Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete
Zalatnay István 2010. június 20.
Ruth története 3. Tiszta lelkű emberek
Lekció: Mt 21,23-27 Textus: Ruth 2. r. Volt Naominak a férje után egy rokona, név szerint Boáz, egy jómódú ember az Elimelek nemzetségéből. Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom! El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből való Boáz szántóföldje volt az. Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből, és azt mondta az aratóknak: Az Úr legyen veletek! Majd azt mondta Boáz annak a legénynek, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony? A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Az a móábi fiatalasszony ő, aki Naomival jött meg Móáb mezejéről. Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában! Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak, és menj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok? Boáz így válaszolt neki: Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el anyádat, apádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni! Az asszony pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok. Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is. Azután fölkelt tovább szedegetni. Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok! Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett. Fölvette és hazament a városba. Megmutatta az anyósának, amit szedegetett, Azután elővette, és odaadta neki azt is, amit meghagyott, amikor jóllakott. Akkor ezt kérdezte tőle az anyósa: Hol szedegettél és hol dolgoztál ma? Áldott legyen, aki a pártfogásába vett! Ő megmondta az anyósának, hogy kinél dolgozott, és ezt mondta: Boáz a neve annak a férfinak, akinél dolgoztam. Ekkor azt mondta Naomi a menyének: Áldja meg őt az Úr, aki nem vonta meg szeretetét az élőktől és a holtaktól! Azután az mondta neki Naomi: Hozzánk tartozó ez az ember, közeli rokonaink közül való. A móábi Ruth ezt mondta: Még azt is mondta nekem, hogy járjak a szolgái nyomában, míg csak be nem fejezik az aratást. Naomi ezt mondta a menyének, Ruthnak: Jól teszed, leányom, ha az ő szolgálóival jársz, akkor nem bántanak más mezőn. Ruth tehát Boáz szolgálóinak a nyomában járva szedegetett, amíg be nem fejeződött az árpa és a búza aratása. De az anyósánál lakott.
Kedves Testvérek! Most harmadik alkalommal gondolkodhatunk erről a bibliai könyvről, talán a legszebb bibliai könyvről. Ahogy már mondtam, maga Goethe, a legnagyobb költő nyilatkozik teljes csodálattal ennek a könyvnek az irodalmi értékéről, szépségéről. Azt is hozzátehetjük, teljes joggal, hogy ez a csodálatos szépség elválaszthatatlan attól, hogy egy nagyon jó emberi történetről van szó ebben a könyvben. Az első fontos gondolat az volt, hogy vannak nagyon jó emberi történetek közöttünk és velünk, és a mi családjainkkal is, nehéz körülmények között és ellenére is, mert minden körülmények között lehetséges a jó. Hiszen láthattuk, többek között
azt is nagyon tudatosan teszi minden részben világossá a Szentírás, hogy itt a lehető leghátrányosabb, legnyomorúságosabb helyzetben lévő emberekről van szó, legalábbis ami Naomit és Ruthot illeti. Mégis valami olyan nagyon jó történik az ő életükben, amiről valóban meg lehet írni ezt a csodálatos novellát. Műfaját tekintve leginkább novellának lehet mondani ezt a könyvet, bár hozzá kell tennünk azt is, hogy azért is olyan gyönyörű ez a könyv – és hadd mondjam még egyszer, és el fogom még mondani a további két részről beszélve, hogy hazamenve tessék rászánni fél órát és elolvasni egészen ezt a gyönyörű szép könyvet! –, azért is olyan szép, mert annyiféle szín van benne, annyira különböző világok, emberi lehetőségek nyílnak meg az ember szíve előtt, mindjárt az első részben is, amit a leggyakrabban szoktak idézni, különösképpen is esküvőkön. Bár érdekes módon nem férfi és nő kapcsolatában, hanem ennek a Ruthnak az anyósával való kapcsolatában hangzik el az a csodálatos, verssé szépülő rész, ami így szól: „Ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem. Úgy bánjék velem az Úr most, és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Az elmúlt héten azt láthattuk, hogy ehhez a nagyon jó történethez szükséges, hogy egy ember egy nagy döntést hozzon meg. Majdnem minden ember életében vannak, vagy talán csak egyszer az életében van egy nagy pillanat, amikor olyan döntést kell hoznia, amire ráteszi az egész életét. Minden más megfontolással, minden más lehetőséggel szemben, amikor az embernek éreznie kell, hogy most azt a döntést kell meghoznia, amiért ő e földre született. Nos hát Ruth esetében éppen azt láthattuk, amikor ezt a döntést meghozza. És ez a rész valóban olyan volt, mint a legmélyebb, legfelforgatóbb dráma. Valóban drámai, emberi helyzet, amiben sisteregnek az emberi indulatok, gondolatok, érzések. És ennek megfelelő a szavaknak a rendje is, a verssé váló szöveg. Itt, ebben a második részben, mintha egy másik világban látnánk magunkat. Talán van, aki emlékszik, az előző, nagyon drámai rész avval fejeződött be, hogy megérkezik Betlehembe Naomi és Ruth éppen az aratás kezdetekor. És akkor valami egészen más indul el. Elindul a mindennapoknak az élete, valami, ami sokkal nyugodtabb, sokkal lassabb, sokkal elgondolkodtatóbb, aminek a formája és a szavai is, mondatai is egészen mások, mint az előző résznek. Valószínű ez is hozzátartozott ahhoz, hogy Goethét annyira megérintette ennek a könyvnek a szépsége. Itt sem csak formáról, szépségről van szó, hanem ezen keresztül kifejeződik az, amit olyan szépen ír le a Példabeszédek könyve: hogy mindennek rendelt ideje van. Ezt is de nehezen érti meg az ember, különösképpen is a mai ember! Hogy mindennek rendelt ideje van, nem mindig kell pörögni, szaladni. Megvan az ideje annak is. Megvan az ideje a nagy döntésnek, megvan az ideje a harcnak, a küzdelemnek, az önfeláldozásnak. És megvan az ideje a csendes, kitartó és állandó munkának. Nos hát valóban ez a második rész mintha egészen más történetről szólna, pedig ugyanaz az ember áll előttünk, ugyanaz a Ruth. De itt nem a szinte hőssé szépülő, női Ábrahámmá váló Ruthról van szó, hanem egy nagyon tisztességes asszonyról. És persze nemcsak róla, hanem egy új szereplőről is, erről a bizonyos Boázról. Ennek a szintén nagyon tisztességes embernek a magatartásáról. S ennek a két embernek a találkozásáról, amely éppoly nehéz volt akkor, mint ma is, ha két nagyon eltérő helyzetben lévő, nagyon más társadalmi rétegbe tartozó ember találkozik. Mert Boáz, ahogy olvastuk, egy nagyon tehetős ember. Nyilván egyike a vezető embereknek ott Betlehem városában. Ruth pedig valóban egy nyomorúságban élő, azt mondhatnánk, tulajdonképpen koldus asszony. Ezt is olyan gyönyörűen juttatja kifejezésre ez a könyv, amikor azt írja, hogy evett, jóllakott és még maradt is. Egy ember, aki talán évek óta nem volt olyan helyzetben, hogy maradt volna valami. Mert napról napra az éhezésben kellett léteznie. Milyen sokat panaszkodunk, hogy mennyi anyagi nehézségünk van! És milyen messze vagyunk attól, hogy emberek valamikor tényleg úgy éltek az éhhalál küszöbén, hogy valóságos csoda volt a számukra, ha ott volt előttük az étel, és már nem tudnak többet enni. Ilyen nagy
nyomorúságban él ez az asszony, nem aznap, hanem már évek óta. Aztán hozzátartozik a történethez, ezt is tudni kell, az Isten törvényének szépsége is. Hogy milyen más az Isten törvénye, mint ahogy mi fölépítjük a magunk világát: manapság már sok tízezer, százezer oldalnyi törvénnyel. Még ha nem volt elég a magyar, most már ott vannak az EU-s törvények is. Lehet 10-15 évet rászánni, hogy valaki megtanulja. Azért van, ami azokból hiányzik. Az hiányzik, ami a Mózes 5. könyvében található és így szól: „Ha learatod aratnivalódat a mezőn, és ott felejtesz egy kévét a mezőn, ne menj vissza fölvenni. Legyen az a jövevényé, árváé és özvegyé. Így megáldja az Úr kezed minden munkáját. Ha levered olajfád termését, utána már ne szedegess. Maradjon az a jövevénynek, árvának és özvegynek. Ha leszüreteled szőlődet, utána már ne böngésszél, maradjon az a jövevénynek, az árvának és az özvegynek.” Hát ez az Isten szava. Az Istené, aki sokkal jobban szereti az embert, sokkal jobban szeret minket, mint ahogy mi egymást szeretjük. Efelől a törvény felől nézve érthető, mi a háttere annak, ami Boáz és Ruth között történik. De persze az ember akkor is ember volt. És pontosan ugyanúgy próbálta egy kicsit, néha pedig nagyon kijátszani a törvényeket, mint ahogy most is megpróbálja kijátszani. Igen, ott volt ez a törvény, de azért mennyire különbözőféleképpen lehetett annak eleget tenni! Mert azért akkor is lehetett nagyon görbe pillantással, nagyon megvetően nézni arra a nyomorúságos koldusra, aki ott járkált 5-10,15-20 méterre az aratók mögött és keresgélte, hogy maradt-e valami kis mindennapi betevőnek talán elégséges termés, ami kiesett az aratók kezéből. Lehetett nagyon lenézni és megalázni ezeket az embereket. És nyilván lehetett máshogy is nézni az ilyen asszonyra, aki mint a történetből kiderül, egy fiatalasszony, nyilván csinos, és talán kívánatos fiatalasszony volt. Nos hát ez az a helyzet, amibe megérkezik Boáz, amikor kimegy a mezőre. És ekkor arról olvasunk, milyen, amikor valaki az Isten törvényét tényleg komolyan veszi. Amikor valaki úgy éli meg az Isten törvényét, ahogyan majd Jézus fogja pontosan elmagyarázni a tanítványainak. Amikor a törvény belül van, nem pusztán kívül. Amikor az ember a teljes lelkével, a gondolkozásával arra áll rá, hogy úgy cselekedjen, úgy szóljon, úgy mozduljon, ahogy az Isten törvénye próbálja őt vezérelni. Ne pusztán eleget tegyen annak, hogy ne érje szó a ház elejét. Ne pusztán úgy, hogy ne lehessen rábizonyítani, hogy megsértette az Isten törvényét, hanem valóban teljes lélekkel, teljes szívvel akarjon annak eleget tenni. Boáz nyilván megteszi ezt, enni ad az éhezőnek. Sőt, figyel arra, hogy a maximuma, és ne a minimuma érvényesüljön ennek a törvénynek ezzel az asszonnyal szemben! De tesz valami ennél még sokkal többet, valami igazán szépet. Azt, hogy eközben végig megőrzi a másik embernek a méltóságát. Tessék csak belegondolni, hogyan is szól ez a történet? Itt, és legközelebb majd a következő részben is látni fogjuk, milyen óvatosan, milyen tisztelettel közelít Boáz a másik emberhez. Mert, a jelek szerint, háromezer évvel ezelőtt is létezett olyan, hogy valaki tisztelje a másik embert. Nem kellett ahhoz felvilágosodás, és Emberi Jogok Nyilatkozata, és ismereteink szerint esélyegyenlőségi miniszter sem volt akkoriban Izrael földjén. De ennek a Boáznak minden szavában ott van a szinte óvatos félelem, nehogy annak a – ugye világos – koldus asszonynak a személyiségét, az életét, az érzéseit megsértse! Nagyon finoman, nagyon szépen viselkedik. A szolgáknak szól először. Először őnekik szól, hogy úgy viselkedjenek, ahogy az helyes. Nehogy olyat mondjanak, tegyenek vele szemben, ami őt bántaná. És ugye az is világos, hogy szó sincs még arról, ami később megtörténik, hogy valóban egymásba szeretnek; most még szó sincs erről. Távollévő, alig látott, még számára ismeretlen, csak rászoruló emberről van szó. És arra az emberre, annak a lelkére vigyáz. És hozzá még azt is tudja ám, hogy a világ általában nem ilyen. Ezért meg kell őt óvni attól, hogy másnak a földjére menjen, mert ott majd jó eséllyel megalázzák. Ott jó eséllyel megsértik, jó eséllyel világossá teszik a számára, hol van az ő helye: a senkik és a semmik között! Boáz nem annak tekinti. Hanem annak, aki ő valójában – az Isten teremtményének. Akinek éppen olyan méltósága van, mint bármelyik másik embernek, adott esetben egy
dúsgazdag embernek, mint az akkori, ottani viszonyok között maga Boáz volt. Ezért nem engedi máshová. És amikor még egy kicsit a törvény által előírtnál is többet ad neki, azt is úgy teszi, hogy ő ne is tudjon róla: amikor a szolgáknak szól, hogy egy kicsit, pár szálat húzzanak ki a kévéből, maradjon egy kicsit több, mint amit egyébként összeszedhet ez az asszony. És azt is megtalálja, hol tudnak ők találkozni, hol válnak ők egyenlővé. Ugye a szolgák között. A szolgák között, akik fölötte vannak ennek a Ruthnak, hiszen ahogyan ő maga mondja, ő még csak nem is szolgáló. Ő csak koldus. Az ebédnél mégis oda kerülhet, oda föl, a szolgák közé, ugyanoda, ahová Boáz is leül. Hajlandó leülni a szolgák közé, együtt enni velük. És ott történhet meg, hogy ez a két ember már valóban egymás mellett van. Ugyanabban a helyzetben, és ugyanabba a tálba, ugyanabba az ecetes lébe merítve a kenyeret. Hát ilyen volt akkor is, mint mindig, az az ember, akinek a lelkében igazi finomság és szeretet van. Mert ennek semmi köze nincsen a társadalmi státuszhoz, meg a kulturális körülményekhez! Mert akkor is és most is, ez belülről fakad, nem pedig kívülről. És durva lelkű, gonosz és igazságtalan lelkű emberek ugyanúgy vannak minden korban és társadalmi rétegben, ahogy ma is. És ugyanígy lehet Boáz-szerű, meg Ruth-szerű embernek lenni ma is, bármilyen körülmények között. Mert azért ennek a ma olvasott történet-résznek a másik szereplőjeként ott van Ruth, aki, azt mondhatjuk, ugyanazt teszi, mint Boáz. Ugyanolyan tisztaság, lelki szépség van benne – csak neki még egy kicsit nehezebb. Mert ő valóban egy éhező koldus. És mégis, Ruthnak a szavaiból és cselekedeteiből ugyanaz árad, mint Boáznak a szavaiból és cselekedeteiből. Mert Ruth maga is megőrzi a maga méltóságát. Nem azért, mert megjátssza magát. Nem azért, mert úgy tesz, mintha ő más lenne, több lenne, gazdagabb lenne, mint amilyen. Sőt, a legegyértelműbb nyíltsággal vállalja azt, hogy ő bizony abban a kiszolgáltatott, nyomorúságos helyzetben van. Tessék csak végigolvasni a szavait. Egyetlen jelző, egyetlen utalás nincs arra, hogy ő föladná a maga személyiségét. Talán azért is tudja Boáz is így megőrizni a másiknak az Isten-arcúságát, mert az maga is megőrzi a maga Isten-arcúságát, a koldus-lét közepette is. Az éhezés közepette is. Mert természetesen az sem igaz, hogy akkor nem lehet. Akkor is lehet. Nem kell megélhetési bűnözővé válni. Illetve mára már eléggé világossá vált, hogy ez pontosan ugyanúgy történik a magas régiókban, politikusok és üzletemberek között, mint ahogy a nyomorúságban. Ez a Ruth egyetlen jottányira nem tér el attól, ami helyes. Nem tér el akkor, amikor keményen dolgozik. Hogyan olvassuk? Kora reggeltől alig pihen valamit, úgy dolgozik. S ebéd után fölkel és visszamegy, és dolgozik. Pedig talán megnyílna a lehetőség a számára, átmehetne valami más státuszba ott Boáz mellett. Talán már az első pillantás után sejthetné, hogy neki milyen lehetőségei lennének. De az aratás végéig ott marad az anyósa mellett. Egyetlen pillanatra sem bizonytalanodik el abban, hogy mit helyes tennie. És valóban azt teszi. Igen, két nagyszerű, nagyon tiszteletre méltó ember első találkozását írja le itt a Szentírás. És mégsem csak ők, sőt, legelsősorban nem is ők vannak itt a történetben. Ezt éppen Boáz nagyon jól és világosan tudja. Mit is mond Ruthnak, miután elmondja, hogy hallott róla, tudja róla, milyen tiszteletre méltó életet él? Azt mondja: „Fizessen meg tetteidért az Úr. Legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izrael Istenétől!” Nem tőlem, nem más emberektől, nem a városi hatóságoktól és nem a szerencsétől, nem a saját tehetségétől, hanem az Úrtól. Őszintén, és tisztán azt mondja, amit gondol, hogy az igazi áldás, az igazi jó az ember életében Istentől jön. És Boáz, ez az oly kiváló ember ekkor még nem is sejti, hogy ez a nagynagy jó Ruthot éppen rajta, Boázon keresztül fogja elérni. És még kevésbé sejti, hogy az ő életében a legnagyobb jó akkor, aznap, ezzel a találkozással indul el. Mert az, a jövő valóban az Isten kezében van. Ők még akkor semmit nem tudnak, csak mind a kettő teszi azt, ami helyes, amit jó, amit tiszta tenni. És ott állnak az életüknek, a boldogságuknak a küszöbén, még nem tudva, hogy az Isten már döntött róluk. Ámen.
