8. évf. 10. szám. 2011. dec. 11.
Reményünk forrása... Milyen szép tud lenni, ha egy nehéz helyzetben felcsillan a remény! Egy jó munkalehetõség, egy alkalmas segítség, egy problémamegoldási lehetõség felbukkanása alapjaiban megváltoztathatja az ember életét. Boldogító vigaszt és erõt ad, megnyugtat és lelkesít egyszerre, mert azt érezzük, sejtjük, hogy rendezõdhet az életünk. Mennyivel nagyobb, lelkünket szinte a végtelenbe ragadó remény forrása számunkra a karácsony üzenete, a megváltó Krisztus megjelenése! Benne ragyog fel számunkra az örök élet reménye, az Istennel való személyes kapcsolatnak és a bûnöktõl való szabadulásnak a lehetõsége... Mi is tulajdonképpen a remény, ez a csodaszép isteni ajándék? Általános értelemben: „bizalom abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul” (Magyar értelmezõ kéziszótár). Antropológiai értelemben: a lélek érzelmi mûködése, mely sajátos módon a boldogság megtapasztalására irányul. Teológiai értelemben: az örök élet vonzása, egyfajta istenélmény, az Istene hagyatkozás megnyugtató tapasztalata. E vágyakozások fontosságát sokszor úgy fejezzük ki, hogy „a remény élteti az embert”. Ezt erõsíti meg az a gyakori tapasztalat, hogy „mindenkit a vágya vezérel”. Az egyházi év felépítése újra meg újra keresztény („teológiai”) reményünk beteljesülésére emlékeztet. A karácsonyi ünnepkörrel kezdõdik, mely advent 1.
vasárnapjától Urunk megkeresztelkedésének ünnepéig tart. Ez a remény felszításának az ideje. A húsvéti ünnepkör, a hamvazószerdától pünkösdig tartó 96 nap azonban nagyobb jelentõségû, mert az a remény beteljesülésének az ideje. Reményünk kibontakozása persze idõbe telik és áldozatokat kíván. Nagy szükség van ezért a reménybõl fakadó türelemre és a beteljesedésért folytatott küzdelem elszántságára. E két erény begyakorlását alapvetõ feladatunknak tekinthetjük a két kiemelt ünnepkör utáni „évközi hetek” során is. Krisztusnak, az emberiség üdvözítõjének a születése karácsony ünnepének a tartalma. E születés pedig az élet misztériumára irányítja figyelmünket – arra az isteni tervre, mely mindnyájunk életének az alapja, s amelyrõl mégis oly könnyen elfeledkezünk. Magunknak alkotott mesterséges világunkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi vagyunk az élet urai. Pedig Isten ajándékát, rólunk alkotott tervét semmibe véve olyanok vagyunk, mint a börtönlakók: bûneink fogságában, a halál árnyékában ülünk. Az Isten megtestesülésének a csodája által azonban feltárulnak börtönünk kapui, és megnyílik számunkra a szabadulás útja. A keresztény ember, akármennyire fontosnak tartja is a reményt és általában a lélek érzelmi képességét, mégis alárendeli ezeket a lélek magasabb rendû képességeinek, az értelemnek, mely a
1
hitre, az abszolút igazság keresésére teszi képessé, valamint az akaratnak, mely a szeretetre irányul, és érdemszerzõ erkölcsi cselekedetekben bontakozik ki rendeltetésszerûen. Egyszerûbb szavakkal: Krisztus tanítása alapján fontosabbnak tartjuk, hogy szentek és bölcsek legyünk, mint hogy boldogok. Fontosabb, hogy (helyesen) szeressünk és higgyünk, mint hogy reméljünk. A két fogalomcsoport, „remény, hit, szeretet”, illetve „érzelem, értelem, akarat” növekvõ hierarchiáját szem elõtt tartva sok bûnt és tévedést elkerülhetünk. Ezt persze nehezen látja be, és még nehezebben valósítja meg a testben élõ ember. A hormonok mint „a lélek anyagi gyökerei” és „ösztöntermészetünk kor-
mányosai” hányják-vetik érzelmeinket. Azt hisszük, ha nem vagyunk boldogok, nem sokat ér az életünk. A boldogságot pedig hajlamosak vagyunk a testi harmóniához, illetve a kedélyhez kötni, a szubjektív, éppen tapasztalható jókedvvel azonosítani, függetlenítve azt létünk, személyiségünk, istenképiségünk elidegeníthetetlen értékétõl, szépségétõl vagyis az igazi boldogság forrásaitól. Reményünk, boldogságvágyunk beteljesülésének is tehát csak akkor van értelme, ha megtalálja végsõ irányát („abszolút remény”), és létünk egészében betöltött szerepét (önmagán túlmutatva igazságkeresésre és életszentségre sarkall). Atanáz atya
Ne féljetek! „Vigasztalódjál, vigasztalódjál, én népem!” – ezekkel az izajási szavakkal kezdõdik Händel csodálatos zenemûve, a Messiás. Advent idején mindig szívesen hallgatom ezt az oratóriumot, amelynek elsõ része az ószövetségi próféciákon keresztül vezeti a hallgatót a betlehemi jászolig. Az Úr vigasztaló, reményt adó szava aztán a születéstörténetben is elõfordul, amikor az angyal Máriát, majd a pásztorokat is a „ne féljetek!” szavakkal nyugtatja meg. Ma, amikor olyan sok ember van bajban: zátonyra futott családok, bedõlt hitelek, elvesztett munkahelyek keserítik az emberek szívét, valóban szükség van a vigasztalásra, a reményre, Isten bátorító szavára: „Ne féljetek!”. De a bajbajutott embereknek jelenthet-e vigasztalást a betlehemi istálló szegénysége, a pásztorok jámbor éneke? Amikor a reklámok, a november óta vakító fényben pompázó üzletek azt sikítják az ember fülébe: a boldogság maga a fogyasztás, az emberek reménye pedig az Európai
2
Unió, az IMF vagy a Szerencsejáték Zrt.? Igen, karácsony lehet vigasztalás, mert karácsony csodája maga a remény. Az a gyermek, aki szegényen, a városból kivetetten itt barmok között fekszik, felnõve életét adta értünk. Az örömének nem alaptalan: többé nem vagyunk egyedül! Isten eljött közénk, és mint jó pásztor, gondot visel ránk. Bármennyire is hihetetlen – minden hajszálunkat számon tartja, és szeretete nem szûnik meg nélkülözéseink, fájdalmaink idején sem. Vigasztalódjunk hát, hisz ahogy a próféta folytatja: „véget ért szolgaságunk ideje!”. Pál apostol is ere figyelmeztet minket: „Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétõl, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” Géczy Árpád
Bárdos-emlékkoncert halálának 25. évfordulóján Most már lassan hagyománnyá vált, hogy a biai Szent Anna kórus Szalay Péter kántor úr vezetésével ünnepi örömkoncertre hívja a híveket. A húsvéti hangverseny után most az egyházi év zárásakor, Krisztus király vasárnapján a karnagy, zeneszerzõ és egyházzenész Bárdos Lajos kórusmûveibõl adtak válogatást. A Bárdos mûvek mellett Bárdos Lajos egykori tanárának, Kodály Zoltánnak két kórusmûve is felhangzott. A koncertet jelenlétével megtisztelte Bárdos Lajos lánya, Ágota, valamint férje, Brückner Huba is. Elsõként a Szent Cecília himnuszt hallgattuk meg, Szent Cecília a zenészek védõszentje, ünnepe is november végén van. Ezután a tanár, Kodály Zoltán Stabat Matere következett, majd Bárdos Lajos egyházzenei mûvei: Ascendit Christus, Mennyországnak Királynéja, Veni Creator Spiritus, Ave maris stella, Édes Jézus, öntsd szívembe, Angyaloknak királynéja. Az ismertebb énekek elõtt a kántor úr a híveket is megénekeltette. Kisgyerek koromban énektanárom révén személyesen is találkozhattam Bárdos Lajossal. Ma is elõttem van magas szögletes homloka. Lánya késõbb a hangversenyt követõ agapén elmondta nekem, hogy ezt a szép magas homlokot fiúgyermekei is örökölték. De milyen ember volt belülrõl Bárdos Lajos. Egy nyilatkozatában ifj. Sapszon Ferenc így emlékezett: Édesapán orra megállíthatatlanul vérzett, és abban az idõben nem volt megfelelõ tampon. Bárdos a Mátyás templom karnagyaként a kórussal imakilencedet tartott, és láss csodát, Svájcból megérkezett a speciális tampon. Felelõs
értelmiségi gondolkodására jellemzõ, hogy az 50-es években olyan verseket zenésített meg, mint Tompa Mihálytól a Madár fiaihoz (Más berkekben másképp szól az ének, / Ott nem értik a ti nyelvetek / Puszta bár, az otthonos vidéknek, / Fiaim, csak énekeljetek!), vagy Arany Jánostól a Magányban: (Támadni kell, mindig nagyobb körökben, / Életnek ott, hol a mártir-tetem / Magát kiforrja csendes földi rögben: / Légy hû, s bízzál jövõdbe, nemzetem.) Magánemberként is példamutató és igen bátor életet élt. 1926-ban veszi el Waliczky Irént, akivel 11 gyermeküket nevelik. Felesége nemcsak a nyugodt családi hátteret biztosítja munkájához, a nehéz idõkben is mellette áll. „Felötlik bennem 1944 véres karácsonya” – írja Gách Marianna a Muzsikában, 1969ben. „Bárdosék Margit körúti lakásában a nyilas rendszer elõl bujdosók leltek menedékre, és nemcsak a négy fal biztonságát kapták tõlük, hanem a nap és az éjszaka minden percében vigasztalást, bíztatást, reménykedést is. Ezen a karácsonyon Bárdos Lajos, hogy elterelje a rémületet, a zongorához ült, és féktelen hangerõvel jazz muzsikát játszott mindaddig, amíg a bombazápor le nem kergette az egész társaságot, (hamis papírostul!) az óvóhelyre.” Ez a történet is hozzátartozik az emberségért, a meggyõzõdésért önmagát is veszélybe sodró, de a hitet és a derût soha fel nem adó Bárdos Lajos sokszínû egyéniségéhez, aki oly sok muzsikusnak vált példaképévé. 1986. november 18-án tért örök nyugalomra. Kerkovits Gábor
3
CSALÁDJAINK Puskás Bálint és Marianna Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián... – jár a fejemben népmeséink kezdõ mondata, amint a gépkocsival elhaladok a helyreállított Vörös-kereszt mellett és tovább hajtok a Czöndör-kút felé. Ha nem is az Óperenciás-tengeren, de a Füzes-patakon már biztosan túl vagyok. Megérkeztem a Kutya-hegyre, amely lassan már kis faluvá válik a város közelében. Itt lakik Puskás Bálint és Puskás Marianna (Maja) családja. Takaros kis házuk egy domboldalba épült, hosszú fapadló visz fel hozzá a szõlõsorok között. A délután érkezõ téli sötétség már ránehezedett a tájra, a hidegben tapinthatóan sûrûvé vált a csend. Bálinték házában ezzel szemben családi melegség honol. Az öt esztendõs Petra, a nemsokára negyedik születésnapját ünneplõ Csaba, és a másfél esztendõ János együtt játszanak a pamlagon. – Közeleg már a negyedik is. Épp ma tudtuk meg, hogy fiú lesz, születése márciusban várható – újságolja Bálint. – Petra már beletörõdött, hogy nem leánytestvér érkezik. Azt mondta, majd õ is beáll a családi focicsapatba. – Nem féltek itt télen, távol a településtõl? – kérdezem, miközben a ház szépségét, meghittségét csodálom. – Ó, a tél különösen gyönyörû! – lelkendezik Maja. – Amikor a odabent, a városban már minden olvad, és nagy a locs-pocs, itt még mindig egybefüggõ a fehér, érintetlen hótakaró. A tolvajoktól sem kell jobban tartani, mint a belterület
4
sûrûn lakott utcáin. A szomszédokkal, hétvégeken kint lakókkal pedig bensõséges a kapcsolat. Ha Bálint valamelyikükhöz átmegy, fél-egy óráig biztosan nem várhatjuk vissza, annyira igénylik a beszélgetést. – Hét évvel ezelõtti házasságkötésünk után egy darabig a szüleimnél laktunk – teszi hozzá Bálint. – Egyszer errefelé sétáltunk, és a domboldali szõlõben megláttuk az eladó táblát. Nem volt nehéz odaképzelnünk álmaink otthonát. A gyermekkori emlékeim is eszembe jutottak, hiszen sokat kirándultunk, szánkóztunk errefelé akkoriban a családommal. Kifizettük a foglalót, és családi segítséggel, hitellel megépítettük ezt a házat. – Ha már a gyermekkori emlékek elõkerültek, beszéljünk elsõként arról, miként jelent meg életetek elsõ éveiben a vallás, a hit? – A vasárnapi szentmisék mellett nekem a legtöbbször a téli kápolna jut az eszembe – mondja elsõként Bálint. – Édesanyám itt tartotta az általa szervezett gyermekórákat. Foglalkozásokon vettünk részt, énekeket tanultunk. S nem mellékesen itt indult el az asztalitenisz „karrierem” – teszi hozzá mosolyogva. – Csaszival (Császár Zolival) ugyanis rengeteget pingpongoztunk a hátsó fészerben... – Elsõ vallásos élményeim a nagymamámhoz kötõdnek, akinél gyakran nyaraltam kicsi gyermekként – válaszol a kérdésre Maja. – A vajdasági Szabadkán élõ családom vallásos volt, de elsõ osztályos koromig nem jártunk templomba. Ekkoriban volt, hogy magam jelent-
keztem hittanra, leginkább persze azért, mert a barátnõim is oda jártak. A plébános atya is nagyon kedves volt velünk, sokat nevettünk és játszottunk az órákon. – A találkozásotok pillanatairól érdeklõdnék, amikor elindult az életre szóló kapcsolatotok... – Tizenkilenc éves koromban jöttem át Magyarországra. Több munkahelyet is megjártam, mire eljutottam oda, ahol Bálint is dolgozott – mondja Maja. – Ez egy forgalomtechnikával foglalkozó fõvárosi cég volt – teszi hozzá Bálint. – Én akkor már javában szerveztem a régóta tervezett utazásomat Ausztráliába. Nem sokkal az indulás elõtt találtunk egymásra Majával. Mialatt kint voltam, folyamatosan leveleztünk, e-maileket küldtünk egymásnak. Pár hónappal azután, hogy visszajöttem, már ketten mentünk ki dolgozni Angliába, kimondottan azzal a céllal, hogy keresetünk a jövõbeni közös életünk megalapozását szolgálja. Megismerkedésük idõszakában Maja és Bálint életében a hit másodlagos szereppel bírt, és nem volt jelen a vallás gyakorlása. – Én akkoriban eltávolodtam a templomtól – mondja Bálint. – Amikor sportolni kezdtem, a hétvégi meccsek foglaltak le, a fõvárosban pedig jól éreztem magam az ottani ateista közegben. Anglia azonban – lelki értelemben – egyfajta pusztai számûzetésnek bizonyult a fiatal pár számára. Isten keze és a rengeteg családi háttérima finoman irányította õket. Legalábbis Maja ennek tulajdonítja azt, hogy az egyébként nem kimondottan katolikus környezetben sikerült egy nyitott, befogadó közösséget találniuk. Rendszeressé vált életükben a vasárnapi szentmisék látogatása. – Ott volt az a pillanat, amikor ismét elindultunk az Isten felé – mondja Bálint. – Azóta tapasztalom és érzem, hogy a Szentlélek az én életembe lassan és fokozatosan lép be, a segítségével egyik pontról a másikig haladok elõre. Fontos állomás volt ezen az úton Bálint szerint az, amikor egy szentírási részlet olvasásakor rádöbbent: szélesebb értelemben véve a csodatétel lehetõsége nem
csak az apostolokra, hanem minden egyes Krisztusban hívõ emberre vonatkozik. Ennek a felismerésnek köszönhetõen találta meg a házaspár az útját: az egyik a közösségteremtés, a másik az evangelizáció. – Én sok mindent meg tudok fogalmazni, de Maja van olyan agilis, hogy tettekre tudja váltani az elképzeléseket – szemlélteti a férj és a feleség közti munkamegosztást a hitbéli kérdések terén Bálint. A hazajövetel és a 2004-ben kötött házasság után egy torbágyi Szentlélek-szemináriummal kezdõdött a szolgálat, majd következett a MÉCS-családközösségek megalakítása, amelynek egyik motorja ma is a házaspár. Ma már négy ilyen csoport mûködik Biatorbágyon, kisgyermekes szülõkbõl álló tagjai zömmel a két egyházközséghez tartoznak. Havonta találkoznak, a beszélgetések az egyház által kiadott tematikák köré szervezõdnek. A közösségek együtt is töltenek napokat, idén szervezték meg Gyõrújbaráton a második táborukat. Maja és Bálint közremûködnek az Alfa-kurzusok szervezésében, és emellett a Biatorbágyon újjászervezõdõ cserkészetet ajánlják a figyelmembe... – Miért tartjátok ennyire fontosnak a kisközösségeket? – adódott a kérdés a fenti „leltár” után. – A szeretetkapcsolatra épülõ közösség megtartó erõ, a hit megélésének egyik módja – gondolkodik el Maja. – Manapság erõsebb összetartozásra van szükségünk, mert kiszolgáltatottabbak vagyunk a világnak. Gyermekeinket is nagyobb veszélyek veszik körül, ezért fontos, hogy azonosan gondolkodó, hasonlóan élõ családoknál leljenek barátokra. Önmagunkat, a másikat is védjük, és egymás hite által erõsödünk tovább. – Kihez látogasson el a Forrás legközelebb? – kérdezem búcsúzáskor. – Csány Zoltánt és Magyar Dórát ajánljuk a Széchenyi utcában – válaszolják. Miközben indulok, körénk sereglenek a gyermekek. Petra átöleli édesanyja pocakját, hogy üdvözölje a még odabent lakó legújabb kisöccsét is.
Nánási Tamás
5
www. biaikatolikus.hu Plébániánk körül egyre több lelki és közösségi program szervezõdik. Ezeket az eseményeket a szentmisék végén szoktuk kihirdetni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy – különbözõ okokból, pl. nyaralás vagy egy vasárnap másik templomban hallgatnak misét – sokan mégsem értesülnek ezekrõl a programokról, eseményekrõl. Ezen kívül úgy éreztük, a lezajlott találkozókról, elõadásokról, zarándoklatokról is jó lenne beszámolni, élményeinket megosztani egymással. Ennek szellemében döntött úgy a képviselõ-testület, hogy napjaink eszközét, az internetet is felhasználjuk a plébánia életének hirdetésére: elindult egyházközségünk honlapja, a biaikatolikus.hu. Itt a friss hírek mellett a plébánia adatai, az évközi- és ünnepi miserend és a Forrás korábbi számai is megtalálhatóak. A beszámolókat képek és videók színesítik. A honlapon email-címüket megadva feliratkozhatnak heti rendszerességgel küldött, a hirdetéseket tartalmazó hírlevelünkre. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe! A honlap címének kiválasztásakor nehéz dolgunk volt. Templomunk névadója, Szent Anna, nem csak a mi oltalmazónk, ráadásul olyan címet szerettünk volna, amit a rendszeresen templomba nem járók is könnyen megjegyezhetnek. Így esett a választás a biatorbágyi köztudatban plébániánkra használt kifejezésre: biai katolikus. Bodnár Lajos
6
Aki szépen énekel… „Örvendjetek mindig az Úrban, ismét mondom: örvendjetek!” Az adventi öröm vasárnapjának kezdõéneke ez, mely figyelmünket a hamarosan megszületõ Úr Jézusra irányítja. A karácsony közelsége békét és derût sugároz szívünkbe. Szent Pál biztatása is ide kapcsolódik: „Ne aggódjatok tehát semmiért!” Az Úr közel van hozzánk… Egyszer egy prédikációban hallottam az adventi várakozás afféle megközelítését, miszerint az adventnek nem az a lényege, hogy mi várakozunk, hanem, hogy Jézus vár miránk. Arra vár, hogy felismerjük õt, hisz mindig velünk van. „Én veletek vagyok mindennap!” (Mt 28, 20) Arra vár, hogy felismerjük bûneinket, melyek „mint a szélvész elsodornak minket”. Arra vár, hogy bocsássunk meg egymásnak szívbõl, miként az Atya is megbocsátja a mi vétkeinket. És így megszületik valami bennünk. Bûntõl sebzett szívünk, kábult elménk feléled, felismerjük az égi Bárányt, ki elveszi bûneinket. Új napnak fénye ez, mely így tündököl. Áttör az ég felhõin és fölmelengeti fagyos szíveinket. Beragyogja az egész világot… Szalai Péter
Beszámoló a sárospataki Karitász-napról 2011. november 17. Minden Szent Erzsébetrõl, az Árpád-házi királylányról szólt Sárospatakon ezen a szép, õszi napon. Arról a királylányról, aki egész életében tanúságot tett Krisztus- és emberszeretetérõl, valamint az irgalmasság tevékeny megélésérõl. A Székesfehérvári Egyházmegyébõl érkezõ zarándokok – közel 700-an – imádságos lelkülettel jöttek el Szent Erzsébet szülõvárosába hálát adni, és megünnepelni a Katolikus Karitász megalakulásának 80., illetve újjászervezésének 20. évfordulóját. Spányi Antal megyéspüspök, a Karitász püspök-elnöke, homíliájában felelevenítette Szent Erzsébet életútját, s hozzátette, hogy „Magyarország szép nemes csillaga” nemcsak a középkornak, de a mai idõknek is a legismertebb és legkedveltebb szentje. Személyét immár több mint 800 éve nagy tisztelet övezi, számos nemzet kitüntetett szentként becsüli, és „a nõi eszmény megtestesüléseként” tisztelik. 1235. május 26-án, pün-
kösd ünnepén iktatta a szentek sorába IX. Gergely pápa. A szentmisében imádkoztunk, hogy Szent Erzsébet példája mutasson utat a segítõ szolgálatban, hogy megkapjuk azt a kegyelmet, hogy önmagunkat másokért odaadóan tevékenykedhessünk. A mai ember számára a cselekvõ szeretet, a karitász tevékenység, tanúságtétel a hit mellett, az Isten jósága mellett, az emberszeretet mellett. Mert hiszünk az imádság erejében, hogy erõt kapunk ahhoz, hogy meg tudjuk tenni embertársaink megsegítéséért, a krisztusi emberszeretet útját. Köszönjük Sárospataknak azt a vendégszeretetet, ahogyan a plébánián a helyi karitász munkatársai fogadtak, s akikkel együtt tölthettük ezt a napot. Mert mindannyian valljuk, Szent Erzsébet példáján keresztül, hogy amit a szegényekért, betegekért, nélkülözõkért teszünk, azt Krisztusért tesszük. A biai Prohászka Ottokár karitász csoport
Bibliai rejtvény Rejtvényünkben a Jézus születéséhez kapcsolódó adatokat kell kiválasztani: 1. A császár: a, Julius Caesar b, Augusztus c, Tiberius 2. A helytartó: a, Pontius Pilatus b, ifj. Plinius c, Quirinius 3. József: a, názáreti b, jeruzsálemi c, betlehemi
4. A születés elbeszélõje: a, Lukács b, Márk c, János 5. Az angyal elsõ szava a pásztorokhoz: a, Megszületett! b, Halleluja! c, Ne féljetek!
A megfejtést névvel ellátva a sekrestyében adják le január 8-ig! A helyes megfejtõk között értékes könyvet sorsolunk ki a Szent Anna Alapítvány támogatásával. Az elõzõ szám helyes megfejtése: Musica Sacra
7
Készüljünk a szentmisére! A szentmisék olvasmányai Olvasmány
Szentlecke
Evangélium
Dec. 11.
Iz 61,1-2a.10-11
1tessz 5,16-24
Jn 1,6-8.19-28
Dec. 18.
2sám 7,1-5.8b-11.16
Róm 16,25-27
Lk 1,26-38
Dec. 25.
Iz 52,7-10
Zsid 1,1-6
Jn 1,1-18
Dec.26.
ApCsel 6,8-10; 7,54-59
Mt 10,17-22
Jan. 1.
Szám 6, 22—27
Gal 4, 4-7, Lk 2, 16-21
Jan. 8.
Sir 24, 1-4; 12-16
NAPTÁR – A szentmise minden vasárnap 8-kor és fél 10-kor kezdõdik. – Kedden este szentségimádás van a templomban egyházközségünkért és hazánkért.
Ef 1, 3-6. 15-18
Jn 1, 1-18
A karácsonyi ünnepi miserend a következõ lesz: december 24. szombaton du.5 órakor pásztorjáték. Éjfélkor szentmise. (Torbágyon este 10-kor) december 25. vasárnap 8; 9.30
– Szerda esténként 6-kor zsolozsmát imádkozunk a templomban, utána felnõtt katekézis
december 26. hétfõn 8; 9.30
– A templomi énekkar szombatonként reggel 9-kor próbál a plébánián.
január 1. 8; 9:30
– A gyerekkórus próbái péntekenként 17 órakor kezdõdnek a plébánián – Fogadóórák idõpontjai: hétfõ:15–18.30; kedd: 16–17.30; péntek: 16–17.30 – December 18-én este 5 órakor a Pászti Miklós Vegyeskar karácsonyi koncertet ad a templomban. – A roráték idõpontjai: kedd: 6.00, péntek: 7.15 (Torbágyon hétfõ, csütörtök: 6.00)
december 31. 18:00 Hálaadó szentmise
A biai egyházközség képviselõ-testülete Isten áldásában bõvelkedõ áldott karácsonyt és boldog új évet kíván Biatorbágy valamennyi lakosának!
Felelõs kiadó: a Biai Egyházközség Képviselõ-testülete Szerkesztõbizottság: Géczy Árpád, dr. Kerkovits Gábor, Nánási Tamás, Beregszászi Georgina E-mail:
[email protected] www.biaikatolikus.hu Tördelés: Horváth Árpád, sokszorosítás: Krónikás Bt.
8
