Regionális környezethasználatok és fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata – komplex szakértői rendszer fejlesztése – dr. Bulla Miklós, Széchenyi István Egyetem, Környezetmérnöki Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens dr. Szalay Zoltán, Széchenyi István Egyetem, Környezetmérnöki Tanszék, főiskolai docens dr. Torma András, Széchenyi István Egyetem, Környezetmérnöki Tanszék, egyetemi adjunktus
Bevezetés A tanulmány szerves részét képezi a Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszéke „Regionális környezethasználatok és fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata (a Stratégiai Környezeti Vizsgálatok metodikai fejlesztése)” című belső kutatási főirányának. Ennek keretében a regionális fejlesztési programok fenntarthatóságának ex ante vizsgálatához és ilyen programok értékeléséhez kívánunk szakértői rendszert fejleszteni a tervezők és a döntés-előkészítők számára. Véleményünk szerint a környezetelemzési szakértői rendszer – amely egy stratégiai környezeti vizsgálat alkalmazás – a regionális fejlesztés tervezésére alkalmas szisztéma.
1. A környezetelemzési komplex tudástér modell bemutatása és az SKV, mint ennek alkalmazása A környezethasználatok, valamint az ezekkel együtt járó erőforráskészlet és környezetállapot változások összefüggéseinek elemzésére az elmúlt két évtizedben számos erőfeszítés történt. Ennek eredményeképpen jött létre a környezeti problématér-modell (Bulla, 1989), a környezetgazdálkodás és elemzés modellje (Bulla, 1993, 2002), az OECD modell (PSR, PSIR), az ENSZ modell (UN National Statistical Division, 1997), az EU-s modell (DPSIR) (EEA, 1997). Ezen modellek ismeretében megkísérlünk egy szakértői rendszer vázat fölrajzolni, amely az elemzések valamennyi szóba jöhető és számba veendő komponensét tartalmazza. A rendszer váza a „problématér”hez hasonlít, amelyben a környezethasználatok (terhelések) és a környezetállapot változások (azaz természeti erőforrás-készlet változások) csomópontjai jelentik a komplex és multidiszciplináris, azaz sokszempontú: ökológiai, ökonómiai, technológiai, társadalmi, etc. hatáselemzések színtereit, platformjait (az ICT-kben (Information and Computing Technology) használatos kifejezéssel). Kissé részletesebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a hatások, illetve gerjesztett hatások és kölcsönhatások elemzéséhez a tartalmukban és szerkezetükben heterogén műszaki-gazdaságijogi adat és információ halmazok, valamint a diszciplinárisan felépülő tudásbázisok inter- és multidiszciplináris kezelése, továbbá az interoperabilitás lehetőségének megteremtése szükséges, amely képességek IT alkalmazásokat és alkalmazásfejlesztéseket igényelnek. A meta-adatbázisok létrehozása mellett szükséges tehát az ezen adatbázisok kapcsolatainak elemzését is elvégeznünk. A következtetések áttekintéséhez, az eredmények vizualizálásához virtuális platformokat célszerű létrehoznunk. Mindez egyre kevésbé, sőt egyáltalán nem lehetséges 3D, sőt újabban virtuális 4D IT alkalmazások nélkül. A környezetelemzés komplex tere tehát valamennyi környezetállapotra, környezet-terhelésre és a környezethasználatok szabályaira, terveire, programjaira vonatkozó releváns információt kell, hogy tartalmazzon: „tudásbázisok”-ba rendezve (1., 2. ábra). Valamennyi szakpolitikát, ágazati vagy regionális fejlesztési programot ebben a térben kell megvalósítani, illetve megvalósíthatóságát, a környezet állapotát, erőforrásai használatának mértékét és/vagy terhelhetőségének határát előíró szabályrendszerben szükséges vizsgálni, továbbá a más tervekkel és programokkal való kölcsönhatásokat, a pozitív és negatív szinergiákat elemezni. Ehhez a komplex problémateret ábrázoló térbeli mátrix sorai és oszlopai által alkotott rétegek „kazettáit” tudásbázisokkal kell feltölteni. A tudásbázisok kezdeti tartalmát a következő fejezet javaslat listái tartalmazzák, amely tartalmak – természetesen – folyamatos, de legalább időről-időre történő rendszeres karbantartást, szelektálást és új feltöltést igényelnek.
A tudásbázis általunk javasolt elemei, illetve megalkotásuk a következőkben foglalható össze: » » »
indikátorok (néhány) kiválasztása ill. gyártása a bemutatni kívánt céltól és az alapadatok rendelkezésre állásától függően; a szabályo(zók) relevanciájának áttekintése, megállapítása, következményeik számbavétele; a más (fejlesztési) programok áttekintése, relevanciájának megállapítása, következményei(k), valamint a pozitív/negatív szinergiák számbavétele.
1. ábra: A komplex környezeti problématér (Forrás: Bulla, 2010)
2. ábra: Környezetelemzés: a tényezők multidiszciplináris elemzése a komplex tudás-térben [KxTT] (Forrás: Bulla, 2010)
A fejezet további részében röviden áttekintjük a környezeti erőforrás-gazdálkodás tényezőit, azaz a komplex tér tudásbázisait. 1.1. A környezetállapot, erőforráskészlet összetevői (~Status) A legmagasabb integráltsági szintet jelentő környezeti erőforrás készletek és használatuk komplex indexei, az állapot jellemző mutatókat fölépítő, a rendszereket alkotó „elemek” elemi paramétereit listázó adathalmazok sematikusan rendezhetők, amely sémában a mutatók kialakulása és tartalmuk egzaktságának növekedése is nyomon követhető a „benyomások”-ból a mért adatokon át a modellszámításokkal konkretizált komplex mutatókig (3. ábra).
3. ábra: A mutatók komplexitása (Forrás: Bulla, 2010)
1.2. A környezethasználatok és terhelések hatásai (Pressure; Impact) A nagy léptékű, regionális környezeti erőforrás-használatok változásai (pl. fejlesztési programok, gazdasági szerkezetváltozás, etc.) döntéstámogató, prognosztizáló elemzésére nem alkalmas a részműveletek hatásainak vizsgálata az elemi állapotjellemző paraméterekkel. Ez a technológia a környezeti hatásvizsgálatok (KHV-k) szintje. A komplex folyamatok elemzéséhez az információkat aggregált módon tartalmazó indikátorok szükségesek. Az ismeretes próbálkozások (Verbruggen 1997, OECD 1999, 2004) áttekintése során mi hat többkomponensű, aggregált index alkalmazását/használatát javasoljuk, melyek a következők: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
a földhasználat alakulása; a vízhasználatok (és szennyvizek); az energiahasználatok változása; a (többlet) transzportok generálása; a hulladékok mennyisége és összetétele; a biodiverzitás (változás) mértéke.
A javasolt indexek alkalmasak (lehetnek) a használatok és készlet, valamint állapotváltozások jellemzésére egyaránt (4. ábra). Ez komoly előnyt jelent nagy információsűrűségű, tömör elemzések készítésében.
4. ábra: Környezethasználatok és terhelések mutatói (Bulla, 2010)
1.3. A környezeti erőforrás-használat fejlesztésének összetevői – szabályozók, tervek, programok (~Response) A környezetgazdálkodás megvalósításához szükséges elemzés – értékelés a különféle tevékenységek, beavatkozások, valamint egyes vagy az összes környezeti elemekből álló vagy alkotott környezeti rendszerek kölcsönhatásait kell vizsgálja a hatásterületen. Ez a módszer, illetve az alkalmazására létrehozandó mérő – megfigyelő, adatgyűjtő (átvivő), információgyártó és -feldolgozó, elemző-értékelő fázisok technológiaivá szervezése teszi lehetővé a prognóziskészítést, a következményeikben is ismert alternatívák és a megvalósításukhoz tartozó szabályozási, fejlesztési beavatkozások kidolgozását. Az állapotértékelési (KÁÉ), tágabban az erőforráskészlet-változás értékelés követelményei között – egyebek mellett – definiálni szükséges a környezeti elem illetve rendszerek, valamint a vizsgált terület fogalmát, illetve kiterjedését. Egy adott területen az élővilág – benne: az ember – állapotának elemzése kiterjed a szárazföldi, vízi ökoszisztémák és a levegő vizsgálatára, míg a táj, illetve a települési környezet esetében mindez kiegészül még a környezet művi (épített) elemeivel, valamint az erőforráskészletek változásával. A választott területnagyságtól fog függni az elemzés felbontóképessége, így a (kölcsön)hatások okszerű feltárásának lehetősége és pontossága. A hangsúlyt – és ezt megerősítik a nemzetközi tapasztalatok is – a helyi, illetve a regionális szintre kell helyezni, ahol a fejlesztéspolitikák, beavatkozások, hatások konkrétan elemezhetők. Globálisan jelentéseket lehet készíteni, rögzítve a változásokat; a változásokat létrehozó döntéseket kidolgozni, implementálni, hatásukat elemezni és/vagy prognosztizálni azonban helyileg, regionálisan (!) lehet konkrétan (5. ábra). Ezeket a megfontolásokat alkalmazzák a környezetelemzés, tehát a környezet – társadalom – gazdaság összefüggései föltárására kidolgozott és intézményesített eljárások is: a Vizsgálati Elemzés (VE; Környezetvédelmi törvény), a stratégiai környezeti vizsgálat (SKV; 5/2005 Korm. rendelet), valamint a beruházások környezeti hatásvizsgálata (KHV; 314/2005 Korm. rendelet) (6. ábra).
5. ábra: Környezeti hatások kiterjedése és a befolyásolás lehetősége (Forrás: Bulla-Flachner, 2003 alapján)
6. ábra: A fejlesztéspolitikák és vizsgálati elemzések összefüggése (Forrás: Bulla, 2009)
1.4. A fejlesztéspolitikák és környezethasználati tényezők kombinálása Az alkalmazni javasolt aggregált indexek alkalmasak (lehetnek) a környezethasználatok, -terhelések, valamint a készlet- és állapotváltozások jellemzésére egyaránt. Ennek az elemzési modellnek a bemutatására szerkesztettük a 7. ábrát.
7. ábra: A fejlesztéspolitikai pályák, terhelés és státusz tényezők kombinálása (Forrás: Bulla, 2010)
2. Beruházási, fejlesztési döntéshozatal jelenleg alkalmazott modellje A fenntarthatóság elérése a környezeti, társadalmi és gazdasági kérdések olyatén együttes menedzselését igényli, melynek eredményeképpen a jólét szintje emelkedik. Fontos, hogy ebben a folyamatban az egyes összetevők azonos súllyal szerepeljenek. Ily módon a rendszer összegzett teljesítményének növelése – a legtöbb esetben – mindegyik rész-összetevő javulását igényli. Az optimálisnak tekinthető és egyben megcélzott állapot jellemzője, hogy a kialakult helyzet fenntarthatósági (jóléti?) szempontból magasabb szintet jelent, mint az azt megelőző kiindulási állapot. A ténylegesen elért szint megítélése így megköveteli a környezeti – gazdasági – társadalmi hármas együttes (a gyakorlatban jellemzően inkább: külön – külön történő) értékelését. Ha az adott fejlesztés ténylegesen a közjó javítását szolgálta, akkor mind a három terület esetében javulás tapasztalható. E megállapítás kapcsán két alapvető kérdés merülhet fel: 1) Csak akkor tekinthető a kialakult állapot fenntarthatósági szempontból jobbnak, ha mind a három területen javulás tapasztalható? 2) A jelenlegi gyakorlat támogatja-e az efféle hármas optimálást? Az első kérdés kapcsán elmondható, hogy az alapcél az összoptimum szintjének emelése lenne. Ez elérhető úgy is, hogyha nem mindegyik összetevő kapcsán javul a teljesítmény. Vagyis a jóléti szint (fenntartható módon értelmezve) emelkedhet úgy is, ha csak – akár – az egyik összetevő javul. Bővebben erről a kérdésről a későbbiekben szólunk. A második kérdés kapcsán a válasz egyértelmű, jellemzően nem. Egy beruházás, fejlesztés megvalósulása engedélyezési eljáráshoz kötött. Az engedélyezési eljárásnak a környezeti elemét figyelembe véve megállapítható, hogy annak kapcsán a két másik összetevő teljesítménye rejtve marad. Vagyis lehetőség nyílik arra, hogy környezetileg olyan fejlesztés is engedélyezésre kerüljön, mely szélsőséges esetben a társadalmi, vagy gazdasági teljesítményt rontja. Az összoptimum szintjének emeléséhez ilyen szintű elemzés kevés. A gazdasági és – ritkább esetben – a társadalmi kérdések a tervezés (fejlesztési ötlet kimunkálása) során merülnek fel. A probléma az, hogy e három kérdéskör az engedélyezési eljárás során nem kommunikál egymással, így például a pozitív társadalmi hozadék nem befolyásolhatja a jogszabályi engedélyezési folyamatot. Célszerű lenne tehát az ezen összetevők közötti látható, elemezhető kapcsolatok megteremtése (Torma, 2010). A fejlesztési döntések meghozatala során (mikro-szinten) a legfontosabbak a versenyt meghatározó tényezők, melyek: a költség, a minőség, az alkalmazkodóképesség, az idő, az ár, a promóció és a megbízhatóság (Vörös, 2008). A környezeti, vagy társadalmi tőke (Pl.: rendelkezésre álló munkaerőállomány) csak, mint korlátozó termelési tényező jöhet szóba, nem pedig úgy, mint párhuzamosan javítható terület. A mikro-szintű fejlesztési döntések esetében a környezeti és társadalmi hozadék csak
mint a fejlesztés velejárója, de nem, mint célja jelentkezik. A makro-szintű (azaz például nemzetgazdasági szintű) fejlesztési döntések jellege más. Ezen esetekben a környezeti és társadalmi szempontok hangsúlyosabban jelentkeznek. Példaként említhető itt a jelentős fejlesztések esetében lefolytatandó stratégiai környezeti vizsgálatok kérdése. A probléma azonban, hogy ezek az elemzési, értékelési rendszerek: (a) részterületeket vizsgálnak, (b) a részterületi eredményeket nem integrálják. Más megközelítést jelent a „zöld fejlődés” (green growth), mely esetben az egyes területek változásai integráltan kerülnek elemzésre (OECD, 2011). Az OECD által jelenleg is fejlesztett monitoring folyamat és indikátor készlet a green growth mérését célozza, ám jellemzően a gazdasági és környezeti oldalról támogatva mindezt, felületesebben érintve a társadalmi teljesítmény változását.
3. A jelenlegi döntéshozatal kritikája Azt, hogy miért alkalmasabb egy kiegyensúlyozott értékelési kritériumokkal bíró elemzési rendszer a fenntarthatósági összoptimum megközelítésére, példák segítségével mutatjuk be. Minden példa hipotetikus és abból indul ki, hogy a fejlesztés megítélése során egyaránt figyelni kell a környezeti, társadalmi és a gazdasági hatásokat is. A példák továbbá általánosak és kevéssé részletezettek lesznek, ugyanis a cél mindössze annyi, hogy e tényezők egymáshoz képesti relatív elmozdulását megfigyeljük. Minden esetben a jelenlegi környezetvédelmi engedélyeztetési gyakorlat képezi a vizsgálat alapját. 1. példa: a beruházás környezeti szempontból mindenben megfelel a jogszabályi követelményeknek és – tegyük fel – a környezeti állapot javulását okozza. Emellett a gazdasági és a társadalmi jólét szempontjából a hatása neutrális. A fejlesztés a jelenlegi gyakorlatot figyelembe véve zöld utat fog kapni. 2. példa: a fejlesztés a környezeti jólétet emeli, gazdasági szempontból neutrális, társadalmilag viszont a jólét csökkenéséhez vezet (Pl.: migráció kényszere, kikapcsolódási lehetőségek elvesztése, stb.). Ebben az esetben a környezetvédelmi engedélyeztetés során a beruházás támogatásra érdemes. Ha az összoptimumot tekintjük, akkor már a kérdés megválaszolása attól függ, hogy a társadalmi jólétcsökkenés mekkora mértékű. 3. példa: a harmadik példa esetében a környezeti és a társadalmi összetevő neutrális, a gazdasági viszont egyértelműen javuló tendenciát mutat. Ebben az esetben, mivel a környezeti megfelelés nem veszélyeztetett, ráadásul a gazdaság teljesítőképességének növeléséhez is hozzájárul a projekt, megvalósítható. 4. példa: a negyedik példa egy vegyes példa. Egyedül a társadalmi teljesítmény nem változik, a másik kettő összetevő viszont igen. A gazdasági javul, a környezeti viszont romlik. Ebben az esetben a környezet állapotának várható romlása miatt a projekt nem megvalósítható. Bár kérdésként itt is felvetődik, hogy az egyes aspektusok állapotváltozásának mértéke egymáshoz viszonyítva mekkora. 5. példa: mely egyben a záró példa is és egyben a legkérdésesebb. A környezeti aspektus romlik, a gazdasági és a társadalmi viszont javul. A környezeti engedélyeztetés „válasza” erre egyértelműen a nem. Viszont kérdés, hogy ha mind a társadalmi, mind pedig a gazdasági összetevő javul, vajon az összoptimum értéke nem lenne-e magasabb, mint a megelőző állapotban. A fentebb felsorolt öt példán túl még az egyes aspektusok számos kombinációja elképzelhető, melyek több esetben is rávilágítanak az összoptimum megtalálásának nehézségeire. A bemutatott példák is bizonyították, hogy a kizárólagosan a környezeti szemszögű vizsgálat (Pl.: környezeti engedélyeztetés) nem minden esetben eredményez összességében optimális állapotot. Ahhoz, hogy a teljes körű fenntarthatóságnak megfelelő döntést meghozhassuk, minden aspektust meg kell vizsgálni. Ehhez azonban látni és pontosan ismerni kell az egyes részösszetevők pontos állapotváltozását és annak mértékét (Torma, 2010).
4. Hármas optimálás, mint lehetőség Ahhoz, hogy a leginkább fenntartható döntést tudjuk meghozni, egyaránt figyelni kell mindegyik összetevő változását. Ezért különösen fontos az állapotváltozások irányának és mértékének nagy pontosságú
megismerése. Az, hogy a környezeti összetevő állapotának süllyedése megengedhető-e abban az esetben, mikor a másik két összetevő állapota javul, elsősorban etikai kérdés. A jelenlegi elemzési gyakorlat a szub-optimumok elérésére alkalmas csak, holott a cél a lehető legfenntarthatóbb állapot elérése lenne. A napjainkban alkalmazott módszerek sem a vizsgált indikátorok, sem a rendelkezésre álló adatok, sem pedig az alkalmazott módszerek szintjén nem alkalmasak erre. Ahhoz, hogy megcélozhassuk az összoptimum szintjét, új elemzési módszer szükségeltetik. Ebbe az irányba több kutatás is indult az utóbbi időben (Bulla, 2010; Torma, 2010). Ahhoz, hogy a leginkább megfelelő eredményt kapjuk, két fontos információra van szükség: » »
megfelelő, aktuális és informatív adatokra a tervezett fejlesztési tevékenység környezeti, társadalmi és gazdasági terhelését illetően, illetve megfelelő, elfogadott fenntarthatósági célkitűzésekre (terhelési szintekre) minden egyes komponens kapcsán.
Komoly hiányosságok vannak az adatok szintjén, különösképp a tervezett projektek társadalmi hatásai, valamint a hosszú távú környezeti hatások területén. Ahhoz, hogy megfelelő mélységű információkhoz jussunk, a jelenlegi adatbázisok és adatgyűjtő módszerek változtatása szükséges. Szintén komoly kihívás a közös célkitűzések definiálása, melyek a fenntartható állapotot reprezentálják. Erre alapvetően két lehetőség kínálkozik: természettudományos modellek, számítások segítségével (Torma, 2007), vagy a környezetpolitika célkitűzéseinek elfogadásával (Frischknecht et al., 2009). Összegezve: a korrekt, teljes körű fenntarthatósági döntéshozatalhoz a három terület integrált szemlélete és elemzése szükséges. Ennek – külön – külön is – csak nyomai fedezhetők fel a gyakorlatban, integrált megközelítésről beszélni nem lehet. Így igény mutatkozik egy olyan modell kifejlesztésére, mely lehetővé teszi a hármas optimálást már a tervezési folyamat során.
5. Javaslattétel komplex szakértői rendszerre A Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszéke „Regionális környezethasználatok és fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata (a Stratégiai Környezeti Vizsgálatok metodikai fejlesztése)” című belső kutatási főiránya keretében egy integrált komplex szakértői rendszert fejleszt tervezők és döntéshozók részére. A komplex szakértői rendszer alkalmazásával lehetővé válik a korábbi fejezetben bemutatott hármas optimálás. A rendszer fejlesztésében felhasználásra kerülnek a kutatócsoport által korábban kidolgozott módszerek is. A fejlesztés alatt álló szakértői rendszer a következő jellegzetességekkel bír: 1) A kifejlesztésre kerülő modell alapja a környezeti problématér (Bulla, 2010), mely teljes komplexitásában tartalmazza az egy adott fejlesztés kapcsán felmerülő összes környezeti, illetve jogi szabályozási kérdést. A fejlesztéseknél – a hármas optimálás céljának megfelelően – teljes körűen vizsgálni kell a tervezett fejlesztés környezeti – gazdasági – társadalmi összetevőkre gyakorolt hatását. Így a komplex problématér mindezen összetevőket tartalmazza. A szakértői rendszer célja az egyes fejlesztési tervek e komplex problématérben való elhelyezése és a származtatott hatások integrált, azaz mind a három fenntarthatósági összetevőre vonatkozó hatásainak kiértékelése. 2) A modell logikájában támaszkodik a European Environmental Agency (EEA) által felvázolt DPSIR (driving forces – pressure – state – impact – responses) modellre (EEA, 1997). 3) A problémateret leíró bemenő változók rajzolják ki a fejlesztési program által tervezetten érintett terület, tevékenység környezeti, társadalmi és gazdasági alapjellemzőit és a vonatkozó szabályrendszereket. Ennek megfelelően minimum az alábbi bemenő változók pontos ábrázolása szükséges: 3/a) környezetállapot és erőforráskészlet mérőszámai. Ezek a mérőszámok feltárják a tervezett fejlesztés által érintett környezeti elem mindenkori állapotát. A modell az összes környezeti elem vonatkozásában aktuális adathalmazzal rendelkezik, a számszaki adatokon túl azok
fenntarthatósági szintjét is értékeli (vagyis: a pillanatnyi állapot mennyire tekinthető fenntarthatónak). Az adatok segítséget nyújtanak a környezeti alapállapot felvételéhez. A jelenleg gyűjtött mérőszámokon túl a modell további, javasolt mérőszámokat is tartalmaz minden környezeti hatásterület kapcsán, így alkotva speciális környezeti tudásbázisokat. A legmagasabb integráltsági szintet jelentő környezeti erőforrás készletek es használatuk komplex indexei, az állapot jellemző mutatókat felépítő, a rendszereket alkotó ,,elemek" elemi paramétereit listázó adathalmazok sematikusan rendezhetők, amely sémában a mutatók kialakulása és tartalmuk egzaktságának növekedése is nyomon követhető a ,,benyomások"-ból a mert adatokon át a modellszámításokkal konkretizált komplex mutatókig (1. ábra). 3/b) gazdasági és társadalmi alapállapot jellemző mérőszámai. Hasonlóképp a környezeti alapmutatókhoz a gazdasági és társadalmi alapállapot mindenkori aktuális alapállapotát mutatják meg. 3/c) környezethasználatok és –terhelések. A mindenkori környezetállapot feltárásához szükséges megismerni az adott rendszerben jelen lévő környezethasználatok, környezetterhelések mértékét is. Csak ennek segítségével állapítható meg pontosan az adott környezeti elem terheltsége és kapunk értékelhető bemenő adatot egy fejlesztés környezeti hatásának megismeréséhez. A környezetállapot mérőszámok és az azok változását eredményező környezethasználatok, -terhelések pontos ismerete révén a komplex szakértői rendszer képes a tervezett fejlesztési terület környezeti (és társadalmi, gazdasági) profiljának összeállítására és annak fenntarthatósági besorolására (azaz a tényleges adatok összevetésére egy fenntarthatósági szempontból kívánatos célállapottal). A nagy léptékű, regionális környezeti erőforrás-használatok változásai (pl. fejlesztési programok, gazdasági szerkezetváltozás, etc.) döntéstámogató, prognosztizáló elemzésére nem alkalmas a részműveletek hatásainak vizsgálata az elemi állapotjellemző paraméterekkel. Ez a technológia a környezeti hatásvizsgálatok (KHV-k) szintje. A komplex folyamatok elemzéséhez az információkat aggregált módon tartalmazó indikátorok szükségesek. Az ismeretes próbálkozások (Verbruggen 1997, OECD 1999, 2004) áttekintése során mi hat, többkomponensű, aggregált index alkalmazását / használatát javasoljuk, melyek a következők: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
a földhasználat alakulása; a vízhasználatok (és szennyvizek); az energiahasználatok változása; a (többlet) transzportok generálása; a hulladékok mennyisége és összetétele; a biodiverzitás (változás) mértéke.
A javasolt indexek alkalmasak (lehetnek) a használatok és készlet, valamint állapotváltozások jellemzésére egyaránt. Ez komoly előnyt jelent nagy információsűrűségű, tömör elemzések készítésében (Bulla, 2011). 3/d) környezeti és egyéb szabályozások. Az egyes fejlesztések lehetséges hatásainak megítéléséhez szükséges megismerni az adott területen vonatkozó jogszabályi és egyéb előírásokat, beleértve a bennük foglalt normatív, értékhez kötött elemeket is. Ezek ismerete bemeneti változóként szükséges a generált hatások jogkonformitásának, valamint a szabályozás által megkívánt sávon belül tartásának megítéléséhez. 3/e) további fejlesztési programok, policy-k célkitűzései. A pontos képhez ismerni kell az egyéb – már érvényben lévő fejlesztési programok célkitűzéseit is. A komplex szakértői rendszer tématerületi bontásban tartalmazza a releváns programok célértékeit. E bemenő információk segítségével nagy részletességgel felállítható egy adott fejlesztési program által érintett például régió környezeti – társadalmi – gazdasági fenntarthatósági profilja, beleértve az azt leíró mérőszámokat, illetve az esetleges érzékenység (komplex fenntarthatósági értelemben) megítélését is 4) A komplex szakértői rendszer bemenő változói között szerepelnek továbbá a vizsgált fejlesztési tevékenység várható környezeti, társadalmi, gazdasági hatásai is. Ezek a hatások generálják a
mindenkori alapállapot megváltozását és mértékük ismerete szükséges a várható hatások teljes körű megítéléséhez. 5) A komplex modell által vizsgált tématerületek a következők: egy adott területen az élővilág – benne: az ember – állapotának elemzése kiterjed a szárazföldi, vízi ökoszisztémák és a levegő vizsgálatára, míg a táj, illetve a települési környezet esetében mindez kiegészül még a környezet művi (épített) elemeivel, valamint az erőforráskészletek változásával. 6) A komplex szakértői rendszer alapvető vizsgálati területe a regionális fejlesztések szintje. A választott területnagyságtól fog függni az elemzés felbontóképessége, így a (kölcsön)hatások okszerű feltárásának lehetősége és pontossága. A hangsúlyt – és ezt megerősítik a nemzetközi tapasztalatok is – a helyi, illetve a regionális szintre kell helyezni, ahol a fejlesztéspolitikák, beavatkozások, hatások konkrétan elemezhetők. Globálisan jelentéseket lehet készíteni, rögzítve a változásokat; a változásokat létrehozó döntéseket kidolgozni, implementálni, hatásukat elemezni és / vagy prognosztizálni azonban helyileg, regionálisan (!) lehet konkrétan. 7) Elmosódott halmazok logikája. A komplex szakértői rendszer működésének elvi alapjait az elmosódott halmazok, azaz a fuzzy-logika adja. Ennek megfelelően az egyes mérőszám-értékek nem csak az igen – nem (1-0) relációt vehetik fel, hanem átmeneti, köztes értékek is elképzelhetők. A fuzzylogika jellegzetessége, hogy az igen – nem mellett köztes valóságértékek is elképzelhetők, továbbá, hogy a folyamatok nem minden esetben írhatók le egzakt matematikai függvényekkel (Kóczy, 2001). A környezeti – társadalmi – gazdasági komplex értékelések – a bonyolult összefüggésrendszerek és egymásra hatások miatt – nem teszik lehetővé az egyértelmű válaszok, halmazok kialakítását, hanem sok esetben csak elmosódott halmazokkal írhatók le. 8) Komplex oksági kapcsolatok modellje. Ahogy korábban is bemutatásra került a problématér, amelyben a vizsgált fejlesztés tervezetten el fog helyezkedni komplex, megértéséhez rendszerorientált gondolkodás szükségeltetik. A rendszerekben való gondolkodáson túl fontos, hogy megértsük, egyes folyamatok hogyan befolyásolják egymást (erősítik, vagy gyengítik általános esetben). Az elemzett komplex rendszert nem lineáris, statikus folyamatok építik fel, hanem visszacsatolások hálójával leírható dinamikus rendszer. Az ilyen rendszerek elemzésére használhatóak a komplex oksági kapcsolati modellek (Causal Loop Diagrams – CLD) (Haraldsson, 2000). A CLD segítségével feltárhatók az egyes rendszerösszetevők közötti kapcsolatok, továbbá ezen kapcsolatok jellege. A kapcsolat két elem között lehet pozitív, vagy pedig negatív visszacsatolás. A kapcsolati (okozati) hurkok erősíthetik, vagy pedig gyengíthetik egymást. Az egyes rendszerelemek és a közöttük lévő kapcsolatok feltárásával megrajzolható egy rendszer CLD modellje, így segítve a döntések komplex rendszerekre gyakorolt hatásának modellezését. A CLD technika elterjedt, több alkalmazása ismert a környezetvédelem területéről is (Pl.: (Giordano, 2007)). A Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszéke által fejlesztett komplex szakértői rendszer működése is a CLD módszeren alapul. 9) Többszintű értékelés. A komplex szakértői rendszer az adott fejlesztések értékelését több lépcsőben végzi. Első lépcsőben a fejlesztést befogadó régió, illetve az érintett környezeti elem fenntarthatósági értékelése történik. Az értékelés eredményeképpen régiós szinten megállapítható, hogy adott környezeti elem adott régióban milyen mértékben terhelhető még. Az így definiált intervallum (vagyis az az érték, amit egy környezeti elem / régió még elvisel) adja meg a terhelhetőség mértékét. Második lépcsőben a fejlesztés várható hatásai kerülnek számszerűsítésre mind a három dimenzióban. A két lépcső értékeinek összevetésével megállapítható, hogy a tervezett fejlesztés hatásai a régió fenntarthatósági állapotát milyen mértékben változtatják meg, a megváltozott állapot az intervallumon belül marad-e, vagy sem. Bővebben mindenről (Torma, 2010). 10) Összoptimumra való törekvés. Ahogy korábban is bemutatásra került, a fenntarthatósági optimum mind a három összetevő optimális állapotát jelenti. Minden esetben cél, hogy egy fejlesztési program eredményeképpen az optimum szintje emelkedjék, azaz bármelyik, vagy mindegyik összetevő esetében magasabb eredmény alakuljon ki. A komplex szakértői rendszer nem diszkrét halmazokként kezeli az egyes összetevőket, hanem azok interakciójában vizsgálódik. Azaz ténylegesen a kombinációból kialakult magasabb érték elérése a cél. Ez bizonyos esetekben úgy is előállhat, hogy valamelyik összetevő esetében akár csökkenés is realizálódik (lásd korábbi fejezet 2.; 4. és 5. példa).
Amennyiben a fejlesztés a gazdasági és társadalmi jólét szempontjából érezhető javulást eredményez, úgy a környezeti összetevő időszakos (de semmiképp sem végleges) romlása is megengedhető. 11) Javasolt indikátorok, komplex tudásbázisok. A szakértői rendszer készítése során felhasználásra kerülnek a jelenleg gyűjtött, vizsgált mérőszámok (mindhárom összetevő kapcsán). Mivel azonban ezek nem minden esetben írják le, jellemzik pontosan a fenntarthatósági állapotot, így új mérőszámok definiálása is indokolt. Az egyes javasolt területek (lásd 3/c. pont) kapcsán javaslatot teszünk új mérőszámok képzésére és figyelésére. Mindez kiegészítve az adott területre vonatkozó szabályozásokkal és fejlesztési célkitűzésekkel komplex szakterületi tudásbázisokat alkot. 12) Kimenő változók. A komplex szakértői rendszer eredménye végeredményben egy állásfoglalás arról, hogy az adott fejlesztési ötlet, az elérhető (régiós szintű) környezeti, társadalmi és gazdasági információk tudatában a fenntarthatóság szintjét milyen irányba és mennyire változtatja. Ez az információ közvetlenül felhasználható a kompetens fejlesztési döntés meghozatalához. Mindemellett a szakértői rendszer részletezett információt szolgáltat minden egyes érintett környezeti elem vonatkozásában. A rendszer kialakítása során törekedtünk a mérőszámok számosságának alacsony szinten tartására, így is támogatva a könnyű használatot. 13) 3D – 4D IT alkalmazás. Mivel a komplex szakértői rendszer többrétegű, összetett algoritmussal rendelkezik, ezért a következtetések áttekintéséhez, az eredmények vizualizálásához informatikai alkalmazások használata szükségeltetik. A 3D-s (sőt virtuális 4D-s) alkalmazás fejlesztésével a tudásbázisok egyszerű használata, valamint a magas fokú, áttekinthető vizualizáció biztosított. 14) Projektmenedzsment segítség. A komplex szakértői rendszer fejlesztésével párhuzamosan Kutatócsoportunk egy környezetvédelmi projektekre specifikált projektmenedzsment eszköztárat (és hozzá kapcsolódó IT-alkalmazást) is fejleszt, mely segítséget nyújt a környezeti beruházások, projektek költséghatékony és veszteségmentes lebonyolításához. A módszer alapjairól bővebben lásd (Torma, 2009). 15) Célcsoport, mélyinterjús felmérés. A szakértői rendszer felhasználói célcsoportja sokrétű. Alkalmazhatják a fejlesztési tevékenység „kiírói”, döntéshozói, annak lebonyolító szervezetei, a regionális fejlesztési ügynökségek munkatársai, valamint a különféle szakmai klaszterek, szerveződések. Célunk, hogy valós problémára fejlesszünk megoldást, ezért a kutatás keretében kérdőíves felmérést végeztünk a kistérségi társulások munkatársai között, mely felmérést mélyinterjúkkal is kiegészítettük. A felmérés és az interjúk eredményei a módszer fejlesztésében felhasználásra kerülnek.
6. Komplex tudásbázisok kialakítása A kutatási program gerince tehát a szakterületi komplex tudásbázisok létrehozása, különös tekintettel az alkalmazandó paraméter- és indikátorkészlet elemeinek definiálására. A meglévő nemzetközi, európai és magyar szinten gyűjtött mérőszámokon túl, a kutatócsoport javaslatot tesz tovább, a fenntarthatóság mérésére alkalmas indikátorok képzésére is. Az indikátorok definiálásán túl a rendszer tervezése során meghatározásra kerülnek az indikátorok által felveendő kívánatos értékek is, melyek szükségesek lesznek egyes projektek fenntarthatóságának megítéléséhez. Tudásbázisok az alábbi területekre készülnek: » » » » »
vízhasználatok földhasználat energiahasználat hulladék-keletkezés biodiverzitás változások.
Az egyes specifikált indikátorkészleteket külön tanulmányokban mutatjuk be. A tudásbázisok alapját képező indikátor-rendszer összeállításán túl fontos elem az elemzés szintaktikájának kidolgozása is, mely végeredményben a végső kiértékelés alapja. Az indikátorkészlet környezeti állapotot és a fejlesztési tevékenység által generált környezeti terhelést jellemző adatai, a szabályozások és szakterületi célkitűzések meta-adatai, továbbá a definiált konfidencia intervallumok
fuzzy logika segítségével történő összevetésének eredményeképpen állapítható meg egy tervezett fejlesztés fenntarthatósága, vagy adott esetben fenntarthatatlansága. A továbbiakban röviden kitérünk a szakértői rendszer társadalmi összetevőjének kérdéseire.
7. A környezethasználatok fenntarthatósága társadalmi szemszögből A környezethasználatok fenntarthatóságának ex-ante értékelését szolgáló szakértői rendszerekkel kapcsolatban két egymással szoros összefüggésben lévő probléma jelentkezik. Az egyik, hogy ezek a rendszerek – tágabban ide sorolhatók az ezekhez kapcsolódó jogszabályok, intézmények, különböző eszköztárak – szakmailag jók-e, azaz biztosítják-e a fenntarthatóság megvalósulását. Ennek eldöntése alapvetően szakmai, elméleti probléma és természetesen csak szigorúan szakmai kritériumok alapján lehet ezt a kérdést megválaszolni. A pusztán igen/nem válaszok a sokszor emlegetett érvek mellett azért sem célravezetők, mert ezt a problémakört csak folyamatként lehet értelmezni, és azt nem szabad egy adott ponton lezártnak, befejezettnek tekinteni. Ez a szakmai munka természetesen ma is zajlik, gondoljunk pl. a fenntarthatósági indikátorok, illetve ezek szakértői rendszerekben való alkalmazása körüli vitákra. A másik problémakör, hogy a fenntarthatóság megvalósulásához és az azt kontrolláló rendszerek alkalmazásához szükséges, azt kikényszerítő erős társadalmi igény (ez nyílván tágabb, átfogóbb, mint a sokat emlegetett környezeti tudatosság), sajnos ma még alapvetően hiányzik. Ezt a hiányt nem lehet pusztán a jelenlegi társadalmi, gazdasági krízissel magyarázni. Még az is feltételezhető, hogy ennek a válságnak a megoldása segítheti, kikényszerítheti azoknak az alternatíváknak a keresését, amelyek a fenntarthatóság megvalósulását szolgálják. Ma az erős fenntarthatóságra, a „túllövés” állapotára való hivatkozással a társadalom nem igazán tud mit kezdeni. Ráadásul a világ fejlett része, az ún. fogyasztói társadalom ezt a problémát úgy próbálta megoldani, hogy a környezeti problémák jelentős részét a náluk jóval szegényebb, kevesebbet fogyasztó kiszolgáltatottabb régióira tolta át. A fenntarthatóság megvalósulását – a valódi integrációt – nálunk is alapvetően a hiányzó társadalmi igény gátolja. Így érthető, hogy különösen a politikai, kormányzati szinten fenntarthatóság helyzete kritikus. Mivel a társadalom nem lép fel a fenntartható társadalom igényével, ezért sem politikai akarat, sem kormányzati cselekvés nincs a fenntarthatósággal kapcsolatban., Ezt tetézi, hogy a döntéshozók és végrehajtók fogalma a fenntarthatóságról többnyire a fenntartható gazdasági növekedésre korlátozódik. Azok a tervezési dokumentumok, amelyek az ország fejlesztéspolitikáját hivatottak meghatározni, szintén erről árulkodnak. A politika persze többé-kevésbé mégiscsak a társadalmi igényeket képezi le. Nem véletlen tehát, hogy számára a gyenge fenntarthatóság – a három pillér elkülönült kezelése – elfogadhatónak tűnik. Ez teljesen érthető, hiszen a régiókat, kistérségeket alapvetően társadalmi, gazdasági (szegénység, munkanélküliség) és ezekhez sokszor csak áttételesen kapcsolódó környezeti problémák sújtják. A három dimenzió viszonyrendszerében sajátos, jól megfigyelhető dinamika érvényesül. A gazdaság bővülése, munkahelyteremtés, infrastrukturális fejlesztések révén enyhíti a társadalmi feszültségeket, viszont felerősödhetnek (előtérbe kerülhetnek) a környezeti problémák. A gazdasági-társadalmi problémák, konfliktusok erősödése, javuló környezeti állapot mellett bizonyos ponton túl ellehetetlenítheti egy adott térség (főleg kistérség) életét. Ezért a döntéshozók nagy valószínűséggel a rövid távú társadalmi, gazdasági érdekek mentén fognak dönteni. Ehhez kapcsolódóan a gyakorlatban döntően az a kompromisszumos felfogás érvényesül, hogy ha a gazdasági növekedés figyelembe veszi a környezetvédelmi szempontokat – jogszabályok, határértékek betartása stb. – az biztosítja a fenntarthatóságot. A fenntarthatóság, illetve annak kikényszerítésének megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges társadalmi igény fölkeltése, még inkább érvényesítése, a bejáratott problémamegoldó magatartás leváltása ma még nagyon távolinak, szinte lehetetlennek tűnik. „Néhány, összességében elenyésző számú közhivatalnok, közéleti személy, tudós és civil van, akik szívükön viselik, s gondozzák a fenntarthatóság útját. Hatásuk a társadalom egészére minimális, sőt saját köreiken belül sem képesek meghatározó változásokat előidézni. Feltűnő, hogy egy-két esetet kivéve, ezek a személyiségek valamilyen módon a környezetvédelem művelői közé tartoznak, a politikai közélet, a média, a művészetek szereplői csak
elvétve hirdetik a fenntarthatóság gondolatát. A társadalmi szervezetek közül sajnálatos módon szinte csak a környezetvédő szervezetek foglalkoznak fenntarthatósági kérdésekkel, holott az elsősorban a társadalmi létminőségre koncentrál. A tevékenységet tekintve a legtöbben a környezeti nevelésre, szemléletformálásra fűzik fel a fenntarthatóság kérdését, vélvén itt kell, lehet kezdeni a társadalom megváltoztatását. Többen az alternatív életvitelben, technológiákban látják az előrelépés lehetőségét. Ők azok, akik ökofalvakba és különböző alternatív programokba menekülnek a nem fenntartható világ elől, s többnyire romantikus, fenntartható életszigeteket képzelnek el a nem fenntartható világban. A valóságban ezek a programok megalkudni kénytelenek a nem fenntartható megoldásokkal, hiszen a külvilágtól, annak anyagaitól, életstílusától, szabályozásától nem lehet elszigetelődni.” Társadalmi igény, akarat nélkül az elméleti síkon, szakmailag jól kidolgozott, fenntarthatóságot biztosító (szolgáló) szakértői rendszerek felhasználása, alkalmazása igen problematikus. A döntéshozók vagy nem veszik figyelembe, mellőzik ezeket az eszközöket, vagy csak bizonyos elemeiket, fölpuhított változataikat fogadják el azokban a döntési helyzetekben, amikor a gazdaság-társadalom-környezet viszonyrendszerében az első kettő primátusát hangsúlyozzák. Ezt a problémát más szinten (pl. a KHV jogszabályi háttereinek módosításai versenyképességi okból) meglehetősen gyakran tapasztaltuk. A társadalmak történetéből jól ismert, hogy az értékrendek változása, a változtatáshoz szükséges társadalmi igény kialakulása alapvetően külső vagy belső kényszerek hatására következik be. Ilyen kényszerítő erő lehet ma pl. a természeti erőforrások – energiahordozók, termőtalaj, édesvíz – egyre szűkösebb volta, vagy az ezekhez szorosan kapcsolódó éghajlatváltozás. Az utóbbi társadalomformáló, civilizációkat fölemelő vagy tönkretevő volta ma már jól ismert. A történelmi analógiákkal azonban óvatosan kell bánni, mert a körülmények alapvetően megváltoztak. A globalizált világ ma már nem nyújt olyan lehetőségeket, mint amelyeket a korábbi időszakokban tapasztalhattunk. Ma már nem állnak rendelkezésre olyan erőforrás tartalékok, amelyek az adott feltételrendszer mellett hatékonyan és hosszú távon felhasználhatók. A technikai fejlődésben rejlő lehetőségeknek és a fenntarthatóságnak a kapcsolatára csak röviden térünk ki. „A technikai fejlődés bizonyos szintje mellett azonban elképzelhető egy olyan, ma még elméletinek tekinthető gazdasági növekedés, amelyet az anyag- és energiaáramlások körfolyamatba szervezett azon szintje mellett érnek el, amely nem lépi túl az ökoszisztéma asszimilációs és regenerációs képességét. Azaz a gazdasági növekedés csak azonos (az optimumhoz tartozó) anyag- és energiafelhasználás, valamint hulladékképződés mellett lehetséges.” Egy ilyen típusú növekedés minden részletre kiterjedő, komplex technikai feltételrendszere nagy valószínűséggel jelenleg nem áll rendelkezésre. A történelmi tapasztalat egyébként is azt mutatja, hogy a technikai fejlődésnek van ugyan bizonyos mértékű önmozgása, de az alkalmazkodás alapvetően társadalmi viszonyok, értékrendek, igények függvénye. A fenntarthatóság irányába mutató kényszerek az említett okok miatt ma alapvetően nem a társadalmi igény (értékrend) felől jelentkeznek, hanem a gazdaság lassú, belső átrendeződése mutat ilyen jeleket, tendenciákat. Főleg a nem megújuló erőforrások szűkössége kényszerítheti a gazdaság szereplőit új megoldások keresésére, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a mostani gazdasági „fejlődés” már rövid távon sem folytatható. A jelenlegi gazdasági, társadalmi krízis okai között, ha más jelenségek ezt ma még háttérbe is szorítják, elfedik is, igen komoly szerepe van a természeti erőforrásokkal való nem fenntartható használatoknak. A kényszerek hatására lassan formálódó ún. zöldgazdaság fontos eszköz lehet a társadalom fenntarthatóság felé való elmozdulásában. Ennek azonban csak akkor van értelme, és jelentősége, ha a politika a zöldgazdaságot nem a nemzetgazdaság egyik, nem is nagyon hangsúlyos ágának tekinti, hanem a gazdaság és társadalom egészére kiterjedő folyamatnak. Nyilvánvaló, hogy ez a változás jóval többet jelent, mint a gazdaság néhány szektorának zöldesítése és a korszerű technikák, technológiák intenzív használata. Ebben a folyamatban a kapcsolódó rendszerek pl. adórendszer, szabályozás, intézmények zöldesítése, változtatása talán még nagyobb jelentőségű. Ezek az elsődleges gazdasági kényszerek hatására bekövetkező változások a jobban felkészült, befogadóbb társadalmakat – mint azt a már többször említett történelmi példák mutatják – valóban a fenntarthatóság felé terelhetnek, másokat periférikus, kiszolgáltatott helyzetben hagynak, ill. abba kényszerítenek. Ma olyan átmeneti időszakot élünk, amikor a változás szükségessége nyilvánvaló, de annak irányai, súlypontjai még nagyon képlékenyek, bizonytalanok. Ebben a helyzetben az értékelést szolgáló rendszerek, módszertanok feladata kettős: értékelés és orientálás. A felhasználók így egyfajta keretrendszert kapnak, amelyben az indikátorok alkalmazása (értékelés) mellett egy-egy terület –
vízgazdálkodás, energetika, hulladékgazdálkodás stb. – szabályozási, fejlesztési kapcsolatai (orientálás, informálás) is rendelkezésre állnak. Ha pl. a társadalmi dimenziót nézzük, a felhasználók számára a rendszer megadja a területre vonatkozó alapindikátorokat, pl. foglalkoztatás, jövedelem, képzettség, stb. Ezek mellett bemutatja az alapvető jogszabályi hátteret és azokat a kapcsolódó programokat, terveket, amelyek szükségesek a megalapozott döntésekhez egy-egy régióban, kistérségben.
Irodalomjegyzék Behringer W. (2010): A klíma kultúrtörténete, Corvina Kiadó, Budapest, 2010. Bulla M. – Guzli P. (2006.) – A fenntartható fejlődés indikátorai, Fenntartható fejlődés Magyarországon, Jövőképek és forgatókönyvek, Bulla Miklós – Tamás Pál (szerk.), Ú – M – K , Budapest, 2006. Bulla M. (2010.) : A regionális-fejlesztés-politikák környezethasználati indikátorai, X. Környezettudományi tanácskozás, Regionális fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata (Konferencia Kiadvány, Győr, 2010. november 12., Környezetmérnöki Tanszék) Bulla, M. – Zseni, A.: Integrated Regional Development and River Basin Management. WIT Conference on River Basin Management 2011. 25/27 May Riverside, California USA Bulla, M. (1996) Environmental model: an analysis on the relations of the components of environmental management. In : Environmental Engineering Education and Training. p: 151-159.Ed.:T.V.Duggan, C.A.Berebbia : Wessex Institute of Technology, UK.1996. Bulla, M. (2009): A környezetgazdálkodási modell regionális alkalmazása - IX. Környezettudományi Tanácskozás, 2009. XI. 06., Győr, pp. 3-14. Bulla, M. (szerk.) (2004): Komplex környezetállapot-értékelő szakértői rendszerek metodikai fejlesztése, Kutatási összefoglaló. Széchenyi István Egyetem, Környezetmérnöki Tanszék (RD summary ) EUROSTAT (2007): Environmental signals 2000. – European Environment Agency regular indicator report Eurostat „Measuring progress towards a more sustainable Europe, 2007”; (http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/sdi/indicators) Frischknecht R. – Steiner R. – Jungbluth N. (2009): Methode der ökologischen Knappheit – Ökofaktoren 2006, BAFU – ÖBU, Bern, 2009 Giordano R. – Mysiak J. – Raziyeh F. – Vorro M. (2007): An integration between Cognitive Map and causal loop diagram for knowledge structuring in river basin management, Caiwa 2007, Newater, 2007, p. 17. Haraldsson H. (2000): Introduction to Systems and Causal Loop Diagrams, System Analysis course, LUMES, Lund University, 2000, p. 33. Indicators of Sustainable Development: Framework and Methodologies. - United Nations New York, 1996 Jövőkereső (2009): A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács jelentése a magyar társadalomnak, Budapest, 2009. Kóczy L. T. – Tikk D. (2001): Fuzzy rendszerek, Typotex, Budapest, 2001, p. 234. Monitoring progress (Indicators for key strategy for sustainable development in the United Kingdom, 1999) Mozsgai K. (2011.) – A fenntartható regionális fejlesztések lehetőségei a nemzeti fejlesztési tervek célkitűzéseinek és intézkedéseinek tükrében, Doktori értekezés, Gödöllő, 2011. OECD (2011): Towards green growth – monitoring progress: OECD indicators, OECD publishing, 2011, p. 144. Torma A. – Vagdalt L. – Kauer A. – Csizmadia L. (2009): Projektmenedzsment elvek alkalmazhatósága környezetvédelmi beruházásoknál – egy integrált modell fejlesztése, IX. Környezettudományi Tanácskozás, Regionális környezethasználatok és fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata, 2009.XI.06., Győr, pp. 108 – 115.
Torma A. (2007): A környezeti teljesítményértékelés aggregáló módszerei és az anyagáram-elemzés kapcsolatrendszere. Egy integrált vállalati modell megalapozása, doktori értekezés, Budapest, 2008, p. 390 Torma A. (2010): Egyes fejlesztések hulladékgazdálkodásának fenntarthatósága – kérdések és lehetséges(?) válaszok –, X. Környezettudományi Tanácskozás – Regionális fejlesztések fenntarthatósági vizsgálata, 2010. XI. 12., Győr, pp. 149 – 163. UN (1996): Indicators of Sustainable Development: Framework and Methodologies, United Nations, New York, 1996 Verbruggen, A. (1997.): Annual Report of WG Energy and Environment, University FSI Antwerpen. Vörös J. (2008): A kereslet hatása az árak, a minőség és a fejlesztési döntések dinamikájára, Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. december, pp. 1094 – 1115. 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról
