Prológus. Benina Bíborhajú 3

Benina – Bíborhajú 3.

Prológus Claire A VIHAR TOMBOLT A FEJÜNK FELETT. A szél minden lépésnél egyre erősebben cibálta csípőmig érő hajamat. Hannah hirtelenszőke tincseibe őrült módjára kapaszkodott. A kislány apró keze remegett az enyémben, ahogy kíméletlenül vonszoltam magam után. A másik kezemet a Tőr égette. Izzott a tenyeremben, mintha arra próbálna rávenni, hogy dobjam el, hagyjam hátra annak, aki annyira vágyott rá. Claire - lihegte Hannah kimerültén. - Itt az idő, Claire! Fogd be! - mordultam rá ellenségesen, és hátra sem pillantva húztam tovább. A villámok egymást kergették a fekete égbolton, de az esőcseppek elkerültek bennünket. A hideg, ami a néhány perccel korábbi perzselő forróság helyébe lépett, a csontomig hatolt. Hannah váratlanul megtorpant, és kirántotta kis csuklóját a szorításomból. Fehér szemeivel ártatlanul nézett felém. Vagy én... Vagy Benjámin. Biztos van más lehetőség is... - próbálkoztam, de a kislány úgy ingatta a fejét, ahogy csak akkor szokta, amikor valóban nem lát más kiutat, csak amit elém tárt. Csak tedd meg, Claire! - noszogatott Hannah. A hangja 1

Benina – Bíborhajú 3. remegett. Istenem! ő is félt. Képtelen vagyok rá! - leheltem elhalóan, és a Tőr megingott a kezemben. - Hannah, én ezt nem tudom megtenni! A Bölcs és az ő összes sületlensége. Azt kívántam, bárcsak ismernék olyan varázslatot, vagy akár létrehozhatnék egyet, amivel megfoszthatnám őt a képességétől. Hannah odalépett hozzám, megragadta a kezem, amelyben halálának biztos fegyverét szorongattam, és egyenesen a szíve fölé irányította. Bízom benned, Bíborhajú! - suttogta túlvilági hangon. A szája mozdulatlan maradt, nem a hangszálaival, hanem a gondolataimon keresztül szólt hozzám. - Csináld gyorsan! Lépések lüktető zaját verte vissza a táj két fülsiketítő mennydörgés között. Nyögések és lihegések. Egyre közelebb értek, mintha az erősödő zajjal sürgettek volna. Hannah hajába ismét belekapott a szél. Lehunyta a szemét, és várt. Lepergett előttem minden pillanat, amit együtt töltöttünk, minden beszélgetést hallottam, ami lezajlott közöttünk, és ekkor valami elpattant bennem. A kezem a magasba lendült, és a fekete Tőrt kis mellkasának a közepébe mártottam. Hannah teste rándult egyet, majd a fegyveremen fennakadva ernyedten lógott, míg bírtam tartani. A vére melegen csurgott végig a kezemen, nyúlósan tapadt az ujjaimra. Térdre estem, aztán a karomba emeltem. A könnyeim az ő ártatlan vérével keveredtek, miközben a táj égiháborúban zokogott a Bölcsért. 1. A Iudex átka „Nem kell kapkodni! Annyi időnk van, mint a tenger a következő teliholdig... Akkor meghalunk. ” Báj 2

Benina – Bíborhajú 3. Kellan A KÖD FÁTYOLFÜGGÖNYKÉNT LEBEGETT ELŐTTEM, de még nem mozdultam. Engedtem, hogy hűvös szaténként simítson végig rajtam újra és újra, a tenger felől érkező szellő lágyan ritmikus mozgásának bábjaként. A napsütötte partot fehér homok borította. A környék szépségéhez képest nevetségesen kicsi ház állt a vízhez közel, túlságosan hosszúnak tűnő stéggel, melyet fehér korlát kísért mélyen a tenger közepe felé. Nem akarózott előbújni a ködtakarómból. Láthatatlanul álltam a teraszon, és Claire-t figyeltem. A stég végében állt, a korlátra támaszkodva. Hosszú, sötét haját szoros kontyba fogta a tarkóján, nehogy egy szikrányi napsugár is elérje, és bíborfényben ragyogjon fel. Mennyire gyűlöltem ezt a kontyot! Jobban szerettem volna, ha Claire rátámaszkodik a benne lángoló hatalmas erőre, és az egész világgal szembefordulva szabadon engedi gyönyörű tincseit. De nem tette. Soha nem tette volna meg, és tudtam, ha nyíltan kérném, bájos szégyenpír jelenne meg az arcán, és zöld szeme megtelne fájó nehezteléssel. A régi Kellan nem kérte volna ilyesmire. Meg sem fordult volna a fejében. Az a Kellan, akibe először beleszeretett. Szentül meg volt győződve róla, hogy a mostani megtestesülésem ugyanaz. A régi Kellan biztonságot hordozott magában. Soha semmi szabálytalant nem tett volna, nehogy bajba sodorjon bárkit, aki a közelében tartózkodott. Én azonban alig bírtam türtőztetni magam. Napfényben fürdetni minden egyes hajszálát igazán felemelő érzéssel töltött volna el. Fáradtan felsóhajtottam. Keserűen hatott a tenger morajlása mellett. 3

Benina – Bíborhajú 3. Belenyúltam fekete nadrágom zsebébe. Újra. Az eltelt órában századszor, mert valami arra késztetett, hogy percenként megérintsem, a kezemben tartsam, érezzem, hogy valóság, ami ott lapul. A cetli éppen annyira égette a bőrömet, mint az apró ékszeres dobozka a lelkemet. Körbetapogattam a bíbordoboz bársonyfedelét, lejjebb gyűrtem az átkozott papírfecnit, majd sóhajtva beletúrtam a hajamba. Szembeszállni a világgal érte, az életemet adni az övéért, elfeledett pillanatokat visszahozni - ez mind magától értetődő, természetes dolognak tűnt. Mostantól más lesz. Mostantól jobban fog fájni... A szenvedés még végtelenebbnek tűnik majd, mert nincs annál nehezebb és csodálatosabb -, mint eljegyezni egy Utolsó Bíborhajú Boszorkát. A gondolatra kis híján hangosan felnevettem. Hitetlenkedés feszítette a mellkasomat. Igazán ezt akartam? „Arra az esetre, ha szükséged Lesz rá szólalt meg Hannah vékony hangja a fejemben, és felrémlett előttem, ahogy néhány órával ezelőtt, ajkán keserédes mosollyal, felém nyújtotta a cetlit. A kislány, minden orákulumok legbölcsebbike, mindig is élvezte, ha szórakozhatott velem. Egy elejtett félmondat, amelyről mindketten tudtuk, hogy kettőnk közül csak ő érti, és a lányka máris boldogan mosolygott. Tisztában volt közönyös álarcom alatt dúló bizonytalan érzelmeimmel. Aznapi búcsúzásunk végén, amikor a zsebemet ólomsúlyként húzó fecni már éppen kezdett feledésbe merülni, Hannah rám nézett tökéletesen fehér, pupillátlan szemével, és pimasz vigyort villantott rám. Mivel szinte soha nem mosolygott, igazán hátborzongató volt. „Biztosan tudom, hogy szükséged lesz rá”- szólt utánam, minden 4

Benina – Bíborhajú 3. bizonnyal még ugyanazzal a kísérteties mosolyával, míg én fogcsikorgatva távolodtam az otthonától. A következő szellőfúvásnál engedtem, hogy a ködburok láthatatlanná fakuljon. A köd eloszlott, én pedig lassan elindultam Claire felé a stégen. Ha nem voltam mellette, szinte minden idejét ott töltötte. Azt mondta, elbűvöli a végtelenség, amely a víz hullámaiban és mélységében rejlik. Nem igazán értettem, mit talál annyira elbűvölőnek egy hatalmas pocsolyányi sós vízben, de ezt az otromba véleményemet sikerült egy mély sóhajjal magamban tartanom. Helyette kimondtam, amit igazán valósnak éreztem: Engem te bűvölsz el. Mire legnagyobb boldogságomra elpirult. Valahányszor dilemmám támadt, hogy mit szabad mondanom neki, mindig a legegyszerűbb megoldás felé vezetett. Mondjam ki, amire gondolok, mert ő azt a véleményt tartja elfogadhatónak, és minden mást, ami csak kegyes hazugság lenne, megvetett. Menynyire imádtam ezért! Igyekeztem csöndesen lépkedni, nehogy meghallja az érkezésemet. Szerettem volna nesztelenül mögé osonni, hogy hátulról a karjaimba vonhassam. Szinte már éreztem, ahogy karcsú teste görcsbe rándul a döbbent rémülettől, de aztán felismer, és hozzám simul. Érezni véltem selymes bőrét, ahogy puhán csúszik érdes érintésem alatt, hófehér nyári ruhába bújtatott teste pedig teljesen behódol nekem. Legalább annyira, mint amennyire én hódolok minden porcikájának, tökéletes szépsége előtt. Ekkor felém fordult, a gondolataim pedig úgy tűntek el a fejemből, mintha lefolyón engedtem volna le őket. Feledésbe merült a bíborszínű ékszeres dobozka a zsebemben, az alatta gyűrődő fecni, 5

Benina – Bíborhajú 3. Hannah titokzatos mosolya, amikor a lánykérésről faggattam. Nem maradt a fejemben semmi, csak Claire. Az egész világom középpontja volt - feketére festettem volna a napot is a kedvéért, vagy ha azt kéri, elcsenek egy fényes csillagot az éjszaka sötét bársonytakarójáról, hogy csak neki világítson. A szél csak miatta táncolt a mezőket tarkító virágszirmokon, a nap az ő kedvéért ragyogott melegen, és ha bánkódott, a felhők vele szomorkodtak, az ő könnyeit ontották. Csak kérnie kellett volna, és én az utolsó csepp véremig azon munkálkodom, hogy teljesítsem a kérését. Csak boldognak akartam látni. Ő azonban nem kért semmit. Soha nem kért tőlem semmit, mintha az a képtelenül nevetséges gondolat vert volna benne gyökeret, hogy a puszta létezésemért kellene hálásnak lennie. Pedig én voltam a szerencsés. Minden lépést követően, melyet felé tettem, egyre sürgetőbbnek éreztem, hogy a karomban tartsam őt. Különös bizsergés szurkálta a tarkómat, mintha valaki figyelt volna bennünket a túlsó partról. Oda kellett volna néznem, hogy ellenőrizzem, de képtelen voltam elszakítani a tekintetemet Claire arcáról. Érzékien telt ajkai mosolyra húzódtak, ahogy pillantásával végigkísért a stégen. Már nem is emlékeztem, miért gondoltam, hogy észrevétlenül mögé lopakodhatok, amikor mindig, szinte azonnal megérezte a jelenlétemet. Szeme drágaköveket megszégyenítő csillogással ragyogott, és újra elöntött az érzés, hogy ez a lány a végzetem. Mikor értél vissza? - kérdezte üdvözlésképpen, amikor végre odaértem hozzá. Nem feleltem. Nem akartam társalogni, nem akartam udvariasan szende mosolyokat kényszeríteni az arcomra, amikor ilyen emésztően 6

Benina – Bíborhajú 3. heves tűz lángolt bennem utána. Bár hallottam hangjának jellegzetes rekedtségét, láttam a szeme alatt a pirosságot, ahogy az összegyűrt papír zsebkendőt is a kezében, de a lángok már a gondolataimba férkőztek. Később kérdezek. Most... Érinteni, ízlelni, érezni akartam őt, hiszen már legalább nyolc órája annak, hogy hajnalban magára hagytam az apró nyaraló hálószobájában. Meztelen volt, a haja sátorként terült szét a párnán, míg ő hason fekve szendergett. Fájdalmasan gyönyörű és izgató volt, ahogy a fehér takaró hátát csupaszon hagyva gömbölyű fenekénél ferdén körbeölelte, hogy alátekeredve felfedje szexi lábait. Hogy van Hannah? - próbálkozott újra, amikor nem válaszoltam. Szemöldökét összehúzta, de ajkán zavart mosoly táncolt. Nem tudta hová tenni a hallgatásomat. Megvontam a vállam, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a tarkómban a bizsergést. Önelégült, ahogy mindig. Claire elnézően felnevetett. Kezét felcsúsztatta a mellkasomon, én pedig sóvárogva hajoltam előrébb. Tudtam, mit akar, és ő tisztában volt vele, hogy ezt látom is a szemében. Valahányszor, ha csak egy órára is elváltunk, utána szükségem volt rá, hogy azonnal megérintsen. Nem akárhol: az arcomon, a hegen... Wentworth átkozott átka következtében vágásnyom éktelenkedett a homlokom közepétől a jobb szemhéjamon keresztül, le egészen élesen kiugró járomcsontomig. Sosem foglalkoztam különösebben a külsőmmel, de ez a sebhely valahogy folyamatosan azt az érzést erősítette bennem, 7

Benina – Bíborhajú 3. menynyire nem vagyok megfelelő Claire számára. Ahogy ebben a pillanatban belenéztem a szemébe, megkönnyebbültem, mint minden egyes alkalommal, mert nem láttam benne undort. Az iránta érzett végtelen szerelmem, sosem szűnő vágyam ott csillogott a szemében, ott tükröződött a mosolyában, ott vibrált az érintésében, ahogy ujjával finoman követte a heg vonalát. Milyen homályba burkolt szörnyűséggel kínoz már megint? faggatott, de csak fél füllel hallottam. A gondolataimat, érzékeimet cirógató ujjai kötötték le. Hannah bölcselkedéseit együtt próbáltuk kibogozni. Claire mindig jó érzékkel tapintott rá a mondanivalója lényegére, engem azonban bosszantottak a rejtvények. Ezt a mostanit különösen nem szerettem volna az orrára kötni: még a végén hamarabb rájönne a megfejtésre, arra, hogyan is kell feleségül kérnem, mint én magam. A szél felerősödött, és a kontyából néhány tincs kibomlott. A sötét hajszálakra azonnal lecsaptak a delelőn magasodó nap sugarai, és aranyló táncukkal bíborszínbe vonták a vidám fürtöket. Claire zavart idegességgel kapott oda, hogy visszaigazítsa őket, én pedig bosszúsan érzékeltem a fenyegető szúrást a tarkómnál. Türelmetlenül toltam félre a hajával matató kezeit, és szinte haragosan tapasztottam a számat az övére. Az emberek annyit szöszmötölnek, köntörfalaznak, mindenfélét csinálnak, csak éppen azt nem, amire igazából vágyakoznak. Claire az Utolsók egyike volt, de emberek között nőtt fel, szinte emberként, így akarva-akaratlan ráragadtak olyan szokások, amelyek számomra feleslegesnek tűntek. Ajkai meghökkenten, de engedelmesen nyíltak meg előttem, én pedig egyre hevesebben dobogó szívvel fogadtam el mindazt, amit adott. Éreztem, ahogy ujjai felsiklanak a karomon; beleborzongtam a cirógatásba, és még szorosabban vontam magamhoz. Már abban sem 8

Benina – Bíborhajú 3. voltam biztos, hogy kap-e rendesen levegőt, de mikor rászántam volna magam a lazításra, beletúrt ködtől nyirkos hajamba. Közel voltunk ahhoz a határhoz, amit ha átléptünk, már nem is gondolkoztunk a visszavonuláson. Claire közelebb húzódott hozzám, mintha ő is érezné azt a folyamatos késztetést - soha nem lehetett elég közel, soha nem volt megállás, legszívesebben a másik bőre alá csúsztunk volna, vagy még beljebb, egészen a szíve legmélyéig. Egyre szaporább légzésünk neszei közé tovasikló suttogás férkőzött. Egyszerre merevedtünk szoborszerű mozdulatlanságba. Éreztem Claire remegését, ahogy lángoló szenvedélye dermedt rémületté, az enyém pedig feszítő haraggá mélyül. Az első gondolatom az volt, hogy a hátam mögé tolom, mert az erdő felől éreztem a fenyegetést. A tengervíz azonban valahogy sötétebbnek tűnt, mint amikor még csak sétáltam fölötte a stégen. Tisztában voltam vele, hogy egyetlen felhő sem takarta el előlünk a napfényt, mégis... A hullámok mélyebbről jövőnek, fenyegetőbbnek látszottak. A felszínen csúszkáló napsugarakat elnyelte a mélységből feltörekvő feketeség, mintha a tenger megrettent volna attól a valamitől, amit magába zárt. A levegő hőmérséklete váratlanul a felére csökkent, leheletünk párafelhőként gomolygott előttünk. Más halálra rémült volna, de Claire teste elernyedt a karomban. Megkönnyebbülten mosolygott fel rám, majd az erdőnek arra a pontja felé fordult, ahonnan a bizsergés forrását véltem érezni. Semmi baj! - simított végig megnyugtatóan a karomon, amikor látta, hogy még mindig milyen görcsösen merev vagyok. - Csak Milán érkezett. Fenébe a kölyökkel! 9

Benina – Bíborhajú 3. Ha őszinte akartam lenni, el kellett ismernem, hogy kedveltem Milant. Milán azonban korához méltó pimasz elégedettséggel és öntudatlan, arisztokratikus méltósággal cipelte a rárótt terhet. A fejemet tettem volna rá, hogy még élvezi is, ha nem egy közeli barát áldozta volna az életét az ügyükért. Ősszel, éppen fél évvel ezelőtt történt, hogy Claire apja, Vulcan - aki nem mellesleg teljesebb démon, mint én - szabályszerűen kivégezte a halálbrigádjával Dávidét, Claire gyámját. A férfit a White-ok nevelték fel, ő pedig ezt azzal hálálta meg, hogy a család tragédiáját követően magához vette Claire-t. Nagybátyjaként nevelte, óvta és szerette. Lin, a felesége, korábban Claire hű testőre volt, ám miután az esküvő után egy hónappal megözvegyült, már nem látta veszedelmesnek Vulcan hatalmát. Dávid halott volt, Lin lelépett a démonpapával, és Milán most itt lebegett felénk bő, hófehér nadrágjában és testhezálló ingében, melynek gombjai ezüstszínűén csillantak meg az egyre halványuló fényben. Hideget hoztál, de örülök neked! - mondta Claire, és kibontakozott a karjaimból, hogy üdvözölhesse a fiút. Nem is értem, hogy bírjátok elviselni ezt a hőséget - vágott vissza Milán, de valami mintha hiányzott volna belőle. Talán a pajkosság? Gondolatban megráztam a fejem. Túl sokáig voltam Hannah társaságában, úgy tűnik, kezdtem többet látni a dolgok mögé, mint amit valójában rejtettek. Milán bőre szinte tejfehér volt. Nem sápadt, hanem valóban feltűnően világos színű, ami egyébként illett combközépig érő jégszőke hajához, mely olyan szabályos egyenességgel omlott a hátára, mintha csak odarajzolták volna. Ő maga is tökéletesen beillett volna a jégszobrok közé, amelyeket előszeretettel farigcsált, ha éppen 10

Benina – Bíborhajú 3. nem azon volt, hogy megzavarjon bennünket. A szeme volt az egyetlen, amit még nem ért el a jég. A jég, melynek egyfelől ura, másfelől rabja volt. Ahogy minden Utolsó Bíborhajúnak, úgy neki is élénkzölden csillogott, mint a napsütötte smaragd. Ez az élő drágakő ezúttal komolyságot sugárzott, hiányzott belőle a megszokott pimaszság, nélküle nem is látszott önmagának. Milán gyöngéden, de barátságuk mélységéhez képest röviden ölelte magához a tőle csaknem két fejjel alacsonyabb Claire-t. Úgy láttam, neki nem tűnt fel a fiú különös kisugárzása. Mesélj, hogy van Regina? - kérte a fiút, majd megragadta a kezét, és figyelembe sem véve annak erőtlen tiltakozását, maga után húzta, míg vissza nem ért mellém a stég végébe. A harmadik társuk említésére Milán arca megvonaglott, de egy pillanat múlva rendezte vonásait, én pedig azt gondoltam, képzelődtem. Az az átkozott jóslat kavart meg, a legdühítőbb pedig az volt, hogy Hannah pontosan tudta ezt. Pontosan tudta, mennyit kell elárulnia, és mikor. Úgy néz ki, mintha boroshordót rejtett volna a ruhái alá vázolta szeretetteljes hangon, és éles metszésű ajkának sarkában az emlék okozta mosoly bujkált. - Ráadásul úgy megy, mintha fenéken találták volna valami kacsaártással, már csak a csőr hiányzik az arca közepéről. Claire tiszta nevetésére borzongás futott végig a gerincemen, és egyre inkább ingerelt, hogy a kölyök ilyen sokáig köntörfalaz. Miért jöttél? - kérdeztem, és a hangom élesebben csengett, mint szerettem volna. Milán tekintetében felismerés villant. Tudta, hogy tisztában vagyok a viselkedésével, épp csak az okai homályosak előttem. Claire 11

Benina – Bíborhajú 3. rosszalló pillantással dorgált meg, de mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, Milán megelőzte. Valóban nem kizárólag baráti látogatásra jöttem. Kettős küldetést teljesítek, az egyik pozitív, a másik negatív, de legnagyobb sajnálatomra mindkettő az én dolgom. Miről beszélsz? - kérdezte Claire zavarodottan. Apró kezét idegesen csúsztatta a tenyerembe, én pedig bátorítóan burkoltam be a markommal. Milán eddig leszegett fejjel állt, mintha szégyellné magát előttünk, de egy mély sóhaj után felemelte az állát, megacélozta a tekintetét. Úgy tűnt, mielőbb szeretné letudni a feladatát, bármi legyen is az. Moldomus Tanácsának küldöttjeként érkeztem ma hozzátok! Claire-ből kiszakadt egy öntudatlan „Wow!”, de a kölyök folytatta, mintha meg sem hallotta volna. - Az Utolsók és a Kevertek védelmében Moldomus nagy hatalmú, tiszteletre méltó, ősi tudással bíró Tanácsa évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy nem enged bemocskolódott lényt határain belülre. Betanult szövegnek tűnt... Egy nagyon kellemetlen következményekkel járó szövegnek. A gyanakvásom ismét a felszínre törekedett. Olyan volt, mint egy műanyag labda, amit a figyelmen kívül hagyással próbálok víz alatt tartani, de az nem hagyja magát, és ellenállhatatlan erővel nyomul a felszín felé. Ujjaim szorosabban ölelték körbe Claire idegességtől nyirkos kezét. Ezt eddig is tudtuk... - vetette közbe kissé rideg hangon, amivel kivívta Milán metsző pillantását. Regina áldott állapota végéhez közeledik, és ragaszkodik hozzá, hogy te is jelen légy a gyermeke születésénél... De én megmondtam, hogy... - csattant fel élesen Claire, ám 12

Benina – Bíborhajú 3. azonnal el is hallgatott, mert Milán jelezte, hogy folytatja. Szerettem volna már túl lenni ezen a néhány perces színjátékon. Irritált a formaságok ilyen mértékű betartása egy olyan kölyöktől, mint Milán. A hozzá hasonló korú fiatalok - nemre való tekintet nélkül - általában nem tisztelik a hagyományokat, őseik örökségét, sőt a saját életüket sem. Éppen ezért természetellenesnek hatott a fiú alázatos hangja, ahogy előadta a mondandóját. A Tanács úgy döntött, hogy a Moldomusi Iudexre bízzák a döntést. Mire? - Claire hangjába kétségbeesés vegyült. Érezte, hogy baj lesz. Már ő is tudta, hogy Milán rossz híreket hozott, rossz döntések követeként van jelen. Reszelős volt a hangom, ahogy megszólaltam. Nem mire, hanem kire. A Moldomusi Iudex egy bíró. Milán zöld szeme fémesen felvillant, és azonnal korrigált. A Bíró. Egyetlen személy, aki már évtizedek óta hoz döntéseket, és hajtja végre őket - magyarázta Milán, és miközben hallgattam, valamit hiányoltam belőle. Túlságosan elhivatott volt, hiányzott belőle a hozzá illő lazaság. - A Iudex figyelembe vette Regina és a Tanács kérését, de tisztában van vele, hogy te csak Kellannel vagy hajlandó átjönni hozzánk. Milán, nem térnél a lényegre? - szakította félbe türelmetlenül Claire a fiút, mire az lemondóan felsóhajtott. Kezeit a háta mögé téve, szálfaegyenes derékkal és rezzenéstelen arckifejezéssel közölte velünk az elkerülhetetlent. A Iudex alaposan megfontolt minden nézőpontot és kérést, leginkább azonban a Moldomus biztonságát tartja szem előtt. Úgy döntött, nem ad nektek választási lehetőséget, mert valószínűleg úgysem jutnátok dűlőre a megfelelő időn belül. Ennek oka az egymás 13

Benina – Bíborhajú 3. iránt érzett szerelmetek, mely elvakít benneteket. Miről beszélsz? Claire szeme lassan sötétedni kezdett, éreztem, hogy keze felizzik a tenyeremben. Az én apró Claire-em épp most váltott át világpusztító boszorkává. Elnyomtam egy elégedett mosolyt, és meg sem próbáltam visszafogni. Ha ki akar törni, hát tegye. Végre történik valami, ami eltér a megszokottól. Egyre mélyebb árnyalatú felhők gomolyogtak a fejünk felett, a víz már olyan fekete volt, mint a legsötétebb tinta, és elnyelt minden fényt, melynek tükröződnie kellett volna a felszínén. Milán nem vett tudomást a természeti jelenségről, csak állt, mint egy szigorú tanár. Zöld szemében mintha némi sajnálkozás bujkált volna, mielőtt azonban erről megbizonyosodhattam volna, elkapta rólam a pillantását. Folyamatosan beszélt, mintha ezzel próbálná igazzá tenni a szavait. Lassan derengeni kezdett bennem egy felismerés, de nem engedtem, hogy befészkelje magát a gondolataim közé. Az képtelenség. Eszelős képtelenség! A Iudex úgy határozott, hogy beengedi Kellant Moldomus városába egyetlen holdtölte erejéig, de a démonnak végig viselnie kell az átkot, melyet rá kiszabott. A Iudexetek meg akarja Kellant átkozni? - Claire hangjába ezúttal határozottan pánik keveredett, és szinte már láttam magam előtt, ahogy védelmezni próbál attól a bírótól. Tetszett a gondolat, hogy harcoljon, vagy szabályt szegjen, de ne értem. Akartam, hogy lázadjon, csináljon valami őrültséget, mert úgy hittem, ez hiányzik az életéből. Tudtam, hogy élvezné, de nem így. A bűntudat tönkretenné. Finoman megszorítottam a kezét, mire azonnal visszavonult. Mennyire szerettem benne ezt a feltétlen bizalmat, mellyel 14

Benina – Bíborhajú 3. megajándékozott! Büszkeséggel töltött el, és különleges adománynak tekintettem, hogy az én Claire-em kérdezés nélkül hátrál meg valamitől csak azért, mert én erre intettem. Milyen átok? - kérdeztem, mire Milán újra rám nézett. A pillantása kemény volt, akár a gránit, szemének csillogó zöld színe viszont egészen elmélyült, mintha a smaragdra tintát cseppentettek volna. A szél egyre hevesebben süvített körülöttünk, a felhők háborúját fémes villanások kísérték. Tomboltak az elemek, és egyre hidegebb levegő ölelt körül bennünket. A víz felől csobbanást hallottam, de már nem érdekelt, mi lehet ott, mert bármi legyen is, Milán hívta ide. Csak ekkor engedtem meg magamnak, hogy a korábban elfojtott gondolatbuborékot alaposabban elemezzem, és a végeredményt feldolgozzam... Claire-nek nem fog tetszeni, gondoltam, miközben elkeseredetten lehunytam a szemem. Elengedtem a kezét, és egy lépéssel eltávolodtam tőle. Nem tudtam, Milán mire készül, de biztos voltam benne, hogy ezúttal megtapasztalhatom, mekkora ereje van a kölyöknek. Moldomus bölcs Tanácsa, egész népessége nem fogja egy ügyetlen tacskóra bízni a Iudexi titulust. Őszintén sajnálom - mondta. Tudom - bólintottam. Ha lenne más megoldás... Nem! - csattantam fel keményen. Nem akartam finomabb bánásmódot, mint amit kiszabtak rám. Vállaltam volna bármit, csak ne kelljen távol tudnom őt magamtól. Miért érzem úgy, hogy lemaradtam valamiről? - kérdezte fojtott ingerültséggel a hangjában Claire. Ne avatkozz bele! - mondtam válasz helyett, kissé nyersebben, mint szerettem volna. Ellenkezni akart. Rá sem kellett néznem, hogy 15

Benina – Bíborhajú 3. tudjam. Vakon nyúltam felé, megragadtam a nyakszirtjénél, és magamhoz húztam. Mielőtt egyetlen hang is kiszökhetett volna a torkán, számat az övére tapasztottam, de kivételesen nem adtam át magam az érzésnek. Puha csókja volt, és csábított a folytatásra, de ahelyett, hogy a szememmel kizártam volna a külvilágot, inkább jelt adtam Milannak. A kölyök egy bizonytalan, sajnálkozó pillantás után határozottan nyújtotta felénk a karját. Jégszőke haja viharosan örvénylett körülötte. Olyan volt, akár egy ókori görög istenség, amely eljött a halandókhoz ítéletet mondani. Milán szeme bíborszínben felizzott, mire éreztem, hogy Claire megdermed. Amplexus water! - mennydörögte Milán, Claire pedig kivágódott a karomból. Döbbenten elkerekedett szeme volt az utolsó, amire emlékszem, mielőtt elkezdődött az őrület. - Én, Moldomusi Iudex, a sellök átkával engedlek a Boszorkák ősi városába. A következő holdtöltéig a Black Mermaidck családjába tartozol, és bár a Boszorkád mellett maradhatsz, engedelmeskedned kell a Családfőnek. Hallottam, ahogy beszélt, tisztán értettem minden egyes szót, amit kiejtett a száján, de képtelen voltam bármire is reagálni. Fájdalom borította el a testemet, belenyilallt a lábamba és a csípőmbe. A mellkasomat mintha izzó lávával töltötték volna meg. Úgy éreztem, elpusztulok. Nem kaptam levegőt, fulladtam, közben folyamatos csipkedést éreztem a lábujjaimban. Letéptem magamról a ruhát, hallottam az anyag szakadását, de nem éreztem a körülöttem dúló vihar szúró hidegét a bőrömön. Elhomályosult a látásom, és kétrét görnyedtem, mintha nagy erővel hátba vágtak volna. Tehetetlenül markolásztam a 16

Benina – Bíborhajú 3. mellkasomat, de az égető légszomj nem múlt el, sőt, inkább fokozódott. Tornádó kelt életre a tüdőmben, és forró parazsat szórt szerteszét a testemben. A hátam hirtelen nehéznek bizonyult, könyörögni akartam a kölyöknek, hogy szedje ki a lapockám alá rejtett köveit. Túl súlyosak, túlságosan fájdalmasak voltak ahhoz, hogy sokáig el bírjam viselni őket. A levegő is égetett. Éreztem, ahogy szúró fájdalom karistolja végig a bőrömet, melyet nem fedett ruha. Az érzékeim kisüléssel fenyegettek. Élénknek tűnt minden, pedig én haldokoltam. Nem akartam, hogy Claire ilyennek lásson - az égési sérülés mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Hátrálni próbáltam, de a lábujjaimat csipkedő görcsök hirtelen fokozódtak. Mintha apró harapásokkal próbáltak volna nyújtani valamerre, formálni valamivé, amivé a testem nem volt képes változni. A fogacskák azonban kitartóak voltak, belekapaszkodtak a csontjaimba, minden egyes porcomba, és húztak, míg már ordítottam a fájdalomtól. Zuhantam hátrafelé, de nem bántam, csak legyen már vége. Elegem volt a látogatókból, a Iudexből, Moldomusból, és szerettem volna végre kettesben maradni Claire-rel. Víz simítására tértem magamhoz néhány perccel később. Első gondolatom az volt, hogy valószínűleg a partra húztak, miután beestem a tengerbe. Megmozdítottam a csípőmet, és nyújtózkodva próbáltam friss oxigénnel megtölteni a tüdőmet. Egyik sem sikerült. A szemem tágra nyílt a rémülettől, amikor rádöbbentem, a víz alatt vagyok! Három alak lebegett körülöttem, két férfi és egy nő, de egyiknek sem volt normális kinézete. Lábuk helyén fényes, fekete halfarok mozgott. Rosszat sejtve néztem le magamra, és a döbbenettől elakadt a 17

Benina – Bíborhajú 3. lélegzetem. Vagy az lehetetlen, ugye? Tüdővel nem lélegezhetek a víz alatt. Mégis éreztem, hogy a mellkasom ütemesen emelkedik és süllyed, és közben tiszta levegő áramlik bele. A testem látványa viszont már korántsem volt ennyire könnyen megemészthető. A bőrömet valami különös, áttetsző anyag vonta be, ami deréktájon egészen elsötétedett, és onnantól lefelé apró pikkelyek borították. A lábaimat mintha egy zsákba húzták volna, egy hosszú és erős halfarok formájú zsákba. Elszörnyedve meredtem lefelé. A Iudex átka szerint egy hónapig sellőként kell élnem. Eddig úgy gondoltam, bármire képes lennék, hogy Claire mellett maradhassak Moldomusban is. Most azonban, ahogy sellőfarkamat bámultam bambán, felvetődött bennem a gondolat, nem lesz-e ez így már kicsit sok nekünk. 2. A Catek krónikái I. „Tévedni emberi, a tévedéshez ragaszkodni viszont esztelen dolog. ’’ Lucius Annaeus Seneca Victoria Kr. e. 2012. A kezdetektől létezem. A tudatom a teremtésem pillanatában kialakult. Fizikailag rohamos fejlődésnek indultam, és az elmém születésemkor már egy nyolcéves szintjén állt. A gondolataim szabadon gyártották magukat, de képtelen voltam feldolgozni az információkat. Nem lett volna szabad meghallanom őket. Nem láttam semmit - a fényt később ismertem meg -, de mindent hallottam. A testembe zárva kerestem a válaszokat, a kérdések pedig csak Kongtak, akár egy méhraj. Tudni akartam a magyarázatot, érteni, mint mondanak a szavak! Nem sikerült... 18

Benina – Bíborhajú 3. Haragudtam miatta. Tomboltam. Az elmémmel ütöttem a rácsokat, melyeket körém húztak, és melyek nem engedték, hogy akár egyetlen hangom is keresztülhatoljon rajtuk. A saját testem lett a börtönöm. Sokszor úgy vélték, alszom. Többen voltak, mindig más, de ketten folyamatosan figyelemmel kísérték a fejlődésemet. Egy mélyen zengő gordonkahang simított végig zaklatott érzelmeimen: Nem vagyok benne biztos, hogy helyesen döntöttünk, Ratus. Nem vagyunk istenek... Nincs jogunk ehhez! És egy másik, táblacsikorgatós, mely hidegen, érzelemmentesen hasította ketté az elődje okozta nyugalmat: Nem élőlényt teremtünk, Hatred! Csupán egy hatékony harcászati eszközt fejlesztettünk ki, amivel könnyebbé tehetjük a Testőrök és a Boszorkák életét. Érintést éreztem a mellkasomon. Nehéz volt, hatalmasnak tűnt, átjárta a visszafogott erő. Lélegzik - állapította meg Hatred, gyönyörű gordonkahangjába vád és bűntudat vegyült. - Élőlényt hoztunk létre! Nincs igazad! - ragaszkodott az állításához Ratus. Bár azelőtt soha nem nevezett meg senki, mégis, amikor újra megszólalt, tudtam, hogy a szavait hozzám intézi. - Cat! Emeldfel a karod! Nem akartam engedelmeskedni. Büszkeség, harag és dac kergette a vért az arcomba, ahogy küzdöttem a kényszer ellen. Éles fájdalom hasított a fejembe, végigfutott a gerincem vonalán, és ívben hátrafeszítette a testemet. Az énem meghasonlott. Kettéhasadt. A rácsokfalakká erősödtek, gubát alkottak, és hermetikusan elzárták az engedelmes részemtől az önálló akaratomat. A karom a magasba emelkedett. Hatred nehéz érintése alól kiszabadult a mellkasom. Körülölelt a 19

Benina – Bíborhajú 3. csend. Nyomasztott... Szinte fulladoztam tőle. Hatrednek inkább meg akartam felelni, mint Ratus rideg parancsának, mégis a karom továbbra is a levegőben tartottam. Lezárt szemhéjam alatt a szemembe szúró fájdalom jelezte nemtetszésemet, majd valami forró csurgóit végig a halántékomon. Tompa nyomást éreztem a bőrömön, amiről azonnal tudtam, hogy Hatredé. A gépek nem könnyeznek, Ratus - mutatott rá, némi diadalittas színezettel a hangjában. - Élőlényt alkottunk, és a Bölcs azt mondta, ez okozza majd mindenki vesztét. Ratus hangja ingerülten csengett, amikor visszavágott. Ahogy azt is mondta, hogy a következő Bölcs több mint négyezer év múlvafogan meg. És azt is mondta, mielőtt egy zsoldos végzett vele, hogy ez a lény, legyen bár élő vagy gép, először pusztulást, majd felvirágzást hoz a népünknek. Egy zsoldos, Hatred! Ratus hangja megbicsaklott a felindultságtól. - Egy átkozott zsoldos végzett vele! Tudom. - Hatred válasz bólintásnak hangzott, higgadtságára Ratus dühösen felcsattant. -Akkor ne mondd, hogy egyetlen könnycsepp jelent valamit! ordította, mire akaratlanul ökölbe szorítottam a levegőben tartott kezem. Ne mondd, hogy nem érte meg! Megérte, és megfogja érni, hogy minden zsoldos végre oda kerüljön, ahová megérdemli. Ratus... Nem! Nem érdekelnek az erkölcsi előadásaid, és nem érdekelnek az elveid! A lányom holtan fekszik, mert elkéstem ezzel. Bökést éreztem a vállamnál. Le akartam engedni a karomat, de képtelen voltam parancsolni magamnak. Ratus hangjába keserű fájdalom vegyült. -Többé nem hallgatok rád! Miattad késtem, mert 20

Benina – Bíborhajú 3. erre kértél, és emiatt ő halott! Soha nem bocsátom meg neked! Bene Praeparatus Sapientia! - harsant fel hirtelen a gyönyörű gordonkahang őszinte haraggal, majd alig egy gondolattal később megenyhülve szólította újra. - Ratus... Megértem a fájdalmad, de ha a Bölcs úgy akarta volna, hogy megakadályozható legyen a saját halála, akkor megtette volna. Biztos vagyok benne, hogy felkészített erre téged is. Erre nem lehet felkészülni - Ratus sóhaja elkínzott beletörődésként hatott. - A saját vérem, Hatred! Az én vérem volt, és meghalt. Nincs többé... A mosolyát a feledés szürkesége rejti el előlem, a hangja, a nevetése sűrű ködfüggönyön keresztüljut el hozzám. Felébredek reggelente, és azon tűnődöm, a lelkem melyik részéből lett kitépve egy darab. Nem látom, de érzem, mert a fájdalom elemi részemmé vált. Egy darab volt belőlem, és büntetlenül szakították el tőlem. -A fiú megbosszulta. Hatred megjegyzése félbeszakította Praeparatus monológját. A kijelentés kizökkentette búskomorságából, és a hangjából ítélve eltávolodott tőlem. -Agaipos Lucas Dafendos... Gyere csak ide, kölyök!- Lépések visszhangoztak, amiből arra következtettem, hogy vagy barlangban, vagy egy nagyobb teremben vagyunk. A lépések halkabban csengtek, nem csattogtak úgy, ahogy a többieké. Bizonytalannak tűntek. Amikor végleg elhalkultak, Ratus hangja újra felcsendült, mire libabőrös lett a magasban tartott karom. - A Védelmező. Ez volt a lányom utolsó jövendölése... Tudtad? És akkor meghallottam Öt. Abban a végtelen pillanatban tudtam, hogy ő lesz a végzetem. Ebben a megalázott helyzetben, amikor az akaratomat láncra verték, a tudatom kiélesedésének mozzanatában, 21

Benina – Bíborhajú 3. így kellett látnia engem. Nem, uram! - Tökéletes hangja volt. Óvatos, mégis magabiztos, határozott. Úgy éreztem, szinte cirógatja a dobhártyámat, különleges rezgést küldött felém, mely végigszáguldott a gerincemen. Alig használt fülem szomjasan vágyott a következő mondatára. - Úgy tudtam, EZ volt az utolsó jövendölése. Váratlanul éles csattanás borzolta fel a terem nyomasztó csendjét. Hallottam, ahogy Hatred meglepetten felszisszent, és hallottam a fiú légzését - fújtatott. Nem csinált mást, csak fújtatott. Haragosnak tűnt. Nem engedtem, hogy megszólalj, Testőr! Mi történt? Látni akartam! Kinyitottam a szemem, de azonnal össze is szorítottam. A szemgolyómba éles fájdalom hasított, egészen az agyam hátsó lebenyéig hatolt. Fel akartam sikoltani, de képtelen voltam hangot kiadni, így egyszerűen csak hagytam, hogy a kín ívben hátrafeszítsen. Praeparatus hideg hangja kúszott a fülembe, ahogy kezdtem visszanyerni az eszméletem. -Ne erőlködj, kicsi Cat! Nem rendelkezel azzal, ami engedi teljesíteni az agyad parancsait. A testi szükségleteidet kielégíted, hogy működőképes legyél, de az önállóságod ezen a szinten megreked. Nem mosolyogsz, nem érzel, nem csinálsz egyáltalán semmit, amíg egy Tisztavérű meg nem parancsolja neked! „Szolga vagyok!” tudatosult bennem. Létrehoztak, megteremtettek, hogy valaki másnak jobb legyen. Felsejlett a fejemben egy gondolat: kinyitni a számat, megfeszíteni a nyakam és az állkapcsom izmait, hogy végül hangot adjak az ellenkezésemnek, a nemtetszésemnek. Az agyamba hasító szúrás azonban azonnal elfeledtette velem, mit is akartam. Csakhogy én nem akartam felejteni! Egy gombóc alakult bennem. 22

Benina – Bíborhajú 3. Valahol nagyon mélyen, egy olyan helyen a fejemben, aminek nem lett volna szabad léteznie. Aminek a létezéséről nem tudhattak, különben azonnal kiirtották volna belőlem. Elhatároltam tőlük. Mivel állandó sötétségben tartottak, így azt a kis zugomatfényesen fehérnek képzeltem el. Egy nap végre rendesen láttam a helyet, ahol tartottak. Mérnöki pontossággal megalkotott, négyszögletű terem volt, fémesen csillogó falakkal, padlóval és mennyezettel, a zugomat ezért bűbájos kör alakúnak képzeltem el. Az ajtajára pedig csak ennyit festettem: 3. Vitriolkönnycsepp „Ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán bűnös gyengeségre vall valakit olyan odaadóan szeretni... ” Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál Claire KELLAN SELLŐVÉ VÁLTOZOTT. Egész életem során - ami mosta¬nában elég mozgalmasan alakult - még soha nem döbbentem meg ennyire. Az, hogy „elakadt a lélegzetem”, egészen új értelmet nyert. Az egyik pillanatban még magához húzott, aztán mintha valami hátrarántotta volna, bezuhant a vízbe, és ott lebegett a hullámokban, a lábai helyett halfarokkal, mint valami sellőistenség. Első döbbenetemből felocsúdva éreztem, ahogy a haragom újra lángra lobban, és arra az egyetlen személyre irányul, akire zúdíthattam. Még hogy Moldomusi Iudex! Majd meglátjuk! Sagitta fervidus! - Elegendő volt a puszta gondolat, és máris Milán felé tartott egy, a semmiből előröppenő, lángoló nyílvessző. A felkaromnál éreztem felizzani a bőrömbe ivódott varázsigét. Milán haja örvénylett a teste körül, ahogy félméternyire a talaj fölött 23

Benina – Bíborhajú 3. lebegett. Tudtam, hogy hasonlóképp festhetek, mint ő, tudtam, hogy az én szemem is éppoly karmazsinvörösen izzik, mint az övé, hiszen mindketten Tisztavérűek voltunk, az Utolsó Boszorkák közül valók. Regina volt a harmadik, és bár csak nemrég ismertük meg egymást, mégis testvéri kötelék alakult ki közöttünk. Mostanáig legalábbis így volt. Fervidus scutum! - Milán érzelemmentes hangját mintha a fejemben hallottam volna. Előrenyújtott kezéből lángcsóvát lövellt, de az ahelyett, hogy felém száguldott volna, domború falat emelt elé. A lángpajzs hárított. A háta mögött mozgást érzékeltem. Amikor odanéztem, Trixie-t láttam felénk rohanni. Milán kis termetű testőre vérmes indulattal szaladt, és a kéztartásából tudtam, hogy ártást próbál rám szabadítani. Visszavágásként már megfogalmazódott bennem a Flammaglobus, amikor oldalról hirtelen sűrű, fekete füstfolyam csapódott Trixie törékeny testének, méghozzá olyan nagy erővel, hogy ledöntötte a lábáról. Vicky. Az én macskaszerű, ázsiai kinézetű, latexgöncökben mászkáló, akarat nélküli szolgám, a Catem. A Catek nemzetsége arra született, hogy a Tisztavérűeket szolgálja, és az őszi tragédiát megelőzően a Bölcs, Hannah nekem ajándékozta fajának utolsó darabját. A kis átkozott sorsíró előre tudta, hogy szükségem lesz rá. Hannah-t nem tiszteltem, Vickyről viszont nem szerettem úgy beszélni, mintha érzéketlen tárgy lenne. Megvolt mindennek a maga oka. Ensium fervidus! Immúnis calcaturae! Inflammo! A gondolataim egymást kergetve vonultak hadba értem, a haragomért, és alighogy eszembe jutott egy ártás, máris követte egy 24

Benina – Bíborhajú 3. másik. Milán csaknem rezzenéstelenül, őszinte bűnbánattal az arcán tűrte, ahogy egymás után sorjáztak. Nem akartam észrevenni, hogy valahányszor a lángpajzsa elnyelte egy-egy bűbájomat, az arca fájdalmasan megvonaglott, mintha legalábbis secuazzal sújtottam volna rá. Szólj nyugodtan, ha befejezted a roston sütésemet! - szólalt meg fáradtan Milán, a homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Megkínzott tekintettel nézett rám a lángpajzs mögül. - Mert én befejezem a védekezést. Szavai gátat szabtak szabadon garázdálkodó gondolataimnak. Meglepve, kérdőn viszonoztam a pillantását, ő pedig tehetetlenül széttárta a karját. Nem harcolok veled, Claire. Csak a dolgomat végeztem. Kellan félig démon, és elvileg be sem tehetné a lábát Moldomusba. A Tanács sokkal rosszabbat tett volna vele... Nem engedtem, hogy a józansága felülkerekedjen a haragomon. Hallom, hogy beszélsz, de nem érdekel, amit mondasz! Egyszer már elvesztettem őt. Tudom! - ordította zaklatottan. Akkor azt is tudod, hogy egyetlen pislantással sem élsz tovább, ha baja esik! - kiabáltam vissza. - Védtelenebb ebben a formájában... Moldomusban senki nem akar majd ártani neki - bizonygatta, de kétséges volt, hogy engem vagy önmagát próbálta meggyőzni. Úgy éreztem, elárultak. A következő izzó ige már a gondolataim peremén volt, viszketett a tenyerem, de tudtam, hogy nem fogom bántani. Megéreztem Őt, mielőtt megszólalt volna. Protectus! - Kellan mély baritonja csak az én fejemben csendült fel. Megrovó, mégis végtelenül türelmes hangszínnel, amit oly gyakran használt velem, ha túllőttem a célon. 25

Benina – Bíborhajú 3. Egyetlen féldémonom védőbűbája áttetsző buborékként burkolta körbe Milant. Haragudnom kellett volna rá emiatt, vagy legalább neheztelni, de ahogy megfordultam, még arra is képtelen voltam, hogy szemrehányó pillantással nézzek rá. Nem bánthatod őt, Claire, mert én engedtem, hogy megátkozzon mondta a vízfelszín alól, miközben a stég szélére térdeltem. Hiába mozgatta a száját, nem bukkant elő buborék minden egyes szótagot követően, ahogy azt vártam volna, a hangja viszont egészen különleges volt. Visszhangot vert a fejemben, és megrezegtette az egész testemet. Nem emberi, hanem sellőhangja volt. Csak a felsőtestét és az arcát láttam tisztán. Testének alsó, uszonyos része beleolvadt a sötét mélységbe. Tökéletesen láttam a szemét, melyen sebhely futott keresztül. Olyasvalaki átkának a nyoma, akiről soha nem beszéltünk. A nevét soha nem ejtettük ki, de mindig hálával gondoltunk rá. Egy átkozott heg, cserébe az életünkért. Nem fáj? - kérdeztem tétován, a létezésének erre az új formájára célozva. Ajkának finom rándulásából már tudtam, hogy hülye kérdés volt. Már nem. Mi lesz most? El kell mennem velük - mutatott a háta mögé, ahol három sötét alak derengett. Ha kicsit feljebb lebegtek volna... De nem tették. Szándékosan nem, hogy ne láthassam a külsejüket. Mikor jössz vissza? Hamarabb, mintsem hiányolni kezdenél - mosolyodott el, így a jobb szemét keresztülszelő heg alsó sarka elferdülve húzódott felfelé. Elhúztam a számat. 26

Benina – Bíborhajú 3. Elkéstél. Mosolya kiszélesedett, és egyik karjával felnyúlt, hogy megérintsen. Alapvető szükségletünk volt, hogy bizonyos időközönként megérintsük egymást. Ha nem tettük, bizonyára fizikai fájdalommal járt volna, bár sosem vártunk addig, hogy megbizonyosodjunk erről a feltevésünkről. Előrehajoltam, hogy érezzem az érintését. Már felkészültem bőre hűvös nedvességére, a keze azonban teljesen száraz volt. A víz lepergett róla, mintha valami víztaszító anyaggal vonták volna be, mely nem engedi megtapadni. Kapva az alkalmon, mohón szorítottam arcomhoz a kezét, és belecsókoltam a tenyerébe. Lehunyt szemhéjam alól egy könnycsepp gördült végig a bőrünk találkozásánál. Lenéztem rá a víz alá, láttam, hogy obszidiánfényű tekintete elhomályosult. A szemem sarkából mozgást észleltem, a legnagyobb árnyék ingerült mozdulatot tett, és a víz mintha megremegett volna. Mivel a stégen térdeltem, és a vízben lebegő párom kezét szorongattam, úgy érzékeltem, mintha földrengés vonult volna végig a parton. Haragosan pillantottam az árny felé, és akaratlanul megszorítottam Kellan csuklóját. Ez most sürget engem? - kérdeztem a felháborodástól fojtott hangon. Kellan finoman megcirógatta az arcom a hüvelykujjával. Ne köss bele! Miért ne? Először is azért, mert mindent hall. Tisztábban hallatszik itt a hangod, mint amikor odafönn voltam. Másrészt: ő a Családfő. És? Fogalmam sincs, mit jelent ez pontosan. Azért kell velük 27

Benina – Bíborhajú 3. mennem, hogy elmagyarázzanak bizonyos dolgokat. - Frusztráltan felsóhajtott, és láttam a másik karjában az elfojtott mozdulatot, hogy beletúrjon a hajába. Most elmaradt, mert fényes, fekete tincsei a válla körül lebegtek hátrasimulva, szabadon. - Ne balhézz senkivel, rendben? Milán tette a dolgát, én is teszem az enyémet. De... Cirógató hüvelykujja előrecsusszant az állkapcsom vonalán, hogy finoman elhallgattasson. Ha ez a módja, hogy melletted maradjak, akkor vállalom. És te is elviseled, mert szeretnél ott lenni Regina és Cameron babájának a születésekor. - Egy röpke pillantást vetett valahová a hátam mögé. És hívd vissza Vickyt, mielőtt megöli a Iudex Testőrét. Égnek emeltem a szemem. Egyéb kérés? Igen, van! - Huncut fény villant tökéletesen fekete szemében. A ruháimhoz ne nyúlj! Csak hagyd ott, ahol vannak. ígérd meg! Nem értettem ugyan, de a témát nem éreztem elég fontosnak ahhoz, hogy vitába szálljak miatta. Vállat vontam és bólintottam. Rendben. Még valami? Ekkor a vízen újabb remegés futott át, pedig láttam, hogy Kellan már szólásra nyitotta a száját. Bosszúsan néztem a nagy árny felé. Ha tovább folytatod, könnyedén a helyi étterem legnépszerűbb specialitása leszel! Mielőtt belelendülhettem volna a - korántsem üres fenyegetőzésbe, Kellan keze hátracsúszott, és a tarkómnál fogva lehúzott magához. A csók szenvedélyes volt, ahogy mindig, kisajátító, ahogy csak a legsötétebb pillanataink előtt szokott, és rövid, mint még soha. Ennek ellenére éreztem, hogy csillog a szemem, amikor 28

Benina – Bíborhajú 3. lenéztem rá. A végtelennek tűnő pillanat megmerevedett, amikor egy felhő kecsesen arrébb kúszott felettünk, szabad utat engedve a napfénynek. Egy sugár éppen ránk esett. Láttam magam Kellan obszidiánfekete szemében, a hajam bíborvörös árnyalatban fénylett a szoros kontyban. A napfény a szélmozgatta felhők táncát követve ismét arrébb csúszott, ezúttal a vízre vetve forró ragyogását. Kellan teste megmerevedett, és döbbenten meredt a saját karjára, melyet továbbra is a vízfelszín felett tartott. A nap fénye elérte ugyan a víz alatt is, de amit a szabadon maradt karjával művelt, elképesztő volt. Hosszú, erős ujjai mintha görcsbe rándultak volna, szőrtelen bőre felhólyagzott, akár egy allergiás reakciónál. Nem kiáltott fel, és nem mutatott semmit, de éreztem a fájdalmát. Nem átéreztem, csak tudtam, hogy kínokat él át, a döbbenettől viszont mozdulni sem tudott. Újra megfogtam naptól sérült karját, belecsókoltam sebes tenyerébe, majd finoman lenyomtam a víz alá. Abban a pillanatban, ahogy a sós tengervíz alá süllyedt, a bőre kisimult, a hólyagok eltűntek, és Kellan arcába is visszatért némi szín. Elképedve kereste a pillantásom, én pedig hősiesen kicsikartam magamból egy biztató mosolyt. Menj! Találd meg a válaszokat! - mondtam, és amikor hezitálni láttam, fejemmel a mögöttem álló házunk felé intettem. Addig összecsomagolok. De az én... - kezdte, de félbeszakítottam. Nem nyúlok a ruháidhoz! Nem engedem, hogy Vicky kiengedje a vadabb énjét! Nem csinálok főfogást a Családfődből! soroltam bőszen, és ezen a ponton elgondolkodva ütögettem meg az államat a negyedik ujjammal, a gyűrűssel. 29

Benina – Bíborhajú 3. Kellan különös pillantást vetett rám, de mielőtt alaposabban kielemezhettem volna, hogy mire gondolhatott, a kifejezésnek már nyoma sem volt. Nem maradok olyan sokáig távol, hogy újabbakat tudj kreálni - mOsolyodott el féloldalasam Bizonytalan pillantást vetett a ruhái felé, mielőtt egyetlen sötét villanással eltűnt a mélységben. „Egek! Reményem sincs, hogy valaha megunjátok ezt az ömlengést, ugye’ Lucas reszelés hangja csiklandozta az elmémet. Felálltam és hátrafordultam. Olyan volt, mint mindig. Ő volt az egyetlen, aki még Kellannek is úgy tudott belenézni a szemébe, hogy fel kellett hozzá emelnie a fejét. A nap barnára cserzette a bőrét, sötét hajába napszítta szálak vegyültek. Hatalmas volt, tekintélyt parancsoló, és bár barátságosan mosolygott, a bal arcát szinte kettészelő sebhely emlékeztetett arra, hogy milyen sok mindent nem tudok vele kapcsolatban. Sosem engedte, hogy megérintsem a hegét, és amikor szóba hoztam, olyan vehemenciával vette el a kedvem a kérdezősködéstől, hogy többé nem próbáltam firtatni, hogyan szerezte. Milán kicsivel távolabb állt, és türelmetlenül dobolt a lábával. Az ítéletemre várt. Még nem döntöttem, mennyire intenzív a haragom az irányában, ezért inkább Lucas felé indultam, aki a ház hatalmas verandáján várt. Hadd találjam ki! Hannah? - Lucas félmosolya felért száz bűnbánó igennel. Elhúztam a számat. - Egyszer biztosan meg fogom ölni a kis átkozottat! Vigyázz, mit mondasz! - rótt meg kedvesen. - Még a végén önbeteljesítő jóslattá válik. 30

Benina – Bíborhajú 3. Úgy legyen! - csúfolódtam, majd mikor odaértem hozzá, előrehajolt, és engedte, hogy átkaroljam a nyakát. Baráti puszit nyomtam borostás arcának sebhelymentes felére, inkább a magam, mint az ő megnyugtatására. Lucas nem szerette az érintést. Tudtam, hogy bár meghalna értem, és különleges helyet foglalok el az életében, mégis gyűlölte, ha a szükségesnél hosszabb ideig hozzáértem. Leállíthatnád a szörnyedet, hogy hagyja életben a Testőrömet! - jegyezte meg Milán, némi ingerültséggel a hangjában. Elengedtem Lucast, és épp időben néztem fel rá, hogy még lássam szürke szemében felvillanni a fájdalmat, mielőtt magára öltötte kifürkészhetetlen arckifejezését. Nem értettem, de nem is erőltettem meg magam. Ha Lucas titkait akartam volna megfejteni, ahhoz egy moziteremre és egy múltkivetítő ártásra lett volna szükségem. Na, meg temérdek időre, amivel sehogyan nem sikerült rendelkeznem. Vicky! - szólaltam meg csöndesen, de elég éles hangon ahhoz, hogy tudjam, a Catem mostanra már elengedte Trixie-t. Oda sem kellett néznem, hogy tudjam, Vicky a lány mellett áll, testét füstszerű ködfelhőbe burkolva, hogy ha szükséges, azonnal cselekedhessen. Bizsergés futott végig a levegőben, amitől libabőrös lett a karom. Ebből arra következtettem, hogy Milán éppen elmés úton puhatolózik a Testőrénél a hogyléte felől. Trixie velős „Menj a francba!” válasza halvány mosolyt csalt az arcomra, Lucas azonban komolyan nézett el a fejem fölött. Valamiért tudtam, hogy Vickyt figyeli. Kellan hamarosan visszatér, csomagolnod kell! - mondta Milán, mire ingerülten szembefordultam vele. Te csak ne vedd a nevét a szádra! És eszedbe se jusson parancsolgatni nekem! Engem nem érdekel, milyen titulusod van bárhol a nagyvilágban. Hátba támadtál, és ezt nem bocsátom meg 31

Benina – Bíborhajú 3. neked! Milán fáradtan nézett az égre. Gyerünk már, Claire! Légy egy kicsit rugalmasabb! Ha így folytatod... Tudom, tudom, rántottát csinálsz a golyóimból, de addig is, indulhatnánk végre! Csípős visszavágások sorakoztak a nyelvemen, de gátat húzott eléjük a Kellannek tett ígéretem. Nem bántok senkit. Se az arrogáns Családfőt, sem ezt a pelenkás bírát, aki a szabadidejében a barátomnak tettette magát. Vicky odaért hozzánk, barna szemében zaklatott árnyak kergetőztek, de rövid haja tökéletesen simult a fejére, latexruhája második bőrként tapadt karcsú testére, és még a légzése sem árulta el, hogy az imént ölre ment valakivel. Lucas szenvtelen arckifejezéssel félreállt, hogy bemehessek a házba, de az ajtóban visszafordultam Milánhoz. Megértem az indokaidat, és mint Utolsó, egyet is értek a döntéseddel. A biztonság a legfontosabb. - Milán arcára gyanakvó kifejezés ült ki. Nem alaptalanul. - Barátként azonban hűtlen voltál hozzám. Az árulásod egy nap visszaüt rád. Az látja kárát, aki olyan fontos a számodra, mint nekem Kellan. Fojtott nyögés hallatszott Lucas felől. Kérdőn néztem fel rá, de ő lesütötte a szemét, és sajnálkozva ingatta a fejét. Hogy lehetsz ennyire ostoba? Megszeppenve néztem oldalra, mert a felháborodás Trixie-ből tört elő. Milán Testőre soha nem viszonyult hozzám ennyire negatívan. Ahogy ránéztem, szinte alig ismertem rá. Szeplős arca lángolt, vörös fürtjeit mintha szélvihar lobogtatta volna, holott már szélcsend volt. A kedves, kis Trixie-ből előtört valami őrült démon, és úgy tűnt, 32

Benina – Bíborhajú 3. igencsak megneheztelt rám valamiért. Állj le! - szólt rá Milán meglepő higgadtsággal. De hiszen... Nem tudja, mit csinált! Vonulj vissza! Trixie haragján átsütött a megbántottsága, ennek ellenére lenyelte mérgét, és csöndben állt, lesütött szemmel. Megmagyaráznátok? - kérdeztem a jelenlévőket. Később - felelte Lucas. Csomagolj! - intett a fejével Milán az ajtó felé. Egy pillanatig még tétováztam a küszöbön, majd vállat vonva sarkon fordultam, és besiettem a hálószobába. Nem hallottam lépteket, nem érzékeltem senki jelenlétét, mégis biztosan tudtam, hogy Vicky ott van a nyomomban. Milán keserű pillantása megmaradt bennem. Tudtam, hogy valami nagy dolog történt az imént, valami rossz, amit én idéztem elő. Frusztráló és ijesztő volt, ezért kivételesen örültem, hogy nem maradtam egyedül. A hálószobába lépve olyan hirtelen torpantam meg, hogy Vicky belém ütközött. Zárd be az ajtót, és senkit ne engedj bejönni! - suttogtam, de ez egyértelműen parancs volt. Azelőtt sosem dirigáltam senkinek, Vickyt is csak kértem, de mióta egyszer kiderült, hogy tudott Kellan közelgő haláláról, mégsem akadályozta meg, képtelen voltam emberszámba venni. Igaz ugyan, hogy aztán zokszó nélkül átsétált velem a miénkkel párhuzamos világba, hogy áthozhassuk az ottani Kellant, és igaz, hogy többször adta értem az életét, és végül minden jóra fordult, mégis... Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ez a Cat nem rendelkezik önálló akarattal. Kifejezéstelen arccal bezárta az ajtót, és megállt előtte. Néma volt, ahogy mindig, mégis úgy láttam, hogy barna szemében gyakran 33

Benina – Bíborhajú 3. csillannak meg gondosan leplezett érzelmei. Nem tudtam kiigazodni rajta. Pillantásom visszakúszott az ágyra. Világos szobánkon végignézve elöntött a forróság, ha arra gondoltam, mennyit láttak ezek a falak a Kellannel töltött perceinkből. A csontfehér, bevetett ágy azonban most más volt. Egy folt csúfította el a fehér ágyneműt. Ahogy közelebb léptem, láttam, hogy nem folt, hanem egy boríték. Fekete boríték, rajta vérvörös betűkkel a nevem. A kézírás minden kétséget kizáróan csak egyetlen emberé lehetett. Azonnal felismertem, hisz annyi helyen láttam korábban. A füzeteimben, megtoldva a gyakran hiányos jegyzeteimet. Az igazolásaimon, amikor hirtelen rosszullétekre hivatkozva csak kísérővel lóghattam el egy-egy óráról. A nagybátyám, Dávid esküvői szertartásán, a menyasszony aláírásaként. Lin. Hajdani Vigyázom, akit az első mentorom, Gideon halála után küldtek, amíg az utolsó mentorom, Kellan meg nem érkezett az életembe. Lin olyan volt számomra, mint egy nővér. Végigsimítottam a borítékon. Óvatosan, mintha hamuból lenne féltem, hogy egy hirtelen mozdulattól elporlad. Vigyázott rám, gondoskodott rólam, ha arra volt szükségem. Az életét adta volna az enyémért. A Sors keserű fintora, hogy végül egy összecsapás során Dávid volt, aki ezt megtette. A baleset emléke keserű fájdalommal szúrt belém. Könnycsepp gördült végig az arcomon, amikor felemeltem a borítékot. Nem csoda, hogy Lin összeomlott. Akkor apám, a folyamatosan az életemre törő Raekwon Vulcan White oldalán távozott, és egészen mostanáig nem is hallottunk felőle. Szegény Dávid forogna a sírjában, 34

Benina – Bíborhajú 3. ha látná, hogy a felesége, amint megözvegyült, összeállt a családi ellenséggel. Anyámat is Vulcan ölte meg elvakult féltékenységében. A Tisztavérű Utolsó Boszorkákat, ha kioltanak egy életet, az az átok sújtja, hogy démonként kell tovább élniük. Anyám halott, apám démonná lett, és szenvedélyesen gyűlöli egyetlen lányát. A boríték nehezebb volt, mint első látásra gondoltam. Mintha legalábbis fémlemezt rejtettek volna el benne. Vajon mit akar ezzel Lin? Miért küldött üzenetet? Miért most? Miért hallgatott idáig? Haraggal váltunk el. Ő volt az, aki haragudott rám. Azelőtt is láttam mérgesnek, gyakran bosszantottam szándékosan, mert annyira vérmes tudott lenni. Olyan dühösnek, mint akkor, azonban soha. Megborzongtam, ahogy felidéződött bennem az emlék, aztán kényszerítettem magam, hogy végre elolvassam az üzenetét. Megfordítottam a borítékot, hogy felnyissam, de láttam, hogy nincs leragasztva, csupán bele van tűrve a zárólap. Ez jellemző Linre. Mindig mindent úgy intéz, hogy legyen kibúvó. Semmi sem végleges. Kíváncsian húztam ki a zárólapot, és akkor valami megváltozott. Vagy az események pörögtek fel, vagy én lassultam le, mindenesetre úgy tűnt, egyetlen pillanat alatt zajlottak le az események, miközben én mozdulatlanul tátottam a számat. A szobában elsötétült minden. Nem a szó szoros értelmében, hanem érzelmi téren, ha lehetséges ilyen egyáltalán. Alig emlékeztem a külvilágra, a boldogságra, arra, hogyan kell mosolyogni, csak üresség vett körül. Rémisztő magány, fekete öröm, mert a gonosz boldogan nevetett a nyomoromon. A Catem felszisszent, és a szemem sarkában motoszkáló mozgásból arra következtettem, hogy elindult megóvni valamitől. De hát, mi is árthatna nekem? Hiszen ez csak egy üzenet Lintől! A 35

Benina – Bíborhajú 3. boríték lassan felemelkedett a tenyeremből. Utána akartam kapni, de ekkorra már biztosan éreztem, hogy le vagyok lassulva. Vízben is gyorsabban kocognék, mint jelenlegi szárazföldi állapotomban. Valami csöpögött. Minden csepp visszhangot vert a szobában, Néztem az előttem lebegő borítékot, ami lassan elkezdett átalakulni. Más formát öltött, leginkább egy fekete vízcseppre kezdett hasonlítani. Só ízét éreztem a számban. Döbbenten meredtem az előttem formálódó borítékra, melyen az én nevem állt. Már tudtam, mire hasonlít. Nem vízcsepp volt, hanem könny. Az érzések pedig... Te jó isten! Lin elküldte nekem a fájdalmát, ami nem csillapodott az idő lassú előrehaladásával. A boríték fájdalmasan gyönyörű könnycseppet alkotott, amelyen a hegyétől spirálszerűen látszott a nevem. Felemeltem a karomat, és a tenyeremmel fölfelé a fekete könnycsepp felé nyújtottam. Valamiért arra gondoltam, talán a tenyerembe hull. Jaj, Lin... Annyira sajnálom! - suttogtam alig hallhatóan. A könnycsepp pedig remegni kezdett. El akartam rántani a kezem, és védelmi varázst vonni Vicky és körém, de a nyelvem megbénult, a karom pedig még mindig lassú volt, mintha száradó iszapba mártották volna. Lin üzenete hirtelen felgyorsult. Szemmel is alig követhető mozgással lecsapott a csuklómra, mint egy magasból támadó ragadozó madár. Éles szúrást éreztem a csuklóm belső felén, ahová belemártotta magát a könnycsepp, és amelyről félelmetes gyorsasággal ivódott a bőrömbe a piros felirat. A fekete könnycseppen még az állt, Claire, de a bőrömön csak annyi jelent meg cikornyás betűkkel: Halálvető. A felirat hűvös csípéssel égette a bőrömet, és Lin hangja csendült 36

Benina – Bíborhajú 3. fel a kiürült könnycseppből. Minden a Te hibád, Claire White! De én segítek rajtad. Megteszem, amire senki nem képes, még te magad sem. Néhány heted maradt csupán, használd ki! Élj! Nincs ellenméreg, nincs gyógymód. A szer, akár a higany, bejárja tested minden vénáját, artériáját, a szerveidet, és a végére eléri a szíved. Ne küzdj ellene! Nem érdemes, hiábavaló. Jobb lesz így Kellannek, jobb lesz a barátaidnak, mindenkinek. Nyugodj békében, Claire White! A következő pislogásnál a könnycsepp elengedett, felemelkedett előttem, és abban a pillanatban, ahogy végre visszanyertem a gyorsaságom, pukkant egyet, majd szürke füstként elpárolgott. Vicky arca bújt elő a füstből, szemében tisztán tükröződött saját rémületem. Bármi volt is ez, semmi jót nem jelentett. Nagyon nem. És az időzítés nem is lehetne pocsékabb. Kellan bele fog őrülni... Én is beleőrülnék, ha azt mesélné, hogy egy haragosa mérgezett könnycseppel ajándékozta meg. Keményen néztem Vicky szemébe. Nem beszélhetsz erről senkinek! Kellannek különösképpen nem! A Catem nem felelt, csupán egy célzatos pillantást vetett a csuklóm belső oldalán virító Halálvető feliratra, ami jelenleg enyhe csípős érzést okozott. Igen, igen, igen... - mormoltam zaklatottan. - El kell fedni. El kell fednem, de mivel? Aztán bevillant. Olyan rég nem hordtam, és tekintve, hová is indultunk, különösképp magyarázatot sem igényelt. Az ágy melletti komódhoz siettem, és kihúztam a felső fiókot. Ott volt. Anyám kendője. Claire, indulnunk kell! - kopogott be Lucas az ajtón. Úgy tűnt, 37

Benina – Bíborhajú 3. semmit nem vett észre, semmit nem hallott. Tökéletes! A feliratra tekertem anyám kendőjét, és egy figyelmeztető pillantás kíséretében kisétáltam a Catemmel az ajtón. 4. Kilenc... Nyolc... Hét... Hat... „Képzelj el egy nagy tál téliszalámit, ahogy a szeletek egymáson heverve végtelen, monoton sorban követik egymást, vagy egyetlen nagy gyűrődéssé gömbölyödnek az az én világom, és ebből egyetlen szelet a tiéd. ” Hannah Wentworth A LEVEGŐ DOHOSÁN ÁRAMLOTT A TÜDŐMBE, ahogy egyenes¬be állítottam a hajót, és bekapcsoltam az automatikát. Késő éjjel volt, ami azt jelentette, hogy Nála éppen dél lehetett. Akaratlan volt a ténymegállapítás. Bármit tettem, bárhogy alakult is ezen az oldalon, mindig próbáltam összevetni, mi történhet odaát. Amikor itt esett, tudtam, hogy a párhuzamos világban süt a nap. Ha itt szivárvány volt, odaát valaki meghalt. És éppen két hónapja egy hatalmas szivárvány keletkezett, melynek egyik vége meglepően közel volt a hajómhoz. Aznap még Nice, a poloska is idegesen viselkedett. Bár nála elég nehéz volt megállapítani a különbséget normális és ideges között. Néha átkoztam a percet, amikor Ő itt hagyta nekem ezt a vacakot. Annyit evett, mint egy rohadt nagy testű masztiff, de nem volt nagyobb egy csivavánál. „Nagyon helyes kis lény vagy, tudod?” Az Ő hangja volt, és az átkozott parazita, Nice máris küldte az arcáról a képet. Sápadt volt és csuromvizes, mégis gyönyörű. A szeme bíborvörösen izzott, érzékien telt ajka remegett, de abban a pillanatban boldognak tűnt. Persze tudtam, hogy nem e miatt a girhes 38

Benina – Bíborhajú 3. dög miatt, hanem mert az 0 világrengető démonja állt vele szemben, de ez nem számított. Semmi nem számított, csak az Ő boldogsága. Már régen túlléptem azt a szintet, amikor az életben tartása fontosabbá vált bárminél. Már azon is túl voltam, hogy a saját életemet adnám érte. Az egyetemes világom központi feladata az ő boldogságának fenntartása volt. Mindegy, hogy kivel, mindegy, hol, csak éljen boldogan. Olyan boldogságban, amit én nem tudtam volna megadni neki. „Irtóra csiklandoz.” A poloska újra vetítette a fejembe a képet. A nevetése visszhangot vert a gondolataim között. Fájdalmasan gyönyörű volt. Fejezd be! - mordultam az állatra, majd a korláthoz léptem, és gyöngéden végigsimítottam az oldalán. A Harmadik megfeszült, ahogy érezte, mi jár a fejemben, de könnyedén kordában tartottam. A fajomra jellemző harmadik szem a mágiánk hordozója és erőnk forrása, mindamellett a legpusztítóbb fegyverünk. Könnyűszerrel végezhetnék Vele, mégis annyira könnyen ellenálltam a késztetésnek. Nice újra Rá gondolt. Amíg a démonja aludt, ő egy könyvből olvasott neki. Hánynom kellett a maszlagtól, mégis megbabonázva engedtem, hogy a poloska emlékképei bekússzanak az agyamba, mert a hangja varázslatosan csendült. Érzelmesen hangsúlyozta a szavakat, látszott, hogy élvezi, amit a történet ad a számára, én pedig - akár a démon - elmerültem hangjának érzéki tengerében. 45 Azt mondtam, elég! - kiáltottam haragosan a poloskára. Fájdalmas volt látnom őt. Fájdalmas, mégis örömmel adóztam ennek a fájdalomnak, hogy legalább újra láthassam. Igazán szánalmas alak vagyok. Mindegy, milyen messzire sodorta 39

Benina – Bíborhajú 3. az élet tőlem, tudtam, hogy vissza fog térni. Nem véletlenül maradtam életben, miután az a ribanc Nex kiszívta belőlem szinte az összes energiámat. Már a kis Bölcs felbukkanása előtt sem hittem a véletlenekben. A folyó hömpölyög tovább, egyre mélyebbre vájva a medrét - az események ugyanígy feltartóztathatatlanul megtörténnek. Hannah nem téved. Mindig ott vagyok, ahol lennem kell, és akkor, amikor szükség van rám. Nem azért, mert tudom, hanem mert így sorsszerű. Most pedig itt van a helyem, hogy Nice bosszantását elviseljem, és várjam, hogy visszatérjen az életembe Ő. Régi hullámszelőm miatta veszett oda, az új hajómat Róla neveztem el: 5. Black Mermaids - Fekete sellők „Optimistán állok a sikere elé éppen ennyire tudok hinni abban is, hogy olvadást követően fehér marad a hó. ” Bű Kellan SOHA NEM TARTOTTAM MAGAM APRÓNAK VAGY TÖRÉ-KENYNEK. Többnyire nem foglalkoztam azzal, hogy nézek ki, csupán elégedetten szemléltem, ha a környezetemben élők szeme elkerekedett, ha szembejöttek velem, vagy megéreztem rajtuk a félelem szagát. Úgy éreztem, nem árt, ha tartanak tőlem, ez adta meg a számomra szükséges, alapvető biztonságérzetet. Abban a pillanatban azonban, ahogy az újdonsült Családfőm megragadta a karomat, és úgy vonszolt maga után, mintha nem kilenc- venkilónyi tömör izom lennék, hanem egy zsák szivacs, az önérzetem súlyos csorbát szenvedett. Megkerültük a szigetet, és egy öbölszerű mélységben állapodtunk meg. A Családfő bosszús, mogorva fickónak látszott, hosszú sötét haja sörényként lebegett 40

Benina – Bíborhajú 3. körülötte a vízben. Legalább százharminc kiló lehetett, olyan széles vállakkal, amikre simán fel lehetett volna húzni egy kisebb kupolát. Testvérek voltak, ez első pillantásra is látszott, bár nem feltétlenül a külső adottságaik alapján. Fekete uszonyfarkukon kívül az egyetlen, amiben egyeztek, a szemük volt. Három mandulavágású, hidegkék szempár figyelte minden mozdulatomat, mintha maguk is bizonytalanok lennének velem kapcsolatban. A Családfő tűnt a legidősebbnek, úgy harmincnak mondtam volna, de fenyegető tekintete érettebbnek mutatta. A másik kettő között nem vettem észre korbeli különbséget, és ők külsőre is jobban hasonlítottak egymásra. A lánynak olyan hosszú haja volt, mint Claire-nek, azonban a lehető legvilágosabb szőke árnyalattal. Fogalmam sem volt, hogyan képes elrejteni ezt a világos színt itt a mélyben, de nem is foglalkoztatott különösebben a dolog. Finom vonásai aggodalmat tükröztek, és feltűnt, hogy mindig a testvérei mögött maradt. Sosem engedett olyan áramlatnak, amely a közelembe sodorta volna. A fiatalabb fiúnak hasonlóan finom arca volt, bár kissé férfiasan markánsabb vonású. A haja is sötétebb szőke volt, mint a búzatábla aratás előtt. Bátyjával ellentétben az ő tekintete valami különös kiégettséget mutatott. Különös kis csapat volt, így aztán tökéletesen illettem hozzájuk. A démoni-boszorkányos mágiámat halványan érzékeltem az átalakulás óta, azonban a velem született dolgaimat én irányítottam. Ez a három lény teljesen tisztának tűnt. Jók voltak, a szó hamisítatlan, Claire-féle naivitásával átitatva. És most? - szólaltam meg hosszas hallgatást követően, amikor már biztosra vettem, hogy ők teljes némaságba szándékoznak 41

Benina – Bíborhajú 3. burkolózni. Meglepve tapasztaltam, hogy könnyűszerrel tudom használni a halfarkamat. Alig kellett mozdítanom, hogy egy helyben tartsam magam, és a fenti légvétel sem hiányzott. Készen vagy? - kérdezte a fiatalabb fickó a lánytól, aki koncentrálva húzta össze a szemét. Engem fürkészett, és ettől kirázott a hideg. Nyolcévesen távolodott el Gideontól. A Nimbusban magányosan élt az apja haláláig, azután ismerte meg az Utolsó Bíborhajút. Az érzelmi szálaik acélosak, még a halál sem törheti szét őket. Dupla védelme van, mert Pulverusban született, a lelke később forrt össze a Chaos- világbelivel. Elhűlve meredtem a szőke lányra. Ez most valami vicc? Figyelemre sem méltattak. A lányból megállás nélkül ömlött az információ az életemről. A döbbenet miatt egyelőre nem tudtam biztosan meghatározni, milyen hatást vált ki ez belőlem. Van egy démon barátnője... Nem a barátnőm. A lány felvonta az egyik szemöldökét, amúgy továbbra is figyelmen kívül hagytak a hozzászólásaimmal együtt. Kölyöknek éreztem magam, aki a bírái döntésére vár. .. .akin szerelmi átok fogott. Ezt a lányt magával vitte mindenhová. Nem azért, mert gyengéd érzelmeket táplált iránta, hanem felelősnek érezte magát érte. Inkább miatta - duzzogtam. Komolyan duzzogtam? Gondosan megtervezett parancsokkal látta el, mielőtt elindultak, nehogy a lány árthasson bárkinek Nimbuson kívül. - A megvető horkantás egyértelműen a Családfőtől érkezett. - Imádja a 42

Benina – Bíborhajú 3. sportkocsikat és a képregényhősökről szóló mozifilmeket. Fogalma sincs a fajtánkról. Ahogy általában senkinek - mordult fel a legidősebb sellő, majd kérdőn pislantott a húga felé. - Ennyi? A lány bólintott, én pedig kitörtem. Ennyi? Két életem volt, és te ennyit voltál képes kiemelni? Kedvenc ételek, ruházat, semmi? Ennél azért többet várnék egy kihaló-félben lévő faj utolsó tagjától. Bunkó voltam. Tisztában voltam vele. Bizonyára mélyen megsértettem az önbecsülését ennek a szerencsétlennek, azonban a meg-alázottság érzése hatalmas dühbe csapott át. Mit képzelnek ezek? Parádézhatnak velem, fitogtathatják a tudásukat, pedig engem rohadtul nem érdekelt, mire képesek. Fogd vissza magad! - szólt halk, figyelmeztető hangon a Családfő, és amikor dacból újra szólásra nyitottam a számat, elszabadult a pokol. A fickó könnyedén felém legyintett, mire az eddig mozdulatlan víztömeg megrebbent, majd hirtelen egyenesen felém lódult. Meglepett a támadás, ezért védekezni sem volt alkalmam. Egy lökéshullám telibe talált, mintha betonfalnak ütköztem volna. Néhány métert sodródtam hátrafelé, de az első döbbenetből magamhoz térve azonnal vissza akartam vágni. Nekilendültem, hogy alaposan ellássam a baját ennek a komplexusos halfarkúnak, amikor valami váratlanul elkapott a derekamnál, és nem eresztett. Ahogy szabadulni próbáltam, a fiatalabb sellő suttogását hallottam a fejemben. Uszonyaink kis örvényeket kavartak a vízben. Én a helyedben nem tenném! Braeden döntésén múlik, hogy maradhatsz-e vagy sem. - A lány megrendülten hallgatott oszlopos 43

Benina – Bíborhajú 3. bátyja árnyékában, miközben a legfiatalabb tovább győzködött. Bizonyára nem szeretnéd, hogy Claire egyedül menjen egy olyan, számára idegen helyre, ahol kizárólag mágiával bírók élnek. Claire nevének említése visszarántott a józanságba. Magamban visszapörgettem az elmúlt néhány percet, és elszégyelltem magam. Soha ennyire sértően, ilyen lealacsonyító gyerekességgel nem viselkedtem még - amennyire meg tudtam állapítani - egyik világban sem. Testemet ellazítottam a fiú meglepően erős szorításában, aki erre azonnal elengedett. A Családfő hidegen méregetett. Helyes. A nevem Braeden. Ő itt az öcsém, Daquan - intett fejével a mézszőke hajú fiú felé, aki vidám fejbiccentéssel üdvözölt. Ő pedig Opaline. Némán pillantottak rám. Tudtam, hogy tudják, hogy hívnak, de úgy tűnt, sokat adnak a formaságokra. Kellan Black. Braeden helyeslőn bólintott. Ebben a mozdulatában annyi nemesség tükröződött, hogy egy másodpercre eltűnt belőle az erőszakosság. Nem a mai korból való, tűnődtem, és egyre kíváncsibban tekintettem létezésemnek új formája felé. Egy hónapig a fajunkhoz, a családunkhoz tartozol. Ez annyit tesz, hogy elviseled a létezésünknek minden velejáróját, legyen az pozitív, avagy negatív hatással a jelenlegi állapotodra. A Black Mermaidek a sellők kirekesztettjei... Ez annyit tesz, hogy ha netán találkozol uszonyosokkal rajtunk kívül, akkor jobban teszed, ha csapkodod magad mögött a hullámokat, mert nem lesz szívélyes üdvözlésben részed - toldotta meg bátyja kurta magyarázatát Daquan, és szemének pajkos villanását látva úgy döntöttem, kedvemre való a személyisége. Sokban 44

Benina – Bíborhajú 3. emlékeztetett Milanra. Braeden megrovó pillantással jutalmazta a közbeszólást, de nyoma sem volt a várt büntetésnek. Azt gondoltam, hogy a szigorú Családfő bárkire ártást küld, aki ellen mer szegülni az akaratának, ami jelen esetben a türelmes, csöndes hallgatás lett volna. Vélhetőleg. .. Tévedtem. Egyébként is már messziről felismered, ha nem velünk találkozol, mert csak nekünk van fekete uszonyunk - kotyogott közbe Opaline is a háttérből. Nem tűnt félénknek, csupán végtelenül óvatosnak. - A többi sellő sokkal élénkebb színekben pompázik. Mint a mesében, tudod. Tudom? Honnan kellett volna tudnom? Nem ismertem egyetlen sellős mesét sem, sőt, ha már itt tartottunk, tulajdonképpen egyetlen mesét sem ismertem. Nimbusban mindenki másra tanított: Gideon varázslatokra és ártásokra, arra, hogy mi helyes, és mi nem számít annak. Akik felneveltek, megtanítottak a természet szeretetére, a vadászatra és az elejtett vadak iránti alázatra. A másik világban pedig megtanítottak minden rosszra, amit élőlény csak elképzelhet. Amikor megbeszéltük, hogy beavatjuk a dolgainkba, azt kértétek, én tegyem - csattant fel színlelt ingerültséggel Braeden. Igen, de olyan mereven csinálod - j egyezte meg Opaline mosolyogva, közben Daquan helyeslőn bólogatott. Aha. Ha a születésemkor nekem is így ecsetelték volna a sellőlétet, inkább azt választottam volna, hogy ebihalként kúszok a vízbe. Máig nem látom a különbséget - ugratta a lány, mire Daquan a csuklójával egy csavaró mozdulatot tett, és a lány felé intett. Egy csavaros hullám rezegtette meg a vizet, és egy pillanat múlva Opaline combközépig érő világosszőke haja egy láthatatlan oszlop köré tekeredett a feje tetején. 45

Benina – Bíborhajú 3. Ez nem volt fair... - duzzogott a lány, miközben óvatos mozdulatokkal lesimította hosszú tincseit. Megbabonázva figyeltem őket. Ezernyi kérdés tolongott a fejemben, és szerettem volna olyan gyorsan választ kapni, mint ahogy Opaline kiolvasta az uszonyomból az élettörténetemet. Miért? - böktem ki végül meglehetősen értelmetlenül, mire végre mindhárman újra rám figyeltek. Valamiért ez meglehetős elégedettséggel töltött el. Mit miért? - kérdezte Braeden. Szeme résnyire szűkült, és gyanakodva méregetett. Miért segítetek? Miért ne? - ravaszkodott Daquan, de hiába igyekezett tréfásra venni a kérdést, éreztem, hogy a háttérben komoly indokok bújnak meg. Vártam. A vidámság lehervadt az arcukról, mintha egy cukormázréteget olvasztottam volna le az étcsokoládéról. Végül Braeden törte meg a csendet. A tökéletes csendet. Nem hallottam semmit, sem a hullámok ringatózását, amiket egy pillanattal korábban tompa morajlásként észleltem, sem az apró oxigénszemcséket, melyek olyanok voltak, akár a pezsgőben a buborékok. Abszolút csend vett körül minket, semmi nem mozdult körülöttünk. Ne ringasd magad hiú ábrándokba! - figyelmeztetett morózusan. - A világ legelátkozottabb lényeihez csatlakoztál. Már egyébként sem könnyű sellőként élni, de mi a Black Mermaidek vagyunk, a faj legsötétebbjei. Olyan régóta létezünk, amit nem is gondolnál, és az egyetlen kincsünk az egymásba vetett feltétlen bizalmunk. Éppen ezért nem értem... Nem tetszik, hogy mindig félbeszakítasz, démon\ 46

Benina – Bíborhajú 3. Elnémultam. Nem azért, mert féltem tőle. Ha másként nem is, fizikai erővel biztosan le tudtam volna gyűrni, akármekkora dromedár is volt a Családfő. Azonban Claire várt rám. A dobozka is várt rám a ruháimba rejtve, úgyhogy inkább befogtam a számat, és figyeltem. Braeden lehunyta a szemét, és amikor a következő pillanatban kinyitotta, tökéletesen higgadtnak tűnt. Úgy látszott, ezzel a hihetetlen mértékű önuralommal a többieket is megnyugtatta. Elkísérünk Moldomusba, a megszokottól eltérő lények otthonába, és megengedjük, hogy ebben a formádban közénk tartozz a következő teliholdig. De ez nem csupán áldás, démon\ A képességeid nagy része átalakult, a mágiádat lefojtom, amíg nem ítélem úgy, hogy érdemes vagy a bizalmamra. - Braeden szemén fájdalmas villanás suhant át. - A létezésed alapfeltétele, hogy viselned kell az átkunkat. Sellők vagyunk, ami nem jelenti azt, hogy kizárólag vízben létezhetünk. A szárazföldi élet viszont fizikai átváltozást követel, ami nem kifejezetten kellemes. Sőt kifejezetten undorító - kotyogott közbe Opaline, mire az öccse sem tudta tovább hallgatásra kényszeríteni magát. Száraz. Büdös. Fájdalmas. Nagyon fájdalmas. Várakozásteljes pillantással néztek rám. Csábító - mormoltam. Braeden folytatta, mintha a kis közbeszólásokat csupán háttérzajnak tekintette volna. Ezen nem segíthetünk, ezt el kell viselned. A többi sellő... - kezdtem, de még mindig idegenül hangzott a 47

Benina – Bíborhajú 3. számból ez a kifejezés. - Ok is úgy alakulnak át, mint ti? Amikor a szárazföldre mennek... Nekik is... Nem - felelte Daquan, és megkönnyebbültem, hogy megérti a makogásomat. Egyébként sem beszéltem túl sokat, idegesített a fecsegés, és ebben a különleges helyzetben még inkább nehezemre esett megválogatni a megfelelő szavakat. - Náluk máshogy működnek a dolgok. Indulnunk kell, a többi ráér - jelentette ki Braeden komoran. Daquan megvonta a vállát, és a bátyja után úszott. Afféle ugrásszerű úszás volt, egy pillanat, egy uszonycsapás, és máris ott termett Braeden mellett, néhány méternyire tőlem. Opaline töprengő tekintettel figyelt, és nem mozdult. Amikor megszólalt tiszta hangján, a víz megdermedt körülöttünk. Látnia kellene. A testvérei meglebbentek, majd mozdulatlanná dermedtek. Daquan döbbent tekintettel perdült vissza, de Braeden meg sem fordult. Korai - vetette oda a válla felett, de húga hajthatatlannak tűnt. Muszáj. Claire így is nehéz helyzetben lesz, és talán... talán dühös lesz a Iudex re, ezért... Tudod! Kellannek akkor már nem lesz alkalma a saját testével foglalkozni, mert az Utolsót kell féken tartania. Nem gondoljátok? Megint az a csend. Fogalmam sem volt, miről beszél a lány, de úgy tűnt, hogy akadozott előadásmódja ellenére a fivérei viszont tökéletesen értik. Daquan tiszta kék szeme összeszűkült, majd bólintva a bátyjához fordult. Igaza van. Elkötelezettek. Gyilkolnának egymás fájdalma miatt. 48

Benina – Bíborhajú 3. Ezen fennakadtam. Elkötelezetteké Hát, az tulajdonképpen... - kezdte Opaline, és értékeltem, hogy minden bizonytalansága ellenére segíteni akar. Braeden azonban egyelőre végzett az okításommal. Rendben. Menjünk az öbölbe! Daquan elvigyorodott. Nem tetszett ez a vigyor. Üresnek láttam, fájdalmasnak. Nem két lábad van... - mondta, majd Opaline folytatta szégyenlős mosollyal: ...És nincs külön uszonyod és felsőtested. Felváltva oktattak. A karjaid irányítanak... ...És egy a tested... ...Hullám vagy... .. .Könnyű és irányítható... ...De erős, romboló. Koncentrálj az áramlásra, és tartsd a tempót, démon\ - szólalt meg végül Braeden is. Igyekeztem. Nagyon azon voltam, hogy tiszteljem ezt a férfit, aki idősebbnek tűnt nálam, és kétszer akkora vállai voltak, mint nekem, ráadásul Családfő, meg minden... Mégis... A harag áramlott az ereimben. A leereszkedő hangmodor, a megvetés a szemében, a távolságtartás, minden arra késztetett, hogy megragadjam az uszonyánál, és megpörgessem, míg nyolc démont nem lát maga körül. Kellan Black! Mi? Szólíthatsz Kellannek vagy Blacknek. Esetleg mindkettőnek, sellő. 49

Benina – Bíborhajú 3. Eddig nem tudtam, hogy a víz alatt is lehet farkasszemet nézni: mi ezt tettük. Nem vettünk levegőt - a szó legszorosabb értelmében Opaline és Daquan pedig várakozásteljes mozdulatlanságba rendeződött. Braeden meglebbentette az uszonyát, ami úgy örvénylett csupasz felsőteste alatt, akár egy fekete folyam. Jó tíz métert távolodott tőlem a szárazföld irányába. Ne maradj le, Kellan Black! - Újabb uszonyrezgetés, és én már egyedül lebegtem a vízben. Felidéztem Daquan és Opaline tanácsait, először csak finoman meglengettem a lábaim helyén lévő sötét valamit. Az uszonyom vastag volt, feketébb a legsötétebb tintánál, nem fénylett, de ha megérintettem, egy vékony, sikamlós réteget lehetett felfedezni rajta. Nem tudtam úgy mozgatni, mintha összekötözték volna a lábaimat, nem olyan volt, mint egy flancos farsangi jelmez. Erő volt az uszonyomban. Olyan erő, amivel eddig még soha nem találkoztam. Elég volt a csúcsosan végződő feketeséget meglebbenteni, mire máris métereket mozdultam el. Átjárt az energia, és eufórikus érzés kerített a hatalmába. Szerettem volna, ha Claire is ott van, és érzi, amit én. Száműztem a gondolataimból a hiányát, és felnéztem. Előttem a sötét, végtelen víztömeg, de ahogy figyeltem, lassan kirajzolódott minden. Újra láttam az oxigénbuborékokat, az élőlényeket, az algákat, a csikóhalakat, még a legapróbb baktériumokat is. Mindent! És láttam a három uszonyost, ahogy egyre távolodtak tőlem. Na, jól van, sellő... Lássuk, mit tudtok! - suttogtam egy kagylónak, amelyik több száz méterrel alattam pihent. Rezgést éreztem, amely elölről érkezett, hideg volt és barátságtalan. Azonnal tudtam, hogy Braeden küldte, ezúttal azonban 50

Benina – Bíborhajú 3. nem mérgesített fel. Furcsamód nevettem rajta, mégis elkapott a bizonyítási vágy. Olyan lenéző volt... Meg akartam mutatni, hogy képes vagyok a létezésnek ezt a formáját kihasználni... felhasználni, hogy Claire segítségére lehessek. Újabb rezgés érkezett, ezúttal türelmetlenebb. A haragom tombolni kezdett bennem valahol mélyen. Határozottan meresztettem a szemem az óceán feketeségébe, és keményen meglendítettem az uszonyomat. Mint akit rakétából lőttek ki, úgy hasítottam a hullámokat. Felemelő érzés volt. Bamm! Hatalmas lendülettel rontottam neki egy víz alatti sziklafalnak. Úgy éreztem, berepedt a koponyám, mégis a szikla adott ki olyan hangot, mintha össze akarna omlani. Apró, fekete törmelék zúdult rám, majd süllyedt a tenger mélye felé. Először elmondhatatlan fájdalmat éreztem. Mintha arcon találtak volna egy nyílvesszővel, keresztülhasított, a homlokomnál ment be és az öreglyuknál távozott. Avagy fordítva, már nem tudtam volna pontosan megállapítani. Aztán vége volt. Figyeltem a törmelékdarabokat, a vizet, melyben először szürke porfelhő kavargott, majd lassan tisztulni kezdett, míg végül teljesen megnyugodott. A homlokomhoz nyúltam. Úgy éreztem, szükség lesz a sebgyógyító igére, azonban legnagyobb megdöbbenésemre a bőröm sértetlen volt. A fájdalom elmúlt, mintha sosem létezett volna, seb pedig talán létre sem jött. Elképedve próbáltam felfogni a történteket. Figyelmeztettelek... - mormolta Braeden. Megpördültem, óvatosan libbentve az uszonyomat, tanulva az imént lezajlott eseményekből. Amikor megfordultam, senkit nem láttam. 51

Benina – Bíborhajú 3. Elátkozottak vagyunk. Sérthetetlenség, vagyon, halhatatlanság, tökéletesség... Szavai nem a gondolataimon keresztül jutottak el hozzám, ebben biztos voltam. Nem is vált láthatatlanná, és nem is vízszerű, mint a Zsoldosok. Mégis hallottam őt, mintha mellettem állt volna. A hangja körülvett, zengett, felkavart, mégis megnyugtatott. Családfő. Kezdtem megérteni ennek a jelentőségét. Minden megadatott számunkra, mely után a földiek sóvárognak. De miénk a legkeserűbb lét, mely csak megjelenhet a rémálmokban. Ezúttal sikerült lassabban elindulnom. Elég volt, ha rágondoltam, és már haladtam is előre, csupán az egyensúlyra kellett odafigyelnem. Most már örültem, hogy Claire nem volt mellettem. A büszkeségemre keserű csapást mért volna, ha látja, ahogy felöklelem a sziklafalat illetve az öklel fel engem. Braeden folytatta, miközben lassan közelítettem a part felé. A víz urai vagyunk! A víz gyermekei. Egy Black Mermaid a vizek legsötétebb zugaiban érzi biztonságban magát, ezt ne feledd! Itt erősek vagyunk, kinn félholtak. Ők már lelassítottak, és néma szomorúsággal figyeltek. Tudtam, hogy azt várják, menjek ki a partra, de valahogy nem akarózott. Egyetlen porcikám sem kívánkozott a szárazföldre. Azonban ahogy haladtam előre, tudtam, hogy meg fogom tenni. Rémült kérdések sorjáztak a fejemben: Vajon mi fog történni? Elégek a napon? Elporladok, mint valami elfuserált vámpír? A part sziklás részéhez értem, és lassan felnyújtottam a karom, hogy felhúzzam magam egy kiemelkedő sziklanyúlványra. A kitartás fajunk alapkövetelménye, ahogy a hiúság a kellemetlen toldalék, a büszkeség pedig nélkülözhetetlen különc. 52

Benina – Bíborhajú 3. Ezek a tulaj donságok megsokszorozódtak benned, de le kell küzdened az ingert, hogy visszatérj a vízbe. Miért? Mert kizárólag szárazföldön lehet belépni Moldomus földjére. A felszínen megmarkoltam egy kiálló szikladarabot, mely ugyan csúszós volt, mégis könnyedén felhúztam magam rajta. A testemet borító vízlepergető anyag könnyű tapadást biztosított. Úgy tűnt, az idő megállt körülöttem. Csak egy pillanatra, de olyan látványosan, hogy hosszú óráknak éreztem. Lábak híján csak ültem, és vártam. Fénytelen, fekete uszonyom mozdulatlanul hevert félmeztelen felsőtestem végződéseként. Nem történt semmi. Már épp kérdezni akartam, amikor Braeden hangja újra körbevett. A létezésed formája a fejedben dől el. Ha akarod, sellő maradsz a földiek között, és emberként úszhatsz az óceánban. Bizonyos ideig bármi lehetsz, míg az ösztönöd átveszi az irányítást. Akarnod kell az átváltozást. Azt az átváltozást, ami fájdalmasabb, mint bármelyik ártás, átok, amivel eddig kínoztak. Akarnom kellett. Claire miatt. Valami szörnyűség előtt álltam, és csak reméltem, hogy eléggé megedződtem bármihez. Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy átalakulok a régi önmagammá. A fájdalom váratlanul érkezett. Nem úgy, mint legutóbb. Nem lassan, csipkedősen, hanem hirtelen. A gerincem aljánál nyomást éreztem, sajgó nyomást, mely egyre csak erősödött. A mellkasom lángolt, mardosott, kínzott és csábított, hogy térjek vissza a hűsítő hullámok közé. Oxigén! Eszembe jutott, hogy levegőre van szükségem, de kénysze- rítenem kellett a testemet, hogy engedelmeskedjen. Az első 53

Benina – Bíborhajú 3. légvételnél mintha olajat szippantottam volna, a kín futótűzként terjedt tovább a tüdőmből az idegvégződéseimre. Az ájulás határán voltam, amikor váratlanul vége lett. A fájdalom elmúlt, én pedig furcsa szögben meghajolva térdeltem a sziklaperemen. Megmozdítottam a karomat, a vállamat... Úgy tűnt, mindenem a helyén, mégis különösen kifeszítve éreztem magam. Feltápászkodtam, meg¬próbáltam kiegyenesedni, de valamiért nem sikerült. Nem fájt semmim, csupán a bőröm bizsergett, mégsem voltam képes teljes magasságomban felegyenesedni. Csodálkozva emeltem fel a karomat, és nyúltam hátra a lapockámhoz legnagyobb megrökönyödésemre egy hatalmas púpot tapintottam. Hirtelen hányingerem lett. Végighúztam az ujjaimat a púpot fedő bőrömön, mely nem olyan volt, mint egyébként. Kisebb-nagyobb rücsköket éreztem, és amikor döbbenten leeresztettem a karomat, akkor vettem észre, hogy az egész testemet beborítják a kitüremkedések. A sziklaperemhez léptem, térdre estem, mert a lábaim nem úgy engedelmeskedtek, ahogy régen. Erőt éreztem ugyan magamban, mégsem voltam képes alkalmazni. Ahogy előrehajoltam, csak a habzó, sziklának verődő hullámok köszöntek vissza. Előrenyújtottam rücskös karomat, és elmormoltam az igét, amitől a víz tükörsimára csillapodott. Aequus! Azt hittem, belehányok a vízbe, amikor megláttam benne a tükörképemet. Rosszul éreztem, mert nem púp volt, amit tapintottam, hanem a hátam. Olyan szögben hajlott meg, ami miatt a nyakam szinte eltűnt, a vállam megcsavarodott és púpszerű hatást keltett. 54

Benina – Bíborhajú 3. Sosem tartottam magam jóképűnek, különösen a Zsoldos átka óta, azonban nem problémáztam ezen. Elfogadtam a kinézetemet olyannak, amilyen, és ha vonzónak éreztem magam, azt Claire-nek köszönhettem. Az ő szeme minden alkalommal elfogultan csillogott, ha meglátott, és ez nagyon is a kedvemre való volt. Gombóc fojtogatott, és elborzadva döbbentem rá, hogy sírással küszködök. Az átváltozás nem csak külsőleg, hanem belül, a személyi-ségemben is változásokat eredményezett. Könnyekre fakadok, mint egy copfos iskolás lányka, csak mert némiképp elcsúfultam? Atyaég! És mégis... A gombóc ott volt, és ahogy eltorzult szememhez nyúltam, nedvességet éreztem. Nem pusztán a külsőm miatt, nem a fájdalom miatt, hiszen ezek múlandó dolgok. Claire miatt. Hirtelen minden önbizalmam elvesztettem. Ezzel a külsővel nem találhat még csak mérsékelten vonzónak sem. Persze hazudni fog, hogy ne bántsa meg az érzéseimet, de a szemében annyira imádott csillogást talán soha nem fogom viszontlátni. A francba! - nyögtem fel, majd egy mozdulattal letöröltem a könnyeket, és nehézkesen, akár egy nyolcvanéves, feltápászkodtam. Abba - motyogta mögöttem Daquan. Megfordultam, és döbbenten láttam, hogy a három gyönyörű lény helyén már három nyomorult alak várakozott rám. Bő szabású, fekete szövetruhát viseltek, melynek csuklyáját mélyen az arcukba húzták. Braeden mogorván hozzám vágott egy kupac ruhát. Ember, öltözz már fel, rosszul leszünk a pucér látványodtól! És kapard le ezt a lesajnáló kifejezést a képedről, mert hidd el, így is lenyomlak bármikor! Nem feleltem. Képtelen voltam visszavágni, megszólalni. Felvettem a ruhákat, melyek a ronda kinézetükkel ellentétben 55

Benina – Bíborhajú 3. kellemes érzést nyújtottak sajgó bőrömnek. Ebben a pillanatban nagyon utáltam Milant. Akármennyire is jót akart, ez nem a megfelelő megoldás volt számunkra. Kíváncsi vagyok, mi jár a fejedben - jegyezte meg Opaline. Hangja éppoly csábító, zengő volt, mint a vízben. Úgy tűnt, legalább ez nem változik itt a szárazon. Igyekeztem kihívó pillantást vetni rá. Most nem olvasol bennem? Szomorúság csillant a csuklya mélyéről, ahová eltorzult arcát rejtette. Csak a vízben tudok. Elszégyelltem magam a szégyenkezése miatt. Opaline és a fivérei igazán nem tehettek semmiről. Dühös vagyok - feleltem végül békülékenyen a kérdésére. Az jó. Kire? Arra, aki ezt tette velem. A Iudex nagylelkű volt, amikor ezt a sorsot választotta neked. Ezt - böktem a mellkasomra ingerülten - nem nevezném nagylelkűségnek. Braeden haragosan legyintett. A hiúság a létedhez tartozik. Felháborított a feltételezés, hogy a puszta külcsín miatt érzem magam kellemetlenül. Nem erről van szó. Hát akkor miről? - csattant fel, majd válaszolt is magának. -Az elkötelezetteddel akarsz maradni, ezt megértem. Éppen ezért hálásan kellene fogadnod ezt a feltételt, hogy beléphess Moldomusba. A világnak az egy kivételesen tiszta pontja. A hiúságodat kénytelen leszel a háttérbe szorítani, amíg... 56

Benina – Bíborhajú 3. Nem erről van szó - mondtam, erősen megnyomva minden egyes szót. Sóhajtottam egyet, és próbáltam megértetni vele a lényeget. - Ebben a formában hihetetlenül gyönge vagyok. Nem elég erős ahhoz, hogy Claire-t meg tudjam védeni, ha arra kerül a sor. Senki nem akarja bántani az Utolsót Moldomusban - vetette közbe Daquan, és úgy nézett rám, mintha a feltételezést is merő ostobaságnak tartaná. Ünnepelni fogják - toldotta hozzá Opaline. - Örülni fognak neki, hisz még soha nem látták. Nincs olyan lény, aki ártana neki odaát. Ez nálunk sosem ilyen egyszerű - mormoltam magamnak, majd Braedenre néztem. - Csak szeretek felkészült lenni. A fickó egy pillanatig csak nézett. Gyönyörű szemét szinte eltakarta néhány kinövés, mintha a szemöldöke bedagadt volna egy méhcsípés miatt. A tekintete azonban megértést sugárzott. A szárazföldön egy senki leszel, egy démon. Gyűlölni fognak, megvetni. Ezt el kell tűrnöd az elkötelezetted miatt. De a vízben... Istenek vagyunk - suttogta Opaline. Némán néztek rám. Várták, hogy elhatározzam magam. Istenek szerénytelen kijelentés volt, tele keserűséggel, és átéreztem elátkozottságuk minden fájdalmát. Egyébként pedig - folytatta Braeden -, az Utolsónak van egy Catje és egy Testőre. Ha nagy a baj, rájuk számíthat. Te pedig a vízből segítheted. Kétségbeesett nyögést nyeltem vissza. Mekkora esély van arra, hogy Moldomusban a szállásunk közelében lesz egy tó, patak vagy akár egy pocsolya, ahová elmerülhetek? Akárhogy is, Claire-nek szüksége volt rám. 57

Benina – Bíborhajú 3. Induljunk! - adta ki a parancsot Braeden, és előrebicegett a sziklanyúlványon a part felé. Opaline sántítva követte, Daquan pedig bevárt engem. Nyugi van, Quasi! - mondta, miközben lapockán veregetett. Minden oké lesz. A Iudex és a Bölcs is megmondta. Megtorpantam, és csodálkozva néztem a fiúra. Most komolyan? Quasi? Mint Quasimodo? Daquan nem állt meg, így csak púpjának remegéséből következtethettem, hogy épp próbálja visszafojtani a röhögését. Csöndes horkantás jelezte, hogy ez igen nagy erőfeszítésébe került. Nem válaszolt, csak csoszogott előre, én pedig követtem őket. így négyen, indultunk Moldomus bejárata felé, ahol Claire már biztosan vár rám. Kecsesek voltunk, akár a törött lábú elefántok. Mi, a nemes Black Mermaidek, a négy szörnyszülött sellő. 64 6. A Catek krónikája II. „Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. ” Lucius Annaeus Seneca Victoria ÉVEK TELTEK EL. Talán négy vagy öt. Úgy kergették egymást, mintha csak rövidke napok lettek volna. Szerettem élni, holott tisztában voltam vele, ha valami nem az Alkotóim tervei szerint történik, azonnal kivégezhetnek. Ahogy telt az idő, egyre többen lettünk. Végül egy egész nép állt a Tisztavérü boszorkák rendelkezésére. Egy Cat tizenötödik életévében válik teljesen fejletté. Fizikailag, mentálisan ekkortól képes ellátni a feladatát, amely miatt a világra hozták: védelmezni az Utolsókat. Kemény kiképzést kaptunk, egyik edzés követte a másikat, végtelennek tűnt. Az Alkotóink 58

Benina – Bíborhajú 3. megtanítottak minket a harc tudományára, valamint arra, miként tűrjük el egyetlen hang nélkül a fájdalmat. Árgus szemmelfigyelték a fejlődésünket, és amikor egy Cat elérte fejlettségének legmagasabb szintjét, letesztelték. Az a Cat, aki átment a teszten, felkerült a listára, ahonnan egy boszorka vagy kiválasztotta, vagy kiosztották hozzá. Magasabb rangú családoknál előfordult, hogy egy kis Tisztavérü ajándékba kapott egyet. Sosem tudtam meg, mi lett azokkal a társaimmal, akiket elvittek a Barlangból. Csak így hívtam: a Barlang, bár sosem láttam előtte igazi barlangot. Tudtam a világ dolgairól, ismertem az istenek nevét, a vallások sokaságát, de nekem csak az Alkotóim voltak a mindenhatók. Tanultam a nap funkciójáról, de még sosem éreztem a melegét vagy a fényét. Tudtam a „ ló” szó jelentését, de addig a pillanatig nem láthattam egyetlen ilyen állatot sem, amíg el nem érkeztem a fejlettségemnek arra a szintjére, amikor lovas harcra tanítottak. Ismertem a törődés, szeretet fogalmát, de nem tapasztaltam meg az érzést, amíg... Tudom, hogy ébren vagy. - A csöndes kijelentés kirántott a hófehér, kör alakú szobám falai közül. Visszacsúsztam a sivár valóságomba, és nagyon mérges voltam a fiúra, amiért az ábrándozásaim közepette megzavart. Persze az, hogy ezt a tudtára is hozzam, nem volt lehetséges. Az akaratomat jelenleg az Alkotóim, Ratus és Hatred irányították. Legutolsó parancsuk az volt, hogy pihenjek, mert reggel újabb kiképzésen kell részt vennem. Bizsergést éreztem a lábamnál, és tudtam, hogy a fiú megnézte a nevemet. A legtöbb Cat csupán egy számot kapott, vagy megjelölést, ami a legkiemelkedőbb tulajdonságára mutatott, de én más voltam. 59

Benina – Bíborhajú 3. Mindig más voltam. Rám jobban vigyáztak, kiemelkedő óvintézkedéseket tettek a biztonságom érdekében, sosem tudtam, miért. Victoria Cat - olvasta a fiú a nevemet, majd felhorkant. - Ez túl hosszú és unalmas név. Sértve éreztem magam. Szerettem a nevemet, ahogy szerettem az életemet is. így ahogy volt, a maga bezárt, alárendelt módján, hisz ott volt nekem a Végtelen, ahová bármikor el tudtam rejtőzni. Akár harc közben is. Nagyobb koncentrációt igényelt, de képes voltam megcsinálni. Az hívott vissza a valóságba, ha valaki kimondta a nevem. Erre jött ez a Testőrfiú, és becsmérli az én szépen felépített kis birodalmam egy darabkáját. Felhúztad az orrod - csendült újra a hangja, ezúttal meglehetősen közelről, és egészen meglepettnek tűnt. Természetes, hiszen én nem ráncolom semmimet, hacsak parancsba nem kapom. A Barlang csendjét nevetés törte meg, amibe beleborzongtam. A karomon furcsa húzást éreztem, mire a fiú újra felnevetett. Libabőrös lettél. Nahát... Te... reagálsz rám - suttogta megilletődve. Szerettem volna látni öt. Akartam! Igazán kinyithatnád végre a szemed! - rótt meg, de kedvesnek éreztem a hangszínét. - A Nyolcas már három hónapja kinyitotta a szemét, és a Tizenötös is kezdi, pedig ők jóvalfiatalabbak nálad. A legügyesebb Cat, akit ismerek, a Villám. Öt senki nem tudja utolérni. Ámulat csendült a hangjából, én pedig szúrást éreztem a gyomrom tájékán. Nem tudtam mire vélni ezt a reakciót, hiszen a fiú csak elmesélt valamit a saját észrevételeiből. Mindenesetre szerettem volna ezt a Villámot versenyre hívni egy sötét alagútba, ahol semmire sem 60

Benina – Bíborhajú 3. megy az ő fényes látásával, mert én anélkül is magam mögött hagynám. Hoztam neked valamit - mondta a fiú, és kuncogott. - Tudom, hogy téged jobban elkülönítenek, mint a többieket, ezért biztosan nem voltál még a Tónál. Ott nőnek ezek a virágok, és ebben az évszakban a legillatosabbak. Először nem értettem, miről beszél. Persze tisztában voltam a virág fogalmával, de egyszer sem hoztak be nekem. Azt mondták, túlságosan intenzív élmény lenne számomra, ezért nem engedélyezhetik. Galanthus - súgta, és valami hideget érintett az arcomhoz. Tiltakozni akartam, elkapni a fejem, és nem lélegezni. Túl sok volt... Túl hideg, túl puha, túl selymes, túlságosan jó. A fiú megcirógatta vele a számat, majd újra az arcom, és végül az orrom. Vegyél mély levegőt, Victoria Cat! - Parancsnak hangzott, de kérésnek éreztem. Az oxigénem vészesen fogyóban volt, muszáj volt levegőt vennem, mégis meg akartam tagadni, mert tudtam, hogy fájni fog. Vicky - suttogta, és nekem megolvadt a szívem környékén valami. Véglegesen megolvadt, és tudtam, soha többé nem leszek képes sziklaszilárdságúvá regenerálni azt a részemet ott benn. Lélegezz, Vicky! És én lélegeztem. Mély levegőt vettem, és az orromat megtöltötte valami bűnösen édes illat. Friss volt, akár az óceán, és édes, mint a méz. Sírni szerettem volna, és nevetni... Megölelni a fiút, amiért megajándékozott, és megütni, amiért olyan emléket adott nekem, melyet soha nem idézhetek fel. Hamarosan visszajövök - súgta a fiú, és hallottam távolodó 61

Benina – Bíborhajú 3. lépteit, mielőtt éles csattanással feltárult volna a Barlang ajtaja. Minden másodpercet, amit nálam töltött, bezártam a Végtelenbe. Alig vártam, hogy újra eljöjjön, holott ez a vágyam teljesen ellentmondott mindannak, amire az Alkotóim tanítottak. Ereznem sem lett volna szabad, én azonban engedelmeskedtem egy közönséges Testőrfiú kérésének. Elkönyveltem magamban, hogy kizárólag az Utolsó parancsait vagyok köteles teljesíteni, viszont, ha kérésekről volt szó, magam dönthettem. Nem voltam tisztában az idő múlásával, ezt nem tanították meg nekem. Mivel az Alkotóim rendszeres időközönként látogattak, így ehhez mértem az idő folyását. Eljöttek, amikor telihold volt, majd amikor a felére apadt, aztán ha eltűnt, majd újra fél lett, végül újra egész. Csak éjjel engedték látnom az égboltot, ilyenkor a Barlang plafonja elmozdult, és szabad kilátást engedett fölfelé. Csak ilyenkor használtam teljesen fájdalommentesen a szemem. Egyedül a sötétben. A fiú akkor jött, amikor a Hold kifli alakot öltött. Már azelőtt tisztában voltam az érkezésével, mielőtt belépett volna a Barlangba. Nekem pihenés volt parancsba adva minden éjjelre, ezért nem tudtam semmilyen módon reagálni rá. Úgy éreztem, öt ez nem zavarja, mintha végtelen türelemmel rendelkezett volna. Kíváncsi vagyok, miről álmodsz! - mondta üdvözlés helyett. Nevetett, és megint úgy hatott rám, ahogy először, és ezen megint nevetett. Hoztam neked valamit... És ez így ment hosszú-hosszú ideig. Mindig jött, de soha nem olyan rendszerességgel, hogy előre megjósoljam az érkezését. Folyton jött, és beszélt, és hozott valamit, ami kintről származott. Hozott selyemkendőt, hogy érezzem a puhaságát, iszapot, hogy ismerjem a sár undorító mókáját, napmeleg homokot, esővizet, havat, bármit, 62

Benina – Bíborhajú 3. amiről tudta, hogy nekem tilos látnom. Nem tudtam, miért csinálja, és nem állt módomban rákérdezni, de arra vágytam, hogy sose hagyja abba. Rettegtem a naptól, amikor majd rájönnek, mit csinálunk, és szigorúan megbüntetnek bennünket. Valamiért. .. Nem tudtam megfogalmazni, de éreztem, hogy nem helyes, amit teszünk. Én csak Catekkel és az Alkotóimmal érintkezhettem. Engem nem tanítottak Vigyázok, Testőrök, és tudtam, hogy nem lesz majd Utolsóm sem, akinek az életeim közül adhatok majd. Lucas vagyok - suttogta a fiú, mire én el akartam mosolyodni. - Most sietnem kell, holnap nehéz napod lesz. Tudtam, miért mondja. Elérkeztem a fejlettségem legmagasabb szintjéhez, a tizenötödik születésnapomon pedig alávetnek az Alkotóim tesztjének. Nem akartam, hogy emiatt siessen. Szerettem volna, ha ott marad velem, amíg el nem kezdődik. Tessék, nyisd ki a szád! - kérte, én pedig automatikusan engedelmeskedtem. Évekig surrant be hozzám éjjelente, amikor a mozdulatlanság, a pihenés parancsa miatt nem mozdulhattam, és nem reagálhattam semmilyen módon a jelenlétére. A szemem még mindig lezárva, holott két évvel korábbra várták a fénybe nézésemet. Közepesen puha valamit tett a számba, recés volta felülete, de ahogy összezártam az ajkam, sima felszínt ízleltem, mely puha volt és lédús. Fanyar, mégis édes íz öntötte el a számat, és nagyon szerettem volna mosolyogni. Ma neked is adnod kell valamit, Vicky! Ma van a születésem napja, a Mesterem szerint ma ünnepelnem kellene. - Hát ezért megy el. Hogy a társaival ünnepeljenek! Keserű aromát hagyott maga után a gyümölcs, amit megetetett velem. Nem esett jól, ki akartam hányni. 63

Benina – Bíborhajú 3. Lucas azonban folytatta, gyorsan, hadarva beszélt, mintha érzékelte volna a rémületem. Nem volt kedvem ünnepelni, ezért is jöttem ide. Kérni akarok tőled valamit. Az istenekre! Nem kérhet tőlem! Semmit nem tudok adni neki, semmit! Ezt ő is tudja, hiszen mindent tud. Nálam is többet, hiszen az én tudásom pusztán elméleti, nincs semmi tapasztalatom, mivel annyira óvtak, hogy ezt mellőzték a kiképzésemből. De Lucas számomra maga volt a mennyország. Minden találkozásunkat elrejtettem az Alkotóim elöl a Végtelenbe, ahol soha nem találhatták meg. De most véget vethet ennek. Miért? Miért kellett erre sort keríteni? Nem adhatok neki semmit, hisz még saját akarattal sem rendelkezem. Nyugalom! - búgta mély, már sokkal érettebb hangján, amitől az összes érzékszervem elcsendesedett. - Tudom, hogy hallasz engem. Tudom, hogy sötétben élsz, mégis látsz engem. Nem azt, ahogy kinézek, hanem azt, milyen ember vagyok. Tudom, hogy több lakozik benned, mint ahogy azt a Barlanglakok hiszik. És tudom, hogy megteszed, amit kérek, mert neked is éppannyira fontosak ezek az éjszakai látogatások, amennyire nekem. Szorítást éreztem a torkomban, és úgy éreztem, mintha kifolyt volna a szemgolyóm. A halántékomon forró folyadék csurgóit végig, és lecsöppent a párnámra - tompa puffanásként hatott az embertelen csöndben. Finom érintés simított végig a forróság vonalán, úgy éreztem, mintha lávaösvényt húzott volna az ujjával. Látod? Összetartozunk - suttogta elfúló hangon. - Rosszat sejtek. A világ egyre feketébb, egyre kegyetlenebb, és mindenki kíméletlenül irtja a másikat. Hamarosan mi is részesei leszünk az öldöklésnek. Épp ezért kérlek, hogy adj nekem valamit magadból. Az 64

Benina – Bíborhajú 3. első pillantásod, kérlek! Elvihetném magammal, és felidézhetném az én kis Catem szemét, amikor gyalog leszek valakinek a sakktábláján. Nem értettem, mit akar. Cat voltam - nekem egyértelmű parancsok kellettek, hogy teljesíteni tudjam őket. Lucas azonban ismert. Tudta, mit mikor kell mondania, hogy ne tudjak nem engedelmeskedni. Nyisd ki a szemed, Vicky! Ahogy kimondta, az agyam kapcsolt, és kiadta a parancsot a megfelelő izomcsoportnak a szemem körül. A szemhéjam megremegett, és hallottam, ahogy Lucas lélegzete elakadt. Látni akartam őt! Látni, hogy milyen az arca formája, a szeme színe, a szája... Amikor résnyi-re nyílt a szemem, váratlanul éles fájdalom cikázott keresztül a testemen. Végighúzott a gerincemen, mintha valami megragadta volna az idegpályákat, hogy kitépje őket a helyükről. A szemem automatikusan összezárult, én pedig csalódottan felnyögtem. Újra megpróbáltam, de az eredmény ugyanaz volt. Aztán ismét, megint és megint, de sohasem sikerült. Ordítottam, kiabáltam, sikoltoztam, mert nem akartam csalódást okozni Lucasnak. Az egyetlen lény, aki igazán ismert engem, aki törődött velem. Bizonyítani akartam neki, hogy fontos a számomra, fontosabb bárminél, de képtelen voltam áttörni az akaratom köré vont blokádot. Sss... Semmi baj, Vicky! Higgadj le, drága! - hallottam a duruzsolást, és csak ekkor döbbentem rá, hogy egyetlen hang sem hagyta el a torkomat. Legfeljebb megfeszültem a kín miatt, de nem kiabáltam, és nem sírtam. Lucas semmit sem hallott a szenvedésemből. Mint mindig, most is akarattól megfosztott bábként, némán hevertem az ágyamban, ahová Alkotóim parancsoltak. Keserű epe mardosta a torkomat, ahogy fájdalmas élénkséggel érzékeltem a simogatását a homlokomon. Nem mozdultam, csupán 65

Benina – Bíborhajú 3. levegőt vettem. Egyre mélyebbről, egyre erőteljesebben, egyre... Te dorombolsz? - hallottam Lucas meghökkent hangját. Állat voltam. Egy szolga. Ösztönlény, aki így mutatta ki az érzéseit. Máshogy nem tudtam, és valamiért azt reméltem, hogy ő megérti ezt, elfogadja. Hát... - kezdte halkan, óvatosan. - Nem az, amire számítottam, de megkaptam, amiért jöttem. A szemedet ugyan nem sikerült megpillantanom, de mégis tudattad velem, hogy van némi fogalmad rólam. - Könnyedén felnevetett, miközben a felkarom cirógatta. - Ez nagy megkönnyebbülés, mert már kezdtem idiótának érezni magam, hogy egy lányhoz beszélek, aki nem reagál semmire. „Némifogalmam”?Mindent jelentett nekem. Nem tudom, mikor jöhetek újra. Az én kiképzésem már zajlik, de a tiéd csak most kezdődik igazán. - Hangja elmélyült, egészen rekedtessé vált, ahogy folytatta: - Vigyázz magadra, kicsi Vicky! Ne bízz az Alkotóidban, és ne bízz a többi Catben! Te más vagy, mint ők. Különbözöl tőlük. Te vagy az Első! Az Első! Sosem gondoltam, hogy más volnék, mint a többiek. Soha nem kértem megkülönböztetett bánásmódot. Csupán élni szerettem volna. Eldönteni, mikor mehetek, hová és kivel. A szabad akarat kiváltsága azonban olyan ajándék volt, amely nekem nem adatott meg Visszatérek, amint lehet! - ígérte Lucas egészen közelről. Finom kis leheletet éreztem a homlokomnál, szaggatottpihegést, majd az ajka a bőrömhöz ért. Édes forróság áradt szét a testemben, és egyetlen csomópontban gyűlt össze a szívemben. Legszívesebben megragadtam volna Lucast a tarkójánál, hogy magamhoz húzzam, és köré fonjam a karomat, lábamat, hajamat, lelkemet. De nem tehettem, ő pedig felállt, és elment. Csöndesen, gyorsan, ahogy szokott, és otthagyott engem sajgó, némán sikoltó 66

Benina – Bíborhajú 3. érzelmeimmel. Nem akartam, hogy ez történjen, és nem akartam, hogy éppen így történjen. Akartam, hogy visszajöjjön, és többé ne menjen el a hajnal első fényénél. Annyira sok mindent akartam, de semmi nem volt lehetséges anélkül, hogy... „Nyisdki a szemed, Vicky!” Lucas kérése folyamatosan visszhangzott bennem. Hajnalig képtelen voltam a pihenésre összpontosítani, ehelyett azt parancsoltam magamnak, hogy lépjek ki a fényre. Fájdalmas volt. Fájdalmasabb, mint bármi, amit eddigi életemben csináltam, de tudtam, hogy sikerülni fog. Muszáj volt sikerülnie. „ Összetartozunk!” Ereztem a szavainak az igazságát, átjárta a testem minden idegvégződését. Nem adtam fel. Hittem benne. Hittem önmagamban, hogy képes vagyok végigcsinálni. Más nem számított, csak az, hogy megfeleljek az önmagam támasztotta elvárásoknak. Olyan erő járt át, aminek a létezéséről nem tudtam, de minden feltétel nélkül átengedtem magam neki. A tetőt Lucas elfelejtette visszazárni, így láttam mindent. Láttam, ahogy a csillagok elhalványodtak, majd eltűntek, az éjszaka fekete bársonytakarója kivilágosodott, majd vörösből rózsaszínbe, narancssárgába, végül halványkékbe öltözött. Az egész annyira gyönyörű volt, de alig láttam valamit a megállás nélkül csörgő könnyeimtől. Végre láttam! Amikor Alkotóim megtudták, hogy a hajnal első sugarai meghozták a látásomat, elhalasztották a tesztemet, és a Barlangban hagytak. Bezártak, de a tetőt nyitva hagyták. Hatred azt mondta, eleget éltem sötétben, örüljek most a fénynek. 67

Benina – Bíborhajú 3. A fénynek, a látásnak azonban nem volt jelentősége, mert Ő nem volt ott mellettem, hogy instruáljon, vagy csak elmondja a véleményét. Egyedül maradtam egy ekkora élménnyel, de éreztem öt. Valahol a közelben volt, és ha lehunytam a szemem, a koncentrálás segített, hogy a hangját is meghalljam. Könnyedén kijutottam a Barlangból. Már régen megtehettem volna, éppen csak semmi nem vonzott a kinti életben. Most viszont követtem az ösztöneimet. Csak mentem előre, fel sem fogva, hogy először járkálok szabadon. Hatalmas oszlopos termen siettem keresztül, ami egy kör alakú udvarra vezetett. Már éppen átvágtam volna rajta, amikor hangokra lettem figyelmes. Riadtan bújtam egy mívesen faragott kőoszlop mögé, és hallgatóztam. Egy kisfiú hangja jutott el hozzám először. Mit gondolsz, Testőr, ha az ellenség kisgyermek bőrébe bújva gyilkolja meg a Boszorkát, akire vigyázol, a lelkiismereted feloldoz téged a tévedésedért? Az ellenség álcája elegendő ok arra, hogy hibázz? Kegyetlen szavak ezek egy gyerek szájából, ezt még egy olyan bezárt elme is tudta, mint én. Nem, Mester! - hallottam a csöndes hangot, melynek hallatán a szívem hevesen félrevert. Ő volt az. Őt oktatta erkölcsi nézetekről és érzelmi tézisekről ez a kisfiú. Félretettem az óvatoskodást, és kilestem az oszlop mögül. Félkörben páncélos, tizenéves fiúk álltak, korukhoz képest izmosak, arcukon elítélő arckifejezés ült, némelyik egyenesen lenéző röhögéssel díjazta a megalázást. Középen egy négyévesforma gyerek állt, szőke, göndör fürtösfejét magasra emelte, és dacosan nézett a nála jóval magasabb fiúra. 68

Benina – Bíborhajú 3. Lucas. Azonnal tudtam, hogy ő az. Magas volt, vékony, de izmos, az arca olyan markáns, akár egy márványból faragott szoboré. Szája vékony volt, de talán csak azért, mert összepréselte. A szemét nem láttam, lesütötte, de valamiért az íriszét tiszta kéknek képzeltem. Más nem illik egy ilyen harcoshoz, akinek ennyire vonzó arca van. A kisfiú előrelépett, és egy tompa bottal gyomorszájon vágta Lucast. Fel akartam sikítani, de az együttérzés kimutatása nem szerepelt az Alkotóim parancsában. A szám már kinyílt, amikor a szabad akaratomat gátló parancs megakadályozta, hogy felsikoltsak. Nem volt idő magammal foglalkozni, mert Lucas kétrét görnyedt a fájdalomtól, míg a többiek röhögve figyelték az eseményeket. A kisfiú ekkor kislánnyá változott. Rövid, göndör haja hosszú loknikká nyúlt, de angyali arca ugyanolyan maradt. Látod, Testőr? Bármi lehetek, bárki! És ha ártani akarnék a védencednek, most megtehetném, mert harcképtelen vagy. - Beszéd közben újra átalakult. Hatalmas termetű férfi lett belőle, és valahogy a leszegett fejjel, égő arccal előtte álló fiúra hasonlított. A Mester arcát harag torzította el. - Gyönge vagy. Nem tudnád megvédeni. Ezzel a végszóval újra lesújtott Lucasra. Igazán gyűlöltem azt a valakit, aki volt. Az ütés az arcán találta el Lucast. Hiába volt páncélban, hiába markolta keményen feszülő izmokkal a szablyáját, semmit nem tehetett. Megalázták, és ő csak tűrte. Ajka felhasadt, vörös folyadék szivárgott belőle, de ő nem vette a fáradságot, hogy letörölje. Ha összeszedted magad, fiam, visszatérhetsz a gyakorlótérre mormolta a Mester, majd minden részvét nélkül sarkonfordult, és távozott. A fiúk elégedetten követték, magára hagyva pórul járt társukat. 69

Benina – Bíborhajú 3. Nem mertem megmozdulni. Még a levegőt is visszatartottam, csak némán figyeltem, ahogy Lucas levetkőzi a maradék önbecsülését is. Térdre rogyott, szablyája mellé hullott a porba. Combjára támaszkodva előregörnyedt és... sírt. Vállai rázkódtak a fojtott indulattól. Lassan mozdultam, nem akartam megijeszteni, vagy hogy úgy érezze, hátba támadom. Nem vett észre, csak amikor már ott térdeltem mellette. Gyorsan letörölte a könnyeit, és döbbenten nézett rám. Meglepődtem, mert a kék írisz helyett szürkével találtam szemben magam. A legszebb árnyalatú szürke, amit valaha láttam. Akár egy viharos felhő. Vicky? Tényleg te vagy az? Nem tudtam válaszolni. Ő is tudta, hogy egyelőre képtelen vagyok így kommunikálni vele. Vállat vont, és legyintett. Szégyellte magát, amiért ilyen kiszolgáltatott helyzetben láttam. Atéreztem a kínját, de lehetetlen volt megnyugtatnom. Elmondtam volna neki, mennyire bátor dolognak tartottam, ahogy ott állt a mestere előtt, és tűrte az okítást. Én gyakran nekitámadtam az Alkotóimnak, ha így próbáltak viselkedni velem. Valószínűleg tőlem azt a fajta viselkedést várták el. Mióta ismertük egymást, Lucas most először nem tudott mit mondani nekem. Felemeltem a kezem, és a mutatóujjammal megérintettem vérző alsó ajkát. Szerettem volna meggyógyítani a sebet és a lelkét roncsoló sérülést, de persze nem tudtam. Egy váratlanul jött gondolattól vezérelve vérétől nedves ujjamat a számba tettem. Vas és eper ízét éreztem - édes volt, ellenállhatatlan. Előrehajoltam, és megnyaltam a száját, majd szinte abban a pillanatban vissza is vonultam. Csodálkozva nézett rám, de ajkának szegletében mosoly, a szemében pedig ámulat táncolt. Szerettem volna én is így kifejezni, 70

Benina – Bíborhajú 3. amit éreztem, de képtelen voltam rá. Elkeseredett és boldog érzelmek hullámoztak keresztül rajtam, de ő ebből semmit nem vehetett észre, mert tilos volt kimutatnom bármit is ezekből. Ő azonban Lucas volt, és ismert engem. Úgy mosolygott rám, mintha pontosan tudná, mi zajlik bennem. Megmarkolta a szablyáját, a másik kezével megragadta az enyémet, és felálltunk. Visszakísért a Barlangba, hogy visszatérhessen a gyakorlótérre. Gondolatban azonban együtt maradtunk. Ő az érintésemmel és az első pillantásommal, én pedig a vérének ízével a nyelvemen. 7. Moldomus „Ha két szerető szív egymásra lel, csak a halál választja el őket. ” Lucy MaudMontgomery: Anne otthonra talál Claire ALAPJÁBAN VÉVE NEM ÉREZTEM ROSSZUL MAGAM. A könny¬csepp nyomán a csuklómon maradt seb tompán sajgott, mintha meg¬égettem volna. Anya kendője eltakarta a kíváncsi pillantások elől. Nem volt időm ezzel foglalkozni, minden gondolatomat Kellan kötötte le. Vajon hogy érezheti magát egy meselény bőrébe - illetve uszonyába - zárva? Lehunyt szemmel álltam az Oscium előtt, és rosszat sejtettem. Újabb őrület kezdődik... Lucas, Vicky, Milán és Trixie olyan higgadtan várakozott, mintha az lenne a legtermészetesebb számukra, hogy átlépnek a boszorkák ősi városába. Én viszont halálra voltam rémülve. Oda készültem belépni, ahol a szüleim felnőttek, ahol egymásba szerettek. Azok az emberek fogadnak majd, akik közül talán többen ismerték is őket. Mi lesz, ha elégedetlenek lesznek velem? Vagy, ami még rosszabb, szégyent hozok anyámra? Kellan édesapja, egykori mentorom, Gideon szavai 71

Benina – Bíborhajú 3. csendültek fel az emlékezetemben: Légy büszke arra, aki vagy! Az emlékfoszlány tovakúszott, de máris Kellan drága hangja üzent nekem csöndesen: Fontosabb része vagy ennek a világnak, mint képzeled! Nehéz volt hinnem ebben, de tudtam, hogy igaz. Ma már tisztában voltam a képességeimmel és létezésem fontosságával. Milánnál és Reginával, a másik Utolsóval, hárman voltunk fajtánk utolsó tiszta vérű leszármazottai. Tudtam, ha bármi történne velünk, a világ egyensúlya visszafordíthatatlanul felborulna, és rövid időn belül az általam ismert világ éppoly kopárrá válna, mint a Hamuvilág. Hé, nehogy itt merészeljetek hagyni engem! - hasított egy vidám hang az Oscium csöndes örvénylésébe, és visszarántott a gondolataimból. Csodálkozva, egy emberként fordultunk hátra. A házhoz vezető ösvényen, arcán széles mosollyal, Moriah közeledett. Egy ízig-vérig gót lolita. Egy különleges, érzékeny teremtés, akinek az öltözéke sem éppen hétköznapi. Ezúttal sötétszürke-fekete ruhát viselt, melynek keményített, fodros szoknyarésze térdig ért, alóla fekete, vastag talpú csizma kandikált ki, kis kalapját félretolva rögzítette a fején. Régebben sötét színű rasztafrizurát viselt, haja azonban néhány hónappal ezelőtt, amikor meggyilkolták, tökéletesen hófehérré változott, és úgy tűnt, már így is marad. Moriah, micsoda meglepetés! - szólaltam meg, amikor a döbbent csend kezdett kissé hosszúra nyúlni. Végre odalépett hozzánk, én pedig sietve átöleltem. - Örülök, hogy itt vagy! Naná, és azért akartál átlépni, és itt hagyni engem a sok ember között - húzta el a száját kedvesen, majd vállon bökött fekete, csipkés esernyőjével. - Csak szívatlak. Természetesen nem lehetnék itt, ha őbosszantósága nem engedélyezte volna. 72

Benina – Bíborhajú 3. Hannah? Ekkor újabb hang csendült, ezúttal közvetlenül Moriah háta mögül. Miért, ismersz valaki mást is, akire illik ez a jelző? Hannah már kilencéves volt, ennek ellenére semmit nem változott. Hirtelenszőke haja most épp egyetlen copfba volt fogva oldalra, a szeme hidegen, pupillák nélkül meredt előre. Biztos voltam benne, hogy nem lát, bár ezt a sejtésemet soha nem erősítette meg. Talán önvédelemből. Hát, ami azt illeti... - kezdtem volna, mire Trixie finoman megbökte a másik vállam. Csodálkozó felháborodással néztem rá. Mi van ma? Miért bökdös mindenki? Nem szerettem, ha Hannah-t óvták a haragomtól, mert nem a kicsi lánnyal volt bajom, hanem a veleszületett képességeivel. Úgy érti, bosszantó, hogy a sellők késnek, és Kellan-hiányban szenved - mosolygott a kislányra bájosan Trixie. Ráadásul olyan mosollyal, amitől akár egy jéghegy is olvadásnak indult volna. Hannah felé fordította a fejét, és bólintott. Pontosan tudom, hogyan értette. Milán felröhögött, Lucas megkönnyebbülten sóhajtott. Állítás visszavonva. Megjöttek. Kíváncsian néztem a ház felé, majd a part irányába, de sehol nem láttam Kellant. A part túlsó vége felől néhány rongyokba bugyolált, fura kinézetű hajléktalan közelgett felénk, de az én sellődémonomnak nyoma sem volt. Már épp meg akartam kérdezni Lucast, hogy hol látja őket, amikor váratlanul valami különös vonta magára a figyelmem. A négy alak, akiket hajléktalannak véltem. Hárman mentek elöl, egy pedig mögöttük kullogott, mintha nehezebben menne neki a járás, mint a társainak. Semmi nem volt ismerős rajta. Sem a mozgása, sem 73

Benina – Bíborhajú 3. a lépései, sem a külseje... Mégis tudtam, hogy 0 az. Az a láthatatlan kötelék, ami mindig is ott feszült közöttünk, most is ott volt. Nem számított, hogy mit viselt, vagy mennyire másképp nézett ki, de bizonyos voltam benne, hogy csakis ő lehet. Amikor közelebb értek, akkor sem tudtam megállapítani, melyikük lány, melyikük fiú. Semmi kecsesség nem volt a mozgásukban, esetlenek, erejüket vesztettek voltak, a bőrükön pedig visszataszító kinövések éktelenkedtek. Az, akit Kellannek véltem, megpróbálta az arcába húzni a csuklyáját, ám ekkor a kézfején és a csuklóján láttam meg a rücskös domborulatokat. Elborzasztott a látvány, ugyanakkor meg is hatódtam, hogy értem még ezt az állapotot is vállalta. Kellanre ugyan sosem volt jellemző a hiúság, de ez a külső mindenkit letaglózott volna. A szívem a torkomban dobogott, könnyek szöktek a szemembe. Amikor elindultam felé, úgy éreztem, a térdem kocsonyából van. Amint észrevette, hogy közeledem, tétován megtorpant. Ahogy tovább lépkedtem, a társai utat engedtek nekem, ő viszont elhajolt előlem, és hátrált. Kellan, kérlek! - suttogtam fojtott hangon. - Nincs semmi baj! Rosszul lépett hátrafelé, a lábai összeakadtak, ő pedig hanyatt vágódott előttem a homokban. Rémülten vetődtem utána, mert úgy láttam, mintha fáj dalom érte volna, de tévedtem. Ahogy ott feküdt mellettem a könyökére támaszkodva, nem érdekelte, milyen fájdalom érte a testét, csak azzal volt elfoglalva, hogy mielőbb visszarántsa lecsúszott csuklyáját. Mellé térdeltem, nem foglalkoztam a könnyeimmel, és finoman a tenyerembe kényszerítettem az arcát. Megmerevedett az érintésemre, és olyan félelmet láttam obszidián szemében csillogni, amilyet a 74

Benina – Bíborhajú 3. leghalálosabb fenyegetések közepette sem. Kellan, nincs semmi baj! Nem kellene rám nézned - mondta, és megkönnyebbülten hallottam, hogy hangja éppoly vonzó, mély, selymesen sötét maradt, amilyen volt. De... Nem kellene így látnod! Igen, a hangja határozottan a régi maradt. Szerettem volna segíteni rajta. Tudtam, hogy a külsején nem változtathatok, de azt reméltem, abban talán segítségére lehetek, hogy egy kis időre elfogadja magát ilyennek. A tenyerem alatt éreztem a kinövéseket, furcsamód puhának tűntek, megőrizték Kellan férfiasán ruganyos bőrének tónusát... Ereztem összetéveszthetetlen illatát, láttam a szemét. A szemöldöke alatti bőrterület megvastagodott, így olyan volt, mintha árokba került volna a szemgolyója, és a sok redő alól kukucskálna ki rám. De az ő szeme volt. És csak ez számított. Keményen tartottam a fejét: furcsának tűnt, hogy én, Claire, képes vagyok őt bármire is kényszeríteni. Eddig mindig fordítva volt. Ide figyelj, Kellan Black! - kezdtem szelíden, de határozottan. Van valami, amit a fejedbe kell vésned, mielőtt átlépünk az Osciumon! Igazán? - kérdezett vissza flegmán. Kellan, amint flegma, istenem! Ezt a pillanatot megőrzőm későbbre, amikor már kicsúfolhatom ezzel. Igazán. Mégpedig? Édes. A flegma Kellan határozottan édes. Elnyomtam a mosolyom. Te te vagy. Nem érdekel, milyen a külsőd... Ne mondd ezt... 75

Benina – Bíborhajú 3. Szégyellte magát. Mintha összeolvadtak volna az érzéseink, annyira tudtam, hogy mit miért tesz, mond vagy érez. Ez valami új volt, valami erősebb, ami túlnőtte magát az első szimbiózisunkon. Ne foglalkozz senkivel, oké? Felejtsd el, hogy vannak itt mások! Csak te vagy és én, rendben? - Ahogy beszéltem, egyre közelebb hajoltam hozzá. Csak súgtam neki azt, amit úgy véltem, hogy hallani szeretne, és amit éreztem, és közben hajoltam előre, mígnem láttam a szemén, hogy már valóban csak rám fókuszál. Érezd, amit én érzek! Hallgasd a szívem dobbanását, ahogy én hallom a tiédet. Láss a te szemeddel olyan tisztának, amilyennek én látlak téged. A külső jegyek nem fontosak, láttuk már egymást a legrosszabb formában is, de nem számított. Sosem számított. Ezt érezned kell neked is. Leheletem ekkor már az ajkát súrolta. Vártam, hogy megállítson, vártam, hogy jelezzen. Mi van, ha ez az érzelemhullám csak engem érint? Végigsimítottam az arcán újra és újra, majd beletúrtam a hajába. Minden annyira ismerősnek hatott. Lehunytam a szemem, és láttam, hogy ő az. Tudtam, hogy ő az. Ajkát óvatosan az enyémhez érintette. A világ felforrósodott, pedig csak pihekönnyű érintés volt, akárha pillangó simított volna végig a szárnyával az alsó ajkamon. De tudtam, hogy meggyőztem. Ha csak erre az egyetlen percre is, de sikerült meggyőznöm, hogy hősies, és nem csúf. El sem tudom mondani, mennyire szeretlek! - súgta megindultam Helyes, mert mindegy, hogy uszonyt, rücsköket, szárnyat, netán két szarvat növesztesz, én akkor is szeretlek. „Nagyszerű! Ha Hamucipő összekaparta magát, indulhatnánk, 76

Benina – Bíborhajú 3. mielőtt ránk talál valaki”- kellemetlenkedett Lucas, beférkőzve gondolataim nyitott sorai közé. A nagy izgalomban elfelejtettem lezárni az elmémet. Azonnal blokkoltam. Talán túl hirtelen, hallottam, ahogy felszisszent a kirekesztésre. Ideges sóhaj szakadt ki belőlem, még egyszer végig-simítottam Kellan deformált sebhelyén, majd felálltam, és leporoltam a homokot fekete vászonnadrágomról. Amikor segíteni akartam a felállásnál, Kellan elborzadva nézett rám. Azért ez menni fog. Bocs. Moriah eddig volt képes láthatatlanná válni. Kellan? Nahát, nagyon örülök, hogy újra így összejöttünk mondta, és örömében még tapsikolt is. Moriah... - szólt rá Milán figyelmeztető éllel a hangjában. Nem tetszett, hogy így rendreutasította. Végül is csak nemrég szabadult egy gyilkos szimbiózisból, természetes, ha minden változás lelkesítően hat rá. Semmi baj - nyugtattam meg Moriah-t, akinek láthatóan rosszul esett a megrovás. Karamellszínű bőre elsápadt, és tördelni kezdte csipkés, ujjatlan kesztyűbe bújtatott kezét. - Tényleg nagyon jó így együtt lenni újra. Hát, inkább vérpezsdítő - javított ki Moriah. - Mármint ti nem éreztek fura bizsergést a gyomrotokban? Mintha valami elkerülhetetlen felé rohannánk, ami elől nem tudunk kitérni. Elmosolyodtam. Én pontosan ugyanezt éreztem, bár én inkább a riasztó jelzőt használtam volna. Hannah szenvtelenül fordult Moriah vélt irányába. Mindig haladunk valami elkerülhetetlen felé - világosította fel hűvösen. 77

Benina – Bíborhajú 3. Átléphetnénk végre? - türelmetlenkedett Lucas, és ahogy száját összeszorította, a sebhelye teljesen elfehéredett. Talán képzelődtem, de mintha Vicky éppen ezt figyelte volna kifürkészhetetlen pillantással. Akár át is léphetünk. Mára épp elég volt már az átkozódásból! - mormolta Trixie, de nem Milán felé irányította tüskés pillantását, hanem felém. Mielőtt rákérdezhettem volna, mire céloz, már át is libbent az Oscium körén, és elmerült a másik világban. Miről beszélt? - fordult hozzám kérdőn Kellan. Különös szánalom ébredt a szívemben, ahogy ott állt mellettem olyan mélyen kétrét görnyedve, hogy a kétfejnyi magasságkülönbségünk szinte elenyészett a dudorjai alatt. Fogalmam sincs. Tudtommal csak ő átkozódott - mutattam Milán felé, aki méltóságteljesen sóhajtott egyet, majd megfáradt, arisztokratikus arcát az Oscium felé fordítva így felelt: Moldomusban ajándékozok neked egy kristálypercet. Akkor eszedbe jut, mit tettél és kivel. Azzal belépett a gélszerű folyadékba, maga mögött hagyva a megválaszolatlan kérdéseket. Moriah Hannah-val együtt követte; nem volt nehéz megállapítani, hogy ki volt izgatottabb kettejük közül. Hannah alabástromarca akár egy halotté, Moriah viszont úgy ragyogott, mintha legalábbis a Bahamákra kapott volna életre szóló belépőt. Őket követték Kellan esetlen sellőtársai, sejtésem szerint középen egy lánnyal. A két nagyobb darab kripli úgy óvta és támogatta őt folyamatosan, mintha hímes tojásból lenne. Milán és Vicky egyszerre indult el. A Catem azonnal visszakozott, hogy utat engedjen a társadalmi ranglétrán felette állónak, de 78

Benina – Bíborhajú 3. meglepődésünkre a Iudex is megtorpant. A Cat nem jöhet. Újra harag lobbant bennem, de mielőtt megszólalhattam volna, Kellan reagált. Hannah ragaszkodik hozzá. És én is - tettem hozzá, bár nem tudtam a kis Bölcs efféle okoskodásáról. A Tanács nem engedélyezte. Azt hittem, odaát csak a Iudex a mindenható - gúnyolódtam, de Milán fel sem vette. Ezzel csak még inkább felbőszített. A Tanácsnak mindenre kiterjedő hatalma van, nekem csak erre volt felhatalmazásom. Akkor a Tanácsodnak el kell fogadnia az én döntésemet. Vicky velem jön! Nem jöhet - nyögte, és kétségbeesett, segélykérő pillantást vetett Kellanre. - Kitagadott fajhoz tartozik. A Tanács... Tudod mit? Teszek a Tanácsodra! Ha olyan fontos a létezésem, meg fogják érteni a hűségemet a Catemhez. Vicky ott volt, amikor a Tanácsodról még nem is hallottam. Vicky meghalt értem, amikor a Tanácsod biztonságban meresztette a hátsóját Moldomusban, és semmit nem tett azért, hogy éljek. Milán gyötrődve hallgatott, de a pillantása arról árulkodott: igazat adott nekem. Moldomus Iudex e áldását adta a Cat belépésére. Nem felelt. Kedveszegetten lépett át az Osciumon, Vicky pedig a rá jellemző szenvtelenséggel követte. Bámultam a kapura, és tudtam, hogy minden meg fog változni. Jó és rossz egyaránt átalakul, mert kitolódnak a határaik. Féltem, és izgatott voltam. Az egyik énem sarkon akart fordulni, menekülni az őrület elől, amelybe belekényszerítenek; a másik énem érezte 79

Benina – Bíborhajú 3. Moldomus hívását. Vágyódtam az ismeretlenbe, ahol Regina számított az érkezésemre. Kellan megviselt tenyerébe zárta a kezemet. Csuklómon anyám mintás kendője elfedte Lin átkát. Készen állsz? Mély sóhaj. Őrjítő gondolatok száműzése. Újabb sóhaj. Bólintás. Együtt léptünk be a boszorkák ősi városának Osciumán, mely egészen olyan volt, mintha Nimbusba tértünk volna vissza. Először hideg áramlat csapott meg, majd fullasztó hőséget éreztem, végül kellemessé vált a hőmérséklet. A szemem valamiért mindig lehunyom - talán, mert vízszerű gélnek látszó anyag fedi a kör alakú kaput, én pedig nem ragaszkodom hozzá, hogy valami belecsússzon a szemembe. Kellan finom szorítására kinyitottam a szemem, és az elém táruló látványtól elakadt a lélegzetem. Mintha a világ tetején lettünk volna. Hatalmas, félkör alakú teraszon álltunk, melynek nem volt korlátja. A széléhez sétáltam, és ahogy lepillantottam, óriási vízesést láttam a lábam előtt zubogni. A víz mintha a semmiből jött volna, s nagy erővel zuhogott a terasz szélétől a mélybe. Láttam, hogy messze alattunk a zúgó víztömeg tajtékosan felcsapódik, majd lecsillapodva, széles mederben hömpölyög tovább a horizont felé. Álmélkodva fordultam meg, és egy bűbájos kastéllyal találtam magam szemben. A padlásszobák ablakai csúcsosan nyúltak a fölöttük lebegő habos felhők felé, mintha el akarnák érni őket. A támpillérekre ugyanazok a varázsjelek voltak rávésve, melyek anyám kendőjét mintázták. A bejárathoz keskeny, fedett terasz vezetett alacsony lépcsőfokokkal. Két oldalán kígyószerű sárkányszobrok magasodtak, melyek először feketének tűntek, amikor azonban közelebb léptem, és selymesre csiszolt felületükön megcsillant a 80

Benina – Bíborhajú 3. napfény, rádöbbentem, hogy valójában mélykék árnyalatúak. Finoman megmunkált szemük sötéten meredt az elébük toppanó bátor vállalkozóra. A minikastély két oldalán - és gyaníthatóan mögötte is, mintegy körbeölelve az épületet - fekete tó terült el, a felszínén fodrozódó apró hullámok különös módon nem verték vissza a nap sugarait. A tó elnyelt minden fényt, ettől tűnt úgy, mintha fekete selyemtakarót terítettek volna rá. Gótikus, mégis barátságos látványt nyújtott a kastély a sötét vizű tóval, mely épphogy egy szintbe került az épülettel, máris kilencvenfokos szögbe hajlott, és zuhanni kezdett lefelé. Claire? Kellan hangja rántott vissza a környezet szemrevételezéséből. Moldomus gyönyörű volt, teljesen elvarázsolt. Nyoma sem volt betondzsungeleknek, felhőkarcolóknak, kipufogógázok szagának. Itt az ég olyan kéken csillámlott, mintha gyémántporral szórták volna tele. A szennyezetlen levegő hűvösen áramlott a tüdőmbe, szinte fullasztó volt ez a mérhetetlen tisztaság. A tó mindkét oldalán szárazföld óvta a kis kastélyt. Még ebből a távolságból is látni lehetett a hatalmas fákat. Magasan nyúltak a szikrázó égbe, és olyan vastag törzsük volt, amilyet egyik világban sem láttam még. Kérdőn fordultam Kellan felé, aki fejével finoman a terasz vélhető bejárata felé intett. A bejárat boltíves faragása alatt kisebb tömeg gyűlt össze, és kivétel nélkül mindenki bennünket bámult. Élükön egy magas férfi, aki valahonnan ismerősnek tűnt számomra -jólehet fogalmam sem volt, honnan ismerhetnék bárkit is közülük. A férfi, amikor látta, hogy végre teljes figyelmem az övé, megindult felém, közben széttárta a karját. Markáns, negyvenes arcát aprócska ráncok barázdálták, mosolya szarkalábakat csalt barna 81

Benina – Bíborhajú 3. szeme sarkába. A ruhája rendkívüli hatást tett volna néhány világombeli divattervezőre. Hosszú, fekete nadrágot, fényes bakancsot és hosszú ujjú - kézfejre simuló, hüvelykujjba bújtatott -, narancssárga-fekete fényes fölsőt viselt, sűrű, fekete haját lazán hátrafésülte. Karakán arcát vékony csíkra vágott szakállal élesítette. Claire White - szólított meg egészen mély, hipnotikusan zengő hangon. Egész testemben megmerevedtem, és Kellan szorítása jelezte, hogy ő is ledöbbent. Letaglózott bennünket a felismerés. Ebből a fickó semmit nem vett észre, csak mondta a maga kis köszöntőjét. Hatalmas megtiszteltetés, hogy Moldomusban üdvözölhetlek! A világunk sosem volt boldogabb, mint ebben a pillanatban, amikor is mindhárom Utolsót egy helyen tudhatjuk. Egészen biztos voltam benne. Hatred. A Hamuvilágban megismert bűzös, nyálkás verőember ebben a világban veszettül jól mutatott. Kifinomult és elegáns volt, a másik világban élő alteregójának tökéletes ellentéte. Borsódzott a hátam tőle, akaratlanul is a háta mögé pillantottam, arra vártam, mikor bukkan fel mellette a Nex. Elháríthatatlanul tört fel bennem a fájdalmas emlék. Wentworth jutott eszembe, az egyetlen zsoldos, aki megkímélte a Bíborhajút, amikor az a segítségét kérte. A Zsoldos, aki feláldozta magát a Bíborhajúért. És akit a Bíborhajú mindennél jobban szeretett volna életben látni. Kínos csönd utalt arra, hogy hiába vártak a válaszomra. Hatred egy pillanatra zavarba jött, de igyekezett összeszedni magát. A nevem... Hatred - nyögtük egyszerre Kellannel, majd én folytattam: Tudjuk. Mi már találkoztunk. 82

Benina – Bíborhajú 3. Hatred még inkább feszengett, és egy röpke, kétségbeesett pillantást küldött a háta mögé. Ezt erősen kétlem. Minden tiszteletem, de soha nem hagytam el a Boszorkák Városát. Oh, mi a Hamuvilágban találkoztunk. De én nem... Bizonyára nem jártál ott. De az alteregód ott él. Ha eddig zavart volt, mostanra úgy tűnt, sokkot kapott a fickó. Idegesen pillantottam Kellan felé. Elnézést - sóhajtott Hatred elborzadva. - Csodás beszédet komponáltam erre az alkalomra, de hirtelen kicsúszott minden a fejemből, akár a hal a szatyorból. A szobád elő van készítve, ők majd segítenek megtalálni a helyed. Emberek mozdultak Hatred mögött. Hasonló stílusú ruhát viseltek, némelyek csuklyát borítottak a fejükre. Volt, aki a bőröndömet ragadta meg, akadt, aki csupán a távolból mosolygott rám barátságosan, de a cukormázas látszattól lúdbőrös lett a hátam. Valami nagyon nem stimmelt, de sehogy sem akart beugrani, hogy mi... Aztán hirtelen minden megvilágosodott. Hatred visszavonult, és egy vele csaknem egyforma magas nővel meg egy alacsonyabb fickóval kezdett társalogni. Egyértelmű volt, hogy nem erre számítottak. Moriah Milánnál és Trixie-vel bevonult a kis kastélyba, és úgy láttam, továbbra is rendkívül elvarázsolt állapotban van. Örültem, hogy boldognak látom őt, mégis nehezemre esett követni. Finom érintést éreztem a vállamon, mire azonnal Kellan felé húzódtam. Egy velem egykorú lány invitált barátságos mosollyal tiszta arcán, és amikor látta, hogy hezitálok, kedvesen megfogta a kezem. Engedtem a húzásnak, de nem engedtem el Kellan kezét sem. 83

Benina – Bíborhajú 3. Nem tudtam, ő hogyan érezheti magát, de én őt éreztem az egyetlen biztos pontnak ebben a mesevilágban. Váratlanul a másik oldalamon is ott termett egy ugyanolyan kinézetű lány, és olyan bűbájos könnyedséggel választotta el a kezem Kellanétól, hogy alig vettem észre. Várj! - szóltam erre azonnal, és legyűrve a pánikot, mely rohamosan kezdett úrrá lenni rajtam, udvarias mosollyal kiszabadítottam magam. - Nélküle nem megyek. Döbbent tekintetek kereszttüzében találtam magam. Az egész teraszon síri csend lett. Ha egy madár arra repül, és egyetlen tollpihéjét hullajtja, valószínűleg hatalmas robajjal járt volna. A Black Mermaidek szállása a Tóban van - magyarázta az egyik a körülöttem ugráló két egyforma lány közül. Ennek a Black Mermaidnek mellettem van a helye jelentettem ki ellentmondást nem tűrve, de a rémület megremegtette a hang¬szálaimat. Kellan társai szó nélkül elindultak. Úgy látszott, pontosan tudják, hol a helyük. Nem tetszett az alázat, ahogy elsomfordáltak. Nem értettem. Azért, mert a szárazföldön másképp néztek ki, attól még ugyanazok maradtak. A két lány tanácstalan pillantást váltott, és olyan tétován ácsorogtak mellettem, hogy a legszívesebben alaposan megráztam volna mindkettőjüket. A kínos jelenetnek egy új alak felbukkanása vetett véget. Az épületből érkezett, csuklyája a hátára volt ejtve, köpönyege viszont sötéten örvénylett mögötte, ahogy felénk tartott. Elnézést a késésért! Igyekeztem ideérni időben, de több helyen feltartottak - szólalt meg a fickó szokatlanul mély hangon, ami hátborzongatóan emlékeztetett Hatred hipnotikus gordonkahangjára. 84

Benina – Bíborhajú 3. Nem volt olyan magas, mint Kellan normális állapotában, de így is jócskán felfele kellett néznem, hogy lássam a szemét. Sötét haja katonásan rövidre nyírva keretezte lágy, arisztokratikus vonásait. Bőre mesterségesen napbarnítottnak tűnt, már ha ez lehetséges ebben a világban. Nehéz volt elképzelni a szoláriumot ebben a környezetben, de sosem tudhatom... Sötétkék szeme fölött, amit valamiért különösen hidegnek éreztem, szigorú fekete szemöldök húzódott. Elrendeztél mindent? - kérdezte Hatred, félbeszakítva a társalgását. A fickó bólintott. Igen, Apám. Minden készen áll az Utolsók tiszteletére rendezett ünnepséghez. Helyes. Miért ácsorogtok itt? Azt gondoltam, szeretnétek pihenni, mielőtt... Kis fennakadás történt - világosította fel az egyik lány. Nézeteltérés - tromfolt rá a másik. Felháborodottan néztem a két hibbantra. Ez nem nézeteltérés. Engem nem érdekel a véleményetek. Ő velem van, és ha nem lehet velem egy szobában, akkor visszamegyünk. Hatred fiának szemében elismerés csillant, és keskeny szája megrándult, mintha leplezni igyekezne mosolyát. Gyanakodva figyeltem, ahogy felém közelített. Claire White! - Még sosem mondták ki a nevemet ennyire behízelgő módon, ráadásul a szemében huncut fény csillogott. Ahogy odaért hozzám, lassan előrehajolt, megragadta a kezemet, és anélkül, 85

Benina – Bíborhajú 3. hogy ajkával megérintett volna, csókot lehelt fölé. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetlek! Természetesen minden a te és társaid kényelmét szolgálja. El kell nézned nekünk, ha meglepődünk a kéréseiden. És miért? A fickó könnyedén, örömtelenül felnevetett. Mert mindkét társad kitagadott személy abban a városban, melyben egész életünket töltöttük. A Cated pedig nem személy, hanem állat. Egyre inkább rontasz a népszerűségeden - szúrtam közbe. Kellan eddig bírta a szótlanságot. Előrébb döcögött, és úgy helyezkedett, hogy ez az alak ne zárhassa továbbra is a tenyerébe a kezemet. Úgy hiszem, a feltételek tisztázódtak. Úgy látszott, a fickó kakaskodni fog. Kihúzta magát, hogy még nyilvánvalóbbá váljon, melyikük a magasabb, egyik szemöldökét a homlokába húzta, és mély megvetéssel mérte végig Kellant. Kellan állta a pillantását, és nem rontott neki az ürgének, ami már önmagában véve teljesítmény volt tőle. Larion! - Hatred hangja ezúttal erélyesen csattant, akár egy parancs. A fia azonnal visszavonulót fújt. Erről jut eszembe. Larion vagyok, Hatred fia. Ő bemutatkozott már? - Kihívó pillantást vetett Kellanre, maj d rám. - Hatred, Moldomus Tanácsa. 8. Öt... Négy... Három... „Ha ismernék az igazságomat, még a legjóságosabb lény is mosolyogva taposna el. A tudás ilyen hatással van mindenkire - pusztító... ” Hannah 86

Benina – Bíborhajú 3. Wentworth FÜSTSZAGRA ÉBREDTEM. Sűrű, maró levegőt lélegeztem be, elszorította a torkomat. Érzékeim azonnal vészriadót fújtak, a fülemben adrenalin dobolt a szívem ritmusára. A kormány után kaptam, ami irányíthatatlanul pörgött a tengelye körül. Csak másodjára sikerült visszaállítanom a normális irányba, és rögzítenem. Köhögéssel próbáltam kiszorítani magamból a keserű levegőt, hogy a helyére némi friss oxigént juttassak. Körülnéztem, de a szürkeség fátylat borított a látásomra. Mi a franc történhetett? Amikor elnyomott a fáradtság, még minden oké volt, lassan haladtam a következő kikötő irányába, hogy feltankoljak némi élelmet, ha netán látogatóm érkezne. Jelenleg fogalmam sem volt, merre tartunk, csak a flancos műszerek mutatták, hogy nem szándékozom szárazföldnek ütközni. Jobb híján kénytelen voltam ezekben a megbízhatatlan szarokban megbízni. A kurva életbe! - káromkodtam dühösen, majd kiléptem a fedélzetre, és a tat irányába fordultam. Nice, ez a kis rajtam ragadt vakarék, arrafelé somfordált délután. Esküdöztem magamnak, hogy ha ő okozta a kárt, azonnal vízbe hajítom. Ahogy haladtam hátrafelé, a füst egyre sűrűbb lett, és már tudtam, hogy a motor ment gajra. Feltéptem a motorházat, lerántottam a falra rögzített poroltót, és lehűtöttem a füstöt, merthogy tűz az nem sok volt. Talán néhány perc híja volt, hogy felrobbanjon az egész. Apró neszezésre lettem figyelmes, mire a homlokom bizseregni kezdett, és a Harmadik, önállósítva magát, tágra nyílt. Átlagos látásom elhomályosult, ahogy átvette az uralmat, és már csak azzal az egy szememmel fókuszáltam a nesz forrására. Nice, a kis rohadék, ott kuporgott a hajó legforróbb sarkában, a motorház alatt. Úgy festett, mintha valami felfalta, majd kiöklendezte 87

Benina – Bíborhajú 3. volna. Egyébként sima szőre csatakosan felborzolódott, hatalmas szeme lezárva, torka néha idegesen megrándult. Rohadt dög! Nem érdekelt a szánalmas látvány. Megragadtam a tarkójánál a bundáját, és kipenderítettem a fedélzetre - nagyot nyekkenve ért földet. Elborított a harag, a Harmadik örömtáncot lejtett, míg én tomboltam. Acél betétes bakancsommal belerúgtam az állatba, ami legalább három métert csúszott a tizenöt méteres hajó padlóján. Mi a francot csináltál, te szerencsétlen? Claire azt mondta volna, hogy ez költői kérdés volt, én csak szimplán kiordítottam a dühömet. Féltettem ezt a hajót. Az enyém volt. Rá emlékeztetett, mert bár sosem mondta, de tudtam, hogy imádta az előzőt. Féltettem a hajómat, mert az ő nevét viselte, ez volt az egyetlen dolog, amit magaménak mondhattam belőle. Három lépéssel beértem a kis nyomorultat, és újra belerúgtam. Ezúttal másfél méter után nekiütközött a kormányhíd lépcsőjének. Nem mozdult, és ez különös elégedettséggel töltött el. Mégsem értem be ennyivel. Lehajoltam, hogy újra megragadjam, széttépjem, kihajítsam a hajómról, ám egy váratlan hang megállított. A helyedben nem tenném. A Bölcs. Remek! Más sem hiányzott a piromániás élősködő mellé, mint a mindentudó okostojás, akinek még valóban ott lifegett a seggén a tojáshéj. Markomban az élettelennek látszó poloskával, megfordultam. Hannah olyan volt, mint egy rohadt paca a feketeségben. Hófehér, tiszta, ártatlan. Isteni szerencse, hogy nem vagy a helyemben, hm? 88

Benina – Bíborhajú 3. mordultam fel ellenségesen, de ahogy mindig, most is hidegen hagyta a mogorvaságom. Fehér, pupillátlan szemével felém nézett, de tudtam, hogy nem lát semmit. A Harmadik először maradt nyitva az ő jelenlétében, és megmutatta a kislány érzékeit. A helyedben - folytatta - nagyon vigyáznék arra a kis lényre. Mondani akarsz valamit? Claire megsérült. Mintha villám sújtott volna le rám. Élesen hasított belém a felismerés, végigszántott a gerincemen. Megsérült? Hol a francban volt az a démon? Miért nem akadályozta meg? Nem kellett volna hallgatnom rád - nyögtem, és az első sokkot követően újult erővel támadt fel bennem a harag. A Harmadik izzott, túlvilági kék fénybe vonta a Bölcset. - Nem kellett volna elengednem őt! Ezt te sem tudtad volna megakadályozni. Nem hiszek neked! - ordítottam. Úgy hittem, hogy így igazabbnak hat, amit mondok. Senki nem tudta volna megakadályozni. Hazudsz! A Cat ott volt vele, amikor történt. Higgadtan beszélt. Őrjítő nyugodtsággal, mint aki már akkor belefáradt a mondandójába, mielőtt bármit kiejtett volna a száján. A Cat az életét áldozta a Bíborhajúért, nem is egyszer. Ha ott volt, amikor megsérült, talán valóban elkerülhetetlen volt. Lehiggadtam, lezártam a Harmadikat. Magasba emeltem a dögöt, ami csaknem kivégezte a hajómat. Ennek mi köze hozzá? 89

Benina – Bíborhajú 3. Ő fogja meggyógyítani. A rohadt életbe! - szűrtem a fogaim között, majd kicsit finomabban, mint szoktam, a kislány lábához dobtam a jószágot. Gyógyítsd meg! Hannah éppoly mozdulatlan volt, mint Nice. Arca kifejezéstelen, hangja akár egy gépé. Nincsenek gyógyító képességeim. Boszorka vagy, nem? Hát varázsolj! A fejét finoman oldalra döntötte, tejfölszőke haja megrebbent a mozdulatra. Miből gondoltad, hogy boszorka vagyok? Miért hiszed, hogy van mágiám? Döbbenten meredtem rá. Miről hadovái itt nekem? Egyszerű gyerek, aki óriási tétekben játszik nehézfiúkkal élet-halál játszmákban? Színtiszta őrület! Akárhogy is... Ha nincs semmid, Nice megszívta. Nem feltétlenül. Nincs senki, aki segíthetne rajta - csattantam fel ingerülten. Itt vagy neki te. Mintha azt mondta volna, hogy következő életemben szamaritánus leszek. Nem fogom pátyolgatni! Claire-nek ő az egyetlen esélye. Menj a francba! - kiáltottam rá, látva, hogy manipulálni próbál. Hannah megadóan felsóhajtott. Hamarosan. Nem kell sokáig gondját viselned, mert nemsokára beindulnak az események. Minden megváltozik, és neked fel kell készülnöd! 90

Benina – Bíborhajú 3. Oh, igen, az elkerülhetetlen halálom. Milyen hírekkel lehet még feldobni ezt az egyébként is fényesen boldog napot? Mégis... egyetlen gondolat foglalkoztatott. Eljön? Hannah vállat vont. Mondtam, hogy el fog jönni. Talán kételkedsz a szavamban? Ami azt illeti... Nem. Mindentudó fehér szeme keményen állta gyilkos pillantásomat. A halálod elkerülhetetlen. Ha tehetném, megakadályoznám, de nem rendelkezem ilyen hatalommal. Tudod, hogy ezzel nem értek egyet. Csalódottság suhant át a vonásain. -Ahogyan Claire sem. Ebben egyezik az álláspontod az övével világosított fel, és emiatt valamiért büszkeség öntött el. - Képzelj el egy nagy tál téliszalámit, ahogy a szeletek egymáson heverve, spirálszerűen követik egymást - az az én világom, és ebből egyetlen szelet a tiéd. Étvágygerjesztő hasonlat. Hannah nem értette. Nem haragudtam én rá, sőt, hálás voltam neki, amiért belevont a dolgokba. Rohadtul utáltam volna, ha csak a kispadon ülve nézhetem végig, bárhogy végződjön is. A Sorsra voltam dühös. Talán még egy ekkora vesztes is, mint én, kaphatott volna egy lehetőséget arra, hogy boldog legyen. Erre azonban - tekintve Claire megmagyarázhatatlan vonzódását a démonhoz - vajmi kevés esélyt láttam. Igazán kis szelet - jegyeztem meg keserűen. A francba: ennek nagyon panaszos felhangja volt. Megértelek. Jobban, mint hinnéd. Frusztráltan sóhajtottam, és ingerülten végigsimítottam simára 91

Benina – Bíborhajú 3. borotvált fejemen. Hagyjuk! Mikorra.számítsak változásra? Hannah keskeny, sápadt ajkán keserű mosoly húzódott. Hamarosan. És Nice-t ne feledd! Nem fogom - morogtam ellenséges pillantást vetve a mozdulatlan rongykupacra a kislány lába előtt. Hannah lassan megfordult, elindult a hajóm vége felé, de mielőtt elérte volna, megfordult. Zsoldos... -Na? Kettőnk közül te vagy a szerencsétlenebb... Hát nem kedves? Ne mondd! Aztán miért? Nice mocorogni kezdett, Hannah pedig félig hátrafordulva rám nézett fehér szemével. Te tudod, mit veszítesz. Láttad őt, érintetted. Ő a te jobbik életed, és szerencsés vagy, hogy megismerhetted, megszerethetted magyarázta, és most valahogy kicsinek, törékenynek tűnt. Egészen sebezhetőnek, és ez őszinte félelemmel töltött el. - De elveszíted. Én vagyok olyan szerencsés, hogy meg sem ismerhetem, nem is érinthetem, így nem tudhatom, mit veszítek. „Figyelj Nice-ra!”- sugallta ezt már gondolatban, mert a teste áttetszővé vált a váratlanul felbukkanó Osciumban. Kivételesen engedtem, hogy az övé legyen az utolsó szó. Kivételesen annak láttam, aki: egy kilencéves kislánynak álmokkal. 9. A Bölcs csókja „A halál igazán szívfacsaróan csodálatos dolgokat művel —persze a maga emósan morbidmódján.” Bű 92

Benina – Bíborhajú 3. Kellan KELLAN, KEDVES... Démon... Érdemes vagy rá? Démon! Méltó vagy hozzá? Méltó... ? Démon! Gyűlöltem várakozni. Nem azért, mert már egy órája, hogy deportáltak ide, ebbe a luxuslakosztálynak is beillő szobába, nem is azért, mert úgy viselkedtek velem, mintha legalábbis halálos kór fenyegetné őket, ha csak rám néznek. Nem. Ezekkel nagyjából kiegyeztem volna, tekintve a származásomat és a jelenlegi kinézetemet. Az viszont rendkívüli módon irritált, hogy nem engedtek Claire közelébe. A szobánkba indultunk, amikor Lucas üzent neki a gondolatain keresztül - ezt mindig megéreztem, és bár nem volt kedvemre, elfogadtam —, mire Claire egy „Rögtön jövök ”-kel búcsúzott tőlem. Később a Testőr üzenetet küldött: „Vigyázok rá!” Persze tudtam, hogy így fog tenni, mivel ez volt a dolga, és mert ellenkező esetben könnyűszerrel megszabadítanám a testéből kiálló testrészeitől. Mégis beleőrültem a tudatba, hogy ott van kinn, azok között a legkevésbé sem pozitív aurával bíró boszorkák között, akik csaknem akkora hatalommal bírnak, mint Claire, tehát adott esetben nyugodtan felvehetik vele a harcot. Árthatnak neki, és csak Lucas van ott a Cattel... Túl sokat gondolsz rá - hangzott fel a szoba mélyéről Hannah vékony hangja. 93

Benina – Bíborhajú 3. Méltó vagy hozzá? Átkozott suttogások! Becsoszogtam, és meglepődve állapítottam meg, hogy egy vörös márvánnyal kirakott, kör alakú medence szélén ácsorog. Térd alá érő rakott szoknyát és olyan fura fazonú kapucnis fölsőt viselt, mint a helyiek. Haját most két copfba fonta, így még inkább tűnt kislánynak, mintsem egyetemes tudással bíró bölcsnek. A szoba lenyűgözött. A kinti része teljesen átlagos berendezéssel bírt: hatalmas ablakokkal, citromsárga függönyökkel, égszínkék falakkal, középen ággyal, melynek mahagónifából készült baldachinja betöltötte a teret. Rövid, boltíves folyosó vezetett a belső részhez, ez lehetett a fürdőszoba, cseppet sem átlagos elrendezéssel. A kör alakú medence vize feketén fénylett, akár a fekete vizű tó, mely körülvette az egész házat, ebből azonban gőz szállt fel. A medencét körbefogó sötétvörös falak éles kontrasztot alkottak a krémszínű zuhanykabinnal. Eredetileg nem ezt a szobát szánták Claire-nek. Csak azért ezt kapta... Miattam - szakítottam félbe a lekezelő felvilágosítását. Tudom. Bólintott. Utáltam, ha bólint. Ilyenkor olyan hatást keltett, mintha pontosan úgy cselekedtem volna, ahogy azt várta. Nem szerettem a kiszámíthatóságnak ezt a formáját. Ha bemész a vízbe... Mit akarsz? Hagyd a mellédumálást, és csak bökd ki, hogy miért vagy itt! Összepréselte vékony száját, egy pillanatra úgy látszott, mintha megbántódott volna. Képtelenség! Végül felsóhajtott, és újra rideg önmagaként folytatta: 94

Benina – Bíborhajú 3. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Valami történni fog. Valami rossz. Csak a vicc kedvéért, hogy megkönnyítsd az életem, elárulhatnád, mi fog történni. A gúnyolódásom szinte karcolta a levegőt. Hannah ezúttal igazán elveszettnek tűnt. Megcsóválta a fejét, és tehetetlenül széttárta a kezét. Nem tudom - suttogta elhalóan, mintha a torkát gombóc fojtogatná. Hogy érted? Most igazán vaknak érzem magam. Hogy érted ezt? Felsóhajtott, és próbált úrrá lenni zaklatottságán. Sosem fordult elő velem még csak hasonló sem. Nem látom, mi lesz. Nem tudom, mi fog történni. Mióta van ez? Bizonytalansággal telt meg a tekintete. Úgy öt perce... - cincogta óvatosan, aztán láthatott rajtam valamit, mert gyorsan folytatta: - Nekem ez rengeteg idő a sötétben, Kellan. Nem emlékszem, hogy valaha is érzéssel mondta volna ki a nevemet. Csodálkozva állapítottam meg, hogy a félelme valóságos. Mit tehetnék én? Claire készül valamire. Megütközve néztem rá. De hisz épp most mondtad, hogy nem látod, mi fog történni. Honnan tudhatnád akkor, mit csinál Claire? Türelmetlenül csettintett, és a hangja élesen csengett, amikor megszólalt. 95

Benina – Bíborhajú 3. Nem azt mondtam, hogy tudom, mire készül. Csak abban vagyok biztos, hogy amit csinálni akar, annak köze van hozzám. Kissé lehiggadva folytatta: - Minden cselekedet, minden alternatív verzió és az összes végleges döntés a következményekkel együtt terült el előttem, mint egy háromdimenziós kivetítőn. Claire olyasmire készül, ami ezen nem volt rajta soha, semmilyen megnyilvánulásban. Merőben szokatlan, új, és mindennel ellenkezik, amit ismerek. Ez baj? Megvonta keskeny vállát. Nem tudom. Mivel nem tapasztaltam hasonlót, így fogalmam sincs, milyen hatással lehet mindarra, amit eddig láttam. Megváltoztathat mindent - mormoltam magam elé. A hatalmas, mindentudó Bölcs szó szerint megvakult. Ez nem csak azért lehet veszélyes, mert ő a jó oldalon állt, és próbálta az eseményeket abban a mederben folyatni, ami mindenkinek hasznára vált, hanem azért is, mert bármikor meglephetett bennünket egy új, ismeretlen, be nem tervezett támadás. Elítéltem a Bölcset és a titkolózásait, de jobban szerettem volna, ha továbbra is fenntartjuk a jól megszokott napirendünket: mi kérdezünk, ő titokzatoskodik. Kiderítem, mi folyik itt - ígértem, és úgy láttam, megkönnyebbült. Köszönöm. De Kellan... -Hm? Az, amit Claire tesz vagy tenni fog, legyen bármi is, nincs megírva előre. Valami már elkezdődött, és ezt Claire tette indította el. Ebből nem sokat értettem. Értem - bólintottam. Hannah lehajolt, és fehér karjával a víz felé nyúlt. Belemerítette a 96

Benina – Bíborhajú 3. kezét, majd felemelte, és hagyta, hogy a víz lecsurogjon róla. A víz hangjára minden érzékem sajogva reagált. A legszívesebben azonnal belevetettem volna magam a kislány mozdulataira hullámzó vízbe. Változni akartam. Uszonyt akartam és erőt, hogy gyorsan szelhessem a habokat, mint délelőtt. Ismét a régi külsőmet akartam. Hogy Claire újra olyannak lásson, amilyen vagyok, és mindenki elismerje ebben a túlságosan tiszta világban, hogy én is létező, érző lény vagyok, nem csak egy degenerált kripli. Emlékszel, amikor nem tudtad megérinteni Claire-t? Ostoba kérdés, ezzel bizonyára Hannah is tisztában volt. Mégis az járt a fejemben, hogy okkal tette fel. Nehéz volt a szavaira fókuszálni, amikor a kezét újra a medence vizébe merítette. Igen - préseltem ki magamból viszonylag udvarias hangon, magamba fojtva vagy tucatnyi őrjöngő káromkodást. Hannah bólintott. Akkor csak a ködburokban lehetettek együtt. Csak úgy tudtad megérinteni, ha azt magatok köré vontad. Összevontam eltorzult szemöldököm. Mire akarsz kilyukadni? Mindentudó mosoly jelent meg keskeny szájának szegletében. A sellők, legyenek akár Black Mermaidek, félig szárazföldi, félig vízi lények. A kettő találkozásánál döntik el, melyik alakjukban mutatkoznak. Tehát? Tehát jelen esetben a víz lesz számotokra a köd, ahol leér a lábad a földre. Igyekeztem nem nagyon felragyogni a hírre, de Hannah újfent bólintott, vagyis pontosan tisztában volt vele, mikor esett le igazán a mondanivalójának lényege. Nem érdekelt. Alig vártam, hogy 97

Benina – Bíborhajú 3. elmerüljek. Hannah felegyenesedett, és indulni készült. Kivételesen hálás voltam neki. Harmadakkora volt, mint én, mégis képes volt leemelni a mellkasomra nehezedő sziklákat. A szoba bejárata felől hangok szűrődtek be. Claire, Regina, Cameron és Lucas. Néhány számomra idegen hang is vegyült közéjük, de örültem, hogy Claire épen visszatért, és hallhatóan barátok között töltötte az idejét. Ne felejts el beszélni vele! - emlékeztetett Hannah. Nem fogom elfelejteni - biztosítottam, és ezúttal komolyan is gondoltam. Bólintott... Természetesen. Hamarosan megkeres két barátom. Szükséged lesz rájuk abban az ügyben, ami miatt tanácstalan vagy. Na, ez már teljesen rá vallott. Több rejtélyt képes beburkolni egy mondatba, mint ahány rejteket felfedeztek a piramisok belsejében a régészek. Kellan, kedves... Démon... Érdemes vagy rá? Démon! Méltó vagy hozzá ? Méltó... ? Démon! Mintha egyazon hang suttogott volna a fülembe kétféle hangsúllyal. Túlvilági suttogások, amik kezdtek az őrületbe kergetni, mióta átléptük Moldomus kapuját. A külső szobába vezető átjáró felé fordultam, és hallgatóztam. Tudni akartam, mennyi időm van még faggatózni, mielőtt Hannah 98

Benina – Bíborhajú 3. kisétál. Claire-t hallottam, amint biztosította Reginát, hogy nem okozott felfordulást az életünkben az, hogy Moldomusba kellett rohannunk. Nagyjából egyet is értettem vele. Bár felfordulás az volt, de nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgok. Claire izgatottnak és boldognak tűnt, Regina és Cameron pedig jó barátok voltak, akikre számíthattunk baj esetén. Amikor megbizonyosodtam, hogy még eltart egy darabig a búcsúzkodásuk, visszafordultam Hannah-hoz. -Kik... Csakhogy addigra eltűnt, akár a kámfor, és csupán néhány suttogó szót hagyott maga után a semmibe veszni: Bű és Báj. Harag söpört végig rajtam. Itt hagyott ebben a csúf alakomban egy újabb megválaszolatlan kérdéssel. Mi az, hogy amiben tanácstalannak érzem magam? Az egyetlen dolog, amiben bizonytalan voltam, az eljegyzés Claire-rel. Nem is a mivoltában, hanem a milyenségében. Szerettem volna biztosan tudni, hogy méltó vagyok-e a Claire élete párja címre. Utálom, amikor ezt csinálod! - kiáltottam Hannah hűlt helyének. Ki az a Bű és Báj? És egyáltalán, miről beszélsz? Nem szorulok semmiben tanácsra! Hannah-val üvöltesz? - szólalt meg az átjáróban felém sétálva Claire, majd mielőtt válaszolhattam volna, hátulról átkarolta a derekamat, és az arcát a hátamba fúrta. Mélyen magába szívta az illatomat, és felsóhajtott. Egek, mennyire hiányoztál! Minden érzékem érte kiáltott. A vágyam az egekbe szökött, már 99

Benina – Bíborhajú 3. magam sem tudtam, mit kívánok jobban: őt vagy a vizet. Szerettem őt, mindennél jobban, és ezen semmiféle vívódás, boszorka vagy Tanács sem változtathatott. Megfordultam, és gyűlöltem, hogy a tekintetünk egyforma magasságban találkozott. Égett az arcom, és a legszívesebben zsákot húztam volna a fejemre, hogy elrejtsem előle a rútságom. Claire-t viszont láthatóan nem zavarta az ábrázatom. Könnyedén csevegett velem, mintha nem is látná a gusztustalan kinövéseket a bőrömön. Remélem, csak ma csináltad ezt velem, és holnaptól már ott maradsz mellettem, mert nem hiszem, hogy ennyi ideig képes leszek bájmosolyt erőltetni az arcomra, ha te nem vagy mellettem. Azt mondod? - mordultam elégedetten, miközben lehámoztam magamról a fölsőmet. Claire meglepetten nézett rám, a szemembe, majd pillantása lejjebb siklott a mellkasomra, ahová én már nem is mertem tekinteni. Csúfnak tartottam magam, és fantasztikus érzés volt, hogy az ő szemében megmaradtam olyannak, amilyen voltam. Mire készülsz? - kérdezte elfúló hangon. Megfogtam a csuklóját, és a mellkasomra helyeztem a kezét. Éppen arra a részre, amely alatt többek szerint is az én érző szívem dobogott fáradhatatlanul. Szeretném, ha éreznél - súgtam neki. Nem tudtam elmagyarázni, mire vágyom, de reméltem, ő megmutatja nekem. Szeretném, ha látnád ezt a ronda testet, és nem áltatnád magad azzal, hogy ez így jó, csak mert én vagyok. Apró keze megmerevedett az érintésem alatt. Állát picit előreszegte és felemelte, így már csaknem ő tekintett le rám. Valóban egész kicsinek éreztem magam, leginkább a pillantásától 100

Benina – Bíborhajú 3. Mélyen megsértesz, és a szerelmet, amit irántad érzek, lealacsonyítod, ha azt feltételezed, hogy pusztán a külsőd miatt érzek irántad valamit - jelentette ki határozottan, de maradt. Megsértettem, de mégis itt maradt velem, mert átérezte a szenvedésemet. Tudta, hogy valami megmagyarázhatatlan okból szükségem van erre. Szükségem van a reakciójára, hogy ismét egésznek érezzem magam, és teljes emberként állhassak ki bárkivel szemben, aki megkérdőjelez. Ajka szegletében elnéző mosoly jelent meg, zöld szemében érzéki vágy lobbant. Végigsimított gyűrött mellkasomon. Szeretlek - suttogta megindultan, miközben közelebb lépett hozzám. Apró ujjai óvatosan ismerkedtek testem kitüremkedéseivel. Nem azért szeretlek, ahogy kinézel, hanem azért, aki vagy. Szeretlek, ahogy beszélsz, mert megborzongok a hangodtól. Szeretlek a pillantásodért, mert a világ legszebb nőjének érzem magam, ha rám nézel. Szeretlek az ölelésedért, mert olyan érzéseket ébreszt bennem, amelyekről előtted nem is tudtam. Szeretlek a szívedért, a szenvedélyességedért, a mostani tested minden egyes kínjáért, mert tudom, hogy miattam vannak. Ez igen hosszú lista - szólaltam meg rekedten. Claire csibészesen elmosolyodott, miközben csípőjét ingerlően tolta az enyémhez. Úgy látod? Bólintottam. Esetlenül, akár egy tinédzser, aki nem tud mit kezdeni hirtelen megnyúlt végtagjaival, átkaroltam, és a derekánál fogva húztam magam után a medencébe. Igen meggyőző lista - mormoltam, és elfojtottam egy nyögést, amikor Claire tenyere végigcsúszott a hátamon. Lefejtettem róla a ruháit, egyiket a másik után, és megvártam, hogy ő simuljon hozzám. 101

Benina – Bíborhajú 3. Ezt a nyögést már nem sikerült magamban tartanom. A teste forró volt, a víz melegségét is elnyomta, és olyan elégedett dorombolással bújt hozzám, mintha csakugyan nem számítana neki a testem tökéletlensége. És még folytatható - lehelte, és mielőtt erről faggathattam volna, a nyelvét végighúzta a mellkasomat keresztülszelő kitüremkedésen. Összeszorított fogaimon keresztül élesen szívtam be a levegőt, miközben borzongás rohant végig a gerincemen. Ekkor koncentráltam. Imádtam a víz selymes siklását, és tudtam, ha akarnék, átváltozhatnék azzá, amihez annyira hajt az ösztön, melyet eddig nem ismertem. Változni akartam, de nem annyira. A két lét közötti állapotomra fókuszáltam, akartam, hogy megállják az uszonyok előtt, a trampli talpak után. Kellan... Claire elengedett, a lélegzete hallhatóan elakadt, és tudtam, hogy sikerült. Kinyitottam a szemem, és elmerültem ámuló tekintetében. Férfiasságom teljes tudatában megengedtem magamnak egy önelégült mosolyt. Lenéztem a karomra, amely újra a régi volt, sima, kitüremkedésmentes. Éppen olyan, ahogy Claire szereti. A lábaim is normálisak voltak, a víz alatt stabilan tartottak, készen az uszonnyá válásra, de a folyamatot én irányítottam. Ember voltam. Egyszerű ember, nem sellő, nem is démon, csak én. Minden rútságom eltűnt, de még nem birtokoltam azt a kiemelkedő szépséget, amit sellőként magaménak tudhattam. Tetszett a félúton való veszteglés. Most a víz a köd, ahol a lábam érinti a talajt - idéztem a Bölcs szavait, aztán száműztem a fejemből minden gondolatot, minden lényt és varázslatot. 102

Benina – Bíborhajú 3. Claire csodálkozva nézett rám, zöld szemében olyan rajongás tükröződött, amit én éreztem iránta. Zavarban volt, megnyalta érzéki ajkát, én pedig átengedtem magam a fojtott vágynak. Ismertem a csókja ízét, imádtam, ahogy ajka enyhén megremeg az enyém alatt, amikor hozzáértem, most mégis más volt minden. Démon... Érdemes vagy rá? Kihajtottam a hangokat a fejemből. Akárkik is voltak, várhattak. Újszerűen hatott, mintha először ízleltem volna édes ízét, nyelvének puhaságát, nyakán pihenő tenyerem alatt lüktető pulzusát. Ajkam továbbsiklott, végig követtem állkapcsának finom ívét, közben a kezem bejárta a testét mindenhol. Finoman ráharaptam a fülcimpájára, míg a tenyeremmel végigsimítottam mellének bájos teltségét, karcsú derekát, lapos hasát, nőiesen kikerekedő csípőjét, és minden mást. Imádtam, ahogy reagált az érintésemre. A lélegzete felgyorsult, kapkodóvá vált, lehelete forrón perzselte érzékeny bőrömet, apró kezével pedig fáradhatatlanul hajszolt arrafelé, amerre én őt. Ahogy összeolvadtunk, mintha az ő érzéseit éreztem volna. Bármit csináltam, kétszeresen jó volt. A teste forrón és szűkén üdvözölte az enyémet, az elviselhetetlenségig fokozva a vágyaimat. Tudtam, hogy ez mással nem működne. Senkivel nem volna ennyire különleges, mert ő Claire volt. Az életem, a létezésem lényege... a végzetem. A mozgásunk összehangolódott, a víz háborgó hullámai fokozták a szenvedélyt, mintha ezernyi kéz simogatott volna bennünket. Semmi nem számított. Szinte egyszerre robbant szét bennünk a gyönyör, forró tűzijáték, mely lávatengerként vont fényárba bennünket. Ereztem utolsó rándulását, mire megborzongtam, és belecsókoltam 103

Benina – Bíborhajú 3. nyakának ingerlő hajlatába. Utánozhatatlan élmény volt, ahogy megpihenve a karjában egyik kezével követte a gerincem vonalát. Játékosan megharaptam a vállát, erre finoman a hátamba mélyesztette a körmeit. Készülődnünk kellene - mormoltam a fülébe, mire megremegett a karomban. Mennyei érzés volt. Muszáj? - nyöszörögte, majd lábait a csípőm köré fonva tartott a vízben. Nem mintha annyira igyekeztem volna kimászni. Maradhatunk. A te tiszteletedre adnak vacsorát, ahol még meg kell ismerkedned néhány hatalmaskodó boszorkával - csipkelődtem, és bár nem láttam az arcát, mégis biztos voltam benne, hogy elhúzta a száját. Erről jut eszembe, egy kis segítséget szeretnék kérni tőled. Váratlanul olyan komoly lett a hangja, hogy muszáj volt felemelnem a fejem a kulcscsontjáról, hogy láthassam az arcát. Vonásai aggodalmat és félelmet sugároztak. Bizonytalannak tűnt és elveszettnek. Arra gondoltam, talán Hannah jóslata a tanácstalanságról nem is nekem szólt, hanem Claire-nek. Míg kiszálltunk a medencéből, és felöltözködtünk - egyelőre a jól megszokott, hétköznapi ruháinkba Claire-t hallgattam. Lucas mesélte el neki Hannah egyik jóslatát, ami őszintén megrázta, nem is igazán hitt benne, mégis előre jóvá akarta tenni a még el sem követett vétkét. Olyan őszinte megbánást tanúsított, és olyan végtelen naivitással tervezett, hogy még egyszer beleszerettem. Nem voltam biztos benne, hogy ilyen létezhet, de tudtam, hogy lehetek bármi - akár mentor, akár démon, akár sellő - Claire az, akit számomra rendeltek, mert minden megvalósulásomat teljességgel lenyűgözte, magával ragadta. 104

Benina – Bíborhajú 3. Egy órával később már a szárazföldre vezető hídon sétáltunk át. A medencézés után szinte azonnal felöltöttem szárazföldi kripli jelmezemet, a hólyagok és kitüremkedések csúfolódva tértek vissza a bőrömre. Lucas ment előttünk, a Cat és Moriah mögöttünk. Az exzsoldos lánynak be nem állt a szája. Valószínűleg izgatott volt, kicsit úgy látszott, mintha beszívott volna. Ez hihetetlenül gyönyörű - suttogta őszinte áhítattal Claire, miközben a tó fölött terpeszkedő holdat figyelte a kora esti fényben. Itt nem akkora volt az égitest, mint Chaosban vagy Hamuvilágban. A hold itt olyan hatalmasnak tűnt, hogy elhitted, megérintheted, ha kinyújtod felé a karodat. A legcsodásabb azonban nem ez volt. Felőlem aztán tűzijátékot is produkálhatott volna. Legalább annyira izgatott a dolog, mint halott lovat a beöntés. Ami viszont igazán lenyűgözött, Claire arckifejezése, lényének sugárzó volta, miközben ezt a természeti csodát bámulta. Szeme egészen tágra nyílt, ajkát bájosan eltátotta, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy egyszerű „Oh”-t mondjon, vagy csupán tátogjon áhítatosan, akár egy - tüneményes - hal. Nem akartam megzavarni a rácsodálkozását, ezért csak finoman megszorítottam a kezét, és csoszogtam tovább mellette a part felé. Amikor először megláttam Moldomus tavát, a kis házzal a vízesés fölött, azt gondoltam, ennyire felelőtlenek nem lehetnek... Milyen ostoba védekező mechanizmus kényszeríthet bárkit is arra, hogy a legnyitottabb terepre építse a házát? Aztán alaposabban szemügyre vettem a környéket. A vízesés vonalával egy szinten a háztól két irányba híd vezetett a szárazföldre. Két hídnak hittem, de valójában egyetlen építmény volt beleágyazva a kis házikóba. Azon a végén, ahol mi haladtunk, boltíves kapun léphettünk ki a természetbe, magunk mögött hagyva a bizonyára 105

Benina – Bíborhajú 3. árgus szemekkel figyelőket. A kis kastélyt egyik oldalról a szakadék, másik oldalról a víz óvta, és valóban csak az sétálhatott a hídon, akinek megengedték. Csöndesen kullogtam Claire mellett, és az elmúlt óra emlékét éreztem magamban zsibongani. Nem érdekelt, mire készült, nem érdekelt, hogy megtöri a Sors folytonosságát, és meghajlítja azt. Figyelmen kívül hagytam Hannah bizonytalan figyelmeztetését, mert úgy véltem, csupán a félelem beszélt belőle. Soha nem történt vele hasonló, ezt ő maga mondta. De mi van akkor, ha ez nem akkora probléma? Nézd, mekkora törzsük van ezeknek a fáknak! - suttogta Claire, és szájtátva forgott körbe a saját tengelye körül, ahogy haladtunk előre az erdőben egyre mélyebbre. Előrenéztem, és valóban... Nem értettem a növényekhez, de legalább olyan vastagok voltak, mintha három embert állítottunk volna egymás mellé, karjukat teljesen kinyújtva. Magasra nyúltak az egyre sötétebb égbe, de némelyiknek a törzse többfelé ágazott, és megfáradtán visszahajlott a föld felé, mintha csak meg akarná érinteni, azonban az utolsó pillanatban újra az ég felé nyúltak, finom íveket rajzolva a levegőbe. Szebb volt, mint az eddigi világban látott növényzet, de nem indított meg úgy, ahogy Claire-t és Moriah-t. Úgy tűnt, férfiakra nem hatott a természet szépsége, mert Lucas legalább akkora érdektelenséggel szemlélte a környezetet, mint én. Annál többször pislogott viszont a Cat felé. Vicky folyamatosan itta magába Moldomust. Mióta átléptük az Osciumot, állandóan érzékeltem őt úgy, ahogy eddig még soha. Az a sok réteg fegyelem, alázat, ami az idők folyamán beleivódott, mintha lepergett volna róla, hogy betekintést engedjen az alatta megbúvó 106

Benina – Bíborhajú 3. érző lényhez, aki valójában volt. Nem tudtam, Claire mennyit tud Victoria Cat életéről, de gyanítottam, hogy szinte semmit. Fogalma sem volt róla, hogy ez a Cat azonos a több ezer éve létrehozott Elsővel, akit aztán száműztek, elátkoztak és a létező legkegyetlenebb módon megaláztak. Nem. Ha Claire tudna róla, minden valószínűség szerint azonnal felszabadítaná ezt a szerencsétlent. Különösen, ha ismerné a Testőr és a Cat történetét. Holnap elmehetnénk a Krónikáshoz. Claire meglepetten fordult hozzám. Kihez? Már épp válaszolni akartam, amikor Lucas megszólalt. Moldomus Krónikása, aki különleges képességeket kapott ajándékba, hogy figyelhesse Moldomus minden lakójának az életét, és azt megörökítse az utókornak. A Legendák termébe csak neki van bejárása - magyarázta azt, amit én már ismertem apám emlékeiből. Tudtam, kicsoda ő, és azzal is tisztában voltam, hogy Claire-nek sok mindenről még fogalma sincs. Lucas megrovó pillantással jutalmazta az ötletemet. - Nem jó ötlet odamenni. Claire finoman ívelt szemöldöke a homlokába szaladt. Lecsapott a bedobott csalira. Úgy hittem, hogy oda mehetek, akkor és azzal, ahová, amikor és akivel csak akarok. Lucas fáradtan felsóhajtott, miközben keze ökölbe szorult. Nem tudtam, mit válaszolt, de a tarkómon hideg bizsergés szaladt végig. Mentálisan kommunikáltak. Elfojtottam egy morgást, és hideg pillantást vetettem a Testőrre, így jelezve, hogy észrevettem a kis trükkjét. Ne hidd, hogy ennyivel megúszod - mormolta Claire 107

Benina – Bíborhajú 3. fennhangon, és kezének finom szorításával jelezte, hogy ebben a vitában mellettem áll. Melengető érzés ölelt körbe, és nem tudtam elnyomni elégedett vigyoromat, ami, tekintve eltorzult külsőmet, legfeljebb idétlen fintornak nézhetett ki. Nem érdekelt. Imádtam, hogy bár nem tudja, miről van szó, Claire mégis mellettem voksol. Vakon bízott bennem, és ez igenis okot adott a vigyorra. Moldomus valóban varázslatos - csacsogta Moriah, miközben végigcsámpázott az ösvényen Lucas nyomában, feketébe hajló cseresznyeszín Martens bakancsában, a hozzáillő fekete miniszoknyával, fűzős fölsővel és azzal a kesztyűszerűséggel, aminek nem voltak ujjai. Hófehér haját szabadjára engedte, de a feje tetején oldalra billentve díszelgett egy csipkés kalap. Megérkeztünk - mondta Lucas, figyelmen kívül hagyva a karamellbőrű lány ámuldozását. Ahogy felnéztem, meglepődve állapítottam meg, hogy már megelőztek bennünket. Milán, Regina és Cameron is ott állt egy hatalmas fa előtt, melynek törzse közvetlenül a föld fölött kettévált. A két törzs úgy csavarodott egymás körül, mintha valami tornádó tekerte volna össze őket. El akartam engedni Claire kezét, hogy odamehessen üdvözölni a barátait és a családját, de nem eresztett el. Maga után húzott, és bár annyi erőm lett volna, hogy ellenálljak, fölöslegesnek tartottam a huzavonát. Jólesett, hogy még így, ebben a formámban is felvállal a közös ismerőseink előtt. A Családom a vízben maradt a Hídnál, hogy szükség esetén segíthessenek. Senki nem érzett fenyegetést, senki nem beszélt negatívumokról Moldomusban, mégis az egész helyet valami különös várakozás hatotta át. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, mégsem 108

Benina – Bíborhajú 3. vett róla tudomást senki. Valaki váratlanul elém lépett, és mielőtt reagálhattam volna, melegen átölelt. Örülök, hogy itt vagy, Kellan! Regina. Magasabb volt, mint Claire, hosszú karjával átkarolta meghajlott hátamat, és kedvesen meglapogatott. Fekete haját kontyba tűzte a feje tetején, és kissé előredőlt, hogy terebélyes pocakja ellenére képes legyen átölelni. A helyiekre jellemző ruhát viselte, az övé csupán annyiban különbözött, hogy csuklyás felsőrésze bő ruhaként fedte el testét. Köszönöm - krákogtam zavartan, és esetlenül viszonoztam az ölelését. Kemény hasában valami mozgást észleltem, és bár elvarázsolt helyen voltam, mégis képtelenségnek tűnt, amit éreztem. Csodálkozva húzódtam hátra, és úgy kaptam el róla a kezem, mintha megégetett volna. Mi a baj? - kérdezte Cameron, aki mindvégig a háttérből figyelt bennünket. Tudtam, hogy a gyógyító kedvel engem, nem akar ártani nekem, de a hirtelen mozdulatom megijesztette. A párja és a gyermeke egy démon közelében, különösen, ha én voltam, igencsak veszélyes kombináció. Semmi - hárította el az aggodalmát Regina, és kedvesen rám mosolygott. - Érezted? - kérdezte tőlem, és amikor bólintottam, megfogta eltorzult kezem, és a hasának előredomborodó részéhez simította. - Kisfiú lesz. Sugárzott a boldogságtól, szája mintha nem tudta volna abbahagyni a mosolygást. És akkor újra éreztem. Enyhe remegések, majd egy 109

Benina – Bíborhajú 3. finom dudor, mely mintha arrébb siklott volna a tenyerem érintésére. Hitetlenkedés ülhetett ki az arcomra, mert Claire finoman megszorította a másik kezemet. Hannah mondta, hogy fiú lesz. Talán tévedett... - jegyezte meg reményteli hangon Cameron, és vidám kék szeme hunyorítva figyelte feleségét. Nem akarom, hogy tévedjen - makacskodott Regina, és végre szabadon engedte a kezemet. - Édes, kék szemű kisfiút akarok, hogy Benjaminnek nevezhessem. Nem azért, mert a Bölcs jóslata így szólt, hanem azért, mert már így képzeltem el. Köszönöm - szólaltam meg újra. Reméltem, hogy nem tűnik túl nagy ostobaságnak megköszönni egy üdvözlő ölelést és egy érintést, de én így éreztem helyesnek. Regina bólintott. Nem úgy, ahogy Hannah szokott... Nem volt benne mesterkéltség, sem mindentudás, mégis tudtam, hogy ő megérti a zaklatottságomat. Sosem tévedek - csendült fel a kéttörzsű fa mögül Hannah hangja, mire mindenki odafordult. Csak ekkor vettem észre Trixie-t, aki a fa mögött rejtőzött idáig. Úgy tűnt, a Bölccsel együtt érkezett... Felötlött bennem a gondolat, hogy amikor nem Lucas óvja a gyereket, akkor valaki más Testőre vállalja a feladatot. Talán ezért is tartotta fontosnak, hogy Regina és Cameron bébijének legyen előre kijelölt védelmezője. Kíváncsi voltam, vajon miért tartotta ennyire fontosnak ezt elintézni, még mielőtt Moldomusba érkeztünk. Köztudott volt, hogy a bébi lesz Hannah utóda, a kis Bölcs, aki majd átveszi a helyét, ha ő már nem lesz. Nem árulta el a pontos dátumot, és annyira keveset tudtunk a jóslatokról, hogy fogalmunk sem volt, mikorra tehető a váltás. Hannah még kisgyerek volt, aki 110

Benina – Bíborhajú 3. előtt ott állt az egész élet... Tehát? - kérdezte Hannah, de fejét kizárólag Claire felé fordította. Cameron csodálkozva nézett körbe. Nem tudja? A Bölcs nem tudja, mire készültök? Hannah előbb bizonytalannak, zavartnak, majd kicsit mérgesnek is látszott. Milán vidám szemöldökrántással konstatálta a helyzet képtelenségét. Minden idők legnagyobb tudósa, aki mindenkor minden cselekedetet ismert, mielőtt az bekövetkezett volna, most korának megfelelően tétlenül ácsorgott, akár egy hétköznapi kislány. Claire-re néztem, aki komolyan figyelte a Bölcset, mintha azt próbálná eldönteni, megéri-e, majd pillantása Lucasra vándorolt. Némán kommunikáltak, éreztem a zsigereimben, de kivételesen nem bántam, hogy nem érthetem őket. Csak azért voltam ott, amiért Cameron: támogatni az Utolsókat. Nem mindig értettem veled egyet, Hannah - mondta Claire, de szavaival ellentétben a hangja lágyan csengett, és arcán titokzatos mosoly bujkált. - Gyereknek tartottalak, aki túl nagy hatalmat kapott, és azzal felelőtlenül játszadozik. De tévedtem. Claire felemelte a fejét, és éreztem, ahogy engedi az erejét kiáramlani az éjszakába. Furcsa, égető érzés hasított a kezembe, melyre továbbra is rákulcsolódtak az ujjai. Ahogy lenéztem, a hüvelykés mutatóujja között láttam felizzani egy varázsigét ősi boszorkanyelven, majd szinte azonnal el is tűnt. Egy ideig nem történt semmi, majd csöndes suhogás törte meg az erdő csendjét. Apró szárnyak heves verdesése hallatszott, és az erdőből hirtelen több ezer apró madár röppent elő. Fakopáncsszerűségek voltak, csak éppen világítottak. Izzó zöld fényüket ránk vetítették, és lassan kör alakba rendeződtek fölöttünk. 111

Benina – Bíborhajú 3. A szemem sarkából láttam, hogy Cameron a felesége háta mögé lép, és átkarolja Regina tekintélyes pocakját. Kezük egymásba fonódott, Regináén ugyanaz a jel izzott fel, mint egy pillanattal korábban Claire- én. Mindenki arrébb mozdult egy kicsit, helyezkedtünk, igazodtunk, míg végül Hannah a kialakított kör közepére került. Fehér arcán a „nem tetszik ez nekem” kifejezés ült, de egyenes derékkal várta, mit mérünk rá. Claire, Milán és Regina alakította a belső kört, míg Cameron, Trixie és én a külsőt. Lucas és Moriah valamivel arrébb állt, de legalább olyan átszellemültnek tűntek, mint az Utolsók. Kihívjátok magatok ellen a Sorsot! - szólalt meg Hannah, és az ereimben megfagyott a vér, ahogy meghallottam vékony hangjában a kétségbeesést. Claire csak mosolygott. -Annyi mindenben segítetted a boszorkákat... Milán haja lengedezni kezdett, holott szélcsend volt. A fiú szeméből eltűnt az utolsó csepp smaragdfény is, immár vérvörösen izzott. A hangja suttogó, túlvilági volt, amikor megszólalt. Conservso parvulus momentum. Néma villám hasított végig a fekete égbolton, Claire és Milán között valamiféle energia áramlott. Bármit csináltak is, Claire irányított. Feláldoztad a gyermekkorodat, az életedet a világ egyensúlyának fenntartásáért... Regina felől is rezgéseket éreztem. Nem néztem oda, de hallottam suttogva kiejtett szavait: Infinitas donum. Szélvihar rontott ránk. Tépte a ruháinkat, hajtincsek lebbentek a 112

Benina – Bíborhajú 3. szél vad táncára, de senki sem mozdult, még a zölden izzó madarak sem. Sőt... Hannah körül zöldes burok kezdett alakulni. Körbevonta a kislányt, majd növekedni kezdett. Nem kell félned, Hannah! Neked ajándékozunk egy pillanatot. Egy pillanatot? Claire mosolygott. Egy boldog pillanatot a meg nem élt életeidből. Hannah arcán döbbenet futott végig. Lucas elmondta neked - suttogta. Ácsi, gondoltam, valamiről lemaradtam. Ezt a részt Claire kifelejtette a beszámolójából. A meglepetésről tudtam, de mit mondott el Lucas, amiről én nem tudok? Claire finoman megszorította a kezem. Tudta, hogy észrevettem a füllentését, de a hely és az idő nem volt alkalmas arra, hogy számon kérhessem. Én is megszorítottam az ujjait, óvatosan, hogy jelezzem, később visszatérünk a témára. Nem kellett volna - nyöszörögte Hannah. Ez egy ajándék neked. Csak engedd, hogy megtörténjen! Nem lenne szabad... Megtöritek a Sorsot! Pontosan! - bólintott Claire, és már nekem is a hideg futkosott a hátamon, ahogy folytatta: - Fatum deflexio. Világítottunk, izzottunk, Hannah-t a kör közepén olyan fényes burokba vonták, hogy már az alakját sem lehetett kivenni. A szél megszelídülve lengedezett körülöttünk. Az Utolsók hosszú haja úgy lebegett, mintha víz alatt lettünk volna. Éreztem Trixie és Cameron erejét az enyém mellett mi tartottuk egyben az egész mágikus kört, nehogy szétcsússzon, cikázzon vagy kilőjön az univerzumba. 113

Benina – Bíborhajú 3. A bura egyre nőtt, és lassan kettévált. A belső, kisebb burokban maradt Hannah, a külső körben, mely a kisebbet körülvette, filmek jelentek meg, mintha egymásra pakoltak volna egy rakás plazmatévét, melyek mindegyikében másik műsort sugároztak. A képkockák állandó mozgásban voltak, lassan keringtek a külső körben. Akár egy vetítő... Csak néztem, és a sokadik képkocka után döbbentem rá, hogy ezek látomások. Hannah képessége itt lebegett előttünk ebben a burokban, amit azok a zöld fénnyel sugárzó madarak tartottak felülről, mi, segítők pedig kívülről. A belső burok fénye megduplázódott, és egy pillanatra mindenkit elvakított. Amikor elhalványodott, legnagyobb megdöbbenésemre már ketten voltak benne. Az egyik alakban Hannah-t ismertem fel, de valahogy teljesen másképp nézett ki, mint szokott. Megnőtt. Idősödött. Legalább tizennégy évesnek néztem. A vonásai szabályos szépséget tükröztek, a haja fényesen ragyogott, az alakja azt sugallta, hogy egy nap nőiesen teltté vált volna. A szeme különösen gyönyörű volt. A vakító fehérség helyébe különleges borostyánszínű írisz lépett, középen a kis fekete bogárral, a pupillával, ami azt jelentette, hogy igazán látott. Karját maga köré fonta, rettegéssel vegyes csodálkozással nézett körbe, és meglátta a másik alakot. Mindannyiunk fejében felcsendült Claire tiszta hangja. Hannah egyik alternatív életében megismerkedik ezzel a fiúval. A szerelmük végtelenül tiszta, ártatlan, nem szennyezte be soha semmi, ezért nem is jöhetett létre soha. Ezt igazságtalannak érzem. Hiszem, hogy legalább ez a pillanat jár nekik. Hannah alternatív életbeli párja egy fejjel volt magasabb nála. Sötét haja volt, mosolya a lány arcán tükröződött. Rajongás ült zöld szemében, és amikor a vállánál fogva magához húzta Hannah-t, az 114

Benina – Bíborhajú 3. érintése gyöngédnek, szeretetteljesnek tűnt. Sosem láttam mosolyogni a Bölcset, ebben a pillanatban azonban végtelenül boldognak látszott. Bizonyára számtalanszor átfésülte életének ezt a lehetséges verzióját, de ezúttal nem külső szemlélő volt. Ezúttal átélhette mindazt, ami egy első csókkal együtt járt. Valamiért szívszorítóan szomorúnak találtam ezt a pillanatot. Lassan erősödő dallam szállt a fülembe, az agyamba, a szívembe Moriah különleges hangszerei is hozzájárultak, hogy létrejöhessen ez az egész sorstörősdi. Abban a pillanatban, hogy Hannah ajka találkozott a fiúéval, a szél önálló életre kelt. Regina megrándult, és úgy éreztem, egyre nehezebb tartani a kör zártságát. Milán lába egybefolyt a talajjal, és kéken fénylő jégtócsát hozott létre, látszólag öntudatlanul. Mindhárom Utolsó szeme vörösen izzott, és láthatóan transzba estek, hogy tartani tudják a pillanatot. A fiatal pillanat megőrzése, a végtelen ajándéka és a Sors meghajlítása. Az elemek tiltakozva sikítottak, fellázadtak, elszabadult a pokol. Nem tudtam, mitévő legyek. Tanácstalanul néztem Cameronra, aki vállat vont, majd hirtelen ötlettől vezérelve megszakította az erőkört, és lerántotta Reginát a földre. A nő zavart volt, de ép, és hálásan pillantott fel férjére. Éreztem, hogy a látványra Trixie is kilép. Megpróbálta lerántani Milant a földre, de a fiú nem adta könnyen magát. Öntudatlanul jégszikraesőt küldött a lányra, akinek tüzes szikrák kezdtek pattogni vörös haja körül, mintha mérges lenne. Végül úgy döntött, marad az egyszerű erőszak. Leguggolva, egyik lábát kinyújtva tett egy félkört a tengelye körül, és szétrúgta a földhöz fagyott Milán lábait. Moldomusi Iudex nagyot káromkodva zuhant a földre, és meglepetten nézett körül. 115

Benina – Bíborhajú 3. Ideje volt cselekednem. Azon voltam, hogy én is megvonom a körtől az erőmet, de valami megállított. Egy megérzés. Hiszen Claire hozta össze ezt az egészet. Ha kilépünk a körből, de ő marad, talán felkapja egy mágikus örvény, és magába szippantja... Őrültségnek tűnt, mégis képtelen voltam rászánni magam. Hannah és a fiú ajkai már szétváltak. Ámulva nézték egymást, alig akarták elhinni, hogy létezhet az a vonzódás, amit éreznek. Claire elé léptem, és a tenyerembe fogtam jéghideg arcát. Vörösen izzó szeme vakon meredt rám, nem érzékelte, hogy ott vagyok. Ismertem a csókjának az ízét... Előrehajoltam, és eltorzult ajkamat az övére tapasztottam. Elképzeltem, milyen látványt nyújthattunk - mintha egy szörny csókolná a szépséget... Elborzasztó. Nem foglalkoztam semmivel. Nyelvemmel végigsimítottam az alsó ajkát, szinte elolvadtam édes ízétől. Megrándult, így tudtam, hogy működik. Megragadtam a tarkójánál, és mélyen belecsókoltam a szájába. Simogattam és csábítottam... Azt akartam, hogy engedje el a mágikus kört. Magától kellett cselekednie, és semmi egyéb nem jutott eszembe, ami csábítóbb lehetne a valóságban a mágia hatalmánál, mely épp magába zárva tartotta. Olyan sokáig maradt mozdulatlan, hogy már kezdtem azt hinni, hibáztam. Nekem is erőszakosan kellett volna kiragadnom ebből az állapotából. És akkor végre ajka megremegett, és mély sóhaj tört elő belőle. Nyelve megmozdult, és visszacsókolt, egész testével hozzám simult. Ismét felizzott közöttünk a szenvedély, de erőt véve magamon, távolabb léptem tőle. Arcomon éreztem kezének puha érintését, és amikor felnéztem, szeme smaragdzölden mosolygott rám. Köszönöm. 116

Benina – Bíborhajú 3. Igazán, Cam... te is ébreszthettél volna így - évődött Regina a férjével, aki válaszképpen csak a szemét forgatta. Örülök, hogy nem estem össze azonnal, asszony. Ha tudtam volna, hogy ennyire veszélyes, nem is mentem volna bele. Moriah zenéje lassan elhalkult, majd végleg elhallgatott. A tökéletes, meg nem élhetett pillanatnak vége szakadt, és Hannah a kör közepén újra kilencéves, fehér szemű kislány volt. Az aurája azonban boldogabb volt, mint bármikor. Hannah! - csattant élesen a hang, és olyan váratlanul, hogy mindenki összerezzent. Egy nő jelent meg a kislány mellett, olyan magas volt, mint Hatred. Vékony alakját egyrészes ruha takarta, arcát csuklya fedte előlünk. Két oldalról hatalmas termetű, fekete csíkos fehér tigrisek kísérték, egészen a derekáig felértek. Bár a két vadállat kezesnek látszott, biztos voltam benne, hogy azonnal átharapnák a torkunkat, ha közelebb merészkednénk hozzájuk. Lélegzet-visszafojtva vártuk, mi fog történni. Hannah eddigi boldogsága kámforrá lett, újra magára öltötte a rideg álarcot. Hangja bádogszerűen hangzott, amikor megszólalt. Üdvözöllek, Anyám! 10. A Catek krónikája III. „Mit ér az egész környék csendje, ha szenvedélyeink iivöltenek? ” Bű Victoria Cal VALAMI VÁRATLAN TÖRTÉNIK. .. A szokásos gyakorlótéri harci kiképzésen vettem részt, természetesen a többi társamtól elkülönítve. Hatred különféle ártásokkal támadott rám, és nekem egy tigriskölyköt kellett megóvnom. A feladatomat a kölyök izgágasága nehezítette. Képtelen 117

Benina – Bíborhajú 3. volt egy helyben maradni, vagy megbújni mögöttem, amikor egy átoktól igyekeztem megvédeni. Mindig ugyanazt a kölyköt kaptam - az Alkotóim ugyanis úgy vélték, ha érzelmileg kötődöm a védencemhez, aktívabban óvom az életét. És ebben igazuk is volt. A kölyök bundája fehér volt, szabályos fekete csíkokkal, a szeme pedig hihetetlenül kék. A napsütötte égboltra emlékeztetett, és ha jókedvében volt, szinte nevetett rám. Hatred úgy hívta: Pszükhé. A Cat Pszükhéje. Az enyém. Hatred mindig is másképp viseltetett irányomban, mint Ratus. Ez utóbbi az utolsó leheletemig hajtott a kiképzéseken, az ártásai mindig fájdalmasabbak, szúrósabbak, keményebbek voltak annál, amit a többiek el bírtak volna viselni, és amit Hatred mért volna rám. Ratus Tisztavérü volt, Hatred anyja viszont ember, így a Tanácsnak már csak Kevertvér jutott. Nem bánta, mert nem támogatta a nemesi tiszta vérüek arisztokrata rétegét, akik azt vallották, hogy az, akinek más faj által szennyezett a származása, nem tökéletes, nem illik a boszorkák világába. Ratus annál inkább odaillő volt. A szemében én egy egyszerű állat voltam. Egy sikeres kísérlet eredménye, amit kedvére felhasználhatott, és bármikor feláldozhatott. Egy alkalommal burokba zárt. Olyan burokba, melynek fala láthatatlanul vont körbe, és úgy éreztem, mintha a koponyámat belülről tolná kifelé egy hihetetlen nagyságú erő. A varázslat neve Végzetes nyomás volt, és Hatred, aki pedig szinte soha nem vesztette el az önuralmát, ekkor tombolt haragjában. Kész földindulást okozott a Barlangban, alig tudták lecsillapítani. Az ájulás határán voltam, amikor Ratus végre megszakította az ártást. Ráncos arcán elégedett 118

Benina – Bíborhajú 3. kifejezés ült, zöld szemében hideg fény csillogott, ahogy engem figyelt. Aznap sokáig vitáztak Hatreddel, mielőtt elhagyták volna a Barlangot. Pszükhét aznap velem hagyták, és mielőtt távoztak, nem küldtek nyugodt, regeneráló álomba, így csöndesen figyelhettem a kölyköt, ahogy játszott. Lucas késő éjjel lepett meg. Nem számítottam rá, mert soha nem jött akkor, amikor az Alkotóim velem foglalkoztak gyűlölte, ha megaláztak. Ananki! - üdvözölt lágyan, és kifejezetten kellemesnek találtam, ahogy a nevem úgy hagyja el az ajkát, akár egy sóhajtás. Egy megkönnyebbült sóhaj. Már tizenhét éves voltam. Azok után, hogy szembenéztem a fénnyel, alig néhány hónap telt el, hogy a hangom is utolérjen. A Boszorkák ősi nyelvét használtam, ahogy akkoriban mindenki. A szavak csengése, hangzása biztonságot nyújtott, mintha pusztán az, hogy ezen a nyelven beszélünk, mágikus védelemmel ruházott volna fel bennünket. A Barlang közepén ültem, ahol általában aludni is szoktam. Szerettem itt lenni - a telihold olyan közelinek, olyan varázslatosnak tűnt. Mégis, amikor Lucas velem volt, szívesebben figyeltem az ő arcát. Rémültnek látlak - jegyeztem meg egyenesen. Már régen megtanultam, hogy Lucas nem szereti a köntörfalazást, könnyebben a kedvére tehettem, ha egyenesen kimondtam, amit gondoltam. Olyankor néha megdöbbent, hitetlenkedve felnevetett, és megcsókolt. Szerettem ajkának érintését az enyémen. Mióta megízleltem a vérét, gyakorta váltottunk lopott csókokat, amikor véletlenszerűen találkoztunk egy félreeső folyosón, vagy éjjelente, ha a maihoz hasonlóan elfelejtettek pihenést parancsolni. 119

Benina – Bíborhajú 3. Egy kicsit az vagyok - ismerte el hosszas hallgatás után. Miért? Leült mellém, megcsapott az illata. Ezt is nagyon szerettem benne. Nem volt émelyítően édes szaga, mint Ratusnak, aki illóolajokkal masszíroztatta a bőrét, vagy a többi Boszorkának, akiknek eddigi életem során bemutattak. Hatred szolidan illatozott, de a többiektől émelygett a gyomrom. Lucas még viselte a páncélját, lábszárvédöjét, mely csupán a térdéig ért, ezért láthattam izmoktól duzzadó combjait, amikor elhelyezkedett a fekvőhelyemen. A szívem staccatóba kezdett, ahogy folyton, ha a közelemben tudhattam. Történni fog valami... Tudod... Hamarosan - nyökögte rekedten, nagyon igyekezett, hogy a gondolatait és az érzéseit a megfelelő módon kifejezésre juttassa. Megvontam a vállam. Csak mondd ki! Ez volt a kedvenc tanácsa. Kezdetben ugyanis gyakran elakadtam beszéd közben. Nem találtam a megfelelő szavakat, ezért frusztráltan elhallgattam, és nem voltam hajlandó megszólalni. Lucas ilyenkor addig- addig nógatott, míg végül megadtam magam, és alaposan megrágva a gondolataimat, a tudomására hoztam, amit szerettem volna. Lucas elmosolyodva hajolt felém, egyik kezével végigsimított az arcomon. Azon vagyok, ananki! - mormolta kedvesen, és a szívem megremegett. Az egyre keményebb felső rétegem alatt, a Végtelenben olyan érzelmek rejtőztek, melyeknek a létezéséről sem lett volna szabad tudomást szereznem. Amikor Lucas anankinak nevezett, azaz 120

Benina – Bíborhajú 3. „végzetemének, a szívem körül még egy réteg megolvadt. Engedtem, hogy lágy csókot leheljen az ajkamra. Először passzívan tűrtem, de a szenvedély végül áttörte a szabad akaratot gátló mágiát. Mindig ez történt, ha együtt voltunk. A varázslat, mellyel együtt teremtettek, először nem engedett reagálni Lucas érintésére. Olyan mértékű vágy tombolt bennem, annyira kívántam, hogy a mágia elporladt a tűzben, melyet Lucas lobbantott lángra a csókjaival. Holnap harcolni fogunk. A démonok nagyobb sereget verbuváltak, és a kémek jelentései szerint erre tartanak. De te még fiatal vagy - próbáltam érvelni. - Nem küldhetnek ki oda. Lucas megcsóválta a fejét. Nem számít a korom. Holnap mennem kell. Hogy akarnak győzni, ha gyerekeket küldenek harcolni? Feldúlt voltam. Lucas erős, nyugodt kezét remegő ujjaimra tette. Nem vagyok gyerek. De felnőtt sem. Nincs még itt az ideje, hogy harcolni menj. Ezt nem mi döntjük el. Nehéz sóhaj hagyta el a mellkasát. Felhöszürke szemébe a félelem rajzolt árnyakat. Felnyúltam, és végigsimítottam kiugró járomcsontján. Fájdalom hasított a tarkómba, ahogy a mozdulattal megtámadtam a varázslatot, mely blokkolta az akaratomat. Nem akartam engedelmeskedni a szúrásnak, küzdöttem ellene. Lucas azonban megfogta a kezem, belecsókolt a tenyerembe, és eltolta magától. Némiképp reményvesztettnek tűnt, és ez jobban fájt, mint az, hogy az akaratomat gúzsba köti egy mágia. Hamar magamra hagyott, készülődnie kellett, én pedig Pszükhét figyeltem. A kölyök fel-le ugrált a fekvőhelyemről, a tógámmal játszadozott, amiben aludni szoktam. Mindent megtehetett, és én 121

Benina – Bíborhajú 3. irigyeltem emiatt. Reggel épp a harctérre igyekeztem, amikor váratlanul megremegett a talpam alatt a föld. Csak egypillanatig tartott, és én máris továbbindultam. Alig tettem azonban néhány lépést, amikor éles rezgést érzékeltem a levegőben. Valami történik... Egyszer csak hallottam, hogy kinyílik a Barlang főbejárata, és nem sokkal utána Hatred közelgett felém. Nem mutathattam ki a meglepettségemet, mert nem adott rá parancsot, így egyszerű meghajlással üdvözöltem, ahogy szoktam, és amire Ratus viszont korábban már kiadta az utasítást. Victoria Cat - üdvözölt mély gordonkahangján, amitől valahogy mindig sikerült megnyugodnom. - Talán meglep, hogy itt látsz, de el kell hogy vigyelek téged. Értem, Alkotó. Hatred arcáról lehervadt a mosoly, helyét nyugtalanság vette át Megragadta a vállamat, és lehajolt, hogy a tekintetünk egy vonalba kerüljön. Nagyon figyelj most rám, Cat! Mindig nagyon figyelek arra, amit mondasz, Alkotó jelentettem ki az igazságnak megfelelően. Kivételesen örültem, hogy a feleletadás lehetőségét engedélyezték számomra, ha szükséges. Én dönthettem el, mikor mi szükséges. Igen, mindig, igaz? - Komor vonásain kedvesség suhant keresztül, majd enyhén megszorította a karomat. - Ki kell vinnem téged a csatába. A démonok túl sokan vannak, és az az ostoba Ratus is kint maradt. Nem fogja túlélni, ha nem fedezi a legjobb emberünk. Én vagyok a legjobb - szúrtam közbe, hogy biztosítsam a képességeimről. Tisztában voltam az értékemmel, a tudásommal, és 122

Benina – Bíborhajú 3. minden kétséget kizáróan én voltam a legjobb harcosuk. Hatred elengedte a karomat, és atyaian végigsimított a halántékomon. Az vagy. Nagyobb dolgokra vagy hivatott, mint holmi boszorkákat védelmezni. Egy nap eljön az idő, amikor felszabadítom az akaratodat, és akkor teljes értékű életet élhetsz. Azzal, akivel szeretnél. Most azonban ki kell menned a harcba, és vigyáznod kell Praeparatusra. Bólintottam. Ruhát nem kellett viselnem, a bőröm fekete volt és fényes, kivéve az arcomat, mely hófehéren virított. A bőröm volt a ruhám, a páncélzatom, a varázslatom és életeim őre. Magabiztosan követtem Hatredet, aki átvágott a Barlang előcsarnokán, és kitárta előttem a hatalmas kaput. Ezúttal nem voltam benne biztos, hogy sikerült elrejteni előle a döbbenetemet. A harc közvetlenül a szemem előtt zajlott. Fényes villanások, hangos dörrenések, fájdalmas nyögések és kiáltások töltötték be a Barlang előtti teret. Hatred fölöslegesen mutatott a tér jobb széle felé. Ott van. Menj, kicsi Cat! Menj, és védelmezz! - mondta, majd finoman megbökte a vállam. Tudtam, hogy hol van Ratus. Abban a pillanatban, ahogy Hatred kimondta, kire kell vigyáznom, azonnal tudtam, merre találom. A tér jobb széle felé indultam, ahol Ratus egyszerre harcolt három démonnal. Nem éreztem magam elég gyorsnak, hiába futottam teljes erőmből. Boszorkák taszító bűbájt vontak maguk köré, mely engem is beburkolt, amikor elhaladtam mellettük. A bőröm bizsergett, mintha szikrák pattogtak volna a fekete fedőréteg alatt. Az egyetlen parancs, ami feloldja a szabad akaratot gátló mágiát, az volt, melyet Hatred az imént elmondott. Ez volt az 123

Benina – Bíborhajú 3. egyetlen alkalom, amikor azt tettem, amit csak akartam, mindaddig, amíg a védelmemre bízott boszorka életben volt. Rohanás közben kieresztettem a karmaimat, ráugrottam egy félreborult harci szekér maradványaira, és onnan ellöktem magam. Hosszan repültem, és éppen időben landoltam az egyik démon vállán, mielőtt az kiüthette volna Ratust. Hidegen néztem le a meglepett szörnyetegre, majd karmaimat ösztönszerűen a nyakába mélyesztettem, és egyetlen mozdulattal letéptem a fejét. Mielőtt a vére rám spriccelhetett volna, leugrottam róla, élettelen teste a feje mellé hullt a földre. Itt egy másik, Cat!- ordított Ratus, és egy erőhullámmal hozzám vágta a hatalmas testű támadóját. Nem az volt, amire számítottam. Nem démon, hanem egy zsoldos. Harmadik szeme szinte vérben forgott, az oldalából áttetsző folyadék szivárgott. Ratus megsebesítette, majd rám hajította, hogy kezdjek vele, amit akarok. Nem törődtem az alárendeltséggel, a természetemhez tartozott. Megragadtam a zsoldos nyakát, és szorítottam. Az erőm ember- és boszorkafeletti volt, de zsoldosokon eddig nem teszteltük. Pedig nem ártott volna. A fickó olyan könnyedén söpört le magáról, mintha csupán egy féreg lettem volna. És pontosan ezzel követte el a hibát. Azzal hogy semmibe vett, miután eltaszított magától. Azonnal Ratus felé fordult, akinek izzó szablya lángolt a kezében, és két másik ellenséggel harcolt. A zsoldos termetre nagyobb és láthatóan erősebb volt nálam, ezért úgy döntöttem, kihasználom a méretbeli különbségünket. Felpattantam, és utána rohantam. Amikor majdnem utolértem, térdre vetettem magam, és csúszni kezdtem. A zsoldos mintha lelassult volna, legalábbis a szememben, mert mire megfordult, én már meg is vágtam a térdhajlatánál. 124

Benina – Bíborhajú 3. A fickó felordított, és tébolyultan nézett körbe, hogy merre talál. Nem talált. Miután megvágtam, azonnal felpattantam, és egy ugrással a mögötte álló szekéren termettem. A zsoldos újra megfordult, és ekkor ismét támadtam. Ráugrottam, ezúttal szemből, és a tőrömet beledöftem a Harmadikba. Mire felordított, én már Ratus hátát fedeztem. így ment ez órákon keresztül. A védencem elcsigázott mozdulatokkal próbált talpon maradni, én nem éreztem fáradtságot. Ellenség már csak elvétve rontott nekünk, viszont egy sűrű villanásokkal tarkított ütközet vonta magára a figyelmem. Nem is az ütközet... hanem O. Már messziről észrevettem, ahogy hatalmas pajzsát maga előtt tartva, éles szablyájával bőszen kaszabolta az útjába kerülőket. Gyönyörű volt. Én gyönyörűnek láttam, és mindenről megfeledkezve figyeltem őt. Éles fájdalom hasított a tarkómba, mire megszédültem, és a földre zuhantam. Próbáltam feltápászkodni, de forgott velem a világ, minden összemosódott előttem. Összeszorítottam a szemem, megráztam a fejem, hátha sikerül kitisztítanom a látásomat. Ekkor kemény lökést éreztem az oldalamnál. A fájdalomtól kétrét görnyedtem, és arrébb gurultam. Valaki belém rúgott, majd még egyszer. Mi lehet Ratusszal? Ösztönszerűen éreztem, hogy életben van, de nem tudtam megbizonyosodni róla, mert újabb rúgás ért, ezúttal a vállamnál. Összeszedtem minden erőmet, és felnéztem a támadómra. Démon volt. Könnyűszerrel végezhettem volna vele, ha épp nem mélázok el, ezzel alkalmat adva arra, hogy megtámadjon. A hátamon feküdtem, ő pedig felemelte izzó szablyáját tartó karját, hogy lesújtson rám. Alárendelt részem igazságosnak vélte volna az első halálomat afigyelmetlenségemért, egy másik felem viszont, melyet gondosan bezártam a Végtelenbe, tombolt a haragtól. 125

Benina – Bíborhajú 3. A démon izmai megfeszültek, ám mielőtt mozdulhatott volna, velőtrázó ordítás vonta el a figyelmét. Oldalra nézett, és elkésett a védekezéssel. Lucas rontott rá, hatalmas méreteihez képest meglepő fürgeséggel, és eltaszította a közelemből afickót. Még mindig homályosan láttam, és az erőm sem állt az irányításom alatt, így nem tudtam segíteni neki. Csak feküdtem, és figyeltem, ahogy péppé veri a démont. A fickó a végén már sípolva szedte a levegőt. A hátán feküdt, Lucas pedig fölötte állt, és a szablyáját a nyakához érintette. A démon közönyösen nézett fel rá, nem próbált meg védekezni, feladta. Lucas helyében én azonnal a gégéjébe szúrtam volna a fegyvert, de ő nem ezt tette. Elvette a szablyáját, és elfordult a földön fekvő szerencsétlentől. Jól vagy, ananki? - hajolt oda hozzám, és finoman megszorította szabad kezével az enyémet. Bólintani sem volt időm. A démon felkecmergett a földről, és hátulról Lucasra rontott, aki ettől rám zuhant. Úgy fordult, hogy lássa, mi történik a háta mögött, ám közben a testével védte az enyémet. Abban a pillanatban, ahogy a válla felett hátrapillantott, a démon lesújtott rá izzó szablyájával. Lucas egész testében megrándult, torkát fojtott morgás hagyta el, és szürke szeme egészen elsötétült, majd felugrott, hogy végezzen a fickóval. Édesen maró szagot hagyott maga után, mely megtapadt a nyelvem oldalán, ahogy nyitott szájjal kapkodtam levegő után. Vérzett. Az illatára, a tudatra, hogy értem ontotta a vérét, haragra lobbantam. A démonnak vesznie kellett, mert senki nem veheti Lucas vérét, míg az életeim valamelyikét élem. Távolinak láttam, ahogy 126

Benina – Bíborhajú 3. harcolnak. Túl messzinek tűntek, mégis éreztem magamban az erőt, a képességet, hogy beérjem, és levadásszam a fekete szemű férget. Feléjük rohantam. Megállás nélkül küzdöttek, a démon egyre gyakrabban hajította arrébb könnyűszerrel Lucast. Emberfeletti sebességgelfutottam... Már nem is futottam, hanem suhantam. A testem átalakult, mintha levegővé vált volna. Ahogy egy pillanatra lenéztem, nem láttam a testem megszokott formáját. Helyette fekete ködszerű füst gomolygott. Amikor célba értem, megragadtam a démont a torkánál, és bár az érintésem halálosan kemény volt, éreztem, hogy a testem megmaradt a különös füstszerű állapotában. Önfeledten hajítottam el a démont, aki a Barlang bejáratánál álló kőoszlopok egyikének vágódott. Az oszlopon vékony repedés szaladt végig, a démon pedig a fenekén landolt. De nem értem be azzal, hogy kiütöttem. Bántotta Lucast, a vérét vette ez jobban felbőszített, mint amikor Ratust egy-egy kósza átok eltalálta harc közben. Újra a démon után siklottam, ezúttal azonban visszavettem a jól megszokott alakomat. Felugrottam az oszlopra, és fejjel lefelé megkapaszkodtam. Puszta kézzel behatoltam a váll és nyaki izomzat lágyabb részei közé, majd megmarkoltam a még hevesen dobogó, forró szívét. Egy hirtelen mozdulattal kihúztam a mellkasából, és a lábai elé dobtam a porba. Csak ekkor hagyta abba az ordítást. Leugrottam az oszlopról, egyenesen a talpamra, és Lucas felé indultam. A szemem sarkából láttam, hogy Ratus és Hatred vadul gesztikulálva vitatkozik valamiről, de nem érdekeltek. A védencem még életben volt, még szabad akarattal rendelkeztem. Lucas szemében lenyűgözöttség csillogott, véres arcán bárgyú 127

Benina – Bíborhajú 3. mosoly ragyogott fel, amikor megálltam előtte. A mosoly azonban lehervadt, fájdalmas fintornak adva át a helyét. Kedvem lett volna újra végezni a démonnal, amelyik ezt tette vele. Felső ajkától a járomcsontjáig seb húzódott az arcán. Azért kapta, mert engem védelmezett. A szívem környékén tovább olvadt valami, aminek léteznie sem lett volna szabad. Ez volt a második alkalom, hogy Lucas vérét láttam... 11. Moldomus könnyei „Semmi értelme, hogy szeressünk valamit, ha úgyis elszakítanak tőle, nem? És olyan nehéz megállni szeretet nélkül, ugye?” Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál Claire ÁLOM ÉS VALÓSÁG HATÁRÁRA KERÜLTEM. A szobánkhoz tartozó erkélyre léptem, és fázósan magam köré fontam a karomat. Már régen feladtam, hogy apránként dolgozzam fel mindazt, ami velem történik, vagy amit látok, ezért automatikára állítottam az agyamat. így könnyebben elfogadtam a világok közötti jövést-menést, a kámforrá váló lényeket és minden egyéb furcsaságot. Végignéztem az előttem elterülő tájon. Az erkély korlátja egyszerű, csillámló damilnak látszott, de ahogy odanyúltam, és picit megböktem az ujjammal, hirtelen kéken fénylő, domború burokká alakult. Rugalmasan imbolygott, biztos voltam benne, hogy ha úgy adódna, nem engedné, hogy lezuhanjak. Egy pillanattal később már ismét csak egy damilszál volt. A tó nyugodtan hullámzott a maga sötét titkaival a kastély mögött, fölötte uralkodón terpeszkedett a gigantikus méretű hold. Az égitest, ami otthon annyira távolinak látszott, itt mintha karnyújtásnyira lett volna. Láttam a krátereket, az árnyakat, mindent, 128

Benina – Bíborhajú 3. amit egyébként csak a Discovery Channel dokumentumfilmjeiben. Moldomus igazán varázslatos volt. Elbűvölt a tisztaságával, a növényekkel, melyeket az én világomban nem ismertem, csodáltam az az itteniek ruháit, a beszédmodorukat... Minden annyira kaotikus volt, mégis pontosan el tudtam képzelni, hogy itt születtem. Nem voltak emlékeim. Valami baj lehetett a fejemmel, mert képtelen voltam bármit is felidézni a nyolcéves korom előtti időszakból. Utána viszont már egyre több mindent. Dávid mindig kócos haját, a mosolyát, mindig rendelkezésemre álló, meleg ölelését. Borzasztóan hiányzott. Ahogy Gideon végtelen türelme is. Mindketten az életüket adták értem. Gyakran eszembe jut, amit Lin mondott nekem az utolsó találkozásunkkor: Minden a te hibád! Még csak meg se forduljon a fejedben! - súgta Kellan, miközben hangtalanul mögém lépett, és finom csókot lehelt a nyakszirtemre. Megborzongtam, és vidámságot kényszerítettem az arcomra, mikor megfordultam a karjában. Eltorzult arca, sebhelye, mind-mind arra emlékeztetett, hogy mennyi mindent hajlandó feláldozni értem. Minden egyes hólyagos kitüremkedése áldott volt számomra. Hálás voltam a Sorsnak, hogy ezt a nagyszerű férfit rendelte páromul. Ellested végre Lucastól, hogyan olvashatsz a gondolataimban? - csúfolódtam ártalmatlanul, mert tudtam, hogy ezt az egyet még nagyon szeretné a magáénak tudni. Az arcán megjelenő fintor arra utalt, hogy Kellan elhúzta a száját Sajnos nem, de igen könnyű kitalálnom, mi zajlik le benned Lucas gondolatolvasós módszerét pedig úgyis kiderítem egyszer. Elmosolyodtam. Nincs rá szükséged. Igazán? - kérdezte évődve, és finom érintése égette a csípőmet 129

Benina – Bíborhajú 3. Még nem öltöztem fel az estélyre, amit a tiszteletünkre rendeztek. Eredetileg úgy volt, hogy első este tartják, de számomra ismeretlen okok miatt úgy határoztak, hogy másnapra halasztják. Bizony - bólintottam, és a karomat a nyaka köré fontam. Titkos fegyvered van erre a célra. Tudok én erről? - kérdezte, és félig csodálkozó, félig töprengő arcot vágott. Majdnem elnevettem magam. Ez a nap mesébe illő volt. Kellan minden idejét velem töltötte. Elkísért, amikor felfedezőútra indultam őseim városában. Illanó házak lepték el a szárazföldet a tó körül. A boszorkák otthona a terület különböző távoli pontjain helyezkedett el. Amikor tudomásukra jutott az Utolsók ünnepsége, mindenki ide tartott. A tóról előző este kiderült, hogy errefelé Loch Eagla néven emlegetik, Kellan pedig elárulta, hogy ez annyit tesz: a Félelem tava. Nagyon is illett hozzá ez a név. A nap folyamán bizonyos időközönként kinéztem rá, és észrevettem, hogy az érkezésemkor tökéletesen csupasz parton egyre több minikastéíy sorakozott. Megfelelő távolságban, mintha mérnöki pontossággal számították volna ki, újabb és újabb otthonok illantak Loch Eagla köré. Hajnalban sétálni mentünk Kellannel. Láttam rajta, hogy nem érti, miért bűvöl el ennyire ez a hely, épp ezért tett boldoggá, hogy egyetlen gúnyos megjegyzés nélkül velem tartott. Annyit azért megjegyzett, hogy Nimbusban ugyan nincsenek ennyire vastag fák, de az is van ilyen szép. Elhittem neki. Másfelé járnak a gondolataid - mormolta Kellan elkedvetlenedve, mire megszorítottam a tarkóját. Soha - mosolyodtam el. - Titkos fegyver pedig nincs is. Csak kérned kell, és elmondom, mi jár a fejemben. 130

Benina – Bíborhajú 3. Ebben ugyan már megállapodtunk, de szerettem biztosítani róla. Akkor elmondod, mit mondott Lucas? Miért kellett megtörni a Sorsot? Frusztráltan felsóhajtottam. Nem hiszek abban, amit Lucas mesélt ma délután. Azért én tudni akarom. Hannah egyik jövendölését mesélte el. Az egész képtelenség, őrültség. Semmi alapja nincsen. Kifakadtam, húztam az időt, mert kimondani is nevetséges volt. Kellan persze átlátott rajtam. Claire... Azt mondta, hamarosan meg fogom ölni a Bölcset. - Éreztem, ahogy Kellan egész testében megmerevedik. Idegesen felnevettem. Hát nem hülyeség? Jó, nem kedvelem, rendben, de megölni? Nem ez a probléma, Claire. Ez nem probléma. Olyan jóslat, ami sohasem fog beteljesedni, és kész. Makacs gyereknek éreztem magam, aki váltig állítja, hogy a Mikulás igenis létezik, holott már maga is sejti az igazságot. Kellan végigsimított az arcomon, keze hűvös érzést hagyott maga után. Egy árulkodó könnycseppet törölt le, melyet egy újabb követett. Mély levegőt vettem, és igyekeztem visszapislogni a könnyeimet. Kellan elengedett, és az erkély széléhez lépett. -Változás közeledik, ezt érzi mindenki. Braeden elmondta, hogy a víz rezgései mutatják, ha valami baj közeleg. Braeden? „Adjunk-a-romantikának-, igyekezzünk-, démon-, Braeden?” Kellan nem mosolyodott el, ahogy szerettem volna. Túl komoly volt, figyelmen kívül hagyta pikírt megjegyzésemet. 131

Benina – Bíborhajú 3. Azt mondja, Loch Eagla már egy holdtölte óta folyamatosan reng. Megborzongtam a kijelentés komolyságától. Mire akarsz kilyukadni? Mindegy, hogy beteljesül-e a j óslat vagy sem. A változást már érezzük, tudunk róla, de a Sorstörés miatt nem tudjuk, mi jöhet még. Bárhogy is vélekedünk róla és a tetteiről, Hannah mindig próbált segíteni. Segíteni? - csattantam fel élesen. - Engedte, hogy meghalj! Rosszalló pillantás rejtőzött redős arcában. Visszanyeltem a véleményem, és engedtem, hogy kifejtse a sajátját. Hannah szerint olyasmibe kezdtél, amit nem látott előre. Éppen ezért nem tudja még ő sem, miképpen alakul a világ és a mi sorsunk. Úgy fogalmazott, hogy megvakítottad. Rendkívül teátrális - szúrtam közbe szarkasztikusan. Akármit is mondasz, jobban érezném magam, ha bizonyosan tudnánk, mi vár ránk, legalább addig, amíg ebben a testben vagyok kénytelen lenni - mondta, és beletúrt éjsötét hajába. Vártam, mert éreztem, hogy valami még megbújik a háttérben. - A vízben minden oké. Több mint jól működnek az érzékeim, de a szárazföld valahogy elnyomja mindet. Nemcsak fizikailag vagyok gyenge, hanem mágikusan is. Nem kellene emiatt idegeskedned - vetettem közbe óvatosan. Szerettem volna megérinteni, de féltem, talán túl sok lennék most neki. Én is tudom, de mégis... - legyintett ingerülten, és lehajtotta a fejét. Nem tudnék a segítségedre lenni, ha valaki támadást intézne ellened. Szégyen csendült a hangjából, és ez sütött obszidiánszeméből is. 132

Benina – Bíborhajú 3. Szerettem volna tréfával elütni a pillanatot, de tudtam, hogy azzal egy életre megsebezném. Keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt, és könnyedséget mímelve megjegyeztem: Értem, amit mondasz, de én nem félek - vontam meg a vállam. - Bízom benned. Meglepetten kapta fel a fejét, és úgy tűnt, nagyon elégedett azzal, amit a szememben, az arcomon lát, mert arcán végre őszinte mosoly terült szét. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, és elkezdett magához húzni... Ekkor kopogtatást hallottunk. Szép végszó volt - dicsért meg némiképp évődve, aztán elengedett. Magamon éreztem a tekintetét, míg szélesre tártam az ajtót, és ez valahogy isteni hatással volt az önbizalmamra. Adriéi! Nahát, de örülök neked! Gyere be! - köszöntöttem a Hannah- val egyidős fiúcskát, aki tétován toporgott a küszöbön. Rémülten vetett egy pillantást a hátam mögé, és oda sem kellett néznem, hogy tudjam, Kellan közelebb jött. Adriéi halálra váltan bámulta Kellant. Hatalmas, ibolyakék szemébe annyi rémület és félelem költözött, ami azt sugallta, hogy a fiú nem először találkozik démonnal. Ő itt Adriéi. A nagymamája ismerte anyámat, és nagyon szép dolgokat mesélt nekem róla. A moldomusi elithez tartoznak, ami annyit tesz, hogy egy rokonuk biztosan Tisztavérű volt - magyaráztam Kellannek, bár nem hittem, hogy igazán érdekli. Adriéi továbbra sem mozdult. - Gyere! - nógattam, és megfogtam hideg kis kezét, hogy behúzzam a szobába. Az ajtót nyitva hagytam, nehogy úgy érezze, csapdába ejtettük. Szeretném, ha megismernél valakit, aki nagyon fontos nekem. 133

Benina – Bíborhajú 3. Ez egy démon! - csattant fel haragosan a fiú, és a szemét nem vette le Kellanről. Adriéi teljesen más volt, mint Hannah. Mézszőke, göndör haja a homlokába hullott, néha még a jobb szemébe is belelógott, hátul pedig a gallérjáig ért. Hosszúkás arcán olyan ádáz kifejezés ült, melyből régi gyűlölet sütött. Vékony volt, de izmos, kezének szorításában erő rejtőzött. Igen, valóban - hagytam rá. - Az én démonom. Minden démon gonosz - vicsorogta a fiú. - A vérükben van a gyilkolás. Ijesztő szavak egy kilencéves fiú szájából. Egyre inkább kíváncsi lettem, mi indíthatta arra, hogy ekkora általánosságban beszéljen. Letérdeltem Adriéi elé, hogy a figyelmét eltereljem Kellanről. Figyelj rám egy kicsit! - szóltam gyengéden. - Nagy butaság pusztán a származása alapján ítéletet alkotni valakiről. Előbb meg kell ismerned, hogy tudj a jó tulajdonságairól vagy a hibáiról. Ezek alapján elítélheted, de akár meg is kedvelheted. Azért, mert Kellan félig démon, nem jelenti azt, hogy a velejéig romlott. Felerészben éppúgy boszorka, mint te. Ebben semmi nem olyan, mint én. Különb vagyok nála. Összevontam a szemöldököm. Ki mondta ezt neked? Adriéi szeme élesen villant. Larion mindent tud. Elfojtottam az ingert, hogy elhúzzam a számat. Biztos vagyok benne, hogy sokat tud, de az én ismereteim különböznek Larionéitól. Mindenesetre úgy hiszem, esélyt kellene adnod Gideon fiának. Ugye tudod, ki volt Gideon? - A fiú bólintott, de látszott, hogy még nem győztem meg. Finom érintést éreztem a 134

Benina – Bíborhajú 3. tarkómnál. Kellan. - Adriéi, ő a párom. Az életemet is rábíznám. Nagyon elszomorodnék, ha haragudnál rá valami miatt, amit nem követett el. Adriéi megrágta a hallottakat. Hosszú, enyhén ívelt, sötétszőke szemöldökét összeráncolta, édesen rózsaszín ajkát összepréselte, mielőtt bólintott. Azért csak tartsa magát távol tőlem! Figyelni fogom. Adriéi! - figyelmeztettem. Felemelte szabad kezét, és felém nyújtott egy borítékot. Ezt neked küldték. Megdermedve meredtem a bíborvörös borítékra. A legutóbbi boríték igen fájdalmas nyomot hagyott, melyre folyamatosan emlékeztetett a csuklóm belső részét borító seb. Mióta Moldomusban voltunk, folyamatosan viseltem anya kendőjét. Többen felismerték, és azt mondták, édesanyám nagy hatalommal bíró boszorka volt, ez a kendő pedig az egyik legbájosabb munkája. Nem azért, mert ez az egyszerűnek tűnő textildarab mágiával volt átitatva, hanem azért, mert mindegyik rovást belehímezte, amely valaha megjelent a testén. Claire? Kellan hangja zökkentett ki a révületből. Adriéi kíváncsian méregetett, és továbbra is felém nyújtotta a borítékot. Émelyegtem a gondolattól, hogy megérintsem. Lin vitriolos könnycseppje váratlanul ért, fájdalmas volt. Talán gyáva voltam, de nem hiányzott még egy ehhez hasonló élmény. Vedd el tőle, kérlek! Kellan szó nélkül kivette a borítékot a fiú kezéből, amivel újabb ellenséges pillantást vívott ki magának. Köszönöm, hogy elhoztad ezt, Adriéi! - mondtam a fiúnak, és reméltem, hogy Kellan nem vett észre semmit a hangom remegéséből. 135

Benina – Bíborhajú 3. Ott leszel a vacsorán? Adriéi bólintott, majd az ajtó felé hátrált. Először nem értettem, de rájöttem, hogy nem akar az én démonomnak hátat fordítani. Ott találkozunk - szólt a fiú, majd kifordult a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót. Kellan felé fordultam, aki a szoba közepén álló hatalmas üvegasztalra helyezte a borítékot. Az asztal üveglapját egy óriási, faragott, valószínűleg kézzel festett teknősbéka tartotta. Egész testemben remegtem, és képtelen voltam elfordítani a tekintetem a vörös borítékról. Észre sem vettem, mikor lépett mögém Kellan, de a következő pillanatban éreztem, ahogy hátulról átölel, és erős mellkasához vonja a testem. Mondd el! - parancsolta szelíden, mire automatikusan megráztam a fejem. Nem akartam még nagyobb terhet róni rá, mint amit már egyébként is cipelnie kellett miattam. Az itt élők viselkedését csöppet sem tartottam elfogadhatónak. Számomra kevés volt, hogy megtűrik a „kis házi kedvencemet”, azt akartam, hogy elfogadják őt. Kellan nemes volt, tiszta szívű, és bátrabb, mint amilyen az a Larion akár az álmaiban lehetett volna. Azt akartam, hogy Kellant olyannak lássák, amilyennek én, és tiszteljék mindazért, amit azért tett, hogy minden világ egyben maradhasson. Majd otthon - suttogtam megrendültem A kendő alatt forrón lángolt, lüktetőn égetett a sebhelyem, mintha azt akarta volna, hogy Kellan felfedezze. Összepréseltem a számat, nehogy egy jajszó is kicsússzon rajta. Claire, ez a te otthonod - mondta Kellan. A gondolataim új mederbe terelődtek. Az otthonom? Nem - jelentettem ki határozottan. 136

Benina – Bíborhajú 3. Itt éltek a szüleid. Itt élnek az Utolsók. Az itteniek mind arra számítanak, hogy Regina szülése után te is itt maradsz. Akkor hiába reménykednek. Én ugyanis hazamegyek veled. Megfordultam a karjában, hogy lássam gyűrött vonásait. Az arcáról nem, de a szeméből tudtam olvasni. Tele volt szenvedéssel. -Amíg készülődsz - terelt a ruhám felé finoman addig elgondolkodhatnál, hol van a haza. Megtorpantam. Ott, ahol te vagy - jelentettem ki magától értetődően. Elmosolyodott, ebben biztos voltam. A szeménél a sebhely tovább torzult, a szája szinte fültől fülig ért. Obszidiánfényű szeméből egy pillanatra eltűntek a felhők, és végre őszintén gondtalannak látszott. Végigsimított a járomcsontomnál, és fejével a fürdő felé intett. Menj, mielőtt megmutatom, hogy ez mennyire jólesett! Vitatkozni akartam vele, csábítani, hogy nem bánom, ha késünk, de visszafogtam magam. Még temérdek időnk van arra, hogy felfedezzük egymást, Moldomus azonban várt ránk. Addig megnézed, mi van benne? - kérdeztem félszegen a boríték felé intve. Igen. Elcsoszogott, és menet közben felkapta a borítékot. A fürdőbe mentem, és már csak az ajtócsapódást hallottam utána. Biztos voltam benne, hogy semmi nincs abban a borítékban, különben nem engedtem volna, hogy ő nyissa ki. Ha valaki olyan ártást küld rám, mint Lin, bizonyára célzottan nekem szántan teszi, nem csak vaktában. A fürdő kellemesen ellazított, mégis szorongva léptem oda az ágyra készített ruhámhoz. A helyiek ajándéka volt az Utolsó Bíbor-hajúak egyikének. Életemben nem láttam még ilyen ruhát, és halvány 137

Benina – Bíborhajú 3. fogalmam sem volt róla, hogy fogom ezt magamra ölteni anélkül, hogy egyetlen szakadást se ejtsek rajta. Egyelőre meg sem mertem érinteni. Hosszúnak tűnt, mély árnyalatú, bronzsárga alapszínnel, és valami különleges csillogással, aminek nem tudtam megállapítani a színét. Kezdtem bepánikolni. Haláli ciki, ha segítséget kérek valakitől? Végszóra kopogtattak, majd választ sem várva Regina robogott be, kezében egy kisebb dobozzal. Szervusz, drága! Remélem, szükséged van rám, mert senki más nem engedi, hogy ezzel itt - mutatott méretes pocakjára - a hajához közeledjek. Éreztem, hogy arcom mosolyra húzódik. Nem is hinnéd, mekkora szükségem van rád! Már éppen azon gondolkodtam, ki előtt csináljak termetes hülyét magamból, mert nem tudom, hogy vegyem fel ezt a ruhát. Zavaromat Regina egyetlen legyintéssel félresöpörte. Az ágyhoz lépett, és letette rá a dobozt, amiből különféle fekete és fehér zsinórok lógtak ki. Ez egy speciális ruha. Különleges alkalomra készíttettem, egy különleges személynek - somolygott Regina, és az enyémhez hasonló, zöld szemébe meleg fény költözött. - Megengeded, hogy egy igét mondjak rád? Különös volt, hogy engedélyt kért, de nem szóltam semmit. Amikor bólintottam, Regina előrenyújtotta sötétvörös estélyibe bújtatott karját, és kecses nyolcast rajzolt a levegőbe közém és a ruhám közé. A ruha a levegőbe emelkedett, a törülközőm pedig a földre hullott. Úgy nézett ki, mintha egy lehámozott almahéj lett volna, amit véletlenül elhajítottak. Regina újabb intésére az anyag ragyogni kezdett, és egyre 138

Benina – Bíborhajú 3. közeledett felém. Lassan rám tekeredett, közben folyamatosan változott. A bronzsárga szín pasztell árnyalata egyre sötétedett, míg már csaknem feketévé vált. A hold azonban beragyogott az ablakon, és egy fénynyalábbal érzékire csókolta a ruha árnyalatát. Sötéten ragyogó bronzsárga maradt ugyan, de bíborvörös szálakkal átszőve. Amikor Regina varázslata felöltöztetett, az egész alakos tükör elé léptem, ami meghajlítva, félkör alakban vett körbe, így minden oldalról tökéletesen láthattam magamat. A ruha egypántos volt, de a pántja nem hétköznapi módon fonódott a vállamra. Mintha egy fekete gyémánt lett volna a szívem tájékán, mely körbevette a mellkasomat, és felkúszott a vállamra. A testem vonalát követve bújt elő a bronzsárga terület, mely körbevette azt a kis fekete részt, és kiemelte az alakom minden nőies domborulatát. Ahogy mosolyogva körbeforogtam, felfigyeltem különös csillogására. A jobb lábamnál srégen folytatódott combközéptől egészen a földig, sőt még tovább. Az a fajta ruha volt, amit elegánsan lehet vonszolni magunk után, vagy amiben látványosan el lehet hasalni tánc közben. Talán nem praktikus, állapítottam meg magamban, de nagyon is dögös. Ráadásul mintha minden egyes mozdulatomra fellángolt volna: vörös, sárga és bíbor fények táncoltak a lábam körül, mintha tűzben lépkedtem volna. Ez meseszép! - ámuldoztam, ahogy újra körbepörögtem a tükrök előtt. Egy finom szökkenéssel Regina mellett termettem, és gyors puszit nyomtam az arcára. - Köszönöm! Úgy láttam, meglepődött, de jóleshetett neki, mert elnézően felnevetett. Érzéki kacagása, akár ezüstcsengők csilingelése. Regina gyönyörű volt, ahogy hollófekete haját bonyolult kontyba tűzte a tarkóján, de egy tincset engedett szabadon lelógni egészen a fenekéig. A ruhája teljesen más volt, mint az enyém. Burgundi vörös árnyalata 139

Benina – Bíborhajú 3. kiemelte smaragdfényű szemét, a spagettipánt kecses vállának ívét, a mély dekoltázs telt kebleit hangsúlyozta. A ruha mell alatt könnyedén omlott le a térde alá, szabadon hagyva vékony vádliját és papucscipőbe bújtatott lábfejét. Elragadó jelenség volt: bájos vonásai határozott megfontoltságot tükröztek. Nem csoda, hogy Cameron csüggött minden szaván. Még szükséged van cipellőre, Hamupipőke - mutatott csupasz lábaimra, és újra intett a kezével. Éreztem, hogy a puha szőnyeg lassan keményedni és emelkedni kezd a talpam alatt. Lenéztem, és bár mindig is tornacsukapárti voltam, ezúttal ámulatba ejtett ez a női lábbeli. A ruhámhoz hasonló, talán egy árnyalatnyival sötétebb tűsarkú volt, a bokámtól kiindulva néhány pánt csavarodott fel a lábszáramra, akár egy secuaz. Ami még különlegesebbé tette a cipőt, hogy a tűsarkak teljesen láthatatlanok voltak. Mintha csak egy nagyon elegáns cipőben állnék kényelmetlenül lábujjhegyen, azonban nagyon is kényelmesen éreztem benne magam. Nahát... - suttogtam újra elámulva. Még ne mondj semmit! A hajaddal is kell kezdenünk valamit mutatott a törülközőből tekert turbánra a fejem tetején. Viccesen festhettem estélyiben és vizes hajjal, félkészen, de Regina nem tett megjegyzést. Nagyra értékeltem az empátiáját. Neked ki segített? Cam - mondta mosolyogva, s a hangja egészen ellágyult közben. A férjed gyógyító, alkalomszerűen testőr, és most kiderül, hogy még a frizurákhoz is ért - ugrattam, és jó volt látni, ahogy elmosolyodik. Igen, Cam mindenhez ért. Ezermester, ha épp arra van 140

Benina – Bíborhajú 3. szükségem - világosított fel, és közben egy párnázott mahagóni székre mutatott, hogy üljek le rá. Mögém állt, és kibontotta a hajamat a törülközőből. Miközben fésülte, olyat mondott, amin őszintén ledöbbentem. - Egyébként nem a férjem. Nem? De... Annyira meglepett a hírrel, hogy csak tátogni tudtam. Mióta ismertem őket, olyan álompárnak gondoltam őket, akiknek bevált a házasság, mint intézmény. Regina felnevetett, amikor meghallotta a hápogásom. Persze együtt vagyunk, és olyan régóta, hogy szinte már házasoknak számítunk... -De...? Frusztrált sóhajt hallottam a hátam mögül, és bár igyekeztem, felszisszentem a sokadik hajtépésnél. Nálunk nem olyan egyszerű, mint a Kevertvérűeknél. Az eljegyzés az, ami igazán rémes, nem is értem, miért van erre szükség. Miről beszélsz? Annak, aki megkéri egy Utolsó kezét, próbákat kell kiállnia. Nem tudom, milyen próbákat, mert Cam soha nem árulta el. Újabb nyögés... Regina a jelek szerint nem igazán értett a haj kifésüléséhez. - Csak annyit mondott, hogy elbukott. Nem járt sikerrel. Néhány percig csendben próbáltam feldolgozni az információkat, közben Regina tovább cincálta a hajtincseimet. Még hogy eljegyzés...? Én erre eddig nem is gondoltam! Kellannek vajon eszébe jutott? Kizárt! Neeem, gondoltam. Kellannek sok minden járhat a fejében véres bosszútól kezdve a kínhalálig, csak éppen lánykérés nem. 141

Benina – Bíborhajú 3. Különös fájdalom hasított a hátamba, és abban a pillanatban éreztem, hogy Regina összerándult mögöttem. Riadtan felálltam és megpördültem. A hirtelen mozdulattól a hajkefe a hajamba ragadt. Én a fájdalomtól, Regina a hirtelenségem miatt jajdult fel. Jól vagy? Minden rendben? Egyszerre kérdeztük a másikat, és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Csak röhögtünk az egész helyzeten, végül már levegőt is alig kaptunk. Amikor lehiggadtunk, Regina megölelt, és erősen magához szorított. Ez a te ajándékod nekem, Claire. Köszönöm, hogy mókázhattam veled! - suttogta megindultan a még mindig nedves tincseim közé. Csodálkozva léptem hátrébb, hogy láthassam az arcát. Smaragdfényű szemében különös fény ragyogott. Mintha tudna valamit, amit én nem. Még rengeteget mókázhatunk, nem igaz? Regina habozott, egy pillanatra el is komorodott, de végül elmosolyodott. Igazad van. Hát persze, hogy így lesz - felelte, majd elkeseredett pillantást vetett a dobozkájára. - Mégsem fog menni mágia nélkül. Kellan már bizonyára elindult értünk. Pedig szerettem volna emberi módra elkészíteni a frizurádat. Olyan csalódott arcot vágott, hogy megsajnáltam, és felé nyújtottam a hajamból kivadászott hajkefét. Mi vagyunk az Utolsók, nem? Megvárják, amíg elkészülünk úgy, ahogy mi szeretnénk. Majdnem megingott. Láttam a szemén, mennyire szeretné, de végül ellenállt. Újabb csuklómozdulat, és néhány finom húzást követően 142

Benina – Bíborhajú 3. már el is készült a hajam. Majd egyszer csapunk egy csajos pizsamapartit, és akkor azt teszek a hajaddal, amit szeretnék - súgta oda cinkosan a fülembe, majd a tükör felé tolt. - Na, most már teljesen készen vagy. Káprázatosán festesz. Belenéztem a tükörbe, és tudtam, hogy én vagyok az, de mintha mégsem én lettem volna. Regina varázslata a hajamat oldalról hátratűzte a tarkómra, ahonnan a nyakszirtemig laza fonatban követték egymást a tincseim, onnan pedig szabadon engedve hullottak a csípőmig. Gyönyörűnek éreztem magam, és ezúttal tudtam, hogy ez mindenki számára látható lesz. Eddig csak akkor éreztem így magam, ha Kellannel voltam együtt. Nem tudom, miféle bűbájt használtál, de muszáj elárulnod, hogy a későbbiekben én is alkalmazhassam! Regina csöndesen kuncogott. Mi szükséged lenne neked erre? Hát, ha egyszer majd öreg, fogatlan banya leszek, és Kellannek megakad a szeme egy fiatal csitrin, akkor jó lesz elővenni a szekrényből magyaráztam, és Regina huncut mosolya az arcomon tükröződött. Úgy gondolod, hogy ez mind csupán varázslat? Bólintottam. Regina szép arcán elnéző mosoly jelent meg. Összerendezte a hajsütővas és a hajvasaló zsinórját, és az egész dobozt a kezébe fogta. Ki kell ábrándítsalak, kishúgom! Ez ugyanis az Anima speculum varázs, ami nem más, mint a Lélektükör. Mindaz, ami belül vagy, minden jóságod, ártatlanságod. - Célzatos pillantást vetettem a 143

Benina – Bíborhajú 3. ruhám kihívó hasítékaira a dekoltázsomnál és a combomnál, de Regina nem hagyta magát kizökkenteni. - Igen, a nőiességed, ahogy egy igazi boszorkához méltó, szintén meglátszik a ruhádon. Én nem tettem semmit, csupán szembeállítottalak önmagaddal. Megindultan néztem rá. Nem is tudom, mit mondjak. Regina elém lépett, és lágy kezével végigsimított az arcomon. Semmit sem kell mondanod. Ez a pillanat ajándék volt számomra. Nem tetszett, hogy mindezt olyan keserű felhanggal mondta. Rossz érzés derengett bennem a szavaira, de elnyomtam egy mosollyal. Ahogy nekem is. Ekkor nyílt az ajtó, és Adriéi lépett be. Tágra nyitotta ibolyakék szemét, és őszinte mosollyal nézett fel rám. Gyönyörű vagy. Reginával egymásra mosolyogtunk, én pedig biccentettem a fiú felé. Köszönöm. Te is nagyon elegáns vagy. Valóban így volt. Nem szmokingot vagy öltönyt viselt, hanem valami ahhoz hasonlót nyakkendő és kabát nélkül. Az inge bő volt, behúzva a nadrágjába, ami szintén tágabbra volt szabva, mint ahogy az nálunk szokás. A lábán a lakkos, fekete cipő helyett fémes orrú bakancsot viselt, ami furcsa módon cseppet sem ütött el az öltözékétől. Én foglak a Terembe kísérni. A Terem az, ahol mindenki vár téged. Viszonylag nagy helyiség, ugyanis sokan eljöttek a tiszteletedre. Amíg... - Regina hirtelen észbe kapott, és sietve elindult kifelé az ajtón. - Ó, te jó ég! Nekem már ott kellene lennem. 144

Benina – Bíborhajú 3. A burgundi anyag csak úgy lobogott utána, ahogy elsietett mellettünk. Adriéi, lassan gyertek, nagyon lassan! Nem akarom a nyilvánosság előtt lihegve fogadni. Azzal eltűnt, maga mögött hagyva édes alma és fahéj illatát. Adriéi kuncogva nézett rám. Mielőtt idejött, őt is megdicsértem, mennyire szép, de elhajtott. Elhajtott? Igen. Azt mondta, ne rá pazaroljam a figyelmességemet, mert ő akkora, mint egy elefánt. Azt mondta, neked kedveskedjek, mert elveszettnek érzed magad - magyarázta egy szuszra, míg én tátott szájjal hallgattam. Amikor végzett, félrebiccentette a fejét, és összehúzta a szemöldökét. - Igazán elveszettnek érzed magad, Claire? Figyeltem az apró szemekben megbúvó bölcsességet, és mosolyogva nemet intettem. Most már nem. Adriéi mindentudón bólintott, majd felkínálta a karját. Reméltem. Ha elég lassan elindulunk, már kifújhatja magát, mire odaérünk, nem? Válaszolni akartam, de nem tudtam. Éles fájdalom hasított a derekamba, éppen úgy, ahogy az imént. A következő pillanatban azonban már nyoma sem volt. Jól vagy? - kérdezte Adriéi, és az ibolyakék mélységben aggodalom csillant. Vártam, Hogy újra lecsapjon a kín, de semmi nem történt. Nem jelentkezett újra a fájdalom. Minden oké. Induljunk! Nem is figyeltem, merre vezet a fiú. Annyira lefoglalt, hogy 145

Benina – Bíborhajú 3. rájöjjek, mi történhetett az imént. Minden gondolatom ezüstporrá oszlott, amikor felnéztem, és ott állt előttem Kellan, teljes valójában. Adriéi olyan gyorsan vált kámforrá, hogy elköszönni sem maradt időm. Kellan pedig maga volt a csoda. Eltűntek a kitüremkedései, hajlott háta újra szálegyenes volt, széles vállai kitöltötték a látóteremet. Olyan varázslatos csodának találtam az átalakulását, mint legutóbb a medencé-ben. Amit akkor véghezvitt, soha nem fogom elfelejteni. De akkor vízben voltunk, ezzel magyarázta az átváltozást. Lenéztem, de a lábai Adrieléhez hasonló bakancsban feszítettek. Hát te? Hogyan lehetséges? Férfias mosolyra húzódott érzéki szája, amit kedvem lett volna reggelig csókolni. Boldog vagy? Ámultán bólintottam. Persze. De hogyan... Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy ajándék? Egy pillanatra elgondolkodtam, és újra bólintottam. Fenntartás nélkül. De mégis tudni szeretném. Sóhajtott, és sötétkék inge megfeszült széles mellkasán. Hosszú, éjsötét haját hátrafésülte, de a tincsei szinte lebegtek a levegőben. Lassan hullámoztak, mintha víz alatt lett volna. Csak ekkor vettem észre a bőrét bevonó különleges nedvességet, melyet eddig csak a víz alatt láttam rajta. A Család ajándéka nekem és az Elkötelezettemnek. Elkötelezett? - visszhangoztam csodálkozva, és akaratlanul is Regina meséje jutott eszembe az eljegyzésről. Igen. Úgy, mint pár, társ, ilyesmi. Minden, ami nekem vagy. Obszidiánpillantása égetett, és úgy éreztem, mintha meztelenül 146

Benina – Bíborhajú 3. állnék előtte. Nagyon szép vagy - bókoltam neki, mire csöndesen felnevetett. Hangjának mély rezgése felkorbácsolta a vágyaimat. Te viszont káprázatos vagy. Az összes drágakő elbújhat egy ilyen gyönyörű ragyogás mellett. Meg akartam köszönni, vagy legalább biccenteni, hogy igenis hálás vagyok a kedvessége hallatán, de akkor megcsókolt. Mintha az első lenne, minden csókja olyan érzés, az újdonság varázsát valahogy sikerült megőriznie. Nem finomkodott, kiéhezetten falta a számat, simára csiszolta az ajkam a csókjával. A tarkómnál megtartott szorosan, másik kezével magához vont, és magával ragadott egy örvénybe, amit egyedül ő tudott irányítani. Hallottam, ahogy a légzése elmélyül, nyelvét egyre intenzívebb kéjjel tolta a számba, én pedig őrült vággyal viszonoztam minden mozdulatát. Mámorító volt. Éles szúrás hasított a gerincembe, hátrarántotta a fejemet, megszakítva a legédesebb pillanatomat Moldomusban. Claire? Mi történt? Felelni akartam, de képtelen voltam, mert ekkor újabb fájdalom szaggatta darabokra a gondolataimat. A derekamnál kezdődött, és a hasamba sugárzott. Olyan intenzív volt, hogy még a combjaimban is éreztem, és akkor végre beugrott, milyen fájdalom lehet ez. Megragadtam Kellan ingének gallérját. Regina! Ez a szülés... Beindult a szülés! A következő pillanatban a fájdalom elmúlt, én pedig Kellan karjában pihegtem. Közeledő léptek zaja hallatszott, és éreztem, ahogy Kellan egész 147

Benina – Bíborhajú 3. testében megmerevedik. Mi történt? Felemeltem a fejem, és Larion felé fordultam. Nem akartam gyengének látszani előtte. Három különös alakkal közeledett felénk, akiknek furcsa, cikornyás tetoválás fedte a halántékát és járomcsontját. Nem voltak még elég közel ahhoz, hogy tisztán lássam, de mintha lándzsamintázat lett volna. Regina jól van? Larion a kezemért nyúlt, de Kellan váratlanul megmozdult, és elzárt előlem mindenkit. Pontosabban engem zárt el a többiek elől. Regina vajúdik, de minden rendben van vele. Cameron nem bizonyult ideális gyógyítónak, ezért Hatred maga felügyeli a szülést magyarázta Larion szenvtelenül. Claire? - hallottam az óvatos hangot, és amikor kikandikáltam Kellan széles háta mögül, Adriéi aggódó tekintetét láttam a morcos, magas fickók mögött. Helló, Adriéi! Minden oké? Persze, nem én rejtőzöm egy démon háta mögött. Csöndesen felnevettem, és belekaroltam Kellanbe. Mondtam neked, hogy ő vigyáz rám. Adriéi értetlen pillantást vetett Kellanre. A Hasta is védelmez. Tőlük nem kell megóvni senkit. Hasta?. - néztem bizonytalanul a legközelebb álló tetovált fickóra. A férfi magas volt, széles vállú, a karja még Kellanénél is vastagabb. Ujjatlan, testhezálló fölsőt viselt, melyen különös ezüstcsillanások látszódtak. Fegyverei is voltak, némelyik úgy tapadt a testére, hogy nem láttam rögzítőpántot. Mintha mágnessel tapasztották volna a 148

Benina – Bíborhajú 3. bőrére a fémet. Ahogy belenéztem a fickó fényes, grafitszürke szemébe, abban egy szikra pozitív érzelmet sem lehetett felfedezni. Hidegnek tűnt, akár a robotoké. Moldomus őrei, akik harcolnak érted, ha szükséges. Bosszantott, hogy megint csak engem említett, Kellant nem. És érte is harcolnának? - kérdeztem kihívóan, egyenesen attól a Hastától, aki éppen előttem állt. A fickó tökéletesen rezzenéstelenül tűrte, hogy nekiszegezzem a kérdést. Már azt hittem, beszélni sem tud, amikor váratlanul megszólalt. A hangja mélyen zengett, akár egy afroamerikaié, de a bőre mézbarna volt, mintha egyiptomi ősöktől származott volna. Ha szükséges, és erre utasítást ad egy Utolsó, a vérünket áldozzuk a démonért. A nyíltsága meglepett ugyan, de elfogadtam a válaszát. Rendben. Akkor utasítalak, hogy ha szükséges, óvd meg az életét bármi áron! A fickó bólintott, Larion pedig kuncogott mellettem. Nem tudtam, hogy a démonokat az asszonyaik óvják a veszedelmektől. Azt hittem... Kellan a másodperc törtrésze alatt mozdult. Az egyik pillanatban még mellettem állt, a következőben pedig már a torkánál fogva az aranyozott falnak nyomta Lariont, fél méterrel a föld felett. Attól féltem, a Hasta tagjai rávetik magukat, és lerángatják a démont a boszorkáról, de azok csak álltak és néztek. Rossz érzés kerített hatalmába. Finoman megérintettem Kellan hátát, és végigsimítottam a válláig. Az egész teste csupa megfeszülő izom volt. Engedd el, kérlek! 149

Benina – Bíborhajú 3. Azonnal engedelmeskedett, és tudtam, hogy ez mekkora erőfeszítésébe került. Larion fuldokolva kapkodott levegő után, és gyilkos tekintettel méregette Kellant. Elé léptem, hogy rám nézzen. Kellan az én életemet védi, amikor a sajátjára vigyáz világosítottam fel hűvösen. - Egyszer már elveszítettem. Ha még egyszer megtörténne, belehalnék. Larion sötétkék szeme döbbenten kerekedett el, de hamar összeszedte magát. Úgy nézett rám, ahogy semmiképp nem szerettem volna: csábítóan. Örömmel bebizonyítom neked az itt-tartózkodásod alatt... kezdte a fojtogatás miatt rekedt hangjám Mit? Jóképű arcán sármos mosoly ragyogott fel. Azt, hogy miben különbözik a boszorka attól, aki csak félig az. Kellan felmordult, de én megragadtam a kezét, és magam után húztam a megszeppent Adriéi felé. Megmutatnád, hová kell mennünk? - kérdeztem a fiút, aki szó nélkül elindult a folyosó túlsó vége felé. Nem bírtam ki, és hátrafordultam Larionhoz. - Annyit már biztosan tudok, hogy a kevesebb mindig több. Nem vártam meg a reakcióját, egyszerűen belesimultam Kellan ölelésébe, és követtem a kisfiút egy hatalmas kovácsoltvas ajtóhoz. Azt hittem, ki sem tudjuk nyitni, de Adriéi könnyedén szélesre tárta előttünk. A szobánk, a híd, Moldomus, semmi nem készíthetett fel arra a látványra, ami odabenn fogadott. Hatalmas kör alakú asztal állt a teremben, ami ugyan zárt volt, mégis a friss esőerdő illata érződött benne. A mennyezetnél, ami akár a felhők takarásában is lehetett, 150

Benina – Bíborhajú 3. ugyanolyan madarak sugároztak ezúttal napsárga fényt, amilyenekkel Hannah ajándékozásánál találkoztam. Lágy szellő lengedezett, finoman megmozgatva a hátamra csüngő tincseimet, és ha lehunytam a szemem és koncentráltam, még citrusillatot is éreztem a levegőben. A kör alakú asztal körül ismerős és ismeretlen arcokat egyaránt láttam, vacsoráztak, nevetgéltek, színes, élesen felvillanó fényekkel jelezték, amikor bűbájt vagy ártást küldtek egymásra. Békés hangulat uralkodott a helyiségben, akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra. Moriah zenéje lengte be a Termet, de őt magát nem láttam sehol. Szerettem volna beszélni vele, hogy megtudjam, mit gondol Moldomusról, mi a véleménye az itteniekről. Avával beszélget - szólalt meg váratlanul mellettünk Hannah. Adriéi elszaladt az asztal szélénél ülő idős nőhöz, és mosolyogva magyarázott neki valamit. Honnan tudtad, kire gondolok? Ostoba kérdés, Claire, hiszen pontosan tudod, hogy mindent tudok - jegyezte meg lenézően Hannah. Kellan figyelmeztető pillantást vetett rá. Biztosan mindent? Hannah szája széle megremegett, de egyéb jelét nem adta, hogy feltűnt volna neki az utalás. Úgy tűnt, igazán kellemetlen a Bölcs számára, ha „megvakul”. Nem lovagoltam ezen a témán, helyette Adriéiról kezdtem faggatni. Ki az a hölgy, akivel beszél? A nagymamájának a húga. Természetesen Kevertvérű, ahogy a fiú is. A bátyja kivételével a családja többi tagját démonok ölték meg az egyik behatolásuk alkalmával. A húgát a szeme láttára végezte ki az egyik. Te jó ég! - sóhajtottam elszörnyedve. 151

Benina – Bíborhajú 3. Kellan higgadt önuralommal fogadta az információt. Már érthető, miért rühelli a képemet. Dehogy rühelli - csitítottam. - Csak behelyettesít. Mit csinál? Mivel te vagy az egyetlen démon, akivel találkozott a támadás óta, így téged képzel a családja gyilkosának a helyébe. Kellan bizonytalan pillantással nézett rám, de nem szólt semmit, így folytattam: Talán eltelik egy kis idő, és megismer, meglátja, hogy te jó vagy, nem ártasz senkinek... Kellan obszidiántekintete megkeményedett. Ebben ne legyél olyan biztos, Claire! Hogy érted? Ezek a lények - nézett a kör alakú asztalnál ülőkre - semmit sem jelentenek a számomra. A legszívesebben azonnal végeznék velük, amiért megaláztak előtted. Csak miattad nem teszem. Csak azért, mert nem akarom, hogy szomorú legyél. Őszinte volt, tisztán látszott a szemében a sötétség utáni vágyakozás. Nem gondoltam, hogy még él benne ez az érzés, azt hittem, maga mögött hagyta, amikor eljöttünk Nextől és az ottani Hatred-től. De nem. Csupán visszafogta magát. Miattam. Végigsimítottam markáns arcán, és biztatón néztem fel rá. Nekem ennyi elég. Köszönöm, amit értem tettetek - szólalt meg Hannah újra, ami meglepett. Örömmel tettük. Egy másik, távolinak tűnő oldalbejáraton Moriah lépett a Terembe, és az a magas, rendkívüli szépséggel bíró nő volt vele, akit Hannah az anyjának nevezett. 152

Benina – Bíborhajú 3. Ő valóban a te édesanyád? - szaladt ki a számon meggondolatlanul. Kellan lágyan, de egyértelműen figyelmeztetően szorította meg a vállamat, Hannah arcán azonban szelíd elnézés suhant át. Sosem állítottam, hogy nincsenek élő rokonaim. Na, igen, de... Ő valahogy olyan... furcsa veled. Ugye érted, mire gondolok? Nem tudtam elég óvatosan fogalmazni, ezért egy kilencéves kislány tudására bíztam, hogy kipótolja a homályos részeket. Anyám átlagos ember volt, és átlagos emberrel lépett házasságra. Az, hogy mágikus képességekkel jöttem a világra, nem az ő hibájuk - mesélte Hannah, és valamiért úgy éreztem, mintha magyarázkodna az anyja tettei miatt. - Apámat a születésemkor gyilkolta meg a Zsoldos. Egy Bölcs lelkének birtoklása hatalmat adna bárki kezébe. A boszorkák nem engedhették, hogy rossz oldalon legyen felhasználva az erőm, ezért befogadtak minket Moldomusba. De te inkább Nimbusban éltél, nem? - kérdezte Kellan, én pedig azon töprengtem, ki lehet ma a testőre Hannah-nak. Körülnéztem a Teremben, de sem Lucast, sem Vickyt, sem Trixie-t nem láttam a jelenlévők között. Egyedül Milán ácsorgott tétlenül az asztalok mellett, melyek lábak nélkül lebegtek mozdulatlanul, szabályos kört alkotva. Te is tudod, miért éltem ott - felelte Hannah, és a fejét arra fordította, ahol az anyja továbbra is hevesen magyarázott valamit Moriah-nak. - Anyám munkát kapott Moldomusban, ami teljes embert igényel. Olyan munkát, ami mellett nem jut idő egy néhány éves mindentudóval foglalkozni. Nem létezhet olyan állás, ami miatt lemondanék arról, hogy a 153

Benina – Bíborhajú 3. gyerekemmel töltsem az időmet - szúrtam közbe, ellenszenvet érezve Ava iránt. Hannah vékony kis szájának sarkában mosolyszerűség jelent meg. Nem, Claire, te soha nem leszel olyan. Egy pillanatra fel sem fogtam, mit is mondott, de aztán a testemben lévő összes vér az arcomba tolult. Mostanában nem is gondoltam rá, hogy esetleg egy nap anya leszek. Mindenki állította, hogy egy boszorka nem termékeny, amíg el nem éri az életének huszonötödik életévét. Másrészt a boszorka-démon párosítás igen ritka. Mégis mit dolgozik, ami olyan fontos lehet? - tereltem vissza a beszélgetést Avára. Ő Moldomus Krónikása. Leesett az állam. Az a Krónikás? - kérdezte Kellan, és hallottam a hangján, hogy őt is meglepte az értesülés. Hannah bólintott, majd elindult az anyja felé, mi pedig némán lépdeltünk mellette. Ereztem magamon a kíváncsi pillantásokat, és amikor néha elkaptam egyet-egyet, meglepődve tapasztaltam, hogy ámulat ragyog a tekintetekben. Ámulat miattam és Kellan miatt. Büszkeség öntött el a gondolatra. Nektek már nem lesz alkalmatok megnézni a Kristály termet világosított fel Hannah. - Sajnálatos, mert Trixie egy kristálypercet szeretett volna neked ajándékozni. Meglepetten néztem rá. Az micsoda? Mit csináltál, amire emlékeztetni kell? - hajolt hozzám Kellan, és szemében aggodalom bujkált. Én? Semmit! Trixie összevissza hadováit. Nem értettem, miről beszélt. Nem ártottam neki. 154

Benina – Bíborhajú 3. Hannah kínosan hallgatott, és ez sehogy sem tetszett nekem. Tudom, hogy el akarod mondani, különben nem hoztad volna fel - szegeztem neki, mire ismét elmosolyodott. Titkaid vannak Kellan előtt. Ez Bűnek tetszeni fog, de Báj szomorú lesz. Nem értettem, miről beszél, Kellan azonban egész testében megfeszült. Hannah! - Kellan hangja élesen csendült, akár a kovakőn pattogó tűzszikra. Tudom - mondta mintegy feleletképpen Hannah, majd témát váltott. Tehát Trixie. Az édes, kicsi Trixie azért rettentő dühös, mert Claire megátkozta Milant. Elakadt a lélegzetem, megtorpantam. Ez nem igaz! - tiltakoztam ingerülten. Ebben a pillanatban érkezett meg Lucas. Lassan megállt előttünk, arcán sajnálkozás tükröződött, miközben összevonta elméjét az enyémmel, és felidézte azokat a perceket, melyeknek eddig nem tulajdonítottam jelentőséget. „Barátként hűtlen voltál hozzám. Az árulásod egy nap visszacsap rád. Az látja kárát, aki olyan fontos a számodra, mint nekem Kellan. ” Ó, a francba! - leheltem elszörnyedve. Nem bírtad magadban tartani, mi? - förmedt rá Lucas Hannahra, de csak egy hanyag vállvonást kapott válaszul. Tudni akarta. Felvilágosíthatnál - szúrta közbe Kellan fojtott indulattal. Elpirultam, és kissé szégyenkezve néztem fel rá. Egy kicsit kiakadtam. Haragudtam Milanra, ezért mondtam valamit, amit nem kellett volna - magyaráztam, majd elismételtem az 155

Benina – Bíborhajú 3. átok szavait. Kellan arca kifejezéstelen maradt. Mielőtt megtudhattam volna, mi a véleménye, lágy érintést éreztem a karomon. Megfordultam, Milán magasodott előttem. Szabad? Szikrázó smaragdszemében érzelmek táncoltak, és a zöld írisz szélein mintha jégcsapok nyúltak volna a pupilla felé. Bizonytalan pillantást vetettem Kellanre. Csak azután fogadtam el Milán felém nyújtott karját, miután megbizonyosodtam afelől, hogy Kellan nem neheztel, amiért nem vele táncolok először. Moriah rendkívüli hangzású zenekarának tagjai ezúttal láthatatlanok maradtak, ettől függetlenül tetszett a túlvilági muzsika. Nem igazán tudok táncolni - avattam be Milant a titkomba. Ez itt nem számít, nem így működik, majd meglátod. Az egyet jobbra, egyet balra tánclépés tökéletesen megfelel erre az egyetlen percre, amíg táncolhatunk. Egyperces lesz a zene? Egy percig engedi a kétajtós szekrény pasid, hogy birtokoljam a tested - intett a fejével a fal felé, ahol Kellan pislogás nélkül figyelt bennünket. Milán mellkasa megremegett az elfojtott nevetéstől, ahogy magához húzott, és mozogni kezdett az andalító dallamra. Regináról tudsz valamit? - kérdeztem tőle, de a fájdalmat nem akartam megemlíteni. Féltem, bolondnak tartana, ha tudná, hogy felmerült bennem összefüggésbe hozni Utolsó testvérünket a megmagyarázhatatlan fájdalmammal. Nemet intett a fejével, mire jégszőke tincsei enyhén megrebbentek a vállán. Csak annyit, hogy Cameron mellette van, és rendben halad a vajúdás. 156

Benina – Bíborhajú 3. Bólintottam. Remélem, minden rendben zajlik majd! - Milán nem felelt, csak erősen megragadott a derekamnál, és megpörgetett. Ennyi volt. Lejárt az időnk. Hátrapislantottam a válla mellett. Igaza volt, Kellan már elindult felénk. Sajnálom ezt az átok dolgot, Milán! Őszintén. Nem akartam neked ártani semmilyen módon. Csak nagyon megijedtem. Milán előrehajolt, keserű hangja olaj volt lángoló lelkiismeretemre. Kicsi Claire, ezzel csak az a baj, hogy nem tudod visszavonni. -Hátrált egy lépést, és elengedett, éppen akkor, amikor Kellan megállt mellettünk. - Köszönöm a lehetőséget! Szemtelen, örömtelen mosolyt villantott ránk, és már távozni készült, amikor utánaszóltam. Te is érezted? - Megtorpant, de nem fordult felém, csupán félrefordította a fejét, hogy tudjam, figyel rám. - Regina fájdalmát te is érezted? Erősen. Túlságosan is... Bólintottam, bár tudtam, hogy nem látja. Mellette lenne a helyem. Hatred úgysem engedne be - mondta Kellan, és magához vont. Milán elindult, de szinte azonnal meg is torpant, és ökölbe szorított kézzel nézett a mennyezet felé. A Teremben minden tekintet fölfelé irányult, az arcokon döbbenet tükröződött. A Terem mennyezetén át vörösen csillogó hópelyhek szállingóztak lefelé. Abban a pillanatban, ahogy valamihez hozzáértek, semmivé váltak. Először csak néhány hópehely hullt, majd egyre több és több, végül már hószakadás volt. Mielőtt megtudhattam volna a különös jelenség okát, fájdalom 157

Benina – Bíborhajú 3. hasított végig a gerincemen, föl egyenesen a koponyámba. A lábamat nem éreztem, kicsúszott alólam a talaj. Tudtam, hogy zuhanok, de másra nem voltam képes, csak ordítani. Teli tüdőből, fájdalmasan. Arccal vágódtam volna a padlónak, ha Kellan az utolsó pillanatban el nem kap. Kiáltásom visszhangot vert a falak között. Amikor felnéztem, láttam, hogy Milán éppen úgy szenved, ahogy én. A földön feküdt, és a fejét fogta, miközben fájdalommal teli kiáltás hagyta el a torkát újra és újra. Regina... Újabb fájdalom hasított belénk, és Milánnál egyszerre kiáltottunk fel. Trixie mellette térdelt, arcán kétségbeesés tükröződött. Hannah Avával együtt eltűnt a Teremből, Larion viszont ott volt, és a Hasták vezérével társalgott, mintha semmi különös nem történt volna. A következő pillanatban Cameron lépett be a Terembe. Arcán értetlenkedő kifejezés, a szeme - mely olyan ragyogó kék volt, akár egy rigó tojása - egyik arcról a másikra vándorolt, mintha keresne valakit. Nem tudja... - súgtam Kellannek. Már nem hallottam, mit kiáltott oda Cameronnak. Újabb fájdalom nyilallt belém. A legnagyobb, a legélesebb, a legváratlanabb... Milán tekintete az enyémbe fúródott, és már tudtuk, mit jelentenek a vöröslő hópelyhek. Moldomus gyászolt. Siratta az Utolsó Boszorkái egyikét. Regina meghalt. 12. Kettő... Egy és fél... Egy... „Kettőnk közül Te vagy a szerencsétlenebb... ” Hannah Wentworth 158

Benina – Bíborhajú 3. MÁR NINCS SOK HÁTRA. „Claire megsérült. ” -Az a rohadt kis mindentudó! - mordultam fel hangosan, és belerúgtam az egyik üres hordóba, amiben egyébként ivóvizet szoktam tárolni. A hordó hangos dörrenéssel borult az oldalára, visszhangot verve az éjszakában. Napok óta hírét sem hallottam a kis boszorkának. A legutóbbi látogatásából az derült ki, hogy Claire sérüléséről nem tud senki. Talán a démon igen, de még ő sem segíthet rajta. Csak a poloska... őrület! Ha belegondoltam, hogy ott van valahol méreggel a vérében, ordítani támadt volna kedvem. Színtiszta őrület. Neki élnie kell! Boldogan és felhőtlenül. Ezért nem harcoltam érte. Ezért segítettem mindkettőjüknek. A démon iránti érzelmei nyilvánvalóak voltak a pillantásából, és abból, ahogy megérintette. Pontosan tudtam, mit érez, mert bennem éppolyan hevesen lobogott ugyanaz a vágy őiránta. Egész életemben harcoltam, soha nem éreztem úgy, hogy mást kellene csinálnom. Segíthettem kiirtani a sok ganét ebből a szeméthalomból, amit Claire Pulverusnak hívott. Hamuvilág... Találó. Más nem maradt ebben a világban, csak hamu. Tudtam, hogy nem tudnék e nélkül a szüntelen, hiábavaló vágyódás nélkül élni, és elképzelhetetlennek tűnt, hogy Claire túlélné a démona elvesztését. Boldog életet érdemelt azzal, akit mellé rendelt a sors, még akkor is, ha az egy átkozott démon. Nice gyógyult. Hannah látogatása után azonnal felkapartam a földről, és különös figyelemmel gondoztam. Ha a Bölcs azt mondja, ő meggyógyítja Claire sebét, akkor nem az én hajómon fog megdögleni. 159

Benina – Bíborhajú 3. A poloska bevillantott egy képet a fejembe. Claire a karjában tartotta, cirógatta, simogatta. A finom mozdulatokat szinte én is éreztem a bőrömön. Bizseregni kezdett a karom, a vállam, az arcom, mindenem, amit valaha megérintett. Dühösen villantottam a Harmadikat a kis dögre. Felejtsd el! - vakkantottam nyersen. - Én nem foglak simogatni. Örülj, hogy életben maradtál! A kis rohadék csak nézett rám azzal a hatalmas szemével, melyben mintha egy külön univerzum keringett volna. Claire korholását olvastam ki a tekintetéből, de mégis úgy éreztem, hogy az állat röhög rajtam. Kis genyó! De már nem sokáig kell elviselnem. Éreztem a világokat, a zsigereimben éreztem a változás első hullámait. Feszültség szikrázott a levegőben, és tudtam, közeledik az idő. Nem kell sokat várnom, és láthatom, érinthetem, gyógyíthatom... meghalhatok érte. Már nincs sok hátra.

13. Szemenszedett Borzalom V „Néha hányingerem van a sok könnycsepptől olyan sós, émelyítően fullasztó... ” Báj Kellan DÉMON! Méltó vagy hozzá? Méltó... ? Méltó... ? 160

Benina – Bíborhajú 3. Méltó... ? A szavak visszhangot vertek a fejemben, akár egy üres szobába hajított labda. Visszapattantak, hangosan csattantak, szünet nélkül ingereltek. Az Utolsók ünneplése ennél keserűbb véget nem is érhetett volna. A vörös hó Regina halálát jelezte. Amikor a Teremben lévők meglátták, pánikszerűen illantak el. Szánalmasan gyáva népség. Cameron nem tudta. Senki nem tájékoztatta, hogy a párja éppen próbálja világra hozni a gyermeküket. Az egész bűzlött, mint egy rothadó húscafat a napon. Milán szinte azonnal jobban lett az utolsó fájdalomrohamot követően. Felállt, és olyan arisztokratikus méltósággal porolta le a ruháját, mintha nem ő fetrengett volna kínok között alig egy perce Az egyetlen, ami elárulta a rémületét, a szeme volt. Smaragdfényű írisze, melyről mindig az ír földek élénksége jutott eszembe, kihűlt, hűvösebb árnyalatot öltött. Kifakult, mintha kiszívták volna belőle az életet, és olyanná vált, akár a jég. Jégzöld írisz. Trixie halálra váltan, mégis megbabonázva bámulta a szemét. Állította, hogy Milannak valami maradandó károsodása lett, és csak akkor nyugodott meg, amikor a fiú megszólalt. Milán arcán egy pillanatra megolvadt a hűvös álarc, melyet folyton viselt a lány társaságában, de alig egy gondolattal később már ismét elutasítóan viselkedett vele. Faképnél hagyva a döbbent lányt, Milán felénk indult. Mostanra kisebb tömeg gyűlt körénk, s én tehetetlenül emeltem Claire-t a karomba. Miért nem ébred fel? - kiáltottam senkihez és mindenkihez intézve a kérdést, de választ nem kaptam. Milán mellénk térdelt. Ködszürke mentéje megfeszült széles vállán, amikor előrehajolt, hogy megérintse Claire mellkasát. 161

Benina – Bíborhajú 3. A fájdalom már eltávozott belőle - mormolta. - Más oka van, hogy nem tér magához. De... - A hangja elcsuklott, keskeny, markáns arcán megrökönyödés tükröződött. - Atyaég! Regina... Nem értem. Valami nagyon nincs rendben. Ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt Regina. Azt akartam tudni, hogy mi történt Claire-rel. A legszívesebben felordítottam volna. Beviszem a szobába - jelentettem ki, és reméltem, hogy Braeden bűbája kitart, míg odaérek vele. Idegesített, hogy a körülöttünk állók gátlástalanul legeltetik a szemüket az eszméletlen Claire túl mély dekoltázsán és a félrecsúszott ruhája alól előbukkanó combján. Milán bólintott. Ha megtudom a részleteket, megyek hozzátok. Claire-rel a karomban kirontottam a folyosóra, magunk mögött hagyva a Termet, ahol annyira szerettem volna méltó párjaként táncolni vele. A sors mindig közbeszól... Érdemes vagy rá? Démon! Rohantam, ahogy tudtam, de már gyengültem. A szárazföld vonzása egyre erősebben hatott, a gravitáció megkétszereződött. Claire súlyát egyébként meg sem éreztem volna, de most egyre erősebben húzta a karomat elernyedt teste. Nem akartam szégyenben maradni. Nem akartam, hogy a folyosókon bóklászó helyiek tanúi legyenek az átváltozásomnak, ezért megszaporáztam a lépteimet. Valamiért emlékeztem, merre kell menni. Talán a víz miatt. Éreztem a víz illatát, hallottam, ahogy finoman ringatózva nyaldossa a medence falát, és a késztetés felerősödött, hogy mielőbb elmerüljek benne. 162

Benina – Bíborhajú 3. Lépéseket hallottam a hátam mögött, de már képtelen voltam megfordulni, hogy ellenőrizzem, ki az - a hátam egyre inkább meghajlott. Fájdalom szaggatta a lábamat, és szurkálta a gerincemet, de még időben sikerült berontanom az ajtón. Claire haja lobogott a nagy rohanásban, majd szétterült az ágyon, melyre kíntól remegve igyekeztem óvatosan letenni. Eligazgattam, miközben hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja. Oda sem kellett néznem, hogy tudjam, Lucas lépett be rajta. A fickó kisugárzása erősebb volt, mint egy megpakolt tehervonat. Segíts rajta! - parancsoltam rá fojtott hangon, mert az átváltozásom még folyamatban volt. A kitüremkedések lassan jöttek elő, és szinte fizikailag éreztem, ahogy a mágikus kapcsolat Braeden és köztem megszakadt. Ha a véres havazásból nem, ebből biztosan tudták, hogy baj van. Lucas mereven bámulta Claire-t. Ingerülten förmedtem rá újra és újra, míg végül méltóztatott rám figyelni. Acélszürke szemében aggodalom csillant, ahogy néhány perce Milanéban is. Mindkettőtől a hányinger kerülgetett: hiszen Milán akarta, hogy idejöjjünk, és Lucas volt, aki támogatta ebben. Méltó vagy hozzá? Méltó... ? Még ezek az átkozott hangok is! Rájuk akartam förmedni, hogy hallgassanak már el, legalább most. Legalább addig, amíg újra látom a smaragdfényű íriszt, mely most makacsul Claire szemhéja mögé rejtőzött. Miért viseli a kendőt? - kérdezte Lucas, és ha lehet, még jobban összevonta a szemöldökét, mint eddig. Fáradtan megvontam a vállam. Az anyjáé volt. 163

Benina – Bíborhajú 3. Hideg, leereszkedő pillantást kaptam a flegma válaszért. Tudom. Azt kérdeztem, miért hordja éppen most. Nosztalgia? - tippeltem. Igazság szerint nagyon nem érdekelt a kendő. Valóban azt gondoltam, hogy az édesanyja emléke miatt viseli. Kétlem - vakkantotta felém Lucas, majd letérdelt az ágy mellé, és lebontotta a selymes anyagot Claire finom csontozató csuklójáról. Eléred mentálisan? - kérdeztem a Testőrtől, mire egy pillanatra megdermedt, majd nemet intett a fejével. - Az istenit! Olyan, mintha túl nagy zsivaj lenne, hogy meghalljon engem. Képtelen vagyok áthatolni rajta - ismerte be. Abban a pillanatban, ahogy megfordította Claire csuklóját, mindketten egyszerre láttuk meg a bőrébe vésett feliratot. Claire fájdalmasan felnyögött. Ez meg mi a franc? - hördült fel Lucas. Én képtelen voltam akár egy hangot is kiadni. Halálvető. Micsoda baromság ez? Hát már soha nem lesz vége? A békesség, amiről Claire álmodozott, egyre távolabb úszott, mintha csak palackba zárt üzenet lett volna, melyet a Loch Eagla vizében engedtek útjára. Váratlanul haragos hidegség telepedett a szobára. A hűvös légáramlat Lucas felől érkezett, és egyértelműen a védencét óvó Testőr idézte elő. Legnagyobb megdöbbenésemre az ajtóban ácsorgó Catet figyelte. Gyere ide, Cat! Nem emlékeztem, hogy Vickyt Lucas valaha Catnek nevezte volna. Sőt, nem rémlett, hogy bármikor is tudomást vett volna a létezéséről, leszámítva az első alkalmat, amikor elhozta őt Claire-nek. 164

Benina – Bíborhajú 3. Mi ez? - mutatott Lucas Claire csuklóján a feliratra. Miből gondolod, hogy tudja? - kérdeztem a Testőrt, továbbra is kissé kábán a döbbenettől. Higgy nekem! Tudja! Igaz? Tudod, hogyan került rá. El kell árulnod! A Cat mozdulatlanul állt Claire fölött, arcán nyoma sem volt érzelemnek. Figyelmeztetni akartam Lucast, hogy a lány nem tud kommunikálni, még Claire-rel sem, de nem láttam értelmét. A Testőr nagyon belemerült a vallatásba, és titkon reméltem, hogy sikerrel jár. Victoria Cat! Nézz a védencedre, és mondd, hogy a hallgatásoddal védelmezed! - utasította Lucas a lányt, a hangjában annyi méreggel, hogy szinte éreztem keserű ízét a számban. - Nézz rá! Mondd, hogy jól van! Mondd, hogy nem ártasz neki, és én elhiszem! Tudod, hogy elhiszem neked! Claire azt mondaná, fura. Szerintem szimplán csak hátborzongató. Nem is tud beszélni - vetettem közbe, miközben idegesen végigszántottam a hajamon. A fejbőrömön nőtt kitüremkedések fájdalma némiképp kijózanított. - Nem fog nekünk dalra fakadni, csak mert szépen kérjük. Lucas rám sem hederített. Lehajoltam, és Claire kezét a tenyerembe fogtam. Szinte eltűnt a markomban. Claire tántoríthatatlanul óvta a Catet, nem örülne, ha tudná, hogy vallatjuk a kedvencét. Csak mondd, Vicky! - Lucas szinte már könyörgött, ám a következő pillanatban újra jeget lehetett volna vágni a hangjával. - Ha ártasz neki, levadászlak! Te is tudod, hogy muszáj lesz megtorolnom, ha helyrehozhatatlan károkat okozol a hallgatásoddal. Nem akarlak bántani, sosem ártottam neked, emlékezz! Az isten szerelmére, lépj ki a burokból! Ekkor beugrott valami. Ismertem Claire-t, ismertem a 165

Benina – Bíborhajú 3. gondolkodását... Talán Claire tiltotta meg neki, hogy beszéljen erről bárkinek. Már amennyire beszélhet bárkivel is - tettem hozzá ironikusan. Felnéztem, és láttam a villanást átsuhanni a mandulavágású, melegbarna szempárban. Gondolatban felnyögtem. Talán fennhangon is, már nem tudtam megállapítani. Ha felébred, nagyon-nagyon meg fogom büntetni ezért sóhajtottam, és a kezemmel, melyben Claire-ét szorongattam, megtámasztottam a homlokomat. Vicky! Vicky lassan mozgott, a szemét Lucason tartva leült az ágy szélére, és hosszú, vékony ujjaival beborította összekulcsolt kezünket. Ahogy megérintett, a hangja bekúszott a fejembe, és mézes, ragadós masszaként bevonta a gondolataimat. Minden a Te hibád, Claire White! De én segítek rajtad. Megteszem, amire senki nem képes, még te magad sem. Néhány heted maradt csupán, használd ki! Élj! Nincs ellenméreg, nincs gyógymód. A szer, akár a higany, bejárja tested minden vénáját, artériáját, a szerveidet, és a végére eléri a szíved. Ne küzdj ellene! Nem érdemes, hiábavaló. Jobb lesz így Kellannek, jobb lesz a barátaidnak, mindenkinek. Nyugodj békében, Claire White! Lucas cifra káromkodása rántott vissza a valóságba. A Cat hangja szólt a fejemben, fogalmam sem volt, ki küldhette az üzenetet. A Cat továbbra is ott tartotta a kezét a miénken. Nem hagyományosan, hanem az ősi nyelven beszélt a fejemben, és ahogy sejtettem, Lucaséban is. Mintha olvasott volna a gondolataimban, megválaszolta a kérdést, ami foglalkoztatott. Egy fekete boríték hevert az ágyon. Felismerte a kézírást, és mielőtt bármit tehettem volna, megérintette. A boríték könnycseppé 166

Benina – Bíborhajú 3. változott, és megszúrta a csuklóját. A rohadt életbe! - csúszott ki a számon. Dühömben egy pillanatra megfeledkeztem magamról, és szorosabban markoltam madárcsontozatú csuklóját, mint kellett volna. Biztos voltam benne, hogy nyoma marad. Haragos pillantást vetettem a Catre a bőröm redőin keresztül. - Azonnal szólnod kellett volna! Megtiltotta. Egyébként sem lett volna semmi értelme. Valamennyi azért mégis - szűrtem a fogaim között. - Tudtam volna róla. Soha nem láttam még, hogy a Cat bármiféle érzelmet produkált volna, a szavaimra viszont - erre esküdni mertem volna - finom pír suhant keresztül opálfehér arcán. Úgy tűnt, hogy a kommunikációnak ez a fajtája áthatolt valamiféle falon, amit maga köré vont, ugyanis még egy tanácstalan pillantás is előtört belőle Lucas felé. Lin küldte azt a levelet. Lucas, ez egy vitriolos könnycsepp volt. Vitriolos könnycsepp? - visszhangoztam rosszat sejtve. Nem tudtam, mi az. Soha nem is hallottam róla, még Gideon emlékeiből sem, és éppen ez volt az, ami halálra rémített. Miféle mágia lehet, ha még egy olyan tapasztalt öreg boszorka sem ismerte, mint Gideon? Lucas komor hangon világosított fel. Az a varázslat, amit őszinte, tiszta lélekkel érzett harag szült, és amelynél halálosabbat nem ismertünk az Ultimspiritig. Döbbenten meredtem Lucasra. Miért tud ő ilyesmit? Erről nem beszélt az a kis átkozott - mormolta Lucas összezavarodva. Talán már képzelődtem, vagy talán romlott a látásom ebben az eltorzult állapotomban, de amikor újra Vickyre nézett, mintha gyengédség villant volna acélszürke szemében. - Menj, keresd 167

Benina – Bíborhajú 3. meg Hannah-t! Hozd ide! Magyarázattal kell szolgálnia. Neked nincs rossz érzésed? - bukott ki belőlem a kérdés, mielőtt a Cat elérte volna az ajtót. Lucas homlokát ráncolva nézett rám. Mire gondolsz? Erre az egészre - intettem a fejemmel az ajtó felé, mintha ott rejlene mindenre a magyarázat. Lágy csókot leheltem Claire csuklójának fonákjára, majd feltápászkodtam a földről. - A fogadásunkra, a bálra, Reginára... Vegyük például Lariont! Szerinted hű a városhoz? Talán. De biztos vagyok benne, hogy nem tiszta lélek. Ez igen komoly vád - jegyezte meg Lucas, de feltűnt, hogy nem ellenkezett. Megvontam a vállam, legalábbis azt a részem, amit annak éreztem. Ismered a képességeimet. Uszonyosként megmaradtak azok, amik már megvoltak a születésemkor is. Lucas bólintott. Természetesen ezzel ő is tisztában volt. Folytasd! Elkeseredett sóhaj szakadt ki belőlem. Azt reméltem, letorkol majd, és őrültnek titulál. Azt reméltem, megvádol, hogy megvetem a boszorkákat, sőt egész Moldomust. Az, hogy Lucas nem így cselekedett, csak egy dolgot bizonyított: ő is gondolt már ezekre. A Hasta. Amikor megtámadtam Lariont... Megtámadtad a Tanács fiát? - hüledezett Vicky, majd hirtelen észbe kapva azonnal elhallgatott. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban. Lucas szeme egy pillanatra vidáman megcsillant. Tudtam, hogy képes vagy rá érintés nélkül is. A szavaira Vicky karmazsinvörösre pirult, és talán egy pillanatra... Nem, biztosan nem jól láttam. Vagy mégis? Beharapta az alsó ajkát? 168

Benina – Bíborhajú 3. Provokált, és végül kénytelen voltam visszavágni - tértem vissza a magyarázathoz. Lucas töprengve dörzsölte meg az állát. És a Hasták? Azt hittem, azonnal lefognak, de semmit sem csináltak magyaráztam. A hangom rekedtesen szólt, de hiába köszörültem, nem múlt el. Mindig ez volt, ha feldühödtem. - Mintha éppen úgy reagáltam volna, ahogy várták. Mintha parancsot kaptak volna, hogy ne avatkozzanak közbe, bármi történjék is. Megérinteni sem lett volna alkalmad, ha a Hasták megfelelően működnek - igazolta a sejtésem Lucas, majd intett, hogy folytassam. Míg beszéltem, folyamatosan az ajtót figyeltem. Milant vártam, új híreket akartam Regináról. Tudtam, ha Claire magához tér, első gondolata a másik Utolsó lesz, és szerettem volna felkészült válaszokat adni. Regina - folytattam, és úgy mondtam ki a nevét, mintha ezzel megmagyaráznék egy újabb furcsaságot. Lucas egy pillanatra megrándult, Vicky pedig lehunyta a szemét. - Cameron biztosan nem tudott a szülésről, Hatred nem értesítette. Hogy tehettek ilyet? És miért? Hiszen Cam gyógyító. Mindenképp ott lett volna a helye. Trixie-nek kellett elvinnie - mondta Lucas. - Ellenőrizni az Osciumoknál a behatolásokat. Milyen behatolásokat? Azt hittem, ide nem lehet csak úgy berontani. Lucas frusztráltan sóhajtott. Természetesen be lehet, csak nem olyan egyszerű. És? - sürgettem ingerülten. Bosszantott, hogy énmiattam körültekintő korlátozásokat léptettek érvénybe, viszont láthatóan másra nem vonatkozott ez a szigorúság. 169

Benina – Bíborhajú 3. Lucas széttárta a karját. Nem tudok semmiféle, a normálistól eltérő dologról - mondta, majd a Cathez fordult. - Meg kell keresned a Bölcset. Ne! - szóltam Vickyre, aki a Testőrnek engedelmeskedve azonnal elindult az ajtó felé. A kiáltásomra megtorpant, és kérdőn fordult vissza. Lucas is kérdő tekintettel nézett rám. Nem akarod, hogy megkeresse? Nem akarom, hogy ő keresse meg. Muszáj megtalálnunk. Tudom. De ne ő... Lucas ingerülten fújt egyet. Kellan, én nem mozdulhatok el mellőle, amíg ilyen állapotban van. Tudom - nyögtem újra, már haragosabban. De Hannah... Nem akartam Claire-t magára hagyni ebben az állapotában, de úgy tűnt, nincs más választásom. Rendben! - csattantam fel végül. - Majd én idehozom a kis nyavalyást. A Testőr pillantása kifürkészhetetlenné vált, a Catében csodálkozás csillant. Miért nem akarod, hogy Victoria menjen? Mintha nem lenne egyértelmű. Mert ő meg tudja védelmezni - mutattam rá a számomra nyilvánvalóra. Lucas olyan mozdulatot tett, mintha azt mondaná: „Ugyan már!”, Vicky arcán pedig egyértelműen sajnálkozó kifejezés jelent meg. Értelmetlen düh lobbant lángra bennem. Nem akartam, hogy 170

Benina – Bíborhajú 3. sajnáljanak, nem akartam, hogy lekezeljék az érzést, ami bennem tombolt - a harag és a szégyen émelyítő keverékét, amely szinte szétmarcangolta a lelkemet. Te is képes vagy rá - jelentette ki Lucas, és mielőtt tiltakozhattam volna, hozzátette: - Menj a vízbe! Onnan védelmezheted. Szerettem volna, ha igaza van. A Chaosban igaza lett volna, de itt... Nem vagyok biztos az erőmben, mióta átváltoztam. Ha közvetlen veszély lenne, nem tudnám megvédeni. Lucas acélszürke szeme résnyire szűkült, úgy éreztem, mintha pillantása a vesémbe hatolna. A lelkem mélyére, ami köré hálót vontak a félelmeim. Jobban kell bíznod magadban, ha ki akarsz tartani mellette. Baráti jó tanács vagy a Testőr figyelmeztetése? - kérdeztem kihívón. Talán mindkettő. Egy ideig álltam a pillantását, majd lemondóan legyintettem. Mindegy. Tehát... Én elmegyek, és megkeresem Hannah-t. Ti addig ne mozduljatok mellőle! Nem vártam a reakciójukra, kirontottam a szobából. A folyosón a falakra bűbájjal rögzített kereteikből letűnt korok boszorkái figyelték szánalmas rohanásomat. Meg sem mozdultak, pillantásuk mégis azt sugallta, hogy elítélnek azért, aki vagyok. És azért, amit nem tettem meg. Észre kellett volna vennem, hogy Claire-nek valami baja van. Hiszen még akkor sem vette le a kendőt, amikor együtt voltunk. Nem gondoltam rá sem akkor, sem máskor, hogy bármit is takargatni akar előlem. Nem áltattam magam, és nem mártírkodtam. Tisztában voltam vele, hogy engem akart kímélni az aggódástól. Tudta, beleőrülnék a 171

Benina – Bíborhajú 3. gondolatba, hogy méreg kering az ereiben, és nem tehetek semmit ellene. Képtelen lettem volna megállni, hogy ezt ne hozzam Moldomus népének tudomására. Bárkinek elmondtam volna, csak azért, hogy segítsenek rajta. Végzetes következményekkel járt volna, ha nem tesznek eleget az elvárásomnak. Claire jobban ismert, mint én önmagam. Hiába voltak a mézesmázos mosolyok, átlátott minden próbálkozásomon. Tudta, hogy a sötétség ott él bennem tovább, mégis úgy imádott, mint addig. Az ördögbe! - mordultam, és a Terem utáni folyosón balra fordultam. Valamiért tudtam, merre kell mennem. Talán a Bölcset éreztem? Vagy Milant, mert már annyira ráhangolódtam az Utolsók aurájára? Felrohantam a legyezőként szétterülő lépcsőn, melyet porfírvörös szőnyeg borított, ahogy a boltíves átjáró padlóját is. Akármit is kerestem, itt volt. Az átjáró végén rejlő szobában. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, melynek széle vörösen izzott, de a közepe feketén sötétlett. Mintha az egyik szín csak nemrég kebelezte volna be a másikat. Hezitáltam, végül kopogás nélkül benyitottam. Az elém táruló látványtól a lábam a földbe gyökerezett, a kezem a kilincset markolta, mintha egybeolvadt volna a fémmel. A szoba vidám, napsárga falai szöges ellentétben álltak a levegőben terjengő vérszaggal. Kellan! Mi a francot keresel te itt? Milán szólt hozzám. Jégzöld írisze körül a szeme sírástól vöröslött. Kétségbeesett volt, dühös és rémült. Az arca sápadt és elkeseredett. A borzalom, ami az ágyon hevert, még ott tükröződött a vonásaiban. Nem ő volt, akit követtem, nem is az Utolsó vére vonzott ide, hanem Regina, a halál pusztításának áldozata. A nő arca maszatos 172

Benina – Bíborhajú 3. volt a rászáradt vértől, mellkasa beesett, mintha összezúzták volna Hanyatt feküdt az ágyon, és bár le volt takarva egy sötétvörös, szatén ágytakaróval, mégis tudtam, hogy vérzett. Az ágytakaró a derekától lefelé vörös volt. Méltó vagy hozzá? Méltó... ? Démon! A suttogásoktól végigszaladt a gerincemen a hideg. Cameron Regina tőlem távolabbi oldalán ült. Széles válla összeesett, hátát, melyet mindig büszkén kihúzott, most görnyedtté hajlította a gyötrődés. Haja ziláltan hullott a homlokába, arcán elmaszatolódott vér, az egész ember szörnyen megtörtnek látszott. Sírt, és Regina élettelen kezét szorongatta. Csak fojtott zokogása törte meg a szoba néma csendjét. Elképzelni sem tudtam a fájdalmát. Ha arra gondoltam, hogy esetleg Claire többé nem ébred fel, szerettem volna egyetlen kupac szánalommá húzni össze magam. Gondolni sem mertem erre az eshetőségre. Éles sírás vonta magára a figyelmem. Félrefordítottam a fejem, és láttam, hogy Hatred kezében egy kis csomag ficereg. Szerettem volna megnézni Regina fiát, a következő kis Bölcset, de elvetettem a gondolatot. Úgy éreztem helyesnek, ha Claire-rel együtt ismerkedünk meg a védencünkkel. Hatred aggodalmasan ráncolta a homlokát, mivel Benjámin egyre hangosabban ordított, mintha ki akarná szakítani az apját abból a mély melankóliából, ahová süllyedt. Őszinte megdöbbenésemre azonban Cameron tökéletesen érzéketlen maradt a kicsivel szemben. Nem fordult felé, nem reagált a sírására. Miért nem adja oda neki? - kérdeztem Milántól, mire Hatred 173

Benina – Bíborhajú 3. lesajnáló pillantásával találkozott a tekintetem. Cam kataton lett - felelte Milán, tekintetét le sem véve Cameronról. Burokba vonta magát és Reginát. Nem tudunk áthatolni a védőbűbájon, nem tudjuk elérni őt ott benn. Azt sem engedi, hogy végső nyugalomra helyezzék Regina testét. Ragaszkodik a párjához. Tökéletesen átéreztem. Én sem akarnám, hogy Claire testét tapogassák, rendbe szedjék, vagy felkészítsék arra, hogy a föld alá kerüljön az örökkévalóságig. Hogy történhetett ez meg? - suttogtam elszörnyedve, és erről eszembe jutott, miért is jöttem. - Hol van Hannah? Ahogy kimondtam a nevet, Cameron felkapta a fejét. A szeme döbbenetes volt. Nem vidám, nem világos, hanem hátborzongatóan sötét. Szinte a szeme fehérje is eltűnt, csaknem obszidiánná vált az egész, írisz nélkül, pupilla nélkül... Egészen démoni volt. A Bölcs bujkál Cameron bosszúja elől - világosított fel Milán, és hangjában fojtott harag érződött. Eszembe jutott az ígéret. Reginának a szavunkat adtuk Claire-rel, hogy a babájának nem esik baja. Védelmezni fogjuk őt. Nem értettem a bébikhez, de tudtam, hogy Claire végtelenül szomorú lenne, ha a gyerekkel bármi történne, míg ő nem képes megvédelmezni. Nem tetszett, hogy Hatred karjában bömböl a kicsi, és már épp szóvá akartam tenni, amikor láttam, hogy Moriah odalép az öreghez. A csaknem két fejjel alacsonyabb Moriah bátran állta a Tanács hűvös tekintetét, és a karját nyújtotta a babáért. Hatred pillanatnyi hezitálás után úgy döntött, a kicsi talán valóban jobb helyen lesz egy mágiamentes lénynél. Tőle meglepő gyengédséggel Moriah karjába vette a plédbe csavart bébit, majd 174

Benina – Bíborhajú 3. aggodalommal telt arccal visszafordult Cam felé. Meg kell keresnem - súgtam Milannak, és reméltem, értette, hogy Hannah-ra célzok. Nem kockáztattam, hogy újra kimondjam a nevét, és esetleg szabadjára bocsássák egy végtelenül pusztító tornádót Cam személyében. Claire-rel mi van? Még nem tért magához - feleltem, és az ajtó felé hátráltam. Vigyázz a bébire, míg visszajövök! Menj! - mondta, miközben bólintott, majd közelebb lépett Regina ágyához. - Cam, haver, ne csináld ezt! Ő sem akarná... A mondat többi része eltűnt a szobaajtó mögött. Reméltem, hogy jobb belátásra tudja téríteni Cameront. Az átjárón kiérve különös vonzás csábított balra. Beterített az érzés, és az ésszerűnek tűnő világos, jobb oldal helyett az árnyékos, bal oldali folyosó felé húzott, mely a lépcső alá kanyarodva eltűnt a szemem elől. Nem volt időm bizonytalankodni. Szerettem volna mielőbb kirángatni a Bölcset a rejtekhelyéről, hogy segítsen Claire-t meggyógyítani. Másrészt úgy véltem, ő az egyetlen, aki hatni tudna Cameron felbolydult lelkére. A lépcső felénél jártam, amikor jéghideg széláramlat szelte ketté a levegőt abból az irányból, amerről érkeztem. Minden érzékem vészriadót fújt, s ösztönösen megtorpantam a lépcső közepén. Lihegtem, mintha mérföldeket rohantam volna - ez a test nem bírta a hajszát, amibe kergettem. Valahol ajtó csapódott, távolról kiáltások hangzottak fel. Hátrafordultam Cameronék szobája felé, de ennyire lentről nem láttam semmit. A következő pillanatban mintha patron pukkant volna, és torokszorító füst lepte el az egész aulát és a lépcsőt. A szemem könnyezett, és hiába hessegettem a karommal a füstöt, nem sikerült eloszlatnom. Úgy döntöttem, visszavonulok. 175

Benina – Bíborhajú 3. Egy lépcsőfokot hátráltam, de megtorpantam, amikor mozgást érzékeltem a lépcső tetejéről. Ahogy odanéztem, egy nagy, sötét árnyékot láttam felém zuhanni, ami tompán puffant a lábam előtt. Egy holttest volt. Lehajoltam, hogy ellenőrizzem. A gerincemen rossz érzés kúszott fel, és megtelepedett a vállamnál, mintha az az elviselhetetlen poloska, Nice ült volna oda. Megfordítottam a testet, és teljesen ledöbbentem. A lábam előtt azoknak az ikerlányoknak az egyike hevert élettelenül, akik Claire-t akarták egy tőlem távoli szobába kísérni az első nap, amikor Moldomusba érkeztünk. A lány keseszőke haja két fonatban lógott a tarkóján, barna szeme élettelenül meredt a semmibe. Vékony karjai és lábai kicsavart szögben hevertek megtört törzse mellett. Még meleg volt, de már nem volt benne élet. A következő gondolatom az volt, hogy megyek, és szólok Milannak a történtekről, amikor a bal oldali folyosó árnyéka megmozdult, és Larion lépett elő a tompa fénybe. Kellan, ejnye! Hát szabad ilyet csinálni Moldomus egyik tiszteletre méltó tagjával? A kérdésre megfagyott a vér az ereimben. Nem tudom, miről beszélsz. Lariont tökéletes kinézetű férfiként tartották számon, a szeme azonban hideg volt. Az aurája tökéletesen fagyos és olyan fekete, akár a föld alól előkotort szén. Persze, hogy nem - legyintett lekezelően. - Démon vagy. Illetve most éppen uszonyos, de mégiscsak démon. Hiányzik belőled a megfelelő intelligencia, ami ahhoz szükséges, hogy felmérd, mibe csöppentél. 176

Benina – Bíborhajú 3. Lenéztem a lányra, aki még élhetett volna. Semmi értelme nem volt a halálának. Te ölted meg - jelentettem ki határozottan, elrejtve a haragomat. Önelégült vigyor terjedt szét az arcán, amit nagyon szerettem volna hagyományos, démoni módon letörölni onnan. Miért? Szükséges volt - vonta meg a vállát közönyösen. - Egyébként nem én voltam, hanem te. Ezt senki nem fogja elhinni neked - blöfföltem. Természetesen mindenki elhinné Hatred fiának, hogy én öltem meg a lányt. Még csak indok sem szükséges hozzá - folytatta a gondolatmenetemet Larion, mintha csak olvasott volna a fejemben. Olyan mértékű fensőbbséggel beszélt, amit kizárólag kemény ütésekkel lehetett volna letörölni a képéről. - Démon vagy. Elöntötte az agyad az indulat, és végeztél az első lénnyel, aki szembejött veled. Szegény, kicsi Denise rosszkor volt rossz helyen. Normális esetben el is hittem volna, hogy csak erről van szó, de Larion szeméből sütött a gyűlölet. Miért végeztél vele? Larion elmosolyodott. Okosabb vagy, mint gondoltam - jegyezte meg, majd a mosoly elhalt az arcáról, és komoran meredt a holttestre. Olyan hosszú ideig hallgatott, hogy azt gondoltam, nem is válaszol, amikor hirtelen felkapta a fejét. - Udvarias voltam vele. Elhívtam az estélyre. Táncolhatott volna a Tanács fiával, de ő nemet mondott. Kosarat adott, és egy egyszerű sokadrangúval ment el, akinek olyan kevés mágikus öröksége van, hogy bűn lenne boszorkának nevezni. Ezért megölted. 177

Benina – Bíborhajú 3. Larion szeme felragyogott. Kellemest a hasznossal. Nekem mi a szerepem? Húztam az időt. Hangokat hallottam az emeleti átjáróból, és nem szerettem volna, ha azelőtt fedeznek fel bennünket, mielőtt tisztázhatnám ezt a fickóval. Nem hiszem, hogy nem találtad még ki azzal a tekervényes, démoni agyaddal - gúnyolódott Larion, és abból, amit kikövetkeztettem, fellázadt a vérem. Larion látta, hogy rájöttem, és a mosolya még szélesebb lett. Úgy van. Claire-t akarom. Nem a romantika miatt, hanem... gondolj csak bele: a Tanács fia és az Utolsó női Bíborhajú. Ha ő mellettem volna, kitörhetnénk Moldomus falain túlra, hogy megmutassuk a világnak, mire képesek a boszorkák. Őrült. Más nem jutott eszembe, ahogy figyeltem, és hallgattam a diktatórikus terveit. És egyáltalán melyik világnak akarja megmutatni a hatalmát? Az emberekének, akik hanyatt-homlok menekülnének, ha mágiát látnak? Mielőtt reagálhattam volna, a hangok közelebb értek. Hatred jelent meg a lépcső tetején Milánnál, Moriah-val és néhány Hastával. Elmerültek a beszélgetésben, a lépcsőhöz érve azonban mind egyszerre torpantak meg a döbbenettől. Larion zokogva omlott a földre. Elkerekedett szemmel bámultam a több mint hiteles színészi produkciót. Csönd volt. Gyanakvó, elítélő, végtelen csönd. Megölte. Édes isten! Megölte őt, csak mert az útjában volt nyöszörögte Larion a lábamnál, miközben a lány mozdulatlan arcát simogatta. Előrehajoltam, hogy csak ő hallja, amit mondok. 178

Benina – Bíborhajú 3. Claire egyetlen szavadat sem fogja elhinni. Ebben teljesen biztos voltam. A Larion arcán elterülő magabiztos mosolytól hányingerem lett. Nekem nem, de valaki másnak igen - súgta vissza, majd intett a lépcső alatti sötétségnek. Adriéi lépett elő az árnyékból. Napbarnított arca sápadt volt, és keményen nézett a szemembe. Hatred feszülten intézte a kérdést a fiúhoz. Adriéi, láttad, mi történt? A fiú rám nézett, és tudtam, hogy megteszi. Tudtam, hogy kész megmérgezni az életem egy végzetes hazugsággal. Igen. A démon meggyilkolta Denise-t. 14. A Catek krónikája IV. „Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna. ” Lucius Annaeus Seneca Victoria ÉVEK TELTEK EL. Hosszú, mégis pillanatoknak tűnő évek. Minden tökéletes volt. A sugárzó napfény különös árnyalattal telítődött attól, hogy boldog voltam. Én, a Cat, a szolga, határtalan boldogságot éreztem. Tisztában voltam vele, hogy ez az érzés a természet rendje ellen való. Az, akit szolgaságra teremtettek, nem élhet önálló életet, engedély nélkül nem érezhet ilyen felhőtlen boldogságot. A kezdetektől félelem költözött a mindennapjaimba. A háborút megnyertük, de csupán idő kérdése volt, hogy a zsoldosok és a démonok összeszedjék magukat, és újabb támadást indítsanak ellenünk. Mégsem emiatt éltem folyamatos rettegésben. Amikor az Alkotóim 179

Benina – Bíborhajú 3. magukhoz rendeltek, féltem, hogy a fenyegetés miatt másik helyre költöztetnek bennünket. Féltem, ha rájönnek, milyen csoda folyik Lucas és köztem, megtiltják, vagy ami még rosszabb, megbüntetnek érte bennünket. Tudtam, hogy nem helyeselnék a kapcsolatunkat. Mégis megtettem. Újra és újra, a bűntudatot félretolva élveztem minden pillanatot, melyet együtt töltöttünk. Lucas tökéletes volt. Az én nagy, bátor, erős harcosom, aki az évek során csak még nagyobb, még erősebb lett. Harcos. Már ő tanított kicsiket, de soha nem használt olyan kegyetlen módszereket, amilyenekkel öt okította annak idején a Mester. Neki elég volt egyetlen haragos pillantás, hogy mindenki meghajoljon. Nem tudott minden éjjel eljönni hozzám. Volt, hogy hosszú éjjeleket töltöttem el róla ábrándozva, aztán amikor megjött, lángba borult a világ. Kőkemény izmai elolvadtak az érintésem alatt, a keze, mely egyetlen határozott mozdulattal képes lett volna porrá Toppantani a csontomat, mindig gyengédséggel ajándékozta meg a testem. Csak ezekben az intim pillanatokban vettem le a testemet borító feketeséget. Olyan titok volt ez, amit azóta sem osztottam meg senkivel. Az Alkotóimmal sem. Szerettük egymást, hol óvatos lassúsággal, hol őrjítően, egy vihar fékezhetetlen hevével, minden elképzelhető módon. Néha úgy éreztem, kevés, hogy a karjában tart. Kevés, hogy a teste az enyémmel egyesül. Szerettem volna a bőre alá csúszni, hogy a szívéig hatolhassak, és ott is simogassam, vagy a lelkéig, hogy azt cirógassam. Ereztem a vég közeledtét. Elkerülhetetlenül robogott felénk, akár egy csillag, melyet az istenek lelöknek az égboltról unalmukban. Újabb csata vette kezdetét. Ezúttal minden más volt. Minden 180

Benina – Bíborhajú 3. sokkal rosszabb. Figyelmeztetés nélkül támadtak ránk az éj csöndes leple alatt. Az ellenség bejutotta Barlangba, ahol összebújva szenderegtünk. Tüznyalábokkal választottak szét minket. Én mozdulatlanul álltam, de Lucas tombolt, amiért ruhátlanul, a feketeségem nélkül látnak a támadóink. Annyira édes gondolat volt ez tőle, merőben szokatlan, mert gyakran a kiképzéseket is alig-ruhákban végeztem. Különösen, amikor Ratusszal voltam. Nem hittem, hogy a vénember vonzónak találná a teremtménye testét, de volt valami perverz kielégülés a Tisztavérü zöld szemében, amikor a földre küldött. A tökéletes rabszolga alig viselt ruhát, és a földön hevert a gazdája lába előtt. Igaz, ezekben az esetekben legalább a feketeségem takart valamennyire. Erről sosem meséltem Lucasnak. Nem voltam zavarban, a testemre sosem úgy tekintettem, mint mások. A fekete, áthatolhatatlan bőröm szinte mindig rajtam volt. A feketeség most egy kupacban hevert aföldön, leolvadva a testemről. Tudtam, hogy a varázslat, amely béklyóba láncolta az akaratomat, össze lett csomagolva a védelmező képességeimmel. Ott álltam a zsoldosok előtt, akik Lucast ütlegelték, azt várva, hogy sikoltozva ugrok a védelmére. A feketeségem a fekvőhelyünk alatt pihent, én pedig először voltam lecsupaszítva mások előtt. Lucas ordított, de nem a fájdalomtól. Tudta. Tudta, hogy az Alkotóim rájönnek a résre, mely a mágiájukon esett, és betapasztják azt. Megtalálják a módját, hogy a pajzsomon esett rést eltüntessék. Kevés volt az időnk, a támadás zajára valószínűleg elindultak a Hasták az Alkotóimmal együtt. Nem azért, hogy megmentsék a Catet, hanem hogy védelmezzék Moldomust. Rúgások záporoztak Lucasra, majd secuazok szívták az erejét, és ő 181

Benina – Bíborhajú 3. csak ordított. A gondolat tette tébolyulttá, hogy a feketeségem nélkül láthat bárki. Szerettem volna szólni neki, hogy ez nem számít. A lelkem nem látják, azt csak neki mutattam meg, az az övé. Az övé voltam, ahogy ő az enyém. Lucas is tudta, mégis őrjöngött még akkor is, amikor a secuazok már a földre terítették. Ekkor végre megmozdult a feketeségem. Lassan kúszott felém, senki nem vette észre, csak én, aztán Lucas. Megkönnyebbülés és türelmetlenség csillant fájdalomtólfénylő szemében. A három zsoldos, aki kínozta, hajlandóságot sem mutatott, hogy mással akarna foglalkozni. A szomszédos szobákban alvó másik három társamat pillanatok alatt kivégezték. A meglepett Cateken álmukban ütöttek rajtuk, és nem kaptak parancsot védekezésre. Két démon is a támadók között volt, ők a testemmel voltak elfoglalva. Simogattak, fogdostak, a mellemet markolászták. Ezt nem engedhettem. A testem Lucasé. Mert én azt akartam, hogy az övé legyek. Mégis mozdulatlanul álltam, és egyetlen panaszszó nélkül tűrtem, hogy körbefonjanak, rám tapadjanak, akár a piócák. Vámom kellett, amíg a feketeségem hozzám ér. Elég volt egy minimális felület, hogy érintkezzen velem, és akkor magamra tudtam volna rántani. Lassan haladt előre, és amikor egy pillantás felé tévedt, azonnal mozdulatlanná dermedt. Védekezz, ananki! - könyörgött Lucas, majda hangja megkeményedett. Védd a tested! Nem tehettem. Még nem. Ereztem Lucas fájdalmát, de leküzdöttem magamban a viszolygást és az undort, amit a kéretlen érintések váltottak ki. A feketeségem egy hirtelen mozdulattal megnyúlt, és felnyalábolta a lábamat. Nem várt erővel ütközött nekem, amitől a 182

Benina – Bíborhajú 3. levegőbe emelkedtem, és a világ lelassult körülöttem. -Átalakul! - hallottam a kiáltást, mire mindenki felém fordult. Lucasról leestek a secuazok, és visszatértek gazdáik kezének a helyére. A csuklyás köpönyegek ujjábólfigyeltek, és vártak a lehetőségre, hogy újra támadhassanak. A feketeségem gyors hullámként öntötte el a testemet, felkúszott a lábamon, át a másikra, a csípőmön át végigsimított a hasamon, majd elöntötte a mellkasomat, és a nyakamnál megtorpant. Újra Cat voltam. Egy nagyon dühös Cat. A hozzám legközelebb álló zsoldos felém lépett, mielőtt a lábam érintette volna a földet. Felemelte secuazban végződő karját, és amikor felém nyújtotta, Lucas felől félelmetes morgás hangzott fel. A hangra a legtöbben megdermedtek, egészen vadállatias volt, a feketeségem alatt pedig minden pihe felállt a bőrömön. Akarsz játszani, ananki? - gúnyolódott a zsoldos, csokoládéböre fénylett a Barlangfélhomályában. Telt száján gúnyos mosoly derengett, amikor a Testőr által hallott kedveskedést használta. A secuaz kidugta a fejét a csuklyás köpönyeg ujjrészéből, és ekkor szabadult el a pokol. Nekem várnom kellett, míg megtámadnak. A parancs a fejemben úgy szólt, csak akkor harcolhatok, ha parancsot ad rá egy Utolsó vagy az Alkotóim egyike, és önvédelem esetén. Kár, hogy a többieknek nem ezt mondták. Egyelőre nem támadott, így csak maga- tehetetlenül álltam, és szembenéztem a kígyószerű szörnyeteggel. Lucas azonban nem várt. Bár félholtra rugdosták a zsoldosok, és szívták az erejét a secuazok, nem számított. Összeszedte maradék erejét, előrevetődött, és megtámadta azt, aki közvetlen veszélyt jelentett rám nézve. Későn vettük észre a mögötte takarásban álló 183

Benina – Bíborhajú 3. zsoldost, aki fedezte közvetlenül a háta mögött az előttem magasodót. Vaskos termete elfért a társa mögött, és kezében éles pengéjű, hegyesített élű kardot szorongatott. A zsoldos a Testőr első lépésével együtt mozdult. Hárította Lucas támadását, majd végigvágta az oldalát és a hasát a karddal. Csaknem kettémetszette. Forgott a gyomrom a látványtól. Tehetetlenül figyeltem, ahogy Lucas ordítása hörgésbe torkollik, az oldalához kap, és a földre zuhan, egyenesen a lábam elé. Nyögve a hátára hengereden, és elvette a kezét a sebről. Mély volt, túlságosan mély, látni lehetett a húsát, mely a vágott bőre alól szinte kifordult. Nem sok hiányzott hozzá, hogy a belei kiforduljanak a Barlang fényes márványpadlójára. Felé nyúltam, de a secuazos kar és a kard is egyenesen rám szegeződött. A-a-a - duruzsolta a csoki bőrű zsoldos. - Hagyd pihenni! Mögötte a fickó megszólalt: - Hagyd meghalni! Mielőtt felelhettem volna, fény villanta bejárat felől, és telibe találta a kardos zsoldost. Azonnal összeomlott, rövid kínlódást követően mozdulatlanná dermedt, majd porrá omlott. Hatred suhant át a bejáraton, barna szeme az indulatok miatt egészen elsötétedett. Acélos keménységgel kereste a pillantásomat. Védekezz! És támadj! A parancsára feloldódott a mágia, mely kordába vonta az akaratomat, és én önfeledten engedtem szabadjára a haragomat. A megalázottság, amit éreztem a tapogatások miatt, a gyűlölet, ami fellángolt bennem Lucas kínzására, a mérhetetlen düh, amit vérének ontása miatt éreztem, mind ott kavargóit immár ködszerűvé alakult testemben. Védelmezz, Cat! - harsant Ratus hangja a bejárat felöl. 184

Benina – Bíborhajú 3. Ketten a zsoldosok közül rátámadtak. Úgy láttam, valamiért nem figyelt, és sarokba szorították. Lucas fájdalmasan felnyögött, csoda, hogy erre is képes volt. Az első parancs az akaratommal együtt feloldozott a második alól. Ratus várhat. A Lucas iránt érzett félelmem, aggodalmam, fájdalmam felülírta Ratus parancsát. Fontosabbnak éreztem Lucas biztonságát, mint az Alkotómét, aki soha semmit nem tett értem. Hatred is harcolt, de öt nem féltettem, tudott vigyázni magára. Lucas újra fájdalmas hangot adott ki, majd nem mozdult többé. Ez a hang volt, ami átbillentett. Gyilkoltam. Mészároltam. Az összes rohadt zsoldosnak a nyaka köré tekertem a secuazukat, azzal téptem le a fejüket. Kék vérük fröccsent, beterítette az arcomat. A démonokat addigra Hatred és a Hasták kivégezték. Még izzott bennem a harci kedv, amikor rájöttem, hogy nem maradt több kivégezni való gyilkos. Vörösben láttam a világot, képtelen voltam csillapodni, a haragom vérre szomjazott. Ekkor Hatred kezét éreztem a karomon. Nyugodj meg! - parancsolta, és éreztem, ahogy a mágiája uralma alá vonja kaotikus, őrjöngő érzelmeimet. Sikoltani lett volna kedvem. Dühöngtem, akár egy vadállat, de ketrecet vontak körém. Ebből azonban a környezetem már nem tapasztalt semmit. A józanságomat megőrizve ezeket a féltő, agresszív érzéseket is bezártam a Végtelenbe azok mellé az élmények mellé, melyeket Lucasszal éltem meg. Tudtam, hogy megférnek egymás mellett a pozitív érzelmek és az agresszió, mert mind hozzá kapcsolódtak. A szerelmemhez. Szerettem Lucast, és ezeket az érzéseket csak ő tudta kiváltani belőlem. Hálás voltam neki a mosolyokért, melyekkel megajándékozott. Hálás voltam, amiért engem is rábírt a nevetésre. A 185

Benina – Bíborhajú 3. heves szívdobbanásaim, az elszoruló torkom, a remegő térdem és a csillapíthatatlan forróság mind olyan dolgok voltak, amiket csak ő vett észre, csak ő tudta kezelni. Amikor a testünk egyesült, akkor is előrébb való volt neki az én beteljesülésem, mint a sajátja. Értékes volt számomra a gondoskodása, a törődése, minden lopott pillantása. Végre újra kontroll alá vontam az elmémet, és készen álltam magyarázatot adni a történtekre. A Barlangban azonban nyomasztóan ordított a csend. Hatred szemében megrökönyödés tükröződött, miközben épp Lucas hasára bocsátotta a Vulnus curatiót. Elöntött a forró megkönnyebbülés, amikor eltűnt a fekete vágás, és az épre gyógyított bőrön már épp csak halvány nyoma maradt kiömlő vérének. Mit tettél, Cat? - Hatred gyönyörű gordonkahangjából sütött a vád. Csalódottság és fájdalom tükröződött a szemében, amit sehogyan sem tudtam mire vélni. Követtem a pillantását, és lemerevedtem. Azt hittem, Ratusnak végül sikerült legyűrnie a támadóit. Azt gondoltam, nincs szüksége a segítségemre, egyedül is elbánik a démonokkal, míg én a zsoldosokkal végzek. Tévedtem. Álltam, és néztem az öreget, ahogy hason fekszik a bejáratnál, mozdulatlanul, sebesülten... Halott volt. Nem segítettem rajta, holott parancsot kaptam rá. Előtérbe helyeztem egy Testőr testi épségét egy Bíborhajúénál. A Tisztavérü férfi élettelen teste égbekiáltó bűnként kiáltott. Minden egyes szívdobbanásommal gyászoltam az öreget, és tudtam, hogy ennek súlyos következményei lesznek. Moldomus vérvörös havazást zúdított ránk, pedig fedél volt a fejünk felett. A város gyászától azonban nem lehetett szabadulni, még a föld alá is 186

Benina – Bíborhajú 3. beszivárgott. Ananki... Lucas hangjára magamhoz tértem a révületből. Egymásra néztünk, és tudtuk. Végünk volt. Senki nem tűri azt, amit tettünk, és a büntetésünkkel példát statuálnak majd, nehogy a jövőben előfordulhasson hasonló. Életemben először tapasztaltam meg a torokszorító félelmet. Rettegtem és bűntudat gyötört. Talán, ha más vétkezett volna, elnézik neki, de én egy Cat voltam. Egy Cat nem teheti meg, hogy érzelmi alapon védelmez valakit. Egy Cat nem gondolkodhat, csak parancsokat teljesíthet. És ez a Cat megszegett minden szabályt, amit valaha kiróttak a fajtájára. Hatred varázslatos, ősi szavakat mormolt, de közben le sem vette a szemét rólunk. Ha volt is benne sajnálkozás, hamar félresöpörte minden érvét, mely az ártatlanságunk mellett szólt. Dühös volt és gyászolt Képtelen voltam emiatt hibáztatni. Bűnös voltam a szabályok megszegésében. Bűnös a parancsmegtagadásban. Bűnös a gondolkodásban, az ösztönösségben, a harcban, a gyilkosságban... Mindenben bűnösnek éreztem magam, ezért fejet hajtottam, és tűrtem az ostorcsapásokat, melyet Hatred mért rám. Victoria Cat, az Első! - Hatred hangja élesen, vádlón csengett. A Hasta tagjai körbevettek, miközben a civilek kivitték Ratus testét a Barlangból. - Az örökkévalóságig száműzlek Moldomus falai közül. Az életed magányosan kell folytatnod Nimbusban, míg egy Utolsó védelmezésére fel nem kérnek. Hangod a kiapadt patak. Míg visszatérést nem engedélyeznek ebbe a városba, nem használhatod a hangodat! Néma szolga leszel a boszorkák körében, mert egy ártatlan 187

Benina – Bíborhajú 3. halt temiattad. Elcsuklott a hangja, és ahogy felpillantottam, láttam, hogy szemében fényes pontok gyulladnak, ahogy gyűltek a könnyei. Akármilyen sokat veszekedtek, akármennyire is nem kedvelte az öreg Ratust, mégis a barátja volt. Ki tudja, mióta éltek úgy, mint nap és a hold. Váltották egymást, mert amikor az egyik visszavonult pihenni, a másik azonnal elfoglalta a helyét. Megértettem a haragját, a fájdalmát és a csalódottságát. Úgylátszott, nem fog beteljesedni a jóslata, melyet a feláldozásomként emlegetett. Ehelyett egy örökkévalóságra elátkozott. Elsápadtam, amikor Lucas felé fordult. Nem gondoltam, hogy öt is megátkozza. Hiszen ő nem csinált semmit! Agaipos Lucas Defendus! - Lucas nem hajtott fejet, némán hallgatta a büntetését. - Megfosztalak a halálodtól! Az lesz a Sorsod, hogy életben maradj, és nézd a Cated szenvedését. Mostantól nem beszél veled. Képtelen lesz rá. Semmiféle kapcsolatot nem teremthetsz vele, csak nézheted szolgalétét. Másra nem leszel képes, ezt garantálom! Lucas lázadni akart, láttam a testtartásán, szemének haragos villanásán, de végül mégsem tette. Talán reménykedett. Talán hitte, hogy kijátszhatjuk ezt a mágiát is, ahogy az előzőt. De tévedett. Ez erősebb volt. Hatalmas kín lett volna szembeszállni vele, de nem ez volt, ami miatt igazán hatott. Hiányzott valami, ami eddig bennem volt. Az elszántság. Nem engedhettem, hogy még egyszer megtörténjen. Egy ártatlan halála száradt a lelkemen, a vére beszivárgott a feketeségem alá, és nyomot hagyott a bőrömön. A Végtelen ajtaját lezártam. Belehaltam, kiürültem, állattá váltam. 188

Benina – Bíborhajú 3. Láttam Lucast szenvedni a történtek miatt, láttam Hatred határtalan csalódottságát, és többé nem bírtam érezni. Túlságosan fájdalmas lett volna. Túlságosan... Áltattam magam, hogy már minden jó lesz, a Végtelen szobája nem csábít többé, és élhetek hasznos életet. De elpusztultam minden egyes alkalommal, amikor a lelkemben érzett ürességet láttam visszatükröződni Lucas szemében.

15. A legdrágább gonosztevő V „Szeretem azokat, akik megtudják magukat szerettetni, és ezzel annyi fáradságtól kímélnek meg, amibe a megszeretésük kerülne. ” Lucy Maud Montgomery Claire TÚL KÉSŐN TÉRTEM MAGAMHOZ. A Halálvető magával ragadott, ragacsos melaszként tekeredett az elmém köré, és húzott a legmélyebb sötétség felé. Képtelen voltam szabadulni, hiába próbáltam. Az akaratomat megmételyezte a legsűrűbb vitriol, és lemarta a tudatomról. Én voltam, mégsem tudtam parancsolni magamnak. Hallottam a beszélgetéseket a fejem fölött, Kellan Hannah keresésére indult, Milán visszatért, és elmesélte a borzalmat Lucasnak. Mindent hallottam, de hiába parancsoltam magamnak, hogy nyissam ki a szemem, vagy jelezzek a testem őreinek, nem történt semmi. Az ujjaimat sem tudtam megmozdítani, a szemhéjamat ólomsúlyúnak éreztem. Dühített a helyzet, és tehetetlenségemben sikoltottam volna, ha 189

Benina – Bíborhajú 3. képes vagyok rá. Kellannek szüksége volt rám, én pedig hasznavehetetlen bábként hevertem. Kínzott a gondolat, hogy nélkülem hoznak felette ítéletet. Aggódtam, mi történt Cameronnal, és minden egyes szívdobbanásommal gyászoltam Reginát. Az élet igazságtalan. Ebben a hitemben senki nem gátolhatott meg. Különösen ebben az állapotomban, amikor senkivel nem tudtam megosztani a filozófiai nézetemet. Váratlanul tompa nyomást érzékeltem az elmémnél. Nem láttam, ki az, de felismertem a kisugárzásából, mielőtt meghallottam a hangját. Olyasvalaki volt, akire számítottam, aki mindig mellettem volt, amikor nem érdemeltem meg, akkor is. Életeket áldozott fel értem... „A világ keserűségét nem válthatod meg a haláloddal, Utolsó!” Vicky! Nem az elmémben szólt a hang, de nem is kintről hallottam, ahogy Milant. Mintha a gondolataink találkoztak volna az elme és a valóság közötti térben. Soha nem hallottam még a Catem hangját, még egy nyögést sem tőle. Mégis biztosan éreztem, hogy ő az. Gyönyörű hangja volt. Nem csak beszélt, de mintha madárcsicsergéssel ötvözött zene szólt volna. Valamiért az encián szín jutott eszembe. Körbevette Vicky hangját, és így őriztem meg az emlékeimben. Enciánkék, csengő dallamú, mérhetetlenül lágy hang. Próbáltam neki válaszolni, de nem tudtam. Kellan járt a fejemben, és Regina, és Cameron, és a fia, akit védelmeznem kellett. „Néha könnyebb utat választunk. Néha jobb nem észrevenni a könnyeket. Könnyebb hátat fordítani a fájdalomnak, melyet okoztunk, mint maradni, és vigaszt nyújtani a szenvedőknek. Előfordul, hogy fájdalmasabb látni, mint csupán nézni. Az élet nehéz, és csak az maradhat életben, aki harcol. Csak az képes harcolni, aki 190

Benina – Bíborhajú 3. megtapasztalta a szenvedést. Pontosan értettem, miről beszélt. És szégyelltem magam. Jobb lett volna így maradnom. Istenem, annyira könnyű lett volna csak hagynom, hogy sodorjanak az események, míg a testem ebben a dermedt állapotban vergődik. Nem akartam visszatérni, nem akartam újra harcolni, csak pihenni. De volt valaki, aki miatt képtelen voltam így maradni. Kellan. Annyira igyekezett jó lenni! Megvetette az emberek világát, a pusztítást, amit véghezvittek a világban, mely otthont adott nekik. Mégis velük élt. A kedvemért, mert tudta, hogy az én világom. Oda tartoztam, ezért velem maradt. Aztán elkísért Moldomusba egy olyan teremtményként, akiben senki sem látta meg a szépséget. Larion csinos arca lebegett a szemem előtt, és arra gondoltam, mi volt benne, ami miatt nem találtam vonzónak. Hiszen a külseje tökéletes. Mégis... Taszított benne valami. Valamiért úgy véltem, Larion lelke tökéletes ellentéte a külsejének: rothadó mocsok. Kellan kitartása rádöbbentett, hogy mi a dolgom. Vickynek hálás, ölelős képeket küldtem gondolatban. Azt akartam, hogy tudja, mindent megbántam, amit ellene elkövettem. Az indulataim irányítottak, nem én őket. Egyúttal magamnak is megígértem, hogy többé nem fordul elő. Nem voltam benne biztos, de valamiért úgy éreztem, Vicky elmosolyodik a merengésemre. „Az indulataid az érzelmeid. Nem kell megváltoznod, mert te éppen így vagy jó és tiszta. Ezért vannak barátaid, és természetesen ezért vannak ellenségeid is. Ha változtatni akarnál azon, ami vagy, felborulna az egyensúly. Utolsó vagy! Világok Sorsáról dönthetsz, és 191

Benina – Bíborhajú 3. megváltoztat¬hatod a jövőt. Őrizned kell az egyéniségedet!” Vicky szolgalény volt. Olyan lény, akit arra teremtettek, hogy az olyanokat szolgálja, mint én. Alázatosságot követeltek tőle, mocskos munkára volt szánva, ebben a pillanatban azonban mindent másképpen láttam. Láttam Vickyt olyan béklyóban sínylődni, melybe engem is bezárt a Halálvető. Az én bilincseim fényesek voltak, vadonatújak, Vickyé ősrégi, rozsdás, megkopott, akár az idő maga. Nem hagyott időt ezen töprengeni. „Moldomust megmérgezték. Éppen olyan vitriolos könnycseppel, ahogy téged. Regina Utolsó halálával a Város meggyengült. Milánnak hamarosan új utakat kell járnia, hogy megismerje önmagát, és megtörje az átkot, melyet ráolvastál.” -Tiltakozni akartam. Én nem átkoztam meg Milant, legalábbis nem szándékosan. Nem voltam tudatában, hogy azt teszem. Vicky azonban figyelmen kívül hagyta kétségbeesett bizonygatásomat, és folytatta: - „Minden szétszóródik, akár egy elszakadt gyöngysor. Mindenki szertehullik, és Moldomus haldoklik. Minden világ megváltozik, és te vagy a változás eredője. Felnőttél a Sorsodhoz, melyre teremtettél, és én melletted maradok. ” Megfordult a fejemben, hogy élhetne szabadon. Nem lenne muszáj a hibáimat javítania, vagy helyettem elveszíteni egy újabb életét. Vicky keserű lenyomatot hagyott a gondolataim között. „Ébredj, Utolsó! Akard! Szükség van rád!” És én akartam. Vicky encián árnyalata ott maradt a fejemben, a gondolataimban, mintha rátapadt volna az agykérgem felszínére. Küzdöttem az akaratomat gúzsba kötő béklyó ellen, de nem sikerült felszabadítanom magam. Reginára gondoltam, Milanra, Cameronra és a fiára. Átéreztem a fájdalmukat, a sértettségüket, és akartam, hogy ébredjek. Tehetetlenül vergődtem az elmém alkotta rácsok között. 192

Benina – Bíborhajú 3. Nyílt az ajtó, de nem csukódott vissza. Hallottam, hogy beszélgetnek, és én is szerettem volna részt venni benne. Mindhiába. Nem mozdultam, csak vártam, hogy csoda történjen. Mélyen zengő gordonkahangra lettem figyelmes. Először azt hittem, Hatred, de az ő hangja meleg volt, megnyugtató, ellenben ez hideg és számító. Gyönyörű, de élettelenül gonosz, mintha egy mézzel leöntött táblán húzná végig a körmét valaki. Utolsó kívánságként hoztuk, hogy lássa a Bíborhajút, mielőtt a Tanács határoz a sorsáról. Marhaság, Larion! - mordult rá Lucas, és szinte láttam magam előtt, ahogy elé áll, és teljes fizikai megjelenését arra használja, hogy megfélemlítse a boszorkapalántát. - Te is pontosan tudod, hogy Black ebben a megjelenésében képtelen bárkinek is ártani. Szemtanúm van rá, Testőr - felelte Larion. Talán csak én képzeltem, de nagy adag elégedettség visszhangzott a szavaiból. -Ki? Adriéi. Az ereimben keringő vitriol megdermedt a döbbenettől. A fiú édes volt, de gyászolta a családját, akiket démonok végeztek ki. Nem alkalmas tanúnak. „Szükség van rád!” - csendült fel újra, ezúttal lassan halkulva Vicky hangja. Igaza volt. Tudtam, és végre erőt is éreztem magamban, mert Kellannek kellettem. Nem a helyzet miatt. Az nem rajtam múlt, nem tudtam volna megoldani. De Kellannek szüksége volt rá, hogy tudja, mellette állok. Mintha hetekig éltem volna összevarrott szemmel, olyan lassan 193

Benina – Bíborhajú 3. tudtam megemelni a szemhéjamat. Óvatos, finom simítást éreztem a halántékomon. Kellan - leheltem, és kinyitottam a szemem. Felém hajolva térdelt az ágyam mellett. Oké, Boszorkák, Hasták és agyamentek, kifelé! - harsant fel Lucas, és egy lépést tett előre, míg a vele szemben állók a folyosó felé hátráltak. Csak nem képzeled, hogy magukra hagyjuk őket? - kérdezte Larion, gőggel a hangjában. Nem szokásom képzelődni - jelentette ki Lucas, és keményen nézett a nála egy fejjel alacsonyabb fiúra. - Négyezer évvel ezelőtt kiment a divatból, fiacskám. Négyezer éve? Mégis hány éves Lucas? Nem volt idő elemzésre. A Hasták kihátráltak a szobából. Nem látták értelmét maradni, amikor valószínűleg a teljes épületet biztosították szökési kísérlet megakadályozására. Az erkély felől is mozgást láttam, ami azt jelentette, hogy ott is őrködött néhány Hasta, ahogy valószínűleg a fürdőszoba medencéjénél is. Ha apám megtudja... - Larionnak nem maradt alkalma befejezni, Lucas sosem tűrte jól, ha pelenkások fenyegetik. Az apád alig idősebb nálam. Nehogy azt gondold, hogy mögé bújhatsz, ha felbosszantasz! Öt perc! Az ajtó becsapódott, majd szinte ugyanabban a pillanatban kinyílt, és Milán lépett be rajta. Az arca sápadtnak látszott, beesett, így meg élesebben kirajzolódott az arccsontja. És a szeme. Te jó ég! Milán - nyögtem, és Kellan segítségével felültem. Milán mellém helyezkedett, én pedig csak bámultam jégzöld szemét. - Mi történt? 194

Benina – Bíborhajú 3. Túl sok minden, ha engem kérdezel - morogta Lucas. Természetesen tisztában volt vele, hogy nem hozzá beszéltem, de valószínűleg jólesett kiadnia felgyülemlett érzelmeit. Nedvesség csordult ki a szememből, és gördült végig az arcomon. Kellan rücskökkel teli kezével, végtelenül gyöngéden elmorzsolta a könnycseppet. Hálásan néztem rá. Regina... - sóhajtottam, de nem bírtam kimondani. Erről viszont eszembe jutott valaki. - Cameron hogy van? És a kicsi? Mindenkinek elkomorodott az arca. Még Kellannek is, akinek alig látszódtak a vonásai. Cameron eltűnt - világosított fel Milán. - Először csak ült Regina teste mellett, és gyászolt. Aztán a szeme egészen elsötétedett. Esküszöm, mintha démonná vált volna. Kellan tekintete még a rossz pillanataiban is bájos és angyali az övéhez képest. És a bébi? Ő jól van. Moriah lett kinevezve dajkának, amíg tisztázunk mindent. Semmit nem fogunk tisztázni - suttogtam letörten. Kellan finoman megszorította a kezem. Hogy érted ezt? Sajnálom! - súgtam neki, és képtelen voltam ránézni. Összefonódott kezünket figyeltem, melyre folyamatosan potyogtak a könnyeim. -Mit? Sajnálom, hogy iderángattalak! Sajnálom, hogy bajt hoztam rád! Sajnálom, hogy elcsúfítottalak! És sajnálom, hogy önző voltam! soroltam elkeseredetten, egy-két csuklást közbeiktatva. - Nem kellett volna idejönnünk. Már az Oscium előtt tudtam, és amikor megláttam Hatredet... Hiszen a másik világban jó volt! Segített nekünk. Akkor 195

Benina – Bíborhajú 3. azt jelenti, hogy itt ő nem jó, nem fog nekünk segíteni. El fog ítélni téged. Senki nem szólt közbe. Senki nem vetett véget a kifakadásomnak. Egyetértő hallgatásukkal csak fokozták az elhatározásomat. Mintha mindenki helyett beszéltem volna. Én voltam a döntéshozó. El kell hagynunk Moldomust, mielőtt a Tanács ítélkezne. Utána már nem hiszem, hogy kijuthatunk innen. De nem ám - helyeselt Lucas mogorván. - Magiamorsba kerülni olyan, mintha a nyakadba tennél egy kötelet, és kirúgnád magad alól a széket. Magiamorsi Olyan, mint egy börtön. Olyan mágiával bíró lényeket zárnak oda, akik nem bírtak magukkal - magyarázta Milán, majd széttárta a kezét. Látnod kellene, hogy megértsd. Nem! Soha! Lucas és Kellan szájából egyszerre hangzott el a tiltakozás. A szemöldököm felszaladt, csodálkozva pislogtam a két fickó között. Magyarázatra vártam, és végül Kellan egy lemondó sóhaj kíséretében felvilágosított. Magiamors olyan, akár egy kórház, de ide nem gyógyulni küldik a lényeket. Ágyakban fekszenek, melyeken olyan burok van, 3U1Í nem engedi mozogni, varázsolni vagy bármit csinálni őket. A szemük nyitva van, de nem beszélhetnek, nem mozoghatnak semmilyen módon. Aki túl sokáig tartózkodik ott, előbb-utóbb beleőrül. És téged ide akarnak küldeni? - néztem Kellanre megrökönyödve. Hanyag vállvonása csak olaj volt lángoló 196

Benina – Bíborhajú 3. haragomra. - Azt már nem. Azonnal eltűnünk innen. Az nem olyan egyszerű - jegyezte meg vontatottan Kellan. Egyébként is, ha ilyen hely létezik, miért nem paterolják oda az összes démont és zsoldost, akik a világokban öldökölnek? vetettem fel azt, ami számomra egyértelműnek tűnt. Mert ügyelni kell az egyensúlyra - mondta Milán. Korához képest különösen bölcsnek látszott ebben a pillanatban. - Ha minden rosszat kiiktatunk, a dolgok rendje felborul. A halál az élet elkerülhetetlen velejárója. Ha egyszer valami létrejön, biztos lehetsz benne, hogy véget is ér. Nem feltétlenül - mormolta Lucas, de túl halkan ahhoz, hogy bárki is meghallja rajtam kívül. Az viszont biztos, hogy úgy bámult közben az én Vickymre, mintha közös titkaik lennének. Ki tudunk jutni észrevétlenül? - Általánosságban mindenkihez intéztem a kérdést. Nem - jelentette ki Lucas. Talán Cameronnak van ötlete - vetette fel Kellan. Csak ekkor tűnt fel a csendessége. Soha nem beszélt túl sokat, de ezt a hallgatást már sokalltam. Valami nem tetszett neki. Valamiért kérte, hogy találkozhassunk, mielőtt elítélik, és... A csuklóm belső oldalán körözött a hüvelykujjával. Borzongás futott végig a bőrömön, és tudtam, hogy tudja. A Halálvető égette a bőrömet, Kellan simítása mégis gyógyírként hűsítette. Anyám kendője már nem takarta a sebet, mely feketén izzott bőrömön. Milyen ellentmondásos pillanat: életem értelme simogatja a halálom bélyegét! Lassan felálltam, Kellan követte a mozdulatomat. Megszorítottam a kezét, és reméltem, hogy tudja, miért nem avattam be ebbe a titokba. 197

Benina – Bíborhajú 3. Nem akartam arra gondolni, hogy a kizárásával megbántottam. Majd később esedezem a bocsánatáért, annyiszor és úgy, ahogy szeretné. Vicky az ablak mellett állt, és a gigantikus méretű holdat figyelte. Bevillantak a szavai, a kedvessége, hogy mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá. Elöntött ez az érzés, odaléptem hozzá, és melegen megöleltem. Egész testében megmerevedett, és tudtam, hogy megbotránkoztatom, mégis helyesnek éreztem. Akarom, hogy tudd, fontos vagy nekem - súgtam a fülébe, és elengedtem. Victoria Cat. Nem illik hozzá a Vicky, az túl közönségesen cseng. A teljes neve passzol hozzá, a magasra emelt, büszke fejtartás, és nem ezek a bizonytalanul lesütött szempillák. Megfogadtam, ha vége ennek az egésznek, kifaggatom a Krónikást, hogy segíthessek a Catemnek újra szabadon élni. Valamiért azt gondoltam, egyszer biztosan az volt. Különösen hűs, sós szellő lengett át a szobán. Szinte láttam, ahogy mindenkit megérint, majd továbbsiklik, mert senki nem reagált rá úgy, mint én. És Milán. Egymásra néztünk, és felismerés csillant a pillantásunkban. Cameron - mondtuk ki egyszerre. A hűvös áramlat felerősödött, meglebbentette a hajamat, mely már rég kicsúszott Regina tökéletes kontyából. Emlékkép tört a felszínre: Regina, ahogy a hajamat fésüli, próbálja emberi módszerekkel mutatósra kreálni, közben látom a tükörben, hogy mosolyog. Nem akartam arra gondolni, hogy nincs többé. Fájdalmas volt a tudat, hogy a fia nélküle kénytelen felnőni, és Cameronnak meg kell békélnie a hiányával. Az áramlat lassan a többiek számára is láthatóvá vált, méghozzá meglehetősen látványos módon. A mennyezetből ereszkedett alá, 198

Benina – Bíborhajú 3. friss, zöld színe illett hűs hatásához. Fogalmam sem volt, mi ez. Ahogy lassan süllyedt, a plafonból átjáró nyílt, mely lépcsővé formálódott. Hosszú, nagyon szűk csigalépcsővé. Barna bakancsos láb lépdelt rajta lefelé, farmernadrágja szakadt volt. Feljebb emeltem a tekintetemet, és egy halott szempárral néztem szembe. Cameron írisze elsötétedett, mintha ibolyákra vetődött volna árnyék. Obszidiánszempár, melyet mérhetetlen fájdalom fényezett éjszínűre. Igyekeznünk kell! - mondta komoran. Ahogy lépdelt lefelé a zöld lépcsőn, az egyre tovább nyúlt. Voltaképpen Cameron lépései alkották egészen a padlóig, majd mikor félreállt, a lépcső tovább süllyedt. Lefelé a vízbe - bólintott Kellan felé, majd fölfelé intett. - Föl a szabadba, a tigrisekhez. Senki nem kérdezte, mire gondolt ezzel. Én sem tettem. Nem érdekelt, mi vezérelte, egyszerűen örültem, hogy épségben látom. Odaléptem hozzá, és megöleltem. Egész testében megmerevedett, de nem taszított el. Köszönöm - leheltem a fülébe. - Jártam ott, ahol most te vagy. Tudom, mennyire kegyetlen hely. Megóvom a fiadat, míg visszatalálsz hozzá. Cam válla megrázkódott, és egy pillanatra magához szorított Amikor elengedtük egymást, éppen olyan volt, mint mielőtt lemászott a csodalépcsőjén: hideg, élettelen. Fájt így látnom őt, de tudtam, hogy nem tehetek érte semmit. Hangos, de nem erőteljes dörömbölésre rezzentem össze. Nyissátok ki! - bődült Larion mély hangja. - A kért idő bőven letelt. Hatred itt van, hogy ítéletet mondjon. 199

Benina – Bíborhajú 3. Milán az ajtó felé nyújtotta hosszú karját, hideg folyam örvénylett ki széttárt ujjai közül, majd hirtelen csend lett. A dörömbölés félbeszakadt, Larion kiabálását mintha a torkára fogyasztották volna. Cameron figyelmen kívül hagyta a közjátékot, és a könyökömnél fogva fölfelé terelt. Menj! Moriah már ott vár rád. - Kellan egész testében megfeszült. Ez valószínűleg Camnek is feltűnt, mert felé fordult. - Te a vízbe mész. A Családod ott vár. Nem válunk szét - jelentette ki Kellan, és eltorzult arcának gyilkos pillantásával szinte felnyársalta Camet. - Őrültség kettéválnunk. Nem - vetett ellent Lucas. - Őrültség együtt maradnunk. Azonnal megtalálna bennünket a Hasta, és szétrobbantanának, mint a bowlingbábukat. Mióta tudsz ennyit a bowlingról, nagyokos? - Kellan ellenséges pillantása feszültséggel töltött el. Nem akartam ellene állást foglalni, de Lucasszal értettem egyet. Abban is biztos voltam, hogy a vízben könnyűszerrel elrejtőzhetne, megmenekülhetne a Családjával. Ha Milán igazat beszélt, Kellannek a legbiztonságosabb, ha sellő alakban van. Odaléptem hozzá, a tenyerembe fogtam megviselt arcát, és lágy csókot leheltem eltorzult ajkára. Nem viszonozta, feszülten várakozott. Rosszat sejtve nézett rám. A vízből vigyázhatsz rám, ott erősebb vagy. Én pedig a szárazföldön vigyázok a fiúra. Kijutunk innen, és minden rendben lesz. Démoni tekintete még jobban elsötétedett. Átrágta magát minden eshetőségen, minden lehetséges variáción. 200

Benina – Bíborhajú 3. Nimbusban találkozunk - mondta végül, majd Lucashoz fordult. - Vidd a Catet is magaddal! Nem, várj! - kértem, miközben a lábammal felléptem az első lépcsőfokra. - Hol van Trixie? Nem hagyhatjuk itt! Milán finom vonású arcán csodálkozás suhant keresztül. Nem tudom. A piros hó óta nem láttam. Elakadt a lélegzetem. Vad remegés rázta meg a szoba falait. Lucas határozott pillantással sürgetett. Vicky itt marad - jelentettem ki, de nem néztem senkire, mert tudtam, hogy mit gondolnak az ötletről. - Velem jön Lucas, Cameron, és Moriah is ott lesz. Milán nem fogja itt hagyni a Testőret. Milán hangja élesen csattant, és leengedte a karját, melyet eddig az ajtó felé nyújtott. Ezt honnan veszed? Tudod, mit gondolok róla. Megvontam a vállam. Én sem tenném. Maradnék, hogy megkeressem. Milán minden előkelőséget mellőzve felhorkant, de nem tiltakozott. Lépdeltem felfelé a lépcsőn, és mielőtt eltűnhettem volna a magasban, lenéztem, hogy megkeressem Kellan tekintetét. Hamarosan! - súgtam, mire megfeszült az állkapcsa. Annál is korábban. A mosoly, mely bennem ébredt a szavaira, nem jutott el az arcomig. Elhalt valahol félúton az izgalom, a félelem, az aggódás és az iránta érzett szerelmem között. Vickyre néztem, aki pislogás nélkül, összepréselt ajkával figyelt. Az arca általánosságban kifürkészhetetlen volt, mégis tudtam, hogy nem tetszik neki a dolog. Vigyázz Milanra, míg Trixie előkerül! Erre nincs szükség, Claire! - jegyezte meg morózusan Milán, 201

Benina – Bíborhajú 3. és a nyomatékosítás kedvéért a karját összefonta vékony, de izmos mellkasa előtt. Jégzöld pillantása megtelt keserűséggel. - Moldomus Bírája vagyok! A Tanács velem fog dönteni a büntetésről, de engem nem bánthatnak. Egyetlen ártással sem érhetnek hozzám. Igen, igaza volt. Láttam őt, aurája sötéten örvénylett körülötte, éreztem benne a bizonytalanságát, a fájdalmát is. Nem valószínű, hogy az elmúlt század során történt bármi hasonló Moldomusban, és nem volt szerencsés tűzvonalban lenni az elkövetkezendő pár óra alatt. Hannah- nak igaza volt, amikor Kellannek azt mondta, változás előtt állunk. Én viszont nem szerettem a változásokat a vele járó veszteségek miatt. Újabb remegés rázta meg az ajtót és a burkot, mellyel Milán védte a szobát. Nem tétováztam tovább, határozottan lépdeltem fölfelé a lépcsőn. Nem néztem vissza, de Kellan pillantása égette a hátamat. Tudtam, hogy Lucas megvárja, míg fölérek, csak aztán indul utánam. Menet közben előhívtam azt az emléket, melyben Regina a hajammal babrált. A csípőmnél maró csípést éreztem, mintha legalább húsz méh mélyesztette volna belém a fullánkját, de a fejemben hallottam elsuttogni a varázsigét: Vestimenta praecipuus. Máskor csak enyhe bizsergést éreztem varázslás közben azon a területen, ahol felizzott az adott mágia, most azonban fájdalom rántott össze. A csípőmhöz kaptam, de tovább haladtam. Lágy szellő libbentette meg a hajam, és megforgatta a ruhámat a testemen, míg az rám tekeredett, és sűrű, sárga porrá őrlődött Kezdtem bepánikolni, hogy valamit elrontottam, és Lucas néhány fokkal lemaradva mögöttem hamarosan csupasz meglepetésben részesül. Ennek már csak azért sem örültem volna, mert sok tekintetben felnéztem rá, és bár nem volt elég öreg hozzá - végül is egy harmincéves férfi nem öreg -, mégis apapótlékként tekintettem rá. 202

Benina – Bíborhajú 3. Ahogy régen Dávid, Gideon, most ő volt a legidősebb férfi a családomban. Éppen ezért szerettem volna ruhában várni, mire felér a lépcsőn. A pánik azonban feleslegesnek bizonyult, mert mielőtt a sárga por eloszlott volna, máris éreztem a ruhadarabok szorítását a testemen. Egy barna szabadidőruha, alatta trikóval. Elsőre nem is olyan rossz, bár az edzőcipő csontfehér színe kissé kihívó, ha épp rejtőzködve akarok menekülni. A hajamhoz nem nyúltam. Oldalról feltűzve és a hátamon szabadon lelógva nem zavart a rohanásban. Mikor elindultam, nem is tűnt föl, mennyire magasra vezet a csigalépcső. Jó öt perc kellett, hogy végre meglássam a végét. Sötét boltív emelkedett a semmiből. Nem látszott, mi van mögötte, ezért nem léptem le róla, míg meg nem hallottam Lucas bakancsának dobbanását. Előrenyújtottam a kezem, hogy valami fogódzót keressek, és egy apró, puha tenyér került az enyémbe. Abban a pillanatban, ahogy összeért a kezünk, villámok hasították keresztül Moldomus vöröses árnyalattal tarkított, mélyfekete égboltját. Vihar tört ki, és valamiért tudtam, hogy ez nem egyszerű természeti jelenség. Azt Regina uralta volna. Mintha Moldomus természeti csapásokkal fejezné ki az egyik Utolsó elvesztése okozta fájdalmát. Felléptem az utolsó lépcsőfokra, és kiléptem a szabadba. Lucas jött utánam, hallottam. Éreztem. De nem ez kötötte le a figyelmem. Hannah kezét fogtam, és ő Moriah-ét, akinek lolita gót ruhája mellé sehogyan sem passzolt fehér haja. Ráadásul mormolt valamit, miközben kesztyűbe bújtatott karjában egy apró csomagot szorongatott. Annyira baljós volt az egész, és akaratlanul is belegondoltam, ez az a pillanat, amikor a rossz még rosszabbra tud fordulni. 203

Benina – Bíborhajú 3. Jaj, ne! - leheltem elhalóan, de elkéstem bármit is tenni. A Bölcs megjövendölte a saját halálát, és úgy tűnt, ezen még a Sorstörésem sem változtatott. Szabad kezem lángolni kezdett, mintha jeges tűzbe mártották volna. Az akaratom kicsúszott az irányításom alól, az ujjaim egy láthatatlan, de nagyon is valós tárgy köré fonódtak. Éreztem a hűvös érintést a tenyeremen, és hiába akartam eldobni, elejteni vagy csak széttárni az ujjaimat, képtelen voltam rá. Hallgattam Moriah mormolását, közben végig Hannah vakfehér szemébe néztem. Ajándékoztam neki egy boldog pillanatot, ezt nem teheti velem! Meg kell tenned mielőbb! - jelentette ki, és elengedte a kezem. Megrökönyödve néztem rá. Összetörtem. Lázadtam. Nem akartam. Hannah szavaira bődületes ordítás hangzott fel. Először azt gondoltam, hogy mennydörgés, de Moriah háta mögött két fehér tigrist pillantottam meg fekete csíkokkal. Ők Pszükhé és Fatum - intett hátrafelé Moriah a szabad kezével. - Benjámin védelmezői. Atyaég! - nyögte Lucas mellettem, mire összerezzentem. Mikor ért oda mellém olyan csöndben? A két állat rezzenéstelen méltósággal fogadta kitörő bámulatomat. Gyönyörű állatok voltak. Moriah magasabb volt nálam, és a tigrisek a derekáig értek. A fajukra nem jellemző élénkzöld szemekkel figyeltek, és úgy látszott, bármire rávetik magukat, amiről úgy vélik, veszélyezteti a kicsit. Gyönyörűek - mondtam, és egy lépést tettem Moriah felé. Alig vártam, hogy lássam Regina kisfiát. Alig mozdultam meg, az egyik tigris rám mordult. Belenéztem azokba a hihetetlenül zöld szemekbe, és tökéletes pléhpofával 204

Benina – Bíborhajú 3. megjegyeztem: Oké, téged nem kedvellek. Az állat hatalmasra tátotta a pofáját, és ásított. Untattam. Legyűrtem a félelmem, amit élesen megcsillanó fogainak a látványa okozott, és lassan, de határozottan még egyet léptem. Megtorpantam, és kihívó pillantást vetettem a tigris felé. Ő Fatum - világosított fel Moriah. Hogy különbözteted meg őket? Moriah Fatumhoz lépett, és - szerintem túlságosan is bátran - az állat orrára mutatott. Látod? Neki van csíkja, Pszükhé orra csupasz. Hannah úgy hívja, sorsvonal. Azt mondja, ez az állat az életét adja egy nap Benjáminért. Én is el tudom mondani a saját jóslataimat, zsoldoslány! vágott közbe élesen Hannah. Döbbenten meredtünk rá. A végtelen türelem kis királynője volt, soha nem láttam tőle egyetlen kirohanást sem. Menjünk! - vetette oda Lucas, és meg mertem volna esküdni, hogy gyilkos pillantással méregette az egyik tigrist. Várj még! - kértem, de inkább követeltem az engedelmességét. Csak hadd nézzem meg! Moriah felém nyújtotta a babát, de nem akartam... nem tudtam átvenni. Regina fiának köze sem lehet semmihez, ami erőszakos. A Tőrrel a kezemben gonosznak éreztem magam. Szabad kezemmel félrehúztam a plédet, és a legédesebb arcocskát pillantottam meg, amit valaha csak láttam. Bőre lilás és rózsaszín árnyalatokban játszott, ráadásul ráncokba gyűrődött a legelképzelhetetlenebb helyeken is. A feje kissé hosszúkás volt, a szeme viszont tökéletes. Ahogy felnézett rám a takarókupacból, azonnal megnyert 205

Benina – Bíborhajú 3. magának. Bogárszerű, fekete pupilláját mandulazöld írisz ölelte körbe, de olyan különösen irizáló árnyalatban, mintha szikrázott volna. Piheszerű babahajáról még nem lehetett tudni, vajon édesanyja fekete tincseit vagy az apukája világos fürtjeit örökölte. Biztos voltam benne, hogy a kettejük tökéletes elegye lesz. A bébi elmosolyodott, és én nem tudtam neki ellenállni. Nem voltam tudatában, mit teszek, amikor lehajoltam, és megcsókoltam éppen a homloka közepén. Tetszett neki, és egy fogatlan vigyort eresztett meg felém. Fogalmam sem volt, hogy egy újszülött képes ilyesmire. Jaj, de édes - gügyögte Moriah, majd felháborodottan hozzátette: Ilyet nekem még soha nem csinált. Lucas ellenségesen reagált a megjegyzésére. Talán, mert alig pár órás, és mert te nem vagy egy Utolsó, akitől olyan Áldásban részesült, mint most Claire-től. Áldás? - visszhangoztam értetlenül. Eegen, megáldottad. Látszott, hogy már indulna, mert úgy toporgott, mintha legalábbis mezítláb ácsorogna tűzparázson. Nyilvánvaló volt, hogy nem fog erről többet mondani. Hallgatsz, mint amikor megátkoztam Milant, hm? Te megátkoztad Milant? - ismételte Moriah megrökönyödve. Claire, igazán mennünk kell! Lucas komorsága visszarántott a valóságba. Bólintottam, és elindultunk, miközben Moriah azon morgolódott, hogy ő minden izgalomból kimarad. Csak ekkor tudatosodott bennem, hogy nemcsak fölfelé másztunk a csigalépcsőn, hanem előre is, ugyanis egyszeriben az erdő mélyén találtuk magunkat. Döbbenetes, 206

Benina – Bíborhajú 3. látványos... Moldomus igazán fantasztikus hely volt, és tisztelettel adóztam a szépsége és varázslatossága előtt. Persze csak magamban, mert Lucas nem volt sehol. Az egyik pillanatban még előttünk rohant Moriah-val, a következőben pedig elnyelte őket Moldomus vöröses feketesége. Lucas? Moriah? Tigrisek? - kiabáltam a sötétségbe, de a hangomat elnyomta az égbolt haragos dörrenése. Itt vagyok, Claire. Hannah botorkált elő a bokrok közül. Ahogy megláttam, azonnal felizzott a kezemben a Tőr. Eddig észre sem vettem. Hajtottam az arcom elől az utamba kerülő gallyakat, és fel sem tűnt, hogy a Tőrrel tisztogatom az utamat. Ebben a pillanatban azonban nemcsak hogy markoltam, hanem fizikai erőkifejtést igényelt visszafogni, nehogy Hannah vékony, kis mellkasába fúródjon idő előtt. Mit tettél? - kérdeztem zihálva a kislánytól. Nem voltam ostoba. Nem lehettünk volna itt kettesben védelem nélkül. Meg kell tenned, Claire! - biztatott kedves határozottsággal. Ennyi erővel arra is kérhetett volna, hogy sétáljak izzó parázson. Most kell megtenned! Fények villantak az éjszakában, és ezek nem villámlások voltak. Hangokat hallottam. Suhanásokat, mintha valami nagy és nehéz röpdösött volna ijesztő gyorsasággal. A Hasta - suttogta Hannah túlvilági hangon, amitől kirázott a hideg. Gyorsak, veszélyesek. Elkapnak, mielőtt megtehetnéd. Nem kerülhet hozzájuk a Tőr, de az semmivé válik, ha teljesítette a küldetését. Gyorsabban kell rohannunk. 207

Benina – Bíborhajú 3. Náluk senki nem gyorsabb! Ők repülnek... Ugyan, mivel repülnének? Tán seprűnyélen? Végtére is, ők nem boszorkák... -Ők... Fogd már be! - kiabáltam rá. Mintha a sötétségre ordítottam volna, hogy adjon fényt. - Menedéket keresünk. Ahová nem jöhetnek utánunk... Hablatyoltam, de az ésszerű érveim elfogytak. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy valaki leállítson, lefogja a kezem, és a fülembe súgja: Nem kell megtenned! Senki nem jött! Senki! Istenem... - nevettem fel hisztérikusan. - Hiszen te csak egy gyerek vagy! Csak tedd meg, Claire! Nem! A Hasta... Ők sem istenek. Ők a seprű. Megfagyott a vér az ereimben, amikor az egyik Hasta félelmetesen közel elsuhant a fejem fölött. Hosszú, nyúlánk, izmos alakja hengerszerűvé deformálódott, gallérja szétnyílt, és mintha a feje lett volna a seprűnek a sörtéje... bizarr, ijesztő látvány, mégis lenyűgöző. A hátára ketten is könnyedén felfértek volna. Claire...? Hannah hangjának bizonytalan csengése visszarántott. Megragadtam a kezét, és húzni kezdtem magam után. A vihar tombolt a fejünk felett. A szél minden lépésnél egyre erősebben cibálta csípőmig érő hajamat. Hannah tejfölszőke tincseibe őrült módjára kapaszkodott. A kislány apró keze remegett az enyémben, ahogy kíméletlenül 208

Benina – Bíborhajú 3. vonszoltam magam után. A másik kezemet a Tőr égette. Izzott a tenyeremben, mintha próbálna rávenni, hogy dobjam el, hagyjam hátra annak, aki annyira vágyott rá. Szerettem volna, de képtelen voltam rá. Claire - lihegte Hannah kimerültén. - Itt az idő, Claire! Fogd be! - mordultam rá ellenségesen, és hátra sem pillantva húztam tovább. A villámok egymást kergették a fekete égbolton, de az esőcseppek messzire elkerültek bennünket. A hideg, mely néhány perccel ezelőtt még perzselő forróság volt, a csontomig hatolt. Hannah váratlanul megtorpant, és kirántotta kis csuklóját a szorításomból. Fehér szemeivel ártatlanul nézett felém. Vagy én... Vagy Benjámin. Biztos van más lehetőség... - próbálkoztam, de a kislány úgy ingatta a fejét, ahogy csak akkor szokta, amikor valóban nem lát más kiutat, csak amit elém tárt. Csak tedd meg, Claire! - noszogatott. Hannah hangja remegett. Istenem! Ő is félt. Képtelen vagyok rá! - leheltem elhalóan, és a Tőr megingott a kezemben. - Hannah, én ezt nem tudom megtenni. A Bölcs és az ő összes sületlensége. Azt kívántam, bárcsak ismernék olyan varázslatot, vagy akár létrehozhatnék egyet, amivel megfoszthatnám őt a képességétől. Hannah odalépett hozzám, megragadta a kezem, amelyben halálának biztos fegyverét szorongattam, és egyenesen a szíve fölé irányította. Bízom benned, Bíborhajú! - suttogta túlvilági hangon. A szája mozdulatlan maradt, nem a hangszálaival, hanem a gondolataimon keresztül szólt hozzám. - Csináld gyorsan! Hannah hajába ismét belekapott a szél. Lehunyta a szemét és várt. 209

Benina – Bíborhajú 3. Lepergett előttem minden pillanat, amit együtt töltöttünk, minden beszélgetést hallottam, ami lezajlott közöttünk, és ekkor valami elpattant bennem. A kezem a magasba lendült, és a fekete Tőrt kis mellkasának a közepébe mártottam. Hannah teste rándult egyet, majd a fegyveremen fennakadva ernyedten lógott, míg bírtam tartani. A vére melegen csurgott végig a kezemen, nyúlósan tapadt az ujjaimra. Térdre estem, aztán a karomba emeltem. A könnyeim az ő ártatlan vérével keveredtek, miközben a táj égiháborúban zokogott a Bölcsért. 16. Amikor a kölyök felnő „A legrosszabb rémálmaid vagyunk! Az utolsó legnagyszerűbb ötleted az első elvetett gondolataim között volt... ” Báj Kellen KELLAN, KEDVES. .. Démon... Érdemes vagy rá? Démon! Méltó vagy hozzá ? Méltó... ? Démon! A kölyök sápadtan maga elé meredt. Claire eltűnt Lucasszal és Cameronnal a nyomában. Cam jóval később indult, de nem avatott be minket, hogy miért. Az aurájában elszántság vibrált. Bármit is tervezett, küldetésből tette. Hitt abban, hogy amit tesz, helyes, és a jó oldalon tartja a lényét, melyet csak egy hajszál választott el a démoniságtól. Ebben a pillanatban jobban megértettem őt, mint bárki. Harag. 210

Benina – Bíborhajú 3. Hevesen izzó harag sugárzott felőle, és egyetlen végtelennek tűnő percig azt gondoltam, bennem van. Megrémültem ettől az érzéstől. Annyit küzdöttem ellene, nehogy a felszínre engedjem az örök elégedetlenségemet, a Claire-hez fűződő birtoklási vágyamat és a végtelen haragot, mely Moldomus népességére nézve végzetes lenne. Nem tennék ilyet. A Hamuvilágban leélt éveim miatt nem engedném, hogy a gyűlölet elködösítse a józanságomat, és fátylat borítson a lüktető szerelemre, mely a lételememmé vált. Soha nem engednék a negatív érzelmeknek, mert tudom, hogy azzal elveszíteném őt. Nem azért, mert Claire hátat fordítana nekem. Nem. Kitartana mellettem. Ahogy most sem kérdezett semmit, egyszerűen csak feladta az otthonát értem. Hátat fordított a vakhű bizalmával, és kisétált abból a világból, ahová igazán tartozott. Méltó vagy hozzá? A kérdés bejárta lelkem minden zugát, de a válasz kiábrándító volt, féltem alaposabban megvizsgálni. Indulnod kell! - szólalt meg Milán, váratlanul visszarántva gondolataim mély és sötét verméből. A hangja rekedt volt, mintha jégkockát nyelt volna. Az arca sápadt, beesett, beteges. Eddig csak egyszer láttam Bíborhajút ilyen állapotban... Te nem jössz? Komoly kérdésnek szántam, de ő csöndesen felnevetett. Kedves gondolat. De nem. Nem hagyhatlak itt. Tudni fogják, hogy segítettél. Széttárta két karját, és maga felé mutatott. Én csak itt álltam, és megbénítottatok. Láttam mindent, de semmit sem tehettem ellene - nézett rám gúnyosan jégzöld szemével, melynek mélyén olyan keserűséget láttam, amitől figyelmeztető 211

Benina – Bíborhajú 3. bizsergés szaladt végig a gerincemen. Hatred tudni fogja, hogy megfagyasztottad az időt - mutattam az ajtóra. Nem felelt. Hanyagul vállat vont, és merengve meredt maga elé. Mi lesz a Testőröddel? - próbálkoztam tovább, és márványszerű arcának fájdalmas rándulásából tudtam, hogy telibe találtam. Az én Testőröm, az én problémám - jelentette ki fagyosan. Kihívón húztam fel az egyik szemöldököm. Ismered a képességeimet - emlékeztettem. - Trixie nem egy probléma. Számodra annál jóval több. Ingerülten legyintett. Nem tudom, miről beszélsz, démoni Mióta ismertük egymást, nem nevezett így. Tőle különösen mély sértésnek éreztem, és hirtelen megvilágosodott előttem, mire van szüksége a kölyöknek. Provokálásra. Olyan mértékű sértésre, olyan kihívásra, amelyre kénytelen reagálni. Ingerület levezetésére. Egyébként pedig, ezzel tartoztam neki a sellős átok miatt. Arról, hogy szánalmas vagy és gyáva. Kevésnek éreztem a Milánból áradó mágiát, ezért fokoztam tovább. Szánalmas vagy, mert önmagadnak is hazudsz. Már akkor sértésnek vetted Trixie létezését, amikor kiderült, hogy nő a Testőröd. És később csak rosszabb lett. Igaz? - Szavaim párás pamacsokként látszódtak a levegőben, ahogy egyre hűlt a hőmérséklet. Milán összepréselte a száját, és kezét ökölbe szorította az oldalánál. Tisztán látszott a zaklatottsága, de az agyam folyamatosan azt kántálta, hogy nem elég. - Hányszor is mentette meg a seggedet? Már az elsőnél rést ütött a büszkeségeden. A másodiknál már lyuk tátongott rajta, igaz? 212

Benina – Bíborhajú 3. Fejezd be! - Amikor megszólalt, a hangja mordulás volt. Halkan, mégis recsegve hangzott, és olyan mély hangfekvéssel, hogy alig értettem. Megvontam a vállam. Meg kell támadnod, hogy elhiggyék, nem tartozol közénk magyaráztam, de tudtam, hogy fölösleges. Az agya szűrni kezdte az információkat, mert a bosszúság és a be nem ismert, fel nem dolgozott érzelmei elhomályosították a tudatát. Tudtam, hogy így van, mert én is ilyen állapotban találkoztam Claire-rel a másik világban. Mikor jöttél rá, hogy vonzódsz hozzá? Nem szép lassan alakult ki, igaz? Váratlan volt, idegtépő, hm? Nem elég, hogy nő, de ráadásul elég vonzó ahhoz, hogy meghódítsa a gondosan jégbe burkolt szívedet. És még tartozol is neki. Ezért bántottad olyan sokszor, igazam van? Nem vártam választ, de láttam rajta, hogy a tűrőképessége határához közeledik. Lába már kéklőn fénylett a jégréteg miatt, mellyel bevonta a padlót, melyen állt. Határozottan sikerült felbosszantanom ezt a Bíborhajút. Mindenesetre úgy tettem, mintha a világon semmit nem vennék észre. Milán hosszú, vékony ujjai közül vékony fénysugár tört elő, amivel kínzó fájdalom nélkül senki nem érintkezhetett. Másrészt gyáva vagy - folytattam mert nem mondtad el neki. Talán, ha felvilágosítottad volna a saját érzelmeidről, ő is megnyílt volna neked. Egészen más irányba haladna a történetetek. Talán beléd szerethetett... Ekkor végre kitört. Számítottam a fájdalomra, hiszen én provokáltam, mégis váratlanul ért a gyorsasága. Milán felordított, jégzöld szeme bíborszínre váltott, eltűnt a szeme fehérje, a pupillája egybeolvadt a vörösséggel. 213

Benina – Bíborhajú 3. Szégyen és fájdalom sütött a tekintetéből, miközben felgyülemlett haragját rám zúdította. A jeges kék fény körbevett, letompított, miközben az egész testemben olyan szúrásokat éreztem, mintha jeges tóba dobtak volna. Tudtam! Elejétől kezdve tudtam, hogyan érez irántam. Olyan volt, mint egy rohadt Hasta, amit a védelmeddel bíztak meg. A hűvös fagyosság elérte a torkomat. Nyelni próbáltam, de mintha jégkockát nyeltem volna. Te nem vagy gyáva - mondtam, és a körülményekhez képest igyekeztem megvető arcot vágni. Milán meglepetten nézett rám, de továbbra is engedte rám a kék fényét. - Te ostoba vagy. Ostoba, amiért nem kaptál utána két kézzel. A lehetőség ajándék, és nem használtad ki. Trixie értékes lány. Olyan korokat élünk, ahol egyre ritkább az olyan lány, aki tiszteli saját magát, és nem halad a hódítani vágyó ribancokkal. A saját elvei szerint él, mert van olyan intelligens, hogy felfogja, nem kell birka módra követni a tömeget. A Testőrödben méltó párodra akadtál, és megijesztett téged a felismerés, hogy tiszteled őt. A kék fény hirtelen semmivé lett. Eltűnt, éppoly váratlanul, ahogy érkezett, és Milán ott állt előttem zihálva... összetörtén. Lenéztem, és láttam a testem j égbe fagyva. Az ördögbe! Igazán sikerült felbosszantanom a fiút. „Kellan, bajban vagy”- csendült a fejemben Braeden bosszúsan aggodalmas hangja. Távolinak éreztem. Nem volt elég közel, hogy segítsen, pedig tudtam, éreztem, hogy habozás nélkül megtenné. „Párpillanat, és kiszabadítalak!” Képes volt öt zsoldossal is elbánni egyszerre - mormolta Milán, és amikor keserűen rám nézett, a szeme újra jégzölden csillogott. - El tudod képzelni? És ölt értem. Annyira utál gyilkolni, 214

Benina – Bíborhajú 3. mégis megteszi értem minden egyes alkalommal, amikor arra van szükségem. Milán hirtelen nem egy tizennyolc éves fiúnak nézett ki, hanem aggastyánnak. Arcáról tengernyi keserűség sugárzott, és a szemébe több ezer ember fájdalma költözött. Szeret téged - mondtam ki a nyilvánvalót, mire a fagyos szorítás felerősödött a torkomnál. Megalázó a szerelme - sziszegte haragtól eltorzult arccal. Mintha senki lennék. Mintha kölyök volnék, akire vigyázni kell. Moldomusi Iudex vagyok, könyörgöm! A posztomon állok csaknem nyolcvan éve, és mások élete fölött döntök. Soha senki nem vonja kétségbe, amit én teszek vagy mondok, erre most jön egy tűzrőlpattant csitri, aki parancsolgat, hogy megóvja a seggemet. Ezen a nyolcvan éven azért elképedtem... Ez a dolga - nyögtem fojtottan, bár kezdtem azt hinni, hogy előbújt a mazochista hajlamom. Testem minden egyes kitüremkedése fájdalmasan lüktetett, a bőrömön lévő hólyagok kifakadással fenyegettek, ahogy Milán összeszorított a jégtömbbel. „Mindjárt! Tarts ki!”- sugallta Braeden, és különös módon megkönnyebbülés árasztott el. Ha a Családfő azt mondja, jön és segít, akkor nekem csak várnom kell türelmesen. Tudom! A Testőröm... - kiabált Milán, és látszott, hogy önmaga miatt őrlődik, miközben engem támad. - Őrület az egész mágia! Moldomus, az Utolsók és minden. Nem tudlak követni. Az egész mágikus világ íratlan szabályairól beszélek világosított fel, és kicsit olyan volt, mint aki túl sok alkoholt ivott, ami miatt kényszeres szómenése lett. - Moldomusban, ha magas tisztséget töltesz be, mint a Tanács vagy Krónikás, Bíró, ilyesmi, 215

Benina – Bíborhajú 3. akkor elnyered a halhatatlanságot. Különleges hatalom birtokába kerülsz. Nem öregszel, nem lehetsz beteg, megsérülhetsz, de nem halálosan. A világ rendje, hogy nem létezhet ugyanabban a korban két Krónikás, Bíró vagy Bölcs, mert ez azt jelentené, hogy az egyik jó, a másik pedig gonosz. Hannah nem akart Camnek bánatot okozni. Ha mindkét Bölcs életben marad, Benjámin a hatalmát a sötét oldal szolgálatában használta volna. Cameron igazságérzete pedig erősebb, mint a fia iránti szeretet. Regina halála elkerülhetetlen és visszavonhatatlan, de ettől független volt. Hogy jutottunk Trixie-től a Bölcsekig? A jégtömb elszorította a testemben a vérkeringést. Már csak tompa zsibbadtságot éreztem. Milán haragja csökkent, de a keserűsége fenntartotta a folyamatot. De... Tegyük fel, hogy sikerül rávenni Claire-t... Biztos lehetsz benne - szakított félbe, majd gúnyos pillantást vetett arra a helyre, ahol régebben a torkomat éreztem. - Nem kellene erőltetned a beszédet. Összevontam a szemöldököm. Nem kéne fojtogatnod. Kellett neked felbosszantani - vonta meg a vállát hanyagul, és nem úgy tűnt, mint aki siet enyhíteni a szenvedéseimen. Úgy döntöttem, nem érdekel a szorítás a nyakam környékén, és nem foglalkozom a testemet borító jeges zsibbadtsággal. Inkább folytattam a tényfeltárást, ami nekem éppolyan hasznosnak bizonyult, mint Milannak. Ha megöli Hannah-t, Claire démonná változik. Egy Utolsó, akiből démon lesz, van olyan veszélyes, mint két Bölcs egyazon korban, nemde? Milán fel-alá járkált a szobában a csigalépcső és az ajtó között 216

Benina – Bíborhajú 3. Ketrecbe zárt tigrisre emlékeztetett, amely nem csak hogy nem tudja a kiutat, de abban sem biztos, szeretne-e szabadulni. Újabb mágikus törvény, hogy minden erőszakos halált halt léleknek felkínálják a választás lehetőségét. Amennyiben bosszúra szomjazik a halálát követően, választhatja, hogy a gyilkosát démonná változtatják, és tudatában lesz gonosz tetteinek élete végéig. Milán úgy mesélte mindezt, mintha unottan olvasná egy agyonhasznált könyvből, amelyben még grafika sincs. Épphogy csak nem ásított közben. - Ha azonban az áldozat úgy határoz, hogy nem akar bosszút, akkor a gyilkosának szabad teret engednek. Ez csak az első gyilkosságra áll, a másodiknál már automatikusan érvénybe lép az új démoni lét. Akkor Claire-nek csak egy dobása van. Ha szerencséje van. A friss halott lelkek kicsit ingatagok. Ingatagok? Tudod, nem tudják, mit akarnak, megrémülnek, ilyesmi. Tagadóan akartam ingatni a fejem, de már pislogni sem tudtam a dermedtségtől. Félig lehunyt szemmel figyeltem Milán cseppet sem kölykös oldalát. Hannah soha nem rémült meg semmitől - emlékeztettem. Mintha engedett volna a hőmérséklet. Ezt nem Milán művelte, benne továbbra is lángolt a fagyosság. Ha rajta múlik, így maradok, míg valaki le nem állítja. Lágy simítást éreztem a homlokomnál, melynek hatására minden félelmem eltűnt, átadva a helyét a kellemes biztonságérzetnek. Atyai simítás, melyet eddig csak Gideonnál tapasztaltam. Braeden. Soha nem érzett melegség járta át a testem és a lelkem, lassan 217

Benina – Bíborhajú 3. kezdte felolvasztani a jeget. „Ha szólok, ugorj!”- parancsolta Braeden, és bár nem tetszett a hangnem, örültem a segítségnek. A családi kötelék immár felizzott, és nem lehetett semmissé tenni. Milán nem vett észre semmit. Szinte mélyedést vájt lépteivel a csigalépcső és az ajtó közé, mintha ezzel az értelmetlen mászkálással keresne kiutat érzelmi zűrzavarából. Hosszú, jégszőke haja bőszen lobogott utána, és minden fordulónál jeges szikraesőt pattintott a háta mögé. Hannah meghalt. Nem lehetsz benne biztos - leheltem. A Claire-ért érzett aggodalom elszorította a torkom, pedig a jégsálam már leolvadt rólam. Teljesen biztos vagyok benne - legyintett felém, mintha a tévedés feltételezése is puszta időhúzás lenne. - Hannah nem fogja kérni a Revansot, és Claire megmaradt jó boszorkának. Olyan jó Utolsónak, aki a halál küszöbén táncol. Halálvető. A fekete mágia, ami Claire finom csuklój ának belső oldalára vésődött, s amitől kivert a víz. Mióta kiderült, folyamatosan azon rágódtam, hogyan segíthetnék neki. Mit tehetek, hogy mentesüljön az átok alól? Nem tehetsz érte semmit - mondta Milán, mintha olvasott volna a gondolataimban. - Lin Kevertvérű ugyan, de kiemelkedően jó boszorka. Hannah nagy jövőt jósolt neki a boszorkák világában. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez összejönni. De te semmit nem tehetsz, ez biztos. Más dolgod lesz. Bű és Báj már vár rád. Honnan tudsz róluk? Milán olyan leereszkedő pillantással mért végig, hogy hirtelen 218

Benina – Bíborhajú 3. ötévesnek éreztem magam, akit kioktatnak olyan alapvető dolgokról, mint a zöld és fekete közötti különbség. Moldomus bírája vagyok. Minden az én hatásköröm, ami mágiával kapcsolatos. Nem kérheted meg egy Utolsó Bíborhajú kezét, nem használhatod a Bajosokat, nem végezhetsz semmit az én elbírálásom, az én engedélyem nélkül. Az egyetlen nép, amelyet nem tudok a felügyeletem alatt, az Uszonyosok. És mi lesz Trixie-vel? Muszáj volt visszatérnem a témára, mert ez volt minden bajának forrása. Hát, éppen ez az! - csattant fel ingerülten Milán, és egész lényéből peregtek a jégszikrák. - Minden mágia bírája vagyok, ezzel a Testőrrel mégsem bírok. Minden követ megmozgattam, hogy elvigyék tőlem, de semmi sem képes áthatolni a rohadt páncélon, amit felhúzott maga köré. Miféle páncélon? Milán megtorpant. „Készülj!” - figyelmeztetett Braeden, de már éreztem is. Lassan, de biztosan elkezdtem átváltozni. A lábam talajt érintett, de vízben volt. Jégbe fagyva, de hát a jég is víz. Igyekeztem pókerarccal tűrni az átalakulás fájdalmát. A gerincemet csipkedő szúrások megszabadítottak a fagyás okozta fájdalomtól, mégis szerettem volna legalább egy kicsit kiabálni. Milán jégzöld szeme még világosabb lett. Rádöbbentem, hogy a nagy átlaggal ellentétben az ő szeme fájdalomra világosodik, nem sötétedik. Az én ostoba Testőröm az érzelmeivel vont pajzsot maga köré. Fogalmam sem volt, mit jelent ez. Már nem is érdekelt. Milán maga 219

Benina – Bíborhajú 3. elé révedt, én pedig éreztem, hogy elérkezett a pillanat. „Most! Ugorj!” - harsogta az elmémbe Braeden, de ezúttal Daquan és Opaline hangját is hallottam. Éreztem, ahogy az energiájuk egyesült az enyémmel; mintha szó szerint fenéken billentettek volna. Milán jeges burka szétrepedt, majd éles, csikorgó reccsenéssel lerobbant rólam, és szerteszóródott a levegőben. A francba! - kiáltotta Milán, és elhűlve nézett az ajtó felé, ahonnan újra felhangzott a dörömbölés. Nem értettem, miért az lepte meg, és nem én, ahogy egy ugrással előrevetődtem, és a levegőben végleg átalakultam. Lábak helyett ismét uszonyom volt, és még soha ilyen boldognak nem éreztem magam. A csigalépcsőbe már uszonnyal előre zuhantam. A lépcső tudta, ki vagyok. A lépcsőfokok elsimultak, és én úgy csúsztam lefelé, mintha csúszdán siklottam volna. 17. A sárkány harapása Wentworth AZ ÁTKOZOTT VAKARÉK ÖSSZEHÚZTA MAGÁT, és szűkölni kezdett. Fel sem kellett néznem az égre, tudtam, mi váltja ki nála ezt a viselkedést. Néhányszor fordult elő, mióta velem élt, és soha nem jelentett jót. Nem tudtam ellenállni - felnéztem, és az eddigi leghatalmasabb szivárványt láttam a felhőtlen, tiszta kék égbolton húzódni. Egy nappal korábban volt egy másik, ebből tudtam, hogy Hannah jóslatai beteljesedtek. Egyik látogatása alkalmával azt mondta, hogy ha beindulnak az események, Claire megjelenése előtt színesbe öltözik az ég. Tompa kondulás hallatszott a fedélzetről, mire Nice összerezzent, 220

Benina – Bíborhajú 3. és felkapta a fejét. Hatalmas szemét lehunyta, mélyet szippantott a levegőből. Úgy nézett ki, mint egy félresikerült buldog, és azonnal közvetítette a képet a fejéből a gondolataim közé. Na, mi van? - mordultam rá az ajtóból. Ellenőriznem kellett a zaj forrását, de amikor átjött Nice üzenete, a döbbenettől megtorpantam. Claire mosolyát küldte... A nevetését, a simogatását, Öt! A rohadt életbe! Azt nem mondta a kis boszorka, hogy egyenesen a hajómra hozzák. Legalább lesikálhattam volna a ferusok nyálkás váladékát az oldaláról. Valamilyen számomra ismeretlen okból nagyon szerettem volna, ha tetszik Claire-nek a róla elnevezett hajóm. Ahogy a fedélzetre léptem, felnyílt a Harmadik. A homlokom bőre felgyűrődött, és előbújt a különleges, zsoldosokra jellemző szemem, mellyel olyan dolgokat láthattam, amit mások nem, és olyanokat tehettem meg, amikről az átlagemberek még csak nem is rémálmodnak. A fedélzeten ketten voltak. Claire a földön hevert, az oldalán összegömbölyödve, és - a franc esne bele - a csuklójának belső oldalán ott virított a mérgezett jegy. Hangosan is elkáromkodtam magam, és legszívesebben ordítottam volna. Egyáltalán mit keres itt a Catje és a Testőre nélkül? Egy fickó állt mellette. Amikor meglátott, elengedte Claire karját, ami élettelenül hanyatlott a földre. A Harmadikkal érzékeltem az ürge auráját. Láttam a feketeséget a szemében, a szívében. Találkoztam már hozzá hasonlókkal, akiket letaglózott a gyász, és átadták magukat a sötétségnek. Elemésztődtek a fájdalomtól, míg végül lelketlen lénnyé alakultak. Ezt az alakot is, aki visszahozta Claire-t az életembe, körülvette a fájdalom, és nem értettem, miért nem alakult át 221

Benina – Bíborhajú 3. teljesen démonná. Még nem adta fel. Harcolt önmagáért a sötétséggel. Vékony, középmagas alkata erőt sejtetett, szőke, göndör haja csapzottan tapadt az arcára. Lelke fájdalma áthatolt a felszínen, és nyomot hagyott a testén. Ki vagy? - szólítottam meg a fickót, aki révetegen bámult maga elé. Nice surrant el mellettem, szinte hangtalanul, aminek elismeréssel adóztam. Nem volt túl sok haszna ennek a nyavalyásnak, de gyorsaságban legalább annyira verhetetlen volt, mint nesztelenségben. Odaosont Claire-hez úgy, hogy még a fickó sem vette észre, aki fölé magasodva bámult lefelé. Válaszolj, vagy behajítalak a vízbe, boszorka! - próbálkoztam újra, mire csodálkozva felkapta a fejét. A kezemben felizzott egy szablya, de nem az vonta magára a figyelmét. Talán meglepte, hogy a Harmadikkal felismertem, mi ő. - Mi történt vele? Nice előrehajolt, és dorombolt. Ostoba jószág! Hannah azt mondta, hozzam ide - szólalt meg a fickó. A hangja olyan volt, mintha végigordította volna az előző két napot. Egyébként is úgy festett, mint akinek minden mindegy. Claire nyöszörgött, félig nyitott szemhéja alól kivillant smaragdfényű szeme, s látszott, hogy felismeri a poloskát. Bágyadt mosoly terült szét sápadt arcán, és erőtlenül megsimogatta Nice fejét. Ki halt meg? - mutattam a szivárvány felé. A fickó ónixfényű szeme rám villant, és pislantani sem maradt időm - mintha betonfal ütközött volna nekem. Akárki is volt ez az alak, annyiról máris megbizonyosodtam, hogy nem kispályás. Nem mondta ki az ártást, de felismertem. A Immanis calcaturae volt az egyik olyan mágikus ige, amit soha nem tévesztenék össze mással. 222

Benina – Bíborhajú 3. Nem kérdezősködsz! Csak teszed a dolgod, és oltalmazod, amíg én a másik Utolsóra vigyázok! - Olyan halkan beszélt, hogy szinte morgásnak hangzott. Már a poloskát figyelte, ami a fejével folyamatosan bökdöste Claire mozdulatlan kezét. Átkoztam a Bölcset, aki a tengernyi tudásából csupán egyetlen cseppel ajándékozott meg. Ennél többre van szükségem - kötöttem az ebet a karóhoz. Mi történt odaát? Két szivárvány is mutatkozott két napon belül. Kik miatt? Őt ki átkozta meg? És miért mondta a Bölcs, hogy csak ez a vakarék képes megmenteni? Túl sok kérdésed van - szólt közbe a fickó, és gúnyos, hideg mosolyt villantott rám. - Azt hittem, egy zsoldosnak mindegy, mivel bízzák meg. Egyébként meg, csináltál már rosszabbat is, nem? Ez talált. Ha valamelyik világban meghal valaki, és egy másikban az alteregója életben van, akkor minden emléke átszáll annak a testébe. A két lélek jó esetben egyesül, rosszabb esetben az egyik ki akarja lökni a másikat. Kellan Black esetében a két lélek összeolvadt, a démon így megnyerte a fődíjat. Vihette Claire-t, és visszakapta az életét. Enyém lett a vigaszdíj az alteregóm velejéig gonosz lelkének maradványával, borzalmas emlékeivel és minden bizonnyal rövid létezésemmel. Nem kell a balhé, haver! Csak vágj hozzám némi infót, aztán tűnhetsz is, ahová tetszik - próbálkoztam újra, és közben a kezemet nyitott tenyérrel magam elé tartottam, hogy lássa, nem akarok ártani neki. - Kezdhetnénk azzal, hogy megmondod, ki vagy. Cameron. Remek... - nyögtem meglepetten. Nem hittem, hogy ilyen 223

Benina – Bíborhajú 3. könnyen elárulja a nevét. Cameron fél térdre ereszkedett Claire mellett, és elvadult arcára gyöngéd kifejezés költözött. Egy pillanatra féltékenység mart a mellkasomba, de elhessegettem, amikor feltűnt, mennyire körüllengi a bánat. Gyászolt. Bárki halt is meg Moldomusban, közel állt ehhez a boszorkához. Cseppet sem irigyeltem emiatt. Figyeltem az arcát, a szemét, a kezét... Nagyon szerette Claire-t, de nem úgy, ahogy én. Hátrasimított egy zilált hajtincset, keze egy gondolatnyi időre megpihent finoman ívelt homlokán. Akár egy szerető testvér. Nice rámordult, amikor a csuklóját akarta megvizsgálni. Cameron hátradőlt a sarkára, és komor pillantással mért végig. Elég, ha annyit tudsz, hogy a te felelősséged. Mielőbb vissza kell hoznod. Hová? Úgy véltem, jelen körülmények között teljesen logikus a kérdés, de Cameron úgy nézett rám, mintha három szarvam nőtt volna. Chaosba, természetesen. Úgymondod, mintha tudnom kellett volna - vádoltam. Cameron összevonta szőke szemöldökét. Hacsak nem vagy teljesen idióta... Mégis hová akartad vinni? Oda, ahonnan jött? Kezdtem magam valóban idiótának érezni, és ezzel egyenes arányban növekedett a haragom Hannah iránt. Cameron hitetlenkedő nevetéssel nyugtázta a tudatlanságomat. Moldomus hamarosan elpusztul. Érdekes lenne, ha oda próbálnád vinni. Döbbenten meredtem rá, miközben bosszankodva éreztem, hogy 224

Benina – Bíborhajú 3. pánik mardossa a torkomat. Úgy tudtam, a Boszorkák ősi városa kizárólag akkor pusztulhat el, ha már a legutolsó Tisztavérű is meghalt. - Cameron bólintott, mégsem nyugodtam meg. - Mindhárman élnek, tehát nyugodtan visszavihetem őt oda. Elkeseredett fejcsóválás volt a válasz, amitől a frász kerülgetett. Miért nem lehet egyenesen a szemembe mondani a frankót? Miért kell ez a sok barkochbás szarakodás? Nem jól tudod - suttogta megtörten, és ónixszeme fájdalmas fénnyel telt meg. - Már csak ketten vannak. Atyaég! - csúszott ki a számon a döbbenetem. Ezért volt ennyire fekete a fickó, ezért volt sötét a szeme, és ezért bosszantott engem, a lélektelen Zsoldost. Azért kereste a halált, mert az ő életének vége volt, amikor feljött a szivárvány az égre. Mély lélegzetet vett, és igyekezett összeszedni magát. Milán épp öngyilkos akcióba kezdett, Claire pedig egy gyíkra van bízva, hát én nem sok jövőt jósolok nekik - jegyezte meg cinikusan Cameron, de ez a hangvétel valahogy nem passzolt hozzá. Árnyék vetült ránk, ami nem illett a felhőtlen égbolthoz. Egyszerre néztünk az árny felé, és döbbentünk meg a látványtól. Cameron néhány lépéssel elhátrált Claire-től és a fenevadtól, ami fölénk magasodott. Nice eltűnt, vagy legalábbis átalakult. Egyre növekedett, mintha a teste idomulni akart volna hatalmas golyószeméhez. A kakaóvaj-illat felerősödött, és a dorombolást morgás váltotta fel. Fehér villanás vakított el egy pillanatra, és amikor újra láttam, egy új Nice állt előttem. Egy fejjel magasodott fölém, hosszúkás szájából elővillantak óriási, éles fogai. A nyüzüge kis állatkából egy irdatlan buldog lett. Sárkány, melynek nem voltak szárnyai. Mellső lába, válla 225

Benina – Bíborhajú 3. és a háta erőtől duzzadó izmoktól dagadt óriásira, törzsének hátsó része viszont lényegesen kisebb volt, amit tökéletesen ellensúlyozott éles hegyben végződő farka, mely hosszan nyúlt a teste mögé. Korábban dús szőre megritkult, hosszabb lett, de továbbra is fényesen simult pikkelytelen bőrére. Azt hittem, fekete a színe, de ahogy egy eltévedt napsugár végigsimított rajta, sötét bundáj a éppoly bíborszínben pompázott, mint amilyenben Claire haja szokott. Mi a franc? - hallottam Cameron döbbent suttogását. Meglepett, hogy őt is elképesztette ez az átváltozás. Elvártam volna egy boszorkától, hogy tisztában legyen efféle lények létezésével, még ha egy ilyen vidéki tuskó zsoldos, mint én, nem is hallott róla. Kíváncsi voltam, vajon Claire akkor is Nice-nak nevezte volna el a kis dögöt, ha ebben az alakjában látja először. Nem fogja bántani! Hagyd! - kiabált rám Cameron, amikor megindultam a monstrum felé. Ebben nem voltam olyan biztos. Az ösztöneim azt súgták, hogy igenis bántani fogja, és hogy Hannah tévedett. Szerettem volna elkapni a szörnyeteget, mielőtt kárt tesz Claire-ben. A gond csak az volt, hogy a monstrum nyaka olyan vaskos volt, hogy a két karommal sem értem volna át. Mágiával pedig sárkányok esetében nem érdemes próbálkozni köztudottan leperegnek róluk az ártások. Claire újra magához tért. Láttam a szemében a beletörődést. Végül is oly mindegy neki, hogy a vitriolos átok vagy egy sárkány vet véget a szenvedéseinek. Mielőtt bármelyikünk megmozdulhatott volna, Nice a hosszú farkával hátrább lökött minket, és visszafordulva lecsapott Claire-re. Hallottam bőrének finom roppanását, amikor az állat átszakította hegyes tépőfogaival. Beleborzongtam ebbe a hangba. 226

Benina – Bíborhajú 3. Claire sikolya bejárta a környéket, és visszhangot vert a távoli hegyek között. A fájdalomtól vitustáncot járt, miközben a szörnyeteg Nice vadul cincálta a csuklóján a Halálvetőt. Nice tarkója felborzolódott, hegyes tüskék meredtek belőle felfelé, majd hátracsapta hatalmas fejét. Valami felénk repült a szájából. Egy emberként ugrottunk hátra Cameronnal. Először nem láttam, mi az, csak egy nedves toccsanást hallottam. Az a fekete akármi csúszott néhány métert a fedélzeten, mielőtt Cameron csizmájának ütközve megállt. Mi ez? - kérdezte elborzadva, és előrehajolt, hogy jobban lássa. A Harmadikkal azonosítottam be. Hányingerrel küszködve figyeltem, ahogy Nice leheveredik Claire mellé, mint aki jól végezte a dolgát. Végignyalta véres fogait, majd a sebet, melyet maga ejtett Claire-en. Cameron ekkor látta meg a lány csuklójának belső oldalát, melyből hiányzott egy darab. Az a dög egész a csontig kiharapta, és elénk hajította. A véres húscafat ott hevert Cameron csizmája előtt. Amikor a fickóban tudatosult, mi az, félrefordult, és kiürítette gyomrának tartalmát. 18. Bű és Báj «... miből gondoltad, hogy egy egyszerű arannyal magadhoz láncolhatod ?” Bű Kellan ABBAN A PILLANATBAN, AHOGY ELKEZDTEM LECSÚSZNI, hallottam, ahogy a szoba lezárt buboréka megsemmisül, és rátörik az ajtót Milanra. Úgy látszott, ez jobban megdöbbentette a fiút, mint az én akrobatamutatványom. 227

Benina – Bíborhajú 3. Néhány perces csúszást követően a levegő hűvösebb lett, és fekete uszonyom bizsergéséből éreztem, hogy közel a víz. Buborékos csobbanással landoltam Loch Eaglában. A hűs hullámok gyógyírként hatottak sajgó bőrömre. Arra számítottam, hogy a mélyre jellemző sötétségben felfedezem három sellőtársam sziluettjét, de sehol nem láttam őket. Távolról surranó zaj hatolt el a fülemhez, de senki nem volt a közelemben. Legalábbis úgy tűnt. Körbefordultam, és meglibbentettem az uszonyomat. Imádtam az érzést, hogy könnyebben siklok a vízben, mintha a felszínen repülnék. Alig mozdultam, és töredék másodpercek alatt hosszú kilométereket haladtam. Az arcomon vigyor ült, mégsem fulladoztam a víztől. Sosem fáradtam el. Sőt. Még többet akartam. Érezni a sebességet, a víz áramlását, ahogy simogatja a bőröm. Mennyire szerettem volna, ha Claire is velem van... Ennél a gondolatnál lefékeztem. Elszörnyedve vizsgáltam az érzéseimet. Nemrég még Reginát gyászoltam, Cam iránt szánalmat éreztem, majd megvesztem az aggodalomtól Claire miatt, s mindezek mostanra kámforrá váltak. Az egyetlen dolog, amit fontosnak éreztem, az úszás volt. A vízzel való kapcsolatom éltetett, és boldoggá tett, hogy végre nem borítják a testemet hólyagos kitüremkedések, a hajam nem csomókban hullik a vállamra, hanem selymes, sötét függönyként lebeg a fejem körül. Elborzadtam magamtól. Már azon voltam, hogy visszafordulok, és ellenőrzőm, Milannak sikerült-e kijutnia, ám ekkor egy mozgó árnyékra lettem figyelmes. Valami nagy és sötét közeledett felém. Nem ismertem fel benne egyetlen általam ismert bálnafajtát sem, vagy a Pulverusban látott ferust. Semmire sem hasonlított, de hatalmas volt, vibrált, és egyenesen felém tartott. Félnem kellett volna, de csúcsos uszonyom 228

Benina – Bíborhajú 3. végétől egész a fejem búbjáig különös feszültség szállt meg. Ideges voltam, de nem féltem. Irracionális volt az egész helyzet. Apró mozgás vonta el a figyelmem a nagyobbról. Igyekeztem megosztva fürkészni a vizet. Egy apró csikóhal húzott el mellettem. Kellan, kedves... Az egyik hang. Már könnyebben meg tudtam különböztetni őket talán, mert a vízben voltam, és itt kifinomultabban működtek az érzékeim. Ez a hang érzéki volt, mélyen telt, tiszta. Démon... A másik hang. Rekedtes volt, mintha túl sokat cigarettázott volna. De kétséget kizáróan ez is női hang volt. És a két hangot megkülönböztetve már tudtam, hogy felváltva beszéltek hozzám. Olyan gyakran suttogták ezeket a mondatokat, hogy lassan visszhangot vertek a fejemben. Ha erősen koncentráltam, meghallottam a visszhangok suttogását is, melyek elárulták, mikor ki beszélt hozzám. Érdemes vagy rá? - Bű. Démon! - Báj. Méltó vagy hozzá? - Bű. Méltó...? - Báj. Démon! - Báj. Egyértelműen nem állt jól a szénám előttük. Bájtól előre tartottam. Magasnak képzeltem, hideg szépségnek, aki már férfiak tucatjainak törte össze a szívét. Bűhöz más képzetek társultak. Afféle fekete ruhás özvegynek gondoltam, hajdani nevelőnős szépséggel. Ahogy a hatalmas sötétség közelebb ért, egyre több csikóhal suhant el mellettem, és ekkor döbbentem rá: az a nagy akármi nem egyvalami volt, hanem csikóhalak tömege. Több millió apró állatka irányította a hullámokat úgy, hogy meg tudjanak tartani egy óriási 229

Benina – Bíborhajú 3. sötétséget, aminek láthatóan nagy súlya volt, és első ránézésre nem tudtam megállapítani, mi az. Nem mozdultam. Nem akartam, hogy fenyegetésnek vegyenek, ezért türelmesen vártam, míg a rengeteg csikóhal árnyéka rám vetődött. Ekkor egyszerre kettéváltak, és én bepillantást nyertem a csikóhalfal mögé, ahol egy hatalmas kődarab lebegett. Nagydarab szikla volt, a felszínén algákkal, kagylókkal, és látszólagos nehézsége ellenére úgy lebegett a vízben, mintha bója lenne. Üdvözlünk a Kaméleonban, Kellan Black! Megengedjük, hogy belépj az otthonunkba! Bű és Báj hangja egyszerre csendült fel, és visszhangot vert a vízben. Borzongatóan tökéletes duettet alkottak. Fogalmam sem volt, hogyan juthatnék be az ő Kaméleonjukba. Már épp rá akartam kérdezni, amikor váratlanul erős áramlat tolt meg a csípőmnél. Ösztönösen védekezni akartam, késztetést éreztem, hogy az uszonyomat az ellenkező irányba lendítsem. Emlékeztettem magam, hogy a Bajosok - legyenek bárkik is - azért jöttek, hogy segítsenek, bár ennél alkalmatlanabb időpontot nehezen választhattak volna. Akaratlanul is hátrébb löktem magam, mert egy hullám egyenesen neki akart tolni a sziklának. Már olyan közel lebegtem hozzá, hogy a felszínén láttam a mikroorganizmusokat is, amikor az áramlat hirtelen nagyot taszított rajtam. Felkészültem a fájdalmas ütközésre a szikla kőkemény felszínével, ehelyett egy tökéletesen száraz helyre zuhantam be. Elvágódtam a fekete¬fehér márványköves talajon. Szédelegve tértem magamhoz, és azonnal éreztem, hogy az akaratomtól függetlenül uszonyom újra átalakul. Ezúttal nem járt fájdalommal, ráadásul a régi, emberibb külsőmet vettem fel. 230

Benina – Bíborhajú 3. Jó érzés volt ismét a saját bőrömben lenni, azonban zavart a tény, hogy vadidegen helyen vagyok, nagy hatalmú mágiával bírók társaságában. .. teljesen ruhátlanul. Ahogy körülnéztem, úgy láttam, a szikla belseje egyetlen teremből álló, barlangszerű helyiség. A barlang egyik felén világos színek uralkodtak, majd a felénél szórásszerűen átváltott egészen sötét árnyalatba. Az árnyas oldalt fekete és porfírvörös, ódon stílusú tárgyak díszítették, s az egyik falon egy finoman megmunkált, hatalmas ovális tükör függött. A másik részre a modernebb divat volt jellemző, itt a mályva és a fehér díszek domináltak szögletes formákkal. A terem közepén egy hosszú, ugyancsak kétszínű szófa foglalta el a tér legnagyobb részét. A sötétebb oldal árnyékos része felől a rekedtesebb hang szakította félbe a bámészkodásomat. Ó, óceánok édes gyümölcsei, ez aztán az ínycsiklandó látvány megvénült szemünknek, Bű! A következő hang, amit hallottam, cseppet sem nevezhető nőiesnek, inkább férfiasan undorodó horkantásnak. Minden vízre a világon, fiam! Takard már el magad valamivel! Lassan csoszogtak elő az árnyékból. Nem kellett volna megbámulnom őket... Legalábbis nem ennyire feltűnően, de nem tudtam uralkodni magamon. Báj, a rekedtes, érzéki hangú boszorka - vagy akármi - alacsony volt, de nem hajlott hátú. Egyenes, kihúzott derékkal járt, az alakja törékeny volt. Bőre papírvékonynak tűnt, még az állkapcsánál húzódó hajszálerek is kacskaringós mintaként ütöttek át a szöveteken. Ötvenes évekbeli öltözéket viselt, mint Marilyn Monroe, annyi 231

Benina – Bíborhajú 3. különbséggel, hogy Báj fehér ruháján különböző méretű fekete pöttyök díszelegtek, a lábán pedig színben illő lapos sarkú cipő volt. A legérdekesebb azonban a haja volt, amit még a Nex is megirigyelt volna. Már a színe is figyelemfelkeltő volt, a tincsek pedig szó szerint szálldostak, lebegtek finom vonású, időbarázdálta arca körül. Bű hasonlóképpen festett, csak magasabb kiadásban. Ruhájának sötétvörös árnyalata összhangban volt lényének negatív kisugárzásával. Ridegebbnek tűnt a másiknál. Olyannak, aki nem kertel, és aki mindig eléri, amit akar, nem számít, milyen áron. A magasságkülönbségen és az aurájukon kívül a másik lényeges különbség a szemük volt. Báj fekete pupilláját ónixfényű írisz övezte, éppen olyan, mint Cameroné jelen állapotában, míg Bű titánfehér szemmel figyelte minden mozdulatomat. Nem mintha meg akartam volna moccanni. Szerinted miért nem csinál semmit? - kérdezte Báj, rekedtes hangja betöltötte a teret, nem vert visszhangot. Bű megvonta vékony vállát. Magamutogató. Báj sötét szeme döbbenten elkerekedett. Szatír? Nincsen szarva - legyintett Bű hanyagul. Van neki más - jegyezte meg Báj, és zavarba ejtő nyíltsággal vett szemügyre az ágyékomnál. Bű elhúzta tökéletesen rúzsozott ajkát. Kár, hogy agya nincs - mondta, majd felém indult. Körbejárt, mint egy eladásra váró tenyészcsődört, én pedig életem folyamán először jöttem igazán zavarba. A két öreglány mustrálgatásának hatására éreztem, ahogy forróság kúszik végig a 232

Benina – Bíborhajú 3. gerincemen, és elönti az arcomat. Attól tartottam, hamarosan lángot kap a fejem. Nem tudod használni a mágiád, démon? - érdeklődött gúnyosan Bű, közben pedig ívesre csiszolt körmét végighúzta a mellkasomon. Értetlenkedés ült ki az arcomra. Nem tudtam, hogy használhatom - mordultam ellenségesen. A mágiám jelen esetben teljes mértékben Braedentől függött. Báj kedvesen elmosolyodott. Természetesen megértjük, ne hidd, hogy nem! - mondta, és intett. Csak szolgáld ki magad! Bű, gyere már el onnan, mielőtt valami a csontos, aszott markodba téved, aminek nem kellene! Elrejtettem döbbent csodálkozásomat, és felidéztem az egyetlen olyan igét, mellyel az adott helyzethez illő ruhát kanyarinthatok magamra: Anima speculum. Azonnal hatott. A régről már jól ismert ködfüst terjedt körém, éreztem hűvös simítását, és az utolsó, amit láttam, Báj elégedett mosolya volt. Aztán a füst eloszlott, és ott álltam tetőtől talpig felöltözve. Méghozzá feketében. Nem azért, mert divat, hanem mert ezt szeretem. A póló kényelmesen feszült a felsőtestemre, a nadrágot bőröv húzta szorosra a derekamon, a lábamon bakancs volt, aminek acélbetétje stabil húzást biztosított a talaj felé, végül pedig egy viharkabát borult a vállamra, amelybe olyan fegyvereket is el lehet rejteni, amikre senki nem gondol. Egész jó - mormolta Bű, majd szemöldökét ráncolva rám mutatott. A kabát talán túlzás. Még ki sem mondta, a kabátom már el is tűnt. Azt hittem, végleg 233

Benina – Bíborhajú 3. elvette, de valami arra késztetett, hogy balra nézzek. A porfírvörös oldalon egy klasszikus fali fogasra függesztve pillantottam meg. Nem tudtam eldönteni, hogy kiröhögjem-e a két matrónát, vagy sírva fakadjak, mert bárgyú profiljuk mögött félelmetes hatalmat sejtettem. Báj ónixszemében elismerést láttam felcsillanni, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy nemcsak a külsőségekkel voltak tisztában, hanem a gondolatmenetemmel is. Okos fiú - dicsért meg Báj, és beletúrt élénk rózsaszín hajába. A mozdulatra úgy látszott, mintha szél kapott volna a lobogó lángokba, még szikrák is táncoltak a feje körül. Akárhogy is, de lenyűgöző látvány volt. Szerettem volna, ha egy napon Claire is találkozik velük. Nem, nem - rántott vissza a gondolataimból Bű, és szigorú pillantással mért végig. - Kivételes alkalom, hogy valakivel találkozunk. Nem megismételhető, és nem fogunk teadélutánokon összejárni. Világos? Kik vagytok? Nem, nem. Kérdéseket sem. Itt csak mi kérdezhetünk, és te válaszolsz jelentette ki Bű, és Báj egyetlen szóval sem cáfolta. Bármennyire is szerettem volna, hogy a szövetségesem legyen, Báj egyetértett a másikkal az elhangzottakban. - Ah, igen, annyit azért tudhatsz, hogy testvérek vagyunk. Báj a csúnyább és az öregebb. Báj csupán elnéző mosollyal reagált húga sértésére. Mennyivel idősebb? - kérdeztem ártatlanul. Egy sejtés motoszkált a fejemben, de bizonyosságra volt szükségem. Túl sokat beszélsz - jegyezte meg Bű, és szúrós pillantást vetett a számra. A következő másodpercben húzást éreztem az ajkamon. Ki akartam 234

Benina – Bíborhajú 3. nyitni, hogy megkérdezzem, mi folyik itt, mit akarnak tőlem, de azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok rá. Odanyúltam, és egy széles és hosszú műanyag szalagot tapintottam. Beragasztotta. Haragosan néztem rá, miközben megkerestem a ragasztó szélét, és egy hirtelen mozdulattal letéptem. A szám és a környéke sajgott, amitől csak még dühösebb lettem. Erre nem volt semmi szükség - mutatott rá Báj, mire Bű a legkisebb megbánás nélkül vonta meg a vállát. Leszedhette volna mágiával is, de nem meri használni az erejét. Persze, hogy nem. Szerinted miért vagyunk itt? - csattant fel ingerülten Báj, és először tűnt el a vidámság ónixfényű szeméből. Bűt teljesen hidegen hagyta nővére kirohanása. Odasétált hozzám, és megállt közvetlenül előttem. Buggyos ruhájának szegélye hozzáért a farmeromhoz, szeme szinte felnyársalt. Engem csak az érdekel, miből gondoltad, hogy egy egyszerű arannyal magadhoz láncolhatod az Utolsó Bíborhajút? Egyszerű arannyal? Na, de komolyan. Bű egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki bárkinek is segíteni akar saját magán kívül. Bű felszisszent, és rádöbbentem, hiba volt gondolkodnom. Felidéztem, mit mondott Claire a Lucasszal való kapcsolatáról. Kényelmetlen, zavarba ejtő, mert akkor is belelát a fejébe, ha ő nem akarja megosztani vele a gondolatait. Mindez persze csak addig volt probléma, amíg megtanulta lezárni az elméjét. Úgy döntöttem, ideje elkezdenem a gyakorlást. Elmondjátok végre, miért vagyok itt? Bű megvetően nézett rám. Sötét, erőteljes sminkje alatt porcelánfehér bőre sejtetni engedte valaha tündöklő szépségét. 235

Benina – Bíborhajú 3. Ha ezt nem fejezed be, a gondolataidra helyezek tapaszt fenyegetett meg olyan halkan, hogy biztosan tudtam, Báj nem hallotta meg. Könnyűszerrel álltam Bű kemény pillantását. Ne lépj be oda, ahová nem kaptál meghívót, mert talán olyasmire bukkansz, ami nem szolgálja a tetszésedet. Báj kuncogása enyhítette a feszültséget. Ez talált. Ja, nagyon intelligens vagy, Einstein! - gúnyolódott Bű, majd legyintett. - De térjünk vissza a kérdésedre! Próbára teszünk. Miért? Báj egyik szemöldöke a magasba húzódott, finom ráncokat gyűrve a homlokára. A Bíborhajúak népe nem magától pottyant a földre. A mi teremtményeink. Ahogy a Bíborhajúak létrehozták a Cateket, úgy készültek ők is. Kísérletezés eredményei. Életünk legizgalmasabb időszaka volt, míg tökélyre fejlesztettük őket - magyarázta őszinte lelkesedéssel Bű, én pedig igyekeztem elnyomni a viszolygásomat. Nem tetszett az őrült fizikus tekintet, és hogy úgy beszéltek Claireről, mintha csupán egy kísérleti patkány lett volna. Azért ez a megfogalmazás elég erős - jegyezte meg Báj szelíden, arra emlékeztetve, hogy továbbra is belelátnak a gondolataimba. Attól még igaz. - Bű a nővérétől kiérdemelt egy szigorú pillantást, mire egy ideges mozdulattal lesimította egyébként is gyűrődésmentes szoknyáját. A szófához lépett, és elhelyezkedett a végénél. Vékony bokáját elegánsan keresztbe rakta, csipkés kesztyűbe bújtatott apró kezét összekulcsolta az ölében, majd várakozásteljesen nézett rám. 236

Benina – Bíborhajú 3. Be kell bizonyítanod, hogy méltó vagy a mi Bíborhajúnkra. A tiétek? - mordultam fel haragosan, és a legszívesebben alaposan megráztam volna mindkét öregasszonyt. Azért, mert létrehoztak valamit, nem azt jelentette, hogy rendelkezhettek a sorsa fölött. Ezt vitatnám - kotyogott közbe Bű. Meglepődnék, ha nem próbálnád meg - vetettem oda gúnyosan. Meg fogsz lepődni - biztosított Báj szomorú beletörődéssel. Mi nem egyszerű boszorkák vagyunk. Az Ősöktől származunk. Azoktól, akik a világ hajnalakor születtek. A kezdetektől létezünk, és a világok végéig fenn fogunk maradni - egészítette ki Bű. Egyre kevésbé tetszett az események alakulása. Nagyon magabiztos vagy. Hűvös pillantással jutalmazták a próbálkozásomat. Egyszerűen nem tudtam kikezdeni őket, és ezzel a végtelenségig felbosszantottak. Hallottad a kifejezést, hogy párkák? - Amikor bólintottam, mintha a helyére toltak volna az agyamban egy nagy kockát. A kép összeállt, de egy darab még hiányzott, hogy lássam az egészet. Hárman voltatok... A matrónák szeme egyszerre sötétedett el, az aurájukon egyértelműen fájdalom mutatkozott. Mélyebben és őszintébben gyászoltak, mint bárki, akit eddig ismertem. Harmadik társunk Vándorlélek. Azt teszi, amit a neve is mutat - suttogta megtörten Báj, és láttam, hogy Bű ajka vékony vonallá préselődik. Szemük gyanúsan csillogott, és tudtam, hogy ez nem színészkedés. - Újjászületik, majd meghal. Soha nincs állandó helyen. A legtöbb idő, amit megélt, alig egy évszázad volt. 237

Benina – Bíborhajú 3. És a legkevesebb? Bű és Báj belenézett a szemembe, megborzongtam a pillantásuktól. A kép egész lett, teljesen átláttam a világukat. Csaknem kilenc év. Hannah volt a harmadik párka. 19. A Catek krónikái V. „Az élet nem más, mint utazás a halálfelé. ” Lucius Annaeus Seneca Victoria HA AZT KÉPZELED, hogy egy nap megszabadulhatsz a béklyóktól, melyeket születésed pillanatában aggatnak rád, akkor nagy tévedésben élsz. Reménykedtem. Hosszú évszázadokig lángolt bennem a remény, hogy egy nap feloldoznak a szolgaságomból, levetik rólam a Catfekete bőrét, és engednek élni, mielőtt meghalnék. Eddig nem éltem. Léteztem. Az élet más. Az élet mosolygós, tele van érzelmekkel, és ha a közelemben érzem, olyan, mintha megteltem volna forró csokoládéval. Édes, sűrű, és nem tudod lerázni magadról, mert beléd kapaszkodik, nem ereszt. Egész életemben azon dolgoztam, hogy egy - az enyémtől magasabb szinten álló - nép megmaradt tagjai túléljenek. Túléljék a világ változásait, az ellenség támadásait... engem. Őszintén megbántam, hogy nem tudtam Ratusra vigyázni akkor, de nem volt bűntudatom, amiért megmentettem Lucast. Ananki! - Csak egyvalaki szólított így. - Rohanj! Lucas ordítása egy csapásra eltörölte a múlt fájó emlékét. Automatikusan rohanni kezdtem, magam sem tudtam, merre vagy mi elöl. Belém rögződött szokássá vált kérdés nélkül követni ennek a Testőrnek a parancsait. 238

Benina – Bíborhajú 3. Moriah sikolya a fülemben csengett, összekeveredett a kisbaba sírásával. Segíteni akartam nekik, visszamenni, hogy kimenekítsem őket a veszedelemből, de Lucas azt mondta, rohanjak. Alig észrevehetően lelassítottam. Éreztem a szabad akaratot gátló mágia szorítását az elmémben. Mindig ott volt. Megóvott, hogy engedjek annak a szenvedélynek, a végtelen szerelemnek, amit lezárva tartottam a Végtelenben. Az ominózus eset óta nem néztem be oda. Béklyóba vertem lelkem szerelmes oldalát, mely felett az Alkotómnak nem volt uralma. A szerelem, ez a törékeny érzelem, erősebb volt mindennél. Mintha rózsaszálat vérteztek volna fel áthatolhatatlan pajzzsal. Senki nem törte meg, egyetlen ártás sem hatolt át rajta, és nem lehetett megsemmisíteni. Nem ártott senkinek, de élvezhetetlen volt. Egyszerűen csak ott volt. Ahogy a mágiám is. Hatalmas erővel rendelkeztem, de Hatred átka miatt nem használhattam. Fekete dobozba zárta, feltette a polcra, és alkalomadtán, szükség esetén elővette, leporolta. Ez a tudat segített, hogy évezredek során megőrizzem a józan eszemet. Mert mindig volt alkalom, amikor szüksége volt rám. Mindent láttam, mindent hallottam, felfogtam, mi történik körülöttem, de semmit nem tettem önálló akarattal. Végignéztem emberek halálát, a népem pusztulását, birodalmak bukását, majd kivirágzását. Soha nem használtam a tudásom, az erőm önálló, szabad akarattal, mióta bebizonyosodott, hogy képtelen vagyok ésszerűen irányítani. Ratus haldia évszázadokig kísértett. Nem azért, mert szerettem. Megadtam neki a tiszteletet, meg is gyászoltam, de soha nem állt olyan közel hozzám, mint Hatred. Persze a társa halála óta ő is száműzött engem - ez mélyebben érintett, mint Ratus halála. 239

Benina – Bíborhajú 3. Az a tudat tett tönkre, hogy valaki számított a védelmemre, és én cserbenhagytam. Bármilyen is volt, nem érdemelte meg, hogy cserbenhagyjam. Fuss, fuss, fuss! - kiabálta Lucas; mélyen telt, rekedtes hangjába kétségbeesés vegyült. Nem tetszett nekem ez az egész. Szerettem volna, ha Hatred feloldja az átkomat, mielőtt elhagyjuk Moldomust, de minden reményem szertefoszlott, amikor Claire és Hannah eltűnt. Az egyik pillanatban még ott voltak, a következőben pedig kámforrá váltak. Kétségbeesetten szerettem volna megtalálni őket. Nem azért, mert ez volt a kötelességem, hanem mert igazán megszerettem ezt a lányt. Claire olyan tiszta, annyira őszinte, a szándékaiban semmiféle alakoskodás, hatalomvágy nem tükröződött. Számomra hihetetlen volt egy ilyen Tisztavérü, Utolsó Boszorkát szolgálni. Amikor először találkoztam vele, végtelenül sajnáltam azért a jövőért, melyet a Bölcs jövendölt a számára, de később kialakult bennem iránta egyfajta tisztelet. Claire White nemcsak hogy kiállta a sors csapásait, de sikerült a legjobbat kihozni abból, ami vele történt. Világok fölött uralkodhatott volna, de ő csak békés életre vágyott. Tudtam, hogy akik körülveszik, nem kötelességből teszik. A legtöbb boszorka azt sem tudta, hogy hívják a Testőrét, a Vigyázóját, Claire azonban egytől egyig a barátaiként tekintett rájuk... Ránk. Sosem tudtam megszokni, ahogy hozzám viszonyult. Hittem benne, hogy barátok lehetünk, egészen addig a pillanatig, míg rá nem jött, hogy megakadályozhattam volna Kellan Black halálát. Azok után teljes joggal mérhetetlenül haragudott rám. Azt akarta, hogy tudjam, fájdalmat okoztam neki, árulásként értelmezte a hűségemet. Nem számított, hány életembe került, nem számított, hogy érte tettem, mert 240

Benina – Bíborhajú 3. elvei voltak. És Claire elvei ütköztek a belém programozott kőkemény parancsokkal. Nem haragudtam rá emiatt. Viszont az egészben az volt a legkülönösebb, hogy rosszulesett nekem Claire viselkedése. Nem szerettem, hogy már ő is úgy beszélt velem, mint egy szolgával, hogy lealacsonyított, és nem csillogott a szemében az a fura lelkesedés, amikor rám nézett. A jég lassan tört meg. Amikor Kellan végül előkerült, Claire érezhetően megenyhült, de képtelen volt felejteni. Tudtam, hogy a bizalma olyan törékeny, akár a tűre cseppentett viasz. Nem voltam benne biztos, hogy a következő alkalommal a tetszésének megfelelően cselekednék, ha az nem szolgálja a biztonságát. Lucas hatalmas keze a vállamba markolt, és maga felé perdített. A bennem élő Cat felismerte, mielőtt megérinthetett volna, ellenkező esetben likvidálom, mielőtt a közelembe ér. Mi az ördög van veled’? Le kell innen lépnünk, te meg úgy csoszogsz, mintha aszott virgácsaid lennének! A dorgálás nem esett jól, bár jogos volt. Lassan haladtam, mert nem akartam elmenni. Nem féltem a meneküléstől, egyszerűen csak maradni akartam. Olyan régóta vártam, hogy visszatérhessek az otthonomba... Hallottam a Hasták suhanását, és éreztem a belőlük áradó erőt. A legerősebb teremtmények voltak külön szabályokkal, külön világgal, ahová csak nagyon keveseknek adtak betekintést. Menekülés helyett megtorpantunk. Lucas elengedett, és álltunk egymással szemben. Valami fontosat akartunk megvitatni ebben a lehetetlennek tűnő időpontban. Gyűlöltem a könnyeimet, melyek elhomályosították a látásomat, amikor felnéztem rá. 241

Benina – Bíborhajú 3. Moldomus az otthonom - mondtam neki az igazságnak megfelelően. Azt már nem akartam hozzátenni, hogy ez régen volt így. Ma már ott éreztem otthon magam, ahol ő is ott volt. - Nem akarok elmenni innen! Lucas ajka megfeszült, a sebhelye elfehéredett a fojtott indulattól. Acélszürke szemében fájdalom és megértés csillant. Tudom, ananki! Hidd el, tudom, miért akarsz maradni, de nem lehet - súgta, és egy pillanatra azt hittem, megérint. Ha a bőre érintkezett volna az enyémmel, ha a tenyerével beborítja az arcomat, ha csak a lehelete súrolja a Cat-feketeséget, összeroppantam volna. A Végtelenbe zárt érzelmek vadul, irányíthatatlanul tomboltak már több ezer éve, és egyedül Lucas volt képes szabadjára engedni a féktelen szenvedélyt. Ha ez megtörténik, senki nem lett volna biztonságban a haragtól, amit a létezésem igazságtalansága gerjesztett. Senki nem élte volna túl a tombolásomat. Még ő sem. Hatred segíthetne - mondtam halvány reménnyel a hangomban. -Ananki... - Az övé teljesen reményvesztett volt. Felszabadíthatna... - próbálkoztam tovább, miközben ő lemondóan sóhajtott. Nem tenné. Manapság azt mondják, a remény hal meg utoljára. Lucas pillantása metszővé vált. A remény gyilkol, és olyan tengerbe hajszol, aminek a hullámait soha nem szelídítheted meg! Hirtelen elveszettnek éreztem magam, de akkor is hittem, hogy igaz, amit gondolok. És az igazság erőt ad. De nem húz a mélybe, hanem a felszínen tart. Lucas merev maszkja megremegett. Kifürkészhetetlen tekintete 242

Benina – Bíborhajú 3. most fájdalomról árulkodott, mintha a lelkem tükrébe néztem volna. Kín. Látni, ahogy a szerelmed kockára teszi az életét valaki másért. Gyötrelem. Erezni, hogy a szerelmed ottpulzál a másikban, de soha nem teljesedhet be. Harag. A tudat tesz tébolyult beteggé, hogy az örökkévalóságig így kell létezned. Félelem. Vagy amíg meg nem ölik... Lucas... Soha nem derült ki, mit akartam akkor mondani. Rántást éreztem a köldökömnél, mintha valaki megragadott volna a derekamnál, és mire pislantottam egyet, egy egészen más helyen találtam magam. Lucas velem süllyedt egy örvénybe, és mielőtt akár csakfelkiálthattunk volna meglepetésünkben, már ki is dobott minket egy terembe. Hatalmas helyiség volt. A plafonja olyan magasra nyúlt, hogy amikor felnéztem, a teteje felhőkben tűnt el. Háromszögletű alakjának geometriai középpontjában egyetlen fehér fénynyaláb helyezkedett el. Először azt hittem, a falak átlátszóak, de hamar rádöbbentem, hogy mágiába öltöztették őket. Úgyfestettek, mintha a csillagos égboltot mutatnák. Az alapszín sötétkék volt, az árnyékos részeken fekete, melyen fehér, fényesen csillogó pontok szikráztak. Nem csillagok voltak, de nem ismertem ezt a mágiát, így nem tudtam megállapítani, miről is van szó. Lucasszal egymásra néztünk. Félelem, kíváncsiság és menekülni vágyás tükröződött az acélszürke szempárban. Hasonlóképpen éreztem magam én is, mert bár rettentően érdekelt, hová is kerültünk, mégis szerettem volna inkább Claire közelében tudni magam. Végre rájöttem... - csendült fel a fényből egy hang, amit addig csak egyszer hallottam. A Bölcs csókja után csattant élesen, 243

Benina – Bíborhajú 3. szigorúan, és emlékszem, akkor elítéltem a ridegségéért. Hannah édesanyja vált ki a fényből, mely elhalványodva világított tovább nélküle. Olyan magas volt, mint Hatred, ezért még Lucasnak is fel kellett emelnie a fejét, hogy a nő szemébe nézhessen. Nem lépett, nem suhant, inkább csoszogott, mintha nehezére esne a mozgás. Karcsú alakjára a helyiekre jellemző ruha simult, de a csuklya ezúttal nem fedte elölünk az arcát. Tejfölszöke haját szorosan hátrasimította, és egy copfban fogta össze a tarkóján. Mintha Hannaht láttam volna idősebb kiadásban. A nő arca hosszúkás volt, a bőre sápadt és vékony, mint a pergamen. Az egyetlen, ami magára vonzotta a tekintetemet, a szeme, mely különbözött a lányáétól. Hannah pupillátlan szemétől eltérően ennek a nőnek élénkkék írisz szegélyezte bogárszerű pupilláját. Ez a különleges szempár varázsolta gyönyörűvé. Ruhája hosszú ujjából előbukkant vékony, fehér keze. Lucas felé nyúlt, és megragadta az alkarját. Rájöttem!- ismételte magát a nő, mire csaknem felnevettem a Lucas arcára kiülő kifejezés láttán. Mindig megtalálták a problémás esetek. Már az elején is azt mondta, hogy azért jövünk ki olyan jól egymással, mert belé van ültetve egy mágia, amivel magához vonzza a bajt. Akkor persze tréfált, de számtalanszor elgondolkodtam, mennyi igazság rejtőzhet a szavaiban. Mire jöttél rá?- kérdeztem a nőtől Cat-féle, érzelemmentes hangon. A megoldásra - suttogta tébolyult tekintetét rám villantva. Lucas kérdő pillantására megvontam a vállam. Fogalmam sem volt, miről beszél a nő. 244

Benina – Bíborhajú 3. Minek a megoldására? - kérdezte, miközben gyanakvón összevonta a szemöldökét, és végigmérte a nőt, aki még mindig a karjába csimpaszkodott. - És egyáltalán, hogy hívnak? A kék szempár csodálkozva elkerekedett, majdhalovány mosoly suhant át sápadt arcán. Én vagyok a Bölcs anyja. Ezt mi is tudjuk - vágtam rá. A nevedre vagyunk kíváncsiak - tette hozzá Lucas, és a hangjára átmelegedett a mellkasom. Mintha eddig fáztam, remegtem volna, és az ő hangja az egyetlen, ami felmelegíthet. A nő mindentudó mosollyal nézett előbb rám, majdLucasra. Ti sokat megéltetek már. Idősebbek vagytok, mint a Moldomusban élők összesen, kivéve Hatredet, de hát ő őskövület, ugyebár - mondta a nő, de szavai nehezen törtek a felszínre. Úgy tűnt, mintha nehezen jutna levegőhöz. - A Krónikás vagyok. A mi generációnkban úgy alakult, hogy halandóként betölthettem a tisztséget, aztán megszültem a Bölcset. Soha nem lehettem igazi anyja. Túl nagy teher nyomta szegény kis vállát, túl sokan akarták a tudását, ezért mennie kellett innen. Nekem úgy tűnt, nem vagytok túl jó viszonyban - szúrta közbe Lucas. Sosem volt rá jellemző a köntörfalazás, és látszott, hogy nem különösebben érdekli a nő lelkiállapota. Kizárólag az információkra koncentrált, amiket ki tudott belőle csikarni. A Krónikás lemondóan sóhajtott. Valóban úgy látszott, igaz? Pedig jól megvoltunk a lehetőségeinkhez képest -jegyezte meg, majd mélyet sóhajtott, és csontos kezét Lucas karjáról a saját mellkasára szorította. Olyan látványt nyújtott, mintha lassan fuldoklott volna. —Én a múltat őriztem, és a jelent láttam, míg ő azon dolgozott, hogy a jövő jobb 245

Benina – Bíborhajú 3. legyen. Hogyan működik? - kérdeztem álmélkodva, feltekintve a csillaghálóra. A Krónikás egy nehézkes mozdulattal felemelte és széttárta a karjait, mire minden csillogó fénypont felizzott. Elmozdultak a helyükről, közelítettek, majd távolodtak, és az egész kaotikusnak tűnt a számomra. Persze tisztában voltam vele, hogy a Krónikás munkája nem egzakt tudomány, mégis számítottam valami rendezettségre. Minden történetnek megvan a maga helye az időben és a térben. Ez a terem őrzi mindenkinek a történetét, akinek valaha köze volt Moldomushoz vagy boszorkákhoz. Miért van erre szükség? - kérdezte Lucas őszinte értetlenséggel a hangjában. Erre azonban én is tudtam a választ. Mert mindenki megérdemli, hogy emlékezzenek rá. így van - helyeselt a Krónikás, és egy újabb hosszú, ám felületes légvételt követően folytatta: - A Bölcsfeladata volt rendet rakni a világok teremtette káoszban. A világok rangsorolása, a cselekedetek elbírálása, a döntések meghozása mind-mind az ő feladata volt. Eddig a pillanatig úgy hittük, hogy egy ilyen képességekkel megáldott ember nem élhet teljes értékű, normális életet. Hannah azonban tudta, hogy rájövök a megoldásra, mielőtt túl késő lenne. Lucas ingerülten felhorkant. Mielőtt túl késő lenne kinek? Benjaminnek. A kis Bölcs szeme még ép. Nem vette el a látását a túl sok fájdalom, kín és halál, amit majd láthat a későbbiekben. 246

Benina – Bíborhajú 3. Megragadott valami a beszédében. Múlt időben beszélt Hannah-ról. Meghalt? A Bölcs halott? - leheltem döbbenten. A Krónikás alsó ajka megremegett, amikor bólintott. Hosszú percekig maradtunk csendben, csak a nő nehézkes légvételét hallgattuk. Hannah halott. Hiszen csak egy kislány volt... Lucas- ra néztem, és láttam az aggodalmat rátelepedni a vonásaira. Szürke szeme elsötétedett, és látszott rajta, hogy egyetlen dolog jár a fejében: Claire. Megtette? - suttogta Lucas. - Megölte azt a gyereket? A Krónikás magához tért, és élénkkék pillantása hirtelen megkeményedett. Nem volt választása. Hannah pontosan megszervezett mindent. Előre látott mindent. A Sorstörésig - mutatott rá Lucas. - De utána minden megváltozott. A Krónikás makacsul kitartott az állítása mellett. De ez nem. Nem tudhatod. Nem te vagy a Bölcs! Újabb mély légvétel. Csak nekem tűnt úgy, mintha egyre ritkulnának? Minden erőszakos halált halt lélek megkapja a Revansot. Szinte mindenki élni szokott a lehetőséggel. Halandóknál másképp működik, de boszorkáknál, ha az áldozat lelke úgy kívánja, a gyilkosából démon lesz. Hannah sosem tenné ezt Claire-rel. Nem tudhatod. Talán dühös, és... - próbáltam érvelni, de úgy tűnt, ő alaposabban felkészült. Sok ezer évet megéltünk, a mágiában tengettük a napjainkat, és nem tudtunk erről. Valamiért szörnyen igazságtalannak éreztem. Hannah tudta azt, amit csak nagyon kevesek - szakított félbe a 247

Benina – Bíborhajú 3. Krónikás, és egy fáradt mozdulattal legyintett. - Az erőszakos halált halt lények lelke új esélyt kap. Reinkarnálódnak? - suttogtam álmélkodva. Mindenkinek jár egy tiszta lap, ahol nem más, csak az idő vet véget az élet vonalának. És mi az, amire rájöttél? - tért vissza Lucas a korábbi gondolat¬menetre. A Krónikás kék szeme felragyogott. Benjaminnek van esélye arra, hogy normális életet éljen. El kell mondanotok az Utolsóknak, amit megtudtam! Rövid, izgatott légvétel... Aggódtam érte. Bebizonyosodott, hogy nem gonosz, kölcsönösen támogatták egymást a Bölccsel. Nem ártott neki. Persze ez volt az egyik legfurább kapcsolat anya, lánya között, amit életem során láttam, mégis éreztem, hogy megvolt közöttük a szeretet. Le kellene pihenned! Ez a hely elég biztonságosnak tűnik. Itt nem találnak rád - mondtam a nőnek, de ő csak elnéző, halovány mosolyt eresztett felém. Nincs idő. Lariont a hatalomvágya idehozza, hogy megtudja a végzetét. Larion csak egy nyikhaj - jelentette ki morózusan Lucas, olyan pléhpofával, hogy majdnem elnevettem magam. Csodálkoztam, hogy ez egyáltalán lehetséges. Ha Hatred szabad akaratot gátló mágiája még hibátlanul működik, nem érezhettem volna a kényszert, hogy akár csak elmosolyodjak. Lucas rám nézett, jelezve, hogy észrevette a történteket, és szemének huncut csillanásából tudtam, hogy tetszett neki ez a fajta megtörésem. Igyekeztem lecsillapítani a gyomromban repdesőpillangókat, mert szárnyuk minden csapdosásával egyre inkább kitárult a Végtelen 248

Benina – Bíborhajú 3. ajtaja. Larion sok probléma okozója lesz... De nem róla akarok beszélni, hanem a kis Bölcsről. Mit kell átadnunk? - tértem vissza a hivatalos hangnemhez. A Krónikás megragadta Lucas karját, de miközben beszélt, az én szemembe nézett. -Magia vis catenae! Amíg felnőtté nem válik. A szavakra az ereimben meghűlt a vér. Nem voltam benne biztos, hogy ha ezt használják a kisfiún, azzal maradéktalanul boldoggá teszik őt. Lucas arcán töprengést láttam, és tudtam, hogy alaposan kiértékeli a helyzetet, mielőtt véleményt alkot. Mindenesetre kíváncsian vártam, melyik oldalon foglal állást. Rövid belégzés. Egyre rövidebb, egyre ritkábban. A Bölcs és a Krónikás kapcsolata szerves, olyan, mint a boszorkáé és a mentoráé. Ha a Krónikás meghal, a Bölcs tovább él, várva a következő Krónikást, de ha a Bölcs halott, a Krónikás nem létezik tovább nélküle suttogta elhalóan a nő, és kezét a gyomrára szorította, míg a másikkal Lucasba kapaszkodott, hogy talpon maradjon. Ajkán halvány mosoly táncolt. - Édes, kicsi Hannah... Meg kellett élnem, hogy előttem menjen el, de... de nemsokára követem. Nem segíthetünk? - kérdeztem, miközben éreztem, hogy ostoba gombóc feszíti a torkomat. Még valami... - szólt a Krónikás, de a következő pillanatban összecsuklott. Ha Lucas nem reagál olyan hirtelen, a nő a kemény padlóra zuhan. A Krónikást nem érdekelte, hogy összeesett, csak mondta tovább a magáét, és ekkor döbbentem rá, hogy pontosan tudta, mi fog történni vele. Ezért sietett megosztani velünk ilyen sok információt. - Üzenem 249

Benina – Bíborhajú 3. a két Utolsónak, hogy Moldomus ott él, ahol ők otthon vannak. Ez mi a francot jelent? - csattant fel Lucas ingerülten, miközben a nő fejét tartotta hatalmas markában. A Krónikás még mondani akart valamit, talán megmagyarázni, részletezni, de elmaradt a légvétel. Szeme üvegesen meredt a távolba, olyan világokat pillantva meg, melyeket nekünk soha nem lesz részünk látni. Egy pillanatra irigység suhant át rajtam. Igyekeztem száműzni a gondolataimból, de folyamatosan csak arra tudtam gondolni, hogy neki már legalább vége. Belenéztem Lucas acélszürke szemébe. A saját fájdalmam láttam benne tükröződni, és imádkoztam a létező összes istenhez, hogy ha már nem lehetünk együtt, elégedjenek meg vezeklésem eddigi időtartamával, és engedjenek végre meghalni. Az idő túl hosszú, a sebeim pedig túlságosan fájdalmasak ahhoz, hogy továbbra is elviseljem valakinek a hiányát, aki ilyen közel áll hozzám. 20. A pajzs „A próbálkozás és győzelem után az a legjobb, ha a próbálkozás ellenére mégis kudarcot vallunk. ” Lucy Maud Montgomery Claire TOMPA ÜRESSÉG RÁNTOTT A FELSZÍNRE. Továbbra is lehunyt szemmel próbáltam felidézni, mi történt. Valami hiányzott. Valami rossz, ami idáig kísértett. Moldomus... Lin... A levél! Ekkor végre rájöttem, mit hiányoltam: nem éreztem a csuklóm belső oldalán a forró lüktetést. A fájdalom hiánya volt a tompa üresség. Ritmikusan ismétlődő berregést hallottam. Fogalmam sem volt, hol lehetek. Továbbra is lehunyt szemmel mozgattam végig minden végtagomat. A berregés szünet nélkül hallatszott, és a háttérben 250

Benina – Bíborhajú 3. valami más is zúgott. Próbáltam felidézni, honnan indultam, és merre tartottam... Lassan bukkantak elő az emlékek, melyek ismételt átélése újra fájdalommal járt. Regina... Hannah... Édes istenem, Hannah! Megöltem egy gyereket... Megérdemeltem volna, hogy forró szurokba mártsanak, és máglyán lobbantsanak lángra. Hogy fogok az anyja szemébe nézni? Legszívesebben így maradtam volna a földön fekve, mozdulatlanul, hogy megvárjam, míg a káosz rendet tesz maga körül. Ez volt a probléma: a káosz csak még nagyobbra duzzasztja lázadó hullámait, hogy egyetlen gát se legyen képes visszafogni. Világuralomra tört, és senki nem maradt, hogy megállítsa. Egyedül én. Szívesen áltattam volna magam azzal, hogy van más is, aki ezt véghezvigye, nem csak én. Nem kívántam magamnak a világmegmentő szerepét. Viszolyogtam a gondolattól, hogy világok sorsa fonódik össze a tenyeremben. Ahogy a Sorstörésnél, most is tudtam, mit kell tennem. Bevillant, mint egy rég elfeledett emlék. Amikor ezt elmeséltem Lucas-nak, azt felelte, azért vagyok Utolsó Bíborhajú, mert a tudásom az Ősöktől származik. Milán ereje, mágiája még az enyémnél is hatalmasabb, hisz ki tudja, mióta ő Moldomus bírája. Kinyitottam a szemem, és elakadt a lélegzetem. Hatalmas szörnyeteg tornyosult fölém, szájából éles agyarak villantak rám. Rémület kúszott föl a gerincemen, és fojtogatta a torkomat. Pánikszerűen hátrálni kezdtem, mint egy rák, de valaminek nekiütköztem, és már nem volt hová húzódnom a bestia elől. 251

Benina – Bíborhajú 3. Egy kép erőszakosan utat tört magának az agyam hátsó részéből: Nice a karomban, ahogy eszméletlenséget színlelve tűrte a cirógatásomat. A fölöttem magasodó szörnyeteg doromboló hangot hallatott. Felnéztem rá: a mellső végtagjai vastagabbak és nagyobbak voltak a hátsóknál. Szőre hosszú volt, akár egy német juhászé, de sötétbarna színű, szinte fekete. Gerincének vonalán és hosszú farka végén hegyes tüskék meredeztek. Tompa orra és hatalmas szeme valahogy furcsán ismerősnek hatott. Két gömb, mely folyamatos mozgásban volt, mintha feketekávét kavargatnának bennük. Újabb emlékkép tört a felszínre: Nice, amint a nyakamra tekeredett, és finom szőrével csiklandozta a bőrömet. Ámulva néztem a monstrumot magam előtt. Nice? - nyögtem, és valami különösen friss fájdalom töltötte be a tüdőmet. Levegő. Csak ekkor vettem észre, hogy visszatartottam a lélegzetemet. Az állat csöndes, elégedett mordulást hallatott, majd lehajtotta a fejét közel az enyémhez. Kakaóvaj édes illata csapta meg az orromat. Kedvesen ismerős illat, és éreztem, hogy hatására elszáll belőlem a feszültség. Felemeltem a karomat, hogy megsimogassam, de félúton elakadt a mozdulat. A Halálvető hiányzott a csuklóm belső feléről. A csuklóm belső fele hiányzott... Mintha egy darabot kitéptek volna a karomból. A gyógyulás láthatóan már csaknem befejeződött, egy bemélyedést leszámítva csupán a bőröm heves pírja mutatta, mi történhetett. Nice még lejjebb hajolt, és megnyalta a heget. Újabb képek villantak elő: Nice, amint hízeleg nekem, majd ismeretlenek, akik rugdossák, aztán ismét én, amint megvédem 252

Benina – Bíborhajú 3. Kellan haragjától. Mintha azt akarta volna elmondani, hogy én vagyok az egyetlen, aki törődött vele. A szánalomtól összeszorult a gyomrom. Jól megnőttél - suttogtam kedves hangon, mire Nice szeme még intenzívebben örvénylett. Újra felemeltem a karomat, egyszerre mozdultam vele, mert ő is közelebb hajtotta a fejét, és belesimult az ölelésembe. A nyakamnál éreztem tompa orrának szuszogását, amitől ismét elfogott az a csiklandós érzés, mint régen, amikor a nyakamra simult, akár egy sál. Csöndesen felnevettem, erre képsorozatot vetített a fejembe, amin ugyanezt a hangot hallotta, látta. A barlangban voltunk Kellannel, egészen addig, amíg meg nem nyílt a bejárat, és a Nex magával nem ragadott. Nice akkor segített először rajtam. Most pedig másodszor, mert minden mágiát kizáróan ő lehetett, aki kitépett egy darabot belőlem, hogy életben tartson. Köszönöm! - súgtam a füle helyére, ahol sötét szőrének sima tapintását élveztem. Csöndes mordulással felelt, melybe beleremegett a mellkasom. Lassan felálltam, nehogy megijesszem, bár ez a gondolat jelen esetben abszurdnak tűnt. Látom, összehaverkodtál godzillával! Wentworth! Elakadó lélegzettel sandítottam ki Nice robusztus lába mellett. Valóban ő volt az! A Zsoldos! Alig akartam hinni a szememnek. Mennyit aggódtam miatta... érte. Féltettem az életét, féltettem attól, amit a Nex tervezett vele tenni. Mennyit átkoztam a makacsságáért, és áldottam azért, hogy feláldozta magát értünk. Magasabb volt nálam, de Kellanhoz nem ért fel. Kreol bőrén fényesen csillantak meg a nap sugarai, és mindhárom szemével 253

Benina – Bíborhajú 3. engem figyelt. A Harmadik persze kontyba fogott hajamat vizslatta, de a normális szempár az enyémbe fonódott. Sötétkék, ujjatlan felsőt viselt, mely kiemelte domború izomzatát, fekete terepnadrágja pedig tökéletesen simult keskeny csípőjére. Oda akartam menni hozzá, de Nice nem engedett. Most meg mi bajod? - kérdeztem tőle, mire képeket kaptam válaszul, melyekben Wentworth éppen belerúgott az akkor még kicsi Nice-ba. Szemrehányó pillantást vetettem a Zsoldosra. - Bántottad. Wentworth bocsánatkérőn vonta meg a vállát. Életben hagytam. Majdnem felnevettem a képtelenségen. Wentworth nem bántana senkit ok nélkül. A régi Zsoldos kevesebbért is kivégezte volna kedvenc állatkámat, de az én Wentworthöm egy légynek sem ártana, hacsak nem piszkít a tányérjába. Finoman, de erélyesen megpaskoltam Nice lapockáját. Ha bántott téged, okot adtál rá - mondtam magától értetődően. - Többé ne csináld! Azzal elléptem mellette, és Wentworthhöz siettem. Nem érdekelt, mit szól hozzá, átkaroltam a derekát, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Élénken szikrázott köztünk minden közös emlékünk -nem is azok a pillanatok, amiket együtt átéltünk, hanem az, amikor, Hannah ajándékának hála, elköszönt tőlem. A legjobb barátom, aki az önfeláldozásával felemelte magát olyan szintre, ahol Milán és egykor - Regina állt. Nélkülözhetetlenné vált. Örülök, hogy életben látlak, Zsoldos! Egy percnyi döbbent vagy meglepett merevség után felengedett, és a karjába zárt. Éreztem a leheletét a hajamon, karjának szorítását a hátamon, és valahogy teljesen természetesnek tűnt. Valami oknál fogva ennek a férfinak az én világomban volt a helye. 254

Benina – Bíborhajú 3. Üdvözöllek újra a világomban, Bíborhajú! - mormolta a hajamba. Hogy kerültem ide? - faggattam, mire a fejével a hátunk mögé intett. Megfordultam, és legnagyobb döbbenetemre Cameront láttam a hajó orrában. Hajó... Hol vagyunk egyáltalán? - kiáltottam fel csodálkozva, és kibontakoztam Wentworth öleléséből. A korláthoz léptem, és előrehajoltam, hogy megnézzem az oldalát. Egészen mély árnyalatú vörös volt, bíborszínű, mint a hajam, amikor a nap sugaraival találkozik. Gyönyörű, kecses hajótest volt, jól hallhatóan masszív motorral és érezhetően sokrétegű mágikus védelemmel. Ámulva jártam be a hajó fedélzetét, közben magamon éreztem mind Wentworth, mind Nice pillantását. Ez csodálatos! Még szebb, mint az előző - mondtam Wentworth- nek, és kíváncsi lettem. - Mi a neve a csónakodnak? Incselkedésemnek meglett az eredménye, mert az arca széles mosolyra húzódott. Először is, ez egy hajó. Jobb, ha megjegyzed, mielőtt újra bajba kevernéd magad emiatt. Másrészt... - Megragadta a tarkómat, és a másik oldal korlátja felé döntött. Először tiltakozni akartam. Jobb szerettem volna, ha elmondja, mintsem tettleg hozza a tudtomra, de végül nem szóltam semmit. Ez annyira rá vallott. Annyira Wentworth volt, hogy nem akartam megtörni ennek a varázsát. Szótlanul tűrtem, hogy a tarkómnál fogva irányítson, míg megláttam a hajó fekete oldalának hátulján a vérvörös feliratot: Bíborhajú. Elszorult a torkom, és sűrűn pislogtam a szememet 255

Benina – Bíborhajú 3. elhomályosító könnyek miatt. Ó - mondtam meglehetősen ostobán, de semmi nem jutott az eszembe. Úgy tűnt, Wentworth ezzel megelégszik, mert elengedett, és bólintott. Mintha azt mondaná, nem kell mondanom semmit, elég, ha csak tudunk róla. Ezt tiszteltem benne. Nem hittem, hogy igazán szerelmes belém, de tudtam, hogy ő úgy érzi. Ennek ellenére soha nem közeledett, soha nem kért esélyt, és nem is fog soha. Tisztában volt az érzéseimmel Kellan iránt, így azzal is, hogy nálam szóba sem jöhet egy mellékvágány. Wentworth megmaradt mellettem, és segített, amikor szükségem volt rá. Eddig is így volt, így lesz ezután is, holott tudja, hogy csak ennyit adhat nekem. Én pedig megtanultam elfogadni az önzetlenségét. A meghitt csendnek Cameron vetett véget. Claire! A hangját úgy sodorta felém a szél, akár egy túlvilági suttogást. Ránéztem, és egy egész más Camet láttam. Napbarnított arca beesett, az írisze démoni feketén csillogott, és olyan fájdalom sugárzott egész lényéből, melyet mélységesen átéreztem. Jaj, Cam! - leheltem őszinte részvéttel. Lassan odasétált hozzánk, nem ölelt meg, és tudtam, összetörne, ha én megtenném. Megérintettem a kezét, amit ő rögtön megragadott, mintha csak az utolsó reménysugár lennék. Elveszett volt, céltalan és tanácstalan, de sajnos nem lehettem a segítségére. Az aurája különös fénnyel ragyogott. Nem tudtam, miért látom egyáltalán, de örültem, hogy szavak nélkül is megértem Cameront. Mesélj! - kértem rosszat sejtve. Moldomusnak vége - jelentette be minden kertelés nélkül. Elakadt a lélegzetem. Keserű fájdalom mardosott, ahogy a 256

Benina – Bíborhajú 3. gyönyörű tóra gondoltam, a hídra, a tisztaságra, az üdítő érzésre, amikor ott sétáltam a megvénült fák között. Hatalmas veszteség minden világ számára. Soha nem ismerhetem meg igazán a várost, ahová tartoztam... Ez a gondolat megrázott. Hová tartozom? Nice felmordult közvetlenül mögöttem, és finoman megbökte tompa orrával a vállamat. Nem is vettem észre, mikor lépett mögém. Az ember azt hinné, hogy egy ekkora állatnak a léptei némi zajjal járnak, de még csak egy surranást sem hallottam. Az egyetlen lény, aki ilyesmit tudott produkálni, Lin volt. Kellan? Ő még előtte kijutott. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben ezernyi kérdés tolongott bennem összegabalyodva. Cameron olyan arckifejezéssel nézett rám, amit csak akkor használ valaki, ha pontosan tudja, mi játszódik le a másikban. Milán? - Ostobaságnak tűnt felsorolni mindenkit, aki számított, de mégis tudni akartam, biztonságban vannak-e a szeretteim. Cam nehézkesen sóhajtott, és beletúrt göndör, szőke hajába. Ez már bonyolultabb. Milánról elég annyit tudnod, hogy lemondott a posztjáról. Leesett az állam. Miért? Mondjuk úgy, hogy nem értett egyet a Tanács döntésével Kellan büntetéséről. És lemondott. Emiatt lemondott? - hitetlenkedtem. Úgy véltem, Milán szeretett Iudex eskedni. Képtelenségnek tűnt, hogy épp olyasvalami miatt mondjon le, amivel talán még ő sem értett 257

Benina – Bíborhajú 3. egyet. Hiszen nem akarta, hogy Kellan a városba menjen. Felborult a rendszer Moldomusban - magyarázta Cameron. Hatred ki akart tartani a fia állítása mellett, míg bizonyosságot nem nyer Kellan ártatlansága. Adriéi azonban azt állította, hogy látta őt gyilkolni. Hatred ezt bizonyítéknak tekintette, és halálra ítélte Kellant. Aki azonban addigra már nem volt a városban. A lépcső - jutott eszembe hirtelen, hogy miként is távoztam a városból. Cameron bólintott. Hannah és Regina elmondta, mi lesz a dolgom, ha kitör a botrány. Persze a leglényegesebb részt kifelejtették... - A hangja elakadt, és én nem tudtam mást tenni, csak mélyen átérezni a fájdalmát. Regina tudta...? Nem kellett befejeznem, egyértelmű volt, mire akartam kilyukadni. Én nem tudtam - lehelte alig hallhatóan Cam. - Még csak nem is sejtettem. De ő biztosan tudta. Ahogy visszagondolok, mostanában minden cselekedete a búcsúról szólt, de én nem fogtam fel. Azt hittem, szentimentálissá vált, amiért mindhárman Moldomus-ban vagytok. Mindent megtett, hogy jobbá tegye nekünk, ha ő már nem lesz. Visszanyeltem a könnyeimet, és tovább faggattam Camet, remélve, hogy ezzel elterelem a gondolatait. Ezért hoztál ide? Hannah mondta? Cam mély lélegzetet vett, és bólintott. Kétszer köszörülte meg a torkát, hogy visszanyerje a hangját. El kellett hoznom téged a Zsoldoshoz... - Cam Wentworthre nézett, majd Nice-ra mutatott. - Mellesleg igazán szólhattál volna Lin átkáról! 258

Benina – Bíborhajú 3. Szemrehányása jogos volt, de nem időszerű. Nem találtam rá alkalmas időt - ismertem be félszeg mosollyal. - Moldomusban nem tűnt ideálisnak közölni a szeretteimmel, hogy egy hónapon belül meghalok. Wentworth ezidáig csöndesen engedte, hogy megtárgyaljuk a történteket, de erre a kijelentésemre hangosan felhorkant. Látom, továbbra is az önpusztítás az erősséged, Bíborhajú! Kedvem támadt volna erre a fricskára kiölteni rá a nyelvemet, de a józan eszem felülkerekedett a gyerekességemen, így maradtam a szúrós pillantásnál. És mi történt Milánnál, miután lemondott? - tereltem másra a szót. Cam tekintete elfelhősödött. Larion egészen megbolondult. Mindig is el volt telve azzal, hogy ő a Tanács egyetlen fia, egy olyan boszorkáé, aki évezredek óta tölti be ezt a posztot, mostanra azonban a gondolkodásán teljesen eluralkodott a hatalomvágy. - Emlékeztem, milyen érzés volt, amikor először találkoztam azzal a férfival. Sütött belőle a gonoszság. Hiába nézett ki tökéletesen, a lénye mélyén rejlő rothadást nem tudta elfedni vele. - Azt hajtogatta, hogy nem kellene Moldomusban rejtőzködnünk. Hogy az emberek világát könnyűszerrel le tudná igázni egy olyan nemzet, mint a boszorkáké. Sajnos szép számmal akadtak követői, olyanok, akik feladták Moldomus szabályait, és felkészültek a támadásra. Át akarnak menni Chaosba? - kérdeztem, és meg sem próbáltam leplezni a csodálkozásomat. Ez miért olyan meglepő? - érdeklődött Wentworth kíváncsian. Persze egy olyan lény számára, aki Pulverusban élte le az életét, Chaos maga a paradicsom, hisz a két világ tökéletes ellentéte 259

Benina – Bíborhajú 3. egymásnak. Moldomus azonban mindenek felett állt. Tiszta volt, nem uralkodott el benne a kapzsiság, a pénz utáni hajsza és a másik elnyomása. Egyszerűen nem értem, hogy akinek megadatott, hogy Moldomusban élhessen, miért akarna elmenni onnan. Cameron egyetértően bólintott. Na, igen, azonban Larion el van telve a hatalmával, és elhitette a követőivel, hogy képes Chaosban Moldomust teremteni Utolsók nélkül is. - Cam megvonta a vállát. - Ahogy mondtam, egyszerűen megőrült. De akkor sem értem, miért kellett ehhez Kellant gyilkossággal vádolnia. Ne már, Bíborhajú! - nyögött fel Wentworth. - Ezt még én is vágom, pedig ott sem voltam. Sértetten húztam fel az egyik szemöldököm. Felvilágosítanál? Wentworth teátrálisan az égnek emelte a szemét. Ez a Larion tisztában lehet azzal, hogy mennyire hisznek az ottaniak a megmaradt Tisztavérűekben. Ha titeket félreállít, vagy bebizonyítja, hogy rosszabbak vagytok, mint amilyennek Moldomusban megismertek titeket, akkor az ottaniak bizalommal fordulnak felé. Vagy tévedek? Sajnos nem - intett Cameron, majd folytatta a kis beszámolót. Ahogy hallgattam őket, végtelenül naivnak éreztem magam. - Ha Kellant gyilkosságon kapják, és te kiállsz mellette minden vád ellenében, az ottaniak előbb-utóbb elkezdik kétségbe vonni a józan ítélőképességedet. Azzal vádolhatnak, hogy az érzelmeidet szembeállítod a tényekkel, méghozzá az ő rovásukra. Ez ostobaság! - kiáltottam felháborodottan. 260

Benina – Bíborhajú 3. Cam sajnálkozva tárta szét a karját. Ez nem az én véleményem. Eltöprengtem a szavain. De akkor Milán is veszélyben van - jutottam a végső következtetésre. Na, igen. Ebben te is segédkeztél Larionnak. Én?! - döbbentem meg. Megátkoztad. - Cameron ezt minden vád nélkül jelentette ki. Ráadásul éppen úgy, ahogy arra Larionnak szüksége volt. Amint híre ment, mi történt közöttetek, Larion azonnal eltüntette az egyetlen olyan személyt, aki Milannak ugyanolyan fontos, mint neked Kellan. Nem figyeltem, vagy csak kihagyták a legfontosabb részletet? Nem értettem. Nem állt össze a kép, ezért csak szótlanul, értetlenül meresztgettem a szemem. Cam célzatos pillantással mért végig, mielőtt válaszolt kimondatlan kérdésemre. Trixie. Trixie? - visszhangoztam, és bizonyos voltam benne, hogy ennél jobban már nem tudnak megdöbbenteni. Hiszen folyton marták egymást... Nem értettem, de persze hittem Camnek. Mi oka lett volna ilyen dologban hazudni? Milán és Trixie. Tetszett a gondolat, hogy Milán olyan társat talált, aki nem fél ellentmondani neki, ha arra van szükség, hogy letörjék a túlságosan nagyra nőtt egóját. Az a gondolat azonban nem tetszett, hogy miattam rabolták el a lányt. Elkeseredett pillantással néztem Camre. Nem szándékosan csináltam. Nem akartam megátkozni. Ezzel mindenki tisztában van - felelte Cam jóindulatúan. Kellannek fel kellett volna világosítania arról, hogy amit te - egy 261

Benina – Bíborhajú 3. Utolsó Boszorka kimondasz, annak súlya van. Jelentéssel bír, bármit teszel. Nem vagy hétköznapi ember, és ennek megfelelően kell viselkedned, beszélned, alkotnod vagy mágiát használnod. Bólintottam. Nagyon is átéreztem a szavai jelentését. Nem fog többé előfordulni - jelentettem ki határozottan. - De most hogyan segíthetek rajtuk? Cameron megvonta a vállát. Sehogy. Tessék? Nem tudsz rajtuk segíteni. Más dolgokkal kell foglalkoznod. Mégpedig? Moldomusnak vége lett, amikor Milán fellázadt. A helyiek szétszéledtek Chaosba, Nimbusba, Pulverusba - oda, ahova éppen tudtak sorolta szenvtelenül Cameron. Talán túlságosan is hidegen hagyta ez az egész. Én elborzadva gondoltam az otthonukat vesztett családokra, akik eddig Moldomus védelmét élvezték, ott éltek, oda terveztek jövőt. Most azonban nincs semmijük, nincs otthonuk, ahová mehetnének, mindent a nulláról kell kezdeniük. Camnek még inkább el kellene szörnyülködnie ezen a szituáción, hiszen többségüket bizonyára ismerte. Cam azonban higgadtan adta elő az egész történetet. Olyan kimérten beszélt az eseményekről, mintha csupán kívülálló lett volna, nem pedig szerves, érző része a folyamatnak. Eltűnődtem, vajon a gyásza miatt viselkedik-e így. És mivel Moldomus megszűnt létezni, így Magiamors sem maradt meg. 262

Benina – Bíborhajú 3. Csodálkozva húztam össze a szemöldököm. A börtön? Cam bólintott, Wentworth pedig idegesen toporogni kezdett egyik lábáról a másikra. Mi lett azokkal, akik ott raboskodtak? - kérdezte, mire Cam arcán különös kifejezés suhant keresztül. Talán tévedtem, és rosszul értelmeztem... Mégis esküdni mertem volna, hogy elégedettség mutatkozott a vonásain. Gyanakvás fészkelte be magát a mellkasomba, és megtelepedett a gondolataim között: ez az ember nem Cameron. Wentworth pillantását kerestem. Nem tudtam, hogyan működik Nice képessége, de biztos voltam benne, hogy az állat érzékeli a hangulatváltozásomat. Reméltem, hogy a feszültségről küld néhány infót Wentworthnek, mert nem volt ötletem, miként üzenhetnék neki úgy, hogy Cam - vagy az annak vélt valaki - ne vegye észre. Kiszabadultak, és a legtöbben Chaosban vetettek horgonyt felelte Cam kifürkészhetetlen arccal, de a hangjába ismét elégedettség vegyült. Wentworth Harmadikja rám villant, de normális tekintetével Camet figyelte. Felfogtam, hogy Nice ügyesen továbbította, amit szerettem volna. De azért nem okozhatnak nagy károkat, ugye? - kérdeztem, hogy fenntartsam a figyelemelterelő beszélgetés fonalát, míg Wentworth lassan Cam háta mögé oldalgott. Ha a gyilkolást és a nyilvános mágiahasználatot nem tartod károsnak, akkor nem. - Határozottan úgy festett, mint aki remekül szórakozik, a következő pillanatban azonban újra a régi volt, és kellemesen gyászos hangulatot árasztott magából. Azt akarod mondani, hogy a világomat elárasztotta a 263

Benina – Bíborhajú 3. boszorkák söpredéke? Hiszen az emberek semmit nem tudnak a mágikus világról. Mi lesz így velük? Most már tudnak róla. Tudnak rólunk - mondta Cameron, és ónixfényű szemében vad öröm csillant, amit egyetlen épeszű lény sem érezne ilyen borzalom hallatán. - Már nem kell az árnyékban bujkálnunk, nem kell rettegnünk attól, hogy használjuk az erőnket. Kiállhatunk a világ elé, hogy lássák, kitől kell tartaniuk. Lassan hátráltam egy lépést, Nice a fejem fölött fújtatott, és végleg abbahagyta a dorombolást. Miket beszélsz, Cam? Hiszen ez borzasztó... Feltüzelte magát. Lénye szenvedélyessé vált, mintha az új Camnek a lételemévé vált volna az erőszak imádata. Libabőrös lett a karom, miközben újabb lépést hátráltam. Gondolj csak bele, Claire! A képességeidet már most korlátozzák. Mit tettek veled az emberek? - Wentworth felé bökött remegő ujjával. Rád uszították ezt! Könnyedséget mímelve tekintettem én is arrafelé. Cam csak engem figyelt, így nem láthatta, hogy Wentworth már nincs azon a helyen. Mögötte várakozott. Igyekeztem fenntartani a figyelmét. Azért ez a történet egészen jól sült el, nem gondolod? Éppen olyan naiv vagy, mint anyád volt - hangzott a válasz. Úgyérintett, mintha visszakézből pofon vágtak volna. Egész testemben megmerevedtem. A gyógyítóm hangja elmélyült, mintha nem is a sajátján szólt volna hozzám. Visszafojtott lélegzettel intettem Wentworthnek. Nem voltunk elég gyorsak, vagy csak Camnek nőtt szeme a háta közepére. 264

Benina – Bíborhajú 3. Mielőtt a Zsoldos bármit is tehetett volna, megpördült a saját tengelye körül, és a Harmadikat vette célba. Rémületemben felsikoltottam, aztán a döbbenettől belém szorult a levegő. Cam a mutató és középső ujját nekinyomta Wentworth Harmadikjának, mely ettől függetlenül vígan nyitva figyelt. Tudtad, hogy ha egy zsoldost elkapsz a Harmadik szeménél, a markodban tartod az életét? - kérdezte rideg kíméletlenséggel, majd fenyegetően nézett rám. - Ne csinálj semmit, és fogd vissza a vadadat is! Egyik kezével sakkban tartotta a Zsoldost, a másik karját pedig a magasba emelte, és nyitott tenyerével a hajó orra felé mutatott. Olyan halkan mormolt, hogy nem értettem a varázsigét, de néhány másodperc múlva már tudtam, mit csinál. A Bíborhajú előtt lassan örvénylett elő a semmiből az Oscium. Olyan hatalmas volt, mint eddig még sosem, és olyan fényes, hogy nem bírtam sokáig nézni. Várta, hogy bekebelezhessen bennünket. Hová viszel minket? - kérdeztem, de válaszként csak egy kihívó mosolyt kaptam. A hajó könnyedén, akadálymentesen siklott át az Osciumon. Lehunytam a szemem, és csak akkor nyitottam ki újra, amikor a szemhéjam mögül eltűnt a vakító fényesség. Sötét, mocsaras vidékre kerültünk. Nice finoman felmordult mögöttem. Éreztem az ingerültségét, a feszültségét, és tudtam, hogy érzékeli, semmi sincs rendben. Wentworth dühösen méregette Cameront, mintha azt latolgatná, mekkora kárt tehet benne, mielőtt kinyomná a Harmadikat. Nagyon bíztam benne, hogy nem cselekszik idő előtt. Cam rohadtul viselkedett, de láthatóan nem tehetett erről. A Bíborhajú nekifutott valaminek, és mélyen csikorogva, morranva megállt. A part ahhoz is bizonytalannak tűnt, hogy egy kis Nice-t 265

Benina – Bíborhajú 3. kiengedjek, de ez Camet, vagy ami maradt belőle, láthatóan nem érdekelte. Intett, hogy haladjunk, mire leugrottunk a fedélzetről, és vakon elindultunk a sűrű, sáros bozót felé. Mi történt veled? - kérdeztem morózusan, mire hátborzongató vigyor jelent meg az arcán. Felvilágosodtam - mondta, és hangja különös visszhangot vert. Fejével előrefelé intett. Ahogy a j elzett irányba néztem, földbe gyökerezett a lábam. A távolban, a sűrű fák között Vulcant vettem észre. Hosszú haja körülötte lobogott, arcán pedig éppolyan elégedett vigyor terült szét, mint Cameronén. Vulcan! - sziszegtem gyűlölettel telve, mire felemelte a kezét. Hátrapillantottam a vállam fölött, és láttam, hogy Cameron éppen úgy, éppen akkor mozdult, mint az apám. A kálváriának még nem volt vége. Vulcan intett egyet hosszú, csontos ujjaival, mire Lin lépett elő egy hozzám közelebb eső fa takarásából. Bebiztosítottam magam, Claire White! - mondta Vulcan, és valami bizarr módon vele együtt szólalt meg Lin és Cam is. Pánik szorongatta a torkomat, miközben tehetetlenül figyeltem a leggonoszabb lényt a földön. - Bemutatom neked a Pajzsomat! Cam és Lin ugyanazt és ugyanakkor csinálta, amit Vulcan. Ez csak egyet jelenthetett: ahhoz, hogy végezni tudjak vele, meg kell ölnöm a barátaimat is. 21. Kristályperc „Ha az életed végét látod, kötelességed gondoskodni azokról, akiket hátrahagysz!” Bű Kellan MENNI AKARTAM. Lelépni innen, és visszatérni a némiképp 266

Benina – Bíborhajú 3. normá-lisabb világba. Ereztem, hogy Claire-nek szüksége van rám, és ez úgy hajtott, mint valami doppingszer. A karomban akartam tudni, mert ott biztonságban volt. Senkinek nem engedtem volna, hogy bántsa, és aki megpróbálja, azt megölöm. Méltó vagy rá? - ingerelt Bű kihívó, hideg mosollyal az arcán. Az öreglány igazán kezdett az idegeimre menni. Báj cinkos mosolyt váltott a nővérével, ezzel elkönyveltem, hogy nem bízhatok meg bennük. Most sérteget? - kérdezte Bájt az ellenségesebb banya. Báj elnéző mosollyal intett. Csak össze van zavarodva. Túl sok vagyunk neki. Bű meglepő módon megértőn vonta meg vékony vállát. Mindenkivel így vagyunk. Senki nem ért meg minket. Kivéve Milant. Igen, Milán tudja, mit miért teszünk. Bárcsak ne haragudna ránk most annyira! Báj vágyakozva sóhajtott. Igen, bárcsak. Az egész jelenet komikusán teátrális volt, mintha színpadra készült volna. Annyit mindenesetre leszűrtem, hogy a kölyökkel lesz némi elbeszélgetnivalóm, amikor újra találkozunk. Azonban mielőbb ki kellett jutnom innen. Rátérhetnénk a próbára? Bű titánfehér szeme haragosan megvillant, de ezúttal nem reagált. Báj azzal az idegesítő, elnéző kifejezéssel az arcán rám szegezte sötét tekintetét, és lassan előrébb sétált. Megállt a kétszínű szoba közepén, a szófa mellett, és felemelte a kezét, melyen rövid, elegáns körmei a 267

Benina – Bíborhajú 3. hajával egyszínűre voltak lakkozva. A két idős nő egyszerre csettintett az ujjával, mire Vicky füstszerű megjelenéséhez hasonló gomolygás vonta körbe a szófa szabad felét. Keserédes bűz szállt fel, ami egyszerre oszlott semmivé a füsttel, maga mögött hagyva... A csodálkozástól éreztem, ahogy a homlokomba szalad a szemöldököm. ...egy kisfiút. Moldomusi ruhát viselt. Első pillanatban nem tudtam mire vélni, de aztán felismertem. Claire kis barátja volt, Adriéi, aki olyan nagy ellenszenvvel viseltetett irányomban, hogy később nyilvánosan vádolt meg gyilkossággal. Ő azért van itt, mert addig nem léphetsz tovább egy új életbe, míg lezáratlan harag tombol benned - magyarázta Báj, tőle szokatlan érzéketlenséggel a hangjában. Értetlenkedve néztem rájuk. Harag? Ha ez a fiú - bökött a megszeppent gyerek mellkasára Bű -nem vádol meg téged, minden másképp alakult volna. Báj megértő pillantása teljesen összezavart. Larion terve csődöt mondott volna, és Moldomus még ma is létezne. Már nem létezik? - hökkentem meg, majd az aggodalom újra feltámadt bennem. - Akkor Claire hol van? Bű szeme hidegen megvillant, majd lassan felállt, és elhelyezkedett a nővére mellett. Ez nem tartozik most ide. Hitetlenkedve, lobbanó dühvel figyeltem őket, és biztos voltam benne, hogy elment az eszük. Egy világ omlott össze, káosz uralkodik mindenfelé, és ti azért 268

Benina – Bíborhajú 3. rángattatok ide, hogy revansot vegyek egy kölykön? Báj töprengve ütögette mutatóujját az állához. Lényegében igen - felelte nemes egyszerűséggel, és a nővére helyeslőn bólintott. Újra csettintettek, ismét egyszerre, mire valami fémes hideget éreztem a tenyeremben. Utánakaptam, mielőtt kicsúszott volna a kezemből. Rámarkoltam a nyelére, és csodálkozva néztem le a kezemben tartott fegyverre. Háromágú szigony izzott vörösen a tenyeremben. Mintha tűzbe mártották volna, mégsem éreztem a hőt, csupán a fém hűvös érintését. Mi a franc? Báj helytelenítően ciccegett. Ejnye, nem hiszem, hogy így kellene beszélned a Végzet szigonyáról. Bű felém sétált, megkerült, és megállt mögöttem úgy, hogy közben a nővérét is lássa. A fiú ártott neked. A fiú áldozat egy nagyszabású tervben - tiltakoztam. Folyamatosan azon járt az agyam, hogyan vigyem ki a gyereket, ha esetleg nem sikerül meggyőznöm a két matrónát az ártatlanságáról. Nem! - kiáltott fel Adriéi, szemében harag és félelem különös elegye táncolt. - Tudtam, mit teszek, és tudtam, hogy mit fognak veled tenni. Semmit nem bántam meg, mert akár te is lehettél volna. Mi van? - hüledeztem. Nem értettem a fiú öngyilkos merényletét. Adriéi bizonytalanul pillantott a kezemben tartott szigonyra, mintha azt latolgatná, meddig bosszanthat és sértegethet anélkül, hogy ártanék neki. Úgy döntött, még feszíthet egy kicsit a már amúgy is pattanásig feszült húron. 269

Benina – Bíborhajú 3. Démon vagy! - vádolt meg a nyilvánvalóval, és kerek arca eltorzult a gyűlölettől. - Gyilkolásra lettél teremtve. Elemed a lelkek kioltása, és élvezed mások fájdalmát. Bű és Báj különös csendbe vonult vissza. Tudtam, engednék, hogy megöljem a kölyköt. Talán még örülnének is neki, ha felnyársalnám, és vére újabb színt vinne kétárnyalatú szobájukba. Le kellett állítanom a gyereket, mielőtt még nagyobb hülyeséget csinál. Adriéi azonban csak mondta a magáét. Előbb-utóbb Claire-nek is ártottál volna. Szívességet tettem neki, hogy megszabadítottalak tőle. Fogást váltottam a szigonyon, a magasba emeltem, és lesújtottam vele. Adriéi sikolya betöltötte a termet. A szigonyt úgy döftem a szófába, hogy két ága közé került a fiú vékony nyaka. Nem érdekelt, ha ezzel elbukom a próbát, hidegen hagyott, hogy ez a két vén idióta jóváhagyja-e a lánykérést, vagy sem. A fiú szavai rádöbbentettek, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi démon. Az, hogy igaztalanul megvádoltál, a másik oldalra sodort sziszegtem keményen az arcába. - Larion kihasználta a gyűlöleted, a bábja voltál, támogattad őt annak az ártatlan lánynak a megölésében. Nem tudom, mi történt ott pontosan, de te is felelős vagy. A helyedben elgondolkodnék azon, ha még élne a családod, mennyire lennének rád büszkék ebben a pillanatban! Felálltam, és kihúztam a szigonyt a szófából. A fiú megszeppenten nézett rám. Látszott, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat, és csak remélni tudtam, hogy végül helyes döntést hoz. Még nincs vége, démon! - szólalt meg Bű mellettem. Ezúttal én vetettem rá hűvös pillantást. De mennyire, hogy vége van! 270

Benina – Bíborhajú 3. A titánfehér szempár örvényleni kezdett. Ha azt hiszed, hogy ezt te döntőd el, nagyon tévedsz! Báj kivételesen egyetértett a nővérével. Muszáj véget vetned ennek, Kellan! - A hangja szinte könyörgő volt, ónixfényű tekintetéből megtörtség áradt. - Ha a fiú életben marad, nem adhatjuk neked a Méltóságot, és örökké sellő maradsz. A rohadt életbe! Erről eddig nem volt szó. Nem tetszett a gondolat, hogy uszonyos legyek a hátralévő életemben, de legalább ennyire irtóztam kioltani egy gyerek életét. Egek! Szegény Claire! Most már pontosan tudtam, hogy mit érezhetett, mielőtt elvette Hannah életét. De neki nem volt választása. Nekem igen. Nem tartottam valószínűnek, hogy boldogan élhetnénk egy gyerek halálával a hátunk mögött. El akartam dobni a szigonyt, de az mintha hozzátapadt volna a kezemhez. Nem fogom megtenni! - ordítottam a Bájosok felé. Adriéi úgy ült előttem a szófán, mint valami áldozati bárány. Meg sem kellett kötözni, mozdulatlanul tűrte, bármi történjék is vele. Nincs választásod! - kiáltott vissza Bű, és Báj is tovább nógatott. Meg kell tenned, hogy továbbléphess! Tombolni akartam. Éreztem, ahogy láncon tartott, vadabb énem kiszabadul, és minden eddig visszatartott haragommal együtt a felszínre tör. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért, Adriéi szeme tágra meredten bámult rám. Felemeltem a háromágú szigonyt, és éreztem, ahogy furcsa, perzselő lángolás rohan végig a testemen. Lángoltam én, a karom, a 271

Benina – Bíborhajú 3. fegyver és az egész világ. Minden erőmmel belevágtam a szigonyt a földbe. A vakító lángolást követően döbbent csend vett körül. Hallottam Adriéi zihálását és azt, ahogy a Bájosok lélegzete egyszerre akad el. Vártam, hogy lesújtsanak rám. Hogy visszaküldjenek sellőként Claire- hez. Mégis minden démoni és boszorkaidegszálammal éreztem, hogy helyesen cselekedtem. Ütemes hang törte meg a hosszúra nyúlt csöndet. Gyanakodva figyeltem Bűt, ahogy lassan összeütögeti a tenyerét. Bravó, démon! Báj arcára visszaköltözött a mindentudó mosoly. Elégedetten szemlélte a földbe szúrt szigonyt. Az első próbát sikeresen teljesítetted. Miről beszélsz? - kérdeztem csodálkozva, s továbbra is gyanakodva tartottam szemmel a Bájosokat. Bű Adrielhez fordult, és olyan kedves hangon, olyan közvetlenül szólt hozzá, amit soha nem feltételeztem volna róla. Minden rendben, kis szívem! Most visszaküldünk a mamádhoz, aki majd mesél neked. Adriéi értetlenül nézett az öreg hölgyre. Miről? Bű arcán számomra oda nem illő meleg mosoly lángolt. A családodról, démonokról, jóról és rosszról. Különbségekről, hasonlóságokról és arról, mennyire keskeny a határ. Báj csettintett, s mielőtt a fiú újabb kérdéseket tehetett volna fel, egy pukkanás kíséretében eltűnt. Az egyetlen, ami az ittlétére emlékeztetett, a szófába ütött három lyuk volt. Tönkretetted a szófámat - jegyezte meg vádlón Bű, és morcosán vizsgálni kezdte a sérülés mértékét. 272

Benina – Bíborhajú 3. Mondanám, hogy sajnálom, de... Jobban szeretem, amikor őszintén szidsz - szakított félbe morózusan, majd Báj felé intett, jelezve, hogy most nem rá kell figyelnem. Mi van még? - kérdeztem, megelőzve a bájolgást. Báj ónixfényű szeme élesen megvillant. Nem kellene sürgetned. Claire-nek szüksége van rám - adtam meg a legelfogadhatóbb magyarázatot, és úgy tűnt, Báj beéri ennyivel. Tudom, hogy hajt a késztetés, de Claire most nem érne rá veled foglalkozni. Fontos döntéseket hoz meg, és még lényegesebb tetteket hajt végre. - Báj lekezelően legyintett. - Csak zavarnád őt a koncentrálásban. Ezt erősen kétlem. Valóban? - Érdeklődés csillant a sötét tekintetben. - Mennyire vagy bizonyos ebben? Feltennéd rá mindened, hogy méltó vagy az Utolsó Bíborhajú társának címére? Elgondolkodtam egy pillanatra. Igen. - Sosem éreztem ennél határozottabbnak magam. - Talán találhat magának tisztább származásút, nagyobb hatalommal bírót vagy vonzóbbat... Nem, azt semmiképp - kotyogott közbe Bű, és ezt a közbeszólását határozottan bóknak vettem. Mindenesetre úgy folytattam, mintha meg sem hallottam volna. De nálam jobban senki nem fogja szeretni, senki nem tudná jobban tisztelni, vagy ismerni a lelke legmélyéig. Tudom, hogy helytelenítené, ha egy gyereket kivégzek, legyen az bűnös vagy ártatlan. Tudom, hogy büszke lenne rám, amiért így cselekedtem, és nem bánná akkor sem, ha ennek az az ára, hogy sellőként kell mellette 273

Benina – Bíborhajú 3. maradnom. -Jó, jó, jó, megértettük - mért végig kihívó pillantással Bű. - De vajon mi lenne, ha véglegesen meghalnál? Gyanakvó hangulatom visszatért. Nem egészen értem. Ha meghalsz, mi lesz Claire-rel? Itt hagynád üzenet nélkül? Hagynád, hogy úgy tönkretegye magát, ezúttal véglegesen, mint legutóbb? Értettem a kérdéseket, de nem fogtam fel, mi köze ennek bármihez. Mi köze a próbához vagy a lánykéréshez? A gyomrom össze-rándult. Báj ezúttal nem az én oldalamon állt. Arra szeretnénk kilyukadni, hogy hagynod kell Claire-nek egy üzenetet. Üzenetet? - Nem voltam képes másra, mint hogy ismételjem a képtelenségeket. Bű elégedettnek tűnt, amikor bólintott. Fel-alá kezdett járkálni előttem, és 80-as évekbeli ruhája minden lépésnél surranó hangot adott, cipője koppanásait pedig elnyelte a szoba tágas tere. Afféle végrendelkezés. Nem akarhatod te sem, ahogy mi sem, hogy elsorvadjon, miután te előbb találsz elhalálozni, mint ő. Egyszerű üzenet, mely őszintén, és tiszta szívből szól, és amelyben azt kívánod, hogy ne zárkózzon be. Legyen nyitott... Ingerülten felcsattantam. Nyitott, mire? Bű ajkán gúnyos mosoly táncolt, amit kivételesen erős ütéssel szerettem volna letörölni. Egy új esélyre. A szerelemre - toldotta közbe Báj óvatosan. Azt akarjátok, arra biztassam, hogy jöjjön össze mással? 274

Benina – Bíborhajú 3. Báj sietve kiegészített. Csak a halálod után. Ez a helyzet... Az egész kérés... A Bajosok könyörgése... Mindenből egyetlen következtetésre jutottam. Igazán meghalok, igaz? Előtte fogok elmenni... És ezúttal nem fog tudni visszahozni - tette hozzá Bű, és igyekeztem tudomást sem venni az elégedett visszhangról a hangjában. Nem számított semmi. A végtelenben eltöltött időtől kezdve halálra voltunk ítélve. Ha együtt maradunk, egyikünk mindenképp meghal, és nagy valószínűséggel én leszek az. A gondolat, hogy Claire-t felmentsem minden érzelmi elkötelezettség alól, kétségbeejtett. Olyan egyszerűnek tűnt azt üzenni neki, hogy legyen boldog nélkülem, de ha belegondoltam, mit is jelent ez, irtózatosan nehéznek tűnt. Elképzelni, hogy másra nevet úgy, hogy fény gyúl zöld szemének mélyén, mást csókol úgy, ahogy engem, másnak adja a sóhajait, a gyönyörét... Nem! - ordítottam, és szerettem volna szétverni az egész szobát, a Bájosokat, a világot. Bű és Báj hallgatott. Szemükből szánakozást olvastam ki, mintha a szerencsétlen démont sajnálnák, akinek sosem volt igazi esélye. Nem tudtam, mivel jár elnyerni a Méltóságot, és nem láttam értelmét a lánykérésnek, ha előbb távozom az élők sorából, mint ő. Minek rónék nagyobb terhet rá, mint amekkorát egyébként is muszáj? Nem fogom megkérni a kezét - lihegtem kimerültén. Nem volt értelme harcolni a halállal. Ez sajnálatos... - kezdte Báj, de rá sem nézve félbeszakítottam. De megadom neki ezt az üzenetet. Ezt most én nem értem - mondta Bű. 275

Benina – Bíborhajú 3. A szófa támlájára támaszkodtam, nem néztem semerre, csak engedtem, hogy a világos és sötét színek összefolyjanak a szemem előtt, mintha párás üvegen keresztül nézném a világot. Nem fogom életében gyászra kárhoztatni Claire-t. Megérdemli a boldogságot, és ha én már nem leszek, remélem, hogy kézbe veszitek a sorsát, és valami nálam méltóbbat irányítotok mellé. Csettintést hallottam, és tudtam, hogy a varázslatot beindították. Apró fénypont nőtt a mellkasomban, mely átsugárzott a fekete pólómon, majd keresztülhatolt rajta. Előttem lebegett, tiszta volt és fényes. Egy pillanatig el sem hittem, hogy belőlem származik. Ez a te Kristályperced, Kellan Black! - jelentette ki Báj, és olyan ünnepélyes arckifejezéssel figyelte a fénypontot, amit csak a legkülönlegesebb pillanatokra tartogat az ember. A halálodat követően adtuk volna Claire-nek - mondta Bű, majd hirtelen összecsapta a tenyerét, és a fénypont szikrázva semmivé hullott. Döbbenten néztem rá. Átvertek. Mindvégig átvertek, amikor én minden szavukat komolyan vettem! Rohadt boszorkák! Báj csöndesen kuncogott, míg én az őrült harag határán táncoltam. Imádom, amikor káromkodik! Bű elnézően csóválta a fejét, majd felém fordult, és kivételesen normálisan nézett rám. Aki elnyeri a Méltóságot, annak életvonala véglegesen összefonódik a társáéval - magyarázta. - Cameron képtelen volt megtenni ezt a lépést. Azt akarta, hogy Regina a halála után is őt imádja, és tartson ki, amíg egy új életben nem találkoznak. Önző volt, csak a saját érdekeit nézte. Bű végtelenül bölcsnek tűnt, az eddigi bosszantó megnyilvánulásaihoz képest. 276

Benina – Bíborhajú 3. Ha az életed végét látod, kötelességed gondoskodni azokról, akiket hátrahagysz! Alapvető élettapasztalat, mert mi tudjuk, hogy mindig akad valaki, akit felemészt a gyász. Ezt értem, de azt nem, hogy mi köze mindennek hozzám. Megtettem, amire kértetek, de nem fogom elvenni, sőt, megkérni sem Claire-t, ha én fogok előbb meghalni - magyaráztam hevesen, mert bár fájt ezeket a szavakat kimondanom, de tudtam, hogy ez a legjobb, amit tehetek érte. Sajnálom, démon, de ez így nem járja! - ellenkezett Bű, és bár szavai szigorúan csengtek, szemében vidám fény csillogott. Báj hasonlóan tudathasadásos állapotban volt, mert arca szinte ragyogott, mintha élete legjobb hírét közölték volna vele. Kezdtem azt hinni, hogy valóban elment az eszük. Dehogy! - csattant fel élesen Báj, majd nővére mellé lépett, és karjukat egymáséba fonva néztek rám azzal a bizarr, hátborzongató mosolyukkal. - A Méltóságot olyasvalaki nyerheti el, aki megfelelő alázattal viszonyul hozzánk... Felváltva beszéltek, alig bírtam követni őket. Báj éppolyan bűbájos hangnemben folytatta, amilyenben Bű félbehagyta. Aki kiállja a Lélek nagyságának próbáját. Vagyis megbocsájt valakinek, aki ártott neki. Aki kiállja a Szerelem halálának próbáját. Vagyis Kristálypercet hagy hátra, melyben új életre ösztönzi majdan gyászoló kedvesét. Itt azért nem bírtam ki, és közbeszúrtam: Amit ti olyan ügyesen megsemmisítettetek. Okunk volt rá - jelentette ki fölényesen Báj. Bű hozzá méltóan legyintett, én pedig megfogadtam, ha ennek vége, kapnak a ruhájukhoz illő legyezőt. 277

Benina – Bíborhajú 3. Megtennéd, hogy nem szakítasz félbe ilyen ünnepélyes pillanatban bennünket? - Kérés volt, de felszólításként hangzott. Lepisszegtek! A Fizikai próbát már akkor kiálltad, mielőtt idehoztunk. A Fizikai próbát? Felemésztődni egy Utolsó Boszorka erejében - világosított fel Báj. Érteden fejet vághattam, mert Bű türelmetlenül magyarázott tovább. Jégtömb, rémlik? Milant feldühíteni a legostobább döntéseid egyike volt. - Kelletlenül hozzátette: - És a leglenyűgözőbb is. Három próba volt - mondta Báj. És te mindhármat kiálltad - folytatta Bű. -A jellemed... ...az érzelmeid... ...a hatalmad... Bű ravaszul nézett rám, amikor hozzátette: -.. .a démoniságod... ...minden tekintetben méltónak találtatott arra, hogy Claire White kezét elnyerd! Méltó vagy rá, démon! 22. Minden jó, ha a vége... halál? „ Összevont kézzel győzöd, majd...” Báj Claire RAEKWON VULCAN WHITE, AZ APÁM. Minden bajom okozója. Csak néztem, és képtelen voltam megérteni, miért akar eltörölni a Föld színéről. Nem ártottam neki, soha nem is akartam volna, ha nem támad a szeretteimre. De ő ezt tette. A barátaim és a szerelmem 278

Benina – Bíborhajú 3. életére tört. A pillantásunk összekapcsolódott, a saját szememmel nézett vissza rám, és rájöttem valamire. Soha nem lesz vége. Nem fog meghátrálni, nem fog megállni soha, hacsak meg nem állítom. Az egyetlen módja pedig, hogy megállítsam, ha végzek vele. Szerettem volna, ha Kellan mellettem van ebben a pillanatban. Ha tudom, hogy támogatja azt, amit tervezek. Lucast is hiányoltam, ahogy Vickyt is. Hová tűnt mindenki? Nincs esélyed, Bíborhajú! - szólalt meg Vulcan, és eltorzult hangon, vele egy időben Cam és Lin is. - Abban a pillanatban, ahogy megtámadsz, véget vetek az egyik barátod életének. Szótlanul figyeltem Cam sötét tekintetét. Valami jelet vártam tőle, Hogy még ott van benn valahol. Reméltem, hogy csak blokkolta az akaratukat, de nem fosztotta meg őket a személyiségüktől. Cam nem adott jelet. Egyenesen állt, a Harmadiknál fogva tartotta Wentworthöt, aki haragosan várta, hogy végre történjen valami. Ez nem élet - húztam az időt, és reméltem, hogy a hangom ideges remegése nem tűnik fel Vulcannak. - Ők nem akarnának így élni. Nem akarnának a bábjaid lenni, hogy ellenem használd fel őket. És ki vagy te, hogy ezt eldöntsd helyettünk? - kérdezte Lin és Cameron egyszerre. Vulcan elégedett mosollyal vette tudomásul a döbbenetemet. A gyászolók lelke - kezdett a magyarázatba - olyan, akár a nyitott könyv, mely felolvassa neked saját magát. Könnyebben az uralmam alá tudtam vonni őket, mintha önként jöttek volna hozzám. Akkor sem... Ne szakíts félbe! - harsam élesen Vulcan, és türelmes mosolyát mintha elvágták volna. Élesen metszett arccsontja kiemelkedett, 279

Benina – Bíborhajú 3. szemöldöke pedig egyetlen haragos vonallá állt össze ridegen fénylő szeme fölött. Sosem értettem, hogyan lehet démon, ha a szeme megőrizte smaragdzöld fényét, de Lucas ezt azzal magyarázta, hogy az apám különösen hatalmas erejű Utolsó volt. A démoniságát nem a szemében, hanem a szívében őrizte. Engedd el őket! - parancsoltam határozottan. - Én kellek neked. Itt vagyok, rájuk nincs szükséged. Vulcan megütközve nézett rám. Ezt meg miből gondolod? Szerinted én hozzányúlnék egy olyanhoz? - mutatott Wentworth felé, akinek normális szeméből könny folyt végig az arcán. Más nem jelezte a fájdalmát. - Lin dolga lesz, hogy harcképtelenné tegyen, addig Cameron szépen vigyáz arra a vadállatra. Azt hittem, Nice-ról beszél, de ő továbbra is Wentworthöt bámulta mély utálattal. Az én sárkányomat nem is említette, pedig ott magasodott mögöttem, és a légzéséből ítélve felpörgött állapotban lehetett. Nem tudtam, mire képes egy sárkány egy boszorkával szemben, de jobb híján mindent erre tettem fel. Miért csinálod ezt? Miért nem hagysz békét nekem? puhatolóztam óvatosan, nehogy feltűnjön neki, mire készülök. Nice felé küldtem a gondolataimat. Akartam, hogy tudja, mit kell tennie. Lin és Cameron biztonsága volt számomra a legfontosabb, de egyszerre csak egyiküket hozhattam ki onnan. Nice finoman megbökte a hátamat, és tudtam, megértette, amit közölni akartam vele. -Azt gondolod, minden körülötted forog, igaz? - felelt kérdéssel a kérdésre Vulcan. Lábszáráig érő sötét haja tincsenként hullámzott magas, vékony, de izmos teste körül. Ajkát egyetlen vonallá préselte, és a szeme egyre inkább bíborszínbe váltott. Varázsolni készült, én 280

Benina – Bíborhajú 3. pedig kész voltam megküzdeni vele. Most! - kiáltottam el magam, és ezzel egy időben egyszerre három ártást is útjára indítottam. A Torment Linnék szántam, és imádkoztam, hogy a fájdalom és mérhetetlen kín kirántsa ebből a káros öntudatlanságból. Cameront Vincióval vertem béklyóba, míg Vulcan felé az Ultimspirit halálos izzását lövelltem. Mindhárman egyszerre terültek el, Nice pedig előugrott a hátam mögül, és Camre vetette magát. Morgott és vicsorgott, hörgésére megremegett a belsőm. A mágikus bilincs és Nice remélhetőleg lefoglalja Camet, Wentworth pedig Linnéi foglalkozik, amíg én likvidálom az apámat. Sosem tanulsz, Bíborhajú! - szólalt meg Vulcan, de hangja csak Linével torzult össze, Cameron kiesett a sorból. Nice a parancsom nélkül ugrott elém, és Linnéi nem foglalkozva egyenesen Vulcant vette célba. Fényes villanás tört elő a fenevad szájából, amely ledöntötte a lábáról Vulcant. Lin azonnal előttünk termett, és Protectusszal védekezett a villámokat köpködő Nice ellen. Jobban szeretnéd, ha a lábaid elé feküdnék, és engedném, hogy végezz velem, ugye? - sziszegtem, miközben oldalazva Cam felé közelítettem. Muszáj heccelned? Apuci így is elég zabosnak látszik! mutatott rá Wentworth a nyilvánvalóra. Megvontam a vállam, és igyekeztem minél több hanyagságot belecsempészni a mozdulatba. Játsszuk azt, hogy lázadó kamasz vagyok. Wentworth elhúzta a száját, de nem reagált. A Harmadikkal Vulcant tartotta szemmel, aki eszméletlenül hevert Lin védelmének 281

Benina – Bíborhajú 3. burka alatt. Valami nem stimmel - mondta végül, és átható pillantást vetett rám. Az előbb meg kellett volna halnom. Hannah megjósolta, hogy érted áldozom az életem. A Sorstörés sok mindent megváltoztatott - feleltem, miközben idegesen pásztáztam a környéket. Nem ideális hely az összetűzésre. Viszont kérnem kell tőled valamit. Mondd! Ha magához tér, és elmenekülne, ne hagyjátok! Tereljétek vissza hozzám! Wentworth lekicsinylő pillantással mért végig. Ne értsd félre, de miből gondolod, hogy menekülne előled? Vulcan felült, és rettentő otromba képet vágott. Sikerült alaposan felbosszantanom. Azt mondtam, ha... Ezzel mi legyen? - bökte meg a csizmájával Cameron oldalát. Biztonságos helyre kellene vinni - javasoltam, majd Vulcan felé fordultam, aki épp egy izzó nyílvesszőt készült útjára bocsátani. Wentworth megvonta a vállát, majd a vállára emelte Cam élettelennek látszó testét, és minden gyöngédséget mellőzve feldobta a hajó fedélzetére. Épp tettem volna egy megjegyzést a finomságára, amikor egy váratlan erőhullám oldalra taszított. Nekivágódtam az első fának, és nagyot nyekkenve zuhantam a földre. Mindenem fájt, a számban fémes íz terjedt szét, és az egész világ kiabált. Legalábbis eleinte így hallottam, majd kitisztultak a hangok, és meg tudtam különböztetni Nice bődülését Wentworth haragos kiáltásától. A sárkányok háziállatok - hallottam Vulcan recsegő hangját, 282

Benina – Bíborhajú 3. amit tompa dörrenés és alig hallható nyüszítés követett. - Tanuld meg, hogy soha nem használhatod támadásra azt, ami a védelmedre született! Bölcs tanács, gondoltam keserűen. Kinyitottam a szemem, mire éles fájdalom hasított a halántékomba. Ahogy odanyúltam, nedves ragacsosságot tapintottam. De most nem volt idő sérülésekkel foglalkozni. Körülnéztem, és a látványtól elszorult a torkom. Nice mozdulatlanul feküdt egy kettéhasadt szikla árnyékában. Mosolyt küldtem neki, ölelést és könyörgő képeket, hogy maradjon fekve, mielőtt komolyabb bántódása esne. Wentworth Linnéi küzdött, Vulcan pedig lassan sétált felém. Vége. Nem volt erőm harcolni. Nem maradt akaratom küzdeni ellene. Reméltem, hogy Kellan megbocsájt majd, amiért feladtam. Túl sokan haltak meg, túl sokan sérültek meg, vesztették el valakijüket e miatt az értelmetlen csata miatt. Nem akartam több áldozatot. De Lin... „Minden a te hibád, Claire!”- visszhangzott a fejemben Lin hangja. „Halálvető. ” Nem! Nem volt igaza. Nem miattam történt. Nem az én hibám volt, hanem Vulcané. A választás mindenki számára adott, mindenki eldöntheti, hogy melyik utat választja, és nem biztos, hogy a halál az egyetlen megoldás. A megbocsájtás nem az én dolgom, hanem Istené. Nekem csak rendet kell teremtenem a káoszban. Látom a harci fényt a szemedben, Bíborhajú! - fürkészett nyíltan Vulcan, és megállt néhány méterre tőlem. Amikor látta, hogy 283

Benina – Bíborhajú 3. nem moccanok, türelmetlenül felém mozdult, de már nem ért el. Látom a halálod a tenyeremen, démon! - csendült mellettem Kellan hangja, és a következő pillanatban már fel is húzott, maga mellé emelt, és a derekamat átkarolva tartott stabilan. - Tanuld meg, hogy soha nem szabad lebecsülnöd azt, akit egyszer már megöltél! Mennyire jó volt az érintése! Az ereje, a közelsége eufórikus boldogsággal töltött el. Ha belegondoltam, hogy csaknem feladtam... A mocsár fái között mozgást érzékeltem. Kellan - figyelmeztettem, de finom szorítással a könyökömnél jelezte, hogy nagyon is tisztában van a helyzettel. Azt hiszed, megakadályozhatsz a célom elérésében? vicsorogta Vulcan, miközben oldalra lendítette a karját, melyben a mozdulatra megjelent egy hosszú, fekete ostor. Haragvón figyelt bennünket, és mintha még jobban gyűlölt volna, amiért láthatóan összetartoztunk. Csak egy módon vethetsz ennek véget! De mindannyian tudjuk, hogy ahhoz nincs elég bátorság benned. Vulcan keze előrelendült, és egy ostorcsapással szétszedett bennünket. Elszakadtunk egymástól, de Kellan utánam kapott, és megragadta a csuklómat. A világ megrendült, és valami új energiát éreztem áramolni a levegőben. Vulcan furcsa mozdulatlanságba dermedt, ahogy a Lint földre taszító Zsoldos is. Már csak Kellan és én mozogtunk. Egyszer csak a lángom fellobbant, olyan váratlanul, hogy nem volt időm megakadályozni. A hajam bíborszínre váltott, és szabadon lebegett körülöttünk, míg a testünket és minden egyes hajszálamat tűznyalábok vonták be. Figyelmeztetni akartam Kellant, nehogy megpörkölődjön, de legnagyobb ámulatomra a láng nem ártott neki. Nem bántotta, nem égette meg, hanem őt is körbevette. 284

Benina – Bíborhajú 3. Csak ekkor tűnt fel, hogy nem az eltorzult alakjában, és nem is sellő formájában jelent meg. Újra a régi volt, mint amikor a vízben együtt voltunk. Kérdések sokasága kavargóit bennem, de ezeket most nem volt idő feltenni. Fel sem fogtam igazán, mi történik velünk, de annyit biztosan éreztem, hogy összetartozunk. Egyazon lángban egyesültünk, és az erőm immár az övé volt, ahogy az övé immár az enyém. A láng beborított, körülölelt, a magasba emelt és megóvott. Nem tudom, meddig lebeghettünk a tűzfelhőn, de úgy éreztem, akár tovább is tarthatott volna. Kellan obszidiánszemében elveszni, miközben a lángnyelvek perzselik a bőrünket... Tökéletes pillanat a halál küszöbén. Minden rendben lesz - ígérte Kellan, miközben erősen megszorította a kezemet. Nagyon biztos vagy ebben - évődtem vele, de éreztem, hogy tudja, bízom benne. Lassan ereszkedni kezdtünk, éreztem, hogy ő irányít. Egy nagyon bölcs páros mondta nekem, mielőtt útnak indított, hogy ha már nem bírod mágiával, akkor összevont kézzel győzöd majd - mosolygott. Furcsa páros lehetett - jegyeztem meg, miközben a néhány perce még sérült halántékomon ismerős izzás forrósodott fel. Nem is hinnéd, mennyire. Vulcan mozdulatlan alakját figyeltem, és az izzás még jobban felerősödött a halántékomnál. Nem fogom megölni. Oda sem kellett néznem, hogy tudjam, féloldalasan mosolyog. Tudom. Összefontuk az ujjainkat, a szabad kezünket pedig magunk elé 285

Benina – Bíborhajú 3. emeltük, hogy védekezésre vagy támadásra, azt magunk sem tudtuk. Improvizáltunk mindketten. Egymásba kapaszkodott kezünket körbevonta a bíborláng, amikor Vulcan újra normális tempóra gyorsult fel. Támadni akart, de megelőztük. Esélye sem volt védekezni. Lumorior és Protectus A két varázslat egyszerre hangzott el, de nem fennhangon. A lelkűnkből szólt, onnan fakadt, mert az eredendő gonoszságot csak úgy lehet legyőzni, ha emlékeztetjük a jóra. A Lumorior a belső fényt előhívó varázsige volt, és mivel egyszerre hangzott el a védő-bűbájjal, így Vulcant remélhetőleg sikerül a hajdani jóságába béklyóznunk. Vulcant hamarosan egy áttetsző, vízszerű burok ölelte körül. Úgy tűnt, fájdalmai vannak, mégsem az ő sikolyait hallottuk, hanem Linét. Wentworth rezzenéstelen arccal állt a földön fetrengő Lin mellett, és várta, hogy parancsot kapjon, mit tegyen vele. A mocsár lombjaiban mocorgás támadt, mire Kellan felkiáltott, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét a burokban vergődő Vulcanról. A tiétek! Tompa puffanások jelezték, hogy valamik földet értek. Finom surranás hasította ketté a levegőt, majd fényesen villogó, elektromos hálót láttam Vulcan burka köré tekeredni. Ezzel... még... nincs... vége... - nyökögte nehezen, mintha foj togatnák belülről a torkát. Egy kisebb villanást követően Vulcannak hűlt helye volt. Eltűnt burkostul, hálóstul, gyűlöletestül. Csuklyás alakok közeledtek felénk, akik furcsán ismerősnek tűntek. Nem dobták hátra a csuklyáikat, amikor odaértek hozzánk, de nem is volt rá szükség. 286

Benina – Bíborhajú 3. Az Üldözők! - Képtelen voltam leplezni a döbbenetemet. Idehoztad az Üldözőket? Kellan ajka keserédes mosolyra húzódott, ahogy válaszolt. Szövetségesek. Igazad volt. Moldomus bukása után Magiamors-nak is befellegzett. Az embereknek szükségük van ránk, hogy védekezni tudjanak a szökevények ellen. Az egyik magas, csuklyás alak kiegészítette a magyarázatot. Többet tudtunk meg rólatok. Az Utolsók a mi világunkban is nagy tiszteletnek örvendenek majd. A világhálón keresztül pedig tájékoztattuk a lakosságot a mágikus támadásokról. Megcsóváltam a fejem. Az emberek nem fogják elhinni, szörnyen szkeptikusak. Az Üldöző felém fordította a fejét, és komoly hangon szólalt meg. Ha valaki szembetalálkozik egy zsoldossal, hinni fog mondta, majd Vulcan felé intett. - Ezt a démont új helyen őrizzük mágikusan és emberileg is. Összevontam a szemöldököm. Mégis hányan raboskodtak Magiamorsban? Több ezren - felelte az Üldöző, és Kellanhez intézte a további mondandóját. - A Pajzs készen áll a fogadásotokra, ott találkozhattok a társaitokkal. Kellan bólintott, majd figyelte, ahogy a fickó elsétál. Mire körülnéztem, már mindenki eltűnt. Elmondod, ugye? Később - hangzott a tömör válasz, mire kérdőn néztem fel rá. Később? Valami fontosabb dolgod akadt? - incselkedtem vele, de nem reagált sehogy. Idegesnek tűnt, mintha olyasmire készülne, aminek a kimenetelében egyáltalán nem biztos. Ami azt illeti... - mormolta, miközben apró dobozkát húzott 287

Benina – Bíborhajú 3. elő a zsebéből, közben fél térdre ereszkedett. Az állam leesett a csodálkozástól, csak álltam bárgyún, és hagytam, hogy peregjenek az események, melyet nagyon romantikusra kanyarintottak a Sors meseszövői. Egymásba fonódott ujjaink még mindig lángoltak, Kellan pedig előttem térdelt, és azokat a szavakat mondta, melyekről nem is reméltem, hogy valaha hallani fogom. Claire White, Utolsó, Tisztavérű, Bíborhajú Boszorka! Megtisztelnél azzal, hogy velem éled le hátralévő életedet? - Nem feleltem, nem bólintottam, Kellan pedig édes félszegséggel noszogatott. Hozzám jössz feleségül? A világ édes tűzre lobbant, lángoltak a felhők és az ég is, a nap sugarai ontották a boldogság lángnyelveit. Semmi nem volt tökéletes, hiszen a világra rászabadítottuk a fekete mágiát, és Larion elrabolta Trixie-t, és Milán valószínűleg egyedül indult a keresésére, de ezen a helyen, ebben a pillanatban minden gyönyörű volt. Igen - leheltem, majd mondtam és kiabáltam, míg Kellan az ujjamra húzta azt a csodát, amit nekem választott. Nem éreztem magam ostobának, hiszen kitörő, megkönnyebbült boldogságom Kellan obszidiánszemében tükröződött. Amikor a karjába zárt és megcsókolt, tudtam, hogy az otthonom itt van, vele. Minden más ráért a világon, de ezt a pillanatot meg kellett őriznem. 23. Karöltve a felfordulásban „A legősibb harcokból születnek a legnagyobb szövetségek. ” B. Claire NÉHÁNY HÓNAPPAL KÉSŐBB... Külső szemlélő nem láthatott mást, csupán a hatalmas kősziklákból 288

Benina – Bíborhajú 3. épült, vastag falakat, melyek már ránézésre is stabilabbnak tűntek bármely eddig épült biztonsági épületnél. A homlokzatára csak ennyit véstek: PAJZS ALAPÍTVA: MOLDOMUS EMLÉKÉRE 2012. NOVEMBERÉBEN Amit egy külső szemlélő nem láthatott, az a birtokon elrejtett biztonsági kamerák tömkelege és a kőfalak alatt megbúvó áthatolhatatlan fémbelső. Minden tökéletesen modernizált volt, ennyi bűbájt soha senki nem törhet át észrevétlenül. A Pajzs az emberek és a boszorkák szövetségének első létesítménye volt. A két nép első próbálkozása egy közös világban való megférésre. Egy olyan bentlakásos építmény, mely iskola, menedék és kiképzőközpont egyben. Az óriási birtokot zöld parkok övezték, és az épület mögött hatalmas, fekete tó terült el. Az itt élők néha látni véltek mindenféle különös lényeket a tóban és környékén, de az efféle dajkameséket a Pajzs igazgatója nem szokta komolyan venni. Cameront az épülethez közel eső parkrészben találtam. Benjámin az egyik hatalmas fehér tigris árnyékában szundikált, a fűre terített halványkék pléden. Csoda, hogy nem hallom a hangját - mosolyodtam el üdvözlés helyett. Cameron írisze nem változott akkor sem, amikor az elméjét fogságban tartó Vulcant semlegesítettük. A fiához vezető út rögösen indult. A kicsi folyton sírni kezdett, amikor Cam végre megpróbált a közelébe férkőzni. A szakadékot végül Fatum, a tigris hidalta át. Benjámin védelmezőjeként fel kellett ismernie, hogy Cam soha nem 289

Benina – Bíborhajú 3. ártana a fiának. Fatum a legjobb dajka a világon - mormolta válaszképpen Cam, de feltűnt, hogy nem viszonozta a mosolyomat. Sosem mosolygott, soha nem engedett fel abból a fagyott, gyászos állapotból, amibe Regina halála után került. Ez aggasztott ugyan, de reméltem, hogy idővel meggyógyul majd a lelke. Befejezted mára a munkát, igazgató úr? - kérdeztem incselkedve. Nem maradt más neki, csak a fia és a Pajzs. Soha nem hittem volna, hogy egy nap igazgató leszek egy olyan helyen, ahol emberek, zsoldosok, démonok és mindenféle lények élnek együtt. Szomorúan sóhajtottam. Igen. Semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Benjámin valami általunk nem hallott zajra összerezzent, és hangos sírásba kezdett. Cam néhány hónapja még idegesen a karjába kapta volna, attól tartván, hogy a kicsi rossz képet látott a jövővel kapcsolatban. Mindennap ellenőrizte a szeme színét, mert tudta, ha különös kegyetlenséget lát, elveszti a látását. Hat hónappal ezelőtt azonban elvégeztük rajta a varázslatot: Magia vis catenae. Semmi csillogás nem volt, semmi nyomát nem láttuk, de éreztük, hogy sikerült. Kellan, Braeden és én hajtottuk végre, így a kis Bölcs ereje eloszlott hármunk között. Megóvjuk, míg elég érett nem lesz, hogy eldöntse, mi legyen a sorsa. Cam komoran ült le fia mellé a földre. Nem fogta a karjába, hagyta, hogy magától lecsillapodjon. Valamiért kiemelkedően fontosnak érezte az önuralomra tanítást. Hüvelykujjával végigsimította a kicsi kerek, pirospozsgás pofiját, és nyugodt arckifejezéssel nézett rám. Azért nem minden alakult rosszul. 290

Benina – Bíborhajú 3. Fatum hátborzongatóan felmordult, és csak akkor hagyta abba, amikor Cam az ő szőrén is végighúzta a tenyerét. A távolban, a mező túlsó végén a legkülönösebb páros bukkant fel, akit valaha látott a világ. Elmosolyodtam a látványukra. Igazad lehet - mondtam Camnek, majd felálltam, és megindultam a páros felé. Mondd meg a dögödnek, ha felébreszti a fiamat, megvonom a vacsoráját - kiáltott utánam Cam. Tudtam, hogy hazudik. Imádta Nice-t az első józan pillanatától kezdve, miután megkapta a Catenát, és a sárkány majdnem átharapta a torkát. Szerette, hogy villámokat okádott, és nem tüzet, mert - ahogy mondta arra én is képes vagyok. Nice már messziről ordított, bődülése pedig hangos volt, semmiképp nem alkalmas arra, hogy karon ülők békésen szundikáljanak mellette. Ennek ellenére nem hallottam Benjámint felsírni. Vállat vontam. Talán már megszokta a sárkányüvöltést. Kellan komótosan sétált a sárkányom nyomában. Oda is villanthattam volna magam, de volt valami őrjítően izgalmas ebben a lassú közeledésben. Örültem, hogy kiengedtem a hajamat, mert tudtam, hogy sokkal jobban szereti, ha így hordom. Sosem kérdeztem, miért, egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy ez így van. Hogy lehet valakinek ilyen szexi a járása? Úgy tűnt, kettőnk közül ő a türelmetlenebb, mert egyetlen villanással előttem termett. Nem kérdezett, nem mosolygott, nekem pedig ezernyi pillangó kapott szárnyra a gyomromban a pillantásától. Démon vagy boszorka - teljesen mindegy, mert úgy nézett rám, mintha sosem lennék elég neki. És éppen emiatt rettentően nőiesnek éreztem magam a közelében. 291

Benina – Bíborhajú 3. Mire felocsúdtam, a tenyerével megtámasztotta a tarkómat, másik karjával magához húzott, és felemelt. A mosoly elakadt a gondolataimban, amikor ajka az enyémre simult. Vadul csókolt, nyelvével szenvedélyes táncra csábított, én pedig készséggel álltam a rendelkezésére. Belesimultam az ölelésébe, beletúrtam sűrű hajába, és élveztem csókjának ízét, miközben ujjaimat csiklandozták selymes tincsei. Egyszer csak kakaóvajillat ütötte meg az orrom. Ha még egyszer félbeszakít, én esküszöm... - mormolta Kellan az ajkaimba, de nem volt alkalma befejezni, mert Nice szuszogása máris ott hangzott a fülemnél. Felnevettem, mert ez valóban csiklandós érzés volt. Kellan elengedett, én pedig megsimítottam Nice puhán pihés orrát, mely alatt félelmetesen villantak fehér agyarai. Fatum mérges lesz, ha felébreszted Benjámint! figyelmeztettem, de csak nevetni tudtam a válasz gyanánt adott fölényes horkantásán. Kellan megragadta azt a kezemet, és a mellkasához szorította. Ez volt a kedvenc részem, mondta mindig. Ezen izzott fel régebben a védelmező igém, erre kaptam a vitriolkönnycseppes átkot, melytől Nice a harapásával szabadított meg, és végül ez volt az a kezem, mely összeolvadt az övével, életre szóló kötődést hozva létre közöttünk. Megyünk? Már vár téged - mondta érzéki ajkán kedves mosollyal. Néhány hajtincse a homlokába hullott, és már semmi nem tartott vissza, hogy hátrasimítsam, miközben megérintem az arcát. Larionról van valami hír? - kérdeztem, miközben elindultunk a földút felé. A keserű sóhaj többet elárult, mint szerettem volna. Eltűnt. Ahogy Milán és Trixie is - intett ingerülten szabad 292

Benina – Bíborhajú 3. karjával. Elnyelte őket ez a világ. Békítőén paskoltam meg a karját. Előkerülnek majd. És ha Milannak szüksége lesz ránk, el fog jönni értünk. Nem hiszem, hogy van annyi esze - mormolta duzzogva Kellan, mire évődve oldalba böktem. Ne feledd, hogy nyolcvan évvel idősebb nálunk. Kellan megvonta széles vállát. A mozdulatra fekete inge meggyűrődött, majd újra kisimult az alatta feszülő izmoktól. Kölyök még... Nevettem. Mindig nevettem, amikor vette a fáradságot, és elsütött egy poént. Ezek a ritka pillanatok csak a mieink voltak. Az emlékeinkbe rejtettük őket, mert tudtuk, hogy ez az, amiért érdemesnek bizonyultunk az életre. Egymás tisztelete és a szerelem megbecsülése tesz valakit méltóvá arra, hogy átélhesse a szerelmet. Wentworth hogy boldogul? - érdeklődött, de hallottam a hangjában bujkáló kárörvendést. Ne gonoszkodj vele! Hannah azt jósolta neki, hogy meg fog halni értem... Tudom - emelte a tisztán ragyogó égre obszidiánszemét, mintha azért könyörögne, nehogy újra elmeséljem az egészet. Bár megbékéltek egymással, Kellannek nem volt ínyére egy olyan férfi, aki szintén gyengéd érzelmekkel viseltet irányomban. Wentworth azonban végtelen türelemmel fogadta az eltúlzott jeleneteket és a birtoklási kényszert. A Hasták úgy döntöttek, beveszik maguk közé - világosítottam fel Kellant a délelőtti látogatásom eredményéről. Végünk van - nyögött fel teátrálisan, de rosszalló 293

Benina – Bíborhajú 3. pillantásomra visszafogta magát. - De tényleg, Claire! A Zsoldos, mint testőr? Igazából nem testőr lesz. -Hát? Nem fogsz megjegyzéseket tenni? - Sértett pillantást kaptam válaszul, ezért folytattam: - Nos, mint tudod, Moriah mágikus zenét tanít a Pajzsban. A Hastáknak azonban folyamatosan a szökevény zsoldosok gyenge pontjait oktatja. Mivel szükség van egy rendszerre, amelyik koncentráltan a szökevényekre összpontosít, így Wentworth fogja ezt megszervezni. Kellan elgondolkodva rágta meg magában az információt. A Zsoldos vadászni fog? A Szökevényvadászokat fogja igazgatni. Nem túl felelősségteljes ez a feladat olyasvalakinek, aki... Megtorpantam a hatalmas, ódon kapu előtt, mely a Pajzs birtokának egy szeparált részére nyílt. Ide csak különleges engedéllyel lehetett belépni. A mutatóujjamat Kellan szájára tettem, hogy ne tudja előadni a szokásos aggályait a Zsoldossal kapcsolatban. Már bizonyított. Átható pillantással tanulmányozott, majd bólintott, és kitárta előttem a kovácsoltvas kaput. Lint a hátsó kertben találtuk, egy kupolás épület mögött. Gyönyörű rózsalugas látványa fogadott bennünket, ahol minden fajtájú és színű rózsát meg lehetett találni. Kör alakú kert volt, melyet minden oldalról, még felülről is hermetikusan lezártunk különböző védelmi bűbájokkal. Hogy érzed magad? - kérdeztem, amikor odaértünk hozzá. Lin régebben gyönyörű volt, filigrán alkatú, de mára szinte 294

Benina – Bíborhajú 3. összeesett. Lefogyott, az arca beesett volt, barna szeméből kihunyt az élet. Árnyéka volt önmagának. Minden nappal egy kicsit jobban - mosolyodott el halványan, és intett, hogy üljek mellé a hófehér kis padra, mely fölött oválisán húzódott egy virággal futtatott kovácsoltvas rács. Minden annyira gyönyörű itt - dicsértem meg, mert tudtam, hogy az egész liget az ő keze munkájáról árulkodik. Köszönöm. - Kellan mellettünk állt, nem úgy tűnt, mint aki le akar ülni, Nice pedig valahol a parkban kergetett egy szerencsétlen nyuszit. Lin feszélyezettnek tűnt. - Kellan, megkérhetlek, hogy kísérd be a vendégeimet? Hamarosan megérkeznek. Kellan szó nélkül elsétált. Nem mintha tökéletes lakáj lenne, de tudta, mikor kell láthatatlanná válnia. Mennyire szerettem ezt is benne! El sem tudtam mondani, mennyire hálás vagyok neked. Lin érzelmektől túlfűtött hangja elterelte a gondolataimat Kellanről. Miről beszélsz? Mindent csakis magadnak köszönhetsz. Kreol bőre éles ellentétben állt halványkék ruhájával. Hihetetlenül vékonynak látszott, mintha az első fuvallatra kilométereket lenne képes sodródni. El sem hiszem, hogy idáig jutottunk - mondta halvány mosollyal az ajkán. Rövid, barna haján megcsillantak a napsugarak, ahogy finoman megcsóválta a fejét. - Olyan felelőtlen voltál! Mindig megtalált a baj, mintha mágnessel vonzottad volna magadhoz. És semmi pénzért nem hallgattál volna rám. Éreztem, ahogy aj ellemzésre mosolyra húzódik a szám. Nem gondoltam rá, hogy nosztalgikus hangulatba kerülök ezen a látogatáson. Mindig úgy viselkedtél, mint aki karót nyelt. Egészen addig, 295

Benina – Bíborhajú 3. amíg... ijedten elharaptam a mondat végét. Nem akartam Dávidét szóba hozni. Otromba dolog volt a részemről, de Lin láthatóan nem így gondolta. Érzékenyen érintette a téma, még a Vulcannal történt kisiklása után is. Nem is beszéltünk róla, pedig tudtam, hogy hetente ellátogat a nagybátyám sírjához. Semmi baj. Tudom, hogy neked is hiányzik. Néhány perces meghitt csendet követően bizonytalanul hoztam fel újra a témát. Biztosan megleszel itt ezután is? Lin maga köré fonta vékony karjait. Szomorúan állapítottam meg, hogy csaknem keresztüléri magát. Szeretek itt. Békés és csendes, és azt hiszem, ez az, amire most szükségem van. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha nem intézed ezt el nekem. Elhárítottam a hálálkodást. Tőle nem viseltem el. Ahogy már mondtam, mindent magadnak köszönhetsz. A közbenjárásod nélkül nem hiszem, hogy bárki is elfogadott volna Krónikásként, és... Csak rávilágítottam a gyorsaságodra és a gyakorlatiasságodra. Ezek nélkülözhetetlenek ehhez a munkához. Lin végre megadóan elmosolyodott. Rendben. Akkor köszönöm, hogy nem feledtetted el velem az értékeimet. Megérintettem az ölében nyugtatott kezét. Ezt nagyon szívesen. Lin barna szeme fehéren felizzott egy pillanatra. Megjöttek. Kedves dolog Lucastól és Victoriától, hogy elkísérnek Dávid 296

Benina – Bíborhajú 3. sírjához jegyeztem meg, és Lin komolyan bólintott. Lucas kezet rázott Kellannel, majd meglapogatták egymás lapockáját. Victoria mosolyogva figyelte őket, majd engedte, hogy Kellan őt is üdvözölje. Aztán megjegyzést tett arra, hogy a démonom megint nagyobb lett, mióta nem látta. Igaza volt. A békés időszak kezdete óta Kellan izmai folyamatosan duzzadtak. Már több mint két méter magas volt, és százhúsz kilogramm színizom. Nem tudtuk megmagyarázni, miért a növekedés, de mivel nem okozott panaszokat nála, nem is idegeskedtünk emiatt. Örülök, hogy rávetted Hatredet. Mire? - Ártatlanságot színlelni nem is volt olyan könnyű. Lin elhúzta a száját. Hogy felszabadítsa Victoriát. Kegyetlenség volt az az átok. Hatred rábeszéléséhez semmi közöm nem volt. Kellan kérte, hadd intézze ő, és bár nem értettem, miért ragaszkodott ehhez, mindenesetre sikerrel járt. Pontosabban jártak, mivel Lucas, Braeden, Daquan és Wentworth is elkísérte a találkozóra. Bizonyára nem teáztak közben... A találkozót követően Lucas Victoriával tért vissza Hatredhez, aki csak ezt követően oldotta fel a varázslatot. A Cat megszűnt létezni: Vicky levetette a feketeségét - máig nem árulta el, mi történt vele -, és visszavonultan él Lucas mellett, szabadon. Eljössz majd újra hozzám? - kérdezte Lin, amikor felállt, hogy csatlakozzon a többiekhez. Bólintottam, amit mosolyogva fogadott, majd óvatos léptekkel elindult Lucasék felé. Békés időszak köszöntött ránk, de egyikünk sem felejtette el, 297

Benina – Bíborhajú 3. honnan indultunk, kiket hagytunk magunk mögött. Az Üldözőkkel együtt élni nem egyszerű, de nem is lehetetlen, és Wentworth segítségével ők is aktív tagjai lehetnek a Szökevényvadászoknak. Annyira különbözőek vagyunk, mégis képesnek bizonyultunk egy új világ létrehozására. Olyan világéra, ahol nem fér el a gonoszság, viszont bárki kiérdemelhet egy új esélyt. Kellan felém indult. Markáns arcán ragadozómosoly ült, mintha becserkészni készülne az áldozatát. Emlékeztem a halálára. Arra, hogyan küzdött démoni gonoszsága ellen. A pillanatra, amikor sellőistenként láttam, a leggyönyörűbb lényként a világon. Aztán az eltorzult külsejére, amit olyan méltósággal viselt a moldomusi elit előtt. És kiállta a párkák próbáját, ami szintén ritkaságnak számított. Amikor Kellan elmesélte Bű és Báj próbáit, csak egyetlen dolgot éreztem, ami azóta is ott lüktetett a szívemben. Büszkeséget. Büszke voltam rá a tetteiért, a küzdelméért és mindazért, amit értem, értünk tett. Értékes embernek tartottam, és mérhetetlenül boldog voltam, hogy a magaménak mondhattam. Megbecsültem minden vele töltött percet. Kellan eltűnt, és előttem villant fel újra. Elmosolyodtam a türelmetlenségén, és engedtem, hogy magához szorítson. Csöndes sóhaj hagyta el az ajkam. Örökké a karjában lenni nem is olyan rossz állapot. 24. Epilógus - Milán könyve Milán HA A GONOSZNAK SZARVAK ÉS PATÁK DÍSZÍTENÉK A TESTÉT, menynyivel könnyebb lenne megállapítani, ki kicsoda! Tiszta rálátásunk lenne arra, ki az ellenség, és ki a barát. Azonban Csodaország összeomlott, Aliz pedig soha nem is létezett, 298

Benina – Bíborhajú 3. így a való életben a barátokból ellenségek válnak egyetlen szempillantás alatt. Larion árulása vérző sebet hagyott maga után. Szó szerint vérzőt. Moldomus halálát teljes mértékben az ő ténykedéseinek tulajdonítottam. Hannah figyelmeztetett. Persze nem arra, hogy öreg barátom, Hatred egyetlen sarja világuralomról ábrándozik, még csak nem is arra, hogy Trixie-nek egyik pillanatról a másikra nyoma vész. Nem. A mi Bölcsünk nem változtatná meg így az eseményeket. Nem segítene őket megelőzni. Abban viszont próbált segíteni, hogy világosságot gyújtson a gondolataim között. Nem a problémák megoldásában, hiszen azzal tisztában volt, hogy megoldom őket. Hannah az én problémáimon igyekezett segíteni. Az érzelmeim, az agyam és a szám közötti kapcsolaton. Soha nem tudtam elmondani, kimutatni vagy egyáltalán felismerni az érzelmeimet. Hannah-ra mérhetetlenül haragudtam, Trixie-t pedig a kezdetektől megvetettem. A Bölcs szerint valami oka van ennek a testőröm iránt tanúsított végtelenül negatív érzelemnek, de fogalmam sem volt, miről beszél. Trixie az Trixie. Még a rendes nevét sem tudtam, egyfolytában csak karattyolt a biztonságról és hasonlókról, amiket nemcsak hogy nem értettem, de még idegesített is vele. Mégis mit képzelt magáról ez az alig született senki? Hogy van esélye védelmezni olyasvalakit, mint én? Egy Utolsót? Egy Tisztavérű, Utolsó Bíborhajút? Nevetséges! Na, igen... Csakhogy nem nevetek. Nem értettem önmagam, de egyvalamiben teljesen bizonyos voltam: meg kell őt találnom! Mielőtt baja esne, mielőtt más találná meg, mielőtt egyáltalán eszembe jutna, hogy miért is akarom olyan bőszen megtalálni. 299

Benina – Bíborhajú 3. Larion elmehet a pokol legmélyebb bugyraiba, én akkor is felforgatom az összes létező világot, amíg rá nem találok az én vörös hajú, tűzrőlpattant, folyton haragos törpeterminátoromra. Hogy miért? Mert! Csak! Az enyém, és kész!

300