Popper Péter: Párkapcsolat körkép. (részlet)

Popper Péter: Párkapcsolat körkép (részlet)

A férfi és a nő története

Régi emlékek. Mikor még gimnazista voltam, Windish István, Istenben boldogult osztályfőnököm beírta az ellenőrzőmbe apámnak, hogy fia hülye. Mi az ok? Windish. (Mi az ok? Ez többször elhangzik az ember életében.) És apám azt válaszolta, hogy szül.hib. Popper. Ez volt az ok. Szül.hib volt az ok, hogy fia hülye. Tényleg örülök, hogy újra itt elüldögélek. Úgyhogy akkor bele is kezdhetünk. Az ilyen magamfajta emberek, mint előadók, bohócok, artisták, színészek stb. között, mindig vannak félszavas összekacsintások, mennyit áruljunk el a műhelytitkokból, a mesterségünk műhelytitkaiból. Persze, azért, nem mindegy, hogy miről van szó. Tudományról, művészetről, zsonglőrködésről? Igaz, bizonyos szempontból mindegyik produkció a közönségnek. Valamit elárulok annak örömére, hogy most újra együtt vagyunk. Gyanús minden olyan előadás, ami több részre van bontva. Első rész, második rész, férfiasság, nőiesség. Gyanús ugyanis, hogy azért bontja az előadó két részre, mert abban reménykedik, - de ezt ne mondják el senkinek, ez csak a maguknak szóló diszkrét közlés -, hogy beszéd, előadás közben rájön a saját véleményére. Ez nagyon sokszor előfordul. Elég figyelnem a vitákat, társasági beszélgetéseket, és meggyőződésem, hogy az emberek jó része, duma, beszélgetés, vitatkozás közben jön rá, hogy mi is az ő véleménye tulajdonképpen. Úgyhogy, az ilyen előadó gyanús. Gyanús, hogy a második részben már tudni fogja, hogy miről is akar beszélni. Az én felosztásom szerint, az első részben - nagy csalódást okozva, mert tudom, hogy mindenkit a szex érdekel - a témának a történeti részével kezdem. Nem olyan egyszerű és nagyon régen napirenden van. A következő alkalommal mikor együtt vagyunk, mondanám el ennek a témának a személyiség lélektani részét, valamint a pszichoszexuális részét. De ez a sorrend nem véletlen. Az jutott eszembe, mikor a Thomas Mann idejárt időnként Budapestre előadásokat tartani, akkor a József Attila írt egy verset, Thomas Mann üdvözlése céljából. A versnek eredeti

módon az volt a címe, hogy „Thomas Mann üdvözlése”és ebben vannak olyan sorok, melyben azt írja a József Attila, hogy

„Arról van szó,ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

Ezek nagyon súlyos szavak, ha komolyan veszem József Attilát, hogy mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők. Valamit érez. Ugyanebben az időben Márai Sándor ír egy tanulmányt a bizánci férfiről. Ő nevezi így. Elnézeget egy férfi típust, ami elkezd szaporodni a harmincas években. Puha, kedves, nagyon befolyásolható. Ez a puhasága a külsejében is megnyilvánul. Szereti hasított bőrt, puha anyagokba, puha szövetekbe, puha bőrökbe burkolja magát, és az egész viselkedése, a konfliktusoktól való kitérése, mind ennek a puhaságnak a jegyében zajlik. Ezt nevezi ő bizánci férfinek. Márai ez alatt főleg ennek a szolgalelkűségét értette. De azért több ez annál. Csak azért említettem, mert ebből is látható, hogy ez immáron hatvan évvel ezelőtt már bőven napirenden volt. De látni fogjuk, hogy ennél még sokkal régebben napirenden van. Tulajdonképpen a teremtés óta. A teremtésügyben van két könyv. Ha figyelmesen tetszik olvasni a Bibliát, akkor rögtön látható lesz, hogy kettő darab teremtéstörténet követi egymást. Az első teremtéstörténet a mi tudományos szemléletünknek megfelelően írja le a teremtést. Ez kezdődik ugye, a világ teremtésével. „…és setétség vala a mélység színén és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett…” Csak emlékeztetőül mondom. (…) A férfi, női viszony kezdettől fogja feszültségeket, problémákat és ellentmondásokat hordoz magában. Talán az is az egyik gyökere, amit említettem. Általában az tapasztalható a kultúra legutolsó évezredei alatt, hogy a férfiak rettenetes erőfeszítéseket tesznek, annak érdekében, hogy a nőket korlátozzák szabadságukban, szabad cselekvésükben, a valódi cselekvésükben,

de jogi és vallási értelmében is. Tehát gúzsba kössék a nőket. Mi ennek az oka? Nem tudom. De ha eltetszik menni az állatkertbe, ott azt tetszik látni, hogy a páva, meg azok a szép madarak szabadon, boldogan sétálnak, senki sem törődik velük, ugyanakkor a tigris vasrácsok mögött él. Nem kell nagy pszichológusnak lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy ez azért van így, mert az ember fél a tigristől, de nem fél a pávától. A páva lehet szabadon, de a tigris nem, mert fenyegetés van benne, és veszély jelent az ember életére. És ha az ember kicsit vulgáris, - és miért ne legyen az? Egy vulgáris világban, lehet vulgárisnak lenni - nem lehetséges-e az, hogy a férfiak évezredes félelmeket hordoznak magukban a nőktől. Ez a fantasztikus törekvés, hogy korlátozni a nőket, gúzsba kötni, jogilag, gazdaságilag legyengíteni, nem szabadon engedni őket, ez félelemből fakad. Nem lehetséges, hogy a férfiakban van egy, mélyen a tudattalanból feltörő félelem? Majdnem azt mondom, hogy archetipikus félelem a nőktől és a női archetípusoktól. Talán ezért van ez a törekvés. Ellenérvként föl lehetne tenni azt a kérdést, hogy mi van a matriarchátussal? Tehát ez mindig így volt, vagy van az emberiség kultúrtörténetének egy ősi korszaka, amikor nőuralom volt, és nem férfiuralom? Ez nagy kultúrtörténeti vita. A vallástörténészek és kultúrtörténészek jelentős része tagadja, hogy valaha is létezett volna a kezdeteknél egy matriarchátus. Ezt vágy fantáziának minősítik. Egy másik része viszont azt mondja, hogy talán mégis volt. Most ezen el lehet vitatkozni nagyon sokáig, de egy biztos. Volt egy kultúra, melynek matriarchátus felépítéséről tudunk, és ez az eleusisi ősi görög társadalom matriarchátusa. Eleusisban egészen biztos történeti dokumentumok alapján, matriarchátus volt, melyet leginkább a Theseus legendából és az ezt nyomon követő kutatásokból lehet rekonstruálni. Az eleusisi matriarchátus azt jelentette, hogy egy nő uralkodott. Volt tehát permanensen, állandó női uralkodó és tanácsadói, akik szintén nők voltak. Az egész eleusisi államot nők vezették. Az eleusisi matriarchátus az úgy működött, hogy volt évente egyszer egy megszentelt nap, mely az eleusisi misztériumokban nagyon nagy hangsúlyt kapott. Ezen a napon, ha egy férfi elsőnek lépett be Eleusisba, tehát átlépte a város kapuját, egy évre ő lett a király. Egy évre. Ez azt jelentette, hogy el kellett vennie feleségül az állandó uralkodót, a királynőt. Az eleusisi szertartások valószínűsítik, hogy egy nyilvános szexuális aktussal kezdődött ennek a férfinek a belépése az eleusisi királyságba. Vagyis az egész népnek látnia kellett ezt a közösülést. Ettől kezdve előállt egy nagyon furcsa helyzet. A tényleges hatalmat a királynő gyakorolta, de a pasi egy éven át korlátozás nélkül élhetett. Amit szeme, szája megkívánt a szó materiális,

lelki, szellemi értelmében az mind a rendelkezésére állt a birodalomban. Szóval egy tökéletes vágy kielégülést kapott cserébe azért, hogy egy év múlva meg kellett halnia. Ugyanis amikor letelt az ő királyságának az éve, akkor megint figyelték, hogy ki lép be elsőnek, ki az a férfi, aki elsőnek lépi át Eleusis kapuját, akinek életre-halálra meg kellett küzdenie ezzel az évi királyságot birtokló pasival, és meg kellett őt ölnie. Így az újabb férfi lett a király egy évre. Hogy most mi minden van mögötte? Egy áldozati aktus, The King Is Dead, a királynak meg kell halnia a népért? Hogy tulajdonképpen ez egy ilyen gyönyörű kultusszal körülvett áldozati aktus? Mindegy. Az új jövevény életre-halálra küzdött és megölte az egy éve uralkodó régi királyt és így ő lett az egy éves pünkösdi király. Fölvetődhet a kérdés: de hát ki volt az erősebb? Nem számított, és ez egy érdekes momentum. Ugyanis teljesen mindegy volt, hogy az új pasi egy cingár, tehát vékony pasi-e, a másik meg egy robusztus medve. Kimentek a küzdőtérre ahol küzdőteret körülvették a nők, és mindegyik nőnél volt egy kis dob. Ezt tudták körülbelül rekonstruálni a hagyományokból. A két férfi elkezdett küzdeni egymással. Ha a régi király erősebbnek bizonyult, akkor lassan megperdültek a dobok, és a nők zümmögni kezdtek valamilyen kultikus vallási éneket. A dobok egyre erősebben peregtek és a nők egyre erősebben énekeltek. Ahogy erősödött a dobpergés, ahogy erősödött a dal, úgy gyengült a régi uralkodó, és amikor ez már teljes erővel szólt, akkor a régi uralkodó abszolút elgyengülve feküdt a földön. Minden erejét elvesztette. Ekkor az új uralkodó bocsánatát kérte a kor rítusa szerint és megölte. Eltörte a gerincét. Vagyis a dolog biztosra ment. Nem volt olyan lehetőség, hogy a régi uralkodó győzzön. Ez egy félelmetes mágia. Ahogy lassan megperdülnek a dobok és megszólal a dal. A női mágia elveszi a pasi erejét, küzdeni tudását és elküldi a halálba. Az eleusisi misztériumokról még körülbelül annyit tudunk, hogy ezt Theseus buktatta meg, de ez egy külön történet, ami tulajdonképpen az előtörténete a Theseus és Ariadne legendájának. De végül is arról van szó, hogy Theseus is elvetődik Eleusisba és ő buktatja meg az eleusisi matriarchátust. Ettől kezdve nem tudjuk, hogy matriarchátus valaha is felütötte volna-e a fejét a Földön. Így ezután maszkulin uralom van mindenütt. Mindenütt a férfiak diktálnak, és mindenütt háttérbe szorítják a nőket. Tehát a férfiuralomnak ezt a jellegzetességét, akár ha a hárem rendszerről beszélünk, amit az iszlám kultivált, vagy bármilyen más formájáról a maszkulin hatalomgyakorlásnak, mindig arról van szó, hogy a nőket beszorítani, tehetetlenségbe szorítani, nem engedni, felülkerekedni. Mindezen átsüt a férfiak aggodalma és félelme a feminin, azaz a női erőtől.

Jóval később, hasonlót Jung az archetipikus elméletében és archetipikus vízióiban megfogalmazott, melyeknek a többsége női archetípus, akiktől nagyon is lehet félni. Tehát ez a hatalmi kérdés már fölvillant az ősi eleusisi matriarchátusban, de él a mai napig. Bizony, ezt nem sikerült megoldani, sokkal inkább elképesztő, hogy ezzel telnek el a történelem évszázadai – inkább évezredei –, hogy a férfiak megpróbálják háttérbe szorítani valamilyen módon a nőket… Ez az én számomra egyetlen egyet jelent – hogy a férfiak félnek a nőktől. És a saját biztonságuk érdekében alkalmazzák ezt az egész erőfeszítést, a nők visszaszorítását jogilag, társadalmilag, érzelmileg, intellektuálisan. Közben mindenféle elméletek bukkannak föl, hogy a férfiak intelligensek, okosabbak, értelmesebbek, alkotóképesebbek, mint a nők. Én ebben nem hiszek egyszerűen azért, mert mint pszichológus, ismerem a szakmámnak a legnagyobb személyiségvizsgáló tesztjeit, például a Rorschach-tesztet, ami egész finom nüánszokat fel tud tárni egy ember lelki életéről, szorongásairól, intellektuális funkcióiról. De ha elém tesznek száz, vagy annál jóval több Rorschach-tesztet, nem tudom megmondani, hogy melyik férfié és melyik nőé. Ez hogy lehet? … hogy egy ilyen mélyen szántó személyiségvizsgálat ezen a ponton csődöt mond. Nem mutat különbséget, lényeges, szignifikáns különbséget; bár saccolgatni tudok, de az semmit sem ér. Akkor valami nem áll összhangban ezekben az elméletképzésekben, ha az igazán kipróbált és hitelesített pszichológiai tesztek süketek erre, és nem tudják a differenciát kimutatni: melyik nőktől eredő, melyik férfiaktól. Hogy miért tud mégis félelmetes lenni egy nő? Mert erősebb. Azt gondolom, hogy erősebb, mert egy természet közelibb lény. Azt látom,- de ez nem egy általános tudományos törvény -, hogy a női pszichés reakciók természet közelibbek, ösztön biztosabbak, míg a férfiaknál ez hiányzik. Inkább egy spekulatív törekvés van saját biztonságára. Én azt szoktam mondani, hogy nőnek azért jó lenni. Most kiderült, hogy itt irigykedek titokban az asztal mellett, persze jogosan. Nézzék a dolog akkor tűnt föl nekem, amikor vakbélgyulladást kaptam huszonvalahány éves koromban. Bevittek a kórházba és egy kórteremben feküdtem ahol csupa aranyérrel műtött pasas feküdt. Akkoriban az volt a szokás, ma már nem, ne tessék félni, hogy ópiummal visszafogták a székletet napokig, hogy ne fertőződjön el a műtött terület. Na, most ezek a marcona férfiak borzasztóan féltek az első székeléstől, mert azt mondták, hogy irtózatosan fáj. Ez valószínűleg igaz volt, és én, mint egy boldog vakbeles, feküdtem a marconák között. A kórteremből nyílt a fürdőszoba és a marconák ordítottak. És

mert nem volt más dolgom, figyeltem, hogy mit ordítanak a marconák. Ezt lehetett hallani: Mama! Jaj mama! Anyám! Mama segíts! De azt, hogy jaj fater! azt nem ordította senki. Nekem, mint pszichológusnak feltűnt, hogy amikor ilyen nagy fájdalmat élnek meg miért mindegyik az anyja után ordít? Tényleg elgondolkodtam, hogy mindenki a mamáját hívta. Mondjuk nem nagyon vidám dolog, de később mikor sokáig dolgoztam nefrózisos, leukémiás osztályokon, ahol nagyon sok ember meghalt, ott is azt tapasztaltam, hogy ha maradt valami kontaktus igény, az mindig a mama volt. Anyám, mama. Azt mondta az egyik beteg, hogy „Mama, mama ez lenne az igazi jajgatás”. Senki nem hívta az apját, mindenki az anyját hívta. Szóval akkor nekem nagyon megváltozott a nézetem. Kezdetben kicsit mindig szentimentálisnak hittem ezt az anya-gyerek kapcsolatot. De nem. Ez valami olyan ősi. És ez marad a végére, a mama, az anya. Ez marad a dolognak a végére. Ez az egyik. (…) Ez a szereposztás azt jelenti, hogy a családban van egy tag a férfi, aki az élet küzdelmeinek a lovagja. Tehát, ő küzd a család fennmaradásáért, ő teremti elő gazdaságilag, anyagilag a család szükségleteit. Ő az, aki biztonságot ad. Létbiztonságot, materiális biztonságot. Ő az, aki eldurvul az élet küzdelmeiben, mert azt nem lehet cicás finnyássággal és merevséggel csinálni. Tehát durva lesz, erőszakos lesz, és ez mind beépül, mint férfi ideál. Így a férfi sokkal durvább, sokkal erőszakosabb, sokkal ellenállóképesebb lesz a különböző inzultusokkal, traumákkal szemben, mint a nő. Ennek megfelelően az öltözködése megváltozik. Eltűnik a rokokó színes pompája. Fekete, szürke, fehér lesz a férfihez méltó viselet. Sokkal szabadabb ösztönkiélést engedélyez a férfiak számára a társadalmi norma. Miután a gyengéd és érzékeny feleségénél valószínűtlen, hogy megkapja, szexuálisan nagy szabadságot ad a férfiaknak a rossz lányok irányába. A férfi létbe beletartozik, hogy a házassága mellett ő eljár a prostituáltakhoz, vagy kitart szeretőket, mert az egészen biztos, hogy otthon azt nem kaphatja meg szexuálisan, amit az ő vad ösztönigényei szeretnének. Ezzel szemben a nő lesz az érzelem képviselője, az érzelmes, a gyengéd a simulékony, az érzékeny. Ő őrzi meg öltözködésében a csábítást, a színt, a fodrot, a nőies megjelenést. A nő ösztönkiéléseit, - szemben a férfivel, akinek dicsőség például, hogy hogy bírja az italt -, korlátoznia kell. A nő nem zabálhatja tele magát egy lakomán, csak csipegethet. Lehet, hogy éjjel kimegy a spájzba és ott jól belakik, de ő csak csipegetett. Ugyanígy szexuálisan nagyon vissza fogottnak kell lennie. Hát erről beszéltem az előbb, hogy nem adhatja meg a pasiknak azt a szexuális kielégülést, amit igényelnek, mert ő egy finom, szende lény, akit a szexuális

kiélésnek a szélsőségei, durvaságai sértenek. Szüzesség kultusz van.

Szűzen megy a

házasságba. Rettenetes traumák születnek éppen ezért nászéjszakákon szüzesség elvesztés ügyekben. Viszont a nő felel a család érzelmi légköréért, a gyerekek neveléséért, egészen a „megmondlak apádnak” című fenyegetésig. A család, hogy mondjam, érzelmi, kulturális atmoszférája is a nőn múlik. Mindezért föladja, illetve elveszik tőle a financiális jogait, a politikai jogait. Lásd választójog, stb. stb., tehát jogilag is egy háttérbe szorított lény, akit meg kell kímélni az élet durvaságaitól. Az nem véletlen, hogy amikor Angliában elindulnak az emancipációs mozgalmak, azok pontosan ezt célozzák meg az egyenjogúsítás érdekében. A politikai jogokat, gazdasági jogokat, stb. Kialakul egy feminin és egy maszkulin modell, és ennek mentén nevelik a gyerekeket. Borzasztó fontos dolog, mert ugye a családban sose folyik embernevelés. Minden család gyereket nevel, vagy fiút, vagy lányt. Már születése előtt értékítéletek kapcsolódnak ahhoz, hogy fiam lesz-e, vagy lányom. Ez ebben az időben rettenetesen szétválik. De már a pólya színétől kezdve, hogy a lánynál rózsaszín, a fiúnál kék. És már az én gyerekkoromban is örök téma volt, hogy fiúnak nem illik nyafogni, lánynak nem illik ilyen csúnya szavakat mondani, fiútól egy keményebb magatartást várunk, egy lánytól simulékonyabbat. Szóval nagyon erősen nevelték erre a feminin és maszkulin szerepre a gyerekeket. Ha belegondolok, tulajdonképpen ez egy egyszerű élet volt, mert abban a percben, amikor a gyerek tudja, hogy mi felé kell neki törekednie, tehát megmondják neki hogy, mint ideális férfinek, vagy mint ideális nőnek ilyennek kell lenned, akkor ahhoz könnyű adaptálódni. Ez eltart az első világháborúig. A merev szétválasztása, a maszkulin és feminin nemi szerepeknek. Amikor is ez elkezd elbizonytalanodni, és az első világháborútól kezdve lassan fordul megint. A napóleoni ügyködések során ez a XIX. századi nagyon erősen disztingvált maszkulin és feminin szerep, nőiesség és férfiasság elkezd megint fordulni az unisex irányába. Mára eljut oda, hogy tulajdonképpen összemosódnak a férfi és női szerepek. Na, most ha azt mondanám, hogy vitassuk meg, milyen egy ideális férfi, egy ideális női magatartás, hát itt ülnénk napokig és nem jutnánk előre. Ezek a normatívák elmosódtak. Ellenkezőjébe fordultak. Van egy női ambíció minél férfiasabbnak lenni, minél inkább majmolni, a XIX. századi sprőd kemény, férfias attitűdöket, tehát egyre több maszkulin nő jelenik meg a színen, egyre több karrierért keményen küzdeni tudó, férfiakkal megmérkőzni akaró nő, és egyre több feminizálódott férfi. Puha, gyengédségre vágyó, kevésbé küzdőképes. Mondjuk tessék megnézni, az influenza esetét. Mi van akkor, ha egy pasi ma influenzás lesz. Nyögdécselve hever az ágyban, mert őt leverte az influenza. Madártejet akar természetesen, limonádét akar, ápolást, gyöngédséget

akar. Félóráig vinnyog, hogy jaj, masszírozd meg a vállamat. Érintésben is gyöngédséget akar. Szóval, ezt a fajta feminin gyöngeséget, gyöngédséget lobogtatja, míg egy influenzás nő úgy a talpán van és csinálja a dolgát, a háztartást, a munkáját, hogy a szeme se rebben. Sokkal rosszabbul van objektíve, mint a pasi, mégis áll a talpán. Szóval nagyon megfordult, a feminitásnak és a maszkulinitásnak az értelme. Milyennek kell lenni ma egy ideális férfinek és milyennek kell lenni ma egy ideális, nőnek? Szexualitásban, életvezetésben, értékorientációban, és stílusban? Egyre több olyan bonyodalmat látok, - most, mint klinikus mondom -, amelyen úgy el-elgondolkozik az ember. Nekem jelenleg például van egy kliensem, aki egy huszonhat éves ragyogó nő, tényleg már nem egy lány, hanem egy nő. Vonzó, szép, értelmes. Falja a férfiakat. Na, most ez nagyon nehéz kérdés, hogy miért. Különböző motívumokat lát az ember. Volt például olyan is, hogy kérdeztem, miért kell neked ez a rengeteg férfi az életedben? Mit vársz még tőlük, mire vagy kíváncsi? Már hány férfivel lefeküdtél. (ez egy másik) Mire azt mondta, hogy Te egyáltalán nem vagyok kíváncsi a férfiakra, és semmit sem várok tőlük. Én magamra vagyok kíváncsi. Én minden kapcsolatomban más vagyok. Én arra vagyok kíváncsi, hogy én hogy változom, és hogy reagálok a különböző kapcsolataimban. Ez a huszonhat éves lány, ez egy borzasztó érdekes. Elkapja a férfiakat, és ahogy ezt pesten mondják, magába zúgatja, ami egy nem nagy ügy. mert a nő nagyon szép, nagyon erotikus. És nagy extatikus, szexuális kalandokba rántja be ezeket a pasasokat. De amikor a pasas megvan és berántotta, ezekbe a szexuális szenzációkba, akkor a nőnek mindig elkezd a libidószintje csökkenni és teljesen vágytalan lesz. Elutasító lesz szexuálisan, mire a pasas rémülten hátracsapja a fülét, hogy uramisten mi történt, hát olyan nagyszerűen voltunk szexuálisan és most egyszer csak a dolog akadozik, és nem megy. Negyedik kapcsolatát látom a nőnek, hogy ezt csinálja. A libidója lassan bezárul, elmúlik és helyette beúsznak erőszak fantáziák. Egy vágy, hogy hátha őt valaki megerőszakolná. Most nem akarok ebbe belemenni klinikai szempontból, hogy mi történik itt. Szóval mi ez a nagy szexuális vonzás? Miért alszik ki ez a vágy, hogyha birtokol egy férfit? De csak akkor, ha birtokol. De akkor kialszik. És nagyon sok házasságban valami hasonló zajlik le. És mi ez az erőszak fantázia, ami megjelenik? Csak azt akarom mondani, hogy nagyon sok hasonló bajt lát az ember szaporodni. Szexuális bajokat. Például kontaktus bajokat, amelyek a kapcsolaton belül fejlődnek ki nagyon jó kezdetek után. Mint klinikus, egyre inkább azt látom, hogy van itt egy csali. Szóval a nagy vágy, a nagy megkapni akarás, megszerezni, birtokolni akarás, és ha az bekövetkezik, - nem azért mert elunják, meg idő stb.hanem azonnal elkezdődik egy libidócsökkenés. A vágynak egy apálya azonnal beáll. Ennek

összes fiziológiás tűnetével is és bejönnek helyette mindenféle aszociális, brutális, kriminális fantáziák. Mutatja, hogy itt valami nagyon nincs a helyén. Szóval nem tud a dolog tovább élni, egyszerűen erről van szó. Példának hozom csak fel, hogy ez az unisex orientáció lassan megszüli a maga patológiáját. Hogy milyen is egy ideális nő? Milyen is egy ideális férfi? És egyáltalán egy gyereket mire kell ma nevelni? Milyen ideálképzése van egy gyereknek, egy férfinek és egy nőnek a szerepe felé orientálódva? Mit kell neki csinálni, mivé kell neki válni? Mit kér ez a társadalom tőle, mint férfitől és nőtől? Elég nehéz kérdések, és rengeteg elfojtás van a dologban, hogy nem meri a vágyait, a valódi szex fantáziáit szabadon engedni, kiélni, hanem ezt valahogy leszorítja, igyekszik kiszorítani a tudatából. Helyette jönnek mindenféle egyéb dolgok. Drogok, narkotikumok, extrém szex helyzetek, perverziós feszültségeknek a kultiválása stb. stb. Szerettem volna történetileg felvázolni, hogy azért ez így mozog. A maszkulinitás, feminitás. Hol elfordul egy merev szerepszétválasztássá, hol egymásba omlik. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi az, amit szeretne és mi az, amire vágyik. Ennek most van egy sajátos helyzete itt Európában, itt Magyarországon. A szexusnak, a szexuális csábításoknak, a reklámtól a személyes kapcsolatokig. És nem lehet tudni, hogy aztán hova mozdul tovább és merre mozdul tovább. De nyilván aki szülő annak ezzel vannak gondjai, például hogy hova is tart a gyerek, mivé válik? Mi akar lenni? És hogyan akar az lenni? Hogyan akar anya lenni? Hogyan akar feleség lenni? Mondjuk így. Hogyan akar egy stabil kapcsolatot kibírni, ezekkel a változó vágyakkal? Nagyon nehéz kérdésekhez jutunk ugyanis el pszichológiailag. És nincs egy társadalmi presszió, ami őt valamelyik irányba belöki. Ez még megspékelődik a homo erotikának a problémájával,- ami még megbonyolítja, mint egy lehetőség -, kisiklani ezekből a kérdésekből. És már ott vagyunk a személyesség kérdésénél. Vannak ezek a vágyak, impulzusok a mai társadalomban. És miről van tulajdonképpen szó? Nem a szex baj, nem a szabadosság, hanem egy olyan szexualitás, egy olyan maszkulinitás, és feniminitás találkozása amely tönkretesz egy másik embert. Szexualitását, önértékelését, stabilitását. És ez az, amivel érdemes foglalkozni.

Copyright, Popper Péter, Saxum Kiadó