Phillip E: Johnson: Darwin pere Részlet az 1. fejezetből: Jogi keretek 1981-ben az Egyesült Államok-beli Louisiana államban elfogadtak egy törvényt, amely azt írta elő, hogy a „teremtéstudomány”-ként jelzett kutatási területet kiegyensúlyozottan kell kezelni, ha az evolúcióelméletet az állami iskolákban oktatják. Ez a törvény nyilvánvaló kihívást intézett a ma általánosan elfogadott azon tudomány ellen, amely azt hirdeti, hogy minden élőlény fokozatos, természeti folyamatokon keresztül fejlődött ki az élettelen anyagból kiindulva, az egyszerű mikroorganizmusokon keresztül, egészen az emberig. Az evolúciót nemcsak elméletként oktatják az állami iskolákban (és mutatják be a médiában), hanem tényként, az „evolúció tényeként”. Mégis sokan vannak, akik e tekintetben másként gondolkodnak, néhányan közülük igen magas akadémiai pozícióban vannak. Ők nem tényként kezelik az evolúciót, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy az összes élőlényt egy értelmes alkotó hívta életre, aki ebbéli tevékenységében céltudatosan járt el. A vita pontos meghatározásokat igényel, mivel a fogalmakat különböző értelemben használják. Önmagában a teremtéselmélet nem ellentéte az evolúciónak mindaddig, amíg az evolúció csupán olyan fokozatos folyamatot jelent, amelynek keretei között egy élőlény továbbfejlődik és változik. A teremtő képes a fokozatos folyamat eszközével teremteni. Az evolúció csak akkor mond ellent a teremtésnek, ha azt nyomatékosan és hallgatólagosan kizárólag természeti evolúcióként határozzák meg, olyan evolúcióként, amelyet nem céltudatos értelem irányít. Ugyanígy a teremtés csak akkor mond ellent az evolúciónak, ha azon hirtelen
teremtést
értünk,
és nem
fokozatos
fejlődés
keretei között
végbemenőt. Így például a louisianai törvényben használt „teremtéstudomány” kifejezés, általános értelemben keresztény fundamentalisták mozgalmára utal, akik szigorúan szó szerinti bibliaértelmezésből indulnak ki. Az ilyen, teremtést támogató tudósok nemcsak ahhoz ragaszkodnak, hogy az életet teremtették, hanem ezen kívül azt is nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy mindez hat nap 1
alatt zajlott le, méghozzá legfeljebb tízezer évvel ezelőtt. Ennek következtében az ez idő alatt végbement bármiféle evolúció csak csekély módosulás lehet, nem pedig alapvető változás. A
Louisianában
elfogadott
törvény
és
más
államok
hasonló
szabályozása azon keresztény fundamentalisták évekig tartó fáradozása nyomán jött létre, akik a bibliai teremtés tudományos eredményeit a konkurens darwini modellel szemben újra érvényre juttatták. A „Biblia kontra tudomány” vita fő mérföldkövét a Scopes-ügy, a húszas évek „majompere” jelentette, amelyet a legtöbb amerikai ismer a híres színházi darabból, ill. filmből (Inherit the Wind). A történet vallási fanatikusokról szól, akik azért törnek be egy iskola osztálytermébe, hogy ott nyomon kövessék egy ártatlan, természetismeretet oktató tanár munkáját, valamint egy hősies ügyvédről, aki végtelen harcában az értelem megtestesítőjeként jelenik meg a babonasággal szemben. Mint sok legendás esetnél, itt is sokkal bonyolultabb az esemény előtörténete. Tennessee állam törvényhozó hatalma szimbolikus intézkedés gyanánt hozott egy törvényt, amely az evolúció oktatását megtiltotta. A kormányzó csak azzal a kitétellel írta alá a törvényt, hogy a tilalom végrehajtása nem kényszerítő erejű. A törvény ellenzői (és néhányan azok közül, akik Daytont és Teennessee-t az újságok címlapján szerették volna látni) próbapert indítottak. Scopes, aki korábban kisegítő tanárként dolgozott, és még abban sem volt biztos, hogy az evolúciót valaha is a megfelelő értelemben tanította, önként vállalta a vádlott szerepét. A pert óriási médiafelhajtás övezte, mert neves ügyvédek vettek benne részt. William Jennings Bryan, a demokraták háromszoros elnökjelöltje, aki Wilson elnöksége alatt volt külügyminiszter, állt a vád képviseletének élén. Bryan hitt a Bibliában, de feltétel nélkül nem ragaszkodott a Biblia betűihez olyan értelemben, hogy a Mózes első könyvében szereplő „nap” kifejezést nem 24 órás időtartamként, hanem időben meg nem határozott történelmi korként képzelte el. Nagyrészt azért utasította el a darwinizmust, mert úgy gondolta, hogy annak elfogadása a könyörtelen konkurenciaharc megjelenését 2
idézte elő, és olyan gonosz dolgok alapjául szolgált mit a német militarizmus és a vadkapitalizmus. Scopes védelmének élén a híres büntetőjogász és agnosztikus, Clarent Darrow docens állt. Darrow ügyes húzásokkal arra késztette Bryant, hogy a bibliai
kérdések
szakértőjeként
lépjen
fel
és
megsemmisítő,
keresztkérdezéses kihallgatáson vereséget mért rá. Miután elérte fő célját, Darrow beismerte, hogy megbízója vétett a törvény ellen, és arra kérte az esküdteket, hogy bűnösséget kimondó ítéletet hozzanak. A per ennek alapján elmarasztalással, és egy szimbolikus, 100 dolláros pénzbüntetéssel végződött. A fellebbezés során azonban Teennessee állam legfelsőbb bírósága formai okokra hivatkozva elvetette a pénzbüntetést, de a törvényt alkotmányosnak ítélte. Jogi szempontból az ítélet ugyan nem volt meggyőző, de mivel a „majompert” a szarkazmusáról híres újságíró H. L. Mencken a világ elé tárta, és később a Broadway és Hollywood is sikerre vitte, a darwinizmus a nyilvánosság előtt győzelmet aratott. Ahogy azonban a tudományos elit ehhez az eseményhez viszonyult, az mégsem került dicsőségtáblára. Jóllehet a per során nem jelent meg Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettörténeti Múzeum (a továbbiakban Amerikai Természettudományi Múzeum) igazgatója, a húszas években az evolúció
vezető
szószólójának
számított.
Osborn
sokáig
hozta
fel
bizonyítékként a hírhedt piltdown-i ember maradványait, ami ma hamisításként ismert. Nagyon izgatott volt, hogy ő igazolhatta az állítólagos előemberi fogmaradványokat, amelyet Harold Cooke régész készített Nebraskában, abban a szövetségi államban, ahonnan Bryan is származott. Osborn újra és újra
bemutatta
Hesperopithecus
a
„nebraskai
haroldcookii)
embert”
(tudományos
fundamentalistaellenes
elnevezése: cikkeiben
és
rádióműsoraiban, amíg fel nem fedezték, hogy a fog egy pekaritól, egy disznófajtától származik. Ha Osbornt egy Clarence Darrow-képességű ügyvéd keresztkérdezéses kihallgatásra citálta volna, és egy olyan kíméletlen újságíró, mint H. L. Mencken ugyanolyan szatírikusan mutatta volna be, akkor ugyanolyan bután állt volna ott, mint Bryan. 3
Jóllehet a húszas évek evolúcióellenes törvényei nem valósultak meg, a tankönyvek kiadói hajlottak arra, hogy a lehető legkevesebbet mondják az evolúcióról annak érdekében, hogy a vitákat elkerüljék. A legfelsőbb bíróság végül a törvényeket 1968-ban alkotmányellenesnek ítélte, de addigra már a fundamentalisták szakosodott
is
megváltoztatták
intézeteket
megjelentetni,
amelyek
alapítottak, a
céljaikat. és
tudományos
A
teremtés
elkezdtek
olyan
bizonyítékok
kutatására könyveket
hagyományos
értelmezését támadták, és amellett érveltek, hogy a geológiai és fosszilis leleteket összhangba lehet hozni a Bibliával. Senki sem vette komolyan ezeket a műveket sem a tudományos elit, sem a média részéről, mégis egyre inkább teret nyert a teremtéssel foglalkozó tudósoknak az a meggyőződése, hogy képesek tudományosan érvelni. Ugyanakkor a fundamentalisták azt is felismerték, hogy lehetséges volna a liberális alkotmány elveit a maguk javára fordítani, ha élnek azzal a joggal, hogy az iskolai természetismeret oktatása során az evolucionistákkal egyenlő jogok illetik meg őket az eredetkérdésben folytatott vitákban. Céljaikat már nem az evolúciós tanok elnyomásában jelölték meg, hanem abban, hogy saját álláspontjukat korrekten bemutathassák. Ha egy tudományos vitában mindkét oldalon érveket lehet felhozni, felvetődik a kérdés, hogy az állami oktatásban részt vevő tanulók miért csak az egyik oldal érveit hallgassák meg? A teremtéssel foglalkozó tudósok hangsúlyozták, hogy csak tudományos érvekkel állnának elő az iskolában, és nem akarnák magát a Bibliát oktatni. Természetesen a hivatalos tudomány nem osztja azt a nézetet, hogy a vitának két oldala lenne. Sokkal inkább csalásnak tekinti a teremtéstudományt. Ha ugyanannyi időt kapnának a biológia oktatásában a teremtést támogatók, mint a darwini nézeteket vallók, akkor ilyen alapon azt is lehetne tanítani – mondják a darwinisták –, hogy a gyerekeket a gólya hozza. De a tudományos elit ezzel megegyező véleménye nincs rögzítve az alkotmányban. A törvényhozóknak
joguk
van
ahhoz,
hogy
különböző
feltételezésekből/vélekedésekből induljanak ki, legalábbis olyan mértékben, amennyire ezt nekik a bíróságok megengedik. 4
A Louisianában elfogadott törvény soha nem lépett hatályba, mert egy szövetségi bíró azonnal a vallás intézményesítését látta benne. Ezt a döntést az USA legfelsőbb bírósága 1987-ben hét a kettő ellenében megerősítette. A többségi vélemény szószólója, William Brennan bíró kijelentette, hogy a Loiusianai törvény alkotmányellenes, mert a célja egyértelműen az, hogy támogassa azt a vallásos álláspontot, miszerint az embert egy természetfeletti lény teremtette. Ennek ellentmond a kisebbségi véleményt megfogalmazó Antonin Scalia bíró. Indoklása szerint: „Louisiana polgárai – beleértve azokat is, akik keresztény fundamentalisták – feltétlenül igényt formálhatnak arra, hogy az evolúció ellen szóló bizonyítékokat iskoláikban bemutathassák, mert ez esetben egyházi dologról van szó. Scopes úrnak is ugyanígy igénye volt arra, hogy elméletének bizonyítékait okvetlenül bemutassa.” Bizonyos szempontból mindkét bírónak igaza van. Az alkotmány kizárja az állami iskolákból a vallási érdekeltség támogatását. Az a megállapítás, hogy az embert egy természetfeletti lény teremtette, mindenképpen a vallási pozíciók támogatásaként értelmezhető. Louisiana törvényhozó testülete azonban abból a feltételezésből indult ki, hogy az evolúció ellen szóló legitim tudományos kifogásokat elnyomják. Néhányan talán kétségbe vonják, hogy ilyen kifogások egyáltalán léteznek. A legfelsőbb bíróság azonban a törvényhozó testület határozatát nem tehette megvitatandó tudományos kérdéssé, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a szövetségi államnak nem volt lehetősége ténylegesen bemutatni, mit is jelent a kiegyensúlyozott bánásmód. Ezen túlmenően még azzal is érvelnek a teremtéstudománnyal foglalkozó tudósok, hogy az evolúciótan önmagában is vallásos célt követ, mégpedig
a tekintetben,
teremtésének
gondolatát
hogy
az
ember
rossz
hírbe
természetfeletti
hozzák.
Mindezen
lény
általi
szempontok
figyelembevételével Scalia bíró úgy vélte, az alkotmány megengedi, hogy azoknak, akiket az állítólagosan dogmatikus evolúciótan megbotránkoztat, kapjanak korrekt lehetőséget ellenvéleményük bemutatására. Én, mint a jogban jártas személy, a legfelsőbb bíróság által lefolytatott ügyben felfigyeltem arra, miként használják a „tudomány” és a „vallás” 5
fogalmakat annak érdekében, hogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyeket bírók vagy pedagógusok ilyen világosan talán nem tennének. Ha azt mondjuk, hogy a természeti evolúció tudomány, és a természetfeletti teremtés vallás, az alapvetően nem más, mintha megállapítanánk, hogy ez utóbbi nem több egy agyszüleménynél. Ha a tudomány tanait tényként kezeljük, akkor minden, amit e tanok kizárnak, nem igaz. Az ilyenfajta vélekedéssel a természeti evolúcióval szembeni kifogásokat el lehet vetni anélkül, hogy az ellenoldal véleményét korrekt módon meghallgattuk volna. Gyanúmat megerősítette az ún. szakértői vélemény, amelyet a befolyásos National Academy of Sciences (a továbbiakban: Nemzeti Tudományos Akadémia), a nemzet legtekintélyesebb tudósainak szócsöve készített el. Az Akadémia a legfelsőbb bírósággal szemben úgy gondolta, hogy a teremtéstudomány nem tudomány, mert a
tudomány
legalapvetőbb
jellegzetességével
sem
rendelkezik:
nem
természeti magyarázatokra támaszkodik. Ehelyett a teremtéstudomány támogatói feltételezik, hogy az univerzumot, a Földet, az élőlényeket és az embert természetfeletti módon hozták létre, és ez az emberi értelem számára hozzáférhetetlen. Mivel a teremtéspártiak a tudományos kutatások útján a természetfeletti teremtést nem tudják igazolni – ami definíció szerint lehetetlen is –, az akadémia ezeket a fáradozásokat olyan kísérleteknek tekintette, amelyek az evolúcióelmélet hitelességének lejáratását szolgálják. A teremtéstudomány segítségével egyértelműen az a céljuk, hogy az evolúcióelmélet meggyőző erejét csorbítsák. A kreacionizmus ellentmondásos eljárásmódja az analízis és a negatív érvelés területén, amelyeket céljuk elérésének szolgálatába állítottak, az előbbieken túl még a tudományos módszerekkel is szembehelyezkedik.
6
Az akadémia ezzel oly módon definiálta a tudományt, hogy a természetfeletti teremtés hívei sem a teremtéspárti álláspontjukat nem ismertethetik, sem a tudományos intézmények megállapításait nem illethetik kritikával. Ha azonban ilyen módon szeretnénk érvelni, akkor ez a módszer azokat sem fogja kielégíteni, akik lehetségesnek tartják, hogy Istennek mégis csak van valami köze az ember megteremtéséhez, vagy hogy esetleg néhány, a tudósoknak az „evolúció” címszó alatt tett megállapítása hamis. A teremtés kontra tudomány vitába én nem tudósként, hanem jogászprofesszorként szállok be. Ez többek között azt jelenti, hogy jól kiismerem magam a tekintetben, hogy az egyes érvelésekben a szavakat miként használják. Ami a figyelmemet az adott kérdésben rögtön felkeltette, az a tény volt, hogy miként állították fel a bizonyítás szabályait. E szabályok alapján ugyanis nem lehet felvetni azt a kérdést, hogy mindaz, amit nekünk az evolúcióról mondanak, tényleg igaz-e. Az akadémia döntését elutasító érvek félresöprése azonban nem érvényteleníti azt a feltevést, hogy a tudomány még mindig nem fedezte fel, miként keletkeztek az összetett szervezetek. És bármilyen kevés is a jelenlegi válasz, amely talán megfelel a valóságnak, az is csak addig érvényes, mígnem egy jobb válaszra jutunk. Az eljárás tehát ahhoz hasonló, mintha egy vádlottnak nem engednék meg, hogy bemutassa alibijét mindaddig, amíg egyidejűleg be nem bizonyítja, hogy ki követte el a bűntettet. Aztán egy másik dologra is felfigyeltem. Pontosan azok a személyek, akik ragaszkodnak a tudomány és vallás szétválasztásához, buzgón azon ügyködnek, hogy tudományuk alapjául szolgáljon a vallásról alkotott kinyilatkoztatásaiknak.
A
darwini
irodalom
hemzseg
az
ateista
következtetésektől, mint pl. attól, hogy az univerzum nem tervezett, rendeltetése céltalan, hogy mi, emberek csak azoknak az önkényes természeti folyamatoknak a termékei vagyunk, amelyek közönyösek ránk, emberekre nézve. Ezen kívül ezek a kijelentések nem személyes véleményként, hanem az evolúciótudomány logikus következményeként jelennek meg. Egy másik aspektus, ami az evolúciótudomány vallásos mázát adja, az a darwinisták köztudomású igyekezete: világszerte ismertetik téziseiket, és 7
ennek során azt hangoztatják, hogy mindazok, akik nem tudósok, elméletük helyességét morális kötelezettségként kell, hogy elfogadják. Dawkins, oxfordi zoológus, aki az evolúciótudomány legbefolyásosabb személyiségei közé tartozik, szemlátomást világossá teszi a darwinizmus vallási oldalát. 1986-ban megjelent könyve, The Blind Watchmaker (A vak órásmester) egyrészt egy biológiakönyv, másrészt pedig alapvetően az ateizmus melletti érvelés. Ahogy írja: „Darwin lehetővé tette, hogy intellektuálisan elégedett ateisták lehessünk.” Ha Dawkins az evolucionizmust ellenzők hitszegő magatartását szemléli,
alig
tudja
dühét
visszatartani.
„A
legnagyobb
biztonsággal
kimondhatjuk, hogy ha olyan emberrel találkozunk, aki kijelenti, hogy nem hisz az evolúcióban, akkor az illető tudatlan, buta vagy elmebeteg (esetleg gonosz, de ezt a lehetőséget inkább nem akarom megfontolni).” Dawkins mellesleg elmagyarázta, hogy különösen az intolerancia az, ami a kreacionostákban nem teszik neki. Ezek után tehát hinnünk kell az evolucionizmusban, vagy mehetünk a bolondok házába, de tulajdonképpen mi is az, amiben hinnünk kell? Evolúción bármit érthetünk, attól a vitatott megállapítástól kezdve, hogy a baktériumok rezisztenciát „fejlesztenek ki” az antibiotikumokkal szemben, egészen addig a nagy metafizikai megállapításig, miszerint az univerzumot és az emberiséget kizárólag céltalanul ható, pusztán mechanikus erők hozták létre. Egy olyan szó, amelynek jelentése ennyire kitágítható, valószínűleg tévedéshez vezet, mert eleve azt sejteti, hogy ugyanannyit tudunk az emberről, mint a baktériumokról. előadásnak,
Pontosan ez a kérdés képezte témáját egy érdekes
amelyet
1981-ben
Collin
Patterson
tartott
az
Amerikai
Természettörténeti Múzeumban. Patterson a British Natural History Museum (a későbbiekben Brit Természettudományi Múzeum) vezető paleontológusa és a
Múzeum
evolúcióval
kapcsolatos
ismertető
szövegének
szerzője.
Előadásában összehasonlította a kreacionizmust (nem a teremtéstudományt) az
evolúcióval,
és
mindkettőt
tudományosan
tarthatatlannak,
olyan
koncepciónak minősítette, amely elsősorban a hit alapját képezi. Habár az előadás sok speciális pontja részleteket is tárgyal, kettő olyan is akadt köztük, 8
amely különös jelentőséggel bír e könyv bevezető fejezetében. Először is Patterson feltett egy olyan kérdést a szaktekintélyekből álló hallgatóságának, amely nagyrészt a saját kétségét tükrözi az evolúció biztos ismeretanyagát illetően: Tudnának Önök ismereteik alapján olyan, az evolúciót érintő tényt, tényállást említeni, amelyik igaz? Próbaképpen feltettem ezt a kérdést a Field Museum of Natural History geológiai munkatársainak, és az egyetlen válasz, amit kaptam, csak a hallgatás volt. Ugyanezt a kérdést intéztem a Chicago-i Egyetem evolúciósmorfológia-szeminárium tagjaihoz, egy kimondottan előkelő evolucionista testület tagjaihoz, és itt is hosszú ideig csak a csönd volt a válasz, míg végül egy hallgató azt mondta:„Egyet tudok: az evolúciót nem volna szabad a főiskolákon oktatni.“ Patterson arról beszélt, hogy az evolúció és a teremtés is egyfajta álfelismerés, olyan koncepciók, amelyek azzal az igénnyel állnak elő, hogy tarthatatlan információt közöljenek. Egy összehasonlítási pont különösen feltűnő volt. Az általános kifogás a kreacionizmussal szemben az volt a Darwin előtti időkben, hogy senki sem tud mit mondani a teremtés mechanizmusáról. A kreacionisták egyszerűen utaltak a „teremtés tényére“ és elismerték, hogy annak mikéntjéről semmit sem tudnak. De most Pattersonnak köszönhetően a darwini természetes kiválasztódás elméletét is hasonló kritika érte, a tudósok ugyanis nincsenek meggyőződve arról, hogy az elmélet általánosan érvényese még. Az evolucionisták egyre gyakrabban viselkednek úgy, mint a kreacionisták, miszerint bemutatnak egy tényt, de nem tudnak arra magyarázatot adni, hogy az adott folyamat miként is működik. Patterson tudatosan provokált, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tudományos világon belüli szkeptikus nézetei azóta nagy támogatást kaptak volna. Épp ellenkezőleg, Pattersont hevesen támadták a darwinisták, miután valaki az előadás nem hivatalos jegyzeteit közzétette. Végül ő az egész dologtól elhatárolódott. Hogy mégis azt gondolta-e, hogy az előadása a 9
nyilvánosság elé való, vagy sem, ezzel kapcsolatban egyetlen fontos érvet említett. Utalhatunk bár titokra, és nevezhetjük evolúciónak, ez mégis csak egy címke. Nem az a döntő kérdés, hogy tudósok, megegyeztek-e a megnevezést illetően, hanem sokkal többről van szó, arról, hogy mennyit tudunk e pillanatban az összetett élőlények eredetéről. Irving Kristol kiváló szociológus, azzal a képességgel megáldva, hogy képes az ideológiai álcákat felismerni. Ezt a képességét kamatoztatta a New York Timesban megjelent esszéjében, amelyet a darwinizmusról írt. Kristol megállapította, hogy a darwini elmélet, amely az összetett életet kis genetikai mutációk és az „alkalmasabbak túlélésének“ elvével magyarázza, csak egy adott biológiai faj variációin belül érvényes. Az azonban csak biológiai hipotézis – és nem kezelhető tényként –, hogy a darwini evolúció egy bizonyos élőlényt fokozatosan egy másikká képes átalakítani. Kristol megállapította, hogy jelenleg a tudományon belül egymással konkurens vélemények sokasága található az élet eredetét illetően, és hogy néhány tudós kétségbevonta, hogy az „evolúció” szó egyáltalán jelent-e még valamit. Kristol azt is megemlítette, hogy a teremtéstudomány hitkérdésekkel és nem a tudománnyal foglalkozik, ezért nem is szabad azt az iskolákban oktatni. Mégis úgy vélte, hogy ez utóbbi gondolat védelmezőinek is igazuk lehet egy ponton: Értelemszerűen feltételezhetjük, hogy az evolúció sokkal kevesebb vitát gerjesztene, ha azt nagyobb körültekintéssel oktatnák, mégpedig úgy, mint ellentmondásos hipotézisekből álló ötletek gyűjteményét, és nem pedig úgy, mintha kikezdhetetlen bizonyosság lenne. A dolgok jelenlegi állása szerint, a vallási fundamentalisták nem érik be azzal, hogy megállapítják: az evolúció jogellenes módon, ahogyan általában tanítják, össze van hangolva a vallásellenességgel. Híres evolucionista, akinek talán szemet szúrt volna Kristol érvelése, Stephen Jay Gould harvardi professzor, tudományos folyóiratában 1980-ban nyilvánosságra hozott egy írást, amelyben azt jósolta, hogy a neodarwinista 10
szintézis helyébe fog lépni egy új és univerzális evolúcióelmélet. Gould azt írja, hogy megszédítette a darwini szintézis egységesítő ereje, amikor fiatal akadémikusként a 60-as években ezzel az elmélettel foglalkozott. A bizonyítási kényszer mégis abba az ellentmondásos következtetésbe kergette őt, hogy a szintézis „általánosan tálalva alapvetően halott, habár a tankönyvekben továbbra is makacsul tartja magát mint elismert elmélet.” De ennek a sokat hangoztatott, a tankönyvekben általánosan megtalálható modellnek a tanulsága éppen az volt, amit Kristol kritizált. Gould
mégis
válaszolt
Kristolnak
egy
ellenismertetőben,
amely
megfelelően rendre utasította ezeket az akadékoskodókat. Gould vitatja, hogy a tankönyvekben található, evolúció iránti elfogultság erősebb lenne, mint más tudományterületeken. Tagadta, hogy az evolúciótudomány vallásellenes lenne, és ragaszkodott ahhoz, hogy „a darwini szelekció … az átfogó evolúciós elméletek egyik fő pontja fog maradni.” Fő érve abban állt, hogy Kristol „nem vett figyelembe egy alapvető különbséget a biztos lábakon álló evolúciós tény és egy, a témáról folytatott ésszerű vita között. A biológusok ugyan nagyon jól oktatnák az evolúcióelméletet mint ellentmondásos hipotézisekből álló ötletgyűjteményt, írja Gould, de ettől függetlenül az evolúció a természet ténye, és ez olyan jól bizonyított, mint az, hogy a Föld a Nap körül kering. Mint kívülálló megfigyelő, aki szívesen foglalkozik evolúciós irodalommal és az ebből fakadó konfliktusokkal, hozzászoktam az ilyen, kritikát elkerülő reakciókhoz. Ha kívülállók felteszik azt a kérdést, hogy az evolúcióelmélet valóban olyan biztos-e, mint ahogy el szeretnék velünk hitetni, csak azt tudják válaszolni, hogy ez a kérdés nem megfelelő. A szakértők vitája, folytatják tovább, csak olyan részletkérdések körül zajlik, mint pl. az evolúciós változások
pontosabb
időskálája
és
mechanizmusai.
Ezek
a
véleménykülönbségek nem a válság jelei, hanem az egészséges és kreatív vita kifejeződései azon a területen, ahol jelen pillanatban semmi kétség sem férhet az evolúciós ténynek nevezett tudományos eredményekhez.
11
De nézzük csak meg Colin Patterson azon érvelését, amely szerint az evolúció tarthatatlan abban az esetben, ha nem passzol össze egy azt támogató elmélettel. Annak a magyarázata nélkül, hogy az alapvető változások miként történhetnek, pusztán csak egy kijelentés az, hogy „az emberek a halakból fejlődtek ki”, és semmiképp sem meggyőző. Egy olyan elmélet, amely szerint mi halaktól származunk, csak abban az esetben hihető és meggyőző, ha a tudósok tudják, hogy a halból természetfölötti beavatkozás nélkül hogyan lesz ember. Charles Darwin az evolúciót tudományos elgondolássá tette. Bemutatta, ill. megállapította, hogy nagyobb változások igen kis lépésekben, pusztán természeti eszközök révén megtörténhetnek úgy is, hogy az idő, a véletlen és a túlélés a szelekció segítségével a csoda helyébe tud lépni. Ha Darwin forgatókönyve az alkalmazkodáson keresztül történő fokozatos átalakulásról hamis, akkor az evolúció nem több egy olyan címkénél, amelyet annak a megállapítására használunk, hogy az embereknek és a halaknak bizonyos hasonló tulajdonságai vannak, és hogy a gerincesek testfelépítése közös vonásokkal rendelkezik. Az
evolúciós
mechanizmusok
működéséről
fennálló
véleménykülönbségeknek azok számára van jelentősége, akik tudni akarják, hogy a tudósok tényleg olyan sokat tudnak-e, mint ahogy állítják. Az evolúció működését illetően különösen szükségessé válik egy hiteles elmélet, ha tanítása szerint az evolúció magában foglalja azt – ahogy számtalan darwinista nyomatékosan hangsúlyozta –, hogy létünkért egyedül a céltalan anyagi folyamatok tehetők felelőssé. Az evolúció abban az értelemben, ahogy a tudósok a kifejezést használják, mechanikus folyamat. Emiatt marad teljesen kifürkészhetetlen, mely „tények” maradnak fenn, ha ezt a mechanizmust elhagyjuk. A
következő
fejezetekben
megvizsgálom
a
bizonyítékokat
abból
a
szempontból, hogy létezik-e olyan ismert mechanizmus, amely olyan nagyléptékű változásokat képes előidézni, mint ahogy azt az evolúcióelmélet 12
állítja. Ide tartozik az egysejtű baktériumok átalakulása komplex növényekké és állatokká, halak átalakulása emlősökké és a majmok átalakulása emberré. Ha a neodarwinista mechanizmus mindezt nem képes véghezvinni, és ha egy elismert alternatív modell helyett csak az áll rendelkezésünkre, amit Gould és Kristol egybehangzóan „ellentmondásos hipotézisekből álló ötlethalmaz”-nak titulált, akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy a tudósok valójában nem tudják, hogy az evolúció nagy vonalakban hogyan zajlott. Ezek után meg fogjuk látni, hogy az adott „evolúciós tény” elválasztható-e Darwin elméletétől. Kutatásunk során azokkal az új bizonyítékokkal is kell foglalkoznunk, amelyeket a molekuláris biológia kísérletei során fedeztek fel. Továbbá megvizsgáljuk az élet eredetének kutatása körül kialakult helyzetet és a tudományos vizsgálódás szabályait. Mielőtt nekilátnék ennek a feladatnak, szükségét érzem annak, hogy szóljak a végzettségemről és a céljaimról. Nem vagyok természettudós, hanem egyetemi jogász. Szakterületem az érvek logikájának elemzése és azoknak a hipotéziseknek a feltárása, amelyekkel ezeket az érveket kétségbe lehet vonni. Ez a szakmai háttér alkalmasabb, mint ahogy azt sokan gondolnák. Mindaz, amit mostanság az emberek az evolúcióról és a darwinizmusról gondolnak, nagyban függ az alkalmazott logikától és azoktól a hipotézisektől, amelyekből kiindulnak. Ha valaki tudós, nem feltétlenül van előnyben, ha olyan kiterjedt témával kell foglalkoznia, mint az evolúció, amely sok tudományágba szövődik bele, sőt még filozófiai kérdéseket is magában foglal. Gyakorló kutatók szükségszerűen nagy számban specializálódtak, olyannyira, hogy saját szakterületükön kívül szintén ők is csak egy laikusnak számítanak a sok közül. Fontos tudományos információkhoz könnyedén hozzá lehet férni. Charles Darwin és T. H. Huxley írtak a nagyközönségnek, ez szintén elmondható
a
neodarwinista
szintézis
fő
szószólóiról,
Theodosius
Dobzhanskyról, George Gaylordról, Simpson és Julian Huxleyről. A modern szerzők közé azok a széles nyilvánosság felé forduló és a tudósok közt elismert szerzők tartoznak, mint Stephen Jay Gould, Richard Dawkins és 13
Douglas Futuyma, és itt kell megemlíteni azt a nagyszámú szakértőt is, akiket az egyes fejezetekhez tartozó jegyzetekben említek. E
szakterület
tudományos
tudományos
szakfolyóiratokban,
irodalmának a
Nature-ben
nagy és
része a
a
vezető
Science-ben,
a
legtekintélyesebb brit és amerikai tudományos publikációk között áll a rendelkezésünkre. A jórészt a nagyközönségnek szánt nyomtatott médiában Angliában a New Scientist, az USA-ban pedig a Scientific American folyóiratokban találhatók meg. Filozófusok és történészek is írtak szakirányú könyveket. Egyszóval, hatalmas irodalom áll a rendelkezésünkre, amelyben a vezető tudományos személyiségek mindig abból indulnak ki, hogy az átlagosan
képzett
olvasó
a
döntő
bizonyítékokat
megértse.
De
a
bizonyítékanyag soha nem önmagáért beszél, jelentőséggel csak a bizonyítás szabályainak
összefüggéseiben
bír
majd,
és
megállapítja,
hogy
mit
tekinthetünk ténynek. Az érvelésnek pontosan ezeket a szabályait szeretném különösképpen megvizsgálni. (…) Az a célom, hogy a tudományos bizonyítékokat szakmai kritériumok alapján vizsgáljam. Eközben arra is ügyelek, hogy magukat a bizonyítékokat elválasszam
mindenféle
vallási
vagy
filozófiai
előítélettől,
amelyek
értelmezésünket tévútra vihetik. Abból indulok ki, hogy a teremtéssel foglalkozó tudósok előítéleteik miatt elfogultak a bibliai fundamentalizmus irányában, ezért helyzetük elemzésébe csak röviden szeretnék belemenni. A kérdés, amelyet szeretnék megvizsgálni, abban áll, hogy vajon a darwinizmus a tudományos bizonyítékok korrekt értékelésén alapszik-e, vagy esetleg ez is a fundamentalizmus egyik fajtája. Tényleg pontosan tudjuk, hogy létezik bármiféle természeti folyamat, amelynek segítségével mi, emberek és minden más élőlény, mikroszkopikus elődökből fejlődtünk ki, és ezek az elődök ezt megelőzően a halott anyagból jöttek létre? A National Academy of Sciences azt mondja, a tudomány alapvető jellemvonása, hogy természeti magyarázatokra támaszkodik. Ezzel azt is akarja mondani, hogy a tudósok valahogy tisztában vannak azzal, hogy a világ és a világ életformáinak megteremtésében nem volt része semmiféle 14
teremtőnek? Létezik valami a tudományos területen kívül is, ami igaz, vagy már a feltételezés is merő ostobaság? Tekintettel arra, hogy a tudósvilág a természeti evolúcióról szóló elméletet kifejezetten támogatja, kívülállók egyáltalán elgondolkodhatnak-e azon, vagy legalább a lehetőségét felvethetike annak, hogy ez a hivatalosan elfogadott tan esetleg hamis? Kezdjük meg a vizsgálódásunkat, győződjenek meg maguk!
15
