Schultheisz Emil
Fiziológiai irodalmunk kezdete – Rácz Sámuel
Az európai felvilágosodás szelleme jelentős mértékben befolyásolta a kor medicináját. Magyarországi képviselői között nem csak az irodalom, hanem a tudomány, különösen az orvostan képviselői is feltűntek. A felvilágosodás tudománya és a nyelvművelés összefonódott a nemzeti fejlődés érdekében. Törekvései közé tartozott a tudományok előmozdítása csakúgy, mint azok terjesztése és közérthetősége. Nem csak az irodalmi nyelv alapjait rakták le a XVIII. század utolsó három évtizedében, hanem a tudomány, elsősorban az orvostan és a mezőgazdaság művelésének, nyelvi önállóságának gondolata is előtérbe került és vált egyre inkább gyakorlattá. Ebben a folyamatban nem csekély szerepe volt több magyar orvosnak. Csapó József, Mátyus István, Weszprémi István mellett különösen Rácz Sámuel képviselte a nyelvmegújulás, illetve a nyelvfejlődés eszméjét a felvilágosodás jegyében. A kor gondolatát fogalmazta meg Bessenyei, amikor a Magyarság című röpiratban azt írta: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen soha sem”. Ez ugyan már akkor is némi túlzásnak tűnt a tudomány fogalmának eredeti értelmében, de igaz volt a felvilágosodás törekvéseiben, hiszen a kor egyik jelszavának, a „közboldogság” elérésének egyik legfőbb eszköze volt. Különösen az orvostan az, mely az egyén és a „közjó” szolgálatában a felvilágosodás eszméit hirdetők szemében egyre fontosabbá vált. A tudományt és annak gyakorlatát elterjeszteni pedig leginkább anyanyelven lehet. Alkalmassá kell tehát tenni a nyelvet a tudomány befogadására. Nem szabad, hogy a tudomány fejlődésében, alakulásában és alkalmazásában a gondolat és a közlés szétváljék. Bessenyei a testőrségtől való kilépése után, 1773 végén, mint a református egyház ügyvivője az udvarnál, többször megfordult Pest-Budán is. Itt volt az irodalomkedvelő pálosok kolostora, itt találkozott néhány író is, akikből az első írócsoportot lehetett volna szervezni. Ez a társaság a szépirodalom művelése mellett a tudományok előmozdításának magja kívánt volna lenni. Pest-Budán Bessenyei olyan kiválóságokra számíthatott, mint Ányos Pál, a költő, és az akkor már itt működött egyetem két olyan professzora, mint a bibliográfus Korányi Pál és az orvos Rácz Sámuel. Másfél évszázad után is igaz, amit Rácz első életrajzírója, a jó nevű természettudós Kátai Gábor, Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye főorvosa, az Orvosi Könyvkiadó Társulat
egyik alapítója 1859-ben írt a Vasárnapi Újságban: „… igen kevés az, mit e jeles férfiu ifjusága
s
életkörülményeiből
elmondhatunk…”.
1744.
március
30-án
született
Gyulafehérváron, székely református szülőktől. A jezsuiták hatására már ifjúkorában katolikus hitre tért. Egyetemi tanulmányait a nagyszombati ars studium után már mint jezsuita novícius, a bécsi egyetem teológiai fakultásán kezdte, ahol egyidejűen jogot is hallgatott. Ez tűnik ki abból a gyászbeszédből, ’Oratio’-ból, melyet a kitűnő kortárs, Koppi Sándor orvosdoktor Budán, 1807-ben az Egyetemi Nyomdában meg is jelentetett. „Nagytudományú és tiszteletreméltó”, de számunkra névtelenül maradt „orvosok tanácsát követve” választotta a medicinát élete céljául. Ezért – egyházi felsőbbségének jóváhagyásával, még felszentelése előtt – kilépett a rendből. Nagynevű orvos tanácsadói nyilván magas pozícióban voltak, mert mint az Oratióból megtudható, a királynő segítségével nyert felvételt a bécsi Theresianumba, a nemes ifjak nevelőintézetébe, majd megkezdte tanulmányait a bécsi egyetem orvosi karán. A stúdiumot J. A. Bernhard rektorsága idején fejezte be 1773-ban. A kar dékánja ekkor J. Habermann, promotora a kiváló klinikus, Anton de Haën volt. Ugyanekkor tett vizsgát Sonnenfelsnél politikából. Még ugyanazon évben visszatérvén hazájába, Nagybányán lett a császári-királyi bányakamara orvosa. A következő esztendőben rendes királyi bányakamarai physicusnak nevezték ki. Ekkor nősült, felesége Rumbach Sebestyén, Pest szabad királyi város rendes physicusának lánya, Borbála. Eredményes munkája, mind az orvosok körében, mind a felsőbbségnél már elismert tudása vezetett 1777-ben a „Medicina Clinica pro Chirurgia” tanítására szóló kinevezéséhez a budai Királyi Tudományegyetemen azzal a határozott feladattal, hogy hazája e mesterségre készülő ifjúságát magyar nyelven oktassa a tudományokra. A sebészhallgatóknak szóló tanítását Rácz a „Budai Universitasban”, az akkor létesített, immáron hatodik orvoskari tanszéken, 1777. november 1-jén kezdte meg. Mint azt ’A borbélyi tanitásoknak’ 1794-ben megjelent első kötetének1 bevezetőjében megjegyezte: „Ilyen Tanitások ennekelőtte Magyar Országon soha nem voltak”. Azóta az orvosi kar rendkívüli tanáraként működött, mint a sebészeti patológia előadója. Hivatali feladata volt a latinul nem értő sebészhallgatók számára anyanyelvi előadások tartása. Valóban ő kezdte magyar nyelven „a borbélyok oktatását belső nyavalyákról”, ezt azonban nem magánszorgalomból – vagy mint helyenként olvasni lehetett – a tanrenddel ellentétben és a kormányzattal szembeszállva, hanem ezen a területen az előírások szerint. Ez természetesen semmit sem változtatott a magyar orvosi tanítási nyelv más területekre való kiterjesztése és a magyar nyelvű orvosi 1
A mű teljes címe: A borbélyi tanitásoknak első darabja. Az anatomiáról, physiologiáról, pathologiáról, materia medicáról, chirurgiáról, és bábaságról. Pesten, 1794. Trattner. 6 lev., 440 p., 1 lev.
szakirodalom terén önálló művek és fordítások közzétételével elért eredményeinek értékén. Minden orvosi szakágban és minden téren igyekezett a magyar orvosi nyelvet művelni. Rácz kinevezésével kapcsolatban írta Toldy Ferenc irodalomtörténetében: „… tanítani kellett, nem volt könyv. Boncz- és élettantól kezdve a kór- és gyógytanig az egész orvostudományt kidolgozta, részint eredeti, részint fordított munkákkal pótolta a hiányt.” Rácz ’A nemes magyar nemzetnek rövid emlékeztető beszéd’-ében később is szorgalmazta a magyar tanítási nyelvet: „Magyarországon lehet és kell is magyar nyelvet és magyar tanításokat felállítani” (1780). 1792. december 26-án beadvánnyal fordult a tanügyekkel foglalkozó regnicolaris bizottsághoz, melyben tíz pontba foglalva érveit, szorgalmazta a magyar nyelv használatát a latin helyett, nem csak a tanításban, hanem a vizsgáknál is. Sőt a sebészek számára kiadandó oklevelet is szerette volna magyar nyelven kiállítani. Ennek a kérésnek az előterjesztésére bíztatta a hallgatókat, az általuk írt kérvényt csatolva a maga beadványához. 1780-ban rendes tanár, s már több munka szerzője lett. Tanárságát megelőzte első munkája, ’Az emberi élet általános ismeretét tanító könyv’ (1772). Ezt követte az ’Orvosi oktatás’ (1776), amely báró Störck Antal, ausztriai protomedicus 1776-ban Bécsben megjelent könyvének fordítása, a leggyakrabban előforduló betegségek és azok gyógyszereinek ismertetésével, s magyar és latin neveik jegyzékével.2 A második kiadást (1778) a szerző Ürményi Józsefnek ajánlotta, mivel Mária Terézia az ő javaslatára rendelte el, hogy az orvostudományok azon ágát is meg kell Magyarországon honosítani, „melly a falusi borbélyokat oktatná a közönségesebb nyavalyáknak orvoslására”. E munkát Zavira újgörög nyelvű fordításban adta ki 1787-ben.3 A tanárok nagy része, a külföldi egyetemekhez hasonlóan, a pesti orvoskaron is heterogén tárgyakat adott elő. Rácz tanári pályafutása során saját tárgyain kívül belgyógyászatot, államorvostant, medikusoknak szóló sebészetet és törvényszéki orvostant is előadott. Mint a sebészeti tanfolyam tanára, még akkor is tovább tanította a belgyógyászatot, amikor 1783-ban az élettan és egyben „felsőbb boncztan” nyilvános rendes tanára lett. Négy ízben volt az orvosi kar dékánja. Munkabírása igen nagy, jövedelme kevés volt. Az 1780-as években az egyetemi tanároknak hivatalos lehetőségük nyílt magánleckék adására, illetve korrepetálásra, bizonyos 2
Hasonmás kiadás: Medicinisch-praktischer Unterricht für die Feld- und Landwundärzte der Österreichischen Staaten. Orvosi tanítás, mellyet L. B. Störk Antal … ki-adott, mostan pedig magyarra fordított Rácz Sámuel. Bev.: Back Frigyes. Bp., 1983. SOMKL. 570, 4 p. (Az 1778-as kiadás alapján készült) 3 Zavira, Const. Joan.: Nomenclatura botanica quadrilinguis, sive libellus, in quo nomina diversarum plantarum diversis quatuor idiomatibus, hoc est, graeco veteri et hodierni, latino ac hungarico comprehenduntur. E diversorum botanicorum scriptis collectus in commodum graecae suae nationis. Pestini, 1787. Per Jos. Lettner. 87 p.
feltételek betartása mellett. Így tett Rácz Sámuel is, aki a ’Merkur von Ungarn’ 1787. évi folyamának hasábjain hirdette anatómiai magánkurzusát. A rendelet, illetve legfelsőbb elhatározás, mely ezt engedélyezte, 1784-ben kelt és szerény honorárium elfogadását tette lehetővé („…extra ordinaria collegia erga moderatum honorarium…”). Nem lehetett rossz néven venni, hogy nem csak az asszisztensek, hanem a gyenge fizetésű tanárok is éltek ezzel a lehetőséggel. 1792-ben – bár anyagi helyzetük nem javult – a nyilvános rendes tanárokat a helytartótanács mégis eltiltotta a korrepetálástól, így Rácz Sámuel is abbahagyta magánkurzusait. Egyetemi elfoglaltsága viszont egyre több volt. Plenk távozásával megürült sebészeti tanszékre kiírt pályázat eldőltéig ezt a katedrát is ő töltötte be, folytatva anatómiai és élettani előadásait, eleget téve korábbi megbízásának az elméleti orvostan előadásával a sebészeknek tartott tanfolyamon. Ebből a korszakából származik Plenk német és latin nyelvű sebészeti munkájának Rácz által készített magyar fordítása ’A borbélyságnak eleji’, melyet „két képekkel és némely hasznos tzikkelyekkel szaporított” 1782-ben a „felbonczolásnak közönséges királyi tanítója”.4 Jelentős önálló írás a kétkötetes ’A borbélyi tanitásoknak…’ (1794) is, melyben a Bevezetés előtt a szerzőhöz írt dicsérő költemények olvashatók. A klinikai tárgyak mellett a törvényszéki orvostant és orvosi rendészetet is tárgyalta, utóbbit kiegészítve a vonatkozó rendeletek és utasítások felsorolásával és magyarázatával. ’Orvosi Praxis’ címen saját magyarázataival adta közzé magyar nyelven Störck egyik munkáját 1801-ben.5 Kevéssé ismeretes az a két munka, amelyet a balatonfüredi savanyúvizekről írt, Alexander Arátschy álnéven: ’Anmerkungen über den Füreder Sauerbrunn. Gesammelt und herausgegeben von Alexander Aratschy’ (Pest, 1787) és ’Beschreibung des Füreder Sauerbrunnens’ (1788). * Rácz valamennyi orvosi munkája közül kiemelkednek élettani, kórtani művei. A XVIII. század az anatómia diadalútja. Az anatómiából kialakult az anatomia animata, a physiologia. Minél jobban megismerték a szervek felépítését, annál nagyobb volt a funkciójuk iránti érdeklődés. Megszületett az a tan, amely már nem akart spekulációkba bocsátkozni. Az 4
A mű teljes címe: Plenk, J. J.: A borbélyságnak eleji, mellyeket németül és deákul kiadott ... Magyarra forditotta, két képpel és némely hasznos czikkel szaporitotta Rácz Sámuel. Budán és Pesten, 1782. Weingand és Köpf könyvárusok költségével, nyomt.: Landerer Katalin. VIII, 202, 2 p. 5 Erről a magyarított és bővített kiadásról elismerő recenzió jelent meg az Annalen der Österreichischen Literatur 1802. évi 36. és 37. számában.
eredetileg anatómus Haller a XVIII. század közepén megírta az élettan első tankönyvét, ezzel utat mutatva a jövendő kutatások számára. Az élettan önálló diszciplínává alakult. Haller úttörő munkássága és összegző művei jelentették az élettani irodalomban a fordulópontot. A bécsi orvosi fakultás tanulmányi rendje Störck 1775-ben kelt utasítása alapján kötelezővé tette Haller élettani tankönyvét, így vált ez az előadások alapjává a magyar egyetemen is. Jelen esetben a conformetur egyáltalán nem vált az egyetem hátrányára. Tekintve a bécsi kar akkor már magas színvonalát, előnyös volt. Nem kevésbé jelentős volt az az élettani irányzat, amely Hollandiából indulva éppen Van Swieten bécsi előadásaiban kapott nagy nyilvánosságot. Rácz, aki Bécsben Van Swieten hallgatója volt, megfelelő formában képviselte mindkét irányzatot. 1789-ben jelent meg Pesten magyar nyelven leghíresebb könyve, „… mellyet a magyar Olvasóknak hasznokra… magyar hazája számára” kiadott, s ez volt ’A physiologiának rövid sommája…’. Ebben a műben, valamint a később írt ’Notio generalis vitae corporis humani’ban (1801, bővített kiadás: 1802), és az ezt 1805-ben követő ’Notio potentiarum incitantium’ban kora élettanának összegzését nyújtotta saját véleményének részletes kifejtése mellett. A Physiologia értéke nem egyedül magyar nyelve, hanem éppúgy korszerű tartalma is. A kor szokása szerint a szövegben említett forrásai a legújabbak. A könyv „második Toldaléka” a megírás után megjelent legújabb irodalom eredményeinek ismertetése volt. A könyv nem csak a hallgatóknak szólt, hanem számos megfogalmazásából kitűnően az orvosoknak is. Ügyelve a teljes megértésre, az általa használt magyar műszavak latin–görög megfelelője zárójelben mindenütt megtalálható, szükség szerint a kifejezés német terminusát is közölte. A Physiologiában minden állítást, mely nem tőle származott, irodalmi hivatkozásokkal támasztott alá. Az auktorok között a kor egyetlen jelentős szerzője sem hiányzott. Nem csak forrásaira hivatkozott sűrűn, hanem a korban szokatlanul, egyéni módon hívta fel a figyelmet az általa ismertetetteken túlmenően ajánlott irodalomra: „méltó pedig a szívről megolvasni Cowpert, Vieussant, Senevat, Percevalt és Hallert”. Mint ahogy itthon oly kevéssé ismert folyóiratokra is felhívta a figyelmet, mint a Hamburgi Magazin. Nem minden művében találunk ilyen, tulajdonképpen még a mai kívánalmaknak is megfelelő hivatkozásokat. ’A borbélyi tanitások’-ban „… az Auctorokat akiknek munkáiról valamiket költsönöztem, azért nem igen emlegetem, mivel magyarul vagy mindenek egyedül tőlem származtak, vagy legalább, mint a Bábaság tőlem jobbittattak meg és igy azokhoz is valami jusst tartok” – írta Pesten, 1794. július 26-án „a könyv-szerző”. Az eljárás nyilvánvaló, míg a Physiologia olyan mű, mely a kézikönyv és tankönyv szerepét egyaránt betöltve tudományos igényű, a sebészeknek szóló tankönyv csak a mindennapos felhasználásra szolgáló praktikus
ismereteket nyújtja, további elmélyüléshez szükséges hivatkozások feleslegesek. Élettani munkái nem nélkülözték a filozófiai alapokat sem. Mint írta, csak a filozófiai gondolkodáson alapuló természetismeret mentheti meg a medicinát és annak gyakorlatát a veszedelmes tévedésektől. Az élettant természetfilozófiai szempontból vizsgálta. Ebben bizonyos mértékig Schelling hívének bizonyult, a ’Systema philosophiae naturæ’ és a ’Systema transcendentalis idealismi’ alapján fejtegetve a ’Notio potentiarum’-ban az életjelenségek filozófiai értelmezését. Azok a tudományelméleti fejtegetések, melyekben Rácz elmélyült, azzal a régi problémával is foglalkoztak, mely a medicina helyét próbálta meghatározni a tudományok rendjében. Mindig hangsúlyozta, hogy a „medicina elméleti tudomány, gyakorlatában mégiscsak ars medendi”. A Physiologia pedig kifejezetten, mint természettudomány szerepelt: „physiologia est scientia naturæ…”. Fejtegetéseiben rámutatott az élettan, mint természettudomány és az orvoslás, mint természettudományi gyakorlat összefüggéseire. Rácz továbbgondolta kora élettani teóriáit és kereste a jövő útját. ’Az újabb Tapasztalatokból Vétetett Tanítások’ című függelékben azt írta, hogy „ezek a Tanítások már új utat nyitnak arra, hogy a Physiologia ennekutánna még nagyobb tökéletességre vitetődjék”. A XVII. és XVIII. század filozófiája az előző korszakoknál is közvetlenebbül befolyásolta az orvosi gondolkodást. E befolyás nélkül a hoffmanni iatrofizika-mechanika egyoldalúságában veszett volna el, vagy Stahl vitalizmusa jutott volna teljes uralomra a fizikai, mechanikai gondolkodás rovására. Rácz eklektikus maradt. Descartes nagy vihart kavart tézisét a lélekről kellő kritikával fogadta („Cartesius a lelket fenyőikrahúsba [mandula pinealis] szorította”). Rácz szemléletét a Wolff által közvetített, általa többször citált leibnizi filozófia alakította, mely nem engedett teret annak a teóriának, mely az embert élettelen erők által mozgatott gépnek képzelte el. Elismerően regisztrálta Kantnak ama fejtegetéseit, melyek a kor medicinája metodikai határának megismerésére vonatkoztak. A kanti filozófia más követőihez hasonlóan a ratio és az experimentia problémájával foglalkozva maga is arra a meggyőződésre jutott, hogy a medicinában csak a kettő együttesen vezethet célhoz. Külön említésre méltó nála a brownianizmus tárgyalása. John Brown nem mindig úgy szerepel az orvostörténeti irodalomban, mint a medicina klasszikusainak képviselője. Kicsapongó természete, zajos magánélete nagymértékben rontotta a róla alkotott képet. Műveinek beható vizsgálata azonban arra mutat, hogy Brown korának jelentős teoretikusa volt. Szisztémáját az orvostörténelem nem ignorálhatja. Amikor Rácz bizonyos mértékben Brown tanai követőjének bizonyult, nem járt tévúton. A XVIII. század utolsó évtizedében a brownianizmus nem csekély vitát váltott ki. J. P. Frank elismerte, Hufeland elutasította. Rácz nem csak élettani műveiben foglalt állást az incitabilitás teóriája mellett, hanem az
’Orvosi Praxis’ című, 1801-ben megjelent könyve második részében közzétette ’A Brown theoriájának rövid sommájá’-t, felsorolva a könyv végén a Brown teóriájából vett állítások cím alatt a latin nyelvű téziseket. Ezek a tézisek Brownnál nem találhatók: úgy tűnik, Rácz saját elméletét tükrözik. A Brown-teóriát, mint írta, „megvitatás” céljából közölte. Rácz óvatos, ha az elmélet nem bizonyul helyesnek, az ódium Browné. ’A physiologiának rövid sommájá’-t mind az orvosi kar tanárai, mind az érdeklődő megyei és városi orvosok elismeréssel fogadták. A nagy hírű Földi János orvosdoktor megállapította a Physiologiáról, hogy az „… a mai legnagyobb s tudósabb Irók nagy tudományaival meg-edgyez”. A tankönyvíró tudós tanár korának elismert gyakorló orvosa volt, aki néhány éven keresztül a fővárosban is kiterjedt praxist folytatott. Van Swieten tanain nevelkedve lelkes híve volt az ágy melletti oktatásnak. Külön megemlítette, hogy mikor II. József „Pestre téteté a Tudományok Universitását… Ispotályt is hozzá adata…”. Midőn 1780-ban a bonctan rendes tanára lett, folytatva a sebészek számára tartott belorvostan oktatását is, ezen túlmenően a katonai kórházban „nyilvános leczkéket” tartott a betegágy mellett, nem csak sebészek számára. Rácz irodalmi művei kitűnő képét adják a kor klinikai irodalmának. A klinikai esetek leírása, a megfigyelések és a több helyen ismertetett terápia közlése betekintést nyújtanak a hazai klinikum akkori gyakorlatába, egyben képet adva az egyetemi oktatás színvonaláról. A XVIII. század bányaüzemeiben gyakori ólombetegségről Magyarországon elsőként számolt be két eset kapcsán az ’Ephemerides Vindobonensis’ 1777-es évfolyamában. Nem véletlen, hogy az akkor hirtelen elterjedt vörhenymegbetegedések szakértőjének tekintették. A skarlatina 1776 táján lépett fel Európában járványos formában. Ekkor Benkő Sámuel, Borsod megye főorvosa benyújtotta a helytartótanácshoz ’Novum febris scarlatinae etc.’ című tanulmányát. Az egyetemnek véleményezésre kiadott írást Rácz a helytartótanács felkérésére 1784-ben lefordította és magyar nyelven ’A skárlátos hidegnek leirása és orvoslása’ címen kiadta. Ebben a fordításban, illetve az ahhoz fűzött magyarázatban olvasható Magyarországon elsőként a skarlát és a diftéria differenciáldiagnosztikája. Egész orvosi irodalmi munkássága a felvilágosodás jegyében alakult. A nép egészségének megőrzése az abszolutisztikus állam érdeke, de felelőssége is. A felvilágosodás medicinájának törekvése a „közjóra és hasznosságra” nemzeti nyelven terjedhet el igazán. Ezért írta ’A borbélyi tanitások’ ajánlásában gróf Szapáry Péternek „A Köz-Jó nagyérdemű nevelőjének”, hogy ennek a munkának a kiadása magyar nyelven a „Köz-Jó-nak… régen óhajtatott”. Tudományát, hazafiságát és a közjónak tett szolgálatát dicsérték kortársai, költők,
orvosok, tanítványok hozzá intézett verseikben. Akik az elismerő verseket írták, kiváló költők, mint Csokonai és Ányos Pál, vagy nagy hírű orvosok, mint Földi János nyelvész és természettudós, Weszprémi István veje, a növénytani nyelvezet megújítója. ’A borbélyi tanitásoknak…’ megjelenésekor, 1794-ben Csokonai Vitéz Mihály így írt: Uram! örvendez a magyar Haza, hogy a mostani Eskuláp fiait hallja Magyar Hangon szólani; Hogy görögmódu ruháit Hippokrates letette, S magyar köntösre váltotta, S már azt is megszerette. Galenus már Pestet lakja, Szólván magyar nyelven a Hangzik a Dunának mindkét Partjain Avicenna. … Hazájának és az Urnak Hive lesz – Csokonai Földi János a Physiologia megjelenését így üdvözölte: Olvass már Magyar, és örülj magadban, Im’ most-is szaporitja Könyved’ egy Könyv Egy könyv melly Magyarul van olly dolgokról, Mellyről minden idegent, Magyart nem-is látsz. Egy könyv; olly Tudománnyal, a’mit éppen Kiván a’mi magunk meg-esmérése; És melly, a’mai leg-nagyobb ’s tudósabb Irók’ nagy tudományaival meg-edgyez, És melly, a’ nevekedni jól meg-indult Orvoslás-Tudomány’ tapasztalási Felső gráditsain, ma a’ leg-ujabb … Olvass már Magyar, s örülj magadban!
Rácz nem fedezett fel semmi újat, de kora egész medicináját követte, mi több, továbbadta. Nem csak mint az ismeretek magyar nyelvű közvetítője, hanem mint önállóan gondolkodó tudós, képzett klinikus is, figyelemre méltó alakja a magyar medicina történetének.
