A korpaetetésrıl. Ha a búza- vagy rozsszemnek keresztmetszetét a górcsı alatt vizsgáljuk, elsıben is az epicarpium (külsı gyümölcshéj) felbıre (epidermise) tünik fel, mely alatt közvetlenül laposra nyomott parasejteket találunk egymásfölött, melyek a mag héjjának sejtszövetét képezik; az ez alatt levı egy- vagy többsejtü szövet sikérszemcsékkel van tele; ez borítja ismét a magnak fıtömegét képezı keményitıtartalmu sejteket, melyek között — apró szemcsékben eloszolva — fehérjét találunk. A gabona ırlésénél az epicarpium elválasztatik a lisztrésztıl; a külsı — nehezebben szétdörzsölhetı — részek adják a korpát és a barna lisztet, a belsı — könnyebben szétomló — részek pedig a fehér lisztet. Ha a búzaszem alkatrészeit kivülrıl befelé vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy a keményitıtartalom a centrum felé viszonylagosan szaporodik, a sikér- és hamutartalom pedig ellenkezıleg legnagyobb a héjban s legkevesebb a magnak közepen. Ha az ırlésnél az a czélunk, hogy finom lisztet nyerjünk, — hogy tehát a korpaképzı felbırt lehetıleg elkülönítsük, — akkor a magot inkább szétnyonmi, mint szétdörzsölni kell, mindazáltál úgy, hogy a bır alatt levı s ehhez erısen tapadó sikérdús részek a lisztbe kerüljenek. A korpa kinézésébıl könnyen meg lehet itélni, hogy az egyszerő, vagy pedig mőmalomban készült-e; a hengermalmok korpája nagy, levélszerü darabokból áll, melyek nem igen vannak szétzúzva, s melyek belsı felén csak kevés lisztet láthatunk. A sikérnek aránylag nagy része azonban mindig a korpában marad, miért a korpában aránylag több proteint és több phosphorsavat találunk, mint magában a gabonában, amelybıl készült. A lisztnek tehát kevesebb proteint és phosphorsavat kell tartalmaznia, s így kevésbé tápláló, mint a gabona maga, miért is több oldalról ajánlatba hozatott a lisztet korpávál együtt sütni kenyérré (korpás kenyér), vagy pedig a korpa táplálóanyagait valami uton-módon kivonni és ezen korpakivonatot tartalmazó vízzel késziteni el es gyúrni össze a kenyérnek szánt lisztet. Ezen törekvések azonban nem igen találtak viszhangra, mert a kórpának elfásult paraszerü részei jóval nehezebben emészthetık, mint a gabona keményitıdús belsı része, miért is sokkal czélirányosabb a korpa táplálóanyagainak kihasználását a jóval erélyesebben mőködı emésztıszervekkel biró állatokra bízni. Ez alkalommal a korpás kenyér diätetikus — enyhén hashajtó — hatását nem veszszük figyelembe, itt csak táplálóhatását tartjuk szem elıtt. A korpára vonatkozólag igen sok gazda azon nézetben van, hogy a durvább korpa nehezebben emészthetı, mint a finomabb; hogy tehát az elsıt kevésbé képes az állat kihasználni. Ezen nézet azonban — az eddigi vizsgálatok szerint — nem helyes, s ezt legalább a kérıdzıkre nézve nem lehet állitani; bárha nem tagadhatjuk, hogy ez irányban még csak kevés vizsgálattal rendelkezünk, s hogy ezek ismétlése kivánatos volna. E. Wolff Hohenheimban tönkölykorpával tett kisérletet, mely összetételére nézve a búzakorpához fölöttébb hasonló; ezt réti szénával és lóherszénával egyetemben ürükkel etette meg, s úgy találta, hogy a korpa alkotórészei átlagosan következı százalékos arányban emésztetnek meg: protein
zsír
72·6 %
nitrogenmentes vonadekanyag
88·2 %
90·8 %
S. Schultz és Märcker a búzakorpa emészthetıségét vizsgálták, amelyet szintén szénával keverve ürükkel etettek; a korpa alkotórészei következı arányban lettek megemésztve: protein
zsír
75%
50%
nitrogenmentes vonadékanyag
70%
Heiden és Voigt Pommritzban sertéseket etettek rozskorpával, részint egyedül, részint aludttejjel keverve, s a korpa alkotórészei következı arányban emésztettek meg: protein
zsír
nitrogenmentes
vonadékanyag
tej nélkül tejjel keverve
60·2 % 66·0 „
43·6 % 57·5 „
76·4 % 74·5 „
A sertéseknek korpával való etetésével még Lawes és Gilbert, továbbá Rohde tettek kisérleteket, azonban az emészthetıségi együttható meghatározása nélkül, Lawes és Gilbert úgy találták, hogy a korpa nem képes a gabonadarát pótolni; s csak akkor mutat kedvezı hatást, ha kis mértékben — 100 k/g élısúlyra 1 k/g — tengeri- vagy árpaliszttel keverve etetjük. Rohde is azt jelenti, hogy a korpaetetés sohasem mutatott olyan jó eredményt, mint hasonló pénzértékü árpadara, s a sertések ganajában emésztetlen korpa jelenléte volt kimutatható. A korpaetetést ökrökkel G. Kühn nagyon részletesen tanulmányozta a möckerni kisérleti állomáson, melyek általában azt mutatták, hogy az ökrök a korpát jobban megemésztik, mint az ürük; mert szárazan fejenkint 2 k/g-ot etetve, réti széna mellett, az ökrök által megemésztetett: protein
88·2 %
zsír
nitrogenmentes vonadékanyag
79·6 %
79·5 %
Érdekes volna, ha a rozs- és búzadarara vonatkozólag tüzetes emésztési kiséletekkel rendelkeznénk, ezt a korpa emészthetıségéveI egybevetni; ez irányban eddig azonban csak zabbal és árpával tétettek próbák, és pedig Wolff által a következı eredménynyel: az állat által megemésztetett százalékokban: protein
zabból árpából.
77·3 % 77·0 „
zsír
szénhydrat
82·4 % 100·0 „
73·7 % 87·0 „
Ha ezen adatokat veszszük alapul, akkor a korpát a nehezen emészthetı takarmányfélék közé nem számíthatjuk. Vegytani tekintetben a különféle minıségü korpák között csak csekély eltérés található. Wolff általánosan ismert munkájában e tekintetben a következı adatokat találjuk: durva búzakorpa finom takarmánybúza-liszt rozskorpa
protein
farost
15·0 % 14·0 „ 13·9 „ 14·5 „
10·1 % 8·7 „ 4·8 „ 5·7 „
zsír
3·2 % 3·8 „ 3·3 „ 4·5 „
nitrogenmentes vonadékanyag
52·2 % 55·0 „ 63·5 „ 58·6 „ 3
A különbségek tehát nem jelentékenyek; igen természetes, hogy a korpa minısége elsı sorban a malom technikai berendezésétıl és az ırlés menetétıl függ, mert minél tökéletlenebben lesz a gabona kiırölve, annál több liszt marad a korpán, s így annál több lesz a korpában levı vonadékanyagok mennyisége; például egy budapesti hengermalomból származó finom korpában 45·83 %, — durva korpában pedig csak 41·45 % nitrogenmentes vonadékanyag találtatott. A gyakorlati gazdák általában a rozskorpát többre becsülik a búzakorpánál, s valószinüleg méltán, mert okaink vannak annak föltevésére, hogy a rozskorpa könnyebben emészthetı a búzakorpánál. Egy franczia vegyész Millon ugyanis a rozskorpában egy sajátságos, vízben oldható protein anyagot talált, mely az emésztésnél olyanforma hatást mutat, mint a gyomornedvben található pepsin. Ezen anyag a búzakorpában is föllelhetı; de jóval csekélyebb mennyiségben.
Millon ez okból azt hiszi, hogy a rozskorpa az emésztést nagy mértékben elısegiti. Ritthausen azonban a rozskorpa kedvezıbb hatását annak tulajdonítja, hogy a rozskorpában levı sikérfélék a búzakorpában levı sikérektıl eltérı összetételt mutatnak. A sikér ugyanis nem valami állandó összetételü vegyület, hanem több proteinszerü anyagnak a keveréke; ennek tulajdonitandó, hogy midın a lisztet összekeveljük vízzel, az gyúrható, plastikus tésztát képez; míg ha liszt helyett sikérmentes keményitıvel bánunk így, ez soha tésztává gyúrható keveréket nem képezend. A sikérben lélhetünk: gliadint, vagyis növényi enyvet, glutenfibrint vagy növényi fibrint, mucedint és glutencaseint. Ritthausen szerint a búzakorpa több gliadint tartalmaz, s ez kevesebb táplálóértékkel bir, mint a mucedin, mely a rozskorpában lelhetı nagyobb mennyiségben. A búzakorpát ellenben kedvezı diätetikai hatása jellemzi; csökkenti az emésztıszervek izgatottságát, elısegiti a ganajzást, s ez okból elınyösen használható, midın az állat a rágásban és nyelésben akadályozva van; midın kevésbé tápláló, az izgatottságot enyhitı takarmányra van szükség, mely könnyü székelést eredményez, például a száj és a torok betegségeinél, és szorulással egybekötött betegségeknél. Ha azonban huzamos ideig sok korpát etetünk állatainkkal, ez az emésztıszerveket elpetyhiti, a savképzést elısegiti, mely az emésztést hátráltatja, minek következtében kólika, hasmenés léphetnek fel. A bıséges korpaetetés továbbá a bél- és húgykövek képzıdésére is befolyhat, és pedig következıképen: A korpa aránylag sok phosphorsavat és magnesiát ellenben kevés meszet tartalmaz; rendes viszonyok között a gyomor és béltartalom savas reactióval birnak, ennek következtében a phosphorsavas magnesium feloldatván — kiüríttetik; ha azonban emésztési zavarok állnak be, akkor a belekben sok ammoniak is képzıdik, a béltartalom alkalikussá válik, phosphorsavas ammon-magnesium (a bélkövek fıleg ebbıl állnak) keletkezik, mely a vakbélben vagy az üres bélben visszamarad. Egy ilyen 3864 g/ sulyu bélkı vegyileg megvizsgáltatván, majdnem kizárólag phosphorsavas ammonmagnesiából állónak bizonyult. Különösen gyakran találunk ilyen bélköveket a molnárok lovaiban, melyeknél a korpával nem fukarkodnak. Dammann a korpaetetés következtében phosphorsavas ammon-magnesiából álló húgykövek keletkezését észlelte ürüknél. Bizonyos körülmények között a korpaetetés más betegségeket is vonhat maga után, melyeket részint a korpa nagy phosphorsavtartalma, részint pedig a korpaetetés következtében a gyomor és béltartalomban mutatkozó nagymérvü savképzés okoz. A csontok felpuffadnak, különösen a pofacsontok s az izületek közelében; az állatok erıtlenek lesznek, sokat feküsznek, járásuk vontatott és sántikáló, a rágás a fogak meglazulása és kihullása folytán tökéletlen, a ganaj és a sok phosphorsavat tartalmazó vizelet savas reactiót mutatnak, s végül az állat el is döglik, Ezen betegséget Svájczban ,,Krüschkrankheit”-nak nevezik, s ennek egyedüli orvossága a korpaetetésnek azonnali abbanhagyása, mire az elsı stadiumokban a csont helyrefejlıdik s az állat meggyógyul. De ezen betegségek csak akkor észlelhetık, ha a korpát hosszabb idın keresztül igen nagy mértékben (10 k/g naponta kevés szénával) etetjük, mérsékelt adagokban a korpa igen értékes és egészséges táplálék. A korpa legalkalmasabb a kérıdzık táplálására; felnıtt szarvasmarha 3 egész 4 k/g-ot is kaphat naponkint. Búzakorpát szivesebben adják a fejısteheneknek, a rozskorpát pedig a hizóknak; lovaknál csak idınkint mint a zab pótszere használtatik, naponkint 2 — 2·5 k/g korpa. Ha zab helyett csak korpát adunk, ez a lovakat jó húsra hozza, szırük szép fényes lesz tıle, de a lovak erıtlenek lesznek, mely okból nehéz igában levı lovaknál nem alkalmazandó. A sertéseknél a korpa csak másodrendü takarmány, s csak a pohánkakorpáról mondják, hogy az a sertésekre igen kedvezı volna. A korpaetetésnél rendszerint úgy járnak el, hogy azt vagy gyöknövényekkel elegyitik, vagy pedig beáztatják, nehogy az állat evés közben elfujja maga elıl; néha ivóst is készitenek belıle. Sertések számára rendszerint leforrázzák ezen eljárás azonban nem látszik
czélszerünek, mert a forró víz a sikér egy részét oldhatatlanná teszi. A lovak számára is be szokták áztatni a korpát, mert szárazan etetve, épúgy mint a dara is, gyomorkólikát okozhat. A korpa emészthetıségének fokozására különbözı eljárási módok hozattak javaslatba. Így elsıben a korpa leforrázása, vagy annak gızölése, mely által a korpában levı keményitı elcsirizesedik. A korpaleves ezáltal ízletesebbé és nyálkásabbá válik, a proteinfélék oldatbahozására nézve azonban ezen eljárás alig bir jelentıséggel. A szilárd korpahéjnak fellazitása és annak az emésztési nedvek számára hozzáférhetıbbé tételére ajánlották a korpát etetés elıtt néhány órával 1-2% konyhasó- vagy szódaoldattal áztatni be. E fölött azonban szabatos kisérletek még eddig nem végeztettek. Továbbá J. Lehmann a korpának malátával való kezelését ajánlotta. Ezen eljárás abban áll, hogy a korpát elıbb vízzel beáztatják, azután mintegy 10 % malátadarát kevernek hozzá s a keveréket 24 óráig valamely meleg helyen állani hagyják. A maláta befolyására a keményitı czukorrá változik; Lehmann azt is ajánlja, hogy a czukros lé a korpa fel nem oldott részérıl leszüressék, s ez a sertésekkel tejsurrogatum helyett etettessék; a visszamaradó törkölyszerü korpát pedig, melyrıl a levet leszürtük, igen szivesen megeszik a tehenek. Stöckhard szerint azonban a maláta hatása a korpára igen jelentéktelen, alig old fel többet, mint a meleg víz. Hasonlóképen ajánlották a korpának kovászszal való kezelését, melynek az a czélja, hogy a képzıdı tejsav a korpa némely alkotó részeit feloldja. G. Kühn e czélból a korpát 6 % kovászszal keverte s erre 4 1/2 k/g sulyu meleg vizet töltött hozzá, úgy hogy a keverék 35 C° hımérsékkel birt; erre 24 óráig állani hagyta egy letakart edényben, minek folytán a korpa fölött álló folyadék 1 % tejsav-tartalmat mutatott. A korpának föleresztett savakkal való kezelése (kénsav, sósav) nitrogentmentes tápanyagok feloldását fokozza ugyan, mert általuk a keményitı czukorrá lesz, a nitrogentartalmu tápanyagok feloldatását azonban gátolja; miután pedig a, korpaetetésnél elsı sorban a proteinanyagokat akarjuk értékesiteni, ezek alkalmazása nem ajánlható. Említhetjük még a Stöckhard által javaslatba hozott, de kissé nagyon is complikált eljárást: 100 k/g korpát 800 k/g hideg vízzel keverünk össze, melyhez 2 1/2 k/g 1·180 fajsulyu sósavat elegyitettünk, most fızzük ezt 10 perczig s ezután hagyjuk a hígját lefolyni egy edénybe, melyet egy idıre félreteszünk, a fızıkádban visszamaradó korpához most 200 k/g vizet és 1 1/2 k/g 90 % calcinált szódát teszünk, mire a keveréket újból felfızzülk és 10 perczig forrni hagyjuk, ezután az egészet az elsö savanyu léhez eresztjük de ovatosan, nehogy a habja kifusson; azután még 5 — 6 evıkanál krétaport keverünk hozzá. Az így nyert keveréket azután, épúgy mint a szeszmoslékot, akár ivósnak, akár szénával, szecskával keverve etethetjük. A korpa különbözı elkészitési módjának hatása fölött Stöckhard tett kisérleteket, melyek azt mutatták, hogy a korpa alkotórészeibıl százalékokban feloldatott: proteinanyag
langyos vízzel kezelve 11 — 12 vízzel fızve 34 „ és sósavval fızve 26 „ „ szódával 50 „ „ sósavval kétszer egymásután kifızve 35 „ „ szódával „ „ „ 72 kovászszal kezelve, G. Kühn szerint 13
összes anyagok
20 34 — 35 42 — 51 36 — 38 44 — 55 48 — 54 23
Míg a korpának sósavval való kezelése fıleg a szénhydratok oldhatóvá tételét vonja maga után, a szóda oldóhatása fıleg a proteinfélékre irányul. Ha a két oldatot összekeverjük, akkor a sósav a szóda által neutralizáltatván, konyhasó keletkezik s a feloldott anyagok részben ugyan ismét kiválnak de oly finom kocsonyaszerü válmányban, hogy ennek megemésztése alig fog nehézségekkel járni.
Sajnos azonban, hogy a G. Kühn által a korpa különbözı elkészitési módjainak tanulmányozása czéljából tett takarmányozási kisérletek nem mutatták a várt eredményeket. G. Kühn ugyanis búzakorpát és szénát etetett a kisérleti ökrökkel, s ez alkalomból a korpa különbözı alkotórészeinek emészthetıségét a következınek találta: protein
szárazán etetve vízzel fızve kovászszal kezelve Stöckhard szerint elkészítve
88·2 % 69·8 „ 79·1 „ 62·5 „
zsir
79·6 % 86·3 „ 82·5 „ 74·7 „
nitrogenmentes vonadékanyag
79·5 % 74·1 „ 70·6 „ 79·8 „
Amibıl kitetszik, hogy a felsorolt elkészitési módok egyike sem fokozta az emészthetıséget, sıt ellenkezıleg. G. Kühn 1877 — 1881-ig tartott tüzetes vizsgálatainak végeredményeit a következıkben foglalja össze:1) 1. A réti szénának közvetlenül az etetés elıtt kisebb mennyiségü vízzel vagy korpalével való meglocsolása, a széna emészthetıségére befolyást nem gyakorolt. 2. A korpának közvetlenül az etetés elıtt hideg vízzel vagy a szénának fıtt korpával meglocsolása sem a napi takarmánynak, sem a korpának emészthetıségét nem nagyobbitotta. 3. A nyers proteinek emészthetısége csökkent az esetben, ha a korpa beáztatására annyi hideg vizet használt, hogy ennek következtében az állatok ivóvízfogyasztása a rendes szükségletnek ¾-ére szállott alá. 4. A korpa leforrázása által — ha az a leforrázás után még 24 óráig áll is — a protein emészthetısége csökkent, és pedig annál jobban, minél forróbb volt a habarék és minél tovább hatott reá a magasfoku hımérsék. 5. A nyers protein emészthetıségének a korpa leforrázása következtében mutatkozó csökkenése a forró víznek a fehérjefélékre gyakorolt befolyásának tulajdonitandó s ez okból csak a korpa fehérjére vonatkozik s a szálastakarmányban levı proteinekre nincs befolyással 1
) Lásd: „Mezıgazdasági Szemle” 1. évf., 183. 1
