Szegő Melinda PROLIBLUES
1. Ritkán történik meg, hogy felemelem a hangom, de már nem bírtam tovább. ─ Elválok! Itt hagylak a picsába! ─ Üvöltöttem, és magamra rángattam a kabátom. ─ Elegem van belőled! Felfogtad? ─ A hangom bejárt néhány magasabb tartományt. A cipzár akadozott, majdnemahogy igyekeztem felhúzni, de majd letéptem a kocsit róla. A csizmámat felkaptam a földről, és fél lábon ugrálva húztam fel a lábamra. Lassú mozdulatokkal tápászkodott fel az ágyról. A parketta megcsikordult a talpa alatt, ahogy rálépett. ─ Ne csináld már! ─ szólt halkan, és megpróbált átölelni. Nem volt helyénvaló a próbálkozás. Olyan pipa voltam, hogy majd szétdurrant az agyam. Ellöktem a karját. Hol egy kés? Egy nagykés! Ilyenkor belé tudnám mártani! Ez az ember szétbassza az idegeimet! Kell ez nekem? Ha így folytatódik, vagy a diliházban kötök ki, vagy a baleseti sebészeten, mert neki megyek, neki én, és nem lesz csoda, ha védekezésképpen leakaszt nekem néhány pofont, csak hogy tudjam, ki az erősebb. Persze, tudtam, sosem ütne meg. De a cirkuszból elegem volt. ─ Láttam mit műveltél! - óbégattam tovább ─ tTudom, hogy megöregedtem, nem vagyok már olyan hamvas, és szép, mint egykor! Ne magyarázkodj!, mert tíz körömmel esek neked, és nem azért hogy megvakarjam a hátad! Felkaptam a ruhákkal teli táskát, amit két perce tömtem tele a ruháimmal. Azt sem tudom, mit pakoltam bele, nem értem rá figyelni, mert a saját mondandómmal voltam elfoglalva, amit meglehetősen nagy hangerővel prezentáltam a hallójárataiba. Dobáltam a táskába bugyit, zoknit, és olykor odapenderültem elé, egészen közel hajolva hozzá, és beleóbégattam a hajába. Ő pedig enerváltan ült a kanapén, és egy szót sem szólt. Helyes! Ne is vitatkozzon! A táska rohadt nehéz volt, pedig. Emlékeim szerint, se fél téglát, se mázsás betondarabot nem raktam bele. A karom majd leszakadt. Igen, ilyen vagyok én. Ha szétrág az ideg, jobb velem nem vitatkozni. Pontosan tisztában voltam vele, hogy nálam hisztisebb nőt még nem hordott a hátán a föld. De ez a konfliktus közepén nem tudatosul bennem, olyankor teljesen meg vagyok győződve a magam igazáról. Így tört össze a távkapcsoló is. A műanyag szilánkok szanaszét szálltak a szobában, ahogy a falhoz vágtam, ám a dühöm nem csillapodott. Az ajtó két lépésre volt. Én pedig három lépés után, már ajtón kívül. Visszaút? Az nincs. Befejeztem!Be van ez fejezve! A hirtelen döntések embere voltam mindig. Ha besokalltam, letipliztem. Teljesen mindegy, hogy ez egy munkahely volt-e adott esetben, vagy éppen egy férj. Odébb álltam. Nem gondolkodtam. És azon sem álltam neki gondolkodni, hogy miféle következményei lehetnek a döntéseimnek. Pedig a pakliban nem csak én vagyok. Vagyunk még a szószban egynéhányan.
Megjegyzés [o1]: Csúnya szavakat csak indokolt esetben használj, mert elriaszt egyes olvasókat. (itt rendben van) Megjegyzés [o2]: Ha dühös, akkor nem látja magát kívülről. Ez E/1, légy hiteles. Megjegyzés [o3]: Alany! Ki? Megjegyzés [o4]: Ne magyarázd el, mit gondoljon az olvasó. Megjegyzés [o5]: Szlenget akkor használj, ha végig stíluselem, illetve, ha hozzáad a történethez valamit. Megjegyzés [KI6]: gyanús, hogy jó lesz a szleng, a cím megengedi. A tökéletes az volna, ha a főhős hozna végig egy eredeti stílust – bízom benne. Megjegyzés [KI7]: az olvasónak úgy tűnik, most a feleség cirkuszol, ezért ez itt nem az igazi. Megjegyzés [o8]: A szereplő kifelé beszél az olvasóhoz. Nem hiteles. Megjegyzés [o9]: pejoratív Megjegyzés [o10]: erőltetett, ilyet nem mond az ember veszekedés alatt Megjegyzés [o11]: túlírt Ha veszekedés van, törekedj az erős igékre és a rövid mondatokra. Hatásosabb. Megjegyzés [o12]: rossz szó ide, nem elég erős Megjegyzés [o13]: kiszól az olvasónak Megjegyzés [o14]: Ne mond, hanem mutasd! Megint elmagyarázod az olvasónak, hogy mit gondoljon. Megjegyzés [o15]: Ez kéne nyitó jelenetnek, majd az üvöltözés, végül a pakolás. Megjegyzés [KI16]: nem biztos, hogy ezeket húznám. Itt a saját gondolatát mondja a saját nyelvén. Nézzük, milyen lesz! Megjegyzés [o17]: szenvedő szerkezet Megjegyzés [o18]: kiszól
A fejemben neonreklámként villogott a felirat: nem akarom látni többé! Nem akarok együtt élni vele. Nem akarok több magyarázkodást sem, pedig nagyon ért hozzá, hogy dumálja ki magát. N, nem vagyok rá kíváncsi! PiszkosulPiszokmód sértve éreztem magam. Beletiport a nőiességembe, márpedig az már váló ok nálam. Sőt, meg tudtam volna ölni., és halálos ítélettel együtt járó cselekedet részemről. Ám, mivel nem akartam életem végéig csücsülni a hűvösön, letettem arról, hogy belemártsam a zöldségpucoló kést, vagy felaprítsam kisbaltával, pedig szívesen apró darabokra szabnám szabtam volna egykori szerelmemet, és hogy szétszórjanám az alkatrészeit erdő szerte, hadd zabálják a vadak!
Megjegyzés [KI19]: jó itt ez a váltás – ez már visszaemlékezés Megjegyzés [o20]: zavaros. A férfi az alany nyelvtanilag. Mit szeretnél mondani? Megjegyzés [KI21]: nekem tetszik, életszerű, hogy visszatekintve már kissé szarkasztikusan fogalmaz – amennyiben ez volt a cél
El kell döntened, hogy mit akarsz a karakterrel. Ha afféle „Bridget Jones rosszabb napjai”-féle írást szeretnél, akkor a fenti javítások nem kellenek. Ez esetben az olvasó leképez egy igen hisztis, és súlytalan karaktert, aki mondvacsinált problémákat gyárt, és tetszeleg a drámában (és az olvasónak beszél). Ha szeretnéd, hogy az olvasó azonosulni tudjon a szereplővel, akkor becsületesen ábrázold a konfliktust, és engedd neki meg a saját véleményt. Ha szeretnéd, hogy a szereplő „hisztissége” kiderüljön, azt mondja el neki más szereplő egy beszélgetésben, vagy derüljön ki a cselekményből. Érzésem szerint feldúlt, kétségbeesett karaktert akar ábrázolni, úgyhogy egyetértek a javaslatokkal – lesz még hely és idő később a jellemzésre – főleg a cselekedeteken át, ne összegezze magát a főhős. Jó az in medias res, de kapjunk valóban inkább az okokból a magyarázatok helyett. Érteni fogjuk. Bízz az olvasóban! Egyetlen apró momentum volt az, ami miatt nem lett belőlem pszichopata gyilkos. Szerettem. Még mindig. De reméltem, ez majd elmúlik. Ahogy elmúlt az a nyolc év is, amit együtt töltöttünk. Egyetlen dolgot akartam. Elhúzni a francba, és vissza sem jönni. A hideg levegő berongyolt az ajtón, arcul vágott, ahogy az udvarra léptem. Pipiskedve futottam az autóig, a drámai lelépéshez magas sarkú csizmát húztam, a járda viszont úgy csúszott a ház mellett, hogy elszórtam néhány leszúrt rittbergert. A táskám csapkodta a lábam szárát, tele lesz majd lila foltokkal, de nem érdekelt, senkinek nem akarok már tetszeni, senkinek nem akarok már szép lenni! Öreg vagyok, mint az országút, passz! Végül elbotorkáltam az autóig. Feltéptem az ajtaját, és a hátsó ülésre dobtam a táskám. Hallottam, hogy még utánam kiabál valamit, de úgy bevágtam magam mögött az autó ajtaját, hogy a karosszéria megrázkódott. Ott bent már nem hallottam semmit, amit nem akartam. Viszont majd’ megfagytam. Vékony farmerom szövetszálai között bekúszott a hideg, a combcsontjaimban éreztem, a fogaim vacogtak. A motor felbőgött, én pedig kifaroltam az udvarról. Tudtam, ha hallja, dühös lesz.a haját tépi. „Elmondtam már ezerszer, ne forgasd a dízelt, mert nem szereti!” Gonosz vigyor kúszott az arcomra, és ezzel a mosollyal húztam végig a lökhárítót a kaput tartó oszlopon. „Fájjon csak, ha látod, nesze, bazdmeg!” Leszartam az autó iránti aggodalmát. A fagyott kavicsok szétreppentek a kerekek alól, reméltem, az egyik gellert kap a ház falán, és a teste kényesebbik részén el is találja. Az utcából őrült módjára fordultam ki. Nem vagyok túl jó sofőr, pontosan tudtam. EmiattEz miatt is folyton csesztetett. Igyekeztem biztonságosan vezetni, ám ha beült mellém, a hátsó ülésen helyet foglalt az idegbaj is, mert megállás nélkül oktatott, ha a kormányhoz ültem.
Megjegyzés [o22]: Oké, közben rájöttem, mi zavar meg engem. Stílust váltasz rendszeresen. Vidám, jópofa íráshoz nem elég erős a humor. Megjegyzés [KI23]: igen, jók a stílusváltások, de túl gyakori. A kihúzott részek megoldják sztem. Megjegyzés [o24]: Itt veszti el a hitelességét az írás. Nincs neve a férfinak (azt sugallva, ő jelentéktelen), nem szólal meg (mint egy harmadszintű statiszta), a főszereplő úgy beszél róla, mintha két hete laknának együtt. Nem tudom elhinni, hogy ez egy mély kapcsolat vége. Megjegyzés [o25]: szleng Megjegyzés [o26]: sajnos ez nem humor, csak humoroskodás, és inkább azt éri el, hogy az olvasó totál hülyének nézi a karaktert Megjegyzés [o27]: Még mindig nem tudjuk, mi a konkrét helyzet. Megjegyzés [o28]: kiszólsz Megjegyzés [o29]: Ha a nőé a kocsi, akkor egy idióta. Ha a férfi, akkor milyen jogon viszi el? Megjegyzés [KI30]: ez nem igaz – kihasználja azt – bosszút áll vele. Sztem elviheti, itt nem jön szóba jog. Megjegyzés [o31]: ?
„Ne válts vissza, ott egy stoptábla van, nem zavar? Nem. Látom. Az autó nem szereti, ha a kuplungot nyomod folyton, vedd már le a lábad róla, ha ilyen hülye indulatosan vezetsz, egyszer feltekeredsz a fára!” Csoda-e, hogy ezek után a beszólások után, vagy lefulladt az autó, vagy tereprallyzni támadt kedvem, a főúton? Egy alkalommal, uralkodva magamon és a vita hevén felülkerekedve lefékeztem az út mellett. Kiszálltam, majd, mint az úri sofőrök, átballagtam a kocsi túloldalára. Elegánsan kinyitottam az ajtaját, és felszólítottam életem párját, azonnal szálljon ki. Ő engedelmeskedett, én pedig visszafutottam a másik oldalra, visszaültem, és otthagytam az út szélén. Aznap nem beszéltünk. Egészen addig, míg hozzám nem simult éjjel, a takaró alatt. De akkor sem fecséreltük a szót. Remegtem, mint a kocsonya, mire kiértem a főútra, és piszokmód sajnáltam magam. Megöregedtem. Nyilván, nem kéne csodálkoznom rajta, hogy a fiatal csirkéket nézegeti, mikor ott állok mellette. De akkor ne akarja megmagyarázni, hogy ne a saját szememnek higgyek, hanem neki, hiszen láttam én, ami láttam! Legalább is, azt láttam, amit. Amit úgy gondolok, hogy láttam! Tehát, éppen ezért, hogy a további fájdalomtól megkíméljem magam, a csúcson hagyjuk abba! Ha ennyi volt, hát ennyi! Lelépek, kész, vége! Bőgni kezdtem. Ez igencsak akadályozott a vezetésben. Az összes festéket lesírdogáltam a szememről;, a könnyeim, a szempillafestékkel együtt, az államról csöpögtek a kabátomra. Eleredt orromat, zsebkendő híján a kézfejembe törölgettem. Szegény én. Az autóban felmelegedett a levegő. a rákapcsolt fűtéstől. A ventillátor telefújta száraz levéldarabokkal az utasteret. Haladtam a városban, és fogalmam nem volt arról, hova is igyekszem. Ott hagytam őt, ez a lényeg. Majd’ egy órán át autóztam. Nem tudtam, merre járok.Ha utólag megkérdeznék, merre jártam, nem tudtam volna megmondani, mert fogalmam sem volt merre bóklásztam. Az agyam olyan volt, mintha ecetbe áztatták volna. Valahova menni kell. Tovább nem lehet menni a semmibe. A válasz bevillant az agyamba. A fékre tapostam. A mögöttem haladó autónak felordítottak a kerekei. „Hülye kurva!” – üvöltötte a korosodó pasas, kedvességét a visszapillantó tükörből olvastam le a szájáról. Behajlítottam a középső és gyűrűs ujjamat, dobtam neki egy ördögvillát, úgy olaszosan. Megvártam, míg a másik sávból elfogynak az autók, és rákanyarodtam az útra. Már tudtam hova fogok menni. Kanyargós út vezetett fel a hegyre. Keskeny, szűk utcákon haladtam keresztül, a gumi kaparta az utat. Az autó visszacsúszott a fagyos aszfalton, dombnak lefelé. „Francba ─ morogtam ─ ez a hülye, még a téli gumikat sem tette fel, lassan vége a télnek, én meg itt csúszkálok!” Megreccsent a váltó, ahogy visszaváltottam;, a motor erőlködve felnyögött, és nekilódult a meredek mecseki utcán. A bőgést persze továbbra sem hagytam abba. Nekem nem elég öt perc, hogy kisajnáljam magam. Ha elönt az idegbaj, napokig képes vagyok elmerülni az önsajnálatban, és duzzogok is éppen annyi ideig. Aztán persze később sajnálom az elpazarolt időt, amit akár együtt is tölthettünk volna. Szépen, békességben, turbékolva. Eh. A hajamba kentem egy nagy adag könnyet.
Megjegyzés [KI32]: jó – tedd el jegyzetbe. Itt nincs jó helyen. Később vagy felhasználod, vagy nem, mindenesetre megírtad magadnak. Most nem téma a vezetés, benne vagyunk valaminek a közepében. Megjegyzés [o33]: szleng (erősebb szleng, mint az eddigiek és kilóg) Megjegyzés [o34]: Ha a szereplő sem hiszi, hogy igaza van, akkor az olvasó még annyira sem fogja.
Megjegyzés [o35]: Vérzik vagy taknyos? Megjegyzés [o36]: Túl sok. Megjegyzés [o37]: A rendszer nem így működik, van légszűrő. Megjegyzés [o38]: túlírt
Megjegyzés [o39]: Érdekes hasonlat, csak értelmezni nem tudom. Megjegyzés [o40]: rossz szó
Megjegyzés [o41]: Az ilyen betoldások jópofának tűnnek, de megölöd a dramaturgiát vele. Megjegyzés [KI42]: ne akard szórakoztatni az olvasót – mesélj! Majd ő szórakozik. Megjegyzés [o43]: Túlzás. Egyre ellenszenvesebbé teszed a szereplőt. Szerintem nem ez a célod.
Megjegyzés [o44]: Mint író lenézed ezt a szereplőt? Mert folyamatosan pejoratív vagy vele. Megjegyzés [o45]: kiszólsz, lenéző Megjegyzés [o46]: ?
Hogy a helyzet tovább fokozódjék, éreztem, hogy a pánik környékez. A lábam tovább reszketett, a gyomrom kiszakadni készült. A szám elzsibbadt, ismertem ezt az érzést már jól. Az utas ülésre dobott retikülbe túrtam, és az aljából előkotortam egy csomag rágót. Kibajlódtam belőle egy szemet, és a számba löktem. Csócsálni kezdtem, a nyálam megindult, nagyokat nyeltem. Tudtam, hogy néhány perc múlva célhoz érek, de addig is a „ne parázz, bízz magadba” mantrával nyugtattam magam, és igyekeztem a kanyarokra koncentrálni, nem a liftező gyomromra. Sóderrel megszórt út vezetett a parkolóba, ahol a Mecsek egyik csúcsán, egy kis kápolna nyújtózkodott a város fölé. Ahogy az erdőből kiértem, megláttam.elém tárult a látványa. A meredek sziklafalak a mélybe nyúltak a lábánál, korlát védte az arra látogatókat a mélybe zuhanástól. Az épület mellé ültettek néhány fát, az ágaik most csupaszon meredtek az ég felé, csak az erdő zöldellt körös-körül. Egyetlen alkalommal voltam bent a kápolnában. A nagyanyámmal mentünk be, lehettem talán nyolc éves. Akkor kerestem azt, ami másokat megfog, amitől egyszer csak beléjük vág a felismerés, amitől lesz hitük. Hiába néztem Szűz Mária imára kulcsolt kezeit a festményen, bennem nem mozdult meg semmi.
Megjegyzés [o47]: A fokozást nem elmondani, ábrázolni kell. Megjegyzés [o48]: anyósülésre
Megjegyzés [o49]: szórend
Megjegyzés [o50]: zavaros
Megjegyzés [o51]: Ez elég gyerekesen hangzik még egy huszonévestől is. Megjegyzés [KI52]: gyerek volt
Hátra nyúltam a sporttáskához. Szétrántottam a cipzárt, és kivettem belőle egy üveg vodkát. Hogy milyen indíttatásból tettem a táskába, nem tudom, hiszen sosem ittam. De majd most! Egy ideig bámultam a címkéjét, aztán nagyot sóhajtva bólintottam. Most inni fogok. Mert most inni kell, mese nincs! Letekertem a kupakot, és alaposan rámeghúztam. Erős volt, mintha vitriolt ittam volna, úgy marta a iváshoz nem szokott torkomat. ILeginkább kifelé kívánkozott, mint lefelé., de tuszkoltam nagyokat nyelve. Néhány pillanat múlva a trópusokon éreztem magam, ahogy átjárt a pia. Lehunytam a szemeimet, éreztem, ahogy ellazítja az izmaimat az alkohol. Több sem kellett, rákortyoltam még néhányat. Én ma már innen úgysem megyek sehova. Addig iszogattam a hideg kocsiban, míg azt nem éreztem, zsibbadni kezd a tarkóm. Az ajtót sarkig tártam, és kiszálltam. Fordult egyet a világ velem. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy ne okozzon nehézséget összekuszálódó lábaim kordában tartása. Nem a kápolnához igyekeztem, hanem a mellette álló feszülethez. Szerettem ott lenni. Sokszor mentem fel oda, mert ez az ágyékkötős fickó, és a keresztje volt a siratófalam. Ha a suliban egyest kaptam, és nem mertem hazamenni, mindig oda mentem. A rossz jegyért verés járt, apám leakasztotta a szíjat a fogasról, és én mindig azért rimánkodtam, hogy ne verjen meg nagyon. Ha mégis, akkor legalább ne látsszon, mert ciki volt a suliban tornaórán levetkőzni, és felelni a kérdésre, miért is vagyok tele foltokkal. Persze, fájt mikor apám megvert. Nem az ütések fájtak, azoknak elhalványult nyomait még őrzöm a hátam bőrén, hanem a kiszolgáltatottság fájt. Az emlékektől összerándult a gyomrom. Menet közben ráhúztam a kezemben lóbált üvegre. A feszülethez érve, felnéztem a Megváltóra. Megköszörültem a torkom. ─ Hello, ─ köszöntem ─ már megint itt vagyok. Látom kaptál virágot ─ néztem a talpazaton álló bronzvázára, amelyben elfagyott rózsák, és művirágok meredeztek. ─ Ezt a giccsparádét!. Ez nNeked tetszik? ─ Kérdeztem Jézusra nézve ─ éÉn nem hoztam., neked. Nnem vagyok az a virágot hozó fajta. Én csak gondot hozok neked mindig , meg
Megjegyzés [o53]: Erőltetett. A ruhásszekrényében vodkát tartott? Ha nem iszik, eszébe se jut ilyesmit betenni. Formázott: Tabulátorok: 5,75 cm, Balra zárt
Megjegyzés [KI54]: ez a fordulat inkább célt fejez ki, mint állapotot Megjegyzés [KI55]: kilóg a stílusból. A saját szleng nem engedi meg a körmönfont fogalmazást. A szleng mindig tömör és pontos. Megjegyzés [o56]: Nyolc éves, mikor a kápolnában jár, aztán csak a keresztet látogatja?
Megjegyzés [KI57]: én ezt is jegyzetbe tenném – itt felesleges kitérő, és nem a súlyához mérten tárgyaljuk Megjegyzés [o58]: ?
problémákat. Meg egy kis piát ─ emeltem meg az üveget. ─ Nézd el nekem, hogy most iszom. Nem misebor, de… Tétova mozdulatokkal kerestem a helyem. A retikülömet a beton lábazatra tettem. Ráültem, és néhány percig Jézussal együtt néztem a várost. Köd szállt a városraházakra. Néhány kéményből füst szállt emelkedett vékony csíkban a levegőbe. Az esti közvilágítást is felkapcsolták. Ekkor csörögni kezdett a táskám aljára süllyesztett telefonom csörögni kezdett. Felálltam, és előkotortam a rendületlenül zajongó készüléket. Húsz nem fogadott hívást jelzett. Mikor hívtak engem ennyiszer? És ki? Na vajon… Ő keresett szakadatlanul, majd a listában megláttam a lányaim nevét is. Na, nem!. Nem hívom őket vissza. Hagyjon engem most mindenki békén. Kikapcsoltam a készüléket, és visszadobtam a táskámba. Azt a talapzatra tettem, és ráültem. ─ Veled mi újság? - kérdeztem Jézust akadozó nyelvvel. – Nnem unod itt magad egyedül? A csizmám orrával túrni kezdtem a fagyos gyepet. ─ Mindig csak ugyanazt látod. Rég jártam már itt. Nem mintha nem lett volna miért de. De valahogy eszembe se jutott, hogy ide jöjjek. De mMost már akkora a fekália, hogy a torkomig ér. Valahova jönnöm kellett. Eszembe jutottál. És tTe nem dumálsz vissza. Meghallgatsz, aztán vagy segítesz, vagy nsem. Ránéztem a kezemben tartott üvegre. Félig tele volt. MegRáhúztam, mert megint elkezdtem fázni. Már nem csípte a torkomat. - Szóval, azért jöttem, hogy elmondjam neked, ami a lelkem nyomja. Amit nem bírok tovább magamban tartani. Azt sem tudom, hol kezdjem. Szerencsétlen hülye picsa vagyok.! Neked nem kell bemutatkoznom, igaz? Még azt is tudod, hogy nNincs hitem. Így állj hozzám!. Nem hiszek az örök hűségben.! A boldog házasságban! Az elfogadásban! A tiszta szeretetben! Magamban sem! Főleg nem! Én csak elkúrni tudom az életem, pedig negyven évem volt rá, hogy normálisan éljek, és valahogy nekem nem sikerül! Mindig elcseszek valamit, és ha én nem, akkor a körülöttem lévő emberek! Amikor hinni kezdek a jóban, akkor kapok egy akkora sallert, hogy a fal adja a másikat! Érted te ezt? Érted, amiről itt süketelek neked? bőgtem el magam ismét, és kentem szét a képemen egy féllavórnyi könnyet-nyálat. Teljesen átjárt az önsajnálat. Üvöltve bőgtem a hegyen, a kereszt tövében, felszakadt belőlem az elkeseredettség, és rohadtul nem érdekelt, hogy hallja-e valaki. A vodka teljesen a fejembe szállt, a lelkem zsibbadni kezdett. A fejemből csorgó nedveket a kabátom mandzsettájába töröltem. Úgy fogok kinézni, mint akinek meztelen csigák grasszáltak a kabátujján. Nem érdekelt. Nagyot sóhajtottam. Felnéztem a keresztre. ─ Most akkor mi legyen? Gyónjak? Itt és most? Van mit, a rohadt életbe. Elmesélem neked ezt a nyolc évet, és majd vonunk egyenleget együtt. Te mindenkit meghallgatsz. Most én jövök. Készíts be ropit, sört, szivart, tedd fel a lábad, mert az én történetem hosszú lesz. Ráhúztam az üvegre, és mesélni kezdtem.
A történet és a narráció mindig szerves egységet alkot. Az E/1 olyan eszköz, mely látszólag könnyű, és kezdő írók pont ezért szívesen alkalmazzák, de egyben csapda is. A szereplő önmagát csak korlátozott mértékig mutathatja be. A gondolatai és tettei hitelesek az olvasónak, de a „hisztigép vagyok” stb kiszólásokkal az író átesik a másik oldalra, és
Megjegyzés [o59]: szóismétlés
Megjegyzés [KI60]: jópofizás – menjünk valahol mélyre végre! Megjegyzés [o61]: A szereplő huszonéves az eddigi magatartás és narráció alapján. Nem hiteles, hogy lányai vannak. Egy felnőtt, gyerekes nő nem így cselekszik. Megjegyzés [KI62]: ha nagyon akarjuk, cselekedhet, mert már be is van rúgva, de nem ábrázolod, hogyan jutott idáig, sem az állapotait- Túl gyorsan haladunk, nem engedsz be. Megjegyzés [o63]: A gyerekeit, akik idegesek, hol van az anyjuk? Megjegyzés [KI64]: Ez probléma? Ne válts témát, amikor még semmit nem tudunk a főhős okairól. Megjegyzés [o65]: Élő beszédben ritkán használják. Megjegyzés [o66]: (az író kiszól, az olvasó bólogat)
Megjegyzés [o67]: Rossz. Monológot írni az egyik legnehezebb dolog. Olvasd fel! Nem így beszélsz, nem így gyötrődsz. Állandóan a szemed előtt lebeg az olvasó. Felejtsd el! Írj! Megjegyzés [o68]: degradáló Megjegyzés [o69]: kiszólsz Megjegyzés [o70]: ? Megjegyzés [o71]: kizökken az olvasó Megjegyzés [o72]: ujjába Megjegyzés [o73]: stílusváltás Megjegyzés [KI74]: oké, nagy eséllyel ezt az elejét le lehet rövidíteni. Nézzük, mit mesél!
súlytalanná teszi a szereplőt.(Törölj minden „szegény én” jellegű mondatot, illetve a lesajnáló kifejezéseket is) El kell döntened, miről és hogyan akarsz írni. A humorként alkalmazott elemek csak akkor jók, ha ráerősítesz, és folyamatosan ezen a hangon írsz. Így kevés. Azzal, hogy váltogatod a valósnak szánt krízist és a viccelődést, pusztán humoroskodóvá válik az írás, és fárasztó lesz. A karakteren is el kéne gondolkozni. Képzeld magad elé valamelyik negyvenes nőismerősödet. Ha hirtelen összepakol és egy – szerinte is - piti dolog miatt hagyja ott az élettársát és nem felel a gyerekei rémült hívására, akkor mit gondolsz? Én azt, hogy bipoláris depressziós, és azonnal pszichológust keresek. Van olyan helyzet, hogy egy feleség kétségbeesett és nem lát kiutat, csak elmenekül. De annak legyen súlya. Igazi vergődés és dráma kell oda. (Magyarul: törölni a jópofizásokat, és becsületesen megírni a krízist és a kiborulást) Keresd meg a saját hangod, mert ez még nem az. Ügyesen kezeled a tollat, de még nem érzel rá a stílusváltásokra. Javaslom, írd meg ugyanezt a jelenetet teljesen komolytalanra véve, illetve őszintén és mélyen mintha veled esne meg. Varga Bea (o) Érzek erőt arra, hogy megteremtsd a szituációt. Csináld meg! Koncentrálj. Ás megismétlem, amit Bea is mondott: Felejtsd el az olvasót! Meg amit én: ne akard az olvasót szórakoztatni! – meg tudod úgy írni a történetet, hogy szórakozzon. Tárulkozzon ki a főhős, lássunk a lelke mélyére!
