Doc. Ivan Herèko
A 110 éves Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakulása és selmecbányai mûködése. A selmec-bélabányai helyi szervezet tevékenysége (1902–1919)*
S
elmecbányán több mint negyedszázadon át tettek kísérleteket arra, hogy a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, mint tudományos egyesület megalakulhasson. Megalapítása pénzügyi, majd szervezési akadályokba ütközött. Már 1869-ben, a Bányászati és Kohászati Lapokban megjelent egy cikk arról, hogy a lap olvasóközönsége rég kinyilvánította óhaját egy alsó-magyarországi bányászati és kohászati egyesület megalapításával kapcsolatban. A cikk az egyesület megalapításának célját a szellemi erõk egységbe tömörítésében, összefogásában, a bányászat fejlõdésének elõsegítésében, a magyar bányászat és kohászat hatékonyabb megismertetésében jelölte meg. E célok megvalósításához a Bányászati és Kohászati Lapok (BKL) késõbb is nagyban hozzájárult. Hosszú elõkészület után, 1885-ben, a budapesti országos kiállítás megrendezése alkalmából kívánták az egyesületet megalapítani, de az alakuló ülésen nem született megegyezés az egyesület alapszabályára vonatkozóan, és az új javaslatok kidolgozására Magyarország különféle területeinek képviselõibõl álló bizottságot hoztak létre. 1887-ben a fiatal bányász-kohász szakemberek a hosszú tétlenség miatt kedvüket vesztve, Selmecbányán megalapították a Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesületet, melyhez elfogadták az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület eredetileg javasolt alapszabályát és programját. Ezen egyesület megalapítása dr. Kremnitz Otto, Andreich János, Jákó Gyula és további bányász szakemberek nevéhez fûzõdik, akik a Bányászati és Erdészeti Akadémia munkatársai voltak, és már elõzõleg is mindent megtettek az ügy elõmozdítása érdekében. Országszerte felszólították és meggyõzték a bányász és kohász szakembereket, hogy lépjenek be az alakuló egyesületbe. 150 érdeklõdõ kezdeményezésére 1887. július 6-án Selmecbányán megtartották az alakuló ülést, amelyen 80 tag volt jelen. Az ülést Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora, a Bányászati és Kohászati Lapok szerkesztõje vezette, a jegyzõkönyvvezetõ Andreich Já-
nos volt. Az egyesület tiszteletbeli elnökének Péch Antal miniszteri tanácsost, a kiváló bányász szakembert választották meg, aki a magyar bányászati szakirodalom úttörõje és a BKL megalapítója volt. Az egyesület elnöke Farbaky István lett, késõbb ezt a funkciót Winkler Benjámin professzor töltötte be. Az egyesület titkára Jákó Gyula lett. Az egyesület alapszabálya 1887. augusztus 1-jén, a BKL 15. számában jelent meg. Ekkor az egyesületnek már 280 tagja volt, 1887 végére a létszám 350-re nõtt. 1888 februárjában az egyesület elnöksége bejelentette, hogy a közgyûlés az alapszabályt elfogadta, és az egyesület 1888. március 10-étõl megkezdte mûködését. 1888 decemberében készült el az egyesület elsõ munkája, a bányászati naptár, ezt a tagok 1 aranykoronáért vásárolhatták meg. A harmadik közgyûlés, amely 1889. február 27-én volt, megállapította, hogy 800 aranykorona áll az egyesület rendelkezésére. Ez lehetõvé tette szakmai publikációk megjelentetését, azonban 1890-re ismét csak a naptárat jelentették meg, melynek témaköre már a kohászattal is bõvült. Kremnitz Otto halála, valamint a fiatal alapító tagok távozása után, 1890-ben az egyesületi élet Selmecbányán hanyatlásnak indult. Az új elnök, Winkler Benõ az egyesület fenntarthatóságát kétségbe vonta, és az 1891. március 18-ai közgyûlésen lemondott elnöki tisztségérõl. Helyére Sóltz Vilmos bányatanácsos, vaskohász professzort választották meg. Ezen az ülésen többek között Farbaky István, az Akadémia rektora, a BKL szerkesztõje olyan javaslatot terjesztett elõ, hogy a lapot a tagoknak mérsékelt áron kellene megküldeni, amennyiben az érdeklõdõk száma eléri a 160 fõt. Mivel ez az egyesület a kitûzött célokat maradéktalanul nem tudta megvalósítani, 1892-ben harmadjára is kísérletet tettek az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására – immáron sikerrel. A Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesület utolsó közgyûlésén, 1892. június 27-én Sóltz Vilmos, az egyesület elnöke – összhangban a tagok véleményével – javasolta az egyesület nevének és programjának megváltoztatását. A ja-
*Doc. Ivan Herèkonak, az M. Bela Egyetem Elméleti és Történeti Tudományok Intézete docensének 2002. szeptember 12-én Selmecbányán, a Bansky Domban Jan Novák úr által felolvasott – az átfedések miatt némileg rövidített, szerkesztett szövegû – elõadása. Bányászati és Kohászati Lapok
K9
vasolt név az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület volt, fõ célját a bányászatnak és szakirodalmának fejlesztésében jelölték meg, segítve ezzel az állami konszolidációt is. Ezt a javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadták. Visszatérve az egyesület megalakulásának az elõzményeire, el kell mondani, hogy a Magyar Geológiai Egyesület (azaz a Magyarhoni Földtani Társaság) selmecbányai szervezetének megalakulásával a bányász és kohász olvasótábor elvárása csak részben valósult meg. 1884-ben, amikor az ausztriai Stájerországban az osztrák-magyar bányászok és kohászok ülését készítették elõ, Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapításával kapcsolatban keserûen állapította meg, hogy a selmeci bányászoknak és kohászoknak még nincs saját bányászati és kohászati egyesületük, és kijelentette, hogy 1885-ben, a budapesti országos kiállításon végérvényesen elõ kell terjeszteni az egyesület megalapításának a követelményeit. Farbaky István kifejtette azon meggyõzõdését, hogy Budapesten barátokra és megértésre fognak találni, éppen úgy, mint az Országos Erdészeti Egyesület megalapításakor. A kiállítás megszervezésében közremûködõ bányászati bizottság 1885. október 20-ai ülésén ténylegesen javaslatot tett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására, és felkérte a Magyar Építészeti és Mérnök Egyesületet, amelynek a bányászati szakterület is része volt, hogy fejtse ki véleményét az új egyesület megalapításával kapcsolatban. A Magyar Építészeti és Mérnök Egyesület bányászati szakosztálya 1885. október 24-ei ülésén részt vett többek között: Probstner A. elnök, országgyûlési képviselõ, Zsigmondy V. országgyûlési képviselõ, a budapesti báró Splényi B. miniszteri tanácsos, a nagybányai Prugberger J., Péch Antal Selmecbányáról, Kerpely Antal Budapestrõl, Graenzenstein B. és Bruimann L. bányafõtanácsosok, Böckh J. a budapesti Geológiai Intézet igazgatója, Pilch A. a budapesti Mûszaki Fõiskola professzora, Gesell A. és Wágner V. bányatanácsosok, Münnich K. és Gömöry S. bányaigazgatók, Kachelmann F. minisztériumi fogalmazó, Farbaky I., a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora. A jelenlévõk egyértelmûen kimondták az egyesület megalapításának a szükségességét, és az alapszabály kidolgozásával Farbaky Istvánt, Péch Antal miniszteri tanácsost és Wieszner Adolf bányaigazgatót bízták meg. Az egyesület székhelyének Budapestet javasolták. Az alapszabály szerint az egyesület célja a bányászati és kohászati érdekek védelme és tudományos-szakmai irányban való továbbfejlesztése. Szükségszerû a vidéki szervezetek létrehozása a központéhoz hasonló rendszeres ülések megtartásával, ahol lehetõség nyílik a tagok közötti véleménycserére, a szakmai kérdések és feladatok megvitatására. Az egyesület feladata megfelelõ könyvtár létrehozása, a szakmai könyvek gyarapítása, a bányászat szakirodalmi tevékenységének a támogatása. Az egye-
K10
sületi szervezetek írjanak ki pályázatokat, melyek nagyban hozzájárulhatnak a Bányászati és Kohászati Lapok szakmai színvonalának emeléséhez. E munkák a legjelentõsebb magyar bányákat és kohókat, valamint a jelentõsebb külföldi cégek berendezéseit is mutassák be. Az egyesület tagjai a legfontosabb kérdések megoldása érdekében ajánlásokat dolgozzanak ki, így segítve Magyarországon a bányászati és kohászati iparág fejlõdését. A tervezet alapján egyesületi taggá válhatott mindazon személy, aki bányászati vagy kohászati tevékenységet folytat. Az egyesület rendes tagja az a bányászati vagy kohászati szakember lehetett, aki kötelezte magát öt évi tagdíj megfizetésére. Tiszteleti taggá az a személy válhatott, akinek a hazai bányászatban, kohászatban szerzett érdemeit az egyesület elismerte, és a közgyûlés annak megválasztotta. Ideiglenes tagnak azokat a külföldi szakembereket lehetett megválasztani, akik magyarországi tartózkodásuk idején be akartak kapcsolódni az egyesületi munkába. A BKL-ban elõterjesztett egyesületi alapszabály-tervezet hatására a magyar bányászat vezetõ személyiségei körében élénk véleménycsere alakult ki. A szabályzat átdolgozásával ismét egy bizottságot bíztak meg, ennek tagjai azonban Zágrábban, Erdélyben, Budapesten, Gömörben és Selmecbányán laktak, és sosem találkoztak. Ezért évekig nem sikerült az alapszabályt megalkotni és az országos egyesületet megalapítani. Az egyesület megalakulásáról, mint országosan jelentõs eseményrõl a NEMZET c. napilapban jelent meg az elsõ híradás. A lap 1892. június 27-ei, 177. számában a következõ tudósítás jelent meg: „Ma adják át a Bányászati és Erdészeti Akadémia új épületeinek egyikét Selmecbányán, Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Bethlen gróf jelenlétében. A város már rég nem látott vendégül annyi neves személyiséget, mint amennyien a következõ nap tartandó bányász-kohász kongresszusra érkeztek.” Az ország minden szegletébõl érkeztek vendégek: Hronská Brenzicából (Garamberzence), vonattal. Az állomáson 2000 bányász lámpással fogadta a vendégeket. A város polgármestere, Ocsovszky Vilmos köszöntötte a vendégeket. A következõ nap reggel 9 órakor kezdõdött az Akadémia új épületének átadási ünnepsége. Errõl a NEMZET c. lap 1892. június 28-án, Selmecbányán megjelent 178. száma a következõket írta: „Wekerle miniszter két napig idõzött Selmecbányán, és élénk érdeklõdést tanúsított a bányászat iránt, amirõl a legjobb szakemberektõl kapott részletes tájékoztatást. Megtekintette a bányát és kohót, ahová Hültl József miniszteri tanácsos, bányaigazgató kísérte el. A miniszter elõször a Pacher-tárnát tekintette meg. A Zsigmond-aknába 300 m mélyre szállt le teljes bányászfelszerelésben. A Pacher-tárna ebben az idõben a legjövedelmezõbb állami bányák egyike volt, ahonnét ólomércet termeltek ki. Évente 50 000 forintot termelt a bánya, és kb. 500 embernek adott munkát. Általában a környékbeli bányákból ólomércet, aranyat, Bányászati és Kohászati Lapok
ezüstöt és kvarctartalmú rézércet (vörösréz) termeltek ki. Évente 1000 kg aranyat-ezüstöt, 200 mázsa rezet és 10 000 mázsa ólomércet termeltek ki. A miniszter Veress J. bányatanácsos, Svehla J. bányahivatali elöljáró és Wieszner A. bányahivatalnok kíséretében leszállt a 9-es aknába. Innét egy hatalmas, 1500 m hosszú vájaton át folytatták útjukat a Spitaler érbe. A miniszter minden iránt, amit maga körül látott, nagy érdeklõdést tanúsított. A bányából való felszállás után minden bányászati térképet megtekintett… Ezután a miniszter a közeli kohóba, majd a róla elnevezett Sándor aknába látogatott, ahová kisvasút vezetett. A bányászat és kohászat képviselõi és az általuk meghívott szakemberek Selmecbányán a kongresszuson találkoztak. A tudományos ülést az Akadémia új épületének átadásával kapcsolták össze. Ez nem volt véletlen. A kongresszus szervezõi ezt az ünnepet ez által még impozánsabbá szerették volna tenni. Így az egész ország nagy figyelemmel kísérte mindkét magasztos eseményt.” A cikk beszámol továbbá a bányászat állampénztárba fizetett nagy hozzájárulásáról, a bányászok föld alatti megerõltetõ munkájáról és magáról a Bányászati-Erdészeti Akadémiáról. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 45 alapító tagja, az alakuló közgyûlés szerint 537 rendes tagja, és 4888 aranykorona alaptõkéje volt. Elsõ elnökének gróf Teleki Géza országgyûlési képviselõt választották, elsõ alelnöke Sóltz Vilmos (a Magyar Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló egyesület volt elnöke), az alakuló közgyûlés levezetõje, második alelnöke az erdélyi Lukáts László miniszteri tanácsos, harmadik alelnöke Borbély Lajos, vasipari vezérigazgató lett. A választmány tagjai lettek: Selmecbányáról Veress József, Winkler Benõ, Cséti Ottó, Schwartz Ottó dr., Svehla Gyula, Neubauer Ferenc, Gretzmacher Gyula, Schelle Róbert bányatanácsosok, Péch Antal miniszteri tanácsos, Mály Sándor kutató, Wieszner Adolf bányahivatalnok és Ocsovszky Vilmos polgármester; Körmöcbányáról Amon Ede dr. országos képviselõ; Arad János prakovicei bányaigazgató; Wagner Vilmos podbrezovai bányafõtanácsos; Blunár Antal rozsnyói bányafõbiztos; Chabada József polgármester és a dobsinai Ruffiny Jenõ bányatanácsos. Probstner A. országos képviselõ javaslatára az egyesület megalapítása során kifejtett tevékenységért Farbaky Istvánt tiszteleti taggá választották. Winkler Benõ javaslatára Péch Antal miniszteri biztost, a bányászati szakirodalom legkiemelkedõbb pártfogóinak egyikét, szintén tiszteleti taggá választották. Gróf Teleki Géza elnök javaslatára Wekerle Sándor pénzügyminiszter lett az egyesület védnöke, aki sokoldalú segítséget ígért az egyesületnek, újságjának, a Bányászati és Kohászati Lapoknak a kiadásához szubvencióként évi 1000 aranyat ajánlott fel. Palmer Andor bányabiztos a Magyar újság 1892. július 8-ai számában kifejezte az egyesület megalakulásával kapcsolatos örömét, de kifogásolta székhelyét (amelynek szerinte nem Selmecbányának, hanem Budapestnek kellene Bányászati és Kohászati Lapok
lennie, mert Budapest már régóta a tudomány, az ipar központja, a kormány székhelye és az egyesület elnökének, alelnökének is lakhelye. Az egyesület selmecbányai megalakítását Péch Antal volt bányaigazgató a BKL hasábjain azzal indokolta meg, hogy Selmecbányán az egyesületi tagok rendelkezésére állnak a helyiségek, a könyvtár, a naprakész szakirodalommal, az újságokkal, a különbözõ gyûjteményekkel, minden, amit a Bányászati és Erdészeti Akadémia nyújtani tud az egyesület részére. Ez akkor még Budapesten hiányzott. A BKL kiadása és szerkesztése is olyan feladat volt, amelyet kisebb költséggel és megfelelõ színvonalon csak Selmecbányán lehetett megoldani. Amikor a közgyûlést mindig más városban szervezték, nem volt döntõ fontosságú, hogy az egyesület székhelye Budapest vagy Selmecbánya. Úgy tûnik, Péch Antal érvelése átmenetileg elég volt ahhoz, hogy az egyesület székhelye Selmecbányán maradjon. 1901 szeptemberében azonban a Máramarosszigeten tartott közgyûlés egyik programpontja az egyesület székhelyének Selmecbányáról Budapestre történõ áthelyezése volt. Ezen a közgyûlésen Selmecbányáról az alábbi személyek vettek részt: Sobó Jenõ, az egyesület elnöke, Litschauer Lajos a Bányászati és Erdészeti Akadémia professzora, Bárdossy Antal bányatanácsos, az egyesület tikára, Baliga Aurél kohómérnök, Farbaky István országgyûlési képviselõ, Jákó Gyula fõmérnök, Pelachy Ferenc bányamérnök és Svehla Gyula bányaigazgató. A közgyûlés határozatot hozott arról, hogy az egyesület székhelyét a következõ három év folyamán át kell helyezni Budapestre. A Selmeczbányai Híradó 1901. szeptember 8-ai számában azonban az egyesület tagjai kritikai észrevételeiknek adtak hangot a határozattal kapcsolatban. Úgy vélték, hogy Selmecbányán van a BKL és a hazai bányászati irodalom legelhivatottabb gárdája. A Bányászati és Erdészeti Akadémia a bányászat elméleti és gyakorlati kérdéseiben, az új generáció kinevelésében meghatározó szerepet tölt be, nem beszélve az õsrégi város bányászati emlékeirõl, az Akadémia világhírnevérõl, a selmeci bányaigazgatóság széles körû és termékeny munkájáról. Az egyesület Budapestre történõ átköltöztetésének kérdését utoljára az 1902. szeptember 13-ai választmányi ülésén tárgyalták Selmecbányán. Elsõként Svehla Gyula miniszteri tanácsos szólalt fel, aki megállapította, hogy Budapesten az Egyesület csak akkor tud sikeresen tevékenykedni, ha pénzügyi támogatást kap, amennyiben tehát az egyesületet anyagi veszteség éri, nem tud fejlõdni és széthullik. Szitnay József, a város polgármestere, megköszönte Svehla Gyulának, hogy ilyen energikusan, az egész város érdekében megvédte az egyesületet a költözéstõl. Teljes egészében egyetértett Svehla javaslatával, álláspontját többféleképpen is megindokolta, és e javaslat mellé állt Veres Gyula is. Mindennek ellenére az 1902. december 13-ai volt a választmány utolsó selmecbányai ülése, ezen kimondták, hogy az egyesület 1903. január 1-jével Budapestre költözik, ahol egyesületi tisztújítást is tartanak. Az egyesület selmecbányai és bélabányai helyi szervezetének alakuló
K11
ülését 1902. október 25-én tartották meg, ahol a szervezet elnökének Svehla Gyula bányaigazgató miniszteri tanácsost javasolták, elnökhelyettesének dr. Schwartz Ottót, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatóját, titkárának Veres Gyulát, pénztárosának Pachmayer Gyulát választották meg. A szervezet 1918. január 19-éig rendszeresen megtartotta rendes üléseit, átlagosan 70 taggal, röviddel ezután a szervezet megszûnt. Svehla Gyula nyugállományba vonulása után a szervezet elnöke 1907 novemberétõl Grillusz Emil bányaigazgató, 1909 májusától Sobó Jenõ professzor, 1912 júniusának végétõl Nikl János lett. Az õ váratlan halálát követõen Réz Géza professzort választották meg elnöknek, aki e funkciójában megmaradt egészen a szervezet megszûnéséig. Az OMBKE selmecbányai és bélabányai szervezetének saját mûködési szabályzata volt. A szervezet Selmecbánya és környéke bányászatának gyakorlati és tudományos kérdéseivel, valamint nemzetgazdasági problémáival egyaránt foglalkozott. Szakvéleményt és tanácsot adott, közvetített a vezetõség és az anyaegyesület között. Különösen behatóan foglalkozott a bányászati tudományok tanításának fejlesztésével, komolyan segítette a professzori kar emlékiratainak összeállítását éppen abban az idõben, amikor a Bányászati és Erdészeti Akadémiát Bányászati és Erdészeti Fõiskolává alakították át. Fontosnak tartották a magyar bányászati mûszaki szótár kiadását, elõkészítésére szakmai bizottságot hoztak létre, amelyben többek között Böckh Hugó, Hermann Miksa, Schell Róbert, Litschauer Lajos tevékenykedett. A szerkesztõség Selmecbányán dolgozott, ide küldték a szótár címszavaihoz fûzõdõ javaslatokat a geológia, mineralógia, rétegtan; a bányaméréstan; a bányamûvelés és ércelõkészítés; a vaskohászat, színesfémkohászat, tudományos kutatás; a bányagépészet, -építészet szakterületekre vonatkozóan. 1910-ben a selmecbányai helyi szervezet a zsilvölgyi helyi szervezet kritikai észrevételeinek hatására új javaslatot dolgozott ki a bányamérnökképzés javítására (pl. a bányászok balesetvédelme terén). A szervezet ajánlotta, hogy az új bányatörvény-javaslatban a vállalkozásokban tevékenykedõ bányatisztviselõk jövedelemszabályozásának elveit is ki kell dolgozni, de foglalkozott a sztrájkok okaival, a bányászoknak az USA-ba történõ kivándorlásával is. Javaslatot tett bányászokat segélyezõ alapítvány létrehozására, a bányászok lakásproblémájának megoldására. Foglalkozott az arany szabad kereskedelmének, az erdélyi aranylopás megakadályozásának kérdésével is. Törvényjavaslatot készített elõ az Országos Technikai Tanács részére az ásványi olaj- és földgáztörvényhez, javasolta a bányász gyerekeket támogató alapítvány létrehozását Körmöcbányán, a fõiskolások ifjúsági egyesületének korszerûsítését, a háborút elszenvedett bányászcsaládok még nem munkaképes gyerekeinek támogatását, az állami alkalmazottak nyugdíjazását stb. Az egyesület selmecbányai szervezete kiemelt figyelmet tanúsított a magyar bányászat kimagasló egyéniségei emléké-
K12
nek az ápolására. Így az 1902. április 26-ai selmecbányai választmányi ülésén kérelmezte, hogy szervezzenek gyûjtést Sóltz Vilmos „szerény, de méltóságteljes emlékmûvének” létrehozására. Az 1902. június 28-ai választmányi ülésen Pelachy Ferenc bányamérnök érdemeit méltatták, akinek az uralkodó az aranykorona érdemkeresztet adományozta a deficites selmeci Ferenc Józsefakna veszteségének minimumra való csökkentéséért. 1902. június 12-én hasonló örömmel üdvözték Gesell Sándor kitüntetését, aki a Vaskoronarend III. fokozatával tüntettek ki. Az 1906. november 10-ei helyi szervezeti ülés témái közül kiemelkedett a Szabó József professzor emlékére Hliníkon felállítandó emléktábla, amelyre ekkor 800 koronát gyûjtöttek össze. Az 1907. november 16-ai ülés tudósítása szerint a „Szabó-szikla” 1 m-es nagyságú feliratot (alatta emléktáblával) 55 m magasban helyezik el. Az emléktábla ünnepélyes leleplezése 1908. május 30-án volt Böckh Hugó ünnepi elõadásához kapcsolódva. Péch Antal érdemeinek méltatására 1909. április 28-án tartott emlékülést a helyi szervezet vezetõsége. A szervezet elhatározta, hogy Cséti Ottó professzornak is emlékmûvet állít, s ehhez helyi tagonként kb. 25 koronát gyûjt össze. A mellszobrot az Akadémia épületében helyezték el, az ünnepélyes leleplezésre 1910. május 25én került sor, ahol Sobó Jenõ elnök mondott ünnepi beszédet. Érdekes volt a helyi szervezet 1908. május 10-ei ülésén Bernolák egyesületi tag javaslata a Vajdahunyadon alapítandó bányász-kohász múzeummal kapcsolatban. A jelenlévõk nem tartották Vajdahunyad várost a legmegfelelõbb múzeumi székhelynek, rossz megközelíthetõsége miatt. Múzeumi székhelyül Budapestet ajánlották, itt számítani lehetett a kormány támogatására is. Egyébként az egyesület vidéki szervezeteinek megalakítására már a selmecbányai szervezet megalakulása elõtt is több példa volt. Az alapszabály szerint ott alakulhatott helyi szervezet, ahol az egyesületnek legalább 12 tagja volt. A vidéki szervezetek létesítésére részletes felhívást tett közzé Andreich János 1893. augusztus 1-jén a BKLban. E felhívás alapján 1893. november 11-én alakult meg az elsõ helyi szervezet Körmöcbányán, elnöke Reitzner Maximilián, titkára Árkossy Béla lett. A második helyi szervezetet Budapesten, 1895. február 16-án, a harmadik helyi szervezetet 1895. december 11-én Salgótarjánban, a negyediket 1896. február 2-án Iglón alakították meg. A selmecbányai helyi szervezet már a hivatalos megalakulása elõtt három szakmai ülést tartott, amelyen dr. Böckh Hugó elõadásai hangzottak el a környék érclelõhelyeirõl és petrografikus helyzetérõl. Tanulmányutakat is szerveztek Besztercebányára, Alsóbrézóba, Zsolnára, Rudabányára, Zólyomban pedig az Union Lemezgyárat látogatták meg. Összefoglalóan megállapítható, hogy az egyesület megalakítása hazafias cselekedetnek minõsült. Tevékenységét a bányászati tudományok mindegyikében mérni lehetett, hiszen minden tagnak évente legalább Bányászati és Kohászati Lapok
egy hozzászólást kellett írnia a Bányászati és Kohászati Lapokba. Azt a gazdag programot, amit az egyesület a kezdet-kezdetén maga elé tûzött – s amit Farbaky István is megfogalmazott – nem sikerült megvalósítani. A sikertelenség egyik fõ oka az volt, hogy az egyesület legaktívabb tagjainak erejét lekötötte az állandó harc, melyet az egyesület székhelyének Selmecbányán való tartásáért vívtak. Az egyesület alighogy megalakult, máris kifogásolták, miért nem Budapest lett a székhelye – an-
nak ellenére, hogy Péch Antal bányaigazgató az egyesületi újságban ezt meggyõzõ érvekkel indokolta. Eltelt három év és az egyesületi székhely Budapestre történõ áthelyezése az 1895. szeptemberi vajdahunyadi közgyûlés fõ programpontja lett. Ettõl kezdve – még ha a selmecbányai vezetõség igyekezett is elodázni a költözést – ez az igyekezet csak addig tarthatott, míg néhány budapesti tagnak – magasabb körök segítségével – sikerült elérnie, hogy az egyesület Budapestre költözzön.
Dr. Dúl Jenô
Az Akadémia elsô tanszékének megalakulása Selmecbányán*
T
isztelt Választmány, Hölgyeim és Uraim! Nézzék el nekem azt, hogy megilletõdve állok a hajdani Akadémia katedrájánál. A díszterembe belépve, és a régi táblára, a mellette álló két régi szekrényre pillantva, a hely és szelleme magával ragadott. Ilyen szekrények vannak még Miskolcon, ezek Sopronból kerültek oda, és a Sopronban végzett professzorok ezekre nagyon vigyáznak. Most úgy tûnik, hogy a soproni szekrények Selmeccel is összekötnek. Az Akadémia alapításának 240 éves évfordulójáról készített megemlékezésemhez dr. Zsámboki László nyújtott segítséget. 1762. október 22-én Mária Terézia királynõ jelenlétében tanácskozást tartottak a kamara elnökének, udvari tanácsosoknak és másoknak a részvételével, és megtárgyalták Thadeo Peithner javaslatát: „Szerény gondolatok a bányászati-kohászati tudományok elméleti stúdiumának a cseh királyságban való bevezetésérõl”. A tanácskozást megelõzõen kikérték az akkori „mineralogiai tudományokban” és az oktatáspolitikában jártas szakértõk véleményét, és a következõ határozatot hozták: • létre kell hozni egy, az egész birodalom számára bányász-kohász mûszaki szakembereket képzõ tanintézetet; • az oktatásnak erõs elméleti alapokra kell épülnie, nem úgy, mint a korábbi tanintézeteknek; • a tanintézet Selmecbányán legyen, tekintettel arra, hogy a birodalmon belül itt találhatók meg a legkorszerûbb s legsokrétûbb bányászati-kohászati berendezések és gépek (Prágában egyébként is a szórakozási lehetõségek skálája csábítaná a tanulókat ); • a birodalom összes tanintézetének filozófiai kurzusán a bányászati-kohászati tudományokból gazda-
gabb ismereteket oktassanak – nem latin, hanem – német nyelven, illetve a tartomány nyelvén. A „gyakorlati tanintézet”, ahogyan a jegyzõkönyv nevezi az új oktatási intézményt, szemben a Peithner által javasolt négyéves „elméleti” kurzussal, két évfolyamos lesz. Az elsõben az összes bányászati-kohászati tudomány elméletét, a másodikban az elmélet gyakorlati megvalósítását kell oktatni. A tanintézet nyilvános és ingyenes. A fölvétel elõtt azonban igazolni kell korábbi egyetemi vagy „filozófiai” tanulmányokat a jelentkezõknek, illetve ezek hiányában a bécsi egyetem matematika professzoránál kell ebbéli fölkészültségükrõl tanúbizonyságot tenniük. Az egész birodalom bányászatából és kohászatából ide kell irányítani a legrátermettebb praktikánsokat, s lehetõleg ösztöndíjat kell részükre biztosítani. Az oktatás megindulása után csak a tanintézet két évfolyamát abszolválókat lehet kincstári praktikánsokként alkalmazni. Mindezt a királynõ az ülés bevégeztével 1762. október 22-én sajátkezûleg megerõsítette. E naptól számíthatjuk az „akadémiai” szintû képzés megteremtését, a bányászati-kohászati akadémia megalapítását. Az oktatás megindításához természetesen idõ kellett. 1763. június 13-án kapta meg professzori és bányatanácsosi kinevezését Nikolaus Jacquin a selmeci akadémia „gyakorlati bányászati és kémiai” tanszékére. A laboratórium berendezéséhez, ásvány- és kõzettár kialakításához s nem utolsó sorban a Selmec környéki bányászat és kohászat tanulmányozásához idõt kér és kap. 1764. szeptember 1-jén kezdi meg oktatói mûködését a selmeci fõutcán lévõ lakóházak földszintjén be-
*Dr. Dúl Jenõ okl. kohómérnöknek, az OMBKE Egyetemi Osztály elnökének rövidített szerkesztett elõadása, amely a választmány ünnepi ülésén, 2002. szeptember 13-án hangzott el az egykori Akadémia erdészpavilonjában. Bányászati és Kohászati Lapok
K13
