II. évf. 4. szám 2011.
RákVolt
információ egészségeseknek és betegeknek a rákról
A magazin tartalmából: Prof. dr. Simon Tamás Október a rákellenes aktivitások jegyében Dr. Szentmártoni Gyöngyvér HER2-pozitív vagy HER2-negatív? Dr. Vasváry Artúrné Október az emlőszűrés hónapja Kéri Ibolya Limfóma – a rejtőzködő betegség
MAGAZIN
Márton Anita Rák nélkül, szabadon interjú Cseh Borival Őszi ínyencségek Kiss Mariann sztárséftől
hivatalos magazinja
Október a rákellenes aktivitások jegyében Az őszi hónapok közül az október mind a nők, mind a férfiak számára fontos, ha a rákellenes akciókra gondolunk. Egy évtizede már annak, hogy október elején rendezi meg az „Összefogás a mellrák ellen” Egyesület a rózsaszín sétát Budapesten, a rózsaszínbe öltöztetett Lánchídon. Számos vidéki városban a Magyar Rákellenes Liga helyi alapszervezetei szervezésében helyi demonstrációkra kerül sor, melyek során információkat közlünk a mellrákról, annak megelőzéséről, időbeni felismeréséről és a gyógyítás lehetőségéről, eredményeiről. Majd e tájékoztatás után sor kerül ott helyben is egy sétára, hogy felhívjuk a helyi lakosság figyelmét a mellrákszűrésen való részvételre, a mell rendszeres önvizsgálatára és az érintetteknek az egészségüggyel való együttműködésének fontosságára. A köztudatban az októberi rákellenes aktivitások közül elsősorban a mellrák elleni fellépés ismert. Sokkal kisebb a visszhangja, népszerűsége egy másik rákfajta, a prosztatarák elleni aktivitásoknak. Októberben kerül sor Európaszerte a prosztatarák elleni hét eseményeire, ennek során felhívják a lakosság férfi tagjainak figyelmét arra, hogy van prosztatájuk, és hogy figyelni kell annak egészségére is. Míg a mellrák témája, mint említettük, közismert és elfogadott, addig a prosztatarák problematikája kevésbé ismert, kevésbé népszerű. Ez érthető is, hiszen a prosztata a maga rejtett helyével, és főleg az idősebb férfiak nyugtalanító betegségeinek tüneteivel sokszor inkább ízetlen tréfálkozást vált ki, mint betegségmegelőző tudatosságot.
A számok hasonlóan alakulnak, mind mellrákban, mind prosztatarákban közel háromszor annyian betegednek meg, mint ahányan meghalnak. Ez az utóbbi arány még tovább csökkenthető. Ha egészségesen élünk – mozgunk – étkezünk és jókedvünk van, kevesebben betegszünk meg. Ha a felajánlott szűrővizsgálaton részt veszünk, időben felismerve a bajt, gyógyulásunk majdnem biztos. Ha rendszeresen elvégzik a nők az önvizsgálatot, illetve ha 50 év felett a férfiak rendszeresen járnak urológiai kontrollra, akkor életük biztonságosabb lesz. Októberben ezért a nők figyeljenek magukra, és vegyenek részt mellrákszűrésen. A férfiak pedig tudatosítsák, hogy van prosztatájuk, és felelősek azért, hogy annak állapotát rendszeresen ellenőriztessék. A Magyar Rákellenes Liga mind a két nem kiemelt rákos betegségének visszaszorítását szorgalmazza – többek között ezekkel a látványos demonstrációkkal is. Budapest, 2011. augusztus 24. Prof. dr. Simon Tamás a Magyar Rákellenes Liga elnöke
3
DSIDA JENŐ: ŐSZ A SÉTATÉREN Szemem falán kívül is, belül is ez a kietlen őszi tájkép: sétatér. Azok az emberek, akik most hangosan beszélve haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt, az a nő, aki mellettem ül a padon, mindjárt meghal, feje félrebillen, szeme kiszárad, húsa lehull. Milyen egyedül leszek! A lombok is leszállingóznak, a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló. Csak én fogok itt ülni magányosan, céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig. Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak, s mire nyomdagépek méhéből életre edzve ez a vajúdó vers világra jön, csak üveges szemek bámulják mindenünnen: Nem lesz, aki értse. Jaj, be keserves ez az őszi sétány! A levegő mintha végtelen víz volna, türkiszes árnyú, zöld tenger-medence, hová sosem szürönközik sugár. A fák: sűlyedt hajók árbocai. A bokrok: nagy vízi pókok, óriás meduzák. Az út: kanyargó, nyúlós tengeri kígyó. S a tó: sötét álom a szívem fenekén.
A TARTALOMBÓL 4-5. oldal
Dr. Szentmártoni Gyöngyvér HER2-pozitív vagy HER2-negatív?
8. oldal
Dr. Vasváry Artúrné Október az emlőszűrés hónapja
12-13. oldal
Kéri Ibolya Limfóma – a rejtőzködő betegség
14-15. oldal
Márton Anita Rák nélkül, szabadon interjú Cseh Borival
18-19. oldal
Őszi ínyencségek a sztárséftől
24. oldal
Orvosviccek A Kiadó és a Magyar Rákellenes Liga a hirdetések és a PR cikkek tartalmáért nem vállal semminemű felelősséget! A kiadvánnyal kapcsolatos véleményüket, témajavaslataikat a kiadó címére várjuk! A RákVolt magazin cikkeit megtalálhatják a www.daganatok.hu weboldalon is. Felelős kiadó, szerkesztőség, hirdetésfelvétel: Daylight Kommunikációs Intézet 1036 Budapest, Lajos u. 93-99 Telefon: 061-438-0814 Főszerkesztő: Földi Katalin Grafika, tördelés: Tausz Irina Újságíró: Márton Anita Copyright: Daylight Kommmunikációs Intézet
Adószám
19653417-2-43
4
HER2-pozitív vagy HER2-negatív? - amit a HER2 receptorról tudni kell emlőrák esetén
Az emlőrák a daganatos megbetegedések élvonalába tartozik, évente 7000-7500 új megbetegedés van, ugyanakkor a korszerű kezelések eredményeként nagyon sokan élnek közöttünk ezzel a diagnózissal, de gyógyultan vagy tünet- és betegségmentesen. Majd mindenki környezetében, közvetlen családjában vagy ismerősei között akad emlődaganatos nő, de akár férfi is. A betegség világszerte kiemelt figyelmet kap, hiszen sok mindenkit érint. Ugyanakkor megfelelő tájékoztatással akár meg is előzhető, szűréssel pedig korai stádiumban felismerhető.
De mi a helyzet azokkal, akik elszenvedői a betegségnek, netán érdeklődő családtagok, jó barátok? Mi az, amit tudunk és mi az, amit megtudhatunk, megismerhetünk és megérthetünk egy ilyen bonyolultan viselkedő kór esetén? Vajon csak az egészségügyi dolgozók privilégiuma a rejtélyes, ismeretlen szavakat és fogalmat soroló leletek ismerete, vagy
az érintettek is jogosultak informálódni, hogy megérthessék, mi történik velük? Míg régebben szokás volt kegyesen elhallgatni, és a beteg „érdekében” mellébeszélni az őt érintő betegségről, ez manapság már nem járható út. Mindenkinek joga van ismerni saját helyzetét és lehetőségeit. A gyógyulás is biztosabb, ha teljes hittel és világos elképzelésekkel közelítünk felé. Ma már törvény szabályozza a betegek felvilágosításának és a betegtájékoztatásnak a módját. Egyre több időt kell eltöltenünk azzal, hogy elmagyarázzuk, mit miért teszünk, de még így sem mindig sikerül minden kérdést tisztázni. Az információszerzésben növekvő szerepe van a médiának és az internetnek. Jó látni a betegklubok, egyesületek működését, akik terjesztik az adott betegségekkel kapcsolatos tudnivalókat, újdonságokat, összefogják a betegeket. A közösségek reményt nyújtanak akkor is, amikor egy sokkoló hír után, elveszve a sok információ kavalkádjában csak a bizonytalanság érzése fokozódik. Jó néhány évvel korábban a köztudatban az a hiedelem élt, hogy az emlődaganat, mint minden más daganat, halálos kór, és mindenki csak abban bízott, hogy nincs távoli áttét. Ma ez is átértékelődni látszik, hiszen ha meg nem is gyógyítható teljesen, még egy áttétes betegség is eredményesen kezelhető. A daganat viselkedését, kezelését és a betegség kimenetelét nemcsak az dönti el, hogy mekkora a csomó és volt-e nyirokcsomó vagy távoli áttét, hanem az is, hogy milyen a daganat biológiai viselkedése. Néha nagyon nagy daganatok is későn adnak áttétet, míg egy centiméteresek is lehetnek áttétképzőek, agres�szívek. Ha elővesszük a leleteinket és a nagyon sok információt tartalmazó szövettani leírást, abból sok minden kiolvasható. A daganat mérete, az érintett nyirokcsomók száma, de az is, hogy a daganatot alkotó sejtek milyen tulajdonságokkal bírnak.
5
Régóta tudjuk, hogy az emlődaganatok egy típusa érzékeny ösztrogénre, a női hormonra. Ezért ez a típus jól kezelhető tablettákkal, hiszen ezek a daganatos sejtek ösztrogén receptorokat (ER) tartalmaznak a felszínükön. Újabban felfedezték, hogy léteznek egyéb receptorok is, amelyek bizonyos növekedési faktorok hatására gátlástalan osztódásra serkentik a daganatot. A HER receptorok családja ilyen. Négyfélét különböztetünk meg, ezek közül a HER2 receptornak kiemelt a szerepe az emlődaganatok viselkedésében és kezelésében. Az összes felfedezett emlődaganat közel negyede tartalmaz HER2 receptort, ezeket korábban úgy jellemeztük, hogy agresszívebbek, gyorsabban terjednek és rövidebb a túlélés. Amióta ismerjük és használjuk a HER2 receptorgátló ellenanyag kezelést, ennek a daganattípusnak a megítélése és gyógyulási esélye is sokat változott. Ezért elengedhetetlenül fontos a HER2 receptorok jelenlétének ismerete a daganatban. Szerencsére ennek meghatározása ma már minden emlőcentrum patológiáján elérhető. Akkor tekintjük HER2-pozitívnak a daganatot, ha ennek értéke IHC +++, azaz három pozitív jel van mellette, vagy az úgynevezett FISH vizsgálat erősíti meg, azaz FISH pozitív. Ez esetben a célzott HER2-gátló terápia korai, még áttétet nem adó, de áttétes daganat esetén is indokolt, ha egyéb körülmény nem teszi lehetetlenné. A HER2-gátló ellenanyag kezeléssel mind korai, mind késői stádiumban rendkívül jó eredményeket értünk el. Korai emlőrákban felére csökkent a kiújulás kockázata, áttétes formában pedig jelentősen
megnövekedett a betegség rosszabbodásáig eltelt idő. Ez a kezelés nem kemoterápia, ennek is lehetnek mellékhatásai, például szívbetegség esetén megfontolást igényel a kezelés elkezdése.
Ha a daganat nem mutat HER2-pozitivitást, akkor is van lehetőség korszerű, célzott biológiai terápiára. Ez a kezelés elsősorban a HER2-negatív áttétes emlőrákban szenvedő betegek számára jelent előrelépést, akiknél korábban nem volt mód célzott biológiai terápia alkalmazására. Ezen betegeknél a daganat érellátását gátló gyógyszeres kombináció tudja a jelenleg leghosszabb olyan időszakot biztosítani, amíg a daganat nem növekszik, így a betegek túlélése nagymértékben javítható. A kezelés lényege, hogy a vérellátás gátlásával megakadályozhatjuk a daganat tápanyag és oxigén ellátását, ami a daganat elsorvadásához vagy a továbbterjedés lassulásához vezet. Előfordul az is, hogy a betegség lefolyása alatt a korábban HER2-negatív emlődaganat HER2-pozitívvá alakul át, vagy fordítva. Ezért a betegeknek is érdeke, hogy mintavétel történjen egy-egy újabb gócból vagy áttétből. Ne legyünk elutasítóak! A beavatkozás kellemetlen ugyan, de fontos a további kezelési terv felállításához, hiszen sok esetben évek telnek el az emlődaganat és a távoli áttétek képződése között. Ezért a daganat jellemzői, így a HER2 státusz is változhat az idők során. A biztos diagnózis segíthet nekünk, hogy sikeresebben felvehessük a harcot a daganat ellen, és ez közös érdekünk. Dr. Szentmártoni Gyöngyvér
Adószám
19653417-2-43
6
MEGHÍVÓ HARCOSOK KLUBJA
Kedves Betegtársunk! Tisztelt Érdeklődő! Éljen a lehetőséggel, csatlakozzon Ön is a Harcosok Klubjához! Harcosok Klubja: Egy hely, ahol mindent megtudhat a lehetséges terápiákról, és ami a terápia mellett segítheti a tüdőrákkal vívott harcban. A Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság által működtetett betegklubban tapasztalt orvosok és hiteles szakemberek segítik Önt eligazodni a betegségben, a lehetséges gyógyuláshoz vezető úton. Itt választ kaphat minden kimondott és kimondatlan kérdésére, legyen szó a küzdelemhez szükséges lelki erőről, a tünetek enyhítéséről, kiegészítő terápiákról vagy akár társadalombiztosítási kérdésekről. Köztünk a klubban lehetősége nyílik megértő betegtársakkal találkozni, megosztani a tapasztalataikat, beszélgetni és informatív előadásokat hallgatni. A hasonló betegséggel küzdő társak példája reményt adhat, erősítheti Önt, így belső erőforrásait jobban tudja a gyógyulásra összpontosítani.
Jöjjön el Ön is a 2011. október 11-én 14.00 órakor a Parlament Kávézóban (Budapest, V. ker., Vértanuk tere 1.) tartandó klubtalálkozóra. A helyszín megközelíthető a 2-es metró és 2-es villamos Kossuth Lajos téri megállója felől. Jelentkezés: • telefonon: 06-1-438-0814, 06-1-335-0338, 06-30-446-9028 hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között • levélben: Magyar Rákellenes Liga, 1507 Budapest, Pf. 7. • emailben:
[email protected] Kérjük, segítse a rendezvényre való felkészülésben munkánkat azzal, hogy megírja nekünk ötleteit, helyszín és témajavaslatait, miről szeretne többet megtudni, hallani.
Szeretettel várunk minden kedves betegtársat, családtagot, érdeklődőt! Rendezvényünk támogatója:
Szervezők:
7
HARCOSOK KLUBJA
Időpont: 2011. október 11., 14 óra Helyszín: Parlament Kávézó, Budapest, V. ker, Vértanuk tere 1. Harcosok Klubja: Egy hely, ahol mindent megtudhat a lehetséges terápiákról, és ami a terápia mellett segítheti a tüdőrákkal vívott harcban. Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a Harcosok Klubja alapító tagjaival, akik már megküzdöttek a tüdőrákkal.
Éljen a lehetőséggel, csatlakozzon Ön is a Harcosok Klubjához: • telefonon: 06-1-438-0814, 06-1-335-0338, 06-30-446-9028 • emailben:
[email protected] • csatlakozzon hozzánk a Facebookon is www.facebook.com/rakellenesliga
Adószám
19653417-2-43
8
Október az emlőszűrés hónapja Itt van már a Kánaán? Megállhatunk? Ha minden hölgy rendszeresen jár emlőszűrésre, egy-két év múlva jelentősen csökken az emlőrákban meghaltak száma. Valóban, éppen a szűrés eredménye, hogy évente 5-7 ezer új diagnózis van az emlőrákban, de hála Istennek a halálozás csökkent, stagnál, egyre többen gyógyulnak meg. Kell ennél jobb bizonyíték? Mégsem tudtuk elérni, hogy a nők 70-80%-a jelenjen meg panaszmentesen a szűrésen. Az üzenet egyszerű, érthető, elvégezhető: a rák is gyógyítható, de a legfontosabb feltétele a időben történő felfedezése. Ilyenkor a gyógyítás is sokkal szelídebb, kisebb műtét, könnyebb terápia. A feltételek ehhez adva vannak. A mammográf korai szakaszban kimutatja az elváltozást. A vizsgálat nem fájdalmas, legfeljebb kellemetlen.
A daganat több év alatt alakul ki, növekszik. Eközben külső jele még nincs, fájdalom sem jelzi. Ebben az úgynevezett biológiai szakaszban felismerhető és gyógyítható. Óvakodjunk a hamis prófétáktól, akik azt hirdetik, nem kell szűréssel
foglalkozni, nem ér semmit, sorolják a betegeket, akik pedig voltak szűrésen. Igen, tudni kell, hogy a szűrés nem megelőzés, hanem felismerés. Sajnos sokan vannak, akik későn érkeznek. Az időt visszaforgatni nem lehet és a gyógyulás is nehezebben megy. A test a lélek temploma, épségéről, egészségéről felelősen gondoskodni kell. Felelősek vagyunk magunkért és egymásért. Az egész világon minden évben október hónapban az emlőrák legyőzésére hívják fel a figyelmet. Az ismert rózsaszínű kitűzővel utcára vonulnak mindazok, akik fontosnak tartják a figyelemfelhívást, a mozgósítást cselekvésre, mert az emlőrák is legyőzhető. Hazánkban a lánchídi séta Budapesten és a vidéki településeken történő megmozdulások is ezt a célt szolgálják. Fogjunk össze, környezetünkben példával, szeretettel való figyelmeztetéssel sokat tehetünk! Rajtunk múlik a győzelem. Hirdessük kitartóan, hogy győzni akarunk az emlőrák felett! Dr. Vasváry Artúrné a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke
9
Az Európai Uniós támogatással felépült Belgyógyászati Tömb biztosítja a daganatos betegek korszerű ellátását az Országos Onkológiai Intézetben Az Országos Onkológiai Intézetnek 5,4 milliárd Európai Uniós támogatást ítéltek meg a Közép-Magyarországi Centrum fejlesztése című pályázatra. A projekt lényeges célkitűzései: 1. Új Belgyógyászati Tömb építése. 2. Új Sebészeti Tömb kialakítása 6 műtővel és 78 ágyas fekvő részleggel. 3. A képalkotó diagnosztikai eszközpark modernizálása, új MRI és angiográfiás készülékek beszerzése. Az építkezés megkezdését jelző alapkő letételére 2010. október 21.-én került sor. A beruházás várható befejezése 2012. március 1. A beruházás első fázisaként az új Belgyógyászati Tömb készült el 2011. július 15-én. Az új Belgyógyászati Tömbben került elhelyezésre az infúziókeverésre alkalmas gyógyszertári egység, 12 darab Kúra ambulancia egység és a Bőrgyógyászati Osztály.
Pokorni Zoltán, XII.kerület polgármestere, Dr. Szócska Miklós államtitkár, Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvosa
A daganatos betegség megelőzése és a betegek ellátása napjaink egyik központi egészségügyi kérdése világszerte. A KSH és WHO adatai szerint Európában Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések miatti halálozás. A daganatos meg-
betegedések eredményes európai színvonalú gyógyításának feltétele az, hogy a betegek rövid várakozási idő mellett a legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás eljárásban részesüljenek. A Közép-Magyarországi Régió onkológiai ellátó rendszerének korszerűsítése azért nagy jelentősségű, mivel ezen régióban él a magyar lakosság egyharmada. Az Országos Onkológiai Intézet minőségi mutatói alapján Magyarország egyetlen komprehenzív rákcentruma, amelyet az Európai Rákintézetek Szövetsége (OECI) auditja is megerősített 2008. áprilisában. Az Intézet fekvő- és kúrabeteg forgalma évről-évre folyamatosan növekszik és az elmúlt 10 év alatt az ellátott betegellátási események duplájára emelkedtek. A projekt megvalósulása során bővül a sebészeti ellátás, növekszik a betegek gyógyszeres kezelésének lehetősége az ún. kúraambulanciák számának növelésével. A képalkotó diagnosztikai eszközpark megújításával több beteget lehet diagnosztizálni rövidebb várakozási idő mellett. A fejlesztés eredményeként az Intézet alkalmassá válik a régió onkológiai betegeinek magas színvonalú, esélyegyenlőségen alapuló komplex ellátására. A most átadásra kerülő új Belgyógyászati Tömb működtetésével növekszik a daganatos betegek gyógyulási esélye, mivel rövidebb várakozási idő mellett juthatnak gyógyszeres kezeléshez.
10
Limfóma Világnap tünetek:
A limfóma a nyirokrendszer rosszindulatú daganata, eredményesen kezelhető betegség. Ennek ellenére sajnos sokan későn, előrehaladott állapotban kerülnek szakorvoshoz, így gyógyulási esélyeik is jelentősen csökkennek. Magyarországon évente körülbelül 2500 új beteget diagnosztizálnak. A limfóma nem tartozik a közismert, gyakori daganatos megbetegedések közé. Rejtőzködő, általános tünetegyüttese miatt időnként még a szakemberek is csak hosszas kivizsgálást követően gondolnak erre a kórra. Így értékes idő veszhet el a kezelés megkezdéséig, pedig a korszerű, időben megkezdett terápiával a limfóma bizonyos típusai már 40-80 %-ban véglegesen meggyógyíthatóak. Az egyéni túlélési esélyt alapvetően az határozza meg, hogy a betegség mennyire kiterjedt, hogy a tüneteket milyen stádiumban észlelik, és hogy a beteg mikor fordul orvoshoz. Kezelés nélkül a túlélés ideje altípusonként néhány hónaptól akár évtizedekig is tarthat. A nyirokrendszer sejtjei, a limfociták (immunsejtek) minden szervünkben (pl. lép, csontvelő, tüdő, gyomor, máj, bélrendszer vagy néha az agy) megtalálhatóak, így nem csoda, hogy a tünetek is igen
szerteágazóak lehetnek. A limfóma egyes altípusai leginkább a fiatal felnőtteket érintik, míg mások az idős korra jellemzőek. A diagnózis megállapítását késleltetheti, hogy a betegek többsége panaszmentes, vagy olyan tüneteket észlelnek, amelyek más, kevésbé veszélyes betegségeknél is jelentkezhetnek. A leggyakoribb jelek: tartós vagy visszatérő láz, erős éjszakai izzadás, nem szándékos és jelentős fogyás, fáradékonyság, étvágytalanság és a nyirokcsomók megnagyobbodása. A nem nyirokcsomókból, hanem más helyről kiinduló limfóma a megbetegedett szervre jellemző panaszokkal jár, így például a gyomorban kifejlődő betegség hasi fájdalmakat, emésztési zavarokat, míg a mellűri limfóma köhögést, nehézlégzést okozhat. A Limfóma Világnap alkalmából létrehozott Limfóma Kontroll Pontot 2011. szeptember 15-én 10 órától kereshetik fel a Jókai téren. A rendezvény a Magyar Rákellenes Liga megbízásából, a Daylight Kommunikációs Intézet szervezésében, a Roche (Magyarország) Kft. támogatásával valósul meg. Márton Anita
11
Limfóma
– a rejtőzködő betegség A limfóma még napjainkban is a kevéssé ismert rosszindulatú betegségek közé tartozik, pedig az 5. leggyakoribb rákfajta hazánkban. Évente 2.3002.400 új megbetegedést regisztrálnak, és egyes típusainak előfordulása folyamatosan növekszik. A szeptember 15-én megrendezésre kerülő Limfóma Világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a korai felismerés fontosságára, a gyógyulás lehetőségeire, hiszen az időben felfedezett betegség kön�nyebben gyógyítható. Mi a limfóma? A limfóma gyűjtőfogalom, a nyirokrendszer sejtjeinek, a limfocitáknak a rosszindulatú megbetegedését, korlátlan osztódását, szaporodását jelenti. Két nagy csoportja a Hodgkin (HL) és a non-Hodgkin limfóma (NHL), de ide soroljuk a krónikus limfoid leukémiát (CLL) és a myeloma multiplexet (MM) is. A nonHodgkin limfómáknak több mint 30 fajtája ismert, 85%-ban a B-sejtes (diffúz nagy B-sejtes, folliculáris) fordul elő, a többi T-sejtes limfóma. Ezek az altípusok azt jelzik, hogy a rosszindulatú átalakulás a limfociták érési szakaszának melyik lépcsőjén következik be. Kik az érintettek? Bárki lehet érintett. A Hodgkin limfóma a fiatal, 1535 év közötti és az 55 év feletti korosztályt érinti, évente 250 új megbetegedést regisztrálnak. A nonHodgkin limfóma minden korosztályban előfordul, de gyakorisága az életkor előrehaladtával növekszik. Inkább az idősebb korosztály betegsége, a diagnózis felállításakor az átlagéletkor 65 év. Az új NHL-es betegek száma 1.200 fő körül van évente. A két nem között hasonló arányban fordul elő a limfóma, de az NHL férfiak körében valamivel gyakoribb, mint a nőknél. Azért is fontos többet tudnunk erről a betegségről, mert óvatos becslések szerint is több mint tízezer érintett él közöttünk. Milyen tünetei vannak? A nyirokcsomók jól kitapintható megnagyobbodását (kb. 1,5 cm) a nyakon, a hónaljakban, a lágyék terüle-
tén legtöbbször különféle fertőzések okozzák, de ha a duzzanat két hét után sem múlik el, feltétlenül forduljunk háziorvoshoz akkor is, ha nem okoz fájdalmat! Figyelmeztető jel a tartós, visszatérő, megmagyarázhatatlan láz, az éjszakai izzadás, amitől akár a hálóruha is átázik, az akaratlan fogyás, étvágytalanság, a jelentős fáradékonyság. Az érintett szervre jellemzően a gyomorban vagy a belekben kifejlődő limfóma feszítő érzést, hasi fájdalmakat, emésztési zavarokat, a mellűri limfóma makacs köhögést, nehézlégzést okozhat. Szintén előforduló tünet az egész testfelületre kiterjedő, kínzó viszketés is. Ha a háziorvos vérképet készít, további figyelmeztető jel a limfocitaszám megemelkedése, az alacsony vérlemezkeszám és a vérszegénység. Ha a háziorvos limfómára gyanakszik, nem szabad felesleges vizsgálatokra való várakozással rontani a beteg esélyeit, a leghamarabb hematológushoz (a vérképző- és nyirokrendszer betegségeivel foglalkozó szakorvoshoz) kell irányítani! Szükségesek laboratóriumi, képalkotó vizsgálatok, de a betegség megállapításához elengedhetetlen a szövettani eredmény, pontos diagnózis csak ennek ismeretében állítható fel. Mi okozza? A limfómás megbetegedések pontos kiváltó okát nem tudjuk, de ismerünk több olyan kockázati tényezőt, amelyek növelhetik a kialakulás esélyét. Ezek a különböző fertőzések, bizonyos immunrendszert elnyomó gyógyszerek (pl. szervátültetéskor), de szerepe lehet a legyengült immunrendszer esetén akár a kezeletlen stressznek, a káros környezeti hatásoknak is. A családtagoknak fontos információ, hogy a limfóma nem öröklődik és nem fertőz! Gyógyítható a limfóma? A limfómák a legsikeresebben gyógyítható rosszindulatú betegségek. A gyógyulás sikere érdekében azonban fontos, hogy a beteg minél előbb eljusson az ország valamelyik hematológiai centrumába! A gyógyulás természetesen sok tényezőtől függ, az életkortól, az általános egészségi állapottól, egyéb
Adószám
19653417-2-43
12
betegségektől, de a kulcskérdés mégis az, milyen limfóma típussal állunk szemben. A HL-ek kemoterápiával, sugárkezeléssel, ezek kombinációjával jól gyógyíthatók. Az NHL-ek lassú növekedésű (indolens), tüneteket kezdetben nem okozó, ezért sokáig rejtve maradó formája a terápiák hatására hosszú ideig tünetmentességet eredményez, de gyakran kiújul. Mivel panaszokat nem okoz, bizonyos esetekben az orvos a „figyelő várakozás” mellett dönt és rendszeresen ellenőrzi a beteg állapotát. Az agresszív NHL viszont gyorsan halad előre, gyakrabban és korán okoz tüneteket, rendszerint azonnal kezelni kell. Az „agresszív” szó félelmetesen hangzik, de ezek a limfómák igen jól reagálnak a kezelésre és akár teljesen meg is gyógyíthatók. Milyen kezelések léteznek? A limfómák kezelése kemoterápiával, sugárkezeléssel, immunterápiával vagy ezek kombinációjával, esetleg őssejt átültetéssel történik. Minden kezelésnek vannak mellékhatásai, de ezek csökkenthetők. A mellékhatások miatti félelem nem szabad, hogy elijesszen bárkit a bizonyítottan hatásos terápiáktól, mert az alternatív utak keresésével töltött idő nagyban rontja a gyógyulás esélyeit. A legújabb kezelési lehetőség, melyet hazánkban is alkalmaznak, az immunterápiának az a formája, mely a daganatos nyiroksejtek ellen kifejlesztett ellenanyaggal (monoklonális antitesttel), néha az ehhez kapcsolt gyógyszerrel vagy izotóppal célzottan csak a limfóma sejteket pusztítja el. Hol találkozhat betegtársakkal? A Magyar Rákellenes Liga budapesti Limfóma Klubja 2007 októberében alakult. A klubnapokat havonta egy alkalommal az Országos Onkológiai Intézet (1123
Bp., Ráth György u. 7-9.) Tükörtermében tartjuk, az „A” Belgyógyászati Onkológiai és Hematológiai Osztály szakmai támogatásával. Vendégeink közt volt már hematológus, onkológus, kemoterápiás és sugárterápiás szakember, a képalkotó eljárások specialistája, táplálkozási szakember, gyógytornász, pszichológus is. Az Intézet megközelíthető a Déli-pályaudvar irányából 10 perces sétával. Ha szeretne csatlakozni a budapesti Limfóma Klubhoz, hívja hétköznapokon a Magyar Rákellenes Liga +36-1-225-1621-es telefonszámát vagy írjon a
[email protected] e-mail címre. Aktuális havi programunkat megtalálja a www.rakliga.hu honlapon. A Magyar Rákellenes Liga minden rendezvénye ingyenes és nyitott az érdeklődők, betegek, hozzátartozóik számára, a részvétel semmilyen kötelezettséggel nem jár. További limfóma klubok működnek Debrecenben, Szegeden és Pécsen.
A Limfóma Világnap célja A kezdeményezés az Egyesült Államokból ered, 2004-ben Rob Lowe színész hívta életre azzal a céllal, hogy orvosok, nővérek, betegszervezetek, betegek és családtagjaik összefogásával szervezzenek közös tájékoztató kampányt a limfómáról. Magyarországon a Magyar Rákellenes Liga karolta fel a kezdeményezést, és 2006-tól minden év szeptember 15-én az orvosszakma kiemelkedő szakértőit felkérve szervez betegtájékoztató, felvilágosító programot a laikus közvélemény számára. Kéri Ibolya egészségügyi szociális munkás Magyar Rákellenes Liga
„Az életemet megérintette a limfóma. Amikor édesapámnál non-Hodgkin limfómát állapítottak meg, mindannyian megdöbbentünk. Mint oly sok minden másról a világon, erről a betegségről sem hallottunk addig semmit. Remélem, hogy a Limfóma Világnap segít abban, hogy minél többen megismerjék a betegségek, hiszen a korai felismerés és a megfelelő kezelés életeket menthet.” „Tapasztalatom szerint az emberek egyszerűen nem ismerik a limfómás megbetegedéseket, a tüneteket. Ennél a betegségnél is elengedhetetlen a korai felismerés és az időben elkezdett megfelelő kezelés. Ha ez megtörténik, sokan meggyógyulhatnak és egészséges életet élhetnek. Segítenünk kell az embereknek abban, hogy megismerjék a figyelmeztető jeleket és időben orvoshoz forduljanak.” Philippe Solal-Celigny professzor, a Le Mans-i Jean Bernard Rákcentrum vezetője
13
Rák nélkül, szabadon Cseh Bori néhány hónap leforgása alatt legyőzte a limfómát, mindeközben megőrizte jókedvét, aktivitását és munkabírását. A Limfóma Világnap alkalmából a RákVolt olvasóival megosztja gyógyulása történetét, amelyből erőt meríthetnek azok, akik még csak most veszik fel a harcot a fenyegető kórral. Középiskolai tanári munkája mellett kiállítások és művészeti programok szervezésével foglalkozik Cseh Bori, aki tavaly, éppen 50. születésnapján szembesült azzal, hogy súlyos beteg. Minden azzal kezdődött, hogy három napig nem tudta forgatni a fejét, pedig nem aludta el a nyakát és sportsérülése sem volt. Az általa felkeresett háziorvos egyre komorodó arccal vizsgálta meg nyakát és hasát, majd szinte azonnal, nyíltan kimondta, hogy limfómára vagy esetleg szarkómára gyanakszik. Sürgősségi vizsgálatok sora következett, mégis eltartott egy ideig, mire kiderült, hogy a problémát Follicularis limfóma okozza. Sőt, Bori betegsége a diagnózis idején már előrehaladott stádiumban járt.
- A Szent László Kórház haematológiai osztályára kerültem, ahol dr. Mikala Gábor kezelt. Már az első időkben a lelkemre kötötte, hogy az ő feladata engem kezelni, az én dolgom meggyógyulni. Nagyon jó munkamegosztás volt. Egy éven keresztül a lehető leggondosabb, legodaadóbb módon kezelt, és mindent megtett annak érdekében, hogy tanácsokkal segítse a gyógyulásomat. A kellemetlen és fájdalmas beavatkozások is magától értetődőnek tűntek, olyan biztonsággal vezette le mindegyiket. Nemcsak a kezelőorvo-
som, hanem az ápolónők is csodálatosan viselkedtek, tényleg minden tőlük telhetőt megtettek a pácienseik jólléte érdekében. Az asszony a kórházban több alkalommal is kemoterápiát kapott, és bár a mellékhatások nagyon megviselték a szervezetét, hősiesen kitartott. Hamarosan drámai javulás mutatkozott a vérképében. Ekkor már úgy érezte, hogy egyre jobban van, és hogy most már biztosan le tudja küzdeni a rákot. Bori jól tudta, hogy a limfómások nagy része sokat veszít mozgásképességéből, aktivitásából, ezért ő megtett mindent azért, hogy ezt megelőzze. - Gyógytornáztam és jógáztam is, hogy elég erőm legyen és megőrizzem mozgékonyságomat. Nagy sikerélményem, hogy egy betegtársnőmet, akit ölben cipeltek be a kezelésekre, az én példám arra sarkallta, hogy tornagyakorlatokkal helyrehozza magát. A következő, véletlen találkozásunknál már remek formában láttam őt viszont. Örültem, hogy összeszedte magát. Cseh Bori nemcsak a testedzésre koncentrált, hanem az étkezését is megreformálta. Olajos magvakból otthon összeállított egészséges müzlivel kezdi a reggelt, és napi 2-3 kilónyi különféle gyümölcsöt feltétlenül elfogyaszt. Nem mond le a finom ízekről, de a családdal együtt ma már átgondoltan étkeznek. Kerülik a tartósított élelmiszereket, együtt igyekeznek vigyázni a súlyukra. - Sosem volt kérdéses, hogy meg kell gyógyulnom. Családom rendkívül praktikusan állt a bajomhoz, minden pillanatban mind azt kerestük, hogy mit kell, mit lehet még tenni a gyógyulás érdekében – emlékszik vissza a küzdelmes hónapokra Cseh Bori. – Mindenhol nyíltan beszéltem arról, ami velem történt éppen. Tanítványaim, kollégáim és főnökeim mindig is visszavártak, de rám bízták, hogy mikor térek vissza a munkámhoz. Nagyon jól esett az érdeklődésük, azt gondolom, hogy a rákos súlyos betegeket sem kell elkerülni az ismerősöknek. Már a kórházban az asszony figyelmébe ajánlották a Magyar Rákellenes Liga Limfóma Klubját. Lelki
Adószám
19653417-2-43
14 támogatást, életviteli tippeket és jó tanácsot mindig kaphat az, aki a csapathoz csatlakozik. - Sorstársaim között mindig akadt valaki, aki meghallgatott és megértett, hiszen a saját példájából pontosan tudta, hogy milyen limfómásnak lenni. Bizonyos szempontból még a családomnál is jobban ismerték, hogy testemben és lelkemben épp mi zajlik. A klubot
nagyon értékes programnak tartom, körülbelül havonta találkozunk. A foglalkozásokra meghívott előadók között volt már onkológus specialista és pszichológus is. Mindez segít abban, hogy a beteg a belső energiáit is mozgósítsa, segít, hogy bízzunk magunkban, abban, hogy képesek vagyunk leküzdeni a betegséggel járó gyötrelmeket. Márton Anita
Daganatok.hu:
Hiteles tájékoztatás a rákról Mit tegyünk, ha rákbetegséget diagnosztizálnak nálunk? Kitől kaphatunk még segítséget az orvosainkon és a hozzátartozóinkon kívül? Miért érdemes egy betegklubhoz csatlakoznunk, ha daganatos betegség alakult ki nálunk? Honlapunk, a Daganatok.hu többek között ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni, amellett, hogy rendszeresen közli azokat a friss információkat, amelyek a rákbetegséggel, a tumorok kezelésével és a daganatos betegek életminőségének javításával kapcsolatosak. Célunk, hogy olyan ismeretanyagot biztosítsunk a rászoruló betegek számára, amely egyike lehet a magyar világhálón megtalálható, valóban hiteles információforrásnak. A világhálón rengeteg információ érhető el a daganatos betegségekkel és a lehetséges terápiás eljárásokkal kapcsolatban, viszonylag kevés olyan honlap létezik azonban, ahol valóban hiteles információkat találhat az érdeklődő. A 2003-ban alapított Daganatok.hu a legrégebbi rákkal foglalkozó tematikus oldal, amelynek szakmai hitelességét az Országos Onkológiai Intézettel fenntartott partnerségünk garantálja. Az intézet szakemberei időről időre lektorálják rendszeresen frissített betegtájékoztató anyagainkat, így olvasóink mindig a legújabb információkat találják meg honlapunkon. Weboldalunkon az összes ráktípusról részletes tájékoztató anyag olvasható, amelyeknek külön gyűjtőoldalakat hoztunk létre. A rákbetegek itt egyaránt megismerhetik az adott daganatféleség kialakulásának hátterét, a kezelési lehetőségeket, valamint azt, hogy mi történik a terápiát követő utókezelés során. Havonta egy-egy új interjú is felkerül a honlapra, amelyben neves onkológus szakembereket szólalta-
tunk meg a legújabb terápiás lehetőségekről vagy a betegellátás legaktuálisabb kérdéseiről. Mindemellett természetesen friss híreket is folyamatosan közlünk: a rákkutatásban és rákgyógyításban elért legújabb eredmények mellett igyekszünk minden olyan eseményről beszámolni, amelyet a hazai rákbetegek részére szerveznek. A Magyar Rákellenes Liga által szervezett betegklubok időpontjait, helyszíneit és témáit minden kedves érdeklődő megtalálhatja honlapunk nyitóoldalán, ahogyan a különféle világnapok, előadássorozatok és egyéb tematikus betegnapok eseményeit is. Ezzel is elő szeretnénk segíteni, hogy minden rákbeteg rátaláljon sorstársaira, hiszen a gyógyulásban igen fontos szerepet tölthet be, ha problémáinkat a hozzánk hasonló helyzetben lévő emberekkel oszthatjuk meg. Ezekről az eseményekről videókat is rendszeresen készítünk, így az sem marad le az elhangzottakról, aki valamiért nem tudott személyesen is részt venni egyegy eseményen. Filmfelvételeink a videók számára létrehozott gyűjtőoldalunk archívumából érhetőek el, ahol a Digi Tévén sugárzott Élj Újra! című műsor teljes archívuma is megtalálható. Örömünkre szolgál, hogy mostantól a Rák Volt magazinnal is együttműködhetünk, hiszen a magazinban közreadott cikkek szakmaisága ugyancsak biztosított a Magyar Rákellenes Liga munkatársainak köszönhetően. A magazin eddigi számaiban megjelent cikkek mostantól a Daganatok.hu oldalain is elérhetőek lesznek, ahogyan a Rák Volt legújabb számait is rendszeresen elérhetővé tesszük majd a megjelenést követően. A Daganatok.hu szerkesztősége
15 www.rakliga.hu
[email protected]
Az egészséges életmód összetevői 12 pontban Egészségkultúra Fejlett az emberek egészségkultúrája, ha: • ismerik és betartják az egészséges életmód szabályait, • indokoltan fordulnak az egészségügyi szolgálathoz, • a kapott tanácsok betartásával együttműködnek az egészségügyi szolgáltatóval.
Személyi higiéné
Egészséges táplálkozás
Több mozgás
édességek hal hús tojás
tejtermékek
gyümölcsök
zöldségfélék
gabonafélék
ió
LEGYEN MINDIG LÁTHATÓ!
Kiegyensúlyozott szexualitás
xác
Légzőgyakorlatok Pozití v gon dolko dás
s ldá go tsé zül s Fes á it tiv Krea Költészet Hum or Én ekl és
Balesetmegelőzés
Re la
lelő gfe Me Jóga
Tes t
ta dié
Stressztűrés, stresszkezelés Értelem
Egészség
Vit Tis aminok zt a víz
c Tán s Masszáz Torna
ne Ze Ima Álom Alvás Nev Ját etés ék
Lélek
Nem dohányzás
Kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztás
Drogtagadás
Időben orvoshoz fordulás
Az egészségüggyel való együttműködés
Egyéni környezettisztelet, környezetvédelem
Készült a Magyar Rákellenes Liga és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Encsi, Abaúj-Hegyközi, Szikszói Kistérségi Intézet tervei alapján.
16
Őszi ínyencségek a sztárséftől Nemcsak nyáron, hanem ősszel is könnyű egészségesen étkezni, hiszen a piacon ilyenkor még rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt találunk. Készíthetünk belőlük remek lekvárokat, szörpöket és krémeket, sőt, a fagyasztót is érdemes most telepakolni finomságokkal. Kiss Mariann eddig leginkább hírességeknek és politikusoknak főzött, ám idén tavasztól a Magyar Rákellenes Liga Fakanál Klubjának résztvevői is elleshetik a séf trükkjeit. Mariann ősszel újra főz majd a klubban, gyorsan elkészíthető, mégsem mindennapi ételekkel ismerteti meg az érdeklődőket. - Most van a szezonja például az ízletes rókagombának, a karfiolnak, a póréhagymának és a céklának. A jól elkészített céklás ételek finomak, és vitaminban valamint ásványi anyagokban rendkívül gazdagok. A RákVolt olvasóinak egy kellemes, hideg céklalevest ajánlok, amelyetkecskesajttal lehet még izgalmasabbá tenni. A másik receptem az ősz egyik legfontosabb gyümölcsét, a körtét társítja pirított mogyoróval.
Jó étvágyat! Hideg céklaleves kecskesajttal A céklában érződik a föld íze, ettől különleges. Ez a leves nagyon egyszerű, hűsítőés nem mellesleg olcsó is. Ha szükséges, a kecskesajtot krémsajttal is helyettesíthetjük. Hozzávalók (4 személyre) 600 g cékla 100 g lágy kecskesajt (vagy krémsajt) 100 ml tejszín 1 teáskanál római kömény 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem 1 evőkanál apróra vágott snidling tejszínhab, só, bors ízlés szerint Egy kivételével az összes céklát főzzük puhára, majd tisztítsuk meg őket a héjuktól és húzzuk az egészet félre hűlni. Amikor már kihűlt, kockázzuk fel a céklát, és tegyük egy turmixgépbe. Adjuk hozzá a tejszínt, a sajtot, a római köményt, a petrezselymet és a snidlinget. Sózzuk, borsozzuk, végül turmixoljuk mindezt össze. Ha nagyon sűrű lett, tejjel hígítsuk. Amennyiben valaki nem szereti, ha rostok úszkálnak a levesben, a turmixot egy szűrő segítségével passzírozzamég át. A kész levest 2 decis poharakban kínáljuk, nyomjunk a tetejére tejszínhabot, díszítésnek pedig reszeljünk rá a félretett friss céklából.
17
Körte saláta pirított mogyoróval Hozzávalók (4 személyre) 4 db édes körte 1 citrom leve 1 zacskó Mix saláta 170 g roquefort sajt vagy bármilyen nemespenészes sajt 60 g egész török mogyoró (nem sózott) Dresszing: 3 evőkanál mogyoró olaj 3 evőkanál olíva olaj 1 evőkanál almaecet 1 evőkanál dijoni mustár (nem magos) só, bors ízlés szerint Először is készítsük el a dresszinget. Minden hozzávalót helyezzünk egy üvegtálba, majd egy habverővel alaposan keverjük össze. A kész öntetettegyükát egy kis üvegbe vagy kancsóba, és helyezzük azt a hűtőbe felhasználásig. A körtéket meghámozzuk, és miután a csumáját eltávolítottuk, egyforma, szép szeletekre vágjuk. A
citromot kifacsarjuk, és egy ecset segítségével, a citromlével bekenegetjük a körteszeleteket. Így megakadályozhatjuk, hogy a gyümölcs megbarnuljon. A megmosott és papírtörlővel kicsit leitatgatott salátát négy egyenlő részre osztjuk, erre helyezzük a körteszeleteket, majd rámorzsoljuk a sajtot. Utána serpenyőben megpirítjuk a mogyorót, és megszórjuk vele az ételt. Az utolsó lépésben az egészet meglocsoljuk a dresszinggel, és már tálalhatjuk is. Márton Anita
ÚJ, INNOVATÍV, OMEGA-3 TARTALMÚ
ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐ ITAL ÉS PÜRÉ! Az Omega-3 esszenciális zsírsavak szervezetünk nélkülözhetetlen tápanyagai, melyek támogatják az immunrendszert, ezáltal erősítik a szervezet saját ellenálló képességét. Garantáltan tiszta, nehézfém, dioxin és egyéb kémiai anyagoktól mentes, mélytengeri lazacból kivonva!
Az OMEGA KOKTÉL 94%-os gyümölcs koncentrátumában 1000 mg Omega-3 esszenciális zsírsav található. Friss, erdei gyümölcs ízben, tiszta mélytengeri norvég lazacból előállítva. Az OMEGA KRÉM egy finom, sárgabarack ízesítésű püré, napi javasolt mennyisége kis tasakokban adagolva. Könnyen nyelhető, kenhető formában, 1 tasak 640 mg esszenciális Omega-3 zsírsav tartalommal!
További tudományos aktualitásokat olvashat awww.quantumpharma.hu oldalon. Kaphatók a patikákban és a gyógynövényboltokban, vagy direkten megrendelhető az interneten honlapunkról. Forgalmazza: QuantumPharma Kft.
Tel.: 36-1-323-1655
www.quantumpharma.hu
18
Kedves Olvasó! „Lesz, aki felnevelje a kisfiamat?”- ez a kérdés járt Ági fejében, amikor a sokadik vizsgálat után behívta magához az orvosa. 28 évesen, egyedülálló anyaként egy 3 hónapos kisfiú leste minden rezdülését. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése addigra mindennél erősebben dolgozott benne, de az orvosi rendelő előtt állva az utolsó pillanatban eldöntötte a választ: „Igen, mégpedig én leszek az!” Szomorú, hogy milyen sok embernek van hasonló élménye! Talán az Ön közelében is van valaki, aki nem mindennapi küzdelmet vív a rák ellen. Ma Magyarországon évente közel 70 000 új rákbeteget regisztrálnak, és közülük több, mint 300 fiatal szenved akut leukémiában. Az első tünet Áginál a hirtelen fogyás volt, súlya egy hónap alatt 8 kg-mal csökkent. Még idejében felkereste orvosát, ez mentette meg az életét. Azóta eltelt hat, küzdelmekkel teli év, és az egyedülálló édesanya kitartott szándéka mellett: a kisfiának szüksége van rá, őérte túl kell élnie a betegséget. Ági egy az olyan túlélők közül, akik úgynevezett személyre szabott terápiával gyógyultak meg, köszönhetően a genetikai- és betegségspecifikus diagnosztikai vizsgálatoknak, amelyeket Észak-Magyarországon egyedül a debreceni Klinikai Genetikai Központban végeznek. A személyre szabott terápia és a gyógyszeres kezelés egyre nagyobb jelentőséggel bír a daganatos betegségek gyógyításában. A debreceni Klinika Genetikai Központban az utóbbi években egyre többen szorulnak személyre szabott citogenetikai vizsgálatra. Az eredmények értékeléséhez jelenleg két, 14 illetve 20 éves– mikroszkópot, és a hozzájuk kapcsolt kromoszóma-analizáló szoftvert használják. Ahhoz, hogy az elváltozásokat mindenkinél ezzel a módszerrel diagnosztizálják, szükség van egy új műszerre, amelynek az ára 18 millió Ft. Ebből 11,5 millió Ft már a rendelkezésünkre áll, a fennmaradó 6,5 millió Ft összegyűjtéséhez keresek most támogatókat! Hiszek abban, hogy a rákellenes küzdelemben segítő emberekre találok! Ezért fordulok ma Önhöz, mert együtt hatékonyabb segítséget nyújthatunk a leukémiában szenvedő fiataloknak! A Magyar Rákellenes Ligánál hivatásos kollégáinkkal és képzett önkénteseinkkel húsz éve dolgozunk azért, hogy a rákos betegeket ne érje hátrányos társadalmi megkülönböztetés, és hozzátartozóikkal együtt megfelelő felvilágosítást kapjanak a betegségükkel kapcsolatban. Kérem Önt, ha módjában áll, tetszés szerinti összeggel - legyen az 2000, 3000 vagy 5000 forint - járuljon hozzá az eszközök megvásárlásához! Legyen támogatónk, mert együtt még több, Ágihoz hasonló fiatal felnőttnek, szülőnek adhatunk reményt a gyógyulásra! Előre is köszönöm a segítségét! Az Ön adományával közel 300 fiatal beteg menekülhet meg a legrosszabbtól! Jó egészséget kívánok Önnek!
Raiffeisen Bank Zrt. 12001008-00102329-00100000
Köszönettel: Prof. dr. Simon Tamás, elnök
PR-cikk
Érthetően Az Egészségért Alapítvány Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány azzal a céllal alakult, hogy az egészségügyben tapasztalható információs hiányosságokat felismerve javítson az orvosok és a betegek közötti kommunikáción, bővítse ismereteiket, előmozdítsa az emberek gondolkodásmódjának kedvező irányú változását, amelyet az egészségmegőrzés lehetőségeinek bemutatására és oktatására alapozva szeretne elérni. Az Érthetően Az Egészségért Alapítvány olyan non-profit szervezet, amelynek célja a valódi párbeszéd kialakítása a lakossággal, valamint az egészségügyi ellátórendszer szereplőivel, hidat képezve a jelenleg közöttük tátongó szakadék fölött, ezzel elősegítve a hazai non-profit egészségügyi ágazat fejlődését, nem feledve, hogy végső soron mindennek nincs más célja, mint segíteni a betegeken. Felmérések szerint az egészségmegőrzés egyre fontosabb szerepet tölt be az emberek életében, ugyanakkor a prevenciónak hazánkban egyelőre még nincs megfelelően kidolgozott, egységes stratégiája. Emellett az egészségügy történései igen szerencsétlenül tematizáltak a médiában, hiszen a sajtó leginkább csak botrány vagy negatív hír kapcsán foglalkozik az egészségüggyel. Az ebből adódó hiányosságokat és átfedéseket felismerve az Érthetően Az Egészségért Alapítvány, a Magyar Kórházszövetséggel együttműködésben, 2011 márciusában olyan egyedülálló prevenciós programsorozatot indított, amely során egyszerre és összhangban működött együtt az egészségügyi ellátórendszer valamennyi képviselője, és célja a pozitív egészségügyi hírek eljuttatása az emberekhez. Ahogy Dr. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke fogalmazott: „A mi célunk, hogy paradigmaváltás történjen: az egészségügy ne betegségügy legyen” Az ÉRTHETŐEN AZ EGÉSZSÉGÉRT PROGRAM rendezvényeinek középpontjában a táplálkozás testi összefüggéseinek bemutatása állt, hiszen az egészség a helyes étkezésnél kezdődik. A program nagykövetei Dobó Kata színésznő, Görög Zita modell és Gianni Annoni műsorvezető voltak, akik személyes példájukon keresztül hívták fel a lakosság figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára. A
programnak egy budapesti és három vidéki kórház adott otthont, azzal a céllal, hogy az egészségügyi intézményeket ne beteg-, hanem tudásközpontként mutathassuk be. A nyílt egészségnapokon az érdeklődőket egészségügyi szűrések és civil szervezetek, köztük a Magyar Rákellenes Liga egészségügyi kiállításai várták, valamint orvosok számára kreditpontos képzések kerültek megrendezésre.
A programsorozat sikerét bizonyítja, az a több tízezer érdeklődő, akik meglátogatták a kiállításokat, részt vettek a tanácsadásokon, és kitöltötték az alapítvány kérdőíveit, amelyből kiderült, hogy a válaszadók több mint 80 százaléka szerint elsősorban nekik kell tenniük saját egészségük érdekében. Ez fontos visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy a lakosságban elindult egy prevenciós szemléletváltás. Emellett a rendezvényeket minden helyszínen nagy sajtóérdeklődés kísérte, több országos médium, valamint minden jelentős helyi lap, rádió és televízió foglalkozott az eseménnyel. További információt a www.erthetoen.hu oldalon találnak.
19
PR-cikk
EgészségŐr a VIASAT3 adón formában, manapság már szinte elég az is, hogy folyamatosan a gyerekek után rohanok. A napi kikapcsolódásra is szükség van, ezt számunkra gyakran egy jó film megnézése jelenti, amire persze már leginkább csak a csemeték elaltatása után tudunk időt szakítani. Az EgészségŐr című műsor a szépségápolástól kezdve a wellness tippekig és a különféle gyógymódokig sok érdekes témát dolgoz fel. Anita különösen örül annak, hogy a magazinműsorba belefér a környezetvédelem is, hiszen már régóta a szelektív hulladékgyűjtés híve.
November 6-án izgalmas új életmód magazinműsor indul a VIASAT3 tévéadón. Az EgészségŐr mindenkihez szól, akit foglalkoztat a saját és családja egészsége valamint jó közérzete. A műsor vezetője Deutsch Anita, a közismert színésznő, boldog feleség és törődő családanya. Deutsch Anita két kislány édesanyjaként őrködik szerettei testi-lelki jólléte felett. A színésznő minden nap igyekszik sok gyümölcsöt, friss zöldséget és joghurtot is tenni a család asztalára. - Gyümölcscentrifugával finom dzsúszokat készítek magunknak, chips és kóla viszont nem igen kerül a kosarunkba a bevásárláskor. Az arany középút híve vagyok, kerüljük az egészségtelen élelmiszereket, de teljesen nem tiltom el ezektől Emmát és Hannit. Azt gondolom, hogy buliban, néha-néha szabad ilyesmit is enni, inni - meséli. – A mozgás nagyon fontos szerepet játszik az életünkben. Kertes házban élünk, gyakran biciklizünk a bennünket körülvevő zöld övezetben. Régebben futással tartottam magam
- Az egészség védelme szerintem összefügg a környezet óvásával is, hiszen állandó kölcsönhatásban vagyunk. Én magam is mindig keresem a természetes megoldásokat. Ennek jegyében mindenkinek szívesen ajánlom például az aloe verát, amelyet otthon egy cserépben nevelgetek. Az apróbb égési sérüléstől kezdve a karcolásokig sok mindenre bevált ez a könnyen gondozható növény. Ha szükség van rá, csak le kell törni róla egy levelet és rátenni a sérült bőrfelületre. A másik kedvencem az olívaolaj, amelyet hajpakolásként használok, és a kiszáradt bőrt is remekül hidratálja - ajánlja Anita. A műsort a Daylight Kommunikációs Intézet gyártja. A munkakapcsolaton túlmutató barátság alakult ki a stáb tagjai között, akik valamennyien kiváló szakemberek. A nézők a műsorról kialakult véleményüket, témajavaslataikat megírhatják a szerkesztőség címére: Daylight Kommunikációs Intézet, 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. PP Center 8-as épület.
Viszontlátásra, vasárnap a VIASAT3-n, 8:45-kor….
21
PR-cikk
Daganatkezelés deutériummegvonással A rosszindulatú daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos hazai helyzetről, a betegeket érintő legfontosabb témákról, továbbá a deutériummegvonás kutatása során elért hazai eredményekről tartanak rendszeresen előadásokat a szakemberek a Kék Golyó 20. válaszadó klubban. Dr. Somlyai Gábor kutatóbiológust az elmúlt közel húsz év során szerzett tapasztalatokról kérdeztük. – Mennyire elismert a deutériummegvonásra épülő daganatellenes eljárás? – A tudományos felismerés alapján kifejlesztett állatgyógyászati készítményt már tíz éve alkalmazzák az állatorvosok, és kiemelkedő hatékonyságot igazolt a gyakorlatban. A főváros onkológiai központjaiban tartottunk előadásokat, és örömmel tapasztaltuk, hogy a szakmai fogadtatás többségében pozitív volt. Olyan tudományosan megalapozott információkat juttattunk el az orvosokhoz, amelyek alapján ők maguk is kialakíthatják saját álláspontjukat. A teheráni egyetem munkatársai prof. Ebrahim Azizi vezetésével humán, daganatos emlő és vastagbél sejtvonalakat vizsgálva szintén arra a következtetésre jutottak, hogy mikor az adott kemoterápiás készítményt csökkentett deutériumtartalmú vízzel (DDW) egészítették ki, az fokozta annak daganatellenes hatását. – Milyen eredményeket közöltek legutóbb? – Egy utánkövetéses vizsgálat keretében értékeltük tüdőrákos betegek eseteit. Több mint száz, DDW-t fogyasztó beteg adatainak statisztikai értékelése azt mutatta, hogy a várható élettartam háromszorozódott azon betegekhez képest, akik csak konvencionális kezelésben részesültek. A várható élettartam több esetben csak néhány hónap volt, a túlélés mégis években volt mérhető, esetenként teljes gyógyulás következett be.
A közeljövőben várható újabb publikációnk, mely egy nemzetközi tudományos lapban jelenik meg, a prosztatarákos betegek eseteit foglalja össze.
– Tapasztalataik szerint mely daganattípusoknál érhető el eredmény a módszer alkalmazásával? – Az elmúlt közel húsz év során szinte minden tumortípussal szereztünk tapasztalatokat. Az eredmények azt mutatják, hogy a deutériummegvonás a daganatok döntő többségénél eredményesen alkalmazható. Különösen fontos, hogy a gyakori tumortípusok, vagyis a tüdő-, prosztata-, emlő-, vastag- és végbéldaganatok érzékenynek bizonyultak a deutériummegvonásra. Az eljárással jelentős eredményt lehet elérni, ha a daganatos betegek a hagyományos kezelések mellett kiegészítő jelleggel alkalmazzák a csökkentett deutériumtartalmú vizet. Ha a már tumormentessé vált betegek évente 2-3 hónapig fogyasztanák a DDW-t, az csökkenthetné a visszaesések számát, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyivel növelhető lenne a véglegesen gyógyult betegek aránya. További információ: HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Telefon: +36 1 365 1660
22
Orvosviccek A vizsgálat után így szólt az orvos a beteghez: - Tudja, hogy az utolsó pillanatban jött el hozzám? - Jaj, olyan súlyos a baj, doktor úr? - Ellenkezőleg! Még egy nap, és magától meggyógyult volna. - Gratulálok, Szabó úr, az utóbbi három hétben nagyon sokat javult a memóriája. - Elnézést, de nem Szabó vagyok, hanem Kovács. - Na látja! - A gyógyszer, amit felírtam magának, használt? - Oh, igen! - Csakugyan jó volt? - Igen. Csakugyan. - Na, nézze csak - mondja az orvos elgondolkozva -, nekem is ugyanaz a panaszom, mint magának. Én is ki fogom próbálni. - Doktor úr, komoly baj van a feleségemmel. Mostanában állandóan magában beszél. - Ne aggódjon, az enyém is. De ő azt hiszi, hogy odafigyelek. Egy ember elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja és alaposan kikérdezi. - Itt egy marék tabletta. Reggel kéket vegyen be, és igyon rá egy nagy pohár vizet! Délben egy nagy pohár vízzel egy sárgát vegyen be! Este, lefekvés előtt egy piros tablettára igyon egy nagy pohár vizet! - Mi a bajom, doktor úr? - kérdezi aggódva a beteg. - Nem iszik elég vizet. - Szóval maga ezzel a labtöréssel elment egy csontkovácshoz. Na és milyen badarságot mondott magának? - Azt, hogy jöjjek el magához, doktor úr. Asszonyom, van egy jó hírem! - közli a nőgyógyász a páciensével. - Szólítson csak kisasszonynak, még lány vagyok. - Ez esetben rossz hírem van...
Egy autószerelő épp egy motor hengerfejét szerelte le, amikor meglátta, hogy egy híres szívsebész lép be a szervizbe. Amíg a szívsebész a szervizvezetőre várt, a szerelő átkiabált a termen: - Hé, doki, kérdezhetek valamit? A sebész kicsit csodálkozva odasétált a szerelőhöz. A szerelő kiegyenesedett, letörölte a kezét, és ezt kérdezte: - Szóval doki, nézze meg ezt a motort. Én is kinyitom a szivet, kiveszem a billentyűket, megjavítom, beteszem az új alkatrészeket, és amikor kész, úgy működik, mintha új lenne. Hogy lehet az, hogy ezért alig kapok egy kis lóvét, míg maga nagy pénzeket akaszt az alapjában véve ugyanilyen munkáért? A sebész elmosolyodott és odasúgta a szerelőnek: - Próbálja meg mindezt járó motorral! - Doktor úr, a feleségem mindig megver! - Milyen gyakran? - Ahányszor csak kártyázok vele. Újságíró készít riportot az elmegyógyintézetben. Azt kérdi a főorvostól: - Hogyan állapítják meg egy páciensről, hogy már elhagyhatja a kórházat? - Vannak olyan feladataink, amiket helyesen végrehajtva bizonyíthatják elmeállapotukat. - Tudna egy ilyen példát mondani? - Persze. Vegyük például ezt: van egy kád, teli vízzel. Van a fürdőszobában három tárgy, egy kiskanál, egy pohár és egy vödör. Melyikkel tüntetné el a vizet a kádból? - Ó, hát ez egyszerű! Minden normális ember a vödröt választaná. - Nem, minden normális ember kihúzná a dugót a kádból.
23
KERESZTREJTVÉNY
Kedves Rejtvényfejtő! A helyes megfejtést beküldők közül szerencsés játékosunk nyereménye egy Naturland ajándékcsomag. Előző számunk nyertese: Sike József (Budapest) A megfejtést a kiadó címére kérjük beküldeni: Daylight Kommunikácós Intézet, 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. PP Center 8-as ép. A beküldés határideje: 2011. október 31. Jelige: „RákVolt”
Adószám
19653417-2-43
MEGHÍVÓ Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a HER2 Betegklub őszköszöntő klubnapjára
Időpont: 2011. október 13. (csütörtök), 15.00 óra Helyszín: 1065 Budapest, Arany János utca 10.
A rendezvényen a részvétel ingyenes! Kérjük részvételi szándékát a korlátozott számban rendelkezésre álló férőhelyek miatt feltétlenül szíveskedjék jelezni az alábbi elérhetőségek egyikén: • telefonon: 06-1-438-0814, 06-1-335-0338 hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között • levélben: Magyar Rákellenes Liga, 1507 Budapest,Pf. 7. • emailben:
[email protected]
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!