Prof. Dr. Kenyeres Zoltán könyvajánlója
SIPOS LAJOS: „AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VALAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE” -Tamási Áron útja Farkaslakától FarkaslakáigElektra Kiadóház, 2008. 166. oldal
„Tamási Áron szülıfaluja, Farkaslaka, a szıke Nyikó mentén húzódik, vasutállomása nincsen, Székelyudvarhelyrıl még kilométereken keresztül zörgött a szekér, mire odaértünk” – kezdte Féja Géza a hajdani Szépirodalmi Könyvkiadó és Illés Endre Arcok és Vallomások sorozatában negyven évvel ezelıtt megjelent szép kis könyvét. Sipos Lajos tudós filológushoz méltóan, pontosabban, tárgyszerőbben fogalmazza meg a kezdımondatokat: „A település az Erdélyi-medencében, a Nagy-Küküllı völgyének jobb oldalán, a Fehér-Nyikó folyásának völgyében fekszik.” De aztán ı is mesélıre, elbeszélıre változtatja az elıadásmódot. „Tamási gyakran sétált a Farkas utcában (…) naponta megjelent a literárus emberek törzsasztalánál a New York kávéházban (a kolozsvári New Yorkról van szó. K.Z.). Itt találkozott Ligeti Ernıvel, és Lakatos Imrével (…), szerda délutánonként hivatalos volt Makkai Sándor összejöveteleire, amelyeken rendszeresen megjelentek a kolozsvári élet képviselıi és a városba látogató mővészek és mővészbarátok”. A könyv ezen az elbeszélı, mesélı stílusú értekezı nyelven lépésrıl-lépésre követi Tamási Áron egész pályáját, s noha elsı sorban életrajz, megemlékezik Tamási szinte valamennyi mővérıl, köztük természetesen az olyan kiemelkedı alkotásról, mint a legtöbb olvasó által jól ismert Ábel trilógiáról. Mesélı, elbeszélı pályakép, mi sem áll távolabb tıle az elvont szaktudományos, szaknyelvi értekezésnél – aminek persze az irodalomtörténet-írás belsı köreiben megvan a helye. Az elbeszélı szöveget bıséges képanyag egészíti ki. Nem is kiegészíti, több annál, ahogy létezik zenekíséret, létezhet, és itt létezik is képkíséret. Szinte méltó társszerzırıl kell beszélnünk, amikor a könyv könyvészeti megvalósulását említjük: a könyv szép kiállítása az Elektra Kiadóházat és a mai szellemi-irodalmi életben már évek óta jelentıs szerepet betöltı Petıfi Irodalmi Múzeumot dicséri.
1
A Könyv Tamási életét és pályáját követi, de ahol csak lehet szélesebb köröket rajzol köréje. A történetbıl kibontakozik a Trianon utáni Erdély irodalmi életének megszervezıdése, melyben Tamási is kivette részét: szerepel benne a marosvécsi találkozó, és az Erdélyi helikon-kör. Aztán kirajzolódik a háború utáni magyarországi szellemi élet képe is, s szó kerül azokról a viszontagságokról, melyeken Tamásinak sok más írótársával át kellett mennie 1949 után. Igaz, 1954-ben már Kossuth-díjat kapott, s ekkor következett egy epizód életében, amelyet Féja Géza tapintatosan kihagyott említett könyvébıl, Sipos Lajos azonban nemcsak sort kerít ismertetésére, hanem fényképmásolatban az ehhez tartozó kéziratot is közli. Az történt ugyanis, hogy a díj átvétele után néhány héttel Tamási Áron eleget tett egy hivatalosnak tekinthetı megrendelésnek, nyílt levélben fordult Márai Sándorhoz, és bárhogy szeretnénk tompítani - a rendszer nevében ellenvéleményét fogalmazta meg Márai megrendítı versével, a Halotti beszéddel szemben. Sipos Lajos nem von le ebbıl az epizódból a kelleténél messzebb vezetı következtetést, de elbeszéli, mint ahogy elbeszéli mindent, ami egy ilyen kötet terjedelmében elbeszélhetı. * Már régen szükség volt erre a könyvre, másképpen fordítva a szót, szükség volt egy ilyenfajta könyvre, mert Tamási Áron azok közé az immár klasszikus íróink közé tartozik, akik iránt állandó ugyan az elismerı tisztelet, és akik iránt idırıl idıre mégis hullámzik, hol megnı, máskor jelentısen csökken az eleven olvasói érdeklıdés, különösen a fiatalabb nemzedékek körében. Az Ábel-trilógia az örökbecső klasszikusok közé tartozik, de a Szőzmáriás királyfit, a Címereseket a Bölcsı és Bagolyt kevesen ismerik, kevesen veszik le a polcról, kevesen olvassák. A remek novellákat sem sokan. Néha úgy tőnik, Tamási Áron neve tiszteletnek örvendı fogalommá vált ugyan, jelentıségét nem vonják kétségbe, nem vonják kétségbe varázslatos nyelvét, nagyszerő történetvezetését, remek alakteremtı képzeletét, Ábel a testvérünk, köztünk él – nem helyezik hátrébb egy elképzelt és gyakran meg is fogalmazott irodalomtörténeti értékrend soraiban, de mőveit kezdik kifelejteni az eleven olvasnivalók közül. Csak remélni lehet, hogy Sipos Lajos könyve segít lassítani ezt a pusztán irodalomértelmezési eszközökkel egyébként nehezen megállítható folyamatot. Sipos Lajos névadó családja Farkaslakáról való, az érdeklıdı olvasó élményein és a tudós filológus hivatásán túl ez a szomszédság és atyafiság is hozzáköti ıt Tamási Áronhoz. Családja földije, rokona az írónak, s ez sokszínő, kiterjedt irodalomtörténészi pályáján szinte kötelezte ıt arra, hogy elıbb-utóbb megírja ezt a könyvet. De nem szabad még ebben a rövid ismertetésben sem megfeledkeznünk annak megemlítésérıl, hogy Sipos Lajos bármennyit írt is a modern és a régebbi magyar irodalom alakjairól, tudományos munkásságának 2
középpontjában évtizedek óta Babits Mihály életmőve áll. İ szervezi, intézi, irányítja, szakmailag igazgatja a kritikai kiadásnak azokat a kiterjedt munkálatait, melyek a nem-versek feldolgozására irányulnak. A pálya költıi felét, Babits verseit Az MTA Irodalomtudományi Intézete gondozza. Minden nem-vers, tehát prózában megfogalmazott írás a regényektıl a levelekig arra a filológus munkacsoportra tartozik, amelyet ı választott ki és ı irányít. Nagy odaadással és hatalmas ütemben készülnek az ide tartozó kötetek. Eddig több mint tizenöt kötet látott napvilágot, köztük az összes regény, legutóbb a kisprózai alkotások kötete jelent meg, bagatell 1076 nyomtatott oldalon. (Némediné Kiss Adrienn és Szántó Gábor rendezte sajtó alá). A köteteket az Argumentum Kiadó jelenteti meg gondos, szép nyomdai és kötészeti munkával. * De térjünk még vissza Tamási Áronhoz. És a recenzesnek legyen szabad most kilépnie a szokásos személytelenségébıl, legyen szabad megszólalnia egyes szám elsı személyben. Átadnék e sorok olvasójának megırzésre egy mondatot, egy mondatot, amelyet állítólag Tamási Áron mondott: egy furcsa, az elsı hallásra meghökkentı, némelyeket talán fel is háborító mondatot. Amelyet ráadásul nem tudok hitelesíteni. Nem tudom bizonyítani, hogy csakugyan mondott-e ilyesmit, de még csak arra sem emlékszem az évtizedek távolából, hol olvastam, kitıl hallottam. Lehet, hogy nem is mondta, lehet, hogy valamit 30, 40, 50 évvel ezelıtt rosszul hallottam, félreértettem. Lesz, ami lesz, mégis kimondom a mondatot. Így hangzik: „Fene akart volna magyarnak születni, de ha már így esett, viseljük el emberséggel.” Persze nem azért idézem e kétes eredető mondatot, hogy indulatos kérdıjeleket hívjon ki. Tulajdonképpen szeretném, ha Tamási Áron egyszer csakugyan úgy fogalmazott volna, ahogy a neki tulajdonított mondat hangzik. A mondat elsı fele bántóan hangzik és meghökkenti az ember, pedig nyilván sokan vannak, akik gondoltak már arra az abszurd gondolatra, hogy mi lett volna, ha a jóisten születésük elıtt megkérdezi, hová szeretnének megszületni, vagy megkérdi, következı életükben hová kívánnak újra lejönni a földre (Ady például többek szerint hitt a lélekvándorlásban). Ilyen képzeletbeli kérdésre alighanem sokan válaszolnák, hogy talán Svájcba, Svédországba, Amerikába, vagy Kanadába. Hiszen az újságok, a rádió, a televízió alig szól másról, mint arról, hogy mennyi gond és baj van itt minálunk, mennyire hátul vagyunk ebben is, abban is. Erre felel a mondat másodi fele: „viseljük el emberséggel”. Innen az „emberség” nagyon nagy szó. Ellentéte a pusztán érzelmi „büszkeségnek”, az „emberség” a tudatos elme megfontolt szava, az emberség nevében nem lehet rosszat cselekedni (a sokat hangoztatott emberiség nevében lehet és véghez is vittek a történelem során tengernyi rosszat, rengeteg kegyetlenséget). Az „elviselés” is nagy szó, azt jelenti, hogy 3
fegyelmezetten végig vinni valamit, nem önfeledt örömmel, de mégsem tágítani tıle. Ellentéte minden anarchiának és ellentéte az elszenvedésnek is. Ellentéte persze a mámoros ujjongásnak és az abból eredı mindenfajta észnélküli létezésmagyarázatnak. Nem gyalázkodás Tamási Áron valóságos vagy elképzelt mondata, hanem a felnıtt ember józan vállalása. Még egyszer mondom, szeretném, ha így mondta volna.
Kenyeres Zoltán -----------------------------------------------------------------------------------------------------------A szerzık bemutatása Sipos Lajos életrajza Prof.emer. Sipos Lajos (1939) 1962-1974 gimnáziumi tanár, 1974-1977 ösztöndíjas aspiráns az MTA Irodalomtudományi Intézetében, 1977-1983 a Budapesti Tanárképzı Fıiskola tanszékvezetı docense, 1983-tól 2009-ig az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének docense, majd professzora volt. 1994-1998 között a Kar dékánhelyettese. Ezzel párhuzamosan egy évig a pozsonyi Komensky Egyetem vendégtanára, tanulmányúton járt Utrechti Egyetemen és a Texasi Keresztény Egyetemen. 1985-ben az ELTE-n megszervezte a Babits Kutatócsoportot. Munkatársaival eddig megjelentette a kritikai kiadás 14 kötetét, 13 könyvben adták közre és értelmezték a költı életét, mőködését, új és új szempontból megvilágító dokumentumokat, ezek teszik ki a Babits Könyvtárat (a sorozat hetedik darabját a "...kínok és álmok közt..." Czeizel Endre, Gyenes György, Harmati Lídia, Németh Attila, Rihmer Zoltán, Sipos Lajos, Szálási Árpád Babitsról címőt az MTA Orvosi Tudományok Osztálya támogatta); 8 kötetben adták ki a kutatási eredményeiket szintetizáló Babits Könyvtárat. Eddig 6 könyve, 19 szerkesztett kötete, 46 könyvfejezete, 150 rövidebb tanulmánya jelent meg. 2008-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora is lett, 2010 szeptemberétıl az egyetem professor emeritusa. 1990-tıl a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja, 2006-tól a Pulitzer emlék-díj Kuratóriumának elnöke, 2007-tıl a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke. Szerkesztıbizottsági tagja az Irodalomtörténetnek és az Irodalomismeretnek. Fontosabb kitüntetései és elismerései: Apáczai Csere János-díj (1997), Újpest díszpolgára (1997), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008), Tamási Áron-díj (2008), Farkaslaka (Románia) díszpolgára (2009).
4
Kenyeres Zoltán életrajza 1939 január 17.: születés l957-1962: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-angol szak. 1962-1964: Kossuth Kiadó, szerkesztı 1964-1981: MTA Irodalomtudományi Intézet, tudományos munkatárs 1967-1971: az (intézetben szerkesztett) Kritika belsı szerkesztıségi tagja 1972-1981: Az intézet értéktudományi csoportjának vezetıje l974-1981: az intézet tudományos titkára 1975-1992: a Látóhatár szerkesztıje 1978: József Attila díj 1981: docensi kinevezés az ELTE BTK XX. Magyar irodalomtörténeti tanszékére 1986: az irodalomtudomány doktora 1988: egyetemi tanári kinevezés 1992-2005 : az ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója 1994-2005 : a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetıje 1995: Komlós Aladár díj 1999-: Széchenyi professzori ösztöndíj 1999-2003 a Nemzeti Kulturális Alap folyóirat kuratóriumának tagja 2008: Széchenyi díj 2009:MTA Eötvös koszorú 2009- nyugdíjas professor emeritus Tagja a a Vigilia szerkesztıbizottságának., tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetıségének. PUBLIKÁCIÓK Önálló könyvek: -
Gondolkodó irodalom, Bp.,1974,473 l. (Tanulmányok a modern irodalom körébıl.)
-
A lélek fényőzése, Bp.,1983,490 l. (Tanulmányok a 19.- 20.századi irodalom körébıl.)
-
Tündérsíp, Bp.,1983,355 l. (Monográfia Weöres Sándor költészetérıl.)
-
Irodalom, történet, írás, Bp.,1995,344 l.(Tanulmányok a magyar irodalomtudomány történetérıl a kezdetektıl máig)
- Ady Endre,Bp.,1998. 199 l.(Monográfia) -
Kor és utókor, Tanulmányok a Nyugat körébıl. (Kiadónál szerkesztés alatt)
Szerkesztések: -
Esszépanoráma I-III.k. Bp. 1978
5
-
A “Nyugat” tartalomjegyzéke 1908-1941. Nyugat könyvtár 1. Bp. 1997. Sorozatszerk.
-
A Nyugat jelenség (1908-1998). Nyugat könyvtár 2.Bp. 1998. /Sorozatszerk.)
-
In Honorem Czine Mihály (Görömbei Andrással),Debrecen, 1999.
Tanulmányok 1993 óta: - A befejezetlen múlt, Irodalomtörténet-írásunk néhány kérdésérıl = Irodalomtörténet 1993.12., 3.,4.sz. 18-38, 451-5o7, 95o-969. - "A kettészakadt irodalom" és "Az írástudók árulása", Babits és a Nyugat irodalomszemléletérıl= Irodalomismeret 1993. 3.sz. 16-2o. - Lukács's Hungarian Studies before 1945 = Hungarian Studies on György Lukács (ed by László Illés etc. ) Bp. 1993. Vol II. 385-415. - Az irodalomtudomány = Pannon enciklopédia, Bp. 1993. 556-557. - Weöres Sándor: Istar pokoljárása = Irodalomtanítás, szerk. Sipos Lajos, Bp., 1994.II.k., 293-3o3. - A Nyugat kora, Vázlat egy korszak genezisérıl= Irodalomtörténet,1995.2-3.sz., 369-383. - A modern-romantikus Ady = Kortárs, 1997. 8.sz. 112-128; 9.sz.118-128; 1-19 -
Babits és a metafizikus hagyomány = Alföld, 1997. 10.sz. 62- 68. Nyugat-legendák és az etikai esztétizmus = Nyugat-jelenség, szerk. Szabó B. István, Bp. 1998 10-14.
- Balázs Béla Dialógusa = Irodalomismeret, 1998 3-4.sz.,78-87. -
Két uralkodó stílusmoduláció a premodern prózáig = In Honorem Czine Mihály, szerk., Görömbei András, Kenyeres Zoltán, Debrecen, 1999,61-70.
6
