Farkas Gábor Farkas
Ransanus és a sárkány Kulcsár Péter emlékére „Erdélyben vannak barlangok, amelyekben sok érintetlenül maradt sárkánykoponya és – csont található, nem lehet pontosan tudni, honnan és hogyan kerültek ide ezek a szörnyek, kiváltképpen azért, mert azon a vidéken ilyenfajta állatok nem élnek, bár néhányan úgy tartják, hogy az özönvíz idején Afrikából vagy máshonnan, ahol sárkányok élnek, a kiáradó víz sodrásával kerültek ide ezek a testek; egy sárkányfejet pedig ajándékba kaptam, amit részben a dolog hitelére, részben emlékére megőrzök, hogy honfitársaimnak megmutassam.”1 Petrus Ransanus (1428–1492) itáliai történetíró, domonkos szerzetes írta mindezeket Mátyás királynak ajánlott történeti munkájában.2 Thuróczy János krónikája átdolgozásakor belekerültek személyes történetek is a szövegbe. Ez az erdélyi részlet ennek kiváló példája.3 Nyilvánvalóan nem egy szimbolikus, mitikus vagy mesebeli lényről van szó, hanem olyan fosszíliáról, melyet a humanista sárkánytól származónak vélt. A magyar fordítás jegyzete az utolsó jégkorszakban, nagyjából 10 000 évvel ezelőtt kihalt barlangi medve (Ursus spelaeus) koponyájának tartja a Ransanus lucerai íróasztalán őrzött maradványt.4 Tény, hogy Erdély és Partium több barlangjában is találtak medvecsontokat már a 18–19. század folyamán. A Bihar megyei Mézged (Meziad) cseppkőbarlang talán a leghíresebb a lelőhelyek közül, melynek részletes feltárását Adolf Schmidl (1802–1863)5 illetve Czárán Gyula (1847–1906)6 barlangkutatóknak köszönhetjük. Farkas Gábor Farkas (1966) – tudományos kutató, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest,
[email protected] Itt mondok köszönetet Bakos Józsefnek, Bogár Juditnak, Boross Klárának, Csiki Zoltánnak, Monok Istvánnak, Szvorényi Róbertnek és Vremír Mátyásnak a segítségükért. 1 A magyarok történetének rövid foglalata. [Ford., az utószót és a jegyzeteket írta Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet]; a Corvinus János c. részt ford. Kulcsár Péter. Bp. 1999. (Millenniumi magyar történelem, Források) 40. 2 Petrus Ransanus: Epithoma rerum Hungararum, id est Annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat Petrus Kulcsár, Bp. 1977. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Series nova II) 71–72. „In Transilvania sunt cavernae, in quibus sunt et multa et integra licet nuda cute capita ceteraque ossa mortuorum draconum, nec satis reddi potest causa vel unde vel quomodo talia monstra fuerint ad ea loca delata eo praesertim, quod in ea regione eiusce generis animalia nequaquam gignuntur, quanquam sunt, qui opinantur per diluvii tempora ex Aphrica aut ex locis aliis, ubi gignuntur dracones, exundantium aquarum impetu ea corpora illuc fuisse correpta, ex capitibus autem illis unum mihi dono datum est, quod in rei tum fidem tum memoriam meis Italis ostendendum reservo.” 3 Kulcsár Péter: A humanista földrajzírás kezdetei Magyarországon. Földrajzi Közlemények 93(1969). 297–308. – az újabb, bővített szöveget használtam; Kulcsár Péter: Eszmék, legendák, történelem és történetírás. (Tanulmányok). Bp. 2010. (Kisebbségkutatás Könyvek) 31. 4 A magyarok történetének rövid foglalata, 178. 5 Adolf Schmidl: Das Bihar-Gebirge an der Grenze von Ungarn und Siebenbürgen. Wien 1863. 31.: „Auch hier ist es übrigens nur Ursus speläus, von dem eine ungemeine Menge von Knochen, meistens Wirbel- oder Röhrenknochen, seltener Kiefer oder andere Schädelknochen gefunden werden.” 6 Czárán Gyula: Kalauz a biharfüredi kirándulásokhoz. Belényes [1903] 129–130. „Csontház. Ennek iszaptalaja meg van sűrűn a barlangi medve kihalt fajának ősvilági csontmaradványaival tömve; de a csontok gyengébbek, porlékonyabbak, mint az oncsászai barlang csontjai. A csontbőség a csarnok alsó szakadásának falain eléggé fel van tárva.”
RANSANUS ÉS A SÁRKÁNY
33
Úgy tűnik, arra a kérdésre, miszerint az erdélyiek milyen koponyával kedveskedtek Ransanusnak, a válasz: valamelyik leletgazdag barlangból előkerült medvekoponyát kaphatott ajándékba. Ám – legfőképpen a pár évvel ezelőtt Erdélyből előkerült szenzációs őshüllő maradványok miatt – érdemes lenne néhány kérdést megfogalmazni. Biztos, hogy csak barlangi medve koponyája lehetett a csont? Egy laikus számára – méretétől eltekintve (ami a hatalmas és a hatalmasabb szóval írható le) – a két medve, a kihalt barlangi és a ma is élő barnamedve koponyája nem különbözik. Nincsen bennük semmi sárkányszerű. Viszont ha valamelyik ragadozó őshüllő koponyáját vesszük kézbe, s hasonlítjuk össze bármelyik élő vagy kihalt medvekoponyával: szembeötlő lesz az eltérés. Tény, hogy rengeteg barlangimedve-lelet bukant fel az évszázadok során, melyekről azt hitte a 15–18. század embere, hogy sárkányoktól származnak. Nyilvánvalóan több csont kerülhetett elő a 10 000 évvel ezelőtt kipusztult barlangi medvéktől, mint a 65 millió éve eltűnt őshüllöktől. De nem zárható ki az sem, hogy akadhatott közöttük olyan csont vagy koponya, amely nem barlangi medvéé volt, és mégis sárkánymaradványoknak vélték a 18. század vége előtt. A szpeleológia (barlangtan) tudományának kialakulása előtt a barlangokra mint sárkányok és ördögök lakhelyére tekintett a tudós és a laikus egyaránt.7 Nem véletlen, hogy a legtöbb barlang neve így kapcsolatban állt valamilyen módon a sárkánynyal.8 A barlangokban talált csontok megmozgatták az emberek fantáziáját már a történelem előtti időkben.9 Elképzelhető-e, hogy a barlangi medve koponyáját sárkányfejnek nézhették? Van erre is példa, Johann Friedrich Esper (1732–1781) német természettudós és teológus ismeretlen négylábú állatok újonnan felfedezett kövületeiről írt könyvében sárkányként írt le kihalt állatokat 1774-ben.10 Néhány évtizeddel később Robert Townson (1762–1827) angol természettudós magyarországi utazásai során felkereste a Deménfalunál (Demänová) található nevezetes jégés cseppkőbarlangot. Itt már figyelmeztette az olvasót, hogy Buchholtz György (1688–1737) késmárki polihisztor megállapításaival ellentétben ezek a csontok nem sárkányoktól, hanem barlangi, illetve jegesmedvéktől származnak.11 Buchholtz több esetben küldött sárkánycsontokat Bél Mátyásnak, melyeket a környéken gyűjtött.12 Természetesen a 18. század első harmadában még senki számára sem volt világos, hogy ezek a fossziliák milyen állatok maradványai 7 Kubacska András: Az ősgerinces maradványok kutatása hazánkban. Debreceni Szemle 3(1929). 164–168; József Hála: Fossils in the popular traditions in Hungary. = Rocks, fossils and history, Italian-Hungarian relations in the field of geology, XIIIth Symposium of Inhigeo, Pisa-Padova, Italy 1987. Ed. J. Hála. Bp. 1987. [!1989.] (Annals of the History of Hungarian Geology. Special issue) 215–216. 8 A magyarországi barlangok s az ezekre vonatkozó adatok irodalmi jegyzéke (1549–1913). Összeáll. Horusitzky Henrik Siegmeth Károly közrem. Bp. 1914. (A M. kir. Földtani Intézet kiadványai) 7. 9 Ipolyi Arnold: Magyar mythologia. Pest 1854. 222–228; Solymossy Sándor: A „vasorrú bába” és mitikus rokonai. (Hermész Könyvek) Bp. 1991. 72–79. 10 Johann Friedrich Esper: Ausführliche Nachricht von neuentdeckten Zoolithen unbekannter vierfüsiger Thiere. Nürnberg 1774. 81. „Es wäre entdeckt, was die Carpatischen Drachen, (denn diese Odontopetrae gleichen denen unserigen, wie wir in dem folgenden sehen werden, in allen) eigentlich sind.” 11 Robert Townson: Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793. London 1797. 403. „[…] that this was the cave which Bruchman says is so full of bones, and out of which the skeleton of the dragon, which was sent to the Elector of Saxony, was taken, Im should certainly soon have levelled all these trifling difficulties, and I should probably have been rewarded with a fine specimen of the skull, not of a dragon, but of the Ursus maritimus, or Ursus spelaeus according to Rosenmuller, for my trouble; for those which are found in the cavern of the Hartze, to which these are likened, are of this kind.”; Bogár Judit: Egy késmárki polihisztor élete és munkái – feljegyzéseinek tükrében. Ifj. Buchholtz György naplója (1709–1737). PhD értekezés. Piliscsaba 2009. 118. 12 Bogár Judit: „Draconum ossa” Ifj. Buchholtz György és a deményfalvi barlang. =Magyarországi tudósok levelezése a 18. században. Tanulmányok. Szerk. Szelestei N. László. Bp. 2006. 15–18.
34
FARKAS GÁBOR FARKAS
lehettek, mivel Johann Christian Rosenmüller (1771–1820) német orvos évtizedekkel később írta le tudományos alapossággal a már kihalt barlangi medvét. Townson 1794 után olvashatta el Rosenmüller Lipcsében megvédett disszertációját.13 Viszont Ransanus után más is látott sárkányfejeket Erdélyben egy évszázaddal később. Jacques Bongars (1554–1612) francia diplomata 1585-ös konstantinápolyi követjárása14 során a következőről számolt be, mikor Nagyenyedhez érkezett: „Másnap átkeltem az Aranyoson és a Maros mellett fekvő Enyed városában (Hegnedin) ebédeltem. A várkastélyban óriások csontjai és sárkányfejek láthatók, melyeket valamely erdélyi hegységből hoztak, hol, mint mondják, igen sok található.”15 A 17. század második felében képekkel díszítve több írás is megjelent magyarországi sárkányok – vagy annak tartott lények – maradványairól. Johannes Patersonius (1615–1675) – Hain János – porosz származású eperjesi katonaorvos a lipcsei Akadémia folyóiratában publikálta rajzait azokról a csontokról, melyekről később kiderült, hogy egy barlangi medvéé.16 Még 1671ben Hain levelet írt Philipp Jakob Sachs (1627–1672) boroszlói természettudósnak, aki éppen a halála előtt megjelentette folyóiratában az eperjesi kolléga fantasztikus beszámolóját: „Hét évvel ezelőtt küldtem Varsóba néhány sárkánycsontot Lubomirski Matesalco [Mareschalco] kapitány fiának. Volt köztük egy ép fej, néhány nyakcsigolya, combcsont, tibia, ujjperc és három karomcsont, mik a medve karmainál jóval nagyobbak és görbébbek. […] A paraszt, aki a sárkánybarlangot többízben felkereste, egy fiatal sárkány sértetlen csontvázát vitte gróf Rákóczi László úrnak. […] A csontokat nyavalyatörés ellen árulják. […] Akik a nyáron arra felé juhot legeltettek, erősen bizonygatták, hogy a Kárpátok barlangjai telve vannak csontokkal. […] Azt mondják, csak éjjel járnak ki, nappal visszahúzódnak az üregbe. […] Azt hallottam, hogy egy olasz elővarázsolta odújából a sárkányt és messze repült rajta. Szeretném kielégíteni ritkaságszeretetedet, megvásároltam hát a paraszttól a csontokat s elküldöm neked egy dobozban.”17 A sikerre való tekintettel Hain lelkesen folytatta a kutatást – néhány évvel később egy sárkányvadászat alkalmával szerzett sebesülésébe hal bele –, és újabb különleges tudósítását18 jelentették meg a lipcsei szaklapban: „Azt hiszem, sikerült eddig sok mindent megvilágítanom és a sárkányok történetét érthetőbbé tennem. Amint megígértem, elküldöm a barlangok részletes tervrajzát. […] Ez a [liptói] nemes azt írta, hogy Ung megyében, közel az Orlo-tóhoz, Kúpos városka mellett, az előző évben egy eleven sárkányt láttak. Nyilvánvaló hát, hogy nem lehet csekély a sárkányok száma, akárcsak a Kárpátok üregeiben, ahol a sárkánycsontokat ássák. 13 Johann Christian Rosenmüller: Quaedam de ossibus fossilibus animalis cujusdam, historiam ejus et cognitionem accuratiorem illustrantia. Lipsiae [1794]. 14 Hermann Hagen: Zur Geschichte der Philologie und zur römischen Litteratur: Vier Abhandlungen. Berlin 1879. 154. „Le lendemain passè l’Arevasch disnè a Hegnedin, bourg et chateau ancien 3 lieuës, situèe pres de la riviere Marusium. […] Au chasteau y a des os de geants, des tests de dracons apportez d’une montagne de Transsylvanie, ou, on dict, y en avoit extreme quantité.” 15 Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. 1054–1717. Összegyűjt. és jegyz. Szamota István. (Olcsó könyvtár, 290) 1891. 174. 16 Johannes Patersonius: De draconibus Carpathicis. Miscellanea curiosa sive ephemeridum medico-physicarum Germanicarum Academiae Naturae Curiosorum 3(1672). 220–222; Bernd Roling: Drachen und Sirenen: Die Rationalisierung und Abwicklung Der Mythologie an Den Europäischen Universitäten. (Mittellateinische Texte und Studien, 42) Leiden–Boston 2010. 610. 17 Tasnádi Kubacska András: Johannes Patersonius Hain. Orvostörténeti Közlemények 5(1957). 88–89. 18 Johannes Patersonius: De draconum Carpathicorum cavernis. Miscellanea curiosa sive ephemeridum medicophysicarum Germanicarum Academiae Naturae Curiosorum 3(1672). 314–317.
RANSANUS ÉS A SÁRKÁNY
35
Megbíztam egy parasztot, szerezzen nekem még csontokat. Remélhetőleg nemsokára elhozza a koponyát, karmokat és a többit, amivel Sachs úr gyüjtőszenvedélyét kielégíthetem. […] A második barlang Liptó megyében van. Szent Miklós és Deménfalva közelében, a Vág forrásvidékén. Itt is cseppkő fedi a földön heverő sárkánycsontokat.”19 Csak sajnálhatjuk, hogy ambiciózus terve, a magyarországi ritkaságok és különlegességek megírása korai halála miatt nem teljesült. Jegyzeteit felhasználta Heinrich Vollgnad (1634– 1682) boroszlói orvos egy évvel későbbi cikkében, amely szintén a Kárpátokban és Erdélyben megbúvó sárkányokról szólt.20 Nemcsak a sárkánycsontok, hanem az élő(nek vélt) sárkányok is okozhattak gondot a korabeli értelmezésben. A már említett Buchholtz a fosszíliák gyűjtése mellett beszámolt egy különös esetről a naplójában (1718): „Láttam egy sárkányt Laziste felett!”21 Erre talán a legkézenfekvőbb magyarázat a Christfried Kirch (1694–1740) német csillagász által 1718. január közepén felfedezett üstökös (C/1718 B1) látványa lehetett.22 A repülő sárkányok jóval korábban is megzavarták a dolgos hétköznapokat.23 Két krónikás időben és térben távol egymástól írt le hasonló(nak tűnő) természeti jelenséget. Székely István krónikájában a következőket jegyezte le 1557-nél: „Ez eztendobe eg nag sarkan lattatec deel elöt niarba az egen.”24 Ugyanakkor Cserei Mihály erdélyi históriájában vagy az 1702-es üstököst,25 vagy egy sárkány formájú felhőt megvilágító szép napnyugtát örökített meg a következőképpen: „Egy estefelé Kecén az úrral kün a kapunál állottunk sokan, s nagy hirtelenséggel az egen egy szárnyas sárkány szikrázva keresztülmene, más helyeken is az országban ugyanakkor láttatott.”26 Ez a különleges természeti kép található meg Liszti László Zrínyi-követő soraiban is: „Isten be nagy fellegh, áll Egen chak veztegh! nyilván Sárkány van benne!”27 Georg Vette (1645– 1704) nagyszombati patikus, természettudós is bekapcsolódott a sárkány-keresésbe.28 Ő a következő történetet mesélte el Vollgnadnak, a már említett boroszlói orvosnak: „Nemrégiben egy oláh hatalmas szárnyas sárkányt égetett el. Az állat odvas fában húzódott meg. A paraszt régóta tudta, hogy a sárkány az odút látogatja, de féltette életét és nem merte elfogni vagy megtámadni. Szeben mellett is tanyázott egy sárkány, de villám ütött a fába s az állat odaveszett. Feje ma is látható a királybíró házában.”29
Tasnádi: Johannes Patersonius Hain, 90–91. Heinrich Vollgand: De draconibus Carpathicis et Transylvanicis. Miscellanea curiosa sive ephemeridum medico-physicarum Germanicarum Academiae Naturae Curiosorum 4(1673). 214–216. 21 Bogár: Draconum ossa, 15. 22 Gary W. Kronk: Cometography. A Catalogue of Comets. I–V. Cambridge 1999–2010, I. 391–392. 23 Farkas Gábor Farkas: A tüzes sárkány. = Szöveg – Emlék – Kép. Szerk. Boka László, Vásárhelyi Judit. (Bibliotheca Scientiae et Artis, 2) Bp. 2011. 130–139. 24 Székely István: Chronica ez Vilagnac Yeles dolgairol. Craccoba Niomtatot, Striykouiai Lazar Altal, 1559. (RMK I. 38.) 237r. 25 Kronk: I. 388. Ha üstököst feltételezünk, akkor valószínűleg a Francesco Bianchini (1662–1729) itáliai tudós által április 20-án felfedezett kométát (C/1702 H1) láthatták Erdélyben. 26 Cserei Mihály: Erdély historiája (1661–1711). S. a. r., bev. és jegyz. Bánkúti Imre. Bp. 1983. 322–323. 27 Liszti László: Magyar Márs avagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete. Béchben, 1653. (RMK I. 869). 85. 28 Vollgand: De draconibus Carpathicis, 215. 29 Tasnádi: Johannes Patersonius Hain, 97. 19 20
36
FARKAS GÁBOR FARKAS
Elég kis sárkány lehetett, ha belefért egy fa odújába, ám valószínűbb, hogy egy ma is élő hüllőfaj példányát láthatták meg Erdélyben.30 Természetesen Ransanus sárkánykoponyája egy valóságos tárgy volt az íróasztalán. Miskolci Csulyak Gáspár (1627–1699) református lelkész is létezőként tekintett a sárkányra, melynek két fajtáját ismerte: „A Sárkánynak mind alsó s felső álla-kaptzáján három sorral vannak fogai, szemei felette igen nagyok, s még pedig olly élesen látók, hogy a poëták azokra nézve őket kintsek őrizőinek nevezték. Az álla alatt két szakál forma nagy üres bőrök tsüggenek-le, mint az ökörnek. Az igazán való Sárkányoknak két kiváltképen való nemeik vannak. Az egyik rendbéliek nagy vékony hártyából formáltatott szárnyasok […] Másik rendbélieknek pedig semmi szárnyok nints, mindazáltal mind a kétfélék nem egyebek, hanem tsak igen vén és megnevekedett Kígyók.”31 Az érzékletes leírásból úgy tünhet, hogy a lelkész láthatott élő sárkányt. Viszont a „létező” sárkányt megkülönbözteti a Cserei által leírt „tüzes sárkány”-tól, a lenyugvó napsugarak által megvilágított különleges felhőalakzatoktól: „Mert más félék a büjös bájos, varásló boszorkányok Sárkányai […] néha pedig világos, tüzes. tsillagzó testben látszanak, s az aërben abba(n) repülnek, és nagy zivatarokat támasztanak: ezek nem természet szerint való Sárkányok, mert a Sárkány soha szárnyon nem jár, hanem ő hason mászó Kigyó; ama pedig a kivel a büjösbájosok élnek, ő maga az ördög, avagy ördöggel bérlett Sárkány.”32 Ez alapján világossá válik, Miskolci Csulyak Gáspár csak az élő s valamikor élt hüllőket (melyek között óriási méretűeket is elképzelt) tekintette sárkányoknak, míg a természeti jelenségekért (forgószél, tüzes sárkány, égi háború, üstökösök) magát az ördögöt tette felelőssé.33 Ugyanakkor valószínű, hogy a három sorban álló sárkányfogakat leíró lelkész láthatott őshüllőkoponyát, különben az ettől igencsak eltérő barlangi medve fogazatáról elmélkedett volna könyvében.34 Hain 17. század végi tévedése, miszerint egy kihalt medve koponyáját vélte sárkányénak, meghatározta a későbbi interpretációkat. A 15–18. századi sárkány-csontokról hírt adó forrásokat kizárólagos alapon a nagy tömegben előkerült medve-csontokkal hozták összefüggésbe, s nem került sor arra a kérdésfeltevésre, hogy az első modern leírásokat35 megelőző adatok vonatkozhatnak-e őshüllőkre. Mivel Erdélyből kizárólag növényevő őshüllőket
30 Ilyesfajta téves azonosításokat ismerünk korábbról is. Jó példa erre Abu-Hámid al-Garnáti arab utazó és kereskedő útikönyve, melyben egy szárazföldi hüllőről számolhatott be. Abu-Hamid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. 1131–1153. Közzétette O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. A jegyzeteket kieg. Czeglédy Károly. Ford. Iványi Tamás, az előszót, a bev. tanulmányt, a tört. kommentárt és a jegyzeteket ford. Bakcsi György. Bp. 1985. 55. „Egy napon az egyik fa lábánál észrevettem egy gyíkhoz hasonló állatot, két keze és két lába volt […] Ámulatba ejtett a szépsége. Kísérőim eközben körülvették lóháton, az állat pedig úgy nézett a szemeivel, mintha varázserő lett volna bennük. Forgatta a fejét felénk, jobbra meg balra, de nem mozdult, és nem nagyon törődött velünk.” 31 Miskolci Csulyak Gáspár: Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak […] öt könyvekbe foglaltatott tellyes historiaja. Lötsén. [özv. Brewer Sámuelné] 1702. (RMK I. 1658.) 621. 32 Miskolci: Egy jeles vad-kert, 622. 33 Farkas Gábor Farkas: Régi könyvek, új csillagok. (Humanizmus és Reformáció, 32) Bp. 2011. 115. 34 Hasonlóképpen pl. Georgius Agricola: A föld alatti élőlények. Ford. Tóth Péter. Rudabánya 2010. 62. „Ezenkívül a száját alul is, felül is három sor fog díszíti, de mégsem nagyon harapós.” Neki volt is egy saját házi sárkánya, amit később elajándékozott. 35 A barlangi medve első tudományos ismertetéséhez (Rosenmüller, 1794) képest fél évszázaddal később történt meg a dinoszauruszok tudománytani besorolása (Richard Owen, 1842). Az őshüllőkutatásról összefoglalót lásd Kádár Zoltán: Sárkányok újjászületése. (Gyorsuló idő) Bp. 1978.
RANSANUS ÉS A SÁRKÁNY
37
ismertünk, ragadozók jelenlétét csak néhány fogmaradvány sugallta. Ez a helyzet változott meg 2010-ben. Vremír Mátyás, az Erdélyi Múzeum-Egyesület geológusa és paleontológusa egy részleges állatcsontvázat fedezett fel Szászsebestől nem messze, a Sebes folyó mentén 2009 szeptemberében. A leletet elküldte Csiki Zoltánnak, a bukaresti egyetem őslénykutatójának. Majd 2010 augusztusában jelent meg cikkük két amerikai szerzővel közösen.36 A zömök sárkány (Balaur bondoc) nagyjából 70 millió évvel ezelőtt élt a 200 km hosszú Hátszeg-sziget partmenti részén, melyet a Tethys-óceán ölelt körül. Ennek az elszigetelődésnek köszönhette abnormális jellemzőit. Az ázsiai velociraptor izmosabb változataként félelmetes csúcsragadozó lehetett, mérete nagyjából egy megtermett kutyáé volt. 2013 februárjában újabb különleges leletről számolt be a kolozsvári kutató. A repülő őshüllő (Eurazhdarcho langendorfensis) maradványai ugyancsak a Sebes folyó mentén, Lámkerék (Langendorf) közelében került a felszínre, s a szárnyas gyík (pteroszaurusz) rekonstrukciója tovább színesítette az erdélyi sárkányok történetét.37 Az elmúlt évek figyelemre méltó paleontológiai felfedezései megengedik annak a feltételezésnek a létjogosultságát, miszerint a késő középkori és kora újkori forrásokban szereplő sárkányok egy része valójában őshüllő fosszíliája lehetett.38
36 Csiki Zoltán, Vremir Mátyás, Stephen L. Brusatte, and Mark A. Norell: An aberrant island-dwelling theropod dinosaur from the Late Cretaceous of Romania. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 107, 35(2010). 15357–15361. 37 Mátyás Vremir, Alexander W. A. Kellner, Darren Naish, Gareth J. Dyke: A New Azhdarchid Pterosaur from the Late Cretaceous of the Transylvanian Basin, Romania: Implications for Azhdarchid Diversity and Distribution. Plos One 8(2013). 1–15. 38 A megkérdezett paleontológusok a kevés adat alapján nem tartják eldönthetőnek, hogy Ransanus milyen koponyát tarthatott az íróasztalán. Problémát jelent továbbá, hogy a 15. században hogyan tehettek volna szert gondosan letisztított őshüllőkoponyára.
