Zsolt Péter
Párbeszéd egy olajcég és a természetvédők közt
A TXM Kft. - a Falcon Oil & Gas hazai leányvállalata - 2012 elején párbeszédre hívta a hazai környezetvédő szervezeteket, a nem-konvencionális gázkitermelés magyarországi helyzetéről, a benne rejlő lehetőségekről és várható hatásairól. A felek 2013. május 6-i kerekasztalon cserélték ki egymással véleményüket.
Fenti leadünk csupán egy hírszöveg lehetne, amely nem sokat mond egy ilyen párbeszéd hasznosságáról, és arról sem, hogy legközelebb is érdemes-e megszervezni, vagy, hogy más cégeknek is hasznos lehet-e hasonló diskurzusra vállalkozniuk. Nem derül még ki belőle, hogy milyen nehézségek merülne k
fel egy ilyen párbeszéd megszervezésekor, mire kell nagyon odafigyelni és miért, vagy, hogy a felek miként vélekedtek róla. Az alábbi összefoglalóban egy rövid szociológiai értelmezését kívánjuk adni a konkrét esetnek, kicsit kibővítve, de ki nem merítve a rövidhírt.
CÉG ÉS ZÖLD HÁTTÉRPOZÍCIÓK Minden komolyabb cég igyekszik pozitív benyomást tenni a környezetére, miközben saját tevékenységi körén belül haszonra törekszik, s hasonlóképp minden környezetvédő is ugyanezt teszi: küldetésének megfelelő önbizalom-növelésre, és társadalmi megerősítésre van szüksége. Ezek a prediszpozíciók már találkozás nélkül is konfliktusosak, mert a zöldek, ha csak megváltoztatni szeretnék az emberek gondolkodását nem törekednének tetszési indexük növelésére, de ha nem jó a társadalmi elismertségük nem is tudnak változtatni, tehát mégiscsak törekedniük kell a szimpátia megszerzésére. Sok esetben viszont a cégek
szimpatikusabbak a zöldeknél, mert például munkát adnak, vagy, mert igénybe veszik szolgáltatásaikat. Ami a bölcsek kövét illeti, senki sem rendelkezik vele, így pusztán a valóságba való beavatkozási szándék még se nem jó se nem rossz. A zöldek szeretnék környezettudatosabbá változtatni az emberek gondolkodását, és ez egy pozitív küldetés, de hogy konkrétan mely lépésükkel segítenek vagy ártanak, már korán sem olyan egyértelmű. Részben mindez hitbeli kérdés, de nem teljesen. A racionális viták során közelebb lehet kerülni egy vélhetően helyesebb és reálisabb megoldáshoz.
Ha a CO2 kibocsátás csökkentése egy alapvető cél, még mindig nem tudható, hogy a palagázipar fellendülése erre milyen hatással van. Lehet úgy érvelni, hogy ez csak meghosszabbítja a fosszilis korszakot, de úgyis, hogy kiváltja a szenet. Lehet azt mondani, hogy ahol nincs energiaválság
és gazdag az ország, ott az átállást épp ebből a pénzből tudják megvalósítani, és úgyis, hogy az ember olyan, hogy minden energiát felhasznál, és ha több a szénhidrogénszármazék, hát arra veti rá magát, és nem takarékoskodik, nem gondolkodik.
Egy nagyon érdekes új fejlemény - mellyel a mi projektünk során is találkozni lehetett -, hogy a zöldek megpróbálnak a cégek és a társadalom fejével gondolkodni, és arról beszélnek mi gazdaságos és mi nem, a cégek pedig megpróbálnak a zöldek fejével gondolkodni, és arról vitatkozni, hogy mi a környezetkímélőbb. Elvileg egyik az egyik, másik a másik területen dilettáns, és azt várhatnánk, hogy az ilyesmiből nem sok jó sülhet ki, a valóság azonban az tapasztalható, hogy ezek a beszélgetések színvonalasak, és megtermékenyítőek. A zöldeknek és a cégeknek is szükségük van szövetségesekre: szakértőkre, tudományra, médi-
ára, politikusokra, közvélemény támogatásra. S attól függően, hogy korábban milyen konfliktusokat éltek meg, milyen stratégiájuk kapott megerősítést más-más intézményi kultúrával is bírnak, más módon fognak kommunikálni egymással. S az is kérdés továbbá, hogy akarnak-e egyáltalán kommunikálni egymással, vagy mindezt csak színháznak szánják, és a közvélemény előtt igyekeznek jó pontokat szerezni, netán lejáratni a másikat. Mert ebben az érték és érdekküzdelemben a kölcsönös tiszteletben tartástól és őszinte egyezkedéstől a háborús viszonyokig minden variáció előfordulhat, ráadásul az utóbbi a gyakoribb, és a TXMzöld előzetes párbeszédhez hasonló diskurzus a ritka.
Nemzetközi és hazai háttér A mi esetünk a magyarországi zöldek és a Falcon-TXM Kft. közti egyeztetésről szól. Utóbbi egy nemzetközi olajvállalat, mely hazánkban a nem hagyományos gázkitermelés munkálatait kezdte meg. Mióta a próbafúrásokat végzi a TXM idehaza, az Egyesült Államok energetikai térképét átrajzolta ennek az iparágnak a sikeressége, és mindez Amerika vezető szerepének megőrzéséhez is hozzájárult.
Ahhoz képest tehát, amikor megindult tevékenységünk a zöldek és a TXM közti párbeszéd kialakítására, igen sok minden változott a világban. Amerikán túl a nyugat-európai ellenállás is mérséklődött, azzal együtt természetesen, hogy Európa a maga sűrűn lakottságánál fogva más feltételeket kell támasszon mind havária, mind környezetvédelmi szempontból.
Az Európai Unió is nagy utat járt be. Először szaporodtak a tiltakozások, a jogi környezet egyre kilátástalanabbá vált ezen üzleti vállalkozás számára, majd – talán az amerikai eredményeknek köszönhetően és a technológia fejlődésének betudhatóan - e sorok írására épp az engedélyezési irányú hangulatváltás érzékelhető. Magyarországon mindeközben a kezdeti hatósági és politikai tudatlansá-
got és érdektelenséget felváltotta a hatósági aggályoskodás, az egyik hivatal mást mond a cég panaszai szerint, mint a másik. Ami pedig az energetikai elképzeléseket illeti a két év során a politika részéről kimondatott a Paksi Atomerőmű kibővítése és működésének meghosszabbítása, vagyis a projekt egyértelműen elnyerte a kormányzat támogatását.
A társadalmi párbeszéd alapkonfliktusa A TXM Kft. más nagy céghez képest mondhatjuk kevés vagy legalábbis kevesebb tapasztalattal rendelkezett a társadalmi párbeszédről, zöldekről, a helyi lakosság esetleges ellenállásának kezeléséről, vagy a politikai tárgyú támadások kivédéséről. Helyi lakosokkal (Makó és környéke) a viszony optimálisnak volt mondható, de a zöldekkel való párbeszéd már jóval komolyabbnak ígérkezett. Megtehette volna a cég, hogy hallgat, és ha van a zöldek részéről probléma, akkor arra reagál, de nem ezt az utat választották. Ha a cég vezetőinek zöld civil szervezetekkel még nem is volt nagy tapasztalatuk, nemzetközi tájékozottságuk azonban jelentős volt, ezért proaktív módon kívántak viszonyulni a lehetséges konfliktusokhoz, s nem úgy, mint az iparág nyugati példája
mutatja: a kezdeti kétségeket a lakosság elől elhallgatva, a kutatás költségeit minimalizálva, és probléma esetén aztán a válságkommunikációt megvalósítva, azt is különböző színvonalon. Ez a bizonyos értelmű tapasztalatlanság annyiban segítette is a kommunikációs szervezőmunkálatokat, hogy magát a folyamatot kevesebb aggodalom kísérte, ugyanakkor fennállt az esélye, hogy ez igen csak leronthatja a későbbi sikeres mediálás esélyeit. Más esetekben viszont az alapkonfliktus forrása a mindkét fél részéről megnyilvánuló rosszhiszeműség. A cégek rosszhiszeműen állnak a zöldekhez, a környezetvédők pedig ugyanezzel az attitűddel viszonyulnak a vállalathoz. Itt ilyesmiről nem volt szó, két dolognak köszönhetően.
Az egyik, hogy a zöldeknek tetszett az a struktúra, amelyben részt vehettek, mert olyan struktúrában kérték a részvételüket, amely egyfelől kézben volt tartva, másfelől azonban maguk is alakíthatták (ezt nevezik egyébként demokratikusnak). A másik, hogy rögtön a TXM Kft. vezetője is
bemutatkozott, elmondta szándékait, és ezt hitelesnek tartották (más olajcég általában kommunikációs igazgatóját küldi a helyszínre, és a zöldek inkább érzékelik a párbeszédet PR-akciónak, mint érdemi együttműködésnek).
Ha a mediáláshoz a fenti nehézségek nem is voltak meghatározók, a cég és a zöldek közti különbség azonban az egyensúly megtartásában okozott nehézségeket. A zöldek oldalán különböző szervezetek, és ennél fogva különböző tapasztalatok, az ehhez tartozó stratégiák voltak megfigyelhetők. Tehát leegyszerűsítve, míg a TXM Kft. saját iparági érdekeit szem előtt tartva, de ugyanakkor azzal a hittel, hogy minden lehetséges természetvédelmi érdeknek eleget téve a zöldek támogatását meg tudja majd szerezni, viszonylag egységes elgondolással és vi-
szonyulással kezdett bele a párbeszédbe, ezzel szemben a zöldek részéről ez az egységesség nem volt tetten érhető. Ahány szervezet, annyi tapasztalat, olyan szintű felkészültség, függő vagy független helyzet az adott zöld szervezet központjától, eltérő tudás és stratégiai hajlandóság arról, hogy 1. szabad-e egyáltalán szóba állni egy olajcéggel, 2. lehet-e egyáltalán érdemi eredményeket elérni egy párbeszéd során, 3. egyáltalán mit szeretnének elérni, 4. együtt lehet-e működni más zöld szervezettel, s ha igen miképp, és sorolhatnánk.
Felfedezni vélünk egy hosszú távú alapkonfliktust is. A TXM Kft-nek a lehető legfontosabb téma a palagáz, azaz saját tevékenységi területe, míg a meghívott zöldek közül volt, aki életében ekkor hallhatott először erről a jelenségről. Nemcsak a terület témájáról való tudásbeli különbségről volt szó, hanem a motiváltság különbségéről is. A zöldek motiváltsága egy területen akkor szalad fel, ha ott komoly társadalmi feszültségek vannak, netán baleset, vagy balesetveszély, ha azonnali természetkárosítást kell megakadályozni, s emellett pedig a hosszú távú folyamatokban való gondolkodás jellemző rájuk. Akció és filozófia. A TXM viszont technológiai eljárásokat, optimalizációkat, magyarországi specialitásokat szeretett volna megbeszélni, esetleg egyeztetni a zöldekkel, tehát pont olyan témákról,
amikben a zöldek ismeretei hiányosak voltak, és amelyben épp nem is voltak motiváltak (legalábbis Magyarországon, mert pl. Bulgáriában motiváltak voltak, ott ugyanis a politika fókuszába került a palagáz). A fenti motivációs különbség egy alapvető problémára hívja fel a figyelmet. Tegyük fel egy gondolatkísérlet erejéig, hogy minden vállalat hasonló lépésre szánja el magát, mint a TXM, előzetes párbeszédre hív azzal a szándékkal, hogy a konfliktusokat megelőzze, és a lehetséges problémákat már előzetesen kiküszöbölje. Vajon a zöldek hány ilyen vállalat fejtágítására, majd egyeztetésére, terepszemléjére és technológiájának megtanulásába tudják lelkiismeretesen belevetni magukat? – Alighanem csak néhányba. Mondhatjuk tehát, hogy a projektünk csak azért jár sikerrel, mert nem csinálja
ugyanezt a Mol, az Exxon, a Nis és a többi néhány cég, mely Magyarországon gázkutatással foglalkozik, és akkor még csak ezt az üzletágat említettük, miközben az energiaszektoron belül Magyarországon sokkal inkább érdekli
most az atomipar a zöldeket. S hány üzletág van még, ahol a zöldeknek a „gáton” kéne lenniük, a vörösiszap-tározóktól kezdve az ártérre építkező bevásárlóközpontokon keresztül a tömegközlekedés levegőszennyezésig?
S miközben a feladatok köre szélesre húzott az egyik oldalt, úgy nagyon konkrét és szakmai a másikon. A TXM arra kérte a zöldeket, tekintsenek bele a szakmai részletekbe, és így ne az előítéleteik alapján alakítsák ki az elképzelésüket. A szándék tehát ez volt, és az első nehézség épp abból adódott, hogy miképp is lehetne meggyőzni a zöldeket, hogy itt érdemes betekinteniük a részletekbe, hogy ez egy fontos szektor. A betekintésre partnernek mutatkoztak, amiről mondhatjuk nyugodtan, hogy méltányolandó, de például tudomásunk szerint ügyfélként nem jelentkeztek be a hatóságokhoz, ami pedig akkor szokás, ha valaki egy cég minden lépését szeretné megismerni, s az engedélyezési eljárásokba is szeretne betekintést nyerni.
Nem abba, amit a cég, ha akar átad, hanem abba, amit a hatóság lát, és lép. Az aktivitás korlátozott voltát mutatja ez, miközben a cég részéről nagyon is méltánylandó, hogy a szokásos gyárlátogatás helyett egy valódi párbeszédet indítványozott, megteremtve a felnőtt-felnőtt kapcsolat kommunikációs feltételeit. Jól mutatja a zöldek véges energiáját és korlátozott erőforrásait, hogy a párbeszédbe a kezdeti hét szervezetből a végére három maradt. Nehéz belátni a cég számára, hogyha ő ennyit beleöl a párbeszédbe, miért szűkül így be az érdeklődők köre, és könnyű azt mondani, hogy a zöldek laikusok és tudatlanok, hiszen valóban azok.
A párbeszéd szerkezete, a módszertan Első lépésként a cég megfogalmazta szándékát, a zöldek bevonását, a kapcsolat kiépítését, s ezzel el is indult egy önmaga tevékenységét átláthatóvá tevő úton. Második lépésként a céggel már kapcsolatban lévő Méltányosság Politikaelemző Központban (MPK) kidolgoztuk a párbeszéd módszertanát. Az alapkoncepció az volt, hogy a zöldek által felkért egy vagy több szakértő elkészít egy tanulmányt a palagáz kitermelési terveinek TXM általi elképzeléseiről és lehetőségeiről, s ezt a zöldeknek átadja. Mivel egy ilyen tanulmány pénzbe kerül, s a történetben a zöldek se pénzt elfogadni (etikai okokból), se kifizetni (praktikusan) nem tudnak, ezért ennek költségét a TXM
vállalja magára. A tanulmány alapján megtartható a kerekasztal, ahol a zöldek megfogalmazzák együttesen kialakított állásfoglalásukat, vagy ha ilyen nem sikerül, akkor külön-külön lévő véleményüket. Már csak az volt a kérdés, mely zöld szervezetek vegyenek a folyamatban részt, és hogy ki vigye végig a mediációt. Az MPK szerep meghatározása ugyanis a folyamat létrejöttének elősegítése (facilitálása), majd megfigyelése és kiértékelése, de nem mediálása volt. Erre egy külön alkalmas szereplőt kellett találni. A KÖVET egyesület profilja a cégek és zöld szervezetek közötti párbeszédek megszervezése, ezért hozzájuk fordultunk.
A KÖVET mint mediáló résztvevő meghatározta azt az optimális kört, akiknek részvétele a folyamatban lehetséges volna. Huszonhat ilyen meghívó került kiküldésre azt a lehetőséget is felajánlva, hogy bárki továbbítsa olyan szervezetnek is, amelyet a téma kapcsán ajánlatosnak gondol. Ezek között voltak helyi és országos szervezetek is. Érdeklődés 15 szervezet részéről mutatkozott, majd ez az első találkozóra már hétre csökkent a számuk. Egy esetben a távolmaradást
az okozta, hogy az illető szervezet csak pénzért lett volna hajlandó szerepet vállalni, azaz szakértőnek, és nem civilnek ajánlkozott. A vidékről Budapestre utazók költségeit térítette a KÖVET, de más pénz nem mozgott még áttételesen sem a természetvédő szervezetek és a cég közt. Az aktív tagok, akik a későbbiekben mindenről értesítést kaptak, és több előzetes egyeztetésen is részt vettek, a következő szervezetek voltak:
Greenpeace, Levegő Munkacsoport, (MME), Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), Regional Environmental Center Magyar Iroda (REC), Védegylet, World Wildlife Fund (Vadvédelmi Világalap WWF).
Még ebben a körben is feltehető a kérdés, hogy menynyire vág a profiljába a gázkitermelés és bányászat akár a madarakra, akár a vadvédelemre szakosodottaknak. Egyfelől azonban különös odafigyelés történt irányukba, másfelől viszont ők maguk már a legutolsó fázisban, a kerekasztalon egyéb elfoglaltságra illetve kompetenciahiányra hivatkozva nem vettek részt. Miután sikerült
leülni az érintettekkel ismertetésre került a folyamat, és a következő feladat: egy vagy több olyan tudóst kellett választani, akikben a zöldek megbíztak. Több találkozó, a TXM céggel való ismerkedés, levelezés követte egymást, de ennek a fázisnak a teljesítésében csak nehezen jutottunk előrébb. Felmerült egy praktikus és egy stratégiai probléma is.
A praktikus az volt, hogy elegendő-e egy szakértő, s hogy találunk-e ilyet magyar környezetben, a stratégiai pedig az, hogy a zöldek akarnak e javasolni egyáltalán bárkit, mert ha aztán véleményükkel ellentétes tanulmány lát napvilágot, az őket kényszerhelyzetbe hozhatja. A szakértő kiválasztása végül külföldi cégre esett, nem mintha a KÖVET által felsorolt hazai tudósok között nem lett volna olyan ajánlattevő amely ne lett volna vonzó, de a külföldi cég vezetője Eu-s szakértői jelentést
is letett már a témában az asztalra, és nem volt semmilyen ismeretségben a cég vezetőjével. A stratégiai probléma úgy volt orvosolható, ha nem a zöldek kérik fel az adott szakértőt, hanem a KÖVET, de a zöldek beleegyezésével. A szakértőkeresési egyeztetések végül két tanulmány megrendelését eredményezték. Az egyik a jogi környezet feltárására szakosodott, ezt egy hazai szervezet, az EMLA készítette, a másik a szakmai tanulmány, melyet egy német cég készített el.
A kerekasztal után kiadott sajtóközleményünk igen röviden összefoglalja a folyamat szerkezetét, és a szakanyagok nyilvános hozzáférhetőségének forrását: „Matthias Altmannnak (Ludwig-Bölkow-Systemtechnik GmbH) a Makói-árok gázkitermelésére vonatkozó tanulmányára építve a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Greenpeace, valamint a Falcon és hazai leányvállalata a TXM Kft. 2013. május 6-án megtartották kerekasztal
beszélgetésüket. Az esemény sajtónyilvános volt. Az elkészült tanulmányt kiegészítve az EMLA jogi összefoglalójával, a felek nyilvánossá teszik a KÖVET egyesület honlapján. /…/ További információk, kapcsolat és az elkészült tanulmányok megtalálhatók itt.” (http://os.mti.hu/hirek/85969/a_meltanyossag_politikaele mzo_kozpont_kozlemenye)
A folyamat nehézségei Bizalmatlanság, pénzhiány, elhúzódás, a szereplők kicserélődése mind-mind veszélyezteti egy ilyen folyamat végigvitelét. A legnagyobb gondossággal kell eljárni a szervezőknek, hogy se a cég ne érezze úgy, hogy értelmetlenül dobta ki a pénzt, se a természetvédők ne gondolják azt, hogy mások irányítják helyettük a folyamatot. Már abban át kell tudni törni a bizalmatlanság falát,
hogy aki adja a pénzt, az határozza meg a mondanivalót, ahhoz igazodik a szakértő. Fel is merült a legelején, hogy lehetséges volna a zöldek és a cég által felkért két szakmai tanulmány elkészíttetése. Az egyik szakértő nyilván a kitermelés lehetőségeiről és fontosságáról beszélne, és támogatná, a másik a fúrások betiltása mellett érvelne.
Ez ugyan a szakértői presztízs elolvadásával járna, de ez is deliberalizációs eljárás volna. Ezeknek az a lényegük, hogy a civilek ha megismerkednek az előnyökkel és a hátrányokkal, akkor már képesek felelősségteljes döntést hozni, és ezek a döntések épp olyan jók, ha nem jobbak, mint a politikusok döntései. Kétségtelen azonban, ha egy ilyen szakértői vita kifizetésre készül el, s mindkét tanulmányt továbbra is a cég fizeti, a dinamika nem a konszenzuskeresés, hanem esetleg az előzetes hittételek megerősítése irányába tolódik. Mi, pontosabban maguk a zöldek
nem ezt az utat választották. A szakértő személyéről közismert volt a számukra, hogy a palagáz-kitermelésnek nem híve, ezzel szembe pedig maga a cég mérnöke helyezkedhet, ha akar. Ugyanakkor továbbra is bízott a cég vezetése abban, hogy a szakértő hajlamos lesz elvonatkoztatni a külföldi példáktól, és a magyarországi állapotokra koncentrál majd. Ez a szerződésbe is belefoglaltatott. S bár a teljesítési igazolást a KÖVET állíthatta ki, továbbra is világos volt, hogy a pénz cégtől jön.
A bizalmatlanságnak azonban a zöldek részéről annak ellenére, hogy a folyamatot megszervezésébe maguk is beleszólhattak nem volt vége. Felmerült például, hogy az az elkészült tanulmány, amely átment a TXM-mel való egyeztetésen, és amit aztán ők olvashatnak, valóban az-e, amit a szakértő eredetileg is írt. Ezt a bizalmatlanságot úgy tudtuk orvosolni, hogy a német céget megkértük nézze át a végleges verziót, ez számára vállalható-e, valóban ezt adta-e át? Mert természetesen a végső verzió kialakításában a cég egyeztetett, és javaslatokat tett, felhívta a figyelmet, ha a szakértő valamit nem vizsgált, pedig a cég fontosnak tartotta volna, stb. A jogi tanulmány elkészítése kevesebb feszültséggel járt, és nagyobb bizalom övezte, de itt is fel lehetett figyelni arra, hogy a résztvevők könynyen megfeledkeznek arról, hogy nem hagyományos megrendelői szolgáltatói viszony áll fenn. Tehát nem a cég rendelte meg az EMLÁ-tól a tanulmányt, és nem a cég fogalmazhatta meg, hogy azzal elégedett-e vagy
sem, mert ha például a cég úgy látja elég jogi szabályozás van Magyarországon, de az EMLA azt javasolja, hogy ezekbe be lehetne építeni különböző társadalmi vállalásokat – mint ahogy javasolta is -, akkor ez természetesen külön költség a cég számára. Ugyanakkor mivel nem neki készíti a jogi szakértő az összefoglalót, ezért ilyen szempontból nem kell a cég anyagi érdekeire tekintettel lenni. Az MPK szerepe tehát akkor volt csak fontos, amikor az egyensúly fenntartását valamilyen veszély fenyegette. Akármilyen jóindulatúak a résztvevők, függetlenek a szakértők, a résztvevők szerepei nem hagyományos megrendelői-tanulmánykészítői viszony volt, és erre néha fel kell hívni a figyelmet, vissza kell térni a kezdeti játékszabályokra való tudatosítására, s még a mediátort is olykor meg kell erősíteni abban, hogy jól végzi a dolgát, kellőképp kívülálló tudott maradni, vagy épp egy adott kérdésben valahová valamiért mintha igazodott volna, vagy legalábbis a külső szemlélőnek ez lehetett a benyomása.
A kerekasztal és a folyamat kiértékelése A kerekasztal kiértékelése egy hosszabb elemzői munka, melynek során nem kívánjuk az MPK részéről megmondani mi is történt valójában. A kerekasztal videófelvétele, annak megvágása, a rövidített videó elfogadhatósága megint olyan kérdés, mint a többi. A teljes vágatlan verziót mindenki szabadon a maga megjelenítésére alakíthatja, de arra is mód van, hogy egy konszenzusos anyag készüljön. Ebben a cég nem alárendelt, neki is ugyan úgy megfogal-
mazhatók az igényei. Ilyen egyeztetésnél, ahogy a kerekasztalnál is persze gondot jelenthet, hogy míg a cég egyszer szólal meg, addig a zöldek jelen esetben háromszor. Szükségesek az utómegkeresések, és interjúk is. Ki hogy érezte magát a folyamatban, mit csinálna másként, miért lépett ki vagy maradt benne, vár-e ettől valami eredményt, részt venne-e máskor is hasonlóban, miként kéne másként szervezni a folyamatot, hogy pl. gyorsabban tudjon menni stb.
Ezek az interjúk lehetőséget adnak arra is, hogy a folyamatban résztvevő zöldek ismertessék társadalomban elfoglalt pozícióikat, egymáshoz képesti helyzetüket, stratégiai hozzáállásukat a zöld témákhoz (a palagázhoz való viszonyukat ugyanis a kerekasztalon már kifejtették) tehát, hogy tágabb kontextusba helyeződjék a palagáz és a róla folytatott vita. A folyamat teljes feldolgozásának és utómegkeresésének végső verziójának nyilvánosságra hozatalához szükséges a zöldek hozzájárulása is, az azonban már most megállapítható, hogy a kerekasztal hangvétele toleráns volt, s mégsem önfeladó. A közönség a maga félig zárt formája miatt (minden résztvevő azt hívhatott még a hallgatóságba, akit akart, a sajtó számára pedig nyilvános volt, de előzetes regisztrációt kértek a szervezők) végig magas színvonalú volt, ami a közönség hozzászólásaiból és kérdéseiből is kitűnt. Mindezek miatt nem egy lakossági meghallgatáshoz, hanem egy felkészült, ha nem is szakértői, de elmélyült vitához hasonlított. (A cégek nem minden ok nélkül a lakossági indulatoktól félnek, ezért
nagyon is racionális elgondolás, ha a velük nem mindenben egyetértő zöld szervezetek képviselőit megfelelő információkkal látják el, s ilyen kerekasztalon keresztül tárgyalnak velük. Így nem kerülnek jogtalan támadások kereszttüzébe, hiszen maguk a tájékozott zöldek - akikre pedig hallgatni fognak az ellenzők is – lesznek majd képesek a megfelelő mederben tartani a vitákat.) Nem biztos, hogy a mi kerekasztalunkon bármiről is meggyőzték egymást a felek – ezt majd az utólagos megkeresés deríti ki -, de kommunikációs szempontból sikeresnek volt mondható. Többet megtudott mindenki erről az iparágról, sokat tanultak róla a zöldek is, jobban látják, hol van valós kockázati tényező, és azt is, ahol eddig esetleg fölöslegesen aggódtak. Összefoglalva tehát három tanulmány zárja le a folyamatot, és mindháromhoz a későbbiekben viszsza lehet nyúlni. Az egyik az EMLA által készített jogi áttekintés, a másik Matthias Altmann-nak a magyarországi palagáz-kutatásról írott jelentése, a harmadik pedig a társadalmi párbeszédről és a magáról a folyamatról készített összefoglaló.
