PRÓFÉTÁK ALAPELVEK ÉS NEMZETI TÚLÉLÉS

PRÓFÉTÁK ALAPELVEK ÉS

NEMZETI TÚLÉLÉS

1

És most, láthatjuk Isten rendeléseit ezen földet [amerikai kontinens] illetően, hogy ez egy megígért föld; és amely nemzet birtokolja, annak Istent kell szolgálnia, vagy elsodortatik, amint haragjának teljessége utoléri őket. És haragjának teljessége akkor éri utol őket, amikor megérnek a gonoszságban. Mert íme, ez egy olyan föld, mely kiválóbb minden más földnél; aki tehát birtokolja, annak Istent kell szolgálnia, vagy elsodortatik; mert ez Isten örök rendelése. És amíg nem lesz teljes a gonoszság e föld gyermekei között, addig nem sodorják el őket. És ez hozzátok jut el, Ó ti nem zsidók, hogy ismerhessétek Isten rendeléseit – hogy bűnbánatot tartsatok, és ne folytassátok gonoszságaitokat azok teljességéig, és ne hozzátok magatokra ezáltal Isten haragjának teljességét, ahogyan ezt mindezidáig ezen föld lakói tették. Íme, ez egy kiváló föld, és amely nemzet ezt birtokolja, az mentes lesz a rabságtól és a fogságtól, és minden más nemzettől az ég alatt, ha ezen föld Istenét szolgálják, aki Jézus Krisztus, akit kinyilvánítottak az általunk leírt dolgok. (Moróni próféta, Mormon könyve, Ether 2:9-12)

2

PRÓFÉTÁK ALAPELVEK ÉS NEMZETI TÚLÉLÉS

Szerkesztette: JERRELD L. NEWQUIST, 1964

Fordította és kivonatolta HEVESI NOÉMI, 2011

3

Az igaz prófétáknak – élőknek és holtaknak – a szabadság védelmezőinek, valamint Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza eldereinek, akikről a próféták azt mondták, hogy elő fognak lépni, hogy segítsenek megmenteni a sugalmazott Alkotmányunkat, amikor sorsa egy szalmaszálon fog múlni.

4

El fog pusztulni az Alkotmány? Nem. Ez a nép meg fogja őrizni sértetlenül; és ahogy Joseph Smith mondta, »eljön az idő, amikor ennek a nemzetnek a sorsa egy szalmaszálon fog múlni, és ennél a kritikus válaszútnál ez a nép előlép és megmenti a pusztulás veszélyétől.« Ez így lesz (Brigham Young elnök, Journal History, 1854. július 4.). Az Egyesült Államok megtámadásával kapcsolatban az Úr megmondta Joseph Smith prófétának, hogy próbálkozni fognak majd az ország megdöntésével az Alkotmány elpusztítása által. Joseph Smith megjövendölte, hogy eljön majd az idő, amikor az Alkotmány egy szalmaszálon fog múlni, és akkor »ez a nép előlép, és megmenti a pusztulás veszélyétől«. Meggyőződésem, hogy Izráel elderei, akik az egész nemzetben szétszórva élnek, ebben a válságos időben sikerrel mozgósítják majd országunk igazlelkű polgárait, és biztosítják a szükséges erőegyensúlyt az alkotmányos kormányzat intézményeinek megmentése érdekében. Eljött az idő, hogy felkészüljünk (Ezra Taft Benson, KB-10/61:70).

5

TARTALOM Rövidítések....................................................................................................................7 Előszó............................................................................................................................9 Bevezetés: Mi célja a Próféták, alapelvek és nemzeti túlélésnek?...............................12 I. rész: AZ EGYHÁZ ÉS A TÁRSADALOM 1. Próféták és tanács.............................................................................................16 2. Lelki és fizikai..................................................................................................21 3. Normák és alapelvek........................................................................................25 4. Erkölcs – Lelkiség – Vallás.............................................................................32 5. Egyház és állam...............................................................................................37 II. rész: A SZABADSÁG ZÁSZLAJA 6. Amerika – egy kiváló föld...............................................................................44 7. Az Alkotmány – egy dicsőséges norma...........................................................47 8. Az amerikai köztársaság..................................................................................64 9. Szabad önrendelkezés – Szabadság.................................................................76 10. Szabad vállalkozás és kapitalizmus.................................................................89 11. Hazaszeretet és hűség......................................................................................97 III. rész: SION – ÉBREDJ ÉS KELJ FEL 12. Kommunizmus – egy nemzetközi bűnszövetkezet........................................102 13. Szocializmus – a kommunizmushoz vezető legrövidebb út..........................117 14. A jóléti állam – lopakodó szocializmus.........................................................126 15. Munka és jólét................................................................................................143 16. Tőke és munkaerő..........................................................................................150 IV. rész: EGYÉB NEMZETI ÜGYEK 17. Nemzetközi állapotok..………………………………………………..……166 18. Amerikai külpolitika ……………..……………………………………...…177 Függelék.....................................................................................................................179

6

RÖVIDÍTÉSEK A könyvben található mindegyik idézetet annak a neve követi, akinek a szavait idézem. Amennyiben az idézet megjelent kiadványban, hivatkozási forrásként feltüntettem a kiadvány nevét. Helytakarékossági megfontolásból sok ilyen forrást rövidítettem. Ezeket a rövidítéseket lent felsoroltam. Ahol az idézet olyan beszédből lett véve, amely nem jelent meg kiadványban, a szerző neve és a beszéd időpontja van feltüntetve az idézet végén. BYU – A Brigham Young Egyetemen adott beszédek EH – A The Deseret News [Dezeret Hírek] c. napilap Egyházi Hírek rovata KB – Az egyház éves és féléves konferenciáin elhangzott beszédek EJT – Az Egyházi Jóléti Terv. Egy 1946-os Vasárnapi Iskola kézikönyv, amelyet Albert E. Bowen a Tizenkét Apostol Kvórumából írt T&Sz – Tan és szövetségek DHC – Documentary History of the Church [Az egyház dokumentált történelme] (7 kötet) DN - The Deseret News [Dezeret Hírek] c. napilap DW – The Deseret Weekly [Dezeret hetilap] E – The Improvement Era [A haladás kora] c. magazin I – The Instructor [A tanító] c. magazin JD – The Journal of Discourses [Beszédek naplója] (26 kötet) JI – The Juvenile Instructor [Fiatalok tanítója] c. magazin MS – The Millennial Star [A millenneumi csillag] c. magazin RS – The Relief Society [A segítőegylet] c. magazin

7

BESZÉDEK J. Reuben Clark: 2/22/35 Washington születésnapi beszéd (Salt Lake City) 5/18/38 Oktatás – Egy kihívást jelentő világ a szülők és a tanárok számára (Salt Lake City) 6/20/39 Egyházi Jóléti Terv (Estes Park, Colorado) 12/15/39 Néhány gondolat és elvárás egy biztosítottról (New York City) 8/15/40 Néhány tényező, amelyek befolyásolják a befektetéseket (Salt Lake City) 10/7/43 Egy most megtervezett, a háborút követő kormányzati és gazdasági minta néhány tényezője (Chicago) 2/24/44 Javasolt, a háborút követő nemzetközi minta néhány tényezője (Los Angeles) 10/6/44 Az Egyházi Jóléti Terv alapjai (Salt Lake City) 1/24/45 A háborút követő amerikai élet néhány eleme (Salt Lake City) 11/20/45 Külföldi országoknak nyújtott állami kölcsönök (New York City) 5/29/57 Alkotmányunk néhány alapelve (Salt Lake City) Ezra Taft Benson: 3/11/53 Mezőgazdasági szabályozások (St. Paul, Minn.) 4/5/60 Világtestvériség (Salt Lake City) 5/30/60 Évnyitó beszéd (Elizabethtown, Pa.) 11/4/60 Baromfitenyésztőkhöz intézett beszéd (Versailles, Ohio) 9/22/62 Szabadságunk veszélyben van (Chicago) 9/29/62 A szabadságunkat fenyegető veszély (San Antonio, Texas) 10/10/62 A mezőgazdasági munkavégzés szabadsága (Phoenix, Arizona) 9/23/63 Őrizzük meg az emberek szabadságát (Hollywood, Calif.) 12/13/63 Ébernek és tájékozottnak kell lennünk (Logan, Utah) 12/19/63 Egy belső veszély ma (Boise, Idaho)

8

Előszó A utolsó napok szentjeinek számos megkülönböztető tana között van egy, amely napjainkban a kollektivizmus erői ellen vívott harcban mindent felülmúló jelentőséggel bír. Ez a tan, amelyet a szabad önrendelkezésnek neveznek, világosan ki lett fejtve a halandóság előtti nagy harc során, amelyben mindannyiunk részt vett, és amelyre a Biblia az »égi viaskodásként« utal (Jelenések 12:7). A mormonok hisznek abban, hogy az emberek szellemtesttel rendelkező külön egyénekként léteztek, mielőtt lejöttek a földre, hogy ott magukra ölthessék halandó testüket. Valójában mennyei Atyánk felismerte, hogy szellemgyermekei, amelyek mi vagyunk, nem élvezhetnék az öröm teljességét halandó testük elnyerése nélkül. A halandó élet előtti állapotunkban eleget fejlődtünk ahhoz, hogy mennyei Atyánk úgy érezte, felkészültünk erre a fizikai testre és a halandóság nyújtotta növekedés és fejlődés nagyszerű lehetőségére. Mert a halandóság egy próba, hogy meglássuk, betartjuk-e mennyei Atyánk számos parancsolatát. És a bizonyítás szabadságával élve, ha úgy döntünk, választhatjuk Isten életmódját, és végső soron olyanná válhatunk, mint Ő. Atyánk legnemesebb gyermeke, Jézus Krisztus felajánlotta, hogy megmutatja testvéreinek azt a mintát, amelyet itt a halandóságban követniük kell, ha az örökkévalóságban Istennel szeretnének élni. Volt egy másik brilliáns lélek is. Ő azzal érvelt, hogy ha Isten gyermekeit leküldik a halandóságba, és szabadon eldönthetik, hogy Isten életmódját választják-e vagy sem, sokan nem azt fogják választani. Amennyiben ez megtörténne, arra a helyes következtetésre jutott, hogy elveszítik a mindenek felett legnagyobb áldást, méghozzá azt, hogy olyanokká válhassanak, mint Isten, az ezzel járó boldogsággal együtt. Nos, hogy ezt megakadályozza, azt a javaslatot tette, hogy kényszeríteni kell Isten minden gyermekét arra, hogy a halandóságban a helyes dolgot tegyék, hogy egyetlen lélek se vesszen el, nehogy ne élvezhesse az isteni életet. Ennek a programnak a kitalálójaként nagyszerű tiszteletet és felhatalmazást is kért, amely vetekedett volna mennyei Atyánkéval. Ezt a lelket Lucifernek hívták. Lucifer kívánsága, hogy minden ember az isteni életmód szerint éljen, dicséretre méltó volt. Mindazonáltal csak egy tragikus módja létezett e cél garantálásának – az erőszak. Mennyei Atya, bármennyire is szerette volna, hogy gyermekei élvezhessék az Ő életmódjával járó áldásokat, nem erőltetné rájuk. Ezért Lucifer tervét Isten elvetette, mert megszegte a szabad önrendelkezés örök és alapvető tanát, vagyis azt, hogy az embernek megadatott a jog arra, hogy eldöntse, milyen életet szeretne élni. Lucifer pedig fellázadt, és háború tört ki a mennyben. Mennyei Atyánk gyermekeinek harmada Lucifert és az ő programját támogatta, amely kikényszerítené az igazlelkűséget (Jelenések 12:4, 7-8). A másik kétharmad kisebb-nagyobb mértékben az Isten és Jézus Krisztus által javasolt szabad önrendelkezést támogatta. Lázadásuk miatt Lucifer, aki Sátánként vagy az ördögként is ismert, és követői ki lettek taszítva a mennyből (Lukács 10:18). Megtagadták tőlük a halandó test elnyeréséből származó áldásokat és előnyöket. Azóta Sátán seregei megpróbálják rávenni a halandó embereket is arra, hogy ők is lázadjanak fel Isten ellen. És az embereknek megadatott a döntés joga – és választanak is (Mózes 4:1-4; Ábrahám 3:24-28; T&Sz 29:36-39). Amikor a mormonok teljes mértékben méltányolják a mennyei háború jelentőségét, azonnal felismerik Lucifer kikényszerített igazlelkűségről szóló programja és a 9

kollektivisták – vagy az állami beavatkozást támogatók – programja közötti hasonlóságot. Mert a kollektivista filozófia lényege az, hogy az emberek nagy része nem elég intelligens ahhoz, hogy önként megtegyék azt, amit a kollektivisták szerint meg kellene tenni. Ennek orvoslásaként a kollektivisták (akik úgy érzik, hogy ők az intelligensek), hatalomra törekednek, hogy az emberiség többi részét rákényszerítsék arra, hogy kövessék az ő úgynevezett “felvilágosult” programjaikat. És függelenül attól, hogy az embereket érintő programjaik jó vagy rossz célúak – és gyakran rosszak –, az állami tervkészítőknek Luciferhez hasonlóan a kényszer eszközéhez kell fordulniuk, hogy céljaikat elérhessék. A kollektivisták nem szeretik megkockáztatni annak veszélyét, hogy ha megadatik nekünk a döntési lehetőség, talán elutasítjuk azt, amely az ő – őszinte vagy nem őszinte – véleményük szerint a javunkra válna. Mindazonáltal még Isten, akinek az ember számára elkészített boldogságterve mindenekfelett a legnagyszerűbb program, sem kényszeríti ki az engedelmességet, ahogy a kollektivista teszi. Isten megengedi az embereknek, hogy szabadon döntsenek, hogy el akarják-e fogadni az Ő boldogságtervét, jóllehet Isten tudja, hogy vannak gyermekei, akiknek szabadon választott ösvénye nyomorúsághoz és a pokolba vezet. Amikor az ember megérti a szabad önrendelkezés feletti viszályt, amely a mennyei háborúban folyt, rendelkezik a kulccsal, hogy megértse korunk legnagyobb viszályát, amely most folyik. Ez a szabad emberek harca a mindent felölelő és állítólag mindenkinél bölcsebb állam ellen. Az államnak kényszert kell alkalmaznia ahhoz, hogy betarttassa megszámlálhatatlan, de állítólag mindennél bölcsebb direktíváit – és végső soron diktatúra válik belőle. Mindenek között a mormonok kell, hogy a szabadság legelkötelezettebb harcosai legyenek. Látniuk kellene, hogy a mennyei háború tovább folytatódik itt a földön az emberek testéért és lelkéért. Hű lehet-e bármely mormon a hitéhez, és ugyanakkor támogathatja-e az állami kollektivizmus vagy intervencionizmus erőszakos programjait és szószólóit, vagy bármely olyan programot, amely hasonló irányba vezet? Az elmúlt néhány évben, miközben az evangéliumot tanulmányoztam, különös hangsúlyt fektetve az utolsó napi szent apostolok és próféták szavaira, mély benyomást keltett bennem üzenetük következetessége, ahogy életünk különböző kötelezettségeiről adnak tanácsot – vallási, családi, politikai, társadalmi, szakmai, stb. Egyre egyértelműbbé vált számomra, hogy az evangélium célja az, hogy »iránymutató, az élet utazásához szolgáló térkép, olyan normák összessége [legyen], amellyel minden indítvány értékelhető.« Ezzel a gondolattal egy ideje úgy éreztem, hogy rendkívül hasznos segítség lenne egy gyűjtemény, amely szervezett formában bemutatná sugalmazott vezetőink gondolatait, amiképp ezt az evangéliumi normát napjaink úgynevezett közösségi problémáiról – más szóval nemzeti ügyekről – szóló beszélgetéseik során alkalmazták. Valóban, »minden jelen felajánlásunkat és minden döntésünket evangéliumi normák szerint kell megítélni.« Az Úr nem azért helyezett-e apostolokat és prófétákat az egyházába, hogy segítsék az egyháztagságot ennek a normának az alkalmazásában, hogy többé ne történjen meg, hogy »ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele [világi vagy lelki]?« (Efézusbeliekhez 4:14.) A könyv fejezetei, a lábjegyzeteket kivéve, kizárólag a próféták szavaiból tevődnek össze. Kizárólag korábbi és jelen Első Elnökségek tagjait (három emberből álló legfelső kormányzó testület, amelynek tagja a próféta elnök és két tanácsosa), valamint a Tizenkét 10

Apostol Kvórumának tagjait idéztem. Amennyiben az idézett személy a kijelentések elhangzásakor vagy leírásakor az egyház elnöke volt, neve után az elnök megnevezés szerepel; máskülönben semmi nem áll a neve után. Jóllehet az Első Elnökségben szolgáló tanácsosokat és a Tizenkettek Kórumának elnökét is általában elnököknek nevezzük, az olvasó dolgát megkönnyítendő ezt a címet a könyvben kizárólag az Egyház elnökének neve mellett használjuk. Ennek oka a bevezetés után könnyebben érthető lesz. Jóllehet Joseph Smith volt a visszaállított egyház első elnöke, oly gyakran utalnak rá Joseph Smith prófétaként, hogy én is ezt a címet használtam az idézetei során ahelyett, hogy elnöknek hívnám. Az idézett személy nevét a megjelenési forrásra való utalás és dátuma, vagy olyan beszéd esetén, amely nem lett publikálva, a beszéd dátuma követi. Az idézetek dátuma gyakran bizonyítja szerzőjének profetikus meglátását jövőbeli eseményeket illetően. Néhány forrást lerövidítettem, és a rövidítések kulcsát az Előszó előtt találják.

11

Bevezetés Mi célja a Próféták, alapelvek és nemzeti túlélésnek? E mű, Próféták, alapelvek és nemzeti túlélés célja egy olyan gyűjtemény létrehozása volt, amelyet ennek az adományozási korszaknak és korábbi adományozási korszakok prófétái mondtak vagy írtak, akiket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai prófétákként, látnokokként és kinyilatkozatókként támogattak – az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjai –, a minket érintő ügyekkel kapcsolatban. Minden itt szereplő anyag megjelent a hivatalos egyházi kiadványokban, megjelentetett könyvekben vagy füzetekben, illetve újranyomtatott beszédek vagy cikkek formájában, amelyeket az idézett személy engedélyével terjesztettek. Néhány általános felhatalmazott különleges megbízást kapott; különleges adománnyal rendelkeznek; prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként lettek támogatva, amely egy különleges lelki felruházást ad nekik a népet történő tanításukat illetően. […] A többi általános felhatalmazottnak nem adatott meg ez a különleges adomány és felhatalmazás a tanításukat illetően; ennek következtében korláttal rendelkeznek, és tanításukban megnyilvánuló hatalmuk és felhatalmazásuk ezen korlátja az egyház minden más tisztviselőjére és tagjára vontakozik (J. Reuben Clark, EH 7/31/54). Amennyiben egy apostol felmagasztalja elhívását, ő az Úr szava a nép számára minden időben, máskülönben nem magasztalja fel az elhívását – vagy az egyik, vagy a másik áll fenn. Amennyiben felmagasztalja az elhívását, szavai az örök élet és megváltás igéi azok számára, akik odafigyelnek rá az ebben a három könyvben leírt kinyilatkoztatásokhoz hasonlóan (Brigham Young, JD-6:282).

John Taylor elnök kijelentette, hogy Izráel eldereinek el kellene »kezdeniük megérteni, hogy dolguk van a világban politikailag és vallásilag, hogy ugyanúgy kötelességük a helyes politikai alapelveket tanulmányozniuk, mint a vallást érintőeket, és törekedniük kell arra, hogy megismerjék és megértsék az ember társadalmi és politikai érdekeit, és megtanulják és képesek legyenek tanítani azokat, amelyek a világ érdekeit a leginkább elő tudják mozdítani« (JD-9:340). Az egyház küldetése az evangélium hirdetésére lenne korlátozva? John Taylor elnök nem így gondolta. Az egyház elnökeként azt tanította az egyháztagoknak, hogy »az evangélium hirdetése mellett van egy másik küldetésünk, mégpedig az ember szabad önrendelkezésének megőrzése és az ember szabadságának és jogainak fenntartása« (JD23:63). Vagy ahogy David O. McKay elnök az 1962. októberi konferencián kijelentette: »A bizonytalanság és nyugtalanság eme napjaiban a szabadságszerető emberek legnagyobb kötelessége és legfőbb feladata az egyén szabadságának, az Istenséghez fűződő kapcsolatának és Jézus Krisztus evangéliuma tantételei iránt tanúsított engedelmesség szükségességének megőrzése és hirdetése – kizárólag így talál az emberiség békét és boldogságot« (KB-10/62:8). Egy ilyen kötelességgel a vállunkon »a bizonytalanság és nyugtalanság« eme napjaiban úgy tűnik, szükségünk van egy normára, egy iránymutatóra és mintegy mérőrúdra, hogy segítsen nekünk meghatározni a »helyes politikai alapelveket«. Ellenkezzünk-e azzal, hogy apostolok és próféták megpróbálnak segíteni nekünk ezt a normát megérteni és helyesen alkalmazni napjaink mindenféle problémájára, minden 12

„nemzeti ügyre”, életünk minden szakaszában? Nem lehet-e meghatározni ezt a normát az egyház alapműveinek tanulmányozásával, a próféták és élő szócsövek szavainak a tanulmányozásával, a Szentlélekre való támaszkodással és a kormányzás igaz alapelveinek tanulmányozásával, amelyeket sugalmazott Alapító Atyáink támogattak, akikre az Úr ekképp utalt: »bölcs emberek [...], akiket pontosan e célból támasztottam« (T&Sz 101:80). Úgy tűnik, hogy jelenleg sok utolsó napi szent támogat olyan alapelveket és koncepciókat, amelyek nincsenek összhangban a fent említett normával, amely a vezetőnk kellene, hogy legyen. Megjövendöltetett, hogy a szenteknek az a küldetése, hogy egy nap felkelnek és megmentik az [Amerikai Egyesült Államok] Alkotmány[á]t a fenyegető pusztulástól; mégis jelenleg vannak olyanok az egyházban, akik pontosan azokat az alapelveket és koncepciókat támogatják, amelyek gyengítik és elpusztítják az Alkotmányt. Úgy tűnik, »egy hatalmas elpártolás ment végbe az amerikai demokrácia „törvényétől és bizonyságától”, azaz az Egyesült Államok Alkotmányától. Mint ahogy elpártolás történt az Úr Jézus Krisztus evangéliumától, elpártolás ment végbe a kormányzás azon istenadta alapelveitől, amelyeket sugalmazott emberek hagytak ránk, akik megalapították ezt a nagyszerű nemzetet« (Joseph L. Wirthlin püspök, KB-10/41:70; Heber J. Grant elnök »teljes szív[é]ből« támogatta e beszéd egészét, 143. o.). Miért »pártolt el« sok utolsó napi szent a kormányzás igaz alapelveitől? Ennek sok oka van. Vannak, akiket megtévesztettek az emberi filozófiák és a hamis oktatási ideák. Nefi próféta a Mormon könyvében kijelentette: Ó, milyen ravasz a gonosznak terve! Ó, milyen hiúk, gyarlók és balgák az emberek! Mert amikor tanultak, azt gondolják, hogy bölcsek, és nem hallgatnak Isten tanácsára, mert elvetik azt, feltételezvén, hogy tudják ők maguk; bölcsességük tehát balgaság, és nem válik hasznukra. És el fognak veszni. De jó tanultnak lenni, ha hallgatnak Isten tanácsaira (2 Nefi 9:28-29).

A Megváltó napjainkról beszélve azt mondta, hogy »hamis Krisztusok és hamis próféták [...] elhite[ti]k, ha lehet, a választottakat is« (Máté 24:24). Nefi próféta szintén a napjainkról beszélve azt mondta, hogy Sátán »az emberek gyermekeinek szívében fog tombolni, és bujtogatja őket, hogy haragudjanak mindarra, ami jó. És másokat lecsendesít, és testi biztonságba ringatja őket, úgyhogy ezt mondják: Minden jól van Sionban; igen, Sion virágzik, minden jól van – és így szedi rá lelküket az ördög, és vezeti el őket gondosan, le a pokolba« (2 Nefi 28:20-21). Azok között vagyunk-e, akik azt kiabálják: »Minden jól van Sionban«, hogy »valójában nem is fenyegeti semmi belülről ezt az országot«, stb.? Azok között vagyunk-e, akik megengedik Sátánnak, hogy gondosan levezessen minket a kommunizmus, a szocializmus és a jóléti állam poklába? Mielőtt az olvasó befejezi e könyv következő fejezeteit, nyilvánvalóvá fog válni a számára, hogy az úgynevezett szocialista, kollektivista, jóléti állam alapelvei nincsenek összhangban az evangélium normájával, és nem szabadna támogatnunk. A próféták szavai az igazságot képviselik. Ahogy McKay elnök mondta: »Amikor elmondom azt, amiről tudom, hogy igaz, nem aggódom a következmények miatt« (KB10/58:59). A próféták szavait tanulmányozni kell. Szavaik ezen gyűjteménye a nemzeti ügyekkel kapcsolatban megkönnyítheti az egyháztagok számára azt, hogy tudják, mi vezetőik üzenete. Normaként fog szolgálni, amelyet napjaink úgynevezett politikai, társadalmi és gazdasági problémáira és ügyeire tudunk alkalmazni. Akik e könyv szavait 13

tanulmányozzák, teljesebb mértékben fogják méltányolni azt, hogy az Úr valóban inspirálta vezetőinket, »hogy erős hatalommal jó irányba vigy[ék] Sion ügyét« (T&Sz 21:7).

14

I. rész AZ EGYHÁZ ÉS A TÁRSADALOM

1. Próféták és tanács 2. Lelki és fizikai 3. Normák és alapelvek 4. Erkölcs – Lelkiség – Vallás 5. Egyház és állam

15

Első fejezet Prófétáka és tanács Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon: akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő nem tér meg bűnéből, és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet (Ezékiel 3:17-19).

Egy próféta mikor beszél prófétaként? Ez egy visszatérő kérdés. Feltették Joseph Smith prófétának, ő pedig megválaszolta. Ez írta a naplójába: »Ma reggel [...] beszélgettem egy michigani párral, akik azt gondolták, hogy „egy próféta mindig próféta”; de megmondtam nekik, hogy egy próféta csak akkor próféta, ha akként tevékenykedik« (Joseph Smith, DHC-5:265). Ez a kijelentés világosan megkülönbözteti az egyház hivatalnokainak a hivatalos és nem hivatalos tevékenységeit és kijelentéseit. Ebben a feljegyzett kijelentésben Joseph Smith próféta elismeri különleges jogát és feladatát az egyház elnökeként és prófétájaként az Úr inspirációja alatt, hogy az egyház felvilágosítása és irányítása érdekében felhatalmazva és hivatalosan szóljon. Ugyanakkor igényt tart arra a jogára is, mindenki máshoz hasonlóan, hogy dolgozhasson és pihenhessen, pénzt keressen és játsszon, beszélgessen és megvitasson dolgokat, kinyilvánítsa a véleményét és meghallgassa mások véleményét, tanácsot és áldást adjon az egyház tagjaként. Bármikor az Úr Lelke rajta nyugszik, a próféta hivatalába elhívott férfi magáénak tudja a prófétai köntöst, és az Úr szócsöveként szól. Ilyen esetben értelmezheti Isten szavát, alkalmazhatja az adott kor körülményeire, legyen az kormányzati, társadalmi vagy gazdasági, figyelmeztethet fenyegető gonoszságra, rámutathat egy jobb útra, új igazságot hozhat napvilágra, vagy megáldhatja az igazlelkűeket az igyekezeteikben. Az ilyen inspirált beszédek mindenki számára kötelező érvényűek, akik hisznek abban, hogy az utolsó napi munka kinyilatkoztatáson keresztül érkezett és azáltal irányítják. Nincs lehetőség a megfellebbezésükre; nincs szükség az érvényességük feletti vitatkozásra. Vagy elfogadják, vagy kiteszik magukat a magánértelmezések veszélyeinek. Ezt egy modernkori kinyilatkoztatás világossá teszi: »Ezért ti, az egyházat értve ez alatt, szívleljétek meg [Joseph] minden szavát és parancsolatát, amelyet úgy ad nektek, ahogyan ő kapja azokat, teljes szentségben járva énelőttem; mert az ő szavát úgy fogadjátok, mintha az én számból eredne, teljes türelemmel és hittel« (T&Sz 21: 4-5). Ebben a parancsolatban nem lett korlát felállítva a próféta számára a témát, az időt vagy a helyet illetően. Az ilyen hivatalos profetikus beszédek az egyház számára általában az egyház nagy általános konferenciáin szoktak elhangozni, vagy aláírt nyilatkozatok formájában kapják meg az egyháztagok. A kifejezést »Így szól az Úr« időnként használják, de nem szükséges. [...] Amennyiben a kinyilatkoztatásban új tanról vagy gyakorlatról van szó, előterjesztik az egész egyháztagság elé, hogy elfogadják azt, elismerve magának az 16

egyháznak a szabad önrendelkezését; miután azonban elfogadták, onnantól kezdve minden egyháztagra kötelező érvényű. Jóllehet a próféta kiléphet hivatalos szerepéből, amikor az élet napi ügyeit intézi, soha nem válhat meg attól a lélektől és befolyástól, amely a szent hivatalhoz tartozik, amelyet az Úr reáhelyezett. Az Úr munkájának elvégzésében tanúsított hit és készség, amely alkalmassá tette magas hivatalára, életét összhangba állítja az evangélium örökkévaló alapelveivel és céljaival. Noha világi mértékkel nézve gyakran szerény adományokkal és képességekkel rendelkezhet, sugalmazott irányítás alatt él, amely naggyá teszi őt az emberek között, és ezért a nem hivatalos kijelentései nagyobb súllyal bírnak, mint egyenlő vagy nagyobb tehetségekkel és tapasztalatokkal megáldott emberek véleményei, akik azonban nem rendelkeznek a prófétai hivatal hatalmával. Bölcs dolog lenne minden alkalommal és az emberi tevékenység bármely területének bármely témáját illetően hallgatni a próféta hangjára. Biztonság és végső soron boldogság származik az olyan tanács követéséből, amely a prófétától jön. A prófétai hivatalba az alázatosságuk és hajlandóságuk miatt hívják el az embereket, hogy olyanok legyenek az Úr kezében, mint az agyag a fazekas kezében. Ugyanakkor a férfi, akit elhívtak a próféta hivatalába, szinte kivétel nélkül magasfokú veleszületett adománnyal, gyakran gazdag élettapasztalattal, bölcsességgel és egészséges ítélőképességgel rendelkezik. Vagyis a próféta, jóllehet csak egy ember, jó képességekkel rendelkező ember, aki képességeiben a tömeg fölé emelkedik. A szent történelem megvizsgálása során, Ádámtól a jelen időkig, azt látjuk, hogy a képességekkel rendelkező férfiakat, vagy Jetró szavával élve »istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést« (2 Mózes 18:21) hívtak el a prófétai hivatalba. Egy ilyen férfi nem hivatalos nézetei és kijelentései bármely fontos témával kapcsolatban tiszteletteljes figyelmet igényel. A bölcs emberek keresik a náluk bölcsebb és nagyobb képességekkel rendelkezők tanácsát. Az egyház minden tagja és ilyen szempontból minden ember jól tenné, ha hallgatna, sőt hallgatnia kellene annak az embernek bármely nyilvános kijelentésére vagy nem hivatalos tanácsára, akit a próféta hivatalába elhívtak. Az ember nem korlátozhatja őt mondván, hogy az emberi jólét bizonyos témáiról nem beszélhet. Krisztus egyházában a lelki és a fizikai mindig is összemosódott. A próféta tanácsának való engedelmesség egyéni és közösségi erőt és örömet szerez. Minden ember közül az Úr prófétája kellene, hogy a legnagyobb befolyással bírjon az utolsó napi szentekre. Semmilyen más ügy nem lehet nagyobb, mint Krisztus egyházának az ügye. Az egyház tagsága hogyan ismerheti fel a prófétai hangot, legyen az hivatalos vagy nem hivatalos, amikor a próféta beszél? A válasz elég egyszerű. Az, aki életében összhangban van – gondolatban és gyakorlatban – az evangéliummal és annak követelményeivel, aki szereti az igazságot annyira, hogy hajlandó magát alávetni, fel fogja ismerni az Úrtól jövő üzenetet. Az én nyájam ismeri a hangom, mondta a Megváltó az idők delén. Ma az Úr ezt a kulcsot adta az irányításunkhoz: Bizony mondom nektek, akit én rendeltem el és küldtem el, hogy a Vigasztaló által, az igazság Lelke szerint prédikálja az igazság szavát, vajon az igazság Lelke által vagy valamely más módon prédikálja azt? És ha valamely más módon, az nem Istentől való. Továbbá, aki befogadja az igazság szavát, vajon az igazság Lelke által vagy valamely más módon fogadja be azt?

17

Ha valamely más módon, az nem Istentől való. Miért van tehát az, hogy nem tudjátok megérteni és megtudni azt, hogy aki az igazság Lelke által fogadja be az igét, az úgy fogadja be azt, ahogyan az igazság Lelke által prédikálják? (T&Sz 50:17-21)

Így a bizonyítás terhe a hallgatón, és nem csak a beszélőn nyugszik. Bárki, aki a próféta egy üzenetének az érvényességén vitatkozik, jól teszi, ha komoly önvizsgálatot tart. Nem vele van-e a baj? Talán nincs "ráhangolva" az igazságra. Talán nem úgy éli az evangélium törvényét, hogy reagálni tudna az igazság üzenetére. [...] Az utolsó napi szentek napi életében a legjobb, ha figyelünk a próféta tanácsára, bármely témát is érintsen, amikor beszél, legyen az technikailag hivatalos vagy nem hivatalos. Figyeljétek meg, mint mondott Brigham Young: A mindenható Úr vezeti ezt az egyházat, és nem fogja engedni, hogy félrevezessenek titeket, ha megteszitek a kötelességeteket. Hazamehettek és olyan édesen aludhattok, mint egy csecsemő édesanyja karjában, mert nem kell tartanotok attól a veszélytől, hogy vezetőitek félrevezetnek titeket, mert ha megpróbálnák, az Úr gyorsan eltörölné őket a föld színéről. Vezetőitek képességük szerint próbálják élni a vallásukat (JD-9:289).

Ez olyannyira igaz ma, mint Young elnök idejében. A visszaállított egyház történelme bizonyítéka annak, hogy az egyház elnökének és prófétájának a tanácsa mindig a nép javát szolgálta. Azok, akik inkább a saját hajlamaikat követték azzal a világossággal szemben, amely az Úr földi papságának fejétől származik, soha nem profitáltak belőle. Azon vitatkozni, hogy ez vagy az a beszéd hivatalos vagy nem hivatalos, és ennél fogva kell-e neki engedelmeskedni, a legjobb esetben is hiábavaló dolog (John A. Widtsoe, 1943, Evidences and Reconciliations [Bizonyítékok és összehangolások] 1:182-7). A tanács követésének kötelezettsége. Amikor Isten tanácsot ad nekünk szolgáin keresztül, meg kell hajolnunk előtte, bármennyire is ellenkezik előítéleteinkkel; engedjünk neki, mintha maga Isten mondta volna, és érezzünk olyan tiszteletet iránta, mintha valóban elhinnénk, hogy Isten szolgáján a Mindenható inspirációja nyugszik. [...] Tudom, hogy ha fenntartás nélkül követjük Isten szolgáinak a tanácsát, amikor sugalmazást kapnak a tanácsra, mégha nem is tudnak mindent az adott témáról, áldottak leszünk, ha fejet hajtunk előtte; Isten mindent felülbírál az emberek javára, és úgy fog végződni, ahogy Isten akarja (George Q. Cannon, 1865, Gospel Truth [Evangéliumi igazság], 350-51. o.). Írva vagyon: »Mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nem[zedék]ében.« Jogos ez a mondás. Az utolsó napi szentek azonban, akik hallgatnak az Úr igéjére a politikai, társadalmi és pénzügyi ügyeiket illetően, azt mondom, és ezt határozottan, hogy mindent összevetve magasabb szintű bölcsességre tesznek szert a sötétség fiainak bölcsességénél. Ezt az Úr Jézus Krisztus kinyilatkoztatásaiból és saját tetteim következményeiből tudom. Akik hallgattak a világi ügyeiket érintő tanácsokra, állandó jelleggel javítottak helyzetükön mind világi, mind pedig lelki értelemben (Brigham Young elnök, 1867, JD-12:118).

18

Példa a próféta kritizálására. Könnyű hinni a halott prófétákban, de sokkal nagyobb dolog az, ha hiszünk az élő prófétákban. Egy nap, amikor még Grant elnök élt, egy általános konferenciát követően az utca másik oldalán ültem az irodámban. Egy férfi látogatott meg, egy idősebb férfi. Rendkívül felháborodott azon, amit a konferencián néhány testvér, beleértve jómagamat, mondott. Beszédéből éreztem, hogy idegen országból származott. Miután le tudtam csendesíteni olyannyira, hogy oda tudott figyelni, megkérdeztem tőle: – Miért jött Amerikába? – Azért vagyok itt, mert Isten prófétája azt mondta, jöjjek. – Ki volt akkor a próféta? – folytattam. – Wilford Woodruff. – Hiszi, hogy Wilford Woodruff Isten prófétája volt? – Igen, – válaszolta. – Hiszi azt, hogy az utódja, Lorenzo Snow elnök Isten prófétája volt? – Igen. – Hiszi, hogy Joseph F. Smith Isten prófétája volt? – Igen, uram. Ekkor jött az „öttalálatos kérdés”. – Hiszi azt, hogy Heber J. Grant Isten prófétája? Ezt válaszolta: – Úgy gondolom, hogy csöndben kéne maradnia az öregségi nyugdíjjal kapcsolatban.b Azt mondom nektek, hogy ez a férfi ebben a helyzetben jó úton haladt az aposztázia felé. Kezdi elveszíteni az örök életre szóló lehetőségeit. És így jár mindenki, aki nem tudja követni Isten élő prófétáját (Marion G. Romney, KB-4/53:125). Tartsuk szemünket a kapitányon. Ezért veszélyes időszakokban, bármilyen érzéseim is legyenek – és ahogy az engem ismerők tudják, általában minden felmerülő témáról elmondtam már a véleményemet, e tulajdonságomtól függetlenül mindig odafigyelek, és mindig is odafigyeltem arra az emberre, akit Isten e nép fölé helyezett, hogy elnököljön. Figyelem a viselkedését. Tudom, hogy az ő feladata a jeladás. Az ő feladata Sion hajója legénységének a tevékenységét irányítani. Az ő feladata, hogy meghatározza, merre kormányozzák, amennyire emberi erő szükséges ehhez; és amikor az ő részéről nincs ok az aggodalomra, amikor nyugodtnak és magabiztosnak érzi magát, tudom, hogy én is így tehetek a legnagyobb biztonsággal, és hogy ez az egész nép bízhat abban az Istenben, aki prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót helyezett népe fölé, hogy a földön felettük elnököljön (George Q. Cannon, 1883, Gospel Truth, 270). a

Gyakran találjuk magunkat a próféták szavait idézve, és még mielőtt kétely merülne fel afelől, hogy mi a próféta, kijelentjük, hogy ő egy olyan személy, aki az Úristen kinevezése és sugalmazása által az igazságot mondja, ahogy a Lélek arra ösztönzi, függetlenül attól, hogy a világ mit gondol, és az emberek mit szeretnének hallani. És ezért a próféta ritkán népszerű, és a prófétaság ára mindig nagy, mert arra kérhetik, hogy azokat a dolgokat mondja, amelyek nem tetszetősek, még önmagának sem, és tömeges félreértések árhulláma ellen harcolva találhatja magát, és a történelem 19

beszámolói szerint megkövezik, keresztre feszítik, elűzik, megvetik, szégyenlik vagy elutasítják. Mert az igazság nem minden ember számára tetszetős, és az idő bebizonyította, hogy a többségnek nem mindig van igaza. [...] Nem fontos, hogy a próféta azokat a dolgokat mondja, amelyekkel te és én teljes összhangban vagyunk. Fontos azonban, hogy te és én teljes összhangba hozzuk magunkat azokkal a dolgokkal, amelyekről a próféta hivatalának és elhívásának megfelelően beszél (Richard L. Evans, 1939, E-42:672). b

A próféták mindig is sértettek meg embereket. És semelyik próféta nem volt sértőbb Jézusnál. A világ számára a próféta mindaddig jó ember, míg halott vagy a saját dolgával foglalkozik. Ha halott, játszhatunk a szavaival, és azt mondathatunk velük, amit akarunk, hogy mondjanak. De ha él, nem mindig foglalkozik a saját dolgával. A választási időszakban azt akarjuk, hogy maradjon csendben, jóllehet időről időre elismerjük, hogy a választások döntő jelentőségű események. Istenben azonban nem akarunk hinni, hacsak azt nem mondja, amit hallani akarunk. Főleg akkor háborodunk fel, ha a próféták megmondják nekünk, mi az igaz és mi a hamis a tudományos területeken. Úgy gondoljuk, hogy nincsenek feljogosítva arra, hogy véleményt mondjanak – legalábbis nem a mi területünkön. A politikatudomány szakemberei azt akarják, hogy a próféták maradjanak csendben a politikát illetően. Az evolúció szakemberei azt akarják, hogy maradjanak csendben a bibliai értelmezésekkel. És így tovább: »Nincs elég téma, amelyekkel a próféták foglalkozhatnának, ahelyett, hogy beleütik az orrukat a mi dolgainkba? Foglalkozzanak a jóléti programjaikkal és a bűn problémájával. Mi majd elintézzük a többit.« Így beszélnek a mai tudósok (Glenn L. Pearson & Reid E. Bankhead, A Doctrinal Approach to the Book of Mormon, 79-80).

20

Második fejezet Lelki vagy világi Ezért bizony azt mondom nektek, hogy számomra minden dolog lelki, és soha nem adtam nektek olyan törvényt, amely időleges lett volna; sem bármely embernek, sem az emberek gyermekeinek; sem Ádámnak, a ti atyátoknak, akit én teremtettem. Íme, önrendelkezést adtam neki; és parancsolatot adtam neki, ám nem időleges parancsolatot adtam neki, mert az én parancsolataim lelkiek; nem fizikaiak, se nem időlegesek, nem testiek, se nem érzékiek (T&Sz 29:34-35).

Lelki és fizikai dolgok összekapcsolódnak. Nem beszélhetünk lelki dolgokról anélkül, hogy ne kapcsolnánk őket világi dolgokhoz, és világi dolgokról sem beszélhetünk anélkül, hogy lelki dolgokhoz ne kapcsolnánk őket. Ezek elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. [...] Mi utolsó napi szentekként valóban elvárjuk, számítunk rá, és nem elégszünk meg kevesebbel, minthogy az Úr igéje kormányozza és irányítsa minden cselekedetünket, mind lelkit, mind pedig világit. Ha nem ezért élünk, akkor nem azért élünk, hogy egyek lehessünk Krisztussal (Brigham Young elnök, 1864, JD-10:329). Amikor megmutatkozik az a hajlam az egyház tagjaiban, hogy megkérdőjelezzék az egész egyház elnökének a jogát arra nézve, hogy minden dologban iránymutatást adjon, az elpártolás szellemének bizonyítékát látjuk – egy olyan lélekét, amelyet ha bátorítanak, az egyháztól való elpártoláshoz és végső pusztuláshoz fog vezetni (Brigham Young elnök, 1865, JD-11:136). Feladatunk-e ennek a népnek prédikálni és mindaddig könyörögni nekik, míg kormányozni és irányítani nem tudjuk őket minden világi és lelki dologban? Az a válaszom, hogy ez Izráel eldereinek a legteljesebb mértékű és rendkívül fontos feladata, hogy megpróbálják irányítani önmagukat, családjaikat és testvéreiket, míg végül minden dolog felett át tudják venni az irányítást igazlelkűségben. [...] Hitünk és munkánk hiábavaló, és továbbra is bűnben vagyunk, vagy pedig a mi feladatunk, hogy ezt a népet vezessük életük minden cselekedetében, legyen az világi vagy lelki, már ami Isten királyságának a földön történő felépítését illeti. [...] Nincs olyan ember a földön, aki szívében elnyerheti Isten királyságát, és ama királyság törvényei szerint kormányozzák, ha a világi dolgokban nem kormányozható és irányítható. [...] Amennyiben nem vagytok egy szív és egy elme ezekben a dolgokban, soha ne merüljön fel bennetek Jackson megye, mert ott nem lesztek szívesen látva (Brigham Young elnök, 1864, JD-10:333-38). Nincs választóvonal a lelki és a fizikai között. Még soha nem találkoztam senkivel, aki meg tudta volna húzni a határt a lelki és a világi érdekeink között, és nem is várom el senkitől. Hiszem, hogy ugyanannyira fontos, hogy elvégezzük a világi feladatainkat, mint a lelkieket, amelyeket kaptunk, és ez fordítva is igaz. Nem helyes, 21

hogy minden időnket a lelki résznek szenteljük, és az sem, hogy kizárólag a világinak. Nem szabad túlzásokba esnünk, hanem végeznünk kell az Úr ránk bízott munkáját, annak minden részét és vonatkozását (Joseph F. Smith, 1879, JD-20:342). Kirtlandben néhány vezető személyiség rendkívül ellenezte azt, hogy Joseph próféta beleszólt a világi ügyeikbe; nem hittek abban, hogy ő képes arra, hogy világi dolgokban utasítást adjon a népnek, azt gondolván, hogy az ő feladata kizárólag a lelki dolgokra vonatkozott, és hogy az embereket hagyni kellene, hogy maguk törődjenek a világi dolgaikkal anélkül, hogy próféták vagy apostolok beleszólnának. Felhatalmazott személyek ellenkezni kezdtek Joseph-fel emiatt, nem nyíltan, hanem a kis tanácsüléseiken. Egy idő után az ügy nyilvános témává vált; olyannyira nyilvános lett, hogy már mindenki erről beszélt. A szentek egyik nyilvános gyűlésén ezt mondtam: »Izráel elderei, jelen van Smith apa, a próféta is jelen van, és itt vannak a tanácsosai, a főpapok és Izráel elderei. Nos, megtenné valaki, hogy meghúzza a választóvonalat a lelki és a világi dolgok között Isten királyságában, hogy megérthessem?« Egyikőjük sem tudta megtenni. Amikor egy embert a próféta útjában láttam állni, és neki akart parancsolni, a legszívesebben ellöktem volna onnan, és ostobának bélyegeztem volna. [...] Visszautasítok minden embert a földön, aki meg akarja mutatni az ösvényt, amelyen Isten prófétájának járnia kellene, vagy meg akarja határozni, hogy mik a feladatai, és hogy meddig mehet el a világi és lelki dolgokra vonatkozó utasításaiban. A világi és a lelki dolgok elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, és ez mindig is így lesz (Brigham Young elnök, 1864, JD-10:363-64). Ha Isten meg tud szervezni minket egyházként, és ha le tudja leplezni számunkra a mennyeket, el tudja húzni a jövőt takaró függönyt, és képessé tud tenni minket arra, hogy átláthassunk a fátyolon és bizonyos tudást nyerhessünk a jövővel kapcsolatban, akkor minden bizonnyal tudathat velünk és ki tud nyilatkoztatni nekünk néhány világi dolgot is, mint például a szántás, a vetés, az építés, az ültetés, a kereskedés, a termelés, a vasútépítés, és még ezer másik kis dolgot, amelyet el kell végezni ebben a világban. Ha meg tudja tenni a nagyobb dolgokat, akkor úgy gondolom, hogy a kisebbeket is meg tudja tenni. [...] Nem gondoljátok, hogy a kormányzást illetően ugyanúgy kinyilatkoztatásokra van szükségünk, mint bármi mással kapcsolatban? Én úgy hiszem, hogy igen. Úgy gondolom, hogy szükségünk van arra, hogy Isten ugyanúgy utasításokat adjon nekünk a nemzeti és társadalmi ügyeinkben is, mint az egyházi ügyekben (John Taylor, 1872, JD15:175-76). Az egyháznak fel kell szólalnia fizikai dolgokat illetően. Az egyház a tagjai jóléte érdekében létezik. Egyik tanítása az, hogy »az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen«. Ezért bármi, ami hatással van az emberi jólétre, legyen az világi vagy lelki vonatkozású a földön vagy a mennyben, az az egyházra is tartozik. Ez a tan az egyházat az ember fizikai, mentális, erkölcsi, gazdasági, társadalmi és politikai jólétének a problémáihoz vezeti. Olyan körülmények létrehozatalára törekszik, amelyek általános, kerek, teljes jólétet eredményeznek. Nem támogathatja az egyoldalúságot az életben, hogy az ember természetének egyik oldala elégedett legyen, a 22

másik pedig elégedetlen. Az egyéni előítéletek és ellenségek felbukkanása sem tartja vissza attól, hogy nyíltan és a teljesség igényével felszólaljon az emberi élet bármilyen és minden fázisával kapcsolatban. Az egyház megveti az emberi szükséglet valamelyik kis sarkában történő meglapulást; és egy ilyen egyház valóban megvetendő. A Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatásokban ez az ügy világosan ki van fejtve. Az ember egy örökkévaló utazáson vesz részt. A földön töltött élet az örök élet egyik szakasza csupán. Ezért minden, ami érinti az örökkévaló utazót, a terv része, amely alatt halad előre. A lelki és a világi dolgok közötti megkülönböztetés eltűnik; egybeolvadnak, mint a kéz feje és tenyere, és mint a ruha fonala és szövete. Az ember fizikai dolgai lelki értéket kapnak; és lelki cselekedeteinek világi megfelelői vannak. »Ezért bizony azt mondom nektek, hogy számomra minden dolog lelki, és soha nem adtam nektek olyan törvényt, amely időleges lett volna; [...] mert az én parancsolataim lelkiek; nem fizikaiak, se nem időlegesek, nem testiek, se nem érzékiek« (T&Sz 29:3435). Emiatt a tan miatt az egyházi vezetők szabadon és kötelezve érzik magukat, hogy az ember bármilyen és minden aktuális szükségletéről tanítsanak, függetlenül attól, hogy annak a témának milyen nevet adtak az emberek. Rossz vezetők lennének, ha bármilyen az embert érintő területen csöndben maradnának. Ellenkezőleg, az egyház élete bele van vonva az ember jólétéről szabadon folyó beszélgetésbe. Mindenesetre ne engedjük, hogy félreértések adódjanak. Az egyház távol tartja magát a propagandistáktól vagy pártoktól. A politikában például nem támogatja sem a republikánust, sem a demokratát, sem a pártonkívülit. Minden emberalkotta törvényt az evangélium örökkévaló és változatlan tantételeivel próbál meg és mér le. Amennyiben egy javasolt törvény összhangban van ezekkel a tantételekkel, az egyház elfogadja, ha pedig ellenkezik az evangéliumi tantételekkel, akkor elveti azt. A fejsze levágja a hamisságot, függetlenül attól, hogy a szilánkok merre esnek. Mindegy, hogy a demokraták sírnak-e, vagy a republikánusok jajgatnak. Az egyház nincs benne a politikában, de vállvetve vesz részt az igazságért folyó küzdelemben, amely az emberiség jólétéért folyik (John A. Widtsoe, 1943, Evidences and Reconciliations [Bizonyítékok és összehangolások] 1:207-8). Engedelmeskedni kell a tanácsnak. Létezik egy szörnyű hagyomány, amely oly erősen tartja magát az elménkben, mely szerint Isten papságának és Jézus Krisztus vallásának nincs semmi köze a világi dolgokhoz. Ez a hagyomány szinte egyidős a kereszténységgel. Nemzedékek és évszázadok során jutott el hozzánk, és teljes mértékben beleszövődött az emberek gyermekeinek szívébe, elméjébe és érzéseibe, és rendkívül nehéz velük megértetni, hogy a világi és lelki dolgok Isten szemében egyformák, és hogy a kettő között nincs választóvonal, hogy Jézus Krisztus vallása ugyanúgy vonatkozik az egyikre, mint a másikra, és a világi ügyek ugyanúgy a hatáskörébe tartoznak, mint a lelkiek (George Q. Cannon, 1879, Gospel Truth [Evangéliumi igazság], 350). Egységre van szükség a fizikai és a lelki dolgokban. Ha az utolsó napi szentek egyek lennének politikailag és pénzügyileg, és minden törekvésükben, hogy felépítsék Isten királyságát, hatalmas erő lakozna e nép között. [...] Az utolsó napi szentek értsenek egyet a világi és pénzügyi érdekeikben. Felteszem a kérdést: Gondoljátok-e, hogy az Atya és a Fiú egyetértenek a politikai nézeteikben és a 23

pénzügyi műveleteikben? Miért van az, hogy a keresztény világban mindenki igennel válaszol erre, és mi is igenlünk; és mégsem tudunk egyek lenni, abban az értelemben, ahogy Jézus imádkozott, enélkül. [...] Összegyűltünk, hogy egyek lehessünk, mint egy nép, a politikánkban és a pénzügyeinkben ugyanúgy, mint a hitünkben (Brigham Young elnök, 1866, JD-11:275, 278, 287). Vannak, akik hajlamosak ezt mondani: »Az Úrnak joga van a lelki ügyeimet irányítani, azt azonban nem engedem meg neki, hogy a világi dolgaimba beleszóljon.« De hiszen a világi dolgok érintik a lelki dolgokat. A lelki ember szolgálatára állnak, jóllehet húsból való testük van. [...] És Taylor elnöknek ugyanolyan joga ezt a népet a világi dolgokban irányítani, mint a lelkiekben. El kell ismernünk ezt a jogot, méghozzá szabadon és vidám szívvel, mert be kell látnunk, hogy ez így van jól. Semmi nem kényszerít minket erre, ha nem látjuk be, hogy ez így helyes; ugyanakkor ez egy helyes tantétel, és minden utolsó napi szentnek kell, hogy legyen elég intelligenciája ahhoz, hogy tudja, számára ez a legjobb dolog, amit megtehet – hogy egyesüljön, hogy egy legyen a testvéreivel. [...] Azt szeretnénk, ha egyek lennétek mind a világi, mind a politikai, mind pedig a vallási dolgokban, sőt, mindenben, amelyre igazlelkűségben a kezeteket teszitek. Azt szeretnénk, ha egyek lennétek, mint ahogy Isten és Krisztus egyek, ugyanúgy látva a dolgokat (Joseph F. Smith, 1884, JD-25:250:51).

24

Harmadik fejezet Normák és alapelvek Isten adja az igaz normát. Az egyetlen út számunkra az, hogy legyen egy igaz normánk, amely a mennyből kell, hogy származzon – egy norma, amelyet Isten rendelt el, amelyet a legnagyobb bizalommal követhetünk – egy norma, amelybe hitünket vethetjük – egy norma, amelynek minden emberi bölcsesség és emberi vélemény utat kell, hogy engedjen. Egy ilyen norma örökkévaló lesz, és fenn fog maradni, miközben minden más norma elbukik (Orson Pratt, 1860, JD-7:376). Az evangéliumot semmi mással nem helyettesíthetjük biztonsággal. Nincs jogunk ahhoz, hogy vegyük az emberek elméleteit, bármennyire tudományosak és kifinomultak is, és normaként állítsuk fel őket, és megpróbáljuk elérni, hogy az evangélium fejet hajtson előttük; hogy vaságyat készítsünk belőlük, amelyen Isten igazságát, ha nem elég hosszú, kifeszítjük, vagy ha túl hosszú, akkor levágunk belőle – vagy bármit, csak hogy beilleszkedjen az emberek ötleteibe és elméleteibe! Ellenkezőleg, fel kell tartanunk az evangéliumot az igazság zászlajaként, és rajta keresztül megmérni az emberek elméleteit és véleményeit. Amit Isten kinyilatkoztatott, amit a próféták mondtak, amit az Úr szolgái kijelentettek a Szentlélek sugalmazása alatt, arra lehet támaszkodni, mert ezek egy olyan lélek kijelentései, amely nem tud hazudni, és nem téved, míg az emberek tanításai gyakran álokoskodáson és hamis érvelésen alapszanak. Az olyan emberek, akik nem rendelkeznek sugalmazással, hajlamosak a külső szerint ítélkezni, és megengedik, hogy előítélet és valószínűsítések elbitorolják az isteni igazság helyét, ahogy azt Isten kinyilvánította (Orson F. Whitney, KB-4/15:100). A helyes és a helytelen próbája. Nincsenek-e valójában egyetemes alapelvek, amelyekre hivatkozva minden ügy megoldható, legyen a társadalom szervezeti felépítése egyszerű vagy összetett? Nekem úgy tűnik, hogy enyhíthetnénk a legtöbb zavartságunkon, amelyek annyira felkavarnak és nyugtalanítanak bennünket, azáltal, hogy az egyes helyzeteket annak az egyszerű tesztnek vetjük alá, hogy azok jók-e vagy rosszak. A jó és a rossz mint erkölcsi alapelvek nem változnak. Alkalmazható és megbízható meghatározók, legyen a helyzet, amellyel foglalkozunk, egyszerű vagy komplikált. Minden kérdésre, amelyre megoldást kell találnunk, van egy jó és egy rossz válasz. [...] Nem állíthatjuk magunkról azt, hogy felnőtt, érett, civilizált nép vagyunk, míg el nem jutottunk addig a pontig, ahol az erkölcs a meghatározó tényező, és fel nem tesszük az egyszerű kérdést, hogy a legjobb lelkiismeretünk szerint mi a helyes. A következtetés elkerülhetetlennek tűnik, mely szerint a zűrzavar és a nyugtalanság, a konfliktusok és az ellenségeskedések, a bizonytalanságok és a zavarodottság, amely ma a világot gyötri, az emberiség elé tárják azt, amely alapvetően erkölcsi kérdés – a helyes és a helytelen közötti különbséget. Tehát ez kell, hogy legyen minden cselekedet helyességének a végső próbája. Azonban nehézségek lépnek fel ezen egyszerű próba alkalmazásakor. Az egyik az, hogy a mai világban jelen van egyfajta gondolkodásmód, amely azt állítja, hogy nem 25

léteznek olyan alapelvek, amelyek megkülönböztetik a jót a rossztól. Azt mondják, hogy az egyén számára a növekedés egy irány nélküli folyamat. Azaz állandóan változunk, növekedünk, de nem valamiféle végső cél felé. Vagyis nem léteznek adott alapelvek, amelyek szerint meghatározhatjuk, hogy mit kell tennünk. Amikor szembe találjuk magunkat egy helyzettel, csupán annyit tehetünk, hogy kísérletezünk – kipróbáljuk azt az utat, amelyet járni akarunk, és ha az a kísérletet végző javára válik, akkor az az ő számára helyes. Mindenki a saját érdekeinek megfelelően kitalálhatja, mi a jó neki. Ez természetesen elkerülhetetlenül is zűrzavart és végső soron káoszt eredményez. Ez egy halálosan bénító elképzelés, amelyet az emberek, és főleg a fiatalok és éretlenek elméjébe ültetnek. Elveti azt a hitet, mely szerint az ember egy céllal, rendeltetéssel és ennek megfelelő felelősséggel rendelkező erkölcsi lény. Azt, aki elfogadja, feloldja a lelkiismeret minden korlátozása alól. Állítólag tudományos, de alapvetően hamis biztosítékot nyújt neki afelől, hogy semmiképpen nem felelős a tetteiért, bármennyire is rosszak azok, végül is ez a természet rendje. Ha hagyjuk, hogy ez az elképzelés általánosan elfogadottá váljon, azzal hatalmas csapást mérünk minden szervezett társadalomra. Szabad kormányzás többé nem létezhet, mert annak fennmaradása polgárai erkölcsi integritásán múlik. Csak is egy abszolút, vasmarkú önkényuralom tudna egy ilyen teremtéssel bánni. [...] Amikor alapvető alapelveket elvetnek, változó, véletlenszerű, opportunista helyettesítők veszik át az irányítást, és mert opportunisták, a változó népszerű hangulat véletlenszerűségét követik. A stabilitás – egy állhatatos haladás egy meghatározott cél irányában – megszűnik. Nekünk a vallás megpróbált és bizonyított alapelvei, és a kormányzás megpróbált és bizonyított alapelvei mellett kell kiállnunk, amelyek oly nagyon megáldották az országunkat (Albert E. Bowen, KB-10/44:153-58). A helyes és a helytelen alapelvei nem változnak. Azok a viselkedési módok, amelyek összhangban állnak és alkalmazkodnak az abszolút lelki értékekhez, örök érvényűleg helyesek kellenek, hogy legyenek, mint ahogy az ellenkezőjük örök érvényűleg rossz kell, hogy legyen. A kettő között szüntelen konfliktus van. Nem tudnak egymáshoz alkalmazkodni. Ha megpróbálnánk őket kiegyenlíteni azáltal, hogy mindkettő enged egy kicsit a másiknak, talán sikerülne a rosszat enyhíteni, de ami maradna belőle, már nem lenne helyes. A legjobb esetben is a helyes rosszal történő vegyítése, azaz hamisítvány lenne. Az egyház az evangélium tanítójaként és értelmezőjeként nem támogathat semmilyen higítást. Lehetnek újabb technikák a magyarázatra, fejlettebb megközelítések, az értelmezés és alkalmazás szélesebb körű megértése, sőt még külső növekmények kigyomlálása is, amelyek az alapvető tantételekre ránőttek, az üzenet alapvető elemeiben nem történhet változás. Bármi is legyen pillanatnyilag a többségi vélemény, vagy bármilyen erővel örvényljen és korbácsolódjon körülötte a viszály, az örök érvényű igazság továbbra is rendíthetetlenül és szilárdan áll, mint egy állandó támpont, amely mellett az emberek bizalommal és biztonsággal lehorgonyozhatják az életüket. Ami helyes, nem válik helytelenné, csak mert a többség elveti, és ami ma helytelen, nem válik helyessé holnap amiatt a véletlenszerű körülmény miatt, hogy elnyerte a túlnyomó többség jóváhagyását. Az alapelvek nem változhatnak, és nem alkalmazkodhatnak a népszerű vélemény szeszélyeihez (Albert E. Bowen, KB-4/41:85). 26

A pionírok maradandó normái. Ha ezek a hajthatatlan pionírok kifejezhetnék szavakban alapvető hitelveiket, amelyek cselekedeteikben megnyilvánultak, bizonyosan azt tanácsolnák nekünk, hogy higgyünk: A munka méltóságában; hogy a világ senkinek nem tartozik a megélhetéssel, hogy minden embernek tartozik azzal a lehetőséggel, hogy dolgozhasson. Azt tanácsolnák, hogy higgyünk az egyén páratlan értékében, és az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez való jogában – hogy ezek elidegeníthetetlen jogok, amelyeket az Alkotmányunk garantál, és az egyház szentnek tart, amelyek alapvető célja az, hogy olyan férfiakat és nőket alakítson ki, akik tulajdonságaikban és képességeikben Istenhez hasonlókká válnak. Hogy nem erősíthetjük meg a gyengéket az erősek meggyengítésével. Hogy az igazság és az igazságosság egy tartós társadalmi rend alapvető elemei. Azt tanácsolnák, hogy higgyünk az ígéret szentségében; hogy az ember szava ugyanolyan jó kell, hogy legyen, mint a kötelezvénye; hogy a jellem – nem a vagyon, a hatalom vagy pozíció – a legfőbb érték az egyének és a nemzetek számára. Hogy minden jog felelősséget foglal magában; minden lehetőség egy kötelességet; minden tulajdon egy feladatot. Hogy a törvény van az emberért, és nem az ember a törvényért; hogy a kormány a nép szolgája, nem pedig a mestere. Azt tanácsolnák nekünk, hogy az iparkodás elbátortalanításával nem hozhatunk létre gazdagságot; hogy az iparkodás elengedhetetlen a jól szervezett élethez, és hogy a takarékosság az egészséges pénzügyi szervezet fő követelménye, legyen az állami, üzleti vagy magán. Hogy nem alapozhatunk biztonságot kölcsönkért pénzre. Hogy nem építhetünk jellemet és bátorságot azáltal, hogy elvesszük az ember kezdeményezését és függetlenségét. Azt tanácsolnák, hogy maradandóan nem segíthetünk az embereken azáltal, hogy megtesszük helyettük azt, amit maguk is meg tudnának tenni, és meg is kellene tenniük; hogy a hasznos munkavégzés az egész emberiség feladata, és hogy csak is az áldozathozatal tisztító tüzében emésztődik fel a salak, és válik az emberi lélek nagysága szabaddá. Igen, arra biztatnának minket, hogy higgyünk abban, hogy a szeretet a legnagyobb erő a világban; hogy a szeretetben nincs félelem; hogy egyedül a szeretet tudja legyőzni a gyűlöletet; hogy az igazság győzedelmeskedni tud és fog az erőszak felett; hogy van egy mindenek felett bölcs és szerető Isten, és hogy az egyén legmagasabb szintű beteljesedése, legnagyobb boldogsága és legszélesebb körű hasznossága az Ő isteni akaratával összhangban való életben található meg. Bármennyire is divatjamúltnak gondolják ezeket a normákat manapság, ezek azok a maradandó igazságok, amelyek nélkül semmilyen említésre méltó jellem nem épülhet. Amikor azzal az érveléssel találkozunk, mely szerint "ma más idők járnak", legyünk elég bölcsek ahhoz, hogy felismerjük, az igazság soha sem változik. Legyen bátorságunk ezeknek a maradandó értékeknek megfelelően irányítani az életünket! (Ezra Taft Benson, 1956, So Shall Ye Reap [Úgy arattok], 313-15.)

27

Milyen hatással lesz az emberre? Bármikor meg kellett vizsgálni törvényeket, termékeket, alapelveket, lépéseket vagy hozzáállásokat, egy bizonyos meggondolt megfigyelő gyakran feltette ezt a próbára tevő, kikényszerítő kérdést: »Milyen hatással lesz ez az emberre?« Nem pedig azt, hogy mi politikailag helyénvaló, népszerű vagy hasznot hajtó, sem pedig azt, hogy mi kényelmes vagy pillanatnyilag alkalmas, hanem hogy mit fog ez tenni a néppel. Az élet minden személyes vagy személytelen kapcsolatában ez az elsődleges kérdés: »Milyen hatással lesz ez az emberre?« Ezt a kérdést kell mindig feltenni és megválaszolni, mert nincs más módja annak, hogy megértően, hatékonyan, kényelmesen vagy biztonságosan éljünk, minthogy megfelelően figyelembe vesszük az emberek fontosságát. [...] Ez a kérdés benne rejlik minden parancsolatban, minden tantételben, minden termékben, minden törvényben – Mit tesz ez a emberekkel személy szerint? Az, ami az embereket szabaddá és boldoggá, könyörületessé, figyelmessé és tisztelettudóvá teszi; az, ami megőrzi a méltóságot és az igazságosságot, az erényt és a becsületet, a jellemet és a becsületességet; amely közelebb viszi az emberiséget a megértéshez, és felhívja figyelmüket az élet örökkévaló dolgaira, minden döntésben legfőbb tényezőnek kell, hogy számítson. Semmilyen társadalom, semmilyen szervezet, semmilyen egyén nem hagyhatja biztonsággal figyelmen kívül az emberek – minden egyes személy – fontosságát. A Teremtő nagyszerű terve és célja az emberek fontosságáról szól. »Milyen hatással lesz ez az emberre?« (Richard L. Evans, 1959, E-62:370.) Tehát ez a norma: Ha egy alapelv támogatja az egyén jólétét és kezdeményezését, és erősíti az erkölcsét és a jellemét, akkor jó az embernek. Ha növeli az önellátóságát, az erkölcsi bátorságát, a szolgálatát és a becsületességét, akkor az az igazság alapelve, amely belső erőhöz és valódi biztonsághoz fog vezetni. Ha az útirány a tökéletesedés felé visz, ahogy azt Jézus, a Krisztus kijelölte, akkor az kívánatos, és végső soron szabaddá teszi az emberiséget. »És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.« Ezekkel a szavakkal a Mester rámutatott arra, hogy az IGAZSÁG alapvető alapelve a SZABADSÁG. Az igazság minden alapelve, amennyiben helyesen alkalmazzák, megszabadítja az embert a kétségektől, a félelmektől, a babonáktól, az előítéletektől és olyan tulajdonságoktól, amelyek félreértést, büszkeséget, vágyat és önzőséget eredményeznek. Az igazság minden alapelve a saját területén fel tudja szabadítani az embert, hogy elérje a legnagyobb jót és a legmagasztosabb nemességet, amelyre képes. Minden új igazság az embert nagyobb teljesítményre és szolgálatra ösztönzi. Ezt az egyszerű normát használva minden dolgot biztonsággal megvizsgálhatunk. Nem számít, hogy az előttünk álló kérdés politikai, tudományos, etikai vagy vallási témájú. Amennyiben igaz alapelvről van szó, az embert nagyobb teljesítményre fogja ösztönözni, amely valódi jellemet és tartós belső biztonságot fog építeni (Ezra Taft Benson, EH-6/13/53). A vallási és a politikai igazságok összefüggnek. Ma azonban az emberek nem maradandót alkotnak sem az építményeikben, sem az életükben, sem a vallási hitükben, sem az intézményeikben. Ennek eredménye egy nyugtalan világ. Mindenhol szorongás és rettegés támad a bizonytalanságból, amely akadályozza vagy megállítja az élet normális folyamatait. Mindez egy okból ered – a helyes alapelvek iránt tanúsított hűség hiányából; 28

olyan alapelvek hiányából, amelyek ismertek, és nincsenek rejtélyesen elrejtve. Az emberek megbuktak a vallási alapelvek iránt tanúsított elkötelezettségük terén, és a nemzetek hűtlenekké váltak politikai alapelveikhez. A két hűtlenség együtt jár. Amikor a vallási következetesség összeomlik, azt elkerülhetetlenül követi a politikai erkölcs terén megfigyelhető romlás. Mindkettőnek ugyanaz a gyökere, nevezetesen a helyes alapelvektől történő elszakadás vagy azok kompromittálása. Mindez felér a valóságtól való elrugaszkodással, a kemény és szigorú fegyelem elkerülésére ösztönző érveknek történő engedéssel, amely az élet kérdéseinek megoldásához szükséges, és annak megkísérlésével, hogy a célokat a hozzájuk vezető tüskés úton történő utazás nélkül érjük el. Minden kellemetlen dolgot el akarunk kerülni. Megpróbálunk egy élvezetet hajszoló világban egy élvezetet hajszoló gazdaság feltételei mellett élni. Így igazából a semmiben élünk: sem Istennek, sem a múlt iránti kegyelemnek, sem a faj vagy a személyiség iránt tanúsított büszkeségnek. Valaha a szabadságnak éltünk, »életünket, vagyonunkat és szent becsületünket« fogadva. Maga ez a kifejezés áldozatról és szenvedésről szól, a lélek fegyelmezéséről, ahogy az ember megméreti magát a valósággal. Most pedig meg akarunk takarítani magunknak mindenféle szenvedést – fizikait, érzelmit vagy mentálist. Biztonságra törekszünk, hatórás munkaidőre, kocsira és nyugdíjra. Mindeközben azonban az élet elkerül minket, elégedetlenek, nyugtalanok, bizonytalanok vagyunk, és félünk (Albert E. Bowen, KB-10/48:87). Szabadság – egy evangéliumi norma. Az utolsó napi szenteknek nem szabad, hogy nehezükre essen megkülönböztetni az igazságot a hamisságtól, a jót a rossztól, még változó fizikai életünk és a rengeteg új ismeret és feltalálás közepette sem. Az evangélium egy iránymutató, az élet utazásához szolgáló térkép, olyan eszményképek összessége, amely által minden indítványt meg lehet vizsgálni. Az utolsó napi szenteknek minden új javaslatot az evangéliumi normák szerint kellene felmérniük. Ez az egyik nagyszerű lehetőség Jézus Krisztus Egyházában. Például a szabad önrendelkezés joga alapvető az evangéliumi építményben. Az embert minden körülmény közepette szabadon kell hagyni, hogy elfogadjon vagy elutasítson bármit. Az emberi akaratot semminek sem szabad megsértenie. [...] Ezt az alapelvet lehet használni napjaink sok társadalmi, gazdasági és politikai javaslatainak érdemeit vizsgálandó. A kommunizmust, a fasizmust és a nácizmust ezen alapelv szerint meg lehet ítélni – bármi, ami az ember öncselekvésének jogát a legkisebb mértékben is veszélyezteti, nem Istentől való, és az utolsó napi szenteknek el kell vetniük. [...] Minden mostani javaslatot és minden döntésünket evangéliumi normák szerint kell megvizsgálnunk. Ez napjaink égető szükséglete (John A. Widtsoe, 1939, E-42:488-89). Három teszt a megtévesztés elkerülésére. Hadd javasoljak három rövid tesztet, hogy elkerülhessük a megtévesztést, mind a szabadságért folyó eme küzdelemben, mind pedig más témákban. Először is, mit mondanak róla az egyház alapművei? »A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem [ez ige szerint] szólnak, [az azért van, mert nincs bennük világosság]« – mondta Ésaiás (Ésaiás 8:20; 2 Nefi 18:20). Hóseás pedig ezt mondta: »Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való« (Hóseás 4:6). 29

Szorgalmasan tanulmányoznunk kell a szentírásokat. Különös fontossággal bírnak számunkra a Mormon könyve és a Tan és szövetségek. [...] Másodszor: mit mondanak erről a témáról az egyház utolsó napi elnökei – kiváltképpen az élő elnök? [...] Ma kizárólag egy ember van a földön, aki az egyházhoz szól (T&Sz 132:7, 21:4). Ez az ember David O. McKay elnök. Mivel ő adja nekünk ma az Úr igéjét, az ő szavainak még közvetlenebb jelentőségük van a mi számunkra, mint az elhunyt prófétáknak. Amikor a Szentlélek hatása alatt szól, szavai szentírások (T&Sz 68:4). [...] Az elnök beszélhet bármilyen témáról, ha szükséges a szentek javára. Ahogy azt Brigham Younk elnök kijelentette: »Visszautasítok minden embert a földön, aki meg akarja mutatni az ösvényt, amelyen Isten prófétájának járnia kellene, vagy meg akarja határozni, hogy mik a feladatai, és hogy meddig mehet el a világi és lelki dolgokban adott utasításaiban. A világi és a lelki dolgok elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, és ez mindig is így lesz« (JD-10:364). A királyságban voltak más tisztviselők, akik elbuktak, de soha nem az elnökök. A »tartsátok szemeiteket a kapitányon« még mindig jó tanács. Az élő próféta szavai mindig elsőbbséget kell és fognak is élvezni. McKay elnök sokszor beszélt a szocializmus és a kommunizmus felé vezető tragikus irányzatokról, és arról a felelősségről, amely a szabadságszerető embereké, hogy megvédjék és megőrizzék az Alkotmányt (lásd KB-4/63:112-113). Olvastuk már Isten szócsövének ezen szavait, és elgondolkoztunk rajtuk? A harmadik és utolsó teszt a Szentlélek – a lélek vizsgája. A lélek által »minden dolgot illetően tudhatj[u]k az igazat« (Moróni 10:5). Ez a teszt csak akkor lehet teljes mértékben hatékony, ha az egyén Istennel történő kommunikációs csatornái tiszták, erényesek és nincsenek bűnnel zsúfolva. Brigham Young ezt mondta: Olyan jól tudhatjátok, hogy a helyes vagy a rossz irányban vezetnek titeket, mint ahogy a hazafelé vezető utat ismeritek; mert minden alapelv, amelyet Isten kinyilatkoztatott, magában hordozza az igazsága felőli meggyőzését az emberi elme számára. [...] Milyen szánalmas lenne az, ha egyetlen ember a teljes pusztulásba vezetne minket. Tartotok ettől? Én inkább attól tartok, hogy ennek a népnek oly nagy bizalma van vezetőiben, hogy nem kérdezik meg saját maguk Istent, hogy tényleg Ő vezeti-e őket. Attól félek, hogy megállapodnak egy vak önbiztonságban, örök sorsukat vezetőik kezére bízva azzal a felelőtlen bizalommal, mely önmagában is meghiúsítaná Isten céljait az ő megváltásukra nézve, és meggyengíti azt a hatást, amellyel vezetőikre lehetnének, ha saját maguk tudnák Jézus kinyilatkoztatása által, hogy a helyes úton vezetik őket. Tudja meg minden férfi és nő Isten Lelkétől kapott sugalmazás alapján, hogy vezetőik azon az ösvényen járnak-e, amelyet az Úr kijelölt, vagy sem. Erre figyelmeztetek állandóan (JD:9:149-50).

Heber C. Kimball elder kijelentette: »Eljön az idő, amikor sem férfi, sem nő nem lesz képes kölcsönvett világossággal kitartani« (KB-10/30:60). Honnan tudhatjuk hát, hogy egy ember a lélek által beszél-e? A Biblia, a Mormon könyve és a Tan és szövetségek megadják nekünk a kulcsot (T&Sz 50:17-23; 100:5-8; 2 Nefi 33:1; 1 Korinthusbeliekhez 2:10-11). Clark elnök jól összefoglalta őket, amikor ezt mondta: Csak akkor tudhatjuk, hogy a beszélőket mikor készteti a Szentlélek, amikor mi magunk is késztetve vagyunk a Szentlélek által. Bizonyos értelemben ez teljesen áthárítja a felelősséget róluk miránk, hogy eldöntsük, mikor beszélnek ekképpen. [...] Az egyház tagjai

30

testületében lévő Szentlélek bizonysága által fogják tudni, hogy a testvéreket nézőpontjaik kifejtésekor a Szentlélek készteti-e; és a megfelelő időben ez a tudás nyilvánvalóvá fog válni (CN-7/31/54).

Szükség van erre a Lélekre, hogy leellenőrizzük a más helyzetekben történő cselekedeteket is? Igen, és vezetőként és védelmezőként használható a hithűek számára olyan helyzetben, mint amilyet Lee elder az egyház előző általános papsági ülésén leírt, amikor ezt mondta: Az egyház történelmében voltak olyan időszakok vagy esetek, amikor az Első Elnökség tanácsosai vagy más magas beosztású egyének megpróbálták felülbírálni az Elnök döntését, vagy meggyőzni őt arról, hogy a sugalmazott megítélését változtassa meg, és ha gondosan tanulmányozzuk az egyház történelmét, az ilyen ellenkezések nemcsak, hogy mindig tragikusan végződtek azok számára, akik ellenszegültek az Elnök döntésének, hanem ezek az időleges rábeszélések szinte minden alkalommal vissza lettek vonva újbóli átgondolásra, vagy az elhamarkodott lépések visszavonására került sor, amelyek nem voltak összhangban az egyház elnökének inspirált érzéseivel. És állítom, hogy ez az egyik alapvető dolog, amelyet soha nem szabad szem elől tévesztenünk Isten királysága építésekor (KB-4/63:81).

Ezek tehát a három teszt: az alapművek, az egyház elnökeinek a szavai, főképpen az élő elnöké, és a Szentlélek sugalmazásai. Nos, testvérek, az önrendelkezésért folytatott eme nagy viszályban gondoljátok csak meg, micsoda jóra való hatalommal rendelkezhetnénk ezen a világon, ha egységesek lennénk. [...] Ne engedjük, hogy ezekben a rostáló időkben megtévesszenek bennünket. Sorakozzunk fel elveinkben a próféta mögött, ahogy a Lélek sugalmazásai irányítanak bennünket. Továbbra is fel kell szólalnunk a szabadság mellett, és a szocializmus és a kommunizmus ellen, ahogy McKay elnök következetesen figyelmeztetett minket. Továbbra is segítenünk kell a hazafiakat, olyan programokat és szervezeteket, amelyek megpróbálják megmenteni az Alkotmányunkat minden lehetséges törvényes és erkölcsi eszközzel. Isten nem hagyott minket sötétségben az ilyen ügyeket illetően. Rendelkezésünkre állnak a szentírások – ősi és modern. Van egy élő prófétánk, és elnyerhetjük a Lelket (Ezra Taft Benson, KB-19/63).

31

Negyedik fejezet Erkölcs – Lelkiség – Vallás Amire a világnak ma leginkább szüksége van – Istent szolgálni. Kétségtelenül a világ egyik legmeghatározóbb időszakát éljük. Ez egy olyan időszak, amely világos gondolkodást és józan ítélőképességet igényel. Nem meglepő, hogy ebben a nukleáris korszakban a férfiak és nők többsége boldogtalan, mert úgy érzik, inog alattuk a talaj. Minden teljesítményünk ellenére a társadalmi nyugtalanságok soha nem voltak ennyire erősek, mint ma. A változó vélemények és gyorsan változó emberi kapcsolatok korát éljük. Az ember bölcsessége összezavarodott. Nyilvánvaló, hogy még soha nem volt nagyobb szükség a szilárd alapelvek és a soha nem változó igazságok mellett történő lehorgonyzásra. Az embereknek szükségük van egy biztonságos pilótára, hogy vezetőként szolgáljon a nyugtalan és viharos vizeken, amelyeken most evezünk. [...] A világnak alapelvekre, örök igazságokra van szüksége, amelyek soha nem változnak. Magáévá kell tennie annak tanításait, akinek a kezébe a katonák vasszegeket ütöttek, »az egyetlen világhódítóéra, aki tiszta kezekkel érkezett«, akitől az évszázadok során ezek a megnyugtató szavak származtak: »[...] én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága« (János 8:12). Soha a világ történelmében nem volt még ekkora szükség a lelki ébredésre. [...] Jézus azt tanította, hogy férfiak és nők kudarcot vallanak az igaz életben, és valóban nem érnek semmit, hacsak nincs lelkiségük. A lelki erő mindennek az alapja, és enélkül semmilyen érdemleges dolgot nem lehet véghezvinni. A lelki szükségleteket csak lelki eszközökkel lehet kielégíteni. Bármely kormány, törvény, módszer és szervezet keveset ér, hacsak a férfiak és nők nincsenek telve igazsággal, igazlelkűséggel és irgalommal. Az anyagi dolgoknak nincs hatalmuk arra, hogy az elmerült lelket felemeljék. E modern kor találmányai nagyszerű erőket termeltek, mégsincs hatalmuk megváltoztatni a férfiak és nők motívációit. A világ gazdagsága nem tudja meggyógyítani a megtört szívet, és az összes egyetemünk bölcsessége sem tudja az önfejű lelket az igazlelkűség ösvényére téríteni. Az emberek kizárólag a vallás által születhetnek újjá (David O. McKay elnök, 1962, I-97:1). Keresztény erkölcs Istenbe vetett hit nélkül elbukik. Nem szabad elfelejteni, hogy a tragikus háború, amely nemrég letarolta a földet, pont az úgynevezett kereszténység szívében tört ki. Keresztény nemzet pusztított keresztény nemzetet. A nyomdokaiban hagyott lealacsonyodás, az erkölcsök tragikus összeomlása, a földet felperzselő pusztulás mindenhová elterjedt, és az egész társadalmi rend megingása azok között a népek között, akik elfelejtették Istent, alázatos leckékre kell, hogy tanítson minket, és tudtunkra kell hoznia, hogy az apró ember önmagában ezen egyetemes roncshalmaz közepette állva »nem képes megmenteni a világot, mint ahogy azt megteremteni sem volt képes«. Rendkívüli merészség megtagadni az istenséget, és azt mondani, hogy az embernek kell megteremtenie azt, ami, vagy amivel rendelkezik. Az emberek elismerhetik Jézust nagyszerű erkölcsi tanítóként, és a tanait, mint amelyek a világ valaha ismert legjobb etikai kódexe. Azonban az Ő etikai és erkölcsi tanításai az emberek élete felett kitöltött 32

hatásukat az isteni felhatalmazás magasztosságából nyerik, amelyekkel Krisztus evangéliuma felruházta őket. Ott található a gyökerük. Nem tudnak fenntartani egy civilizációt, ha tápláló gyökereikről levágják őket, mint ahogy egy virág sem virágzik tovább, miután levágták a szárról. Megpróbáltuk fenntartani a keresztény etikába vetett hitet abba a vallásba vetett hit nélkül, amely azt létrehozta. Ez nem lehetséges! Igaz, egy civilizáció és annak kultúrája úgy-ahogy tovább tud élni, miután elveszítette a hitet abban a hatalomban, amelyből felemelkedett, az elnyert lendülettel. De ha nem táplálják a gyökereknél, végső soron kifogy a tartalékból, amelyből táplálkozott. Nem táplálkozhatunk örökké erkölcsi tartalékokból, ha nem töltjük fel őket újra, mint ahogy a bankból sem tudunk pénzt kivenni, hacsak nem tartjuk fenn a folyószámlánkat újabb pénzletétekkel. A kereszténység civilizációja túl hosszú ideje él már egy elvetett hit maradékából. Legyengült állapota nyilvánvaló az erkölcsi iránymutatás hiányában, amely ezeket az időket jellemzi. A történelem azt tanítja, hogy az erkölcsi romlás az Istenbe vetett hit sorvadását követi (Albert E. Bowen, KB-4/47:109). Magánerkölcs fontosabb, mint az értelem. Tudom, hogy ebben a környezetben nem kell érvelnem, legalább is nem sok emberrel a hallgatóságom közül, amellett, hogy ismerjük el problémáink megoldásában az erkölcsi és a lelki értékeket. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk elégedetten fogadja, amikor országunk vagy a világ vezetői közül néhánytól hallani ezen elismerés megnyilvánulását. Vonakodva ejtek szót róla, mert az ilyen kijelentések leszólásának vehetik, mégis úgy érzem, hogy időről időre bizonyos mértékig meg kell az őszinteségüket kérdőjeleznem. Mi a lelkiség, ha nem egyéni szerzemény és tulajdonság? Van-e olyan jelenség, mint tömegerkölcs? A Mester azt tanította, hogy ahogy az ember gondolkodik, olyan ő, nem ők. Az igaz, hogy ha elég személy győződött meg a lelki valóságokról, akkor rendkívüli hatással lehetnek arra a társadalomra, amelyben mozognak; mindazonáltal az egyén az, és nem a tömeg, akinek meggyőződése van. Remélem, hogy jóváhagyják azt az alkalmazást, amelyet ebből az alapelvből levonok. Nem hiszem, hogy magas rangú emberek a kormányban, az üzleti életben vagy máshol sikeresen el tudják különíteni a magánéletüket a nyilvános kijelentéseiktől és tiltakozásaiktól. Azt sem hiszem, hogy nők, akik kiemelkedő pozíciókat töltenek be, ezt meg tudják tenni. Gyakran beszélünk a hiszékeny nagyközönségről, én mégis hajlok arra, hogy az embereknek van elég éleslátásuk ahhoz, hogy a szónokok vagy írók idealista szavai mögé lássanak, és lássák a teljesítmény következetességét. Egyre növekvő aggodalommal nézem a kormány kinevezési jogában történő hanyatlást, hogy figyelembe vennék az erkölcsöt, kivéve a lopást és az árulást illető eseteket. Minél előbb megtanulják az emberek, hogy nem taníthatnak az erényről anélkül, hogy annak megfelelően ne élnének, annál gyorsabban elnyerjük azok tiszteletét, akiknek az együttműködésére törekszünk. És ami még ennél is fontosabb, annál hamarabb elkezdjük magunkat tisztelni. Ezekből a megjegyzésekből kitűnik, hogy a legszívesebben az amerikai nép minden képviselőjét, a kis közösségi szinttől kezdve az állami, nemzeti és nemzetközi pozíciókig, alávetném az erényes és erkölcsi normák vizsgálatának és tesztjének. Nagyon szívesen megtenném. Vannak, akik azt mondják erre, hogy nem veszem figyelembe az értelem és a know-how értékét a kormányzás és a szociológia eme bonyolult világában. Ez nem igaz. Elragadtatva állok a felsőbbrendű intelligenciával rendelkező elmék társaságában, akik az emberi jólétnek szentelik magukat. Nagy mértékben függünk az ilyen elméktől; 33

ha azonban választanom kellene, amit nem kellene megtennem, a tehetség és a tisztesség között, inkább a tisztességet és az erényt választanám, mert nélkülük elvesztünk (Stephen L. Richards, KB-10/53:101). A kormányzat valláson alapszik.

Calvin Coolidge elnök egyszer ezt mondta:

Kormányunk a valláson alapszik. Ebből a forrásból származik az igazság és az igazságosság, az egyenlőség, a széles látókörűség és az emberiség jogai iránti tiszteletünk. Hacsak a nép nem hisz ezekben az alapelvekben, akkor nem tudnak a kormányunkban sem hinni. A kormányzatnak csak két fő elmélete létezik. Az egyik az igazlelkűségen, a másik az erőszakon alapszik. Az egyik az érveléshez folyamodik, a másik a kardhoz. Az egyiket a köztársaság testesíti meg, a másikat az önkényuralom képviselteti. Egy ország kormánya nem jut előrébb az ország vallásánál. Semmilyen módja nincs annak, hogy az emberek erényét felválthassuk a törvény felhatalmazásával. Természetesen törvénykezéssel és rendőri erőkkel segíthetjük a gonosz korlátozását, és nyújthatunk elegendő biztonságot és védelmet, de az igazi reform, amelyet a társadalom ezekben az időkben keres, vallási meggyőződések eredményeképp fog végbemenni, vagy egyáltalán nem fog megtörténni. Béke, igazságosság, jószívűség – ezeket nem lehet törvényhozással létrehozni. Ezek az isteni kegyelem következményei.

Mennyire igaz, hogy egy ország nem juthat előrébb a vallásánál. Minél magasabbak az eszményeink, annál jobban betartjuk az isteni törvényt, és annál erősebbek lesznek a lelki erőink. Semmilyen keresztény ország nem tagadhatja meg Jézus Krisztus isteni mivoltát anélkül, hogy ne szenvedjen. Európa azon országaiban, ahol a pogányság felváltotta a keresztény eszményeket, biztos a hanyatlás, és végső soron, ha nem tartanak bűnbánatot, néhai nagyságuk feledésbe merül. Jézus ezt mondta: »Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?« Itt van egy másik inspiráló gondolat: a Stanford Egyetem kápolnájának falán függő tábláról lett lemásolva: Semmi sem olyan halálos, mint az ember lelki dolgokkal kapcsolatos látóhatárának beszűkülése. A földi életében gonoszabb dolog nem érheti, minthogy szem elől téveszti a mennyeket; és a civilizáció nem tudja kárpótolni ezért. Sem a tudomány kiszélesedése, sem absztrakt igazságokkal való rendelkezés nem tudja kártalanítani az emberiség legmagasabb és örökkévaló igazságaiba való kapaszkodás meggyengüléséért. Mit adhat az ember a lelkéért cserébe?

(Joseph Fielding Smith, KB-4/43:15) A nemzet nem nagyobb, mint a népe jelleme. Az állam egyetlen biztonsága a következetes életmód alkotta és a helyes alapelvek iránti hűség irányította szilárd jellemben van. Ez az, ami hatalmat ad az egyénnek, hogy önmagát belülről kormányozza. Ha nem tudunk létrehozni olyan egyének faját, akik képesek magukat belülről irányítani, nincs az a nép, akit külső hatalom kormányozhatna. [...] Mr. Charles H. Tuttle, az Egyesült Államok kerületi ügyésze New York déli kerületében, ezt írta:

34

Egy nemzet sorsa nem a tanultságában vagy tudományos képességeiben rejlik. Az a jellemen alapszik. A kultúra szíve a szív kultúrája. Nemzetünk anyagilag nem tud fennmaradni, hacsak lelkileg meg nem őrizzük. A puszta intellektuális fejlődés soha nem tudja fenntartani az államformánkat, hacsak nem társul hozzá erkölcsi növekedés; és az erkölcsi erő semmilyen forrása nem hasonlítható az élet azon lelki értelmezéséhez, mint ami lényegében a vallás – a tiszta, szeplőtlen vallás.

Az életet nem lehet a birtokolt vagy termelt javak bőségével mérni. Azok az állítólagosan szilárd, ésszerű alapok, amelyekre nemzetek törekedtek építkezni, végül egyáltalán nem bizonyultak szilárdnak. Paradox módon kezdünk rájönni, hogy az állítólagosan megfoghatatlan, ködös, idealista és lelki alapok nyújtják az egyetlen biztonságos alapot, amelyre építhetünk. Ezek jelentik az egyetlen kősziklát, amelyre hullhat az eső, és jöhet az árvíz, és tombolhat a szélvihar, a házat nem fogja lerombolni. Egy nemzet csupán polgárai összessége, akik azt alkotják, és a nemzeti jellem csupán az egyéni jellemek összessége. Nyilvánvaló tehát, hogy a nép életmódja nem múlhatja felül az egyének életmódját, akik az egészet alkotják (Albert E. Bowen, 1936, E-39:346). Politika programok vallási célokra törekszenek. Egy híres angol filozófus rámutatott arra, hogy »a XIX. században volt egy általános egyetértés a gondolkodó emberek között az egyén természetét és célját illetően. Természete egy halhatatlan léleké; célja pedig, hogy örök megváltást nyerjen«. Majd rámutatott arra, hogy általánosságban tekintve, és főleg a nyugati demokráciákban volt egy általános egyetértés az államformát illetően, amely alatt az ember a legjobban ki tudja munkálni és el tudja érni a célját. Az egyén szabadsága alapvető fontosságú volt. Mindenki egyetértett ezzel. Az emberek közötti különbözőség abban nyilvánult meg, hogy milyen eszközökkel lehet elérni a mindenki által elfogadott célokat. Különféle programokat kínáltak, amelyek az elfogadott célok elérését illető különféle nézeteken alapultak. Amikor az embereknek nézeteltéréseik támadtak a politikát illetően, csupán a legjobb módszerben különböztek, amely által az egyén természetét és mindenki által elfogadott célját meg lehet valósítani. A vallási hanyatlás következtében változás ment végbe, és az emberek általánosságban véve már nem értenek egyet abban, hogy az ember egy halhatatlan lélek, sem abban, hogy örök megváltásra van rendelve. Amik korábban egy általánosan elfogadott cél elérésére kidolgozott programok voltak, már megszűntek, mert nincs egyetértés, ami ezt a célt illeti. A programok, főleg a politikai programok, ennek megfelelően átvették a célok helyét, és eszközök helyett maguk váltak célokká. Ezáltal a politika program helyett vallássá változott, betöltve az űrt, amelyet az ősi hitvallások elvetése okozott. »Politikai doktrínák, mint a fasizmus és a kommunizmus a XX. században átveszik azt a státuszt, amellyel a vallási tanok rendelkeztek a XIX.-ben.« (Albert E. Bowen, 1946, EJT-79.) Erkölcsöt nem lehet törvénnyel szabályozni. »Törvényt kell alkotni« – mondják sokan, amikor a korrupció felüti ocsmány fejét, és a válaszunk az, hogy vannak törvények – számtalan törvény, amelyeket nem tartatnak be, de tovább megyünk: nem lehet a jóságot, a tisztességet és a becsületességet törvénybe foglalni. Vissza kell térnünk ezen értékek tudatához. Minden olyan nemzet, amely eltűnt a szem elől, bukását visszavezetheti az erkölcsi szerkezetének leomlásához. Nincsenek olyan falak vagy erődítmények, amelyek megvédhetnének egy nemzetet vagy egy népet a támadás ellen, kizárólag az 35

igazlelkűség falai. Franciaország felépített egy áthatolatlan erődítményrendszert a határai mentén, a németek mégis kevés figyelmet szenteltek a Maginot-vonalnak, mert volt egy könnyebb út – az ország rossz erkölcsének laza fátyolán keresztül. Kína soha nem lehet biztonságban a Nagy Fal mögött, vagy tízszer olyan magas és hosszú és vastag fal mögött, míg kapuinak kulcsa korruptálható hivatalnokok kezében van. [...] A tanításainkban megmutatkozó önelégültségünk és biztonságérzetünk, ami a tisztességet és a becsületességet illeti, gyermekeinket elindítja a becstelenség és a korrupció felé vezető úton. Megteszünk-e minden tőlünk telhetőt az otthonainkban? Semmilyen közjogi személyiség nem kerül hatalomra, kivéve a hitelesített egyéni szavazatokon keresztül. Azért küldjük-e a politikai hivatalokba az embereket, mert a barátaink, a rokonaink, a falubélieink, függetlenül a tisztességüktől és a becsületességüktől? Miért van szükségünk törvényeket betartató rendőrökre? Egy becsületes világban elég lenne kiírni, hogy bizonyos sebességek veszélyesek önmagunkra és a felebarátainkra nézve, akiket a parancsolat szerint szeretnünk kell, és rendőrök, szirénák és büntetések nélkül is engedelmeskednénk a szabályoknak. Ahhoz, hogy megőrizzük a vad- és halállományt, hogy mindenkinek jusson, nemcsak ma, hanem az elkövetkező években is, a keresztény népeknek, és különösképp az Úr igaz egyháza tagjainak szüksége van vadőrökre, hogy figyeljenek minket, és betarttassák a szabályokat. Milyen nevetséges, hogy egy keresztény közösségben az üzletek, az üzemek és a bankok biztonsági őröket kell, hogy alkalmazzanak, az intézmények páncélos autókban szállítják a pénzeiket, és a sötét sikátorokat és parkokat járőrök figyelik. Nem kell-e visszatérnünk az alapokhoz, és gyermekeinket arra tanítani, hogy soha ne nyúljanak semmihez, ami nem az övék? (Spencer W. Kimball, BYU, 1958.)

36

Ötödik fejezet Az egyház és az állam [...] Miközben fejlődtünk, a köd elpárolgott, és ezekkel az ügyekkel kapcsolatban Izráel elderei kezdik megérteni, hogy dolguk van a világban politikailag és vallásilag; hogy ugyanúgy kötelességük a helyes politikai alapelveket tanulmányozniuk, mint a vallást érintőeket, és törekedniük kell arra, hogy megismerjék és megértsék az ember társadalmi és politikai érdekeit, és megtanulják és képesek legyenek tanítani azokat, amelyek a világ érdekeit a leginkább elő tudják mozdítani (John Taylor, 1862, JD-9:340).

Isten érdekelt a kormányzatokban. Senki nem ellenezhet jobban egy ilyen fajta szentségtelen szövetséget [egyház és az állam között], mint mi magunk; míg azonban helytelenítünk bármilyen szövetséget, amely arra irányul, hogy a szabadság fiait megfossza jogaitól, nem tudunk másra gondolni, minthogy a sok politikusunk által követett út mindent egybevetve helytelen – a kettéválás túl messzire ment, és attól való félelmünkben, nehogy egy ilyen fajta egyesülés létrejöjjön, kivetettük Istent minden politikai lépésünkből, és a nemzet ügyeire úgy tekintünk, mintha a nagy Jehova gondviselésének nem lenne felette hatalma, amellyel kapcsolatban soha sem szabad kérni az irányítását és közbelépését, és amelyet egyedül az emberi bölcsesség vezet és irányít. Most Istennek vagy van valami köze a nemzeti ügyeinkhez, vagy nincs. Ha felügyeli és gondoskodik róluk – ha »egyik királyságot felemeli, a másikat letöri akarata tanácsának megfelelően« – ha »a létező hatalmakat Isten rendelte el«, akkor szükségszerűvé válik számunkra minden politikai lépésünkben, hogy Istenre tekintsünk az Ő áldásáért. Ha azonban Istennek semmi köze hozzájuk, következetesen fogunk cselekedni – megszűnünk imádkozni az elnökért, a törvényhozóinkért vagy bármilyen vezetőnkért, és mindegyikőnk a saját útját fogja járni, és »Isten nem lesz ott minden gondolatunkban«, már ami a politikát illeti. A szentírások gondos olvasásakor azonban azt találjuk, hogy Isten az ősi időkben ugyanannyit foglalkozott a kormányokkal, királyokkal és királyságokkal, mint amennyit a vallással. [...] Természetesen, ha bárkinek, akkor azoknak kellene beleszólnia a politikai ügyekbe, akiknek elméjét és ítélőképességét helyes alapelvek befolyásolják – mind vallási, mind pedig politikai –, különben a vallásos hitet magukénak valló embereket olyanok kormányoznák, akik nem hisznek; alá lennének rendelve az ő törvényeiknek, Isten törvényét és igéjét lábbal taposnák, és olyan gonosszá válnának, mint Szodoma, és olyan korrupttá, mint Gomorra, és felkészülhetnek a végső pusztulásra (John Taylor, 1844, MS5:8-9). Az egyház érdekelt a kormányzásban. Ha a vallásos befolyás az egyetlen reménysugár egy békés világ létrejöttéhez, és ha a vallást az egyháznak nevezett szervezet teszi hatékonnyá, akkor úgy tűnik, az egyháznak páratlan fontosságú helye van a nemzetek jövőjének alakításában. Ez rámutatna arra az oktalanságra, mely szerint az egyháznak semmi köze korunk polgári intézményeihez. Ha nem tartoznak rá, akkor nem lehet rájuk hatással, ami már pedig a feladata, hogy megtegye. 37

Továbbá az egyház polgári kormányzatok keretein belül él és működik, és bizonyos mértékig az ő korlátozásuk alatt. Tagjait ezáltal korlátozzák. Az embereket és az intézményeket is befolyásolják, módosítják és többé-kevésbé alakítják azok a gondolatok és érzések, amelyek a társadalmat dominálják, amelyben élnek, főleg a kormányzatok rendeletei. Fennakadunk rajta és közrevesz minket gyakorlataik és szokásaik hálója. Ilyen erőteljes szervezetekkel, amelyek életünket alakítják, és sorsunkra hatással vannak, az egyház muszáj, hogy foglalkozzon (Albert E. Bowen, KB-4/43:111). Istennek kell vezetni a politikában. A politikában, mint minden másban, tudni akarjuk Isten akaratát, majd megtenni azt. [...] Nem hiszünk a nép szavában? De igen; de elsősorban, másodsorban és utolsó sorban Isten szavában bízunk. [...] Nem hisszük, hogy rendelkezünk bölcsességgel ahhoz, hogy a Magasságos közbenjárása nélkül kezelni tudnánk a politikai ügyeinket. [...] Kétségbe vonom az emberek azon jogát, hogy kedvükre tegyenek, miközben utolsó napi szenteknek tartják magukat; mert szövetséget kötöttünk együtt, hogy megtartjuk Isten parancsolatait, és engedelmeskedünk a szent papságnak (John Taylor, 1867, JD-11:355-56). Joseph Smith a politikáról. Még egy dologról szeretnék beszélni, és ez a politikai gazdaság. Feladatunk, hogy minden befolyásunkat latba vessük, hogy mindazt népszerűvé tegyük, ami helyes és jó, és népszerűtlenné azt, ami téves. Helyes dolog az politikailag, hogy a befolyásos ember használja a befolyását, és az, aki nem befolyásos, használja a sajátját. Mostantól minden befolyást fenn fogok tartani, amit csak magaménak tudhatok (Joseph Smith próféta, 1843, DHC-5:286) Nem azért jöttem, hogy megmondjam nektek, hogy így vagy úgy vagy amúgy szavazzatok. A nemzeti ügyekkel kapcsolatban azt szeretném, hogy kimenjen az egész világba, hogy minden ember a saját érdemei szerint kell, hogy boldoguljon. Az Úr nem adott nekem kinyilatkoztatást a politikával kapcsolatban. És nem kértem tőle. Én egy harmadik párt vagyok, és függetlenül, egyedül állok. Szeretném látni, hogy minden párt élvezi jogai védelmét (Joseph Smith próféta, 1843, DHC-5:526). Isten szentjének az a feladata, hogy megnyerjen magának minden befolyást, amit csak tud, és ezen befolyás minden részecskéjét a jóra használja. Ha nem ez a feladata, akkor nem tudom, mi az (Brigham Young elnök, 1869, JD-12:376). Szavazzatok azokra, akik fenntartják a szabadságot. Politikai nép vagyunk? Igen, nagyon is azok. De milyen párthoz tartozzatok, és kire szavazzatok? Megmondom nektek, kire fogunk szavazni: arra az emberre fogunk szavazni, aki támogatja a polgári és vallásos szabadságot, aki a legtöbbet tudja, a legjobb szíve és elméje van, hogy államférfi lehessen; és egy cseppet sem törődünk azzal, hogy liberális, demokrata, csűrégető, republikánus, újhullámú vagy bármi más. Ez a mi politikánk (Brigham Young elnök, 1869, JD-13:149). Jó és becsületes embereket válasszatok. A nép tegyen arról, hogy igazlelkű emberek legyenek a vezetői, akik saját két kezükkel dolgoznak, és gondoskodnak a saját szükségleteikről, igazlelkűségben ítélkeznek, hoznak törvényt és kormányoznak; és olyan 38

hivatalnokok, akiket békesség tölt el; és tegyenek arról, hogy mindenki, aki a nép közé megy utazó hivatalnokként, telve legyen az Úr félelmével, és inkább helyesen cselekedjen, mégha az áldozattal jár is, minthogy rosszat tegyen jutalom fejében. [...] Olyan embereket akarunk, hogy vezessék a nemzetet, akik inkább a nemzet jólétével törődnek, és jobban szeretik azt, mint az aranyat, ezüstöt, hírnevet vagy népszerűséget. [...] A nép fektesse le az alapot a köztársasági kormányzat kivitelezéséhez, amelyet alapító atyáink megszerveztek, ahelyett, hogy egy anarchista, zűrzavaros és viszálykodó kormányt tartanak fenn. [...] Ha a kormány tudná, hogy mi az emberek kívánsága, elvenné a politikai demagógok fizetését, és megállítaná rohangálásukat és kortes prédikációikat az ország egyik végéből a másikba, hogy támogatókat nyerjenek ügyüknek. Ez nagy valószínűséggel véget vetne a pártneveknek, pártbéli irigységeknek és pártviszálykodásoknak. És a nép érzéseiket, befolyásukat és hitüket arra összpontosítaná, hogy a legjobb embert válasszák meg elnöküknek, mégha nincs is mást ennie, mint sós krumpli – egy olyan embert, aki nem arra fog törekedni, hogy nagyobb legyen a népnél, aki kinevezi őt, hanem megelégszik azzal, ahogy ők élnek, úgy ruházkodna, ahogy ők ruházkodnak, és minden jó dologban egy lenne velük (Brigham Young elnök, 1854, JD-7:12-3). Gonosz emberekre szavazni bűn. A választásokon ugyanúgy részt veszünk, mint minden más alapelvben; jó emberekre szavazzatok, és ha nem ezt teszitek, az bűn; gonosz emberekre szavazni bűnnek számít. Válasszátok a jót, és utasítsátok el a gonoszt. Hamis alapelveket valló emberek úgy élősködtek rajtunk, mint farkasok a tehetetlen bárányokon. Legyen átkozott a zsarnokság jogara; a pokolra vele. Minden ember használja szabadságait az alkotmánynak megfelelően. Ne féljetek embertől vagy ördögtől; kampányoljatok mindenkivel, férfival és nővel, és intsétek őket, hogy azt tegyék, ami helyes. Amerikai elnököt akarunk, nem pártelnököt; olyat, aki az egész nép elnöke; mert egy pártelnök megfosztja szavazati jogától az ellenzéket. Olyan elnököt válasszunk, aki minden ember jogait fenntartja (Hyrum Smith, 1844, DHC-6:323). Szükség van államférfiakra és alapelvekre. Vessünk egy pillantást a politikai térfélre. Jóllehet talán soha nem volt nagyobb szükség államférfira az ország történelmében, a kínálat talán még soha nem volt arányaiban kisebb. Mindazonáltal a politikusok, sőt a demagógok kínálata még soha nem volt nagyobb. A „politikus” kifejezést egy politikai hivatal birtokosára vagy egy arra törekvő személyre értem, aki e hivatal megszerzését és birtoklását mindennél fontosabbnak tartja, és aki ármánykodik, egyezkedik és ígérget, csak hogy támogatást és szavazatokat nyerjen. Alapelvei gyakran gyengék és könnyen változnak az adott óra szükségleteit kielégítendő. A demagóg pedig egy elvtelen politikus. Az államférfi egy olyan ember, akinek »inkább legyen igaza, minthogy elnök legyen«. Egy olyan rátermett ember, akinek elvei és jelleme van, aki kerüli az elveiből való engedést, és méltóságán alulinak tartja, hogy úgy vegyen támogatást magának, hogy ígéreteket tesz embereknek, aki teljesen önző célokat követ, mert mindez hasonszőrű a megvesztegetés bűncselekményével (Joseph F. Merrill, KB-10/44:30-1).

39

Pártprogramok. Semelyik politikai párt működése nem indokolt, hacsak világosan meg nem fogalmazza azokat az elveket, amelyeket támogat, a politikai programot, amely mellett jelöltjei kiállnak, majd amikor és ha megválasztják őket, akkor becsülettel végrehajtják azokat az elveket, és hűek maradnak ahhoz a programjukhoz. Hacsak nem erről van szó, mi utolsó napi szentekként nem csatlakozunk egyik párthoz sem, mert nem áll rendelkezésünkre egy olyan alap, amelyre építve intelligens döntést tudnánk hozni. Tudnunk kell, hogy mi mellett állnak ki, mielőtt szavazatunkkal támogatjuk őket (Henry D. Moyle, KB-4/52:36). Nem nő-e rohamosan a harc a közhivatalokért és a hatalomért az országunkban? Egy barátom megjegyezte, hogy a politikánk megszűnt meghatározott elvek és világosan megfogalmazott irányelvek egy adott csoportjára alapozódni, hanem olyan vitorlákon alapszik, amelyek befogják a népszerű szeleket. És nem igaz-e, hogy a politikai pártok alkotta kormányban a felelősség egyre csökken, talán ugyanolyan arányban, mint ahogy a hivatalért folyó küzdelem növekszik? Gyors nyelvű és sziporkázó elméjű, ambíciózus politikusok jelöltetnek hivatalra azáltal, hogy ki nem érdemelt szívességek és hasznok fényes ígérgetéseivel fellelkesítik az embereket mások költségén (Joseph F. Merrill, CN12/26/36). Politikai jelöltek és az igazság. Hogy tekintek én a politikusok kanyargó ösvényeire? Látom, ahogy az egyik ezer dollárt ad ki egy kisebb hivatalért. Egy másik tízezer dollárt, megint egy másik százezret. Ármánykodás és tervezgetés itt is, ott is. Mire föl? Hogy ezt vagy azt megtévesszék! Miért nem lehet egyenesen megmondani az igazat? Nem lenne könnyebb? De igen. A politikusoknak nem kellene oly sokat érvelniük, hogy hallgatóságukkal és választóikkal elhitessék, hogy ők azok, akiket akarnak, és hogy az ellenfeleik azok, akiket nem akarnak (Brigham Young elnök, 1870, JD-14:76-77). Viszálykodást szítók és hatalomra törekvők. Az egység hatalom; és amikor eltűnődöm minden kormányzat stabilitásában játszott jelentőségén, megdöbbentenek egyes emberek és pártok oktalan lépései, akik viszályt szítanak, csak hogy hatalomra kerüljenek a populáris izgatottság áramlatain; és azon sem vagyok kevésbé meglepődve, hogy a hatalmat mennyire megnyújtják, és a jogokat mennyire korlátozzák, melyek túl gyakran törvényhozók rendeleteiként jelennek meg, hogy kikövezzék az utat valamely kedvenc politikai cselszövésnek, amelynek annyi érdeme van, mint a farkas szívében az emberi jóság (Joseph Smith próféta, 1844, DHC-6:198). Néhány jó tanács. Fontos, hogy szabadságainkat megőrizzük, és mindannyiunknak érdeklődnie kellene, és nekem úgy tűnik, hogy lehetünk következetes egyháztagok, ugyanakkor részt vehetünk a politikában, miközben megengedjük másoknak azokat a kiváltságokat, amelyekre mi magunk is igényt tartunk. Mély aggodalommal kellene, hogy eltöltsön minket a nemzet jóléte, és jó és nagyszerű embereket kellene támogatnunk, ahogy az Úr megparancsolta nekünk, hogy továbbra is élvezhessük a szabadságot. [...] Emlékezzünk arra, hogy miután e világ nagyszerű politikai nemzetei összeomlanak és hanyatlásnak indulnak, Jézus Krisztus egyháza, amellyel azonosultok, továbbra is létezni fog, és maga a Mester lesz továbbra is a feje. Ne engedjük, hogy érzéseink annyira 40

elragadjanak bennünket, hogy befogjuk szemünket a nagyszerűbb áldások, a legfontosabb dolog, lelkünk megváltása előtt. Ne szövetkezzünk olyan emberekkel, akik lerombolnák és részeire szakítanák ezt a kormányzatot, amely Isten, az Örökkévaló Atya sugalmazása alatt lett megalapítva. Nem tartozhatunk egy olyan politikai párthoz sem, amely szemben áll ezzel a szabad kormányzattal, és lehetünk ugyanakkor következetes utolsó napi szentek (George Albert Smith, KB-4/14:11). A tévedés nincs elnézve. Az egyházban vannak olyanok, akik a demokrata pártot támogatják. Vannak más egyháztagok, akik őszintén hisznek benne és támogatják a republikánus párt elveit és eszményeit. Az Első Elnökség, a Tizenkettek Tanácsa és más tisztviselők, akik az egyház általános felhatalmazottai, mindkét pártból való egyháztagok felett elnökölnek. Az elnök az egyház elnöke, és ebben a választásban egyik politikai pártot sem támogatja. Az egyház minden tagjának jólétét azonos mértékben veszi figyelembe az elnök, a tanácsosai és az általános felhatalmazottak. Mindkét politikai párt azonos bánásmódot kap. [...] Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tévedést elnézzük. Olyan tanítások és ideológiák, melyek rombolóak e nagyszerű köztársaság alapvető elveire nézve, amelyek ellenkeznek az Egyesült Államok Alkotmányával, vagy amelyek hátrányosak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházára nézve, el lesznek utasítva, élvezzék akár a republikánusok, akár a demokraták támogatását. Mindannyian egységesen felszólítjuk az egyház tagjait, hogy regisztrálják magukat. Megerősítjük azt a figyelmeztetést, amely már korábban elhangzott erről a szószékről e fontos feladatot illetően. Támogatjuk annak szükségességét, hogy az egyház minden tagja mutassa ki, hogy méltányolja szavazati jogát, állampolgárságát azáltal, hogy szavaz, és gyakorolja azt a jogát, hogy megmondja, kik legyenek a vezetőik. A szolgáink lesznek. Ez az Alkotmány lelke (David O. McKay elnök, KB-10/52:129-30). Az evangélium politikailag egyesíti a népet. Amikor látunk egy vallást, mégpedig olyat, amely Krisztus vallásának vallja magát, és nem kormányozza az embereket a politikájukban, az egy nagyon szegényes vallás, rendkívül gyér és erőtlen a hatásában, alig lehet észrevenni egy ember életében. Az a vallás, amelyet az Úr kinyilatkoztatott a mennyből, egyesíti az emberek szívét, és amikor összegyűlnek, mindegy, honnan jöttek, egy szív és egy lélek ők. [...] A menny vallása egyesíti az emberek szívét és eggyé teszi őket. Gyűjtsetek össze egy népet, és mindegy, mennyire különböznek a politikában, Jézus Krisztus evangéliuma eggyé teszi őket, még akkor is, ha vannak közülük az országban fellelhető mindenféle politikai párt tagjai. Nem tudom, hogy mostanra hány politikai párt létezik az országban. [...] Ha ezeknek a különféle szervezeteknek a tagjai engedelmeskednének az evangéliumnak, és összegyűlnének, a menny vallása megtisztítaná szívüket mindenféle politikai szeméttől, és eggyé tenné őket abban, hogy elvekre és intézkedésekre szavazzanak, nem emberekre, és úgy gondolom, hogy bármely vallás, amely nem ezt teszi, rendkívül gyenge hatással bír (Brigham Young elnök, 1871, JD-14:159). Nagyon sok dolog kapcsolódik a királysághoz, amelyeket helyénvaló, ha időről-időre elénk tárnak, hogy képesek legyünk együtt cselekedni és együttműködni, és hogy egyek legyünk a vallási érzéseinkben, egyek a társadalmi érzéseinkben, és egyek a politikai 41

érzéseinkben; mert mindezek a dolgok egybefonódnak, és szoros kapcsolatban állnak azzal a pozícióval, amelyet mi a Mindenható Isten szentjeiként elfoglalunk az Ő Sionjának a földön történő felépítésében. Vannak lelki dolgok, vannak világinak nevezett dolgok, vannak olyan dolgok is, amelyekről úgy beszélnek, mint természetükből kifolyólag örökkévalóak, és mindezek a témák a különféle elágazásaikban többé-kevésbé a figyelmünket igénylik (John Taylor elnök, 1879, JD-20:350). Az evangélium forradalmasítja a világot. Az evangélium hirdetése, a papság hatalma és a munka, amelyre el lettünk hívva, forradalmasítani fogja a világot. Fejlődése során minden oktalan és haszontalan szokás, minden szentségtelen szenvedély, minden oktalan eszme, amely a politikában és a vallásban fellelhető, minden igazságtalan és elnyomó törvény, és minden más, amely elnyomja az embert, és amely gátolja a szentek tökéletességet megközelítő fejlődését az örökkévalóságban, el lesz távolítva, mígnem örökkévaló igazlelkűség uralkodik az egész föld felett (Brigham Young elnök, 1862, JD9:309). Az állampolgári felelősség lelki kötelesség. Minden utolsó napi szentnek lelki kötelezettségei vannak négy területen: az otthona, az egyháza, a munkája és az állampolgári kötelezettségek. Mindegyik területnek állandó figyelmet kell szentelnie, de nem szükségszerű, hogy ugyanannyi időt. Tesszük a dolgunkat ezeken a fontos területeken? Mi a helyzet az állampolgári kötelezettségeinkkel – a szabadságunk megvédésére és az Alkotmány megőrzésére irányuló kötelességünkkel? [...] Az ellenség közöttünk és a nyomunkban van. Sionnak fel kell ébrednie, és fel kell ráznia magát. Mi, Izráel elderei kell, hogy a szabadság kenyerének kovásza legyünk. [...] Adja az ég, hogy mi, akik egy szabad nép vagyunk, bátran nézzünk szembe azzal a nehéz feladattal, amellyel szembe találjuk magunkat. »A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit« (Edmund Burke). Nem azért vagyunk itt, hogy önelégülten hátradőljünk, miközben a szabadsághoz való születési jogunkat elcserélik a szocialista-kommunista lencsére (Ezra Taft Benson, CR-4/63).

42

II. rész A SZABADSÁG ZÁSZLAJA 6. Amerika – egy kiváló föld 7. Az Alkotmány – egy dicsőséges norma 8. Az amerikai köztársaság 9. Szabad önrendelkezés – Szabadság 10. Szabad vállalkozás és kapitalizmus 11. Hazaszeretet és hűség

Istennek szabad népe lesz, és míg az a feladatunk, hogy az evangéliumot hirdessük, van egy másik feladatunk is, méghozzá az, hogy kiálljunk az emberi jogok védelmében – a saját jogaink, a gyermekeink jogai, e nemzet és minden ember jogainak védelmében, nem számít, kik ők, és Isten segedelmével megőrizzük azokat az elveket, és felemeljünk egy zászlót, hogy ennek és más nemzetnek a tiszteletreméltó polgárai gyülekezhessenek alatta, hogy szabadok lehessenek az önkényuralom és az elnyomás alól, amelyet rájuk akarnak kényszeríteni. Ez a mi feladatunk, és Izráel Istenének nevében meg is tesszük (John Taylor elnök, 1882, JD-23:239).

43

Hatodik fejezet Amerika – egy választott föld És lőn, hogy néztem, és sok vizet láttam; és az elválasztotta a nemzsidókat fivéreim magjától. És lőn, hogy az angyal ezt mondta nekem: Íme, Isten haragja fivéreid magján van. És néztem, és egy férfit láttam a nemzsidók között, akit a sok víz választott el fivéreim magjától; és láttam Isten Lelkét, hogy lejött, és munkálkodott a férfin; és ő elindult a sok vízen, méghozzá fivéreim magjához, akik a megígért földön voltak. És lőn, hogy láttam Isten Lelkét, hogy más nemzsidókon is munkálkodott; és azok elindultak a sok vízen, ki a fogságból. És lőn, hogy láttam a nemzsidók rengeteg sokaságát a megígért földön; és láttam Isten haragját, hogy az fivéreim magján volt; és szétszórattak a nemzsidók előtt, és azok lesújtottak rájuk. És láttam az Úr Lelkét, hogy az a nemzsidókon van, és ők boldogultak és örökségül elnyerték a földet; és láttam, hogy fehérek voltak, és rendkívül tetszetősek és gyönyörűek, hasonlóak népemhez, még mielőtt megölték volna őket. És lőn, hogy én, Nefi láttam, hogy a nemzsidók, akik elindultak, ki a fogságból, megalázkodtak az Úr előtt; és velük volt az Úr hatalma. És láttam, hogy az anyaországbeli nemzsidók összegyűltek a vizeken, és a földön is, hogy ellenük harcoljanak. És láttam, hogy Isten hatalma ővelük volt, és azt is, hogy Isten haragja volt mindazokon, akik harcra sereglettek ellenük. És én, Nefi láttam, hogy a nemzsidók, akik kimentek a fogságból, Isten hatalma által minden más nemzet kezéből kiszabadultak. És lőn, hogy én, Nefi láttam, hogy boldogultak ezen a földön; és láttam egy könyvet, és azt elvitték közéjük (Nefi próféta, Mormon könyve, 1 Nefi 13:10-20). Amerika lelke. A Nagy-Britanniával vívott harcunk kezdetén, amikor tudatában voltunk a minket fenyegető veszélynek, naponta imádkoztunk ebben a teremben isteni védelemért. Imáink, uram, meghallgatásra találtak; és nagylelkűen meg is válaszoltattak. Mindannyian, akik részt vettek ebben a viszályban, fel kellett, hogy ismerjük a számunkra kedvező Gondviselés gyakori közbenjárását. Ennek a jóságos Gondviselésnek köszönhetjük, hogy lehetőségünk van ma békében tanácskoznunk arról, hogy nemzetünk jövőbeli boldogságának alapjait hogyan fektessük le. Csak nem felejtettük el ezt a hatalmas Barátot? Vagy azt képzeljük, hogy már nincs szükségünk a segítségére? Uram, én már sok időt megéltem, és minél tovább élek, annál meggyőzőbb bizonyítékokat találok ezen igazság alátámasztására, mely szerint Isten kormányozza az emberek ügyeit; és ha egy veréb sem hullhat el anélkül, hogy Ő észre ne venné azt, valószínűsíthető-e, hogy egy birodalom az Ő segítsége nélkül felemelkedjen? A szent írásokból megbizonyosodtunk arról, uram, hogy hacsak az Úr nem építi a házat, minden arra tett erőfeszítés hiábavaló, ebben szilárdan hiszek; továbbá hiszem, hogy beleegyező segítsége nélkül nem fogunk nagyobb sikerrel járni e politikai építmény megalkotásában, mint

44

Bábel építői (Benjamin Franklin, 80 évesen az Egyesült Államok Kongresszusa előtt, idézte Melvin J. Ballard, KB-10/28:108-9). Amerika – az Úr támaszpontja. Számunkra ez nem csak egy másik nemzet, nem csak a nemzetek családjának egyik tagja. Ez egy isteni küldetéssel, valamint profetikus történelemmel és jövővel rendelkező nagyszerű és dicsőséges nemzet. A menny sugalmazása alatt lett megalapítva. [...] Isten a tenyerén tartotta ezt a nagyszerű nemzetet, hogy felkészítse nagyszerű küldetésére. Igen, mindezt az Úr tervezte el. Miért? Hogy Amerika a szabadság jelzőfényeként szolgálhasson, és felkészülhessen egy új evangéliumi korszak megnyitására – az utolsó és legnagyszerűbb adományozási korszakra, amely előkészíti az Úr Jézus Krisztus második eljövetelét. Céljai eléréséhez az Úrnak szüksége van egy műveleti bázisra. [...] Ennek a nagyszerű keresztény nemzetnek a megalapítása egy lelki alapozással az evangélium visszaállításának az előkészületeként történt az aposztázia hosszú éjszakáját követően. Így tehát az Úr támaszpontja lett ezekben az utolsó napokban. És ezt a támaszpontot nem fogják kimozdítani a helyéről – Amerika földjéről. Ez a nemzet, legalább is bizonyos mértékig, teljesíteni fogja küldetését, noha komoly és nehéz napokkal fog szembenézni. Hogy mennyire fogja teljesíteni teljes küldetését, az népe igazlelkűségén múlik. Isten a hatalmának erejével megalapított egy szabad népet, hogy eszköze legyen céljai előbbre vitelében. Igen, itt, egy szabad kormány és egy erős nemzet alatt lett biztosítva az Ő visszaállított egyházának biztonsága. Isten nem fogja engedni, hogy műveleteinek bázisa – Amerika – elpusztuljon. Védelmet ígért ennek a földnek, amennyiben a föld Istenét szolgáljuk. Védelmet ígért az igazlelkűeknek még akkor is, ha a mennyből tüzet kell leküldenie ellenségeinek elpusztításához (Ether 2:12; 1 Nefi 22:17). Nem, Isten támaszpontja nem lesz elpusztítva. De meggyengíthetik, és kevésbé hatékonnyá válhat. A háború stratégiájának egyik első szabálya – és mi harcban állunk a gonosszal és a segítőivel – a támaszpont megvédése. Ezt meg kell tennünk, ha fel akarjuk építeni a királyságot az egész világon és meg akarjuk őrizni az istenadta szabadságunkat. Hogyan védhetjük meg ezt a támaszpontot? Meg kell védenünk ezt a támaszpontot minden fenyegetéstől: bűntől, hamislelkűségtől, erkölcstelenségtől, a sabbat napjának megszentségtelenítésétől, a törvénytelenségtől, a szülői és fiatalkori bűnözéstől. Meg kell védenünk a szennyes filmektől és reklámoktól, az érzéki és szuggesztív TVprogramoktól, magazinoktól és könyvektől. Meg kell védenünk ezt a támaszpontot a henyéléstől, a támogatásoktól, az adományoktól és a nyájas állami paternializmustól, amely meggyengíti a kezdeményezést, elkedvetleníti az iparkodást, elpusztítja a jellemet és erkölcstelenné teszi a népet. Meg kell védenünk ezt a bázist az önelégültségtől – attól a veszélyes érzéstől, mely szerint minden rendben van –, hogy hamis biztonságérzetbe ringassanak minket. Meg kell védenünk ezt az amerikai támaszpontot fiataljaink agymosásától, amelyet egyre növekvő dózisban szolgáltat nekik sok oktatási intézményben az egész országban néhány félreinformált oktató és néhány báránybőrbe bújt farkas. Hamis tanok tanítása, melyet 45

gyakran az úgynevezett akadémiai szabadság leple alatt követnek el, sok hitetlen, szocialista irányultságú tanulót hagy maga mögött, akik az állami önkényuralom könnyű prédáivá válnak. »Mely pontnál várható tehát a veszély közeledése?« Ezt Abraham Lincoln kérdezte, és válaszolta meg: »[...] hogy valaha elérjen minket, közülünk kell kipattannia. Kívülről nem jöhet. Ha az a sorsunk, hogy elpusztuljunk, magunk leszünk a szerzői és kivitelezői, mert szabad emberek nemzeteként túl kell élnünk minden időt, vagy meghalunk öngyilkosságot elkövetve« (Springfield, Ill., 1837. január 27.). Az egyetlen fenyegetés, amely kívülről éri az amerikai nép szabadságát és függetlenségét, az a világméretű kommunizmus terjeszkedése a Szovjetunióban lévő támaszpontjáról. A szakemberek azonban biztosak benne, hogy a szovjetek nem fognak kiterjedt háborút provokálni. A gazdaságuk nem tudná azt fenntartani. Lenin ezt mondta: A háború legeredményesebb stratégiája a műveletek elnapolása mindaddig, míg az ellenség erkölcsi szétesése lehetővé és könnyűvé nem teszi a halálos csapást.

Lenin kijelentését kommentálva az Indianapolis Star hozzátette: Akkor hát hol van a valódi veszély? Közöttünk – az amerikai népben. [...]

Ahhoz, hogy megvédjük ezt a támaszpontot, meg kell védenünk Amerika lelkét – vissza kell térnünk az alapvető lelki koncepciók szeretetéhez és tiszteletéhez, amelyekre ezt a nemzetet megalapították. Tanulmányoznunk kell az Alkotmányt és az alapító atyák írásait. Igen, meg kell védenünk az Úr támaszpontját azáltal, hogy elhatároljuk magunkat az egészségtelen gazdaságpolitikától, amely bátorítja a lopakodó szocializmust és annak társát, az alattomos, ateista kommunizmust. Ha meg akarjuk védeni ezt a fontos bázist, nemzetként meg kell tanulnunk a lehetőségeinken belül élni, egyensúlyba hozni a költségvetéseinket és visszafizetni az adósságainkat. Egészséges pénzügyi szabályozásokat kell létrehoznunk, meg kell tennünk a szükséges lépéseket a világpiacon való versenyhez. Ha meg akarjuk védeni ezt az amerikai bázist, fel kell ismernünk, hogy mindent, beleértve az iskoláink, egyházaink és kormányunk által terjesztett információkat a próféták, és főleg az élő próféta szavain keresztül kell megítélnünk. Ez az eljárás azzal az értelemmel együtt, amely az Úr Lelkén keresztül jön, amennyiben a szentírásoknak megfelelően élünk, az ítélkezés egyetlen biztos alapja és bázisa. Bármilyen más eljárás összezavar, elcsüggeszt és Sátán könnyű célpontjaiként a szürke árnyalatokba visz minket (Ezra Taft Benson, KB-4/62:103-6).

46

Hetedik fejezet Az Alkotmány – egy dicsőséges norma Inspirált amerikai forradalom. Úgy tartjuk, hogy a forradalomban harcolókat a Mindenható inspirálta arra, hogy vessék le az anyakormány béklyóit annak állami vallásával. Ennek érdekében Adams, Jefferson, Franklin, Washington és seregnyi más ember inspiráltan ellenállást tanúsított Nagy-Britannia királyának tevékenységével szemben, aki, mert nem tudhatjuk, talán pont amiatt követte el azokat az agresszív cselekedeteket, hogy Isten céljai megvalósulhassanak, és ezzel létrehozhasson egy új kormányt, mely a nagyobb szabadság alapelvére, az önkormányzás alapjára lett felépítve, megengedve a szabad vallásgyakorlást. Az Úr hangja inspirálta ezeket az érdemes férfiakat, akik azokban a megpróbáló időkben befolyásukat gyakorolták, nemcsak arra, hogy harcba szálljanak, hanem arra is, hogy a tanácskozások során bölcsességet gyakoroljanak, a sátrakkal borított mezőn állhatatosak, bátrak és kitartóak legyenek, valamint a későbbiekben meghozzák és magukévá tegyék azokat a bölcs és hatékony döntéseket, amelyek biztosították számukra és az őket követő nemzedékek számára egy szabad és független kormányzat áldását. Az így alakult kormányzatot megáldotta a Mindenható, míg vitorlát nem bont minden tengeren, és hatalmát minden földön meg nem érzik (Brigham Young elnök, 1855, JD2:170). Az alapítók nem politikai újoncok voltak. Mózest sem készítette fel jobban a fáraó udvarában szerzett képzés és tapasztalat arra a nagyszerű szolgálatra, hogy Izráelt kivezesse az egyiptomi fogságból, mint amennyire az Alkotmány szerzői felkészültek voltak egy olyan kormányzati forma kialakítában végzett munkájukra, amelynek célja az volt, hogy »biztosíts[a] a szabadság áldásait magunk és utódaink számára«, ahogy ők azt kihirdették a világnak az Alkotmány klasszikus Előszavában. [...] Ez egy kiválasztott férfiak csoportja volt. [...] Az alapítók nem politikai újoncok voltak, akik politikai papírsárkányt eregettek, csak hogy rendet tartsanak a tyúkudvarban, azaz a telepesek között. Széleskörű tapasztalattal rendelkeztek a kormányzást illetően. [...] Az Alkotmány nem kolostorba zárt, fanatikus elméleteket gyártók műve, hanem higgadt, tapasztalt, köztiszteletben álló, különféle hivatású férfiaké. Voltak közöttük olyanok, akik a kormányzati ügyek széles körű tanulmányozói voltak. [...] Az Alkotmány nem csak az azt létrehozó nemzedék bölcsességének és tapasztalatának a terméke, hanem hosszú generációk bölcsességének is, akik előttük jártak, és amelyet hagyomány és a történelem oldalai közvetítettek nekik. [...] Ezek voltak a lovasbricska idők, ahogy azt megvetően szokták nevezni; ezek az emberek bricskákon vagy lóháton közlekedtek; de ők olyan emberek voltak, akik a kalapjaik alatt, miközben a bricskán vagy a lóháton közlekedtek, a korok összegyűjtött politikai bölcsességét hordozták. Olyanok ők, mint óriások a törpék mellett, amikor a mi politikai emigránsaink és a mai társaik mellé helyezzük őket, akik most sértő szóval és megvető kifejezéssel becsmérlik őket.

47

Mózes, a nagy törvényadó, úgy tűnik, gyalog járt; így közlekedtek Görögország és Róma intellektuális óriásai is, vagy lóháton és szekéren; Krisztus gyalog vagy szamárháton; Péter és Pál hasonlóképpen, bár időnként valószínűleg szekéren; és így közlekedtek a modern idők nagyjai is – Napóleon, Nagy Péter, a Vasherceg és sokan mások. Az intellektuális hatalom, a bölcsesség, a lelki nagyság, az inspiráció, a látomás soha nem függtek vagy voltak arányosak a közlekedés sebességével. [...] De kijelentem nektek [...] hogy [az Alkotmány] Gladstone kifejezésével élve a legnagyszerűbb dokumentum, amely »valaha az ember elméjéből és céljainak megfelelően kipattant«, egy dokumentum, amelynek megalkotását hitem szerint az Úr maga »engedt[e] meg, és amit fenn kell tartani, minden test jogai és védelme miatt, igazságos és szent tantételek szerint [...] bölcs emberek keze által, akiket [az Úr] pontosan e célból támaszto[tt]«; és ahogy az Úr mondta, ezt a földet vérnek ontásával váltotta meg. Azt mondom nektek, hogy a szabadság ára most és mindig is vér, emberi vér volt, és ha elveszítjük a szabadságainkat, soha nem nyerjük őket vissza, hacsak nem vérnek árán. Nem szabad, hogy elvesszenek! Ősi Róma állampolgárának legnagyobb büszkesége az volt, hogy kijelenthette: »Római vagyok!« E szabad országunk minden hazaszerető polgárának a legbüszkébb kijelentése ez kell, hogy legyen: »Amerikai vagyok!« Adja Isten, hogy ez a büszkeségünk mindig megmaradjon (J. Reuben Clark, EH-11/29/52). Egy inspirált okirat. Gyermekkorom óta megértettem, hogy teljes mértékben hiszünk abban, hogy országunk Alkotmánya egy inspirált okirat, és hogy Isten irányította azokat, akik megalkották, és azokat is, akik megvédték ennek az országnak a függetlenségét. Ezzel kapcsolatban szívesen szoktam idézni Joseph Smith egyik kijelentését az Alkotmányra vonatkozólag: Az Egyesült Államok Alkotmánya egy dicsőséges lobogó; Isten bölcsességével lett megalkotva. Ez egy mennyei zászló; mindazok számára, akik az édes szabadság kiváltságával rendelkeznek, olyan, mint a hatalmas szikla hűs árnyéka és frissítő forrása egy kimerült és kiszikkadt földön. Olyan, mint egy hatalmas fa, amelynek ágai alatt minden éghajlatról jött ember védelmet kap a nap égető sugarai ellen (DHC-3:304).

És minden hithű utolsó napi szent számára ezt kell, hogy jelentse az Egyesült Államok Alkotmánya, aki a védelme alatt él. Tiszteljük azt az embert, akit Isten tisztel. Tiszteljük Abraham Lincolnt, mert teljes mértékben hisszük, hogy Isten megtisztelte őt és felemelte őt, hogy az Alkotmány és az Unió megőrzésében eszköz legyen a kezeiben (Heber J. Grant elnök, 1940, E-43:127). A nép törvényei és alkotmánya [...] megalkotását én engedtem meg, és [...] fenn kell tartani, minden test jogai és védelme miatt, igazságos és szent tantételek szerint; hogy minden ember cselekedhessen az eljövendőt illető tan és tantétel terén, azon erkölcsi önrendelkezés szerint, amelyet neki adtam, hogy minden embert felelősségre lehessen vonni saját bűneiért az ítélet napján. Nem helyes tehát az, hogy bárki rabságában legyen a másiknak. És ebből a célból hoztam létre ennek az országnak az alkotmányát, bölcs emberek keze által, akiket pontosan e célból támasztottam, és ezért váltottam meg a földet vérnek ontásával (Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatás, 1833, T&Sz 101:77-80). 48

Fel kívánom emelni hozzátok a hangom és elmondani, hogy mennyei Atyánk emelte fel azokat az embereket, akik megalkották az Egyesült Államok Alkotmányát. Ő mondta, hogy ezt tette. Az emberi jogok legnagyszerűbb építményét adta nekünk, amelyről a világ valamit is tudhat, az egyetlen rendszert, amely által az emberek a saját lelkiismeretük szerint imádhatják Istent, anélkül, hogy bármilyen módon zaklatnák őket, amikor a jog érvényben van. [...] Mégis vannak olyanok, akik ezt megváltoztatnák, és a kormányzásnak némely olyan formáját szeretnék bevezetni, amelyek teljes mértékben kudarcot vallottak a béke, a boldogság és a kényelem megteremtésében a világ más részein, és felváltanák azt, amit Isten adott nekünk – a föld bőségét és a szabadság és boldogság gazdagságát. És mégis vannak olyanok, akik sugdolózva és szájukat jártatva járnak körbe, és ezt mondják: – Változtassuk meg! Én azt mondom nektek, hogy számomra az Egyesült Államok Alkotmánya éppen úgy az én mennyei Atyámtól származik, mint a tízparancsolat. Amikor így érzek, nem fogok túl messzire távolodni az Alkotmánytól, és inkább megpróbálom ott hagyni, ahol az Úr hozzáfogott, és nem fogok antikrisztusokat beengedni ebbe az országba, amely azért jött létre, mert a nép Istent kívánta szolgálni (George Albert Smith elnök, KB-4/48:182). Számomra az Úr kijelentése: »[létre]hoztam ennek az országnak az alkotmányát« olyan helyzetbe hozza az Egyesült Államok Alkotmányát, mintha magában a Tan és szövetségekben szerepelne. Ezzel az Alkotmány számunkra az Úr szavává válik. Az, hogy nem szóban történt kinyilatkoztatással, hanem elméjének és lelkének az emberek elméjére gyakorolt hatásával adatott, arra inspirálva őket, hogy kidolgozzák az emberi kormányzat e nagyszerű dokumentumát, nem változtat a felhatalmazásán (J. Reuben Clark, KB-4/35:93). Sion alaptörvénye. Az Egyesült Államok Alkotmánya az egész amerikai kontinens, Sion alaptörvénye az Úr meghatározása szerint. Ti, kanadai testvérek, tudjátok, hogy a nagyszerű Brit Észak-Amerika Törvényetek alapelveiben a mi Alkotmányunkra épül, és azt is, hogy Kanada bíróságain a mi Alkotmánybíróságunk beszámolói és általánosságban véve a szövetségi bíróságaink beszámolói ugyanúgy meggyőző erővel bírnak, mint Anglia bíróságainak döntései, főleg olyan kérdésekben, amelyek az alkotmányos törvényt és az alkotmányos értelmezést érintik. Testvérek, azt is tudjátok, hogy a Rio Grandétól egészen a [Jóreménység-]fokig nincs más alkotmányos kormányzat, kizárólag olyanok, amelyek elsősorban a mi Alkotmányunkra épültek. Mexikóban a forradalmi párt, amely több mint egy és negyed százada fellázadt Spanyolország királya ellen és köztársaságot hozott létre, szinte szóról szóra és egy éjszaka alatt lemásolta a mi Alkotmányunkat, és a sajátjának tekintette. Sem Mexikó, sem a Dél többi országa nem értelmezi úgy az alkotmányaikat, mint mi értelmezzük a sajátunkat. Más normáik és értelmezési törvényeik vannak, mert az alaptörvényük a magánjogra épül, míg a miénk a szokásjogra. Mindenesetre annak a dokumentumnak, az Egyesült Államok Alkotmányának a nagyszerű elemei, amelyeket maga Isten inspirált, Sion, az amerikai kontinens alaptörvényét képezik.

49

Tehát, testvérek, szeretném, ha megértenétek, hogy amikor elkezdünk babrálni az Alkotmánnyal, Sion törvényével kezdünk babrálni, amelyet maga Isten állított fel, és senki nem játszhat büntetlenül Isten szavával (J. Reuben Clark, KB-10/42:58-59). Az inspirált Alkotmányt használhatják rosszul. Semmi hibát nem találunk a kormányzatunkban. A legjobbnak tekintjük az egész világon. Mindazonáltal okunk van arra, hogy helytelenítsük a rossz használatát, és felhívom a törvényhozóinkat, a kormányzóinkat és az elnököt, hogy vegyenek egy lélegzetvételnyi szünetet a karrierjükben, és ne babráljanak az amerikai állampolgárok jogaival és szabadságaival, és ne kezdjék önkényesen lebontani az amerikai és az emberi szabadság bástyáját (John Taylor elnök, 1882, JD-23:53, 65). Az Alkotmány helyes használata mindenkit megáld. Minél hosszabb ideig élek, és minél jobban megismerem az embereket és a dolgokat, annál inkább felismerem azt, hogy ezeket a lépéseket, és főképp azt az okiratot, amelyet az amerikai szabadság Alkotmányának neveznek, minden bizonnyal a bölcsesség lelke, példátlan pártatlanság lelke és a politikai egység lelke diktálta. És amennyiben azt az Alkotmányt egy igazságos és bölcs kormány használja, nem csak annak a népnek a hasznára fog válni, amely kimondottan a hatásköre alatt született, hanem a föld minden népének, bármely nemzetből, nemzetségből, nyelvből, vallásból vagy hagyományból jöjjenek, akik védelmet keresnek a zászlaja alatt (Parley P. Pratt, 1853, JD-1:138). Magánjog és szokásjog rendszerei. Az Alkotmány megírásának idején két nagy jogrendszer létezett a világon – a magánjog (kontinentális Európa törvénye), valamint a szokásjog (Anglia és kolóniáinak törvénye, beleértve a 13 amerikai kolóniát). Röviden és általánosságokban beszélve e két rendszer alapvető koncepciója olyan messzire van egymástól, mint a sarkpontok: a magánjogban minden jog forrása az uralkodó személye, legyen az herceg, király vagy császár; ő az uralkodó. A szokásjogban, és ahogy az az amerikai kontinensen kialakult, minden jog forrása a nép; ők együtt az uralkodók. Az évszázadok alatt ez a két rendszer szinte halálos vetélkedésben állt a társadalom irányításáért. A magánjog a maga alapkoncepcióival volt az az eszköz, amelynek segítségével zseniális és önző, ambíciózus emberek önkényuralmakat állítottak fel és tartottak fenn. A szokásjog a maga alapelveivel volt az az eszköz, amely által ugyanolyan zseniális emberek, lelkükben azonban az emberiség iránt érzett szeretet tüzével, létrehozták és megőrizték a szabadságot és a szabad intézményeket. Az Egyesült Államok Alkotmánya a legfennköltebb koncepciókat foglalja magába, amelyeket ebből a magasztos koncepcióból valaha megalkottak. E különböző koncepciók és a magánjog koncepcióinak mostani jelenléte és a vele szemben tanúsított reakcióink miatt nagy általánosságokban szeretném összehasonlítani e két rendszer néhány jellegzetességét. A magánjogot Róma fejlesztette ki egy olyan magasfokú zsenialitással, amelyet azóta sem tudtak túlszárnyalni. Rendelkezései mélyen belehatoltak olyan alapvető tényezőkbe, amelyek az embereket nemzetekké kovácsolták össze. Rómát a világ asszonyának nevezték, és a jog birodalmában ma is civilizált népek tömegei számára tovább őrzi ezt a büszke pozíciót. [...] 50

Meg kell értenünk azt, hogy minden, ami a császárt illette, isteni és szent volt – ott volt a szent birodalmi palota, a szent császári hálószoba, a szent császári ruhatár, a szent törvények, stb. A kormányzat teljes mértékben autokrácia volt, az állam teljes mértékben militarizált, a császár pedig abszolút hatalommal rendelkezett. A császár volt a jog egyetlen forrása. [...] Érdekes megjegyezni azt, hogy ezek a törvények, amelyeket több mint 1 500 évvel ezelőtt hirdettek ki, olyan úgynevezett modern koncepciókat fedő koncepciókkal rendelkeztek, amelyek felől a mi politikai emigránsaink és társaik elhitetnék velünk, hogy új találmányok: árplafon, feketepiac, túlzott adóztatás, állami egészségügy, közmunka, antiszemitizmus, infláció, a kormányzati hivatalok korrupciója, az egyház és az állam viszonya – mind olyan kifejezés, amelyek ismerősen csengnek. E törvények alatt »az egész lakosság mint egy hatalmas hadseregbe volt szerveződve. Mindenkit, beleértve a legmagasabb hivatalnokokat is osztályokba sorolták, és még a legjelentéktelenebb embernek is pozíciója volt. Lényegében mindenki azt tette, amit megmondtak neki, és engedély nélkül nem cselekedtek.« Volt egy kiterjedt titkosrendőrségi testület, amely az engedetlenséget jelentette; és volt egy "speciális" titkosrendőrség, amelynek a feladata az általános titkosrendőrség megfigyelése volt. Ezeket a törvényeket a biztonság biztosítása érdekében hozták. Mi is hallottunk a biztonságról ilyen beszédet. Mindez azonban nem biztonságot eredményezett, hanem gabonahiányt, javak szűkét és emberhiányt. A törvények meghozatala még totális önkényuralomban sem változtatja meg a természet és a gazdaság nagyszerű törvényeit – sem akkor, sem most, mert nem lehet állandó stabilitás ott, ahol az emberek nem szabadok. Kevesebb mint negyven évvel a theodosiusi törvénykönyv kiadását (Kr. u. 476.) követően a nyugati birodalom a gazdasági eszközök működtetése ellenére elbukott, amelyeket a nép jólétének az elősegítése és a birodalom megőrzése érdekében alkalmaztak teljes zsarnoki hatalom mellett. Néhány ilyen eszköz pontosan ugyanaz, amelyről azt állítják nekünk, hogy segíteni fognak újraépíteni a gazdasági struktúránkat és megőrizni a szabad intézményeinket. Ezek az eszközök megbuktak Rómában; és végső soron a mi esetünkben is kudarcot fognak vallani. [...] A nép ebben a rendszerben olyan jogokkal, hatalmakkal és kiváltságokkal, és csakis azokkal rendelkezik, amelyekről az uralkodó úgy gondolja, hogy a javukra vagy előnyükre válik. Felséges akarata szerint hozzátesz vagy elvesz. Minden más hatalom a császáré. Ebben a rendszerben a nép a törvényhez fordul, hogy tudja, mit tehet. Csak azt tehetik, amit a császár engedélyezett nekik. Csak mellesleg megemlítem, hogy a mi szokásjog rendszerünkben mi a törvényhez azért fordulunk, hogy tudjuk, mit nem tehetünk, mert mindent megtehetünk, ami nincs tiltva. Ez a magánjog koncepció megmagyarázza, hogy az évszázadok során egy állam fejének, amely ezzel a koncepcióval működött, miért volt viszonylag könnyű önkényuralmat bevezetnie. Mindig emlékezzünk arra, hogy a zsarnokság és az önkényuralom a velük járó tragédiákkal, ami a népet illeti, mint ma Oroszországban, azért történik a nemzetekkel, mert egy ember vagy emberek egy kis csopotja magához ragadja és maguk gyakorolják a kormányzat három nagy hatalmát - a törvényhozóit, a végrehajtóit és a bíróságit. Mostanra már több évszázada Nyugat- és Dél-Európa nemzetei és népei – a civilizált világ legnagyobb része még kevesebb mint két évszázaddal korábban – ez alatt a koncepció alatt élnek (valamikor többé, valamikor kevesebbé), és amikor ez a koncepció 51

volt működésben, szenvedték el tragikus következményeit – a szabadság elvesztését, az elnyomást, a tömegek hatalmas elszegényedését, a bizonytalanságot, az emberi élet önkényes semmibevételét és e gonoszságok seregnyi más fajtáját. Az Alkotmányunk szerzői ismerték ezt a történelmet, és szándékosan biztosították azt, hogy az emberi jólét, szabadság és boldogság ezen ellenségei ne jöjjenek át Amerikába. A szokásjogban voltak képzettek és tapasztaltak. Emlékeztek a bárókra és János királyra Runnymede-nél. Tökéletesen ismerték azt az alapelvet, mely szerint a szuverenitás a népben nyugszik. Forradalmunk kezdetén a nép képviselői összegyűltek Philadelphiában, és kiadtak egy nagyszerű kiáltványt, a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ünnepélyesen kijelentették: Mi ezeket az igazságokat magától értetődőnek tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy Teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, hogy ezek között van az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés. Hogy megvédjék ezeket a jogokat, kormányok lettek megalapítva az emberek között, amelyek hatalmaikat a kormányzottak beleegyezésével kapják. [...] És a Nyilatkozat támogatásaként, szilárd bizalmunkat vetve az Isteni Gondviselés védelmébe, kölcsönösen elkötelezzük az életünket, a vagyonunkat és szent becsületünket.

Az utolsó nagy áldozatig hűek maradtak az elkötelezettségükhöz, és kivívták a függetlenséget. Akkor a nép képviselői szólaltak fel, és a szívükben lévő dolgokról beszéltek, amelyekért készek voltak meghalni, és meg is haltak. Semelyik császár nem beszélt így. Ha ezt tette volna, az az öngyilkosságát jelentette volna. Tizenkét évvel a Nyilatkozat után a kolóniák közötti széthúzások miatt, amelyek polgári zavargásokkal fenyegettek, amely táptalajt adhatott volna a kolóniák újbóli megszállására, a nép képviselői ismét összegyűltek Philadelphiában ugyanabban a csarnokban, és megalkották az Alkotmányt. Ennek az inspirált dokumentumnak az Előszava lefektette azokat a nagyszerű célokat, amelyeket az új kormányzat felállításával kívántak elérni. Kijelentette: Mi, az Egyesült Államok népe attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, elrendeljük és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok ezen alkotmányát.

Itt a nép beszélt uralkodóként, nem a császár, nem egy kis, önmagukat kinevező csoport, akik uralkodónak feltételezik magukat. A nép kijelentette, hogy ekképp cselekednek, és ekképp is cselekedtek az Alkotmány elfogadásával. Hivatalosan kijelentették: »Mi, a nép [...] elrendeljük és bevezetjük.« Ez a különbség a szabadság és a zsarnokság között. Jól ismerve a történelmet, elmélyedve az emberi kormányzás múltjának tanaiban, és tapasztalattal rendelkezvén a zsarnokság közeledésének módszereivel kapcsolatban, amelyet ők maguk is elszenvedtek III. György kezétől, ezek a hazafiak ünnepélyesen összegyűltek, és megtervezték egy olyan kormányzat megalapítását, amely biztosítani fogja számukra az Előszóban leírt áldásokat. A nép állította fel a kormányt. Ők ruháztak rá hatalmat. Ők adták a kormánynak azokat a hatalmakat, amelyekkel akarták, hogy a

52

kormány rendelkezzék; és megtartották maguknak azokat, amelyeket nem akartak átadni. A hatalom reziduuma bennük volt. [...] Abban a kormányzatban, amelyet elrendeltek, az alapító atyák elválasztották a kormányzás három funkcióját, és külön kormányzati ágakként állították fel őket: törvényhozói, végrehajtói és bírósági. Mindegyik teljes mértékben független volt a másik kettőtől. Egyik sem bitorolhatta el a másiktól a hatalmát. Egyik sem delegálhatta hatalmát a másiknak. Az Alkotmány szerint ezek a különböző kormányzati ágak mégis összekapcsolódtak, egy hatékony, működőképes egységbe fogva őket. Ezek az ágak együtt álltak, egymást támogatva. Noha függetlenek voltak egymástól, ugyanakkor kölcsönösen függtek egymástól. Ezen ágak – törvényhozói, végrehajtói és bírósági –, valamint a mindegyikük által birtokolt kormányzati funkciók függetlenségének és függőségének ez az egysége alkotja annak a páratlan dokumentumnak a csodával határos zsenialitását. Megalkotóinak nem állt rendelkezésükre közvetlen iránymutató, amit használhattak volna ebben a munkában; a történelem során nem volt még egy ilyen kormányzati precedens, amelyre támaszkodhattak volna. Az én meglátásom szerint itt történt az, hogy isteni sugalmazást kaptak. Ez valóban egy csoda volt. A nép, és nem a császár vagy egy kisebb csoport, hozhatta a törvényeket az általuk választott képviselőkön keresztül. Annak biztosítékaként, hogy a képviselők nem szabadulnak el, rövidtávra választották őket. A nép rövid időszakonként lecserélhette a nem megfelelő képviselőket, és másokat választhatott helyükre. A nép akarata, nem pedig a császáré felügyelt. A nép továbbá meghatározta abban a nagyszerű dokumentumban azokat az ügyeket, amelyekről képviselőik törvényeket hozhatnak. A nép rendelkezett a szuverén hatalommal, és a törvényhozó testület csak addig mehetett el, ameddig a felhatalmazása szólt. A Kongresszusnak adták meg a kizárólagos hatalmat arra, hogy olyan ügyekről hozzon törvényeket, amelyeket rábíztak, és semmi másról. Ez egy alapvető, elemi dolog. A tendencia azonban az, hogy ezen túltekintenek. Ahogy korábban leszögeztük, a törvényhozói hatalom teljes reziduumával a szuverén nép rendelkezik, és a Kongresszus nem léphetett be ebbe az őrzött területre a nép világos felhatalmazása nélkül. Ez az az alapelv, amelynek működésével egy törvényt alkotmányellenesnek lehet kikiáltani. Mi, a nép rendelkezünk mindezzel a hatalommal, amennyiben gyakoroljuk őket. [...] Az alkotmányozó gyűlés (Washington volt az elnöke) gondoskodott arról, hogy a nép válassza meg a fő végrehajtó hatalmat – az elnököt – korlátozott időtartamra. Washington magasztos hazafiságának befolyása alatt nem gondolták volna, hogy szükség lehet az újraválasztás korlátozására. Mindenesetre a történelem leckéit észben tartva az alkotmányozó gyűlés, amely a népet képviselte, kizárólag bizonyos hatalmakat ruházott az elnökükre. Semmi olyan hatalommal nem rendelkezett, amit nem ruháztak rá. A fő végrehajtóra azokat a végrehajtó hatalmakat ruházták, amelyeket bárkinek odaadtak volna. Itt a végrehajtói hatalom reziduumát a szuverén nép megtartotta magának. Ahhoz, hogy a végrehajtó bármilyen további hatalmakat jogszerűen gyakorolhasson, azokat a népnek rá kellett ruháznia. Az elnök nem egy szuverén császár, ugyanakkor a végrehajtó testület rendelkezik mindazokkal a végrehajtó hatalmakkal, amelyeket a nép az Alkotmányon keresztül a kormánynak adott.

53

A törvényhozó testület ellenőrzéseképpen a nép az Alkotmányon keresztül bizonyos korlátozott törvényhozói funkciókat adott a fő végrehajtójuknak: jelentést tesz a Kongresszusnak az ország szükségleteiről, törvényjavaslatot terjeszthet elő, megvétózhatja a Kongresszus által hozott törvényeket, a Kongresszus azonban a vétója ellenére továbbengedheti ezeket a törvényeket. Nehogy az elnök túl sok hatalomhoz juthasson a törvények végrehajtása során, a hivatali kinevezésekhez fűződő jogára a nép bizonyos korlátozásokat biztosított azáltal, hogy a Szenátussal tanácskoznia kell, és a Szenátus jóváhagyása szükséges a legfontosabb kinevezések némelyikéhez. A végrehajtó hatalom törvényhozói jogának további ellenőrzéseképpen a nép az alkotmányozó gyűlésen őket képviselő képviselőiken keresztül gondoskodott bizonyos korlátozásokról, ami a külügyeket érinti, azáltal, hogy a szerződéseket a Szenátusnak kell jóváhagynia. Továbbá a diplomatáinkat kizárólag a Szenátus véleménye és jóváhagyása mellett lehet csak megfelelően kinevezni. Így tehát míg az elnök bizonyos hatalmakkal rendelkezik a törvényhozást illetően, addig a Kongresszus is bizonyos hatalmakkal rendelkezik a kormányzást illetően. Ezt a felállást néha úgy is nevezik, hogy ellenőrzések és ellensúlyok, és ha betartják őket, megakadályozzák azt, hogy az egyik kormányzati ág elbitorolja egy másik hatalmait, vagy azokat a jogokat és kiváltságokat, amelyeket a nép megőrzött önmagának. Az alkotmányozó gyűlésen részt vevő képviselőiken keresztül a nép gondoskodott egy bíróságról, amelynek feladata a törvények megítélése, hogy eldöntsék először is azt, hogy a törvények összehangban állnak-e vagy csorbítják azokat a hatalmakat, amelyeket a szövetségi kormányra ruháztak, valamint hogy meghatározzák a pereskedők törvény szerinti jogait. A kormányzat mindezen bírói hatalmait a bíróságoknak kell gyakorolniuk. Itt is gondoskodtak biztosítékokról. Az elnök tesz ajánlást a különböző bírósági hivatalnokokra, de a Szenátusnak véleményeznie kell és jóvá kell hagynia a kinevezést. A törvényhozó és végrehajtói hatalom együttműködik a bírósági hatalom felállításában, amely azonban, miután felállt, függetlenül működik. Az Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése, mely általános felhatalmazást ad bármelyik kormányzati ágnak a másik ág területén történő tevékenységre, kivéve ahogy azt külön meghatározta. És egyik ág sem delegálhat semmilyen hatalmat a másiknak, kivéve ahogy az külön meg lett határozva. Ez két elemi alapelv. Amíg ezeket az alapelveket betartják, semmilyen zsarnokságot nem lehet közöttünk felállítani (J. Reuben Clark, EH-11/29/52). A szuverenitás a népben van. A[z Alkotmány] kilencedik és tizedik kiegészítés[e] kijelenti: »Az, hogy az Alkotmányban fel lettek sorolva bizonyos jogok, nem úgy értelmezendő, hogy más jogokat meg kell tagadni a néptől vagy csökkenteni azokat, amelyeket a nép megtartott magának.« Ez azt mondja, hogy az Alkotmányban és az első tíz kiegészítésben felsorolt jogok nem a jogok összessége, amelyekkel a nép rendelkezik. A hatalom teljes reziduuma, a szuverenitás a népben van, nem a kormányzatban vagy a hivatalnokaiban. Ez jelenti eme angolszász alkotmány és az alatta megalapított kormányzat, valamint a jusztiniánuszi és napóleoni törvénykönyvek és az alattuk felállított kormányzatok közötti különbséget. A mi esetünkben a kormány kizárólag azokkal a hatalmakkal rendelkezik, amelyeket mi kimondottan neki adunk; mi, a nép, az uralkodó birtoklunk minden mást. Az ő 54

esetükben a nép csak azokkal a jogokkal rendelkezik, amelyeket a császár ad nekik, és amelyek a törvényekben le lettek fektetve – a császár, az uralkodó megtartja magának a hatalom reziduumát. Gyakran így szoktam ezt felvázolni: mi a törvényhez azért fordulunk, hogy tudjuk, mit nem tehetünk, mert mindent megtehetünk, amit ki nem adtunk a kezünkből, mert az egész reziduum a miénk. Ők azért fordulnak a törvényhez, hogy lássák, mit tehetnek, mert csak azt tehetik, amit a császár megengedett nekik, mert a hatalom minden reziduuma őbenne van. Ez tesz minket szabad emberekké; ez teszi őket alattvalókká. Az államiság a jusztiniánuszi és a napóleoni törvények mögött húzódó, hatványozott alapelv. Ahhoz azonban, hogy ezt az alapelvet duplán bebiztosítsák az Alkotmányunk alatt, az Atyák a következő kikötést fűzték hozzá: »Azok a hatalmak, amelyeket az Alkotmány által nem delegáltak az Egyesült Államoknak, sem nem tiltottak meg az Államok számára, megőrizendők az egyes Államok vagy a nép számára.« Ismételjük el – mert nem lehet túl gyakran elmondani: ez a rendelkezés világossá teszi azt, hogy a kormányunk hatalmai nem a kormány sajátjai, hanem delegált hatalmak, ami más szavakkal azt jelenti, hogy a kormány olyan és csak is olyan hatalmakkal rendelkezik, amelyeket a nép az Alkotmányban és az Alkotmány által neki adott, és ez azt jelenti, hogy a hatalom reziduuma a népnél van. A Kongresszus kizárólag olyan ügyekben hozhat törvényt, amelyekre mi, a nép felhatalmaztuk, hogy foglalkozzanak vele. Az, hogy a szenátorok és a Kongresszus tagjai a mi képviselőink ezen meghatározott ügyekben történő törvényhozás során, még nem hatalmazza fel őket arra, hogy olyan ügyekben hozzanak törvényeket, amelyeket az Alkotmány nem fed le. Ha ezt teszik, az hatalombitorlás, valójában az Alkotmány megváltoztatása és módosítása, amire mi, a nép nem adtunk nekik felhatalmazást; sőt, külön meghatároztunk más eszközöket és módszereket az alkotmánymódosításra. Mindez nem mondható el a jusztiniánuszi és a napóleoni törvényekről, mert ott, mivel a hatalom reziduuma a császárnál van, kormánya kívánság szerint nevezhet meg hatalmakat, hiszen a hatalom reziduuma nála van. [...] Továbbá, mivel ezek a hatalmak a nép által delegált hatalmak, ebből az következik, hogy nem lehet őket kiterjeszteni, leszűkíteni vagy egy másik ágazatnak vagy bárkinek átadni a nép alkotmányos megbízása nélkül. Mégis kezdve az NRA-val Hugh Johnson irányítása alatt és azóta is a Kongresszus olyanok dominanciája alatt, akik pedig az európai emigránsok és politikai csatlósaik befolyása és irányítása alatt álltak, egyre másra hozott olyan törvényeket, amelyek biztosították ugyanannak a bizottságnak a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmakat; egy bizottságnak, amely törvényt hozott, megítélte a törvényt és előírta a büntetést, majd végrehajtotta azt – sok esetben úgy tűnik, anélkül, hogy a bíróságokhoz lehetett volna apellálni. Mindez feltételezhetően összhangban állt az európai emigránsok alkotmányos törvényével, de teljes mértékben megszegte és romboló hatással van a mi amerikai alkotmányos rendszerünkre (J. Reuben Clark, EH-9/25/49). Az Alkotmány nem tökéletes. Életem első alapelvei közé tartozott, és gyermekkorom óta tápláltam, mivel édesapám tanította nekem, hogy mindenkinek megengedjem a lelkiismeret szabadságát. Én vagyok az Egyesült Államok Alkotmányának legnagyobb támogatója a földön. Érzésem szerint mindig kész vagyok meghalni a gyengék és az elnyomottak igazságos jogai megőrzésének a védelmében. Az 55

egyetlen hiba, amit az Alkotmányban találni vélek, az, hogy nem elég tágkörű ahhoz, hogy lefedjen mindent. Jóllehet biztosítja azt, hogy minden ember élvezhesse a vallásszabadságot, nem rendelkezik arról, hogyan kell ezt a szabadságot megőrizni, sem pedig a kormánytisztviselők büntetéséről, akik megtagadják azt, hogy megvédjék a népet a vallási jogaikban, vagy megbüntessék azokat a csőcselékeket, államokat és közösségeket, akik beleavatkoznak az emberek jogaiba a vallásuk számlájára írva azt. Szándékai jók, csak nem biztosítja a betarttatása eszközeit. Ez az egyetlen hibája. Az Alkotmány rendelkezései alatt az ember vagy a nép, akik képesek megvédeni magukat, elég jól boldogulhatnak; de azok, akik szerencsétlenségükre gyengék vagy népszerűtlenek, ki vannak téve a populáris düh irgalmatlan őrjöngésének. Az Alkotmánynak tartalmaznia kellene egy olyan rendelkezést, mely szerint a kormány minden tisztviselője, aki mellőzi vagy megtagadja az Alkotmányban garantált védelem kiterjesztését, főben járó büntetésben részesüljön; és akkor az Egyesült Államok elnöke nem mondaná azt: »Az ügyük igaz, én mégsem tehetek magukért semmit.« [...] (Joseph Smith próféta, 1844, DHC-6:56-7). Alkotmánymódosítások – betartandó alapelv. Nem hiszem, és az egyházam nem tanítja azt, hogy az Alkotmány egy teljes mértékben kidolgozott dokumentum. Ellenkezőleg, abban hiszünk, hogy növekednie és fejlődnie kell a változó igények kielégítéseként egy fejlődő világban. Tudjuk azt, hogy a kapzsiság, a fösvénység, a hatalomra és az emberek felett gyakorolt uralomra vágyás mindig közöttünk van, és ez így is lesz a millenniumig. Tudjuk, hogy az embereknek ez az átka soha nem alszik, se nem hal ki, és hogy bűneik módszerei állandóan változnak, hogy elkerüljék a törvény és a rend felügyeletét. Tudjuk, hogy időnként olyan méreteket öltenek, és akkora befolyással bírnak, hogy a kezelésük nem csak a törvényhozásban, hanem ritka alkalmakkor magában az Alkotmányban is változásokat igényel. Mindenesetre minden ilyen változást azért kell meghozni, hogy megvédjük és megőrizzük a szabadságainkat, nem pedig azért, hogy elvegyék azokat. Minden alkotmányos módosítást nagyobb szabadság, nem pedig szolgaság kell, hogy kövessen. Így hát mi úgy tartjuk, hogy mindenben, ami a nagyszerű alapjait illeti – a hatalmak szétválasztásában, és azok egymástól való teljes függetlenségében, a törvények egyenlő kiszolgálásában, a pártatlan igazságszolgáltatásban, minden osztály és kaszt távoltartásában, a sajtó-, a szólás- és a vallásszabadságban –, hisszük, hogy minden ilyen ügyben az Alkotmányunkat nem szabad módosítani (J. Reuben Clark, 1938, Vital Speeches [Alapvető beszédek], 4:177). Alkotmánymódosítások – konzervatív haladásra van szükség. Mielőtt megváltoztatjátok ennek az Államnak az alaptörvényeit, vagy mielőtt ennek a nemzetnek az alaptörvényeit módosítjátok, vagy akár az Alkotmányt, amelyre épülnek, legyetek biztosak abban, hogy az a lépés szükséges és hasznos. Igaz, hogy változtatások szükségeltethetnek, és változások jönni fognak. Én csak a legnagyobb óvatosságra intek az ilyen ügyekben, amelyekkel találkozni fogtok. Erre azért térek ki, mert hallottam olyan embereket, akik azt a gondolatot terjesztik, mely szerint mi egy haladó nép vagyunk, egy haladó állam, egy haladó nemzet, és ez mind nagyon igaz. Mindenesetre konzervatív és következetes alapelvek mentén kell haladnunk, óvakodva attól, hogy elszakadjunk azoktól 56

a horgonyoktól, amelyeket Isten bölcs embereken keresztül kivetett, akiket kiválasztott arra, hogy ennek az országnak az Alkotmányát adják nekünk, valamint az alkotmányt és a törvényeket, amelyek ezt az Államot kormányozzák (Anthony W. Irvins, KB-10/16:656). Alkotmánymódosítások – az Úr által előírt módszer. Időnként azt halljuk: »Nos, az Úr inspirálhat vezetőket az Alkotmány módosítására. Ő inspirálta az első Alkotmányt; inspirálhat módosításokat is.« Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy abban az inspirált dokumentumban, az Alkotmányban az Úr előírta a módszert, a folyamatot, amely által annak az Alkotmánynak az inspirált keretét módosítani lehet. Mindannyiszor, amikor az Alkotmányt ilyen módon módosítják, az egy olyan módosítás lesz, amelyet az Úr jóvá fog hagyni. Mindannyiszor azonban, amikor az Őáltala előírt módszerrel ellenkező módon változtatnak rajta, nem az Úr parancsolatát követjük, és számolnunk kell a szabadságaink elvesztésével. Az Alkotmány úgy lett megalkotva, hogy megvédje a kisebbségeket. Ez az írott alkotmányok célja. Annak érdekében, hogy a kisebbségek védelmet élvezhessenek a módosítások ügyében az Alkotmányunk alatt, az Úr meghatározta, hogy a módosítások kizárólag hatalmas többség jóváhagyásával történjenek – a Szenátus kétharmadának és az államok háromnegyedének a jóváhagyásával. Ez az inspirált, előírt rend. [...] Testvérek, gondoljuk ezt át, mert teljes komolysággal azt mondom nektek, hogy fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük a szabadságainkat, és miután elvesztek számunkra, csak is vér hozza vissza őket; és miután elvesztek, nekünk az egyházban, ahhoz, hogy továbbvihessük ezt a munkát, több áldozatot kell majd hoznunk, és több üldöztetést kell majd elviselnünk, mint amennyit eddig ismertünk, bármilyen nehezek is voltak az áldozataink, és bármilyen fájdalmasak is voltak a múltbéli üldöztetések (J. Reuben Clark, KB-4/44:115-116). Nincs elégtelenség az Alkotmányban. Figyelembe véve néhány ember hangoskodását, akik a rendszerünk elégtelenségei ellen szólalnak fel, hadd jegyezzem meg, hogy egy elégtelenség csupán látszólagos fennállása, amelyet, úgy tűnik, az alapvető eszközeink nem fednek le, vagy az azt okozó kellemetlenség látszata még nem igazolja a kormányzat egyik ágát sem abban, hogy megsértse az Alkotmányt. Kizárólag olyan szélsőséges szükséglet, mint egy támadó ellenség kényszerítő ereje igazolhatja a kormányzat bármelyik ágát annak feltételezésében, hogy a nép maga is áthágta volna kormányzatuk alapokiratát. Sőt, a múlt tapasztalatai azt mondatják velünk, hogy történelmünk folyamán még nem merült fel olyan szükséghelyzet, amelyet végső soron és kielégítően ne lehetett volna megoldani alkotmányos módszerekkel. És a történelem igazolja azt a kijelentést, mely szerint azok a hangoskodások, amelyek a mi nagyszerű alapokiratunk módosítását követelték átmeneti és álvészhelyzetek kezeléseként, valamint az a vád, mely szerint egy elavult eszköz kormányoz minket, amely idejétmúlt elveket foglal magában, amelyek alkalmatlanok és használhatatlanok a modern élet kihívásainak kezelésére, ez a hangoskodás és vád szinte mindig olyanoktól származott, akik egyéni vagy faji kapacitás hiányában képtelenek megérteni vagy méltányolni a szabad önkormányzás alapjait, vagy gyakorlatiasan és kreatívan gondolkodni a szabad önkormányzás problémáiról.

57

Minden okunk megvan arra, hogy higgyünk abban, hogy azok, akik értik az Alkotmány lelkét és betűjét, képesek lesznek a jövőben ugyanúgy, mint a múltban megtalálni alatta a módját annak, hogy minden váratlan nemzeti eseményt kezelni tudjanak, és ugyanakkor megőrizzék nagyszerű alapelveit és a köztársasági kormányformát, amelyről az rendelkezik (J. Reuben Clark, EH-11/29/52). Őrizkedjetek a hűtlenségtől. Azt tanácsolom nektek, arra sürgetlek titeket, azért könyörgöm nektek, hogy ameddig hanggal és befolyással rendelkeztek, soha ne engedjétek, hogy eltávolodjunk a kormányzat alapelveitől, amelyekre ez a nemzet épült, vagy a szabadságok bármilyen semmibevételét, amelyeket Isten, a mi Atyánk inspirációja által leírtak az Egyesült Államok Alkotmányába (Heber J. Grant elnök, KB-10/44:12). Az Alkotmány becsmérlői. Bölcsnek tűnik, ha emlékeztetjük magunkat ezekre az ügyekre, mert néhány ember lekicsinyli azt a nagyszerű dokumentumot és az alapelveit, időnként még gúny tárgyává is teszik. Időnként elfelejtjük az Alkotmányt. Ezek a becsmérlők azt állítják, hogy az Alkotmány és alatta a kormányzatunk elavult; nem reagál az élet jelenlegi körülményeire; nem elegendő a mai napok problémáinak a kezelésére és megoldására; és hogy szükségünk van egy modern, korszerű kormányzatra. Tudatják velünk, mit kellene tenni ahhoz, hogy ötleteiket és terveiket megvalósítsuk, amelyek mindig az önkényuralom felé tűnnek vezetni. Megfigyeltem, hogy számos becsmérlő a végsőkig kihasználja az Alkotmány adta és az Alkotmány által védett szabadságokat, hogy elpusztítsák azt és annak garanciáit, hogy megkönnyítsék egy önkényuralom felállítását, amely a közembert megfosztaná a szabadságaitól, és megengedjék ezeknek a becsmérlőknek egy olyan kormányzat felállítását, amely helyet, hatalmat és kiváltságot nyújtana nekik egy zsarnokság alatt, amelyet embertömegekre kényszerítenének. Tanújai voltunk ennek az önkényuralomnak. A bolygó minden országában lenne egy kreml egy moszkvai szuperkreml alatt. Ezeknek a becsmérlőknek egy osztálya olyan személyekből áll, akik egyben a tízparancsolatot, a civilizált világ alaptörvényét is elavultnak tartják. [...] Ezek az emberek elavultnak tartják a hegyibeszédet, amely nem reagál a mai ember szükségleteire. [...] Ha mindazt, amit Isten és az Ő Egyszülöttje tanítottak, amik halhatatlansághoz és örök élethez vezetnek, amely Isten deklarált dicsősége, el lehetne törölni és el lehetne felejteni, és ezzel csak Sátán és az ő munkája maradna, Sátán követői tudatlanságukban már elnyerték volna a sátáni mennyet (ifj. J. Reuben Clark, KB-4/57:44-5). A végrehajtói direktívák alkotmányellenesek. Az Alkotmány alapvető koncepciójának, mely szerint a kormányzatnak három kölcsönösen független ága van – a törvényhozói, a végrehajtói és a bírósági –, amelyek közül egyik sem bitorolhat vagy mondhatja magáénak a hatalmat, hogy a másik kettő területére behatoljon, az áthágásaként a már megnevezett romboló befolyás alatt azt látjuk, hogy kialakult az az elmélet és gyakorlat, mely szerint a végrehajtó ág valójában törvényt hozhat. Sok ilyen törvényhozáshoz hasonlító tevékenységet „direktíváknak” neveztek el, amely a mi alkotmányos kormányzatunkban új és jelentéssel nem bíró kifejezés. Hacsak nem törvényes végrehajtói rendeletek, nincs törvényi erejük. Bármennyire is helytállóak ezek a lépések a magánjog alapelvei és gyakorlatai alatt, amelyet a kommunista publicisták 58

vezetősége ismer, és amelyben őket valószínűleg képezték, a mi alkotmányos törvényünk és gyakorlatunk keretein kívül esnek. Nincsenek mögöttük az emberek késztetései, sőt, nem ritkán szembemennek a népek akaratával; a nagyközönség értesítése vagy a velük való egyeztetés nélkül hozzák őket a lefektetett törvényhozói folyamatok áthágásával; nem a nép képviselői hozzák őket, akik felelősséggel tartoznak a nép felé; ellenkezőleg, fiatal, gyakran idegen bürokraták, kisfiús kinézettel, és gyakran semmilyen gyakorlati tapasztalattal – olyan fiatalok, akik senkinek sem tartoznak hűséggel vagy felelősséggel, legfeljebb a közvetlen kicsinyes felettesüknek (hacsak nincs közöttünk máris egy belső titkos állam, ahogy azt néhányan állítják), és nem kevésbé olyanok, akiket a nép szavazata alapján még soha nem választottak meg vagy nem is választhatnának meg hivatalba, főleg nem abba a hivatalba, amellyel rendelkeznek. Mindenesetre ezek a „direktívák” többről szólnak, mint a törvényhozás bitorlása. Azok az egységek, amelyek meghozzák őket, egyben érvényre is juttatják őket – ezzel egyben törvényhozóvá és végrehajtóvá válnak. Továbbá vita esetén nem ritkán tárgyalják, megítélik és ítéletet mondanak ki az áthágásokért, és ezáltal bíróságként lépnek fel a saját rendeleteik megítélésében; végül pedig miután törvényt alkottak, megítélték a törvény, és kiszabták a büntetést, kvázi sheriffként végrehajtják az ítéletet. Ezzel a kormányzat minden elemét egy kézbe fogják. Ez önkényuralom a legteljesebb formájában, bármilyen hasznos is legyen átmenetileg. Thomas Jefferson volt az, aki ezt mondta: »Mi pusztította el minden kormányban, amely valaha a nap alatt létezett, az ember szabadságát és jogait? Minden ügy egy testületbe történő általánosítása és konszolidációja.« [...] Így tehát, és általánosságokban szólva, a szövetségi állam lenyúlt és megérintette az állampolgárok egyéni életét seregnyi olyan ügyben, amelyek százötven évig érinthetetlenek voltak ugyanannak a kormánynak azok alatt az alkotmányos rendelkezések alatt, amelyek kijelentették, hogy a szövetségi kormány delegált hatalmakkal rendelkező kormány, és hogy hacsak hatalmakat kifejezetten át nem adnak, akkor azokat a nép megtartja – aki a hatalmakat adományozza – magának vagy az államaik kormányainak. Minden elemis tanuló tudja, hogy a szövetségi kormány által olyan hatalom gyakorlása, amelyet a nép nem delegált neki, egyszerű bitorlás; és ugyanígy tudja, hogy a szövetségi kormány bármely minisztériuma által olyan hatalom gyakorlása, amelyet határozottan nem neki adtak, bitorlás akkor is, ha azt egyáltalán nem adták neki, vagy ha a nép az Alkotmányában azt a hatalmat a kormányzat egy másik ágának adta. Ezek egyszerű közhelyek az alkotmányos törvényben, mégis ezek azok az alapelvek, amelyeket naponta áthágnak. Hacsak meg nem állítjuk ezeket a bitorlásokat, társadalmi, gazdasági és kormányzati káosz fog keletkezni. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a romboló befolyások pontosan káoszt akarnak, mert úgy hiszik, hogy ebből tudják a legkönnyebben felépíteni az áhított kommunista államukat itt Amerikában (J. Reuben Clark, 10/7/43). A kritizálás szabadsága. Az atyák tapasztaltak voltak a kormány írásos és szóbani kritizálásának korlátozására tett kísérletekben; tudták, hogy az önkényuralom és az elnyomás hogyan szűköl és hátrál meg a nyilvánosság hatására; értették azt, hogy a hivatali „kisemberek” mennyire zokon veszik a tevékenységeikre tett rosszalló megjegyzéseket, és hogyan próbálják megbüntetni azokat, akik a megjegyzést teszik. Így hát gondoskodtak arról, hogy a Kongresszus nem alkothat törvényt »a szólás- és a 59

sajtószabadság kurtítása érdekében«. De az atyák nem látták előre egy olyan a kommunikáció és publikálás eszközeit szabályozó hatalom képét, amely gátat vethet minden a kormányt nem előnyösen illető megnyilvánulásnak. Az atyák úgy érezték, hogy amikor megvédték a szólás- és sajtószabadságot a kormányzati beavatkozásoktól, azzal hatékonyan garantálták az állampolgárok szabadságát arra nézve, hogy azt mondják és írják, amit éreznek és gondolnak a saját kormányukról (J. Reuben Clark, 1938, Vital Speeches 5:174). Alkotmányellenes törvények nem kötelező érvényűek. A Tan és szövetségekben az áll, hogy annak, aki betartja Isten törvényeit, nincs szüksége megszegni az ország törvényeit. A 98. szakasz továbbá elmagyarázza, hogy ez mit is jelent ezzel kapcsolatban, azaz hogy minden alkotmányos törvénynek engedelmeskedni kell az alábbiaknak megfelelően: És most, bizony mondom nektek az ország törvényét illetően, az én akaratom az, hogy népem ügyeljen minden olyan dolog megtételére, amit megparancsolok nekik. És az ország ama törvénye, amely alkotmányos, és támogatja a szabadság eme alapelvét azzal, hogy jogokat és kiváltságokat tart fenn, az egész emberiségé, és igazolható énelőttem. Tehát én, az Úr, igazollak titeket, valamint testvéreiteket az egyházamban, amikor megbarátkoztok azzal a törvénnyel, amely az ország alkotmányos törvénye; És ami az ember törvényét illeti, ami több vagy kevesebb ennél, az ördögtől való.

Ez azt jelenti, ezt a nemzetet példaként használva, hogy minden törvényt, amely helyénvaló és helyes, és minden olyan kötelezettséget, amelyet magukra vettek, amely nem hágja át az Alkotmányt, sértetlenül kell hagyni. Ugyanakkor amennyiben megsértik az Alkotmányt, a vezetők és az alattvalók közötti szerződés felbomlott, és a kötelezettségek többé nem kötelező érvényűek. Ahogy valaki megállapodást köt egy bizonyos dolog megvásárlására egy bizonyos összegért, és az átvétele után nem fizeti ki az árát, megszegi a szerződést; ha azonban nem kapja meg a terméket, nem köteles fizetni érte (John Taylor elnök, 1884, JD-26:350). Papsági kötelesség. Vannak olyanok, akik elpusztítanák ennek az országnak az Alkotmányát, és vannak olyanok, akik örvendeznének, ha megdönthetnék ezt a nemzetet. E nagyszerű egyház egyetlen hűséges tagja sem fogja felemelni szavát az ország alkotmánya ellen, hanem fenn fogja tartani azt; imádkozni fog azokért, akik az Alkotmány alatt a törvényeket hozzák. Esedezni fog mennyei Atyjához mindazokért, akiket időről-időre megválasztanak a törvények végrehajtására, amelyeknek célja a szabadságunk fenntartása, hogy bölcsek és igaz példák lehessenek a nép számára. […] Izráel férfiain – akiknek megadatott a szent papsága – kötelesség nyugszik. Szolgálnotok kell az Urat, és be kell tartani a parancsolatait. Nem számít, mások mit tesznek, számotokra csak egy út létezik, mégpedig e nagyszerű ország Alkotmányának a támogatása, illetve azoknak a befolyásoknak és hatalmaknak a támogatása, bármik is legyenek, amelyek célja az emberi család felemelése. Ebből a nagyszerű egyházból áradjon ki olyan befolyás, amely megkeleszti az egész tésztát (George Albert Smith elnök, 1950, E-53:869-70).

60

Egységre van szükség az Alkotmány fenntartásához. Az utolsó napi szenteknek semmi dolguk ne legyen titkos szövetségekkel és olyan csoportokkal, amelyek ellenségesek az ország alkotmányával szemben, amelynek »megalkotását [az Úr] engedte meg, és amit fenn kell tartani minden test jogai és védelme miatt, igazságos és szent tantételek szerint […]« Természetesen vannak hibák a kormányzatban, amelyeket egyesek kijavítanának: minden bizonnyal fordulnak elő igazságtalanságok és egyenlőtlenségek, és bármilyen kormányban elő fognak ilyesmik fordulni, amelynek ügyvezetésében az emberi természet esendősége szerepet vállal. Ha változásokat akartok, menjetek a szavazófülkékhez a választás napján, fejezzétek ki magatokat amerikai állampolgárként, és köszönjétek meg az Úrnak a kiváltságot, ami a tiétek, amiért beleszólásotok lehet abba, hogy közhivatalban kik szolgáljanak titeket. Az Isten tiszteletében való egység után nincs semmi, amiben ennek az egyháznak a leginkább egységesnek kellene lennie, mint az Egyesült Államok Alkotmányának fenntartása és védelme! (David O. McKay elnök, 1956, I-91:34) Támogassatok minden alkotmányos törvényt. Továbbá bűnözési hullám söpör végig az országon. A lelki növekedésünk mellett talán semmi sem fontosabb, mint az utolsó napi szentek elhatározása, hogy betartják az ország törvényeit. A halhatatlan Lincolntól szeretnék idézni: Minden amerikai, minden szabadságszerető ember, minden az ország gyarapodását kívánó ember esküdjön a szabadságharc vérére, hogy a legkisebb mértékben sem szegi meg soha az ország törvényeit, és soha sem fogja eltűrni, hogy mások ezt tegyék. Ahogy ’76 hazafiai tettek a Függetlenségi Nyilatkozat támogatásáért, úgy minden amerikai kötelezze el az életét, vagyonát és szent becsületét az Alkotmány és a törvények támogatásában. Minden ember emlékezzen arra, hogy a törvény megszegésével apja vérén tapos, és a saját és gyermekei szabadságának kartáját tépi szét. Minden amerikai édesanya a törvény tiszteletét suttogja ölében csacsogó gyermekének; tanítsák az iskolákban, a szemináriumokon és a főiskolákon; foglalják bele az olvasókönyvekbe, a nyelvtankönyvekbe és az évkönyvekbe; prédikálják a szószékekről, hirdessék a törvényhozás házaiban, és juttassák érvényre a bíróságokon. Röviden, váljék ez a nemzet politikai vallásává.

Hittételeink egyike kijelenti, hogy hiszünk a törvény fenntartásában és a vezetők támogatásában. Tehát az utolsó napi szenteknek nemcsak a halhatatlan Lincoln tanácsát kell követniük, hanem az egyház tanait is, amelyhez tartoznak. […] (Heber J. Grant, KB4/26:4-5). Az Alkotmány szalmaszálon fog múlni. Mennyi idő még, hogy Joseph próféta szavai beteljesednek? Azt mondta, hogy ha az Egyesült Államok Alkotmánya megmenekül, akkor azt ez a nép fogja megmenteni. Nem telik sok évbe, hogy ezek a szavak valóra válnak (Brigham Young elnök, 1868, JD-12:204). Létre kell hoznunk egy kormányzatot az igazlelkűség, az igazságosság, az igazság és az egyenlőség alapelveire építve, nem pedig arra a sok hamis elképzelésre, amelyek az emberek között léteznek. És akkor nincs messze a nap, hogy ez a nemzet megremeg közepétől a határaiig. És most le is írhatjátok, bármelyikőtök, és Isten nevében fogom ezt 61

megjövendölni. És akkor beteljesedik az a prófécia, amely Joseph Smith prófétán keresztül adatott egyik kinyilatkoztatásban szerepel. Azoknak, akik nem veszik fel a kardot a szomszédjuk ellen, Sionba kell menekülniük a biztonságuk érdekében. És ők eljönnek, mondván: semmit nem tudunk a vallásotok alapelveiről, de azt látjuk, hogy becsületes közösség vagytok; igazságot és igazlelkűséget szolgáltattok, és mi veletek akarunk élni, és a törvényeitek védelmét akarjuk élvezni; ami pedig a vallásotokat illeti, majd később beszélünk róla. Meg fogjuk védeni az ilyen embereket? Igen, minden tisztességes embert. Amikor a nép miszlikre fogja szaggatni az Egyesült Államok Alkotmányát, Izráel elderei fel fogják tartani azt a föld nemzetei előtt, szabadságot és egyenlőséget hirdetve minden embernek, és a barátság karját nyújtva minden nemzet elnyomottjainak. Ez a program része, és ameddig azt tesszük, ami helyes, és féljük Istent, Ő segíteni fog nekünk, és mellettünk fog állni minden körülmények között (John Taylor elnök, 1879, JD-21:8). Joseph Smith próféta azt mondta, hogy »az Egyesült Államok Alkotmányát Isten sugalmazta«. A jó, erényes és szent alapelveket azonban korrupt és gonosz emberek elferdíthetik. Sátán szembeszállt az Úrral, Jézusnak megvolt a Júdása, és ez a nemzet bővelkedik árulókban, akik semmibe vennék a szabadság eme szent katalizátorát, és lábbal akarják taposni. Joseph Smith megmondta, hogy ezt fogják tenni, és hogy miután mindenki eltávolodott tőle, Izráel elderei szétszaggatott darabjai köré fognak seregleni, megvédik és sértetlenül megőrzik azt (JohnTaylor elnök, 1880, JD-21:31-2). Az utolsó napi szenteknek rendkívül óvatosnak kell lenniük, nehogy elragadja őket a pártbuzgóság bármilyen olyan irányba, amely megakadályozza a helyes ítélőképességüket, vagy bármilyen módon beleszól a cselekvési szabadságba, amelyre szükségük lehet a maguk és a kormány iránti feladatuk teljes elvégzéséhez. Egyáltalán nem valószínűtlen az, hogy az Alkotmány ellen elkövetett jogsértések, amelyek bekövetkezésére számíthatunk, kezdetben rendkívül meglepő természetűek lesznek. Lehet, hogy nagyon alattomos természetűek lesznek, és alapos vizsgálatot követelnek majd, hogy a veszélyt felismerjük. Nekünk azonban olyanoknak kell lennünk, mint az őrállók, akik minden irányban vizsgálják a láthatárt és figyelik a veszélyeket, amelyek bármelyik pillanatban fenyegetnek (George Q. Cannon, 1896, JI-31:522-4). Ma egy másik kritikus időszakkal nézünk szemben, amelynek létezését az állampolgárok többsége nyilvánvalóan nem ismer fel, mindenesetre ez a helyzet. […] Azt mondják, hogy a próféta kijelentette, hogy eljön az idő, amikor az Alkotmány egy szalmaszálon fog múlni, és ez igaz. Az azonban zavaros, hogy ezt követően mit is mondott. Úgy vélem, hogy Orson Hyde elder helyes értelmezését adta, amikor azt mondja, hogy a próféta kijelentette, hogy az Alkotmány veszélyben lesz. Orson Hyde ezt mondta: »Úgy hiszem, valami ilyesmit mondott: eljön az idő, amikor fennáll majd az Alkotmány és az ország megbuktatásának veszélye, majd ezt mondta: „Ha az Alkotmányt egyáltalán megmentik, azt ennek az egyháznak az elderei fogják megtenni.” Úgy hiszem, hogy ez a megközelebbi megfogalmazása annak, amit mondott, amennyire vissza tudok emlékezni« (JD-6:152).

62

Én azt mondom nektek, hogy ideje, hogy az Egyesült Államok népe felébredjen és megértse, hogy ha nem mentik meg az Alkotmányt az azt fenyegető veszélyektől, akkor egy megváltozott kormányzatunk lesz (Joseph Fielding Smith, KB-4/50:154-159). Miért ennek az egyháznak az elderei? Szentségtelen lenne Péter apostol szavait használva azt állítani, hogy az Egyesült Államok Alkotmányát ennek az egyháznak az elderei menthetnék meg, mert ez az egyház, és csakis ez az egyház rendelkezik az örök élet szavaival? Egyedül mi tudjuk kinyilatkoztatás által, hogy az Alkotmány hogyan jött létre, és egyedül mi ismerjük kinyilatkoztatás által e nemzet rendeltetését. Az »élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés« megőrzését más alapon nem lehet garantálni, mint ezeknek a tanításoknak isteni eredetébe vetett őszinte hitre és bizonyságra alapozva (Harold B. Lee, KB-10/52:18). Hallottuk már, hogy Joseph próféta mondott valamit arról időszakról, amikor az Alkotmány veszélyben lesz. Azt nem tudjuk, hogy milyen kimenetele lesz. Azt is megemlítette, hogy Izráel elderei felemelkednek majd a kihíváshoz, és segíteni fognak ennek az Alkotmánynak a megmentésében. Teljes mértékben lehetséges az, hogy mindez természetes módon fog megtörténni. Fiataljaink, ahogy éretté válnak, fejlődnek és elfoglalják helyüket az iparágakban, a szakmákban és a mezőgazdaságban az egész országban, a válság időszakában erőegyensúlyt jelenthetnek majd, amikor felállnak és megvédik azokat az örök alapelveket, amelyekre az Alkotmányt felépítették (Ezra Taft Benson, BYU, 5/24/61). Külföldi ellenségtől nem féltem ezt a nemzetet. A minket fenyegető veszélyek mind belülről fognak jönni. Igaz, hogy a próféta előrelátta, hogy még az Alkotmány is egy szalmaszálon fog múlni, de Istennek hála, azt soha nem látta, hogy a szalmaszál elszakadna. Azt látta, hogy ez a nép nyilvánvaló szerepet fog játszani, és másokkal egyetemben erőegyensúlyt fog jelenteni a megőrzésében. Végül is az Úr szava szerint az a rendeltetése, hogy minden test megváltója és áldása legyen, nem csak az Egyesült Államok népe számára. Az önkényuralmakkal és más módszerekkel való tapasztalataik után, miután megtanulták a leckét, és fel vannak rá készülve, sok szenvedést követően végül hajlandóak lesznek elfogadni az Úr felajánlásait (Melvin J. Ballard, KB10/38:106).

63

Nyolcadik fejezet Az amerikai köztársaság Nincs az a kormányzati forma, amely ne válhatna az emberek javára, ha jól igazgatják; és hiszem azt, hogy nagy valószínűséggel néhány évig jól is igazgatják, és csak is önkényuralomban végződhet, mint ahogy minden más kormányzati forma végezte előtte, amikor a nép olyannyira megromlik, hogy zsarnoki kormányra van szüksége, mert másra nem képes (Benjamin Franklin, Elliot’s Debates 5:554).

Hiszünk abban, hogy a kormányokat Isten állította fel az ember javára; és hogy felelősségre vonja őket azokkal kapcsolatos tetteikért, ami a társadalom jóléte és biztonsága érdekében történő törvényhozást és azok végrehajtását illeti. Hisszük, hogy egyetlen kormány sem létezhet békességben, csak ha olyan törvényeket alkot és őriz meg sértetlenül, amelyek minden egyén számára biztosítják a lelkiismeret szabad gyakorlását, a tulajdonjogot és a tulajdon feletti rendelkezést, valamint az élet védelmét. Hisszük, hogy minden kormánynak feltétlenül szüksége van polgári hivatalnokokra és elöljárókra, hogy végrehajtsák annak törvényeit; és olyanokra, akik egyenlőségben és igazságban alkalmazzák a törvényt, azokat keresse meg és támogassa a nép hangja, ha köztársaságról van szó, illetve a felség akarata. Hisszük, hogy a vallást Isten alapította meg; és hogy az emberek neki, és csak neki tartoznak felelősséggel annak gyakorlásáért, hacsak vallásos nézeteik nem késztetik őket arra, hogy mások jogait és szabadságait megsértsék; nem hisszük azonban azt, hogy emberi törvénynek joga van beavatkozni és előírni a hódolat szabályait, megkötve ezzel az emberek lelkiismeretét, illetve parancsolni a nyilvános vagy személyes áhítat formáit illetően. A polgári elöljáró fogja vissza a bűnözést, de soha ne rendelkezzen a lelkiismeret felett; büntesse meg a bűnt, de soha ne nyomja el a lélek szabadságát. Hisszük, hogy minden ember kötelessége, hogy támogassa és fenntartsa az adott kormányt, ahol lakik, míg a kormány törvényei védelmezik öröklött és elidegeníthetetlen jogaiban; és hogy az ily módon védelmezett polgárokhoz a zendülés és a lázadás nem méltó, és megfelelőképpen büntetendő. Emellett minden kormánynak joga van olyan törvények meghozatalára, amelyek megítélésük és számításaik szerint leginkább biztosítják a köz javát; ezzel együtt azonban szentnek tartják a lelkiismeret szabadságát (Joseph Smith próféta, 1835, T&Sz 134:1-5). A jó kormány jó emberektől függ. Szeretem a jó kormányt, és szeretem, ha bölcsen és igazságosan igazgatják. A menny kormányzata, ha gonoszul igazgatnák, a föld egyik legrosszabb kormánya lenne. Mindegy, mennyire jó egy kormány, ha nem igazlelkű emberek igazgatják, gonosz kormány válik belőle (Brigham Young elnök, 1863, JD-10:177). Most nem mindennapos az, hogy a nép hangja olyasmit kívánjon, ami ellenkezne azzal, ami helyes; de mindennapos az, hogy a nép kisebbik része kívánjon olyat, ami nem 64

helyes; ezért tartsátok be ezt és tegyétek törvényetekké – ügyeiteket a nép hangja által intézzétek. És ha eljön az az idő, amikor a nép hangja gonoszságot választ, akkor ideje lesz, hogy Isten ítéletei lesújtsanak rátok; igen, akkor ideje lesz, hogy nagy pusztulással látogasson meg benneteket, ahogyan már eddig is meglátogatta ezt a földet (Móziás próféta, Mormon könyve, Móziás 29:26-27).a Egy nemzet jelleme az egyénektől függ. Egy közösség vagy egy nemzet jelleme tagjai egyéni tulajdonságainak összessége. Ez a megállapítás egyszerre közhely és mély jelentőségű alapigazság. Egy fizikai építmény a különböző részeinek épségén és az egyes részek között lévő megfelelő kölcsönhatás fenntartásán múlik a ráható erők törvényeivel összhangban. Ugyanezt el lehet mondani szervezetekről, rendszerekről és intézményekről általánosságban beszélve. Az emberek által elkövetett súlyos hibák némelyike a közigazgatási ügyekben, a politikában és az államvezetésben azoknak a félresiklott erőfeszítéseknek a következménye, amelyek a szerkezetet teljes egészében akarják megerősíteni ahelyett, hogy a meggyengült részeket javítanák meg, vagy korrigálnák a disszonáns kölcsönhatásokat. Amikor az állampolgárokat meg lehet tanítani arra, hogy helyes életet éljenek, a nemzet nagysága és folytonossága biztosítva van. Pesszimista agitátor hangját lehet ma hallani az országban. Hangosan kifogásolja a fennálló rendszereket, és energikusan új törvényeket és kormányzati reformokat követel. A progresszív törvényhozásra kétségtelenül szükség van, és a nemzeti vagy helyi igazgatásban történő hatalommal való visszaélést, a feladatok elhanyagolását vagy más bűnöket korrigálni kell; mindazonáltal az emberiség a legnagyobb szükségét az egyéni reformációban látja. A társadalom, mint rendszer elnyomó törvényhozással történő teljes megtisztítása és hatékony szabályozása egy fantasztikus és reménytelen vállalkozás. A tökéletesítés természetes és racionális tervét nagyrészt a társadalom egységének, az állampolgári egyénnek az okításán keresztül lehet véghezvinni (Joseph F. Smith elnök, 1917, E-20:738). Amiért a Mormon könyvében szereplő járedita civilizáció elbukott. Nem áll rendelkezésünkre a járedita civilizáció hanyatlásának lépésenkénti folyamata, míg el nem érte a feljegyzés által említett társadalmi és kormányzati zűrzavart, a következményekből azonban teljesen világosnak tűnnek ezek a lépések. Modern kifejezéseket használva megérthetjük őket. Először is elfordultak az igazlelkű élettől, és gonoszságokat kezdtek el művelni; majd valószínű, hogy jött a szegények kihasználása és elnyomása a gazdagok által; majd jöhetett a fellázadás, hogy a vagyont osszák meg, hisz mindenkié kell, hogy legyen; majd jött az a könnyű hit, mely szerint a társadalom mindenkinek tartozik jövedelemmel, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem; majd a semmittevők hatalmas csoportjának az eltartása; majd a közösség bevételei ezt már nem tudták biztosítani, mint ahogy ez mindig is volt, és mindig is lesz, amikor az emberek kiszolgálják magukat a felebarátaik javaiból; végül, amikor a felebarát ellenállt, mivelhogy ellen kell állnia, vagy a családja éhenhal, akkor jött a felebarát halála és mindenkié, aki hozzá tartozott. Ezt hívják a »gonoszság teljességének«. Majd elkövetkezett a vég; a járediták megsemmisültek »Isten örökkévaló rendelete« szerint. Született egy nemzet, éretté vált, majd ereje teljét elérve bűnhöz folyamodott, 65

megromlott és elpusztult, és mindez azért, mert népe visszautasította, hogy hallgassanak annak ígéreteire és parancsolataira, aki az ő Teremtőjük és Atyjuk, mindez azért, mert a nép, aki a földet birtokolta, elmulasztotta »szolgálni a föld Istenét, aki Jézus Krisztus« (Ether 2:12) (J. Reuben Clark, 1940, E-43:396). Amiért Róma elbukott. Nemrégiben Will Durrant monumentális munkájának, A civilizáció története harmadik kötetét olvastam. Ez a kötet, amelynek címe Cézár és Krisztus, a Római Birodalom felemelkedését és bukását, valamint a kereszténység kezdetét öleli fel. 1125 éves periódust foglal össze Kr. e. 800-tól Kr. u. 325-ig. A hatszázoldalas kötet végén a szerző epilógusát találjuk, melynek címe: Miért bukott el Róma? Általában egyetértünk azzal, hogy a történelem gyakran megismétli önmagát. A szerző felsorolja a fő okokat, amiért ez a nagyszerű civilizáció szétesett. Azon tűnődöm, hogy van-e a mondanivalójában bármi olyan, ami fel kell, hogy keltse a figyelmünket. Ahogy ezt a kötetet olvastam, akaratlanul is elgondolkoztam az akkori és a mostani körülmények és gyakorlatok hasonlatosságán. Röviden így foglalnám össze: Az okok első csoportját biológiaiként jellemezte, és kétségtelenül ez a legalapvetőbb. A családok korlátozásáról van szó, a házasság elhalasztásáról és elkerüléséről, a férfiak és nők nagyszerű kötelezettségeinek, az istenadta és tiszteletteljes gyermeknevelés visszautasításáról. Megemlítette, hogy általános volt a szexuális mértéktelenség, mind a házassági szövetségen belül, mind azon kívül. A fogamzásgátlás és az abortusz gyakorlata mindennapos volt. Mindez más dolgokkal együtt csökkent termékenységet eredményezett. A szex tobzódott, és erkölcsi romlás lett az eredménye. Róma megromlásának másik okaként a természetes erőforrások bányászat, erdőirtás és erózió által történő pazarlását említette; továbbá az öntözőcsatornák elhanyagolását, de legfontosabbként a bántalmazott és elcsüggedt emberek lenézését, és az erkölcsi alapelvek tanításának az elmulasztását, mely oly elengedhetetlen az igazi jellem kiépítéséhez. Majd nagy hangsúlyt helyezett a kormányzat magas költségeire a hadseregek, segélyek, közmunkák, egyre növekvő bürokrácia, a parazita bíróságok, a pénznem elértéktelenedése és a befektetett tőke adók általi felemésztése miatt. Mond nekünk valamit ez az összefoglaló? (Ezra Taft Benson, KB-4/52:59-60.) Hatalom koncentrálása – veszélyes tendencia. Alkotmányunk megalkotói tudták, hogy sok erő munkálkodik szövetségi szinten a hatalom központosítása érdekében. Tudták, hogy valami miatt könnyebb ráerőltetni az úgynevezett „fejlődést” a helyi közösségekre, mint kivárni, míg maguktól létrehozzák azt. A szövetségi kincstárat egy néhány emberből álló szervezet rendkívül könnyedén ki tudja fosztani a közömbös többség gyér tiltakozása ellenére is. Minél több tevékenység központosul a szövetségi kormányban, a kormányprogramok költségei és haszna közötti kapcsolat egyre homályosabb. Ezt az követi, hogy a közpénzek felhasználását úgy szavazzák meg, hogy a magasabb adókért senki nem vállal közvetlen, helyi felelősséget. Semmilyen más kormányzati eszközről nem tudok, amely a szövetségi programok számának növekedéséhez gyorsabban elvezetne, mint ez. Amennyiben ez a tendencia tovább folytatódik, az államok [megyék] üres vázak maradnak, elsődlegesen a szövetségi minisztériumok kerületeiként működve, és fennmaradásukért a szövetségi kincstártól függve. [...] 66

Az egész emberiség történelme nagyon világosan azt bizonyítja, hogy ha szabadok akarunk lenni – és szabadok akarunk maradni –, akkor állandóan őrködnünk kell a kormányban felhalmozott túl sok hatalom ellen.b Aligha van az egész történelemben olyan eset, amikor a hatalom diktatórikus központosítása összeegyeztethető lett volna az egyén szabadságával – ahol a polgárokat le nem redukálta bábfigurákkal egyenlő társadalmi rangba és az állam egyszerű teremtményeivé. Isten ments, hogy ez történjen Amerikában. Mégis meg vagyok győződve arról, hogy az elmúlt harminc év tendenciája az államok [megyék], mint a kormány hatékony egységei temetésén koporsóvivőket csinálhat belőlünk (Ezra Taft Benson, 9/29/62). Az [egységek] felelőssége. A hatalom központosítása felé történő sodródás nem elkerülhetetlen. Le lehet lassítani, meg lehet állítani, meg lehet fordítani. Hogyan? Azzal, hogy az állami [megyei] és helyi önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy övék az elsődlegesen helyi és állami [megyei] problémák feletti felelősség – kitartani emellett annak tudatában, hogy a felelősség és a felhatalmazás kéz a kézben jár. Elkerülhetetlen, hogy a központosított szövetségi [állami] programokban a pénzt nem olyan bölcsen kezelik, mintha az államok [megyék] vennének részt bennük pénzügyileg. Az emberek minden szükségletükben kezdenek a szövetségi kormányra [államra] úgy tekinteni, mint az őket ellátóra, amely nekik semmibe sem kerül. Az igazság az, hogy a szövetségi kormánynak [az államnak] nincsenek anyagi eszközei, amelyeket valamilyen módon először ne a néptől venne el. Egy dollár nem tudja megtenni az utat Washingtonba és vissza anélkül, hogy útközben meg ne csappanjon. Adófizetőkként fel kell ismernünk ezeket a tényeket; olyan programok, amelyek ezeket elhomályosítják, ellenkeznek a közérdekkel. Az az elképzelés, mely szerint a szövetségi kormány [állam] gazdag és az államok [megyék] szegények, egy veszélyes illúzió. Az Egyesült Államok szövetségi adóssága jelenleg tizenhatszor nagyobb, mint ötven állam[ának] együttes adóssága. Nehéz az államoknak erős érvekkel előhozakodniuk, amikor segítséget kérnek a szövetségi kormánytól [államtól], miközben mindaz, amelyből a szövetségi kormány [állam] költekezik, az állam[ai]tól jön. Az államoknak [megyéknek] nemcsak jogaik vannak, hanem kötelezettségeik és lehetőségeik is. Ebben az utóbbi elemzésben nem az egyik kormányzati egységet próbáljuk megvédeni a másiktól. Az egyének jogait próbáljuk megvédeni. Ha valaha is elfelejtjük ezt, a kormányzat egész folyamata értelmetlen. George Washington a következőket mondta: »A kormány nem indok, nem ékesszólás, hanem erő! A tűzhöz hasonlóan veszélyes szolga és félelmetes mester!« »Aligha a megfelelő eljárás hiányáról van szó – állítja a Legfelsőbb Bíróság –, amikor a kormány azt szabályozza, amelyet anyagilag támogat.« Emlékezzünk azonban, hogy egy anyagilag támogatott tervgazdálkodás gyengíti a kezdeményezést, elkedvetleníti az iparkodást, elpusztítja a jellemet, és erkölcstelenné teszi a népet. Népünk szabad kell, hogy maradjon. Gazdaságunk szabad kell, hogy maradjon. Mentesnek a kormány túlzott atyáskodásától, a szigorú korlátozásoktól és ellenőrzésektől (Ezra Taft Benson, 9/29/62).

67

Az állam szolga. Nemcsak egy fogaskerék vagyunk az állam kerekében. Olyannak lenni, hitem szerint, a legnagyobb veszély ma a világon, és úgy találom, hogy vannak az egyházban, akik inkább ezt részesítik előnyben. Azt gondolják, hogy az állam a mi védelmezőnk. Nem az. Az állam egy szolga; azért van, hogy megvédjen minket a munkánkban, a farmjainkon és a vállalkozásainkban, és hogy biztosítsa az igazságszolgáltatást és a mi jogainkat ehhez a védelemhez. Az államnak semmije nincs, amit nem mi adunk neki. A kormánynak nincs semmilyen eszköze, kivéve, amit mi adunk neki, és azért adjuk neki, hogy minden egyént megvédjen a jogaiban. Ez Jézus Krisztus evangéliumának alapvető tantétele (David O. McKay elnök, EH-11/28/51). Túl sok törvény. Felmerül a kérdés: Nincs-e szükségünk törvényre? Rengeteg van belőlük, és néha túl sok is. A törvényhozók túl sok törvényt alkotnak; olyan sokat hoznak, hogy az emberek semmit nem tudnak róluk. Bölcs törvényhozók soha nem hoznak több törvényt, mint amennyit a nép meg tud érteni (Brigham Young elnök, 1871, JD-14:83). Isten gondviselésében a kormányok a nép szolgái, nem pedig mesterei kell, hogy legyenek. Ezt az örök igazságot újra és újra ki kell hangsúlyozni. [...] »A legjobb kormány az, amely a legkevesebbet kormányoz.« Ezt tanították e nemzet bátor alapítói. Ez az egyszerű kijelentés egyenes ellentétben áll azzal a túlságosan elterjedt filozófiával, mely szerint az államnak meg kell védelmeznie az embert a bölcsőjétől egészen a sírjáig. Az alapító atyák mottója tette népünket és nemzetünket erőssé. Az ellenkező filozófia erkölcsi és lelki romláshoz vezet. És soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb fegyverünk a lelki erőnk (Ezra Taft Benson, EH9/2/61). Az elnökség – nem párthűség. Alkalmas-e az az ember az Egyesült Államok elnökségére, aki meghajol és beadja a derekát a nép szeszélyeinek? Nem. Egy elnöknek meg kell ismernie választói valódi helyzetét, és pártatlan igazságot kell szolgáltatnia, teljes mértékben függetlenül a párt hangjától. [...] Nem szabad figyelmet szentelnie semmilyen pártnak, hanem a nemzetre egy családként kell tekintenie, és egyenlően és függetlenül kell számukra igazságot és irgalmat gyakorolnia (Brigham Young elnök, 1857, JD-5:126). Amire szükség van – [országelnök]. Volt már demokrata elnökünk, liberális elnökünk, áldemokrata-liberális elnökünk, és most eljött az idő, hogy legyen olyan, aki az Egyesült Államok elnöke; és az egész Unió népe, a rugalmatlan rómaiakhoz hasonlóan, amikor úgy találták, hogy egy jelölt ígéretei megválasztása után nem lettek kivitelezve, hajítsák ki a nyomorult talpnyalót magas hivatalából, ahogy Isten tette Nabukodonozorral, hogy bestia szívével a mező füvét legelje a többi marhával együtt (Joseph Smith próféta, 1844, EHT-6:207). Az az ember, aki az Egyesült Államok elnökeként, az állam elnökeként, egy bíróként vagy egy törvényhozó testület tagjaként szolgál, aki lealacsonyodik a pártpolitika érzéseiig és szűklátókörűségéig, nem alkalmas a hivatalára (Brigham Young elnök, 1872, JD-15:17). 68

A hatalom hajlamos a megromlásra. Ha azonban magas és tiszteletbeli hivatalát hitvány és érdemtelen célokra használja – ha a hatalmat, melyet a nép adott a kezeibe, hogy az ő érdeküket képviselje, arra használja, hogy saját ambícióit dédelgesse, hogy a saját hatalmát vagy más anyagi érdekeit növelje – ha alattomos módon népámítók cinkostársaként működik, elveszti szeme elől a nemzet érdekeit, és feláldozza az Uniót a pártérdekek vagy pártvélemények oltárán, méltatlanná válik arra a megtisztelő bizalomra, melyet belé helyeztek, megalázza a nemzetet a civilizált világ szemében, és nyomorúságot és zűrzavart támaszt odahaza. »Amikor a gonosz uralkodik, a nép gyászol« (John Taylor, 1844, EHT-6:214). Szomorú tapasztalatból tanultuk meg azt, hogy szinte minden ember természete és hajlama az, hogy amint szert tesz egy kis hatalomra, amint azt feltételezi, azonnal hamislelkű uralmat kezd gyakorolni (Joseph Smith próféta, 1839, T&Sz 121:39) Szükség van bátor vezetésre. Most, mint bármilyen más válságban, olyan bátor vezetésre van szükségünk, amelyet J. W. Hamilton kért, amikor ezt mondta: Mennyire szükségünk van most egy olyan vezetésre, amely az igazat mondja és egyenesen beszél, nem arról, hogy mi célszerű vagy éppen mi előnyös az amerikai érdekeknek, hanem arról, hogy mi maradandóan helyes, és felszólítja a népet, hogy küzdjön azért, kötelezze el Amerikát annak védelmében, hogy minden nemzet meggyőződjön arról, hogy komolyan gondoljuk. Olyan emberekre van szükségünk, akik figyelmen kívül hagyják a következményeket, az igazat mondják, és Istenre bízzák magukat.

Az ilyen vezetést nem csak azoktól kell elvárni, akik magas szintű hivatalokban szolgálnak. Ez az a fajta vezetés, melyet minden szinten gyakorolnunk kellene – szülők, tanárok, tanulók, bírák, a különféle szakemberek, üzletemberek, munkások, technikusok, lelkipásztorok. Mindannyiunknak csatlakoznia kell ahhoz a küzdelemhez, hogy olyan férfiakat és nőket fejlesszünk ki, akik egyenesen beszélnek, az igazat mondják, és akik hajlandók olyan irányba menni, amellyel kiérdemlik Isten áldásait (Ezra Taft Benson, 9/22/62). Törvényhozó alapelvek. Hiszünk abban, hogy minden törvényhozó testületnek korlátoznia kellene magát alkotmányos alapelvek keretei közé; és minden amerikainak fenntartás nélkül kellene minden ilyen törvénynek engedelmeskednie. [...] Hisszük, hogy az elnököt, a kormányzókat, a bírákat és a kormányhivatalnokokat tisztelni és támogatni kell a hivatalaikban; pozícióikat és hatalmukat azonban ne politikai haszonszerzésre vagy pártcélokra használják, hanem az igazságszolgáltatás és az egyenlő bánásmód kivitelezésére, és a nép jólétére és boldogulására. Hisszük, hogy a törvényhozókat intelligenciájuk, tisztességük, becsületük és erényük alapján kell megválasztani, nem pedig mert valamely pártcsoportosuláshoz tartoznak. Hisszük, hogy a hangos pártviták, a "kéz kezet mos" gyakorlata, a protekció igénybevétele és a politikai zsonglőrködés és kizsákmányolás bármely politikus szégyenére van, egy amerikai méltóságán aluli, szégyenteljes és megalázó mind a nép, mind pedig e nagyszerű köztársaság államférfiai számára.

69

Hisszük, hogy az országgyűlés által hozott törvények az egész nemzet javát kell, hogy szolgálják, nem pedig egy bizonyos hely vagy kerület érdekét, és hogy bármi ezzel ellentétes dolog ellenkezik intézményeink lelkületével és géniuszával. Hisszük, hogy bár sok minden miatt siránkozhatunk, és sokat kellene javulnunk, mind a végrehajtó, mind az ítélkező, mind pedig a törvényhozó testületeinkben, mégis a miénk a világ legliberálisabb, legszabadabb és legfelvilágosultabb kormánya (John Taylor, 1855, Gospel Kingdom [Evangéliumi királyság], 310. o.). Helyi önkormányzás – elengedhetetlen a szabadsághoz. Tapasztalatból ismerve a központi hatalom hajlamát arra, hogy minden más hatalmat magába szippantson, legyen az nemzeti vagy helyi, az atyák a kormányzat egy duális rendszerét állították fel, és meghagytak a helyi egységeknek minden olyan kormányzati hatalmat, amely nem szükséges a központi kormányzáshoz, elsődlegesen annak nemzetközi kapcsolataihoz. Úgy tervezték, hogy a lehető legnagyobb legyen az önkormányzati működés. Az atyák nem gondolták, hogy a választópolgárok többsége valaha is oly messzire téved a valóságtól, hogy elhiszi, egy kormány, amely több ezer mérföldre van, jobban tudja, hogy a helységnek mire van szüksége, mint maga a helység. Ez volt a forradalom legfőbb oka. Az atyák nem gondolták, hogy a választópolgárok valaha elhiszik majd, hogy X.Y., közösségében egy közepes vagy még annál is rosszabb ember, ha Washingtonban egy kormányhivatalba helyezik, egyszerre természetfeletti bölcsességgel lesz felruházva, mely képessé teszi őt arra, hogy megmondja az otthoniaknak, mit hogyan csináljanak, amelyre ő maga sem volt képes, amikor még közöttük lakott. Ez egy olyan téveszme, amelyről azt hitték, nincs az az oktalan ember, aki ilyesmiben hinne. Az atyák nem gondolták, hogy eljön a nap, amikor a választópolgárok nem fogják felfogni, hogy míg szavazatuk hatalmat ad, bölcsességet nem tud adni és nem is adott soha. A korok tapasztalata csak egy történetről szól: Szabadság csak ott él, ahol önkormányzat működik, és hogy ott él a legjobban és a legteljesebben, ahol minél kiterjedtebb szinten működnek az ilyen kormányzatok (J. Reuben Clark, 11/16/38). A helyi önkormányzat létfontosságú az emberi szabadsághoz és a szabad intézményekhez; szabad emberek nem élhetnek továbbra is szabadon enélkül. Amilyen mértékben egy távoli központi kormány átveszi az emberek napi életének irányítását, a szabadság úgy távozik, és az önkényuralom olyan mértékben lép színre.c Ez azért igaz, mert a szabad kormányzás a néppel együtt halad előre egy közös indítékkal, egy közös céllal, és egy közös eredményért; a szabad kormányzás nem az emberek hajtásáról szól, legyen az nyílt vagy bujtatott, mintha vezetnék őket egy olyan úton, melyet egy önkényuralom vagy diktatúra kigondolt vagy kifejlesztett törvényi úton vagy gyakorlatilag. És semmit nem nyom a latba az, hogy mennyire bölcs egy ilyen diktatúra, és az sem számít, hogy mennyire szentnek vagy emberbarátinak tüntetik fel vagy hiszik maguk az indítékaikat (J. Reuben Clark, 2/22/35). Az önkormányzás alapelvei. Megfigyelvén a követői között fennálló rendet és célbeli egységet, akik a világ különféle országaiból, számos nemzetiségből és hitvallásból gyűltek össze, Joseph Smith próféta egyik látogatója megkérdezte: – Mr. Smith, hogyan kormányozza ezeket az embereket? A sokatmondó válasz gyorsan jött: 70

– Helyes alapelveket tanítok nekik, és önmagukat kormányozzák. Ebben tömören megtalálható Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza hitvallásának alapvető koncepciója: szilárd és maradandó alapelvekre épülő önkormányzat. Ez a kormányzat ideáljának nyilatkozata. Az egyént érintőleg ez a fejlődés törvényéről, a megváltás törvényéről tett nyilatkozat. [...] Élet és vallás elválaszthatatlanul össze vannak fonódva. Nem lehet közöttük hézag. Mivel a politikai kormányzat, amely alatt az ember él, oly mélyrehatóan érinti az életét, megnyirbálja a szabadságát, és engedelmességet követel tőle, ebből elkerülhetetlenül az következik, hogy a politikai kormányzat bármilyen rendszere, mely meghaladja azokat az alapvető elveket, amelyeken az önkormányzat alapszik, és nekiáll, hogy polgárai életét az állam egyszerű vazallusaivá rendszabályozza, akadályozza lelki fejlődésüket. Amiket Lincoln a Függetlenségi Nyilatkozat nézeteinek hívott, annak lényege az, hogy minden emberi lénynek és az emberi lények minden közösségének vannak bizonyos jogai, melyek áthágására semmilyen földi hatalom, még maga a kormány sincs felhatalmazva. [...] A kormányzás bármely rendszere, mely fennmaradásához polgárai nagy részének a kierőszakolt engedelmességén alapszik, végső soron bukásra van ítélve, mert megsérti a szabadság alapelvét, amely istenadta tulajdonság, az élettel együtt jár, és az élethez hasonlóan az ember egyik elidegeníthetetlen joga. [...] Intézményeink, melyek megvédenek minket a vélemény- és vallásszabadságunkban, az önkényuralmak ellen vívott ezeréves küzdelem termékei. Azonban nem rendelkeznek a halhatatlanság garanciájával, kivéve azzal a garanciával, mely népünk akaratában és alkalmasságában rejlik, hogy szabadok legyenek. A szabadságot nem ruházzák az emberre; azt elérik. Ez nem egy ajándék, hanem hódítás. Nem marad állandó, hanem meg kell őrizni. Nagyon régen John Stuart Mill ezt írta: Egy nép, bár előnyben részesíti a szabad kormányt, ha azonban lustaságból vagy gondatlanságból vagy a közösségi szellem hiányából egyenlőtlenség lép fel közöttük a megőrzéséhez szükséges erőfeszítést illetően, ha ügyeskedéssel félre lehet őket vezetni, ha időszakos pánik vagy egy egyén iránt tanúsított nagy lelkesedésükben rá lehet őket venni arra, hogy szabadságaikat egy amúgy nagyszerű ember lábai elé fektessék, vagy olyan hatalmakat bízzanak rá, amelyekkel felbomlaszthatja intézményeiket, akkor alkalmatlanok a szabadságra.

Ma a szemeink előtt játszódik le ez a folyamat. Tanúi vagyunk a meddő törvényhozó testületek látványának, miután egy ideje már egyszerűen csak tudomásul veszik annak az akaratát, aki magához ragadta és magáévá tette az ő hatalmaikat, örömmel szavazva meg saját pusztulásukat. Egy nemzet szabadságát fenyegető veszély belülről jön. Pusztulása nem kívülről jön. Amikor aláírta az Alkotmányt, Franklin azt mondta, hogy a kormány, melyet ez létrehozott, »csakis önkényuralomba torkollhat [...], ha a nép oly romlottá válik, hogy egy önkényuralmi kormányra van szüksége, mert másra nem képes«. Annyira fontos a szabadság alapelve, annyira elengedhetetlen az ember magasabb szintű önmegvalósításához, és annyira szükséges állapota magasztosságához, mint isteni ivadék, hogy maga a mindenható Isten sem támogatja a kényszert. Elég ősi és modern bizonyíték lett erről a szentírásokban feljegyezve. [...] 71

Az önkormányzat önkontrolt, önuralmat, a helyes alapelvek elfogadását és az azok iránt tanúsított lankadatlan engedelmességet foglalja magába. Követelményei arányban állnak nagyszerű kiváltságaival. A kötelezettségek a jogok elválaszthatatlan társai. Nincs még egy olyan kormányzati forma, amely ilyen magas szintű egyéni erkölcsösséget igényelne. [...] Mielőtt önkényuralmi alapelveket importálnánk a saját országunkba, amelyek oly harsányan kiáltanak bebocsátásért, vegyük fontolóra, milyen árat fizetünk értük (Albert E. Bowen, 1938, E-41:266). A mai konzervatív. Én szabadságpárti vagyok. Szeretném, ha szabadságpártiként és alkotmánypártiként ismernének, a néhai James Madison – az Alkotmány atyja – hagyományát követve. A besorolások változnak, és a korai hagyomány szerint talán eredeti whignek [liberális pártinak] számítanék. Az új megnevezés, amelyet ma viselnék, a konzervatív – jóllehet a szó eredeti brit értelmezése szerint a liberális jobban illene rám, mint a konzervatív szó eredeti értelmezése. Csak hogy megmutassam, hogy a besorolások hogy meg tudnak változni, vagy hogy el tudják lopni őket, ma egy liberális nagyobb kormánybeavatkozásban és a nép kevesebb személyi szabadságában hisz, amely gyakorlatilag az ellenkezője annak, amiben évekkel ezelőtt a régi liberálisok hittek. Gyakorlatilag lehetetlenség amerikai politikai hitvallásokat két vagy három megnevezés alá besorolni, hisz nagyon sok árnyalatuk létezik. Mégis, ha a szükség úgy kívánná, valószínűleg ezekkel a modern besorolásokkal találkoznánk: konzervatív, közép és liberális, ahol a liberális rokonszenvez a szocialista sok, ha nem legtöbb célkitűzésével – állami tulajdonjog, valamint a termeléshez és a javak szétosztásához elengedhetetlen eszközök működtetése. Az ilyen felállás szerint a szabadságot szerető emberként nekem a modernkori liberálissal teljesen szemközt kell elhelyezkednem. Más szavakkal, konzervatív vagyok – méghozzá egy konzervatív konzervatív. Szeretném, ha a felebarátaim tudnák, hogy ez a konzervatív mi mellett áll ki, és nem fogadnák el azokat a hiedelmeket, amelyekkel a konzervatívizmus ellenségei körülvették ezt a szót, és amelyekkel megpróbálják elfojtani annak törekvéseit. Ott van ezek között a hiedelmek között először is az a széles körben elterjedt feltételezés, mely szerint a konzervatív vissza akarja fordítani az óra állását, hogy a múltban él, McKinley napjaiba vágyik vissza, és »úgy kell bevonszolni a huszadik századba«. Konzervatívként hiszek abban, hogy állandóan a fejlődésre kell törekednünk. Fel kell készülnünk a fejlődésre, törekednünk kell rá, és ki kell tartanunk mellette. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy el kell fogandunk mindenféle elénk tárt változást, azzal a feltevéssel, hogy minden változás fejlődést jelent. A változás egy kétirányú utca. Mehetünk rajta előre, vagy mehetünk hátrafelé. Reakciós az az ember, aki elutasít mindenféle változást. Azonban még soha nem éreztem úgy, hogy megoldás lenne az, ha állandóan felkavarjuk a dolgokat és törvényeket módosítunk azáltal, hogy folyton új vészforgatókönyveket tárunk az emberek elé. Nagy mértékben hiszek a szabad vállalkozási rendszerben, amely az emberek választásán alapszik, és én inkább lelassulnék azzal, hogy beleszóljak ennek a rendszernek a működésébe. Szerintem ennek semmi köze az óra visszafordításához. [...] 72

A másik hiedelem az, hogy a konzervatívokat negatív embereknek állítják be: mindig valami ellen vannak, és soha sem valamiért. El kell ismernem, hogy ellenfeleink itt is nagyon jó munkát végeztek. Az amerikai konzervatívizmus azonban alapvetően pozitív. Az amerikai hagyományok és elképzelések megőrzése és javítása mellett állunk ki. Ha ellenzünk valamit, azt azért ellenezzük, mert negatív, és pusztító hatással van ezekre az eszményképekre. Ellenezzük a lopakodó szocializmust, mert mi az amerikai szabadság mellett állunk ki. Ellenezzük azt, hogy könnyen a szövetségi kormányhoz lehessen fordulni pénzügyi segélyért, bármikor megszorulunk, mert az egyéni kezdeményezés és felelősség mellett állunk ki. A harmadik hiedelem szerint a konzervatívokat inkább a tulajdonjogok érdeklik, nem pedig az emberi jogok. Ez a kijelentés értelmetlen; elhalványítja azt az igazságot, mely szerint a tulajdonjog emberi jog. Magának a tulajdonnak nincsenek jogai. Kizárólag emberi lényeknek vannak jogaik, és ezek között van a vagyon megszerzéséhez és tulajdonlásához való jog. Konzervatívként helytelenítem azokat az törekvéseket, hogy minél több magáncéget és szabad vállalkozást a kormány kezébe helyezzünk, mert ez az emberi jogok megsértése. Kevés ember fogja fel, hogy ez a tendencia mennyire előrehaladott. Konzervatívként helytelenítem ezt a tendenciát, mert én az emberi lények emberi jogai mellett állok ki, hogy szerezhessenek és birtokolhassanak tulajdont. [...] A legnagyszerűbb jogok, amelyeket emberek birtokolhatnak, a szabad választás, a szabad akarat és a szabad önrendelkezés jogai. A mai igazi konzervatívok mindenek felett ezt próbálják felebarátaiknak és önmaguknak megőrizni. Különös módon pont ez a célkitűzés járult hozzá ahhoz, hogy az emberek hitelt adjanak ezeknek a hiedelmeknek. Mivel a konzervatívok szenvedélyesen hisznek az emberi szabadságban, vonakodnak megmondani mindenki másnak, hogy hogyan éljék az életüket. Ellenkezik a konzervatív természettel az, hogy az ember a politikai, társadalmi vagy gazdasági területeken fontoskodjék, főleg az, hogy kormányzati lépésekért kiabáljon szinte minden létező probléma megoldására. Egy modernkori liberális számára ez sajnos kevésbé okoz gondot. Aztán van egy negyedik hiedelem. Mégpedig az, hogy a konzervatívok nem elég bátrak ahhoz, hogy gyakorlatiasan nézzenek szembe a jövővel. Az igazság az, hogy a konzervatívok azért cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek, mert szembenéznek a jövővel. Konzervatívként visszautasítom azt, hogy a hosszútávú jövőt felcseréljük a rövidtávú jelen múló előnyeire. A liberálisok azok, akik vagy a bátorság hiánya miatt vagy az ítélőképesség hiánya miatt hátat fordítanak a holnapnak. A liberális hajlamos a kormányzati pénzeket megszállottan elkölteni. A folytonos költekezés és a jövőbeli bevételek vakmerő kihelyezése az, ami ésszerűtlen. Ez valóban hátat fordítás a jövőnek. [...] Az ötödik hiedelem az, hogy a konzervatívok konformisták, akik azt akarják, hogy minden ember azonosuljon velük. Semmi sem lehet ostobább és könnyebben cáfolható, mint ez a hiedelem. Bizonyára nem a konzervatívok azok, akik egy »tervszerű társadalmat« akarnak, amelyben mindenkinek mindent előre kitervelnek, már a bölcsőtől kezdve egészen a sírig. [...] Mindent összevetve az alábbi következtetésre jutunk: Egy konzervatív hisz az emberben, hogy megtudja hozni a saját döntéseit. A liberális hisz [a kormány] képességében, hogy az minél több és több döntést tud hozni a mi számunkra.

73

A liberális rákényszerítené a népre a fejlődés őszerinti változatát, függetlenül attól, hogy a nép akarja-e vagy sem. A konzervatívok hisznek abban, hogy a fejlődés elérésének legjobb útja országunkban az egyéni erőfeszítés által történik, nem pedig a kormány kényszerítése által, mely végső soron el fog pusztítani minden fejlődést és szabadságot. Hosszú távon jobban végezzük a dolgokat saját magunk számára, mint ahogy azt a kormány képes. A kormány akkor szolgál a legjobban, ha megvédi az egyén szabadságát. Abban a pillanatban azonban, hogy a kormány belép és elkezdi irányítani a nemzet gazdasági és mezőgazdasági életét, az egyén jogai kezdenek elhalványulni, és végső soron az eltűnésük veszélye áll fenn. A konzervatív ember mélyen tiszteli a törvényt. A törvény irányította kormányban hisz, nem az ember irányította kormányban. És a liberális? Robert Taft kíméletlenül ezt mondta: Az egész probléma a New Dealer-esekkel az, hogy hisznek abban, hogy bármit is szeretnének elérni, a Bíróság alkotmányosnak kellene, hogy tekintse. Nem érdekli őket, hogy mi történik azokkal az alapvető elvekkel, amelyekre ez az ország épült. Legtöbbjük hajlandó lenne eltörölni az államokat, és minden önkormányzatot átadna szövetségi irányítás alá. Mindannyiuk támogatja azt, hogy a törvényhozó hatalom az elnökre legyen ruházva, és úgy tűnik, elfelejtik, hogy ez volt az első lépés az önkényuralom kialakulásában Németországban és Olaszországban.

(Ezra Taft Benson, The Red Carpet [A vörös szőnyeg], 206-212.) a

Az erényt nem írott törvények, hanem a hétköznapi élet szokásai viszik előre; mert az emberek többsége hajlamos arra, hogy azokat az illemszabályokat és erkölcsöket tegyék magukévá, amelyek légkörében felnevelkedtek. Továbbá, úgy tartják, hogy ahol konkrét törvények tömegét találjuk, azt az államot rosszul kormányozzák, mert ez arra irányuló kísérlet, hogy védőgátakat emeljenek a bűnözés terjedése ellen, ami miatt az emberek egy ilyen államban kényszerítve érzik magukat arra, hogy törvényeket gyártsanak. Másfelől, akiket helyesen kormányoznak, azoknak nem kell a verandájukat megtölteni törvényekkel, hanem elegendő az, hogy lelkük becsben tartja az igazságosságot; mert nem a törvényhozás, hanem az erkölcsök által történik az, hogy az államokat jól igazgatják, hiszen azok az emberek, akiket rosszul neveltek, még a legrészletekbemenőbb törvényeket is megpróbálják majd áthágni, míg azok, akiket jól neveltek, készek lesznek a legegyszerűbb illemszabályt is betartani (Isocrates, Kr. e. 436338, Ideas on Liberty [Gondolatok a szabadságról], 1955, 6.o.). b

Az önkényuralom természetes módon a demokráciából nő ki, és az önkényuralom és a rabszolgaság legsúlyosabb formája a szabadság legszélsőségesebb formájából. [...] A népnek mindig van egy bajnoka, akit maguk fölé emelnek, és a magasságokba dicsőítik. [...] Ebből és nem más gyökérből nő ki az önkényuralkodó; amikor először a talaj fölé növekszik, akkor még védelmező. [...] Először, hatalma korai napjaiban, telve van mosollyal, és mindenkinek köszön, akivel találkozik – hogy lehetne őt önkényuralkodónak nevezni, aki nyilvánosan és magánbeszélgetések során is azt ígéri, hogy megszabadítja az adósokat, és földet oszt a népnek és a követőinek, és mindenkihez oly kedves és jó akar lenni [...] majd állandóan ilyen-olyan háborút indít, hogy a népnek vezetőre legyen szüksége. [...] Nincs-e más célja, méghozzá az, hogy adófizetések által 74

elszegényedjenek, és ezáltal annak kelljen szentelni magukat, hogy napi szükségleteiket kielégítsék, és így kevés eshetősége legyen annak, hogy összeesküsznek ellene? [...] Így a szabadság, minden rendből és ésszerűségből kilépve a rabszolgaság legkeményebb és legkeserűbb formájává válik (Plátó, Kr. e. 400, The Republic [A köztársaság], VIII). c

Egy jó és biztonságos kormányzat létrehozása nem abból áll, hogy egy emberre bízzuk az egészet, hanem hogy felosztjuk sok ember között, mindenkinek pontosan olyan feladatokat adva, amelyeket képes elvégezni. Bízzuk a nemzeti kormányra a nemzet védelmét, a nemzetközi és szövetségi kapcsolatait; az állami [megyei ön]kormányzatok legyenek megbízva a polgári jogokkal, a törvényhozással, a rendőrséggel és mindazon dolgok megszervezésével, amelyek az államokat [megyéket] érintik; a megyékre a megyék helyi feladatait, és minden körzet irányítsa maga a berkein belüli érdekeit. Ezen köztársaságok szétválasztása és felosztása, a nagy nemzetitől le egészen az alárendeltségekig, míg minden ember maga igazgatja a saját farmját; mindenki gondjára bízva azt, melyet a szeme felügyelni tud, hogy minden a javunkra váljék. Mi pusztította el minden kormányban, amely valaha a nap alatt létezett, az ember szabadságát és jogait? Minden ügy és hatalom egy testületbe történő általánosítása és koncentrálása (Thomas Jefferson, Works, 6:543).

75

Kilencedik fejezet Szabad önrendelkezés – Függetlenség – Szabadság A bizonytalanság és nyugtalanság eme napjaiban a szabadságszerető emberek legnagyobb kötelessége és legfőbb feladata az egyén szabadságának, az Istenséghez fűződő kapcsolatának és Jézus Krisztus evangéliuma tantételei iránt tanúsított engedelmesség szükségességének megőrzése és hirdetése – kizárólag így talál az emberiség békét és boldogságot (David O. McKay elnök, KB-10/62:8).

Az emberek tehát szabadok a test szerint, és minden dolog megadatott nekik, melyre az embernek szüksége van. És szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint; mert ő arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga (Léhi próféta, Mormon könyve, 2 Nefi 2: 27). Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni (Pál apostol, Galátziabeliekhez 5:1). Szabadnak lenni küldetés. Az evangélium hirdetése mellett van egy másik küldetésünk, mégpedig az ember szabad önrendelkezésének megőrzése és az ember szabadságának, függetlenségének és jogainak fenntartása. Vannak bizonyos alapelvek, amelyek az emberiséghez tartoznak az Alkotmányon túl, a törvényeken túl, az ember mindenféle rendeletein és tervein túl, és ezek között van az ember élethez fűződő joga; Isten adta nekünk ezt a jogot, és nem ember; nem a kormány adta nekünk, és semmilyen kormánynak nincs joga, hogy azt elvegye tőlünk.a Jogunk van a szabadsághoz – ezt a jogot Isten adta minden embernek, és ha volt valaha elnyomás, csalás vagy önkényuralom a földön, az mind az ember gonoszságának és romlottságának az eredménye volt, és mindig is ellenkeztek Isten és az igazság, az igazlelkűség, az erény alapelveivel, és minden olyan alapelvvel, amelyek célja, hogy felemeljék az emberiséget (John Taylor elnök, 1882, JD-23:63). A keresztény alapelvek terjesztésében és megörökítésében, melyek nagy becsben tartott kormányzatunkban kifejezésre találtak, az egyház nagy szerepet játszott. Hatalmas érdeke fűződik a szabadsághoz. Hasonló lelkesedéssel kell azt megőriznie és fenntartania. Feladata, bármikor fenyegetik is azt, legyen az közvetlen támadással vagy az alapelvek fondorlatos aláásásával, melyeken nyugszik, hogy felemeli a figyelmeztetés és a tiltakozás hangját, és minden befolyását latba veti, hogy megőrizze azt a szabadságot, amely alatt az ember élhet és olyan eszményképek felé növekedhet, melyeket a Mester tanított (Albert E. Bowen, KB-10/41:143). Szabad önrendelkezés – az isteni ajándék. Az élet adományozása után Isten legnagyobb ajándéka az ember joga ennek az életnek az irányításához. Napjainkban az egyik legsürgetőbb szükséget az egyéni szabadság megőrzésében látjuk. A választás szabadságát jobban kell értékelni, mint bármely gazdagságot, amelyet a föld nyújtani tud. 76

Benne rejlik az ember lelkében. Ez egy isteni ajándék minden emberi lény számára. Szülessen bár nyomorúságos szegénységbe vagy örökölt gazdagság béklyóival, mindenki rendelkezik az élet adományai legdrágábbikával – a szabad önrendelkezés ajándékával, amely az ember örökölt és elidegeníthetetlen joga. A szabad önrendelkezés a lélek fejlődésének ösztönző forrása. Az Úr célja az, hogy az ember Őhozzá hasonlóvá váljon. Ahhoz, hogy az ember ezt elérje, a Teremtőnek először is meg kellett őt szabadítania. »A személyes szabadság« mondja Bulwer-Lytton, »elengedhetetlenül fontos az ember méltóságához és az ember boldogságához.« A szentírásokban található utalások azt tanúsítják, hogy a szabad önrendelkezésnek ezen alapelve (1) elengedhetetlen az ember megváltásához; és (2) egy mércévé válhat, amely által az emberek, szervezetek és nemzetek cselekedetei meg lesznek ítélve. Nem tudom, hogy az emberiség történelmében volt-e valaha olyan időszak, amikor a gonosz ennyire elszántnak tűnt, hogy megtámadja a szabad önrendelkezés ezen alapvető erényét. Nem vagyok az, aki a világ katasztrófáinak okában Isten kezét látja. Nem hiszem, hogy Isten okozta napjaink nyomorúságát a világban. Hiszem, hogy napjainkban a világban fellelhető körülmények közvetlen következményei – elkerülhetetlen következményei – az Isten törvényei iránt tanúsított engedetlenségnek. A szabad önrendelkezés felelősséggel jár. Ahhoz, hogy az embert megjutalmazzák az igazlelkűségért, és megbüntessék a gonoszságért, az igazság megköveteli, hogy megadassék neki a független cselekvés hatalma. A jó és a gonosz tudása elengedhetetlen az ember fejlődéséhez a földön. Ha állandóan arra kényszerítenék, hogy helyesen cselekedjék, vagy tehetetlenségében arra csábítanák, hogy bűnt kövessen el, sem áldást nem érdemelne ki az elsőért, sem büntetést a másodikért. Az ember felelőssége egyenes arányban működik a szabad önrendelkezésével. Az isteni törvénnyel és a természet törvényeivel összhangban álló cselekedetek boldogságot eredményeznek, azok pedig, amelyek ellenkeznek az isteni igazsággal, nyomorúsághoz vezetnek. Az ember nemcsak minden cselekedetéért, hanem minden haszontalan szaváért és gondolatáért is felelős. Az akarat szabadsága és a vele együttjáró felelősség Jézus tanításainak alapvető aspektusa. Szolgálata alatt kihangsúlyozta az egyén értékét, és megtestesítette azt, amit a modernkori szentírás az Ő munkájának és dicsőségének nevez (lásd Mózes 1:39). Kizárólag a lélek szabadságának isteni ajándékán keresztül lehetséges ilyen fejlődés. Az erőszak ugyanakkor magától Lucifertől származik. Sátán már az ember földi élet előtti létében hatalomra törekedett, hogy rákényszeríthesse az emberi családot arra, hogy az ő akaratának megfelelően cselekedjenek, amikor azt javasolta, hogy az ember szabad önrendelkezését hatástalanítsák. Ha az ő tervét elfogadták volna, az emberi lények pusztán bábuk lettek volna egy önkényuralkodó kezében, és az ember földre jövetelének célja meghiúsult volna. A Sátán által javasolt kormányzati rendszer ezért el lett vetve, és a szabad önrendelkezés alapelve lett helyette bevezetve. Van egy másik felelősség is, amely összefügg és egyidős a szabad önrendelkezéssel, amelyet túl ritkán hangsúlyozunk ki, mégpedig nemcsak az egyén cselekedeteinek a hatása, hanem a gondolataié is. Az ember kisugározza azt, ami, és ez a kisugárzás kisebb-nagyobb mértékben minden emberre hatással van, aki a hatáskörébe kerül. Erőszak uralkodik a mai világban. Az egyéni szabadságot nemzetközi versengések és hamis politikai eszmények fenyegetik. Oktalan törvényhozások, melyeket túl gyakran 77

politikai célszerűség sarkall, ha kiviteleznek, megtévesztően aláássák az ember szabad önrendelkezéshez fűződő jogát, meglopják a jogos szabadságaitól, és egyszerű fogaskereket csinálnak belőle az önkényuralom mindent szétzúzó kerekében. Jó, ha mindig észben tartjuk, hogy az állam van az egyénért, nem az egyén az államért. Bármilyen kormányforma, mely elpusztítja vagy aláássa a szabad önrendelkezés szabad gyakorlását, helytelen. A szabadság törvényszegéssé válik, az ember pedig törvényszegővé. Az állam feladata, hogy korlátozza a törvénysértőt, és megvédje a sértettet. Isten az örökkévalóság árnyékában áll, úgy tűnik nekem, és sajnálja önfejű gyermekei ostobaságának, vétkeinek és bűneinek elkerülhetetlen következményeit, de nem hibáztathatjuk Őt ezekért jobban, mint ahogy egy apát hibáztatunk, aki ezt mondja fiának: »E két út közül, fiam, az egyik jobbra, a másik balra vezet. Ha a jobbra vezetőt választod, az sikerhez és boldogsághoz fog vezetni. Ha a balra vezetőt választod, az nyomorúságot és boldogtalanságot, és talán halált fog hozni rád, de azt választod, amelyiket akarod. Döntened kell, én egyiket sem fogom rád erőltetni. [...]« A választás hatalma bennetek van – az utakat világosan megjelölték. A döntéshozatal során adjon az Isten világos látást, erős akaratot és bátor szívet! (David O. McKay elnök, 1962, E-65:86) A szabadság ügye. Sokan vannak a világban, akik a nemzetközi horizont felett fenyegető felhőket is látnak. Viharokra számíthatunk! A látvány miatt azt a késztetést érzem, hogy a ma reggeli rövid beszédemhez felhasználjam a harmincegyedik zsoltár bátorító gondolatát: Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek! (Zsoltárok 31:24)

Hatvan vagy hetven évvel ezelőtt, amikor az Egyesült Államok történelme az állami iskolákban még kötelező tantárgy volt, sok fiút villanyozott fel Patrick Henry drámai kijelentése: Van az élet oly drága, vagy a béke oly édes, hogy láncok és rabszolgaság árán vásároljuk meg? Isten ments! Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de az én részemről vagy a szabadságot kérem, vagy a halált!

Patrick Henry akkoriban az 1775. március 23-án a Virginia állambeli Richmondban tartott második forradalmi gyűlés küldötte volt. A Teremtő, aki életet adott az embernek, a szívébe ültette a szabadság magját. A szabad önrendelkezés az élethez hasonlóan Isten ajándéka. Szabad akarsz lenni? Akkor mindenek felett szeresd Istent, szeresd a szomszédodat, szeressétek egymást, szeresd a közjót; akkor igazi szabadságban lesz részed (Savonarola).

A vélemény-, a szólás- és a cselekvési szabadság, olyan korlátok között, melyek nem sértik mások szabadságát, az ember veleszületett jogai, melyeket a Teremtője adományozott neki – olyan isteni ajándékok, melyek »elengedhetetlenek az emberi méltósághoz és boldogsághoz«.

78

»Vidítsátok fel tehát a szíveteket«, figyelmeztetett egy ősi próféta a Mormon könyvében, »és emlékezzetek rá, hogy szabadon cselekedhettek önmagatokért [...]« (2 Nefi 10:23). A szabadság eme szeretete, melyet Isten ültetett belénk, képezi szabadságunk és függetlenségünk bástyáját. Nem a fenyegető lőréseink, hátborzongató tengerpartjaink, a hadseregünk vagy a tengerészetünk. Védelmünk abban a lélekben nyugszik, amely minden ember örökségeként értékeli a szabadságot minden országban, mindenhol. Pusztítsák el ezt a lelket, és elültettük az önkényuralom magjait a saját ajtónk előtt (Abraham Lincoln).

A világtörténelem során az ember még a halállal is vetekedett, csak hogy megszabadítsa magát a szolgaságtól és az elnyomástól, vagy megőrizze a szabadságát, amellyel rendelkezett. Ez különösen igaz a vallás gyakorlásának jogára. Az emberek lelkiismerete felett való rendelkezésre tett próbálkozások mindig is konfliktusba torkolltak. Az embernek a Teremtőhöz és az Ő teremtéseihez fűződő saját kapcsolata felett hozott döntés mindenki természetes és elidegeníthetetlen joga. Hasonlóan alapvető és fontos az ember boldogságához és fejlődéséhez, a személyes biztonsághoz, a személyes szabadsághoz és a magántulajdonhoz fűződő jog. A személyes biztonsághoz való jog az élet, a végtagok, a test, az egészség és a jó hírnév élvezetéből áll. Az élet, amely Isten közvetlen ajándéka, minden egyén természetszerűleg veleszületett joga. Hasonlóképpen az embernek természetszerűleg veleszületett joga fűződik a végtagjaihoz. Személyes szabadsága az ember körülményeinek vagy lakóhelyének akarata szerint történő megváltoztatásából áll. A tulajdonjog minden szerzemény szabad használatából, élvezetéből és a felettük történő rendelkezésből áll, minden korlátozás vagy kisebbítés nélkül, az ország törvényeit kivéve. A magántulajdonhoz fűződő jog szent és sérthetetlen. Amennyiben az állam igényelné ezen elidegeníthetetlen egyéni tulajdonok bármely részét, azt csakis a nép beleegyezésével teheti. Testvéreim, a kereszténység alapvető célja a világban az, hogy kifejlessze a tisztességes és becsületes egyént egy eszményi társadalomban, amelyet Isten királyságának neveznek (David O. McKay elnök, KB-10/61:5-7). A választás szabadsága. Négy alapvető intézmény van, amelyek hozzájárulnak a sikerünkhöz és a boldogságunkhoz: az első az otthon; a második az egyház; a harmadik az iskola; a negyedik a kormány. [...] A negyedik a kormány, amelynek az a feladata, hogy megvédje ezt a másik hármat küldetéseik teljesítésében, nem pedig az, hogy parancsolgasson, hanem védelmezzen és irányítson; és ez visz el engem oda, amiről ma délután szeretnék beszélni kormányunk értékéről vagy küldetéséről, ami az, hogy szabadságot ad ennek a másik három intézménynek és az egyénnek. Egy alkalommal Jézus ezt mondta azoknak a zsidóknak, akik hittek Őbenne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket (János 8:31-32).

Látjátok, hogy Jézus ekkor azokhoz beszélt, akik hittek benne, mégis a következő bekezdésben a csoportból valaki nekiszegezte az alábbi kérdést: 79

Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogy mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek? Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek (János 8:33-36).

A szabadság az élet legdrágább tulajdona az élet után. Minden emberi lény vágyakozik utána, még az önkényuralkodók is a saját maguk részére. Ma két egymással versengő erő küzd az emberek lelkéért, harcol az elméjükért, küzd a támogatásukért és hűségükért. A szomszédos Colorado állam Legfelsőbb Bíróságának egyik bírája a következő kijelentést tette: Jelenleg a világ mozdulatlanul áll egy szakadék meredek falain, melynek potenciális mélysége és sötétsége mellett a múlt minden tapasztalata eltörpül. Hacsak ezt a szakadékot sikeresen át nem hidaljuk, kevés remény marad, hogy túléljük a holocaustot és a rombolást, mely egy totális nukleáris háborút fog követni.

Itt az Egyesült Államokban rendelkezünk a szabadság garanciájával. Ez a Bill of Rights [Jogok törvénye] első alkotmánymódosítása. Figyeljük csak meg: A kongresszus nem hozhat vallás megalapítására vonatkozó törvényt, sem nem tilthatja meg annak szabad gyakorlását; továbbá nem hozhat olyan törvényt, amely korlátozná a szabad véleménynyilvánítást vagy a sajtószabadságot; valamint a nép békés gyülekezéshez való jogát, és a sérelmeik orvoslásáért a kormányhoz történő kérelmük benyújtását. [...]

Hálásnak érezzük-e magunkat Isten felé azért a szabadságért, amellyel ebben a házban rendelkezünk? Az államnak meg kell védelmeznie az egyént és a tulajdonát. Emlékeztek egy korábbi beszélgetésre Churchill kormányfő és Sztálin között ez utóbbi halálát megelőzően, a második világháború alatt, amikor is a beszélgetés során felmerülő kérdésre – »Hány embert ölt meg?« – Sztálin ezt válaszolta: »Tíz milliót.« Tíz millió kulákot. Tudjátok, ki a kulák? Aki nem alkalmazkodik egy bizonyos normához. És négy évvel a második világháború előtt tíz millió embert meggyilkoltak. Az Egyesült Államokban jogunk van az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez, valamint az állam védelméhez a személyes ügyeinkben. Ezt most azért említem meg, mert úgy gondolom, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírájának igaza van, amikor azt mondja, hogy egy szakadék szélén állunk, amelynek mélységét senki sem ismeri. Továbbá azért említem meg, mert az egyház tagjainak észben kellene tartaniuk, amit Jézus mondott azoknak a zsidóknak, akik hittek Őbenne: »Ha engem követtek (vagyis megtartjátok igémet), ismerni fogjátok az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.« Józsué ezt mondta: »Válasszatok még ma«, amikor Izráel fiai megpillantották az ígéret földjét. Az ígéret földje előttetek fekszik, fiatalok; mindannyiunk előtt van. Nekünk is döntenünk kell, és ha szabadok és boldogok szeretnénk lenni otthon, az egyházban, az iskolában és az állam szintjén, válasszuk Krisztus útját: »Ha engem követtek (megtartjátok az én igémet)«, ezt mondta a tanítványainak. Ez egy egyszerű, de dicsőséges és isteni terv, és alapját az a két tantétel képezi, amelyeket korábban 80

megneveztem: az állam vagy bármely csoport korlátozása vagy utasítása nélkül történő gondolkodás, döntés és cselekvés szabadsága mindaddig, amíg mások ugyanezen jogát nem korlátozzuk. Ez mindennek az alapja! Ez egy sarkalatos pont az egyházunkban, a nemzetünkben, miközben a világ népeinek fele önkényuralom és diktatúra alá van vetve. [...] Jézus azt mondta a Tizenketteknek: »Ha megtartjátok az igémet [...] megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.« Jézus Krisztus evangéliuma a szabadság tökéletes törvénye (David O. McKay elnök, EH-8/24/63). Szabadság – Isten ajándéka. Soha ne felejtsük el, hogy a szabadságról alkotott elképzelésünk egy ajándék.b Ennek a koncepciónak nem ember a szerzője. Sok nagy ember felismerte ezt, köztük Thomas Jefferson, amikor a Függetlenségi Nyilatkozat megírásakor kijelentette, hogy »az emberek fel lettek ruházva bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal«. Miért elidegeníthetetlenek ezek a jogok? Mert nem ember alkotta meg a szabadsághoz való jogot! Szabad önrendelkezésének gyakorlása során lemondhat kiváltságairól, tulajdonairól, és mások vagy az állam rabszolgájává válhat, de a szabad önrendelkezése ugyanúgy veleszületett, mint a levegő, amit belélegez. Örökkévaló alkatának egy részét és darabját képezi, és Jeffersonnak még inkább igaza volt, mint ahogy ő azt maga gondolhatta, amikor kijelentette, hogy ez egy olyan ajándék, amelyet nem lehet elidegeníteni. Az üzenetünk megerősíti azt, hogy Isten az elidegeníthetetlen szabadságunk szerzője; hogy az emberek, minden ember, nemesi származásúak, az Örökkévaló Atya fiai és leányai, és a szabadság az ő születési joguk (Stephen L. Richards, KB-10/47:134). Mi az ember jogainak az alapja? A Mindenható Úr pontosan azért szervezte meg az embert, hogy Őhozzá hasonlóan független lény legyen, és neki adta az egyéni önrendelkezését (Brigham Young elnök, 1855, JD-2:313). Tudjátok, hogy olyan szervezetetek van, amelyet isteni intelligencia bizonyos adagjával ruháztak fel, amely felsőbbrendű, abszolút és független a maga szférájában. [...] Minden intelligens lényt felruháztak továbbá bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal, kiváltságokkal és hatalmakkal, amelyek bennük rejlenek. Amikor Isten megszervezte az intelligens lényeket, Önmagához hasonlóan bizonyos mértékig független lényekként szervezte meg őket (Brigham Young elnök, 1857, JD-6:146). Bennetek és bennem megvan az az isteni alapelv, és megállapíthatjátok, hogy azok az erők, amelyek a mai világban működnek, különösképpen a kommunizmus, olyan veszedelmek, melyek megtagadják az egyének döntési jogát. A kommunisták megtagadják az egyén szabadságát, és el fognak bukni. Egy ideig felvirágoznak, de soha sem fognak sikerrel járni, mert az orosz nép is rendelkezik azzal az isteni ajándékkal, és Sztálinnak ezért kellett három millió embert megölnie, amikor megpróbálta rávenni őket arra, hogy lépjenek be az agrárközösségébe, megtagadva tőlük a szabad önrendelkezéshez való jogot, hogy a saját farmjaik gondozásával keressék meg a kenyerüket (David O. McKay elnök, EH-5/14/55).

81

Ebben biztosak lehetünk: A szabadság a lélek dolga. Az embernek ápolnia kell, és nagy becsben kell tartania a szívében, mint ahogy a felesége és a gyermekei iránt érzett szeretetével teszi. Hacsak meg nem nyilvánul az emberi élet minőségeként, nem létezik. Az államok nem adományozhatják, csak megvédhetik az egyént annak élvezetében. Tengerészetek és hadseregek nem ajándékozhatják, csak védelmezhetik annak gyakorlását. Semelyik nép nem birtokolhatja, hacsak méltóvá nem teszik magukat rá (Albert E. Bowen, KB-10/40:125). Szabad önrendelkezés – egy mérce. Egyszerűen annyit kell tennünk, hogy megvizsgálunk minden olyan mozgalmat, amely köreinkben felmerül, legyen az társadalmi, politikai vagy bármi, és ha bármi jelét is látjuk rajta annak, hogy a szabad önrendelkezésünktől akár a legkisebb mértékben is megpróbál megfosztani, el kell kerülnünk, mint ahogy elkerüljük az erkölcstelenséget vagy bármilyen gonoszságot. Biztos vagyok benne, hogy a szabad önrendelkezés ugyanolyan fontos az örökkévaló megváltásunkhoz, mint az erényünk. És amennyire az életünkkel is megvédelmezzük az erényünket, úgy kell megvédenünk a szabad önrendelkezésünket. A tapasztalatom azt mondatja, már amennyi tapasztalatot ebben a halandó életben szereztem, hogy amilyen mértékben megengedem másnak, hogy elvégezze azokat a feladatokat, amelyeket az Úr tőlem vár el, olyan mértékben válok a másik ember rabszolgájává. [...] Akik tudunk olvasni, csupán el kell olvasnunk a történelmet. Ahányszor csak olyan befolyás vagy hatalom lépett fel, amely irányítani próbálta az emberiség jólétét azáltal, hogy hozzájárultak az eltartásukhoz, uralkodtak rajtuk az életük során. Nincs az a társadalmi rend a földön ma, amelyet ha elég sokáig és messzire követnénk, meg ne fosztana minket a szabad önrendelkezésünktől. [...] Figyelmesen vizsgáljunk meg minden mozgalmat a föld színén, amely ma arra vállalkozik, hogy megkösse az emberek kezét, hogy megfossza őket az életükben gyakorolt szabad önrendelkezésüktől, és megakadályozza őket abban, hogy életük minden pillanatáról maguk dönthessenek, hogy jobbra vagy balra mennek (Henry D. Moyle, KB-10/47:46). Az önrendelkezés és minden egyén szabadsághoz fűződő jogának – nem csak a szabad gondolkozáshoz, hanem a cselekvés szabadságához is olyan keretek között, hogy mások hasonló kiváltságát tiszteletben tartja – ezen alapelvét néha még egyházak is megsértik, akik állítólag Jézus Krisztus tanát tanítják. Bármely szervezet hozzáállása a szabadsághoz elég jól megmutatja, mennyire áll közel Krisztus tanításaihoz vagy a gonosz tanításaihoz. [...] (David O. McKay elnök, KB-4/50:36) Szabad önrendelkezés – egyetemeknek ki kellene hangsúlyozniuk. Az egyetem [egyik] célja természetszerűleg az egyéni erőfeszítésből fejlődik ki, méghozzá az, hogy kihangsúlyozza az egyén választásának, a szabad önrendelkezésnek a felelősségét. Számomra úgy tűnik, hogy még soha a világban nem volt olyan időszak, amikor ezt a tantételt ennyire ki kellene hangsúlyozni a tudósok és a fiatal, reményteli hallgatók elméjében, mint most, mert a nemzeteknek olyan vezetőik vannak, akik lábukkal tapossák ezt az örök alapelvet, akik a szabadság magjának forrását összezúzzák, amely minden egyén lelkébe van ültetve, amely soha nem fog meghalni. A kommunisták, bármit is tegyenek, soha nem tudják megölni ezt a halhatatlan igazságot. [...] 82

Az embernek azonban megadatott egy különleges adomány, amelyet semmilyen más élőlényre nem ruháztak rá. Amikor a Teremtő »az élet leheletét lehelte az orrlyukába«, (és mindegy, hogy ez mikor történt), »és az emberből élő lélek lett«, Isten megadta neki a választás hatalmát. Csak az emberi lénynek mondta azt a Teremtő: »Saját magad eldöntheted, mert ez megadatott neked« (Mózes 3:17). Mivel Isten azt kívánta, hogy az ember olyanná váljon, mint Ő, szükség volt arra, hogy először szabaddá tegye. Így tehát az embert felruházták az élet után a legnagyobb áldással, mely halandó lényeknek csak adható – a szabad önrendelkezés ajándékával. A választás eme isteni hatalma nélkül az emberiség nem fejlődhetne. E különleges adományról egy vezető tudós, LeComte DeNouy könyvében – Az ember rendeltetése – betekintést nyerünk néhány olyan isteni alapelvbe, amelyek Joseph [Smith] prófétának ki lettek nyilatkoztatva. »Azáltal, hogy Isten az embernek szabadságot és lelkiismeretet adott, lemondott mindenhatóságának egy részéről a teremtménye javára, és ez képviseli az emberben az isteni szikrát.« »Isten bennetek van«, teszi zárójelbe. »A szabadság valóság, mert maga Isten is visszautasította, hogy gátolja azt.« A véleménynyilvánítás szabadsága, a cselekvés szabadsága olyan kereteken belül, amely nem korlátozza mások szabadságát, az emberben benne rejlő jogok, isteni ajándékok, »melyek elengedhetetlenek az emberi méltósághoz és boldogsághoz«. [...] (David O. McKay elnök, EH-9/25/54). Neveljük bele gyermekeink szívébe a szabadság szeretetét. Tanítsátok meg nekik, hogy szabadnak lenni ugyanolyan értékes, mint maga az élet. Harcoljatok minden befolyás ellen – orosz, kommunista, bármi legyen is –, amely megfosztana egy amerikai állampolgárt az Alkotmány garantálta szabadságtól. A szabadság igazság – az igazságban megtaláljuk a szabadságot. Ti, tanítók, érezzétek a szívetekben; neveljétek bele ezeknek a drága gyermekeknek a szívébe. Kívánom, hogy Jézus Krisztus Egyháza mindig hű maradjon a szabadság eme eszményeihez (David O. McKay elnök, EH7/11/53). Szabadság – az igazságosság törvénye. Sokat beszéltünk már, és most is sokat beszélünk a szabadság eme csodálatos, dicsőséges és legnagyszerűbb alapelvéről, amelyért készek vagyunk feláldozni mindenünket a világi értelemben, és ehhez az áldozathoz készek vagyunk az életünket is adni annak védelmében. Mi is ez? Mi ez a szabadság, amelyért készek vagyunk harcolni, amelyért készek vagyunk feláldozni az életet és mindent, amink a világban van? Hadd mondjam el nektek. Egyszerűen az egész emberiség szabadsága, hogy igazlelkűségben imádhassák Istent. Erről van itt szó. Hogy az egész emberiség szabadon cselekedjen helyesen, szabadon tegyen jót, szabadon törekedhessen a boldogságra, tisztességesen, erényesen és becsületesen. Azonban egy pillanatra sem ereszkedhet le odáig, hogy bármilyen mértékben is feljogosítson vagy áthágja mások jogait. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy ráerőszakoljon valamit a testvérére, hogy raboljon vagy lopjon, hogy hazudjon vagy hamisan tanúskodjon, megkárosítsa vagy bántalmazza felebarátját (Joseph F. Smith elnök, KB-4/18:169). A szabadság törvénye minden részletében az igazságosság törvénye. [...] Rengeteg példát fel lehetne itt sorolni annak szemléltetéseként, hogy az embereknek nem szabad megengedni, hogy tetszésük szerint cselekedjenek minden dologban; mert vannak 83

törvények, amelyek minden jó társadalmat és az emberek egymás közti üzleti tevékenységeit szabályozzák, amelyek önmagukban jók és igazságosak, amelyek áthágását sem polgári, sem vallási gyakorlatok nem támogathatják. Senkinek nincs meg az a kiváltsága, hogy munkáltatójának idejét pazarolja bármilyen kifogással is, és a vallás, a jó kormányzat és az emberiség ügye a legkisebb mértékben sem halad előre ezzel a gyakorlattal, hanem inkább az ellenkezője az igaz (Brigham Young elnök, 1868, JD, 12:153). Szabadság – tanítani az otthonokban. A kormányunk vagy bármilyen köztársasági kormányzat biztonsága és továbbörökítése az otthon biztonságától és állandóságától függ. Itt rálátásunk nyílik egy olyan dologra, amiben ez a nép bizonyos értelemben ennek a nagyszerű nemzetnek a megváltói lehetnek. Az otthon az a hely, ahol a szabadság alapelveinek továbbörökítését, valamint Jézus Krisztus evangéliumában történő oktatást át kell adni a gyermekeknek. Amikor az otthon felbomlik, a gyermekek bűnbe tévelyegnek. Ekkor a törvénynek kell kinyúlnia értük, hogy visszahozza őket és megtanítsa nekik a szolgálat és az igaz kormányzat alapelveit; de ó, mennyire tehetetlen, mennyire tehetetlen az állam, amikor az otthon kudarcot vallott (David O. McKay elnök, 1952, E-55:709). Szükség van a szabadság zászlajára. Kijelentem nektek ma reggel, hogy az ember szabadsága az ember fejlődésének hajtóereje. A legnagyobb forradalom a világon az ember szabadságáért vívott forradalom. Ez volt a legfőbb kérdés a mennyei nagy tanácsban a földi élet előtt. Ez volt a kérdés a korok során. Ez a kérdés ma. Az amerikaiak számára nehéz megérteni a szabadságunkat fenyegető veszélyt. »Általánosságban véve meghaladja mindazt, amit eddig tapasztaltunk.« Mindazonáltal ma veszélyes korban élünk. Nem csak az anyagi javak elvesztése fenyeget minket, hanem valami sokkal drágább – magának a szabadságnak az elvesztése. Országunk történelmében még soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy népünk időt szakítson arra, hogy meglássa, mi történik a világban. Minden nap döntések születnek, amelyek hatással vannak emberi lények millióinak az életére. Mi népként még soha nem ismertünk szolgaságot. A szabadság mindig is az életünk áldott része volt. Kevesen láttunk olyan embereket, akik elveszítették a szabadságukat. És amikor a szabadságunk és függetlenségünk elvesztésének a veszélyére figyelmeztetnek minket, a hozzáállásunk általában ez volt: Itt ez nem történhet meg. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a nemzetek a saját pusztulásuk magját vethetik és általában vetik, miközben példanélküli jólétben élnek. Izráel gyermekei hajlandók voltak feláldozni a szabadságukat, amikor Mózest királlyá akarták választani. Nemzedékekkel később a leszármazottaik Sámuel prófétához könyörögtek, hogy adjon nekik királyt. Sámuel más – ősi és modernkori – nagy lelki vezetőkhöz hasonlóan látta a következményeket, amelyek a szabadság feladását követik. Abban a szent írásban, a Mormon könyvében egy a szabadságért folyó nagy és hosszú küzdelmet látunk. Látjuk továbbá a nép önelégültségét és gyakori hajlandóságát szabadságuk feladására olyanok javára, akik az őróluk való gondoskodással kecsegtettek.

84

A könyv beszél arról, hogy egy »ravasz fortélyok embere, és [...] sok hízelgő szó embere [...] azon szabadság elpusztítására töreked[ett], melyet Isten megadott nekik [...]« (Alma 46:10). Majd Moróni, a hadsereg főparancsnoka drámai módon [...] megszaggatta a köpenyét; és vette annak egy darabját, és ráírta: Emlékeztetőül Istenünkre, vallásunkra és szabadságunkra, és békénkre, asszonyainkra és gyermekeinkre – és felerősítette egy rúd végére [...] (és a szabadság zászlajának nevezte azt) és földig hajtotta magát, és buzgón imádkozott Istenéhez azért, hogy a szabadság áldásai nyugodjanak a testvérein [...] (uo. 46:12-13).

Ez a nagyszerű tábornok, Moróni a prófétákhoz hasonlóan, akiknek szavai fel lettek jegyezve a Mormon könyvében, az amerikai kontinenst kiválasztott földnek nevezte – a szabadság földjének. Olyan embereket vezetett a csatában, akik készek voltak harcolni »a szabadságuk fenntartása« érdekében. És a feljegyzésben ez áll: [...] hogy az egész országban [...] minden toronyra felvonatta a szabadság zászlaját. Így ültette el Moróni a szabadság zászlaját a nefiták között (uo. 46:36).

Erre van ma szükségünk, hogy kitegyék a szabadság zászlaját a népünk között az egész amerikai kontinensen. Noha ez az esemény Kr. e. körülbelül hetven évvel történt, a küzdelem ezer éven keresztül zajlott, amelyet ez a szent Mormon könyve feljegyzés lefed. Sőt, a szabadságért folytatott küzdelem folyamatos – teljes valójában ma is velünk van pontosan itt, az amerikai kontinens kiválasztott földjén. Igen, egy szigeten, amelynek stratégiai fekvése csak kilencven mérföldre van a partjainktól (Ezra Taft Benson, KB-10/62:14-15). Mit tehetünk, hogy megőrizzük a szabadságot? [...] Az egész emberiség történelme nagyon világosan bizonyítja, hogy ha szabadok akarunk lenni – és ha szabadok akarunk maradni –, akkor örökké őrködnünk kell a kormányban felgyülemlő túl sok hatalommal szemben. Edmund Burke, a nagyszerű angol államférfi egyszer ezt mondta: A gonosz erőinek csupán arra van szüksége a világ legyőzésére, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.

A bomlasztó elemek kis csoportjaitól kevésbé kell félnünk itt Amerikában, mint a tájékozatlanoktól, az önmaguk érdekeit nézőktől és a közömbösöktől. [...] (Ezra Taft Benson, 5/30/60). Háztakarításra van szükség. Az önkényuralom elleni küzdelem otthon kell, hogy elkezdődjön. [...] A politikusok nagy részét jobban érdeklik a zsíros politikai állások, mint a kormányzati alapelvek. Sajnos az emberszeretet ritkán irányítja a közhivatalokban dolgozókat. Szégyenünkre sok közhivatalban dolgozó, legyen az magas vagy alacsony szinten, a személyes becstelenségeik és korrupcióik során úgy tesznek, mintha a felebarátaikat szolgálnák. Mindannyian különböző mértékig diktátorok. Csak egy módja 85

van az ilyen gonoszság kijavításának: kitakarítani a házat, kiűzni ezeket a gazembereket a közhivatalból, és ti vagy más becsületes és tisztességes kinézetű emberek foglalják el a helyeiket. Az igazságosság a mohósággal szemben és az ember szabadságáért lesz a kampányotok része az ember gazdasági jóléte érdekében. Talán nem lesz egy kellemes feladat, de a tanult emberek nem vonakodhatnak elfogadni a feladatot. Egy jobb gazdasági világ létrehozásával valóban a generációtok szolgálatára lesztek (John A. Widtsoe, 1939, E-41:444). Személyes felelősség. Hadd hívjam fel a figyelmeteket arra a tényre, hogy soha nem volt az tervbe véve, hogy bárki azt gondolhassa, mások életét irányíthatja vagy afelett uralkodhat. Emlékezzetek a próféta inspirált szavainak a figyelmeztetésére: Szinte minden ember természete és hajlama az, hogy amint szert tesz egy kis hatalomra, amint azt feltételezi, azonnal hamislelkű uralmat kezd gyakorolni. Így hát sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.

Valóban az egyetlen jogunk, ahogy azt a költő kijelentette: »felhívni, meggyőzni, igazlelkűen irányítani, névtelen módokon jónak és kedvesnek lenni. De soha nem kényszeríteni az ember elméjét.« Az az ember mulasztása, hogy nem érti meg ezt az alapigazságot, amely oly sok minden alapját képezi, amelyek kezdettől fogva az emberiség szenvedését okozták (Harold B. Lee, EH-6/6/51). Az ember értéke – egy mérce. Másokkal együtt hiszek abban, hogy a kormányok, intézmények és szervezetek elsősorban azt a célt szolgálják, hogy biztosítsák az egyén jogait, a boldogságát és jelleme helyénvaló fejlődését. Amikor szervezetek ebben kudarcot vallanak, nincs többé hasznuk. [...] A világ minden korában az emberek hajlamosak voltak arra, hogy figyelmen kívül hagyják mások személyiségét és jogait azáltal, hogy elzárták tőlük a fejlődés lehetőségét. Az ember értéke egy jó mérce, amely által megítélhetjük egy törvény vagy alapelv igazát vagy hamisságát, legyen kormányzati, üzleti vagy társadalmi tevékenység. Az elmúlt fél évszázad alatt kiaknázott elméletek és ideológiák sokkal komolyabb és veszélyesebb kihívásokat állítottak elénk, mint amilyenekkel az emberiség valaha szembenézett (David O. McKay elnök, KB-10/62:5-6). Velünk született jogok. Vannak bizonyos alapelvek, amelyek az emberrel vele születnek, amelyek az emberhez tartoznak, és amelyeket kijelentettek, még mielőtt az Egyesült Államok kormánya megalakult, és ezek olyan alapelvek, amelyek mindenhol minden ember jogos tulajdonai. A Függetlenségi Nyilatkozatban elidegeníthetetlen jogokként határozták meg őket, amelyek közül az egyik az ember életéhez fűződő joga; egy másik a boldogságra való törekvés joga; egy harmadik az, hogy joguk van szabadnak lenni, és senkinek nincs felhatalmazása arra, hogy ezektől az istenadta jogoktól megfosszák őket, és senki nem is tenné meg, csak az önkényuralkodó. Ezek az alapelvek, azt mondom, elidegeníthetlenek az emberben; hozzá tartoznak; már azelőtt léteztek, hogy bármilyen alkotmányt vagy törvényt meghoztak volna. Az emberek a különböző korszakokban arra törekedtek, hogy másokat megfosszanak ezen 86

jogaiktól. És emiatt háborúk, vérontások és mészárlás borították be a földet. Tehát nem az Egyesült Államoknak tartozunk ezekért a jogokért; szabad embernek születünk a világba, jogunk van azt tenni, amit szeretnénk, úgy cselekedni, ahogy szeretnénk mindaddig, míg meg nem szegjük az alkotmányos törvényt vagy meg nem sértjük mások jogait. [...] Egy másik dolog, amelyet Isten elvár tőlünk, az, hogy fenntartsuk az emberi jogok alapelvét. [...] Minden szabadságot szerető embernek tartozunk azzal, hogy kiállunk az emberi jogok mellett, és megvédjük az ember szabadságát, és Isten nevében meg is tesszük, és a gyülekezet mondjon rá Áment (John Taylor elnök, 1882, JD-23:263-6). Az emberi jogok megvédésének a kötelessége. Ez egy olyan kötelesség, amelyet a családjaink elvárnak tőlünk; ez egy olyan kötelesség, amelyet a nemzet igazlelkű polgárai elvárnak tőlünk, és amit Isten elvár tőlünk; és mi megpróbáljuk véghezvinni Isten segedelmével. És ha mások megengedhetik maguknak, hogy ennek az országnak a szent intézményeit lábbal tapossák, mi nem tehetjük meg. És ha mások lábbal tapossák az Alkotmányt és darabokra szaggatják, mi majd összegyűjtjük a darabokat, és felsorakozunk az öreg zászló mögött, vagy ami megmaradt belőle, és szabadságot hirdetünk a világnak, ahogy Joseph Smith megmondta, hogy majd megtesszük (John Taylor elnök, 1882, JD-23:239). Remélem, hogy megérem azt a napot, amikor Izráel elderei megvédik és fenntartják a polgári és vallási szabadságot, és minden alkotmányos jogot, amelyeket atyáink örökségül hagytak ránk, és kiviszik a világba ezeket a jogokat az evangéliummal együtt minden nemzet megmentésére. Élve vagy halva, de meg fogom érni (Brigham Young elnök, 1866, JD-11:263). A legnagyobb felelősségünk – a szabadság védelme. Az egyház tagjaira, és ennek és a szomszédos köztársaságoknak minden állampolgárára nem hárul nagyobb és azonnali felelősség, mint a szabadság megvédelmezése, amelyet az Egyesült Államok Alkotmánya garantál. Az Alkotmány által garantált kiváltságaink gyakorlása által (1) őrizzük meg a jogunkat arra, hogy Istent a lelkiismeretünk szerint tisztelhessük; (2) őrizzük meg a munkához való jogot, amikor és ahol mi úgy döntünk. Egy szabad embert sem szabad arra kényszeríteni, hogy adót fizessen ezen istenadta jogának a gyakorlása érdekében. Olvassátok el a Tan és szövetségekben ezt a kijelentést: »Nem helyes tehát az, hogy bárki rabságában legyen a másiknak« (101:79). (3) Szabadon tervezhessünk és arathassunk a bürokratikus közbelépések akadályoztatása nélkül. (4) Szenteljük az időnket, az eszközeinket, és ha szükséges, az életünket annak, hogy sértetlenül megőrizzük azokat a törvényeket, amelyek minden ember számára biztosítják a lelkiismeret szabad gyakorlását, a tulajdonjogot és annak irányítását, valamint az élet védelmét (David O. McKay, KB-4/50:37). a

Az ember egyenlő jogai és minden ember boldogsága most elismerten a kormány egyetlen legitim célja. A modern időknek megvan a kiemelkedő előnye is, mégpedig az, hogy felfedeztük az egyetlen eszközt, mely által ezek a jogok biztosítva lehetnek, mégpedig: a nép kormánya, melyet nem személyesen, hanem általuk választott képviselőkön keresztül irányítanak, vagyis minden olyan érett korú és érett elméjű ember 87

által választott képviselőkön keresztül, akik vagy erszényükből vagy személyesen hozzájárulnak az országuk támogatásához (Thomas Jefferson, Works, 7:319). b

Biztonságban lehet-e egy nemzet szabadsága, ha elmozdítjuk az egyetlen szilárd alapzatát, vagyis az emberek elméjéből azt a meggyőződést, hogy ez a szabadság Isten ajándéka? Hogy nem lehet azt megsérteni, csak az Ő haragjának kivívásával (Thomas Jefferson, Works, 8:404).

88

Tizedik fejezet Szabad vállalkozás és kapitalizmus Minden egyén arra irányuló természetes erőfeszítése, hogy javítson körülményein úgy, hogy engedik neki, hogy szabadon és biztonsággal igyekezzék, olyan erőteljes alapelv, amely önmagában minden segítség nélkül nemcsak, hogy a társadalmat gazdagsághoz és jóléthez tudja vezetni, hanem felül tud kerekedni megannyi lehetetlen akadályon, amelyekkel az emberi törvények oktalansága túl gyakran megterheli a működését (Adam Smith, Nemzetek gazdagsága, IV, 5).

A fejlődés alapelvei. Mindannyian azt szeretnénk látni, hogy az országunk fejlődik, de szeretnénk tudni hogyan. A fejlődés egész amerikai koncepciója, amely a világon minden más nemzetet felülmúlt, bizonyos alapelveken nyugszik, amelyeket, most [néhány] ember arra kér minket, hogy felejtsünk el. Minden bizonnyal jogunk van megkérdőjelezni ilyen előterjesztéseket, amikor arra kérnek minket, hogy adjuk fel azt, amely eddig olyan jól működött, és helyettesítsük valamivel, amelyről csupán remélik, hogy működni fog. Mik azok az alapelvek, amelyek az Egyesült Államokat ilyen gyors fejlődéshez juttatták, miközben az ország szabad maradt? Először is egy írásba foglalt alkotmány, amely világosan meghatározta a kormány korlátait, hogy a kormány ne váljon erősebbé, mint a nép. Másodszor egy gazdasági rendszer az alábbi jellemzőkkel: Szabad vállalkozás – a vállalkozás joga, a választás joga. Magántulajdon – a tulajdonlás, a fejlesztés és az élvezet joga. Egy piacgazdaság – a csereüzlet és hasznothúzás joga. Harmadszor egy nyitott társadalom felépítése, ahol minden egyén határtalan lehetőségét élvezi önmaga fejlesztésének, az utazásnak, a tanulásnak, a feltalálásnak, a versenynek, az építkezésnek, a szólásnak, a vallásgyakorlásnak és a boldogságra való törekvésnek bármilyen az egyén számára kielégítő és érdemes módon. Negyedszer a kormánynak inkább a bírói szerepet, játékvezetői szerepet, nem pedig egy versenytárs szerepét szánni – elég hatalmat adni neki, hogy békét, rendet és biztonságot teremthessen, de nem annyi hatalmat, hogy meglopja az emberek szabadságát vagy elvegye a vagyonukat a »megfelelő jogi eljárás nélkül« (Ezra Taft Benson, 9/22/62). A szabad vállalkozás rendszere nem tökéletes. Nincs az a korrektül gondolkodó ember, aki azt állítaná, hogy a magánvállalkozói rendszer tökéletes. Emberek irányítják, akik tele vannak tökéletlenségekkel. Sokunk helyteleníti azt a tényt, hogy néhány vállalatunkból hiányzik a hatalmukkal és az államadta kiváltságaikkal arányos társadalmi tudatosság. Vannak cégek, amelyek továbbra sem ismerik fel, hogy a haszon mellett vannak társadalmi és lelki értékek, amelyeket működéseik során figyelembe kellene venniük. A szükségleteink sem mindig vannak összhangban az igényeinkkel a szabad vállalkozási rendszerben. [...] Minden gyengeségével együtt a szabad vállalkozási rendszerünk olyan teljesítményeket ért el az emberi jólét területén, mint semmilyen más gazdasági vagy társadalmi rendszer még csak meg sem közelített. Az egyéni lehetőségeink szabadsága 89

megengedi nekünk, hogy a leghatékonyabb módon használhassuk fel a természeti erőforrásainkat és a nemzet teljes értelmi és fizikai erejét. Az egyéni választás eme szabadsága versenyre inspirál, okos és hatékony ügyvezetést inspirál, amely elősegíti a legjobb termékek legalacsonyabb áron történő előállítását. Elvessünk-e egy rendszert, amely ennyit eredményezett, csak mert nem tökéletesen működött? Mindannyian elismerjük, hogy vannak visszaélések. Nem szabadna elítélnünk egy teljes rendszert néhány olyan ember visszaélései miatt, akik nem a meghatározott játékszabályok szerint játszanak. [...] Jóllehet mindannyian nagy becsben tartjuk az anyagi áldásokat, amelyek az egyéni teljesítmény amerikai rendszeréből fakadnak, ostobaság lenne szemet hunyni bizonyos próbára tevő és veszélyes trendek felett, amelyek bizonyítottan léteznek, és alapjaiban próbálják megdönteni a rendszert. [...] Továbbá főleg az elmúlt huszonöt vagy harminc évben nagy hanggal hívták fel a figyelmet a magánvállalkozói rendszer gyengeségeire anélkül, hogy az erényeit is méltatták volna. Mostanra egy egész nemzedéket tanítottunk arra, hogy a kormányra támaszkodjék a saját kezdeményezéseik helyett, ahogy azt a pionír elődeink tették. Az egyéni sorsunk kimunkálásának szabadsága máris lekorlátozódott. Úgy tekintünk az államra, mint ami tőlünk független, és elfelejtettük, hogy mi, a nép vagyunk az állam. Mostanra már egy egész nemzedék óta népszerűtlenné tettük az egyéni sikert. Az a tendencia uralkodik, hogy azt, akinek elég készpénze van munkaeszközökbe és berendezésekbe fektetni a munkások számára, »gazdasági rojalistáknak, kapitalistáknak és haszonélvezőknek« titulálják, mintha ez önmagában rossz lenne. E tény bizonyítékát megtaláljuk a középiskolásaink és főiskolásaink írásaiban és beszélgetéseiben, akiknek túlnyomó része a hírek szerint azt hiszi, hogy a magánvállalkozás rendszere egy tévedés, jóllehet pontosan nem tudják, mi a magánvállalkozás. Van bennük, mint ahogy sok felnőttben is egy olyan homályos feltételezés, mely szerint ez egyfajta igazságtalan rendszer, mely hajlamos különleges előnyökhöz juttatni a nagyvállalatokat és a vagyonos személyeket. Ezt a hozzáállást bizonyos tankönyvírók táplálják, akik sok esetben úgy tartják, hogy egy állam által megtervezett gazdaság a gyógyír minden gazdasági bajunkra és az amerikai életmódunk gyengeségeire, amelyekre oly készségesen rávilágítanak anélkül, hogy a rendszer hasznos gyümölcseit megemlítenék. [...] Egy demokráciában a valódi veszély abban rejlik, hogy minden váratlan fordulat nélkül lassan belecsúszunk egy rabszolgasorsba, ahol az állam a rabszolgatartó. Szabadságaink elvesztése nagyon könnyen megtörténik; nem a szavazóurnáknál, hanem a munkavégzésre, a jövedelemszerzésre és a megtakarításra tett kezdeményezések elhalásával. Egy ilyen körülményt általában sok kicsi lépés idéz elő, amelyek akkor több okból is igazoltnak tűnnek, és amelyek motívációi a felszínen még dicséretreméltónak is tűnhetnek. Tudniillik, az alábbi alapvető indokokat nevezik meg a tervezendő gazdaság támogatói: (1) »Mások megváltoztatására és kontrollálására irányuló vágy; (2) a biztonság keresése; és (3) egyének vagy csoportok arra irányuló vágya, hogy javítsanak a saját vagy mások gazdasági helyzetén közvetlen állami beavatkozások eszközeivel.« A mai Európa ékes bizonyítéka annak, hogy a szolgasághoz vezető leggyakoribb utat azok járják, akik a pénzügyi biztonságot keresik. Soha nem volt még ennyi érdeklődés a biztonság iránt. Az ezzel a címkével ellátott programok széleskörű vonzerővel bírnak. Ahhoz azonban, hogy megfelelően tudjuk értékelni az úgynevezett állami biztonsági programokat, a neveik mögé kell tekintenünk. Sok úgynevezett "progresszív" programot 90

vonzó nevekkel látnak el, és ha meg akarjuk őrizni a szabadságunkat, folyamatosan elemeznünk kell az adott ügyek és programok természetét, és figyelmen kívül hagyni a rájuk aggatott címkéket. Az „egyenlőség” szintén egy kedvenc kifejezés. A legtöbb ember úgy érzi, hogy az átlagjövedelem alatt keresnek; ezért úgy érzik, hogy az állami beavatkozások által elért egyenlősítéssel nyernek valamit. Mindenki egyenlő szeretne lenni olyanokkal, akik vagyonosabbak, mint ők maguk. Azt felejtik csak el, hogy a jövedelmek különböznek, és mindig is különbözni fognak, mert az emberek is különböznek a gazdasági motívációikban és képességeikben. A bizonyíték világosan azt mutatja, hogy az állam képtelen megakadályozni a jövedelemkülönbségeket, továbbá az egyenlősítési törekvések általában olyannyira elfojtják a kezdeményezést és gátolják a fejlődést, hogy mindenki reálkeresete lecsökken. Sok problémánk és veszély az úgynevezett méltányos árak, jövedelmek, hasznok, valamint a vezetés és a munkaerő közötti kapcsolat körül forog. Fel kell ismernünk, hogy a jövedelmek ugyanúgy lehetnek túl magasak, mint az árak és a hasznok. Természetesen szinte mindenki hajlamos úgy érezni, hogy az osztályrésze igazságtalan, mégha nem is így van. A látszólagos egyenlőtlenségek kijavítására tett erőfeszítések gyakran állami támogatásokat követelnek. Túl gyakran hagyják jóvá ezeket anélkül, hogy feltennék a kérdést: – Ki fogja ezt állni? Azzal, hogy megengedjük az államnak, hogy kifizesse, úgy próbálunk meg javítani a helyzetünkön, hogy megnöveljük a bevételünket, majd elküldjük magunknak a számlát. Az egyetlen biztonságos és biztos megoldás egy szabad piac mechanizmusa, amely ténylegesen szabad magánvállalkozói és szabad versenykörnyezetben működik. Itt mindenkinek esélye van a szavazásra, mely eldönti, mi a tisztességes ár, a tisztességes jövedelem és haszon, valamint azt, hogy mit kellene termelni és milyen mennyiségben. Ha valaki ellenzi ennek a döntésnek az igazságosságát, az egész demokratikus folyamat igazságosságának a koncepcióját ellenzi. Mindenki egyetért azzal, hogy a demokratikus folyamatok és a szabad piac – mindkettő az amerikai életmódunk része – nem tökéletes, de hisszük, hogy kevesebb hiba van bennük, és sokkal jobb eredményhez vezetnek, mint bármely más megoldás. A szolgasághoz vezető legbiztosabb és legrövidebb út az, ha elvetik az egész nép szuverén jogait politikai vagy gazdasági téren. Emlékezzünk arra, hogy az állami támogatások és korlátozások alapvetően politikai rendelkezések, és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy pontosan emiatt nem eléggé stabilak ahhoz, hogy egy szabad vállalkozási rendszer alatt a használatuk biztos gazdasági növekedés alapjait jelenthetnék. A legjobb út – az amerikai út – továbbra is egy bölcs kormány által az egyén számára garantált maximum szabadság, amely létrehozza és betartatja a játékszabályokat. A történelem azt bizonyítja, hogy egy nép olyan államformát kap, amilyet megérdemel. A jó kormány, amely az egyén számára a legtöbb szabadságot és fejlődést garantálja, biztos alapelvekre kell, hogy épüljön, és mindig emlékeznünk kell arra, hogy ideák és alapelvek vagy jók vagy rosszak, függetlenül azoktól, akik magukénak vallják őket. A teljesítmény szabadsága az emberi jólét számára a maximum hasznokat hozta, és ez mindig is így lesz. A mi életvitelünk örökkévaló alapelvekre épül. Mély, lelki alapon nyugszik, amely a bölcs Gondviselés sugalmazott eszközei által lett megalapítva (Ezra Taft Benson, E-51:362). 91

Teljes gazdasági szabadság. Számomra ez azt jelenti, hogy minden állampolgárnak megvan a joga ahhoz, hogy azt a szakmai tevékenységet folytassa, amelyet szeretne, minden korlátozás, szabályozás és csorbítás nélkül, meghagyva minden más állampolgárnak a jogát ahhoz, hogy ugyanezzel a kiváltsággal éljen. Ez azt jelenti, hogy minden állampolgárnak engednie kell valamennyit a teljes szabadságából mások hasznára ahhoz, hogy úgy élhessenek egymás mellett, hogy indokolatlanul nem korlátozzák a másik jogait, és mindannyian élvezzék az ebből származó szabad vállalkozáshoz való jogot (J. Reuben Clark, EH-12/14/46). A teljes gazdasági szabadság előmozdítása képezi a szabadságunk alapját. Csakis a gazdasági szabadságunk állandósítása által őrizhetjük meg a társadalmi, politikai és vallási szabadságainkat (David O. McKay elnök, EH-3/12/52). Az Alkotmány a szabad vállalkozás mellett szól. Ahhoz, hogy bármilyen nagyszerű dolgot elérjen, egy népnek készen kell állnia rá, méghozzá a legapróbb részletekig. Ahhoz, hogy megmentsük az Alkotmányt – vagy akkor, amikor már csak egy hajszálon függ, vagy bármikor –, a népünknek teljes mértékben felkészültnek kell lennie. A felkészülés részben azt jelenti, hogy érteniük kell az Alkotmányt, és hajlandónak kell lenniük arra, hogy elfogadják a benne foglalt rendelkezéseket. Senki nem fogja mindenét feltenni egy olyan eszköz megőrzésére, amelyet nem ért, és nem fogja az életét vagy vagyonát kockára tenni olyan alapelvek megőrzése érdekében, amelyeket nem fogad el. Ha egy nap ennek az egyháznak az elderei elő fognak lépni, és megmentik az Alkotmányt, akkor az egyház eldereinek teljes mértékben ismerniük kell az Alkotmányt, és teljes szívvel meg kell, hogy térjenek a szabad kormányzat magasztos alapelveihez, amelyet az tartalmaz. Megtértünk-e már? Fel vagyunk-e már készülve? Hány utolsó napi szent hisz ténylegesen az Egyesült Államok Alkotmányában? Ez az Alkotmány a szabad kezdeményezés mellett szól. Ez önrendelkezést jelent. Az üzleti életben ezt szabad magánvállalkozásnak nevezzük. Az utolsó napi szentek hajlandóak népként elfogadni a szabad vállalkozás alapelvét? Vannak közöttünk olyanok, akik azt tanítják, hogy a szabad vállalkozás helytelen. Ugyanezek az emberek elvetik a kapitalista rendszert, és előtérbe helyezik annak visszaéléseit. A kapitalista rendszerben valóban sok visszaélés történt. Mindazonáltal a kapitalizmus általánosságban nézve a szabad vállalkozásból nőtt ki, és a szabad vállalkozás általánosságban tekintve szabad önrendelkezés – az az alapelv, amely mellett az utolsó napi szentek elkötelezték magukat. Ha megkérdezzük azokat, akik az üzleti életben ellenzik a szabad vállalkozást, beleértve a kapitalista rendszert, hogy mit tennének a helyére, csak egy válaszuk van, és az a szocializmus. Állami működtetésű és állam által felügyelt üzleti életet akarnak, amely szocializmus. A szocializmus a kommunizmushoz vezető út egyik lépcsőfoka. A kommunizmus antikrisztusi. Az utolsó napi szentek hajlandóak részt venni egy olyan programban, amely kommunizmushoz vezet? Hajlandóak bármilyen értelemben segédkezni és bujtogatni az antikrisztust? Hajlandóak a szabadság helyett a szocializmust elfogadni? Nem, ha valóban értik a vallásukat (Mark E. Petersen, EH-4/16/50).

92

A munka tana. A munka tana a kapitalista rendszer alapjain nyugszik. Sok ember félreérti és félremagyarázza a kapitalizmust. Azt gondolják, hogy mivel a rendszer megnevezése a tőke szóból ered, ezért a fő célja az, hogy meggazdagítson olyan embereket, akiket többnyire kapitalistáknak neveznek, és akik vagyona sokak szemében túl gyakran a szegényebb osztályok rovására halmozódott fel. Elismerem, hogy vannak esetek – méghozzá összességében túl sok –, ahol erről van szó. Mindenesetre nem ez a kapitalizmus valódi koncepciója. A kapitalista rendszer alapvetően nem több, mint az embernek a munkához, a munkája megválasztásához és erőfeszítései jutalmának élvezetéhez fűződő szabad joga. Az én szememben ez egy rendkívül drága kincs, és elengedhetetlen ahhoz a szabadsághoz, amellyel Amerika dicsekszik. A szabad vállalkozásnak ez az egyetlen kipróbált és megbízható rendszere a világban, és minden más, ezzel ellenkező rendszer a személyes szabadság megkurtítására épül. [...] El fogjuk veszíteni, ha nem értjük és nem ismerjük fel az erényeit. Nem csak maga a kapitalista rendszer az, ami néhány embert gazdaggá, néhány embert pedig szegénnyé tesz. Azt az emberek okozzák, néhány kivételtől eltekintve persze. A rendszer csupán lehetőségeket nyújt. Természetesen vannak benne visszaélések, mint ahogy mindig vannak, amikor az emberiség szerepet játszik valamiben. Nem garantálja, hogy minden ember gazdag lesz, és fontos megjegyezni, hogy minden olyan rendszer, amely ezt teszi, általában csak azt eredményezi, hogy mindenkit elszegényít. A visszaéléseknek a rendszerből való kiiktatása majdnem olyan nehéz, mint az emberiség megreformálása. De ki javasolná azt, hogy irtsuk ki az emberiséget, csak mert lassan változnak? [...] Türelmesnek kell lennünk az amerikai rendszerünkkel. Sok időbe fog telni a működésének tökéletlenségeit kijavítani. A türelemhez toleranciának kell társulnia – toleránsnak kell lennünk más emberek és nézeteik iránt. Minden, amit mi Amerikában teszünk, sok-sok vélemény összességéből áll. A nemzeti ügyeink egyesítő eleme a közös cél és vágy. Szeretem azt gondolni, hogy minden amerikainak, bármennyire is különbözzenek a módszertani és politikai véleményeik, van egy közös vágya, méghozzá az alapvető szabadságaink megőrzése, amelyek közül az egyik legfontosabb a szabad vállalkozásunk rendszere. Ezért nem szívesen vonom kétségbe az emberek szándékait, jóllehet nem értek egyet a módszereikkel. Azért teszem ezeket a megállapításokat, mert egy intelligens együttműködésre szeretnék kérni mindenkit, aki szívügyének tekinti az amerikai intézményrendszert és alapelveket. Nagy szükség van az együttműködésre a közgazdaság területén. Állampolgárainknak meg kell tanulniuk megérteni azt a rendszert, amelyben élnek és dolgoznak. Eleget kell tudniuk ahhoz, hogy megfelelő oktatást tudjanak kialakítani maguknak és gyermekeiknek, és következtetéseket tudjanak levonni maguknak. Úgy gondolom, hogy nem bölcs, se nem biztonságos az oktatási rendszerünket és annak szabályait kizárólag a hivatásos pedagógusokra hagyni. Abban is biztos vagyok, hogy az Egyesült Államok népe munka által gazdagságot fog teremteni, és ennek megteremtése során munkát és boldogságot fog nyújtani, amennyiben azok a természetes törvények, amelyekre a szabad vállalkozást építették, szabadon működhetnek. Nem lehet azonban megfelelő mennyiségű gazdagságot teremteni ahhoz, hogy az egész nép vagyonhoz juthasson, ha társadalmunk bármely csoportja – tőke, munkásosztály vagy a kormány – súlyos mértékben megsérti ezeket a törvényeket. Ebben a korban semmi más, csak a munka tud vagyont teremteni – a munkás termelő munkája. Más manipulációk természetesen egy ideig működhetnek, de nem tudnak valódi vagyont 93

teremteni, amely etetni, ruházni, szállásolni és boldoggá tudja tenni az embereket. A kormány ezt nem tudja megtenni, mert végső soron nem rendelkezik a vagyon teremtéséhez szükséges alapvető elemekkel. Csak azt tudja tenni, hogy elvesz az egyiktől, és odaadja a másiknak. Elvesz adózással, amely bevételének egyetlen forrása, és ad jövedelem, támogatás, adomány és sok más módon, de nem teremt vagyont, márpedig a vagyon teremtése a gazdagodás alapja (Stephen L. Richards, KB-10/39:67-70). Hamis próféták a gazdasági életben. Hamis próféták és krisztusok, ahogy azt a Megváltó előre megjövendölte, nem csak a vallás nevében jöhetnek, hogy megtévesszenek minket, hanem ha hihetünk Olaszország, Németország és Oroszország történelmének, akkor politikusok vagy társadalmi tervezők vagy úgynevezett közgazdászok bőrében, a megtévesztő ajánlataikkal, amelyeket a megváltásunk álruhájába öltöztetnek (Harold B. Lee, KB-10/50:131). Individualizmus. Hiszek az individualizmusban a paternializmussal szemben. Mindezzel együtt felismerem a tényt, hogy az ember kötelessége magával és embertársaival szemben elválaszthatatlanul összefonódik. Jézus azt tanította, hogy ha az ember hű a legmagasabb érdekeihez, nem mellőzheti a felebarátai iránti kötelességeit. Fordítva pedig, ha az ember hű a felebarátai érdekeihez, nem lehet hűtlen a sajátjához. És ahogy az ember gondolkozik, úgy is cselekszik. A tapasztalatom azt mondatja velem, hogy még soha nem volt olyan kor, amelyben nagyobb általánosságban és komolyabban kellett volna tanítani az egyéni kezdeményezést és erőfeszítést, mint a jelen korunk. Túl sokan állítják azt, hogy a világ tartozik nekik a megélhetéssel, és erőfeszítés nélkül ücsörögnek, elvárva azt, hogy a világ a passzív ölükbe hullajtsa a luxusait. Túl későn fogják megtanulni, hogy a föld csak a fáradhatatlan munkásokat jutalmazza meg gazdagon. A munka boldogságot hoz, és kétszeres boldogságot annak, aki a munkát kezdeményezi. Túl sokunk elmulasztja azt, hogy éljen a számára elérhető lehetőségekkel. A passzivitást olyan tehetetlen gondolatokkal igazoljuk, melyek szerint sikert befolyás, pénz, társadalmi vagy politikai protekció nélkül lehetetlen elérni (David O. McKay elnök, 1961, I-96:289). Öngondoskodás. Brigham Young azt tanította: »Ne siess adósságba; fizess, ahogy tudsz«; és én teljes bizonyossággal hiszem, hogy ez egy jó tanács az egyén, és egy város, megye, állam – vagy hadd tegyem hozzá – egy nemzet állampolgárai számára. Teljes bizonyossággal hiszek abban, hogy az embernek tudnia kell önmagára támaszkodni. William George Jordan könyvéből – A nyugalom fensége – idézek, mert William George Jordan mindent jobban ír le, mint ahogy én azt írnám vagy mondanám: Az az ember, aki önmagára tud támaszkodni, állandóan arra törekszik, hogy felfedezze és legyőzze magában azokat a gyengeségeket, amelyek visszatartják attól, hogy elérje mindazt, amit fontosnak tart; törekszik a belső erőre, amellyel legyőzhet minden külső befolyást. Felismeri, hogy a történelem legnagyobb alakjai, az emberi erőfeszítés minden fázisában, azok voltak, akiknek betegséggel, szenvedéssel és bánattal

94

kellett szembenézniük. Számára a vereség nem több, mint egy utazó számára az alagúton keresztül vezető út – tudja, hogy egyszer újra kijut a napfényre.

[...] Az a legerősebb nemzet, amely a legönállóbb, amelyik mindazzal rendelkezik a határain belül, amelyre népének szüksége van. Amennyiben, ha kikötőit blokád alá veszik, nem rendelkezik az élet szükségleteivel és a folyamatos fejlődés elemeivel, akkor gyenge, az ellenség kezében van, és csupán idő kérdése, és fel kell adnia magát. Függetlensége önállóságával arányos: mennyire tudja fenntartani magát saját erejéből. Ami igaz a nemzetekre, igaz az egyénekre is. A nemzetek történelme nem más, mint egyének életrajza. Ezért szükségszerű, hogy a megpróbáltatásokban, bánatban vagy szükség idején a legerősebb egyén az, aki saját erejéből fenn tud maradni, és nincs szüksége mások együttérzésének állványzatára. Mindig önállónak kell lennie.

(Heber J. Grant elnök, 1936, E-39:524) Tulajdonjogok elengedhetetlenek a szabadsághoz. Ezért van az, testvérek, hogy ma annak a veszélynek vagyunk kitéve, hogy ténylegesen feladjuk a személyi és tulajdonjogainkat. Ez a fejlemény, amennyiben teljes formát ölt, népünk szomorú tragédiáját fogja jelenteni. Fel kell ismernünk, hogy a tulajdonjogok elengedhetetlenek az egyén szabadságához. George Sutherland, az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságának egykori tagja a saját államunkból aggódva a következőket mondta: Nem a tulajdonjogot védjük, hanem a tulajdonhoz fűződő jogot. A tulajdonnak mint olyan nincsenek jogai; az egyén – az ember – az, akinek három nagyszerű joga van, egyformán szentek, és önkényes beavatkozástól védettek: AZ ÉLETÉHEZ FŰZŐDŐ JOGA, A SZABADSÁGÁHOZ FŰZŐDŐ JOGA ÉS A TULAJDONÁHOZ FŰZŐDŐ JOGA. Ez a három jog olyannyira kötődik egymáshoz, hogy alapvetően EGY jogról beszélünk. Ha az embernek odaadjuk az életét, de megtagadjuk tőle a szabadságát, elvesszük mindazt, amiért érdemes élni. Ha megadjuk neki a szabadságát, de elvesszük tőle a tulajdonát, amely szabadságának gyümölcsét és bélyegét jelenti, rabszolgaként hagyjuk (beszéd a New York State Bar Association előtt, 1921. január 21.).

(David O. McKay elnök, KB-10/62:6) Mit tegyünk. 1. 2. 3. 4. 5. 6.

A következőket kell tenni:

A kormány szálljon ki az ártámogatásból és a termelés korlátozására tett hiábavaló törekvésekből. Növeljük a hatékonyságot. Terjesszük ki a piacot. Dolgozzunk a mezőgazdaság minél nagyobb üzleti erején. Korlátozzuk a monopóliumokat a főbb iparágakban, a szakszervezetekben és máshol. Tartsuk féken az inflációt, amelynek fő oka a költségvetési hiány.

95

7.

Támogassuk a versenyképes árakat, a szabad piacot, a kapitalista rendszert, mint e világ legjobb rendszerét.

Népünk szabad kell, hogy maradjon. Gazdaságunk szabad kell, hogy maradjon. A túlzott állami atyáskodástól, szabályozásoktól és korlátozásoktól mentesnek. Nem szabad bátorítanunk a »Washingtonban tevékenykedő szocialisták által működtetett mezőgazdasági önkényuralmat« (Ezra Taft Benson, 10/10/62).

96

Tizenegyedik fejezet Hazaszeretet és hűség Egy magát internacionalistának tartó egyén általában gúnyosan mosolyog a nacionalizmuson, a hazaszereteten, azon, amit mi „amerikanizmusnak” nevezünk. Azt kívánja tőlünk, hogy ünnepélyesen mondjunk le a hazaszeretetünkről a nagyvilág iránti szeretet nevében. Mi, nacionalisták azt feleljük erre, hogy a rossz irányból indult el; azt mondjuk, hogy a világ mai állása szerint csak az tud a gyakorlatban segíteni bármely más országnak, aki először lelkesen szereti a saját hazáját (Theodore Roosevelt).

A felszólalás kötelessége. Igazságosság, mértékletesség és igazság minden jó kormány alapvető doktrínái; és amikor ezeket az alapelveket fenyegetve látom, nem kötelességem-e szembeszegülni az ellenségeivel? Számomra úgy tűnik, hogy igen. [...] Nem szeretném, ha agitátornak tekintenének; nem szeretném, ha szélsőségesnek gondolnának; de testvéreim, amikor ezeket a dolgokat látom, miközben városainkat látogatom, az a feladatom-e, hogy csendben maradjak, vagy kötelességem-e, mint az igazlelkűség állítólagos tanítója felhívni rájuk a figyelmet, hogy ezeket kijavíthassák? Amikor az emberek ezreivel bocsátják áruba a szavazataikat, és ambíciózus emberek megvásárolják azokat, hogy a nép előtt felmagasztaltassák magukat, és megkaparintsák azokat a bizalmi helyeket, ahol maga az életetek és szabadságaitok a tét, mint ahogy az a legutóbbi választások során e köztársaság egyik legnagyobb államában történt, számomra úgy tűnik, hogy tenni kell valamit; és amikor ezeket az erőket látom, amelyek olyan biztosan dolgoznak ennek a kormánynak a szétbomlasztásán, mint a korábban létező kormányok szétbomlasztásán dolgoztak, nem tudom visszatartani azt az érzésemet, hogy kötelességem felhívni rájuk a figyelmet, nem azért, hogy panaszkodjam, hanem annak reményében, hogy ha felismerjük őket, akkor tudunk változtatni rajtuk (Anthony W. Ivins, KB-4/15:113-4). Amikor egyenesen beszélek, és elítélő módon leleplezem bizonyos szervezetek erősen kifogásolható gyakorlatait és céljait, kérlek titeket, hogy ne gondoljátok, hogy rosszakarójuk vagyok, vagy ellenségességet érzek a szívemben az Egyesült Államok más állampolgárai iránt, akiknek politikai nézetei nem egyeznek az enyéimmel. De amikor bizonyos tevékenységek és ármánykodások nyilvánvalóan ellenkeznek az Úr kinyilatkoztatott igéjével, igazoltnak tartjuk az emberek figyelmeztetését velük kapcsolatban. Lehetünk jószívűek és türelmesek a bűnössel, a bűnt azonban el kell ítélnünk (David O. McKay, KB-10/39:102). Szálljunk szembe romboló befolyásokkal. Ó, szálljunk szembe minden romboló befolyással, amely megfosztana bennünket az egyéni szabadságtól, vagy amely ebből a kormányból a nép szolgája helyett diktátort csinál (David O. McKay elnök, KB10/51:161). Csatlakozz a szabadságért folytatott hadjárathoz. A mi utunk – minden ember útja, aki szereti az országát vagy az Istenét – világos. Méghozzá az, hogy ugyanolyan 97

szorgalmasan terjesszük a helyes élet alapelveit, és leplezzük le a megtévesztést és a demagógiát, mint ahogy a propagandisták terjesztik a mérgező csodaszereiket, és legyünk ugyanolyan ügyesek, mint ők, az üzeneteik elfogadtatásában és a köz akaratának kivitelezésében. [...] Felelősségünk, minden egyház felelőssége és minden jó embere felelőssége az, hogy csatlakozzék a tanítás, a meggyőzés és az emberek szívének megújítása küzdelméhez, mert az üzenet nincs elrejtve, nem a mennyekben van, se nem az óperencián túl, hogy érte kellene mennünk. Itt van karnyújtásnyira. Isten parancsolataiban található; bennük van az ember és utódai élete örökre (Albert E. Bowen, KB-10:39-95). Nem feladatunk törvényszegőket támogatni. Az ország [Egyesült Államok] törvénye, amelynek megszegésére senkinek nincs szüksége, az ország alkotmányos törvénye, ahogy azt maga Isten határozta meg. És ami ennél több vagy kevesebb, az a gonosztól van. Nos, úgy tűnik nekem, hogy ez elég világossá teszi az ügyet, hogy senki, aki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjának tartja magát, ne tévedhessen vagy kételkedhessen abban, hogy Isten parancsolata mellett milyen utat kell járni az ország törvényeinek betartását illetően. [...] A Mindenható Úr elvárja ettől a néptől, hogy tartsák be az ország törvényeit, és engedelmeskedjenek a »hatalmasoknak«, amennyire azok betartják a jó kormányzás alapelveit, de felelősségre fogja őket vonni, ha alkotmányellenes rendelkezéseket hagynak jóvá, és igazságtalan és tiltó törvényeket alkotnak. [...] Amennyiben a jogalkotók úgy döntenek, hogy megszegik az esküjeiket és szövetségeiket, megingatják az emberek beléjük vetett hitét, és eltávolodnak az Alkotmány rendelkezéseitől, hol van az a törvény, ember- vagy istenalkotta, amely mint egyént arra kötelez engem, hogy nyíltan kijelentsem tevékenységeikkel való egyetértésemet (Joseph F. Smith, 1882; JD23:70-1). Nem az Alkotmányunk által minden állampolgár számára garantált nagyszerű és dicsőséges kormányzás ellen emelem fel a hangomat, hanem azok ellen a korrupt hivatalnokok ellen, akik lábbal tapossák az Alkotmányt és az igazságos törvényeket (Brigam Young elnök, 1857, JD-5:232). Szavazójog. Az én szemszögemből nézve a választójog mindenkit kötelez, aki rendelkezik ezzel a joggal, arra, hogy teljes mértékben, igazságosan és minden előítélet nélkül tanulmányozza a választás tárgyát, majd olyan jelölteket támogasson, akik kiállnak azok mellett az alapelvek és rendelkezések mellett, amelyekről a választó őszintén hiszi, hogy az egész nép, következésképp az egész ország javát a legnagyobb mértékben fogja szolgálni. Ha önzőség, kapzsiság, hamislelkű indítékok és aljas ambíciók dominálják a választásainkat, az a szabadság, amely minden amerikai büszkesége és dicsősége volt, a történészek előrejelzései szerint el fog tűnni – sok ember gyakorlatilag rabszolgaságba fog kerülni, ahogy az ma Oroszországgal történik (Joseph F. Merrill, KB-10/49:36). Válasszatok jó embereket. Mindazonáltal, amikor a gonosz uralkodik, gyászolnak az emberek. Szorgalmasan keressetek tehát tisztességes embereket, és ügyeljetek rá, hogy támogassátok a jó embereket és a bölcs embereket, különben ami

98

kevesebb ennél, az ördögtől való (Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatás, 1833, T&Sz 98:9-10). Hisszük, hogy minden kormánynak feltétlenül szüksége van polgári hivatalnokokra és elöljárókra, hogy végrehajtsák annak törvényeit; és olyanokra, akik egyenlőségben és igazságban alkalmazzák a törvényt, azokat keresse meg és támogassa a nép hangja, ha köztársaságról van szó, illetve a felség hangja (1835, T&Sz 135:3). Az elmúlt politikai kampány során végig ezt mondták: – Az egyház miért nem mondja meg, hogy kire szavazzunk? Ha az egyház ezt megtette volna, most sok olyan demokrata vagy republikánus lenne, akik el akarnák hagyni az egyházat. Hiszünk abban, hogy engedelmeskednünk kell királyoknak, elnököknek, uralkodóknak és elöljáróknak. Megmondták nekünk, hogy engedelmeskednünk kell Isten törvényeinek, és akkor nem lesz szükségünk arra, hogy megszegjük az ország törvényeit. Amikor megkérdezik tőlem, hogy a következő választáson kire szavazzanak, azt mondom nekik, hogy olvassák el Móziás 29-et [a Mormon könyvében] és a Tan és szövetségek 134. szakaszát, imádkozzanak róla, és bármely utolsó napi szent tudni fogja, kire szavazzon bármilyen választás során. Ez ennyire egyszerű (Harold B. Lee, BYU, 4/19/61). Nem egyházi szervezetek. Úgy hiszem, hogy ideje figyelmeztetni a népünket az előttünk álló veszélyekre, olyan szervezetekkel való társulásra, amelyek nem az emberiség közös érdekeit tartják szem előtt. Egyetértek a testvérekkel abban, hogy sok olyan szervezet létezik a világon, amelyek az emberiség felemelkedését és haladását segítik elő; hiszek abban, hogy Atyánk sok gyermeke az egyház támasza nélkül is eszközként szolgál munkája előrevitelében. Hiszek abban, hogy kiárasztotta Lelkét jó emberekre az egész világon, hogy előmozdítsák az igazság ügyét. Úgy tűnik számomra, hogy ennek így kell lennie. Hiszek abban, hogy együtt kell működnünk és támogatnunk kell minden jó mozgalmat, minden jó ügyet, mindent, ami az evangélium és az igazság érdekeinek előmozdítására irányul a világban (Stephen L. Richards, KB-10/19:103-4). Bátor hazafiak. Szívem csordultig megtelt hálával, ahogy azt látom, hogy amerikaiak egyre nagyobb csoportja önkéntesen csatlakozik ahhoz, hogy: 1. 2.

3.

hatékonyabban fel tudják venni a harcot a gonosz erőkkel, amelyek most országunkat, életünket és civilizációnkat fenyegetik. meggyőzze a többi állampolgárt arról, hogy kezdjenek kikászálódni a kollektivizmus egyre mélyülő ingoványából, és kapaszkodjanak fel a hegyre, az egyéni szabadság és felelősség olyan magaslataira, amelyekre ember korábban nem volt képes. állítsák vissza ragyogóbb fénnyel és mélyebb meggyőződéssel a hit által inspirált erkölcsösséget, az értékek lelki értelmét és a nemesítő törekvéseket, amelyekre nyugati civilizációnk épült.

Örvendezek, amikor azt látom, hogy bátor amerikai hazafiak vállvetve kiállnak »a kevesebb állam, több felelősség és egy jobb világ mellett«.

99

Isten adja, hogy ebben az áldott országban felemelkedjen »egy olyan rendkívüli erővel és vezetéssel rendelkező igazlelkű hatalom, amelynek sem a kommunista összeesküvés, sem Sátán egyéb más képviselője nem tud ellenállni«. [...] Vannak olyan emberek, akik vonakodnak beszállni ebbe a szabadságért folytatott küzdelembe, mert ellenkezést szül, vagy mert nem biztosak abban, hogy győzni fogunk. Ezeknek az embereknek két holtterük van. Az egyik az, hogy nem ismerik fel, hogy az élet döntéseit alapelvekre kell építeni – nem közvéleménykutatásokra. Voltak emberek Valley Forge-nál, akik nem tudták, hogy a szabadságharc hogyan fog végződni, mégis sokkal jobb pozícióban voltak ahhoz, hogy megmentsék a lelküket és az országukat, mint azok a félénk emberek, akiknek azon főtt a feje, melyik oldal fog győzni, vagy hogyan kerülhetnék el az ellenkezést. Végül is az élet alapvető célja az, hogy bizonyítsunk – nem az, hogy a többséggel legyünk, amikor tévednek. Nem csak az egyházunknak, az otthonunknak és a munkahelyünknek tartozunk felelősséggel, hanem az országunknak is. Különben nem érdemeljük ki a kedves gondviselés teljes áldásait. Ma este mindenhol a világon vannak olyan emberek, akik a maguk bátor és néha csendes módján a szabadságért küzdenek. Sok esetben soha nem fogjuk megtudni, csak a következő életben, hogy mennyi mindent feláldoztak a szabadságért. Ezek a hazafiak elnyerik a mennyek tetszését azért a szerepért, amelyet ebben játszanak, és hosszútávon ez a tetszésnyilvánítás hangosabb és hosszabb lesz, mint amekkorát itt a világban kaphatnának. Ez elvezet engem azoknak a második holtteréhez, akik vonakodnak beszállni a küzdelembe. Méghozzá az, hogy nem ismerik fel, hogy hosszútávon és örökre mi fogunk nyerni, és hogy nagyszerű áldásokat szalasztanak el azzal, hogy nem szállnak be a küzdelembe, amikor a kevés kilátásunk miatt nagyobbak az áldások. Az egyedüli kérdések még a végső győzelem előtt ezek: »Hol fogunk állni ebben a küzdelemben?« és »Mennyi tragédiát lehet megelőzni azzal, ha most teszünk valamit?« Az idő az igazság oldalán van – és az igazság örök. Azok, akik a szabadság ellen harcolnak, most talán bizakodóak, de rövidlátók. Ez továbbra is Isten világa. A gonosz erői, akik néhány halandón keresztül működnek, már jó nagy felfordulást végeztek a legnagyobb részében. De ez továbbra is Isten világa. Annak idejében, miután mindannyiunknak lehetősége volt bizonyítani – beleértve azt, hogy ki fogunk-e állni vagy sem a szabadság mellett, Isten közbe fog lépni, és a végső és örök győzelem a szabad önrendelkezésé lesz. És ekkor azok az emberek, akik az oldalvonalon álldogálltak, és azok, akik a rossz, de átmenetileg népszerű utat választották, siránkozni fognak a döntéseik miatt. A hazafiaknak ezt mondom: Vessetek örökkévaló pillantást. Álljatok ki a szabadság mellett, mindegy, milyen áron. Ez megmentheti a lelketeket – és talán az országotokat is (Ezra Taft Benson, 9/23/63).

100

III. rész Sion – Ébredj és emelkedj fel 12. Kommunizmus – egy nemzetközi bűnszövetség 13. Szocializmus – egyenes út a kommunizmushoz 14. A jóléti állam – lopakodó szocializmus 15. Munka és jólét 16. Tőke és munkaerő Mert íme, azon a napon az emberek gyermekeinek szívében fog tombolni, és bujtogatja őket, hogy haragudjanak mindarra, ami jó. És másokat lecsendesít és testi biztonságba ringatja őket, úgyhogy ezt mondják: Minden jól van Sionban; igen, Sion virágzik, minden jól van – és így szedi rá lelküket az ördög, és vezeti el őket gondosan, le a pokolba. [...] Ezért jaj annak, aki tétlenkedik Sionban! Jaj annak, aki így kiált fel: Minden jól van! Igen, jaj annak, aki az emberek előírásaira hallgat [...] (Mormon könyve, 2 Nefi 28:20-26). Ó, hogy felébrednétek; felébrednétek egy mély álomból, igen, méghozzá a pokol álmából, és leráznázok a rettenetes láncokat, melyekkel megkötöztek, melyek azok a láncok, amelyek megkötözik az emberek gyermekeit, hogy foglyokként elhurcolják őket, le a nyomorúság és a jaj örök szakadékába (Mormon könyve, 2 Nefi 1:13).

101

Tizenkettedik fejezet Kommunizmus – Egy nemzetközi bűnszövetség Két szembenálló erő. Egy másik témám is van ma reggel: Két egymás ellen küzdő erő. Ismerjük ezeket az erőket: az egyiket Sátán, a másikat pedig Krisztus vezeti. Józsué idejében az egyiket »az amoriták isteneinek«, a másikat »az Úrnak« nevezték. Pál az egyiket »a test cselekedeteinek«, a másikat pedig »a lélek gyümölcseinek« nevezte. Gyakran úgy emlegetik őket, mint »önzőség«, valamint »szolgálatban eltöltött élet«. Napjainkban úgy hívják őket, hogy »az állam uralma« és a »személyes szabadság«, az egyiket kommunizmusnak, a másikat szabad önrendelkezésnek. A szentírással én is azt mondom nektek: »Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni« (Józsué 24:15). Kezdetben egy lény, akit Sátánként ismerünk, az Atya elé állt, és ezt mondta: Íme itt vagyok, küldj engem [...] és ezt biztosan megteszem (megmenti az egész emberiséget, akik a földön laknak majd); add hát nekem a neked járó tiszteletet. De íme, az én szeretett Fiam, aki kezdettől fogva a Szeretettem és Választottam volt, azt mondta nekem: Atyám, a te akaratod legyen meg, és a dicsőség legyen tiéd mindörökké.

Itt van tehát előttetek a két egymás ellen küzdő erő. Tehát, mivel az a Sátán fellázadt ellenem, és az ember önrendelkezésének elpusztítására törekedett, amelyet én, az Úristen adtam neki, valamint arra, hogy neki adjam a saját hatalmamat; az én Egyszülöttem hatalma által letaszítottam; És lett belőle a Sátán, igen, méghozzá az ördög, minden hazugság atyja, hogy megtévessze és elvakítsa az embereket, és hogy akarata szerint fogságba hurcolja őket, méghozzá mindazokat, akik nem hajlandók hallgatni hangomra (Mózes 4:1-4). Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni (Józsué 24:15).

Vessünk egy pillantást arra az emberre, aki megzavarta a világ vezetőinek nagy tanácskozását. Szívében ott vannak Marx Károly tanításai. Ti, hallgatók, akik már hallottatok róla, tudjátok, milyen életet élt, hogy a felesége mennyire szenvedett, és a gyermekei hogyan éheztek. Valaki ezt mondta róla: Marx sokkal jobban szerette a saját személyét, mint a barátait és apostolait, és senkinek a barátsága nem állhatta ki a próbát [...] a hiúságát ért legkisebb megsebzés előtt. Marx soha nem bocsátja meg a hiúságát ért sértést. Bálványként kell imádnod őt ahhoz, hogy viszontszeressen; legalább is félned kell őt ahhoz, hogy megtűrjön téged. Szereti törpékkel, lakájokkal és talpnyalókkal körbevenni magát. Természetesen bizalmasai között van néhány rendkívüli ember is. Általánosságban véve azonban elmondhatjuk, hogy Marx bizalmi körében nagyon kevés a testvéri őszinteség, és jó adag fondorlat és diplomácia van. Van egyfajta hallgatólagos küzdelem és egy kompromisszum az érintettek önimádata között, és ahol a hiúság dolgozik, ott többé nincs helye a testvéri érzéseknek. Mindenki éber, mert félnek attól, hogy feláldozzák vagy megsemmisítik őket.

102

Marx bőkezűen osztogat kitüntetéseket, ugyanakkor álnok és alattomos, soha sem őszinte, és titokban üldözteti azokat, akikre gyanakszik, vagy akik szerencsétlenségükre nem fejezték ki mindazt a hódolatot, amelyet ő elvár. Ha ő egyszer elrendelte az üldöztetést, nincs határa a módszerek hitvány becstelenségének.

Így írt Mihail Bakunyin, az első orosz, aki érdeklődését fejezte ki a forradalmi tevékenységek iránt, és az oszlopos párttag, aki politikai tisztogatás áldozatául esett. Lenin ugyanennek a tannak volt a szószólója, akinek sikerült, és az oroszországi forradalom vezetője lett. Figyeljétek meg ugyanezt a lelkületet: Gyűlölnünk kell. A gyűlölet a kommunizmus alapja. A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy gyűlöljék a szüleiket, ha azok nem kommunisták.

Hallgassátok, mit mondott a volt orosz oktatásügyi népbiztos: Gyűlölnünk kell a keresztényeket és a kereszténységet. Még a legjobbjaikat is a legnagyobb ellenségeinknek kell tekintenünk. A keresztényi szeretet a forradalom növekedésének akadálya. Le a felebaráti szeretettel! Amit mi akarunk, az gyűlölet. Csak akkor fogjuk meghódítani a világyegyetemet (Naked Communist [Mezítelen kommunista], W. Cleon Skousen, 288. o.).

Ugyanez a lelkület nyilvánult meg abban az emberben, akit Hitlernek hívtak. Tőle idézek: Az én nagyszerű oktatási művemet a fiatalokkal kezdem. Ki kell belőlük verni a gyengeséget. [...] Egy erőszakosan tevékeny, uralkodó, rettenthetetlen, brutális fiatalság – ez kell nekem. Semmilyen gyengeség vagy gyengédség nem lehet bennük. Még egyszer látni akarom a tekintetükben a ragadozó vadállat büszkeségét és függetlenségét.

A The Voice of Destruction [A pusztítás hangja] c. műből olvastam, 251-252. oldalon, amelyet Herman Rauschning, Hitler bizalmasa és a titkos konklávé egyik tagja 1932-től 1935-ig, írt. Emlékezzetek, hogy két egymás ellen küzdő erőről beszélünk. Hitler történetét ismeritek. Nos, Hruscsov a tavaly őszi amerikai körútján a Salt Lake Tribune szerint ezt mondta: »Ha bárki azt képzeli, hogy a mosolyunk azt jelenti, hogy elhagytuk Marx, Engels és Lenin tanításait, akkor csak becsapja magát. Aki erre számít, addig várhat, míg a rák megtanul fütyülni.« Ez volt 1959-ben! Egy közös célról beszélt. A szakértő Edward Hunter, nemzetközi újságíró, aki sok éven át tanulmányozta a kommunizmust, azt mondta, hogy a kommunista cél mást jelent, mint amire ti és én asszociálunk, amikor millenneumi vagy egyetemes békéről beszélünk. A kommunista elméjében az egység a kommunista tannak történő önkéntes alávetést jelenti. Ez a szerző így ír: Melyik erőnek? Önkéntes alárendeltség a kommunista tannak. Amikor békéről beszélünk, a kommunista számára az a kommunizmus ellen irányuló minden ellenkezés megszűnését és a kommunista világ elfogadását jelenti. Akkor, és csak is akkor lehet szó békéről. Egyedül ez jelenti a békét a kommunista nyelv szerint. Amint ezt megértjük, a békére tett kommunista hivatkozások teljes álnoksága és álszentsége nyilvánvalóvá válik.

103

Ezeket a dolgokat kizárólag azért említettem meg, hogy kihangsúlyozzam azt az uralkodó erőt, amelynek végső teljesítenivalója és célja a kapitalizmus lerombolása és az ember önrendelkezésének elpusztítása, amelyet Isten adott neki, és ez a pusztítás – ahogy azt maga Marx is indítványozta – brutális módon történjék. Mi a másik erő? Ennek az ellentéte. Jézus azt mondta a férfinak, aki odament hozzá és megkérdezte, hogy melyik a legnagyobb törvény: »Szeresd az Urat, a te Istenedet, és csak neki szolgálj, és a második hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.« Amikor Marxot megkérdezték, hogy mi a célja, ezt válaszolta: »Trónfosztani Istent.« Jézus, a másik hatalom, ezt mondta: »Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, és teljes lelkedből, és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. És a második hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. E két parancsolattól függ a törvény és a próféták« (Máté 22:37-40). Talán soha nem volt a világon még egy olyan időszak, amikor ez a két erő ennyire szembekerült egymással, mint előző hétfőn, ahogy ma szembenállnak egymással (David O. McKay elnök, BYU, 5/18/60). Egy gyilkos befolyás. Sajnálva tapasztalom ezt a világban uralkodó gyilkos befolyást, és talán ez most egy jó alkalom arra, hogy szót ejtsünk ezekről a dolgokról. A nyugtalanság és zavartság megnyilvánulásai, amelyek a föld nemzetei között uralkodnak, igazán sajnálatosak. [...] Ezek az érzések, amelyek hajlamosak elvetni minden jogot, szabályt és kormányzatot, valamint helyes alapelvet, nem Istentől jönnek, vagy legalább is sokuk nem tőle származik. A kommunizmus és a nihilizmus érzése, amely uralkodók és hatalmon lévő vezetők megbuktatására irányulnak, az ördögi lélektől származik, amely ellenkezik Isten Fia evangéliumának minden alapelvével. [...] Ezek a dolgok kezdenek elterjedni és áthatni a föld nemzeteit. Számítunk erre? Igen. Joseph Smith sok-sok évvel ezelőtt beszélt ezekről a titkos összeesküvésekről. Hallottam, ahogy időről-időre beszélt róluk, és kijelentette, hogy amikor ezek a dolgok kezdenek megtörténni, ennek a nemzetnek a szabadságait elkezdik becserélni (John Taylor elnök, 1881, JD-22:142-3). Titkos összeesküvések. Az idők sok jele közül, amelyekről a próféták beszéltek, egyik sem vészjóslóbb, mint a sokféle összeesküvés, amelyek ebben az országban szerveződnek. Ezek az összeesküvések baljóslatúak. Amennyiben tovább növekednek, mint ahogy az elmúlt években tették, a nemzetünket érő következmények a legkomolyabb és legszörnyűségesebb természetűek lesznek. Európában a szocialisták, a nihilisták, az anarchisták és a hozzájuk hasonló emberek között olyan érzület alakult ki, amely rendkívül fenyegető a kormányok számára, amelyek alatt ezek az emberek élnek. Agitálnak és terveket szőnek, és elégedetlenséget szítanak minden osztály között. Elég okot tudnak felsorakoztatni a panaszaikhoz, hogy vonzerejük mások számára nagyon is meggyőző legyen. [...] Ezeknek az elégedetlen embereknek az ezrei vándoroltak az Egyesült Államokba Európa különböző országaiból. Oroszországból, Németországból és Ausztriából nagy számban érkeztek, eltelve ezekkel az ideákkal az ember jogait illetően. Sokan más országokból jöttek. Nyugtalanította őket Európában az, hogy milyen különbségek 104

uralkodtak az ottani osztályok között. Átjöttek ide, és hasonló társadalmi rétegződést találnak Amerikában is. [...] Veszélyes agitátorokká válnak még ebben az országban is, ahol nincsenek uralkodók vagy nemesek. Az elégedetlenség kovásza fokozatosan elterjedt, mígnem a legellenségesebb természetű összeesküvések szerveződtek ebben az országban. [...] Ez egy félelmetes kép, és tudhatjuk, hogy mi lesz a vége, ha elolvassuk a próféták jövendöléseit az utolsó napokra nézve. Nem csak a munkaerő és a tőke összeesküvései fognak elterjedni, hanem politikai természetű összeesküvések is, amelyek célja a kormányzat megdöntése és az anarchia bevezetése (George Q. Cannon, 1890, JI-25:536). Az egyházat fenyegető legnagyobb veszély. A napokban egy újságíró az Egyesült Államok egyik nyugati szerkesztőségéből meglátogatott az irodámban, és egy rövid beszélgetés során megkérdezte, hogy »mi fenyegeti ma leginkább az egyházat«. Erre én azonnal azt válaszoltam: »A kommunizmus annak istentelen ideológiájával, az egyén teljes alárendeltségével az államnak, és a teljeskörű materializmusával.« A kommunizmus egész koncepciója és filozófiája egyenesen szembenáll mindazzal, amely mellett az egyház kiáll – az Istenbe, az ember méltóságába és örök természetébe vetett hit, és az evangélium alkalmazása a világbékébe vetett reményhez (David O. McKay elnök, a londoni sajtónak adott nyilatkozat, 2/24/61). Langymeleg Amerika. A civilizációnk és a népünk úgy tűnik, hogy fél attól, hogy forradalmár legyen. Túl "széles látókörűek" vagyunk ahhoz, hogy megkérdőjelezzünk olyan dolgokat, amikben nem hiszünk. Tartunk attól, nehogy intoleránsnak – faragatlannak – modortalannak tartsanak minket. Langyosak lettünk a hitünkben. És ezért talán kiérdemeljük azt a keserű kárhoztatást, amely a Jelenések 3:16-ban található: »Így mivel langyos vagy, sem forró, sem pedig hideg, kiköplek a számból.« Ez egy szomorú minősítése egy olyan civilizációnak, amely a valaha ismert legnagyobb felfedezéseket és fejlődést adta az emberiségnek. De még szomorúbb minősítés mirólunk, akik keresztényeknek hívjuk magunkat, akik így elárulják azokat az ideálokat, amelyeket maga az Isten Fia adott nekünk. Ismét megkérdezem, meg fogjuk-e engedni az ateista kommunista mestereknek, a hozzájuk csatlakozóknak és a rászedett embereknek, hogy továbbra is megtévesszenek minket? (Ezra Taft Benson, 9/22/62) A szocializmus egy kommunista stratégia. Miközben talán hatékonyan megfékezünk vagy elpusztítunk minden úgynevezett kommunistát, aki országunk határain belül tevékenykedik, nem fogjuk legyőzni ezt a politikai vírust és annak megszokott előfutárát, az állami szocializmust, míg a nép továbbra is államilag ránk erőltetett materialista ármánykodásokkal akar biztonságot elérni magának, nem pedig szabad emberekhez illő igazlelkű életmóddal és hatékony tevékenységekkel. Az út, amelyen ma a szabad világ legnagyobb részében járunk, »szocializmushoz, csődhöz és önmagunk megadásához vezet« [...] A feljegyzett történelemben még soha semmilyen mozgalom nem terjesztette ki hatalmát olyan messzire és olyan gyorsan, mint a szocializmus-kommunizmus az elmúlt két évtizedben. Nem kellemes áttekinteni a tényeket. A kommunista vezetők ünneplik sikerüket. Szinte minden fronton verik vissza a szabadságot.

105

Mégis az istentelen kommunizmus eme megdöbbentő teljesítményének ellenére állampolgáraink itt az USÁ-ban, úgy tűnik, hamis biztonságba vannak ringatva. Ne engedjük, hogy hamis biztonságba ringassanak minket. Ne engedjük, hogy félrevezetett balekot csináljanak belőlünk, amelyből nagyon sok van a szabad világban. A becslések szerint az USÁ-ban minden tényleges kommunistára, akik a színfalak mögött manővereznek és mozgatják a bábokat, 100-1000 teljesen félrevezetett amerikai jut, akik nem kommunisták, de akiket felhasználnak a kommunista ügyhöz. Vannak, akik támogatják a kommunizmussal való együttélést, mint olyasvalamit, amivel meg kell tanulni együttélni. [...] Mások azt mondják, hogy a szocializmus – olyan törvények, amelyek meggyengítik és rombadöntik a magánvállalkozás rendszerét – nem veszélyes. Azt mondják, hogy a szocializmusnak nincs köze a kommunizmushoz. Meggyőződésem, hogy a legfőbb kérdés ma a szabadság az egyre terjedő szocializmussal szemben. Kollektív szocializmus a kommunista stratégia része. A kommunista balekok és baloldaliak minden stratégiát bevetnek, hogy a szocializmust vonzóvá tegyék, és hogy elkerülhetetlennek tűnjön. Az USÁ-ban többek között hatalmasra duzzasztott pazarló kiadásokat, egyre magasabb adókat, egyre kiegyensúlyozatlan költségvetést, féktelen inflációt céloztak meg, amelyeket a gazdaságunk és életünk felett gyakorolt állami felügyelet, a hatalom Washingtonban történő növekvő központosítása, és így tovább a végtelenségig, követ. Soha nem nyerjük meg a kommunizmus elleni küzdelmünket, ha engedményt teszünk a szocializmusnak (Ezra Taft Benson, EH-9/2/61). Sokan alszanak Sionban. Akkor tehát ki a hibás? Mit lehet tenni? Bizonyos mértékig az utolsó napi szentek és az amerikaiak mindenhol hibásak, amiért nem ébredtünk fel a próféták figyelmeztetéseire. Állampolgárokként nem gyakoroltuk igazlelkű befolyásunkat, hogy megállítsuk ezt a katasztrofális folyamatot. Köntöseink nem teljesen tiszták. Sokan aludtunk Sionban – a nyugati féltekén. [...] Igaz, az evangélium hatékony prédikálása csak a szabadság légkörében folyhat. Igaz, mindannyian azt mondjuk, hogy szeretjük a szabadságot. De ez nem elég. Meg kell védenünk és őriznünk azt, amit szeretünk. Meg kell mentenünk a szabadságot (Ezra Taft Benson, KB-10/62-18-19). Kihívás a papságnak. Szavaimat különösen Amerika férfiaihoz, és kiváltképpen azokhoz intézem, akik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához tartoznak, akik viselik Isten szent papságát. A papság minden tagjának értenie kell az Úr által felállított isteni tervet, hogy feltámassza az első szabad népet a modern időkben. A szentírás ennek kivitelezéséről így szól: Első: Nagyon sok prófécia szól arról, hogy Isten szándékosan tartotta rejtve az amerikai kontinenst, míg a Nagy Római Birodalom fel nem bomlott, és a különböző nemzetekből független királyságok nem váltak. Nem véletlenül volt az, hogy Amerika addig az ideig rejtve maradt (2 Nefi 1:6, 8). Második: A megfelelő időben Isten sugalmazást adott Kolumbusznak, hogy legyőzze a szinte legyőzhetetlen akadályokat Amerika felfedezésének útjában, és az európai nemzsidók figyelmét erre a gazdag, új földre terelje (1 Nefi 12:12; Admiral of the Ocean Sea [Az óceán admirálisa], dr. Samuel Eliot Morison, 46-47). 106

Harmadik: Isten kinyilatkoztatta az Ő ősi amerikai prófétáinak, hogy röviddel Amerika felfedezését követően lesznek olyan emberek Európában, akik el akarnak majd menekülni az Óvilág üldöztetése és önkényuralma elől, és Amerikába fognak menekülni (1 Nefi 13:13-16). Negyedik: Isten megmondta prófétáinak, hogy Európa királyságai majd megpróbálnak uralmat gyakorolni azokon az embereken, akik Amerikába menekültek, de a függetlenségért vívott harcokban az amerikai telepesek fognak győzni. (Ez egy figyelemreméltó prófécia, mely szerint 2 300 évvel a Függetlenségi Háború előtt Isten prófétáin keresztül megjövendölte, hogy ki fogja megnyerni (uo. 13:16-19)). Ötödik: A prófétákkal tudatták, hogy az utolsó napokban, amikor a nemzsidók Amerikába jönnek, létrehozzák majd a szabadság földjét, amelyen nem lesz király. Az Úr kijelentette, hogy meg fogja védelmezni a földet, és hogy bárki, aki királyságot akar itt létrehozni belülről vagy kívülről, az el fog veszni (2 Nefi 10:8-14). Hatodik: Miután Isten kinevezte Amerikát a szabadság földjének, nekilátott egy olyan inspirált és intelligens vezetőkből álló csoportot felállítani, akik meg tudták írni a szabadság alkotmányát, és megalapították az első szabad népet a modern időkben. Arról, hogy Isten keze munkája volt ebben, maga az Úr világosan szólt Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatásban: És ebből a célból hoztam létre ennek az országnak az alkotmányát, bölcs emberek keze által, akiket pontosan e célból támasztottam, és ezért váltottam meg a földet vérnek ontásával (T&Sz 101:80).

Hetedik: Isten kijelentette, hogy az Egyesült Államok Alkotmánya általa lett inspirálva azért, hogy eltörölje a szolgaságot, valamint a jogok és védelem megszegését, amely »minden testet« megillet (uo. 101:77-80). Nyolcadik: Isten kötelezettséggel ruházta fel népét, hogy támogassák és védjék meg az ország alkotmányos törvényeit, és biztosítsák az egész emberiség jogainak és kiváltságainak a védelmét. Megerősítette az alapító atyák nyilatkozatát, mely szerint Isten minden embert szabadnak teremtett. Továbbá óvott azoktól, akik törvényeket hoznak a szabad emberek szent jogainak és kiváltságainak az elbitorlására. Ösztönözte a becsületes és bölcs vezetők megválasztását, és azt mondta, hogy a gonosz emberek és törvények Sátántól valók (uo. 98:5-10). Kilencedik: Isten megjövendölte prófétáin keresztül, hogy ez a nagyszerű nemzsidó nemzet, amely az amerikai földrészen megszületett az utolsó napokban, a leggazdagabb és leghatalmasabb nemzet lesz a föld színén; méghozzá »minden más nemzet felett« (Lásd 1 Nefi 13:15, 30; Ether 2:12). Tizedik: Az Egyesült Államokkal kapcsolatban Isten kinyilatkoztatta prófétáinak, hogy a legnagyobb veszély számára egy kiterjedt, világméretű »titkos szövetség« lesz, amely nem csak az Egyesült Államokat fogja fenyegetni, hanem »minden föld, nemzet és ország szabadságának megdöntésére törekszik« (Ether 8:25). Tizenegyedik: Az Egyesült Államokat érő támadással kapcsolatban az Úr megmondta Joseph Smith prófétának, hogy kísérletet fognak tenni az ország megdöntésére az Alkotmány elpusztítása által. Joseph Smith megjövendölte, hogy eljön majd az idő, amikor az Alkotmány úgymond egy szalmaszálon fog múlni, és akkor »ez a nép elő fog lépni és meg fogja menteni a fenyegető pusztulástól« (Journal History, Brigham Young beszéde, 1854. július 4.). 107

Meggyőződésem, hogy Izráel eldereinek, akik szétszórva élnek az egész ország területén, sikerülni fog abban a döntő jelentőségű időben mozgósítani az országban élő igazlelkű embereket, és biztosítják majd a szükséges erőegyensúlyt az alkotmányos kormányzás intézményeinek a megmentéséhez. Tizenkettedik: Az Úr kinyilatkoztatta Nefi prófétának, hogy a nemzsidókat örökre szabad népként telepítette le ebben az országban, és ha igazlelkű nemzet maradnak és legyőzik a gonoszságot és titkos összeesküvéseket, amelyek közöttük támadni fognak, örökre örökölni fogják ezt a földet (1 Nefi 14:1-2). Tizenharmadik: Másrészről azonban ha ezen a földön a nemzsidók elvetik Isten igéjét és összeesküsznek arra, hogy megdöntsék a szabadságot és az Alkotmányt, bukásuk biztos, és »[...] kivágják majd népem közül, mely a szövetségből való« (1 Nefi 14:6; 3 Nefi 21:11, 14, 21; T&Sz 84:114-115, 117). Tizennegyedik: Az a hatalmas pusztító erő, amelyet szabadon engedtek a földön, és amelyet a próféták évszázadokon keresztül a »pusztító utálatosságnak« neveztek, élénken fel lett vázolva azok által, akik látták azt látomásban. A miénk az első nemzedék, amely felismeri, hogy ezek a próféciák mennyire szó szerint be tudnak teljesedni most, hogy Isten a tudományon keresztül megnyitotta a termonukleáris reakció titkát. Ezeknek a próféciáknak a fényében semmi kétség nem lehet egyetlen papságviselő elméjében sem azzal kapcsolatban, hogy az emberi család baj felé halad. Nehéz napok állnak előttünk. Itt az idő, hogy minden ember, aki teljesíteni szeretné a kötelességét, felkészül – fizikailag, lelkileg és pszichológiailag –, mert az előttünk álló feladat bármikor eljöhet olyan hirtelenséggel, mint a forgószél. [...] Itt az idő tehát, hogy minden amerikai, és főleg a papság minden tagja tájékozottá váljék a szocialista kommunizmus céljairól, taktikáiról és ármánykodásairól. Mindez főleg azért válik fontossá, mert kiderült, hogy a kommunizmus annak a tervnek a földi változata, amelyet Sátán terjesztett elő a földi élet előtti létben. A szocialista kommunizmus egész programja végső soron Isten és a megváltás terve – a terv, amelynek védelme érdekében »a mennyei háborúban« harcoltunk – elleni küzdelem. Mostanáig néhány egyháztag távol tartotta magát, azt gondolva, hogy a szocialista kommunizmus elleni harc "megosztó" és nincs összefüggésben az egyház küldetésével vagy az Úr munkájával. De az egyház mai elnöke világossá tette, hogy az ateista kommunizmus elleni küzdelem az egyház és benne minden tag egyik fő feladata. Az egyház 1959 októberében tartott általános konferenciáján David O. McKay elnök a kommunizmus veszélyével kapcsolatban W. Cleon Skousen The Naked Communist [A mezítelen kommunista] c. könyvére utalva ezt mondta: »Mindenkit kérek, hogy olvassa el ezt a figyelemreméltó könyvet.« Majd a következőt idézte az előlapjáról: »A kommunizmus és a szabadság közötti küzdelem korunk problémája. Ez minden más problémát háttérbe szorít.« Az istentelen kommunizmus ellen folytatott küzdelem minden ember kötelességének nagyon is valóságos részét képezi, aki viseli a papságot. Ez a rabszolgaság, az erkölcstelenség, az ateizmus, a terrorizmus, a kegyetlenség, a barbárság, a megtévesztés és az emberi élet elpusztítása ellen vívott küzdelem, amelyet egy olyan önkényuralom visz véghez, amely felülmúl mindent, ami eddig az emberiség történelmében történt. Ez Lucifer gonosz, sátáni papi mesterkedése elleni harc. Valóban nevezhetjük a »mennyei háború folytatásának«.

108

A mennyei háború során az ördög abszolút örökre szóló biztonságot támogatott a szabadságunk feláldozása mellett. Jóllehet semmi sem kívánatosabb egy utolsó napi szent számára, mint egy örökre szóló biztonság Isten jelenlétében, és noha Isten tudta, ahogy mi is, hogy néhányunk nem fogja elérni ezt a biztonságot, ha használhatjuk a szabadságunkat, mégis a mennyek Istene, akiben több irgalom van, mint mindannyiunkban összesen, nem garantálta a biztonságot, kizárólag az ember szabad döntése és egyéni kezdeményezése alapján. Ma az ördög, mint a farkas egy látszólag új báránybőrben, rávesz néhány embert arra, hogy szajkó módon utánozzák az ő sorát azáltal, hogy államilag garantált biztosítási programokat támogatnak szabadságaink kárára. Az utolsó napi szenteket emlékeztetni kell arra, hogy hogyan és miért szavaztak úgy, ahogy szavaztak, a mennyben. Ha néhányuk úgy döntött, hogy megváltoztatja a szavazatát, akkor azt meg kell bánniuk – támogatásukat a szabadság oldalára helyezni –, és többé ne támogasság ezt a felfordulást. Amikor a propaganda és színlelés minden kelepcéjét félretesszük, a modern kommunizmus leleplezett keménymagja meglepően hasonlít a Mormon könyve feljegyzés titkos társaságaira, mint például a gadiánton rablókéra. Az ősi amerikai civilizációban nem volt még egy olyan szó, amely nagyobb rémületet keltett a nép szívében, mint a gadiánton rablók neve. Ez egy titkos politikai párt volt, amely gyilkos kultuszként működött. Célja az volt, hogy beépüljenek a törvényes kormányzatba, hivatalnokaikat magas pozíciókba helyezzék, majd megragadják a hatalmat, és a néptől eltulajdonított zsákmányból éljenek. ("Más véleményen lévő emberek" kis csoportjával kezdődött, és titkos eskük használatával és a disszidensekre váró halálos fenyegetésekkel fokozatosan torkon ragadták egész civilizációk politikai és gazdasági életét.) A gadiánton rablók célja, mint a modernkori kommunistáké, az volt, hogy elpusztítsák a hatalmon lévő kormányt, és könyörtelen önkényuralmat állítsanak fel az egész országban. Moróni egyik legsürgetőbb és felkavaró kérését, miközben lezárta a Mormon könyvét, az utolsó napok nemzsidó nemzeteihez intézte. Előre látta egy nagy, világméretű titkos szövetség létrejöttét a nemzsidók között, amely »[...] minden föld, nemzet és ország megdöntésére törekszik [...]« (Ether 8:25). Figyelmeztette mindegyik utolsó napi nemzsidó nemzetet, hogy tisztítsák meg magukat ettől a gigantikus bűnözői összeesküvéstől, amely világuralomra törekszik. Napjainkban a próféták folyamatosan figyelmeztettek minket ezekre a közöttünk lévő, belülről jövő fenyegetésekre, hogy a szocialista kommunizmus legnagyobb veszélye az országunkon belül fenyeget minket. Testvérek, nincs szükségünk további prófétákra, mert van egy – hallgató fülekre van szükségünk. És ha nem hallgatunk és figyelünk oda, akkor a Tan és szövetségek kijelentése szerint: »[...] eljön a nap, amikor azok, akik nem akarják meghallani sem az Úr hangját, sem szolgáinak hangját, és a próféták és apostolok szavait sem szívlelik meg, kivágatnak a nép közül« (T&Sz 1:14). A próféták megmondták, hogy ezek a veszélyek közöttünk vannak. Moróni próféta, látva napjainkat, ezt mondta: »Az Úr tehát azt parancsolja nektek, amikor látjátok, hogy közétek férkőznek ezek a dolgok, hogy ébredjetek rá annak felismerésére, hogy rettenetes a helyzetetek« (Ether 8:24). Sajnos nemzetünk nem »a szabad intézményeink elleni árulásként« kezelte a szocialista kommunista összeesküvést, ahogy arra az Első Elnökség 1936-ban nyilatkozatban utalt. Ha továbbra is fenntartjuk a kommunizmust azáltal, hogy nem 109

árulásként kezeljük, országunk elpusztul, mert az Úr azt mondta: »És amelyik nemzet hatalomszerzés és nyerészkedés céljából mindaddig fenntartja az ilyen titkos összeesküvéseket, amíg be nem hálózzák a nemzetet, az íme, el fog pusztulni [...]« (uo. 8:22). Moróni próféta leírta, hogy a titkos összeesküvés először megszáll egy országot, majd Isten munkája ellen harcol, üldözi az igazlelkűeket, és megöli azokat, akik ellenállnak neki. Moróni ezért azzal folytatta, hogy leírta az ősi titkos összeesküvések tevékenységeit, hogy a modernkor embere felismerje ezt a hatalmas politikai összeesküvést az utolsó napokban: Ezért, Ó ti nemzsidók, Isten bölcsessége azt kívánja, hogy mutassuk meg nektek ezeket a dolgokat, hogy ezáltal megbánhassátok a bűneiteket, és ne engedjétek, hogy elhatalmasodjanak rajtatok ezek a gyilkos összeesküvések, melyek hatalomszerzés és nyerészkedés céljából lettek felállítva – és utolérjen benneteket a munka; igen, méghozzá a pusztítás munkája [...] Az Úr tehát azt parancsolja nektek, amikor látjátok, hogy közétek férkőznek ezek a dolgok, hogy ébredjetek rá annak felismerésére, hogy rettenetes a helyzetetek, mivel közöttetek van ez a titkos összeesküvés [...] Mert lészen, hogy aki felállította, az minden föld, nemzet és ország megdöntésére törekszik; és ez véghezviszi minden nép pusztulását, mert az ördög állította fel ezt, aki minden hazugság atyja [...]” (uo. 8:23-25).

Moróni próféta úgy tűnik, nagyon aggódott amiatt, hogy nem fogjuk felismerni azt a döbbenetes tényt, mely szerint ugyanazok a titkos társaságok, amelyek elpusztították a járeditákat, és megtizedelték a nefiták és a lámániták számos királyságát, pontosan ugyanazt a bűnözői összeesküvési formát öltötték fel, mint ami az utolsó napokban a nemzsidó nemzetekben fogja felütni a fejét. E társaságok vezetőinek stratégiái meglepően ismerősek bárki számára, aki tanulmányozta a modernkori kommunista vezetők taktikáit. Az Úr kijelentette, hogy Krisztus második eljövetele előtt szükségszerű lesz »elpusztítani a sötétség titkos cselekedeteit«, hogy megőrizhesse Sion földjét – az amerikai földrészt (2 Nefi 10:11-16). A világméretű titkos összeesküvést, amely napjainkban felütötte fejét ezeknek a próféciáknak a beteljesüléseképpen, egyszerű beazonosítani. McKay elnök kétséget sem hagyott afelől, hogy az utolsó napi szenteknek milyen hozzáállással kell bírniuk az összeesküvéseket szővő kommunizmus modern »titkos összeesküvésével« szemben. A kommunizmusról szóló hosszas nyilatkozatában ezt mondta: [...] Az utolsó napi szenteknek semmi dolguk ne legyen a titkos összeesküvésekkel és az ország alkotmányos törvényével ellenkező csoportokkal, »amelynek megalkotását az Úr engedte meg« és amelyet »fenn kell tartani minden test jogai és védelme miatt, igazságos és szent tantételek szerint [...]« (Gospel Ideals [Evangéliumi eszmények], 306).

Vannak olyan félénk, tétova politikai vezetők, akik kijelentik, hogy a kommunizmussal meg kell tanulnunk együttélni [...] legyen az Hruscsov vagy valamely más vezető. A jelenlegi kommunista rendszer, mondják ők, továbbra is fenn fog maradni, mert nincs alternatív rendszer, ami felválthatná. A növekvő hatalom, a rendszer 110

kiterjesztése és a kommunista párt felhasználásának elve, mondják ők, továbbra is megmarad. Az ilyen negatív hozzáállás emberek százmillióit írja le a vasfüggöny mögött veszett fejszeként. Bizonyára egyetlen bátor, szabadságot szerető állampolgár sem fogja a kommunista titkos összeesküvést valami olyasminek tekinteni, »amivel meg kell tanulnunk együttélni«. Van egy ennél bátrabb és józanabb szemlélet. McKay elnök ezekkel a szavakkal fejezte ki: Az emberek szabadok akarnak lenni. Húsz évig reménykedtem abban, hogy az orosz rendszer fel fog bomlani. Nincs alatta szabadság, és előbb vagy utóbb az emberek fel fognak lázadni ellene. Nem szegülhetnek ellen a civilizáció és Isten ezen alapelveinek. Nem taposhatják mindig lábukkal a népüket. Az emberek szabadok akarnak lenni (Egyházi rész, Deseret News, 1957. november 6.).

Mi az egyház hivatalos állásfoglalása a kommunizmussal kapcsolatban? 1936-ban az Első Elnökség hivatalos nyilatkozatot adott ki a kommunizmusról, amely soha nem lett hatályon kívül helyezve. Idézem az utolsó bekezdést: Felhívunk minden egyháztagot, hogy teljes mértékben kerülje a kommunizmust. Az Isten által inspirált alkotmányos kormányzatunk biztonsága és egyházunk jóléte szükségszerűen megköveteli, hogy a kommunizmusnak ne legyen helye Amerikában.

Mindig tartsuk észben, hogy a kollektivizált szocializmus a kommunista stratégia része. A kommunizmus alapvetően szocializmus. Soha nem nyerjük meg a kommunizmus ellen vívott küzdelmet, ha engedményeket teszünk a szocializmusnak. A szoros kapcsolatban álló kommunizmust és szocializmust elveikben kell megdönteni. A szocializmus és a kommunizmus szoros kapcsolatára Dél-Karolina szenátora, Strom Thurmond hívta fel világosan a figyelmet a Washington Post egyik szerkesztőjének írt levélben, 1961. augusztus 6-án, ezekkel a szavakkal: Mind a szocializmus, mind a kommunizmus Marx és Engels tanításaiból ered. Sőt, ezek a mozgalmak egyek voltak, míg a megközelítés módszerei miatt ketté nem váltak 1905-ben az oroszországi forradalmat követően. [...] Mindkettő iránya és célja, akkor és most, világméretű szocializmus, amelyet a kommunizmus forradalmon, a szocializmus evolúció [fokozatos fejlődés] által törekszik elérni. Az USA ipari teljesítményei egy olyan gazdasági rendszer eredménye, amely a szocializmus ellentéte. A mi gazdasági rendszerünket "kapitalizmusnak" vagy "magánvállalkozásnak" nevezik, és magántulajdonjogra, profit motivációra és versenyre épül. [...] Mind a kommunizmus, mind a szocializmus arra törekszik, hogy elpusztítsa a gazdasági rendszerünket, és felváltsa szocializmussal; és a sikerük, legyen az a szocializmus evolúciója vagy a kommunizmus forradalma vagy a kettő kombinációja által, nem csak a gazdasági rendszerünket fogja elpusztítani, hanem a szabadságunkat is, beleértve a polgári aspektusait [...] A szocializmus és a kommunizmus közös elvi alapja egy olyan tényező, amelyre figyelmeztetni kell az amerikai népet. Annak a világos megértése nélkül, hogy a kommunizmus szocializmus, a hideg háború totális fenyegetését és veszélyét soha nem fogjuk felfogni és megnyerni.

111

Amikor megértjük a szocializmust, felismerjük, hogy az Egyesült Államokban sok sokak által támogatott és már elfogadott program a szocializmus kategóriájába esik. Mi a szocializmus? Egyszerűen a termelőeszközök és a javak szétosztása alapvető eszközeinek állami tulajdonba vétele és irányítása. [...] Az Egyesült Államok meggyengítésére törekvő szocialista-kommunista összeesküvés sok fronton támad. Az amerikai szabad vállalkozás gazdaságának a meggyengítése, amely a II. világháború alatt többet termelt, mint az ellenségei és a szövetségesei, a kommunista vezetők elsődleges célpontja. A sajtójuk és más propaganda médiájuk ezért állandó jelleggel a farmok, a vasútvonalak, az elektromos áram, az iskolák, a vasgyártás, a tengeri szállítás és a gazdaság sok más aspektusának a központosított vagy szövetségi kezekbe való vonásának az alapelveit árulják – de mindig a közjólét nevében. Ez a kommunista mesterek által lefektetett stratégiát viszi véghez. John Stratchey, Nagy-Britannia Szocialista Munkáspártjának egyik vezető hivatalnoka a The Theory and Practice of Socialism [A szocializmus elmélete és gyakorlata] c. könyvében ezt írta: Lehetetlen a kommunizmust a kapitalizmus közvetlen utódjaként felépíteni. Ezért a javaslat szerint szocializmust kell létrehozni a jelenlegi hanyatló kapitalizmusunk helyében. Ezért a kommunisták a szocializmus megalapításán dolgoznak, mint a kommunizmushoz vezető szükséges átmenet.

A legfőbb ügy ma a szabadság a lopakodó szocializmussal szemben. [...] Kiemelkedő az a tény, hogy 118 évvel ezelőtt, pontosan ebben a hónapban Joseph Smith próféta, miután részt vett szocializmusról szóló előadásokon, ezt írta az egyháztörténelem hivatalos bejegyzéseként: »Azt mondtam, hogy nem hiszek ebben a tanban« (History of the Church [Egyháztörténelem], 6. kötet, 33. o.). Egy valóban utolsó napi szent és egy valóban amerikai nem lehet szocialista vagy kommunista vagy támogathat abba az irányba vezető programokat. Ezek a gonosz filozófiák ellentétben állnak a mormonizmussal, Jézus Krisztus igaz evangéliumával. Mit tehetnek a papságviselők? Sok dolgot tehetünk, hogy szembeszálljunk napjaink gonoszságának kihívásával. Első, tájékozottnak kell lennünk a kommunizmussal, a szocializmussal és az amerikanizmussal kapcsolatban. Mi lehetne ehhez a legjobb eszköz, mint először a próféták inspirált szavainak a tanulmányozása és azok alapként való használata minden más teszteléséhez. Ezáltal élünk Joseph Smith próféta mottójával: »Amikor az Úr parancsol, én cselekszem.« [...] (uo. 2. kötet, 170. o.) Tudnunk kell, hogy a paternializmus, a kollektivizmus vagy a szükségtelen szövetségi [állami] felügyelet miért fogja alacsonyan tartani az életszínvonalunkat és csökkenteni a termelésünket, mint ahogy minden országban tette, ahol azt kipróbálták. Azt is tudnunk kell, hogy a kommunista vezetők miért tartják a szocializmust a kommunizmushoz vezető egyenes útnak. Másodszor, el kell fogadnunk az Úr parancsolatát, és a szocialista kommunizmust Sátán eszközeként kezelni. Követnünk kell az egyház elnökének tanácsát, és ellenállni a szocialista-kommunista összeesküvés befolyásának és törvényeinek, bárhol is legyenek – az iskolákban, az egyházakban, a kormányokban, a szakszervezetekben, az üzleti világban, a mezőgazdaságban. 112

Harmadszor, segítenünk kell azoknak, akiket megtévesztettek vagy akiket félreinformáltak, hogy megtalálják az igazságot. Hacsak minden ember, aki ismeri az igazságot, »fel nem áll és fel nem szólal«, a megtévesztett vagy összezavart állampolgároknak nehéz megtalálniuk a visszavezető utat. Negyedszer, nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy mindenkit „kommunistának” titulálunk, csak mert segíti a kommunista ügyet. Hazafias amerikaiak ezrei, beleértve néhány utolsó napi szentet, segítették a kommunistákat anélkül, hogy felismerték volna. Mások tudatosan segítettek anélkül, hogy csatlakoztak volna a párthoz. Az ellenszer az, ha kerüljük a kategorizálást, de világosan és meggyőzően rámutatunk arra, hogy hogyan segítik a kommunistákat. Ötödször, minden papságviselő használja a befolyását a közösségre, hogy álljanak ellen az erózió folyamatának, amely megindult a politikai és gazdasági életünkben. Használja az általa választott politikai pártját, ahol kifejezheti a fontos ügyekről szóló értékelését. Figyeljen oda, hogy pártja a szabadság megőrzésén dolgozzon, nem pedig annak elpusztításán. Csatlakozzon felelősségteljes helyi csoportokhoz, amelyek a szabadság és a szabad versenyre épülő vállalkozás támogatását, a politikai ügyek tanulmányozását, a szavazási feljegyzések és javasolt programok kiértékelését és a Kongresszus tagjainak címzett levelek írását, jó emberek hivatalba történő támogatását, valamint a helyi, állami [megyei] és szövetségi [állami] intézmények ellenőrzését tartják céljuknak, hogy biztosítsák azt, hogy a nép akarata van kivitelezve. Nem szabad arra várnia, hogy az Úr szolgái minden egyes pontban tanítást adjanak, miután egyszer már kihirdették az irányt, amerre a papságnak mennie kell. Minden tagnak imádságos döntést kell hoznia, majd cselekednie. Hatodszor, és mindegyik közül a legfontosabb, minden papságviselő hozza rendbe a háza táját. Beleértve: 1. Rendszeres családi ima, megemlékezve bennük különösen a kormányunk vezetőiről. 2. Kikerülni az adósságból. 3. Törekedni arra, hogy minden családtag értse a parancsolatok betartásának fontosságát. 4. Törekedni arra, hogy az igazságot megosszuk a családtagokkal, a szomszédokkal és az ismerősökkel. 5. Törekedni arra, hogy minden családtag elvégezze a feladatát a papságban, a segédszervezetekben, a templomban, és polgári feladatait a közösségben. 6. Törekedni arra, hogy minden kenyérkereső teljes tizedfizető legyen, és teljesítse a királyság fenntartásához szükséges többi pénzügyi kötelezettségét. 7. Legyen az alapvető szükségletekből egy éves tartalék. Ezeknek a dolgoknak a megtételével az egyháztag nem csak a gonosz ellenfelévé válik, hanem az Úr szövetségesévé. A próféciákban nincs ígéret, kivéve az engedelmesek számára. Egy modernkori prófétának az Úr ezt mondta: Ezért amit egynek mondok, azt mindenkinek mondom: Ügyeljetek, mert az ellenség kiterjeszti uralmát, és sötétség uralkodik; És Isten haragja felgerjed a földnek lakói ellen;

113

[...] útmutatást adok nektek, hogy miként cselekedjetek énelőttem, hogy a szabadulásotokra fordulhasson. Én, az Úr, meg vagyok kötve, amikor megteszitek, amit mondok; de amikor nem teszitek meg, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra (T&Sz 82:5-6, 9-10).

Adjon az Isten nekünk bölcsességet, hogy felismerjük a szabadságunkat fenyegető veszélyeket, és erőt ahhoz, hogy bátran szembenézzünk ezzel a veszéllyel. Igen, veszedelmes idők állnak előttünk, de ha mi mindenben megtesszük a kötelességünket, Isten belső békét nyújt nekünk, és mindent felül fog bírálni a javunkra (Ezra Taft Benson, KB-10/61:69-75). Figyelmeztetésre és tájékozódásra van szükségünk. Az egyik legkomolyabb problémánk az emberek kisebbrendűségi komplexusa, amikor tájékozatlanok és szervezetlenek. Nem mernek döntést hozni ezekről a létfontosságú ügyekről. Engedik, hogy mások gondolkozzanak helyettük. Az út közepén botladoznak, próbálják elkerülni azt, hogy "megosztók" legyenek, és elüttetik magukat a mindkét irányból jövő forgalommal. Ebben a rendkívüli küzdelemben mindegyikőtöknek része van. Minden ember, aki a földön él, a mennyei háborúban a jó oldalt választotta. Legyetek most is a jó oldalon. Álljatok fel, és lehessen veletek számolni. Ha elbátortalanodtok, emlékezzetek Edward Everett Hale szavaira, aki ezt mondta: Én csak egy vagyok, de vagyok; Nem tehetek meg mindent, de tehetek valamit. Amit megtehetek, azt meg kell tennem. És amit meg kell tennem, Isten kegyelmével meg is teszem.

(Ezra Taft Benson, Boise, Idaho, 1963. december 19.) Kormányizmus. Egy pillanatra hadd időzzek azon, hogy rámutatok néhány prokommunista propagandára, amelyeket széles körben terjesztenek. Gyakran azt állítják, hogy a kommunizmus a szélsőbaloldal, míg a fasizmus a szélsőjobboldal. Ez teljes mértékben helytelen. Az igaz, hogy a kommunizmus a szélsőbaloldal, de a nácizmus és a fasizmus olyannyira közeli szövetségben állnak a kommunizmussal, hogy J. Edgar Hoover a kommunizmust vörös fasizmusnak, a nácizmust fekete fasizmusnak nevezte. Mindegyik a szocializmus egyik formája. És ahogy arra jól tájékozott emberek Nyugaton rámutattak, mindegyik a "kormányizmus" egy-egy formája, ahol a kormány úrrá és mesterré válik, és mi vagyunk a jobbágyok és rabszolgák. A szélsőjobboldal anarchistákból áll, akik hisznek abban, hogy az emberek szívükben annyira jók, hogy semmilyen kormányra nincs szükség. Atyáink tudták, hogy míg a legtöbb ember próbálja a helyeset tenni, van néhány ámokfutó. Ezért megalapították a mi nagyszerű köztársaságunkat – egy korlátozott hatalmú kormányt. Hitték, hogy szükségünk van valamennyi kormányzatra, de azt meg kell kötözni az Alkotmányunk láncaival, nehogy egyre lejjebb és lejjebb csússzon a „kormányizmus” birodalmába, legyen az kommunizmus, nácizmus, fasizmus, jóléti államizmus vagy a szocializmus bármely más formája. [...] 114

Most felmerül a kérdés: Mit tehetünk ahhoz, hogy megőrizzük az Alkotmányunkat, és hogyan kerülhetjük el azt, hogy félrevezessenek minket olyan dolgok megtételével, amelyek valójában az elpusztítását segítik elő? Az utolsó októberi konferencián [1963] beszédem témája ez volt: Meg ne tévesszenek Titeket. Azt mondtam, hogy három kulcsot használhatunk a megtévesztés elkerüléséhez: az első a szentírások; a második a próféták szavai, főleg az egyház elnökéé (különösen az élőé); a harmadik pedig a Szentlélek. [...] Így a szentírások és a próféták szavainak vezérfonalával könnyebb megválasztanunk az olvasmányainkat – mert szükségünk van információra a legjobb könyvekből, hogy segítsenek nekünk a szabadságért vívott harcban. És amikor emberek írásairól van szó, a már javasolt tesztelés mellett érdemes olyan emberek írásait választani, akik az évek során a legpontosabbnak bizonyultak. Ennek alapján engedjétek meg, hogy néhány személyes ajánlott olvasmányt a figyelmetekbe ajánljak, amelyek segíteni fognak az Alkotmányunk megőrzéséért folytatott küzdelemben. Először is ifj. J. Reuben Clark évekig szolgált a The Foundation for Economic Education [Közgazdasági Oktatásért Alapítvány] kuratóriumában, miközben az Első Elnökség tagja volt. Clark elnök, amint azt valószínűleg tudjátok, államtitkár és Mexikó nagykövete volt. Ő írta a híres memorandumot a Monroe-doktrínáról. 1923-ban a Salt Lake Tabernákulumban figyelmeztetett minket a kommunista-szocialista fenyegetésről, és hogy mi a célja – és igaza volt. Az egyházban senki nem tanúsított nála nagyobb rálátást az Alkotmányunkra és az azt fenyegető kommunista-szocialista veszélyre. A The Foundation for Economic Education, ahol szolgált, a rendelkezésre álló legjobb felvilágosító, a szabadságról szóló irodalmak némelyikét publikálja. Van egy ingyenes havonta megjelenő magazinuk is, a The Freeman, amely kitűnő. [...] Ezek a könyvek és mások megmutatják nektek, hogy mi mellett áll Amerika – a szabad vállalkozási rendszerünk – az alkotmányos köztársaságunk, és hogyan váltunk a világ legnagyobb hatalmává. Mert először tudnotok kell azt, hogy mi mellett áll ki Amerika, mielőtt fel tudjátok ismerni, hogy mi fenyegetheti. Mert ahogy McKay elnök mondta, a teljes gazdasági szabadság minden szabadságunk alapja. [...] Miután rendelkeztek az amerikai alkotmányos köztársaságunkról és az azt fenyegető veszélyekről szóló tényekkel, akkor tenni akartok majd valamit. Minden bizonnyal azok, akik szervezettek, van tervük és elkötelezettek, mégha kevesen is vannak, mindig legyőzik a sokat, akik szervezetlenek, nincs tervük, sem elkötelezettségük. A kommunisták ezt bebizonyították, és a szabadságért küzdőknek is fel kell ezt ismerniük. Ha tehát egy szervezeten keresztül szeretnétek hatást elérni, akkor legyetek biztosak abban, hogy az a szervezet összhangban áll a szentírásokkal, a prófétákkal és a Lélekkel. Ha így van, haladjatok előre, használjátok a szabad önrendelkezéseteket, hogy megvalósítsátok mindazt, ami erényes és dicséretre méltó, hadd vonítson az ördög, a képviselői és a balekjai. [...] Nem szabad, hogy másodrendű ügyek megzavarjanak minket. A mi ellenségünk nem a katolikus, a protestáns, a fekete, a fehér, a zsidó, a nemzsidó, a munkáltatók, a munkavállalók, a gazdagok, a szegények, a munkás vagy a főnök. A halandó ellenségünk a sátáni kommunizmus és azok, akik előkészítik számukra az utat. Mindazonáltal nem elég az, hogy megismerkedjünk az Egyesült Államokat fenyegető komoly veszélyekkel. Oktatnunk kell magunkat és másokat is azokról a nagyszerű lelki értékekről, amelyek az Isten által sugalmazott Alkotmányunk és az amerikai szabad vállalkozási rendszer alapját képezik. Az ellenség legyőzésének sok módja közül az egyik 115

az, hogy tanítjuk az embereket a saját országunk örökkévaló igazságairól. Egy ilyen felvilágosult elme el fogja vetni a marxi szocializmust, legyen annak formája kommunizmus, nácizmus, fasizmus, jóléti államizmus vagy bármilyen más emberalkotta szörnyeteg. A halálos veszedelem eme korszakában olyan férfiakat és nőket kell választanunk, hogy a kormányban képviseljenek minket, akik rendelkeznek az elme, a szív és a lélek Istennel való belső összhangjával. Csak ilyen emberek rendelkeznek szilárd horgonnyal, amely elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a felháborító mértékű vagyon parittyáinak és nyilainak. Csak ők rendelkeznek belső irányérzékkel, szilárd lélekkel és erős jellemmel, amely a túlélésünkhöz kell. Nem szabad bizalmunkat olcsó opportunistákba helyeznünk, akik egy tál lencséért eladják a lelküket. Inkább olyan férfiakat és nőket helyezzünk hivatali pozíciókba, akik életükben az Isten iránti szeretetet előrébb helyezik, és akik következésképpen igazi bölcsességgel tudják szolgálni a felebarátaikat. Nem olcsó politikusokra, hanem államférfiakra van ma szükség. Nem opportunistákra, hanem olyan férfiakat és nőket követeljen a nép, akiket alapelvek vezérelnek. A megpróbáltatás és veszély eme időszakában csak az Alkotmányunk, az amerikai köztársaságunk és Isten alatt élvezett felelősségteljes szabadság megőrzése iránt elkötelezett embereket szabad hivatalba helyeznünk. Ó, Isten, adj nekünk olyan embereket, akiknek a mandátuma túltekint a szavazóurnákon (Ezra Taft Benson, BYU, 12/10/63).

116

Tizenharmadik fejezet Szocializmus – a kommunizmushoz vezető egyenes út A gonosz a legelfogadottabb stílusban és a legmegnyerőbb hangnemben, a legelegánsabb attitűddel tálalja az elveit és érveit, és nagyon gondosan megkedvelteti magát az emberiség leghatalmasabb és legbefolyásosabb személyeivel, egyesül a népszerű pártokkal, belebben bizalmi és hasznothozó hivatalokba, befogva a népszerű szeleket, pedig komoly károkat okoz és elnyomja az ártatlanokat (Brigham Young elnök, 1866, JD-11:238).

Téves eszmények. A világ általánosságban véve nagyot tévedett ezeken a pontokon. Különböző projektekbe kezdtek, hogy megpróbálják egyesíteni és egységesíteni a népet Isten nélkül; de nem tudták. A fourierizmus, a kommunizmus – ugyanannak egy másik ága – és sok más hasonló elv lett bevezetve, hogy megpróbálják egységesíteni az emberi családot. Aztán voltak béketársaságok, amelyeket ugyanazokra az elvekre építettek, de mindezek a dolgok csődöt mondtak, és továbbra is meg fognak bukni, mert bármennyire is jótevő, humanitárius, jótékony vagy világpolgári nézeteik vannak, lehetetlen egy igaz és helyénvaló egyesülést az élő Isten Lelke nélkül létrehozni, és ezt a Lelket csak az evangélium szertartásain keresztül lehet megosztani; és ezért volt az, hogy Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy menjenek és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, majd ezt mondta: »Íme, én veletek vagyok mindvégig.« Ez által az egységesítő, összefogó lélek által lehet igaz, rokonérzésű, testvéri kapcsolatokat bevezetni és élvezni (John Taylor, 1875, JD-18:137). Hallottuk Taylor testvér kifejtését ma reggel arról, hogy mi a szocializmus. Mit tudnak tenni? Egymáson élősködni és koldulni. Szegény, ostoba és rendkívül gyengeelméjű az a nép, amely nem tud magáról gondoskodni (Brigham Young elnök, 1870, JD-14:21). A rablás egyik fajtája. Van egy másik politikai párt is, amelynek célja, hogy a törvényhozás és a kényszer eszközével egy szintre hozza a világot. Ez a legnagyobb jóindulattal is a rablás egyik fajtája. Néhány embernek elfogadhatónak tűnhet; mindazonáltal rablásról szól. Milyen joga van bárki ember fiának egy másik ember tulajdonát erőszakkal elvenni? Minden nemzet törvénye tolvajként büntetné az ilyen embert. Ha ezrek vesznek részt egy ilyen tevékenységben, az már elfogadhatóvá teszi? Bizonyára nem. És ha egy nemzet teszi ezt, egy nemzet tette szentesíti a gonosz tettet? Nem; az algír kalózok vagy az arab hordák még soha nem voltak elfogadhatók a számuk miatt; és egy nemzet vagy nemzetek, amelyek részt vesznek ebben a tevékenységben, csak növeli a banditák számát, de soha nem fogják szentesíteni a tettet. Most nem fogok belemenni a vagyonszerzés különböző módjaiba, csak annyit említenék, hogy bármilyen igazságtalan vagyonszerzést a törvénynek büntetnie kell. A vagyon általában a munka, az iparkodás és a tehetség megtestesítője. Ha az ember iparkodó, vállalkozik, szorgalmas, óvatos, megtakarít, és a gyermekei követik ebben, és 117

vagyont halmoznak fel; és egy másik ember gondatlan, tékozló és lusta, és a gyermekei öröklik a szegénységét, fel nem fogom, hogy az igazságosság milyen alapelvére építve van a lusta és tékozló személy gyermekeinek joga ahhoz, hogy beletegyék kezüket azoknak a zsebébe, akik szorgalmasak és óvatosak, és ellopják tőlük a pénztárcájukat. Ha utat engednek ennek az alapelvnek, minden erőfeszítést és vállalkozást eltipornak (John Taylor, 1852, Government of God [Isten kormánya], 23. o.). Nagybani rablás és önkényuralom. A világ civilizált nemzetei között van egy mozgásban lévő erő, amely felkavarja az úgynevezett „alacsonyabb osztályokat”, nem kis felbolydulást okozva az egyházakban, és jogalkotók, államférfiak és még a nemesség és az uralkodó osztály figyelmét is felkelti, amit úgy hívnak, szocializmus. Elég nehéz definiálni. Különböző fázisai, dogmái, működési módozatai és tervezetei vannak kitűzött céljai eléréséhez. Vannak támogatói, akik keresztényeknek tartják magukat, és azt állítják, hogy tanainak keresztény jellege van. Legtöbbjük azonban egyszerűen tagadja vagy mellőzi a vallást, és egyáltalán nem színlelik, hogy az istenség helyet kapna az elképzeléseikben, életükben vagy céljaikban. Néhány pártfogója számára anarchizmust jelent – minden kormány elpusztítását. A legtöbbjüknek azt jelenti, hogy az állam testülete elnyeli az egyént, hogy szabályozza, felügyelje őt és mindent, amit fel tud halmozni. A különböző frakciók közös célja a szegénység eltörlése és az egyenlőség megteremtése, ami a tulajdont és a világ javainak és termékeinek a használatát illeti. Főként elméletekből áll, amelyeket nem próbálnak meg átültetni a gyakorlatba, és amelyek sok tekintetben megvalósíthatatlannak tűnnek, ha az emberi természetet korrektül figyelembe veszik. [...] Az utcai szónokainak, egyházi vagy világi bajnokainak a különböző vad, egymásnak ellentmondó és a gyakorlatban hasznavehetetlen elképzeléseit félretéve, célja a kormány teljes atyáskodása. Senki nem birtokolhat semmit. Minden az állam tulajdona legyen. Minden tulajdon, közmű, ipar és személy felett a politikai testület kell, hogy rendelkezzen, amelyet a kormány képvisel. Így minden ember másokkal egyenlő igényt támaszthat mindenért, amelyre fizikailag és intellektuálisan szüksége van, úgyhogy senki nem szenvedhet hiányt az élet szükségleteiből vagy az általános haladás eszközeiből. Továbbá senki nem rendelkezhet földdel vagy más ingatlannal, és így nem lesz sem gazdag, sem szegény, hanem bizonyos értelemben mindenki egyenlő lesz. A szocialisták között többféle nézőpont létezik azt illetően, hogy ezt a radikális változást hogyan kell elérni, de amikor elég nyomás alatt szándékaik kijelentésére kényszerülnek, nyilatkozatuk szerint a szocializmus támogatóinak elegendő száma elérésekor, amikor a szavazatok többségével fognak rendelkezni, a többség egy olyan kormányt fog felállítani, amely erőszak alkalmazásával megfosztja a tulajdonnal rendelkezőket, és elvesznek minden köz- és magánintézményt, tulajdont, vagyont és mindent, amit az előző korok vagy a modernkor tevékenységei és felhalmozásai termeltek. Más szóval, általános vagyonelkobzásról van szó, sokak nézőpontja szerint nagybani rablásról a törvény nevében, és egy önkényuralom megalapításáról, amely hatalmasabb, mint az elnyomás bármely más formája, amelyet a világ eddig ismert. A cél az, hogy szentesítse az eszközt. Minden egyenlőtlenség egy szintre hozatala megbocsátja majd az emberi jogok és szabadságok elsöprését (Charles W. Penrose, 1908, MS-70:6967).

118

Agitátorok és elégedetlenkedők. Vannak közöttünk ambíciózus agitátorok és elégedetlenkedők, akik nem hajlandók, vagy nem tudják vállalni a szabad nép közötti szabad verseny nyomását és versengését, amely a szabad emberek számára oly drága. Gyakran számunkra idegen kormány és társadalom rendszerei által táplált emberek idejönnek, és a nehézségeink meggyógyítására felírják azt a gyógyírt, amely talán az ő szociális és kormányzati rendszerüket megtámadó betegséget meggyógyították, ahonnan ők jöttek, amely azonban méreg a nemzet politikai testülete számára. Jóllehet ezek az idegen elégedetlenkedők számukat tekintve kevesen vannak ahhoz a sokmillió rendes és bátor állampolgárhoz képest, akik idegen országokból jöttek hozzánk, ez a kevés erős a hatalomért és a rablásért folytatott összefogásában. Soraikat saját népünkből is felduzzasztják azok, akik reményeikben csalódtak, a lusták, és akik ott is akarnak aratni, ahol nem vetettek, azok a szerencsétlen emberek, akiknek a meggazdagodásra vagy akár csak az életük tengetésére irányuló terveik füstbe mentek, és azon kevesek közülünk, akik a szentségtelen ambícióikkal akár káoszt is hajlandóak lennének ránk hozni, csak hogy ők hamislelkű hatalomhoz juthassanak. [...] A mai napig [1935] vannak bizonyos nagy és egyértelmű hibái néhány úgynevezett reformerpalánta elgondolásainak, akik arra törekszenek, hogy fejest ugrassanak minket az európai izmusok és önkényuralmak örvényébe. Az egyik ilyen gondolkodásmódbeli hiba, amelyet megemlítek, ez: kieszelték, hogy először valahogy felosztják a jelen gazdasági rendszerünk által termelt vagyont, majd az a céljuk, hogy a vesztét okozzák és elpusztítsák ezt a rendszert; ugyanakkor egy olyan világot képzelnek maguk elé, amely követi ezt a vagyonfelosztást, és amely világ rendelkezik és élvezi mindazt a vagyont, amelyet ez a rendszer, amelyet ők el akarnak pusztítani, teremt elő, annak ellenére, hogy ameddig az emberi tapasztalat visszanyúlik, kizárólag egy ilyen rendszer tud olyan vagyont és kényelmet teremteni, amelyért sóvárognak. Talán elegendő lesz megismételni két közmondást, amely ezzel kapcsolatban eszembe jut: »Ne öld le az aranyat tojó libát« és »A kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon«. [...] E csoport ármánykodásainak egy komoly hibája az, hogy ezek az úgynevezett reformerek nem fogják fel, hogy mi mindazzal rendelkezünk, amelyek miatt ők zajonganak, és hogy tudatlanságukban nem ismerik fel azt, hogy amivel nem rendelkezünk, de javára válna egy szabad népnek, az a maga idejében és alkotmányos keretek között is megtörténhet. Nem értik az alkotmányos kormányzás lelkét, sem a betűjét. Semmi jelét nem adják annak, hogy valaha is átgondolták és megtervezték volna azt, hogy a szükséges reformok hogyan jöhetnek létre alkotmányos módszerekkel. Semmi hajlandóságot nem tanúsítanak aziránt, hogy az Alkotmány, a hagyományaink és eszményképeink szerint működjenek. Nem tanúsítanak képességet arra, hogy törvényi keretek között gondolkodjanak; inkább kardban gondolkoznak. Az erő, nem pedig az ésszerű, konszenzusra jutott akarat az ő tézisük. Hogy a saját nézőpontjaik az abszolút helyesek, hogy csak ők a bölcsek, hogy maga az emberiség nem rendelkezhet bölcsességgel, hogy az embereket hajtani kell a végső cél felé, hogy a népben nem lehet bízni, és nem rendelkeznek azzal a bölcsességgel, hogy saját magukat kormányozzák – ezek a csoport új reformjának főbb téveszméi. Még Isten sem kényszeríti az ember akaratát; a kisemberek miért gondolják, hogy megtehetik azt, amit Isten sem tesz meg? (J. Reuben Clark, 2/22/35)

119

Az egyén vs. az állam. Alapvetően az a hatalmas küzdelem, amely ma az egész földet egyre inkább megrengeti, az egyén és az állam küzdelméről szól. Az egyén van az államért, vagy az állam az egyén hasznára? [...] Ez a gigantikus világméretű küzdelem egyre inkább vérre menő harcot jelent. Jól és bölcsen tesszük, ha ezt így fogjuk fel, és így lépünk a színtérre. És mindannyiunknak részt kell benne vennünk. Sőt, mindannyian részt veszünk ebben a küzdelemben, akarjuk vagy sem. A szabadság forog kockán. Ami a gazdaságot illeti, ez a világméretű konfliktus az egyéntől kompenzáció nélkül történő elkobzás alakját öltötte magára, amit olyannak adnak, akinek nincsen, elvéve a munkástól munkája gyümölcsét, és odaadva a henyélőnek, aki nem dolgozik. Természeténél fogva egy a tömegek gazdaságilag, kompenzáció nélküli, lefelé és nem felfelé történő kiegyenlítéséről van szó. Azt, hogy ezt az eredményt az egyik országban elkobzó adózással, egy másikban pedig közvetlen lefoglalással érik el, csak módszere válogatja. Néhány országban már nyíltan és szégyenkezés nélkül folyik a leplezetlen lefoglalás és elkobzás. Mindezt az állam nevében, mintha ő maga lenne az istenség – mintha az állam és nem Isten adta volna őket. Ami a kormányzást illeti, önmagukat megörökítő kormányzó csoportok jönnek létre forradalom, egy régi rendszer megbuktatása és egy új létrehozatala által, vagy pedig a régi rendszer elferdítése és áruba bocsátása által, amellyel egy új jön létre. Itt is csak módszere válogatja. Mi haszna egy olyan választásnak, amely csak külsőleg szabad, ha a kormány nevezi meg a jelölteket? Az új világrendben a törvények és a bíróságok elveszítették megszokott helyüket. Titkos rendőrség, a népek átka, kedvére, előítéletei vagy gyűlölködése által vezérelve letartóztat, elítél és büntet. A közigazságszolgáltatás elmenekült az államtól. Ez a modern állam még a családi kapcsolatokba is belemártja szennyes kezét, amelyek az embernek Istenhez fűződő kapcsolata után a legfontosabbak és legdrágábbak. Néhány országban ez az új állam elrabolja a szülőktől a gyermekeik feletti felügyeleti jogot a sabbat napon, megtiltja a szülőknek, hogy megtanítsák gyermekeiknek az igazlelkű életet, és azt tanítja a gyermekeknek, hogy az állam hivatalnokai, és nem Isten az, akire az életben irányításért és a normákért tekinteniük kell. [...] Ami a vallást, az ember szívének legszentebb helyét illeti, ez a modern világállam ide is belép, és megfosztja trónjától Istent, és felmagasztalja Isten helyébe az államot. Ez a legfőbb árulás mindegyik közül. Mert az ember, akitől elrabolták Istent, állattá válik. Ezt a bűnt érezni kell, nem elmondani, mert a szavak nem képesek felmérni ennek a gonoszságnak a magasságát és szélességét; és az emberi elme fel sem foghatja azok büntetését, akik elkövetik ezt a bűnt. Ez az új állam az egész világon belép ezekre a területekre, méghozzá az emberek iránti tiltakozó szeretet és barátság álruhájában, akiknek tulajdonát el akarja kobozni, akiknek szabadságát el akarja rabolni, és akiknek vallását el akarja pusztítani. Így alakult ki az önkényuralom eddig is a világtörténelem során. Az önkényuralom mindig is álszent tolvaj és csábító volt. Mindig is egy démon volt, amely meg akarta fosztani Istent a trónjától, mert tudja, hogy hacsak meg nem érinti az emberek lelkét, önmagának kell meghalnia (ifj. J. Reuben Clark, 11/16/38). Forradalmi módszerek. Továbbá az ember veleszületett, a kényelem és henyélés iránti szeretetére, valamint a kapzsiságára és sóvárgására játszanak azzal, hogy a 120

semmiért adnak valamit, és segítik azt, hogy munka nélkül élhessünk. Sokunk elhitte, hogy a világ tartozik nekünk a megélhetéssel, mindegy, hogy dolgozunk vagy henyélünk. Kihasználták az ember természetes mentális lustaságát azáltal, hogy megmutatták nekünk, hogy nem kell gondolkoznunk, terveznünk vagy aggódnunk a fedél, a fűtés, az étel és a ruházkodás miatt; az állam majd gondoskodik rólunk, mi pedig elfelejthetjük az aggódást, ami a megélhetéshez szükséges jövedelemszerzéssel jár. Vidáman járjuk ezt a könnyű utat. Az utolsó érvelést még azzal is megerősítették, hogy elkölthetjük és el is kell költenünk mindazt, amink van, nem kell takarékoskodnunk, mert az állam majd gondoskodik rólunk. Ezzel megölték a takarékosságot és a mértékletességet. Az apának már nem kell gondoskodnia a feleségéről és a gyermekeiről, mert az állam gondoskodik erről; és a feleségnek és a gyermekeknek innentől fogva nem az apára kell tekinteniük az eltartásért, hanem az államra. Félelmünkre attól, hogy öregkorunkra egy fillér nélkül maradunk és szükséget fogunk látni, szintén rájátszottak, és meggyőztek minket arról, hogy az állam majd gondoskodni fog rólunk idős korunkban, elfeledkezve arról, hogy ez a nemzetből egy hatalmas szegényházat fog csinálni. És még nem vagyunk túl ezen a technikán. [...] Ez állami szocializmus; ez nem demokrácia; ez nem egy köztársaság koncepciója. A történelem megismétli önmagát. Ésau éhesen eladta születési jogát Jákóbnak egy tál lencséért. Az Ésauk nemzete vagyunk. [...] A háború után nagyrészt szocializált államként és kormányként szabályozott Amerikába térünk vissza, amely isteníti az államot, és az emberből rabszolgát csinál. Jó nagy utat megtettünk már ebben az irányban. [...] Ennek a technikának az alapelvei bizonyára olyan régiek, mint József, akit eladtak Egyiptomba. Mert ő, Fáraó képviselőjeként először felvásárolta a néptől az összes gabonát az adókból, amelyeket a néptől kierőszakoltak, majd amikor jött az éhínség, József értékesítette ugyanazt a gabonát a nép felé, és az első évben az összes készpénzük így Fáraóé lett; a második évben az összes nyájuk és csordájuk Fáraóé lett; következőnek a földjeik, amelyeket József szintén átadott Fáraónak; majd végül a testükért cserébe kapták a gabonát, és Fáraó szolgái lettek. A nép leigázása teljes volt, és József ezt mondta nekik: »A mai napon megvásároltalak benneteket és földeteket a fáraónak« (1 Mózes 47:23), majd József akarata szerint mozgatta a népet, és bérbe adta nekik a földjeiket a saját feltételeinek megfelelően. Sok lecke van Egyiptom hét bőséges és hét szűk esztendejének történetében. Nézzük a mi helyzetünket: már elindultunk azon az úton, amelyet néma bárányokként fogunk követni; bölcsődéket hoztak létre a gyerekek felügyeletére, míg az édesanyák dolgoznak [...] menzákat állítottak fel az iskolákban, ahol a gyerekeket az állam eteti, ahelyett, hogy hazamennének [...] törvényeket indítványoznak, melyek megakadályozzák a fiatalokat abban, hogy segítsenek a család jövedelemszerzésében, és állami üdülőket hoztak létre munkahelyek helyett; CCC táborokat állítottak fel a fiatalok számára, ahol az állam eteti, ruházza és elszállásolja őket az otthonuktól távol, ahol mindenféle és minden fajta osztályból keverednek, és hatalmas táborokba gyűjtik őket [...] ajándékokat osztogatnak valamiért és a semmiért [...] Nem látjátok, hogy milyen messze jutottunk ezen a forradalmi úton? Lakosságunk nem kis részét már elcsábították (J. Reuben Clark, 1/24/45).

121

Hivataléhes politikusok. Nos, látva azt az előkelő vezető pozíciót, amelyet az amerikai ipar elért a világban, hogy lehet az, hogy az elmúlt években lépéseket tettek afelé, hogy gyakorlatilag teljesen elpusztítsák a szabad vállalkozási rendszerünket, és szocializmusban vagy államizmusban vagy jóléti államban (rátok bízom, melyik szót használjátok) végezzük – olyan lépéseket, amelyek hajlamosak azt az érzést kelteni, mely szerint a kormány nyújtja a legjobb társadalmi biztonságot, ami elérhető ebben az országban, stb.? [...] A tanok sok szele – szociális, gazdasági, politikai – fúj most a nép között. Egyének, akik pozícióra és hatalomra törekszenek, mindenféle propagandát felhasználva, most is, és mindig is sürgölődni fognak a nép között, hogy megnyerjék a támogatásukat. Ezek a dolgok nem újak. Régóta léteznek, és legfőképp nagy nehézségek és káosz időszakaiban tűnnek fel. És főleg olyan országokban a legveszélyesebbek, amelyeket demokratikus kormány vezet. Baljós veszélyek fenyegetik e nagyszerű országunkat. Kormányunk már átesett egy nagy próbán – a hatvanas évek polgárháborúján. Más próbák is jönni fognak. Az országunk azonban győzedelmeskedni fog, ha az emberek hűek maradnak az örökségükhöz, és fenntartják a szabadság és az igazságosság eszményképeit, amelyeket országunk atyái felállítottak (Joseph F. Merrill, KB-4/37:41-2). Véleményem szerint ezeknek a lépéseknek a vezetői általánosságban véve hivataléhes politikusok, akik a közhivatallal járó illetményekre, befolyásra és hatalomra vágynak. Ezek a jelöltek megkörnyékezték, és ma is igyekszenek megnyerni maguknak a szakszervezetek önző, ambíciózus és befolyásos vezetőit, a lakosságunk mihaszna elemeivel egyetemben. A félrevezető propagandák bőséges és széles körű használatával, amelyeket oly előszeretettel használtak és használnak ma is, a nagyközönség elméje nagy mértékben összezavarodott, és tömegeket nyertek meg maguknak. Tegyétek meg, hogy összehasonlítjátok a politikai pártok félévszázaddal ezelőtti platformjait a maiakkal, amelyeknek ugyanazt a pártnevet adták (Joseph F. Merrill, KB-4/50:61-62). Soha ne felejtsük el, hogy ma a világtörténelem legnagyobb csatáját vívjuk. Ellenfelünk a szocializmus – a jóléti állam, és a vereség büntetése rabszolgaság. Lelkileg, erkölcsileg és gazdaságilag erősnek kell maradnunk egyénekként, családokként, közösségekként és nemzetként. Csak akkor vagyunk biztonságban (Ezra Taft Benson, BYU, 2/28/62). A szocializmus új határvidéke. Új politikai programot indítottunk »az új határvidék« címen. Egyértelmű, hogy ennek az "új határvidéknek" a célja több hatalom a kormánynak, a közpénzek nagyobb méretű költése, magasabb állami adósság, kevesebb szabadság az egyén és az államok [megyék] és helyi önkormányzatok számára. Több szocializmus felé visz minket Amerikában – nagyobb felületen teríti le a »Vörös Szőnyeget«. [...] Nem annyira a kicsi, keménymagú felforgatók csoportjaitól félek itt Amerikában, hanem azoktól, akik nem látják a szabadságot fenyegető veszélyt, amelyet az egyre nagyobb központosított kormányhatalom jelent – és főleg azoktól félek, akik látják ezt tendenciát, és nem törődnek vele (Ezra Taft Benson, 1962, The Red Carpet [A vörös szőnyeg], 159-308). 122

Amerika hatalmas válsággal néz szembe. Nem engedhetjük, hogy az önelégültség elvakítsa szemeinket, hogy ne lássuk az igazi veszélyeket, amelyek pusztulással fenyegetnek minket. Sok vezetőnk írásos és szóban kifejtett véleményéből ítélve kormányunk történelmének legnagyobb válságával néz szembe. Hadd említsek meg néhányat a legfrissebbekből. Albert C. Wedemeyer tábornok egy minapi utahi látogatása során ezt mondta: »Intelligens amerikai hazafiakként fel kell ismerniük, hogy a mi szabad társadalmunk sokkal nagyobb méretű és nagyobb próbatételt jelentő zavarodottsággal és veszéllyel néz szembe, mint valaha. [...]« W. C. Mullendore, a Southern California Edison Company elnöke [...] így figyelmeztetett: Túl hosszú ideig mi, az Amerikai Egyesült Államok népe elpazaroltuk az örökségünket, és vakon követtük az öreg, hitszegő és gyakran megtévesztő utakat, amelyek visszafelé és lefelé vezetnek minket a szabadság ritkán járt magasságaiból az önkényuralom és kétségbeesés síkságaira, ahol az emberiség legnagyobb része élt gyakorlatilag a világtörténelem egésze során. [...] Így becsapva és megvezetve utaztunk a huszadik század első felében a szocializmus lélekpusztító földjének belseje felé, és erős szövetségeket kötöttünk, amelyek miatt szinte folyamatosan éles és hideg háborúkban veszünk részt az egész földön. A szabadságtól való visszavonulásunk során a tiltakozó állampolgárok hangjait az intolerancia és az erőszak kiáltásai fojtották el olyanok szájából, akik a visszavonulást és a hiszékeny balekjaik millióit vezették, akik boldogan masíroznak a végzetükbe, zászlókat lobogtatva, amelyeket olyan lenyűgöző és hibásan alkalmazott címszavak díszítenek, mint »társadalmi igazságszolgáltatás«, »egyenlőség«, »reform«, »hazafiság« és »szociális jólét«. [...] A teljesítményeink feletti büszkeségtől megrészegedve továbbra is megoldatlan, érdekes problémákba merülünk, védtelenül hagyva kapujainkat, amelyeken »a barbarizmus egy újabb betörésével« pusztító hordák és erők özönlenek be. [...]

Az itt számbavett veszélyekkel párhumazosan az erkölcsi gyalázatosság szétziláló hatása is fenyegeti a nemzetet. A becsületesség, úgy tűnik, divatjamúlttá vált. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a családi élet stabilitása szétmorzsolódik. A hűség és a hazafiság elveszítette erejét. Bűnözés és törvénytelenség egyre inkább eluralkodik főleg a fiataljaink között (David O. McKay elnök, EH-3/12/52). Valódi veszélyek állnak előttünk – az idő későre jár. Az idő valóban későre jár a nemzetünk túlélésének óráján. Ahogy azt Ernst Tillich több évvel ezelőtt szakértői tanúvallomásában kijelentette a Képviselőház Amerikaellenes Tevékenységek Bizottsága előtt: »A túlélés óráján az idő éjfél előtt jár öt perccel. Csak ez a kis idő adatott arra, hogy válasszunk a túlélés vagy a pusztulás között.« Az események, amelyek Mr. Tillich tanúvallomása óta történtek, teljes mértékben alátámasztják ezt a komor figyelmeztetést. Fejjel megyünk előre nagyszerű országunk elkerülhetetlen pusztulásába vezető rózsaszínű úton. Igaz, hogy a szocialista-kommunista összeesküvésnek önmagában még nincs ereje ahhoz, hogy elvégezze a szükséges munkát, mindazonáltal alapvető segítséget és bátorítást kap a fábiai szocialistáktól, társaiktól, balekjaiktól és a liberálisoktól, olyannyira, hogy a kommunisták ujjonganak a dolgok alakulása láttán. [...] 123

Valódi veszélyek állnak előttünk. Miért aggódom és féltem a jövőt? Féltem a jövőt, amikor azt látom, hogy az elmúlt harminc évben az egykor szabad intézményeink – politikai, gazdasági, oktatási és társadalmi – olyanok kezébe lettek átadva, akik a jóléti államot támogatják, és akik Minden hatalmat Washingtonban a politikai apparátus kezében akarnak központosítani. A politikai hatalom ilyen kiterjesztése az egyéni jogok kárára, amelyet oly gyakran »demokráciának«, »szabadságnak« vagy »polgári jogoknak« álcáznak, szocializmus, mindegy, milyen címkét visel. Emlékezzünk a néhai Dean Inge figyelmeztetésére: »A történelem bebizonyította, hogy a gonosz erői a legnagyobb győzelmeiket olyan szervezetek elfoglalásával nyerték, amelyek pontosan az ő meghiúsításukra lettek megszervezve, és hogy amikor az ördög így megváltoztatja az üveg tartalmát, soha nem módosítja a címkét. Az erődöt ugyan elfoglalta az ellenség, továbbra is a védők zászlaja leng rajta« (Ben Moreell admirális, 1963. november 22.).

Féltem a jövőt, amikor azt látom, hogy a jómódú, de önelégült állampolgárok kevés vagy semmilyen figyelmet nem szentelnek az ilyen és sok más szocialista trendnek Amerikában. Dr. V. Orval Watts, elismert politikai közgazdász, körülírta ezt a szocialista rendszert, amelytől én félek [...] Ezeket mondta: A szocializmus [...] a kényszerítő kollektivizmus teóriája és gyakorlata. A mások vagyona iránti kapzsiság és más emberek munkáját irányítani óhajtás gonosz gyümölcse. Ez a javak és a hatalom iránti mohóság olyan régi és olyan széles körű, mint az emberi faj. Sok névvel illették már, sok formát magára öltött már, ahogy az emberek is sok mentséget találnak arra, hogy meglopják és uralkodjanak felebarátaikon. A szocialista teória egy modernkori kifogás, egy gondosan kidolgozott racionalizálása ennek a kapzsiságnak és a szervezett fosztogatásnak és önkényuralomnak, amelyet el akar érni. A materializmusa, a kollektivista nézőpontja, az erőszakba és kényszerbe vetett bizodalma, és még az egész gazdaságtana olyan régi és közönséges, mint a bűn. Azzal a reménnyel kecsegteti az embereket, hogy ott is arathatnak, ahol nem vetettek. Azt tanítja, hogy az ember a környezete terméke, és hogy akkor lehet boldog és jó, ha elég vagyonhoz jut, mindegy hogyan és honnan. A szocialista kísértő szerint csak arra van szükség, hogy meghajoljunk és imádjuk a szocialista államot, átadva neki a felhatalmazást és a hatalmat arra, hogy elvegye a vagyont, ahol azt talál, és kedvére irányítsa a munkát. Csak egy kis osztálygyűlölet, egy kis hazug propaganda, egy kis erőszak a sztrájkőrségek vonalán, az ellenséges kritikusok egy kis elnyomása, és a szocialista elméletben kötelezően kiművelt néhány generáció, és minden bizonnyal látni fogjuk az egyenlőség, a béke, a testvériség és a szabadság (!) új napját felvirradni. Ezt mondja a szocialista.

1878-ban a nagyszerű déli államférfi, a georgia-i Benjamin Hill az Egyesült Államok szenátusának pódiumánál az alábbi a profetikus szavakkal figyelmeztetett minket ezekre a veszélyekre: Semmitől nem rettegek jobban, mint attól, hogy ez a kormány olyan kétséges hatalmakat fog gyakorolni, amelyekkel nem ruházták fel. Véleményem szerint ennek az országnak a jövőjére nézve ez a legnagyobb veszély. Biztosítsuk azt, hogy mindig a korlátain belül tartjuk.

124

Ha ez a nagyszerű, ambíciózus, növekvő testület egyszer agresszívvá válik, ki fogja megállítani? Ha önfejűvé válik, ki fogja fegyelmezni? Ha igazságtalanná válik, ki fog benne bízni? Az ország őrtornyainak őrszemeiként esedezem Önök előtt, hogy álmatlan rettegéssel figyeljék és vigyázzák azt a testületet, amely minden tulajdont és jogot, minden államot és népet, minden szabadságot és reményt egy óra leforgása alatt a játékszereivé, és örökre az áldozataivá tehet.

Ben Moreell admirális, aki korábban beszédet mondott itt, bölcsen kijelentette: Bizodalmunkat nem kormánymechanizmusokba, formulákba, jóváhagyásokba vagy emberekbe helyezzük. Hitünket Istenbe és a szabad emberek azon képességébe vetjük, hogy tudják magukat kormányozni. Egy szabad társadalomban a kormánynak helyénvaló szerepe van. Ez a funkció azonban nem terjed ki arra a hatalomra, hogy megmondja állampolgárainak, hogyan éljék az életüket. A kormányunkat nem azért hozták létre, hogy beleszóljon az emberek ügyeibe; arra tervezték, hogy igazságot szolgáltasson az emberek között, akik a saját ügyeiket intézik.

Az a nagyszerű és bölcs amerikai, Thomas Jefferson ezekkel a józan szavakkal figyelmeztett minket a kormánytisztviselőkre jogtalan hatalmak ruházásának a veszélyeire: Veszélyes tévhit lenne az, ha a választott emberekbe vetett bizodalmunk elcsendesítené a félelmeinket a jogaink biztonságát illetően: ez a bizodalom mindenhol az önkényuralom atyja. A szabad kormányzat féltékenységre van alapozva és nem bizodalomra; féltékenység, és nem bizalom az, ami előírja a korlátozott intézményeket; ezért kötjük meg azok kezét, akikre a hatalmat kell bíznunk; az Alkotmányunk ennek megfelelően megállapította azt a határt, ameddig a bizalmunk elmehet, de tovább nem; [...] A hatalom kérdésében tehát többet ne halljunk az emberbe vetett bizalomról, hanem kössük meg az Alkotmányunk láncaival, nehogy kárt okozzon (Works, 9:470-1).

(Ezra Taft Benson, BYU, 12/10/63)

125

Tizennegyedik fejezet A jóléti állam – Lopakodó szocializmus Ha a Kongresszus meghatározatlanul használhat fel pénzt a közjólétre, és ők a közjólét egyetlen és legfőbb bírái, akkor kezükbe vehetik a vallást; tanítókat nevezhetnek ki minden államban, megyében és községben, és az államkincstárból fogják kifizetni őket, és kezükbe veszik a gyermekek oktatását, és hasonló módon iskolákat alapíthatnak az egész Unióban; a szegényekről való gondoskodást is felvállalhatják. [...] Ha a Kongressus hatalmának ekkora mozgásteret adnak, felbomlasztaná az alapokat, és átalakítaná a korlátolt kormányzat természetét, amelyet Amerika népe megalapított (James Madison, idézet, The Dan Smoot Report [A Dan Smoot beszámoló], 9/9/63).

Megjövendölt paternializmus. Attól tartok, hogy a jelenlegi körülmények között [1932] fokozatosan egy atyáskodó kormányzatba fordulunk át, amely olyannyira megveti a lábait, hogy a népnek nem lesz ereje szétrombolni, s amelyben a nép élete és szabadsága nagy mértékben veszélybe kerülhet. Dollármilliókat költenek e szűkös időkben olyan forrásokra, amelyek a nép javát szolgálják, és nagy hasznukra válik és talán megváltás is a számukra, mindenesetre azt fogja eredményezni – és ezt most kijelentem –, hogy amennyiben a jelenlegi folyamat tovább folytatódik, nemsokára a kormány benne lesz a banki szektorban, az agrárszektorban, a marha- és juhüzletben, mert sok ilyen hitelt soha nem fognak visszafizetni. Ez megszámlálhatatlan hivatal létrehozatalát fogja jelenteni. A kormány máris túl van terhelve bizottságokkal és hivatalokkal, némelyikük azokat a törvényeket hajtja végre, amelyeket a Kongresszus hozott. Valaki másnak kellene azokat a törvényeket végrehajtani. Ha meg szeretnétek védeni magatokat a hitel rabságától és olyan politikai befolyásoktól, amelyeket nem ti választottatok, arra kérlek titeket, hogy gondoljátok át azt, amit mondtam (Anthony W. Ivins, KB-10/32:111-2). Biztos vagyok abban, hogy sajnálatos és igazi veszélyt jelent az egyéni szabadságra az, hogy sok országban, és bizonyos mértékben még a mi szeretett Amerikánkban is világosan megfigyelhető az a tendencia, hogy felmentik az embereket a felelősségek alól, amelyek viseléséhez már régóta hozzá voltak szokva, és atyáskodó aggódást és gondoskodást tanúsítanak a lakosság hatalmas része iránt. Bármennyire is jószándékúak ezek az irányelvek, meg vagyok győződve arról, hogy az lesz a vége, hogy meggyengítik az erkölcsi természetet, megnövelik a függőséget, és ami a legfontosabb és legrosszabb, végső soron elpusztítják azokat az alapvető koncepciókat és filozófiákat, amelyek felelősek az emberiség fejlődéséért a világban (Stephen L Richards, KB-4/39:42). A mohóság bűne. Vegyük csak figyelembe a világban uralkodó állapotokat, azok számát, akik elhatározták, hogy elveszik a gazdag embertől nem azt, amely az övék, hanem azt, ami másoké. Isten megengedte az embernek, hogy vagyont szerezzenek, és amennyiben azt a helyes módon tették, az az övéké, és Ő megáldja őket annak használatában, amennyiben helyesen használják fel. [...] Nem szabad mások rossz szokásaiba esnünk. Nem szabad elsajátítani azt a gondolkodásmódot, mely szerint elvesszük más ember tulajdonát. Gondoljatok vissza a 126

tízparancsolatra, amelyben találtok egy rövid bekezdést: »Ne kívánd [...]« Ez a probléma ma jó sok emberrel. Kívánják azt, amivel mások rendelkeznek, miközben sokukról pont azok gondoskodnak és biztosítanak nekik megélhetést, akik tulajdonát el akarnák venni (George Albert Smith elnök, KB-10/49:171-2). A legtöbb nemzet elveszti a szabadságát, mert nem tartotta be az Úr parancsolatait. A legtöbb nehézség abban az ígéretben rejlik, amelyet a nemzetek vezetői tettek népeiknek, mely szerint ha követik azt a tervet, amelyet a vezetőik készítettek, akkor etetni és ruházni fogják őket anélkül, hogy olyan keményen meg kellene érte dolgozniuk, de ez nem működik. A népeket félrevezetik azzal az elképzeléssel, mely szerint a semmiért kaphatnak valamit, és nem arra ösztönzik őket, hogy dolgozzanak meg azért, amire szükségük van, és amit megkívántak (George Albert Smith elnök, KB-10/50:7). A római „jóléti állam”. Állandóan arra buzdítanak minket, hogy olyan irányelveket tegyünk magunkévá, amelyek állítólag újak, még kipróbálatlanok, és a mi "intelligens óriásaink" fedeztek fel, akik vagy nem ismerik a történelmet, vagy szándékosan félremagyarázzák azt. Az első római törvénykódex, amelyet Róma történelme során megalkottak – a Theodosiusi törvénykönyv Kr. u. 438-ból –, olyan rendelkezéseket tartalmazott a tudósok összefoglalása szerint, amelyek megfelelnek olyan »modernkori problémáknak, mint árplafon, feketepiac, túlzott adóztatás, támogatott egészségügy, társadalmi munka, antiszemitizmus, infláció, kormányhivatalok korrupciója, az egyház és az állam összefonódása. A modernkori szociális és gazdasági jogalkotás, az állami felügyelet és a jóléti állam fejlődését tanulmányozók azt fogják látni, hogy sok modernkori koncepció és gyakorlat a törvénykönyvben felvázolt mintákból ered« (J. Reuben Clark, EH-4/9/60). Nem jótékony kormányzat. Most szeretnélek mindannyiótokat megkérni arra, hogy olvassátok el a Függetlenségi Nyilatkozat első kettő és az utolsó bekezdését, hogy lássátok, milyen célból lett megalapítva ez a kormányzat. Nem jótékony kormányzatként jött létre a világ többi részének etetésére, felruházására és táplálására. [...] És miután elolvastátok azokat a bekezdéseket, olvassátok el az Alkotmány Előszavát is (J. Reuben Clark, EH-2/20/52). Egy kommunista eszménykép. Azért lettünk e földre helyezve, hogy dolgozzunk, és a föld majd megélhetést biztosít nekünk. [...] Az a feladatunk, hogy megmunkáljuk a földet, uralmunk alá hajtsuk az anyagot, meghódítsuk a földgolyót, és gondoskodjunk a nyájakról és csordákról. A kormány feladata az, hogy biztosítsa a védelmünket ezekben a tevékenységekben, és senki másnak nincs joga ahhoz, hogy megfosszon titeket ezektől a kiváltságaitoktól. Azonban nem a kormány feladata az, hogy eltartson titeket. Addig fogom felemelni a hangom, míg Isten hangot és képességet ad nekem, az ellen a kommunista elképzelés ellen, mely szerint a kormány majd gondoskodik mindannyiunkról, és hogy minden az államé. [...] Ez helytelen! Nem csoda, hogy ennek az elgondolásnak a támogatása közben az emberek antikrisztusokká válnak, mert ezek a tanítások egyenesen szembemennek a Megváltó tanaival.

127

Semmilyen kormány nem tartozik nektek a megélhetéssel. Azt saját magatok szerzitek a saját cselekedeteitek által – soha sem egy másik ember jogainak az áthágásával, soha nem az ő becsapásával. Abban a percben, hogy ezt megteszitek, folt esik a jellemeteken (David O. McKay elnök, EH-3/14/53). A legnagyobb átok ma. Vannak már olyan jogalkotók, akik szándékosan és készakarva hoznak olyan törvényeket, amelyek egyenesen ellentmondanak a tízparancsolatnak, és miközben ezt teszik, a pusztulás magvait hintik abban az államban vagy nemzetben. [...] A legnagyobb gyengeség, a legnagyobb átok, amellyel ma a világban találkozunk, azok a kormányok, amelyek úgy akarnak hatalmon maradni, hogy meglopnak minket az egyéniségünktől, meglopnak minket az egyéni felelősségünktől. Nem azért születtünk erre a világra, hogy gondoskodjanak rólunk. Nem humanitarizmus az, hogy meglopnak minket az istenadta jogunktól, hogy gondoskodjunk saját magunkról. Válasszuk azt, hogy Isten örök törvényeinek megfelelően élünk (Henry D. Moyle, EH-11/17/62). Pusztító tendenciák. Ma már sokat hallottunk azokról a bizonyos tendenciákról, amelyek el akarnak nyelni és pusztítani minket. Miközben McKay elnök azokról a szabadságokról beszélt, amelyeket, úgy tűnik, buzgón készek vagyunk kenyérre cserélni, gondolataim visszarepültek az ősi Izráelhez, akik, mikor megéheztek, délre mentek Egyiptomba, és gabonára leltek. Ez a gabona annyira ízlett nekik, hogy ott maradtak egy másik nép gabonáját enni. Végül szabadságukat felcserélték a gabonára és a biztonságra, amelyet az jelképezett. Láncok és nyomorúságos rabszolgaság lett az osztályrészük, a gyermekeik és azok gyermekeinek sorsa. Szenvedésük egyre csak nőtt, míg egy nagyszerű Mózes Isten vezetésével el nem jött, és felszabadította őket. Az Úrnak hála, hogy megszabadította őket! Mégis mennyire sokkal nemesebb dolog lett volna az, ha a nép elfogadta volna Isten vezetőinek a tanácsát, mielőtt rabságba kerültek! [...] Nem csak az izraeliták, hanem modernkori népek is áldozatául estek ennek a gonoszságnak. Pionírjaink átvágtak a prérin, és nagyszerű gazdagságot halmoztak fel a munkájuk és iparkodásuk, a takarékosságuk, és saját kezük és erőfeszítéseik által, sok utódjuk azonban a tanács ellenére magukévá tették azt a pusztító filozófiát, amely majdnem elpusztította az ősi népeket (Spencer W. Kimball, KB-4/50:41-2). Valamit a semmiért lelkület. Mély benyomást tesz rám a tény, hogy a világban egyre csak nő az a fajta lelkület, hogy elkerüljük a megfelelő szolgáltatásnyújtást, vonakodunk értéket adni azért, amit kapunk, és azt nézzük, hogy milyen keveset tehetünk, és mennyit kaphatunk érte. Ez teljes mértékben rossz. Azzal a lelkülettel és céllal kell rendelkeznünk, hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk az adott idő alatt azok hasznát tekintetbe véve, akik foglalkoztatnak minket, és azok javát figyelembe véve, akikkel dolgozunk. Ha ezt tesszük, a jutalmunk nem marad el. A másik lelkület – szerezzünk meg mindent, amit csak lehet, és nyújtsunk érte a lehető legkevesebbet – ellentmond az Úr Jézus Krisztus evangéliumának. Nem helyes olyat kívánni, amiért nem nyújtottunk szolgáltatást vagy megfelelő értéket. Ez az elgondolás teljesen rossz, és csak idő kérdése, mikor fogják úgymond szétválasztani a juhokat és a kecskéket (Heber J. Grant elnök, 1940, E-43/137).

128

Hitem szerint mindig két lélek van velünk: az egyik az Úr sugalmazása, a másik nem. [...] Az a lélek, amely munkára serkent, mennyei Atyánktól van. A lélek, amely arra buzdít, hogy kapjunk valamit a semmiért, az alacsonyabb régiókból van (Heber J. Grant, EJT-70). Ne vedd el testvéred ruháját [tulajdonát]; fizess azért, amit testvéredtől kapsz (Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatás, 1831, T&Sz 42:54). Gonosz átok. Manapság egy különös átok, egy gonosz átok van közöttünk, hogy igázzunk és győzzünk. A társadalmi rendünk annyira megváltozott a szemünk előtt, hogy szinte öntudatlanul is elvárunk mindent valaki mástól anélkül, hogy erőfeszítéseket tennénk érte. Ez az önzés legrosszabb formája. Öntudatlanul és akaratlanul is elősegítjük ezeknek az önző kívánságoknak a meggyökerezését és megerősödését azáltal, hogy nem tanítjuk meg a gyermekeinknek azt, hogy [...] kötelességük saját erőfeszítéseikkel kiérdemelni mindazt, amit kapnak (Henry D. Moyle, Primary Script [Elemi szövegkönyv], 1960-61. nyár, 4. o.). Amikor megszűnünk istenfélő emberek lenni, könnyű prédává válunk a gonosz terveket szővő emberek és nemzetek hamis filozófiáinak. Ez történt Izráel napjaiban is, ahogy azt a Szent Biblia tanulmányozása felfedi. Ma is ez történik, amint a történelem feltárul előttünk. Ebből az okból kifolyólag elvetjük még ebben a szabadságot szerető nép nagyszerű nemzetében is a szabadság istenadta alkotmányát, amelyet szabad emberek számára sugalmaztak, hogy a lelkiismeretük szerint hódoljanak, a kollektivizmus doktrínáiért cserébe, amelyek célja az emberiség szolgaságba hajtása és minden szabadságtól való megfosztása, hogy önkényuralkodók bábjaivá váljanak, nem pedig mennyei Atya gyermekeiként éljenek szabadságban és az istenadta szabad önrendelkezésüket szabadon gyakorolva. Semmi kétség afelől, hogy néhányat közületek vonzanak ezeknek a hamis filozófiáknak az ígéretei, azt remélve, hogy a semmiért kaptok valamit cserébe. Ez soha nem fog megtörténni. Vigyázzatok, nehogy egy tál lencséért megváljatok a születési jogotoktól. Ez egy egyirányú út, és egy olyan irányba vezet, ahonnan nincs visszatérés (Henry D. Moyle, EH-6/19/49). Mindig van egy árcédula. Nincs olyan, hogy valamit a semmiért. Ez nem lehetséges. Az ember úgy tűnhet, hogy ajándékot kap az államkincstárból anélkül, hogy bármit nyújtana cserébe. De ez csak káprázat. Először is valakinek meg kellett dolgoznia azért, hogy megadóztatható tulajdont halmozhasson fel és jövedelmet szerezzen, amelyből adózás formájában elveszik a pénzt, és a kincstárba teszik. Máshogy nem juthat oda. Ez valaki munkájának a gyümölcse. Ezzel együtt és ezen túl az egyén vagy állam [megye] vagy önkormányzat, amely kivesz bármit a szövetségi [állami] kincstárból, mindig talál mellette bizonyos feltételeket. A kormány az ajándék feltételeként cserébe bizonyos felügyeleti jogokat követel, vagy a jogot arra, hogy feltételeket szabhasson a felhasználására. Így a részesülő, ha nem is pénzt, de ad valamit, ami sokkal értékesebb lehet. Rákényszerítették arra, hogy a cselekvés szabadságából adjon valamennyit, hogy bizonyos mértékig megváljon a

129

függetlenségétől, és bizonyos mértékig iránymutatást fogadjon el egy másiktól, amelyet azelőtt soha nem kellett megtennie (Albert E. Bowen, 1946, EJT-91). A bővelkedő élet. A bővelkedő élet, például, ahogy a próféták minden adományozási korszakban tanították, egy olyan kifejezés volt, amelyet szolgálattal és áldozattal töltött krisztusi életre használták, ahogy az ember elfelejti magát a halhatatlanságba. Ma azonban politikaivá tették ezt a kifejezést, ha egyáltalán létezik ilyen szó, és a politikusok áruba bocsátották, amelynek eredményeképpen, tartok tőle, a kényelem és a könnyű élet nemzeti hitvallásává vált a különböző politikai időszakok olyan szlogenjei tükrében, mint [...] »két kocsi egy garázsban«, »napi pohár tej az egész világ számára«. A bővelkedő élet más szavakkal sokak számára egyszerűen azt jelenti most már, hogy minél többet kapjanak minél kevesebbért (Harold B. Lee, EH-6/6/51). Egy ősi rabszolgaság. Mióta megszervezték a társadalmat, mindig is szembenállt a törvénnyel, a renddel és az erkölccsel az, hogy János elvegye Jakab tulajdonát anélkül, hogy fizetne érte, még akkor is, ha voltak Jakabok, akik mindig ellopták néhány János tulajdonát. A Jánosok mindig is kikérték maguknak; olyan kifejezéseket használtak, mint »az ember háza az ő kastélya«. »Ne lopj« és »Ne kívánd« hangzott Sinai hegyének villámlásai közepette. Amikor megszervezték a kormányt mindenki védelmére, szükségessé vált, hogy elvegyenek mindenkitől valamennyi vagyont mindenki közös érdekében. A kormány egy közös vállalkozás a közjó érdekében. A szilárd kormányzat célja le lett fektetve az Egyesült Államok Alkotmányának Előszavában. Amikor azonban a kormány átlépi ezeket a célokat, és arra vállalkozik, hogy ruházza és etesse a társadalmát, és nekilát elvenni János tulajdonát az ő kompenzálása nélkül, hogy Jakabot etesse és ruházza, miközben Jakab szükségtelen közhivatalban lógatja a lábát, vagy otthon lustálkodik, vagy egész nap az utcasarkon őgyeleg, akkor Jánost dolgoztatja azért, hogy Jakabot eltartsa a lustálkodásban, és ez ősi rabszolgaság. Megtehetik, hogy leplezik a szolgaság eme ocsmány tényét, vagy kifényezik, palástolják, illethetik bármilyen díszes, magasröptű nevekkel, a tény nem változik, ez rabszolgaság. És a rabszolgaság anakronizmus a mai társadalomban, egy elvetett társadalmi formához való visszatérés, egy kinőtt, elavult rendszer felállítása, amely mint mindig, oda fog vezetni, hogy elsöpri a népet, amely ezt gyakorolja. Az elmúlt korok tele vannak ezzel az újra visszatérő emberi tapasztalattal. A föld csak azé, aki megdolgozik érte. Sem a természet, sem Isten nem ad valamit a semmiért. Munkát kell végezni mindenért, amivel az ember rendelkezik (J. Reuben Clark, E-40:474). Megdöbbentő minta a történelem során. A történelem azt tanítja, hogy amikor az egyének feladták azt, hogy a saját gazdasági szükségleteikről gondoskodjanak, és ennek a felelősségnek egy nagy részét átruházták a kormányra, mind ők, mind pedig a kormány elbukott. Legalább húsz nagyszerű civilizáció tűnt le. A minta megdöbbentően egyezik. Az összeomlásuk előtt mindegyiknél tapasztalható volt polgáraik hanyatlása a lelki értékek, az erkölcsi tartás, a szabadság és a felelősség terén. Olyan szimptómákat mutattak, mint költségvetési hiány, túlzott adóztatás, felduzzasztott bürokrácia, a kormány atyáskodása, és általánosságban véve elég részletesen kidolgozott támogatási, felügyeleti és 130

szabályozási rendszer, amely kihatással volt az árakra, a bérekre, a termelésre és a fogyasztásra (Ezra Taft Benson, BYU, 2/28/62). Időt vesztegető programok gonoszsága. Materialista megközelítésben az ember születésekor időt, elmét és izomerőt kap a természettől, és csak ennyit kap. Az emberiség anyagi sorsát e három elem felhasználásával dolgozza ki. Pusztítsátok el az egyiket, és elvesztünk. Semmilyen sajnálkozás, lelkiismeret-furdalás vagy bűnbánat nem hozza vissza az elpusztított elemeket, sem a társadalmi, gazdasági vagy kulturális teljesítményt, amelyet a pusztulás miatt elveszítettünk. A produktív tevékenységünk lelassítása a legalacsonyabb szintre elpusztítja az idő elemet; valamint meggyengíti a másik kettő hatékonyságát. Ami az időt illeti, így szól az ősi mondás: »Róma sem egy nap alatt épült fel«, amely azt jelenti, hogy az elmének és az izomerőnek időre van szüksége ahhoz, hogy anyagi teljesítményt tudjanak nyújtani. A történelem is megerősíti ezt a világ fejlődésének mindegyik korszakában. A legnagyobb gazdasági bűnöző az idejét vesztegető ember. Az elvesztegetett időt nem lehet visszaszerezni vagy kompenzálni. A régi iskolai olvasókönyvekben ez állt: »Tegnap valamikor napkelte és napnyugta között elvesztettem két aranyat érő órát, amelyek külön-külön hatvan gyémántperccel voltak kirakva. Jutalmat nem kínálhatok értük, mert örökre eltűntek.« Megismétlem, sem sajnálkozás, sem lelkiismeret-furdalás, sem bűnbánat, sem erőfeszítés nem hozhatja vissza az elvesztegetett időt. Örökre eltűnt. Maga a világ válik szegényebbé azzal az idővel, amelyet elvesztegetek, és amelyet elvesztegettek. A földet meg lehetett volna művelni az idő alatt, amit elvesztegettem, az autót meg lehetett volna építeni, a szövetet meg lehetett volna szőni, az esztergapadot elkészíteni – semelyik sem fog megtörténni, mert az elvégzésükhöz és elkészítésükhöz szükséges idő örökre elszállt. Nem számít, hogy később felszánthatom azt a hektár földet, hogy majd utána megépítem az autót, hogy valamikor majd megszövöm azt a szövetet, vagy egy kis idő múlva elkészítem az esztergapadot, mert amikor ezeket majd megteszem, azokat az elkészítésük időtartama alatt teszem meg, nem az elvesztegetett időtartam alatt. Ha az elsőket elkészítettem volna a maguk idejében, a későbbieket elkészíthettem volna azok idejében az elsők mellé, ezzel megkétszerezve a teljesítményemet, és a kétszeres teljesítményt hozzáadhattam volna a nemzet vagyonához. Tehát minden olyan terv vagy program, amely lecsökkenti az ember termelékenységét az ideje vesztegetése által, mint például a termelési sebessége, büntetendő összeesküvés az egész társadalom ellen. Ezt így kell értelmezni, minősíteni és megfelelően büntetni (J. Reuben Clark, EH-12/14/46). A Kongresszus felelős. Előkelő emberek és nagy tapasztalattal és bölcsességgel rendelkező rátermett emberek a népet hibáztatják azért, mert egyre inkább elvárja a szövetségi államtól, hogy kielégítse a kívánságaikat, és hogy kormányzati felügyeletet gyakoroljon felettük, és mindezt a helyi önkormányzat elpusztítására és az Államok [megyék], valamint a nép jogainak elpusztítására, amelyek mind a társadalmi, gazdasági és alkotmányos életünk alapvető elemei. Alázatosan feltenném a kérdést, hogy tényleg a népet kell emiatt elsődlegesen hibáztatni? Majdnem kétezer évvel ezelőtt a Galileai-tenger partján a Mester csodálatos módon megvendégelt 5 000 embert. Ők azonnal meg akarták tenni Őt királyuknak. Olyat akartak 131

uralkodójuknak, aki munka nélkül is etetni tudja őket. Ez megoldaná számukra a földi létezés legnagyobb problémáját. Olvasva a gondolataikat, és hogy elkerülje a letartóztatást egy látszólagos felkelés fejeként, a Mester elküldte a tömeget, Ő maga pedig elmenekült előlük, felmenvén a hegyre imádkozni. Azon az estén átszelte a tavat, és mikor a tömeg ezt megtudta, ők is csónakokba szálltak, átkeltek a tavon, és odamentek hozzá. Köréje gyűltek álnok hódolattal, és kijelentették: »Valóban te vagy az Isten Fia.« Ő azonban olvasta a gondolataikat és céljukat, és megdorgálta őket, mondván: »Nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.« Majd egy nagyszerű beszédet mondott az élet kenyeréről, és a szentírás kijelenti: »Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.« Haszontalan volt számukra, kivéve mint a kenyerük és ételük bőkezű biztosítója. Így gondolkoznak a tömegek. Ha a képviselők meg akarják állítani a népet a Washingtonba tartó menetelésükben, hogy ott keressék a kormányukat és a nekik szánt támogatást, akkor abba kell hagyniuk a Fehér Házzal szemben lévő kincstárépület lépcsőiről történő kenyér- és halosztogatást. Maguknak, képviselőknek teljes hatalmuk van arra, hogy ezt megállítsák; van hozzá bátorságuk? Amennyiben ez nem történik meg, úgy Maguk, és nem a nép, hibáztatható ezért. Létezik egy alapelv, amely olyan régi, mint az emberi kormányzás, és olyan régi, mint az emberi kapcsolatok: akinél a pénztárca, az uralkodik az otthon, a nemzet, a világ felett. Ha a képviselők vissza szeretnék állítani az önkormányzást, valamint az Államok [megyék] és a nép jogait, irányítsák vissza az Államokhoz [megyékhez], a helyi közösségekhez, az egyházakhoz és a nélkülöző szülők gyermekeihez, ahová tartozik, a saját betegeik, gyengélkedőik és aggjaik, a saját szerencsétlenül járt és hátrányos helyzetű társaik feletti gondoskodás kötelességét. Ezzel a Washingtonba történő menetelés meg fog szűnni, és a hazafelé történő menetelés maratoni lesz. Nem felejtem el, hogy mindez jó sok képviselőnek hatalmas kellemetlenséget és durva bánásmódot fog jelenteni, és néhányuknak a hivatali karrierjébe is kerülhet. De ők azok, akik egy olyan háborút terveznek és legalizálnak törvényekkel, amely a férfiaink legjava százezreinek szó szerint az életébe kerül; nem hozhatnának ők is ennél sokkalta kisebb áldozatot – a saját karrierjük feláldozását – a közjó érdekében és a szabad intézményeinkért? Azt mondom nektek, hogy a szabad intézményeinket sokkal jobban fenyegetik a belső bitorlások, mint ennek a háborúnak a kimenetele. Ha Maguk, képviselők, meg akarják menteni ezt a nemzetet és annak szabad intézményeit, akkor hagyják abba az állami pénzek eltulajdonítását a helyi kívánságok és a jólét problémáinak a kezelésére (J. Reuben Clark, 10/7/43). Az alamizsna komplexus. Először is megnevezhetjük a nyilvánvaló alamizsna komplexust – a komplexust, mely elhiszi, hogy a kormány képes és kötelessége támogatni a politikai tömeget. Ez, valamint a megtervezett éhség és hiány, mely világosan igazolhatja az „alamizsnát”, jelentős tényezők voltak más országok forradalmárai számára. Bármely tisztánlátó ember láthatja azt, hogy ahhoz, hogy a kormány gondoskodjon az egész népről, először rendelkeznie kell az egész néppel, hogy ezt megtehesse. Nem lehet magántulajdon; senki nem lehet tulajdonos. [...] 132

De meg kell értenünk, hogy ez a háborút követő alamizsna komplexus nemcsak a henyélőkre lesz befolyással; nemcsak ők a „segélyezettek”. Minden farmer, minden iparos, minden kereskedő, mindenki az élet minden területén, aki ajándékot fogad el a kormánytól azért, hogy ne termeljen vagy ne dolgozzon, vagy bármiért, amit nem érdemelt ki, erkölcsileg, kormányzati pénzügyekben és a nemzet gazdaságának életében ugyanolyan bűnös, és ugyanolyan "segélyezett", mint az az ember, aki 30, 50 vagy 60 dollár segélyt kap havonta, hogy ki tudja fizetni a fűtését, az áramot, az albérletét és a napi betevőjét. Alapelvet tekintve nincs közöttük különbség (J. Reuben Clark, 1/24/45). Az alamizsna – egy politikai eszköz. Mint ahogy »mi, az Egyesült Államok népe« az Alkotmány elrendelésével és létrehozásával nem delegáltunk a kormánynak olyan hatalmat, hogy belépjen a magánvállalkozások területére, úgy azt a célt tűztük ki, amennyire az bölcsen lehetséges volt, hogy a kormányunkat az Alkotmány keretein belül tartsuk, távol az egyes állampolgárokkal való közvetlen, pénzügyi kapcsolatoktól, leszámítva bizonyos adókat és a katonai szolgálatot. Bármikor valamilyen szerződéshez anyagi fedezetet kellett biztosítani, a kormány elvehetett pénzt hozzá az állampolgároktól, de nem adhatott nekik pénzt, csak a szerződésben álló szolgáltatásokat. Az Alkotmány atyjai, arra törekedvén, hogy megtartsák és megőrizzék a saját vérükkel kivívott szabadságot, túlságosan is bölcsek és tapasztaltak voltak ahhoz, hogy lehetővé tegyék vagy elismerjék azt az alapelvet, mely szerint a kormány ajándékokat adhat az egyénnek. A korrupció lehetősége egy ilyen rendszerben annyira nyilvánvaló, hogy az már elnyomás. Így jártuk az alkotmányos utat másfél évszázadon keresztül. A politikai életünk ennél fogva és ennek arányában mentes volt a tömeges korrupciótól. Majd a szükségetlátók megsegítésének állítólagos okából kifolyólag a kormány elkezdett alamizsnákat osztogatni, beleértve az úgynevezett öregségi nyugdíjat. Amennyiben a segélyezési rendszer pártatlanul és érdekmentesen lett volna kivitelezve, és megőrizte volna a segítség kritériumát, ha a politika kimaradt volna a segélyezések szétosztásából, ha a politikai előnyöket nem használták volna fel de azonnal, akkor a jóléti szemszög sokkal vonzóbb lett volna a hazafias állampolgárok számára. A segély azonban azonnal politikai eszközzé vált; egyértelműen felhasználták politikai hatalomhoz jutáshoz; felhasználták szavazatok megvásárlásához – nem úgy, legalább is a tudomásom szerint, hogy ötdollárosokat osztogattak a szavazás napján, hanem, és ami még ennél is rosszabb, havi fizetségként, évről évre. Semelyikőnk sem nézné tétlenül, hogy valaki éhezzen, ruhátlan vagy fedél nélkül legyen, de az ilyen fajta segítségnyújtás nem tartozik a szövetségi kormány feladatai közé. Ameddig ez a rendszer fennáll, a szabad intézményeink és szabadságaink valódi veszélynek vannak kitéve. Történt-e már valami ez ellen a morgáson és a jajveszékelésen kívül? Történtek-e már összehangolt lépések a nagyobb adózok részéről, hogy visszahelyezzék ezt a terhet az államokra [megyékre] és a helyi önkormányzatokra, ahová az tartozik, az egyházzal az élen a saját szükséget látó tagjainak a megsegítésében? (J. Reuben Clark, EH-9/25/49). A tisztesség kérdése. Semmilyen kormányzatnak – szövetségi, állami [megyei] vagy községi – nincs pénze vagy bármije, amiből adományokat adhat, kivéve azt, amit először kivesz az állampolgárai zsebéből. Ebből az következik, hogy amikor bárki, legyen az idős vagy bármilyen okból kifolyólag nélkülöző, segítséget vesz ki a 133

közkincstárból, közvetett módon valaki másnak a zsebéből veszi ki a pénzt – nem törvénytelenül, az biztos, de kiveszi. Van bárkinek, a valódi szükséget kivéve, bármilyen erkölcsi joga ezt tenni? [...] Sok keményen dolgozó ember nehéz tehernek éli meg az adókat. Áldozatot jelent nekik a fizetésük, és előfordul, hogy az adók a kifosztásuk határát súrolják. Szentesíti-e ezt bármilyen evangéliumi tantétel vagy tanítás, bármilyen illemszabály vagy sportszerűségi elv, amely azt mondja egy ilyen embernek, hogy viselnie kell ezt a terhet egy másik ember javára, aki ugyanúgy képes dolgozni, mint ő, csak történetesen 65 éves, míg ő csak 50? A tisztesség és az elemi becsületesség kérdése vetődik itt fel. Az, hogy az ember eléri a 65. életévét, nem egy rendkívüli teljesítmény. Csupán csak az idő múlásáról van szó, amelyhez az egyénnek nagyon kevés, ha egyáltalán bármi köze van. (Albert E. Bowen, 1946, EJT, 83. o.). Lustálkodni, és önként és szükségtelenül valaki más munkájából élni gonoszság, ahogy azt az Úr világosan megmondta, és a haszonélvező életkorától függetlenül az. Isten nem húzott meg korhatárt törvénye működéséhez. Amellett, hogy ez egy fizikai törvény, lelki következményekkel is jár, amelyek alól nincs kibúvás, és amelyekre nincs kivétel. [...] Senki nem kap valamit a semmiért, a haszonélvező mindig fizet; ha nem pénzben, akkor valamilyen felbecsülhetetlen jog vagy szabadság elvesztésével (Albert E. Bowen, 1946, EJT, 76. o.). Az öregkorról való gondoskodás feladata. A világ egyik tragédiája ma az, hogy az emberek nem hajlandók felelősséget vállalni. [...] Az önmagunkról való gondoskodás felelősségének visszautasítása egyenlő azzal, hogy hajlamosak vagyunk ezt a felelősséget másvalakire hárítani. Ennek mindig ára van – a függetlenség és az önbecsülés ára. Mindez egyszerű lustaságnak tulajdonítható. Az ember a felelősség felvállalásával fejlődik, halad tovább és építi jelleme erejét. Ez az élet rendíthetetlen törvénye. Az embereknek meg kell tanulniuk gondoskodni a saját jövőjükről. Nagyszerűséget és erőt egyetlen nemzet sem azzal szerzett, hogy a polgárai mást sem tettek, mint ágyékkötőt viselve kókuszdiók elől ugráltak, miközben azok a földre potyogtak. A világ csak is olyan népek és nemzetek energiája és találékonysága által mozdult előre, akiknek meg kellett birkózniuk a megélhetésükért az elemekkel, és akiknek gondoskodniuk kellett öregkorukra az élet szükségeiről. Az öregkor az élet tele. Minden ember feladata, hogy erejének teljében gondoskodjon róla. Nem mentesíthetitek ez alól a felelősség alól anélkül, hogy az kárt ne okozna benne, ki ne vennétek valamit a lelkéből, meg ne gyengítenétek a férfiasságát, el ne pusztítanátok az energiáját és kezdeményezési erejét, és vissza ne vetnétek a saját önbizalmát, miközben magát a cselekvők tevékenységeihez hasonlítja. Nézzétek, hogy máris mi történt. Bárki, aki nyitott szemmel járt az elmúlt tíz-tizenöt évben, nem hagyhatta figyelmen kívül ennek a folyamatnak a pusztító következményeit. A "válságként" elhíresült időszak korai napjaiban sokan, akik addig anyagilag önellátóak voltak, egyszerre csak ínségben találták magukat. Büszkeségük, önbecsülésük, jellemük függetlensége, amelyet egy egész élet során élveztek, visszatartotta őket attól, hogy segélyt kérjenek vagy elfogadjanak. Sokan az utolsó leheletükig kitartottak. Mások, és messze álljon tőlem, hogy szemrehányóan beszéljek róluk, talán még nagyobb stressz 134

hatására végül közadományok haszonélvezői lettek, amelynek elrendelését szintén nem célom kárhoztatni. Mindez talán időlegesen szükséges volt, míg egy jobb szervezetet létre nem hoznak a szükséget látók megsegítésére, főleg olyan emberek számára, akik olyan egyházi hovatartozás nélkül voltak, mint a mi jól szervezett egyházunk, amely készen állt ilyen eshetőségek orvosolására. Miután megtört a visszafogottságuk, és elfogadták a segélyt, a hozzáállás meglepően gyors változáson ment keresztül – legalábbis meglepő azok számára, akik nem gondoltak bele az emberi természet folyamataiba. A vonakodó haszonélvezők hamarosan lelkes haszonélvezőkké váltak, és nem sok idő telt el, mire követelőzők lettek. Követeléseiket jogként bizonygatták, és még nagyobb segélyeket követeltek. »Nagyobb és jobb« támogatás lett a szlogen. Nem telt sok időbe, és ezek a haszonélvezők csoportokba tömörültek, majd szervezett nyomást kezdtek gyakorolni a követeléseik kielégítéséhez, és végül szavazóbázisukat megszilárdítva kikényszerítették követeléseik elismerését. Nem csak egyének, hanem városi és állami [megyei] önkormányzatok is azon küszködtek, hogy ők is meríthessenek a szövetségi kincstárból ezzel a szlogennel: »Mindenki más kap belőle; mi is szerezzük meg a részünket.« Nem kell messzire tekintenünk ahhoz, hogy megfigyelhessük az állami támogatásokért, mint a megélhetés tartós forrásáért folyamodás bénító hatását. Az erkölcsi tartás szétesése, az akaraterő és a kezdeményezés hanyatlása, a lélek és a független férfiasság friss érzésének a rombadöntése követi rohamosan, biztosan és elkerülhetetlenül. Mindez ellentétben áll az evangélium alapelveivel, amelyek által az ember »kimunkálhatja« a saját szabadulását (Albert E. Bowen, 1946, EJT, 83-4. o.). Állami jóléti rendszerek. Ezek a rendszerek pénzügyi forrásaikat illetően az állami kincstártól függnek, amelyet a nép megadóztatása táplál. Az adományozó így nem önkéntes, hanem kényszerített adományozó. Közötte és az adománya haszonélvezője között nincs semmilyen kötelék, így az a jellemépítő érték, amely az önkéntes reagálásokkal jár, elveszett. Megfizette az adóját, és azzal kész van; semmit nem tapasztal a lélek öröméből, amely elönti őt, amikor önként adományoz egy nehéz helyzet enyhítéseként. Másrészt a segély haszonélvezője, amelyet törvény szabályozott, sokkal hajlamosabb elfelejteni a hálaérzetet, amely egy olyan ember szívében gyülemlik fel, aki önként felajánlott segítségben részesül. Ehelyett sokkal inkább hajlamos beleesni abba a gondolkodásmódba, hogy csak azt kapja, amelyhez joga van, és ezzel a lelkülettel követelőzővé válik, és több és nagyobb adományért nyúl a hála helyénvaló érzésének kárára (Albert E. Bowen, 1946, EJT-16). Az állami jólét téveszméi. Alapjában véve két-három olyan állítás van, amelyet igazolásképpen hoznak fel azok, akik nem hajlandók lemondani az állami juttatásokról az Egyházi Jóléti Terv javára. Ezek a következők: (1) Visszanyertük az országot és az évek során fizettük az adóinkat, és ezért jár nekünk az, hogy gondoskodjanak rólunk. (2) A világ tartozik nekünk a megélhetéssel. (3) Mások is kapnak, akkor mi miért ne kapnánk? Az első kérdésre adott válaszként álljon itt Stephen L Richards egy kijelentésének az összefoglalása: 135

Az adókkal azokért a hasznokért fizetünk, amelyek a kormányzásból erednek, és évről évre felhasználjuk azokat. Nem marad belőlük felesleg, hanem általában hiány halmozódik fel, vagyis semmilyen pénz nem gyűlik össze az öregségi nyugdíjak kifizetésére. A kormány hatékonyságától függően az adófizetők évről évre megkapják a befizetett pénzük ellenértékét. Felhasználták mindenki – nem csak egy osztály vagy csoport – által élvezett közösségi projektekre, mint rendőrségi védelem, iskolák, tűzvédelem, bírósági épületek, útépítések és -karbantartások, járdák és átkelők, vízrendszerek, parkok, gaztalanítás és hasonlók. Biztonsággal feltételezhetjük, hogy az öregségi nyugdíjban részesülők adókban nem fizettek többet, mint az adóterheik igazságos része. Sőt, inkább az ellenkezője állhat fenn: arányaiban többet kapnak, mint amennyit befizettek. Ami pedig a forgalmi adót illeti, az öregségi nyugdíjban részesülők által befizetett pénz ilyen adónemben összehasonlításképpen annyira minimális, hogy azt nem lehet másként, mint adományként kezelni, és nem igazolja azt a feltételezést, mely szerint ők olyan pénzből kapják nyugdíjukat és élvezik a hasznát, amelyet ők befizettek. Ezen kívül az ellátmánynak csak egy része származik a forgalmi adóból, a többi egyszerű ajándék. (Az összefoglalás vége.)

(2) Attól az embertől, aki azt mondja, hogy a világ vagy az ország tartozik neki a megélhetéssel, elég megkérdezni, miért? Mit tett bármelyikőnk is, amiért a világ vagy az országunk az adósunk lett? [...] Álljanak itt Joseph F. Smith elnök szavai ezzel kapcsolatban: Gonosz dolog az embernek azt hinni, hogy a világ tartozik neki a megélhetéssel. [...] Nem a nyomorékokról vagy az előrehaladott korúakról beszélek [...] nekik szükségük van a megélhetéshez, nekünk pedig segítenünk kell őket; azoknak a férfiaknak és nőknek azonban, akik képesek, de nem akarnak dolgozni, nincs semmilyen rendkívüli szükség a megsegítésükre (KB-4/98).

(3) Az emberi lélek tisztessége és jelleme nincs nagyobb veszélynek kitéve, mint amikor elfogadja azt az elvet, mely szerint ki kell vennie a részét az államkincstárból, mert mások hasonló körülmények között kiveszik a saját részüket. Ez a hazafiság mibenléte megértésének a sajnálatos hiányáról tanúskodik. Ez egy alantas koncepció. Azt jelenti, hogy ha másoknak megtévesztéssel vagy tisztességtelen ürüggyel sikerül állami adományért folyamodniuk a törvény megkerülésével, akkor ennek az elvnek a támogatója is megteheti. Nincs az a mélység, ameddig ez a fajta elv el ne vezethetne. Ezen az elven a fegyveres rabló igazolhatná a bankrablást; a tolvaj pedig a zsebtolvajlást (Albert E. Bowen, 1946, EJT-81-2). Családi juttatások. Azokhoz a rendeletekhez hasonlóan, melyek feljogosítanak embereket közpénzekből való támogatásra a nélkül a kötelezettség nélkül, hogy ők maguk bármit tegyenek érte, függetlenül a munkalehetőségektől és a munkaképességüktől, amennyiben vagyonuk nem halad meg egy megállapított szintet és elérték az előírt életkort, vannak olyan rendeletek, amelyek biztosítják az úgynevezett családi juttatásokat. Ezek az egyház néhány külső területén működnek, és a jövőre nézve nagy valószínűséggel sokkal szélesebb körben el fognak terjedni egy gondosan táplált agitáció nyomása alatt. Ezek azt a végletet tükrözik, ameddig a kormány kötelezettségvállalása el tud menni. 136

Az ilyen törvények általában egy többé-kevésbé szabványos mintát követnek, és egy meghatározott havi összeget írnak elő minden gyermek támogatásához egy bizonyos korig – gyakran 16-18 éves korig. Ezeket a kifizetéseket minden gyermek megkapja, akinek szülei regisztrálták magukat a törvény szerint, függetlenül a szülők gazdasági helyzetétől. A jövedelemadót használják arra, hogy visszafolyassák az államkincstárba a támogatást azoktól, akiknek erre nincs szüksége, azáltal, hogy a családi juttatásokat ellensúlyozzák a gyerekek után az adóbevallásban szereplő jövedelemből levonandó kedvezményekkel. A juttatásokat általában az anyának fizetik, de kizárólag a gyerekekre lehet költeni, akiknek a javára azt szánták. Az állam hatáskört feltételez arra nézve, hogy megvizsgálja, valóban arra használják-e. Amennyiben az anya nem úgy használja, az állami szervezetek közbeléphetnek, és a csekket az anyától átirányíthatják egy személynek a családon kívül, például egy szociális munkásnak, aki biztosítja azt, hogy a gyermekre költik. Ezáltal az állam a szülők és a gyermekek közé állhat a legbizalmasabb és legszentebb családi kapcsolatban – a szülők azon kötelességében, hogy gondoskodjanak a gyermekeikről, valamint a gyermekek azon kötelességében, hogy alkalmazkodjanak a szülői felhatalmazáshoz, és eleget tegyenek a családi fegyelem rendszerének. Az apa általában teljes mértékben ki van hagyva az ilyen törvények végrehajtásából. A csekket nem ő kapja meg. Semmi beleszólása nincs abba, hogy a juttatásokat hogyan használják fel a gyermekei számára. Ez az elgondolás minden bizonnyal abból az európai eredetű tervből származik, amelynek során a juttatások nagy részét a hajadon anyáknak adták. A legfinomabban szólva sem tántorított el senkit a törvénytelen gyermeknemzéstől. Hogy hogyan különböztetik meg világosan azt, hogy egy családban, ahol a családtagok egy része a törvény által meghatározott kor felett, a másik része pedig alatta van, a juttatásokat úgy használják-e fel, hogy az teljes egészében azokra van költve, akik ezen életkor alatt vannak, nem könnyű megérteni. Annyi azonban bizonyos: egy ilyen törvény magában hordozza annak lehetőségét, hogy elpusztítja a családi fegyelmet, és letöri az apa felhatalmazott pozícióját, mint a család feje. A gyermekek függőségi viszonyát a szülőkről az államra hárítja; arra tanítja a gyermekeket, hogy a szülőkön túl az államra tekintsenek. Arra tanítja őket, hogy állam által garantált jogokkal rendelkeznek, amelyeket kikövetelhetnek a szülőktől, és arra tanítja őket, hogy vizsgálják meg szüleik cselekedeteit ezen jogok érvényesítésének fényében. Megnyitja a családi kört az állami inkvizítor előtt, aki kikérdezheti a gyermekeket a szüleik cselekedeteiről, és arra biztatja őket, hogy szüleik panaszosai és informátorai legyenek. Ennek a tervezetnek a természetes velejárója a családi egység, rend, fegyelem, áhitat és tisztelet szétbomlasztása. Németország esetéből tanulva tudjuk, ez mit jelenthet. Természetesen kielégítő mindenki számára, aki szeretné ezt a fajta beleszólást az otthonába, de nem nehéz feleleveníteni Pope jobbágyát, akit vendégül láttak a gazdag ember lakomáján, majd a következmények miatt panaszkodott: És kérem, fenséges úr, mondotta a jobbágy, Ez a desszert nem oly finomság, Adja vissza az odvas házom, A kenyérhéjat, s szabadságom. (Albert E. Bowen, 1946, EJT-90-1) 137

Állami biztosítás. Mielőtt ez a háború elkezdődött, a kormány már belépett a biztosítási üzletbe a társadalombiztosítási programmal, amely a munkanélküli segélyeket, az állami biztosítási hozzájárulásokat és juttatásokat, az állami öregségi és özvegyi biztosítási juttatásokat fedezte. Úgy tűnik, más szocialista programok – mint az állami egészségügy – is terítéken vannak. Vagyis az állami biztosítás elve az egyén számára már teljes valójában létezik és működik. Nem állunk messze attól, hogy létrehozzák az állami életbiztosítást. Kezdetben ez az állami életbiztosítás valószínűleg párhuzamosan fog működni a jelenlegi magánbiztosító társaságokkal [...] A kormány azonban szinte biztos, hogy amennyiben a jelenlegi terveket keresztülviszik, hamarosan kiszorítja a megszokott biztosító társaságokat, felszívja a vagyonukat, és a 67 millió biztosítottat – a nemzet összlakosságának felét – a kormány ellátottjaiként állami biztosítási rendszerbe tömöríti. Ezek után az életbiztosítás lesz az egyik – valószínűleg a legfontosabb – politikai mottó, amellyel minden párt síkos nyelvű politikusai megvásárolják majd a szavazatokat. Nem szükséges itt érvelni arról, hogy ez milyen katasztrófát eredményezhet nemzetünk jelenlegi pénzügyi, gazdasági és kormányzati életében. 67 millió állampolgárt egyenesen felsorakoztatni bármely politikai csodaszer mögé, garantálja szállítóinak hatalomban maradását. Továbbá feltételezem, hogy senki nem kételkedhet komolyan abban, hogy ha a kormány átveszi az életbiztosítás egész intézményét, az az egyik legfontosabb tényező lesz egy kommunista állam létrehozásában (J. Reuben Clark, 10/7/43). Társadalombiztosítás és munkanélküli biztosítás. Ott van továbbá a társadalombiztosítási felállás és a munkanélküli biztosítás. Ameddig arról van szó, hogy egy megtakarítási tervet biztosítson az időskorban szükséget látók vagy az önmaguk hibáján kívül munka nélkül lévők megsegítésére, a saját megtakarításaikból és a munkáltatóik hozzájárulásaiból, addig az rendkívül dicséretes. Mindezt azonban egy [...] olyan program biztosításával kellett volna elérni, amelyet a munkavállaló és a munkáltató egy magánfelállásban hajt végre. Ez a terv veszélyessé válik, amint a központi kormányzat kezdi el működtetni, mert az rendkívül atyáskodó és az állampolgárokat megint csak közvetlen pénzügyi kapcsolatba hozza a szövetségi kormánnyal [állammal] azáltal, hogy pénzt oszt az egyénnek. Az Alkotmány erre nem ad felhatalmazást, és amire az Alkotmány nem ad felhatalmazást, azt alkotmányosan nem lehet véghez vinni. Az Alkotmány lelke ezt megtiltja. [...] Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek a társadalombiztosítási pénzek az Egyesült Államok kincstárába vándorolnak, amikor látszólag elhelyezik őket a kincstár által létrehozott pénzletétek egyikében. Azonban soha egyik állampolgár sem kap törvényben ráruházott vagy a törvényből származó haszonra jogot, így tehát a Kongresszus a törvény által megváltoztathatja e pénzek státuszát és azok jelenlegi kezelését olyan mértékben, hogy az elveszti a tartaléknak még a látszatát is, amely biztosíthatná a biztosítási juttatások kifizetését. Ami a társadalombiztosítási program működését illeti, ezek a pénzek végső soron adók, amelyeket a kormány vet ki a dolgozóra és a munkáltatóra, és a Kongresszus hatalma alá tartozik, amely előidézheti azt, hogy más adókhoz hasonlóan kezelik. Ennek a munkanélküli biztosításnak két elemét kell észben tartani: az első az, hogy az emberek önkéntesen is felmondhatnak a munkáltatójuknál valamilyen vita 138

eredményeképpen, legyen az igazságos vagy igazságtalan, és kaphatnak juttatást ebből a pénzalapból egy meghatározott ideig, vagy amíg úgy nem döntenek, hogy visszamennek dolgozni, amelyik előbb jön. A második az, hogy amikor az egyén foglalkoztatásának ideje egy meghatározott időt nem halad meg, munkanélküli segélyt kap, és azt mondják, hogy vannak olyan feljegyzett esetek, hogy emberek dolgoznak egy ideig, majd a munkanélküli segélyen élve ellustálkodják az időt (J. Reuben Clark, EH-9/25/49). Jefferson az adósságról. A kormányok a nép szolgái, nem mesterei. Mindenki, aki szereti az Egyesült Államok Alkotmányát, Thomas Jeffersonnal megfogadhatja a következőt, amit elnökként mondott: »Isten oltárán örök ellenségeskedést esküdtem az ember elméje felett gyakorolt önkényuralom minden formája ellen.« Később ezt mondta: Ahhoz, hogy megőrizzük a függetlenségünket, nem engedhetjük meg a vezetőinknek, hogy véget nem érő adósságokkal terheljenek meg minket. Döntenünk kell a gazdaság és a szabadság között, vagy a bőség és a szolgaság között. Ha ilyen adósságokba futunk, meg kell, hogy adóztassák az ennivalónkat és az innivalónkat, a szükségleteinket és a kényelmünket, a munkánkat és a szórakozásainkat. Ha meg tudjuk előzni, hogy a kormány elvesztegesse a nép munkáját azzal az álcával, mely szerint gondoskodik róluk, akkor a nép boldog lesz. Az az óvatosság, amely a magánéletünkben megtiltja, hogy pénzünket megmagyarázatlan projektekre költsük, megtiltja a közpénzek elköltésében is. Azon dolgozunk, hogy a kormányt leredukáljuk a szigorú gazdálkodás gyakorlatába, hogy elkerülje a nép megterhelését és az elöljárók felfegyverzését a pénzzel való atyáskodással, amit kormányzatunk alapelveinek megrontására használhatnának.

(David O. McKay, KB-4/50:35) Hiányhoz vezető kiadások komoly veszély.

[...] Ismét Stanstől idézek:

1931 óta ebben a harminc pénzügyi évben a szövetségi [állami] költségvetés csak hatszor mutatott többletet, míg huszonnégyszer tilosba mentünk. És a nemzeti adósság egyre csak nőtt, még békeidőkben is. A kormányzati kiadások egyre csak nőnek, mert nincs elég ember, aki hajlandó lenne nemet mondani a kormánynak. Másrészről mindenféle kiadásokra nyomást gyakorló csoportok kitartóan és sikeresen környékezik a Kongresszust, hogy mindenféle segélyeket és juttatásokat biztosítson. A népnek több közszolgáltatást nyújtottak már, mint amennyire szükségük van, és elfogadták őket anélkül, hogy átgondolták volna, mibe kerülnek.

(Ezra Taft Benson, BYU, 2/28/62) Nincs siker fizetőképesség nélkül – legyen az egyéni vagy nemzeti. Nem tudok hozzászokni a véget nem érő és egyre növekvő adósság gondolatához. Ismerem azt a filozófiát, amely meg tudná magyarázni. Tudom, hogy azt mondják, nem kellene aggódnunk emiatt, hisz végső soron csak magunknak tartozunk. De nemsokára az unokáinknak fogunk tartozni, és én már amúgy is olyan sokkal tartozom a nagyapámnak,

139

hogy nem akarok még az unokámnak is tartozni! A fizetőképesség a siker része (Richard L. Evans, EH-6/11/5). Adóút az önkényuralomhoz. Alkotmányozó atyáink, akik tapasztaltak voltak az önkényuralom megtévesztéseiben és gyakorlataiban, ismerték annak megközelítési módszereit. Tudva, hogy az önkényuralomnak aranyra van szüksége céljai eléréséhez, a pénzbeszedés hatalmát a nép közvetlen képviselőinek a kezébe helyezték, és gondoskodtak arról, hogy »minden pénzbeszedéshez szükséges törvény a Képviselőházban legyen kezdeményezve«. Azzal, hogy ezt a hatalmat a Háznak adták, feltételezték, hogy a nép soha nem választana képviselőknek a kormány végrehajtó ágának egyszerű bábjait – olyan bábokat, akik a végrehajtó hatalom kívánságának megfelelően adókat hajtanak be és terheket rónak ki; és azt sem feltételezték, hogy az elektorok közül néhányan olyan alacsonyra süllyednek a polgári tisztességükben, hogy az ilyen bábság sikeresen erényként lenne feltüntetve, amely a tulajdonosát a nép felhatalmazásával ruházza fel. [...] Az atyák nem feltételezték, hogy az elektorok egy jelentős része valaha arra a szintre süllyedne, ahol a folyamatos támogatásukat a nép saját képviselői által elérhetővé tett égbekiáltó ajándékok használatával ténylegesen megvásárolhatják, amely ellenkezik a szabad intézményeink lelkével és zsenialitásával. [...] Ismerve az adóztatás felhatalmazásában természetszerűleg benne rejlő hatalmat az elnyomásra és a visszaélésre – az adóztatás hatalmának gonoszságai jelentették a Szabadságharc kirobbanása okainak alapját –, ismerve azt az alapelvet, amelyet később a nagyszerű alkotmánybírónk kijelentett, mely szerint »az adóztatás hatalma a pusztítás hatalma«, az atyák a szövetségi kormány [állam] adóztató felhatalmazását gondosan körbekerítették, és határozottan megtagadták a szövetségi kormánytól [államtól] a jogot arra, hogy közvetlen adókat vessenek ki az egyénre. Világosan látták, hogy az egyén megadóztatásának hatalma felhatalmazást ad az ő felügyeletére, ezért ezt a hatalmat meghagyták az államoknak [megyéknek], hogy azt önkormányzás útján kezeljék, ahol működhet a szomszédság és az ismertség visszafogó ereje. Később az államférfiak [az Alkotmány] tizennegyedik kiegészítésével megvédték az egyént a saját állami [megyei ön]kormányzataiktól a »törvények egyenlő védelmének« ügyében. Majd eljött az idő, negyed évszázaddal ezelőtt, amikor a kormánykiadásokhoz nagyobb bevételt sürgetés – az adóterhek jobb kiegyenlítésének álcázva – ahhoz a kiegészítéshez vezetett, amely felhatalmazást adott a jövedelemadóra. Ez az adó kezdetben könnyű volt, majd ugrásszerűen megnövekedett. Ahogy az lenni szokott, mennél jobban tápláljuk a kormányt – bármely kormányt –, annál éhesebb lesz, és annál többet eszik. Az állampolgárok, akik sok nehéz és takarékos éven át és áldozattal teli munkával vagyonhoz jutottak, azt látták, hogy idős korukra jön a kormány, és elveszi életük munkája gyümölcsének egy kiadós részét, hogy fellengzős terveket és programokat hajtson végre, és olyan projekteket építsen, amelyekhez a kormánynak nem volt felhatalmazása. Ez az embereket oda vezette, hogy kikerüljék ezt a kormány általi pénzpazarlást, amelyet nehéz munkával megkerestek, és maga a kormány is ösztönözte ezt az erőfeszítést azáltal, hogy elismerte, az emberek igazoltan keresik a módját annak, hogy kikerüljenek a törvény látóköréből. Ez az út és lelkület pusztító hatással van az egész állampolgári tisztességre.

140

Egy végrehajtó rendelet alapján, amelyet a bíróságok jóváhagynak, de amely érzésem szerint az atyák rendelkezését meghaladja, olyan szabályok és előírások lettek lefektetve, a jövedelemadók fizetésének fedezeteként, amelyek az egyre növekvő bevételszükséglettel együtt változtak. Ezek az előírások időnként visszamenőlegessé váltak, és az állampolgárok, akik az érvényesség idején becsületes adót fizettek, évekkel később arra kényszerültek, hogy gonosz büntetésekkel való fenyegetések mellett még több adót fizessenek be. Örökösödési adók is színre léptek. Mindez egy olyan helyzetet teremtett az adózási életünkben, amely bármilyen kormányt, aki úgy gondolja, képessé tesz arra, hogy nehéz és egyenlőtlen kezét az ország állampolgáraira helyezze. Bármely kormány, amely úgy gondolja, vizsgálódhatna vagy nem élne a vizsgálódás lehetőségével, további adókat vethetne ki vagy meghagyná a régi adókat, az akaratának és kénye-kedvének megfelelően, és büntetésekkel járó további adók kivetésével pusztítást idézhetne elő. Egy ilyen beállítottságú kormány az állampolgárokra a terror uralmát hozhatja, elnémíthatja a kritikát, elnyomhat minden ellenkezést. Így jön létre az önkényuralom a legsötétebb formájában. És ezzel még nem lenne vége. Mert a kormány bendője, amely nem elégszik meg egyszerűen az állampolgárok jövedelmével, még több javukat követelné, és a következő lépés egy tőke adó lenne valamilyen formában. Ne legyetek naivak. Minden kormány következetesen ezt az utat járta, amely ebbe az irányba indult. Az állampolgárok által megtakarított tőke elvételét a szegények szükségleteinek az enyhítésével vagy a kormányzati terhek kiegyenlítésével, a vagyon megosztásával fogják álcázni. Amikor ez megtörténik, az állampolgárok leigázása teljes lesz; az önkényuralom trónra ül és addig fog uralkodni, míg a szabadságot sok véres harcmezőn keresztül újra vissza nem állítják. A történelem így fogja megismételni önmagát. Atyáink ismerték az önkényuralomnak mindezeket a közeledéseit. Messziről hallották jövetelének neszezését. Jeleket és figyelmeztetéseket hagytak nekünk, hogy füleinkkel tisztán halljunk, és védőfalat húztak fel az útjában. Olyan jó munkát végeztek, hogy az önkényuralom évekig el sem hagyta búvóhelyét. Emberi szabadság, boldogság és gazdagodás töltötte be a földet, és öröm lakozott az emberek szívében. Elfelejtettük, hogy az önkényuralom létezik. Majd az éjszaka közepén elhagyta odúját, és elkezdte becserkészni a szabadságainkat, ahogy a vadállat a sötétben csendben kúszik az áldozata felé. Az Alkotmány az egyetlen pajzsunk ez ellen a lopakodó bestia ellen; az egyetlen védekezési fegyverünk az önkényuralom szabadságot elpusztító rugói ellen (J. Reuben Clark, 11/16/38). Alkotmányellenes adóztatás. Az a nehézség minden kormánnyal, amit a miénk is megörökölt, hogy a többségük azon jogától fogva, hogy korlátokat állíthat fel az ember szabad önrendelkezésének, nekilátott áthágni az egyén számára meghagyott jogokat a többség közvetlen és azonnali javára ahelyett, hogy törvényt és rendet teremtene. Például, az Alkotmány határozottan tiltja a magántulajdon közcélokra történő felhasználását igazságos kompenzáció nélkül. Adóztatás álcájával az Alkotmányt megszegik, és az embertől elveszik a tulajdonát és egy másiknak adják. Ez világosan bizonyítja azt, hogy az adóztatás hatalma a pusztítás hatalma. Most ebben az irányban haladunk. Itt is 141

felvetődik a szabad önrendelkezésünk megfelelő használatának a kérdése. Az Alkotmány meghatározza a jogainkat. A nehézségeink ma onnan származnak, ahogyan a saját szabad önrendelkezésünket használjuk e jogaink megőrzésében és megvédésében, amelyeknek elidegeníthetetlennek kellene lenniük a nyilatkozat szerint. [...] Én magam már régen eldöntöttem, hogy a biztonságos ismérv, amelyről politikai, társadalmi vagy vallási lépéseket érdemesen meg lehet ítélni, az, hogy milyen hatással vannak a szabad önrendelkezésünk isteni sajátosságára (Henry D. Moyle, SE-44:576). Kormányzati fosztogatás. Amikor kormányok fosztogatnak, majd törvényesítik azt, nem várhatnak mást, minthogy az állampolgárok túltesznek a példájukon; továbbmegyek: a tömeges rablás és fosztogatás semmiben sem különbözik az egyéni rablástól és fosztogatástól, kivéve, hogy sokkalta pusztítóbbak és veszélyesebbek a politikai tömeg számára. Kapzsiság, mohóság, sóvárgás, becstelenség, lustaság még nem váltak erényekké, csak mert csoportok ösztönző és irányt adó jellemvonásaivá váltak. A tízparancsolat nagyszerű erkölcsi alapelvei továbbra is alapvetőek egy rendezett, szabad társadalom és kormány számára. [...] Washington és honfitársai soha nem gondolták, hogy ez a nagyszerű dokumentum [az Alkotmány] meg fogja engedni állampolgárok egy csoportjának, hogy egy másikat kiraboljon, sem pedig azt, hogy megvédené a fosztogatót a zsákmánya birtoklásában, sem pedig azt, hogy egy csoport kiváltságosabb lehetne egy másiknál, sem azt, hogy egy osztály – legyen az magas vagy alacsony, gazdag vagy szegény – hasznot húzhatna egy másik kirablása által (J. Reuben Clark, 2/22/35). Adócsökkentés. Mindannyian szeretnénk adócsökkentést látni. Az adócsökkentést azonban amennyire csak lehet, el kell különíteni egyszerű politikai megfontolásoktól. A politikatudományt tekintve semmilyen adóprogram nem helyes, amely nem vonatkozik minden állampolgárra. Minden állampolgár személyes érdekében álljon az, hogy az összes adópénzt hogyan használják fel (J. Reuben Clark, 11/20/45).

142

Tizenötödik fejezet Munka és jólét Elsődleges célunk az volt, hogy amennyire lehetséges, felállítsunk egy olyan rendszert, amely elűzi a semmittevés átkát, megszabadít az alamizsna gonosz velejáróitól, és újra megvalósítja népünk között a függetlenséget, az iparkodást, a takarékosságot és az önbecsülést. Az egyház célja, hogy segítsen az embereknek önmagukon segíteni. A munkát vissza kell helyezni a trónjára egyháztagságunk uralkodó alapelveként (Első Elnökség, KB-10/36:3).

Jaj a gazdagoknak és a szegényeknek. Jaj nektek, ti gazdag emberek, akik nem akartok adni javaitokból a szegényeknek, mert kincseitek megmételyezik a lelketeket; és ez lesz siralmatok a meglátogatás, az ítélet és a felháborodás napján: Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és nem szabadul meg a lelkem! Jaj nektek, ti szegény emberek, akiknek nem megtört a szíve, akiknek nem töredelmes a lelke, és akiknek nincs megelégedve a hasa, és akik nem tartják vissza a kezüket attól, hogy más emberek javait ragadják meg, akiknek szeme tele van kapzsisággal, és akik nem akarnak saját kezükkel dolgozni! (Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatás, 1831, T&Sz 56:16-17) A munka tisztessége. A munka a vagyon előállítója. Isten rendelte el a megélhetés eszközeként, azaz a munka ennek a nagyszerű életkötelezvénynek az egyetemleges feltétele. [...] Istennek soha nem állt szándékában megalázni a teremtését, főleg a saját képmását, mert dolgozniuk kellett. Nem, soha; a jó öreg könyv szerint maga Isten is hat napot dolgozott ezen a világon; és amikor Ádám testet kapott [...] azt olvassuk, hogy Isten a kertbe helyezte, hogy MŰVELJE azt. Ennélfogva minden szent ember példájához hasonlóan tisztelnünk kell a dolgozó embert, és megvetnünk a lustálkodót (John Taylor, EJT-63). Munka – az evangélium egyik alapelve. Legyünk mindannyian iparkodók és hasznosak az erőnk és a képességünk teljes mértékével. Megmondták nekünk, hogy kenyerünket a homlokunk verejtékével kell megkeresnünk. Úgy gondolom, hogy néhány utolsó napi szentnek ez a hozzáállása: »Nos, miután hatvanöt évesek leszünk, többet nem kell dolgoznunk.« Minden férfi és nő szívében ott kell lennie a kiáltásnak: »Élni és dolgozni fogok. Semmi nem adatott nekem, csak az idő, amelyben élhetek, és az életem minden egyes napján arra fogok törekedni, hogy elvégezzek valamilyen munkát, amely elfogadható lesz mennyei Atyám szemében, és ha lehetséges, ma egy kicsivel jobban fogom tenni, mint tegnap.« Könnyű egy dollárt odadobni az embernek, ugyanakkor együttérzésre és szívre van szükség ahhoz, hogy érdeklődjünk iránta, és megpróbáljuk megtervezni a jólétét és a hasznát. És ez Jézus Krisztus evangéliumának egyik alapelve most, és mindig is az volt, hogy segítsünk minden embernek önmagán segíteni – segíteni mennyei Atyánk minden 143

gyermekének abban, hogy munkálkodja ki a saját megváltását, mind fizikailag, mind lelkileg (Heber J. Grant elnök, KB-4/45:8). Létezik egy visszavonhatatlan törvény a mennyben, amelytől minden áldás függ, és senki nem nyeri el az áldásokat a törvény teljesítése nélkül. Szeretném az utolsó napi szentek lelkére kötni, hogy azt kapjuk az életünkben, amiért megdolgozunk, és szeretnék minden utolsó napi szentet arra buzdítani, hogy dolgozzon (Heber J. Grant elnök, 1939, E-42:585). A munka evangéliuma. Mindig is felmagasztaltuk a munkát és megfeddtük a lustálkodást. A könyveink, a beszédeink, a vezetőink, beleértve főképp a jelenlegi elnökünket, dicsőítették az iparkodást. A méhek nyüzsgő kasa – dezeret – lett a jelképünk. A hittel teli munka a teológiai tanunk egyik kardinális pontja, és a jövőbeli helyzetünket, a mennyünket folyamatos munka által elnyert örökkévaló fejlődésként képzeljük el. A munka tisztelete eme alapvető elvének alkalmazására rendkívül nagy szükség van a mai világban. Minden csalárd program, a szélhámosságok, a kormányzati korrupciók és a széleskörű közerkölcstelenítés mind főképp onnan származnak és táplálkoznak, hogy elmulasztják elismerni azt a tisztességet és boldogságot, amely a becsületes munkából származik. Mi a becsületes munka? Hitem szerint a helyes értelmezése csak is a szolgálatban található, és az igazi szolgálat értékét valakinek a hasznával mérik. Ez a koncepció nemcsak, hogy keresztényi, hanem az egészséges és hasznothozó üzlet alapját is jelenti. Számtalan megnyilvánulása van ennek a ténynek. Az a fajta munka, amely jobb terméket állít elő kevesebb költségen, az, amit a nemzeti gazdaságunk igényel. Legalább két elengedhetetlen tényező rejlik az ilyen fajta munkában és az általa eredményezett hatékonyságban. Az első a tisztesség, amely magában foglalja a lojalitást; a másik a képesség. Senki nem válhat sikeressé, hacsak nem megbízható. Ha egy másik embernek dolgozik, munkáltatója érdekeit magáénak kell vallania. Ha magának dolgozik, hűnek és igaznak kell lennie a vállalkozásához, vagy elbukik. A »figyeljük az órát« fajta szolgáltatás, amelynek nem érdeke a munka, csak hogy megkapja a napi bérét, ugyanannyira felelős a csődökért, mint bármely más tényező, amelyről tudok. [...] Most pedig térjünk vissza a munka evangéliumához – és ez egy evangélium, ha Isten valaha is adott nekünk üzenetet vagy alapelvet a megváltásunkhoz. Nyilvánvalónak tűnik, minden további megjegyzés nélkül, hogy a munka ezen evangéliumának a terjesztése teljes mértékben elengedhetetlen az egyéni és nemzeti gazdaságunk problémáinak a megoldásához. Úgy gondolom, lefektethetjük szinte tévedhetetlen alapelvként, mert a kivételek annyira elenyészőek, hogy a lojális, ügyes, képzett, iparkodó munkás sikeres. A lojalitása a jelleme. Ezt önmagáért teszi. A képességét tanulás és képzés alapján nyeri. Még a zsenialitás is kevéssel haladja meg a kemény, kitartó munkára való kapacitást (Stephen L Richards, KB-10/39:65-8). Munka – a föld törvénye. A munka egy nagyszerű dolog. Ennek a földnek a törvénye. Amikor Ádámot kiűzték, ezt a dicsőséges ítéletet hirdették ki felette: »Arcod verejtékével eszed majd kenyered.« Az ember, ahogy van, nem tudna és nem is tudott volna létezni e törvény életbe léptetése nélkül. [...] Milton abban Az elveszett paradicsom 144

című csodálatos verskölteményben tisztelettel adózik a munka előtt, amelynek akkor ad hangot, amikor megnyitja előttünk a látomást Ádámról és Éváról az Éden kertjében: Isten rendelé a munkát és a pihenést, mint a nappalt és az éjt, Hogy egymást kövessék […] Más teremtmények egész nap Tétlen bolyonganak, pihenni kevéssé hajlanak; Az ember teste-lelke a napi munkát elvégzé, Mely méltóságát és minden lépésében a menny tiszteletét hirdeté; Miközben a többi állat tétlenül él, S Isten az ő dolgaikról tudomást sem kér. Testvéreim, ha eszünkbe tudjuk vésni a munka méltóságát és tiszteletét, bármilyen legyen is az a munka, a legtöbb probléma, amelytől most szenvedünk, megoldódna. Az ember létezésének egész időtartama alatt még soha nem volt olyan program, amely által az emberek igazlelkűen élhettek a lustaságban, és hitem szerint soha nem is lesz ilyen program (J. Reuben Clark, KB-10/36:112). Mindenkinek ki kell vennie a részét. Egy másik alapelvet is fel kell ismerni; a kijelentése egyben a bizonyítása: Nem haladhatunk előre, és ténylegesen nem tarthatjuk fenn a jelen társadalmi és gazdasági teljesítményünket, ha a termelésünket a haszontalanok, az eredménytelenek és a nyilvánvalóan henyélők tevékenységi szintjére csökkentjük. Társadalmunk minden tagjának ki kell vennie a munkából a részét, hozzá kell járulnia a társadalmi és gazdasági szervezetünk jólétéhez és növekedéséhez. Mivel mindig rendelkeznünk kell készséggel, hatékonysággal és iparkodással ahhoz, hogy fejlődjünk vagy akár fenntartani a jelen fejlődésünket, következésképpen mindig fel kell ismernünk és bátorítanunk kell a megfelelő gazdasági megtérítéssel azokat, akik ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek. Máskülönben elveszítünk valamennyit a termelékeny erőnkből, és a termelékeny erő elvesztése a kényelemnek, az oktatásnak, a kultúrának és a civilizációnk normájának az elvesztését jelenti (J. Reuben Clark, EH-12/14/46). A henyélést gonoszsággal társítják. Valami rendkívül fontos lehet a munkában az ember megváltását érintő tervben, amiért az Úr ilyen nagy hangsúlyt fektetett rá. Felmagasztalja a munkát azáltal, hogy jóváhagyásának pecsétjével megtiszteli azt, aki azt elvégzi, és azáltal is, hogy a legsúlyosabb kifejezésekkel kárhoztatja a henyélést – szinte olyan mértékig, hogy az egyházában a tagsági érdemesség próbatételeként állította fel. »Minden ember legyen szorgalmas, minden dologban. És a tétlenkedőnek ne legyen helye az egyházban, csak ha bűnbánatot tart és útjait kijavítja« (T&Sz 75:29). A henyélést az Úr gonoszsággal társítja úgy, hogy felvázolja a kettő közötti ok és okozati összefüggést: Most én, az Úr, nem vagyok nagyon elégedett Sion lakóival, mert vannak köztük tétlenkedők; és gyermekeik is gonoszságban nőnek fel; emellett nem törekednek őszintén az örökkévalóság kincseire, hanem kapzsisággal van tele a szemük. Ezen dolgoknak nem kellene így lenniük, el kell hagyniuk őket; ezért Oliver Cowdery szolgám vigye el ezen beszédeket Sion földjére (T&Sz 68:31-32).

145

Az Úr világos kifejezésekkel minden képes emberre ráruházta a munka felelősségét mindazért, amit kap. »Ne legyél tétlen; mert aki tétlen, az ne egye a munkás kenyerét, se ne viselje a ruháit« (T&Sz 42:42). És még a szegények is, »akik nem akarnak a saját kezükkel dolgozni«, különleges feddésben részesültek (T&Sz 56:17) (Albert E. Bowen, 1946, EJT-58). Gyermekekre vonatkozó munkatörvények. A gyermekekre vonatkozó munkatörvények sem segítenek. Olyan helyzet leküzdésére hozták őket, amelyek már régen a múlté, és most bizonyos mértékig hozzájárulnak ahhoz a bűnözéshez, amelyről oly sokat hallunk. Melyik rosszabb: megengedni fiúknak és lányoknak, hogy ésszerű munkát végezzenek, vagy megengedni nekik, hogy bűnözésbe zülljenek? Az egy emberöltővel ezelőtti éhbérmunkák már nem léteznek a köreinkben. Ezeket a törvényeket eredetileg azért hozták, hogy megszüntessék azokat a körülményeket. A bűnözés és a delikvencia eme napjaiban, a kiterjedt szabadidő eme napjaiban nem kellene-e átértékelnünk a körülményeket, és kidolgozni a mostaninál intelligensebb programot? Nem kellene-e hajlanunk arra, hogy elfogadjuk a szentírások filozófiáját a „jótékonykodók” szélsőséges nézetei helyett, amelyek következményei a tétlenkedés, az erkölcstelenség és a vandalizmus? Amikor az Úr a tunyaságról és a lustaságról rendelkezett, és ezt a két gonoszságot a tisztátalansággal társította, mindannyiunk számára kijelölte az irányt. Miért ne töröljük el fiataljaink köreiből a tunyaságot és a tétlenkedést azáltal, hogy olyan tevékenységeket és elfoglaltságokat adunk nekik, amelyek kielégítik a szükségletet, de nem okoznak olyan kárt, amely ellen a törvényeket meghozták? »Tegyetek rendet otthonaitok körül – tartsátok távol magatoktól a tunyaságot és a tétlenkedést.« (Mark E. Petersen, EH-4/8/61) Jólét működésben. Falakat emelek, árkokat ások, hidakat építek, és sok különböző munkát végzek, amelyeknek alig van fontossága, kivéve, hogy módot és eszközt adok a nincstelenek életben tartására és megmentésére. Évente több száz és ezer dollárt költök kizárólag arra, hogy munkát adjak azoknak, akiknek munkára van szüksége. Miért? Van krumplim, lisztem, marhahúsom és más élelmiszerem, amelyek, szeretném, ha a testvéreimnek is lennének; és jobb nekik, ha megdolgoznak ezekért a dolgokért, amennyire képesek és lehetőségük van rá, minthogy odaadjam nekik. Ők dolgoznak, én pedig ellátmányt adok nekik, gyakran úgy is, hogy semmi hasznom nem volt belőle (Brigham Young elnök, 1860, JD-8:11-12). Bizonyosan semmi sem logikusabb annál, minthogy az adományokban részesülők járuljanak hozzá, amennyire képesek, az előállításukhoz. Ez az ügy tanulsága; ez egyszerű igazságosság, és kimondottan vonzó a sportszerű elme számára, amely sportszerűségre az emberek általában reagálnak. Hozzájárulásuk lehet közvetlen vagy közvetett. Más szóval egy-egy konkrét dolog előállításához szükséges fizikai munka nem mindig keresztülvihető vagy lehetséges. Más, arányaiban megfelelő szolgáltatást azonban lehet nyújtani, és amennyire a fizikai és az értelmi képességek lehetővé teszik, akkor kell is. Az érintett személyek lelki jóléte ezt megköveteli; személyes méltóságuk megőrzése,

146

további növekedésük és fejlődésük elengedhetetlenné teszi (Albert E. Bowen, 1946, EJT55). Ne adjatok a tétlenkedőnek. A henyélőnek adni ugyanolyan gonoszság, mint bármi más. Soha ne adjatok semmit a tétlenkedőnek. »Sionban a tétlenkedő ne egye a munkás kenyerét.« Nos, megteszik; mindenesetre ez egy ugyanolyan parancsolat és kinyilatkoztatás, mint bármi más, hogy Sionban a tétlenkedő ne egye meg a munkás kenyerét. Nem; mindenki töltse minden óráját, napját, hetét és hónapját valamilyen hasznos és hasznot hozó munkával, és akkor mindenkinek lesz étele, ruhája és javai (Brigham Young elnök, 1873, JD-16:19). Tapasztalatom megtanította nekem, és ez alapelvvé is vált a számomra, hogy soha semmi jó nem származik abból, ha férfiaknak és nőknek egyre csak adunk és adunk pénzt, ételt, ruhát vagy bármi mást, ha egészségesek, képesek dolgozni és előteremteni azt, amire szükségük van, amennyiben bármi is van a világon, amit tehetnek. Ez az én alapelvem, és igyekszem ennek megfelelően cselekedni. Ezzel ellenkező út követése romba döntene bármilyen közösséget a világon, és henyélővé tenné őket. Az ehhez szokott embereknek nem áll érdekében dolgozni; »de«, mondják ők, »koldulhatunk vagy megszerezhetjük ezt, azt vagy amazt«. Nem; az én programom és tanácsom az, hogy mindenki, aki képes dolgozni, dolgozzon és keresse meg azt, amire szüksége van; és amikor a szegények hozzám jönnek – egészséges szervezetű férfiak és nők –, megfogom és magamhoz veszem őket. »Szükséged van rájuk?« Nem, de ezt a leányt megtanítom a házimunkára, azt a nőt megtanítom szőni és más munkát végezni, hogy hasznosak legyenek, mire férjhez mennek vagy a maguk urai lesznek. »Felruházod őket?« Ó igen, kényelmesen tartom őket, adok nekik elég ennivalót, és megtanítom őket dolgozni és megkeresni azt, amire szükségük van; mert a férfiak és nők csontja és inai a világ tőkéje (Brigham Young elnök, 1867, JD-11:297). Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek (Pál apostol, 2 Thessz 3:10-12). A függetlenség lelke. Létezik az emberek között olyan, hogy bátorítják a henyélést és támogatják a koldulást. Férfiaknak és nőknek nem szabad hajlaniuk arra, hogy adományt fogadjanak el, hacsak rá nem kényszerülnek, különben szenvedniük kellene. Minden férfinak és nőnek rendelkeznie kell a függetlenség lelkületével, egy öngondoskodó lélekkel, amely azt mondatja velük, amikor szükséget látnak: »Hajlandó vagyok dolgozni cserébe azért, amit ad nekem.« Senki nem elégedhet meg azzal, hogy kap valamit és nem tesz érte semmit. Amikor az ember elszegényedik és arra kényszerül, hogy segítséget kapjon, és a barátai adnak neki, elkötelezettnek kellene éreznie magát, hogy amikor az Úr megnyitja az útját, visszatérítse az ajándékot. Ezt az érzést kellene táplálni a szívünkben, hogy szabad és független nép lehessünk. Bármely más érzés vagy lelkület táplálása az 147

emberiségből koldusokat csinál és a koldulás szintjére alacsonyítja őket, amely az ember legnyomorúságosabb helyzete (Joseph F. Smith, KB-4/98:48-9). A szomszédok segítsék a szomszédjaikat. [...] Ebben a segítségben személyes együttérzés nyilvánul meg, amely mindenki számára üdvös, és hajlamos megelőzni a kényszerítést és a túlkapásokat. Végtelen nagy különbség van a között a zsák liszt között, amely a hátsó kerítésen át érkezik, és a között, amely Washingtonból. Az egyik élteti az adományozót, és a mögötte húzódó felebaráti szeretettel és együttérzéssel felemeli és bátorságot önt abba, aki hálásan megeszi azt; a másik elzülleszti azt a kezet, amely kiadja segélyként azt, ami nem az övé, és megkeseríti és szolgaságba hajtja azt, aki átkozódva felfalja (J. Reuben Clark, 6/20/39). Szülők tisztelete. »Tiszteld atyádat és anyádat«, jelentette ki Krisztus, és ez azt jelenti, hogy támogassuk őket. Mégis a történelemben még soha nem szegték meg Isten e törvényét annyira, mint manapság. E nemzetben megszámlálhatatlan sok gyermek van, akik szüleiket az állam gondjára hagyták. Ez a lépés seregnyi más betegséget hozott magával: henyélés, kapzsiság, irigység, csalás, vagyon elhallgatása, arról való hazugság, valamint a gyermek és a szülő által kifundált különböző fortélyok, amelyekkel a szülőt a segélyről szóló törvény rendelkezése alá sorolhatják. Isten e törvényének a megszegése napjainkban a sok büntetésével olyan gyorsan látogatott meg minket, hogy még a vak is láthatja és a süket is hallhatja, és a gyengeelméjű is megértheti, ha akarja (J. Reuben Clark, EH-3/8/47). Miközben átgondoltam az elmúlt tíz év tapasztalatait, a jóléti munkára úgy gondolok, mint ami az atyák szívét a gyermekekhez, a gyermekek szívét pedig az atyákhoz fordítja. Talán azt gondoljátok, hogy ez egy messzire nyúló kijelentés; hadd emlékeztesselek titeket egy vagy két szentírásra. Pál apostol ezt mondta Timoteusnak: Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél (1Tim 5:8)

És megismétlem a Sinai-hegyről jövő parancsolatot, amelyet az Úr, ha visszaemlékeztek rá, úgy fordított le, hogy a gyerekek gondoskodnak az idősödő szülőkről: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél azon a földön, melyet az Úr a te Istened ád néked (2 Mózes 20:12).

Ebből a két szentírásból ezt a két következtetést vonom le: először is azok, akik visszautasítják, hogy a sajátjaikról gondoskodjanak, súlyosabb ítélet alá esnek, mint amilyet azok kapnak majd, akik elveszítették a hitet és hitetlenekké váltak; másodszor azok, akik nem hajlandók tisztelni apjukat és anyjukat, ahogy a Mester azt elmagyarázta, veszélyeztetik az ehhez a földhöz fűződő jogukat, amelyet az Úr adott nekünk. Nagyon sokat gondolkoztam ezen. Azon tűnődöm, hogy az e földhöz fűződő jogunk nem úgy lesz-e veszélyeztetve, hogy az elviselhetetlen adóztatás, amely egyre csak növekedik, kiforgat minket a tulajdonunkból, ha nem gondoskodunk a saját családtagjainkról, vagy azon tűnődöm, hogy az Úr nem fogja-e visszavonni az áldásait, ahogy Amulek Alma 148

harmincnegyedik fejezetében kijelentette, ha megtagadjuk azt, hogy segítsünk a rászorulóknak. Másrészről pedig, ami a gyermekeket illeti, visszaemlékeztem arra, amit Pál apostol mondott erről: megjövendölte, hogy eljön az idő az utolsó napokban, egy veszedelmes időszak, amikor az emberek önmagukat szeretők, sóvárgók, engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek lesznek, természetes szeretet nélkül valók. Szokatlanul hasonlóan hangzik az Úr nyelvezetéhez, amikor a mai napokban ezt mondta: Most én, az Úr, nem vagyok nagyon elégedett Sion lakóival, mert vannak köztük tétlenkedők; és gyermekeik is gonoszságban nőnek fel; emellett nem törekednek őszintén az örökkévalóság kincseire, hanem kapzsisággal van tele a szemük. Ezen dolgoknak nem kellene így lenniük, el kell hagyniuk őket (T&Sz 68:31-32).

Feltettem magamnak a kérdést, hogy az, hogy a gyermekek elmulasztják az idősödő szüleikről való gondoskodást, amikor azok elérik azt a napot, hogy szükséget látnak és támogatásra van szükségük, nem a szülők mulasztásának tudható-e be, akik korábban elmulasztották megtanítani ezeknek a gyermekeknek, hogy kerüljék a a tétlenkedés átkát, és vállalják a felelősséget a mennyei Atyjuk előtt igazlelkűségben. Hacsak nem tanítunk ma a gyermekeinknek helyes alapelveket, néhány mai gyermekhez hasonlóan hálátlanok lesznek, és hiányozni fog belőlük az a természetes szeretet, amely elengedhetetlen a társadalom szilárd, határozott alapokon való bebetonzásához. Igen, úgy tűnik nekem, hogy a gyakorlatban a jóléti program bizonyos értelemben a gyermekek szívét az atyákhoz, és az atyák szívét a gyermekekhez fordítja, hogy napjaink hosszabbak lehessenek ezen a földön, amelyet az Úr, a mi Istenünk adott nekünk (Harold B. Lee, KB4/46:70-1). Örökkévaló alapelvek. Vannak, akik a mai gazdasági folyamatot azzal igazolják, hogy »az idők megváltoztak«. Ez bizonyára így van, a jellemépítés azonban nem változott. Az igazlelkűség és a fejlődés törvényei örökkévalóak. Nem menekülhetünk el előlük, sem az egyén, sem a nemzet. Egy romlatlan polgárság nagyszerű államot épít; semmilyen állam nem hozott létre még romlatlan polgárságot. Senki sem szabad politikailag, ha megélhetése az államtól függ. Egy megtervezett, támogatott gazdaság letöri a kezdeményezést, eltörli az iparkodást, elpusztítja a jellemet és megvásárolja a választópolgárokat (J. Reuben Clark, 6/20/39). Valódi biztonság. Lelkem minden őszinteségével hadd mondjak annyit, hogy a biztonságot jobban garantálja a mai amerikai fiatalság intelligens akarata, kezdeményezése és eltökélt függetlensége, mint az összes törvény, amelyeket a Kongresszus hozhat azzal a céllal, hogy biztonságot nyújtson nekünk "a bölcsőtől a sírig". Azok, akik ilyen fajta biztonságról álmodoznak, nem abból a fajtából valók, akik úttörő munkát végeztek ebben az országban és felfedezték az ismeretlent. Ők nem azok, akik felépítették a mai világot, és nem is azok, akik a holnap „új” világát fogják felépíteni, amelyről oly sokat beszélnek. Ahogy valaki megjegyezte, ők »csak bérlők mások álmainak otthonában« (George E. Sokolsky) (Harold B. Lee, EH-6/23/45).

149

Tizenhatodik fejezet Tőke és munkaerő A tulajdon a munka gyümölcse. A tulajdon kívánatos, egy pozitív dolog a világban. Az, hogy vannak gazdagok, azt mutatja, hogy mások is válhatnak gazdaggá, ezért ez egy jó ösztönzést jelent az iparkodásra és a vállalkozásra. A hontalan ne döntse romba a másik házát, hanem dolgozzon szorgalmasan a sajátja felépítésén, és e példa által biztosítsa a saját házának erőszaktól mentes biztonságát. […] Úgy gondolom, hogy a legjobb, ha mindannyian hagyunk minden embert, hogy szabadon szerezhessen tulajdont, amilyen gyorsan csak tud. Lesznek, akik meggazdagodnak. Nem hiszek olyan törvényben, amelynek meg kellene akadályoznia az ember meggazdagodását; nagyobb kárt tesz, mint jót (Abraham Lincoln, idézet a The Freeman-ben, 1961. február, 66. o.).

Igazságos bánásmódra van szükség. A szakszervezetek rá fognak jönni, hogy az igazságosságnak ugyanaz az örökkévaló törvénye vonatkozik a szakszervezetekre, mint az egyénekre, hogy igazságos bánásmódot és ésszerű magatartást kell tanúsítani, ha el akarják kerülni a pénzügyi katasztrófákat. Amennyiben utolsó napi szentek vannak szakszervezetekben, visszafogott hozzáállást kell tanúsítaniuk, és soha nem szabad felkorbácsolniuk az emberek előítéleteit szenvedélyes kitörésekkel. Senki nem ellenezheti a munkához való jog mellett kiálló szilárd és állhatatos érveket, amennyiben az érvelés az ésszerűség és a sportszerűség lelkületével történik. Az utolsó napi szenteknek mindenek felett szentnek kell tartaniuk embertársaik életét és szabadságát, valamint a tulajdonhoz fűződő jogaikat, és meg kell őrizniük sértetlennek minden olyan jogot, amely az emberiség sajátja. […] A szakszervezetek népünket következetlen és veszélyes hozzáállásba kényszerítik, amikor rávesznek szakszervezetekben lévő utolsó napi szenteket arra, hogy harcoljanak azokkal a testvéreikkel, akik a szakszervezeteken kívül vannak, és ezáltal megtagadják a szentek egy osztályának szent és istenadta jogait, hogy egy másik osztály némi előnyt szerezhessen egy harmadikkal, azaz a munkáltatójukkal szemben. Ez a fajta viselkedés romboló hatással van a szabadságra, amelynek élvezetére minden embernek joga van, és végezetül a viszálykodás és az aposztázia lelkületéhez vezet. Nem könnyű látni azt, hogy utolsó napi szentek hogyan támogathatják a modern szakszervezetek módszereit. Népként túl sokat szenvedtünk irracionális osztályelőítéletektől és osztálygyűlöletektől ahhoz, hogy részt vegyünk erőszakos és igazságtalan agitációkban. Senki nem tagadja a munkások egyesülési jogát, amennyiben országunk gazdagságából egy igazságos részt követelnek, amennyiben ezt az egyesülést ugyanaz a lélek kormányozza, mint amelynek a keresztény lelkiismeret irányítását magukénak valló emberekre hatással kellene lennie. A tőke és a munkaerő jelen helyzetében kölcsönös érdekeknek kellene fennállniuk; ugyanakkor a munkásoknak meg kellene érteniük, hogy a nyomásnak van egy bizonyos határa, amelyet a tőke még elbír a feléje áradó követelések alatt. A verseny mindig is adott egy bizonyos mértékű fellélegzést a munkaerő számára a tőke munkerő iránti szükségletei által, ezért az embereknek nem szabadna átengedniük magukat a

150

szakszervezetek önkényes követelései feltételezett hatalmának, amelyeket manapság oly sok esetben a munkáltatók felé tanúsítnak (Joseph F. Smith elnök, 1903, JI-38:370). A tőke és a munkaerő egyenlőtlenségei. Nyilvánvaló, hogy a tőke és a munkaerő között bizonyos dolgokat tekintve nagy mértékű egyenlőtlenség áll fenn. Egy szabad piacon a tőke mindig el tud bocsátani egy munkást, és a helyére mást vesz fel, gyakran a tőke előnyét szolgálva; a munkaerő azonban normális időkben nem tud megválni a tőkétől, azaz önnön szeszélyéből elhagyni a munkáltatóját, és azonnal munkába állni egy másiknál. Ez abból a tényből adódik, mely szerint a tőkének nincs szüksége napi bérre; megél a hitelből. Tud várni. A munkaerő ugyanakkor többnyire fizetéstől fizetésig él; kevés hitele van, ha van egyáltalán. Nem tud várni. Továbbá a tőke mindig számíthat a munkaerőre tervei kivitelezésében, mert rendelkezik azzal, ami a megélhetést biztosítja, amelyre a munkaerőnek szüksége van, vagy meghal; a munkaerő azonban nem mindig számíthat a tőkére a megélhetéséért, mert a tőke nem mindig kíván előrehaladni több okból kifolyólag. Ezt az egyenlőtlenséget fel kell ismerni, és figyelembe kell venni. Addig nem lesz béke, míg ez meg nem történik, már pedig a béke elengedhetetlen a fejlődéshez mind az egyén, mind a nemzet számára. […] Igazságos kompenzáció. Minden embernek joga van munkája gyümölcseihez. Az Úr ezzel az alappal indította el az embert. A munkásoknak joguk van az általuk előállított termék értékéhez, miután levonták belőle a hely megfelelő bérleti díját, ahol dolgoztak, a használt eszközök helyénvaló kompenzációját, beleértve a munkahely és a munkaeszközök értékcsökkenésének, avulásának, javításának és lecserélésének költségeit, valamint a termék a piacon való megjelenése költségeinek igazságos kompenzációját, amelyből a munkabér kifizetéséhez szükséges pénzek származnak. A másik oldalon a tőkének joga van a munka helyszínéért, az eszközökért és más fent említett szolgáltatásokért járó, kielégítő kompenzációhoz és visszatérítéshez, valamint a termék piacra dobásához szükséges szolgáltatások költségeinek megtérítéséhez. A közös termék előállításában való közreműködésük során mindketten lehetőséget adnak a másiknak, ugyanakkor mindketten megadják a másiknak azt az ellenszolgáltatást és jutalmat, amelyet a másik kér magának. Ez egy sportszerű és igazságos működés, amelynek során mindketten megadják a felebarátuknak azt a szeretetet, amellyel önmaguk iránt viseltetnek, hiszen mindketten megadják a másiknak ugyanazt a lehetőséget, mint önmaguknak. Megismétlem, ez a legtöbb, amit egy szabad kormány garantálhat, és egy a tömegek számára szabad gazdasági rendszer nyújthat. Végezetül még annyit hadd tegyek hozzá, hogy Jézus megmondta: » […] méltó a munkás a maga bérére « (Lukács 10:7); azt azonban nem mondta, hogy a munkásnak joga van a mestere házához vagy szőlőskertjéhez, csak mert benne dolgozott. […] Szükség van a haszon megosztására. Egyszerűen nem haladhatunk előre, sem nem őrizhetjük meg azt, amivel rendelkezünk, ha visszakapcsolunk a leghozzánemértőbb és a tétlenkedő sebességére. Bizonyára nincs szükségünk több példára, mint a jelen szomorú helyzetünk, ahhoz, hogy bebizonyítsuk, az életszínvonalunk fenntartása érdekében gyártásra van szükségünk. Mégis tragikus módon pontosan a gyártás eme lelassítása az, amelyet bizonyos szakszervezeti agitátorok most támogatnak és terveznek azzal a vonzó, de teljes mértékben megtévesztő előterjesztéssel, mely szerint csak a gyengéket akarják ezáltal megvédeni. Nem gondoskodhatunk a 151

gyengékről anékül, hogy elő ne állítanánk azt, amiből megélhetnek. Ezek a szakszervezeti agitátorok valójában a szociális és gazdasági pusztulásunkat készítik elő. Ne értsetek félre, nem azt propagálom, hogy az ember görnyedjen meg a munkában. A túlmunka ugyanúgy csökkenti a teljesítményt, mint a kevés munka, és könnyen embertelenné válhat. A rabszolgamunka soha sem tökéletesen hatékony, még a robotmunkában sem. A tőke ezt még nem tanulta meg, de a túlélésért meg kell tanulnia. Az amerikai tőkénk sokkal jobban megtanulta és alkalmazza, mint a tőke bármely más országban, ahogy azt a munkaerő mindennél magasabb életszínvonala tanúsítja. Mégis érdekes módon az amerikai munkásember hallgató fülekkel fordul más országok gazdasági rendszereinek képviselőihez, ahol az életszínvonal most is és mindig is jóval a miénk alatt volt, és úgy tűnik, hogy polgáraink néha készen állnak magukévá tenni ezeknek az idegeneknek a terveit, akik sekélyes bőbeszédűségükkel megmondják nekünk, hogyan csináljuk itt, amit otthon nem tudtak megtenni. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a múltban a tőke a rabszolgájává tette a munkaerőt. Másrészről a munkaerő még soha nem tette rabszolgájává a tőkét a kapitalista rendszerben; ezt nem tudja megtenni. Amikor a tőkét rabszolgává teszik, a kapitalizmus eltűnik, és kommunizmus vagy szocializmus jön. A tőkének nemcsak, hogy nem szabad a munkaerőt rabszolgájává tenni, de kizsákmányolnia sem szabad, a szó általánosan használt értelmében. A tőkének és a munkaerőnek egy ipari partnerségi viszonyt kell kialakítania, nem szükségszerűen a törvény értelmében vett partnerséget, bár úgy gondolom, az is lehet; mindenesetre ki kell alakítaniuk, úgymond, egy ilyen partnerség szociális megfelelőjét. Teljesen biztos vagyok abban, hogy létre kell jönnie a tőke és a munkerő között a bevételek, egy ilyen közös vállalkozás haszna igazságos megosztásának. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez megtörténhet kapitalista alapon, amennyiben a tőke ezt akarja. Biztos vagyok abban, hogy megvan az esze ahhoz, hogy kialakítson egy működő tervet. […] Közös munkaerő-tőke vállalkozás. A munkaerő költségét minden iparágban pontosan meg lehet határozni. Miért ne vennénk valami ilyesmit fontolóra; talán van benne valamennyi értelem: tőkésítsenek egy ésszerű munkaerőköltséget egy közös munkaerő-tőke vállalkozás részeként. Majd adják hozzá ehhez az összeghez a telep és a gépek ésszerű értékét. Ez a kettő jelentené a közös tőkebefektetést. Majd a munkaerőköltségeket, a telep és a munkaeszközök ésszerű bérleti díját, a menedzsment és a marketing költségeit, az értékcsökkenést, az amortizációt, a lecserélés és a javítások díját, a biztosítást, a munkások kompenzációját, a társadalombiztosítást, valamint a közös vállalkozás érdekében félreteendő tartalékokat először levonják a működésből származó bevételekből, majd a haszon mérlegét felosztanák a munkások és a részvényesek között mindenki tőkeszámlájának megfelelően. Azt fogják mondani, nem sok mindent lehet majd elosztani. Nos, talán így van, de ami van, azt fel lehet osztani; és nem lenne egy rossz helyzet, ha kevés maradna a felosztásra, miután mind a munkaerő, mind pedig a tőke ésszerű megtérülést kapott a szolgáltatásaiért. Mi pedig, a nép, akik megfizetjük ezt az ésszerű jövedelmet a munkaerőnek és a tőkének, valamennyi ellenszolgáltatást és megnyugvást kaphatnánk. Éppen elég ideje viseljük mindennek a terhét. Természetesen lennének problémák és nehézségek egy ilyen tervben, és a kivitelezése nem lenne olyan egyszerű, mint ahogy azt elmondtam. Mindazonáltal gondoljátok csak meg, mennyi bajtól, sztrájktól, vitatkozástól, bizalmatlanságtól és gyűlölködéstől szabadulnánk meg, micsoda viszálykodó kapzsiságot tudnánk magunk mögött mind a 152

tőke, mind pedig a munkaerő oldalon; gondoljatok bele, mennyivel olcsóbban lehetne működtetni a vállalkozást; gondoljátok végig, mennyivel jobban és ésszerűbben szolgálnák a nagyközönséget; mennyire kiegyensúlyozottan tudna az ipari életünk továbbhaladni. Biztos vagyok abban, hogy véghez lehet vinni valami hasonlót, és abban is biztos vagyok, hogy a valami hasonlónak meg kell történnie, ha meg akarjuk tartani a jelen ipari teljesítményünket. A haszon megosztása a termélésben való közreműködés arányában sportszerű, bevezeti a szeresd felebarátodat istenadta alapelvet. És bizonyos szempontból az ilyen megosztás az egyetlen becsületes, emberi lépés bárki számára, főleg olyan emberek számára, akik előnyt élveznek. Nem teljesen ismeretlen előttem a tőke múltbéli kapcsolata a munkaerővel a megkísérelt haszonmegosztásban. A munkaerő hajlandó volt a haszonban való osztozkodásra, de nem a veszteségekben való osztozkodásban. Továbbá, egy brit kísérletben a munkaerő nem volt hajlandó elősegíteni az üzlet növekedését; a munkaerő megelégedett azzal, amit kapott, anélkül, hogy megkockáztatná a több jövedelmet. Ez a fajta hozzáállás problémát vet fel, de nem megoldhatatlan. Azzal is tisztában vagyok, hogy a tőke számos érvet fel fog sorakoztatni, amiért a javaslataim nem véghezvihetők. Az is lehet, hogy mind jó érvek lesznek, és az is lehet, hogy egyik sem lesz jó semmire. Megemlítenék egy meglehetősen általános ellenvetést a tőke részéről: a javasolt program behozza a munkaerőt a menedzsmentbe, és ez nem működhet. Erre röviden hadd válaszoljam ezt: Maguk, kapitalisták már most is ezzel dolgoznak, és jobb egy barátságos, érdekelt részvétel a menedzsmentben, mint a jelenlegi ellenséges közbeavatkozás. Ezt azonban tudom: A tőke jobban teszi, ha elkezd valamennyi egyenlőségi elvet működtetni, vagy elkobozzák tőle. A tőke saját maga tehet a jelenlegi nehézségeiről. Általánosságban beszélve ritkán engedett bármennyit is a munkaerőnek, kivéve amikor a munkaerő már az öklét rázta az arcába. Ezt már huszonöt éve hangoztatom. Ami engem illet, mindig is és most is a dolgozó emberrel éreztem együtt a tőkével vívott egyenlőtlen küzdelmében. Mindig is kiálltam a munkaerő időben történő és megfelelő kompenzációja mellett, amely teljes mértékben megegyezik a nyújtott szolgáltatás értékével. Mindemellett nem értettem egyet a dolgozó embernek az ésszerű létezésért folytatott küzdelmében használt eszközeivel. A munkabeszüntetésre, a megfélemlítésre, a szabotálásra, a szimpátia tüntetésekre, az erőszakra, a tulajdonrongálásra, a gyújtogatásra és időnként előforduló gyilkosságokra utalok. A munkaerő túl sokat követel. Továbbá jelen pillanatban a munkaerő a termelésből származó bevételek nagyobb részét követeli, mint amit a tőke teljesíteni tud. Ha ezek a követelések tovább folytatódnak és növekednek, az iparnak be kell zárnia, mert eljön az idő, amikor a tőke már nem tudja áthárítani a nyilvánosságra a munkaerő plusz költségeit, és ha ezt nem tudja megtenni, csődbe fog menni. Mi, átlag emberek, nem fogjuk tudni az örökkévalóságig fizetni ezt az állandóan emelkedő sarcot a munkaerőnek és a tőkének; nem maradt elegendő a gazdasági tartalékokban az ennivalóra, a fedélre és magunk melegen tartására. Hátunk meg fog törni a teher alatt. Nem marad más, mint az ipar bezárása – az aranyat tojó tyúk meg fog halni –, vagy az államnak be kell lépnie és működésbe kell lendülnie, ami pedig szocializmus, amely a végén kommunizmusba fog torkollni, ami mindannyiunkat a jelenlegi legalacsonyabb életszínvonalra fog leredukálni, ha nem annál is rosszabbra. Mindenesetre én személy szerint meg vagyok győződve 153

arról, hogy ez az utóbbi alternatíva, vagyis az ipar bezárása és a mi elszegényítésünk pontosan az, amit az idegen szakszervezeti agitátoraink megcéloztak, és jelenleg is ez a céluk. Majd azt tervezik, hogy az állam magához ragadja és működteti majd az ipari létesítményeket, és ezzel szocializmust hoznak létre. A munkaerőnek muszáj lesz valamennyit feladnia a megkísérelt „zsákmányolásból”, ha azt akarjuk, hogy a rendszerünk fennmaradjon. Másrészről nem értettem és most sem értek egyet a tőke fegyvereivel: feketelista, kizárások, a maximum haszon kiőrlése minimálbérért, sőt, az éhbér bevezetése, amely túl gyakran jelentette a tőkének a munkaerővel való múltbéli bánásmódjának eszközét. Mindezek hatalmas igazságtalanságokhoz vezettek, amelyeket nem szabad megismételni. Ezek stimulálták a munkaerő jelenlegi gondolkodásmódját. A munkaerőnek és a tőkének fel kell hagyni az egymás ellen viselt gyűlölködő háborúskodással, amely könnyen tényleges vérszomjhoz vezethet, amit időnként tett kísér. Mindenesetre egészét tekintve a munkaerő mai követelései a tőke tegnapi kierőszakolásainak az elkerülhetetlen következménye. Mind a tőke, mind pedig a munkaerő elfelejtik, hogy mindannyian egy nép vagyunk, és az emberiség nagyszerű testvériségének részei. A tőke úgy tekint a munkaerőre, a munkaerő pedig a tőkére, mint valami élettelen, személytelen, ördögi elvont fogalomra, amelynek egyetlen célja a másik elpusztítása; így mindketten ilyen alapról kiindulva kezelik a másikat, mindketten azzal az elhatározással, hogy eltapossák a másikat, mindketten elfelejtve és figyelmen kívül hagyva azt, hogy soraikban hús-vér emberek vannak, és hogy együtt mindannyian egy ipari és társadalmi egészet alkotunk, és amikor egyik testünk szenved, mindannyian gyötrődünk. […] A szakszervezeti agitátorok békét akarnak? Visszatérve az általam javasolt tervhez: Továbbá azt is tudom, hogy az idegen szakszervezeti agitátorok, akik ma nagy hatalommal rendelkeznek ebben az országban, az általam említett meggondolásokból nem akarnák ezt a tervet vagy bármely más tervet, amely egy békés és harmonikus termelésre ösztönözné a munkaerőt és a tőkét, mert megismétlem, a végső céljuk a kommunizmus, amelyet tényleges káoszon keresztül akarnak ránk akasztani. Mindig minden mögött ott lesznek, amely zavargásokat és a termelés akadályozását okozza. […] Személy szerint alapelvekben mindig is hittem a szakszervezetekben. A jelenlegi rendszerünk alatt nem hiszem, hogy a dolgozó ember bármilyen más módon meg tudja védeni magát, mint a szakszervezeteken keresztül. Ugyanakkor személy szerint ugyanúgy szilárdan ellene vagyok a szakszervezetek túlkapásainak. Különösen elítélem azt, amikor nem hajlandók az általuk aláírt szerződéseknek eleget tenni, amelyeket a vezetőik irányítása alatt elutasítanak. Becsületességre van szükség, ha emberek egymással akarnak üzletelni. […] Ésszerű következtetések. Nem lepődnék meg, ha mostanra néhányan azt kérdeznék: Most ez az ember mégis melyik oldalon áll? Amennyiben bárkiben felmerült ez a kérdés, azoknak ezt válaszolom: Először: A jelenlegi tőke-munkaerő kapcsolataink bizonyosan gazdasági pusztuláshoz fognak vezetni, és amikor ez az idő eljön, minden más teljesítményünk is el fog tűnni. Lincoln azt mondta, hogy nem élhetünk félig rabszolgákként, félig pedig szabadokként. Ő politikai értelemben beszélt. Ugyanígy nem létezhetünk félig rabszolgasorshoz közeli állapotban, félig pedig szabadokként gazdaságilag sem. Ez az alapelv mind a tőke, mind 154

pedig a munkaerő ellen működik. És úgy sem haladhatunk előre, hogy az egyik felünk gyűlöli a másik felünket, mert ami konfliktusokat ez szül, azok elpusztítanak bennünket. Mindkettőnek élni és élni hagyni kell; mindannyiunknak el kell ismernie az emberek testvériségét. Másodszor: Vannak közöttünk egy idegen kommunista ideológia ügynökei, és valószínűleg ezeknek az ügynököknek egy nagy részét egy külföldi kormány fizeti. Ezek célja elégedetlenkedést szítani, majd vitatkozásokat, azután sztrájkokat és erőszakot, majd vérontást, és a végén kaotikus zavargásokat, majd átveszik a kormányzást, és egy szovjetizált világ tagjává tesznek minket. Minden állampolgár feladata, hogy minden erejéből telhetőt megtegyen a szabad intézményeink eme elferdítése és a nemzetünknek a polgáraink számára – sehol máshol a világon nem tapasztalható, és a nyugati hatalmak között a legkevésbé sem a szovjetizált Orozországban tapasztalható – áldásokkal járó jólétének eme elpusztítása ne történhessen meg. Harmadszor: A termelésből származó bevételek szétosztásának jobb kiegyenlítésére valamilyen tervet kell kitalálni, és én javasoltam a gazdasági partnerség egy alapelvét, amellyel a kommunisták biztosan ellenkezni fognak, amelyet azonban a munkaerőnek és a tőkének valahogy ki kell dolgoznia mindkettejük jóléte, sőt megváltása, és a civilizációnk megőrzése érdekében. Ebben a gazdasági partnerségben egyik partnernek sem juthat több a hasznok rá eső részénél. Egyik sem lehet telhetetlen, kapzsi, nagyétkű; mindkettőnek sportszerűnek kell lennie. Ez vonatkozik a tőkére és a munkaerőre is. Egyik sem szedheti rá a másikat. Ki lehet dolgozni egy ilyen tervet, ha kölcsönös béketűréssel, türelemmel és vággyal rendelkezünk arra vonatkozólag, hogy igazságosan bánjunk a másikkal, mindkét oldal kölcsönösen egymástól függő érdekeiként megközelítve a dolgokat. Negyedszer: Ezt a munkaerő-tőke partnerséget megalapozó és irányító alapelv az az isteni parancsolat, mely szerint Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, és mindkét csoportot, amennyiben ez az istenadta alapelv vezéreli őket, a bővelkedés és jóakarat korába viszi el, amelyet a világ korábban még soha nem tapasztalt, és ez biztosítani fogja a gazdasági teljesítményeink és civilizációnk példátlan áldásainak a megőrzését és továbbvitelét. Semmilyen szemmel látható korlátja nincs a teljesítményeinknek, ha ez lenne az ipari és gazdasági életünk mozgatórugója. Valóban egy igazi millenniumba lépnénk, amely a világ békés mestereivé tenne minket (J. Reuben Clark, CN-12/14/46). Munkáltató-munkavállaló kapcsolatok. A tisztességtelen magatartások területén elkerülhetetlenül is eljutunk a munkáltató-munkavállaló kapcsolatokhoz, amelyek nyilvánvalóan problémát jelentettek már az idők kezdete óta. Úgy tűnik, hogy az önzés az emberi kebel uralkodó szenvedélye. Az osztozásra és az együttműködésre való hajlandóság hiánya sok konfliktust szült. Izráel gyermekeihez az Úr határozottan ezt mondta: Ne károsítsd meg a felebarátodat, és ne is lopd meg. Az alkalmazott bére ne maradjon nálad egész éjszaka reggelig. […] (3 Mózes 19:13)a Ne zsákmányolj ki alkalmazott szolgát, aki szegény és szükségetlátó, akár a testvéred, akár idegen; […] aznap add ki az ő bérét […] (5 Mózes 24:14-15).b

Keresztelő János ezt parancsolta azoknak, akik elmentek meghallgatni őt: »Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett« (Lukács 3:13). 155

És Malakiás prófétától származnak ezek a szavak: […] gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és AZOK ELLEN, AKIK MEGRÖVIDÍTIK A MUNKÁSNAK BÉRÉT, az özvegyet és árvát […] (Malakiás 3:5).

Jakab az alábbi figyelmeztetést dörgedezi az igazságtalan munkáltatók felé: Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek rátok. Gazdagságotok megrothadt, és ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez (Jakab 5:1-4).

Nem minden munkáltató gazdag; számos munkáltató kedves és együttműködő, de mindig vannak olyanok, akik elnyomják a munkavállalót, ha megtehetik. Az aranyszabály jó. Ha a munkáltató és a munkavállaló a hozzáállásukat és kapcsolatukat ennek az örök iránymutatónak megfelelően tudnák kormányozni, mennyi problémát meg lehetne előzni! Az inga egyszer egyik oldalra, másszor másik oldalra leng ki. Úgy tűnik, hogy a munkáltatók kiélvezték a napjukat – hosszú nap volt, amikor megszámlálhatatlan beosztott szenvedett. Felháborodás és neheztelés lázadásra és követelések kikényszerítésére ébresztette az alkalmazottakat. Az inga messze kilengett a másik irányba. És a munkásoknak vigyázniuk kell, nehogy követeléseik túl messze menjenek, nehogy nem csak a menedzsment, hanem a nyilvánosság igazlelkű felháborodása, akik szintén érintettek, is visszafordítsa az ingát. Pál a kolossébeli szenteknek ezt mondta: Ti urak, ami igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy nektek is van Uratok a mennyekben (Kolossébeliekhez 4:1).

Pál kihangsúlyozza: »[…] sem zsarolókc nem örökölhetik Isten országát« (1 Korinthusbeliekhez 6:10). Gyakran megdöbbenünk az alkalmazottak által tanúsított a helyes iránti közömbösségen. Például egy fiatal alkalmazott nevetve így dicsekedett: »Egész nap egy órát sem dolgoztam, mégis kaptam fizetést.« Az ember munkájának leszűkítése igazságtalan. Vannak órafigyelők, akiket csak az idő érdekel, nem a munkáltatójának az érdekei. Teljes mértékben tisztességtelen az, amikor a művezető szól a munkásoknak, hogy maradjanak ki a látókörből, amikor jön a nagyfőnök. A saját evangéliumi korszakunkban az Úr ezt mondta annak, aki lop: Jaj nektek, ti szegény emberek, akiknek nem megtört a szíve, akiknek nem töredelmes a lelke, és akiknek nincs megelégedve a hasa, és akik nem tartják vissza a kezüket attól, hogy más emberek javait ragadják meg, akiknek szeme tele van kapzsisággal, és akik nem akarnak saját kezükkel dolgozni! (T&Sz 56:10)

156

Pál így ösztönzi az efézusbelieket: Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak (Efézusbeliekhez 6:5).

Az Úr ismerve az ember kapzsiságát, a bérest, a jövedelemből élőt, a munkavállalót is figyelmeztette. Úgy tűnik, felismerte, hogy mivel megtehetik, sok munkás csalna, elütné az időt, alacsonyabb színvonalú munkát végezne, többet szedne be, mint amennyit kiérdemel. Gyakran hallani a történetet egy emberről, aki állást keresett. Az álláskereső megkérdezte: – Mennyi fizet nekem? A válasz így szólt: – Annyit fizetek, amennyit ér. Erre az álláskereső felháborodottan így felelt: – Annyiért biztos nem fogok dolgozni. Lukácsban olvassuk Keresztelő János utasítását a katonáknak, akik megkérdezték tőle, mit tegyenek: »Senkivel ne erőszakoskodjatok, és ne vádoljatok meg senkit hamisan; és elégedjetek meg a béretekkel« (Lukács 3:14).d Pál Titusnak ezt tanította: A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvüket keressék, ne ellenkezzenek, Ne tolvalkodjanak, hanem teljes jó hűséget tanúsítsanak, hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben (Titus 2:9-10).

A munkáltató, aki elnyomja a munkást, kárhozat alatt áll. Pál kétségkívül a munkás szigorú és követelőző igényeire utalt, amikor kijelentette, hogy zsarolók nem öröklik Isten királyságát; valószínűleg arra a munkavállalóra is gondolt, aki nem akar dolgozni, aki hűtlen, aki elüti az időt és csökkenti a termelékenységet. És nem szabad elfelejtenünk a példabeszédek írójának vádját azok felé, akik sportszerűtlen taktikákat használnak, kemény alkukat kötnek, szabad folyást engednek az agyafúrt gyakorlatoknak, túlárazzák a szolgáltatásokat vagy termékeket, hogy gyorsan vagyont halmozzanak fel »[…] aki hirtelen akar gazdagodni, büntetlen nem marad« (Példabeszédek 28:20) (Spencer W. Kimball, BYU, 1958). Idegen agitátorok. Bármi helytelent is tegyenek a munkásemberek – és kétség nem fér hozzá, hogy nekik is van mit hozzátenni a történethez –, amíg ezt az országot törvény kormányozza, lehetetlen számukra odáig eljutniuk, amelyről sokan közülük szónokolnak. Az embernek joga van otthagynia a munkáját, ha a munka nem felel meg neki, vagy ha a bérezés nem elegendő; de van-e joguk azt mondani, hogy mások se dolgozzanak? Vagy jogukban áll-e birtokba venni munkaadóik épületeit, és fegyveres erővel távoltartani a tulajdonosokat a saját vagyonuk feletti irányítástól vagy olyan emberek alkalmazásától, akiket a sztrájkolók kifogásolhatnak? […] Állítólag nagyon sok elégedetlen külföldi hagyta el Európát és jött ebbe az országba, és a munkásemberek között az anarchia tanait terjesztik, és azt tanítják nekik, hogy tökéletes egyenlőségnek kellene uralkodnia, ami a világ javait illeti. Az ilyen tanok hatalmas vonzerővel hatnak a tudatlan tömegekre, és elterjedésüket veszély kíséri. 157

Irigységet és elégedetlenséget szülnek. Egyik osztályt a másik ellen sorakoztatják fel, és elpusztítanak minden harmóniát és együttműködést. Amennyiben ezek a tanok tovább terjednek, az nagyon súlyos következményekkel fog járni, és a gazdagok veszélyben lesznek (George Q. Cannon, 1892, JI-27:498). A munkások elkövette elnyomás. Az elnyomás semmivel sem tűrhetőbb, ha sokan teszik, mint ha kevesen követik el. Mindkét esetben önkényuralomról van szó. A kevesek által elkövetett despotizmus, legyen az tényleges vagy fenyegetésekben – azaz a tőke részéről –, mostanra már elpusztult, és a törvénykönyvek, ha ésszerűen végrehajtják őket, elegendő garanciát nyújtanak jövőbeli erőszak ellen; sőt, szükség lesz a tőkét érintő jelenlegi korlátozások és adóztatások enyhítésére, mert ezeket a népre hárítják, és nekünk már amúgy is megvannak a terheink, nem kell még több a tőke részéről. Most azonban a munkások okoznak nagyobb elnyomást a népnek, amely közvetlenebbül érint minden embert, mint amit a tőke valaha is ránkmért (J. Reuben Clark, EH-12/14/46). Az erőszak Sátán fegyvere. Két évvel ezelőtt [1936] a Csendes-Óceán partvidékén ilyen időtájt kezdődtek a nagy ipari zavargások. 98 napig tartott, és állítólag 700 millió dollárba került. Mi lett az eredménye? Rosszakarat, nyomorúság és gyűlölködés. Milyen fegyvert vetettek be ebben a küzdelemben? Az erőszakot. És az erőszak most is és mindig is Sátán és segítőinek a fegyvere volt. Ez volt az a fegyver, amelyet a mennyei nagy tanácsban javasolt, hogy megmentse az Atya összes gyermekét. És továbbra is ez az a fegyver, amelyet az Atya minden olyan gyermeke használ, akik megengedik, hogy minden igazlelkűség eme furfangos ellensége befolyásolja őket. […] Az erőszakot, mint eszközt az emberi kapcsolatokban a Mester tanításai teljes mértékben tiltják. Sátán javaslatát, mely szerint ezt használná az Atya összes földre született gyermekének visszajuttatására a mennybe, elvetették, és kihirdették a szabad önrendelkezés tanát. Krisztus egyházában az emberi akarat kényszerítése ismeretlen (Joseph F. Merill, KB-10/38:81-82). Diktátorok Amerikában. Nem kell Európába vagy Oroszországba mennünk, hogy önkényuralkodókat találjunk. Itt is vannak Amerikában. Valószínűleg nem polgármesterek, kormányzók és elnökök személyében, hanem szervezetekben, amelyek tagjainak nincs beleszólásuk a saját ügyeikbe a megtorlástól való félelmükben, és amelyekben „adókat” vetnek ki, és kényszerű tagdíjakat szednek. [...] Mindannyiunknak tennie kell arról, hogy nehogy részesei legyünk egy önkényuralom felállításában Amerikában az üzleti életben, a munkaerőpiacon, a politikában, az oktatásban vagy az élet bármely területén. A mi rendeltetésünk az, hogy szabadok legyünk. A vallásunk azt tanítja, hogy szabadok legyünk. Önkényuralmak eltörlik a szabadságot (Mark E. Petersen, EH-5/9/59). Sztrájkok – a munka ellensége. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy a sztrájkok, ahogy azokat általában kivitelezik, kevés hasznot hajtottak, kivéve az úgynevezett szakszervezeti képviselőknek, az ideiglenes szervezőknek, hivatalnokoknak és tagdíjbeszedőknek. Amit a munkaerő akar, az a jó jövedelem és az ipari tevékenység, a sztrájk azonban a munka lehető legrosszabb ellensége, mert leállítja a tevékenységet. Az 158

érintett felek által vezetett egyeztetések tűnnének a helyes megoldásnak, de ezeket nem lehet a szimpátia sztrájkok és szakszervezeti képviselők régi rendszere alatt megszervezni. Egy sztrájkhoz sokkal komolyabb okra van szükség, mint valami elégedetlenkedő munkásember bagatell vagy akár haragos panasza a munkáltatója ellen. A tőke és a munkaerő szemtől-szembeni, értelmes tárgyalása jobban felkészült arra, hogy elmondják mi a panasz oka bármelyikük részéről (Joseph F. Smith elnök, 1903, E-6:783). Kötelező szakszervezetek elítélve. Azt akarom mondani, hogy az emberek csatlakozhatnak szakszervezetekhez, csoportokba tömörülhetnek, hogy megvédjék a jogaikat, amennyiben nem hágják át más emberek jogait. Az élet, a szabadság és a boldogságra való törekvés mindenkinek joga az Egyesült Államokban az országunk törvényei szerint, és az egész föld színén így kellene, hogy legyen; és én azt mondom, hogy számomra egy szakszervezet rendelkezése teljesen helytelen, amely támogatja a bojkottálást és a termelőeszközök letételét, vagy a munkabeszüntetést, csak mert egy nem szakszervezeti tag állást kap, miközben gyakorolja azt az istenadta jogát, hogy a szakszervezeten kívül marad. Azok, akik ilyen szabályt hoznak, Isten törvényeivel ellenkeznek. Volt egy harc a mennyben – miért? Hogy az ember megkaphassa az egyéni szabadságát. Megkísérlik elvenni az ember önrendelkezését, amikor úgy látja jónak, hogy nem csatlakozik egy szakszervezethez, amikor annak a szakszervezetnek a tagjai panasz vagy sérelem hiányában sztrájkba kezdenek, csak mert egy nem szakszervezeti tag fel lett véve. Talán jobb, ha nem fűzök többet ehhez a témához, mert még megsértek valakit. Talán van olyan, akinek megsértem az érzéseit; mindenesetre az embernek istenadta joga van ahhoz, hogy jövedelmet szerezzen. A Megváltó azt mondta, hogy az első nagy törvény vagy parancsolat az, hogy szeressük az Urat teljes szívünkkel, és a második hasonlatos ehhez, szeressük a felebarátunkat, mint magunkat. Ez minden igaz utolsó napi szent számára tan. Mennyi szeretet van abban, ha éheztetjük a felebarátunkat, csak mert nem adja fel a férfiasságát és egyéniségét, és nem engedi, hogy egy szakszervezet irányítsa a munkáját? Egy ilyen szabály szűkölködik a szeretetben és szűkölködik az Úr Jézus Krisztus evangéliumában! Remélem, hogy eljön a nap, amikor egy utolsó napi szent sem fog csatlakozni ilyen szakszervezetekhez, hacsak az a szakszervezet el nem törli ezt a szabályt. Nem fogom azt kérni tőlük, hogy hagyják ott a szakszervezetüket. Nem fogom lefektetni, hogy ki kell lépniük, hogy az az Úr akarata és szándéka, hogy hagyják ott a szakszervezetüket. Ahogy két héttel ezelőtt is mondtam, meg akarom adni minden embernek a szabad önrendelkezését, a jogot arra, hogy úgy cselekedjék, ahogy jónak látja, azt azonban nem látom be, hogy egy utolsó napi szent, aki egy ilyen szakszervezet tagja, letérdel és arra kéri Istent, hogy inspirálja és áldja meg őt, hogy áldja meg a szenteket és védje meg őket, majd része lesz annak, hogy egyik testvére évekig állás nélkül legyen, csak mert az a testvér nem adja fel a férfiasságát, és nem fog csatlakozni az ő szakszervezetéhez. Számomra ebben a hozzáállásban nincs ott az Úr Lelke. Én ezt pontosan így látom (Heber J. Grant elnök, KB-10/19:13-14). Az egyház hozzáállása. Az utolsó napi szentek kerüljenek minden olyan bizottsággal, csoporttal és szakszervezettel való kapcsolatot, amely kényszer vagy erőszak alkalmazásával megfosztana egy embert a választása szabadságának szabad gyakorlásától. Természetesen mindenki szabadon csatlakozhat egy szakszervezethez, ha 159

az az érdekeit szolgálja; de senkit ne kényszerítsenek a csatlakozásra, és senkit ne fosszanak meg állampolgári jogaitól, beleértve a becsületes munkához való jogot, amennyiben úgy dönt, hogy nem lesz szakszervezeti tag vagy bármilyen szervezet tagja (David O. McKay, KB-4/40:118). Válsággal nézünk szembe. Testvérek, ismernetek kell az egyház hozzállását néhány úgynevezett munkaerő szervezet erőfeszítéseihez, hogy egyházunk tagjait szakszervezetekbe kényszerítsék. Úgy gondolom, hogy nem kell csűrni-csavarni a dolgot. Nem szolgálok mentséggel. Nem amerikai dolog az, hogy e nemzet lakosságának 5 %-a megpróbálja egy bizonyos lépésre kényszeríteni a másik 95 %-ot. Ez nem demokratikus. Mégis pontosan ezt próbálják tenni. Én is szimpatizálok a munkaerővel. Ti is. Amellett vagyunk, hogy a munkáltató vagy üzletember fizesse a legmagasabb bért az általa alkalmazott munkaerőnek, amit csak megengedhet magának. Nincs senki ebben az egyházban, aki vissza akarná fogni a béreket, azt a nem amerikai kísérletet azonban elítéljük, amely azt mondja példának okáért egyik fiatalunknak, aki életéből két évet adott az egyháznak, és visszatért dolgozni: – Nem maradhatsz ebben az állásban, hacsak ki nem fizeted a tagdíjat, és nem csatlakozol a szakszervezetünkhöz. Ez nem helyes. Bármilyen nehézséggel is nézzünk szembe, álljunk ki azért, ami helyes. Megismétlem, nem a bérek csökkentéséről van itt szó; kizárólag arról van szó, hogy az egyénnek ugyanolyan szabadsága van dolgozni, mint »Istent a lelkiismeretünk szerint tisztelni«. Nem teszünk különbséget a között az ember között, aki tagja egy szakszervezetnek és aki nem az, de azt kérjük, a megfelelő munkát végezzék el a kapott kompenzálásért. Senkit ne különböztessenek meg ilyen téren (David O. McKay, 1937, E40:496). Munkabeszüntetés elítélve. (Megjegyzés: Joseph F. Merrill alábbi hozzászólásait Heber J. Grant elnök támogatta, és ezt mondta: – Jóváhagyom azt, amit ma itt Merrill testvér mondott.) Azok az alapok, amelyekre ezt az országot építették, hogy nagyszerű és hatalmas legyen, komoly fenyegetésnek vannak kitéve, és a személyes szabadságra vonatkozó alapelvei gyorsan elhomályosulnak. Az idő szűke miatt most csak egyet tudok megemlíteni. Mindenesetre ez mind közül a legalapvetőbb, amit a Függetlenségi Nyilatkozat is kihangsúlyoz: »Az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez fűződő jog.« Amikor megtagadjuk egészséges emberektől a „munkához való jogot”, a függetlenségét raboljuk el, és elpusztítjuk a boldogságát. Ezzel a megtagadással néz ma szembe munkára hajlandó amerikaiak miriárdja, mert egy új önkényuralom – amilyenről az alapítók még csak nem is álmodtak – támadt, a munkabeszüntetés önkényuralma, beleértve a bejelentkezés rendszerét. [...] Dolgozó embereink hatalmas serege nem tagja a szakszervezeteknek. A tagok nagy része rendes, becsületes, törvénytisztelő polgár. Legtöbben a szakszervezeteken kívül és belül szabadságszerető emberek. Azonban mindannyian egy önkényuralom alatt vannak tartva, amely teljes mértékben amerikaellenes mind eredetét, mind pedig hatásait tekintve. Önkényuralom az, ami megtagadja az amerikai munkásoktól a legalapvetőbb jogaikat, korlátozza a szabadságukat, gátolja a kezdeményezésüket, ellenőrzi az 160

energiájukat és a kevésbé kompetens és szorgalmas társaik alacsony szintjén tartja őket. Önkényuralom az, amely jogot formál a sztrájkra [...] miközben megtagadja sokaktól a munkához való jogot. Szerényen megfizetett munkásokat magas fizetésű agitátorok irgalmának teszi ki. Mindenek előtt meggyengíti a munkás függetlenségét, elfojtja az ambícióját, és bezárja előtte egy jobb jövő reményének ajtaját, miközben lusta, kevésbé kompetens és kevésbé törekvő társai sorába állítja őt. Így tehát jóllehet az amerikai munkás sokat nyert a szakszervezeti mozgalomból, amelyet senki nem szeretne, hogy elveszítsen, sokat is veszített. [...] Mindannyian ismerjük a helyzetet, legalább is általánosságokban, és tudjuk, hogy rohamosan terjed. Ez az erőszak rendszere, amely dolgozókat alkalmazó üzemeket és szervezeteket önző, felelőtlen szakszervezeti vezetők, agitátorok és szervezkedők kezébe helyez, akik a tulajdonosokat, a menedzsmentet, a dolgozókat, a nyilvánosságot és még a kormányzati hivatalnokokat is arra kényszerítik, hogy a hamislelkű akaratukat kivitelezzék. Ezáltal a szabadságot összezúzták és a sugalmazott Alkotmányunk garanciáit kihajították az ablakon. Ahol munkabeszüntetés van, ott nincs szabadság, és »az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez« fűződő elidegeníthetetlen jog elenyészik. Egy dologban biztos vagyok. A hazafias, szabadságszerető amerikai emberek nagy része azt akarja, hogy az inspirált Alkotmányunk garanciái megmaradjanak. Azt akarják, hogy ez a választott föld továbbra is megmaradjon »a szabadok földje és a bátrak otthona«. Röviden és nagyvonalakban körvonalaztam egy rendkívül fenyegető helyzet csupán egyik aspektusát. Sietve teszem hozzá, hogy a munkabeszüntetés nem a semmiből jött. Sok tényező természetes végtermékének tűnik. A tőke és a menedzsment messze nem ártatlan a munkaerővel és az emberekkel szemben tanúsított bánásmódjában. Gonosz ambíció, zabolátlan önzés, visszataszító igazságtalanság, súlyos elnyomás és kegyetlen méltatlanság jellemezték a tőke és a munkaerő viszonyának mindkét oldalát. »Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.« Azonban sok törvényt hoztak a tőke és a menedzsment szabályozására. Érdekes módon egyet sem hoztak még a munkaerő korlátozására. Mire van tehát még szükség ahhoz, hogy megőrizzük a szabadságot és a jogot? Cselekvésre, és még több cselekvésre. Az Úr segítse azokat, akik a jó ügyben tevékenykednek. Szükség van a munkához való jogról szóló törvényekre. Nyilvánvalóan mind a tőkét, mind pedig a munkaerőt szabályozni kell a közjólét és az emberi szabadság érdekében, amely minden bizonnyal magába foglalja a „munkához való jogot”. Ennek a jognak a biztosításához miért ne csatlakozzon mindenki, aki ellenzi az önkényuralmat és a munkabeszüntetés gonoszságait, egy „munkához való jog” ligához, amely megfelelő törvényhozó tevékenységekkel biztosítja mindenki számára a lehetőség kapuinak megnyitását, aki képes és hajlandó dolgozni, mindenfajta szakszervezeti vagy egyéb szervezeti tagságtól függetlenül. Más szavakkal egyesüljünk késlekedés nélkül a törvények és szabályok biztosítása érdekében, amelyek szükségesek ahhoz, hogy minden munkásnak biztosítsák a „munkához való jogot”, amely nélkül az a nemes kijelentés, mely szerint mindannyiunknak elidegeníthetetlen jogunk van az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez, csak hiábavaló gúny lenne. Azonban a jelenlegi körülmények között egy sokkal jobb, sokkal gyorsabb, sokkal kívánatosabb és messzemenőkig egyszerűbb terv csak szép elképzelés, és ezért jobb napokra vár. Az aranyszabályra utalok.

161

Aranyszabály. Nézeteltérés van a munkáltató és a munkavállaló között. Krisztus tanításainak fényében mi a helyes tennivaló? Nyilvánvalóan a két félnek le kellene ülnie és átbeszélni a dolgokat, mindegyik fél azzal a komoly késztetéssel, hogy úgy bánjon a másikkal, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak, ha minden körülmény megfordulna. Mindegyik próbálja meg őszintén beleképzelni magát a másik helyébe. Hogy ezt megtegyék, mindkettőnek testvérként kellene a másikra tekintenie, mindkettőnek észben kellene tartania a nyilvánosság felé irányuló kötelességét. Szeretet és jog, nem gyűlölet és kényszer, legyen a használt eszköz annak eldöntésére, hogy mi a sportszerű, a becsületes, az igazságos és az emberséges. Egyik sem fog olyat kérni vagy elvárni, amit az aranyszabály nem tudna méltányolni. Ha a testvériség teljes tudata, amelyet az aranyszabály valódi lelkülete sarkall, lenne Amerika minden munkáltatójának és munkavállalójának elméjében és szívében, és mindenki máséban, akinek bármilyen kapcsolata van a felebarátaival, akkor egy nap alatt megszületne az ipari, társadalmi és gazdasági béke Amerikában. Ez az ideális feltétel azonban messze nincs a láthatáron. Helyette a valósággal nézünk farkasszemet, és egy olyan helyzettel, amely annyira telve van gonoszsággal, hogy csakis azonnali, állhatatos, bölcs és erőteljes erőfeszítéssel tudjuk magunkat megmenteni. Az öröklött szabadságaink és az istenadta szabad önrendelkezésünk mindent megér, amit csak adnunk kell ahhoz, hogy újra birtokolhassuk és fenntarthassuk őket. Különben a jövő Amerikája nem lesz-e híján azoknak az elengedhetetlen dolgoknak, amelyek azzá tették Amerikát, amit mi örököltünk, a dicsőséges ígéret földjévé? Utolsó napi szentek, a mi gyönyörű örök fejlődésről szóló tantételünk nem áll-e szöges ellentétben a „munkabeszüntetéssel”? Erőszak a „munkabeszüntetés” fegyvere. Az erőszak azonban, amikor fegyverként használják, Sátán ütője, és ezért az emberi jogok elpusztítója (Joseph F. Merrill, KB-10/41:132-5). Munkához való jog törvényei. Engem felkavar az, hogy a mi nagyszerű nemzetünkben törvénnyel kell szabályozni azt, ami alapvető emberi jog. Mindig is úgy éreztem, hogy a mi kormányzati rendszerünk és életvitelünk azért volt ennyire sikeres, mert az egyén szabadságára épült. [...] Hiszem, hogy a szabadság az egyén jogainak valódi kulcsa. Az emberek egyéni jogai a mi köztársaságunk valódi alapja, és a döntés szabadsága minden bizonnyal egy szabad társadalom egyik sarokköve. Teljes mértékben együttérzek a munkásember problémáival. A jogait védelmezni kell. Amikor a Kongresszus fontos munkatörvényeket vett fontolóra, a munkás azon joga, hogy akarata szerint eljöhessen egy munkahelyről, gondosan védelmezve volt. A munkába állás jogát, minden olyan korlátozás nélkül, amely megkövetelné, hogy egy szakszervezethez vagy bármely más szervezethez csatlakozzon, ugyanígy meg kell védeni. Szilárd meggyőződésem, hogy egy embernek a képességei és teljesítményei alapján kellene megkapnia és megtartania egy állást. Ez sportszerű. Ez az amerikai mód. Az amerikaiak nem kedvelhetik a főnökösködést, jöjjön az Washingtonból, az állam fővárosából vagy könyörtelen szakszervezeti vezetőktől (Ezra Taft Benson, 10/31/58).

162

Kiállunk az Egyesült Államok Alkotmánya és minden benne foglalt jog mellett, amelyek az unió szuverén államait, valamint az egyéni polgárokat illetik. Hisszük, hogy alapvető fontossággal bír az, hogy az önkéntes szakszervezeti tevékenységet újra visszaállítsuk ebben az országban, és az államok munkatörvényeket illető jogait sértetlenül fenn kell tartani. Minden tanunk alapja az ember szabad önrendelkezéshez való joga. Mi amellett vagyunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben fenntartsuk ezt a szabad önrendelkezést. Elítélünk minden a szabad önrendelkezést gátló intézkedést, amely nem elengedhetetlen az állam rendőri hatalmának megfelelő gyakorlásához (David O. McKay elnök, Salt Lake Tribune, 9/17/61). Szakszervezeti monopóliumok veszélyei. Nem nemzetek közötti háborúról és annak veszélyeiről szeretnék ma beszélni, mert úgy érzem, hogy az Egyesült Államok népe érdekeinek elpusztítására irányuló legnagyobb azonnali fenyegetés a határainkon belül van, nem kívül. És ezek a veszélyek az ésszerűtlen és elítélendő önzésben gyökereznek, amely társadalmunk minden szintjén megnyilvánul egyének, csoportok és szervezetek részéről. Ennek az országnak sok éven keresztül voltak monopólellenes törvényei, amelyek az üzleti szférát kormányozták. A szövetségi állam és az államok korlátozásokat és bizottságokat állítottak fel ezeknek a törvényeknek a végrehajtásához, amelynek az volt a célja, hogy megvédjék az embereket a sportszerűtlen kereskedelmi gyakorlatoktól és a vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak ésszerűtlen áraitól. Ezeknek a törvényeknek a célja az emberek széleskörű jóváhagyását élvezte. Az elmúlt években azonban egy másik fajta monopólium is kialakult, amely ha nem korlátozzák, a rabszolgaság egy fajtáját erőlteti az országra, amilyen a mi dicsőséges köztársaságunk alapítói számára ismeretlen volt, és nem is álmodtak róla, amely köztársaság a személyi szabadság és szabad vállalkozás becses lobogójaként szolgált az egész világnak. Egy szabad nép eme két elengedhetetlen ismérvét azonban egyre inkább korlátozzák ebben az országban. [...] A közelmúlt tapasztalatai meggyőztek minket arról, hogy néhány szakszervezet monopól hatalommal rendelkezik, amelyet ha teljes mértékben gyakorolnak, az romba dönti iparosodott Amerikát. Ennek a hatalomnak a gyakorlása a bankrabló ikertestvéréhez hasonló módszert alkalmaz: a vállalat ugyanúgy átadásra kényszerül, mint a pénztáros. A vállalat esetében ti és én – azaz az emberek – fizetik ki a számlát (Joseph F. Merrill, KB-4/50:59-60). Minimálbér. A minimálbér gondolata feltételezi, hogy kell, hogy legyen egy ellentetje, a maximálbér. Az alapelv nem egységes vagy kiegyenlített jövedelmet foglal magában mindenki számára. Például az én karmesterem lesz az utolsó, aki azt fogja mondani, hogy csak annyi jövedelemre tart igényt, mint a Pullman-portás. Tehát a minimálbér alapelve alatt nem mindannyian vezethetünk legújabb Cadillac modellt; néhányunknak Fordot kell majd vezetnie; néhánynak villamossal kell járnia; megint másoknak pedig gyalog. Mindenesetre biztosak vagyunk abban, hogy maguk a minimálbér támogatói értik ezt? Nem inkább egyenlő bérre gondolnak? A gyakorlati világban a bérek egyenlőtlensége azonban elkerülhetetlen, mert nem minden munkának egyenlő az értéke a tömegek számára, és amíg a Mester el nem jön, 163

hogy kormányozon és örök igazságot és igazságosságot szolgáltasson, addig az ember munkája után fizetett bérnek megfelelő módon kapcsolódnia kell az illetőnek a társadalom felé nyújtott szolgáltatásának az értékéhez (J. Reuben Clark, EH-12/14/46). a

Fordító megjegyzése: a Jakab király Bibliafordítás szó szerinti fordítása. A Károlyi Gáspár fordításban ez szerepel: „A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig.” b Fordító megjegyzése: a Jakab király Bibliafordítás szó szerinti fordítása. A Károlyi Gáspár fordításban ez szerepel: „A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfiai, akár a te jövevényeid azok, […] azon a napon add meg az ő bérét [...]” c Fordító megjegyzése: a Jakab király Bibliafordítás szó szerinti fordítása. A Károlyi Gáspár fordításban ez szerepel: ragadozók. d Fordító megjegyzése: a Jakab király Bibliafordítás szó szerinti fordítása. A Károlyi Gáspár fordításban ez szerepel: „Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal.”

164

IV. rész Egyéb nemzeti ügyek 17. Amerikai külpolitika 18. Háború és béke Egy beteg világban élünk, egy olyan korban, amikor, ahogy azt a szentírásokban olvassuk, a bölcsek bölcsessége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik. Ez a helyzet ma a világban. A nemzetek vezetői – némelyikük – azt szeretnék tenni, ami hasznára válik a nemzetüknek vagy annak a csoportnak, amelyhez tartoznak, sok esetben azonban az önzőség jellemzi az irányításukat, és ennek eredményeképpen béke helyett bánatban és nyomorúságban van részünk. Csak egy út van. Ítéletnapig törvénykezhetünk, mégsem fogunk embereket igazlelkűvé varázsolni. Szükséges, hogy a sötétben lévő emberek megbánják a bűneiket, kijavítsák az életüket, és olyan igazlelkű életet éljenek, hogy élvezhessék mennyei Atyánk lelkét (George Albert Smith elnök, KB-10/49:6).

165

Tizenhetedik fejezet Amerikai külpolitika A külföldi befolyások alattomos fortélyaival szemben arra kérem Önöket, polgártársak, hogy higgyék el nekem, egy szabad nép féltékenységét állandóan ébren kell tartani, hiszen a történelem és a tapasztalat bebizonyította, hogy a külföldi befolyás a köztársasági kormányzat egyik legnagyobb kárt okozó ellensége. Ahhoz azonban, hogy a féltékenység a leghasznosabb legyen, pártatlanul kell eljárni, különben pont annak a befolyásnak az eszközévé válik, amelyet el kell kerülni, ahelyett, hogy megvédene ellene (George Washington, Búcsúbeszéd).

Elszakadásunk a békés elszigetelődési politikától. Az Alapító Atyák nemzetközi evangéliumát Thomas Jefferson 1793-ban előrevetítette. 1796-ban Washington a Búcsúbeszédében hangot adott neki, amikor kijelentette, hogy »a lehető legkevesebb politikai kapcsolatot tartsuk Európával«, mert Európának megvannak a maga »elsődleges érdekei«, amelyekhez minket »semmilyen vagy rendkívül távoli kapcsolat fűz«, ezért »gyakori viszálykodásokban van része, amelyek okai alapvetően idegenek a mi érdekeinknek; […] miért tennénk kockára a békénket és a gyarapodásunkat az európai ambíció, versengés, érdek, kedély vagy szeszély hálójában azáltal, hogy egybeszőjük sorsunkat Európa bármely részével? A mi igaz politikánk abból áll, hogy messze elkerüljük a külföld bármely részével kötendő állandósult szövetséget.« A Monroedoktrína, amely az amerikai kontinens európaiak által történő jövőbeni gyarmatosítása, a politikai rendszerük idáig való kiterjesztése, az európai hatalmak Latin-Amerika sorsának irányításába való beavatkozásai ellen szólal fel, a Beszéd alapelveit használta. Jefferson pedig 1823-ban a Monroe-doktrínával kapcsolatban, valamint Európa és az amerikai földrész teljes politikai különválásáról ünnepélyesen kijelentette: »Az első és alapvető szabályunk az kell, hogy legyen, hogy soha ne keveredjünk bele Európa perlekedéseibe; a második pedig, hogy soha ne engedjük Európát beleszólni az Atlanti-óceánon túli ügyekbe.« A semlegesség nagyszerű doktrínája se kerülje el a figyelmünket, amelyet maga Washington, majd Jefferson és Hamilton állított fel, amelynek az volt az elért célja, hogy a nemzetközi fegyveres konfliktusokat lokalizálja, és előírt szabályok szerint megőrizze a hadviselők és a nem hadviselők közötti békebeli kapcsolatokat. A cél az volt, hogy a háború a lehető legkevesebb embert átkozzon meg. Hogy megszabaduljunk attól a koncepciótól, mely szerint a háborúkban minden nemzet vegyen részt, hogy mindenki szenvedjen a globális háború pusztításától. Az elmúlt negyed évszázadig az Atyák ezen evangéliuma volt az a sarkcsillag, amelyhez a külpolitikánkat igazítottuk. Alkotmányos fennállásunk első százharminc évében három idegen háborút vívtunk, amelyek közül az első csupán a forradalmunk végső erőfeszítése volt, amely kivívta a függetlenségünket. A rákövetkező évszázadban két idegen háborúnk volt, amelyek közül egyik sem volt jelentős. Majd a következő huszonhárom évben két globális háborúban vettünk részt. Míg az Atyák evangéliuma irányított minket, békében éltünk. Amikor elfordultunk tőle, két világháború szippantott minket magába. 166

Nem egyértelmű, mikor kezdtük meg az elpártolást, és nem is szükségszerű az időpont meghatározása. Theodore Roosevelt elnök erre a tévelygésre utalt, amikor a következő szólást idézte: »Beszélj kedvesen, és tarts magadnál egy nagy botot.« Rá akartuk erőszakolni másokra az ajánlatunkat. Wilson elnök már a teljes elpártolásra célzott, mikor kijelentette: »Mások ügye a mi ügyünk is.« Azóta messze jutottunk az ősi idők óta tiltott ösvényen. A “beavatkozás mindenbe, ami nem tetszik nekünk” új evangéliumában menetelünk azóta is előre, mintha mi birtokolnánk az emberi kormányzásnak, az emberi gazdaság koncepciójának, az ember kényelmének és az ember jólétének minden javát, és mindezt a világ többi részére rá kell erőszakolnunk – egy koncepció, amely a legnagyobb nemzeti egotizmusból fakad. Ami az emberek ügyeit illet, egy nemzet sem jelentheti ki, hogy minden gyakorlata és hitelve helyes, és hogy mindaz, amit mások tesznek, ami ettől különbözik, helytelen. Az emberek szentségtelen tragédiát idéznek elő, amikor ezen az alapon működnek. Senki embernek, se társadalomnak, sem népnek, sem nemzetnek nincs tökéletesen igaza az emberek ügyeit illetően; és senki sem teljesen téves. Az emberi társadalom működésének alapvető elve az élni és élni hagyni. Mégis megismétlem, hogy egy új területre léptünk, ahol az akaratunkat és a koncepcióinkat ráerőltetjük másokra. Ez azt jelenti, hogy erőt kell alkalmaznunk, és az erő háborút jelent, nem békét. Mibe került nekünk a békétől történő elpártolásunk? Emberi életeket tekintve a két legutóbbi kalandunk az áldozatok, halottak, sebesültek és eltűntek számát tekintve 1 402 600 főbe került szinte ugyanennyi gyászoló és tönkretett családdal. Pénzben az első világháború 60-egynéhány milliárd dollárt emésztett fel; a második világháború 400-valahány milliárdot, a civil segítséget is beleértve összesen mintegy fél trilliót, amelynek nagy részével továbbra is tartozunk. Lelki értékeket tekintve a fiatal és idősebb férfiaink nagy számát a reménytelen ateizmus mélységébe taszította. Társadalmunk egész struktúrája úgy tűnik, alá lett ásva. Káromló, erkölcstelen, ateista, istentelen fajjá válunk. Lelkileg megértünk egy újabb háborúra. Kormányzati és jogi értékek tekintetében ezek a háborúk és az embereknek a szabadságról és az emberi jogokról alkotott különböző koncepcióinak az elvegyülése behozta a saját rendszerünkbe az európai rendszerek önkényuralmi alapelveit, amelyektől az Atyák óvtak minket, noha olyan ajtókon keresztül jöttek be, amelyeket az Atyák nem láthattak előre. Sok és befolyásos ember közöttünk, akik idegen koncepciókat dédelgetnek, és néha idegen származásúak is, már nem vallják azt, hogy az ember rendelkezik a Függetlenségi Nyilatkozatban és az Alkotmány alapvető pontjaiban lefektetett elidegeníthetetlen jogokkal. Bíróságaink már nem garantálják ezeket a jogokat, és már nem hajtatják végre ezeket az alapelveket. Európa politikáját és jogi elméleteit tettük magunkévá. House őrnagy feljegyezte, hogy amikor Wilson elnök hezitált az első világháborúba történő belépéssel, mert nem tudta, milyen lépésekkel jár egy háborúba való belépés, ő, House őrnagy biztosította az elnököt, hogy ez egyszerű, és csak azt kell tennie, amit Európa már régóta tesz. És így is tettünk, és azóta egészen mostanáig folyamatosan és egyre több európai kormányzati koncepciót és törvényt tettünk magunkévá népünk szabadságának, boldogságának és biztonságának a kárára.

167

Mindez olyan helyzetbe hoz minket, amely a sorsunkat nagy mértékben azok kezébe helyezi, akik háború, és nem béke felé hajtanak minket. […] Az elszigetelődés politikájának alapelvei. Ideje visszatérnünk az Atyák politikai hitéhez és tevékenységeihez. Ez elengedhetetlen, ha békét akarunk. Hiszek a régi hitben és a régi tevékenységekben, amelyek alatt oly nagy békét élveztünk. Én a szó legszorosabb értelmében a politikai elszigetelődés pártján állok, és nem félek ezt kijelenteni. A politikai elszigetelődés pártján állok, mert: Teljes mértékben hiszek annak az útnak a bölcsességében, amelyet Washington, Jefferson és más ősi államférfiak kijelöltek. Amerika egész történelme a szabadságharc előtt és után bizonyítja érveléseik igazságát. A szabadságharc előtti időkben állandó jelleggel háborúban álltunk, kiraboltak, kizsákmányoltak és gyilkoltak minket az európai háborúk miatt olyan ügyek és okok miatt, amelyekhez semmi közünk nem volt. A történelem most megismétli önmagát. Hiszem, hogy az amerikai férfiak élete túl értékes ahhoz, hogy idegen földön, idegen ügyeknek és okoknak áldozzák fel őket. Hiszem, hogy állandósult béke soha nem fog a világon uralkodni puskacső segítségével. Fegyverek és kardok a jövőben is, mint ahogy a múltban, tűzszünetet fognak eredményezni, de soha nem tartós békét. Hiszem, hogy Wilson elnök igaz alapelvről beszélt, amikor a világ erkölcsi erejének hatalmáról szólt. Egy nemzet erkölcsi ereje felvirágoztatja a nemzetek iparkodását, takarékosságát, jóakaratát, a jó szomszédságát, a baráti kapcsolatát, azt a békét, amelyre minden ember vágyik; míg az erőszak meddő. Hiszem, hogy Amerika szerepe a világban nem az erőszak, hanem az a békés szándék és cselekedet, amely az országot születése óta egészen harminc évvel ezelőttig jellemezte. Hiszem, hogy az erkölcsi erő sokkal hatásosabb a külügyi kapcsolatokban, mint a fizikai erő. Hiszem, hogy Amerikának újra vissza kellene térnie a nemzetközi viták békés elrendezésének előmozdításához, amely segíteni fog nekünk visszanyernünk azt a mérhetetlen erkölcsi erőt, amellyel egykor rendelkeztünk a világ megújulása és megmentése érdekében. Jelenleg kizárólag a fizikai erő hatalmával beszélgetünk; elfogyott az erkölcsi erőnk. Hiszem, hogy elménket és forrásainkat ismét a problémára kellene irányítanunk, nem férfiak, asszonyok és gyermekek – fegyveres vagy civil – meggyilkolására, nagyobb jólétet és magasabb szintű gondolkodást eredményezve a számukra. Hiszem, hogy a politikai elszigetelődés a legnagyobb boldogságot és gyarapodást fogja eredményezni a számunkra; nemcsak a legnagyobb fizikai teljesítményt, hanem a legmagasabb intellektuális és lelki teljesítményt is, a jóra vezető legnagyobb hatalmat, a békére irányuló legnagyobb erőt, és a világnak a legnagyobb áldást. Az Atyák nézetei nem avultak el. Nem rengeti meg a meggyőződésemet, se nem félemlít meg sok jó ember érvelése, amit a kommunisták és az „új gondolkodásúak” táplálnak, mely szerint az Atyák tana elavult, és hogy mi egy új világban élünk. Az összes ősrégi erő továbbra is ránk mereszti szemét – kapzsiság, mohóság, ambíció, önzés, az uralkodási vágy, a szolgaságba hajtásra irányuló vágy a rabszolgatartó hitvány hasznára. Egyetlen kéjenc arc sem hiányzik, és néhánynak az ábrázata visszataszítóbb, mint valaha. Miközben a radar, a rádió, a telefon, a repülőgép elősegíti szomszédainkkal 168

a beszélgetést és a találkozást, nem változtattak át minket vagy őket új lényekké, és nem változtatták meg sem a mi, sem pedig az ő jellemüket. Azok vagyunk, akik voltunk; valószínűleg egy kicsit többet pletykálkodunk és vitatkozunk, és a gyerekek is egy kicsit többet civakodnak. A családok azonban lényegében nem változtak. Továbbra is óceánok választanak el minket; más kontinenseken élünk, más körülmények között. A saját dolgainkkal foglalkozhatunk, és kellene is, hogy foglalkozzunk, és hagynunk kellene másokat is, hogy ezt tegyék. Én azt látom, hogy az egész nemzetközi irányvonalunk és politikánk alapvetően rossz, és változtatni kell rajta, ha békét szeretnénk. Politikánk mindezidáig, és ha folytatjuk, továbbra is csak a nemzetek gyűlöletét fogja kiváltani – és így sem gazdaságilag, sem lelkileg nem gazdagodhatunk meg –, a későbbiekben pedig minden bizonnyal háborút fog eredményezni olyan borzalmakkal és fájdalmakkal, amilyet most fel sem tudunk fogni. Ha valóban békét szeretnénk, változtatunk kell az irányunkon. Őszintén törekednünk kell a békére, és abba kell hagynunk a hadi előnyökért folytatott harcot. Meg kell tanulnunk és gyakorolnunk kell nemzetként és világként a hegyibeszéd isteni alapelveit. Nincs más út. A tényeket akarjuk. Ezen a ponton lesz, aki felteszi a kulcskérdést azzal az önelégült visszavonhatatlansággal, amely mindig is vele jár: »Ön mit tenne?« Egyenesen azt válaszolom, hogy nem tudom, mert nem ismerem a tényeket. Továbbá egy kritikus, akinek nincs felhatalmazása vagy hatalma egy adott szituációban, és akitől visszatartják a tények ismeretét, nem köteles alternatívát javasolni. Megelégedhet azzal, hogy rámutat a politika hibáira. Másrészről azonban azt mondom, ismertessék meg velünk a tényeket, egytől egyig, semmit ne takargassanak, és mi majd megmondjuk, mit kell tenni. Amerikai állampolgárként felszólítom a kormányt arra, hogy ismertesse a tényeket, az összes tényt, beleértve azt, hogy szerintük milyen lesz a következő háború, milyet szándékoznak vívni, és hány emberéletet fog követelni, beleértve az időseket, a betegeket, az asszonyokat és a gyermekeket. Nekünk, az egyszerű népnek évek óta, jóval az utolsó háborút megelőző időszak óta nem mondják el a tényeket. Most sem mondják el a tényeket. Csak feltételezhetünk. De ismertessék a tényeket, és választ fogunk adni. A tanácsaink sokaságában bölcsességet fognak találni (J. Reuben Clark, EH-11/22/47). Magukkal rántó szövetségek – ENSZ és NATO. Minden, külföldi nemzettel közös ügy, amely teljesítése során megfoszt minket a saját útirányunk megválasztásának döntésétől meghozatalának pillanatában, megrendíti a szuverenitásunkat. Minden szövetség, legyen az kétoldalú vagy többoldalú (az ENSZ-szerződés az utóbbi osztályba sorolható), meggyengíti a szuverenitásunkat, mert minden szövetség megköveteli bizonyos jogok feladását, hiszen a szövetség célja a szigorúan nem szuverén érdekek kölcsönös elősegítése […] A nemzetközi politikába történt kalandozásunk – alapító atyáink józan gondolkodása és hitem szerint inspirációja által keretekbe foglalt alapelvekkel ellentétben – olyan adót rótt ki ránk, amely szinte egy katasztrófa szélére sodor minket, és amennyire azt az egyszerű emberi előrelátás meg tudja határozni, még messze nem vagyunk az út végén. Ahogy arról már beszéltünk, három nagy alapvető ügyben csökkent szuverenitással állunk szemben: egyezménykötések joga, külügyeink intézése és háborúk bejelentése 169

(átmeneti önvédelmi jogunktól függően); eldönteni, ki az ellenségünk, hadseregeink irányítása és vezetése, valamint olyan békefeltételek meghatározása, amelyeket helyénvalónak találunk, vagy amelyek elfogadására rákényszerülünk. […] Ami a második osztályban való csökkent szuverenitást illeti: megjegyezhetjük, hogy az Észak-Atlanti Egyezmény vagy Szerződés alapján beleegyeztünk abba, hogy amennyiben az aláíró felek közül bárki „fegyveres támadás” áldozatává válik, szövetségesként csatlakozunk hozzá a támadóval szemben. A szerződés alapján nincs jogunk megérdeklődni a támadás okát, sem pedig azt, hogy ténylegesen ki volt az agresszor. Aki először támad, nem szükségszerűen az az agresszor, sem ténylegesen, sem pedig a jogot tekintve. Ami a szerződést illeti, a segítségére kell sietnünk még akkor is, ha az összecsapás során a szövetségesünk volt az agresszor. Nem köthetünk ezzel az egyezménnyel ellentétes szerződést. Az egyezmény egyértelműen egy védelmi szövetség Oroszország ellen. Nem számít az ok, sem pedig az, hogy mennyire fontos vagy jelentőségteljes; amennyiben Oroszország megtámadja az egyezményt aláíró valamelyik szövetségest, harcba kell szállnunk, hogy teljesítsük az egyezményben szereplő kötelességeinket. Nem nehéz felfogni azt, hogy mennyi többé-kevésbé triviális ügy okozhat olyan helyzetet a nyugat-európai hatalmak némelyike és Oroszország között, amely háborúhoz vezető politikai kirobbanást eredményezhet, és ha visszaemlékszünk Szarajevóra, tudjuk, hogy milyen kicsi szikra elég volt ahhoz, hogy meggyújtson egy hatalmas dinamitrudat. Ez az egyezmény hátrányosan befolyásolja a szuverenitásunkat minden észak-atlanti problémával kapcsolatban, mert többé nem igazíthatjuk őket az érdekeinknek és kívánságainknak megfelelően, ha a többi fél azzal nem ért egyet (J. Reuben Clark, EH2/20/52). Az erőtlen szövetség megöl; míg a szenvedélyes elköteleződés életet és lelket ad bármilyen ügynek és a támogatóinak. A világ problémái nagymértékben olyanoknak róhatók fel, akik se nem forrók, se nem hidegek; akik mindig a legkisebb ellenállást követik; akiknek megszeppent szíve megretten az igazság oldalán történő kiállástól. Mint ahogy a mennyei nagy tanácsban, úgy Krisztus egyházában a földön sem lehetséges a semlegesség. Vagy az Úr oldalán állunk, vagy nem. A hajthatatlan hit, amely megvet minden kompromisszumot, fogja az egyházat és minden tagját a győzelemhez és a legmagasabb rendeltetésünkhöz elvezetni. A világ végső győztesei azok a férfiak és nők lesznek – nem számít, sok vagy kevés – akik félelem nélkül és eltántoríthatatlanul ragaszkodnak az igazsághoz, akik képesek nemet mondani, mint ahogy igent is, és akiknek magasztos lobogóján ez áll: Nem kötünk kompromisszumot a tévedéssel. […] A tolerancia nem a világ nézeteivel és gyakorlataival való azonosulást jelenti. Nem szabad feladnunk a hitvallásainkat, hogy kijöjjünk az emberekkel, legyenek bármennyire is népszerűek vagy befolyásosak. Túl nagy árat kellene fizetnünk a társadalmi elismerésért vagy akár a békességért. A világban nemrég megpróbálkoztak a megbékítéssel, és a történelem legpusztítóbb háborúja lett az eredmény. Az evangélium örök igazságon alapszik, és az igazságtól biztonsággal soha nem lehet megválni. Az igazsággal való szövetkezés, valamint a tolerancia az Úrtól való (John A. Widtsoe, KB4/41:116-7).

170

Lelki felkészültség. Manapság mindenki a felkészültségről beszél. Veszély leselkedik, és fel kell állítani a védelmet. A felkészültség nem egy új szó az utolsó napi szentek számára. Száztíz évig felemeltük a figyelmeztetés hangját az utolsó napok nyugtalanságaira és csapásaira való felkészülésre. Azt tanítottuk, és továbbra is azt tanítjuk, hogy a teljes mértékű felkészülés és a teljes védelem a gonosz pusztításai ellen Jézus Krisztus evangéliumának elfogadását jelenti. Amikor minden térd meghajlik és minden nyelv megvallja, hogy Jézus a Krisztus, akkor majd kereshetjük Éden békességét, de addig nem. Országunk lőpor- és acélvédelmet állít fel. Ez teljesen jó. De vannak sokkal erőteljesebb láthatatlan védekezések, amelyek a fizikai védelem használatát irányítják. Ezeket kell táplálni ahhoz, hogy felkészültségünk elegendő legyen. Hadd hívjam fel a figyelmeteket az egyik ilyen védelemre: a gyermekeinknek nyújtott oktatásra, főként az iskoláinkban, amely meghatározó védelem a gonosszal szemben (John A. Widtsoe, KB10/40:61-2). Amíg fegyveres agresszió uralkodik a világban azt az alapelvet meglovagolva, mely szerint minden kapzsi kívánság kielégítésének egyetlen visszatartó ereje a nyers erő korlátozása, a békére törekvő embereknek fel kell készülniük ennek az erőnek a visszaverésére. A figyelmeztető nyilatkozat azonban arra int, hogy hacsak nem történik lelki és erkölcsi feléledés, valamint a vallási értékek iránti tiszteletet ki nem építik újra, hiába fegyverkezünk (Albert E. Bowen, KB-10/40:128-9). A Monroe-doktrína – Egy inspirált szabály. Az egyházban nagyrészt értik azt, hogy a legnagyszerűbb és legjelentőségteljesebb alapelv, amely ezt az országot megerősíti az európai és ázsiai hatalmak beavatkozásaival és betolakodásaival szemben, a Monroe-doktrínában található. Ez a doktrína nem egy törvény országunk törvénykönyveiben. Nem az Egyesült Államok Kongresszusa által elfogadott rendelet, hanem egy határozott politikai kijelentés, amelyet James Monroe elnök az Egyesült Államok Kongresszusának címzett üzenetében fogalmazott meg 1823. december 2-án. […] Az egyszerű megfigyelő számára úgy tűnhet, hogy ez a doktrína sok más dologhoz hasonlóan a véletlen műve, ez azonban nem így van. A Mindenható sugalmazása által történt, amely John Quincy Adamsen, Thomas Jeffersonon és más államférfiakon nyugodott, és amely végül felhatalmazással bíró kifejezést nyert 1823-ban James Monroe elnöknek a Kongresszushoz intézett üzenetében. E doktrína lelkülete benne csörgedezett az Egyesült Államok népének vérében. Amilyen gyenge volt akkoriban az Egyesült Államok, elnökének ez a nyilatkozata, amely ki lett küldve az egész világ számára, meghaladta a merészség természetét, és rendkívül meggondolatlan volt. […] Csak elképzelni tudjuk, hogy sok esetben mi történhetett volna, ha nincs ez a doktrínánk. E földtekének a gyengébb nemzeteit felfalták volna a föld más részeinek kapzsi hatalmai. Tisztelték, nem csak azért, mert a többi hatalom félt magára haragítani az Egyesült Államokat, hanem ennél jóval többről volt szó: ennek a földnek az Istene szabadságot hirdetett a nemzsidók számára ezen a földön. Nem támad király a nemzsidók felett Sion földjén, és az Egyesült Államoknak az a küldetés adatott isteni megbízás alapján, hogy ügyeljen arra, hogy ezt a parancsolatot tiszteletben tartják (Joseph Fielding Smith, Progress of Man [Az ember fejlődése], P, 357, 466-7). 171

Egyezményes jog – Néhány törvénytelen bitorlás. Az elmúlt néhány évben külföldi születésű, a római jogban képzett bevándorlók […] jelentős befolyással és hatalommal bíró pozíciókat szereztek a nemzeti kabinetünkben. Az elmúlt években egy világállam létrehozására irányuló vágy, amelyben nekünk domináns szerepünk lenne, látszólag még néhány magas beosztású hivatalnokunkat is megfertőzött. Egy világállam általános tervének előreviteléhez szövetséges egyezményeket kötöttünk olyan kötelezettségekkel, amelyek korlátozzák a szuverenitásunkat. Többoldalú egyezményeket kötöttünk – a Nemzetek Ligája (amelyet, miután a nép megértett, el is utasított), az Egyesült Nemzetek Szerződése, amelyről a Szenátus az aláírást követően mindössze egy hónappal és két nappal tanácskozott és jóvá is hagyott, semmi időt nem hagyva a népnek, hogy életbe léptetése előtt azt megvizsgálhassa. Mindezek feladtak valamennyit a szuverenitásunkból. Nem kevésszer olyan kötelezettségeket rónak az Egyesült Államok elnökére, amelyeket nem teljesíthet, valamint a nemzetre, amelynek kivitelezését a Egyesült Államok elnöke nem garantálhatja. Ezek a körülmények magas helyeken azt a kinyilvánított érzést indították el, mely szerint az egyezményen alapuló felhatalmazások ellenőrizetlenek, sőt korlátlanok; hogy egyezményeken keresztül az elnökünk azt tehet, amit akar a Szenátus előzetes jóváhagyása mellett. Megerősítették a következőt: […] a szövetségi kormány külső szuverén hatalmakkal való felruházása nem függ az Alkotmány jóváhagyó engedélyeitől. Háború indítása és folytatása, békekötés, egyezmények kötése, más szuverén hatalmakkal való diplomáciai kapcsolatok fenntartása, amennyiben ezek soha nem kaptak említést az Alkotmányban, a szövetségi kormányra száll a nemzeti lét szükséges velejárójaként (United States v. Curtiss-Wright Export Corp. 299 U.S. 304, 318).

Ez valóban egy veszélyes doktrína. […] Mindazonáltal az ügy jóval túlhaladott ezen az általános kijelentésen. Egy ember, aki jelenleg magas tisztséget visel, mások idézete szerint kijelentette: […] a Kongresszus törvényei érvénytelenek, amennyiben nem alkalmazkodnak az Alkotmányhoz, míg az egyezményes törvények felülírhatják az Alkotmányt. Egyezmények például felhatalmazásokat vonhatnak meg a Kongresszustól, és azokat az elnöknek adhatják; felhatalmazásokat vehetnek el a Szenátustól, és átadhatják őket a szövetségi kormánynak vagy más nemzetközi testületnek, és megvonhatják azokat a jogokat a néptől, amelyeket az alkotmánylevelek adományoztak nekik (Frank E. Holman, Story of the “Bricker” Amendment, 14-15. o.).

Az alkotmánylevelek nem adtak semmit a népnek; a nép őrizte meg magának ezeket a jogokat. Ez az egyezményes törvény doktrína nem más, mint őrült hataloméhség. Természetesen ha ez lenne a törvény, vagy ez válna törvénnyé, és imádkozom Istenhez, hogy ez soha ne történhessen meg, a szuverenitás tőlünk, a néptől áttolódna az elnökre és a szenátus kétharmados többségére. Megszűnnénk köztársaság lenni, és […] ténylegesen önkényuralommá változnánk, hisz az elnökben és a szenátusban korlátlan szuverén hatalom nyugodna. 172

Továbbmenve, ez az eretnekség ellene megy még az Alapítók legtehetségesebbje szándékainak is. Azt mondják, hogy nem lehet világállamunk némely szuverenitásunk feladása nélkül. Ez valószínűleg igaz is. Azonban ha és amikor odajutunk, hogy feladjunk valamennyit a szuverenitásunkból, annak az Alkotmányunk megváltoztatásával kell megtörténnie, amely ezt jóváhagyja, és a változtatásnak úgy és olyan formában kell megtörténnie, ahogy mi, a szuverén nép azt magában az Alkotmányban előírtuk. Ne adjuk fel szuverenitásunkat egyezményeket kötő hivatalnokaink törvénytelen bitorlásai által. A szuverenitás önkéntes feladásáról beszélek. […] Nem lehet elégszer elismételni azt, hogy ilyen és hasonló doktrínákra tett bármilyen utalás az alkotmányozó gyűlés idején nem csak feloszlatta volna magát az alkotmányozó gyűlést (azzal a megvetéssel fogadták volna, amelyet néhányunk szerint megérdemel), hanem lehetetlenné tette volna az Egyesült Államoknak az Alkotmány szerinti megalakulását. […] Az alkotmányozó gyűlés egész vitaprogramja, az államok alkotmányozó gyűlései, amikor az Alkotmány elfogadását vitatták, valamint a Federalista mind egybehangzóan egyetértettek abban, hogy az egyezménykötés hatalma kizárólag szuverén nemzetek párbeszédeinek és kapcsolatainak hétköznapi eseményeire terjednek ki, és nem tovább. Az Alapítók soha nem gondoltak bele abba, hogy ezt a hatalmat kiforgatnák arra tett kísérletként, hogy elpusztítsák nemzeti függetlenségünket, és egy világállam szolgájává tegyenek minket. Washington, »ennek az országnak a [szeretett és bölcs] Atyja« mennyire esdeklően figyelmeztett bennünket megrendítő Búcsúbeszédének profetikus intésével és figyelmeztetésével a külföldi bonyodalmak és szövetségek ellen: »Miért keverjük bele békénket és gazdagságunkat az európai törekvések, vetélkedések, érdekek, kedélyek és szeszélyek hálóiba azzal, hogy sorsunkat összeszőjük Európa bármely részével?« Mennyivel veszélyesebb összeszőni a sorsunkat a nemzetek teljes családjával? Már elhangzott, hogy egy kívülálló számára az egyezményes jog eme új teóriája egy eszköz arra, hogy biztosítsa részvételünket egy világállamban. Ennek az államnak a képzeletbeli csodái, előnyei és az emberiség számára nyújtott áldásai úgy vannak felöltöztetve, mintha ez valami modern koncepció lenne, amely most első alkalommal fog virágozni a földön – egyfajta édeni virág (J. Reuben Clark, 5/29/57). ENSZ – Nincs helye Istennek. Hallottátok-e valaha is az ENSZ bármelyik ülésén annak több mint két évvel ezelőtti megalakulása óta, hogy bárki is felszólalt volna Isten törvényeinek az áthágása elleni tiltakozásul, vagy a segítségéért esedezve a szervezet céljainak az elérésében? Szerintem még nem, hacsak nem valami jelentéktelen módon, mert gyanítom, hogy hallgatólagosan megegyeztek abban, hogy Istent és a vallást ki kell zárni az üléseikről. Nos, barátaim, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza üzenete részben arról szól a világnak, hogy Istent és a vallást a jóság és a béke ügyét fenyegető halálos veszély nélkül nem lehet kizárni a világ ügyeinek megfontolásából (Stephen L Richards, KB-10/47:133). ENSZ – Nem egységes. Jelenleg itt van nekünk az ENSZ. Vessünk rá egy pillantást! Elgondolkoztatok már a nevén – Egyesült Nemzetek Szervezete – néhány tagjának az egymás iránti hozzáállásuk fényében? Amikor ezen gondolkozom, egy másik 173

név jut eszembe az egyház történelméből: Liberty-börtönb. Ugyanannyi egység van az ENSZ néhány tagja között, mint amennyi szabadság a prófétának és társainak megadatott a Liberty-börtönben. Őszintén kérdezem, a történelem fényében, az idők jelei, a visszaállítás és a Biblia kinyilatkoztatásai mellett igazoltan helyezzük-e racionális lényekként a békébe vetett reményeinket és elvárásainkat az ENSZ-be? Így téve nem próbálunk-e megint csak »tövisekről szőlőt« és »bogáncsról fügét« aratni? Itt nem azokra a járulékos előnyökre gondolok, amelyekkel mindenki egyetért, hanem a tartós békére. Számomra úgy tűnik, hogy az ENSZ megalakulása óta másban sem volt részünk, csak háborúban és háborús hírekben. Csak a saját nemzetünk 40 000 halottat és 110 000 sebesültet számlált, és mindezt egy olyan konfliktusban, amelyben az ENSZ egyik legnagyobb hatalommal bíró tagja ténylegesen hadat viselt magával az ENSZ-szel szemben. Ugyanez a tagállam hasonló pozíciót vett fel egy másik tagállammal szemben Indokínában, most pedig egy nem tagállamot támogat az Egyesült Államokkal szemben, aki pedig ENSZ-tagállam. Ezek a körülmények azonban nem kell, hogy meglepjenek minket, hiszen a kommunizmus – és minden más izmus az egyház Első Elnökségének a szavaival élve »csupán esetlen imitációk, amelyeket Sátán mindig kitalál az evangéliumi terv utánzására« (Marion G. Romney, BYU, 3/1/55). Külföldi kölcsönök – A kormány ilyet nem adhat. Olyan kormányok, amelyek már most az adósaink, nem jelentenek biztonságos kockázatot ahhoz, hogy további kincstári kölcsönöket kaphassanak tőlünk. Ha ehhez a tényhez hozzáteszitek azokat, hogy nemzetként nem vagyunk olyan pozícióban, hogy a kincstárból kölcsönöket nyújtsunk, hacsak nem emeljük, nem pedig csökkentjük az adóinkat, vagy továbbra is veszteségesen működünk békeidőben – azaz még több államkötvényt bocsátunk ki –, amelyek közül egyik sem kívánatos, és mindegyik pusztító lehet, azt mondom, hogy hacsak nem e két alapról működünk, nem vagyunk olyan pozícióban, hogy külföldi kormányoknak a nemzeti bevételünkből kölcsönöket folyósítsunk. Külföldi kormányoknak nyújtott bármilyen további, dollárkölcsönökben folyósított finanszírozást a megszokott módon, magánúton vásárolt külföldi kötvények vásárlása útján kellene tenniük olyan személyeknek, akik ezért vállalják a kockázatot. Nem az adófizetők pénzéből kellene ezt folyósítani kincstári kölcsönként, történjen az további adók kivetésével, a saját kormányunk elköteleződésével vagy bármilyen olyan tervezettel, mely szerint a saját kormányunk külföldi kormányok által kibocsátott kötvényekre garanciát vállal. […] Külföldi kölcsönök – A politikai elem. A kormányhivatalaink és a bennük dolgozók iránt tanúsított minden tisztelet mellett az ember meglehetősen biztos lehet abban, hogy a kormány által nyújtott kölcsönök domináns eleme sok esetben a politikai elem, és a politikai kölcsönök mindig is rendkívül veszélyes kalandok. […] Így tehát a kormány által nyújtott kölcsönök másokra való ráakaszkodások és beleszólások karrierjébe sodor minket, amely a világ jogos gyűlöletét és félelmét hozza ránk a jóakarat elpusztításával, amelynek a nemzetek között fenn kellene állni, és amelyet el kell érni ahhoz, hogy békében lehessen részünk. […] Nos, amikor javaslatok születnek külföldi kormányoknak nyújtandó kölcsönökre, azt mondják nekünk, hogy azt ezért vagy azért, valamilyen emberbaráti cél érdekében teszik, 174

vagy a szükséges közlekedés áldásaira vagy elengedhetetlen kikötő felépítésére adják, vagy a termelés növekedéséhez, hogy emelkedhessen az életszínvonal, és így tovább, hosszú az első látásra elfogadhatónak tűnő hasznos beruházások listája. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a kölcsönadott pénz valóban a meghatározott célra lesz felhasználva? Emlékezzünk arra, hogy a múltban előfordult az, hogy bizonyos országoknak kölcsönadott pénz, amelyet előírt célokra kaptak, el lett pazarolva vagy a teljes összeget ellopták, amint az a kölcsönkérő ország határait átlépte. […] Tudjuk, hogy segítenünk kell, hajlandóak és készek vagyunk arra, hogy segítsünk a világ szegényein étellel, ruházattal és fedéllel. Senkit nem szeretnénk, hogy éhezzen, megfagyjon vagy betegségben vagy járványban pusztuljon el. […] Mindannyian hajlandók és készek vagyunk arra, hogy együttműködjünk olyan szervezetekkel, amelyeket minden a szenvedő embereknek nyújtandó segítség megszervezésére hoztak létre mindenhol. Néhányunk úgy gondolja, hogy a Vöröskereszt el tudná végezni ezt a feladatot, ha mindannyian hozzájárulnánk és segítenénk. De persze azt is tudjuk, hogy ez a megoldás politikailag nem lenne megfelelő, mert nem biztosítana ügyefogyott exhivatalnokoknak zsíros állásokat, nem nyújtana kulcspozíciókban lévő politikusoknak vagy barátaiknak magas fizetéseket, és nem tenné lehetővé bizonyos csoportoknak azt, hogy bosszút álljanak azokon, akiket gyűlölnek. Ezért a Vöröskereszt valószínűleg nem jöhet szóba. Külföldi kölcsönök – Egy felforgató cselszövés? Mindenesetre sokkal több van a levegőben, mint amiről eddig beszéltem. Először is »etetnünk kell a világot, és méghozzá úgy, ahogy mi gondoljuk, és ahogy korábban még nem volt etetve«. Továbbá tervek készülnek arra nézve, hogy más országoknak pénzt adjunk rehabilitációra, újjáépítésre, árfolyam-stabilizálásra, ipari újjászervezésre, új iparágak megszervezésére, az életszínvonal emelésére, oktatási és kultúrális növekedésre és fejlődésre, több és jobb hajléktalanszállóra, általános lakhatásra, börtönökre, elmegyógyintézetekre, egyetemes társadalmi és gazdasági biztonságra, társadalombiztosításra, és száz másik célra. Vannak, akik úgy érzik, hogy e mögött a terv mögött annak emberbaráti báránybőrbe bujtatott álcájával egy felforgató cselszövés áll, hogy az egész világot kommunistává változtassa a szovjet terv szerint. Ha ez valóban összeesküvés, jobban meg sem lehetett volna tervezni. Mindez nagyon sok pénzbe fog kerülni, és a világ arra számít, hogy a legnagyobb részét mi álljuk. Azt várják, hogy mindezt a kormányunktól vagy tőlünk, egyénektől fogják kapni. Nekik mindegy, honnan. Mindkét esetben mi, állampolgárok álljuk a számlát. Amint azt már mondtam, a kormány működtetéséhez nekünk, állampolgároknak a régi tartozik-követel program szerint kell működnünk. Nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxus kalandot a költségvetési hiány birodalmába. Fizetőképesnek kell maradnunk ahhoz, hogy kötvényeket tudjunk vásárolni a parlament fenntartásához, mert egy csődbe ment nép egyenlő egy csődbe ment nemzettel. A keresztútnál valódi értékekre van szükségünk. Nemzetközi segítség – A világ átalakítása. Sokat hallunk mostanában a világ átalakításáról, hogy az jobban illeszkedjen a normáinkhoz és életszínvonalunkhoz, ami az étkezést, a ruházkodást, az oktatást, a gazdaságot, a kultúrát, a kormányzást és sok mást illet.

175

Fel kell adnunk ezt az elképzelést, amelyet túl sokan dédelgetünk, mely szerint a mi életmódunk nem csak hogy a legjobb, de gyakran az egyetlen igaz életmód a világban, és hogy mi tudjuk, hogy mindenki másnak a világban mit kellene tennie, és hogyan kellene tennie. Fel kell ismerünk, hogy minden fajnak és minden népnek megvan a maga módszere, amellyel a dolgait intézi, megvannak a saját normáik, a saját elgondolásaik, a saját ételeik, ruháik, italaik, a saját elképzeléseik a polgári kötelezettségekről és tisztességről, és a saját nézeteik a kormányzást illetően. Egyszerűen nevetséges az, hogy megpróbáljuk mindezeket a saját mintánkra formálni. Továbbá el kell tudnunk ismerni és megadni minden népnek azt az istenadta jogot, hogy úgy éljék az életüket, ahogy ők szeretnék. Ezt fenntartjuk magunknak; másoknak is meg kell engednünk (J. Reuben Clark, 11/20/45). Tudomásom van arról, hogy a világ problémáit tanulmányozók között vannak olyanok, akik azzal érvelnek, hogy végső soron a megoldás gazdasági, mégpedig az, hogy ha az embereknek van mit enniük, ruházatuk és hajlékuk, akkor békések és boldogok lesznek. Engem nem győz meg ez a nézet (Stephen L Richards, KB10/53:100). Biztosak lehetünk abban, hogy amint megszűnünk a nagy testvér Santa Claus lenni, elveszítjük a jelenleg irántunk tanúsított népszerűségünk nagy részét, és az a gyűlölet, amelyet sok nemzet most is táplál irányunkban, nyílt kifejezésre fog találni, és cselekedetekre fog ösztönözni (J. Reuben Clark, EH-2/20/52). a

Fordító megjegyzése: The Federalist Papers 85 cikkből vagy esszéből álló sorozat, amely az Alkotmány ratifikálásáért kampányolt. b Fordító megjegyzése: liberty magyarul szabadságot jelent.

176

Tizennyolcadik fejezet Háború és béke Igazlelkűség békét teremt. Az Istenbe vetett hit az első elengedhetetlen tényező a béke megteremtéséhez. Az ENSZ részéről ostobaság kizárni Istent a megfontolásból, miközben a tartós béke elérésére keresnek módokat és eszközöket. Az emberi testvériség tudata kizárólag azáltal érhető el, hogy Istent elismerjük Atyaként. Az életnek csak így lehet értelme, és az emberiség mint egész csak így élhet békében. Az Istenben vetett hithez társulnia kell a felismerésnek, mely szerint a béke az egyén szívéből származik. »Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni […] forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet.« Jézus azt tanította, hogy »az ember önmaga és felebarátai iránti kötelességei elválaszthatatlanok«. Az ő elképzelése az volt, hogy minden egyént töltsön el az Istenbe vetett hit, valamint az igazlelkű életre és a felebarátai felé tanúsított becsületes viselkedésre való vágyakozás. Így ezer, tízezer ilyen egyének csoportja hódolattal teli, békeszerető emberi lények közösségét alkotnák. Ezer ilyen közösség kitenne egy nemzetet, és száz ilyen nemzet egy világot (Első Elnökség, 1947, E-50:13). A szabadság drágább, mint a béke. Bánkódunk, amikor azt látjuk vagy halljuk, hogy férfiak és nők, akik között vannak, akik egyháztagoknak vallják magukat, elfogadással tekintenek a […] kommunizmus veszedelmes tanításaira. Ezek a hiszékeny, félrevezetett személyek magukat a béke támogatóinak tartják, és azokat, akik felszólalnak ellenük, megvádolják a háború támogatásával. Emlékezniük kellene arra, hogy mindannyiunknak észben kell tartanunk azt, hogy vannak örök alapelvek, amelyek drágábbak, mint a béke, és kedvesebbek, mint az élet. A mi forradalmi atyáink érezték ezt, és legbensőbb érzéseik kifejezésre találtak Patrick Henry szavaiban: »Van az élet olyan drága vagy a béke olyan édes, hogy azt láncok és szolgaság árán vásároljuk meg?« A szabad önrendelkezés például egy istenadta ajándék, amely drágább, mint a béke, és kívánatosabb, mint az élet. Minden olyan nemzetet, egyének csoportjának minden olyan szervezetét, amely megfosztaná az embert ettől az örökségtől, minden szabadságszerető embernek vissza kell utasítania (David O. McKay elnök, KB-10/51:11). Nem kell béke bármilyen áron. Vannak olyanok azonban, akik úgy tesznek, mint akik nem hisznek az örökkévalóságban vagy a feltámadásban. Meghunyászkodnak a nukleáris háború gondolatára, és a saját testük megmentése érdekében bármilyen árat megfizetnének azért, hogy békéjük legyen. Mégis a béke és az élet legjobb biztosítéka az, ha erősek vagyunk erkölcsileg és katonailag. De ők alapelvek feláldozásával akarják az életet. Ahelyett, hogy a szabadság és a halál között választanának, a szolgaságban élt életet részesítik előnyben. Ugyanakkor eltekintenek egy jelentőségteljes szentírástól: »Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.«

177

Úgy gondolom, hogy az Úr elkerülhette volna a mennyben az önrendelkezés felett vívott harvot. Csak annyit kellett volna tennie, hogy kompromisszumot köt az ördöggel – de ha ezt megtette volna, megszünt volna Isten lenni. Míg sokkal nehezebb az igazságot élni, mint például kiállni a szabad önrendelkezés mellett, néhányunknak a nem túl távoli jövőben meg kell majd halnia az igazságért. De az örök életre való legjobb felkészülés az, ha minden időben fel vagyunk készülve arra, hogy meghaljunk – teljes mértékben felkészülve az igazságért vívott bátor harcban. Cselekedjünk férfiakként, olyan férfiakként, akik Isten fiai, olyan férfiakként, akik biztos tudással rendelkeznek arról, hogy lesz egy feltámadás – és egy végső ítélet (Ezra Taft Benson, KB-4/64).

178

Függelék Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya: http://hungarian.hungary.usembassy.gov/constitution_in_hungarian.html Az Amerikai Egyesült Államok népének Függetlenségi Nyilakozata: http://mek.niif.hu/02200/02256/02256.htm

179