Űrkutatás, naprendszerünk – Önképző kör 2004.03.21 A rakéták fejlődése A kínaiak isz. 1000 körül puskaporból tűzijáték petárdákat készítettek. A rakéta haditechnikai alkalmazása 1232-ben kezdődött, amikor Kai-fung-fu város ostrománál a puskaporral kilőtt petárdákhoz rögzített nyilakkal verték vissza a mongolok támadását. 1926-ban Richard H. Goddard (USA) kilőtte az első, 3.05m hosszú, folyékony üzemanyaggal hajtott rakétát. A következő hatalmas technológiai ugrás a 2. világháborúban volt: Németország Wernher von Braun vezetésével kifejleszti a V2 névre keresztelt megtorlófegyvert. Az egyszerű, teherautón is szállítható kilövőállványról indítható rakéta mintegy 160 kilométer magasra és több száz kilométer távolságra tudott repülni. A V2-t ellátták egyszerű vezérlőrendszerrel is: ennek segítségével állították be a becsapódási célpontot. Habár az irányítórendszer (mechanikus!) a kor tudásához képest hatalmas teljesítmény volt, mégsem volt túl megbízható: a kilőtt 5500 rakétának mintegy a fele célt tévesztett. A háború után a rakétafejlesztésben részt vevő német tudósokat a nagyhatalmak Szovjetunióba illetve az Egyesült Államokba „szállítják”. Ők adják a hidegháborús űrverseny technikai alapját. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy egy témával foglalkozó filmben az első orosz űrutas hírére az amerikai vezetést megnyugtatja a mérnökök hada: „Nem kell félni, a mi németeink jobbak az ő németeiknél!” Az űrverseny megindul, eleinte a szovjetek vezetnek: gyakorlatilag a katonai interkontinentális rakétájuk tetejéről lecsavarják a robbanófejet és helyére műholdat, vagy embert szállító űrkabint tesznek. Az amerikaiaknak ekkor rosszul jön fejlettebb technikájuk: a kisebb irányítórendszerrel és robbanófejjel bíró rakéták kicsiny teljesítménye nem elegendő műhold vagy ember Föld körüli pályára állításához. A szovjetek 1957-ben fellövik első műholdjukat, a Szputnyik 1-et. Ez gyakorlatilag csak egy rádióadóval rendelkező, 84 kilós fémgömb négy antennával, mely mindössze pár napot keringett, de a pszihikai hatása az amerikaiakra felmérhetetlen volt. A nyomás csak fokozódott, amikor pár nappal később felküldik az 508 kilós Szputnyik 2-t a fedélzetén Lajka kutyával. Máig sem tudjuk biztosan, hogy ki volt az első ember az űrben – a szovjet rendszer ugyanis szisztematikusan minden adatot eltűntetett – annyi azonban bizonyos, hogy nem Jurij Gagarin. Gagarin – ha egyáltalán fent volt – volt az első olyan ember, aki minden probléma nélkül tudott visszajönni az űrutazás során. Előtte volt egy ember – a híres Iljusin repülőtervező család sarja – ő azonban a visszajövetel után súlyos egyensúlyi és egyéb zavarokkal küzdött – így nem volt ildomos utazását bejelenteni a mosolygós, erős hősöket váró népnek. Napjainkban kezdenek csak kiderülni, hogy a ruszkiknak hány halálos kimenetelű űrutazása volt! Fontos, hogy míg az amerikaiak mindig meghívták a sajtót az egyes fellövésekre – így azok láthatták az első műhold fellövések sorozatos kudarcát – addig az oroszok mindig utólag jelentették be, hogy elértek valamit. A hatalmas orosz űrelőny hatására megindul az amerikai űrprogram feszített fejlesztése: az első sikertelen műhold felbocsátások után az amerikaiak 1962ben már egy új űrutassal büszkélkedhetnek: John Glennel (ő volt az, aki nem olyan régen, immár hajlott korral ismét felment az űrbe az űrsiklóval). Az oroszok azonban tovább növelik előnyüket: végrehajtják az első űrsétát, majd 1966-ban a Luna 9 robotszonda működőképes állapotban leszáll a Holdra. A következő cél mindkét csoport számára egyértelmű: embert juttatni a Holdra. John F. Kennedy amerikai elnök még a hatvanas évek elején kijelenti, hogy „az évtized végéig embert juttatunk a Holdra”. A Holdraszállás megvalósításához azonban egy sor problémát meg kellet oldani. A Gemini-program gyakorlatilag a Holdraszállás előkészítője volt: segítségével a két fős személyzet megtanult manőverezni az űrben és végrehajtották a világ első űrben történő dokkolását.
Az Apollo-program, melynek célja a Holdraszállás, grandiózus-terv volt: a háromfős legénységet szállító három fokozatú rakéta 110 méter magas: magában foglalt egy kicsiny űrhajót, egy leszállóegységet (továbbiakban: holdkomp), valamint a későbbi leszállások alkalmával egy holdjáró elektromos autót. A képen a hatalmas hordozórakéta látható:
A Holdraszállás nagyon komplex folyamat: a három meghajtó-fokozat leválása után az anyaűrhajó (CSM) megfordul, hogy csatlakozzon az holdkomphoz (LM). Az immár összekapcsolódott két egység Hold körüli pályára áll, majd átszáll két asztronauta a holdkompba (egy az anyaűrhajón marad a Hold körül keringve) és leszáll a Holdon. Az első Holdraszállás 1969 július 21.-én történt az Apollo-11 keretében. Szintén nagy áttörés volt – bár erről mégsem beszéltek annyit – az Apollo-12, mely egy 1966-ban leszállt amerikai űrszondától, a Surveyor 3tól alig pár száz méterre landolt és az űrhajósok begyűjtve a szonda egyes részeit, tanulmányozták azt. Miután befejezik a felderítést, az űrhajósok visszaszállnak az űrkompba és annak felső fokozata elhagyja a Holdat. Ez a felső fokozat csatlakozik az anyaűrhajóval, az asztronauták átszállnak ide és elindulnak a Föld felé. Először a holdkomp, majd a műszaki egység válik el a legénységet szállító űrkabintól, mely 5 és 7 fokos szög között belép a Föld légkörébe. Mikor a légköri súrlódás eléggé lelassítja, kinyitja ejtőernyőit és leszáll az óceánon, ahonnan egy közeli anyahajóról induló helikopter felveszi az űrhajósokat. A Holdraszállás után a figyelem először az űrállomások fordul. A szovjetek 1971-ben a Szojuz 10 és Szaljut 1 összekapcsolásával létrehozzák első űrállomásokat. Az amerikai válasz sem várat sokáig magára: az Apollo hordózó rakétájának harmadik fokozatának átalakításával létrehozzák a Skylab űrállomást (1973-1979 között keringett a Föld körül). Létrejön a két versengő nemzet között az első közös űrrepülés 1975-ben: a Szojuz-19 és az Apollo-18 űrhajó összekapcsolódik az űrben. A két rivalizáló nagyhatalom egyre-másra küldözgeti űrszondáit a naprendszer különböző részeibe: 1970-ben a szovjet Venyera-7 elsőként hajt végre sikeres landolást a Vénuszon. Eleddig ez az egyetlen sikeres landolás a Vénuszon (az űrszonda csak pár óráig működött, aztán
megolvasztotta a Vénusz magas hője). Az amerikai Viking-1 1976-ban leszáll a Marsra és 1977ben a Voyager elindul a Szaturnusz felé (1980-ban halad el mellette). Az űrprogram mindkét versengő nagyhatalom gazdaságát megviseli: a hidegháború enyhülésével próbálják a kormányok csökkenteni a költségeket. Ennek eredményeképpen az amerikaiak létrehozzák a máig használatos, többször felhasználható űrsiklót (Space Shuttle=Űrkomp), melynek első startja 1981-ben volt. Az oroszok szintén létrehoznak egy hasonló – kissé modernebb – űrrepülőt (Buran=Hóvihar) és nyolcvanas évek második felében végrehajtják első – és egyben utolsó – útját, személyzet nélkül. A felbomlás után anyagi gondokkal küzdő Oroszországnak nemhogy új fellövésre, de még az űrrepülőgép szétbontására sincsen pénze. Az űrkutatás megrekedt: csak a régi korból megmaradt Szojuz rakétákat küldözgetik fel. A pénznélküliséget mutatja az is, hogy orosz űrhajóval küldték fel az első űrturistát. A helyzet amerikai részről sem sokkal jobb: a Spacelab (laboratórium, melyet az űrrepülő visz fel) és a Hubble űrtávcső ugyan viszonylag fontos lépés a fejlődésben, de a lefaragott költségvetés ezen kívül csak néhány olcsóbb Mars-expediciót tesz lehetővé. A Columbia 2003-as katasztrófája után űrrepülőgépet nem lőnek fel, csak azután, hogy a vizsgálat kideríti, hogy mi volt a katasztrófa oka (az 1986-os Challenger katasztrófa után egy évig nem indítottak űrsiklót). A vizsgálat idejéig csak az európai Ariane és az orosz Szojuz és Progresz űrhajók visznek fel szerszámokat, embereket (ezek közül csak a Szojuz szállít embereket) a nemzetközi űrállomáshoz. A fejlődés tehát megrekedt, egyedül Kína az, aki hatalmas összegeket emészt az űrprogramba: 2003-ba felküldték első űrhajósukat és habár a közszolgálati sajtó szinte kinevette ezért a „késlekedésért”, lehet, hogy ez húsz év múlva már nem lesz olyan vicces…
Naprendszerünk
Nap Átmérő: 109 (Föld=1) Tömeg: 330.000 (Föld=1) Térfogat: 1.300.000 (Föld=1) Sűrűség: 1,41 (víz=1) Gravitáció: 27,94 (Föld=1) Felszíni hőmérséklet: 5500 ºC Belső hőmérséklet (becsült): 15 millió ºC → minden szempontból átlagos csillag → 11 éves napfoltciklusok: 11 évenként megnő a napfoltok száma (akár 100 is lehet egyszerre) → régészetben a dentakronológia a napfoltciklusok és a fák évgyűrűiből kormeghatározást végez.
Merkúr Átmérő: 0,38 (Föld=1) Tömeg: 0,06 (Föld=1) Térfogat: 0,06 (Föld=1) Sűrűség: 5,43 (víz=1) Gravitáció: 0,38 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: 167 ºC Naptól való távolság: 0,387 CSE (57,9 millió km) Keringési idő: 88 nap Tengelyforgási idő: 58 nap 14 óra (0º) Nincs holdja Nincs légköre → nagy hőingadozások: -180…+450ºC Kráterekkel borított, szürke felszín Ekleptikától (naprendszer síkja) 7º-al tér el (A Plutót kivéve mindegyik bolygó eltérése max. 4º).
Vénusz
Átmérő: 0,95 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: 464 ºC Tömeg: 0,82 (Föld=1) Naptól való távolság: 0,723 CSE (108 millió km) Térfogat: 0,86 (Föld=1) Keringési idő: 225 nap Sűrűség: 5,20 (víz=1) Tengelyforgási idő: 243 nap (2,6º tengelyhajlás) Gravitáció: 0,91 (Föld=1) Nincs holdja → Sűrű légköre van (Szén-dioxid: 96.5%, Nitrogén és gáznyomok: 3.5%) → üvegházhatás miatt meleg felszín + 50-szer akkora légnyomás, mint a Földön. Felszínén néhány km/h-s, 50-60km magasan lévő felhők fölött több száz km/h-s szél. → Feltűnően kevés kráter van → nem olyan régen (kevesebb, mint 1 milliárd év) még aktív tevékenység kellett, hogy legyen. → Fordított irányban forog. → Ennek okát nem tudják, egy feltevés: később befogott bolygó.
→ Nagyon hasonlít maga a bolygó a Földhöz, a légkör viszont nem. Tanulmányozni kéne, hogy megértsük, hogy miért nem olyan fejlődési utat járt be, mint a Föld (csak a Naptól való távolság miatt?) → Minden tájegység neve női, csak Maxwell bácsi árválkodik egyedül egy hegységben…
Föld Átmérő: 12.756 km Tömeg: 5.98*10e+21 t Térfogat: 1.08*10e+12 km³ Sűrűség: 5.52 (víz=1) Gravitáció: 1g Átlag hőmérséklet: 15 ºC Naptól való távolság: 149,6 millió km (1 CSE) Keringési idő: 365+¼ nap Tengelyforgási idő: 24 óra (23.5º) Egy holdja van Légköre: Nitrogén 78,1%, Oxigén 20.9%, Vízgőz és gáznyomok 1% 70%-át víz borítja.
Hold Átmérő: 0,27 (Föld=1) Tömeg: 0,01 (Föld=1) Térfogat: 0,02 (Föld=1) Sűrűség: 3,34 (víz=1) Gravitáció: 0,17 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: -18 ºC Földtől való távolság: 384.400 km Keringési idő: 27 nap 7 óra Tengelyforgási idő: 27 nap 7 óra (6.7º) Mivel keringési és tengelyforgási ideje azonos, ezért mindig ugyanazt az arcát mutatja Nincs légköre Kráterekkel borított, szürke felszín. Holdraszállás: 8 orosz űrszonda (Luna: 9, 13, 15, 17, 18, 20, 21, 24) 5 amerikai űrszonda (Surveyor: 1, 3, 4, 5, 6) 6 embert szállító űrhajó szállt le épségben (Apollo: 11, 12, 14, 15, 16, 17)
Mars Átmérő: 0,53 (Föld=1) Tömeg: 0,11 (Föld=1) Térfogat: 0,15 (Föld=1) Sűrűség: 3,93 (víz=1) Gravitáció: 0,38 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: -63 ºC Naptól való távolság: 1,524 CSE (228 millió km) Keringési idő: 1,882 év Tengelyforgási idő: 24 óra 37 perc (25,2º) légkör: ritkás, összetétel: 95,3% szén-dioxid, 2,7% nitrogén, 1,6% argon, 0,2% egyéb Sikeres űrszonda leszállások: Marsz-3 (SZU 1971), Viking-1 (USA 1976), Viking-2 (USA 1976), Pathfinder (USA 1997), Spirit és Opportunity (USA 2004) A Mars a Föld típusú belső bolygónégyes utolsó tagja. A felszínét borító sivatagok miatt gyakran nevezik vörös bolygónak is. A Mars évszakváltozásai és a sarki hósapkái emlékeztetnek a Földre. Az utóbbi pár év felfedezéséhez tartozik, hogy víz nem csak itt, hanem az egyenlítő térségében is található a kőzetekben. Légköre olyan ritka, hogy a felszíni nyomás kevesebb, mint 1%-a a Földinek. A hőmérséklet általában fagypont alatt mozog. Az egész év során rendszeresek a helyi porviharok, de a bolygó Nap-közelsége idején ezek az egész bolygóra kiterjednek. A Mars felszíni alakzatait tekintve gyakorlatilag két részre osztható: a déli félteke főleg becsapódásos kráterekkel borított fennsíkokból áll, míg az északi félteke simább. Néhány nagy vulkán is van a bolygón: a legnagyobb a 600km átmérőjű és 25 km magas Olympus Mons, a naprendszer eleddig ismert legmagasabb vulkánja. Másik jellegzetes alakzat a több mnit 4000 km hosszó Valles Marineris kanyonrendszer. A mars felszíne sziklákkal borított, a vasoxidtól rozsdavörös színű, több kilométer mélységig fagyott sivatagra emlékeztet. Sok jel, kiszáradt meder utal arra, hogy a a légköre valamikor sűrűbb, klímája melegebb volt és víz folyt a felszínén. A Marsnak két holdja van: a Phobos és a Deimos. Átmérőjük csupán 22 és 12 km. Gyakorlatilag a Mars által befogott szabálytalan (nem gömb) alakú aszteroidák.
A Mars felszíne
Az Olympus Mons
Jupiter Átmérő: 11,21 (Föld=1) Tömeg: 318 (Föld=1) Térfogat: 1321 (Föld=1) Sűrűség: 1,33 (víz=1) Gravitáció: 2,36 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: -144 ºC Naptól való távolság: 5,203 CSE (778 millió km) Keringési idő: 11,9 év Tengelyforgási idő: 9 óra 50 perc (3,1º) Ismert holdak száma: 16 → ebből a 4 Galilei hold: Io (átmérő: 3630 km) Europa (átmérő: 3138 km) Ganymedes (átmérő: 5262 km) Callisto (átmérő: 4840 km) A Jupiter a gázóriások közül a legelső a Naprendszerből kifelé haladva, valamint Naprendszerünk legnagyobb bolygója. Tömege több, mint kétszerese az összes többi bolygó együttes tömegének. Jellegzetes alakját a légkörében (főként hidrogén és héliumból áll) dúló hatalmas viharok adják. Némelyik vihar igen hosszú ideig tart: a Nagy Vörös Folt egy örvénylő hatalmas ciklon. Egy hét alatt fordul körbe az óramutató járásával ellentétes irányban. Mérete hatalmas: 40.000km hosszú és 10.000km széles. Ezt a képződményt 1831 óta követik nyomon. Érdekes egy, a Jupiterbe becsapódott pár száz méteres meteorról készült felvétel (baloldali kép). A felvételen látható, hogy a meteor becsapódási helyein fekete porfelhők alakultak ki és fokozatosan terjedtek szét: méretük nagyobb, mint a Földdé!!! A felvétel jól szemlélteti, hogy mi történne egy hasonló méretű objektum Földbe csapódásakor: az általa fölvert porfelhő évekig eltakarná a Napot, miáltal eltűnne bolygónkról gyakorlatilag minden élet. A Jupiterrel kapcsolatban még meg kell említeni annak vékony gyűrűjét, mely a Szaturnuszéhoz hasonlít. A bolygó 16 ismert holdja három csoportba osztható: a bolygó egyenlítői síkjában kör alakú pályán kering a legbelső nyolc hold – beleértve a négy Galilei-holdat. Utánuk következik a bolygó egyenlítői síkjához 25-30º szögben hajló középső négy, majd az elliptikus pályákon retrográd irányban mozgó külső négy.
A Jupiter holdak közül feltétlenül kell beszélni az Ioról. Ez a legbelső Jupiter hold, átmérőjével a mi holdunkhoz hasonlít. Mivel közel van a Jupiterhez, a gravitációs erők (Jupiter + többi hold) húzd meg-ereszt meg játéka folytán alakja állandóan torzul, minek kapcsán belseje felmelegszik. Ennek köszönhető hatalmas vulkáni aktivitása, melynek folytán a kilövellt kénes anyag akár 200-300 km magasra is feljut és a hold körül pályára áll. A baloldali kép egy ilyen vulkánkitörést mutat. Nem kevésbé érdekes a belülről számított második hold, az Europa (ld. bal oldali ábra). A Gallilei holdak közül ő a legkisebb. Felszínét jég borítja, hatalmas repedéshálózattal. A jég alatt – melynek vastagságát nem tudjuk – víz található, melynek folyékony halmazállapota a már Ionál ismertetett – ám annál kisebb mértékű gravitációs erőknek köszönhető. A Gymedes 5262 km-es átmérőjével a Merkúrnál is nagyobb. Felszínét részben kráterekkel borított hatalmas sötét foltok és barázdált világos sávok jellemzik. A legkülső Galilei hold, a Callisto sötét felszínét kráterek szabdalják.
Szaturnusz Átmérő: 9,14 (Föld=1) Tömeg: 95 (Föld=1) Térfogat: 764 (Föld=1) Sűrűség: 0,69 (víz=1) Gravitáció: 0,92 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: -176 ºC Naptól való távolság: 9,539 CSE (1428 millió km) Keringési idő: 29,5 év Tengelyforgási idő: 10 óra 14 perc (26,7º) Ismert holdak száma: 18 Légköre a Jupiteréhez hasonlít: 96,3% hidrogén, 3,3% hélium és egyéb gázok. A Szaturnusz gyűrűrendszere apró jég- és porszemcsékből valamint több méteres sziklatömbökből épül fel. A gyűrűrendszer 420.000 km széles, de vastagsága csak néhány száz méter. A Szaturnusznak eleddig 18 ismert holdja van. A legnagyobb közülük az 5150 km átmérőjű Titan, mely a Jupiter Ganymedes holdja után a naprendszer második legnagyobb holdja, és az egyedüli, melynek számottevő légköre van. További holdok: Rhea, Tethys, Dione, Iapetus, Enceladus, Mimas.
Uránusz Átmérő: 4,0 (Föld=1) Tömeg: 14,5 (Föld=1) Térfogat: 63 (Föld=1) Sűrűség: 1,32 (víz=1) Gravitáció: 0,89 (Föld=1) Átlag hőmérséklet: -215 ºC Naptól való távolság: 19,191 CSE (2872 millió km) Keringési idő: 84 év Tengelyforgási idő: 17 óra 14 perc (98º) Ismert holdak száma: 17 Légköre: 82,5% hidrogén, 15,2% hélium, 2,3% metán és egyéb gázok. A bolygó legkülönösebb sajátossága, hogy forgástengelye csaknem pontosan a keringési pályasíkban fekszik, azaz oldalt fekve kering. Halvány gyűrűrendszere van.
Neptunusz Átmérő: 3,9 (Föld=1) Tömeg: 17,1 (Föld=1) Térfogat: 58 (Föld=1) Sűrűség: 1,64 (víz=1) Gravitáció: 1,12(Föld=1) Átlag hőmérséklet: -215 ºC Naptól való távolság: 30,060 CSE (4498 millió km) Keringési idő: 84 év Tengelyforgási idő: 17 óra 14 perc (28,8º) Ismert holdak száma: 8 Triton holdja retrográd mozgású, ezért úgy vélik, hogy önálló égitest volt, amit a Neptunusz befogott. Légköre: 80% hidrogén, 19% hélium, 1% metán és egyéb gázok.
A Neptunusz a legkülső gázóriás. Az Uránuszhoz hasonló hidrogénben, héliumban és metánban gazdag atmoszférája van. A Neptunuszt 1846-ban fedezték fel azáltal, hogy észrevették, hogy valami zavarja az Uránusz pályáját. A számításokat elvégezték és az az alapján előrejelzett helyen megtalálták a Neptunuszt. A Voyager 1989-es elrepüléséig csak szegényes ismereteink voltak róla. Halvány gyűrűrendszere van.
Plutó Átmérő: 0,18 (Föld=1) Tömeg: 0,002 (Föld=1) Térfogat: 0,006 (Föld=1) Sűrűség: 2,0 (víz=1) Gravitáció: 0,07(Föld=1) Átlag hőmérséklet: -223 ºC Naptól való távolság: 39,518 CSE (5910 millió km) Keringési idő: 248 év Tengelyforgási idő: 6 nap 10 óra (123º) Az ekleptikától 17,14º-al tér el (legnagyobb eltérés). Szegényes ismereteink vannak róla. Baloldalt látható a legjobb fotó a Plutóról és holdjáról, a Kharonról. A Kharonnal gyakorlatilag kettős bolygó: holdja a bolygó átmérőjének fele, tömege egyötöde. A Plutó és a Kharon mindig ugyanazon arcukat mutatják egymás felé, akárcsak a Föld és a Hold. A kettős bolygó elnyújtott ellipszis pályán kering, időnként a Neptunusz pályájánál közelebb jut a Naphoz (pl.: 1979 és 1999 között). A kettős bolygórendszer inkább a Kuiper-öv tagja (ld. kisbolygók), mint önálló bolygó.
Sedna Felfedezése 2004 márciusában történt. Keringési pályája nagyon nyújtott ellipszis, Napközelben kb. 3-szor olyan távol van a Naptól, mint a Plutó. Keringési ideje kb. 10.500 év, tengelyforgási ideje kb. 40 földi nap: Átmérője 1300-1600km közötti, kicsiny mérete miatt inkább a Kuiper-öv egyik kisbolygójának nevezhetnénk (ld. kisbolygók), mint önálló bolygónak.
Kisbolygók
Kisbolygóknak a Naprendszer kialakulásakor visszamaradt aszteroidákat értjük. Többségük Napkörüli pályája a Mars és a Jupiter között húzódik, de vannak „eltévedt” belső bolygók pályáit keresztező sziklatömbök (Apollo-aszteroidák). Szintén kisbolygókkal találkozhatunk a Jupiter pályája mögött (trójai kisbolygók) és előtt (trójai aszteroidák) Van egy külső kisbolygóöv a Neptunusz és a Plutó pályájának környékén is (Kujper-öv). A legújabb „bolygót” A Sednát is a csillagászok a Kuiper-öv egyik tagjának vallják: kicsiny mérete miatt inkább vehető kisbolygónak, mint bolygónak. A Mars és Jupiter pályája között lévő eddig ismert legnagyobb
aszteroida a Ceres, átmérője 1006km. De ugyancsak nagy a legnagyobb fényességű kisbolygó a Vesta: 580 km átmérőjű. A képen egy aszteroida fotója látható:
Üstökösök és meteorok Az összejegesedett gázokat és port tartalmazó üstökösök elnyújtott parabolikus pályáikon időnként megközelítik a Napot, felmelegszenek, aminek következtében a por és a gáz egy része kiszabadul és csóvát húz. A csóva mindig a Nappal ellentétes irányba mutat. Az üstökösök (a tudomány mai állása szerint) a külső bolygók kialakulásakor visszamaradt összejegesedett gázokból és szikladarabokból álló szabálytalan alakú testek. Úgy gondoljuk, hogy a naptól több, min egy fényévnyire húzódó Oort-felhőben keringenek. Időnként a szomszédos csillagok hatására egy-egy üstökös belökődik a belső Naprendszerbe, ilyenkor a Földről nézve is látható. Jelenleg pár ezer üstököst ismerünk, de az Oort-felhő és a Kuiper-öv belső régiója valószínűleg több milliárdot tartalmaz. A képen a 76 év keringési idejű Halley-üstökös látható:
