„Örömöket, célokat magunknak kell kiverekednünk, s ez már magában véve is nagyszerű feladat.” Bársony István
KALANDOS ÉLET Irodalmi vetélkedő Bársony István emlékére és tiszteletére kisiskolásoknak
Foto: az Élő Világ című folyóirat 1. számából
Összeállította és szeretettel ajánlja: Terék Mihályné Tápiószele Értékelte és engedélyezte: Dr. Csiák Gyula, Bársony István Alapítvány Sárkeresztes
6
A vetélkedő forgatókönyve Előkészületek: 1. Hirdessük meg a versenyt a tanév kezdetén a tanulóknak, felkészítő nevelőiknek és a szülőknek! 2. Osszuk ki, majd szedjük össze a benevezési lapokat! 3. Minden jelentkező csoport kapja meg fénymásolt formában a Kalandos élet című elbeszélést./ Ha meg tudjuk mutatni a kötetet még jobb! A Bársony István Alapítvány újabban megjelentetett könyveit is!/ Olvassák el a gyermekek, és készítenek róla A 4es méretben illusztrációt. Írják a képek hátuljára, melyik jelenetet ábrázolták. Adják be a rajzokat egy-két nappal a verseny előtt, hogy legyen időnk előkészíteni a kiállítást. 4. Készítsük elő a kiállítást! / Hová kerüljenek a rajzok, kik rendezik el, mivel rögzítjük a lapokat, kik értékelik? Írjuk meg a képaláírásokat! Jutalmazhatjuk a legkifejezőbb, legigényesebb munkákat./ Lehetne ezzel kezdeni a versenyt. Ha nincs külön ajándékra lehetőségünk, adjuk minden csapatnak gyöngyfűző zsineget, legalább öt gyönggyel. 5. A vetélkedő idejére hozzák magukkal az elbeszélést. /Gondoskodjunk arról, hogy minden gyermek kezében legyen, aki elfelejtette elhozni, annak újból adjunk./ 6. Készítsük el a feladatlapokat minden csapatnak. Megszámozott borítékokban a tanulók asztalára tehetjük, hogy pergősebb legyen a verseny. A Vukból elég csapatonként egy. 7. A csapatok félkörívben elrendezett asztalok mellett helyezkedjenek el. 8. A játékvezető ismerteti a verseny további menetét: Pl. „Kedves Versenyzők! Bársony István emlékére rendezett vetélkedőnkön szeretettel köszöntelek benneteket. November 15-én ünnepeljük születésének 151. évfordulóját. „A természetírás és a vadászirodalom aranytollú mesterének” nevezte őt Dr. Csiák Gyula, sárkeresztesi orvos, aki az író életművét kutatja, gondozza, népszerűsíti, és méltatlanul elfeledett műveit feltámasztja. A rab király szabadon címmel Bársony István írta az első magyar állatregényt. Ezzel új műfajt teremtett irodalmunkban. A Kalandos élet című írása először az Uj Idők folyóiratban jelent meg 1900-ban. Bársony István elbeszélését már elolvastátok. A hozzá kapcsolódó feladatok megoldását –puskagolyók helyett- gyöngyszemekkel értékeljük. Fűzzétek fel ezeket a kapott zsinegre! A verseny végén, összeszámoljuk, melyik csapat gyűjtötte a legtöbbet. A feladatokra szánt időt, a társasjátékaitokból jól ismert, homokórával mérjük. Sok sikert!” Osszunk ki néhány írólapot is, ha többen is tudják a választ, erre írassuk le! 9. Villámkérdések: Kiegészíthetjük annyi kérdéssel, hogy minden csapatnak, csapat tagnak jusson. Ha van időnk, legépelhetjük a kérdéseket, és a tanulók húzzák ki mondjuk egy vadászkalapból a cédulákat. Olvastassuk fel a kérdést! • Hol született az író? • Mikor? • Élete során mely településeken lakott? • Az íráson kívül mi volt Bársony István kedvenc időtöltése? • Hány éves korában kapta első vadászpuskáját?
7
• • • • • • • • •
Ki tanította meg vadászni? Diák korában melyik tantárgyból kapta a legtöbb elismerést? Mi volt a neve annak a gyermeklapnak, amelyikben írásai megjelentek? Soroljátok fel megjelent könyveinek címét! Miért szerették, szeretik ma is oly sokan írásait? Írói munkájáért milyen elismerésben részesült? Mikor halt meg? Hol temették el? Síremlékén hogyan ábrázolják? 1-1 gyöngy
10. Első feladatlap: Az állatképek közül jelöljétek csillaggal azokat, amelyekre vadászhatott az író!/ őz, róka, vaddisznó, farkas, gólya, szarvas gida, fácán/ 5 gyöngy Gondolkodási idő: 2 perc 11. Második feladatlap: Az elbeszélés szereplőit tulajdonságuk alapján nevezte el az író. Kik ők? Karcsú .................................................................................................... Vörös …………………......................................................................... Hegyesorr ……………………………………………………………… Szenes …………………………………………………………………. Csíkosfejű ……………………………………………………………… Fecskefogó ……………………………………………………………. Mennydörgő …………………………………………………………… Rikkancs ……………………………………………………........8 gyöngy Gondolkodási idő: 4 perc 12. Vízszintes vonallal bontsátok részekre az elbeszélést! • Előkészítés - a főszereplők bemutatása. • Bonyodalom - megjelenik Hegyesorr • Tetőpont - a legizgalmasabb rész/ a menekülés/ • Megoldás - a történet befejezése Gondolkodási idő: 10 perc 13. Miért okozott bonyodalmat a fiatal róka megjelenése? 14. Nevezzétek meg a történet helyszíneit! 15. Keretezzétek be azt a helyszínt, ahol a legizgalmasabb esemény történik!
4 x 2 gyöngy
2 gyöngy 1- 1 gyöngy 1 gyöngy
16. Keressétek meg a szövegben, hogyan dicsekszik a két róka! Készüljetek fel, a párbeszédes részek szerepek szerinti, kifejező, hangos olvasására!
8
Felkészülésre: 3 perc. A felolvasást ne siettessük. Érdekesebbé tehetjük, a versenyt, ha a felolvasást vállaló gyerekeket kiküldjük a teremből, hogy ne hallják, hogyan olvasnak előtte lévő társaik. Vörös:” A minap a tarlón, alig másfél óra alatt két pacsirtát meg egy foglyot fogtam. Vándorúton voltak a pacsirták, s a barázdában éjszakáztak. A fogoly pedig szárnyazva lapult meg, aznap lőtt rá az az átkozott Mennydörgő.” Hegyesorr:” Vagy úgy? –szólt Hegyesorr, s fitymálás érzett ki hangjából.- Én a levegőben kaptam el tegnapelőtt hajnalban egy fácánt, amit az az otromba Csíkosfejű vert föl hazamenet.” 5 gyöngy 17. A vadászok szótárából való ez a kifejezés: szárnyazva lapult meg. Mit jelenthet? 2 gyöngy
18. Rókaétlap. Gyűjtsétek ki az elbeszélésből, mit szeretett volna enni a két éhes róka? / egér, nyúl, „süldőcske”, varjú, fácán, cinke/ 6 gyöngy Felkészülési idő: 4 perc 19.Keressetek leíró részleteket a két rókáról! Jellemezzétek őket a szöveg alapján! Várható leírások: Vörös: Hatalmas testű a vén róka. Bundája vöröses színű. Hosszú farka a pacallá ázott földig érne, ha nem emelgetné minduntalan járás közben. Látása nem olyan jó már, mint volt. Lidércfényű szemeiből titkolt gonoszság csillog. Hallása sem a régi. A foga is kezd már rozsdásodni, kopni. Szaglása ér még valamit. Öreg kora ellenére jól bírja az inát, vagyis jól tud futni. Mestere a nesztelen járásnak. Hegyesorr: Gyönyörű vörös a bundája. A mellénye hófehér. Farka végén a fehér folt úgy világít, akár a csillag. Minden rókalány őérte bolondul. Karcsúbb, gyorsabb, szívósabb minden pajtásánál. Híres bajnok a rókák között. 5-5 gyöngy Felkészülési idő: 5 perc 20. Harmadik feladatlap. Nézzétek meg, A néma völgyben című Bársony István kötetben megjelent illusztrációt! Melyik róka lehet Vörös, melyik Hegyesorr? Miért kifejező a rajz? 2 gyöngy 21. Miféle hangokat hallunk az erdőben? Egészítsétek ki igékkel! A cinkék:………………………….. A rigók:…………………………… A puska: ………………………….. Rikkancs: …………………………. A feladatra szánt idő: 2 perc
4 gyöngy
9
22. Magyarázzátok meg az elbeszélésben található szólásokat! Kutyának való idő. …………………………………………………………………… Inába szállott a bátorsága. ……………………………………………………………. Idő: 2 perc 2 gyöngy 23. Hogyan végződik a történet? Húzzátok alá a legmegfelelőbb szót! szomorúan, vidáman, mulatságosan, tragikusan Idő: 1 perc 24. Olvasás közben hogyan viszonyultatok a szereplőkhöz? R betűt írjatok a neve mellé, ha rokonszenves, E betűt, ha ellenszenves! Mondjátok el azt is, hogy miért! Vörös:………….. Hegyesorr:……... Rikkancs:………. Mennydörgő: ….. Idő: 3 perc Indoklásért:
1 gyöngy
4 gyöngy 1-1 gyöngy
25. Miben hasonlít a történet az állatmesékre? Döntsétek el, igaz, vagy hamis az állítás! -A főszereplők állatok. …………………………….. -Az állatszereplők beszélnek. …………………………….. -Vannak emberi tulajdonságaik. ……………..……………….. -Az állatok úgy élnek, mint az emberek. ……………… …………. 4 gyöngy Idő: 3 perc 26. Mi a véleményetek a megoldásról? Hogyan fejeznétek ti be a történetet? 2 gyöngy
27. Keressétek meg azt a részt, ahol Vörös kicselezi üldözőjét! Miért menekült meg? /Olvassátok fel!/ 2 gyöngy 28. Ismertek- e rókákról szóló más könyvet? Ki a szerzője?
2 gyöngy
29. Új, 9. feladatlap, részlet Fekete István Vuk című könyvéből. Felolvasom nektek a szemelvényt. Olvassátok némán velem! Keressetek hasonlóságot a két mű között!
10
Az idézet: „ Kagnak nem volt gondolkozni való ideje. Villámgyorsan megperdült, és kemény inai repítették a kerítés felé. Vahur szapora lábait hallotta a háta mögött. Kag az életéért futott, Vahur a dicsőségért… Kag nagy előnyt szerzett, de még nem volt biztonságban. A réten tejfehér köd hullámzott, mely elnyelte, de Vahur a meleg szimaton szélsebesen közeledett. „Csak a patakig… bírjam…- gondolta Kag-, csak a patakig!” A ködből felszürkültek ekkor a fűzfabokrok, és Kag hangos csobbanással ugrott a vízbe.” / Hasonlóságok: beszélő nevek, szóhasználat, leíró részek, kettős jelzők, a megoldás/ Várhatóan 1-2 perc elég. 1-1 gyöngy 30. Számoljátok össze a gyöngyszemeket! Kinek leghosszabb a gyöngysora? Értékeljük a tanulók munkáját. Felkészülésüket, aktivitásukat. Jutalmazás: megtarthatjátok a gyöngysort, és gyűjtsetek hozzá sok – sok kincset irodalmunkból. Keressétek Bársony István írásait!
Tanácsok: A verseny ne legyen hosszabb egy tanítási óránál. Inkább hagyjunk el a feladatokból, de ne várjuk meg, amíg elfáradnak és unni kezdik. Iktathatunk közbe mozgással járó drámajátékokat, népi játékot. Pl. a Túrót ettem, vajat ettem… kezdetű gyermekjátékot.
Összeállította és a versenyhez sikeres felkészülést, jó hangulatot kíván: Terék Mihályné
Tápiószele, 2006. július 7.
11
JAVÍTÓKULCS 9. Villámkérdések: • • • • • • • • •
• • • • •
Keresztesen, Fejér megyében, született Bársony István. A település mai neve: Sárkeresztes. 1855. november 15-én született. Keresztes, Nagykároly, Kraszna- Béltek, Szatmárnémedi, Pozsony, Budapest A vadászat. A cserkészés, ahogy ő mondja. 10 éves korában kapta első vadászpuskáját. Édesapja tanította vadászni. Diákkorában magyar irodalomból kapta a legtöbb dicséretet. Szép fogalmazásaiért. A gyermekeknek szánt írásait, Bársony bácsi, Pista bácsi aláírással, Az Én Újságom című képes gyermeklapban jelentette meg. Könyveinek címe (44+antológiák is! Teljes lista A pagony dalnoka című mű 239-240. old.) Néhány: Százszorszépek, A szabad ég alatt, Erdőn, mezőn, Jó az Isten, Csend , Vadász-történetek, A rab király szabadon, Este, Az erdő könyve, Magyar élet, Délibáb… Szeretjük írásait: „ Mindig igaz,… mindig gyönyörködtető” -Gárdonyi Géza szerint. „ Szívvel írván, a szívekhez szól”- Lovik Károly vall így. Hitelesen és gyönyörködtetve ír a természetről, az emberekről, vadászélményeiről. Tagja a Kisfaludi Társaságnak, a Petőfi Irodalmi Társaságnak, a Szent István Akadémiának, több vadásztársaságnak, a Magyar Királyi Madártani Egyesületnek; Jókai nagydíjjal tüntették ki. 1928. március 12-én halt meg Budapesten. A Fiumei úti temetőben. Síremlékén ülő, figyelő vadászként ábrázolták.
10. Nem vadászhattak gólyára és gidára. 11.
Karcsú : Vörös : Hegyesorr: Szenes: Csíkosfejű : Fecskefogó: Mennydörgő: Rikkancs:
fiatal őzbak vén róka fiatal róka szürkés mellfoltú róka borz kissólyom. „ a nagy Sólyom öccse” vadász vadászkutya, kopó
13. Zavarta az öreg róka vadászatát. 14-15. Helyszínek: „ Vörös úr ott állt a nyílás szélén, amely a fiatalos erdőt a sűrű vágástól elválasztja”, a vágás szélén haladnak, a bükkösbe érnek, a borzlyukhoz, tovább a patak mentén. 17. Szárnyazva lapult meg: a szárnyát lőtték meg, nem tudott felrepülni. 18. Rókaétlap: egér, nyúl, itt :„ süldőcske”/ fiatal, egy évesnél nem idősebb disznóra is mondják/ , varjú, fácán, cinke. 12
20. Harmadik feladatlap. Az illusztráción szemből látjuk Vöröst. 21. A cinkék: rigók: a puska : Rikkancs:
cin-cin, cin- cin-cincsere csacsogva rebbennek fel dörren csahol.
22. Kutyának való idő: rossz idő. Inába szállott a bátorsága: megijedt, félt. 23. Tragikus a vég, mert a fiatal rókát lelövi Mennydörgő. 24. Fontos az indoklás. Fogadjuk el, ha jól érvelnek valamelyik szereplő mellett, vagy ellene. Pl. Nekem Vörös rokonszenves, mert okos, tapasztalt róka. Nekem Vörös ellenszenves, mert veszni hagyja Hegyesorrt. Hegyesorr: ellenszenves, mert csak színleli a barátságot, de rokonszenves, mert a fiatal, a rókák közt ő a legbátrabb, gyönyörű a bundája stb 25. Igaz. Igaz. Igaz. Hamis. 26. Vörös figyelmezteti a fiatal rókát a veszélyre, megmenti. Esetleg elzavarja a vadászterületéről. 27. Beleugrik a patakba, így a kutya nyomát veszti. 28. Fekete István: Vuk című állatregénye, amely a Bársony István írás témáját, stílusát követi és viszi tovább.
13
Első feladatlap Nevezzétek meg a képen látható állatokat! Jelöljétek csillaggal, melyekre vadászhatott az író! …………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………… 5 gyöngy
Második feladatlap Az elbeszélés szereplőit tulajdonságuk alapján nevezte el az író. Kik ők? Karcsú .................................................................................................... Vörös …………………......................................................................... Hegyesorr ……………………………………………………………… Szenes …………………………………………………………………. Csíkosfejű ……………………………………………………………… Fecskefogó ……………………………………………………………. Mennydörgő …………………………………………………………… Rikkancs …………………………………………………….................. 8 gyöngy
14
Harmadik feladatlap
Nézzétek meg, A néma völgyben című Bársony István kötetben megjelent illusztrációt! Melyik róka lehet Vörös, melyik Hegyesorr? Miért kifejező a rajz?
2 gyöngy
Jenkovszki Iván rajza
15
Negyedik feladatlap Miféle hangokat hallunk az erdőben? Egészítsétek ki Bársony István által használt szavakkal, igékkel! A cinkék:…………………………………………………………………………. A rigók:…………………………………………………………………………… A puska: ………………………………………………………………………….. Rikkancs: ………………………………………………………………………… 4 gyöngy
Ötödik feladatlap Magyarázzátok meg az elbeszélésben található szólásokat! Kutyának való idő. …………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………… Inába szállott a bátorsága. ……………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………… 2 gyöngy
16
Hatodik feladatlap
Hogyan végződik a történet? Húzzátok alá a legmegfelelőbb szót! szomorúan, vidáman, mulatságosan, tragikusan
1 gyöngy
Hetedik feladatlap
Olvasás közben hogyan viszonyultatok a szereplőkhöz? R betűt írjatok a neve mellé, ha rokonszenves, E betűt, ha ellenszenves! Mondjátok el azt is, hogy miért! Vörös:………………………………………………………………………………….. Hegyesorr:…….............................................................................................................. Rikkancs:………………………………………………………………………………. Mennydörgő: …………………………………………………………………………... Indoklásért:
4 gyöngy 1-1 gyöngy
17
Nyolcadik feladatlap Miben hasonlít a történet az állatmesékre? Döntsétek el, igaz, vagy hamis az állítás! -A főszereplők állatok.
……………………………..
-Az állatszereplők beszélnek.
……………………………..
-Vannak „emberi” tulajdonságaik.
……………..………………..
-Az állatok úgy élnek, mint az emberek. ……………… …………. 4 gyöngy
Kilencedik feladatlap Felolvasom nektek a szemelvényt. Olvassátok némán velem! Keressetek hasonlóságot a két mű között! Az idézet: „ Kagnak nem volt gondolkozni való ideje. Villámgyorsan megperdült, és kemény inai repítették a kerítés felé. Vahur szapora lábait hallotta a háta mögött. Kag az életéért futott, Vahur a dicsőségért… Kag nagy előnyt szerzett, de még nem volt biztonságban. A réten tejfehér köd hullámzott, mely elnyelte, de Vahur a meleg szimaton szélsebesen közeledett. „Csak a patakig… bírjam…- gondolta Kag-, csak a patakig!” A ködből felszürkültek ekkor a fűzfabokrok, és Kag hangos csobbanással ugrott a vízbe.” Hasonlóságok:………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… minden jó válaszért egy gyöngy
18
BENEVEZÉSI LAP
A
………………………………………………….………….
elnevezésű
csapat
benevez a Bársony István emlékére meghirdetett vetélkedőre. Csapatunk tagjai: 1. ……………………………. …………/név és osztály/
2. …………………………… …………/név és osztály/
3.
………………………….. …………./név és osztály/
Vállaljuk, hogy a csapat minden tagja: elolvassa Bársony István Kalandos élet című elbeszélését, életrajzi adatokat gyűjt az íróról, #
illusztrációt készít a műhöz.
A vetélkedő várható ideje: november második hete.
19