Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Miskolc Éder György út 1.
A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA
A Kormány 229/2012. ( VIII. 28. ) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelete alapján
2016.-2017. tanév
A Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az alapító okiratában foglalt felvehető létszámnak megfelelően, és a 2011. évi CXC törvény létszám határainak szabályozása alapján veszi fel a tanulókat. Az iskola felvételi nélkül veszi fel a jelentkező tanulókat. 1.
A beiratkozásra meghatározott időt minden évben a fenntartó határozza meg és a helyben szokásos módon teszi közzé. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok számát minden évben az engedélyezést követően az iskola weblapján hozza nyilvánosságra.
2.
Az intézményben az étkeztetést az L.M.K.I. Kft biztosítja.
3.
Az intézmény nyitva tartása: A tanítás 8.00-kor kezdődik. Az egész napos iskolai rendben a tanítási órák és az egyéb foglalkozások beosztása folyamatos 15 óra 25 percig. 16 óra 10 percig szabadon választható csoportfoglalkozásokon vehetnek részt a tanulók. A tanulók részére 7 órától reggeli ügyeletet, 15 óra 25 perctől 17 óra 00 percig délutáni ügyeletet biztosítunk. Az intézmény munkanapokon 7:00-tól 17:00-ig tart nyitva. Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: Szeptember Bábelőadás, a mese világnapja alkalmából Október
Aradi vértanúk napja – megemlékezés az aulában V. Miskolci Református Iskolai Nap 1956-os forradalom és szabadságharcról való megemlékezés az iskola aulájában A Reformáció ünnepe Halloween
November A magyar nyelv napja Adventi gyertyagyújtás December
Adventi gyertyagyújtás Mikulás Christmas party Karácsonyi műsor az aulában
Január A Magyar Kultúra Napja az aulában író- olvasó- színésztalálkozó Február Farsang Valentin nap
Kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja (február 25.) Március Névadó Március 15. megemlékezés Diákpresbitérium nap Április Húsvét A költészet napja A Holokauszt áldozatainak emléknapja Május Munka ünnepe Gyermeknap Június
Pedagógus nap Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) Pünkösd Ballagás Tanévzáró ünnepély
4.
A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok megtartásával
Oktatási azonosító:78994632685 Eredmény rögzítésének dátuma:2016.05.13. Teljesítmény:100% 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Kiemelkedő területek
Rendkívül magas szinten alkalmazza a korszerű technikákat és digitális tartalmakat. Saját digitális feladatokat is készít.
Fejleszthető területek
Nincs.
2. Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése és a megvalósításukhoz kapcsolódó önreflexiók 100.00% Kiemelkedő területek
A tanóra tartalma rendszerszemléletet közvetít. Nyomon követhető a tanóra folyamatba ágyazottsága. Tervezését módszertani gazdagság jellemzi, valamint érvényesül benne a NATban és a PP-ban meghatározott célok és fejlesztési területek. A tanítási órák tervezésénél és szervezésénél előtérbe helyezi a tanulók tevékenykedtetését, állandó aktivitását biztosító módszereket és munkaformákat.
Fejleszthető területek
Nincs.
3. A tanulás támogatása 100.00%
Kiemelkedő területek
A pedagógus a nyelvi csoport összetételének és a tananyagnak megfelelően alkalmaz egyéni, páros és csoportos tanulásszervezési módokat. Sokrétű eszközhasználattal támogatja a tanításitanulási folyamatokat. Látványos szemléltetéssel biztosítja a tanulók érdeklődésének fenntartását. Épít a tanulók különböző tanulási stratégiájára.
Fejleszthető területek
Nincs.
4. A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesülése, a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval e... 100.00% Kiemelkedő területek
A kiemelt figyelmet igénylő tanulók számára a fejlesztő pedagógussal való konzultációt követően, egyéni fejlesztési tervet készít. A tehetséggondozás keretében angol nyelvi csoport számára külön foglalkozásokat vezet. Rendszeresen felkészíti diákjait angol nyelvi versenyekre, ő maga is szervezője angol nyelvi versenyeknek.
Fejleszthető területek
Nincs.
5. A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység 100.00% Kiemelkedő területek
Intézményében az egész napos iskolai oktatás keretében törekszik a hátrányok kompenzálására. Munkájában figyelembe veszi a tanulók eltérő kulturális, illetve társadalmi hátteréből adódó sajátosságait. Kialakítja saját tanuló-megismerési technikáit és együttműködést támogató módszereket, munkaformákat alkalmaz.
Fejleszthető területek
Nincs.
6. Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése 100.00%
Kiemelkedő területek
Az angol nyelv ismereteit és kompetenciáit mérő eszközöket pl. felmérőlapok, szóbeli dialógok, tudásszintmérő feladatlapokat készít. Intézményének belső mérési-értékelési rendszere összhangban van az országos mérési tervvel. Tanítványai képességeit felméri, bemeneti kimeneti méréseket készít, elemez és kiértékel. Értékelési gyakorlata a PP-ban meghatározottakon alapul.
Fejleszthető területek
Nincs.
7. Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás 100.00% Kiemelkedő területek
Az iskola partnerszervezeteivel az együttműködése folyamatos. Aktívan és tevékenyen vesz részt a szakmai közösségek munkájában. Aktív szerepet vállal az intézmény innovációs tevékenységében.
Fejleszthető területek
Nincs.
8. Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért 100.00% Kiemelkedő területek
Szaktanácsadóként folyamatosan szervez különböző iskolákban szakmai fórumokat. Nyitott saját pedagógiai tevékenységének megújítása iránt. Innovatívan gondolkodik. Legutóbb bekapcsolódott az Úton-útfélen programba, ahol a KIP módszert sajátította el. Az idegen nyelvi méréshez kapcsolódóan saját készítésű feladatsorokkal, feladatbankokkal rendelkezik.
Fejleszthető területek
Szaktárgyához kapcsolódó saját készítésű feladatsorait, feladatbankokat népszerűsítse. Jó gyakorlatait ossza meg, szakmai anyagait publikálja.
5.
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (001 telephely - Selyemréti Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) 2016-2017. tanév Sorszám
1.
2.
3.
4.
5.
Név
Gulyás Ágnes
Erdei Gyuláné
Legmagasabb iskolai végzettsége
Szakképzettsége
Egyetem, főiskola
Tanító- angol, okleves mérés- Angol nyelv, értékelés tanára
Igazgató, pedagógiai mérés értékelés, közoktatás-vezetői, tankerület igazgatási-pedagógus szakvizsgák
Matematika, Matematika, fizika, fizika számítástechnika
Közoktatási vezető Igazgatóhelyettes
Tanító, Mentálhygiénés tanító
Közoktatási vezető 2.a osztályfőnöke
Főiskola
Alváriné Kuttor Valéria Főiskola
Balázs Ágnes Andrea
Bene Ákos Zsoltné
Egyetem, főiskola
Egyetem MA
Tanított tantárgy
tanító
Megjegyzés
Történelem és állampolgári Történelem és ismeretek, ének- Munkaközösség vezető állampolgári zene 5.b osztályfőnöke ismeretek, ének-zene
Angol nyelv
Angol nyelv, célnyelvi civilizáció
7.a osztályfőnöke
6.
Berecz Istvánné
Főiskola
7.
Berzi István
Főiskola
8.
Csobi Réka Erika
Főiskola
9.
Csontos Róbert
Főiskola
10.
Erdei Gyula
Főiskola
11. 12.
Gábri Béláné Káplár-Kupai Mariann
Főiskola Főiskola
13.
Dr. Mariska Zoltánné
Főiskola
14.
Megulesz Mariann
Főiskola
15.
Nagy Tamás
Egyetem főiskola
Matematika, Felsőfokú oktatás-informatikus Matematika, életvitel életvitel és Közoktatási vezető és gyakorlat gyakorlat 8.b osztályfőnöke Tanító, angol nyelv, Testnevelés és sportot angolul Angol nyelv orosz nyelv tanítja Református hitoktató Hit és erkölcstan Biológia, testnevelés Testnevelés és sport Matematika, Matematika, fizika, fizika, számítástechnika informatika Tanító tanító Tanító tanító Angol nyelv, Angol nyelv, történelem és történelem és állampolgári állampolgári ismeretek, ismeretek, orosz célnyelvi nyelv civilizáció Magyar nyelv és Magyar nyelv és irodalom, orosz irodalom nyelv Földrajz, természetMA, Földrajz, rajz ismeret, vizuális kultúra,
6. b osztályfőnöke
8. a osztályfőnöke 1.b osztályfőnöke 4.b osztályfőnöke A történelmet angol nyelven tanítja, minőségbiztosítási pedagógus szakvizsga, Munkaközösség-vezető DP vezető helyettes 5.a osztályfőnöke
6.a osztályfőnöke
16.
Palencsár Erika
Egyetem MA, főiskola,
1.a osztályfőnöke, fejlesztő-differenciáló Tanító, német nyelv, Német nyelv, szakpedagógus, okleveles fejlesztő egyéni bánásmódot igénylő tehetségfejlesztő foglalkozás gyerekek fejlesztő pedagógiája pedagógus szakvizsga
17.
Papp Edit
Főiskola
Tanító
18.
Papp Enikő
Egyetem, főiskola
19.
Ruszó Mónika
Főiskola
20.
Tamáska-Varga Ákos
Főiskola
21.
Tarjányiné Esztergályos Annamária
Főiskola
22. 23.
Törökné Kalász Zita Varga Marianna
Főiskola Főiskola
24.
Jóczik-Tóth Orsolya
Egyetem
Magyar nyelv és irodalom, könyvtáros, református hitoktató, református vallás tanár, Angol nyelv
tanító
4.a osztályfőnöke tanító, fejlesztési (differenciáló) szakvizsga
Hit és Webmester erkölcstan, Szakvizsgák: pedagógiai mérés magyar nyelv és értékelés; Mentor tanát; érettségi irodalom vizsgaelnöki; DP vezető
Angol nyelv Magyar nyelv és Magyar nyelv és irodalom, irodalom, történelem történelem és és állampolgári 7.b osztályfőnöke állampolgári ismeretek ismeretek Intézményi Tanács tag Pedagógia szakos Hit és erkölcstan tanár Tanító Tanító Iskola lelkész, református vallás tanár
3.b osztályfőnöke 3.a osztályfőnöke
Dr Mauritz Gyula
Egyetem
Kémia szakos Kémia Biológia- testnevelés Biológia szakos Délutáni Tanító foglalkozás
Óraadó
Derdák Józsefné
Főiskola
Miklós Árpádné
Főiskola
Laczkóné Tavassy Krisztina Lippainé Székely Szilvia Jeffrey Lee Holcomb
Testnevelési Főiskola
Testnevelés
Óraadó
Főiskola
Tanító, angol
Egyetem
Angol
Testnevelés Ének-zene, Vizuális kultúra Angol
Óraadó Óraadó
Óraadó Anyanyelvi lektor
6. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége 1 fő iskolatitkár 1 fő rendszergazda 7.
felsőfokú ügyintéző titkár webmester (részmunkaidőben)
Az országos mérés-értékelés eredményei, évenkénti, évenként feltüntetve
2013/2014. tanévi Országos kompetenciamérés (2014. május 28.) 6. évfolyam matematika
6. évfolyam szövegértés
8. évfolyam matematika
8. évfolyam szövegértés
2014/2015. tanévi Országos kompetenciamérés (2015. május 27.) 6. évfolyam Matematika
6. évfolyam Szövegértés
8. évfolyam Matematika
8. évfolyam Szövegértés
8.
A tanulók le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok 2015. augusztus 31. 1. a 1. b 2.a
2. b 3. a 3. b 4. a 4. b 5. a 5. b 6. a 6. b 7. a 7. b 8. a 8. b Összes
12
14
22
18
23
17
25
18
19
20
11
21
15
13
17
13
278
0
2
0
2
0
0
0
2
0
0
0
2
0
1
0
0
9
Sikeres osztályozó vizsgát tett 0
0
0
0
0
0
0
2
0
0
0
0
0
0
0
0
2
2
6
Tanulók száma Mulasztása osztályozó kötelezett
miatt vizsgára
Évismétlésre bukott Javítóvizsgára bukott 1 tárgyból Ebből 2 tárgyból 3 tárgyból Sikeres javítóvizsgát tett
1 1 1
1
2 2
2
2 2
2
1
2
1 1
3 1
13 8
2
1
3
1
1
2
3
13
4 1
4
1
2016. augusztus 31.
Tanulók száma
Mulasztása miatt osztályozó vizsgára kötelezett 250 óránál többet mulasztott
1.a
2.a
2.b
3.a
3.b
4.a
4.b
5.a
5.b
6.a
6.b
7.a
7.b
8.a
8.b Összes
16
12
14
20
10
18
16
15
14
18
20
7
16
15
12
223
2
1
2
1
1
1
5
13
2
1
2
5
1
1
5
17
Valamely tantárgy éves óraszámából 30%-tól többet mulasztott
2
7
9
EBBŐL
Osztályozó vizsgáról igazolatlanul távol maradt
2
1
1
4
14
16
Osztályozó vizsgán évismétlésre bukott
1
EBBŐL
1
Osztályozó vizsgán javítóvizsgára bukott
0
Sikeres osztályozó vizsgát tett
1
1
Évismétlésre bukott
3
Javítóvizsgára bukott
1
EBBŐL
1 tárgyból 2 tárgyból
5
1
5
1
1
1
2
1
1
8
1
1
1
1
1
1
6
1
1
3 tárgyból Mulasztott órák száma
EBBŐL
1
3
0 3657
822
1519
1246
1052 1023
1881
669
1907
3852
431
2948
1558
2859
25424
Igazolt 1278
616
1388
1246
1000 1013
1584
669
1423
2728
314
1796
1477
2142
18674
Igazolatlan 2379 Egy főre jutó igazolt órák száma
6
131
67
68
99
125
1
9
192
69
108
62
52
10
297
71
46
99
4
1
18
75
47
117
45
484
1124
117
1152
81
717
6550
1046
1364
45
10
98
179
3300
35
56
17
72
5
60
402
136
193
62
184
104
238
1631
Egy főre jutó igazolatlan órák száma
Egy főre jutó mulasztott órák száma
62
45
9. A tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei Az oktatásban a választott tantárgyra vonatkozó jogszabályi előírásokat a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 20/2012 EMMI rendeletben. A tantárgyválasztás célja, szabályai A tantárgy és pedagógus választásának lehetőségével minden tanuló élhet. Mivel tanulóink kiskorúak ezért a szülői javaslatok és egyeztetéseket fontosnak tartjuk. A választás önkéntes. A választott órán való részvétel a tanítási év végéig kötelező. A választott tanórai foglalkozást az értékelés és minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát. A választható tanórai foglalkozások értékelése az ötfokozatú skálán történik. A választott tantárgy értékelése a kötelező tantárgy értékelésével történik, amennyiben ilyen kötelező tantárgy megjelent a felsorolásban. Félévkor és tanév végén egy osztályzatként jelenik meg a kötelező és választható tantárgy értékelése. Amennyiben a tanuló előző évben nem teljesítette a tantárgyi követelményeket, a következő évben a tantárgyat nem választhatja.
Délutáni foglalkozások 2015.-2016. tanévben Balázs Ágnes Andrea kis történészek klubja Balázs Ágnes Andrea
énekkar matematika – felvételi Berecz Istvánné előkészítés sakk-verseny Berzi István felkészítés Csontos Róbert Kézilabda Dr. Mariska Zoltánné Nyelvvizsga előkészítő Dr. Mariska Zoltánné Korrepetálás Dr. Mariska Zoltánné Korrepetálás
5.-6. évf. 5.-8. évf.
hétfő-csütörtök 15:25-16:10
8. évf.
szerda
4.a 8. évf. 5. évf. 7. évf.
verseny előtt alkalomszerűen szerda 15:25-16:10 hétfő 14.§§-15:30 szerda 7.óra szerda 8.óra
kedd
15:25-16:10
8.- 9 óra
Dr. Mariska Zoltánné
7.-8. évf. 8. évf. 5.a 5.a 1.-4. alsós rajzszakkör évf. 1.-4. Táblajátékok évf. angol nyelvi 1.-4. készségfejlesztés évf.
Nyelvi előkészítő Dr. Mariska Zoltánné Nyelvi előkészítő Erdei Gyula Informatika szakkör Erdei Gyula Informatika szakkör Farkas Ildikó Gábri Béláné Gulyás Ágnes Kovácsné Mónika
15:25-16:10 14:45-16:00 15:25-16:10 15:25-16:10
hétfő
15:25-16:10
szerda
15:25-16:10
péntek
15:25-16:10
Várhegyi
Bene Ákos Zsoltné Megulesz Mariann Nagy Tamás Palencsár Erika Palencsár Erika Papp Enikő Soltész Péter Tarjányiné Annamária
E.
Törökné Kalász Zita Művészeti oktatás Harsányiné Szabados Beáta Harsányiné Szabados Beáta Harsányiné Szabados Beáta Papp Enikő Megulesz Mariann Megulesz Mariann Yuan Yuan
Oleár István
csütörtök péntek szerda hétfő
angol beszédgyakorlat 5.-8 évf. hétfő angol nyelvi verseny felkészítés 5-8. évf. hétfő Magyar előkészítő 8. évf. Csütörtök 5.-8. Grafikai képességfejl. évf. szerda matematika képességfejlesztő 3-4. évf. hétfő logikai képesség 1.-4. fejlesztés évf. kedd nyelv–kommunikáció– 5.-8. önismeret évf. kedd 1.-4. Futball évf. csütörtök 1.-4. Népi játékok évf. hétfő 1.-4. Mozgásos játékok évf. péntek Néptánc kedd Képzőművészet Hétfő Matematika koorreptálás 5. évf. Hétfő Matematika koorreptálás 6. évf. Szerda Matematika koorreptálás 7. évf. Szerda Magyar koorrepetálás 6. évf. Szerda Magyar koorrepetálás 5.évf. Hétfő Magyar koorrepetálás 7. évf. Hétfő Kínai 6.a szerda 5.a kedd 7.a csütörtök Gyógytestnevelés Szerda
15:25-16:10 15:25-16:10 8.-9. óra 15:25-16:10 15:25-16:10 15:25-16:10 15:25-16:10 15:25-16:10 15:25-16:10 15:25-16:11 15:30-17:30 15:00-18:00 7. óra 7. óra 8. óra 7. óra 7. óra 8. óra 7.óra 15:25-től 15:25-től 15:25-től
Délutáni foglalkozások 2016.-2017. tanévben Név Csontos Róbert Berecz Istvánné Dr Mariska Zoltánné Erdei Gyula
Időpont
Hétfő
Évfolyam 14,40-15,25 7. évfplyam 13,00-13,45 5. évfolyam 13,45-14,30 8. évfolyam 13,45-14,30 5. a évfolyam
Foglalkozás neve Biológia tehetséggondozás Matematika tehetséggondozás Nyelvi előkészítő Informatika szakkör
Alváriné Kuttor Valéria Balázs Ágnes Andrea Bene Ákos Zsoltné Tamáska-Varga Ákos Kedd Kaplár-Kupai Mariann Gábri Béláné Papp Edit
14,40-15,25 2. évfolyam Korrepetálás 14,40-15,25 5. évfolyam Történelem tehetséggondozás 15,25-16,10 7. évfolyam Nyelvi előkészítő 15,25-16,10 5-8. évfolyam Sajtóműfajok, média 12,50-13,35 4. évfolyam Korrepetálás 13,45-14,30 1. évfolyam Korrepetálás 15,25-16,10 3.-4. évfolyam Mesevilág szakkör
Nagy Tamás Törökné Kalász Zita Csobi Réka Erika Tarjányiné Esztergályos Annamária
Szerda
13,45-14,30 7. évfolyam Földrajz tehetséggondozás 13,45-14,30 3. évfolyam Fejlesztő foglalkozás 15,25-16,10 3-4. évfolyam Lelki gondozás
Berecz Istvánné Erdei Gyula Palencsár Erika
14,40-15,25 8. évfolyam Csütörtök 15,25-16,10 7. évfolyam 12,50-13,35 1. évfolyam
Gulyás Ágnes
Péntek
15,25-16,10 3.-4. évfolyam Angol játékos nyelvi foglalkozás
Szerda
14,40-15,25 5. évfolyam
15,25-16,10 1-4. évfolyam Népi játékok Felvételi előkészítő Fizika tehetséggondozás Matematikai logika
Kínai nyelv
10. Hétvégi házi feladat szabályai, iskolai dolgozatok szabályai
Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatosan az alábbi szabályok érvényesülnek: -A házi feladatok legfontosabb funkciója a tanórán feldolgozott tananyaghoz kapcsolódó gyakorlás (készség - és képességfejlesztés), valamint a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek megszilárdítása. - Az ötödik - nyolcadik évfolyamon a tanulók a tanítási szünetek idejére – a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl - –nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot. Az otthoni tanulási idő (írásbeli és szóbeli feladatok elvégzésének együttes ideje) maximum 20 - 30 percet vehet igénybe egy tantárgyból. -A napi felkészülés otthoni (napközis, iskolaotthonos, tanulószoba) ideje nem lehet több 2 óránál. -A tanulók eredményes felkészülésének érdekében egy tanítási napon belül egy - egy osztállyal legfeljebb két témazáró, illetve félévi vagy év végi felmérő dolgozatot lehet íratni. - A tanulókat (versenyre készülők, a tantárgy iránt aktívan érdeklődők) egyéni választásuk, kérésük alapján szorgalmi feladattal segíthetjük, számukra szorgalmi feladatot javasolhatunk
11. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti követelményei, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Az osztályozó és javítóvizsgák követelményeit a miniszter által kiadott kerettantervben szereplő követelmények alapján a nevelők szakmai munkaközösségei, illetve – amelyik tantárgynál nincs munkaközösség – a szaktanárok állapítják meg a helyi tanterv életbelépésének megfelelően évente felmenő rendszerben: - 2013-2014. tanév júniusban: Az első és az ötödik évfolyamon. - 2014-2015. tanév júniusban: A második és a hatodik évfolyamon. - 2015-2016. tanév júniusban: A harmadik és a hetedik évfolyamon. - 2016-2017. tanév júniusban: A negyedik és a nyolcadik évfolyamon.
A követelmények elfogadásáról az előbbi ütemezésnek megfelelően a nevelőtestület dönt. A vizsgák tervezett ideje az adott tanév június és augusztus hónapja. A nyolcadik osztályosok félévkor is osztályozó vizsgát tesznek. A tanulmányok alatti vizsgákon az alábbi tantárgyakból kell írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsgarészeket tenniük a tanulóknak:
TANTÁRGY ALSÓ TAGOZAT Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelv Matematika Erkölcstan Környezetismeret Ének-zene Vizuális kultúra Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport
FELSŐ TAGOZAT Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelv Matematika Erkölcstan Történelem Természetismeret Fizika Kémia Biológia Földrajz Ének-zene Hon- és népismeret Vizuális kultúra Informatika Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport
ÍRÁSBELI VIZSGA
SZÓBELI
ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI
SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI
ÍRÁSBELI
ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI ÍRÁSBELI
SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI
GYAKORLATI
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
12. Az iskolai osztályok száma, tanulói létszámok 2014./2015. 1. a
1. b
2. a
2. b
3. a
3. b
4. a
4. b
5. a
5. b
6. a
6. b
7. a
7. b
8. a
8. b
Összes
12
14
22
18
23
17
25
18
19
20
11
21
15
14
17
13
279
2015./2016. 1.a 2. a 17 12
2. b 14
3. a 20
3. b 16
4. a 20
4. b 18
5. a 15
5. b 14
6. a 18
6. b 20
7. a 7
7. b 16
8. a 15
8. b 13
Összes 235
2016./2017. 1.a 1.b 20 13
2.a 11
3. a 12
3. b 15
4. a 19
4. b 16
5. a 14
5. b 14
6. a 14
6. b 16
7. a 17
7. b 17
8. a 8
8. b 13
Összes 219