2014.01.26 Rokka HE közgyűlés Kezdés: 8:50h 1. Elnök, Jantyik Tamás beszéde: - Az elnök köszönti a megjelenteket, köszönti Nemes Attilát a KHESZ ügyvezető igazgatóját, aki elfogadta meghívásunkat. - Megállapítja, hogy a 118 szavazatképes tagságból 54fő jelent meg, 1 fő van igazoltan távol. - Felkéri Pelle Tamás sporttársat a jegyzőkönyv vezetésére, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogad. Felkéri Román Aladárt és Such Györgyöt a jegyzőkönyv hitelesítésére, amit a közgyűlés szintén egyhangúlag elfogad. - Az elnök, Jantyik Tamás ismerteti a napirendi pontokat, amik a következők: - Elnök beszéde - Sport és Gazdasági felelős beszámolója - FEB vezetőjének beszámolója - Hozzászólások, határozathozatal - Tombolahúzás - A versenyeket a meghirdetett időpontokban megtartottuk. 3 versenyünk, a kishalfogó, a nagyhalfogó és a jubileumi versenyek is a közgyűlés által elfogadott helyen és időben meg lett tartva. Ezen kívül még részt vettünk a KHESZ által megrendezett Pünkösdi versenyen, illetve az elnök-titkár versenyen. - A NAV, a bíróság, a KHESZ felé bejelentési, bevallási, elszámolási kötelezettségeinknek eleget tettünk. Megtörtént a hivatalos alapszabály módosításunk, amit a gyulai bíróság jóvá hagyott. Bejelentésre került az egyesületet érintő vezetőváltás. - Halfogásaink 2013-ban 2434kg Kifogott össz. mennyiség: 2434kg. Ebből Fás-tó: 1379kg, Félhalom: 648kg, A többi egyéb víz. Halfajra bontva: ponty: 1560kg, amur: 311kg, csuka: 48kg, süllő: 84kg, s a többi. Egy főre jutó fogásunk 19,01kg - Megemlékezünk Seben Károly sporttársunkról - Fegyelmi eljárás 1fő horgásztársunk ellen volt 2013-ban 3 botozás miatt. - Fogási naplók leadását illetően: 5fő még nem adta le a fogási naplóját. Sajnálatos, hogy a fogási naplók összesítése vagy meg se történik, vagy helytelenül történik nagyon sok esetben. Az új fogási naplók megjelenésével ez a helyzet valószínű még rosszabb lesz a jövőt tekintve. Az elnök kéri hogy mindenki olvassa el, hogy hogyan kell kitölteni a fogási naplót. - A RokkaHE a 2013-ban vállalt szemétszedési napjait megtartotta. Az elnök eredményesnek értékelte a munkát, mivel egyre kevesebb szemét tapasztalható a Félhalmi holtágakon. - A jegykiadást érintő témakörben az elnök bejelentette, hogy minden kedden a Bajza utcai székházban 16h-17:30h-ig lesz értékcikk értékesítés. Kéri az elnök, hogy 16h előtt ne jöjjenek a sporttársak engedélyt váltani. - Az elnök javaslatokat tesz a 2014 évi versenyek időpontjaira és helyszíneire: - kishalfogó: 2014.05.11 Fás-tó - nagyhalfogó: 2014.06.19-06.22 Félhalom - jubileumi: 2014.08.23-24 Fás-tó 2. A sport és gazdasági felelős, Filozof Máté beszámolója: A sport és gazdasági felelős ismerteti az egyesület anyagi helyzetét, ami a következő képen alakult 2013-ban: - Banki nyitó egyenlegünk: 228.662Ft - Banki záró egyenlegünk: 295.753Ft - Pénztár nyitó egyenlegünk: 0Ft - Pénztár záró egyenlegünk: 74.795Ft - KHESZ bevételünk: 1.841.620Ft, amivel a KHESZ felé elszámoltunk - KHESZ jutalékból származó bevételünk: 2012-ről 13.900Ft, 2013-ban 34.500Ft, amiből a KHESZ 2013-ban 30.000Ft-ot már jóvá is írt számunkra.
- Banki kamatjóváírás: 1.341Ft - 1%-ból származó bevételünk: 132.186Ft - Kiadásaink 397.238Ft, amiben benne vannak a versenydíjazások, a tiszteletdíjak (kivéve az elnököt, aki még nem vette fel), a bankszámla vezetési díjak, postaköltségek, a nagyhalfogó verseny megvendégelés költsége, honlap tárhely költsége. - 2013 évi záró egyenlegünk: 290.548Ft - 2014 évi költségtervezet: Bevételek: - 120fő tag: 300.000Ft - 5 új belépő: 12.500Ft - 1%-ból: 130.000Ft - KHESZ jutalék: 12.500Ft Kiadások: - Honlap tárhely költsége: 12.500Ft - Tombola, megvendégelés: 25.000Ft - Tiszteletdíj: 240.000Ft - Versenydíjak és megvendégelés: 161.000Ft (3 verseny, pünkösdi verseny, elnök-titkár verseny) - Számlavezetés: 7.000Ft - Postaköltség: 6.000Ft 3. FEB elnök, Molnár Magdolna beszámolója: - A FEB elnöke beszámol arról, hogy az új vezetőség a számukra könnyebben kezelhető számítógépes naplófőkönyv vezetésre tért át. Így valamelyest az ellenőrzés során talált esetleges hibák feltárása is gyorsabbá válhat. - A FEB elnöke elmondja, hogy az időben elnyúló bírósági eljárás miatt, ami a vezetőváltás miatt vált szükségessé, illetve a magas tranzakciós adó miatt az egyesület vezetői a készpénzforgalmat részesítették előnyben. - A követhető és jól átlátható anyagi helyzet megállapításához javasolja a vezetőknek, hogy napi pénztárjelentés formanyomtatványt vagy ennek megfelelő elektronikus fájlt használjanak. - Megemlíti, hogy a banki (takarékszövetkezeti) forgalmunk, amit mi kezdeményeztünk, az 2 tételből állt. Az egyik egy kivét, a másik pedig az 1%-ból bejövő juttatás volt. A többi forgalmat a havi számlavezetési díj levonása, illetve az év végi kamatjóváírás jelentette. - Felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a taglétszám csökkenése bevételcsökkenéssel jár, ami veszélyeztetheti az egyesület működését. - Felhívja a figyelmet arra is, hogy bizony az 1%-ból bejövő támogatás igen jelentős bevétele az egyesületnek, így kéri, aki teheti ajánlja fel SZJA-ja 1%-át, illetve bátran ajánlják ezt másoknak is. - Rendezvények költségeinek elszámolását rendben találta a FEB - Az ellenőrzés alapján elfogadásra ajánlja a gazdasági beszámolót 4. Hozzászólások, határozathozatal - Nemes Attila a KHESZ ügyvezető igazgatója kezdi a hozzászólásokat az új Halgazdálkodásról és hal védelméről szóló 2013 CII törvény ismertetésével és a megváltozott jogszabályokról. Beszámol a 1332013 VM rendeletről. - Ismerteti az új állami fogási naplók érvényességi idejének megváltozását (fogási napló 02.28, állami jegy 01.31) és valószínűsíti, hogy a jövőben a területi engedélyek is igazodnak e két okmány lejáratához. - Felhívja a figyelmet a törvény és a rendelet értelmező szakaszaira, amik leírják a különböző horgászati fogalmak pontos értelmezését. - Ismerteti azt a változást, ami a vízterület partjára vonatkozik. Ez változott, méghozzá aszerint, hogy védőgáttal ellátott vízterületeken a víz szélétől 100m szélességben, védőgáttal nem rendelkező vízterületeknél 250m szélességben számít vízterület partjának a terület, így azon
halellenőrzési munkálatok folyhatnak. - Ismerteti azt a változást, hogy azon vízterületeken, amiknek nincs kezelője, lehet horgászni, de állami jegy megléte szükséges, illetve hal nem vihető el innen. - Az állami jegy díja 2000Ft, azonban ha hibásan van kitöltve a fogási napló, vagy nincs leadva határidőre, akkor ez az összeg 4000Ft. - A területi engedélyeken rajta vannak a fogási naplókba beírandó vízterület kódok, azonban figyelni kell arra, hogy a Halászati kezelésben lévő vízterület el legyen különítve a horgászati kezelésben lévő vízterülettől. Ilyen pl. a Kettős-Körös. - Említést tesz a horgászvizsgákról, amiknél új tesztlapok jönnek ki és ezért csak februárban valószínűsíthető az indulásuk. A KHESZ honlapján lehet tájékozódni. A vizsgadíj 3500Ft. - Tájékoztatja a megjelenteket, hogy a KHESZ honlapján található egy segédlet, ami leírja, hogy hogyan kell a fogási naplókat helyesen kitölteni. A KHESZ kéri a fogási naplóban a kifogás időpontját óra-percben is beírni, erre a halfajok kecsege sorát ajánlja. Az új állami fogásnapló ára 200Ft. - A napló vezetése 0,5kg-ra kerekítéssel kell történjen - A tilalmi idők, a méretkorlátozások a fogási naplókban vannak. - Elvihető hal mennyisége nem változott a tavalyihoz képest. - Ismerteti a kifogott hal szállítására vonatkozó előírásokat, miszerint 30cm-nél nagyobb hal szállítása csak leütött állapotban lehetséges. 30cm-nél kisebb halat megfelelő víz és oxigénellátottságú alkalmatosságban lehet szállítani. Sonar használata télen tilos. - Szemetes helyen horgászni tilos, növényzetet csonkítani tilos, építményt vízparton készíteni tilos. - Kiosztásra került a sporttársak között egy méretkorlátozási és halfogás tilalmi táblázat. A helyi KHESZ szabályozás a busa esetében (2db vagy 10kg) és az ezüstkárász esetében (max 5kg) eltér az országos szabályozástól. Példának említi még, hogy pl az amur helyi szabályozása, azaz az 50cm méretkorlátozás megmarad. Menyhalból csak 3db/nap fogható 25cm méretkorlátozással, a compó tilalmi időszakot élvez stb. Kéri a horgászokat az új tilalmak és korlátozások ismeretének elsajátítására. - Beszámol a KHESZ tevékenységéről 2013-ban. Sajnálattal tapasztalják, hogy a taglétszám csökkent, kb. 500 fővel. A szövetség kezelésébe került a Dánfoki-csatorna, illetve a Poklás-csatorna. A jegyárak inflációkövetően nőttek, de a napijegyek árai nem változtak. 10 halfajra vonatkozik a 15cm-es méretkorlátozás. A 120kg/területi engedély szabályzás megmaradt, de az ezt követő új területi engedély ára már 38.000Ft lesz. Haltelepítés 61MFt értékben történt. 560 mázsa visszafogható, 320 mázsa 1 nyaras, 170 mázsa 2 nyaras ponty került kihelyezésre. Ezen kívül süllő, csuka, szürke harcsa, kecsege, keszeg stb. Keszeget egyre nehezebb beszerezni. - Such Mihály hozzászólása: A beszámolókat elfogadja. A tájidegen halak mennyiségi korlátozását félreérthetőnek tartja, nem lehet pontosan tudni, hogy 1db vagy 3db-ról van szó. Javasolja, hogy a félhalmi verseny 3 napos legyen, azaz pénteken kezdődjön. Kéri a vezetőséget, hogy a félhalmi versenyen történt 44dkg-os ponty mérés, ami eleve kizárja, hogy méretes legyen a ponty, ne történjen meg ismét, illetve 1 mérleggel történjen a mérés. Nem ért egyet azzal, hogy 6kg felett nem történik mérés azonnal. VÁLASZOK: A tájidegen halak mennyiségi korlátozását a KHESZ szabályzata szerint kell figyelembe venni, az érintett paragrafus nem a felnőtt jeggyel rendelkező horgászokra vonatkozik. A 3 napos versenyről szavazni fogunk. A versenytáblázat lapján nem történt 44dkg-os ponty mérés, amit meg is lehet tekinteni a jelen lévő mérési jegyzőkönyvből. A mérések 1 mérleggel történtek, hiszen az egyesületnek csak egy mérlege van. Az elnök kéri a sporttársakat, hogy ha bármilyen észrevételük van a versenyeken, akkor azokat ott és akkor mondják, hogy intézkedni lehessen a sportszerű verseny megtartása érdekében. A verseny megnyitóján külön ki lett hangsúlyozva a 6kg feletti hal mérésére vonatkozóan, hogy az azonnal meg fog történni. Amúgy a legnagyobb hal 4,3kg-os ponty volt, így 6kg-os mérésre sajnos nem került sor. - Modes Ottó: Megemlíti, hogy ha a FEB úgy véli, hogy a házipénztár használata szabályos, akkor Ő ezt elfogadja, bár előnyben részesíti, hogy a befolyó összegek a bankszámlára kerüljenek. Megérti, hogy a házipénztár használata költségkímélés miatt vált szükségessé. Nem ért egyet azzal, hogy az elnök nem vette fel a tiszteletdíját. Az új belépők tagdíján Ő nem változtatna, igenis
érdemnek és büszkeségnek tartja azt, ha valaki egy 40 éve működő egyesület tagja lehet. Megvizsgálná azt, hogy azok akik elhagyták az egyesületet, miért hagyták el, illetve betartották-e az alapszabályban leírtakat. A fogási naplókkal kapcsolatban megemlíti, hogy Ő mint volt elnök is tudja, hogy milyen zavaros a fogási naplók összesítése, és mi lesz majd a jövőt illetően az új fogási naplók vezetése miatt. A versenyidőpontokkal és a helyszínekkel egyetért. VÁLASZOK: A napi pénztár vezetése azért is szükséges, mert az értékcikkek értékesítéseiből származó bevétel valójában nem az egyesületé, hanem a KHESZ-é, így ennek a mintegy 2MFt-nak a banki tranzakciója 12EFt-ba kerül az egyesületnek. Az elnöknek módja van felvenni a tisztelet díját, erre a keretösszeg is meg van, a gazdasági vezető beszámolójában csak azért lett ez kihangsúlyozva, hogy az általa közölt számadatokban még benne van az elnök 2013 évi tiszteletdíja. Egyébként ezt az összeget az elnök 2014-ben fel fogja venni. Az új belépők díjtételéről szavazni fogunk. Kérdéses, hogy az alapszabályban leírt 7§ 2. pontja egyeztethető-e a polgári törvénykönyvvel. - Pelle Tamás: Szorgalmazná a fogási naplók elektronikus úton történő összesítésének lehetőségét. VÁLASZ: Sajnos erre jelen helyzetben nincs lehetőség. - Lung András: Szerinte sok a 6000Ft új belépő díj. Szerinte 4 napos legyen a félhalmi verseny. VÁLASZOK: Belépő díjról szavazni fogunk. A 4 napos versenyről szavazni fogunk. - Such György: Versenyidőpontok neki megfelelnek. Szerinte a 4 napos verseny túl hosszú. Az új belépési díjat illetően véleménye az, hogy az megmaradjon, de esetlegesen csökkentsük. - Modes Ottó: Átgondolásra javasolja továbbra is az új belépők díját. - Jantyik Tamás: Szerinte külön kellene kezelni a visszalépő tagok díját és az új belépők díját. - Molnár Viktor: Ifi-k belépésével kapcsolatban hallott valami félreértést, azt nem tudja, hogy pontosan mit, de szeretné tudni az ifi belépőkre vonatkozó feltételeket. A fogási naplók vezetésével kapcsolatban kérdezi, hogy ha több napra megy horgászni, akkor éjfél után egyből be kell írni a horgászat megkezdését az adott napra? VÁLASZOK: A vezetőség nem tud félreértésről. 1 új ifi tagunk volt 2013-ban és nem volt ifi-ből felnőttbe való átlépő. Az ifi belépő díja 4000Ft. Ha az ifi felnőtté lép elő és már befizette a 4000Ft-os ifi belépőt, akkor a felnőttet már nem kell. A fogási naplóba nem kell pontban éjfélkor a bejegyzést megtenni, de ha éppen ébren van a horgász, akkor tegye meg, vagy akkor amikor felébred. - Modes Ottó: Szavazzunk meg egy elfogadható összeget az új belépőknek. - Molnár Magdolna: Válaszolt a kérdésekre, iletve indítványozta, hogy tájékozódjunk, hogy más egyesületeknél mennyi az új belépési díj. - Román Aladár: Tagdíjhátralékként a visszalépő tagoknak szerinte az elemaradt évek szerinti összeget kellene megfizetni. VÁLASZ: Ez is szavazásra kerül. - Nemes Attila: Tudomása szerint a legtöbb egyesület tagdíja inkább közelít az 1-3EFt-hoz. Ajánlja, hogy a RokkaHE helyezen el a székházban egy felhívást, hogy az új horgászvizsgázók már a vizsga napján tudhassák, hogy ehhez az egyesülethez be lehet lépni. - Valkó Szabolcs: Kevésnek tartja, hogy csak kéthetente keddenként 16h-17h-ig van értékcikk árusítás. VÁLASZ: Ez csak januárra vonatkozott. Január 28-ától minden kedden 16h-17:30h-ig lesz értékesítés. - Rédai József: Soknak találja a 6000Ft új belépői díjat. Kíváncs miért különbözik az ecsegfalvi és a csökmői halgazdaságból telepített hal. Mikor lettek kotorva? Mitől izsapízű a csökmői hal? VÁLASZOK: Belépési díj szavazásra kerül. Nemes Attila szerint, bár nem a legmodernebbek sajnos a helnevelő egységeik, próbálják folyamatosan fejleszteni azokat. Az ecsegfalvi és a csökmői nevelde között nincs különbség, így szerinte rámondani a kifogott halra, hogy ez ecsegfalvi vagy csökmői, nem lehet. - Kovács János: Fogási naplóban használható-e az ismétlőjel a vízterület megnevezésénél. VÁLASZ: Nem
SZAVAZÁSOK: - Vezetői beszámolót elfogadja-e a közgyűlés? A közgyűlés egyhangúlag elfogadja. - A gazdasági vezető 2013 évi beszámolóját és a 2014 évi költségtervezetet elfogadja-e a közgyűlés? A közgyűlés egyhangúlag elfogadja. A FEB beszámolóját elfogadja-e a közgyűlés? A közgyűlés egyhangúlag elfogadja. - Versenyidőpontok 2014-re Kishalfogó: 2014.05.11. Fás tó Nagyhalfogó: 2014.06.19-22 Félhalom Jubileumi: 2014.08.23-24 Fás tó A közgyűlés többségben elfogadja - Új belépők díja 2500Ft legyen A közgyűlés egyhangúlag elfogadja - A tagdíjhátralék 2500Ft legyen A közgyűlés egyhangúlag elfogadja 5. Tombolahúzás