SÜMEGI Pál. 6 CSÁNYI Marietta SZ. MÁTHÉ Márta TÁRNOKI Judit VICZE Magdolna

SÜMEGI Pál

Ember és környezet kapcsolata a középsô-bronzkorban: az ôskori gazdasági tér fejlôdése egy bronzkori tell geoarcheológiai és környezettörténeti feldolgozása nyomán

Bevezetés A magyarországi régészeti lelôhelyek geoarcheológiai és környezettörténeti feltárása, valamint egykori környezetük geomorfológiai, geológiai, ôslénytani rekonstrukciója az 1990es évek második felében már a bronzkori tellek geomorfológiai vizsgálatát, környezetük teljes körû rekonstrukcióját célozta meg1. A bronzkori tellek elemzése során egyértelmûen kiderült, hogy egyes tellek esetében kiválóan modellezhetô a természetes környezettel kialakított kapcsolatuk, míg több tell esetében a középsô - bronzkori társadalom térbeli tevékenysége, az egykori gazdasági tér rekonstrukciója is lehetséges. Ennek egy kiváló példáját mutatta a tellkultúra északi peremén található héhalmi tell geoarcheológiai feldolgozása2, ahol elôször lehetett egyértelmûen bizonyítani a magyarországi tellek esetében a központi település mag körül kialakult külsô telepet, és elôször vetôdött fel a központi hely és periféria kapcsolatának elemzési lehetôsége a bronzkori társadalmi és gazdasági viszonyok modellezésében. Ezen vizsgálatok nyomán újragondoltuk a korábbi bronzkori telleket feltáró geoarcheológiai és környezettörténeti vizsgálataink eredményeit, amelyeket a polgári Ásotthalom és Kenderföld bronzkori tellek feltárásánál végeztünk. Az itt bemutatásra kerülô dolgozat egy környezettörténeti vizsgálatsorozat nyomán a Tiszai-árok peremén, több alföldi táj (Hajdúság, Hortobágy, Nyírség, Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkság) találkozási pontján található alluviális szigeten, a Polgár város határában található bronzkori tell, a Kenderföld (1. ábra) preurbánus fejlôdésének rekonstrukcióját célozta meg. Az alluviális szigeten kettô, a környezô régióban több, a kora-bronzkor végén és a középsô- bronzkor során lakott tell található3. Ezek jelentôs részét a Hatvani kultúra alakította ki, melynek tipikus településformája a tell4. Ugyanakkor a vizsgált térségben megtalálhatók a középsô bronzkor során megjelent, szintén tell településeken élô Füzesabonyi kultúra nyomai is, sôt a két kultúrának az együttélésére, keveredésére utaló jelek is elôkerültek5.

A területen található tellek közös jellemzôje, hogy a Borsodi – Mezôségi, Taktaközi, Sajó-völgyi, Hernád-völgyi tellekkel együtt a magyarországi, Kárpát-medencei bronzkori tellkultúra északkeleti határvonalát alkotják6. Az elô-ázsiai, délkeleteurópai paraszti gazdálkodási móddal, intenzív földmûveléssel és kulturális gyökerekkel jellemezhetô bronzkori kultúrák európai elterjedésének északi határvonala az Alföldön alakult ki7. A Kárpát-medence tellkultúráinak elterjedési területe8 pedig pontosan lefedi a térség Köppen - féle BS éghajlattal jellemezhetô területeit, mintegy jelezve a tellek kialakításához szükséges éghajlati és környezeti feltételeket 9. Így a bronzkori tellek elterjedésének határai egybeesnek a Kárpát-medence jelentôsebb éghajlati és környezeti határvonalaival is10. Vizsgálati módszerek A környezetrégészeti, régészeti geológiai elemzések sensu lato a negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálatokhoz, a negyedidôszaki üledékes rétegekkel, ôsmaradványokkal foglalkozó quartergeológiához és quaterpaleontológiához sorolható tudományágakhoz tartozik, amelynek célja a negyedidôszaki felszínek, üledékrétegek, ôsmaradványok geológiai és ôslénytani vizsgálatán keresztül az egykori környezet rekonstruálása11. Ebben az értelemben a környezetrégészet és a régészeti geológia nem más, mint alkalmazott negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálat, amelynek célja az egykori emberi közösségek környezeti viszonyainak rekonstruálása, az emberi telephelyek, megtelepedési pontok paleomorfológiai, kronológiai-rétegtani és paleoökológiai feltárása, az ember és környezet múltbeli, idôben változó viszonyának modellezése a geológia és a paleontológia eszközeivel. A geoarcheológia vizsgálati módszerei a fentebb kifejtett gondolatok értelmében azonosak a negyedidôszaki ôskörnyezeti vizsgálati módszerekkel12.

6 1 SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. 165-167. 2 BÁCSMEGI Gábor – SÜMEGI Pál 2005. 167-175. 3 KALICZ Nándor 1984. 11-14.; CSÁNYI Marietta – TÁRNOKI Judit 1996. 31-48.; CSÁNYI Marietta – TÁRNOKI Judit 2003. 4 BÓNA István 1975.; CSÁNYI Marietta – STANCZIK Ilona 1982. 169172.; CSÁNYI Marietta 1982. 32-46. 5 KOVÁCS Tibor 1984. 235-245.

7 8 9 10 11 12

CSÁNYI Marietta – SZ. MÁTHÉ Márta – TÁRNOKI Judit – VICZE Magdolna 1991. 5-16. CSÁNYI Marietta – TÁRNOKI Judit 2003. 158-160. BÓNA István 1992. 27-45. SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. 175. SÜMEGI Pál – BODOR Elvira 2000. 83-96. BIRKS, Harry – BETTELEY, John – BIRKS, Hillary H. 1980. 18. SÜMEGI Pál 2001. 21-29.

|

Tisicum XIX.

1.ábra Kenderföld, Ásotthalom és Csôszhalom elhelyezkedése a Polgári löszös szigeten (Sümegi et al. 2002) A = Polgári löszös sziget, B = Tiszai allúvium, 1 = Kenderföld, 2 = Ásotthalom, 3 = Csôszhalom. Fig.1. The location of the Bronze Age tells at Kenderföld and Ásotthalom and Neolithic tell at Csôszhalom on the loess covered alluvial island at Polgár A = The loess covered alluvial island at Polgár, B = Alluvia of Tisza river, 1 = Kenderföld tell, 2 = Ásotthalom tell, 3 = Csôszhalom tell.

2.ábra Kenderföld, Ásotthalom, Csôszhalom a Polgári löszös sziget digitális domborzati modelljén. A = Polgári löszös sziget, B = Tiszai allúvium Fig.2. The location of the Bronze Age tells at Kenderföld and Ásotthalom and Neolithic tell at Csôszhalom on the 3D modell of the loess covered alluvial island at Polgár

Felhasznált geomorfológiai vizsgálati módszerek A halomról és közvetlen környezetérôl, a polgári löszös szigetrôl pontos szintvonalas térképet készítettünk, illetve 3D digitális domborzati modellt13 használtunk fel (2. ábra). Ezt követôen az egykori felszín rekonstruálása céljából 20x20 méteres háló rácspontjain fúrásokat mélyítettünk a kenderföldi bronzkori tell területén (3. ábra). A szintvonalas térkép és fúrások alapján a halmot övezô gyûrû alakú árokrendszer rajzolódott ki (4. ábra), amely a halom észak – déli irányú (5. ábra) és a nyugat – kelet irányú (6. ábra) keresztszelvények alapján egyértelmûen a bronzkori tellhez tartozott. Üledékföldtani vizsgálati módszerek A szelvények és fúrások anyagának litofácies és mikrostrukturális leírása során a régészeti és paleoökológiai vizsgálatokban használatos talajtani és üledékföldtani kategóriákat használtuk14. A szedimentológiai feldolgozás során a hid-

13 TIMÁR Gábor 2004.135-142. 14 TROELS-SMITH, Jögen Andreas 1955. 10-25.

rométeres feldolgozást használtuk. Ugyanakkor a kenderföldi bronzkori tell fekü szintjébôl talaj - mikromorfológiai elemzést is készítettünk, hogy az egykori talajt tipizálni tudjuk. Pollenanalitika A pollenanalitikai vizsgálatokhoz a kenderföldi tellhez légvonalban mintegy 500 méterre lévô Király-érnek a talajvíz ingadozás szint alatti üledékes rétegben (1.6 - 3.6 m közötti szakaszát), illetve a bronzkori tellt körülvevô árokban lévô üledékes rétegben orosz fejjel ellátott kézi fúróval folyamatos magmintát adó fúrást mélyítettünk. Mind a Király-ér, mind a kenderföldi árok esetében, a talajvízmozgással kialakuló pollenszennyezés elkerülése érdekében, csak azokból az üledékes rétegekbôl vettünk pollenelemzésre mintát, amelyekbôl hiányoztak az egykori talajvízmozgást jelzô vörösbarna színû limonitos – goethites vasborsók, illetve ahol az utólagos növényzeti, állati hatásra kialakult üledékkeveredési nyomokat, az ún. „biogalériákat” már nem lehetett kimutatni. A fúrászszelvényekbôl 8, illetve 5 centiméterenként 1 cm3-nyi mintát vettünk térfogatos mintavevôvel. Az üledékanyag kémiai

|

Tisicum XIX.

3. ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell mai állapota és a fúráspontok helyei. Fig.3. The recent stage of the Bronze Age tell of Kenderföld at Polgár and the location of the boreholes

4. ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell rekonstruált szintvonalas térképe Fig.4. The contour map of the Bronze Age tell of Kenderföld at Polgár

|

Tisicum XIX.

5.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell észak – déli szelvénye. 1.-12. = fúráspont, A = tellüledék, csontokkal, égett paticcsal, B = égett anyag nélküli tellüledék, C = infúziós lösz, D = a tell árkában felhalmozódott tavi üledék, H = homoküledék, C/D = infúziós lösz és tavi üledék keveredése az árokban, talajvízszint alatt, F = földbányászat által megzavart felszín (réteghiány) Fig.5. N – S geological section of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár 1.-12. = boreholes, A = human disturbing sediment from the tell with bones and doubts, B = human disturbing sediment without burnt prints, C = infusion loess, D = lake sediment in the trench system, H = sandy sediment, C/D = mixed sediment of lake sediment and infuion loess under subsoil water level, F = the disturbing surface by sand-mine

feltárását Berglund és munkatársai15 által használt módszer szerint végeztük. A pollenkoncentráció meghatározása a Lycopodium spóratablettás módszerrel történt16. Quartermalakológiai vizsgálat A fúrásokból elôkerült Mollusca héjakat meghatároztuk, és a különbözô környezeti igényû fajok jelenléte, dominancia viszonyai alapján felhasználtuk az egykori környezet jellemzésére, a vízi és szárazföldi élettér környezettörténeti rekonstrukciójára. Eredmények A terület alapkôzetének és felszínének kialakulása A Polgár – Kenderföld bronzkori lelôhely a Sajó-Hernád hordalékkúpjának Hortobágyra átnyúló, infúziós lösszel

15 BERGLUND, Björn – RALSKA-JASIEWICZOWA, Magdalena 1986. 461-465. 16 BERGLUND, Björn – RALSKA-JASIEWICZOWA, Magdalena 1986. 465-470.

fedett, lesüllyedt, a pleisztocén kavicsos-homokos hordalékkúp (Nyékládházi Kavics Formáció) maradványfelszínén található. A tiszai árok kialakulását megelôzô idôben több folyómeder (Hódos-ér, Kengyel-ér) is kialakult a vizsgált területen. Ezek a medrek másodlagos, inaktív vízelvezetô rendszerekké, fokozatosan feltöltôdô morotvatavakká váltak a tiszai árok és alluviális sík kialakulását, és az alföldi fô vízgyûjtô folyónak, a Tiszának megjelenését követôen. A feltöltôdött folyómedrek fekü szintjének a kronológiai (radiokarbon) vizsgálata és a medrek üledékföldtani elemzése, valamint a területen végzett quartergeológia kutatások alapján17 a hordalékkúpnak ez a része a pleisztocén végén és holocén során már nem kapott élôvíz elöntést. A medrekben jelentôsebb vízborítás és a hordalékkúpon magas talajvízállás csak árvíz idején alakulhatott ki.

17

TIMÁR Gábor – SÜMEGI Pál – HORVÁTH Ferenc 2005. 99-105

6.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell kelet-nyugati szelvénye. 1.-12. = fúráspont, A = tellüledék, csontokkal, égett paticcsal, B = égett anyag nélküli tellüledék, C = infúziós lösz, D = a tell árkában felhalmozódott tavi üledék, H = homoküledék, C/D = infúziós lösz és tavi üledék keveredése az árokban, talajvízszint alatt, A/B/C = bemosódott tellüledék és infúziós lösz az árokban Fig.6. E – W geological section of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár 1.-12. = boreholes, A = human disturbing sediment from the tell with bones and doubts, B = human disturbing sediment without burnt prints, C = infusion loess, D = lake sediment in the trench system, H = sandy sediment, C/D = mixed sediment of lake sediment and infuion loess under subsoil water level, A/B/C = inwashed human disturbing sediment and infusion loess in the trench system

Ennek következtében a pleisztocén végén, a területen akkumulálódott poranyag idônként kiszáradó, ártéri jellegû környezetben halmozódhatott fel a vizsgált területen, és infúziós löszt alkotott. Az infúziós lösz mellett a mélyebb fekvésû területeken, elsôsorban az egykori folyómedrekben kialakult, változó vízborítású, hosszan elnyúló speciális kifejlôdésû, az áradások során mozgó vízzel, élôvízi elöntéssel jellemezhetô morotvatavakban18 is felhalmozódott a poranyag, de itt nem alakult infúziós lösszé, hanem mállatlan szilikátokból álló, ún. „minerorganikus” tavi üledékként maradt fenn. Így az infúziós lösz és a minerorganikus tavi üledék azonos idôben, de eltérô környezetben képzôdött üledékként fogható fel. A mai felszín kialakulásában még igen jelentôs szerepet játszott már a pleisztocén végén a folyómedrekbôl induló,

18

SÜMEGI Pál – MAGYARI Enikô – SZÁNTÓ Zsuzsa – GULYÁS Sándor – DOBÓ Krisztina 2002. 838-940.

a folyóhátak és a folyómedrek közötti relatív tengerszint feletti magasság következtében meginduló hátravágódási folyamat, amely során a folyóhátak, illetve a folyóhátakon felhalmozódott üledékes rétegek feldarabolódtak, részekre tagolódtak. Ez a folyamat a holocén során is folytatódott. Így a termelô gazdálkodást folytató közösségek a részekre tagolódott, infúziós lösszel fedett pleisztocén folyóhátak, a különbözô mértékig feltöltôdött folyómedrek, a széles allúviummal és bonyolult holtágakkal, fattyúágakkal különbözô korú és különbözô mértékben erodálódott Tisza medrek következtében egy igen mozaikos felszínû területen telepedtek meg. A geomorfológiai mozaikosság mellett igen jelentôs alapkôzetbeli különbség alakult ki a vizsgált régióban, így a maradványfelszínek idôsebb, szárazabb, infúziós lösszel borított területén és a fiatalabb, nedves környezetû allúviumokon eltérô növényzet alakult ki, és eltérô talajképzôdés indult meg már a holocén kezdetén (7. ábra).

|

Tisicum XIX.

7. ábra Alapkôzet és talajvíz magasságtól függô talajadottságok a polgári alluviális szigeten és környezetében 1.Vízhatású erdei talaj, 2.Mezôségi talaj, 3.Réti talaj, 4.Szikes talajok, 5.Csernozjom réti talaj Fig.7. Catena-based soil map of the alluvial island at Polgar and environs 1.Hydromorph soil, 2.Black earth soil, 3.Meadow soil, 4.Alkalik soil, 5. Meadowing black earth soil

Kenderföldi tell geomorfológiai vizsgálatának eredményei A fúrások és a geomorfológiai vizsgálatok alapján feltárt, napjainkban már erôsen deformált, lepusztult felszínû Kenderföld (8. ábra) eredeti morfológiai viszonyait, a lepusztult tellanyag mennyiségének fúrásokkal történô felmérésével és a tell területére történô, számítógépes, modellszerû „visszalapolásával” rekonstruáltuk (9. ábra). Az eredeti felszín rekonstrukciója alapján a Polgár Kenderföld bronzkori tell egy megközelítôleg 98-98,5 m tengerszint feletti magasságot is elérô, a környezetének átlagos (94 -94,5 m) magasságából mintegy 4 - 5 méterre kiemelkedô lakódomb volt. Ezt a lakódombot átlagosan 94-94,5 m tengerszint feletti magasságból induló és 89 - 88 m tengerszint feletti magasságig lemélyített, mai állapotában félkör alakú árok vette körül nyugati, keleti és déli irányból. Így az egykori, mintegy 1,0 – 1,5 hektáros lakódomb magassága az árok aljától helyenként meghaladta a 9 métert. A Polgár –Nyíregyháza vasútvonal és a vasútvonallal párhuzamosan futó földút az északi részét elrombolta a tellnek.

Ugyanakkor a telltôl nyugatra a magaspart oldalában múlt század végétôl mûvelt, viszonylag jelentôs kiterjedésû homokbányát alakítottak ki. A bányászat következtében a telltôl délre található eredeti felszín jelentôs részét átalakították. Így nehéz megállapítani egyértelmûen, hogy a tell körüli eredeti árok milyen lefutású volt, de a terepi megfigyelések alapján két megoldás valószínûsíthetô. Az elsô megoldás alapján a félkör alakú árok északkeleti pereme a Hódos-érnek nevezett feltöltôdött, egykori folyómederre ékelôdik ki, míg északnyugati ága a földútba mélyített fúrások alapján a tell központi területét északról megkerüli, és szintén a Hódos-érbe futott ki. Vagyis ezen modell alapján az árok nem kör alakú volt, hanem félkör, és a félkör mindkét szára a Hódos-érre nyílott. A két szár között egy hosszú földnyelv vezethetett a Hódosér medréhez és a Hódos-ér medrének másik, északi oldalán lévô külsô településhez, vagy külsô település részlethez. A Hódos-ér egykori medre alámosta a Sajó-hordalékkúpot, így az alluviális sík fölé mintegy 2-4 m relatív tengerszint feletti magasságkülönbséggel, magaspartszerûen emelkedik

8.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell mai 3D szintvonalas térképe Fig.8. 3D model of the recent stage of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár

ki a szárazzá vált hordalékkúp, amelynek a Hódos-ér, valamint a Kengyel-ér természetes parti gátjai. Ennek hatására a félkör alakú árok tökéletes védelmet nyújtott, hiszen a magaspartszerû hordalékkúp perem és a félkör alakú árokrendszer között szigetszerûen elkülönült felszín alakult ki. Ilyen orientációjú, kör vagy félkör alakú árokkal körülvett, folyó- vagy patakmeder mellett, a Hatvani kultúra által épített, hasonló kiterjedésû tell az Északi-középhegység peremén több helyen is található19. Sôt a Hatvani kultúra árokkal, paliszáddal körülvett telepei20 mintegy erôdrendszert látszanak alkotni az Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkságon, kelet-nyugati irányban elnyúlva, az erdôsült és erdôssztyepp területek, a középhegységi és az alföldi táj határán. A folyó- és patakmedrek alluviális síkjait követô, az Északiközéphegység vízfolyásai mentén a középhegységi zónába is behatoló, megtelepedô, bronzkori Hatvani-kultúra erôdített telepei így nem egy egységes szélességû zónát, hanem az egykori morfológiai-ôskörnyezeti viszonyokat a védelem és megtelepedés szempontjából optimálisan kihasználó, mélységében is tagolt „rendszert” alkottak. Ilyen eltérô adottságú tájak határán kialakult településhálózat kiépüléséhez nem kell központi akaratot, centrumból irányítottan tervezett és

megépíttetett erôdrendszert feltételeznünk. A vizsgált területen keleti-nyugati irányban kialakult tájhatáron a letelepülést bizonyos mértékben determináló éghajlati és lokális környezeti (geomorfológia, talajvíz magassága) tényezôk és a tájhatárt észak-dél irányban folyosószerûen átalakító egykori medrek együttes hatására az erôdített tellek központi akarat nélkül, csupán a telepítô tényezôk hatására megépítve egy mélységben tagolt, kelet-nyugat irányú rendszert alkotnak 21.

19 MIKLÓS Zsuzsa 1982. 20 KALICZ Nándor 1984. 11-14.

21

A kenderföldi tellt övezô árok vizsgálatának eredményei A Polgár Kenderföld bronzkori tellt körülvevô árokban lemélyített, 6 métert is meghaladó mély fúrásszelvények alapján az árkot a hordalékkúp felszínét alkotó ártéri löszszerû üledékbe ásták be a bronzkori emberek. A keresztszelvény alapján (5. és 6. ábra) a hordalékkúp fázisból fennmaradt folyóvízi homokig mélyült le a Kenderföld bronzkori tell körüli árokrendszer. A geológiai szelvény alapján ez az üledékanyag alkotja az árok feküszintjét. Úgy tûnik, hogy ez az üledékréteg megfelelô vízvezetô réteget jelenthetett, mind a jó vízellátású, 90–91 méter tengerszint feletti maximális magasságú Tiszai-árok, mind a fokhálózattá alakult, áradáskor víz alá kerülô, 91 m tengerszint feletti magasságban feltöltôdött Hó-

SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. 165-167.

|

Tisicum XIX.

9.ábra A Polgár Kenderföld bronzkori tell 3D rekonstruált képe. Fig.9. 3D model of the origin stage of the Bronze Age of Kenderföld at Polgár

dos–ér és Kengyel–ér felôl, mert az árok üledékanyagában mindenütt a vízi környezetben felhalmozódott üledékre jellemzô litosrtukturális bélyegek figyelhetôk meg. Ezek alapján kb. 150-200 cm vastagságú, a fekü felé fokozatosan világosodó színû, karbonátmentes, barnásszürke és sárgásszürke színû kôzetlisztes agyag, illetve agyagos kôzetliszt, „tavi” üledék halmozódott fel a mesterséges árokban. Ezek a szedimentológiai adatok azt bizonyítják, hogy az év jelentôs részében megközelítôleg 1,5–2,0 m állandó vízborítást rekonstruálhatunk a Kenderföld bronzkori tell körül kialakított árokban. Az infúziós löszökbe mélyített fúrások, a talajvíz tükör felszínén kiváló limonit- és karbonát-foltok, pöttyök és sávok alapján a tell környezetében 89–92 méter között alakult ki a legmélyebb talajvíz nívó a történelmi idôkben. Ezt támasztja alá az árok üledékanyagának elemzése is. A tavi üledékbôl több helyen Planorbarius corneus, Planorbis planorbis, Armiger crista vízi csigák, Pisidium sp. kagylók héjtöredékei, valamint apró növényi maradványok (nád – Phragmites, gyékény – Typha, sás – Carex) kerültek elô. A litofácies és a biofácies jegyek alapján egyértelmûen jelentôs, álló vagy lassan mozgó, de stabil vízborítású, az árok fenékszintjébe gyökerezô vízi növényekkel, hínárral borított, eutrofizálódott mikrokörnyezetben halmozódott fel az üledék.

A tavi üledékes réteg záró szintjén magas szerves anyag tartalmú, apró, pernyeszerûen málló faszeneket tartalmazó, záporok által bemosott apró talajdarabokat tartalmazó agyagos kôzetliszt réteg alkotja. Úgy tûnik, hogy a bemosott faszenes szintet követôen a tell település lakatlanná vált, mert az árok feltöltôdése ettôl a szinttôl kezdôdôen a tell településen emberi hatásokra22 keveredett, ún. „antropogén turbált” üledékkel töltôdött fel. A vasas, karbonátos kiválások alapján a bemosott tell üledék egy része még vízi környezetben halmozódott fel, de a legfelsô 2.0 –2.5 m közötti üledékrészben már ilyen üledékes jegyeket nem találunk, ezért feltételezzük, hogy ez a réteg már száraz vagy idôszakos vízborítás mellett halmozódott fel az árokban. A tell geoarcheológiai feldolgozásának eredményei Az árkon belül, a tell központi részén két határozottan elkülöníthetô antropogén szintet, réteget lehetett lehatárolni. A tell centrumában mintegy 1,5–2 méter vastagságú, de a peremek felé egy méterre vékonyodó formában húzódik az elsô antropogén réteg. Ez feketésbarna színû, jelentôs mennyiségû égett faszenekkel, csontokkal, vörösesbarna

22

DAVIDSON, Donald A. 1976. 256-260.

színû, égett paticsdarabokkal kevert, humuszos, kôzetlisztes, agyagból áll. Ennek az antropogén rétegnek a feküszintjében kb. 10–30 cm vastag, mintegy 4–6 m hosszú, sárgásbarna színû, jelentôs mennyiségû kôzetlisztet tartalmazó homokos horizontokat lehetett kimutatni. Ez az üledékréteg a – sûrített, nem a teljes tell réteget, hanem csak ezt a horizontot feltáró – fúrások alapján nem alkot zárt réteget, hanem mintegy 1–1,5 méteres hézagokkal jelentkezik. Az ásatásvezetô Dr. Sz. Máthé Márta szóbeli közlése (2000. július) alapján ezeket a sávokban megjelenô vékony rétegeket házak alapozásánál hozták létre, és a házak járószintjét jelzik. A fúrások során 6 ilyen homokos sávot sikerült kimutatnunk ugyanabban a mélységben, a felszíntôl 2 méterre, egymás mellett és ettôl a horizonttól elkülönülve két kisebb, mintegy 2-3 méter kiterjedésû homokos sávot mintegy 1,5 méteres mélységben. A második antropogén (urbanit) réteg a felszíntôl számítva mintegy 2 métertôl – 4 méter, helyenként 4,5 méter mélységig húzódik. Ennek az enyhén vörösesbarna, nedvesen szinte rózsaszín szintnek a legjellemzôbb üledékföldtani vonása, hogy teljes mértékben hiányoznak az égett paticsok az üledékbôl. Igen jelentôs mennyiségû, de nem égett, hanem korhadt, könnyen morzsolódó, feketésbarna színû faszén darabokat, Unio kagylóhéjakat tartalmaz ez a szint. Ugyanakkor az edénydarabok mennyisége jóval kisebb, mint a fedô urbanit rétegben. Az strukturális jegyek alapján a tellnek ez a fekü rétege nem égett le. A Polgár Kenderföld bronzkori tell antropogén hatásra kialakult, szerves anyagban dús rétegeinek feküjének jelentôs részét sárgásbarna színû, kôzetlisztes agyag, infúziós lösz alkotja, de a tell központi részén igen jelentôs mértékben elvékonyodik ez a szint. Így helyenként az infúziós lösz alatti geológiai rétegre, a folyóvízi eredetû apróhomokos középhomokra települt a tell települést megalapító bronzkori közösség, illetve a tellen belül eddig a homokos szintig értek le az anyagnyerô gödrök, vagy kutak. A tell központi részét körülvevô árkon túl is folytatódik a bronzkori megtelepedést bizonyító antropogén réteg, de kifejlôdése sehol nem éri el a 2 métert, és mindenütt az égett paticsos horizont fejlôdött ki az árkon túl. A faszenek mennyisége a tell központi részéhez képest minimális volt az árkon kívül esô területeken, de igen jelentôs mennyiségû paticsot, csontot és edénytörmeléket lehetett kimutatni a rétegekbôl. A fúrások és üledékes adatok alapján a kenderföldi bronzkori tell központi része körül kialakított árkok végpontján, a Hódos – ér medrén túl található, fokká alakult morotvató két szára közötti, talajvíz szintje fölé mintegy méterrel emelkedô terület is szorosan kapcsolódott a tellhez. Valószínûleg innen vezetett a tell felé az egyik bejárat. Ugyanakkor a Puszta Sándor által elvégzett és méretarány nélkül átadott mágneses mérések alapján a Kenderföldtôl délkeletre, Csôszhalom felé húzódó, Hódos–ér és Kender–ér partján kialakult, infúziós lösszel borított természetes parti gátak egy része is a tell területéhez kapcsolódott. A tell köz-

ponti részét elkerítô, helyenként 6 méter mély árok mellett a mágneses mérések kimutattak egy másik árkot is, amely a tell központi részétôl mintegy 200–250 méterre félkör alakban vette körül a belsô, elkerített településrészt. A fúrások alapján sikerült visszakeresni ezt az árokrendszert, de ez az árok rendkívül sekély volt, mélysége nem érte el a 2 métert, és a fúrásokkal felszínre hozott edénytörmelékek – bár ôskoriak voltak – a pontosabb korbesorolást nem tették lehetôvé. Tehát ennek a külsô ároknak és a középsô bronzkori tell összekapcsolásának a lehetôsége továbbra is bizonytalan, csak az árok átmetszése és régészeti feltárása alapján dönthetô el. Pollenanalitikai vizsgálat eredményei A Polgár–Kenderföldi bronzkori tell kialakulása elôtti idôszakok, a pleisztocén végi és holocén kezdeti, 25 ezer BP évtôl mintegy 5 ezer BP évig tartó idôintervallum flórafejlôdését a kengyel-éri pollenfúrás alapján rekonstruáltuk, és azt itt elvégzett radiokarbon, szedimentológiai elemzések és pollenanalitikai munkák 23 nyomán rajzoltuk meg a terület földtani fejlôdését, a neolit és rézkori közösségek környezeti viszonyait. Viszont a bronzkori közösségek korára vonatkozóan nem sikerült adatokat nyernünk ebbôl a mederbôl. Ezért egy másik medret is bevontunk kutatásainkba. A Polgár–Kenderföld bronzkori telltôl mindössze 300 méterre északra, a Tisza árokban, alluviális síkon helyezkedik el a fôfolyót kísérô Selypes-ér, amely egy feltöltôdött folyót kísérô patakmeder fattyúág (2. ábra). Ebben a folyómederben a folyóvízi homok feletti szakaszon egészen a talajvíz mozgás szintjéig (140 cm) sikerült pollenanyagot az üledékbôl feltárni. A szelvény alapján 9500 BP évtôl tudjuk nyomon követni a vegetáció változásait a bronzkori tellhez közel esô tiszai allúviumon. A holocén kezdetén a globális felmelegedést követôen a tiszai allúvium területén a természetes vegetáció rendkívül sokszínû, zárt lombos erdô, ligeterdô volt. A jó vízellátású, nedves aljzatú tölgy (Quercus) – szil (Ulmus) – kôris (Fraxinus) – hárs (Tilia) dominanciával jellemezhetô lombos erdônek kiterjedt cserjeszintje volt, amelyben a legfontosabb növény a mogyoró (Corylus) volt. Ugyanakkor a jelentôs mennyiségû nyír (Betula), éger (Alnus), fûz (Salix), nyár (Populus) pollen alapján feltételezzük, hogy a folyóparton, a mindig magas talajvíz szinttel jellemezhetô tiszai allúviumban mind a puhafás, mind a keményfás ligeterdô típus kialakult. Az elsô erôteljes és egyértelmûen termelô gazdálkodáshoz köthetô hatást a fúrásban 250–280 cm között kimutatott termesztett gabona ún. kultur „Gramineae” (búza, árpa) pollenek jelzik vissza. A termesztett növények arányának növekedése úgy történt meg, hogy a fa pollen százalék nem esett vissza. Ezek a paleovegetációs adatok azt bizonyítják,

23

SÜMEGI Pál – MAGYARI Enikô – SZÁNTÓ Zsuzsa – GULYÁS Sándor – DOBÓ Krisztina 2002. 838-840.

|

Tisicum XIX.

hogy nem az alluviális síkon történt a gabonatermesztés, mivel ott ez feltétlenül erdôirtással és fapollenek arányának visszaeséssel járt volna együtt, hanem annak hátterében, a mélyebb talajvíz horizonttal és nyitottabb növényzettel jellemezhetô, löszös magasparton. Ezt támasztják alá a Kengyelérben lemélyített fúrások pollen elemzései is, ahol a lokális pernyehorizonttal együtt, egy a selypes-éri gabona pollen dominanciánál sokkal erôteljesebb gabona pollen csúcsot lehetett kimutatni a középsô- és a késô-neolitikum során. A Kárpát-medence neolitikum második felére keltezhetô gabona pollen csúcsot követôen, a gabonafélék pollenje eltûnik a Selypes-ér üledékbôl, és ezzel egy idôben az erdôösszetétele megváltozik. A nyíltabb erdôtársulásokra, a szegélyvegetációra jellemzô növényzet arányának folyamatos növekedése állandó emberi bolygatás kialakulását jelzik a vizsgált területen, és ez a korábbi gazdálkodási típushoz képest mindenképpen egy, a korábbinál erôteljesebb beavatkozást jelez a tiszai allúvium erdeiben. Valószínûleg ez a változás a neolitikum / rézkor határán bekövetkezett gazdasági változással, a tell életmód megszûnésével, a pásztorkodó, nagyállattartó népek megjelenésével függhet össze. A gabonafélék pollenje megközelítôleg ugyanekkor a Kengyel-ér pollen szelvényébôl is eltûnik, bár a jelentôs léptékû 10 cm-es mintavétel következtében ez kevésbé szembetûnô. A Kengyel-ér anyagában a gabonafélék visszaszorulásával egy idôben a taposás, legeltetés hatására terjedô mérgezô virágos és savanyú, keserû kémhatású gyomnövények (Rumex, Plantago, Iris, Ranunculoides) terjedése is alátámasztja a földmûvelés visszaszorulását és az állattartás elôtérbe kerülését. A középsô bronzkori ember tehát már egy olyan környezeti rendszerben építette fel a települését és folytatott növény- és állattenyésztést, amely az eredeti állapotához képest, ha területenként eltérô mértékben is, de igen erôteljesen megváltozott. A tell és környezetében lejátszódott változásokról három ôskörnyezeti forrásból tudunk adatokat kinyerni, a Selypes–ér, a Kengyel–ér üledékgyûjtô rendszerébôl, valamint a tell központi részét körülzáró árokrendszerbôl. Ez utóbbi esetében igen kiemelkedô jelentôsége van a pollenanyagnak, mert a tell körül kialakult 100–500 méterre kiterjedô vegetációs változásokról tartalmaz információt, mivel olyan kicsi ennek a mesterségesen kialakított üledékgyûjtô rendszernek a felszíne, hogy a benne felhalmozódott pollen szinte teljes egésze egy maximum 100–500 m sugarú körbôl származik. A bronzkor során a legerôteljesebb környezeti változások a Kenderföld körüli, magaspartszerûen kifejlôdött, infúziós lösszel borított fosszilis folyóhátakon fejlôdtek ki, mert itt alakult ki állandó emberi megtelepedés, ide koncentrálódott az emberi mozgástér, a naponta használt utak és terek. Az erôdített tell, a település centruma körül igen jelentôs felszín átalakító tevékenységgel egy megközelítôleg 6 m mély, a felszín felé tölcsérszerûen szétnyíló, kb. 15–20 méter széles, állandóan vízzel borított árkot alakítottak ki, valamint a biztonságosabb katonai jellegû védelem érdekében, az árkon

túli területeken nyitott vegetációs térséget hoztak létre. Csak így magyarázható, hogy a tell árkának pollen anyagából szinte teljes mértékben hiányoznak az erdei pollenek. Az árokban mélyített fúrásszelvény 400 cm-tôl mélyebb szinten tartalmazott kiértékelhetô mennyiségû pollent. A 400 cm felett elhelyezkedô rétegek már teljesen száraznak és bolygatottnak mutatkoztak, az üledék makroszkópos vizsgálata alapján ez a fázis a környezô talajfelszín behordódásával jött létre. A 600 cm alatti rétegek ugyan tartalmaztak pollent, viszont a szemek nagy része oly mértékben sérült volt a pollenfal (exine) oxidációjának egyértelmû nyomaival, ami a meghatározást lehetetlenné tette. A felismerhetô pollenek - döntôen erdei fenyô (Pinus silvestris) - az árok mélyítése elôtti pleisztocén felszínre utalnak, és a réteg pollenösszetétele alapján egyértelmûen elkülönül a felette elhelyezkedô, mesterséges árokban kialakult „tavi” üledéktôl. Az általunk vizsgált minták százalékos pollenösszetételében kevés határozott tendenciát mutató változás figyelhetô meg. Ez egyaránt utalhat a tavi üledékrétegek bolygatottságára, valamint a magas ülepedési ráta miatti gyors üledékfelhalmozódásra, melynek következtében a vizsgált 200 cm-es réteg csupán néhány száz évet reprezentál, de ez pontosan egybeesik a bronzkori tell település kialakulástól a megsemmisülésig tartó periódusával. A határozott tendenciát mutató változások egyike a fapollenek arányának fokozatos csökkenése az árok tavi szintjében felfelé haladva. A legalsó szintben az arbor pollenek aránya 28 %, viszont a legfelsô mintákban már csak 11 %, ami a terület fokozatos nyílt vegetációs térré alakulására utal. Ugyanakkor a mintából jelentôs mennyiségû gabona pollent sikerült kimutatni. A diagramban az egyes fafajok aránya 2–4% körül ingadozik, amibôl arra következtethetünk, hogy az árok partján nem volt összefüggô fás vegetáció. A puhafás ligeterdô elemek – Salix sp. (fûz), Alnus glutinosa (enyves éger) – feltehetôen a halom közelében fekvô lefûzôdött meder (Hódos-ér, Kengyel-ér) partján nôttek. Míg a keményfás ligeterdei és kevert tölgyes fajok – Quercus sp.(tölgy), Corylus avellana (mogyoró), Tilia sp.(hárs), Acer sp.(juhar) – kisebb-nagyobb csoportokban elszórva, vagy a lokális talajvíz magasságnak megfelelôen helyezkedhettek el a vizsgált területen, valószínûleg a tiszai allúviumban. Ezt az értékelést támasztja alá a Kengyel-ér diagramja is, ahol a fás szárú vegetációból származó pollen mennyisége drasztikusan lecsökken és elsôsorban a fûzfa, éger pollenaránya lesz jelentôsebb a bronzkor folyamán. Ugyanakkor a taposást elviselô, utak, szántóföldek peremén élô gyomvegetáció aránya fokozatosan egyre jelentôsebbé válik a Kengyel-ér medrét övezô területen. A Carpinus betulus (gyertyán) pollenjének regionális eredetét a tiszai, nedves aljzatú allúvium indokolttá tenné, ugyanakkor pollenszázalékát összevetve a többi lokális, illetve extralokális eredetûnek feltételezett fa pollen anyagával, azt tapasztaljuk, hogy ez az érték gyakran magasabb, tehát csak kisebb szórványokban, vagy lazább állománycsoportban lehettek jelen a vizsgált területen a telltôl távolabb,

elsôsorban a tiszai alluviális árokban, az aktív folyómedrek közelében. Ezt támasztja alá a selypes-éri pollen diagram is, ahol a gabonafélék pollen szemcséi igen jelentôs és kiterjedt földmûvelést jeleznek, de ezzel egy idôben a fa virágporszemek jelentôs aránya zárt erdô borítás kialakulását, ligeterdei környezet folyamatos jelenlétét is. Ezek a pollen összetételek azt jelzik, hogy a zárt erdôvel borított tiszai allúviumtól délre, a telltôl kicsit távolabbi, kb. 200–300 méterre, az infúziós lösszel fedett, termékeny, csernozjomra hasonlító talajú, földmûvelésre kifejezetten alkalmas magaspart részen alakították ki a bronzkori közösségek a szántóföldjeiket. A tell körüli árok és a Kengyel-ér pollen anyagában lágyszárú pollenek közt minden mintában a Chenopodiaceae (libatopfélék) család tagjai dominálnak 15–20%-os részesedéssel, emellett a Gramineae (pázsitfûfélék) és Compositae lig. (fészkesvirágzatúak) aránya jelentôs, 10% feletti. Az antropogén, bolygatásra utaló fajok szerepelnek az egyes jól körülhatárolható emberi hatások típusai szerint24. Az árokhoz közelebb lévô térszín növénytakarója erôsen bolygatott lehetett, mert az árokból vett minták pollenanyagában dominálnak a taposásra utaló fajok, mint a Chenopodiaceae (libatopfélék), Plantago lanceolata (lándzsás útifû), Plantago media (réti útifû), Taraxacum sp. (gyermekláncfû). Mindezek alapján ösvényekkel fölszabdalt, növényzettel csak gyéren borított települési környezet képe rajzolódik ki az árok körül és a halom tetején, ahol csak néhány, a taposást és szárazságot jól tûrô növényfaj tengôdött. A települést környezô réteken kiterjedt állattartásra utal a legeltetetés hatására gyakoribbá váló fajok jelenléte a diagramban – Filipendula (legyezôfû), Potentilla (pimpó), Gramineae (pázsitfûfélék). A termesztett gabonák pollenjének aránya az árokban meghaladja a 10 % -ot, fôleg Triticum sp. (búza) – ebbôl pedig arra következtethetünk, hogy az árok közelében, de nem közvetlen szomszédságában gabonaföldek voltak. Sok szántóföldi vagy szántóföld széli gyomnövény pollenje került elô kis mennyiségben – Centaura cyanus (kék búzavirág), Polygonum aviculare (madárkeserûfû), Polygonum persicaria (baracklevelû keserûfû), Spergula arvensis (mezei csibehúr), Solanum sp. (csucsor) –, ez megerôsíti a távolabbi gabonatáblák jelenlétét és esetleg a közelben lévô felhagyott szántókra, erôsen legeltetett, taposott területre (állattartó telep jelenlétére) is utalhatnak. A pollen diagramok alapján feltételezzük, hogy bár mozaikos térbeli eloszlású növényzet vette körül a települést, de egy határozott trendet lehet megfigyelni a vegetációban, mégpedig a fásszárú növények pollenjeinek teljes hiányát a tellet övezô árok anyagában. A település közvetlen környezetében teljes mértékben hiányozhattak a fák. Ez a házépítések, az ember által hasznosított nyitott terek (utak, házak közötti tér) következménye, de valószínû, hogy a tell centrumában több, naponta használt út találkozott, illetve a

24

BEHRE, Karl-Ernst 1981. 230-236.

tell körül védelmi okokból kiirtották a fás szárú növényzetet. Ugyanakkor a taposást elviselô és visszajelzô gyomok arányának növekedése mellett megfigyelhetjük, hogy a takarmányként hasznosítható növényzet, illetve a legeltetés hatására terjedô növények aránya is igen jelentôs a tell körül, illetve a kengyel-éri meder partján. Ez alapján feltételezhetô, hogy a tell közvetlen szomszédságában legeltetett területek voltak, valószínûleg így hasznosították a tell körüli, védelmi okok miatt is kiemelkedô jelentôségû nyitott területet, sôt feltételezhetô, hogy az állatállományt, vagy annak legértékesebb részét a tellhez kapcsolódó karámrendszerbe hajtották be éjszakára. Talán ehhez a rendszerhez kapcsolódik Puszta Sándor geofizikai mérései nyomán visszakeresett és feltárt, a tell belsô ároktól délkeleti irányban kb. 200 méterre lévô, külsô, sekélyebb árokrendszer is. Ezen a külsô árkon túl, a Kengyel-ér és a Hódos-ér partján egy viszonylag keskeny, de rendkívül hosszú, több kilométeres sávban alakíthatták ki a legelôket. Ezek a legelôk a nyáron kiszáradó, elhagyott, feltöltôdött medrek területére is benyúltak, benyúlhattak, sôt a tiszai allúvium peremén, a magaspart szélén is lehettek legeltetett területek. Bár ezek a területek – a nedves rétre kimászó, májmétely parazita köztes gazdája, a Lymnaea truncatula csiga következtében – a májmétely veszély miatt, a juhok legeltetésére alkalmatlanok voltak. A Hódos-ér, Kengyel-ér partján a keményfás és puhafás ligeterdô maradványaként hagyás- és/ vagy szárnyékfák (éger, tölgy, fûz) maradhattak. A legelô területektôl kicsit elkülönülve, a magasabb térszíneken északkeleti és délkeleti irányban elhúzódó, tiszai árkot követô magasparton lehettek a szántóföldek, ugyanis csak ilyen szántóföldi eloszlásnál jelentkezhettek azonos intenzitással, azonos arányban, a tiszai árokban lévô selypes-éri és a magasparton elhelyezkedô kengyel-éri üledékgyûjtô rendszerben és a tell árkában a gabonafélék virágporszemei. Így a szántóföldek is hosszan elnyúló rendszert alkottak, alkothattak, a terület morfológiájának megfelelôen, az infúziós lösszel fedett folyóhátak legmagasabb pontjain. Zárt erdei vegetáció csak a tiszai árokban, a nedves aljzatú, alluviális területeken maradt fenn, bár már ezekben az erdôkben is világosan felismerhetôk az emberi bolygatás, a ciklikus erdôirtás, építôanyag, energia nyerés céljából kialakított fakitermelés jelei. Ezt a rekonstruált vegetációban megfigyelhetô trendet így elsôsorban az emberi hatás erôssége és az aljzat nedvessége, a talajvíz magassága (a lokális hidroszériesz) és a terület lokális geomorfológiai adottságai határozták meg. Ember és környezet viszonyának geoarcheológiai modellezése a Polgár Kenderföld bronzkori tell esetében A bronzkori közösségek és az egykori környezet viszonyának geoarcheológiai modellezése napjaink társadalmában is megfigyelhetô geográfiai törvényszerûségekre, régészeti geológiai adatokra, természeti népeknél, közösségeknél végzett néprajzi megfigyelésekre épít, amelyek csak hipotetikusan alkalmazhatók az egykori közösségek környezeti

|

Tisicum XIX.

stratégiájának feltárására. Anélkül, hogy ebbe a rendkívül változatos és igen sok tudomány területét felölelô témakörbe belemerülnék, elsôsorban a kenderföldi bronzkori tell kialakulásának, helyzetének, lokális környezeti viszonyokkal kapcsolatos körülményeit vizsgáljuk meg. A kenderföldi tell geomorfológiai, régészeti geológiai pozíciója, környezeti tényezôi (talaj és növényzet), a kimutatható emberi hatások, mint régészeti geológiai adatok segítenek rekonstruálni az egykori termelô, védekezô cselekvések eredményét. Ugyanakkor a geoarcheológiai modellezésnél kiemelkedô jelentôségû, hogy az egyéneknek és a közösségeknek egyaránt anyagi és szellemi igényeik, alapszükségleteik vannak, amelyek különbözôségük ellenére jól csoportosíthatók 25. A legalapvetôbb csoportba a fiziológiai szükségletek (alvás, étkezés, ruházkodás) tartoznak, amelyek nélkül biológiai értelemben sem tudnak, vagy tudtak az emberek létezni. A középsô-bronzkori, köztük a kenderföldi közösségeknél, ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére egy jól szervezett, a régészek által feltárt település, temetô struktúra26 nyomán hierarchikusnak tûnô társadalom fejlôdött ki. Az alapvetô biológiai, fiziológiai igények mellett az embereknél a biztonságvágy jelentkezik legerôteljesebben. A középsô-bronzkor folyamán kiemelkedôen fontos volt ez a tényezô, és az egyik legfontosabb telepítô tényezôként meghatározta a tell helyzetét. Az erôdített tellek jelenlétébôl és láncolatából már korábban is kiterjedt agresszióra következtettek a régészek a középsô-bronzkor során. A védelmi célú megtelepedés különösen akkor szembe tûnô, ha a kenderföld bronzkori tell helyzetét összehasonlítjuk a neolitkori csôszhalmi tell helyzetével (2. ábra). A bronzkori tell elhelyezkedését alapvetôen a védelmi célok határozták meg, ezt bizonyítja, hogy a tiszai allúvium és a polgári löszös ártéri sziget peremén, a több oldalról alámosott, elhagyott folyómedrekkel szegélyezett pleisztocén maradványfelszínen, az egyik legjobban védhetô helyen, természetes védelmi szempontból kiemelkedôen jó területen alakították ki. A táj adottságai elsôsorban védelmi, másodsorban gazdasági-termelô tevékenység szempontjából tehát erôteljesen befolyásolták a tell kialakulását és elhelyezkedését, azaz a közösség szelektált a természetes tényezôk között, és elônybe részesített bizonyos környezeti faktorokat. Ugyanakkor kiemelkedô jelentôségû kérdéskörnek tekinthetô, hogy az alapvetôen védelmi célból történt megtelepedés környezetében hogyan fejlôdött a termelô tevékenység, a termelésre hasznosított táj, a „gazdasági, gazdálkodási tér”? A geomorfológiai, környezettörténeti adatok azt mutatják, hogy a védelmi és/vagy állattartási szempontból is fontos, nyitott vegetációval, elsôsorban taposást, rágást elviselô gyomokkal borított, gyûrû alakú térségen kívül, mo-

25 26

DICKEN, Peter – LLOYD, Peter E. 1984. POROSZLAI Ildikó 2003. 156-158.; CSÁNYI Marietta – TÁRNOKI Judit 2003. 158-160.

zaikos elrendezôdésû gazdálkodási tér alakul ki a kenderföldi tell körül (10. ábra). A tell lakott térsége körüli állandóan legeltetett övezetet „központi állattartó övezet”-nek neveztem el, mert a tell körül kimutatott antropogén térszerkezet és a pollenanyag alapján közvetlenül a lakott tér körül tartották, tarthatták a lábasjószágokat. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy a kis- és nagykérôdzôk jelentették a gazdasági élet alapját, amelyeket valószínûleg nap, mint nap erre a területre tereltek össze, illetve innen terelték szét legeltetésre. Másrészt a téli átteleltetési övezet, a ridegpásztorkodási központ is a tell körül alakulhatott ki. A központi állattartási övezetben tarthatták az állatokat árvizek idején is, mert ez volt az egyik legmagasabb fekvésû terület, így relatíve a legnagyobb biztonságban itt lehettek. A folyóháton található települést és körülötte kialakított központi legeltetett övezetet, mélyebb fekvésû mocsarak, feltöltôdött folyómedrek vették körül, amelyekben idôszakosan, pl.: árvizek idején, megemelkedhetett a vízborítást, felszínre léphetett a talajvíz, így ezeken a területeken csak periódikusan lehetett legeltetni. A pollen eredmények nyomán a tiszai allúviumon is kialakítottak legeltetett területeket, a galériaerdôk rovására. A tiszai allúviumon kialakított legelôterületeket csak a legszárazabb periódusokban használhatták legeltetésre, valószínûleg akkor, amikor a magasabb fekvésû legelôterületek már kiszáradtak, kimerültek. Így a központi területek körüli mélyebb fekvésû területen különbözô, árnyékadó, deleltetô hagyás fákkal tagolt legelôsávok, foltok alakulhattak ki. A tell közössége szempontjából kiemelkedô jelentôségû, élô hústartalékot jelentô állatállomány folyamatos növelése lehetett a közösség egyik gazdasági célja, mert ez jelentette az élelmiszer ellátás biztonságát és a közösség tagjainak, magának a közösségnek a presztízsét is növelhette, viszont az állatállomány növelése több gyakorlati, gazdasági, fenntarthatósági problémát vetett, vethetett fel. Az egyik oldalon felvetôdik a növénytermesztés/állattenyésztés területi elválasztásának, a szántóföldi mûvelés – még akkor is, ha másodlagos volt az állattenyésztés mögött – kiterjedésének, a gabonatermô területek elhelyezkedésének kérdése is. Véleményünk szerint a vizsgált területen, akárcsak a neolitikumban27 a legkisebb növénytermesztési rizikót a magasabb, infúziós lösszel és csernozjom talajjal borított pleisztocén folyóhátak mûvelése jelentette (10. ábra). Így a gabonatermesztés csak foltszerûen, sávokba rendezôdve (10. ábra) és alárendelten lehetett jelen a területen. Ezeket a szántott területeket pedig legeltetett területek övezhették. Sôt lehetséges, hogy a gabonatarlót legeltetéssel hasznosították, és a legeltetés mellett az állatcsordákkal trágyázták. Így az állattenyésztésnek a gabonatermesztés is gátat szabhatott, de ennél sokkal jelentôsebb problémának tûnik a

27

SÜMEGI Pál – MAGYARI Enikô – SZÁNTÓ Zsuzsa – GULYÁS Sándor – DOBÓ Krisztina 2002.

10. ábra A Polgár Kenderföld tell körül kialakult termelési övezetek 1 = tell (mint központi hely), a központi állattartó övezettel, 2 = Polgári löszös sziget, mint pleisztocén maradványfelszín, 3 = infúziós lösszel és eolikus lösszel borított térszínek a Polgári löszös szigeten kívül, 4 = Polgári löszös sziget határa, 5 = gabonatermelésre alkalmas térszínek, 6 = állattartásra alkalmas térszínek, 7 = eredetileg erdôvel borított, gyûjtögetésre, vadászatra, halászatra, fakitermelésre alkalmas, de a bronzkorban idôszakosan legeltetéssel is hasznosított területek. Fig.10. Economic zones around the Bronze Age tell of Kendergöld at Polgár 1 = tell (central place) with central livestock farming place, 2 = the Pleistocene relict surface, 3 = infusion and eolian loess covered surfaces, 4 = boundary of the alluvial island at Polgár, 5 = favourable surface for arable land, 6 = favourable surface for pastour land,, 7 = forest covered surface, favourable for improductive economy within periodic pastourland spots during the Bronze Age

|

Tisicum XIX.

tell faépítôanyaggal és tüzelôfával, faanyagba zárt energiával történô ellátása, a téli tüzelôanyag, sütéshez, fôzéshez felhasznált energiaforrások (faanyag és/vagy szárított trágya, szalma), ezeknek a begyûjtéséhez és a tellhez szállításához, felhalmozásához fordított emberi energia, munkaidô és az állattenyésztésnek, egészen pontosan a legelô területek kiterjedésének összeütközése. A probléma megértéséhez meg kell ismerkednünk a gazdasági övezetek és az emberi munkaidô, energia ráta problematikájával is. Thünen német geográfus próbálta meg elôször tisztázni az egykori (középkori) települések, egészen pontosan városok, mint központi hely és a települések körüli, a település ellátása szempontjából alapvetô termékeket elôállító, a település energia és élelmiszerellátását végzô gazdasági, gazdálkodási, termelési övezetek problematikáját28. Thünen szerint az optimális munkaidô, energia ráfordítás úgy alakulhatott ki egy preindusztriális, középkori város körül, hogy a városellátó övezetek alakultak ki a város körül, mint központi hely körül (11. ábra). Az elsô övezetet zöldség, gyümölcs, tejtermelés jellemzi, amelyeket frissen kellett a városba szállítani, majd ezt követi a legjelentôsebb munkaerôt igénylô (igavonás, súly), az energiahordozó és építôanyagként fontos fa ellátó övezet, ezt követi az élelmiszerellátás szempontjából kiemelkedô jelentôségû gabona, majd a lábasjószágok központba juttatásának kérdése. Így véleménye szerint a központot, a középkori városokat egy zöldség – gyümölcs - tej, majd fa, azaz erdôövezet, ezen kívül pedig gabona és állattartási övezetek vették körül (11. ábra), optimális esetben gyûrûszerûen övezve (ún. „Thünen körök”). A gazdasági modellnek rendkívüli elônye, hogy a gépesítés elôtti (preindusztriális) állapotokat vizsgálva jutott a következtetésekre, és a városokat központi helyként értelmezte, a központi helyeket övezô marginális zónákat, mint gazdasági- termelési tér, az emberi munka, energiaráfordítás, megtérülés szempontjából vizsgálta. Ez az elméleti modell homogén környezeti háttértényezôkkel és az emberi energiaráfordítás megtérülésével, a legkisebb emberi energia és munkaidô befektetésre törekvéssel számol. A modell módosított változata azt mutatja be, hogy a homogén hátterû, körszerûen kialakult gazdasági teret hogyan nyújtja el egy folyóvölgy megjelenése, azaz egy természeti tényezô hogyan módosítja a termelési övezeteket (11. ábra). A bronzkori tell körül kialakult termelési – gazdasági tér értelmezésében Thünen rendszerének nagy elônye, hogy preindusztriális tényezôk megfigyelésével és tanulmányozásával alakult ki, de a középkori német városok körül létrejött középkori árutermelô tér nem használható a bronzkori közösségek tanulmányozásánál, viszont kiindulási, általánosított alapnak, mint központi hely és termelési tér viszonya, megfelelônek látszik.

28

THÜNEN, Johann Heinrich 1926. VOL.1.

11. ábra Thünen gazdasági modellje A = eredeti modell, B = módosított, amikor egy folyóvölgy, tehát a természetes környezet nem homogén hátteret alkot, 1. = központ és a gyümölcs – zöldség – tejtermelô övezet, 2. = tûzifa és építôfa övezet, 3. = gabonatermesztési övezet, 4. = gabonatermesztési és állattartási övezet, 5. = háromnyomásos gazdálkodási övezet, 6. állattartási övezet (livestock farming), 7. = övezetek térbeli megjelenését módosító folyó Fig.11 The economic model of Thünen A = the origin model, B = modified model, 1. = central place with market gardening and milk farming, 2. = firewood and lamber production, 3. = crop-farming without fallow, 4. = crop-farming, fallow, and pastoure, 5. = three-field system, 6. livestock farming, 7. = övezetek navigable river.

A modellnek elsôsorban a következô elemeit alkalmaztuk a kenderföldi tellre és a tellt övezô régióra: 1./ A tellt úgy értelmeztük, mint egy központi helyet, ahol a bronzkori közösség társadalmi és gazdasági energiái térben összpontosulnak. 2./ A központi hely körül kialakuló gazdálkodásnak, termelésnek térbeli szerkezete volt, amelynek kialakításában a környezeti tényezôk, a munkaerô ráfordítás és megtérülés, munkaszervezés, a közösség integrálása, a közösségi energia optimális eloszlására törekvés, szervezett energia befektetés egyaránt szerepet játszott. 3./ A Tisza folyó allúviumát, mint csatornahatás következtében a módosított modellt használtuk fel (11. ábra B jelzésû ábrarésze), mert a tell körül kialakult gazdálkodási – termelési teret ez alapján lehetett legjobban értelmezni. Amennyiben a Thünen-féle gazdasági-termelési övezeteket követnék a kenderföldi tell körül kialakuló termelési övezetek, akkor a tellt egy zöldség – gyümölcs – tejgazdálkodási övezet vette volna körül. Ezt az archeobotanikai adatok nem támasztják alá, hanem ez helyett egy központi állattartó öve-

zet látszik kirajzolódni a tell körül. A belsô övezetet kívülrôl a thüneni elvek alapján egy zárt erdô kellene, hogy körülvegye (ez elég erôteljesen ütközne a tell védelmi céljaival, mivel a tellt az erdôben igen könnyû lenne észrevétlenül megközelíteni és a faanyagot jól fel lehetne használni a tell ostromához, például az árok feletti hídveréshez, égetéshez, ostromeszközök készítéséhez). Majd ezen övezeten túl helyezkedne el a gabonaöv és csak ezen kívül az állattartó övezet. A környezettörténeti adatok viszont azt sugallják, hogy pont fordítva helyezkedhettek el ezek az övezetek, a település körüli legbelsô zónát az állattartás jellemezte, és csak ezen kívül lehetett a gabonatartó, valamint az erdei övezet. Ráadásul ezek a termelési – gazdasági egységek foltszerûen, sávokba rendezôdôen, a természeti adottságoknak megfelelôen mozaikosan fordultak elô (10. ábra). Ez a védelmi célok, termelési hagyományok, valamint a környezeti tényezôk eloszlását figyelembe vevô gazdasági elrendezôdés viszont azt jelenti, hogy az optimálistól eltérô elrendezôdésû, térbeli elhelyezkedésû élelmiszer- és energiaforrásokat többlet munkaidô és energia ráfordítással tudták csak kiaknázni és a kenderföldi tellhez eljuttatni a bronzkori emberek. Ez a munkaidô többlet, a régészeti adatok nyomán láthatóan jól szervezett, közösségnél nem jelenthet problémát egy bizonyos határig, de hol lehetett a munkaráfordítás, megtérülés határa a kenderföldi tell gazdasági terének esetében? Milyen távolságról lehetett még gazdaságosan eljuttatni a mindennapi megélhetéshez szükséges energiahordozókat és terményeket a kenderföldi tellhez? Egyáltalán milyen szerepet játszott a kenderföldi tell a körülötte kialakuló gazdasági térben? Integráló központi szerepet játszhatott, vagy csak védelmi funkciója volt? Amennyiben figyelembe vesszük a tellekkel, köztük a kenderföldi tellel kapcsolatos eddigi magyarországi geoarcheológiai kutatások eredményeit29, akkor ezek a területek központi helyként értelmezhetôk a társadalmi és gazdasági viszonyokban, így a tellek és környezetük központ hely és periféria kapcsolataként, hierarchikus rendszerként értelmezhetôk gazdasági, politikai és kulturális értelemben. Tehát a Thünen-féle elgondolás felhasználható a tellek és körülöttük kialakuló termelési, gazdálkodási tér értelmezésénél, de nem az eredeti modell automatikus felhasználásával. Amennyiben a tell központi hely volt, akkor a tell településeknek különbözô szellemi, kulturális és anyagi javakat kellett elôállítani és sugároznia a szûkebb és tágabb térségekben élôk felé30. Az erôdített tell megjelenése, helyzete, a vizsgált területen található, valószínûleg a kenderföldi tellhez tartozó bronzkori temetô és a kenderföldi tell feltárásának eredményei31 egy helyi katonai vezetôréteg kialakulását, ka-

SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. 165-167. 30 CHRISTALLER, Walter 1933. 76-78.; CHRISTALLER, Walter 1972. 601-610. 31 DANI János – SZ. MÁTHÉ Márta – V. SZABÓ Gábor 2003. 100.; DANI János – V. SZABÓ Gábor 2003. 95.

tonai arisztokrácia jelenlétét valószínûsítik. Ez alapján a kenderföldi tell politikai, katonai központi szerepe egyértelmû, de volt-e gazdálkodási, termelési (gazdasági) központi funkciója is ennek a tellnek, és ha igen, mekkora területre terjedhetett az ki? Figyelembe véve a térségben végzett, radiokarbon adatokkal korolt paleoökológiai szelvények eredményeit, egyértelmûnek tûnik, hogy a kenderföldi tell környezetében mozaikos kifejlôdésû, de övezetes elrendezôdésû, a tell lakott térségéhez, mint központi elemhez rendezôdött gazdasági tér alakult ki. A gazdasági központi szerepe a kenderföldi tellnek tehát felvethetô, de igen nehezen megoldható kérdésnek tûnik, hogy mekkora lehetett az a gazdasági tér, amely felett a tell lakói a központi irányításukat gyakorolták. A tell területén feltárt régészeti anyag, köztük a kagylóanyag elemzése32 azt bizonyítja, hogy ez a tér a tiszai allúviumra biztosan kiterjedt. Ugyanakkor kiemelkedô fontosságú régészeti adat, hogy a polgári löszös sziget déli-délnyugati részén, Ásotthalom térségében egy másik, a kenderföldi tellnél nagyobb kiterjedésû, kettôs árokkal körülvett, a kenderföldihez hasonló védelmi pozícióban kiépült bronzkori tell is található. A két tell között légvonalban megközelítôleg 6 km-es a távolság, és ha a két erôdített bronzkori tellt egykorúnak és azonos hierarchia szinten lévônek tekintjük33, akkor ennek a két településnek („központi” helynek) fel kellett osztani maguk között, illetve maguk köré kellett integrálni az egykori gazdasági - gazdálkodási teret, társadalmi és környezeti energiaforrásokat. A védelemre, intenzívebb állattenyésztésre és földmûvelésre alkalmas pleisztocén maradványfelszíneken, ártéri szigeteken, magaspartokon a tellek ilyen irányú tömörülése nem egyedülálló jelenség, valójában a Duna menti magaspartokon, a Tisza-völgyében szinte mindenütt megfigyelhetô, de hasonló megtelepedéseket találhatunk a középhegységi zónában is, a patakok által közrezárt dombhátakon is. Egyértelmûen jelentkezik a tellek tömörülése például a Körös és a Tisza közötti, az egykori dunai hordalékkúp maradványfelszínén, a Tiszazugban, ahol a védelmi szempontok, a vízi utak, átkelôhelyek találkozása, az erdôsült területekkel, pangóvizekkel körülvett, infúziós lösszel borított, a vízi élettérbôl kimagasló, árvízmentes, állattenyésztésre, növénytermesztésre alkalmas felszín kiemelkedô jelentôségû telepítô tényezô lehetett. Ezt bizonyítja, hogy a területen 4 középsô-bronzkori tell is létezett egymástól mintegy 10 kmes távolságra. Figyelembe véve a polgári löszös sziget kiterjedését, a területen jelzett középsô bronzkori lelôhelyeket, azt mondhatjuk, hogy mintegy 3-6 km-es sugarú területen jelentkezhetett a kenderföldi tell gazdasági integráló szerepe. Mivel körökkel nem lehet hiánytalanul lefedni a teret, és a természeti

29

32 SÜMEGI Pál 2003. 103. 33 CHRISTALLER, Walter 1933. 76-78.; CHRISTALLER, Walter 1972. 601-610.

|

Tisicum XIX.

tényezôk eloszlása sem homogén, ezért Christaller munkája nyomán azt feltételezzük, hogy a kenderföldi tell körül kialakult gazdasági-gazdálkodási tér sokszögû lehetett, bizonyos területeken (pl.: tiszai allúvium) erôteljesen kiterjedhetett, más területeken (pl.: Ásotthalom felé esô maradványfelszín) pedig határfelületet alkothatott a más tellek gazdaságirányító szerepével. Így a kenderföldi gazdasági tér a társadalmi és környezeti erôforrások, energiák, határok mentén torzulásokat szenvedhetett, de a környezetében található 1 napi járóföldre, 5-6 km sugarú, mintegy 50-100 km2 kiterjedésû területre biztosan kiterjedt, csak a természeti és társadalmi tényezôk inhomogén eloszlása következtében nem köralakban, hanem sokszögben. A sokszögön belül, ahogy korábban megfogalmaztuk, mozaikos kifejlôdésben, de övezetekbe rendezôdve helyezkedhettek el az egyes gazdasági tevékenységek. A pollenadatok alapján feltételezzük, hogy a legkülsô övezetben, a telltôl legtávolabbi régiókban helyezkedhettek el az energiaforrás szempontjából kiemelkedô jelentôségû erdôk. Ebben a gazdasági elrendezôdésben találjuk a kenderföldi tell (és valószínûleg valamennyi bronzkori tell) gazdasági szerkezetének egyik sarkalatos pontját, mert a napi ételkészítéshez, a téli tüzelô ellátáshoz, a bronzöntéshez ezekrôl a területekrôl gyûjthették be a szükséges fa mennyiséget. Így a legelôterületek kiterjesztése az allúviumon az erdôterületek, faforrások egyre távolabbra kerülésével, a faanyag beszállításának növekvô munkaidô és energiaköltségével járt együtt. Természetesen felmerül, hogy a trágya, szalma, falevelek összegyûjtésével és szárításával jelentôs mennyiségû fûtôés tüzelôanyagot halmozhattak fel, viszont hiányoznak azok archeobotanikai adatok, egészen pontosan a bronzkori telleken feltárt kemence, tüzelôhelyeken végzett fi tolit és anthrakológiai elemzések, amelyek eldöntenék ezt a bronzkori társadalom szempontjából csekélynek tûnô, de a gazdálkodás szempontjából még is csak alapvetô kérdéskört. Környezettörténeti adatok hiányában csak valószínûsíthetjük a trágya, szalma felhasználását a tell tüzelôanyag ellátásában, de fontos kiemelnünk azt a tényt, hogy ezeket az energiaforrásokat nem lehetett a réz, ón, antimonit, arzén olvasztására, bronz készítésére felhasználni, és a fa nem csak energiaforrásként, hanem igen fontos építôanyagként is szolgálhatott. Tehát a faanyagot mindenképpen fel kellett használni a tell gazdasági életében, így a faanyag beszállítása gátat szabhatott a legelôterületek kiterjesztésének, a közösségi energiák felhasználásának, és végsô soron alapvetôen befolyásolhatta a tell lakóinak életét. Például a közösség létszámának növekedése a faanyag növekvô felhasználásával, az állattenyésztés, gabonatermesztés növekedésével, a gabonaföldek és legelôk kiterjedésével járhatott együtt. Viszont ez maga után vonta, hogy az erdôsült területek távolabbra kerültek a telltôl, még akkor is, ha a kenderföldi tell alatt húzódó magaspart északi elôterében a telltôl alig néhány száz méterre a jó vízellátású és erdôvel borított tiszai ártér húzódott. A fentebb leírtak alapján így talán nem véletlen, hogy

mindkét polgári alluviális szigeten található bronzkori tell a sziget északi peremén helyezkedett el. Így viszont jelentôs közösségi energiák, munkaidô és energia fordítódhatott a faanyag megszerzésére, és ez egy bizonyos ponton (távolságon) túl már gazdasági korlátozó tényezôvé vált a közösség számára. Összefoglalva a kenderföldi tell környezetében végzett paleoökológiai munka eredményeit, egy igen sokféle módon hasznosított táj rajzolódik ki a tell körül. Az erôdített tell körül közvetlenül nyitott, taposott, gyomokkal borított központi állattartó övezetet alakítottak ki. Ezen túl legelô területek helyezkedtek el, amelyek lenyúltak a tiszai allúviumba is. A legelôterületekbôl kiemelkedô, egykori folyóhátakon, árvízmentes területeken alakíthatták ki a szántóföldi mûvelést, a gabonaföldeket. Mivel ezek a felszínek csak foltszerûen maradtak fenn, ezért a gabonatermesztés is csak foltszerûen, mozaikosan történhetett a kenderföldi tell környékén. Fával borított területek a bronzkor folyamán szinte csak a tiszai allúvium területén maradtak fenn, és erre a területre koncentrálódott a termelô gazdálkodás mellett is fennmaradt igen fontos improduktív gazdálkodási forma, az intenzív gyûjtögetés (kagyló, csiga, gyógynövény, erdei gyümölcsök, stb.), a halászat és a vadászat is. Így adataink alapján készült gazdasági modell azt sugallja, hogy termelô gazdálkodás által intenzíven hasznosított, átalakított területek és kevésbé bolygatott, elsôsorban improduktív módon kiaknázott területek egyaránt elôfordultak. Egyértelmûnek látszik, hogy a helyi geomorfológiai adottságok, a lokális vízellátottság, talajvíz magasság, az idôszakos vízborítás lehetôsége, azaz a hidroszeriesz helyzet határozta meg, hogy melyik területet hogyan hasznosíthatták. A kenderföldi tell összehasonlító geoarcheológiai elemzése A lokális környezeti tényezôk és gazdasági tér geoarcheológiai modellezése mellett lehetôségünk nyílt más területeken található bronzkori tellek környezettörténeti adataival összehasonlítani a kenderföldi tell paleoökológiai tényezôit. Láthattuk, hogy a polgári löszös szigeten másik középsô bronzkori tell (Ásotthalom) is kialakult. Ásotthalom geomorfológiai helyzete szinte teljes mértékben azonos a kenderföldi tell helyzetével, a tiszai allúvium és a polgári löszös sziget határán, a magaspartszerûen alámosott peremen helyezkedik el. Az Ásotthalmi tell déli, keleti részén, a löszös sziget területén ugyanolyan differenciált, változatos maradványfelszín alakult ki, mint Kenderföld környezetében, és a régészeti geológiai fúrások nyomán készített geológiai keresztszelvény azt bizonyítja, hogy a mélyebb fekvésû területeken (pleisztocén kori, bronzkorra már feltöltôdött folyómedrek, mögöttes mocsarak) idôszakos vízborítás alakulhatott ki. Áradások idején Ásotthalom ugyanolyan szigetként létezhetett, mint a kenderföldi tell. A sziget jelleget még jobban kihangsúlyozták a mindkét tell esetében kimutatott, áradások idején vízzel telt, a tiszai allúviumra nyíló kör, illetve félkör alakú árkok. A hasonló védelmi jelleg és környezet azonos gazdálkodásra,

hasonló gazdasági térség, produktív és improduktív gazdálkodási zónák, környezet felhasználás kialakítását sugallja Ásotthalom környékén is, bár a tell nagysága alapján itt egy jelentôsebb lélekszámú település kialakulását sejthetjük, így esetleg az ásotthalmi tell közössége egy nagyobb térséget integrálhatott gazdaságilag. Ugyanakkor a kenderföldi tell helyzete, gazdálkodási rendszere nemcsak az ásotthalmi tellhez hasonló, hanem szinte valamennyi Tisza-völgyi maradványfelszínen, vagy más hordalékkúpon, mint a Sajó-völgyi területen, vagy az alföldi régióban található középsô bronzkori tell esetében hasonló környezet kiaknázási módokat találhatunk 34. Ez azt bizonyítja, hogy a tellek közösségei között igen gyors és kölcsönös információáramlás, innováció- és tapasztalatcsere lehetett, és ez a közösségek közötti integrációt veti fel, bár a hasonló környezet, a hasonló kulturális és gazdálkodási alap azonos környezet kiaknázási módszerek kialakulását determinálhatta. Felvetôdik az a kérdés, hogy a tellek és patakvölgyek, folyóvölgyek, mint a Tisza és a Duna között miért olyan szoros a kapcsolat. Természetesen ezek a vízfolyások, mint vízforrások igen jelentôs szerepet játszhattak a közösségek életében, az állattartás szempontjából is kiemelkedô jelentôségûek voltak. Az erdôvel borított allúviumok energiaforrásként, a magaspartok pedig védelmi tekintetben is fontosak lehettek, de felmerül, hogy ezek a völgyek nem csak ezeken a tényezôkön keresztül hatottak letelepedési tényezôként. Egyértelmûnek tûnik, hogy a hajózható folyóvölgyekben, a folyó- és patakvölgyek allúviumában futó utak a kereskedelemben, a bronzkori termék- és információcserében igen fontos, kiemelkedô szerepet játszhattak. Sôt a dunai és tiszai tellek esetében felmerül az a tény is, hogy a legfontosabb átkelôhelyeket, mint kereskedelmi csomópontokat ôrizhettek. Véleményünk szerint például a szászhalombattai Földvár, a bronzkori tell az egyik legfontosabb dunai átkelôhelyet, a Benta-patak mentén kifejlôdött, kiemelkedô jelentôségû bronzkori kereskedelmi út bevezetô szakaszát ôrizhette, de hasonló funkció több más tell település, akár a Kenderföld esetén is felmerülhet. A bronzkori kereskedelem, amelynek jelentôségét egyes települések kialakulásában és fejlôdésében már több korábbi régészeti munka35 is hangsúlyozta, igen fontos telepítô tényezô lehetett a bronzkori településeknél, elsôsorban a telleknél. Ha figyelembe veszszük ezt a faktort is, akkor egyértelmûvé válik, hogy a tell települések kialakulásában több természeti és társadalmi tényezô összekapcsolódása játszhatott szerepet, és nem egyetlen tényezô határozta meg ezeknek a településeknek a kialakulását. Viszont véleményünk szerint a kereskedelem kiemelkedô szerepet játszott a Vatyai kultúra térbeli kiterjedésében, és a Tisza-völgy déli részétôl a dunai átkelôhelyeken,

a Dunántúli-középhegység északkeleti régióján keresztül a Magyar Kisalföldig tartó kereskedelmi útvonalak ellenôrzése nyomán alakult ki a Kárpát-medence centrumában található, szokatlan északnyugat-délkelet irányú kiterjedés. Ugyanakkor a megközelítôleg azonos gazdálkodási típus mellett bizonyos különbségek is jelentkeznek az egyes tellek környezetében36, illetve a tellektôl távolabbi, tellek szempontjából háttérnek számító területeken. Úgy tûnik, hogy a bronzkori települések, köztük a tellek közelében több földmûvelésre, állattenyésztésre jellemzô növény jelenik meg, a növényzeti sokszínûség nô, mint a településektôl távolabbi területeken37. Ez a tényezô egyértelmûen a tellek és települések gazdálkodásban játszott központi szerepét bizonyítja. A bronzkori telleket illetôen az egyik legfontosabb kérdéskörnek tekinthetô, hogy a tell-települések között kialakult-e hierarchikus viszony? Azaz egyes tellek azonos hierarchia szinten állhattak-e, vagy pedig néhány tell magasabb hierarchiaszinten helyezkedett-e el a társadalmi térben? Amennyiben a tellek között hierarchikus rendszer alakult volna ki, az felvetné, hogy az egyes középsô-bronzkori kultúrákban olyan fokú térbeli és társadalmi integráció indult meg, amely már az „államiság” kialakulásának alapjait hordozza magában, az „államiság”, „birodalomépítés” kezdeteit jelenthetik. A kenderföldi tellhez hasonló orientációjú, kör- vagy félköralakú árokkal körülvett, folyó- vagy patakmeder mellett, a Hatvani kultúra által épített, hasonló kiterjedésû tellek az Északi-középhegység peremén több helyen is találhatók. Sôt a Hatvani kultúra árokkal, paliszáddal körülvett telepei mintegy erôdrendszert látszanak alkotni az Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkságon kelet-nyugati irányban elnyúlva, az erdôsült és erdôssztyepp területek, a középhegységi és az alföldi táj határán. A folyó- és patakmedrek alluviális síkjait követô, az Északi-középhegység vízfolyásai mentén a középhegységi zónába is behatoló, megtelepedô, bronzkori Hatvani-kultúra erôdített telepei így nem egy egységes szélességû zónát, hanem az egykori morfológiai-ôskörnyezeti viszonyokat a védelem és megtelepedés szempontjából optimálisan kihasználó, mélységében is tagolt „rendszert” alkottak. Korábban felmerült, hogy az Észak-Alföldi Hordalékkúp Síkságon található erôdített, szinte teljesen hasonló szerkezetû bronzkori telltelepüléseket egy központi társadalmi akarat, ezen település láncolat mögött meghúzódó magasabb hierarchiaszintû települések, magasabb szintû centrumok alakíthatták ki. Ilyen eltérô adottságú tájak határán kialakult településhálózat kiépüléséhez nem kell központi akaratot, centrumból irányítottan tervezett és megépítetett erôdrendszert feltételeznünk. A vizsgált területen keleti-nyugati irányban kialakult tájhatáron a letelepülést bizonyos mértékben determináló éghajlati és lokális környezeti, társadalmi tényezôk és a tájhatárt észak-

34

36 SÜMEGI Pál – BODOR Elvira 2000. 83-96. 37 SÜMEGI Pál – MAGYARI Enikô – SZÁNTÓ Zsuzsa – GULYÁS Sándor – DOBÓ Krisztina 2002. 838-940.

SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. 165-167. 35 POROSZLAI Ildikó 2003. 156-158.; P. FISCH Klára 2003. 160-161.

|

Tisicum XIX.

dél irányban folyosószerûen átalakító egykori medrek együttes hatására az erôdített tellek, központi akarattól függetlenül megépítve is, egy mélységben tagolt, kelet-nyugat irányú rendszert alkotnak. Az eddigi régészeti és környezettörténeti adatok nyomán nem látjuk bizonyítottnak, hogy a tellek között hierarchikus rendszer, alá- és fölérendeltségi viszony alakult volna ki, bár a környezettörténeti adatok azt sejtetik, hogy eltérô termelési viszonyok jellemezték az egyes tellek közvetlen környezetét. Ennek nyomán feltételezhetô, hogy egyes telleknek esetleg eltérô funkcióik lehetettek, de ezeket a funkció eltéréseket a meglévô környezetrégészeti, régészeti és környezettörténeti adatok alapján még nem lehet olyan szinten azonosítani, hogy ennek nyomán korrekt következtetéseket vonhassunk le. Ugyanakkor a tellek kialakulása, környezettel kialakított viszonya mellett legalább ilyen fontos kérdéskörnek tûnik, hogy miért szûnt meg a tell település és életforma? Mint azt korábban leírtuk, a BS éghajlati övezetbe tartozó területen (Mezôföld, Nagyalföld centrális és déli része) fejlôdött ki a tellkultúra. Ezen a medencebelsô területen mediterrán és kontinentális hatás egyaránt érvényesül napjainkban, és a paleoökológiai adatok azt sugallják, hogy az elmúlt évezredek folyamán is így lehetett38. A tellkultúra megszûnésében szerepet játszó okok között elsôsorban gazdasági, társadalmi vagy klimatikus tényezôket soroltak fel, mert erôszakos pusztításnak nem akadtak nyomára, ugyanakkor a régészeti adatok nyomán egyértelmû, hogy a tellek megszûnése egy idôben elhúzódó folyamat volt39. Véleményünk szerint a tell életforma megszûnésében, csak úgy, mint a kialakulásában, több tényezô is szerepet játszhatott. Több paleoklimatológiai adat40 bizonyítja, hogy a bronzkor második felében, a Koszider idôszak végén az éghajlat hûvösebbé és csapadékosabbá vált,

38 SÜMEGI Pál 1995 245-252.; SÜMEGI Pál 1996. 110-125.; SÜMEGI Pál 1999. 190-200. 39 POROSZLAI Ildikó 2003. 156-158. 40 JÁRAINÉ KOMLÓDI Magdolna 1969. 47-51.; KORDOS László 1987. 15-21.; SÜMEGI Pál 2004. 330-340.

de vajon ez az éghajlati változás önmagában megmagyarázza egy több lábon álló, szerteágazó gazdálkodási rendszerrel rendelkezô tellkultúra fokozatos elhalását? Valószínûsíthetô, hogy az éghajlati változás csak indító és/vagy csak az egyik tényezô lehetett a kultúra megszûnésében. A nemzetközi adatok alapján egyértelmû, hogy az éghajlati változás nemcsak a Kárpát-medencében jelentkezett, hanem európai kiterjedésû volt, és együtt járt a téli csapadék növekedésével, a nyári és a téli hômérséklet csökkenésével. Ezeknek a változásoknak a hatására az Alpokban és a Kárpátokban jelentôsebb hótakaró halmozódhatott fel, amelynek lassú, fokozatos olvadása tartósan magas talajvízállás kialakulását okozhatta a dunai és a tiszai ártereken. Ennek hatására a tellek élelmiszer ellátása, az állattartás szempontjából kiemelkedô jelentôségû legelôterületek felülete lecsökkent, és ez a folyamat fokozatosan romló gazdasági helyzetbe hozta a tellek lakosságát, mivel ha átcsoportosították az állatállományt a magasabban fekvô területekre, akkor a gabonaföldek területe csökkent le erôteljesen. Vagyis a korábban kialakult termelési szerkezet jelentôs mértékben át kellett, hogy alakuljon az éghajlati változás hatására. Amennyiben ezekhez a változásokhoz hozzákapcsoljuk a kereskedelmi útvonalak megváltozásának, áttevôdésének lehetôségét, a bronzkorban kiemelkedô jelentôségû, fejlett gazdaságú Balkán-félsziget és a nyugat- és észak-európai területek között közvetítô kulturális és kereskedelmi kapcsolat átalakulását, a több évszázadon keresztül mûvelt területek esetleges kimerülését, akkor ez a többféle tényezô együttesen már jelentôs gazdasági válságot okozhatott a tellek gazdasági és társadalmi rendszerében. Ezek a változások már elindíthatták a tell közösségeinek elmozdulását a korábban lakott térszínekrôl újabb helyek felé, illetve végsô soron a tell életmód feladásához is vezethettek.

Irodalom

BÁCSMEGI Gábor – SÜMEGI Pál 2005. Héhalom-Templomdomb bronzkori tell geoarchæológiai vizsgálata. Communicationes Archæologicæ Hungariæ, 167175. BEHRE, Karl-Ernst 1981. The interpretation of anthropogenic indicators in pollen diagrams. Pollen Spores 23/2. 225-245. BERGLUND, Björn – RALSKA-JASIEWICZOWA, Magdalena 1986. Pollen analysis and pollen diagrams. In: BERGLUND, Björn ed. Handbook of Holocene Palaeoecology and Palaeohydrology. Wiley, Chicester, 455-484. BIRKS, Harry John Betteley – BIRKS, Hillary 1980. Quaternary Palaeoecology. E. Arnold Press. London. BÓNA István 1975. Die Mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. Archeologica Hungarica, Budapest. 1992. Bronzezeitliche Tell-Kulturen in Ungarn. 9-216. In: FODOR István – MEIER-ARENDT, Walter – RACZKY Pál eds. Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell Siedlungen an Donau and Theiss. Walter Meier Arendt im Auftrage des Dezernats Kultur und Freizeit der Stadt Frankfurt a. Main, Frankfurt. CHRISTALLER, Walter 1933. Die zentralen Orte in Süddeutschland. Gustav Fischer Press, Jena. (Translated by BASKIN, Charlisle as Central Places in Southern Germany. 1966. 1972. How I discovered the Theory of Central Places: A Report about the Origin of Central Places. In: ENGLISH, P.W. – MAYFIELD, R.C. eds. Man Space and Environment. Oxford University Press, Oxford. 601-610. CSÁNYI Marietta 1982. Bronzkor. In: TÁLAS László (szerk.) Szolnok megye a népek országútján. Damjanich J. Múzeum Kiadványa, Szolnok. 32-46. CSÁNYI Marietta – STANCZIK Ilona 1982. Elôzetes jelentés a Tiszaug-kéménytetôi bronzkori telltelep ásatásáról. ArchÉrt 109. 239-254. CSÁNYI Marietta – TÁRNOKI Judit 1996. Bronzkori tell-telepek a Közép-Tisza-vidéken. In: MADARAS László (szerk.) Vendégségben ôseink háza táján. Damjanich J. Múzeum Kiadványa, Szolnok. 31-48. 2003. Berettyó-Körös-vidék középsô bronzkori lakói – Gyulavarsánd kultúra. In: VISY Zsolt (szerk.) Magyar Régészet az ezredfordulón. KÖI kiadványa, Budapest. 158-160.

CSÁNYI Marietta – SZ. MÁTHÉ Márta – TÁRNOKI Judit – VICZE Magdolna 1991. A bronzkori tell-kultúrák kutatástörténete Magyarországon. In: RACZKY Pál (szerk.) Dombokká vált évszázadok. Pytheas Kiadó, Budapest-Szolnok. 5-16. DANI János – SZ. MÁTHÉ Márta – V. SZABÓ Gábor 2003. Ausgrabungen in der bronzezeitlichen Tell-Siedlung und im Gräberfeld von Polgár-Kenderföld. In: KACSÓ, Carol (Hrsg.) Bronzezeitliche Kulturerscheinungen im Karpatischen Raum. Die Beziehungen zu den benachbarten Gebieten. Ehrensymposium für A. Vulpe zum 70. Geburtstag. Baia Mare 2003, 93-118. DANI János – V. SZABÓ Gábor 2004. Temetkezési szokások a Polgár határában feltárt középsô bronzkori temetôkben. Bestattungsgebräuche in der Friedhöfen aus der mittleren Bronzezeit freigelegt in der Feldmark von Polgár. In: ILON Gábor (szerk.) Ôskoros Kutatók III. Összejövetelének konferenciakötete. Szombathely, 2004, 91-119. DAVIDSON, Donald 1976. Processes of tell formation and erosion. In: DAVIDSON, Donald – SHACKLEY, Myra Geoarcheology. Duckworth Press, London. 255-266. DICKEN, Peter – LLYOD, Peter 1984. Die moderne westliche Gesellschaft. Harper and Row Press, New York. P. FISCHL Klára 2003. Tell-települések a Maros torkolatvidékén. In: VISY Zsolt (szerk.) Magyar Régészet az ezredfordulón. KÖI kiadványa, Budapest. 160-161. JÁRAI-KOMLÓDI Magdolna 1969. Adatok az Alföld negyedkori klíma- és vegetációtörténetéhez II. BotKöz 56/1. 43-55. KALICZ Nándor 1984. Die Hatvan Kultur. In: NOVOTNY, Bohuslav – KALICZ, Nándor – BRUKNER, B. – TASIC, Nikola (Hrsg.) Kulturen der Bronzezeit des Kapatbeckens und Nordbalkans. SANU, Beograd. 191-218. KORDOS László 1987. Climatic and Ecological Changes in Hungary During the Last 15.000 Years. In: PÉCSI Márton – KORDOS László (eds.) Holocene Environment in Hungary, Budapest 1987, 11-24.

|

Tisicum XIX.

KOVÁCS Tibor 1984. Die Füzesabony-Kultur. In: NOVOTNY, Bohuslav – KALICZ, Nándor – BRUKNER, B. – TASIC, Nikola (Hrsg.) Kulturen der Bronzezeit des Karpatbeckens und Nordbalkans. SANU, Beograd. 235-256.

SÜMEGI Pál – BODOR Elvira 2000. Sedimentological, pollen and geoarcheological analysis of core sequence at Tököl. In: POROSZLAI Ildikó – VICZE Magda eds. Százhalombatta Archaeological Expedition. Archeolinqua Press, Budapest. 83 – 96.

MIKLÓS Zsuzsa 1982. A gödöllôi dombvidék várai. Múzeumi Füzetek, 21. Aszód.

SÜMEGI Pál – KOZÁK János – MAGYARI Enikô – TÓTH Csaba 1998. A Szakáld-Testhalmi bronzkori tell geoarcheológiai vizsgálata. Acta Geogr. Debrecina 34. 165-180.

POROSZLAI Ildikó 2003. Erôdített központok a Duna mentén. In: VISY Zsolt Ed. Magyar Régészet az ezredfordulón. KÖI kiadványa, Budapest. 151-155. SÜMEGI Pál 1995. Az utolsó 30.000 év változásainak rekonstrukciója ôslénytani adatok alapján a Kárpát-medence centrális részén. „Berényi Dénes professzor születésének 95. évfordulója” tiszteletére rendezett tudományos emlékülés elôadásai. MTA Debreceni Területi Bizottsága, Meteorológiai Munkabizottság és KLTE Meteorológiai Tanszék Kiadvány, 244-258. 1999. Reconstruction of flora, soil and landscape evolution, and human impact on the Bereg Plain from late-glacial up to the present, based on palaeoecological analysis. In: HAMAR János – SÁRKÁNY-KISS András (eds.) The Upper Tisa Valley. Tiscia Monograph Series, Szeged. 173-204. 2001. Környezetrégészet problémái Magyarországon. Mumosz, I. Fiatal Ôskoros Kutatók I. Összejövetelének konferenciakötete. Debrecen (1997). 17 – 49. 2003. Régészeti geológia és történeti ökológia alapjai. JATEPress, Szeged. 2004. The results of paleoenvironmental reconstruction and comparative geoarcheological analysis for the examined area. In: Sümegi Pál – Gulyás Sándor (eds.) The geohistory of Bátorliget Marshland. Archaeolingua Press, Budapest. p. 301-348.

SÜMEGI Pál – MAGYARI Enikô – SZÁNTÓ Zsuzsa – GULYÁS Sándor – DOBÓ Krisztina 2002.. Part II. Man and environment in the Late Neolithic of the Carpathian Basin – a preliminary geoarcheological report of Polgár – Csôszhalom. In: ASLAN, R. – BLUM, S. – KASTL, G. – SCHWEIZER, F. – THUMM, D. (eds.) MauerSchau, 2. Festschrift für Manfred Korfmann. Verlag Bernard Albert Greiner, Remshalden-Grunbach. 838-840. SZATHMÁRI Ildikó 2003. A Tisza-vidék középsô bronzkorának fénykora: a Füzesabony kultúra. In: VISY Zsolt (szerk.) Magyar Régészet az ezredfordulón. KÖI kiadványa, Budapest. 156-158. THÜNEN, Johann Heinrich 1826. Der isolirte Staat in Beziehung auf Landwirthschaft und Nationalökonomie, oder Untersuchungen über den Einfluss, den die Getreidepreise, der Reichtum des Bodens und die Abgaben auf den Ackerbau ausüben, Vol. 1. TIMÁR Gábor 2004. Space and GIS technology in Palaeoenvironmental analysis. Antaeus 27. 135-144. TIMÁR Gábor – SÜMEGI Pál – HORVÁTH Ferenc 2005. Late Quaternary dynamics of the Tisza River: evidence of climatic and tectonic controls. Tectonophysics, 407/2. 97-110. TROELS-SMITH, Jörgen Andreas 1955. Karakterisering af lose jordater. Danmarks geologiske Undersogelse. IV. 3. (10).

Pál SÜMEGI

Human communities and their environment during middle bronze age: a model of the evolution of the prehistoric economic space based on the geoarcheological and environmental historical analyses of a bronze age tell

Abstract Besides the investigation of the local environmental factors and the geoarcheological modeling of the economic space around the tell complex, there was a possibility to compare the paleoecological findings gained for the Kenderföld site with those from other Bronze Age tell settlement sites in Hungary. As we have previously mentioned, another Middle Bronze Age tell settlement (Ásotthalom) existed as well in the vicinity of our studied tell complex on the loessy island of Polgár. The geomorphological setting and natural endowments of this site are completely the same as the ones encountered in Kenderföld. As shown by the results of geological probe corings, highly segregated, loess-covered lag-surfaces occupied the areas south and east of the Ásotthalom tell complex. Here the lower-lying backswamp areas studded with infilled Pleistocene paleochannels must have also experienced temporary inundation when floods turned the settlement site into a system of islands, just like in the case of Kenderföld. This island-like feature was even more accentuated by the presence of a double crescent-shaped moat system surrounding the central core of the settlements and charging waters into the Tisza valley during the floods. Furthermore, highly similar economic strategies can be assumed for the numerous Middle Bronze Age tell settlement sites found on Pleistocene lag surfaces, fossil alluvial fans in the Tisza and Sajó valleys, as well other parts of the Great Hungarian Plains. On the one hand, this may refer to an intensive communication and exchange of experiences as well as an intercommunal integration between the communities of the tell complexes. On the other hand, similar cultural and economic exploitation practices might have emerged as a result of the need for adaptation to similar environmental conditions as well. Then there comes the question of a strong link between the tells and the former river valleys like those of the river Tisza or Danube. These watercourses must have meant an important water supply, plus the meadows were ideal for stock farming. The elevated high bluffs and fossil natural levees offered protection, while the gallery forests of the floodplain served as important wood resources. However, these valleys must have had additional roles which could have influenced the settlement strategies of these communities. Like the rivers themselves, plus the roads running on the floodplain of creeks must have been used for transporta-

tion, exchanging goods and information. At the same time, despite the numerous similarities in the economies, there are certain clearly observable differences between the tell settlements, and the more distant background areas. There seems to be an increase in the versatility of the vegetation around the Bronze Age settlements, including the tell settlements, compared to the background areas, as a result of the newly appearing plant species connected to crop cultivation and stock farming. This factor is a univocal evidence for the central role of the tell settlements in the economies of the surrounding areas. One of the most intriguing question related to the Bronze Age tell settlements is the possible presence of a hierarchical system. Whether or not the individual tells were at the same level of hierarchy or certain settlements managed to gain higher position in this social ladder? The presence of a hierarchical system among the Bronze Age tell settlements would assume a high degree of spatial and social integration, which embeds the notion of statehood as well and might mean the initial steps in establishing a state or kingdom. It has been formerly postulated that the series of fortified Bronze Age tell settlements occupying the area of the Alluvial Fan Complex of the Northern Great Hungarian Plains, displaying similar social, economic characteristics, must be the outcome of a central will forced upon these communities by a tell community standing at a higher social level. Tell complexes with a similar type of crescent-shaped or circular moat defense systems as the one of Kenderföld, located next to a riverbed of a river or brook and connected to the representatives of the Hatvan Culture are observable in several places along the foothills of the Northern Mid-Mountains. What’s more the settlements of the Hatvan Culture individually encircled by moats and wattle and daub fences seem to form a real fortress system stretching from the east to the west on the Alluvial Fan Complex of the Northern Great Hungarian Plains at the interface of woodlands and forest steppes, corresponding to the areas of the mid-mountains and the lowlands. This fortress system of the Hatvan Culture, whose representatives generally settled onto the alluvial plains of rivers and creeks, but also managed to infiltrate into the areas of the Northern Mid-Mountains via the valleys of its watercourses, does not form a uniform zone or belt, but rather represents a highly dissected system, constructed in a way which fully takes into account the morphology and

|

Tisicum XIX.

the natural endowments of the area ideal from a defensive point of view. For the construction of such settlement systems located at the interface of landscapes with differing natural endowments there was no need for a planned central will and control. Rather it were the local climatic and environmental factors (geomorphology, the height of the groundwater table), which must have fundamentally determined the possibilities of settlement and defense at an E-W trending interface of landscapes further dissected by the corridor-like valleys of local watercourses, bringing up the need for actual construction (Sümegi et al, 1998). The presently available archeological and environmental historical data do not justify the existence of a hierarchical classification system between the individual Bronze Age tell communities. Although there must have been slightly different production areas around the individual settlements when compared, as the findings of environmental historical investigations imply. Finally, the question of why these settlement types disappeared is also highly interesting. As it was formerly mentioned the tell cultures were restricted to those areas of the Carpathian Basin which were under the influence of the BS climatic zone (Mezôföld and the central and southern parts of the Great Hungarian Plains). These collective Mediterranean and Continental climatic influences are still observable today, and were present in the past as well as shown by paleoecological data within the central parts of the basin. In the lack of any signs referring to fierce destruction mainly economic, social and climatic factors have been blamed for the cessation of this lifestyle so far. Conversely, as shown by the archeological findings this process was highly extended. In our opinion, similarly to its birth, the mutual interaction of numerous factors must have led to the disappearance of this

lifestyle. According to the available paleoecological information the climate turned more humid and colder during the second half of the Bronze Age, in the so-called Kosider period. This climatic change must have been the first impetus in the series of events that gradually led to the cessation of this culture, characterized by a versatile economic system and the collective engagement in several modes of production for better survival. As shown by international paleocological data this climatic change resulting in an increase in winter precipitation and a decrease in summer temperatures must have affected not only the area of the Carpathian Basin but the entire continent. As a result of these changes, the melting of the greater snow cover in the Alps and Carpathians must have created higher floodwaters and high water coverage on the floodplains of the Danube and Tisza rivers. As a result of this the extent of the pasturelands, giving one of the backbones of the Bronze Age economy, was significantly reduced putting the population of the tells among critical conditions. Since if the animals were herded into the elevated areas, then it ultimately resulted in a decrease in the area of the arable lands. In other words, the formerly applied production system had to be fully transformed in order adapt to changes in the environment. When these environmental changes are complemented by such economic, social and political factors as the displacement of the major cultural and trade routes, the transformation of the cultural and trade connections between the highly developed areas of the Balkans and those of Northern and Western Europe, the fatigue of the overexploited croplands, then these might have led to a real economic crisis. And these might have forced the population of the tells to give up the former lifestyles and move onto new areas.