Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét." Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, és ezt mondta nekik: "Meg van írva: az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek." Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva Őt - rajongott érte. Imádkozzunk! Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, szeretnénk mi is szívből vallani, hogy te vagy a királyok Királya és az uraknak Ura. Valljuk, mert te mondottad nekünk, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem merjük ezt komolyan venni, ezért van a szívünkben sok félelem, szorongás, aggodalmaskodás. Könyörülj rajtunk, és úgy szólíts meg minket most igéddel, hogy felragyogjon előttünk a te dicsőséges személyed páratlan nagysága, hogy feltétel nélkül merjünk bízni benned, hogy igaznak tudjuk elfogadni minden kijelentésedet és ígéretedet, s komolyan vegyük, hogy mi is azok vagyunk, akiknek te látsz minket. Segíts el minket igazi Isten-ismeretre és önismeretre. Engedd, hogy a te színed előtt, a te világosságodban meglássuk a feladatainkat, azt, hogy mi végre vagyunk a világon. Merjük hinni, hogy azoknak, akik téged szeretnek minden, még a próbatételek is, a javukat szolgálják. Köszönjük, hogy ismersz mindnyájunkat és így engedsz magad elé. Kérünk, Urunk, tisztíts meg minket mindattól, ami beszennyez. Szabadíts meg minden köteléktől és felesleges tehertől. Ajándékozz meg a veled való közösséggel, annak az örömével, békességével, reménységével. Köszönjük, hogy úgy jöhetünk eléd, amint vagyunk, és azzal a reménységgel vagyunk itt, hogy más szívvel mehetünk tovább. Munkálkodj bennünk igéd és Szentlelked által. Ámen. Igehirdetés A virágvasárnapi események leírásából megtudjuk, hogy Jézus együtt vonult a Jeruzsálembe igyekvő zarándokokkal a nagy ünnepre, a pászkaünnepre. És amikor már távolról meglátta a szent várost és a templomot, akkor sírva fakadt. Sokakat meglepett ez, hiszen a tömeg már útközben ünnepelt. Éltették Jézust, mint Messiás királyt, és ünneprontásnak tűnt a sírása. Nem értették az okát. Miért sírt Jézus? Elmondja itt röviden, de konkrétan. Azért sírt, miközben mindenki más ujjongott, mert látta népének elesett lelki állapotát. Azt a felszínes vallásosságot, ami mögött nem volt semmi. És látta mindannak a sok istentelenségnek, amit elkövettek, a következményeit is. Itt leírja, hogy hamarosan jön az ítélet. "Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat, de most már el van rejtve a szemed elől." Valami véget ért. Vége az Isten kegyelmi idejének. Eddig lehetett és kellett volna felismerniük és elismerniük Jézust annak, akinek kijelentette magát, és akinek az Atya is kijelentette sokak füle hallatára, de nem tették ezt. Eddig kellett volna rádöbbenniük, hogy mit csinálnak és mi lesz annak a következménye, de a nép nem látta a következményt, nem akartak változni, és semmin változtatni. Sokan voltak akkor is, akik siránkoztak az állapotok miatt. Csak más dolog siránkozni és sírni. Mi a különbség?
Aki siránkozik, vagyis sopánkodik, panaszkodik, az többnyire önmagát sajnálja, de tétlen, passzív marad. Nem akar sem változni, sem a helyzeten változtatni. Aki tud sírni egy fájdalmas állapot miatt, annak mások baja fáj, és kész tenni is valamit azért, hogy az a helyzet változzék. Aki csak siránkozik, az általában másokat vádol a bajok miatt, akinek összeszorul a szíve mások nyomorúságát, a közös nyomorúságot látva, az kész a bűnbánatra és kész a cselekvésre. Nehémiásról olvassuk, hogy amikor meghallotta, milyen nyomorult állapotba került népének az a része, amelyik hazament a fogságból, napokig sírt, böjtölt és imádkozott, s utána munkához látott. De nem a maga feje szerint, hanem amire Isten indította, azt végezte el. Jézus virágvasárnap nem siránkozott, hanem sírt. Utána megtisztította a templomot, öt nap múlva pedig vállalta a kereszthalál minden kínját, számunkra elképzelhetetlen testi és lelki szenvedéseket, azért, hogy így segítsen rajtunk. Ma is sokan vannak, akik siránkoznak a jelen állapotok miatt. Isten igéje azt kérdezi ma tőlünk: vannak-e, akik tudnak, tudunk sírni a mi népünk nagy nyomorúsága miatt, testi és lelki elesettsége láttán? Fáj-e nekünk igazán, hogy legyen másoknak kenyerük és legyen üdvösségük? Tudunk-e mi Jézus szemével körülnézni, Jézus szívével érezni és együtt érezni? Látjuk-e mindannak a következményeit is, ami itt körülöttünk zajlik, és készek vagyunk-e tenni azt, amire Isten indítja a benne hívőket? Mivel ennyire közel vagyunk március idusához, csak megjegyzem, hogy 1848-1849 hősei nem siránkoztak, hanem összeszorult a szívük a helyzet láttán, és cselekedtek. Megtették azt, amit tehettek. Ez az ige tehát arra bátorít minket, hogy ne siránkozzunk, mert abból senkinek nem lesz haszna, hanem tanuljunk meg Jézustól ilyen módon sírni, és utána tenni azt, amivel Ő bíz meg bennünket. És hogy egy kicsit konkrétabb legyen, hadd említsek néhány olyan szörnyűséget, ami miatt méltán összeszorulhat a szívünk, és amin lemérhetjük: képesek vagyunk-e erre a fajta sírásra és az azt követő engedelmességre? Kívülről befelé haladjunk. Ki tud sírni amiatt, hogy az emberiség 1/6-a, több mint egy milliárd ember folyamatosan éhezik, és ennek a nagy tömegnek 1/6-a gyermek? Ki tud sírni amiatt, hogy percenként tíz kisgyermek hal éhen, nem azért, mert ma nem reggelizett, hanem mert napok óta semmit sem evett és esetleg semmit sem ivott, miközben a mi gyerekeink az uzsonnájukat néha kidobálják? Ezen kívül naponta húszezer gyermek hal meg az éhezést követő betegségek miatt. Tehát amíg mi itt egy órahosszat eltöltünk, 830 kisgyerek csak azért hal meg, mert az éhezés következtében különféle betegségeket nem tudtak legyőzni az életében. Fáj-e nekünk, hogy több milliárd ember még soha nem hallott az Isten szeretetéről, Jézus Krisztus keresztjéről, feltámadásáról, a benne kapott szabadításról? Jöjjünk egy kicsit közelebb magunkhoz. A legtöbben ismerjük a Tízparancsolatot, szoktuk néha idézni is. A többi közt azt is: Ne ölj! De kinek fáj az igazán, hogy 1956 óta 6 millió magzatot öltünk meg az anyaméhben? Több magyar pusztult el így, mint a 150 esztendős török uralom alatt, vagy mint akiket elcsatoltak Trianonnal. Kinek fáj az igazán, hogy 1992-ben a Parlament nagy többséggel megszavazta ezt a szörnyű abortusz-törvényt, aminek a jegyében tavaly is 46 ezer művi abortuszt hajtottak végre, ami azt jelentette, hogy minden nap 130 kicsi életet oltottak ki, és ebből 2500 "esetben" 18 éven aluli lányokról volt szó? Mert mi fittyet hányunk az Isten törvényére, amit Ő azért adott nekünk, hogy a mi életünk igazán élet legyen. Az élet védelmében, a mi érdekünkben adta azt. Azért adta Isten az Ő törvényét - egyebek közt a Tízparancsolatot is, meg ahogy Jézus azt értelmezte a Hegyi beszédben -, hogy legyenek egész életenát tartó boldog házasságok, amikben olyan gyerekek nőhetnek fel, akik testben és lélekben egészségesek. És e helyett mit sem törődve Isten tanácsával, útmutatásával - a férfiak önző, felelőtlen gerjedelmükben, a
nők önző, felelőtlen gyengeségükben oda süllyedtek, hogy sokan úgy élnek már, mint a kutyák az utcán. Ráugrik a másikra, aztán otthagyja. Vagy mint az oroszlánok, ahol a hímek nem vesznek részt az utódok gondozásában, de amikor már nem bírják tovább, elpusztítják a kölyköket, hogy párosodhassanak az anyjukkal. Nagyon durván fogalmazok? Sokkal fennköltebb gondolatokat kellene egy szószékről mondani. Csak az a helyzet, hogy a körülöttünk zajló élet nem fennkölt, hanem még ennél is durvább. Nem győzzük itt a gyülekezetben is gyógyítgatni azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik életre szóló sebeket kapnak egy válás miatt, meg az azt követő együttélés, külön élés, megint együttélés hol ezzel, hol azzal - miatt, meg a teljes érzelmi és szexuális összevisszaság miatt, és felnőve úgy állnak össze majd egy másikkal, hogy soha életükben nem láttak harmonikus, szeretetteljes családot. Fogalmuk sincs, hogy milyen egy férfias férfi és egy nőies nő, hogy mi egy házasságban a férfi feladata, Istentől kapott kiváltsága, és mi az asszonyé. És a selejt törvényszerűen újratermelődik - ahogy durván szokták fogalmazni. Kinek fáj ez a helyzet, meg ennek a következményei? Tudunk-e sírni amiatt, hogy nem tiszteljük Istent, és ezért nem becsüljük egymást, - vagy egyszerűen csak hozzászokunk ehhez? Ki tud sírni amiatt, hogy egyre több ország van, közte a mienk is, ahol intézményesítették a hazudozást, ahol a bűn nem számít bűnnek és sok esetben semmi következménye nincs? Ahol úgy nő fel egy nemzedék, hogy egészen természetes nekik a csalás, lopás, károkozás, egymás félrevezetése. Nem is értik, hogy mi a rossz ebben, mert nem láttak olyat, hogy másként is lehet élni. Ahol a magunk kegyetlen természete meg az embertelen közállapotok miatt ténylegesen megrövidítjük egymás életét, de ez nem számít gyilkosságnak, emiatt senkit nem büntetnek meg. Ahol hozzászoknak a gyermekeink - vagy némelyek egyenesen ránevelik őket -, hogy alkudjanak meg újra és újra a lelkiismeretükkel, mert az anyagi érdek ezt megkívánja. Ahol a közönséges sikkasztást, adócsalást "adóelkerülő műveletnek" becézik, mert gyávaságunkban hozzászokunk ahhoz, hogy nem nevezünk semmit a nevén, hanem ködösítünk, csúsztatunk, és egy ilyen teljesen eltorzult gondolkozás, szemlélet lesz úrrá a legfelső vezetéstől az úgynevezett kis emberig egyre többeken. Kinek fáj ez? Lehet emiatt siránkozni, annak azonban semmi haszna. Vagy lehet emiatt Jézus szívével sírni, készen állva arra, hogy a magam helyén, a magam módján mit tehetek a javulásért. Vagy ha még közelebb jövünk magunkhoz: tudsz sírni amiatt, ha az elmúlt héten is csukva maradt a Bibliád? Derék vallásos ember, s nem érdekelt az, hogy Isten mit akar mondani neked. Mert mi nem tanácsot meg útmutatást szoktunk kérni Istentől, még ha megszólítjuk is Őt néha, hanem csak segítséget ahhoz, hogy a nélküle kovácsolt terveinket megvalósíthassunk. Istentiszteletnek nevezhető ez? Vajon ki tud sírni amiatt, hogy ha a gyermekei és unokái egyáltalán nincsenek Isten-közelben, hanem valahol másutt? Mert őt sohasem látták otthon imádkozni, soha nem vették elő a Szentírást, amikor a családi tanácsnak el kellett döntenie valamit, vajon mi Isten útmutatása ebben a helyzetben. Soha nem hallottak téged bocsánatot kérni, és amikor hallják, hogy ti templomba jártok, akkor várnák, hogy valami változás ezt követi. De már kinn a járdán veszekedés következik, otthon meg semmi változást nem tapasztalnak. Akkor minek jönnének? Azt gondolják, hogy ez a keresztyénség. Tudunk sírni amiatt, hogy egy gyülekezetben is eszement, képtelen rágalmak és pletykák terjednek, amiket talán még te is elhiszel, és tovább mondasz. De az igét, ami itt elhangzott, azt nem szoktad továbbmondani. Nem sírnivaló ez? Talán ma is sokan úgy jöttek ide, hogy eszükbe sem jutott, hogy könyörögjünk azért, hogy maga az élő Isten vegyen itt munkába mindnyájunkat. Ő szólítson meg, Ő adjon programot meg erőt. Csak beültünk ide, mint a moziba. Pedig lehetne ám úgy is idejönni, hogy ahol ülsz, azt a sort azok töltik meg, akik tőled hallottak Jézusról, akik elcsodálkoztak a te megszentelt
krisztusi életeden, ami Jézushoz vonzotta őket, és az ő életük is meggyógyult a Megváltó közelében. Így is lehetne élni, ez lenne a keresztyén élet. Isten kegyelméből vannak ilyenek. Vannak sokan, akiknek a Biblia Szentírás, életük iránytűje, mindennapi kenyerük, ezért bírnak erejüket, meghaladó terheket is. Ezért tudnak továbbadni másoknak sok mindent, amit ők is úgy kapnak. Ezért lesz hiteles, vonzó a keresztyén életük. Ezért lesznek Jézus metaforájával élve: sóvá és kovásszá ebben a világban. Néha bizony ezek a hívők sírva viszik a vetőmagot, ahogy a 126. zsoltárban olvassuk. De akkor is vetnek, mert bizonyosak abban, hogy a Jézusról való bizonyságtétel és a csendes, hiteles, megszentelt élet olyan vetőmag, ami feltétlenül gyümölcsöt fog teremni. Virágvasárnap Jézus amiatt sírt, hogy akkor is sok effélét lehetett látni, és Ő látta mindennek a következményeit is, amivel mi nem számolunk. Ettől tisztította meg a templomot, meg a templomba járókat, és állította helyre azt, hogy újra eredeti rendeltetésének megfelelően tudjon szolgálni. Ezen a vasárnapon pedig minket szólít meg. Minket, akik olyan légkörben élünk, amiből fakadt ez a mondat is, amit most idézek. A napokban magyarázta nekem valaki: Ugyebár, ha fokozatosan szegényedünk is - mondta -, sonka nélkül nincs húsvét. Ugye lelkész úr, még a nevében is benne van, hogy húst kell akkor venni. - És ige nélkül van húsvét? Úrvacsora nélkül van húsvét. Kibékülés nélkül van húsvét. Az életünk érdemi megváltozása nélkül lehet húsvét. Ezért sírt Jézus virágvasárnap. És ezen a téren akar Ő változást hozni a mi életünkben is. Amikor öt nappal virágvasárnap után összevert, csupa seb, vérző hátán a Golgotára vitte a kereszt egyik gerendáját, az asszonyok a jeruzsálemi utca két oldalán sírva követték őt. Jézus mondott nekik valami szívbe markoló mondatot: "Az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak és siratták Őt. Jézus, pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok..." (Lk 23,28). Pasaréti gyülekezet tagjai! Magatokat és a gyerekeiteket sirassátok, - de ne akármilyen sírással. Pál apostol a korinthusiaknak részletesen leírja, hogy kétféleképpen lehet megszomorodni: Van a világ szerinti szomorúság, ami legfeljebb a kétségbeeséshez vezet, és van az Isten szerinti szomorúság, amely üdvösségre való megbánhatatlan megtérésre vezet. Erre akar minket a mi Urunk elvezetni. Amikor Ő sírt, akkor arra adott példát, hogy a miatt sírjanak a benne hívők is, ami az Ő szívét akkor összeszorította. Nekünk még tart a kegyelmi idő. Jézus virágvasárnap arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy egy korszak lezárult, egy sor lehetőségnek vége. Mi még hallhatjuk az Ő szavát, a mi szívünket még a Szentlélek elsegítheti ilyen megtérésre, indító sírásra, és bekövetkezhet az a változás az életünkben, amit csak Ő tud elvégezni. Első lépésként szeretettel javasolom, hogy az előttünk levő hetet fordítsuk arra, hogy legyen az igazi böjt. Szánjunk minden nap félórát arra, hogy odaállunk Isten elé. Ne kapcsoljuk be a tévét, de állítsuk vételre a szívünket a mennyei adás előtt. Olvassuk el Jézus szenvedésének a történetét figyelmesen, apróra, imádkozva, gondolkozva. Ez az evangéliumok utolsó három fejezete. Ha minden nap fél fejezetet elolvasunk, akkor a feltámadás ünnepére éppen megérkezünk a feltámadás történetéhez. Miközben olvassuk, és engedjük, hogy Isten megszólítson, kérjük Őt: Uram, mutasd meg, mi az, ami neked utálatos most az életemben, és tisztíts meg teljesen, hadd legyen fényedből fénysugár az életem - ahogy egyik énekünk mondja. Legyünk készek változni, és változtatni azokon a körülményeken, ha ez módunkban áll, amikben beleragadtunk, amikben csak siránkozunk. Ne felejtsük el: boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Mert akik emiatt és ilyen szívvel sírnak, azok átélik a bűnbocsánatot, a feloldozást. Azoknak Isten ad programot.
Ő mutatja meg a soron következő tennivalókat, azok körül tisztulni kezd a levegő, azok elkezdenek világítani. Jézus nemcsak azt mondta: Én vagyok a világ világossága, hanem a benne hívőknek ezt is: ti vagytok a világ világossága. És majd meglátjuk, hogy milyen feladatokat ad a mi Urunk. Jézus mindent megtett azért, hogy minél kevesebb okunk legyen sírni. A mi részünk az, hogy elkezdjük az első lépéssel, aztán folytassuk a többivel, mert Ő nem a sírásig akar elsegíteni minket, hanem a megvigasztalódásig, mert Ő bocsánatot, jövőt készít a benne hívőknek. Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert neked mindig fontosabb volt, hogy velünk mi lesz, mint az, hogy veled. Köszönjük, hogy nagy harcodban is teljes meggyőződéssel kimondtad az Atyának, hogy minden úgy legyen, ahogy Ő akarja, akkor is, ha az számodra kimondhatatlan szenvedéseket jelent. Bocsásd meg, hogy számunkra ismeretlen ez a lelkület. Ajándékozz meg minket ezzel a készséggel. Köszönjük, hogy tükröt tartottál elénk. Segíts, hogy ne úgy menjük tovább, mint akik semmit nem igazítanak meg magukon. Legfőképpen azt köszönjük neked, hogy te megigazítottál, igazzá tettél minden benned hívőt. Köszönjük, hogy te adattál nekünk Istentől igazságul, szentségül, bölcsességül és váltságul. Segíts, hogy felragyogjon a tekintetünk ezen a nagy ajándékon, és hittel megragadjuk ezt. Segíts másként továbbmenni az utunkon. Taníts minket veled járni, téged követni, tőled kapott világossággal világítani másoknak is, tőled kapott erővel hordozni a magunk, sőt a mások terhét is. Könyörgünk népünkért, nemzetünkért, ennek a jövőjéért. Könyörgünk az evangélium terjedéséért. Kérünk, Urunk, te magad szólalj meg az ünnepek alatt is mindenütt, ahol csak ketten vagy hárman összejönnek a te nevedben. Te formáld, tisztogasd a mi életünket is, és taníts minket, hogy hadd tudjunk mindvégig erősen ragaszkodni hozzád. Ámen.
