Schultheisz Emil
Segner János András
Segner fizikai-matematikai életműve mellett orvosi tevékenysége érthető módon háttérbe szorult. Sokirányú munkásságának legjelentősebb eredményeit a fizikában, ezen belül a merev testek és a folyadékok mechanikája terén érte el. A tudománytörténet elsősorban hidraulikai kutatásait, a folyadékok belső erőinek vizsgálatát, a felületi feszültség fogalmának bevezetését és a reakciós turbinák ősének, a róla elnevezett „Segner-kerék”-nek a leírását tartja nyilván. Tőle ered az a fontos tétel, hogy minden testnek három, egymást merőlegesen metsző szabad tengelye van, melyekre nézve a centrifugális erő hatása megsemmisül. Orvosi írásai alig ismertek. Orvosi, orvostanári működésének teljes feledése azonban távolról sem indokolt. Vámossy István ’Adatok a gyógyászat történetéhez Pozsonyban’ című munkájában1 alaptalanul írta, hogy Debrecenből távozva az orvoslást „szögre akasztván”, a fizika professzora lett. A német egyetemeket jól ismerő H. Haeser viszont joggal nevezte Segnert
nagy
orvostörténeti
monográfiájában
(1881)
a
„teoretikus
medicina
reprezentánsának”. A kortárs német bio- és bibliográfusok (Boerner, Strodtmann), valamint kollégái is elismerően írtak, illetve nyilatkoztak orvosi működéséről, mint ahogy méltányolta azt Weszprémi is. F. Boerner egyenesen azt írta, hogy „Segner doktor urat joggal állíthatjuk példaképként minden fiatal orvos elé”. Albrecht von Haller elég jelentősnek tartotta több orvosi közleményét, illetve egyik könyvét, ahogy bibliográfiájában kodifikálja. Segner 1704. október 10-én Pozsonyban született. Felmenői a XV. században jöttek Steyerországból Felső-Magyarországra. Jelentős família, mely városi, megyei tisztviselőket és katonákat adott a hazának. Dédapja, Segner Baltazár 1596-ban II. Rudolftól nemességet kapott, amit III. Ferdinánd 1641-ben megerősített. Pozsony, Győr és Debrecen volt konvencionális
gimnáziumi
tanulmányainak
színhelye.
A
pozsonyi
evangélikus
gimnáziumban nem kisebb mester volt a tanára, mint Bél Mátyás, aki felismervén szülei által teológusnak szánt tanítványa természettudományok iránti érdeklődését, az orvosi pályára irányította. Debrecenbe főként a magyar nyelv tökéletesebb elsajátítása céljából ment. A református kollégiumban a kiváló fizikus, Szilágyi Márton volt egyik professzora. Tény, hogy későbbi egyetemi tanulmányai megkezdésekor már megalapozott fizikai-matematikai ismeretekkel rendelkezett. 21 évesen, 1725-ben ment Jénába, hogy megkezdje orvosi 1
Vámossy István: Adatok a gyógyászat történetéhez Pozsonyban. Pozsony, 1901. Stampfel. XVI, 307 p.
tanulmányait, melyeket öt esztendő múlva fejezett be. Ez a nem rövid tanulmányi idő arra utal, hogy nem a kenyérkeresetet jelentő diploma gyors megszerzése, hanem a tudományok minél teljesebb elsajátítása volt a célja. A XVIII. század első felében a jénai egyetem ugyan még kevésbé volt frekventált, mint Halle vagy Lipcse, de éppen az orvosi és a filozófiai kart hatotta át a korai felvilágosodás szelleme. Itt új oktatási területek nyíltak: elsősorban a kor természettudományos diszciplínái kaptak egyre önállóbb helyet az oktatásban, a kémia, az elméleti és a gyakorlati fizika. Még az alkalmazott matematika professzora is előadott olyan – ezen a katedrán „új” – tárgyakat, mint az optika vagy a hidro- és aerodinamika. A természettudományok befolyása az orvosi fakultáson abban is megmutatkozott, hogy professzorai a kísérleti fizika előadására kaptak megbízást. Segner Jénában olyan tanárokra talált, akiknek tudása nem szorítkozott a medicina területére. Különösen az univerzális természettudós és nem kevésbé jó hírű orvos, Teichmeyer professzor, aki a filozófiai fakultást váltotta fel az orvosival, lett tanulmányait irányító mestere (majd atyai barátja, később apósa). Hallgatója lett G. E. Hambergnek, aki Teichmeyerhez hasonlóan, már a fizika neves tudósa és elismert matematikus volt, amikor a medicina professzora lett. E két tanár elnöklete alatt Segner az orvosi fakultáson számos olyan nyilvános vitában vett részt 1725 és 1728 között, melyeknek tárgya a fizika és a matematika köréből került ki. Utolsó jénai tanulmányi esztendejében – a dékán felkérésére – már maga is önálló matematikai előadásokat tartott. Orvosi stúdiumait 1729-ben fejezte be, 1730 januárjában avatták doktorrá ’De natura et principiis medicinae’ című inaugurális disszertációjával. A filozófia doktorává még ugyanazon év decemberében promoveált. A filozófia iránti érdeklődése később sem csökkent. 1740-ben jelent meg pl. ’Specimen logicae’ című traktátusa. Bél Mátyás Pozsonyba hívta, de rövid ideig tartó itteni praxis után Debrecen választotta orvosává. 1730 nyarán Debrecen ugyanis városi orvos nélkül maradt, s mint a városi jegyzőkönyvekből kitűnik, a pozsonyi országgyűlésen tartózkodó követet, Szeremley Sámuelt bízták meg, hogy szerezzen egy jó orvost a város számára. Tárgyalásainak eredményéről így számolt be a tanácsnak: „Tegnap szólék Bél urammal. Fölötte igen commendálja Segner uramat, hogy derekasan absolvalta stúdiumait, sőt collegiumot is olvasott; oda fel (ti. Jénában – Sch. E.) professzorságot is várhatna. Láttam magam is, elég activusnak látszik.” Ennek alapján született a tanácsi határozat 1730. november 11-én „Segner András úr a városnak rendes orvosául 200 rhénes forint fizetéssel hivassék meg”. Az állást decemberben el is foglalta. Jóllehet közmegelégedésre töltötte be, mégsincs hosszas maradása. 1732-ben Segnert ismét Jénában találjuk: feleségül vette nagyra becsült professzorának,
Teichmeyernek a lányát és ebben a városban telepedett le. Docensként, majd 1733-tól rendkívüli tanárként – mint a filozófiai fakultás bekebelezett tagja – adott elő matematikát és fizikát. A matematikával, fizikával, kémiával való foglalkozása, ezek elég nagy óraszámban való előadása azonban nem térítették el a medicinától. Kortársai találkoztak vele boncolás közben a Theatrum Anatomicumban. Orvosi magánkurzust is tartott. Erről a collegium privatumról egyik magyar tanítványa, Molnár Ádám számolt be. Neve a tudományos életben hamar ismertté vált. A hallei egyetem orvosi (és nem a filozófiai!) fakultásának tanárai igyekeztek áthívni őt. Éppen Friedrich Hoffmann, a XVIII. század Európájának egyik legnevesebb és legbefolyásosabb orvosa volt az, aki ezt szorgalmazta. Halle azonban ezekben az években még nem volt elég szabad szellemű ahhoz, hogy a determinizmussal és vallásellenességgel vádolt, s emiatt távozni kényszerült Christian Wolff filozófiájának híve ott katedrát kaphasson. Ennek tudatában Segner nem pályázott. Másfél évtized kellett ahhoz, hogy a felvilágosodás szabadabb szelleme a hallei egyetemet is áthassa, s Wolffot is – aki 1723-tól Marburgban tanított – 1740-ben Nagy Frigyes utasítására visszahívták. Két év múlva Segner újabb meghívást kapott, ezúttal az újonnan alapított – később az Aufklärungsuniversität címet joggal viselő – göttingeni egyetem hívta az alig öt éve doktorált rendkívüli tanárt filozófiai fakultására, s e meghívásnak eleget tett. Hannover hercegség akkor perszonálunióban az angol királysághoz tartozott, politikai és gazdasági viszonyai kedveztek a tudományos életnek. Az új egyetem szelleme eleve szabadabb volt, mint akkor még a többi német
állam
univerzitásáé:
a
newtoni
gondolkodás
és
az
angol
empirikus
természettudományok befolyása a tudományos gondolkodásra Göttingenben eleve adott volt. Ez a medicina fejlődésének különösen kedvezett. Az orvosi tudományok és a természettudományok, főként a kísérleti fizika göttingeni reprezentánsai rövidesen európai hírnévre tettek szert. Annak ellenére volt ez így, hogy kezdetben éppen az orvosi kar igen szerény körülmények között működött. Örömmel fogadták tehát a filozófiai kar új, rendes tanárát, aki azzal párhuzamosan az orvosi fakultáson előbb mint felkért előadó és megbízott tanár, 1736tól pedig tertio loco, rövidesen secundo loco, majd az orvosi karnak rendes tanára lett. J. W. Albrechtnek, a medicina primarius professzorának korai halála után annak valamennyi előadását folytatta, míg Albrecht von Haller – aki később sógora is lett – az egyetem meghívását elfogadva, a sebészet, anatómia, botanika tanszékét át nem vette. Göttingenben Segner az orvosi karnak 18 éven át volt a teoretikus tárgyak nyilvános rendes tanáraként tagja, miközben a filozófiai fakultáson ugyancsak ordinariusként töltötte be a fizika tanszékét. Külön kurzusokat az orvoskaron is tartott medikusoknak 1739-től, de csak
kémiából. Az orvoskaron kizárólag elméleti szakokra specializáltan adott elő. Klinikai oktatással a kezdeti évektől eltekintve nem foglalkozott, de ez nem jelentette a klinikumtól való teljes elszakadását. Klinikai tárgyú témákat is jelölt ki doktoranduszai számára, tehát a kor szokása szerint közvetlenül is részt vett e munkában, irányítva az inaugurális értekezések kidolgozását. Következik ebből, hogy az orvostudomány akkori állását és irodalmát is követte. Számos olyan orvosdoktori disszertációt ismerünk – az ő elnöklete alatt védetteken túlmenően –, melyeknek megjegyzései és hivatkozásai egyértelműen Segner szerzőségére utalnak. C. F. Dániel, az igen pontosnak ismert hallei bibliográfus 1748-ban kiadott ’Bibliothek der Staatsarzneykunde’ című könyvészetében két, e tárgykörben írt, elnöklete alatt megvédett doktori értekezés szerzőségét tulajdonítja magának Segnernek. Ezek kétségkívül az ő szellemi termékei. A Haller által nagyra értékelt holland orvos, Bernard Nieuwentyt, aki Descartes követője, Spinoza tanainak bírálója és a holland élettani iskola legjellegzetesebb képviselője volt, egy Európa-szerte elterjedt, hollandul nyolc ízben kiadott, franciául, angolul és németül is megjelent élettani tankönyvet írt. Segner göttingeni tartózkodása idején teljesen átdolgozva adta ki ezt német nyelven. Haller ezt a munkát, mint egy „…csaknem tökéletes Physiologia”-t írta le. Nincs adatunk rá, hogy Segner az általa ismert öt nyelven túl még hollandul is tudott volna. Ez a bibliográfiákban az ő fordításaként regisztrált könyv valójában ennél több. Az 1715-ben írt, németül először egy teológus által fordított, 1732-ben megjelent monográfia Segner korszerű átdolgozása, mely a német egyetemeken igen elterjedt tankönyv lett. Haller e kiadást kommentálva utalt Segnernek az izomműködés energiafogyasztására vonatkozó, ebben közölt számításaira. Megemlítette a vastagbélbillentyűk hármas funkciójára vonatkozó Segner-féle elméletet is. Utóbbinál kétségkívül arról az értekezésről van szó, mely a ’Dissertatio de actione intestini coli qua contenta propellit’ címet viseli, s melyről a kortárs, H. Chr. Strodtmann azt írja, hogy „Ebben az emberi test eme részének eddig nem ismert működését magyarázza meg…” Az írás Segner tanítványának, Johann Schleiermachernak inaugurális disszertációjaként jelent meg ugyan, a mester szerzősége azonban nem kétséges. Segner a szerzője egy másik élettani tanulmánynak is: ’De sensibus in genere’ (1741). Jóllehet az irányítása alatt készült orvosi disszertációk többsége élettani, illetve kémiai-higiéniai kérdésekre válaszol, az akkor különösen időszerű profilaxis, valamint a munkaártalom sem hiányzott a témák közül. A felvidéki és erdélyi bányavárosokból jött magyar hallgatók többször is írtak a bányászok betegségeiről, s később Rácz Sámuel és Segner is foglalkozott az akkor oly gyakori ólommérgezéssel. Többször idézett értekezése a colica saturnináról szól.
Nagy visszhangot keltett az akkor divatos polypharmacia ellen szót emelő vitairat. Feladatának tartotta – a korszellemnek megfelelően – a felvilágosítást, a „tudományos ismeretterjesztést” is. Erre különösen alkalmasnak bizonyult Halle kedvelt hetilapja, a Hallische Wöchentliche Anzeiger. A lap „directio”-ját éveken át Segner látta el. A szorosabban vett klinikai értekezések száma kevés. Gyakorló orvosi tevékenysége göttingeni tanársága idején szűk körre korlátozódott. Néhány magyar
barátjának
egészségére
ügyelt.
Mikor
Halmágyi
István,
Segner
tanítványának, gróf Teleki Pálnak nevelője 1753-ban Göttingenben megbetegedett, egy másik tanítványát, a frissen promoveált Baligha Sámuelt bízta meg a kezeléssel. Baligha „praescribalt Segner uramnak dispositioja szerint” és ő „… reportálta naponta…” professzorának, hogy miként van a beteg, olvasható Halmágyi naplójában. Mint egy 1754. október 3-án kelt levelében írta, orvosi tapasztalatait csak „… néhány baráti háznak ajánlja”. Ideje sem igen volt rá. Legfontosabb matematikai, geometriai írásait, a fizika tan- és kézikönyvét ekkor írta, illetve adta ki. Elismerésüket a Londoni Akadémia (1739), a Berlini Sozietät (1747) és a Pétervári Tudományos Akadémia tagsága bizonyította. 1754 áprilisában váratlanul meghalt a német felvilágosodás filozófiájának nagy hírű képviselője, a filozófus és fizikus Christian Wolff. Most Leonard Euler, a világhírű matematikus, Segner barátja és egynémely munkában szerzőtársa, mindent elkövetett, hogy Segner Halléba kerüljön. Levelezésükből kitűnt, hogy Segner a meghívásnak csak bizonyos – hat pontba foglalt – feltételekkel volt hajlandó eleget tenni. 1500 tallér fizetést kért, arra hivatkozva, hogy Halléban már nem kíván részt venni az orvosi kar munkájában, tehát fel kell adnia az orvosi gyakorlatot. Titkos tanácsosi kinevezéshez ragaszkodott, kérte magyar nemességének elismerését és megerősítését. Csak a fizetés ügyében született némi kompromisszum, egyébként minden kérésének eleget tett az uralkodó. Megígérték az egyetem körülményeinek javítására vonatkozó kívánságainak teljesítését is. A ’Wöchentliche Hallesche Anzeiger’ 1755 márciusi számában számolt be a „matheseos et physices” katedrára való nyilvános rendes tanári kinevezéséről. Hallei professzorsága valóban csaknem kizárólag a matematika és fizika jegyében állt. Az általa itt gondozott doktori értekezések között nem szerepelt orvosi tárgyú, ha egy optikai közlemény oftalmológiai vonatkozásaitól eltekintünk. Orvosi gyakorlatot egyáltalán nem folytatott, bár a medicina elméleti kérdései, oktatási problémái változatlanul foglalkoztatták. Dékánként, majd prorektorként arra törekedett, hogy a botanikán kívül a fizika és a kémia is épüljön be az orvosi curriculumba, mégpedig az orvosi karon. (Emlékeztetőül: a fizikát és a
kémiát még a XX. század első felében is a legtöbb egyetemen a bölcsészkaron hallgatták a medikusok.) Nyilvános előadásaiban az elsők között hirdette, hogy a medicina tudományos művelésének alapja a természettudományokban való jártasság. Természettudományi ismeretek nélkül nem lehet eredményes orvosi tanulmányokat folytatni. Mind orvosi, mind természettudományi és matematikai előadásaiban a diszciplínától függetlenül is hangsúlyozta a tudományos igazság önmagában való értékét. Az 1777. évi téli szemeszterre hirdetett utolsó kollégiumát súlyos betegsége miatt már nem tudta maga megtartani. 1777. október 5-én, 11 órakor hunyt el, mint az a hallei St. Ulrich templom halotti regiszterében olvasható. Bár klinikai és gyakorló orvosi tevékenysége nem volt kiemelkedő jelentőségű, élettani tankönyve, élettani-kórtani közleményei ismeretében és orvosprofesszori működése alapján bizton állítható, hogy Segner János András az élettan tudományának jeles művelője, az orvosi oktatásnak jelentős személyisége volt. És emellett a reáliák több ágában valóban nemzetközileg elismert szaktekintély lett.
