Részvétel, önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság

Részvétel, önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság társadalom- és gazdaságpolitika vitaanyag 2005.11.28.

www.elolanc.hu

Részvétel, önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság vitaanyag - 2005.11.28.

Az Élőlánc Magyarországért programja

1. Alapelvek A politika feladata szerintünk azoknak a korlátoknak az elhárítása, amelyek az embereket megakadályozzák abban, hogy maguk dönthessék el, milyen életet szeretnének élni. A legfőbb akadályok: a remény és az önbizalom hiánya, a nyomor, a tudatlanság és a politikai központosítás. Úgy látjuk, hogy a gazdasági növekedés érdekében hozott áldozatok nem jólétünket növelik, hanem kiszolgáltatottságunkat. Kifosztottuk a természetet, de nem lettünk gazdagabbak. A világ elfogyasztása – átalakítása termékké és hulladékká – nem nyújt kárpótlást az értelmes munka, az egészséges környezet és a tartalmas emberi kapcsolatok hiányáért. A szélsőséges és igazolhatatlan vagyoni különbségek a társadalom szövetét roncsolják, a természeti források pazarló használata elszegényíti környezetünket. A jövő nemzedékek örökségét pusztító civilizáció nem a fejlődés, hanem a hanyatlás képét mutatja. Az ökológiai politika nem téveszti össze a növekedést a fejlődéssel. Nem önkorlátozást hirdet: a személytelen gazdasági kényszerűségek uralmát kívánja korlátozni. A közcélok megállapítása a politikai közösség joga és kötelessége. Az a társadalom, amely nem ismer különb célt az eszközök szaporításánál, nem képes tartósan fennmaradni. A gazdaság működését alá kell rendelni a társadalom céljainak. Programunk alapja a társadalompolitika kiszabadítása az úgynevezett “gazdasági szemlélet” kényszerzubbonyából.

2. Állam – piac - közösség Helyre kívánjuk állítani a demokratikus jogállam alkotmányos rendjét, gondoskodunk a piacgazdaság működésének elemi feltételeiről, és segítünk megteremteni a közösségi önrendelkezés anyagi és szellemi feltételeit. • E három elvet a mai politikai irányzatok egymás ellenében, álságos módon képviselik. A szocialisták több államot, a liberálisok több piacot, a konzervatívok több közösséget ígérnek. Az igazság azonban az, hogy állam és piac egyaránt a globalizáció áldozatául estek: öntörvényű működésüket minden tekintetben korlátozza a nemzetek feletti cégbirodalmak és pénzügyi hálózatok hatalma. Ami pedig a közösségeket illeti, a globális szabadkereskedelem játékszabályai felszámolják azokat az intézményeket és tradiciókat, melyek keretei között a szolidáris magatartás társadalmi elismerésben részesülhetne. Az ökológiai politika a három nagy társadalom-szervező elv (jog, piac, önkéntesség) egyensúlyának helyreállítására törekszik. • Mindhármat nélkülözhetetlennek tekinti a maga illetékességi körén belül. A társadalmi együttélés szempontjából alapvetőnek azonban a társulás önkéntes, kölcsönösségen alapuló formáit tartja, a másik kettő létjogosultságát ebből vezeti le. Társadalompolitikánk tehát közösség-elvű. • Az ember csak szolidarisztikus közösségekben boldogulhat. Társaitól “függetlenítve”, a tömegtársadalom gépezetébe illesztve csak magányos és szerencsétlen lehet. A legjelentősebb egyéni és civilizációs teljesítmények önkéntes elköteleződés alapján, a közösségi szolidaritás jegyében születtek. A piacgazdaság hatékonysága csalóka, az üzleti versengés közvetett költségeit a társadalom viseli: a természetes életlehetőségek beszűkülését, a testi és szellemi egészség helyreállításának árát, az egyéni és közbiztonság romlásának következményeit, a munka nélkül maradt vagy a munkaereje elértéktelenedése következtében ínséget szenvedő tömegek eltartásának költségeit. A piacpárti és piac-ellenes demagógiával szemben felhívjuk a figyelmet a piaci intézmények megállíthatatlan eróziójára. Ez a gazdasági vállalkozás szabadságát a globalizáció korában a legszigorúbb módon korlátozza, és kevesek kiváltságává teszi. Az árak és költségek spontán (piaci) alakulása az üzleti 2



világ óriásai közötti politikai alkudozás játékszere lett. A magántulajdon helyébe azonosíthatatlan tulajdonosok és személytelen döntési mechanizmusok, a kollektív felelőtlenség rendszere lépett. A piaci kapcsolatok nyilvánosságát az üzleti titok védelme alatt zajló hálózatépítés váltotta fel. A létfontosságú információk a társadalom számára hozzáférhetetlenek, kisajátításuk a globális verseny legfőbb tétje. Az egységes világpiac megteremtésének kísérlete különös véget ért: a helyi piacok önállóságának felszámolása nyomán nem a piaci csere intézményei váltak általánossá, hanem a technológiai és pénzügyi fölényen alapuló vállalatbirodalmak korlátozást nem tűrő hatalma, politikai versengése és háborúi.

3. Emberi léptékű gazdaságot Célunk az emberi léptékű gazdaság helyreállítása a helyi társadalom önrendelkezését biztosító gazdasági feltételek kialakítása. A gazdálkodás hatékonyságát a helyben képződő és helyben maradó jövedelem nagyságán mérjük, tehát a helyi társadalom jólétére, az élet és a környezet minőségére gyakorolt tényleges hatásán. Ezért kedvezményekkel ösztönözzük a helyi tudás, munkakultúra és természeti adottságok fenntartható (megújulásukat biztosító) használatát, valamint a foglalkoztatási és egyéb társadalompolitikai szempontokból létfontosságú kis- és közepes méretű vállalkozásokat. Megvédjük a helyi piacokat – a bevásárlóközpontoktól. A bevásárlóközpont nem piac, hanem a gazdasági gyarmatosítás támaszpontja. Biztosítjuk a helyi illetve hazai vállalkozások, környezetbarát termékek esélyegyenlőségéhez hiányzó feltételeket, mindenekelőtt a közbeszerzések terén. Csökkenteni kívánjuk a nemzetgazdaság függését a világpiactól, mérsékelni a szállítással és közlekedéssel kapcsolatos költségeket, illetve környezetterhelő tevékenységet. Támogatjuk a közösségi és szövetkezeti tulajdon, az önkéntes együttműködésen alapuló gazdálkodási formák terjedését: értékesítési, termelő és takarékszövetkezetek létrehozását, helyi, kiegészítő pénzrendszerek bevezetését; ahol ésszerűnek látszik, a közbirtokosság intézményének helyreállítását. Szorgalmazzuk a szelíd technológia forradalmát: az áttérést a környezetkímélő, decentralizált eljárásokra. Az elavult, nagyléptékű, pusztító hatású technológiák kiszorítására törekszünk, a génkezelt és agyonvegyszerezett élelmiszerektől az atomerőművekig. Célunk a valamennyiünk számára hozzáférhető közszolgáltatások fenntartása a nélkülözhetetlen, bár adásvétel tárgyává nem tehető közjavak minőségének javítása. Az állam ne szociális szerepkörét szűkítse, hanem a bürokráciát, a pazarlást és a korrupciót. Ahol a szolgáltatás fenntartása alkotmányos kötelezettségen alapul vagy alapvető nemzeti érdek, ahol a tulajdon működtetésének fő célja nem az üzleti haszonszerzés, ott a köztulajdon fenntartása mellett vagyunk. Ellenkező esetben a társadalom kiszolgáltatottsága növekedne a közszolgáltatásokat nyújtó magánbefeketetővel szemben. Meggyőződésünk, hogy az állam a gazdaság élénkítését is azzal szolgálja a leginkább, ha gondoskodik az általános- és szakképzés, az egészségügyi ellátás, a közlekedési, kommunikációs és közmű-hálózat megfelelő színvonaláról, valamint ha a bürokrácia működését hatékonnyá teszi. A foglalkoztatás alakulását olyan integrált mutatónak tekintjük, amelyen a gazdaság működésének egészséges vagy kóros alakulása a leginkább lemérhető Magyarországon ma a felnőtt, munkavégzésre képes lakosság fele tartja el az egész népességet. A nemfoglalkoztatottak aránya nálunk a legmagasabb az Európai Unióban. A tartós munkanélküliség és a kilátástalan szegénység minden egyéb szemponttól és érdektől függetlenül elfogadhatatlan. Elemi módon sérti az emberi méltóságot, veszélyezteti a társadalom összetartását, a törvényes rend tiszteletét, és

3



elviselhetetlen anyagi terheket ró a közösségre. A munka- és megélhetési lehetőségek bővítése érdekében a befektetők számára vonzó körülmények biztosítása mellett gondoskodunk a hazai piac, a helyi környezet és a munkavállalói jogok törvényes védelméről. Elengedhetetlennek tartjuk a foglalkoztatáspolitikai feladatok újragondolását. A kistérségi és regionális szinten újjászervezett intézményrendszernek a jelenleginél jóval aktívabb szerepet kell játszania a foglalkoztatásból kiesett népesség teljes körének nyilvántartása, képzése és átképzése, a munkaadók és a munkavállalók igényei közötti közvetítés és a tájékoztatás terén, valamint a munkaerőpiaci trendek előrejelzésén alapuló, ezekre rugalmasan reagáló, magas színvonalú szakképzési lehetőségek biztosítása körül. Célunk, hogy csökkenjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága munkaadóikkal szemben Törvények biztosítsák a munkavállalók és közösségeik érdemi, felelős részvételét a gazdasági folyamatokban. Európában munkaadók és munkavállalók között a kölcsönös felelősségvállaláson alapuló partneri viszonynak legalább százesztendős hagyománya van. Az utóbbi évtizedekben ez az értékes örökség a befektetők kegyéért folyó globális versengés áldozatául esett. A szociális partnerek együttműködésének biztosítania kell a tisztességes bért, a szociális ellátást, a szervezkedés szabadságát a munkahelyeken, a munkavállalók részvételét a termelési folyamatok megszervezésében, valamint a kölcsönös megbecsülésre és toleranciára épülő partneri kapcsolatokat, a konfliktusok tárgyalásos rendezésének feltételeit. A közkeletű felfogással éles ellentétben az állami gazdaságpolitika nem lehet semleges: kötelessége, hogy különbséget tegyen a szereplők között - jutalmazza a munkakultúrát fejlesztő, a szociális és természeti környezet állapotának alakulására nézve kedvező beruházásokat, és távol tartsa azokat, amelyek rombolják ezek minőségét.

4. Történelmi feltételek: rendszerváltozás és globalizáció Az államszocializmus önfelszámolása után Keleteurópa országai nem oda érkeztek, ahová készültek Ennek a csalódásnak a sokkjából máig sem ocsudtak fel. A vasfüggöny túloldalán ugyanis idő közben a liberális jogállam, a magántulajdon és a piaci versenygazdaság átadta a helyét a nemzetközi cégbirodalmak rendszerének. A világgazdaság óriásai és a nemzetek feletti szervezetek erőteljesen korlátozták az állami szuverenitást. A gazdasági hatalmat és az információ monopóliumát példátlanul szűk körben összpontosítják, megakadályozzák működésük társadalmi ellenőrzését, valamint a spontán piaci folyamatok érvényesülését. A szabadkereskedelem nevében megfosztották az államokat attól a joguktól, hogy védjék polgáraikat, kulturájukat és erőforrásaikat. A helyi piacok erőszakos megnyitása lehetetlenné tette a helybeliek védekezését a nemzetközi pénzügyi hálózatok törekvéseivel szemben. Ez a folyamat különösen drasztikus módon ment végbe Európa keleti felén, ahol nem korlátozta a társadalmi önrendelkezés eleven hagyománya, mert azt az egymást követő diktatúrák maradéktalanul elpusztították. Az erőltetett modernizáció kegyetlen kísérletei maradandó károkat okoztak a társadalom szövetében, a lelkekben és a természetben egyaránt. 1989 után a tőkés magántulajdont és a piacgazdaságot úgyszólván egycsapásra helyreállították az ebben nagyon is érdekelt elitcsoportok, a demokratikus politikai kultúra és a társadalmi szolidaritás újjáéledéséhez azonban lényegesen hosszabb időre, kedvezőbb körülményekre lett volna szükség. A rendszerváltozás döntő mozzanataként az egykor államosított nemzeti vagyon politikai osztozkodás révén került új kezekbe. A tulajdonhoz az út a hatalmon keresztül vezetett és nem megfordítva történt: az új politikai osztály kialakulása tehát sok tekintetben a régió rendies hagyományait, az állami tekintélyuralom hagymányát követte. 4



A világpiachoz történő csatlakozás ugyanakkor a tőkeszegény, technológiailag elmaradott nemzetgazdaságok összeomlásával járt. Az államszocializmus kései korszakában kezdődő eladósodás drámai méreteket öltött. A gazdaság meghatározó része jutott külföldi kézbe (Magyarországon több, mint bárhol szomszédainknál), különösen a pénzügyi szolgáltatások, a feldolgozóipar és a kereskedelem. A befektetők elsősorban piaci poziciókat vásároltak, és a szerkezetátalakítás egészében véve a munkalehetőségek számottevő csökkenésével járt. Az egymást követő kormányoktól magára hagyott hazai vállalatok és vállalkozók sorra mentek tönkre. A termelés leépülésével párhuzamosan zajlott ugyanakkor a régóta halogatott fogyasztói igények kielégítése – egymás rovására, bármi áron. Termelőből tehát fogyasztóvá lettünk: a nemzetgazdaság, az állam és a családok eladósodása egyszerre zajlik. A gazdaság összeomlása, a piaci viszonyok rohamos térhódítása, valamint a nyíltan vagy burkoltan jogtipró privatizáció szélsőséges társadalmi különbségeket teremtett. Amilyen példátlan gyorsasággal ment végbe a vagyon összpontosulása néhány tucat illetve néhány száz ember kezében, valamint a hatalomé a pártok és klienseik ugyancsak szűk körében, olyan látványos volt a középrétegek lesüllyedése is. A késő-kádárkori második gazdaság falusi és városi vállalkozóira ez ugyanúgy áll, mint az értelmiségi és tisztviselő rétegekre. A politikai nyilvánosságot elborító vádaskodás és gyűlölet fő magyarázata a középrétegek csalódása a rendszerváltozásban, amelyet a pártok és a média csak meglovagolnak. A társadalmi piramis alján eközben a fizikai és szellemi nyomorúság mifelénk régóta ismeretlen, legdurvább változatai váltak ismét honossá. A konzum-életforma reklámja, a könnyen szerzett vagyonok gazdáinak hivalkodó, pazarló életmódja pedig még elviselhetetlenebbé teszi az összehasonlítást az újszegények számára. Nem szegénységük új: az aprófalvak, hátrányos helyzetű térségek, lakótelepek és fekete vonatok népének a szocializmusban is ez volt az osztályrésze. Újdonságot többségüknek az jelent, hogy a megélhetés elemi eszközeit is elveszítették, és kilátásuk sincs arra, hogy nyomorúságos élethelyeztükből akár ők, akár gyermekeik valaha is kitörhessenek. Tisztességes úton legalábbis. Mert a tartósan szegregált, végérvényesen leszakadó népesség számára a fekete gazdaság, valamint különféle törvénybe ütköző cselekedetek a túlélés nélkülözhetetlen eszközei közé számítanak. Az egyre mélyülő társadalmi különbségek jelzik és okozzák is a társadalmi szolidaritás válságát. Magyarországon ennek igen súlyos előzményei vannak. 1956 forradalma után az országnak példátlan terrort kellett elszenvednie, ezt követőleg a forradalom tanulságaiból okuló “puha” diktatúra mégis aránylag sikeresen konszolidálta magát. A vérbe fojtott forradalom és a gulyáskommunizmus együttes tapasztalata a nemzetet arról győzte meg, hogy az összefogás, kollektív érdekérvényesítés reménytelen, ezzel szemben az egyéni érvényesülés – egymás rovására, önmagunk kizsákmányolása árán – lehetséges és kívánatos. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, nehezen érthetjük meg a rendszerváltozást övező társadalmi közönyt, a közügyek és a közjó kérdéseivel szembeni érdektelenséget, a politikától való elfordulást, általában a hazai közhangulatot, amely apátia és hisztéria között ingadozik.

5. Költségvetési eszközök és dilemmák A bruttó pénzügyi hiány az elmúlt években bekövetkezett, kritikus mértékű növekedése elodázhatatlanná teszi a nagy állami ellátó rendszerek strukturális reformját. Ezekre vonatkozó elgondolásainkat programunk egyes szakpolitikai fejezetei tartalmazzák. Eladósodásunk mértékét ugyanakkor növelték az Uniós csatlakozással kapcsolatos egyszeri kötelezettségek is, valamint olyan voluntarista indíttatású állami nagyberuházások, mint az autópálya vagy a metróépítés. (Mindkét esetben figyelemre méltó a ráfordítások tényleges felhasználása körüli homály, amely a politikai osztály öncélú gazdálkodására utal. Ez a költségvetési eszközök ellenőrizhetetlen elszivárgását okozza.). Az ésszerűbb és takarékosabb gazdálkodás eredménye azonban a közeli jövőben elgondolásaink szerint nem a költségvetés kiadásainak csökkenése lesz, hanem az, hogy végre sor kerülhet legsúlyosabb adósságaink törlesztésére a jövő nemzedékekkel szemben: • azokra az elmaradt beruházásokra, amelyek többek között a hazai egészségügyi rendszer, tudományos kutatás és felsőoktatás, vasúti közlekedés működőképességét fenyegetik,

5

Részvétel, önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság vitaanyag - 2005.11.28. • európai színvonalú környezetvédelmi technológiaváltás finanszírozására,

intézkedésekre,


a

sokáig

elodázott

(környezetbarát)

• ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy rövid távon nem megállítható a társadalmi tőke elöregedése és leépülése, ami a költségvetés bevételeit csökkenti, illetve a társadalombiztosítás jövőbeni finanszírozhatóságát fenyegeti. A beruházások elmaradása a fent említett területeken, az élet minőségének romlása mellett súlyosan érintené (érinti jelenleg) a hazai gazdaság nemzetközi versenyképességét is. A költségvetés növekvő szerepvállalását tehát elkerülhetetlennek tartjuk, azonban ennek gazdaság-élénkítő hatásával is számolunk. Nem az általános restrikciótól, hanem a költségvetési kiadások ésszerűbb felhasználásától reméljük az államháztartás pénzügyi egyensúlyának helyreállítását. Ehhez időre és – nem hallgathatjuk el ezt sem – független, jól képzett köztisztviselőkre, a közjó iránt elkötelezett, tiszta kezű politikusokra lesz szükség. A közkiadások drasztikus lefaragásával elért pénzügyi egyensúly társadalmi ára elfogadhatatlan és indokolatlan volna. Erre egyetlen külső körülmény kényszerít, az euro-zónához való csatlakozás kitűzött dátuma, mivel itt a feltétel a bruttó nemzeti jövedelem 3%-ára mérsékelt költségvetési hiány. Valójában a csatlakozástól az euro bevezetéséig eltelt idő valamennyi, az övezethez tartozó ország esetében hosszabb volt, mint amit Magyarország magára vállalt a 2010-es csatlakozás kitűzésével. A csatlakozás erőltetésénél célszerűbbnek látszik elhalasztása, már csak azért is, mert amennyiben a csatlakozás után nem tudjuk tartani a hiány elfogadott mértékét, igen súlyos szankciókra kell számítanunk. . Az adóbevételek csökkentése, tekintettel az állami költségvetés előtt tornyosuló “implicit” adósságok sokaságára, semmi esetre sem kívánatos. Növelésük viszont a gazdaság visszaeséséhez, az adófizetők túlterheléséhez vezetne. Ezért az adóbevételek tömegét illető jelentősebb változásokkal nem számolunk. Ezen belül viszont a kormányzat kezében fontos eszköz lehet az egyes adónemek közötti arányok módosítása. Szükségesnek és lehetségesnek tartjuk az alacsony jövedelmi sávba eső jövedelmek adójának mérséklését, a munkát és a foglalkoztatást terhelő egyes adónemek csökkentését. Ennek ellentételezésére a környezetterhelési díjak, a fogyasztáshoz kapcsolódó járulékok megemelését tervezzük, valamint a vagyonadó és a telekértékadó bevezetését. Ezek az adónemek egyrészt környezetkímélő, takarékossára ösztönző hatást fejtenek ki, másrészt alkalmasak az egyébként alig ellenőrizhető vagyongyarapodás adóztatására.

6. Szociálpolitika Teljesítmény és társadalmi felemelkedés Semmi sem rombolja inkább a szolidaritást, mint ha a társadalmi felemelkedés és az egyéni munkateljesítmény között nincs összefüggés. Magyarországon ma épp ez a helyzet. A tudás, a szorgalom, a rátermettség és a megbízhatóság, az üzleti érzék az egyik oldalon, a köz szolgálatában tanusított odaadás a másikon, sajnos, nem jelentős tényezői a sikeres előmenetelnek - sem a versenyszférában, sem a közhivatalokban. Ezek az erények ma alig szerepelnek a jövedelmezőség, a hivatali karrier vagy az állásbiztonság szempontjai között. A magyarázat szerintünk egyrészt a piaci viszonyok kialakulatlanságában rejlik: ellenőrizetlen és szabályozatlan versenyhelyzetben illegitim (vagy egyszerűen csak piacon kívüli) eszközökkel könnyebb jövedelemhez jutni, mint a munkateljesítmény fokozásával. Ami a közszférát illeti, itt a teljesítmény-elvű értékelés feltétele a nyilvános ellenőrzés, a feladatok és felelősségek világos meghatározása volna. A költség-érzéketlenség, a nyilvánosság kerülése és a választott politikai testületekben érvényesülő kontraszelekció ezzel szemben a szakszerűtlenségnek kedvez, a voluntarizmusnak, a tekintélyelvű hierarchiák fennmaradásának, a korrupciónak és a klientúra-építésnek. Mindenekelőtt a piaci és a közszféra közötti kapcsolat kiált szabályozás után. (A teljesítmények ösztönzésének és ellenőrzésének eszközeire több szakpolitikai terület programjában kitérünk.)

6



Hátrányok és segítők A szociális munka középpontjába a közösségfejlesztés és a foglalkoztatás-szervezés kerüljön. Szegénygondozás helyett a rászorulók ahhoz kapjanak segítséget, hogy önállóan tudjanak gondoskodni magukról. A szolgáltatásokat a helyi igények felmérése alapján rugalmasan kell megszervezni, minél nagyobb mértékben építve a közösségek önszerveződésére. A szociálpolitikában a fő szerepet mielőbb az önként szerveződő nonprofit civil szervezeteknek illetve az önsegítés elvén működő kezdeményezéseknek kellene átvenniük. A segítő szolgáltatások széttagoltsága felesleges párhuzamosságokat eredményez. Javasoljuk, hogy ezeket a feladatokat a családsegítő szolgálatok országos hálózata integráltan lássa el. Így a gondoskodás nem a “problémára” irányul majd (munkanélküliség, deviancia, megváltozott munkaképesség stb.), hanem az emberi együttélés szempontjából legfontosabb életközösségek, elsősorban a családok megtartó erejének, önsegítő képességének növelésére. Ez a szolgálat legyen jelen az ország valamennyi településén. Tartós munkanélküliség A több nemzedéken át elismert munkajövedelem nélkül élő társadalmi csoportok a társadalom épségére és egységére nézve a legsúlyosabb veszélyt jelentik. Az ilyen környezetben felnövekvő gyermekek beilleszkedési és boldogulási esélyei rendkívül rosszak, ennek következményei pedig ezeket a fiatalokat önpusztító illetve közveszélyes életformák áldozatá teszik. A probléma a közoktatás eszközeivel önmagában nem megoldható, ehhez egyidejűleg a családok egészére kiterjedő (integrációs, szakképzési, foglalkoztatási) programokra van szükség. A helyzet egyes vidékek falvaiban, illetve a különféle okokból halmozottan hátrányos helyzetű családok körében annyira súlyos, hogy az állami beavatkozás nem halogatható. Ettől a hatalmas költségek visszariasztják a kormányokat, amelyek így egyre halmozódó adósságot hagyományoznak egymásra, és egy előre látható társadalmi katasztrófát készítenek elő. A leszakadásukat visszafordíthatatlannak érző rétegek antiszociális viselkedése, segélyezése, a köreikben elharapózó betegségek kezelése, valamint a hatástalan programok, látszatintézkedések, tehetetlen szervezetek finanszírozása azonban így is hatalmas összegeket és sok energiát emészt fel. Ezeknek az eszközöknek a célszerűbb felhasználásával máris hozzá lehetne kezdeni az érintettek bevonásával megtervezett, öntevékenységüket támogató programokhoz. Hajléktalanok A nagyvárosi hajléktalanság kérdését nem kis részben vidéken kellene megoldani. A fő cél a hajléktalanná válás megakadályozása: a városokba irányuló kényszerű migráció okainak megszüntetése, megélhetési lehetőség biztosítása az elnéptelenedő településeken, az állami gondozásban felnövekvő fiatalok lakhatásának biztosítása, a tartós fogyatékkal élő emberek elhagyatottságának és kiszolgáltatottságának megszüntetése. A már hajléktalanná vált népességen csak akkor segíthetünk, ha a segítség módját az egyének és problémák sokféleségéhez igazítjuk. Nincs nagyléptékű, tömeges megoldás. A köztereken nomadizáló hajléktalanokkal szemben tanusított passzív engedékenység ellenben inkább hanyagságnak minősül, és elsősorban a főváros rendjét, vonzerejét veszélyezteti.

7

Részvétel, önrendelkezés, emberi léptékű gazdaság

Recommend Documents