BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA
Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére
2016. június 16.
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected]
1/19
Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lett. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében – a „szolgáltató hivatal” szellemiségében – törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a kerületi civil szervezetek eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat gyűjtjük csokorba, ami kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni e-mailen, valamint az önkormányzat honlapján, a www.rakosmente.hu oldalon, a jobb oldali „EU pályázatok” menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti a szervezetek önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, azonban jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Eredményes forrásszerzést! Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda EU Programiroda 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon: +36 1 253-3518 www.rakosmente.hu
2/19
Tartalomjegyzék I. Szociális tevékenységek, rehabilitációs foglalkoztatások, képzések, civil együttműködések és rendezvények támogatása ....................................................................................................... 4 II. Ifjúságsegítők mobilitási és csereprogramjainak támogatása; ösztöndíj pályázatok ............... 4 III. Zöldterület, zöldfelület fejlesztés, környezetvédelem ............................................................... 5 IV. Kultúra, művészet ......................................................................................................................... 6 V. Együttműködés, partnerség ........................................................................................................... 7 VI. Projektek támogatása .................................................................................................................... 8 VI. 1. Népi játékok rendezvényekre ..................................................................................................................... 8 VI. 2. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1956-hoz kapcsolódó pályázatai ........................................................................................................................................... 10 VI. 3. Tanoda program ........................................................................................................................................ 13 VI. 4. Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázati támogatásai 2016.(ÚJ) ............. 14 VI. 5. Honvédelem érdekében tevékenykedő katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatása 2016. (ÚJ) ............................................................................................................................................................... 15 VII. Táborozási, sportolási, kirándulási lehetőségek ..................................................................... 16 VIII. Működési, fenntartási célú támogatások, díjak ..................................................................... 17 IX. Egyéb felhívások ......................................................................................................................... 18 IX. 1. Európa a polgárokért .................................................................................................................. 18
A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét, és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak.
3/19
I. Szociális tevékenységek, rehabilitációs foglalkoztatások, képzések, civil együttműködések és rendezvények támogatása II. Ifjúságsegítők mobilitási és csereprogramjainak támogatása; ösztöndíj pályázatok
4/19
III. Zöldterület, zöldfelület fejlesztés, környezetvédelem
5/19
IV. Kultúra, művészet
6/19
V. Együttműködés, partnerség
7/19
VI. Projektek támogatása VI. 1. Népi játékok rendezvényekre Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/ A Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület az alábbi pályázatokat tette közzé: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=34242161 a) 2015 - NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) 2015 - KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni.
II. Óvodák, iskolák részére a) 2015 - NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában a. pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=33494725 b. Támogatottak köre: i. óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén 8/19
iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél (előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely hétköznapjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) 2015 - NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában a. pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=32206541 b. Támogatottak köre: i. iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről; ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. III. Azon pályázók számára, akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=32359353 a) 2015 - NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk b) 2015 - KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15. -ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk c) 2015 - NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában a. Támogatottak köre: Azok az óvodák, iskolák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítjük
9/19
VI. 2. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1956-hoz kapcsolódó pályázatai Pályázati felhívás: http://www.magyarforradalom1956.hu/ Az 1956-os Emlékbizottság pályázatai: - A pályázatok megvalósítási időszaka 2016. március 1 – 2017. április 30. - A pályázatokat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány bírálja el. - A pályázatokat a pályázati keret erejéig folyamatosan lehet beadni, a pályázatokat szakmai bíráló bizottság értékeli. 1. “Mansfeld Péter” pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító tudományos kötetek, ismeretterjesztő kiadványok, irodalmi alkotások megjelentetése. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályaművek témája lehet:
az 1956-ot követő megtorlás története: koncepciós és konstrukciós perek, a tettesek és tettestársak (politikai döntéshozók, politikai nyomozók, ügyészek, bírák, feljelentők, ügynökök, stb. felkutatása); a Kádár-rendszer üldözöttjei, 56-os ügyekben lefolytatott szabálysértési és fegyelmi eljárások, egzisztenciális hátrányok elszenvedőinek élettörténete; a forradalom és szabadságharc politikai önszerveződéseinek története; a vidék forradalma – helytörténeti munkák, esemény és szervezettörténeti feldolgozások; emlékiratok, interjúk, interjú kötetek; 1956 és a magyar rendszerváltoztatás; a forradalom és szabadságharc előzményei, közvetlen megelőző eseményei; nők az 1956-os forradalom és szabadságharcban; a forradalom és szabadságharc szociológiai hatásai és következményei; 1956 és a sport; a sport szerepe, funkciója a társadalomban, mint kitörési pont; nemzetközi helyzet 1956-ban, Magyarország nemzetközi kapcsolatai; az 1956-os események fontos személyiségeinek portréi, életútjai; magyar sors – a határainkon kívül élő magyarság a forradalom védelmében, sorsuk alakulása, meghurcoltatásaik története; az emigrációba kényszerültek élettörténetei.
A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb 5.000.000.
10/19
2. “Büszkeségpont” pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító „Büszkeségpontok” létrehozása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályaművek célja lehet:
meglévő emlékművek felújítása; új emlékművek állítása, melyeket a pályázó által biztosított helyszínen és a szükséges engedélyekkel kerülnek elhelyezésre; meglévő emléktáblák renoválása, tisztítása, helyreállítása; az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi hőseinek emléket állító új emléktáblák készítése és elhelyezése; közterületek – pl. utcák, terek, középületek – elnevezése és/vagy átnevezése kapcsán utcatáblák készítésére; emlékszobák, kiállítások létrehozása, amelyeken keresztül a települések megemlékezhetnek a helyi kötődésű antikommunista hőseikről, különös tekintettel az ellenállás és az 1956-os forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjairól
A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke – a pályázat tematikájától függően – legfeljebb 300.000 és 5.000.000 Ft közé esik.
3. “Zsigmond Vilmos” pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító dokumentumfilmek készítése és forgatókönyvek kidolgozása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke: forgatókönyvírás esetében legfeljebb 1.000.000 Ft, dokumentumfilmek készítése esetében 4.000.000 Ft.
4. “Sinkovits Imre” pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalom és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, rendezvények, művészeti tevékenységek támogatása. A pályázat benyújtására jogosultak: önkormányzatok, magánszemélyek, civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak és egyházi jogi személyek, gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, közintézmények, államigazgatási szervek. A pályaművek célja lehet:
11/19
az 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó kutatómunkák támogatása; a kutatási eredményeket bemutató konferenciák és ismeretterjesztő rendezvények megtartása; a forradalomra és a szabadságharcra emlékező rendezvények megtartása: vetítések, filmklubok, konferenciák, irodalmi vagy egyéb ismeretterjesztő programok megvalósítása; a témába vágó képzőművészeti kiállítások és tárlatok megrendezése; olyan, már létező vagy új irodalmi alkotások és adaptációk színházi bemutatása, melyek témája az 1956-os forradalom és a szabadságharc, illetve a kommunista múlt; új, magyar dráma megalkotása, amelynek témája kifejezetten a kommunista múlt; új opera megalkotása, amelynek témája kifejezetten a kommunista múlt.
A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb 5.000.000 Ft.
5. Romkocsma pályázat A pályázat célja: az 1956-os forradalmat és szabadságharcot felidéző, a hősöknek és az áldozatoknak emléket állító dekorációk létrehozása és évfordulós programok szervezése romkocsmákban. Pályázat benyújtására jogosultak: olyan gazdasági vagy civil szervezetek, melyek a szükséges engedélyekkel rendelkező romkocsmát üzemeltetnek. A pályaművek célja lehet minden olyan tevékenység, amelynek keretében a pályázó romkocsma az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezik:
dekorációval; grafikai és más innovatív elemekkel az üzemeltetési területén;
hagyományos és elektronikus hirdetési és reklám felületein; a kiszolgáló személyzet ruházatának, az étlap és/vagy a napi menüképzésének a korszakra emlékeztető kialakításával, megjelenésével; koncerttevékenységgel, színházi produkcióval, felolvasóesttel.
A pályázaton elnyerhető támogatás legfeljebb 5.000.000 Ft.
12/19
VI. 3. Tanoda program Pályázati felhívás: https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-tanoda-programokat-tmogat-felhvs-1 A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Tanoda programok támogatása” című (VEKOP-7.3.2-16 kódszámú) felhívás. A felhívás célja a résztvevő hátrányos helyzetű tanulók körében a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, a képzettségi szint növelése és az iskolai sikeresség előmozdítása a minőségi oktatáshoz, neveléshez való hozzáférésének elősegítésével extrakurrikuláris tevékenységek megvalósításán keresztül. Ennek érdekében jelen felhívás lehetőséget teremt a hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók igényeire és a helyi szükségletekre rugalmasan reagálni tudó tanodák továbbfejlesztésére és a tanodai programok megvalósítására. Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
Egyéb egyesület (GFO 529) Egyházi jogi személy (GFO 525, 551, 552, 555, 559) Alapítvány, Közalapítvány, Egyéb alapítvány (GFO 561, 562, 563, 569) Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599) Nonprofit gazdasági társaság (GFO 572, 573, 575, 576).
Egy szervezet egy megvalósítási helyszínre egy támogatási kérelmet nyújthat be. Amennyiben egy szervezet több helyszínen kíván projektet megvalósítani, akkor az egyes helyszínekre külön támogatási kérelmet szükséges benyújtani. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 350 millió forint. A támogatási kérelmek értékelése az alábbiakban meghatározott időközönként, szakaszos elbírálással történik: Az első szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. április 18-tól 2016. június 30-ig van lehetőség. A második szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. július 1-jétől 2016. október 31ig van lehetőség. A harmadik szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 1-től 2018. április 3-ig van lehetőség.
13/19
VI. 4. Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázati támogatásai 2016.(ÚJ) Pályázati felhívás: http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse 1. Pályázati kategória kódja: HM TKH SPORT-2016 A pályázat célja: A katona állomány fizikai követelményeknek történő megfelelésének, a fizikai képességek megőrzésének, ezzel a harcképességek szinten tartásának segítése, a HM ellátási körébe tartozók sportolási feltételeinek támogatása, az emberi erőforrások folyamatos megújítása, a nemzetközi sportkapcsolatokból adódó feladatokra való felkészítés és versenyzés biztosítása, a honvéd sportegyesületek szerepvállalásának erősítése az amatőr sportbajnoki rendszer szervezésében, valamint a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatainak fejlesztése a sport eszközeivel. A támogatható tevékenységek: - hazai katonai jellegű sportversenyek és szabadidősport rendezvények szervezése, lebonyolítása, - hazai és külföldi szervezetek által rendezett sportversenyen való részvétel, - versenyzők hazai és nemzetközi sportversenyekre való felkészítése. Pályázók köre: Honvéd sportegyesületek (melyeknek alapszabálya tartalmazza a honvédség állományában lévők sportolása érdekében kifejtett tevékenységet) A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei: Benyújtási határidő: 2016. július 04. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. július 05. Támogatási időszak záró időpontja: 2016. december 31. 2. Pályázati kategória kódja: HM TKH KULT-2016 A pályázat célja: A honvédelmi eszmét, valamint a katonai hivatást népszerűsítő közéleti rendezvények, programok támogatása. A támogatható tevékenységek: A hazafias honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvények, rendezvénysorozat szervezése, lebonyolítása. Pályázók köre: Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: - alapítványok, - egyesületek (ide nem értve a szövetséget, a szakszervezetet és a pártot) A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei: Benyújtási határidő: 2016. július 04. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. július 05. Támogatási időszak záró időpontja: 2016. december 31.
14/19
VI. 5. Honvédelem érdekében tevékenykedő katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatása 2016. (ÚJ) Pályázati felhívás: http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse A pályázati kategória kódja: HM TKH HAGY-2016 A pályázat célja: A pályázat célja a honvédelem ügyét hitelesen népszerűsítő katonai hagyományőrző tevékenység támogatása. A támogatható tevékenységek: A hazafias honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvényeken viselt, használt, a magyar hadtörténelem különböző korszakaira (preferáltan a reguláris haderőkre) jellemző, azt idéző katonai ruházati és felszerelési tárgyak, fegyver másolatok, zászlók, és a katonai táborozás eszközeinek készítése, készíttetése, javítása, beszerzése. Pályázók köre: Pályázat benyújtására jogosult civil szervezetek: - alapítványok, - egyesületek (ide nem értve a szövetséget, a szakszervezetet és a pártot), amelyek: - önálló jogi személyiséggel, - magyarországi székhellyel, - önálló adószámmal és bankszámlaszámmal rendelkeznek, és - alapító okiratukban szerepel a katonai hagyományőrzéssel kapcsolatos tevékenység. A pályázat benyújtásának határideje, feltételei, keretei: Támogatható civil szervezetek alapcél szerinti tevékenységi besorolása: katonai hagyományőrzés Benyújtási határidő: 2016. július 04. Támogatási időszak kezdő időpontja: 2016. július 05. Támogatási időszak záró időpontja:2016. december 31.
15/19
VII. Táborozási, sportolási, kirándulási lehetőségek
16/19
VIII. Működési, fenntartási célú támogatások, díjak
17/19
IX. Egyéb felhívások IX. 1. Európa a polgárokért Pályázati felhívások: http://tka.hu/palyazatok/126/europa-a-polgarokert Mi az Európa a polgárokért program célja? Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. Általános célok: Segíteni a polgárokat az Európai Unió, a közös történelem és a sokszínűség jobb megértésében Elősegíteni az európai polgárság fogalmának jobb megértését, valamint a polgári és demokratikus részvétel feltételeit Konkrét célok: - megvalósításuk nemzetközi szinten, az európai dimenziót erősítve! - a megemlékezés, a közös történelem és az európai értékek fontosságának tudatosítása hozzájárul a béke fenntartásához, az uniós polgárok jólétének erősítéséhez az eszmecserék, a közös gondolkodás és a hálózatok fejlesztése révén - a polgárok uniós szintű demokratikus szerepvállalása és a polgári részvétel ösztönzése az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok jobb megértésének elősegítésével, valamint az interkulturális és önkéntes programokban való részvétel népszerűsítésével FONTOS VÁLTOZÁSOK: Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a program prioritásai mellett a világosan megjelenő és kidolgozott európai dimenzióra, az innovatív munkamódszerekre, az újszerű tevékenységekre és a disszeminációra. Továbbá fontos, hogy a projekteknek legyen úgynevezett multiplikátor hatásuk, vagyis a közvetlenül részt vevőknél szélesebb kört érjenek el. Prioritást élvez az alulreprezentált vagy kevesebb lehetőséggel bíró csoportokból érkező polgárok bevonása. Éves prioritások: Az Európa a polgárokért program általános célkitűzéseivel összhangban az Európai Bizottság éves prioritásokat is meghatároz. A 2014-es évre vonatkozó prioritások http://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens_en A pályázásra jogosultak köre Alprogramoktól függően a következők vehetnek részt az Európa a polgárokért programban: -
helyi / regionális hatóságok városok / települések testvérvárosi szövetségek helyi önkormányzatok szövetségei / egyesületei 18/19
- helyi hatóságokat képviselő non-profit szervezetek - civil társadalmi szervezetek - ifjúsági, oktatási és kutatási szervezetek A program felépítése 1. alprogram: Európai emlékezet Benyújtási határidő: március 1 Támogathatósági időszak: a tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük a határidővel megegyező év augusztus 1-je és a határidőt követő év január 31-e között 2. alprogram: Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel - Testvérváros-program - Városok hálózatai - Civil társadalmi projektek
Intézkedés
Benyújtási határidő március 1.
Testvérváros-program szeptember 1 március 1. Városok hálózatai szeptember 1. március 1. Civil társadalmi projektek
Támogathatósági időszak: a tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük a határidővel megegyező év július 1-je és a határidőt követő év március 31-e között a határidőt követő év január 1-je és szeptember 30-a között a határidővel megegyező év július 1-je és december 31-e között a határidőt követő év január 1-je és június 30-a között a határidővel azonos év augusztus 1-je és a határidőt követő év január 31-e között
A programban részt vevő országok Támogatható országok jelenleg: az Európai Unió 28 tagállama (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia) Szerbia, Montenegró Kérjük, olvassa el az Európa a polgárokért programról és a pályázás feltételeiről szóló programismertetőt is. Kapcsolat Frank Nóra
[email protected] 19/19