Sandra Marton Kibékülés New Yorkban Heart of the Hawk 1988 A szív útjai kiszámíthatatlanok ismeri be Rachel Cooper, mióta David Griffinnel, a sikeres tőzsdeügynökkel találkozott. Éppen az iránt a férfi iránt gyullad szerelemre, aki oly szégyenletesen cserbenhagyta meghalt nővérét, Caroline-t. Egy romantikus éjszakán egymáséi lesznek, de Rachel már másnap elhagyja a Catskill hegyekben fekvő vidéki házat... PROLÓGUS Hirtelen csend lett a hegycsúcsok fölött. Röviddel ezelőtt a mélyebben fekvő völgyben még zengett a madárdal. Most már csak a rovarok egyhangú zümmögését lehetett hallani. Egy fekete csődör békésen legelészett a mezei virágok között. A közelben álló, magas, széles vállú férfi arcán futó mosoly suhant át. - Minden madarat elijesztettél, Isis - mondta, és vállmagasságig emelte a jobb karját. - Tudják, hogy itt vagyunk. Bal kezével finoman megérintette a bőrkesztyűbe bújtatott másik öklén ülő sólyom halványszürke mellét. A madár a bőrsapka alatt semmit sem láthatott, és türelmetlenül csóválta a fejét. Karmos lábaival nyugtalanul toporgott egy helyben. - Csak türelem - suttogta a solymász. - Hiszen megígértem neked, hogy ma repülhetsz. - A férfi hófehér fogai megvillantak, amikor megoldotta velük a sapka kötőit. - Tiéd az ég, Isis! Hirtelen mozdulattal magasba lendítette a karját, mire a sólyom erőteljes szárnycsapással a levegőbe lendült, és rikácsolva emelkedett egyre följebb. A bőrszíjak mögötte lobogtak, csak a parányi csengő csilingelőse törte meg a csendet. A solymász ernyőt formált kezével a szeme elé, hogy a vakító napsütés ellenére követhesse a madarat egészen addig, míg az sötét ponttá nem zsugorodik a felhőtlen égbolton. Lassacskán ismét felcsendült a madárkoncert. A férfi mosolyogva fülelt a természet hangjaira, de hirtelen egy motor zúgása zavarta meg a békét. Amikor a terepjáró nagy nehezen felküzdötte magát az emelkedőn, egy testes férfi és egy vonzó, szőke nő szállt ki belőle. - Nos? - kérdezte a solymász, amikor a másik kettő odaérkezett hozzá. - Láttad a vérpróbát? A nő elhessentett egy méhet, és bólintott. - Igen, ma reggel. Ezt Mr. Hamiltonnak köszönhetjük, David. Kitűnő nyomozó. Azt gondoltam, hogy talán meg akarsz ismerkedni vele. A magas férfi kutató pillantást vetett a detektívre. - Nos - kérdezte nyugodtan -, mi volt a vérpróba eredménye? Hamilton egy zsebkendővel megtörölte az arcát. - Pokoli meleg van itt. Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Griffin. A megbízás kemény dió volt. Ez az átkozott orvos ugyancsak megnehezítette a dolgomat. Már kialkudtunk egy árat, amikor a fickó hirtelen előadást akart tartani az orvosi etikáról. Túl késő, doktor, mondtam neki. Ezt előbb kellett volna meggondolnia, még mielőtt tőlem elvette a pénzt, a gyerektől pedig levette a vért. Ezt... David Griffin türelmetlen lett. - Kíméljen meg a részletektől. A gyerek az én fiam vagy nem? A nyomozó vállat vont. - A vércsoport egyezik. A génvizsgálatok megközelítőleg százszázalékos egyezést mutattak. David a nőhöz fordult. - Hát így volnánk. Holnap elhozom.
- David... - A nő egy izgatott lépést tett a férfi felé. - Egészen bizonyos vagy benne? Végiggondoltad, milyen következményei lehetnek annak, ha hirtelen apa lennél? - A fiú egy éves, Vanessa, úgyhogy aligha beszélhetünk arról, hogy hirtelen. - Tudod jól, David, hogy mire gondolok. Fecsegni fognak... A férfi egyetlen vállrándítással intézte el a nő aggályoskodását. - Erről már százszor beszéltünk. Felelős vagyok a gyerekért. Az anyja meghalt, és nincs senkije. - Van nagynénje. Ő gondoskodik róla. - Ez roppant megnyugtató - válaszolta David keserűen. - És mikor gondoskodik róla? Hiszen tudjuk, hogy az éjszakákat bárokban tölti, és naphosszat alszik. Nem igaz, Mr. Hamilton? A nyomozó bólintott. - Igen, igaz, ő... - Ilyen környezetben nőjön fel a fiam? - kérdezte David dühösen. Vanessa Walters mélyet sóhajtott, és közelebb lépett Davidhez. - Nézd - mondta kedvesen -, én nem azt mondom, hogy el kell felejtened a gyereket. Ha azt gondolod, hogy a tied, rendben van, de... - Ő az én fiam.- szakította félbe David, és az égre pillantott. - A vizsgálatok egyértelműen bizonyítják. - Természetesen, de gondolnod kell a hírnevedre. Mit gondolnak majd az emberek? A kék égen ismét láthatóvá vált a fekete pont, és David arca felderült. - Az emberek azt gondolják, amit te bebeszélsz nekik - mondta, miközben azt figyelte, hogy a sólyom hogyan rója a köröket. - Végül is ezért fizetlek. Gondolj ki valamit. - Ez nem olyan egyszerű David. A sajtó rá fogja vetni magát, David Griffinnek van egy törvénytelen gyereke... - Vanessa megakadt. Megérintette David karját. - Küldhetünk pénzt az asszonynak a gyerekre. - Nem kértem a tanácsodat, Vanessa. - Azért kapom tőled a fizetésemet, hogy tanácsokkal lássalak el. Kötelességem felhívni a figyelmedet, hogy milyen kihatásai lesznek ennek az ügynek. Talán könnyebb lenne, ha az apaságot már korábban elismerted volna... David türelmetlenül leintette. - Vigyázz! - figyelmeztette Vanessát. - Isis leszáll. - Felemelte a karját, és a többiek sietősen hátráltak, amikor a madárfeléjük röpült, és leereszkedett David karjára. Tollak reppentek fel, amikor a madár hatalmas, sárga karmaival átfogta a vastag bőrkesztyűt. A sólyom vad, aranysárga szemei villogtak, míg súlyos szárnyainak néhány csapásával megtalálta az egyensúlyát. - Nyugalom, kislány - súgta oda David a madárnak, miközben megjutalmazta egy nyers húsdarabbal. David ismét a madárfejére húzta a bőrsapkát. Vanessa idegesen nevetett. - Félek ettől a szörnyetegtől - mondta. - Én is - fűzte hozzá a nyomozó, és megköszörülte a torkát, mert reszketett a hangja. David a fekete ló felé indult, amely még mindig a virágok között legelészett. - Már sokszor mondtam, hogy nincs mitől félni. Isis olyan, mint minden ragadozó. Csak azt teszi, amit tennie kell ahhoz, hogy életben maradjon. Egyik kezébe fogta a gyeplőt, és felült a lóra. - Ami pedig a gyereket illeti, a döntésem végleges. Legalább az egyik szülőjével nőjön fel. Nem hagyom, hogy egy olyan nő nevelje, aki bárokban lép fel. - Pincérnőként dolgozik ott, Mr. Griffin - javította ki a nyomozó.
- Nekem mindegy, hogy micsoda - tiltakozott nyersen David. A ló felhorkant, és idegesen ficánkolt. - A gyerek anyja meghalt, de van apja. - Megsarkantyúzta a csődört. - Később találkozunk az irodában, Vanessa! - kiáltotta oda a lánynak, és elügetett. A nyomozó sóhajtott, és a nadrágzsebébe dugta a kezét. - Akkor én... elküldöm majd magának a számlát. Elég magas, de... - Később az irodában kitöltök magának egy csekket. Nem tudom megérteni, hogy miért döntött így. Olyan értelmetlen dolog! - Vannak emberek, akik hagyják, hogy lerohanják őket a saját érzelmeik. Úgy értem, ki gondolná, hogy éppen David Griffin bevalljon egy törvénytelen gyereket? - Elvörösödött, amikor észrevette a nő szigorú pillantását. - Bár, végül is ő is csak ember - próbálta megmenteni a helyzetet. - Csak mert a sajtó Sólyom-nak nevezi... - Kitűnő munkát végzett, Mr. Hamilton - mondta Vanessa kurtán. A nyomozónak ez láthatóan hízelgett. - Úgy találja? Vanessa Walters bólintott. - Meg fogom emelni a honoráriumát. Nagyon elégedett vagyok magával. - Köszönöm - mondta a nyomozó széles mosollyal. - Megígértem magának, hogy amit csinálok, azt alaposan csinálom. - Nos, megtartotta, amit ígért, Mr. Hamilton. 1. FEJEZET Rachel Cooper kifújta sötét hajának egy tincsét a homlokából, miközben átkarolta a feszesre tömött bevásárlószatyrot, amely éppen kicsúszni készült a kezéből. - Az ördögbe - szitkozódott, s nagyot rántva megpróbálta a csípőjével megtámasztani a nehéz szatyrot. Mindennek a tetejébe a jobb karjában egy nagy csomag pelenkát szorongatott, a lakáskulcs pedig természetesen gondosan el volt süllyesztve a válltáskájába. Meg sem próbálta elővenni, inkább lábujjhegyre állt és a könyökével nyomta meg a csengőt. Halk csoszogást hallott a lakásban. - Jöjjön már, Miss Gould - morogta türelmetlenül. - Nyissa ki az ajtót! Amikor az ajtó nagy nehezen kinyílt, a pelenkacsomag mégiscsak a földre csúszott. Az ajtórésen át Miss Gould nézett ki zilált ősz hajjal és vérvörös arccal. - Rachel? Úgy látszik jól hallottam, hogy mintha csengettek volna. Jöjjön, elveszek magától valamit- mondta az idős hölgy, és megszabadította Rachelt a bevásárlószatyortól. - Jó, hogy vannak éjjel-nappal nyitva tartó üzletek. Nálunk is éppen kifogyott a tej. Már régóta áll az ajtó előtt? Halkabbra állítottam a hallókészülékemet. - Ezt inkább ne csinálja, Miss Gould - mondta Rachel. - Félek, hogy aztán azt sem fogja meghallani, ha a gyerek sír. - Lerakta az asztalra amit hozott. - Jamie-t mindig meghallanám, tudja jól, Rachel. Csak az alattunk lévő lakásból jövő rettenetes zenét nem tudtam elviselni. Mi lesz a világból, kérdem én! Ezek a fiatal emberek egyáltalán nem dolgoznak? Egész éjszaka jövésmenés volt. Épp a minap beszéltem Miss Greeleyvel, és ő is úgy gondolta... Rachel elnézően mosolygott, és udvariasan bólintott, amikor Miss Gouldnak levegővételnyi szünetet kellett beiktatnia az előadásába. Ennek az asszonynak semmi más dolga nincs, mint hogy leskelődjön az ablakból vagy telefonon kicserélje a legfrissebb pletykákat? Rachel gyakran tépelődött ezen, de aztán bebeszélte magának, hogy végeredményben mindegy. Éjszakánként nem volt sok tennivaló Jamie-vel. Hat .óra körül Rachel lefektette, és amikor Miss Gould nyolc óra tájban előkerült, a kicsi már régesrég aludt. Elképzelni sem lehet, mi történik, ha Jamie beteg lesz vagy lidérceset álmodik - gondolta Rachel, miközben az utolsó darabokat tette be a hűtőszekrénybe.
Miss Gould szerette a gyereket. És nem kért túlságosan sok pénzt a szolgálatáért. Egy ügynökség minden bizonnyal alkalmasabb kisegítőt közvetíthetne, de Rachel még oly takarékos háztartásvezetés mellett sem tudott volna nagyobb honoráriumot előteremteni. - Köszönöm, Miss Gould - mondta Rachel. - Legjobb, ha mindjárt oda is adom a pénzt erre a hétre. - Később is elhozhatja a lakásomra, Rachel. - Miss Gould a vállára terítette a sálját. - Csak holnap késő délután utazom el. - Elutazik? De hova? A szomszédasszony zavartan az alsó ajkába harapott. - Nem említettem volna? Az utóbbi időben olyan feledékeny vagyok. A fiam megkért, hogy átmenetileg költözzem hozzájuk. A menyem a napokban fog szülni. Majd felhívom magát Rachel és megmondom, hogy mikor jövök vissza. - És mi lesz Jamie-vel? Ki gondoskodik a kicsiről? Holnapig képtelenség helyettest találni. Rachel pánikba esett. Az idős asszony csóválta a fejét. - Hogy nem szóltam semmit! Igazán nagyon sajnálom. Talán Miss Greeley be tud ugrani. Ó, nem, holnap színházba megy az unokahúgával. De az első emeleten lakóknak időnként van pótmamájuk. Bár a lány maga is még majdnem gyerek... - Köszönöm, már eszembe jutott valami. Minden jót kívánok a fiának és a menyének. Jöjjön vissza amilyen gyorsan csak lehet, rendben? - Természetesen, Rachel. Adjon egy nagy puszit a nevemben a fiúcskának, hogy ne felejtsen el. Rachel mechanikusan bólintott, miközben becsukta az ajtót Miss Gould mögött. Kimerülten a falhoz támaszkodott. - Én már annak is örülök, ha Jamie engem nem felejt el - gondolta. Rachel sokat foglalkozott a gyerekkel. Ő volt az, aki reggelente kiemelte az ágyacskájából, aki fürdette, pelenkázta, etette és játszott vele délelőttönként. De a teher napról napra növekedett. Rachel kibújt a kabátjából, és a magas sarkú arany körömcipőjét a sarokba rúgta. Egész éjjel talpon lenni, és a Golden Roosterben vég nélkül cipelni a tálcákat a bárpult és az asztalok között ez már mezítláb is éppen elég fárasztó, de tízcentis sarokkal maga volt a pokol. Rendszerint rögtön munka után kényelmes cipőt és pólót szokott felvenni, ma azonban nem így történt. Egy vendég vég nélkül bámulta őt. Nem Rachelé volt az az asztal, ahol ült, így egyetlen szót sem beszélt vele, de Rachel úgy érezte, jobb, ha ezen az éjszakán nem egyedül megy haza. Ezért gyorsan csak a kabátját kapta magára, amikor egy másik lány felajánlotta, hogy hazafuvarozza. - A cipők rettenetesek, de ha egyszer a férfiaknak ez kell – mondta első este az egyik kolléganője a Roosterben. - És egészen megvadulnak ezektől az ostoba miniszoknyáktól, melyek többet mutatnak, mint amennyit takarnak. Minél többet látnak, annál bőségesebben csurran a borravaló. Ezért aztán mégis megéri, nem? Igaz - gondolta Rachel, amikor első este megszámolta a borravalóját. Ha így marad, kétszer annyit keres, mint titkárnőként. És kizárólag ez volt a fontos. Caroline halála nemcsak lelki csapást jelentett számára. Rachel anyagilag is rosszul állt. Hiányoztak a magas gázsik, amiket Caroline mint fotómodell hozott haza. És sokba kerül egy gyereket felnevelni, különösen, ha pótmamát kell mellé fogadni. A kicsiért megéri - gondolta Rachel, amikor a hálószobába ment. Jamie a hasán feküdt a kiságyban. Rachel megigazította a takarót, és ujjaival megérintette a puha, szőke fejecskét. Ebben a pillanatban elfelejtette megdagadt lábait, a megalázó szoknyát, sőt a vendégek személyeskedő vicceit és megjegyzéseit is. Jamie az övé volt. Lehet, hogy a mostohatestvére volt a vér szerinti anyja, de Rachel volt az, aki gondoskodott róla, amikor beteg volt, aki a karjába vette és ringatta. Minden szeretete a kicsire irányult.
Csengetés szakította ki gondolataiból. Hajnali három óra volt. - Ki lehet az? Talán Miss Gould mégis meggondolta magát a pénz miatt? Nyilván erről van szó - gondolta Rachel. - Az idős hölgy az utóbbi időben egyre különösebb lett. - Rachel lábujjhegyen kiment a hálószobából, és egészen halkan becsukta az ajtót. Hosszú távon valaki mást kell keresnie Jamie mellé. Biztos van lehetőség arra, hogy keressen még néhány dollárt. A szabadnapjain is dolgozhatna a Roosterben, vagy nappal gépelést vállalhatna otthon. - Miss Gould - mondta Rachel, amikor ajtót nyitott -, jó hogy visszajött... - Elakadt a lélegzete, amikor felismerte a férfit, aki egész éjjel figyelte a Roosterben. Ösztönösen ismét be akarta csapni az ajtót, de a férfi nekitámaszkodott a vállával. - Mit akar? Tűnjön el! - Egyedül van, Miss Cooper? - Igen - válaszolta Rachel anélkül, hogy gondolkodott volna. - Azaz... nem, nem vagyok egyedül. - New York rémtörténetei cikáztak át az agyán, és sikoltani szeretett volna, de lenyelte. Jamie volt az egyetlen gondolata, Jamie-vel nem törtéhet semmi. - Tűnjön el! Különben kiabálok! - Kétségbeesetten megpróbálta benyomni az ajtót. A férfi gúnyosan nevetett. - Kiabálni? Egy New York-i lakásban hajnali háromkor? Ezzel legfeljebb csak azt éri el, hogy Jamie felébred. Ezt pedig igazán nem akarhatja. - Jamie? Mit tud maga Jamie-ről? - Eleget ahhoz, hogy a társalgást a lakásban folytassuk. Rachel kutatón nézett a férfira. A világos szemek a széles szemöldök alatt kifürkészhetetlenek voltak. Barna, napszítta haját, amely lazán a homlokába hullott, hátrasimította. Ez a férfi egy óriás! Nemcsak nagyon magas volt, hanem hihetetlenül széles vállú is, az ajtónyílást teljesen kitöltötte. Egy kicsi, az évek során elhalványult heg komorabb vonást adott az arcának, ami egyáltalán nem illett elegáns öltönyéhez. - Kiabálni fogok - mondta Rachel látszólag nyugodtan. - Három másodpercet adok magának, hogy eltűnjön. - Miss Cooper... - Egy... - Miss Cooper, hallgasson ide... - Kettő... - David Griffin vagyok, Miss Cooper. Jamie az én fiam. Ez nem lehet igaz! - gondolta Rachel. Mégis azonnal felismerte, amikor bemutatkozott. Caroline akkoriban kivágott néhány róla készült fotót az újságból, és a fésülködőtükre mellé tűzte őket a falra. De ez még azelőtt volt, mielőtt terhes lett. Aztán... - Maga ma este a Golden Roosterben volt. - Rachelnek remegett a hangja. A férfi bólintott. - Úgy van. - Tűnjön el! - fújta Rachel. - Sem Jamie, sem én nem akarjuk látni magát. A férfi nevetett, és Rachel mellett befurakodott a szobába. - Jamie még egy kicsit fiatal az ilyen döntéshez. És az, amit maga akar, engem egyáltalán nem érdekel. - Megfordult, és borostyánszínű szemével Rachel válla fölött a folyosóra pillantott,A szomszédai ezzel szemben nagy érdeklődést mutatnak. Jó estét! - mondta ironikusan. Rachel észrevette a szomszéd lakásból kíváncsiskodó alakokat, becsukta az ajtót, és a hátával nekitámaszkodott. David Griffin a szoba közepén állt, és fagyosan mosolygott rá. - Szeretném látni a fiamat. Rachelt elfogta a méreg. - A fiát? Arra a gyerekre gondol, akiről letagadta, hogy maga az apja, mikor a testvérem terhes lett? Arra a gyerekről a születésé óta nem vett tudomást? - Magasra emelt fejjel állt és csípőre tette a kezét. - Tűnjön el, vagy hívom a rendőrséget!
David Griffin zavartalanul mustrálta a lányt. - Ne vegye rossz néven tőlem, de nehezemre esik a nőket ebben a szerelésben komolyan venni. - Egy pillantással végigmérte a merész kivágástól a szoknyáig, ami úgy nézett ki, mint egy túl szélesre sikerült aranyöv. - Magának valószínűleg több kellemetlensége van a rendőrséggel, mint nekem. Rachel érezte, amint az arcába fut a vér, de uralkodott magán. - Látni akarja a fiát. Miért? Miért éppen most? David Griffin körülnézett a kis szobában. A bútorzat ütött-kopott volt. A kanapé mellett hegyekben állt a vasalatlan ruha. - Nem akartam megkockáztatni, hogy napközben jöjjek. Azt hittem, hogy talán... el van foglalva. Piszkos hátsó gondolatait könnyen ki lehetett találni. Rachel mély lélegzetet vett, és kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen. Megpróbált nem gondolni arra, hogy milyen meztelennek és sebezhetőnek érezte magát ebben a nevetséges öltözékben. - Napközben a gyerekem az egyetlen foglalatosságom. - Jamie nem a maga gyereke. Caroline volt az anyja. Látni akarom. - Milyen megható! Látni akarja a fiát. Nem gondolja, hogy egy kicsit későn? Caroline sokat adott volna azért, hogy ezt hallja magától. Azok után, amit maga megígért neki! - Az egyetlen, amit a maga testvérének megígértem, az volt, hogy kifizetem a számláját a bárban. - Még most sem képes bevallani az igazságot, amikor Caroline már meghalt? Maga olyan sokkal tartozik neki. Maga... Rachelnek minden eszébe jutott, amit mindig is az arcába akart vágni ennek a férfinak. David Griffin nem látta Caroline kisírt arcát, amikor bevallotta, hogy négy hónapos terhes. Nem hallotta a zokogását, amikor David Griffin telefonban azt üzente a titkárnőjével, hogy nem óhajt több telefonhívást. Mit tud ő egy terhes nő kétségbeeséséről, akit cserben hagyott a szerelme? Többé nem az a Caroline volt, akit David Griffin ismert, amikor egy évvel ezelőtt kétségbeesetten jött Rachelhez és a segítségét kérte, mint ahogy azt gyerekként is gyakran megtette. David Griffin csak az öntudatos, szép Caroline-t ismerte, amint a divatlapok címlapján mosolygott. Rachel egy lépéssel közelebb ment a férfihoz. Dühe elfeledtette vele munkaruhájának kellemetlen voltát. - Hogy merészel felbukkanj itt? Annyira unatkozott ma este, hogy nem volt jobb ötlete, mint, hogy ebben a vacak negyedben sétáljon, és ha már itt van, meglátogassa a fiát? Nincsenek más gyerekei is, akiket meglátogathat? Miért éppen minket szemelt ki? A férfi olyan dühösen ragadta meg Rachel vállát, hogy az fájt neki. - Elég! Egy szót se többet! - Szeme a dühtől elsötétült. Rachel alig kapott levegőt. A férfi hirtelen elengedte. - Soha nem hagynám cserben a fiamat. Elismerem, először nem hittem el Caroline-nak, hogy az én fiam, de... - A kezével beletúrt a hajába és megfordult. - Szóval így él. Maga és a gyerek. Körülnézett a kis helyiségben. Rachel alig tudta elfojtani a dühét. Valami készül, érzem a kisujjamban, szokta mondani ilyen pillanatokban a nagyanyja. Rachel érezte, hogy valami szörnyűség fog történni. - Én jól érzem itt magam - válaszolta, és öntudatlanul a ruhahegy után nyúlt, hogy összehajtsa a gyerekruhákat. - Igaz, hogy nincs túl sok hely, de Caroline halála után ennél jobbat nem engedhettem meg magamnak. Miért nem megy el? A kíváncsiságát már kielégíthette. Én... küldök magának egy fényképet Jamie-ről... - Nem kíváncsiságból jöttem. A fiam miatt vagyok itt. - Egy perccel ezelőtt még egyáltalán nem volt a maga fia. - Rachel felvett egy rakás összehajtogatott ruhát a kanapéról, és magához szorította. - Mondom, hogy küldök magának egy fényképet.
- Ő az én fiam - válaszolta David határozottan. - Láttam a születési anyakönyvi kivonatát. Én vagyok apaként bejegyezve. - Hogyan? Nálam van az anyakönyvi kivonat. Én... - És vérvizsgálatot csináltattam. Százszázalékig bizonyos vagyok benne, hogy a gyerek az én fiam. - Vérvizsgálat? De... - Pénzzel és hatalommal mindent meg lehet vásárolni - gondolta Rachel. Az orvos a múlt héten vérmintát vett Jamie-től, hogy allergiapróbát csináljon, amint azt állította. Rachel hitt neki. - Mit akar? Caroline halála mit változtat a helyzeten? David leült a kanapéra, és kinyújtotta a lábát. - Mindent. Amikor hallottam, hogy a kábítószertől meghalt... - Nem tudta, hogy mit csinál... - ... amikor meghalt, elkezdtem tépelődni a gyerek sorsáról. Nincs apja. És most már anyja sincs. - Itt vagyok neki én - Rachel hangja úgy csattant, akár egy pisztolylövés. - Én mindig is itt voltam. - Ez igazán megnyugtató. - David szigorú pillantással vizsgálgatta Rachelt, s ettől a lánynak olyan érzése támadt, mintha meztelenül állna előtte. - Maga és egy idős hölgy, aki valószínűleg még a saját nevét sem tudja megjegyezni. - Miss Gould szereti Jamie-t. És hosszú távon akarok is keresni valaki mást... - És miből akarja kifizetni? Ingyen itallal a bárjában? - Nem kell szégyellnem az állásomat, Mr. Griffin. Tisztességes munkával tartom el magunkat. David felemelkedett a kanapéról. - Nehezemre esik megmondani magának... - Rachel egy leheletnyi részvétet vélt felfedezni a pillantásában. De aztán ismét rezzenéstelenné vált az arca. - Azért jöttem, hogy elvigyem haza a fiamat. - Hogyan? - Rachel hangja legalább egy oktávval magasabb lett. - Maga megőrült? Ez az ő otthona. Nem sétálhat be csak úgy egyszerűen és... - Halk sírás hallatszott a hálószobából. Látja, mit csinált? - förmedt rá a férfira. Felébresztette a gyermekemet. - Beszaladt a hálószobába. David egy másodpercig habozott, aztán követte Rachelt. - Jól van, kedvesem - mondta Rachel gyengéden. - itt vagyok, kicsikém. - Mama - zokogta a gyerek. Rachel felkapcsolta a lámpát, és az ágy fölé hajolt. David figyelte, ahogy a síró gyereket a karjába vette. Lágyan a mellére szorította a kicsit, és simogatta a hátát. A gyerek rögtön abbahagyta a sírást, és álmos, világoskék szeméből futó, kíváncsi pillantást vetett Rachel válla fölött Davidre. Aztán fejecskéje kimerülten újra lehanyatlott, és lecsukódott a szeme. - Alszik - suttogta Rachel. - Kérem, a másik szobában várjon rám. David úgy bámult a csecsemőre, mintha megigézték volna. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre bólintott és kiment. Rachel visszafektette Jamie-t az ágyába és betakarta. - Ne félj - mondta, és megsimogatta a rózsás arcocskát. - Nem engedem, hogy valaki elválasszon bennünket. Mélyet sóhajtott, és lekapcsolta a lámpát. David Griffin a semmiből bukkant fel, és ugyanilyen hirtelen el fog tűnni - nyugtatta magát. Határozott léptekkel ment a másik szobába. - Mr. Griffin. Kedves az érdeklődése, de igazán feleslegesen pazarolja ránk az energiáit. Jamie és én jól megvagyunk maga nélkül... - Én valamivel többet tudnék nyújtani neki. - Nem ért meg. A gyámság engem illet. Én vagyok a nagynénje.
- Téved, Miss Cooper - mondta David hűvösen. - Maga még csak nem is vér szerinti rokona. Hiszen Caroline csupán a mostohatestvére volt. - Szeretem őt. - Rachel hangja remegett. - Jamie az én fiam. Az, amit maga minduntalan hangoztat, semmit sem változtat ezen a tényen. - És ő is szeret engem - folytatta Rachel anélkül, hogy figyelembe vette volna David megjegyzését. - Belegondolt ebbe már egyszer is? Ő szeret engem, és számára én vagyok az anyja... - Igen - mondta David nyersen. - Észrevettem. - Csodálatos lehet, ha valakinek annyi pénze van, hogy mindent meg tud vásárolni. - Rachel igyekezett, nehogy hangja mesterkélten csengjen. - De egy gyerek szeretetét nem tudja megvásárolni. Jamie még csak nem is ismeri magát... - Rachel nagyot nyelt, és egy mélyet sóhajtott. - De mégis megegyezhetnénk. Semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha hellyelközzel meglátogatná Jamie-t. Sőt, azt is megérteném, ha időnként egy napra magához akarná venni... - Rachel a mosoly halvány nyomát vélte felfedezni David ajkai körül, és felcsillanni látta a reményt. - Ez mégiscsak jó megoldás lenne. Ha nagyobb lesz, egyszer-egyszer elviszi hétvégére... Az ördögbe, David Griffin, miért nevet? - Biztos benne, hogy Caroline és maga csak mostohatestvérek voltak? Ez már nevetséges! Először Caroline próbált ki minden trükköt, hogy engem házasságra kényszerítsen. És most maga olyan javaslatokat tálal fel nekem, amelyek kísértetiesen úgy csengenek, mint egy elvált asszony szavai. Talán azt is megengedi, hogy pénzt küldjek a gyereknek? Ez így megfelelne magának, nem igaz? - A mosoly eltűnt az arcáról, és közelebb lépett Rachelhez. Rachel ösztönösen hátrált. - Nem tudom, milyen játékot játszik, Rachel - mondta nyugodtan. - Talán tényleg fontos magának a gyerek. Talán kitölt valamiféle űrt a maga életében. - David még közelebb ment Rachelhez, amíg már csak néhány centiméter volt közöttük. Felhozza a férfiakat a lakásba? A fiamnak végig kell nézni a maga mulatságait? Rachel erőteljesen rázta a fejét. - Fogalmam sincs, miről beszél. Pincérnő vagyok egy bárban. Én... - Milyen megható - morogta David. - És csak Jamie-ért teszi. - Igen. A pénz miatt... David nyakon ragadta Rachelt. - Természetesen a pénzért. Ez világos volt előttem. - Magához húzta a lányt. - Éppúgy, mint Caroline. Brutális szenvedélyességgel nyomta a száját Rachel ajkaira. Rachel kiáltani akart, de a férfi túl erős volt, és túlságosan meg volt győződve arról, hogy amit Rachelről gondolt, az az igazság. Rachel szemei megteltek könnyel. A könnyek végiggurultak az arcán, miközben David kérlelhetetlenül átkarolva tartotta. Egy rövid pillanatra, alig egy szívdobbanásnyi időre ajkai megremegtek David ajkai alatt. Aztán a karjait teljes erejével David mellének támasztotta, és kiszabadította magát ebből a megsemmisítő ölelésből. - Maga gazember! - suttogta könnybe fúló hangon. - Engedjen el! Maga pontosan olyan, amilyennek Caroline leírta. - Caroline semmit sem tudott rólam. - Azt mindenesetre tudta, hogy maga nem akarta a gyerekét. David gúnyos mosolyra húzta el a száját. - Ebben teljesen igaza van. De most akarom a gyerekemet. Jamie egy napot sem marad itt tovább. Rachel hitetlenkedve rázta a fejét. - Nem, kérem... Ez kegyetlenség.
- Kegyetlenség? Hogy a gyereket saját fiamnak és örökösömnek ismerem el, magamhoz veszem, és mindent megadok neki, amit pénzért meg lehet venni, ezt nevezi kegyetlenségnek, Rachel? - De maga nem akarja őt igazán! Maga nem ismeri őt! Ő nem iszik hideg tejet. A hálószoba ajtaját résnyire nyitva kell hagyni, amíg elalszik. Tudja maga ezt? Tudja azt, hogy melyik altatódalt szereti, és melyiknél kezd el sírni? Ezzel maga nem birkózik meg! A világ egyetlen bírósága sem venné el tőlem - Rachel több bizakodást vegyített a hangjába, mint amennyit valójában érzett - Egyetlen bíróság sem habozna egy másodpercet sem. Az ügyvédeim biztosítottak róla. - Nem tudja őt elrabolni tőlem! A sajtóhoz fogok fordulni. Elmesélem az újságoknak az igazságot magáról... én... - Akkor Caroline-ró1 is el kell mondania az igazságot a sajtónak. Erre nem gondolt? - Nekem mindegy. Azt teszem, amit tennem kell. Jamie-nek szüksége van rám. Nélkülem elveszne... - Rendben, Rachel. Talán tényleg igaza van. Jamie és én még idegenek vagyunk egymásnak. És nem akarom neki a szükségesnél nehezebbé tenni a dolgot. Velünk jöhet. Alkalmazom mint pótmamát. Nem - gondolta Rachel - ez csak valami tréfa lehet. - Úgy van, ezt fogjuk tenni - mondta a férfi, és bólintott. - Egy ideig vele maradhat. - Egy ideig? - ismételte Rachel hitetlenül. David vállat vont. - Amíg hozzászokik valaki máshoz, aki alkalmasabb arra, hogy gondozza. Magának pedig megfelelő összeget fogok juttatni... - Én nem vagyok megvásárolható - tiltakozott Rachel elkeseredetten. Éppoly kevéssé, mint ahogy Caroline sem volt megvásárolható. - Választhat. - David az órájára pillantott. - Holnap fontos megbeszélésem van, úgyhogy ma még aludnom kell. Elfogadja az ajánlatot vagy sem? Választhatok-gondolta Rachel, és David mozdulatlan arcába nézett. már döntött helyettem, ugyanúgy, ahogy Caroline helyett döntött. - Igen - mondta erőtlenül. Gyűlölte magát a tehetetlensége miatt. - Elfogadom az ajánlatát. - Jó - mondta David, és megveregette Rachel vállát. - Nem fogja megbánni. De te … – gondolta Rachel. A hideg futkosott a hátán, amikor David megérintette. - Te meg fogod bánni! - Mindjárt otthon vagyunk. Mit készítsen elő a házvezetőnőm a gyerek számára? - Kérdezte David tárgyilagosan. Ez volt az első, amit az elutazásuk óta eltelt két órában mondott. Egyfolytában a Hudson River mentén haladtak. A sötétben lassacskán felbukkantak a Catskill-hegység körvonalai. Rachel látta, amint David felemeli az autótelefon kagylóját. Jamie Rachel karjaiban feküdt, és mélyen aludt. - Nem, köszönöm - válaszolta Rachel hideg udvariassággal. - Minden nálam van. David oldalról pillantott rá. - Hívjam fel, és mondjam meg neki, hogy készítsen reggelit? - Reggelit? Ilyenkor? - Rachel csóválta a fejét. - Csak Jamie-nek lesz szüksége a cumisüvegre. Nem akarok gondot okozni a házvezetőnőnek. - Nem okoz gondot, Rachel. Megmondtam neki, hogy várjon, amíg megérkezünk. És ő engedelmeskedik - gondolta Rachel. - Olyan alkalmazott, mint én. - Rachel elfordította a tekintetét Davidról, és a fényűző autó szélvédőjén át a sötét ürességbe bámult. A táj olyan Isten háta mögöttinek tűnt, mintha a civilizációt messze maguk mögött hagyták volna. Rachel senkit nem értesített arról, hogy hova ment. Kit is érdekelne? Nyolc évvel ezelőtt, amikor tizennyolc éves volt, meghaltak a szülei. Itt volt még Miss Gould, de ő a fiánál van. A Golden Rooster üzletvezetője csak rövid ideig fog bosszankodni, aztán keres
egy másik lányt. David Griff in alig hagyott időt arra, hogy egy kis bőröndbe betegye a legszükségesebbeket. Az ajtóban állt, és minduntalan türelmetlenül az órájára nézett. - Adok magának egy fél órát - mondta parancsoló hangon. - Csak azt csomagolja be, ami holnapra kell, a többit majd később elhozza az egyik emberem. Rachelnek sikerült elpalástolnia a dühét. Félt, hogy a férfi megváltoztatja a véleményét, és nélküle megy el Jamie-vel. Ki volt szolgáltatva neki. Az újságok Sólyom-nak nevezték. Ennek a ragadozónak a zsákmányai kilátástalan helyzetbe került kisebb vállalkozások voltak, David Griff in lecsapott rájuk, és egyesítette őket a maga hatalmas konszernjével. A nőkkel sem volt ez másképp. De ok ráadásul könnyű zsákmányt jelentettek számára Eddig egyetlen nő sem tudott ellenállni David Griffin csábítási hadműveleteinek. Túlságosan vonzó volt, túlságosan érzéki, túlságosan... Csomagolás közben Rachel lopva Davidre pillantott. Vonzerőnek még a nyomát sem volt képes felfedezni rajta. Ajkait keskeny vonallá szorította össze. A szeme hideg és kifejezéstelen volt. - Tényleg úgy néz ki, mint egy sólyom - gondolta Rachel. És Jamie meg én vagyunk a védtelen vadászzsákmányai. - Még mindig nincs kész? - unszolta David már alig tíz perc múltán. - Hiszen mondtam, hogy siessen. Rachel lecsapta a bőröndje tetejét, és David szemébe nézett. - Hallottam. Akarja, hogy vigyázzba álljak, és tisztelegjek? David jéghideg mosollyal válaszolt. - Talán mégis inkább itt akar maradni? Éppenséggel nyugodtan megteheti. Ez így megfelelne neked - gondolta Rachel. - De Jamie-t nem hagyom cserben. - Magába fojtott egy dühös választ, és David mellett a hálószobába ment, ahol felkapcsolta a villanyt az ajtó mellett. Jamie felébredt és sírni kezdett. Rachel az ágy fölé hajolt, a karjaiba vette a gyereket, és gyengéden magához szorította. - Jól van - suttogta. - Adja ide nekem a gyereket, és fejezze be a csomagolást! - mondta David, aki követte Rachelt a hálószobába. Rachel felé fordult és idegenkedve a karjába fektette a gyereket. David olyan óvatosan tartotta, mintha törékeny lenne. Rachel megdöbbenésére mosoly futott át David kemény vonásain, amikor Jamie-re nézett. Először úgy látszott, hogy a kicsi sírni kezd, de aztán a csöppnyi száj mégis mosolyra húzódott. Rachel nyilalló fájdalmat érzett. Nem kellett se anyakönyvi kivonat, se vérvizsgálat ahhoz, hogy meggyőződjön: ezek itt ketten apa és fia, olyan nagyon hasonlítottak egymásra. Amikor az autó egy meredek hegyi útra kanyarodott, a motor erőlködő zúgása visszahozta Rachelt a jelenbe. A férfit figyelte maga mellett. Nehéz volt őt Caroline-nal elképzelni. A gazdagság és a hatalom mindig is vonzotta Caroline-t. Ő azonban mindig is olyan férfira várt, aki sokat nevet, szórakoztató és reggeltől estig udvarol neki. David Griffin igazán nem ilyen típus volt. Caroline mégis sokat mesélt arról, hogyan igyekezett David megnyerni őt. Virágokkal, telefonhívásokkal és ígéretekkel végül is sikerült Caroline-t egy intim hétvégére elcsalnia a Karib-szigetekre. A napfelkelte sápadt fényében Rachel észrevette David ajkának kemény vonását, de egyúttal az érzékiség nyomát is. Caroline-nak gyengéi voltak a csinos, kiöltözött férfiak, mégis, David Griffin minden volt, csak nem kiöltözött. Sugárzott belőle a féktelen férfiasság. Ezen mit sem változtatott a méretre szabott öltönye. Rachel észrevette, hogy az orra kicsit görbe, mintha egyszer eltört volna, és nem forrt volna össze tökéletesen. Magas arccsontja volt és éles, függőlegesen bemetszett álla. Rachel nézte a férfi keskeny kezét, amely hanyagul tartotta a kormányt, és amellyel néhány órával ezelőtt olyan brutálisan megragadta őt. - Tulajdonképpen miért van olyan rossz
véleménnyel rólam? - kérdezte Rachel önmagától. - Az öltözékem volt a hibás? - Most egy kifakult farmer és egy túlságosan nagy pulóver volt rajta. Ez volt az igazi Rachel Cooper. Soha ne ítélj egy könyvről a borítója alapján, szokta mondani a nagyanyja, és ez mindig beigazolódott. Rachel nem változott, még ha a titkárnő-korszakának sötét kosztümjét felcserélte is a Golden Rooster-egyenruhával. A különbség csak az volt, hogy most több pénzt keresett, amire feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy Jamie-t felnevelje. Nehéz volt, de Jamieért megérte. - Nem túl fárasztó magának a gyerekkel? - kérdezte David hirtelen. Gondolatolvasó? -villant át Rachel agyán, és gyűlölködő pillantást vetett Davidre. - Jamie megér minden fáradságot - mondta szárazon. Halvány mosoly jelent meg David szája körül. - Jobban kijönnénk egymással, ha nem értene félre minden mondatomat. Csak arra gondoltam, hogy talán fárasztó magának egész úton tartani Jamie-t. A hátsó ülésre beépíttettem egy gyerekülést. Rachel hátranézett. - Nagyon biztos lehet a dolgában. Még soha nem kételkedett abban, hogy az akaratát keresztül tudja vinni? - Nem erőpróbáról volt szó, Rachel. Jamie az én fiam. És törvényes követeléseim vannak. - Erre nem szükséges emlékeztetnie - válaszolta Rachel hűvösen. - Ez az egyetlen ok, amiért Jamie és én itt vagyunk. Elhiheti nekem, hogy ha a legkisebb esélyt is látnám arra, hogy harcolhatok a maga pénze, a maga ügyvédei és a maga neve ellen... David egy oldalpillantást vetett rá. A sápadt hajnali fényben Rachel úgy látta, hogy a férfi valahogy vidámnak tűnik. - Beszélje csak be magának, ha ettől jobban érzi magát. De jobban kijönnénk egymással, ha elfogadná a tényeket. A gúnyos, önelégült hang szította Rachel dühét, és óvatlanná tette. - Mi egyáltalán nem fogunk kijönni egymással! Caroline pontosan elmondta nekem, hogy milyen fajta ember maga, és igaza volt! Maga... - Rachel félbeszakította a mondatot és elfordult. - Beszéljen tovább nyugodtan - mondta David bársonyos hangon. - Csak kevés embernek van bátorsága ahhoz, hogy a szemembe mondja a véleményét. - Hogy is eshetett bele magába a testvérem! - A mostohatestvére! - Nekem mindig a testvérem volt. Anyám feleségül ment az apjához amikor Caroline nyolc, én pedig tizenkét éves voltam. Én gondoskodtam róla, adtam neki tanácsokat... - Szemmel láthatólag nem sokat ért vele. - Ami magát illeti, Caroline, sajnos, nem kérte ki a tanácsomat. Felnőtt nő volt. Bárcsak elmesélte volna, milyen kitartóan és erőszakosan zaklatta őt kisded céljai érdekében. Kivertem volna a fejéből a gondolatot, hogy továbbra is szóba álljon magával... David nevetett. - Ezt mesélte magának? - Meglepődik rajta? Mi nagyon közel álltunk egymáshoz. Mindent elmondott nekem. Ahogy maga viselkedett vele, amikor észrevette, hogy terhes. Ahogy kétségbe vonta, hogy a gyerek a magáé. Szegény Caroline! Meg kellett előbb halnia ahhoz, hogy maga megváltoztassa a véleményét. - Az elkeseredéstől Rachel hangja keményen csengett. - Caroline-nak ez már túl késő. - Az egyetlen, ami érdekel, az a fiam - hangzott David hűvös válasza. - Ez igazán szívszorító. Csakhogy ez a hirtelen támadt apai buzgalom nekem úgy tűnik, valahogy nem illik a maga jellemébe. Magában nincs semmi apai. Váratlan érdeklődése Jamie iránt őszintén szólva számomra rejtély. Nem értem...
- Nem is kell értenie - mondta David közönyösen. - Magának csak az átmeneti időszakot kell megkönnyítenie. Ezért megfelelően meg fogom fizetni magát. Aztán talán azt is megengedem magának, hogy egyszer-egyszer lássa őt. Rachelnek elakadt a lélegzete. Nem tudta Jamie nélkül elképzelni a jövőt. - Egyszer-egyszer? David bólintott. - És én megtartom a szavam. Egyébként azt mondják, hogy ez a legjobb tulajdonságom. - Jobb mint bármelyik - mondta Rachel élesen. Mint egy szalag, úgy kanyarodott felfelé a hegyre egyre kisebb körökben a keskeny út. Aztán a fák közül egyszerre előbukkant egy ház, amely szürke falaival olyan volt a mező fölött, mint egy leskelődő, őskori szörnyeteg. - Ez a maga háza? - kérdezte Rachel, és nézte, amint egyetlen gombnyomásra kinyílik a borostyánnal dúsan benőtt kovácsoltvas kapu. - Igen, a házam. Az enyém és Jamie-é. Úgy látszik, még egyszer emlékeztetni akarta Rachelt arra, hogy ő itt nem más, mint kényszerűségből megtűrt idegen, mint fizetett pótmama. Mintha a lány nem tudta volna ezt úgyis! Az óriási ház ugyanolyan félelmetes volt, mint maga a tulajdonosa. Rachel még szorosabban ölelte magához a gyereket, míg végighaladtak a kör alakú behajtón, és végül megálltak a főbejárat előtt. Alig állította le David a motort, máris nyílt az ajtó, és egy férfi meg egy nő mindketten középkorúak - lépett ki rajta. Rachel azt várta, hogy a férfi eléje siet, és kinyitja a kocsiajtót, de az állva maradt, mint a cövek, és udvariasan mosolygott, amíg David kiszállt az autóból. - Jó reggelt, Bárt. A motor akadozik egy kicsit. Ellenőrizné majd a benzinszivattyút? - Igen, uram. Egyébként elintézte? David elnevette magát. Arcának kemény vonásai ugyanúgy megszelídültek, mint amikor Jamie-t először vette a karjaiba. - Hiszen tudja, milyen hevesen csapkod a szárnyaival a fiatal sólyom, amikor először próbál meg repülni - mondta kétértelműén. A férfi mosolygott. - Mindjárt megnézem a szivattyút - mondta, aztán biccentett Rachel felé. - Jó reggelt, asszonyom. Örülök, hogy megismerhetem. Rachel viszonozta a biccentést. Még soha nem találkoztak, és ez a férfi minden bizonnyal a komornyik vagy a sofőr - a legkisebb meglepetést sem mutatta, amikor egy enyhén zilált nőt látott az autóban, gyerekkel a karján. A házvezetőnő nyilván tájékoztatta a többi alkalmazottat - gondolta Rachel. És több most én sem vagyok: alkalmazott. - Bárt a szobájába viszi a csomagját - mondta David. - Ő Emma, a házvezetőnőm. Adja oda neki a kicsit. Már megint egy parancs - gondolta Rachel. - Elbírom. - Nem azt kérdeztem, hogy bírja-e, Rachel. - Nem, nem azt kérdezte - válaszolta Rachel félénken. - Hiszen csak azt mondtam, hogy... - Adja oda Emmának! - ismételte ellentmondást nem tűrő hangon, s szavai olyan kemények voltak, mint az ostorpattogás. Rachel magasra tartott fejjel nézett rá. - Nem. - Megbízhat bennem, Miss - kapcsolódott be Emma. - A fiúcska a legjobb kezekben lesz. Rachel a barátságosan mosolygó nő felé fordult, de még mindig nem engedte el a gyereket. - Éhes lesz, szegénykém. Emma bólintott, és a gyerekért nyúlt. - Magam is öt gyereket neveltem fel - mondta, miközben Rachel a karjaiba fektette az alvó gyereket.
- Vigye a gyerekszobába! - rendelkezett David. - Rachel, adja oda Emmának Jamie dolgait! Az ellenkezés hiábavaló volt. Rachel gombócot érzett a torkában, amikor kiadta a kezéből a bőröndöt. Olyan volt, mintha mindörökre elveszítené Jamie-t. Ez volt Jamie első napja David Griffin fiaként. - Tisztába kell tenni... - Rachel elnémult. David megnyugtatólag a vállára tette a kezét. - Majd Emma megcsinálja. Miután megbeszéltünk néhány apróságot, utánamehet majd. - Úgy látszott, hogy kitalálta Rachel gondolatait. -A ház nem fogja elnyelni őt. Elhiheti nekem, hogy gond nélkül meg fogja találni a gyerekszobát. David gúnyolódott Rachelen. A ház tényleg szörnyűséges volt. Homályos útvesztő hosszú folyosókból és számtalan szobából. A belseje ugyanazt a hidegséget és megközelíthetetlenséget árasztotta, mint a tulajdonosa. Rachelt hirtelen elfogta a vágy a saját otthona után, amely szerény és parányi ugyan, de a melegség és a biztonság érzetét kelti. Rachel követte Davidét a házba. Csodálkozva látta, hogy sivár színek és otromba bársonyfotelek helyett világos bútorok és színes üvegfalak uralták a hallt. Mindenütt virágcserepek és virágcsokrok. Sőt, még egy kis fa is állt az ajtó mellett ovális, ezüstös-zöld levelei csillogtak a felkelő napfényében, mely az óriási tetőablakon át szinte elárasztotta sugaraival a házat. Halványkék futószőnyeg vezetett az ívelt lépcsőhöz, amin az első emeleti galériára lehetett feljutni. Rachel egy ajtó csapódását hallotta, de hiába próbálta pillantásával elkapni a házvezetőnőt. David a könyökénél fogva keresztülvezette a lépcső mellett a hallon. - Biztosítom magát, hogy a lehető legjobban gondoskodnak a gyerekről. Reggelit is készítettek. Tényleg nem kér semmit? - Nem - válaszolta Rachel automatikusan, bár közben korgott a gyomra. Mikor is evett utoljára? Munka előtt? Nem, akkor sietett, munka közben pedig még arra sem volt ideje, hogy bekapjon egy szendvicset, mert az egyik kolléganője hiányzott. Ennek ellenére semmit sem akart elfogadni David Griffintől. A gyomra újra korgott, Rachel pedig köhécselt, hogy elnyomja a hangot. - Talán egy kávét - mondta végül. David bólintott. - Rendben. Behozatjuk a könyvtárba, és közben beszélgethetünk. - Odament egy csukott ajtóhoz. Ha összerogyok az éhségtől és beteg leszek - gondolta Rachel -, az egyáltalán nem használ Jamie-nek. Éhségsztrájkkal nem megyek semmire. Mégiscsak kérni fogok egy szelet pirítóst alkudozott magával, de aztán a férfira nézett, és összeszorította a fogát. Nem! Semmit nem fogad el David Griffintől. Semmit! A házvezetőnő kedvesnek látszik, majd később kér tőle Pirítóst és kávét. - Várjon a könyvtárban! - mondta David, mintha Rachel alkalmazott lenne. De hát nem az volt? Amit beszélgetésen értett, valószínűleg a viselkedési szabályok felsorolását jelenti majd. De ő nem hagyja megfélemlíteni magát! A lényeg, hogy Jamie-vel maradhatott! Rachel bement a könyvtárba, és az ajtó becsapódott mögötte. A hatalmas, sötét helyiség sarkai árnyékban voltak. Éppen ilyennek képzelte Rachel a házat. A derűs atmoszféra valóban csak a halira korlátozódott. Itt nem volt világos fa, zöld növény, szőnyeg. És bár David Griffin könyvtárról beszélt, ebben a helyiségben egyetlen könyv sem volt. A kifakult tapéta lovas motívumokkal, idegen, görbe csőrű, vad szemű madarakkal volt díszítve. Átható szag terjengett a levegőben. Vagy az egész ház így bűzlött? Rachelnek összeszorult a gyomra. Odament a falhoz, és a tapétát szemlélte. Egy madár, amit ő sasnak nézett, profilból meredt rá hideg szemekkel. A karmai közt puha, szőrös valamit tartott. Rachelnek borzongás futott végig a hátán. Szaglászott, hogy kiderítse a titokzatos szag eredetét, ami a szobának ezen a helyén még erősebbnek tűnt. Mi ez? Valami zörgött a sötétben. Rachelnek a torkában dobogott a szíve. Az egyik sarokban egy faragott faparaván mögött mozgott valami. Képtelenség, nyugtatta magát Rachel.
Rémregényben azért mégsem vagyok. A torkára fagyott egy ideges nevetés. Megint hallotta a zajt, úgy zizegett, mint a papír. Egy egér- gondolta Rachel, miközben a spanyolfal felé ment. Egy ilyen ház biztosan valóságos egérparadicsom. De egérhez túl erős ez a zaj, és a szag is erősebb. Talán egy patkány? Rachel megborzongott. Az egér még hagyján, de a patkány az más! - Menj, Rachel - mondta hangosan -, ne légy olyan ostoba, menj a paravánhoz és nézz utána... Ebben a pillanatban felpattant az ajtó. - Ne, Rachel, megtiltom! - hallotta David Griffin éles hangját. Már megint egy parancs - gondolta Rachel. De ez a megfélemlítési taktika nálam nem jön be. Engem más fából faragtak, én... Ettől a pillanattól kezdve Rachel mindent úgy élt át, mint egy lassított felvételt, mint egy rémálmot, amiből nincs ébredés. Valami meleget, puhát érzett. Egy szárnyas és karmos pokolfajzat, dühösen villogó szemekkel rontott rá. Maró bűz csapta meg az orrát. Rachel kétségbeesetten védekezett a kezeivel. Aztán meglátta a vért - vért a szörnyeteg tollazatán, vért a saját kezén, vért a pulóverén. Rachel sikoltása éppen olyan éles volt, mint a szörnyé. Rachel hátratántorodott, és védelmet keresett a dühös teremtmény elől. - Elég, Isis - hallotta Rachel a fenyegető kiáltást. - A pokolba, vissza! Rachel vaktában menekült a hang irányába. Hirtelen azt érezte, hogy erős karok ölelik át. - Minden rendben van, Rachel! Rachel David mellére szorította a fejét. - David, hála Istennek! Meg akart ölni! - David megnyugtatólag simogatta a hátát. - Nem, nem akarta. Maga megijesztette őt. Rachel hátravetette a fejét, és Davidre meredt. - Én ijesztettem volna meg ezt a szörnyeteget? - Isis - mondta David. - Ó egy vándorsólyom, és Isisnek hívják. - Mindegy, hogy mi, de megtámadott. Vérzik a kezem... David megfogta Rachel kezét, és óvatosan megfordította. - Nem vérzik, semmi baja. Rachel a fejét rázta. - Tele vagyok vérrel. - Csak egy folt van a pulóverén. Isis éppen evett. Az ülőpóznáján van egy darab hús. Onnan származik a vér. - Ilyesmi nem való a házba - mondta Rachel. - Kint kellene lennie, ahol nem tud rátámadni az emberekre. - Isis nem támadta meg magát. Ő csak védekezett. Ha nyugodtan maradt volna... Egyáltalán mit csinál itt? A könyvtárban kellene várnia rám. Rachel kiszabadította magát David karjaiból. - De hiszen azt mondta, hogy itt várjak! - Én azt mondtam, hogy menjen a könyvtárba. - Erre a helyiségre mutatott, mindegy, hogy ez-e a könyvtár vagy sem! Ha már ilyen veszélyes állatot tart a házban, be kellene zárnia! Mi lenne, ha Jamie bejönne ebbe a helyiségbe? - Nem tudom elképzelni, hogy egy egyéves gyereknek sikerülne bejutnia ebbe a szobába. - Egyáltalán nem erről van szó. Én... - De hiszen a madár semmit sem csinált magával. - David lágyan megsimogatta a sólyom halványszürke mellét. - Igaz-e? - suttogta az állatnak, amely megrázkódott, és felborzolta a tollazatát. - Csak nyugodtan, ne izgasd fel magad, minden rendben van. Ez az ember őrült - gondolta Rachel, miközben figyelte. - De egy biztos. Övé lehet a világ minden hatalma, de Jamie-t nem kapja meg. - Rachel borzongott belül, amikor levert egy puha, szürke tollat a pulóveréről.
- Mr. Griffin- mondta erőltetett lágysággal a hangjában-, vége a játéknak. Az éjszaka kellős közepén rámrontani a lakásomban, el kell ismernem, ügyes sakkhúzás volt. De időközben megint tisztán tudok gondolkodni. - David megfordult, és ránézett. Közönyös arckifejezése feldühítette Rachelt. - Maga azt hiszi, hogy minden ütőkártya a kezében van. - Rachel megpróbálta féken tartani a haragját. - Egy ideig én is úgy láttam. De még maga sem teheti túl magát az ország gyermekvédelmi törvényein. Vadállat tartása a házban nem megengedett... - Jó, hogy tudom, Rachel. Maga tehát nemcsak pincérnő, hanem jogász is. Az ügyvédeimet feltétlenül utasítanom kell, hogy a jövőben magához forduljanak szakszerű tanácsért. Rachel remegett a vágytól, hogy felpofozza Davidét. - Csak nyugalom mondta magának. - Elutazom. És Jamie-t is magammal viszem. Ha akarja őt, akkor jogerős ítéletre van szüksége. És a bíróság előtt ki fogok pakolni. A halálmadaráról, a... Az ördögbe! - sziszegte. Mi van ezen nevetnivaló? - Éppen elképzelem, hogyan tartóztatják le magát gyermekrablás vádjával. - Gyermekrablás? - Pontosan az lenne. Ha ugyan ki tudna jutni innen. David egy lépéssel közelebb ment hozzá. Rachel ösztönösen hátrált. - Egy gyereket megmenteni, ez nem bűncselekmény - tiltakozott. - A sólyom... - Vadállatok tartása ebben az államban teljesen legális. A solymászat nagy hagyományokkal rendelkező és tiszteletre méltó sport. De úgy látszik, maga ezt nem tudja. A Golden Rooster vendégeinek biztosan más volt a beszédtémája. Rachel még soha senkit nem vetett meg ennyire. De tehetetlen volt. Némán nézett Davidre. Érezte a szívverését, a madártollak zörgése volt az egyetlen zaj a helyiségben. Rachel végül bólintott. - Nyert - suttogta. - De a madár elmegy. Nem való egy olyan házba, ahol kisgyerek él. - David mondani akart valamit, de Rachel egy kézmozdulattal a tudtára adta, hogy még nem végzett. És még ha kínai császár lenne is, ha kell, akkor is bíróság elé viszem magát egy védtelen gyerek veszélyeztetése miatt. - Jó - válaszolta David valamivel engedékenyebben. - Isis egyébként is csak átmenetileg volt itt elhelyezve. A múlt héten megsérült, és csak megfigyelés céljából tartottam itt. Most már megint kivihetem. - Egy pillantást vetett az órájára, és karon fogta Rachelt. - Késő van. Emma megmutatja a szobáját. Rendbeszedheti magát, aztán elbeszélgethetünk a reggelinél. Remélem, hogy ezúttal minden gond nélkül megtalálja a könyvtárat. - Természetesen - válaszolta Rachel, és megpróbálta nem figyelembe venni David hangjának gúnyos csengését. Kiszabadította magát David szorításából, és az ajtó felé indult. Amikor lenyomta a kilincset, a madár éles pillantását vélte érezni a hátában. Megfordult. - A sólyom... Isis. Azt mondta, megsérült. Hogy történt? - Valaki rálőtt. Bizonyos mértékig az én hibámból. Én tanítottam meg arra, hogy bízzon az emberekben. - És? Mi történt pontosan? - Hagytam Isist a birtokom határára repülni. A sebesült utolsó erejével még vissza tudott jönni. - És mi van a vadásszal? David pillantása hideg lett. - Mit képzel, Rachel? A fickó soha többé nem lő sólyomra Megvan a sajátos módszerem arra, hogy magamat és a tulajdonomat megvédjem Borzongás futott végig Rachel hátán, és még egy utolsó pillantást vetett a madárra. Egyszer már találkozott ezzel a szemmel. David Griffiné volt az.
3. FEJEZET Reggel felé Rachel rossz álomból ébredt. Jamie-ről álmodott. Amikor hazajött a munkából, üres volt a kiságya. Rachel visszahanyatlott a párnájára, és megkönnyebbülten fellélegzett. A Golden Roosterben töltött éjszakák mögötte voltak! Most itt él egy házban magasan a Hudson Riverfelett mindaddig, amíg David Griffin eltűri. Derűs napfény árasztotta el a szobát. A berendezés otthonos volt, de a legfontosabb hiányzott: Jamie nem ebben a szobában aludt. David Griffin úgy rendelkezett, hogy a szomszéd helyiségben helyezzék el. - Azt akarom, hogy hozzászokjon a házhoz - mondta. - És azt akarom, hogy más emberekhez is hozzászokjon. - De még soha, egy éjjel sem aludt egyedül - tiltakozott Rachel. - Mindig én vagy Miss Gould... - Nem lesz egyedül. Emma egy hangszórón keresztül minden zajt hall a gyerekszobából. - Emma? De hiszen Emma egyáltalán nem ismeri őt. - Majd meg fogja ismerni - válaszolta David türelmetlenül. - Maga azért van itt, hogy ebben segítsen neki. Nem akarok további vitát. Rachel kibújt az ágyból, lábujjhegyen az összekötőajtóhoz ment és kinyitotta. A gyerekszoba berendezése vidám volt és barátságos. Meg sem döbbentette, hogy Jamie nem volt ott. Emma eteti vele a banánpépet, ahogy mondtam neki - gondolta Rachel. Fájt neki, hogy a gyerek láthatóan mindent szeretett. A sok szőrmeállatot épp úgy, mint az ágy fölötti, fából készült mozgó játékokat is. A hálószobájában Rachel ismét felvette a farmerét és a pulóverét. - Nem szabad sajnálnom magam - mondta saját magának. - Ez semmit sem változtat meg. De hogyan is lehetne valamit is megváltoztatni? - Fél éjszaka ezen a kérdésen gondolkodott. - Tulajdonképpen hálásnak kellene lennie a férfinak, hogy Jamie-t nem szöktette meg egyszerűen. Kész csoda, hogy magával hozta őt, bár nyilvánvalóan ki nem állhatta. Ajándék lónak ne nézd a fogát mondaná Rachel nagyanyja ebben a helyzetben. De a trójai faló esetében ez végzetes mulasztásnak bizonyult... Rachel befűzte a cipőjét. - Most egyszerűen lemegyek, és bebizonyítom, hogy nélkülözhetetlen vagyok. Megmutatom ennek a jéghegy férfinak, hogy Jamie nélkülem nem tud élni. -Jóságos ég, ez én vagyok?! - gondolta, amikor a tükörbe pillantott. Végigsimította a sötét karikákat a szeme alatt. A haja kócos volt, és összeragadt a rajta maradt hajlakktól. Az öreg farmer és a formátlan pulóver már csak ráadás volt. - Ki bízná rá egy ilyen alakra a gyerekét? Senki! - A fiókos szekrényen feküdt egy gyöngyházberakásos, régimódi ezüst hajkefe. - Valamivel jobb - gondolta Rachel, miután erősen átkefélte a haját. - A külső megjelenés minden, erről bármelyik lány mesélhetne a Golden Roosterben. David Griffin eddig csak a pincérruhámban és ebben a csavargószerelésben látott. Egyik sem néz ki túlságosan bizalomgerjesztőén. Hogy David Griffin milyen nagy súlyt fektetett a külsőségekre, azt már az autója is elárulta. A ház megerősítette ezt a benyomást. Minden szoba, amit Rachel eddig látott, hatásosan volt berendezve. Lakályosnak egyik sem volt mondható. A ház csupán szép homlokzat volt, ami azt sugallta: ide nézz, itt lakik a gazdag, a hatalmas David Griffin! A ruhatára is beleillett a képbe. Rachel fogadni mert volna, hogy a ruhásszekrényben sorozatban lógnak a méretre szabott öltönyök. A könyvtárbeli reggeli után a sötétkék halszálkás öltönyét szürkére cserélte. - Valami gond van az irodámban. Későn jövök. Valószínűleg csak holnap reggel látjuk egymást. Ez volt az utolsó, amit Rachel hallott tőle. Hála Istennek! Egy kis szerencsével csak este fog megint felbukkanni.
A kertből vidám kacagás hallatszott fel, és ez kiszakította Rachelt a gondolataiból. Eddig úgy tűnt neki, mintha ezek között a múzeum jellegű falak között csak suttogni szabadna. Kinyitotta az erkélyre vezető szárnyas ajtót, és kilépett. A mező zöld szőnyegként terült el a ház mögött egészen a folyóig, amely ezüstös szalagként csillogott a távolban. Éppen az erkély alatt a kertész egy kupacba gereblyézte össze a száraz leveleket. A tetején, háttal Rachelnek, egy overallos férfi ült poros csizmában, és Jamie-t hintáztatta a térdén. Rachel győztes mosollyal könyvelte el az újabb terhelő adatot. Emmának mindenesetre különös elképzelése van a felelősségről, ha a kicsit a kertészre bízza. Rachel feltette magában, hogy a bíróság előtt ezt is David Griffin ellen fordítja, bár el kellett ismernie, hogy azok ott ketten pompásan szórakoznak a levelek között. De hirtelen az arcára fagyott a mosoly. A férfi a vállára vette a gyereket, és Rachel David Griffínt ismerte fel benne! Még hanyagabbul volt öltözve, mint Rachel, és az arca sugárzott a boldogságtól. Rachelt mintha fejbe verték volna, amikor a kis Jamie David nyaka köré kulcsolta a karját, és megcsókolta az arcát. Rachel becsukta az erkélyajtót, és nekitámaszkodott. Pánik fogta el, és ugyanakkor bosszúságot érzett. - Hogy képzeli ezt? - mondta hangosan. - Előbukkan a semmiből, és magához ragadja Jamiet? - Hát nem! Nem engedi félretolni magát! Nem és nem! Feltépte a hálószoba ajtaját, leviharzott a lépcsőn, el a döbbent szobalány mellett a hallban. Emma meglepetten nézett rá, amikor keresztülrohant a konyhán. - Jó reggelt, Miss Cooper, kér talán... Rachel rá se nézett, és kiszáguldott a hátsó ajtón. Valószínűleg ezer más út adódott volna kifelé, de ehhez a házhoz térkép kellett! - Miss Cooper? Mi történt? -. kiabálta utána Emma. Jamie nevetett, amikor Rachelt látta közeledni a zörgő lombok között, de Rachel minden figyelme David Griffinre irányult. - Mit csinál itt? -förmedt rá. - Igazán válaszolnom kell erre a kérdésére, Rachel? Hiszen láthatja. - Hogy képzeli ezt? - Sajnos nem tudom követni magát. Mit hogy képzelek? Ilyen korán reggel felkelt? Bocsánatot kérek... - Pontosan tudja, hogy miről beszélek. Jamie-vel játszott, nevetett vele... - Mr. Griffin, minden rendben van? David bólintott a házvezetőnőnek, aki követte Rachelt. - Köszönöm, Emma. Vigye be a gyereket! - Mosolygott, amikor Emma karjába adta a fiút. Ideje, hogy beszélgessünk egymással. Nos, Rachel, mit vet a szememre? - Tudom, hogy mit tervez, Mr. Griffin. - Talán megosztaná velem a bölcsességeit? Rachel legszívesebben felpofozta volna ezt a férfit kaján vigyora miatt. - Maga meg akarja vásárolni Jamie szeretetét. De ez nem megy! - Megvásárolni a szeretetét? Rachel bólintott. - Ezek a játékok! Maga az ágy tízszer annyiba kerülhetett, mint a régi ágya. És most ez az eset reggel, ahogy játszott és nevetett vele! - Folytassa csak! Nagyon érdekes! Ebből a szempontból még nem vettem szemügyre a dolgot. Úgy gondolja, hogy egyáltalán nem kellett volna játékról gondoskodnom? Ez meggondolandó - mondta megjátszott komolysággal. – Ágy helyett pedig talán egy kartondobozt kellett volna beszereznem. Vagy egy bevásárlókosarat. Természetesen néhány dolgot hozhattam volna az üdvhadseregtől is... - Hogy teheti nevetségessé a fájdalmamat?
- Tudja, hogy nem így gondoltam... Hiszen igaza van. Hogy is játszhattam vele! A saját fiammal! És ráadásul nevettünk! Talán jelentenie kellene a gyámhatóságnál. - Szeretném értékelni a humorát! - mondta Rachel haragosan. - De én ezen nem tudok nevetni! Azt mondta, belátja, hogy Jamie-nek szüksége van rám. Segítenem kell neki, hogy megszokjon itt. A szórakozott mosoly meglágyította David arckifejezését. - Most bújt ki a szög a zsákból. Attól fél, hogy megváltoztatom a véleményemet, így van? Te szörnyeteg! - gondolta Rachel. - Nem - hazudta -, nem így van. Maga pontosan tudja, hogy milyen fontos vagyok, még ha jól kijön is Jamie-vel. Ö most kritikus korban van. Még nem tudja megfogalmazni az igényeit. Soká eltart, amíg Emma megérti a csacsogását. Vannak játékok, amiket különösen szeret, vannak kedvenc ételei... - Hagyja abba, Rachel. Nem megmondtam, hogy maradhat? Hiszen tudja, hogy én mindig megtartom a szavam. Rachel legszívesebben ugrált volna örömében, mégis udvariasan mosolygott csupán. - Ha például az én szobámban alhatna... - Most már elég, Rachel. Semmi további vitatkozás. - David megfordult, és hatalmas léptekkel elindult a ház felé. Rachelnek futnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele. - Csak még egy percet... - Dolgoznom kell. Dolgozni? - Ebben az öltözékben - gondolta Rachel. Végignézett rajta a kitaposott csizmától a régi pamutingig-. David Griffin a Wall Street egyik királya volt ugyan, és maga állított fel szabályokat magának, de azt azért még ő sem engedhette meg, hogy így jelenjen meg a banknegyed rideg betonerődítményei között. David kinyitott egy kis épületbe vezető ajtót, és bement. Rachel követte. Biztosan egy garázs - gondolta. David szemmel láthatóan autóbolond volt. Rachel emlékezett Barttal, a komornyikkal vagy sofőrrel vagy kivel folytatott beszélgetésére. - Nem tudná felkapcsolni a villanyt? - A szeme néhány perc alatt hozzászokik a sötétséghez - mondta David, miközben a helyiség közepe felé tartott. - Ez nem garázs - jegyezte meg Rachel. - Valóban nem. - Talán szerszámkamra? - találgatott tovább Rachel. Fintorgatta az orrát, és ösztönösen hátramaradt David mögött. - De hiszen ez a tegnapi szag... Aztán felismerte, hogy mit rejtett a szürke félhomály. - A sólyom... A madár a fa ülőpóznáján kuporgott, és sárga szemével Rachelt bámulta. Amikor Rachel körülnézett, több ülópóznát vett észre. A legtöbb üres volt ugyan, de közvetlenül Isis mellett két másik madár ült. Ezek kisebbek voltak, s művészien megmunkált bőrsapkát viseltek, amitől még harciasabbnak látszottak, mint Isis. Amikor Isis kinyújtózkodott, s kiterjesztette a szárnyait, kétszer olyan nagynak s százszor olyan félelmetesnek hatott. Rachel hátrált néhány lépést. - Maradjon csendben - parancsolta David, ő maga pedig Rachel mögé állt, és a vállára tette a kezét. - Ne mozogjon. Isis emlékszik magára tegnapról. Tetszeni akar magának. - Ez aztán sikerült neki már eddig is - suttogta Rachel. - Meg kell mutatnia neki, hogy nem jelent veszélyt a számára, Rachel. És adja meg a lehetőséget a másik kettőnek is arra, hogy hozzászokjanak magához. - Az az érzésem, hogy ennek éppen fordítva kellene történnie. És a másik kettő egyébként is bőrsapkát visel, nem is láthatnak engem. - De hallják magát. Érzik, hogy fél. Egészen egyenletesen kell lélegeznie, Rachel. Most valamivel közelebb megyünk hozzájuk. Nyugalom, semmi baj sem fog történni. Rachel megnyalta a nyelvével kiszáradt ajkait. - Miféle helyiség ez?
- Egy régi istálló. Én a madaraknak tartom fenn. Hideg borzongás futott végig Rachelen. Hátával Davidnek támaszkodott, öntudatlanul érezte ugyan erős, izmos mellét, de ebben a pillanatban az egyetlen, ami számított, az a biztonság volt, amit a közelsége nyújtott ebben a félelmetes környezetben. - Semmi oka nincs a félelemre - suttogta David. Rachel a haján érezte a lélegzetét. - A madarak jobban félnek magától, mint fordítva. Rachel idegesen nevetett. - Ki hinné? Tudja, szívesebben várnék odakint. - Azt hittem, beszélni akar velem. - lgen.de... - Hozzá kell szoknia az istállóhoz. Sok időt töltök itt, és Jamie is ezt fogja majd tenni. - Jamie? De hisz ő még kisgyerek! David halkan nevetett. - Ő az én fiam. Meg fogja tanulni szeretni a sólymokat. Rachel energikusan rázta a fejét. - Soha nem fogja szeretni ezeket az állatokat. Mr. Griffin, mit csinál? David a madarak felé tolta Rachelt. - Mr. Griffin, egy lépést sem megyek tovább! - Dehogynem Rachel - suttogta David. - És még valami: ne hívjon többé Mr. Griffinnek. Nevetésének behízelgő csengése volt, és Rachel érezte a hátán testének forróságát. Becsukta a szemét, és készségesen hagyta magát a helyiség közepébe vezetni. David erős szorítása a biztonság érzését adta neki. - Még nehány centiméter! Nyugalom, Rachel. Megfigyelted hogy emelkedik a magasba egy ragadozómadár? Hogy siklik kiterjesztett szárnyakkal a levegőben? - David lágyan és lassan hangtalanul kihipnotizálta Rachelt. - Megkérdezted már valaha is magadtól milyen a világ ezer méteres magasságból? Ők csodálatos teremtmények. Csodálatos érzés megnyerni a bizalmukat. Gyere, bemutatlak nekik! Most egy szürke, varjúnál alig nagyobb madár előtt álltak. - Ő Horus, egy hím vándorsólyom. - Mint Isis - mondta Rachel. - Csak sokkal kisebb. - Igaz. De a hímek mindig kisebbek. Horust fióka korában rabolta ki a fészekből egy gyerek. Félholt volt az éhségtől, mikor magamhoz vettem. - Ez sólyom? - kérdezte Rachel a másik állvány előtt. - Ez még kisebb, mint a másik kettő. - Viszont annál erősebb. Ez egy vörösvércse. Nekirepült egy szélvédőnek, és megsérült a szárnya. Kitűnő repülő soha többé nem lesz, de kisebb repülésekre mindig kapható, igaz, Fred? - Fred? - ismételte Rachel hitetlenkedve. - Fred, a sólyom? - A vadász, aki megtalálta, így nevezte el, és ráragadt ez a név. A vörösvércse alig volt nagyobb egy rigónál. Rachel közelebb ment hozzá, és figyelte mellkasának fel-le mozgását. Úgy tűnt, a madár tudja, hogy Rachel ott van, bár bőrsapka takarta a szemét. Fejét figyelmesen fordította oldalra. - Miért kell bőrsapkát viselniük? - suttogta Rachel. - Nem kell mindig. Ha nem látnak semmit, megnyugszanak. Ma reggel egy kicsit idegesek voltak, mert a kertész kisöpört itt. Levegyem a sapkákat? Rachel bólintott. David kioldotta a bőrkötőket, és levette a madarak fejéről a sapkát. A vörösvércse kiterjesztette a szárnyait. Rachel rémülten hátrált. - Nyugalom - suttogta David, és egyik karját Rachel dereka köré fonta. Csak nyújtózkodik. Kívánj jó reggelt a hölgynek, Fred - mondta a madárnak. - Simogasd meg az ujjaiddal, Rachel! Rachel nyelt egyet, de aztán kinyújtotta a kezét, és ujja hegyével gyengéden megsimogatta a madár mellkasát.
- Igazán szép - mondta halkan. - És olyan meleg. Azt, hogy puha, gondoltam, de ez a melegség... -A testhőmérséklete sokkal magasabb, mint a mienk- magyarázta David. - Kedvel téged, Rachel. - Ezt meg miből gondolja? - Nézd csak, hogy borzolja a tollát. Jól érzi magát. Egy mosoly suhant át Rachel arcán. - Még sohasem érintettem vadállatot. - A lágyságod megszelídít minden vad szívet, Rachel. Rachelben hirtelen tudatosult David közelsége. Érezte testének nyomását a hátán. A fejét a mellének támasztotta, és hallotta szívének tompa dobbanásait. Jóleső bizsergést érzett. Ez lehet az a David Griffin, akibe Caroline beleszeretett. Izmos testének parázslása, úgy tűnt, lángra akarja lobbantani őt is. Rachel lecsukta a szemét. Félt attól, hogy az érzései figyelmen kívül hagyják azt, amit tudott erről a férfiról. - Most mondanom kell valamit - gondolta. - Olyan valamit... - Caroline szerette a madarakat? - Caroline soha nem látta őket. Csodálkozom, hogy ezt nem tudod. Azt hittem, hogy közel álltatok egymáshoz, és mindent elmeséltetek egymásnak. - Közel is álltunk - magyarázta Rachel gyorsan. - Legalábbis serdülő korunkban. Az utóbbi években Caroline-nak sok dolga volt. - Rachel bosszankodott a mentegetőző hangja miatt. - A fotómodell karrier teljes embert kíván. - Éppúgy, mint a te karriered a Golden Roosterben. - A David hangjában érzett gúny megmerevítette Rachelt, és megpróbált kiszabadulni a szorításból. De David erősen tartotta. - Elegem van a célozgatásaiból, Mr. Griffin. - David - javította ki a férfi, és még szorosabban ölelte át. - Tegeződnünk kellene végre. - Minden éjjel nyolc órát robotoltam a Roosterben a hét hat napján. Pincérnő voltam, semmi más. Aligha lehet karrierről beszélni, de jól kerestem. - Ezt el tudom képzelni. A borravalók biztosan rendkívüliek voltak. A csípős hangsúly, amivel David ezeket az ártatlan szavakat kimondta, feldühítette Rachelt. Kiszabadította magát a szorításából, és feléje fordult. - Pincérnő voltam, semmi más! Eredetileg titkárnő voltam egy nagy biztosítónál, de aztán meghalt Caroline. Kellett a pénz Jamie-nek. És napközben vele akartam lenni. Pótmamát nem engedhettem meg magamnak. Csak ezért lettem pincérnő. Remélem, ezzel mindent tisztáztunk, David! Felemelt állal nézett a szemébe. David tekintete lágyabbnak tűnt neki, mint eddig. David hátralépett, és kinyújtott karral fogta Rachel vállát, hogy tetőtől talpig végig tudja mérni. - Te és Caroline egyáltalán nem hasonlítotok egymásra. Ezt már vártam - gondolta Rachel. Egész életében ilyen megjegyzéseket hallott. De már elmúlt az az idő, amikor a Caroline-nal való összehasonlítás fájt neki. De a megállapítás David szájából mégis sebet ütött rajta. - Igaz. Mindig is ő volt a szebb kettőnk közül. - Most jut eszembe, gondoskodnom kell róla, hogy idehozzák a maradék ruhatáradat. Hiszen biztosan van még valami másod is ezen a pulóveren és farmeren kívül. Szörnyeteg - gondolta Rachel. - Először arra emlékeztet, hogy milyen szép volt Caroline hozzám képest, aztán még azt is megjegyzi, hogy milyen prózainak talál. - Az biztos - válaszolta megjátszott hanyagsággal. - Például a pincérruhám. - David bizalmaskodva mosolygott. - Emlékszem rá. - Kitartóan nézte Rachelt. - Nagyon is emlékszem rá. - Mr. Griffin, én...
- David - javította ki ismét. - Mégsem akarhatjuk megtéveszteni Jamie-t, nem? Az alkalmazottak szólítanak Mr. Griffinnek. Jamie-nek meg kell tanulnia a különbségeket. Még ha ez Rachel számára nem is hangzott logikusan, nem ellenkezett. David túl közel volt hozzá, túl szorosan tartotta. - David - mondta végül. - Úgy gondolom, beszélnünk kellene Jamie-ről. Ő... - Te igazán szereted a kisfiút, igaz? - Természetesen. Miért is ne? - Mit mesélt neked Caroline rólam? - Mindent. Hiszen már mondtam. - Hogy hogyan csábítottam el? - kérdezte. Rachel bólintott. - Teljes részletességgel elmesélte neked? - No jó, természetesen nem minden részletet, de... - Caroline hazudott neked - mondta David nyersen. - Ezt soha nem tette volna, ő... David ujjai Rachel vállát simogatták. Rachel el akart húzódni, ki akart menekülni az istálló sötétségéből, de az ereje elhagyta. - De - mondta halkan David. - Talán mindenben hazudott, amit mesélt neked. Rachel reménysugarat látott. - Úgy gondolja, ami Jamie-t illeti? David a fejét rázta. - Jamie az én fiam. Ezt tudod. Mióta Rachel meglátta kettejüket együtt, ezt nem vonhatta kétségbe. Sóhajtott, és a fejét csóválta. - Nem tudom, mire gondol, én... - suttogta. - Dehogynem - mondta David rekedten. - Nagyon is jól érted. Aztán Rachel David száját érezte a magáén, melegen és erősen. David keze a derekára csúszott, és a csípőjét simogatta. A másodperc töredékéig Rachel tiltakozott ellene, a sürgető csókja ellen, a nyelve ellen, amely kérlelhetetlenül követelte, hogy az ő szájába hatolhasson. De aztán feladta, és kinyitotta az ajkait. David még szorosabban vonta magához, és szenvedélyesen csókolta. Hirtelen sivító kiáltás hallatszott, amitől Rachel háta libabőrös lett. Kiszabadította magát David öleléséből. - Mi volt ez? - suttogta. David halkan nevetett. - Isis volt. Ilyen módon közli, hogy nem tetszik neki, amit itt csinálunk. - Okos állat - válaszolta Rachel olyan hangon, amelynek keménysége őt magát is meglepte. Nekem sem tetszik. Azzal sarkon fordult, kifelé rohant, és feltépte az ajtót. Amikor a fényes napsütésbe ért, azon töprengett, vajon ez a hazugság David számára meggyőzőbben hangzott-e, mint ahogy ő saját magával elhitetni próbálta. 4. FEJEZET - Csodálatos nap, nem igaz, Miss Cooper? Minden bizonnyal a legutolsó szép napok egyike tél előtt. Rachel rémülten pillantott fel a könyvéből. A házvezetőnő állt mosolyogva a nyitott ajtóban. - Hello, Emma, nem is hallottam magát, annyira belemélyedtem a könyvembe. Olvasni akartam néhány oldalt, amíg Jamie szundikál. - Egyáltalán miért cseng úgy a hangom, mint egy gyereké, aki titokban nyalakodott a lekvárból? - mérgelődött Rachel.
- Bart almát szedett. - Emma egy kosár ropogós, piros gyümölcsöt rakott a fiókos szekrényre. - A saját gyümölcsöskertünkből van. Kóstoljon meg egyet! - Nem, köszönöm, én... -Amikor Rachel meglátta Emma jóságos mosolyát, mégis vett egyet. Köszönöm, Emma, nagyon kedves. - Annyit eszik csak, mint egy cinke, Miss Cooper. Ez nem egészséges. - Az utóbbi időben nincs nagy étvágyam. Ez valószínűleg attól van, hogy nincs semmi dolgom. - Rachel becsukta a könyvét. - Utánanézek Jamie-nek. - Éppen most voltam nála. Mélyen alszik. - Emma megértően mosolygott. - De nyugodtan nézzen csak utána. - Rendben van, Emma. Talán el kellene mennem egy kicsit sétálni. Igaza van, csodálatos napunk van. - Jó gondolat, Miss Cooper. Majd én gondoskodom a gyerekről, ha felébred. Természetesen - gondolta Rachel, miközben felvette a kabátját. Még csak néhány nap múlt el, mégis az volt az érzése, hogy Jamie kicsúszott a kezéből. - Igaz, Emma jól gondozza - elmélkedett Rachel, és a zsebébe dugott egy almát. - Bár ő az, aki Jamie-t reggel felöltözteti, aki leviszi és megeteti, de én mindig ott lehetek. Arra is ügyel, hogy sokat lehessek együtt Jamie-vel. Valószínűleg azt is neki köszönhetem, hogy Jamie esténként az enyém. - Nem tudom elaltatni a kicsit - közölte Emma aggódó arccal Daviddel már az első este. Mindig az anyját kérdezi. Nem kerülte el David figyelmét, hogy Rachel erre a közlésre jéggé dermedt. - Rendben van, Emma. Ma este Miss Cooper fog gondoskodni róla - döntötte el végül. Ez a kivétel rendszerré vált, mert David esténként túl ritkán volt otthon ahhoz, hogy ellenvetése legyen. Emma pedig hallgatólagosan elismerte ezt az új szabályt. Rachel néha azon gondolkodott, vajon David elfelejtette volna, hogy ő egyáltalán a házban van? Úgy tűnt, arról is megfeledkezett, hogy a holmiját elhozassa New Yorkból. Jamie holmija megérkezett, és hozzá még számtalan csomag, drága gyerekruhákkal. De Rachel hiába várakozott. - David azt akarja, hogy én kérjem? Ez rá vallana - gondolta Rachel. - Könyörögnöm kellett, hogy Jamie-vel maradhassak, könyörögnöm kell, hogy játszhassak vele: David számára szemlátomást szórakozást jelent, hogy megalázkodom. Hiszen mást nem is akart elérni azzal a csókkal az istállóban. Arra várhat ítéletnapig! Én nem kérek tőle semmit! - Dühösen gázolt a fűben. - Ehhez előbb rongyokban kellene lehullania a ruhadarabjaimnak! - A pokolba, nem látsz a szemedtől?! Az éles hang ostorcsapásként érte Rachelt, és oldalra tántorodott, amikor egy ló - olyan fekete, mint a sötét éjszaka - ágaskodott fel előtte. A ló izgatottan nyerített, és idegesen ficánkolt a lovasa alatt. David komor arccal nézett le Rachelre. - Ezt én is éppen úgy kérdezhetném - mondta Rachel, mihelyt megint magához tért. - El akar taposni? - New Yorkban is ilyen vakon futkározol? - kérdezte David. - Csodálom, hogy élve átjutsz az utca egyik oldaláról a másikra! - Én meg azon csodálkozom, hogy még nem ölt meg senkit. - Mélyen a nadrágja zsebébe csúsztatta a kezeit. - Egyébként képzelje, általában gond nélkül kelek át az utcán. Sőt, a Central Parkbeli lovasúton is nehézség nélkül átjutok. De ott táblák figyelmeztetnek arra, hogy az ember önmaga hibás abban, ha egy ló eltapossa. - Embereket lerohanni, ez nem Abdullah stílusa. - David előrehajolt, és megveregette az állat nyakát. A csődör idegesen felhorkant. - Csak nyugalom, öregem. - Aztán Rachelre nézett, és összeráncolta a homlokát. - Szépen megijesztetted a lovamat. - Őszintén sajnálom - mondta Rachel gúnyosan. - Fogalmazzak írásbeli bocsánatkérést? - Elegendő, ha megsimogatod az orrát. Könnyen ki lehet engesztelni.
Rachel kétkedőn a lóra nézett, és megrázta a fejét. - Nem szoktam bocsánatot kérni azoktól az állatoktól, melyek az életemre törnek. Abdullah beszélgethet a sólyommal, ők ketten biztosan sokat tudnak mesélni egymásnak. Jó napot! Rachel sarkon fordult, és energikus léptekkel a ház felé indult. Megpróbált nem figyelni a paták tompa zajára. A ló pofájának durva lökdösődését mindenesetre nem lehetett nem figyelembe venni. - A ló hagyjon nekem békét - mondta Rachel olyan hanyagul, amennyire csak lehetséges, és azon fáradozott, hogy kikerülje a lökdösődő állatot. - Nem tehetek ellene semmit, Rachel. Kedvel téged. - Meg vagyok hatva! De mondja meg neki, hogy az érzései nem találnak viszonzásra... Hé! tiltakozott Rachel, amikor a ló megint hátba taszította. - Mr. Griffin... - David! Ebben legalább megegyeztünk. Ez egyértelmű célzás volt az istállóbeli jelenetre. Rachel elpirult. Szerencsére háttal állt Davidnek. - Sajnálom, nem akartalak téged és ezt a... hogy is hívjákot... zavarni... - Abdullah. És nem minket Rachel. Abdullah és én... - Amikor David látta, hogy a csődör Rachel kabátzsebébe dugja a fejét, nem tudott tovább beszélni a nevetéstől. - Szétszakítja a kabátomat - mondta Rachel dühösen, és David felé forl dúlt. - Mondd meg neki... - Mondd meg neki te magad! De aligha fogja megérteni, hogy miért dugod el előle azt az ínyencfalatot. - Ínyencfalatot? - Kérdezte Rachel. A csődör nem tágított. - De hát mit beszélsz? Én... - Megakadt, amikor Abdullah diadalmasan felemelte a fejét. A fogai között azt az almát tartotta, amit Rachel Emmától kapott. Látható élvezettel szétmorzsolta az édes zsákmányt, és nagy megelégedéssel forgatta fekete szemeit. Rachelnek nevetnie kellett. - Te egy tolvaj vagy, Abdullah! Ez volt az uzsonnám. David leszállt a nyeregből. - Bolondul a cukorért meg az almáért - mondta, és megveregette a ló nyakát. - Ezt nem fogod megbánni, Rachel. Egész életre szóló barátot szereztél. - Nincs több - mondta Rachel mosolyogva, amikor Abdullah odament hozzá, és még egyszer megvizsgálta a zsebét. - Sajnálom, hogy elszakította a zsebedet. - David végigcsúsztatta az ujjait az anyagon. - Ott alul a szegélynél. Érintése alig volt érezhető, mégis idegessé tette Rachelt. - Majd megvarrom - válaszolta -, végül is csak ez az egy kabátom van. Észrevette, amint David végigmérte, a kitaposott cipőktől a szétszakadt kabátig. Aztán hangosan felnevetett. Le kellett volna harapnom a nyelvemet - gondolta Rachel dühösen. - Hiszen nem akartam erről szólni! - Ez egyáltalán nem komikus - mondta ridegen. - Szükségem van a ruháimra. David megfogta Rachel kezét, és magához húzta őt. - Rachel, sajnálom. Tényleg nincs itt más, amit felvehetnél? - Nem tudtad? David beletúrt a hajába. - Természetesen nem. Annyira el voltam foglalva a munkámmal, hogy... az ördögbe, miért nem szóltál? Rachel vállat vont. - Tudom, hogy kerülsz engem, de legalább Emmának elmondhattad volna. - Én nem kerülöm magát, Mr. Griffin.
- David - javította ki ismét. - Így is boldogultam. Emma megmutatta nekem, hol van a mosókonyha. - Milyen embernek tartasz te engem egyáltalán? - David a fejét rázta, és egy lépéssel hátrább lépett. Megint Rachelre nézett. Mellei emelkedtek és süllyedtek nyugtalan légzése közben. - Tele vagy meglepetésekkel - mondta David lágy hangon. - Caroline soha nem forgolódott volna napokig ugyanabban az ütött-kopott szerelésben. - Ez igaz - tiltakozott Rachel, és megpróbálta kiszabadítani a kezét David szorításából. - De Caroline valószínűleg arra is képes lett volna, hogy rongyokban is szívdöglesztően nézzen ki. Hiszen már mondtam, hogy alapvetően különböztünk egymástól... - Caroline fennhangon tiltakozott volna. - David egy lépéssel közelebb ment Rachelhez, és állhatatosan a szemébe nézett. - Téged nem érdekelnek az ilyen dolgok, Rachel? A kérdés kínosan érintette Rachelt. - Mit foglalkozik állandóan a külsőmmel - kérdezte önmagától. - Mondtam, hogy kimostam a holmimat. Nem nézek ki úgy, mintha éppen egy divatlapból léptem volna ki, de tiszta vagyok. És mégiscsak ez a lényeg. Jamie... David mosolygott, és elengedte Abdullah gyeplőjét. - Közben nem is gondoltam Jamie-re. - Kezével megérintette Rachel arcát. - Inkább magamra gondolok. - Tényleg a Griffin-ház szégyene vagyok? Nyugalom, a szobámban maradok, senki nem fog látni. David hangja hirtelen élessé vált. - A Golden Roosterben éppen elég ember látott. - A hüvelyk- és mutatóujjával megfogta Rachel állát. - Milyen érzés volt, hogy az összes férfi bámult? Nem jelentett semmit? Nem nehéz kitalálni, hogy mire gondoltak közben a fickók a piszkos fantáziájukkal. - Azt, hogy mire gondoltak ezek a fickók, minden bizonnyal te tudod a legjobban. Hiszen te magad is órákon át bámultál engem! David arca elsötétült. Átható pillantást vetett Rachelre. Rachel kényszerítette magát, hogy ne kerülje ki a tekintetét. Amikor azonban egy leheletnyi mosolyt vett észre David ajkain, meglepődött. - Talán igazad van - szólt a férfi elgondolkodva. - És most meg vagy döbbenve azon, hogy az igazi Rachel más? - Rachelnek sikerült kiszabadulnia David szorításából. - Sosem szabad egy könyvet a borítója alapján megítélni. - Minden szituációra készen tartasz egy ilyen bölcsességet? Rachel csípőre tette a kezét. - Ezt is komikusnak találod? David mosolyából széles vigyor lett. - Csak szokatlan ilyen közmondásokat hallani tőled. Mármint valakitől, aki olyan fiatal, mint te. - De hiszen nem vagyok már gyerek! - Ó, bocsánat! Az idősebb generáció nevében szólsz - gúnyolódott David. - A közmondásokat a nagyanyámtól hallottam. Ha belegondolunk, mindegyiknek megvan a maga értelme - védekezett Rachel. - Jól van, igazad van. - David hátralépett. - Soha nem mondtam, hogy csalódtam volna az igazi Rachel Cooperben. Ellenkezőleg, jobban kedvelem, mint vártam. - Értem. Azt gondoltad, hogy soha nem fogod szeretni őt. David nevetett. - Nos, Rachel Cooper, mihez kezdtél magaddal az utóbbi napokban? Hiányolod a várost? A témaváltás teljesen váratlan volt. - Természetesen hiányolom - válaszolta Rachel gondolkodás nélkül. De aztán megrázta a fejét. Ostobaság lenne azt állítani, hogy hiányolja a parányi lakást és Manhattan szűk utcáit,
ahol még most, az utolsó őszi napokban is elviselhetetlen volt a hőség. - Nem - ismerte be. Nem különösebben. - És az állásod? Feltételezem, az sem hiányzik. Rachel a nadrágzsebébe süllyesztette a kezét, és egy fűszálat rágcsálva elindult a mezőn csak úgy toronyiránt. David kantárszáron fogta Abdullahot, és Rachelhez csatlakozott. - Látja, Mr. Griffin... - Hiszen tegeződünk. Állandóan emlékeztetnem kell rá téged? - Ugye nem kívánod tőlem, hogy köszönetet mondjak neked az ittlétemért? A lakásom szegényes odú ugyan, és az állásom is rémes, de azért korántsem vagyok boldog amiatt, hogy itt lehetek. Idáig mindennek értelme volt. Egészen addig, amíg te elhatároztad, hogy elhozod Jamie-t. Gyűlöltem a Golden Roostert, de pénzt hozott. Keményen dolgoztam, de az idő szinte röpült. Én... - Emma mondta, hogy itt sem tudsz ölbe tett kézzel ülni. Segítettél a kalácssütésnél. - Én csak hasznossá akartam tenni magam. Megsértettem talán valami íratlan törvényt? David elhúzta a száját. - Te egy rossz különcnek tartasz engem, igaz? Nem, nem szegtél meg egyetlen szabályt sem. Én csak azt akarom, hogy Jamie függetlenebb legyen tőled. Szörnyeteg vagyok azért, mert a fiamat akarom? - Miért nem jutott eszedbe már hónapokkal ezelőtt a fiad? - kérdezte Rachel keserűen. David megfogta Rachel kezét, és kényszerítette, hogy ránézzen. - Ezen igazán nem tudok kiigazodni. Gyűlölsz amiatt, mert nem akartam őt, de gyűlölsz amiatt is, mert akarom őt. - Rögtön gondoskodhattál volna róla. Amikor Caroline terhes lett. - Megint témánál vagyunk! Honnan a csudából tudhattam volna, hogy tőlem esett teherbe? válaszolta David dühösen. - Minden férfi New Yorkban... - Ne merészeld... - fenyegette Rachel. - Egyszer meg kell mondani. Tucatnyi férfi volt előttem, és tucatnyi... - Mindaz a düh, ami az elmúlt napokban felhalmozódott Rachelben, most kitört belőle. - Hazudsz! -kiabálta, és pofon vágta Davidét. - Caroline nem tartozott az ilyenfajta nők közé! David végigsimította az arcát, ahol Rachel ütése tűzpiros lenyomatot hagyott maga után. - De - mondta halkan, és megpróbálta elkapni Rachel pillantását. - Az olyan fajta nők közé tartozott. Ezt tudnod kell. Mindenki tudja. Megértem, hogy szeretted őt, de ez mit sem változtat az igazságon. Egy örökkévalóságig nem csaphatod be magadat. Rachel lehorgasztotta a fejét. - Nincs értelme vitatkozni erről. Ő nincs többé köztünk. Csak a jelen számít. - Ez igaz. - El tudod képzelni, milyen sokat jelent számomra Jamie? David elengedte Rachel csuklóját. - Ezt úgy kérdezed, mintha te lennél az egyetlen ember a világon, aki ebben a kérdésben érintett. - Tudom, te vagy az apja. De én szeretem őt. Én... - Akkor ne légy olyan önző. Azt szeretnéd, hogy az apja nélkül nőjön fel? - Nem - ismerte el Rachel. - De miért vártál ilyen sokáig? Néhány hónappal ezelőtt még mindent szívesen elhittem volna neked. - Rendben - mondta David nyersen. Megint megfogta Rachel kezét. - Vissza kell vinnem Abdullahot az istállóba. Kísérj el, Rachel. Talán tényleg megérett az idő arra, hogy egy kicsit többet meséljek neked. Rachel meg volt lepődve, de nem szólt semmit. Jó ideig némán haladtak egymás mellett az istálló felé. David mély lélegzetet vett. - Nem hittem el Caroline-nak, hogy tőlem esett teherbe - mondta végül de ezt már tudod.
- Pedig hinned kellett volna neki. Ilyen komoly dolgokban Caroline soha nem hazudott. - Nem akarok vitatkozni veled, Rachel - vágta el a témát David. - Amikor hallottam, hogy Caroline meghalt, elkezdtem töprengeni azon, hogy mi lesz a gyerekkel. - A hangja olyan halk lett, hogy Rachelnek közelebb kellett hozzá mennie ahhoz, hogy hallhassa. - Mindaz, ami itt van, nem volt mindig az enyém. Volt idő, amikor csak annyi vagyonom volt, amennyi rajtam volt. Rachel várta a további magyarázatot, de úgy tűnt, hogy David ennyiben akarja hagyni ezt a rejtélyes kijelentését. - Értem már, hogy mindent meg akarsz osztani Jamie-vel - mondta Rachel lágyan. - Nem veszem tőled rossz néven, hogy örököst kívánsz. David szorítása annyira erős lett, hogy Rachelnek eltorzult az arca a fájdalomtól. - Azt hiszed, hogy ez minden, amit akarok? - David keserűen felnevetett. - Azt akarom, hogy a fiúnak apja legyen. Tudod, én magam is apa nélkül nőttem fel. A szomorú emlékek komorrá tették az arcát. Rachel automatikusan kinyújtotta utána a kezét, de az utolsó pillanatban visszahúzta. - Sajnálom, David. - A férfi neve először hagyta el könnyedén az ajkait. - Nincs szükségem részvétre - mondta David, és a hangja elutasítóan csengett. - Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem tudhattam... - Senki nem tudja. És senkinek semmi köze hozzá. Neked is csak azért mondtam el, hogy jobban megérts. - Mélyet sóhajtott, és olyan mozdulattal túrt bele a hajába, ami Rachel számára időközben ismerős lett. - Ezzel csak azt akarom mondani, hogy most szükségem van a fiúra. Amikor mindent elterveztem, még nem ismertelek. Azt gondoltam, hogy olyan vagy, mint... Rachel pillantása elsötétült. - Rendben van, Rachel, ne vitatkozzunk róla. Csak tudnod kell azt, hogy sajnálom, ha bánatot okozok neked. Rachel reménysugarat látott. - Komolyan gondolod, David? David bólintott. - Akkor biztosan találunk valami megoldást, nem igaz? Nem kell eltűnnöm Jamie életéből. Rachel David karjára tetté a kezét. - Találunk megoldást, biztosan. - Itt vagy, David? Mindenütt kerestelek. - Az éles női hang csengése Rachel és David számára olyan volt, mint a hideg zuhany. David úgy állt ott, mint akit rajtakaptak valamin. - Vanessa!? Mit csinálsz te itt? Rachel a vékony, elegánsan öltözött nőt nézte, aki feléjük közeledett. Rachel öntudatlanul megigazította a haját, és megpróbálta eltakarni a szakadást a kabátján. A nő leereszkedőn mosolygott. - Maga minden bizonnyal Rachel - mondta üdvözlésül. - Igen, én... A nő mosolya szélesebb lett. - Nagyon örülök, Rachel. Miss Walters vagyok. Ez a megfogalmazás finom, de pontos utalás volt arra, hogy Rachel státusza egy alkalmazott státusza volt. Rachel levette a kezét David karjáról, és hátralépett egy lépést. - Jamie már biztosan felébredt, megnézem. - Észre lehetett venni az elbizonytalanodást a hangjában. - Rachel... A nő Abdullahot simogatta, aztán belekarolt Davidbe. - Hagyd, hadd menjen, David. Máskor is megmutathatod neki a birtokot. Ha most nem sietünk, soha nem leszünk kész hat óráig. És megígérted nekem, hogy pontos leszel. Látványosan Davidre támaszkodott. - Ideje megfürdetni Jamie-t. Mennem kell - hebegte Rachel.
- Még beszélnünk kell egymással. Rachel, én... - Nem fogok semmi tilosat tenni - mondta Rachel szertartásosan. - Nem kell gondot csinálnod magadnak. - Rachel, várj... - David, kérlek, hagyd, hogy végezze a munkáját. - Vanessa Walters arcára negédes mosoly ült, és David vállaira hajtotta a fejét. - Elvisszük Abdullahot az istállóba, aztán felmegyünk hozzád. Amíg lezuhanyozol, összeszedem a dolgokat ma estére. Én a kék öltönyödre szavaznék. Abban mindig olyan elegáns vagy - susogta. Rachelnek könnyek szöktek a szemébe, amikor a ház felé indult. Tágas szobáját először látta börtön helyett menedéknek. 5. FEJEZET - Emma? Emma! - Rachel hangja elfulladt a futástól, amikor beviharzott a konyhába. A házvezetőnő éppen zöldséget tisztított. - Valami baj van, Miss Cooper? - kérdezte. - Mondhatnám úgy is. Éppen lefektettem Jamie-t, és amikor visszajöttem, tele volt kartondobozzal az ágyam. A házvezetőnő felhúzta a szemöldökét, és bólintott. - Ja, igen, már délután meghozták őket, amikor kint játszott Jamie-vel. A Lord Taylortól jött. - Tudom, hogy honnan hozták - mondta Rachel indulatosan -, olvasni tudok. Mr. Griffin rendelte meg ezeket a holmikat? A házvezetőnő vállat vont. - Azt hiszem, Miss Cooper. - El kell őket vinni innen. Megmondtam Bartnak, hogy adja tovább Mr. Griffinnek, hogy... Kérem, hívja fel a céget maga, és utasítsa őket. - Attól félek, hogy ezt nem tehetem. - Akkor majd én magam hívom fel őket. - Megpróbálhatja, Miss Cooper, de a Lord Taylor Mr. Griffintól személyesen akarja majd hallani, hogy a csomagokra még sincs szükség. Rachel a fejét csóválta. Tudta, hogy értelmetlen dolog volt Emmával vitatkozni. - Éppoly értelmetlen, mint a ma reggeli vitám Barttal- gondolta Rachel, miközben felfelé ment a lépcsőn a szobájába. A komornyik már reggel nyolc órakor kopogtatott Rachel ajtaján. - Ki az? - kérdezte Rachel. Jamie-t Emma már egy órával ezelőtt elvitte a gyerekszobából. - Bart. Hírem van a maga számára, Miss Cooper. Rachel résnyire nyitotta az ajtót. - Jó reggelt, Bart. Mi történt? - Jó reggelt, Miss Cooper - válaszolta Bárt udvariasan. - Mr. Griffin azt mondta, kérdezzem meg magától, hogy most vagy később álljak elő az autóval. Rachel tetőtől talpig végigmérte a férfit, kifejezéstelen arcától sötét zakóján, pengeéles nadrágélén át egészen a tükörfényes fekete cipőjéig. Önkéntelenül még jobban elbújt az ajtó mögött, hogy eltakarja meztelen lábát, és napról napra kopottabbá váló öltözékét. - Az autóval? Minek kell nekem az autó? - Hogy bevásárolni menjünk, Miss Cooper. Ha Manhattanbe akar menni, akkor hamarosan el kell indulnunk. - De hát mit kell vennem, Bárt? Mr. Griffinnek az a véleménye, hogy Jamie-nek szüksége van valamire? A férfi a fejét rázta. - Ruhatárat kell beszereznie magának, Miss Cooper. Mr. Griffin úgy véli, hogy talán a Lord Taylornál találna valami megfelelőt. Nem messze innen van egy új üzletük.
- Értem. De megmondhatja Mr. Griffinnek, hogy nem akarok a Lord Taylorhoz menni. Mondja meg neki... Bárt bólintott. - Miss Walters azt is mondta, hogy maga valószínűleg előnyben részesítené a Sears-t. - Ezt mondta? - kérdezte Rachel. Sértette, ha valaki azt feltételezte róla, hogy nincsen ízlése. Megmondhatja Mr. Griffinnek és Miss Waltersnek, hogy mindketten tévednek. Én nem akarok vásárolni. Megvan a magam ruhatára. Rachel érezte Bárt vizsgáló tekintetét. - Nem azt ajánlotta fel nekem, hogy elvisz a városba? A komornyik bólintott, és elégedetten mosolygott. - Nagyon jó. A lakásom a Manhattan déli részén van. Szívesen elhoznám a ruháimat. Bárt a fejét csóválta. - Sajnálom, de ezt nem tehetem. Mr. Griffin kifejezetten bevásárlásról beszélt. Ha magának más terve van, azt vele kell megbeszélnie, Miss Cooper. Rachel udvariasan mosolygott. - Rendben. Mindenesetre nagyon köszönöm, Bart. Arany kalitkába vagyok zárva, és David Griffin az őr - gondolta Rachel, és körülnézett a fényűzően berendezett helyiségben. Dühösen bújt bele a cipőjébe. - Ez a fickó mégsem tarthat itt fogva engem! Lemegyek, és megmondom neki a véleményemet. Az autója még a bejárat előtt áll. Már a kezében volt a kilincs, amikor meggondolta magát. Kedves Rachel, hiszen szabadon elmehetsz, amikor csak akarsz - válaszolná valószínűleg hideg mosollyal David. Rachel leült az ágyra és várt, amíg hallotta elmenni az autót. A kísértés, hogy megkockáztasson egy pillantást az ablakból, hogy vajon egyedül vagy Vanessával együtt ment-e el, erős volt, de Rachel ellenállt neki. Végül is mi jelentősége volt annak, hogy a nő itt töltötte-e az éjszakát, vagy nem? Daviddel együtt csak hajnalban jöttek haza. David legalább azt megengedte Rachelnek, hogy több időt töltsön együtt Jamie-vel. Emma egyetlen szót sem szólt, amikor Rachel délután elvitte sétálni. És amikor visszajöttek, ott voltak az ágyán ezek a csomagok. Időközben csaknem fél hét lett. Itt volt az ideje annak, hogy Rachel a szobájába vigye a vacsoráját. Valószínűleg David Griffin is hamarosan hazajön. Rachel felállt, és az ajtó felé indult, félúton azonban megbotlott. A cipőtalpa önállósította magát. Rachel visszaszökdécselt az ágyhoz, leült, és a lábára meredt. A gumitalp úgy lógott lefelé, mint egy kutya nyelve meleg nyári napon. - Csodálatos - morogta Rachel. - Már csak éppen ez hiányzott! A tükörbe pillantott. Most aztán igazán tökéletesen nézett ki! A pulóvere kinyúlt, a farmere kopott és elnyűtt volt. Rachel pillantása önkéntelenül a csomagokra vándorolt. Ez a Walters tehát azt hiszi, hogy én a Sears-nél vásárolok - gondolta Rachel. - Davidnek van igaza: én inkább a Lord Taylor klasszikus eleganciáját részesítem előnyben a Sears kihívó tarkaságával szemben. - Ez a férfi néha valóban különösen viselkedik - vélekedett Rachel. - A sólyom bizonyos helyzetekben úgy tűnik, galambbá változik. - Ő az ellenségem - mondta Rachel hangosan. A csomagokat nézte. És ha legközelebb látom, megmondom neki, hogy a kalapjára tűzheti ezeket a holmikat. Természetesen leküzdhette volna a büszkeségét, és megköszönhette volna David figyelmességét. Szalonnával szokás egeret fogni mondaná most talán a nagyanyja. Rachel az egyik csomag után nyúlt, és felnyitotta a tetejét. Fehér selyempapírba göngyölve egy galambszürke kasmírruha volt benne. Rachel kivette a dobozból, és végigcsúsztatta ujjai közt a puha anyagot. Éppen a megfelelő méret volt, és a színe gyönyörű. - Senkinek sem ártok vele, ha egyszer felveszem - határozta el Rachel. - Csak egy vagy legfeljebb két percre. Rachel épp a tükör előtt pózolt, amikor valaki hirtelen kopogott. Gyorsan a pulóverjéért kapott, és védőpajzsként tartotta maga elé mielőtt résnyire kinyitotta volna az ajtót. Emma mosolygott rá.
- David Griffin azt üzeni, hogy készen van a vacsora. - Itthon van ma este? A házvezetőnő bólintott. - Nem tudja, hogy én mindig a szobámban vacsorázom? - Azt üzente, hogy vacsora előtt egy aperitifet szeretne meginni magával a teraszon. - Emma, azt mondtam... - A kisfiú alszik. Miatta nem kell aggódnia. Talán vigyen magával egy sálat vagy egy pulóvert, mert hűvös az éjszaka. - Emma, hogy csinálja, hogy mindig csak azt hallja meg, amit meg akar hallani? Azt mondtam... - Hallottam, Miss Cooper. De azt teszem, amivel megbíztak. - Emma még közelebb hajolt Rachelhez. - Nem szabad több tálcát felhoznom magának suttogta. - Lent kell ennie. - Ezt mondta? - Rachel hangja jéghidegen csengett. - Köszönöm, Emma. Ezt majd még meglátjuk. Rachel becsukta az ajtót, és háttal nekitámaszkodott. - Ez a fickó tényleg azt gondolja, hogy mindenki aszerint táncol, ahogyan ő fütyül. Ami engem illet, én ugyan nem! - Keze remegett a dühtől, amikor levette a ruhát, és ismét felvette a farmerját. De ostoba módon a nagylábujja elakadt a merev anyagban, és felszakította a nadrág szárát, egészen a szegélyig. Rachel dühösen vágta a sarokba. Kelletlenül jártatta végig tekintetét ismét a kasmírruhán. Mitagadás, szép volt, s a többi doboztartalma is kitűnő ízlésről árulkodott. Rachel nejlonharisnyát húzott, és belelépett egy szürkés körömcipőbe, mely a legfinomabb kecskebórből készült. A teraszra mégis ingerülten érkezett. - Nem fogta fel, hogy mit mondtam ma reggel Bartnak? - fakadt ki. - Van saját ruhatáram a lakásomon. Csak el kell jönnie velem valakinek érte. David a terasz szélén állt, és azt figyelte, hogyan bukik le a nap a hegyek mögé. Amikor meghallotta Rachel hangját, mosolyogva megfordult. - Jó estét, Rachel. Milyen kedves, hogy megosztod velem a társaságodat a vacsoránál. - Kíméljen meg a játszadozásaitól, Mr. Griffin! - Rossz a névmemóriád, vagy ilyen nehéz megjegyezni a keresztnevemet? - Gyűlölöm, hogy nem dönthetek magam! Megparancsolod, hogy veled vacsorázzam. Megparancsolod, hogy felvegyem ezt itt... - Csodálatosan áll rajtad, Rachel. De a legnagyobb jóakarattal sem tudok visszaemlékezni arra, hogy elrendeltem volna, hogy ma ezt vedd fel. Bár, ami azt illeti, én is ezt választottam volna... - Hagyd abba! - förmedt rá Rachel. - Pontosan tudod, hogy miről beszélek. Elrendelted, hogy veled kell ennem. - Én csak azt mondtam Emmának: itt az ideje, hogy hozzászokj a házirendhez. Amikor este itthon vagyok, akkor nyolc órakor van vacsora. Az ebédlőben. - Én szívesebben eszem a saját szobámban. David elfordult, és megfogott egy üveg bort, ami egy kis asztalon állt. - Minthogy a fiammal töltöd a napot, elvárom, hogy megtudjam tőled, hogyan fejlődik. Ehhez a vacsora a legjobb alkalom. - Rendben. És mi van a ruhámmal? A saját dolgaimat akarom. - Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint gondolod. A tulajdonos másnak adta bérbe a lakásodat. Elfelejtetted erre a hónapra kifizetni a bérleti díjat. Azt mondja, hogy a holmid a pincében van elraktározva, de nem tudta pontosan, hogy ott lent melyik láda a tied. Aligha tudtam volna mindet idehozni. - Ezt megmondhattad volna - mondta Rachel megszeppenve. - Én is csak délután tudtam meg. Ezután telefonáltam a Lord Taylornak. - Legalább hagyhattad volna, hogy én magam keressek valamit magamnak.
David pillantása végigfutott Rachelen. - Miért? Nem tetszik a választék, amit találtam neked? Rachel bólintott. - Ó, nagyon is! De én nem engedhetek meg magamnak ilyen drága holmikat. - Rachel elpirult. - Miss Waltersnek igaza volt. A Sears tényleg megfelelőbb lett volna. - Vanessának meg kell tanulnia, hogy visszahúzza a karmait - mondta David, miközben kinyitotta az üveget. - Ebből ne csinálj gondot magadnak. Tekintsd úgy, mint azoknak a juttatásoknak egy részét, amik az új állásoddal járnak. - Nem fogadhatom el. David megtöltött két poharat vörösborral, és az egyiket Rachelnek nyújtotta. - Hogyhogy nem? A Golden Rooster-beli állásodnak is voltak bizonyos kedvezményei: betegbiztosítás, járadékbiztosítás és így tovább. Rachel erőltetetten nevetett. - Az egyetlen, amit kaptunk, a megmaradt szendvicsek voltak. - Akkor itt jobb szociális juttatások ígérkeznek. Tekintsd így. - David belekortyolt a borba, és poharának pereme felett Rachelre mosolygott. - Jó minden? - Azt hiszem, igen. Miss Walters a megfelelő méretet kereste ki. Neki is meg kell köszönnöm. David mosolya szélesebb lett. - Engem illet a köszönet. Örülök, hogy jól becsültem. Rachel az értékes fehérneműre gondolt, amelyet az egyik dobozban talált, és elpirult. - Milyen bor ez? - terelte másra a szót. - Nem hiszem, hogy a Roosterben rajta lett volna az itallapon. David nevetett. - Én egészen biztos vagyok benne, hogy nem. 59-es évjáratú burgundi. A múlt hónapban hoztam Franciaországból. Töltsek még? - Nem, köszönöm. A bor könnyen a fejembe száll. - Rachel a teraszt körülvevő kőpárkánynak támaszkodott, és a hegyek felé nézett. - Sokat utazol? - Többet, mint amennyi néha jól esik. Nem szívesen vagyok sokáig távol innen. A birtok csak néhány éve van a tulajdonomban, és csak most kezdem itthon érezni magam. Rachel a tökéletesen berendezett és mégsem otthonos helyiségekre gondolt. - Egy házból otthont csinálni, eltart egy darabig. Ehhez kevés a legdrágább belsőépítész is. Csak most kapott észbe Rachel, hogy mit mondott. - De a ház igazán lenyűgöző - próbálta megmenteni a helyzetet. - Nem kell mentegetőznöd, igazad van. A ház tökéletes. De túl sokáig laktam sivár hotelszobákban. Alig tudom, mit jelent az igazi otthon. - Te? - nevetett hitetlenkedve Rachel. - Sivár hotelszobákban? - Ez tulajdonképpen még enyhe kifejezés. Az első vállalat, amit átvettem, Pittsburgh-ben volt. Voltál már ott? Rachel a fejét rázta. - A hotelszobám alig volt tisztább, mint a város szénbányái. A levegőben is szénpor volt. Soha nem felejtem el, mit álltam ki azért, hogy megszabaduljak a körmeim alatti piszoktól. - De sikerült. David bólintott. - Minden este egy fél szappanomba és néhány bőrrétegbe került, de sikerült. - Azt mondtad, ez volt az első cég, amit átvettél. - Így van. De a szénpor nem volt újdonság a számomra. - Rachel mellett ő is nekitámaszkodott a kőmellvédnek, és oldalról nézett Rachelre. - A föld alatt dolgoztam huszonegy éves koromig. Három év a szénbányában olyan koszréteget hagy maga után, hogy az ember azt hinné soha nem szabadul meg tőle. Rachel ránézett.
- Bányász? De hiszen te a Wall Streeten dolgozol. Mint pénzügyi zseni vagy híres! David élvezte Rachel álmélkodását, és nevetett. - Nem minden tőzsdeügynök tanult a Harvard egyetemen. Én egyébként kételkedem abban, hogy az egyetem megtanít arra, hogyan kell vállalatot vásárolni. - Ezt egy szénbánya sem teszi. - Ez igaz. - David beletúrt a hajába. - Komisz idők voltak, nem volt más választásom. Tizennyolc éves koromig a nevelőszüleimnél laktam. De mihelyt az ember nagykorú lesz, az állam nem ad több támogatást. Úgyhogy munkahelyet kellett keresnem magamnak. - Nem maradtál a nevelőszüleidnél? David keserűen nevetett. - Nem akarom szétrombolni az illúzióidat, Rachel. De a legtöbb nevelőszülő csak azért a néhány dollárért veszi magához a gyerekeket, amit havonta ezért kap. - Gyámoltalanul vállat vont. - Bocsáss meg, ma este túl sokat beszélek. David megint a hegyek felé fordította a fejét, és az esti nap bíborszínében ragyogó csúcsokat bámulta, anélkül, hogy valamit is látott volna. Rachel pillantása David ápolt kezére esett, és elképzelte piszkosan, töredezett körmökkel. - Ezért hoztad el Jamie-t. Hogy igazi apja legyen. David bólintott. - És hogy mindent megosszak vele. Hogy olyan gyerekkora legyen, amilyet én szerettem volna mindig magamnak. - A hangja rekedt volt. - De én eltökéltem, hogy jutok valamire az életben. Olyan helyen akartam lakni, ahol lehet látni a napot, ahol nevetést lehet hallani. Éveken keresztül napi nyolc órát töltöttem a föld alatt egy vaksötét lyukban, és szenet bányásztam. Rachel tekintete David kicsit hajlott orrára és elhalványult sebhelyére vándorolt. - Ott szerezted a sebhelyedet? David a kezével az orrát tapogatta. - Azt gondolod, hogy bányaszerencsétlenség? - csóválta a fejét. - Nem. Ebből az időből származik ugyan, de egy kis összeütközés emléke. Kegyetlen idők voltak. Amikor tizennyolc éves lettem, egyáltalán nem tartottam olyan kilátástalannak a helyzetemet. De huszonegy évesen többet akartam. - Mit csináltál? David öntudatosan nevetett. - Azt kellett volna kérdezned, mit nem csináltam. Nem adtam ki a pénzemet, mint a többi férfi. Soknak családja volt, akiket támogatniuk kellett, én csak magam voltam. Néhányan ittak, barátnőik voltak... - Csak nem azt akarod mondani, hogy úgy éltél, mint egy szent, hogy pénzt takaríts meg! David most valahogy oldottabbnak látszott. - Nekem mindig szerencsém volt. A nőket soha nem kellett megvásárolnom. - Tehát összespóroltad a pénzedet, és egyszerűen vettél egy vállalatot! Gyerekjáték! - Összespóroltam a pénzemet. Egy éjszaka, amikor úgy éreztem, hogy rám szakad a tető, hagytam magam rábeszélni egy pókerpartira. David karja megérintette Rachelét. Bár Davidén zakó volt, Rachelen pedig kasmírruha, Rachelnek mégis úgy tűnt, hogy érzi David bőrének érintését. Testének forrósága mintha átáramlott volna az övébe. Rachel kényszerítette magát, hogy visszahúzza a karját. Nem tudtam ellenállni neki, hallotta Caroline hangját, egyszerűen nem tudtam... - Értem. - Rachel megpróbálta könnyed hangsúllyal ejteni a szavakat. Az első vállalatodat pókeren nyerted. - Ötszáz dollárt nyertem - javította ki David. - Ez több pénz volt, mint amit addig valaha is láttam. Nem akartam sem a szobámban, sem magamnál tartogatni. Ezért elhatároztam, hogy
bankszámlát nyitok. És a bank felé vezető úton egy ügynökiroda mellett mentem el. Egy reklámtábla azt ígérte az ajtón, hogy az ember befektetéssel megkétszerezheti a pénzét. Besétáltam, leszámoltam a pénzemet az asztalra az ügynöknek, és azt mondtam, fektesse be úgy, hogy gazdaggá tegyen. Az ügynök egy sor javaslatot tett elém. Becsuktam a szememet, és az ujjammal ráböktem az egyikre. David hallgatott. A távolban egy éjszakai madár szólt. - És? Mi történt aztán? Amikor David tovább beszélt, a hangja hideg és fegyelmezett lett. - Néhány évvel később többet értettem az üzlethez, mint az ügynök. És megéreztem, hogy mikor kerül bajba egy vállalkozás. Megtanultam, hogy kell ezt kihasználni. Megtanultam az ilyen cégeket megvásárolni, és az ellenőrzésem alá vonni. Megtanultam az alkalmatlan menedzsereket félretolni, azt is, hogyan kell egyesítéseket lebonyolítani, és a nyereséget hasznot hozóan befektetni. Rachel ránézett. - Persze, nem csupa jószívűségből tetted. - De hiszen nem vagyok felelős a mások sikertelenségéért! Én csak akkor léptem be a jelenetbe... - Amikor eljött a kegyelemdöfés ideje - egészítette ki Rachel. - Ezért is hívnak téged sólyomnak. Rachel látta, hogy az alkonyfényben megcsillannak David fogai. - A sólymok olyanok, mint a legtöbb ragadozó. Azt fogják meg, amit a legkönnyebben meg lehet fogni: az öregeket, a gyengéket és az ostobákat. David áthelyezte a testsúlyát, úgyhogy karja megint érintette Rachelét. - Legközelebb magammal viszlek, amikor röptetem Isist. Ez talán megváltoztatja a sólymokról alkotott rossz véleményedet. David Rachel kezére tette az övét. Rachelen borzongás futott végig. - Félek, ez nem fog sikerülni - mondta halkan. David feléje fordult anélkül, hogy a kezét elengedte volna. Az alkonyatban már csak a férfi körvonalait lehetett látni, de Rachel érezte a tüzet a szemében, érezte testének illatát, és hallotta a légzését. - Sötét van - mondta Rachel gyorsan. - Nem kellene bemenni? A vacsora már biztosan kész. - A sólymoknak is van ismeretlen oldaluk, Rachel - suttogta David. - És alig van ember, aki igazán ismerné őket. - Ez igaz - válaszolta Rachel idegesen. David megérintette a vállát. - Ezzel azt akarod mondani, hogy szívesen tudnál még többet a sólymokról? - Nem - válaszolta Rachel gyorsan, és azt kívánta, bárcsak előbújna a hold, hogy láthatná David arcát. - Tulajdonképpen nem. - Pedig meg kell tenned. - David most egészen közel volt. - Végül is a sólymaim Jamie életének részei lesznek. Képzeld el, mi lesz, ha kérdez tőled valamit az állatokról, és nem tudsz neki felelni! Rachel a megkönnyebbülés hullámait érezte. - Ez azt jelenti, hogy addig vele maradhatok? David hallgatott. Keze Rachel válláról a nyakára csúszott, és lágyan megérintette a nyaki verőeret. - Érzi vajon, hogy tombol a szívem? - kérdezte Rachel önmagától. - Rachel - suttogta David érdes hangon. Rachel hátrálni akart, de a lába mintha megbénult volna. - David! - Megakadt. - Én... - Szeretem, ahogy kimondod a nevemet - mondta David lágyan, miközben Rachel haját és nyakát simogatta. - Mondd még egyszer!
Rachelt pánik fogta el. -David, kérlek... David odahajolt hozzá. - Kérlek, mit? - Rachel érezte forró leheletét az arcán. - Mondd, mit kell tennem, Rachel? Megfogta Rachel kezét, és a mellére szorította. Rachel érezte kalapáló szívverését az ujjai hegyén. - Érzed? Miattad van. Rachel behunyta a szemét, és megpróbált emlékezni arra, ki ez a férfi valójában. - Segíts, Caroline! - könyörgött. - Hagyd abba, kérlek - rimánkodott. - David... - Ezt nem gondolod komolyan. Tudom. - De - ellenkezett Rachel kétségbeesetten. - Akarom! Rachel sóhajtott, amikor David keze átkarolta a derekát. A puha anyagon keresztül érezte a testén David melegségét. - Miért tiltakozol? Miért menekülsz? - kérdezte rekedten. - Tombol a szíved. Te éppen úgy kívánsz engem, mint én téged, Rachel. - Még közelebb szorította őt magához. - Mondd! Hallani akarom! Rachelnek az volt az érzése, hogy lángra lobban. Minden idegszála bőrének minden millimétere mintha lángokban állt volna. Hirtelen felkapcsolták a lámpát az ebédlőben, és kinyílt a terasz ajtaja. Rachel kipördült David öleléséből. Emma hangja hozta őt vissza a valóságba. - Mr. Griffin? Ne haragudjon, hogy zavarom, de Jamie sír. Semmi komoly. Talán jön a foga. Biztosan megvigasztalódna, ha Miss Cooper megnézné David bólintott. - Megyünk mind a ketten. Köszönöm, Jamie - gondolta Rachel, amikor felfelé mentek a lépcsőn. De egy belső hang azt mondta neki, hogy legjobb esetben is csak lélegzetvételnyi szünethez jutott. 6. FEJEZET A kora reggeli csendben Rachel olyan halkan lopódzott lefelé az ívelt lépcsőn, amilyen halkan csak lehetett. Az első napsugarak, amelyek a tetőablakon keresztül a hallba áradtak, bearanyozták a zöld növényeket és az üvegasztalokat. Hét óra múlt. Jamie fél éjszaka sírt, de aztán kimerülten elaludt. Rachel is kimerült volt, de átélt már néhány ilyen éjszakát. Egy-két óra alvás és egy hideg fürdő után ezúttal is ismét ébernek érezte magát. Egy csésze kávé és egy adag tükörtojás megint lendületbe hozná. Emmának már a konyhában kell lennie - gondolta Rachel, amikor megcsapta az orrát a kávé, a pirítós és a sült sonka illata. A gyomra várakozásteljesen korgott, amikor kinyitotta a konyhaajtót. - Jó reggelt, Emma, azt gondoltam, hogy még alszik... - Zavartan elhallgatott, amikor Emma helyén Davidét fedezte fel. A férfi nevetett. - Még alszik is. Neked is ezt kellene tenned. Hosszú éjszaka volt. - Mezítláb, rövid sportnadrágban és fehér pólóban állt a tűzhely előtt. Az inge a testéhez tapadt, sötét haja nedves volt, mint Rachelé. - Futottam néhány mérföldet, hogy felébredjek. Most farkaséhes vagyok. A sonka sistergett a serpenyőben. David a tűzhely felé fordult, villával kihalászta a már ropogós darabokat, és egy tányérra rakta őket. Rachel figyelte vállizmainak mozgását a szoros póló alatt. - Én is éhes vagyok. Azért jöttem le, mert reggelit akartam csinálni. Tekintete a reggelizőasztalra vándorolt, ami egy személy részére volt megterítve, aztán megint Davidre nézett. A nagy, világos helyiség hirtelen túl kicsinek bizonyult kettejük számára. - Később is visszajöhetek.
- Ne légy ostoba, Rachel. Kettőnknek is elég, amit itt összeügyeskedtem. - Megint visszafordult a tűzhely felé, és szakszerűen megfordított egy egész sor aranybarna omlettet. - Tölts már magadnak egy csésze kávét - mondta, és a fakanállal az asztalra mutatott. A kávé és a sonka illata végül mégis meggyőzték Rachelt. Még egy terítéket tett az asztalra, és a székre huppant. - Biztos voltam benne, hogy az enyém lesz a konyha - mondta, miközben kávét töltött. Emma biztosan teljesen ki van merülve. Rád pedig egyáltalán nem számítottam. David kikapcsolta a tűzhelyt, és rámosolygott Rachelre. - Olyan rosszul festek ezen a helyen? Elismerem, hogy sokáig nem csináltam, de egyáltalán nem érzem rosszul magam a konyhában. Milyen a kávé? Nem túl erős? - Nem, finom. Éppen ilyenre van most szükségem. Végül is fél éjszaka talpon voltunk. David két tányérra rakta az omlettet és a sonkát, és az asztalhoz vitte. - A fiam nem hagyott nekünk más választást - mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. Két fog egyszerre, hiszen ez díjazásra érdemes! Jókedvűen nevetett, és Rachelfelé nyújtotta az egyik tányért. - Rajta, Rachel, kapd be! Emma soha nem bocsátaná meg nekem, ha hagynálak éhen halni. David vele szemben leült a székre, és nézte, amint Rachel ketchupot öntött az omlettre, és feldarabolta. - Nos? - kérdezte, meg sem várva, hogy Rachel az első falatot lenyelje - Milyen? - Igazán finom - mondta Rachel kellemesen csalódva. - Lindy-recept - mondta David titokzatosan. Rachel nevetett. - Értem. Generációról generációra öröklődik. David a fejét rázta. - Ellesve Miss Lindytől, aki Monongahely Valleyben szénkályhán készítette az omlettet. - Szénkályhán?! David bólintott. - A világ néhány csücskébe még nem vonult be a huszadik század. A hét hat napján ugyanaz a csomós zabkása volt, mint mindenhol. De vasárnaponként... - David sóhajtott, és az arca sóvárgó kifejezést öltött. - ... vasárnaponként Miss Lindy mindig omlettet csinált. Ha becsukom a szemem, szinte érzem az illatát. Rachel nézte, amint David mindkét csészét újra megtöltötte. - Milyen idős voltál akkor? David vállat vont. - Majdnem tizennégy. Elég idős ahhoz, hogy tudjam, nem fog mindig így menni. Rachel mindkét kezével átfogta a csészét. - Ez nehéz kor - jegyezte meg. - Túl fiatal voltál ahhoz, hogy felnőtt légy, de túl idős ahhoz, hogy gyereknek tartsd magad. Caroline tizennégy éves volt, amikor a szüleink... - Rachel zavartan az asztalra nézett, és témát váltott. A ruhákkal kapcsolatban, amiket vettél nekem, szeretném, ha megegyeznénk, hogy hogyan fizethetném ki őket. David a fejét rázta. - Szociális juttatás, hiszen megbeszéltük. Mit akartál mondani Carolineról? Mi volt a szüléitekkel? - Meghaltak - mondta Rachel felsóhajtva. Letette a tányérjára az evőeszközét. - Coloradóban voltak nyaralni. Árvíz volt, és amikor kocsival keresztülhajtottak egy hídon, a víztömeg elsodorta őket. David hátradőlt a székén.
- Ez rettenetes lehetett! Rachel bólintott. - Az volt - válaszolta egyszerűen. - Éppen végeztem a középiskolában. Úgy gondolták, hogy soha nem voltak igazi nászúton, és én éppen elég idős vagyok már ahhoz, hogy néhány hétig gondoskodjam Caroline-ról. - Az emlékezés elszomorította. - Ez nem volt új dolog. Mindig is én voltam a felelős Caroline-ért. Amióta az anyám feleségül ment az apjához. - Rachel Davidre nézett. - De hiszen ismered az összes történetet a gonosz mostohaszülőkről. David bólintott. - Ezek ránk soha nem vonatkoztak-folytatta Rachel. -A szüleink nagyon szerették egymást, de ebben a szeretetben nem volt hely más ember számára. - Kirekesztettnek érezted magad? - Nem - válaszolta Rachel gyorsan. - Nekem ott volt Caroline. - Neked ott volt Caroline - ismételte David. - Három évvel voltál idősebb, mint ő? - Néggyel. És nagyon szerettem őt - tette hozzá, mintha egy szemrehányásai szemben kellene védekeznie. David világos szeme mintha elsötétült volna. - Elhiszem neked, Rachel. Ő is szeretett téged? - Hogy értsem ezt? Természetesen szeretett. Miért is ne? - Csak kérdeztem. Annyira különbözőek vagytok. Rachel hátratolta a székét az asztaltól. - Ennek egyáltalán semmi jelentősége nincs. Én... - Caroline viszonya ugyanolyan bensőséges volt Jamie-hez, mint a tied? Rachelnek kipirult az arca. - Ő volt az anyja. - Nem ezt kérdeztem. - Természetesen csodálatos kapcsolata volt vele. - Komikus, ezt soha nem tartottam lehetségesnek... Szerintem mindig is túl önző, túl... - Akkor nem ismerted őt igazán - szakította félbe Rachel. Találkozott a pillantásuk. David állta Rachel tekintetét. - Ez egészen biztosan így van - mondta őszinte nyíltsággal. - Caroline szeretetre méltó volt és csinos. Amikor kicsik voltunk... - És amikor felnőttetek? - Semmi sem változott. Neki sok dolga volt. De ez végül is normális, ha az ember karriert akar csinálni. - Mennyi idős volt, amikor az anyád feleségül ment az ő apjához? - Mit jelentsen ez a sok kérdés? Hiszen ennek semmi köze sincs Jamie-hez. David félretolta a tányérját. - Nem beszélsz szívesen a gyerekkorodról? Rachel Davidre nézett. - Minden kérdésre egy másikkal felelsz? - Mondjuk, hogy megpróbálok a lehető legtöbbet megtudni Jamie-ről. Ez ellen nem lehet semmi kifogásom - gondolta Rachel. - Tizenkét éves voltam, amikor ők ketten összeházasodtak. - Éppen akkor kezdtél el érdeklődni a fiúk iránt. Rachel a fejét rázta. - így volt ez Caroline-nál, amikor tizenkét éves lett. Ilyen idős koromban én vézna és bátortalan voltam. Caroline már nyolc évesen szépség volt. Szőke fürtjei voltak, lágy arcvonásai. Ő volt mindenki kedvence. Mindig azt kívántam, bárcsak a nagyanyám ismerhette volna. - Az a nagyanyád, akit olyan szívesen idézel?
- Amikor kicsi voltam, velünk élt, miután meghalt a vér szerinti apám. A halála után rettenetesen hiányzott. - De aztán jött Caroline. Az emlék megmosolyogtatta Rachelt. - Aztán jött Caroline. Igen. És lett egy igazi kistestvérem, akit szerethettem, aki fölött anyáskodhattam. - És téged ki szeretett? - Természetesen az anyám, az apám és Caroline. Rachel hirtelen maga előtt látta a szüleit, amint egymás mellett ültek a kanapén. És az aranyfürtű Caroline-t, aki az ablakon nézett ki, és az egyik hódolóját várta. Jamie az egyetlen, aki valaha is igazán hozzám tartozott - gondolta Rachel. Bosszantotta, hogy könnyek szöktek a szemébe. Rögtön nekilátott összeszedni az edényeket. - Köszönöm a reggelit, én... Mielőtt felállhatott volna, David mellette termett, és a vállára tette a kezét. - Rachel, nem akartam, hogy sírj. Sajnálom. - Nem tehetsz róla. Egyszerűen túl fáradt vagyok. - Tudom, hogy mit jelent számodra Jamie. Es hálás vagyok mindazért, amit érte tettél. - Nem kérem a háládat. Én azt akarom... - Tudom, hogy mit akarsz - mondta David lágyan. - Jamie-t akarod. És most már meg is értem. Persze, hogy megérted - gondolta Rachel. A kötelességérzet, ami arra késztette, hogy röviddel ezelőtt idehozza a fiát, a gyermek iránti szeretetté változott. Mindegy, hogy mit mondtak az újságok. Mindegy, hogy mit mondott Caroline. Davidnek voltak kedves, jó vonásai is. Alig képzelhető el, hogy lenne az az ember, aki olyan komiszul bánt Caroline-nal. Ő... - Rachel? - suttogta David. - Nekem... nekem fel kell most mennem a szobámba - mondta Rachel zavartan. - Már késő van. - Még nyolc óra sincs. - Akkor megnézem Jamie-t. - Emma a gyerekszobában alszik- David Rachel sötét haját simogatta. Miért menekülsz előlem, Rachel? Rachel nyelt egyet. - Nem menekülök. - Meg kell tanulnod nem megfutamodni. Ez csak felkelti a figyelmet. Ezt még egy üregi nyúl is tudja. Rachel hirtelen megértette, mit érezhet egy üregi nyúl, amikor egy sólyom átható szemekkel figyeli. Rachel kikerülte David pillantását. David pólójának V-alakú kivágása volt, amiből sötét szőrszálak göndörödtek elő. Rachel látta ereinek lüktetését. David Rachel nyakára csúsztatta a kezét. Erős ujjai lassan tapogatták a bőrét. - David... - Rachel David karjára tette a kezét. Megint tudatosult benne, milyen csodálatos érzés volt, mikor David átölelte az este. Légzése gyorsabbá vált, és megpróbálta kiszabadítani magát. - Nem kell az irodába menned? - Jobb pillanatnyilag nem jutott az eszébe. David átlátta Rachel elterelő hadműveleteit, és nevetett. - Ez az előnye annak, ha az ember a saját maga főnöke. Maga osztja be a napját. És ma szabadnapot tartok. - David a mutatóujjával megérintette Rachel orrahegyét. - Ma egészen különleges nap van. A fiamnak van két vadonatúj foga! Rachel megkönnyebbült, hogy David kevésbé kényes témába vágott. - Ez igaz. És hogyan ünnepeljük meg? Fogadást rendezünk a Waldorf Astoriában? Díszlövéseket adatunk le?
- Csak ne nevess ki! Gyere, csípd ki magad! Veszünk valami ajándékot a fiúnak. Két óra múltán Rachel feladta a kérdezősködést, hogy hová mennek. - Ez az? - kérdezte, amikor a Jaguárral egy bevásárlóközpont felé közeledtek. - Nem - válaszolta David titokzatosan. - Nem ez az. Miután Rachel hatszor ugyanezt a választ kapta, arra szorítkozott, hogy az előttük elterülő tájat szemlélje. Csak abban volt biztos, hogy dél felé mennek. A kanyargós hegyi utak kis elővárosi utcákba torkolltak, és a távolban végül feltűnt New York City. - Az egész út egy játéküzlet miatt? - Ez nemcsak egy játéküzlet. Ez a gyerekek paradicsoma. Várj csak! Amikor elérték Manhattant, Rachel rájött, hogy mi volt a kirándulás célja. Ez az ember őrült gondolta, miközben a Fifth Avenue-n haladtak végig. - A FAO Schwarz-ba megyünk, igaz? - kérdezte. David rámosolygott. - Pontosan. Voltál már ott? Rachel a fejét rázta. - Nekem túl drága. De hallottam róla. New Yorkban mindenki ismeri. - Akkor már rég esedékes egy látogatás ott. Biztosíthatlak róla, hogy tíz perc elteltével úgy érzed majd magad, mintha újra gyerek lennél. Egy aprócska pillanatra Rachel azt kérdezte magától, hogy vajon elvesztette-e az eszét. Úgy nevetett és beszélgetett David Griffinnel, mintha a legjobb barátok lennének. De ilyen gondolatokra most nem volt idő. David kézen fogta, és vonszolta az óriási üzleten keresztül, amíg meg nem érkeztek egy valóságos mackógyűjteményhez. Ezután már beszélgetésük kizárólag a beszélő medvéknek az egyszerű mackókkal szembeni előnyéről, és arról a kérdésről folyt, hogy vajon barnát vagy fehéret kellene-e venni, valamint arról a problémáról, hogy egy nagyobb vagy egy kisebb lenne-e megfelelőbb. - Vegyél mindegyikből, David. Akkor Jamie-nek minden napra jut egy - javasolta Rachel tréfából. David nevetett. - Okos megoldás. Hallotta, amit a hölgy mondott? - fordult az eladó felé. - Mindegyikből kérünk. Természetesen díszcsomagolásban. Az eladó mosolygott. - Ahogy parancsolja, uram. Van még valami kívánságuk? - Igen - mondta David, és belekarolt Rachelbe. - Kérünk még... mit kérünk még, Rachel? Vasutat? Építőkockákat? Festéket? - Viccelsz? Éppen az imént vettél egy tucat szőrmeállatot. - Hetet - helyesbített David. - És még többet akarsz vásárolni? David, elkényezteted! - Te mit viszel neki? Mi tetszene neki? Egy vasút? Persze, minden fiúnak kell vasút. De milyen legyen? Fából való? Vagy villanyvasút? Rachel feladta a küzdelmet. - Legyen fából. Hiszen még csak egy éves! David ünnepélyesen bólintott. - Látod? Jó, hogy eljöttél velem. Mit is tudok én a kisgyerekekről? - Az eladó felé fordult, aki tisztes távolságból követte őket. - Két vonatot kérünk mondta. - Egyet a fából nem bánom, de a másik villanyvasút legyen, ehhez ragaszkodom! Majd felnő hozzá- szerelte le Rachel ki nem mondott ellenkezését. - A gyerekek olyan gyorsan nőnek. Rachelnek nevetnie kellett. David pulttól pultig hajszolta az eladót. Építőkockák, autók, babák. Amit David összehordatott, tíz gyereknek elegendő lett volna. De hiába az észérvek. David tobzódása magával ragadta, sőt mitöbb fertőző volt. Azon kapta magát, hogy bádogbékákat vesz fel, és gyermekes örömmel figyeli, ahogy az asztalon ugrálnak.
- David - mondta végül Rachel. - Most már igazán elég. Nem lehet így elárasztani játékkal egy gyereket. David a kiválasztott játékokat nézte, és elégedetten mosolygott. - Rendben, ez elég lesz mára. Az eladó bólintott. - Megengedik, hogy megjegyezzem: a gyereknek igazán szerencséje van, hogy olyan szülei vannak, mint Önök. Rachel a fejét rázta. - De mi nem vagyunk... David megszorította a kezét. - Köszönjük - mondta az eladónak. - Nagyon szeretjük a gyerekünket. Nem igaz, Rachel? Rachel bólintott, aztán megfordult, és zavartan a kijárat felé indult. Távoli visszhangként érzékelte David hangját. - Rachel? Rachel, várj meg... - Vissza akarok menni, David. - Rachel bénultan állt az üzlet előtt. - Késő van. - De hiszen az eladó nem tudhatta... - Haza akarok menni! - Számára úgy néztünk ki, mintha mi... Rachel kitörölte a könnyeket a szeméből. - Ne beszélj többet erről, kérlek! - Rachel, de hát miért sírsz? Rachel elsápadt. - Mert tudatosult bennem, hogy le kell mondanom Jamie-ről. David bólintott. - Ezen már én is gondolkodtam. - Hogy érted ezt? - kérdezte Rachel szorongva. - Ez aligha a legalkalmasabb hely arra, hogy erről beszéljünk. - De hiszen megígérted, hogy néhány hónapig maradhatok. Azt mondtad... - Tudom, hogy mit mondtam. De a dolgok másképp alakulnak, mint ahogy terveztem. Hát így volnánk - gondolta Rachel. - Először a cukros falat, aztán az ostor. Biztos benne, hogy boldogul nélkülem. Egy olyan férfit, amilyen David Griffin, nem lehet megváltoztatni. Caroline-nak igaza volt... Rachel gúnyosan nevetett. - És most, David? Ékszerekkel és virágokkal fogsz kártalanítani? Én nem vagyok Caroline, nálam ezek a módszerek nem válnak be. - Miről beszélsz? - Hallgass ide, David! Egy kicsit talán naiv vagyok, de ostoba nem. Átéltem, ami Caroline-nal történt. Mindent értek. David megragadta Rachel vállát. - Caroline-nak ehhez semmi köze! Tudod mit? - mondta David, és magához húzta Rachelt. Valószínűleg igazad van. Úgyhogy beszéljük meg egyszer és mindenkorra. Vagy hajlasz arra, hogy megfutamodj? - Bárcsak Caroline megfutamodott volna - válaszolta Rachel keserűen. De soha nem nőtt be a feje lágya, hiába mondtam állandóan neki. Én nem vagyok olyan, mint a testvérem, és ez úgy látszik, gondot okoz neked. - Menjünk, Rachel - mondta David, mintha nem is hallotta volna, amit a lány mondott. Keresünk egy helyet, ahol zavartalanul beszélhetünk. Itt már kezdünk feltűnést kelteni - nézett körül, miközben változatlanul átfogva tartotta Rachel csuklóját. - Az emberek még New Yorkban sem szalasztanak el egy ilyen show-t.
Rachel magához tért. Csak most vette észre, hogy az emberek leplezetlen kíváncsisággal csoportosulnak körülöttük. - Nem - mondta. De a tiltakozás értelmetlen volt. - Hova viszel? - Megmondtam: olyan helyre, ahol nyugodtan beszélgethetünk. Carolineről fogunk beszélni mondta David, és ellentmondást nem tűrve vonszolta Rachelt maga után. David egy ház bejárata felé tartott. - Jó estét, Mr. Griffin. Szép napunk van ma - köszöntötte őt a portás. David mormolt valami választ, és az elegáns előcsarnokon keresztülsietve a liftbe húzta Rachelt. A lift meglódult, és a legfelső emeleten állt meg. David még mindig fogta Rachel kezét, mintha attól tartana, hogy megszökik. - Engedj már el - lihegte Rachel dühösen. David engedelmeskedett, de a folyosón végig szorosan mellette maradt. - Menj be! - mondta, miután kinyitotta az egyik ajtót. - Ülj le! Helyezd magad kényelembe! Az alkonyat eltompította a nagy szoba színeit. Rachel kábultan állt, míg David kibújt a zakójából, és egy fehér Chintz-díványra hajította. - Brandy vagy konyak? - kérdezte, és a szoba másik sarkában levő bárhoz ment. - Tudni akarom, hogy hol vagyunk - mondta Rachel, és sajgó csuklóját dörzsölgette. - Konyak - válaszolta meg David Rachel helyett a kérdést. Rachel felé nyújtotta a poharat. - Nem hallottad? Választ akarok kapni! - A lakás az enyém. Itt lakom, ha későn végzek az irodában. Van még valami kérdésed? - Igen. Mit csinálunk itt? - Ahogy mondtam: Caroline-ról beszélünk. - Nincs mit beszélnünk róla! Ő... - ... a mostohatestvéred volt. És te szeretted őt. Ezt megtudtam időközben. De elegem van abból, hogy kettőnk között álljon. - Jamie-n kívül semmi sem köt össze minket. David lerakta a poharát. Rachel önkéntelenül is hátrált egy darabig. - Ne, David, kérlek... David a karjaiba vette, és megcsókolta, ami alig tartott tovább, mint egy szívdobbanás, mégis megtántorította Rachelt. - Most mondd még egyszer, hogy semmi nem köt össze minket. - David választ várt. De Rachel csak védtelenül meredt rá. - Ülj le! Rachel fogta a poharát, és lassan hátrált, egészen addig, míg maga mögött érezte a kanapét. - Mit akarsz tőlem? - kérdezte, s igyekezett nyugodtnak látszani. - Azt akarom, hogy szembenézz az igazsággal. Te mindig úgy állítod be, mintha én megerőszakoltam volna a testvéredet. - Ezt soha nem mondtam. - Nem is itattam le, nem is raboltam el, nem is vesztegettem meg ékszerekkel. Én vele... Rachel felemelte a kezét. - Ne - kérlelte Davidét. - Kímélj meg a részletektől! - Jelentéktelen ügy volt. Alig volt több egy találkozásnál. - Ne tedd borzalmasabbá, mint amilyen valójában. David leült Rachel mellé a kanapéra. - Mit mesélt neked, Rachel? Azt mondta, hogy mi szerelmespár voltunk? Soha nem voltunk az. Két ember voltunk, akik együtt töltöttek egy éjszakát. - Egy éjszakát? Mindenféle trükkel elcsábítottad. Egész hétvégére elutaztál vele. Hetekbe került, amíg erre rá tudtad beszélni. És amikor terhes lett, nem akartál többé tudni róla... Rachelnek elakadt a hangja. Az arca elé tette a kezét. - Nem akarok beszélni erről - mondta akadozva. - Könyörgök... David gyengéd eltökéltséggel húzta el Rachel kezét az arca elől.
- Én soha nem igyekeztem megkapni őt. Nem volt közös hétvége. New Yorkban ismerkedtünk meg egy fogadáson. Ő egy másik férfival volt ott. Másnap felhívott, és találkozni akart velem. De én visszautasítottam. Rachel a fejét rázta. - Nem. Te hívtad fel őt. - Ő hívott fel állandóan az irodámban. Végül is egy este elmentünk együtt. Nem volt semmi mondanivalónk egymásnak. Vacsorázni voltunk és színházban, aztán hazavittem. Több nem történt, egészen addig, amíg körülbelül két évvel ezelőtt véletlenül viszontláttam Martiniqueen. Üzleti ügyben voltam ott. Caroline a bárban a kísérőjével vitatkozott. Ő elment, Caroline pedig odajött az asztalomhoz. Eléggé ittas volt, olyan dolgokat mondott... Mindegy, mindenesetre felvittem a szobájába, és visszamentem a bárba. Amikor hajnaltájban felébredtem, ott volt a szobámban. Anyaszült meztelenül állt az ágyam mellett, és rám mosolygott. - David szünetet tartott, és becsukta a szemét. - Ki kellett volna hajítanom, de olyan szép volt, olyan csábító. Én... Rachel visszahúzta a kezét. - Nem - suttogta. - Amikor felébredtem, már elment, és csak akkor láttam viszont, amikor bejött az irodámba, és azt állította, hogy gyereket vár tőlem. A fájdalom eltorzította Rachel arcát. - Caroline, bár szeretett nagyon szabadon élni, de biztosan nem volt olyan, amilyennek te leírod. - Pontosan ilyen volt. - David megfogta Rachel vállát, és kényszerítette őt, hogy a szemébe nézzen. - Hagyd abba, hogy becsapod magad! Egyik férfi jött a másik után, tudta ezt mindenki. Amikor azt mondta, hogy terhes, az első gondolatom természetesen az volt, hogy csak meg akar fogni azért, hogy jó partit csináljon magának. Hiszen csak ez az egyetlen közös éjszaka volt... - Ha így gondolkodsz róla, akkor egyáltalán miért bukkantál fel, miután meghalt? - Jamie miatt. A gondolat, hogy talán mégis az én fiam lehet, és szülők nélkül kell felnőnie, nem hagyott nyugton. Folyton a saját gyerekkoromra kellett gondolnom. - Gyengéden két kezébe fogta Rachel arcát. - Nem állt szándékomban megbántani a testvéredet. Ezt el kell hinned nekem. Rachel mélyet sóhajtott. - David, én egészen össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy mit kell hinnem. - Az igazságot mondtam neked. Többet nem tehetek. Igaz, hogy nem lehetek büszke a dologban játszott szerepemre, de nem vagyok az a szörnyeteg, aminek Caroline nyilvánvalóan beállított. - A legrosszabb az, hogy szívesen hinnék neked. Találkozott a tekintetük. - Akarsz hinni nekem? Rachel bólintott. - Szégyellem bevallani, de inkább vagyok rossz véleménnyel a mostohatestvéremről, mint rólad. David átkarolta. - Rachel... Rachel hangja csak fojtott suttogás volt. - Kérlek, David, vigyél haza. - Hinned kell nekem - kérlelte David. - Nem tudom, hogy mit kell hinnem. David odahajtotta a fejét, és a csókja Rachel ajkait simogatta. - Dehogynem tudod.
Nem - gondolta Rachel később hazafelé. - Nem tudom, hogy mit kell hinnem. Azt tudom, hogy mit akarok hinni, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül azt is kell hinnem. 7. FEJEZET Amikor Rachel másnap reggel a konyhában ült, és a kezét a kávéscsészén melengette, hirtelen nyílt a konyhaajtó. Rachel pillantása Davidével találkozott. - Jó reggelt - mondta David gyengéden. - Jó reggelt - válaszolta Rachel. - Kérsz friss kávét? David mosolyogva helyet foglalt. - Hát persze. Hol van Emma? Rachel felállt, és elővett egy másik csészét a szekrényből. - Elment Jamie-vel cipőt vásárolni. Most, amikor járni kezd, tartósabb lábbelire van szüksége. - Megtöltötte a csészét kávéval, és az asztalra tette. Hogyan iszod a kávét? Cukorral és tejszínnel? - Feketén és cukor nélkül. - David ivott egy kortyot, és kutató pillantást vetett Rachelre. - Meglep, hogy te nem mentél velük. A megjegyzés zavarba hozta Rachelt. - Éh magam is meglepődtem - ismerte el, és ismét leült. - De alig aludtam... - Én is, Rachel. Sajnálom, ami tegnap történt. Talán mégsem kellett volna elmesélnem neked ezeket a dolgokat, talán... Rachel a fejét csóválta. - Örülök, hogy megtetted. Segít nekem abban, hogy megértsem a dolgokat. - Ami Caroline-t illeti? Rachel bólintott. - És ami engem illet. - Csak suttogva tudott tovább beszélni. - Én csak azt akarom mondani, hogy te tényleg nem az vagy, akinek elképzeltelek. Caroline más képet rajzolt rólad. És azután, hogy elmesélted, mi történt... David hangja bársonyosan lágy volt. - Te igazán nagyon szeretted a mostohatestvéredet, igaz? - Igen, nagyon. Hiszen meséltem neked, hogy mit éreztem, amikor a szüleink összeházasodtak. Olyan volt, mintha valaki egy élő babát bízott volna rám. És amikor a szüleink meghaltak, komollyá vált a játék, és tényleg én viseltem a felelősséget. - Ez nehéz lehetett. Hiszen még te magad is gyerek voltál. - Kibírtam. Titkárnőként helyezkedtem el. A fizetésemből és a szüleink életbiztosításának részleteiből egész jól boldogultunk. De Caroline egyre vadabb lett. Többé nem tudtam zöld ágra vergődni vele. Tizennyolc éves korában elköltözött. David Rachel karjára tette a kezét. - Nem kell beszélned róla, ha nagyon felizgat. - De beszélni akarok róla. Nem akarom, hogy rosszat gondolj Carolnie-ról. Nem az ő hibája, hogy ilyen volt. Néha úgy gondolom, hogy a szépsége volt a végzete. Ő... - Ő nem volt olyan szép, mint te, Rachel. Rachel döbbenten Davidre nézett, és elpirult. - Én? Hiszen én nem vagyok szép! David rámosolygott. - De, az vagy. Sugárzik belőled a romlatlanság, a nyíltság. Még abban a förtelmes pincérruhában is úgy néztél ki, mint egy kislány. Rachel visszahúzta a kezét, és hirtelen felállt. Vanessa Walters állt sugárzó mosollyal az ajtóban. - Remélem, nem zavarok - szólalt meg. - Azt kérted, hozzam el a beszéded tervezetét. - Ilyen korán nem számítottam rád, Vanessa. Kérsz kávét?
- Ragyogó ötlet. Egy kávéskanál cukorral kérem - utasította Rachelt, és leült a David melletti székre. - És kérhetek egy szelet pirítóst is? Ez a nagyképűség bosszantotta Rachelt, de úgy tűnt, hogy David nem vette észre a gyűlölködő mellékzöngét sajtófőnöke hangjában. Közelebb tolta magát a székével Vanessához, miközben az néhány gépelt papírt terített ki az asztalon. Rachel kitöltötte a kávét, és megvajazott egy szelet pirítóst. David és Vanessa teljesen belemélyedtek a beszélgetésbe. Rachel leöblítette és megszárította a kezét. - Felmegyek. David meglepetten felpillantott. - Maradj, Rachel. Ne haragudj, hogy ilyen udvariatlanok vagyunk, de ezt ma reggel el kell intézni. - Hagyd, hadd menjen, David. Biztosan halálosan untatja. - Vanessa Rachelre nézett, és leereszkedőn mosolygott. - Hiszen biztosan sok dolga van, Rachel. Pelenkákat hajtogatni, játékokat rendberakni... A lefitymáló hangsúly bosszantotta Rachelt. - Teljesen igaza van - mondta mégis uralkodva magán. - Mindez megközelítőleg sem olyan fontos, mint a maguk üzleti ügyei. - Itt még az üzletnél is fontosabb valamiről van szó, kedvesem. Mr. Griffin semmit sem mondott magának? Ma este beszédet fog tartani. - Ne ess túlzásba, Vanessa - ellenkezett David. - Csak egy díjat veszek át. Vanessa megveregette David kezét. - Miért vagy ilyen szerény, David? A pótmama nyugodtan megtudhatja, hogy a Menedzser Klub az év emberének választott meg. - Ez nagyon hízelgő ugyan, de minden bizonnyal korántsem olyan fontos, mint ahogy te beállítod. Vanessa csettintett a nyelvével. - Az attól függ, hogy hogyan használjuk ki. Jönnek az újságok, sőt, néhány televíziós újságíró is bejelentkezett. Ez szimpatikussá tesz téged a nyilvánosság előtt, hiszen tudod. David kisimította a hajat a homlokából. - Természetesen tudom, de... - David felállt. - Igazad van. Félek attól, hogy Rachel tényleg unatkozik. Ott leszel ma este a díjkiosztáson, Vanessa? Vanessa tekintete Rachelre esett. - Ha akarod, természetesen. David bólintott. - Akkor a viszontlátásra. Vanessa mézédesen mosolygott Rachelre. - Hallgassa meg tizenegykor Mr. Griffin beszédét a hírekben. Vagy akkor már alszik? - Ne aggódjon - válaszolta Rachel rendkívül barátságosan. - Hamupipőkének csak éjfélre kell ismét a kamrácskájában lennie. Rachel sarkon fordult, és kiment a konyhából. Vanessa mesterkélt nevetése, és David hangja visszhangként csengett mögötte. - Rachel, várj... - David a lépcsőn érte utol Rachelt, és erősen megragadta. - Nem úgy gondolta. - De, úgy gondolta. Egyébként nincs semmi jelentősége. Végül is én sem szeretem őt. Naivnak tart engem... David mosolygott. - Becsületesnek tart. Ez olyan tulajdonság, ami tőle idegen. - David elsimított egy hajtincset Rachel homlokából. - Mindig ilyen ódivatú vagy, amilyennek látszol? Néha úgy tűnik nekem, mintha más korból való lennél.
David magához húzta a lányt. Rachel idegesen megnedvesítette a nyelvével az ajkait. - Nem vagyok ódivatú - válaszolta megjátszott könnyedséggel. - Tudom, hogyan kell használni az elektromos konzervnyitót, hogyan kell a tévét... - Volt már férfi, aki fontos szerepet játszott az életedben? Rachel felnézett Davidre. - Nem. David mosolya csaknem elégette Rachel szívét. - Ennek örülök. Bizsergő izgalom vibrált a levegőben, és Rachel úgy érezte, alig kap levegőt. Hátrált egy lépést. - Nem kell... nem kell visszamenned Vanessához? - Elment. Bocsánatot kell kérnem tőled az ő nevében. - Ezt magad sem hiszed! - De - biztosította David, és vigyorgott. - Tehát, Rachel: Tévedni emberi dolog, megbocsátani isteni. Ez nem tartozott a nagyanyád idézetgyűjteményéhez? Rachel nevetett. - Ő nagyon szeretett volna téged, David. Te olyan vagy, mint ő. Mindenre tudod a választ. David gyengéden simogatta Rachel vállát. - Nem mindenre. Például arra, hogy miért nem mentél el Emmával a városba, neked kell válaszolnod. Rachel azt beszélte be magának, hogy azért akar egyedül lenni Daviddel, hogy nyugodtan beszélhessen vele Caroline-ról. De amikor David ilyen közel volt hozzá, világossá vált előtte, hogy ez csak egy része volt az igazságnak. Egyedül akart lenni vele, de azok nélkül a sötét árnyak nélkül, amiket a Caroline-ra való emlékezés idézett fel. - Beszélni akartam veled. Meg akartam mondani neked... David megfogta Rachel állát, és felemelte a fejét, hogy őrá kelljen néznie. - Mit akartál mondani nekem? Rachelnek minden bátorságát össze kellett szednie. - Azt akartam mondani, hogy nem sajnálom, hogy te és Caroline... Mert akkor Jamie egyáltalán nem létezne... és... - ... és mi ketten soha nem ismertük volna meg egymást - egészítette ki David Rachel mondatát. - Erre már én is gondoltam. - David pillantása komoly lett. - Rachel? - mondta bársonyos hangon. - Igen? - Tudsz lovagolni? - Bárcsak tudnék! Igen, korábban, amikor még megengedhettem magamnak, akkor hellyelközzel lovagoltam. David, mit akarsz? - David belékarolt. - Hova megyünk? Össze kell hajtogatnom Jamie ruháit. - Már látom, hogy Vanessának igaza volt. Igazán izgalmas életet élsz. Megtorpant, és nevetett, amikor Rachel kedvesen a bordái közé öklözött. Hagyd a mosnivalót Emmára. Tudok valami jobbat. - Őszintén szólva nem szeretem különösebben a sólymokat - mondta Rachel egy fél órával később. Rachel egy vörösesbarna kancán ült, és gyanakvóan figyelte Davidét, aki a fekete csődörön lovagolt, és Isist tartotta a jobb kezében. - Még egyáltalán nem ismered Isist - mondta kedvesen. - Adj magadnak és Isisnek lehetőséget Rachel. Hiszen csak így szabályos. - Nem akarom látni, ahogy megöl egy állatot. - Nem fog megölni senkit. Tudja, hogy repülés után kap tőlem valamit. Nem azért röptetem, hogy zsákmányt szerezzen. Azért röptetem, mert szeretem látni, ahogyan meghódítja az eget. Olyan, mintha megosztanám vele ezt a határtalan szabadságot. - Zavartan mosolygott. - De
minek a sok beszéd? Megmutatom neked. - Körülnézett, és megállította a lovát. - Ez alkalmas hely - mondta, és leszállt a lováról. Rachel is leszállt. - Odakössem Abdullahot egy fához? David a fejét rázta. - Abdullah nem megy el. De a kancát kösd oda valahova. Csak semmi hirtelen mozdulat, Rachel. Isis könnyen ideges lesz. David a sólyomhoz hajolt, és súgott neki valamit. - Mit mondasz neki? - Azt mondtam neki, hogy ma élete legjobb formáját kell nyújtania. Emlékeztettem arra, hogy ma igazolnia kell ennek a tiszteletre méltó sportnak a jó hírnevét. Azt mondtam neki... - Jól van - mondta Rachel nevetve. - Azt akarod, hogy megváltoztassam a sólymokról alkotott véleményemet. Majd meglátjuk. De ígérni nem tudok semmit. Ő egy ragadozó, David. Egy gyilkos... - Figyelj csak - szakította félbe David. David odahajolt a madárhoz, és fogaival kioldotta a bőrszíjat, ami a sapkát tartotta. Isis máris a levegőben volt, és erőteljes szárnycsapásokkal emelkedett a magasba. David hátraszegte a fejét, és sóvárgó pillantással követte a madár röptét. - Nézd, milyen gyönyörű! - mondta elragadtatva. - Napok óta nem repült. Meghódítja az eget. Egyre magasabbra, magasabbra emelkedik... Rachel nézte, ahogy az állat sötét, áramvonalas teste siklott a levegőben. Hirtelen éles kiáltás szakította félbe a csendet. Rachel libabőrös lett. - Mi volt ez? - suttogta. - Isis. Csak azt akarta mondani nekünk, hogy boldog. - Ez a félelmetes rikoltás jelenti azt, hogy boldog? David mosolygott, és az egyik karját Rachel dereka köré fonta. - Én nagyon szeretem ezt a hangot. Amikor megkaptam Isist, és megpróbáltam magamhoz szoktatni, egyetlen hangot sem adott. De soha nem felejtem el azt, amikor először röptettem. Megsimogattam, és odasúgtam neki, hogy milyen sokat jelent a számomra, aztán levettem a bőrsapkát, és elengedtem. - És ő visszajött? - Visszajött. Leírhatatlan pillanat volt. Tudod, amikor az ember először röpteti a sólymot, mindig fennáll az a veszély... - Hogyan szoktattad őt magadhoz? - Minden szabad percemet vele töltöttem. - David szeme ragyogott. - A kezemből etettem. És amikor idáig jutottunk, mindenhová magammal vittem az öklömön. Hetekig tartott, de végül is megnyertem a bizalmát. - Ilyen szempontból még soha nem néztem a dolgot. Azt, hogy a sólyom félt tőled, el tudom képzelni. Számomra ezek az állatok mindig olyan függetlennek és hatalmasnak tűntek. - Rachel... - mondta David gyengéden, és átkarolta. - Nézz rám! Az elsuttogott szavak parancsot jelentettek, aminek Rachel nem tudott ellenállni. Alig pihegett. David világos szemében vágyat pillantott meg, amitől egész testében megremegett. - David, ne... Rachel megpróbálta kikerülni David száját, de a férfi két keze közé fogta az arcát. Csókjának hevessége túltett még annak az elsőnek édes emlékén is. Rachel David karjaiba simult, és engedett a szorításának. Szenvedély lobbant fel benne, és tűzforrón áramlott keresztül minden szívdobbanásán. Odaadóan szétnyitotta az ajkait, és David nyelve mohón hatolt az ő szájába. David csókja sokkal szenvedélyesebb volt, mint amilyet Rachel álmában elképzelt volna. Anélkül, hogy David félbeszakította volna a csókját, erős karjaiba emelte Rachelt, és a fűben egy mandulafenyő árnyékába vitte őt, amely magányos őrszemként állt a mező közepén.
Rachel lehunyta a szemét, miközben David óvatosan kicsúsztatta a karjai közül, és pontosan érezte David vágyát. Ez a vágy legyőzte őt, és ő éppen úgy kívánta Davidét, mint ahogy David kívánta őt. Rachel lassan felsóhajtott, amikor David levette róla a kabátját, és a blúza alatt érezte a férfi kezét. Ez a kéz mintha izzott volna, és a szenvedély újabb hullámát váltotta ki Rachelből. Az élete olyan üres volt, olyan értelmetlen a mai napig. Hogyan mondja meg ezt Davidnek? Hogyan foglalhatná szavakba ezt a boldogságot? Hirtelen meghallották a sólyom éles kiáltását. Rachel felnézett, de újra be kellett hunynia a szemét. A hatalmas kékség szinte vakította. - Isis - suttogta. David bólintott. - Igen, valamit felfedezett. Rachel visszahanyatlott David karjaiba, és a szeme elé tartotta a kezét. A fénylő napsütésben látta, amint a hatalmas madár óriási lendülettel csapkodott. Valamivel alatta egy sötét foltot vett észre az ég kékjében. - Éppen fölöttünk van - mondta Rachel. De aztán elakadt a lélegzete. Nem! Ne! Kérlek, ne! A sólyom teljes lendülettel az alatta levő sötét pontra vetette magát, megfogta a kisebb madarat, és leszálláshoz készülődött. Rachel David mellébe rejtette az arcát. - Megölte - suttogta. David magához szorította Rachelt. - Rachel, kedvesem, ez előfordul néha. A sólyom azt teszi, amit tennie kell ahhoz, hogy életben maradjon. - Tudom, David, de ennek a szegény kis madárnak a legcsekélyebb esélye sem volt. David simogatta Rachel fejét. Szorosan Davidhez simulva Rachel hallotta a férfi szívverésének egyenletes dobbanásait. - Semminek nincs esélye egy sólyommal szemben. Ez már egyszer így van. A felismerés olyan volt, mintha letaglózták volna Rachelt. Jóságos ég gondolta - mi történik velem? Hevesen lélegezve kiszabadította magát David öleléséből. - Vissza akarok menni! David mosolygott, amikor mutatóujjával körülrajzolta Rachel csókoktól duzzadt ajkát. Rendben van, Rachel. Csak hadd hívjam vissza Isist, és... Rachel! Rachel! Rachel úgy rohant el onnan, mintha üldöznék, elkötötte a lovát, és felugrott a nyeregbe. - Rachel, mit csinálsz? Rachel megsarkantyúzta a lovát. - Azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Elutazom. 8. FEJEZET Az istállóinas meg volt döbbenve, hogy Rachel egyedül jött vissza. - Minden rendben van, Miss Cooper? - kérdezte, amikor Rachel leszállt a lóról. - Minden rendben - mondta, és átadta a kantárt. - Mr. Griffin néhány perc múlva jön. A szikrázó napsütés ellenére a ház olyan volt, mint egy rideg, kihalt erődítmény. - A legjobb, ha elmegyek, még mielőtt Emma visszajön - gondolta Rachel, és berontott a szobájába. Nem akarta még egyszer látni Jamie-t. - Csak ne gondolj Jamie-re - figyelmeztette önmagát, miközben kivette a bőröndjét a szekrényből. - Meg kell történnie! Már túlságosan is sokat halogattam az elkerülhetetlent. Automatikusan kivett néhány ruhát a szekrényből, és a bőröndbe gyömöszölte őket. Jamie David fia volt, és David jogos követelése ellen ő nem tehetett semmit. Az ellen azonban védekezhetett, amit David vele csinált! A növekvő vágy, amit David minden érintése kiváltott
belőle, megijesztette Rachelt. Korábban soha nem érzett hasonlót. Caroline egyszer hókirálynőnek nevezte. Tényleg nem volt még soha fogalma arról, hogy mit okozhat a szenvedély lángja. Rachel félt saját érzéseinek erejétől. És félt Davidtől. Megrémítette a gondolat, hogy még néhány pillanatig David karjaiban legyen. Még ebben a pillanatban is szinte érezte az érintését, érezte testének illatát, ajkainak ízét. Kész volt arra, hogy odaadja neki magát. De ez a halott Caroline elárulása lenne, még akkor is, ha David mégsem az az ember volt, akit Caroline lefestett. Eszébe jutott az iszonyatos sólyom, amint könyörtelenül lecsapott védtelen zsákmányára. Egy sólyom azt teszi amit tennie kell ahhoz, hogy életben maradjon - mondta David, mintha ez megmagyarázná az áldozat teljes védtelenségét, és a sólyom kegyetlen gyilkolási vágyát! Mindazokra a kérdésekre, amik Rachel eszébe jutottak, csak egyetlen választ tudott. El kell tűnnie ebből a házból, méghozzá tüstént! Inkább önszántából menjen el, mint hogy néhány hét múlva David tegye ki az utcára. Jamie most már itthon van itt. A gyerek megszerette Davidét, és hozzászokott Emmához. Idővel majd elhalványul Rachel emléke. Csak ő nem fogja soha elfelejteni Jamie-t. Kibuggyant könnyét idegesen maszatolta szét az arcán. - Szedd össze magad, Rachel - mondta saját magának. - Csomagold össze a holmidat, és menj vissza New Yorkba, ahová tartozol! Kivette a gondosan összehajtott ruhákat a szekrényből, és a bőröndbe gyűrte őket, de akkor hirtelen megállt a keze a levegőben. Hiszen ezek nem is az ő ruhái! David fizetett ki mindent. Rachel egy pillanatra azt gondolta, hogy itthagyja az egészet, de aztán valami jobb ötlött az eszébe. Be kellett látnia, hogy ezen kívül semmije sincs, még pénze sem. Igaz, David minden héten ráerőszakolt egy csekket, de a gondolat, hogy pénzt fogadjon el azért, amiért Jamie-t gondozza, elképzelhetetlennek tűnt számára. A csekket továbbította egy gyermekotthon számára. Most látta csak igazán, mi az ára ennek a büszke gesztusnak. - Talán álláshoz jutok a biztosítónál, ahol Caroline halála előtt dolgoztam - gondolta reménykedve, s úgy kapaszkodott ebbe a gondolatba, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. Rachel összerezzent, amikor hirtelen felpattant az ajtó, és nagy robajjal a falnak csapódott. Dühös arccal David állt a küszöbön. Rachel szíve eszeveszetten dobogott, egy rakás ruha kiesett a kezéből. - Nem tudsz kopogni? - A pokolba mindenféle udvariassági formulával! Mit csinálsz itt? Rachel elfordította Davidról a tekintetét, és nyelt egyet. Lassan lehajolt, és felemelte a ruhákat. - Nem hagyom magam megfélemlíteni általa - gondolta. - El akarok menni. David berúgta lábával az ajtót. A hangos robaj úgy kongott a halálosan csendes házban, mint a mennydörgés. - Tehát el akarsz menni! - ismételte David. - Igen - mondta Rachel anélkül, hogy ránézett volna. - Úgy gondolom, itt az ideje. Előbb vagy utóbb úgyis meg kell történnie. - Rachel a csomagolásra összpontosított. Olyan gondosan rakosgatta a ruhákat, mintha sokat jelentenének neki. - Hiszen ez megfelel a megállapodásunknak. - Abban állapodtunk meg, hogy addig maradsz, ameddig nekem szükségem van rád. - Hogy addig maradok, amíg Jamie-nek szüksége van rám - javította ki Rachel. - És ezt teszem. Most már nincs többé szüksége rám. Jól érzi magát veled és Emmával. - Néhány héttel ezelőtt még azt kérted tőlem, hogy tartsalak itt. Egyszerűen nem tudtad elképzelni, hogy Jamie nélkül élj. David hangja hideg volt és gúnyos. Rachel ránézett. A férfi háttal az ajtónak támaszkodott, a karjait összekulcsolta a mellén, és Rachelre meredt. Az arca olyan élettelen volt, akár egy maszk. Rachel kikerülte a tekintetét.
- Nincs semmi ok rá, hogy elodázzuk - mondta végül. -Tehát a legkényelmesebb megoldást választottad. - A legkényelmesebb megoldást? Azt hiszed, hogy könnyű itt hagynom Jamie-t? - Megfutamodni mindig könnyű. - Te aztán igazán jól tudod, hogy nem futamodom meg. Csak nem látom értelmét annak, hogy itt időzzem. Vissza kell térnem a saját világomba. - Ó, igen - mondta David maró gúnnyal -, vissza kell térned a világodba. Hogy is képzelhettem, hogy valaha is el tudod felejteni a Golden Roostert! Talán legyek a segítségedre abban, hogy visszakapd az állásodat? - Nem megyek vissza a Roosterbe. David figyelmen kívül hagyta Rachel válaszát. - Majd meglátjuk. Az elragadó kosztümödre természetesen megint szükséged lesz. Ez nem kis probléma, igaz? - David... - Sajnos a régi lakásod pincéjében van, és utólag ki kell fizetned a bérleti díjat, mielőtt a házmester visszaadja az ingóságaidat. De megoldjuk a kérdést! - Cinikus mosollyal belenyúlt a zsebébe. - Ez elég lesz - mondta, és néhány bankjegyet dobott az ágyra. - Ez kárpótol téged azért, amiért olyan sokáig nélkülöznöd kellett a nagyváros ragyogását. Ha jól megnézi az ember, mégiscsak észreveszi, hogy Caroline és te testvérek vagytok. - Én nem vagyok olyan, mint Caroline! - Nem? Te éppen olyan önző vagy, mint ő. Jamie közömbös a számodra, én közömbös vagyok a számodra... - Az ördögbe is, David Griffin! Az egyetlen ok, amiért elmegyek, az az irántad érzett érzéseim, és... - Rachel elfordult. - Menj ki! - suttogta. - Szóval így van - mondta David gyengéden. - Megfutamodsz. Megfutamodsz, mert félsz. - Hívd annak, aminek akarod, nekem mindegy. - Egyszer már beszéltünk a megfutamodásról, emlékszel? Azt mondtam, ez a legbiztosabb útja-módja annak, hogy felhívd magadra a figyelmet. David hangja lágyan, szinte gyengéden csengett. Rachel ismét felé fordult, és ránézett. Önkéntelenül hátralépett egy lépést. - Felhívtam a vasúti információs irodát - mondta, miközben kételkedett abban, hogy kiállja David pillantását. - Ha sietek még elérem a két órai vonatot. - Mitől félsz? - David, ennek a vitának nincs semmi értelme. Nem félek. Én csak... David közelebb lépett. - Tedd ezeket vissza - mondta halkan. Rachel előbb a kezében levő ruhákra nézett, aztán Davidre. - Hiszen mondtam, hogy kettőkor megy egy vonat New Yorkba. - Tedd vissza a ruháidat! - Majdnem készen vagyok már - mondta Rachel, és hátrálni akart egy lépést, de a fal útját állta. - David kérlek... David most olyan közel volt, hogy Rachel láthatta az erek lüktetését a nyakán. David körülrajzolta a mutatóujjával Rachel ajkainak körvonalát, aztán Rachel lehunyta a szemét. David gyengéden a nyakára tette a kezét. Rachel érverése úgy csapdosott, mint egy ijedt kis madár. - Vajon David érzi ezt? kérdezte önmagától. - Vajon tudja, hogy mi megy végbe bennem? - Kérlek, menj... - mondta erőtlenül.
David gyengéden simogatta az ujjaival Rachel ajkait, és a lány megtántorodott David édes-sós illatú forró testére gondolva. - Kérlek, ne - könyörgött, de David csak mosolygott. - A megfutamodás szóba sem jöhet - mondta rekedt hangon. Kivette Rachel remegő kezéből a ruhákat, amiket még mindig szorított. Mint széles szalagok egy nő hajából, úgy hullottak a finom fehérneműk a földre. - David - mondta Rachel -, kérlek... - Gyere ide hozzám. - Nem. David tudta, mit érez valójában Rachel. Kiolvashatta a szeméből. Rachel remegett, amikor David magához húzta. - De, kedvesem. Gyere ide hozzám. - Miért csinálod ezt velem? - suttogta Rachel. - Le akarok feküdni veled. Tudod jól. Mindig is tudtad. És te is akarod. - Nem - mondta ismét Rachel. - Nem, David. - Dehogynem - suttogta David. - Ölelj át! Tedd meg, vagy én teszem meg helyetted. Rachel lassan David nyaka köré fonta a karjait, és érezte, ahogy David megborzongott az érintésére. - David - suttogta Rachel. - Mondd meg, mit akarsz, Rachel - kérte David elfúló hangon. Rachel mélyet sóhajtott, és a fejét rázta. David szeme olyan volt, mint a csillogó korong, a pupillája, mint a fekete örvény, amelynek szívó hatása magával akarta rántani Rachelt. - Azt akarom... azt akarom... -A talaj inogni látszott alatta. David szorosan erős testéhez vonta őt, olyan keményen szorította erős karjaival, hogy Rachel alig kapott levegőt. - Mondd meg, mit akarsz - mondta David rekedten. - Én nem akarom... De Rachel elsuttogott ellenvetése értelmetlen volt. David foglya volt. Az ajkai elégetni látszottak őt, és Rachel halkan felsóhajtott, amikor David nyelve végigkövette szájának finom vonalát. - Mondd meg, hogy te éppen úgy kívánsz engem, mint ahogy én téged - suttogta David -, mondd, hogy magadban akarsz érezni engem. - Rachelnek úgy tűnt, mintha a világ elsüllyedne körülötte. Vágya minden mást feledtetett vele. Még szorosabban David nyaka köré fonta a karjait, és testével Davidéhoz simult. - Igen - mondta, és a hangja határozottan csengett. - Le akarok feküdni veled. Azt akarom... David szája elhallgattatta. Csókja vad volt és szenvedélyes, és mindazt ígérte, amit egy nő csak kívánhatott egy férfi karjaiban. Rachel szenvedélyesen kinyitotta az ajkait, de ahelyett, hogy a szomját lecsendesítette volna, David az állán keresztül a nyakára csúsztatta a száját. Csókról csókra közeledett nyakának finom gödröcskéje felé. - David, igen, igen...-sóhajtott Rachel. Visszatartotta a lélegzetét, amikor a selyemblúzán keresztül érezte, amint David ajkai megérintették a mellét. Rachel megragadta David dús haját, és a fejét még szorosabban a testéhez szorította. A férfi nevét suttogta, amikor az a hátát simogatta, átkarolta a csípőjét, és magához húzta. Rachel önkéntelenül, ringó mozdulatokkal mozgatta a csípőjét David testével szemben. David mélyet sóhajtott. - Rachel - sóhajtotta -, kedvesem, ezúttal semmi sem tart vissza minket. Hogy ez fenyegetés volt vagy ígéret, úgy tűnt, ebben a pillanatban nem játszott szerepet. Rachel csak azt tudta, hogy az eszét régesrég elvesztette, és hogy sem számára, sem David számára nem volt már visszaút. Vad kívánság emésztette a szívét és a testét. Hol vannak a szerelem ártatlan, tiszta érzései, amikről mindig olvasott? A vágya olyan hatalmas volt, hogy már-már a fájdalommal volt határos. Szájával és kezével David olyan titkokba avatta be őt, amik szították a szenvedélyét. David elsuttogott ígéretei minden kételyét elfeledtették vele.
- Ne hagyd abba. David - suttogta Rachel -, szeress, David, kérlek. David finom nevetése egy gyengéd hódítóé volt. Hevesen erős karjaiba emelte Rachelt, akin a gyönyör borzongása áramlott végig. Felsóhajtott, amikor David megérintette a mellét. Szenvedélyének lángjai emésztő tűzben egyesültek. David keze alatt Rachel szíve vadul dobogott. Szorosan átölelte a nyakát, miközben a férfi keresztülvitte a szobán, és óvatosan az ágyra fektette. Lágy fuvallat suhant be a kitámasztott ablakon, és megmozgatta a függönyt, amelyen keresztül a napfény tompítva esett a szobába. A táncoló fényárnyék hatások következtében a szoba valószerűtlen víz alatti tájnak látszott. Rachel szenvedélyének hullámai összecsaptak felette, mint a felkavart tenger. Kinyitotta a szemét, és Davidre nézett, aki az ágy mellett állt. Nézte, amint kigombolta az ingét, és lecsúsztatta széles vállán. A karja nagyon izmos volt, és ragyogott a napfényben. Mellszőrzete csúcsban a köldöke felé húzódott, es lefelé vonzotta Rachel tekintetét. Amikor meglátta, hogy David vastag farmerje hogy feszül annak férfiassága fölött, a várakozás elszorította a torkát - David - suttogta. - David, én... David letérdelt mellé, és megfogta a karját. - Igen - mondta rekedt hangon -, mondd még egyszer a nevemet úgy mint az imént, Rachel, mintha ez lenne az egyetlen, ami számít. Keze Rachel blúza alá csúszott. Szenvedélyesen egymáshoz szorították a testüket, s Rachel sóvárogva nézett Davidre, amikor az gombról gombra nyitotta szét a blúzát. A David pillantásában rejlő vágyakozás az elviselhetetlen várakozásig korbácsolta Rachel érzékiségét. David félredobta Rachel blúzát, föléhajolt, és a melltartó finom csipkeanyagán keresztül csókolta a mellét. - Csodálatos - mondta David mély sóhajjal -, szépséges szép Rachelem. Csókokkal borította Rachel mellét. Rachel lihegett az elragadtatástól, de többet akart. David száját meztelen testén akarta érezni, és maga kapcsolta ki a melltartóját. A csipkeanyag félrecsúszott, és Rachel David szája és keze felé feszítette a mellét. David kezének érintésére Rachel elpirult, és elfordította a fejét. - Nézz rám, Rachel! Kérlek, azt akarom, hogy mindent láss Ne félj csodálatos lesz. David ajka Rachel száját simogatta, és egészen a melléig tapogatózott lefelé. Megcsókolta Rachel mellének lágy ívét, aztán a férfi nyelve a mellbimbóját érintette. Rachel érezte az izgalom forró hullámait átáramlani a testén. - David... -A férfi nevét mormolta, míg annak sóvárgó szája szakadatlanul a mellbimbóját simogatta, és soha nem ismert gyönyör borzongását szította fel minduntalan benne. Rachel türelmetlenül feléje hajolt. - Tetszik neked? - kérdezte David. - Ez csak a kezdet, szerelmem. Még olyan sok minden van, olyan sok... Rachel magához húzta David fejét, és kinyitotta az ajkait David csókjaira készen. Minden égni látszott benne. Semmi nem tudott gátat vetni ennek a tűznek: sem a keze Rachel mellén, sem követelődző ajka, sem erős, szőrös mellének érzete a testén. Rachel még többet kívánt, valamit, ami el tudná oltani az emésztő tüzet a testében. Soha nem gondolta volna, hogy így tudjon érezni. Ez lehet a szerelem. - Igen - gondolta -, szeretem őt, szeretem Davidét. - David - suttogta. Mindent el akart mondani neki, de ő rámosolygott, és Rachel szájára tette az ujját. - Ne félj, kedvesem - mondta gyengéden. - Nem arról van szó, nem félek, csak... Ó, David... Elfelejtett mindent, amit mondani akart Davidnek. De milyen szerepet játszottak volna most a szavak, amikor teste mindent elmondott. - Rachel - hallotta David hangját, és aztán elveszett. Kinyitotta a szemét.
- David, ne menj most el! - Hiszen itt vagyok kedvesem! David az ágy mellett állt, és Rachel látta, amint kibújt a farmerjéből és az alsónadrágjából. A teste, ez a titokzatos férfitest, amit eddig nem látott, olyan volt, mint egy Michelangeloszobor. Rachel kinyújtotta utána a karját. - Gyere ide hozzám, David - kérlelte. Rachel sóhajtott, amikor David föléje feküdt. Hirtelen nyilalló fájdalmat érzett, és visszatartotta a lélegzetét. - Rachel - sóhajtott David -, kedvesem, tudnom kellett volna. Meg kellett volna kérdezzelek... - Ne beszélj most, szeress engem! David tétovázott még, de Rachel lassan elkezdett mozogni alatta, ahogy ezt a női ösztöne súgta neki. Ez nem volt beszélgetésre vagy gondolkodásra alkalmas pillanat. Olyan volt, mint amikor a törékeny kagylót egy magányos strandon elkapja a hullám, és a tenger mélyébe ragadja. Es a gyönyör legfelső pontján új hullám jött, és hatalmas lendülettel visszahajította őt a partra. Rachel remegve feküdt David karjaiban. A szívük azonos ütemben dobogott. Rachel haja kibomolva, és nedvesen terült el a párnán. David Rachelre mosolygott, és az ajkaival a száját simogatta. - Hogy érzed magad? - Fantasztikusan - sóhajtott Rachel. David halkan felnevetett. - Remélem is! Rachel elpirult. - Pontosan tudod, hogy mire gondolok, David, egyszerűen... csodálatos volt... David mosolygott, és elsimított egy nedves hajtincset Rachel homlokából. - Miért nem mondtad meg, hogy még szűz vagy? - Nekem úgy tűnt, hogy a témát nem lehetett vacsoránál előhozni - tréfálkozott Rachel. - De komolyan, mikor kellett volna megmondanom neked? Azonkívül, mi jelentősége van... - Akkor nem... nem lettem volna olyan hirtelen. Rachel felsóhajtott. - Hagytál volna még tovább várni, amíg meghalok - Rachel zavarba jött. - Rosszul esik, hogy így beszélek? David megérintette Rachel orrahegyét. - Nagyon odavagy a bókokért. Mondtam már neked, hogy csodálatos vagy? - Komolyan gondolod? Soha nem gondoltam volna, hogy ez után az emberek bolondoznak. Mindig azt gondoltam, hogy ez komoly dolog. - Megint egy illúzióval kevesebb - ugratta David. - És még? - Tudod, én mindig azt gondoltam, hogy a nőknek hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy úgy érezzenek, mint ahogy én éreztem az imént. David az arcát simogatta. - Örülök, hogy szép volt a számodra, Rachel. - Még soha nem voltam ilyen boldog - Rachel szorosan Davidhez simult. - David... - Megint ilyen boldoggá tehetlek - mondta David gyengéden. - Sőt, még sokkal szebb is lehet. - Ezt nem hiszem el... - Meg akarta mondani Davidnek, hogy a szerelme volt az, ami így éreztetett vele. De David hallgatásra kárhoztatta a csókjával. - Biztosan! És néhány másodperccel később Rachel tudta már, hogy David igazat mondott. 9. FEJEZET Jamie sikoltozott a gyönyörűségtől, amikor Rachel magasra emelte őt a levegőbe.
- És most menj, nagyfiam, Emmával fürdeni - mondta Rachel mosolyogva. A kicsi Rachel nyaka köré fonta a karját. Rachel megcsókolta őt, aztán átadta Emmának. - Emma megengedi, hogy játsszál a hajócskáddal is, ugye Emma? A házvezetőnő mosolygott. - Természetesen, kicsim. - Emma Rachel felé biccentett. - Jamieről majd én gondoskodom. Törődjön inkább azzal, hogy készen legyen. Mindjárt öt óra. Rachel ijedten nézett az órájára. - Hogy eltelt az idő! - Sietnie kell, ha fél hatkor el akarnak menni - mondta Emma. Rachel bólintott. - Igaza van. Jamie, kincsem, mielőtt elmegyek, kapsz még tőlem egy jóéjszakát-puszit. Rachel integetett Jamie-nek, amikor Emma a halion keresztül a konyhába ment vele. - A nap tényleg szinte elrepült - gondolta Rachel, miközben sietve a szobájába ment. Ma egészen különleges este van. David vacsorázni viszi őt New Yorkba. A közelebbi dolgok elkerülték a figyelmét, annyira izgatottá tette őt a kilátás, hogy Daviddel szórakozni mehet. - Előkelő társaság lesz? - kérdezte Rachel, és gondolatban végigszaladt ruhásszekrényének tartalmán. David nevetett. - Szörnyen előkelő. Bart vigyen el bevásárolni. Keress magadnak valami lélegzetelállító ruhát, azt akarom, hogy a helyiségben mindenki engem irigyeljen miattad. Rachel lerúgta a lábáról a cipőjét, és a burgundivörös selyemből készült új ruháját nézte, ami az ágyán volt kiterítve. A ruha, hosszú ujjával és pici kivágásával, szinte túl szemérmes volt. De amikor fölvette, a fényes anyag úgy rásimult mellére és derekára, mint egy második bőr. Rachel levetkőzött, és mezítláb a fürdőszobába ment. Nem csoda, hogy olyan gyorsan elment a nap! Az egyik előkelő üzletből a másikba sietett. Először estélyi ruhát keresett, aztán fürdőruhákat és nyári ruhákat. Életében először gondoskodott a tél közepén nyári ruhatáráról. Először túlzó luxusnak is találta, de David ragaszkodott hozzá. Holnap Mallorcára repülnek, David a hírt reggel közölte vele telefonon, szinte mellékesen. - Mallorcára? - kérdezte Rachel hitetlenkedve. - De hisz azt sem tudom, hogy hol van. - Szégyelld magad - csipkelődött David. - A spanyol tengerpart mentén. Holnap repülünk. - Csak így egyszerűen? - Csak így egyszerűen - válaszolta David nevetve. - Vagy nem tetszik a gondolat, hogy megszökj a szürke decemberi időjárás elől? - Dehogynem, de olyan hirtelen jött. És mi lesz Jamie-vel? - Hiszen Emmánál jó kezekben van. - De egyáltalán nincs is nyári ruhatáram, David, én... - Vegyél magadnak valamit, Rachel, most dolgom van. Tedd egyszerűen azt, amit mondok. Hidd el nekem, hogy a mai este után rászolgálunk néhány nyugodt napra. - David, nem értelek... - Saját strandunk lesz - suttogta David. - El tudod te ezt képzelni? A forró nap a meztelen bőrödön, miközben szeretjük egymást... Bár Rachel csak telefonon keresztül hallotta David hangját, a messzi távolból és eltorzítva, szavai ismét felkeltették vágyait. David és ő az utóbbi hetekben elválaszthatatlanokká váltak, még ha Rachel nem is költözött a férfi hálószobájába, mint ahogy azt javasolta. - Mit gondolna Emma? - tiltakozott Rachel. De David minden éjjel átjött hozzá. Karjai megóvták Rachelt a sötétség óráiban, és minden reggel a csókja ébresztette fel. - Biztos vagy benne, hogy itt vidéken nem unatkozol? - kérdezte tőle egyszer David. Rachel a fejét rázta. - Csodálatos itt. És Jamie egész nap velem van. - És éjszakánként?
- Tudod jól, hogy mit akarok éjszakánként - mondta Rachel lefegyverző nyíltsággal. - Téged. David csókjai elárulták, hogy ő is éppen így érez. Rachel szerette őt, ezt David teljes biztonsággal tudta, és ő is szerette Rachelt. David nem használt ugyan nagy szavakat, de Rachel mégis tudta. David azt mondta, hogy Rachel biztos kikötő a számára, ahol a nehéz nap végén melegséget és biztonságot talál. Rachel a fésülködőasztal előtt ült és a tükörbe nézett. A férfi, akit a mostohatestvére leírt, soha nem létezett Caroline fantáziáján kívül. David Griffin talpig becsületes volt. Rachel alig tudta elképzelni, hogy egy olyan férfi, akit a sajtó Sólyomnak nevez, boldog lehet olyan valakivel, amilyen ő volt. Ki tudhatta, mennyire szeretett a sólyom órákig üldögélni kéz a kézben a kandalló előtt? David és Rachel gyakran órákig voltak a sólymoknál, vagy a solymászattal foglalkozó, értékes régi könyveket lapozgattak. Lassanként elmúlt Rachel szorongó érzése, amit az állatok jelenlétében érzett, és nagy élvezettel nézte Davidét, amikor ezekkel a szép teremtményekkel foglalkozott. Néhány nappal ezelőtt valaki hozott egy újabb madarat, egy vándorsólymot. Egy gyerek találta az utcán, sebesült szárnyakkal. Az első napokban az állat fenyegető sziszegéssel reagált, amikor David a közelébe ment. De David makacs maradt, lágy hangon beszélt a madárhoz, és nyers húsdarabokat dobált neki. És végül megnyerte az állat bizalmát. Először tegnap evett a vad madár David kezéből, és hagyta megsimogatni fakóbarna mellét. - Valóságos kihívás egy ilyen teremtést megszelídíteni - mondta David. - Én mindig azt hittem, hogy én vagyok számodra a nagy kihívás - mondta Rachel, és elpirult. David pajkosan nevetett. - Ez éppen olyan. Ti ketten vagytok az én foglyaim. Igaza van - gondolta most Rachel, miközben a szempilláját festette ki. Az övé vagyok. Mindörökre itt maradok. - Boldogságérzet fogta el. - A mai este nagyon fontos lehet - gondolta. - Be akar mutatni a barátainak. Ennek bizonyára megvan a maga különleges jelentősége, ha meggondoljuk, hogyan védelmezte egyébként a magánéletét. Amikor kinyílt az ajtó, Rachel felnézett és sugárzón elmosolyodott. - David, csakhogy itt vagy! David becsukta maga mögött az ajtót. - Hello, kedvesem. - Ne haragudj, hogy nem vagyok még kész, de... - Te úgy tetszel nekem, ahogy vagy..- David lehajolt hozzá, és homlokon csókolta. - Oázis vagy a sivatagban. Rachel halkan felsóhajtott, amikor David a ruhakivágásába nyúlt. - David, ne légy csacsi! Mit csinálsz? David halkan felnevetett. - Mit gondolsz, mit csinálok? - Gyengéden megérintette Rachel kebleit. Csak üdvözlöm a melleidet. - Hagyd abba - figyelmeztette Rachel -, különben soha nem készülök el. Hiszen azt mondtad, hogy fél hatkor el kell mennünk, most pedig már negyed van. David megcsókolta Rachel orra hegyét, aztán újra kiegyenesedett. - Elrontod a játékunkat! Na jó, összekapom magam. Lezuhanyozok, és öt percen belül visszajövök. David pillantása az estélyi ruhára esett, ami az ágyon feküdt kiterítve. Végigsimította a fényes selymet. - Alig várom, hogy lássalak benne. - Remélem, tetszem majd a barátaidnak, David. Rettenetesen ideges vagyok. - Nem kell annak lenned. - Nem tehetek ellene semmit, David. Mit fognak gondolni rólam az emberek? David megfogta a karját. - Ugyanazt fogják gondolni, amit én: azt, hogy gyönyörű vagy, és hogy én valóságos
szerencsefia vagyok. Minden férfi irigyelni fog engem. Fel fogod izgatni a fantáziájukat... Kopogás szakította félbe Davidét. - Igen? Mi történt? - Bocsánatot kérek a zavarásért, uram - kiabálta Emma. - Miss Walters van itt. A könyvtárban vár. Rachel megmerevedett David karjaiban. - Vanessa itt van? David sóhajtott. - Igen, velünk jön. Ne haragudj, Rachel. Várhatóan több bonyodalom lesz, és jobbnak tartotta, ha ő is velünk jön. - De én azt gondoltam, hogy csupán baráti találkozóról van szó. Hiszen azt mondtad, hogy ott mindenki a barátod. - Azok is. De másfelől többek is, mint a barátaim.,- Kezével beletúrt a hajába, és a karórájára nézett. - Beszéljünk erről holnap. Ami a vacsorát illeti: néha vannak olyan kötelezettségek, ami alól az ember nem vonhatja ki magát. Rachel nevetett. - Valószínűleg azért túléled az izgalmakat. Neked most hideg zuhanyra van szükséged. Én pedig egy kicsit több időt fogok fordítani a sminkemre, ha Vanessa is ott lesz a háttérben. Ő mindig olyan tökéletesen néz ki. - Félig sem olyan szép, mint te - suttogta David. Másfél órával később Rachel és Vanessa a Helmsley-Palace-Hotel előcsarnokában ültek, és Davidét várták, aki a ruhatárba vitte a kabátokat. Rachel megpróbálta azzal erősíteni az önbizalmát, hogy minduntalan David bókjaira gondolt. De ez most nem segített. Mióta lejött a lépcsőn, és meglátta Vanessát egyszerű fekete, elöl és hátul mélyen kivágott bársonyruhájában, vége volt minden magabiztosságának. A hölgyek, akik elsuhogtak előttük a bálterembe, szintén nem jelentettek vigasztalást. Legtöbbjük idősebb volt Rachelnél, és tökéletesen öntudatosan mozgott az előkelő környezetben. Fülükben és nyakukon értékes ékszerek csillogtak, és olyan elegáns estélyi ruhákat viseltek, amilyeneket Rachel eddig csak a drága divatlapokban csodált meg. Az ő ruhája, amit az üzletben olyan igézőnek talált, most melléfogásnak bizonyult. És hogy is juthatott eszébe az, hogy csak egyszerűen megmossa és kikefélje a haját? Most sötét fürtökben, szabadon hullott a vállaira. Önkéntelenül is elsimított az arcából néhány makrancos tincset. - Ideges, Rachel? - kérdezte Vanessa kedvesen. - Rachel bólintott. - Meglehetősen. Még soha nem voltam ilyen vacsorán. David beszédet fog tartani? Nem is kérdeztem tőle. - Jó, hogy eszembe juttatja - válaszolta Vanessa. - Előkészítettem neki egy felszólalást, arra az esetre, ha ő elfelejtette volna. Rachel alig figyelt oda. Tekintetével izgatottan pásztázta végig a teljesen megtelt előcsarnokot. Megkönnyebbült, amikor David végre felbukkant. - Már itt is van - suttogta Rachel, és elsimította a szoknyáját. - Ki az a férfi, akivel beszélget? Vanessa mosolygott. - Ő a szenátor. Ne mesélje nekem, hogy nem ismerte meg. - Rachel elpirult. - Dehogynem, természetesen. Most, hogy mondja. Eddig csak a televízióban láttam. Idegesen nyelt egyet. - És az nem a polgármester? Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen sok előkelőség lesz itt. Miért néz így rám, Vanessa? - David nem mondta el magának a vacsora okát? - Rachel a fejét csóválta. - Én csak azt tudom, hogy néhányan fogadást adnak a tiszteletére. - Most már értem - búgta Vanessa. - Valószínűleg meg akarta lepni magát. - Mosolygott, és az egyik kezét megnyugtatólag Rachel karjára tette. - Nyugalom - mondta barátságosan. - Minden simán megy.
Őrület - gondolta Rachel. - Az élet tele van meglepetésekkel. Még Vanessa Waltersnak is van szíve. Úgy tűnik, hogy csalódtam benne. - Rachel mosolyt kényszerített magára. - Remélem - mondta. - Nem akarom őt nevetségessé tenni. - Tudja mit, Rachel, egy kicsit felfrissíthetnénk magunkat. A haja egy kissé ziláltnak tűnik. Talán be kellene lakkoznia... David, itt vagy? Láttuk, hogy beszéltél a szenátorral. David nyugtalanul beletúrt a hajába. Rachel meglepetten állapította meg, hogy David ideges. - Mit meséltél neki, Vanessa? - kérdezte David gyanakvóan. Vanessa vállat vont. - Semmit. - Ne sürgess, Vanessa! - David hangja metsző volt. - Nem sürgetlek, David. Én csak tanácsokkal látlak el. - Ha szükségem lesz a tanácsodra, akkor majd megkérdezlek. David dühös arckifejezése bizonytalanná tette Rachelt. - David - kérdezte alig titkolt félelemmel a hangjában -, valami nincs rendben? David átölelte a derekát. - Ne aggódj. Csak néhány dolgot tisztáznom kell, mielőtt a fogadás elkezdődik. - Ott áll Pickering államtitkár - mondta hirtelen Vanessa. - Legalább üdvözölnöd kellene, David. Az irodája hetek óta próbál időpontot egyeztetni veled. - Az ördögbe - sziszegte David. - De igazad van, Vanessa, ezzel a szívességgel tartozom neki. Gyere velem, Rachel. Rachel ránézett a hall másik oldalán álló, ismert képviselőre, és megrázta a fejét. - Nem, menj csak egyedül, David. Nekem be kell púderoznom az orromat. - Nem érzed itt jól magad, igaz? - De - lódított Rachel. - Csak nem szoktam hozzá. Jobb lett volna, ha otthon maradtam volna Jamie-vel. - Beszélnem kell veled néhány szót négyszemközt, Rachel... David félrevonta Rachelt. - Mi történik itt? - suttogta Rachel. Odaadó pillantással nézett Davidre. David, érzem, hogy valami nincs rendben. - Rachel, én azt hittem, hogy ma este az emberek egy kicsit megismerhetnék téged, de... Ismét beletúrt a hajába. - Csak a ma estét kell átvészelned. Aztán minden rendben lesz. Én... - David! David! - dübörögte egy férfihang. - Van számomra egy perced? Rachel sóhajtott. - David, kérlek, miről beszélsz? Mit kell átvészelnünk? Egy szót sem értek. David homlokon csókolta. - Mindent megmagyarázok neked holnap a strandon, amikor egyedül leszünk. - David... - szakította őket félbe Vanessa sugárzó mosolyával. - Rettenetesen sajnálom, hogy zavarlak, de az államtitkár feltétlenül beszélni akar veled még a fogadás előtt. - Kérlek, Vanessa, mi... - Egyszerűen nem teheted meg, hogy figyelmen kívül hagyod. Ne aggódj Rachel miatt. Vállon veregette Davidét. - Majd én vigyázok rá. Rachel nem értette, mi történik körülötte. Egyre több ember özönlött a helyiségbe. A nők kényeskedő hangon társalogtak, a férfiak szivarfüstöt eregettek. Rachel hallotta, amint David nevét suttogják, és érezte, hogy kíváncsian mustrálják őt. Hirtelen félni kezdett, de nem tudta, mitől. Kényszerítette magát arra, hogy mosolyogjon. - Menj nyugodtan - mondta Davidnek. - Most már elboldogulok. - Valószínűleg be kell majd mutassalak- mondta David. - Csak úgy hemzsegnek a riporterek. Ez a szenátor ötlete lehetett. Vagy te állsz a dolog mögött, Vanessa? Vanessa energikusan rázta a fejét. - Természetesen nem.
- A szenátor és az emberei mindent a maguk hasznára akarnak kiaknázni. Minél több újság tudósít róla, annál jobb. Hallgass ide, Rachel, megpróbállak távol tartani a sajtótól, de ha valaki megkérdez, tégy legjobb belátásod szerint. Ha nem akarsz, semmit nem kell válaszolnod. Én... Egy csoport szmokingos ember vette körül Davidét, és magukkal cipelték őt. Rachelt meghatározhatatlan félelem fogta el, s ettől vadul dobogott a szíve. Vanessához fordult, és megfogta a karját. - Kérem - suttogta Rachel. - Mi történik itt? - Minden rettenetesen kusza, nem igaz? - mondta Vanessa megnyugtatólag. - Egyszerűen nem értem, miért nem mondta meg magának David, mi történik itt ma este. - Miért akarnak a riporterek mindenáron beszélni velem? Vanessa, meg tudja ezt nekem magyarázni? Vanessa Rachel vállára tette a kezét. - Jöjjön, kedvesem, elmegyünk és felfrissítjük magunkat. Megigazítom a haját, és elmesélem, amit tudok. A két nő sietve ment keresztül az előcsarnokon a női mosdó felé. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Vanessa a szájára tette a mutatóujját. - Egy pillanat - mondta. Rachel döbbenten figyelte, amint Vanessa végigment a helyiségen, és benézett az üres fülkékbe. - Rendben - mondta végül. - Magunk között vagyunk. - Mondja meg már végre, mi történik itt? - Ezt nem olyan könnyű elmagyarázni, Rachel. - Vanessa a tükörbe nézett. - Nem is tudom, hol kezdjem. Rachel a háta mögé állt. - Kezdje el valahol - mondta könyörögve. Tekintetük találkozott a tükörben. - Nem fog tetszeni magának, Rachel. - Mondjon el mindent. Tudni akarom. Vanessa teátrálisan sóhajtott. - Nos jó, Rachel. Néhányan David pártjából azt akarják, hogy pályázza meg a kormányzói tisztet. - Kormányzó? David soha nem szólt róla. Vanessa vállat vont. - Feltételezem, az volt a véleménye, hogy nem tartozik magára. Bizonyos értelemben persze mégiscsak tartozik magára. És éppen erről van szó. - Miről van szó, Vanessa? Vanessa összeráncolta a homlokát, és a tükörhöz hajolt. - David támogatóinak az a véleménye, hogy jó esélye van a választás megnyerésére. Nyelvével megnedvesítette az egyik ujját, és megigazította a szemöldökét. - Davidnek jó neve van az üzleti életben. De a széles nyilvánosság szemében ő még nem fogalom. Az elmúlt hónapokban ugyan gondoskodtam a figyelemfelkeltésről a sajtóban. Körkérdéseink szerint az ismertségi mutatója ma hetvenkét százalékos. Tavaly éppen ötvenkilenc százalék volt... - Térjen a tárgyra, Vanessa! Vanessa megfordult, és mosolygott. - Rendben van. Problémát jelentett David alacsony ismertségi mutatója. De ezt könnyen meg lehetett változtatni. Gondoskodtam róla, hogy néhány díjat adományozzanak neki, és ehhez körítésként jó sajtót kapjon. De volt egy másik, sokkal nehezebben megoldható probléma is. Vanessa kritikusan szemlélte a körmeit. - Ismeri David gúnynevét? Tudja, hogy nevezik őt a sajtóban? Rachel türelmetlen lett.
- Igen, Sólyomnak hívják. De mi köze ennek ehhez... - Rengeteg - vágott a szavába Vanessa. - Választana olyan embert, akit Sólyomnak hívnak? A sólymok hidegvérű gyilkosok. Ki akar egy ilyen embert a kormányzatba? A róla kialakult image gondot okozott a számunkra. Tudja, hogy folyik a választási küzdelem Amerikában. A jelöltek városról városra vándorolnak, lányokat csókolnak meg, kezet ráznak, és kedveltté teszik magukat. És mindig ott van a sajtó. David esetében ez nem működne, ő túlságosan erős személyiség ehhez. Tehát olyan kiutat kellett találnunk, amivel emberibb színben állíthatjuk be. Az embereknek látniuk kell, hogy neki is vannak hibái és emberi gyengeségei. - Vanessa fagyosan mosolygott. - Érti már lassacskán, Rachel? A félelem kőként nehezedett Rachel szívére. Az volt az érzése, hogy egy tátongó szakadék felett kifeszített vékony kötélen áll, és a szakadék alja beleveszett a sötétségbe. Nyelvével végigsimította kiszáradt ajkait. - Nem értem. Rukkoljon már ki végre a lényeggel! - Szóval image-problémánk volt egészen addig, amíg a véletlen nem sietett a segítségünkre, szegény mostohatestvérének a halálával. - Hogyan? Mit mondott? - Rachel nem hitt a fülének. - Jól hallotta. - Vanessa hangjából egy csapásra eltűnt az aggódó hangszín, és Miss Walters egészen a régi volt: jéghideg és számító. Arca kárörvendő vonást öltött, amit Rachel még soha nem látott rajta. - Amikor Caroline Cooper meghalt, David mesélt erről a kapcsolatáról. Megbízott, hogy tudjak meg többet a gyerekről. - Beszélt magának Jamie-ról? Vanessa piros ajka dühös mosolyra húzódott. - Természetesen beszélt nekem Jamie-ról. Davidnek és nekem nem volt titkunk egymás előtt. Maga egy kedves kis kitérő volt, Rachel, de a kitérők hamar érdektelenné válnak, Rachel. Előbb vagy utóbb... - Meséljen Jamie-ről. - Rachel egyedül erre az egyetlen pontra koncentrálta a figyelmét. - Mi történt azután, hogy David mesélt magának Jamie-ről? - Alkalmaztam egy magánnyomozót, akinek mindent meg kellett tudnia Jamie-ről. Nem tartott sokáig, nem volt olyan bonyolult ügy. Kiderült, hogy tényleg David fia, és hogy a nagynénje, egy bárdáma neveli. Rachel mélyet sóhajtott. - Rendben, Vanessa. A nagy részét már eddig is tudtam. David elmesélte nekem, hogy egy nyomozót kapcsolt be. De ez hogyan függ össze a mai estével, az számomra tökéletesen homályos. - Higgye el nekem, hogy ez az este nem az én ötletem volt. - Vanessa szavai gyűlöletet sugároztak, - De David hirtelen úgy határozott, hogy elhozza magát is. Én sem értettem, de a férfiak láthatóan szívesen hencegnek a nyilvánosság előtt a trófeáikkal. Rachel krétafehér lett. - Hogy képzeli ezt? - suttogta. - Én nem vagyok... David és én... mi... - Nem akar megérteni, Rachel? Maga csak, hogy úgy mondjam, ráadás volt. Számunkra Jamie volt a fontos. Mi tudna emberibb színben feltüntetni egy olyan férfit, amilyen David? Szépen napvilágra hozzuk a ballépését. Végül is egyszer mindenki elkövet hibát. Nyilvánosan elismeri a botlását, és játssza a szerető apát. Rachel hátratántorodott. - Nem, ez nem igaz. David elmesélte nekem, hogy miért hozta el Jamie-t. Ő maga is árva gyerek volt... - Ez igaz ugyan, de számomra felfoghatatlan, miért mesélte ezt el magának. Bár... - Vanessa kőkemény tekintettel, mereven bámulta Rachelt. - ezzel a megható történettel könnyebben
lehet egy nőt az ágyba vinni, mintha azt mesélné el, hogy lefeküdt a testvérével, és faképnél hagyta egy gyerekkel. Rachel csattanós pofont adott Vanessának. - Hazudik! Vanessa sajgó arcát dörzsölte. - Ez mit sem változtat a dolgokon - mondta fegyelmezetten. Rachel a halántékára szorította a kezét. - Igaz ez? Nem - gondolta. Mégis minden beleillett a képbe. David hirtelen támadt érdeklődése a fiú iránt neki magának is különös volt. És talán mégiscsak igazak voltak azok a piszkos történetek, amiket Caroline Davidről mesélt. - Nem - mondta siránkozó hangon, és a hátával a falnak támaszkodott. Nem hiszem el. David nem ilyen. Ó szeret engem. Szereti Jamie-t... - Kifejlődött bizonyos vonzalom benne a gyerek iránt, ennyi az egész. És ami magát illeti, kedvesem, úgy látszik, hogy szórakoztatja a maga naivitása. De figyelmeztetem, huzamosabb ideig ez őt nem elégíti ki. Egy olyan férfinak, amilyen David, vannak olyan igényei, amiket egy olyan nő, mint maga, nem tud kielégíteni. Ha elege lesz magából, kitölt magának egy csekket: különleges szolgáltatásokért. Rachel szemei szikráztak a dühtől. - Hazugság, semmi más, mint hazugság! Maga önző, Vanessa Saját magának akarja Davidét! - Hazugság? Akkor most jól hallgasson ide Rachel: David ma este nyilvánosan elmond mindent Jamie-ről. - Nem! Ezt soha nem tenné! Vanessa türelmetlen lett. - Ó, nem? Mit képzel egyáltalán, miről folyt az imént a beszélgetés? Mire kellett nekem sürgetnem őt? És mi volt az a fontos dolog, amit a szenátor meg akart tőle tudni? - Ezért akart engem bemutatni? - Végre kezd valami világosodni. Ne nézzen már rám olyan ijedten! Nem kell sokat mondania az újságíróknak. Mesélje el egyszerűen, milyen hálás, hogy David megszabadította a Golden Roosterből. És milyen nehéz volt egyedül nevelni a fiút. És holnap elrepül Daviddel a kis szerelmi fészkébe, aztán egy idő után... Rachel becsukta a szemét. - Ez éppen megfelelne a Sólyomnak - gondolta. -A foglyává tett engem. Egy ideig még maradhatok a kedvese, a szeretője. Es ha a pártja jelölte őt, megadja a kegyelemdöfést. - Caroline, futott át Rachel agyán. - Bocsáss meg nekem! Igazad volt. - Kihasznált engem - mondta Rachel lassan. - Kihasznált engem és a gyermekemet! - Ugyan, kedvesem, ne dramatizálja a dolgokat! Azt tette, amit tennie kellett. Ez minden. - Ezt nem teheti meg! - suttogta Rachel. - Én meg fogom... - Mit fog maga? - Vanessa lopva az órájára nézett. - Ó, már túl sokáig voltunk itt. Rögtön elkezdődnek a beszédek, és David keresni fogja magát. Mit fog csinálni? Jelenetet akar rendezni? Akkor belekerül a főcímekbe. És sem magának, sem a gyereknek évekig nem lesz nyugodt élete. - Vanessa szünetet tartott, és az ajkába harapott. - Davidnek nem kellett volna idehoznia magát. Ez mégiscsak rettenetesen giccses: Hiszen ez megsemmisítő lehet a maga számára. A maga helyében én kereket oldanék. A két nő pillantása találkozott. Vanessa javaslata Rachel számára az egyetlen lehetőségnek látszott ahhoz, hogy felébredjen ebből a lidércálomból. - Jó - mondta Rachal. - Mit kell tennem? Vanessa mosolygott. - Maga egyáltalán nem olyan naiv, amilyennek látszik. Bemegyek az étterembe és kimentem Davidnél. Azt fogom mondani neki, hogy maga elszakította a ruháját, és éppen varrja. Maga pedig feltűnés nélkül elhagyja a szállodát. - Vanessa a táskájában kotorászott. - Itt van ötszáz dollár. És írok magának egy csekket további ötezerről, ha taxival egyenesen a repülőtérre megy, és a következő repülőgéppel eltűnik New Yorkból. Felejtse el a fiút, és semmilyen kapcsolatot ne vegyen fel Daviddel!
- Ezt nem tehetem. Én... - A szállodában van egy kis butik. Gondoskodom magának valami kevésbé feltűnő öltözékről. - Nem hagyhatom el Jamie-t. Én szeretem őt. - Nincs szüksége a maga szeretetére - mondta Vanessa hidegen. - David gondoskodni fog róla. Nem kegyetlen ember. Hiszen tudja, nem? Hirtelen Isis képe villant Rachel emlékezetébe. - Nem - mondta. - Csak azt teszi, amit tennie kell ahhoz, hogy életben maradjon. Diadalmas mosoly derítette fel Vanessa arcát. - Miss Ártatlanság mégiscsak felnő. Milyen gyakran, látta filmen Rachel a következő jelenetet: valaki beugrik egy várakozó taxiba, és odaszól a sofőrnek: a dupláját fizetem, ha húsz percen belül a repülőtéren leszünk. De a valóság más volt. Rachel taxija lustán kanyargott a péntek esti forgalomban. Az autók sem álltak készenlétben a szálloda előtt. Percekig tartott, amíg a portás taxit hívott. Rachel mélységesen megbántva és zavarodottan szállt be. Vanessa becsapta utána az ajtót. - A La Guardia repülőtérre - szólt oda Vanessa a sofőrnek. - Siessen! Rachel számára egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végre elindult a taxi. Az utolsó pillanatig remélte, és rettegett attól, hogy David visszahívja. Csak akkor lélegzett fel, amikor néhány háztömbnyire eltávolodtak a szállodától. Összekulcsolta a kezét, hogy elnyomja a remegését. Szörnyű dolgokat mesélt Vanessa Davidről. David hazudott és kihasználta őt! - Hogy lehettemilyen ostoba - kérdezte minduntalan önmagától... - Hiszen Caroline mindent elmesélt róla. Ehelyett én Davidnek hittem. Képek futottak át Rachel agyán meghitt együttléteikről. Természetesen szex volt, de sokkal több is annál: szerelem volt, a biztonság keresése, a bizalom bizonyítéka. - De csak számomra - gondolta Rachel -, az ő számára nem. A legintimebb pillanataikra való emlékezés testi fájdalmat okozott Rachelnek. Olyan volt, mintha valaki tőrt döfött volna a szívébe. - Szerettelek - suttogta a taxi magányában. - Szerettelek. - Jól van, hölgyem? Rachel felpillantott, és észrevette a sofőr tekintetét a visszapillantó tükörben. - Igen - mondta halkan. - Jól vagyok. - Biztosan? Nekem úgy tűnt, mintha mondott volna valamit. - Nincs semmi baj. - Ha nem érzi jól magát... - Mondtam már, hogy minden rendben van. Vigyen csak a repülőtérre. A sofőr bólintott, de Rachel észrevette, hogy figyeli őt. Rachel a tükörben látta saját sápadt arcát. Valószínűleg betegnek látszom. Az is furcsa lehetett a sofőrnek, ahogy Vanessa betuszkolt az autóba. Rachel keserűen nevetett. Végül is tökéletesen mindegy, hogy mit gondol rólam. Semminek nincs már jelentősége. Elvesztettem Jamie-t. Elvesztettem az önbecsülésemet. Ismét észrevette a sofőr tekintetét a tükörben. A férfi zavartan félrenézett. Milyen buta is voltam - gondolta Rachel. - Vanessa naivnak nevezett, de az még enyhe kifejezés volt. Hogy vakíthatott el az a férfi, aki a szerencsétlenségbe taszította a testvéremet? Caroline minden szavát el kellett volna hinnem! Rachel remegett, ébecsukta a szemét. - A Sólyom nálam természetesen másként próbálkozott. Caroline bolondult az elegáns éttermekért és a drága ajándékokért. Velem olcsóbban megúszta. A hosszú lovaglások a Catskillhegységben, a romantikus esték a kandalló előtt, és a látszólag egyre erősebbé váló szeretet a fia iránt elég volt ahhoz, hogy szívembe zárjam őt. Jamie iránti vonzódását Vanessa is elismerte, és teljesen megdöbbentette. Először engem is. De még a sólyomnak is vari szíve. Erre megtanítottak az elmúlt hetek. A madarak hálásan elfogadják a közeledését, akkor ő miért ne fogadta volna el egy gyerek szeretetét? De az érzelmei nem gátolták meg abban, hogy kihasználja a gyereket.
Rachel elképzelte, hogyan fogja a sajtó ecsetelni a történetet: Vanessa egy csipetnyi romantikával fűszerezve elhintette az esetet a törvénytelen fiúról és a szerető haláláról. David pedig megbánást és emberséget színlel, úgyhogy a hallgatóság könnyekig meghatódhat. Bizonyára sajnálni fogja, hogy én nem járulok hozzá ehhez néhány szóval, és nem jellemzem őt mint nemes lovagot, aki megmentett a Golden Roosterből. Tényleg ezt várta tőlem? Rachelnek borzongás futott végig a hátán. David Griffin mindent elvett tőle. Az önérzetét, az önbecsülését és Caroline-ról alkotott jó véleményét. És ellopta a gyerekét. A megható fecsegés az árvagyerekként leélt gyerekkoráról merő számítás volt - gondolta Rachel. Hogy utálom őt! A düh könnyebben elviselhető volt, mint a szomorúság, s Rachel ebbe kapaszkodott. - Miért hagytam, hogy Vanessa rábeszéljen a megfutamodásra? - kérdezte önmagától. -A legszívesebben David arcába néztem volna, amikor mindenki előtt a képébe vágom az igazságot! - Tudom, hogy milyen vagy valójában - vetette volna oda neki. - Caroline soha nem hazudott nekem. Te voltál az, aki hazudott! Te szívtelen, önző szörnyeteg! - Igen, igen, ezt kellett volna mondani! Rachel előrehajolt, és megkocogtatta az üveget, mely a sofőrt az utastól elválasztotta. - Meggondoltam magam- mondta. - Vigyen vissza a Helmsley Palace-ba! A sofőr rábámult a tükörben, és bólintott. Dühös autóvezetők dudakoncertet rendeztek, amikor a taxi lefékezett, megfordult, és elindult az ellenkező irányba. Rachel hátradőlt. A szíve vadul vert. Forogtak a gondolatok a fejében, melyeket hamarosan Davidnek mondani fog. Nem lesz egyedül - gondolta Rachel.- Gazdag, hatalmas barátai ott fognak állni körülötte. Annál jobb! Nyugodtan negtudhatják, milyen hitvány alak David. És ha a riporterek meghallják, amit mondtam, dögkeselyűként fognak lecsapni a történetre! Benne lesz minden újságban. Jamie és Caroline neve a főcímekben fog állni. De a cikkekben semmi sem lesz abból a meghatottságból, amit Vanessa szeretne. Minden részlet kitudódik Jamie származásáról. Jamie, Jamie - gondolta Rachel. Ismét megkocogtatta az üveget. - Ne a szállodához! Vigyen mégis a repülőtérre! A fékek csikorogtak és a taxi hirtelen megállt. - Biztos benne, hölgyem? Rachel bólintott. - Egészen biztos. - Már majdnem ott voltunk, és most megint vissza akar fordulni?! - A repülőtérre - ismételte Rachel. A taxisofőr sóhajtott. - Rendben, hölgyem, a repülőtérre. Igen - gondolta Rachel - ez a legjobb. Felszállok egy repülőgépre, és elmegyek valahova, ahol soha többet nem látom viszont Jamie-t. De Jamie olyan közel áll hozzám, mintha én magam lennék az anyja! - Állj! - kiabálta Rachel olyan hevesen, hogy a sofőr automatikusan fékezett, és a taxi hirtelen megállt. - Mégse a repülőtérre - mondta Rachel. A sofőr a tükörben nézte őt. - Nézze, hölgyem... - A városba akarok menni - mondta eltökélten. - Negyedik utca. Mögöttük felhangzottak a dudák, de a sofőr nem figyelt rájuk. Letekerte az üveget, és Rachelhez fordult. - Nem kellene inkább olyan helyre vinnem, ahol segíteni tudnak magán? A Bellevue kórház nincs messze innen.
- Nincs szükségem kórházra - mondta Rachel felemelt fejjel. - Vigyen a Negyedik utcába! A férfi vállat vont. - A maga pénze. A Negyedik utcában hová? - A Christopher Street sarkára - mondta Rachel. - Majd szólok, hogy hol álljon meg. 10. FEJEZET A ház, amelyben Rachel korábban lakott, elhanyagoltabb volt, mint valaha. Rachel kifizette a taxit, és felment a lépcsőn. A bérbeadó meg volt ugyan lepve, hogy viszontlátja őt, de nem mutatta. - Jöjjön vissza holnap - mondta mogorván. - Akkor majd kinyitom magának a pincét, és elviheti a holmiját. De először kifizeti a lakbért, amivel még tartozik! Tulajdonképpen a holmija becsomagolásáért is tartozik nekem, és... A férfi elhallgatott, amikor Rachel egy százdolláros bankjegyet nyomott a markába. - Nyissa ki a pincét most azonnal - mondta. - Csak a ruhatáramat akarom. A többit eladhatja. Az többet hoz magának, mint amennyivel én tartozom. Rachel végül is megkapta a bőröndjét a holmijával, és felment a lépcsőn Miss Gouldhoz. Az idős hölgy nem akart hinni a szemének. - Rachel? Jóságos ég, hát hova tűnt? - Elutaztam. Bejöhetek? - Természetesen, kedvesem. Micsoda meglepetés! Annyit aggódtam maga miatt. Már hónapok óta ismét itthon vagyok, és senki nem tudta, hogy maga hol van. Ó, bocsásson meg, egyfolytában beszélek, maga egészen kimerültnek látszik! szólna egy csésze teához? Miss Gould sürgött-forgott, csészéket és kekszet rakott az asztalra. Aztán kitöltötte a gőzölgő teát a csészékbe, és az egyiket odanyújtotta Rachelnek. - De most már el kell mesélnie, hogy hol volt! Már azt hittem, hogy elnyelte a föld. Rachel bólintott. - Meglehetősen sietve mentem el. Valaki, akit a mostohatestvérem nagyon jól ismert, eljött, hogy elvigyen engem és Jamie-t. Az idős hölgy mosolygott. - Caroline egyik barátja? Ez igazán kedves. Hogy van az én kis Jamie-m? És hol van? odahajolt Rachelhez. - Valami baj van, Rachel? Rachel a fejét rázta. - Nem, nem, minden rendben van. Jamie egy ideig Caroline barátjánál marad. - Úgy gondolja, addig, amíg maga mindent elrendez? - Pontosan. Miss Gould, tudom, hogy ez túlságosan nagy kérés, de itt maradhatok ma éjszakára? Holnap korán reggel elmegyek, megígérem magának. - Magától értetődik. De maga betegnek látszik, Rachel. - Csak fáradt vagyok. Hosszú volt a nap. - Jó. Hozok takarót és párnát. A kanapé látott már jobb napokat is, de remélem, hogy jól fog aludni. Az idős hölgy szakadatlanul Rachel körül nyüzsgött, mígnem Rachel feltűnően ásított. Miss Gould visszavonult. Rachel lefeküdt a keskeny kanapéra, és a sötétségbe bámult. Idáig eljött, de fogalma sem volt róla, hogyan tovább. - New Yorkban fogok maradni - gondolta. - Itt nem vagyok túlságosan messze Jamie-től. Talán adódik valamilyen lehetőség, hogy legalább néha-néha láthassam messziről. Rachel elsírta magát Az egész világ összeomlott számára. Először elvesztette Caroline-t, aztán Jamie-t és Davidét. David belépett az életébe, és mindent megváltoztatott. Mielőtt találkozott volna vele, azt hitte, hogy Jamie szeretete elegendő ahhoz, hogy értelmet adjon az életének. De aztán David megtanította őt a szeretet egy másik fajtájára, egy olyan szeretetre, amely ráébresztette, hogy milyen magányos és hiányos volt az élete eddig.
Amikor végre szürkülni kezdett hajnal felé, Rachel nem érzett többé sem szomorúságot, sem dühöt. Az érzései meghaltak. Feküdt mereven és bénán, és kereste az értelmét a további életének. Az idő minden sebet begyógyít szokta gyakran vigasztalni a nagyanyja. De Rachel már.sejtette, hogy milyen üres lesz a jövőben az élete. A reggelinél Miss Gould kérlelte Rachelt, hogy maradjon nála. - Maga itt mindenkor szívesen látott vendég, Rachel. Gondoljon erre, ha itt New Yorkban nem találna olyan gyorsan lakást. Rachel megsimogatta az idős hölgy kezét. - Igazán kedves, köszönöm. - Mi van a régi állásával? Visszamegy a Roosterbe? - Nem, oda nem - válaszolta Rachel habozás nélkül. - Találok valami mást. De a titkárnői ismeretei egy kicsit elhalványultak, és mint gépírónő aligha keresné meg egy mégoly parányi lakás lakbérét is, amit egy leromlott negyedben talál. A csekket, amit Vanessa töltött ki neki, még azon az estén eltépte, és lehúzta a vécén. Rachel ezt nem bánta ugyan, de a helyzetét még nehezebbé tette. Könnyes lett a szeme, amikor egy olcsó bár kirakatában a Kisegítőt keresünk táblát olvasta. Megint ugyanott volt, ahol elkezdte. A különbség csak az, hogy Jamie nem várta őt otthon többé. Rachelnek minden reggel kényszerítenie kellett magát arra, hogy felkeljen, és elintézze a legszükségesebbeket. Éjszakánként dolgozott, egészen addig, amíg a lába már teljesen kimerült. Minden kolléganője helyett beugrott, aki szabadnapot akart, különműszakban dolgozott anélkül, hogy panaszkodott volna. Amikor kora reggel elcsigázva az ágyba zuhant, túl fáradt volt ahhoz, hogy gondolkodjon vagy álmodozzon. Nem volt televíziója, nem vásárolt újságot, de időnként látott egy fényképet Davidről az újságosnál, egyszer egyet Jamie-vel a karján, aki szemmel láthatóan boldog volt. New York leendő kormányzója? hangzott a felirat. - David terve beütött - gondolta keserűen Rachel. - A Sólyom megkapta, amit akart. Egy januári éjszakán hatalmas hóvihar tombolt. Az idő olyan rossz volt, hogy még a bár törzsvendégei is inkább otthon maradtak. Éjfélkor a tulajdonos bezárta az üzletet, és minden alkalmazottat elengedett. Rachel kibújt förtelmes kosztümjéből, felvette a farmerét és a pulóverét. Hideg volt odakint. Rachel beburkolózott a kabátjába és ment, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudott a sötét, jeges utcákon át. Gyűlölte a környéket a bár és a lakása között, ahol gyakran feküdtek részegek a házak bejáratainál. A sűrű hóesés valószerűtlennek tűnő tájékká változtatta a kihalt utcákat. Rachel teljesen kifulladva ért az ötödik emeletre a lakása elé. A keze merev volt a hidegtől, és egy örökkévalóságig tartott, amíg előkotorta a kulcsot a táskájából, és meggémberedett ujjaival kinyitotta az ajtót. Hirtelen megmerevedett. - Valaki lesben állt a lépcsőház homályában. - Ki van ott? - suttogta. Semmi válasz. Mégis hallotta amint valaki közeledik hozzá. - Én... én nem vagyok egyedül - hebegte rekedt hangon. - Mindjárt jön a barátom. Csak parkolóhelyet keres. - Akkor mondd meg neki, hogy maradjon ott, ahol van, Rachel. Mert amiről mi most beszélni fogunk, ahhoz senkinek semmi köze. - David?! A férfi a lépcsőházi lámpa homályos fénykörébe lépett. Azzal a hűvös mosolyával nézett rá, amire Rachel nagyon is jól emlékezett. - Eltaláltad, én vagyok. - Lefelé kémlelt a lépcsőn. - Hol marad a kísérőd? -A kísérőm? Én... Nincs kísérőm. Csak azért mondtam, mert azt gondoltam... - Rachel mély lélegzetet vett. - Hogy találtál meg? - Rachel, hiszen tudod, hogy pénzzel mindent meg lehet vásárolni. A nyomozó segített, aki legutóbb is rád bukkant. - Fejével az ajtó felé biccentett.
Nem akarsz beengedni? - Nem - mondta Rachel. - Minek? Mit akarsz, David? Mit csinálsz itt? David befurakodott Rachel mellett, és eltűnt a lakás sötétségében. - Csak lassan. Egyik kérdést a másik után. Nem áll szándékomban a lépcsőházban válaszolgatni neked. David felkapcsolta a villanyt a szobában. A fény vakította Rachelt. Lassan követte Davidet a lakásba, és a férfi becsukta mögötte az ajtót. - Ehhez a lyukhoz képest a régi lakásód valóságos palota volt - mondta David, és az ócska tapétákat és a foltos foteleket nézte. - Manapság nem sokat kap az ember ötezer dollárért. Rachel mintha kővé dermedt volna. Davidét figyelte, amint végiglépked a nyomorúságos helyiségen. Megállt egy Caroline-ről készült, bekeretezett fénykép előtt. - Tényleg nagyon szerethetted. - David, én... - Csak abban reménykedem, hogy megérte. - Hogyhogy megérte? Nem tudom, miről beszélsz. Nem tudom, hogy mit akarsz itt. Vagy talán szükséged van rám, hogy kipolírozd az image-odat? Jamie nem volt elég? - Na végre! Már azon gondolkodtam, vajon érdeklődni fogsz-e egyáltalán utána. Egész szépen bolonddá tettél engem. Tényleg elhitetted velem, hogy szereted a kicsit. De igazam volt. Ő nem volt neked több tehernél, amit Caroline rakott rád. Rachel egyáltalán nem figyelt oda. Sötét előérzete támadt. - Jamie miatt - suttogta, és odament Davidhez. - Jamie-vel történt valami? David bólintott. - Igen - mondta keserűen. - Jamie-vel történt valami. Bárányhimlős. Rachel krétafehér lett. - Az én kicsim! Hogy van? Lázas? Mondd már, David! - Tényleg érdekel? Hiszen egyáltalán nem okozott neked gondot, hogy egyszerűen cserben hagyd. Rachel a fejét rázta. - Ez nem igaz, te pontosan tudod. David, könyörgök! Mi van Jamie-vel? Mondd meg az igazat! - Reyes-szindrómája van - mondta David higgadtan. - Az orvosok azt mondják, hogy ötven százalék az esélye. - David Rachelhez lépett. - Velem jössz, Rachel? A múlt éjjel téged hívott. - Hogy én... - zokogás fojtotta belé a szót. - Kérlek - zihálta -, gyorsan, sietnünk kell. A hó alattomosan eltakarta a jeget a város utcáin. David olyan figyelmetlenül vezetett, hogy kétszer átcsúsztak az ellenkező sávba. Bár ezek után csökkentette a sebességet, még mindig aggasztóan gyorsan száguldottak. Rachel némán és szinte kővé dermedve ült mellette, és a viharos éjszakába bámult. Ezernyi kérdés gyötörte, de félt kimondani őket, mert még jobban félt a válaszoktól. Amikor végre maguk mögött hagyták a nagyváros fényeit, Davidhez fordult. - Jamie... - A hangja majdnem elfulladt. - Észreveszi a jelenlétedet? David ujjai görcsösen kapaszkodtak a kormányba. - Nem tudom. Az orvos azt mondja, még nincs kómában. De nem reagál semmire. Egyszerűen csak ott fekszik. A félelem összeszorította Rachel torkát. - Emma vele van? - Természetesen. Ő nem hagyja el. - Hála Istennek! Rettenetesen félhet! Egy kórház valóságos lidércálom egy kisgyerek számára! - Biztosan az - mondta David haragosan. - Ezért is tartottam otthon. - Otthon? De...
- A kórház megtiltotta volna, hogy nálam maradjon. Ezért a szükséges berendezéseket, a nővéreket és az orvost a házamba hozattam, amíg javul az állapota, vagy... - Elhallgatott. Kösd be magad - mondta egy idő után. - Ez nem sétakocsikázás lesz. Rachel némán bólintott, és a hófúvásba bámult, s gondolatai David otthona felé tett első útja körül forogtak. Sok minden éppen ilyen volt. Az is késő éjszaka törtónt. És akkor is az ülés peremére húzódott, hogy ne legyen közel Davidhez. Mégis sok minden megváltozott. David akkor idegen volt a számára. Most pedig... - Hagyd abba - parancsolta magának, és a hideg üvegnek támasztotta a homlokát. - Gondolj inkább arra, hogy kihasznált téged, hogy elrabolta Jamie-t. Jusson eszedbe mindaz, amit Vanessa azon az iszonyatos éjszakán mesélt... A düh régi barátként karolta át. - Nem tudsz gyorsabban menni? - kérdezte türelmetlenül. David oldalról rápillantott. - Akarsz inkább te vezetni? Megpróbálom, hogy élve célhoz jussunk. Nem segítesz Jamie-n azzal, ha mi itt felfordulunk. Rachel tudta hogy Davidnek igaza van. Egy befagyott folyó nem lehetett volna csúszósabb, mint az út. A hótakaró pedig rohamosan vastagodott az autópályán. Milyen lesz ez később, lent a szűk, kanyargós utakon? - Mi lesz, ha az utak nem járhatók? - kérdezte Rachel aggódva. - Mi végigmegyünk rajta. Igen - gondolta Rachel - végigmegyünk. Ha David valamit a fejébe vesz, akkor az sikerül neki. - Ezt Rachel jól tudta. Ma este hálás volt ezért a tulajdonságáért. Bárcsak idejében megérkeznének Jamie-hez! Rachel kényszerítette magát arra, hogy leküzdje a félelmét. - Beszélj nekem Jamie betegségéről! Bárányhimlő, azt mondtad... David bólintott. - Igen, pontosan. Először teljesen normálisán folyt le a betegség. Kiütései voltak, és egy kis láza. Amikor már azt gondoltuk, hogy átvészelte, újra visszaesett. A láza emelkedett, egyre emelkedett. - David az öklével a kormányra csapott. - Ki hallott már erről az átkozott Reyesszindrómáról? - Az orvosok nem tudnak tenni semmit? - suttogta Rachel. - Mindent megpróbáltak. De az orvosi csoda elmaradt. - David Rachelre nézett. - Ezért hoztalak el téged - mondta hidegen. - Én nem adom fel, amíg a legcsekélyebb remény is van rá, hogy segíteni tudok rajta. És amikor Jamie tegnap éjjel téged hívott... Rachel dühe elfeledtette vele a realitást. - Miért vártál ilyen sokáig? Miért nem hívta1 azonnal, amikor megbetegedett? David gúnyosan felnevetett. - Legjobb védekezés a támadás, nem igaz? Ez is a nagyanyád frappáns közmondásai közé tartozott? - A David szemében lángoló gyűlölet megijesztette Rachelt. Mélyen belesüppedt az ülésbe. - Hogy a csodába érhettelek volna el? Talán telepátiával? Még csak abban sem voltam biztos, hogy ma velem jössz! - Nem voltál benne biztos? Te megőrültél, David! A gyerekemnek szüksége van rám! - Ez igazán megható. Ezek a gyengéd érzések! Hol volt az anyai szereteted, amikor otthagytad őt? - Éppen neked kell az érzésekről beszélned! Miért vitted el akkoriban tőlem Jamie-t? Biztosan nem szeretetből! - Kímélj meg az előadásaidtól! Teljes értelmetlenség, amit beszélsz. És őszintén szólva már a hangod csengése is beteggé tesz. Egyes egyedül az érdekel, hogy megmentsem Jamie-t. Rachel rámeredt, és bólintott.
- Elhiheted nekem, hogy én éppen így vagyok - suttogta akadozva. - Akkor legalább egy dologban megegyezünk. Igen - gondolta Rachel. - Legalább egy dologban megegyezünk. Könnyek gurultak végig az arcán. Rachel dühösen letörölte őket, és remélte, hogy David semmit sem vett észre. A legmélyebb szerelemből feneketlen mély gyűlölet nőhet ki, mondta egyszer Rachel nagyanyja. Csak ebben a pillanatban értette meg Rachel a mondás értelmét. A David árulása felett érzett fájdalom még olyan friss volt, mintha minden csak tegnap történt volna. Egy örökkévalóság telt el-addig, míg a kanyargó utak végén végre láthatóvá vált a ház. Rachel alig mert levegőt venni, amikor az autó a meredek útszakaszon kanyargott felfelé. Nyaktörő kígyóvonalban közeledtek a kovácsoltvas kapu felé. Az autó alig állt még meg, amikor Rachel már kiugrott belőle és a bejárat felé rohant. Kinyílt az ajtó, és Bárt nézett szembe vele. - Jó napot, Miss Cooper, örülök... Rachel forgószélként süvöltött el mellette, fel a lépcsőn, David szorosan mögötte. De amikor elérte Jamie szobáját, elhagyta a bátorsága. Zavartan állva maradt, és nem merte lenyomni a kilincset. David hirtelen a vállára tette a kezét. Rachel tudta, hogy ez a mozdulat csak Jamie-hez akart erőt adni neki. Ennek ellenére David érintése felbátorította. - Bírom - nyugtatta meg magát, és felemelte a fejét. Azután kinyitotta az ajtót, és bement a szobába. A mackók eltűntek. A gyerekszoba az oxigépalackokkal és az acél műszerasztallal betegszobává változott. A tapéta vidám figurái idegen lényeknek látszottak ebben a steril környezetben. Emma a gyerekágy mellett állt. Amikor meglátta Rachelt az ajtóban, szemmel láthatóan megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Hála Istennek! - motyogta. Fehérköpenyes nő emelkedett fel egy székről a kiságy mellett. - Változott az állapota? - érdeklődött David. Az ápolónő a fejét csóválta. - Nem, uram. - Jamie állapotáról számokkal és idegen orvosi szavakkal számolt be. Rachel csak mintegy gomolygó ködön át érzékelte a jelentést. Minden figyelme Jamie felé fordult, aki a hátán feküdt, és állig be volt takarva. Átlátszó műanyagcső vezetett egy oxigénpalacktól az orrnyílásáig. - Jamie - suttogta Rachel fojtott hangon. - Jamie. Kinyújtott karral .lassan odament hozzá, és megpróbált küzdeni a könnyei ellen. - Alszik? A nővér Davidről Rachelre pillantott. - Nos, bizonyos értelemben alszik... - Rosszat álmodik, ha a hátán fekszik- mondta Rachel akadozva. Tudta, milyen balgán hangozhatott ez a megjegyzése. Természetellenes helyzete, és parányi mellkasának fel-le mozgása ezer szónál is világosabban mutatták Rachel számára, hogy a gyerek rettenetes kínokat állt ki. Rachel átkarolta a kiságy rácsát, és belehajolt. Vigasztaló szavakat suttogott, bár tudta, hogy Jamie nem hallja őket. Jamie arcára tette a kezét. A bőre égetően forró volt és száraz, mintha tűz emésztené. - Csak úgy lángol a láztól - mondta, és rémülten nézett a nővérre. - Antibiotikumokat adunk neki, és azt az utasítást kaptam, hogy injekciókat... David türelmetlen mozdulatot tett. - Már két napja csak várunk. És két átkozott nap óta nem csinált semmit. Az orvos azt mondja... - David a mondat közepén félbehagyta, és körülnézett a szobában. - Hova tűnt az orvos? Hiszen megmondtam neki...
Emma David karjára tette a kezét. - A szomszéd szobában van. Egy kicsit ki kell pihennie magát. Megígértem, hogy felébresztem, ha változik valami. Rachel elfogta David tekintetét. - Nem tehetek valamit? - kérdezte. És a Sólyom, aki számára egyébként semmi nem volt lehetetlen, kétségbeesetten csóválta a fejét. - Nem - suttogta rekedten. - Egyáltalán semmit. - Nem fog meghalni - mondta Rachel halkan, és Jamie arcát simogatta. - Azt én nem engedem. - Ki akarta venni a gyereket az ágyból. - De kérem, mit csinál, ez szigorúan tilos, Miss... - Hagyja, hadd csinálja azt, amit helyesnek tart - sziszegte David az ápolónőnek. - A fiam haldoklik. - Uram, én... - Menjen, igyon egy kávét. Vagy pihenje ki magát. Csináljon, amit akar, de hagyja el a szobát! Emma karon fogta a nővért. - Jöjjön - mondta nyugodtan. - Iszunk egy csésze teát. - Halkan kimentek, és becsukták maguk mögött az ajtót. David némán figyelte, amint Rachel a karjába vette a fiúcskát, és gyengéden magához szorította. A gyerek nem mutatott semmiféle reakciót. - Jamie? - suttogta Rachel, és az ajkaival megérintette Jamie homlokát. - Jamie, kincsem, itt van a mama. - Rachel? - David bár suttogott, hangja mégis pengeéles volt. - Hogy mondhatod ezt neki? Találkozott a tekintetük. - Mit hogy mondhatok neki? Én egész szívemből szeretem Jamie-t. - Biztosan. Ezért is hagytad cserben. - Inkább azt kellene megmagyaráznod nekem, miért vártál olyan sokáig, hogy közöld velem, hogy a gyerek beteg - suttogta dühösen. - Azonnal meg kellett volna kerestetned. - Tedd vissza a fiamat - fenyegetőzött David. - Tedd vissza az ágyra, és hagyd el ezt a szobát!. - Rendben van - mondta gyorsan Rachel. - Bocsánatot kérek. Én nem akartam... -A kicsit nézte a karjaiban, s könnyek lepték el a szemét. - Igazad van. Nem a te hibád volt. Jelentkeznem kellett volna. David vállat vont. - Ennek nincs többé semmi jelentősége. A gyerek azt, akarta, hogy itt legyél, és te eljöttél. A többi most nem számít. - Igen. A többi most nem számít. - Rachel egészen óvatosan a gyerekágy fölé hajolt, ismét beletette Jamie-t. - Igazán hálás vagyok neked, David. - Kímélj meg a háládtól! Jamie-ért tettem, nem érted. Ha rajtam múlott volna, soha nem láttad volna őt viszont. Csak azért hoztalak el, mert ez lehetett az egyetlen esély a számára... Rachel egy lépéssel közelebb lépett Davidhez. - Megértelek, David. El tudom képzelni, mit érzel. Én is szeretem őt, én... - Jó hallani, hogy neked is vannak emberi érzéseid, Rachel. Bárha engem kérdezel, te csak saját magadat szereted. És a bálványozott testvéredet. David eltolta Rachelt az ágytól, és Jamie fölé hajolt. Arckifejezése lágyabb vonásokat öltött, amikor a gyerekre nézett. - Kisfiam - mondta végtelen szeretettel, aztán ismét kiegyenesedett, és Rachelre nézett. - Beszélni akarok veled - mondta hidegen, és a kezével az ajtóra mutatott. Rachel követte Davidét a folyosón lefelé. David mozdulatlan arccal fordult felé. - Azt akarom, hogy ilyesmi soha többé ne forduljon elő ott bent. Amennyire tudom, a gyerek hallhatja, ami körülötte történik. Nyilvánvalóan őrültség a vitatkozásainkkal terhelnünk.
Rachel bólintott. - Jó. Beszélhetünk itt vagy lent... - Nincs mit mondanunk egymásnak. Az egyetlen, ami még összeköt minket, az a gyerek miatt érzett aggodalom. - David Rachel szemébe nézett. Ez azért így van, ugye? - Igen - suttogta Rachel. - Ez igaz. - Látom, megértjük egymást. Azt akarom, hogy maradj itt addig, amíg nem javul az állapota. - Nem állt szándékomban elutazni. - Jó. Megmondom Emmának, készítse elő a régi szobádat. - Kérlek - mondta gyorsan Rachel. - A gyerekszobában akarok aludni. - Felőlem. - David felment a lépcsőn. - Visszahozom a nővért, és megkérem Emmát, hogy csináljon nekem kávét. Neked is vigyen fel? - Nem szükséges. Majd megiszom a konyhában. Ott mindig elérhet a nővér. - A konyhában akarsz maradni? - kérdezte David. Rachel bólintott. - Engem a sólymoknál találtok meg. Hogy még egyszer egészen világossá tegyem: te csak Jamie miatt vagy itt, Rachel, és én a lehető legkevesebbet akarlak látni. - David... - Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád. A gyerekszobán kívül nem akarok találkozni veled. - Úgy állítod be, mintha én lennék a vétkes - suttogta Rachel alig hallhatóan. - De én nem vagyok... - Nem érdekelnek az elméleteid. - Hihetetlen - mondta Rachel akadozva. - Kihasználod az embereket, aztán ártatlan báránynak állítod be magad... David hirtelen megfordult. Rachel szíve vadul vert. Ösztönösen hátrált, David pedig fenyegetően közeledett. - Nem félek tőled - mondta gyorsan a lány. David Rachel nyakára tette a kezét. Fagyos mosolya elárulta, hogy érzi heves érverését. - Tényleg nem? - kérdezte halkan. - Nem - hazudta Rachel. David szorítása erősebb lett. - Ez csak a szokásos ostobaság részedről - mondta hidegen. - Ott félsz, ahol nem kéne, ahol pedig minden okod megvolna rá, játszod a bátrat. Rachel megborzadt, és becsukta a szemét, hogy ne lássa David kegyetlen mosolyát. Amikor másodpercekkel később ismét felnézett, David már eltűnt. 11. FEJEZET A sötét éjszaka a hajnali szürkület sápadt fényévé enyhült. Rachel a hintaszékben ült a gyerekágy mellett, és azon gondolkodott, mi lenne, ha Jamie egyszerre csak megint egészséges lenne. Minden eszközzel harcolni akart a gyerekéért. Köd előttem, köd utánam eltűnhettem volna, és elsüllyedhettem volna egy olyan nagyváros, mint Dallas vagy Chicago névtelenségébe - gondolta. - A másik lehetőség az lenne, ha a sajtóval fenyegetném Davidét. Elmesélhetném a riportereknek az igazságot a Sólyomról. Rachel megijedt saját magától, amiért fontolóra vette a szökés vagy a zsarolás módszerét. De minden eszközt jogosnak talált ahhoz, hogy visszaszerezhesse Jamie-t. Rachel könnyű félálomban volt, amikor zajt hallott. Fáradtan pillantott fel ólomsúlyú szempillái alól. Az orvos állt Jamie ágya fölé hajolva. - Mit csinál vele? - suttogta Rachel, és megdörzsölte a szemét. - Ez jót fog tenni a gyereknek - nyugtatta meg az orvos, és injekciót adott Jamie karjába. Feküdjön le egy kicsit, Miss Cooper. így nem lehet sokáig kitartani.
- Bírom - ellenkezett Rachel, aki az injekcióra pillantva megborzongott, mintha ő maga lenne a beteg. - Nem hagyom el Jamie-t. Első alkalommal mondta ki azt, amire önmagában megesküdött. Amikor Emma teát hozott neki, Rachel hálásan elfogadta, de a javaslatot, hogy egy időre hagyja el a betegágyat, elutasította. - Jamie mellett maradok. Soha többé nem hagyom el. De a következő pillanatban megbánta, hogy ezt kimondta. Hallotta, hogy valaki mélyet sóhajtott. Felemelte a fejét, és az éjjeli lámpá gyenge fénykörén túl Davidét látta meg az ajtónyílásban. Olyan fenyegetőnek hatott, hogy Rachel visszatartotta a lélegzetét. Vigyáznom kell - gondolta. - Nem szabad így beszélnem, ez elárulhatná a terveimet. De a kimerültség óvatlanná tette Rachelt. Megismételte az esküjét az ápolónő jelenlétében, és Bartnak is, aki órákkal később lábujjhegyen jött be a szobába, hogy a kicsi állapota felől érdeklődjön. És amikor Rachel végül olyan fáradt volt, hogy már nem tudta, nappal van-e vagy éjszaka, karjára vette Jamie-t, és a fülébe súgta a fogadalmát. - Ébredj fel - könyörgött neki. - Kérlek, Jamie! Esküszöm, soha többé nem hagylak el! Valaki mozgott a sötétben, és David hirtelen ott állt előtte. A szeme alatt mély árok húzódott, és az arca nyúzottnak látszott a sötét borosta alatt. - Ne hazudj neki - mondta nyersen. - Szeretlek, Jamie - suttogta Rachel anélkül, hogy odafigyelt volna Davidre. - Hallasz engem? A mama szeret téged. - Az ördögbe, Rachel, hiszen mondtam neked, hogy elképzelhető, hogy a gyerek hall minket. Ne beszélj neki hazugságokat! - Ez nem hazugság. Ez fogadalom. Megértetted? Semmi a világon nem fog többé elválasztani a kicsitől. - Elég - mondta David durván. - Ha nem hagyod abba... - Mama? David és Rachel elhallgatott. Rachel a karjában fekvő gyerekhez hajolt. - Jamie? - suttogta hitetlenkedve. A gyerek lassan kinyitotta a szemét, és ránézett. Bájos mosoly suhant át az arcán. Kinyújtotta a karjait. - Mama - mondta boldogan. Rachel felzokogott az örömtől. Egy csókot nyomott a kicsi kinyújtott kezére, aztán ajkaival megérintette a homlokát. - Meggyógyul - mondta remegő hangon. - Hála Istennek - suttogta David, és arcon csókolta Jamie-t. - Üdvözöllek újra köztünk mondta rekedtes hangon. - Papa - suttogta a kicsi. Aztán a kimerültségtől ismét lecsukódtak a szemei. De mielőtt még elaludt volna, gyenge hangon még megbizonyosodott arról, hogy Rachel ott van-e. - Mama? Rachel szorosan a mellére szorította a gyereket. - Ne félj - mondta halkan. - Nem hagylak el soha többet. Soha. - Felemelte a fejét, és Davidre pillantott, amivel egyértelműen értésére adta, hogy komolyan gondolta. Kimerülten hanyatlott a hintaszékbe. - Esküszöm neked. Amikor a nap már régen felkelt, Rachel még mindig Jamie-vel a kezében állt a kiságy mellett. Az orvos időközben megvizsgálta a gyereket, és megállapította, hogy túl van a nehezén. - Beteszem az ágyba - mondta az ápolónő, amikor el akarta venni a gyereket az orvostól. De Rachel megelőzte, és ismét a karjába vette Jamie-t. - Nem - mondta, és magához szorította a kicsit.
Az elkövetkező órákban Emma és az ápolónő óránként váltották egymást a gyerekszobában. Csak David maradt egész idő alatt a szobában. Bár Rachel elmosódva érzékelte a jelenlétét, és tudomásul vette, hogy ott volt, betakarta őt, beletöltött egy korty teát, mégis minden figyelme Jamie felé fordult. Magához szorította a gyereket, mintha az erejéből ezzel valamennyit át tudna adni a kicsinek. A nővér végül mégis rá tudta beszélni, hogy letegye a gyereket, mert ki kellett cserélni a pelenkáját. Rachelnek a fájdalomtól eltorzult az arca, amikor felállt. Úgy. tűnt, az izmai megbosszulják magukat a négy órás mozdulatlanságért. - Le kell feküdnöd egy kicsit Rachel. - David hangja kimerülten csengett. - Jól vagyok - ellenkezett Rachel. - Te magad is beteg leszel, ha nem vagy okos! - Értelmetlenség - mondta, és állhatatosan rázta a fejét. - Én... A heves mozgás hiba volt. Minden forogni kezdett körülötte. - David - suttogta még, mielőtt fekete ürességbe zuhant volna. Teljes csend vette körül Rachelt, amikor felébredt. A szoba és az ágy, amiben feküdt, idegennek tűnt a számára. Puha, világos fény szűrődött be az ablakon. A frissen esett hó visszaverte a hold fényét. Aztán egycsapásra viszszatért Rachel emlékezete. Falpattant az ágyból, és felhajtotta a takarót. - Jamie - kiabálta páni félelemmel. - Jamie... - Jól van, Rachel. - David meggyújtott egy gyertyát, és az éjjeliszekrényre állította. - Minden rendben van. Jamie mélyen alszik. Az ápolónő mellette van. - Mi van a villannyal? - Az ítéletidő miatt megszakadt az áramszolgáltatás. - A lobogó gyertyafényben Rachel látta, amint David mosolygott. - Kérsz valamit? Kávét vagy teát? Talán egy szendvicset? Aludtál néhány órát. - Nem, nem kérek semmit. Hány óra van? - Hajnali kettő. Összecsuklottál a kimerültségtől, és aztán... - David beletúrt a hajába. Szeretnék neked köszönetet mondani azért, amit tettél. Rachel a fejét rázta. - Hiszen semmit sem tettem. Hirtelen lement a láza... - Ez az orvosi oldala. De meg vagyok győződve arról, hogy nélküled mindez nem így történt volna. Tudnod kell, milyen hálás vagyok azért, hogy eljöttél. - Hálás? Én szeretem Jamie-t. Még mindig nem fogod fel, David? - Rachel, nem akarok vitatkozni veled. Én csak azt tudom, hogy hajszál híján elvesztettem a fiamat, és te visszaadtad őt nekem. A gyertya nyugtalan fényében David fáradtnak és kimerültnek látszott. A szája sarkában lévő forradás világosan kirajzolódott borotválatlan arcán. A gyönge világítás miatt a szeme alatt még mélyebbnek látszottak a karikák. - Kimerültnek látszol - mondta Rachel halkan. - Aludtál te egyáltalán? David vállat vont, és az ágy szélére ült. - Egy keveset. Elszundítottam néhány órára a karosszékben. - A szobádba kellett volna menned, és... - A szobámban vagyok - mondta futó mosollyal. - Az orvos a tiédben van, ezért hoztalak téged ide. - Mindkét kezével megdörzsölte a halántékát. - Nem tudom, mit csináltam volna, ha a gyerekkel történt volna valami! Rachel önkéntelenül kinyújtotta a kezét, és ujjai hegyével megérintette David karjait. David felemelte a fejét, és találkozott a tekintetük. Rachel szíve gyorsabban dobogott. - Adj még néhány perc időt, aztán visszakapod a szobádat mondta gyorsan. - Rachel - suttogta David. Közelebb ült, amíg a combja Rachel csípőjét nem érintette. Bár a takaró közöttük volt, Rachel számára olyan volt az érintése, mintha áramütés érte volna. - Nem - mondta. - Hagyj felkelnem. - Visszatartotta a lélegzetét. - Emma levetkőztetett?
- Én vetkőztettelek le. - David pillantása zavarba hozta Rachelt. - Végül is már többször csináltam. Rachel még jól emlékezett az utolsó alkalomra. A könyvtárban feküdtek a kandalló előtt. A szenvedélyük erősebben égett, mint a pattogó tűz, amikor David szinte kínzó lassúsággal levetkőztette. Rachel észrevette, hogy David is erre gondolt. - Rachel - mondta elfúló hangon -, Rachel... A kezét Rachel csípőjéről a mellére csúsztatta. Rachel észrevette, hogy a légzése szaporábbá vált. - Hogy reagálhatok így, mindazok után, amit velem tett? - kérdezte önmagától. Félretolta David kezét, és megmarkolta a takarót. - Hagyj fölkelnem, David. Fel akarok öltözni. - David egy szót sem szólt. Rachel becsukta a szemét, amikor David lágyan a nyakát simogatta. - Hagyj - könyörgött. - Kérlek, ne! - Miért ne? - David hangja rekedt volt. Rachel fölé hajolt. - Tudom, hogy kívánsz engem, Rachel. Miért nem ismered el? - Nem - mondta Rachel kifulladva. - Ez nem igaz. David felemelte őt a párnáról. - Hagyd abba a hazudozást! Nem tudsz egyszer őszinte lenni? A hangja durva volt, keményen tartotta Rachelt a karjaiban. Rachel félre akarta fordítani az arcát, de David kényszerítette őt, hogy ránézzen. Látta a szikrákat a szemében, amikor David odahajolt hozzá, és a száját az ajkaira nyomta. Rachel minden erejével tiltakozott, de a férfi könyörtelenül tartotta, és kényszerít ette, hogy kinyissa az ajkait. Rachel érezte David fogait és nyelvét, ami erőszakosan utat tört magának. De még a testi fájdalomnál is erősebb volt az a fájdalom, amit a szívében érzett. Hogy is hihette valaha, hogy szereti ezt az embert? És hogy hihette valaha, hogy David szerette őt? De minden ésszerű meggondolás ellenére Rachel szája engedett David kényszerítésének, keze David inge alá csúszott, erős izmai felett feszülő bőrét érintette, és bár Rachel megvetette magát emiatt, mégis átkarolta David nyakát, és lehúzta magához, le a szenvedély feneketlen mélységeibe amely felemésztette mindkettejüket. - Nem! - Rachel kiáltása szakította meg az éjszaka csendjét. Ökölbe szorította a kezét.. Teljes erejével ráütött Davidre. A dühtől és a szégyentől könnyek futottak végig az arcán. - Engedj el! - kiabálta. - Gyűlöllek! - Ehhez túl késő - mondta David. - Nem tudsz feltartóztatni. És ezt te sem akarod. Egyik kezével megfogta Rachel csuklóit, és Rachel feje fölött a lepedőre szorította őket. A másik kezével kitakarta Rachelt. Aztán fölé hajolt, és megcsókolta a nyakát. Rachel hangosan felkiáltott, amikor David a melleit érintette, és lágyan simogatta a mellbimóit. Ajkaival David Rachelbe fojtotta a kiáltást, elnémította kétségbeesett könyörgését, és a félelem kiáltásából a gyönyör kiáltása lett. - Rachel - suttogta David, és közelebb vonta magához. Rachel nevét sóhajtotta egy emésztő szenvedély béklyóiba fogva, amiből többé nem volt menekülés. Később Rachel mozdulatlanul feküdt David izzadságtól nedves teste alatt. - Hogy tehettem ezt? - kérdezte önmagától. - Romlottabb vagyok, mint Caroline!! - Nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkait. - Állj föl - mondta Rachel. A saját hangja idegenül csengett a számára. De hiszen más nővé is változott! A gátlástalan gyönyörök és az amorális szenvedélyek teremtménye volt! - Állj fel ismételte. David lefordult róla, és a hátán feküdt. Egyik kezével eltakarta a szemét. - Ne haragudj, Rachel - mondta kifejezéstelen hangon. - Ezt nem lett volna szabad megtennem. Rachel felemelte a takarót, és maga köré csavarta, miközben felállt. - Ennek nincs semmi jelentősége.
David kiugrott az ágyból. - Számomra van jelentősége - mondta indulatosan. - Életemben egyetlen nő sem kergetett ilyen brutalitásba. - Inkább a ravasz csábítás a te stílusod, nem igaz? - Már megint kezded? Soha életemben nem csábítottam el nőt, aki nem akarta hagyni magát elcsábítani. - Kímélj meg, kérlek, a részletektől. - Rachel egyik kezével szorosan maga előtt tartotta a takarót, a másikkal pedig a ruhája felé nyúlt. - Hívnál nekem egy taxit? - Csak így, egyszerűen? - Csak így, egyszerűen - mondta, és belebújt a farmerébe. - Ha nem működik a telefon, mondd meg kérlek Bartnak... Mit csinálsz? - kérdezte, amikor David mindkét kezével megragadta. - Te bestia - mondta olyan hangon, amitől Rachel ereiben megfagyott a vér. Kezei átkulcsolták Rachel nyakát. - Most megölhetnélek. A világ egyetlen bírósága sem nyilvánítana bűnösnek. - Ebben biztos vagyok - válaszolta Rachel a lehető leghiggadtabban. - A világ egyetlen bírósága sem tenne olyat, amit te nem akarsz. Ehhez túl gazdag vagy. - Már megint a pénzről beszélsz, Rachel. Mit akarsz? Már elköltötted a Vanessától kapott ötezer dollárt? - Eldobtam a csekkjét. - David nevetett. - Kérdezd meg tőle, ha nekem nem hiszel! Kérdezd meg, vajon beváltották-e a csekket! David elengedte Rachelt. - Te aztán igazán rafinált vagy! Aligha tudom megkérdezni, mivel még csak azt sem tudom, hogy hol van. - Mit jelentsen ez? Hiszen soha nem tágított mellőled. - Felmondott. Az utolsó, amire megkért, egy ajánlólevél volt az új munkaadója, egy kongresszusi képviselő számára. Úgyhogy nem tudom megkérdezni őt a csekkről, amit követeltél tőle. - Amit követeltem? - Rachel keserűen felnevetett. - Miféle történetet mesélt be neked? Azon az estén igazán nem voltam abban az állapotban, hogy követeléseket támaszthattam volna. Csoda volt, hogy egyáltalán egyenesen el tudtam menni. - Ne beszéljünk erről. A legjobb, ha most összecsomagolod a holmidat, és eltűnsz. Már eszembe jutott valami, amit be tudok mesélni Jamie-nek. Sírni fog, de túl fogja élni. - Komolyan gondoltam, amit mondtam. Nem adom fel őt megint. Mindent megteszek azért, hogy elvegyem tőled. - Emmát és az ápolónőt befolyásolhatod a fecsegéseddel - mondta David. - De én ismerem az igazságot. Vanessa felnyitotta a szememet. - Még nem mondtad el, miért ment el. Világossá tetted előtte, hogy nem akarod a kormányzó feleségévé tenni? Ez volt az oka? - Megőrültél? Vanessa és én? - David a fejét rázta. - Inkább egy kobrába szerettem volna bele, semmint Vanessába. Sajtófőnökként ragyogó volt, de gránitból volt a szíve. Rachel meglepetten nézett rá. - De ő azt mondta... ó, mindegy. Csak azon csodálkozom, hogy elment, mielőtt még elértétek volna a közös célotokat. Hiszen minden amellett szólt, hogy a pártod téged fog jelöltnek állítani, és te megnyered a választást. - Nem olvasol újságot? Nem akarom jelöltetni magam. Megmondtam a párt felelős embereinek, hogy visszautasítom a jelölésemet. - Az ujjaival beletúrt a hajába. - Ez az oka Vanessa felmondásának. Rachel egy karosszékbe hanyatlott. - De olvastam a főcímeket. Mindenütt az állt, hogy te leszel az új kormányzó. David vállat vont.
- Mindenki azt gondolta, hogy érdekel. Ezt senkitől nem is vehetem rossz néven. De tulajdonképpen én már jóval a HelmsIey-Palace-beli vacsora előtt határoztam. Mindenesetre a szenátorral csak ezen az estén akartam közölni. - Találkozott a tekintetük. - Mindegy. Azóta sok víz lefolyt a folyón, mondaná most talán a nagyanyád. Csak egy szívességet tegyél meg nekem. Hagyd meg mindig a címedet az ügyvédemnél, hogy szükség esetén... - A HelmsIey-Palace-beli estére gondolsz, amire engem is elvittél? - Melyik másikra? Rachel nyelt egyet. - Azt akartad mondani a szenátornak, hogy nem jelölteted magad? David bólintott. - Pontosan. Rettentően ideges voltam, mert nem tudtam, hogy a szenátor hogyan fog reagálni. És Vanessa... Vanessa nem lepődhetett meg igazán a hírtől. Tudta mi fog következni, és mindent elkövetett, hogy áthangoljon. David az ablakhoz ment, és kinézett a halványpiros hajnali égre. - Már nem havazik. - David? - David Rachel felé fordult. -Az este folyamán hivatalos magyarázatot adtál? - Hivatalos magyarázatot? Arról, hogy nem jelöltetem magam? Ez nem volt szükséges, mert végül is soha nem pályáztam meg. - Nem a jelöltetésről. Én Jamie-re gondoltam. - Mit kellett volna közölnöm Jamie-ről? Mindig mondtam Vanessának, milyen szívesen tudatnám az egész világgal, hogy ő az én fiam. De nem akartuk közölni, hogy Jamie törvénytelen gyerek. Nekem mindegy lett volna, de nem tudtam, hogy te ezzel meg tudnál-e békélni. Hiszen tudtam, milyen sokat jelent neked Caroline emléke. - David egy lépéssel közelebb lépett Rachelhez. Mi történt? Mondd már, Rachel, mi van? - Vanessa azt mondta nekem azon az estén, hogy magyarázatot fogsz adni. Jamie-ről, a Caroline-nal történt dologról és... - Miért tettem volna? - Vanessa azt mondta, hogy ez felértékelné az image-odat a nyilvánosság előtt. Azt mondta, hogy sokak számára te csak a Sólyom vagy. Azt mondta, hogy csak azért akartad Jamie-t, mert hasznos lehet a politikai karrieredhez. - És te hittél neki? - David hangjának hirtelen sokkal lágyabb csengése lett. - Nem tudtam, hogy mit kell hinnem. Olyan különös voltál, olyan ideges azon az estén. Hiszen azt mondtad, hogy be akarsz mutatni, és hogy elképzelhető, hogy a riporterek beszélni akarnak velem. Amikor Vanessa elmesélte nekem, hogy Jamie-ről van szó, ijesztően logikusnak hangzott. David a szemébe nézett. - Jamie-nek ehhez semmi köze. Amikor megmondtam a szenátornak, hogy lemondok a jelöltségről, tudni akarta, hogy mi lehet fontosabb, mint egy politikai tisztség, és megmondtam neki. - Nem értem - suttogta Rachel. - Ugyan, ne játszd az ártatlant! Veled akartam élni, nem a politikával. Soha nem beszéltem neked a jelölésemről, mert én magam is bizonytalan voltam. Amikor megérkeztünk a fogadóterembe, és láttam a szenátor reakcióját, tudtam, hogy hiba volt hallgatnom rólad. Még figyelmeztetni akartalak, meg akartam magyarázni neked... - Azt gondoltad, hogy a riporterek ki fognak kérdezni a kettőnk kapcsolatáról? David bólintott. - A riporterek, a szenátor... hirtelen félni kezdtem, hogy kérdésekkel fognak megrohamozni téged, amiket te nem akarsz megválaszolni. Vanessa hazudott! Minden hazugság volt, közönséges hazugság! David hirtelen megragadta Rachelt, és kiemelte a fotelból.
- Olyan biztos voltam benned! Azt gondoltam, hogy osztod az érzelmeimet. Álmomban sem gondoltam volna... Hogy tehetted ezt velem, Rachel? Szerelemmel hitegettél, csak hogy a megfelelő pillanatban ilyen rettenetesen megalázhass. Erős szorítása fájt Rachelnek, de a szívében érzett fájdalom ennél sokkal kínzóbb volt.Szeretett engem - gondolta. - És én megbántottam. Szó nélkül elhagytam. Hogy is hihettem Vanessának? David azt gondolja, hogy egész idő alatt arra a pillanatra vártam, hogy megbosszuljam a mostohatestvéremet. - Miért éppen ezen az estén váltottad valóra a kiforralt bosszúdat? Az egész sajtó előtt akartál megszégyeníteni? - Nem - suttogta Rachel. - Ne hazudj nekem, mert Vanessa mindent elmesélt! Azzal fenyegetőztél, hogy mindenütt elhíreszteled: én kergettem a halálba Caroline-t. Mesélt nekem a csekkről is, és a ruháról, amit vásárolnia kellett neked a szálloda butikjában. - David, kérlek- könyörgött Rachel. - David, kedvesem... - Ötezer dollár és egy ruha - válaszolta David akadozva. - Ez volt az ami közöttünk volt, és nem több? Jamie iránti szereteted sem volt fontosabb egy ostoba bosszúállásnál? - Ujjai Rachel testébe mélyedtek. Rachél nyögött a fájdalomtól, amikor David rázta őt. - Soha nem tartottam lehetségesnek, hogy egy férfi úgy szerethet egy nőt, ahogy én szerettelek téged. Csak te és Jamie számítottatok nekem. Világossá vált előttem, hogy nem akarok kormányzó lenni. Semmi olyat nem akartam tenni, ami arra kényszerítene, hogy hosszabb időt töltsek távol tőled. És te egész idő alatt hitegettél. Rachel a fejét rázta. - Ez nem igaz. Annyira szerettelek, hogy elfelejtettem magam körül a világot. - Mit? Mit mondtál most? - Szerettelek. Teljes szívemből szerettelek. - Hogy hihettél akkor Vanessa hazugságainak? Hogy feltételezhetted, hogy meg tudnálak bántani? Rachel szemei megteltek könnyel. - Nem tudom. Talán mert aligha hihettem, hogy olyan valaki, mint te, szeressen engem. Talán mert Caroline emléke közöttünk állt. Bármi is történt, bocsáss meg nekem, David! - Könnyei lefelé peregtek az arcán. - Tudom, hogy ez már késő. Mindent szétromboltam. De meg kell bocsátanod nekem. - Én éppen olyan vétkes vagyok- mondta David halkan. - Vanessa mindkettőnket bolondnak tartott. - Közelebb húzta magához Rachelt. - A világ tele van bolondokkal. De a legnagyobb bolondok azok, akik sem megbocsátani, sem feledni nem tudnak. Rachel mosolygott a könnyein keresztül. - Csak nem a nagyanyámtól származik ez a mondás is? David nevetett. - Biztosan szerettem volna az idős hölgyet. - Keményen Rachel szemébe nézett. Megbocsátok neked, Rachel. - És én megbocsátok neked, David. - Hiszen ez egészen könnyen ment, nem? - David megcsókolta Rachel kisírt szemét. - Az elmúlt hónap maga volt a pokol... - Egyszerűen ne beszéljünk többé róla. - Rendben van! Beszéljünk inkább a jövőnkről. - Két kezébe fogta Rachel arcát. - Szeretlek. - Én is szeretlek, David. - Hozzám jössz feleségül, Rachel? Rachel David nyaka köré fonta a karjait. - igen, David. Igen, akarom. David szorosan magához szorította.
- Otthont csinálunk ebből a házból. Neked, nekem és Jamie-nek. Rachel a fejét rázta. - Nem - suttogta. David döbbenten, hitetlenkedve nézett Rachelre. - Nem? - Nem - ismételte meg Rachel, és cinkosán nevetett. - Miért akarsz megállni egy háromszemélyes háztartásnál? Én legalább még két fiút és két kislányt szeretnék. - Nem szégyelled magad? Mit csináljak most veled? - Mindjárt megmutatom - suttogta Rachel. - Csak előbb kívánjunk jó reggelt a fiunknak.
