PRESENTHE A KÁROLYI MIHÁLY GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK LAPJA

PRESENTHE A KÁROLYI MIHÁLY GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK LAPJA

AL A PÍ TV A:

2 0 0 7

I .

ÉV F OL Y AM

2 .

S Z Á M

2 0 0 8 .

T AV A SZ

Kedves Olvasó, megint itt vagyunk! Eltelt három hónap, beköszöntött a tavasz és vele egy újabb PRESENTHE. Reméljük, hogy tetszett az előző szám és most kíváncsian veszed kezedbe a legújabb lapot, régi ismerősként köszöntve szerzőinket, akik ismét mindent beleadtak, hogy szórakoztassanak Téged. Túléltük az első megpróbáltatásokat, kiadtuk az első számot… ami után persze nem volt megállás, nekikezdtünk egy újabb három hónapos munkának, amelynek végső eredményét tartod éppen a kezedben. Hogy miről is olvashatsz a következő oldalakon? Csák Gergő barátunk magánélete például újabb fordulatot vett – bár azt hiszem, mindannyian sejtettük, hogy egy kémiatanárnővel nem fog működni a dolog… De lesz itt cikk sulirádióról, Szalagavatóról, spanyol himnuszról, telenovellákról, szóval a választék végtelen, lesz miből választanod! Eseményekben éppenséggel nem volt hiány az elmúlt pár hétben – és továbbra sem lesz, itt van mindjárt a Károlyi nap! Nekem, végzősként, személyes élmény volt a Szalagavató, arról nem is beszélve, hogy beindult a nagy érettségi-őrület. Leadtuk a papírokat, tehát a kocka el van vetve, meglátjuk mi lesz. Egyébként is egyre furcsább érzés az iskolában sétálgatni… Az idő rohan, a naptáramban pedig egyre közeledik a ballagás időpontja. Amikor idén ősszel beléptünk a kapun, még távolinak tűnt a dolog, most pedig alig másfél hónap és örökre vége lesz. Nem állítom, hogy nem könnyebbül meg minden végzős az utolsó spanyol vizsgája után és nem tekint vágyakozva arra az igen közeli jövőre, amikor a prueba már csak egy rossz emlék lesz, mégis mindannyian kissé félve nézünk előre. A Szalagavatón, ahogy felállt egymás mellé a három végzős osztály, nekem óhatatlanul is a békatábor jutott az eszembe. Az első nap, amint megpillantottuk egymást, az első együtt töltött hét, az első élmények. Azóta sem voltunk így, együtt, mindannyian. Nem is tűnik olyan távolinak, pedig volt, hogy végtelennek éreztük az itt eltöltött időt… Vannak, akik örülnek, hogy menniük kell, vannak, akik maradnának még. Mindenesetre sokunknak az elkövetkezendő hónap lesz az utolsó, úgyhogy így vagy úgy, de igyekezzünk kihasználni!

A SZERK.

Hatházi Fanni, főszerkesztő

P R E S E N T H E A Károlyi Mihály Gimnázium diákjainak lapja I. évfolyam 2. szám, 2008. március megjelenik negyedévente kiadja a Károlyi Mihály Gimnázium Diákönkormányzata főszerkesztő: Hatházi Fanni a szerkesztőség további tagjai: Bátorfy Attila Csák Gergely Gerber Luca Gráf András Fekete Ilona Lukács Eszter Magyar Márton Márkus Tamás Szilágyi Klaudia Ványa Bertalan Varga Álvaro Dávid az újságot segítő tanár: Hujber Szabolcs vendégszerzők: Pintér Kinga Sergio Sánchez Söveges Boglárta külön köszönet: Instituto Cervantes a következő szám 2008. júniusában jelenik meg elérhetőség: [email protected]

„Párizsban, 1939-ben Károlyi többször meghívott magához. Egyszer, amikor reggel 8-ra hívott reggelire, egy meglehetősen jó szállodaszobában lakott - gyerekei és felesége már Angliában tartózkodtak. Károlyinak gyakran voltak különös ötletei, amiért nem csodálkoztam a korai meghíváson. Amikor beléptem szobájába, Károlyi éppen a sarokban lévő zuhany alól jött ki, és miután kedvesen köszöntött, a mosdóhoz állt borotválkozni tökéletesen meztelenül, de előbb csengetett. Néhány perc múlva, kezében hatalmas tálcával megjelent a szobalány, aki a karcsú, sötét óriásra pillantott és elejtette a tálcát. Károlyi törülközőt kötött maga elé, és néhány percig mindhárman a tálca törött darabjait, a szétgurult zsemléket, a kiömlött tejszínt, a felfordult teáskannát és a többi dolgot próbáltuk rendbe hozni. Mikor a szobalány kiment, hogy új tálcát, teát és süteményt hozzon be, Károlyi felém fordult: "Szégyellem magam, gyermekkoromban arra tanítottak, hogy a cselédek nem emberi lények, s meztelenül mutatkoztunk közöttük. Megtanultam régóta, hogy ennek ellenkezője igaz. De ma reggel úgy látszik visszaestem gyermekkori elvakultságomba." Faludy György, Csillaghely, 2005. november (Forrás: Hócipő 2005/25. szám)

OR IG IN A L

M E SS A G E

„Most, hogy minden szenvedély kialudt már bennem, jól tudom, hogy végeredményben sohasem az valósul meg, az az abszolút valami, amire az ember törekedett, hanem valami ahhoz hasonló. A fiatalok és szenvedélyesek számára azonban nélkülözhetetlen a küzdelem és az illúzió. Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot. Hiszek abban, hogy az eszmék és a szemben álló társadalmi erők jelenlegi küzdelméből – HA MARAD RÁ IDŐ – új szintézis fog születni.” (Forrás: Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Magvető Könyvkiadó, 1977) 2 a szerk. / 2 original message / 3 publikus afférok / 5 aktuál klub / 8 publicisztika / 9 tanárbifsztek / 11 law supreme / 13 médiatrip / 14 interakció / 16 vendégváró / 18 negyedéves jelentés / 22 sergio dixit / 23 deporthe / 23 kult / 26 generación '08 / 27 playground / 28 károlyi nap 2 PRESENTHE

Az újság tartalma Creative Commons védjeggyel van ellátva

PUB L IK US

A F F ÉR OK

MINDENNAPI BETEVŐ II. - ÚJRATÖLTVE Írta: Ványa Bertalan 9.a Az előző számunkban már foglalkoztunk az ebédelési lehetőségeinkkel és szokásainkkal. Megállapítottuk, hogy milyen nehéz dolog egyszerre olcsón, változatosan, ízletesen és főleg mindenkinek tetsző módon főzni. Nem is lehetetlent kívántunk, hanem azt, hogy ezek a szempontok egyszerre teljesüljenek. Akkor még korai lett volna messzemenő tapasztalatokat levonni a Familiar Foods Kft. három hónapos tevékenységéről, ezért akkor azt írtuk, hogy a témára később visszatérünk. Visszatértünk. A visszatérésre az adott most okot, hogy január közepén mozgolódás, morgolódás támadt az ebéd miatt, a tetszési indexe mintha rohamosan esett volna. Csutak Emese tanárnő a hozzá érkezett diákpanaszok miatt felvette a kapcsolatot ebédünk szállítójával és jelezte nekik, hogy komoly kérdések és kifogások merültek fel az ebéddel kapcsolatban. Ez után – láss csodát – sütemény, gyümölcs, ivólé és más, eddig csak fehér hollószámba menő kiegészítők jelentek meg a tálcánkon, amikre addig csak elvétve volt példa. A cég vezetői ígéretet tettek egy személyes találkozóra is, ahol ők tájékoztatást adnak a lehetőségekről, mi pedig elmondhatjuk, mi nyomja a bögyünket.

mindennapi betevőt” ahogy azt bizonyos erre vonatkozó törvények elő is írják. További eredménynek könyvelhetjük el, hogy a menüválasztást ezek után a DÖK által megbízott csoport fogja elvégezni. Őket (is) lehet ezután szidni. Bízzunk benne, hogy hasznos volt az eszmecsere, közeledtek az igények és a lehetőségek. Mindenesetre mi ott leszünk az ebédlőben és megígérjük, hogy a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni az eredményeket. 1.melléklet

A Diákönkormányzat (DÖK) – a PRESENTHE kezdeményezésére – kérdőíves felmérést készített elő a találkozó előtt, amiben azt tudakolta meg az ebédelni járóktól, hogy ők számszerűen hogyan értékelik a menzát, mi a rövid szóbeli véleményük. A felmérés során igyekeztünk a legegyszerűbben feltenni a kérdést, a válaszok elemzése mégis messzire mutató következtetésekhez vezet. Például megtudhattuk belőle, hogy komoly gondok vannak a cipészek emberi jogainak ügyében, több rántott húst akar a lázadó nép, a kenyér minőségével azonban egyöntetűen elégedettek voltak. Kimazsolázva a témába vágó javaslatokat azért sikerült néhány komoly véleményt is találni, miszerint a fűszerezés elmarad a házias, otthon megszokott ízektől, illetve néhány oda nem illő alapanyag kérdésében merültek fel kételyek, mint például: mit keres a kapor a töltött káposztában? Ezen friss ismeretek és vélemények birtokában február 25-én, saját felségvizeinken végül létrejött a találkozó a Familiar Foods Kft. képviselői, valamint iskolánk vezetése és tanulói között. Tájékoztatót kaptunk a 67/2007. (VII. 10.) GKM-EüM-FVM-SZMM együttes rendeletről, mely a vendéglátó termékek előállításának feltételeiről, az élelmiszer- és minőségbiztosítási rendszerről szól. E rendelet mellékletében táblázatokba foglalva megtalálható, hogy korcsoportonként milyen napi energia- és tápanyag-beviteli, illetve élelmiszer-felhasználási ajánlások vonatkoznak a csoportos étkeztetésre. A melléklet táblázatában pontosan le van írva, hogy pl. egy főre, 10 napra vonatkoztatva a 15-18 éves korosztály számára mennyi hús, húskészítmény, hal, tej, tejtermék, főzőzsiradék, cukorféle, lisztféleség, péksütemény, száraztészta, burgonya, zöldségféle, gyümölcs, tojás, rostos üdítő, lekvár, stb. szükséges és ezektől legfeljebb csak 10%-ban térhetnek csak el (1. melléklet). A viszonylag jó hangulatú eszmecsere során meghallgatták az iskola dolgozóinak és diákjainak véleményét is. Néhány dolog meglepetésként érte őket, amiről eddig nem is tudtak. A találkozó eredményeként a korábbi, menüfőzésre és -szállításra szóló szerződés módosításra került, amelyben pontosan leírták az adagok nagyságát és a kiegészítők, sütemény, gyümölcs szerepeltetésének elveit (2. melléklet). Ezen kívül, az iskolai konyha bővült egy ételforralóval, amiben nagy mennyiségben lehet melegíteni a

2. melléklet A kétfogásos ebéd adagonként a következőkből áll: 2,5 dl híg leve, 4 dl húsos leves, 4 dl főzelék feltéttel, vagy húsétel körettel, ahol a húsadagok: sertés-, marha- és csontnélküli szárnyas-hús esetében 8 dkg, csontos baromfinál 20-25 dkg (nyers állapotban), köretek 25 dkg, főtt tészták 30-35 dkg, kenyér 6 dkg/fő. Amennyiben az ételfajta savanyúságot igényel, ezt minden esetben biztosítja a szolgáltató, 7 dkg/fő. Az étlap szerinti főzelék választása esetén süteményt vagy csokoládét, heti egyszer az étlap szerint gyümölcsöt, ivólét vagy kompótot viszünk. Ezen felül, hetente egyszer az A - B menü választásakor bejelölt leves helyett gyümölcsöt adunk. (Forrás: a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium és a Familiar Foods Kft. között kötött legutóbbi szerződés) 3 PRESENTHE

PUB L IK US

AF F ÉR OK

AMIKOR A TANÁROK BEINTENEK Út mu t at ók az i n tő k gyű j t ői n e k Írta: Hatházi Fanni 13.c Egészen új élményben volt részem a minap. Kaptam egy intőt, egy igazi, ellenőrzős, osztályfőnöki intőt, méghozzá a késéseim miatt. Ami azt illeti, eddig is késtem, de valahogy mindig megúsztam – hogy ez isteni csoda, vagy a tanáraim jóindulata, nem tudom. Most, hogy „végre” megbüntettek érte, töredelmesen bevallom, kicsit élveztem is (amellett, hogy nyilván megérdemeltem), ugyanis eddig nem volt intőm. SOHA. Aztán, eme új élmény hatására elkezdtem azon gondolkodni, hogy mivel is lehet kiérdemelni egy intőt, egy olyan igazi, ellenőrzős, osztályfőnöki, vagy akár IGAZGATÓI intőt. Ez nem könnyű feladat egyébként, főleg, ha az ember valami igazán maradandót akar alkotni, hiszen valljuk be, késésekért intőt kapni nem túl eredeti dolog. Lehetne inkább valami kedves, karitatív tevékenység, például megsétáltatni az iskola kutyáját/macskáját/teknősét/papagáját, épp csak mindezt a matematika dolgozat helyett. Vagy akár lehetne valami forradalmi: sztrájkolni, mert nem sztrájkolnak a tanárok. Vagy valami hősies: megmenthetnénk őket minden rájuk leselkedő veszedelemtől, ha egyszerűen bezárnánk őket a tanáriba. Persze vannak biztos tippjeim, például ha a harmadik emeletről festékkel töltött lufikkal dobálnám az említett helységből csöngetéskor órára siető oktatóinkat (tanár 5, ofő 7, igazgatósági tag 10 pont), na ezért biztos kapnék egy olyan igazit. Csakhogy ez mégsem ennyire egyszerű. Normális diák ugyanis ilyet nem tesz (legalábbis én még nem vagyok ennyire elvetemült, sem iskolai terrorista), tehát nézzük, hogy hivatalosan miért is jár intő. „Az a tanuló, aki a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos kötelességeit szándékosan vagy gondatlanul megszegi, fegyelmező intézkedésben, részesíthető.” Szóval SZÁNDÉKOSAN tör borsot tanárai orra alá. Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy akkor mi mind ártatlanok vagyunk, hiszen ez a diák dolga (meg persze hogy tanuljon, mondhatnám, ha nem tudnám, hogy a „tanulás” szó ebben az esetben egyértelműen helyettesíthető volna a „puskázás” szóval, ami szintén az előbbi, intőgyanús kategóriába tartozik). Esetei: -

-

-

-

indokolatlan és gyakori késések. E sorok írójának személyes problémája – bár azért saját védelmemben megjegyezném, hogy messze lakom, nem csörgött az óra, esett a hó, beázott a metró, megbotlottam a lépcsőn… mások tanuláshoz való jogának megsértése, a tanórai munka ellehetetlenítése. Tehát a padtársunk beszélgetésre, levelezésre, nevetgélésre, papírgalacsin dobálásra való kifejezett buzdítása szigorú büntetést von maga után. a társas érintkezés vétségei az alpári, trágár beszéd – megnyilvánulás. Ezt nem magyaráznám… Ha pedig már káromkodik a diák, legalább tegye spanyolul, miután az említett nyelv talán még a magyarnál is leleményesebb ebben a tekintetben. az előírt balesetvédelmi szabályok megsértése. Merthogy az ember a tankönyveit érettségi UTÁN égeti el, nem előtte és főleg nem közben. az intézmény állagának, tisztaságának veszélyeztetése. A 115-ös terembe élelmiszert, italt bevinni szigorúan tilos, ezen kívül a pad nem arra való, hogy firkáljunk rá vagy faragjunk belőle – mindez érvényét veszti természetesen, ha az evés-ivás-rajzolás-faragás következtében befogod a szád.

Most, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mit nem szabad, nézzük mi is történik akkor, ha valamilyen szerencsétlen ballépés folytán mégis bekövetkezik a baj és mi vétkezünk. 1) a szaktanár vagy az osztályfőnök belátása szerint egyéni vagy csoportos beszélgetés, esetleg a szülők bevonásával is, 2) szóbeli vagy írásbeli, szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói figyelmeztetés, intés, megrovás. A csoportterápia nem hangzik rosszul, megalakíthatjuk az „Anonim Késők”, esetleg „Leszokóban a Puskázásról”, vagy a „Hogyan Üljünk 45 Percig Egy Helyben” köröket, ahol mindenki elmondhatná minden gondját-baját. Ami a figyelmeztetőket, intőket illeti, hát van a szokásos „T. Szülők!” dolog, aztán az ember magyarázkodhat otthon… („…hogy én puskázni? Á, dehogy… csak éppen a füzetem kimászott a táskámból az ölembe és pont ott nyílt ki…”) Egy fontos kitétel: Minden fokozatból tantárgyanként egy adható. Tehát ha valakinek esetleg mégis több figyelmeztetője van egy tantárgyból, nyugodtan beválthatja intőre az illetékes tanárnál. 4 PRESENTHE

Egyébiránt a késéseknek és az igazolatlan óráknak külön következményei vannak: nem csak intők és figyelmeztetések formájában büntetnek bennünket, hanem a magatartás jegyünkön keresztül is. Most kérdezem én (szegény, szerencsétlen notórius késő), hol itt az igazság? Hiszen ha az ember jól viselkedik, tanul, rendesen figyel és jegyzetel órákon, éppen csak néha késik 1-1 apró percet… (Pinocchio orra pedig nőni kezdett.) Hogy mi lenne ebből a tanulság? Ha a vásott kölyök rakoncátlankodna, legalább csinálja rendesen, például gyártson tisztességes puskákat. Személyes tapasztalat ugyanis, hogy egy jól megszerkesztett puska bármelyik órai jegyzetnél hasznosabb lehet – a diák ugyanis akkor teljesít, ha már tényleg nincs más lehetőség. Így hát indítványoznám, hogy osztályozzuk a puskákat is, mint szorgalmi feladatot! A leleményesség külön dicséretet érdemelhetne, hiszen a gyermek kreativitása ott mutatkozik meg igazán, hogy hova is rejti el azt a bizonyos cetlit. A késésekre azt hiszem nincs mentség (most elpirultam), de az talán segítene, ha a kötelező tankönyvlistára rátennénk extra beszereznivalóként a vekkert is. Mindenesetre az intők szerves részét képezik a diákéletnek, nélkülük semmi nem lenne ugyanaz. Aki nevetni szeretne, annak pedig a www.tanari-into.hu honlapot ajánlom, ahonnan példáinkat is kölcsönöztük. Egyébként cikkünk forrásául egy igen hasznos és tanulságos olvasmány szolgált, méghozzá iskolánk házirendje… Ajánlom olvasmányul mindenkinek, aki e fentebb említett problémákkal küzd!

SZÓL A RÁDIÓ?

A K TU ÁL

K LU B

Írta: Szilágyi Klaudia 10.a Ülsz a metrón/buszon/villamoson/kocsiban, és az iskolába tartasz. Zenét hallgatsz. De nem akármilyet! Csak a te gondosan megválogatott zenédet. És nem szól bele senki. (Maximum annyit, hogy „Kőbánya-Kispest végállomás következik”, vagy, hogy „kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak!”.) Mért ne hallgathatnád az iskolai szünetekben is azt a zenét, amit az iskolába jövet, otthon, a kedvenc szórakozóhelyeden, stb.?! Hallgathatnánk, csak nem igazán élünk a lehetőséggel. Ha nem lenne, mindenkinek feltűnne a csend. Most van, de sajnos válsághelyzetben… Az iskolarádió működéséről beszélgettem a rádió szerkesztőivel, Novák Jucival, Fejes Esztivel és Fekete Zsuzsival. PRESENTHE: Először is szeretnék gratulálni, hogy összekovácsoltatok egy ilyen jó kis rádiót! Szerintem nehéz munka volt. Nektek hogy tetszik? Elégedettek vagytok azzal amit csináltatok? Rádió: A tavalyi munkával határozottan meg vagyunk elégedve. Az idei kicsit zavarosabb. Eléggé leült a nagy kedv, nem sokan jelentkeznek. Akik mégis szeretnének beállni hozzánk, azok pedig Garics tanárnő (az iskolarádió felügyelőtanára – a szerk.) szerint nem megfelelőek. P: Ki számít tapasztalatlannak vagy „nem megfelelőnek” egy iskolarádióban? R: Aki még „nem tett le semmit az asztalra”. Ezt persze nem mi találtuk ki. Jönnének kisebbek is, és ha többen lennénk, akkor

nagyobb kedvvel állnánk ahhoz, hogy tényleg egy buli legyen ez az egész. P: Nektek hogy sikerült mégis bekerülni a rádióhoz? R: Először is nagyon idegesített minket a csönd. Egyébként meg úgy kerültünk ide, hogy tavaly év elején Márkus tanár úrtól jött az ötlet, hogy legyen sulirádió illetve iskolaújság, mert amikor még ő járt ide, akkor nagyon jól ment. És ez egy jó és szükséges dolog. Többen jelentkeztünk, de végülis mi voltunk azok akik nem csak hangemberként adták elő magukat, hanem tényleg csináltuk is. Ránk maradt, tehát csinálni is fogjuk. Először még az volt a terv, hogy lesznek műsorok is, és nem csak zene, de aztán kaptuk a visszajelzéseket, hogy nem lehet érteni a beszédet meg eleve is recseg a hangszóró, tehát ez elmaradt. Bár péntekenként azért szoktak lenni konkrét műsorok is, de azokat nem mi vezetjük.

P: Milyen technikai felszereltséggel rendelkeztek? És ti, egy csapat lány, hogyan tudjátok ezt kezelni? R: Az eszközeinket lehetne fejleszteni, nem is kicsit. Nem nagyon tudjuk kezelni, de szerencsére van egy Álvarónk, aki nélkül itt nem működne semmi. Csak ő ért ezekhez. P: Mennyi időt vesz el a szabadidőtökből, hogy egy zenei stílus tekintetében is változatos rádióműsort készítsetek? R: Ennek van egy bonyolultabb folyamata is. Ma már ha hallunk valami jó zenét, akkor jobban odafigyelünk, hogy ki az előadó, mi a szám címe, aztán azt megpróbáljuk megszerezni. Van, hogy ez elég sok időbe belekerül. Előfordul olyan is, hogy egyszerűen behozunk egy cd-t és az megy, de a legrosszabb eset, amikor mindenki elfelejti és az itteni készletből próbálunk alkotni valamit. 5 PRESENTHE

P: Kaptok visszajelzéseket diákoktól? És ha igen, milyeneket?

a

szünetekben idejöjjünk és betegyünk egy cdt, mert szeretjük csinálni.

P: Ez tényleg elég zavaró, de mit tudtok ellene tenni?

R: Tavaly jöttek. Sokkal többen, még levelek is. Bár olyan még most is előfordul, hogy besétál valaki, hogy „ma jó a zene”. Ezeknek nagyon örülünk, de sajnos egyre ritkább, és ezért lassan a dolog átmegy abba, hogy magunkat szórakoztatjuk. Van egy kívánságládánk is, ahova nem nagyon dobálnak kéréseket, de ha mégis, akkor előfordul olyan jellegű kérés is, hogy „nem lehetne-e ma csönd?”, és társai. Ez a tipikus reakció: beindul valami, amit azelőtt mindenki hiányolt, és akkor nagy hévvel a fél iskola elkezdi fikázni a dolgot. Vannak, akik imádnak kritizálni, mondván nem tetszik nekik a zene, de annyira ezért nem érdekli őket, hogy be is dobjanak valamit a kívánságládába… Pozitív visszajelzésnek tartjuk viszont azt, amikor halljuk, hogy énekelgetnek, esetleg még táncolnak is a zenére.

P: Azoknak, akik ide szeretnének jönni, milyen tanácsokat adnátok az eddigi tapasztalataitok alapján?

R: Lényegében semmit, a „piros gomb” mindig ott marad, és beleszól a diákok szünetébe…

R: Egyelőre csak annyit, hogy jöjjenek!!!

P: Van aki ezen a pályán szeretne hármatok közül tovább menni, vagy tényleg csak hobbi?

P: Mire számítotok miután elballagtok? Ki veszi át a helyeteket? R: Most erős átalakítás alatt van a rádió, mi hamarosan elmegyünk innen. Izzítjuk a kis jelentkezőket, hogy egyre sikeresebbek legyünk, és tovább vihessék a rádió szerkesztését. Egyébként úgy volt, hogy már januárban elmegyünk innen az érettségi miatt, de nekünk nem teher, hogy

A K TU ÁL

K LU B

P: Tehát semmilyen különlegesebb tehetség nem szükséges hozzá? R: Ha valakinek elviselhetetlen zenei ízlése van, akkor inkább ne… Olyan jöjjön, akinek lenne hozzá kedve, szereti a zenét, és lelkiismeretesen tudna dolgozni.

R: A média világától nem zárkózunk el, de talán nem pont a rádióban szeretnénk érvényesülni. R: Szeretnétek még valamit üzenni a diákoknak?

P: A tanárok mennyire szólnak bele? R: Káromkodást illetve politikai töltetű dolgokat nem adunk le, ha erre gondolsz. De volt, hogy tanárok is kértek, vagy küldtek számokat. Annak ellenére, hogy a tanáriban nem szólhat a zene, mert ők nem szeretnék. Ami viszont nagyon zavaró, hogy a titkárságon van egy gomb, amivel mindent félbe lehet szakítani, ami épp itt lent zajlik. Biztosan mindenkit idegesít, amikor az áramszünet a kedvenc zenéd közepénél egyszercsak lecsap mindent. Na ezt úgy képzeld el, hogy egyszer csak annyit hallasz, hogy „az ebédet máig lehetett befizetni”, vagy hogy „kérjük, xy jöjjön a titkárságra!”

R: Igen. Mi kaptunk egy lehetőséget, hogy legyen iskolarádiónk. Ha nem lenne, mindenkinek feltűnne. Most van. Nem szabad itt megállni, jönni kell és csinálni. Élni a lehetőséggel. Az egészet elsősorban mindannyiunk szórakoztatására tesszük, és ha valakinek nem tetszik, akkor várjuk a segítségét. Ez egy szükséges és fontos dolog. De egy kicsi csapat vagyunk, és ha többen lennénk, akkor még jobbak lehetnénk. Ez egy olyan dolog, ami valószínűleg mindenkit érdekel, zenét mindenki hallgat, fiatalok vagyunk. Tudjuk, hogy érdekli a diákokat, szóval gyertek! Mindenkit lelkesen fogadunk!

PLAKETTBE ZÁRT EMLÉKEZET Írta: Márkus Tamás (1994-1999)

A Károlyi nap hagyományosan az ünneplésről, a lazításról, és – egy közösen eltöltött napon keresztül – az összetartozás, a „károlyis életérzés” erősítéséről szól. Meg arról, hogy ki tudja egyszerre mindkét délelőtti előadást ellógni, bónuszpontért a vetélkedőket is, ki tud röhögés nélkül diszkréten beleböfögni a Himnusz utáni kétpillanatnyi meghitt csöndbe, és így tovább, de hát ez a cikk ugye elvileg most nem erről szól. Itt van ugyanis ez az emléklap-dolog. Álljunk meg egy szóra és merengjünk el egy kicsit. Néhány éve már, hogy a Károlyi napoknak

Évente egy, azaz egyetlenegy diák és tanár

házi kutatást – lehangoló eredménnyel.

ugyanúgy elválaszthatatlan része a Károlyi

kapja meg a díjat, érthető hát, ha az ember

Kapásból csupán az egykori díjazottak

emléklapok átadása. Az iskola legjobb

szükségszerűen arra gondol, hogy azok a

elenyésző kisebbségének sikerült nyomára

tanára, az iskola legjobb diákja – óhatatlanul

nevek, melyek az évek során felkerültek a

bukkannunk – biztos azért, mert öregek és

ez a képzet társul a díjazottak személyéhez,

dicsőségfalra,

a

nem ismerik az internetet. Nem azért. Akiket

pedig hát azért messze nem ilyen egyszerű a

sulival. Kíváncsiak voltunk, mi lett a régi

sikerült utolérnünk – beszédes adat: a

helyzet. Egész pontosan mely diákok is

nagyokkal, azokkal, akik sok-sok évvel

megkeresett

kaphatják meg a kitüntetést? Fel lehet ütni a

ezelőtt jártak ide és megkapták a díjat.

csupán a harmada volt hajlandó reagálni –,

suli weboldalát, ott elolvasható a részletes

Merre

azokat viszont alaposan kifaggattuk. Lássuk

kiírás.

foglalkoznak

(A

gyengébbek

kedvéért

szempontlistát keresd keretes írásunkban.)

a

örökre

vetette

összefonódnak

őket

napjainkban,

a

sors, és,

mivel

mindenek

előtt, milyen kapcsolatot ápolnak volt sulijukkal. Ha egyáltalán. Végeztünk egy kis

6 PRESENTHE

egykori

„iskolaelsőknek”

az eredményeket. Az egyik legelső díjazottról, Hunka Krisztinától (1995, IV.C.) például megtudtuk,

hogy a Külker elvégzése után komoly banki karriert futott be, jelenleg az UniCredit Banknál dolgozik nagyvállalati kapcsolattartóként. Van egy két és féléves kisfia, volt iskolatársai közül kevesekkel tartja a kapcsolatot (három károlyis barátnője mindegyike boldog anyuka lett azóta), a sulival és a spanyol nyelvvel viszont gyakorlatilag minden kötődése megszakadt. Ládonyi Gabriella, 1998 díjazottja annál intenzívebb kapcsolatot őriz mind a nyelvvel, mind (közvetve vagy közvetlenül) az iskolával. Az ELTE-BTK spanyol szakának elvégzése után, kis kitérővel, Nyíregyházára költözött, ma is ott él és spanyolt tanít egy helyi gimnáziumban – mint mondja, „azt hiszem, végre megtaláltam a helyem és terjeszthetem a spanyol nyelv ismeretét és szeretetét. Próbálok minél többet továbbadni abból, amit én a Károlyiban kaptam.” Gabriella azt is elmeséli, hogy a minap egy nyíregyházi tanítványa elújságolta neki, hogy a Károlyi honlapján rábukkant a nevére az egykori díjazottak, a suli büszkeségei között, és gratulált neki. „Dagadtam a büszkeségtől” – mondja Gabi. Tudjuk továbbá, hogy Lajkó Istvánnál, a 2000-es év (harmadikos-, és ez is ritka) díjazottjánál is jó helyen van az elismerés, hiszen jó eséllyel messze földön ismert, szakmai körökben már most elismert zongoraművészről van szó, aki sosem tagadta le károlyis gyökereit, és aki diákként mindig kész volt zenei tehetségét a suli szolgálatába állítani. Ma valószínűleg azért teszi meg csak ritkábban, mert karrierje ezt egyszerűen nem teszi lehetővé. Gyanítjuk, hogy Csutak Emese (1996-2001) hasonlóképp rászolgált a díjra, hiszen egyetemi tanulmányai befejeztével azonnal visszatért a tetthelyre, ráadásul idén már DÖK-segítőként több iskolai (többnyire diák-) kezdeményezés, pl. a Károlyi nap élére állt – tehát többszörösen megszolgálta a bizalmat. Ugyanígy abban is biztosak vagyunk, hogy a ’97-es díjazott Cseh Nikinél is méltó gazdára lelt a plakett, hiszen személyében egyebek közt annak az A-LAP c. iskolaújságnak az egyik alapítóját tiszteljük mi igen nagyon (a másik Hajdu Csaba), amely annak idején évekre meghatározta a suli diákközéletét, évekre irányt szabott

Az emlékplakett odaítélésének feltételei Évente az a IV. évfolyamos (esetleg III. évfolyamos) tanuló részesülhet kitüntetésben, akinek az adományozás évében: • tanulmányi eredménye elméleti tárgyakból többségében jeles, de a többi sem rosszabb jó osztályzatnál, • magatartása és szorgalma példás (gimnáziumi tanulmányai alatt nem volt jó osztályzatnál rosszabb), • valamilyen tevékenységében az iskola jó hírnevét erősítő kiemelkedő eredményt ért el, illetve ezzel egyenértékű, ha gimnáziumi tanulmányai folyamán rendszeresen kiemelkedően munkálkodott az iskola közösségéért. (Forrás: az iskola honlapja – http://karolyigimnazium.hu)

az akkori Diákönkormányzatnak, és amelyből valahol, közvetve bár, a PRESENTHE is kinőtte magát. A többiek? A régiekről legalábbis nem sokat tudunk. Márpedig ez több dilemmát is felvet. Nyilván adja magát a kérdés, hogy vajon megfelelő helyre került-e egy ilyen rangú elismerés, ha a tulajdonosa később egy életre megszakítja a kapcsolatot azzal a közösséggel, ahol őt ilyen nagy becsben tartották. Valószínűleg eleve nem túl szerencsés, hogy a díjazott személyének eldöntésekor a diák tanulmányi eredménye az egyik legmeghatározóbb szempont – de mindenképpen erőteljes szűrő –, elvégre nem biztos, hogy helyénvaló valakit eleve az osztályzatai alapján megítélni. Hol húzódik hát a határ a jól tanuló és a közösségét minden más elé helyező diák között? Van-e, létezhet-e egyáltalán metszete a két halmaznak? Nem lehetne-e valamilyen formában külön díjazni azokat a diákokat is, akik ugyanilyen kiugró és ugyanilyen fontos munkát végeznek az öt év során a gimnázium közössége érdekében? Nehéz ügy persze ez, azért illik ezzel tisztában lenni. Ezeket a kérdéseket feszegetni ugyanis, lássuk be, nem teljesen tisztességes,

hiszen az emlékplakett elnyerésének feltételei a díj megalapítása óta eleve adottak, azokon ma már változtatni nem lehet. És mindezzel együtt van azért egy másik megvilágítása is az ügynek. Legalább ugyanilyen fontos volna ugyanis a mindenkori díjazottaknak – legyen szó az ideiről, vagy az elkövetkezendő évek bármelyik kitüntetett diákjáról – felismerniük, hogy a Károlyi emléklapnak, az elegáns kivitelen és az aulában álló „szárnyas totemoszlopra” való felvésetés adta dicsőségen túl, eszmei hozadéka, üzenete van, a díjazottnak pedig küldetése, feladata. Képviselni később azt az intézményt, ahol őt valaha egy közösség választotta, ha úgy tetszik, követendő példaképül – képviselni, és semmiképp sem elfelejteni. És igen, egy egész közösség, hiszen a Diákönkormányzaton keresztül kvázi az egész diákság kifejezheti véleményét a jelöltek személyét illetően, azért ezt se felejtsük ám el. A Károlyi emlékplakettet átvenni tehát elismerés, ez kétségtelen – ám nem csupán az, több annál. S noha tehát nem feltétlenül azok a diákok kapják (kaphatják) évről évre az emléklapot, kik ténylegesen a legtöbbet teszik az iskolai közösségért, de vajon ezzel együtt nem reális elvárás-e a mindenkori díjazottaktól, hogy ne égessenek fel minden hidat maguk mögött, és ne szakadjanak el végleg egy életre középiskolájuktól? A Károlyi nap részletes programját az utolsó oldalon olvashatjátok.

7 PRESENTHE

PUB L IC ISZ T IK A

A NEM LÉTEZŐ KÁROLYINK

Írta: Bátorfy Attila (1998-2003) Ha valaki arra számít, hogy az alábbiakban egy dicsőítő éneket fog olvasni Károlyi Mihályról, akkor ezen a ponton hagyja is abba az olvasást. Persze, lehetne írni egy pr-szöveget is róla, azt hiszem, alakja rászolgált némi vállveregetésre az utókortól, de ez a történészek dolga. A kérdés az, hogy nekünk mit jelent. Nem leszek politikailag kiegyensúlyozott, de korrektségre azért törekedni fogok. Fogok. 1. Másfél, vagy tán két éve szörföltem a tévébe’, és egyszer csak arra kattintok, hogy Gyurkovics Tibor, a Magyar Írók Egyesületének elnöke, ordenáré módon komcsizza Károlyi Mihályt. Arra már nem emlékszem, hogy milyen alkalom szülte eme karikatúraszerű, vígoperába illő szépíró egotripjét, de igazából nem is lényeges. A beszélgetés nem volt különösebben érdekfeszítő, de képzeljük már el, hogy Pom-Pom magyar hangja azt ecseteli, hogy Károlyi gróf idegenszívűsége és testi hibája között freudi tudatalatti kapcsolat feltételezhető, majd egy nagy ívű, nehezen kibogozható gondolatfűzéssel máris a mindenkori bal szellemi színvonaltalanságánál, származásánál, és valamilyen vélt aberráltságánál lyukadtunk ki. Nem vicces. Nagyjából ebben a kínos szellemi térben ténfergett az író egész önmegvalósítása, és nem kell hozzá kútmély tudásbázis, hogy a „hazaveszejtő” Károlyit érő vérvádakat soroljuk: hazaáruló, bolsevik, szovjetbarát, idegenszívű, kozmopolita, stb.… 2. Még anno interjút készítettünk Lénárt István igazgató úrral, ami valamiért, talán lustaságunk miatt, soha nem jelent meg. Megkérdeztük tőle, hogy miért pont Károlyi lett iskolánk tituláris szentje (itt kissé tétovázott). Emlékszem, akkor azt mondta, hogy több név is felmerült névadónak, de hosszas huzavona után Károlyi mellett döntöttek, mert a gróf szellemiségét összhangban találták az iskola célkitűzéseivel és az akkori tanári kar elképzeléseivel. Ezen a szellemiség izén akkor nem is gondolkodtam el. Ma, ismervén „Földnélküli” Miska megítélésének rögös útját, máig egyértelműen meg nem festett alakját a magyar történelem véráztatta tablóján, egészen vakmerő döntésnek tűnik őt egy iskola névadójának fogadni. Főleg a rendszerváltás küszöbén. Hogy mégis miért lett akkor ő, erre talán Litván György, vagy Ormos Mária történészeket kéne elolvasni, kiknek munkássága nagyban hozzájárult Károlyi nevének rehabilitációjához. Na nem mintha egy átlagos károlyist amúgy érdekelné, ki is volt a „vörös gróf”. Én se mondanám, hogy amíg idejártam, addig valami nagyon mély gondolatok merültek volna fel bennem vele kapcsolatban, vagy bármiféle emóciót kiváltott volna belőlem. Hacsak az nem ragadt meg, hogy megdöbbentő fiziológiai hasonlóságot véltem felfedezni közte, és Kisteleki István MLSZ-vezér közt, aki akkoriban (2000-2001) az Újpestet trenírozta. Már ami az arcukat illeti, az volt hasonló. És voltam koszorúzni is az Országház mellett, ha jól rémlik, egy fizika órát hagytam ki, pedig épp betegséget színleltem, vagy tényleg rosszul voltam. Károlyi mint rocksztár is emlékezetes volt legutóbb a magyar MTV gerillakampányában: igenis menő volt a törékeny, többször meggyalázott, például vörös festékkel leöntött, majd máskor felgyújtott Varga Imre-bronzszobor nyakában az elektromos gitár. Képzeljük el, ahogy Károlyi grófurunk eszeveszetten elkezd headbangelni egy Nirvana számra. Jó, jó, nem kell mindjárt besértődni, ebben nincs semmi tiszteletlen. Sőt.

Károlyi Mihály szobra a Parlamentnél (Varga Imre műve)

Amúgy sem szoktam érteni, hogy miért kell történelmi alakokról úgy beszélni, mintha nem is emberek lettek volna. Ők nem ettek, ittak, szeretkeztek, imádkoztak, féltek, vagy gyűlöltek? Ehelyütt kapunk egy „érinthetetlen” történelmi márvány, bronz vagy egyszerű homokkő szobrot, egy emlékművet (vagy műemléket), ami vagy nemesedik tovább, vagy mállik, kopik rendületlenül.

Károlyi ma inkább ilyen szobor, és noha korántsem érinthetetlen, mégsem él velünk, oda van cövekelve a talapzathoz. Egy történelmi absztrakció, akiről lehet és van is mit írni, meg lehet dobálni paradicsommal, retekkel, vagy ellenkezőleg,: folyamatosan ki lehet őt kaparni a hazugságok emésztőgödréből. Érdekessé pedig alkalmasint épp egy középiskola és annak diákjai tehetnék. Miközben ezeket a sorokat írom, azon gondolkodom, hogy az MTV marketing-gurujai valamire – megint – ráéreztek. Egy történelmi alak akkor lesz élő, ha az emberek, jobb szó híján, „használják”, a populáris kultúra bekebelezi, kifosztja és újraalkotja saját magának, bármennyire is nehéz ezt belátnia az értelmiségnek. Miért is ne lehetne Károlyi mondjuk punk? És filmrendező, DJ vagy matrica a metró ülésén? Legalább egy évben egyszer ki lehetne próbálni, hogy a károlyis diákok hogyan teremtenék őt újra mondjuk a képzőművészet vagy a multimédiás eszközök segítségével. És akkor lehetne nekünk is egy saját Károlyink. Ma a történészeknek és a szélhámosoknak van. 8 PRESENTHE

TA NÁ R B IF SZ T EK

JÁRUNK? Írta: Csák Gergő (1995-1999) „Nem baj, hogy megfogtam a kezed? Szereted ezt a számot? Nekem tetszik.. Járunk?” (Belga: Hazakísérlek) Az ominózus mondatot („Járunk?) valamikor hetedikes, vagy nyolcadikos koromban mondtam ki először és azon nyomban el is szégyelltem magam. Megsemmisítő vereség volt ezt kinyögni, pláne telefonban – és ezután elhatároztam, hogy komolyan soha, senkinek nem teszem fel ezt a kérdést többet. Mi mást felelhetett volna rá a csaj – persze, hogy nem. A „járnak” kifejezés valamikor sokkal korábban, általános iskolás koromban jött elő először, nem is értettem, hogy mit jelent. – Hova járnak? Színházba? – tettem föl a kérdést automatikusan és idiótán vihogtam hozzá. Tényleg nem értettem, mit is jelent. Talán azóta sem értem. Tudtam, hogy voltak a suliban – mármint általánosban! – akik „járnak”, de valószínűleg maguk se tudták, mi is az. Azt hiszem, kézen fogva közlekedtek a folyosón, szünetben. Elképzelhető, hogy még smároltak is. Felnőttesek voltak. Olyan dolog volt ez, mint a cigi, meg a pia – a felnőttek világához tartozott. Mi, akik nem jártunk senkivel, kizárva éreztük magunkat belőle, így aztán gunyoros, lefitymáló hangsúllyal kommentáltuk, hogy „járnak”. Emlékszem az osztálytársaim lekicsinylő arckifejezésére és a gúnyos hangsúlyra, ahogy mondták – egy jó adag kisebbségi komplexust ültettek el mindenkiben, aki nem csatlakozott hozzájuk, a fitymáló kórushoz. (Ez minden, amit az általános iskolai osztálytársaktól kaptam, ami megmaradt belőlük. Szomorú, ugye?) A „járás” ugyanakkor egyszerre volt ciki és izgalmas – amellett, hogy senkinek sem volt fogalma arról, mi is az. Negyedikesek, vagy ötödikesek lehettünk, amikor a fogalom bekúszott a szótárunkba, talán ez volt az az időszak, amikor a lányok kezdtek átváltozni kislányból nővé. Nem értettük, mi is kezd érdekelni bennük, de határozottan volt valami, ami piszkálta a csőrünket. Valamit muszáj volt velük kezdeni. Nem lehetett csak úgy elmenni a kerekedő formák, helyes arcocskák és a megjelenő smink mellett. Hát, próbálkoztunk, ki így, ki úgy. A legjobb – és egyetlen – lehetőségek a nyári táborokban voltak. Hogy év közben, a suli folyosóján odamenjünk egy lányhoz és beszélgessünk vele, csak úgy, az teljesen elképzelhetetlen volt. Be voltunk gazolva. Nem tudtuk, mit is mondjunk egyáltalán. Így aztán csak bámultuk a lányokat, meg azokat, akik „jártak” – és fikáztuk őket, jobb híján. Viszont a táborokban volt diszkó, volt lehetőség kapcsolatot teremteni, telefonszámot elkunyerálni. Az első randim a Margitszigeten volt, másfél órával a megbeszélt időpont előtt már ott voltam a tetthelyen. Nyár volt, marha meleg, én meg még be is voltam gyulladva rendesen. A torkom öt perc alatt kiszáradt, zsebpénzemet nem akartam előre elkölteni. A lány persze késett. Mikor megjött, sétáltunk egy csomót és beszélgettünk – 2 Unlimited-ről, akkoriban jött be a „Nothing but the rain” című számuk, imádtuk – én meg a szomjhalál szélére kerülve végül is hazakeveredtem valahogy. Másnap felhívtam a csajt és megkérdeztem, hogy járunk-e. A történetet ismered: elutasítás, lebőgés. Nagyon sokáig a szánalmas próbálkozások és a visszautasítások szintjén mozogtunk. Persze volt, aki még próbálkozni sem mert – az még szánalmasabb volt. Csak a Károlyiban, a gimi idején kezdett a lányokon látszani, hogy az érdeklődés kölcsönös és van arra esély, hogy az ember „járjon velük”. Volt egy osztálytársam, már a Károlyiban, akinek tetszett egy lány és ő is tetszett a lánynak. Két-három hónapig hazakísérték egymást, együtt tanultak matekot, elképzelhető, hogy még egymás kezét is megfogták. A srácokkal persze ugrattuk a fiút. – Megcsókoltad már? Matekoztok együtt, mi?! 9 PRESENTHE

TA NÁR B IF S Z T EK

Nem is bírták sokáig, pár hónap után vége szakadt a románcnak, nem volt több hazakísérés. A fiú végig tagadta, hogy lenne köztük valami is – utólag szerintem csak félt bevallani magának, a lánynak, meg persze mindenkinek az ügyet. Azóta is ilyen. Nem tudja, hogy kell udvarolni, „csajozni”, de hál’ isten, jó kezekbe került. Egymásra találtak egy lánnyal, aki a nyáron beköti a fejét. Egy osztálytársnőmre meg azonnal lecsapott egy idősebb, akkor talán negyedikes – ma már tizenkettedikesnek mondják – fiú, és a gimi négy éve (A szerző az akkoriban még létező általános tentervű, négyéves osztályba járt. Nézzük el neki. – a szerk.) alatt végig „jártak” – azaz néha találkoztak suli után. A kötelező ötödik éves érettségi találkozónkon még mindig ugyanazzal a fiúval járt, kicsit kapatosan bevallotta, hogy halálosan unja. Ma már a felesége. Így is lehet, kérdés, hogy érdemes-e? Azt hiszem, a legnehezebb az egészben az volt, hogy nem tudtuk, mit kell csinálni. Soha, senki nem mondta el nekünk, hogyan kell a lányokhoz odamenni. A Bravo című újság már általánosban sem segített, sokan akkoriban is sejtettük, hogy a gumi-műanyag sztárvilág és az erőltetett szexuális felvilágosítás nem a való világ. Az amerikai tinifilmek csillaga még fel sem jött az égre, nem volt Amerikai Pite, meg hasonló bugyutaságok, ahonnan „a mai fiatalok” az ötleteket meríthetik. Jelzem, csupa elfuserált ötlet, műprobléma, műmegoldás. Nagyjából annyi köze van az igazi élethez, mint egy Stallone-féle akciófilmnek, ahol egy szál késsel kiírtja a vietkongot. Utólag visszagondolva, az sem segített volna, ha valaki azt mondja, viselkedjek fesztelenül a lányokkal, legyek természetes, nyitott és adjam önmagam. Nem tudtam, milyen fesztelenül viselkedni a lányokkal, vagy nyitottnak lenni. Ami a legrosszabb volt, hogy ebben az időszakban az ember nincs tisztában önmagával sem – így nem is adhatja önmagát. Így aztán próbálkozásaim rendre kimerültek a Belga-féle dalszövegben. Hazakísérésben, reménykedésben, fantáziálásban. A nyári Károlyis táborok ideális terepet jelentettek ilyesmire is. Ott volt az a barna lány, a feszülős kis topjában, aki végig kedvesen mosolygott rám az első Károlyis táboromon, még gólya koromban. Az utolsó nap (mikor máskor), összeszedtem minden bátorságomat, odaálltam elé és… onnantól filmszakadás volt. Kb. annyit bírtam kinyögni, hogy „szia… izé… figyi, beszélnünk kéne…” Az eredményt tudjátok. A múltkor összefutottam vele munkába menet, ugyanaz a mosoly, én meg ugyanúgy készen voltam, mint a házi feladat. Azért kedvesen eltársalogtunk. Megnyugtatlak, tíz évvel a gimi után ugyanúgy begazol az ember néha, csak már jobban tudja kezelni. Mostanra persze a legtöbbünknek benőtt a feje lágya, néhányan tudják, kik ők és mit szeretnének a lányoktól, azonban rendre találkozom olyan volt osztálytársaimmal, akiknek még mindig teljesen csúszós terep ez az egész fiú-lány kapcsolat. Egyébként azóta szakítottam a kémiatanárnőmmel (lásd előző szám!). Szóval, ráérek és… izé… öööö… hazakísérhetlek? …járunk?

10 PRESENTHE

LA W

SU PR E M E

D i á k j o g o k

„…bármi, amit mond, felhasználható Ön ellen…” Írta: Gráf András (1994-1999) Mindenekelőtt fontosnak tartom tájékoztatni Tisztelt Olvasómat arról, hogy az előző számban megjelent, diákjogokról szóló, kifejezetten vitaindítónak szánt cikkre sem válasz, sem vélemény, észrevétel nem érkezett, és tudtommal az újság jelen száma sem tartalmaz ilyet. A fentieket két lehetséges okra tudom visszavezetni. Egy: a diákjogok kérdése nem aktuális, a felvetett probléma nem létezik; kettő: a megjelent cikk a pontatlan megfogalmazásból eredően nem volt értelmezhető, tehát a feltett kérdések, gondolatok az író hibájából nem juthattak el Olvasó tudatáig. Jobbnak láttam éppen ezért alábbiakban inkább kicsit részletesebben is kifejteni a három hónappal ezelőtt taglaltakat, mert olyan fontos kérdések ezek, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Kezdjük ott, hogy óriási tévedés, hogy mindig minden jog gyakorlásának közvetlen előfeltétele lenne valamilyen kötelezettség teljesítése. Ez általános megállapítás, tehát a (diák)jogokra is érvényes. Sokaknak már maga a gondolat szentségtörés, hiszen megkérdőjelez egy alapeszmét, amely azonban sajnos tévhit. Miért? Leegyszerűsítve a következők miatt: egyrészt nem minden joggal állítható párba egy meghatározott kötelezettség, másrészt lehetetlen helyzetet eredményezne, ha egy jog gyakorlása előtt minden esetben el kellene bírálni, hogy az annak megfelelő kötelezettség teljesítésre került-e (valamint: ki lenne erre jogosult?) de a legérdekesebb a harmadik szempont: bizonyos (diák)jogok egyben kötelezettségek is. Képzeletbeli példa: az vehet részt az iskolarádió / iskolaújság / Diákönkormányzat tevékenységében (jog), aki megfelelő tanulmányi eredményeket tud felmutatni (kötelesség). Másképp, aktuálisabban fogalmazva: aki letett már valamit az asztalra. Probléma: vajon biztosan létezik közvetlen összefüggés ebben az esetben a jog és a kötelezettség között? Jobban rádiózik / ír / diákönkormányoz az, aki jól tanul? Milyen tanulmányi eredmény minősül megfelelőnek? Ki dönt a fentiekben? Megfelelő jelentkezők hiányában a fenti „intézmények” nem működhetnek? Másik példa, másik tévhit: a tanulmányok folytatása a közfelfogásban kizárólag kötelezettségként (egyeseknek kimondottan teherként – ld. „tankötelezettség”) jelenik meg, holott a törvény a tanulók jogai között említi azt, hogy megfelelő oktatásban, nevelésben részesüljenek. Mindez jól példázza, hogyan fonódnak össze jogok és kötelezettségek, hogyan lesz egyben „felelős” is az, aki „jogosult” valamire. Helytelenül gondolkodik tehát, akinek a (diák)jogok említése esetén parttalan, megalapozatlan követelőzés jut az eszébe. Az emberi méltósághoz való jog, mint elsődleges (alap)érték. Az emberi méltóság kérdését illetően széles körben elterjedt két megállapítás, amelyeket ezért fogadjunk el tényként – és tegyük ezt azért is, mert helyességük logikai bizonyítása szétfeszítené a téma által megszabott kereteket. Egy: valamennyi emberi jog (az élethez, egészséghez fűződő jog, vagy akár a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, stb.) visszavezethető az emberi méltósághoz fűződő jogra. Kettő: az emberi méltóság tiszteletben tartása is ugyanúgy jog, mint kötelesség: elsődlegesen addig terjed az én szabadságom, amíg nem sértem más ember méltóságát, és ha így teszek, magam is joggal várhatom el ugyanezt mindenki mástól. Példa: nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy akár tanár, akár diák emberi méltóságának tiszteletben tartása nem függhet valamely aktuális kötelezettsége teljesítésétől, sem a rosszul tanuló diák, sem a rosszul tanító tanár - példának okáért - nem tehető nevetségessé, nem szégyeníthető meg nyilvánosan (akár szóban akár írásban, még a rosszul értelmezett szólásszabadságra vagy fegyelmezési elvekre hivatkozással sem). Ennek magyarázata egyszerűen az, hogy az ok és a következmény nem áll arányban egymással. Hol helyezkednek el a (diák)jogok az iskola által átadandó tudásanyagban? Az iskola feladata, felelőssége–e egyáltalán a (diák)jogok ismertetése? A korábbi számban megjelent cikkhez fűzött keretes írásban szerkesztő kollégáim voltak olyan kedvesek tájékoztatást adni arról, hogy a Nemzeti Alaptanterv lényegében nem emlékezik meg a fenti kérdésekről. A közoktatásról szóló törvény is meglehetősen általánosan fogalmaz a következők szerint: „A tanuló joga különösen, hogy […] hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról”. Mindebből arra lehet következtetni, hogy igenis szükséges lenne a (diák)jogokkal kapcsolatos ismeretek átadása, és igenis legalább ennek megszervezése, lehetővé tétele az iskola feladata és felelőssége. 11 PRESENTHE

LA W

SU PR E M E

D i á k j o g o k

Ezen a ponton szükséges tisztázni e cikk furcsa szóhasználatának okát is: miért (diák)jogok? A magyarázat egyszerű: ezek a speciálisnak tűnő jogok (más oldalról kötelezettségek) nem különböznek a „kinti” világ szabályrendszerétől, hanem annak leképeződései, iskolai megfelelői. Ez azt jelenti, hogy valójában nincs a (diák)jogokban semmi új, semmi rendkívüli, éppen ezért alkalmasak (lennének) arra, hogy rajtuk keresztül az „odakint” érvényes szabályok megtaníthatók és megtanulhatók, begyakorolhatók legyenek. Példa: a Diákönkormányzat felépítése, működésének szabályai sok tekintetben hasonlóak más „felnőtt” szervezetek (társasház, részvénytársaság, helyi önkormányzat, pártok stb.) működésének szabályaihoz. Az iskolarádió vagy az iskolaújság hasonló problémákkal néz szembe, mint egy „odakinti” médium: mit szabad és mit nem, mi etikus és mi sérti mások jogait? Hol húzódik a határ szenzáció és botrány között…? A fenti gondolatmenetet követve sajnos eljutunk oda, hogy a diákjogok tárgyalása önmagában lényegében haszontalan, maradandó eredményt, „odakint” is használható tudást csak akkor kapunk, ha az összefüggéseket, a „kinti” világgal fennálló kapcsolatokat feltárva foglalkozunk a témával. Miért sajnos? Azért, mert a jelenlegi anyagi és tantervi kereteket így már valóban túlléptük, innentől nem a diákok vagy az iskola, hanem az oktatási rendszer problémájáról van szó. Mit jelent az, hogy az iskolának „gumiszoba” szerepet kellene betöltenie? Az iskola bizonyos megközelítésben a látszatok világa. A diák számára olyan, mintha dolgozni járna, a tanárnak valóban munkahelye. Van rádiója, újságja, önkormányzata, focibajnoksága, számos intézménye, ami a kinti világban is megtalálható. Azután van még köz- és kulturális élete, vannak hírességei és botrányhősei. Továbbá léteznek a működését biztosító demokratikus játékszabályok. Valójában ugyanakkor egyik sincs igazán, minden megjelenési formája jobbára leegyszerűsített és helyiérdekű. És éppen ezért (lenne) kiválóan alkalmas minden előnyével és hátrányával együtt a közösségi létezés alapvető szabályainak elsajátítására, minthogy a játék már nem tét nélküli, de ez a tét egyben minimális is. Már ami az „odakinti” világ tétjeit illeti. Óriási érték és soha vissza nem térő lehetőség van tehát az iskola kezében, hogy a kötelező tudás mellett tapasztalatot is adjon, diákjaiban öntudatos, de közösségi szemléletet alakítson ki, gondolkodni, viselkedni, emberi kapcsolatokat építeni tanítson. Meggyőződésem, hogy ha az ember személyisége 18-19 éves korára lényegében kialakul, akkor az utolsó lehetőségek egyikéről van szó. Ezért továbbra is kérdezem: kinek, hogyan és hol kell elkezdenie tanítani egy embert arra, hogy éljen, és ne visszaéljen a jogaival?

12 PRESENTHE

M ÉD IA TR IP

AZ ELTŰNT LUIS ARMANDÓK NYOMÁBAN Írta: Bátorfy Attila (1998-2003) Ha valaki netán figyelemmel kísérné a telenovella dömping aktuális fejleményeit, érdekes változásokat állapíthatna meg. Például, hogy izgalmasak is lehetnek. Vagy, hogy egyre többet káromkodnak. Illetve, hogy szilikonmellek száma rohamosan gyarapszik. Alighanem a fél világ fellélegzett, amikor február végén végigsöpört a hír a világon: elhunyt Leoncio. Ebben nincs semmi irónia. A Rubens de Falcao által megszemélyesített Leoncio Almeída az egyetemes televíziótörténelem talán legnagyobb és legismertebb gazembere volt. Az 1976-ban útjának indított brazil A Escrava Isaura, amit nálunk tíz évvel később Rabszolgasors címmel vetített a Magyar Televízió, televíziónézők százmillióit (egyedül Kínában 450 millió néző látta) tapasztotta a képernyők elé, kik képesek voltak éveken keresztül tördelni a kezüket, hogy akkor a szerencsétlen rabszolgalány megmenekül-e a galád Leoncio hitványságai elől. Segítünk: ha hajszála bizony görbült is, de túlélte, mert fehér volt. A telenovella műfaja a latin-amerikai populáris kultúra sarokköve. Tulajdonképpen az Isaurából le lehetne vezetni az egész zsáner minden egyes máig jelenlévő toposzát. Például, hogy vannak gazdagok és vannak szegények, és van közöttük egy társadalmi konfliktus. A gazdag és a szegény egymásba habarodik, de a gazdag családja lenézi a csórót. A szegény nem feltétlenül akar persze gazdag lenni, hisz a pénz nem boldogít (ha kevés, akkor nem is), de a gazdag azért csak le akarja már teperni, mert előjogai vannak hozzá. Óriási utat kellett megtennie a telenovelláknak ahhoz, hogy a gazdag például rebellis módon fütyüljön a többi gazdag által megteremtett konvenciókra, és el is akarja venni a szegény leányt, mert addig csak kettyinteni (sic!) szerette volna. Minden ilyen apró elmozdulást a társadalomtudósok óriási eredményként könyvelnek el, hiszen „television rules the nation”, vagyis van az a médiakutatói elképzelés, hogy a telenovellák hamis társadalomképet közvetítenek. Holott a műfaj által megteremtett ábrándoknak, álmoknak semmiféle közük nincs a kollektív butasághoz, így például ahhoz sem, ha emberek egy piciny csoportja pénzt gyűjt a világtalan Esmeralda szemműtétjére, vagy Isaura szabadságlevelének megváltására. Ez megtörtént, igen, lóbálhatja az öklét a hazai kultúra silányságán óbégató értelmiség (ugye halljuk? Ez az ország olyan hülye, hogy…), de a Marimar például Afrikában robbantott ki zendülést, Ázsiában meg sztrájkoltak a dolgozók, csak mert a csatorna az idősávban előrébb hozott egy sorozatot. Igazából nincs sok értelme a hazai értelmiség bunkóságán

leragadni, hisz mit tudják ők, miről beszélnek, de még a nagyon gáz Barátok közt miatt sem érdemes bánkódni, mert ezen energiánkat fordíthatjuk valóban menő telenovellák nézésére is. Az olyan új sorozatok, mint az argentin Disputas, Conflictos en Red, vagy a Botínes, illetve a chilei Los Treintas alaposan felkavarták az elemzők szerint addig halálosan unalmas dél-amerikai televíziós ipart. Ezekre a sorozatokra, valamint a nyomukban szaporodó típusvariánsaikra nagyon hamar rákaptak azok a rétegek – elsősorban a városi középosztály versenyszférában érdekelt tagjai, a kreatív szektor fiataljai, valamint az értelmiség egy része –, akiket a klasszikus telenovellák soha nem voltak képesek igazán megfogni. A fordulat jelentőségére jellemző, hogy már az első részek után heves társadalmi viták alakultak ki a latin-amerikai televíziózás jövőjéről. A fiatalok nagy része és a vizuális kultúra kérdéseire fogékony értelmiség lelkesedéssel fogadta a mindennapi életet újszerű szemszögekből bemutató, és a telenovellák műfaji határaival szakító (igazából más műfajba tartozó) sorozatokat. Ezzel szemben a konzervatívabb rétegek inkább elutasítónak mutatkoztak a gyakran szókimondó szövegekkel, valamint az addig tabuként kezelt tematikákkal (női emancipáció, szex, homoszexualitás, prostitúció, etnikai kérdések, új technológiai környezet, szingli-lét, abortusz, atomizált család, stb.) szemben. A klasszikus telenovellák bár foglalkoztak e kérdésekkel is, ugyanakkor legtöbbször egyoldalúan, a tradicionális társadalmi normákkal, konzervatív-keresztény erkölcsökkel ellentétes jelenségként mutatták be őket dacára annak, hogy eme kérdések az elmúlt évtizedben döbbenetes mértékben megváltozott latin-amerikai társadalmak számára már szintén evidensnek voltak mondhatók. Sokan úgy vélik, hogy az új sorozatok „elengedték” a társadalom kezét, és olyan életstílusokat reprezentálnak, ami szerintük ezekre a társadalmakra nem jellemző, csak egy szűk rétegre, tehát merőben hamis. Más kérdés, hogy a klasszikus telenovellák „feudalizmus 2000” környezetben játszódó, a felső tízezer életmódját bemutató sorozatai szintúgy nehezen feleltek meg a

hőn áhított társadalmi felelősség kívánalmainak, mégis elsősorban azok nézték, akik számára mindez vágyálom volt csupán. Nem beszélve arról, hogy ezekben a telenovellákban a „szegénység képei” minimum hazudtak, mondhatni, az igazán szegény rétegek szerettek volna mindig is csupán ennyire szegények lenni. Az új sorozatok nyomán az eddig a társadalmi rétegekben megbúvó argók, jassznyelvek betüremkedtek a televízióba is, és a nyelvművelő értelmiség csoportjai számára döbbenetes sokkot okozott, hogy milyen nyelveken is beszélnek valójában a hétköznapi emberek. A legelső, még az ’50es évek végén elkészült telenovellák tulajdonképpen szépirodalmi, illetve romantikus regények tévés adaptációi voltak (lásd pl: Bernardo Guimares: A Escrava Isaura), és csupán a nyolcvanas évek közepén kezdtek el agyalni a mindenki számára ismerős, de soha még meg nem írt történetek készítésén. A telenovellákról alkotott negatív sztereotípiák kialakulása és rögzülése is erre az időszakra tehető, a velük kapcsolatos kritikák pedig a mai napig aktuálisnak mondhatók. Mitagadás, maga a típus valóban nem sokat változott e harminc év alatt. Ami konkrétan a nyelvet illeti, a klasszikus szappanoperák a feltételezett analfabéta közönség és a gyártók felsőközéposztálybeli háttere miatt érdekes „metanyelvvel” operáltak, de semmiképpen sem voltak verbális szenzációknak tekinthetők. A szereplők tőmondatokban, ritkán két tagból álló összetett mondatokban beszéltek, viszont az egyértelmű indulatoknál már-már zavaró módon alkalmazták az angolkisasszonyokra jellemző puritanizmust (értsd: „a k. életbe” helyett „a csudába”, „a piszokba” szavakat használták.), amit érthető módon inkább paródiának fogott fel a közönség. Szintén a nyelvi kérdés köréhez tartoztak a sokszor kínos szóismétlések, gondolatmantrák, vagy a szereplők epitethon ornansai, mint például „galád Leoncio”, vagy „hitvány Rosa”. Lássuk be, ez valóban nem valami életszerű, még a 19. században sem volt az. És ha eddig nem sikerült volna meggyőznöm senkit, hogy érdemes az „új telenovellák” világában körülnézni, akkor meg kell jegyeznem mintegy mindent elsöprő érvként, hogy iszonyatosan jó nők vannak benne. 13 PRESENTHE

IN T ER AK C IÓ

GONDOLATOK A KANAPÉN Írta: Gerber Luca 11.a Iskolapszichológus?! Na ne már, az meg mi? És tényleg járnak hozzá? Dr. Molnár Irénnel beszélgettem egy szerda délután, hogy választ találjak ezek a kérdésekre. PRESENTHE: Miért lett pszichológus? Dr. Molnár Irén: Hogy miért lettem pszichológus? De régen kérdezték meg ezt tőlem. Engem nagyon korán, már általános iskolában elkezdett érdekelni a pszichológia. Volt akkor egy újság, egy ifjúsági magazin, abban olvastam riportokat különféle foglalkozású emberekkel, akik a szerelemről nyilatkoztak, és amelyik a legjobban tetszett, az alá az volt írva, hogy a szerző pszichológus. Radnai Bélának hívták és azt mondtam akkor magamnak, hogy érdekes lehet ez a pszichológia. Így kezdődött, nyolcadikos koromban. A gimnáziumban már nagyon sokat olvastam róla és aztán már később sem gondoltam meg magam. P: Nem érzi megterhelőnek a hivatását? Nem lehet könnyű, hogy sokan jönnek a gondjaikkal, panaszaikkal. I: Nem, nem érzem megterhelőnek, sőt megtisztelőnek érzem, hogy ezzel foglalkozom. De jól mondod, ez bizony hivatás. Fontos munka ez, hiszen mindenkinek fontos a saját lelki higiéniája. Mi pedig tanultunk módszereket arra, hogy tartsuk ezt karban, tehát inkább felemelő, mint megterhelő ez a feladat. Persze azért vannak nehéz dolgok. P: Mióta dolgozik itt a suliban? I: Ez a harmadik tanév, de csak hetente két órát vagyok itt. P: Sokan lejárnak? Vannak, akik rendszeresen, mondjuk havonta egyszer, vagy többnyire csak néha benéznek?

P: Hogy zajlik egy ilyen beszélgetés? Könnyen lehet, hogy többeket is érdekelne ez a lehetőség, csak félnek hogy „jaj, mit kell csinálni nála”. I: A legnagyobb baj az, hogy sokan nem tudnak jönni, mert összesen csak két órát lehet konzultálni hetente. Igény, úgy néz ki, lenne rá pedig. P: Egy-egy ilyen alkalommal tanácsokkal is ellátja a diákokat, vagy inkább csak meghallgatja őket? I: A pszichológiai beszélgetés az tulajdonképpen nem tanácsadás. Konkrét tanácsokat nem szoktam adni, de igyekszem rávilágítani az adott probléma gyökerére. Sokkal fontosabb, hogy együtt megfogalmazzunk valami olyasmit, amit a későbbiekben követendőnek lehet nevezni. P: Más iskolákban is dolgozik? I: Nem, az én munkahelyen a Kispesti Nevelési Tanácsadó, és onnan kértek föl, hogy konzulens pszichológusnak jöjjek el a Károlyiba. De van, amikor itt már nem tudok időpontot adni, és akkor el lehet jönni a nevelési tanácsadóba is hozzám. Előfordul az is, hogy a diák fél a problémájáról az iskola falai között beszélni, ilyenkor fölajánlom, hogy egyenesen a tanácsadóba jöjjön. Ott még jobban titokban maradhat az egész, bár a beszélgetések nyilván az iskolában is csak kettőnkre tartoznak. De általában úgy veszem észre, hogy nem ciki, mert mindenkinek van olyan gondolata, amit szívesen megosztana valakivel.

I: Mind a kettő. De inkább az a jellemző hogy néhány alkalommal konzultálunk, ha valaki valamilyen problémával kapcsolatban beszélni szeretne egy pszichológussal. Azt mondhatnám, hogy átlagosan úgy négy alkalom szokott lenni, de van hogy hosszabb, van hogy kevesebb.

P: Vannak gyakoribb problémák? Mondjuk a vizsgák előtti stressz, mert ugye nálunk félévente van ilyen.

P: Ilyenkor a diákok önszántukból jönnek, teljesen saját elhatározásból?

P: Mit gondol a mai fiatalok helyzetéről? Egyeznek a problémák?

I: Többnyire igen. De előfordul olyan is, aki az osztályfőnökét kérdezi meg, vagy rögtön az osztályfőnök hívta fel rá a figyelmét, hogy van egy ilyen lehetőség. De azt hiszem ki is van írva az iskolában, hogy létezik ilyen szolgáltatás. Aztán olyan is van, idézőjelben, úgy szoktam mondani, hogy akiket beutaltak. Akad valami probléma vagy nehézség és azt mondják, hogy feltétlenül keressen meg engem, vagy megkeres az osztályfőnöke vagy az igazgató, akiket úgymond köteleznek rá valami miatt. Ilyen is van. De a legközelebbi alkalommal már többnyire önként jön a diák.

I: Igen, azt hiszem, hogy ez a korosztály nagyon meg van terhelve és sokkal több feladata lenne ennek a korszaknak, ennek az életkornak, mint csak a tanulás. De közben a helyzet jelenleg az, hogy minden egyéb hobbi, zene, sport, tánc, buli csak a tanulás rovására megy, és ez nem jó. Vagy nagyon-nagyon ügyesnek kell lenni, de hát az ugye nem könnyű.

14 PRESENTHE

I: Igen, ez például nagyon gyakori, sokan keresnek fel ilyen jellegű problémával.

Dr. Molnár Irént szerda délutánonként lehet felkeresni a 201-es teremben, akár előzetes időpont egyeztetés nélkül is.

IN T ER AK C IÓ

ENTREVISTA CON LA PROFESORA ALEXIA Írta: Fekete Ilona 11.c No hice ninguna encuesta sobre la opinión pública, pero puedo afirmar que el libro menos querido por los alumnos es el napló. Los profesores no tienen un napló semejante al de los alumnos, pero si tuvieran uno, la lista empezaría con el nombre de la profesora Begoña Alejandra de Bosque Artaza y debajo de su nombre vendrían los datos personales... Pero dejemos ahora las cosas formales y charlemos un poco. Alexia - la profesora amable de todos - se ofreció para esto muy amablamente. PRESENTHE: ¿Antes de venir aquí, tenía alguna relación con Hungría? Alexia: No, lamentablemente no tenía ninguna relación con vuestro país, pero estaba curiosa por Hugría por eso pensé que sería bueno conocer a este pequeño país. P: ¿Qué es lo que sabe normalmente un español sobre nosotros? A: Sabemos que es un país muy bonito y que la gente es muy amable, pero lamentablemente vemos que tiene problemas desde el punto de vista de la economía. Esperemos que puedan resolverlos dentro de poco. P: ¿Qué diferencias y smilitudes ve entre su lugar de nacimiento y Budapest? A: Como Bilbao es una provincia y no es una gran capital, es menor que Budapest. Sin embargo, en Bilbao también hay enormes atascos y mucha vida en las calles pero ambas ciudades son maravillosas. P: ¿Cuál fue el motivo por el que decidió venir aquí a trabajar? A: Pues, me gusta mucho el ambiente, la personalidad de la gente húngara y el sistema de enseñaza. P: Hablando de sistema de enseñanza. ¿Podría contarnos un poquitín sobre el sistema español? A: Los niños comienzan la escuela primaria a los 7 años. La notación va entre 1 y 10. No hay examen de Bachillerato como examen oficial. Enseñan el idioma húngaro como idioma extranjero en algunos lugares pero no hay institutos bilingües de húngaro.

P: ¿En lugar del Bachillerato qué tipo de examen tienen que dar los alumnos? A: Como no hay Bachillerato, los alumnos tienen que dar un examen oficial después del último año de la escuela secundaria pero sólo esas personas que quieren ingresar en la universidad. Los que no quieren estudiar en la enseñanza superior, no tienen que darlo. P: ¿Existen en España universidades donde hay que pagar por la enseñanza? A: En España también hay dos tipos de universidades como en Hungría. Hay universidades privadas y públicas. En las privadas hay que pagar por todo el rato de la enseñanza. En las públicas también hay que pagar, pero es sólo una cantidad de dinero que se llama tasa. P: ¿Después de conseguir el diploma, las personas pueden conseguir trabajo fácilmente? A: Los que consiguen el diploma en carreras de ciencias técnicas como por ejemplo ingenieros o arquitectores, pues para ellos es fácil. Más difícil es para aquellos que en la universidad estudiaban ciencias puras como por ejemplo física, química o matemáticas. Y los que más complicado lo tienen son los que estudiaban ciencias sociales y humanas como literatura y lengua. P: ¿Tiene otra signatura que enseña? A: Aquí en el instituto no tengo otra pero estoy enseñando lengua vasca en la facultad española del ELTE. P: Sabemos que desde septiembre también da clases en Debrecen. ¿Le gusta su lugar de trabajo de allí?

A: Me gusta muchísimo pero es un poco dificíl, porque entre mis colegas de allí sólo tres personas hablan el español, por eso la comunicación con los demás es un poco difícil. Además el viaje entre las dos ciudades es agotador, pero me vale la pena porque ambos lugares me gustan mucho. P: ¿Después de un día difícil como puede relajarse? A: Me encanta dar grandes paseos y conocer la ciudad. Me gusta la naturaleza por eso participo frecuentemente en las excursiones organizadas por la escuela de donde siempre vuelvo con impresiones muy bonitas. Me encantan los animales. Aquí no tengo animales domésticos pero en España tenía dos perros a los que les echo de menos. También suelo encontrarme con mis amigos húngaros. P: ¿Quiere conseguir examen de lengua de húngaro? A: Sí, me gustaría muchísimo, aunque es un idioma muy difícil. P: ¿Tiene alguna historia chistosa para compartirla con nosotros? A: Sí. Cuando una vez entré en una tienda un chico me dijo Csókolom. Yo le contesté tambíen Csókolom. El chico me miró y empezó a reírse. No sabía de qué estaba riendo. Ahora ya lo sé. P: Hace un año y medio que está viviendo en nuestra patria. Pienso que recuerda al primer día que pasó aquí. A: Sí, lo recuerdo. La profesora Piroska Bátki me buscó en el alropuerto y me mostraba la ciudad y el instituto.

Cuando el artículo estaba listo y le llamé por teléfono para darle gracias por la entrevista, naturalmente le pregunté si estaba de acuerdo y podía salir así el articulo en el periódico. Ella me contestó con una pronunciación húngara muy linda diciendo igen, akarom, hogy így menjen... Ésta es una prueba muy bonita de que le está gustando mucho nuestra patria y nuestra lengua. 15 PRESENTHE

V E N D É GV Á R Ó

MI HISTORIA Írta: Söveges Boglárka 12.b Me llamo Esmeralda Pérez García. Soy mexicana, pero ya llevo veinticinco años viviendo en los Estados Unidos. Fue mi madre quien tuvo la idea de que emigráramos a los Estados Unidos y, aunque tenía muchas razones para abandonar México, a mí no me habría gustado vivir en otro país, me sentía como si traicionáramos México, nuestro país natal. Además, allí vivían todos mis amigos, mis familiares y mis abuelos queridos… Todos vivíamos en aquel pequeño pueblo mexicano, cerca de Ciudad Juárez. Sin embargo, mi mamá siempre esgrimía nuevos argumentos que todavía no podía entender porque sólo tenía ocho años, pero recuerdo que su razón más importante era que en una ciudad estadounidense seguramente habría mucho más oferta de empleo que en nuestro pueblo, además quería asegurarme un nivel de vida más alto y un trabajo fijo cuando fuera mayor. Mi padre siempre escuchaba con mucha atención las historias que mi mamá nos contaba sobre uno de sus amigos que había conseguido emigrar e instalarse en los Estados Unidos. Mi papá le decía en vano que nunca abandonaría nuestro pueblo, ni México. Aunque yo siempre intuía que él también quería irse de allí. Teníamos bastantes problemas económicos. Mi madre estaba desempleada y mi padre tampoco tenía un empleo permanente por eso sólo podía mantenernos a duras penas. Yo a mis pocos añitos sentía que el día que abandonáramos el pueblo se acercaba rápidamente. Un día un hombre desconocido vino a nuestra casa y a cambio de bastante dinero les entregó un mapa a mis padres. En él estaba marcada una vía secreta que iba a través del Río Grande. El extranjero explicó a mis padres cuándo y dónde teníamos que cruzar el río para que el guardia de la frontera no nos viera. Cuando lo terminó salió, y mis padres me anunciaron que al día siguiente nos marcharíamos. Recuerdo perfectamente que aquella noche no pude dormir por nerviosa. Al día siguiente me di cuenta que mis padres tampoco habían dormido nada porque parecían cansados. Con las prisas mis padres me pidieron que sólo llevara lo más importante porque no podíamos cargar muchas cosas. Cuando estábamos listos, fuimos a la estación de ferrocarriles y esperamos el tren. Pienso que aquel viaje fue el más largo de mi vida, aunque fue bastante largo de verdad, duró seis horas. Bajamos en un lugar extraño y abandonado, nadie más bajó allí, sólo nostros. Mi padre sacó sigilosamente el mapa y se echó a andar sin una sola palabra. Mi madre y yo lo seguimos en silencio. Unas horas después alcanzamos la orilla del Río Grande. Me parecía enorme y no pude imaginar cómo podríamos cruzar aquel 16 PRESENTHE

río tan ancho. Mi papá llevaba unas herramientas con las que empezó a fabricar una barca muy secilla. Le pregunté si podía ayudarle, pero contestó secamente un no. Así que no pude hacer otra cosa que esperar y mirar las olas del río. Tenía mucha hambre, pero no me atreví a quejarme sabiendo que mis padres ya tenían demasiados problemas. Mi papá tenía prisa por eso trabajaba muy rápidamente y dentro de una horas ya estaba listo con una barca muy sencilla que sólo consistía en cuatro piezas de madera. Las herramientas las dejamos allí porque pesaban mucho. Mi padre me dijo que me sentara en la almadía que ya estaba en el agua. Me dieron las maletas y empezaron a empujarla nadando hacia la frontera costera. Quería ayudarles porque el flujo del Río Grande era muy rápido y fuerte, y vi que les cansaba mucho nadar, pero sabía que no me lo permitirían. Cuando por fin llegamos al otro lado de la frontera, mis padres me dijeron que desde aquel momento tendríamos que estar en silencio y que no podíamos abrir la boca hasta que no saliéramos de aquel bosque. La almadía la dejamos en el río y el agua se la llevó. Entramos en el bosque y mis padres con cada paso se ponían más tranquilos hasta que alcanzamos el otro lado del bosque, donde había un camino. Nos dirigimos hacia el Oeste andando al lado del camino. Nunca había visto coches tan modernos y tan bonitos como los que pasaban por aquel camino, eso fue la primera señal de que ya estaba en los Estados Unidos. Un coche paró a nuestro lado y nos llevó a la ciudad del Paso. El Paso me parecía muy moderno comparando con las ciudades que había visto en México. Pero hubo algo que me sorprendió. Había muchísimos latinamericanos, como si todavía estuviéramos en casa. Sólo teníamos dinero para una noche en un motel y para un poco de comida , pero no lo necesitábamos más porque al día siguiente mi madre encontró empleo en una familia muy amable como asistenta doméstica. La familia nos permitió que viviéramos con ellos. Tenían una casa enorme. Con los documentos no tuvimos ningún problema porque en el Paso pudimos comprar fácilmente documentos ilegales. Unas semanas después mi papá también encontró un trabajo bastante bien pagado y desde entonces vivimos muy felices. Más tarde oí que en aquel mismo año veinticuatro mil emigrantes abandonaron México por una vida mejor. Me entristece si pienso que yo también soy una de ellos.

V E N D É GVÁR Ó

EL CONEJO Y EL ERIZO Pintér Kinga 10.a Un día de verano en el campo se encontraron un conejo y un erizo. El conejo empezó a burlarse del erizo. - ¡Oye erizo! ¿Cómo puedes andar con estos pies tan pequeños? - Yo con mis pies pequeños puedo correr mejor que tú con esos rectos. - No lo creo. - Entonces vamos a apostar. Hicieron una apuesta. - ¿Cuándo vamos a correr? - Mañana cuando el primer tren va. - ¿Por qué no ahora? - Porque tengo que ir a casa para comer. El erizo fue a casa. En casa lo esperó su esposa con la cena. Después de la cena el erizo le contó a su esposa qué le pasó. - Aposté con el conejo - ¿En qué? - Que yo puedo correr más rápido que él. - Es una locura no puedes correr mejor - ¡No te preocupes! Inventaremos algo. El día siguiente se levantaron, desayunaron y fueron al campo, pero no fueron al lugar donde se encontró con el conejo sino a otra parte. La esposa del erizo estaba de pie en un surco. - Cuando el conejo pasa por allí entonces ¡tú exlama! El erizo fue a otra parte del campo, donde se encontró con el conejo.

- ¡Hola, conejo! Az írás szerzője pályaművével I. - ¡Hola, erizo! helyezést ért el a kecskeméti ENIBE - ¿Has venido? verseny Concurso de Minicuentos - He venido. kategóriájában. Gratulálunk! - Entonces ¿corremos? - ¡Corremos! - ¿Cómo corremos? - Yo corro en un surco y tú en el otro. - Vale. - Yo cuento, uno, dos, tres y cuando digo tres entonces empezarémos a correr. El erizo empezó a contar. - Uno…dos…¡tres! Empezaron a correr pero el erizo sólo saltó 2 veces y se escondió en el surco. Claro. En el otro lado del surco estaba su esposa y cuando el conejo regresó, la esposa exclamó: - ¡Ya estoy aquí! - Otra vez corremos. Empezaron a correr y ahora la esposa saltó 2 veces y se escondió. Cuando el conejo regresó el erizo exclamó. - ¡Ya estoy aquí! - Otra vez corremos. Empezaron a correr, pero el pie del conejo se torció y el conejo se cayó en el suelo, no podía correr ya. Los erizos se rieron del conejo y fueron a casa riéndose.

ÚJRA ARATOTT A KÁROLYI AZ ENIBÉ-N 2008. március 1-jén került megrendezésre Kecskeméten az ENIBE (Encuentro Nacional de Institutos Bilingües de Español). A Károlyi, mint minden évben, idén is részt vett – és idén is nagy sikert aratott. A délelőtti programok (megnyitó, majd a spanyol nyelvű színházi előadások) utáni ebédet követően jött is rögtön a nap „fénypontja”: a versenyek. Miután mindenki megmutatta tudását, jött az eredményhirdetés, amin tanulóink jelentős számban voltak érintettek.

Conversación: Debate: Poesía: Prosa:

Vocabulario: Activity: Minicuentos: Ruta Quetzal:

Facskó Anna 10.c Lakatos Balázs 11.a Király Vivien 12.a Remetei Szilvia 13.a Simon Flórián - 1.hely Török Eszter 12.a Vári Péter 10.c Matócza Tünde 13.a - 1. hely Szombathelyi Gergő 9.a, Magyar Márton 9.c, Takács Dorottya 9.c Matócza Tünde 13.a, Zatik Dóra 12.a, Bonda Barbara 12.c, Kiss Patrícia 10.a - 1.hely Pintér Kinga, 10.a - 1. hely Hajdu Virág 11.b, Fekete Ilona 11.c

Felkészítőtanárok: Bátki Piroska, Zolnay Fruzsina, Lavicska Zsuzsanna, Bakucz Dóra

17 PRESENTHE

N E GY E D ÉV E S

J E L E NT É S

VIRTUÁLIS VALÓSÁG Sz al ag a vat ó 20 08 - K ár ol yi Mi h ál y Gi mn áz i u m Szöveg: Fekete Ilona 11.c Egy vallomással tartozom. Töredelmesen. Nem voltam ott a szalagavatón. Igaz, rajtam kívülálló okok miatt (valahogy így szokták mondani), de hiányoztam. Nagyon sajnálom. A cím azért a lap tetejére kerül: Szalagavató 2008 - Károlyi Mihály Gimnázium. Nem állítom, hogy túl eredeti cím, de cím. Megint belém nyilall: nem voltam ott. A cím fölé kanyarítom hát: Virtuális valóság. Azért senki ne higgye, hogy még csak nem informálódtam, nagyon is azt tettem! Az informátoraim szerint az idei szalagavató: csodálatos, remek, átlagos, volt már jobb is, gyönyörűséges, felejthetetlen. Hát, aki ebből nem rittyent egy hejde kis cikket, az… Ó, hogy előbb nem jutott eszembe! Nővérem révén, pontosan 5 évvel ezelőtt ugyanolyan lázban égtünk mi is, mint a mostani végzősök és családjaik. Legalábbis úgy gondolom, túl sok eltérés nem lehet. Én mindenesetre leírom a felmerülő kérdéseket, gondolatokat a készülődéstől a végcélig, (nagyjából) kronologikusan. Szalagavató előtt hónapokkal: Jaaajjj mááár!!! Még mindig nincs párom a tánchoz! Kicsit később: jó már van, de túl magas, és még később: igen, én is tudom, hogy magas sarkú cipőben kell táncolni, de még így is alig érem fel. Az első táncpróbák egyikén: a keringőt tényleg csárdásritmusban járjuk, de mi nagyon igyekszünk. Hetekkel a szalagavató előtt: már kétszer hiányzott a próbákról, így nem megyünk semmire! Jó, én is hiányoztam, de az teljesen más. Ezekkel nagyjából párhuzamosan: ruhapróba, hozzáillő cipő vadászata, no és persze nyaklánc, fülbevaló és a többi, és a többi, meghívók (biztos, hogy elég lesz?), próbafrizura, próba ez meg próba az… És a finisben: nem igaz, hogy éppen ma bírt kijönni ez a piszok pattanás, biztos, hogy illik a rúzsomhoz a körömlakk, már a fodrásznál kéne lennem! És mi van, ha rálépek a földig érő szoknyámra? És ott állok… szóval ott állok?! A többi 97 kérdést most helyhiány miatt nem sorolom fel. De nézzük a fiúkat, bennük is felmerülnek válaszra váró kérdések: szalagavató után biztos, hogy Janóéknál lesz a buli? Van éjjel-nappali a közelben? (Már ha nem lenne elég a sör). Bocs fiúk, ennél azért lehet, hogy árnyaltabb a kép. Kérdések ide, válaszok oda, eljön, eljött a nagy nap: 2008. február 2. A meteorológus szerencsére tévedett, eső nincs, így az ünnepeltek és az őket ünneplők szép időben érkeznek meg a Sportkastélyba. (Ebből is látszik, hogy nem voltam ott. Állítólag esett…) 18 PRESENTHE

Bizony-bizony legtöbbjük életében ez az első komoly társadalmi esemény. Sokan a kezdés előtt már jóval ott vannak, de akadnak, akiknek sietősre kell venni a lépteiket, hogy le ne maradjanak a lényegről. Merthogy az est főszereplője az a kis szalagocska, melyet az összes végzős diák mellére tűznek, külső jelét adva, hogy ez a tanuló öt évig a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium padjait koptatta. Szülők és nagyszülők elragadtatva nézik a csemetéiket. Fátyolos szemeik előtt azonban azt a szöszke gyermeket látják, aki most tette meg első lépéseit. És nemrég szólt anyukának az óvónéni, hogy a kicsi fia elég sokat veri a társait. És visszhangoznak saját szavai: Milyen volt az első nap az iskolában kicsim? És most itt van, itt vannak majdnem „éretten”. Fátyol ellen gyakori pislogás, de mi legyen a gombóccal a torokban? És jönnek a lányok, mit jönnek, vonulnak, úgy, ahogy még egy szülő sem látta őket: hófehér, földet söprő ruhában, s a fiúk nyakkendősen, kicsinosítva. S az a fránya gombóc meg csak nő… Akár egy hajdani bálban: surranó szoknyák, elegáns urak… Hogy is volt az régen? Gardedame és legyező, arcpír és repdeső pillák, kiszemelt lovagok és táncrend (műveltebbek szerint tánkréd). S a táncrakérés pillanatában a férfiú mélyen meghajol szíve választottja előtt és zengő (vagy kevésbé zengő) hangján felkéri őt táncolni: Hölgyem, egy életre lekötelezne, ha a következő táncot kegyeddel lejthetném. Később egyszerűsödött a forma: Szabad egy táncra? Majd egyetlen szóra redukálódott: Szabad? Ma már örülhet az ember (lánya), ha a természet koronája felé vonszolja magát, és a fogai közt (hogy a cigi ki ne essen a szájából) azt sziszegi: Jó bőr vagy picinyem, gyere rázni! Én azonban biztos vagyok benne, hogy ezen a szép estén, a „mi fiaink” a táncra hívásnak kicsit konszolidáltabb módját választották. Már csak azért is, mert sok év múlva (vagy nem is olyan sok?!) ők ülnek majd a széksorokban, fátyolos szemekkel, és csöppet sem örülnének, ha imádott csemetéjüket ily módon vinnék táncba. Mert ne felejtsétek el, szalagavatók mennek, szalagavatók jönnek, de a gombóc, az örök…!

N E GY E D ÉV E S

JE L E NT É S

VELENCEI KARNEVÁL Írta: Szilágyi Klaudia 10.a Velencébe érve megbeszéltük a következő találkát, és mehettünk, amerre akartunk. Persze elmondták, hogy miket érdemes megnézni. De ezt általában már mi is tudtuk, és benne is volt a tervünkben. A városban már ekkor is észlelhető volt az embersokaság, és a rengeteg álarcos fesztiválozó, akiknek néha túl ijesztőre sikeredett a jelmezük. Fotó: Szilágyi Klaudia 10.a

Szinte már egész héten erről beszéltünk… Emberek, hétvégén, nem máshova utazunk, mint a Velencei karneválra! Az iskolánkból legtöbben a 10-11. évfolyamból jöttek, mivel ez a kis kiruccanás éppen egybeesett a szalagavató hétvégéjével. Február 1-jén nagy-nagy izgatottsággal vártak magyarok százai a Hősök terei buszoknál sorakozva. (Még nincs egyetértés, hogy az időkeréknél vagy a homokóránál találkoztunk-e…) A lényeg, hogy az este 8 órai találkozóra sikeresen befutott mindenki. Kivéve persze azokat, akik bukták a 12.000 forintjukat, mert megbetegedtek. (Mert persze ilyenre is volt példa.) Az már más kérdés, hogy iskolának az a fele, amelyiknek végül sikerült Velencébe elutaznia, szintén rossz egészségi állapotban ért haza, mivel egész nap esőben sétáltunk és fagyoskodtunk… Nehézkesen, de sikerült elhelyezkedni a buszon, úgy, ahogy a többségnek megfelelt. Az odafele vezető úton még ment a traccsparti, a beszélgetés, a röhögcsélés, és természetesen mindenki izgatottan várta, hogy megérkezzünk. Reggelre elkezdett esni az eső, és sokunknak rosszabbodott a hangulata. Többszörös megfigyelés után sem tudtam rájönni, hogy alakul ki mindig a női mosdóknál a hosszabb sor. Mindegyik benzinkútnál ugyanez volt a felállás… Ez a jelenség elég idegesítő a lányok számára, főleg amikor már nagyon kell… Ilyenkor jön a megoldás, becsászkálni a férfi WC-be, minden egyéb nélkül. Így is történt. Megérkeztünk Olaszországba, kimerültem, mivel végig pletykáltuk az éjszakát -, esett. Egy kis hajóval átutaztunk az Adriai-tengeren, miközben a szél miatti hullámok becsaptak a hajó oldalán, és néhányan csurom vizesek lettek… Már itt feltűnően sok magyar beszédet hallottunk.

Az épületek szépek, és a legérdekesebb, hogy a felújítás alatt lévő házakat egytőlegyig az épületet magát ábrázoló lepel borította. A Szent Márk tér tele volt galambokkal, és őket a tenyerükből etető turistákkal. (Ne akarjátok megtudni milyen szaga van az ázott galambnak… még ha olasz galamb is, büdös.) Kintről sikerült megtalálnunk és lefotóznunk a sóhajok hídját. Majd bementünk a Dózse palotába ami a börtönnel van összekötve és nagyon szép -, hogy átsétálhassunk a híres hídon. (Feltétlenül kihagyhatatlan emlék, hogy a palotai mosdókat őrző nénik nem kimondottan kedvesek. Pontosan annyit időzhetsz a mosdóban, amennyi épphogy szükséges. A kezed is pedig majd kint megszárad…) Bejártunk több jellegzetes keskeny olasz utcát, mire végre sikerült egy nem túl drága és nem túl telített pizzázót találnunk. A pizza nagyon finom volt, a pincérek pedig feltűnően barátságosak. Sőt, úgy gondolták,

hogy mivel turisták vagyunk, nem fogunk szólni, ha kihoznak egy pohár forró vizet cukorral, teának álcázva… Mikor megemlítettük, az egész étterem kacagásban tört ki. Mire innen kijöttünk, már sötét volt és még hidegebb, de mikor megláttuk az igazi karneválozó népet, szerintem mindenki „elfelejtett fázni”. Mindent kipróbáltunk, még a Krisnások közé is beálltunk. (Nagyon érdekes volt!) A gyönyörű álarcokat látva, mi is elindultunk, hogy vegyünk magunknak. Igen sok időbe tellett, mire végre mindenki megtalálta a neki megfelelőt. A találkozónál a lányok többsége már viselte, és le is lettünk fotózva egy párszor… Sikerült időben visszaérnünk a hajóhoz, és átbeszéltük a többiekkel, hogy ki merre járt. Olyan helyekről is meséltek, aminek én a közelében se jutottam, de így legalább hallottam róla. A hazafelé vezető úton nem volt nagy hangzavar, mindenki kidőlt, és már-már rutinos módon cipőt le, párnát elő, zene bekapcsolva és szundi… Végtére is nagyon érdekes és vicces utazás volt. Még mindig mennek a képküldözgetések, néhány apróságról eszünkbe jut valami ottani vicces történet, és azt mondhatjuk, hogy igen, megérte összesen kb. 24 órát utazni. Bár sajnos a gondolázásról lemaradtunk a borsos árak miatt, de talán, ha majd egyszer az igazi szerelmünkkel járhatjuk be a „szerelmesek városát”…

Fotó: Szilágyi Klaudia 10.a 19 PRESENTHE

N E GY E D ÉV E S

J E L E NT É S

DÚDOLNI HALKAN Nin cs , d e maj d n em l ett a span y ol h im n u sz n a k sz ö v eg e Írta: Márkus Tamás (1994-1999) Továbbra sem lesz szövege a spanyol nemzeti himnusznak. Pedig nem sok hiányzott hozzá. De fájdalom, amíg Gera és Dzsudzsák az egyik oldalon továbbra is ordenáré hangon fogja énekelni Kölcsey megzenésített versét, addig Casillasnak és Raúlnak marad a halk dudorászás. Ennek persze egyedül talán Király Linda örül. A spanyol himnusz azon kevesek egyike, melynek nincs hivatalos szövege. Furcsa lehet ez nekünk magyaroknak, hiszen mi ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy iskolai rendezvényeken, szilveszterkor, a válogatott Elhúzódó ügy… meccsei előtt, olimpiákon együtt énekeljük (ordítjuk, üvöltjük) a mi himnuszunkat. Ami nálunk a megbűnhődte már e nép, az a spanyoloknál legfeljebb la-la-la-la-la, esetleg na-na-na-na-na. Lássuk be, azért nem egészen ugyanaz az érzés. Tudják ezt a jó spanyolok is, nem véletlen, hogy a nemzeti himnusz megszövegezése szinte szünet nélkül napirenden van ilyen vagy olyan politikai vagy értelmiségi körökben. A pekingi olimpia közeledtével aztán a Spanyol Olimpiai Bizottság (COE) tavaly nyáron úgy döntött, egyszer és mindenkorra véget vet az áldatlan állapotnak – nyilvános dalszövegíró A bizottság által most pályázatot hirdettek, melyre több kiválasztott, majd mint 2000 pályamű érkezett. Egy, a elvetett dalszöveg: Szövegírók és Kiadók Országos Szövetségével (SGAE) közösen ¡Viva España! felállított zsűri aztán kiválasztotta Cantemos todos juntos azt a szöveget, mely szerintük a con distinta voz legalkalmasabb arra, hogy hivatalos y un solo corazón jelképként kifejezze egy 45 milliós nemzet identitását, összetartozását. ¡Viva España! desde los verdes valles al inmenso mar, un himno de hermandad

Ami, ismerve a spanyolok híres megosztottságát e téren, eleve nem kis bravúr lenne. Kérdés, egy hatfős Ama a la Patria bizottság valóban alkalmas-e pues sabe abrazar, képviselni egy teljes nemzetet a bajo su cielo azul, történelmi lépés megtételekor, de pueblos en libertad tény, hogy a bizottság választása enyhén szólva felbolygatta a Gloria a los hijos közvéleményt. Január közepén, que a la Historia dan néhány héttel a hivatalos bemutató justicia y grandeza előtt (Plácido Domingo énekelte democracia y paz volna a dalt első ízben a COE éves ünnepségén) a spanyol sajtó kiszivárogtatta a himnusz új hivatalos szövegét – a vélemények pedig, ahogy ilyenkor szokás, záporoztak. “La acabo de leer y, directamente, no me gusta nada” – mondta Carmen Calvo ex-kulturális miniszterasszony. “Tal vez podría mejorarse en belleza poética” – vélte maga a zsűri elnöke, Emilio Casares zenetörténész is. A legtöbben azt kifogásolták, hogy a szöveg nem elég modern, nem elég 21. századi. A Marca c. spanyol sportnapilap pedig megkérdezte egyenesen a „köz” véleményét az 20 PRESENTHE

előterjesztett szövegről. A több mint százezer szavazó 63%-ának határozottan nem nyerte el tetszését a szöveg, ez pedig igencsak markáns állásfoglalás. Tovább rontott a helyzeten, hogy kiderült, a kiválasztott szöveg több helyen is gyanús hasonlóságot mutat egy korábbi, 20. századi, szintén nem hivatalos verzióval. Mindkettő ugyanúgy kezdődik (“Viva España”), ami itt “…al inmenso mar”, az ott “…el azul del mar”, ami az egyikben “…juntos con ellos cantemos”, az a másikban “…cantemos todos juntos”, ami a mostaniban “…de democracia y paz”, az a régiben “…de trabajo y paz”, és így tovább. Végül, a közvélemény nyomására, az olimpiai bizottság pár nappal a január 21-i bemutató előtt úgy döntött, visszavonja a javaslatot, mert a himnusz szövege “ha generado controversia y, en muchos casos, rechazo” – vélte a COE elnöke, Alejandro Blanco. A bizottság ezzel határozatlan időre le is vette napirendről a kérdést, a pekingi olimpiáig tehát egész biztosan nem lesz már hivatalos szövege a spanyolok himnuszának. A némileg sértődött szerző, Paulino Cubero leginkább az üzenet megértésére való törekvést hiányolja. Mint egy interjúban elmondta, senki sem próbált igazán a szavak mélyére látni, olvasni a sorok között, megérteni a metaforákat. A zöldellő völgyek, ahol a Reconquista kezdődött, vagy a végtelen tenger, mely az óceánokon átívelő egykori spanyol birodalmat szimbolizálja, mind-mind olyan utalás, melyre az emberek sajnos, mondja ő, nem jöttek rá. Ami a továbbiakat illeti, a jelenleg egyébként állástalan szövegíró azt javasolja, a 45 millió spanyol állampolgár mindegyike (!) írjon egyegy szöveget, az olimpiai bizottság pedig hétfőnként sorsolással döntse el, melyik legyen az adott héten a spanyol himnusz hivatalos szövege. Noha a spanyol himnusznak nincs hivatalos szövege, a történelem során sokszor, sokan tettek ez irányú próbálkozásokat. Egy kis történelemóra. A himnusz dallamának eredete ismeretlen, első alkalommal 1761-ben tesznek említést róla katonai indulóként egy könyvben. Az eleinte Marcha Granadera, később Marcha Real néven ismert dallam először a 19. század közepén kapott szöveget, később szinte mindegyik politikai rezsim elkészíttette a saját változatát. A legelterjedtebb szöveget 1909-ben írta egy Eduardo Marquina nevű szerző. Soha egyik verzió sem vált hivatalossá. Ahhoz, hogy a COE által most kiválasztott pályamű Spanyolország himnuszának hivatalos szövege legyen, 500.000 támogató aláírásra, majd a spanyol király jóváhagyására lett volna szükség. Érdekesség még, és némiképp árnyalja az egységes nemzeti himnusz problémáját, hogy gyakorlatilag mindegyik spanyolországi tartomány rendelkezik saját hivatalos himnusszal.

N E GY E D ÉV E S

JE L E NT É S

Ja v ier B ar de m O sc a r - dí j a Történelmet írt Javier Bardem az idei Oscar-díjkiosztón: ő az első spanyol, aki színészként elnyerte a filmes világ legnagyobb becsben tartott trófeáját. A 39 éves színész – aki igazi színészcsaládba született, hiszen gyakorlatilag az összes felmenője ebben az iparban kereste kenyerét – a zseniális Coen fivérek által rendezett Nem vénnek való vidék pszichopata sorozatgyilkosának megszemélyesítéséért kapta a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot. És nem véletlenül: a filmben Bardem megannyi emlékezetes alakítás után (elég csak a Mar adentro nyaktól lefelé mozgásképtelen Ramónjára, vagy a Goya kísérteteinek köpönyegforgató papjára gondolunk, hogy csak néhányat említsünk frissebb szerepei közül) nemes egyszerűséggel a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb pszichopatáját varázsolja elénk. Akinek van gyomra a szürrealitásba hajló erőszakhoz, feltétlenül nézze meg a filmet, már csak Bardem groteszk frizurája miatt is megéri.

Barátságos arcot kérünk! (Forrás: latimes.com)

A P S OE n ye rt e a sp an yo l p ar l am en t i v ál a sz t áso k at Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a PSOE (Partido Socialista Obrero Español) nyerte a március 9-i spanyolországi parlamenti választásokat. A szavazatok 99,9%ának összeszámlálásakor a José Luis Zapatero-vezette, négy éve hatalmon levő baloldali párt 44%-on, a Mariano Rajoy mögött felsorakozó PP (Partido Popular) pedig közel 40%-on állt. Ez pedig azt jelenti, hogy elmarad az ellenzék által várt kormányváltás – igaz, a jobboldal így is összességében némileg több mandátumhoz jut, mint a legutóbbi választásokkor. Az előzetes (nem hivatalos) számítások szerint a 350 parlamenti székből 169-en a régi-új kormányzópárt képviselői foglalnak majd helyet, 153 hely jut a PP-nek, a többin pedig a kisebb pártok osztoznak majd. A 9-M fedőnevű népszavazáson a választókorú spanyol állampolgárok 75%-a járult az urnákhoz, ez két százalékkal elmarad a négy évvel ezelőtti részvételtől.

Sp an y ol fi l mek a C er v an t es In t éz et t ől Új kezdeményezést karolt fel az Instituto Cervantes, amely a www.filmotech.com c. weboldalon keresztül rengeteg spanyol készítésű filmet tett elérhetővé. A filmeket alapvetően – ezt egy, a videofájlba kódolt digitális licensz ellenőrzi – egy hétre lehet kikölcsönözni, általában egy euróért, de a TPS (Tuyo Para Siempre) elnevezésű rendszernek köszönhetően a filmeket, picit persze drágábban, akár végleg is megvásárolhatjuk. Rossz hír, hogy a szolgáltatás egyelőre csupán Spanyolország területéről érhető el, ígérjük azonban, hogy amint külföldiek számára is hozzáférhetővé válik (a honlapon található információ szerint ez hónapok kérdése), azonnal beszámolunk róla a PRESENTHE hasábjain. Mit mondjunk, rajtavagyunk az ügyön.

Ca rlo s Ru iz Z af ón ú j kö n y ve Áprilisban mutatja be új könyvét napjaink egyik legnépszerűbb spanyol írója, Carlos Ruiz Zafón. A Magyarországon többnyire A szél árnyéka (La sombra del viento) című, világszerte több mint 10 millió példányban eladott könyve által ismert író legújabb regénye egy négyrészes sorozat második epizódja lesz (az első épp a már említett 2001-es mű). A katalán író könyve, melynek címe egyelőre ismeretlen, a 20-as évek Barcelonájába kalauzolja majd az olvasót. Bízunk benne, hogy a Spanyolország-szerte április 17-én megjelenő mű minél előbb eljut a magyar olvasók kezébe is. Carlos Ruiz Zafón (Forrás: elmundo.es) 21 PRESENTHE

SE R G IO

D IX IT

CARTA A MIS ANTIGUOS COLEGAS Y ESTUDIANTES Italia es un país que siempre me ha gustado. Vine aquí por primera vez en 1988 cuando estudiaba en el instituto y tenía 16 años. Los profesores y alumnos visitamos varias ciudades del norte y me sorprendió la abundancia y belleza de sus monumentos, aunque también la simpatía de sus gentes, los puntos en común con los españoles y la facilidad de su lengua.

muchísimo la pasta, y además hay una variedad infinita de tipos y de formas de prepararla. También comen pizzas, lógicamente, pero he descubierto su gusto por toda clase de verduras, que comen en forma de sopa – la minestra –, fritas, cocidas o con aceite de oliva natural. Los crostini son el aperitivo: pequeñas tostadas que se toman antes de la comida principal. Los helados son enormes y buenísimos. Y los vinos también: en la Toscana se produce el chianti.

Trabajo en el Instituto Universitario Europeo como colega visitante. Es una universidad que pertenece a la Unión Europea, pequeña y tranquila, en las afueras de la ciudad, formada por varios edificios y muchos jardines. Aquí se reúnen gentes de Pasaron muchos años sin regresar, pero países distintos y por tanto la lengua de Foto: Kocsis Zoltán (1997-2002) gracias a mi estancia en Hungría, que no comunicación es el inglés, y por eso tengo está lejos, hice otros cuatro viajes en los algunos problemas ya que ni lo hablo ni lo que volví a disfrutar con nuevos lugares y entiendo bien. Afortunadamente casi todos experiencias. Por entonces se me ocurrió los estudiantes y profesores saben también la idea de pasar una temporada larga y algo de italiano. Yo comencé a estudiarlo conocer con otros ojos – no los del turista en Budapest el año pasado, y aunque tengo que siempre se mueve con prisas –, las que mejorar muchas cosas, como es muy tierras italianas. También quería cambiar similar al español, hoy ya puedo durante un tiempo de trabajo: hacer cosas relacionarme sin grandes problemas. nuevas, aprender y estudiar más sobre Historia con algunos cursos especializados. En estos meses además he aprendido algo La mejor solución era realizar este de inglés, he asistido a dos cursos proyecto en una ciudad italiana. Y aquí especializados y he tenido tiempo para estoy. escribir algunas cosas, por ejemplo una Vivo en Florencia desde septiembre de 2007. Me alojo en la casa de una señora muy simpática, que es profesora de lengua e historia italiana en un instituto de alumnos de secundaria. Ella no sabe español, así que tenemos que hablar constantemente en su idioma, lo cual me obliga a aprender todos los días. Nos reímos mucho cuando hacemos la cena juntos o cuando nos contamos cosas que nos ocurren. Ella ha conseguido que me guste cocinar y me ha enseñado algunos platos típicos, aunque yo también he preparado para ella ensaladas españolas, tortillas, tapas de jamón y queso, etc. Es cierto que a los italianos les gusta 22 PRESENTHE

estudiante, y ahora los he podido mirar, tocar o pasear por dentro de ellos, y eso es emocionante. También he viajado a otros lugares: Pisa, Siena, Lucca, Prato, Arezzo, Ravenna, Pistoia, Perugia, Urbino, Volterra... Parece increíble que haya tantos sitios bonitos e interesantes cerca unos de otros, con paisajes naturales de pequeñas colinas y mucha y variada vegetación. La gente en general se cuida mucho y viste muy bien. Hay tiendas de ropa, joyas y otros objetos complementarios por todas partes. El diseño y la moda están muy presentes y desarrollados. Es lógico en un país que desde hace siglos ha generado ejemplos espectaculares de todas las formas del Arte. Por supuesto he conocido y he hecho buenos amigos italianos de la Universidad y otros lugares. Son simpáticos, hacen muchos gestos con las manos y los brazos al hablar y todo el mundo sabe qué significan, es casi otro lenguaje. Les gustan más o menos las mismas bromas que a los españoles, se ríen fácilmente y nos “entendemos” bien, aunque a veces son muy exagerados y “dramáticos” si aparece un problema o tienen opiniones distintas sobre algo. Esto es lo más importante que os quería comentar. Pronto acabará aquí mi estancia. Me iré con pena aunque satisfecho con las cosas realizadas y deseando poder volver en otras ocasiones. A todo el que pueda, le animo a visitar y conocer este país, seguro que le gustará y repetirá. Ciao.

parte del libro de Historia de Hungría que ha aparecido hace poco, realizado gracias a las profesoras húngaras de esta materia del Instituto Károlyi Mihály. El tiempo libre lo he dedicado a conocer tranquilamente la ciudad, que tiene una cantidad de monumentos y objetos de arte impresionantes: la catedral con la cúpula de Brunelleschi, la galeria de pintura de los Uffizi, el puente Vecchio sobre el río Arno, la estatua de David realizada por Miguel Angel, y tantos otros. Muchos los había Foto: Kocsis Zoltán (1997-2002) visto en los libros, cuando yo era

Sergio Sánchez

D EP OR T H E

NAPJAINK JÁTÉKVEZETŐI Szöveg: Magyar Márton 9.a Napjainkban rengeteg szó esik a Az utóbbi évek legismertebb magyar játékvezetője Puhl Sándor játékvezetőkről. A 22 futballista volt, aki a 90-es években volt pályája csúcsán. 1994-ben mellett a legfontosabb „láncszem” világbajnoki döntőt, 1997-ben Bajnokok Ligája-döntőt a pályán. Rengeteget kritizálják a vezetett, 1994 és 1997 között négyszer egymás után játékvezetőket, pedig nagy választották a világ legjobb futballbírójává. A magyar tapasztalattal rendelkeznek. Az játékvezetők közül mindenképpen meg kell említenünk még utóbbi két évben nagyon sok Palotai Károlyt, aki játékosként 1964-ben, Tokióban olimpiai játékvezetőt ismertem meg, akik a bajnok lett, később pedig játékvezetőként három olimpián és pályán kívül teljesen más emberek, három vb-n fújta a sípot. Világviszonylatban az utóbbi évtized – mint ott. s talán a sportág teljes történetének – legnépszerűbb bírója Collina, a rém (Forrás: addict.blog.hu) Két éve kezdtem el bíráskodni, és kétségkívül az olasz Pierluigi Collina, aki épp Puhlt váltotta a nyugodtan kijelenthetem, hogy rengeteg érdekes program mellett jókat trónon: 1998-tól 2003-ig megszakítás nélkül hat évben beszélgettünk a tanárainkkal. Akik nem mellesleg a világ egykori legjobb választották a világ legjobbjává, jellegzetes kopasz feje és játékvezetői. Sok tapasztalatot szereztek már a meccsekről, amit villámló tekintete máig visszatérő eleme a futballisták próbáltak elmagyarázni a rendelkezésre álló keretek között. A jelenlegi rémálmainak. magyar színvonal jóval gyengébb, mint Európa más részein, pedig néhány éve a magyar bírókat a világ legjobbjai között tartották számon. Elmagyarázták, hogy nem attól bíró a bíró, hogy van sípja, és tud vele fütyülni, hanem attól, hogy a pályán rendet tud teremteni. (Van persze olyan is, hogy nem sikerül.) Tehát semmiképp se úgy képzeljünk el egy játékvezetőt, hogy ő a „meccs elrontója”.

K U L T

FILMAJÁNLÓ A NAGY „O” JEGYÉBEN Írta: Hatházi Fanni 12.c Idén márciusban is kiosztották a filmes világ legnagyobb elismerésének számító Oscar díjakat. Úgy gondoltam tehát, hogy mostani filmajánlónkban megemlékezhetünk a nyertesekről és néhol a vesztesekről is. Némileg igazságtalannak tartom, hogy itthon nem nagyon tudjuk megnézni a jelölt filmeket a díjátadó előtt, bár érthető módon ezek kifejezetten az Oscarra kihegyezve kerülnek a mozikba odakint, így sajnos nem nagyon van esélyünk a találgatásra. Viszont most irány a mozi, nézzük mik is lettek 2008 legjobb filmjei! Idén a Coen fivérek filmje tarolt, a Nem vénnek való vidék. A film egy sötét modern-western szerű story, rosszfiúkkal, kábítószerrel és gyilkosságokkal. Megnyerte a legjobb film, -rendezés, -adaptált forgatókönyv és -férfi mellékszereplő (Javier Bardem) kategóriákat is, tehát tényleg a 2008-as év abszolút győztese ez a film. Bemutató: március 6.

magyar közönség is láthatta a nyáron. A legendás sanzonénekesnő története drámai és megindító, Cotillard játéka pedig egészen zseniális, szóval ha valaki elmulasztotta volna, az sürgősen nézze meg! Két említésre méltó film maradt még a tarsolyban, melyek közül az egyik a Michael Clayton, amelyet a legjobb női főszereplő díjával jutalmazott Tilda Swinton fémjelez. Nem mellesleg a film főszereplője a szintén jelölt George Clooney. Michael Clayton New York egyik legmenőbb ügyvédi irodájának dolgozik, ám egy kollégájának hibája nyomán óriási kihívásokkal kell szembe néznie. Bemutató: február 21.

A legjobb féri főszereplő díját azonban Az utolsó film, amit meg kell Daniel Day-Lewis kapta, a Vérző olaj említenünk, a legjobb (nem adaptált) Daniel Day-Lewis a Vérző olajban (Forrás: fest21.com) című alkotásért, amely egy vérbeli forgatókönyv nyertese, a Juno. A családi dráma pénzről, reményről és emberi értékekről. A film történet talán nem túl eredeti (terhes tinilány), ám ettől még a egyébként megkapta a legjobb fényképezés díját is, tehát a látvány is kivitelezés lehet remek, meglátjuk. Bemutató: március 13. érdekes lehet, ami ugye a filmes műfaj alapja. Bemutató: február 28. Tehát irány a mozi, a tavaszi szünetben talán időtök is lesz rá, jó A legjobb női főszereplő kategóriájában Marion Cotillard szórakozást! győzedelmeskedett, egy nem annyira friss, ám annál jobb filmben nyújtott alakításáért. Az Edith Piaf életéről szóló filmet már a 23 PRESENTHE

K UL T

ÉLJEN A GRUND! Írta: Lukács Eszti 9.b 2007-ben volt 100 éves a Pál utcai fiúk (1907-2007), ennek állított emléket a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum. Neked mit jelent a Pál utcai fiúk? Egy kötelező olvasmány, amin hamar túl kell lenni? Nem, nem, ez a könyv sokkal de sokkal több ennél. Talán maga a gyerekkor? Még ez is túl kevés, hiszen ezt minden generáció olvassa. Hát akkor micsoda? Mi lehet ez, ami mindenkit így magával ragad? A falon mai művészek üzenetei olvashatók, amik mind-mind Nemecseknek, és a többieknek szól. Te mit üzennél nekik? Lehet ezt egyáltalán szavakba önteni? Fotókat is láthatsz az akkori utcákról, meg a grundról, az iskoláról, a füvészkertről, meg egyáltalán, az akkori világról. Ma már ez eléggé megváltozott, talán egy kicsit más lett a világ, a grundot beépítették, más közlekedés, más épületek, más emberek, de legbelül, a szívünk mélyén még mindig megtalálható ez a hely. Einstand(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)

Mikor beléptem oda, én is mintha hirtelen belecsöppentem volna a regény közepébe. A másik terembe egy híd vezetett, amire ha ráléptünk, egy „pszt, jönnek!” hangot hallottunk, balra néztünk, és meg is láttuk a kis Nemecsek árnyékát a füvészkerti medence előtt. Továbbmegyünk, hát mit látnak szemeim, ott egy farakás a grundról! Eközben itt-ott egy-egy „Papuskám!” – ot, meg „Éljen a grund! Éljen a grund!” – ot lehet hallani, szétnézek, de mégsem az igazi Csónakost látom. Üveggolyó. Einstand. Mindenki tudja, miről beszélek. De ismeritek ti az üveggolyózás játékszabályait? Bizony, vannak szabályai, megtalálható a kiáltvány mellett, a falra kifüggesztve. Nem nehéz. 1929, némafilm, fekete-fehér, és 1968, színes. Két film, két szemlélet, két szemszög, de egy könyv. Ugyanaz a történet, ugyanazok a karakterek, ugyanaz a helyszín, ugyanaz a jelenet. Ugyanaz a jelenet. De hogyan? Szépen egymás után, egy fekete-fehér, és egy színes. Lehet hasonlítgatni! De azt hiszem fölösleges, egy ilyen műből csak jó filmet lehet készíteni.

A kiállítás 2008. augusztus 31-ig látható. Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10-től 18 óráig. Cím: Budapest, V. kerület, Károlyi Mihály utca 16. Felnőtt jegy: 480 Ft Diák, gyermek és nyugdíjas jegy: 240 Ft Családi jegy: 900 Ft Minden hónap utolsó szombatján a családi jegy ingyenes.

Gondoltátok volna, hogy a könyvet még Grúziában, Albániában, Kínában, sőt, Japánban is lefordították? Bizony. És még sok-sok helyen. Ezekből is láthattok egy-egy példányt kirakva, magyar és külföldi kiadásokból egyaránt.

A Pál utcai fiúk 1907-ben (Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)

24 PRESENTHE

K U L T

PROGRAMAJÁNLÓ Írta: Fekete Ica 11.c Újságunk első száma tél elején jelent meg, most itt a második, no és a tavasz. A harmadikra majd júniusban csaphatsz le. Ne izgulj, nem sorolom fel 2050-ig a megjelenési dátumokat! Csak azt akartam sugallni, hogy iskolánkban új (idő)számítás vette kezdetét: 1 évszak = 1 PRESENTHE. Remélem a számok növekedésével egyenes arányban nő a tetszésindex is. Hűha, ez nekem picit (?!) ingoványos talaj (értsd: matematika), lépjünk tovább! Ha segít az ajánlóm, örülök, ha viszont jobb ötleteid vannak, oszd meg velem (és/vagy másokkal), annak is örülök. De addig is, csapjunk a lovak közé! Lovak… fekete sereg… Mátyás király… és már el is jutottunk a reneszánszhoz. 2008 hazánkban, mint Te is biztos tudod, a reneszánsz éve, ennek a jegyében zajlik majdnem minden. A programsorozat megnyitója egyben egy kiállítás megnyitója is a Szépművészeti Múzeumban, címe: A Mediciek fénykora. Láttam a kiállítást. Láttam? Abban a két órában, míg a termeket jártuk, a reneszánsz korában ÉLTEM. Gyönyörűséges volt az életem. Mikor kijöttünk a szikrázó napsütésbe (érthető okok miatt a termekben hűvös és félhomály volt), hunyorgó szemeim elé a Hősök tere szobrai és az őket csodáló turisták kerültek. Érdekes átmenet a múltból a jelenbe. Ahogy ballagtunk a Dózsa György út felé, buszostól, zajostól, trolistól, mindenestől átértünk a XXI. századba. Szerencsére azonban még párszor átéltem a varázst. Azt hiszem, legelőször egy partyra megyek. Egészen pontosan reneszánsz partyra. Lesz ott minden, irodalom, zene tánc. Igaz, a „meghívóm” nem a reneszánszt idézi, de a hangulat egészen biztosan azt. (Íme a „meghívó”: www.reneszanszev.hu). És ugyanilyen partyn még többször is részt vehetek, vehetünk, és nemcsak Budapesten, hanem több nagyvárosban is. S ha ezen kívül is szeretnétek néhány órára visszalépni az időben fél évezredet, látogassatok el még valamelyik programra! (A fenti honlapon bőven válogathattok.) Partyról fesztiválra, ez aztán az élet! Ja, hogy milyen fesztiválról beszélek? A Budapest Fringe Fesztiválról, mely egy háromnapos ingyen buli a Millenáris Parkban és környékén, március végén. Lesz rengeteg zenei produkció, táncelőadás, színház, performansz és jó néhány gyermekprogram. Nem burkolt tény, hogy a magyar Fringe Fesztivál lehetőséget ad a tehetségek felfedezésére is. Aki többet szeretne tudni, látogasson el a www.fringe.hu oldalra. Ha a téli zord, nyálkás, csúszós idő nem vette el teljesen a kedvedet a jégtől, akkor március 21-én és 23-án látogass el a Budapest Sportarénába. Disney a jégen! Csodálatos díszletek, profi előadás… szóval sehogy sem vonható párhuzam ez és a téli csúszós, fenékre esős nagyjelenet között. (Bővebben: www.budapestarena.hu) Gondolom ti is rendesen elfáradtatok a sok táncban, jövés-menésben. Pihentetőül vegyünk le a könyvespolcról egy verses kötetet! Április 11-e a Költészet Napja, nem hiszem, hogy kell erről többet írnom. Viszont skálázhatnánk egy kicsit, írhatnám némi felhanggal. Hogy miért? Egyrészt a Kylie Minogue-koncertre készülhetünk akár egy kis fürdőszobai skálázással is. (Lehet, hogy erőltetett bevezetés, de az alaphangot megadja.) Másrészt a belépők ára elég széles skálán mozog, egészen 9900-tól 50 000 Ft-ig. Nem tudom, május 15-én a magas C-t kik vágják ki, de biztos lesznek jó néhányan. (Bővebben: www.budapestarena.hu) Macskafogó! Na nem a film! Szórakozóhely, egészen pontosan: zenés kricsmi. Szuper zene (’80-as évektől napjainkig), könnyen megközelíthető (Kossuth tér – Nádor utca), hangulat (ihaj-csuhaj), belépő (0), egy négyzetméterre esők száma (rengeteg)… Ettől függetlenül, vagy éppen ezért, szórakozzatok jól!

25 PRESENTHE

G E N ER A C IÓ N

’ 08

ARANYVILÁG Írta: Varga Álvaro Dávid 12.c Egyik reggel hirtelen bevillant előttem egy kép, amikor az 1-es villamoson fogtam a nem igazán higiénikusnak mondható fémkapaszkodó. Egy arany fürdőszoba. Aranyszínű. Minden arany. A virágcserép is. Az ember is. Kíváncsi lennék, hogy a személyek is arany emberek lennének-e. Mert ha igen, én lennék a legnagyobb újházi. Felszednék egy ilyen tüneményes aranylányt. Nem érem be holmi ezüstlánnyal. És miután ez sikerült, bizony isten megölném. És nem érdekelne a rendőrség. Hiszen már csak a bal karjából is ki tudnám fizetni az óvadékot, és utána nyugodtan élhetném tovább az életem. Lassan-lassan elkölteném. Szerintem az életem végéig ki tudnám húzni, és akkor nem kell a nyugdíjazásommal törődnöm. Minden meg van oldva. És így azért boldogabb lennék, főleg, hogy a mai világban semmi sem biztos. Mert mi lenne, ha 45 évet végig dolgoznék, papíron, és utána meg kiderülne, hogy nem jár nyugdíj. Hogy csak egy rendszerhiba miatt kellett a fizetésemből levonni az öregkori részt. Valószínűleg inkább beszereznék gyorsan egy szívinfarktust. Így pont akkor halnék meg, amikor elköltöttem a nyugdíjamat. Ha még fiatalon megszerezném az álmaim nőjét, újraépíttetném az Arany Hordát, és ott élnék, amíg lehetne, mert minden jóban van valami rossz. Mi lenne, ha pont rám zuhanna egy arany meteor? És ha még nem is pont rám esne. Tételezzük fel, hogy egy másik városba. Ha ez az arany meteor egy másik bolygóról jönne, és a felszínén túlélnék az utazást az aprócska baktériumok vagy vírusok, lehet, hogy mindenki megfertőződik. Mindenki aranylázban szenvedne. Ez a betegség, mondjuk, nagyon hasonlítana a tbc-hez. Hoppá. Most kerültünk egy kis ellentmondásba. Dr. Robert Koch, Nobel-díjas német bakteriológus felfedezte, hogy a tbc-t okozó baktérium arany közelében nem életképes. De az arany és az oldata nem csak ilyenekre képes. Az USA-ban 1885 óta alkalmazzák az arany kolloidot iszákosság kezelésére. És ez vajon hogyan hat? Lehet, hogy azok a „betegek”, akik ilyet szednek, rájönnek, hogy ők most drága emberek és nem hallhatnak meg csak úgy a pia miatt. Pedig ismerjük a mondást: valamiben meg kell halni. Ezek szerint ők azt választották, hogy egy bizonyos idő után, miután elég arany felgyülemlett és nem tud egyszerre távozni, kidurrannak és mindenhol arany bélcafatok lógnának le az égből, így megoldva a hátrahagyott rokonaik anyagi helyzetét. De azért ez mégis csak undorító. Mit szólna a zaciban a pult mögött álló ember, mikor letesznek elé egy kupac aranymócsingot? Szerintem elég furcsán nézne, majd a valódi értékének a negyedéért megveszi. Ez az egyik verzió. És ha megennék az arany organikus törmeléket? Akkor vajon elkapja őket az aranyhév és aranyerővel fognak magukhoz térni az ájulás után? Lehetséges. Ha netán a természetfeletti tudásuk helyett csak aranyfüggőség alakul ki, akkor mit fognak csinálni? Mindent megtesznek az aranyért? Csak aztán nehogy megbántsa érzékeny, aranynyílásukat az aranyér. Mert akkor már tehetnek akár mit is az aranyért, ha aranyértől szenvednek. És az biza’ kellemetlen. Nem mintha már átéltem volna, de akiket ismerek, azoknak nem igazán tetszett. És nem az volt az első gondolatuk, hogy most talán valamiféle fordulat lesz az életükben. Vagy lehet, hogy mégis. Mert aki eddig a hátán szeretett aludni vagy ülni..., az nagy változásokon, fordulatokon megy majd keresztül.

CSODAFÁK II. Írta: Lukács Eszti 9.b Mandulka dühösen sétált fel s alá. - Engem senki se szeret! – dühösen toporzékolt, és felrúgott minden széket, ami csak az útjába került. Mivel az öt kilométeres körzetén belül egy árva széket sem talált, kénytelen volt feszültségét a Csodafákon levezetni. - Ti meg mit álltok ott? – mordult rájuk, majd folytatta a fel-alá járkálást. - Ejnye-bejnye, Mandulka. Már az élő fába is belekötsz? Mandulka meglepődött ezen a fordulaton. Nem számított válaszra. - Én nem, csak tudjátok… - Nem, nem tudjuk. – vágott közbe az erdő mélye. - Muszáj mindig vitatkozni? Tudom, hogy nem tudjátok! – toporzékolt Mandulka. - Mi pedig tudjuk, hogy tudod, hogy nem tudjuk. De mit nem tudunk? - Engem senki se szeret – suttogta bánatosan. - Te is tudod, hogy ez nem igaz. - Azt mondjátok, hogy hazudok!? - A füled eddig nem volt rossz. Nem ezt mondtuk. - Jól van. Elmondom. Az történt, hogy… És Mandulka csak mondta, mondta, szemlátomást nem nagyon akaródzott neki a mondókája végére érni. - Csak ingerültek voltak – suttogták a Csodafák. – Az még nem azt jelenti, hogy nem szeretnek. - Kiabáltak velem! Most mondtam el, hogy mi mindent mondtak! Nem figyeltetek rám??? A Csodafák ezt válaszra se méltatták. Helyette kérdeztek. - Mandulka, te most mit csinálsz? - Kiabálok – mondta alig hallhatóan, majd gyorsan a szája elé kapta a kezét. - Utálsz minket? 26 PRESENTHE

- Nem!!! – hangzott a gyors válasz. - Ők mit csináltak? - Kiabáltak. - Utálnak téged? Mandulka nem válaszolt. Már nem mászkált ide-oda, csak állt és nézett maga elé. Nagyon el volt gondolkodva. - A szeretetet nem lehet szavakban mérni – mondták a Csodafák. – Ha dühös az ember, még a barátainak is képes lenne nagyon csúnya dolgokat mondani. Te vagy rá a példa. De ha jó kedve van valakinek, akkor mindenkivel kedves akar lenni. Mindenkivel meg akarja osztani azt a sok jó érzést, ami felgyülemlett benne. Sokszor még az ellenségeinek is küld egy szívből jövő mosolyt. Rossz úton jár, aki a szavak, és a hangsúly alapján próbál rájönni a másik ember szeretetére. Az sokszor megtévesztő. Az érzéseket nem lehet elbeszélni. Hiába próbálkoztak kitalálni erre különböző szebbnél-szebb kifejezéseket, ez egy lehetetlen, megvalósíthatatlan feladat. A szeretetet érezni kell, nem magyarázni. Mandulka leült az avarba, és elgondolkodott a Csodafák gondolatain. Sok perc telt el így. Mit is jelent ez? - Szeretnek engem? – hangjából csak úgy sugárzott a reménység. - Nem tudjuk. - Én sem – horgasztotta le a fejét. - Menj oda hozzájuk és kérdezd meg. Ez az egyetlen megoldás arra, hogy biztos legyél benne. - Köszönöm, Csodafák! – kiáltotta, majd szaladt, szaladt kifelé az erdőből… Lassan-lassan megértette a Csodafák mondanivalóját. Nem mondott és nem kérdezett semmit, hanem megölelte barátait. Sok-sok puszit kapott cserébe.

PL A Y GR O U N D

Spanyol iskola. Spanyol szavak a büfénél, a folyosón, a mosdóban. Akkor hát játsszunk spanyolul! Három keresztrejtvényt kínálunk nektek, egy kezdő, egy középhaladó és egy haladó szintűt. A helyes megfejtők között egyéves PRESENTHE-előfizetést sorsolunk ki. Crucigrama I. 1. En esta estación hace sol y buen tiempo. 2. Último mes de la estación más calurosa. 3. Es el último mes del año. 4. En esta estación hace mucho frío. 5. Es el segundo mes del año. 6. Es el primer mes del otoño. 7. Es el primer mes de la primavera. 8. El primer mes de esta estación es marzo. 9. Tiene doce meses. 10. En esta estación hace aire y fresco. Crucigrama II. 1. Máquina que tira de un conjunto de vagones 2. Horizontal: El combustible más utilizado antes de la revolución industrial; Vertical: Filósofo padre del socialismo y cofundador de la A.I.T. 3. Asociación de trabajadores para la defensa de sus derechos 4. Edificio en el que se ubican máquinas y trabajadores 5. Vía de transporte acuática usada masivamente antes de la utilización de ferrocarriles. 6. Abono de origen orgánico 7. Inventor de la primera locomotora útil 8. Nombre que recibieron los primeros sindicatos británicos 9. Se utilizaba para tejer 10. Grupo social cerrado cuyos miembros pertenecen a él por ley 11. Antigua asociación de trabajadores de un sector artesanal en una ciudad 12. Porción de tierra agrícola dejada en descanso para que vuelva a ser fértil 13. Industria productora de metales 14. Escocés inventor de una máquina de vapor mejorada 15. Se dice de la monarquía cuyo rey tiene todos los poderes 16. Filósofo escocés defensor del liberalismo económico 17. Inventor de un barco de vapor comercial 18. Descubridor de la vacuna contra la viruela 19. Con ella se hilaba antes de la revolución industrial 20. Fibra textil vegetal muy usada durante la revolución industrial 21. Miembro de la aristocracia, del grupo de los privilegiados en la sociedad estamental 22. Metal fundamental para la revolución industrial 23. Apellido del hombre que consiguió fabricar hierro de aceptable calidad usando como combustible carbón mineral 24. Ese nombre recibe cada uno de los "cordones" de hierro de una vía ferroviaria

PL A Y GR O U N D

További játékok a weben: www.crucired.com | www.strucc.hu | www.dint.hu

27 PRESENTHE

Crucigrama III. Horizontales: 1. Tiempo de oscuridad del día. 6. Ceremonias católicas. 11. Accionar, actuar. 12. Atonta. 13. En francés, rey. 14. Secar mucho. 16. Mililitro. 17. Punto donde se cruzan ondas. 18. Desembocadura de un río. 19. Da forma de huevo. 21. Undécimo. 23. Utilice. 25. (... deco) Estilo artístico. 26. Porción que cabe en la pala. 29. Yodo. 32. Ácido ribonucleico. 33. Nombre de mujer. 35. Interjección de asco. 36. Conjunto sistematizado de conocimientos. 38. Período de doce meses. 39. Juego de naipes de adivinación. 40. Chatas, romas. 42. Planta aristoloquiácea. 43. Vereda Verticales: 1. Regla, pauta. 2. Contribución pequeña. 3. Tribu indígena norteamericana. 4. Voz del verbo haber. 5. Falló, marró. 6. Miembro femenino de la masonería. 7. (...-deFrance) Región francesa. 8. Arcano, reservado. 9. Nombre del actor Delon. 10. Reunión nocturna donde se baila. 15. Antigua dinastía japonesa. 17. Cesta para echar la pesca. 20. Hiere, lastima. 22. Crianza. 24. Ordenanza municipal. 26. Acuerda, negocia. 27. (Imanol) Actor español. 28. Apodo del multimillonario Onassis. 30. Causar perjuicio. 31. Llena de ojos o agujeros. 34. Astucia, destreza. 37. Apócope de norte. 38. Amarre. 41. Símbolo del actinio.

K Á R OL Y I

NA P

A KÁROLYI NAP HIVATALOS PROGRAMJA DÉLELŐTTI PROGRAMOK

DÉLUTÁNI PROGRAMOK

9:30-10:00 Megnyitó, Károlyi emléklap átadása

15:00-19:00 Játékbarlang

10:00-12:00 Előadások

• Óriás társasok

12:00-13:00 Ebédszünet

• Activity

13:00-15:00 Vetélkedők

• Játékterem

• A Cervantes Intézet vetélkedője

Kangoo Jump bemutató és próbaóra

• Filmes vetélkedő

Az iskolai foci bajnokság pénteki fordulója

• Activity

18:00 Tapas- és koktélkészítő verseny és kóstoló

• Óriás Twister

Fakultatív programok

ESTI ÉS ÉJSZAKAI PROGRAMOK

• Póker

18:30 Rock-koncertek a Nagyaulában

• Ki nevet a végén

20:00 Karaoke-verseny a Művészeti aulában

• Malom

21:15 Mozi

Ki mit tud? A tatai szavalóverseny iskolai selejtezője

ÉJSZAKAI SPORTPROGRAMOK A TORNATEREMBEN: 20:00 tenisz

A részvétel 15:00-ig kötelező.

28 PRESENTHE

22:00 röplabda- és focibajnokság