ParaMed Holisztika Parapszichológiai és Természetgyógyászati Oktatási és Gyógyító Központ
SZAKDOLGOZAT Az egyetemes hármasság
Huszár Attila 2006
-2-
TARTALOMJEGYZÉK:
BEVEZETÉS
4. oldal
1. FEJEZET: Alapok
5. oldal
2. FEJEZET: Tabula Smaragdina
8. oldal
3. FEJEZET: Világvallások
10. oldal
4. FEJEZET: Ősrobbanás
17. oldal
5. FEJEZET: Az emberi psziché
19. oldal
UTÓSZÓ
21. oldal
Felhasznált irodalom
22. oldal
-3-
BEVEZETÉS
A ma embere nem gondolja magát többnek, mint a fizikai teste, ebből adódóan csak az öt érzékszervére támaszkodik. De, ha tudná, hogy milyen egyetemes lény is valójában, akkor nem hajtaná fejét az anyag igájába, hanem inkább a finomabb testének a szerveit tudatosítaná. Ez a tanulási folyamat elvezetne az eddig szunnyadó adottságainak felismeréséhez, mint például a jövőlátás, a telekinézis, a telepátia, az asztrálutazás vagy az érzékfeletti érzékelés (szellemvilággal való kommunikáció). Ezeknek a képességeknek a megszerzésén keresztül léphet az ember magasabb létminőségbe, ami nem csak az anyagi világban, hanem a szellemi világban való kiteljesedését is jelentené. Természetesen az anyagi világot nem szabad lenézni, gyűlölni vagy megtagadni, hanem a már megszerzett szellemi tudással felvértezve játszani vele és örülni neki, ez adhatja a teljes életet. Aki szellemi magasságokba tör, anyagi megtapasztalás nélkül, az olyan, mintha valaki egy idegen nyelvű művet akarna élvezettel olvasni úgy, hogy egyetlen órát sem töltött még az adott nyelv elsajátításával. A világ változik és az embernek létszükséglete, hogy kövesse a változásokat. A szellem, lélek és anyag hármasságának tudatos megélése egy kikerülhetetlen állomása az egyetemes lét felé vezető úton. De ennek a lépcsőfoknak az eléréséhez, az emberiségnek mindenképpen át kell fogalmaznia a jelenkor dogmáit és vissza kell térnie az archaikus korok világnézetéhez. Természetesen a tudat anyagba süllyedése nem hiábavaló, hanem a fejlődés feltétele. Nagyon remélem, hogy képes lesz az emberi faj ezt a lépést megtenni és nem fog eltűnni az idő homályában.
-4-
1. FEJEZET Alapok A szellem egy energiaforrás, ami egy tökéletesen ellenállásmentes állapotban van. Mert súrlódásmentes, önmagában lehetetlen a fejlődése, ezért van szükség a tudati kivetülésére, az anyagra, amiből viszonyítást tud nyerni önmagára vonatkozóan. A szellem impulzusokban adagolja az energiát, csupán egy energiahullám is elegendő az anyagi világ fenntartására, de ami csak addig létezik, amíg az energia nem rendeződik és tér vissza a kiindulásához. Amenynyiben egyszerre több impulzus van jelen, akkor az anyagban látszólagosan egymásra hatva összegződnek vagy vonódnak ki, de a szellemi szférában ez nem történik meg (tudatalatti energiák), egymástól elkülönülten léteznek. Az anyag állandó ellenállás állapotában létezik, de szellemi tartalommal bír, hiszen a szellem kivetülése. Az ellenállás jelenléte teszi szükségessé a változást, amin keresztül lehetséges a szellem számára a megtapasztalás kinyerése a létezésből. Természetesen az anyag látszólagos, nem létezik, hanem csak a koncentrált tudati energia varázsolja létezővé az érzékszervek számára. Ez az a pont, ahol az emberi képzeletnek el kell tudnia vonatkoztatnia a láthatótól és el kell képzelnie a láthatatlant, ahhoz, hogy megtehesse első lépését a szellemi világ felé. A lélek csodálatos kettős tulajdonsággal bír, egyszerre érti a szellem nyelvét és érzi az anyag rezdüléseit. Az anyagban megnyilvánuló feszültség csak a lelken keresztül képes szellemi felismeréssé oldódni. A lélek nemcsak energia, mint a szellem, hanem önazonossággal is rendelkezik, ez rendkívül fontos, mert a szellem felé vezető útján, így nyer egyediséget (nincsen két ugyanolyan ember, mindenki csak saját magát tudja feloldozni, hiába is várnánk másra, hogy megoldja helyettünk a feladatainkat). A szellem, lélek és anyag dimenzionáltsága: •
A szellem tér és idő kiterjedés nélküli. Tökéletes energia állapotában van, innen indul ki minden és ideérkezik vissza minden.
•
A lélek térben és időtlenségben létezik, ezért örök és halandó egyszerre.
•
Az anyag térben és időben létezik. A teljes odaadottság állapota, örökös kételyek forrása az anyag sajátja.
-5-
Tér dimenziója
Szellem síkja
Lélek síkja
Anyag síkja
Idő dimenziója I. ábra: Szellem, lélek és anyag dimenzionáltsága
Az I. ábra egy fenyő dimenzionáltságát foglalja össze. Szellem síkján (mentális), csak tökéletes energia létezik és ez is egy pontban összpontosul, de hozzá kell tenni, hogy a pont sem létezik, csak az érthetőség miatt van szükség rá. Ez az energia teremtőerejű, a minden megnyilvánuló tárházából hívódik le a fenyő információja, levetül annak az összes formája a lelki síkra (asztrális). Itt idő nem létezik, de a formák miatt térbe kell rendeződnie az információnak. A térbe rendeződés után kezdődik a megtestesülés, ami mivel durva anyagi testet jelent (fizikai), azért időben a formáknak el kell különülniük egymástól, nem képesek egymásba úszniuk, megszületik az idő (kvantumállapotok közötti átmenet mérője az időegység), pontosabban a téridő. A fenyő már mag állapotból halad a maga fejlődési útján egészen a létezése végéig, azzal a céllal, hogy a felfogott információk a lelki síkra emelkedhessenek. Amikor a lelki síkra megérkezik a megnyilvánult, akkor a fejlődési programjával összeveti az anyagi síkon megvalósított láncát és ezzel a különbözeti információval tér vissza a teremtőjéhez. Amennyiben az összes megnyilvánult különbözeti információja megérkezik a szellemi síkra, akkor egy EON (korszak) lezárul, az Isten viszonyítást tud szerezni önmagára vonatkozóan. A fentiekben leírt folyamat a teremtés és pusztulást foglalja magába. Figyeljük meg magunkban, hogy a teremtés szó mennyire pozitív érzéseket vált ki belőlünk, míg a pusztulás szó pe-
-6-
dig milyen negatívan érint minket. De az igazság az, hogy minden csak nézőpont kérdése, ha a teljességből vizsgálódunk, akkor semmi sem fog megnyugtatni vagy felizgatni minket, hanem egyszerűen csak szemlélődünk. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a szellemből az anyagba és visszafelé csak a lelken keresztül vezethet út, különben a tér és idő dimenziók kialakulása illetve lebontása nem sikerülhet, ezek a füstbement tervek vagy a vágyak szintjén kivérzett magasztos eszmék. A teremtés misztikus folyamatát már az időszámításunk előtt ismerték, ennek bizonyítéka a Tabula Smaragdina, ismerkedjünk meg most ezzel az írással.
-7-
2. FEJEZET Tabula Smaragdina A Tabula Smaragdina tizenhárom pontja, Hermész Triszmegisztosz egyiptomi beavatott pap írása, időszámítás előtt keletkezett. Ez a mű a teremtés lényegét foglalja össze tömören és velősen. Próbáljuk meg pontonként értelmezni a szellem, lélek és anyag hármasságának a segítségével. 1. Való, hazugság nélkül, biztos és igaz. A valóság az összes szubjektív igazság szempontjából (minden egyes ember) nézve is helytálló, hiszen ez az egyetlen komplex minőség, ez nem más, mint a szellem, mindennel azonos és egyszerre rajta kívül álló. 2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. A különböző léptékű síkok oda-vissza meghatározzák egymást, mint a csillagok és az ember. 3. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett. A természet a tökéletes isteni teremtés eredményeképpen jött létre, emberi kéz nem szennyezte be. 4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta. A két őselem a tűz (atya, Nap) és a víz (anya, Hold) mindennek az alapja, a szél (szellem) mely megtermékenyíti a földet (anyag). 5. Ő a théleszma, az egész világ nemzője. Théleszma nem más, mint a szellemi energiák közvetítője, a lélek. 6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul. A lelki energiák felszabadulása a tökéletes teremtést hozza létre.
-8-
7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Látszik, hogy egy lelki alkímiáról van szó, ami a polaritás megszelídítésén keresztül történik. 8. A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér. Az előítélet nélküliség, mindent befogadás, az anyagi mélységek és szellemi magasságok leküzdésével, megkapja az ember az uralmat a hármasság, a világ felett. 9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja. A lélek ereje a mindenható, ő a kulcs a felemelkedéshez. 10. A világot így teremtették. A világot ezzel a lelki alkímiával teremtették. 11. Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja. Ezt csak az tudja véghezvinni, aki előítélet mentessé vált! 12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém. Birtokolja a szellemi energiákat, uralja a lelki vívódásokat és ellenáll testi kísértéseknek. 13. Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.
Látszik, hogy aki a Tabula Smaragdinát írta, az a mágia, az alkímia és az asztrológia tudományainak a teljes körű birtokosa volt. A lelkiség nélkülözhetetlen eszköze az átvitelnek, hogy belső alkímia útján eggyé válhassunk a világgal, ez a MISTIKA UNIO, a misztikus egység, egy vagyok a világgal és ő az én részem, én pedig az ő része vagyok.
-9-
3. FEJEZET Világvallások
Vizsgáljuk meg a világvallásokat a szellem, lélek és anyag hármasságának szemszögéből! Hinduizmus vagy más néven Brahmanizmus szerint három ősminőség mindennek az alapja (szattva – tudat, radzsasz – energia, tamasz – anyag). Ezek ideális aránya adja a nyugalmi állapotot. Brahman minden és mindenben benne van, ő az igazi valóság. Ami elfedi őt az csak lényegtelen fátyol, mája. Brahman létezik megnyilvánulatlan és megnyilvánult formában. A megnyilvánultságából ered az isteni hármasság egysége (Brahma – teremtő, Visnu – fenntartó, Síva – átváltoztató). Brahman meg nem nyilvánult része a szellem, a megnyilvánult része a lélek és az anyag. Csak a megnyilvánult részét nézve az isteni hármasság a szellem, az ősminőségek közül a szattva és a radzsasz a lélek, a radzsasz és a tamasz az anyag.
Brahman meg nem nyilvánult része
Brahman megnyilvánult része
SZELLEM
Brahma, Visnu, Síva
Szellem
szattva, radzsasz
Lélek
radzsasz, tamasz
Anyag
II. ábra: Hinduizmus istenképének ábrázolása Más osztályozás szerint a szattva a szellem, radzsasz a lélek és tamasz az anyag, de ez csak a megnyilvánult létdimenzióra vonatkoztathatjuk.
- 10 -
Buddhizmus fő tana a lélekvándorlás (reinkarnáció, nagy kultúrával rendelkezik, több halottas könyv ismert a valláson belül), a lélek halál utáni ismételt megtestesülése a létforgatagban (szamszárá) való tapasztalás és a tökéletes tudati állapot megszerzése a vágytalanságé a kötődésmentességé. Buddha szó jelentése „felébredt”. A lelkeket négy osztályba sorolják: - a visszatérő, a tapasztalás egy álomszerű tudattal párosul, - aki folyóba lépett, szellemi úton lévő, - az egyszer visszatérő, magas szellemi fokozatú egyén, már csak egy visszatérésre van szüksége, - a vissza nem térő (Arhat), szent, aki testi fájdalmat érezhet, de lelki fájdalmat már nem, a szamszárából a nirvánába lép. A buddhizmus lélekközpontú vallás, ami belső egyensúlyra törekszik. Egy idézet jut eszembe Weöres Sándortól, „Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”. Számomra egyszerű tisztaságú, sámánizmushoz hasonló a buddhizmus, a szeretet vallása.
SZELLEM
Nirvána állapota
Szellem: vágymentesség
-vissza nem térő Szamszárá és a lélek minőségek
-egyszer visszatérő -folyóba lépett -visszatérő
Anyag: vágyak, kötődés
III. ábra: Buddhizmus istenképének ábrázolása
- 11 -
Univerzizmus alapja a Tao, a világtörvény. Az egységet a két őserő jin és jang hozza létre. Az erény útja a Tao felfogása és követése a nem cselekvő cselekvés. A Tao egyszerre jelenti az Istent, a világtörvényt és az megvilágosodáshoz vezető utat. A Tao szavakban ki nem fejezhető, a legnagyobb mestere Lao-ce körülírása: Az Ember alá van vetve a Földnek A Föld alá van vetve az Égnek Az Ég alá van vetve a Taonak Tao pedig önmagát kormányozza.
Ebből a versszakból is látható, hogy szellem, lélek és anyag hármassága, mennyire kézzelfogható ebben a vallásban is.
Isten, törvény, út
TAO
Szellem
Ég
Lélek
Föld
Anyag
A lét iskolája
IV. ábra: Univerzizmus istenképének ábrázolása
- 12 -
Judaizmus a törvény vallása, csak gondoljunk a „Tízparancsolatra”. A kereszténységtől eltérően Jézus jelentőségét tagadja, Isten lényére koncentrál. A vallás misztikus ágának a kabbala Élet Fájának az ábrázolását vizsgáljuk meg a hármasság szempontjából. Az embert többdimenziós lényként ábrázolja. Energia központokat, szférákat nevez meg, amiket rendszerbe foglal, a szellem, a lélek és a test egységébe. Ezt a rendszert a világ fraktáltsága miatt, akár az univerzumra vagy a teremtésre is ki lehet terjeszteni. A szférák jelentése és sorrendje az isteni szférából az anyagiság felé: •
Keter: Korona, az első szféra, az isteni önmagavaló, Én, ahol az ember és az Isten dimenziói elválnak egymástól, a világon túli birodalmakból származó hatások,
•
Hokmá: Bölcsesség szférája, lelki-szellemi cél, Akarat,
•
Bíná: Megértés szférája, lelki-szellemi szeretet, Tudat,
•
Dát: Tudás szférája, a látható fa mögötti rejtett fára nyíló kapu,
•
Heszed: Könyörületesség, a szeretet és az öntudat őstípusa, szeretet szférája,
•
Gebúrá: Erő, ítélet, az akarat és a hatalom őstípusa, akarat szférája,
•
Tiferet: Szépség, központi szférája az Élet Fának, a központi én, minden egyes ember szíve illetve központi magva,
•
Nécá: Győzelem, érzések szférája,
•
Hód: Ragyogás, gondolatok szférája,
•
Jeszód: tudatalatti szférája, asztrális és szexuális energiák, az a hely, ahol a feloldatlan tudat alatti anyag „lerakódik” az egyéni és kollektív lélekben,
•
Malkút: test és érzetek.
A felső háromszög (Keter-Hokmá-Bíná) a bennünk lakozó s egyben egyetemes Szellemet jeleníti meg, amely mindenki és minden más számára közös. A középső háromszög (Heszed-Gebúrá-Tiferet) a lelket, az egyetemes szellemnek azt az oszthatatlanul egyedi szikráját képviseli, ami a létezők magvát alkotja. Az alsó háromszög (Nécá-Hód-Jeszód) a személyiséget, a testet, az érzelmeket és a gondolatokat jelenti, amit a lélek azért ölt magára, hogy megjeleníthesse magát. A szakadék az egyből való kilépést jelenti, az egység felbomlását, de a visszaúton is meg kell haladni ezt a lépcsőfokot. Paroket fátyla az anyagiságot választja el a felsőbb dimenzióktól, hogy valóságos legyen a tapasztalás.
- 13 -
1. Keter
3. Biná
Szellem
2. Hokmá
Szakadék
Dát
5. Gebúrá
Lélek
4. Heszed
6.
Paroket fátyla
Tiferet
8. Hód
Személyiség
7. Nécá
9. Jeszód
10. Malkút
V. ábra: Kabbalista Életfa ábrázolása
VI. ábra: A villám cikázása, a teremtés rendje
- 14 -
Iszlám számomra a „legőszintébb” világvallás. „Egy az Isten, Allah és Mohamed az Ő küldötte.” Az ember alapvetően jó és visszatérhet a mennybe, ha megtartja a próféta előírásait. -
napi öt ima, de szigorúan Mekka irányába,
-
évi egy Ramadan (böjt),
-
egy zarándoklat Mekkába,
-
szent háborúban (Dzsihad) való részvétel: •
kis szent háború, gyaurok (hitetlenek) ellen,
•
nagy szent háború, belső rossz tulajdonságok ellen.
Miért is gondolom a legőszintébb vallásnak az iszlámot, mert hús és vér embereknek szól, akik mindennap megküzdenek önmagukkal és életükben legalább egyszer elzarándokolnak Mekkába. Az iszlám az előírásaival egy tökéletes fejlődési lehetőséget ad a hívő kezébe, csak követnie kell azokat. A napi öt ima állandó rezgésszint emelést ad, az évi egy Ramadan a napi öt imákkal összegyűjtött lélek energiát fókuszálja és a mekkai zarándoklat az addigi évi Ramadanok összesített energiáját egyesíti a lélek fejlődéséhez. A kis és nagy szent háború a polarizáltságot biztosítja, a fizikai és a szellemi irányultságok között. Érdekes a nyelvi hasonlóság a Mekka és a merkaba (az ember lelki energiájával hajtott űrhajó) között. De ha jobban átgondoljuk, akkor ez valóban így történik az iszlám esetén.
ALLAH
Nagy Dzsihad
Szellem
Lélek útja
Kis Dzsihad
Anyag csábítása
VII. ábra: Iszlám istenképének ábrázolása - 15 -
Kereszténység a kegyelem vallása, központi alakja Jézus, aki egyesült a Krisztusság szellemével és lépett az egyetemes létezésbe. Így az egész emberiség sorsát képes felvállalni és megváltást hozni. Jézus Krisztus utat mutatott az embereknek, amelyen ha követi őt a ma embere, akkor az emberiség felemelkedhet. Ennek a misztériumnak lényegét a Húsvét ünnepe, mint a vértanúság (diadal a halál felett, a feltámadás) és Pünkösd ünnepe, mint az áradás (Isten szeretete) őrzik. Isten mindenek teremtője, ezért mindenben benne van, Szentlélek a belehelés eszköze és Jézus az Ő fia, aki hirdeti az Ő dicsőségét a Földön. Mivel a Szentlélek mindenkihez és mindenhez elér, Isten magvát ülteti el, Jézus csakis egylényegű lehet az Úrral és nem csak Hozzá hasonló. De Jézus tanítása, hogy mindenki Isten, ez úgy is igaz, hogy mindenkiben ott az isteni mag és úgy is igaz, hogy az emberiség maga az öntudatára ébredő isteni lény. A szellem, lélek és anyag hármasságát nem nehéz megfeleltetni ebben az istenképben sem, az Atya a szellem, a Szentlélek a lélek és a Fiú az anyag (anyagba alászállott, test). A Fiú a Szentlelken keresztül kapcsolódik az Atyához, egylényegűsége így biztosított, mert az isteni mag benne van, de ez rajta kívül minden teremtett élőre és élettelenre is igaz. Mindenki számára végső önazonosságát a legmagasabb tudatszintje adja, de hogy ez bekövetkezhessen több világkorszakra van szükség.
Szeretet ATYA, ÚR, ISTEN
Szellem
Szentlélek
Lélek
Fiú, Jézus
Test Anyag
Önzés
VII. ábra: Kereszténység istenképének ábrázolása
Jól látható, hogy mennyire áthatja a szellem, a lélek és az anyag hármassága a világvallások istenképeit. Most pedig nézzük meg, hogy a kozmológusok ősrobbanás világképe mennyire egyeztethető össze a hármassággal.
- 16 -
4. FEJEZET Ősrobbanás Amikor az ember felnéz az éjszakai égbolt végtelen csillagtengerére egy ijesztő, de ugyanakkor izgató érzés fogja el, megsejti, akár csak egy pillanatra is, az univerzum végtelenségét és önmaga parányiságát. Kozmológia az a tudomány, amely modelleket állít fel a világmindenség nagy kérdéseire, mint annak keletkezése és pusztulása. Az ősrobbanás a keletkezési modellek közül az egyik legelterjedtebb, ebben a fejezetben ezt fogjuk megvizsgálni a szellem, a lélek és az anyag hármasságának a szempontjából. Kezdetben miden anyagi részecske egyetlen pontban összpontosult, mindez azt eredményezte, hogy az általunk ismert fizikai törvények nem voltak érvényesek az akkori állapotra, végtelen sűrűségű és forró anyag tér nélkül. Az anyagi részecskék robbanásszerűen elkezdtek távolodni egymástól és így létrejött a tér és a térrel együtt az idő. Az Isten az ősrobbanás pillanatára semelyik időpontot sem tehette nevezetessé a többivel szemben, vagyis ez csak úgy lehetséges, hogy az időnek, mint dimenziónak akkor kellett keletkeznie. Ezek után az anyagrészecskék messzire kerültek egymástól és elkezdtek hőt veszíteni, egyre hidegebb lett a világegyetem, de a részecskék összesűrűsödtek egyre nagyobb térben, majd végül galaxisokká szerveződtek és több milliárd (!) évet követően elérte a mai állapotát az univerzum. A kutatók azt vették észre, hogy számításaik szerint sokkal több anyagnak kell lennie, mint ami fellelhető az univerzum látható és láthatatlan rezgéstartományaiban. Számítások szerint a hiányzó anyagmennyiség a meglévő kilencszerese. Ez volt a tudományos világképe az ősrobbanásnak, most nézzük meg a szellem, lélek és anyag hármasságára épülőt. Egyetlen nem is létező, absztrakt pontban összpontosuló anyag, ez nem más, mint a szellem. A szellem nem robbanás következtében hozza létre az anyagot, hanem az anyag megszületik a szellemi teremtés által. De az anyag a teremtés előtt nem is létezett és utána sem létezik (!), csak érzékszervi csalódás, a résztudat számára válik valóssá a szellem teremtőerejével.
- 17 -
Amikor az anyag létrejött, akkor már beszélhetünk térről és időről, pontosabban téridőről. (Az emberi tudat számára a létdimenzió börtöne az anyag, a tér és az idő dimenzióiból épül fel. Csak gondoljunk bele, mint az anyag „több pénz kell!” vagy „szebb autó kell!” csábításai, mint a tér „túl messze van!” vagy „túl mély!” szemfényvesztései, mint idő „túl fiatal vagyok!” vagy „sietnem kell!” csalásai.) Az anyag, tér és idő hármasának, van egy érdekes tulajdonsága, miszerint bármelyiket lehet helyettesíteni a meglévő kettővel. Ahogy a teremtés elkezdte visszatükrözni a szellemet, egyre inkább formálódott az anyag és így létrejöttek a galaxisok. A teremtés anyagi megnyilvánulása csak a sajátmagára ébredettségének fokától függ. Természetesen a teremtést elindító szellemet mindig nevezhetjük Istennek, hiszen Ő az, aki a teremtés szülőatyja, mindenhatója. Kevés az anyag! A tudomány kizárja a szellemet a valóságból, hiszen csak a világot teremtette! Amennyiben az univerzum fenntartóhatását nem az anyagi síkon keressük, akkor már világos lehet számunkra, hogy a szellem a forrás, ő az egyensúly biztosítója. Ez felvet egy további kérdést is, hogy mi a sorsa az univerzumnak, végtelenül kitágul, összezuhan vagy tágulás és összezuhanás közeli állapotába helyezkedik. Ez kizárólag az anyagba alászállottaknak a szellemre való ráhangolódásán múlik és ez nem más, mint a lélek maga. Az egyik megdönthetetlennek látszó tudományos dogma, hogy „Az energia nem vész el csak átalakul.”, persze ezt korábban az anyagra hitték. A megmaradási törvénynek a szellemi változata, hogy „A teremtő energia nem vész el csak átalakul!”. Látható, hogy kozmológiai modellnek mennyire kézenfekvő magyarázatát adja a hármasság. A tudományos nézőpont szükséges a világunkban, de nem olyan áron, hogy az Istent felcseréljük az anyagra, mert az istentelen életet jelentene. Szellem nélkül nincs élet, de a megnyilvánuláshoz anyagra is szükség van. Hogy a szellem és anyag ellentétét feloldjuk, a lélek nélkülözhetetlen, ezért vizsgáljuk meg a következő fejezetben az emberi pszichét.
- 18 -
5. FEJEZET Az emberi psziché Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában világosan leírja, hogy mindenben benne van minden és ez igaz az ember pszichéjére is. Tehát, ha a világ a szellem, lélek és anyag hármasságára épül, akkor ez alól nem lehet kivétel az ember sem. Józanész diktálta felosztás szerint az fej a szellem (gondolat), a szív a lélek (érzelem) és az ágyék az anyag (vágy). De milyen összefüggésben lehetnek ezek a sarokpontok a psziché működésében? Az emberi agyat, mint egy rádióantennát lehet elképzelni, ami a hangolásától függően veszi a bejövő adást és továbbítja az információt a léleknek, ami a szűrőjén keresztül utasítja a testet (anyag). Amikor az ember egy állandósult élethelyzetbe kerül, akkor egy szerepet vesz fel, hogy számára a legmegnyugtatóbban tudjon jelen lenni. De, az állandósultságból adódóan, a felvett szerep eluralkodhat a személyen és ekkortól már nem önmaga az illető, hanem a szerep irányít. A szellemtől az információk ugyanúgy áradnak, de az illető, már csak a szerep rezgéstartományában képes venni a jeleket. A lélekben energiaáramlást akadályozó blokkok alakultak ki, amik a megmerevedett tudatállapot fenntartását segítik és így egyfajta maszk kerül a szellemi információra, beszűkült állapot lép fel. A szellem igyekszik jeleket adni a léleknek, hogy oldja fel a blokkjait, ezek a jelek lehetnek belső érzetek, kívülről jövő események, betegségek. Annál erősebbek a jelek, minél erősebbek a kialakult blokkok. Amennyiben a blokkok feloldása sikerült, akkor egy másik élethelyzet alakul ki egy másik szereppel. A feloldódás után szellemi megvilágosodás, lelki megkönynyebbülés, testi gyógyulás következhet be. De, ha a blokkok feloldása nem sikerült, akkor újabb, de már súlyosabb jelek érkeznek, egészen addig, hogy vagy sikerül a blokkok feloldása vagy nem, de ez utóbbi esetben a halál következik, mint a blokkok feloldásának végső módja.
- 19 -
A szerepek csoportosíthatók és láncolatokba fűzhetők. Újabb szerepek az adott kor változásaival keletkezhetnek, amik adott analógiákon keresztül kapcsolódnak egyes láncolatokhoz. Amennyiben a kor változása maga után vonja, akkor egyes szerepek meg is szűnhetnek. Egy szerep csak egy láncolathoz tartozhat. A láncolat alján a legalacsonyabb rezgésű (anyagi, önzés), a tetején a legmagasabb rezgésű (szellemi, szeretet) szerep található. Egyik szerep sem felsőbbrendű a többitől, hiszen egymásra épülnek egy elvet képviselnek láncolaton belül. Amennyiben a világ úgy változik, akkor a szerepek átkerülhetnek egyik láncolatból a másikba. Az ember rezgésszintje vonzza be magának a megfelelő rezgésszintű szerepet. Amennyiben változik az ember, akkor szerepet vált, de ez csak az adott láncolaton belül képes megtörténni, tehát rezgésszint emelkedés vagy csökkenés lehetséges. Ez amiatt van, mert a lélek is adott analógia láncolathoz tartozik, odaköti a tapasztalási feladata. Egy esetben lehetséges a lélek analógia váltása, ha a szellem beavatkozik a folyamatba, hogy a lélek egy másik szereppel tudjon azonosulni, de ez csak nagyritkán szokott előfordulni, mint például a klinikai halál állapotában. A psziché blokkjainak a kiépülése már az anyaméhben elkezdődik és egyre csak folytatódik a fizikai léttel. Persze a blokkok visszahúzó hatását nem kell elítélni, hiszen a szellem fejlődésének a lehetőségét hordozza magában. Ebbe a folyamatba a szülőnek beleszólása csak abba lehet, hogy milyen mélyen íródjanak be a blokkok a lélekbe. A mélység függ az ismétlődések számától és a lelki energiák nagyságától. Sokszori erélyes szidalom a gyermekben erős gátakat jelent, de ugyanez kevesebbszer és finomabb formábban már jelentősen csökkentheti a beíródás mélységét. A „Hogyan kell nevelni?” kérdés átfordítódik arra, hogy „Hogyan kell programozni?”. A szülő számára a gyermeknevelésben a legfontosabb a tudatosság és önuralom megszerzése és megtartása. Mert a szülők saját energetikai pecsétjüket adják át a gyermeküknek, aki úgy fogadja be az információt, mint a nedves homok a lábnyomot. Ez az információ egy életre „hű” útitársa lesz a gyermeknek, hogy a feladatát legyen módja teljesíteni. Az emberi psziché sokféleképpen képes a feladatát leképezni és azt bevonzani a tudatalattijában tárolt információkkal, ez természetesen nem egy kellemes dolog számára, de a tudatos akaratot a tudattalan működése felülírja és így az ember nem lehet ura cselekedeteinek. Az emberi psziché vizsgálatánál láthatjuk, hogy mennyire helytálló a hármasság szempontjából való szemlélődés és milyen fontos az ember egyetemes lénységének felfedezése. - 20 -
UTÓSZÓ
Láthatjuk, hogy a hermetikus gondolkodás kvintesszenciájához, a Tabula Smaragdinához, mennyire kézenfekvően lehet párhuzamot vonni a hármassággal. Persze ez még az ember Isten közelibb korában íródott, amikor a nyugati tudományok szellemiség romboló hatása nem volt jelen és a mindennapi élet alapját a hit és nem az anyagi félelmek képezték. Természetesen a világvallásoknál kötelezően megvannak az összefüggések a hármassággal. Hiszem, hogy kezdetben mindegyik vallás egy lehetőség volt a felemelkedéshez, de a dogmarendszer átértelmezése folytán elveszett a lényeg és a legtöbb vallás már nem képes kivezetni a folyamatos testetöltések köréből. A kozmológiai ősrobbanás modelljébe is beleillik a hármasság. Persze itt vetődik fel a kérdés, hogy mennyire képes a tudomány elvonatkoztatni az anyagtól, mert az emberiség előtt itt van a legnagyobb fejlődés lehetősége. A lélek energiáinak a bevonása a tudományba új dimenziókat nyitna a kutatások, fejlesztések, kísérletek területein. Talán az alkímia ismét elnyerhetné régi dicsőséges helyét a tudományok élén, hogy általa az emberek jobban megismerhessék a világukat és önmagukat! A pszichológia lenne az egyik legnagyobb nyertese a hármasság befogadásának, mert nem kellene akár több hónapot is elvesztegetni egy páciens anamnézisére. Ehhez az asztrológia tudománya lenne a segítségére, ami - pillanatok alatt - a szellemi, lelki és anyagi szintek vizsgálatával teljes képet ad a tudatalattiról. Már több olyan orvosról hallottam, akik használják az asztrológiát pácienseik kezelésénél! A ma emberének feladata, hogy teljes lényével közelítsen létének misztériumához. Amennyiben ezt nem teszi, félő, hogy végleg elszakad a szellemi részétől és létezése értelmetlenné válik, pusztulásra ítéltetik. Az első feladata, lelassulni és befelé figyelni, hogy képes legyen meghallani lelkének hívószavait egy reményteljes jövő felé. A megoldás nem az egyensúlyát vesztett anyagi világban található, hanem a lélek mélységeiben.
- 21 -
Felhasznált irodalom:
- Szász Ilma:
Az élő fény árnyéka
- Helmuth von Glasenapp:
Az öt világvallás
- Will Parfitt:
Kabbala
- Stephen Hawking:
Az idő rövid története
- 22 -