LVIII. évfolyam 13. szám 2006. április 5. Megjelenik 35 000 példányban, legközelebb április 14-én.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Pályázat lakótelepi lakások korszerûsítésére, felújítására
Barátság és összefogás
Csepel fejlõdését új pályára állítjuk! Vannak, akik nemcsak álmodni, hanem cselekedni is tudnak, mert a szolidaritás érzése erõs bennük. Ezért születhetett meg a szökõkút – amelyhez a pénzt Csepel vállalkozásai adták össze –a Szent Imre téren, s ezért áll mellette egy hajóorrt formázó térplasztika, amelyet testvérvárosunk, Rijeka „Május 3.-a” Hajógyárának tervezõ-csoportja készített. Igazi népünnepéllyé vált az április 2-ai átadási ünnepség, amelynek betetõzéseként a népszerû Republic együttes lépett fel, majd látványos tüzijátékkal zárult a feledhetetlen este.
A Csepeli Önkormányzat pályázatot ír ki a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelõs tárca nélküli miniszter által meghirdetett iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezõ felújítására illetve e lakóépületek gépészeti rendszereinek berendezéseinek valamint közvetlen környezetében lévõ utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerûsítésére, felújítására. A részletek az önkormányzat www.csepel.hu. címû internetes honlapján olvashatók. (Folytatás a 2. oldalon
+)
Megtisztul a Dunapart A Csepel Horgász Egyesület szeretettel várja a tiszta Dunapartért tenniakaró, aktív horgászokat, horgászfiatalokat és a kerület tenni akaró lakóit 2006. április 8-án reggel 8 órakor a Hollandi út 240. alatti horgásztanyán. Ezen a napon kitakarítjuk a Ráckevei Soroksári Dunaág partját, és elszállítjuk az „ottfelejtett” szemetet.
A különleges esemény fogadással kezdõdött. A Polgármesteri Hivatal földszinti tanácstermében Tóth Mihály, Csepel polgármestere köszöntötte a horvát küldöttséget, s annak vezetõjét Vojko Obersnelt, Rijeka polgármesterét, aki néhány kedves szõ kiséretében adta át a hajóorrt ábrázoló térplasztika makettjét. Mindketten a barátság és a szolidaritás fontosságát hangoztatták.
Poldolák György az emlékmû bizottság nevében a szökõkút megszületésérõl mesélt: egy szép rijekai éjszakán az egyik csepeli vállalkozónak jutott eszébe (a rijekai példa nyomán), hogy miért ne lehetne Csepelnek is szökõkútja? A szavakat tettek követték. Még azon az éjjelen 7 millió forintot ajánlottak fel, s egy héttel (Folytatás a 2. oldalon
Ünnepélyesen aláírták az együttmûködési szerzõdést
Szeptemberben átadják az új mentõállomást Budapest-Csepel Önkormányzata képviseletében Tóth Mihály polgármester, az Országos Mentõszolgálat képviseletében dr. Takács Zoltán fõigazgató március 28-án a Polgármesteri hivatalban ünnepélyesen aláírta azt az együttmûködési szerzõdést, amely egy korszerû, mai igényeknek megfelelõ csepeli mentõállomás építésérõl, illetve annak üzemeltetésérõl szólt. (Folytatás a 2. oldalon
+)
CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u. 170. (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: 420-7141, 278-0898, 06 (30) 954-1603 Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! FÉG lemez-öntvénykonvektorok 43 000 Ft-tól Vaillant MAG 17C + vízmelegítõ 32 600 Ft Junkers Mini-Max W11P vízmelegítõ 34 500 Ft Kombicirkók – Fûtõkészülékek: 112 000 Ft-tól Ferroli, Vaillant, BUDERUS, Novum-FÉG Pelgrim konvektorok és tûzhelyek 43 000 Ft-tól A készülékek cseréjének munkadíja: 10 000 Ft-tól + ÁFA Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! H, K, Sze, Cs, P.: 8–17 óráig, Szo.: 8–12 óráig (fûtési szezon: szeptember 15.–április 15.)
+)
Az újság díjtalan.
Április 9-én, vasárnap reggel hat órától este hét óráig
Országgyûlési képviselõk általános választása Csepelen 70 szavazókörben lehet voksolni listákra és egyéni jelöltekre Minden voksoló két szavazólapot kap. Az egyiken az adott választókerületben elfogadott jelöléssel rendelkezõ egyéni jelöltek szerepelnek majd, névsorba állítva. A másik szavazólapon az úgynevezett területi listák lesznek felsorolva. Ezen a szavazólapon a jelölõ szervezetek az elsõ öt jelöltjük nevét tüntetik fel. Érvényesen szavazni egy egyéni jelöltre és egy listára úgy lehet, hogy a hivatalos, lepecsételt szavazólapon a jelölt neve melletti, illetve a lista feletti körbe két egymást metszõ vonalat (x vagy +) kell húzni, tollal. Vasárnap, április 9-én, az országgyûlési képviselõk általános választásának elsõ fordulójában Csepelen 70 szavazókörben reggel hat órakor kezdõdik meg a szavazás, és 19 óráig folyamatosan fogadják a választópolgárokat. A szavazókörökben a pártok által delegált tagokkal kiegészült szavazatszámláló bizottságok várják a szavazókat. Ha megvan még a február elején kézhez vett értesítõ, akkor azt a választópolgároknak érdemes elvinni a szavazókörbe, mert a szavazatszámlálók így hamarabb megtalálják a névjegyzékben a szavazó nevét. Az értesítõ hiánya miatt azonban senkit sem zárhatnak ki a szavazásból. Mielõtt a szavazólapokat megkapják a választók, a bizottság elõtt igazolniuk kell személyazonosságukat és lakcímüket. Ezért a szavazáshoz magukkal kell vinniük a lakcímigazolványt és a személyazonosító igazolványt vagy az útlevelet vagy a 2001. január 1jét követõen kiállított (kártya formátumú) jogosítványt. Természetesen elfogadják a régi típusú személyi igazolványt is, de ha ennek tulajdonosa 2001. január 1. óta új lakcímet létesített, úgy régi igazolványa mellé lakcímigazolványt kapott, amelyre ebben az esetben szüksége lesz. Fontos tudni, hogy a személyazonosság igazolására alkalmas az ideiglenes személyazonosító igazolvány is, a lakcímet pedig tanúsítja a lakcímigazolvány igénylésének átvételérõl szóló okmányirodai elismervény. A szavazókörbe elsõként érkezõ szavazónak kell megállapítania a bizottsági tagokkal közösen, hogy valamennyi szavazóurna üres-e, abban az õ szavazata lesz-e az elsõ. A jegyzõkönyvvezetõ errõl egy úgynevezett ellenõrzõ lapot állít ki, amelyet valamennyi jelenlévõ aláír, majd a bizottsági elnök lezárja és lepecsételi az urnákat.
Minden voksoló két szavazólapot kap. Az egyiken az adott választókerületben elfogadott jelöléssel rendelkezõ egyéni jelöltek szerepelnek majd, névsorba állítva. A 30. választókerületben hat, a 31. választókerületben öt jelölt indul a gyõzelemért. A másik szavazólapon az úgynevezett területi listák lesznek felsorolva, egy sorsolás eredményeként kialakult sorrendben. Ezen a szavazólapon a jelölõ szervezetek az elsõ öt jelöltjük nevét tüntetik fel. Érvényesen szavazni egy egyéni jelöltre és egy listára úgy lehet, hogy a hivatalos, lepecsételt szavazólapon a jelölt neve melletti, illetve a lista feletti körbe két egymást metszõ vonalat húzunk, tollal. Minden más jelölést az esti szavazatösszesítéskor érvénytelennek kell nyilvánítania a bizottságnak. Érdemes gondosan és figyelmesen leadni a szavazatunkat, hogy az ne vesszen kárba. Aki a szavazás napján a mozgásában korlátozott, de szeretné, ha részt vehetne a képviselõk megválasztásában, kérheti, hogy küldjenek ki a lakására mozgóurnát. Ezt kérni április 9. elõtt a Polgármesteri Hivatal 4276168-as vagy 4276-167-es telefonján, a szavazás napján pedig ugyanezeken a vonalakon vagy az illetékes szavazókörben is lehet. Az elsõ fordulóban az az egyéni választókerületi jelölt lesz országgyûlési képviselõ, aki megkapja az érvényes szavazatoknak több, mint a felét, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület választópolgárainak több, mint a fele szavazott. A választással összefüggõ információk folyamatosan olvashatók az Országos Választási Iroda www.valasztas.hu címû internetes honlapján. Bernádné dr. Faragó Ibolya az OEVI vezetõ helyettese
2
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Pályázat lakótelepi lakások korszerûsítésére, felújítására
(
+ Folytatás az 1. oldalról)
A Pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendõ a panel, a blokk, az alagútzsalus, az öntött falas, vasbetonvázas és egyéb elõre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület. Felújítási támogatást igényelhet: A kerület közigazgatási határán belül iparosított technológiával épült min.4 lakásos lakóépület. A tervezett munkákat a közgyûlés megszavazta és döntött a várható költségek mértékérõl és pénzügyi forrásról. A lakóközösség a tervezett felújítási költségfedezetének 1/3val rendelkezik A tervezett felújítási munkák mûszaki dokumentációja a pályázat benyújtásának idõpontjában a lakóközösség rendelkezésére áll. A lakóépület tulajdonosainak az Önkormányzattal szemben lejárt határidejû tartozása nincs. A lakóközösség által az Önkormányzat felé benyújtott pályázatot az Önkormányzat minõsíti és az Önkormányzat által elfogadott társasházi pályázatot továbbítja a minisztérium a meghirdetõ felé. A pályázat a minisztérium által kiírt „Pályázati útmutató” és a hozzá kapcsolódó mellékletek szerint nyújtandó be. A formanyomtatványok letölthetõk a www.csepel.hu vagy a www.oleh.hu honlapokról, vagy beszerezhetõk az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáján. A pályázatot 2 eredeti példányban, zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagolásra rá kell írni a pályázat kódszámát: LKFT-2006-LA-2. A pályázatok benyújtásának helye:
CSEPEL, 2006. április 5. Barátság és összefogás
Csepel fejlõdését új pályára állítjuk!
(
+ Folytatás az 1. oldalról)
késõbb már 35 millió forintot adtak össze a lokálpatrióta csepeli vállalkozók. Podolák Görgy szerint ilyen gyorsan és pontosan nem született még alkotás Csepelen: a testület és a hivatal egyaránt segítette, támogatta az adminisztrációs eljárást, így a pályázat-nyertes Pagony Kft. idõben megtervezhette és elkészíthette Csepel új látványosságát, a szökõkutat. A fogadás résztvevõi a két alkotásra és a barátságra ürítették poharaikat, majd kisétáltak a Szent Imre térre, ahol már nagy tömeg vette körül a két alkotást. A gyerekek örömmel visongattak a vízpermetben. Amikor megkérdeztem Podolák Györgyöt, hogy milyen érzés készen látni azt, amit alig egy éve megálmodtak, azt válaszolta: „szebb mint gondoltam, s örülök, hogy a csepeliek birtokba vehetik”. A Himnusz elhangzása után Tóth Mihály rövid beszédben méltatta a két testvérváros és kikötõik együttmûködését. Elmondta, hogy testvérvárosunk, Rijeka nagyszerû ajándéka tovább erõsíti a két város kapcso-
Családi háztartásvezetõi munkakört! Pusztai Erzsébet sajtótájékoztatója
A pályázatok benyújtási határideje:
Tájékoztatást a 4276-165 telefonszámon Bíró Istvántól lehet kérni.
A választások idején természetes, hogy sok, a többség érdekeit érintõ, pontosabban húsbavágó kérdés kerül terítékre. Ilyenkor a tapasztalt vá-
Ünnepélyesen aláírták az együttmûködési szerzõdést
Szeptemberben átadják az új mentõállomást (
+ Folytatás az 1. oldalról)
Az új mentõállomás a felújított Csepeli Szakorvosi Rendelõintézet szomszédságában az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló területen épül meg. Az Országos Mentõszolgálat Vállalta, hogy a mentõállomást szeptember 30ig saját beruházásként kialakítja. Az önkormányzat az új állomás építéséhez kétszer 10 millió forintot biztosít Mint ahogy az a szerzõdés aláírásakor is elhangzott Budapest-Csepel Önkormányzata és Országos Mentõszolgálat két éve folyamatosan folytatott tárgyalásokat arról, hogy Csepelen új mentõállomás épüljön. Korábban több helyszín is szóba került, így például a Gyártelep II-es kapujánál lévõ mentõállomás, amelyet azért nem lett volna érdemes felújítani, mert a korszerû mentõautók nem fértek volna be. Hasonlóképpen nem találták felújításra alkalmasnak a Táncsics Mihály úti régi mentõállomást. Felvetõdött a Tûzoltóság mögötti terület, de ezt minden érdekelt túl messzinek tartotta a városközponttól és a felújított Szakorvosi Rendelõintézettõl. Két helyszín, a HÉV-végállomás, illetve az Áruház tér környéke látszott alkalmasnak egy új, korszerû mentõállomás építésére. Végül is az Áruház tér mellett döntöttek.
Tóth Mihály és dr. Takács Zoltán (Mizik Zsuzsa felvétele)
A négybeállásos, B típusú állomás két szállító- és két esetkocsi befogadására lesz alkalmas. Az új mentõállomás környékén tereprendezésre is sor kerül, ami nagymértékben javítja majd Csepel belvárosának esztétikai képét. Ugyanakkor a Kossuth Lajos utca–Kiss János altábornagy utca–Táncsics Mihály utca zajos átmenõ forgalmát is elterelik. Dr. Takács Zoltán fõigazgató a Csepel újság kérdésre válaszolva elmondotta: egy új Mercédesz eset kocsi orvossal és egy új Ford mentõkocsi orvos nélkül, de szakápolóval a nap 24 órájában a csepeliek rendelkezésére áll majd. Két kocsi pedig döntõen betegszállítást végez, természetesen, ezekben a kocsikban is lesz egészségügyi felszerelés,
res beruházást.” – zárta beszédét Podolák György. Vojko Obersnel elégedetten nyugtázta, hogy a rijekai ajándék méltó helyre került. „A hajó az utazást, a távoli vidékek felfedezését szimbolizálja. A felfedezést, amely mindkét városhoz közel áll, hiszen mindkettõjüknek van a világra nyitott kikötõje. A vízparti emberek természettõl fogva kíváncsiak. Ez hozott össze bennünket, s nagy örömömre szolgál, hogy Rijeka polgárai nevében átadhatom térplasztikánkat, amely barátságunkat is szimbolizálja.” Harangozó Imre, római katolikus esperes megszentelte a térplasztikát és a szökõkutat. „Urunk add, hogy ez a szökõkút, és térplasztika, az alkotók, adományozók munkáját, áldozatát dícsérje. A szemlélõket szép látvánnyal, az itt megpihenõket nyugalommal töltse el Isten kegyelme.” A téren összegyûlt több ezer ember a nagy színpad elé sereglett, ahol a nagyhírû Republic együttessel együtt énekelt két órán át, amíg az élõ koncert tartott.az est méltó befejezése volt a látványos tüzijáték. Udvarhelyi András
ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ-VÁLASZTÁS 2006
Budapest-Csepel Önkormányzata 1211 Bp., Petz F. u. 3. Ügyfélszolgálati Iroda 10-11. sz. ablakok.
2006. augusztus 31. 14 óra
latát, s ezen túl jelentõs kulturális, turisztikai látványossággal is gazdagodott kerületünk. Podolák György pedig az emlékmû bizottság nevében átadta a szökõkutat a polgármesternek. „Ez a szökõkút a csepeliek összefogására, a kerületben mûködõ vállalkozók, cégek felelõsségére, Csepel iránti elkötelezettségére, áldozatkészségére, a gondolatok és a tettek szövetségére hívja fel a figyelmet. Meggyõzõdésem ugyanis, hogy csak e kettõ, vagyis az alkotó gondolat és az alkotó munka, a tett elválaszthatatlan egysége hozhat gyorsuló fejlõdést az országnak és Csepelnek is. Nekem az egész életem errõl az egységrõl szól. Illõ szerénységgel és jogos büszkeséggel mondom sok ezer itteni lakossal együtt: Csepeli vagyok. Ezért, ha lehet, és gyakran lehet, akkor rajongásig szeretem ezt a várost. Tizenöt vállalkozó, cégtulajdonos fogott össze azért, hogy ebbõl a tervbõl valóság legyen. A szökõkutat létrehozó Emlékmû Bizottság nevében köszönetet mondok mindazoknak, akik lehetõvé tették ezt a gyors, sike-
és balesetek esetén is szállítják a sérülteket. A mentõállomáson mintegy harmincöt fõ dolgozik majd. Az állomás fenntartása évente 90 millió forintba kerül. Mint ahogy azt az együttmûködési szerzõdés aláírásakor Horváth Gyula alpolgármester hangsúlyozta a csepeli magánszemélyek és vállalkozók is szívükön viselik a kerületi mentõállomás infrastrukturális fejlesztésének ügyét és ennek érdekében anyagi támogatásra is készek. A további támogatásokat az Országos Mentõszolgálat Alapítványának számlájára kérik befizetni „A csepeli mentõállomás fejlesztésére” megjelöléssel. A számlaszám: 11600006-0000000012819764. Deák Attila
lasztó azt gondolhatja, minek minderrõl beszélni, hiszen nem biztos, ha hatalomra kerül egy-egy párt, be is tudja tartani ígéreteit. Manapság a politikával szembeni bizalmatlanok azt gondolhatják, semmi értelme egy-egy cél megfogalmazásának. Nos, hogy mennyire nem így van, azt bizonyítja Pusztai Erzsébet az MDF szociálpolitikával foglalkozó országgyûlési képviselõjelöltje, aki március 28-án tartott sajtótájékoztatót Csepelen, az MDF helyi szervezetének székházában, a Turul étteremben. A politikust, Vincze Miklós, a csepeli demokrata fórum vezetõje köszöntötte. Pusztai Erzsébet a Tandem munkacsoport céljairól tájékoztatta a sajtó munkatársait, miért fontos a családbarát munkapiac megteremtése. Kifejtette, növelni kell a részmunkaidõs foglalkoztatást, hogy jogállásuk hasonló legyen, mint a rendes munkaidõben foglalkoztatottaké. Az MDF fontosnak tartja az Egyenlõ Bánásmód Hatóság megerõsítését, a munka-
adók szigorúbb ellenõrzését, hogy a dolgozók, ne legyenek kiszolgáltatottak. Be kell vezetni a családi háztartásvezetõ munkakört. Azon nõk, akik több gyermeket nevelnek, és igazoltan elvégeznek egy háztartás, család, gyermekgondozói tanfolyamot, lehessenek fõállású háztartásvezetõk. Bér ezzel nem járna, de nyugdíjviszonyt jelentene. Hosszan beszélt a családbarát munkaerõpiac megteremtésének fontosságáról, az álláskeresés közbeni diszkriminációról, e procedúra közbeni tiltott kérdések köztudatba, pontosabban a munkaadók tudatába vésését, a 45 éven felüli munkavállalók nehéz álláshoz jutásáról, s hogy pártja szorgalmazni fogja e kérdések parlamenti tárgyalását és törvénybe iktatását. Mint már a bevezetõben említettem, lehetséges, hogy nem mindegyik elképzelés valósul meg, de annyi bizonyos, elõször beszélnünk gondjainkról, s akkor elõbb vagy utóbb elérjük el céljainkat, s a munkavállaló kevésbé lesz kiszolgáltatott. U. A.
A szeretet világnapja április 8. Nehéz megfogalmazni mi is az a szeretet. Mély érzelem, melynek több fajtáját ismerjük! A legbensõségesebb, az anya és gyermek közötti erõs kötelék, feltétel nélküli állandó szeretet. A barátság, a szerelem alapja a szeretet, amit érzünk egymás iránt! Tény, hogy szeretet nélkül nem lehet élni, enélkül rendkívül sekélyes lenne az érzelmünk. A szeretet világnapán talán rájövünk arra, hogy egy kicsit jobban figyeljünk egymásra. Segítsünk egymáson és a családokban szeretet lengje be a lényünket, környezetünket! Tapasztaltam, valakibõl árad a szeretet sugara és ontja azt embertársai felé. Ez megmagyarázhatatlan burok, mely kevés embernek adatott meg! Boldog akinek van kit szeretni és akit szeretnek. Nincs ennél fontosabb emberi érték. A szeretet világnapján április 8.-án ünnepeljük tehát a szeretet magát, hogy létezik ilyen csodálatos kifejezés, amely tükrözi azt a magasztos emberi érzést, amely nélkül élni nem szabad! Jó lenne, ha béke és szeretet hálózná be a világot legalább ezen az egy napon, de ne csak ezen az egy napon szeressük és tiszteljük egymást! Nagy Katalin
A magyar költészet napja József Attila 1905. április 11én született, e jeles nap emlékére 1964-tõl minden évben április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. József Attila a XX. század egyik legjelentõsebb költõjének tekinthetõ, költészete nemcsak saját kora, hanem az egész század alapkérdéseit felölelte. Mûvészetében a kor lehetséges poétikai eljárásai keverednek. Költészete mindenkit képes volt megszólítani. Ennek a napnak a jelentõségét akkor is tudnia kell az embernek, ha álmából keltik fel, hisz már az iskolában belénk sulykolták, hogy ezen a napon született egyik legkiválóbb költõnk. Sajnos életében József Attila nem tapasztalhatta meg a sikert és az elismertség csodás érzéseit. József Attiláról szólva nem elég azt mondani, hogy ellentmondásokban bõvelkedõ életútja volt, mert az volt szinte nemzedéke valamennyi jelentõsebb tagjának is, mégis a korán árvaságra jutott költõ azonban mintha a többieknél is sebezhetõbb és kiszolgáltatottabb lett volna. Hiába próbált közösséghez tartozni vagy a szerelemben megkapaszkodni. „Légy, ami lennél: férfi” - írta, teljesíthetetlen feladatként élve meg a felnõtté válást. József Attila mindennapos táplálékunk lett; a hatvanas évek óta éppúgy „a” költõ szinonimája számunkra, mint valamikor Petõfi volt. Nyughatatlan, megállapodásra képtelen szelleme, politikai fordulatokban gazdag életútja, kétségbeesésbe torkolló szeretetvágya s a maga tökéletes csõdjének könyörtelen megvallása és a végsõ konzekvencia vállalása még prózai korunkban is erõteljesen hat a képzeletre. Vannak megfoghatatlan dolgok. A költészet is ilyen, emberi mértékkel kifejezhetetlen. Ha már a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, akkor mindenképp meg kell említenünk a szintén április 11én - 5 évvel József Attila elõtt, 1900-ban született - Márai Sándor nevét is, aki évszázadunk magyar irodalmának egyik legjelentékenyebb alakja. Most viszont evezzünk csendesebb vizekre, s nézzük csak hogy még milyen események köthetõk ehhez a naphoz. Említésre méltó, hogy 1896ban Hajós Alfréd megszerzi az elsõ magyar olimpiai aranyérmet s egyben az athéni olimpia legfiatalabb gyõztese is õ lett. Ami azt illeti, sportolói pályafutása nem indult egyszerûen, már az iskolában az elsõ testnevelésórán szinte eltanácsolták. De õt nem olyan fából faragták, És ha már egyszer elindult, akkor meg sem lehetett állítani. Az élet minden területén elérte, amit akart. S most nézzük, hogy erre a napra mely névnapok is esnek. Ariel, Ariella, Gemma, Godiva, Laura, Leó, Leon, Leona, Szaniszló. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy ezen a napon tartja a névnapját, hisz a felsoroltak közül a (Laurán kívül) az összes többi olyan ritka manapság már, mint a fehér holló. A névválasztást manapság már a nyugati kultúrák is nagyban befolyásolják, így lehetséges, hogy a közeljövõben nem elképzelhetetlen hogy több Pamela és Eszmeralda nevû gyerek lesz. A régi szép magyar nevek, mint például a Levente szinte már el is felejtõdtek. A
CSEPEL, 2006. április 5. KÉPVISELÕI FOGADÓÓRÁK Balogh Ilona, az 5-ös övk. önkormányzati képviselõje, a Lakásügyi Bizottság alelnöke fogadóórája 2006. április 18án, kedden, 16.00 és 17.00 óra között lesz az MSZP Képviselõi Irodában (régi MSZP iroda): Bp. XXI. Kossuth Lajos u. 67. E-mail:
[email protected], Sms: 06 30 619-54-96 Horváth József, a FideszMPSz önkormányzati képviselõje, a Lakásügyi Bizottság elnöke. Fogadónap: minden hónap elsõ keddjén: 18.0019.00 óra között, a Hermann Ottó Általános. Iskolában (1214. Bp. Gombos tér 1.) Levélcím: Budapest – Csepel Önkormányzata 1211. Bp. Szent Imre tér 10. Szenteczky János, a 16-os számú önkormányzati választókerület képviselõjének fogadóórája 2006. április 10-én (hétfõn), 17.00-tól 18.00-ig lesz, az MSZP csepeli irodájában! Cím: 1211. Budapest, Kossuth Lajos u. 67. Tel: 30619-5482. SMS: 30-655-5963 e-mail:
[email protected] . www.szenteczky.hu. Takács József, a 3. önkormányzati választókerület egyéni képviselõje fogadóórája minden hónap elsõ hétfõjén 18 és 20 óra között a Bûnmegelõzési Irodában (1214Bp. Csikó sétány 2/b.). E-mail:
[email protected]; 06-30-914-7352. Zanati Béla, a 7. számú önkormányzati választókerület egyéni képviseloje minden hónap elso hétfojén tart fogadóórát 17 és 19 óra között a Jedlik Ányos Gimnáziumban (1212 Bp., Táncsics M.u.92.). E-mail:
[email protected]
Felhívás az elsõs csepeli mérnökhallgatók részére A Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány ösztöndíja megpályázható a Csepelen lakó, vagy Csepelen érettségizett, és jelenleg elsõéves mérnökhallgatók részérõl. Az elsõ félév eredményes lezárását igazoló „leckekönyv” másolatával kiegészített pályázatokat meg kell küldeni az alapítvány kuratórium elnökének: Nógrádi László 1211 Bp., Templom u. 18. A pályázat benyújtásának határideje: 2006. április 15. A Csepeli Mérnökhallgató Alapítvány kuratóriuma
Véradás a Csertszak-nál
Véradást szerveztek március 30-án a Csertszak Kft.-nél, a Transzformátorgyár utcában. Mizik Zsuzsa felvételén az önkéntes véradók egy csoportja, még donorrá válásuk elõtt.
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Az Öt Muskétás most munkahelyekért küzd… A Regionális Operatív Fejlesztési Program (ROP) keretében jórészt Európai uniós forrásokból közel 5 milliárd forint segíti egy-egy nagyobb magyarországi területi egység foglalkoztatási stratégiájának kimunkálását. A cél az adott terület önkormányzatainak, civil szervezeteinek, valamint munkaadóinak „egy asztalhoz ültetése”, ezáltal pedig új lehetõségek felkutatása a helyi munkanélküliségi ráta csökkentésére, kiemelten pedig a hátrányos helyzetû rétegek (nõk, fogyatékkal élõk, romák, 50 év felettiek stb.) munkához juttatására. Az eddig kialakult, közel 40 együttmûködés között csupán két városi szintû akad: Szombathely mellett az öt dél-pesti kerületet, köztük Csepelt is magába foglaló, „Az öt muskétás- Egy mindenkiért, mindenki egyért” mottót viselõ project. Ezt a programot hivatalosan március 21-én, kedden, a XVIII. kerületi Rózsa Mûvelõdési Házban indította útjára Mester László, a fõpályázó, Pestszentlõrinc-Pestszentimre polgármestere. A két esztendõs folyamat tervezett lépéseit, az új típusú koordinációtól remélt eredményeket Erdélyi László project-menedzser ismertette ez után a rendezvényen, melyen kerületünket többek között Lombos Antal ágazatvezetõ, valamint Gáborné Aczél Ágnes, a Csepeli Családsegítõ Szolgálat vezetõje képviselték. Aczél Ágnes vállalta el ugyanakkor a program csepeli képviselõjének- szakszóval: megvalósítójának- feladatkörét is, az érdeklõdõk tehát vele vehetik fel a kapcsolatot a 425-24o8-as, vagy a 06-20-6691814-es telefonszámokon.
Árhullám vonul le a Dunán
Idõben megkezdõdött a felkészülés Lapzártánk után, március 31-én kértünk tájékoztatást Domonkos Csabától, a Fõvárosi Polgári Védelem XXI. kerületi Kirendeltségének vezetõjétõl arról, hogy a Duna vízállása mennyire veszélyezteti Csepel hullámterébe tartozó ingatlanokat.
Domonkos Csaba elmondotta: idõben tájékoztatták a Rózsa utca alatti Hullámtérben lévõ ingatlanok tulajdonosait, használóit, hogy az Országos Vízjelzõ Szolgálat elõrejelzése szerint a Dunán április 1.-re és 2.-ra 8,1 méter feletti árhullám várható, s a vízállás Csepelen csak a hullámtereket fogja elárasztani. Felhívták az érintett ingatlanok tulajdonosait, használóit, hogy a veszélyeztetett területen tárolt építõanyagok, gépek, gépjármûvek és egyéb vagyontárgyak, és háziállatok biztonságba helyezésérõl gondoskodjanak. Ugyanakkor kérték az ott lakókat, hogy a fent jelzett idõszak alatt az árhullám levonulásáig senki ne tartózkodjon a veszélyeztetett területen. Arra is felhívták az ingatlanok tulajdonosainak figyelmét, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a veszélyeztetett épületek áramtalanítására, továbbá a pincében, földszinti
Április 2-ai pillanatkép az árvízhelyzetrõl (Mizik Zsuzsa felvétele)
helyiségekben tárolt tüzelõolaj, festékanyag és mindennemû –vízszennyezés lehetõségét magába hordozó– vegyszer biztonságba helyezése érdekében. Domonkos Csaba elmondotta még, hogy a felmérték, hogy esetleges nagyobb árhullám esetén milyen védelmi eszközökre, munkagépekre van szükség, és azokat üzemkész állapotba helyezték. A csepeli hullámtérben, a Rózsa utcától délre, a volt kenyérgyár mögötti területen minden bizonnyal egy tanyát,
Szenteczky János a CSEVAK élén Új ügyvezetõ igazgatót nevezett ki az önkormányzat képviselõtestülete március 21-én CSEVAK Vagyonkezelõi és Vagyonhasznosító Kft. élére. Másnap, kora reggel Tóth Mihály polgármester a Kft. kistanácstermében jelentette be ezt a döntést és tájékoztatta a cég dolgozóit, hogy április elsejétõl a CSEVAK élére új igazgató kerül. A 32 éves közgazdász, Szenteczky János, aki három éve igazgatói tanácsadója volt a cégnek, e döntéssel most irányítói és a munkáltatói feladatokat is kapott. A reggeli értekezleten Orosz Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a közeljövõben a CSEVAK-hoz kerül az önkormányzat beruházási irodája is, s ezzel tovább nõ a feladata a Kft-nek. Szenteczky János kinevezésével kapcsolatban jelezte: Õ talán más típusú, gyorsabb ritmust diktáló vezetõ, mint elõdje, de a célja ugyan az. A cég eredményes mûködtetése a tulajdonos önkormányzat érdekében és a csepeliek megelégedésre. Udvarhelyi András
Készüljünk az életmentésre
Vöröskeresztes elsõsegély tanfolyam Elsõsegély tanfolyamot szervezett a Vöröskereszt csepeli szervezete. A tanfolyam vizsgája március 30-án volt. Mizik Zsuzsa felvétele az egyik vizsgafeladatot, a bábun bemutatott mesterséges lélegeztetés gyakorlati fogását örökítette meg
Forgalomkorlátozás az Áruház térnél! Az Egészségügyi Szakrendelõ rekonstrukciója miatt a szakrendelõ fõbejárata elõtti – Kiss János altábornagy utca Kossuth Lajos utcával összekötõ útszakasz – lezárásra került. Amint az Mizik Zsuzsa felvételén is látható, már a környezetrendezés is megkezdõdött, a beruházás a befejezés elõtti periódusba jutott. A piac és a KAISER áruház valamint a szakrendelõ fõbejáratának megközelítése kerülõ úton, a Széchenyi út igénybevételével, a Táncsics M. u. felõl lesz lehetséges. A forgalomkorlátozás miatt az önkormányzat a csepeli lakosok szíves türelmét és megértését kéri.
ahol több család is lakik, ki kell majd üríteni. Az elõrejelzések alapján Csepel térségében máshol nincs veszélyeztetett terület. A lakosságot folyamatosan tájékoztatták arról, hogy az árvízvédelemmel, élet- és vagyonvédelemmel kapcsolatos kérdésekkel, bejelentésekkel a Polgármesteri Hivatal Városépítési Irodához (XXI. ker. Szent Imre tér 10., Tel: 2766622) és a Fõvárosi Polgári Védelem XXI. kerületi Kirendeltséghez (Tel. 277-6336) lehet fordulni. D. A.
3
Jövõnk Európában! Az õszi nagysikerû EU információs nap folytatásaként a Csepel-sziget Humánerõforrás Fejlesztõ és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány (a Miniszterelnöki hivatal támogatásával) „Jövõnk Európában, Európa jövõje” címmel újabb információs napokat szervezett. Március 19-én alkalom nyílt arra, hogy a résztvevõk megismerhessék az Unió történetét, mûködését, a tanulási, vállalkozási, munkavállalási lehetõségeket. Az elõadások után bárki feltehette a kérdéseit a szakértõknek.. A legnagyobb érdeklõdést a magánszemélyek által is megpályázható fûtéskorszerûsítést és a nyílászárók felújítást, cseréjét támogató pályázat iránt volt. A második rendezvény március 26-án, vasárnap a Kék Iskolában volt (az eseményre visszatérünk). Az Alapítvány és segítõi továbbra is szeretettel várnak mindenkit, hogy megbeszélhessük, hogyan alakul a jövõnk Európában és milyen lehetõségei vannak Csepelnek és az itt lakóknak az Unióban.
Elhunyt Hajtun József Sakkmester, sakkszakíró, a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub elnöke, a Maróczy Sakk-szakkör Csepelért díjas vezetõje életének 82. évében, 2006. március 31én elhunyt. Hajtun József 1924. január 4-én született Csepelen. Mindent Csepelnek és a sakknak köszönhetek, mondogatta. Tagja volt a Csepeli Vasasnak. A Magyar Sakkszövetség fõtitkára. Munkatársa volt a Csepel újságnak, fõszerkesztõje a Magyar Papír címû lapnak, olvasószerkesztõje az Ádám magazinnak, az Esti Hírlap és a Népsport rovatvezetõje. Három gyermeket nevelt fel. Hat sakk-könyve jelent meg, a hetediket már nem tudta befejezni. Csepelen halt meg. Emlékét megõrizzük. -u-
Budapesti Központi Szennyvíztisztító
Alapkõletétel Csepelen Lapzártánk után kaptuk a hírt, hogy a Csepel újság április 5-i megjelenésével egy idõben, vagyis ma 10 óra 30 perces kezdettel Budapest Fõváros Önkormányzata Fõpolgármesteri Hivatala alapkõ-letételi ünnepséget és sajtótájékoztatót tart az Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása keretében megépülõ Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep helyszínén, a csepeli Nagy-Duna soron. Információink szerint a millió euró, amelynek 65 sajtótájékoztatón az újság- százalékát (305 millió euró) írók részletes tájékoztatást az Európai Unió kohéziós kapnak az úgynevezett. alapja, 20 százalékát a maÉLÕDUNA-projekt elemei- gyar költségvetés, míg a rõl, a munkálatok ütemezé- fennmaradó 15 százalékát a sérõl, és a várható végered- fõvárosi önkormányzat fiményérõl. A tervek szerint a nanszírozza. A beruházás projektrõl tájékoztatást nyújt eredményeként 2009-re elPersányi Miklós, környezet- készülnek a kapcsolódó lévédelmi és vízügyi minisz- tesítmények, így a budai fõter, Baráth Etele, Európai gyûjtõ, az átemelõ-telepek, uniós koordinációért felelõs a folyó alatti átvezetések, tárca nélküli miniszter valamint a komposztálóteDemszky Gábor, Budapest lep. A próbaüzemet követõfõpolgármestere, Vajda Pál, en 2010-ben átadják a BuBudapest fõpolgármester- dapesti Központi Szennyhelyettese. Az alapkõletétel- víztisztító Telepet, amely rõl és a sajtótájékoztatóról napi 350 000 m3-es tisztítálapunk következõ számában si kapacitásával biztosítja, hogy a Dunába jutó szennyközlünk részletes tudósítást. Európa legjelentõsebb víz közel száz százalékban környezetvédelmi beruhá- biológiailag tisztított lezásának teljes értéke 530 gyen.
4
KÖZÉLET
Móczó Istvánné:
„Az üst látványa olyan nekem, mint egy szívdobbanás” Mosolygós, derûs asszony fogad, kedvesen invitál beljebb otthonába. Házi készítésû aprósüteménnyel és hellyel kínál, majd kicsit szabadkozva, szerényen kezd mesélni az életérõl. A múltat idézve könnyek szöknek a szemébe, de közben mosolyog, mert az idõ – ha lehet – még szebbé varázsolta az emlékeket. Meleg szívvel, odaadással beszél a családjáról és fõleg a hivatásáról, hiszen Móczó Istvánné vezetõ szakácsnõ egyike a Csepelért díjjal kitüntetetteknek. Ebbõl az alkalomból mutatjuk be õt az olvasóknak. „Akkor vagyok boldog, mikor a konyhában tevéke n y ke d h e t e m ; fõzni, tálalni, kisütni néhány palacsintát. Kimondhatatlan boldogság számomra, mikor gyerekeknek fõzhetek” – fogalmaz Pannika. Szakmája szeretetének újabb bizonyítékaként élelmezés vezetõi iskolába jelentkezett, minden csínját-bínját tudni akarta a szakácskodásnak. Élelmezésvezetõként immár 3 szakáccsal a keze alatt dolgozott s A Jász-Nagykun-Szolnok irányította a konyhát. A rendmegyében, Jászteleken szüle- szerváltás éveiben más muntett Móczó Istvánné Pannika kahely után kellett néznie, ám korán férjhez ment, és mivel a a szakmáját semmi pénzért fel párja egyik családtagja Cse- nem adta volna, így csak a pelen élt, õk is itt kezdték a helyszín változott: az „Egyesíközös életüket, albérletben. tett Bölcsõdék”-nél kellemes 1962-ben megszületett a fiuk, fogadtatásban részesült, s a Alfréd. Mikor a baba nagyob- 13-as számú bölcsõde konyhábacska lett, Pannika a Kék jának vezetését bízták rá. „ A Duna Fodrász Szövetkezet- szakácsmunka olyan csodálaben vállalt takarítói munkát tos!” – meséli lelkendezve éjszakára, így a nappalokat a Pannika, s elõkerülnek a tábokisfia nevelésének szentelhet- rozós nyarak emlékei is, amite. Férje, István a Csepel Mû- kor fonott kalácsot, brióst, vekben dolgozott. aranygaluskát készített a sok A következõ nagy állomás kis lurkónak, akik vidáman kiaz életükben akkor követke- abáltak, ha meglátták õt: „Panzett, mikor a kis Alfréd szá- ni mama, nagyon finom volt mára bölcsõdét keresett az if- az ebéd!” jú anyuka. Jelentkezett tehát a „Nem tudok belegondolni Csepel Mûvek gyermekintéz- abba, mi lesz, ha már nem tuményéhez konyhai dolgozó- dom ezt csinálni, nekem a fõnak, mert így bölcsõdei férõ- zés a vénámban patakzik – helyet is biztosítottak a kisfiá- mondja könnybe lábadt szemnak. Innen kezdõdött Pannika mel – a fakanalak, az üst látkötõdése ehhez a kerülethez, ványa olyan nekem, mint egy az õ szavaival élve „Csepel a szívdobbanás” – törli meg a szívének egy csücske lett”. szemét Pannika, majd vissza1963-at írtak ekkor. Talán ez kanyarodik a családjához: „ – az év volt az, ami a késõbbi A szakmámat nagyon szeresorsát is meghatározta, mert tem, de ez a család rovására amikor 18 évesen az üzemi soha nem ment. Úgy oldottam konyhán kezdett dolgozni, at- meg az életemet, hogy mintól kezdve egyre inkább örö- denre jutott idõ”- emlékezik mét lelte szeretett munkájá- töprengve a múltra. Ám a jeban. lenhez kifejezetten hozzá tarHamarosan újabb kisle- tozik még a két unoka, Alfréd gényt hozott a gólya a Móczó és Annamária is, akik a mama családba, Istvánkát – nem szeme fényei, büszke is rájuk sokkal ez után pedig a tényle- Pannika. Móczó Istvánné jeges fejlõdés idõszaka kezdõ- lenleg az Egyesített Bölcsõdött el Pannika életében a dék 9-es konyháján fõz a kimunkát illetõen. Immár két- csiknek, ahogy õ fogalmazott; gyerekes édesanyaként kíván- „a szíve minden melegével”. ta bõvíteni tudását. Jelentke- Kolléganõivel szinte családot zett hát a Posztógyár utcai alkotnak, s ezzel a szorgalmas konyha vezetõjénél – akkori kis csapattal nem nehéz a mamunkahelyén – hogy szeretne ximumot nyújtani. szakácsnak tanulni. Munkáját mind a napig a A vezetõség hamar felis- szakmai hozzáértés, felelõsmerte, hogy Pannikát az isten ség és a gyerekek iránti szereis szakácsnak teremtette, tet kíséri. 1980-ban minisztemert még be sem fejezte az ri, 2002-ben a „Csepeli Gyeriskolát, máris a konyha élére mekekért” kitüntetéssel, idén nevezték ki. Hosszú évekig pedig a Csepelért Díjjal isez töltötte ki az életét, nem merték el Panni néni több évkevesebb, mint 1500 sze- tizedes munkáját. mélyre fõzött. Fenyvesi Edit
CSEPEL, 2006. április 5. Kicsoda Kosik György?
Csak a munkával lehet munkára nevelni Csak munkával lehet, munkára nevelni. Ez a mottója cikkemnek és életfilozófiája a Csepeli Erõmû Szak- és Átképzõ (CSERTSZAK) Kft. ügyvezetõ igazgatójának, Kosik Györgynek, az idei Csepelért díj egyik kitüntetettjének. Ez alkalomból pályafutásáról, munkájáról, gondjairól beszélgettünk. Elmondta, hogy 1947. november 13-án született Sashalmon. Édesapja tót, édesanyja sváb, õ pedig tiszta magyar.
Szerencsés embernek mondja magát, hiszen sváb származásuk miatt a családot ki akarták telepíteni, de a mama éppen vele volt terhes és ez megmentette õket. Édesapja fémöntõként, édesanyja bölcsõdevezetõként dolgozott, s bár a szülõk nem voltak kiemelkedõen gazdagok és nem gyûjtöttek vagyont, mégis szép örökséget hagytak rá. „Édesapámtól az õszinteséget és becsületességet tanultam. No, meg azt, hogy az erõszaknál többet ér a szép szó, pedig én ezt lelkizésnek tartottam akkor. Édesanyámtól a makacsságot tanultam, kemény aszszony volt.” Kosik György azt vallja, minden emberi életnek célja van, valamire születünk, s az a jó, ha ezt a célt minél elõbb megtaláljuk. Útkeresése 25 évig tartott. 1965-ben az elektromûszerész szakmában szakmunkásvizsgát tett. 1973-ban a
Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskolán technikusi oklevelet, valamint 1975-ben a Mûszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán mûszaki szakoktatói diplomát szerzett. 1969-ben a Csepeli Erõmû Szolgáltató Üzemekhez helyezkedett el, a MEO próbateremben, ahol, bemérõ mûszerészként foglalkoztatták. 1972-tõl a CSESZÜ tanulmányi csoportjába került, tanmûhely vezetõként. Végre, 25 évesen megtalálja hivatását: a szakmunkás tanulók gyakorlati képzésével foglalkozik. 1984-ben az oktatási csoport vezetõjévé nevezik ki. Erre az útra Léderer György, egykori fõnöke vezette. Meghatottan emlékezik rá: „Tõle tanultam a szakmát, a korrektséget, s azt, mit jelent, mire kötelezi az embert a barátság.” Kosik György, 1992-ben 45 éves volt, addigra megtanulta a
szakmát, és azt is hogyan kell a felhalmozott kapcsolati tõkét felhasználni. A rendszerváltás után két út állt a szakmunkásképzés és Kosik György elõtt is: vagy megújul, vagy feladja. Õ és néhány társa a nehezebb utat választotta. Elment Szegedre Füle Józsi bácsihoz tanácsot kérni, aki akkor már létrehozott egy káeftéként mûködõ szakmunkásképzõ intézményt, ennek mintájára alakította át társaival a régi oktatási intézményt. Létrehozta a Csepeli Erõmû Szakés Átképzõ Kft.-t, amelyhez az Erõmû végül is csak erkölcsi támogatást adott, a pénzt maguknak kellett elõteremteni. Nehéz, de szép idõk voltak a kezdet évei. Négy-ötszáz diákkal indították az iskolát, ma már 820 tanuló látogatja. 25 szakmát sajátíthatnak el, 64 oktató segítségével. Azt mondja, nem gond az utánpótlás, mindig lesznek tanulóik, hiszen szûkebb és tágabb környezetükben évente „kitermelõdik” sok száz, úgynevezett problémás gyermek, akiknek többsége 17-18 éves korában fejezi be az általános iskolát, és akikkel egyetlen más intézmény sem foglalkozik szívesen. Ennek ellenére az intézményben, – mint régen – színvonalas képzés folyik. Ellentétben a nyugati specializált képzéssel, itt sokoldalú, átfogó ismeretekkel rendelkezõ tanulókat bocsátanak ki. Sok dolgot megtanítanak, ami
nem része a tanmenetnek, de az életben elengedhetetlenül szükségesek: többek között „tantárgy” a munka etikája, s az anyagmozgatás, magyarán a cipekedés „mesterfogásai” is. Nagyon nehéz a gyerekekkel megbecsültetni és elfogadtatni a munkát, sóhajt nagyot Kosik György. A fiatal, szinte-felnõttekkel még nehezebb. Sok szülõ tudatlanul már a gyermekkorban leszoktatja gyermekét a munkáról. Nem engedik játékból sem házimunkát végezni, s azzal veszik el kedvét a munkától: „te még kicsi vagy ehhez”. Amikor pedig kamasz lesz a gyermek, és arra kérik, segítsen, már késõ. A szülõk szerepe fontos lenne az iskolában is. Sajnos kevésen látják ennek jelentõségét. Többen csak akkor jönnek, amikor baj van, s a sok hiányzás miatt kizárják a tanulót. De akkor is csak azért jönnek, mert félnek, hogy nem kapják a gyermek után járó segélyt. „Sajnos bármennyire is igyekszünk, 25 százalékos a lemorzsolódás. Csodákra nem vagyunk képesek. Nem tudjuk ellensúlyozni a súlyos szociális helyzetet” – mondja búcsúzóul az igazgató, majd hozzá teszi: Én optimista vagyok, nekem az a sikerélmény, ha szakmát adunk a gyerekek kezébe és átadhatjuk azt, amit ma napság sajnos sokan elavult értéknek tartanak: barátságot és a munka megbecsülését. Udvarhelyi András
Vida István:
A minõségi munkához kell egy felkészült csapat is Vida Istvánról, a Csepp TV Kft. ügyvezetõ igazgatójáról s egyben fõszerkesztõjérõl a helyi médiában kifejtett sokéves szakmai szervezõ-és "építõmunkája", illetve az általa vezetett gárda jó teljesítménye okán sokan hallottak már. Most azonban, hogy oly sok kollektív elismerés után (lásd például a 2001-ben a Csepp Tv által elnyert Nívódíjat) immár kerületünk egyik legfajsúlyosabb személyre szóló kitüntetését, a "Csepelért" díjat is magáénak tudhatja, illendõ végre személyes vonásokkal, a magánélet színeivel gazdagítva mutatni be Vida Istvánt. az embert. – Mint a díjátadási ünnep- tott ez az idõszak-, úgy, hogy ségen is elhangzott, pedagó- közben írtam is a kerület akgusként kezdte pályafutását. kori lapjába, a Csepel újság Vajon milyen indíttatásból, s egyik elõdjének sportrovatába egyáltalán, milyen úton-mó- (fiatalabb koromban magam don került egy "komoly tanár- is aktívan sportoltam, és Cseember" a televíziózás különle- pelen akkoriban még ugyanges világába? csak gazdag és eredményes – Pedagógusként – e szép sportélet folyt, s a birkózók, és felelõsségteljes pályán – az atléták, az evezõsök példa1977-tõl tevékenykedtem. mutató sportemberi helytállá1990-ben aztán – elsõsorban sáról, a szívet melengetõ eredbarátaim, ismerõseim "unszo- ményekrõl igazi élmény volt lásának" engedve – jelentkez- hírt adni…) tem a Calypso és a Petõfi rádi– Rádióról és újságról is ók által meghirdetett "mûsor- esett már szó- de hogy „jött vezetõ kerestetik" jellegû ve- képbe” aztán a televízió? télkedõ-sorozatra. Igyekeztem – Nos úgy, hogy elõször becsületesen felkészülni, min- Csepelre, a kerületi polgárok den feladatot a legjobb tudá- képernyõire „jött el” végre az som szerint megoldani, s egy- életükrõl képet adó helyi tvszer csak azon kaptam ma- csatorna, az adásait 1993-ban gam, hogy ott vagyok az kábeltelevízióként megkezdõ egyenes adásban közvetített Csepp TV-nek köszönhetõutolsó forduló résztvevõi kö- en…E szakmai mûhelybe is a zött, s ha már ott voltam, hát sportadások szerkesztõjeként bizony meg is nyertem a ver- kerültem be elõször, de már az senyt... év végére a fõszerkesztõ heCsodálatos, mozgalmas, lyettese lettem. Mikor pedig vonzó világ nyílt ki elõttem 1994-ben megalakult a Csepp ezután: rengeteg új, hasznos TV Kft., engem választottak szakmai ismeretet sajátíthat- meg az ügyvezetõ igazgatóitam el, igen magas fokon, sõt fõszerkesztõi posztra. Azóta baráti körülmények között. Ez tizenkét esztendõ telt el. Az utóbbi „szerencsét” egyértel- igazi sikernek azt tartom, mûen tanítómesteremnek, Ré- hogy mára a csepeliek õszinkai Gábornak köszönhetem, tén magukénak érzik a televíakivel sokáig együtt szerkesz- ziójukat. Hasonlóan nagyra tettük a Petõfi Rádió „Napfor- értékelem azt a tényt is, hogy duló” címû éjszakai mûsorát. a Csepp TV-ben szinte ismeEgész pontosan 1993-ig tar- retlen fogalom a fluktuáció,
hiszen a jelenlegi munkatársi gárdájának 80-85 százaléka már a kezdetektõl fogva együtt dolgozik. Én, aki mindig azt vallottam, hogy a minõségi munkához bármely jó vezetõ mellé „kell egy csapat”, egy lelkes, felkészült és összetartó gárda, nem tudom eléggé nagyra értékelni a közös cél érdekében közös akarattal végzett munka jelentõségét. Elmondhatom viszont, hogy a megbízhatóság, a következetesség, a rend, számomra alapkövetelmény: csak ilyen közegben tudok élni és dolgozni. Továbbá maximalista is vagyok: elsõként magammal szemben, hiszen reggelente fél hét tájban már itt ülök az irodámban, hogy idõben átnézhessem a Csepellel kapcsolatos híreket, átgondolhassam a napi tennivalókat. Nem titok továbbá, hogy mielõtt valamelyik mûsorban a képernyõre kerülnék, még ma is a tükör elõtt „igazítom az arcomat”, hogy kellõ felkészültséggel és tisztelettel „látogathassak el” a csepeliek-
hez. Ahogyan Vitray Tamás tanította nekünk még az újságíró-iskolában: minden riportalanyhoz, minden témához csak õszinte, belsõ alázattal szabad közeledni. De ezt a felkészültséget, ezt a „csúcsra járást” elvárom persze a munkatársaimtól is. Nem szeretném megkerülni persze a „fõnöki szigorúság „ témáját sem. Munkatársaim már tapasztalták, hogy igen ritkán emelem fel a hangom, s tudják azt is, hogy ilyenkor még nincs is tulajdonképpen nagy baj. Ha ellenben halkan és megfontoltan közlöm az ellenvéleményemet, akkor bizony súlyt fektetek rá, hogy azt meg is hallgassa, figyelembe is vegye az érintett. – Az újabb kitüntetés fényében, az Ön által vezetett kerületi média komoly sikereinek és elismertségének idején hiányzik-e még valami Vida István életébõl? – Nos, volt nekem egy drága, mindennél kedvesebb, és engem, egyszem fiát, az egész világnál jobban szeretõ édesanyám. Egyszerû, szegény pesterzsébeti bérelszámolóként fontosnak érezte, hogy diplomát szerezzek, s bár nagyon büszke volt a „tanárságomra” is, de a legnagyobb elégtételt, életének legnagyobb örömét az jelentette számára, amikor hallhatott a rádióban, majd láthatott a képernyõn is, és tudta-érezte, hogy új szakmámban sem vallok soha szégyent. Õ azonban két éve meghalt, s lám, én most mindent odaadnék azért, ha együtt örülhetnék vele a „Csepelért” Díjnak… Donnert Károly
CSEPEL, 2006. április 5.
Részleges ebzárlat Vigyázzanak kedvenceikre, tartsák be az elõírást! A Budai Kerületi Fõállatorvosi Hivatal 93/2006. számú határozatával a 2006. április 8. és április 29. közötti idõszakra RÉSZLEGES EBZÁRLATOT rendelt el. Az ebzárlat szabályai: – a tartás helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetõleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek, zárt udvarban a kutyák elzárását, vagy megkötését mellõzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek; – kutyát tartási helyérõl csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni. Az önkormányzat az állategészségügyrõl szóló 2005. évi CLXXVI. tv. 43. § (2) bek. b. pontja alapján köteles az ebzárlat ideje alatt a szabadon talált ebet, macskát befogatni. A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Fõvárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenõrzõ Állomás igazgató fõállatorvosához címzett, 4400,-Ft illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni, de a fellebbezésnek halasztó hatálya nincs. A rókák veszettség elleni immunizálására szolgáló csalétek Csepelen a következõ területeken lesz kihelyezve: Ráckevei-Duna vonala – Vizisport u. – Meddõhányó u. – Közmûhelytelep u. - Ráckevei-Duna vonala – Duna u. – Ságvári E. u. – Vágóhíd u. – Dunadûlõ u. – Hollandi út – Evezõs u. II. Rákóczi F. út – Csepeli út – Plutó u. – Kisnyírfa dûlõ –Pest megye határvonala – Akácfa u. – Szabadság u. – Orion u. által határolt terület.
Épül a zajvédõfal
Mizik Zsuzsa felvétele
Lendületben a csepeli játszótér-felújítási program… Mint megírtuk már, a csepeli játszóterek uniós normák szerinti felújítását, illetve ilyen minõségû új játszóterek létesítését célzó program 2008. végére be kell, hogy fejezõdjék. Nos, az ügy „letéteményesének”, gyakorlati megvalósítójának, a CSEVAK Kft. Közterület-kezelési osztályának dolgozói tavaly 3 ilyen létesítményt újítottak fel, még pedig az úgynevezett „elefántos” játszóteret, a Kiss János altábornagy u. 59-65. szám elõtti játszóteret, valamint (s ez utóbbi átadásra is került már) a Makád utcai játszóteret. Átadás elõtt áll az Áruház tér 5. szám elõtti-, a Zöldfa u. 10. elõtti játszótér, közel 70 százalékos készültséget értek el ugyanakkor a II. Rákóczi Ferenc u. 94–96. sz. mögötti-, a Barátság parki-, a Kisduna-ligeti-, az Iskola téri-, valamint a Kokilla téri játszótér munkálatai. (Ez utóbbi helyen a játszótér melletti, elkerített foci- és kosárlabda-pályát, az úgynevezett „dühöngõt” pedig már át is adták rendeltetésének tavaly.)
Bangó Ferenc
Idén fogják felújítani a Nyuszi sétány 7-10. sz. mögötti játszóteret és a hozzá csatlakozó „dühöngõt”, továbbá a Kapos utca 26–30. sz. mögötti-, a Katona J. u. 1–3. sz. közötti-, a Vízmû–lakótelepi (szintén „dühöngõvel” kiegészített) játszóteret, valamint a Tejút u. 9. sz. mögötti játszóteret. Végre szeretnénk elkezdeni az Óvoda utcai játszótér-kutyafuttató építését a Fõváros támogatásával. (Pályázati eredményhirdetésre várunk.) 2006 jelentõs közterületi feladatai között említhetjük meg továbbá a Kisduna-öböl tereprendezését, köztéri bútorokkal történõ ellátását is, valamint az Áruház-téren, a királymajori lakótelepen –, a Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila út által határolt lakótelepen-, a Csete Balázs u. környékének zöldfelület terveinek engedélyeztetését. Az Áruház tér zöldfelületei is teljesen megújulnak majd,méltó keretet adva a járóbetegszakrendelõnek és az új mentõállomásnak. Végül, de koránt sem utolsó sorban új, még szebb, még gazdagabb zöldtakarót kap majd a Szent Imre tér Polgármesteri Hivatal-felöli, a szökõkúttal, a rijekai emlékmûvel, az Országzászlóval és az ’56os emlékmûvel ékes része.
A A U U T T ILKINGTON Ó Ó AU T O M O T I V E Ü AUTÓÜVEGEK FORGALMAZÁSA, Ü V BESZERELÉSE GARANCIÁVAL V AGR Hungary Kft. E 1215Pilkington Budapest, Tanácsház u. 81–83. E G Tel.: 277-0542, 277-0742, 277-1723 G
P
KÖZÉLET, GAZDASÁG
Bangó Ferenc osztályvezetõ e szép eredmények és fontos tervek ismertetésekor sem felejtkezik meg azonban a már kész létesítmények megóvásával, rendeltetésszerû használatával kapcsolatos gondokról sem. Merthogy hiába zárják be este a szép, modern, uniós szabványt tükrözõ játszótereket az erre hivatott biztonsági szolgálat munkatársai, sok felelõtlen embert ez sem tart vissza a behatolástól. Nap közben pedig a tereken tartózkodókat folyamatosan arra kell figyelmeztetni, hogy (elsõ sorban saját gyermekeik védelmében, de a „kutyagumik” távoltartása miatt is) csukják be maguk mögött a játszóterek kapuit, az óvodákból ismert „félfordulós” zárszerkezet segítségével. Mivel azonban az erre figyelmeztetõ feliratot (például a Kokilla téren) egyesek folyamatosan letépik és eltûntetik, mi is szó szerint közöljük most az ominózus, ugyancsak megfontolandó szöveget: „Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, a gyermekeket, a játékot, sportot kedvelõket, hogy a játszóterek, sportpályák használata az évszakoknak megfelelõen a következõ: Október 1-jétõl április 30-ig 9.00 órától 16.00 óráig Május 1-jétõl szeptember 30-ig 8.00 órától 20.00 óráig A létesítmények nyitását Járõr szolgálat végzi, mely jogosult a napközbeni intézkedésre, amennyiben a területet, a játszó-és sporteszközöket nem rendeltetésszerûen használják. Azon személyek, akik a bezárt játszótereken, sportpályákon tartózkodnak a mûködtetési idõn túl, jogszabálysértést követnek el. Velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményezünk. CSEVAK Kft. Közterület-kezelési Osztály”
5
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
Egy etértésben a csepeliekk el
Németh Szilárd 31. sz. v.k.
Horváth József 30. sz. v.k.
Változásra készül az ország, mert az emberek változást akarnak. Azt akarjuk, hogy Csepelen ismét legyen kórház. Azt akarjuk, hogy legyen több munkalehetõség Csepelen is, aki pedig dolgozik, ne legyen büntetve azért, mert gyermeket is vállal. Azt akarjuk, hogy fejezõdjön be Csepel vagyonának kiárusítása, forrásainkat valóban fejlesztésekre, utakra, csatornázásra, közterületeink élhetõvé tételére fordítsuk. A Fidesz-KDNP programja a Nemzeti Konzultációra épül. Azokat a régi problémákat fogjuk megoldani, melyeket Csepel mai vezetõi már annyiszor hallottak, hogy észre sem veszik. Ígérgetés helyett megépítjük a Gerincutat. Új utakat építünk és teljessé tesszük a csatornázottságot Királyerdõben és a Kertvárosban. Harmadával csökkentjük a TBjárulékot, hogy ismét csökkenjen a munkanélküliség. Célunk a teljes foglalkoztatottság. Olcsóbbá tesszük a távfûtés és az áram árát. Ismét bérlakásokat építünk, visszaállítjuk a sikeres lakáshitel-programunkat. Támogatjuk a lakótelepek és a kertes házak korszerûsítését, megújítását. Segítjük az édesanyák, az idõsebbek és a pályakezdõk munkavállalását. Bevezetjük a 14. havi nyugdíjat, és megfékezzük a gyógyszerárakat. Csepelnek elsõsorban nem turistákra, hanem az itt lakó polgárok problémáinak megoldására van szüksége. Teljes csepeli programunkat a www.csepel.fidesz.hu oldalon olvashatják az érdeklõdõk.
Ésszel, szívv el, tisztességgel a csepeliekért!
Kapcsolatfelvétel Nagytéténnyel
Negyedévszázados Idõsek Otthona
2006. március 25-én a nagytétényi Zöld Jövõ Környezetvédelmi Egyesület meghívására a Tétényi-fennsík természetvédelmi területre látogatott el a Csepeli Zöld Kör Egyesület tagsága. A bejárás során Dr. Mészáros Péter, a Zöld Jövõ elnöke tartott elõadást a fennsík védettségének okairól, történetérõl és az elért eredményekrõl, tervekrõl. Ezzel együtt bemutatta a nemrég elkészült tanösvényt, amely a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület értékeit ismerteti a látogatókkal. A résztvevõk színes, gazdagon illusztrált ismeretterjesztõ kiadványokat is kaptak – Tétényi-fennsík tanösvény – címmel, melyek a tanösvényt és a terület élõvilágát mutatják be. A közel 3-km-es túra jó hangulatban telt a borongós idõ ellenére, melynek során megismerhettük a fennsík adottságait, a Zöld Jövõ Egyesület néhány tagját. A szerzett tapasztalatokat, ellesett ötleteket március 27-én, a Csepeli Zöld Kör Egyesület összejövetelén beszéltük meg. Tenk András Elnök, Csepeli Zöld Kör Egyesület
A 80-as évek elején, egész pontosan 1981. február 2-án nyílt meg a Vereckei utcai Idõsek Otthona, amely a Vöröskereszt kezdeményezésére a lakosság hozzájárulásával létesült. Az immár 25 éves évfordulóját ünneplõ, 30 férõhelyes intézmény 9 fõvel indult a kezdetekben, mára naponta 16-20 magányos idõs keresi fel az otthont, hogy egy kis nyugalmat találjon, szeretetet kapjon rohanó világunkban. A március 22én megtartott jubileumi ünnepségen Szakács Zsuzsanna klubvezetõ és Lombos Antal szociális ágazat vezetõ is méltatta az Idõsek Klubjának jelentõségét az elmúlt évek tükrében. „A születésnap mindig elgondolkodtat, mert az élet – ajándék – osztotta meg gondolatait a jelenlévõkkel Lombos Antal. – A klubhoz emberek tartoznak, így ez a mai ünnep egy közösség születésnapja” – mondta többek között. Szakács Zsuzsanna – csak úgy, mint kollégái – szeretettel, türelemmel bánnak az idõsekkel, programokat szerveznek, ünnepekre készülnek, így a klubban valóban családias, közvetlen a légkör. Lehetõség van zenehallgatásra, tévézésre, olvasásra, de a sakkozásnak és a különféle kártyajátékoknak is nagy sikerük van. A jó idõ beköszöntével a szabadtéri programok is elõtérbe kerülnek, egy kis sétára közeli kirándulásra is mindig igény van. A negyedszázados intézmény ünnepén virággal köszöntötték a legidõsebb klubtagot és azokat, akik kifejezetten sokat tevékenykedtek azért, hogy a klub élete minél színesebb, otthonosabb legyen. A szervezõk verssel, néptánccal, hangszeres elõadással és finom szendvicsekkel is kedveskedtek ezen a napon az idõseknek.
TOPÁZ ZÁLOGHITEL Rt. 1211 Bp., II. Rákóczi F. út 85. Tel.: 425-0842 nyitva: H-P-ig: 7.30-15.30-ig
ÉKSZER ÁRUSÍTÁS 2500 Ft/gr 14 K. H-P-ig: 11-12 óra között EMELT KÖLCSÖNÖK, biztonság, szakértelem! TÁJÉKOZTATÁS! A Rákóczi úti bontási munkálatok nem befolyásolják a zálogház mûködését,
NEM KÖLTÖZÜNK!
Fenyvesi E.
2006-ban tanfolyamainkon
Ingyenes a KRESZ oktatása A sikeres vizsga 2 évig érvényes. Jelentkezés: a Csepeli Kresz Centrumban Rákóczi F. út 184. www.stopautosiskola.atw.hu Telefon: 276-1346, 06 (70) 364-2840. Nyitva: 7–20 óráig
STOP
6
KULTÚRA, MÛVÉSZET
ESEMÉNYEK CSEPELEN CSEPELI MÛVÉSZETI SZEMLE április 3. és 12. között a Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény szervezésében. CSEPEL GALÉRIA (1215 Bp. Csete Balázs u. 13.) Március 30-tól április 21-ig 11 FIATAL FESTÕ csoport kiállítása GALÉRIA 21. (Csepeli Munkásotthon, 1215 Bp. Árpád u. 1.) Április 12-tõl 29-ig a CSEPELI NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT szervezésében, WAGNER JÁNOS Munkácsi díjas festõmûvész kiállítása. KIRÁLY – ERDEI – MÛHELY (1213. Királyerdõ, Kondor u.29. Tel: 420-1728 bejelentkezéssel mindennap látogatható) Április 9-tõl április 22-ig Lándori Angéla festõmûvész „Egy óriás árnyékában” címû emlékkiállítása. MÁTYÁS KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA Április 11. 14 óra. Csepeli Mûvészeti Szemle – kórusprodukciók NAGY IMRE ÁMK GALÉRIA (1214 Bp. Simon Bolivár Sétány 4-8.) Április 10tõl május 3-ig Békés Géza ikonfestõmûvész kiállítása. Megnyitó: április 10-én 18.00 órakor. RÁKÓCZI KERT CIVIL ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ (121 Bp., Rákóczi tér 34.) Március 29-tõl a „Kertváros története képekben” címmel a Kertvárosi Szalon tárlata látható.
Csongor és Tünde
TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA
Interjú a fõiskolás Szekeres Georginával a Munkásotthon színpadán – Kedves Gina, sokan nem hiszik el, hogy lehetséges ilyen gyorsan állami nyelvvizsgát tenni, méghozzá elõtanulmányok nélkül. Kérem mondja el, hogy sikerült elérnie ezt a nem mindennapi eredményt! – Valójában én sem gondoltam, hogy képes leszek rá. Volt már egy nyelvvizsgám, s ahhoz bizony hosszú évekig gyûjtögettem a tudást s a bátorságot, mielõtt belevágtam. – Tavaly nyáron viszont az egyetemi vizsgaidõszak után, július elején egy egészen új nyelvet kezdett tanulni, s szeptemberben sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül. Igaz? – Valóban így történt. Egy ismerõsöm javasolta, hogy próbáljak ki egy új nyelvtanulási módszert, amelynek segítségével õ néhány hónap alatt levizsgázott angolból. Ez felkeltette az érdeklõdésemet, és vásároltam egy tananyagot. A módszer a Kreatív Nyelvtanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. – Mitõl más és mitõl ilyen sikeres ez a módszer? Tudtommal ugyanis megtalálható a Miniszterelnöki Hivatalban, a Külkereskedelmi Fõiskolán, a világbajnoki és olimpiai ezüstérmes nõi kézilabda-válogatottnál, az úszóválogatottnál, a magyar bíróságokon, de olyan
Csepel történet – április
1956 – Kegyetlen tél Most nem kimondottan áprilisi, hanem egy kegyetlen, rideg, télitavaszi történetet mesélünk el, amelynek hatása lehetett egy forradalmi õszre. Ha a természeti csapások olyan korszakban következnek be, amikor a társadalmi élet feszültségekkel terhes, utóbb az emberek hajlamosak úgy beállítani, mint baljós elõrejelzést. Hiszen úgy vélhetik a természeti katasztrófáknak kitettek, hogy elkerülhetõ lett volna a társadalmi robbanás, ha a figyelmeztetést komolyan veszik.
Ennek a babonás hiedelemnek gazdag irodalma van. Régebben a hivatalos jósok, a sámánok fel is használták a nép manipulálására. Manapság, a hitetlenség korában ezeket, az õsi beidegzõdéseket nem vesszük komolyan, mégis felfigyelünk a természeti és társadalmi katasztrófák egybeesésére. Gondoljunk a cunamira, amikor a modern jósok, a meteorológusok figyelmeztetését, elõrejelzését nem vették komolyan. Utóbb lehetett úgy is magyarázni, lám a természet elõre jelezte a társadalmi katasztrófát. Régmúlt történelmünkbõl is van példa erre, s akár hiszünk a közvetlen vagy közvetett összefüggésben, akár nem. A kortársak feljegyezték, hogy 1038. augusztus 15én Szent István halála napján Székesfehérvárt, a királyi székhelyt óriási földrengés rázta meg, amelybõl a korbeli emberek azt a következtetést vonták, le hogy nehéz évtizedek várnak az országra. Ez be is következett. Véletlen egybeesések Nos, mi nem vagyunk babonásak, nem vonunk le ilyen következtetést, de felhívjuk olvasóink figyelmét a véletlen egybeesésekre. A vallásos
CSEPEL, 2006. április 5.
emberek pedig isten büntetésének foghatták, foghatják fel a természeti csapásokat, amelyeket az úr azért küldött, hogy figyelmeztesse bûneire az embereket. Így gondolhatták 1848-ban, amikor éppen tíz évvel az 1838-as nagy árvíz pusztítása után, a társadalmi ár sodorta el a régi rendet. S lehet, hogy belemagyarázásnak tarthatják, újságírói túlzásnak olvasóink, de talán valahogy ilyen szociológiai, tudati hatása lehetett az 56-os kemény télnek, a földrengésnek és az árvíznek. Így vélekedhettek 56 után, amikor a természet tél tábornokot ráküldte az országra, földrengéssel és árvízzel sújtott több Duna menti települést. 195556-ban az ország a sztálinizmus magyar változata, a rákosizmus, a személyi kultusz szorításában élt. A szûklátókörû vezetõk ostoba intézkedéseikkel elõkészítették a társadalmi robbanást. Decemberben közmegrökönyödést keltett, amikor Nagy Imrét, a rendszert humanizálni akaró politikust kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, azaz a kommunista pártból. Következetlenek voltak a pártvezetõk, mert engedélyezték az elégedetlenséget összegyûjtõ
kiváló emberek könyvespolcain is, mint pl. Freund Tamás Bolyai-díjas akadémikus vagy Szakcsi Lakatos Béla. – Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvû tananyag segítségével folyamatosan ellenõrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Mire végigértem az anyagon, mintegy kettõszáz órát beszéltem célnyelven. Így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD minõségû hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Én szeretnék további nyelveket is ezzel a módszerrel elsajátítani – és belõlük nyelvvizsgázni. – Milyen nyelvekbõl hozzáférhetõ a Kreatív Nyelvtanulási Módszer? – Eddig angol, német, olasz, és kifejezõ DISZ, Diák Ifjúsági Szövetség Petõfi Körének forradalom elõkészítõ vitasorozatát. A társadalmi feszültséget fokozta, hogy a beköszöntõ újév, 1956 elején tüzelõhiány miatt didergett az ország népe. A Fogaskerék 1956. február 11-i száma is errõl tudósít. Kemény tél próbára tesz bennünket „Feladataink a nagy hidegben és havazásban ’tovább sokasodtak’. Az elsõ hideghullámokat újabb még erõsebb követte a múlt év folyamán. Havazás tetézte ezt és az így kialakult kemény téli idõjárás próbára tesz valamennyiünket. Meleg ruhákra most ugyancsak szükség van, de az üzemekben is sok gondot okoz a hideg idõjárás. Legmesszebb menõkig takarékoskodnunk kell az egyébként is kevés fûtõanyaggal, energiával, villamos árammal. Az Erõmû és a kombinátok igazgatósága által kidolgozott fûtési menetrendet pontosan be kell tartani. A szobák hõmérséklete ne legyen több 18-20 foknál. A raktárak hõmérséklete a 10 Celsius fokot ne haladja meg. A gyár környékén lévõ utakat az illetõ gyár dolgozói tisztítsák meg a hótól, hiszen ez a munka meghaladná a gondnokság erejét. A problémák nagyok, mégis minden vezetõnek kötelessége óvni a dolgozók egészségét a hidegtõl a lehetõségek határán belül. Errõl a feladatról soha se feledkezzünk meg.” (Folytatás következõ számunkban) Bolla Dezsõ – Udvarhelyi András
spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag. – Ön szerint mennyi idõ szükséges a tananyag elvégzéséhez? – Nekem a nyári szünetben sok idõm volt, s gyorsan haladtam, de tudtommal a tanulók többsége egy tanév alatt elvégzi. Én nem találtam drágának, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg. – Úgy tudom, Csepelen lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önnel személyesen is találkozhatnak az érdeklõdõk. – Igen, április 12-én és 19én 17.00-tól-19.00-ig a Nagy Imre ÁMK (Közmûvelõdési házban) Cím: 1214. Simon Bolivár sétány 4-8. Fsz. 12. A tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztom tapasztalataimat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kapcsolatban. Azt hiszem az én történetem sok tanulságot rejt mindazok számára, akiket érdekel a nyelvtanulás és esetleg kedvet kaptak ahhoz, hogy most nyáron õk is felkészüljenek egy nyelvvizsgára. Szeretettel várok minden tanácsot kérõ érdeklõdõt akár kérdéseivel akár problémáival április 12én és 19-én. – Kedves Gina, sok sikert a további tanulásához, s kívánok még tíz nyelvvizsgát! Behring Balázs (x)
A Csepeli Munkásotthon Színistúdiójának tagjai a mûvelõdési ház konferenciatermében mutatták be az elsõ féléves munkát záró vizsgaelõadásukat. A mûsor elsõ részében Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde címû verses színjátékának elsõ felvonását adták elõ a fiatalok, a második részben pedig a legismertebb Walt Disney filmek legfontosabb-legszebb betétdalai hangzottak el. Simonyi Krisztina stúdióvezetõ kiemelte annak jelentõségét, hogy a szereplõknek a Vörösmarty-darab kapcsán nem csupán a „színészmesterség” fortélyaival, de az archaikus (bár persze gyönyörûszép) prózai szöveg kihívásaival is meg kellett birkózni-
uk. A tehetség és a kis színházi mûhelyben folyó színvonalas, következetes munka azonban most is meghozta a gyümölcsét, mint annak a két, stúdiós-palántának az esetében, akik tavaly a Munkásotthon nagyszínpadán, a „Három sárkány„ címû zenés darabban, neves színészek partnereként is bizonyították már rátermettségüket. S feltétlenül megjegyzendõ végül még, hogy a Csepeli Munkásotthon színistudiósai nem csak „hazai pályán”, de gyakori vendégszerepléseik alkalmából is sokszor elnyerték már a közönség szívét és a szakemberek elismerését, szándékuk szerint a nékik otthont adó intézmény hírét-nevét is öregbítve ezzel. Donnert
Zöldbe foglalt ezüst és arany A szépen csengõ „Csepeli Csevegések” füzetekrõl „Értelmes életet éltem”- tekint vissza tartalmas életére Dr. Csõregh Éva, a tudós, mûvész és tanár Udvarhelyi András tizenegyedik „Csepeli csevegések” füzetének szereplõje. És ez így természetes. Az elnyûhetetlen, örökmozgó újságíró, Udvarhelyi, kis zsebmagnóját elõ elõrántva, õket, az értelmes életet, élõket keresi megszállottan, már évek óta. Elsõként, még 2003-ban egy könyvet töltött meg velük. XXI. század, XXI. kerület, XXI beszélgetés alcímmel. Aztán rájött: néhány arc mögött sokkal több van, mint ami egy könyv egy-egy fejezetébe belefért. Az eddig megjelent füzetekben megszólalt tíz férfi és két nõ (egyikük csak az életmû létrejöttét segítõ feleség). De mind a tizenketten olyanok, akik letettek valamit nemcsak ennek a szûkebb hazának, a kerületnek az asztalára, de munkásságuk értekeit a nagyobb közösség is számon tartja. Élt, él vele. Vagy élni fog. Ezúttal az utóbbiak közül választok ki két beszélgetõtársat. A már idézett mûvészaszszonyt, aki festõként túl van 14 önálló kiállításon, pedagógusként 7 könyvön. Megjelent a Csillagtelepi gyerekekrõl szóló „Lakótelepi gyerekek” címû, lassan már négy évtizede kötelezõ olvasmány a tanárképzõ fõiskolákon. A tudós, a mûvész, a tanár Apáczai Csere János-díjas, 2001-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany érdemkeresztjével tüntette ki. Utóbbit egy tartalmas élet: a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének újjászervezése, a vizuális nevelésben kifejtett munkássága jutalmának szánta az ország. De a szentesi „osztályidegen” kislányból lett Tejút iskola (ma Móra Ferenc nevét viseli) „tanárnénije” a legnagyobb elismerést itt kapta Csepelen. Saját szavaival „ahol még ma is rám köszönnek egykori tanítványaim, immár éltes asszonyok, kopaszodó, pocakos férfiak… Elnézhetnének mellettem szótlanul, de többnyire és itt már nem szó szerint idézem egymás nyakába borulással, végzõdik a találkozás. Gazdag élet, sok–sok szép emlék. Számomra valami mégis kimaradt a tanárnõ emlékezésébõl. Barátsága az Olvasó Munkás Klub ala-
pítójával, Tamási Lajossal. Mikor Lajos készült nyugdíjba vonulni, „világjáró” tanárnõnk gyönyörû Mikes Kelemen stílusban éppen Törökországból küldte dolgozatát arról, hogy mit is jelent számára a „Piros a vér a pesti utcán” költõjével való találkozás. Maradjunk még a Munkásotthonnál. A 44 éve, Tamási Lajos alapította, jelenleg már a nevét viselõ Olvasó Munkás Klub élén január óta – már tizedik vezetõként – ismét tanárember áll. Egy volt NB I.-es kézilabda kapus, egy készülõ-második versesköteténél tartó-költõ, a Jedlik gimnázium egyik legeredményesebb, s minden közvetlensége, kedvessége ellenére szigorúságáról ismert biológia-földrajzszakos, ugyancsak ország- és világutazó tanára, Lengyel Géza. Lengyel Géza a Magyar Köztársaság Ezüst Érdem keresztjének, továbbá a Czuczor Gergely-díj, a Teleki Pál emlékplakett tulajdonosa. A vele folytatott beszélgetések a „csevegések” tizedik füzetében jelent meg. A sorozat kigondoló, útjára indító újságíró ezúttal is briliánsan kérdez. S a mikrofonvégre kapott megszólított barát, a tanár úr, 64 évesen is csupa imádnivaló közhelyeket mond. ”Imádok tanítani, és ekkor vagyok friss és üde, ha órát tartok. Mint a színész, amikor felmegy a függöny, és jól érzi magát.” Vagy: „…az emberekkel való kapcsolat nagyon lényeges számomra.” Ezek a mondatok attól szépek, hogy többnyire ilyenek vagyunk. Mint a színészek! Amit el kell „játszanunk”, nagyon komolyan vesszük és ez pihentet, boldogít, bennünket. Hogy szereplésünk mit ér ezt mások a környeztünk, méri. Ha elismeri, kitüntetéseket ad, vagy megpróbálja egy könyvbe, füzetbe begyûjteni életünk tanulságait, mint ezúttal is ezekben az egyre közkedveltebb fotókkal, mellékletekkel, gazdagított szépen sorjázó zöld füzetekben. A tizenegy, eddig megjelent „értelmes életet élõ beszélgetõtárs közül egy ezüst és egy arany érdemkereszt tulajdonosáról, a Szentesrõl illetve Ceglédrõl jött csepeliekrõl szóló munkákat próbáltam bemutatni. Halász Imre
CSEPEL, 2006. április 5.
CIVIL SZFÉRA
Válaszok a fórum kérdéseire A 2006. március 1-jei CSEPP TV fórum kapcsán hozzám továbbított észrevételekre a név vagy cím nélküli hozzászólóknak az alábbi tájékoztatást kérem eljuttatni a sajtó útján. Barta István A körforgalom kiépítésének számtalan feltétele van, amelyeknek többsége az említett csomópontokban nem teljesül, ezért készült jelzõlámpás forgalomirányítás. Az egyébként tévedés, hogy a körforgalom gyorsabbá teszi a közlekedést. Erdõsor utca 165/a. A sétányok forgalmi iránya váltott, ennek következtében a forgalom egy részét inkább az Akácfa utcára terheltük. A közlekedés alapvetõen veszélyes üzem, a balesetveszély inkább a közlekedõk fegyelmezetlenségétõl függ és kevésbé a forgalom nagyságától Zsámár Károly Az ÁMK környékének forgalmi rendjét a most készülõ terv alapján várhatóan 2007ben véglegesítjük. Addig a jelzett szabálysértések megakadályozására igyekszünk intézkedéseket tenni. Zsigmond Györgyné – Csõgyár utca A Csepeli Önkormányzat kiemelt figyelmet és költséget fordít a Csõgyár utcára. A közelmúltban, novemberben és februárban végeztek javítási munkát a Csõgyár utcában. A nedves fagyos idõ hatalmas károkat okozott a burkolatban
a télen. A nevezett utca tehergépkocsi forgalmát tekintve egyike a legforgalmasabb útjainknak. Ebbõl adódóan nagyobb figyelmet fordítunk a karbantartási munkák (kátyúzás) elvégzésére is. A Terveink szerint ebben az évben elkészül a Csõgyár utca felújítására engedélyezett terv, és jövõre javasolhatjuk a kivitelezés megvalósítását. Mivel az Önkormányzat rengeteget költ a Csõgyár utca karbantartására valószínû, biztosítja az építési költséget az útfelújítás megvalósítására. A teljes útfelújításig figyelemmel kísérjük a csõgyár utca állapotát, és fenntartási munkákat egész évben folyamatosan végeztetjük. A végsõ megoldást a nehéz gépjármû forgalom kiváltására az elkerülõ út megépítése jelenti. 267-5410 A Szebeni utca állapota nem kerülte el az Önkormányzat figyelmét, ezért tervezi az utca felújítását. A nevezett utca burkolatának felújítására 2006. évben az engedélyezett terv elkészül, és ennek birtokában valósulhat meg a kivitelezés. A Sétáló utcai buszmegállóban a „lelépõt” a szintkülönbség „áthidalása” miatt kellett a térburkolás során kiépíteni. A szintkülönbség jelzésére jól látható sárga színû térkövet építettünk be. Zsiláné Bara Éva Irodavezetõ Beruházási Iroda
VERSENYFELHÍVÁS
XXI. ker. SZABADTÉRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG – 2006. A tavaszi és õszi idõszakban sportolási lehetõséget biztosítunk 5+1 fõs kispályás focicsapatok részére. A bajnokság a Szabadkikötõ Sportegyesület világítással ellátott salakos kispályáján (Bp. XXI., Szabadkikötõ út. 5–7.) kerül megrendezésre 17.00 órai kezdettel keddi napokon. Lebonyolítás rendje: Tavaszi-õszi, vagy tavaszi + rájátszás (a jelentkezõ csapatok létszámának függvényében). A tavaszi forduló 2006. április 11-tõl, az õszi forduló 2006. augusztus 29.-tõl indul. A verseny lebonyolítására a külön kiadott Versenyszabályzatban foglaltak lesznek mérvadóak. Az I–III. helyezett ÉREM + OKLEVÉL díjazásban részesül. Az I. helyezett egy KUPÁT is kap. Nevezési díj: 32 000 Ft/csapat, melyet a sorsolás idõpontjáig kell befizetni, mely magában foglalja a játékvezetõi díjat, a díjazást, pályahasználati díjat. Nevezni 2006. április 4. (kedd) 16.00 óráig lehet a BP. XXI., Sport Irodánál, (Bajcsy-Zs. u. 59/A.) Pergel László vagy Kiss Istvánné munkatársaknál. Tel: 420-8956, 4208957. Jó sportolást kíván a XXI. ker. Labdarúgó Szakbizottság
A Magyar Hospice Alapítvány (MHA)
Hospice palliatív alaptanfolyamot szervez egészségügyi szakdolgozók részére (nyilvántartási szám: 2970-1/2006; a továbbképzés pontértéke: 40 pont).
A tanfolyam elõadásai április 28. és május 27. között (péntekenként) a Csepeli Gondozási Központban (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 1/a.) lesznek. Felvilágosítás: Kovácsné Czibulyás Zanett, telefon: 06 (20) 490-9262
7
Elõzzük meg az allergiát! A parlagfû Magyarországon a legnagyobb területen elõforduló, legelterjedtebb gyomnövény, melynek pollenje az egyik legerõsebb ismert allergén. Az allergiás megbetegedés korunk népbetegsége. Az allergiás megbetegedések közül az allergiás nátha vagy a szénanátha emelkedik ki, melynek legfõbb kiváltója a PARLAGFU (Ambrosia Elatior L.), népies nevén vadkender. E növény pollenjeit a légáramlás a település egész területén szétszórja. Egyetlen parlagfû 8 milliárd virágporszemet is képes termelni. A nyálkahártya tünetek a parlag-
fû virágzási idõszakában jelentkeznek a betegeknél, melynek két fõ klinikai megjelenési formája a szénanátha és az asztma bronchiale. A parlagfû elterjedési helye elsõsorban a legmostohább körülmények között lévõ talajokon, a beépítetlen, de elhanyagolt építési területeken, a gondozatlan parkokban és egyéb gyepes területeken, a közmû és utak mentén, a külterületek (a volt zártkerteket is beleértve) parlagon hagyott részein és az elhanyagolt, nem mûvelt mezõgazdasági területeken.
A parlagfû nagymértékû felszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevõ. Az utóbbi években a belterületeken az önkormányzatok és a lakosság jelentõs erõfeszítéseket tettek a parlagfû visszaszorítására. A parlagfû elleni védekezés országos hatékonysága azonban még nem érte el az elvárható szintet. A sikeres védekezés feltétele a csírázás idõszakának kezdetén elkezdett folyamatos monitorozás, mely belterületen az önkormányzatok feladata. A védekezés további alapvetõ feltétele az ismeretterjesztés.
Védekezési módszerek: Nem mezõgazdasági területeken a technológiák sokasága áll rendelkezésre a parlagfû kiirtására. Mindegyiküknél alapelv, hogy a virágzás elõtt kell alkalmazni azokat. Helytelen a már virágzó növények kézi gyomlálása, vagy kaszálása, mert a nagy tömegû virágporral való érintkezés allergiát válthat ki. A kézi gyomlálás elõnye, hogy teljes mértékben eltávolítja a növényt. Hátránya, hogy igen munkaigényes (kicsi a területteljesítmény), a munkát végzõ személy ki van téve a kontakt borgyulladás veszélyének, továbbá a módszer talajbolygatással jár, így további magvak csírázását serkenti. Hasonlók mondhatók el a kapálásos eltávolításról is, amelynek elõnye, hogy nem kell közvetlenül érintkezni a növénnyel, és nagyobb területen is alkalmazható. A kaszálás nagyon hatékony megelõzõ módszer. Amenynyiben a földhasználó a me-
chanikai védekezést választja, úgy az elsõ kaszálást a virágbimbók megjelenése elõtt l-2 héttel kell elvégezni. A parlagfû már kialakult állományaiban ugyanakkor az egyszeri kezelés már nem okozza a növény pusztulását, mert az alacsonyan elhelyezkedõ oldalrügyeibõl kihajt. Biztos eredményt csak az évi háromszori, 2 cm magasságban elvégzett kaszálás hoz. A generatív fejlõdési szakaszába induló növény a kaszálás okozta stresszhatást nehezen viseli el. A gyeptelepítés az egyik leghatásosabb védekezés. A gyep megerõsítését kaszálással vagy szelektív gyomirtással gyorsíthatjuk meg. A fertõzött területek túlnyomó részén a parlagfû gazdaságos irtása mechanikai és kémiai védekezés együttes alkalmazásával, gyomirtó szerek felhasználásával oldható meg legkönnyebben. A megfelelõ vegyszer kiválasztását mindig az adott terület adottságaihoz kell igazítani.
Gyomirtó szerek alkalmazásánál használhatunk talajon keresztül ható készítményeket, amelyek a csírázó kis növényt már korán elpusztítják, vagy a már kikelt növények ellen alkalmazhatunk levélen keresztül ható vegyszereket. A már kikelt gyomnövények ellen elsõsorban a glifozát, valamint a glifozinát-ammónium hatóanyagú gyomirtó szerek alkalmazása célszerû. A glifozát hatóanyagú készítmények felszívódó tulajdonságúak, dózistól függõen mind a magról kelõ, mind az évelõ egy- és kétszikû gyomnövények ellen hatékonyak. A glifozinát-ammónium hatóanyag perzselõ hatással rendelkezik, csak magról kelo gyomnövények ellen használható eredményesen. A parlagfû vegyszeres gyomirtása (elsõsorban mezõgazdasági területeken) tekintetében a Fõvárosi és Pest Megyei Növény- egészség-
ügyi és Talajvédelmi Állomás szakvéleménye az irányadó. A parlagfû elleni védekezésen túl fontos, hogy a többi allergén ellen is védekezzünk, mivel ezek a növények együttesen fejtik ki irritáló hatásukat. A gyomfajok felismerése nehéz, de mivel legalább 70%-uk allergén, a legjobb védekezés, ha a gyomos területeket mindenhol felszámoljuk. A teljesség igénye nélkül kiemeltünk néhányat, melyek gyakran elõfordulnak: pl. Utifû (utifûfélék), Falgyom (csalánfélék), Vadsóska, Lórom, (keserûfûfélék), Üröm (fészkesvirágzatúak), Libatop (libatopfélék), Disznóparéj (disznóparéjfélék), Angolperje (pázsitfûfélék), Csenkesz (pázsitfûfélék), Ebír (pázsitfûfélék). Ezúton kérjük a kerület lakosságát, hogy mindannyiunk egészségének védelme érdekében, aktív közremûködésével állítsa meg a parlagfû terjedését.
Tájékoztatás a parlagfû-mentesítés új jogszabályi vonatkozásairól Tájékoztatjuk a Tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy a 2005. évi XXXVIII. Törvény módosította a növényvédelemrõl szóló 2000. évi XXXV. törvényt, melynek következményeképpen új szabályozás lépett életbe a parlagfû visszaszorítása érdekében. Az új jogszabályi elõírások azért kerületek nagymértékben megszigorításra, mert a parlagfû gyomnövény kipusztítása csak országos méretû összefogással és évek alatti folyamatos gyommentesítéssel valósulhat meg. A jogszabály értelmében [5. § (3.) bek.] a földhasználó köteles az adott év június 30-ig napjáig az ingatlanon a parlagfû virágzását megakadályozni, és azt követõen ezt az állapotot a vegetációs idõszak végéig folyamatosan fenntartani. Belterületen a jegyzõ köteles elrendelni a parlagfû elleni közérdekû védekezést, külterületen pedig az illetékes megyei növény- és talajvédelmi szolgálat. A földhasználó nem minden esetben azonos az ingatlantulajdonossal, az eljárás alá tehát az ingatlantulajdonos, illetve az ingatlant használó személy vonható (pl. haszonélvezõ). A jogszabályi rendelkezés alapján a jegyzõ június 30-át követõen a parlagfû virágzásától függetlenül köteles hatósági eljárást kezdeni azon földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a parlagfû ellen védekezési kötelezettségüket teljesíteni. A hatósági intézkedéshez nem szükséges a sérelem – egészségkárosodás – bekövetkezése, a parlagfû virágzása, elégséges a védekezési kötelezettség elmulasztásának június 30-a után történõ megállapítása. A jegyzõ jogosult helyszíni ellenõrzést tartani és arról az új szabályok értelmében már nem kell értesítenie a földhasználót. Az ingatlan ellenõrzése kapcsán a jegyzõ és a hivatal dolgozói jogosultak az ingatlanra engedély nélkül belépni, és megállapítani a parlagfû szenynyezettség mértékét. A hatósági eljárás során a helyszíni ellenõrzés alkalmával jegyzõkönyv készül. Amennyiben indokolt, úgy hatósági határozattal közérdekû védekezés kerül elrendelésre, mely azt jelenti, hogy az önkormányzat által megbízott vállalkozóval a jegyzõ a terület parlagfû-mentesítését elvégezteti. A vállalkozó az ingatlantulajdonos hozzájárulása és elõzetes értesítése nélkül jogosult a területre bemenni, és ott a szükséges parlagfû-mentesítési munkálatokat elvégezni. A közérdekû védekezés elrendelésérõl szóló határozatot kézbe-
síteni sem kell, hanem közszemlére kell tenni, ki kell függeszteni a polgármesteri hivatal hirdetõtáblájára. A jegyzõ ezt követõen határozatot hoz a közérdekû védekezés költségeirõl, melyet az ingatlantulajdonosnak (földhasználónak) kell megfizetni. A jegyzõ határozatot hozhat továbbá a növényvédelmi bírságról is, melynek összege 20 000–2 millió forintig terjedhet. További szigorítás, hogy a növényvédelmi bírság kiszabásának nem elõfeltétele egy parlagfûmentesítésre kötelezõ határozat meghozatala, sõt lehet rendelkezni a kötelezettségrõl a növényvédelmi bírságot kiszabó határozatban is. A növényvédelmi bírság kiszabása nem tartozik mérlegelési jogkörbe, ha a feltételei fennállnak, a kiszabásról intézkedni kell. E körben a jegyzõ nem gyakorolhat még méltányosságot sem. A közérdekû védekezés és a növényvédelmi bírság összegét, meg nem fizetés esetén az APEH hajtja be. A tájékoztató annak érdekében készült, hogy minden ingatlantulajdonos és földhasználó ismerje meg az új jogszabályi kötelezettséget. Mivel az elõírások igen szigorúak és nem szükséges az ingatlantulajdonos, ill. földhasználó elõzetes értesítése sem, ezért indokolt a jövõben minden ingatlantulajdonosnak különös figyelmet fordítania ingatlana parlagfûmentesítésére. Felhívunk minden Tisztelt Ingatlantulajdonost tehát, hogy 2006. nyarától a parlagfû-mentesítésre történõ közérdekû védekezés a Polgármesteri Hivatal hirdetõtábláján kerül kifüggesztésre, elõzetes írásbeli felszólítást nem fogunk kiküldeni. A parlagfûvel szennyezett ingatlanok tulajdonosai növényvédelmi bírságra számíthatnak, és amennyiben az ingatlan nagymértékben szennyezett a gyomnövénnyel, úgy közérdekû védekezés is elrendelésre fog kerülni, melynek valamennyi költségét az ingatlantulajdonosra terheljük és behajtásra az APEH illetékes szervéhez áttesszük. Továbbra is figyelemmel kísérjük a gazos telkeket, függetlenül attól, hogy azok parlagfûvel fertõzöttek-e vagy sem. A szép és gondozott környezetünk megtartása és nem utolsó sorban a pénzbírságok elkerülése érdekében kérjük, hogy tartsák be a fenti jogszabályi elõírásokat. Szommer Tamás
8
HIRDETÉS
CSEPEL, 2006. április 5. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
Ismételten megköszönjük a Munkáspárt országgyûlési képviselõjelöltjei részére adott ajánlószelvényeket. Ily módon lehetõvé tették, hogy DR. THÜRMER GYULA, a 30. számú országgyûlési Dr. Thürmer Gyula 30. ovk. választókerületben képviselõjelöltként induljon a 2006. április 9-i választáson. A 31. számú országgyûlési választókerületben nem gyûlt össze a szükséges mennyiségû ajánlószelvény. A Munkáspárt listájára azonban ott is lehet szavazni. Tisztelettel kérjük, ismételten tekintsék át, tanulmányozzák a Munkáspárt választási programját, mely a munkásoknak, a dolgozó embereknek, a nyugdíjasoknak, az ifjúságnak, a hazánkban élõ kisebbségnek, a szegényeknek, a magyar társadalom többségének jogos igényét, célját és akaratát tartalmazza. Nekik akarunk jobb, emberhez méltó életet teremteni. MIT KÖVETEL A MUNKÁSPÁRT? A kormány a magyar vállalkozókat támogassa, ne a multikat, indítson állami munkahelyteremtõ programokat. ÚJ MUNKATÖRVÉNYKÖNYVET A MUNKÁSOK, A DOLGOZÓK VÉDELMÉRE! A külföldi cégekre is kötelezõ törvényt! Kötelezõ egyéni és kollektív munkaszerzõdést! 35 órás, törvényben szabályozott munkaidõt! A 45 évesnél idõsebb dolgozót tilos legyen elbocsátani! 100 EZER FORINTOS MINIMÁLBÉRT! A munkabéreket az infláció mértékével folyamatosan emeljék! A FIATALOKNAK AZ ALKOTMÁNYBAN GARANTÁLT ELSÕ MUNKAHELYET, ELSÕ LAKÁST! INGYENES OKTATÁST! Az általános- és középiskolai oktatás maradjon térítésmentes, az egyetemeken és fõiskolákon térítésmentesen szerezhessen két diplomát! Becsületet a szakmunkásképzésnek, mindenki két szakmát szerezhessen térítésmentesen! Az ország nemzeti jö-
vedelmének 10 %-át, oktatásra fordítsák! A tanárok állami, vagy önkormányzati alkalmazottak legyenek, fizetésüket törvény garantálja! NAGY ADÓT A GAZDAGOK, KIS ADÓT A MÉRSÉKELT JÖVEDELMÛEK FIZESSENEK! A kenyér, a tej, a hús, a gyógyszer legyen ÁFA-mentes, a luxuscikkek után magas ÁFA-t határozzanak meg! CSÖKKENTSÉK A NYUGDÍJKORHATÁRT 55 ÉVRE A NÕKNÉL, 60 ÉVRE A FÉRFIAKNÁL! A legkisebb öregségi nyugdíj feleljen meg a minimálbérnek! EMBERHEZ MÉLTÓ, MEGFIZETHETÕ LAKÁST MINDENKINEK, ENNEK ELÉRHETÕSÉGÉT TÖRVÉNY GARANTÁLJA! A víz-, csatorna-, gáz és áramellátás legyen állami kézben! TÉRÍTÉSMENTES ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁST, OLCSÓ GYÓGYSZEREKET! A kórházak maradjanak állami tulajdonban! A megtermelt nemzeti jövedelem 10%-át, fordítsák az egészségügyre! MIÉNK LEGYEN AZ ORSZÁG, NE A KÜLFÖLDIEKÉ! A multinacionális vállalatokat is adóztassák meg! A stratégiai iparágak, a közlekedés, az energetikai ipar, a víz és energiaszolgáltatás kerüljön vissza magyar kézbe! KEVESEBB PARLAMENTI KÉPVISELÕT, OLCSÓBB ÁLLAMI ÉS KORMÁNYINTÉZMÉNYEKET! HÁBORÚT A KORRUPCIÓ ELLEN! A képviselõket a választó hívhassa vissza! A képviselõi fizetés a mindenkori átlagkereset legyen! Szüntessék meg a képviselõk mentelmi jogát! TISZETELT CSEPELI VÁLASZTÓPOLGÁROK! A Munkáspárt a programjából idézett célok, megvalósítására hívja Önöket! Kérjük, vegyenek részt április 9-én az országgyûlési képviselõválasztások elsõ fordulóján, és szavazatukkal támogassák DR. THÜRMER GYULÁT a Munkáspárt budapesti listájára mind a 30-as, mind a 31-es választókerületekben. Tisztelettel: a Magyar Kommunista Munkáspárt Csepeli Szervezete
TAVASZI AKCIÓ! Fóliás medence, gépészettel! pl. ovális 7x3,50x1,50mx0,6mm 432 000 Ft
KABINOK, GÕZKABINOK, INFRASZAUNÁK, PEZSGÕKÁDAK, MEDENCÉK (fóliázott, polipropilén) Üzletünkben vegyszerek és felszerelések! Az ár az áfát nem tartalmazza
Nyitvatartás: H–P.: 10.00–17.00 Szo.: 10.00–13.00
HIRDESSEN ÖN IS A CSEPEL ÚJSÁGBAN!
A Csepeli Önkormányzat ingyenesen hívható zöld száma: 06 (80) 201-253.
A MUNKÁSPÁRT KÖSZÖNETE ÉS FELHÍVÁSA A CSEPELI VÁLASZTÓPOLGÁROKHOZ
CSEPEL, 2006. április 5.
HIRDETÉS
FIZETET T POLITIKAI HIRDETÉS
Az MDF üzenete a gyógyszerészekhez! A Magyar Demokrata Fórum, jobbközép, konzervatív pártként az Antall kormány megalakulása óta meghatározó programjának tekinti az erõs középosztály kialakulásának támogatását Magyarországon. Ennek alapján fontosnak tartotta a gyógyszerészek tulajdonossá válását is. Az MDF továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a gyógyszertárak maradjanak hazai gyógyszerészeink tulajdonában, kisvállalkozásként nyújtsanak biztos megélhetést generációkon át, sõt a gyógyszerészek kapjanak a mainál nagyobb szerepet a betegségek megelõzésében! Elutasítunk minden olyan törekvést, mely a gyógyszertárak helyzetének, szerepének megváltoztatására irányul.
FIZETET T POLITIKAI HIRDETÉS
Biztonság Igazságosság Bátorság Válassza a gyõzteseket, szavazzon az MSZP-re! A 2-ES LISTA SZOCIALISTA. Az MSZP jelöltjei az április 9-i országgyûlési választáson
Álszent az az érvelés, hogy a betegeknek jobb, ha sok helyen lehet „fájdalomcsillapítót” kapni. Ennek a következménye az lenne, hogy sok kisebb gyógyszertár tönkremenne, ezért a betegeknek messzebb kellene menniük a vényköteles, orvos által elõirt gyógyszerekért, melyek árát (az árrést) ráadásul, a mégis szükséges gyógyszertárak fennmaradása érdekében, jobban kellene növelni. A gyógyszer nem cukorka, a gyógyszertár nem közért! A gyógyszerek árát tisztességes támogatási rendszerrel, a gyógyszerrendelés szabályain keresztül kell féken-tartani, nem a hátrányos helyzetû területeken élõ beteg kiszolgáltatottságát növelõ „versennyel”. 2006. március 28.
Hiller István, az MSZP elnöke, az MSZP budapesti listájának vezetõje
Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje
Fejlõdést, munkát, gyarapodást, biztonságot Csepelnek és a csepelieknek! Dr. Dávid Ibolya Az MDF elnöke
Dr. Pusztai Erzsébet Az MDF egészségpolitikusa
FIZETET T POLITIKAI HIRDETÉS
MIT KÍVÁNUNK KÉPVISELNI, HA BEJUTUNK A PARLAMENTBE? Dr. Bakos Mariann 30. sz. választókerület
Legyen két kamarás a Parlament! Szükséges az önkormányzati reform! Csökkentsük az államapparátus létszámát! Hatékonyabb magyar érdekeket az Európa Unióban, ne legyünk másodrangú uniós állampolgárok! Szorítsuk ki a Parlamentbõl a cirkuszi mutatványokat! Független Magyar Médiát! Felszámoljuk a szürkegazdaságot, a bizonytalan eredetû magánvagyonokat, megszüntetjük a tisztségviselõk korruptságát! A rendszerváltók már nem hívei a többpártrendszernek, egyedül szeretnék gyakorolni a hatalmat! Egészséges, magyar élelmiszereket a piacra, védõvámokat a mezõgazdasági termékekre! Javítsuk a negyven év feletti munkavállalók esélyeit! Gondoljuk újra a fiatalok lakáshoz-jutásának feltételeit! Nem támogatjuk a kórházak privatizáció-
30-as választókerület
31-es választókerület
Podolák György (MSZP)
Dr. Avarkeszi Dezsõ (MSZP)
A csepeli érdekek és értékek képviselõje
Csepel Európa közepe – tegyük is azzá!
Dr. Szabó Zsoltné 31. sz. választókerület
ját, mert a tõkeerõs befektetõk úgyis alapítanak magánklinikákat! Ne hagyjuk cserben külhoni magyarjainkat! Követeljük az ügynöklisták nyilvánosságra hozását! Állítsuk meg a bérek vásárlóértékének csökkenését! Ne csak a közalkalmazottak bérét emeljük 50 százalékkal! Mi csak 12 havi nyugdíjat ígérünk kifizetni, de az tisztességes mértékû lesz! Ingyenes számítástechnikai és nyelvvizsga lehetõséget minden közép- és felsõoktatásban tanuló diáknak! Nem támogatjuk az egykulcsos adó-rendszert, mert az a gazdagokat gazdagítja! Magyar kézben tartani az állami beruházásokat! A politikusok számonkérése (16 év után)! A feszült közélet lerombolása! Csepel fejlõdését kimozdítani az álló-vízbõl! Van, aki másképp csinálja… – és ez a CENTRUM!
9
Köszönjük és újra kérjük a csepeliek bizalmát! A 2-ES LISTA SZOCIALISTA. Kérjük: április 9-én jöjjön el szavazni!
Válassza a gyõzteseket, szavazzon az MSZP-re! Szavazzon az MSZP csepeli jelöltjeire!
10
SPORT, SZABADIDÕ
Ping-pong és barátság Azt mondja Kabódi Feri barátom, akivel, Takács Józseffel együtt szinte minden héten, pénteken összejövünk, hogy tanítsák nekem a Csepel Mûveket: „Te, András! Tudom, hogy szeretsz pingpongozni. Gyere el hozzánk játszani. Ott majd móresre tanítanak. Meglátjuk, mennyire tûröd a kudarcot, mert bizony jól játszanak. Bemutatlak nekik.” Nos, megfogadtam tanácsát és pár nap múlva elmentem a Csepel Komplex SE edzésére. Kedvesen fogadtak és rögtön meg is kóstoltak. A mosolygós Kozma Mihály, aki mindössze 68 éves, de olyan fürgén mozog, hogy letagadhatna akár húsz évet is, három 11 poénos szettben ronggyá vert. Alig tudtam elérni öt poént. Kedvesen vigasztalt, amiben egy szemernyi iróniát éreztem. „Menni fog ez neked majd jobban is, elhozod a szerelésed, saját ütõvel játszol majd. Vegyél részt a Dancs Ferenc asztalitenisz emlékversenyen”. Elfogadtam a meghívást. Megérte. Március 25-én, szombaton délelõtt már játszottak a „fiúk”. Azért írom idézõjelbe, mert az átlagéletkor kb. hatvan év lehetett. A legidõsebb, a 75 éves Halmi Imre, akinek járása nehézkes, de amikor asztalhoz áll, megifjodik. György Károly a maga
73 évét nyugodtan letagadhatná. A többiek „ifjoncok”. Megható megemlékezéssel kezdõdött a verseny. Dancs Ferencre emlékeztünk, aki hosszú évtizedekig ütötte a labdát fáradhatatlanul, míg végül tavaly a „fõlabdaverõ” magához szólította. Dancsné meghatottan köszönte meg férje sporttársainak, hogy immár másodszor rendezik meg ezt az emlékversenyt, majd a veszedelmesen ravaszul fonákos, Zombori János, a birkózótermetû vállalkozó bizony, ha szoros meccsben is, de eltángált, pedig igencsak energiatakarékosan mozgott. Aztán követte példáját mosolyogva Kozma Mihály. Végül három gyõzelmet csak-csak elértem és 5. lettem a rangos mezõnyben. Megismétlõdött a tavalyi eredmény: legjobban Petõ György játszott, megint elsõ lett, második Kozma Mihály, s a harmadik György Károly. Azt vallom, megnézem, hogyan ping-pongozol, megmondom, ki vagy. Nos, ezen a jó hangulatú versenyen ezek az „öreg” ping-pongosok példát adtak a politikusoknak, hogyan kell a gyõzelmet és a vereséget elviselni. Egyébként politikáról nem esett szó, lényeg a ping-pong volt és a sportbarátság. Udvarhelyi
CSEPEL, 2006. április 5.
Moszkva kétszeres olimpiai bajnok csepeli hõse 70 éves Kortársai vallanak az ünnepelt Németh Ferencrõl Az 1960-as, moszkvai olimpián a helsinki tizenhat és a Melbourne-ben megszerzett kilenc magyar aranyérmet követõen a vártnál szerényebben szerepelt a magyar küldöttség: mindössze hat elsõ hely jutott a mieinknek. A négy egyéni gyõztes között ott volt a csepeli Németh Ferenc, aki nem csak az öttusa egyéni bajnoki címét harcolta ki, hanem tagja volt a Balczó András, dr. Nagy Imre, Németh Ferenc öszszetételû magyar csapatnak is, amely ugyancsak a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. A moszkvai olimpia egyik hetne egy fehér Fiat 850-es legnagyobb magyar hõse, Né- Sport Coupe kocsija, piros meth Ferenc komoly jubile- ülésekkel. Akkor még lehetett umhoz érkezett: április 4-én autóval közelekedni a Váci ünnepli 70. születésnapját. Ez utcában, õ pedig fehér zakóalkalomból körkérdést intéz- ban, piros mellénnyel akart tem néhány kortárshoz: õk végigmenni ott a Fiattal, nyihogyan emlékeznek az akkori tott ablakkal, kezével zongoNémeth Ferencre? rázna az autó tetején. Akkor Balczó András, háromszo- mit szólnak majd a lányok – ros olimpiai-, tízszeres világ- mondogatta… bajnok öttusázó, a csepeliek – Már kétszeres olimpiai másik büszkesége: bajnok volt, s nem volt lakása. –„Cingár” egy külön szám Húzott egy merészet, beköltövolt. Mindig tudott meglepe- zött a sporttelep portásfülkéjétést okozni. Emlékszem, egy be feleségével és a két ikerfiáalkalommal lovaglás után fu- val. Mindjárt elkezdtek róla tóedzés lett volna Csepelen, cikkezni, s ezzel elérte, hogy mire õ megkésve, felhajtott kapott egy lakást… Ilyen és kabátgallérral megérkezett, s hasonló történetek sokaságát lazán mondott valami alibi mesélhetném, de a lényeg: magyarázatot. Szeretett jól, mindig szeretett szerepelni, feltûnõen öltözködni. Sok mégis megmaradt a szûk baráéven át például az volt a vá- ti körömben. A mai napig is gya, hogy ha neki egyszer le- rendszeresen találkozunk.
Földi László, többszörös öttusa országos csapatbajnok: – 1939-tõl Csepelen lakom, így hamar megismertem õt a sportkörben. Együtt kezdtünk háromtusázni Ferivel, aki nyúlánk, vékony gyerek volt, nagy-nagy önbizalommal. S amiért sokan irigyeltük: neki halszálkás kabátja volt, ami akkoriban óriási dolognak számított! Hullámzó eredményeket ért el, de mindig érzõdött, hogy több is van benne. Hihetetlen magabiztossággal nyilatkozott bármirõl. 1959. tavaszán például elmondta: ha engem nem tesznek be a moszkvai csapatba, nélkülem nem tudnak nyerni. Soha nem láttam idegeskedni, õt még a szigoráról közismert Benedek Ferenc mester sem tudta kihozni a sodrából. Jó haverok voltunk, de õ gyakran eljárt szórakozni a tehetõsebb haverjaival, s mi ilyenkor bizony irigyek voltunk rá… Pécsi Gábor, az öttusa szövetség igazgatója, Németh egykori versenyzõje: – Moszkva után a fiatalabbak példaképe lett, aki a késõbbiekben elsõsorban a párbajtõrvívásban tüntette ki magát. Született tehetség volt, aki tehetségét tovább is tudta adni a tanítványainak. Sportvezetõként is közkedvelt volt, mert mindig tudott örülni a fiatalok sikereinek, sosem volt féltékeny rájuk. Mind a mai napig bármiben számíthat rá a szövetség, ahol megjelenik, ott garantált a humor, a könynyedség, a jókedv. Hosszú, boldog életet kívánok neki. Ehhez a jókívánsághoz a csepeli sportbarátok nevében mi is csatlakozunk!
Németh Ferenc (balszélen) Benedek Ferenccel (középen) és Balczó Andrással (jobbszélen) a mesteredzõ születésnapi ünnepségén
Kép és szöveg: Jocha Károly
Evezés
A Csepel a legeredményesebb A megalakulásának száztizenharmadik évét betöltött Magyar Evezõs Szövetség március 26-án, vasárnap tartotta szokásos évenkénti közgyûlését. Az egyre figyelemre méltóbb eredményekkel rendelkezõ sportág összejövetelén a szövetség vezetõi az éves beszámoló és a 2006-os tennivalók véglegesítése mellett kellemes kötelezettségeiknek is eleget tettek. Például akkor, amikor Dávid Imre elnök átadta a tavalyi év legeredményesebb szakosztályának járó vándordíjat. Képünkön balról Pergel László edzõ, Dávid Imre, a szövetség elnöke és Melis (Fotó: Jocha) Antal, a Csepeli Evezõs Klub vezetõedzõje
Csepeli bravúr a Temzén Négyszázhúsz nyolcas között negyvennegyedikek lettek Állatorvosok: Dr. Balogh Péter 06 20 399 7131 Dr. Boda Attila 06 30 949 5703 Dr. Szentpétery Zselyke 06 20 921 1153
Rendelési idõ: Hétfõtõl péntekig: 9.00-12.00 és 16.00-20.00 Szombat: 9.00-12.00 Vasárnap: 16.00-20.00
Kedves Állattulajdonosok! Kellemes környezetben, Csepel központjában, mindenhonnan jól megközelíthetõ helyeken, európai színvonalon várjuk Önöket állatorvosi rendelõnkben (szolgáltatásaink: belgyógyászat, sebészet, szemészet és szülészet, kedvtelésbõl tartott különleges állatok, állatútlevelek, mikrochip, ultrahangos fogkõeltávolítás, digitális EKG, színes doppler UH, digitális állatmérleg, laboratóriumi vizsgálatok, állattápok, állatgyógyszerek, stb.) és állatkozmetikánkban! Csepel központi állatorvosi rendelõ Dr. Szentmihályi Gábor rendelõvezetõ állatorvos, Dr. Bíró Zoltán állatorvos, Dr. Horváth Dávid állatorvos 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 33. (Koltói Anna utca sarok) Telefon: 4200-587 (rendelési idõben), Mobiltelefon: 06-20-3373-953 (rendelési idõn kívül) Honlap: www.cats.hu, E-mail:
[email protected]. Rendelési idõ: H-P: 9-13 óra és 16-19 óra, Szo: 10-12 óra Csepel központi állatkozmetika Telefon: 4200-587 (nyitvatartási idõben), Mobiltelefon: 06-30-9422-355 (nyitvatartási idõn kívül). Nyitvatartási idõ: H-P: 10-18 óra és igény szerint bármikor
Bravúrosan szerepelt a csepeliek nyolcasa azon a hagyományos, hat kilométeres evezõs versenyen, a Temzén, amelyet március 25.-én bonyolítottak le: négyszázhúsz induló között a negyvennegyedik idõt érték el. – Mivel az új összetételû nyolcasunk mindössze öt alkalommal tudott edzeni az elutazás elõtt, így maximálisan elégedett vagyok – minõsített Melis Antal, a csepeliek vezetõedzõje, egykori olimpiai ezüstérmes. – A fiúk szerint hatalmas élmény volt az egyenkénti indításos vetélkedésen részt venni, amelyen végül a legjobbtól mindössze 1:10 perccel maradtak le. Melis azt is elmondta, amennyiben anyagilag bírni fogják, 2007-ben is részt kívánnak venni a temzei megméretésen.
OVISULI A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskola várja a nagycsoportos óvodásokat. Játékos német nyelvû elõkészítõ 2006. január 9-tõl Hétfõnként 16.30–17.15-ig Anyanyelvi elõkészítõ 2006. január 10-tõl Keddenként 16.30–17.15-ig A foglalkozások térítésmentesek! További Információk: Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvû Iskola 1212 Budapest, Széchenyi utca 93. (Királymajor) Telefon/fax: 278-09-42 Honlapunk: www.szechenyi-csepel.sulinet.hu. Megközelíthetõ: 48-as és 151-es autóbusszal az Áruház tértõl a harmadik megálló
Facsemeték ingyen! A Csepeli Kertbarát Kör az idén is díjmentesen ad a csepeli lakosoknak és intézményeknek növényeket, elsõsorban facsemetéket. Érdeklõdni a: 06-70-542-99-81 telefonszámon lehet délután.
Projektnyitó fórum A HEOP 2.2 projekt keretében a Hirshler Rezsõ Szociálpolitikai egyesület pályázatot nyújtott be „A társdadlmi befogadás elõsegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével” kapcsolatban. A pályázatban konzorciumi partnerként részt vesz a Csepeli Családsegítõ szolgálat is. A projektnyitó fórumot április 3-án tartották a Csepeli Családsegítõ Szolgálat épületében, ahol tájékoztatás hangzott el a Gyermekszegénység elleni Nemzeti Program rövid távú programjáról
Munkában a rendõrség Tûzeset volt nemrégiben kerületünkben. Egy Deák Ferenc utcai családi ház emeleti traktusában csaptak fel a lángok – valószínûleg rövidzárlat következtében –, s mire a lent ebédelõ család észlelte a bajt, a füst már elárasztotta szinte valamennyi helyiséget. Szerencsére az anyának volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal kivitte két gyermekét az udvarra-, a szomszédban dolgozó munkások pedig voltak annyira lelkiismeretesek, hogy a tüzet észlelve azonnal a bajbajutottak segítségére siettek, és saját poroltó-készülékükkel nekiláttak a lángok megfékezésének. A munkát a hamarosan kiérkezõ tûzoltók fejezték be, a család tagjait pedig a mentõk szállították el füstmérgezés gyanújával a kórházba. *** Az elmúlt idõszakban sokat írtunk már mind a figyelmetlen gyalogos-közlekedés, mint a túlzott alkohol-fogyasztás veszélyeirõl. A minap az Ady Endre úton megint csak hasonló okokból következett be egy gázolásos baleset. Este 19 óra után, tehát már a látási viszonyokat amúgy is nehezítõ szürkületben próbált meg ugyanis egy részeg polgártársunk átszaladni az úttesten – s bár a hozzá közelebb esõ sávban érkezõ autósnak vészfékezéssel még sikerült ugyan elkerülnie az ámokfutót, de a szembejövõ gépkocsik egyike már tehetetlen volt a sorssal szemben, és elütötte a bátorságát nyilvánvalóan túl sok „szakéval” felturbózó önjelölt kamikázét. Az illetõ súlyos sérülést (lábtörést) szenvedett, a rendõrség pedig újból csak figyelmeztetni tud minden járókelõt a józan megfontolás, no és persze a józan fej fontosságára. D.
CSEPEL, 2006. április 5.
INTERJÚ, REJTVÉNY
11
Ma már nem népbetegség a tbc
Törõdjünk többet a tüdõnkkel! A Csepeli Egészségügyi Szolgálat Tüdõgyógyászati Szakrendelõje a Kiss János altb. u. 30. szám alatt mûködik, és felelõs a XXI. kerület és Halásztelek lakóinak gyógyító-megelõzõ ellátásáért. Dr. Bárány Magdolna vezetõ fõorvos tíz esztendeje dolgozik az intézményben, 2004-tõl pedig a gondozó vezetõje. A fõorvosnõ a felnõtt lakosság tájékoztatását igen fontosnak tartja, s nem gyõzi hangsúlyozni: bár egy ideje anyagi okok miatt nem küldenek idézést a szûrõvizsgálatra, panasz esetén mindenki nyugodtan keresse fel a szakrendelõt, mert az idõben felfedezett megbetegedések gyógyíthatók.
A tuberkulózis az emberiséget sújtó legnagyobb csapások közé tartozott, védtelenek voltunk a betegséggel szemben. 1882-ben Robert Koch korszakalkotó bejelentést tett legújabb felfedezésérõl, egy „parazita természetû” kórokozóról, a tbc-bacilusról. A tbc és más tüdõbetegségek elleni harc érdekében hazánkban egységes hálózat alakult ki. Ennek létrejöttét elsõsorban a második világháború után kialakult súlyos járványügyi helyzet tette szükségessé. Csepelen a Kis János altb. utcai kétszintes épület alagsorában vannak a röntgengépek, ott történik a szûrés, a felsõ szinten vannak az orvosi rendelõk. – Vannak kiemelt rizikócsoportok? – kérdezem dr. Bárány Magdolnát. – A 40 és 70 év közötti dohányosok mindenképpen. Nekik különösen ajánlott, hogy évente egyszer szûrésen megjelenjenek. Ilyenkor légzés-
funkciós vizsgálatot is végzünk azoknál, akik különösen veszélyeztetettek a dohányzás okozta gyors légzéskárosodás miatt. – Mennyiben változott az utóbbi idõben az intézmény forgalma? – A Tüdõgondozó 2004-ben 16 209 beteget látott el, 2005ben pedig már 19 183-at. Mindez betudható a háziorvosokkal való jó együttmûködésnek, mert idõben küldik hozzánk a betegeket. A szûrõállomás forgalma is nõtt: míg 2004-ben 14 344-en jártak nálunk, addig 2005-ben már 16 498-an. – Mi lenne az ideális a felnõtt lakosság szûrését tekintve? – Hasznos lenne, ha mindenki hívás nélkül is eljönne évenként vagy kétévenként ellenõrzésre. Az idõben történt diagnosztizálás révén elkerülhetõvé válik, hogy egy beteg kezelésére elhanyagolt álla-
potban kerüljön sor. – Hogyan változott az évek során a tüdõgondozók feladatköre? – Eredetileg csak a röntgenárnyékot adó tüdõfolyamatok felismerése volt a tüdõszûrõ-állomások feladata. Jelenleg betegeink nagyrészt a krónikus bronchitiszes és asztmás betegcsoportból kerülnek ki, valamint az allergiás eredetû légúti betegek vannak igen nagy számban. A légúti allergiás megbetegedések száma a kerületben folyamatosan emelkedik, ennek oka az is lehet, hogy a gondozónk továbbra is kiemelt figyelmet fordít ezekre a betegségekre. – A tüdõbetegeket folyamatosan figyelemmel kísérik, kontrollra is berendelik õket? – A tüdõbetegségek gyógyításának irányítását az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet szakmai kollégiuma végzi. Az irányítás ajánlások, irányelvek és mód-
Az „egypercesek” alkotója 94 éve ezen a napon született a Tóték címû dráma alkotója. Az író neve és egy másik prózai alkotásának címe a rejtvény fõsorainak megfejtése.
Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében; 1211. Bp., Kossuth L. u. 47. A március 17-ei keresztrejtvény megfejtése: KORZIKA, BONAPARTE, SZENT ILONA A LIBRI 6 darab 1000 forintos könyvutalványát nyerte: Adler Antalné 1214. Reggel u., Moharos Istvánné 1213. Fürdõ u., Szedlacsek Zoltán 1213. Cirmos sétány., Thúry Bence 1211. Kossuth L. u., Timák Balázs 1213. Puli sétány., Varga Attila 1212. Béke tér. E számunk megfejtését április 14-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy e-mailben.
szertani levelek útján történik. A tüdõgondozó nemcsak konziliáriusi feladatokat lát el, hanem a tüdõbetegeket – gondozási csoportba sorolásuk szerint – meghatározott idõben vizsgálja, sorsukat követi, kontrollra rendeli be, szükség esetén kórházba vagy szanatóriumba utalja õket. – A tbc-t sokáig népbetegségnek nevezték… – A tuberkulózis megbetegedések száma 1966-óta folyamatosan csökken. Már 6 éve tart az a folyamat, melyben évente 300-zal kevesebben betegszenek meg. Jelentõs lépésekkel indultunk el az alacsony számú tbc-s megbetegedésekkel jellemezhetõ országok tábora felé. Deák Attila
Stresszmentes élet – meditáció címmel 8 alapleckébõl álló INGYENES tanfolyam indul. Az egymásra épülõ leckék lényege a szellemiség felfedezése, a lélek belsõ erõinek felismerése, és alkalmazása a Raja Yoga elméleti és gyakorlati módszerével. Kezdési idöpontok: április 10. és. április24. Jelentkezni lehet személyesen és telefonon Lesku Nóránál vagy Varga Ritánál. A foglalkozások helye: Csepeli Családsegítõ Szolgálat Cím: Kiss János Alt u. 54. Tel: 276-8332, 425-2408 A fizetett hirdetések és a fizetett politikai hirdetések, közlemények valóságtartalmáért a szerkesztõség felelõsséget nem vállal.
Piaci körkép Egy újabb szombat, egy újabb piaci séta! Az elmúlt idõszakban csak a kerületi vásárcsarnokkal foglalkoztam. Ez most megváltozik, hiszen több nagyobb csarnok is található Budapesten. A változás fõ oka, hogy egy picit drágának találom a piacunk árait, ezért néztem utána a többi vásárcsarnoknak. A csepeli mellett szó lesz még a Vámház körúti és a Fehérvári úti Vásárcsarnokról. Higgyék el nekem engem is értek meglepetések, akkor talán kezdjük is a sort a zöldségekkel. Természetesen ezen árak is átlagban értendõek. Sárgarépa 150-180 Ft/kg Csepelen, a Vámház körúton akár már 100 Ft/kg-ért is hozzá lehet jutni, de a minõsége kérdéses. A zeller nálunk a legolcsóbb. A burgonya árfolyama is nálunk a legkedvezõbb, bár a többi helyen sem olyan drága. A kerületben 50120 Ft/kg-os áron vásárolható meg, a de a másik két helyen is hasonló árak vannak. A vöröshagyma a Vámház körúton kerül a legkevesebb pénzbe, mi képviseljük a középszintet 150-180 Ft/kg-al, míg a Fehérvári úton a legdrágább, akár 200-250 Ft-ot is elkérnek kilogrammjáért. A paradicsom mindenhol drága, nálunk olyan 300400 Ft/kg-ba kerül, míg ismét a Fehérvári úton a legdrágább 400-1400 Ft/kg-ba számolják. A paprikánál hasonló a helyzet, a Vámház körúton a legdrágább 400-1000 Ft/kg körül adják. Csepelen 200-750 Ft/kg-ja. Nos ezek az általános piaci árak Budapesten és annak kerületeiben, ha tanulságot szeretnék levonni azt mondanám, hogy a mi piacunk valahol az arany középúton jár. Nem is a legdrágább, de nem is a legolcsóbb. Hölgyek és urak kellemes vásárlást. P. B.
A A KERÜLET KERÜLET KÖZÉLETI KÖZÉLETI LAPJA LAPJA
Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor
[email protected] Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: 427-0405. Fax: 427-0404. Kiadja: A Csepp TV Kft. 1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4–8. Tel/fax: 420-6950. Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató
[email protected] Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: 237-0242. Fax: 237-5069. Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes 06.1018
13. SZÁM
A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete 2006. ÁPRILIS 5.
Közéleti hírek Március 7-én lebonyolították az óvodások sport-vetélkedőjét a Közművelődési Ifjúsági és Sport Iroda rendezésében. A Csepel SC Sportcsarnokban 19 óvoda 152 kis óvodása vett részt a versenyen. Március 12-én a Radnóti Miklós Művelődési Házban tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Integrált Nevelési Tanácskozást. Március 15-e a Magyar Sajtó Napja. Ebből az alkalomból a csepeli média dolgozói összejövetelen vettek részt. Március 16-án osztották ki a Zrínyi Ilona matematikai verseny díjait a Kék Iskolában. 66 iskolából több mint 2000 tanuló vett részt a versenyen és minden évfolyam első 15 helyezettje kapott díjat. Az első két csapatot is díjazták. Március 21-én módosította lakás-rendeletét a Képviselő Testület. Újra szabályozta a lakbéreket. Március 21-én a Képviselő Testület a CSEVAK Kft. vezérigazgatójává választotta Szenteczky Jánost, aki április 1-jén veszi át hivatalát. Március 23-án nyílt meg Hoffer Ildikó képzőművész kiállítása a Móra Ferenc Általános Iskolában.
Március 24-én Történelmi Játszóház volt az Általános Művelődési Központban. Inkák, maják, aztékok és a többiek életéről, sorsáról beszéltek. Március 28-án a Munkásotthon Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubban a „Csepeli csevegések” sorozatban Udvarhelyi András újságíró beszélgetett Lengyel Géza költővel. Március 30-án „Friss színek – 11 fiatal festő” címmel a Csepel Galériában megnyílt tizenegy festőművész kiállítása. A kiállítást Kováts Albert festőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke nyitotta meg. Március 30-án a Radnóti Miklós Művelődési Házban „Közösségi beszélgetés”-re, közös gondolkodásra hívták a környék lakóit. Megállapodást írt alá Horváth Gyula alpolgármester a Mentőszolgálattal. 25 éves jubileumát ünnepelte meg a Vereckei utcai Idősek Otthona. Csepelen is megemlékeztek a Meteorológiai Világnapról. Csizmadia Károly
Köszönetet szeretnék mondani Vas Béla doktor úrnak és Lengyel Ildikó nővérkének az áldozatos munkájukért, amit értem tettek a csepeli ügyeleten 2006. 02.14-én késő este. Tisztelettel: Gáspár Béláné
Elveszett, elkóborolt a kutyája? Örökbefogadna? keresse fel a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepét! Kerületünk befogott kutyái is oda kerülnek! Cím: 1097 Budapest, IX., Illatos út 23/A. Telefon: 280-68-32 Nyitva tartás: hétfőtől szombatig: 10 - 14 óráig vasárnap és munkaszüneti napokon: 10 - 13 óráig Honlap: www.illatosut.hu (hetente új képek a kutyákról) A telep NEM menhely, ha a kutyákat gazdájuk nem keresi 14 napon belül, és a következő hetekben sem találnak új gazdára, a nagyszámú leadott kutya miatt fellépő helyhiány esetén a telep kénytelen altatni.
ABLAK
AJTÓ
300 000 Ft-ig önerő nélkül Budapest Bank
ÁRUHITEL! 1211 Budapest, Kossuth L. u. 30-46 Nyitva tartás H-P: 9-17.00 Telefon: 425-7602 E-mail:
[email protected]
Akció! Aluplast profilos műanyag ablakainkat fokozott Hővédelmű üveggel (k=1.1) szállítjuk, felár nélkül! Biztonsági ajtó (acéltok és ajtólap) 95.000 + áfától Ablakok és ajtók, műanyag és fa kivitelben, Tetőtéri ablakok, redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók. Felméréstől a beépítésig állunk rendelkezésükre! Csepeli és erzsébeti lakosoknak a felmérés és ajánlatkészítés díjtalan!
ALICANTE KFT.
Tájékoztató magánszemély gépjárműtulajdonosok részére a 2006. I. félévi gépjárműadó befizetéséről Befizetési határidő: 2006. április 20. Tisztelt Adózóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az önkormányzathoz fizetendő gépjárműadó 2006. I. félévi részletét a magánszemély gépjárműtulajdonosok 2006. április 20-ig fizethetik be késedelmi pótlék mentesen. A számlaegyenleg értesítőket és a befizetéshez szükséges befizetési lapokat már postáztuk. A leveleket nem kell igazoltan átvenni, mivel tértivevény nélkül küldtük, azaz a kézbesítő a postaládába dobja a leveleket. Az értesítésben azok a gépjárművek szerepelnek, amelyek után már a múlt évben is adóhatóságunknál teljesítették az adófizetési kötelezettséget és a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala járműnyilvántartása szerint 2006. január 1. napján Budapest XXI. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező magánszemély tulajdonában illetve üzemben tartásában vannak. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben a befizetési csekklapok nem érkeznek meg a címükre, abban az esetben szíveskedjenek felkeresni a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Irodáját, mert határidőn túli befizetés esetén késedelmi pótlékot kell felszámolnunk. Ügyfélfogadási idő: hétfő: 13.30-18.00 szerda: 8.00-16.30 péntek: 8.00-11.30 Tájékoztatásul közöljük, hogy most nem kapnak értesítést azok a gépjárműtulajdonosok, akik a 2006. január 1. napján tulajdonukban lévő gépjármű után még nem adóztak 2005. évben, mert a múlt évben vásárolták használt gépjárműként, vagy 2005. évben költöztek Csepelre. Mivel új adózónak minősülnek, ezért határozattal (tértivevényes küldemény) értesülnek majd a fizetési kötelezettségükről, amelynek igazolt átvételét követően 30 napon belül kell majd az első félévi gépjárműadót befizetni. (A határozatokat kb. május hónapban postázzuk.) Köszönjük szíves figyelmüket. Budapest-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda
II.
2006. április 5.
HIRDETÉSEK LAKÁS-INGATLAN DÉLPESTI INGATLANCENTRUM. Iroda: Bp. XXI. Ker. Kossuth L. u. 87. ( a Sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: hétfő – csütörtök: 9 – 18 –ig. péntek: 9 – 14 –ig. Ingatlanközvetítés, értékbecslés, ingatlannal kapcsolatos teljes körű ügyintézés ügyvédi háttérrel. Ingyenes hitelügyintézés, címkiadás, tanácsadás, számítógépes nyilvántartás, internetes háttér. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. Telefon / fax: 427-0380, Állandóan hívható: 06 30 9110 126, 06 30 9704599. Email:
[email protected]
Ügyfeleink részére keresünk csepeli és Csepel környéki eladó ingatlanokat. T.: 06 (30) 9704599. www.pestiotthon.hu Gimnáziumnál gázfűtéses felújított kétszobás IV. em-i, loggiás öröklakás 9,8 millióért eladó. T.: 06 (20) 332-7949. Négyemeletesben, 2,5 szobás emeleti öröklakás 10,8 millióért eladó. T.: 06 (20) 332-7949. Árpád utcában másfélszobás felújított VI. em-i, öröklakás 7,5 millióért eladó. T.: 06 (20) 3327949. Hévnél 76 nm-es, háromszobás, étkezős, felújított földszinti öröklakás 12,5 millióért eladó. T.: 06 (20) 332-7949. Négyemeletesben egyszobás, felújított öröklakás 7,5 millióért eladó. T.: 06 (20) 332-7949. Pesterzsébeten I. em-i, 57 nmes étkezős, kétszobás, összkomfortos öröklakás, egyedi konyhabútorral 9,6 millióért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Csillagtelepen kétlakásos, összkomfortos családi ház eladó. Lakást beszámítunk. T.: 06 (30) 911-0126. Városközpontban 48 nm-es, kétszobás összkomfortos, felújítandó öröklakás irányára 7,8 millió. T.: 06 (30) 911-0126. Városközpontban I. em-i, 58 nm-es, étkezős, jó állapotú 1+2 félszobás, összkomfortos, erkélyes öröklakás 9,5 -földszinti 9 milliós irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Városközpontban 56 nm-es, felújított 1+2 félszobás öröklakás irányára, IKEA konyhabútorral 9,2 mFt T.: 06 (30) 911-0126. Városközpontban 54 nm-es 1+2 félszobás összkomfortos légkondícionált, loggiás öröklakás egyedi ablakokkal, radiátorokkal, felújítva 10 milliós irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Városközpontban I. em-i, felújított másfélszobás összkomfortos csöndes öröklakás 7,2 millióért eladó. T.: 06 (30) 911-0126.
Városközpontban 55 nm-es kétszobás, loggiás szépen karbantartott, összkomfortos öröklakás 8,7 milliós irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Csillagtelepen 35 nm-es üres egyszobás, komfortos, gázfűtéses öröklakás 7,5 milliós irányáron eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Hároson 60 nm-es egyszobás, komfortos ház 200 nöl telekkel 14 millióért eladó. T.: 06 (30) 911-0126. Sétányoknál 64 nm-es, 2,5 szobás gázkonvektoros öröklakás 11.300.000 forintért eladó. T.: 06 (70) 272-7610. Sétányoknál 1+2-es, 59 nm-es gázkonvektoros öröklakás 11.500.000 forintért eladó. T.: 06 (70) 272-7610. Városközponti felújított 1+2 félszobás, erkélyes öröklakás irányára 9,5 mFt T.: 06 (30) 9704599. Plázánál igényesen felújított 2,5 szobás öröklakás eladó 12 mFtért, vagy kisebbre cserélhető. T.: 06 (30) 970-4599. Adyn 68 nm-es, 2+2 félszobás VI. em-i, öröklakás fix. 9,1 mFtért eladó. T.: 06 (30) 970-4599. Központban 1,5 szobás, erkélyes, gázkonvektoros, IV. em-i, öröklakás irányára 9,5 mFt.T.: 06 (30) 970-4599. Kertvárosban 90 nm-es, 2,5 szobás, gépészetileg felújított családi ház 230 nöl telken eladó. I.ár: 28 mFt T.: 06 (30) 970-4599. HÉV végállomás közelében I. em-i, háromszobás, teljesen felújított igényes, erkélyes öröklakás 11,8 mFt-ért eladó. T.: 06 (30) 970-4599. Csepelen, Csillagtelepen téglaépítésű házban I. em.-i másfélszobás 43 nm igényesen felújított gázfűtéses öröklakás, parkra néző erkéllyel, pincével eladó. Ár: 9,9 mFt T.: 06 (30) 932-3999. Szigetszentmiklóson most épülő ikerház lakásai eladók. A lakások nettó területe 70 nm + 12 nm terasz. Hitel igényelhető. Kulcsrakész. Irányár: 18,5 mFt. Nem iroda! T.: 06 (20) 958-7254. Csepelen KIADÓ 2,5 szobás, erkélyes, nagy konyhás, bútorozott, felújított lakás hosszú távra. Azonnal költözhető megbízható bérlőknek. Érd: 06 (20) 9937-845 Királyerdőben 260 nöl-es telken, felújított 2 szobás családi ház, családi okok miatt sürgősen eladó. I.ár: 15,8 mFt T.: 06 (20) 931-0191. Szabadfelhasználású hitel 5 nap alatt BAR-osoknak is. Jövedelemigazolás, életbiztosítás, kaució nélkül terhelt ingatlanra. 06 (30) 905-0605.
Csepel központjában HÉV-től 1 percre, bútorozott egyszobás, összkomfortos szép lakás kiadó. T.: 06 (20) 913-1633. Eladó Csepelen, Csillagtelepen II. em.-i, 35 nm-es, parkettás, gázkonvektoros lakás. I.ár: 7,7 mFt T.: 06 (20) 520-7399. Csepelen, a Templom utcában eladó egy I. em.-i, 2 szoba összkomfortos, erkélyes lakás. I.ár: 10,8 mFt T.: 06 (20) 997-2829. Eladó Csepelen a Reggel u.-ban egy igényesen felújított I. em.-i, 63 nm + erkélyes lakás. Új lapradiátorok, teljesen új beépített bútorok, sarokkád, kerámia főzőlap, riasztó, halogén világítás, az összes padló fal és mennyezetburkolat új. I.ár: 12,9 mFt T.: 06 (30) 970-5312. Szigetszentmiklóson, Tebe soron 105 nm + 19 nm-es garázs, most épülő kétszintes, dupla komfortos, egyéni igény szerint alakítható ikerház eladó! I.ár: 22,5 mFt. Telek 120 nöl. T.: 06 (20) 958-7254. Nem iroda! Királyerdő csendes zöldövezeti részén, aszfaltozott utcában tulajdonostól összközműves 240 nöl-es telek, fele parkosított, két lakható épülettel 7x5 m-es, alatta 4x5 m-es szuterén teljesen felújított, 10x4 m-es részben felújított a padlástér beépíthető. Továbbá kazánház, pince, szerelőaknás garázs. Érdemes megtekinteni. I.ár: 29,5 mFt T.: 06 (70) 563-6868. Szigethalmon 5,5 szobás, tetőteres, alápincézett, cirkófűtéses ház 150 nöl telken eladó. Ár: 17,8 mFt T.: 06 (70) 705-0374, 06 (20) 243-3513. Eladó Királyerdőben családi ház kis telekkel, gyógyító levegőn. Jó közlekedés, csere is érdekel. T.: 277-1103. Bontható kis házzal építési telek Királyerdőben 260 nöl-ön eladó. Ár: 14,99 mFt. Alku nincs! T.: 06 (20) 931-0191. Völgy u.-ban, 62 nm-es, 2,5 szobás, klímás, világos, jó állapotú lakás eladó. I.ár: 10,3 mFt T.: 06 (30) 492-5411. Halásztelken Béke utcában 9.000.000 Ft-ért eladó, 300 nm telekrésszel vadonatúj befejezendő családi ház, már lakható. T.: 06 (30) 905-0605. Piac mögötti környéken saját részre keresek gázfűtéses 1,5 szobás lakást tulajdonostól. T.: 276-3329, 06 (20) 466-5460. Eladó Csepel központjában, műút mellett 110 nöl-es telken lakható és bővíthető ház 7,2 mFtért. Ipari célra is kiválóan alkalmas. Személygépkocsit beszámítok. T.: 06 (20) 317-6420. Királyerdőben 150 nm-es saroktelken 62 nm-es ház + 40 nm-es zárt üvegterasz eladó, vagy 1,5 szobás, gázfűtéses lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. T.: 420-6254, 06 (20) 973-8591.
Csepelen Szent Imre térnél, 42 nm-es, világos, felújított lakás, bútorokkal, 5 em.-es, téglaépítésű, liftes házban, magánszemélytől tehermentesen, sürgősen eladó. I.ár: 9.2 mFt T.: 06 (20) 995-5151. Csillagtelepen ikerház fele eladó, 150 nöl telken. Két különbejáratú lakásból áll. 60 nm 2 szoba, konyha-étkező, fsz, előszoba, 120 nm 3 szoba konyhaétkező, 2 félszoba, előszoba, kamra, 20 nm pince, garázs és melléképület. I.ár: 34 mFt T.: 06 (20) 497-0870. Brigádok részére Csepelen családi házban önálló összkomfortos lakások ötszáz forinttól kiadók. T.: 06 (30) 215-6532. Férfi egyszobás kiadó lakást keres csak alvásra. T.: 06 (70) 209-8589. Lottóházban 1 szobás, 2 éve (különleges megoldásokkal) felújított lakás eladó. I.ár: 7,1 mFt. T.: 06 (20) 802-4986 Eladó Majosházán 726 nm telken, 52 nm parasztház. Bp.-i csere is érdekel. T.: 06 (30) 3616781. Csepelen igényes kertvárosi 3 generációs családi ház parkosított telken garázzsal, aszfaltos utcában 33.900.000 eladó. T.: 06 (30) 905-0605. Csepelen, Szabadság u.-ban egy telken belül eladó egy 60 nm-es és egy 47 nm-es öröklakás. I.ár: 25 mFt T.: 06 (20) 3843585, 06 (30) 604-2123. Szigethalom központjában 2 szobás összkomfortos, 80 nmes családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. T.: 06 (24) 401341. 18 órától Csepel, Csillagtelep kertvárosi részén 2000-ben átépített, felújított, akár két család részére is alkalmas ház, garázzsal, műhelylyel eladó. I.ár: 39 mFt. T.: 06 (70) 514-0964, 06 (20) 390-0590. Sürgősen eladó Csepelen a Nyírfa u.-ban egy III. em.-i, 52 nm-es, 2 szobás világos lakás. Ár: 9 mFt. T.: 06 (20) 520-7399. Szigetszentmiklóson eladó 3 éve épült, garázzsal együtt 121 nm-es családi ház. Azonnal költözhető! 150 nöl telek. I.ár: 24,8 mFt. Érdeklődni: 06 (20) 9587254. Nem iroda! Csillagtelepen 3 emeletes tégla házban, felső emeleti, 35 nm-es, világos, átalakított lakás eladó. I.ár: 8.200.000 T.: 06 (30) 4982118. Szigetszentmiklóson lakóparkban eladó, egy 78 nm-es + 36 nm-es tetőterasz, 1 + 3 félszobás, exkluzív, klímás, amerikai konyhás lakás 19,9 mFt, valamint egy 99 nm-es + 2 terasz, 4 szobás igényesen kialakított lakás garázzsal 21 mFt-os irányáron. T.: 06 (70) 514-0964, 06 (20) 390-0590.
2006. április 5.
Eladó Hároson, Meggyfa u.-ban 130 nöl-es telken, 24 nm-es téglaépület + 9 nm terasz. Villany, fúrt kút, gázcsonk a kapu előtt. I.ár: 6,6 mFt T.: 06 (30) 4584723, 276-8823. Csepel kertváros 200 nöl telken családi ház eladó. Érdeklődni 06 (20) 464-7137, 420-4009. Eladó Csepel Királyerdőben, csendes, aszfaltozott, teljes közműves utcában 150 nöl-es telken, 75 nm lakóterületű 2 és félszobás, étkezős régi ház. Belülről felújítva, akár teljesen bútorozottan is. (Fenyő, tölgy, cseresznye bútorok + konyhagépek) Dupla garázs I.ár: 24 mFt T.: 276-2774 este, 06 (20) 430-2777 Csepel Művekben az épülő gerincút mellett 450 nm alapterületű daruzott, összközműves önálló ingatlan eladó. T.: 06 (30) 222-6421. Új építésű társasház Csepel központjában eladó. 51-83 nm alapterület, 249.000 Ft/ nm lakás, ház, telek. T.: 06 (70) 2101046. www.lht.hu XIII. ker.-ben 18 nm-es felújítandó szuterénlakás eladó 3.950.000 Ft-ért. T.: 06 (30) 9737212.
XX., ker.-ben kétszobás, összkomfortos lakás félig bútorozottan, hosszú távra kiadó. T.: 283-1082.
III.
Béke téren 48 nm-es, kétszobás, erkélyes, klímás, jó műszaki állapotban lévő lakás eladó. T.: 06 (20) 320-4804 Csepelen a Szent László utcában eladó 54 nm-es I. em.-i, kétszobás, egyedi fűtésű, parkra néző erkélyes öröklakás. I.ár: 11,2 mFt T.: 06 (70) 575-9443, 420-4187. Csepel központjában, 3 percre a HÉV-től, 72 nm-es, 2+2 félszobás, beépített erkélyes, összkomfortos öröklakás eladó. I.ár: 12,5 mFt T.: 06 (20) 428-1039. Puli sétányon III. em-i öröklakás eladó. I.ár: 15 mFt T.: 06 (70) 549-6063. Kiadó lakást keresek Csillagtelepen max. 40 eFt + rezsiért. T.: 06 (20) 262-3554 esti órákban. Halásztelken 190 nm-es, duplaösszkomfortos, 3+2 félszobás, hallos, teraszos kertes ház, garázzsal, szuterénnel (tetőtér beépíthető) akciós áron eladó. 29.800.000 T.: 06 (30) 397-2320. Eladó 2 szoba + ebédlős, erkélyes 55 nm-es lakás. 1214 Zrínyi u. 6. 3/10. T.: 06 (20) 551-0573. Csepelen, a Tejút u.-ban, 45 nmes, 1,5 szobás, gázkonvektoros, II. em.-i lakás 9,8 mFt-ért eladó. T.: 06 (20) 934-3591, 420-6847. Vásárolnék 2 vagy 2,5 szobás felújítandó tégla, gázkonvektoros lakást Csepelen vagy Erzsébeten. T.: 06 (20) 443-8191.
Szigetszentmiklós központjában, Határ útnál, másfélszobás, összkomfortos családi ház 184 nöl telekkel 19,8 M eladó. T.: 06 (70) 559-0216, 06 (30) 9770424. Csepeli kis kertes házat beszámítok. Vénusz utcában 33 nm-es, jó állapotú lakás eladó. I.ár: 8.1 mFt. T.: 06 (20) 946-1892. Sétányokon zárt parkolóhely eladó vagy kiadó. T.: 420-6243. Királyerdőben májusi költözéssel bruttó 105 nm 3 és félszobás, 2 fürdőszobás ikerházfél, önálló 200 nm-es telekkel, kocsibeállóval kulcsrakészen 22,9 mFt-ért eladó! T.: 06 (30) 932-0827. Nagyobbra cserélem, vagy eladom 45 nm-es, 1,5 szobás felújított lakásomat. Alacsony rezsi, jó közlekedés, új ablakok, új konyhabútor. T.: 06 (70) 6184655. Simon Bolivár sétányon, ÁMKnál 3 emeletes házban eladó egy II. em.-i, kétszobás, erkélyes, 52 nm-es, parkettás lakás 9 mFtért. T.: 06 (30) 287-1406. Felújított 72 nm-es, háromszobás, I.em-i panel eladó a Kossuth L. végén I.ár: 11,8 mFt T.: 06 (30) 624-0859. Csepelen Imre térnél 3 szobás, összkomfortos lakás hosszú távra kiadó. T.: 283-1082
KIADÓ GARÁZS Tihanyi út - Sárgarózsa út sarkán a Puli sétány mellett. T.: 06 (30) 634-7320 Csepel Királyerdőben 4 lakásos társasházban 65 nm-es kétszintes lakások, önálló kertrésszel, garázzsal 2006. decemberi átadással leköthetők. Ár: 22.5 mFt. T.: 331-2726. Csepel központjában, 4 lakásos társasházban saját kertrésszel, nagy terasszal, pincével, tetőtér beépítési lehetőséggel 70 nm-es lakás igényesen teljesen felújítva, tulajdonostól eladó Ár: 16,7 mFt. T.: 06 (30) 411-1558. Puli sétányon eladó, II. em.-i 2+2 félszobás lakás. Plusz Erdősor úti zárt parkoló. I.ár: 15,5 mFt T.: 06 (30) 934-1967. Csepelen szoba kiadó. T.: 06 (70) 519-7844. Repkény u.-ban kétszobás, jó állapotú családi ház garázzsal 529 nm-es telken eladó. I.ár: 21,5 mFt T.: 06 (30) 492-5411, 06 (30) 627-8996. Eladó Csepelen, a Bordás utcában IV. emeleten egy 55 nm-es, extrán felújított lakás. Parkettás, beépített világítással, új konyhabútorral stb. I.ár: 11.6 mFt T.: 06 (30) 412-8412. Folytatás a 6. oldalon
IV.
2006. április 5.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon
Királyerdei Mûvelõdési Ház
1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: 276-7733
1213 Bp., Szent István út 230. tel.: 278-2747 Április 11-én, kedden 14-17 óráig
Csepel Színház Április 21-én, pénteken 19 órakor
A Turay Ida Színház vendégjátéka Noel Coward:
VIDÁM
KÍSÉRTET
- komédia két részben -
Elvira - Hullan Zsuzsa, Charles - Kovács István Ruth - Nyírő Bea, Madame Arcati - Hűvösvölgyi Ildikó, Dr. Bradman - Benkő Péter, Dr. Bradmanné - Szilvássy Annamária, Edith, szobalány - Kiss Ramóna Rendező: Cseke Péter
Április 27-én, csütörtökön 10 órakor
a TRAMBULIN SZÍNHÁZ vendégjátéka
Madách Imre:
Az ember tragédiája Ádám Nagy Péter Éva Gergelyi Júlia Lucifer Csák György Úr/Karvezető Albert Péter Kar: Egyed Zsuzsa, Lukács András, Matus Gábor, Nagy Vivien, Plaszkó Éva, Tóth Imola Április 29-én, szombaton 17 órakor
“Muzsikusnak dalból van a lelke” címmel magyar nóta műsort rendezünk Fellépnek: Hatvani Kiss Gyöngyi, Bokor János, Dalos Gizi, Sülyi Károly, Kísér: Puka Károly és népi zenekara Köszöntőt mond: Kállai Katalin Romaügyi Stratégiai főtanácsadó Műsorvezető, házigazda: Nánássy Lajos
Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub Április 11 - én, kedden 17 órakor
A KÖLTÉSZET NAPJA ARS POETICA A KLASSZIKUS ÉS MAI KÖLTÉSZETBEN.
Április 11-én, kedden 14.30 órakor
HÚSVÉTI MUZSIKA A Csepeli Munkásotthon Koncert Fúvószenekarának hangversenye diákok részére. Közreműködnek: az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. Vezényel: PÉNTEK JÁNOS, karnagy
Színházi Stúdió (hétfő, csütörtök 16.00-18.00) Vezető tanár: Simonyi Krisztina, színművésznő. Alakformáló torna (hétfő, szerda, péntek 8 - 9, és 18,30 - 19.00, vasárnap 9.00 - 10.00)
Mindenkit szeretettel várunk!
húsvéti játszóház ❁❉❁❉❁❉❁
Az április 23-i hétvégére meghirdetett
Játékos napok és a Makk tündér csodái című bábjáték a választás miatt április 28-ra módosult.
❁❉❁❉❁❉❁ Április 28-án, 29-én, 30-án 10-16 óráig
JÁTÉKOS NAPOK KICSIKNEK, NAGYOKNAK ❁❉❁❉❁❉❁ 30-án, vasárnap 11 órakor
MAKK TÜNDÉR CSODÁI zenés bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában Belépő: 600 Ft.
Állandó programjaink, tanfolyamaink: Jazz-balett óvodásoknak: hétfő-csütörtök 15.45 - 16.30 óráig Ovis-kisiskolás karate: kedd-csütörtök 17-18 óráig Fashion Dance: hétfő-péntek 15.30 -17.30 óráig Gyermek jóga: 6-11 éveseknek keddenként 17-18 óráig Tai-chi: 14 éves kortól szerdánként 19-21 óráig Társastánc tanfolyam hétfőnként: 18-19, 19-20, 20-21 óráig Egészségmegőrző jógatorna: csütörtönként 18-20 óráig Szabás-varrás tanfolyam: keddenként 17-20 óráig Jóga a mindennapi életben: kedd, szerda 18.30 - 20 óráig Alakformáló torna: kedd-csütörtök 8 - 9 óráig Kondicionáló torna: kedd-csütörtök 19-20 óráig Hastánc tanfolyam: pénteken 17 - 18 óráig Virágkötő tanfolyam: keddenként 17 - 21 óráig Makett-építő tanfolyam gyermekeknek: hétfő-csütörtök 17.30 19.30 óráig Nyugdíjasok és Egyedülállók Klubja: minden szerdán 15 - 18 óráig Nyulász szakkör: minden hónap első szerdája 18 órától Perzsaszőnyegszövő szakkör: mindennap 10 órától Kézimunka-szakkör: csütörtökönként 14 - 16 óráig Kreatív kézműves klub: péntekenként 17 - 20 óráig Csepeli Helytörténeti és Városépítő Egyesület összejövetele: minden hónap utolsó csütörtökén 17 órától Játszóklub kismamáknak és kisbabáknak: minden szerdán 9 - 13 óráig Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház!
NÁLUNK IS FELADHATJA HIRDETÉSÉT! Lapunk szerkesztősége várja a hirdetőket a régi megszokott helyen, Kossuth Lajos u. 47. szám alatt. A hirdető partnereket Zubor Mónika (telefon: 427-0405, fax: 427-0404, email:
[email protected]. hu) fogadja személyesen hétfőn, kedden, és szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 10 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 13 óra között.
2006. április 5.
V.
* SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * NAGY IMRE ÁLTALÁNOS MÛVELÕDÉSI KÖZPONT Bp., 1214 Simon Bolivár stny. 4-8. T.: 420-7874, 276-2755.
Radnóti Mûvelõdési Ház 1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: 278-2757, fax: 277-5232 Április 15. szombat 20 óra
Locsoló bál
ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSOK: Jóga a mindennapi életben (hétfő 18.30-20.00) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök 16.30-19.00) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken 18.00-19.00, szombaton 10.0011.00) Wargamers klub (szombaton 9.00-15.00) Gyerek aerobik (kedd, csütörtök 17.00-17.45) Női torna (szerda, 18.30-19.30) Bujutsu-kai Kenshin-ryu (pénteken d.u.)
zenél a Madison duó!
!ELŐZETES!
„Négyszögletû kerek erdõ” az Új Bojtorján Együttes koncertje
FELHÍVÁS
Nagy Imre ÁMK Könyvtár: Szolgáltatásaink: - 35 000 kötet közül válogathat - Internet hozzáférési lehetőség - folyóirat olvasó - Internet hozzáférés - Videó kazetták kölcsönzése - Térképek, útikönyvek, közlönyök - Információs kiadványok Nyitva tartás: kedd-péntek: 13-19 óráig, szombat: 9-13 óráig
TAVASZI SZÜNETI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK Április 13-án 13.00-tól 15.00 óráig: Húsvéti díszek készítése Április 14-én 13.00-tól 15.00 óráig: Papírvirág készítése Április 15-én 13.00-tól 15.00 óráig: Terménybáb készítése Április 18-án 13.00-tól 15.00 óráig: Kavicsfestés
A Freeport Music Club (Budapest, XXI. CSEPEL, Szabadkikötő út 5-7. tel: 06-30-657-5403, www.freeport-music.hu) PROGRAMJAI: Április 7 (péntek):
Április 22., szombat 10 óra
A Radnóti Miklós Művelődési Ház meghirdeti a
13. csepeli „Radnóti Szavalóversenyt”,
„Engem hozott a szél!”
címmel. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójához és a költő születésnapjához kapcsolódó versengést 14–18 éves diákok, valamint fiatal felnőttek számára rendezzük meg. Időpont: 2006. május 11., csütörtök 14 óra Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház 1214 Budapest, Vénusz u. 2. A nevezés feltételei: betöltött 14. életév, egy–egy vers vagy prózai mű kiválasztása az elmúlt 50 esztendő magyar alkotásaiból. (A kiválasztott művek fellelhetőségét kérjük, jelöljék meg! Az átfedések elkerülése érdekében legalább két alkotással jelentkezzenek a versenyre. Köszönjük!) Nevezési határidő: 2006. május 5. A jelentkezéseket levélben vagy faxon, illetve e-mailban a következő címre, telefonszámra kérjük eljuttatni: Radnóti Miklós Művelődési Ház 1214 Budapest, Vénusz u. 2. Tel/fax: 277–5232 e-mail.:
[email protected] Szeretettel várjuk az irodalom ifjú barátait rendezvényünkre!
ZULU, THE SILHUETTE TRANS, FORMANCE, ATHAME, EIBON. Április 8 (szombat): Tíz év után ismét Csepelen a
KISPÁL ÉS A BORZ! Vendégek: Greenpeach, VIDÁMPARK, afzerparti: CLAPTON-MÁNIA.
JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: 1900 Ft-os áron a helyszínen, hétvégi nyitva tartás alatt hajnalig, hétköznap 16-órától 22-óráig
FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET Telefon: Fax:
közérdekű telefonszámai: 1 - 301 - 7500, 1 - 301 - 7510 1 - 301 - 7520, 1 - 301 - 7530 1 - 302 - 5493
(központi számok, amelyek a nap 24 órájában elérhetők)
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csepeli Csoportja (hétfő 15.30) Hastánc tanfolyam (hétfő 18.00) Callanetics: alakformáló torna (hétfő, szerda 20.00) Zöldalma Mondókás Klub (kedd 9.00) Traccs Party (szerda 10.00) Zöldalma Zeneovi és Apró kezek kézműves műhely (szerda 16.30) Anonim Alkoholisták (szerda 18.15) Zöldalma Zenebölcsi (csütörtök 9.00) Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csütörtök 16.00) Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00) Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgető (vasárnap 14.00) Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vasárnap 16.00) Április 10., 17.00 Április 10., 17.00
Zöld Kör Kertbarát Kör
VI.
2006. április 5.
HIRDETÉSEK Eladó az Árpád u-ban, 46 nmes, másfélszobás, világoskonyhás, gardróbszobás, jó állapotú lakás. Irányár: 7,95 mFt. T.: 06 (30) 601-2858. Eladó Csillagtelepen kétszobás, 50 nm-es, III. em.i lakás. Ár: 9,3 mFt. T.: 277-9756. este. Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) 218-3925. Csepel-Háros Szilvafa utcában vadonatúj 100 nm-es családi ház 300 nöl-es sarok telken eladó. Ár:10,9 mFt. T.: 06 (30) 905-0605.
TELEK
Halásztelken belterületi, összközműves 220 négyszögöles telkek tulajdonostól építési engedéllyel eladók. I.ár: 9 mFt T.: 06 (20) 958-7254. Nyaraló! Szigetszentmárton üdülő övezetben 35 nm-es, teljesen komfortos, vízparti nyaraló 160 nöl-es telken eladó. Parkosított, süllyesztett 5 m átmérőjű medencével. I.ár: 13,5 mFt T.: 06 (20) 958-7254. Csepeli útról nyíló Fügefa utcában 360 nöl bekerített telek, termő gyümölcsfákkal, fúrt kúttal, villannyal, ipari árammal, nagy szerszámos tárolóval eladó. T.: 06 (20) 285-9924. Királyerdei sóderbányánál, 250 nöl-es bekerített telek eladó. T.: 420-0423. Szigetszentmiklóson 550 nmes építési telek eladó a helyi buszfordulótól 2 percre. Gázcsonk a telken belül. T.: 06 (20) 558-2651. Tökölön eladó telek. Pecatótól 100 méterre, téliesített faházzal, betegség miatt. T.: 06 (30) 852-5733 18 óra után. Sóderbányánál, vízparti telek, kis faházzal tulajdonostól eladó. Sürgős! T.: 06 (30) 608-3913. Felsőtag végén 1600 nm.-es telek, 150 nm.-es romos de stabil épülettel 220/380V, ásott kúttal, szivattyúval eladó. I.ár: 15 mFt. T.: 06 (20) 523-0516.
HORGÁSZTÓ
Horgászok, pihenni vágyok! Csepelen Katalin horgásztó és büfé áll az oda látogatók rendelkezésére. Minden héten friss telepítés. Horgászengedély nem kell. Megközelíthető a Tihanyi utca és a csepeli út felől! T.: 06 (20) 922-6374.
ÜZLET-TELEPHELY Kiadó a Csikó sétányi üzletsor legnagyobb alapterületű üzlete. T.: 278-0997.
VIII. kerületben működő barkácsüzlet 3.300.000 + ÁFA eladó. T.: 06 (30) 747-0216. Csepeli főútvonalon bevezetett kis bolt (12 nm-es pavilon) olcsón eladó. T.: 06 (30) 921-0725. Völgy utcai pavilonsoron 15 nmes üzlethelyiség tulajdonostól eladó. Sürgős! T.: 06 (30) 6083913. Csikó sétányon 25 nm + u.a tetőteres üzlet kiadó vagy eladó. T.: 277-5273. Csepel központjában 40 nmes üzlet kiadó! T.: 06 (30) 2883429.
SZOLGÁLTATÁS
Mosógépjavítás a helyszínen, minden típus. Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: 276 - 5118; 06 (20) 230 - 1443. Éjjel-nappali zárszerelés. Hevederzárak, rácsok, korlátok, kerítések, kapuk készítése. Lakatos munkák szekcionált garázsajtók beszerelése és ezek automatizálása. T.: 420-3596, 06 (20) 962-7150.
Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) 321-8707,420-4484 CSEPELI DUGULÁSELHÁRÍTÓ GYORSSZERVIZ 0-24-ig hétvégén is. T.: 06 (20) 350-3600, 322-1036. Rácsok és lakatosmunkák Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263.
Kútfúrás garanciával. T.: 06 (30) 294-4550. Sóder, Homok, Termőföld! T.: 277-9740, 06 (30) 544-3622. Dávid szerviz. Mosógépek, hűtőgépek, takarítógépek, kávéfőző és egyéb elektromos háztartási gépek javítása. Bp.1215 Tanácsház u. 43. Nyitva 07-09 ig 16-18 ig. T.: 277-3509, 06 (20) 328-8074. Villanyszerelés reális áron, szerelvénycserétől családi házig. T.: 06 (20) 379-4414. Szobafestés- mázolás- tapétázás, takarítás. Hetzmann István T.: 284-4314, 06 (20) 911-1417. Csepeli duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 276-8471.
ÉPÜLETBONTÁS, FÖLDMUNKA, KONTÉNER-RENDELÉS T.: 06 (20) 332-5025. 8,8x 1,5 TELEVÍZIÓ VIDEÓ JAVÍTÁS HELYSZÍNEN ingyenes kiszállás javítás esetén. Megbízható precíz munka garanciával, mérsékelt ár. Nyugdíjasoknak 15 % engedmény. KÁRMÁN SÁNDOR T.: 276-9232, 06 (20) 415-1712. Csepeli gyorsszerviz teljeskörű víz, gáz, villanyszerelést, gépi duguláselhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) 609-2550, 321-3174. Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, duguláselhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.: 277- 8568. Konténeres sitt, sóder, homok és termőföld-szállítás. T.: 06 (20) 943-2784. Villanyszerelés A-Z-ig. Családi házak, lakások, nyaralók, üzletek stb. teljes körű szerelése, felújítása, közületeknek is. EPH kiépítés és jegyzőkönyv. Tel./fax: 425-1636, 06 (30) 921-1417. Tűzvédelmi-érintésvédelmi és villám felülvizsgálatok elkészítését rövid határidővel vállalok. T.: 06 (20) 454-5705. Építészeti tervezés rövid határidővel, kedvező áron. T.: 06 (30) 485-4565. Bútorkárpit, szőnyegtisztítás, atkátlanítás, mindenféle takarítás. T.: 06 (20) 981-5412, 4205830. Vízszerelő gyorsszolgálat! Csőrepedések, átázások, WC tartályok, kádak, mosogatók, munkalapok, csaptelepek cseréje, duguláselhárítás, vízóraszerelés, csere, plombálás. Díjtalan kiszállás! T.: 276-8271, 06 (20) 396-8575, 06 (70) 219-0518. REDŐNYŐSMUNKÁK készítés javítás, szúnyogháló, reluxa, harmonika ajtó, napellenző T.: 06 (30) 212-9919 üzenet 2765827. Olcsón Sóder-Homok MurvaTermőföld stb. 06 (30) 9649206.
Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, klímaszerelés, duguláselhárítás, tisztasági festések, kőműves javítások, parkettázás. Tisztán, pontosan, garanciával! Lőrik Bt. T.: 06 (20) 936-5959, 277-1728. Gipszkartonszerelés tetőtér beépítés, állmenyezet készítése. T.: 06 (30) 335-5676. Lakatos munka A-Z-ig. Kerítések, kapuk, biztonsági rácsok, könnyűszerkezetes építmények gyártása, helyszíni kivitelezéssel. Tel/fax: 425-1636, 06 (30) 921-1417. Szobafestést, tetőfedést, burkolást, kőműves munkát vállalok. T.: 06 (20) 978-7788. Kútfúrás garanciával. T.: 06 (20) 964-2753.
BIZTOSÍTÁSOK Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bánné Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) 210-7016. e-mail: diszpi@hu. inter.net REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ, ROLETTA, SZÚNYOGHÁLÓ SZERELÉS-JAVÍTÁS HÉTVÉGÉN IS! T.: 261-7298, 06/30/318-5217. Megoldás Délpesti Gyorsszervíz! Automata mosógép, centrifuga, villanybojler, tűzhely, hűtőgép, mikrosütő javítás garanciával. T.: 06 (30) 9501717, 285-3488.
Folytatás a 7. oldalon
2006. április 5.
A
VII.
MÛSORA
Április 8. /szombat/ 8.00 Válogatás a szalagavatók műsoraiból III/1-2-3. /ism./ 11.00 Celeste 172/18. /ism./ 12.00 Képújság Április 9. /vasárnap/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/19. (argentín filmsorozat) 08.45 A világ táncai – Belgium 09.15 Liliomfi /110’/ (magyar vígjáték) Fsz.: Darvas Iván, Krencsey Marianne 11.10 Tűzoltók XX/19. (ausztrál filmsorozat) /ism./ 12.00 Képújság Április 10. /hétfő/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Szigetelő – Csepeli Hírmagazin 19.05 Őrjárat (bűnmegelőzési és bűnüldözési magazin) 19.35 A világ táncai – Belgium /ism./ 20.00 Celeste 172/19. /ism./ 20.50 Képújság Április 11. /kedd/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.50 Őrjárat /ism./ 11.20 A világ táncai – Spanyolország /ism./ 11.50 Képújság Április 12. /szerda/ 8.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Galéria (művészeti magazin) 18.30 Pulzus (egészségügyi magazin) 18.40 Téma (stúdióbeszélgetés) 19.25 Gázolás /105’/ (magyar filmdráma) Fsz.: Darvas Iván, Ferrari Violetta 21.10 Csepeliek Rijekában 21.50 Képújság Április 13. /csütörtök/ 8.00 – 10.00 Képújság 10.00 Szigetelő /ism./ 10.50 Galéria /ism./ 11.10 Pulzus /ism./ 11.20 Téma /ism./ 12.00 Képújság Április 14. /péntek/ 08.00 – 18.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.10 Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) 18.40 Csepelért díj 2006 – Gombik Imre 19.25 Hogyan felejtsük el… /106’/ (magyar filmdráma) Fsz.: Pécsi Ildikó, Darvas Iván 21.10 Celeste 172/20. (argentín filmsorozat) 22.00 Szigetelő /ism./ 22.30 Képújság Április 15. /szombat/ 8.00 Szigetelő /ism./ 08.50 Galéria /ism./ 09.10 Pulzus /ism./ 09.20 Őrjárat /ism./ 09.50 Téma /ism./ 10.30 Házunk tája /ism./ 11.00 Csepelért díj 2006 Gombik Imre /ism./ 11.35 Celeste 172/20. /ism./ 12.30 Képújság Április 16. /vasárnap/ 6.00 – 08.00 Ébredjen zenére – zenés összeállítás 08.00 Celeste 172/21. (argentín filmsorozat) 08.45 Csepelért díj 2006 – Benedek Ferenc 09.20 Mese a 12 találatról /91’/ (magyar játékfilm) Fsz.: Tolnay Károly, Somló István 10.55 Házunk tája /ism./ 11.25 Református istentisztelet közvetítése a Csepel központi református templomból. Igét hirdet: Hantos Jenő lelkipásztor 12.30 Tűzoltók XX/20. (ausztrál filmsorozat) 13.15 Képújság
TÛZVÉDELEM! TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK ÉRTÉKESÍTÉSE Személygépkocsiba, lakásba 1-2 kg-os tűzoltókészülékek. Tűzoltókészülékek hitelesítése, javítása, tűzcsapok, száraz felszálló vezetékek, ellenőrzése, nyomáspróbája.
„Tûzvirág” Kft.
1213 Bp., Kórus u. 52. Tel./fax: 276-8706, mobil: 06-30/962-3516 E-mail:
[email protected]
GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS SORON KÍVÜL, VAGY AMIKORRA ÖN KÉRI! INGYENES KISZÁLLÁS! T.: 06 (20) 325-7170.
KÖNYVELÉS VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! 0620-322-33-93 Lakatos munkák, teraszok, külső belső lépcsők, kerítések, kapuk rácsok. Kovácsoltvas formában is. T.: 06 (20) 451-4366. Pedikűr, manikűr, műkörömépítés, Fodrászat, szórópisztolyos körömdíszítés. Ady E. u. 47. T.: 276-3428. Festőmester vállal szobafestést, -mázolást, tapétázást hoszszú távú garanciával. T.: 2852882, 06 (30) 251-5872. Költöztetés olcsón, szakszerűen! Ingyenes pótkocsi, dobozok! BAUER-TEHER. T.: 06 (30) 944-3717, 292-1612. SÓDER, HOMOK KONTÉNER TERMŐFÖLD, MURVA ÉS TÖLTŐFÖLD T.: 06 (30) 313-9341. Varrógépjavítás garanciával! T.: 06 (20) 945-9376. 16.00 után 276-9862. TV-videó HI-FI, DVD, kamera, mikrosütő gyorsszerviz T.: 06 (70) 246-5049. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. Hűtőgépszerviz hétvégén is, nyugdíjasoknak kedvezmény. Akciós lakásklíma szerelés. T.: 06 (20) 467-7693. Zármester gyorsszolgálat. Ajtónyitás, zárszerelés, betörésbiztos hevederzár-szerelés, rácsok, lakatosmunkák stb. T.: 06 (30) 961-3794. Hőszigetelés, dryvitozás rövid határidővel. T.: 06 (24) 457-080. Kert-telekgondozás, bozótirtás, favágás, gyepesítés, permetezés, kerítés, járda térkő lerakása. Egyéb kertészeti munkák vállalása, reális áron garanciával. T.: 273-0369, 06 (20) 947-5830. Duguláselhárító gyorsszolgálat. T.: 06 (30) 272-7987. Ács-, tetőfedő -, bádogos-munkák készítése, felújítása, javítása. T.: 06 (20) 381-5360. Bizalmát köszönöm! Pedikűr, műköröm házhoz is. T.: 06 (20) 583-8463.
FEIK VILMOS gázvezeték és készülékszerelő mester vállal teljes körű víz-gáz-központi fűtésszerelést. Konvektorok, vízmelegítők javítását, tűzhelyek cseréjét, vízóraszerelést, tervekkel, engedélyekkel. T.: 06 (70) 504-8789. Csempézés, padlóburkolás. Díjtalan kiszállással, aljzatkiegyenlítéssel. T.: 06 (70) 298-6433. Vízvezetékszerelés, fürdőszoba felújítás, csapok, WC, csőtörések javítása. T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768. Tetőfedés, bádogozás! Mindenféle tetők fedése, lapos tetők szigetelése, bádogos munkák készítése és javítása. Referenciával, garanciával! Csipok Péter. T.: 06 (30) 441-3519. KÚTFÚRÁS! Garanciával, profi szűrővel! T.: 06 (30) 940-1465.
Kipufogóklinika. Katalizátorok és flexicsövek cseréje Bp. XXI. Maros u. 23. T.: 276-2138, 06 (70) 504-4263. Kerületi gyorsszolgálat: Teljes-körű gázkészülék javítás, víz, villany, fűtésszerelés, gépi duguláselhárítás a hét minden napján 0-24 óráig. T.: 06 (20) 334-3437, 321-8082
Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok mestervizsgával, tiszta munkával. T.: 06 (30) 3994023, 209-5894. KERTÉSZMÉRNÖK METSZÉST, PERMETEZÉST VÁLLAL. T.: 06 (20) 480-6833.
ÜVEG, TÜKÖR, KÉPKERETEZÉS Nagy választékban, helyszínen is. Kossuth L. u. 76. T.: 276-6976. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló javítása, szerelése, nyilászárók szigetelése, passzítása. Honti Gábor T.: 06 (20) 927-0493.
Jóslás! Éva jósnő /a BP.TV-ből ismert/ várja vendégeit 2006-ban is! Hívjon, segítek! 06 (30) 594-9296. Folytatás a 8. oldalon
VIII.
2006. április 5.
HIRDETÉSEK Gázkészülék, gázcsőszerelés, cirkók, konvektor, vízmelegítők javítása T.: 276-9408, 06 (20) 955-4768. Duguláselhárítás korszerű gépekkel. T.: 420-6812.
ÁLLÁST KÍNÁL
Csepeli szépségszalonba fodrászt felveszünk. Tattoo-nak, pedikűrösnek, masszőrnek helység kiadó. T.: 06 (30) 212-3123.
Hamarosan nyíló Csepeli Internet- Kávézó -Pizzériajátéktermünkbe jó kereseti lehetőséggel, csinos munkatársnőket keresünk. Érdeklődni: 06 (70) 364-1497. Budapesti cég keres kőműves, ács-állványozó, segédmunkás munkakörbe megbízható szakmunkásokat, hosszú távú munkakapcsolatra, jó kereseti lehetőséggel. T.: 06 (20) 934-4866. Csepeli gumisműhelybe hozzáértő munkatársat keresek. T.: 06 (20) 231-3968. Szabadidővel rendelkező épületvillanyszerelőt keresek alkalmi munkára. T.: 06 (20) 944-6294.
ÁLLÁST KERES
Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.: 06 (70) 210-3992. Középkorú leinformálható hölgy, takarítást vállal. T.: 06 (70) 512-2007.
OKTATÁS ÉBER ‘95 BT. Személy- és Vagyonőr tanfolyam a Csepeli Munkásotthonban. T.: 06 (20) 346-5846, 276-7733.
Angol, németoktatás T.: 06 (20) 522-1072. 276-7586. ECDL felkészítés és gépírásoktatás. Érd: 06 (30) 572-7852. Államilag elismert dajka, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens szakképzés Csepelen. Kasza Szakképzési Központ. T.: 276-5918. Angol és németoktatás: 7872354, 06 (30) 462-6834. Történelem és földrajzoktatás: 787-2354, 06 (30) 318-0043. Biológia, kémiatanítást vállalok. T.: 06 (20) 524-1503. Angoltanár vállal nyelvoktatást és korrepetálást. T.: 420-8544.
ADÁSVÉTEL Tetőcserép, Tégla, gerenda bontott eladó! T.: 06 (20) 3325025.
2 éves modern, kék mintás bársony háttámlás kihúzható heverő eladó. Ár: 25.000 Ft T.: 2763299. Indián kenu 4-személyes + 1 evező eladó. Ár: 60.000 Ft T.: 06 (30) 954-5177. Tatai négyzetes hornyolt 3 éves cserép 300 db. fél áron eladó. T.: 425-1155. Wass Albert életmű kötetei 10% kedvezménnyel 3 db felett házhoz szállítva is megvásárolhatók. T.: 420-6458, 06 (20) 3325058. Olcsó tűzifa eladó. T.: 06 (20) 332-5025.
TÁRSKERESÕ
CSEPELI TÁRSKERESŐ IRODA FÉNYKÉPES ADATBÁZISSAL ÉS RENDEZVÉNYEKKEL! T.: 420-5958. 65 éves 170/66 kg egyszerű, káros szenvedélytől mentes, elvált férfi megismerkedne hasonló tulajdonságú, független hölggyel, élettársi kapcsolat céljából. T.: 420-7854. 60/153/52 kg csinos, vonzó, diplomás hölgy keresi hatvanas, nem dohányzó hozzáillő párját. T.: 06 (20) 258-2785. Szeretnék rád találni, kéz a kézben sétálni, téged szeretni, magányomat feledni. 56 éves 167/70 férfi szép családi házzal, mellékjövedelemmel 40 év feletti hölgy személyében várlak telefonálj. T.: 06 (70) 554-2654.
KÖRZETI MEGBÍZOTTAK FOGADÓÓRÁI BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XXI. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Közrendvédelmi Osztály 1211 Budapest, Szent Imre tér 23. 1751 Pf.: 19 Tel: 427-46-13 BM: 61-156 FAX: 61-402
XXI. /1-es körzet: /Bp., XXI., Szigetcsúcs Ady E. - Budafoki útról északra/ Németh Ágnes r. ftőrm 04. 25. 16.00 - 18.00 Fogadóóra helye: Kossuth Lajos Műszaki Szk.iskola és Gimn. Kossuth L. u. 12 XXI. /2 körzet: / Ady E. utca – Budafoki u. – Gyepsor u.- Tanácsház u. – Táncsics M. u. – Katona J. u. – Dunadűlő u. - Duna u.- által határolt terület Batiz Sándor r. tzls. 04. 10. 16.00 – 18.00 04. 26. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Csepeli Munkásotthon, Árpád út 1. XXI. /3. körzet: / Mag. u. – Rákóczi F. u. – Zrínyi M. u. – Kossuth L. u. – Szent I. u. – Táncsics M. u. – Tanácsház u. – utcák által határolt terület Takács László r. tőrm. 04. 25. 18.00 – 20.00 Fogadóóra helye: Csepel Pláza, II. Rákóczi Ferenc utca 154-170. XXI. /4 körzet: / Táncsics M. u. Katona J. u. Dunadűlő u. – Határ u. – Kolozsvári u. – Szent I. u. – Táncsics M. u. által határolt terület./ Szedlák Péter r. tzls. 04. 12. 16.00 – 18.00 04. 20. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Rákóczi-kert, XXI. /5 körzet: / Hollandi u. - Kecsege u.–Kórus u. Vércse u.–Mária királyné-Szentmiklósi u. - Martinász u. – Szent I. u – Kolozsvári. u. Határ u. által határolt terület / Nagy Sándor r. zls. 04. 24. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Királyerdei Művelődési Központ, Szent István utca 230.
KÖNYV, BÉLYEG, RÉGISÉG
XXI. /6 körzet: / Királyerdő u.- Hollandi u. – Kecsege u.- Kórus u. – Vércse u. – Tihanyi u. – Királyerdő u. által határolt terület./ Demmel Ferenc r. zls. 04. 12. 16.00 - 18.00 04. 26. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Királyerdei Művelődési Központ, Szent István utca 230.
VEGYES
XXI. /7 körzet: / Kossuth L. u. – Zrínyi M. u. – Erdősor u. – Fémmű u. – Szentmiklósi u. – Martinász u. – Szent I. u. – által határolt terület Kanyó Attila r. zls. 04. 27. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: Nagy Imre ÁMK, Simon Bolivár sétány 4-8.
Bélyeget, bélyeggyűjteményt készpénzért vásárolok. T.: 06 (30) 214-5454.
Hívjon bizalommal ORIFLAME! T.: 06 (20) 583-8463. Hát-, derék-, váll- és lábfájás kezelése és csökkentése gyógyító masszázzsal, iszapkezeléssel csak hölgyeknek! Illés Annamária okl. masszőr T.: 06 (30) 286-5819. Tanácsház u. 34. Szorongásos állapot, depreszszió, alvászavar, pánikbetegség kezelése. Dr. Novák Judit T.: 395-9555. Előleg nélküli hitel-ügyintézés. Szabad felhasználású lakossági jelzáloghitel. Magas kamatozású hitelét alacsony kamatozásúra kiváltjuk. Aktív BAR-listásoknak is hitellehetőség. Magánhitelt is kiváltunk. T.: 06 (70) 570-4822.
XXI. /8 körzet: / II. Rákóczi F. u.–Szabadság u.–Akácfa u. Tihanyi u.Szentmiklósi – Fémmű u. – Erdősor u. - ÍI. Rákóczi F. u – által határolt terület / Jánosi Béla r. őrm. 04. 20. 16.00 – 18.00 Fogadóóra helye: KÉK” Általános Iskola, Szent László utca 84. XXI. /9 körzet: / Mag u. – II. Rákóczi F. u. – Szabadság u. – Plútó u.Kis Nyírfa dűlő – Klapka u. – Nagy-Duna part – Rózsa u. – Rév u. – Vas Gereben u. - II. Rákóczi F. u. – Mag utca által határolt terület./ Kovács Zoltán r. tzls. 04. 20. 18.00 – 20.00 Fogadóóra helye: TESCO Bevásárlóközpont XXI. /10. körzet: /Akácfa u. - Tihanyi u. - 4079 sz. Dűlő u. - 4419. sz. Kavicsos tó - Csepeli u. - 8649. sz. Dűlő út - 8644/1. sz. Dűlő u. - II. Rákóczi F. u. - Nagy-Duna part - Fácános Dűlő - Klapka u. - Kis Nyírfa Dűlő - Plútó u. - Akácfa u. által határolt terület./ Kovács Zoltán r. tzls. 04. 20. 18.00 – 20.00 Fogadóóra helye: TESCO Bevásárlóközpont