SISA KRISZTINA A.* A magyarországi cégek és fizetésképtelenségi eljárások fıbb jellemzıi a korábbi és a hatályos, „új” csıdtörvény és a számok tükrében Main Features of Hungarian Firms and Insolvency Proceedings Based on Former and Operative „new” Bankruptcy Law and Numbers In recent years as a result of domestical and international changes took and taking place in insuring the defence of creditors and investors became more and more important. The regulation is about to assure the balance between parties without hurting interests of either of them. Defence of creditors is especially important for those firms where the responsibility of members (shareholders) is limited, as in this case the capital of the firm is the main assurance. So preservation of the capital is elemental purpose, that must be guaranteed by company and related (especially the Law on Accountancy) laws. In the essay I would like to summarise the main changes in asset defence supporting and asset rescue allusive instructions, like creditor defensive rules and definition and criteria of insolvency.
Bevezetés Az utóbbi években a társasági jogszabályozás területén végbement és végbemenı hazai és nemzetközi változások eredményeként egyre fontosabb szerepet kapott a hitelezık és befektetık védelmének biztosítása. A szabályozás azt kívánja ezáltal biztosítani, hogy a felek közötti felborult erıegyensúly kiegyenlítıdjön, anélkül, hogy bármelyik fél érdekei sérülnének. A hitelezık védelme különösen fontos azoknál a társaságoknál, ahol a tagok (részvényesek) mögöttes felelıssége korlátozott, ebben az esetben a társaság tıkéje a hitelezık fı biztosítéka. Tehát a tıke (vagyon) megırzése elsıdleges célnak tekinthetı, amelyet a társasági és kapcsolódó (különös tekintettel a számviteli törvényre) jogszabályoknak biztosítani kell. Ugyanakkor a társasággal szerzıdı fél, késıbbi hitelezı nem mérlegeli, hogy mekkora a cég saját tıkéje, tıkeerıssége, tıkeszerkezete, vagy hogy az apport értéke eltér-e a reális, piaci értéktıl stb. A hitelezık üzleti kockázatai jobban kivédhetık, enyhíthetık más kapcsolódó jogterület jogi megoldásaival, ezért hitelezıvédelmi szempontból óriási (közvetlen) jelentısége a csıd és felszámolási eljárással, cégjoggal és végelszámolással foglalkozó jogszabályoknak van, amelyekhez a társasági és a számviteli jog egyaránt szorosan kapcsolódik. A tanulmányban azt kívánom összefoglalni, hogy a vagyonmegırzést segítı, vagyonkimentés megakadályozását célzó elıírások, mint hitelezıvédelmi elıírások és ezzel összefüggésben a fizetésképtelenség fogalma, kritériumai milyen fıbb változásokon mentek keresztül. A vizsgálatokat a korábbi és hatályos csıdtörvény elıírásainak tanulmányozásával és a rendelkezésre álló * BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, Számvitel tanszék, fıiskolai tanársegéd, PhD-hallgató.
264
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó statisztikai adatok feldolgozásával készítettem el. Érdemes a témát eljárás aspektusból is vizsgálni, azaz, hogy milyen irányban változott a fizetésképtelenségi helyzethez kapcsolódó csıd illetve felszámolási eljárásrend illetve az eljárás mennyiben segíti a hitelezık védelmét, gyorsítja a hitelezıi követelések rendezését illetve szankcionálja a „gondatlan” és felelıtlen gazdálkodását folytató adósokat. A tanulmány terjedelmi okok miatt az eljárásrend változásával és részletes elemzésével nem foglalkozik.
1. A hazai fizetésképtelenségi eljárások fıbb jellemzıi A társadalmi rendszerváltozással szükségszerően együtt jár(t) a gazdasági korszakváltás is, amelynek eredményeként különbözı, legfıképpen gazdasági vonatkozású törvények sorozatgyártása indult el és tart azóta is folyamatosan. A gazdasági társaságokról szóló törvény (továbbiakban Gtv.) 1988. évi elfogadását, 1989-es hatálybalépését követıen (két-három éves) késedelemmel csak 1992. január 1-jei hatállyal vezették be hazánkban a csıdeljárásról, a felszámolási és végelszámolási eljárásokról szóló 1991. évi XLIX. törvényt (csıdtörvény, röviden Cstv.). A hazai piacgazdaság kezdeti idıszakában, a kilencvenes évek elején a jogalkotók a vállalkozások (állami vállalatok, részvénytársaságok, szövetkezetek, valamint az egyre jobban szaporodó az idı tájt már a százezres számú nagysághoz közeledı gazdasági társaságok, egyéb cégek, stb.) egyre krónikusabbá váló körbetartozásait, (KGST kiterjedéső) piacvesztését, tömegmérető átalakulási, privatizációs, illetve likviditási problémáit, a gazdaságpolitika a Csıdtörvénnyel bevezetett „nem peres” (csıd- és felszámolási) eljárásokkal kívánták kezelni. A nemzetgazdaság egészének egyik legnagyobb problémáját ez idı tájt a krónikus „körbetartozások”, a sőrősödı likviditási problémák, a gazdálkodó szervezetek tartós fizetésképtelenségének megoldhatósága jelentette. A csıdtörvény 1992. év eleji hatálybalépésekor az eredeti szabályok egyik kiemelt célja volt ezek gyors megszüntetése, melyet a jogalkotók részbeni szándékai szerint a kötelezı (ön)csıd intézményeinek bevezetése szolgálta volna legjobban. [1] A Csıdtörvény 1992. január 1-tıl kezdıdı hatályossága alatti joggyakorlati és jogelméleti problémák megoldására, a változó gazdasági helyzethez való alakítására a mintegy másfél évtized alatt több novelláris módosítás, (1993, 1997, 2001, 2004, 2006) és számtalan, szinte követhetetlen (egy-egy jogintézményre, részletszabályra vonatkozó) változtatás történt. A szakértıi vélemények szerint az 1991. évi Cstv. preambulumában meghirdetett fıbb célokat a jelenleg hatályos Cstv. a mostani piacgazdasági környezetben már egyáltalán nem tudja kielégítıen biztosítani, végérvényesen kezelni. A lefolytatott eljárások összegzett tapasztalatai azt mutatják, hogy több tekintetben is az ellenkezıjét lehet az eljárások során elérni csak annak, amit a törvényalkotók annak idején eredetileg a Cstv. megalkotásánál célul tőztek ki.
265
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 A Cstv. eredetileg kitőzött célja szabályozni a: • fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek csıdeljárás útján történı újjászervezését; • felszámolás útján való megszüntetését; • tevékenységüket megszüntetı gazdálkodó szervezetek végelszámolását. A hatályos Cstv-ben megfogalmazott célok között ugyan még szerepel a végelszámolás szabályozása is, de ennek szabályozása 2006-ban kikerült a Cstv. hatálya alól, hiszen végelszámolással alapvetıen fizetıképes gazdálkodó szervezetek szőnhetnek meg, a Cstv. így leszőkült a fizetésképtelenségi helyzettel fenyegetı helyzetbe került illetve a fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek szabályozására. A jogszabályban kitőzött célok a hitelezıi érdekek védelme érdekében kerültek megalkotásra. Vizsgálatom arra vonatkozik, hogy fizetésképtelenségbıl eredı megszőnés esetén mennyire biztosított a Cstv. céljaként is megfogalmazott hitelezıi érdekek védelme a fizetésképtelenségi kritériumok változó elıírásainak elemzése alapján.
1.1. Tökéletlen jogi szabályozás Mindenekelıtt szeretném pontosan tisztázni a fizetésképtelenségi eljárás(ok) pontos körét, azaz a csıdeljárás és a felszámolási eljárás fogalmát. A csıdeljárás a Cstv. szerint: „olyan eljárás, amelynek során az adós – csıdegyezség megkötése érdekében – fizetési haladékot kezdeményez, illetve csıdegyezség megkötésére tesz kísérletet.”1 Tehát a csıdeljárás alapvetı célja, hogy az átmenetileg fizetésképtelen illetve a fizetésképtelenségi helyzet közelében álló adós a csıdegyezség megkötése érdekében fizetési haladékot nyerjen, így biztosítva cége további „életben maradását”, a folyamatos üzletmenet fenntartását. Azaz a csıdeljárás egy preventív jellegő eljárás, amelynek fı célja a fizetési haladék kérésével a mőködés reorganizációja, a pénzügyi, likviditási helyzet javítása a kötelezettségek és kintlévıségek átütemezésén keresztül illetve a csıdvédelem biztosítása az azonnali végrehajtással fenyegetı hitelezıi igényérvényesítésekkel szemben. A jelenleg hatályos jogi szabályozás miatt azonban a csıdeljárás gyakorlatilag alkalmatlan ezen cél elérésére. Emiatt a fizetési gondokkal küzdı cégek meglehetısen ritkán élnek ezzel a lehetıséggel. Csıdeljárást értelemszerően az adós kezdeményezhet maga ellen. Kérelem benyújtására a tulajdonosok (legfıbb szerv) jóváhagyása alapján a gazdálkodó szerv vezetıje jogosult. A csıdeljárás egyik gyakorlati „haszna”, hogy fizetésképtelenség esetén kiválóan alkalmas idıhúzásra. Csıdeljárás alatt ugyanis nincs lehetıség a felszámolás megindítására, pontosabban a csıdeljárás kezdı idıpontjával egyidejőleg, vagy azt követıen beérkezı, a felszámolási eljárás megindítására vonatkozó kérelmeket a bíróság a csıdeljárás jogerıs befejezéséig felfüggeszti. A felszámolási eljárás a Cstv. szerint: „olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezık e tör1
1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról 1.§ (2).
266
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... vényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.”1 Felszámolási eljárás fıszabály szerint nem az átmeneti fizetési nehézségekkel küzdı cégek, hanem a Csıdtörvény szerint fizetésképtelennek minısülı cégek ellen indul. Az eljárás elsıdleges célja az adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezıi igények törvényben meghatározott módon történı kielégítése. A felszámolás célja a gyakorlatban azonban sajnos ritkán valósul meg. A hazai bíróságok nem vezetnek hivatalos statisztikát a felszámolási eljárások során megtérülı hitelezıi igények arányáról, de a témában jártas szakértık becslése szerint felszámolások nyomán a bejelentett igényeknek alig 1-2 százaléka térül meg. Figyelembe véve azt, hogy nem minden hitelezı jelenti be igényét, belátható, hogy a hitelezık sok jóra nem számíthatnak a felszámolási eljárás során. A tanulmány tehát a felszámolási eljárásra, mint fizetésképtelenségi eljárás vizsgálatára terjed ki.
1.2. Felszámolási eljárások idıbeli alakulása a számok tükrében 1. táblázat Cégközlönyben közzétett újonnan indított felszámolások számának idıbeli alakulása 1996 és 2006 között2 Idıszak
1/4 év
2/4 év
3/4 év
4/4 év
Összesen
1996
848
810
702
802
3162
1997
694
712
609
730
2745
1998
760
926
1335
1010
4031
1999
776
946
1576
869
3391
2000
1151
1066
1104
1677
4998
2001
1463
1464
1180
1788
5895
2002
1776
1517
1187
1709
6189
2003
1866
1967
1710
2150
7693
2004
1970
1908
1886
2040
7804
2005
1917
2067
1749
2224
7957
2006
2177
2411
2293
2558
9439
Az 1. táblázat tartalmazza a Cégközlönyben 1996 és 2006 között az elmúlt tizenegy év alatt közzétett felszámolások negyedévenként, illetve évenként öszszegzett számait. Az 1996. évi abszolút számok értékének 2006. évig történı közel háromszoros, tendenciális növekedése figyelhetı meg, melynél különösen kiugró a 2006. év folyamán a 9439 újonnan indított eljárások száma. Mindössze
1 2
1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról 1.§ (3). Forrás: Creditreform Magyarország Hitelezıvédelmi Szövetség (2007).
267
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 az 1997-es és az 1999-es évben alakult kedvezıen –azaz csökkent- az újonnan indított felszámolások száma az elızı év adatához képest. Az évenkénti növekedés számos makro és mikrogazdasági okra, hazai és nemzetközi gazdasági folyamatra vezethetı vissza, amely okok közül kiemelendı a folyamatosan változó hazai és nemzetközi gazdasági (mőködési és szabályozási) környezet, a vállalkozásokra nehezedı évenként növekvı adó és járulékterhek, az ingadozó keresleti viszonyok és az egyre erıteljesebb verseny a versenytársak között. Ezek az okok mind-mind kivétel nélkül a vállalkozások gazdálkodását nehezítı körülmények, a folyamatos mőködést veszélyeztetı tényezık, amelyek leginkább a cégek pénzügyi és jövedelmi helyzetének, még konkrétabban likviditási (fizetıképességi) helyzetének romlását és végsı esetben a fizetésképtelenné vált társaságok jogutód nélküli megszőnését, kedvezıbb esetben jogutódlással (átalakulással) történı megszőnését idézték elı. Másrészt a fizetési fegyelem lazulása is megfigyelhetı, különösen az utóbbi években az építıipari szektorban, ahol az átgyőrőzıdı tartozások multiplikátor hatást váltottak ki az ágazatban és az egész gazdaságban. Nem elegendı csak az adott évben újonnan indított felszámolásokat megvizsgálni, hanem érdemes ezeket a számokat összehasonlítani a mőködı cégek számával, továbbá megnézni az arányukat az összes felszámolási eljáráshoz képest. Ez utóbbi megoszlási viszonyszámot „felszámolási szint mutatónak” neveztem el, amelyet a rendelkezésre álló adatok összehasonlíthatatlansága miatt nem számítok ki, ugyanis az adott évben újonnan indított felszámolások idıszaki (dinamikus) adatok, míg az összes felszámolási eljárás adatai adott idıpontra (statikus) vonatkozóan állnak rendelkezésemre. Az idıponti adatok idıszaki adatokkal történı összevetése sok torzítást tartalmazhat és ezáltal a kiszámított mutatószámok értékei nem tükröznék megfelelıen a valós helyzetet. A 2. táblázat különbözı oszlopaiban lévı adatokat összegezve megállapítható, hogy Magyarországon 2007. év kezdetéig több mint nyolcszázezer céget alapítottak (813 990 db). A 2007. év eleji adatok szerint a cégbíróságokon regisztrált mőködı és a bejegyzés alatti gazdasági társaságok száma 481 911 volt. Igen nagy számot tesznek ki (300 549) a megszőnt (a felszámolások, végelszámolások, a fantomizálódás, illetve az ezt követı automatikus, hivatalból történı cégtörlések nyomán) a cégbírósági jegyzékbıl, regiszterbıl törölt gazdasági társaságok állománya. A 2. táblázat évenkénti adatai nyomán végig követhetık a csıdtörvény teljes hatályossága alatt a folyamatban lévı felszámolási eljárások, továbbá a végelszámolás alatti cégek számának folyamatos növekedése. Az adatsoroknál szembetőnı a felszámolás és a végelszámolás alatti gazdasági társaságok jelentıs mértékő számbeli növekedése. Az évenkénti folyamatos számbeli emelkedés nyomán 2007 januárjában a felszámolási eljárás alatti cégek száma meghaladta a húszezret, míg a végelszámolás alatti gazdasági társaságok száma viszonylag a tizenegyezer körüli értéken normalizálódott.
268
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... 2. táblázat Gazdasági társaságok fıbb adatai Magyarországon a Cstv. hatályossága alatt 1993 és 2007 között1 Évek (január)
Mőködı és bejegyzés alatti gazdasági társaság
Felszámolás alatti cég
Végelszámolás alatti cég
Megszőnt, a cégjegyzékbıl törölt cég
1993
107 677
2 403
1 912
4 654
1994
131 801
4 928
2 928
8 281
1995
159 925
7 260
4 366
14 302
1996
186 147
9 282
6 270
22 984
1997
217 471
10 965
7 158
36 122
1998
262 539
11 368
9 064
52 532
1999
313 108
11 032
9 078
72 651
2000
333 696
11 135
9 117
103 035
2001
357 176
12 182
11 211
123 903
2002
379 582
14 144
12 573
152 601
2003
399 190
15 324
12 644
181 706
2004
421 476
17 491
11 446
206 693
2005
443 222
19 141
11 030
230 120
2006
459 355
19 275
11 433
256 319
2007
481 911
20 011
11 519
300 549
Az 1. és 2. táblázatok adatainak összevetésével a következık állapíthatók meg: • hazánkban 2007. év elejéig több mint nyolcszázezer céget (813 990) alapítottak, melyekbıl ezen idıszak alatt azoknak több mint az egyharmada (300 549) megszőnt, míg a mőködı és bejegyzés alatti gazdasági társaságok száma 481 911 volt; • a 2006. év folyamán 36 078 céget alapítottak és jegyeztek be a cégbíróságok és ebben az évben 44 230 gazdasági társaság szőnt meg, ennyit töröltek az év során a cégjegyzékbıl; • a 2006. év során 9 439 új felszámolási eljárás indult és a 2007. év elején 20 011 volt folyamatban; Érdemes összehasonlítani az összes folyamatban lévı felszámolások számát a mőködı, bejegyzés alatti vállalkozások számának alakulásával, amely mutatószámot „felszámolások aránya mutatónak” (koordinációs viszonyszám) nevezek.
1
Forrás: Felszámolók és Vagyonfelügyelık Országos egyesülete (2007).
269
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 3. táblázat Felszámolási eljárások a felszámolások aránya mutatószám tükrében az 1993. és 2007. évek között1 Évek 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Felszámolások aránya mutató (%) 2,23 3,74 4,54 4,99 5,04 4,33 3,52 3,34 3,41 3,73 3,84 4,15 4,32 4,20 4,15
Változás (%pont) – +1,51 +0,80 +0,45 +0,05 –0,70 –0,81 –0,18 +0,07 +0,32 +0,11 +0,31 +0,17 –0,12 –0,05
A 3. táblázat számításai alapján megállapítható, hogy az összes folyamatban lévı felszámolás aránya a mőködı vállalkozások számához viszonyítva 2,23 és 5,04% között ingadozott a vizsgált idıszakban. A mutatószám évenkénti növekedés mellett az 1997-es évre érte el a vizsgált periódus legmagasabb arányát, azaz 5,04%-ot. Ez a magas arány az újonnan alapított (mőködı) társaságok növekedését (+16,83%) meghaladó mértékő felszámolási eljárás növekedés (+18,13%) mellett valósulhatott meg. Ez az évenkénti, folyamatos aránynövekedés is hozzájárulhatott a Cstv. 1997-es novelláris módosításához. Ezt követıen a mutatószám csökkenése tapasztalható, majd a 2001-es évtıl kezdve ismét növekedett a felszámolások számának aránya. A 2001- 2005-ig tartó (növekedési) idıszakban újabb novelláris módosítások történtek a Cstv-ben a 2001-es és 2004-es években. A vizsgált idıszak utolsó két évében minimális visszaesés mutatkozik, de az arány így is meghaladja a 4%-ot. A 2006-os évben annak ellenére csökkent ez az arány, hogy ebben az évben kiugróan magas számban (9439 db) indítottak felszámolási eljárást a korábbi évekhez képest, ugyanakkor az elızı évhez viszonyítva jelentısen, 11,38%-kal nıtt a megszőnt cégek száma is. A folyamatban lévı felszámolások száma ennek eredıjeként alig változott, amelybıl arra lehet következtetni, hogy a magas számban elindított felszámolási eljá-
1
Forrás: saját számítások.
270
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... rás jelentıs része egyszerősített felszámolással gyorsan „le is zajlott” és ennek következtében alig változott az összes eljárás száma. Az aránycsökkenés másik tényezıje az elıbb említett okok mellett a mőködı társaságok számának évenkénti „szokásos” növekedése (+3,64%) volt.
1.3. A fizetésképtelenség megállapításával kapcsolatos fıbb változások a „hitelezı szemével” A fizetésképtelenséget a bíróság állapítja meg, ami tulajdonképpen a felszámolási kérelem tartalmi (érdemi) vizsgálatát jelenti. A kérelem vizsgálata két kimenetellel zárulhat, azaz, ha az adós nem fizetésképtelen, akkor a bíróság az eljárást elutasítja, vagy megállapítja a fizetésképtelenséget. Érdemes megvizsgálni, hogy a Cstv. fıbb novelláris változtatásai során, hogyan változott a fizetésképtelenség fogalma a hitelezıi érdekek érvényesítésének függvényében. A fizetésképtelenség meghatározásának tárgyalásánál meg kell említeni azt az értelmezésbeli különbséget, amely a jogtudomány és a közgazdaságtudomány megközelítései között mutatkozik. Közgazdasági értelemben akkor fizetésképtelen egy gazdálkodó szervezet, ha a tényleges vagyona nem nyújt fedezetet a kötelezettségeire (inszolvencia), tehát vagyonhiányos állapotba kerül. A csıdjog értelmezésében a jogszabályban megfogalmazott (a likviditás formális vizsgálatára alapított) fizetésképtelenségi okok alapján történik a minısítés. Tehát a jog azt vizsgálja meg, hogy az éppen hatályos jogszabályban megfogalmazott fizetésképtelenségi okok fennállnak-e az adós társaságnál vagy nem teljesülnek; és amennyiben ezeket a (prompt likviditás hiányára utaló) okokat valósnak találja, akkor megállapítja a fizetésképtelenség tényét. A tanulmányban a jogi megközelítés mentén vizsgálom a fizetésképtelenség tartalmát és annak fıbb változásait. A rendszerváltás után 1992. január 1-jén hatályba lépı „új” Cstv. szabályozás értelmében a bíróság azon adós fizetésképtelenségét az alábbi esetekben állapíthatta meg: • amely az elismert tartozását a lejáratot követı 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy • amely a hitelezı fizetési felszólítására a lejárt tartozást 30 napon belül nem egyenlítette ki anélkül, hogy azt érdemben vitatta vagy annak elfogadható okáról, akadályáról a hitelezıt tájékoztatta volna, vagy • amellyel szemben folytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy • amely az egyidejőleg újra bevezetett reorganizációs eljárás, a csıdeljárás során kötött egyezségben vállalt kötelezettségét nem teljesítette Az új csıdtörvény 1993. évi 1. novelláris változása a következı okok valamelyikének teljesülése esetén rendelte megállapítani a fizetésképtelenséget: • „ha az adós nem vitatott tartozását az esedékességet követı 60 napon belül nem egyenlítette ki vagy • a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt vagy • a fizetési kötelezettségét a csıdeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette”1. 1 1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról 27.§ (2).
271
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 Az 1. novella tehát a korábbi jogszabályszövegbıl törölte a korábbi fizetésképtelenségi kritériumok egyikét, ugyanakkor a 60 napon túli tartozás tekintetében már az is elegendı kritérium volt a felszámolás elrendeléséhez, ha az adós azt nem vitatta: azaz csupán hallgatólagosan ismerte el. Érdemes az 1992-es Cstv. elıtti „felszámolási jogszabály”, az 1986. évi 11. tvr. fizetésképtelenségre vonatkozó elıírásaival összevetni az 1993-as elıírásokat. Hitelezıvédelmi szempontból szembetőnı a különbség és a szabályozás iránya. A korábbi felszámolási rendelet szerint fizetésképtelen a gazdálkodó szervezet, ha: • „tartozásai meghaladják a vagyonát, vagy • a vele szemben támasztott követelések végrehajtása eredménytelen volt • fizetéseit megszüntette”1. A fizetésképtelenség megállapítása a korábbi szabályozás (1986. évi 11. tvr.) szerint jóval szigorúbb bírósági vizsgálattal zajlott, hiszen a vizsgálat kiterjedt a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetének, a hitelképességének, a vele szemben támasztott követelések és azok végrehajthatóságának vizsgálatára is. A bíróságra így elég hosszadalmas bizonyítási teher és jelentıs plusz feladat hárult, de ugyanakkor az így megállapított fizetésképtelenség nemcsak jogi, hanem (köz)gazdasági tekintetben is „nagyító alá került” ezáltal is hitelesebb képet nyújtva a gazdálkodó szervezetrıl, másrészt nem csak egy hitelezıvel szemben állapíthatta meg a fizetésképtelenséget a bíróság, hanem több hitelezıvel szemben kellett tartozásokkal rendelkeznie a vállalkozásnak ahhoz, hogy elinduljon ellene a felszámolási eljárás. Tehát egy eljáráson belül, egyidejőleg több hitelezıi követelés is a vizsgálat tárgyát képezte, ellentétben az 1992-es év óta folyó csıdjogi szabályozással, amely bevezette az „egy hitelezı, egy eljárás” elvét, és a felszámolási kérelmüket a maguk egyediségében, egymástól független, párhuzamos eljárásokban vizsgálta. [3] Az 1993-as Cstv. (1. novella) egyszerősíteni és gyorsítani kívánta a korábbi vizsgálatokat és ezáltal a felszámolás elrendelésének feltételeit. Az „egyszerősítés” szerint egyrészt amennyiben a tételesen felsorolt fizetésképtelenségi okok bármelyike fennállt – akár egyetlen hitelezı irányában –, az az adós fizetésképtelenségét eredményezte, másrészt megszőnt az adós egész vagyonára kiterjedı átfogó bírósági (szakértı által végrehajtott) vizsgálata. A fizetésképtelenségi okok közül az elsı ok megítélésével érdemes részletesen foglalkozni hitelezıi oldalról. Hogyan kell értelmezni a „nem vitatott” tartozást, illetve meddig lehet figyelembe venni az adós vitatását? Sokféle helyzet elképzelhetı a gyakorlatban, amelyeket összefoglalva hosszadalmasan lehet csak megválaszolni a kérdést – ráadásul a joggyakorlat és értelmezés sem volt/van mindig egységes –, de fıszabály szerint a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelemrıl történı tudomásszerzéséig indokolt figyelembe venni az adós részérıl a felszámolási kérelem alapját képezı követelés vitatását. [2]
1
1986. évi 11. törvényerejő rendelet a felszámolási eljárásról 7.§ (3).
272
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... Ezt a polémiát csak egy 2007-es jogszabályi változás tisztázta egyértelmően: amikor is „korábban nem vitatott” követelésre szőkítette a vizsgálat kritériumát – más egyéb, a késıbbiekben ismertetett módosítás mellett. Ezek a változások mindenképpen a hitelezıi érdekek érvényesítését nehezítı elıírások. A második novelláris változtatásra 1997-ben került sor. A fizetésképtelenség megítélése tekintetében nem történt jelentıs változás, mindösszesen annyi történt, hogy az elsı fizetésképtelenségi ok vagylagosan kiegészült az „elismert tartozás” feltételével. Hitelezıi szempontból érdemes írásban dokumentálni a követelés adós általi elismerését, mert ebben az esetben is az adóst terheli az ellenbizonyítás, nem peres eljárásban pedig nincs helye tanúbizonyításnak. Ezt követıen folyamatosan módosították a Cstv-t – fokozódott az uniós jogharmonizáció, az 1346/2000/EK rendelet alkalmazásával-, de egyre áttekinthetetlenebbé vált a jogalkalmazók számára és egyre távolabb került az egyik legfontosabb céljától, nevezetesen a hitelezıi érdekek védelmétıl. Fizetésképtelenségi szempontból a gyakorlatban jelentkezı sorozatos problémák miatt a jogalkotó rákényszerült a jogalkalmazás szempontjából nem egyértelmő jogszabályi megfogalmazás pontosítására: a 2006-os és 2007-es módosítások jelentıs módosítást hoztak a nem vitatott/elismert és lejárt követelésen alapuló (elsı) fizetésképtelenségi feltétel tekintetében: • a korábban nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követı – a felszámolási eljárás kezdeményezésére vonatkozó figyelmeztetést is tartalmazó – fizetési felszólítás kézhezvételétıl számított 15 napon belül indoklással alátámasztott írásbeli nyilatkozatával nem vitatta és nem egyenlítette ki szövegrésszel. Ez a módosítás átmenetileg megkönnyítette az adós helyzetét, amikor is külön kritériummá emelte annak igazolását, hogy a hitelezı: • kellı (immár 15 napra rövidült) határidı biztosítása mellett, • kifejezett lehetıséget teremtett az adósnak a követelés vitatására, • miután a felszámolás kezdeményezésére utaló lehetıséget a hitelezıi felhívásnak kifejezetten tartalmaznia kellett. Amíg tehát egyrészrıl lerövidült a vitatásra nyitva álló határidı, az új szabályozás gyakorlatilag tálcán kínálta fel az adós számára a vitatás – és ennek eredményeként a felszámolási eljárás elkerülésének – lehetıségét: a jogvita normál peres útra való terelésével. Amennyiben ugyanis az adós a felhívást követıen – bármilyen mondvacsinált hivatkozással is, de – vitatta a felszámolási kérelem alapját képezı követelést, úgy a jogvita további rendezése „normál” (a gyakorlatban átlag 2–3 évig elhúzódó) polgári peres útra terelıdött. Volt azonban egy másik újdonsága is a 2006-os módosításnak: teljesen önálló, újabb fizetésképtelenségi kritériumot vezetett be azzal, hogy lehetıvé tette az igényét elızıleg polgári peres úton érvényesítı hitelezı számára, hogy felszámolást kezdeményezzen a jogerıs ítéletben marasztalt (azaz pervesztes) adósa ellen, aki „jogerıs bírósági határozatban megállapított teljesítési határidın belül tartozását nem egyenlítette ki”, teljesen feleslegessé téve ezáltal – az egyébként a jogszabályszövegen változatlanul benne hagyott – „a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt” kritériumot, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy jogerıs bírósági határozat birtokában kiiktatódott az egyedi végrehajtási
273
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 kényszer: a hitelezı az adós nemteljesítése esetén – a végrehajtás hosszadalmas és lassú procedúrájának közbeiktatása nélkül – immár közvetlenül is élhet a felszámolás, mint totális végrehajtás lehetıségével. Ezen, újfajta szabályozás diszfunkcionalitását látta be a jogalkotó akkor, amikor a hitelezıi érdekek elıtérbe helyezésével rövid idı után ismételten „hozzányúlt” a Cstv. 27. §-ához. A körbetartozások elkerülését célzó jogszabálycsomag részeként 2007 júliusában újabb módosítások következtek. A csıdtörvény 2007. július 7-tıl hatályos új rendelkezései alapjaiban írták újra a fizetésképtelenség szabályait, hitelezıi szempontból kedvezınek tekinthetıek a változások, mert gyorsan megindíthatóvá teszik a felszámolási eljárást. Az említett idıpontot követıen indult eljárásokban fizetésképtelennek minısíti a bíróság azt a társaságot, amelyik • a szállítói számlában szereplı fizetési határidıt követı 15. napig nem vitatta írásban a teljesítést és nem fizette meg a számla ellenértékét és a fizetési határidı lejártát követıen a szállító által küldött írásbeli fizetési felszólítás kézhezvételének napjáig sem vitatta a tartozást. A körbetartozások elkerülését célzó intézkedéscsomag révén ismételten lehetıvé válik a felszámolások viszonylag gyors megindítása a nem fizetı adósok ellen. „Felszámolási hatállyal” vitatni tehát bármely számlát ezután csak a szállító által küldött írásbeli felszólítás kézhezvételét megelızı napig lehet, utána már csak teljesítéssel lehet elkerülni a felszámolást. Ha az adós, bár jogosulatlannak tartja a követelést, de el akarja kerülni a felszámolást, az írásbeli felszólítást követıen fizethet, de fenntartja a követelés jogtalanságát. Utóbb ezen jogfenntartás alapján polgári perben visszakövetelheti a teljesítést. A törvény rendkívül szigorú, de megdönthetı kézbesítési vélelmet állít fel, az ajánlott küldeményeket a feladásuktól számított 5. munkanap elteltével felszámolási jogi szempontból kézbesítettnek kell tekinteni.
1.4. Felszámolás, mint nyomásgyakorlási eszköz A felszámolási eljárás jelenlegi formájában nem alkalmas alapvetı céljának elérésére, azonban kiváló, a fizetési készséget elısegítı eszköz lehet. Persze ha nincs meg a fizetési képesség, akkor a hitelezı pénzéhez felszámolás megindításával sem fog közelebb jutni. A hatályos csıdörvény tehát meglehetısen szők mozgásteret biztosít az adósnak, azonban kellı körültekintéssel mégis elkerülhetı a felszámolás. A felszámolás elrendelése a számla kiállításától számítva jelenleg minimálisan háromnégy hónapot vesz igénybe. Ennyi idı alatt az adós teljes vagyonát eltüntetheti. Ettıl a naptól számítva az adós vagyona rögzül, minden tartozása lejárttá válik, a cég vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a felszámolási eljárás alatt a felszámolandó cég üzletrészei, részvényei szabadon adhatók, vehetık. Így egy felszámolás alatt lévı cég felvásárlásával akár a társasági adó is csökkenthetı (hiszen konszolidált mérleg alapján áll fenn az adófizetési kötelezettség), vagy akár számunkra értékes szabadalmat, védjegyet is megszerezhetünk. Tapasztalatok szerint egy hitelezı számára komoly gondot okozhat az, hogy ha nem ı
274
SISA K. A.: A MAGYARORSZÁGI CÉGEK ÉS FIZETÉSKÉPTELENSÉGI ELJÁRÁSOK... kezdeményezi a felszámolási eljárást, úgy nem szerez idıben információt annak esetleges elrendelésérıl. Márpedig a felszámolásról való tudomásszerzés létfontosságú lehet egy hitelezı számára. A hitelezı ugyanis a felszámolás kezdı idıpontjától számított negyven napon belül köteles bejelenteni hitelezıi igényét, (és ezzel egyidejőleg követelésének egy százalékát letétbe köteles helyezni), hogy legalább kis esélye legyen kárának megtérülésre.
2. Konklúzió Végeredményben a fıbb megállapítások tehetık: • egyértelmőbbek és szigorúbbak a fizetésképtelenség kritériumai; • a vezetı tisztségviselık felelısségi szabályainak szigorításával csökkenthetıek a vállalkozások fantomizálódásai, és a „cégkiürítések”, „vagyonkimentési akciók”; • ezáltal a hitelezık nagyobb számban indítják el a felszámolási eljárást, bízva abban, hogy jogszerő követeléseik pénzügyileg rendezıdnek; • a körbetartozások átgyőrőzı hatásának csökkenése és a fizetési fegyelem átmeneti javulása várható középtávon, mert szigorúbbá és egyértelmőbbé váltak a fizetésképtelenség kritériumai. Megfontolandó: • a hitelezık – szakértıi közremőködés segítségével – kapják meg a vagyon feletti döntési lehetıséget, hiszen ha egy vállalkozás fizetésképtelen helyzetbe kerül, akkor már a hitelezık vagyonának a sorsáról van szó; • az adós vagyonát meg kell védeni attól a pillanattól kezdıdıen, hogy az adós felismeri és elismeri fizetésképtelenségét; • a nem reorganizálható vállalkozásokat gyors felszámolás révén kellene a gazdaságból kivezetni. Az Európai Unióba 2004 májusában belépett kelet-európai országok vonatkozásában a nemzetközi szakértık átfogóan azt állapították meg, hogy ezen országok joggyakorlatában a csıdtörvényt egyáltalán nem használják ki optimálisan, és a nyugat-európai szempontok alapján ezen régiókban sok olyan vállalkozás van a cégjegyzékekben mőködı cégként nyilvántartva, amelyeknek már nem volna szabad egyáltalán léteznie (teljesen vagyontalan, cégvezetés nélküli, mőködésképtelen, kiürített, „alvó”, avagy fantomizálódott cégek). Ez a megállapítás vitathatatlanul vonatkozik a magyarországi viszonyokra is, hiszen jelenleg nálunk a felszámolások mintegy 80-90%-a olyan gazdasági társaság ellen indul meg, mely már semmilyen vagyonnal, hiteles iratokkal, tényleges székhellyel, megtalálható cégvezetéssel nem rendelkezik. Így az eljárásokban a hitelezık kielégítésének mértéke, aránya olyan alacsony (a reprezentatív felmérések, illetve az APEH adatai szerint átlagosan 1-2% körüli), hogy hitelezıi szempontból szinte megkérdıjelezhetı az eljárás megindításának az értelme is. A fizetésképtelenségi jogterület szakértıi, a jogalkotók, de leginkább a jogalkalmazók egyöntető véleménye szerint az 1991-ben megalkotott, a piacgazda-
275
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2007 ságunk kezdetén, a jelenlegitıl gyökeresen eltérı tulajdonviszonyok között 1992-ben hatályba léptetett csıdtörvény felett ugyancsak eljárt az idı, s az azóta sok-sok átfogó novelláris módosításokkal és számtalan változtatásokkal toldozott-foldozott jogszabály újragondolására gyökeres, tovább nem halasztható átfogó reformjára, egy kellıen jogharmonizált, korszerő eurokonform új csıdtörvényre van a magyar nemzetgazdaságnak szüksége. [1] A csıdtörvény jelenleg hatályos szabályaiból eredı egyik legfıbb probléma az, hogy a vállalkozói szférában a fizetésképtelenné vált cégek többségénél felelıtlenné vált a gazdálkodás. Semmilyen következménye nincs annak, ha valaki úgy számoltatja fel a tulajdonában álló, általa vezetett céget, hogy tetemes (köz)tartozásokat hagy maga után, s ezt minden különösebb következmény nélkül megteheti(k), mindezeket semmiféle büntetıjogi, illetve gazdasági szankciók nem követik.
Felhasznált irodalom [1] ERDİS KÁROLY: A csıdtörvény bevezetése; Internet foe.hu/nobe/3735. [2] JUHÁSZ LÁSZLÓ: A magyar csıdjog kézikönyve dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2003. 119–132. oldal. [3] CSİKE ANDREA, FODORNÉ LETTNER ERZSÉBET, HORVÁTH ANDREA, SERÉNYI GYÖRGY: Csıd, Felszámolás, Végelszámolás KJK Kerszöv, Budapest, 2001. 224–241. oldal.
276
