Pasarét, 2008. március30 Cseri Kálmán
I. HÚSVÉT UTÁN Lk 24, 30-35. És amikor asztalhoz telepedett velük Jézus, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük és felismerték, Ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel Őt a kenyér megtöréséről. Imádkozzunk! Feltámadott Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert ma is lehetséges, hogy megállsz itt a középen és nemcsak mondod, hanem adod is nekünk azt a békességet, amit csak tőled lehet kapni. Áldunk téged, hogy feltámadásoddal, mint utolsó ellenségünket, legyőzted a halált is. Köszönjük, hogy túlláthatunk a halálon, komolyan vehetjük a láthatatlanokat is, számíthatunk minden ígéretedre, mert számíthatunk reád. Magasztalunk mindazért, amit eddig elvégeztél az életünkben. Köszönjük, Urunk, hogy te nem végzel félmunkát. Köszönjük, hogy megígérted: akiben elkezded áldott munkádat, be is fejezed azt. Kérünk, hadd legyen ez a csendes óra is most a te bennünk végzett munkálkodásod alkalma. Olyan sok híja van még a hitünknek, az engedelmességünknek, az örömünknek, a szent életnek. Segíts előbbre lépnünk mindezekben. Segíts közelebb jutnunk tehozzád. Köszönjük, hogy te olyan mélyre hajoltál érettünk, amilyen mélyre zuhantunk, és innen tudsz felemelni. Annyi minden lehúz bennünket, Urunk. Emelj fel minket magadhoz. Hadd lássuk a valóságot a te szemeddel. Hadd tudjunk érezni a te irgalmas szíveddel. Adj nekünk most halló fület, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat s minden parancsodat. Köszönjük, hogy te egészen közel tudsz hajolni a szenvedőkhöz. Könyörgünk hozzád most külön is azokért, akiknek friss gyászuk van. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást. Segítsd őket, hogy túllássanak emlékeken, tárgyakon, és lássanak téged, életnek és halálnak diadalmas Urát, aki megígérted, hogy élsz, és akik benned hisznek, azok is élni fognak. Kérünk, hogy az élet beszédét hirdettesd most közöttünk, és add, hogy az emberi szón túl meghalljuk a te hozzánk szóló, újjáteremtő igédet. Ámen. Igehirdetés Isten kegyelmében reménykedve ma és jövő vasárnap arról szeretnék szólni, hogy mi történt közvetlenül az Úr Jézus feltámadása után. Mit tett Ő még aznap, amikor feltámadott, és mit tett egy héttel azután. Az evangéliumok három-három találkozást jegyeznek fel erről a két napról. Ma az első hármat vegyük sorra, tehát ami azon a napon történt, amikor Jézus feltámadt. Az egyikre hajnalban, a másikra délután, a harmadikra este került sor. a) Hajnalban, amint olvastuk magdalai Mária ment ki Jézus sírjához, és azt nyitva és üresen találta. Ez annyira megdöbbentette őt, hogy hirtelen szóhoz sem tudott jutni, és csak arra gondolt, hogy valaki elvitte onnan Jézusnak a holttestét. A feltámadott Krisztus ott állt közvetlen mögötte, de Mária nem ismerte fel Őt. Sőt arra gondolt, hogy valószínűleg a kertész, és ezért - mint olvastuk - azt kérte tőle, mutassa meg, hova tette a holttestet, ha ő vitte el. Jézus a nevén szólította Máriát, és akkor ismerte fel őt. Leborult előtte és imádta a dicsőséges Urat. Jézus, pedig azonnal feladatot adott neki: menjen el a tanítványokhoz és mondja meg nekik, hogy Jézus feltámadt a halálból. Ez történt hajnalban.
b) Délután két elkeseredett férfi számára lett bizonyossá, hogy Jézus feltámadott. Ezek az emberek egy Jeruzsálemhez közeli faluból, Emmausból mentek fel a pászkaünnepre a szent városba, és ott szinte sokkolta őket az, hogy végig kellett élniük Jézus keresztre feszítését. Jézusban volt minden reménységük, s mivel Őt megölték, ráadásul ártatlanul, kegyetlen módon, minden reményüket elveszítették. Ezek után már semmi jót nem várnak az élettől, és ezzel a kétségbeeséssel indultak haza délután, két reményt vesztett, depresszióba süllyedt ember. Aztán Jézus melléjük szegődik az úton és beszélget velük, de ők sem ismerik fel, hogy Ő az. Magyarázza nekik a Bibliát, értelmezi az Ószövetségnek reá vonatkozó ígéreteit, de még mindig nem ismerik fel, csak amikor behívják a lakásukra, és együtt vacsoráznak, akkor nyílik meg a szemük. Jézus azonban abban a pillanatban eltűnik előlük. De ez őket nem ejti kétségbe, hanem egymástól függetlenül ugyanarra az elhatározásra jutnak, hogy most mindjárt vissza kell menni Jeruzsálembe, és megvigasztalni azokat, akik ugyanolyan csüggedtek, mint amilyenek ők voltak. c) Este pedig a tanítványait látogatta meg Jézus. Ezek az emberek összegyűltek és bezárkóztak. Nagyon féltek attól, hogy Mesterük sorsára jutnak, esetleg őket is kivégzik. Noha az ajtó zárva volt, Jézus megjelent közöttük, szokása szerint kedvesen köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Aztán, hogy egyértelmű legyen, ki Ő, megmutatta a kezén a sebet, az oldalán a dárda által szúrt sebet. Azt olvassuk, hogy a tanítványok nagyon örültek ennek, Jézus, pedig ezt mondta nekik: "Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. És ezt mondván így folytatta: Vegyetek Szentlelket!" Három egészen különböző találkozás, de mind a három ugyanazokat az ismertető jegyeket hordozza. Ugyanaz derül ki mindhárom esetben Jézusról, hogy ki Ő, mi a szándéka. Nekünk fontos megismernünk a valódi, az igazi, az élő Jézus Krisztust, mert olyan sok hamis elképzelés él az emberek tudatában vele kapcsolatban, ami csak megtéveszt mindenkit. Ki Ő valójában, mert Ő ma is az, aki akkor volt, amikor feltámadása napján találkozott ezekkel az emberekkel. Ő ma is tudja adni és adja is mindazoknak, akik vele találkoznak, ezeket a kincseket. Ő minket is meg akar ajándékozni. Ezért is fontos, hogy megismerjük Őt. Mik ezek az ismertető jegyek? Négy ilyet olvashatunk le ezekről a találkozásokról. 1. Az első, hogy mindegyik esetben Jézus keresett meg kétségbeesett embereket. Jézus állt meg egy síró asszony mellett, Jézus ment utána két depressziós, reménytelen férfinek, Jézus jelent meg tanítványai körében, akik lezárták a Jézus-ügyet, elsiratták, gyászolták Őt, és úgy voltak együtt, hogy fogalmunk sincs, hogy most mit csináljunk, de úgy érezzük, hogy minden okunk megvan a félelemre. Mindegyik esetben Jézus kezdeményezte a találkozást. Pedig nyugodtan mondhatnánk: Ő elvégezte a maga munkáját. Jelenti is az Atyának. Gyönyörű az Ő imádsága a János evangéliuma 17. részében, amit főpapi imának szoktak nevezni. Abban van egy ilyen mondat: Atyám, én megdicsőítettem a te nevedet az emberek előtt, elvégeztem a munkát, amit rám bíztál. Akkor ezek után nincs tennivalója? Kiderül: dehogy nincs, hiszen még mindig mindenkinek szüksége van rá. Ő nem nézi közömbösen azt, ha valaki sír egy sírnál, és nem hagyja Őt hidegen az, ha két meglett férfiember legyint mindenre, és azt mondják: nincs értelme semminek, legfőképpen a mi életünknek. Ő nem hagyja magukra tanítványait, akiket úgy tűnik, hiába tanított három éven keresztül, egyelőre nem sok látszata van annak. Ő megkeresi őket, utánuk megy, megszólítja, és rendbe hozza az életüket. Ez azt jelenti, hogy aki hiszi, hogy Jézus feltámadott és él, az bizonyos lehet abban, hogy ma is ugyanígy számíthatunk rá. És ha szabad ilyen személyesen folytatni: neki nem közömbös, hogy néha nagyon rád szakad a magányosságnak a terhe, akár egyedül élsz, akár egy családban magányosan. Ő nem nézi közömbösen, ha valaki küzd a depresszióval, és a leghatékonyabb antidepresszáns gyógyszert, az Ő igéjét adja neki, amivel kigyógyította ezeket az embereket is a reménytelenségből. Ő
nem nézi közömbösen, hogyha már régóta tart a munkanélküliség és meg lehet számolni azt a néhány forintot, ami még tartalékban van. Őt nem hagyja hidegen, ha valakit bántanak, megaláznak, kirabolnak, ismételten újabb és újabb szenvedéseknek van kitéve. Ő ma is ugyanúgy odalép a szenvedők, a kicsik, a megvetettek, a kiszolgáltatottak mellé, mint annakidején, és ugyanolyan isteni szeretettel és hatalommal tud segíteni rajtunk. Nincs az a bezárt ajtó, amin keresztül Ő ne tudna nagy szeretettel megjelenni. Vannak emberek, akik lehúzzák a redőnyt, bezárják az ajtót Jézus előtt. Már lemondanak arról, hogy ők igazi hitre jussanak. Jézus szeretete ezeken az ajtókon is áthatol, és tényleges gyógyulást, életváltozást tud elvégezni. Csak az a fontos, hogy ne csupán halljunk Őróla, hanem találkozzunk vele. Itt minden esetben személyes találkozásról van szó. Ezek az emberek, amíg csak hallottak Jézus feltámadásáról, egyikük sem hitte el, a tanítványok sem. Amikor találkoztak a feltámadott Krisztussal, akkor született hit a szívükben. Ne érjük be azzal, hogy csak hallunk róla, hanem vágyakozzunk arra, kérjük azt, törekedjünk rá, keressük a lehetőséget, hogy találkozzunk vele. Hogyan lehet ma találkozni Jézussal? Ő maga megmondta: az igén keresztül szólít meg minket. Az Ő igéjében egészen valóságosan itt van, jelen van. Aki olvassa a Szentírást, ezzel a vággyal hallgatja a róla szóló igehirdetést, annak Ő eléje jön és megszólítja. Ez tehát az első, hogy mindig Jézus keres minket, csüggedésünkben utánunk jön. 2. A másik, hogy egyikük sem ismerte fel Őt azonnal. Miért? Mert feltámadása után Krisztus már az Ő dicsőséges létformájában volt jelen. Még itt volt a földön negyven napig, de már mennyei létformáját mutatta meg. A személyazonossága azonban kétségbevonhatatlan volt. Ezért is mutatja meg a tanítványoknak a kezén levő sebet, meg az oldalán a lándzsa által szúrt sebet. Legyenek egészen bizonyosak abban, hogy Ő az. Először azonban nem ismerik fel. Mindenkinek Ő nyitotta meg a szemét. Ez a kifejezés minden húsvét utáni történetben ismétlődik. Először a szemeik mintegy csukva voltak, aztán megnyílt a szemük és rácsodálkoztak: hiszen ez Ő. Ez mindig Jézusnak a munkája. Ez a Szentlélek munkája, amikor egy magunkfajta vaksi ember, aki nem szokott hozzá, hogy a láthatatlanokat is tényként kezelje, egyszer csak rácsodálkozik: sokkal több a valóság, mint amit én öt érzékszervemmel eddig érzékeltem. És ez Ő, valóban Ő az. Ezért fontos, hogy hallgassuk az Ő igéjét, mert eközben adja Ő ezt a bizonyosságot a hitre jutott ember szívébe, hogy Jézus él, Jézus az, akinek mondja magát, Jézus hallja azt, amit neki mondunk. Ő ma is tud cselekedni. Ő közel van mindazokhoz, akik Őt hívják. Kezdetben nem ismerték meg, de Ő megnyitotta a szemüket, és bizonyosság lett a szívükben, hogy Ő az. 3. A harmadik, amit megtudunk ezekből a történetekből, hogy nemcsak ezt a bizonyosságot adja Jézus azoknak, akikkel találkozott, hanem megtelik mindenkinek a szíve valami különös örömmel is. Azt olvassuk, hogy az asszonyok nagy örömmel futottak a sírtól, hogy megmondják a tanítványoknak ezt az örömhírt. Az emmausiak örömmel indulnak vissza, hogy megosszák az evangéliumot a jeruzsálemi ismerőseikkel. S a tanítványokról is azt olvassuk, hogy nagyon megörültek, hogy látták az Urat. Amíg valaki nem találkozik Jézussal, minden oka megvan a szomorúságra, csüggedésre, reménytelenségre, kétségbeesésre. Ha ma valaki a kezébe vesz egy napilapot vagy hetilapot, vagy van szeme körülnézni a nagy magyar valóságot felmérni, minden oka megvan a csüggedésre, a kesergésre. Amikor azonban valaki Jézus közeléből az Ő szemével kezdi látni a valóságot, akkor átértékelődnek a dolgok. A nyomorúság akkor is nyomorúság marad, csak ismeri azt is, aki meg tud oldani minden nyomorúságot. A szükség akkor is nyomasztó, de a hívő ember ismeri azt a gazdag Istent, aki minden szükségünket ki tudja elégíteni. Aki felismeri a feltámadott Krisztust, és az Ő jelenlétébe kerül, az átéli azt, amit Jézus ígér ma is benne hívőknek, amikor azt mondja: Az én örömömet adom nektek, hogy ti örömötök teljes legyen. Ő nem alkalmi örömöcskéket, örömmorzsákat akar osztogatni nekünk, hanem betölti
a szívünket egészen örömmel. Ez az öröm nem hangulat, ez állapot. Annyira nem hangulat, hogy amikor az ember a körülményei között esetleg sírva fakad, végképp nincs jó hangulata, ez az öröm akkor is megmarad a szívében. Erről az örömről ír Pál apostol betegen, börtönből, közvetlen munkatársai egy részében is csalódottan, amikor azt mondja: Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek. (Fil 4,4). És amikor azokról az eseményekről ír, amik őreá várnak, hogy lehet, hogy kivégzik, lehet, hogy szabadon engedik, nem tudja, minden bizonytalan. Közben kinn az evangélium ügye is összekavarodott, akkor azt mondja: "Én mégis örülök és örülni is fogok." Ugyanez szólal meg egy másik levelében, amikor felsorolja, éppen milyen szenvedéseken ment keresztül, s így folytatja: "Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4). Egyszer egy nem hívő ismerősömmel beszélgettünk erről egy temetés kapcsán, és ő őszintén azt mondta: ne haragudjon - aki ezt leírta vagy bolond, vagy hazudik, mert ennyi nyomorúság után azt mondani, hogy minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel, ez vagy nem igaz, vagy nem normális. - Az ilyen ember tényleg nem normális, ha normának azt tekintjük, ahogy az átlag ember gondolkozik és érez. Mert ő más normákhoz igazodik. Kapta a Krisztusban való örömöt, ami megmarad egyenletesen az ember szívében akkor is, ha bármi történik vele. Jézus az Ő feltámadásakor ezzel az örömmel ajándékozta meg a benne hívőket. Az ő jelenlétéből fakad ez az öröm. A mennynek az előíze ez. Ismerős-e ez nekünk, jellemző-e ránk, akármilyen nehezek esetleg pillanatnyilag a körülményeink? Ez egy kicsit méri is a Jézustól való távolságunkat, vagy a hozzá való közelségünket, a vele való közösségünket. Jó lenne, ha megvizsgálnánk ma ezt is, és levonnánk a következtetéseket. 4. És a negyedik, ami kiderül ezekből a találkozásokból, hogy Jézus kivétel nélkül mindenkinek, akivel a feltámadása után találkozott, azonnal valami feladatot, küldetést adott. Máriának azt mondja: menj, és mondd el az én tanítványaimnak. Az Emmusiaknak nem mond semmit, majd erre mindjárt visszatérünk, de ők maguktól rájönnek, hogy ez az örömhír nem rekedhet meg náluk, hanem el kell mondani azoknak, akik ugyanolyan depressziósok, mint ők voltak. Tanítványait, pedig külön küldi, és még azt is megmondja, hogy az Ő küldetését kell folytatniuk: "Ahogyan engem elküldött az Atya, én is úgy küldelek titeket. Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!" (Jn 20, 21-22). Vagyis nemcsak feladatot ad, hanem képessé is teszi az embert annak a feladatnak az elvégzésére. Ezért adja az Ő Szentlelkét. A Szentlélek ad bátorságot ahhoz, hogy tovább tudjuk adni az örömhírt. A Szentlélek ad szót a szánkba, hogy helyén mondott igét tudjunk továbbadni. A Szentlélek ad szeretetet a szívünkbe azok iránt, akikhez küld minket a mi Urunk. Ez mind a Lélek munkája, ezért nem az egyéni adottságoktól függ az, hogy valaki milyen szolgája lesz Jézusnak, hanem attól függ, hogy valóban Jézus küldi-e, mert Ő adja neki akkor a Szentlelket, és el fogja tudni végezni azt a feladatot. Húsvét napján egy kis élőpünkösd tanúi vagyunk itt. A feltámadott Krisztus az Ő feltámadásának a napján, az Ő Szentlelkét adja a tanítványainak. És az Ő Szentlelkét adja mindazoknak, akik Őt Úrnak vallják, mert Jézussal együtt a hívő kapja az Ő Szentlelkét. Sok hívő ezt nem tudja, de előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, ha elkezd engedelmeskedni, mert kénytelen tapasztalni, hogy nem a saját képességeire van utalva, hanem valami erő viszi őt. Mint ahogy az emmausiakat is. Mert mi is történt itt Emmausban? Ez egészen különös jelenet ám, mert sem Jézus nem mondta nekik, hogy menjetek és mondjátok el, sem arról nincs szó kifejezetten, hogy kapták az Ő Szentlelkét. És mégis, ugyanezeket az ismérveket fedezzük fel. Hogyan történt ez pontosan? Kilométereken átgyalogoltak Jézussal. Tanította őket, és nem ismerték fel Őt. Ott ülnek az asztalnál, s egyszer csak megnyitja a szemüket, felismerik, és
abban a pillanatban eltűnik előlük. És mi a különös? Nem hiányolják, hanem anélkül, hogy összebeszéltek volna, ugyanarra az elhatározásra jutnak. Mégpedig olyan elhatározásra, ami végképp nem jellemző rájuk, és nem következik az előzőkből. Mintha belülről irányítaná valaki. Mi az, hogy mintha? Belülről irányítja őket valaki. Ki az a valaki? A feltámadott Krisztus, Krisztusnak a Lelke, a Szentlélek. Ezt másképp nem lehet magyarázni, hogy két olyan ember, aki tele van keserűséggel, árad belőlük a reménytelenség, aztán legyalogolnak 3 óra hosszát, hazaérnek végre többnapi távollét után. Végre ott ülnek a saját asztaluknál, valami kis vacsorát is próbálnak magukhoz venni, és egyszer csak otthagynak mindent. Azt olvassuk: még abban az órában elindulnak visszafelé. Sötétben, fáradtan, emelkedőnek (Emmaustól Jeruzsálemig egyfolytában emelkedik az út), mert azonnal meg kell osztani ezt az örömhírt a többiekkel. Nem mondta nekik senki. Vagy mégis mondta nekik valaki? Van ilyen, hogy belülről irányítani kezdi a gondolatainkat, az akaratunkat a Szentlélek? Hogyne volna! Tele van a Biblia erre vonatkozó adatokkal és ilyen esetekkel. És hála Istennek, ma is láthatunk sok ilyet hívő emberek életében. Megint: húsvétkor egy kis pünkösd. Jézus csak a testi szemeik számára tűnt el előlük, de nem távozott el tőlük, nem hagyta őket magukra, hanem belülről kezdi irányítani őket. Ők meg engedelmeskednek neki, és még bírják is. Az már külön ajándék, hogy amikor valószínű fáradtan megérkeznek Jeruzsálembe, és mondanák nagy levegőt véve a nagy hírt, megelőzik őket a többiek, és mondják: óriási szenzáció, feltámadt az Úr és él. Erre azt mondják: nekünk mondjátok?! Órákon át együtt mentünk vele, ott ült az asztalunknál. Tőle jövünk, és ezt akartuk mi is elmondani nektek. Egymást erősítik a Krisztussal találkozott hívők. A gyülekezet - egyebek között - erre is való. Egymás hite által épüljetek - írja Pál apostol. És mindezt az élő Krisztus rendezi az Ő Szentlelke által. Itt nincs semmiféle emberi buzgólkodás. Nincs nagy nekigyürekezés, akarás. Nem alakítanak bizottságot, nem írnak jegyzőkönyvet, nem születnek nagy határozatok. Olyan természetesen, csendben és ellenállhatatlanul történik minden, mint ahogy tavasszal megduzzadnak a rügyek, néha egyik napról a másikra kis levelek bújnak ki a rügyekből, aztán virágba borul egy csúnya, barna, kopasz fa - és mindez belülről, magától. Így virágzik ki minden ember élete, aki Jézussal találkozott, aki bizonyos lesz arról, hogy Ő él, aki tőle kap küldetést és kapja az Ő Szentlelkét. Ennél kevesebbel nem szabad megelégednünk, mert ezért halt meg és ezért támadott fel Krisztus. Ezért küldte el az Ő Szentlelkét, és ezért hívott ide ma minket egy órával korábban, mint ahogy egyébként megszoktuk. Ezt akarja elvégezni mindannyiunk életében, mert az újjászületett Krisztustanítvány aztán Krisztushoz válik hasonlóvá. Az ilyen embereket jellemzi, hogy észreveszik a nyomorultat, a sírót, a csüggedtet, hogy tudnak valami olyat mondani neki, ami valóban megvigasztalja, megerősíti. Nem üres közhelyeket, hanem igét. Az ilyen embert jellemzi, hogy ha jobbról-balról rúgják, akkor is árad belőle a csendes öröm és reménység, és végzi a küldetését. Nem a maga erejéből, hanem a Szentlélek indításából. Ilyenekké akar minket formálni a mi Urunk. Az egyik evangélium tehát az: ilyen a mi Urunk, és így számíthatunk rá ma is, a másik az: ilyenekké akar formálni minket. Ez kétségtelen az Ő munkája. A mi lehetőségünk és feladatunk mindössze annyi: kinyitjuk magunkat előtte egészen, fenntartások nélkül, és engedjük, hogy azt csináljon velünk, amit akar. Azzal ajándékozzon meg, amit akar. Oda küldjön, ahova Ő jónak látja. Aztán majd csodáljuk, hogy valóban ad igét a szánkba, ad szeretetet a szívünkbe, és ad erőt ehhez a szolgálathoz. Még csak annyit, hogy a Bibliaolvasó kalauzunk szerint a mai napra a Kolosséi levél 3. része van kijelölve. Ebben a részben Pál apostol (nyilván a Szentlélek vezetésével) kristálytisztán és konkrétan leírja ezt a változást, hogy aki a feltámadott Krisztussal találkozik, és Őt hittel befogadja, abban milyen látható, tényleges átalakulás kezdődik el. Ő az átöltözés képét
használja ott, hogy vetkőzzétek le - és elsorolja a reánk jellemző tulajdonságokat, és öltözzétek fel - és elsorolja a Jézusra jellemző tulajdonságokat. Egy Krisztus-arckép az, amit ott az igében megrajzol az apostol, és benne van ez a nagy ígéret: ez a nagy átalakulás következhet be minden hívő életében. Ne adjuk ennél alább! Ne legyünk igénytelen, langyos, vallásos emberek, hanem engedjük, hogy a feltámadott Krisztus kézbe vegyen, átalakítson, küldjön, használjon. Eközben bontakozik majd ki igazán a mi személyiségünk is. A megkezdett 357. ének 6. és 7. versét énekeljük el. Bátorságban legyetek: Jézus hordoz, mint övéit, Hát ne keseregjetek: Krisztus újonnan megépít, Angyalának szavára Felkeltek nemsokára. Emeld fel hát lelkedet, Hagyj el minden földi vágyat; Bízd rá arra szívedet, Kiből idvességed árad, Jézusnál tartsd kincsedet, Légyen Jézusé szíved! Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, hogy ma is így állsz meg a sírók, magányosok, reményt vesztettek, kisemmizettek, kicsinyek és gyöngék mellett. Köszönjük, hogy igazán együtt tudsz érezni a szenvedőkkel, mert te is megkísérttettél mindenben hozzánk hasonlóan. Magasztalunk azért, hogy te nem adtad fel. Köszönjük, hogy téged számunkra elképzelhetetlen szenvedéseid sem vertek le, és nem álltál meg azon az úton, amelyiken elindultál. Magasztalunk téged a kereszten aratott győzelmedért. Köszönjük, Urunk, hogy ezzel a szeretettel állsz meg most is itt mellettünk. Te ismersz mindnyájunkat. Bocsásd meg, ha nem hozzád folyamodunk segítségért, tanácsért, szabadulásért. Szeretnénk ezt most megtenni. Te adj választ kérdéseinkre, adj kiutat a zsákutcáinkból, adj szabadulást sokféle kötelékünkből, te adj megoldást a megoldhatatlannak tűnő problémáinkra. Ezt kérjük tőled különösen szenvedő testvéreink részére, és kiáltunk most hozzád kiváltképpen néhány súlyos beteg testvérünkért: műtétek előtt, műtétek után te légy közel hozzájuk. Könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban. Bocsásd meg, hogy oly sokszor botránkoztattuk őket. Használj minket az ő javukra. Hadd tudjunk téged felmutatni otthon, ahol a legnehezebb. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, és azokért, akiket üldöznek a hitük miatt. Könyörgünk a mi népünknek, nemzetünknek a jövőjéért. Taníts minket túllátni a láthatókon, komolyan venni téged, a te ígéreteidet és parancsaidat. Taníts minket világítani ott, ahol a hétköznapjainkat töltjük. Hadd tudjunk rád mutatni, és a tőled kapott örömünk hadd hitelesítse a rólad való bizonyságtételünket. Köszönjük, hogy te mindezt sokkal gazdagabban megadhatod, megteheted, mint ahogy azt mi elgondoljuk. Ámen.
