Piac vagy szupermarket? Sokan úgy vélekednek, hogy a helyi piacok és azon belül a magyar termékek drágábbak, mint a bevásárlóközpontokban megvásárolható termékek. Jelen állapot szerint vannak olyan esetek, régiók, termékek, ahol a jelzett árkülönbség valóban fennáll. Azonban ezt átgondolva kiderül, hogy ez csak felszínes látszat, ami több szempontból nem valóságos különbség! 1. A közvetlen árkülönbség: A legtöbb esetben (ki kell próbálni) jelentéktelen a különbség a nagy bevásárlóközpontok, a kicsi áruházláncok, és a termelıi-piaci árak között. Olyan termékek esetében, amit nem darabonként, hanem nagyobb mennyiségben veszünk: burgonya, alma, hagyma, stb. még olcsóbb is lehet pl. a nagybanin vásárolni. Ez egy rögzült, racionalizáláson alapuló tévhit, hogy „a magyar drágább.” Ebben már óriási butaságokat is lehet hallani, és hogy lássuk milyen mozgató rugók vannak itt még, mondok egy példát. Egy ismerısöm, aki a régió organikus gazdálkodású kertészeteibıl biotermékeket szállít Szegedre, saját célra, és egyúttal másoknak, ı találkozik rendszeresen ezzel a jelenséggel. Ha ugyanannyiba is kerül, mondjuk a megyei „biorépa” és a bizonytalan eredető „Tesco” répa, akkor is a Tescoban veszi meg. Erre megkérdezi az ismerısöm: „Miért?” A válasz:„…hmmm, HÁT CSAK…(vállvonás). És akkor hol jönne itt még be a nemzeti lojalitás, vagy környezeti tudatosság, vagy szociális szolidaritás, stb.? 2. Azon termékek esetében, és ahol esetleg drágább a hazai, minıségi: Nos, ebben az esetben rá kell állítani az embereket egy szélesebb alapú szemléletre! Sajnos ma az olcsó tucatáruval az emberek a legrosszabb minıségre, a legolcsóbbra koncentrálva állapítják meg a dolgok „értékét”, és minden, ami ahhoz képest valóban jó, és még csak nem is a legjobb, az már „luxus”. Tehát az értékbeárazás (érték/ár arány) lefelé tolódott. Ez egy teljesen torz értékszemlélet, kizárólag anyagi szemlélető. Erre nem magyarázat az anyagi helyzet, ez sajnos igényszint is. Ma nem az alábbi minıségek vannak: „1. VÁSÁRLÁSRA SEM ÉRDEMES rossz minıség – 2. Elfogadható minıség – 3. Jó minıség – 4. Kiváló minıség,” HANEM ez helyett: „1. GAZDASÁGOS – 2. „Van olcsóbb is” – 3. „Kinek van erre pénze, luxus” – (4.) A legjobb kategóriát a legtöbben már figyelembe se veszik.
1
3. Leegyszerősítés, hogy sokan nem bírják megfizetni: Ez a felszínes gondolkodás azt mutatja, hogy az illetınek fogalma sincs a szociális problémák oki forrásairól, magatartási tényezıirıl. Megkérdezhetünk sok szociális szférában dolgozó szociális munkást, vagy pszichológust, el fogja mondani, hogy bizony a középosztály is alacsony minıségő árut vesz, mert a mennyiségi szemlélet uralkodik a minıségi helyett. Azt is elmondja, hogy a középosztály alatti szegényebb, még nem mélyszegény réteg nagyon sokszor szemléletébıl, életvezetési stratégiából, magatartásmintáiból, szokásaiból adódóan irracionális, következetlen, pazarló családi gazdálkodást folytat (sokszor kompenzálás, függés, presztízsvágyak, és egyéb problémák miatt). Azaz, a háztartás költségvetése nem indokolja legalacsonyabb árú, termékek vásárlását. A mélyszegény családok között is nagyon sokan vannak, akik nem kifejezetten a körülmények miatt kényszerülnek a legolcsóbb (élelmiszerek) megvásárlására, vagy nélkülözésére. Egyéni történetek vannak, de a gazdálkodási, életvezetési, szemléleti problémák is igen jelentısek! Ezzel nem a teljes helyzetfelelısségrıl beszélek, mert ez lényegesen komplexebb kérdés. Ezen családok számára támogatói (nem anyagi, hanem mentori) segítséget kell nyújtani. Arra próbálok rávilágítani, hogy a helyi minıségi termékek vásárlásáról azt állítani, hogy ez sokkal inkább szociális akadályokba ütközik, az nem felel meg a valóságnak, lebutítja a problémát, és ellehetetleníti a kezdeményezéseket. 4. Járulékos költségeket, externáliákat, és a pozitív hatásokat nem vesszük figyelembe: Messzebb menve, amennyiben egy csomó járulékos költségét is figyelembe vesszük az olcsó, ipari, vagy külföldi, vagy multinacionális láncon keresztül forgalmazott terméknek, kiderül, hogy akár háztartási szinten, de régiós, és nemzeti szinten is biztosan drágább ez a verzió. Mivel itt a háztartási szintre esik leginkább panasz, nézzük ezt. A helyi, minıségi termékek, környezetkímélıbben elıállított, egészségesebb, itt most nem megyek bele, hogy miért. Tehát az egészségesebb család gazdálkodása kedvezıbb. Táplálóbb a termék, tehát nem kell belıle akkora mennyiség, ezt kutatások bizonyítják. Továbbá, ha a családok (kisebb nagyobb értelemben) helyileg foglalkoztatva vannak, aminek nem csak gazdasági, de társadalmi, lélektani és kulturális ereje is van, az teher csökkenést jelent a helyi önkormányzat számára, vagy akár a költségvetés számára. Ez mindenképp közvetetten meg kell jelenjen (jobb esetben, ha ezt valaki ellenırzi) a háztartások költségeiben is (közterhek, vagy közszolgáltatások elmaradásának csökkenésével). És, amirıl sohasem beszélnek, pedig mindannyiunk számára a legfontosabb az emberi kapcsolatok. Nem lehet összehasonlítani a piaci eladó, termelı – vásárló hangulatot, kapcsolatot, bizalmat, semmi mással. Ezekbıl a kis személyes dolgokból állnak össze mindennapi emberi élményeink, ez megfizethetetlen. Az ipari, szupermarketes világban ez a hiány társadalmi és lélektani, sıt kulturális költség, deficit, vákuum. És ne csak városi piacról beszéljünk, ahol a termelıi áru elérhetı, ne mindig csak a vásárlóra szőkítsük le a mérleget. Hanem az önszervezıdı hálózatokról, akik emberi kapcsolatokra építve beszerzik a helyi élelmiszert. Ennek is milyen sok járulékos nyeresége van. Vagy a kistelepülések autonómiáját növelı belsı
2
cserehálózat, magas szintő önellátás, vagy nézzük, hogy a mezıgazdásági kistermelıi összefogásnak, vagy a termékek feldolgozásának milyen helyi fejlesztı ereje van a közösségek kohéziójára, munkahelytermésre, minıségfejlıdésre, gazdasági függés csökkentésére, helyi szociális és közterhek csökkentésére, stb. Nézzünk messzebbre, ami szintén lecsapódik a családokban. Az olcsó ipari, külföldi a legtöbbször (nem mindig) össze-vissza szállított multitermék terheli a közutakat, a környezetet, növeli a forgalmat, útépítést generál, stb. Vagy a nagyüzemi, ipari jellegő mezıgazdaság, talaj-környezet-természet-tájromboló hatása. Ennek a költségét ki fizeti meg? Szerintem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy annak a maroknyi hatalmas cégnek a társasági, vagy iparőzési adói, üzemanyag adói, vagy környezetterhelés díjai ezt is fedezik. Bizony ez is a helyi közösségeket terhelik, vagy egészségileg, vagy közérzetileg, vagy anyagilag. Egyébként is lényegtelen, hogy ki fizeti a károkat, mert már ez is egy torz logika, miért kell legálisan károkat okozni? Az emberekben elszenvedett károkat - akár egészségügyi, szociális, vagy érzelmi -, az elveszett idıt, életminıséget ki fogja visszahozni, ki fogja helyrehozni?! És mehetnék még messzebbre, de felesleges, mert ezek belátása a vásárlási döntéseknél is nagy szemléletváltást igényel. Nem vagyok közgazdász, de biztos vagyok benne, hogy erre rég vannak modellek, számítási módszerek. Azt is tudom, hogy a fentiek már bizonyítottak, és változtatás esetén igazoltak. A lényeg tehát, hogy több szempontból megcáfolható, hogy a helyi termék nem megfizethetı a legnagyobb társadalmi rétegnek. Amennyiben ez a szemlélet egy tudatosabb szemléletre vált elindulhat hazánkban is valódi fenntartható (szellemitársadalmi-környezeti és gazdasági) fejlıdés.
Kotogán Róbert
Pedagógusok a környezettudatos életmódról, 2009-bıl. „Szörpöt, házi üdítıt csinálni olcsó üdítık vásárlása helyett?!?! Egy 3 gyerekes családanya 3 állás mellett nem ér rá erre.” „A multik kellettek az országnak, mert különben nem lett volna munkahely.” „Most sem önálló a magyar, mert hitel kell, hogy elinduljon.” „Tudom, hogy lehet még utcai-bolti automatából is, és a piacon igazibb tejet kapni, de én mégis a bolti (Parmalat) tetra pak-os vagy zacskós tejet veszem, mert mondták, hogy a házi tejnek rossz az íze, bár én még sohasem kóstoltam, de nem is akarom.” „A magyar paradicsom is üvegházi mőparadicsom.” „A szegény magyar családoknak nincs pénzük megvenni a magyar termékeket, a magyar élelmiszert.”
3
