I. ének
Publius Ovidius Naso
„Római év rendjét s latin ünnepek ősi alapját
Római naptár – Fasti – szemelvények – (Gaál László ford.)
zengem az égi jelek kelte-lenyugta nyomán. Vedd szivesen, Caesar Germanicus: ím felajánlom művem; a gyenge hajó útmutatója te légy! S bármi csekély ez a dísz, el nem hárítva magadtól, légyen e munkámban szellemed, áldva, jelen! Ódon könyvekből kiszedett vallási szokások, s ősi dicsőségünk napjai tűnnek eléd. Házatok ünnepeit szintén beleszőve találod: 10
gyakran atyád s nagyatyád tetteit olvasod itt.
S ünnepeket jelölő diadalmi babérukat egykor majd magad is viseled Drusus öcséddel együtt. Caesar fegyvereit mások zengjék – mi az oltárt és, miket ő szerzett, zengjük az ünnepeit! Ihlesd azt, ki nevét örökíti dicső eleidnek! Vesd ki a keblemből ezt a riadt remegést! Fordulj most kegyesen hozzám s dalaimnak erőt adsz: szellemem általad él, nélküled összeomol. Aggodalommal lép ez a könyv költő-fejedelmünk 20
színe elé, mint az, kit Clarus istene vár.
Hallottuk, hogy a szó milyen ékesen ömlik ez ajkon, hogyha a polgárt kell védni, kit üldöz a vád.
Tudjuk, mennyire bőven ömöl nagy szellemed árja,
Tiltott nap, ha a három szót ki nem ejti a bíró;
mert hisz a költészet téged is elragadott.
törvény napja, melyen pörben ítélni szabad.
Mint költő, ha szabad kérnem, költődnek irányt szabj!
Ámde ne hidd, hogy egész napon át érvényes e törvény:
Boldogan úgy telik el, hogyha te véded, az év!
50
Rendezvén az időt, megszabta hazánknak az atyja,
Már tárgyalni lehet, ha az áldozatot bemutatták,
hogy tíz hónapnál többre ne menjen az év.
s tisztesen és szabadon hangzik a praetori szó.
Romulus, ismertebb volt néked a fegyver az égnél,
Van nap, amely bekerített helyre rekeszti a népet;
reggel tiltottat felszabadíthat a dél.
és szomszédaidon győzni – előbbrevaló.
s van, mi kilencednap kezdi meg újra körét.
Mégis az ésszerűség volt ebben is útmutatója,
Iuno gondja Kalendaeink védelme. Az Idus
Caesar, s téved bár, van, mi kimentheti őt.
Iuppiteré. Ezen ég tiszta, nagy áldozata.
Tíz hó kell, hogy a nő magzatja világra jöhessen:
Nincs védője a Nonaenak. Mindhárom után bús
hitte, hogy ennyi idő évnek is éppen elég.
gyásznapok árnya borong – ezt soha el ne feledd!
Férje halála után is a hű feleség ugyanaddig
Rossz hírükre elég sok a példa: ilyen napon érték
hordja magán szomorú özvegyi házban a gyászt.
60
Így rendezte tehát az ügyet fejedelmi Quirinus
Egyszer mondom el ezt, ami áll az egészre, hogy aztán
s szabta meg év rendjét nyers hadi népe előtt.
később kénytelenül meg ne szakítsam a dalt.”
30
ellenségeitől szörnyü csapások e hont.
Mars hava volt első, Venusé jött nyomban utána; 40
(...)
mert neme őse emez, Romulus atyja amaz.
Harmadikuknak a vén, negyediknek az ifjui korról
„Átlapozom háromszor-négyszer az ünnepi naptárt,
van neve; és számok jelzik a többieket.
és a vetés napját benne sehol se lelem.
Majd Numa Ianusról, meg a holtakról nevezett el
Látta a Múzsám s szólt: „E napot bejelenteni szokták.
kettőt, és ezeket tette a többi elé.
660
Most pedig értsd meg jól a napok sokféle szabályát,
Ingadozó ez a nap, de nem ingadozó az az évszak,
mert minden hajnal más feladatra derül.
hogy beleszórt maggal lesz viselős a mező.
3
Mért keresel mozgó ünnepet ily lapokon?
4
Álljatok, ökrök, a telt jászolhoz lombkoszorúsan!
Míg fejlődik a szár, rozsdás üszög el ne borítsa,
Enyhe tavasszal együtt megjön a munka megint.
és ne legyen csenevész, sárga, ha rossz az idő!
Gazda az ócska ekét cölöpön csak hagyja pihenni,
El ne gyötörje aszály, se kövérség földre ne döntse,
mert a fagyos föld nem tűri az új sebeket.
690
Adj a vetések után, majoros, nyugodalmat a földnek
Réti vadóc, szemrontó fű a mezőn ne teremjen,
és munkásainak munka után pihenést!
s megművelt talajon vesszen a pusztai zab!
Falvaitoknak e nap tisztító ünnepe légyen,
Búzát és tönkölyt, a sütést mely kétszer is állja,
670
gazdák, s oltáron gyújtsatok áldozatot!
össze ne fülledjen nagy bujasága miatt!
és árpát hozzon, jól kamatozva, a föld!”
termés anyja Ceres, meg Tellus: lisztet ajánlj fel
Mindezekért, gazdák, könyörögjetek énvelem együtt,
néki s hasas disznó belseit áldozatul!”
s mindkét istennő hallja meg ezt az imát!
Terrának hivatása Ceres hivatása is egyben,
Férfiakat lekötött tartósan a harc: becsesebb volt
mert helyet enged amaz, s ez gyarapodni segít.
kardja ekéjénél és lova ökreinél.
„Ó, társ-istennők, akik által a régi megújul,
Nem kellett a lapát, dárdákká váltak az ásók,
s jobb eledelt adtok tölgynek a makkja után,
700
hadd hordjátok takarékos gazdák bőven a termést,
Hála az égnek s házadnak! Már gúzsba kötözve,
őket a munka után illeti ily jutalom!
háboru szelleme ott fekszik a lábad alatt.
Adjatok állandó fejlődést gyenge vetésnek,
Hordjon igát az ökör, szóródjon a földbe vetőmag!
680
hogy le ne perzseljék zölden a téli fagyok!
s átalakulva, sisak lett, ami vaskapa volt.
Béke leánya Ceres, Béke neveltje Ceres.”
Kellemetes szellő az eget kiderítse vetéskor! És ha bevetve a föld, adjatok égi esőt!
II. ének
Kártékony madarak seregét űzzétek el onnan, hogy ne tegyék a gazok tönkre a búzavetést!
„Idus után két nap, s mez nélkül látja a hajnal
Hangyák, földbekerült magokat pusztítani nem kell:
kétszarvú Faunus papjait, áldozatát.
zsákmánytok több lesz, hogyha aratni fogunk.
Szóljatok, ó, Múzsák, hogy honnan jött ez az ünnep!
5
6
270
Hogy latinok földjén honnan e régi szokás?
s nektár volt az a víz, mely tenyerükbe merült.
Mondják: Pant régtől tisztelték Arcadiában,
Horgas ekéjét még az ökör nem húzta lihegve,
nyájak védőjét nagy hegyek erdeiben.
s földmüvelőnek sem volt rög uralma alatt.
Erre tanú Pholoe, Stymphalus habjai, Landon,
Még a lovat sem használták. Mindenki gyalog járt.
mely sebes árjaival zúdul a tenger iránt,
Báránybőr-bundát még csak a birka viselt.
Nonacris fenyves ligetének büszke hegyorma,
Meztelenül jártak s a szabadban háltak: a testük
Cyllene foka és Parrhasiában a hó.
300
Pan a juhoknak, Pan a lovaknak az istene volt ott:
Mostan e meztelenek felidézik a régi időket,
védte a nyájat; ezért kapta az áldozatot.
s jelzik, a régi világ mennyire egyszerü volt.
Erdei védőjét Euander hozta magával.
Ám a ruhát főként hogy mért nem kedveli Faunus,
280
Csak város helye volt, hol ma a Városod áll.
tűrte a délivihart s bírta a záporesőt.
tréfás szóval imígy mondja a régi rege:
Így a pelazgoktól vettünk át, ünnepet, istent;
Asszony rabja gyanánt járt Tiryns hőse is egykor,
s pappá Iuppiterét tette az ősi szokás.
s hegycsúcsról Faunus látta a nővel együtt.
Kérdezed azt is, mért futnak? Mert az hagyomány, hogy
Ebbe belészeretett és így szólt: „Erdei nymphák,
meztelenül futnak. Kérdezed ennek okát?
semmi közöm veletek! Ez lesz az új szeretőm!”
Mert ez az isten örül, ha viharsebesen tovaszáguld
Illatozó göndör fürtök gyűrűznek a vállán,
s rémületet támaszt fenn a magas hegyeken.
310
Meztelen ő maga is, mezben szolgája se járhat.
Napnak a fényétől arany-ernyő védi az arcát,
Könnyebben lehet úgy futni, ruhátalanul.
s azt is az isteni hős jobbkeze tartja fölé.
Nem volt Iuppiter és nem volt még hold sem az égen,
Már Tmolus kertjét és Bacchus ligetét is elérte,
290
ékszer a keble fölött: úgy megy a maeoni nő.
s harmatosan megjött Hesperus – éji lován.
s már az a nép ott élt Arcadiának ölén.
Mint a vadállatoké, még nem volt társas az élet.
Tajtékkő- s tufamennyezetű barlangba vonulnak;
Még faragatlan volt és tanulatlan a nép.
csörgedező csermely folyt a bejárat előtt.
Házaikul lombok szolgáltak, fűveket ettek,
S míg lakomára terít fel a szolgahad és boritalt hord,
7
8
Alcidest azalatt felcicomázza a nő.
megtorpan, kígyót látva a lába előtt.
Gaetuli bíborral festett selyeminget adat rá.
Most mellette megint másik fekvőhelyet érint.
320
Ad sodrott övet; ezt ő maga hordta előbb.
Fínom lepleivel félrevezette az ágy.
Szűk bizony az derekán. Megbontja az inge szalagját,
Fellép hát s az előtte levő nyoszolyára lefekszik.
hogy kezeit szabadon dugja keresztül a hős.
Tagja előre mered, s mint bika szarva, kemény.
Roppan a karperec is. Bizony azt más karra csinálták,
Közben alulról már lassan felhajtja az inget:
és izmos lábán szétmegy a női saru.
nagy, szőrös lábszár az, mit alatta tapint.
Most az oroszlánbőrt s buzogányt elveszi tőle,
Még tapogat, de riad Tirynsnek a hőse, könyékkel
és tegezével együtt elszedi mind a nyilat.
350
Így lakomáztak ezek, s így lepte meg őket az álom.
Serken a maeoni nő a robajra; a társaiért, meg
S bár közel áll a két ágy, mégsem alusznak együtt.
fáklyáért kiabál, és kiderűl az eset.
Áldozatot vár tőlük a szőlő felfedezője:
Az nyöszörög: nagy volt az esés a magas kerevetről,
330
így, ha megújul a nap, tiszta lesz áldozatuk ...
visszataszítja, hogy az menten a földre zuhan.
és a kemény talajon jól megütötte magát.
Éjfél volt az idő. A gonosz szerelem mire képes!
Jót nevet Alcides és mind, aki látja a földön,
Faunus a harmatos éj leple alatt oda jő.
s bajbajutott szeretőn Lydia lánya kacag.
Látja, az őrséget lenyügözte a bor meg az álom;
Így a ruhát, mely félrevezette, nem állja az isten,
s azt hiszi, ott bent is mélyen alusznak azok.
s hívei meztelenül lépnek a színe elé. –
Hát a gonosz beoson s vaktában tévelyeg ott benn,
Most idegen magyarázat után hoz, Múzsa, latint is,
s míg kutat, óvatosan tartja előre kezét.
360
Fekhely után tapogat s mindjárt rábukkan az ágyra:
Kecske esett csülkös Faunusnak tiszteletére.
mit hő vágya kivánt, arra vezette a sors.
Gyűlt is a nép, hogy részt venne a kis lakomán.
Ordas oroszlánnak borzas bőrére tapintott.
Fűzfáról nyársat vágtak, s forgatta a papság.
340
Visszariadt s gyorsan kapta magasba kezét.
és ismert porban fusson az én paripám!
Sült is a hús, és már délfele járt az idő.
És dobogó szívvel hátrált, mint sokszor a vándor
Romulus és testvére s az ifjú pásztori népség
9
10
meztelenül játszott nap melegén, a mezőn.
390
Rendre, ökölvívás, gerely, aztán súlyhajigálás
s hol mostan forumok, meg a Circus Maximus állnak,
játszva mutatta ki, hogy kiknek a karja erős.
csónakokat látnál siklani vadvizeken.
Pásztor az őrhelyről lekiált: „Hej, Romulus! itt a
Erre kerülnek azok, mert hisz közelebb a folyóhoz
370
rabló! ... Hej, Remus! Ott hajtja a tulkaidat!”
téli esőzéstől szerte kiönti vizét,
menni nem enged az ár, s egyike-másika szól:
Fegyverkezni kevés az idő, két úton utána
„Mennyire egyformák, mindketten mennyire szépek!
futnak. A zsákmányt így visszaszerezte Remus.
Csakhogy emebben több mégis az életerő!
Visszakerülve, a friss pecsenyét leszedette a nyársról
Hogyha az arc nem csal, s meg tudjuk itélni belőle,
és így szólt: „Ebből már csak a győztes eszik.”
azt mondhatnám rád: isten az édesapád!
Ő, meg a Fabiusok jóllaknak. Romulus is jön
Ámde, ha istentől nyertétek volna a létet,
s már csak csontot lát és üres asztalokat.
400
Bár mosolyog, mégiscsak fáj neki, hogy Remus és a
Nyújtana tán ... de az édesanyátok is arra szorul most,
Fabiusok győztek, s Quintiliusszai nem.
ő, kit anyává tett s gyászba borít ez a nap.
És ma is él a szokás: ruha nélkül futnak azóta,
Együtt volt születésetek, együtt ér a halál is
380
s vállalatuk sikerét kürtöli most is a hír. –
ily nyomorúságban nyújtana égi segélyt.
víz mélyén!” – szólt s ott hagyta a gyermekeket.
Kérdezed azt is tán, hogy a hely mért lenne Lupercal,
Egyként sír fel a kettő, szinte megérti a bús szót!
s mért jelölik meg ilyen névvel az ünnepet is ...
Ők haza indulnak, s könny pereg arcaikon ...
Silvia, Vestának szüze, isteni magzatokat szült
Csakhogy a gyermekeket s teknőt felvette a hullám:
zord nagybátyjának zsarnok-uralma alatt.
ó, mily büszke jövőt ringat e deszkadarab!
Elveszi tőle a gyermekeit, hogy a vízbe dobassa.
Lassanként leapadt a folyó, s az iszapban, a sárban
Jaj! mit akarsz? Köztük van maga Romulus is!
410
Borzasztó a parancs, vonakodva teszik csak a szolgák.
egy fügefánál. Még nyoma megvan: Romulusénak
Sírva viszik kijelölt helyre a kisdedeket.
hívta a régi világ. Rumina fája ma az.
Albula, mely Tiberis Tiburinus veszte után lett,
Egy anyafarkas jött a kitett ikrekhez; azonban
11
teknőjük megakadt erdei lombok alatt
12
– míly csoda! – még ez sem bántja a kisdedeket.
ezt nekem így mondtad: váltsd be igéretedet!”
Nemcsak hogy nem bántja, de még szoptatja is őket,
Bólint Iuppiter, és megrengenek erre az égnek
őket a vérrokonuk szánta halálra csupán.
490
Csendesen áll a vad és lompos farkkal simogatja,
Volt egy hely, melynek neve régen Kecske-mocsár volt.
és nyaldossa szelíd nyelvvel a gyermekeket.
Törvényt Romulus ott ült az övéi felett.
Marsnak a sarjai, lám! Nem félnek, csüngnek az emlőn,
Egyszer csak beborul, felhők gomolyognak az égen,
420
és az a másnak szánt tej – nekik életet ád.
sarkai, s Atlasz a menny súlya alatt meginog ...
s nagy felhőszakadás zápora zúdul alá.
Ettől nyerte nevét az a hely, s a Lupercusok ettől,
Csattan az ég, a leget villám tüze vágja keresztül.
és nevelő-anyjuk nagy becsületbe jutott. –”
Futnak ... A Mars kocsiján, égbe suhant a király. Gyászolták. De a nép már-már az atyákra gyanakszik,
(...)
és a szivekbe talán még belerögzik e hit.
„(...) Quirinus napja jön aztán.
Ámde egy éjszaka hold ragyogott és fáklya se kellett:
Most, a halála után, Romulusé ez a név.
500
Tán, hogy a régi szabín mondotta curisnak a lándzsát,
S balról váratlan rezzenve susognak a bokrok.
s Romulus égbe miként háboru istene szállt;
Visszariadva megáll, és haja égre mered:
vagy hogy az ő nevükön hívták őt így a quirisek,
Emberinél magasabb alak áll fejedelmi palástban
480
akkor jött Proculus Iulius Alba felől.
ottan az út közepén, ismeri – Romulus ő!
vagy mert rómaivá tette az ősi Curest.
Mert mikor új bástyáit a fegyverek istene látta,
És már hallja szavát: „Többé ne sirassatok engem!
s hogy diadalmasan állt Romulus annyi csatát:
Sérti a könny meg a gyász isteni szellememet.
„Iuppiter, ennyi erő megtartja e nemzetet” – úgymond –
Tömjént gyújtson a nép, újként tisztelve Quirinust,
„s hogy megvédje fiam, nem szorul arra tovább.
s azt, mire oktat atyám, harci müvészetemet!”
Add őt vissza nekem. Ha Remus lenn nyugszik a sírban,
Szól és színe elől tovatűnik a híg levegőben ...
kettejükért, vigaszul, hadd legyen ő az enyém!
510
«Lesz egy hős, kit majd felemelsz az azúrszinü égbe,»
Templomot állítnak s egy halmot róla neveznek,
13
Ez meg gyűlést hív s közli parancsszavait.
14
majd bizonyos napokon megjön az ünnepe is. –”
szálltak a szellemek, és sírtak az árnyalakok. Ekkor az elhanyagolt adományokat újra megadták,
(...)
s szűnik a bús jelenés, szűnnek a gyászesetek. –
„Szentek a bús temetők: engesztelik azt, aki meghalt,
Míg ez az ünnep tart, szerelemnek nincs hely lányok!
s hoznak a sírokon is, bár kicsiny, áldozatot.
Nászfáklyátok hadd várja a tiszta napot.
Nem nagyigényű a holt, nem kell dús áldozat annak,
Édesanyád hiedelme szerint noha itt az időd már,
csak kegyelet; nincs vágy Styxnek a partjainál.
560
Éppen elég, ha a síremlékre virágkoszorút fonsz;
Rejtsd el a fáklyádat, Hymenaeus, vidd el a gyászos
némi gyümölcsöt is adsz, szórsz kicsi sószemeket.
tűztől! Más fáklyák égnek a bús sirokon.
Egy pár szál ibolyát, s gabonát még, borral itatva:
Zárd be a templomokat: rejtőzzenek isteneink is!
540
lándzsahegy ily napokon nem bodorítja hajad.
Most nem kell tömjén, most ne lobogjon a tűz!
mindezeket tálon tedd le az út közepén.
Többet is áldozhatsz, de a holtnak elég e kevés is:
Mostan az eltemetett holtaknak lelkei járnak,
rakj tüzet és könyörögj, mondd el a síri imát! –
szellemek ízlelnek sírra rakott lakomát. –
Országodba legelsőként, jólelkü Latinus,
Mégis, ez ünnep után még annyiszor újul a hajnal
istenes Aeneas hozta be ezt a szokást.
ebben a hóban, ahány versidomunkban a láb.
Atyjának sírján kegyes áldozatot mutatott be,
Áldozatot hoznak: neve róla Feralia napja,
s szent szertartását tőle tanulta a nép. –
570
Egyszer a Város, amely sok időn forgatta a fegyvert,
(...)
holtaknak napját elhanyagolta nagyon. Meglakol érte a nép: romlást hoz rá ez a vétek, 550
síri ajándéknak nincs helye már ezután. –”
„Hogyha az éj tovaszállt, olyan istent ünnepel ősi
s máglyáik sűrűn égnek a város alatt.
640
szertartás, ki nekünk jelzi a földi határt.
Mondják – bár ez alig hihető! – megnyíltak a sírok,
Terminus, ott a mezőn te csak egy kő s tán facölöp vagy,
éjszaka csendjében halk zokogás zaja kelt.
isteni lénynek tart mégis a szent hagyomány.
És mondják, hogy az utcákon s odakint a mezőkön
Téged kétoldalt két gazda borít be virággal.
15
16
Két koszorú a tiéd és ugyanannyi kalács.
nem lehet emberi lényt tenned az isten elé.
Oltár áll. Tüzet arra cserépdarabon hoz az asszony,
És ha kapával rád csapnak s lökdösnek ekével,
izzó tűzhelyről ő maga vette el azt.
szólj: »Az a föld a tied! Másnak a birtoka ez!«”
Fát az öreg hasogat s ügyesen felrakja. Azonban
Ott, hol az út tőlünk Laurentum földje felé visz,
száraz a föld, s nehezen ver le köréje karót.
680
Majd száraz háncsot halmozva rakásra, tüzet gyujt.
Terminus, egy gyapjas bárányt teneked felajánlunk,
650
s országot szerzett egykor a dardani hős,
és hatodik köved ott várja az áldozatot.
Kis fia mellé áll s tartja a nagy kosarat.
Majd mikor ebből háromszor gabonát vet a tűzbe,
Más országoknak szorosan kijelölve határa;
friss lépesmézet nyújt a leánya neki.
ám ez a földi világ s római föld tere – egy!”
Mások a bort hozzák. S ő mindből áldoz a tűzön. Néz áhítatosan s ünnepi mezben a nép.
III. ének
Bárány vére omol közös isten tiszteletére, és ha szopós a malac, terminus úgy is örül.
„Idus után két nap, s Bacchusnak az ünnepe itt van.
Egyszerü szomszédság gyűl össze a víg lakomához,
Bacchus, a költőt védd! Ünneped énekelem!
s zengi az éneke, szent Terminusunk, a neved:
Nem zengem Semelét, ki lenézte az istenek atyját,
„Népet, városokat, birodalmakat elkülönítesz; 660
míg villámmal nem jött ide, fegyveresen.
földért szüntelenül folyna, ha nem vagy, a harc.
Sem, hogy anyád dolgát befejezte atyádnak a teste,
Nem hajszolsz te kegyet, nem hajlasz vesztegetésre:
érett magzatként hogy te világra jöhess.
mit tereád bíznak, véded az ősi jogon.
Thrákon s szkítán nyert győzelmekről se mesélek 720
(...)
s tömjénnel hódolt India népeiről.
S thébai édesanyád nyomorult zsákmánya, terólad; Terminus, ennekutána tilos mozdulni tenéked:
s szörnyü Lycurgusról, kit dühe holtra sebez.
bárhova állítnak, légy te az őrhelyeden!
Mondhatnám, hogy vált hallá tyrrhéni hajós-nép
Nem szabad engedned, bármennyire kérlel a szomszéd;
hirtelen: ámde dalom tárgya ma nem lehet ez.
17
18
Tárgya ma annyi csupán, hogy okát feltárja: kalácsot
Sőt hanyagúl, ahogy ült szamarának a hátán,
enni – anyóka miért csalja az embereket? –
750
Áldozat oltáron születésed előtt sohasem volt,
Majd hátára felállva a szíl ágába fogódzik,
Liber. S még csak fű lepte hideg köveit.
és rejtett mézért nyúl az üregbe mohón.
Ámde mikor Gangest s az egész Keletet leigáztad,
Dongók ezrei törnek elő, s a kopasz fejebúbját
730
zsákmány zsengéjét nagy Iuppiternek adod.
megköti azt üreges szílfa odúja alatt.
és pisze orra hegyét szúrja ezernyi fulánk.
Zsákmányolt tömjént s cimetet legelőbb magad adtál
Ő maga földre zuhan, s még jót rúg rajt a szamár is.
s pörkölt marha-zsigert nyert diadalmad után.
Társaiért kiabál s kér, könyörögve, segélyt.
Libamen s libum Libertől nyerte nevét, mert
Összeszaladnak azok s nevetik, hogy feldagad arca.
szent oltárra kerül egy darab – áldozatul.
És sántít az öreg, mert megütötte magát.
Édességnek örül Bacchus s mézes süteményt kap,
Bacchus is egyre nevet és javasolja, tapassza be sárral.
mert mondják, hogy a méz felfedezője is – ő.
760
Már a szatírokkal fövenyes Hebrust odahagyta,
Bacchus a méznek örül: és néki meleg süteményben
– kedves a tréfa-beszéd, hogyha mesénkbe vegyül. –
felfedezői jogon hószinü mézet adunk. –
Már Rhodopén s a kies pangeausi ormok alá ér.
Nem titok az sem, a mézet mért is pergeti asszony;
740
S társai dobjaitól zeng körülötte a táj.
Enged a szónak amaz s bémaszatolja magát.
asszonyokat hajszol thyrsusa vesszejivel. –
És ime, szárnyasok új csapatát odacsalja a zengés:
Kérded, mért vénasszony a nő? Ez a borszerető kor
merre a dob szava szól, mind oda rajzik a méh.
megnehezült venyigék dús nedüjének örül. –
És a csapongó rajt Liber faodúba rekeszti,
S mért visel ő repkényt? Bacchusnak kedves a repkény.
s felfedezőjének drága jutalma a méz. –
És hogy mért van ez így, mondom azonnal okát:
Már az öreg kopasz és a szatírok is élvezik ízét,
Mostoha anyja elől rejtették nysai nymphák,
s lépes mézre vadász mind az egész ligeten.
770
Egy zsongó méhrajt fedez ez fel a szilfa-odúban,
Elmagyarázom még, ragyogó Bacchus, hogy az ifjú
látja a lépet a vén s hallgat a többi előtt.
mért ölt férfi-togát a te ünnepeden.
19
mint csecsemőt, repkény lombtakarója alatt.
20
Vagy mert gyermeknek látszol s ifjúnak is egyben, és korod ott van ezek közt a határvonalon. Vagy hogy mert atya vagy, fiukat hát néked ajánlják zálogul, oltalmad kérve, az édesatyák; Vagy mert Libernek hívnak, szabad öltözetet csak tőled kaphatnak, s lesz szabad életük is; Vagy mert buzgóbban művelték földjük atyáink, 780
s még a senator is ott szánt-vet az ősi tagon,
consulaink eke-szarvánál veszik át a hatalmat, s nem szégyen, ha kemény lesz a dologban a kéz; és városba paraszt – játékot nézni – ha eljött, isteni tisztelet az, nem hiu szórakozás: ekkor nyert játékot a szőlő felfedezője, – s fáklyás istennő ünnepel ővele most. – Így, hogy több ember kísérje az ifju legénykét, ekkor azért kell hát ölteni férfi-togát. –”
21
