Grace idilli életet él férjével, tinédzser lányával, Jennyvel és kisfiával, Adammel. Ezt az idillt azonban az égő iskolaépület fekete füstje homályosítja el. Grace-nek meg kell mentenie Jennyt, aki az épületben rekedt. A rendőrség nyomozni kezd, és kiderül, hogy a tűz nem baleset volt – valaki meg akarta ölni Jennyt. Csak Grace tudja, hogy ártatlan embert gyanúsítanak, és ő az egyetlen, aki megvédheti a lányát. Ehhez azonban le kell győznie minden fizikai korlátot… Az Azután egyszerre izgalmas krimi és szívszorító történet. Akiknek tetszett Alice Sebold Komfortos mennyország című bestsellere, azok ezt a regényt sem tudják majd letenni. A szerző bámulatos tehetséggel szövi a történet szálait és tárja fel a rendíthetetlen anyai szeretet mélységeit.
„Az érdekfeszítően megírt thriller és a könnyfakasztó szépirodalom keveréke. Lupton olyan történetet írt, amely jóval az utolsó oldal elolvasása után is visszhangzik majd az olvasókban.” Library Journal „Rengeteg csavar és szívet tépő fájdalom van ebben a tragikus, feszültséggel teli regényben.” USA TODAY „Lenyűgöző. A szokatlan, de hatásos elbeszélői technika, az ügyesen megírt fordulatos cselekmény és az emlékezetes szereplők kombinációja egy olyan család megkapó és megrendítő portréját rajzolja elénk, amelynek tagjai kíméletlen rosszindulattal és sorsfordító döntésekkel kénytelenek szembenézni.” Publishers Weekly „Az Azután minden egyes oldala mestermű. Kíméletet nem ismerő érzelmi hatás, költőien érzékeny stílus és lebilincselő történet egyesül ebben a transzcendens irodalmi élményben. Garantálom, hogy ez a regény mindenkit meghat.” Jeffery Deaver
Rosamund Lupton a teljes ismeretlenségből robbant be a bestsellerszerzők világába. Első kötete, a Drága Tess! 2010-ben az év egyik legnagyobb példányszámban eladott könyve lett, és világszerte már harmincegy nyelven jelent meg. Az Azután a második regénye.
A szerző előző kötete:
– Részletek – Hirtelen megéreztem, hogy Jenny ott van a lépcső tetején. Sikerült egy lépcsőfordulót lejutnia. Jenny az én kicsi lányom, eljöttem érte, és most már minden rendben lesz. Most már nem lesz semmi baj. – Jenny? Szótlanul feküdt, nem mozdult, a tűz recsegveropogva közelített, hamarosan elfogy a levegő. Megpróbáltam felkapni, mint kiskorában, de túl nehéz volt. Levonszoltam a lépcsőkön, a testem pajzsával védtem a hőség és a füst ellen. Nem gondoltam arra, hogy milyen sérüléseket szenvedett. Még nincs itt az ideje. Majd a lépcső alján. Majd ha biztonságban kivittem innen. Azután
1
Néma, telepatikus kiáltással hívtalak, reméltem, hogy segítségünkre sietsz. És miközben Jennyt lépcsőfokról lépcsőfokra araszolva vonszoltam lefelé, a szeretet érzése töltött el. Ebbe kapaszkodtam, nem engedtem el. A szeretet hűs, tiszta és csendes érzésébe. Talán tényleg működött közöttünk a telepátia, mert akkor éppen a BBC szerkesztőbizottságával tárgyaltál a „Támad a természet” sorozatod folytatásáról. Eddig a forró, párás dzsungelekben és szikrázóan száraz sivatagokban forgattál, az új részekben a kontraszt kedvéért az Antarktisz jégbe fagyott világában kalandoznál. Talán pont te voltál az, aki segített megjelenítenem a szeretet hallgatag, fehérbe burkolózó tájait, miközben Jennyvel küszködtem a lépcsőn. De még mielőtt leértünk volna, valami hátulról eltalált, és minden sötétbe borult. Amíg nem voltam magamnál, beszélgettem veled. Megkérdeztem tőled: „Tudtad, hogy a magzatnak egyáltalán nem kell lélegeznie?” Arra gondoltam, talán nem tudod. Amikor terhes voltam Jennyvel, mindenre megpróbáltam ráérezni, de te túlságosan türelmetlenül vártad már a születését ahhoz, hogy a méhen belül töltött hónapjaival törődj. Így aztán fogalmad sincs arról, hogy a magzatvízben úszkáló kisbaba megfulladna, ha levegőt kellene vennie. A magzatnak nincsenek ideigle2
Rosamund Lupton
nes kopoltyúi, ezek nélkül úszkál a születéséig, akár egy hal. A magzat az anyához kapcsolódó köldökzsinóron keresztül jut oxigénhez. A terhesség alatt úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas oxigénpalack lennék, ami levegővel lát el egy apró, rettenthetetlen búvárt. A születése pillanatában azonban elvágták az oxigénforrástól, és belépett a levegő merőben új elemébe. Pillanatnyi csend állt be, másodperc villant, mintha Jenny két világ között egyensúlyozva döntéshelyzetbe került volna. Régen megpaskolták az újszülött hátát, és vártak, hogy a tüdőbe tóduló levegő sírásba váltson. Manapság már csak figyelik az apró, puha mellkas sülylyedését és emelkedését, a szuszogásról tudják, hogy az élet a levegő új közegében folytatódik. Én elsírtam magam, te pedig örömujjongásban törtél ki – tényleg kiabáltál –, az életmentő felszerelések kocsiját kitolták, arra már nincs többé szükség. Komplikációmentes szülés volt. Az újszülött egészséges. Csatlakozott a bolygónkon öntudatlanul ki-be lélegző emberek milliárdjaihoz. Másnap a nővéred küldött nekem egy csokor rózsa közé font fehér fátyolvirágot, amelyet más néven „babalélegzet” néven ismernek. De a kisbaba lélegzetvétele még a pitypang egyetlen vitorlázó magjánál is finomabb. Egyszer azt mondtad nekem, hogy a végén a hallásunk tart ki a legtovább. Azután
3
A sötétben mintha hallottam volna Jenny pitypanglélegzetvételét. * Kihalt, fénytelen járóbeteg-várókon vezetett át téged a fiatal orvos. De az egyik váróterem ürességét egy bekapcsolva felejtett tévé törte meg. Egy pillanatra megtorpantál. A képernyőn a BBC „News 24” riportere az iskola kapuja elől jelentkezett. Mindig azt meséltem Addienek, hogy az iskola eredetileg egy tengerparti ház volt, ami túl nagyra nőtt, és be kellett költöznie a városba. A pasztellkék stukkókkal díszített homlokzatot feketére festette a korom; a krémszínű ablakkeretek a lángok martalékává váltak, bent a pusztulás nyomai. A jóságos épület, amely finom szálakkal fonódott össze Adam meleg kezének érintésével a reggeli iskolakezdéskor és felém szaladó, megkönnyebbült kis arcával a nap végén, megcsonkítva állt. Megdöbbentél, én pedig tudtam, mire gondolsz, mert a kezem alatt olvadó szőnyeget tapintva nekem is ez járt a fejemben, miközben az épület recsegettropogott körülöttem – ha a tűz ilyet képes tenni a téglával és a vakolattal, akkor vajon egy lélegző lány mit várhat tőle? 4
Rosamund Lupton
– Hogyan jutottunk ki? – kérdezte Jenny. – Nem tudom. A tévériporter a tényeket sorolta, de a sokkoló látvány miatt csak foszlányokat hallottam abból, amit mondott. Szerintem te egyáltalán nem hallottad, az iskola csontvázára meredtél. – …magániskola Londonban… az ok egyelőre ismeretlen… szerencsére minden gyerek sportnapon volt az udvaron… különben a sérültek és halottak száma… a kiérkező segítség nem tudta megközelíteni az épületet a kétségbeesett szülők miatt… továbbra is rejtély, hogy a média miként érhetett a tűzoltók előtt a helyszínre. Ezután Mrs. Healey tűnt fel a képernyőn, a kamera ráfókuszált, kegyesen kiszorította a háttérben álló épület látványát. – Egy órával ezelőtt beszéltem Sally Healey-vel, a Sidley House Előkészítő Iskola igazgatónőjével. Te folytattad az utad az orvos oldalán, de Jenny és én még maradtunk egy kicsit, néztük Sally Healey-t. Makulátlan rózsaszín inget viselt, krémszínű nadrágot, ápolt keze időnként feltűnt a képernyőn. Észrevettem tökéletes sminkjét; valószínűleg megigazította a riport előtt. – A tűz kitörésekor voltak gyerekek az épületben? – kérdezte a riporter. Azután
5
– Igen. Azonban egyetlen diákunk sem sérült meg. Ezt szeretném hangsúlyozni. – El sem hiszem, hogy kifestette magát – mondta Jenny. – Úgy néz ki, mint azok a francia parlamenti képviselőnők – jegyeztem meg. – Tudod, csillogó rúzs az állampapírok mellett. Sminkkel harcolnak a zűrzavar ellen. Jenny elmosolyodott; édes, bátor kislányom. – A tűz kitörésekor egy húszfős első osztály tartózkodott az épületben – folytatta Sally Healey. – Az osztálytermük a földszinten van. Az ünnepélyekkor szokásos hangján szólt, határozottan, de nem elutasítóan. – Az előkészítős osztály, csakúgy, mint a többi diákunk is, begyakorolta a tűzriadót. Kevesebb mint három perc alatt evakuálták őket. Szerencsére a másik első osztály év végi kiránduláson volt az állatkertben. – De ha jól tudom, voltak súlyos sérültek… – mondta a riporter. – Elnézést kérek, de erről nem nyilatkozhatom. Örültem, hogy nem említett meg sem engem, sem Jennyt. Nem voltam biztos benne, hogy valóban tudta-e, vagy csak diszkrét akart lenni velünk kapcsolatban, esetleg csupán a fényes látszatot akarta fenntartani, miszerint minden a tervnek megfelelően alakult. 6
Rosamund Lupton
– Van elképzelése arról, hogyan keletkezett a tűz? – kérdezte a riporter. – Nem, még nincs. De biztosíthatom, hogy minden tűzvédelmi intézkedést megtettünk. A hő- és füstérzékelőink egyenesen a tűzoltóságot riasztják, és… A riporter közbevágott. – A tűzoltóautók viszont nem tudták megközelíteni az iskolát. – Nem látom át a kiérkezésük logisztikáját, csak azt tudom, hogy a tűzjelzést azonnal megkapta a tűzoltóság. Két héttel ezelőtt pár tűzoltó meglátogatta az elsőéveseinket, akik megnézhették a tűzoltóautót is. A legrosszabb álmainkban sem fordult elő, hogy… A hangja már nem volt olyan magabiztos. A csillogó szájfény és az ünnepélyekre fenntartott hanghordozás nem hozta meg a várt sikert. A gondosan összeállított külső álcája alatt kezdett összeomlani. Együtt éreztem vele. Miközben a kamera lassan átsvenkelt az arcáról a megrongálódott iskolára, egy pillanatra megállapodott egy gyereket ábrázoló, sértetlen bronzszobron. Az égési osztály folyosóján értünk utol téged. Láttam rajtad, hogy feszült vagy, próbáltad magad felkészíteni a látványra, de tudtam, hogy ez képtelenség. Éreztem, hogy Jenny visszahúzódik mellőlem. Azután
7
– Nem akarok bemenni. – Persze. Rendben van. A fiatal orvossal áthaladtál a kétszárnyú csapóajtón, ami az égési osztályra nyílik. – Apa mellett lenne a helyed – szólalt meg Jenny. – De… – Valamilyen szinten úgyis érezni fogja, hogy ott vagy mellette. – Nem akarlak magadra hagyni. – Nincs szükségem gardedámra, de tényleg. Mostanában már én csinálom ezt, emlékszel még? Emellett szeretném, ha elmesélnéd, hogy javul-e az állapotom. Vagy sem. – Jól van. De nem maradok sokáig. Várj meg itt. Nem bírnám ki, ha megint eltűnne. – Megegyeztünk. És idegenekkel sem állok szóba. Megígérem. Melléd szegődtem, amint bevezettek egy apró irodába, hálás voltam, hogy apránként készítenek fel téged. Egy orvos kezet nyújtott. Az a gondolat ötlött belém, hogy az orvos már-már szemtelenül egészségesnek néz ki, barna bőre szinte világított a fehérre festett falak előtt, szeme sötéten ragyogott. – Doktor Sandhu vagyok, konzultáns. Én foglalkozom a lánya esetével. 8
Rosamund Lupton
Észrevettem, hogy miközben kezet fogott veled, a másik kezével megveregette a karodat, és rögtön tudtam, hogy vannak gyerekei. – Jöjjön csak, jöjjön! Foglaljon helyet, kérem… De nem ültél le, állva maradtál, mint mindig, ha feszült vagy. Egyszer azt mesélted nekem, hogy ez még az állatvilágból maradt ránk, régi atavisztikus tulajdonság, azt jelenti, hogy azonnal készen állsz elmenekülni vagy felvenni a harcot. Csak most értettem meg. De hova menekülhetnénk, és kivel kellene megküzdenünk? Az biztos, hogy nem dr. Sandhuval, azzal a ragyogó szemével és lágy, tekintélyt parancsoló hangjával. – A jó hírekkel kezdeném – mondta, te pedig heves bólintással fejezted ki egyetértésedet; a férfi a te nyelvedet beszélte. „Bármilyen keményen is bánjon veled a természet – szoktad mondani valami istenverte helyen, a semmi közepén –, mindig ki lehet dolgozni a túlélési stratégiát.” Te még nem láttad Jennyt, én már igen, és gyanítottam, hogy a „jó hírek” csak párnaként szolgálnak a szakadék mélyén, amelybe éppen belelökni készülnek bennünket. – A lányának sikerült az, ami a legnehezebb – folytatta dr. Sandhu. – Élve kikerült egy ilyen intenzitású tűzből. Biztos vagyok benne, hogy testben és lélekben is nagyon erős. Azután
9
A hangod büszkén csengett. – Így igaz. – Ezzel előnyös pozícióba került a játszmában, mert az ő küzdeni akarásán múlik most minden. Az orvosról rád siklott a pillantásom. A szemed körüli mosolyráncok nem szűntek; a múlt boldogsága túl mélyen rajzolta meg őket ahhoz, hogy most egy csapásra eltűnjenek. – Őszintén szeretnék beszélni a lánya állapotáról. Most úgysem értené meg az orvosi szakkifejezéseket, úgyhogy egyszerűen fogalmazok. Később még visszatérhetünk rá – és minden bizonnyal vissza is fogunk. Láttam, hogy finom remegés fut végig a lábadon, mintha felvennéd a harcot a menekülési ösztönnel, ami hajt kifelé a szobából, el innen. De végig kellett hallgatnunk az orvost. – Jennifer kiterjedt égési sérüléseket szenvedett a testén és az arcán. Az égések miatt a belső szerveire nagy nyomás nehezedik. A légútjai is károsodtak. Ez azt jelenti, hogy a légcsöve és a tüdeje egy része is megégett a testén belül, emiatt nem működnek megfelelően. Belső sérülései is vannak. Is. – Attól tartok, hogy a jelenlegi állapotában kevesebb mint ötven százalék az esélye a túlélésre. Rásikoltottam dr. Sandhura: 10
Rosamund Lupton
– Nem! A sikolyom még apró fodrokat sem keltett a levegőben. Átöleltelek, szükségem volt rád. Egy pillanatra felém fordultál, mintha megérezted volna. – Mélyaltatásban tartjuk, hogy ne érezzen fájdalmat – folytatta dr. Sandhu. – És egy ventilátor segítségével lélegeztetjük, hogy ne neki kelljen. Igazán kiváló specialistákból álló csapatunk van, akik mindent meg fognak tenni érte. – Látni akarom a lányom, most azonnal – mondtad olyan hangon, amit még nem ismertem. * Szorosan melletted álltam, miközben néztük Jennyt. Amikor kicsi volt, mindig ezt csináltuk vendégségből hazaérkezve. Bementünk a szobájába, és csak álltunk az ágya mellett, figyeltük az álmát – puha, rózsaszín tappancsa kikandikált a pamuthálóing alól, kinyújtott karját a párnán szétterülő selymes haj keretezte. Mindig arra gondoltunk, hogy Jenny a mi művünk. Együtt hoztuk létre valahogyan ezt a bámulatos gyereket. Csokipercek, így hívtad ezeket a pillanatokat, amelyek ellensúlyozták az éjszakai felkeléseket, a kialvatlanságot Azután
11
és a brokkoli körüli csetepatékat. Aztán egymás után mindketten megöleltük vagy megcsókoltuk Jennyt, és – be kell vallanom – öntelt büszkeséget érezve elindultunk a hálószoba felé. Örültem, hogy nem kellett látnod az arcát, mert már bekötözték. Csak a felpüffedt szemhéja és a sebes szája látszott ki. Megégett végtagjait valamilyen műanyag borította. Miközben néztük, dr. Sandhu mondata viperaként mart belénk: „Kevesebb mint ötven százalék az esélye a túlélésre.” Ekkor felegyenesedtél, a hangod erőt sugárzott. – Minden rendbe jön majd, Jen. Megígérem. Meg fogsz gyógyulni. Ígéret. Mert apaként az a feladatod, hogy óvjad őt; és ha nem sikerül, akkor mindent jóvátehetsz. Azután dr. Sandhu elmagyarázta az intravénás csöveket, a monitorokat és a kötéseket, és akarata ellenére nyilvánvalóvá tette, hogy ha Jenny rendbe jön, akkor ennek ő az oka, nem pedig te. De nem adtad meg magad. Nem engedted, hogy más kerítse hatalmába a lányod. Így aztán kérdeztél. Pontosan mire jó ez a cső? És az a másik? Ez mire kell? Most ismerkedtél a szakzsargonnal, a technikával. Ez most a lányod világává vált, így a tiéd is lett, meg kell tanulnod a törvényeit; tökéletesen el kell sajátítanod őket. A férfi, 12
Rosamund Lupton
aki tizenhat éves korában szétszerelte egy autó motorját, aztán egy gépkönyv útmutatásai alapján összerakta. – Milyen súlyos maradandó égési sérülései lesznek? – kérdezted. Az optimizmusod bámulatos! Csodálatos bátorsággal nézel szembe a dolgokkal! Tudtam, hogy lószart sem érdekel, hogy fog kinézni Jenny, ha életben marad. A kérdésed csak arra volt jó, hogy megmutassa, hiszel benne, hogy életben fog maradni; a hegek csak azért fontosak, mert egy napon szembe fog – fog – nézni a világgal. Mindig is optimista voltál, én viszont pesszimista (pontosabban pragmatista). De az optimizmusod most mentőöv volt, görcsösen kapaszkodtam belé. Dr. Sandhu, kedves ember lévén, nem reagált a kérdésedbe oltott reménybe, amikor válaszolt. – Jenny másodfokú, helyenként mély szöveti égéseket szenvedett. Ez a fajta égési sérülés lehet felületi, ami azt jelenti, hogy a vérellátás zavartalan maradt és a bőr meg fog gyógyulni, de lehet mély is, ami végül hegesedni fog. Sajnos csak napok múlva látjuk majd, hogy melyik égési sérülés milyen természetű. Egy nővér jelent meg. – Éppen most intézzük a szobát, ahol az éjszakát eltöltheti. A feleségét felvitték a neurológiai ambulanciára, ami nem messze, a folyosó végén található. Azután
13
– Meglátogathatom? – Mutatom az utat. * Visszaemlékezem arra, amikor nem sokkal azután, hogy elkezdtünk járni egymással, az arcodat néztem álmodban, és eszembe jutott az a bekezdés a Middlemarchból – tudom, tudom, ez nem fair! Idézgethetek neked, te viszont semmit sem tudsz tenni ellene! Na, mindegy, arról van szó, amikor a szerencsétlen főhősnő rájön, hogy a vénséges férjének a fejében csak poros folyosók és pókhálós, régi padlások vannak. Rólad azt képzeltem, hogy a te fejedet hegyek, folyók és prérik töltik ki – széles tájak, ahol fúj a szél, felettük az ég. Ekkor még nem mondtad, hogy szeretsz. De ez így van, nem? Nyilvánvaló dolog, mint az utolsó pár évben kiderült. A kapcsolatunk hajnalán a párás fürdőszobatükörre írtad borotválkozás után, hogy lássam, amikor később fogat mosok. Felhívtál telefonon csak azért, hogy elmondd. Leültem a számítógép elé, és elmasírozott előttem a „Szeretlek” felirat, mert megváltoztattad a képernyővédőt. Azelőtt még senkivel sem csináltál ilyeneket, olyan volt, mintha gyakorolnod kellene. Tudom, az érzelmek otthona valójában nem a szív. De valahol van bennünk egy hely, ahol az érzelmeink 14
Rosamund Lupton
laknak. Szerintem ez a hely csupa kőcsipkés, félelmekkel teli, szúrós birodalom, amíg valaki beléd nem szeret. És akkor, mint zarándokok ujjai nyomán a durva kövek, tizenkilenc év gyakorlás után a kövek simára kopnak. Valaki elment a családi szoba előtt. Láttam az elsuhanó árnyékát az ajtó üvegén; az árnyék mélyre hajolva osont át. Jobb lesz, ha megnézem. Egy alak siet keresztül az égési osztályon. Valami miatt a pálya szélén álló homályos figura jut eszembe róla. Jenny szobája felé tart. Belép, és a félig nyitott ajtón keresztül látom, hogy fölé hajol. Sikítok, de egy hang sem hallatszik belőle. Látom, hogy egy nővér Jenny szobája felé tart. A linóleumon nyikorgó papucsa elriasztja az alakot, aki eltűnik. A nővér ellenőrzi Jenny állapotát. Semmi változást nem látok, nem mintha érteném, hogy ez a sok monitor mit mutat, de Jenny nekem ugyanolyannak tűnik. A nyikorgó papucsos nővér viszont leellenőrzi az egyik műszert. Az alaknak nyoma sincs a folyosón. Nem voltam elég közel ahhoz, hogy kivegyem az arcvonásait, csak a sziluettjét láttam, egy hosszú, sötétkék kabátot. De az égési osztály ajtaja kulcsra van zárva, Azután
15
úgyhogy bennfentes lehetett. Valószínűleg egy orvos vagy egy nővér, aki éppen végzett a műszakkal, talán ezért nincs rajta fehér köpeny vagy nővérruha, ezért visel kabátot. Lehet, hogy csak le akart ellenőrizni valamit, mielőtt hazamegy. Jennyt látom közeledni, rámosolygok. De félek. Mert ki az, aki hosszú, sötét kabátot hord július közepén?
16
Rosamund Lupton
