Rudolf STEINER. Makrokozmosz és mikrokozmosz. Nagyvilág - kisvilág A lélek, az élet és a szellem kérdései GENIUS

Rudolf STEINER Makrokozmosz és mikrokozmosz Nagyvilág - kisvilág A lélek, az élet és a szellem kérdései

GENIUS

TARTALOM Nyilvános előadás - Bécs, 1910. március 19 11 Az ember körforgása az érzéki, a lelki és a szellemi világokon keresztül. Az emberi lélek élményei a halál után a lelki és a szellemi világban. A karma alakulása. Készülődés az újraszületéshez. Mottó: „Rejtély rejtélyhez társul az életben ".

MAKROKOZMOSZ ÉS MIKROKOZMOSZ Első előadás - Bécs, 1910. március 21 33 A megismerés külső és belső határai, és az ezeken a hatá­ rokon túli világokba való behatolás extázis vagy misztikus elmélyülés révén. Extázis és misztika mint abnormális álla­ potok. Az ébredés és elalvás között váltakozó normális állapotok. A belső és a külső világ átélése. Az extatikus és misztikus élmények tükröződése az ember lényének külön­ böző részeiben. Második előadás - Bécs. 1910. március 22 53 Az ébren lévő és az alvó ember a bolygók vonatkozásában. Az érzőiélek, az értelmi vagy kedélylélek és u tudati lélek megkülönböztetése. A Vénusz, a Merkúr és a Hold szellemi erőinek hatása az érző-, értelmi és tudati lélekre az ember éber állapotában. A Mars, a Jupiter és a Szaturnusz hatása az alvó állapotban. A bolygórendszer mint világóra. H a r m a d i k előadás - Bécs, 1910. március 23 71 A misztikus útja: a fizikai és az étertest szemlélése belülről. A küszöb kis őre. Az északi misztériumok tanítványának útja: együttérzés a nagy természettel az év folyamán. A Nap meg­ látása éjfélkor. Utalás a nemrég megjelent „Die Ceheimwissenschaft im Umriss" c. könyvre. A küszöb nagy őre.

Negyedik előadás - Bécs, 1910. március 24 89 A misztikus útja saját belső világába. Hogyan tudja kiis­ merni magát az asztráltestbe való tudatos lemerüléskor? Akarat, érzés és gondolkodás, az emberi lélek alaperői, és kapcsolatuk a világ-gondolkodás, világ-érzés és világ-akarat makrokozmikus erőivel. A szellemtudomány feladata, hogy tudatosítsa a világ-erőkhöz kapcsolódó viszony jövőbeni meg\'áltozását. Hála és felelősségérzet a makrokozmosszal szemben. A „misztikus fogadalom ". Saját mulasztási bűne­ ink tükörképszerű átélése. Ö t ö d i k előadás - Bécs, 19J0. március 25 109 A beavatás útja az egyiptomi Ozirisz- és Izisz-misztériumokban. A tanítvány élményei miközben az őt vezető Hermészpap segítségével alámerül saját belső világába. Átélés fordí­ tott időrendi sorrendben. Ősök. örijklési jegyek, régebbi inkarnációk felkutatása. A vezető nélküli misztikus út veszé­ lyei. H a t o d i k előadás - Bécs. 1910. március 26 127 A tanítvány élményei az északi misztériumokban. Az extatikus út veszélye: az én elvesztése. A misztikus út veszé­ lye: az egoista én megerősödése. A én-erő megszilárdítását szolgáló módszerek. A beavatandó tanítvány előkészítése önmaga legyőzésének és a különbségek felismerésének gya­ korlásával. Szellemi lények megnyilatkozása az elemek világában (tűz, víz, levegő, föld). A szellemi világ: az állatöv és a bolygók. Az értelem világa és az ősképek világa. Hetedik előadás - Bécs. 1910. március 27 147 Beilleszkedés az elementáris világba. Az emberi tempera­ mentumok rokonsága az elementáris világ négy elemével. Önmegismerés a mindennapi életben és a magasabb vilá­ gokban. Elfelejtett lelki élmények. Az önnevelés szükséges­ sége a magasabb világokba való belépés előtt. Találkozás a küszöb nagy őrével. Önmegismerés és öntökéletesedés. Találkozás a haladó szellemi lényekkel. A szellemi látó tudat fejlesztéséhez szükséges erők az ősképek világában.

Nyolcadik előadás - Bécs, 1910. március 28 165 A emberi mikrokozmosz, az érzékszenek, az idegek és az ag}' kialakulásának alapjai az elementáris, a szellemi és az értel­ mi világ makrokozmikus erőiből. A magasabb szellemi érzékszeivek kialakulása az ősképek világának erőiből. A ró­ zsakeresztes út. A ember belső tevékenységének szükséges­ sége olyan képességek elsajátításához, amelyek révén imagi­ nativ, inspiratív és intuitív megismeréshez juthat. Kilencedik előadás - Bécs, 1910. március 29 183 Az alvás jótékony erőinek és a szellemi megismerési szer­ veknek kialakítása. Az ítélőképesség három fokozata: érze­ lemszerű igazságérzék, értelemszerű bírálat és szív-gondol­ kodás. Az ellentmondások kezelésének megtanulása. Az én szemlélése tizenkét különböző szempontból. Szellemtudo­ mányos ismeretek és a logikus gondolkodás nyelve. Tizedik előadás - Bécs. 1910. március 30 201 Az emberi ítélőképesség három fejlődési fokozata: a szív ön­ tudatlan logikája (múlt), az érte/mi logika (jelen) és a szív tudatos logikája (jövő). Az emlékezet. A szellemi kutató emlékezetének változása a szokásos, időhöz kötött emléke­ zettől a szellemi tér-emlékezetig. Olvasás az Akasha Króni­ kában. A negyedik dimenzió. A szív és az agy átalakulása a makrokozmikus fejlődés folyamán. A kérdezés. Tizenegyedik előadás - Bécs, 1910. március 31 219 A ember jövőbeni képességeinek fejlesztése. Alkalmazkodás bolygónk különböző állapotaihoz. A szellemi kutató az igazságéizetre hivatkozik. A fizikaiság eredete a szellemiségben. Nap-hatások a növénynél és az embernél. A múltra és a jövőre utaló fizikai szervek: a szív és a gégefő. A nyelv jövő­ benifejlődése. A légzési gyakorlatok. Bölcsesség és szeretet. Jegyzetek

243

A KIADÓ ELŐSZAVA A régi beavatási módszerek arra irányultak, hogy felé­ lesszék az emberi lélekben szunnyadó képességeket, ame­ lyekkel átléphetők a megismerés határai a fizikai világ mögötti szellemi világ keresésére. Rudolf Steiner ezekben az előadásokban két különböző utat jellemez: a misztikus befelé fordulás útját, és az extázis útját. Kifejti a mindket­ tővel kapcsolatos veszélyeket, és rámutat a m o d e r n em­ beriség tudatának megfelelő egyetlen útra. „Mivel a mai ember tudatos lény lett, saját fejlődését is tudatosan kell kézbe vennie. Ha tanítóra van szüksége, akkor m á r más a vele való kapcsolata, mint a régebbi módszereknél, amikor a tanító vagy vezető elvett valamit az általa irányított embertől, vagy hozzáadott valamit, és ezáltal az önállótlan lett. Mert aki ma ezt az utat, a bea­ vatás útját járja, az csupán olyan é r t e l e m b e n bízza rá magát szellemi tanítójára, mint, mondjuk, egy matemati­ ka tanárra. Feltételezi, hogy a tanító többet tud, mint ő." Ezt az e l ő a d á s s o r o z a t o t Rudolf Steiner 1910-ben a Teozófiai Társaság bécsi tagozatának megalapítása alkal­ mával t a r t o t t a . Röviddel ezt m e g e l ő z ő e n j e l e n t meg „Geheimwissenschaft im Umriss" című könyve, amelyre többször is hivatkozik. Mivel az e l ő a d á s o k a t szűkebb körű hallgatóságnak tartotta, feltételezhette a szellemtudományos alapfogal­ mak bizonyos fokú ismeretét.

9

NYILVÁNOS ELŐADÁS AZ EMBER KÖRFORGÁSA AZ É R Z É K I , A LELKI ÉS A S Z E L L E M I VILÁGON ÁT A múlt csütörtöki előadásomnak az volt a célja, hogy jellemezze az utat, amelyen az ember eljuthat a szellemi világokba. Igyekeztem rámutatni arra, hogy életünk során a születés és a halál közötti időszakban az egymást követő jelenségek egyszerű, hétköznapi megfigyelése is hatalmas törvényeket sejttet, amelyek a fizikai világ mögötti szelle­ mi világra utalnak, és felvázoltam, hogyan juthat az ember ebbe a világba. Ma nagyvonalakban szeretném körvonalazni azoknak az ismereteknek egyik fejezetét, amelyekhez a szellemi kutató a t e g n a p e l ő t t jellemzett úton eljuthat. A mai előadás, m o n d h a t n á m , még inkább fantáziálásnak tűnhet, mint a t e g n a p e l ő t t elhangzott. De a t e g n a p e l ő t t i fej­ tegetések alapján talán szabad feltételeznem, hogy amit ma egyszerű elbeszélés formájában szándékozom előadni, azt a magasabb világok szemléléséből a d ó d ó kutatási eredmények összességének fogják tekinteni. Ma t e h á t egyszerűen elbeszélem, milyen élményekben lesz része az embernek, amikor a halál után áthalad a különböző vilá­ gokon, amelyeken át kell haladnia. Kezdjük az emberi élet fejlődésének azon a pontján, amelyhez az ember akkor érkezik, amikor áthalad a halál kapuján, amikor a tegnap ecsetelt módon leteszi fizikai testét, és belép egy magasabb szellemi létbe. Először is azt vesszük tehát szemügyre, amit az ember közvetlenül a fi­ zikai test levetése után a halál kapujának átlépésekor átél. A halál beállta után az e m b e r énjének és asztráltestének első b e n y o m á s a az, hogy vissza tud t e k i n t e n i elmúlt életére, amely a születés és a halál között zajlott, visszatekint egy átfogó emlékképre. A legutóbb lezajlott élet - a szellemi tekintet számára rég eltűnt egyes ese11

menyei - úgyszólván teljes részletességgel tárulnak a lélek elé ezen a jelentős f o r d u l ó p o n t o n . Ha azt kérdezzük, hogyan lehetséges ez, akkor azzal lehet érthetővé tenni, hogy mi tárul fel a szellemi látó számára, hogy utalunk egy közismert élményre: akik egyszer életveszélyben forogtak, közel a lezuhanáshoz vagy fulladáshoz, elmondják, hogy abban a pillanatban elmúlt életük hatalmas festményként tárult szemük elé. A szellemtudomány igazolja ezeket az elbeszéléseket. Hogy lehet az, hogy egy ilyen pillanatban az e m b e r szeme elé tárul egész addigi élete, mint valami hatalmas festmény? Ez azért lehetséges, m e r t ami az e m b e r e n fizikai szemmel l á t h a t ó , kézzel fogható, azt áthatja az élet- illetve étertest. Ez az ember lényének második és már n e m látható része, amely a születés és a halál közötti időszakban megakadályozza a fizikai testet abban, hogy kövesse a számára sajátos fizikai és kémiai törvénysze­ rűségeket. Ez az éter- vagy élettest az ember lényének második része, úgyszólván a fizikai test felbomlása ellen küzdő hűséges harcos. É r t h e t ő , hogy a halál beállta a fizikai tudomány, a fizikai szem számára úgy jelenik meg, mintha az egész em­ beri lény a halál martalékává válna, mert az, ami átlép a halál kapuján, aminek az imént említett élményben van része, csupán a szellemi látó, a szellemi megismerés számára észlelhető. Mindaz, ami a szellemi megismerés számára létezik, a fizikai tekintet számára szükségszerűen semminek tűnik. az örök űrben mindezt nem találod, nem hallod önnön léptedet, lankadsz, s n e m lelsz szilárd helyet." Ezt mondja Mefisztó G o e t h e Faust-jában. „így lesz ez örökké". Ez jellemző Mefisztóra, egy olyan világszemlélet képviselőjére, aki csakis a külső, fizikai létet ismeri el, és semminek tekinti mindazt, ami ezen a fizikai léten túl, szellemi megismeréssel é r h e t ő el. De az, akinek tudomása 12

vagy akárcsak sejtelme is van arról, hogy az emberben szunnyadnak olyan erők, amelyeknek fejlesztésével kitá­ rulnak előtte a szellemi világok, ahogyan a vakon született ember számára a s z e m m ű t é t u t á n feltárul a fény- és színvilág, ez az emberi lélek örökké azt fogja válaszolni a materializmusnak, amit Faust mond Mefisztónak: „Semmid a Mindent rejti, azt remélem". Ahogyan Faust reméli, hogy a semmiben megtalálja a mindent, nekünk is a materialista szemlélet és nézet sem­ mijéhez kell fordulnunk, ha meg akarjuk ragadni azt, ami átmegy a halál kapuján, és élményekben van része akkor is, amikor már nincsenek fizikai eszközei, fizikai érzék­ szervei, amelyek közvetítik számára a külvilágot. A mate­ rialistának ez a semmije a szellemi tekintet számára az emberi természet alapeleme - ez látja maga előtt a hatal­ mas emlékképet a legutóbbi élet legapróbb részleteivel, ahogy a fuldokló. Mi történik az e m b e r r e l , amikor életveszélyben van? Az álélt sokk következtében rövid időre kilazul a fizikai testből az éter- vagy élettest. Ez az éter- vagy élettest azonban az embernél - hangsúlyozom, hogy az embernél - az emlékezet, az emlékezés hordozó­ ja, és amikor az élet folyamán ez az éter- vagy élettcst szorosan kapcsolódik a fizikai testhez, akkor a fizikai test mintegy akadályozza az egyes emlékképek felbukkanását. Ha azonban az éter- vagy élettest egy sokk következtében rövid időre kikerül a fizikai testből, akkor az egész élet egy óriási emlék-festményként tárul a lélek elé. A vízbefúlást megelőző pillanatban hasonló élményben van része az embernek, mint közvetlenül a halál után, amikor az éter- vagy élettest a maga erőivel szabaddá válik, miután a fizikai testet levetettük. Ez az egyik élmény, miután az ember átlépte a halál küszöbét. Ezt még pontosabban kell jellemeznünk. Külö­ nös élmény ez. Mert ez az emlékezés nem olyan, hogy az elmúlt élet eseményeit úgy éljük át, ahogy az életben megtörténtek. Az életben a napi események, öröm, bánat, 13

szenvedés benyomását keltik. Úgy érnek bennünket, hogy rokonszenvet vagy ellenszenvet ébresztenek bennünk. Vagyis ezek az események érzésvilágunkra hatnak, és sarkallják akaratunkat, vágyainkat, hogy ilyen vagy olyan irányban cselekedjünk. Mindez: öröm, bánat, fájdalom, rokonszenv vagy ellenszenv, ami a lét külső jelenségeihez fűződik, mintegy kitörlődik az emberi lélekből az említett időszakban, és csupán egy emlékkép áll előttünk, valóban csak egy kép. Ha egy képet nézünk, ha elképzelünk egy je­ lenetet, amelyben borzasztóan szenvednénk, akkor tárgyi­ lagosan, semlegesen nézzük annak ábrázolását. így tárul lelkünk elé az egész élet emlékképe. Részvétlenül, együtt­ érzés nélkül nézzük. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy közvetlenül a halál küszöbének átlépése után olyasmit él át az ember, amit a születés és a halál között csak nagyon csekély mértékben ismert meg, hacsak nem volt szellemi kutató. Az életben mindig a bennünket körülvevő dolgokon, lényeken kívül vagyunk. Az asztalok, a székek rajtunk kívül vannak, a mezőt borító növényzet rajtunk kívül van. Közvetlenül a halál után az a benyomásunk, mintha lényünk kiáradna mindarra, ami kívül van. Mintegy elmerülünk a dolgok­ b a n , egynek érezzük m a g u n k a t velük. A lélek kiterje­ d é s é n e k , kitágulásának, s z é t á r a d á s á n a k érzése jelenik meg, az összeolvadás érzése a képekben megjelenő kör­ nyezettel. Az említett módszerekkel történő szellemi ku­ tatás szerint ennek az élménynek az időtartama külön­ b ö z ő hosszúságú, de általában rövid ideig tart a halál u t á n . Ma m á r a szellemi látó k u t a t á s pontosabb ered­ ményinek birtokában beszélhetünk arról, hogy az egyes e m b e r individualitását tekintetbe véve, milyen hosszú ez az idő. Bizonyára tudják, hogy a normális életben az em­ berek nem tudnak egyformán hosszú ideig ébren maradni a nélkül, hogy elaludnának. Az egyik ember akár 3-4-5 napig is képes é b r e n m a r a d n i , a másik csak 36 óráig. Amennyi ideig az ember az életben átlagosan ébren tu­ dott maradni, anélkül, hogy elaludt volna, általában kö-

14

rülbelül annyi ideig tart ez az emlékkép. Napokról van szó tehát, és minden ember számára más-más az időtartama. Ez az emlék-képsor aztán fokozatosan elhalványul, el­ sötétedik, és ekkor az ember úgy érzi, mintha bizonyos erők visszahúzódnának belőle, és elválna tőle valami, ami eddig a sajátja volt. Ami elválik tőle, az egy második holttest, egy láthatatlan holttest, ez az, amit éter- vagy élettestéből nem tud magával vinni a lélckvilágba. Míg a fizikai holttest már korábban levált és visszatért fizikai anyagaihoz és erőihez, most az éter- vagy élettest válik el és oszlik szét abban a világban, amelyet étervilágnak nevezünk. Ez a világ megint csak semmi a csupán materi­ alista m ó d o n látó és g o n d o l k o d ó e m b e r számára, de akinek szellemi látó szeme felnyílt, annak számára ez az étervilág mindent áthat és átsző. A levált éter- vagy élet­ testből visszamarad valami, amit m i n d e n átélt élmény kivonatának, magvának nevezhetünk. A legutóbbi szü­ letés és halál közötti élet mintegy maggá összesűrűsödött élményei együtt m a r a d n a k az e m b e r r e l . A elmúlt élet gyümölcse tehát összesűrítve megmarad. Vajon mit hordoz az e m b e r további halál utáni élete során? Azt tartja meg, amit az én hordozójának, énnek nevezünk. Ezt az ént még beburkolja az emberi lény fizikai és éter- vagy élettest utáni h a r m a d i k része: az asztráltest. Az ember asztráltestérő] elmondhatjuk, hogy élvezet és b á n a t , ö r ö m és fájdalom, indulatok, vágyak szenvedélyek hordozója. M i n d a n n a k a hordozója tehát, ami napközben átsuhan lelkűnkön, mint élvezet, bánat, indulat, vágy, szenvedély. Az én és az asztráltest minden éjjel elhagyja az ember fizikai testét, valamint éter- vagy élettestét, amelyek az alvás ideje alatt az ágyban marad­ nak. A halál után az én és az asztráltest egyesül azzal az élet-esszenciával, amelyről elmondhattuk, hogy az éter­ vagy élettest gyümölcse vagy csírájaként kiválasztódott. Az ember lényének ezekkel a részeivel indul további vándorútjára az úgynevezett lélekvilágban. Ha meg akarjuk érteni, mi tárul az ember szeme elé ebben a világban, akkor elsősorban azzal kell tisztában 15

lennünk, hogy az asztráltest mindannak hordozója, ami élvezetet, ö r ö m ö t okoz, és ami felkelti érdeklődésünket a körülöttünk lévő dolgok iránt. Igen, az asztráltest minden élvezet, vágy, fájdalom és szenvedés hordozója, még a legalacsonyabb rendű vágyaké is, mint például, amelyek a táplálkozással függnek össze A fizikai test fizikai és kémi­ ai erők és törvényszerűségek összessége. N e m a fizikai test érez örömöt és élvezetet valamely étel vagy élvezeti cikk felvételekor, h a n e m az asztráltest. A fizikai test csupán az eszközöket szolgáltatja ahhoz, hogy az asztráítestben lejátszódó élvezeteket megszerezzük. Akinek van fogalma arról, hogy az ember asztrálteste nemcsak fizikai és kémiai h a t á s o k e g y ü t t m ű k ö d é s é n e k az e r e d m é n y e , h a n e m reális, valóságos dolog, az nem fog csodálkozni azon, ha azt mondjuk, hogy a halál pillanatában, amikor levetettük a fizikai testet, az asztráltest még nem szabadul meg az élvezetek utáni vágytól. N e m m e n t e s a vágya­ kozástól. Nézzünk egy szélsőséges példát, mondjuk egy ínyencet, aki életében különösen élvezte a jóízű ételekel. Mi történik vele a halál után? Mivel már nem rendelkezik fizikai eszközökkel, nincs meg a lehetősége arra, hogy asztráltestének ezeket az élvezeteket megszerezze. De az élvezetek utáni vágy megmaradt asztráltestében. Követ­ kezésképpen az említett élvezetek tekintetében úgy érez az ember, mint az, aki a fizikai életben kínzó szomjúságtól szenved, de se közelben, se távolban nincs semmi, amivel szomját olthatná. A halál után az asztráltest kínzó szom­ júságot érez, m e r t n e m rendelkezik a szomjúság csil­ lapításához szükséges fizikai szervekkel. Az eszközöktől megválunk, de az élvezet iránti vágy m e g m a r a d t az asztráltestben. E n n e k következtében kerül az e m b e r abba a helyzetbe, hogy az élvezeteket illetően az asztráltest kínzó szomjúságot érez, mert benne még meg­ v a n n a k azok a vágyak, szenvedélyek, amelyeket csakis fizikai eszközökkel lehet kielégíteni. Egyszerű logikai érveléssel é r t h e t ő az, amit a szellemi kutató mond: az em­ b e r az éter- vagy élettest levetése után eltölt egy időt, amelynek során legbelső lényét illetően le kell szoknia 16

minden vágyról cs szenvedélyről, amely csupán a fizikai test eszközének segítségével elégíthető ki. Ez a megtisz­ tulás időszaka, amikor az asztráltestből ki kell gyomlálni minden óhajt és vágyat, amely csak a fizikai test esz­ közeinek segítségével elégíthető ki. Nyilvánvaló, hogy az egyes e m b e r e k individualitása szerint k ü l ö n b ö z ő hosszúságú a megtisztulás, a fizikai világra irányuló vágyak kigyomlálásának időszaka. Ez az idő nem csupán napokig tart, h a n e m a szellemtudomány kutatásai szerint körülbelül a születés és a halál között el­ telt élet egyharmadát teszi ki. Aki mélyebb betekintésre képes, annak számára érthető, hogy a megtisztulás ideje körülbelül az élet egyharmadáig tart. Ha az emberi életet nézzük, úgy találjuk, hogy ez a születés és a halál között három részre oszlik. Az élet első h a r m a d a arra való, hogy a születéssel a földi létbe hozott hajlamok és képességek legyőzzék a fizikai világ akadályait. Az első h a r m a d b a n mintegy felfelé ível az élet. Az ember, mint szellemi lény. fokozatosan birtokba veszi fizikai szerveit. Az élet má­ sodik harmada átlagosan, nagyjából a 21. életévtől a 42. évig tart. Az első harmad 21 éves korig tartott. A második harmad azokat az erőket veszi igénybe, amelyeket az em­ ber azáltal fejleszt ki, hogy belső világa, lelkisége útján kölcsönhatásba lép a külvilággal. Ekkorra már plasztiku­ san kialakította fizikai testének, valamint éter- vagy élettestének szerveit, ezek már n e m jelentenek akadályt számára. Az ember kifejlődött. Lelkisége közvetlen kap­ csolatba lép a külvilággal Ez addig tart, amíg az e m b e r is­ mét kénytelen lesz fizikai testéből és éter- vagy élettestéből élni - ez aztán élete végéig tart. Az e m b e r ezalatt fokozatosan felszívja azt. amit ifjú korában plasztikusan kialakított. Már volt alkalmam, hogy rámutassak arra, mi­ lyen csodálatos az összefüggés a fiatalság és az öregkor között. Ha az ember abban az időszakban, amelyben bel­ ső lénye plasztikusan alakítja szerveit, bizonyos tulajdon­ ságokra tett szert, ha ebben az időszakban a lélek legyő­ zött mindenféle haragkitörést, és átélte azt, amit az áhítat érzésének nevezünk, akkor ezeknek a hatása é p p e n az 17

élet utolsó h a r m a d á b a n jut kifejezésre. A középső har­ m a d o n ez rejtett folyamként áramlik át. Amit legyőzött h a r a g n a k nevezünk, az később, az idős korban szelídségként jelentkezik, ágy hogy a szelídség oka a legyőzött harag. A ifjú években érzett áhítat az élet vége felé olyan tulajdonságként mutatkozik meg, amely azoknak az em­ bereknek a sajátja, akik egy közösségben szavak nélkül is áldásos hatást fejtenek ki. A e m b e r élete láthatóan három harmadra oszlik. Az első h a r m a d b a n az e m b e r kimunkálja fizikai testét, az utolsó h a r m a d b a n a fizikai testből táplálkozik, a középső h a r m a d b a n a lelkiség úgyszólván magára marad. Nyilván­ való, hogy e n n e k a k ö z é p s ő h a r m a d n a k felel meg a megtisztulás ideje a halál után. Ekkor már a lélek megsza­ badult a fizikai testtől, az élet- vagy étertesttől, és hason­ ló viszonyban van szellemi környezetével, mint az élet má­ sodik h a r m a d á b a n . Ha egy pillantást vetünk a hétköznapi életre, akkor logikailag é r t h e t ő lesz számunkra az, amit a szellemi ku­ tató láthat. Megérthetjük, hogy a megadott időtartam át­ lagos hosszúságot jelent, a megtisztulás az egyik embernél hosszabb, a másiknál rövidebb. Hosszabb ideig fog tartani annál, aki minden szenvedélyével az érzéki léthez kötő­ dik, aki alig ismer mást. mint a fizikai szervekhez kötött élvezetek kielégítését. Aki azonban a hétköznapi életben a m ű v é s z e t h e z fűződő kapcsolat révén, a megismerés révén képes megpillantani valamit a fizikai élet fátyolán keresztül a lét titkaiból, aki számára a fizikai fátyolon át felsejlenek a szellemi megnyilvánulások, annak számára rövidebb lesz a megtisztulás ideje, mert felkészülten lépi át a halál kapuját, felkészült arra, ami csak a szellemi világból nyújthat kielégülést. Az az időszak tehát, amit az e m b e r a halál és a új születés között átél, lényegesen különbözik attól, amit néhány napig közvetlenül a halál beállta után él át. Míg ezalatt a n a p o k b a n m é r h e t ő időszakban semlegesen szemléljük az emlékképeket, részvét és érdek nélkül, ad­ dig a megtisztulás időszakában az él a lelkünkben, ami az 18

élvezet utáni vágy által vezetett el b e n n ü n k e t élmé­ nyeinkhez. Éppen az érzésvilág, az érzelmi élet pereg le a lélekben a megtisztulás időszakában. A szellemi kutatás ennek a megtisztulási időszaknak egy különös sajátosságára m u t a t rá. Bármilyen furcsán hangzik, mégis így van, a megtisztulás időszakában vissza­ felé zajlanak le az események, úgy hogy az a benyomá­ sunk, hogy fizikai életünk utolsó éveit éljük át először, aztán az utolsó előttit, és így tovább. Ilyen m ó d o n mintegy t ü k ö r k é p b e n éljük át é l e t ü n k e t , megtisztulva, mintha a haláltól a születésünkig t a r t a n a , és a tisztító időszak végén eljutunk a születés pillanatáig. Előbb jön az öregkor, azután a középkor, végül a gyermekkor. Ne gondolja senki, hogy ez egyértelműen borzalmas időszak, amelyben kínzó szomjúságot, beteljesíthetetlcn vágyakat élünk át. Mindez persze jelen van, de nem csu­ pán ez van jelen. Azt is átéljük, amit a születés és a halál között, mint szellemi élményt élünk át, a jó események is mintegy t ü k ö r k é p k é n t állnak e l ő t t ü n k . Mindjárt meg fogjuk érteni, hogy ez miként van, ha közelebbről meg­ nézzük ezt az időszakot. Tegyük fel, hogy valaki 60 éves korában meghalt. Előbb az 59., aztán az 58., majd az 57. évét éli át, és így tovább, mindent visszafelé, mintegy tükörképszerűen. Megmarad ugyanis az az érzés, hogy úgy érezzük, kiáradunk a világ dolgaira és lényeire, mintha minden lényben és dologban benne lennénk. Tegyük fel tehát, hogy egy ember, aki 60 éves koráig élt, 40 éves ko­ rában megbántott valakit. 20 évet háromszoros gyorsaság­ gal él át visszafelé. Amikor megérkezik 40. évéhez, akkor átéli azt a fájdalmat, amit a másik embernek okozott, de nem azt érzi, amit akkor érzett, h a n e m azt, amit a másik ember érzett. Ha bosszúból vagy dühkitörésből okozott másnak fájdalmat, és halála után visszatekintve elérkezik ehhez a pillanathoz, akkor nem a tette e l k ö v e t é s e k o r érzett kielégülést éli át, hanem a másik ember fájdalmát. Szellemileg éljük bele m a g u n k a t a másik e m b e r b e . így van ez mindennel, amit visszafelé vándorolva átélünk. Az életben véghezvitt jó t e t t c i n k e t is átéljük azokban a

jótékony hatásokban, amelyeket környezetünknek okoz­ tunk. M i n d e z t az egész környezetbe kiáramlott lélekkel éljük át. Ez n e m marad hatástalan, mert az ember átélés közben bizonyos benyomásokat, jegyeket visz magával. Ezt a következő m ó d o n jellemezhetem, bár hangsúlyo­ zom: ilyen dolgokat csak hasonlatként lehet jellemezni, hiszen szavaink a fizikai világ számára alakultak, és volta­ képpen csak a fizikai világra alkalmazhatók. Ha mégis használjuk őket - mivel más módon nem tudjuk közvetí­ teni a szellemi szem által látott titokzatos világ esemé­ nyeit - akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a szavak csak megközelítően fedik a tényeket. Tehát csak így jelle­ mezhetjük azt, amit ekkor átélünk: miközben érezzük a másnak okozott fájdalmat, átéljük a halál után a másik ember fájdalmát, ezt fejlődésünk akadályának érezzük. A lélekben felvetődik a kérdés: mi lett volna belőlem, ha nem okoztam volna a másiknak ezt a fájdalmat? Ez a fáj­ dalom megakadályoz abban, hogy elérjem a tökéletes­ ségnek azt a fokát, amelyet elérhettem volna. Ezt érzi az e m b e r mindazzal kapcsolatban, amit mint tévedést, hazugságot, csúfságot terjesztett el környezetében: ezek további fejlődésem akadályai, amelyeket én magam gördítek fejlődésem útjába. Ebből formálódik a lélekben az az erő, amelyből aztán a halál és a újabb születés között az a vágy, az az akarati impulzus keletkezik, hogy elhárít­ sa útjából ezeket az akadályokat. Ez azt jelenti, hogy a visszafelé vándorlás közben minden egyes esetre vonat­ kozóan arra irányuló impulzusokat veszünk fel, hogy a következő é l e t b e n jóvátegyük, kiegyenlítsük mindazt, amit mi magunk állítottunk az utunkba akadályként. Ezért n e m szabad abban a hitben élnünk, hogy amit ekkor átélünk, a csupán szenvedés. Igaz, hogy szenvedés, nélkülözés és fájdalom, ha m i n d a n n a k súlya nehezedik lelkünkre, amit magunk okoztunk, azonban mindezt úgy éljük át, hogy örülünk annak, hogy átélhetjük, mert csak ezáltal tudjuk az akadályok elhárításához szükséges erőt kifejleszteni. így adódnak össze a megtisztulás ideje alatt 20

felvett impulzusok, amikor visszaérkezünk legutóbbi életünk elejére, és ekkor az említett élmények hatalmas mennyisége arra sarkall b e n n ü n k e t , hogy a következő életben, létünk következő fokozatain kiegyenlítsük a ki­ egyenlíteni valót. A megtisztulás idejének végére tehát felvérteződünk azzal az erővel, amellyel a jövőben úgy fej­ leszthetjük a k a r a t u n k a t , hogy kiegyenlítsük mindazt a helytelent, csúfat, rosszat, amit tettünk. Aki bölcs önis­ meret révén megtapasztalja, milyen lelkiismeret furdalást okoz, ha visszagondol, mit vétett ennek vagy annak az em­ bernek, annak halvány sejtelme lehet erről. Az életben mindez csupán gondolat m a r a d . A halál és az újabb születés között h a t a l m a s erejű tettvágy lesz. Ezzel a tettvággyal felvértezve lép tovább az ember az új, a tulaj­ donképpeni szellemi életbe. Ha meg akarjuk érteni a megtisztulás időszakát követő szellemi életet, akkor a következőkkel kell tisztában lennünk: nagyon nehéz a mi nyelvünk szavaival leírni a szellemi kutató teljesen más jellegű élményeit, amelyek­ ben része van, miközben a halál és az új születés közötti életet tanulmányozza, azokat a s e m m i h e z sem hason­ lítható lényszerű b e n y o m á s o k a t , amelyek alapvetően különböznek mindattól, amit a szem az érzékelhető világ­ ban láthat, és az agyhoz kötött értelem gondolhat. Kép­ zetet alkothatunk magunknak viszont arról, ami a szelle­ mi k u t a t ó szeme elé tárul, a m i k o r betekintést nyer a szellemi világba. Amikor magunk köré nézünk, és meg akarjuk érteni a világot, ez azáltal történik, hogy gondol­ kodunk, képzeteket alkotunk a bennünket körülvevő dol­ gokról. Abszurd elképzelés lenne, ha valaki azt gondolná, hogy vizet meríthet egy p o h á r b ó l , amelyben nincs víz. Ugyanilyen lehetetlen volna az az elképzelés, hogy gon­ dolatokat, törvényszerűségeket l e h e t n e m e r í t e n i egy olyan világból, amelyben n i n c s e n e k g o n d o l a t o k , nin­ csenek törvények. Minden emberi tudás, minden emberi megismerés csak hiú álmodozás, fantáziálás lenne, ha a szellemünkben megformált g o n d o l a t o k n e m l e n n é n e k már eleve, mint gondolatok a dolgok alapjai, ha a dolgok 21

nem sarjadtak volna a gondolatokból. Aki azt hiszi, hogy a gondolatokat csak az emberi szellem alkotja, és a dolgok alapja n e m a bennük lévő cselekvő, alkotó erő, az legjob­ ban teszi, ha felhagy a gondolkodással, mert a külső gon­ dolati világnak n e m megfelelő gondolatok hiú agyszü­ lemények l e n n é n e k . Csupán az az ember gondolkodik reálisan, aki tudja, hogy gondolkodása megfelel a külső gondolati világnak, és ezt a külső gondolati világot, mini egy b e n n ü n k lévő tükör, ismét életre kelti. Tudja, hogy eredetileg minden dolog ebből a gondolati világból szár­ mazik. Számunkra, e m b e r e k számára a gondolat az utolsó, amit a dolgokból megragadunk, de a dolgok számára a gondolat az elsődleges. A dolgok alapja a teremtő gondo­ lat, de az e m b e r gondolatai, amelyek által végül megis­ mer, nagyon jelentős vonatkozásban különböznek a külső teremtő gondolatoktól. Ha megpróbálunk betekinteni az e m b e r i lélekbe, akkor azt fogjuk m o n d a n i : bárhogyan keringjen is az e m b e r i g o n d o l k o d á s a gondolatok és képzetek távlatában, amíg az ember gondolkodik, amíg igyekszik gondolataival a dolgok titkait megismerni, addig olyannak t ű n n e k , mint amelyek távol állnak minden alkotó jellegtől. A emberi gondolatoknak az a sajátossága, hogy elvesztették a külső világot átszövő, átható, tevékeny alkotóelemet. A külső világot á t h a t ó gondolatokon átvonul az em­ beri belsőből, mint a lét titokzatos mélységéből feltörő elem. Ö n ö k tudják, hogy ha képzeteiket akarattá akarják átalakítani, akkor alá kell merülniük az emberi lény mély­ ségeibe, mert magát a gondolatot még nem hatja át az akarat. A külső világban ható gondolatokat azonban aimeg áthatja az akarat. É p p e n az a dolgokat kívül objek­ tíven átszövő szellem sajátossága, hogy alkotó. Ezáltal azonban m á r nem csak gondolat, ezáltal szellem. Az em­ beri természet gondolata úgy jött létre, hogy a szellemből kipréselődött az akarat, és ez reflex-szerűen tör fel az em­ berből. A szellemi tekintet számára sehol sem mutatkozik az alkotástól elkülönítve. 22

Az akaratot a gondolattal egyesítő szellembe, mint új világba lep be az ember, miután a halál után átélte a meg­ tisztulás időszakát. Ahogyan ebben a világban a születés és a halál között körülvesznek b e n n ü n k e t az érzékszer­ veink által közvetített benyomások, és mindaz, amit az értelmünk által elgondolunk, egyszóval: ahogy körülvesz és körülzár bennünket a fizikai világ, úgy veszi körül az embert a megtisztulás! idő után az alkotó szellemi világ. Benne van ebben az alkotó szellemi világban, hozzá tar­ tozik. Ez az első élmény a megtisztulási idő lejárta után: az ember nem olyan világban érzi magát, ahol észlelhető dolgok veszik körül, hanem olyan világban, amelyben ő maga az alkotó. Mindazt, amit az ember felvett a legutób­ bi életében, és amennyiben még nem dolgozott fel min­ dent az előző életeiben, ami különösen az éter- vagy élettest kivonatában van. ami visszamaradt asztráltestében h a t a l m a s impulzusként, és az akadályok kiegyen­ lítését szorgalmazza, mindazt az e m b e r most tevékeny­ nek, alkotónak érzi önmagában. A tevékenységen belüli életet leginkább boldogság­ nak, boldogítónak jellemezhetjük. H a s o n l a t k é n t mon­ dom, hogy a m i n d e n n a p i életben alacsonyabb szinten megfigyelhetjük, hogy a tojásain ülő tyúk milyen boldog a kiköltés teremtő tevékenységétől. Az áthevítő boldogság magában a tevékenységben rejlik. M a g a s a b b szinten tapasztalhatjuk a teremtés, az alkotás boldogító érzését, amit a művész él át. amikor az anyagi külvilágban megje­ leníti azt, ami megérlelődött a lelkében, amikor alkot. Ez a boldogító érzés - amelyről így megközelítő fogalomra teszünk szert - teljes egészében áthatja az emberi lényt, miközben áthalad a szellemi világon. Mit visz bele az ember a szellemi világba? Beledolgoz­ za a legutóbbi és az előző életek gyümölcseinek kivonatát - amiről tegnapelőtt elmondtuk, hogy élményként meg­ érintette ugyan lelkünket, de mivel az embernek a szüle­ tés és a halál között a fizikai test és az éter- vagy élettest határt szab, az e m b e r egyelőre kénytelen magában tar­ tani, és nem dolgozhatja bele egyetemes lényébe. Most 23

már nincs jelen a fizikai és az éter-vagy élettest, most már tiszta szellemi szubsztanciában dolgozik, mindent bele­ véshet a lelkébe, amit az utóbbi életben átélt, amit addig nem tudott önmagába beledolgozni a fizikai és az étertest korlátai miatt. Ami az időtartam hosszát illeti, amelyben az ember a legutóbbi élet e r e d m é n y e i t tevékenyen beledolgozza a szellemibe, először is fel kell t e n n ü n k m a g u n k n a k egy kérdést: van-e az ismételt földi életeknek bizonyos értelme? - Igen, van értelme, és ez abból látszik, hogy az e m b e r az egyik megtestesülés után a következő életben n e m akkor jelenik meg újra, amikor ugyanolyan élmé­ nyekben lehet része, mint előzőleg, hanem akkor, amikor a földi külvilág időközben annyira megváltozott, hogy új élményekre tehet szeri. Aki csak egy kicsit is elgondol­ kodik a fejlődésen, az észreveszi, hogy már a Föld arcula­ ta is évezredről-évezredre alaposan megváltozik Gondol­ juk csak el, milyen lehetett ez a hely, ahol ma ez a város áll, Krisztus idejében, milyen más volt itt minden, és azó­ ta mennyire megváltozott a Földnek ez a pontja. Gondol­ juk csak el, hogy néhány évszázad leforgása alatt mennyi­ re megváltozott mindaz, amit az emberiség morális és egyéb fejlődésének nevezünk. Gondoljuk el, hogy néhány évszázaddal ezelőtt mit tanultak a gyerekek életük első éveiben, és mit kell ma első éveikben feldolgozniuk. A Föld arculata megváltozik, és az ember egy bizonyos idő múltán újra megjelenhet a Földön, ahol minden annyira megváltozott, hogy új é l m é n y e k b e n lehet része. Csak akkor jön el újra a Földre, amikor új dolgokat élhet át. A halál és az újabb születés közötti időszakot az határozza meg, hogy ha az ember egy bizonyos században élt a F ö l d ö n , születése révén m e g h a t á r o z o t t öröklési körülmények közé kerül. Tudjuk, hogy nem szabad úgy e l k é p z e l n ü n k az e m b e r lényének magját, lelki-szelle­ miségét, mintha az a szülők, nagyszülők, dédszülők, stb. tulajdonságaiból tevődne össze. Hangsúlyoztuk már, hogy amint a giliszta nem keletkezik a sárból, úgy az emberi lélek sem keletkezik a fizikaiságból. Lelkiség csak lelki24

ségből jön létre, ahogyan az élő is csak élőből. Arra is rá­ mutattunk már, hogy az e m b e r lelke egy előző életre utal, és a születéskor összegyűjti az öröklött tulajdonságokat. De azzal is tisztában kell lennünk, amikor visszatekintünk előző életünkre, hogy az új születésbe magunkkal hozzuk azokat a tulajdonságokat, amelyek a halál és az új születés között fokozatosan kialakultak. A halál kapuján át ugya­ nis azt visszük magunkkal, amit újólag szereztünk meg a születés és a halál között, amit nem tudtunk az előzőből meríteni A halál kapuján át t e h á t mindazt magunkkal visszük, amit a legutóbbi életben a p r á n k é n t megszerez­ tünk. Amit a halál és az új születés között szellemileg átélünk, azt csak azáltal tudjuk új körülmények között ki­ bontakoztatni, hogy új életünkben nem vagyunk kényte­ lenek ismét magunkévá tenni az előző életünkben örök­ lött körülményeket. Előző életünkben lelkünk összevonta őseink bizonyos tulajdonságait. Ha az ősök tulajdonságait ugyanúgy megtalálnánk, a k k o r semmi újjal n e m talál­ koznánk az új életben. Ha egy bizonyos évszázadban meg­ testesülünk, akkor - hogy ebben az irányban is kiélhessük magunkat - addig kell u t u n k a t folytatnunk a szellemi világban, amíg megszűnnek azok az öröklött tulajdonsá­ gok, amelyekhez vonzódtunk, és amelyekhez addig vonzó­ dunk, ameddig még jelen vannak. Új megtestesülésünk attól függ, hogy a nemzedékeken átvonuló öröklött tulaj­ donságok mikor tűnnek el. Ha tehát őseinkre tekintünk, akkor szüléinknél, nagyszüleinknél, dédszüleinknél bi­ zonyos tulajdonságokat találunk, amelyek átöröklődtek jelenlegi létünkig. Halálunk u t á n b e l é p ü n k a szellemi világba. Addig maradunk ott, amíg az öröklési vonalból eltűnt minden olyan tulajdonság, amelyhez ebben a meg­ testesülésünkben vonzódtunk. Ez több évszázadnyi ideig tart, és a szellemi kutatás azt mutatja, hogy annyi évszá­ zadnak kell eltelnie, amennyi alatt bizonyos nemzedékről­ nemzedékre öröklődött tulajdonságok még m e g m a r a d ­ nak. Körülbelül 700 évig tart, amíg a nemzedékeken át öröklött tulajdonságok annyira eltűnnek, hogy azt mond­ hatjuk: amit egykor az ősöknél találtunk, az elpárolgott.

25

Most azonban olyan tulajdonságoknak kell kialakulniuk, amelyek ismét 700 évig fennmaradnak. Hozzávetőleg két­ szer 700 év telik el addig, amíg a lélek egy új születés után ismét megkezdi földi életét. Ez persze csak megközelítő szám, de a szellemi kutatás szerint átlag ennyi időt tölt a lélek a halál és a új születés között. Mindenekelőtt t u d n u n k kell. hogy a szellemi világba feljut mindaz, ami már itt a Földön szellemi volt. Hiszen é p p e n hangsúlyoztuk, hogy amit szellemünkbe befo­ gadunk, az a szellemi világban t e r e m t ő erő lesz. Láthat­ tuk, hogy alkotó tevékenységünkkel bizonyos m ó d o n benne vagyunk ebben az alkotó világban. A kívül alkotó szellemi világ bizonyos m ó d o n tükröződik saját lel­ künkben. Amennyiben tulajdon lelkünk szellemi élmé­ nyeket él át, szellemi életet él. annyiban tartoznak a szellemi világhoz ezek a b e n s ő n k b e n lejátszódó lelkiszellemi élmények. Ahogyan a szellemi világ lefelé hatol a fizikai világba, úgy emelkedik fel a mi szellemiségünk az általános szellemi világba. Ezáltal érthetővé válik a szelle­ mi kutatás állítása: az ember lényének különböző részei levetik külső burkaikat, megmarad a szellemiség, és fel­ növekszik a tevékeny szellemi világba. Az is é r t h e t ő lesz, hogy a szellemi viszonylatok, minden a fizikai világban lejátszódó lelki folyamat, leveti külső burkait és fele­ melkedik a szellemi világba. Vegyük például az anya sze­ retetét gyermeke iránt. Ez a fizikai világból fejlődik ki. K e z d e t b e n állati jellege van. Az anyát a gyermekével összekötő rokonszenv-érzések bizonyos fizikai erőhatá­ sok. Később megtisztul az. ami a fizikai világból kifejlődik, megnemesedik a két lény szeretete. Ez a szeretet egyre inkább lelki-szellemi lesz. Ami a fizikai világból szár­ mazik, azt a halál után levetik, mint a külső burkokat. Ezzel szemben m e g m a r a d mindaz, ami a fizikai emberi burokban a szeretet lelki-szellemi tartalmaként alakult ki, ugyanúgy, ahogy az emberi benső beleéli magát a szellemi világba, úgy, hogy az anya és gyermeke közötti szeretet tovább él a szellemi világban. Ott ismét találkoznak, most már a fizikai világ korlátai nélkül, abban a szellemi 26

környezetben, ahol a dolgok nincsenek rajtunk kívül, h a n e m ahol b e n n e élünk és vagyunk a dolgokban. A fizikai világban megalapozott szeretet és barátság-kapcso­ latok eredménye uralkodik tehát a szellemi világban. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a szellemi világban sokkal bensőségesebb a kapcsolat, mint a fizikai világban szőtt szeretet és barátság-kapcsolatok É r t e l m e t l e n volna a kérdés feltevése, hogy halálunk után ismét találkozunk-e azokkal, akikhez a szeretet és a barátság szálai fűztek a fizikai világban. Nemcsak találkozunk velük, h a n e m ben­ nük élünk, úgyszólván rájuk ömlünk. M i n d a z , ami az érzékelhető világ korlátai között szövődik, akkor nyeri el igazi értelmét és jelentőségét, ha annak szellemi részével belenövünk a szellemi világba. N e m csupán az ember, h a n e m az egész e m b e r i s é g szellemivé válását látjuk legnemesebb v o n a t k o z á s á b a n , abban a szellemi világban, amelyben az e m b e r a halál és az újraszületés között él. Azok az impulzusok, amelyeket az e m b e r magával vitt a szellemi világba, ott eleven ősképekké alakulnak Szóltunk már arról, hogy az ember magával viszi a szellemi világba éter-, illetve élettestének kivonatát, azaz a születés és a halál között átélt élmé­ nyeinek kivonatát. Az ember azzal a hatalmas erejű im­ pulzussal lép be a szellemi világba, amelynek segítségével kiegyenlíti majd helytelen tetteit. Ezt az e m b e r szellemi ősképpé szövi össze. A szellemi világban eltöltött idő alatt ebbe az ősképbe egyre inkább beleszövődnek az előző élet gyümölcsei és az indíttatás, az akarat minden elkövetett helytelenség, és csúfság kiegyenlítésére. Ez alatt az idő alatt az e m b e r képessé válik arra, hogy egyrészt az új megtestesüléshez rendelkezésre álló testbe plasztikusan beledolgozza az előző é l e t e k b e n megszerzett képes­ ségeket, másrészt azáltal, hogy ősképébe beleszőtte az in­ díttatást, az impulzust az általa elkövetett helytelen, gonosz tettek kiegyenlítésérc, olyan k ö r ü l m é n y e k von­ zásába kerül, amelyek lehetővé teszik a helytelen, rút tet­ tek kiegyenlítését. Születésünkkor azzal a szándékkal, az­ zal az akarattal jövünk a világra, hogy olyan körülmények 27

köze kerüljünk, amelyek alkalmasak az eló'ző élet tökéletlenségeinek kiegyenlítésére. Bizonyos esetekben ez a rejtett akarat keresteti meg velünk a fájdalmat, ha a születés előtti indíttatásunk révén tudat alatt felismertük, hogy csak a fájdalom távolíthatja el az utunkból a magunk által emelt akadályokat. Az ember áthalad a szellemi világon, amelyben már a születése előtt plasztikusan ki tudja alakítani fizikai testét. Azt is megfigyelhetjük, hogy amit az ősképünkbe bele­ szőttünk, az csak fokozatosan egyesül születésünk utáni életünkkel. Aki azt képzeli, hogy a gyermekben már min­ den képesség, lelki adottság jelen van, ami az élet során kifejlődik, az nem ismeri az életet. Aki helyesen szemléli az életet, az látja, hogy a születés u t á n az e m b e r csak fokozatosan illeszkedik bele az életbe, élete első éveiben semmiképpen sincs még benne teljesen az, amivé lehet. Jobban megértjük az életet annak tudatában, hogy az em­ ber fokozatosan válik eggyé a halál és az új születés között szőtt szellemi ősképpel, lassanként összenő vele, míg sza­ bad kölcsönhatással lép a külvilág elé. - Ha előítéletek nélkül szemléljük az életet, akkor láthatjuk, hogy a gyer­ meke! még körülöleli az a szellemi atmoszféra, amelyet a halál és az újabb születés között alakított ki. Láthatjuk, hogyan idomul fokozatosan saját ősképéhez, amely még n e m szövődött össze a születéskor magával hozott tes­ tiséggel. Míg az állat már a világra jöttekor összeszövődött ősképével, addig az e m b e r n e k előbb egyénileg és meg­ határozóan bele kell nőnie az ismételt földi életek során beleértve a legutóbbit is - az önmaga által megteremtett ő s k é p b e . Az emberi élet fizikai-érzéki jellegét akkor értjük meg a legjobban, ha úgy fogjuk fel, hogy az olyan, mint egy üres csigaház. Ha olyannak képzeljük, hogy csak úgy összeállt, esetleg sárból, akkor sose értjük meg a csi­ gaházat. De ha feltételezzük, hogy az állat kiválasztott magából valamit, ami rétegről-rétegre lerakódott, mielőtt az állat elhagyta volna házát, akkor é r t h e t ő lesz ez a képződmény.

2S

A ember születés és halál közötti életét sem értjük meg, ha önmagából akarjuk megmagyarázni, ha csupán közvetlen környezete összegzéséből próbáljuk megkö­ zelíteni. Hiába mondjuk, hogy az ember alkalmazkodik a környezethez, a néphez, a családhoz. Amennyire nem lesz érthető számunkra a csigaház csiga nélkül, az emberi élet sem lesz érthető, ha csak közvetlen környezetéből kialakítottnak tekintjük. Világossá és érthetővé válik azonban, ha feltételezzük, hogy az ember egy lelki-szellemi világból jön, és ebben a lelki-szellemi világban feldolgozta az előző életek gyümölcseit, kivonatát, és új életét ennek alapján alakítja ki. Az élet csak azáltal lesz é r t h e t ő számunkra, ami az élet fölött van: a fizikai világ csak a lelki-szellemi világ által válik érthetővé. Ez az ember körforgása az érzéki, a lelki és a szellemi világon át. Ha így nézzük az embert, akkor fizikai-érzék­ szervi életében az egész élet körforgásának csak egy részét látjuk. Az ilyen m ó d o n megszerzett m e g i s m e r é s akkor nemcsak elméleti - mint a külső t u d o m á n y é hanem olyan, amely egyúttal objektíven megmutatja, hogy a halál és az új születés közötti értelmes élet jelentősége abban áll, amit itt összegyűjtünk és a magasabb világban feldolgozunk. Az ilyen megismerésből m e r í t ü n k aka­ raterőt az élethez, ebből fakad az élet értelme és jelen­ tősége, a bizalom és a remény. Ez a felismerés nem arra sarkall, hogy reményvesztetten tekintsünk vissza az elmúlt életekre, mondván: ..Azt állítjátok, hogy mi m a g u n k készítettük elő a fájdalmunkat. Ehhez a fájdalomhoz még hozzájárul a reménytelenség is". - N e m ! Azt kell monda­ nunk: ez a törvény nemcsak a múltra utal, h a n e m a jövőbe is mutat, megmutatja, hogy a legyőzött fájdalom erőfor­ rás, amelyet a következő életben értékesítünk. Minél töb­ bet dolgozunk, minél inkább legyőztük a fájdalmat, annál több erőre teszünk szert. A boldogság magasabb értelem­ ben a szenvedést jelenti, előző életek beteljesülését. A fáj­ dalom által megszerzett erő fokozódást jelent a következő élet számára. Bízvást léphetjük át a halál küszöbét, ha tudjuk, hogy a halált bele kell vinni az életbe, hogy ez az 29

élet fokról-fokra fokozódhasson. Ezért jogosnak tűnhet a megállapítás: a szellemtudomány ilyen értelemben nem pusztán elmélet, h a n e m e r ő az élethez, azáltal, ami közvetlenül belefolyik egész lelki é l e t ü n k b e , és azt egészségessé, erőteljessé és erőssé teszi. A szellemtu­ domány igazolja azokat a szavakat, amelyeknek minden szellemi k u t a t ó és minden a szellemi világról valamit megsejtő ember lelkében kell élniük, mint igaz szavaknak, mint az egészséges, erőteljes élet vezérfonalának, amely még a fájdalom leküzdésében is az erő fokozódását látja: Rätsel an Rätsel stellt sich im R a u m Rätsel an Rätsel läuft in der Zeit Lösung bringt der Geist nur, Der sich ergreift Jenseits von Raumesgrenzen U n d jenseits vom Zeitenlauf. Rejtély rejtély mellett áll a térben Rejtély rejtélyt követ az ideiben Megoldást csak a szellem ismer. Önmagát megragadva Túl a tér határán Túl az idő múlásán.

30

MAKROKOZMOSZ ES M I K R O K O Z M O S Z

Nagyvilág - kisvilág A lélek, az élet és a szellem kérdései

31

ELSŐ ELŐADÁS Ez az előadássorozat azokkal a szellemtudományos kutatásokkal akar m e g i s m e r t e t n i b e n n ü n k e t , amelyek lehetővé teszik s z á m u n k r a , hogy az emberi élet leg­ fontosabb rejtélyeit áttekinthessük, olyan mértékig, ameddig korunkban a magasabb világok m e g é r t é s é n e k feltételei és határai ezt lehetővé teszik. Ezúttal úgy sze­ retnék áttekintést adni, hogy a hozzánk közel fekvő dol­ gokból indulunk ki, és megkíséreljük, hogy innen a lét egyre magasabb területeire emelkedjünk fel, az emberi lét egyre nagyobb titkaihoz. Nem úgy akarjuk ezt elérni, hogy valamiféle lerögzített dogmák fogalmaiból indulunk ki, hanem egyszerűen abból, amit a mindennapi életben min­ den ember magához közelinek érez. A szellemi kutatás, a s z e l l e m t u d o m á n y azon a fel­ tevésen alapszik ugyanis, hogy a s z á m u n k r a m i n d e ­ nekelőtt ismert világnak, amelyben élünk, egy másik világ, a szellemi világ az alapja, és e b b e n a világban, amely érzékelhető világunk és bizonyos fokig lelki világunk alap­ ja is, ebben kell keresnünk mindannak feltételeit és okait, ami az é r z é k e l h e t ő és a lelki világban t u l a j d o n k é p p e n történik. Nos, a jelenlévők számára bizonyára ismert, amit a bevezető e l ő a d á s b a n is é r i n t e t t e m , hogy v a n n a k bi­ zonyos módszerek, amelyeket az ember lelki élete során igénybe vehet, és amelyekkel felébresztheti azokat a képességeket, amelyek a szokásos m i n d e n n a p i é l e t b e n lelkében szunnyadnak, úgy, hogy átéli a beavatás pil­ lanatát. Ezáltal körülveszi őt egy új világ, az érzékelhető és a lelki világ szellemi okainak és szellemi feltételeinek a világa, mint ahogy o p e r á c i ó után az addig vak e m b e r t körülveszi a színek és fények világa. Ettől a világtól - ame­ lyet ezeknek az előadásoknak a folyamán egyre inkább fel fogunk deríteni - a szellemi lények és tények világától az ember a mai mindennapi élete során elszakadt. Két irány­ ból is elszakadt tőle, egyrészt abból az irányból, amit kül33

ső világunknak, másrészt abból, amit belső világunknak nevezhetünk. Ha tekintetünket a küiső világra irányítjuk, elsősorban azt látjuk, ami érzékszerveink számára megnyilvánul, színeket és fényeket látunk, hangokat hallunk, meleget és hideget é r z é k e l ü n k . ízeket és szagokat érzünk, és így tovább. Ez az embert közvetlenül körülvevő világ. Kép­ zeljük el ezt a b e n n ü n k e t körülvevő előttünk szétterülő világot. Azt mondhatjuk, hogy ez a világ egyfajta határt je­ lent szánunkra, mert közvetlen észlelés, közvetlen átélés útján nem látunk túl a színek, fények, hangok, szagok, stb. szabta h a t á r o n . E h a t á r o n túl nem t u d u n k érzékelni. Egyszerű példával világíthatjuk meg, hogyan kell érte­ nünk ezt a határt. Gondoljunk el, mondjuk, egy kékre fes­ tett felületet. Ami m ö g ö t t e van, azt a szokásos körül­ mények között nem látjuk. Hétköznapi gondolkodással lehetne persze olyan ellenvetést tenni, hogy hiszen csak a felület mögé kellene néznünk. De más a helyzet az előt­ tünk szétterülő világgal. Amit észlelünk, éppen az fedi el a külső szellemi világot, legfeljebb azt észleljük, hogy a színek, fények, hangok, a meleg és a hideg egy mögöttük rejlő világ külső megnyilvánulása, de mégsem észlel­ hetjük, m é g s e m élhetjük át bármely pillanatban a szí­ neken, fényeken és hangokon át azt, ami mögöttük van. Az egész szellemi külvilágot kell megnyilatkozásaiban érzékelnünk. Mert egyszerű logikával azt mondhatjuk: ha például a mai fizika a színek mögött mozgó éteranyagot lát, akkor csak egy kicsit kell utána gondolnunk, hogy ki­ jelenthessük: amit itt a színek mögött feltételeznek, azt csupán hozzá gondolták. Senki sem képes közvetlenül észlelni azt, amit például a fizika rezgésnek nevez, olyan mozgásnak, amelynek a szín csupán hatása. Senki sem mondhatja meg, hogy az érzékelhető benyomások mögött feltételezhető dolgok megfelelnek-e a valóságnak. Ez egyszerűen csak elképzelés. A külső érzéki világ sző­ nyegként terül el e l ő t t ü n k , és az az érzésünk, hogy e szőnyeg mögött van valami, amibe észlelésünk nem tud behatolni.

34

Ez az egyik határ. A másikkal akkor találkozunk, ha saját magunkba tekintünk. Önmagunkban az öröm és bá­ nat, a kedv és fájdalom, a szenvedélyek és ösztönök vi­ lágát találjuk, mindazt, amit más szóval lelki életünknek nevezünk. Ezt a lelki életet általában így foglaljuk össze: ezt az ö r ö m e t vagy fájdalmat érzem, ilyen vagy olyan ösztön vagy szenvedély él bennem. De azt is érezzük, hogy e lelki élet mögött rejtőzik valami, van valami, amit lelki élményeink éppen úgy eltakarnak, ahogy érzéki észlelé­ seink is eltakarnak valamit a külvilágban. M e r t ki ké­ telkedne benne, hogy kedv és fájdalom, öröm és bánat, és a többi lelki élmény reggeli ébredésünkkor az ismeretlen­ ből merül fel, és az ember bizonyos m ó d o n átadja magát nekik. És ki tagadhatná - ha mindezt bizonyos önmegfigyeléssel szemléli -. hogy ebben valami mélyebbnek kell lennie, valaminek, ami egyelőre rejtett m a r a d , amiből kedv és fájdalom, öröm és bánat, és minden lelki élmé­ nyünk kiárad, és hogy ezek éppen úgy egy ismeretlen világ megnyilatkozásai, mint a külső érzéki észlelések. Felmerül a kérdés: ha két ilyen határ létezik - vagy legalábbis feltételezhető - van-e lehetőségünk arra, hogy ezeken a határokon valamilyen m ó d o n áthatoljunk? Vane olyan élmény, amelynek segítségével mintegy á t h a t o ­ lunk az észlelések külső kárpitján, mintha átszakítanánk egy hártyát, ami valamit eltakar? Van-e valami, ami mé­ lyebben bevezet az emberi b e n s ő b e , ö r ö m e i n k , fájdal­ maink, szenvedélyeink mögé? Be t u d u n k - e h a t o l n i mintegy ugrásszerűen mélyebben a külvilágba, és belső világunkba? Van két olyan élmény, amelynek révén az e m b e r elérheti, hogy bizonyos m ó d o n legyőzze az ellenállási kifelé és befelé. Minek a révén mutatkozhat meg, hogy ezt a külső hártyát, az érzékek külső kárpitját valamilyen mó­ don szétszakíthatjuk, és b e h a t o l h a t u n k abba a világba, amelyet ez a kárpit eltakar előlünk? Hogyan mutatkozik ez meg számunkra? Megmutatkozhat, ha a szokásos élet­ folyamatok során olyan új élménnyel találkozunk, amellyel a mindennapi életben nem kerülünk szembe. Ha 35

olyan új élményeink vannak, amelyeket általában n e m érzékelhetünk, és amelyek átélése közben azt érezhetjük, hogy a külső észlelések, a külső érzékekkel szerzett ész­ lelések eltűnnek, és a külvilág kárpitja behasadt, akkor azt mondhatjuk, hogy kissé behatolunk az érzéki észlelések mögött rejlő világba. Van t e h á t ilyen élmény, de ennek van egy komoly hátránya az ember életére. Ez az élmény, amit a szó igazi értelmében véve általában extázisnak neveznek, egy pil­ lanatra, ha szabad így mondani, elfeledteti az emberrel a körülötte lévő érzéki világ benyomásait, úgy hogy a lét bi­ zonyos pillanataiban n e m lát színt, n e m hall hangot, hanem érzéketlen lesz a mindennapi fizikai benyomások iránt. Az extázis élménye bizonyos körülmények között mindenesetre eljuttatja oda, hogy új élményei legyenek, amelyek nem tartoznak a szokásos mindennapi élmények közé. Hangsúlyozzuk, hogy az extázist egyáltalán nem te­ kintjük valamiféle ajánlatos dolognak, csak mint lehe­ tőséget említjük, és n e m is szabad minden olyan állapotot extázisnak nevezni, amikor valaki magán kívül van. Mert kétféle dolog lehetséges. Lehet az ember magán kívül úgy is, hogy elveszti fogékonyságát a fizikai benyomások iránt, egyszerűen elájul, és sötétség borítja el az érzéki benyo­ mások helyett. A normális e m b e r számára ez még a legjobb eset. Van azonban olyan extázis is - erről még hal­ lani fogunk az előadások során -, amelynek az a jelen­ tősége, hogy nemcsak sűrű sötétség veszi körül az embert, h a n e m e sűrű sötétség olyan világgal népesül be, amelyet azelőtt egyáltalán n e m ismert. Ne mondjuk, hogy ez valószínűleg illúzió, a tévedés világa. Tekinthetjük akár annak is, de ne tulajdonítsunk neki jelentőséget: nevez­ zük, mondjuk, ködképek világának. Nem ez a lényeges, hanem az, hogy valóban olyan világgal állunk szemben akár képek, akár illúzió -, amelyet addig n e m ismertünk. Vessük fel a kérdést: fel tudok-e építeni összes képes­ ségemmel, mindennapi tudatomból ilyen világot? Ha az ott látott képek olyanok, hogy az e m b e r n e k el kell is­ m e r n i e : én m a g a m jelenlegi képességeim birtokában

36

képtelen volnék ilyen képekből álló világot felépíteni akkor világos, hogy a képeket valahonnan kaptam. Hogy valamiféle hatalmas varázslat-e ez, valami káprázat vagy valóság, ennek eldöntését hagyjuk későbbre. Most marad­ junk annál, hogy vannak olyan állapotok, amikor az ex­ tázisban addig ismeretlen világot látunk. Ez az extatikus állapot azonban egészen különleges hátrányt jelent a normális ember számára. Az ember ter­ mészetes módon ugyanis csak úgy juthat ebbe az extatikus állapotba, ha mintegy kioltódik az, amit egyébként én­ jének nevez, erős belső én-jének, amellyel összefogja összes különálló élményét. Az extázisban lévő e m b e r mintegy magán kívül van, énje el van fojtva, olyan, mint aki kifolyt, kiömlött az új világba, amely benépesíti a sűrű sötétséget. Számtalan embernek volt már, vagy lehet ilyen élménye, és hogy ez hogy jön létre, erről a további előadá­ sokban szólunk. E b b e n az élményben t e h á t egy ket­ tősséget látunk: egyrészt eltűnnek az érzékek benyomásai, kialszik minden, amit az ember a szokásos m ó d o n tapasz­ tal, kialszanak a fizikai világ élményei, az a világ, ahol érzékel és elmondhatja: hallom a hangot, látom a színt. Másrészt kialszik az én is. Az e m b e r az extázis állapo­ tában soha sem éli át az ént, nem tudja magát megkülön­ böztetni a tárgyaktól. Nem különböztethető meg az sem, hogy vajon a külső valósággal vagy káprázattál van-e dol­ ga. Mert alapjában véve csak az én az, ami meg tudja különböztetni, hogy szemfényvesztésről vagy realitásról van-e szó. Ez a két élmény tehát párhuzamosan halad az extázis­ ban, egyrészt az én-érzés elvesztése, vagy legalábbis lecsökkenése, másrészt a külső érzéki észlelés megszűnése. Az extázis tehát valójában azt mutatja meg, hogyan oszlik fel, hogyan szűnik meg az érzéki világ szőnyege, és énünk, mintha beleütközne a külső burokba, a külső érzéki világ szőnyegébe, átszüremlik az érzéki észleléseken, és a képek világában él. ami valami újat jelent. M e r t az a jellegzetes, hogy az extázisban az ember olyan lényekkel és tényekkel ismerkedik meg, amelyek k o r á b b a n is37

meretlenek voltak számára. Ezeket sehol sem találja meg, bármilyen messzire jutott is el az érzéki észlelésben és a tények kombinálásában. Az a lényeg tehát, hogy az ember új dolgokkal ismerkedik meg. Hogy mindez milyen kap­ csolatban áll a realitással, erről a későbbi előadásokban fogunk beszélni. Az extázist az e m b e r elé állított külső határ áttöré­ sének tekinthetjük. Hogy az extázisban egy igaz világhoz jutunk-e, hogy ez a világ az a világ-e, amelyről úgy véljük, hogy érzéki világunk szellemi alapját képezi, ez később fog kiderülni. Másrészről megkérdezhetjük, hogy eljuthatunk-e bel­ ső világunk mögé is, örömcink, bánataink, fájdalmaink, szenvedélyeink ösztöneink és vágyaink világa mögé? Itt is van út. Vannak élmények, amelyek kivezetnek a lelki élet birodalmából, ha a lelki életet egyre jobban elmélyítjük. Ez az út úgy ismert, mint az úgynevezett misztika útja. amelyen számos misztikus járt. A misztikus elmélyülésben az ember elfordítja figyelmét a külső benyomásokról, és a felé fordítja, amit önmagában él át, saját belső átéléseinek adja át magát. Az ilyen misztikusok nem arra használják erőiket, hogy saját érdekeik, szimpátiáik, fájdalmaik, szenvedélyeik és ö r ö m e i k külső okait kutassák, hanem csupán arra tekintenek, ami lelkükben hullámzik, lénye­ gében mélyebben hatolnak lelki életükbe. Meghatározott élményeik vannak, amelyek különböznek a szokásos lelki élményektől. Olyasmit ismertelek, amit már számtalan ember átélt. Először csak olyan tapasztalatokat írok le, amelyeket az ember akkor él át, amikor csak kevéssé halad túl az átla­ gos élményeken. Az ilyen tapasztalatok például abban áll­ nak, hogy az önmagában mind jobban elmélyedő misz­ tikus átformálja, megváltoztatja bizonyos érzéseit. Ha például egy normális, a mindennapi életben minden misz­ tikus élménytől távol álló e m b e r t valaki megüt, akkor érzései a másik ember ellen fordulnak. Az életben ez a természetes. Aki viszont misztikusan magába merül, akkor abban, elmélyülése folytán az ilyen ütés más érzést 38

vált ki. Hangsúlyozom, hogy egy tapasztalást írok le, nem állítom, hogy ennek így kell lennie, csupán azt írom le, amit számos ember átél. A következeiket érzi: ezt az ütést semmiképpen sem kaptad volna, ha valamikor az életben valamilyen cselekedeteddel n e m szolgáltál volna rá. Egyszerűen ez az ember nem került volna az utadba, ha nem tettél volna valamit, ami ennek az ütésnek az oka lenne. Ezért ellenérzéseidet n e m fordíthatod jogosan ez ellen az ember ellen, mert tulajdonképpen csak a világ­ események vezettek hozzá, hogy megkaphasd azt az ütést, amelyre rászolgáltál. Az ilyen emberek, ha különböző lelki élményeiket a legnagyobb mértékben elmélyítik, oda is eljutnak, hogy egész lelki életük bizonyos egységes érzéssé válik. Ezt nagyjából így j e l l e m e z h e t n é n k : sok szenvedés, sok fáj­ dalom ért. de valamikor és m a g a m o k o z t a m őket. Bi­ zonyosan elkövettem valamit, bizonyára nem megfelelően viselkedtem, ha nem is emlékszem rá. Ha nem ebben az életben szolgáltam rá, akkor világos, hogy egy másikban tettem olyan dolgokat, amelyeket most szenvedésemmel, fájdalmammal kell kiegyenlítenem. Ezzel az önmagába merüléssel a lélek megváltoztatja addigi érzéseit, és inkább ö n m a g á t terheli, ö n m a g á b a n keresi azt, amit azelőtt a külvilágban keresett. M e r t inkább önmagunkban keresünk, ha azt mondjuk: azért került az utamba az, aki megütött, mert okot adtam rá mintha érzéseink kifelé irányulnának. Az ilyen emberek így egyre többel terhelik meg b e n s ő világukat, lelki életüket mindinkább megsűrűsítik. Ahogy az extatikus az érzéki észlelésnek külső szőnyegén áthatol, és betekint a lények és tények világába, amely eddig ismeretlen volt számára, úgy hatol a misztikus a mindennapi én-je alá. Mert ez a mindennapi én szembeszegül a kívülről jövő ütéssel, a misztikus azonban ennek az ütésnek az alapjáig hatol, ennek indítóokáig. Ezzel a misztikus m i n d e n k é p ­ pen oda jut, hogy fokozatosan egészen szem elől veszti a külvilágot. Lassanként elveszíti a külvilág fogalmát, és egyre növekvő én-je. ami benső világában rejlik, mintegy 39

átfogja az egész világot. De ahogy ma nem akarjuk eldön­ teni, hogy az extatikus világa káprázat, csupán fantázia-e. vagy valóság, úgy azt sem döntjük el, valóság-e az, amit a misztikus érez a mindennapi lelki élettel szemben, és hogy vajon valóban ő idézte-e elő fájdalmát, szenvedését. Talán ez is egyfajta álmodozás, de olyan élmény, amiben az em­ bernek ténylegesen része lehet. Ez a lényeg. Mindeneset­ re az ember itt a másik oldalon behatol egy számára eddig ismeretlen világba. Ez a fontos. így hatol az e m b e r az egyik oldalon kifelé, a másik oldalon befelé egy addig is­ meretlen világba. Gondoljuk át, amit az előbb mondtunk, hogy az ex­ tatikus elveszti énjét, és ekkor azt kell mondanunk: ez az extatikus állapot nem olyasmi, ami az e m b e r számára valami nagyon kívánatos dolog volna. Mert a világban való mindenfajta tájékozódás, mindenfajta lehetőség arra. hogy a világban missziónkat véghez vigyük, azon nyugszik, hogy énünkben lelkünk szilárd középpontját találjuk meg. Ha az extázis elveszi tőlünk azt a lehetőséget, hogy énün­ ket megérezzük, énünket átéljük, akkor ezzel elsősorban saját magunkat veszítjük cl. Ha viszont a másik oldalon a misztikus mindent belemerít az énbe, ha az én úgyszólván mindenért önmagát tartja vétkesnek, akkor ez egy másik hátrány, mert akkor mindannak, ami a világban történik, önmagában keresi az okát. Ezzel pedig elveszti a világban való egészséges tájékozódás képességét. M e r t ha ezt ténylegesen átteszzük a cselekvések t e r ü l e t é r e , akkor semmi egyebet nem tennénk, mint csupán vétkekkel ter­ h e l n é n k meg m a g u n k a t és a külvilágban nem t u d n á n k helyesen viselkedni. így mindkét irányban, a közönséges extázissal és a közönséges misztikával is elveszítjük a világban való tájékozódási képességünket. Ezért azt mondhatjuk, jó, ha az e m b e r folyamatosan két irányban ütközik. Ha kifelé bontakozik ki énjével, akkor az érzéki észlelésekbe üt­ közik, amelyek nem engedik át az érzéki világ kárpitja mögé, és ez azért jó az ember számára, mert ezáltal tudja fenntartani énjének normális működését. A másik olda40

Ion pedig a normális magatartásban a lelki élmények nem engedik, hogy az én alá merüljön, hogy ne jusson el ahhoz az én-érzéshez, ami a normális tájékozódáshoz szükséges. Az ember két határ közé van bezárva: egy ideig kint jár a világban, és itt egy határhoz érkezik, behatol lelki éleiébe, átéli az úgynevezett örömet, bánatot, fájdalmat, és a töb­ bi érzést, de a mindennapi életben itt is csak addig jut cl, ameddig az életben való tájékozódás m é g lehetséges számára. Az eddigiekben összehasonlítottam a mindennapi élet állapotát az extázis és a misztika abnormális állapotával. Az extázis és a misztika abnormális állapotok, de a min­ dennapi életben van valami, ahol sokkal világosabban megfigyelhetjük ezeket az állapotokat: ez a 24 órán belül váltakozó ébrenlét és alvás átélése. Mit teszünk alvás közben? Bizonyos v o n a t k o z á s b a n lényegében ugyanazt, mint az imént a b n o r m á l i s álla­ potként ismertetett extázisban: belső lényünkkel kihúzó­ dunk, kiterjesztjük a belső embert a külvilágba. Valóban ez történik. Ahogy é n ü n k e t kifelé kiárasztjuk és elve­ szítjük az extázisban, úgy vesztjük el é n t u d a l u n k a t al­ váskor. De alváskor többet veszítünk el, és ez a jó. Az ex­ tázisban csak é n ü n k e t veszítjük el, de m e g m a r a d körü­ löttünk egy eddig ismeretlen képvilág, a szellemi lények és tények világa. Alváskor ez a világ is hiányzik, egyáltalán nincs jelen. Az alvás tehát abban különbözik az extázistól, hogy alváskor az én kiválásán kívül az észlclőképesség is kialszik. Mind a fizikai, mind a szellemi érzékelő képes­ séget teljesen elveszítjük. Míg az extázisban csak az én al­ szik ki, alváskor kialszik az érzékelő képesség is. helye­ sebben mondva a tudat. A tudatot sem éljük át. Az e m b e r nemcsak énjét árasztja ki a világba, tudatát is átadja neki. Alváskor tehát az marad vissza, ami az énen és a tudaton kívül van még az emberben. Az alvó ember megvált tu­ datától és énjétől. Hová lett az én és a tudat? Az extázis ismertetése után választ a d h a t u n k e r r e a k é r d é s r e . Ha csak extázis következik be, akkor szellemi tények és lények világa van körülöttünk. Amikor az én mellett tu41

d a t u n k a t is feladjuk, abban a pillanatban sűrű sötétség vesz körül bennünket - elalszunk. Az alvásban feladjuk énünket, úgy, mint az extázisban, de ezen kívül - és ez jellemző' az alvásra - t u d a t u n k a t is. Mondhatjuk tehát, hogy az ember alvása olyan jellegű extázis, amelyben az ember nemcsak énjével, hanem tudatával is testén kívül van. Amit énnek nevezünk, azt az extázisban feladjuk. Ez emberi lényünk egyik része. Alváskor még egy részt adunk fel, t u d a t i jelenségeink hordozóját, az asztráltestet is. Amit a szellemtudomány asztráltestnek nevez, ez egy teljesen a mindennapi életből vett fogalom. Az én az ex­ tázisban elhagyja a fizikai testet, és ha az alvásban az is eltávozik, amit asztráltestnek nevezünk, akkor az a lehetőség is megszűnik, hogy tudatunk legyen. Az alvó e m b e r elsősorban abból áll, ami az ágyban fekve marad, ezt a részéi most nem követjük tovább. Az ágyban az marad, ami külsőleg érzékelhető. Valami azon­ ban kívül van ezen az emberen, valami, ami átadja magát egy olyan világnak, ami ismeretlen. Az emberi lénynek egy olyan része adja át magát ennek a világnak, ami az ex­ tázisban is kikerül belőle: ez az én. Kikerül azonban egy másik része is, ami az extázisban benne marad, ez az em­ beri asztráltest. Az alvás tehát az emberi lény kettészakadását mutatja. A tulajdonképpeni belső ember, a tudat, és az emberi én elválik tőlünk. Alváskor olyan állapotba kerül az ember, amelyben semmit sem tud m i n d e n n a p i élményeiről, amelyben már semmi sincs a tudatában abból, ami a kül­ ső benyomások útján kerül bele. Belső lénye olyan világ­ ba kerül, amelyről semmiféle t u d a t a sincs, egy olyan világba tágul bele, amelyről nem tud. Bizonyos okból amellyel később majd még megismerkedünk - makrokozmosznak, nagyvilágnak nevezzük azt a világot, amelyben most a belső ember tartózkodik, énjét és asztráltestet ez fogadta magába, és itt elfelejtette a mindennapi benyo­ másokat. Azt mondhatjuk tehát - és ez csak utalás most, e kifejezés jogosultságát majd később megmagyarázzuk-,

42

az alvó e m b e r a m a k r o k o z m o s z n a k adta át magát, a makrokozmoszba tágult ki. csak nem tud róla. Az extázis alatt is kitágul az ember a makrokozmosz­ ba, de ekkor tud valamit erről az állapotról. Az extázisban az a sajátságos, hogy az ember átél valamit - akár képek ezek, akár a valóság -, ami szétterül körülötte, egy hatal­ mas teret tölt be, és úgy hiszi, hogy szinte elvész ebben. Ezt éli át az extázisban. Átéli énjének elvesztését, de úgy. hogy mintegy belelágul egy olyan birodalomba, amelyet eddig még nem ismert. Ez a beleáramlás egy olyan világ­ ba, amely mindennapi világunktól különbözik, ahol úgy érezzük, hogy csak testünkhöz tartozunk, már eleve feljo­ gosít arra, hogy nagyvilágról, makrokozmoszról beszél­ jünk, ellentétben a kisvilággal, amelyben m i n d e n n a p i életünket éljük. Itt b ő r ü n k b e zárva érezzük m a g u n k a t . Ennek a testi világnak ez csak a legfelszínesebb jellem­ zése. Az extázisban belenövünk a nagyvilágba, a makro­ kozmoszba, ahol lépten-nyomon fantasztikus alakzatokat látunk, amelyek egyáltalán n e m h a s o n l í t a n a k a fizikai világ dolgaihoz. Nem tudjuk ö n m a g u n k a t tőlük megkü­ lönböztetni, nem tudjuk, mi magunk élünk-e ezekben az alakokban, kiterjedve érezzük magunkat ebben a makrokozmoszban. Ha így megértjük az extázist, akkor fogalmat alkothatunk arról, miért veszítjük el ilyenkor énünket. Képzeljük el az emberi ént egy csepp festett folyadék­ nak. Tegyük fel. hogy van egy egészen kis edényünk, de elég nagy ahhoz, hogy ezt a cseppet felvegye, és így láthat­ nánk benne. De egy vízzel telt nagy edényben már nem láthatnánk ugyanezt a cseppet. Ha ezt a h a s o n l a t o t a nagyvilágba kitáguló énre alkalmazzuk, akkor elképzel­ hetjük, hogy amilyen mértékben növekszik, olyan mérték­ ben gyengül. Amikor kiárad a makrokozmoszba, elveszti azt a képességét, hogy ö n m a g á t érzékelje, ahogy a kis csepp is elvész a nagy edényben. így megérthetjük, hogy amikor az ember átadja magát a nagyvilágnak, elveszti én­ jét. Jelen van ugyan, de a nagyvilágba kiáradva semmit sem tud magáról.

43

Alváskor azonban még más fontos dolog is történik az e m b e r r e l . Amíg ugyanis t u d a t a van, cselekszik. Az ex­ tázisban van t u d a t a , de nincs tájékozódó énje. Énjétől függetlenül cselekszik. Nem ellenőrzi cselekedeteit, mint­ egy átadja magát tudati benyomásainak. Az extázisban az a lényeges, hogy az ember cselekedeteket hajt végre, de ha egy ilyen embert kívülről ellenőriznénk, olyannak talál­ nánk, mint akit kicseréltek. Tulajdonképpen nem ő cse­ lekszik, mintha más benyomások következtében cseleked­ ne. Mert amit itt lát, az általában a sokféleség - az extázis­ ban számos esemény jelenik meg -, hol ennek, hol annak a lénynek adja át magát, és egy széttördelt lény benyomá­ sát kelti. Ez az extázisban lévő ember jellemzője, és ez az extázis veszélye. Bár az ember a szellemi világnak adja át magát, de a sokaság világának, és ez széttépi belső lényéi. Ha viszont az alvási nézzük, már az eddigiek alapján is el kell ismernünk, hogy annak a világnak, ahová belépünk, mégis csak van valami realitása. Egy világot addig tagad­ hatunk, amíg semmilyen hatását nem érezzük. Ha valaki­ vel egy fal előtt állunk, és az illető azt állítja, hogy a fal m ö g ö t t van valaki, megtehetjük, hogy ezt addig nem hisszük el, amíg a fal mögül nem kopogtatnak. Amikor a z o n b a n ez történik, nem az egészséges é r t e l m ü n k e t használjuk, ha továbbra is tagadjuk, hogy valaki áll a fal mögött. Amíg valamely világ hatásait észleljük, megszűnik a lehetősége annak, hogy ezt a világot pusztán a fantázia termékének tekintsük. Jönnek-e hatások abból a világból, amelyet az extázis­ ban még látunk, de az alvásban a mindennapi normális ember számára eltűnik? Nos, ennek a világnak a hatásai­ ról m i n d e n e m b e r meggyőződhet, aki reggel felébred. A m i k o r este elalszunk, fáradtak vagyunk, úgyszólván elhasználtuk e r ő i n k e t . Pótolni kell őket. Reggel olyan erőkkel ébredünk, amelyekkel este nem rendelkeztünk. Mikor szereztük ezeket? Az alatt az idő alatt, ami elalvásunk és felébredésünk között folyt le. Mialatt alszunk, asztráltestünkkel és énünkkel egy olyan világnak adjuk át magunkat, amelyet az extázisban még látunk, a normális

44

mindennapi ember számára azonban az alvásban meg­ szűnik. Ebből a világból merítjük azokat az erőket, ame­ lyekre a mindennapi életben szükségünk van. Ezek ebből a világból származnak. Szükségünk van az alvásra, mert abból a világból, amelyet az extázisban még látunk, az alvásban azonban nem, fel kell szívnunk azokat az erőket, amelyekre szükségünk van a m i n d e n n a p i életben. Mai célunk szempontjából mellékes, hogy ez hogyan történik, a fontos az, hogy ebből a világból áradnak ki azok a erők, amelyekkel kialusszuk az esti fáradtságunkat. Ez éppen olyan, mint példánkban a fal mögött álló kopogtató, akit nem látunk, de a hatását érzékeljük. Minden reggel érzé­ keljük annak a világnak a hatását, amelyet az extázisban még látunk, de az alvásban nem. Ha egy világ hatásait tapasztaljuk, nem beszélhetünk annak irrealitásáról. Az a világ, amelyet az extázisban látunk, de az alvásban a min­ dennapi t u d a t u n k számára megszűnik, h a t á s o k a t jelez, amelyek a napi élet során megmutatkoznak. Ezért irreali­ tásáról nem beszélhetünk. Arról beszélünk tehát, hogy ugyanaz a világ az, amelybe az extázisban betekintünk, de az alvásban szoká­ sos tudatunk számára eltűnik, ebből merítjük az erőinket a mindennapi élet számára. Ezt egészen sajátos körül­ mények között visszük véghez. Olyan körülmények között tesszük ezt, hogy - ha szabad ezt a kifejezést használnom - az ereiknek ennél a felszívásánál, amikor kiáradunk a szellemi világba, nem látjuk magunkat. Az alvásnak az a lényege, hogy végrehajtunk valamit, de e tevékenység közben n e m látjuk m a g u n k a t . Ha ekkor l á t n á n k ma­ gunkat, meggyőződhetnénk arról, hogy sokkal rosszabbul hajtanánk végre, ha tudatunk jelen lenne. A mindennapi életben is vannak dolgok, hogy azt mondjuk: ne nyúlj hoz­ zá - mert az e m b e r csak e l r o n t a n á , ha hozzányúlna. Ugyanilyen helyzetben vagyunk, amikor az éjszakai alvás során pótolni kell azokat az erőket, amelyeket napközben elhasználtunk. Ha részt vennénk az erők pótlásának c ne­ héz munkájában, akkor ebből csinos dolog származna, az egészet alaposan t ö n k r e t e n n é n k , m e r t ma még n e m 45

vagyunk képesek erre. Ténylegesen nagy áldás tehát, hogy abban a pillanatban, amikor az e m b e r oda jutna, hogy további fejlődésében valamit tönkre tehetne, megszakad a tudata, elfelejti saját létezését. így lépünk át a nagyvilágba, a makrokozmoszba, mi­ közben saját létünket elfelejtjük. Elalváskor az ember minden este átlép a maga kisvilágából, a mikrokozmosz­ ból a makrokozmoszba, és egyesül vele: beleárasztja énjét és asztráltestét. Mivel azonban mai életfolyamatában csak a nappali élet világában tud cselekedni, így tudata megszűnik az elalvás pillanatában. Az okkult tudomány ezt így fejezi ki: a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban zajló élet között a feledés folyama terül el. A feledés folyamába nyomulunk be. amikor elalváskor átkerülünk a mikrokozmoszból a makrokozmoszba. Azt mondhatjuk tehát, hogy amikor az ember este elalszik, egy másik világ­ ba lép át, a makrokozmoszba. a nagyvilága. Ezt az átlépést úgy jellemezhetjük, hogy lényünk két részét adjuk át a makrokozmosznak: az asztráltestét és az ént. Most nézzük a felébredés pillanatát. A felébredés pil­ lanatában ismét elkezdünk örömet és fájdalmat, kedvet és kedvetlenséget érezni, mindazt, amit az ösztönök és vá­ gyak során a m i n d e n n a p o k b a n átélünk. Mindezt újra átéljük. Ez az egyik dolog. A másik az é n t u d a t vissza­ térése. Az alvás határozatlan sötétségéből felébredéskor kilépnek a lelki élmények és az én. Ekkor azt kell monda­ nunk: ha az ember csak abból állna, ami éjszaka alváskor az ágyban marad, akkor nem érezhetné lelki élményeket, ö r ö m e t , fájdalmat, kedvet és kedvetlenséget, erre nem lenne képes. Mert ami az ágyban fekszik, az a szó legiga­ zabb értelmében olyan, mint egy növény. Nem él át lelki élményeket. De a belső e m b e r sem él át éjszaka ilyen élményeket, és a lelki élet hordozója mégis ez a belső em­ ber. Ö r ö m e t és bánatot nem az ágyban maradó rész él át, h a n e m az a rész, amely elalváskor a makrokozmoszba távozott. így láthatjuk, hogy a kedv, fájdalom, ösztönök, vágyak, szenvedélyek, rokonszenv és ellenszenv átélé­ séhez az asztráltesten kívül még más is szükséges: az 46

asztráltestnek bele kell merülnie a külső emberbe, aki az ágyban fekve maradt, különben nem érzi lelki élményeit. Azt mondhatjuk tehát, hogy az, ami éjjel a makrokoz­ moszba kitágul, csak azáltal é r z é k e l h e t ő , hogy reggel belemerülünk abba, ami az ágyban maradt. Amibe így belemerülünk, az megint csak kétrétű. Az egyik az, amit úgyszólván csak belső életünkként élünk át. A nap folyamán átéljük hullámzó érzéseinket, az érdek­ lődést, a rokonszenvet és ellenszenvet, átéljük lelki élmé­ nyeinket. Az éjszaka folyamán mindezt nem élhetjük át, csak akkor, ha mintegy beleütközünk, belemerülünk abba, ami az alvás alatt az ágyban maradt. De ha felébredéskor ismét belemerülünk abba, ami az ágyban maradt, ha mint­ egy beleütközünk, akkor nemcsak lelki é l m é n y e i n k e t éljük át, hanem érzéki észleleteink is vannak. Nemcsak örömet érzünk a rózsa megpillantásakor, hanem átéljük annak piros színét is. A rózsa látásakor érzett öröm belső élmény, a rózsa piros színe olyasmi, ami kívül van. így van ez mindazzal, amit éber nappali tudatban élünk át. Két dolgot élünk át t e h á t : a l á m e r ü l ü n k testiségünkbe, és eközben t ü k r ö z ő d n e k , szembe j ö n n e k velünk lelki élményeink, de egy külső világ is megjelenik. Ezért annak, ami az ágyban maradt, két részből kell állnia: az egyik résznek tükröznie kell azt, amit belsőleg átélünk, a másik­ nak azt kell tennie, hogy áthat bennünket és kitekint a kül­ ső világba. Nem lehet egységes, két részből kell állnia. Ha csak egy rész volna, akkor felébredéskor csak egy belső világot élnénk át, vagy csak egy külső világot. Egy panorá­ ma terülne el előttünk, vagy csak belsőleg éreznénk ked­ vet, kedvetlenséget, ö r ö m e t és b á n a t o t . M i n d k e t t ő b e n részünk van azonban, nem csak az egyikben vagy a másik­ ban. Belemerülünk a külső emberbe, aki alvás alatt az ágyban maradt, mégpedig úgy merülünk bele, hogy egy belső világot találunk belevarázsolva, és találunk egy kül­ ső világot is. Nem egységbe merülünk bele tehát, h a n e m kettősségbe. Kettősséget árasztottunk ki alváskor a makrokozmoszba, és amikor felébredéskor belemerülünk a mikrokozmoszba, itt is kettősséget találunk. 47

Ami belső lelki életünk átélésére képessé tesz bennün­ ket, azt éter- vagy élettestnek nevezzük, és ami képessé tesz arra, hogy az érzéki világ külső tablóját észleljük, az a fizikai test. így tehát az. ami alvás alatt az ágyban maradt, ugyancsak két részből áll: fizikai testből és éter- vagy élettestből. Ha a reggeli felébredéskor csak a fizikai test­ be nyomulnánk be. egy külső tablóval kerülnénk szembe, de belül üresek, sivárak volnánk, nem éreznénk örömet és fájdalmat, nem é r d e k e l n e mindaz, ami körülöttünk végbemegy, hidegen és érzéketlenül állnánk szemben az érzéki világ tablójával. Ez így lenne, ha csak fizikai tes­ tünkbe húzódnánk be. Ha csak étertestünkbe húzódnánk be, akkor nem találnánk magunk körül külvilágot, csak a kedv és kedvetlenség, az öröm és fájdalom világát, ez hullámzana bennünk, nem tudnánk hozzáfűzni a külvilágot, egyszerűen csak érzésvilágunk bugyogna fel és le. Láthatjuk ebből, hogy amikor a reggeli felébredéskor alámerülünk a külső emberbe, két részbe merülünk bele. Az egyiket úgy jelölhetjük meg, mint ami tükrözi belső világunkat, ez az éter- vagy élettcst, a másik a külső érzé­ ki szőnyeg, a külső tabló okozója, ez a fizikai test. Ezzel a ténylegesen jelen lévő élményeink alapján megmutattuk, hogy jogosan beszélhetünk az emberi lény négy részéről, egy négy részből álló lényről, amelynek két része az alvás­ ban a makrokozmoszhoz. a nagyvilághoz tartozik: az én és az asztráltest. Ez a két rész é b r e n l é t k o r a mikrokoz­ moszhoz tartozik, a kisvilághoz, amit bőrünk zár körül. Az emberi élet tehát úgy folyik le, hogy az ember váltakozva él a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban. Minden reggel belép a mikrokozmoszba. Ez a kisvilág az okozója napi élményeinknek a reggeli felébredéstől az esti elalvásig. És az a tény, hogy alváskor asztráltestünkkel és énünkkel a makrokozmoszba áradunk ki, ahogy a csepp elvegyül egy nagy edény tartalmában, ez az okozója an­ nak, hogy amikor kilépünk a kisvilágból, a mikrokoz­ moszból, át kell haladnunk a felejtés folyamán. Most feltehetjük a kérdést: hogyan lehet az előzőleg jellemzett állapotokat misztikus elmélyüléssel előidézni? 48

Az extázist úgy jellemeztük, hogy az én kiárad a makro­ kozmoszba, míg az asztráltest a mikrokozmoszban, a fizi­ kai testben marad. Ha a dolgot így nézzük, megértjük az extázist. Az extázis egyszerűen az én kiáradása a makro­ kozmoszba, míg az asztráltest a mikrokozmoszban vissza­ marad. Miben áll akkor az, amit fejtegetéseink kezdetén misztikus állapotként írtunk le? Ez a következőkben áll: életünk a fizikai és étertestben, a kisvilágban, a mikrokoz­ moszban a reggeli felébredéstől az esti elalvásig, rend­ kívül érdekes. A reggeli felébredéskor nem úgy szállunk alá fizikai és é t e r e s t ü n k b e , hogy a fizikai testet és az étertestet érzékelnénk, nem észleljük őket alászállásunk során. Fizikai és étertestünk lehetővé teszi lelki életünket és a külső érzékelést, ezt emberi lényünknek ez a két része idézi elő. Miért észleljük reggeli é b r e d é s ü n k k o r lelki életünket? Mert étertestünk nem engedi meg, hogy belső világunkat érzékeljük. A m e n n y i r e a t ü k ö r nem teszi lehetővé, hogy mögé lássunk, és csak azt engedi meg, hogy magunkat lássuk b e n n e , így van ez az étertesttel is. E t e r t e s t ü n k visszatükrözi lelki é l e t ü n k e t . N e m hagyja, hogy azt lássuk, ami b e n n e m a g á b a n van, h a n e m lelki életünket tükrözi vissza. Ezért tűnik lelki életünk tulaj­ donképpeni okozójának. O maga, azonban áthatolhatat­ lan, belső lényegét nem láthatjuk. Az emberi étertestben az a sajátságos, hogy nem tudunk beléje hatolni, de lelki életünket visszaveri. A misztikusnak azonban azáltal, hogy erőteljesen átalakítja lelki életét, és egyfajta belső elmélyülést él át, sikerül elérnie, hogy bizonyos mértékig benyomuljon étertestébe, és ne csak a tükörképet lássa, hanem ténylegesen belefúrja magát a mikrokozmoszba. Ezáltal átéli önmagában azt, amit normális állapotban a külvilágban él át, ami egyébként a külvilágban tárul elé. Amíg például, az e m b e r egy ütést elutasít, a misztikus mintegy behatol önmagába, és az ütés okát önmagában keresi. A misztikus tehát bizonyos mértékig befúrja magát saját é t e r t e s t é b e , áthatol azon a küszöbön, amelyen keresztül lelki élete visszatükröződik, és b e n y o m u l étertestének bensejébe. Átéli az étertestében végbemenő

49

folyamatokat, amikor átlépi azt a küszöböt, amely egyéb­ ként lelki életét tükrözi vissza. Ekkor azonban ténylege­ sen olyasmit is átél, ami bizonyos értelemben hasonló az én elvesztéséhez az extázisban. Amikor az ember az ex­ tázisban beleárad a makrokozmoszba, az én mintegy fel­ hígul. Most, a misztikus alámerüléskor az ember saját bel­ ső világába, az étertestbe fúrja bele magát. Ezáltal az én most megsűrűsödik. Lényegében az e m b e r énjének m e g s ű r ű s ö d é s é t azáltal éli át, hogy megszűnik annak uralkodó jellege, vagyis a tájékozódó képesség az agyhoz kötött é r t e l e m és az érzékszervek útján, és hogy cse­ lekvéséhez az impulzust bizonyos belső érzések útján kap­ ja. M i n d a z , ami a misztikusnál megjelenik, mély belső élmény, mert a dolgok közvetlenül az étertestbó'l szár­ maznak, míg a többi embernél az étertest tükrözése útján. A misztikusnak azért vannak erőteljes belső élményei, mert belefúrja magát étertcstébe. Míg az extatikus beletágul a makrokozmoszba, a misz­ tikus beszűkíti magát a mikrokozmoszba. És itt valami rendkívül figyelemreméltó dolog mutatkozik meg. A két élmény, az extatikusé, amikor kívülről néz bizonyos ese­ ményeket és lényeket, és a misztikusé, amikor bizonyos érzéseket, amelyeket egyébként nem tudna átélni, belső­ leg él át, olyan viszonyban áll egymással, amit a követ­ kezőképpen lehetne jellemezni. Világunk, amelyet sze­ münkkel látunk és fülünkkel hallunk, az öröm és fájdalom bizonyos érzéseit kelti bennünk, és érezzük, hogy mindez összetartozik. Az egyik ember jobban örül a külvilág bi­ zonyos dolgainak és történéseinek, a másik kevésbé, de ezek csak fokozati különbségek. Ezek n e m térnek el annyira egymástól, mint a misztikus félelmetes és vehe­ mens fájdalmai és elragadtatásai és a mindennapi élmé­ nyek. Óriási különbség van a között, amit a hétköznapi ember átélhet, és amit a misztikus él át belső lelki vilá­ gában elragadtatásai és kínjai során. Ezek h a t a l m a s minőségi különbségek. Ugyanilyen hatalmas különbség van a között, amit a h é t k ö z n a p i ember lát és hall, és a között, amit az extatikus érzékel, amikor átadja magát an50

nak a világnak, amely nem hasonlít az érzéki világhoz. Ha leíratnánk az extatikussal a maga világát és a misztikussal is a maga boldogságát, elragadtatásait és kínjait, akkor azt mondhatnánk: olyan lényeket és tényeket, amelyeket az extatikus lát, a misztikus is átélhet. Ha pedig a misztikust hallanánk, azt mondhatnánk: ilyesmi akkor is lehetséges lenne, ha az extatikus m o n d a n á el, azt hihetnénk, hogy az extatikus írta le így a világot. Ahogy a misztikus világa reális, szubjektív világ, vagyis ahogy ő ténylegesen lát, ugyanígy van az extatikusnál is. Hogy objektíve reálisak vagy nem, erre most nem térünk ki. Valaki azonban azt m o n d h a t n á : hogy illúzió vagy való­ ság, ez közömbös, az extatikus olyan világot lát, amely eltér attól, amit az érzéki világban észlelhetünk, és a misz­ tikus is átél olyan érzéseket, boldogságot, elragadtatást és kínokat, amik nem h a s o n l í t h a t ó k össze azzal, amit a hétköznapi ember átél. Mindkét világ csak bizonyos em­ berek számára jelenik meg. A misztikus nem látja az ex­ tatikus világai, és a/ extatikus nem éli át a misztikusét. A két világ független egymástól. Lehetséges azonban, hogy valaki az egyik világ által megértse a másikat. Rendkívül sajátos dolog, hogy az egyik világ m e g m a g y a r á z h a t ó a másikkal, ez a két világ összefüggésére mutat rá. Ezzel a misztikus és a extatikus világának bizonyos összefüggésére utaltunk, és rámutattunk, hogy az e m b e r kívülről is és belülről is a szellemi világba ütközik. Úgy tűnhet esetleg egyeseknek, hogy amit ma elmond­ tunk, a levegőben lóg. Feladatunk az lesz majd, hogy vála­ szoljunk az alábbi kérdésekre: hogyan j u t h a t u n k egyál­ talán egy reális világba, ha a külső érzéki világ szőnyegén áthatolunk? Hogyan lehet túljutni az extatikus világán, hogy kívülről az igazi szellemi világba jussunk? És hogyan tudunk alámerülni a misztikus belső világába, hogy ott egy igazi szellemi világot találjunk? - A makrokozmosz és a mikrokozmosz útján a szellemi világba v e z e t ő u t a t a következő napokban majd egyre p o n t o s a b b a n le fogjuk írni.

51

MÁSODIK ELŐADÁS Általánosságban már utaltunk az ember éber és alvó állapotának viszonyára, és azt mondtuk, hogy az e m b e r alvó állapotából meríti azokat az erőket, amelyek lelki­ életének felépítéséhez szükségesek. Ezek a dolgok tulaj­ donképpen sokkal bonyolultabbak, mint ahogy azt az em­ berek általában gondolják, és ma a szellemtudomány ál­ láspontjáról szerelnénk az ember éber és alvó állapotának különbségéről pontosabban szólni. Csak mintegy idéző­ jelek között jegyzem meg, hogy most eltekintünk azoktól a többé-kevésbé érdekes hipotézisektől, amelyeket a je­ lenlegi fiziológia állított fel, hogy az alvó és az éber állapot közötti különbséget megmagyarázza. Ezt könnyen megle­ hetnénk, de eltérítene bennünket a voltaképpeni szellem­ tudományos fejtegetéstől. Legfeljebb annyit kell monda­ nunk, hogy amikor a mai szokásos tudomány az alvó ál­ lapotról beszél, csak azt veszi tekintetbe, ami a fizikai világban visszamarad, amit tegnap úgy jellemeztünk, hogy az ember fizikai és éterteste. E fizikai tudomány számára teljességgel idegen az - és ez nem ítélkezés akar lenni, mert a maga szempontjából a t u d o m á n y jogosan egy­ oldalú -, ami a szellemtudomány és a szellemi látók fel­ nyílt tekintete számára valóság, az ugyanis, hogy elalváskor az ember fizikai és étertestéből kiemelkedik az én és az asztráltest. Mialatt az e m b e r alszik, az én és az asztráltest a szellemi világban van, ébrenléte folyamán vi­ szont mintegy belemerül a fizikai és étertestbe. Nézzük most az alvó e m b e r t . Egészen t e r m é s z e t e s , hogy az átlagos tudat számára az ember alvó állapotában egységes valami. A m i n d e n n a p i életben n e m kérdezik, hogy éjszaka a szellemi világban lévő embernél többféle erő hat-e a testéből kiszabadult lélekre, vagy csak egyetlen erő. Csupán egyetlen, az egész világot átható erőnek van kitéve az ember, vagy többféle erőt k ü l ö n b ö z t e t h e t ü n k meg, amelyek alvó állapotában hatnak rá? Igen, pontosan 53

megkülönböztetjük az alvó embert ért hatásokat, amelyek nem abban érvényesülnek elsősorban, ami fekve maradt az ágyban, h a n e m az e m b e r kihúzódott lelkiségében, asztráltcstében és énjében. Az alvó embert érő hatásokat kézenfekvő tapasztala­ tok és tények útján akarjuk megközelíteni. Ha pontosab­ ban megfigyeljük, amit elalvásunk során átélünk, akkor észrevehetjük, hogyan kezd elernyedni az a belső aktivi­ tás, az a tevékenység, amellyel az ember napközben tag­ jait mozgatja, és mindazt véghez viszi, amire azt mond­ hatjuk, hogy a lélek segítségével mozgásba hozza a testét. Ha az elalvás pillanatában kissé megfigyeljük magunkat, észrevehetjük, hogy valami ilyesféle érzés jelenik meg: m á r n e m u r a l k o d o m többé tagjaimon. A külső tevé­ kenységet illetően egyfajta tehetetlenség lesz úrrá rajiunk. Először is k é p t e l e n e k leszünk arra, hogy végtagjaink mozgását a k a r a t u n k k a l irányítsuk, majd beszédünkön veszítjük el uralmunkat. Az első dolog az, hogy egyfajta bénultságot érzünk, nem tudjuk végtagjainkat mozgatni, aztán képtelenek leszünk beszélni. Az ember fokról-fokra érzi, hogy megszűnik a lehetősége a külvilággal való kap­ csolattartásra. A napi benyomások egyre inkább meg­ szűnnek. Először a végtagok és a beszélőszervek mozgása szűnik meg, aztán a ízlelő és szaglóérzék, végül a hallás. A belső lelki tevékenységnek ezen a fokozatos tehetetlenné válásán érzi meg az e m b e r , hogy kilép testiségének burkából. Ezzel jellemeztük az első hatást, amely az embert alvó állapotában éri, és kiszorítja testiségéből. Aki megfigyeli önmagát, érzi. hogy valamiféle erő keríti hatalmába. A mindennapi normális állapotban ugyanis nem parancso­ lunk m a g u n k r a : most el kell aludnod, most abba kell hagynod a beszédet, az ízlelést, a szaglást, a hallást, h a n e m valamilyen hatalom érvényesül az emberben. Ez az első hatása a n n a k a világnak, amelybe az ember es­ ténként alámerül, és amely úgyszólván kiűzi őt fizikai és étertestéből. De ha elalváskor csak ez a hatás érvénye­ sülne, mi történne akkor az emberrel? Akkor ennek telje54

sen nyugodt, zavartalan alvás volna a következménye. Tudjuk azonban, hogy a mindennapi életben egyáltalán nem csak ez a normális, zavartalan alvás létezik, hanem kétféle lehetőség is kínálkozik, hogy ez az alvás más for­ mát vegyen fel. Mindnyájan ismerjük az álom-állapotot, amikor többé-kevésbé kaotikus vagy világos képek, álomképek merülnek fel az alvásban. Ha csak az előbbi hatás érvényesülne, ami az embert kiragadja tudatából a szellemi világba, akkor mindig csak az következne be, amit álom nélküli, zavartalan alvásnak lehelne nevezni, így tehát meg kell különböztetnünk azt a hatást, amely a tudatot egyszerűen kioltja, miközben az embert kiemeli külső testiségéből, és azt, amely a test nélküli állapotban az álomvilágot a lélek elé varázsolja, amely alvó életünkbe beleszorítja az álmok világát. A normális alvás azonban nem csak ilyen módon ölt­ het más alakot az embernél. Van egy harmadik formája is. Ez csak keveseknél fordul elő, de mindenki tudja, hogy vannak, akik á l m u k b a n .beszélnek, vagy bizonyos cse­ lekedeteket hajtanak végre, anélkül, hogy tudnának róla. Nappal általában nem tudnak arról, hogy mi ösztönzi őket az ilyen alvás közbeni c s e l e k e d e t e k r e . Ez addig az ál­ lapotig fokozódhat, amelyet a mindennapi életben alvajárásnak neveznek. Esetenként alvajárás közben bizonyos álmok is felléphetnek, de általában n e m ez a helyzet, hanem az alvajáró anélkül beszél és cselekszik, hogy közben álmodna. Bizonyos é r t e l e m b e n a u t o m a t i k u s a n cselekszik, homályos indítékok hatására, amelyek még álomszerűén sem jutnak t u d a t á r a . Ezek a cselekvések, amelyek révén az ember alvás közben bizonyos mértékig úgy kerül kapcsolatba a külvilággal, mint n a p k ö z b e n csak napközben tudatánál van, míg ilyenkor nincs - egy harmadik hatás következtében jönnek létre. így alváskor világosan h á r o m hatás különböztethető meg. Ezek a belső e m b e r r e h a t n a k , a külső e m b e r n é l nincsenek meg. és mindig jelen vannak. A szellemtu­ domány bizonyos eszközökkel, amelyeket még az előadá­ sok során meg forgunk ismerni, meg tudja állapítani, hogy 55

ez a három hatás valóban minden embernél megvan. A legtöbb embernél túlnyomórészt az első hatás érvényesül, úgy, hogy az alvásidő legnagyobb részében az alvás álom­ talan és nyugodt. Hellyel-közzel a második hatás is meg­ jelenik majdnem mindenkinél, ilyenkor az alvás állapotá­ ba benyomul az álomállapot. E két állapot olyan inten­ zíven hat a legtöbb embernél, hogy a harmadik, az alvás közben való beszéd és cselekvés ritkaságnak számít. Ez a h a r m a d i k h a t á s is jelen van mindenkinél, de az alva­ járónál olyan erős, hogy a másik kettő gyenge hatása mel­ lett túlsúlyba kerül, míg a többieknél az előző kettő erős annyira, hogy a harmadik nem jut érvényre, és az embert semmiféle cselekvésre n e m készteti. De ez is jelen van mindenkinél. E három hatást a szellemtudomány mindig megkülön­ böztette, és az ember lelki életében három területet kell feltételeznünk, ahol az első főként az első hatás befolyá­ sának van alávetve, a második inkább a másodiknak, a h a r m a d i k pedig a h a r m a d i k n a k . Az emberi lélek tehát h á r o m részre tagozódik, mert háromféle hatás érheti. A léleknek azt a részét, amely az első hatásnak van kitéve, és a lelket kiűzi a testi burkokból, a szellemtudomány érzőlélcknek nevezi. Azt a részt, amelynél a másodikként jel­ lemzett hatás érvényesüli és amely az éjszaka folyamán az álomképeket nyomja bele az emberi lélekbe, értelmi vagy kedélyléleknck nevezzük, a harmadik részt pedig, amely sajátos természete folytán a legtöbb embernél egyáltalán nem nyilvánul meg. mert a másik két hatás elnyomja, tu­ dati léleknek. így az ember alvásideje alatt három hatást különböztetünk meg. és a lélek három része, amelyek e hatásoknak alá vannak vetve, az érzőlélek, az értelmi vagy kedélylélek és a tudati lélek. Ha tehát az egyik erő álom­ nélküli alvásba meríti az embert, akkor érzőiéikét éri hatás, ha álomképek hatják át, akkor értelmi vagy kedély­ leikét, ha viszont az éjszaka folyamán beszél vagy cselek­ szik, akkor tudati lelke kerül befolyás alá. Ezzel azonban az e m b e r alvás alatti lelki életét csak egyfelől írtuk le. Az alvást egy másik oldalról is le kell ír56

nunk, ami ezzel ellentétben áll. Leírtuk az elalvó embert, nézzük most a felébredőt, aki az alvásból újra visszatér a fizikai életbe. Mi történik az e m b e r r e l , aki reggel fel­ ébredéskor ismét visszatér a fizikai világba? Este egy bi­ zonyos erő kiűzte fizikai és étertestéből. Ez az erő azért tudja az embert este kiszorítani testéből, mert legyőzi őt. Az alvás későbbi állapotaiban a másik két hatás győzi le, ami értelmi és kedélylelkére, illetve tudati lelkére hat. Amikor azonban ezek a hatások bekövetkeznek, az ember más lesz, mint korábban volt, az alvás alatt megváltozik. Ez a változás egyszerűen abban mutatkozik meg. hogy az ember este elfárad és testi burkaiból ki kell kerülnie, reggel viszont már nem fáradt, képes visszatérni. Ami alvás alatt történt vele, megadja számára a képességet, hogy visszatérjen testiségébe. Az az e r ő . amely álom­ életünkben érvényesül, az egész alvás alatt hat az em­ berre, akkor is, amikor nem álmodik, és a harmadik hatás is mindig jelen van, ami az alvajárónál lép előtérbe, csak más e m b e r e k n é l n e m éli ki magát. M i n d h á r o m hatás érvényesül az alvás alatt. Amikor az utóbbi két hatás, ami az értelmi vagy kedélylélekre és a t u d a t i lélekre hat. előtérbe kerül, akkor az ember megerősödik, felfrissül, a szellemi világból felszívja azokat az erőket, amelyekre szüksége van, hogy a következő napon a külső fizikai vilá­ got újra felismerje, és élvezni tudja. Az értelmi vagy kedélylélekre illetve a tudati lélekre irányuló hatás erősíti meg tehát az embert az éjszaka folyamán. Amikor azonban megerősödött, akkor reggel, feléb­ redéskor ismét az a hatás vezeti vissza fizikai és éter­ testébe, amelyik kiszorította onnan, csak most ellenkező­ leg érvényesül. Ugyanaz az e r ő hozza vissza az embert reggel, amelyik este kiszorította: az érzőiélekre gyakorolt hatás. Mindaz, amit az érzőlélek tartalmaként kell meg­ jelölnünk, este bágyadttá, fáradttá teszi az embert. H o ­ gyan érezzük magunkat érzőlelkünkben este? Ezt könynyen elképzelhetjük: ha napi életünkben frissek vagyunk, akkor érdekelnek bennünket a fizikai világ benyomásai, a színek, a fények a k ö r ü l ö t t ü n k lévő tárgyak, rokon57

szenwel és ellenszenvvel töltenek el, örömet, bánatot és fájdalmat hoznak. Átadjuk magunkat a külső világnak. Mi érez b e n n ü n k örömet, bánatot, kedvet és kedvetlenséget, mi kelti fel érdeklődésünket a külső tárgyak iránt, mi gyul­ lad fel bennünk, amikor érzőlelkünkkel átadjuk magunkat a külső világnak? Maga az érzőlélek. És ez a külső világ­ ban való eleven részvétel bágyaszt el bennünket, amikor az elalvás szükségességét érezzük. Ami este bágyadtságot érez, ugyanaz érez reggel megerősödést és felfrissülést. Belenövekszünk szokásos nappali állapotunkba, érezzük, hogy az érzőiélek megnyilvánulásai, amelyek este ernyedtséget okoztak, most újra frissen jelennek meg, és új alakban érvényesülnek. Ebből felismerjük, hogy ugyanaz az erő, amely este kivezetett b e n n ü n k e t testiségünkből, reggel az é b r e d ő lelket újra visszavezette a testbe, mert amit este elhalónak éreztünk, az reggelre újjászületett. A jelleg ugyanaz, csak most ellenkező irányban mozog az ember. Ha erről egy rajzot akarnánk készíteni, az így festene. Alvás

58

Megjegyzem, hogy ez egy sematikus rajz. Az elalvás pillanatát, azt a pillanatot, amikor az ember kikerül az ön­ tudatlanságba, úgy jelzem, hogy ide egy pontot teszek, és amikor átadjuk m a g u n k a t az alvó állapotnak, azt úgy, hogy húzok egy vonalat felfelé, míg a reggeli felébredést, mint visszatérést abból az állapotból, amelyben éjszaka voltunk, úgy, hogy húzok egy vonalat lefelé. A nappali élet menetét ezzel az alsó vonallal jelzem, és a visszatérést az alvó állapotba ezzel a másik vonallal, úgy hogy ezek a kanyarodó vonalak jelzik egyrészt az éber, másrészt az alvó állapotot. A felső rész az alvó állapotot jelöli, az alsó az ébrenlétét. Ha az elalvás pillanatát vesszük szemügyre, azt mondhatjuk: a szellemi világból itt egy e r ő hat, ami be­ húz bennünket a testiségbe, ezt ezzel a vonallal jelöljük, ez az első h a r m a d . Amikor á l m o d u n k , az értelmi vagy kedélylélekrc irányuló hatást ez a vonal jelzi, ez a második harmad. Azt az állapotot, ahol egy erő a tudati lélekre hat, a harmadik hatást, a h a r m a d i k vonalrész jelöli. Reggel ugyanazzal az erővel van dolgunk, ami itt kihúzott ben­ nünket, amikor elaludtunk, ez vezet be b e n n ü n k e t a nap­ pali életbe. Ez a n n a k az e r ő n e k felel meg. ami az ér­ zőiélekre hat. És ugyanilyen m ó d o n működik az az erő, ami az értelmi vagy kedélylélekrc hat. És itt van az a te­ rület, ami az első két rész befolyását jelzi a tudati lélekre. Az ember az éjszaka folyamán tehát úgyszólván egy kört fut be. Miközben elalvástól a n n a k az á l l a p o t n a k a közepéig halad, ami az elalvás és a felébredés között van. annak az erőnek a hatása alatt mozog, ami a legerősebben hat a tudati lélekre. Ettől a ponttól újra szemben halad az­ zal az erővel, amelyik ismét az érzőiélekre fejti ki hatását és visszahozza őt az éber állapotba. Alvó állapotában tehát három e r ő hat az emberre. En­ nek a három erőnek a szellemtudományban régóta meg­ határozott neve van. Kérem, hogy e neveknél ne gondol­ j a n a k egyébre, mint arra a h á r o m e r ő r e , amelyre vo­ n a t k o z n a k . Mert ha visszamennénk a régi időkbe, azt találnánk, hogy ezeket a neveket e r e d e t i l e g e n n e k a három erőnek adták, és ha ezeket a neveket most másra 59

alkalmazzák, akkor megvonják tőlük az eredeti jelentést. Azt az erőt, amely elalvástól a felébredésig az érzőlélekre hat, azzal a névvel jelöljük, amit régen a „Mars" szó ta­ kart. (A következő rajzon bejelölve találjuk ezeket a neveket.) A Mars nem egyéb, mint megjelölése annak az e r ő n e k , ami az érzőiélekre hat, és ami az embert es­ ténként kiűzi testi burkaiból, reggelenként viszont vissza­ vezeti oda. Az az erő, ami elalvás és felébredés között az értelmi vagy kedclylélekre hat, és belehelyezi az álomvilá­ got, a „Jupiter"' nevet viseli. És végül az az erő, amely az embert bizonyos körülmények között alvajáróvá teszi, az alvó állapot alatt a tudati lélekre hat, és ez az ősi szellem­ tudomány értelmében a ..Szaturnusz" nevet viseli. Ennek alapján mondhatjuk tehát, hogy a Mars elaltatja az em­ bert, a Jupiter álmot küld alvásába, és a sötét Szaturnusz az oka annak, hogy a hatásának ellenállni nem tudó em­ b e r t alvás közben felrázza, és ö n t u d a t l a n cselekvésre indítja. E neveknél tehát ne gondoljunk az asztronómiai jelentésre. Eredeti jelentésükre gondoljunk, amelyek erő­ ket jelölnek, és szellemi m ó d o n h a t n a k az emberre, amikor alvása alatt fizikai és étertestén kívül a szellemi világban tartózkodik. Nos, mi történik az emberrel reggelenként - ezt egy ponttal jelöltem, mert az ember lényegében egy egészen más világba lép be - amikor felébred? Olyan világba ke­ rül, amit ma egyedüli világának tekint, és amelyben szem­ bekerül az érzéki benyomásokkal. Ezek a benyomások úgy hatnak rá, hogy nem lát mögéjük. Egyszerűen jelen vannak, lelke elé lépnek, amikor reggelenként felébred. Az érzéki világ egész kárpitja bontakozik ki előtte. Más is jelen van azonban: nemcsak észleljük érzékszerveinkkel ezt a külső világot, hanem amikor ezt vagy azt észleljük, mindig érzünk is valamit. Ha valamilyen szín észlelésekor mégoly csekély is az öröm érzése, mégis végbemegy egy belső lelki folyamat, jelen van egy bizonyos érzés. Tisz­ tában kell lennünk azzal, hogy az ibolya másképpen hat ránk, mint a vörös, a kék másképpen, mint a zöld. Minden külső érzéki benyomás úgy hat, hogy belső állapotot hoz 60

létre. Mindaz, amit így a külső érzéki benyomások ér­ zésként előhívnak, az érzőlélekhez tartozik, míg azt, ami az emberben képes arra. hogy az érzéki benyomásokat megragadja, érzőtestnek nevezzük. Az érzőtest okozza, hogy sárgát vagy pirosat látunk, míg az érzőiélek idézi elő azt, amit a sárga vagy a piros láttán érzünk. Élesen meg kell különböztetnünk a következőket: ami kívülről varázsolódik a lélek elé, azt az érzőtest okozza, amit viszont belül átélünk, a kedvet, kedvetlenséget vagy bármilyen csekélységet, amit egy b e n y o m á s hoz létre, amit a színek keltenek bennünk, mindez az érzőlélekhez tartozik. Reggel az érzőiélek átadja magát az érzőtest benyomásainak. így azt mondhatjuk, hogy a külvilág benyomásait az érzőtest erői veszik fel. Amit éjszaka, alvás közben a Mars befolyásolt, az reggel felébredéskor az érzőiélek útján, a külvilág b e n y o m á s a i n a k adja át magát. Jelöljük most az egész érzéki világot, amennyiben a lelkünkben kedvet, kedvetlenséget, örömet és bánatot hív elő, a szellemtudomány értelmében ismét egy sajátos névvel, „Vénusszal". Itt ismét csak arra gondoljunk, amit éppen most jellemeztem, tehát arra, ami érzőleikünkben a külső érzéki világ útján benyomást kelt, ami nem hagy b e n n ü n k e t hidegen, h a n e m érzésekkel tölt el. Ezt az érzőleikünkre gyakorolt hatást, amely reggel jut érvényre, ezt nevezzük a Vénusz erejének. Ahogy tehát elalvás után az érzőlélekre gyakorolt befolyást Marsnak neveztük, a felébredés utáni befolyást Vénusznak nevezzük. A fizikai világ azonban befolyást gyakorol az értelmi vagy kedélylélekre is. amikor n a p k ö z b e n a l á m e r ü l ü n k testi burkainkba. E befolyás révén tudjuk elvonni ma­ gunkat a külső benyomásoktól, és ezáltal tudjuk feldol­ gozni őket. Jegyezzék meg, hogy különbség van az érzőlélek és az értelmi vagy kedélylélek benyomásai között. Az érzőiélek csak annyi ideig él át valamit, amíg a külvilágnak átadja magát, csak a külvilág benyomásait érzi. Amikor az ember a napi ébrenlét állapotában nem fi­ gyel a külvilág benyomásaira, h a n e m hagyja, hogy azok tovább csengjenek benne, és feldolgozza őket a lelkében, 61

akkor az értelmi lelkének adja át magát. Ez tehát olyasmi, ami önállóbb, mint az érzőlélek. Azt a hatást, ami le­ hetővé teszi, hogy az ember mindennapi élete folyamán úgyszólván ne legyen állandóan jelen, nyitott szemmel és a külső érzéki világra meredve, hanem figyelmét mindet­ től el tudja fordítani, és g o n d o l a t o k a t tud kialakítani, amelyekkel a külvilág benyomásait kombinálni tudja, és önállóvá teszi magát a külvilágtól, ezt a hatást Merkúr­ e r ő n e k nevezzük. Azt m o n d h a t j u k tehát, hogy míg az éjszaka folyamán értelmi és kedélyleikünkre a Jupiter be­ folyása érvényesül napközben a Merkúr hat rá. Jegyezzük meg tehát, hogy a Merkúr- és a Jupiter­ hatás között bizonyos kapcsolat létezik. A Jupiter-hatás a mai átlagos embernél álomképek alakjában érvényesül a lelki életben, míg nappal a Merkúr-hatás gondolatokként, belső élményként jelenik meg. Ugyanakkor az álmokban kifejeződő Jupiter-hatásnál az ember nem tudja, hogy tu­ lajdonképpen honnan származnak a dolgok, míg nappali t u d a t a folyamán a M e r k ú r - h a t á s n á l tudja. Ezek belső folyamatok, amelyek a lélekben futnak le belső képek­ ként. Ez a kapcsolat a Jupiter- és a Merkúr-hatás között. Vannak azonban olyan hatások, amelyek nappal hat­ nak a tudati lélekre. Mi akkor tulajdonképpen a különb­ ség az érzőlélek, az értelmi vagy kedélylélek és a tudati lélek között? Az érzőlélek akkor érvényesül, amikor a külső világra egyszerűen csak rábámulunk. Ha egy kicsit elvonjuk magunkat a külvilág benyomásai elől, nem fi­ gyelünk rájuk, h a n e m feldolgozzuk őket, akkor az értelmi vagy kedélyléleknck adjuk át magunkat. Ha felhasználjuk azt, amit feldolgoztunk és ismét a külvilág felé fordulunk, cselekvéseinkkel ismét kapcsolódunk hozzá, akkor a tu­ dati léleknek adjuk át magunkat. Tegyük fel például, hogy s z e m e m előtt van egy virágcsokor. Amíg pusztán csak nézem, és a rózsa fehérsége érzéseket vált ki belőlem, ad­ dig az érzőiéleknek adom át magam. Ha azonban tekin­ tetemet elfordítom, és már n e m nézem a virágcsokrot, de gondolkodom róla, akkor az értelmi vagy kedélyléleknek adom át magam. Ilyenkor feldolgozom a kapott benyo62

másaimat, összefüggéseket keresek. Ha viszont azért, mert a virágcsokor tetszett nekem, azt m o n d o m , hogy sze­ r e t n é k valakinek ö r ö m e t szerezni, akkor elhagyom az értelmi vagy kcdélylélek területét és a tudati lélek te­ rületére lépek, ismét kapcsolatba lépek a külvilággal. Ez egy harmadik erő, ami ilyenkor az emberben érvényesül, amikor képes arra, hogy ne csak feldolgozza a külvilág benyomásait, hanem ismét kapcsolatba lépjen vele. Ugyancsak összefüggés van a tudati lélek működése között ébrenlétkor és alváskor. Azt mondtuk, hogy ha egy ilyen hatás az alvás állapotában jelen van, akkor az e m b e r alvajáró lesz. alvás közben beszél és cselekszik. Csakhogy amikor az ember alvajáró, akkor a Szaturnusz sötét erői hatnak rá, nappal viszont jelen van énje, és tudatosan cse­ lekszik. Azt, ami a napi élet folyamán az emberi tudati lélekre hat, amivel szokásos élete folytán önállósághoz jut, azt Hold-erőnek nevezzük. Most ismét felejtsük el, amit eddig ehhez a szóhoz kapcsoltunk. Majd még meg fogjuk érteni, miért alkalmazzuk ezeket a megjelöléseket. így nyomon követtük az ember lelki életét az alvó és az éber állapot alatt. Megállapítottuk, hogy h á r o m elkülö­ nült részre osztható, h á r o m befolyásnak van alávetve. Amikor az ember éjszaka annak a világnak adja át magát, amelyet szellemi világnak mondunk, akkor azok az erők hatnak rá, amelyeket a szellemtudomány Mars-, Júpiter­ es Szaturnusz-erőknek nevez. Amikor viszont napközben lelki élete az érzőlélek, az értelmi vagy kedélylélek és a tu­ dati lélek útján kibontakozik, azoknak az erőknek adja át magát, amelyeket Vénusz-, M e r k ú r - és H o l d - e r ő k n e k nevezhetünk. Ezzel vázoltuk az ember 24 óra folyamán megtett min­ dennapos útját. Egyelőre helyezzünk e mellé - anélkül, hogy valami egyébre g o n d o l n á n k - egy olyan jelenség­ sorozatot, amit rendszerint nem az általunk alkalmazott szempont szerint szoktak szemlélni. Kérem, tekintsék úgy ezt a ciklust, hogy annak egyes előadásai összetartoznak, és amit az elején mondunk, az csak később kerül helyes megvilágításba. Most t e h á t egy olyan eseménysort 63

helyezek e mellé, ami egy egészen más területhez tartozik, és amit bizonyos okokból ide kell helyeznünk. Hogy miért, ez később fog kiderülni. Alvás /

Tudati lélek

\

Értelmi lélek ^\

Érzőiélek

\\

1 1 il

V

.

Vénusz Merkúr Hold

Ébrenlét Az asztronómiai t u d o m á n y b ó l mindnyájan tudjuk, hogy a Föld a N a p körül forog. Most úgy akarunk ehhez közelíteni, ahogy általában szokás, és azt nézzük, hogy e h h e z még mi tartozik. Ha a többi bolygó mozgását is tekintetbe vesszük, amelyek a Naphoz tartoznak, és úgy nézzük mindezt, ahogy a mai tudomány, akkor a szellem­ t u d o m á n y számára ez csupán a kezdet. A szellemtudo­ mány számára ugyanis mindaz, ami a külső fizikai világ­ ban végbemegy, csupán hasonlat, belső szellemi folya­ m a t o k külső k é p e , és ha azt, amit a szokásos elemi asztronómiában bolygórendszerünkről gyermekkorunktól kezdve tanulunk, összehasonlítjuk azzal, ami a valóságban történik, akkor ez olyan, mint amit a gyermek megtanul az óra járásáról. Ha a gyereknek érthetővé akarjuk tenni az óra járását, akkor elmagyarázzuk neki, hogy a számlapon tizenkét szám van és két m u t a t ó , az egyik lassan jár, a 64

másik gyorsabban. Elmagyarázzuk, hogy mit jelent a ti­ zenkét szám és a két mutató, és ha mondjuk az egyik mu­ tató itt áll, a másik meg ott, akkor, akkor fél tíz van. Ez azonban még nem j e l e n t e n e sokat, ha a gyerek t u d n á , amit így az óráról elmagyaráztunk. Azt is meg kell például tanulnia, hogy ha a kismutató a hatoson áll, a nagy pedig a tizenkettesen, akkor ez a nap milyen időpontját jelenti, hogy a Nap az év bizonyos időszakában ilyenkor kel fel. Meg kell tanulnia, hogy amit az óra a számlapon kifejez, azt nagyobb összefüggésekben lássa. Vagyis meg kell ta­ nulnia, hogy lássa a világ összefüggéseit, és amit az óra kifejez, azt hasonlatnak tekintse, olyan képnek, ami bizo­ nyos viszonyokat jelez a világban. így tanulja meg az em­ ber, aki a nagyvilággal szemben gyermek, hogy naprend­ szerünk közepén a Nap helyezkedik cl, körülölte kerin­ genek a bolygók, a Merkúr, a Vénusz, a Föld a Holddal, aztán a Mars. a .lupiler és a Szaturnusz. A többit most fi­ gyelmen kívül hagyjuk. Az asztronómiából így megtanul­ hatjuk - főleg, ha van egy naptárunk, amelyből az egyes égi események leolvashatók - hogy bizonyos h ó n a p o k b a n hol található a Szaturnusz vagy a Mars. Ha így az egyes bolygók járását megtanuljuk, és hogy bizonyos évsza­ kokban hol helyezkednek el, akkor annyit tanultunk meg az égi térségekről, amennyit a gyerek tanul meg. amikor az óra mutatóinak állásából meg tudja mondani, hogy fél tíz van. De még mást is m e g t a n u l h a t u n k . Ahogy a gyermek megtanulhatja, hogy az óra számlapja hogyan függ össze az életviszonyokkal, úgy megtanulhatjuk mi is, hogy azo­ kat a világerőket, amelyek a makrokozmosz láthatatlan hatalmaiként t e r ü l e t ü n k ö n m ű k ö d n e k , úgy tekintsük, mint egy h a t a l m a s kozmikus órát. N a p r e n d s z e r ü n k az egyes planéták helyzetével azt fejezi ki, amit egy hatalmas kozmikus óraként írhatunk le. Bolygórendszerünk órá­ járól áttérhetünk a nagy kozmikus szellemi viszonyokra. Akkor bolygórendszerünk valamely planétájának a hely­ zete azt fogja kifejezésre juttatni, amit mögötte kell lát­ nunk. Azt mondhatjuk: nem ok nélkül áll tehát a Vénusz 65

egyszer ilyen m e g h a t á r o z o t t helyzetben a Jupiterhez, máskor másikban. Ezeket a dolgokat a mögöttük álló is­ teni-szellemi h a t a l m a k alakították így ki, éppen úgy, ahogy az óra is egy bizonyos módon van megszerkesztve, így a bolygórendszerhez t a r t o z ó p l a n é t á k mozgása is értelemmel teljesedik ki. A bolygórendszer egyfajta világ­ óra lesz számunkra. Ha semmi sem állna a bolygórendszer mögött, akkor olyan volna, mintha valaki egy órát csak tréfából, é r t e l e m nélkül készített volna el. Azt mond­ hatjuk tehát, hogy a bolygórendszer számunkra egyfajta világóra, a n n a k a kifejezője, ami naprendszerünk egyes égitestei és a vonatkozó mozgások mögött valóban ott áll. Nézzük mindenekelőtt a világórát most önmagában, úgy, ahogy a t u d o m á n y b a n szokták, nehogy a külső tu­ d o m á n y részéről s z e m r e h á n y á s érhessen b e n n ü n k e t . Elöljáróban annyit szeretnék még m o n d a n i , hogy az a g o n d o l a t , amely szerint ez a bolygórendszer önmagát építette fel, könnyen megcáfolható. Mindnyájuk számára ismert, hogy az iskolában a bolygórendszer létrejöttét hogyan ábrázolták. Azt mondták: valamikor volt egy ha­ talmas ősköd, ez forgásba jött, középen kialakult a Nap és körülötte a bolygók. Nehogy bárkinek is kétségei támad­ janak, hogy ez tényleg így történt, kísérletileg is bemutat­ ták. Csinosan be lehet mutatni, ugyebár, úgy hogy veszünk valamilyen anyagból egy kis cseppet, aztán kivágunk egy lapot, a cseppet a közepére helyezzük, egy gombostűvel átszúrjuk, aztán vízbe tesszük az egészet és a gombostűvel megforgatjuk. Ezzel ki lehet mutatni, hogy a csepp szétvá­ lik, k ö z é p e n m a r a d egy nagyobb csepp, és körülötte kisebbek keringenek. így természetesen könnyen be lehet m u t a t n i , hogy kicsiben egy bolygórendszert állítottunk elő! Ki k é t e l k e d h e t n e abban, hogy ez nagyban is így történt? Egy huncut tanuló azonban azt mondhatná: de tisztelt tanár úr, valamit elfelejtett, valamit, ami nélkül a dolog n e m jön létre, kifelejtette önmagát, aki felülről for­ gatja az egészet. A legfontosabbat n e m lenne szabad elfelejteni. Fel kellene tételeznünk, hogy a világűrben ül egy hatalmas tanár úr, aki az egész naprendszert forgásba 66

hozza. Mert logikus, hogy az összehasonlításnál nem sza­ bad figyelmen kívül hagyni, ami lényeges a dolog létrejöt­ téhez. Ez egészen világos. A kísérlet tehát utal valamire, ami kívül van a dolgon. Ebből könnyen megállapíthatjuk, hogy ami kint a világűrben kering, ami a külső szem számára történik, a mögött áll valami. Ahogy a kísérlet­ ben a forgó olajcsepp mögött ott áll a tanár, úgy állnak bi­ zonyos erők és hatalmak az egész világépítmény mögött is, amit naprendszerünkben magunk előtt látunk. Most a naprendszert kívülről akarjuk megszemlélni. Ehhez a szükséges, hogy a N a p o t középre rajzoljuk. A Föld körülötte forog. A részletektől eltekintek. Tudjuk, hogy a Föld egy év alatt kerüli meg a Napot. Azt is tudjuk azonban, hogy a Föld az év egy bizonyos pontján itt áll, máskor meg itt. A Hold a Föld körül forog, ezt is felraj­ zolom. Tudjuk továbbá, hogy a N a p h o z legközelebb az az égitest kering, amit szokás szerint Merkúrnak nevezünk, aztán az, amit Vénusznak. Távolabb kering a Mars - a rajz természetesen nem pontos, de most ez nem lényeges - aztán a Jupiter és a Szaturnusz.

A többi bolygót most figyelmen kívül hagyjuk. Vegyük most úgy a Föld helyzetét, ahogy t e r m é s z e t e s e n igen ritkán adódik, hogy a Föld a N a p körüli útján úgy helyez67

kedik el, hogy a N a p itt van, a Föld itt, aztán a Naptól távolabb a M a r s , a J u p i t e r és a Szaturnusz. Ha elkép­ zeljük, hogy Földünk éppen itt áll, hogy a Mars és a Nap közé kerül, akkor elgondolhatjuk, hogy a térben a Nap és a Föld között az helyezkedik el, amit általában Vénusz­ nak, és az, amit M e r k ú r n a k nevezünk. Szeretném nyo­ m a t é k o s a n hangsúlyozni, hogy az idők folyamán e két bolygó megnevezését felcserélték. Amit ma Merkúrnak nevezünk, azt korábban Vénusznak nevezték, és amit ma Vénusznak hívnak, az korábban M e r k ú r volt. Az elne­ vezéseket tehát fordítva kell elgondolni, a mai elneve­ zések már nem megfelelőek. Ami a Naphoz közelebb van. az a Vénusz, ami távolabb, az a Merkúr. Aztán következik a Hold. Ha most elképzeljük a másik helyzetet, úgy, hogy a Föld a Nap másik oldalára kerül, akkor a Földről a Nap felé menve először a Hold következik, aztán a régi meg­ jelölés szerint a Merkúr, majd - ugyancsak a régi meg­ jelölés szerint - a Vénusz, majd a Nap túloldalán a Mars. a Jupiter és a Szaturnusz. Ha most a Földtől eltekintünk, és ezt az egymásutániságot nézzük, akkor a Nap egyik oldalán a Vénuszt, a Merkúrt és a Holdat találjuk, a másik oldalán a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Ha ezeket a különböző égitesteket összekapcsoljuk, úgy, hogy a Napot a keresztezési pontban rajzoljuk fel, akkor azt a hurok­ vonalat kapjuk meg, amelyet k o r á b b a n az e m b e r napi élményeinek m e g b e s z é l é s e k o r felrajzoltam. Vagyis, a naprendszerben lehetséges olyan állás, amikor a külön­ böző bolygók térbeli elrendeződése megegyezik az ember alváson és ébrenléten át t ö r t é n ő haladásával. Bolygórendszerünkben tehát figyelemreméltó módon fel lehet rajzolni azokat a viszonyokat, amelyek mege­ gyeznek az ember napi pályájának sematikus ábrázolásá­ val. Ezzel megkapjuk azt a perspektívát, hogy bolygórend­ szerünk elrendeződése nagy erőkön alapulhat - egyelőre ma úgy mondjuk: alapulhat - amelyek úgy szabályozzák a térben nagy világórát, ahogy az időben, huszonnégy óra alatt személyes életünk is szabályozódik. így nem tűnik abszurdnak az a gondolat, hogy a m a k r o k o z m o s z b a n 68

hatalmas erők működnek, és ezek hasonlóak azokhoz az erőkhöz, amelyek b e n n ü n k e t n a p p a l és éjszaka irányí­ tanak. Ilyen meggondolásból ered, hogy a régi tudomány­ ban a b e n n ü n k e t m ű k ö d t e t ő erők nevei azonosak a bolygók elnevezésével. M e r t ezt m o n d t á k : az az erő, amely a Marsot a m a k r o k o z m o s z b a n , a nagyvilágban körbe hajtja a Nap körül, hasonló ahhoz, jellegében rokon avval az erővel, amely elaltat bennünket. A Jupitert hajtó e r ő hasonló ahhoz, amely álmokat küld az értelmi lélekbe, és a Vénuszt hajtó erő rokon azzal, amely nappal az érzőleiket szabályozza. A távoli Szaturnusz gyenge ere­ je azokhoz az erőkhöz hasonló, amelyek bizonyos esetek­ ben az alvajárók tudati lelkére h a t n a k . És a F ö l d h ö z egészen közeli Holdat Földünk körül mozgató erő ahhoz hasonló, amely nappali életünk tudatos cselekvéseit sza­ bályozza, amelyek a legközelebb állnak hozzánk.

Szaturnusz Jupiter Mars Nap Vénusz Merkúr

Hold Föld Ezek már külső támpontok, amelyek a távoli térségek­ ben olyasmit j e l e n t e n e k , ami saját időbeli é l e t ü n k b e n fejeződik ki crősebb és gyengébb hatások formájában. E dolgok mélyebben fekvő viszonyait is vizsgálni fogjuk, ma 69

csak a figyelmet s z e r e t t e m volna felhívni. Ha csak fe­ lületesen vesszük is t e k i n t e t b e , hogy a Szaturnusz a legtávolabb cső bolygó, tehát n a p r e n d s z e r ü n k r e a leg­ csekélyebb a hatása, akkor ez azzal hasonlítható össze, ahogy a sötét Szaturnusz erők csak gyengén hatnak az alvó e m b e r r e . A Jupitert mozgató erőt is összehason­ líthatjuk az életünkre csak ritkán ható álomvilággal. így szembetűnő egyezést találunk az emberi élet, a minden­ napi élet, és a térben, a nagy világórában működő erők között, amelyek az egyes bolygók N a p körüli forgására h a t n a k : a mikrokozmosz és a m a k r o k o z m o s z megfe­ lelését. A világ valóban sokkal bonyolultabb, mint azt ál­ talában hiszik, és emberi mivoltunkkal csak úgy jöhetünk tisztába, azt csak úgy érthetjük meg, ha mindazt figyelem­ be vesszük, ami bennünk rokon a nagyvilággal. Ez az oka annak, hogy a szellemi kutatók minden időben ugyanazo­ kat az elnevezéseket alkalmazták a nagyvilág esemé­ nyeire, mint azokra, amelyek a látszólag oly kis világban, az e m b e r bőrébe zárt testiségében mennek végbe. Csak távolról utalhattam a mikrokozmosz és a mak­ rokozmosz bizonyos összefüggéseire. Az ember napi élete és a naprendszer közötti párhuzammal szemléletessé tet­ tem, hogy ilyen megegyezés létezik. Távolról rámutattam arra, hogy vannak lények, akik áthatva a térségeket, ere­ jükkel óraműszerűen szabályozzák a világrendszer moz­ gását, ahogy a m u t a t ó k járása szabályozza közönséges óráink m ű k ö d é s é t . K i t e k i n t e t t ü n k egy olyan rendszer határáig, ahol remélhetjük, hogy a szellemi világok meg­ nyílnak előttünk. A következő e l ő a d á s o k b a n az lesz a feladatunk, hogy a bolygókkal, mint a világóra mutatóival megismerkedjünk, és alkalmat fogunk találni arra, hogy utaljunk azokra a lényekre, akik a n a p r e n d s z e r egész menetét mozgásba hozzák, a bolygókat a N a p körül moz­ gatják, és kimutatjuk rokonságukat mindazzal, ami az em­ berben végbemegy. Megértjük majd így, hogy az ember m i k r o k o z m o s z k é n t , kis világként hogyan született a nagyvilágból, a makrokozmoszból. 70

HARMADIK ELŐADÁS Tegnapi előadásom - a félreértések elkerülése végett jegyzem meg - nem akart már most valamit bizonyítani, csak rá akartam mutatni, hogy az elmúlt korok szellemi kutatóit bizonyos észleleteik arra indították, hogy az égi tér egyes folyamatait és dolgait azonos é r t é k ű névvel jelöljék, és ugyanezekkel a nevekkel a mi nappali és éjsza­ kai élményeink más folyamatait és dolgait is megjelöljék. Az előadást inkább arra szántam, hogy legközelebbi fej­ tegetéseinkhez előkészítse a szükséges fogalmakat. Az e ciklushoz tartozó előadásokat egyébként is egy egésznek kell tekinteni, és az első előadásokat a legtágabb értelem­ ben arra szántam, hogy először ismertessem a szellemi világ megértéséhez szükséges eszméket és fogalmakat, amelyeket majd a további előadásokban közölnöm kell. Bizonyos vonatkozásban még ma is közeli dolgokhoz fo­ gom m o n d a n i v a l ó m a t kapcsolni, hogy fokozatosan emelkedjünk fel a távolabbi szellemi területekre. Az előző előadásokból láttuk, és más nyilvános előa­ dásokból is kiderülhetett, hogy az ember belső lénye, a tu­ lajdonképpeni én és az asztráltest, alvó á l l a p o t b a n a szellemi világokban él, majd felébredéskor visszatér abba, ami az ágyban fekve maradt, a fizikai és étertestbe. Aki az életet szemléli, h a m a r rájön arra, hogy az alvó állapotból az ébrenlétbe való átmenetnél teljesen megváltoznak az ember élményei. Amit éber állapotban átélünk, az nem olyan szemlélet vagy megismerés, ami e m b e r i t e r m é ­ szetünknek abból a két részéből származik, amelyekbe felébredéskor belemerülünk. Alámerülünk étertestünkbe és fizikai testünkbe, de é b e r á l l a p o t u n k alatt, mintegy belülről szemlélve, egyáltalán n e m i s m e r k e d ü n k meg velük. Mit tud az ember mindennapi életében arról, hogy fizikai és é t e r t e s t e milyen belülről? Az é b e r állapot élményeinél éppen az a lényeges, hogy saját lényünket, ahogy az a fizikai testben él, kívülről nézzük, és n e m 71

belülről. Fizikai testünket ugyanazzal a szemmel nézzük, amivel a fizikai világot. Saját lényünket az éber állapot alatt sohasem nézzük belülről, mindig csak kívülről. Ön­ magunkkal alapjában véve csak kívülről ismerkedünk meg, úgy nézzük, mint az érzéki világ egyik lényét. Ha az alvásból az ébrenlétbe való átmenet állapotát szemügyre vesszük, megkérdezhetjük: mi lenne akkor, ha az étertest­ be és a fizikai testbe való lemerüléskor valóban belülről szemlélnénk magunkat'? Akkor valami egészen mást látnánk. Azokat a ben­ sőséges élményeket látnánk, amelyeket a misztikus keres, és amire már némileg utaltunk. A misztikus igyekszik fi­ gyelmét elfordítani a külvilágtól, igyekszik elhallgattatni a külső benyomásokat, és arra törekszik, hogy valóban bele­ merüljön saját belső lényébe. De ha most eltekintünk a misztikus ilyen élményeitől, azt m o n d h a t j u k : az élet megóv b e n n ü n k e t attól, hogy belelássunk saját ben­ sőnkbe, mert abban a pillanatban, amikor felébredünk, tekintetünk a külvilág felé fordul. A felébredést tehát így is leírhatjuk: ahelyett, hogy önmagunkba tekintenénk, a felébredés p i l l a n a t á b a n a külvilág felé fordulunk, a körülöttünk elterülő érzéki világ szőnyege felé, és fizikai testünk e h h e z az érzéki világhoz tartozik, amikor azt szemléljük. É b e r állapotunkban tehát nincs leheté5ségünk arra, hogy belülről lássuk magunkat. Olyan ez, mintha egy folyamon v e z e t n é n e k át b e n n ü n k e t : a m i k o r alszunk a folyam egyik oldalán vagyunk, a m i k o r felébredünk, a másikon. Ha az „innenső oldalról" tudnánk valamit ész­ lelni, akkor l á t h a t n á n k asztráltestünket és énünket. De megóvnak bennünket attól, hogy alvó állapotunkban saját belső világunkat észleljük, mert amikor elalszunk, az ész­ lelés lehetősége megszűnik, tudatunk kialszik. Külső és belső világunk között t e h á t éles határ húzódik. Ezt elalváskor és felébredéskor átlépjük, de egyik h a t á r á t l é p é s sem t ö r t é n h e t meg anélkül, hogy valamit el ne veszítenénk. Ha elalváskor lépjük át a határt, akkor t u d a t u n k kialszik, a szellemi világot máinem tudjuk megfigyelni. F e l é b r e d é s k o r t u d a t u n k a 72

külvilág felé fordul, így azt a szellemiséget, ami ben­ sőnkben van, ismét csak nem tudjuk megfigyelni, mert tu­ datunkat lekötik a külső élmények. Amit itt átlépünk, ami abban a pillanatban, amikor felébredünk, eltakarja a szellemiséget, és csak. mint valami fátyolon át engedi fel­ ismernünk, ez nem más, mint ami érzőlelkünk és fizikai meg étertestünk közé ékelődik. Lényünk e két részét felébredéskor az érzőtest fedi el. Ez az oka annak, hogy a külső érzéki világol látjuk. Felébredésünk pillanatában az érzőtestet teljesen lefoglalja a külső érzéki világ, ezért nem t u d u n k ö n m a g u n k b a b e t e k i n t e n i . Az érzőtest határként áll a között, ami szellemileg a külső érzéki világ alapja, és a között, amit belsőleg átélünk. Látni fogjuk, hogy ez szükséges az e m b e r élete szá­ mára, mert, ha az ember tudatosan lépné át ezt a folya­ mot, olyasmit látna, amit normális élete folyamán nem szabad látnia, mert nem tudná elviselni, fel kell készülnie rá. A misztikus fejlődés nem abból áll, hogy erőszakkal behatoljunk fizikai és élertestünk belső világába, hanem hogy felkészítsük, éretté tegyük magunkat annak látására, amit láthatunk, ha tudatosan kelünk át ezen a folyamon. Mi történne azzal, aki előkészületlenül hatolna be saját belső világába, aki tehát felébredéskor nem a külső vilá­ got akarná látni, hanem be akarna nyomulni abba. ami szellemileg é t e r t e s t é b e n és fizikai testében t a l á l h a t ó ? Olyan érzést élne át lelkében iszonyú erővel, amit a min­ dennapi életben csak egészen letompítva ismerünk, ez kerítené az embert hatalmába, ha felébredéskor bele tudna merülni saját bensejébe. Hasonlatszerűen fogalmat alkothatunk erről. Ez megint nem bizonyítás akar lenni, csupán azt szolgálja, hogy fogalmat alkossunk erről az érzésről. Az e m b e r b e n van valami, amit szégyenérzetnek nevezünk. Ennek az a lényege, hogy az ember lelkében szeretné elterelni mások figyelmét valamilyen dologról vagy tulajdonságról, amit szégyell. Ez a szégyenérzet aziránt, ami az emberben van, és amit nem akar kinyil­ vánítani, gyenge mása annak az érzésnek, ami rendkívüli 73

erővel m e g n ö v e k e d n e , ha az e m b e r felébredéskor tu­ d a t o s a n b e l e l á t h a t n a saját belső világába. Ez az érzés olyan erővel kerítené h a t a l m á b a az ember lelkét, hogy m i n d e n t elárasztana, amivel a külvilágban találkozik, olyan élménye volna, mintha tűzben pusztulna el. Az elégés erejével hatna rá ez a szégyenérzet. Miért hatna rá így? Azért, mert abban a pillanatban megérezné, hogy tu­ lajdonképpen fizikai és éterteste milyen tökéletes saját lelki lényéhez képest. Erről egyszerű logikával is fogalmat alkothatunk. Aki csak külsőlegesen, a fizikai tudománysegítségével hatol az emberi szív, vagy az emberi agy csodálatos építményének egyes részleteibe, vagy mond­ juk, belemélyed a csontrendszer nagyszerű felépítésébe, az megérezheti, milyen végtelenül bölcsen és tökéletesen van mindez megalkotva. Ha csak egyetlen csontot nézünk, például a felső combcsontot, és megfigyeljük, hogy annak finom hálózata milyen bölcsen és tökéletesen hozza létre azt, hogy a legcsekélyebb anyagfelhasználással a legna­ gyobb teherbírás jöjjön létre, amely az ember felső testét h o r d o z z a , vagy ha az emberi szív és agy csodálatos felépítését nézzük, akkor sejtelmünk lehet arról, mit él­ nénk át, ha a maga egészében belülről átlátnánk, milyen bölcsességből fakadt mindez. Ha most összehasonlítjuk ezzel az ember lelki lényét a maga élvezeteivel, szenvedé­ lyeivel és vágyaival, akkor látjuk, hogy az e m b e r tulaj­ donképpen egész életében azon van, hogy fizikai testének csodás építményét összerombolja, hogy vágyait, ösztöneit és szenvedélyeit kibontakoztassa, és fizikai szívének, agyá­ nak csodálatos felépítését romba döntse. A mindennapi életben megfigyelhetjük, hogyan teszi tönkre az ember ezzel vagy azzal az élvezeti cikkel szívét és agyát, és ez úgyszólván csak egy triviális példája a csodálatos emberi testet szétromboló tevékenységünknek. Mindez elevenen állna a lélek előtt, ha t u d a t o s a n alászállna fizikai és étertestébe. Rendkívül lesújtó és megrázó volna az ember számára, ha össze t u d n á hasonlítani az emberi lélek tökéletlenségét a test csodálatos építményével, ha minden reggel, amikor felébred, láthatná, hogy mi van a lelkében.

74

és ezt összehasonlítaná azzal, ahogy a világ bölcs vezetése fizikai és étertestét megalkotta. Ezért óvják meg attól, hogy tudatosan leszálljon saját belső lényébe, és irányítják figyelmét a külső fizikai világra, amely egész n a p kitárul előtte. Nem tud betekinteni saját belső világába. A emberi lélek összehasonlítása a fizikai és étertest szellemi alapjával szégyenérzetet idézne elő, és erre ké­ szül fel a misztikus mindazokkal a lelki élményekkel, ame­ lyeket átél, mielőtt méltóvá válik arra, hogy belső világába leszálljon. Ezek az élmények lelkéből előhívják azt az erős szándékot, hogy lelkét gyengének és j e l e n t é k t e l e n n e k érezze, azt érezze, hogy a tökéletesedés végtelen útja áll előtte. A misztikusnak ezért lelkében fel kell ébresztenie az alázat és a tökéletesség utáni vágyódás érzését, hogy ezzel előkészüljön az összehasonlítás elviselésére, külön­ ben a szégyen tüze égetné el. A következő g o n d o l a t o k útján teszi éretté magát erre: ha magamra tekintek, és lá­ tom, ki vagyok, aztán összehasonlítom ezt azzal, amivé a világ bölcs vezetése tett. valóban be kell látnom, milyen kicsi, milyen rossz, milyen alacsonyrendű vagyok még. A szégyenérzet, a keletkező szégyenpír annyira elhatalma­ sodna, hogy valóban égető, emésztő tűzzé válhatna, ha a misztikus nem mondaná ezt: igen, most nagyon csekély­ nek érzem magam, mindahhoz képest, amivé lehetek, de igyekszem kifejleszteni erőimet, amelyek képessé fognak tenni, hogy szellemileg is megfeleljek annak, amit a világ bölcs irányítása testiségembe beépített. A belsejébe leszállni készülő misztikussal szellemi tanítója megérteti, hogy végtelen alázatot kell éreznie. Ezt körülbelül így lehetne leírni: nézd a növényt. A talaj­ ban gyökerezik. A talaj olyan területet nyújt neki. amely egy alacsonyabb birodalomból származik. A növény azon­ ban nem tud e nélkül a birodalom nélkül élni. Amikor a növény lehajol az ásványi birodalomhoz, ezt mondhatja: ennek az alacsonyabb birodalomnak, amelyből kinőttem, ennek köszönhetem létemet. Alázattal kellene lehajolnia az alacsonyabb világhoz, és azt mondani: neked köszön­ hetem létemet. Ugyanígy köszönheti az állat létét a 75

növényvilágnak. Ha a világ felépítésének tudatára jutna, alázattal kellene lehajolnia az alacsonyabb birodalomhoz. Az embernek is körül kellene tekintenie a világban, és ezt kellene mondania: tulajdonképpen nem érhettem volna el ezt a fokot, ha mindaz, ami alattam van, nem fejlődött volna ki a megfelelő módon. Ha az ember lelkében ilyen érzéseket fejleszt ki. akkor jön létre az a hangulat, hogy nemcsak hálával fog felfelé tekinteni, hanem köszönettel néz majd arra is, ami alatta van. Ha így megfelelő módon szétárad a lélekben az. amit az alázatra való nevelésnek nevezhetünk, akkor a lelken átáramlik és áthullámzik az alázat érzése, amelytől még végtelen hosszú út vezet a tökéletesség elérésig. Amit elmondtam, az nem meríthető ki fogalmakkal és eszmékkel. Ha így volna, a misztikus h a m a r elkészülne. Ezt csak átélni lehel. Aki újra meg újra átéli, annak lelkét olyan alaphangulat hatja át. amire a misztikusnak szük­ sége van. Ha az ember éretté akar válni arra, hogy belső világába alászálljon, akkor ki kell fejlesztenie egy olyan érzést, amely képessé teszi őt arra, hogy elviselje mindazt, ami a tökéletesedés útján elébe állhat. Az odaadás érzését kell kifejlesztenie mindazzal szemben, amit el kell visel­ nie, hogy a tökéletesedés bizonyos lépcsőfokait megkö­ zelítse. Hosszú, hosszú időn keresztül kell kialakítania azt az érzést, hogy csak a szenvedések legyőzése útján tudja a ember azokat az intenzív erőket kifejleszteni, amelyekre szüksége van. hogy lelkét kiemelje abból a állapotból, amelyben gyengének érzi magát azzal szemben amit a világ elébe hoz. Aztán azt az érzést kell átélnie a léleknek, melynek révén azt mondhatja: ha mégoly sok fájdalom és szenvedés ér is, nem akarok meginogni, szilárdan akarok szemben állni velük, mert ha csak azt akarnám átélni, ami örömet szerez, akkor sohasem tudnám kifejleszteni azo­ kat az erőket, amelyekre a léleknek szüksége van. Ezek az erők csak ellenállással, az akadályok leküzdésével érhetők el, n e m azáltal, hogy az e m b e r valamilyen állapotnak átengedi magát. Csak azáltal acélozódnak meg, hogy az ember megfeszíti őket az akadályok leküzdésekor, hogy 76

készen áll arra, hogy a fájdalmat és szenvedést megadás­ sal elviselje. Ezt kell a misztikusnak lelkében kifejleszte­ nie, hogy alá tudjon merülni saját belső világába, anélkül, hogy a szégyenérzet elégetné. A mindennapi életben az embernek természetesen ezt nem kell követnie, ne gondolja senki, hogy ilyen gyakorla­ tok az átlagembertől megkívánhatok. Amit itt leírtunk, nem követelmény, hanem egyszerűen e l m o n d t u k , hogy aki szabad akaratából ilyen élményeket él át, annak mi jön létre a lelkében, és mire törekszik a misztikus, hogy lelkét alkalmassá tegye az emberi bensőbe való alámerülésre. A m i n d e n n a p i élet folyamán az e m b e r é r z ő t e s t e helyez­ kedik a misztikus élményei és a külvilág átélése közé, megőrizve őt attól, hogy előkészületlenül leszálljon belső lényébe, és a szégyenérzet elégesse. Ami így az embert megóvja attól, hogy előkészületlenül szálljon alá belső világába, azt az élet normális lefolyása során nem tapasz­ taljuk, mert itt már a szellemi világ h a t á r á h o z érünk. Az emberi bensői tanulmányozó szellemi kutatónak ál kell lépnie ezt a határt, át kell lépnie azon a folyamon, amely a szokásos, normális emberi t u d a t o t a belső világtól a külvilág felé fordítja. Ez a szokásos, normális emberi tu­ dat meg van védve attól, hogy éretlenül hatoljon be az em­ beri bensőbe, meg van védve attól, hogy a szégyen tüze elégesse. Azt a hatalmat, amely az embert megóvja ettől, nem láthatjuk. Ez az első szellemi lény, akivel az igazi szellemi kutató a belsejébe vezető úton találkozik. E lény mellett kell elhaladnia, aki úgy óvja meg a normális tuda­ tot a szégyenérzetben való elégéstől, hogy a befelé nézés helyett tekintetét a külső érzéki világra irányítja. Az em­ ber normális tudatával érzi e lény m ű k ö d é s é t , de látni nem képes. Ezt a szellemi lényt, aki minden reggel az em­ ber mellett áll, és megóvja attól, hogy szellemileg éretlenül tekintsen bele saját belső világába, a szellemtu­ domány a küszöb kis őrének nevezi. Mellette vezet el az út a szellemi világba. így a hozzánk közelálló napi é l m é n y e k útján elve­ zettük tudatunkat addig a határig, ahol megsejthetjük, mit 77

ért a szellemi kutató a küszöb kis őrén. A küszöb kis őrét később fogjuk leírni, mert a már ismertből akarunk kiin­ dulni, és fokozatosan közeledünk az ismeretlenhez. Ezzel arra is utaltunk, hogy tulajdonképpen nappali tudatál­ l a p o t u n k b a n igazi lényünket n e m látjuk. És ha saját lényünket az utóbbi két előadás értelmében mikrokoz­ mosznak nevezzük, kis világnak, akkor elmondhatjuk: a mikrokozmoszt t u l a j d o n k é p p e n sohasem látjuk igazi szellemi alakjában, csak azt látjuk, ami a normális ál­ lapotban számunkra megmutatkozik, csak a külsejét. Ez t e h á t ténylegesen olyasmi, amit a t ü k ö r k é p h e z hason­ líthatunk. Ahogy ha a t ü k ö r b e nézünk, saját képünket látjuk, és nem önmagunkat, úgy látjuk a mikrokozmoszt is, az e m b e r tulajdonképpeni lényét nappali t u d a t u n k folyamán, nem önmagában, h a n e m csak egy tükörképet látunk: a mikrokozmosz tükörképét. És a makrokozmoszt látjuk-e a maga valóságban? Is­ mét kézenfekvő napi eseményeket akarunk említeni. Mit él át az ember 24 óra leforgása alatt az érzéki világban? Ott is átéli a nappal és éjszaka váltakozását, mint a mikro­ kozmoszban, csak most a külvilág lép elébe. Átéli, ahogy reggel a Nap felkel, és este lenyugszik, és hogy a napfény m i n d e n tárgyat megvilágít körülötte. Mit lát az e m b e r napfelkeltétől naplementéig? Alapjában véve egyáltalán n e m a tárgyakat, h a n e m a napfényt, amit azok vissza­ vernek. A sötétben egyetlen tárgyat sem látunk, ha nin­ csenek megvilágítva, nem láthatjuk őket. Ami a szem számára érvényes, azt a többi érzékszervre is elmond­ hatjuk, de most a szemnél m a r a d u n k . Ha a Napba né­ zünk, elvakítja a szemünket. Az ember érzékeli a napsu­ garakat, amiket a külvilág visszaver. Nem érzékeli a tár­ gyakat, h a n e m csak a n a p s u g a r a k visszaverődését. Ez történik reggeltől estig. De csak nagyon tökéletlen módon látjuk azt, ami a látást előidézi. A külső dolgokat látjuk, mert aminek köszönhető, hogy a nap folyamán egyáltalán a külső világot érzékelni tudjuk, az elvakít b e n n ü n k e t . Amit látunk, az csak kép, csak hasonlat. Ugyanúgy vi­ szonyulunk a külső érzéki világhoz, ahogy saját belső vilá78

gunkhoz. Sohasem látjuk azt, ami a dolgok érzékelését okozza. Érzékeljük a dolgokat, de n e m t u d u n k fele­ melkedni ahhoz, ami a dolgokat érzékelhetővé teszi szá­ munkra. Elvakít b e n n ü n k e t , mint a N a p , amikor a tár­ gyakat akarjuk érzékelni, annak alapján, hogy látjuk őket. A külső Nappal ugyanaz a helyzet napközben, mint saját bensőnkkel felébredéskor. A saját bensőnkben élünk, és az ott lévő erők képessé tesznek b e n n ü n k e t arra, hogy éljünk, és a külvilágot észleljük, de megakadályozzák, hogy ö n m a g u n k a t érzékeljük. így van ez a N a p p a l is, lehetővé teszi, hogy a tárgyakat észleljük, de elvakít ben­ nünket, amikor őt magát akarjuk érzékelni. Azt sem tudjuk nappal érzékelni, ami a Naphoz tar­ tozik, ami valamilyen m ó d o n vele függ össze. Azt érzékeljük, amit a Föld mutat a visszavert napfényben. Ha kitekintünk a világűrbe, azt sem látjuk, ami naprendsze­ rünkhöz tartozik. N a p r e n d s z e r ü n k h ö z nemcsak a N a p tartozik, h a n e m h o z z á t a r t o z n a k a bolygók is. N a p p a l ezeket sem láthatjuk. A N a p nemcsak önmaga látásától foszt meg b e n n ü n k e t , h a n e m a bolygókétól is. n a p p a l ezeket sem láthatjuk. Amikor kitekintünk a térbe, tudjuk, ha ott kint vannak is bolygók, amelyek n a p r e n d s z e ­ rünkhöz tartoznak, visszahúzódnak tekintetünk elől. Azt mondhatjuk tehát: ahogy napközben saját bensőnk vissza­ húzódik előlünk, ahogy éjjel a szellemi világ visszahú­ zódik, amikor alvó állapotban vagyunk, úgy húzódik vissza nappal érzéki észlelésünk előidézője is, amikor tekin­ tetünket az érzéki világra irányítjuk. Napközben vissza­ húzódik előlünk az, ami a Nap alapja, és ami összeköti a naprendszer többi égitestével, a M e r k ú r r a l , Vénusszal, Marssal. Jupiterrel, Szaturnusszal, és így tovább, vagyis a Nap és az égitestek közötti eleven együttműködés. Amit észlelünk, az a napfény hatása. Ha ezt az állapotot össze­ hasonlítjuk az érzéki világ éjszakai állapotával, amely naplementétől napfelkeltéig tart, úgy bizonyos m ó d o n érzékelhetjük azt, ami n a p r e n d s z e r ü n k h ö z tartozik. Te­ kintetünket felemelhetjük a csillagos égre, ahol a bolygók elénk tárulnak, de amíg láthatók az éjszakai égen. addig a 79

Nap elhúzódik előlünk. így azt kell mondanunk: ami nap­ pal láthatóvá teszi érzéki világunkat, éjszaka megfoszt at­ tól, hogy szemléljük. Éjszaka érzéki világunk láthatat­ lanságba burkolózik, és csak a bolygók világát láthatjuk. Van-e rá lehetőség, hogy olyasmit hozzunk létre az éjszakai állapot számára, mint a misztikus állapota, amikor leszáll belső világába? Létezik valami ehhez ha­ sonló? A mai emberiségnek nemigen van tudomása erről az állapotról, de létezik ilyesmi. Ez abból áll, hogy az em­ ber a misztikushoz h a s o n l ó a n kifejleszti az alázat és a megadás bizonyos tulajdonságait, és még egyéb tulajdon­ ságokat is, amelyek é r t h e t ő v é válnak, ha a legegy­ szerűbbeket tartjuk szem előtt. Ezek a mindennapi élet­ ben is megvannak az emberben, de csak gyengén, ahogy a szégyenérzet. Ha az e m b e r ezeket a gyenge érzéseket végtelenül felfokozza, a k k o r képessé válik arra. hogy éjszakánként mást is átéljen, mint az átlagos tudat. Ez a k ö v e t k e z ő k é p p e n t ö r t é n h e t . Mindnyájan tudjuk, hogy tavasszal másképpen érzünk, mint ősszel. Az egészséges lélek másként érez. amikor a bimbók kihajtanak, és a nyár szépségét és pompáját ígérik, mint ősszel. Amikor a tavasz érkezését látjuk, ez az é b r e d ő reménység érzését kelti a lélekben. Ez az érzés gyengén fejlett a mindennapi em­ berben, de jelen van. Ami tavasszal a nyár reménységét ébreszti fel a lélekben, az ősszel b o r o n g ó s s á alakul: amikor a fák elhullatják lombjaikat és a nyár csodálatos virágainak látványa helyett egyre több csupasz bokrot lá­ tunk, az ősz mélabúja járja át a lelket. Ha együtt haladunk az év folyamán a külső jelenségekkel, csekély mértékben ugyan, de átélhetjük az élet körforgását. És ezeknél az előbb említett érzéseknél, a tavasszal és ősszel kialakuló érzéseknél, amelyek a mindennapi életben csak gyengén fejlettek, az ember nem a megfelelő módon érzi át azt a fokozódását, ahogy a tavasz a nyár felé halad, és nem érzi az őszi mélabú kialakulását, vagy ahogy a Föld lassanként téli ruhába öltözik. Ilyen érzésekben nevelték azokat a tanítványokat - és nevelik még ma is -, akik a misztikus úttal ellentétes úton 80

akartak járni. Míg a misztikus a maga belső világába szállt alá, aki az ellenkező úton akart járni, azt kivezették a nagy természet körforgásába, és úgy nevelték, hogy a nagy ter­ mészet folyamataival éljen együtt. Lelkét úgy irányították, hogy amit a mindennapi életben gyengén érzett tavasszal, azt megtanulja erősen érezni, úgy, hogy tavasszal együtt érzett a sarjadó növényzettel. Ha ebbe teljesen bele tudott merülni, ha el tudta felejteni önmagát, és együtt tudott él­ ni a tavaszi természettel, akkor ez az átélés nyár köze­ ledtével egészen mássá alakult. A tavasz ébredező remé­ nye nyáron teljes belső örömujjongássá vált. Erre nevelték azt, aki úgyszólván ellentétes utat járt be, mint a misz­ tikus. És ha az e m b e r odáig j u t o t t , hogy ö n m a g á r ó l megfeledkezve, a legnagyobb fokozással megtanulta átél­ ni az ősz mélabúját, akkor tél felé az együttérzés foko­ zására is képes lett, és az őszi mélabútól tél közepén elju­ tott az egész természet halálának átérzéséig. így éreztek a ma már csak a hagyományból, külsőségesen ismert régi északi misztériumok érzelmi oktatásban részesült tanítványai. Úgy nevelték őket, hogy sajátos módszerek révén átérezzék lelkükben a természet és az évszakok járását. És mindaz, amit a tanítványok nyáron János-nap körül átéltek, az egész természettel való együttujjongást jelentették. A János-éji tüzek arra utaltak, hogy a tavaszi reménység érzésének fokozódása nyáron a ter­ mészettel való együtt-ujjongássá vált, amikor az e m b e r átélte az egész kozmoszt átható élet leheletét. És a téli napfordulókor a tanítvány lelkének legmélyén átérezte a természet elhalását, végtelenül felfokozva az őszi mélabúérzést egészen a halál átérzéséig. Ezek olyan érzésbeli élmények voltak, amelyek inten­ zitását a mai ember aligha élhetné már át. Mert a mai em­ bert az utóbbi évszázad intellektuális kultúrájának a fej­ lődése lényegében k é p t e l e n n é t e t t e arra, hogy átélje azokat a hatalmas élményeket, amiket a közép- és északeurópai vidékek régi természeti népei lelkük eredetisége folytán képesek voltak átélni. És amikor ezt átélték, lényegében azok'számára, akik így felfokozták belső lelki 81

élményeiket, valami egészen sajátságos dolog mutatko­ zott meg: egy bizonyos képességre tettek szert. Ahogy a misztikusnak megvan a képessége arra, hogy saját belső világába leszálljon, úgy érték el ezek az emberek azt a képességet - bármilyen különösen hangozzék is, de ez az igazság, csak azt ábrázolom, amit számos ember átélt és még ma is át tud élni -, hogy keresztülláttak az anyagon, vagyis nemcsak azt tudták meglátni, amit a felszínen ész­ leltek. E képességük révén naplementétől napfelkeltéig át tudtak látni földünk anyagán, és így elevenen ragyogott számukra a N a p . A régi misztériumokban ezt az éjféli nap meglátásának nevezték. Mindazonáltal legteljesebben és legfenségesebben csak akkor látták, amikor lelkükkel a téli napforduló idejében ahhoz az állapothoz közeledtek, amikor az érzéki világ külső szőnyege elhalt. Ekkor ének­ el azt a képességet, hogy a N a p o t ne vakító lénynek lássák, ahogy nappal megjelenik, h a n e m vakító fényét letompítva, nem külső fizikai, hanem szellemi lényként. Látták a N a p szellemét. A vakító fizikai hatást a Föld anyaga kioltotta, átlátszóvá vált, és csak a N a p szelle­ miségét bocsátotta át. De a Nap ilyen látásához valami igen különös dolog kapcsolódott. Most nyilvánult meg ugyanis a maga valóságában az, amire tegnap csak elvon­ tan utaltunk: hogy eleven kölcsönhatás van a Naphoz tar­ tozó bolygók és a Nap között, mivel a Napból folytonosan áramlások indulnak ki m i n d e n bolygóhoz, és azokból vissza a N a p h o z . R ö v i d e n : olyasmi m u t a t k o z o t t meg szellemileg, amit az életben az emberi test vérkeringésé­ vel hasonlíthatunk össze. Ahogy a vér a szívtől a szervekig áramlik, és a szervektől újra vissza a szívhez egy eleven körforgásban, ahogy ez az eleven vérkör működik, a Nap is, mint a szellemi á r a m l á s o k középpontja, hatását a bolygókhoz áramoltatja, majd a bolygóktól ez visszaáram­ lik a Naphoz. Az egész naprendszer eleven szellemi rend­ szerként működik, amihez képest a külvilág csupán ha­ sonlat. Mindaz, amit az e m b e r érzelmi képességeinek foko­ zásával tanul meg átélni, az a kozmikus tér szellemi tar82

talmaként visszahúzódik az átlagos nappali észlelés elől. Az éjszakai szemlélet is elfedi. M e r t mit lát az e m b e r szokásos képességeivel éjszaka, amikor feltekint az égi térségekre? Alapjában véve csak a külső oldalát látja, ahogy belső világának is. Amit csillagos égnek látunk, az egy szellemi valóság teste, amelynek szellemiség az alap­ ja. Amikor szemünkkel a testünket nézzük, a szellemiség külső lenyomatát látjuk magunkon. Ugyanígy, ha az em­ ber éjjel a csillagos eget nézi, egy csodálatos építményt lát, de ez csak a kozmikus szellem anyagi teste, amely ennek a testnek az útján fejezi ki magát, azokban a mozgások­ ban, amelyeket külsőleg látunk. Itt ismét fátyol vetődik a mindennapi emberi tudat elé, és eltakarja azt, amit látna, ha szellemi miidon át t u d n a látni a térbeli dolgokon. Ahogy mindennapi életünkben meg vagyunk védve attól, hogy belső mivoltunkat lássuk, éppúgy megóvnak ben­ nünket attól is. hogy lássuk a külső világ alapjául szolgáló szellemiséget. M i n d e n n a p i é l e t ü n k b e n az érzéki világ fátyla borul rá. Miért van ez így? Ha az ember a természeli folyama­ tok átélésével megszerzett előkészület és érettség nélkül azonnal meglátná a szellemiséget, akkor olyan érzés ke­ rítené hatalmába, amelyet így fejezhetnénk csak ki: zava­ rodott rémület, vagy rémült zavarodottság. Mert a jelen­ ségek oly nagyszerűek, oly h a t a l m a s a k , hogy azok az emberi fogalmak, amelyeket a mindennapi életben elsa­ játítunk, nem alkalmasak arra, hogy ezt a zavarodottságot kifejezzék. Az embert rémült zavarodottság fogná el. a borzadás és félelem rendkívülien felfokozott érzése. Ahogy az ember elégne a szégyentől, ha saját belsejébe előkészület nélkül alászállna, ugyanígy, ha a szellemi külvilágba előkészület nélkül tekintene bele, valósággal megdermedne a rémülettől, mert egy labirintusban érez­ né magát. Csak a mindennapi élményeken túlvezető fo­ galmak és képzetek révén előkészült lélek tud hozzá­ szokni ahhoz, hogy az érzéki világ mögé nézzen. Az in­ tellektuális élet miatt ma nem lehetséges, hogy az ember átélje az északi misztériumok élményeit, n e m élheti át a 83

tavasszal és ősszel kialakuló érzések fokozódását. Az em­ berek ma egészen másképpen gondolkodnak, mint akko­ riban. A gondolkodás akkor még nem volt így kifejlődve. Az intellektualitás csak fokról-fokra alakult ki. És amikor kialakult, az ember számára elveszett az a lehetőség, hogy ilyesmit átéljen. Közvetett módon, tükörképszerűen azon­ ban átélheti, úgy hogy ezeket a érzéseket nem a külső ter­ mészeti folyamatoknál éli át, h a n e m azoknak a leírások­ nak és ismertetéseknek az alapján, amelyeket a szellemi látók a szellemi világról és azok összefüggéseiről adnak. E z é r t ma, a mi i d ő n k b e n lassanként az emberek kezébe kell adni az olyan leírásokat - ezt nem szerényteIenségből mondom, hanem mert ez a követelmény -, mint amilyenek például ,.A szellemtudomány körvonalai" c. könyvemben találhatók. Ott azt m o n d o m el a világról, ami külsőleg nem észlelhető, ami leírható a világ külső alap­ járól, és amit az láthat, aki az említett módon készült elő. Ilyen könyvet nem szabad úgy olvasnunk, mint más egyéb mai könyveket, hanem úgy, hogy lelkünkben valóban tel­ jes intenzitással érezzük az ott leírt fogalmakat és eszmé­ ket, akkor ezek az élmények hasonlóak lesznek azokhoz, amelyeket a régi északi misztériumokban átéltek. Megtalálhatjuk b e n n e a Föld összes korábbi megtes­ tesüléseinek ismertetését, a Szaturnusz-, a Nap- és a Hold-állapot leírását. Ha az ott leírtakat nem úgy olvas­ sák, mint valami teoretikus leírást, hanem együtt halad­ nak vele, ha figyelnek rá, akkor stílusbeli különbséget fog­ nak észrevenni a régi Szaturnusz-állapot, valamint a Napés a Hold-állapot leírása között. Ha a Szaturnuszról leír­ takat hagyjuk m a g u n k r a hatni, olyasmit fogunk érezni, ami a tavasz hangulatával egyezik meg, a N a p ismertestésénél pedig olyasmit, ami ahhoz az érzéshez hasonlít, ami a János-éji ujjongásoknál fogta el a régi északi misz­ térium-tanítványokat. A könyv é r t é k e abban áll. hogy olyan érzéseket ébreszt, amelyek hasonlóak az északi misztériumok tanítványainak hangulatához. És ha a Föld­ fejlődés leírásához érkezünk, és mindent megfigyelünk, ami annak stílusában megnyilvánul, akkor olyan hangu84

latunk lesz, amilyennek a téli napforduló idején, decem­ ber 21. körül kell kialakulnia. Ez a halál szomorúságát ébreszti fel, ami aztán átvált a karácsonyi hangulatba. Ez annak helyére állhat, amit ma az ember nem tud véghez vinni, mert az érzelmi élettől felemelkedett az intellektua­ litáshoz, a g o n d o l k o d á s h o z . Ezért ma az érzéseket, amiket régen maga a természet keltett fel, a gondolkodás útján kell felkelteni. Ezért a szellemtudományos írásokat ma úgy kell megfogalmazni, hogy kiolvashatók legyenek belőlük az év változásainak hangulatai. A teoretikus ábrá­ zolás teljesen értelmetlen, mert ez a szellemi dolgokat úgy adja elő, mint valami szakácskönyv. A szellemtudományos és az egyéb könyvek között nem az a különbség, hogy mit ábrázol, hanem hogy hogyan írja le a dolgokat. E b b ő l belátható, hogy mi a szellemtudományos könyvek alapja, az hogy a dolgokat bizonyos mélységből hozza elő. Ko­ runk feladatának tehát abban kell állnia, hogy az érzé­ seket a gondolkodás kerülő útján át gyújtsa fel. Mire kell figyelnünk, hogy ma lehetőségünk legyen találni valamit, ami kivezet bennünket abból a zűrzavar­ ból, amelybe az emberi lélek kerül, ha bejut a kozmikus szellemi események labirintusába? Nos, ha az ember be­ jut ebbe a labirintusba, akkor vezetőre van szüksége. Ez olyasmi, amire már a görög nép profetikusán utalt, ami­ kor előkészítette a gondolkodást. A régi északi lakosság­ nak még sokáig megvolt az a képessége, hogy a természet nagy könyvében olvasson, amikor a görögök az intellektualitást már egy magasabb fokra fejlesztették. A görö­ göknek azt kellett előkészíteniük, amit ma n e k ü n k oly nagymértékben kell kialakítanunk. Görögországban még nem lehetett volna egy olyan könyvet megírni, mint ..A szellemtudomány körvonalai", de más m ó d o t kínáltak azok számára, akik bemerészkedtek a szellemi világ labi­ rintusába, egy fonalat, amivel kitalálhattak a n n a k zűr­ zavarából. Erre utal Theseus legendája, aki Ariadné fona­ lával hatol be a labirintusba. Korunkban ez az Ariadnefonal nem más, mint azoknak a fogalmaknak a k é p e , amelyeket az érzékfeletti világokról ki kell alakítanunk. 85

Ez az a szellemi tudás, amit a szellemtudomány nyújt, és amivel biztonsággal b e m e h e t ü n k a szellemi világ, a m a k r o k o z m o s z labirintusába. Annak tehát, amit ma a szellemtudomány ad, és ami mindenekelőtt az értelemhez szól, A r i a d n é fonalának kell lennie. Ez m i n d e n olyan zűrzavarból kivezet b e n n ü n k e t , amelybe belekerülünk, amikor előkészületlenül lépünk be a m a k r o k o z m o s z szellemi világába. Láthatjuk tehát, hogy ha az ember ténylegesen meg akarja találni a szellemet a külvilágban, akkor olyan területen kell áthaladnia, amelyen a normális életben ön­ t u d a t l a n u l halad át. tudatosan kell áthaladnia azon az áramlaton, amely egyébként megfosztja tudatától. Az em­ b e r n e k engednie kell. hogy vagy az olyan érzések has­ sanak rá, amelyekel a természet változásai gyújtanak fel b e n n e , vagy azok a fogalmak és eszmék, amelyeket az előbb jellemeztünk. Ha az e m b e r így fejlődik, akkor fokozatosan eljut ahhoz a képességhez, hogy rémület nél­ kül lépjen az elé a szellemi hatalom elé, amely egyébként rémülettel és borzalommal töltené el. Ez a küszöb nagyőre, aki a szellemi világ előtt áll, és a mindennapi ludat számára nem érzékelhető. Csak az tudja érzékelni, aki a m á r említett m ó d o n előkészül erre. Aki tehát így előkészül, az beléphet a nagy szellemi világba, a szellemi makrokozmoszba, és nem rémül meg attól a zűrzavartól, amellyel egyébként találkozna, elhalad a küszöb nagy őre mellett, aki azt is megmutatja nekünk, mennyire jelenték­ telenek vagyunk még, és hogy új szerveket kell kifej­ lesztenünk, ha fel akarunk nőni a nagyvilághoz, a szellemi m a k r o k o z m o s z h o z . Ha az e m b e r készületlenül jutna a küszöb nagv őre elé. bátortalanul és csüggedten állna előtte. M e g m u t a t t u k , hogy az e m b e r úgyszólván kél határ közé van bezárva. Az előző előadásban már felhívtuk rá a figyelmet, ma pontosabban leírtuk, mennyire be van zárva a ember e két kapu közé. Az egyik előtt a küszöb kis őre áll, a másik előtt a küszöb nagy őre. Az egyik kapu az em­ ber belső világába vezet, a mikrokozmosz szellemébe, a 86

másik a makrokozmosz szellemébe. Azzal is tisztában kell azonban lennünk, hogy ebből a makrokozmoszból szár­ maznak azok az erők, amelyek felépítenek b e n n ü n k e t . Honnan ered fizikai és étertestünk anyaga? Mindaz, ami fizikai testünket és étertestünket felépíti, az összes erő, ami egybeáramlik, hogy felépítse azt, ami ilyen böl­ csességgel telten áll előttünk, a nagyvilágban valóságosan elénk tárul. Amikor elhaladunk a küszöb nagy őre mellett, nem csak a makrokozmosz ismeretét szerezzük meg. Az ismereteket megszerezhetjük, de ezzel még nem lépünk be a hatások és erők világába. Mert ismeretekből nem lehet fizikai lestünket felépíteni, erőkből kell. hogy felépüljenek. Amikor tehát elhaladunk a küszöb nagy őre mellett, emellett a csodálatos, titokzatos szellemi lény mellett, ismeretlen hatások és erők világába jutunk. Erről a világról cl kell mondanunk, hogy az ember semmit sem tud róla. mert az érzéki világ fátyla borul rá, De ezek az erők belénk áramlanak, ezekből áll össze fizikai és étertcstünk. Ezt az egész összjátékot, ezt a kölcsönhatást a nagyvilág és a kisvilág között, a között, ami belül van. és ami kívül van az érzéki világ fátylával beborítva, ezt tar­ talmazza a zavart keltő labirintus. Itt egy eleven létbe lépünk be. Ez az eleven lét az, amit ábrázolni akarunk, és holnap azzal fogjuk kezdeni, hogy mindenekelőtt pillan­ tást vetünk abba. amit az ember bár n e m tud érzékelni, de hatásai mégis megmutatkoznak, ahogy az ember az egyik vagy a másik kapun áthalad, elhaladva a küszöb kis őre és nagy őre mellett.

X7

NEGYEDIK ELŐADÁS A tegnapi előadás végén utaltunk a két határra, ame­ lyek közé normális tudatunkkal be vagyunk zárva, és ma azzal kezdjük, hogy bizonyos módon kitekintünk azokra a területekre, amelyek e határokon túl fekszenek. Ezeket akkor találjuk meg, ha a m á r érintett, és később még tovább kifejtendő lelki fejlődéssel átlépünk az egyik vagy a másik kapun, és elhaladunk az előtt, akit a küszöb kis, il­ letve nagy őrének neveztünk. Először is kíséreljük meg annak tisztázását, hogy mi­ lyen élményekhez jut az ember, ha a küszöb kis őre mel­ lett elhaladva, t u d a t o s a n száll le saját b e n s ő világába. Tudjuk, hogy ez a leszállás a mindennapi életben feléb­ redéskor naponta megismétlődik, és már hangsúlyoztuk, hogy a felébredés p i l l a n a t á b a n l e h e t e t l e n m e g l á t n u n k saját bensőnket, ahová lejutunk. Ha ezt meg akarjuk érteni, állítsuk pontosan a lelkünk elé, amit a nyilvános előadásokban már röviden é r i n t e t t ü n k , most a z o n b a n részletesen meg a k a r u n k beszélni. Ez olyasvalami, ami szorosan összefügg az emberi fejlődéssel. Tudjuk, hogy az ember élete folyamán fokról-fokra fej­ lődik. Már a születés és a halál közötti életében is olyan fejlődésen megy át, amelynek során a kisebb erőkkel ren­ delkező kezdeti állapotokból eljut a képességek, tehet­ ségek és erők további kibontakoztatásához. Tulajdonkép­ pen hogyan történik ez a fejlődés a mindennapi életben? Úgy megy végbe, hogy az elalvás és felébredés jelentős szerepet játszik b e n n e . Ha tekintetbe vesszük, hogy az e m b e r ifjúkorában a tanulás mennyi élményét éli át naponta, és meggondoljuk, hogy ezek az élmények ho­ gyan változnak képességekké és tudássá, akkor az alvó ál­ lapotra kell tekintenünk, mert egyedül ez teszi lehetővé, hogy ezek az élmények az ember lélekben képességekké és erőkké váljanak. E s t é n k é n t elalváskor beleviszünk lelkünkbe valamit a nappali életből, és amit magunkkal 89

viszünk, ami élményeink eredménye, azt alakítjuk és for­ máljuk át alvás közben. így válik képességekké és erőkké. Vegyünk egy szemléletes példát: mennyit kellett fiatal ko­ runkban n a p . mint nap kínlódnunk, hogy megtanuljunk írni. Számos élményt idézhetünk fel így, de ezek ma egyál­ talán nem állnak lelkünk előtt, amikor tollat fogunk, hogy leírjuk g o n d o l a t a i n k a t . Amit annak idején átéltünk, amikor egyik vagy másik betűt megformáltuk, az mintegy összegződött, és az írás képességévé vált. Ami így a napról-napra átélt élményeket az írás képességévé alakí­ totta, az lelkünk mélyén rejlik, de csak akkor hat a helyes módon, ha nem avatkozunk bele. Ebből arra következtethetünk, hogy lelkünkben van valami, ami magasabb rendű, mint a tudatunk, mert ha saját erőnkből a k a r n á n k átalakítani magunkat, abból gyönyörű dolog sülne ki. Magasabb erők működnek ben­ nünk, mint tudaios létünkben. Ezek a magasabb erők alvó á l l a p o t u n k b a n tevékenyek, amikor ö n t u d a t l a n o k va­ gyunk. A nap folyamán szerzett élményeink képességekké alakulnak, és a lélek egyre érettebb lesz. Egy magasabb lény dolgozik bennünk továbbfejlődésünkön, elalváskor átveszi a napi élményeket, átdolgozza őket. hogy életünk egy későbbi szakaszában, mint képességek álljanak ren­ d e l k e z é s ü n k r e . Sokkal többet hozunk magunkkal az alvásból, mint amit tudatos élményeink révén belevittünk. Napközben, reggeltől estig, amikor a körülöttünk leját­ szódó eseményekben részt veszünk, erőkel használunk cl. Este ezeknek az erőknek az elhasználódása miatt fáradt­ ságot érzünk. Amit napközben elhasználunk, az az éjsza­ ka folyamán, alvás közben felfrissül. Ezt érezzük reggel. Alvás közben más erőket kapunk, mint amilyeneket nap­ közben felhasználtunk, az erők jelentős mennyiségét, amiket aztán napi életünk folyamán felhasználunk. így fejlődünk fokról-fokra, de tudjuk, hogy ennek a fejlődésnek van egy bizonyos határa. Reggelente feléb­ redéskor ugyanazt a fizikai és étertestet találjuk, és ezeket alapjában véve igen kevéssé tudjuk saját erőinkből alakí­ tani, magasabbra fejleszteni. Mindenki tudja, aki az életet 90

ismeri, hogy bizonyos fokig magára a fizikai testre is hat­ ni tudunk, és átalakíthatjuk. Ha megfigyelünk valakit, aki tíz évig olyan mélyebb megismerésnek szentelte magát, amelyek nemcsak külső teóriák m a r a d t a k , h a n e m be­ lenyúltak lelki éleiébe, akkor tíz év múlva fogalmat alkothatunk magunknak belső átalakulásáról, ha mostani és korábbi arcvonásait összehasonlítjuk, és látjuk, hogyan vésődtek bele a megszerzett ismeretek. Láthatjuk, hogy ami a lélekben kifejlődött, az plasztikusan is dolgozott a külső testiségen. De látjuk azt is, hogy ez a külső fejlődés mégis csak szűk határok közé van zárva, mert reggelente lényegében ugyanazt a fizikai és é t e r t e s t e t találjuk, ugyanazokkal az adottságokkal, amelyeket születéskor hoztunk magunkkal. Ezeken az adottságokon keveset tudunk változtatni. Míg lelkűnkön, értelmünkön szellemi és a k a r a t e r ő n k ö n aránylag sokat fejleszthetünk, addig fizikai és étertesti adottságainkon alig tudunk változtatni valamit. Mégis, egész életünk folyamán a születés és a halál közölt belső erőknek kell tevékenykedniük, és foly­ ton megújulniuk, hogy az élet folytatódjék. A halál pil­ lanatában látjuk, mi lesz a fizikai testből, ha nem dolgozik folyton rajta az étertest. A halál pillanatától kezdve a fizikai test tulajdonképpeni fizikai és kémiai erői érvényesülnek, és felbontják, feloszlatják azt. Hogy az, ami a fizikai testtel a halál pillanatában megtörténik, ne jöhessen létre a születés és a halál között, ezt az étertest teszi lehetővé a maga erőivel. A születés és a halál közöt­ ti időben híven küzd a fizikai test feloszlása ellen. Fizikai testünk minden pillanatban szétesne, ha az étertest erői ezt nem akadályoznák meg. Az étertest még mélyebben fekvő erőktől kapja azt, amire e h h e z szüksége van. az asztrálteslből. az öröm és bánat, a jókedv és szenvedés hordozójától, úgy, hogy a külső testen mindig dolgozik és épít a megfelelő belső test. Ami külsőleg látható rajtunk, azt folyamatosan belső erők tartják fenn. Ha az e m b e r felébredéskor t u d a t o s a n m e r ü l n e bele éter- és asztráltestébe, látnia kellene, hogyan dolgozik az asztráltest az

91

é t e r t e s t e n és az é t e r t e s t a fizikai testen, de ettől az alámerüléstől tekintetét a külső események elterelik. Ha azonban lelkét úgy fejleszti, hogy az étertestbe és fizikai testbe való leszállást, vagyis a felébredés pillanatát t u d a t o s a n át tudja élni, akkor megismerheti azt, ami alváskor teremtően működik és hat bensejében. Emberi mivoltunk belső mozgató erőiről szerzünk tudomást, ha és ezt a szót most a legjobb értelemben kell venni - misz­ tikusan tudunk bensőnkbe lemerülni. Mit kell elérnünk hogy hogyan érjük cl, erről később szólunk -, ha tuda­ tosan akarunk belső világunkba leszállni? Azt kell elér­ nünk, hogy felébredéskor a külső benyomások ne zavar­ janak. Úgy kell előkészülnünk, hogy a felébredés pil­ lanatában szemünk és fülünk benyomásai ne kerüljenek azonnal hozzánk. Lehetővé kell tennünk, hogy egy másik tudatállapotból - az alvás állapotából - úgy éljük bele ma­ gunkat a kozmikus létbe, hogy minden külső benyomást elcsendesítsünk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor elha­ ladunk a küszöb kis őre mellett. Mindjárt beszélünk róla, hogy ő milyen. Most azt akarjuk szemügyre venni, mi történik, ha elhaladunk mellette, ha belépünk a kapun, amely saját bensőnkbe vezet b e n n ü n k e t . Olyasmivel is­ merkedünk meg, amivel a misztikus, és amiről azelőtt fo­ galmunk sem volt. A teozófiai kézikönyvek külsődleges leírást adnak az asztráltestről, a fizikai testről és az éter­ testről. Ha ezeket belsőleg akarjuk nézni, csak meg­ közelítő leírásokat kapunk. Utalnak arra, hogy miről van szó, de az igazi m e g i s m e r é s csak úgy lehetséges, ha türelmesen, hosszú időn át, a legkülönböztibb oldalakról közeledünk a lét nagy igazságaihoz. Ma megkíséreljük, hogy az egyik ilyen oldalról közelítsük meg ezeket a titkokat. Ha az ember nem kényszerül arra, hogy azt lássa, ami kívülről hat rá. akkor - mondjuk így - érzelmileg megis­ meri, hogy amit általában léleknek nevezünk, az mégis csak egészen más, mint a róla alkotott fogalmak. Felis­ meri, hogy az emberi lélek voltaképpen egészen kicsi, de valami egészen nagyhoz hasonlítható, és hogy az egyes 92

képességek, amelyekkel rendelkezik, és amelyek segít­ ségével fejlődhet, csekélyek e n n e k a nagynak a képes­ ségeihez mérten. Fizikai és étertestünkbe lemerülve felis­ merhetjük, hogy felébredéskor egyfajta realitásból érke­ zünk, hogy elalvástól felébredésig egy másik világban voltunk, amelyben olyan lények vannak, amelyek hason­ lóak lelkűnkhöz, csak sokkal nagyobb, sokkal hatal­ masabb tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, mint saját lelkünk. Az emberi lélek ténylegcsen kicsinek érzi magát felébredéskor, amikor a küszöb kis őre mellett elhalad. Azt mondhatja: valóban kicsi vagyok, mert ha most nem volna egyéb bennem, csak az, amit magamnak adni tudok, ha nem áradtam volna ki a nagy, a hatalmas világokba, amelyekben hasonló tulajdonságok v a n n a k , mint bennem, csak végtelenül felfokozva, és ha ezekből nem áradt volna belém az, amire szükségem van. akkor most teljesen tanácstalan volnék. A lélek most megérti, hogy szüksége van arra, ami az éjszaka folyamán belé áramlott, és ami beleáramlott, az hasonló a b e n n e lévő három alaperőhöz. Melyek a léleknek ezek az alaperői? Először is az, amit akaratnak nevezünk. Minden, ami akaratszerű, ami arra indít bennünket, hogy ezt vagy azt akarjuk az életben. A lélek második alapereje az érzés. Ez hozza létre, hogy az egyik dolog vonzza lelkünket, a másik taszítja, hogy az egyik dolognál örömet érzünk, a másiknál fájdalmat. És a harmadik alaperő a gondolkodás, az a lehetőségünk, hogy képzeteket alkossunk az egyes dolgokról. Ezek az emberi lélek alaperői. Tudjuk azt is, hogy ezt a három alaperőt, amelyek a legértékesebbek számunkra, a születés és a halál között fejleszthetjük. Ha akaratunkat fejlesztjük, és egyre erőteljesebbé tesszük, akkor olyan e m b e r e k k é válunk, akik aktívan tudnak hatni az életben. Ha érzé­ seinket fejlesztjük, akkor egyre nagyobb biztonsággal tudjuk megítélni, mi helyes és mi nem helyes a világban, a helyeset örömmel fogadjuk, a helytelent fájdalommal. És ha g o n d o l k o d á s u n k a t fejlesztjük, akkor egyre inkább képesek leszünk a világ bölcsességgel teli m e g é r t é s é r e . 93

Születésünk és halálunk közötti életünk egész, idősza­ kában dolgozunk ezen a három lelki alaperőn. Ha reggel olyan állapotban ébredünk fel, ahogyan leír­ tam, akkor észrevesszük, hogy mindaz, amit életünkben, mint a k a r a t o t , érzést és gondolkodást kifejlesztettünk, csekélység a szellemi világban szétterülő gondolkodás, érzés és akarat erejéhez képest. És belátjuk, hogy szük­ ségünk van arra. amit éjjel vettünk fel lelkünkbe, mert nem jutnánk messzire, ha csak az a gondolkodás, érzés és a k a r a t l e n n e b e n n ü n k , amit nappali életünk folyamán t u d t u n k kifejleszteni m a g u n k b a n . A szellemi világ a d o m á n y a k é n t kell a világ-gondolkodás, világ-érzés és világ-akarat erőiből belénk áramlania annak, ami most bensőnkbe alámerül. Ha tudatára ébredünk annak, hogy felvettük lelkünkbe a világ-akaratot, világ-érzést és világ­ g o n d o l k o d á s t , akkor észrevesszük, hogy ezt a három alaperőt nem magunk sajátítottuk el az élet folyamán, h a n e m k ö z r e m ű k ö d é s ü n k nélkül áramlott belénk az elalvás és a felébredés között. A m i k o r lelkünkkel, amely mintegy teleszívta magát ezekkel a tulajdonságokkal, l e m e r ü l ü n k saját testisé­ günkbe, észrevesszük, hogy ezek az alaperők átalakulnak, más arculatot öltenek. Az az e r ő , amit gyenge kép­ m á s á b a n a k a r a t e r ő k é n t ismertünk meg lelkünkben, de végtelenül nagyobb m é r t é k b e n h o z t u n k magunkkal a kozmikus akaratból, az a b e á r a m l á s k o r átalakul, és lehetővé teszi, hogy mozgásra képes lények legyünk, ben­ sőnkből olyan képességre tegyünk szert, hogy tagjainkat mozgatni tudjuk. Ez a lehetőség, ez a képesség belénk áramlik, és külsőleg is megnyilvánul, amikor az ember napi munkáját végzi. Amit a belénk áramlott kozmikus a k a r a t b ó l m e r í t ü n k , az végtagjaink mozgásában válik láthatóvá, megjelenik egész mozgásunkban. Bennünket kitöltő, belső erővé válik. Láthatjuk most, hogy ez a ben­ nünket átható erő, amit lelki jellegűnek érzünk, ténylege­ sen a világ-akaratból származik. Most világossá válik szá­ munkra, hogy az akarat áthatja a világot, áthat bennünket, és hogy csak ezáltal vagyunk mozgékonyak. Olyan em94

berekké válunk, akik önálló tevékenységre képesek a világ-akarat révén, amely alvó állapotunkban lelkünkbe áramlott. Ezt a reggel belénk áradó világ-akaratot hasz­ náljuk el napközben. A mindennapi életben nem érezzük ezt a beáramlást, de ha elhaladunk a küszöb őre mellett, akkor megérezzük, hogy tovább hat bennünk a makrokoz­ mosz akarata, úgy érezzük, hogy összeforrtunk a világ­ akarattal. Ez egy végtelenül jelentőségteljes érzés: érez­ zük, hogy összekapcsolódtunk, összefonódtunk az ál­ talános világ-akarattal. Amit viszont a mindennapi életben az érzés erejének ismerünk, azt a kozmikus érzés mintegy végtelen tár­ házából vontuk ki, és most belénk áramlik. Ez úgy alakul át, hogy annak számára, aki idáig fejlesztette magát, bel­ sőleg láthatóvá válik, mintha ez a kozmikus érzés olyas­ mivel hatotta volna át, amit - ha valamivel össze akarjuk hasonlítani az életben - csak a fényhez hasonlíthatunk. Amikor arra tekintünk, ami így belénk áramlik a koz­ mikus érzés alvásban felvett hatásaként, az olyan, mintha belsőleg átvilágítana b e n n ü n k e t . A b e á r a m l ó kozmikus érzés fénnyé válik b e n n ü n k , belső fénnyé. Külsőleg ez nem látható, de ha a látóvá vált ember elhalad a küszöb őre mellett, látja, hogy az a fény, amelyre a belső áté­ léshez szüksége van, nem más, mint annak e r e d m é n y e , amit éjszaka a kozmikus érzésből magába szívott. Lát­ hatjuk ebből, hogy ha az ember átadja magát belső világá­ nak, lelkében valami egészen újat tapasztal. Tapasztalja, hogy mi árad bele a makrokozmoszból, és mivé válik ez saját belső világában. A m i k o r a külső világmindenség lényeinek ereje és képességei belénk áradnak, lényegében az asztráltest áll előttünk a maga valóságában. A gondolkodás ereje rendezőként, szabályozóként hat bennünk, a belénk áramló mozgási e r ő és a belső fény között. E kettő között egyfajta egyensúlynak kell kialakul­ nia, hogy ne jöhessen létre a nem megfelelő kapcsolat a belső érzés és a tevékenység indítéka között. Ha n e m létesülne helyes viszony a belső fény és a tevékenység in­ dítéka között, akkor az e m b e r testisége belülről nem vol95

na megfelelően ellátva. Ha az egyik vagy a másik túlsúly­ ba kerülne, az e m b e r tönkre menne. Csak a helyes egyen­ súly révén tudja az ember úgy kifejteni erőit, hogy külső létét a megfelelő m ó d o n szolgálja. Alvó állapotban tehát ez a három erő dolgozik az em­ beren, és úgy működik bennünk, hogy a külső embert áttüzesíti, hogy végre tudja hajtani, amit kell. Ezt szem előtt tartva elmondhatjuk: lelkünk valóban kicsi ahhoz képest, ami a nagyvilágban van, ahová alvó állapotban kiter­ j e d ü n k , de lelkünk mégis hasonló hozzá. Ahogy lel­ k ü n k b e n egyre m a g a s a b b fokra fejlesztjük a gondol­ kodást, érzést és a k a r a t o t , ugyanígy kint a láthatatlan érzékfeletti világban szétárad a kozmikus érzés, gondol­ kodás és akarat. És még egy másfele tapasztalatot is átél az ember, ami közvetlen élményként jelenik meg. Ha a lélek ma még kicsi is a nagy világlélckhez képest, mégis útban van afelé, hogy hozzá hasonlóvá váljék. Gondolkodási, akarati és érzésbeli képességei még csekélyek, de azon az úton jár. hogy olyanná váljék, mint a kozmikus gondolkodás, koz­ mikus érzés és kozmikus akarat. Ez az első dolog, amit átélünk. A másik az, hogy egészen pontosan tudjuk, hogy ami itt, mint hatalmas makrokozmosz jelenik meg, mint világ-érzés, világ-gondolkodás és világ-akarat, az vala­ mikor olyan volt, mint a mi lelkünk, az a kis kezdetekből fejlődött ilyen hatalmassá. E n n e k a két érzésnek a gyümölcse beérik a misztikus lelkében és ez abban áll, hogy így szólhat: mi lett volna, ha azok a lények, akik megteremtették azt, ami ma kitárul a világban, és oly sokat ad nekünk, semmit sem tettek vol­ na, hogy tovább fejlődjenek? A végtelen távoli múltban ők is olyan gyengék voltak a gondolkodásban, érzésben és akaratban, mint mi. Valamikor olyan gyengék voltak, mint a mi lelkünk, és ma olyan erősek, hogy nincsenek ráutal­ va arra, hogy kapjanak, hanem csak adnak. Mi lett volna belőlünk, ha nem fejlődtek volna tovább? Semmi sem lett volna belőlünk! Nem lehetnénk most itt! Ez az az eleven érzés, ami áthatja lelkünket, a végtelen hála érzése. Ha 96

létünk értékét fel tudjuk becsülni, akkor a végtelen hála érzése áraszt el bennünket. Ez a hálaérzés realitás minden igazi misztikus számára, és a legcsekélyebb m é r t é k b e n sem lehet összehasonlítani a mindennapi életben megnyil­ vánuló hálaérzéssel. E n n e k az érzésnek, ami átlelkesíti belső világunkat, létre kell jönnie, mert a misztikus leg­ fontosabb élményeihez tartozik. Amit a külső világ ma misztikának nevez, az általában nem más, mint frázisok tömege. Az igazi misztikus ismeri ezt a hálaérzést, és amikor feltekint a nagyvilágra, ezt mondja: hol lennél, ha ezek a lények n e m jártak volna előtted, és nem tettek vol­ na meg mindent, hogy olyan magasra emelkedjenek, hogy minden éjjel megadhassák neked azt, amire szükséged van, és ezt beleárasszák testiségedbe? Aki szívének leg­ mélyebb rejtekében nem érzi ezt a hálát a makrokozmosz iránt, az nem igazi misztikus. Egy másik érzés is társul ehhez, amit a következő szavakkal lehetne jellemezni: ha ma csak a kezdeteknél állunk, mint ahogy valamikor ezek a lények is a kezde­ teknél álltak, nem kell-e dolgoznunk magunkon, hogy a világlétben célunkat elérjük, nem kell-e mindent megten­ nünk, hogy kijussunk a magunk csekély gondolkodásából, érzéséből és akaratából, hogy egyszer ne csak arra kény­ szerüljünk, hogy kapjunk, h a n e m hogy a d h a s s u n k is? Hogy mi is hasonlóképpen átadhassunk, kiáraszthassunk, mint ahogyan belénk is erő áramlik, amikor a makrokozmosznak átadjuk magunkat? Ez az érzés bizonyos köte­ lezettséggé alakul át, óriási kötelezettséggé, hogy lelkün­ ket fejlesszük. És akkor, mint igazi misztikusok azt mond­ hatjuk: elmulasztod a kötelességedet, ha nem teszel meg mindent, hogy lelked erőit, amelyek ma még csak csekély mértékben vannak meg, olyan magasra fejleszd, mint az az eszménykép, amit a makrokozmoszban látsz, és amiből erőidet meríted. Ha nem fejlődsz, ha ellenállást fejtesz ki, akkor ahhoz járulsz hozzá, hogy más lények se tudjanak majd fejlődni, úgy, ahogy te fejlődtél. A k k o r a világ teremtése, újjáalakítása és fejlődése helyett a n n a k el­ pusztításához járulsz hozzá. Ez a másik érzés, ami a misz97

tikusnál kialakul, és látjuk, hogy amit az ember a lelkében átél, a vágyak, ösztönök és szenvedélyek összessége, csodálatos módon átalakul. Amit hálaérzésként ismerünk, az a makrokozmosz iránti végtelen hálaérzéssé alakul, és amit az életben kötelességnek érzünk, az mérhetetlen elkötelezettséggé, hogy tudatosan fejlesszük magunkat. Ez a két érzés áramlik át lelkűnkön, amikor elha­ ladunk a küszöb őre mellett, és ez teszi lehetővé, az em­ beri asztráltest valóságos megismerését. Ha ezek az érzések így élnek az emberben, és az ember mindinkább átadja magát a makrokozmosszal szembeni hála érzé­ sének, és a világlétesüléssel szembeni kötelességérzetnek, és ezek átáramlanak a lelkén, akkor látó szeme megnyílik. Ekkor szeme előtt áll saját asztráltestc. az a burok, ami közvetlenül körülveszi, és amit mindennapi tudata folytán nem lát. de érzékelhet, ha van türelme, hogy ezt az érzést hosszasan hatni engedje lelkére. A k k o r asztráltestünk igazi alakja áll előttünk, az a test, amely a makrokozmoszból született. Mindazonáltal, ha ezt az asztráltestet látjuk, és elegendő erővel rendelkezünk, hogy valóságnak tartsuk azt. hogy minden érzékelhető mögött a szellem áll, akkor elhaladunk a küszöb őre mellett. Az árnyoldalát is meg kell látnunk annak, amit az előbb a fény oldaláról ír­ tam le. L á t t u k , hogy a kozmikus akarat, mint tevékenységi erő, a kozmikus érzés, mint fény, és a kozmikus gondol­ kodás, mint rendező erő áramlik belénk. Ezekre az ele­ mekre szükségünk van, nélkülük nem tudnánk élni. nem lehetnénk itt, mint emberek, ha nem h a t n á n a k át ben­ nünket. Hasonlítsuk össze azt, ami bennünk dolgozik, az­ zal, ami már a sajátunk. Itt világosan szembetűnik, hogy mit dolgozott a lélek eddig a gondolkodási, érzésbeli és akarati erőn. Világosan megláthatjuk, mennyit mulasztot­ tunk, hogy elsajátítsuk az akarati erőt, a gondolkodási in­ telligenciát és a megfelelő érzéseket. Megmutatkozik, hogy mindaz, amit az intelligencia elsajátítása érdekében tettünk, azzal hasonlítható össze, ami a kozmikus érzés fényeként jár át bennünket, és amit az intelligencia fej98

lesztésébcn elmulasztottunk, az bilincskent fogva tart. Annyival kevesebb kozmikus fény áramlik belénk a kozmikus érzésből, amennyit mulasztottunk, hogy intelli­ genciánkon, saját gondolkodási erőinken dolgozzunk. Ha előre akarunk haladni a világlétben, gondolkodásunknak helyes viszonyban kell állnia azzal, amit a kozmikus érzés­ ből felveszünk. Puszta kombinálással könnyen azt g o n d o l h a t n á n k , hogy amit az emberi intelligencia megszerez magának, az abból szűrődik le, ami a kozmikus gondolkodásból áram­ lik. Ez csak külsőséges kombinálás, puszta teória lenne, és nem felelne meg a valóságnak. A valóságban az emberi gondolkodás a kozmikus érzésből szűrődik le. Az em­ berek gyakran esnek abba a hibába, hogy az a d o t t jel­ zésekből téves következtetéseket vonnak le, például a ha­ sonlót a hasonlóval kombinálják össze. A dolgok azonban nem olyanok, amilyeneknek a kombinatív gondolkodás véli őket. A kozmikus érzés tehát, ahogy azt az alvás alatt magunkba szívjuk, az emberi intelligenciában összeg­ ződik. Minél több intelligenciával rendelkezünk, annál többet kaptunk belső fényként a kozmikus érzésből. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a kozmikus érzés fényébe ellenálló sötétség, homály áramlik, ha gondolkodásunk, intelligenciánk fejlesztésében elhanyagolunk valamit. Minden hanyag vétség, amit az ember itt elkövet, minden kényelmesség, ami a gondolkodási erők kialakítását elmu­ lasztja, megbosszulja magát azáltal, hogy az ember saját belső fényébe behúz valamit, ami ezt a belső fényt ho­ mállyal, sötétséggel tölti el. így működik a szellem belső világunkon. Nos. valaki azt m o n d h a t n á : rendkívül kényelmetlen, ha arra kell gondolnom, hogy van egy ilyen különleges szellemi áramlat, egy szellemtudományos áramlat, amely az embert ilyen dolgokra figyelmezteti. Nem éltek az em­ berek a világon eddig is egészen boldogan c két h a t á r közé zárva, egészen jól abban az arasznyi létben, amely a kis és nagy őr között terül el? A szellemi hatalmak, akik­ ről eddig fogalmunk sem volt, g o n d o s k o d t a k boldogu99

lásunkról, n e m mehetne ez így tovább? Ha a mai ember ezt nem is mondja ki, de így gondolkodik: mit zaklat ben­ n ü n k e t ez a világ-áramlat! Azt akarjuk, hogy az élet továbbra is úgy folyjon, ahogy eddig. Az embert fél­ revezetné, ha észrevenné, hogy a fény és a sötétség keve­ redik benne. A szellemi hatalmak eddig gondoskodtak ar­ ról, hogy ne történjen rendellenesség, ha most erről vala­ mit m e g t a p a s z t a l n á n k , e l r o n t a n á n k az egészet. Inkább hagyjuk! Lehet valakinek ilyen hangulata, és az emberek inkább azt mondják: enni és inni akarunk, ki akarjuk fej­ leszteni a külső világban szükséges erőket, de ezen túl n e m akarunk m e n n i , erről gondoskodjanak az istenek, ahogy eddig is tették. Ez alapjában véve nem volna oktalan ellenvetés, mert eddig ténylegcsen úgy volt, hogy az emberek a jelenlegi fejlődési fokig elegendő erőt meríthettek az alvásból. A lélek felszívhatta a m a k r o k o z m o s z erőit, amelyeket a szellemi h a t a l m a k felhalmoztak. Eddig ez így volt. De ezen a t e r ü l e t e n n e m szabad, hogy az absztrakcióknál maradjunk, a valósághoz kell tartanunk magunkat. És a valóság az, hogy életünk alapfeltételei korszakról-korszakra változnak. Azok a kozmikus hatalmak, akiknek min­ den éjszaka átadjuk magunkat, kezdettől fogva számítot­ tak arra az emberi lényre, akit kifejlesztettek, számoltak azzal, hogy az emberekből is fény áramlik fölfelé. Fény­ tartalékuk nem kimeríthetetlen, hanem lassanként csök­ ken, fokozatosan egyre kevesebb erőt kapnánk, ha az em­ beri létből a gondolkodáson, érzésen és akaraton végzett munka e r e d m é n y e k é p p e n n e m áradna a magasabb vilá­ gokba új e r ő . új fény az általános kozmikus érzés és kozmikus fény számára. K o r u n k b a n az emberiségnek tudatosítania kell magában, hogy nem szabad csupán arra bíznia magát, ami fentről áramlik felénk, hanem együtt kell dolgoznunk a szellemi lényekkel a világ létesülésén. A szellemtudomány semmiképpen sem valami közön­ séges eszményt tűz maga elé. N e m úgy munkálkodik, mint más szellemi á r a m l a t o k és világnézetek, amelyek ilyen vagy olyan eszményért lelkesednek, és nem tesznek mást, 100

minthogy erről prédikáljanak az embereknek. Akik való­ di világmisszióból h i r d e t n e k szellemtudományt, azokat nem ilyen impulzus vezeti, h a n e m az a felismerés, hogy a makrokozmoszban lévő bizonyos erők kimerülőben van­ nak, és olyan jövőnek nézünk elébe, amelyben túl kevés erő áramlana le, és ezek elfogynának, ha mi magunk nem m ű k ö d n é n k közre. E b b e n a korban élünk. Ezért kell a szellemtudománynak megjelennie a világban. N e m va­ lamiféle önkényes impulzusból jön létre, hanem korunk szükségletéből, hogy az embereket rávezesse arra, hogy maguk pótolják a k i m e r ü l ő b e n lévő l e á r a m l ó erőket. Ebből a felismerésből meríti a szellemtudomány az im­ pulzusát, és ha ezek a tények n e m állnának fenn, nem tevékenykedne, hanem nyugodtan magára hagyná az em­ beri fejlődést. Előre látja azonban, hogy ha a következő évszázadokban nem akad elég olyan ember, aki szellemi­ leg fejleszti magát, akkor az emberek egyre kevesebb erőt k a p n á n a k a szellemi világból, és e n n e k következtében szellemi elszegényedés jönne létre, és az emberi lét elsor­ vadna. Az emberek gyengévé válnának mindazzal szem­ ben, amit a világban meg kell tenniük. Az emberi élet el­ sorvadna, mint egy elkérgesedő fa, amely nem kap elég él­ tető nedvet. Eddig az emberi nem kívülről kapta az erőket. Akik csak a külső világot nézik, gondolkodás nél­ kül élnek, és azt hiszik, hogy csak a külső érzéki világ létezik, azok semmit sem tudnak azokról a változásokról, amelyek az érzéki világban lejátszódnak. E z e k h e z a fontos változásokhoz tartozik az is, hogy a szellemi erők elapadnak, és hogy az embereknek maguknak kell ezeket az erőket létrehozniuk. Ha az emberiség fejlődése a felületes emberekre lenne bízva, akik csak a külső fizikai világhoz tartják magukat, akkor az egész emberiség elsivárosodna, kiszáradna. Itt elértük a legmélyebb p o n t o t , ezért a szellemtu­ dományt közölni kell az emberekkel, hogy eldönthessék, együtt akarnak működni ebben a munkában vagy nem. Az emberiségnek erről a f o r d u l ó p o n t j á r ó l a következő előadásokban még szó lesz. Most vessük szellemi tekin101

tétünket arra, amit az előbb érintettünk, azokra a mu­ lasztási b ű n ö k r e , amelyek leikünkben akadályozzák, a felülről jövő erőket. A gondolkodás minden mulasztási b ű n e sötétségként fúrja bele magát a fénybe. Az érzelmekkel kapcsolatos bűnök a mozgási erőkbe fu­ rakodnak be. míg az akarati bűnök gátolják a kozmikus gondolkodás r e n d e z ő tevékenységét. Elevenen áll előt­ tünk, amit lelkünk az eddigi fejlődés folyamán elmulasz­ tott, és ami hatalmas akadályként tornyosul a további ha­ ladás útjában. Amit a magas hatalmak adnak nekünk, és ami így b e n n ü n k dolgozik, ami erőt fejleszt a világ-akarat­ ból, fényt a világ-érzésből, rendet és harmóniát a világ­ gondolkodásból, azt akadályozza tehetetlenségünk, hogy csak olyan mértékig fejlesztettük magunkat, ahol most tartunk. Itt valódi önismeretre teszünk szert. Mint fénylő kép előtt a sötétség, a sötét árnyék, úgy jelenik meg az, amivé mulasztási bűneink miatt lettünk, amit ki kell javí­ tanunk m a g u n k o n , azáltal, hogy lelki erőinket a helyes m ó d o n fejlesztjük. Amivé nem lettünk, az áll elénk, és nagyon világosan mutatkozik meg, háromfelé bocsátva szét sugarait. Megmutatkozik, milyen akadályt állítunk a világfejlődés elé azzal, amit elhanyagoltunk akaratunk, gondolkodásunk és érzésünk vonatkozásában. E három irányban sugárzik ki lényünk tökéletlensége. Mindegyik egészen határozott dolgot mond nekünk. Az első az, ami b e n n ü n k saját akaratunkból hat gátlóan a rajtunk á t á r a m l ó kozmikus akaratra. Amit saját a k a r a t u n k o n elhanyagoltunk, akadályként áll velünk szemben, és azt kell m o n d a n u n k : mindazzal, amit elmu­ lasztottál, a Föld hanyatló erőihez vagy kötve, ez szilárdan odaköt ahhoz, ami pusztulásba viszi a Földet. Gondol­ kodásbeli mulasztási b ű n e i n k r ő l azt mondhatjuk: e bűneid miatt nem leszel képes akaratod és érzéseid között h a r m ó n i á t létrehozni. És az érzésbeli mulasztási bű­ neinkről ezt mondhatjuk: a világ fejlődése túlhalad rajtad. Semmit sem tettél, amit a világ fejlődéséhez hozzájárul­ hatott volna, ezért a világlét visszaveszi tőled, amit adott neked, és úgy lép rajtad keresztül, mintha itt sem lennél. 102

így elválasztva látjuk m a g u n k előtt m i n d a z o k a t az erőket, amelyek a F ö l d h ö z kötnek, és látjuk, amint a világfejlődés elhalad felettünk, mert m u n k á n k k a l n e m vettünk részt benne. Aztán érezzük, hogy a bennünket a Földhöz kötő és a felettünk elhaladó erők széttépik való­ di lényünket. Amit lelkünkben elmulasztottunk, az bom­ lasztó erővé válik. E b b e n a pillanatban, a m i k o r elha­ ladunk a küszöb kis őre mellett, érezzük, hogy mulasztási bűneink szétrombolják lelki létünket. Ebben a szörnyű pillanatban csak az tehet képessé a fennmaradásra, ha megfogadjuk, hogy a jövőben semmit sem mulasztunk el. Eléggé világos támpontokat kaptunk, amelyek a kis őr előtt való elhaladáskor azt mondják ne­ künk: ezek az erők lehúznak téged, dolgoznod kell tehát akaratodon, gondolkodásodon és érzéseden. Még hálásak is lehetünk, ennek a borzalmas látványnak, amelyben itt részünk van. mert lehetővé teszi, hogy ezt a fogadalmat meglcgvük. amit egyébként nem tennénk meg. Ez hozzátartozik a misztikus átéléshez. Ha a hála- és kötclességérzetet szükségesnek m o n d t u k , akkor ehhez még a ..misztikus f o g a d a l m a t " is hozzá kell l e n n ü n k . Alapjában véve mindenki fogadalmat tesz. amikor saját elégtelenségével szembesül. Megfogadja, hogy a jövőben annyit dolgozik saját lelkén, amennyit csak lehet, hogy ki­ javítsa mindazt, amit mulasztásai okoztak. Az élet ekkor egy új, sajátos tartalmat kap a fogadalom révén, olyan tar­ talmai, amely a tevékeny önismeretnek felel meg. hogy az e m b e r nemcsak t ö p r e n g ö n m a g á n , h a n e m dolgozik is saját énjén. E h h e z az élményhez kétféleképpen jutha­ tunk. Egyrészt azáltal, hogy kezdetleges m ó d o n mindazt átérezzük, amit most e l m o n d t a m . Amíg csak hála- és kötelességérzet van bennünk, az az érzésünk: valami még hiányzik neked, valami még köt téged a múlandó léthez, a világiéi még áthaladhat feletted. Amikor ezt érezzük, akkor még csak az asztráltestét éljük át. De ha a hála- és kötclességérzetet újra és újra átéljük, akkor ez egy meghatározott látvánnyá alakul át, egy belső élménnyé, ami azáltal jön létre, hogy sok belső 103

erőt gyűjtünk össze misztikus gondolkodásunk, érzésünk és akaratunk útján. Ekkor asztrális élményünk az étertest­ ben tükröződik, és az visszaveri. Most képmásunk valóságként áll előttünk, mintegy a háttérből kiemel­ kedve. A háttér megmutatja, hogy a külső világhatalmak, akikbe belemerültünk alvás alatt, fényt és erőt dolgoznak bele burkainkba, és ebből a háttérből kiemelkedik az, amit magunk vittünk véghez. Ahogy egyébként a külső világban az állatok, növények és ásványok állnak előttünk, úgy jelenik meg most saját énünk, reális alakban. Bensőnk láthatóvá válik a külvilágban. Azelőtt, amikor leszálltunk burkainkba, tekintetünk a külvilág felé fordult. Az érzéki világ külső benyomásai belénk áradtak, ezáltal nem l á t h a t t u k azt, amit most l á t n u n k kell, amennyiben el­ határozzuk, hogy mi is dolgozunk az emberiség előrehala­ dásán. Ahogy egyébként a külvilágot látjuk, ahhoz hason­ lóan látjuk most saját belső világunkat. Mintegy fel van festve a háttérre. Mindaz, ami a Földhöz láncol bennün­ ket, ami a mulandóhoz köt, most egy meghatározott kép­ ben jelenik meg, egy torz bika képében. Ezt a képet, ame­ lynek asztrális jellege van, egy torz bika képéhez hason­ líthatjuk, amely lehúz b e n n ü n k e t . Ami egyébként összhangot t e r e m t lelkünkben a k a r a t u n k és érzésünk között, az most a mulasztási bűnök tekintetében úgy mu­ tatkozik meg, mint egy torz oroszlán képe. És ami gondol­ kodásbeli mulasztásaink miatt halad cl felettünk, az torz sas képében jelenik meg. Ezt a h á r o m képet saját torz képmásunk szövi át, így jelenik meg az, amit magunkból létrehoztunk, és amit a jövőben ki kell javítanunk, hogy hozzáadjuk a világfejlődéshez azt. ami szükséges. Három állati torzkép és saját torzképünk. Amilyen viszonyban állnak ezek a képek egymással, ez jelzi annak mértékét, amennyit még magunkon dolgoznunk kell. G o n d o l k o d á s u n k , érzésünk és a k a r a t u n k így hasad szét h á r o m torzképpé, amikor elhaladunk a küszöb kis őre mellett. így igazi önismeretre teszünk szert, mert kép­ szerűén áll előttünk, hogy mivé lettünk. Ez olyan önis­ meret, amely egész eljövendő életünkben buzdítóan hat 104

ránk. Visszaborzadhatunk tőle. de csak akkor, ha azt hisszük, hogy amit n e m látunk, az nincs is. Vannak em­ berek, akik ezt hiszik. Hasonlóak azokhoz, akik egy lehul­ ló tetőcserép láttán behunyják szemüket, ahelyett, hogy félreállnának. Azáltal, hogy az e m b e r nem látja, a dolog nem változik meg. Az emberek nem akarják belátni, hogy ha nem veszik észre, hogy pusztítanak, éppen ezáltal vál­ nak pusztítókká. Itt az egyetlen segítség az önismeret. Ed­ dig a világerők elegendők voltak arra, hogy az emberkép­ nek ezt a külső torzulását megakadályozzák. A jövőben ezek az erők m á r n e m elégségesek. N e k ü n k kell ma­ gunkon dolgoznunk. Mi vagyunk a küszöb őre. A küszöb kis ő r e k é n t mi jelenünk meg e b b e n a t o r z k é p b e n . Mi akadályozzuk meg, hogy leszállhassunk ö n m a g u n k b a . Egyedül és kizárólag ez az ismeret teszi lehetővé, hogy a jövőben, amikor már nem fog leáradni fentről a szükséges erő, az emberiség ne bénuljon le. erői ne legyenek egyre gvengébbek, vagyis hogy földi misszióját be tudja tölteni. Ezzel átjutottunk azon a régión, amelyet érzőtestünk régiójának nevezhetünk: ebbe merülünk felébredéskor. A m i n d e n n a p i életben azonban n e m vagyunk e n n e k tu­ datában, mert tudatunkat elterelik a felénk nyomuló kül­ ső benyomások. Most azonban láttuk, mit élhetünk át ön­ magunkban, ha nem hagyjuk, hogy felébredéskor a külső benyomások hassanak ránk. Emberi lényünk egy részéi, asztráltestünk egy részét, az érzőtestet jellemeztük belül­ ről, mégpedig úgy, hogy képzetet alkothatunk arról, hogy milyenek vagyunk. Ahhoz a határhoz jutottunk el, ahol az érzőlélek az étertesthez ütközik. Itt tükörképként jelenik meg valami. Ez torz alakként mutatkozik meg, de nincs szükségünk többre, minthogy tudjuk, milyenek vagyunk. Ha az ember tudni akarja, hogy milyen, akkor nincs értelme vitatkozni azon, hogy amit lát, az tükörkép-e, megtévesztés, vagy realitás. Aki látni akarja magát, annak c é l n a k , r e á l i s é r t é k e v a n . H a egy filozófus azt m o n d a n á : amit te itt elmondasz n e k ü n k a háromfejű állatról közepén az e m b e r r e l , arról tudjuk, hogy csak képzelődés - akkor azt felelnénk neki: ami az 105

é t e r t e s t b e n mutatkozik, csak tükörkép, ugyanabban az értelemben, mint az, amit a külső tükörben megjelenik, de ez az önismeretet szolgálja, és ebben áll a realitása. Amit egy filozófus felhozhatna annak valóságával szem­ ben, amit a tisztánlátó tudat átél. azt a látó maga is tudja. A tévedés ott k e z d ő d n e , ha a látó azt hinné, hogy a tükörkép maga a valóság, ha nem tudná, hogy ez a kép saját belső világát mutatja, hanem azt hinné, hogy valóban egy négyfejű lény közeledik hozzá. Ha a látó azt hinné, hogy a kép ugyanúgy betölti a teret, mint valami fizikai lény, akkor ahhoz az emberhez hasonlítana, aki, miután meglátja saját orrát a tükörben, és az nem tetszik neki, elkezdi ütlegelni a t ü k ö r k é p e t , mert azt hiszi, hogy valóság. Ezt kell elsajátítani, ha az ember fel akarja küzdeni magát a magasabb világokba: a dolgokat úgy kell venni, amilyenek azok a valóságban. Ha a tükörképet az ember olyasvalaminek tekinti, ami kitölti a teret, és nem annak, ami az valójában, akkor illúziónak adja át magát. Az em­ ber akkor nem hallucinál, ha tudja, hogy saját énje ilyen t ü k ö r k é p k é n t jelenik meg számára. Ezért fontos, hogy mielőtt az ember hozzákezd ahhoz, hogy a szellemi világ­ ba benyomuljon, megszerezze azt a képességet, hogy a dolgokat a maguk értékének megfelelően ismerje fel és értse meg. N e m szabad, hogy valaki látóvá váljon, ha fizikai realitást tulajdonít valaminek, ami csupán tükörkép, ha a lélek tükörképét összetéveszti a szellemi lényekkel. Ezért nagyon fontos, hogy senki ne kezdjen igazi komoly szellemi iskolázásba, aki nem tud értelmesen gondolkodni, mert akkor nem tudja értékelni, hogy mit lát, és annak mi a jelentősége. Nem csupán a látás a lényeges, hanem az, hogy az ember megtanulja kiértékel­ ni, hogy mit lát, és amit lát, azt meg tudja különböztetni. Olyan lényekhez is eljutunk, akik valóban rajtunk kívül léteznek, de amit ma ismertettem - evvel tisztában kell lennünk -, azok saját bensőnk élményei, amelyek tükörképekként jelennek meg, azaz, saját érdeklődésünk jelenik meg külvilágként. Az önmegismerés és misztikus 106

elmélyülés útja reális élményekhez vezet, de ezek hallucinációkká válnak, ha a misztikus elmélyülést kereső em­ ber azt képzeli, hogy a neki megjelenő alakzatok rajta kívül, a térben vannak, és nem veszi észre, hogy ezek bel­ ső világának t ü k ö r k é p e i . Olyan lényekkel, amelyek valóban rajtunk kívül a térben vannak, csak akkor találkozik az ember, ha egészen étertestéig száll alá, azon az úton, amelyen a küszöb nagy őre mellett halad el. Er­ ről holnap fogunk beszélni. Ma tehát így annak az áramlatnak a felméréséig jutot­ tunk el, amelyet a felébredés pillanatában élünk át. Azt akartuk ábrázolni, amit a misztikus tapasztalhat, amikor felébredéskor figyelmét elfordítja a külső érzéki világtól, és saját belső világába merül bele.

107

Ö T Ö D I K ELŐADÁS Ma aránylag nehéz feladat előtt állunk. A tisztelt hall­ gatók azonban megértik a mai erősebb igényt, ha egyúttal hozzáteszem, hogy a legközelebbi napokban aztán ismét olyan területre érünk, ahol majd több talajt érzünk a lábunk alatt. De ha a szellemtudományban n e m akarunk a puszta absztrakcióknál m a r a d n i , h a n e m a valóságba akarunk behatolni, akkor időnként olyan közléseket is el kell fogadnunk, amelyek a szellemi megismerés magasabb területeihez tartoznak. Még hozzáfűzhetem, hogy a mai fejtegetések nem következtetések, nem pusztán elméleti levezetések, hanem olyan tények, amikről mindig tudtak azok. akik mélyebben hatoltak a dolgokba. Tehát bizonyos emberek ismereteinek közléseiről van szó. Láttuk tegnap, hogy az ember tájékozódhat asztráltestének belső világában, ha abba felébredéskor tuda­ tosan merül bele, és fogalmat alkothattunk arról, hogy mit jelent a küszöb kis őre mellett elhaladni. Amit tegnap kifejtettünk, meglehetősen hipotetikus, mert az e m b e r m i n d e n n a p i élete folyamán alapjában véve a puszta felébredés révén sohasem hatolhat be t u d a t o s a n belső világába. Mindazonáltal elmondtuk, hogy az ember azál­ tal, amit misztikus elmélyülésnek nevez, előkészülhet a külső testi burkokba való alámerülésre. Hogy ez mit je­ lent, a következő előadások majd megmutatják, és fogunk még hallani arról, hogy miben áll ez az előkészület. Az át­ lagos tudat számára legfeljebb az következik be olykor, hogy az előző inkarnációiban rejlő körülmények folytán átéli a tudatos felébredés ilyen pillanatait. Ez néha elő­ fordulhat. Ilyenkor az e m b e r bizonyos szorongással ébred. Ez a szorongás onnan ered, hogy a belső ember az éjszaka folyamán kiterjedt a makrokozmoszban, szabad­ nak érezte magát, most pedig visszatér t e s t é n e k bör­ tönébe. Ehhez még egy másik érzés is járulhat. Ezt inkább úgy lehetne jellemezni, hogy ha ilyen abnormális állapot 109

létrejön, akkor az ember a felébredés pillanatában jobban érzi magát, mint a nap folyamán. Úgy érzi, hogy van vala­ mi b e n n e , amit jobb embernek lehetne nevezni. Ez abból adódik, hogy felébredéskor van egy utólagos érzése arról, fogy beleáramlott valami abból a világból, amely az érzé­ ki világnál magasabb rendű. Ezek olyan érzések, amelyek előfordulhatnak az átlagos tudatú embernél, és megerő­ síthetik a tegnap e l m o n d o t t a k a t . De teljes mértékben mégis csak az igazi misztikusnál fordulnak elő. Arról van szó azonban, hogy tovább lehet-e még men­ ni? Mert amit a tegnap ábrázolt módon átélünk, az a kül­ ső e m b e r szellemi részének belső oldala, a n n a k belső oldala, amit asztráltestnek nevezünk. Felmerül a kérdés, lehet-e még beljebb menni, a kevésbé szellemi részekhez, az emberi természet olyan részeihez, amelyeket a min­ d e n n a p i életben kevésbé szelleminek m o n d u n k . Alap­ jaikat tekintve azonban mégis szellemiek, mert minden­ nek, ami a külső világban elénk k e r ü l mélyebb szellemi háttere van. Kérdés, hogy még mélyebbre szállhatunk-e, egészen a fizikai testig, és hogy az elsősorban szellemi asztráltest és a fizikai test között, van-e még valami más is? A antropozófiai könyvek ezt éter- vagy élettestnek nevezik, úgy, hogy ha alászállnánk, miután megismer­ kedtünk asztráltestünkkel, az étertesttel és esetleg fizikai testünk valamilyen nyomával találkoznánk, amit egyéb­ ként csak kívülről látunk. Belülről csak egy ilyen tudatos alászállás révén tudnánk megismerni. Általában a z o n b a n n e m helyes, nem veszélytelen a misztikus elmélyülésben tovább menni, mint ahogy azt tegnap leírtuk. Ezt is csak nagyon óvatosan lehet megten­ ni, és szükséges hozzá annak ismerete, amit „Hogyan ju­ tunk a magasabb világok m e g i s m e r é s é h e z ? " és „A szellemtudomány körvonalai" c. könyveimben leírtam. Erről a következő előadásokban még lesz szó. Eddig tehát az ember még segíthet magán. De tovább menni ezen az úton belső világunkba nem veszélytelen, és olymódon, ahogy az ember ma szerzi meg ismereteit, nem is lehet. Ezért látni fogjuk, hogy ma egy másik megismerési utat 110

kell választani. Mai kultúránkban nem szabad olyan úton járni, amelyen az ember mélyebben száll le belső világába, anélkül, hogy ne fordítana gondot másra is. Mai szellemi életünk olyan, hogy az ember csak bizonyos fokig veti alá magát szívesen, a legnagyobb szabadságban akarja a megismerési utat végigjárni. Látni fogjuk, hogy olyan út is létezik a szellemi világba, ami a mai embernek ezt a sajá­ tosságát teljes mértékben számításba veszi. Meg fogunk ismerkedni ezzel az úttal, az úgynevezett rózsakeresztes megismerési úttal, amely ma igazán korszerűnek mond­ ható. Ez az újabb idők megismerési útja, amely a régi misztériumokban, vagyis azokon a helyeken, ahol az ókor­ ban az embert a mélyebb titkokba bevezették, még nem létezett. Ezek olyan misztériumok voltak, ahol az embert egyszerűen elvezették a küszöb kis é>re mellett, bevezették saját belső világába, de voltak olyanok is, amelyekben kivezették a nagyvilágba, tehát egyfajta extázishoz ve­ zették el. A régi időkben főleg ezen a két úton jártak. Azt az utat, ahol saját belső világukba szálltak le, a legjobban és legintenzívebben azokon a beavató helyeken járták, amelyeket Egyiptomban Ozírisz- és Izisz-misztériumoknak neveztek. Hogy megmulassuk, mit élhettek át az emberek egy ilyen belső világukba való alászállásnál. ma egy kicsit bele kell, hogy éljük m a g u n k a t a n n a k a tanítványnak a tapasztalataiba, aki részt vett az Izisz- és Ozírisz-misztériumokban. Ma és a következő előadások­ ban látni fogjuk, hogyan érhető cl ez a beavatás, megis­ merkedünk ezekkel a misztériumokkal, de n e m azon az útim, ahogy a régi egyiptomiak. A régi E g y i p t o m b a n olyasmire volt szükség, ami ellen a mai t e r m é s z e t fel­ lázadna. Arra volt ugyanis szükség, hogy a tanítvány a leszállás pillanatában - vagy még előbb - ne önállóan, saját megismerése útján keresse előrehaladását, h a n e m egy nagy beavatott tanítóra - a keleti filozófia megne­ vezése szerint -, egy gurura bízza rá magát. Enélkül az egyes ember részére túlságosan veszélyes lett volna az út. A tanítvány általában már a tegnap leírt misztikus elmé-

111

lyülés lépéseit is a nagy beavatott, a guru vezetése mellett tette meg. Mi célja volt tulajdonképpen a beavatott nagy tanító v e z e t é s é n e k ? Az egyik korábbi előadásban hallottuk, hogy ha reggel lemerülünk testiségünkbe, három hatalom fogadja lelkünket, ezeket egy régi terminológia kifejezései szerint Vénusz-, Merkúr- és Hold-erőnek neveztük. Amit általában Vénusz-erőnek neveznek, azzal még egymaga is boldogul az ember, amikor belső világába száll le. Ha alázatra és önzetlenségre nevelte magát, akkor meg­ birkózhat a Vénusz-erővel. Belső mivoltának ismeretlen világába való leszállása előtt le kell győznie minden ego­ ista ösztönt, az önszeretet ösztönét, és önzetlenségre kell nevelnie magát. Olyan lénnyé kell válnia, aki nemcsak embertársai iránt érez szeretetet és részvétet, hanem min­ den létező iránt. A k k o r testiségébe való leszállása folyamán rábízhatja magát a Vénusz-erőre, de veszélyes volna, ha annak a hatalomnak engedné át magát, amelyet Merkúr-erőnek neveztünk. A régi egyiptomi beavatásnál itt a nagy tanító vezette, aki korábbi élményei alapján képes volt ezeket a Merkúr-erőket tudatosan kézben tar­ tani. Egy Hermész- vagy Merkúr-pap vezette az embert saját belső világába. Ez mindenesetre szigorú alárendelt­ séggel járt mindabban, amit a tanító a tanítványtól követelt. Az alávetettség olyan fokát követelte meg, hogy a tanítványnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolja saját énjét, önmaga nem akar semmit saját lelkének egyéni im­ pulzusából, hanem szigorúan csak azt hajtja végre, amit a Hcrmész-pap rábízott. Ezt az alárendeltséget kellett az egyiptomi misztériumok tanítványának vállalnia, amit a mai e m b e r elutasítana, és amire már nincs is szüksége. Sok éven át kellett követnie a tanítót, nemcsak a külső cselekvések vonatkozásában, hanem gondolkodásában és érzésvilágában is rá kellett bíznia magát, hogy veszélyte­ lenül lemerülhessen saját belső világába. Most olyan dol­ gokat említettünk, amelyeket számos e m b e r átélt nagy tanítójának keze alatt, és saját élményei alapján beszélt el.

112

Mindezt így fejezhetnénk ki: az ember megismerkedett saját belső mivoltának mélyebb rétegével. Tegnap áttekinthetően és konkrétan leírtuk, mit jelent belülről megismerni asztráltestünket. Most arról sze­ retnénk néhány dolgot elmondani, hogy vezetője mellett mit élt át az Izisz- és Ozírisz-misztériumban a beavatandó tanítvány az emberi étertestről. Énjének kikapcsolása ar­ ra indította, hogy tanítója szellemi szemeivel lásson, az ő gondolataival gondolkodjon, ö n m a g á t tanítója szellemi szemeivel nézze, külső tárgy legyen ö n m a g a számára. Ekkor különleges élményekhez vezették, olyan élmények­ hez, amelyeknél az volt az érzése, mintha élete visszafelé haladna az időben, mintha egész lénye - amelyet most a Hermész-pap szellemi szemeivel nézett - kiterjedne. Olyan érzése volt, mintha kiterjedne és b e l e t á g u l n a a mostani életét megelőző korba, mintha visszafelé haladna az időben. Fokozatosan az az érzése támadt, mintha sok­ sok évet ment volna vissza, sokkal messzebbre a születése óta eltelt időnél. Míg ezt átélte, a beavatott tanító sze­ meivel látta önmagát, aztán távolabbra tekintett, a gene­ rációk sorára, azokra, akikről úgy érezte, hogy ősei voltak. Bizonyos ideig az volt az érzése, hogy őseinek során ván­ dorol vissza, de n e m úgy, m i n t h a b e n n ü k élne, n e m mintha azonos volna velük, hanem mintha felettük lebeg­ ne egy bizonyos pontig, egy ősrégi ősig. Aztán eltűnt ez a benyomás, és úgy érezte, m i n t h a földi alakokat látna, akikkel földi léte valamilyen kapcsolatban áll. A vezető megmagyarázta a beavatandónak, hogy miről volt szó, hogy tulajdonképpen mit látott. Ezt a követ­ kezőképpen tehetjük é r t h e t ő v é . A m i k o r az e m b e r a születés útján az életbe lép, szellemi lényével - miután halála és újabb születése között áthaladt a szellemi vilá­ gon -, nemcsak az előző életből fakadó sajátosságokat hozza magával, h a n e m azt is - ezt mindenki tudja, aki megfigyeli az életet -, amit öröklött tulajdonságoknak nevezünk. Beleszületünk egy családba, egy népbe, egy faj­ ba. Magunkon hordjuk őseink örökségét. Ezt természete­ sen nem az utolsó megtestesülésből hoztuk, ezek nem113

zedékről-nemzedékre öröklődtek át. Arról van szó, hogy felismerjük: mi okozza, hogy az ember legbensőbb lényé­ vel éppen egy bizonyos családban, népben, fajban testesül meg? Mi okozza, hogy leszállásakor bizonyos örökletes is­ mertetőjeleket keres fel? Sohasem keresné fel ezeket, ha n e m volna kapcsolatban velük. Ezekkel a tulajdonsá­ gokkal valójában már jóval születése előtt kapcsolatban volt. Ha egy bizonyos emberből kiindulva felmegyünk apjához, nagyapjához, dédapjához, és belsőleg valóban követjük őket, az öröklött jegyek igen nagyszámú nem­ zedéken át jelennek meg egy bizonyos generációig. Aztán elvesznek. Követhetünk tehát egy generációs sort, és azt fogjuk találni, hogy az örökletes jegyek átszármaznak. Végül felhígított állapotban találjuk őket. majd teljesen eltűnnek. Ahogy az öröklési jegyek a generációkon keresztül fokról-fokra eltűnnek, láthatjuk azt is, hogy ami a fiúnál megvan, az leginkább hasonló az apához, kevésbé a nagyapához még kevésbé a dédapához, és így tovább. A beavató pap ténylegesen olyan messzire vezette vissza a tanítványt, addig az ősig, akiben még volt olyan sajátosság, amit az öröklődési erő eljuttatott hozzá. Ez azt mutatja, hogy az ember bizonyos kapcsolatban áll öröklött tulaj­ donságaival. Valójában az a helyzet, hogy szellemi kap­ csolatban vagyunk azzal az őssel, akitől még örököltünk valamit, azzal a legősibb ősünkkel, akitől még valamilyen, ha mégoly csekély mértékű tulajdonság is átszármazott. Az ember bizonyos módon hosszan készül elő arra, amit végül öröklött jegyekként m e g k a p . Nemcsak örökli ezeket, h a n e m bizonyos értelemben ő adja őseinek, ő olt­ ja beléjük a szellemi világból. Az egész generáció-soron dolgozik, úgy, hogy végül az a fizikai test születhessen meg, amelyhez vonzódást érez. Bármilyen különösen hangzik is, mi m a g u n k dolgozunk a szellemi világban őseink fizikai testén, hogy fokozatosan kialakuljanak azok a tulajdonságok, azok az öröklött jegyek, amelyeket születésünkkor magunkkal hozunk.

114

Ez mutatkozik meg, amikor az e m b e r leszáll saját étertestébe. Kiderül számára, hogy annak az étertestnek, amit most magán visel, hosszú t ö r t é n e t e van, hosszasan készült elő. Jóval születése előtt ő maga dolgozott a szellemi világban azon az étertesten, amelyet most visel. Akkor kezdett rajta dolgozni, amikor az a legrégibb őse a Földre került, akitől még örökölt valamit. Ezzel valóban átéljük étertestünk egy részét. Azzal, hogy felsoroljuk az ember részeit: fizikai test, étertest, asztráltest és én - csak utalunk bizonyos alapvető dolgokra. Arról, hogy belső világunk valójában mit tartalmaz, csak úgy t u d u n k meg valamit, ha megismerkedünk azoknak a közléseivel, akik leszálltak saját testi burkaikba. így tanuljuk meg, hogyan lehet azokba a birodalmak­ ba belépni, amelyeken születésünk előtti létünkben ván­ doroltunk át. Mint a misztikusok, megismerkedünk szü­ letésünk előtti életünk egy szakaszával, évszázadokat ölelünk át. Mert évszázadok telnek el addig, míg az utol­ só halál és a jelenlegi születés között e l k e z d t ü k éter­ testünk ősképét formálni. Mát ott került vérünkbe a sajá­ tos jegyek első csírája, ami egyre határozottabb lett, míg az étertest eljutott odáig, hogy a születéssel felvehette ezeket a jegyeket. Ez az egyik része annak, amit átélünk. Amit öröklünk, az annak leképezése, amit jóval azelőtt, hogy jelenlegi inkarnációnkban megszülettünk, nekünk kellett a szellemi világban végrehajtani. A m i t itt fel­ építünk, majd mintegy jelenlegi étertestünkbe belesűrítve, belepréselve hordunk, ami évszázadok során összegződött benne, azt „felső" embernek, égi vagy szellemi embernek nevezték. Ez a technikai kifejezés azt jelenti, hogy az em­ ber étertestébe való leszállása révén ismerkedik meg „fel­ ső lényével". Égi vagy szellemi embernek is nevezték ezt, mert az embernek éreznie kellett, hogy ami így leszáll, az a szellemi világból származik. A m i k o r az e m b e r t a H e r m é s z - b e a v a t o t t idáig elve­ zette, akkor valami mást ismert meg, olyasmit, ami eleinte talán idegen volt számára, de a pap magyarázata után már nem tűnt teljesen idegennek. M e g m u t a t t a neki - és a 115

tanítvány rögtön felfogta, hogy ez így van -, hogy olyas­ mivel került szembe, ami tulajdonképpen ő maga, ami saját e m b e r i mivoltából m a r a d t vissza, amivel belső rokonságban áll, de most külső, idegen dologként áll vele szemben. Mi ez, amihez az ember ilyen különös módon kötődik? A legjobban úgy érthetjük meg, ha a halál pil­ lanatának leírásából indulunk ki. A szellemi kutatás kimutatja, hogy az ember a halál pillanatában leveti fizikai testét. Az m a r a d vele, amit énként és asztráltestként ismertünk meg, és ami alvó ál­ lapotában minden éjjel elválik tőle, ezen kívül vele marad éterteste is. Az ember tehát halála után egy ideig lényének e h á r o m részében él: énjében, asztráltestében és é t e r t e s t é b e n . Aztán é t e r t e s t é n e k legnagyobb része holttestként eltávozik tőle. Azt szoktuk mondani, hogy ami így második holttestként eltávozik, az szétoszlik az ál­ talános étervilágban, és az ember csak egy esszenciát, egy kivonatot, egy csírát visz magával a halál és újraszületés közti életbe. Szokás szerint így írjuk le ezt a folyamatot, a valóságban azonban ez lényegesen bonyolultabb. Ami így második holttestként lassan feloszlik az általános éter­ világban, annak hosszú időre van szüksége a teljes felosz­ láshoz, és ennek a feloszló étertestnek az utolsó nyomait találja meg most a b e a v a t a n d ó , mint idegen dolgot, amikor visszafelé vándorlása során eljutott addig a pontig, ahol legutolsó ősével találkozhatott, akitől még valamit ö r ö k ö l h e t e t t . Itt találja meg előző é t e r t e s t é n e k utolsó maradványait. Ha most folytatja a beavatást, be kell ha­ tolnia ebbe az utolsó étertestbe, amit visszahagyott. Ekkor további éveket él át visszafelé, de nem egészen annyit, mint korábban, amíg eljutott legrégebbi őséig. Ez az idő úgy viszonylik ahhoz, amit most él át, mint hét az öthöz. Most olyan időszakot él át az e m b e r , amelyben egyre sűrűbbnek találja azt, amivel így korábbi életének marad­ ványaként szembekerült. Miközben ez érzékelése számára összehúzódik, egyre hasonlóbbá válik korábbi étertestéhez, míg végül eljut ahhoz az étertesti alakhoz, amelyben legutóbbi halála pillanatában élt. És most, mi116

után ez az alak mindinkább összehúzódott, ott áll legutol­ só halála előtt. Ebben a pillanatban a beavatott számára nem kétséges többé, hogy a reinkarnáció valóság, hogy visszaérkezett legutóbbi halálához. Itt azzal ismerkedtünk meg, amit az ember utolsó földi életének maradványaként talál meg, Amit itt az ember átél, ami utolsó földi életéből szem­ bejön vele, azt a szellemtudományban mindig „alsó" vagy földi embernek nevezték. Beavatási élményének közepén tehát végrehajtja a „felső" és a „alsó" összekapcsolását, és az alsót addig követi, amíg előző földi é l e t é h e z n e m érkezik el. Beavatása folyamán tehát egy körforgást tesz meg, miközben jelenlegi é t e r t e s t é b e b e n y o m u l , eljut előző életének étertestéig, aztán újra visszatér jelenlegi életébe. Szellemileg egyesül azzal, amivé korábbi inkarnációjában vált. A s z e l l e m t u d o m á n y b a n ezt mindig kör­ forgásnak nevezték, és a saját farkába harapó kígyó szim­ bólumával fejezték ki. A kígyó sok m i n d e n n e k a szim­ bóluma, annak az élménynek is, amit az él át, akit az Iziszés Ozírisz-misztériumokba beavattak. Láthatjuk, hogy e szavak: „az e m b e r n e k é t e r t e s t e van", az étertest természetét korántsem merítik ki. Csak akkor ismerjük meg, ha belemerülünk. Ekkor két embert ismerünk meg, amelyek mindenkiben egységet alkotnak, és megismerjük a k a r m á t m ű k ö d é s e közben. Most megértjük, mi az oka annak, hogy születésünkkel egészen meghatározott módon lépünk be az életbe. Várnunk kel­ lett a legutolsó haláltól az új születésig, míg a régi étertest felbomlott, és csak akkor kezdhettünk hozzá az új étertest kialakításához. Amit most elmondtam, jelzi, hogy az em­ ber nem győzte le teljesen a felbomlott étertestet, hiszen megtalálja, amikor belső világába behatol. Miért tudja megtalálni? Azért, mert egy esszenciát, egy extraktumot visszatartott belőle. Ha ezt n e m tartotta volna vissza, n e m tudná megtalálni a felbomlott részt. Láthatják, milyen alapos oka van annak, hogy a szellemtudományos előadásokban csak fokról-fokra fed­ jük fel a tényeket. Ha a nyilvános előadásokban azt mond117

juk, hogy az ember halála után étertestéből egy kivonatot visz magával, ez nem absztrakció. Most ahhoz a ponthoz é r k e z t ü n k , ahol kiviláglik, h o n n a n veszi a szellemtu­ domány azt, amit elmond. Mindaz, amit elmondunk, mé­ lyebb alapokon nyugszik, szellemi kutatáson alapul. Most ebből a kutatásból adtunk közre valamit. Az ember tehát eljutott legutolsó haláláig, miközben olyan tulajdonságok tárultak fel előttünk, amelyekkel a még mélyebbre h a t o l ó misztikus ismerkedik meg bea­ vatása során vezetője segítségével. Tegnap asztrális tulaj­ d o n s á g o k a t láttunk, egyrészt a végtelenül felfokozott hálaérzést, másfelől a kötelesség és felelősség érzését, amiket a misztikus asztráltestében talál meg. Ma azzal is­ m e r k e d t ü n k meg, amivel a misztikus akkor találkozik, amikor étertestébe merül alá: a „felső" és a „alsó" em­ berrel. A beavatás további lépései azután oda vezetnek, hogy az e m b e r szellemi visszapillantásában, utolsó haláláig eljutva tovább haladhat, és megismerheti előző életét. En­ nek m e g i s m e r é s e azonban n e m é p p e n egyszerű. Most ugyanis arról van szó, hogy vezetője még egyszer fi­ gyelmezteti az embert, hogy nem szabad tovább lépnie, mielőtt önmagát teljes mértékben fel nem adta, ha nem felejtette el önmagát. Mert nem haladhat tovább, ha je­ lenlegi é l e t é n e k és megtestesülésének személyes öntu­ datából még van b e n n e valami. Amíg még bármit is sajátjának nevez, n e m ismerheti meg előző megtes­ tesülését, ami egy másik személyiség: a korábbi inkarná­ ció. Képessé kell válnia arra, hogy önmagát valaki másnak tekintse - ez a legfontosabb -, és mégse veszítse el. Olyan mértékű átalakuló képességet kell elsajátítania, hogy úgy érezhesse, mintegy belebújik egy egészen más testbe. Csak ha az önzetlenségnek olyan fokára jutott el, hogy mindent elfelejt, ami jelenlegi inkarnációjával függ össze, és ha az e l k é p z e l h e t ő legintenzívebben azonosult ve­ zetőjével, akkor léphet tovább előző életébe, a legutolsó haláltól az azt megelőző születésig.

118

Ekkor - és most ez a fontos - nem azt éli át, amit előző inkarnációjában a külvilágban érzékelt, h a n e m amit e megtestesülése során önmagából csinált, amit önmagán dolgozott. Amit szemünk látott, fülünk hallott, amivel a külvilágban találkoztunk, azt másképpen éljük át. Átéljük viszont azt, amit legutóbbi inkarnációnkban halálunkig önmagunkkal tettünk. Átélünk minden erőfeszítést, amit azért hajtottunk végre, hogy egy lépéssel előbbre jussunk. Ha ezt megtettük, ha ezt az ö n m a g u n k o n végzett munkát átéltük, akkor a vezető ismét visszahoz jelenlegi inkarnációnkba, mostani megtestesülésünkbe. Most tehát gyorsan megy ez a lépés az előző i n k a r n á c i ó n k b ó l a mostaniba, és ismét magunkra találunk. Most sajátságos érzése van az e m b e r n e k : m i n t h a t u l a j d o n k é p p e n két személyiségből állna, az egyiket magával hozta, és be­ húzódott vele jelenlegi személyiségébe. Ez kelti azt az érzést, hogy benne van fizikai testében. Fizikai testünkben csak azzal az érzéssel tudjuk magunkat átélni, hogy egy előző inkarnációval együtt élünk benne. Már többször elmondtam, hogy a normális minden­ napi életben fizikai testünket kívülről látjuk. Most fogal­ mat alkothattunk arról, mit jelent a fizikai testet belülről nézni. Csak ilyen módon tudunk önmagunkba behatolni, hogy az előző inkarnáció kerülő útján haladunk. E k k o r saját fizikai testünket az előző inkarnáció tapasztalatai alapján láthatjuk meg. Ez azonban még n e m elég, mert így még csak keveset fedezhetünk fel jelenlegi fizikai testünkből. Ha a vezető odáig vitte el a tanítványt, hogy az az érzése t á m a d t , hogy t u d a t o s a n áll b e n n e korábbi személyiségében, akkor a vezetőnek még egyszer vissza is kell vezetnie őt ezen az úton. Most a leírt m ó d o n megteszi az utat az előző születéstől az előző halálig, ismét átéli azt, amit a közbeeső időben a szellemi világban, mint felső és alsó ember véghez vitt, és előző halálán keresztül eléri ko­ rábbi inkarnációját. Hangsúlyozom, hogy ezzel az egyszeri körforgással csak az előző inkarnációig lehet eljutni, ekkor újra vissza kell térni a testbe, és most lehet megten­ ni a második körforgást. így jut el az e m b e r az előző 119

inkarnációjához, és ekkor visszatér jelenlegi testébe. Most az az érzése, hogy három személyiség rejlik benne. A körforgás addig ismételhető, amíg az ember a föld­ fejlődés igen távol eső idejébe n e m jut el. Itt úgy találja, hogy korábbi személyiségével i n k a r n á l ó d o t t az előző kultúrkorszakban, a görög-latin korban, majd még ré­ gebben az egyiptomi, az ős-perzsa és még korábban az óindiai korban. Aztán tovább visszafelé az atlantiszi kor­ b a j u t , és még tovább az úgynevezett lemúriaiba. Ott aztán megszűnik az ilyen tapasztalatok további megszerzésének a lehetősége. így tehát az e m b e r n e k ténylegesen lehe­ tősége van, hogy kövesse magát minden lehető kultúrán és fajon keresztül egészen a földi létesülés kezdetéig, egészen az első földi megtestesülésig. Abban tehát, amit fizikai testünk belső mivoltának nevezünk, ténylegesen m e g t a l á l h a t ó a korábbi megtestesülésekből származó összes erő. Amit ma exoterikusan mondanak, hogy az em­ ber fizikai testből, étertestből és asztráltestből áll, ez azt jelenti, hogy belülről nézve b e n n e v a n n a k az összes egymásra rétegződött inkarnációk. Fizikai testünk bensej é b e n ténylegesen összes inkarnációnk együtt működik. És ha az étertestről beszélünk, tudnunk kell, hogy belülről nézve körforgásnak látszik, ami jelenlegi születésünktől legutóbbi halálunkig megy vissza. Itt mutatkoznak meg burkaink tulajdonságai, amelyekbe misztikusan alámerül­ hetünk. Ha aztán az ember ilyen messzire visszament, és mint beavatott a Hermész-pap vezetésével eljutott első meg­ testesüléséig, akkor sokkal többet tud meg. A visszafelé v á n d o r l á s n a k ezen a pontján megtudja, hogy földfej­ l ő d é s ü n k egy bizonyos időszakában egészen más volt, mint most, és hogy a környezete is teljesen különbözött a maitól. A Föld egészen más volt annak idején, amikor az e m b e r első inkarnációját, első megtestesülését élte át. A m i k o r ma kitekintünk a világba, a természet h á r o m birodalmával találkozunk, az állati, a növényi és az ásványi birodalommal. Alapjában véve mindhárom biro­ dalom bennünk van, b e n n ü n k van az állati, a növényi és az 120

ásványi világ is. Az állati világ azáltal van bennünk, hogy asztráltestünk van, ami külső testiségünket erőteljesen áthatja, a növényi világ azáltal, hogy olyan é t e r t e s t ü n k van, amely ahhoz hasonlóan működik, az ásványi világ pedig azáltal, hogy olyan anyagok vannak bennünk, ame­ lyek a külső ásványi birodalomban is megtalálhatók, ezek egyesülnek velünk, felvesszük őket magunkba és áthatnak b e n n ü n k e t . Ha a szellemiségben eljutunk odáig, hogy fizikai testünk belsejének átélésekor az első inkarná­ cióhoz érkezünk, azt tapasztaljuk, hogy a Föld ebben az időpontban ért fejlődésének ahhoz a korszakához, amikor éppen kialakult a mai formában megjelenő ásványiság. Első fizikai megtestesülésünk azért jött létre csak ekkor, mert így, amikor az ásványi birodalom létrejött, felvehet­ tünk valamit belőle. Az ásványi birodalom kezdetével egy időben szálltunk le a Földre. Most meg lehet kérdezni: az ásványi birodalom tehát nem volt itt hamarabb a Földön, mint a növényi és állati b i r o d a l o m ? Akinek a gondolatai n e m terjednek túl messzire, az ezt hiheti. Aki viszont tud egy kicsit hasonla­ tokban gondolkodni, az azt mondhatja: a kőszénben van valami, ami a növényből keletkezett, és csak később lett belőle ásvány, korábban növény volt. A növényvilág az ásványi világ előtt keletkezett a maitól e l t é r ő körül­ mények között. Az ásványi birodalom későbbi képződ­ mény, mint a növényi. A növényi birodalom megelőzte az ásványit. Nem a növényvilág követte az ásványi világot, hanem a növényvilág más feltételek között már korábban létezett. Az ásványi világ a növényvilág megszilárdulásá­ nak termékeként jött létre. Az ember akkor lép be első megtestesülésébe, amikor Földünkön kialakul az ásványi birodalom. Az ásványi birodalom hosszú korszakokon keresztül fejlődött, és kialakulása óta élünk földi inkarnációkban. Ez az ásványi birodalom tehát akkoriban lett a miénk. K o r á b b a n más m ó d o n voltunk szubsztanciális lények, nem voltunk ásványi anyagba beletagolva, ahogy ma fizikai testiségben élünk. Ezért is mondják mindenkor a szellemtudományban: Földünk előrehaladt az ásvány121

világ kialakulásáig, és ezzel az ember egyszersmind bir­ tokába vette az ásványi világot. Ismételten láthatjuk ebből, hogy ha az ember egészen a fizikai testének megismeréséig száll le önmagába, olyan ponthoz ér, ahol kilép önmagából. Mi következik ebből? Asztráltestünk révén az állatvilággal vagyunk rokonság­ ban, étertestünk révén a növényvilággal, és fizikai testünk révén az ásványvilággal. N e m csoda, hogy ha fizikai testünkig szállunk alá, akkor az ásványi birodalom határánál a külvilággal találkozunk. Önmagunkba eresz­ kedünk alá, és csodálatosképpen annál a pontnál, ahol ki­ jutunk önmagunkból, az ásványi birodalomba érkezünk. N e m abba az ásványi birodalomba, amely most vesz körül b e n n ü n k e t , h a n e m abba, amelyben keletkezésének pil­ lanatában volt, a lemúriai korban. Meg kell különböztet­ nünk jelenlegi földi korszakunkat, amely a nagy atlantiszi katasztrófáig vezethető vissza, és az azt megelőző lemúri­ ai korszakot. Az atlantiszi katasztrófa előtt a Föld arcula­ ta egészen más volt, mint ma. A mai Európa, Afrika és Amerika között egy nagy kontinensen éltünk, ez volt az atlantiszi kontinens. A még korábbi földi korszakban a Föld arculata megint más volt. Itt az emberek, azaz mi m a g u n k , korábbi inkarnációinkban olyan kontinensen éltünk, amelyet, mai F ö l d ü n k e t tekintetbe véve Auszt­ rália, Afrika és Ázsia között kell keresnünk. Ez volt az ősi Lemúria, amit a mai természettudomány is ismer. Akko­ riban élte át az ember az első inkarnációját, és ekkor jött létre az ásványi birodalom. Ez volt az az időszak is, amely­ ben a Hold - amit ma az égen látunk - kivált a Földből. Korábban a Hold együtt volt a Földdel. Ezt csak melléke­ sen jegyzem meg, részletesebben a következő napokban fogunk beszélni erről. Ebből láthatjuk, hogy ha önmagunkba leszállunk, ha valóban megismerjük magunkat és a vezető segítségével, igazi misztikus átéléssel elmélyedünk ö n m a g u n k b a n , akkor ki is j u t u n k önmagunkból. Utunk kivezet bennün­ ket emberi mivoltunkból az ásványi Földhöz, amelyből földi anyagainkat, fizikai szubsztanciánkat merítettük. 122

Ez az egyik út, amelyet vázolni akartam, olyan út, ame­ lyen járni lehetett, és sokan jártak is rajta a régi Izisz- és Ozírisz-misztériumokban. Csak vezető segítségével lehetett megtenni a legszigorúbb alávetettségben. Aki én­ jét nem vetette alá a vezető akaratának, az nem j á r h a t t a végig, mert úgy merült volna alá önmagában, hogy saját belső világának legrosszabb oldalát ismerte volna meg. Azt ismerte volna meg, amit önző énje hozott létre ön­ magán. A következő napokban a másik utat fogjuk megis­ merni, az északi misztériumok útját. Itt az embert n e m önmagába vezették, h a n e m kifelé az égi világba. És mi­ után megismertük ezt a két utat, amelyek ma már n e m járhatók az emberi természet fejlődése miatt, mert az meg akar szabadulni a teljes alávetettségtől, meg fogunk is­ merkedni a mai emberiség számára j á r h a t ó helyes úttal, az úgynevezett rózsakeresztes úttal. Megemlítem még, hogy bizonyos újabb misztikusok igyekeztek segíteni magukon, minthogy nem volt gurujuk, akinek így alávetették volna magukat. Ismertek egy másik utat, és érdekes megfigyelni, hogyan világosodott meg számukra az a titok, amit e l m o n d t a m . Nézzük p é l d á u l Eckhart mestert, a középkori misztikust, akinek a régi ízisz- és Ozírisz-misztériumok é r t e l m é b e n n e m volt vezetője, hanem úgyszólván saját erejéből szállt le belső világába. Nagyon veszélyessé vált volna számára, ha bi­ zonyos ponton túl tovább halad a saját módszere szerinti belső elmélyedéssel. Aligha óvhatta volna meg magát, hogy egy bizonyos p o n t o n túl ne jelenjen meg saját én­ jének követelése. Mert ennek a bensőbe való lemerülésnek éppen az a veszélye, hogy az én érvényt akar szerezni a maga önzésének. Természetesen hosszasan lehet beszél­ ni arról, hogy aki alámerül belső világába, és elmélyed ön­ magában, az ott megtalálja az isteni embert. De akik így beszélnek, szokás szerint nem jutnak túl messzire. Ha túl messzire j u t n á n a k , azt is tapasztalnák, hogy m a g u k r a hagyatva önző énjük r e t t e n e t e s m ó d o n érvényesülne. Ilyen misztikusoknál előfordulhat, hogy míg a külső, min­ dennapi életben tűrhető, becsületes emberek, abban a pil123

lanatban azonban, amikor belső világukba alámerülnek, tehát elhagyják azt, ami kívülről hat rájuk, akkor ez a bel­ ső e m b e r jut érvényre. Míg azelőtt neveltetésük folytán csak igazat m o n d t a k , megtörténhet, hogy most, miután ö n z ő énjük érvényesül, elkezdenek hazudozni, n e m lesznek többé őszinték, sokkal önzőbbek lesznek, mint a többi ember. Lehet szerezni ilyen tapasztalatokat azoknál a misztikusoknál, akik rosszul haladnak, de szívesen beszélnek arról, hogy az önmagunkba való lemerüléssel meg lehet találni a m a g a s a b b r e n d ű e m b e r t . Általában nem a magasabbrendű ember található meg náluk, hanem a szokásosnál is rosszabb. Az önző én ilyenfajta érvényre jutásától óvakodni kell. Az egyiptomi misztériumokban ettől óvta meg a beavatandót a vezetést magára vállaló Hermész-pap, hogy ne a saját énjét kövesse. Eckhart mesternek nem volt ilyen vezetője. Tauler követte azt, egy bizonyos pontig, de Eckhartnak nem volt tanítója. Mivel védekezett az önző én érvényesülése ellen? A maga egészséges természetével, éppúgy, ahogy a középkor majdnem mindegyik keresz­ tény misztikusa, akiknek nem volt gurujuk. Azzal véde­ kezett, hogy teljesen á t h a t o t t a magát azzal az érzéssel, hogy „most m á r n e m vagy többé önmagad, most valaki mássá váltál, most már nem te beszélsz, érzel és akarsz, h a n e m engedd, hogy teljesen betöltsön téged Krisztus". Pál szavait váltotta valóra: „Nem én, hanem a Krisztus én­ b e n n e m " . Végigélte ezt az átváltozást, úgyszólván „éntelenítette" önmagát. Feladta énjét, hagyta, hogy egy másik én hassa át. A középkor keresztény misztikusainak szép kifejezése a „ l e n n i " igével ellentétben a „léttelenülés". Ahogy egy önző én „lesz", a misztikus a „nemlétet" ke­ reste, azaz teljesen feladta saját énjét, és hagyta, hogy egy másik én hassa át. Ez volt az eszköz az önző én követelődzésével szemben, amelyet az olyan misztikusok al­ kalmaztak, mint Eckhart mester, vagy az olyanok, mint az úgynevezett „Theologia Teutsch" írója. N e m önmagukat akarták kifejezésre juttatni, hanem a magasabbrendű em­ bert, egy olyan embert, aki belsőleg áthatja, és inspirálni 124

tudja a jelenlegi embert. Ezért ismételten hangsúlyozták, hogy énjüket teljesen át akarják adni annak, ami belsőleg élteti őket. Látjuk tehát, hogy új idők közelednek. A középkori keresztény misztikusok mintegy előre vetítet­ ték a modern ember korát, amelyben a külső guru helyét a belső guru, Krisztus foglalja el. Holnap megmutatjuk, mit kell tennie a mai szellemi életben álló embernek, hogy a mai szellemi és lelki beállí­ tottságának megfelelően megtalálja a maga útját a szelle­ mi világokba. Az északi misztériumok megbeszélése után megismerkedünk a makrokozmosszal, amelybe az e m b e r elalváskor lép be. Az elalvásból indulunk majd ki, és meg fogjuk látni, milyen makrokozmikus szférákat él át az em­ ber. Ezt követően szólunk majd a magasabb világokba vezető megismerési út újabb módszereiről.

125

HATODIK ELŐADÁS Tegnapi fejtegetésünk végén az e m b e r tulajdonkép­ peni mélyebb misztikus útjával kapcsolatos fő veszélyre m u t a t t u n k rá, ha azon valaki a régi korokban vezető nélkül járt. Ekkor még nem léteztek a beavatásnak mai módszerei, amelyekről később fogunk beszélni. Hogy még p o n t o s a b b a n utaljak a nehézségek súlyára, a követ­ kezőket említem meg. Láttuk, hogy ezek a nehézségek főként abból adódnak, hogy a saját belső világába merülő embert csaknem teljesen kitölti egoista, önző énje. Ez az én olyan intenzitással ébred fel, hogy minden észleletet, mindent, amit meg akar ismerni, ennek az é n n e k akar alárendelni, és m i n d e n t csak olyan színben akar látni, amilyennek az egoista lélek felerősödött fénye mutatja. Ezért kellett a régi beavatásban az én-érzés, az én-tudat erejét egészen letompítani, és az ént úgyszólván aláren­ delni a szellemi vezetőnek - ahogy ezt tegnap ismertettük. Az én letompítását úgy hajtották végre, hogy a szellemi vezetőből fakadó e r ő a b e a v a t a n d ó é n - t u d a t á t a har­ m a d á r a c s ö k k e n t e t t e . Ez m á r igen sok, ha t e k i n t e t b e vesszük, hogy t u d a t u n k az egészen mély alvás alatt csökken nagyjából a harmadára. A régi egyiptomi misz­ tériumokban ezt még tovább csökkentették, úgy hogy ez a harmad tovább csökkent a negyedére, tehát a szokásos tu­ dat tizenketted részére. így az ember valóban a halálhoz hasonló állapotba került. A külső szemlélet számára ténylegesen olyan volt, mintha meghalt volna. Szeretnék azonban rámutatni, hogy a tudatnak ez a ti­ zenegy t i z e n k e t t e d e n e m t ű n t el mintegy a s e m m i b e . Egyáltalán nem ez történt. Ellenkezőleg, az ember szelle­ mi észleléssel ekkor láthatta csak igazán, hogy az emberi egoizmus mennyire intenzív, mert a én-tudat m i n d e n egyes tizenketted részével az egoizmus egy erőteljes része lépett ki. És bármennyire különösen hangzik is, mégis így volt: az emberből kiáramló egoizmus megfékezéséhez ti127

zenkét segítőre volt szükség, hogy szellemileg tartsák a beavatandót, amikor énjét letompították. Ez az ókori ma­ gasabb fokú beavatás egyik titka. Itt csak meg akartam említeni, hogy tudjuk, mit találunk, ha bensőnkbe szál­ lunk le. Ha az ember minden további nélkül magára lenne hagyva, amikor bensejébe alámerül, ténylegesen olyan tu­ lajdonságai t á m a d n á n a k , amelyek tizenkétszer rosszab­ bak lennének, mint a mindennapi életben. Ezeket a tulaj­ donságokat, amelyeket általában a konvenciók, a szoká­ sok és szabályok eltakarnak, a régi egyiptomi beavatásban a Hermész-pap segítői tartották féken. Ahogy mondtam, ez csak egy mellékes megjegyzés, hogy megerősítsem, amit tegnap befejezésül említettem. Ma arra törekszünk, hogy a másik utat mutassuk meg, amelyen azok jártak, akik n e m belső világukba szálltak alá, n e m a b e n s ő b e való bepillantást élték át feléb­ redéskor, h a n e m az elalvás pillanatát, és tudatosan tekin­ tettek bele abba, aminek az ember alváskor adja át magát. A korábbi e l ő a d á s o k b a n láttuk, hogy az e m b e r ekkor mintegy kiárad a makrokozmoszba, míg nappali éber tu­ datában saját lényébe, a mikrokozmoszba merül. Azt is említettük, hogy ha az én kiáradna a nagyvilágba, a m a k r o k o z m o s z b a , ez az e m b e r számára olyan vakító, olyan lenyűgöző volna, hogy bölcs gondoskodásnak kell tekintenünk, hogy az elalvás pillanatában elveszítjük tu­ datunkat, mert ha megmaradna, a makrokozmosz elvakí­ tana bennünket. Amit az ember átélhet, amikor bizonyos fokig tudatosan beletágul a makrokozmoszba, azt az ex­ tázis állapotának neveztük. Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy az extázis olyan, m i n t h a az e m b e r felszívódna, mintha valamely folyadék egy cseppje elvegyülne egy nagy víztömegben. Az extázisban az e m b e r olyan állapotba kerül, amit úgy lehetne nevezni, hogy kívül van önmagán, mintegy kikerül saját lényéből. Az extázis így egyáltalán n e m n e v e z h e t ő olyasminek, ami kívánatos az e m b e r számára, m e r t a m a k r o k o z m o s z b a való ilyenfajta be­ jutáskor az ember elveszíti önmagát, énje nem uralkodik többé rajta. 128

Mégis volt a régi időkben, különösen az e u r ó p a i vidékeken olyan állapot, ami összehasonlítható az extázissal. Ilyen állapotba hozták azokat, akiket a m a k r o ­ kozmosz titkaiba akartak beavatni. Ma ez már megszűnt, de a régi időkben, E u r ó p a északi területein, de a mi t e r ü l e t ü n k ö n is, teljesen megfelelt az ott élők fejlő­ désének, hogy egyfajta extázisban vezessék ki őket a nagyvilágba. Ezáltal azonban annak is kitették őket, hogy elveszítsék énjüket. Az akkori emberek számára ez az ál­ lapot nem volt annyira veszélyes, mert bizonyos egész­ séges elemi erővel rendelkeztek, eredeti lelki erőik még nem voltak úgy legyengítve a magas fokú intelleklualitással, mint a mai embernél. Mindabban a felfokozott érzés­ ben, amit a tavasz reménysége, a nyár ujjongása, az ősz mélabúja és a tél halálfélelme jelentett számukra, meg­ őriztek valamit énjükből. De gondoskodni kellett azokról, akik beavatottakká, a mai emberiség tanítóivá készültek válni, hogy a makrokozmoszba való bevezetésük még más módon is megtörténjen. Ennek lényegét megérthetjük, ha elképzeljük, hogy a m a k r o k o z m o s z b a való kiáramlás lényege az én elvesztése volt. Az én egyre gyengébb lett, és az ember végül olyan állapotba került, hogy elvesztette emberi mivoltát. Minek kellett történnie, hogy az ember ne veszítse el önmagát? Kívülről kellett megkapnia azt az erőt, amelyet én-erőnek nevezünk. Azt az erőt, amely gyengébb volt saját erejénél, az én-erőt, kívülről kellett megadni neki. Ez úgy történt, hogy az északi misztériumok folyamán a beavatandó! mindig segítők támogatták, akik a szellemi vezetőnek is segítettek. A szellemi vezetőnek jelen kellett lennie, de a segítőknek is, akik t á m o g a t t á k a szellemi vezetőt. Ezeket a segítőket a következő módon képezték ki. Egyes e m b e r e k e t különleges módon neveltek és készítettek elő, úgy. hogy az egyik például azokat a belső élményeket és érzéseket élte át rendkívül intenzíven, amelyeket az élhet át, aki a tavasz sarjadó természetének adta át magát. Korábban azt mondtuk, hogy a beavatandó ezt nem tudta kellő mértékben átélni. Ezért olyan em129

berekét neveltek, akik minden lelki erejüket úgy állították az északi misztériumok szolgálatába, hogy lemondtak minden olyan érzésről, amit a nyár, az ősz és a tél vált ki az emberből, és minden lelki erejüket arra fordították, hogy a tavaszi sarjadást éljék át. Másokat arra ösztö­ nöztek, hogy a nyár teljes életét éljék át, illetve az ősz mélabúját vagy a tel halálfélelmét. Különböző emberekre osztották szét azt, amit az év folyamán egy ember átélhet, így olyan emberek álltak rendelkezésükre, akik énjüket egyoldalúan, a legkülönbözőbb módon erősítették meg. Ezt azáltal érték el, hogy az én-erőben egyoldalúan fölös­ leg jött létre. Most bizonyos szabályok szerint úgy hozták őket a beavatandóval kapcsolatba, hogy én-erejük fe­ leslegét neki adták, beleárasztották. A beavatandó úgy élte át az évi körforgást, hogy a makrokozmosz bizonyos m a g a s a b b fokú megismeréséhez vezették, míg énjébe b e l e á r a m l o t t a beavató pap és segítőinek en-ereje. Lelkébe befogadta azt, amit a többiek adhattak neki. Ha az e m b e r meg akar érteni egy ilyen folyamatot, mindenekelőtt fogalmat kell alkotnia arról, hogy milyen odaadással és áldozatosan dolgoztak a régi misztériumok­ ban. A mai külsőséges világban nem nagyon találunk ilyen odaadást, ilyen áldozatosságot. Régebben akadtak olyan emberek, akik önként, egyoldalúan fejlesztették énjüket, hogy a n n a k erejét a b c a v a t a n d ó n a k átadhassák, hogy aztán ők is megtudhassák, mit élt át, amikor az extázishoz felemelkedett. Ez azonban már nem is extázis volt, mert idegen é n - e r ő k e t kapott, h a n e m t u d a t o s felemelkedés volt a makrokozmoszba. Tizenkét segítőre volt szükség, h á r o m tavasz-, három nyár-, három ősz- és három tél-em­ berre, akik különböző módon kialakított én-erőiket a beavatandóhoz juttatták, aki így fel tudott emelkedni a maga­ sabb világokba, és aztán tapasztalatai alapján beszámolt arról, mit látott ezekben a világokban. Egy ilyen tizenkét fős kollégium dolgozott együtt a maga erejével a régi misztériumokban, hogy lehetővé tegye a beavatandó útját a m a k r o k o z m o s z b a . E n n e k emléke még fennmaradt egyes ma már természetesen dekadenciában lévő társasá130

goknál, amelyeknél egy tizenkét tagú közösség egyes tag­ jai meghatározott funkciókkal rendelkeztek. Ez azonban csak egy utolsó és ráadásul félreértett emlékezés volt ar­ ra, ami a régi északi misztériumok beavatásánál történt. Ha tehát az ember mesterségesen fenntartott én-erő­ vel így élte bele magát a makrokozmoszba. akkor tény­ legesen a magasabb világokba emelkedett. Az első világ, amelyen át kellett haladnia, az volt, amely akkor mu­ tatkozna meg az embernek, ha elalváskor nem vesztené el tudatai. Hogy ezt pontosabban megértsük, vegyük szem­ ügyre az elalvás pillanatát, ahogy az előbb a felébredést néztük meg. Az elalvás valóban a makrokozmoszba való felemelkedés. A normális mindennapi életben létrejöhet­ nek szokatlan körülmények, amelyekben némi tudomást szerezhetünk az elalvás folyamatáról. Ez nagyjából a következő módon jelenik meg: az e m b e r egyfajta bol­ dogságot érez. amelyet pontosan meg tud különböztetni nappali tudatától. Egyfajta könnyűvé válást, felemel­ kedést érez. mintha túlnőne önmagán. Ez a pillanat aztán összekapcsolódik az emberi jellem személyes hibáira és gyengeségeire való kínzó emlékezéssel. Ez a hibákra való fájdalmas emlékezés csupán legyengített visszfénye annak az érzésnek, ami a küszöb kis őre melletti elhaladáskor tölti el az embert lelkének csekélysége és tökéletlensége láttán a makrokozmosz hatalmas tényeihez és lényeihez viszonyítva. Ezt bizonyos megrezzenés követi, ami tulaj­ donképpen a belső ember kilépése a makrokozmoszba. Ezek ritka élmények, de vannak, akiknél többé-kevésbé tudatosak lehetnek az elalvás pillanatában. A szokásos normális tudatú e m b e r azonban elveszti ezt a t u d a t o t , amikor elalszik. A nappal minden benyomása - színek, fények, hangok - eltűnik a tudatból, és az embert sűrű sötétség veszi körül a szokásos nappali benyomások helyett. Ha az ember ekkor meg tudná tartani a tudatát ahogy az erre előkészült beavatott képes rá -. akkor a benyomások eltűnésének pillanatában nem a semmit lát­ ná, nem sűrű sötétség venné körül, hanem azt érzékelné, amit a szellemtudományban elemi világnak nevezünk. 131

Elsősorban tehát az elemi világ az, amely elrejtőzik az alvó e m b e r elől. Ahogyan felébredéskor bensőnk elrej­ tőzik előlünk, úgy, hogy a külvilág benyomásai térítenek cl b e n n ü n k e t , úgy rejtőzik el elalváskor a legközelebbi világ, amelyhez tartozunk, a makrokozmosz első foka, az elemi világ. Ide tanulunk meg bepillantani, amikor az is­ m e r t e t e t t m ó d o n valóban felemelkedünk a makrokoz­ moszba. Az elemi világ annak tudatára ébreszti az embert, hogy mindaz, ami környezetünkben van, ami érzéki be­ nyomásokként tárul elénk, az tulajdonképpen a szelle­ miség e r e d m é n y e , annak megnyilvánulása: szellemiség rejtőzik a érzéki szemlélet mögött. Ha az e m b e r beavatandóként szemléli ezt a világot - tehát nem alszik bele az öntudatlanságba -. akkor már nem kételkedik abban, hogy az érzéki világ mögött szellemi lények és tények áll­ nak. Amíg az ember csak az érzéki világot látja, csupán álmodik arról, hogy amögött mindenféle absztrakt érzéki dolog lehel, atomok örvénylése és hasonlók. Aki behatol az elemi világba, a n n a k számára nem lehet szó többé ilyesmiről, a szokásos m ó d o n é r z é k e l h e t ő anyagi ato­ mokról. Tudja, hogy nem az rejlik a színek és a hangok mögött, amit a materializmus anyagnak tekint, hanem szellemiség. M i n d a z o n á l t a l az elemi világ első fokán, ahová belépünk, ez a szellemiség nem mutatkozik meg saját szellemi alakjában, úgy hogy szellemi benyomások helyett más benyomások jelennek meg. Ez még nem az, amit igazi szellemi világnak lehetne nevezni, hanem olyas­ mi, ami a szellemi lények és tények egyfajta új fátyolának mondható. Erre az elemi világra a régi korok óta alkalmazhatók azok a megjelölések, amelyeket kiválasztottak. Amit itt lá­ tunk, azt a következő szavakkal jelölhetjük: szilárd, folyékony, levegő illetve gáznemű és hő, vagy egyszerűen: föld, víz, levegő, tűz. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ezeket a szavakat az érzéki világból vesszük, az érzéki világra vonatkoznak. Nyelvünk ugyanis teljesen az érzéki világot fejezi ki. Ha valamilyen szót használunk, ez az érzéki világban ezt vagy azt jelenti. Ha tehát a szellemtu132

dományos k u t a t ó a m a g a s a b b világokat akarja leírni, azokat a szavakat kell használnia, amelyeket a minden­ napi nyelvből vesz, ezért a szellemi területre csak hasonlatszerűen alkalmazhatók. Csak olyan szavak kivá­ lasztására t ö r e k e d h e t , amelyek lassanként hívják elő azokat a képzeteket, amelyek a szellemi látásban érzékel­ h e t ő dolgokra v o n a t k o z t a t h a t ó k . Az elemi világok leí­ rásánál nem szabad lehatárolt fogalmakat használnunk, hanem olyanokat, amelyek a dolgok egész soránál meg­ lévő közös tulajdonságokra vonatkoznak. Különben nem járunk el helyesen. A m i n d e n n a p i életben vannak bi­ zonyos dolgok, amelyeket szilárdnak nevezünk, vannak, amiket folyékonynak, megint mások, amelyeket lég- vagy g á z n e m ű n c k . Ismerjük azt is, amit akkor érzékelünk, amikor a dolog felszínét érintjük, vagy a levegő fuval­ latában érezzük: a hőt. A m i k o r a m i n d e n n a p i életben érzékeljük a dolgokat körülöttünk, azok ilyen állapotban mutatkoznak: szilárd, folyékony, levegő vagy gázszerű, il­ letve hő-állapotban. Egy test mindegyik állapoton át­ mehet. A víz például lehet szilárd, amikor megfagy, lehet folyékony, ha a jég felolvad, lehet gázszerű, ha gőzölög. Emellett mindegyik állapotot áthathatja az. amit hőnek nevezünk. Alapjában véve így van ez. a külső érzéki világ­ ban minden dolognál. Az elemi világban nem találunk olyan tárgyakat, ame­ lyekkel az érzéki világban találkozunk, de ténylegesen megtaláljuk azt, ami az érzéki világban csupán tulajdon­ ság. Olyasmit érzékelünk, amit nem t u d u n k meg­ közelíteni. Ezt valahogy így írhatjuk le: a szilárd olyas­ valami - legyen az lény vagy tárgy -, amibe n e m tudok be­ hatolni, csak azáltal szemlélhetem, ha körüljárom, van külseje és belseje. Az elemi világban az ilyesmit nevezzük ,.föld"-nck. Vannak aztán olyan dolgok és lények, ame­ lyekre a ..folyékony" szót alkalmazhatjuk. Ezeken az ele­ mi világban bizonyos fokig keresztül lehet látni. Behatol­ hatunk a belsejükbe, olyan érzést keltenek, mint amikor a fizikai világban vízbe mártjuk a kezünket. Le t u d u n k merülni a belsejükbe, míg amit ,.Föld : '-nek nevezünk, 133

olyan, hogy valami kemény dologba ütközünk bele. Ezt jelöljük tehát az elemi világban „víz" szóval. Amikor a szellemtudományos könyvekben „föld"-ről vagy „víz"-ről beszélnek, ez tehát nem fizikai dolog. A fizikai víz csak külső hasonlat annak megjelölésére, amit látunk, amikor a fejlődésnek ezt a fokát elértük. Az elemi világban a víz olyasvalami, ami ömlik, amin át lehet hatolni, természete­ sen nem fizikai értelemben, hanem a beavatás magasabb értelmében, a szellemi érzékelő képesség értelmében. Van aztán olyasmi, amit azzal lehet összehasonlítani, amit a fizikai világban gáz-, vagy légnemű dolognak nevezünk, ez az elemi világban „levegő", és van olyasmi is, aminek ..tűz" vagy „ h ő " nevet adunk. Tisztában kell lennünk vele. hogy amit az elemi világban tűznek nevezünk, annak a fizikai világban lévő .,tűz" csak hason­ mása. Az elemi világban lévő tűz könnyebben leírható, mint a másik h á r o m állapot, mert c h á r o m állapotot valóban csak azáltal tudjuk leírni, hogy azt mondjuk: víz, levegő, hő csupán hasonlat. Az elemi tűz azért írható le könnyebben, mert rokon azzal, amit az ember belső lelki melegként ismer, azzal a sajátos melegséggel, amelyet akkor észlelünk, amikor olyan emberekkel vagyunk együtt, akiket szeretünk. Ami ilyenkor árad szét a lélek­ ben, ami beleárad, ha emelkedettebb állapotban vagyunk, azt természetesen meg kell különböztetnünk attól a min­ dennapi fizikai tűztől, ami megégeti az ujjúnkat, ha hoz­ záérünk. A mindennapi életben is érzi az ember, hogy a fizikai tűz bizonyos módon hasonló a lelki tűzhöz. Ezt a lelki tüzet, ami megragad b e n n ü n k e t , felgyújtja lelke­ sedésünket, jobban ismerjük, mint a másik három állapo­ tot. Ha valami köztes dolgot képzelünk el az ujjúnkat megégető külső tűz és a lelki tűz között, akkor körülbelül fogalmunk lehet arról, amit elemi tűznek nevezünk. Ha a b e a v a t a n d ó felemelkedik az elemi világba, valóban úgy érzi, mintha egyes helyekről olyasmi áramlana hozzá, ami tűzzel hatja át, más helyeken viszont kevésbé érzi ezt. Ilyenkor úgy érzi, mintha benne lenne a meleget adó lény­ ben, egyesülne vele, ezért érzi annak tüzét. 134

Láthatjuk tehát, hogy az ember egy magasabb világba lép, amelyben olyan benyomásokat kap, amilyeneket ko­ rábban az érzéki világban nem ismert. Ez az elemi világ, amelynek kapuja bezárul, amikor az ember mindennapi tudatával elalszik. E n n e k így kell lennie, mert ahogy lát­ tuk, az ember egészen kiárad ebbe az elemi világba, min­ denben benne van. Azáltal azonban, hogy kiárad ebbe a világba, saját lényét viszi bele. Elveszti énjét, beleömlik ebbe a világba. Ami nem az én, vagyis asztrális tulajdon­ ságait, vágyait, szenvedélyeit, igazságérzékét és hazugság­ ra való hajlamát, valamennyi tulajdonságát beleviszi ebbe a világba, énjét azonban elveszti. Viszont éppen az én az, ami a m i n d e n n a p i életben féken tartja, ami asztrális lényébe rendet és harmóniát visz bele. Amikor az ember énjét elveszti, rendetlenség jön létre, minden lehetséges ösztön, vágy és szenvedély, ami még a lélekben van, érvényre jut. és benyomul azokba a lényekbe, akiket itt talál az elemi világban. Az ember nemcsak önmagát hatja át mindazzal, amit kívül átél, h a n e m ténylegesen beleviszi az elemi világba azt, ami lelkében van. Ez valóságos folyamat. Nem úgy van, hogy mindezt az ember csupán elképzeli, hanem, ha például rossz tulajdonsága van. ezt valóban átadja az elemi világ valamely lényének, ami aztán belekerül ebbe a lénybe. Ha tehát az embernek van egy bizonyos rossz tulajdonsága, ezt az elemi világ egy olyan lénye vonzza magához, amely vonzódik ehhez a tu­ lajdonsághoz. Az én elvesztésével az e m b e r tehát a makrokozmoszba behatolva egész asztrális lényét odavet­ né olyan lényeknek, akik az elemi világban, mint rossz lények élnek. Ennek az lenne a következménye, hogy mi­ vel összekerül ezekkel a lényekkel, de gyengébb náluk énjét ugyanis elvesztette, és ezeknek a lényeknek erős én­ jük van -, táplálékot ad nekik, és ezért ők negatív értelem­ ben jutalmazzák meg. Asztrális lényéből táplálékot ad nekik, és ők ezt saját tulajdonságaikkal viszonozzák, és ez azt jelenti, hogy amikor felébred, énje m e g e r ő s ö d ö t t rossz, gonosz hajlamokkal tér vissza.

135

Látjuk, milyen bölcs elrendezés, hogy az ember elveszti t u d a t á t az elemi világba való belépéskor, hogy nem énjével éli át ezt a világot, hanem a normális elal­ váskor megóvják ettől. Ezért készítették elő gondosan azt, akit a régi beavatás során bevezettek az elemi világba, azáltal, hogy előbb a segítők e r ő k h ö z j u t t a t t á k . Ez az előkészítés úgy történt, hogy az illetőnek először komoly próbákat kellett kiállnia, ezáltal vált képessé arra. hogy morális erőkkel leküzdje a nehézségeket. Erre nagy súlyt helyeztek. Ahogy a kezdő misztikusnál is súlyt helyeztek az alázat tulajdonságának a kifejlesztésére, ugyanig}' an­ nál is, aki a m a k r o k o z m o s z b a akart belépni, bizonyos súlyt helyeztek arra. hogy erőket kapjon saját maga legyő­ zéséhez. Ezért mielőtt valakit ilyen misztérium-beavatás­ ra bocsátottak, feladatok elé állították, már a fizikai síkon az élet minden lehetséges kellemetlenségével meg kellett birkóznia. Különböző veszedelmeknek tették ki. amelyek leküzdésével akarata megerősödött. Erős lélekkel kellett mindezt legyőznie, ezáltal készült elő arra. hogy ha ezekkel a lényekkel találkozik, elég erővel rendelkezzen, hogy átvészelje a t á m a d á s o k a t , hogy azokat visszaver­ hesse, és ne veszítse cl magát bennük. Félelenmélküliségre és önuralomra nevelték. Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy e misztéri­ umok jellemzésétől senkinek sem kell megriadnia, mert ezeket a dolgokat ma már nem alkalmazzák, nem szük­ ségesek, mert más utak lehetségesek. De a modern bea­ vatás hordereje! is jobban megértjük, ha látjuk, hogyan történt ez korábban, amikor sok embert vezettek be a makrokozmoszba, hogy azt ilyen értelemben átélje. Ha azután az illető hosszabb időn át tartó élményei alapján meg tudta érteni, hogy mindaz, amit a külső érzé­ ki világban észlel, a föld, a víz a levegő és a tűz szellemi lények megnyilatkozása, akik mögöttük állnak, amikor megtanulta, hogy ezeket megkülönböztesse és eligazod­ jon az elemi világban, akkor egy fokkal tovább lehetett ól vezetni, hogy megismerkedjen azokkal a lényekkel is, akik az elemi világ mögött rejtőznek. Ekkor vezették be a bca136

vatandót a tulajdonképpeni szellemi világba, amely az ele­ mi világ mögött van. Az e m b e r akkor válik éretté, hogy ebbe a világba belépjen, ha már az elemi világban eltöltött egy bizonyos időt, és azt úgy megismerte, hogy szert tett a megkülönböztetés képességére. Ekkor átélte - ezt a bea­ vatottak élményei és közlése alapján mondjuk el - hogy ténylegesen bizonyos lények vannak jelen a mi érzéki vilá­ gunk, és az elementáris világ mögött. De ezek a lények, akikbe itt beleéljük magunkat, egyáltalán nem hasonlí­ tanak hozzánk, emberekhez. Míg az e m b e r e k a Földön szociális rendben és bizonyos társadalmi viszonyok között élnek, tökéletesen vagy tökéletlenül, addig a beavatandó olyan szellemi lények világába éli bele magát, akiknek magától értetődően nincs külső testük, hanem szellemiek, és akiknek egymás közti viszonyában rend és harmónia uralkodik. A b e a v a t a n d ó n a k megmutatják, hogy ezt a rendet és harmóniát csak úgy értheti meg. ha e lények cse­ lekedeteiben a csillagvilág kifejeződését, nevezetesen n a p r e n d s z e r ü n k bolygóinak mozgását látja. Ahogy a bolygók a Naphoz viszonyítva állnak, és ahogy egymáshoz viszonyítva mozognak, ebben a fejeződik ki. amit ezek a szellemi lények tesznek. Az előző fejtegetésben elmondtuk, hogy naprendsze­ rünk világát úgy is t e k i n t h e t n é n k , mint egy h a t a l m a s világórát. Ahogy cg)' óránál a mutatók állásából követ­ keztethetünk arra. hogy mi történik a külső világban, mert erre utalnak a mulatók, így következtethetünk a csillagok egymáshoz való viszonyából is arra. ami mögöttük van. Aki megnéz egy órát. és megmondja, hogy ennyi meg ennyi az idő, azt természetesen nem érdekli a mutatók ál­ lása, hanem az. hogy ez mire utal, például, hogy a napnak ebben az órájában Bécsben mi történik, vagy itt van-e az ideje annak, hogy valaki a munkáját megkezdje. Az óra­ mutatók állása tehát kifejez valamit, ami mögöttük van. A naprendszer is, ez a hatalmas világóra, a mögötte álló szellemi folyamatok és szellemi lények kifejeződése. A beavatandó megismerkedik a szellemi lényekkel és cse­ lekedeteikkel. A reális szellemi világot, ami érzéki vilá137

gunk mögött áll, úgy tudjuk a legjobban megérteni, ha a naprendszerünkből vett nevekkel írjuk le, mert ez a szelle­ mi világ külső megjelenési formája. Az elemi világra vonatkozó hasonlatokat a földi világból merítjük, a földi dolgokból, amelyek körülvesznek bennünket: levegő, víz, és így tovább. A szellemi világra vonatkozóan azonban más hasonlatokat kell keresnünk, ezeket a csillagvilágból hozzuk le. Láthatják tehát, hogy az óra-hasonlat mélyebb értelemben sem ostobaság. Ahogy a fizikai víz csupán hasonlat, annak kifejezése, amit az elemi világban ..víz""-ként jelölünk, a naprendszer is szellemi lények h a t á s á n a k kifejeződése, akiket boly­ góink neveivel és az állatövi csillagképekkel nevezünk meg. Vegyük az állatöv tizenkét csillagképét, és nézzük a hét bolygó járását - a többiről még majd beszélünk -. hogyan áll az egyik a másik mögött, akkor a bolygók mozgásában láthatjuk a szellemi lények cselekedeteit, és az állatöv tizenkét csillagképében magukat a szellemi lényeket. Ahogy a naprendszerben megkülönböztetjük a mozgó bolygókat, és a mögöttük álló, nyugalomban lévő csillagképeket, úgy elképzelhetjük a szellemi lények világát és azok cselekedeteit is, mint a lények tizenkét cso­ portját, akiknek cselekedetei a bolygók mozgásában fe­ j e z ő d n e k ki. Ezt a z o n b a n n e m szabad külsődlegesen szemlélni. Amikor az állatöv konstellációit írjuk le, nem szabad, hogy a csillagképekben csak magukat a szellemi lényeket lássuk, ekkor még a külsőségnél maradnánk. A csillagképek is csak a magasabb világok, és az azokban m ű k ö d ő magasabb lények kifejeződései. Ezeket a lényeket a tizenkettes szám fejezi ki, és cselekedeteiket a hetes szám. De a tizenkét állatövi csillagkép neve nem elég, hogy kifejezze a mögöttük álló szellemi lényeket. Ezeket a lényeket, akiknek neve a különböző helyek és korok szerint változott, a keresztény ezoterika szeráfoknak, keruboknak és trónoknak nevezi, valamint a további hatalmakat küriotészeknek, dümaniszoknak és exuziáknak. Ez eddig hat, de vannak még a személyiség szellemei, az archék, aztán az arkangyalok és az angyalok. A tizedik 138

az ember a maga jelenlegi fejlődési fokán. Az e m b e r azonban tovább fog fejlődni, további fokokat fog elérni, amelyeket más lények már elértek. Ezeket is ide kell szá­ molnunk, így a lények tizenkét fokát kapjuk meg. Ha a szellemi világot le akarnánk írni. akkor a világ létrejöttét e tizenkétféle lény együttműködésének kellene tulajdonítanunk. Ha le a k a r n á n k írni tetteiket, akkor ezeknek ki kellene fejeznie az állatövi csillagképek térbe­ li viszonyát és a bolygók mozgását, mert a bolygók pályá­ ja jelenti ezeknek a szellemi lényeknek a cselekedeteit. Ezek a lények az időben működnek együtt. Tegyük fel, hogy az akarat szellemei, vagyis a trónok együttműködnek a személyiség szellemeivel, akkor létrejön az, amit Szaturnusznak nevezünk. Más lények együttműködése létrehoz­ za a Napot, megint másoké a régi Holdat. Ezáltal fejezzük ki ezeknek a lényeknek a cselekedeteit. Ha le akarjuk írni azt, ami a makrokozmoszban történik, akkor először a szellemi világ lényeit kell leírnunk, a h i e r a r c h i á k a t , és aztán cselekedeteiket, amik a bolygók mozgásában fe­ jeződnek ki. Aztán ehhez hozzá kell venni még, hogyan nyilvánul meg ez az elemi világban, amit a fizikai világból vett fogalmakkal fejeztünk ki: tűz, levegő, víz, föld. Ezt is planetáris fejlődésnek nevezzük. Ha fellapozzák ..A szellemtudomány körvonalai" című könyvem ..A világfejlődés és az e m b e r " című fejezetét, ott megtalálhatják ennek az egész folyamatnak a leírását. Itt le vannak i n a azok a lények, akik a térben az állatövi csil­ lagképekben fejeződnek ki, hogyan nyilvánulnak meg cse­ lekedeteik a bolygókhoz kapcsolódóan, és hogyan működ­ nek az elemi világban. Ez a mélyebb oka annak, hogy miért kellett ezt a fejezetet így megírni. Csak nem szabad azt hinni, hogy amikor valaki egy hasonlatot ír le, amikor tehát például az állatövi csillagképekről beszél a hierar­ chiák helyett, akkor ezzel már csinált valamit. Aki valóban le akar írni valamit, annak vissza kell mennie a szellemi lényekig. Mert ha csak az égi tereket és a csillagképeket írjuk le, ez ugyanaz volna, mintha egy órát külsőleg írnánk le. Ha viszont azt írjuk le, ami a szellemi világban végbe-

139

megy, vagyis szellemtudományos módon járunk el, akkor úgy kell leírnunk, ahogy az előbb e l m o n d t a m . Ezzel megkíséreltem, hogy egyfajta vezérfonalat adjak a szelle­ mi világ valódi leírásához, hogyan nyilvánul meg mindez a m a kro k oz m o szb a n. Ezt a m a k r o k o z m o s z b a való felemelkedést még tovább lehet folytatni, mert a makrokozmosz. nem merül ki azzal, amit az előbb elmondtam, fel lehet jutni maga­ sabb világokba is. Csak ezekről a magasabb világokról an­ nál nehezebb fogalmat alkotni, minél magasabbra jut fel az ember. Ezért ha a még magasabb világokról képzetet akarunk alkotni, az szükséges, hogy még más miidon is tegyünk valamit. Ezekről a világokról a következőképpen szerezhetünk benyomást. Ha az embert úgy írjuk le. ahogy megjelenik előttünk, a következeiket mondhatjuk: az em­ ber csak azért jöhetett létre, mert a magasabb világok léteznek. Nos. egy fantaszta materialista azt hiheti, hogy a Kant-Laplace fele ősködből össze lehet kombinálni egy embert. Ebből azonban semmi más nem jöhet létre, csak egy emberi a u t o m a t a . Az e m b e r csak azáltal jöhetett létre, hogy nem a fizikai-érzéki világból, hanem a teljes világból, mindenekelőtt a szellemi világból fejlődött ki. Az ember a szellemi világból született meg. Ha a körülöttünk lévő világokat nézzük, elsősorban a fizikai-érzéki világot látjuk. Ahogy ezt érzékeljük, úgy érzékeljük az e m b e r i fizikai testet is. Ezzel tegnap bi­ zonyos módon megismerkedtünk. Szokásos tudatunkkal, csak kívülről tudjuk érzékelni. A fizikai test tehát ahhoz a világhoz tartozik, amelyet érzékszerveinkkel kívülről ész­ lelünk. Melyik világhoz t a r t o z n a k akkor az ember mé­ lyebben fekvő, l á t h a t a t l a n részei? A magasabb vilá­ gokhoz. Ahogy a fizikai szemmel látható embernél csak az érzéki külsejét látjuk, a külső világnál is csak annak érzé­ ki oldalát vesszük észre, és nem azokat az érzékfeletti vilá­ gokat, amelyekből most kettőt, az elemi világot és a szellemi világot említettük. Az ember azonban a maga belső organizációjával ezekből a világokból jött létre. Nos, mindaz, ami az embert alkotja, beleértve külső testiségét 140

is, csak azáltal jöhetett létre, hogy bizonyos láthatatlan szellemi lények dolgoztak rajta. Az emberi fizikai testen nem csupán az éter- vagy élettest dolgozott. Ha csak az étertcst dolgozott volna rajta, növény lenne, mert ahogy előttünk áll, a növénynek van fizikai és éterteste. Az em­ ber azonban nem növény, mert fizikai és étertcstén kívül asztrálteste is van. Ezzel azonban az állatok is ren­ delkeznek. Ha az ember csak ebből a három részből állna, akkor állat lenne. Minthogy azonban az embernek énje is van, kiemelkedik a h á r o m természeti világ alacsonyabb teremtményei közül, az ásvány-, a növény- és az állat­ világból, és magasabb részeivel dolgozik fizikai testén. Az emberi fizikai test nem lehetne olyan, amilyen, ha ezek a magasabb részek nem dolgoznának rajta. A növény ásvány lenne, ha nem volna éterteste. Az embernek vi­ szont nem lenne idegrendszere, ha nem lenne asztrál­ teste, és nem tudna felegyenesedetten járni, nem lenne gondolkodó agya. ha nem lenne énje. Ha az e m b e r n e k nem lennének a magasabb világokból származó láthatat­ lan részei, nem jelenhetne meg előttünk abban az alak­ ban, ahogy látjuk. A emberi organizáció k ü l ö n b ö z ő részeit a z o n b a n különböző szellemi lények alakították ki. Ha ezt meg akarjuk érteni, legjobban úgy tehetjük, ha emléke­ zetünkbe idézzük G o e t h é n e k egy szép, a mély világböl­ csességből származó mondását: „A szemet a fény hozta létre a fény számára". Van ma egy olyan filozófia, amely Schopenhauerhez és Kanthoz kapcsolódik, ami az egész világot az emberi képzetből akarja megmagyarázni, illetve azt hangsúlyozza, hogy szem nélkül nem érzékelnénk a fényt, szem nélkül sötétség volna körülöttünk. Ebben két­ ségkívül van igazság, de nem az a lényeg, hogy egy dolog igaz, h a n e m az, hogy az életben megjelenő igazságok mindig egyoldalúak, és ha a másik oldalt nem tesszük hoz­ zá, ami teljessé teszi őket, akkor éppen saját igazságunk révén esünk tévedésbe. Mert nem az a legrosszabb, ha az ember téved, ha olyasmit m o n d , ami n e m igaz, mert a világ kiigazít bennünket. De ha egy egyoldalú igazságot 141

abszolútnak tekintünk, és ragaszkodunk hozzá, akkor az igazságból tévedés lesz. Igazság ugyan, de egyoldalú igazság, hogy szem nélkül n e m láthatjuk a fényt. De az is igaz, hogy ha a világot mindig sötétség borította volna be, akkor szemünk sosem alakult volna ki. Mert a szem olyas­ mi, ami még a differenciálatlan testiségből jött létre. Ezt az ellentétes folyamat útján láthatjuk be. A sötét barlan­ gokban lakó állatok szeme visszafejlődik, elvesztik látá­ sukat. Igaz tehát, hogy szem nélkül nem láthatjuk a fényt, de az is igaz, hogy a szemet valóban a fény alakította ki a fény számára. Egy igazságnál az a lényeges, hogy ne csak az egyik oldalát nézzük, h a n e m hogy lássuk meg a másikat is. A legtöbb filozófus nem abba a hibába esik, hogy téves, amit mond - sokan nem is tudják megcáfolni, mert éppen hogy az igazat mondja -, h a n e m hogy az egyoldalú igazsá­ got hangoztatja, amit csak az egyik oldalról lát. és nem lát­ ja a másikat. Ha ezt a mondatot „A szemet a fény hozta létre a fény s z á m á r a " , a helyes é r t e l e m b e n fogjuk fel, akkor azt mondhatjuk: kell valaminek a fényben rejlenie, ami a szemet kialakította abból a szervezetből, amely még n e m rendelkezett vele. A fényben tehát rejtőzik valami m a g a s a b b r e n d ű , és azt mondhatjuk, hogy a szemet kialakító erő benne rejlik minden napsugárban. Ebből ismerhetjük fel, hogy mindabban, ami körülöt­ tünk van, valóban bele van rejtve az, ami b e n n ü n k e t megalkotott. Mert ahogy szemünk abból jött létre, ami a fényben van, többi szervünk is abból alakult, ami a dolgok alapja, és aminek csak a külső felszínét látjuk. Az e m b e r rendelkezik valamivel, amit é r t e l e m n e k nevezhetnénk. Az embernek értelme, intelligenciája van. A fizikai életben azért tudja é r t e l m é t használni, mert megvan hozzá az eszköze, az agy. Ahogy szeme van a látáshoz, van egy eszköze arra, hogy a fizikai világban értelmet fejlesszen ki, hogy gondolkodni tudjon. Hangsú­ lyozom, hogy most arról a gondolkodásról beszélünk, amit a fizikai-érzéki világban használunk, nem arról, ami akkor lesz gondolkodásunkból, amikor a halállal megsza­ b a d u l u n k testünktől, tehát arról beszélünk, hogyan 142

használjuk agyunk eszközét itt a F ö l d ö n a gondol­ kodáshoz. Amikor reggel felébredünk, szemünkkel látjuk a fényt, de a fény mögött van valami, ami a szemet kialakí­ totta. Agyunk műszerével gondolkodunk, tehát kell lennie valaminek a világban, ami ezt az agyat előzőleg létrehoz­ ta, hogy a fizikai világban a g o n d o l k o d á s eszköze le­ hessen. Ez az, amit most lelkünk elé akarunk állítani. Az agy a fizikai világban a gondolkodás szerve, tehát kellett lennie egy olyan erőnek, amely külsőleg létrehozta, és ez az intelligencia. Ahogy a fény, amit szemünkkel észlelünk, egy szemet létrehozó erő, úgy van egy agyat létrehozó e r ő is, ami agyunkat kialakította. Agyunkat egy olyan világ hozta létre, amely magasabb a szellemi világnál. A bea­ vatandó felismeri, hogy ha csak az elemi és a szellemi világ létezne, akkor az intelligencia emberi szerve soha­ sem jöhetett volna létre. Bármilyen magasztos is a szelle­ mi világ, azoknak az erőknek, amelyek úgy formálták meg a gondolkodás fizikai szervét, hogy az értelem külsőleg megjelenhetett benne, még magasabb világból kellett hoz­ zánk áramlania. A szellemtudomány nem ok nélkül nevezte el a szelle­ mi világ határmezsgyéjét, amit az előbb írtunk le, mint a hierarchiák világát, h a s o n l a t k é p p e n ,,állatöv' ; -nck. Az ember sokkal messzebb állna a mai embertől, nem lenne intelligenciája, úgyszólván állati fokon állna, ha csak az említett világok léteznének. Hogy az ember olyan lénnyé váljon, amely egyenes tartással jár, agyával gondolkodik és intelligenciát képes kifejleszteni, ehhez magasabb erők leáramlására volt szükség, olyan erőkre, amelyek a szelle­ mi világon túli magasabb világokból származnak. Itt ju­ tunk fel abba a világba, amelyet a szellemtudomány olyan névvel jelöl, amelyet ma egészen rosszul használnak, de a régebbi korokban - n e m szükséges nagyon messzire visszamenni - még eredeti értelmében fogtak fel. Amit az ember a fizikai világban kifejleszt, amikor gondolkodik, azt intelligenciának nevezzük. Ami erőként, realitásként egy a szellemi világnál magasabb világban él, és o n n a n áramlik le a szellemi és elemi világba, hogy agyunkat ki-

143

formálja, azt a szellemtudományban mindig ..az ész világának" nevezték. E b b e n a világban vannak azok a lények, akik hatalmas erőiket le tudják árasztani a fizikai világba, hogy ott az e m b e r értelmi tevékenységének szellemi árnyképét létrehozzák. Látják, milyen szegénnyé vált a nyelvünk. A ..ész" szót a materializmus korában teljesen helytelenül használják. Azelőtt sohasem használták volna a fizikai világbeli gon­ dolkodásra. Ezt ..intelligenciának", „értelemnek" nevez­ ték volna. Észről akkor beszéltek, amikor a beavatott a szellemi világnál magasabb világba küzdötte fel magát, és ott közvetlenül felvett valamit. A német nyelvben a ..ész" szó (Vernunft). összefügg a ..felvenni" igével (vernebm e n ) , arról van szó tehát, amit a szellemi világnál maga­ sabb világból közvetlenül megtapasztal, ..felvesz" valaki. Ezzel bizonyos módon a szellemi világnál még magasabb világba emelkedhetünk, és ezzel mintegy kimerítettük azt. aminek még képmása vari az emberben. A ész világának árnyékszerű hasonmása jelenik meg az emberi értelem­ ben. Értelmi szervünk megszerkesztőit, építőit az ész világában kell keresnünk. Ha egy még magasabb világhoz akarunk eljutni, erről csak úgy beszélhetünk, ha az érzéki-fizikai értelmet túlha­ ladó szellemi képességhez emelkedünk fel. Láttuk, hogy az ész világából származó erő építette fel az emberi szer­ vezetben az agyat az é r t e l e m számára, ezért megkér­ dezhetjük: tudjuk, hogy az ember az értelemnél magasabb képességre is szert lehet, nevezetesen a szellemi látó tu­ datra, ez a képesség vajon nem olyan erők kifejeződése, amelyek egy még magasabb világból származnak'? A szellemtudományos módszer, amelyről részletesebben fo­ gunk még beszélni, ennek a tisztánlátó tudatnak az első fokát imaginatív tudatnak nevezi. Ez egyfajta képi tudat. Ez a képtudat mindaddig képzelődés, puszta fantáziálás m a r a d , amíg a hozzá megfelelő szervet egy magasabb világ nem alakítja ki. úgy, ahogy az agyat is kialakította az ész világa az emberi gondolkodás számára. Amikor azt mondjuk, hogy létezik a világban tisztánlátó tudat, azt is ki 144

kell jelentenünk, hogy ezt egy olyan világnak kell megad­ nia, amelyből a látó szervek kialakulásához szükséges erők származnak. A szellemtudományban ezt a világot az ősképek világának nevezzük. Ami imaginációként tárul­ hat elénk, az az ősképek világának a képmása. A makrokozmoszba tehát négy magasabb világon át juthatunk fel fokról-fokra. Ezek: az elemi világ, a szellemi világ, az ész világa és az ősképek világa. Holnaptól kezdve ezekről a magasabb világokról fogunk beszélni, először az ész világáról, majd leírjuk annak módszereit, hogy a mai lehetőségeink szerint milyen e r ő k e t kell l e h o z n u n k az ősképek világából, hogy a szellemi látó tudatot megsze­ rezzük.

145

H E T E D I K ELŐADÁS Tegnap megkíséreltünk egy kicsit b e t e k i n t e n i abba, amit a makrokozmoszba, a nagyvilágba való belépésnek nevezhetünk, ellentétben az előző napok fejtegetéseivel, amelyek a mélyebb misztikus u t a t , vagyis a mikrokoz­ moszba való leszállást kívánták lelkük elé állítani. Tegnap m e g m u t a t t u k , hogy a m a k r o k o z m o s z b a , a nagyvilágba való felemelkedés hogyan vezet oda, amit a szellemtu­ dományban szokás szerint elemi világnak neveznek, hogyan emelkedik fel az ember ezen keresztül a szellemi világba, majd az ész világába és végül egy még magasabb világba, amit a tegnapi előadás végén úgy jellemeztünk, mint az ősképek világát. Közben rámutattunk arra, hogy a mai beszédben már nincsenek helyes kifejezéseink ezekre a világokra, mert a régebben tartalmasabb német ..ész'" (Vernunft) szó triviálissá vált, olyasmire használják, ami általában csupán az érzéki világban érvényes, és ezért könnyen félreérthető, ha az úgynevezett szellemi világnál magasabb világ megjelölésére használják. Természetesen ezekről a világokról n e m órákig, hanem hetekig, hónapokig lehetne beszélni. Csak teljesen vázlatszerűen lehet ezt vagy azt kiemelni. Hogy még pon­ tosabb képzeteket kapjunk ezekről a világokról, néhány dolgot még meg kell említenünk. Ha az ember a tegnap említett módon jut el az elemi világba, tehát kap egy való­ di áttekintést arról, amit szokás szerint elemeknek - föld, víz, levegő, tűz - neveznek, akkor megtudja, hogy saját testisége is - ezen most a teljes testiséget értjük, tehát azt is, amit az ember magasabb részeinek nevezünk - ebből az elemi világból épül fel. Ezen az észrevételen kívül még egyebet is megtudunk, azt ugyanis, hogy az elemi világ külső szemlélete eltér belső észlelésétől. Ha szellemi látás nélkül, a szokásos mindennapi emberi tudattal magunkba tekintünk, akkor találunk bizonyos tulajdonságokat, ame­ lyek félig a lelkiséghez, félig a testiséghez s o r o l h a t ó k , 147

olyan tulajdonságokat, amelyeket temperamentumoknak nevezünk. E t e m p e r a m e n t u m o k a t megkülönböztetve beszélünk melankolikus, flegmatikus, szangvinikus és ko­ lerikus temperamentumról. Tegnap mondtuk, hogy a makrokozmoszba lépve az ember n e m érzi úgy, mintha szemben állna a dolgokkal, hanem hogy benne van az elemi világ minden tényében. Amikor valamilyen fizikai tárgyat nézünk, azt mondjuk: a tárgy ott van, mi itt vagyunk. És a fizikai világban addig vagyunk értelmes emberek, míg egészen világosan meg tudjuk különböztetni magunkat a tárgyaktól és lényektől. Ahogy azonban beleéljük magunkat az elemi világba, ez a m e g k ü l ö n b ö z t e t é s lényegesen n e h e z e b b é válik, mert összenövünk a szellemi világ lényeivel és tényeivel. Ezt tegnap főként a tűz elemével jellemeztük. Azt mondtuk, hogy ez nem fizikai tűz, hanem olyasvalami, ami a belső lelki melegséggel, a lelki tűzzel hasonlítható össze. Ha az elemi világ tüzét valóban észleljük, ekkor ez összeolvad velünk, b e n n e érezzük magunkat a tűz lényében, mintegy egyesülünk vele. Az összeolvadásnak ez az érzése a többi elemnél is bekövetkezhet. Ez alól bizonyos vonatkozás­ ban csak a föld eleme kivétel. Említettem, hogy az elemi világban azt nevezzük földnek, amihez nem tudunk hoz­ záférkőzni, ami mintegy visszalöki az embert. Az elemi világ négy jellemzett elemével sajátos, mond­ h a t n á n k titokteljes rokonságban állnak az úgynevezett t e m p e r a m e n t u m o k , mégpedig úgy, hogy rokonság áll fenn a melankolikus t e m p e r a m e n t u m és a föld között, a flegmatikus t e m p e r a m e n t u m és a víz között, a szangvinikus t e m p e r a m e n t u m és a levegő között, és a ko­ lerikus t e m p e r a m e n t u m és a tűz között. Az elemi világ átélésekor ez a rokonság úgy jut kifejezésre, hogy például a kolerikus e m b e r inkább az elemi világ tűz-elemében lévő lényekkel hajlamosabb összenőni, mint a többiekkel. A szangvinikus e m b e r inkább a levegő e l e m é b e n lévő lényekhez érez vonzódást, a flegmatikus a víz elemében élő lényekkel és a melankolikus a föld elemében lévőkkel, így az ember, amikor valóságos átélés útján belép az ele148

mi világba, különböző függőségbe kerül, és k ö n n y e n elképzelhetjük, hogy a különböző emberek a legkülön­ bözőbb dolgokat mondhatják el az elemi világról, és tulaj­ donképpen mindegyiknek megvan a maga igaza, amikor saját élményeit beszéli el. Aki ismeri a dolgokat, az tudja, hogy ha egy melanko­ likus vázolja az elemi világot, olyan világként írja le, amelyben sok minden van, ami őt visszalöki. Ez egészen természetes, mert melankóliája révén, titokzatos m ó d o n rokonságban van a földiséggel, és a többi hatástól eltekint. A kolerikus viszont azt fogja elmondani, mennyire tűzszerű ott minden, mert az ő számára minden tűzben izzik, és a többitől tekint el. Ezért n e m kell csodálkozni, ha bi­ zonyos alacsonyabb szintű látók nagyon eltérő módon ír­ ják le az elemi világot, mert ezt csak akkor tudjuk helye­ sen megítélni, ha pontosan ismerjük saját magunkat. Ha tudjuk, hogy például milyen mértékben vagyunk kolerikusok. akkor tudjuk, hogy miért mutatkozik az elemi világ éppen ilyennek vagy olyannak. Ez az önmegismerés ép­ pen arra buzdít, hogy ne csak arra fordítsunk figyelmet, amihez természetes tulajdonságaink közül a legtöbb rokonság fűz. Ez lehetőséget ad, hogy szélesebb fogalmat alkothas­ sunk arról, mit nevez a szellemtudomány önismeretnek. Az önismeret egyáltalán nem könnyű dolog, mert abból áll, hogy valóban ki tudjunk bújni önmagunkból, és kívül­ ről tudjuk nézni saját lényünket, mintha teljesen idegen volna. Elképzelhetik, hogy ez n e m é p p e n könnvű. Vi­ szonylag könnyű az élet folyamán megszerzett lelki tulaj­ donságokkal tisztába jönni. Sokkal n e h e z e b b a z o n b a n tisztába jönni a temperamentumokkal, mert ezek egészen a testiségig hatnak. Ami az igazi önismeretben akadályoz, az éppen az, hogy a legtöbb ember mindig igazat ad ön­ magának. Altalános egoista hajlam, hogy mindig igaznak tartjuk a világról alkotott ítéleteinket. Ezt nem kell túlsá­ gosan elmarasztalni és élesen kritizálni, mert az e m b e r természetes tulajdonsága. Inkább azt kell mondani: hová jutnánk a mindennapi életben, ha nem rendelkeznénk az149

zal a biztonsággal, hogy szilárdan támaszkodjunk önma­ gunkra? Ha viszont az ember ilyen szilárdan támaszkodik ö n m a g á r a , akkor magával viszi mindazt, ami t e m p e r a ­ m e n t u m á b a n rejlik. Rendkívül nehéz a t e m p e r a m e n ­ tumtól eltávolodni, és komoly önnevelésre van szük­ ségünk ahhoz, hogy objektíven álljunk önmagunkkal szemben. Minden igazi szellemi kutató azt mondja, hogy tulajdonképpen a szellemi világba való behatoláshoz nem szükséges az érettség különös foka, inkább az, hogy képes legyen követni azt az alapelvet, hogy az ember csak akkor jut el az igazsághoz, ha n e m veszi figyelembe saját véleményét. A saját véleménnyel kapcsolatban talán a k ö v e t k e z ő k é p p e n lehetne eljárni. Azt mondjuk ma­ gunknak, megnézem, emlékszem-e rá, hogy valamilyen véleményemet életem melyik szakaszában sajátítottam el. Képzeljük el, hogy valaki ilyen vagy olyan politikai irányt követ. Mielőtt elérné azt az érettséget, hogy a szellemi világba belépjen, teljesen objektíven fel kellene tennie a kérdést, mi vitt engem oda, hogy é p p e n ezt a gondol­ kodásmódot, ezt az irányt kövessem? Mennyire gondol­ kodnék másképpen, ha a karma erre vagy arra a helyre ál­ lítana? Ezt a kérdést fel kell tennünk magunknak. Ha nemcsak átmenetileg, hanem újra meg újra gondo­ san feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy mi munkál b e n n ü n k , hogy jelenlegi mivoltunk hogyan jött létre, akkor megvan a lehetőségünk rá, hogy megtegyük az első lépéseket ahhoz, hogy kijussunk ö n m a g u n k b ó l . A nagyvilágban, a makrokozmoszban nem olyan egyszerű a dolgokon kívül lenni, mint a fizikai világban. A fizikai világban könnyű egy rózsabokron kívül lenni, mert a hely természetes állapota ezt lehetővé teszi. Az elemi világban azonban éppen az következik be, hogy az ember belenő a dolgokba, azonosul velük. Mert ha már nincs meg az esz­ köz körülöttünk, hogy megkülönböztessük magunkat a dolgoktól, mivel b e n n ü k vagyunk, akkor n e m tudunk tisztába jönni velük. Kolerikus t e m p e r a m e n t u m u n k az elemi világban közvetlenül összekapcsol bennünket a tűz elemével, és már nem tudjuk megkülönböztetni, mi áram150

lik ki belőlünk, mi jön a dolgokból, vagy mi belénk a többi lényből, ha n e m sajátítottuk el képességet. Először tehát meg kell t a n u l n u n k meg kell tanulnunk, hogy úgy legyünk benne egy hogy attól megkülönböztessük magunkat.

áramlik ehhez a valamit, lényben,

Csak egy lényen tanulhatjuk ezt meg, és ez mi magunk vagyunk. Mi vagyunk az a lény, akiben benne állunk, és akinél elkezdhetjük megtanulni, hogy megkülönböztessük magunkat tőle. Ha eljutunk oda, hogy lassanként úgy ítéljük meg magunkat, ahogy a mindennapi életben egy másik e m b e r t ítélünk meg, akkor megtanuljuk, hogy megkülönböztessük magunkat önmagunktól. Mindenki­ nek szüksége van rá. hogy feltegye magának a kérdést, miben különbözik a magunkról és a másokról alkotott ítéletünk? Az ember rendszerint önmagának ad igazat és nem a másiknak, ha annak véleménye eltér az övétől. A mindennapi életben ez így van. Nincs azonban haszno­ sabb annál, ha azzal kezdjük az önnevelést, hogy ezt mondjuk: nekem ez a véleményem, a másiknak más, arra az álláspontra akarok helyezkedni, hogy a másik vélemé­ nye éppen annyit ér, mint az enyém. A mindennapi élet­ ben szükség van erre az önnevelésre, hogy az elemi világ­ ba való belépéskor meg tudjuk különböztetni magunkat a dolgoktól, akkor is, ha bennük vagyunk. Láthatjuk tehát, hogy bizonyos élménybei! finomságok mennyire d ö n t ő e k , ha t u d a t o s a n a k a r u n k a m a g a s a b b világokba emelkedni. Ebből a példából is kiderül, mennyire jogosult az, amit tegnap m o n d t a m , hogy ha az e m b e r a makrokozmoszba emelkedik, á l l a n d ó a n az a veszély fenyegeti, hogy elveszti énjét. Mert a mindennapi életben énünk tulajdonképpen nem egyéb, mint nézete­ ink, szokásaink, érzéseink összessége, és a legtöbb ember rendkívül nehéznek találja, hogy egyáltalán még valamit gondoljon, érezzen és akarjon, ha búcsút vesz attól, amivé az élet alakította. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt az ember rászánja magát arra, hogy belépjen a szellemi világ­ ba, megismerkedjen mindazzal, amit a szellemi kutatás kiderített. Ezért kell újra meg újra hangsúlyozni, hogy e 151

terület ismerője sohasem fog segítséget nyújtani bárkinek is ahhoz, hogy a szellemi világba bevezesse, mielőtt az il­ lető értelmével, mindennapi egészséges ítélő erejével fel nem fogta, hogy a szellemtudomány tanítása nem osto­ baság, nem fantáziálás. Teljes mértékben lehetséges, hogy az ember bizonyos módon ítéletet alkosson a szellemtu­ dományos közlések helyességéről vagy helytelenségéről. Bár szellemi látó szemek nélkül n e m tudunk a szellemi világban kutatni, a látók közlései azonban kifejlesztenek b e n n ü n k bizonyos ítélő képességet. Figyeljük meg ezért az életet, érthetővé válik-e annak révén, amit a szellemi kutató mond. Az így kialakított ítéleteknek mindig lesz egy sajátosságuk: az átlagos emberi gondolkodást megha­ ladják. Mindabba, amit vélemények formájában elsajátí­ tottunk, beleszólnak az emberi érzések is. Ha elfogulatlan ítélettel átadjuk magunkat annak, amit a magasabb vilá­ gokról itt e l m o n d t a m , és az életben megszokott szim­ pátiáinkat és antipátiáinkat elhagyjuk, akkor úgy fogjuk találni, hogy a legkülönbözőbb emberekkel is lehetünk egy véleményen ezekről a dolgokról. A szellemtudomány­ ból k a p h a t u n k valamit, ami a szokásos személyes véleményeket túlhaladja, és ami akkor is a miénk marad, ha b e l é p ü n k a szellemi világba. Ezért fontos, hogy a szellemtudományos ismeretek egy bizonyos mennyiségét elsajátítsuk, mert ez megvéd bennünket attól, hogy énün­ ket a szellemi világba való belépéskor azonnal elveszítsük. Az én elvesztése a szellemi világba való belépéskor sok ember számára még egyéb következményekkel is járna. Ezek a következmények gyakran már a mindennapi élet­ ben is m e g m u t a t k o z n a k azok számára, akik felismerik őket. Itt olyasmihez értünk, amiről röviden beszélnünk kell. Fontos ezt tudni, amikor azokról az utakról szólunk, amelyek révén magunk juthatunk fel a szellemi világokba. A szellemi kutatónak semmilyen értelemben nem szabad álmodozónak, fantasztának lennie. Olyan biztonsággal és belső erővel kell mozognia a szellemi világban, mint ahogy az értelmes ember mozog a fizikai világban. Minden ködösség, zavarosság bajjal járna, és veszélyes lenne, mi152

után beléptünk a szellemi világba. Ezért szükséges és nagy jelentősséggel bír, hogy m á r a m i n d e n n a p i életről egészséges ítéletet alkossunk. Különösen korunkban mu­ tatkozik már a mindennapi életben is olyasmi, ami komoly akadályt jelentene a szellemi világba való belépéskor, ha nem vennénk tekintetbe. Ha végiggondolják életüket, és felidézik azt. ami születésük óta hatást gyakorolt életükre, akkor még felületes visszapillantással is sok mindenre fog­ nak emlékezni, de sok mindenre azt mondják majd, hogy elfelejtették. Sok mindenről, ami befolyásolt, ami alakí­ tott bennünket, nincs világos tudomásunk, sok mindenre feledés borult. De nem tagadhatjuk valaminek az átélését csak azért, mert most nincs a tudatunkban. Miért felejtjük el az ilyen hatásokat? Azért, mert az élet minden nap újat hoz utunkba, és végül nem is tudnánk élni, ha mindent meg kellene t a r t a n u n k , amit átéltünk. Amit n a p o n t a átélünk, az képességekké válik bennünk. Már beszéltünk arról, hogy élménycink mintegy képességekké összegződ­ nek. Mi lenne, ha mindenkor, amikor tollat ragadunk, emlékeznünk kellene azokra az élményekre, amelyeket átéltünk, amikor írni tanultunk? Az élmények összessége az írás képességévé alakul. Ezeket az élményeket, ame­ lyek dolgoztak rajtunk, joggal borítja feledés, és jó hogy feledés borítja őket. A felejtés tehát nagy szerepet játszik az életünkben. Vannak területek, ahol j ó t é k o n y a n hat, hogy átélünk valamit, aztán újra eltűnik a tudatunkból. Számos olyan benyomás ér bennünket, különösen a gyer­ mekkorban, amelyeket teljesen elfelejtünk, nincsenek már tudatunkban, mert az élet eltörölte őket. Ez jó szá­ munkra, mert nem is t u d n á n k élni, ha m i n d e n t ma­ gunkkal kellene hurcolnunk. A felejtésnek azonban mégsem az a következménye, hogy ezek a benyomások elvesztik hatékonyságukat. É r h e t n e k olyan benyomások, amelyek e l t ű n n e k em­ lékezetünkből, és bár nem tudunk róluk, mert elfelejtet­ tük őket, hatékony erőkként működnek lelki életünkben. Ez odáig mehet, hogy lelki életünkre kártékony befolyást is gyakorolhatnak. Ha ezek az elfelejtett b e n y o m á s o k 153

olyanok, hogy az egészséges lelki életet veszélyeztetik, akkor előfordulhat, hogy lelki életünk szétdarabolódik, szétválik, és ez a szétválás egészségtelen módon fog hatni egész lelki állapotunkra, és még testiségünket is befolyá­ solhatja. Kóros állapotokat idézhet elő, amelyeket külön­ b ö z ő nevekkel jelölhetünk, nevezhetjük hisztériának, idegességnek, és így tovább, de amelyek alapjában véve teljesen érthetővé válnak, ha tudjuk, hogy a tudatos élet terjedelme nem fedi a teljes lelki élet terjedelmét. Ha valaki azzal jön, hogy mindenféléről panaszkodik, ami megnehezíti az életét, akkor a jó emberismerő felhívhatja a figyelmét erre vagy arra. amit már elfelejtett, amire már nem emlékszik, de ami lelki életében nem csekély erőként működik. Vannak az emberi léleknek bizonyos szigetei, amelyek - m o n d h a t n á n k - ellentétes módon állnak ott. mint a többi sziget. Ha valaki a tengeren jár, mondhatja, hogy szilárd talajon áll. ha egy szigetre lép. Az ember lel­ ki életérc mindenféle veszélyeket rejthet, ha olyasmibe Litközik, ami ilyen öntudatlan sziget, amiről nincs világos t u d o m á s a , k m i n d e n n a p i életben ezek a szigetek úgy kerülhetők el. a legkönnyebben, hogy életünk egy későb­ bi pontjáról igyekszünk megérteni, milyen halások értek. Rendkívül egészséges, ha az embernek olyan világnézete van, amelynek révén megértheti ezeket a lelki szigeteket, így el tudja viselni őket. Ha egy emberi lelket minden további nélkül elvezetnénk egy ilyen zátonyhoz, akkor először nagyon megriadna. De ha lehetőséget kap arra. hogy a dolgot megértse, hogy önmagát bizonyos meg­ értéssel fogadja, akkor könnyebben eljut oda, hogy be­ sorolja lelki életébe. Minél többet tudunk megértéssel fel­ venni tudatos lelki életünkbe, annál kedvezőbb lesz ez mindennapi életünkre. Ilyen öntudatlan szigetek nemcsak a mindennapi élet­ ben vannak, hanem sokkal inkább előfordulnak a szellemi világban, amikor az ember kilép a makrokozmoszba. Lát­ tuk, hogy az e m b e r elalváskor minden éjjel kilép a makrokozmoszba, de amit ott átélhet, arra teljes feledés borul. Ha az elalvás pillanatában t u d a t o s a n lépne a 154

makrokozmoszba, többek között saját magát is átélhetné. Saját emberi mivoltával volna ott jelen. Tegnap leírtuk, hogy ott az e m b e r körül a m a k r o k o z m o s z b a n szellemi lények és tények vannak. Ez kétségkívül így van, de min­ dezek között jelen van az embernek önmagára irányuló objektív szemlélete is. Most összehasonlíthatja magát ezzel a világgal és láthatja, mennyire tökéletlen ahhoz vi­ szonyítva, ami ebben a világban van, mennyi olyan tulaj­ donsága van még, ami méltatlan ehhez a világhoz. Ott bőven van alkalom ahhoz, hogy elveszítse önbizalmát, biz­ tonságát. Ettől megóvhatja a szellemi világba való be­ lépést megelőző önnevelés, annak érett megítélése, hogy most még tökéletlen ugyan, de megvan a lenetősége ah­ hoz, hogy olyan képességeket szerezzen, amelyekkel fel­ növekedhet a szellemi világhoz. Az e m b e r n e k képessé kell válnia arra, hogy elviselje saját tökéletlenségét, valamint annak látványát, amivé a tökéletlenség legyő­ zésével válhat, ha megszerzi a ma még hiányzó tulajdon­ ságokat. Ez egy olyan érzés, amelynek a küszöb tudatos átlépésekor meg kell jelennie az emberi lélekben. Az em­ bernek meg kell tanulnia, hogy jelenlegi helyzetét fi­ gyelembe véve tökéletlennek lássa magát. Meg kell tanul­ nia, hogy elviselje magát és így szóljon: ha visszatekintek mostani é l e t e m r e és előző i n k a r n á c i ó i m r a , az vagyok, amit önmagamból csináltam. De lehetőséget kell találnia arra is, hogy e mellett az alakja mellett másik alakját is megérezze, aki így szól hozzá: ha dolgozol magadon, ha mindent megteszel annak kifejlesztésére, amire lényed legmélyén megvan a hajlamod, akkor olyan iénnyé vál­ hatsz, mint a melletted álló reális eszménykép, akire félelem és csüggedés nélkül feltekinthetsz. Félelem és csüggedés nélkül azonban csak akkor tud az ember feltekinteni arra, ami saját tökéletlensége mel­ lett áll, ha ránevelte magát, hogy legyen ereje az élet ne­ hézségeinek leküzdésére. Ha már a szellemi világba való belépés előtt gondoskodott arról, hogy a fizikai világban megszerezze a lelki erőt, hogy a fájdalmat, a szenvedést és az élet nehézségeit leküzdje, ha megedződött abban, hogy 155

a nehézségekkel dacolva, szinte kívánja azokat, akkor az ilyen érzés kialakulásának pillanatától átérzi magában az impulzust: bármi történjen is veled, bármivel találkozol is a makrokozmosz szellemi világában, túl fogsz jutni rajta. Mert egyre erősebbé válnak benned azok a tulajdonságok, amelyeket azért sajátítottál el. hogy az akadályokat legyőzd. Ha az e m b e r így előkészült, akkor az elemi világba való b e l é p é s k o r egészen sajátságos élménye lesz. Meg fogja érteni, amit átél, ha eszébe jut az, amit az előbb m o n d t a m , hogy a kolerikus t e m p e r a m e n t u m a tűz ele­ mével rokon, a szangvinikus a levegőével, a flegmatikus a vízével és a melankolikus a főidével. Ha temperamentu­ munkkal beleéljük magunkat az elemi világba, akkor az elemi világ lényei a n n a k megfelelően közelednek hoz­ zánk, amilyenek mi vagyunk. A kolerikus tulajdonságok izzóan jelentkeznek a tűzelemben, a szangvinikus tulaj­ donságok elillanóan a levegő-elemben, a flegmatikusok mintegy a vízelemben és a melankolikusok a földelcmben. Ki fog derülni, hogy amit önneveléssel, lelkünk mege­ rősítésével elsajátítottunk, az hozzásegít bennünket, hogy ezt mondjuk: megvan az erőd ahhoz, hogy minden aka­ dályt legyőzz! Ami az e m b e r b e n van, rokon azzal, ami a szellemi világban elébe lép, rokon azzal, ami az összes elemből mintegy e g y b e á r a d ó a n úgy közeledik hozzá, hogy ön­ magát, mint kívülálló lényt szemlélje. Ha elhatároztuk, hogy önneveléssel minden t ö k é l e t l e n s é g ü n k ö n úrrá leszünk, akkor ez az impulzus úgy hat a lélekben, hogy előttünk áll ugyan ez a tökéletlen ember, de látványa nem sújt le. A megfelelő érettségi fok nélkül mindig ez a megsemmisítő érzésünk lenne, amikor megpillantjuk kép­ másunkat. Ettől őriz meg bennünket a mindennapi élet­ ben t u d a t u n k megszűnése, mert egyébként elalváskor m i n d e n éjjel e l ő t t ü n k állna ez a tökéletlen ember, és lesújtóan h a t n a ránk, ha tudatosan aludnánk el. Ugyanígy előttünk állna az a másik lény is, aki megmutatná, hogy milyennek kellene l e n n ü n k . Ezért szűnik meg a tudat 156

elalváskor. Ha azonban egyre inkább kialakítjuk ma­ gunkban az érettséget, ez azt fogja m o n d a n i nekünk: le fogod küzdeni az akadályokat! Akkor lassanként meg­ lebben az, ami a mindennapi életben fátyolként terül el a lélek előtt, amikor elalszunk. Ez a fátyol egyre vékonyabb lesz, és végül el tudjuk viselni az előttünk álló alakot, aki saját képmásunk, és olyan, amilyenek most vagyunk, és észrevesszük a másikat is. aki azt jelzi, milyenek lehetünk, ha tovább dolgozunk ö n m a g u n k o n . Ez az alak a maga pompájában, fenségében és dicsőségében m u t a t k o z i k meg. E pillanatban tudjuk, hogy ez a lény éppen azért hat olyan lesújtóan, mert nem vagyunk olyanok, mint ő, holott olyanoknak kellene lennünk, és hogy csak akkor sze­ rezhetjük meg a helyes lelki beállítottságot, ha látványát el tudjuk viselni. Ez az élmény a küszöb nagy őre előtt való elhaladást jelenti. A küszöb nagy őre oltja ki a tuda­ tot a szokásos elalváskor, úgy hogy feledést borít a tudat­ ra. Megmutatja, mi hiányzik belőlünk, amikor a nagy­ világba akarunk belépni, és mivé kell alakítanunk ma­ gunkat, hogy fokról-fokra belenőhessünk ebbe a világba. Korunknak szüksége lenne rá. hogy fogalmat alkosson az ilyen dolgokról, de rendkívül iszonyodik ettől. A mai kor egy sajátos á t m e n e t i állapotban van. E l m é l e t b e n sokan belátják, hogy tökéletlenek, de az elméletnél nem jutnak tovább, Ez leginkább szellemi é l e t ü n k b e n mu­ tatkozik meg. Győződjenek meg róla. Vegyenek kézbe egy irodalmi művet, amelyben a szellemi világról van szó a mai stílusban. Olyan hang szólal meg benne, amely telje­ sen ellentétes azzal, amit az előbb j e l l e m e z t e m . Min­ denütt hallhatják vagy olvashatják, amit ez vagy az jelent ki a szellemi világról: ezt tudhatja az ember, azt nem tudhatja. Gyakran találkozhatunk a „ e m b e r " szócskával a mai irodalmi művekben: ezt tudhatja az ember, azt nem tudhatja. Megismerési határt vonunk ezzel a szócskával, és ezt áthághatatlannak véljük. Valahányszor ilyen m ó d o n mondjuk ki az „ember" szócskát, ezt teljesen ellentétes módon használjuk, mint a szellemtudományban. Mert az élet egyetlen pillanatában sem szabad azt m o n d a n u n k : ezt 157

az „ember" megismerheti, azt nem ismerheti meg az „em­ ber", h a n e m azt kell m o n d a n u n k : annyit tudunk megis­ merni, amennyi a jelenlegi fejlődési fokunknak megfelel, amennyit képességeink lehetővé tesznek, ha majd maga­ sabb fokra fejlődünk, többet fogunk tudni megismerni. Az, hogy „az ember nem képes rá", ilyen nincs. Aki így beszél, az már eleve elárulja, hogy az önismeret fogalmát sem képes megérteni. Mert tudjuk, hogy az ember fej­ lődőképes lény, és csak arról beszélhetünk, hogy ké­ pességeinkjelenlegi fejlődési foka szerint mennyit tudunk megismerni. Bármennyire is rossz ez „az e m b e r nem tudhatja", mégsem a legrosszabb, mert végül is csak egy kifejezési forma, amin túl tudjuk tenni magunkat. A szellemi kutató túlteszi magát rajta, megszokja, hogy a mai irodalmat úgy olvassa, hogy ha valaki „ e m b e r t " mond, akkor ezen saját magát érti. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor rend­ ben van. Ez elárulja azt, amit az illető tud. Ha ez csak egy formaság lenne, n e m lenne olyan rossz. Aggasztóbbá vá­ lik azonban a dolog, ha az illető tovább megy, és tényleges gyakorlatot csinál belőle. Mert az elméletek egyáltalán nem veszélyesek, akkor válnak azzá, ha átviszik őket a gyakorlatba. Veszélyessé válik, ha az illető ezt mondja: tu­ dom, hogy mennyit ismerhet és t u d h a t meg az ember, tehát nincs szükség arra, hogy bármit is tegyek. Mert ezzel akadályt gördít a saját útjába, meggátolja a saját fej­ lődését. Alapjában véve ma sokan így zárják el magukat a fejlődés elől. Szellemtudományos szempontból csak azt kívánhatjuk nekik, aludjanak jól, jó mélyen, hogy a fátyol bármilyen csekély fellebbentésével se jussanak annak tu­ d a t á r a , mennyire tökéletlenek a h h o z viszonyítva, ami­ lyenek l e h e t n é n e k . K o r u n k e m b e r é n e k gondolkodási szokásaiban, egész é r z ü l e t é b e n rejlik, hogy a szellemi világ előtti fátylat inkább még sűrűbbé teszi, hogy ne tudjon oda belépni, ne tudjon a küszöb őrének hatalmas alakja előtt elhaladni, aki mindig megtagadja a bebo­ csátást az. előtt, aki nem teszi meg a maga szent fo­ gadalmát. Enélkül nincs továbbjutás, és ez a szent fo158

gadalom abból áll, hogy azt mondjuk: tudjuk ugyan, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk, de folytonosan arra törekszünk, hogy egyre tökéletesebbekké váljunk. Csak ezzel az impulzussal szabad a makrokozmoszba belépni. Akinek nincs erős akarata, hogy folytonosan dolgozzék önmagán, a n n a k előbb ki kell fejlesztenie ezt az erős akaratot, ha be akar lépni a makrokozmoszba. Ez önmegismerésünk szükséges kiegészítése, amelyet meg kell szereznünk, ha meg akarjuk tanulni a magasabb világokban a megkülönböztetést. Önmegismeréshez kell jutnunk, de ez halott dolog maradna, ha n e m kapcsolód­ na öntökéletesítésünk erős a k a r á s á h o z . Az idők for­ dulóján felhangzik a ősi apollóni m o n d á s : I s m e r d m e g magad! Ez helyes, semmit sem lehet felhozni ellene, de még valami tartozik hozzá, amit t e g n a p m o n d t a m az igazsággal kapcsolatban: n e m a téves fogalmak a leg­ rosszabbak az ember számára, hanem azok, amelyek egy­ oldalúak, a féligazságok, ezek sokkal több akadályt jelen­ tenek életünkben. És ez a követelmény: ismerd meg ma­ gad - egyoldalú m a r a d n a , ha n e m n é z n é n k a másik oldaláról is, ami a folytonos cintökéletesítést jelenti. Ha ilyen fogadalmat teszünk magasabb r e n d ű lényünknek, akivé lennünk kell, akkor veszélytelenül b e m e r é s z k e d ­ hetünk a makrokozmoszba. mert akkor úgy j u t u n k be a labirintusba, hogy fokról-fokra tájékozódni tudunk majd benne. Láttuk, hogy t e r m é s z e t ü n k rokon azzal, amit elemi világnak nevezünk, és ami ott elénk lép, az rokon tem­ peramentumunkkal. Van azonban más is, ami rokonság­ ban van velünk, ha egyéb lelki tulajdonságainkra tekin­ tünk. Ami rajtunk kívül van, az mindig b e n n ü n k is meg­ van, mert a környező világból származunk. De nemcsak azon keresztül tudunk betekinteni az elemi világba, amit a fizikai világban érzékelni t u d u n k , p é l d á u l kolerikus t e m p e r a m e n t u m u n k útján a tűz e l e m é b e , h a n e m fel tudunk emelkedni a szellemi világba, és a még magasabb világokba is. Ezt szeretnénk még ma röviden megbeszélni.

159

Tudjuk, hogy mint emberi lények, inkarnációról inkarnációra haladunk. Ha jelenlegi megtestesülésünk­ ben éppen melankolikusok vagyunk, azt mondhatjuk: nos, ebben a megtestesülésben melankolikus vagyok, de egy másikban, esetleg az előzőben szangvinikus lehettem, vagy a következőben flegmatikus lehetek, az egyoldalúság tehát kiegyenlítődik. Ezáltal fogalmat alkothatunk arról, hogy akkor is, ha az egyik életben melankolikusok va­ gyunk, lényünk több mint pusztán melankolikus. Ugyanaz a lény, aki most melankolikus, esetleg korábbi életében kolerikus volt, és lehet, hogy a következő életében szangvinikus lesz. Lényünk tehát nem merül ki egy temperamentumi adottságban, ezen túl is van még valami. Ha tehát a látó az elemi világban megfigyel valakit, és azt melankolikusnak látja, azt kell mondania: ahogy most az elemi világban melankolikusnak mutatkozik, ez átmeneti jelenség, egy inkarnáció megnyilvánulása. Aki úgyszólván jelenlegi inkarnációjában földinek tűnik, egy másikban lehet levegő- vagy tűzszerű. így jelenik meg az ember az elemi világban a látó tudat számára. A melankolikusok szívesen töprengenek, nincsenek készen önmagukkal, és úgy tűnik, hogy ha az elemi világ szempontjából nézik őket, ezt mintegy visszautasítják. A kolerikusok úgy tűn­ nek az elemi világban, mintha a tűz lángjait terjesztenék. Itt a tüzet lelki elemként kell figyelembe vennünk, és nem szabad összetévesztenünk a fizikai tűzzel. A félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy a teozófiai kézi­ könyvek asztrális világnak, vagy asztrális síknak nevezik azt, amit itt elemi világnak neveztünk. Amit viszont szelle­ mi világnak neveztünk, azt ezek a könyvek mentális sík­ nak, vagy a devacháni világ alsóbb részének nevezik. A devachán magasabb részét, amit arupa-devachánnak is neveznek, itt az ész világaként jellemeztük. Amikor a szellemi világból az ész világába lépünk, ha­ sonlóval találkozunk, mint amivel az elemi világban találkoztunk, ahol mint lények úgy jelentünk meg, hogy a t e m p e r a m e n t u m u n k b a n lévő elemet egyre inkább legyőz­ zük, életeink során kiegyenlítjük. Hasonlóval találkozunk, 160

amikor a szellemi világ határához erünk. Tegnap leírtuk, hogy a szellemi világban olyan tényeket találunk, amelyek a bolygók mozgásában, mint valami világ-órában fejezőéi­ nek ki. Azt mondtuk, hogy a lények az állatöv képeiben fejeződnek ki, mint külső hasonlatokban, cselekedeteik pedig a bolygókban. Arra is utaltunk, hogy ezekkel a ha­ sonlatokkal nem sokra megyünk, magukhoz a lényekhez kell fordulnunk. E lények összességét a hierarchiákként jelöltük meg, a szellemi világban t e h á t azokhoz a lé­ nyekhez jutunk, akiket szeráfoknak, keruboknak trónok­ nak, stb. kell megjelölnünk. Nem tudnánk azonban fogal­ mat alkotni a magasabb világokról, ha nem térnénk át itt is azokról a nevekről, amelyeket t e g n a p választottunk ezeknek a lényeknek a megjelölésére, magukra a lé­ nyekre. Azt mondtuk, hogy az e m b e r az egyik megtes­ tesülésében melankolikus, a másikban szangvinikus lehet, igazi lénye azonban több. mint ami a t e m p e r a m e n t u m b a n van, mert egy másik inkarnációban tovább fejlődik. Lénye áttöri tehát azt, amit ez a kifejezés jellemez. Csak ha tisztában vagyunk azzal, hogy azok a m a g a s a b b r e n d ű lények, akiket szeráfoknak. keruboknak, trónoknak, és így tovább nevezünk, és akik a fizikai térben az állatövi csil­ lagképekben fejeződnek ki. mint lények, többet jelen­ tenek annál, amit a nevük jelöl, akkor fogunk helyes fo­ galmat alkotni a makrokozmosz felső határáról. Egy olyan lény, aki mondjuk, szeráfként, a bölcsesség szellemeként lép elénk, nem marad mindig olyan, ami­ lyennek leírjuk. Mert ahogyan az e m b e r fejlődik, és különböző tulajdonságokat vesz fel. úgy fejlődnek azok a lények is. akiket a szellemi világ felső határánál találunk, különböző állapotokon m e n n e k keresztül, úgy hogy egyszer ilyen, máskor olyan névvel kell jelölnünk őket. A lények túlnőnek nevükön. Triviálisan rangjelzéseknek mondhatnánk ezeket a neveket. Ez jól szemlélteti a dol­ got. Ha a bölcsesség szellemeiről vagy az akarat szelle­ meiről beszélünk, ez olyan, mintha itt mondjuk, kormány­ tanácsosról vagy titkos tanácsosról beszélnénk, ugyanaz az ember aztán más és más hivatali beosztást kaphat. így 161

lehet, hogy ugyanaz a hierarchikus lény egyszer bölcsesség szellemeként, egyszer akarat szellemeként működik, mert ezek a lények különböző rangfokozatokon keresztül fej­ lődnek. Amíg a szellemi világban m a r a d u n k , ezeket a lényeket ilyen vagy olyan névvel jelölhetjük, kerubokként, szeráfokként, és így tovább. Amikor azonban ettől a rang­ megjelöléstől eljutunk oda. hogy ezt a lényt úgy tekintsük, mint szellemileg fejlődő lényt, akkor a magasabb világba érkezünk, az ész világába, amit úgy jellemeztünk, hogy megjelöltük, az ember melyik részén dolgozik ez a biro­ dalom. Ha a fejlődés bizonyos fokára cl akarunk jutni, kü­ lönbséget kell t e n n ü n k a fejlődő lények és fejlődésük különböző fokai között. így kell eljárnunk azokkal a lényekkel is, akik fejlődő lényekként még a Földön jelen­ nek meg, és akikkel a szellemi világban találkozunk. Pél­ daként Buddhát említhetjük. Az emberek azt a Buddhái ismerik, aki időszámításunk előtt nagyjából az ötödik-ha­ todik században élt. Aki szellemileg belemélyed ebbe a t é m á b a , a n n a k meg kell tanulnia különbséget tenni a között a lény között, akit akkori inkarnációjában Buddhá­ nak neveztek, és a buddhai ,.rang-megjelölés" között. Az a lény, aki körülbelül időszámításunk előtt az ötödik-ha­ todik században élt, ebben az inkarnációjában vált buddhává. Korábban más lény volt. Előzőleg bodhiszattva volt, és évezredeken át kapcsolatban volt a Földdel. De ez a lény, aki a korábbi évezredekben bodhiszattva volt, meg­ jelent G a u t a m a Buddhaként, és ebben a inkarnációjában vált buddhává. Ez a lény azonban még tovább fejlődött, úgy, hogy - bizonyos okokból, amelyeket később még érinteni fogunk - a buddha-lét után már nem volt szük­ sége arra, hogy fizikai testben jelenjen meg, nem kellett fizikai testben inkarnálódnia. Más formában élt tovább. Azt m o n d h a t j u k t e h á t : Buddha bódhiszattvaként kap­ csolódott a földfejlődéshez évezredeken át. Aztán a buddha fokra emelkedett, és ezzel az inkarnációjával odáig ju­ tott, hogy nem volt szüksége többé hús-vér testre. Maga­ sabb lénnyé fejlődött, akit a szellemi világban lehet

162

megtalálni. A látó felnyílt szemei kellenek tehát ahhoz, hogy Buddhát a mai fejlődési fokán valaki megtalálja. Ha ezt egyfajta összehasonlításnak veszik, akkor láthatják, hogy különbséget kell tenni a „ b u d d h a " megjelölés, és a között a lény között, aki úgyszólván á t m e n t a b u d d h a i fokozaton. A magasabb világokban is különbséget kell tenni azok között a megjelölések között, amelyekel a hi­ erarchiáknak adunk, és az olyan lények között, akik ezen a fokon keresztül fejlődnek, mondjuk a trónok fokáról felemelkednek a kerubok vagy a szeráfok fokára. A szellemi világ határánál is azt láthatjuk, hogy bi­ zonyos lények felülről érintik ezt a határt és felvesznek bi­ zonyos tulajdonságokat, amelyek révén úgy tűnnek szá­ munkra, hogy ez vagy az a feladatuk, ezeket nekik tulaj­ donítjuk, amikor bizonyos cselekedetek útján m ű k ö d n e k . Ha a még magasabb világokba emelkedünk, ezek a lények a maguk eleven fejlődésében jelennek meg. Úgy állnak a magasabb világokban, ahogy mi emberek inkarnációnkat. megtestesülésünket véghez visszük a fizikai világban. És ahogy valójában egy e m b e r t csak akkor t u d u n k megis­ merni, ha nemcsak a jelenlegi inkarnációját vesszük te­ kintetbe, hanem követjük, hogyan haladt megtestesülés­ ről megtestesülésre, ezeket a magas szellemi lényeket is csak úgy ismerhetjük meg, ha arról, amit cselekedeteik kifejeznek, fel t u d u n k tekinteni saját lényükre. Az ész világában élni azt jelenti, hogy é r i n t k e z ü n k ezekkel a lényekkel, és részt veszünk fejlődésükben. Tegnap utaltunk rá, hogy az ész világánál van egy ma­ gasabb világ is, és hogy ebből a világból származnak azok az erők, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy a mindennapi átlagos tudatból felemelkedjünk a tisztánlátó tudathoz, amelyben szellemi szemmel és füllel ren­ delkezünk. Egy még magasabb világhoz jutunk el tehát, amelyre akkor tekintünk fel, amikor saját fizikai vilá­ gunkat akarjuk megmagyarázni m a g u n k n a k . N e m cso­ dálatos-e, hogy az embernek ezeket a tulajdonságait an­ nak a világnak az útján kell megmagyarázni, amely maga­ sabb, mint a szellemi világ és magasabb az ész világánál is. 163

Ezek olyan képességek, amelyek révén az ember be­ lenőhet a magasabb világokba, míg a fizikai világ érzékel­ hetetlen marad számára. Az ember részese lesz a szellemi világnak, ha tisztánlátó tudata felébred. De miért is lenne csodálatos, ha ehhez a felébredéshez abból a világból származnak az erők, amelyből a magasabb szellemi lények is merítik az erejüket? É r t e l m ü n k e t az ész világából merítjük. Ha ezen túl akarunk lépni, akkor ehhez az erőket egy még magasabb világból kell merítenünk. így j u t u n k cl az imaginatív világhoz. Az lesz a feladatunk, hogy ezt az imaginatív világot úgy jellemezzük, mint ami csak akkor nyílik meg az ember számára, ha tisztánlátó tu­ data felébredi. Meg-kell kiutalnunk, milyen szervekre van szüksége az embernek, hogy betekintsen az imaginatív világba, és hogy az ősképek világából származnak azok az erők, amelyek az imaginatív tudathoz szükséges szerveket kialakítják, ; h o 3 / az ész világából s::;'; máznak azok az erők, amelyeit berniünket szellemileg ítélkező emberekké lesznek. Következő feladatunk lesz, hogy megismerjük az összefüggést a magasabb megismerés első foka és az ősképek világa között, aztán tovább haladunk az inspiratív és intuitív világ leírásához. Meg fogjuk mutatni, hogy a mai ember iskolázottságának megfelelően hogyan tud fel­ nőni a magasabb világokhoz, hogyan lehet azoknak a vilá­ goknak is polgára, amelyekben ő a legalacsonyabb lény. És ahogy itt a fizikai világban letekint az ásványok, növények és állatok birodalmára, amelyek körülveszik, úgy tekinthet fel ott a felelte álló magasabb lényekre. Ez. bekövetkezik számunkra, ha a magasabb képességek elérését megbeszéljük, amelyek révén az ember új lényeket és új tényeket ismer meg. amikor továbbmegy a makrokozmosz felé vezető úton.

164

NYOLCADIK ELŐADÁS Az előadások további m e g é r t é s e kedvéért mai fej­ tegetésünk elején újra megnézzük az ember felébredését, de most úgy, hogy szemügyre vesszük mindazt, ami a szellemi világból az ember felépítésén tevékenykedik. Felébredéskor egész lelki-szellemi lényünk a makrokozmoszból, ahová az alvás állapota alatt kiáradt, átlép a mikrokozmoszba. Érthető, hogy az ember átlagos tudata nagyon kevéssé értesül a m a k r o k o z m o s z és mikrokoz­ mosz kölcsönhatásának eközben lejátszódó folyamatairól, így rendszerint azt hiszi, hogy amit énjének nevez, az tu­ lajdonképpen csak őbenne helyezkedik el. Ha azonban meggondolják, hogy az ember alvása idején asztráltesté,<;! és énjével a testi burkokon kívül van, akkor világos, hogy éjszaka nem kereshetjük énünket bőrünk '.atárain belül, hiszen kiárad a kozmikus szférákba, és átadja magát azoknak a világoknak, amelyekről beszéltünk, az elemi világnak, a szellemi világnak, az ész világán;:!: és annak a világnak, amelyről ma szeretnénk valamennyit beszélni. Ez a dolgok szellemi ősképének a világa, ami még maga­ sabban helyezkedik el. mint az ész világa. Az én mintegy kiárad a kozmikus messzeségekbe, szétterül bennük, ezért reggel felébredéskor visszatérését n e m foghatjuk fel úgy. hogy azt mondjuk: énem ott van, ebből az irányból jön, és aztán belém bújik. A felébredés az én összehúzódása, egyre sűrűbbé válik, majd behúzódik a fizikai és étertestbc, és bizonyos sűrűségben tartózkodik bennük. A tisztán­ látó tudatnak azonban az nyilatkozik meg, hogy az én a napi ébrenlét során nincs egészen benne az emberben, hanem olyasvalami, ami bizonyos módon mindig az em­ ber környezetében is jelen van. Az emberi én csak részben esik egybe a fizikai testtel. Ezért azt mondhatjuk, hogy az én szubsztanciálisan is k ö r n y e z e t ü n k b e n van. Amit a szellemi látó az ember egyfajta fényaurájának lát, azt éna u r á n a k nevezhetjük. Az e m b e r t e h á t folytonosan egy 165

szellemi szubsztanciális felhőben van, ezért az ént nem lehet csupán ezen, vagy azon a helyen keresni, mert ez az é n - a u r a mintegy kitölti a környezetet. A reggeli felébredéskor az én m i n d e n oldalról közeledik, az ész világának, a szellemi világnak és az elemi világnak minden lényéből és tényéből. Nézzük meg még egyszer jobban az én behúzódását a tulajdonképpeni emberi testbe, és tegyük fel a kérdést: hogyan történik, hogy felébredéskor hirtelen körülöttünk van mindaz, amit érzékileg észlelünk, a színek, a hangok és a fénybenyomások? Nézzük ezt egy bizonyos szín v o n a t k o z á s á b a n . Képzeljük el, hogy amikor reggel felébredünk, látunk egy kék felületet. Első benyomásunk tehát a kék szín. Hogyan jön ez létre? Az átlagos emberi tudat evvel kapcsolatban teljesen tájékozatlan, az egész dolgot fordítva képzeli el. Az érzéki benyomás azáltal jön létre, hogy amikor az én a makrokozmoszból belép a mikrokozmoszba, akadály kerül a szellemi erők beáram­ lása elé, az elé, amit elemi világnak nevezünk. Ezt feltart­ ja valami, ha nem is teljesen, de mégis úgy, hogy az elemi világnak csak egy része áramlik keresztül. Ha egy kék felület van előttünk, akkor mindazok az erők átáramlanak rajta, amelyek a magasabb világokból jönnek, az elemi világ egy részét kivéve. Amit az elemi világ visszatart, az tükörképként jut az ember tudatára, mint egyfajta vissza­ verődés, és ez a kék szín. Mindaz, amit tegnap az elemi világból úgy írtunk le, mint a tűz, a levegő, a víz és a föld elemét, az átáramlik. Mindaz beleáramlik a szembe, ami az elemi világban van, kivéve azt, amit éppen látunk. Az érzéki észlelet tehát úgy jön létre, hogy szemünk vissza­ tartja az elemi világból a fényt, fülünk a hangot, és többi szervünk a hő egy részét. Amit nem tartunk vissza, az beáramlik. Most kiegészíthetjük az előző előadásban mondot­ takat. Azt mondtuk: a szemet a fény hozta létre a fény számára. Amikor a szem észleli a fényt, természetesen nem az hozza létre, amit lát, h a n e m az, amit beenged, és ez az elemi világ egy része. Azt mondhatjuk tehát, hogy

166

amikor az érzékfeletti világokból beáramlanak az erők, a szem ezek egy részét visszatartja, és ez hasonlóan megy végbe más érzékszerveknél is. Ami nem áramlik belénk, ami fennakad, az érzéki észleleteink összessége. Tehát azt látjuk, azt halljuk, amit n e m e n g e d ü n k be m a g u n k b a . Amit viszont beengedünk, az hozta létre a szem fizikai or­ ganizációját. Bizonyos e r ő k e t tehát visszatartunk, bi­ zonyos erőket á t e n g e d ü n k . Azok az erők, amelyeket átengedünk, azok az elemi világ erői, ezek hozzák létre a szemet, úgy hogy ha szemgolyónkat megnézzük, mond­ hatjuk: az elemi világban, amit éppen nem látunk, mert átengedtük, itt van az, ami szemünket kialakította. Többi érzékszervünk is ezen a módon alakult ki az elemi világ­ ból, így jöttünk létre, mint érzékelő lények. Ha belelátunk az elemi világba, az a világ áll előttünk, amely érzék­ szerveinket alkotja. Ott azonban, ahol az érzékszerv befelé elhatárolódik, a szem hátsó falán t a l á l h a t ó egy második tükör, és itt áramlik belénk és tükröződik vissza az összes többi erő egy további világból. A szem hátsó falánál visszaverődnek az elemi erők, ezáltal megszűnnek hatni, és hátul m á r csak a szellemi világ erői á r a m l a n a k keresztül, ezek alkotják például a látóidegünket. A szem látóidegéhez ha­ sonlóan a fül hallóidege is a szellemi világ beáramlásából származik. Egész i d e g r e n d s z e r ü n k a szellemi világból alakul ki. I n n e n á r a m l a n a k hozzánk azok az erők és lények, amelyek idegrendszerünk létrehozói. Idegcink el­ rendezése olyan, mint a bolygók törvényei odakint, mert a bolygókat úgy foghatjuk fel, mint egy olyan óra külső kife­ jeződését, ami szellemi lények és tények h a t á s á r a működik. Kézenfekvő lenne, ha most azt m o n d a n á n k : ha tényleg ez a helyzet, és idegeinken valóban ez a világ működik, amit külsőleg bolygórendszerünk fejez ki, akkor ideg­ rendszerünknek olyan törvényszerűség kell, hogy az alap­ ja legyen, ami a naprendszernek felel meg. Idegrendsze­ rünket egyfajta belső n a p r e n d s z e r n e k lehet tekinteni. Mert ha az elemi világon áthaladtunk, a szellemi világ erői 167

a bolygó- és n a p r e n d s z e r t fejezik ki. Az égi világ erői áramlanak belénk, ezek szervezik meg idegrendszerünket. Most megkérdezhetjük: idegrendszerünket valóban úgy tekinthetjük, mint annak tükörképét, ami kint a makrokozmoszban, a bolygókban és az állatövben fejeződik ki? Tudjuk, hogy az időt a Földnek a N a p h o z és az év folyamán a tizenkét állatövi csillagképhez való állása sza­ bályozza. A Nap egy év alatt láthatóan áthalad a tizenkét csillagképen. Ez a fő időbeosztás, a tizenkél h ó n a p o s időbeosztás, amelyet az a törvényszerűség szabályoz, amely a n a p r e n d s z e r b e n a bolygók és az állatövi csil­ lagképek között uralkodik. Ezt a törvényszerűséget a ti­ zenkettes szám fejezi ki. Tizenkél hónap van egy évben, és vannak hónapjaink, amelyek, mint leghosszabb hónapok, harmincegy napból állnak. Ez megint olyasmi, ami az égitestek egymáshoz való viszonyából származik, és össze­ függ időszámításunkkal. A leghosszabb h ó n a p o k har­ mincegy naposak, a többi harminc napos, a február hu­ szonnyolc, vagy huszonkilenc napos. Itt van egyfajta sza­ bálytalanság, aminek megvan a maga oka. de ettől most eltekintünk. Próbáljuk meg ezt a csodálatos időbeosztást lelkünk elé idézni, és tegyük fel a kérdést: ha az. ami a makrokoz­ mosz alapjául szolgál, valóban idegrendszerünk alkotó ereje, hogyan kell ennek idegrendszerünkben számsze­ rűen is tükröződnie? Nos, tizenkét pár agyidegünk van, és harmincegy pár gerincidegünk. A kozmikus törvénysze­ rűségek tehát lénylegesen t ü k r ö z ő d n e k idegrendsze­ rünkben. Hogy bizonyos szabálytalanság uralkodik, annak az az oka, hogy az e m b e r n e k önálló lénnyé kell válnia idegrendszere útján, és függetlenednie kell attól, ami a külső térben lejátszódik. Az embernek harmincegy pár gerincidege van. Ahogy a tizenkettes szám. a hónapok száma jelzi a Nap áthaladását az állatövi csillagképeken, úgy kellene tulajdonképpen egy hónapban a napok szá­ mának is a Hold szerint kifejeződnie, ami huszonnyolc napot eredményezne. És ha nem lenne úgyszólván három többlet-idcgpárunk, amelyek útján szabad emberekként

168

függetlenné tehetjük magunkat, akkor ténylegesen a huszonnyolcas számnak lennénk alávetve. Láthatjuk, hogy itt egy mély titok rejlik, és csodálatos összefüggés van a tér nagy szimbólumai között, amelyek a szellemi világ lényeiben és tényeiben t ü k r ö z ő d n e k , és a között, amit idegrendszerünk tartalmaz. Most a tükröződés harmadik részéhez értünk. Ideg­ rendszerünket tehát a szellemi világ építi fel. Ahol az idegek az agyba torkollnak, ott ismét tükröződés megy végbe. Itt a szellemi világ akad fenn. és most az hatol át, amit az ész világának ismertünk meg. A hierarchiák erői itt keresztülhatolnak, és az ész világa felépíti bennünk azt, ami az idegek mögött található: agyunkat és gerincvelőn­ ket. Agyunkban és gerincvelőnkben van tehát mindannak a tevékenységnek az eredménye, ami végül is az ész vilá­ gából származik. Aki be tud tekinteni a szellemi világba, az az agy és az idegrendszer legkisebb visszatükröző­ désében is a nagy világfolyamatok pontos képmását látja. Az ősképek világa azonban teljesen áthalad rajtunk, anélkül, hogy feltartóztathatnánk. Minek a révén lehet tu­ datunk valamiről a mindennapi életben? Annak révén, hogy fel tudjuk tartóztatni. Az elemi világ egy részéről azáltal tudunk, hogy azt feltartóztatjuk. É r z é k e l ő szer­ veinkben ennek az elemi világnak a termékei vagyunk. Azáltal van tudomásunk érzékszerveinkről, hogy az elemi világ egy részét feltartóztatjuk. Idegeinkben a szellemi világ t e r m é k e i vagyunk. A m i k o r idegeinkről t u d o m á s t szerzünk, bizonyos módon a szellemi világról is tudomást szerzünk, természetesen csak k é p m á s o k formájában, ahogy a szellemi világ egy részét visszatartjuk. Mit ismer az e m b e r az elemi világból? Amit érzékszervei vissza­ tükröznek. És mit ismer a szellemi világból? Azt, amit idegei visszatükröznek, ez az, amit általában természeti törvényeknek neveznek. A természeti törvény nem egyéb, mint egyfajta árnykép, a szellemi világ l e t o m p í t o t t tü­ körképe. És amit az ember saját szellemi életének, saját értelmének tart, az az ész világának letompított tükör­ képe. Amit nyelvünk intellektusnak, értelemnek nevez, az 169

az ész világának a képmása, de gyenge, árnyékszerű kép­ mása. Most megkérdezhetjük: mire kellene képesnek lennünk, hogy a felsoroltaknál többet lássunk? Ha többet akarunk látni, olyan helyzetbe kell kerülnünk, hogy töb­ bet tartóztassunk fel. Ha az ősképek világáról akarnánk benyomást szerezni, akkor azt valamilyen módon fel kel­ lene tartóztatnunk. Fizikai szerveink csak úgy lehetnek, hogy beengedjük m a g u n k b a az elemi világot, aztán feltartóztatjuk. így alakul ki például a szemünk. Ideg­ rendszerünk csak úgy lehet, hogy a szellemi világot en­ gedjük be magunkba, aztán feltartóztatjuk. Csak azáltal van bennünk gondolkodási erő, hogy beengedjük az ész világát, aztán feltartóztatjuk. így alakul ki az agyunk. Ha magasabb szerveket a k a r u n k kialakítani, akkor lehe­ tőséget kell találnunk, hogy az ezeknél is magasabb vilá­ got visszatartsuk. Elébe kell állítanunk valamit, ahogyan agyunk révén az ész világa elé állítjuk azt. ami visszatart­ ja, aztán tükröződik rajta. Az embernek tehát tennie kell valamit, ha magasabbra akar fejlődni. Tennie kell valamit, hogy visszatarthassa a m a g a s a b b világot, hogy abból erőket kapjon, amelyek egyébként áthaladnak rajta. Mert az ősképek világának erői egyszerűen áthatolnak rajtunk. Létre kell h o z n u n k egy t ü k r ö z ő készüléket. Olyan é r t e l e m b e n , ahogy a mai e m b e r számára szükséges és lehetséges, az imaginatív megismerésből kiinduló és az emberi lelken munkálkodó szellemtudományos módszer alkot ilyen készüléket. Az ember általában a fizikai külvilágot ismeri meg. Ha magasabb megismeréshez akar jutni, akkor tennie kell valamit, hogy magasabb szerveket alakítson ki magának. Az ész világánál magasabb világot, a ősképek világát, megállásra kell késztetnie önmagában, és ez úgy történik, hogy egy új tevékenységet alakít ki. Könnyen meg lehet érteni, hogy a normális tudati tevékenységgel nem lehet magasabb megismeréshez jutni, mert az, amit az ember a szokásos tudatával létrehoz, abból jön létre, amit véghez viszünk. Kell tehát valamit tennünk, amivel új tevékeny170

séget hozunk létre, amit szembe helyezünk az ősképek világával, és azt így feltartóztathatjuk. Ez oly m ó d o n történik, hogy az e m b e r m e g t a n u l átélni olyan belső élményeket, amelyek n e m t a r t o z n a k a szokásos t u d a t élményeihez. Egy ilyen élmény leírását megtalálhatják „A szellemtudomány körvonalai'' című könyvemben, ahol a rózsakeresztes meditáció felépítéséről van szó. Hogyan élhetjük át belsőleg helyesen ezt a rózsa­ keresztes meditációt? Bár ezt már k o r á b b a n itt is el­ mondtam, most megismétlem, hogy az egészet átlássuk. Aki egy szellemi tanítványt a megismerés m a g a s a b b fokára akar vezetni, először - kezdetként - ezt fogja mon­ dani neki: nézd a növényt, ahogy kinő a talajból, szárat növeszt, leveleket hajt, majd virágja és gyümölcse lesz. Úgy növekszik, hogy átjárja a zöld növényi nedv. Most ha­ sonlítsd össze ezt a növényt az emberrel. Tudjuk, hogy az embert átjárja a vér, és azt is tudjuk, hogy a vér külső kife­ jeződése annak, ami az e m b e r b e n szenvedélyekként, ösztönökként és vágyakként lüktet. Mivel az e m b e r énlény, a növénynél magasabb rendű lénynek tűnik. Nos, egy fantaszta azt hihetné - bár ilyen sok van -, hogy a növény hasonló tudattal rendelkezik, mint az ember, hogy belső­ leg tükrözni tudja a külső benyomást. Mert n e m annak révén van tudatunk, hogy valamilyen tevékenységet végre tudunk hajtani - ezt a növény is tudja -, h a n e m annak révén, hogy egy külső b e n y o m á s t belsőleg tükrözni tudunk. Az e m b e r képes erre. Bizonyos vonatkozásban tehát magasabbra fejlődött, mint a növény, amely ezt n e m tudja megtenni. Ezzel szemben viszont el kellett fogadnia egy bizonyos alsóbbrendűségct, annak lehetőségét, hogy tévedhet. A növény nem téved, követi a maga törvényeit. Itt nem beszélhetünk tévedésről, a növénynek nincs ala­ csonyabb rendű és magasabb rendű lénye, nincs b e n n e olyasmi, amit alacsonyrendű ösztönöknek, vágyaknak és szenvedélyeknek l e h e t n e nevezni. A m i k o r egy növény előtt állunk, hatással van ránk szűzi tisztasága, míg az em­ bert áthatják az ösztönök, a vágyak és a szenvedélyek. Az ember tehát a maga piros vérével úgy áll s z e m b e n a 171

növénnyel, mint olyan lény, aki bár tudatilag magasabbra fejlődött, c magasabbra fejlődésért cserébe el kellett fo­ gadnia egyfajta visszacsúszást, egy alsóbbrendűséget. A tanító mindezt megvilágítja a szellemi tanítványnak. Aztán utal rá, hogy az embernek most el kell érnie azt, ami alacsonyabb fokon a növényben tárul elé. Ismét u r a l k o d n i a kell ösztönein, vágyain és szenvedélyein, mindazon, ami forrongó vérében buzog. Akkor lesz úrrá rajtuk, ha majd magasabb természetével legyőzi ala­ csonyabb természetét, ha piros vére olyan tiszta lesz, mint a zöld növényi nedv, amely felpiroslik a rózsában. Ez a piros rózsa annak szimbóluma, amivé az embernek válnia kell, ha átéli azt a reális eszményt, amelynek révén maga­ sabb természete uralkodni fog alacsonyabb természetén. A rózsára úgy tekintünk, mint előképre, mint szimbólum­ ra, a megtisztított, lecsendesített vér j e l k é p é r e . És ha aztán a piros rózsát egyesítjük a halolt fából készült fekete fakereszttel. amit a növény maga után hagy. miután elhalt, elszáradt, akkor a fekete fakereszten lévő piros rózsako­ szorú szimbóluma lesz annak, hogy az ember magasabb természete úrrá lesz alacsonyabb természetén, amelyet le kell győznie. A fekete fakereszt, az e m b e r legyőzendő alacsonyabb természetének a jelképe, és a piros rózsa a megtisztított piros véré. A rózsakereszt az emberi fej­ lődést jelképezi, ahogy ez a világban végbe megy. Itt nem egy absztrakt fogalom áll előttünk, h a n e m egy olyan jelkép, amit átélünk és átérzünk. Lelkünk átmelegszik, ha úgy tekintünk az emberi fejlődésre, ahogy azt a rózsake­ reszt ábrázolja. Láthatjuk ebből, hogy az e m b e r n e k lehetnek olyan képzetei, amelyek n e m külső dolgoknak felelnek meg. Aki csak az. átlagos t u d a t n á l akar m a r a d n i , most ezt mondhatja: őrült fantaszta vagy! Miben segít ez a rózsa­ kereszt? A képzetek valótlanok, ha nem ábrázolnak vala­ mi külső dolgot. L é t r e h o z t á l egy rózsakeresztet. Hol létezik ilyesmi? Hol nőnek rózsák a kiszáradt fán? - Ezt lehet m o n d a n i . De éppen az a lényeg, hogy lelkünkben olyan képességet sajátítsunk el, amely a szokásos tudat172

ban nem létezik. Olyan tevékenységhez kell felemelked­ nünk, ahol a bennünk kialakított képzetek nem csupán kapcsolatban állnak valamilyen külső dologgal, h a n e m ahol a külső dolgokat eleven képzetekké dolgozzuk fel, amelyek kapcsolatban állnak ugyan a külvilággal, de mégsem olyanok, mint az. A rózsakeresztnek van bi­ zonyos kapcsolata a külvilággal, de e kapcsolat módját, mi alakítjuk ki. Megérezzük a felemelkedést a növénytől az emberig. Eleven érzésekkel rajzoltuk fel magunk előtt a rózsakereszt képzetét. így lehet bizonyos j e l k é p e k e t a lélek elé állítani. Hogy pontosan értsük egymást, még egy jelképet állí­ tok a lelkük elé. Nézzük egy e m b e r mindennapi életét, ahogy életének napjait éli. Mindenekelőtt a nappal és az éjszaka, az ébrenlét és az alvás váltakozását látjuk. Nappal számos élményünk van, reggeltől estig minden lehetséges dolgot átélünk. Megkérdezhetjük: mi történik éjszaka? A korábbi előadásokból úgy tudjuk, hogy a szellemi világból ö n t u d a t l a n u l bizonyos erőket m e r í t ü n k . N a p k ö z b e n élménycink tudatosak, az éjszaka folyamán öntudatlanok. Ez a váltakozás fennáll. Ha tehát néha bizonyos önis­ meret-szerzés céljából ö n m a g u n k b a tekintünk, felte­ hetjük a kérdést: hogyan haladsz előre? Valóban előrevitt a nap minden élménye a megfelelő lendülettel? Tulaj­ donképpen van-e oka az embernek az elégedettségre, ha naponta csak egy kis mértékben jut előre, azáltal, hogy napközben élményei vannak, éjszaka pedig erőket kap? Úgyszólván igen sokat kell az e m b e r n e k napközben átél­ nie, hogy élményei következtében egy kicsit é r e t t e b b legyen. Tegyük fel, tehát a kérdést: t u l a j d o n k é p p e n mennyivel lesz az e m b e r é r e t t e b b , amikor egy n a p folyamán engedi, hogy az élmények hassanak rá, éjszaka folyamán pedig erőket kap? Úgy találjuk, hogy tulaj­ donképpeni lényünk, énünk, igen lassan jut előre, miköz­ ben viszonylag igen sok élmény halad ej mellettünk. Napi élményeinket és lényünk e l ő r e h a l a d á s á t a fejlődésben valahogy így képzelhetjük el: énünkkel egy nap alatt talán egy kicsit előbbre jutunk, a következő nap megint egy ki173

csit, és így tovább. És akkor ezt egy kicsit még el is túloz­ tuk, mert valójában az e m b e r e k többsége csak nagyon keveset halad előre n a p , mint n a p . Ha életünk boldog időszakára, gyermekkorunkra tekintünk vissza, azt fogjuk látni, hogy gyermekként rendkívül gyorsan fejlődtünk későbbi életünkhöz viszonyítva. N e m alaptalan, ha azt ál­ lítjuk, hogy egy világutazó sem jut előbbre mindazzal, amit utazásai során tapasztal, mint a gyermek azzal, amit dajkájától tanult.

Az én szakaszos előrehaladását egy ábrán lehet szem­ léltetni. A függőleges bot az előrehaladást, a körülötte kí­ gyózó vonal a nappali élményeket jelzi. Napközben sok élményünk van, ezek a metszéspontig visznek bennünket. A következő n a p o n megint sok élményünk van, ezek megint egy ilyen szakaszt tesznek ki. Ha most azokat az erőket nézzük, amelyek éjszaka érnek bennünket, ezeket szaggatott vonallal ábrázolhatjuk. így tehát az ember előrehaladását az élményeihez viszonyítva egy függőleges bottal és két kígyózó vonallal jelölhetjük, az egyik világos, 174

a másik sötét. A világos kígyóvonal jelzi a napi élmé­ nyeket, a sötét az éjszakai erőket. így megkapjuk az em­ beri élet jelképét. Készíthetünk m a g u n k n a k egyszerű és bonyolult jelképeket. Egy egyszerű jelkép a következő: átadjuk ma­ gunkat a csírázó növény szemlélésének, hogyan növekszik addig, amíg a gyümölcs megjelenik, aztán lassan elszárad, míg végül a magot kivéve, minden része tönkremegy. így a növény kifejlődésében és elhervadásában egy egészen egyszerű jelképet kaphatunk. Az alábbi vonal egyszerű jelképe annak, ami a növekvő és elszáradó növénnyel történik.

A rózsakereszt az emberi fejlődés jelképe, ahogy ala­ csonyabb lényétől a magasabbhoz emelkedik, míg a Merkúr-bot az én előrehaladásának szimbóluma nappali és éjszakai élményei útján. így alakíthatunk ki különböző jelképeket. Ezek a j e l k é p e k semmi külső dolgot n e m tükröznek, de ha belső elmélyedéssel átadjuk magunkat jelentésüknek, akkor úgy dolgozunk a lelkűnkön, hogy olyan belső tevékenységhez szoktatjuk, amelyet egyéb­ ként nem végez. E belső tevékenység eredményeképpen létrejön egy belső erő, amely képes arra, hogy feltartóz­ tassa azt, amit az ősképek világának nevezünk. A jelképek nemcsak szemmel látható képek lehetnek, hanem szavak is, amelyekben a világ mély igazságai foglal­ hatók össze. Ha a világ átfogó nagy igazságai jelképes mondatokban fejeződnek ki, akkor ez egy olyan szövedék, amellyel alakítani tudjuk lelkünk szubsztanciáját. Ha így dolgozunk m a g u n k o n , t u d a t o s a n alakítjuk azt, amit 175

k ö z r e m ű k ö d é s ü n k nélkül a külső világ végzett rajtunk, amikor az ész világa agyunkat, a szellemi világ idegrend­ szerünket, és az elemi világ érzékszerveinket alakította ki. Az e m b e r maga alakíthat ki az agynál magasabb szer­ veket, amelyek azonban külsőleg nem láthatók, mert a fizikai világon kívül helyezkednek el. A szokásos minden­ napi tudat ezeket a szerveket nem tudja érzékelni. Ahogy az elemi világból alakult ki a szem, a szellemi világból az idegrendszer és az ész világából az agy. úgy alakul ki az ősképek világából az, amit magasabb szerveknek ne­ vezünk, azok a szervek, amelyek fokról-fokra képessé tesznek bennünket arra, hogy a szellemi világba belelás­ sunk. Ezeket az érzékelő szerveket, minthogy az ember­ ből szellemi virág-képződményekként alakulnak ki, ló­ tuszvirágoknak, vagy szellemi k e r e k e k n e k , csakráknak nevezzük. Annál, aki ilyen gyakorlatokat végez, amilyeneket leír­ tunk, a tisztánlátó tudat ténylegesen új szerveket fog ész­ lelni, amelyek a szokásos tudattal nem láthatók. A hom­ lok közepén kialakulhat olyasmi, ami egy kerékhez, vagy virághoz hasonlít, és amit kétlevelű lótuszvirágnak nevezünk. Ez egy szellemi érzékszerv. Ahogy a fizikai szervek azért vannak, hogy általuk a k ö r ü l ö t t ü n k lévő világról tudomást szerezzünk, a szellemi érzékszervek ar­ ra valók, hogy a szellemi világról tudósítsanak bennünket, amelyet a szokásos, normális t u d a t t a l nem tudunk érzékelni. Ezeket a szerveket tulajdonképpen az emberi lélekből kisarjadó erők és erő-rendszerek hozzák létre. Egy másik lótuszvirág a gégefő tájékán jöhet létre, egy harmadik a szív tájékán, és így tovább. Ilyen szellemi szer­ veket - a kifejezés e l l e n t m o n d á s t tartalmaz, de nincs megfelelő szavunk a jelenlegi nyelvben, ami megfelelne akkor t u d u n k kialakítani, ha teljes belső odaadással, türelmesen és energikusan újból és újból olyan jelképes k é p z e t e k n e k adjuk át magunkat, amelyek nem külső képzetek, h a n e m eltérnek attól, amit a szokásos tudat átél, lelkünkben működnek, és olyan erőket hoznak létre, amelyek torlaszt jelentenek az ősképek világa előtt. 176

Nem elég azonban, ha csak idáig jutunk el, mert akkor még semmit sem látunk. Aki már szellemi látó, láthatja az idáig jutott e m b e r n é l a v o n a t k o z ó érzékszerveket, de ezeket tovább kell fejleszteni a szellemi látásig. Ezek most kialakultak abból a világból, amely magasabb, mint azok a világok, amelyek eddig bennünket alakítottak. Most a má­ sodik lépés következik, amellyel előkészítjük a tulaj­ donképpeni látást. Ez az előkészítés abból áll, hogy az, aki a magasabb megismerést, tehát a lótuszvirág kialakítását már elérte, most a belső lelki m u n k a magasabb fokára tér át. Ez valamivel nehezebb, mint az előző volt. Az első fok abból áll, hogy lehetőleg sok szimbolikus képzetet alakít ki magában, olyan jelképes k é p z e t e k e t , amelyeket a szellemi kutatás valamennyi iskolájában m e g a d n a k a szellemi tanítvány egyéniségének megfelelően. így a tanítvány fokról-fokra, t ü r e l e m m e l és kitartással kia­ lakíthatja a maga szellemi érzékszerveit. A k ö v e t k e z ő fokozat abból áll, hogy miután az ember már elsajátított egy bizonyos készséget az ilyen képzetek kialakításában, képessé kell válnia arra, hogy ezeket a k é p z e t e k e t tu­ datából kiiktassa, és csak a r r a legyen t e k i n t e t t e l , ami ezeket a képeket létrehozta. A rózsakereszt k é p z e t é n e k létrehozásánál egy meg­ határozott tevékenység vezérelt b e n n ü n k e t . A növényre és az emberre tekintettünk, valamint a távoli jövőre, és lelkünkből így építettük fel a jelképet. Tegyük fel, hogy most ezt a jelképet teljesen eltüntetjük. Távolítsuk el tu­ datunkból a rózsakeresztet, vagy a M e r k ú r - b o t o t , és tegyük fel a kérdést: hogyan hoztuk létre ezt a képet? Fi­ gyeljünk saját tevékenységünkre, anélkül, hogy a n n a k eredményét tekintetbe vennénk. Ez n e h e z e b b . Eltekin­ tünk tehát a jelképtől, és az azt l é t r e h o z ó tevékeny­ ségünkre figyelünk. Eltereljük a figyelmet önmagunkról. Miután egy jelképet l é t r e h o z t u n k , így g o n d o l k o d u n k : hogyan hoztad ezt létre? Elképzeljük, mit tettünk, hogy ez létrejöjjön. A legtöbb e m b e r n e k sok-sok próbálkozást kell tennie, hogy eljusson a j e l k é p t ő l a j e l k é p e t l é t r e h o z ó tevékenységig. Ezt be kell gyakorolni. Az ember így szól 177

önmagához: amikor a jelképet létrehoztam, semmi más nem volt. Ez igen sokáig tart. A jelképeket újra meg újra létre kell hozni, hogy aztán eltávolítsuk őket, és a jelképet létrehozó tevékenységet élhessük át. Ha a gyakorlatokat hosszabb időn át végezzük, és úgy érezzük, hogy bensőnk mintegy forrni és buzogni kezd, akkor már egy lépéssel előbbre jutottunk. Akkor már ad­ dig jutottunk, hogy valóban átélhetjük azt az időpontot, amikor nemcsak m a g a s a b b érzékszervcink, vagyis ló­ tuszvirágaink vannak, h a n e m különféle nem is sejtett új dolgok felvillanását látjuk, b e p i l l a n t h a t u n k a szellemi világba. Elértük azt a fokot, hogy egy új terület nyílik meg előttünk. Ez az élmény nagyjából a következő: mindent magunk mögött hagytunk, elhagytuk a megszokott külső érzéki világot. Belemerültünk a jelképek világába, most ezeket a j e l k é p e k e t eltávolítjuk, fekete sötétség van körülöttünk. A tudat azonban nem szűnik meg, h a n e m buzogni és forrni kezd egyfajta tevékenységben. És ezáltal képesek leszünk további dolgokat feltartóztatni. Koráb­ ban az ősképek világát tartottuk vissza, most azt is vissza­ tartjuk, amit az ész világának nevezhetünk, de máskép­ pen, mint korábban - most az ellenkező oldalról. Vissza­ tartjuk azt, ami egyébként beáramlik. Korábban csak az ész világának árnyképeit láttuk saját értelmi tevékeny­ ségünkben. Most az ész világát a másik oldalról látjuk, látjuk azokat a lényeket, akiket hierarchiákként jelöltünk meg, most lassanként minden megelevenedik. Ez a következő lépés, amit meg kell tennünk. Ez azon­ ban még n e m m i n d e n . A további lépés abból áll, hogy saját tevékenységünktől is el kell t e k i n t e n ü n k . El kell nyomnunk a képeket, és vissza kell tartanunk tevékeny­ ségünket. Most el kell tekintenünk ettől a tevékenységtől, ezt is el kell nyomnunk. Itt ismét észrevesszük, mennyire nehéz ezt véghez vinni. Még tovább tart, amíg egyáltalán valamit elérünk. Mert általában az történik, hogy ha az ember eltekint saját tevékenységétől, rendszerint elalszik, vagy olyan állapotba jut, amely hasonló az elalváshoz. Ha azonban tudata már valamelyest megmarad, akkor eljut 178

oda, hogy már nemcsak az ész világát tartja vissza, h a n e m a szellemi világot is. A másik oldalról látja a szellemi vilá­ got. A szellemi világban most meglátja a tényeket és a lényeket. Azt a megismerést, amelyhez azáltal jutunk el, hogy a képeket kitöröljük, és a tevékenységet visszatartjuk, inspiratív megismerésnek nevezzük, míg azt, amit akkor érünk el, ha a saját tevékenységünket kikapcsoljuk, intuitív meg­ ismerésnek. Ezek révén megláthatjuk a szellemi világ igazi alakját, amelyet egyébként csak árnyképszerűen lá­ tunk a természeti törvényekben. M o s t m e g l á t h a t j u k a lényeket és a tényeket a maguk tudati területén, amelyek megjelennek a természeti törvényekben és a természet tényeiben. Most leírtunk egy megismerési utat, ami egészen más, mint amikor egyszerűen a szellemi világba való leereszkedésről vagy felemelkedésről tudósítunk. A szellemi fej­ lődés módszere útján létrehozunk valamit, ami egészen más ú t o n vezet be b e n n ü n k e t a szellemi világba. Ez a módszer először megalkotja a szerveket, azáltal, hogy az ősképek világát visszatartja, és felhasználja e z e k n e k a szerveknek a kialakítására. Aztán az ember az imaginatív és inspiratív világ útján visszajut a szellemi világba, amelybe most már be tud tekinteni. Ha azonban eljut az intuitív megismeréshez, és ezt tovább fejleszti, akkor elérkezik oda, amit úgy fejezhetünk ki, hogy visszatér az elemi világba. Belenövekszik ebbe, mégpedig úgy, hogy nem előkészítetlenül érkezik, h a n e m teljesen felkészülve, mert ezt, mint végső célt látja maga előtt. Ez az út azért n e h e z e b b sokak s z á m á r a , m e r t nagy lemondást igényel. Hosszú ideig kell gyakorolni a jelképekben való elmélyedést, és várni kell, amíg szervek kialakulnak. És ezzel még nem jut el a látáshoz. A mai emberek gyakran ezt mondják: az a fontos s z á m o m r a , hogy valamit lássak! N e m a k a r n a k biztos ú t o n j á r n i , h a n e m elsősorban e r e d m é n y t akarnak elérni. Az ered­ mény kétségkívül megjön, de ezt bizonyos lemondással kell kivívni. Először önmagunkon kell dolgoznunk, hogy 179

aztán e m u n k a révén lassanként az említett m ó d o n fokozatosan tovább lépjünk, és bejussunk a magasabb világokba. Amit először az ész világából és a szellemi világból látunk, az igen halvány. Amikor az ész világából visszaérünk az elemi világba, amikor tovább megyünk az intuitív megismerésben, csak akkor kap mindez színt és fényt, mert csak akkor itatódik át az elemi világ hatásával. Mindezt áttekinthetően leírni csak az intuitív megismerés szempontjából lehet. Szükség van t e h á t bizonyos l e m o n d á s r a . Csak úgy j u t h a t u n k előre, ha örömünket leljük a jelképekben, ha t ü r e l e m m e l és kitartással dolgozunk a szervek kiala­ kításán, még ha kezdetben keveset látunk is a szellemi világból. De ha ö r ö m m e l veszünk részt ebben a belső munkában, ezáltal megszűnik a lemondás érzése. Az ilyen tevékenység finom belső m e g r a g a d á s á b a n kell ö r ö m e t találnunk. Ha ezt az u t a t követjük, j u t a l m u n k a t csak később nyerjük el, de ez biztos út, amely megóv minden képzelődéstől, m i n d e n illúziótól. Ha imaginatív megis­ m e r é s h e z j u t o t t u n k , akkor már közvetlenül a mi világunk felett álló világba érkeztünk. Ezt azonban legfeljebb úgy érzékeljük, hogy azt érezzük, lényünkbe beletagolódik valami egy magasabb világból. Csak fokozatosan jutunk el a m a g a s a b b világ igazi m e g é r t é s é h e z . E fejlődés me­ netéről, amellyel ide eljutunk, „Hogyan jutunk a maga­ sabb világok megismeréséhez?" és „A szellemtudomány körvonalai" című könyveimben találhatnak vázlatszerű is­ m e r t e t é s t . E z e k b e n a nyilvánosság számára írtam le ezeket a dolgokat, némileg rövidebben. Ma szeretnék még néhány részletet ezekhez hozzáfűzni, és ha ezt majd hozzáveszik az ott ábrázoltakhoz, mélyebb megértéshez juthatnak. A most leírt úttal megpróbáltam megértetni, hogy a szokásos emberi szemlélet alapjai, a mikrokoz­ moszban kialakuló érzéki szemlélet, az idegrendszer és az agy, a m a k r o k o z m o s z lényeinek és m ű k ö d é s é n e k tük­ röződései. Megmutattam, hogy mielőtt elkezdtünk volna dolgoz­ ni m a g u n k o n , hogy a m a g a s a b b e m b e r t kialakítsuk, 180

hogyan m ű k ö d t e k és tevékenykedtek rajtunk a magas hatalmak, hogy a köznapi e m b e r i kialakítsák. Láttuk, hogy most ténylegesen azt a tevékenységet folytatjuk, amelyet már rajtunk elvégeztek. Ahogy fizikai em­ berekként a magasabb világokból felépültünk, úgy építjük most fel a szellemi embert önmagunkból. Miközben a fej­ lődésben előrehaladunk, magunk is felemelkedünk. Aki a fejlődés fogalmát komolyan veszi, a n n a k számára n e m tűnhet csodálatosnak, hogy ilyen fejlődés lehetséges. Aki úgy hiszi, hogy ami ma van, az a lét korábbi fokozatain keresztül fejlődött idáig, a n n a k azt is hozzá kell tennie, hogy a fejlődés tovább folytatódhat. Mivel a mai e m b e r tudatos lénnyé vált, fejlődését is tudatosan kell kézbe ven­ nie. Láttuk, hogy amit fejlődési ú t k é n t leírtunk, azt az ember teljesen tudatosan viheti véghez. Akinek tanítóra van szüksége, ez n e m olyan é r t e l e m b e n szükséges szá­ mára, mint a régi módszereknél, amikor a tanító átvett valamit a tanítványtól, vagy beleárasztott valamit, tehát amikor a tanítvány önállótlan volt. Ma olyan úttal is­ merkedtünk meg, amely a modern ember tudatának telje­ sen megfelel. Aki ma ezen az ú t o n jár, az csak olyan értelemben bízza rá magát a szellemi tanítóra, mint ahogy egy m a t e m a t i k a t a n á r r a rábízzuk m a g u n k a t . H a n e m tételeznénk fel, hogy többet tud, mint mi, akkor teljesen felesleges lenne, hogy elmenjünk hozzá. így bízzuk rá ma­ gunkat arra a vezetőre is, aki nem ad mást, csak útmu­ tatást, jelképet. Aztán a hatás folytán észrevesszük, hogy ez a jelkép hová vezet. Lépésről-lépésre a magunk urai maradunk. Követjük a szellemi tanító útmutatásait, ahogy a matematika tanár útmutatásait is követjük, amikor fel­ adatokat ad. Csak míg egy m a t e m a t i k a i p r o b l é m á t az értelmünkkel oldunk meg, a szellemi tanító útmutatásait teljes lelkünkkel követjük. Az új beavatási m ó d s z e r lényege az, hogy a legnagyobb mértékben számol az em­ ber önállóságával. A vezető már nem a régi értelemben vett guru, csak tanácsokat ad: így és így kell tenni, hogy a megfelelő módon előre jussunk.

181

Az egymást követő korszakok úgy változnak, hogy mindig új állapotokon haladunk át. Ezért a beavatás mód­ szerei is változnak. A régi korokban más beavatási mód­ szerekre volt szükség, mint ma. A mai ember számára az a módszer a megfelelő, amit leírtam. Ezt a legfontosabb szimbólum alapján rózsakeresztes iskolázásnak nevez­ hetjük. Sok szimbólum van, de a rózsakeresztes szim­ bólum a legfontosabb, mert az emberi fejlődés jelképe. A rózsakeresztes módszer a tulajdonképpeni modern bea­ vatási módszer, mert képes arra, hogy a mai e m b e r t a rászabott, megfelelő m ó d o n a magasabb világokba bevezesse. Mindezt ma csak vázlatosan ismertettük. Holnap azt fogjuk leírni, hogy aki lépésről-lépésre dolgozik önmagán, hogyan növekszik bele a szellemi világba, és az hogy tárul fel előtte fokról-fokra. Ma azt ábrázoltuk, hogy az em­ b e r n e k mit kell t e n n i e . H o l n a p arról beszélünk majd, hogy milyen lesz az ember, és mi jelenik meg előtte.

182

KILENCEDIK ELŐADÁS Tegnap a szellemi világokba v e z e t ő úgynevezett rózsakeresztes útról beszéltünk. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy ez olyan út, amely az emberiség fejlődésének törvényei szerint a legjobban megfelel a mai e m b e r számára. Elmondtam azt is, hogy az ember lelki életében véghezvitt bizonyos tevékenysége folytán felemelkedik az imaginativ, inspiratív és intuitív megismeréshez. Ha nem volna más, csak az, amit tegnap leírtam, ha csak azok a módszerek állnának rendelkezésünkre, amelyeket akara­ tunktól függően alkalmazunk lelkünkben, akkor felemel­ kedésünk a tegnap vázolt m ó d o n t ö r t é n n e e h á r o m fokozaton át. Először a szellemi megismerés szerveit kel­ lene kialakítani, és csak a lemondás ideje után emelked­ hetnénk fel egy bizonyos árnyékszerű, alig észlelhető átéléstől a valódi tapasztalásig. Az emberiség jelenlegi korszakában azonban még nem vagyunk csupán arra utal­ va, amit szándékosan cselekszünk lelkünkkel. Ha majd a távoli jövőben erre leszünk utalva, akkor a fejlődés törvényei is mások lesznek, és akkor majd kezdettől fogva tudatosan lépünk be a szellemi világba. Ez ma is meg­ történhet, de csak azért, mert fejlődésünkben segítséget kapunk. Tegnap nem beszéltünk arról, hogy annak számára, aki egy ilyen szellemi fejlődés útjára lép, aki lelkén olyan módszer szerint dolgozik, amelyet leírtunk, miben nyil­ vánul meg az alvás erősítő hatása. Ha az e m b e r fejlődése folyamán nem létezne az alvás, akkor igen sokáig kellene várnia, amíg felfigyelhetne az i s m e r t e t e t t m ó d s z e r e k folytán létrejövő egészen finom é l m é n y e k r e . Azáltal azonban, hogy az e m b e r élete az é b r e n l é t és az alvás között váltakozik, az alvás erői javára válnak, a m i k o r kialakítja azokat a szerveket, amelyeket lótuszvirágoknak neveztünk. Ha a lótuszvirágokkal egyelőre még n e m is észlel semmit, alvása idején erőket kap a magasabb vilá183

gokból, a makrokozmoszból, és ezek az erők, amelyek alvása alatt beleáramlanak, azt idézik elő, hogy e szer­ vekkel előbb vagy u t ó b b bekövetkezik a szellemi világ valóságos átélése, úgyhogy valamit látni is fog. E n n e k előfeltétele, hogy hosszabb-rövidebb ideig úgy dolgozzon a lótuszvirágok kialakításán, hogy ismételten szimbolikus k é p z e t e k h e z folyamodik, újra meg újra átéli ezeket, és ekkor belsőleg úgy megerősödik, hogy lelki élete gazdag­ gá válik, a k k o r is, ha külső b e n y o m á s o k nem érik. Az imaginatív megismerés, ha ezt az e m b e r valóban eléri, a r r a teszi képessé, hogy bizonyos m ó d o n belelásson a szellemi világba. Ez a következőképpen történik. Az embernek arány­ lag hosszú ideig kell ilyen kedélyvilágához szóló, közvet­ lenül az életből merített jelképeket vagy bizonyos nagy kozmikus titkokat röviden magukba foglaló mondásokat belső elmélyedéssel átélnie. Egyik nap azonban észreveszi - eleinte az alvásból való felébredés pillanatában, majd aztán, ha elfordítja figyelmét a külső élményekről, nap­ közben is - hogy lelke előtt van valami, ami a saját maga által megalkotott jelképekhez hasonlóan jelenik meg, de úgy, mint a virág vagy a kő a m i n d e n n a p i tudatban, és ezekről tudja, hogy n e m ő hozta létre őket. M á r az előkészület ideje alatt a j e l k é p e k g o n d o s megalkotása révén megtanulja, hogy megkülönböztesse a hamis jelké­ peket az igaziaktól. Aki valóban gondosan előkészül, és ezáltal megtanulja, hogy m a g a s a b b r e n d ű életéből ki­ küszöbölje saját véleményét, kívánságait, vágyait és szenvedélyeit, és megtanulja azt is, hogy ne azért tartson valóságnak valamit, mert az tetszik neki, az egy ilyen jelkép megjelenésekor tudni fogja, hogy melyik igaz és melyik hamis. Ekkor bekövetkezik valami - és ezt fontos megfigyel­ ni, hogy a valódi és hamis jelképeket megkülönböztet­ hessük - amit nem tudunk másképpen megnevezni, mint úgy, hogy ez a szívvel való gondolkodás. Ez olyasvalami, ami a fejlődés folyamán egyszer csak létrejön, ahogy teg­ n a p leírtuk. Az e m b e r a m i n d e n n a p i életben úgy érzi, 184

hogy a fejével gondolkodik. Ez t e r m é s z e t e s e n csak képszerű kifejezés, mert az ember a szellemi szervekkel gondolkodik, amelyeknek alapja az agy, de mégis úgy véljük, hogy a fejünkkel gondolkodunk. Egészen máskép­ pen érzünk azzal a gondolkodással kapcsolatban, ami akkor jelenik meg, ha fejlődésünkben kissé előrehalad­ tunk. Ekkor valóban úgy érezzük, hogy ami eddig a fe­ jünkben lokalizálódott, most a szívbe került. Persze nem a fizikai szív az, ami gondolkodik, hanem az a szerv, ami a szív közelében fejlődik ki, az úgynevezett tizenkét levelű lótuszvirág. Ez egyfajta gondolkodó szervvé válik, és ez a gondolkodás élesen különbözik a szokásos gondolko­ dástól. A szokásos g o n d o l k o d á s h o z k ö z t u d o t t a n meg­ fontolás szükséges, hogy valamilyen igazsághoz eljussunk. Fogalomról fogalomra haladunk. Egy bizonyos p o n t b ó l kiindulunk, logikusan haladunk a következő pontig, és e logikai megfontolás útján eljutunk oda, amit aztán igazságnak, megismerésnek nevezünk. Ez a mindennapi gondolkodás útján megszerzett megismerés. Másképpen van ez, ha a valóságot az előbb leírt igazi jelképek útján akarjuk megismerni. Ezek úgy állnak előttünk, mint a tár­ gyak, de a róluk való gondolkodás nem téveszthető össze a fej szokásos gondolkodásával. M e r t itt közvetlenül adódik, hogy valami igaz vagy téves, és nincs szükség meg­ fontolásra ahhoz, hogy a m a g a s a b b világok valamely tenyéré vonatkozóan ezt vagy azt mondjuk. Amíg a kép előttünk áll, tudjuk, hogy mit kell m o n d a n u n k róla. Ez a közvetlenség jellemzi a szívgondolkodást. A mindennapi életben nincs sok dolog, amit ehhez ha­ sonlíthatnánk, de a j o b b m e g é r t é s kedvéért megemlít­ hetünk valamit. Ezek mindenekelőtt azok az események, amelyeknél úgyszólván „megáll az ész", mert a magasabb világokból származónak érezzük őket. Képzeljünk el, például egy villanásszerűen megjelenő eseményt, ami megijeszt bennünket. Itt a külső esemény és az ijedtség közé n e m kerül semmiféle gondolat, az e s e m é n y köz­ vetlenül idézi elő az ijedtséget. Értelmünket belső élmé­ nyünk, az ijedtség állította meg. Ez egy egészen jó kife185

jezés, mert az ember egy ilyen eseménynél szinte megérzi, hogy értelme leáll. Éppígy előfordulhat, hogy, mondjuk, az utcán egy esemény láttán haragra lobbanunk. A belső lelki élményt itt is egy közvetlen benyomás idézi elő. A legtöbb ilyen esetnél megállapíthatjuk, hogy ha az eszün­ ket használjuk, a történteket másképpen ítéljük meg, mint az első benyomás alapján. Ezeket az élményeket, ame­ lyeknél az első benyomásra következik a lelki élmény, összehasonlíthatjuk azokkal, amelyeknél a szellemi ku­ tató számot ad magának arról, amit a magasabb világok­ ban átélt. Ha az ilyen élményeket logikával kezdjük kri­ tizálni, akkor elűzzük őket, a mindennapi gondolkodás töprengéseire ezek az élmények egyszerűen eltűnnek. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy a mindennapi gondol­ kodás alkalmazásával többnyire téves következtetésekre jutunk ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Amennyire szükséges - ezt már hangsúlyoztuk -, hogy az előkészületek folyamán mindenekelőtt elsajátítsuk az értelmes gondolkodást, amikor megtanuljuk felfogni a dolgokat, mielőtt a magasabb világokba e m e l k e d ü n k , annyira szükséges az is, hogy e m i n d e n n a p i gondolko­ dástól a közvetlen megértéshez eljussunk. És éppen azért, m e r t a magasabb világokban a közvetlen felfogást kell megtanulnunk, azért kell előkészületként ennek logikai alapjait kifejlesztenünk. Azért szükséges ez, mert külön­ ben érzéseink egészen biztosan tévedésbe vinnének. A magasabb világokban nem tudunk helyesen ítélkezni, ha n e m alakítottuk ki előbb a fizikai világban az értelmes gondolkodást. A magasabb gondolkodás, a szívgondol­ kodás sajátosságai esetleg arra indíthatnának sok embert, hogy lerázza magáról a szokásos logikát. Azt mondják, ha a fizikai sík szokásos logikáját úgyis el kell felejteni, akkor minek előzőleg m e g t a n u l n i ? Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a logikus gondolkodás gyakorlása a fizikai síkon más embert farag belőlünk. N e m ezzel a gondol­ kodással értjük meg a magasabb világokat, hanem ez más e m b e r r é tesz b e n n ü n k e t . A logikus gondolkodással átélünk valamit, átélünk egyfajta lelkiismeretet, és ha ezt 186

kialakítjuk, akkor lelkünkben kifejlődik egy bizonyos felelősségérzet az igaz és a hamis iránt, enélkül pedig n e m sokra megyünk a magasabb világokban. Alapos oka van annak, hogy a magasabb világokba való felemelkedéskor a gondolkodást ne hagyjuk figyel­ men kívül, mert az ember a mindennapi életben többnyire a következő három fokozatot éli át. A legtöbb ember azon a fokon áll - a normális tudatnál ez történik -, ahol a közvetlen, természetes érzései mondják meg, hogy valami helyes vagy helytelen, ezt meg kell tennie, azt pedig nem. Az embert legtöbbször ilyen közvetlen érzés vezeti abban, hogy mit tartson igaznak vagy tévesnek. Tegyék fel a kérdést: hány ember van ma, aki veszi a fáradságot, hogy utánagondoljon annak, ami a legszen­ tebb kincse. Azáltal, hogy bizonyos viszonyok közé, egy bizonyos közösségbe születtek, mondjuk, nem Törökor­ szágban, h a n e m Közép-Európában, közvetlen, magától é r t e t ő d ő érzéssel tartják helyesnek a kereszténységet a m o h a m e d á n i z m u s s a l szemben. Tehát bizonyos érzések alapján nem a m o h a m e d á n igazságot tartják helyesnek, hanem azt, amit a kereszténység mond. Az ilyesmit n e m szabad félreértenünk, ezért bele kell gondolnunk, hogy igazi ismeretekhez jussunk. Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy a legtöbb embernél közvetlen érzései döntik el, hogy mit tartson helyesnek vagy tévesnek. Ez az egyik fejlődési fok. A második fokon az ember elkezd gondolkodni. Egyre többen vannak ma, akik az eredeti érzésből kiindulva el­ gondolkodnak azokon a dolgokon, amelyekbe beleszület­ tek. Ez az oka annak, hogy olyan sok kritika éri az ősi, szent hagyományokat és hitvallásokat. Ez az értelem, az intellektus reakciója azzal szemben, amit az érzések útján értelmünk ellenőrzése nélkül v e t t ü n k át. Az emberi léleknek ez a képessége, hogy kritikával illeti azt, amibe beleszülettünk, vagy amit belénk neveltek, a n n a k ural­ mából fakad, amit tudománynak nevezünk. A mai érte­ lemben vett t u d o m á n y é p p e n azoknak az e r ő k n e k a munkája, amelyeket most jellemeztünk. A külső tapaszta187

latokat, a külső észleleteket, akár közvetlenül az érzék­ szervek útján j u t u n k hozzájuk, akár kifinomult mód­ szerekkel, mint a teleszkóppal, mikroszkóppal vagy ha­ sonlókkal, az értelem törvényekbe foglalja össze, és ezek­ ből jön létre az intellektuális tudomány. Látjuk tehát az emberi léleknek ezt a két fejlődési mo­ m e n t u m á t . Az ember abban a vonatkozásban, hogy bi­ zonyos dolgokat igaznak tart-e, az első fokon áll, amikor az eredeti, nem kifejlesztett érzése szólal meg, az az érzés, amely veleszületett, vagy amelyet neveltetése útján sajátí­ tott el. A második fokon az érzésen túl megszólal az ér­ telem, az intelligencia. Akinek a lelkében némi önismeret él, az tudja, hogy az intelligenciának egészen határozott tulajdonsága van. Ez a tulajdonság megöli, kioltja az érzést. Ki ne tudná - ha az intelligenciát jól megfigyeli hogy a puszta értelmi tevékenység megöli az érzést. Akik saját e r e d e t i érzésükből kiindulva, a fejlődés bizonyos fokán feljogosítva érzik magukat, hogy ilyen vagy olyan véleményük legyen, attól t a r t a n a k , hogy hitbeli meg­ győződésüket, hitigazságukat összezúzza, eltünteti az in­ telligencia. Ez jogos félelem. Ha viszont ez a félelem odáig megy, hogy azt mondják: óvakodjunk a gondol­ kodástól, hogy feljussunk a magasabb világokba, marad­ junk meg érzelmi életünknél - akkor sohasem juthatnak fel a magasabb világokba, h a n e m m e g m a r a d n a k a köz­ vetlen, de fejletlen érzelmi életüknél. L e h e t n e k külön­ böző élményeik, ezek azonban alacsony fokon maradnak. Magunkra kell vennünk azt a kényelmetlenséget, hogy a gondolkodást valóban iskolázzuk. Ezzel olyasmit nye­ rünk, ami a külső világban is a legnagyobb m é r t é k b e n hasznos. A magasabb világokba való bejutáshoz a gondol­ kodás n e m szükséges, előkészületként szolgál, gyakor­ lásként. Aki ezt megérti, az sohasem fog dicshimnuszokat zengeni a szokásos intellektusról, mert puszta logikával a magasabb világok igazságait n e m lehet megismerni. Ez teljes lehetetlenség. Azt a gondolkodást, amit a ter­ mészettudományokra irányítunk, n e m lehet ugyanolyan m ó d o n a magasabb világok élményeire és tapasztalataira 188

alkalmazni. Aki a magasabb világokban logikus gondol­ kodással akarna kombinálni, csak kevéssé megalapozott sekélyes igazságokat hozhatna létre. A külső fizikai világ­ ban viszont a g o n d o l k o d á s r a közvetlenül szükség van, mert intelligencia nélkül n e m t u d n á n k g é p e k e t szer­ keszteni, hidakat építeni, n e m l e h e t n e b o t a n i k á t , zoo­ lógiát, orvostudományt tanulni. Itt az intelligencia alkal­ mazása közvetlen, míg a magasabb fejlődés számára annyi a jelentősége, mint az írás megtanulásáé fiatal korunkban. Az írás megtanulása csak akkor válik fontossá, m i u t á n túljutottunk rajta. Ha m á r mögöttünk van, úgy tekintünk vissza rá, mint az íráskészség elsajátításának feltételére. Amíg csak tanuljuk az írást, n e m tudjuk gondolatainkat írásban kifejezni. Ezt csak akkor tudjuk, ha már az írás megtanulásán túl vagyunk. Az írás tanulása egy olyan képesség gyakorlása, amelyet el kell végeznünk, ha azt akarjuk, hogy alkalmazni tudjuk. A logikával is ez a helyzet. Aki magasabb fejlődésre törekszik, a n n a k bi­ zonyos ideig iskoláznia kell magát a logikus gondolkodás­ ban is, amit aztán le kell vetnie, hogy eljusson a szív gon­ dolkodásához. A logikai iskolázásból azonban m e g m a r a d számára az igazsággal szembeni lelkiismeretesség, amikor a magasabb világokba jut. Aki elvégzi ezt az iskolázást, az nem fog minden tetszés szerint megjelenő képet valódi imaginációnak tekinteni, vagy valamilyen é r t e l e m b e n megmagyarázni, h a n e m belső erővel fog közeledni a reali­ táshoz, és a megfelelő értelemben fog látni és értelmezni. Éppen ezért szükséges az aprólékos és helyes előkészület, mert ott közvetlen érzésekkel kell k ö z e l e d n ü n k ahhoz, hogy valami igaz vagy hamis. Pontosan a következőnek kell történnie: míg a mindennapi életben a dolgokat meg­ fontolhatjuk, addig itt a léleknek annyira iskolázottnak kell lennie, hogy a magasabb dolgokkal s z e m b e n köz­ vetlenül el tudja dönteni, hogy azok igazak, vagy hamisak. Az ilyen közvetlen szemléletre jól fel kell készülnünk, ha egy kicsit elsajátítottunk abból, ami a mindennapi élet­ ben csak kis mértékben fordul elő. A mindennapi életben a legtöbb ember fájdalmat érez, esetleg fel is kiált, ha egy 189

tűvel megszúrják, vagy forró vizet öntenek a fejére. De tegyük fel a kérdést: hány ember érez a fájdalomhoz ha­ sonlót, ha valaki valami ostobaságot, vagy abszurditást ál­ lít? Ez sok ember számára egészen jól elviselhető. Aki azonban közvetlen megérzést akar kialakítani arra vonatkozóan, amiről beszéltünk, hogy az imaginatív világ­ ban közvetlen élménye legyen arról, hogy valami igaz vagy hamis, a n n a k úgy kell gyakorolnia magát, hogy egy té­ vedés fájdalmat okozzon neki, az igazság pedig - már a fizikai é l e t b e n megjelenő igazság is - boldogságot és ö r ö m e t szerezzen. M i n d e n mástól eltekintve ennek a megtanulása is fárasztó, és bizonyára ezzel függ össze a magasabb világokba való bejutás előkészítésének a fárad­ sága. Kényelmesebb egészségünkre, ha közömbösen me­ gyünk el a tévedés és az igazság mellett, mintha fájdalmat éreznénk egy tévedés esetén és örömet az igazság láttán. Ma bőséges alkalom adódik arra, hogy egy könyvet vagy újságot kézbe véve fájdalmat erezzünk a bennük lévő sok ostobaság miatt. Fájdalmat és szenvedést érezni a csúf, a hamis, a gonosz miatt, még ha nem is ránk vonatkozik, és örülni a szépnek, az igaznak és a jónak, akkor is, ha személyesen nem érint bennünket, mindez hozzátartozik a gyakorláshoz, ha meg akarjuk tanulni a szív gondol­ k o d á s á t , és fel a k a r u n k e m e l k e d n i az imaginációkkal szembeni közvetlen érzésekhez. Az előkészülethez azonban még másvalami is tartozik, ha valaki fel akar e m e l k e d n i az imaginatív világba. Amikor ugyanis képekben szemléljük azt, ami a magasabb világokhoz tartozik, akkor még valamit el kell sajátíta­ nunk, ami a mindennapi életben nincs meg: meg kell ta­ nulnunk új módon gondolkodni azon, amit szokásos mó­ don ellentmondásnak, illetve összhangnak neveznek. A mindennapi életben tapasztalhatjuk, amikor ezt vagy azt állítják, hogy két állítás ellentmond egymásnak. Ha nem is azt a triviális mondást vesszük figyelembe, hogy ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz, mégis előfordulhat, hogy két ember azonos körülmények között egészen mást él át. Ha az egyik előadja az élményeit, ez esetleg egészen 190

más, mint a másiké, és a maga szempontjából mégis mind­ kettőnek igaza lehet. Az egyik, mondjuk, elmeséli, hogy volt valahol, ahol egészséges a levegő, egészen feléledt, felélénkült. Ezt el is hihetjük neki. Aztán jön a másik, és azt mondja: ez egy teljesen egészségtelen hely, egészen legyengültem, erőtlenné váltam. Ezt is elhihetjük. Alap­ jában véve mindkettőnek igaza lehet. Az első valószínűleg egy erős testalkatú ember, csak kimerült volt, kifáradt, és az éles levegőt frissítőnek érezte. Ha viszont egy beteges ember megy el erre a helyre, az éppen a friss levegőt nem tudja elviselni. Leromlik attól, ami a másik számára egészséges. M i n d k e t t ő n e k igaza van, m e r t k ü l ö n b ö z ő előfeltételekkel m e n t e k oda. Ha m i n d e n t figyelembe veszünk, akkor az ellentétes vélemények már a minden­ napi életben feloldhatók. A dolog azonban sokkal bonyolultabb lesz, ha a maga­ sabb világokba emelkedünk fel. Előfordul például, hogy valaki, mondjuk, egy előadáson erről vagy arról hall, aztán egy másikon hall valami látszólag eltérőt, és a mindennapi életben használatos m é r t é k e t alkalmazva azt mondja, hogy ez nem lehet igaz, mert a két kijelentés ellentmond egymásnak. Ezt egy konkrét példával is alá t u d o m tá­ masztani. Valaki egy korábbi előadásciklusomban azt a ki­ jelentést hallotta, hogy az ember új születésre való leszál­ lása óriási sebességgel történik, a m i k o r felkeresi azt a helyet, ahol meg akar testesülni. Ezt a megfigyelést amely egyébként teljesen igaz - az egyik előadásban em­ lítettem. Ebben a ciklusban pedig azt m o n d t a m , hogy az ember már hosszú ideje dolgozott azokon az öröklődő tu­ lajdonságokon, amelyeket születésével végül is megkap, tehát együttműködött azoknak a tulajdonságoknak a létrejöttén, amelyekben aztán családja, n é p e folytán részesül. Ha az ember az ilyesmit a szokásos módon akar­ ja megítélni, magától értetődően könnyen találhat ellent­ mondást. Pedig mind a k e t t ő valóságos élmény. Mivel nem lehet mindig mindent elmondani, amikor az egyik élményt ábrázoljuk, az természetesen nem mindig egyezik meg a másik ábrázolással. Pedig m i n d k e t t ő helyes. Egy 191

hasonlat segítségével a következőképpen oldhatjuk fel az ellentmondást. Valaki, mondjuk, öt-hat napon át farigcsál valamit, és a hetedik napon nem találja. Körül kell néznie a szobában, hogy hová tette. Látható ebből, hogy öt-hat n a p o n keresztül p o n t o s a n előkészítette a dolgot, és a h e t e d i k n a p o n úgy találja, hogy amit gondosan előké­ szített, azt keresnie kell. Ehhez hasonló történhet a maga­ sabb világokban is. Megtörténik egy megtestesülés ilyen fajta előkészítése, minthogy azonban itt az élmények bonyolultabbak, lehetséges, hogy az e m b e r n e k közvet­ lenül abban a pillanatban, amelyben alászáll, keresnie kell azt a fizikai és étertestet, amellyel egyesülni akar, mert tu­ datának bizonyos clsötétülése következik be. És mivel ez az elsötétülés bekövetkezik, az embernek egy alacsonyabb tudatfokon kell keresnie azt, amit egy magasabb tudat­ fokon előkészített. Látjuk az ilyen példából, hogy szükség lehet valamire, ha a magasabb világokba emelkedünk. Mindig készen kell lennünk arra, hogy az imaginációk világában ez vagy az a dolog egy m e g h a t á r o z o t t k é p b e n jelenik meg. Ha megfelelően erős érzéseket fejlesztettünk ki, hogy a szív­ gondolkodás alapján a kép igazságát felismerjük, akkor megtörténhet, hogy amikor hasonló módon más imaginációhoz j u t u n k , amely m á s n a k mutatkozik, a közvetlen érzésünk ismét azt mondja: ez igaz. Annak számára, aki a magasabb világba, az imagináció világába lép, ez zava­ rólag hat. Ezt úgy oldhatjuk meg, hogy a megfelelő pil­ lanatban figyelmeztetést kapunk. A helyes magatartáshoz úgy jutunk el, ha az imaginatív világban megkeressük é n ü n k e t . Említettük, hogy énün­ kön kívül állunk, és visszatekintünk rá. Amikor a küszöb őre előtt elhaladunk, objektíven áll előttünk, de felke­ reshetjük többször is, és mindig más képet kapunk. Amikor ezek a dolgok jelentkeznek, és külsőleg megza­ varodunk, a fizikai világban elsajátított követelmények­ nek megfelelően azt m o n d h a t n á n k : most beláttam, mi­ lyen vagyok a magasabb világban, aztán másodszor ismét megtalálom magam, és látom, hogy más vagyok, harmad192

szor ismét más. EJ történik. Amikor a leírt iskolázás útján az imagináció világába lépünk, és k é p b e n látjuk m e g énünket, tisztában kell lennünk azzal is, hogy é n ü n k ti­ zenkét különböző képét láthatjuk. Minden egyes énnek ti­ zenkét különböző képe van, és teljes énünket csak akkor értjük meg, ha énünkön kívül állva azt tizenkét különböző szempontból szemléljük. A énnek ez a kívülről t ö r t é n ő szemlélése p o n t o s a n olyan, mint az, ami a tizenkét ál­ latövi csillagkép N a p h o z való viszonyában tükröződik. Ahogy a Nap tizenkét csillagképen halad át, és minde­ gyikben más az ereje, ahogy tavasszal egy meghatározott csillagképben jelenik meg, aztán az év folyamán tovább halad a tizenkét csillagképen keresztül, és így tizenkét különböző állásból ragyogja be a Földet, úgy ragyogja be önmagát az emberi én is tizenkét különböző helyzetből, amikor a magasabb világból visszatekint. Ezért azt kell m o n d a n u n k : a magasabb világba való felemelkedéskor szükség van arra, hogy ne elégedjünk meg csupán egy álláspontfal. Ezt gyakorolnunk kell, hogy a zavart elkerüljük. Ez csak úgy sikerül, ha a fizikai világ­ ban hozzászokunk ahhoz, hogy nem egyetlen álláspont az egyedül üdvözítő az emberi életben. Korunkban vannak materialisták, spiritualisták, monisták és így tovább. A materialisták azt állítják, hogy minden az anyag és annak törvényei. A spiritualisták azt mondják, hogy minden a szellem, és csak a szellemnek tulajdonítanak jelentőséget. A monisták úgy gondolják, hogy m i n d e n t az egységből kell megmagyarázni. Mások a jelenségek sokféleségét az egyedi dolgok együttműködésében keresik. Ezek az em­ berek marakodnak és vitatkoznak a világban, a materia­ listák a spiritualisták ellen, a monisták a dualisták ellen, és így tovább. Civakodnak és veszekednek, amennyire csak tudnak. Aki azonban a magasabb világok valódi megis­ meréséhez akar eljutni, annak a következőket kell mon­ dania. A materializmusnak van bizonyos létjogosultsága, a materialista törvények szerinti gondolkodást el kell sajátítanunk, de csak az anyagi világra vonatkoztathatjuk őket. Ebben a világban eligazodunk vele, de a szellemiben 193

n e m . Az anyagi világot a matéria törvényeivel kell m e g é r t e n ü n k , k ü l ö n b e n n e m igazodunk el b e n n e , aki másképpen akarná ezt a világot megmagyarázni, az nem m e n n e semmire. Aki például az órát úgy akarná megma­ gyarázni, hogy azt mondja: a mechanikában nem hiszek, az órában két kis d é m o n lakik, ők irányítják a mutatók mozgását - azt kinevetnék. így az a magyarázat is, amely a csillagok külső mozgását mechanikus törvényeknek tu­ lajdonítja, teljesen jogosult. A materializmus hibája nem abban áll, hogy ez a magyarázat hibás, hanem abban, hogy úgy vélik, ezzel az egész világot meg tudják magyarázni. Haeckel például nem azzal követett el hibát, hogy az alak­ tant materialista töivényekkel magyarázta, ezzel nagyon értékes szolgálatot tett az emberiségnek. A materialista g o n d o l k o d á s hibája abban áll, hogy mindent ezekkel a törvényekkel akar megmagyarázni. Azt kell tehát m o n d a n u n k : az anyag területén a mate­ rialista gondolkodást kell elsajátítanunk, de fontos tud­ nunk, hogy jogosultsága csak egy bizonyos területen érvényes. Ahogy a materiális területen a materialista gon­ d o l k o d á s m ó d a jogos, a szellemi területen a spirituális gondolkodást kell elsajátítanunk. Ami spirituális törvé­ nyek szerint történik, azt n e m lehet m e c h a n i k u s tör­ vényekkel megmagyarázni. Ha valaki azt mondja: te itt egy sajátos pszichológiával állsz elő, amelynek megvannak a maga saját törvényei, én azonban tudom, hogy az agy­ ban vannak bizonyos folyamatok, amelyek megmagyaráz­ zák a gondolkodást - akkor nekünk azt kell mondanunk, hogy az illető a g o n d o l k o d á s magyarázatába más ter­ m é s z e t ű d o l g o k a t kever bele, amelyek más területen érvényesek. Ugyanazt a hibát követi el, mint az, aki az óramutatók járását két démon működésével akarja meg­ magyarázni. Ahogy ez nem lehetséges, éppúgy nem lehet az agy folyamatait sem így magyarázni. Vagy aki az este je­ lentkező fáradtságot azzal akarja megmagyarázni, hogy azt mondja: mérgező anyagok gyűlnek össze, az a külső je­ lenségre helyes magyarázatot adhat, de a lélekről nem

194

mond semmit. Itt a dolgot a másik oldalról, a lelki folya­ matok oldaláról kell megvilágítani. így van ez a monizmussal is. Ha a világot a harmónia oldaláról igyekszünk megmagyarázni, akkor helyes, hogy az egységhez j u t u n k el, de ez absztrakt egység. Ezáltal magyarázatunk szegényessé válik, m e r t ha elvont egy­ séghez jutunk, ahogy néhány filozófus, akkor végül is sem­ mink sincs. Ismertem egy okos urat, aki a világot monisztikusan, néhány m o n d a t b ó l a k a r t a megmagyarázni. Egyszer nagy örömmel jött, és azt mondta, most két egy­ szerű mondattal az egész kacatot megmagyarázom, „Kacat"-nak gondolta az egész világot. Nagyon örült annak, hogy két absztrakt mondattal a világ minden jelenségét összefoglalhatja. Ez jól jelzi a monisztikus magyarázatok egyoldalúságát. A monizmus olyasvalami, ami előtt az a hatalmas cél lebeg, hogy az összes világmagyarázatot egyetlen h a r m ó n i á b a hozza össze. A monizmust ki kell egészíteni azokkal a gondolatokkal, amelyek különböző pontokból indulnak ki, és így jutnak el az egységhez. H a különböző álláspontokra helyezkedünk, meg­ szokjuk, hogy mindenütt megtaláljuk a helyeset. Ha a dol­ gokat különböző oldalakról szemléljük, ráneveljük ma­ gunkat arra, amire szükségünk van, hogy a magasabb vilá­ gokban é n ü n k e t is különböző s z e m p o n t o k alapján láthassuk. Sokat kell tennünk, hogy ehhez előkészüljünk. A mai korban azonban kevés a megértés az iránt, hogy a dolgokat objektíven, különböző szempontokból nézzük. Aki ezt egyszer megkísérelte, ódákat zenghet arról, mi­ lyen különösen viselkedik a világ, ha valaki saját szemé­ lyes véleményét elhagyva m á s n a k a szemléletmódjába próbál belehelyezkedni. így például m e g p r ó b á l t a m Nietzschét n e m a saját véleményem szerint tárgyalni - mert mi dolga a világnak az én véleményemmel -, h a n e m úgy, ahogy kell, ha ma­ gunkból kilépve belehelyezkedünk. Akik ezt olvasták, amikor a könyvem megjelent, rossz néven vették tőlem, mondván, hogy állhatatlan vagyok. N e m t u d t á k meg­ érteni, hogy az embernek nem kell Nietzsche-követőnek 195

lennie a h h o z , hogy őt belülről, a maga szemszögéből nézve ábrázolja. Ugyanez történt, amikor Haeckelről ír­ tam, mindenki azt mondta: aki ezt írta, az haeckelianus. Ez olyasmi, amit nagyon fontos elsajátítanunk, ezt a kilépést önmagunkból, hogy a másik szemével, a másik szempontjai szerint tudjunk látni. így jön létre az, ami át­ fogó igazsághoz vezet. Olyan ez, mint amikor egy rózsa­ bokrot nem csak egy oldaláról nézünk meg, hanem kör­ bejárjuk, és m i n d e n oldaláról megszemléljük, vagy le­ fényképezzük, így j u t u n k el ahhoz a képességhez, hogy valóban azt lássuk, ami szükséges, amikor a magasabb világokba felemelkedünk. E h h e z már a fizikai világban hozzá szokhatunk. A magasabb világokban zavarólag hat, ha belevisszük személyes véleményünket. Az igazság helyett hamis képet kapunk. A szívgondolkodás eléréséhez meg kell szereznünk az erőt ahhoz, hogy kilépjünk önmagunkból, és teljesen ide­ genként, kívülről tekintsünk vissza önmagunkra. Amikor szokásos tudatunkkal egy bizonyos helyen állunk, és azt mondjuk: „ez vagyok é n ! " - akkor összegezzük azt, amit hiszünk és képviselünk. Aki azonban felemelkedik a ma­ gasabb világokba, annak a maga szokásos személyiségét el kell hagynia, ki kell lépnie önmagából, hogy visszatekintve önmagára ugyanazzal az érzülettel mondhassa: ez vagy te! A korábbi é n n e k valódi értelemben „te"-vé kell válnia. Ahogy másvalakinek azt mondjuk, hogy „te", úgy képes­ nek kell lennünk arra, hogy ezt önmagunknak is mondani tudjuk. N e m szabad, hogy ez elmélet maradjon, élménnyé kell válnia. Láttuk, hogy ez iskolázás útján elérhető. Nem kell sok hozzá, viszonylag egyszerű dolgokkal elérhetjük, és így eljutunk a szívgondolkodáshoz. A magasabb világok igazi ismeretei ilyen szívgondolkodásból erednek. Még ha ez kívülről gyakran úgy látszik is, m i n t h a logikai fej­ tegetések l e n n é n e k , a magasabb világokból származó ilyen megismerésekben semmi sincs, amit nem a szív gon­ dolt volna ki. Amit itt a szellemtudomány szempontja sze­ rint i s m e r t e t ü n k , azt a szív élte át. Akinek azt kell is­ mertetnie, amit a szívével élt át, annak ezt mindenképpen 196

olyan gondolati formákba kell átültetnie, hogy a többi em­ ber számára is érthető legyen. Ez a különbség a szellemtudomány és a szubjektíven átélt misztika között. A szubjektíven átélt misztika min­ denkinek a sajátja, a személyiséghez tartozik, nem közöl­ hető másokkal, és alapjában véve nem is tartozik másra. A valódi, igazi misztika azonban annak a lehetőségéből áll, hogy imaginációink, benyomásaink legyenek a magasabb világokban, és hogy ezeket rendezni, osztályozni tudjuk a szívgondolkodással, ahogy a fizikai világ dolgait az értelemmel rendezzük. E h h e z mindazonáltal valami más is kapcsolódik, az ugyanis, hogy a magasabb világokból kapott igazságok az ember szíve vérét hordozzák, színezetet k a p n a k a szív­ gondolkodástól. Még ha elvontan vesszük is őket, és gon­ dolati formákba foglaljuk, b e n n ü k van a szívünk v é r e , mert közvetlenül lelkünk élményei. Attól a pillanattól kezdve, hogy a szív gondolkodása kialakul, az imaginatív világba kerülő e m b e r tudja, hogy amit lát, az víziónak tűnik, de nem az, h a n e m a szellemi-lelki kifejeződése, az áll mögötte, ahogy a piros szín is az anyagi világban meg­ jelenő rózsa külső megnyilvánulása. A szellemi látó az imaginatív világra veti tekintetét, kék vagy ibolya benyo­ mása keletkezik benne, vagy valamiféle hangot hall, me­ leg vagy hideg érzése járja át - a szívgondolkodás útján azonban tudja, hogy ez nem képzelődés, n e m puszta vízió, hanem egy szellemi-lelki lény kifejeződése, ahogy a piros szín is a rózsa anyagát jeleníti meg. így éljük bele magunkat a lényekbe, magunkból kell kiindulnunk, és a lényekhez kell kapcsolódnunk. Ezért a szellemi világ mindenfajta k u t a t á s a egyidejűleg saját személyiségünk odaadásával kapcsolatos, sokkal nagyobb mértékben, mint a külső élményeknél. Egyre erősebben elragad bennünket, egyre jobban belekerülünk a dolgok­ ba. A jót és rosszat, a szépet és rútat, az igazat és hamisat a lényekben kell átélnünk. Ahol a fizikai világban az em­ berek valamilyen tévedést látnak, ott a szellemi kutatónak az imaginatív világban ezt nemcsak látnia kell, h a n e m fáj197

dalmát is kell éreznie. A csúfat, a visszataszítót nemcsak nézni kell, azzal, hogy mit sem árt nekünk, hanem belső­ leg együtt kell élni vele. A leírt iskolázással, ami teljesen megfelel a mai embernek, eljuthatunk oda, hogy együtt éljünk a jóval, igazzal és széppel, de a rosszal, a csúffal és a tévessel is, anélkül, hogy rabul ejtene bennünket, vagy e l m e r ü l n é n k b e n n e . A szívgondolkodás megfelelő elő­ készítése ugyanis elvezet oda, hogy közvetlen érzéssel a látottakat meg tudjuk különböztetni. Aki a szellemi világot akarja ábrázolni, annak a logikus gondolkodás nyelvét kell használnia. Ha az ember azt, amit ott átél, logikus gondolatokba akarja átültetni, a n n a k olyan érzése t á m a d , m i n t h a egy d o m b r a lépne, amelynek csodálatos sziklaképződményei vannak, és azokról kődarabokat akarna letörni, hogy házat építsen az embereknek. így érzi magát az ember, ha a szellemi világ­ ban szerzett élményeket az értelem logikus gondolataivá kell átalakítania. Ahogy az embernek a köznapi világban szavakban kell kifejeznie azt, amit lelkében átél, ha azt m á s o k k a l is közölni akarja - és ahogy n e m szabad a szavakat a gondolatokkal összecserélni -, úgy a szellemi kutatónak is, ha közölni akarja, amit a szívével élt át, azt a logikus gondolkodás nyelvébe kell foglalnia. A logikus gondolkodás nem maga a dolog, az csak a nyelv, amivel a szellemi kutató közli, amit a szellemi világban átélt. Aki a logikus gondolatformákon megütközik, és nem érzi, hogy több van mögöttük, az ugyanolyan helyzetben van, mint az a hallgató, aki csak a beszélő szavait hallja, és nem tud­ ja a b e n n ü k megnyilvánuló g o n d o l a t o k a t átvenni. Ha valaki a szellemtudományos igazságokat ilyen gondola­ tokba öltözteti, és a hallgató n e m találja meg azokban a szív igazságait és ismereteit, ez lehet a beszélő hibája. De nem biztos, hogy így van, lehet a hallgató hibája is, ha csak a szavakat hallja, és n e m tud a mögöttük lévő gondola­ tokhoz eljutni. A szellemi kutatásból csak az közölhető az em­ beriséggel, amit tiszta, logikus gondolatokkal meg lehet fogalmazni. Amit nem lehet logikus gondolatokba foglal198

ni, az még n e m é r e t t meg arra, hogy az emberiséggel közöljék. Ennek az a próbaköve, hogy érthető szavakba, világosan megfogalmazott éles körvonalú gondolatokba foglalható-e. Ezért hozzá kell szoknunk, hogy amikor a szív mély igazságait halljuk, azokat gondolati formákban fogjuk fel, és meglássuk mögöttük a tartalmat. Ezt meg kell szoknia a s z e l l e m t u d o m á n n y a l foglal­ kozónak, ha hozzá akar járulni ahhoz, hogy az emberiség­ ben elterjedjen az, ami a szellemiségből nyilvánosságra hozható. Önzés volna, ha valaki magának akarná megtar­ tani saját misztikus élményeit. Az igazi szellemi kutatás eredményeinek az emberiség közkincsévé kell válniuk. Ezeket a jövőben egyre inkább nyilvánosságra kell hozni, éppen úgy, mint az értelem kutatásának eredményeit. A szellemtudomány missziója az emberiség számára csak úgy válik érthetővé, ha az igazi szellemi kutatás ered­ ményei ebben az értelemben nyilvánosságra kerülnek.

199

T I Z E D I K ELŐADÁS Ezekben az e l ő a d á s o k b a n arra t ö r e k e d t e m , hogy azokat az ismereteket, amelyeket ma az emberi fejlődés­ ből következően közölni kell, bizonyos értelemben más oldalról mutassam meg, mint az egyéb ilyen tárgyú könyvek. Ezeket az ismereteket a közvetlen átélés szem­ pontjából a k a r t a m ismertetni, é p p e n ezért r e m é l h e t ő , hogy a tudat közvetlen tényei átitatják az egyébként megszerzett igazságokat, és így új megvilágításba kerül­ nek. Mindazonáltal, aki csak ezeket az előadásokat hal­ lotta, és csak keveset foglalkozott a tárggyal, fontos kiegészítéseket találhat olyan könyvekben, mint például „A szellemtudomány körvonalai", vagy a „Hogyan jutunk a magasabb világok m e g i s m e r é s é h e z ? " A tegnapi előadásból láthatták, hogy ha ismertetni kezdjük a maga­ sabb világokat, ez különböző szempontokból történhet. Láttuk azt is, hogy ha b e l é p ü n k a szellemi világba, és kívülről látjuk magunkat, saját é n ü n k e t is milyen sok szempontból szemlélhetjük. Bizonyos vonatkozásban szeretnék amellett maradni, hogy az ismertetéseket inkább belülről alakítsam ki, és ezért ahhoz kapcsolódom, amit tegnap a fej, az értelem logikájával szemben a szív logikájának neveztem. M á r a tegnapi előadásból megérthettük, hogy az emberi fejlődés során a szív logikájával kétszer találkozhatunk. Először abban a fejlődési formában jelenik meg, amelyben a fej, az értelem logikája még nem szövi át azt, amit a szív gon­ dol. Utaltam arra, hogy ma még vannak olyan emberek, akik az értelem logikájával való foglalkozást szívesen elu­ tasítanák, és azt szeretnék eszmékbe, fogalmakba átültet­ ni, amit igaznak éreznek. Ez a fejlődési állapot korunkban már nem áll fenn, nem állhat fenn. Mert bárhová tekin­ tünk, a jelenkori e m b e r n é l m i n d e n h o l r á t a l á l u n k az értelemnek bizonyos fogalmaira és eszméire, még ott is, ahol majdnem teljesen a szív közvetlen benyomásai 201

alapján ítélkeznek. Ha olyan fejlődési fokot akarnánk találni, amely még teljesen kizárja az értelmet, messzire vissza kellene m e n n ü n k az emberiség fejlődésében, mai fejlődésünk kezdeti fokához. Azt mondhatjuk tehát, hogy az elmondottak természetéből adódik, hogy mai fejlődési fokunk egy korábbira utal, amikor a szív ítélt a tudatta­ lanból, az értelemmel még át nem hatott tudat alapján. Ma olyan korban élünk, amelyben a szív eredeti ítélőképességét, a szív eredeti logikáját áthatják a fogal­ mak és eszmék, röviden: az, amit az értelem logikájának nevezünk. Ha mindazt tekintetbe vesszük, amit tegnap az emberi fejlődés lehetőségeiről mondtunk, akkor a jelenle­ gi fejlődési fokból kiindulva láthatjuk a jövendő fejlődési fokot, amelyre már ma is törekszenek néhányan. Jelenle­ gi t u d a t u k arra ösztönzi őket, hogy bizonyos módon elővétclezzék a jövőt. Az emberiség jövőbeni állapotát úgy láthatjuk magunk előtt, hogy a szív logikája széles körben elterjed, vagyis az e m b e r képes lesz arra, hogy közvetlen érzések útján meglássa az igazságot. A közbecső fejlődési fokot azonban, az értelem, a logika fokát meg fogja tartani. így tehát azt mondhatjuk: most a fej, az értelem fejlődési fokán haladunk át - az egész em­ beriség -, hogy magasabb fokon ismét elérjük azt, ami alacsonyabb fokon már megvolt: a szív logikáját. Míg ala­ csonyabb fokon a szív logikáját nem izzította, nem világí­ totta át az, amit az ember értelmével sajátít el, magasabb fokon át fogja itatni, át fogja izzítani, és át fogja világítani az, amit a jelenlegi fokon fogalmak és eszmék útján megszerzett. Az ember három fejlődési foka áll tehát előttünk: egy, ami korunkat megelőzte, a jelenlegi és egy eljövendő. Ez a fejlődés é r t e l m é t is megvilágítja: egy korábban elért fokhoz hozzájön valami új. Az új magába fogadja a régit, és ez teljesedik ki a jövőben. Még pontosabb felvilágosítást kaphatunk éppen azok­ nak az embereknek a tapasztalataiból, akik már elérték azt a magasabb tudatállapotot, amelyről tegnap beszél­ tünk, és amelynek révén a magasabb világokba tekinthet202

nek. Könnyű megérteni, hogy az ilyen átalakulás nemcsak a gondolkodás erőit érinti, h a n e m más lelkierők is más formát öltenek, ha a gondolkodási erők megváltoznak. Feltehetjük tehát a kérdést: ha valaki a szellemtu­ dományos iskolázással a megismerés magasabb fokára jut, ha a fej, az értelem logikájától tovább halad a szív logikájához, a fejgondolkodástól a szívgondolkodáshoz, megváltoznak-e a lelki képességek is? Induljunk ki vala­ milyen képességből - ezek a dolgok elég bonyolultak, így csak egy példával lehet őket megvilágítani -, vegyük például az emlékezetet. Az emlékezés ugyanolyan lel­ kierő, mint a gondolkodás. Ha a szellemi tanítvány tovább fejlődik, a gondolkodás megváltozik, a fej gondolkodása szívgondolkodássá válik. Mi történik az emlékezettel? Az emlékezet a mindennapi életben, a szokásos tudatállapot­ ban a következőképpen jelenik meg. Az embernek első­ sorban arról van tudata, ami a jelenben történik. Látja maga körül a dolgokat, észleletei vannak, fogalmakat alkot. Mindezt fel tudja venni a t u d a t á b a . Tudata van azonban arról is, ami térbelileg jelen volt, de idcíbelileg nincs jelen. Erről az emlékezet útján lehet tudatunk, az emlékezet az embert a jelenből visszaviszi a múltba. Ha emlékezünk valamire, amit tegnap éltünk át, akkor vissza­ nézünk az időben. Olyasmire tekintünk, ami már nincs a környezetünkben, de valamikor ott volt. Aki az em­ lékezést ebből a szempontból vizsgálja, észreveszi, hogy az nincs úgy a térhez kötve, mint a jelenben m ű k ö d ő tudata, hanem az időhöz kapcsolódik. Amikor emlékezetünkhöz fordulunk, visszanézünk az időben. A tudat ilyen jellegű tevékenysége a szellemi tanítványnál n a g y m é r t é k b e n megváltozik. Meg kell jegyeznünk, hogy a szellemi kutatónak ter­ mészetesen nincs szüksége arra, hogy életének m i n d e n pillanatában magasabb képességeihez forduljon. R e n ­ delkezik velük, de csak akkor alkalmazza azokat, ha a ma­ gasabb világokban akar kutatni. Ilyenkor a fej logikájáról áttér a szív logikájára. A szokásos napi élmények fo­ lyamán azonban a szellemi kutatónak természetesen nincs 203

szüksége azokra a lelki képességekre, amelyek őt maga­ sabb tudatfokra emelik, a mindennapi életben ugyanúgy gondolkodik, mint a többi ember. A szellemi kutatónak tehát rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy a nor­ mális t u d a t á l l a p o t b ó l egy m a g a s a b b tudatállapotba helyezze át magát. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk. N e m mondhatjuk tehát azt, hogy a szellemi kutató mindig egy magasabb tudatállapotban van. A szellemi k u t a t ó e m l é k e z e t e tehát megváltozik, amikor a szellemi világ kutatásának tudatállapotában van, hasonló a szokásos emlékező képességhez, de jellege nem időbeli, hanem térbeli. Az emlékezés teljes átalakuláson megy át. Míg az e m b e r az időben megy vissza, amikor szokásos tudatával emlékezni akar valamire, amit tegnap élt át, és a tegnapi eseményeket mintegy megkeresi, a szellemi kutató a jelennel egyidejűleg éli át a múltat, de ezek térbelileg vannak elválasztva, valahogy úgy, mintha az ember egy ajtón keresztül nézne át a szomszédos helyi­ ségbe. A tegnapi események tehát egyidejűleg jelen van­ nak a térben, de a mai eseményektől elválasztva, vagyis ami az időben távolabb van, az csak a térben különül el a jelenlegitől. Azt mondhatjuk tehát, hogy a szellemi kutató emlékezésében az egyébként időbeli események egymás mellett j e l e n n e k meg, és neki mintegy az egyiktől a másikhoz, kell haladnia. Aki pontosan végiggondolja, látni fogja, hogy amit a korábbi e l ő a d á s o k b a n e l m o n d t a m , az megegyezik az előbb e l m o n d o t t a k k a l . Azt m o n d t a m , hogy a szellemi világban egyesülünk az ottani dolgokkal és lényekkel. Ha ezek a dolgok és lények ideiben távol vannak egymástól, akkor oda kell menni hozzájuk, hogy egyesüljünk velük. Az idő vonalán, mint térbeli vonalon kell elhaladnunk, hogy a dolgokkal és a lényekkel egyesülni tudjunk. Azt m o n d h a t j u k , hogy az e m l é k e z e t lelki képességének vonatkozásában az idő térré változik át, ahogy belépünk a szellemi világba. A szellemi tanítvány számára tehát az emlékezés egy teljesen új képességgé válik. Egy múltbeli eseményt úgy lát, mintha az még a jelenben lenne, az idő 204

hosszúságát abból a távolságból ítéli meg, amely ezt tőle elválasztja. L á t h a t ó ebből, hogy a szellemi tanítvány számára a múlt olyasmi, mint a térben egymás mellett ál­ ló dolgok összessége. Ha az emlékezésnek ezt a formáját lénylegesen elérte, a múltban való kutatás olyanná válik, mint az egymás mellett álló események leolvasása. Ezt nevezzük az Akasha K r ó n i k á b a n való olvasásnak. Ez olyan világ, ahol az idő térré vált. Ahogy a mi világunkat fizikai világnak nevezzük, a térré vált idő világát Akashavilágnak nevezhetjük. Ez megváltoztatja az igazi, valódi misztikus egész lelkületét, mert amit a mindennapi élet­ ben időnek nevezünk, az itt ebben a formában m á r egyál­ talán nincs meg. É p p e n ebből a példából derül ki nagyszerű m ó d o n , hogy lényegi szempontból a dolgok csodálatos összhang­ ban vannak. Gondolják meg, mi lenne az emberrel a min­ dennapi életben, ha g o n d o l k o d á s á t nem t u d n á em­ lékezetével összehangolni, ha logikus gondolkodását el­ lentmondásban találná az e m l é k e z e t t e l ? Ilyen e s e t e t könnyen el lehet képzelni. Gondolják el, mondjuk, hogy valamilyen okmányon szerepel a március 26-i dátum. Ez van az Önök jelenlegi tudatában. Jelen voltak, amikor az ott leírt esemény végbement, és most, hogy visszagondol­ nak, e m l é k e z e t ü k azt mondja, hogy e n n e k egy n a p p a l előbb kellett történnie. Ez egy olyan eset, amikor a jelen­ legi tudat ellentétbe kerül az emlékezéssel. A fizikai világ­ ban ez rendszerint magától kiderül, a szellemi világban viszont sokkal nehezebb egy tévedést helyesbíteni, mert a tévedéseinket magunkkal vihetjük a szellemi világba. A fizikai világban általában egy gondolati tévedés nem olyan rossz, mert a külső fizikai világ viszonyai maguktól helyes­ bítik a hibát. Ha például, valaki az utcán n e m figyel elég­ gé, és elfelejti, hogy melyik utcába kell fordulnia, hogy hazaérjen, és mondjuk, balra lordul, hamarosan belátja, hogy tévedett. A fizikai síkon tehát egy tévedés n e m an­ nyira rossz. A szellemi síkon a z o n b a n n e m tudjuk a tévedést ilyen kényelmesen kijavítani, ott biztosnak kell lennünk abban, hogy ilyen hibát nem követünk el. A leg205

gondosabban elő kell készülnünk, hogy meglegyen ez a biztonságunk. Egy szellemi világbeli tévedést drágán kell megfizetnünk, egyetlen hibával könnyen elveszíthetjük m a g u n k alól a talajt. A szív logikája és az emlékezés között h a t á r o z o t t összhangnak kell lennie, é p p e n úgy, ahogy megvan az összhang a fej logikája és a mindennapi tudat emlékezése között. Ha azonban a szellemtudomány útmutatásai alapján magasabbra fejlődünk, biztosak lehetünk benne, hogy ez az összhang létrejön. Á szellemi tanítványnak meg kell szívlelnie ezt a m o n d a t o t : m i n d e n külső fizikai dolog tulajdonképpen csak úgy é r t h e t ő meg, ha n e m közvet­ lenül értelmezzük, h a n e m az érzékfeletti szellemi hason­ latának fogjuk fel. A fizikai agy valóban a fej logikájának a műszere. Ezt mindenki tudhatja a jelenlegi tudomány alapján. Nem mondhatjuk ugyanígy, hogy fizikai szívünk a szív logikájának a műszere, m e r t ez a fej logikájánál sokkal szellemibb, és szívünk a szívgondolkodásnak nem olyan m é r t é k b e n a fizikai szerve, ahogy a fej gondol­ kodásának az agy. A fizikai szív-rendszert azonban hason­ latként mégis alkalmazhatjuk. Ha ugyanis a szívgondol­ kodás térré változtatja az időt, akkor, ha bejutunk a szellemi világba, egész lényünkkel állandóan vándorol­ nunk, keringenünk kell. Ez is egy határozott érzés, ami áthatja azt, aki a mindennapi emlékezéstől felemelkedik a szellemi kutató magasabb emlékezéséhez. Míg az átlagos emlékezettel rendelkező ember úgy hiszi, hogy szilárdan áll a jelenben, és visszatekint a múltra, a szellemi kutató­ nak olyan belső élménye van, hogy visszasétál az időben, elhagyja az időt. Ez a tudat külsőleg vérkeringésünkben fejeződik ki, amelynek szintén állandó mozgásban kell lennie, ha élni akarunk. V é r ü n k b e n folytonos mozgást végzünk a szívtől testünkön át, és vissza. A vér körforgása az állandó mozgás képét mutatja, ami a szívhez tartozik, az állandó mozgásban van. Ami a fejhez tartozik, az nincs állandó mozgásban. Az agy részei mindig azon a helyen maradnak, ahol vannak, lényegében tehát az agy annak a tudatnak fizikai képe, ami a térben játszódik le. A lüktető 206

vér, a szív nedve, a maga keringésében a .szívgondolkodás mozgékonyságának a képe. így m i n d e n fizikai dolog valamilyen szelleminek a képe. Lényegében rendkívül érdekes tény, hogy vérrendszerünk a szellemi kutató bi­ zonyos képességeinek a képe, és azé a világé is, amelyben a szellemi kutató mozog. A magasabb tudat fogalmaihoz emelkedve t e h á t valóban egészen más térbe tekintünk, amit az átlagos tu­ dat nem ismer, ez akkor j ö n n e létre, ha az idő folyása mindig megállapodna. Gondolják cl, hogy ha a t e g n a p átélteket akarnák maguk elé idézni, akkor a tegnapi pil­ lanatnak meg kellene merevednie. A következő pillanat­ ban a világ már megint más, és a mostani elröppenő pil­ lanatot mintegy pillanatfelvételben kellene rögzíteni. így minden pillanatot rögzíteni kellene, aztán egymás mellé állítani őket a térben. így jönne létre az, amit a szellemi kutató ténylegesen maga előtt lát. Nemcsak a szokásos teret látja maga előtt, h a n e m egy egészen más természetű teret is lát, egy olyan teret, amely lényegesen különbözik a megszokott tértől. A fizikai térben n e m lenne lehetséges a szellemi tér képmását létrehozni. Mert ha a fizikai tér­ ben megpróbálunk valamerre egy vonalat húzni, ezt csak ezen a téren belül tehetjük meg. E b b ő l a térből n e m tudunk kijutni. Amit azonban a szellemi kutató jár be a szellemi térben, azt egyáltalán nem lehet berajzolni, mert a szellemi kutató számára az idő térré válik, ahol az egyik ponttól a másikig halad. Az átlagos tudat tehát be van zárva a térbe, nem tud kijönni onnan. A szellemi k u t a t ó azonban kijut belőle. Tudja, hogy kell mozognia, ha például a négy-öt nappal ezelőtt történt e s e m é n y e k h e z akar eljutni. Az u t ó b b i négy-öt nap eseményeinek képei útján halad visszafelé, mint valami vonalon. Ez a vonal olyan jellegű, hogy sem két, sem három dimenzióban nem lehet ábrázolni. A min­ dennapi tudat egyáltalán n e m tudja elképzelni, m e r t a háromdimenziós térből nem tud kilépni. A szellemi ku­ tató azonban kijut a szokványos térből, és egy olyan térbe lép, ahol egy dimenzióval több van, tehát igazi értelemben 207

véve van egy negyedik dimenzió is. Abban a térben tehát, amelybe a szellemi kutató belép, amikor szert tesz az új emlékezetre, egy dimenzióval több van, és ez a dimenzió a fizikai térben nem található meg. így azt kell monda­ nunk, hogy a szellemi kutató, amikor eljut ehhez a maga­ sabb emlékezethez, kilép a háromdimenziós térből. En­ nek a négydimenziós térnek a fogalma nemcsak elképzel­ hető, h a n e m létezik egy bizonyos képesség is, az ember magasabb emlékezete, amelyben ez a négydimenziós tér valósággá válik. Bizonyos vonatkozásban minden dolognak van fonák oldala is, és ez így van az említett lelki képesség kifej­ lődésénél is. Ha valaki útmutatást kap, és így jut el a ma­ gasabb világokba, akkor az a cél lebeg a szemei előtt, hogy elérje ezt a szellemi tér-emlékezést. Az ilyen fejlődés során azonban azt tapasztalja, vagy mások mondják, akik hasonló fejlődésen mennek keresztül, hogy ha a dolgot még nem látja teljesen át, talán panaszkodni fog - ha átlátja, akkor nem panaszkodik, mert a dolgot ter­ mészetesnek találja - hogy korábban kitűnő volt az em­ lékezete, de mióta az előkészületi gyakorlatokat végzi, ez meggyengült. Ez egy valóságos átélés. A mindennapi em­ lékezés ugyanis a fejlődésnek ezen a fokán valóban csor­ bát szenved. Ezen a tapasztalaton keresztül kell menni. Aki ezt tudja, nem aggódik miatta, mert tudja azt is, hogy teljes mértékben kárpótlást kap helyette, amikor annak határához jut, ahol a dolog veszélyessé válhat. A tegnap történtekre nehezen fog emlékezni, de kárpótlásként egy eleven kép jelenik meg a szellemi szemei előtt, amely az átélt élményeket jeleníti meg, az elmúlt történések kép­ ként jelennek meg a tudatában. És ez az emlékezés sokkal biztosabb, sokkal hűségesebb, mint amihez életünkben hozzászoktunk. Ezért hallhatjuk azoktól, akik ilyen fej­ lődésen mentek át, hogy e m l é k e z e t ü k átmenetileg el­ homályosult, aztán új formában ismét megvilágosodott. Ennek az új emlékezetnek az a sajátossága, hogy képsze­ rűén jelenik meg az ember szemei előtt, és sokkal jobb, mint a szokásos emlékezet, mert annak az volt a hiá208

nyossága, hogy árnyszerűen mutatta a dolgokat, és a rész­ letek elvesztek. A tér-emlékezés viszont kiemeli a részle­ teket. Minden sokkal körülhatároltabbá és p o n t o s a b b á válik, és az emlékezeti hűség rendkívül megnövekszik. így tehát új lelki képesség keletkezik, amely n e m úgy jelenik meg, mint az elmúlt eseményekre való emlékezés, mint gondolati vagy értelmi emlékezés, h a n e m úgy, mint a történtek áttekintése. Látjuk, hogy egy új képesség je­ lenik meg, de azt is látjuk, hogy a meglévő mai képesség és a között, ami ebből lehet, egyfajta elhomályosulás következik be. Hogy az új emlékezés létrejöjjön, a régi bi­ zonyos módon lecsökken, elhomályosul. Az új aztán egyre erőteljesebbé válik. A két képesség között tehát egyfajta elhomályosulás következik be. Az emlékezés háromféle állapotát kell tehát megkülönböztetnünk: a szokásos em­ lékezetet, amelyet egy bizonyos fokú hűség jellemez, egy­ fajta elhomályosulást, aztán az emlékezet ismételt meg­ világosodását új formában. Az ilyen lelki képesség mint­ egy csúcspontján megjelenő állapotot a keleti filozófia kifejezésével „manvantara" állapotnak nevezzük, az elsötétülés állapotát pedig „pralayá"-nak. Először van egy erőteljes e m l é k e z e t ü n k , egy m a n v a n t a r a , a z t á n b e k ö ­ vetkezik az elhomályosulás, az emlékezeti pralaya, majd újra a manvantara, ahol az emlékezeti képesség magasabb fokban jelenik meg újra. Az emberi fejlődéssel kapcsolatban elmondtuk, hogy a régebbi időkben az ember már rendelkezett a szív logi­ kájával, a jelen korban az é r t e l e m logikáján halad ke­ resztül, és a jövőben ismét birtokolni fogja a szív logikáját, mintegy az értelem logikájának gyümölcseként. Az em­ beri lelki képességek korábbi állapotában azonban más képességek is voltak, amelyek hasonló folyamaton men­ nek keresztül, mint a szív logikája. Nemcsak a léleknek ar­ ra a régi állapotára m u t a t h a t u n k rá tehát, amelyben az értelmi gondolkodás még nem volt jelen, h a n e m arra is, ami hasonló az előbb leírt magasabb emlékezethez, csak annál alacsonyabb fokú. A gondolkodás ősi állapotával össze volt kötve egyfajta emlékezés, amely képekben je209

lent meg, é p p e n úgy, ahogy a jövőben az emlékezet is képekben jelenik majd meg. Képzeljük el a régi ember lényét. Nem úgy gondolkodott, mint a mai ember, mert az eszmékben, fogalmakban való gondolkodást csak később szerezte meg, Rendelkezett a szív logikájával de azt nem világította át a mai értelemben vett értelem és tudomány. Össze volt viszont kötve a tér-emlékezéssel, úgy, hogy az idő térré vált számára. Ha az ember ma vissza akar tekin­ teni a múltba, meg kell erőltetnie emlékezetét, ameddig elér vele. Ahová már nem ér el, ott különböző dokumen­ tumokat kell kézbe vennie, és azokban kell kutatnia. Ku­ tatnia kell abban, amit egyes emberek megőriztek em­ lékezetükben, ami a népek hagyományaiban fennmaradt, ami a régészeti leletekből kiolvasható. És ha még messzebbre a k a r u n k visszamenni, kutatni kell a csontm a r a d v á n v o k b a n . kagylóhéjakban, kövekben, amelyek még ma is jelzik, hogy mire használták őket. Mindezek a fejlődés korábbi állapotaira utalnak. Röviden: mindaz, amit így átvizsgálunk, ad valamilyen képet a múltról. A je­ lenkori állapotból kiindulva kell feltárnunk a múltat. Most az emberiség ősi állapotába tekintünk, ahol nem úgy volt, hogy az ember a múltat, mint jelenlegi térbeli képet szemlélte. Ez egyfajta magyarázatot ad a lélek ál­ lapotának korábbi jellegére. Korábban az embernek nem volt szüksége arra, hogy e r e d e t é t kutassa, láthatta azt. Fejlettségének foka szerint nézhetett vissza a múltba, és láthatott többet vagy kevesebbet. És ha így visszanézett, láthatta, hogy h o n n a n származott. Ebből érthetjük meg azt a kegyeletet, amellyel a múltba tekintett, és azt a közvetlen tudást, amellyel a múltról rendelkezett. Miután az emberiség e három egymásra következő ál­ lapotát lelkünk elé állítottuk, kicsit pontosabban kell az ember lényébe pillantanunk, hogy előbbre jussunk az em­ beriség fejlődésének megértésében. Az ember külső meg­ jelenését tekintve nem volt mindig ilyen, mint ma, csak ilyenné alakult. A lét más állapotaiból, más formáiból szükségszerűen kapta jelenlegi alakját. A lelkiségre vonatkozóan egy korábbi állapotot idéztünk fel, mert fel210

ismerhettük, hogy az hasonló ahhoz, amit a jövőben el kell é r n ü n k , ha a gondolkodás erőit megfelelően fej­ lesztjük. Ha szem előtt tartják, amit t e g n a p és t e g n a p e l ő t t mondtam, hogy az ember jelenlegi állapotában alkalmaz­ za azokat a módszereket, amelyeket a szellemtudomány további fejlődéséhez felkínál, akkor ezt kell m o n d a n i a : elképzelhetetlen, hogy ezt korábban meg lehetett volna tenni. É p p e n azt hangsúlyoztuk, hogy az e m b e r n e k először a jelenlegi állapot e r e d m é n y e i t kell felvennie lelkébe, hogy magasabb fokra jusson. Az emberi fejlődés egyetlen fokozatát sem lehet átugrani, mindegyik fokot végig kell járni. Az embernek tehát cl kellett jutnia a je­ lenlegi fokra, hogy jövőbeni fejlődését elérhesse, hogy eljuthasson oda, amit eszményként tűzött lelke elé. Mie­ lőtt a magasabb rendű szívlogikához jutna, a fej logikáját kellett kifejlesztenie. E n n e k eszköze az agy és a gerinc­ velő, amely az ész világának hozzánk áramlott erőiből létesült. M i n d e n mást e l h á r í t o t t u n k , csak az ész biro­ dalmának erőit engedtük beáramlani, hogy agyunk cso­ dálatos építményét b e n s ő n k b e n létrehozhassuk. Azt mondhatjuk tehát: az emberi agy azáltal jött létre, hogy az ember képes volt kizárni az összes többi világot és csak az ész világát engedte beáramlani. Ahogy azonban az emberi agynak jelen kell lennie ah­ hoz, hogy az ember továbbfejlődjön, és a szívgondolkodás fokát elérje, amelynek szerve az ősképek világából jön létre, úgy könnyen elképzelhetjük, hogy mielőtt az agy az ész birodalmának erőiből létrejött, valami másnak kellett jelen lennie. Ahogy ma agyunkkal kell dolgoznunk, ha fel akarjuk küzdeni magunkat a magasabb világokba, koráb­ ban az ész világának munkáját egy másik birodalomból kellett elvégezni. Vagyis, ahogy további fejlődésünk feltételezi az ész logikájának eszközét, az agyat, úgy feltételezi az ész világának munkáját az agy eszköze, és ennek feltétele az alatta lévő birodalom munkája. Itt arra pillantunk vissza, amit egy magasabb fokra való fejlődésként foghatunk fel, amikor az ész birodalma 211

még nem áradt az emberbe, h a n e m a szellemi világ áradt bele, minthogy az ész világa még nem tevékenykedett. De egy olyan jövőbe tekintünk, ahol majd az ősképek világából áramlanak hozzánk az erők. Aztán a jelenre te­ kintünk, ahol az ész világából alakult ki az emberi agy, majd a múltra tekintünk, ahol a szellemi világ alakította ki a korábbi fejlődés megfelelő alapjait. Ez könnyen érthető, ha az elmondottakat értelemszerűen alkalmazzuk. Agyunkat az ész világa alkotta, és láttuk, hogy a szív logikája megelőzi az értelem logikáját, ami csak az ész világának tettei alapján jöhetett létre. így érthető, hogy a jelenlegi szív egy korábbi fokon alakult ki a szellemi világ­ ból. A mai szív lényegében szoros kapcsolatban áll a nem t u d a t o s szívlogikával. A magasabb fokú szívlogika ter­ mészetesen sokkal szellemibb. A szokásos szívlogikát még nem kezdte ki az értelem, és valójában a fizikai szív a kife­ jező eszköze, ahogy a fizikai agynak az érlelem. Ha az em­ ber valamit szépnek, nagynak, igaznak, jónak, fenséges­ nek lát, ezt nem a hideg, józan ész megfontolása alapján teszi, h a n e m megfontolás nélkül közvetlenül közeledik a széphez, az igazhoz, a jóhoz. Ekkor már szívdobogásának élénksége is jelzi, hogy egyetért a széppel, az igazzal és a jóval. Szívünk valóban másképp dobog, ha szembekerül azzal, ami szép, fenséges, nagy és jó, mint amikor a kártékonnyal, rosszal, gonosszal, alacsonyrendűvel talál­ kozik. Itt a szív eredeti logikájában olyasmi alakult ki, amit közvetlen átélésnek nevezhetünk. Ha ez a n e m t u d a t o s a n m ű k ö d ő szívlogika világosabban szólal meg, akkor ez már a szív vérkeringésében is megnyilvánul, ami a szív logikájának a kifejeződése. Láthatjuk, hogy vala­ mely veszteség feletti ismétlődő fájdalom látványa közvet­ lenül kiválthat b e n n ü n k valamit, ami egész testiségünk­ ben kifejeződhet, esetleg beteggé is teheti azt. Megérthetjük tehát ebből, hogy amint agyunk az ész világából jött létre, és a jövőben átszellemített szívünk az ősképek birodalmából fog kialakulni, úgy jelenlegi szívün­ ket a szellemi világ alakította ki. Szívünk tehát olyan szer­ vnek mutatkozik, amelynek alapjai még a gondolkodás 212

szervének létrejötte előtt alakultak ki. A fejünkben lévő agy létrehozása tehát csak a szív után történhetett meg. Itt olyasmit látunk, aminek következtében más fogalmat alkothatunk a külső emberi testiségről. Ahogy a szervek egymás mellett állnak a térben, ez arra utal, hogy n e m azonos értékűek, az agy késeibb alakult ki, mint a szív. A szív régebbi szerv. Először bizonyos m ó d o n a szívnek kel­ lett kialakulnia, aztán l e h e t e t t csak e n n e k alapján az agyat, mint további szervet létrehozni. Ez rendkívül érde­ kes. Azt jelzi ugyanis, hogy ha két szervet látunk egymás mellett, tévedünk, ha azt hisszük, hogy egyenértékűek. Akkor járunk el helyesen, ha ezt mondjuk: az agy fiatal­ abb képződmény, a szív idősebb. Hogy a szív e r e d e t é t megtaláljuk, régebbi korokba kell visszamennünk. Egy szerv fejlődése azonban nem szűnik meg, ha egy másik létrejött. Azt mondhatjuk tehát: a szívnek korábban kellett megjelennie, mint az agynak, de ahogy az agy létre­ jött és kifejlődött, a szív is tovább fejlődött, átalakult. A szív tehát kialakulása után még egyszer átalakult, az agy nem. A szívet nem érthetjük meg, ha egyszerűen csak térbelileg az agy mellé állítjuk, hanem csak úgy, ha régebbi szervnek tekintjük, mint az agyat. Aki csak egymás mellé állítja őket, hasonló ahhoz, aki egy negyvenéves embert egy tizenötéves ifjú mellé állít, és azt mondja: itt vannak egymás mellett, tehát együtt is szemlélem őket, és úgy alkotok fogalmat róluk, ahogy egymás mellett állnak. Az ilyen ember természetesen ostobaságot csinálna, ha a két embert ugyanolyan fejlődési elvek szerint akarná osztá­ lyozni. Ha a tizenötévest meg akarjuk érteni, tizenöt év fejlődését kell áttekintenünk, míg a negyvenévesnél negy­ ven évet. O s t o b á n a k t a r t a n á n k azt az embert, aki n e m látná be, hogy a tizenötéves esetleg a negyvenévesnek a fia is lehetne, és esetleg sok minden érthetőbbé válna, ha u t ó d á n a k tekintené. Ostobaság volna, ha ezt n e m ven­ nénk tekintetbe. Ilyen ostobaság a mai a n a t ó m i a állás­ pontja. Nem vesz tudomást arról, hogy az emberi szervek nem egyszerűen egymás mellett állnak, h a n e m a fejlődés különböző fokain jöttek létre. Az agyat csak akkor ért213

hetjük meg helyesen, ha a szívnél fiatalabb képződmény­ nek tekintjük. Amíg nem lesz olyan anatómia, amely a k ü l ö n b ö z ő szerveket n e m egyszerűen a térben egymás mellett állóknak tekinti, h a n e m értékük szerint, mint fia­ talabb és idősebb képződményeket, addig az ember igazi lényét nem fogják megérteni. Az emberi szervek m e g é r t é s é h e z a szellemtudo­ mányos módszernek kell a kulcsot szolgáltatnia, amit a szokásos tudomány nem tud megadni. Csak aki igazi fej­ lődésen megy át, hogy a magasabb világokba feljusson, az jut a szervek igazi megértéséhez. A szokásos töprengés itt n e m vezet eredményre. Aki csak külsőleg kombinálgat, n e m tud zöld ágra vergődni, mert kívülről nem látható, hogy melyik szerv idős vagy fiatal. Csak aki eljut a tér-em­ lékezethez, az tanulja meg, hogy az ilyen dolgokat meg­ különböztesse. Ha tér-emlékezésünkkel visszafelé ha­ ladunk, nem kell túl messzire mennünk, hogy az agy ere­ detét megtaláljuk. Messzebbre kell m e n n ü n k , ha a szív e r e d e t é t akarjuk megtalálni. És ha aztán a szellemtu­ dományos ismeretekkel ezeket a dolgokat a fizikai világ­ ban megkeressük, ott megerősítést kapunk. Az emberi szervezetet ténylegesen csak a szellemtudomány magya­ rázatai alapján értjük meg helyesen. Azt m o n d t u k , hogy a normális t u d a t b a n megjelenő emlékezet, mint lelki képesség, és a tér-emlékezet új képessége között egyfajta elhomályosulás lép fel, az em­ lékezés egyfajta kiesése. A szellemi k u t a t ó az em­ lékezetnek ezt a manvantara- és pralaya-állapotát hason­ lónak tartja ahhoz, ami az egész fejlődésben megjelenik. Képzeljük el például az ember szívét és agyát, ahogyan ma állnak egymás mellett fizikai testiségünkben, azt találjuk, hogy a szív és az agy egy darabig egymás mellett fejlődtek. Ha visszafelé megyünk, eljutunk az agy létrejöttének kezdetéhez. Ez azonban nem a szív létrejöttének kezdete. Tovább kell m e n n ü n k visszafelé, és eljutunk egy olyan fokra, ahol az agy még n e m volt összeköttetésben a szívvel, ahol az ész birodalmának erői még nem áramlot­ tak alá, h a n e m csak a szellemi világ erői. Megkülön214

böztethctünk tehát egy olyan állapotot, amikor az ember lényébe legmagasabb erőként a szellemi világ erői áram­ lottak le, aztán pedig egy olyan állapotot, amelyben az ész birodalmának erői is beáramlottak az emberbe. A két ál­ lapot között van egy pralaya, itt az egész emberi fejlődés­ ben egyfajta elhomályosulás lép fel, aztán a fejlődés új formában jelenik meg újra. Ha a mai embertől, akinek szíve és agya van, visszatekintünk a korábbi e m b e r r e , akinek még nem volt agya, aki még szív-ember volt, közben egy pralaya-állapotot látunk, amelyben a külső emberi lét kialudt. Ha egykor majd a jövőben elérjük azt a magasabb ál­ lapotot, amelyet ma a szellemi kutató a szellemiségben ér el, akkor elérjük azt is, hogy ez a külső testiségben is kife­ jeződik, akkor az ember egy új állapotban jelenik meg. Mert el lehet képzelni, hogy az az ember, akinek agya van, másképpen néz ki, mint az, akinek szervezete a szívén keresztül nyilvánul meg. A szív e m b e r é n e k máshogyan kell kinéznie, mint az agy emberének. A szellemi kutató azonban ma még nem képes testi állapotán változtatni. Ha egy isten leszáll, a mai ember testiségében kell megje­ lennie. Ami a szellemi fejlődés során e l é r h e t ő , azt láthatatlan részletekben érjük el, de a jövőben ez a vál­ tozás a fizikai testben is kifejeződik majd. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy a jövőben az e m b e r külsőleg is másképpen fog kinézni. Agya és szíve is át fog alakulni, és agya mellett egy új szerv jön létre. És ahogy ma az agy átível a szív fölött, a jövőbeni szerv is egy bizonyos kap­ csolatban lesz az aggyal. Az e m b e r jelenlegi állapota és jövőbeni alakja között is egy pralaya következik be, vagyis a jelenlegi külső fizikai emberi létnek ki kell oltódnia, és egy új állapot fog bekövetkezni. Három egymásra következő állapotra utaltunk tehát. Az első az, amikor az ember szív-ember volt, mindent a szíve útján fogott fel, mint ahogy ma mindent az agyával fog fel. Aztán létrejött a mai ember, és fogalmat alkothat­ tunk a jövő emberéről is, aki a tudatos szív-ember lesz. Ha a mai embert nézzük, azt kell mondanunk, hogy ahogy ma 215

fizikai formájában megjelenik, és egész organizmusával előttünk áll, úgy jelenlegi alakjában csak a Földön képzel­ h e t ő el. Aki az embert az egész földi lét összefüggésében szemléli, azt mondhatja: az e m b e r olyan, mint a Föld, mert összefügg a Föld erőivel, annak tulajdonságaival és viszonyaival. Ha elképzeljük, hogy a Föld egy kicsit megváltozik, az ember mai formájában n e m élhetne rajta. Ha például, a víz kémiai összetétele vagy a levegő nem olyan lenne, mint amilyen, ha a légnyomás erősebb, vagy gyengébb lenne, az emberi alaknak egészen másnak kel­ lene lennie. A mai embert tehát nem tudnánk elképzelni a maga fizikai testiségében, ha a Föld nem olyan lenne, mint amilyen ma. Ha az ember korábbi állapotát, a régi szív-embert néz­ zük, akkor úgy kell elképzelnünk, hogy egy más bolygóhoz tartozott. Ha pedig a jövő emberére gondolunk, aki majd rendelkezni fog azzal, amivel ma a szellemi kutató ren­ delkezik, akkor ismét egy másik bolygóhoz tartozónak kell őt elképzelnünk. Ha egyáltalán el akarunk igazodni, egyfajta Ariadne-fonalunk kell, hogy legyen. El kell képzelnünk, hogy amint az ember egy korábbi állapotból fejlődött ki, az egész Föld is vele fejlődött. Jelenlegi Földünk tehát egy korábbi planetáris állapotból alakult ki fokról-fokra, és ugyanígy fog egy jövőbeni állapotba tovább fejlődni. És a két állapot között egy pralaya-állapot lesz, egy bizonyos fokú elsötétedés. Azt az állapotot, amelyből a Föld kialakult, amelyben az ember a leírt ko­ rábbi állapotában élt, régi Hold-nak nevezzük, azt az ál­ lapotot pedig, amelyben az ember majd új formában fog élni, Jupiter-állapotnak. A Föld egymásra következő három állapotát említettük: a Föld a régi Hold-állapotból fejlődött ki, és majd Jupiterré fog átalakulni. El lehet képzelni, hogy az ilyen átalakulások csak vala­ mennyi körülmény megváltozásával t ö r t é n h e t n e k meg. Az ember is csak az összes körülmény átalakulásával vál­ t o z h a t o t t meg. A régi Hold-állapot folyamán az em­ beriségbe csak a szellemi világ erői áramlottak be, míg a mai Földre az ész világának erői áramlanak. A Jupiterre 216

majd az ősképek világának erői fognak l e á r a m l a n i . E h á r o m állapotban t e h á t a szellemi világok k ü l ö n b ö z ő hatásai érvényesülnek. Most megfogtuk annak egy csücskét, amire iskolai tu­ dományunk nem képes. Említettem már, hogy iskolai tu­ dományunk a bolygórendszer keletkezését egy forgó olajcscppel akarja megvilágítani. Ez után az iskolai kísérlet után, amelynek során egy olajcseppet egy kartonlapon egy tű segítségével forgásba hoznak, egy élelmes tanuló ezt mondhatja: kint a világűrben tehát kell lennie egy hatal­ mas tanár úrnak, aki a világködöt megforgatja. A tanu­ lókat, akik ilyen kérdéseket fel szoktak tenni, megnyug­ tatja a t a n á r kijelentése. Mi viszont most k é p z e t e t al­ kothattunk arról, hogy egy bolygó hogyan jön létre egy korábbi alakzatból. Nekünk nincs tanárunk, aki az olaj­ cseppet megforgassa, de l á t h a t u n k bizonyos kozmikus lényeket, akik különböző világokból hatnak. Láthatjuk, hogy a szellemi világból jött létre a régi Hold, és hogy ez úgy alakult át aztán, hogy a még magasabb világokból erők áramlottak le. Láthatjuk így, hogy a szellemi hogyan alakítja a fizikait. Azt a k a r t a m ábrázolni, hogy a mai e m b e r n e m lé­ t e z h e t n e , ha nem állna összhangban mindazzal, ami Földünkön van. Az ember kialakulásának meg kell egyez­ nie a Föld kialakulásával, ahogy a Föld kialakulásának is meg kell egyeznie az emberével. Mai Földünk csak úgy lehetséges, hogy bizonyos távolságban van a Naptól és a bolygóktól. Ha n a p r e n d s z e r ü n k b e n valami e l t o l ó d á s következne be, akkor az embernek is meg kellene változ­ nia. Ha tehát egy korábbi p l a n é t á r a megyünk vissza, mondjuk a régi Holdra, itt egészen más r e n d s z e r t találunk, mint amilyenben jelenleg a Föld van. Az ész b i r o d a l m á n a k lényei működésükkel tehát n e m c s a k a Földet változtatták meg, hanem az egész naprendszert is, amikor a régi Hold jelenlegi Földünkké alakult. Láthatjuk tehát, hogy ha a mikrokozmosz, a kisvilág, az ember átalakulásából indulunk ki, meg lehet találni a fonalat a makrokozmosz, a nagyvilág á t a l a k u l á s á h o z . 217

Látjuk a különböző b i r o d a l m a k m ű k ö d é s é t , ahogy a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt átalakítják, ugyana­ zok a lények működnek mindkét esetben. Ha visszatekin­ tünk abba a korba, amely naprendszerünket megelőzte, akkor először egy clhomályosulást látunk. Külsőleg olyan ez, m i n t h a egy hatalmas gázköd lenne, de ezen a gázködön folyamatosan a szellemi birodalmak lényei dol­ goznak. Ezt megelőzően egy még korábbi rendszert lá­ tunk, amelyből jelenlegi n a p r e n d s z e r ü n k kialakult. Ha még tovább megyünk vissza, végül egy olyan állapothoz jutunk, amely egészen más, mint a mai, annyira nem ha­ sonlít a maihoz, hogy itt a szokásos kérdezés megszűnik. Meg kell tanulnunk másképpen kérdezni, ha a világnak e z e k h e z az egészen más állapotaihoz jutunk. Miért kérdezősködünk tulajdonképpen? Azért, mert értelmünk egy bizonyos irányban mozog. Láthattuk azonban, hogy é r t e l m ü n k agyunkhoz kapcsolódik. Az értelmi kérdés a z o n b a n é r t e l m e t l e n n é válik, ha olyan állapotra vo­ natkozik, amelyben az agy még nem fejlődött ki. Az értel­ mi k é r d e z é s n e k nincs é r t e l m e egy olyan világra v o n a t k o z ó a n , amely még csak az értelmi világ alapjait alakította ki. Ott a kutatás és megismerés más eszközei­ hez kell folyamodnunk, mint amelyeket az értelem nyújt. Akik n e m látnak tovább az orruknál, azt hiszik, hogy a kérdezés szokásos formái az egész világra alkalmazhatók. Ez azonban nem így van, tisztában kell lennünk azzal, hogy mindent csak a maga módján kérdezhetünk. Abban a világban, amely a jelenlegit megelőzte, csak úgy tudunk eligazodni, ha azokat az erőket mozgósítjuk, amelyek a szívgondolkodásban fejeződnek ki. Látjuk tehát, hogy a kíváncsiskodó kérdezésnek meg kell változnia. N e m akarunk olyan udvariatlanok lenni, mint az a férfi, aki arra a kérdésre, hogy mit csinált az Is­ ten mielőtt a világot m e g t e r e m t e t t e , azt felelte, hogy virgácsot faragott, hogy a haszontalanságokat kérdezőt megfenyítse, de ez a válasz mégis arra utal, hogy az ember kérdezési módjának meg kell változnia, ha a magasabb világok megismeréséhez akar eljutni. 218

TIZENEGYEDIK ELŐADÁS Szükségessé vált, hogy a tervezett tíz előadáshoz ma este még egyet hozzáfűzzek, mert egyik-másik érintett té­ ma kiegészítésre szorul. Bizonyára érezték, hogy ezekről a témákról nem hetekig, de hónapokig, esetleg évekig is beszélnünk kellene, ha azokat minden oldalról ki akar­ nánk fejteni. Korunkban azonban a szellemtudományos közléseknél nem arról van szó, hogy az ismeretek egész területét előadjuk - ez nem is lehetséges -, h a n e m inkább arról, hogy ösztönzést adjunk. Ez szükségessé teszi, hogy kezdettől fogva ne csak az értelemhez szóljunk - bár el­ sődlegesen ennek kell történnie -, hanem, hogy mást is fi­ gyelembe vegyünk. I s m é t e l t e n hangsúlyoznom kell, minthogy ez a szellemtudomány velejéhez tartozik, hogy mindaz, amit a szellemtudományos kutatás lehoz a maga­ sabb világokból, felfogható és m e g é r t h e t ő azokkal az eszmékkel, és fogalmakkal, amelyeket ma az ember a kül­ ső fizikai világban elsajátíthat. Semmi olyasmi nincs a szellemtudományos ismeretekben, amit ezen a m ó d o n ne lehetne megérteni. Mindezek valóban nagy kérdéseket ölelnek fel, és tel­ jes megértésükhöz gyakran hosszú és nehéz utat kell be­ járni. A jelenleg használatos eszmék és fogalmak széles körére van szükség, majdnem m i n d e n r e , ha értelemsze­ rűen a szellemtudományos ismeretekbe akarunk hatolni. Ezért azt mondhatjuk: talán ma még nem tudok látó sze­ mekkel feljutni az érzékfeletti világokba, de értelmileg fel tudom fogni azt, amit ezekről a világokról közölnek. Ez valóban lehetséges, de n e m lehet m i n d e n pillanatban megtenni. Ma nincs mindenki abban a helyzetben, hogy az általam leírt nehéz értelmi ú t o n járjon, bármennyire is igényli a szellemtudományos közléseket saját vágyaiból és eszméiből fakadóan. Ezért aki a szellemtudományos is­ meretekről beszél, nem tételezheti fel mindig, hogy vala­ mennyi közlését azonnal, minden pillanatban értelmi vizs219

gálát alá veszik. Ezért mást kell feltételeznie, azt ugyanis, hogy az emberi lelkekben nemcsak azok a képességek és erők vannak jelen, amelyek hosszú idő alatt jöttek létre, és ma bizonyos tökéletességre emelkedtek. Kétségkívül ezekhez a képességekhez tartozik az is, amit emberi é r t e l e m n e k , intellektusnak nevezünk. A szellemtudo­ mány azonban tudja, hogy az intellektusnak nincs jövője. Az emberiség átalakulásával más képességek fognak majd megjelenni, olyanok, mint a szívgondolkodás. Új, ma még nem is sejtett képességek fognak kifejlődni. Az intellektus, az értelem magas fokot ért el, ezt, mint a je­ lenlegi emberi fejlődés gyümölcsét a léleknek fel kell ven­ nie magába, de a szellemtudomány tudja, hogy az értelem nem képes arra, hogy a jelenlegi pontról magasabbra fej­ lődjön. Az emberi lélek ilyen képességei mellett, amelyekkel úgy találkozunk, hogy a múltra utalnak, és kis tökéletlen kezdetekből mai magasságukig fejlődtek, v a n n a k más képességek is, amelyekre profetikusán rámutathatunk, de csak a jövőben fognak kibontakozni a maguk tökéle­ tességében. Ahogy viszont az, ami ma már tökéletes, hosszú idő alatt bontakozott ki a maga tökéletlen kezde­ teiből, így lesz a ma még csak csíraszerűen jelenlévő jövőbeni lelki képességekkel is. Ami a jövőben fényesen fog felragyogni, ma még csak csíraként van meg az emberi lélekben. Elmondhatjuk tehát, hogy sokan a szív logikájá­ val ma még nem szereznek aktívan ismereteket, de az erre való hajlamuk megvan. Természetes igazságérzettel ren­ delkeznek aziránt, ami a szív logikájának segítségével csak a jövőben válik majd érthetővé. A szellemi kutató az értelemre való támaszkodás mel­ lett ezekhez a szívben szunnyadó, igazságot felismerő erőkhöz is fordul. Feltételezi, hogy az emberi lélek nem a tévedésre és valótlanságra, hanem az igazságra hajlik, és így érzelmileg el tudja fogadni a szellemtudományos megismerés legmagasabb igazságait. Más szavakkal: a magasabb világok igazságait sok szív megérezheti, mielőtt m e g é r t e n é őket. Az igazság iránti érzékkel rendelkező 220

lelkek létezését bizooyítja, hogy sokan fordulnak a szellemtudományhoz, akiket a külső megismerés n e m elégít ki, amikor a lét nagy kérdéseire vonatkozóan vá­ gyakozó lélekkel keresik a választ. Vannak, akik nem keresik az úgynevezett bizonyítékokat, hanem szunnyadó magasabb képességeik igent m o n d a n a k a szellemtu­ domány közléseire, még akkor is, ha természetes igaz­ ságérzetük révén csak érzik azt, amit később fognak megérteni. így a szellemi kutató sokkal nagyobb mértékben fordul közvetlenül az emberi lélekhez, mint a jelenkor egyéb ku­ tatói. A mai kutatók kísérletek és m a t e m a t i k a i bi­ zonyítékok útján késztetnek igazságaik elismerésére, így hallgatóik nem t e h e t n e k egyebet, minthogy elfogadják közléseiket. A szellemi kutató más helyzetben van. Neki az emberi lélek sokkal intimebb oldalaihoz kell fordulnia. Ma még nincs abban a helyzetben, hogy olyan m ó d o n teremtse elő a külső bizonyítékokat, mint ahogy a többi tudós, de tudja, hogy ami az ő szívében rejlik, az minden ember szívében benne van, ezért az emberek megérthetik őt, akkor is, ha nem értenek meg mindent, amit közöl. így az emberi szív természetes igazságérzékéhez fordul, és az emberi lélek szabad megfontolására bízza, hogy egyetérte vele vagy nem. Amit ismertet, azzal n e m beszél rá senkit, mert az a véleménye, hogy ami a lelkében él, az minden ember lelkében megvan. Tudja, hogy olyasmire kell indítékot adnia, ami m i n d e n lélekből csak ö n k é n t fakadhat. Csak olyan igazságok kimondására törekszik, amelyeket minden lélek átélhetne, ha elegendő ideje vol­ na. Mivel mi emberek egymásra vagyunk utalva, így együtt kell keresnünk azt, amit szellemi téren megtalálhatunk. A szellemi tanító a szellemtudomány terjesztését úgy képzeli el, hogy a kereső emberek egy csoportját ösztönzi, akik aztán minden törekvő hallgatóban előbb vagy később egyéni élményeket ébreszthetnek. Csak ennek szem előtt tartásával látunk sok mindent helyes megvilágításban abból, ami itt az előző napokban elhangzott. Az elmondottakból néhány dolog úgy fogható 221

fel, mint felhívás a lelkek számára', hogy önmaguk meg­ értése útján keressék meg annak a lehetőségét, hogy eljus­ sanak annak megértéséhez, ami itt elhangzott. Néhány dolgot úgy m o n d t a m el, hogy számítottam rá: a megértés nem következhet be azonnal, hanem csak akkor, amikor a szívben az ösztönzés megérlelődik, tovább csírázik, és meghozza a maga gyümölcsét. Ebben az értelemben mon­ dok el még néhány kiegészítést az előző előadásokhoz. Tegnap odáig jutottunk, hogy megbeszéltünk valamit, ami a látó élménye: hogy ugyanis a jelenlegi Föld-állapot egy másik planetáris fejlődés eredménye. Földünk a régi H o l d b ó l alakult ki, amelynek semmi köze sincs a mai H o l d h o z . Azután arról beszéltünk, amit a szellemi látó profetikusán lát: egy új bolygó keletkezéséről, amely Földünkből fog kifejlődni, miután egy elsötétedési állapot következik be, egyfajta pralaya. A Föld át fog alakulni a Jupiter-állapotba, amelynek ismét semmi köze sincs a je­ lenlegi J u p i t e r h e z , h a n e m F ö l d ü n k jövőbeli megtes­ tesülése lesz, amit Jupiternek nevezünk. Azt próbáltam é r t h e t ő v é tenni, hogy a F ö l d n e k egymásra következő megtestesülései vannak, ahogy az ember is megtestesülés­ ről megtestesülésre halad. Ha ezt a megkezdett g o n d o l a t m e n e t e t folytatjuk, akkor van egy olyan vezérfonalunk, amelyet a szellemtu­ d o m á n y olyan fogalmakba öltöztet, hogy a köznapi é r t e l e m m e l felfogható legyen. Tegnap visszamentünk a régi Hold-állapotig, amelyről azt mondtuk, hogy egészen más volt. Most feltehetjük a kérdést, hogy vajon ez a másik planetáris állapot, a régi Hold, szintén egy előzőből származott? Voltak a Földnek esetleg még korábbi meg­ testesülései? Ezek a kérdések fejtegetéseink szempont­ jából teljesen természetesek. Hogy válaszolhassunk rájuk, még messzebbre kell visszamennünk. Emlékezzünk arra, hogy az ember mindennapi élete az alvás és az ébrenlét k ö z ö t t váltakozik. Ez volt az a vezérfonal, amely az e l ő a d á s o k folyamán vezetett b e n n ü n k e t ; az ember életének erre a váltakozására hivatkoztunk. Tudjuk, hogy az e m b e r n e k éber állapotban fizikai teste, éterteste, 222

asztrálteste és énje van, és azt is tudjuk, hogy az alvó em­ bernél a fizikai test és az étertest az ágyban m a r a d , az asztráltest és az én viszont kitágul a nagyvilágba, a mak­ rokozmoszba. Az ember tehát alvó állapotban két részre oszlik. Egyik része láthatóan visszamarad a fizikai világ­ ban, mint fizikai test, azzal együtt, ami l á t h a t a t l a n u l ugyan, de vele marad, étertestével. A másik ugyancsak láthatatlan érzékfeletti rész az asztráltestből és az énből áll. Az emberi lénynek ez a része a külső kutatás számára n e m követhető, csak a tisztánlátó t u d a t számára mu­ tatkozik meg, amikor az alvó embert vizsgálja. Tegyük fel a kérdést: Van-e a külső világban némileg hasonló ahhoz, ami éjszaka marad vissza az emberből, tehát aminek fizikai és éterteste van? Tudjuk, hogy az em­ ber fizikai teste azonnal egészen más törvényeket követ, amint az étertest elhagyja. E k k o r pusztán a fizikai és kémiai törvényeknek engedelmeskedik: felbomlik. Az étertest hűséges harcos, aki születésétől haláláig mega­ kadályozza az emberi test széthullását. Amit a z o n b a n életnek nevezünk, az nemcsak az állatokkal, h a n e m az egész növényvilággal is közös. Ha itt a fizikai világban környezetünkre tekintünk, a növényvilágot látjuk magunk körül. A növény olyan lény, amely n e m csak fizikai és kémiai törvényeknek engedelmeskedik, ez csak elhalásá­ val következik be. A fizikai és kémiai törvényeket csak az ásványvilág követi. Ezek a törvények az e m b e r fizikai testére is vonatkoznak. Az ember fizikai testét azonban az étertest révén magasabb törvényszerűség hatja át, ez vi­ szont csak halálakor hagyja el. Ezért kerül a fizikai test ekkor a fizikai és kémiai törvények hatása alá. Látjuk tehát, hogy az alvó ember fizikai világban vi­ sszamaradó külseje fizikai és étertestből áll. A növény is fizikai és étertestből áll. É r t h e t ő ezért, ha a szellemi ku­ tató azt mondja, hogy az ember és a növény közösen ren­ delkezik fizikai és étertesttel. Mégis óriási a különbség az e m b e r és a növény között, mert az embernél ezt a két részt áthatja az asztráltest és az én. A növénynek csak fizikai és éterteste van. Azért más az ember külsőleg is, 223

mint a növény, mert fizikai és étertestéhez még az azokat átható asztráltest és én is tartozik. Az ember tehát két al­ só tagját, a fizikai és étertestet tekintve hasonló a növény­ hez, kiemelkedik azonban a növényvilágból, mert asztrál­ testtel és énnel is rendelkezik. A növényi természet tehát csak annyiban rokonunk, amennyiben a növény a két alsó rész kialakításáig jutott el. A földi világban azonban, ahol élünk, teljesen a növényvilágtól függünk. Az ember fizikailag teljesen a növényvilágtól függ. Testiségét te­ kintve teljesen lemondhat az állatvilágról. Ha nem akarja, n e m kell, hogy az állatvilágból táplálkozzon, de szüksége van a növényvilágra, hogy fizikai testét életben tartsa. Az emberi fizikai testének előfeltétele a növény fizikai teste. N e m lehetnek meg egymás nélkül. Az emberi fizikai test, úgy, ahogy ma előttünk áll, nem létezhet, nem állhat fenn anélkül, hogy ne lenne körülötte az a növényi birodalom, amelyet jelenlegi bolygónk nyújt. Mindezt t e k i n t e t b e véve, most egy kicsit előbbre m e h e t ü n k fejtegetésünkben. Nézzük az alvó állapotba kerülő embert. Az alvás a Nap és a Föld külső állásától teljesen függetlenül történhet. Az ember a nap vagy az éjszaka bármely órájában alhat, anélkül, hogy a Nap ál­ lásától függene, persze a legjobban akkor tud aludni, amikor a Nap n e m süt. A fizikai teste és éterteste közötti összhangot akkor is fenn tudja tartani, ha nem süt a Nap. Ha a megfelelő folyamatot a növényvilágban nézzük, azt látjuk, hogy itt a helyzet egészen más. Az ember, ahogy láttuk, a fizikai és éterteste közötti kapcsolatát a n a p s u g a r a k hatásától függetlenül is fenntarthatja, bár­ hogyan is viszonyul a Nap a Földhöz. A növény ezt nem tudja megtenni. A növény közvetlenül a Naptól kapja az erőit, teljesen tőle függ. A növény a N a p évi járásától függően él, illetve hal el. Ez m á r a felületes szemlélet számára is megállapítható, például a gyomnövényeknél. De az úgynevezett évelő növényeknél, fáknál és hason­ lóknál is tudjuk, hogy fennáll ez a Naphoz való kapcsolat, ami éppen a növényi lét lényege: ősszel, a természet el­ halásával elhullajtják leveleiket, csak a fás rész marad 224

vissza, amelyből aztán tavasszal új hajtás sarjad. A növény tehát ősszel egészen vagy részben elhal, vagyis éterteste kivonul a fizikai testből, télen új erőket gyűjt, és amikor tavasszal a Nap ismét leküldi meleg, é l t e t ő sugarait, a növényi lét újra csírázni kezd, mintegy feléled. Amikor a N a p ősszel elveszti ezt a meleg, é l t e t ő erőt, az egész növényi lét egyfajta nyugalmi állapotba kerül. Az évelő növényeknél is látjuk, hogy télen közel kerülnek az el­ halás állapotához. A növény tulajdonképpeni élete télen elhal, és tavasszal ébred fel újra, hogy aztán nyáron teljes erőből kibontakozzon. Ez tehát egyfajta ébredés és el­ halás, abban a ritmusban, ahogy a Föld a N a p körül ker­ ing. A növény ősszel olyan állapothoz kerül közel, amely­ hez az ember akkor jut el, amikor meghal. A növénynél tehát más a kapcsolat a fizikai és az étertest között, mint az e m b e r n é l . A növény e b b e n a vonatkozásban a Nap földi helyzetétől függ, míg az ember függetlenítette magát tőle, ősszel n e m hal el, éterteste nem húzódik ki fizikai testéből a tél folyamán, egész életében benne marad. Ezzel szemben asztrálteste és én­ je naponta kilép belőle, amikor alszik, majd újra visszatér, megújítva az étertest erőit. Ha azt nézzük, amit az ember alváskor visszahagy az ágyban, akkor lényének azt a részét látjuk, amely ugyanúgy van felépítve, mint a növény. Ez azt mutatja meg számunkra, milyenek lennénk, ha növényi természetünkhöz nem kapcsolódna asztráltest és én. A növény saját lényünk egy részét tárja szemünk elé. Az e m b e r azonban lényegileg különbözik a növénytől. Bár alváskor láthatóan egyfajta növényi létbe merül, de minthogy asztrálteste és énje van, amelyek dolgoznak raj­ ta, nincs szüksége arra, hogy mint a növény, időszakosan belemerüljön egy növény alatti állapotba. Ez a különbség teszi az emberi életet lehetővé, mert a növény ala­ csonyabb fokon áll, és az ember belőle építi fel a maga testét. A növény nélkül az ember nem élhetne. É r t h e t ő ezért, hogy az e m b e r és a növényvilág között nemcsak fizikai kapcsolat van, h a n e m morális-szellemi is.

225

Ha az ember átengedi magát természetes, egészséges érzéseinek, ezt a növényvilággal való morális-szellemi kapcsolatot h a m a r észreveheti. Az e m b e r n e k nemcsak táplálékul van szüksége a növényvilágra, hanem belsőleg is. Azért is szüksége van az őt körülvevő növényvilágra, hogy az olyan érzéseket keltsen benne, amelyek fontosak lelki élete számára. Ha az ember lelki életét frissen és egészségesen akarja tartani, szüksége van azokra a benyo­ másokra, amelyeket itt a fizikai síkon a növényvilágtól szerezhet. Ez olyasmi, amit n e m lehet eléggé hangsú­ lyozni, m e r t aki elzárkózik a növényvilág friss, eleven b e n y o m á s a i elől, a n n a k lelkében h a m a r o s a n hiány fog mutatkozni. Aki azáltal, hogy egy nagyvárosban lakik, bi­ zonyos v o n a t k o z á s b a n elzárja magát a növényvilággal való közvetlen kapcsolattól, az - ha komolyabban szem­ ügyre vesszük - mindig valami lelki hiányosságban szenved, és alapjában véve bizonyos, hogy lelkének kárára van, ha elveszti azt a közvetlen örömet, amit a növény­ világgal, a vegetatív természettel való kapcsolat jelent. Ez is a m o d e r n kultúra árnyoldala, amely főként a nagy­ városokban fejlődik ki, azáltal, hogy megszűnik az eleven növényvilággal való közvetlen együttlét. Tudjuk, hogy ma v a n n a k e m b e r e k , akik alig tudják megkülönböztetni a zabszemet a búzaszemtől, pedig ez hozzátartozik az egészséges e m b e r i t e r m é s z e t h e z . Ez szimbolikusnak tekinthető. Voltaképpen sajnálkozva kell azokra a jövőbe­ li kilátásokra tekinteni, amelyek az embert esetleg telje­ sen eltávolíthatják a növényvilág közvetlen benyomá­ saitól. Az embernek szüksége van a növényvilágra. Hogy az összefüggés milyen mély, ez az alábbiakból is kitűnik. A mai ember n e m lehetne olyan, hogy állandóan alszik, nem képzelhető el egy folyton alvó ember. így nem élhetne. A mai ember csak úgy képzelhető el, hogy fizikai és étertestét éber állapotában az asztráltest és az én tölti be. Ez hozzátartozik az e m b e r lényéhez. Azt is tudjuk, hogy ahhoz, hogy tudata legyen a külső fizikai világról, én­ jével és asztráltestével alá kell merülnie fizikai és étertestébe. Az embernek alvó állapotában, amikor énjé226

vei és asztráltestével szellemi hazájában van, nincs tudata a külvilágról. Csak akkor kezd tudatára ébredni, amikor alámerül fizikai és étertestébe. Azt kell tehát m o n d a n u n k : egyrészt az ember, ahogy a fejlődés jelenlegi fokán előt­ tünk áll, nem képzelhető el asztráltest és én nélkül, más­ részt nem lenne éntudata, és nem fejlődnének ki érzésbe­ li és akarati impulzusai, ha nem rendelkezne fizikai és étertesttel. Az e m b e r n e k tehát belső é l e t é h e z , mint alapra, szüksége van a fizikai és étertestre. Ebből látszik, hogy ezek az asztráltest és az én fejlődésének előfel­ tételei. A fizikai és étertestnek jelen kell lennie, hogy az asztráltest és az én beléjük költözhessen. Nemcsak a régi Hold állapotára kell tehát visszautal­ nunk, ahol az embernek még egészen más volt az alakja, mint ma, hanem azokra a időkre, amikor az e m b e r n e k még nem volt asztráltcste és énje, csak fizikai és éterteste. A makrokozmoszból előbb fel kellett építeni az emberi fizikai és étertestet, így alakulhatott ki az asztráltest és az én alapja. Az ősi múltban kellett megtörténnie annak, ami ma minden reggel megtörténik. Ahogy minden reggel a szellemi világból az én és az asztráltest behúzódik a fizikai és étertestbe, úgy kellett egyszer a szellemi világból az asztráltestnek és az é n n e k megjelennie és rátalálnia a fizikai és élertestre. Mielőtt tehát az ember olyan négy­ tagú lénnyé válhatott, amilyen ma, a világmindenség ma­ gasabb r e n d ű erőinek és lényeinek el kellett készítenie fizikai és étertestét, az ő közreműködése nélkül. Azt mondhatjuk ezért: ha az ember fizikai és étertestét már azelőtt elkészítették, mielőtt az asztráltest és az én kialakulhatott volna, akkor ek'íször az ember növényi ter­ mészetének kellett kifejlődnie, mielőtt magasabb részeit megkapta volna. Az embernek először növényi lényként kellett megjelennie, ezt követte magasabb természete. Az emberiségfejlődés egy olyan korábbi időszakába kell tehát visszamennünk, ahol a makrokozmoszból növényszerű lényként fejlődtünk ki. A növényeket csak akkor látjuk ma helyesen, ha azt mondjuk: ez a körülöttünk lévő zöldellő, sarjadó és rügyező növényvilág olyan t e r m é s z e t ű , ami227

lyenek mi is voltunk egykor, amikor még mentesek vol­ tunk mindattól, ami tévedéshez és gonoszsághoz vezetett b e n n ü n k e t . A növényvilág saját emberi lényünkre utal, amikor a távoli ősidőkben még eredeti tisztaságban éltünk, a m i k o r még ösztönök, vágyak és szenvedélyek nem hatottak át bennünket. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a mi mostani növényi t e r m é s z e t ü n k független a N a p Földhöz való helyzetétől, míg a mai növények függenek tőle, tavasszal kisarjadnak, ősszel elhalnak, akkor azt mondhatjuk, hogy mi sohasem l e h e t t ü n k ilyenfajta növények. Azokba a növényi lényekbe, akik mi voltunk, az asztráltestnek és az énnek be kellett húzódnia. Mai növényeinkbe asztráltest és én nem húzódhat be. Az ember növényi jellege abban különbözik a mai növénytől, hogy az e m b e r fizikai és éterteste független a Nap Földhöz való helyzetétől. Az e m b e r fizikai és éterteste közötti összefüggés más planetáris körülmények között keletkezett, mint ahogy ez a mai növényeknél van. E z e k e t a körülményeket megérthetjük, ha megfon­ toljuk az alábbiakat. Tudjuk tehát, hogy az emberi étertest és fizikai test közötti összefüggés független a Nap Földhöz való helyzetétől. De vajon teljesen független a Naptól? N e m , m e r t a fizikai és étertest n e m l é t e z h e t n e a Nap nélkül. A N a p állandó hatása nélkül az e m b e r nem fejlőd­ hetne a Földön. Az ember tehát mégis függ a Naptól, de független a N a p és a Föld állásától. A N a p hatása folyamatosan szétárad. Tudjuk, hogy ha a Nap közvetlen felmelegítő hatását elvonja a Földtől, ez akkor sem szűnik meg, melegítő erejét a Föld áldására és üdvére továbbra is a Földre árasztja. Ha az e m b e r vidékre megy, láthatja, hogy ősszel mély gödröket ásnak, és a burgonyát ebben tárolják. így m e g m a r a d , mert a N a p melegítő ereje, amely nyáron a Föld felszínét éri, visszahúzódik a Föld belsejébe. Ez a melegítő erő a felszín alatt egy bizonyos mélységig jelen van. A Föld megőrzi a N a p melegét télen is, amikor a N a p maga visszahúzódik. A szén, amivel a 228

kályhát fűtjük, a Föld belsejéből való. Hogyan jött létre a szén? Úgy keletkezett, hogy egykor az igen régi időkben növényeket temetett be a Föld. Ezek a növények a Nap fényének és melegének hatására jöttek létre. Amit a Nap fénye és melege létrehozott, az a szénben megmaradt, és amikor kibányásszuk, régmúlt idők napfényét és melegét hozzuk újra a felszínre. A Nap tehát akkor is benne van a Földben, ha a Nap állása folytán külső hatása már meg­ szűnt. Mai növényeink sarjadó, rügyező létében van vala­ mi, amit közvetlenül csak a N a p n a k a F ö l d h ö z való helyzete idéz elő. Mindannak, ami a Földön él, szüksége van a Napra, és a Föld megőrzi azt, amit a Naptól kap, megtartja télen át is, megtelik a N a p hatásával. A N a p hatása tehát úgyszólván mindig benne van a Földben, és ha a Nap állása folytán már nem melegíti fel a Földet, a Nap konzervált melege akkor is jelen van, és hat a Föld t e r e m t m é n y e i r e . Enélkül az e m b e r fizikai és é t e r t e s t e nem állhatna fenn. Ha az embert csak egy kicsit is elvon­ juk a Földtől, nem élhet tovább. Szüksége van a Napnak az egész Földre kiterjedő hatására. N a p r e n d s z e r ü n k mai viszonyai között Földünk n e m közvetlenül teremti meg azt a fizikai és é t e r t e s t közti összefüggést, amelyet az embernél tapasztalunk, h a n e m azt, ami a növénynél létrejön. Az e m b e r fizikai és éterteste közötti összefüggés közvetett módon kell, hogy létrejöjjön. Az embernek, hogy egyáltalán élni tudjon, a Föld konzervált Nap-hatására van szüksége. Ezért válik érthetővé, hogy az emberi fizikai és étertestnek egy ko­ rábbi planetáris létben kellett létrejönnie, ahogy ma a növényvilág közvetlenül létrejön. Ahogy ma a növény a Föld gyermeke, úgy kellett, hogy valamikor a fizikai és étertest egy korábbi planetáris állapotban a Föld gyer­ meke legyen. A mai viszonyok között ez nem lenne lehet­ séges. Más viszonyok között kellett létrejönnie. A szellemtudomány utal ezekre a viszonyokra, a m i k o r kimutatja, hogy a régi Hold-állapotot egy másik planetáris állapot előzte meg, amelyet a Föld régi Nap-állapotának nevezünk. A Föld a régi H o l d - á l l a p o t b ó l jött létre, az 229

pedig a régi Nap-állapotból. Milyen volt ez a régi Nap-ál­ lapot? Nem olyan volt, hogy a Nap kívülről sütött a Föld­ re, mert akkor az e m b e r n e k nem a jelenlegi fizikai és éterteste fejlődött volna ki, hanem olyan lett volna, mint a mai növény. Kívülről tehát nem érhette a Nap-hatás. A Nap hatása nélkül a z o n b a n a fizikai és étertest n e m alakulhatott volna ki. Annak a Nap-hatásnak, amely ma részben a Földben konzerválódik, teljes egészében a Földből kellett létrejönnie. A Földnek magának kellett létrehoznia azt a hatást, amelyet ma a Nap hoz létre. Ez azt jelenti, hogy neki magának kellett Napnak lennie. Ha tehát bolygónk egy korábbi állapotát keressük fel, olyan állapotot találunk, amelyben a Nap nem kívülről sütött. A Nap-hatásnak magából a Földből kellett létrejönnie. így érthetővé válik, hogy a szellemtudomány miért nevezi a régi I Iold-állapotot megelőző állapotot Nap-ál­ lapotnak. A szellemi kutató úgy látja, hogy a Föld akko­ riban egy világító és meleg égitest volt. A mai értelemben vett növények még n e m alakulhattak ki rajta, de létre­ jöhetett az ember fizikai és éterteste közötti kapcsolat. Kézenfekvő tehát, ha valaki ezt mondja: ha a Föld Nap volt, és az ember fizikai és étertestből állt, akkor el kellett volna égnie. Természetesen, ha a fizikai és étertest olyan lett volna, mint amilyen ma! De akkoriban a fizikai test egészen más volt. N e m voltak szilárd alkotórészei, ezek a Nap-állapotban nem létezhettek. Folyékony alkotórészei sem voltak, a mai víz n e m lehetett jelen egy ilyen égi­ testen. Levegőszerű, gázszerű állapot azonban lehetséges volt, de főképpen hő-állapot. Földünknek tehát egy olyan planetáris á l l a p o t á h o z érkezünk, amelyben az e m b e r fizikai és étertestből állt ugyan, de egészen más viszonyok között. Szilárd és folyékony elem még nem létezett, a fizikaiság légnemű és tűzszerű állapotban volt jelen. Az ember mai állapota a régi Nap régi Holddá, illetve a je­ lenlegi Földdé való alakulása folyamán jött létre. Az em­ ber akkoriban teljesen a mai Föld planetáris elődeinek ál­ l a p o t á h o z igazodott. Elképzelhetjük, hogy akkoriban nemcsak a Föld volt más, hanem az egész naprendszer is. 230

Amit ma víznek vagy folyékonynak nevezünk, akkoriban még nem létezett, és nem volt szilárd, földi állapot sem csak hő, tűz és légnemű. N a p r e n d s z e r ü n k n e k tehát egy olyan állapotához jutunk, amely lényegesen különbözött a maitól, és egészen más törvények uralkodtak, mint a je­ lenlegi Földön. Röviden szeretnék még arra utalni, hogy ezt az állapo­ tot, amelyet F ö l d ü n k N a p - á l l a p o t a k é n t írtunk le, egy másik, még korábbi állapot előzte meg. A Nap-állapotban összefüggést találtunk a hőből és levegőből álló fizikai test és az étertest között. A fizikai test nem állhatott fenn étertest nélkül, de az é t e r t e s t n e k is, a m e n n y i b e n fenn akart maradni, szüksége volt a fizikai testre. A régi N a p o n tehát már lennie kellett egy fizikai testnek, vagyis, az em­ ber már a fizikai és étertest közötti összefüggés meg­ találása előtt rendelkeznie kellett fizikai testtel. Itt tehát Földünknek egy még korábbi planeláris állapotára kell utalnunk. Ahogy a fizikaiság a régi Nap-állapotban leve­ gőszerű, gázszerű állapotra hígult, így egy még további híguáshoz jutunk, egy olyan állapothoz, amely csak hőből állt. Ezt a hőt kell az első fizikai állapotnak tekintenünk, és egész akkori n a p r e n d s z e r ü n k , e h h e z az első, hőből, tűzből álló planetáris állapothoz igazodott. A tisztánlátó tudat lényegében azt mutatja, hogy fej­ lődésünk egy eredetileg csak hőből álló állapotra vezet­ h e t ő vissza. Ezt a hő-rendszert a régi S z a t u r n u s z n a k nevezzük. A tisztánlátó megfigyelés számára ez közvetlen élmény, de értelmileg is megközelíthetjük. Hangsúlyoz­ tuk, hogy amikor egy ilyen másfajta rendszerhez jutunk, mint például ez a hcí-rendszer, mindent úgy kell elképzel­ nünk, hogy ehhez az állapothoz igazodik, ahogy ezt az ele­ mi világ ábrázolásánál láttuk. Egy másféle hő-fogalmat kell tehát kialakítanunk. A mai tüzet n e m tudjuk el­ képzelni anélkül, hogy a többi három állapot, a gázszerű, a folyékony és a szilárd ne lenne jelen, a mai tűz máskép­ pen nem lehetséges. Érthetőnek látszik tehát, hogy a régi Szaturnusz tüze lényegesen k ü l ö n b ö z ö t t a mai tűztől. Minden a körülmények szerint változik és alakul. A mai 231

tűz égő gáz, vagy valamilyen más égő test. Gáz vagy egyéb test azonban a régi Szaturnuszon még nem volt. Egy sza­ badon megnyilvánuló hő-állapot volt jelen, ez töltötte be a teret, és úgy nyilvánult meg, mint valami lelkiség. Amit ma tűznek nevezünk, azt úgy érzékeljük, hogy például ujjúnkat valami égő dologhoz közelítjük. Akkoriban azon­ ban a tűz nem olyan volt, hogy valamit közelíthettünk vol­ na hozzá, az egész teret betöltő hőként volt jelen. Erről a hőről csak úgy alkothatnánk képzetet, ha a hő külső fo­ galmáról áttérünk arra, amit lelki melegségnek nevezünk. Ha valakit áthevít a szeretet, vagy fellelkesít egy magasz­ tos eszmény, akkor lelkileg felmelegszik. Ez fizikailag is hatni tud, az ember fizikailag is felhevül, vére átmelegszik, és m á s k é p p e n is kering. F i n o m a b b megfigyeléssel érzé­ kelhető, hogy a lelki meleg fizikailag is melegítőén hat. Az ilyen meleg eredetét, ami akkor jön létre, ha az emberi természetben a szellemiség működik, Földünk első planetáris m e g t e s t e s ü l é s é b e n kell k e r e s n ü n k . A makrokoz­ moszból jön a szellemiség működése következtében, úgy hogy szellemileg-lelkileg átmelegszünk. F ö l d ü n k első planetáris állapota tehát a hő-állapot volt, mert a szelle­ miség a makrokozmoszból kiárasztotta a maga hőjét. Ha a külső világban egy hőjelenséggel találkozunk, megkérdezzük: hogyan jött létre? Ha viszont az ember egy szellemi-lelki benyomás hatására felhevül, ostobaság lenne megkérdezni, miért történt így. Hogy az ember fel­ hevülhet egy m a g a s r e n d ű eszmétől, ezt csak az értheti meg, aki maga is átélheti. Ha erre nem képes, nem érti meg. Az ilyen folyamatot belsőleg kell megérteni, külső magyarázat útján n e m értjük meg. Akik külsőleg nézik a világot, n e m értik, hogy vannak emberek, akiket a szel­ l e m t u d o m á n y eszméi belsőleg felhevítenek. E r r e nem képesek, ezért azt mondják: a szellemtudománnyal fog­ lalkozók teljesen bolondok, engem egészen hidegen hagy, amitől ők fellelkesülnek. N e m tudják ugyanazt átélni. Ha át tudnák élni, n e m kérdezősködnének. Mire van szükségünk, ha a régi Szaturnusz hőállapotához akarunk közelíteni? Hogyan tudjuk megérteni 232

ezt a hőt? Csak azáltal, hogy kijelentjük: a hő a szellem­ ből jött létre. Ha a Szaturnusz állapotáig megyünk vissza, minden anyagiság megszűnik, és megértjük, hogy a fizikaiság közvetlenül a szellemből keletkezett. Földi létünk e r e d e t é t akkor értjük meg. ha visszamegyünk a szellemig, nem valamiféle világ-ködhöz, hanem a szelle­ mig, és elképzeljük, hogy a földfejlődés kezdete a szellemi lények együttműködéséből jött létre. Ha ezt tekintetbe veszik, érthetőinek fogják találni, amit ,.A szellemtudomány körvonalai" című könyvemben a Szaturnusz-létről e l m o n d t a m . Azt mondtam, hogy bi­ zonyos szellemek, akiket az Akarat Szellemeinek nevezünk, mintegy nagy áldozatként kiárasztották saját lényüket. Együttműködtek velük a Bölcsesség Szellemei, a Mozgás Szellemei és más szellemi lények. Leírtam azt is, hogy ezek a szellemi lények a makrokozmoszban össze­ hangolták tetteiket, és t e t t e i k n e k ez az egybeáramlása hozta létre a Szaturnuszt. Látjuk, hogy a kutatás elvezet bennünket ahhoz, hogy a fizikaiság a szellemből jött létre. És minthogy itt a magasabb világok lényeinek cselekede­ teivel van dolgunk, az okokról való kérdezés ezen a pon­ ton megszűnik. Ha a szellemiséghez jutunk, ha azokat a szellemi lényeket nézzük, akik itt megjelennek, akkor nem tudjuk ugyanúgy megkérdezni, hogy .,miért?", mint korábban. Csak az absztrakt m ó d o n gondolkodó tudja fel­ tenni a miérteket a végtelenségig. Ha például keréknyo­ mokat lát az úton, megkérdezi: „Miért vannak itt ezek a nyomok?" - Mert egy kocsi járt erre. - „Miért ment erre a kocsi?" - Mert valaki utazott benne. - „Ki volt ez az em­ b e r ? " - Ez és ez. - „Miért u t a z o t t ? " - Itt eljutunk az em­ ber szándékához, és ez az utolsó, amire rákérdezhetünk, a miértekkel nem j u t u n k tovább. így van ez a nagy világ­ összefüggésekkel is, eljutunk arra a pontra, ahol a kér­ dések megszűnnek, mert a szellemi lényekhez érkezünk. Ezzel rámutattunk arra, hogy a szellemtudomány által ábrázolt tények logikusan követik egymást és értelmileg felfoghatók. Mindazonáltal nem ez a szellemi kutató útja. A szellemi kutató nem a logikus következtetések rendsze233

rét építi fel. h a n e m azt ábrázolja, amit valóban lát. Vissza tud tekinteni a Szaturnusz- és Nap-létbe, és le tudja írni, milyen volt a Föld a Nap-állapotban. A dolgokat azonban úgy kell ábrázolni, hogy a jelenlegi intellektus számára elfogadható legyen. Láthattuk, hogy a dolgokat gyakran messziről kell összeszedni, ha megértéshez akarunk jutni. Ha mindent tekintetbe veszünk, ami a különböző világok­ ból összeszedhető, akkor láthatjuk, hogy amit a szellemtu­ domány állít, azt a külső tények igazolhatják. Csak képes­ nek kell lennünk arra, hogy elegendő tényt hozzunk össze. L á t h a t t u k , hogy ami a távoli múltban a makrokozmoszból kiáradt, az a mikrokozmoszba behúzódott. Azt is láttuk, hogy az embert hogyan hozták létre hosszú időn keresztül a Szaturnusztól kezdve a Napon és a Holdon keresztül, míg a földi lét folyamán jelenlegi formáját megkapta. Végül arra is utaltunk, ami a jövőre vonat­ kozik. Van valami az emberben, ami a jövő felé mutat? Van benne valami, ami csak később fog kialakulni? Láttuk a tegnapi előadásban, hogy a szív régi szerv, megvolt már a H o l d - á l l a p o t b a n is, ha más formában is, és aztán a Földön átalakult olyanná, amilyen ma. Ha szellemi látás­ sal megnéznénk egy korábbi Hold-embert, tapasztalnánk, hogy megvolt b e n n e az a lehetőség, hogy a mai szív kialakuljon. Ahogy a növény virága magában hordja a gyümölcs lehetőségét, úgy hordta magában a holdbéli szív a földi szívet. E h h e z hasonlóan vannak olyan szerveink, amelyek még nincsenek teljesen kialakulva - bár a jelen­ legi e m b e r b e n tökéletesnek tűnnek - de b e n n ü k van a lehetőség, hogy magasabb tökéletességre fejlődjenek, és a jövőben jelentősebb szerepet kapjanak, hogy a jelenlegi ember a jövőbeli Jupiter-emberré alakuljon. Ezekhez a szervekhez tartozik a gégefő, ami jelenleg nem több mint egy szerv-csíra. A s z e l l e m t u d o m á n y szempontjából a gégefő olyan szerv, amely más szervekhez hasonlóan tökéletességét a távoli jövőben éri majd el. Ha a gége­ főnek a tüdőhöz való viszonyát nézzük, azt mondhatjuk, hogy bizonyos m ó d o n feltételezi a tüdőt, a t ü d ő léte

234

alapján fejlődik. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy amit az ember a gégefőben hoz létre, az tökéletlen fokon áll. Mi az, amiben a legtökéletesebb az e m b e r ? Az em­ beriségfejlődés jelenlegi állapotában hol mutatkozik meg a legnagyobb tökéletesség? Ahol megkapja a n n a k lehetőségét, hogy énnek nevezze magát. Mindaz, ami az e m b e r n e k megadja a lehetőséget, hogy é n n e k nevezze magát, ami emberré teszi, ami a többi lény fölé helyezi. Az ember individualitás, és egyes szervei annyira tökéletesek, amennyire hozzájárulnak, hogy énjével kapcsolatba kerüljön, ami megtestesülésről megtestesülésre halad, és magával viszi az egyes életek gyümölcseit. A gégefő ese­ tében ez csekély mértékben van így. Ha visszatekintünk korábbi inkarnációinkra, például a görög-latin korba, az cgyiptomi-káldeai korba, az óperzsa vagy a régi indiai korba, azt látjuk, hogy mindig más nyelven beszéltünk. A beszéd tehát, amit gégefőnk hoz létre, még nem individu­ alizálódott. N e m olyasmi, amit az én magáévá tesz, és inkarnációról inkarnációra magával visz. Ha az e m b e r egyik inkarnációjában valamely n é p b e n megtestesül, aztán a következő inkarnációjában egy másik n é p b e n , mindig más nyelvi fordulatokban fejezi ki magát. A nyelv kisebb mértékben áll kapcsolatban az énnel, mint a gon­ dolkodás. A nyelv a többi emberrel közös tulajdonunk. Születésünkkel egy bizonyos nyelvbe születünk bele. A nyelvben van valami csoportlélekszerű. U g y a n a k k o r mégis olyasmi, amelyben belső világunk, a szellem fe­ jeződik ki. Az e m b e r olyan képessége, amely a szavak összetétele útján, a hangokban hordozza a lélek érzéseit és a gondolatokat. A gégefő tehát olyan szerv, ami indi­ vidualitásunkat olyan szellemi szövedékbe iktatja be, amit nem magunk alkottunk. Ha a nyelvet nem a szellemiség hozta volna létre, akkor a szellem n e m fejezhetné ki magát. Ha a gégefő nem tudná megragadni a szellemtől származó hangot, akkor az e m b e r i lélek n e m t u d n á az énekben kifejezni magát. A gégefő olyan szerv, amelyben szellemi hatás jut kifejezésre, de n e m individuális szellemi hatás; az ember valamely csoportlélekhez tartozik általa, 235

nem tud az individualitáshoz felemelkedni, de útban van afelé, hogy felvegye az e m b e r individuális hatásait. Az ember a jövőben úgy fogja átdolgozni a gégefőt, hogy azt is kifejezésre juttassa vele, ami teljesen individuális. Ez cg}' profetikus utalás a jövőre. A gégcfő egy szerv-csíra, ami a jövőben át fog alakulni. Ha ezt figyelembe vesszük, é r t h e t ő n e k fogjuk találni, hogy a mai ember számára a nyelv egyfajta kegyelmi adottság, amelyen nincs hatalma, és amelybe individualitásával bele kell nőnie. Ahogy é n ü n k k e l ö n m a g u n k b a n állunk, gégefőnkkel az egész makrokozmoszban gyökerezünk. O n n a n áramlanak hoz­ zánk azok az erők, amelyek beszélő lénnyé alakítanak bennünket. Szívünk olyan szerv, melynek révén önálló emberekké válunk. Rajta keresztül történik a vér zárt körforgása a testben, mint az én kifejeződése. Gégefőnk útján a makrokozmosz magasabb lényei tesznek bennünket em­ b e r r é . Amikor egy új m e g t e s t e s ü l é s k o r belenövünk a mikrokozmoszba, egy olyan szervezetbe növünk bele, amelynek a szív a középpontja, de nemcsak a mikrokoz­ moszba növünk bele, h a n e m testiségünket a makrokoz­ mosz folyamatosan tovább alakítja. Gégefőnkön keresztül a m a k r o k o z m o s z b ó l a legmagasabb szellemiség árad belénk. A makrokozmosszal úgy állunk kapcsolatban, hogy nemcsak hatások érnek bennünket, hanem tőlünk is erednek hatások, még ha nincs is individuális hatalmunk azon, amibe beleszülettünk. Beleszületünk a népszellem­ be, ezen nincs individuális hatalmunk. Nagy igazságot fe­ jez ki a Biblia, amikor az elején azt mondja, hogy az em­ b e r n e k földi létesülésével addig kellett várnia, amíg légzőszervének koronáját, a gégefőt, az isteni-szellemiség fel n e m építette, és Isten bele nem lehelte az emberbe él­ tető leheletét, és így élőlénnyé nem vált. Ezek a szavak ar­ ra a pillanatra utalnak, amikor a makrokozmoszból az emberbe áramlott az isteni-szellemiség. Szívünk útján az emberivel állunk kapcsolatban, gégefőnk útján a szellemivel.

236

Azzal, hogy az ember lélegzik, és légzési folyamatát a gégeíó működtetése útján át tudja alakítani beszéddé és énekké, olyasvalamit k a p o t t , ami a legmagasabb fej­ lődésre képes. Ezért teljesen jogosult, ha azt, ami az em­ bert megkoronázza, amit az ember egyre magasabbra fej­ leszt, keleti kifejezéssel „atmá"-nak nevezzük. Az „ a t m a " szónak ugyanaz a töve, mint a „atmen"-nek, a lélegzés­ nek. Az atma, a szellemember a legmagasabb részünk, amit a jövőben kifejleszthetünk. Ennek kialakításán azon­ ban az embernek magának kell dolgoznia, mert ma csak képességként van meg. Részt kell vennie a m ó d o s u l t légzési folyamatban, a beszédben és az énekben. Ez még csak a kezdeténél tart, de egyre tovább fog fejlődni, és egyre szélesebb körökre terjed ki. Ha ezt meggondoljuk, azt mondhatjuk: amikor az em­ ber szakszerű m ó d o n tud légzési folyamatára hatni, az minden egyébnél magasabb fejlődési fok lesz. Minthogy azonban m a g a s r e n d ű szellemi e r ő k r ő l van szó, a m e ­ lyekhez az ember jelenleg még nem elég érett, nyilván­ való, hogy ez bizonyos veszélyeket is rejt magában. Ha tehát az e m b e r saját tökéletesítése é r d e k é b e n végzett különböző gyakorlatai között, a légzést szabályozó gya­ korlatok is vannak, fontos, hogy ezeknél a legnagyobb gondossággal járjunk el. A tanítónak a legnagyobb fele­ lősséget kell éreznie, mert a légzési folyamatot az isteni­ szellemi lények maguk alakították úgy, hogy az e m b e r t beszéddel megáldott lénnyé tegyék. És mivel az e m b e r még nem elég érett ehhez, a nyelvet n e m helyezték saját individualitásának befolyása alá, h a n e m ettől mentesnek kellett lennie. Minden légzési gyakorlat tehát egy maga­ sabb szférába való b e h a t o l á s t jelent, és tisztában kell lennünk azzal, hogy ezt a legnagyobb felelősségtudattal kell összekapcsolni. Sajnos, ma gyakran k ö n n y e l m ű e n u t a l n a k e r r e a területre, és aki a dolgokat megérti, borzadva tekint arra, hogy sokan végeznek légzőgyakorlatokat, anélkül, hogy megfelelő eltíkészületeket tennének ez irányban. A szelle­ mi kutató számára ez olyan, mintha gyerekek játszanának 237

a tűzzel. Senkinek sem szabad azt hinnie, hogy külső a n a t ó m i a i ismeretek és fizikai meggondolások képessé teszik arra, hogy a légzéssel kapcsolatban utasításokat ad­ jon. Az igazi tanító tudja, hogy ha az ember tudatosan nyúl bele légzési folyamatába, akkor az emberi ter­ m é s z e t b e n lévő isteni-szellemihez folyamodik. Ezért a vonatkozó törvények, csak az e l é r h e t ő legmagasabb is­ meretekből m e n t h e t ő k . Ezen a téren csak olyan tanítóra bízhatjuk rá magunkat, akitől a legnagyobb gondosságot és elővigyázatosságot lehet elvárni. Korunkban, amikor az e m b e r e k csak kevéssé é b r e d n e k t u d a t á r a annak, hogy m i n d e n anyaginak szellemiség az alapja, túlságosan könnyen azt képzelik, hogy ilyen vagy olyan légzőgyakorlatok e l ő í r h a t ó k . Ha azonban tudjuk, hogy minden fizikainak szellemi alapja van, akkor azt is tudjuk, hogy a légzési folyamat a fizikaiban a szellemiség legnemesebb kinyilatkoztatásai közé tartozik, és megváltoztatása a léleknek csak olyan hangulatához kapcsolódhat, ami az i m á d s á g h o z h a s o n l ó . Aki a légzési folyamathoz hozzá akar nyúlni, ezt csak annak ismeretében teheti, hogy ez egyfajta imádság, amelyet a legmélyebb áhítattal kell m e g t e n n i e . M á s k é p p e n n e m volna szabad utasításokat adni ezekre a leginkább felelősségteljes dolgokra vonat­ kozóan. A megismerésre törekvőnek olyan áhítatossá kell válnia, hogy lelkét betöltse azoknak a lényeknek a ke­ gyelme, akikhez közeledik ugyan, de ma még fel kell tekintenie rájuk, mert bölcsességüket a magas makrokozmoszból árasztják le, és sokkal magasztosabbak, semhogy azt felfoghatnánk. A s z e l l e m t u d o m á n y végső ered­ ményéből a d ó d ó a n kell felcsendülnie az alábbi szavaknak, mint magától értetődő imádságnak: Isten védő, áldó sugara Töltse meg növekvő lelkemet, Hogy m i n d e n ü n n e n Szilárd erőket meríthessen. Megfogadja, hogy magában Elevenen felkelti 238

A szeretet hatalmát, És így Isten erejét veti cl Élete ösvényén mindenüvé, És Isten szellemében működik Mindazzal, amije van. A szellemtudománynak a teljes e m b e r t a magasabb világokba kell vezetnie, nemcsak a gondolkodó, h a n e m az érző és akaró embert is. Elgondolkodhatunk a világról, de ha csak gondolkodunk, megismerésünk hideg és közöm­ bös marad. A magasabb világok megismerésének sokkal inkább érzéseket kell kiváltania, és minél magasabbra tud az ember feltekinteni, annál mélyebben kell az érzés im­ pulzusainak működnie, hogy cselekvésre ösztönözzenek, és azokhoz a eszmékhez vezessenek, amelyek a szellemi világból átvilágítanak b e n n ü n k e t . Ha a szellemi megis­ merést követjük, m e g t a n u l u n k á h í t a t o s a n imádkozni, érzésünk áhítattá válik, akaratunk Istennel áthatott. Mert aki az igazságot így ismeri meg, és így érzi, az nem áll meg ennél, h a n e m saját akaratából, minden kényszer nélkül meg fogja tenni azt, amit helyesnek ismer fel. Ez próbakő. Aki csak ismeri a szellemet, de érzése és akarata közöm­ bös, arra a szellemtudomány nem hatott a helyes módon. A szellemtudomány próbaköve abban áll, hogy a megis­ merés áhítatos hangulatot keltsen, az e m b e r vegye fel akaratába, és ösztönözze annak megtételére, amit helye­ sen ismert fel. Ahol a szellemtudományos megismerés ilyen értelemben hat, ott az emberben valóban felbukkan egy szellemi Nap, ami átmelegíti és átvilágítja. Mivel a szellemi i s m e r e t e k e t szívünkbe kell felven­ nünk, természetes, hogy k u l t ú r á n k o n az e m b e r i össze­ fogás útján haladunk át az egyesülés, a közösség irá­ nyában. Ha egyedül jutnánk ismeretekhez, remetévé vál­ hatnánk. De ha a megismerést a szív és az érzés is követi, akkor ez az e m b e r e k e t egymáshoz vonzza. A szellemi megismerés ezért olyasmi, ami az e m b e r e k e t egyesíti. Ezért természetes és érthető, hogy kialakul egy önkéntes vágy: összehozni azokat az embereket, akikben hasonló 239

törekvések és hasonló sóvárgások élnek a szellemtu­ dományos eszmék és eszményképek iránt, hogy egyesül­ jenek egy olyan társaságban, amelynek tagjai ezeket a ma­ gas szellemi célokat szívükben hordozzák. Nagyjelen­ tőségű dolog lesz, ha a szellemtudomány ezen a módon elterjed és összehozza azokat az e m b e r e k e t , akik ben­ sőséges érzéseik és a k a r a t u k útján felismerik rokon­ ságukat más lelkekkel. Hol találhatunk ma a társadalmi káosz világában olyan e m b e r e k e t , akikkel rokonságot é r z ü n k ? Milyen szétdarabolt ma a világ! Az e m b e r e k együtt ülnek az irodákban, együtt dolgoznak műhelyek­ ben, gyárakban, ugyanazt a m u n k á t végzik, és lelkük mégis mennyire távol lehet egymástól! Egymás mellett ül­ h e t ü n k e m b e r e k k e l , és az életkörülményeink annyira bonyolultak, hogy nem értjük meg egymást. Ha azonban elmegyünk valahová, és tudjuk, hogy ott olyan emberek vannak, akik ugyanazt a legszentebbet tisztelik, amit lelkünkben hordozunk, akkor feltételezhetjük, hogy él bennük valami, ami rokon lelkünk legmélyével. Ha össze­ jövünk olyan emberekkel, akik azt, amit a legszentebbnek nevezünk, szintén a legszentebbnek tartják, akik lel­ kükben ugyanazt a fényt és ugyanazt a szeretetet hordoz­ zák, mint mi, akkor ezeket az embereket, akiket egyéb­ ként n e m ismerünk, úgy ismerjük fel, hogy belsőleg ugyanazt a lényt jelenítik meg. Akkor tudjuk, hogy létezik szellemi rokonság. Mindenütt, ahol mozgalmunk elterjed azok között az emberek között, akik ugyanazt a fényt és szeretetet hor­ dozzák m a g u k b a n , mint mi, megtalálhatjuk a velünk rokon lelkeket, akik hasonló eszményekért lelkesednek. Nagyon sokat jelent, ha a szellemi magasságokból a lelkekbe l e á r a d ó megismerés megváltoztatja az em­ bereket, hogy más emberekké alakítja őket, és azokban a lelkekben is, akik napról-napra, évről-évre egymás mellett élnek, az együttélés és a szeretet csíráit alakítja ki, és az olykor hideg józan embereket közelebb hozza egymáshoz. Amikor az ismereteket ki akarjuk szélesíteni, nemcsak a magasabb világok bölcsességéről beszélünk, hanem arról 240

is, ami ezekben az ismeretekben az egyik emberi lélektől a másikig hat. Ez az igazi útja annak, hogy az emberek között a barátságot a gyakorlatban is elősegítsük. N e m programok vagy szónoklatok révén terjesztjük a test­ vériséget, nem elméletben vagy jótékonyságra való ösz­ tönzés útján, h a n e m azáltal, hogy összehozzuk a szellemi­ leg rokonságban álló embereket, akikben ugyanazok az eszmények élnek, és ugyanazt tartják a legszentebbnek, amit mi. Minden előadássorozatnak - és alapjában véve min­ den előadásnak - az a célja, hogy ne csak eszményeket ad­ jon lelkünknek, h a n e m szinte észrevétlenül elérje azt, hogy az embereket jobban tudjuk szeretni, és összekovácsolódjanak a világ szellemében. Nemcsak arra szolgál, hogy ismereteket terjesszen, h a n e m hogy az embereket a testvériesség felé vezesse. Minél több ismeretet szerzünk az ilyen előadásokból, annál inkább el kell j u t n u n k oda, hogy az embereket a szeretet melege együttműködésre késztesse. Ilyen é r t e l e m b e n t a r t o t t a m meg ezeket az előadá­ sokat. Sokszor nagyon távoli t e r ü l e t e k r ő l igyekeztünk összeszedni azt, ami megértetheti velünk a világot, saját létünket, és azt, ami a szellemiségből származik. Csak akkor találjuk meg igazi belső világunkat, ha a szelle­ miséghez felemelkedünk. Az igazi szeretet a szellemben gyökerezik. Ha a szellemben találjuk meg az e m b e r t , akkor a szilárd, m e g d ö n t h e t e t l e n s z e r e t e t b e n találtuk meg. Alkotó, alakító elem kerül a lelkünkbe, ha olyan értelemben érezzük melegét, hogy ez összekapcsolja az embereket. Akkor megsejtjük, hogyan tér át a gondol­ kodás logikája a szív logikájára. A gondolkodás logikája egoizmushoz vezet, a szív logikája legyőzi az egoizmust, és minden ember az egész emberi közösség részévé válik. Ha áthatottuk magunkat a szellemi igazságokkal, mint az élő vízzel, akkor megértettük és felfogtuk a szellemi világ im­ pulzusát. Ha egy előadásciklusról nemcsak ismereteink bővülésével távozunk, h a n e m több lelki melegséggel, akkor az elérte célját. Kívánom, hogy megvalósuljon vala241

mi ebből az eszményből. Bármilyen hosszú is egy ciklus, a dolog természetében rejlik, hogy csak keveset lehet el­ m o n d a n i . A legszebb m i n d e n e s e t r e az volna, ha egyes szívekben és lelkekben annyi melegség gyúlna fel, és oly sokáig m e g m a r a d n a , amíg ismét nem találkozunk. így még maradna belőle arra az időre, amikor újra láthatjuk egymást. Addig is: a viszontlátásra!

242

JEGYZETEK A nyilvános előadáshoz: ..A múlt csütörtöki előadásomnak..." - Az 1910. már­ cius 17-én elhangzott előadásról van szó, amelyről nem maradt írásos anyag. Témája „A halál mibenléte és az em­ beri sors rejtélye" volt. A Goethe-idézetek a Faust II. részének I. felvonásából valók (Kálnoky László fordítása) II. előadás: „...a forgásba hozott olajcsepp... " - A.F. Plateau (18011883) fizikus kísérlete, amelyről V Kraner (1828-1894) filozófus számol be 1882-ben .,A filozófia fő problémái" c. előadásában: „Plateau kísérlete a legaranyosabb fizikai kísérletek egyike. Vizet és alkoholt olyan arányban keve­ rünk össze, amely azonos a tiszta olívaolaj fajsúlyával. Ebbe a keverékbe egy nagy csepp olajat öntünk. Ez nem úszik az oldat tetején, hanem a folyadék közepéig süllyed egy golyó formájában. E n n e k a m o z g a t á s á h o z egy, a közepén hosszú tűvel átszúrt k a r t o n l a p o c s k á t az olajcseppbe mélyesztünk, úgy, hogy a lapocska p e r e m e a golyó egyenlítőjét képezze. Ezt a lapocskát forgatni kezd­ jük, előbb lassan, majd egyre gyorsabban. A forgás ere­ jénél fogva kisebb cseppek válnak le az olajcscppből, ame­ lyek még jó ideig követik a nagy golyó forgását. Ilyen mó­ don létrejön egy, a bolygórendszerhez meglepően hasonló képződmény: középen a nagy, a Napot jelképező golyó, körülötte pedig a kisebb golyók és karikák keringenek a bolygókhoz és holdjaikhoz hasonlóan." „Amit régebben Merkúrnak neveztek..." - A ptolemaioszi világrend szerint az álló Föld körül keringett a Hold, aztán a Merkúr, a Vénusz, a Nap, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Ezzel szemben a kopernikuszi világkép 243

szeriflt a Nap van a középpontban, és körülötte keringe­ nek a bolygók a következő sorrendben: Merkúr, Vénusz, Föld (+ Hold), Mars, Jupiter, Szaturnusz. A ptolemaioszi világrendben t e h á t a N a p h o z legközelebbi bolygó a Vénusz. - „A teozófia kapuja" c. kötetben az 1906. IX.ljén tartott előadásában Rudolf Steiner azt mondja, hogy a kopernikuszi rendszer a fizikai síkra érvényes, a ptole­ maioszi az asztrális síkon jogosult. További részletek a „Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban" c. kötetben olvashatók ( G A 110). III. e l ő a d á s

„...A szellemtudomány körvonalai" - A könyv eredeti címe: Gehcimwissenschaft (GA 13). Magyarul 1995-ben jelent meg. V előadás

„Hogyan jiítunk a magasabb világok megismereséhez?" A mű eredeti címe: „Wie erlangt man Erkenntnisse der höheren Welten?" ( G A 10) - Magyarul 1992-ben jelent meg „Hogyan juthat az ember a magasabb világok megis­ meréséhez?" címen Hendi Ilma fordításában. Eckhardt mester - német misztikus (1250-1327). Johannes Tender - n é m e t misztikus (1300-1361) A páli idézet helye. Gal, 2,20. VI. e l ő a d á s

A goethei idézet pontosan így hangzik: „A szem a fénynek köszönheti létét. A fény semleges állati kisegítő szervekből olyan szervet alkot, amely önmagához hason­ ló: így a szem a fény által a fény számára alakul ki, hogy a belső fény a külső fénnyel szembeállhasson." „Bizonyos sötét barlangokban elő állatok..." - a megál­ lapítás Darwintól származik (1809-1882). 244

VIII. e l ő a d á s

,,A leghosszabb hónapok 31 naposak..." - Lásd bő­ vebben a „Mítoszok, m o n d á k , okkult jelek és szim­ bólumok" c. kötetet (GA 101). A rózsa kereszt felépítése - lásd bővebben „A szellemtu­ domány körvonalai" c. könyvben „A magasabb világok megismerése" című fejezetet. „...egy világutazó" - J e a n Paul (1763-1825).

R i c h t e r r ő l van szó

IX. előadás

„...egyszer elhangzott..." - lásd ..A rózsakeresztesek teozófiája" c. kötetben az 1907. V 28-án tartott előadást (GA 99). „Haeckel nem követett el hibát ezáltal" - Lásd a Rätsel der Philosophie" c. kötetben a darwinizmus világnézete c. fejezetet (GA 18) X. előadás

„...mit csinált a Jóisten..." - Egy anekdota szerint vala­ ki megkérdezte egyszer Luthertől, hogy mit csinált a Jóis­ ten, mielőtt megteremtette a világot. Luther így felelt: egy nyírfaerdőben ült, és vesszőket vágott, hogy azokkal fenyítse meg a haszontalan kérdések feltevőit. XI. előadás

a Biblia elején..." - l M ó z 2.7. A fohász eredeti német szövege a következő: Gottes schützender segnender Strahl Erfülle meine wachsende Seele Dass sie ergreifen kann Stärkende Kräfte allüberall. Geloben will sie sich, 245

Der Liebe Macht in sich Lebensvoll zu erwecken, Und säen so Gottes Kraft Auf ihrem Lebenspfade Und wirken in Gottes Sinn Mit allem was sie hat.

246

EGY K O R S Z E R Ű V I L Á G S Z E M L É L E T ALAPELEMEI R U D O L F STEINER, a filozófia doktora,

1861-ben született Kraljevecben

(akkor Ausztria-Magyarország) és 1925-ben halt m e g Dornachban (Svájc). B é c s b e n folytat t a n u l m á n y o k a t (természettudományok, matematika, t ö r t é n e l e m , iro­ dalom, filozófia). Mint G o e t h e t e r m é s z e t t u d o m á n y o s műveinek kiadója, író, újságszerkesztő és o k t a t ó B é c s ­ ben;

Weimarban,

országaiban

gazdag

Berlinben kulturális

és

Európa

különböző

tevékenységet

fejt

ki,

melyet a századforduló után mindinkább az általa meg­ teremtett antropozófiai irányultságú s z e l l e m t u d o m á n y határoz meg. A Basel melletti D o r n a c h b a n felépült ' ' G o e t h e a n u m " lesz m ű k ö d é s é n e k központja. AZ ANTROPOZÓFIA a X X . század k e r e s ő e m b e r e előtt új s z e l l e m i világ- és emberképet tár föl; kapcsolódik az e m b e r i s é g ősi böl­ c s e s s é g é h e z , azonban keleti tradíciókkal e l l e n t é t b e n a nyugati szellemi é l e t b e n gyökerezik és c e n t r u m á b a n a Krisztus-esemény áll. így iskolázási m ó d s z e r e is - az e m ­ ber morális fejlesztése mellett - a nyugati g o n d o l k o ­ dásból sarjad. A g o n d o l k o d á s világprincípium, t e r e m t ő erő, melynek realitása van. Steiner s z e l l e m t u d o m á n y o s kutatási e r e d m é n y e i a gyakorlatban területén

mutatkoznak,

így

például

az élet a

számos

nevelésben

(Waldorf-iskolák), a gyógyászatban és gyógy-pedagógiában, a m ű v é s z e t b e n (építészet, festészet, eurythmia, beszédformálás stb.) éppúgy, mint a m e z ő g a z d a s á g b a n (biodinamikus m e t ó d u s ) és a társadalmi élet t e r ü l e t é n (a szociális organizmus hármas t a g o z ó d á s a ) .