286
KÖZLEMÉNYEK
AZ A R A B M EDICINA A SSIM ILATIÓ JA A KÉSŐKÖZÉPKORI LATIN ORVOSI IRODALOM BAN
DR. SCHULTHEISZ EM IL Az a ra b m edicina virágzása a 7—12. századig ta rto tt, térb en pedig T urkesztántól a P ireneusi-félszigetig. K lasszikus központjai keleten Bagdad, nyugaton Cordoba. Az orvosi és term észettudom ányi írások arab ró l la tin ra fo rd ítása az európai m edicinában a későközépkorban alapvető változást je le n te tt m ind szem léletben, m ind pedig a gy akorlatban, — utóbbi esetben főként a ch irurgiában, az epide m iológiában, az ophtalm ológiában és a pharm acológiában. Ez az iro d alm i-tra n spositio — bizonyos fáziseltolódással az irodalom egyéb ágaival szem ben — fő ként a 12—13. században történik, h atása a 16. század végéig, illetve a 17. század közepéig követhető. T ulajdonképpen egyetlen igazán fontos orvostörténelm i m u n k a sem hagyja em lítés nélkül a m edico-historiographiának ezt az arabism us cím en tárg y alt periódusát. (1) U gyanakkor az an tik tudom ány arab közvetítésének m egítélése éppúgy, m int az egyes orvosi d isciplináknak önálló arab írások átvételét, receptioját és assim ilatió ját érintő m egítélése az általános európai orvos történelm i irodalom ban igen különböző m ind szem léleti, m in t jelleg ét illetően. A hazai ilyen jellegű irodalom pedig gyakorlatilag nem is foglalkozik a kérdéssel, jó lleh et az e korbeli, term észetesen szintén la tin nyelvű m edicina, még részleteiben is alig különbözik a kor európai orvostanától, szükségképpen te h á t erre is vonatkozik m indaz, am it a következőkben á ltaláb a n kifejten i igyekszem. Az alapkérdés, m ié rt olyan különböző m ind a m ai napig az arab m edicina rec ep tió ján ak és assim ilatiójának, ennek következtében pedig jelentőségének m egítélése az orvostörténelm i irodalom ban? E n n ek nem csak az a m agyarázata, hogy kevés volt, és még kevesebb m a azoknak az orvostörténészeknek a száma, ak iknek linguisticai, orvosi és historiographiai felkészültsége eg y arán t alapos, és lehetővé teszi az egy-egy kéziratb an foglaltak m ethodológiai feldolgozását az em líte tt szem pontok együttes érvényesítése alap ján . H acsak ez volna az ok, m a m ár b etö ltö tt lehetne a hiány, hiszen a csaknem teljes szövegkritikai g y ű jtem é nyek latin, illetve valam ely m odern nyelvű kiad ásáb an a k u tató k rendelkezésére állnak. (2) A m agam részéről a pro b lém át abban látom , hogy az arabism us b eh ato lása és befogadása egy olyan időszakra esik, a középkorra és a reneszánszra — az orvostörténelem ben egyébként távolról sem tisztán elválasztható p erio d i záció —, m elyek a tö rté n etírá sb an n éh a még m a is kontrasztírozó p erió d u st re p rezentálnak. Ez a maga, néha ellentétes irán y a iv al a m edicina eszmei ára m la tain ak m egítélését önm agában te tte és teszi nehézzé, a szem lélet és gyakorlat pedig, m ely egy-egy kéziratból a k a r általán o sítan i egyenesen lehetetlenné. E zért a kérdéseket nem egy szövegből kiindulóan, han em először általán o sság b an kell m egfogalm azni ahhoz, hogy egy textus kapcsán később k o n k rétan legyenek m egválaszolhatók. A kérdések — m elyekre m a sem adhatók m indig és m inden vonatkozásban biztos m agyarázatot nyújtó válaszok — a következőképpen hangzanak. M it tu d unk a korai középkor orvosi lite ra tú rá já ró l általáb a n ? M ilyen szerepet játszott ebben az arab orvosi irodalom ? M indkét kérdés bizonyos m értékig függvénye a
K Ö Z L E M É N Y E K
287
későközépkori arab m edicina befolyása felism erésének. M iként ítéli m eg az arab m edicina önm agát? Ez ta lán a legnehezebben m egválaszolható kérdés, oly sok itt az irodalom ban a subjectiv elem. T ovább folytatva a g ondolatsort m iképp változott az a ra b m edicina az an tik nyugati m edicina és term észettudom ány receptiója á ltal és ezzel kapcsolatosan m ennyi ebben az „a rab ” lite ra tú rá b a n a görög és a p a r excellence arab, illetve a nyugati m edicina iro d alm áb an m ilyen ennek az ará n y a? Továbbá, m ennyiben folyom ánya a középkor orvosi irodalm a közvetlenül az antiknak, és m ennyit ny ert arab közvetítés rév én ? M ilyen fe lté telrendszerben alak u lt ki abból az orvostudom ány, helyesebben az, am i a m edi cinában tudom ányosan m egalapozott? Jó lleh e t jelen rövid tanulm ányom ban a fenti p ro b lém ák k al kapcsolatosan csupán az arabism us latin receptiójának néhány részletével foglalkozom a C onstantinus A fricanus és G erardus de Crem ona közötti időszakban (12—13. század), nem teljesen követve az arab m unkák su jetjét, a jobb m egérthetőség kedvéért, ki k ell térnem néhány m ondat erejéig a görög m edicina recep tió jára az arab középkorban. Ez a periódus az orvosi irodalom ban a 8. század kezdetétől a 10. század végéig terjed. M íg az arab — la tin receptio m egítélése nagy m érték b en ingadozik, azt is m ondhatnám , helyenként és időnként csaknem ellentétes, a görög—arab receptió időszakának és effektusának m egítélése néhány k itűnő vizsgálat alapján elég egységes és stabil. (3) A conclusió egyértelm ű: a receptió lényege az, hogy a p u sztán recipiáló m o m en tu m a m aga jelkutató-fo rd ító , g yű jtő és rendszerező részleteivel egy bizonyos ponton egy alapvetően kanonizáló conceptióba v ált át! Ez utóbbi m ost m á r az olvasó szám ára nem m indig világosan hagyva az előz m ényeket és forrásokat, egészében term ékenyíti meg a következő periódust. M iután ez m inden receptió lényege, ez vonatkozik m u tatis m u ta n d is az a ra b — latin receptióra, illetve assim ilatióra is. Itt válik az orvostörténész szám ára a kérdés ren d k ív ü l problem atikussá. Ez az a „v áltás”, vagy ha tetszik periódus, am ikor az orvosi th eo ria tu la jd o n képpeni ered etét keresve nem ta lálju k , vagy nem m indig ta lá lju k az eredeti forrást. A görög irodalom arab fordításában, de még az arab b al való ötvözeté ben is — a la tin fordítások tü k réb en — tisztábban lehet látn i a theoriák. esetleg eljárások eredetét, m int később az a ra b forrásoknak, illetve az arabon á t be h ato lt görögnek a latinban, ahol a gyakran kettős áttétel és a kettős vagv ak ár helyenként h árm as kiegészítés, a fordító valódi vagy vélt co au cto rsága to rzítja az összszöveget. Ebből fakad az orvostörténészek am a hibája, hogy egy-egy ú jo n nan előkerült kézirat p ublikálásakor nem m indig tu d já k azt egyértelm űen, quasi katam nesztikusan feldolgozni s a forrásig visszakövetni, illetv e az abban foglalt theoria vagy eljárás o rig inalitását határo zo ttan állíta n i vagv cáfolni. Pedig a tudom án y tö rtén etn ek és ezen belül term észetesen az orvostörténetnek is ez az elsőrendű feladata, nem pedig „nagy orvosok” epitheton ornansoktól hemzsegő biog ráp h iáján ak u tánérzése vagy egyes orvosi th e o riák n ak a köztör ténet általánosságaiból való levezetése, még kevésbé kuriozitások bem utatása. A k öztörténettel való összefüggést illetően m in d járt felbukkan az a m ethodikai hiba, am it az orvostörténész akkor követ el, am ikor a receptió időszakát — jelen esetben a későközépkort — ham is kiindulásból közelíti, és — m iként azt g yakran lá tju k — a hum anizm us, vagy a k á r a felvilágosodás szellem éből ítéli meg. vagy éppen m odern gondolati feltételrendszert, illetve an n ak részeit projiciálja b ele, egyúttal abszolútizálva az egyébként is önkényes id ő h atárt. Az európai középkor orvostörténelm i b em u tatásán ak m ásik alapvető h i bája, hogv a középkori m edicinát, m int a m aival analóg önálló disciplinát k e resi. A p roblem atik a s m aga a disciplina is — teljesen úgy. m ik én t az arab m edicinában is — csak a scholastica egészében ta lálh ató meg. ha t. i. nem csak az eljárást, hanem a th eo riát is keressük. A m edicinát a középkor egész tudom ányából, helyesebben tudom ányos egészéből, kiszakítva tek in tik — sajnos gyakran még a legújabb irodalom ban is — scholasticusan m egm erevedett k razis-tannak, dogm atisalt galenism usnak. melyet az arabism us később felvilágosodott, sacu larisált és ezzel ism ét kép lé kennyé. fejlődésképessé te tt. E nnyire a processus nem egyszerű. A m edicina soha nem — teh át a középkorban sem — csak egv önm agában élő tudom ányág („auto nom es W issensbereich”). A m edicinát az alaptudom ány m ellett m esszem enően d eterm in álják a társad alm i viszonyok, az interperso n ális kapcsolatok (orvos
288
K Ö Z L E M É N Y E K
beteg reláció) és interdisciplinás vonatkozások. (4) Igen jellemző, hogy számos, többek között két, általam elsőnek p u b lik á lt középkori orvosi k éz irat is ugyan azon szerző theológiai colligatum ában található. (5) N yilvánvaló, hogy ezeknek az auctoroknak orvosi szem léletét nem csekély m értékben d eterm in á lja theoló giai gondolkodásuk. A későközépkor görög—arab receptiójának k ét igen jellegzetes központja volt, m elyeknek vizsgálata m integy m odellként szolgálhat: Salerno és Toledo. A biographiai és bibliographiai adatok mellőzésével, a h istoriographiai á t tekintésre is csak éppen utalva, szeretném C onstantinus A frica n u s irodalm i m unkássága révén bem utatni az arabism us bevonulását a későközépkor európai orvosi irodalm ába. (6) Jóllehet a legrégebbi kéziratos m unkák Constantinus A frica n u s m u n k á já ról és m ethodikájáról elég világos képet adnak, mégis az orvostörténelm i iro dalom ban a legellentétesebb vélem ények alak u ltak ki és íra tta k le jellem éről, m unkásságáról és annak jelentőségéről egyaránt. E nnek a nem kis m értékben torz ítéletnek főként az lehet az oka. hogy — kevés kivétellel — még csak nem is a secundӓr, hanem a testiä r lite ra tú rá t fo rg atták a tan k ö n y v ek írói és az el m últ századok kritikusai. Az eredeti la tin szövegben az arabból való fo rd ítás m eghatározása olyan fogalm akkal történik, m int „translatio”, „com positio”, „coadunatio”. E nnek az utóbbi szóhasználatnak értelm ében C onstantinus A fricanus bizonyos társszerző séget is tu la jd o n ít egyes esetekben önm agának. Hogy ezt m iképpen érti, azt k i fejti a P antechneben „Nomen auctoris hic scire est utile, u t m aior auctoritas libro habeatur. Est autem C onstantinus A fricanus auctor, quia ex m ultis libris co adunator”. (7) Itt a „m ultis lib ris”, m int később kiderül, ugyanazon szerző többféle azonos ta rta lm ú k éziratán ak együttes fo rd ítását jelenti. A kéziratok nagyobb részét csaknem kizárólag tisztán fo rd ításo k n ak dek la rálja. a V iaticum több változata is így kezdődik: "In cip it V iaticum a C onstan tino in latin a m tran slatu m ” és „V iaticum a C onstantino A fricano in linguam latinam tra n sla tu m ”. Ezen közben Constantinus tisztán h aszn álja az „auctor”. „corrector” fogalm át, m int ahogy sa já t m unkásságát a „L iber de v irtu tib u s sim plicium m edicinarum ”-ban egyértelm űen az antikból való „com picatio”-nak nevezi. C onstantinus A fricanus au to ritása és integ ritása a 12. század közepén Salernon túlm enően m ár C hartresben is óriási. F ordításai és gyűjtem ényei révén az arab orvosi irodalom jelentős része válik hozzáférhetővé az olasz és francia orvosi iskolák szám ára; és m elyik jelentős európai orvosi iskola az, a m agyart is beleértve, m ely nem e kettőnek folytatója? C onstantinus A fricanus m inden m u n k ája fellelhető a következő század orvosi irodalm ának legjelentősebb részében és ez involválja m agában az arab m edicina receptióját is. az pediglen, hogy a források közben el-eltünedeznek, nem egyszerűen csak tudom ányos p o n tatlanságo t jelen t — term észetesen azt is —. hanem gyakran a tökéletes assim ilatio jeleként, m int positivu m é rté kelhető. C onstantinus k ézirataiban eléggé egyértelm űen jelöli meg m ind a fordított részt, m ind — com pilatio esetén — egvéb forrásokat. U tóbbi esetben ta rto tt igénvt, m int "coad u n ato r", a társszerzőségre. A későbbi leírók m á r távolról sem ta rto ttá k be ilv precízen a tudom ány íratlan szabályait, kézirataik b an k e verednek az arabból a görögből való fordítások, a comp ilatiók. v alam in t Cons tantinus A fricanus eredeti m unkái, am ihez a 15. század számos kéziratáb an még olyan. C onstantinus A frica n u s-n a k tu la id o n íto tt — tö b b n y ire p rim itív — írások is csatlakoznak, m elyekhez neki, m a m ár bizonyíthatóan, sem m i köze sem volt. Itt a m agyarázata annak, hogy m ár a 13. században m egindult az irodalm i vita C onstantinus A fricanus m unkásságának értékeléséről. Pietro d’A bano egye nesen irodalm i tolvailással vádolja. (8) A 15—16. században a confusio m ár te l jes, b ár m indig akad egy-egy szerző, aki az alapk ézirato k ism eretében elism e rően nyilatkozik. Így a 16. században Sym phorianus Cam perus (1539), a kitűnő francia hum an ista "De m edicinae Claris scriptoribus . . .” (9) c. könyvében igen tárgyilagosan írja "T ransulit etiam an tiq u aru m m edicorum m ulta volum ina de graeco et arabico eloauio in latin ů m . . .” A vita századunk közepéig, a teljes kéziratan y ag feltárásáig ta rto tt, am ikoris kiderült, nem az a baj, hogy C onstantinus A fricanus p lagizátor le tt volna.
K Ö Z L E M É N Y E K
289
hanem inkább az, hogy fordítóként t úl eredeti. Nem az általa fo rd íto tt arab szerzőtől vette á t a gondolatot, hogy sa já t szerzem ényeként ad ja elő, han em pont fordítva, az eredeti szöveghez fűzve néha, fordítás közben, sa já t ötleteit. H a ez tudom ányos szem pontból erősen vitath ató eljárás is, a m edicina szem pontjából nem értékelhető teljesen negatívan, m ert így nem csak befogadtatott, hanem az európaival ötvözve be is olvasztatott az arab theoria. H a te h á t azt a 25 té te l ből álló egész irodalm i gyűjtem ényt nézzük, am it Corpus C onstantinum címen ta rtu n k nyilván, akkor ebből 16 m ű az, am elyek az arabism us nagy k o m pendiu mai, lényegében hiteles forrásai a későközépkorban assim ilálódott és ható gö rög—arab m edicinának. Ilyen értelem ben le h et összefüggést találni A lbicus V etularius „Seu reg i m en hom inis” cím ű m űve és a C onstantinus-féle „De re n a tu ra li” cím ű opus között, valam in t B artholom eaus Squarcialupis A n tid o tariu m áv al a Constantinus-féle A ntid o ta riu m relációjában. (10) M iután m in d k ét e m líte tt m un k a szer zői — ha nem is m agyarok, de hosszabb időn á t M agyarországon m űködtek és hato ttak, — nem tú l m erész következtetés, hogy a m agyarországi m edicinában is jelentős szerepet reprezen tál az arab m edicina. Term észetesen ren d k ív ü l fontos és tulajdonkép p en nem is volna elk ü lö n ít hető a tá rg y a lt korszak perzsa orvosi irodalm ának befolyása az európai orvostu dom ány alakulására. T árgyalása azonban hosszabb ta n u lm án y t igényel. Bizonyos m értékig kiegészítője a Corpus C onsta n tin u m -n ak a szíriai orvo sok, — beleértve a nesztoriánusokat is, — irodalm i m unkássága, m elynek g yűj tem ényét Corpus Syriacorum néven ism erjük. Ami a receptiós periódust és az assim ilatiós processust illeti, ezekre az a jellemző, hogy m aga a korszak a tu d á st keresi általánosságban és p rak tik u san ; kevésbé törődik a tudom ányos akribiával. Az eljárás a tém ával foglalkozó, ahhoz értő, abban já ra to s fordítóé, akiben nem a nyelvész dom inál, hanem ak it in kább a pedagógiai Eros vezet. Ú gy tűnik, a fenti m egfogalm azás m integy szem b eállítja a későközépkor tudom ányközvetítő a la k ja it a hum an isták filológiai érdeklődésével és kultúrszociológiai szituációjával. V alójában itt nem ellentétről, csak elkülönítésről van szó. Ez viszont term észetes, hiszen más kor, m ás történ elm i milieu, szükségkép pen m ás m ethodikát kell. hogy követeljen. Nem döntő de ném ileg jellem ző — m egint csak egy kicsit a hum anizm ussal szemben állítva, — hogy az arab m edi cinában külön könyvek szolgálták a tanulás és külön írások a tan ítás céljait. H a végül a Corpus C onstantinum kapcsán a görög—arab auctorok ará n v át vizsgáljuk, úgy azt lá tju k , hogy jelentőségében a salernói arabism usban az ú jjá éledt G alenos volt az uralkodó. Term észetesen A b u lh a zis, A l-K in d i, Rhazes, Haly Abbas és a többi a ra b orvos m ellett, m iért is helyesebb ezt a korszakot a görög— arab receptió és assim ilatió időszakának nevezni. A m integy fél évszázaddal későbbi toledói arabism us. m elvet G erardus C rem onensis szem élyéhez fűzünk, m ár csaknem tisztán arab szerzőket rep rezen tálván. e tekin tetb en egyértelm űen arab. M iután ez a befolyás is elsősorban és dön tően francia (Chartres) és olasz (P alerm o) orvosi iskolákon keresztül h atott, úgy a Corpus Toletanum ra m indaz érvényes, am it disciplinaris szem pontból a Corpus Con stantivum -ról m egjegyeztem . Nem lehet e ta nulm ányban feladatom , hogy a k linikai részleteket elem ez zem. mégis m egem lítendőnek tartom , hogv az egves arab szerzők közül mi az. a.mit m a az orvostu dom án y szem léleti és gvakorlati fejlődése szem nontjáb ól egvaránt legfontosabbnak ítélünk az arab au c to ro k n ál: A l-K in d i a therápia. különösképpen a p h a rm aco -th eráp ia terü letén hozott ú j at: H aly A bbas és R hazes leginkább epidem iológiai vonatkozású m egfigvelésekkel és th eo riák k al gazdagí to tta az orvosi irodaim at. Rhazesnél szerenel a variola és m orbilli legrégibb és egvben m indm áig legiobb variola és m orbilli leírás; u tó b b iak at a Liber m ediciv.alis ad A lm ansorem cím ű m űve tartalm azza. A bulcasis könyve a chirurgia és ophtalm ológiában. különösen az in stru m entológia g y akorlatában hozott sok n ovumot. U gyanakkor rá kell m utatnom arra, hogy A vicena (Ibn Sina), akit ta lán a legtöbbet em leget az orvosi irodalom . K an o njában tulajdon képpen a te lje s galenusi m edicinát adja, csaknem tökélyre vive ennek racionalizm usát, valójában sokkal kevesebb önállósággal, m in t k e vésbé nagynevű társai.
290
K Ö Z L E M É N Y E K
Az orvostudom ány és az egészségügy egész fejlődését illetően talán az a legfontosabb, hogy a későközépkor egész kórházügye m ind szervezési, m ind t e lepülésegészségügyi szem pontból az arab m edicinán alapszik. M egem lítendőnek tartom , hogy az arab ism u sn ak még egy felvirágzása volt a renaissance időszakában, am i azonban m ár nem an n y ira érdem i, m in t az előbb tárg y alt periódus, inkább filológiai jellegű. Egy tudom ány recep tió ján ak és assim ilátió ján ak lényegét legszebben G oethe határo zta m eg: ..Das beste G enie ist das, das alles in sich aufnim m t, sich alles anzueignen weiss, ohne dass es der eigentlichen G rundstim m ung, dem jenigen, w as man C h a rak ter nennt, im m indesten E intrag tue, vielm eh r solches noch erst recht erhebe und durchaus nach M öglichkeit befähige."
JE G Y Z ET EK 1. L eg y en sz ab ad i tt c s a k S c h ip p erg es ..Ideologie u n d H isto rio g ra p h ie d es A ra b ism u s” cím ű ta n u lm á n y á r a u ta ln o m : S u d h o ffs A rchiv, B e ih e ft 1. 1961. 2. V. ö. F u a t S e z g in : G esch ich te d es a ra b isc h e n S c h rifttu m s, L eid en 1967. I—III. A II. k ö te t te lje s eg észéb en tá r g y a lja a m ed ic in a és P h a rm a c ia , a III. k ö te t pedig az a lc h e m ia és ch e m ia iro d a lm á t. L d u. o tt a sz ö v e g g y ű jte m é n y e k b ib lio g rá fiá já t. V. ö. m ég C o rp u s M ed ico ru m G ra eco ru m S u p p le m e n tu m O rientale; v a la m in t M an fr e d U llm a n n : D ie M edizin im Isla m , L eid en /K ö ln 1970. (H an d b u ch d e r O rie n ta listik , E r g ä n z u n g s b a n d 6.) 3. S z e re tn é k itt u ta ln i Carl B ro c k e lm a n n 1901-ben ír t s ta n d a rd m u n k á já r a (G eschichte d e r a ra b isc h e n L ite r a tu r ), és az ezt m egelőző k é t a la p v e tő m ű r e : ,,Die g rie c h isc h e n Ä rzte in a ra b isc h e n Ü b e rse tz u n g e n ” (1891), v a la m in t „D ie a ra b isc h e n Ü b e rse tz u n g e n au s dem G rie c h isc h e n ” (1839/1893) : m in d k e ttő S te in sc h n e id e r to lláb ó l, am ih ez G a rriso n n a k — ném i b ib lio g rá fia i k ieg é sz íté sé n tú l — m ég 1932-ben sem le h e te tt lé n y e g e s h o z z á te n n iv a ló ja . m in t ah o g y L y n n T h o rn d ik e és G eorge S a rto n is c s a k r é s z k é rd é s e k e t tá r t a k fel. 4. I tt je g y e z n é m m eg, hogy m ed d ő tö re k v é s feld o lg o zn i egy k o rs z a k o rv o s tö rté n e l m é t a n n a k te rm é s z e ttu d o m á n y -tö rté n e ti, filo z ó fia tö rté n e ti, szociológiai, etc. a s p e k tu s a n é l k ül. E zt a z é rt is s z e re tn é m k ü lö n is h a n g sú ly o z n i, m e rt az o rv o si te x tu s o k sz ö v eg én ek és h a tá s á n a k elem zése s o r á n m indig fig y elem b e v e tte m a v o n atk o zó v ag y v o n a tk o z ta th a tó e g y id e jű , illetv e e g y k o rú te rm é sz e ttu d o m á n y i, d eo n to ló g iai, p sy c h o ló g ia i, ső t th eo ló g iai iro d a lm a t is. G o n d o lo k i tt pl. a C orpus A risto te lic u m r a e tc .: Id. E g y etem i K ö n y v tá r Bp. Cod. lat. No. 65, Föl. 336b—338a: (A lbicus F ra g m e n tu m ), N a tio n a lb ib lio th e k (W ien) Cod. lat. 2549, B a rth o lo m a e u s S q u a rc ia lu p is de P lu m b in o : C olcodei se u lib er de peste, illetv e e n n e k m á so d ik része ,, In c ip it A n tid o ta riu m . . .” 5. V. ö. S c h u lth e is z E m il: E in sp ä tm itte la lte rlic h e s m e d izin isch e s H a n d s c h rifte n fra g m en t, A r c h iv f ü r K u ltu rg e sc h ic h te X L II. I960., 231 ff., v a la m in t u. a. C olcodei seu lib er de p este d es B a rth o lo m a e u s S q u a rc ia lu p is de P lu m b in o S u d h o ffs A r c h iv 44, 1960. 333—341. 6. A szöveg, m e ly e t fe lh a sz n á lta m S ch ip p e rg e sn é l, C reutznál, S u d h o ffn á l. S te in sc h n e id ern él. D a rem b erg n é l ta lá lh a tó , a k o rá n n y o m ta to tt la tin sz ö v eg et az 1545-ös G esn er-féle. re sp e k tiv e egy 1521-es v ele n c e i k ia d á s, az ú ja b b a n p u b lik á lta t S in g e r 1917. évi sz ö v eg k ia d ása a la p já n v izsg álta m . 7. Id é z e t az O p e ra Y saac 1615. évi k ia d á s á b ó l S c h ip p e rg e s n y o m án . 8. C onciliator, 4. Ed. V enetiis 1476. 9. L ey d en 1506. 10. L eipzig 1484 (M arcu s B ra n d ).
K Ö Z L E M É N Y E K
291
АССИМИЛЯЦИЯ АРАБСКОЙ МЕДИЦИНЫ В ЛАТИНСКОЙ МЕДИЦИНСКОЙ ЛИТЕРАТУРЕ ПОЗДНЕГО ПЕРИОДА СРЕДНИХ ВЕКОВ Резюме
Перевод сочинений медицины и естественных наук с арабского на латинский в европейской медицине в поздний период средних веков вызвал основное изменение как в воззрении, так и на практике. Эта литература была передеведа главным обра зом в 12—13. столетия и эффекит этого факта можно было наблюдать до конца 16-го или до середины 17-го столетий. Историки медицины обсуждают по разному зна чение приема арабской медицины. Это объясняется отчасти разной эрудицией иссле дователей, отчасти же различиями в воззрении. Города Салерно и Толедо представ ляли собой два центра латинского приема арабизма. Руководителем предыдущей школы был Константинус Африканус, а последней школы — Герардус де Кремона. Грецко-арабские учения излучали при посредничестве городов Шарт (Chartes) и Па лермо во всю Европу, их влияние быражалось и в венгерской медицине того времени. Арабская медицина не только сохраняла учения грецских врачей, но при помощи некоторых выдающихся арабских ученых она создала и новое в фармакотерапии, эпидемиологии и в описании нескольких болезней. Ученые, которые перевели тезисы арабской медицины на латинский язык в поздний период средних веков, были не только переводчиками, но и соавторами: они включили в трактаты и свои собственные наблюдения и опыт. A SSIM ILATIO N OF THE A R A B IA N MEDICINE IN THE LATIN M EDICAL LITERATURE OF THE LATE MIDDLE AGES
S u m m ary The tran slatio n of w ritings in m edicine and n a tu ra l sciences from A rab into L atin in th e E uropean m edicine of th e late M iddle-A ges rep resen ted a fu n d am ental change both in view s and in practice. This lite ra tu re w as tran slated m ainly in the 12th and 13th centuries, its im pact could b e observed till th e end of the 16th and the m iddle of th e 17th centuries, respectively. M edical historians have a d ifferen t opinion of th e significance of the tak in g over of th e A rabian m edicine. This is p artly due to the differen t erudition of researchers, p artly to differences in views. The centres of the L atin reception of A rab ism w ere S alerno and Toledo. The le ad e r of the form er school w as C onstantinus A frica nus and of the la tte r one — G erardus de Crem ona. T he G reek -A rab doctrines through C h artres and P alerm o spread over w hole Europe, th e ir im p act can be felt in the H ungarian m edicine of th a t tim e, too. A rab ian m edicine not only p reserved for posterity the doctrines of th e G reek physicians b u t th ro u g h some o u tstanding scholars it also created som ething new in p h arm aco -th erap y , epide miology and in the description of some diseases. T he scientists having tran slated these of th e A rab ian m edicine into L atin in th e late M iddle-A ges w ere n ot only tran slato rs b u t also co-authors: they included in th e tra c ta te s th eir own observations, experiences, too.
