XIX. évfolyam V. szám
Előfizetve: 100 Ft Árusoknál: 150 Ft
2009. május
PEDAGÓGUSNAPRA „ Minden ember annyit ér, amennyit hazájának, embertársainak, családjának használni tud.” (Kodály Zoltán) 1948 szeptemberében a Szakács házaspárt arról értesítették barátaik, hogy a Tiszalökön működő „tanyasi kollégiumot” megszüntették; a Vay kúria megüresedett épülete nagyon alkalmas lenne terveik megvalósításához. E hírre azonnal kérték áthelyezésüket Tiszalökre. Szakács Ferenc egyetemi tanulmányai miatt csak 1952-ben kezdhetett szervezni a kiserdővel, ősi platánfákkal, kisebb parkkal is rendelkező területen az iskolakertes gimnáziumot, diákotthont. Az ígéretes középfokú intézmény irányításához szükséges terv kidolgozására Szakács Ferencet bízták meg, aki a „Pataki Intézetben” megismert comeniusi, reformpedagógiai és kodályi irányelveket – a helyi feltételek figyelembe véve – adaptálta, hasznosította. E tervezet jóváhagyása után igazgatói kinevezését is megkapta. 1953 áprilisától kezdve pedig barátaival és szakemberekkel, valamint a „gimi”-be jelentkező tanulókkal, szüleikkel összefogva kezdték meg az elhanyagolt épület rendbe hozását. Olyan sokan jöttek el, hogy még az épület körüli területet s a kidőlt kerítést is rendbe tették. 1953. szeptember 1-jén 10 órakor kezdődött a tanévnyitó ünnepély: „… közös ügyünk, fő célunk, hogy kivétel nélkül valamennyi tanítványunk egészséges testi-lelki fejlődését segítsük! Feladatunk, hogy növendékeink egyénileg örökölhető, veleszületett legjobb hajlamait, képességekké fejleszthető adottságait, nem utolsó sorban a még rejtett állapotban szunnyadozó tehetségek, lelki erők aktív kibontakozását, fejlődését minél hatékonyabb módszerekkel és kedvező feltételek szervezésével is segítsük!” – ezzel zárta gondolatait Szakács Ferenc. A kezei közül a nagy életbe kiröppenő, és helytállni tudó több ezer diák Őt, és kitűnő módszereit igazolták. Nem volt véletlen, hogy a Teleki Blanka Gimnázium országos elismertségnek örvendett. Az a néhány évtizedes töretlen lendület, és megfeszített munkatempó folyamatosan hozta gyümölcseit. Szakács Ferenc 1981-ben betegsége miatt kérte nyugdíjazását. Feleségével együtt elköltöztek Tiszalökről, hogy minél közelebb lehessenek leányukhoz, Emeséhez. Budapesten éltek, de a nyári hónapokat a balatonfüredi nyaralójukban töltötték. 1995-ben újabb súlyos betegsége következtében örökre megpihent. Budapesten a Farkasréti Temetőben nyugszik. Dr. Kerekesné Virth Gyöngyi így emlékezett: „…a már szinte életében legendává vált igazgatónk, Szakács Ferenc, Feri bácsi nincs többé. Egy életművet hagyott itt, egy községet, és embert formáló kultúrát… Sokszínű tehetségével, példamutatásával, fáradhatatlan munkabírásával gyökeresen átalakította nemcsak az iskola, de a község, sőt a környék kulturális életét is…”
2
hirdetmények
2009. május
2009. május
hirdetmények
3
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testülete – a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 01.) Kormányrendelet alapján – pályázatot ír ki a tiszalöki 377. hrsz. alatt felvett, a természetben Tiszalök, Honvéd utcán található, „temető” megjelölésű, 69965 m2 alapterületű és a 898. hrsz. alatt felvett 11666 m2 köztemető üzemeltetésére. A pályázat benyújtási határideje: 2009. június 15. A pályázatot Tiszalök város polgármesteréhez lehet benyújtani. A pályázatok elbírálása a 2009. júniusi Képviselőtestületi ülésen történik. A pályázatnak az alábbi, kötelezően csatolandó mellékletei vannak: a pályázó 30 napnál nem régebbi cégkivonata, képviselőjének aláírási címpéldánya a pályázó számlavezető bankja(i)nak igazolása arra vonatkozóan, hogy a pályázó számláin az utóbbi 3 gazdasági évben 60 napon túli megfizetetlen tartozás (sorbanállás) nem volt a pályázó teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy köztartozása nincs a pályázó teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy ellene csőd- vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban igazolás arra vonatkozóan, hogy a pályázó rendelkezik a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvényben foglalt képesítéssel, valamint a feladatok ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel APEH igazolás csatolása adóigazolás csatolása a helyi adóhatóságtól A pályázat nyertese a temetői közszolgáltatás körében különösen az alábbi feladatokat köteles ellátni: – – – – – – – – –
sírásás ravatalozás hűtő karbantartása halott kiszállítása a temető útjainak kaszálása a temető területének rendben tartása a hősi-, és díszsírhelyek gondozása a temető önkormányzati tulajdonában lévő részén az állagmegóvási munkák elvégzése (a temető rendeltetésszerű használatához szükséges, meglévő építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények karbantartása, szükség szerint felújítása és gondozása) hozzátartozó nélküli, parcellák rendezettségét zavaró gondozatlan sírok helyileg szokásos rendbetétele (kaszálása)
A pályázat nyertese jogosult és köteles: a) meghatározni a temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét b) biztosítani az eltemetés (urnaelhelyezés) feltételeit c) megállapítani a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, a nyitvatartási időt d) biztosítani a ravatalozó és technikai berendezései, tárolók és hűtők, valamint a temető egyéb közcélú létesítményei (infrastruktúra) karbantartását, és működtetni azokat, a közüzemi szolgáltatókkal a saját nevével szerződést köt e) gondoskodni a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítani a temető nyitását, zárását f) vezetni a nyilvántartó könyveket g) kijelölni a temetési helyeket h) tájékoztatni a temetőlátogatókat i) elvégezni a temető és létesítményeinek tisztántartását, az utak karbantartását, síkosságmentesítését, és a hóeltakarítást j) összegyűjteni és elszállítani a hulladékot k) gondoskodni a temető rendjének betartásáról és betartatásáról l) összehangolni a temetéseket m) gondoskodni a helyi ügyfélfogadásról n) a telepengedélyt a tiszalöki köztemetőre beszerezni o) a temetésszolgáltatási díjat megállapítani Egyéb kikötések: – – Az üzemeltető köteles a temetkezéssel kapcsolatos ügyintézésről és a temetkezési szolgáltatások igénybe vételének feltételeiről a temetőben és a telephelyén hirdetményt kifüggeszteni. – Az üzemeltető – figyelemmel a vonatkozó jogszabályokra és a Tiszalök Városi Önkormányzat mindenkor hatályos temetkezési rendeletében foglaltakra, és azok betartásával – teljeskörű temetkezési szolgáltatás végzésére jogosult. Teljeskörű temetkezési szolgáltatás a temetésfelvétel, a halottszállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés. – Temetkezési szolgáltatási tevékenység kormányrendeletben meghatározott műszaki, közegészségügyi és alapvető kegyeleti, illetve személyi feltételek szerint gyakorolható. A temetkezési szolgáltató köteles az engedélyezett temetkezési szolgáltatási tevékenységet a kegyeleti jogok betartása mellett, folyamatos rendelkezésre állással ellátni. Tevékenységének gyakorlása során a szolgáltató a jogszabályokban meghatározott alapelvek érvényesülését köteles biztosítani. – Az üzemeltető lehetőleg nyisson irodát a városban, ahol ügyfélfogadást tart és bemutató helyiségként szolgál a kellékek árusításához. – Az üzemeltető fenti tevékenységei alapján végzett tevékenységéért a tulajdonostól díjazásra nem jogosult. – Az üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől számvitelileg elkülöníti. – A temető üzemeltetésére vonatkozó szerződés határozott, öt éves időtartamra, 2009. augusztus 1. napjától 2014. július 31. napjáig jöhet létre.
4
tiszalöki hírek
2009. május
A képviselő-testület új tagja: Csikós Sándor Tiszalök Virág utca 12. szám alatti lakos. 2009. április 29-től a képviselő-testület tagja és egyben az ügyrendi bizottság tagja is. 55 éves Tiszalökön született. Nyugállományú rendőr alezredes, a Tiszalöki Polgárőrség Egyesület elnöke immár hetedik éve. 2001-től a Rakamazi Okmányiroda vezetője. Nős, feleségével 1978ban kötöttek házasságot. Házasságukból négy gyermek született Magdolna 29 éves jogász, közgazdász, Tiszavasváriban lakik, Diána 26 éves matematikus, matematika tanár Budapesten lakik. Renáta 23 éves informatikus könyvtár-történelem szakos tanár szüleivel lakik. Sándor 18 éves, most érettségizik. Esküjéhez híven, szándéka szerint aktívan részt kíván venni a képviselő-testület és az ügyrendi bizottság munkájában. Minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy a város fejlődését elősegítse, javuljon a közrend, közbiztonság. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben is a lehetőségeket keresve, kihasználva a város fejlődjön a lakosság életkörülményei javuljanak.
SZOCIÁLIS HÍREK Tapasztalatunk szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságok nagy része június 30-ával lejár. Ezért, hogy a folyamatosság fennmaradjon, szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét az igénylések beadására. Az a gyermek, akinek szociális helyzete alapján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapítják, az alábbi kedvezményeket veheti igénybe: - bölcsődében, óvodában és iskolában (1.- 6. osztályig ingyenes étkezés) az étkezéshez jogszabály szerinti normatív kedvezményt, - évi kétszeri egyösszegű támogatást, (ha a jogosultság a tárgyév július 1-jén fennáll, a tárgyév július hónapjában, a tárgyév november 1-jén fennáll, a tárgyév november hónapjában) - és külön jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeket (ingyenes tankönyv) A települési önkormányzat jegyzője megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, - amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 125%-át (2009-ben 35.625 Ft-ot). - ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a 20. § (3) vagy (4) bekezdésében foglalt feltételeknek (nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy, felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be), az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 135%-át (2009-ben 38.475 Ft-ot). Egyes esetekben a vagyoni helyzet vizsgálatára is sor kerülhet. Vagyon alatt azt a hasznosítható ingatlant, járművet, továbbá vagyoni értékű jogot kell érteni, amelynek egy főre jutó értéke a gyermeket gondozó családban a) külön-külön számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének húszszorosát, vagy b) együtt számítva az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hetvenszeresét meghaladja azzal, hogy nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a szülő vagy a tartásra köteles más törvényes képviselő életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általuk lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű. Az eljárás kérelemre indul. A kérelmet a gyermek törvényes képviselője (szülő, gyám), nagykorú kérelmező esetén saját maga terjesztheti elő a lakóhely szerint illetékes polgármesteri hivatalnál. Amennyiben több lakóhelye is van, a kérelmet az életvitelszerű tartózkodási hely szerinti polgármesteri hivatalnál lehet benyújtani. A kérelem elbírálása az önkormányzat jegyzőjének feladata. A feltételek fennállása esetén a jegyző a kedvezményre való jogosultságot 1 éves időtartamra állapítja meg.
Májusi jeles napok - szabad asszociációval Május hónap neve a római Maja, a termékenység istennőjének nevéből ered. De hívjuk még Ígéret havának, Tavaszutó havának és Pünkösd havának. Ami a termékenységet illeti, azzal nincs baj, bár a végeredmény(mint szaporodás) egyre ritkábban jellemzi a fehér embert. Ígéret hava: na az van. Elvégre gordonkán játsszák. Tavaszutó, az biztos, mert még utoljára jó magas a gázszámla a fűtés miatt. Pünkösd hava, igen, mostanában megszentült lelkek osszák az észt jobbról és balról is, mert kell a voks, mindjárt szavazni kell. Május 1. – a Munka ünnepe. Hát igen. Ünnepeljük azokat, akiknek még van munkájuk. Akinek már nincs, az nosztalgiázzon, akinek meg esze ágában sem volt sosem, az meg szurkoljon azért, hogy éljünk vagy 120 évig, előbb-utóbb úgyis ennyi évesen küldenek bennünket nyugdíjba. Fagyosszentek – a parlamenti székekben termő széles mosolyokat hervasztó, a közvélemény kutatások hatására keletkező állapot végterméke Május 25. – Orbán napja. Mostanában lesz neki, egyfolytában skandálják a nevét, lengetik a zászlót. Ja, és többek között Orbán a szőlészek védőszentje. Micsoda véletlen! Pappné KJ
2009. május
tiszalöki hirlap
5
A Polgárok Tiszalökért Egyesület 2008. évi Tevékenysége Egyesületünk még 2007 decemberében Együttműködési megállapodást kötött a „Tiszalöki Nagycsaládosok Egyesületével” melynek célja az, hogy rendezvényeink, programjaink városunk minél szélesebb rétegéhez eljusson. A Tiszalöki Nagycsaládosok Egyesületével 2008 karácsonyára közös játékgyűjtési akciót szerveztünk, ahol a felajánlott játékokat az ő segítségükkel juttattuk el a rászorulóknak. Január 28. -án a Donnál elesett katonákra emlékeztünk a II. Világháború tiszalöki áldozatainak emlékére állított emlékműnél. A megemlékezést követően rendhagyó történelem óra megtartására került sor, ahol a még élő szemtanúk számoltak be a doni eseményekről. Az érdeklődés várakozáson felüli volt, mivel nemcsak a helyi általános és középiskola diákjai látogatták meg a rendezvényt, hanem nagyon sok felnőtt is megjelent és hallgatta a beszámolókat és nézegette a korabeli eredeti okmányokat. Februárban együttműködési megállapodást kötöttünk az „Egyesület a Városközponttért Civil szervezettel” melynek célja, hogy megismerjük az ország más tájegységén élő emberek kultúráját, szokásait. A két egyesület munkájának köszönhetően a két város vezetője is felvette egymással a kapcsolatot és az így folytatott megbeszélések alapján szeretnénk kiépíteni a városok közti turizmust, melynek keretén belül a városok polgárai is jobban megismerhetik egymást. Még ebben a hónapban szerveztük meg városunkban a „Civil Őrséget” rendőrségi szakemberek segítségével a városunkban tomboló betöréssorozatok visszaszorítására. Ebben a műveletben városunk férfi lakosai vettek részt éjszaÖsszefogás kai járőrözéseken, és ha szokatlan jelenségre lettek figyelmesek azt jelezték a rendőrségnek. Ezt a cselekedetet a helyi Polgárőrséggel karöltve végeztük. Ennek az akciónak az eredményeképpen Nyugalmat a világnak, jelentősen csökkent városunkban a betörések száma. Nyugalmat a népnek, Márciusban indítottuk az egy és két forintosok gyűjtését, az így összegyűjtött pénzösszeget a helyi Ezernyi szeretet színjátszó csoportnak nyújtottuk át a Janika Című darab költségeire. Ebben a hónapban színházlátoAz emberiségnek. gatást szerveztünk a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba 35 fő részt vételével. Áprilisban Fagykergető bál fantázia néven Jótékonysági bált rendeztünk hagyományteremtő céllal. Honnan is merítsünk? Az itt befolyt összeggel nyitottunk egy számlát, mely számlára várjuk az adományokat, hogy az így A vérengző világból? összegyűjtött pénzből majd felújíthassuk az igen rossz állapotban lévő I. Világháborús emlékművet Öldöklő csatákból? és az azt körülvevő parkot. Kihaló pusztaságból? Májusban szervezte meg egyesületünk a Hősök napi megemlékezéseket melynek helyszíne az I és II. Világháborús emlékmű volt. Felvetett kérdések Ebben a hónapban vettük át az Önkormányzattól Üzemeltetésre egy 50 négyzetméteres faházat Sok ember nevében, melyben havi rendszerességgel közösségi napokat rendeztünk, ahová minden tagunk elhozhatta csaVálaszra nem méltat ládtagjait, valamint ezeken a rendezvényeken azon egyesületek tagjai és családtagjai is megjelentek, A felsők vezére. akikkel együttműködési megállapodást kötöttünk. E közösségi napokon előadást hallgattunk meg az egészséges életmódról, valamint környezetvédelmi tárgyú előadást is szerveztünk az alternatív Vér tapad kezekhez, energiaforrásokról. Gyermek öleli anyját, Ebben az évben indította útjára egyeLavina, földrengés sültünk a honlapját a www.pote07. Hozza a halált. fw.hu. Címen. Októberben láttuk vendégül a mosonEmberi méltóság magyaróvári testvéregyesület tagjait, Régen volt a lelkekben, akiknek bemutattuk városunk épített Összefogás, emberség és természeti környezetét. E látogatás Kellene a szívekbe! alkalmával közös Elnökségi ülésre került sor, ahol az együttműködési Egyetértés, segítség megállapodás határozatlan idejű megElvétve még vannak, hosszabbításáról született döntés. De olyan kevés az ahhoz, Ez évben indítottuk útjára „Tiszalöki Hogy újra eggyé váljunk. Civil Hírnök” című kiadványunkat, melyet terveink szerint negyedévente Jöjj vissza szeretet, adunk ki 2000 példányban, mely így Lelkek tisztasága, eljut minden háztartásba. Célunk a váNe tipord sárba rosunkban folyó civil tevékenységről Az emberi vágyat! a lakosság tájékoztatása, hogy minél többen látogassanak el a rendezvényeJózanítsd az embert, inkre. Ebben a kiadványban minden A harácsoló népet! városunkban működő civil szervezet Összefogás nélkül bemutatkozhat a lakosságnak. E Békétlen az élet! kiadványunk ingyenes a fenntartási költségeit pályázatból és adományokból próbáljuk meg fedezni. Kotosz Istvánné 2008. 06.10. Körei Mihály - elnök
6
2009. május
hírek a klái
REÁL VERSENYEK Bázisiskolai biológia verseny 5. helyezés Balogh Ildikó 7.b Iskolaszövetségi matematika verseny 5. évfolyam 4. helyezés Bede Tóth Benedek 5.a 5. helyezés Nagy Sándor 5.b 6. évfolyam 3. helyezés Szukács Marcell 6.a 6. helyezés Koropcsák Karolina 6.a 7. évfolyam 3. helyezés Tánczos Gábor 7.c 4. helyezés Balogh Ildikó 7.b 5. helyezés Áfra Ildikó 7.a 8. évfolyam 1.helyezés Fleischer Dániel 8.c 5. helyezés Farkas Fanni Boglárka 8.c Jedlik Ányos Országos Fizika verseny 4. helyezett Áfra Ildikó 7.a
Művészeti életünk történéseiből 2009 A Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában az év vége mindig a megmérettetések időszaka. Hasonlóan van ez a művészeti oktatásban is. A csoportvezetők és csoportjaik keresik a lehetőséget a szereplésre, a megmérettetésre. 2009. április 18-án a Tiszavirág mazsorett csoport (7-8. osztályos lányok) Kozákné Szücs Andrea vezetésével Újfehértón Országos Mazsorett Fesztiválon vett részt. Ezt a fesztivált kis létszámú csoportoknak hirdették meg. Azért örültünk ennek a lehetőségnek, mert a Tiszavirág csoport így országos fesztiválon zsűriztethette tudását. A színvonalas, jól szervezett versenyről a lányaink EZÜST minősítéssel térhettek haza. A rendezvényen 25 csoport vett részt, még Balatonfüredről, Várpalotáról is érkeztek versenyzők. Dombrádon 2009. május 15-én Mórás Művészeti Versenyt hirdettek, melyre 43 tanulóval neveztünk. Táncban és képzőművészeti ágban adhattak bizonyságot tudásukról. A Százszorszép csoport mazsorett kategóriában ARANY, míg a Tiszavirág BRONZ minősítést kapott. Mindkét csoportot Kozákné Szücs Andrea készítette fel. Iskolánk legkisebbjeiből ( 1-2-3. osztályos lányok) álló Jázmin csoport mazsorett és moderntánc kategóriában egyaránt BRONZ minősítésnek örülhetett. Felkészítőjük Schmidtné Horváth Zsuzsanna és Szanyi Annamária Jól eső érzés, hogy több szülő a nézőközönség soraiban foglalt helyet és tapssal biztatta, lelkesítette lányainkat. A Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában 2009. május 19-22-e között került megrendezésre a hagyományos „Gyöngyszemek” művészeti hét programsorozata, melyeket az iskola aulájában délután 16 órától rendeztünk. A képzőművészetis tanítványaink munkáiból egész hetes kiállítás nyílt. A zeneművészetis (zongora, szintetizátor, fúvósok, citerás népdalkör, népi ének) gyermekeink pedig megmutatták szárnypróbálgatásaikat szüleik, nagyszüleik és minden kedves résztvevő legnagyobb örömére. 2009. május 30-án városunk ad otthont immár második alkalommal a Tiszta – Party Művészeti Versenynek. Az elmúlt évben táncosok versenyeztek. Ebben az évben zeneművészeti ágban is versenyezhetnek a gyerekek. Remélhetőleg sokan megtekintik majd rendezvényeinket. Budainé Potor Julianna - művészeti oktatás tagozat vezetője
2009. május
Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól. A munkavégzés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, 4450 Tiszalök, Kossuth utca 43. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 54. §-ban megfogalmazottak szerint. Illetmény és juttatások:Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek:
Általános iskolai pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség (1993. évi LXXIX. Törvény 17.§ (1) és (2) bekezdésekben felsorolt), Legalább öt év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, Magyar állampolgárság, Büntetlen előélet, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Általános iskolai oktatásban öt évnél hosszabb idejű folyamatos pedagógiai gyakorlat, Vezetői gyakorlat közoktatási intézményben (igazgatói, igazgató
helyettesi, tagozatvezetői, munkaközösség vezetői), Közoktatás-vezetői vizsga megléte.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
részletes szakmai önéletrajzot, az intézmény vezetésére vonatkozó programot, az iskolai végzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okmányok másolatát, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2009. augusztus 15. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. június 10. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Gömze Sándor polgármester nyújt, a 42/278-463 -as telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületéhez címezve Gömze Sándor polgármesternek kell benyújtani személyesen vagy postai úton a megjelölt időpontig (4450 Tiszalök, Kossuth utca 67. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 1003/2009., valamint a munkakör megnevezését: Általános Iskola Igazgató. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási közlöny Tiszalök Város honlapja - 2009. április 30. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A Képviselő-testület ülésén. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. június 30-ig.
A KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG HÍREI A Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD verseny területi fordulóját Kozák Ádám nyerte. Így bejutott a regionális döntőbe, amely ápr. 3-5. között került megrendezésre Kisújszálláson. Ádám ezen a megmérettetésen bronz minősítést szerzett. A bázisiskolai történelmi versenyt április 21-én rendezték Tiszavasváriban, ahol Áfra Ildikó 7.a osztályos tanuló a III. helyen végzett. A tiszavasvári Váci Mihály Gimnáziumban a Humán hét keretén belül megrendezett helyesírási versenyen a 8. évfolyamon Farkas Fanni Boglárka / 8.c / III. helyezést ért el. Ugyancsak a Humán hét keretében rendezett „Váci” versmondó versenyen Szente Varga Viktória / 6.c / az I., Szabó Eszter / 6.c / a III. helyen végzett. Szintén Tiszavasváriban rendezték április 20-án a bázisiskolai helyesírási versenyt a 4. évfolyamosok számára. Szabó Konstancia 4.a osztályos tanulónk a III. helyen végzett, így bejutott a megyei döntőbe. Már hagyomány, hogy minden évben képviseltetjük magunkat a tiszanagyfalusi Körzeti Általános Iskola komplex anyanyelvi versenyén. A május 5-én megrendezett versenyen iskolánk tanulói ezúttal is taroltak. A 7-8. évfolyamosok között megszereztük az első három helyet: I. Farkas Fanni Boglárka / 8.c / Maximális pontszámmal!!! II. Bodó Fruzsina / 8.a / III. Bodnár Valentina / 7.c / A kisebbeknél / 5-6. évfolyam / Fehér Fanni 6.a osztályos tanuló III. helyezett lett. Gratulálunk versenyzőinknek!
7
életéből, életéről
Tavasz Elment a csípős, hideg tél, A természet reggel napsugárra kél. Csodáljuk a szép, kék ibolyát, Mely hallgatja madaraink dalát. Eltűnt a fehér hó, kizöldült a rét, A téli álmot alvók felébredtek rég. A bogarak, lepkék is ébredeznek, A patakok vígan csörgedeznek. A tavaszi szellő lágyan lengedez, Virágok illatát viszi a méhekhez. Az ég pompás, kék színbe öltözött, A fecskepár új fészkébe költözött. Az emberek is örülnek a jó időnek, Az enyhe, meleg tavaszi levegnek. Lekerültek a nehéz, téli terhek, Szép tavaszt kívánok nektek! Farkas Fanni Boglárka
Budai Balázsné - mkv.
8
hirek a frim jakab Hírek a Frim Jakab iskolából
Pinokkió Bábtalálkozó A Frim Jakab iskolában már harmadik alkalommal gyűltek össze a bábozni szerető gyerekek és felnőttek. Az idén Egerből, Hajdúböszörményből és Nagydobosról érkeztek fellépők, akik a helybéliekkel és a tiszalöki óvó nénik műsorával együtt egy varázslatos délelőttel ajándékoztak meg minden kicsit és nagyot. Külön örömmel szolgált, hogy az óvodások egy népes csoportja is helyet foglalt a nézőközönség soraiban, igaz, csak két mesét néztek végig, mivel nekik is rendezvény volt az oviban. 34 gyermek és fiatal mutatta be műsorát, ebben a hagyományos, paravános kesztyűbábok mellett gyönyörű zsinóros és marionett-bábok játékát is élvezhettük. Ez utóbbiak mozgatása nem kis feladat az értelmében akadályozott gyerekek számára, hiszen nagy figyelmet, koordinált mozgást igényel, ehhez jön még a zene, melynek ritmusára kell táncoltatni a figurákat, no meg az izgalom, hogy sikerüljön a produkció. Az idén már bővült a műfaji repertoár, így láttunk egy szenzációs Ludas Matyit dramatizált előadás formájában, és egy látványos szalaggyakorlatot a böszörményiektől. A szakmai értékelést Budainé Potor Júlia tagozatvezető tanító néni, Páger Jánosné vezető óvó néni és Donkáné Húri Éva vállalta magára, ők Kicsák Béla igazgató úrral és Szakolczainé Suskó Ágival egyetemben megtisztelték a gyerekeket és a gyógypedagógia dolgozóit részvételükkel. Köszönjük mindnyájuknak. A nap sikeres és élményekkel teli lebonyolítása érdekében nagyon sokat dolgoztak az intézmény munkatársai munkaidőn túl is, és a gyerekek, hiszen a szervezésen kívül sok szép ajándékot készítettek a résztvevők számára. Néhányan még sütemény sütését is elvállalták, hogy nagyobb legyen a kínálat az alkalmi büfében (Bodnárné Varró Ica, Csomósné Andi, Baloghné Nati, Varga Valika, Húriné Jutka, Gondáné Piroska, Juhosné Berei Mariann, Suskóné Piroska). Köszönjük Fazekas Lászlóéknak a felajánlást a Fornetti részéről, és Porkoláb Ágnesnak a kabalajátékokat. Játszótér A tavaszi szünet után pénteken minden dolgozó ásóval, kapával, gereblyével felvértezve kezdte a napot. Már néhány éve a raktárban porosodott a hollandok utolsó nagyobb értékű ajándéka, egy csúszda, hinta és mászóka. Ideje volt felállítani. Persze ezt már a szabványoknak megfelelő módon kellett kivitelezni, így segítséget kaptunk Encs Sándortól és Tátrai Lászlótól, akik rendelkeznek megfelelő jogosítvánnyal játszótér telepítéshez, minősítéshez. Az elszántságot az sem lohasztotta le, hogy a kijelölt terület elképesztő mennyiségű építkezési törmeléket és betont rejtett a fű alatt. Szerencsére Szepesi József azonnal rendelkezésünkre bocsátotta egyik munkagépét, ha ő nem segít rajtunk, még most is ásnánk az alapokat. A következő napok kemény munkával teltek, Császár Sanyi irányítása mellett gyerek és pedagógus egyaránt hordta a földet, egyengetett, szedte a fogyni nem akaró törmeléket, összeállította a három játékot, majd betonozott, homokot terített. Lényeg, hogy áll az új játszóterünk, a gyerkőcök azonnal birtokba vették. Adomány Ebben a nehéz, pénzben szűkölködő időben azért mindig van valaki, aki segítséget tud nyújtani valamilyen módon. Legutóbb Juhos László közbenjárása eredményeképpen a Nyíregyházi Nyírség Víz Zrt.-től leselejtezett, de használható számítógépeket és tűzifát kaptunk, emellett szívesen látják a műhelyeink termékeit a vállalti rendezvényükön kiállítás és vásár céljából. Köszönet érte! Pappné KJ
2009. május
2009. május
9
iskola életéből G o n d o l k o d o m ……
Anno: 2006. június 22. Laci bácsink búcsúzott a munkától, a sok jó kollégától és a mindennapi teendőktől. Vártam azt a napot, nem tagadom, de reméltem is, hogy emlékezni fognak rám. Mindenki szeretne valami egyedit csinálni /favágás a munkacsoporttal/ és maradandó nyomot hagyni maga után. A munka nagyon fontos része életünknek és önértékelésünknek. Azt szerettem hinni, hogy hasznos tagja vagyok a „társadalomnak” az engem közvetlenül körülvevő közegnek. Nagyon bensőséges és vidám búcsúztatásban részesültem iskolám Frim Jakab Ált. Iskola által. Mit ad Isten… Felhívott 2 év után a volt Igazgató helyettesem, a jelenlegi Igazgató Pappné Kórik Judit és meghívott egy hétvégi piknikre. Ezt értsük úgy, hogy én és nejem főzzünk 50 főre babgulyást, míg a volt pedagógustársak addig kemény fizikai munkát végeztek az iskola területének rendezésében. Önkéntes „munka pénteket” vállaltak. Folyt a munka, ki-ki tőle telhetően kapált, ásózott, irányított. Játszóteret létesítettek. Volt alapozás, építés, udvar és parktakarítás. Az intézmény külső és belső rendjének karbantartása. Gyűlt kb. 100 talicska föld, több szemeteszsák gaz és apróság. Mit mondjak… Nagyon jól esett a meghívás és a szíves fogadtatás. Jó volt a kollégákkal munka közben anekdotázni, viccelni és délben elfogyasztani együtt a babgulyást és a konyhán készült almás bélest. A megtartó emberi kapcsolatokat a mai rideg világban hiába keressük. Ezért volt nagyon fontos ez a nap az én életemben is és remélem másokat is generál. Példaértékű volt ez a nap, az összefogás, az önfeláldozás és a segítőkészség, a kapcsolattartás és mindez – nem mellékesen – a hátrányos helyzetű gyermekek jobb életérzéséért. Cziczás László - Nyugdíjas pedagógus
Ballagás a Telekiben A Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2009. április 30-án tartotta ballagási ünnepségét. A két végzős osztály 45 tanulója búcsúzott az intézménytől. Az alsóbb évfolyam nevében Dunai Vivien, 11. A osztályos tanuló köszönt el a ballagó diákoktól. A végzősök nevében Pásztor Éva 12. A osztályos tanuló és Bodó Alexandra 12. B osztályos tanuló búcsúzott az iskolától.
Végzős diákjaink:
12. a Eszenyiné Zólyomi Andrea osztályfőnök Asztalos Zsanett Benes Dániel Csáki Gergő Csikós Evelin Csikós Sándor Dvorszki Katalin Ducsai Melinda Gaál Tibor Gödöny Károly Király Judit Koleszár Zsolt Kurusa Ibolya
Lakatos Éva Mizser Gabriella Nagy Beáta Nagyházi Mária Orovecz Katalin Pásztor Éva Szilvási Gabriella Szoboszlai Edina Tamás Gergely Tomán Erika Tóth Anett Tóth Krisztina Turóczi Beatrix Vékony Zsanett
12.b Bányai Csilla osztályfőnök Ambrus Csaba Aszalós Tamás Bodó Alexandra Bognár Dóra Gáll Enikő Halmi Anita Kántor Evelin Kiss Róbert Kovács János Kuki Sándor Kuki Tünde Murvai Tibor Nagy Richárd Nagy Zoltán Németh Róbert Pálos Patrícia Reszegi Róbert Tomán Roland Zelinkó Erika Tisztelettel: a végzős osztályfőnökök
10
tiszalöki hirlap
GYERMEKNAP Több éves hagyományt folytattunk azzal, hogy gyermeknapi rendezvényt szerveztünk, melynek bevételét az Óvodás Gyermekekért Közalapítvány az óvodai élet minőségének javítására, eszközfejlesztésre, játékvásárlásra fordítja. A mai nehéz gazdasági helyzetben mi is elgondolkodtunk azon, vajon merjünk-e felvállalni egy ilyen nagyszabású rendezvényt. Végül is úgy gondoltuk, pont ezért van szükség ilyen szórakozási lehetőségre, hiszen a szülők egyre kevésbé engedhetik meg, hogy gyerekeiket elvigyék vidámparkba , zenés előadásra. Nehéz szembesülni azzal, hogy most kevesebb jut mindenre és főleg nehéz megmagyarázni a gyereknek, hogy most kevesebb lesz a szórakozás vagy az ajándék. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének és a maga
2009. május
Név szerint :
Horgász Egyesület Tiszalök Horgászbolt Páger János vállalkozó COOP ÁBC Csikósné Juhász Erika aljegyző Kepics Magdolna DA-RU-TEX Röviáru Fekete Imréné-- 100-as bolt Liliputi Bazár B-LÖKI Állateledel Gyógynövény szaküzlet Jutka Virágbolt- Kozmetika Krókusz Virágbolt Gazdabolt-Nagyné Solymosi Mária Posta Kerekes Csaba Raush Roland Demkóné Tátrai Melinda MOL- Csáki Sándor Flóra Patika Szarvas Gyógyszertár Kapusi Zsuzsanna Tamás Ékszerbolt Park Cukrászda- Nagy József Napsugár Virágbolt Pizza Feretti Molnár Józsefné-AVON Vas- Műszaki Szaküzlet Orosz Sándor Bocskai úti Büfé Szabó Józsefné Bocskai úti Virágbolt Porkoláb Ágnes Polgármesteri Hivatal Páger Jánosné intézményvezető Aranyalma Óvoda Szivárvány Óvoda Kerekerdő Óvoda
Frim Jakab Általános Iskola és Diákotthon Pappné Kórik Judit képviselőasszony Bényei Péterné képviselőasszony Novák Norbert vállalkozó Pápa József vállalkozó
A közelgő Gyermeknap alkalmából ezúton kívánunk minden gyermeknek és szüleiknek sok örömet, boldogságot ! Köszönettel: Óvodás Gyermekekért Közalapítvány Kuratóriuma
módján vállalja a terheket. Ezért is nagy dolog, hogy ennyien eljöttek a sportpályára, gyerekeikkel együtt tapsoltak a fellépőknek , csodálattal figyelték gyermekeik nem lankadó lelkesedését, amivel belevetették magukat a játékba. Köszönet a rendezvény szervezésében, lebonyolításában közreműködőknek! Köszönet a szülőknek, hogy partnerek voltak ebben ! És nem utolsó sorban köszönetünket fejezzük ki a rendezvényt támogatóknak, akik felajánlásaikkal segítették a program sikerét.
Legyen egy SZ.É.P. napunk! A SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program 2009. június 14-én, vasárnap Tiszalökre is ellátogat azért, hogy segítsen óvni az Ön egészségét, és felhívja a figyelmet: mindenki felelősséggel tartozik saját és családja egészségi állapotáért. Jöjjön el Ön is, hozza el családját, sőt a szomszéd nénit és bácsit is, hiszen érdemes megismerni az ajánlott szűrővizsgálatokat, és rendszeres időközönként el is végeztetni azokat. A tiszalöki Művelődési Házba mindenkinek érdemes ellátogatni, hiszen széleskörű szűrővizsgálatokon vehet részt egy helyen az, aki részt vesz a rendezvényeken. Szív- és érrendszeri szűrések, kardiovaszkuláris rizikó-becslés, életmód és táplálkozási tanácsadás, dohányzás függőségi teszt, COPD-teszt, daganatos betegségek megelőzésére szolgáló tanácsadás és önvizsgálat oktatása, szemészeti vizsgálat, fogászati és szájüregi szűrővizsgálat, látásélesség és glaucoma vizsgálat, ortopédiai vizsgálat gyermekeknek, és melanóma (bőrrák) vizsgálat várja az érdeklődőket. A szűrések mellett szórakoztató színpadi programokkal valamint az ÁNTSZ közreműködésével az egészséges táplálkozásról, a dohányzás ártalmairól és a leszokásról szóló előadásokkal várjuk az érdeklődőket. Az Országos Mentőszolgálat a biztonságos elsősegélynyújtásról tart ismertetőt minden helyszínen. A teljes család aktív részvételét „apuka megőrzővel” és gyermek játszóházzal is támogatjuk. A szűrések minden 100. résztvevője élsportolók által személyesen aláírt sportlabdát kap ajándékba. A szűréseken és az azt kísérő szórakoztató programokon való részvétel ingyenes. A „Szűréssel az Életért Program” a következő időpontban látogat el Önökhöz: 2009. június 14., vasárnap 10-től 18 óráig, helyszíne a Tiszalöki Művelődési Ház (4450 Tiszalök, Kossuth u. 27.) lesz. Ne felejtsék tehát, felelősek vagyunk saját egészségünk megőrzéséért!
2009. május
tiszalöki hirlap
11
Már 30 éve… Szerintem az ember életében a mostanában divatossá vált bölcsődei ballagás után az első komolyabb megmérettetés az érettségi vizsga. Soha nem felejtem el: a hétfői magyar írásbeli előtt Minya Misa, kiváló osztály, - és szobatársammal elhatároztuk, hogy hozzá fogunk a tanuláshoz. Ez volt vasárnap délután. Szeretett Tusika néninél laktunk albérletben a József Attila úton, ahonnan csak egy apróbb köpés volt csak a Tisza töltés. Úgy ítéltük meg, hogy tanulásra ettől nincs is talán megfelelőbb hely. Hogy ne zavarjuk egymást, én a töltés egyik, Ő a másik oldalára vonult el a magyar könyvvel. Kellemesen sütött a nap, csicseregtek a madarak, és akkor még nem kellett tartani az elvékonyodó ózonrétegtől. Addig-meddig bámultam a felhőket, hogy kiesett a kezemből a könyv, és elaludtam. Az esti szürkület ébresztett. Fáztam. Nagyon elszégyelltem magam, hogy én itt alszok, miközben sorstársam már agyon tanulta magát. Fogtam a könyvet, és elindultam a töltés másik oldala felé. Ekkor láttam, hogy Misa legalább olyan édesen alszik, mint ahogy azt tehettem én is. Óvatosan felébresztettem, és miközben vigyorogva elindultunk haza, megbeszéltük a történteket. Na, majd otthon folytatjuk gondoltuk mi, de akkor már ott várt ránk a kapuban Megyesi Gabica! Könnyen beszélt, Ő már azelőtt egy évvel leérettségizett. A nagy ijedtségre való tekintettel rábeszélt bennünket, hogy igen jót tesz az írásbeli vizsga előtti nap egy pohár bor. Nem voltunk egy nagy ivósok, így záróra után a sarki borozóból siettünk haza, hogy még idejében le tudjunk feküdni! Az egész érettségi vizsga során akkor egyszer kellett rám szólni, de akkor is azért, hogy ne szürcsöljek. Muszáj volt két verselemzés között inni egy kis tejet, mert égett a meszes!!! …és ennek már 30 éve. Annak rendje és módja szerint meg is ünnepeltük mindazokkal, akik el tudtak jönni május 9-én a jubileumi osztálytalálkozóra. Egykori kedvenc osztályfőnökünk, Jung Karcsi bácsi, erdélyi osztálykirándulását mondta le miattunk – de biztos nem bánta meg. Jó volt ismét találkozni. Felelevenítettük a múltat, meghallgattuk egymás beszámolóit az eltelt 5 év történéseiről, végigjártuk a gimnáziumot, nosztalgiáztunk, és örültünk egymásnak. Mert sajnos ahogy telik az idő, úgy nekünk is szembe kell nézni a valósággal, hogy ezt még mi sem tudjuk megállítani. Felelevenítettük néhai igazgatónk, Szakács Feri bácsi, vagy ahogy mindenki hívta: a Főnök emlékeit, gondolatait, tetteit. Így utólag meg kell hogy hajtsuk a fejünket előtte, mert ahhoz, hogy ilyen emberek lettünk, kellett az Ő irányításmódja. Tréfálkozva beszéltünk arról, hogy most még a gyerekeink a téma középpontja, majd az unokák, azt követően a gyógyszerek, gyógymódok, legvégül azon versenyzünk majd, hogy kinek van márkásabb tolókocsija, és kivel bánnak jobban a szociális otthonban. Köszönjük a gimnázium vezetésének, hogy ismét beülhettünk azokba a padokba, ahová 30 évvel ezelőtt még muszájból kellett megtennünk. Köszönjük Ritzné Erikának a kiváló vendéglátást, és köszönjük az égieknek, hogy megérhettük ezt a napot, hiszen ma már ez is nagy szó! Amiben megállapodtunk: jöhetnek kormányok, mehetnek pártok – de mi 5 év múlva ugyan itt, talán ugyan ekkor, csak többen! Fülöp Attila TISZTELT ISKOLA ÉS DIÁKTÁRSAIM !!!!! A tiszalöki Teleki Blanka gimnázium öreg diákjai,akik 1953-1981 között végeztek, régi óhajuknak szeretnének eleget tenni azzal, hogy szeretett néhai IGAZGATÓJUKNAK „FERI BÁCSINAK” egy mellszobor formájában emléket állítassanak. A szobrot közadományból szeretnénk felállítatni ez év második felében. Kérjünk minden volt diákot, hogy anyagi helyzetéhez mérten járuljon hozzá e nemes cél megvalósításához. A szoboravatásáról értesítést küldünk,melyre mindenkit szeretettel várunk Tiszalökre a gimnázium kertjébe. OTP számla számlaszáma: Halász Katalin: 11773030-00332196. Érdeklődni lehet:Rozgonyi Szabolcsnál a :06-20/912 9392 számon.
A csend beszél Ha fejemre fáradtan Leszáll az este, Lelkem dicsőítőn Borul elébe. Ha netán elfelejtem Az élet örömet, Arra az esti égbolt Emlékeztet. Ilyenkor megszólal Bennem a csend, S vad száguldásba Kezd velem a képzelet. Mint álmomban, Száz illatos kert Körül vesz. Az utakat boldog emberek Tömege tölti be, S önfeledt gyermekek Tódulnak elébem. Kezdődik az ünnep, Az idősek közöttük, Bár némelyik szemét Már gyenge fény remegtet. Táncol a juhász, Fütyül a kovács, S kezében már is Perdül a kalapács. Pipál a jegyző, Kalácsot oszt a pék, S kórusban dalol A létről a nép. Nincs éhező, szomjas, Fáradt és beteg, Ott hiányban Senki sem szenved. Lázasan tér Visszatekintettem, S kérdezem mit tegyünk, Hogy ez ne csak Képzelet legyen? Ne várjunk már, Nyújtsunk egymásnak kezet, S adjunk helyet Új elmének, Hálának és megértésnek. Elisabeth Maier szül. Solymosi E.
12
tiszalöki hirlap
2009. május
Telefonbetyárkodjunk Amíg begépeltem anyósom cikkét az ominózus 10 ezer forintos remélt nyereményéről, eszembe jutott számtalan szebbnél szebb gondolat helyett számtalan cifrábbnál cifrább, melegebb éghajlatra küldéses szakkifejezés. Bizony, gátlástalanul utaznak a pénzünkre, a hiszékenységünkre, a jó szívünkre. Sajnos ez ellen a város vezetősége nem tehet semmit, mert a telefonszámokat bárki bárhonnan levadászhatja. Nem személyes adataink védelme a titok kis hazánkban, hanem a nagy lenyúlások, pénzek letapsolása, meg egyéb disznóságok. Néhány éve még minden utcában volt egy „dájmondvárományos” Tiszalökön, sok családnál reményt keltett a nagy dumás, tasoltatós, lelkesen magát ajnároztató megyei főgazdag, akinek a méregdrága termékek (bár jó minőségűek) megvásárlásával azok gyűjtötték a sűrű forintokat, akiknek ritka fillért lát a pénztárcájuk. Ez a cég volt a nullinformációs, vagyis egyfolytában mellébeszéltek, és a gyors gazdagodás statisztikájával kábították a gyanútlan balekot, aki rájuk szánt az életéből minimum fél órát. Ma már a neten bonyolódnak ilyen piramisrendszerű vevőkör építések, ki-ki dönthet belátása szerint, él-e vele, vagy sem. Egyet tudni kell, mindig az nyer, aki az első körben kezdi, a többinek legfeljebb csurran-cseppen. Leginkább a nyála, hogy milyen jól meggazdagodott néhány élelmes magyar…Ettől egy fokkal jobb az a csomagküldő szolgálat, ahol mindent matricázni, érvényesíteni, ragasztgatni kell, úgy kezdik a levelüket, hogy kiemelt vagy megbecsült ügyfél vagyok, csak egyedül én estem át – nem a küszöbön- két előválogatáson, és egyébként is, jól gondoljam meg, hogy ne a NEM feliratú borítékban küldjem vissza azt a sok felesleges papírt, amit drága pénzért ( az enyémért) csak nekem küldtek. Tessék megnézni az egyébként minőségi kiadványokat, mennyibe kerülnek, az árban benne van az a több kilónyi papír, amivel az ajánlatukat elküldik. Bosszantó, hogy nem kezelnek bennünket olyan felnőttként, aki a katalógust végigböngészve el tudja dönteni, rendel-e vagy sem, anélkül, hogy érvényesítő billogokat ragasztgatna ide-oda. Na és a telefonok! Kedves gyerekhang minden hónapban legalább egyszer bepróbálkozik, persze gépről megy a pénzkérés. Időnként megjelennek a kapuban adománygyűjtők is, ha adsz egy kis lóvét, kapsz egy matricát vagy képeslapot, és a kellemes tudatot, hogy segítettél egy csóró intézeten, vagy szervezeten. Ne tessék elfelejteni, minden évben lehet az adónk egy százalékát felajánlani oda, ahova akarjuk. Ha segíteni akarok, akkor keresek egy leinformálható intézményt, adószámot, és szívesen adok…. Azután itt van a telefonon átverés és naiv magyar bepalizásának a csúcsa, mikor is elhívnak egy kellemes hétvégére családostól, majd megpróbálnak rábeszélni, hogy vegyél egy panzió vagy nyaralótulajdont néhány milláért, ennek fejében ott wellneszezhetsz a pároddal egy-két hétig ingyen. Azt viszont nem közlik, hogy enni, kirándulni, múzeumba menni, egyáltalán elutazni már saját pénzeden fogsz. Akkor hogy is állunk az ingyennel? Jól. Mert a magyar még mindig hiszékeny, és nem tanul. Ezek után már valódi felüdülés, amikor igazi telefonbetyár csenget, és megkérdezi, milyen színű bugyi van rajtam. Mert ő legalább nem beszél mellé… Pappné KJ
Kész átverés! A minap két telefont kaptam. Előbb érdeklődtek a vásárlási szokásaimról. Azt hittem, hogy statisztikához kell. Válaszoltam. Másnap jött egy másik telefon, hogy miután válaszoltam a feltett kérdésekre, nyertem 10 ezer forintos vásárlási utalványt. „Na mit szól hozzá?”- kérdezi a behízelgő hang. Örülök, válaszoltam, mivel még soha nem nyertem még tíz forintot sem. Mondtam is az unkámnak, Veronikának, milyen szerencsés vagyok, és majd megyünk, és levásároljuk. Jaj de jó, mama, ügyes voltál!-válaszolta. Az adott napon megjelentem a Művelődési Házban, ahol majd átadják a nyert utalványt. Nagy meglepetésemre a kisterem tele volt, mindenkinek 10 ezer forintot ígértek. Már gyanús volt a dolog. Kiosztottak egy 5000 Ft-os kártyát, amit ki kellett tölteni, név, telefon, stb. Gondolom, azért, hogy máskor is hívhassanak telefonon. Ezt én nem töltöttem ki, mert nagyon mérges lettem. Rákényszerítettek arra, hogy egy olyan másfél órás előadáson vegyek részt, amihez semmi kedvem nem volt, nem is érdekelt. Mondanom sem kell, a telefonban egy szó nem hangzott el arról, hogy árubemutatóra invitálnak. Nem húzom tovább a szót, a végeredmény egy 360 ezres (!) edénykészlet, amiből majd elengedik a 10 ezer forintot. Csupa nyugdíjas ült ott, akinek nincs ennyi pénze, de csábította a beígért nyeremény összege, mint jómagamat. Az biztos, többet ilyen telefont nem hallgatok meg. Nyugdíjasok, vigyázat! Ez egy átverés! Meg kellene mondani, hogy árubemutatóra hívnak, és majd én eldöntöm, hogy megyek, vagy nem, van-e pénzem rá vagy nincs. Amerikai stílusban levezetett reklám volt, még tapsolni is kellett. Én meg a fejemet tudtam volna az előttem ülő székébe verni, hogy hagytam magamat átverni. A nyeremény lehetősége hatott, nem csak rám. Azon gondolkodom, hogy lehet-e telefont felhasználni ilyen zaklatásra? Van-e beleszólása a város vezetőségének abba, hogy ilyen átveréssel célozzanak meg kispénzű nyugdíjasokat? Mindenesetre tanulságos volt ez az „átverés” szó…… Papp Sándorné - nyugdíjas óvónő
2009. május
tiszalöki hirlap
A Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás Tiszavasvári Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központja intézményvezetői pályázat kiírása A Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás Tiszavasvári Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központja álláshelye betöltésére az alábbi pályázati kiírási feltételeket határozza meg: 1. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony 2. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő 3. A vezetői kinevezés időtartama: Határozatlan 4. A munkavégzés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 4440 Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 87. szám 5. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény tevékenységének irányítása, munkájának koordinálása, jogszerű működésének biztosítása, az ehhez kapcsolódó gazdálkodási, igazgatási, személyzeti feladatok ellátása a hatályos jogszabályokban, az alapító okiratban, valamint a fenntartói és egyéb szakmai irányító szervezetek útmutatásaiban foglaltak szerint. 6. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény, valamint a munkáltató által meghatározott egyéb juttatások az irányadóak. 7. Pályázati feltétel: • Az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 3. sz. melléklete 9. pontjában előírt felsőfokú szakirányú végzettség, • A 257/2000 (XII.26.) Korm. Rendelet 3 § (3) bekezdése szerinti szakmai gyakorlat, • Magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása 8. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • Idősellátásban szerzett vezetői gyakorlat • Szociális szakvizsga 9. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: • Részletes szakmai önéletrajz, • Az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai
13
helyzetelemzésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is részletező program, • Végzettséget, szakmai gyakorlatot igazoló okiratok hiteles másolata, • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, • Nyilatkozat arról, hogy a – pályázatával kapcsolatban – az elbíráló üléseken kívánja-e zárt ülés megtartását, (Tanácsülés, képviselő-testületi ülés) • A pályázó adatkezelési nyilatkozatát arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevők a pályázat tartalmát megismerhetik. • A pályázó nyilatkozatát arról, hogy az 1997. évi XXXI. Tv. 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn. 10. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2009. szeptember 01. napjától tölthető be. 11. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. június 15. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Rozgonyi Attila, a Társulás elnöke nyújt, a 42/520-500-as telefonszámon. 12. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás elnöke címére történő megküldésével (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4. szám). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot 276/2009., valamint a munkakör megnevezését: intézményvezető 13. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatokat a pályáztató által összehívott bizottság véleményezi. A kiírt feltételeknek megfelelő pályázókat személyesen hallgatja meg, a pályázati meghallgatásról jegyzőkönyvet készít. A bizottság a megfelelő pályázatokat a véleményével együtt a pályázatokat elbírálásra jogosult szerv elé terjeszti. 14. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. augusztus 19. 15. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: • Szociális és Munkaügyi Közlöny – szerkesztőség által meghatározott időpont • Tanácstagok önkormányzatainál szokásos módon (honlap, helyi lap): 2009. május 31. –ig
1:0 a kószapocok javára ! Számomra a kertészkedés megnyugtató, agymosó, ámbár derékfájdító dolog. Van is mire néznem otthon, hiszen a konyhakert mellett jó nagy területet parkosítottam, gyakorlatilag egész szezonban körbe-körbe járok a házunkon. Aki ilyen „kertbuznyák”mint én, az tudja, milyen jó érzés gyönyörködni az eredményben. Na, ebbe a nagy megelégedésbe most belerondított néhány hívatlan társbérlő. Nemcsak nálam. Sokan panaszkodnak a kis alattomos jószágra, akiről azt gondoltam én is, hogy földikutya lehet. Jó néhány évvel ezelőtt már átéltem egy ilyen inváziót, emlékszem, egy-egy kiadós eső után egész zöldségágyások tűntek el az árkokban, és mindent megrágott, ami tetszett a gusztusának. Őszre odébb állt a drága, alaposan átrendezve maga mögött hagyta a kertemet. Most újra feltűntek a jellegzetes, vakondtúrásra emlékeztető, de jóval kisebb földhányások, hosszú, kacskaringós járatok, amibe néha bokáig süppedek. A frissen ültetett palánták közül néhánynak már eltűnt a gyökere, és gyanítom, a szerencsétlen zöldség és sárgarépamag, meg a borsó is miatta került jóval mélyebbre, mint kellett volna. Persze megrágja ő a gyümölcsfa gyökerét is, ha egy kis extra csemegét akar. Viszont ez a kis szőrös dög nem a földikutya, hanem a kószapocok. Tévesen hisszük azt, hogy a rendkívüli védettséget élvező földikutya garázdálkodik a kertekben. Utánanéztem a neten, mert már nagyon felbosszantott, hogy legalább lássam, hogy néz ki az ellenség. Meg kell mondani, nagyon aranyos, szőrös kis jószág. Mármint a földikutya. Itt megtudtam azt is, hogy nagyon ritka, a kipusztulás határán áll, eszmei értéke félmillió forint. Viszont közelébe sem jönne a kertjeinknek, mert a mezőt szereti, és az azon élő növényeket. Annál inkább a kószapocok, aki vízparton ugyanúgy vígan él, mint a konyhakertben. Hogy mit lehet ellene tenni? Jó kérdés, én magam részéről nem szívesen pusztítok el egyetlen kertlakó élőlényt sem (kivéve légy és szúnyog), viszont nagyon szapora a drága (pedig nem csp-ból él). Egyelőre ő a nyerő, bár minden alkalommal letaposgálom a járatait, bedugdosom a lyukakat, és szidom az anyját. Gondolom, nem hatja meg. Azoknak viszont, akik kevésbé toleránsak nálam, ajánlom a REDENTIN nevű szert, ez állítólag tuti biztos. …Apropó, most jut eszembe: csiga. Csupasz és közönséges, vagy a vödörszámra szedhető, több száz éti csiga is fel tudja bosszantani az embert. Azt olvastam, ha nem akarunk drasztikusan tömeggyilkolászni, akkor nedvszívó anyagokat kell kiszórni, pl: hamut, mert az kiszárítja őket. Nos, ennyi volt a kertészeti tanácsadásom, ha nem is Bálint gazda módjára, de legalább közhírré tehettem, hogy ne a kis vaksi földikutyát hibáztassuk. Pappné KJ
14
tiszalöki hirek
FAGYKERGETŐ BÁL - 2009
A POLGÁROK TISZALÖKÉRT EGYESÜLET ez év április 25.-én rendezte meg immár hagyományosan jótékonysági bálját „Fagykergető” fantázia néven. Az egyesületnek a bál megrendezésével az volt a célja, hogy a bevételből beindítsa városunkban a kajak - kenu vízi szakkört. Ehhez az egyesületnek 400 000 Ft-ra volna szüksége, mely összegből fedezni lehetne egy ideiglenes nyári csónaktároló kialakítását a strand területén. Ezzel a nemes és nem kis céllal kezdtük el a bál szervezését, melynek a Tisza étterem adott helyet Gállné Enikő jóvoltából, aki az éttermet térítésmentesen ajánlotta fel e cél elérésének érdekében. A bálon 80 fő vett részt, akik jó hangulatban töltöttek el egy szép estét barátaik, ismerőseik társaságában. A bálon fellépett a Tiszalöki „Mámor” színtársulat egy igen színvonalas és igényes zenés műsorral, mely nagy sikert aratott a közönség köreiben. Az éjféli ráadás falatok előtt Kiss Anita és Szabó Csilla látványos hastánc produkcióval fokozta a hangulatot. A tombola sorsolás fődíja egy festmény volt melyet a városunkban évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Alkotótábor művészeinek alkotásai közül Zrinszki István Alpolgármester Úr a tábor szervezője ajánlott fel. A bevételből egyesületünk a Magyar Kajakkenu Szövetség évi tagsági díját tudja fedezni, valamint a bevétel másik részéből a meglévő kajakok és kenuk felújítását tudjuk elvégezni.
A polgárok Tiszalökért Egyesület ezúton szeretné megköszönni mindazon vállalkozóknak és magánszemélyeknek, hogy adományaikkal és a bálon való részt vételükkel hozzájárultak e nemes cél eléréséhez. Külön szeretnénk köszönetet mondani Cserés Csabának a plakátok, belépők, pártoló jegyek elkészítéséhez és kinyomtatásához nyújtott segítségéért. Valamint az egyesület azon tagjainak, akik időt és fáradtságot nem sajnálva segítettek e bál megszervezésében.
A rendezvény támogatói voltak Angel Spéci Autós Iskola, Kiss Tibor Mosonmagyaróvár, Aszalós Sándorné, Körei Mihály, Atti Fitt Bt Krókusz Virágbolt, Békési György festékbolt, Külvárosi Csemege, Bényei Bútorbolt, Lila Bazár, Blaner Attila Gyógy masszőr, Molnár Józsefné, Bodnár Józsefné, M Optika, Boros Betty Mandalafestő, Tiszalöki Nagycsaládosok Egyesülete Csatlósné Póka Valéria, Nagy József Cukrász Mester Csáki Sándor MOL, Nagy Tamás Óra-ékszer Dankó Ferencné DARU TEX,
Internet a Művelődési Házban Széleskörű szolgáltatással állunk rendelkezésére minden internetezni kívánó vendégünknek. Ha munkát vagy tanulmányihoz kiegészítő anyagot keres, nyomtatni szeretne, de ha csak egyszerűen böngészni, szörfözni akar a világhálón, keresse fel a TELEHÁZ-at, melyet megtalál a tiszalöki Művelődési Ház udvarában. Továbbá lehetőséget biztosítunk KRESZ vizsgára való felkészülésben. Gépeinken két féle típusú gyakorló program segít elsajátítani a közlekedés szabályait. Segítünk a számítógép és az internet használatában eligazodni, hivatalos levelek gépelésében. Netezzen kedvére, használja ki az internet adta lehetőségeket! Internet használat díja: 100 Ft.-/ fél óra NYITVA TARTÁS: hétfőtől - péntekig 10.00-től -- 18:00-ig szombaton 8:00-tól -- 12:00-ig
2009. május Nagyné Solymosi Mária Gazdabolt, Demkóné Tátrai Melinda, Napsugár Virágbolt Egyesület aVárosközponttért Mosonmagyaróvár, Oroszné Pilipecz Marianna, Fekete Imréné Mártika 100 Ft-os Bolt, Orosz Sándor, Ferenczi Ildikó Oltalmazó Otthon Pappné Kórik Judit, Flóra Gyógyszertár, Páll Ágnes Mandalafestő Gömze Sándor Polgármester, Rausch Roland Cukrász Mester, Gönde Lajos, Sharon Trade Kft, Gresnyer Mihály Kályha és Ajándék Üzlet, Tiszalök Város Önkormányzata Gulyás Istvánné Jutka Virágbolt, Tiszalöki Sütőüzem, Gyógypedagógia Intézet, Sárosi Péter, Honkong Áruház, Skarbitné Endrész Erika, István Zsolt, Suskó Andrásné, Király Bertalan, Süveges Imréné Zöldség-gyümölcs Szabó Csilla Mandalafestő, Szarvas Gyógyszertár Szentesi Jánosné, Zöldséges Öcsike, Zrinszki Dezső Zrinszki István Alpolgármester Körei Mihály - Elnök
Bal? Jobb? Lépeget az ember, bal, jobb, bal, jobb, Most a bal van előbb, most meg a jobb. Csak így lehet haladni, két lábbal előre, Csak két lábbal érhetünk el a jövőbe. A hazát csak két kézzel lehet építeni, Egy kéz, s láb kevés, kár is szépíteni. A kettévágott ember, már semmit nem ér, Mindkét fele halott, kifolyik a vér. Ha imádkozol ember, összefonod kezed, Egyfelé tekint, mind a két szemed. Két kéz, két láb csak együtt lesz egész, Nehezen érti meg a sok buta ész. Hisz így jöttünk mi egybe a világra, Egy test, egy lélek és nem kettévágva. Melyik különb? A jobb, vagy a bal feled? Hogy jobban láss, nyisd ki a két szemed! Ne higgy hát a hamis prófétáknak, Csak egészben leszel hasznos a világnak. id. Horváth László Tiszalök
2009. május
tiszalöki hirlap
15
II. Klauzál Kupa Országos Amatőr Táncverseny Negyedik budapesti versenyükön vannak túl Tiszalök hip-hop táncosai. Legutóbb a címben említett rendezvényen szerepeltünk sikeresen. Versenyeink közül ez volt a legnagyobb, és nem szégyen bevallani: a legerősebb mezőnnyel is most találkoztunk. 85 csoport mérte össze a tudását különböző kategóriákban, és rá kellett jönnünk, hogy amatőr és amatőr csoport között is hatalmas különbségek vannak. Ennek ellenére a K!D és P!D versenyszínpadra való, és talán most érezték magukat a legjobban a táncosok, most dolgozott igazán a versenyszellem! A 2 tánccsoport 4 kisebb csoportban versenyzett, így 4-szer szoríthattam értük teljes szívemből, és ebben partnerek voltak a kísérő szülők is. Persze a csoportok egymásnak külön is szurkoltak, szerintem megint mi voltunk a leghangosabbak a színházteremben. Sajnos kétszer épp, hogy lecsúsztunk a dobogóról, kétszer pedig picivel távolabb kerültünk tőle. Ilyet is át kell élnünk, így edződik az igazi táncos, és ezt tudják a tiszalöki táncosok is. Ma már rég az itthoni fellépések izgatják őket, hiszen itt a jó idő, rengeteg szabadtéri programot fogunk színesíteni táncunkkal. Tudom, hogy nekik nagyobb kihívás a honiak előtt szerepelni, mint bármelyik szakmai zsűri előtt. És hogy miért érdemes rájuk büszkének lenni? Ha a versenyes fénykép pillanatképek nem elegendőek (iwiw tagoknak a K!D-es és P!D-es iwiwen az összes kép látható), álljon itt egy olyan idézet, amelyet egyik táncos lányom mondott a verseny után: -„ Nem számít, mi meg beteg gyerekeknek lépünk fel! ”- utalva itt a Gyógypedagógiától kapott felkérésre, aminek természetesen szívesen tettünk eleget. Az ilyen felfogás kincs, igyekszem megőrizni Tiszalöknek. Borsos Kinga - csoportvezető
Kajak – Kenu vízi szakkör Tiszalökön! A POLGÁROK TISZALÖKÉRT EGYESÜLET 2009. június hónaptól kajak-kenu vízi szakkört indít 12 évesnél idősebb gyermekeknek és felnőtteknek Orosz Sándor volt ifjúsági Világkupa győztes és Oroszné Pilipecz Marianna többszörös ifjúsági magyar bajnok vezetésével. A szakkör célja: A gyermekek, fiatalok, felnőttek rendszeres testmozgásának biztosítása, fizikai erőnlétük fejlesztése. Az egészséges életmódra való nevelés. Az edzések, foglalkozások látogatásával a szabad idő hasznos eltöltésének biztosítása. A Tisza élővilágának megismertetése, természetvédelemre történő nevelés. A kajakozás alapjainak megismertetése. A vízen való viselkedés és a vízi közlekedés szabályainak megtanítása, úszás és a vízből való mentés oktatása. A Magyar Kajak-kenu Szövetség tagjaként a tehetséges gyermekek versenyeztetése Tiszalök színeiben. A szakkör programja: Ősztől – tavaszig (októbertől-áprilisig): Tornateremben a fizikai állóképesség fejlesztése: futással, izomtömeg illetve izomerő növelése súlyzózással, a tüdőkapacitás növelése uszodai edzéssekkel. Elméleti foglalkozások alkalmával a résztvevők megismerkednek a vízi közlekedés szabályaival, közlekedési jelzőtáblákkal, azok értelmezésével, jelentésével. Elsősegély tanfolyam keretében a segítség nyújtás alapvető szabályainak oktatása. A sporteszközök, hajók, egyéb használati tárgyak téli karbantartásának elvégzése közösségi munkával. Az eszközök felkészítése a tavaszi használatra. Úszásoktatás, úszóvizsgára történő felkészítés, úszó vizsga.
Áprilistól kezdődően: A hajók leszállítása a nyári bázisra elhelyezése a csónaktárolóban. A hajók vízre bocsájtásának technikája, a beszállás és a mentőmellény használatának oktatása, gyakoroltatása. Vízi edzések tartása futással és súlyzózással kiegészítve. A természetvédelmi oktatáson gyalogtúra keretében ismerkedés a Tisza árterének élővilágával. A vízen történő közlekedés, és viselkedés gyakorlati példákon keresztül történő oktatása, bemutatása. Vízi túrák szervezése. Versenyek szervezése, versenyeken történő részvétel. A szakkörről további felvilágosítást kérni, valamint jelentkezni 18 év alatt szülői beleegyezéssel Orosz Sándor szakkörvezetőnél a 06 70 359 5609-es telefonszámon. Továbbá várjuk azon Tiszalöki polgárok jelentkezését, akik támogatásukkal szponzorálni tudnák a szakkört az eszközök beszerzésében, felújításában. A szakkörnek szüksége lenne egy szerelhető nyári csónakházra mely a strand területén lenne felállítva. Kis fogyasztású csónakmotorra, mert a jelenlegi Orosz motor fenntartása fogyasztása miatt költséges. Szükség volna egy kikötő stégre, új vagy jó állapotú használt evezőkre, mentőmellényekre, Stb. A támogatásokat, adományokat a következő számlaszámra várjuk: Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet 68500050-11039866. Vagy, Polgárok Tiszalökért Egyesület Tiszalök Bocskai út 17, tel: 06 30 489 1865. Tájékoztatjuk, a tisztel támogatókat, hogy Egyesületünk részére nyújtott adományokról adóigazolást adunk ki mely alapján adójóváírást vehet igénybe. A támogatás nyújtásakor kérjük, vízi szakkör közleményt tegyenek.
16
2009. május
hirdetések, információk SKY TRAVEL KUPA
A KÖNYVTÁR
Június 20-án ismét megrendezik Nyíregyházán a megye legfittebb városáért zajló egész napos vetélkedőt. Városunk is újra benevez, bízva abban, hogy az idén már közelebb kerülünk a dobogóhoz, vagy éppen rá is állhat majd a küldöttség. Ezért várom azok jelentkezését, akik szívesen indulnak a következő versenyszámokban: - kispályás labdarúgás ( 16 fő) - gasztronómia (bográcsbajnokok) 5 fő - asztalitenisz (2 fő - teke ( 2 férfi, 2 nő) - biciklis ügyességi verseny ( 2 fiú, 2 lány 10 illetve 14 évesig) - rodeó bikaülő ( 1 férfi, 1 nő) - ulti ( 3 fő)
június 15-től (hétfő) - augusztus 16-ig (vasárnap)
Jelentkezni nálam lehet, a nevezést június 4-ig el kell küldeni. Pappné Kórik Judit ( a gyógypedagógián, vagy a 30/251-5029-es telefonszámon)
ÁLLOMÁNYELLENŐRZÉS (LELTÁR) MIATT ZÁRVA TART NYITÁS: AUGUSZTUS 17-ÉN (hétfőn) Kedves Olvasóink! A nyári állományellenőrzés miatti kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük! A könyvtár dolgozói
PÓTSZŰRÉS Tájékoztatjuk a város 45 és 65 év közötti hölgy lakóit, hogy június hónapban ismét lesz lehetőség szervezetten részt venni emlőszűrésen Nyíregyházán. A szűrés ideje: 2009. június 15-től 19-ig, minden nap délután A szűrésre indulás a Park Cukrászda elől, minden nap 13 órakor. Minden 45 és 65 év közötti hölgy, aki behívót kapott április hónapban és még nem jelent meg a szűrővizsgálaton, ezen a pótszűrésen részt vehet időpont egyeztetés és újbóli meghívás nélkül. Kérjük vigyék magukkal a behívót és a TAJ kártyát. Továbbá el lehet menni egyénileg is a vizsgálatra a behívottaknak, június 30-ig, munkanapokon 8-14 óráig. További felvilágosítást a védőnők tudnak adni. Cím: Tiszalök Kossuth u. 70. Telefon: 278-207 Kissné Szentesi Katalin Körei Lászlóné védőnők
Másoltassa videofelvételeit DVD-re!
Vannak olyan megismételhetetlen pillanatok,
amihez elég egy használt videomagnó, és a felvétel máris feledésbe merülhet. Pl.: idősebb szeretteink, a gyerekek első lépése, feledhetetlen családi nyaralások, és még lehetne sorolni! Kedvezményes másolási díj: 500.-Ft/óra ami tartalmazza a DVD-t, a tokot, valamint a színes borítót is! Érdeklődni lehet: Városi Könyvtár: 578-022 vagy In-Team Hangstúdió és Kiadó Tiszavasvári, Hősök út 51.Tel.: 30/336-4177
A városi rendezvényeken készült videó részletek (2004-től napjainkig) és képanyag megtekinthető a www.video. dimo.hu/tiszalok oldalon.
Tiszalöki Hírlap Tiszalök város polgárainak lapja. Szerkeszti a Polgármesteri Hivatal Felelős kiadó: Mező József Felelős szerkesztő: Fülöp Attila Foto: Cziczer János www.cziczer.fw.hu Tördelés és nyomdai munkálatok: Viola Print Nyomdaipari Kft. 4450 Tiszalök, József A. u. 34 Tel.: 30/37-07-268 e-mail:
[email protected] Megjelenik: minden hónap végén HU ISSN 1586 8001 Kéziratokat, leveleket szívesen fogadunk az alábbi címre: Városi Könyvtár 4450. Tiszalök Kossuth út 40/a. Tel.: 578-022 Kérésre visszaküldünk. A szerkesztőség címe: 4450 Tiszalök, Kossuth út 67. Tel.: 278-122; Tel./Fax:278-185 e-mail:
[email protected] A Tiszalöki Hírlap az Interneten is olvasható Tom Zool és Téjlor felajánlásával honlapjukon, a Téjlor Cartoon-on, melyen a lapban megjelent Íméljúk, és sok más érdekesség található! Címünk: www.téjlor.startolj.hu