1
Pályázati figyelő 2013. október Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
Pályázók köre
Támogatási keret Támogatás összege Támogatás mértéke Beadási határidő Honlap
kapcsolódó
Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására. Pályázni a 2014. április 1.–2015. december 31. között megvalósuló munkákra lehet. Támogatási jogcímek: - építőipari és restaurálási költségek, - műszaki ellenőr díjazása, - tervezői művezetés, - régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségei. Pályázhatnak Magyarország közigazgatási területén belül a közhiteles műemléki nyilvántartásban szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével 200.000.000 Ft Maximum 13 millió Ft Maximum 50% 2014. november 13. www.nka.hu
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
Pályázók köre
Támogatási keret Támogatás összege Támogatás mértéke Beadási határidő Honlap
2
Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Veszélyeztetett helyzetű műemlék épületek veszélyelhárítása, állagmegóvása, részleges helyreállítása Pályázni a 2014. április 1.-2015. december 31. között megvalósuló munkákra lehet. Támogatási jogcímek: - építőipari kivitelezési költségek, - műszaki ellenőr díjazása, - tervezői művezetés, - régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségei. Pályázhatnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatalos műemléki nyilvántartásában szereplő, veszélyeztetett ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével. 50 millió Ft. Maximum 7 millió Ft. Maximum 90% 2014. november 13. www.nka.hu
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek Pályázók köre Támogatási keret Támogatás összege Támogatás mértéke Beadási határidő Honlap
3
Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma A közhiteles nyilvántartásban szereplő régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárásának és állagmegóvásának támogatása Magyarország közigazgatási területén belül a hatályos jogszabályok alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények. 30 millió Ft Feltárásra igényelhető támogatás maximális összege 4 millió Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4 millió Ft Maximum 70% 2014. november 13. www.nka.hu
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek Pályázók köre Támogatási keret Támogatás mértéke Beadási határidő Honlap
4
Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlét támogatása Pályázatot nemzetközi építőművészeti és örökségvédelmi szervezetek magyar tagozatai nyújthatnak be. 8 millió Ft Önrész nem kötelező 2014. november 13. www.nka.hu
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek Pályázók köre Támogatási keret Támogatás mértéke Beadási határidő Honlap
5
Budapest Főváros Közgyűlése Műemléki Keret 2013 főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja A támogatásra az épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők. 30.000.000.- Ft A Támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől. 2014. január 3. http://budapest.hu/Lapok/P%C3%A1ly%C3%A1zatiki%C3%ADr%C3%A1s-M%C5%B1eml%C3%A9ki-Keret-2013.aspx
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
6
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése
Belügyminiszter és a Vidékfejlesztési Miniszter
Pályázat célja
A pályázat átfogó célja hogy a falumegújítást végző községek eredményeit jó példákkal motiválják annak érdekében, hogy a falumegújítás mozgalommá szerveződjön. egy község önkormányzata, vagy községek együttműködő társulása (max. 20.000 lakossal) nyújthat be A pályázatok két ütemben kerülnek minősítésre.
Pályázók köre Támogatási keret
Magyarországi Falumegújítási Díj 2013.
Első ütemben a pályaművek az állami főépítészek területi illetékessége szerint (a továbbiakban régió) kerülnek elbírálásra. A helyi zsűrik elnökei az állami főépítészek, tagjai a regionális fejlesztési ügynökségek (RFÜ), a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának (MUT) regionális szinten kijelölt képviselői.
Díjazás
Beadási határidő Honlap
A zsűrik régiónként legfeljebb két pályázót juttathatnak tovább országos szintre. A nyertes pályázó „A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért –2013.” elnevezésű elismerésben részesül , továbbá nevezésre kerül az „Európai Falumegújítási Díj –2014.” pályázatra, a meghirdetőkfedezik a nevezési díjat. A győztes jogot szerez, hogy helyszíne lehessen a 201 6. évi díjátadó ünnepségnek és falumegújítási konferenciának. Az I. helyezés nem megosztható. 2013. október 18. http://palyazatmenedzser.hu/2013/09/17/falumegujitasi-dij2013/?awt_l=El6LQ&awt_m=3iF2dYN0O1z4mMk
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
7
Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat Felhívás a sokoldalú és fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos ismeretátadás szervezésére vonatkozó, 2014. január 1. és 2014. május 31. közötti időszakban megvalósítható projektötletek benyújtására Az ismeretátadás témái lehetnek: a mezőgazdasági termeléssel, illetve más termeléssel kapcsolatos ismeretátadások, különösen - a termékek helyi piacra juttatására, - a fenntartható állattartásra, - a hazai nemesítésű fajták alkalmazására, - a kertkultúrára, - az ökogazdálkodásra vonatkozóak, illetve az integrált vidékfejlesztéssel kapcsolatos ismeretátadások, különösen - a vidéki turizmusra, - a táji értékek és a kulturális hagyományok megőrzésére, - a helyi és térségi közösségépítésre, - sok szereplő bevonásával folyó falu- és vidéktervezésre, - az épített környezet védelmére vonatkozóak.
Pályázók köre
Támogatási keret Támogatás összege Beadási határidő Honlap
A benyújtási időszakban egy Partner legfeljebb 5 projektötletet nyújthat be, egy projektötleteti témában (rendezvény, vagy ismeretátadás, vagy kiadvány) legfeljebb 3 projektötlet nyújtható be Kizárólag a projektötlet feldolgozója által jelen felhívást megelőzően lefolytatott előzetes nyilvántartásba vételi eljárás során megfelelt, azaz ténylegesen nyilvántartásba vett, tevékenységükben a vidékfejlesztéshez kötődő vagy azt felvállaló, adószámmal rendelkező magyarországi szervezetek és személyek 125.000.000 Ft Egy Partner egy naptári évben legfeljebb 9 millió forint összegű finanszírozásban részesíthető. 2013. október 1. 00:00 óra – 2013. október 20. 23:59 óra http://www.mnvh.eu/node/3130
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
8
Pályázatot kiíró Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat szervezet Pályázat Felhívás a sokoldalú és fenntartható, vidékfejlesztéssel kapcsolatos országos, megnevezése térségi és helyi fórumok, események szervezésére vonatkozó, 2014. január 1. és 2014. május 31. között megvalósítható projektötletek benyújtására Támogatható 1. szakmai műhelyek, konferenciák szervezése és megrendezése, ahol tevékenységek módszertanilag koordinált szakmai munka, tudásátadás folyik, úgy mint: o szakmai konferencia o szakmai műhely, workshop amely biztosítja a kiemelt vidékfejlesztési programok szakmai támogatását, tudományos figyelemmel kísérését, avagy alkalmas tapasztalatok, bevált jó gyakorlatok megosztására, cseréjére. 2. információs és tájékoztató fórumok vidéki szereplők részére, úgy mint: o kiállítás o konferencia o hazai vagy külföldi projektlátogatás o hazai vagy külföldi tanulmányút amely alkalmas információ cserére és információ átadásra egyes érintett felek között; alkalmas a sajtó és a közvélemény informálására; elősegíti a térségközi vagy nemzetek közötti kooperációt; fórumot biztosít az MNVH és az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (EVH) közötti együttműködés elmélyítésére. 3. helyi közösségek bevonásával megvalósuló helyi, illetve szakmai identitást erősítő események, a vidéki közösségek erősítését szolgáló kezdeményezések, úgy mint: o mezőgazdasági, kulturális, gasztronómiai seregszemle amely segíti a magyar vidékről alkotott összkép javítását; segíti a térségközi kapcsolatok elmélyítését, a közösségi élmény és összetartozás erősítését; ösztönzi a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását. Kizárólag a projektötlet feldolgozója által jelen felhívást megelőzően lefolytatott Pályázók köre előzetes nyilvántartásba vételi eljárás során megfelelt, azaz ténylegesen nyilvántartásba vett, tevékenységükben a vidékfejlesztéshez kötődő vagy azt felvállaló, adószámmal rendelkező magyarországi szervezetek és személyek (a továbbiakban: Partner). A benyújtási időszakban egy Partner legfeljebb 5 projektötletet nyújthat be, egy projektötleti témában (rendezvény, vagy kiadvány, vagy ismeretátadás) legfeljebb 3 projektötlet nyújtható be. Támogatási 125.000.000 Ft keret Egy Partner egy naptári évben legfeljebb 9 millió forint összegű finanszírozásban Támogatás részesíthető. összege 2013. október 1. 00:00 óra – 2013. október 20. 23:59 óra Beadási határidő http://www.mnvh.eu/node/3131 Honlap
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
Pályázatot kiíró szervezet
BELÜGYMINISZTÉRIUM LECHNER LAJOS TUDÁSKÖZPONT (LLTK)
Pályázat megnevezése Pályázat célja
Kulturális Örökség Napjai
Pályázók köre
Akik csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaihoz,
Beadási határidő Honlap
2013.. október 18.
9
Ha csatlakozott a Kulturális Örökség Napjaihoz, készítsen rövid összefoglalót az eseményről, feltüntetve a látogatók számát is, esetleg fénykép(ek)kel illusztrál va, és ezt –a KÖN-nel kapcsolatos információs anyagokkal együtt –
http://www.oroksegnapok.hu/sites/default/files/csatolmanyok/felhivas2013.pdf
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázat célja
Pályázók köre
Támogatási keret Beadási határidő Honlap
10
Hungarikum Bizottság Titkársága Kulturális Örökség Napjai 1. nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtése, rendszerzése, értéktárak létrehozása és fenntartása 2. a Hungarikumok Gyűjteményében és a Magyar Értéktárban nyilvántartott kiemelkedő nemzeti értékek kiemelkedő voltát mélyítő ismeretek megszerzése 3. a Hungarikumok Gyűjteményében és a Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kollektív megismertetése, azok hazai, külhoni és nemzetközi rendezvényeken, írott és elektronikus kiadványokban történő megjelentetése és népszerűsítése I. Civil szervezetetek II. Kutatóintézetek, egyetemek, gazdasági társaságok, önkormányzatok, non-profit gazdasági társaságok, civil szervezetek III. gazdasági társaságok, önkormányzatok, non-profit gazdasági társaságok, civil szervezetek 145 millió Ft 2013. október 31. http://www.nakvi.hu/sites/default/files/palyazati_felhivas_hung-2013.pdf
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
11
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése
Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület
Pályázat célja
A jelen ötletbörzével az IFK Budapest egyik emblematikus városrészének lehetséges vízióit, távoli jövőbeni szerepét és funkcióit kívánja felmérni a jövő szakembereinek mozgósításával. ki felsőoktatásban tanuló hallgatók számára 1. A győztes pályázó (és csapata) 500.000 Ft pénzjutalomban részesül 2. A győztes pályázó jogosulttá válik az IFK által adományozott „IFK Talentum 2013 ”cím viselésére, amelyről az IFK oklevelet bocsájt ki 3. A győztes pályázó lehetőséget kap, hogy az ingatlanfejlesztéssel és építészettel kapcsolatos mértékadó médiumokon keresztül bemutathassa pályaművét a szakmai nyilvánosságnak
Pályázók köre Díjazás
Támogatás összege
Beadási határidő Honlap
Hallgatói Ötletbörze 2013 “Római Part 2100”
A kiíró nem kívánja megkötni a pályázók kezét a pályaművek kötelező tartalmi elemeinek előírásával, ugyanakkor a pályázóknak lehetőség szerint meg kell meghatározni: terület rendeltetését, funkcióját terület terjedelmét, helyigényét, határait terület és környezetének kapcsolatait az alábbi témakörök figyelembe vételével: A Római Part jelenlegi gazdasági, társadalmi háttere, szerepe, környezete tájelemei és pozíciója (státusz, állapotfelvétel)… A jövőben milyen hatások érik és érhetik a Római Partot, és ezek mennyiben formálják át státuszát, pozícióját… A Római Part fejlesztési alternatívái… Budapest Főváros és a Római Part kapcsolata, viszonya és ezek várható változásai… Budapest, a Római Part és a Duna 2100-ban… Mi lesz a VÁROS szerepe és a városlakók helyzete 2100-ban, és ebben melyek a Római Part lehetőségei… Római Part területének vízionizált funkcionális, városképi, közlekedési, épített és természetes környezetének helyzete 2100-ban… 2013. november 4. 12:00 http://www.ifk-egyesulet.hu/otletborze/user/login
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
Támogatási keret
Beadási határidő Honlap
12
KÉK – Kortárs Építészeti Központ Lakatlan__Töltsd újra! Professzionális segítséget nyújtunk a projektek megvalósításához, önfenntartóvá válásához. Ennek érdekében egy közös, intenzív munkakapcsolat keretében a következő, egyedi projektekre szabott, térítésmentes szolgáltatásokat kínáljuk: Kapcsolatépítés: szervezeti partnerségek elősegítése (közös ötletelések olyan szervezetekkel, akikkel jó eséllyel tudtok szinergiákat megvalósítani: ezáltal a projekt gazdagodik, az ingatlan fenntartása finanszírozhatóbb, kihasználtsága magasabb fokú lesz); célcsoport-specifikus helyi hálózatok kiépülésének segítése, találkozók moderálása Projekt- és szervezetfejlesztés: üzleti modell és projektportfólió készítése a fenntarthatóság jegyében; folyamatos mentorálás; igény esetén prezentációs és tárgyalási felkészítés Ingatlanhasználat-menedzsment: a megfelelő ingatlan felkutatása, felmérése; ingatlantulajdonosok megkeresése és a lehető legkedvezményesebb bérleti konstrukciók kidolgozása (ideális esetben időszakos ingyenes ingatlanhasználat); a hely (részleges) felújítása önkéntes munkával, anyagi támogatással, nyersanyag szponzorokkal Jogi segítség: jogi háttér biztosítása a valamennyi szereplő érdekét védő bérleti konstrukcióhoz; szerződéskötések lebonyolítása; garanciaalap, amelynek tagjai anyagilag is felelősséget vállalnak egymásért Kommunikáció, PR: a projektek széleskörű kommunikációja Az ideális jelentkező ezt tudja: közösségi, szociális, kulturális, alkotótevékenységi kör innovatív projekt(ötlet), ami gazdasági fenntarthatóságra is törekszik - elhivatottság - valós ingatlanigény: az ingatlanhasználat valóban új dimenziót, lendületet adna a projektnek - nyitottság az együttműködésre más szervezetekkel az ingatlan használata, a projektmegvalósítás során - szervezetileg: (1) civil, vagy informális szervezet (nem szükséges, hogy bejegyzett szervezet legyen), illetve (2) olyan vállalkozás, esetleg magánszemély, amely az (1) csoportba tartozó kezdeményezéssel közösen valósítana meg projektet 2013. november 4. http://toltsdujra.hu/
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése A pályázat tárgya, célja
Pályázók köre
Támogatható tevékenység Támogatási keret Díjazás Beadási határidő Honlap
13
Magyar Művészeti Akadémia Nyílt építészeti ötletpályázat Karakteres építészeti eszközökkel megfogalmazott, a turizmust tájékozódási és tájékoztatási centrumként (l. Info-Box) kiszolgáló, figyelemfelkeltő, de a kialakult falu, vagy városképet nem romboló építmény TÁJ/PONT, azaz TÁJékoztató és TÁJékozódási PONTok hálózatára vonatkozó elképzelések bemutatása. A pályázat célja, hogy a látogatók a megtervezésre kerülő térben kapjanak általános tájékoztatást a település és környezetének történetéről, természeti, műemléki és történelmi nevezetességeiről, egyéb turisztikai célpontjairól, szállás- és étkezési lehetőségekről. 3.1. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1.§ (2) bekezdés k) pontja szerinti definíciót /„építészeti alkotás és annak terve"/ figyelembe véve 40. életévét be nem töltött építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű természetes személyként nyújthatják be papír alapú pályázatukat. tervezési feladat egy országosan egységes turisztikai információs rendszer alapegységeinek a megtervezése, mely az adott település méretéhez igazodó funkciókat tartalmazza. 11 millió forint Minimum 500.000 Ft, maximum 1,5 millió Ft 2013. november 18. http://www.mma.hu/_palyazatok/-/content/10180/1/a-magyar-muveszetiakademia-nyilt-epiteszeti-otletpalyazatot-hirdet
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázók köre Pályázat célja
Beadási határidő Honlap
14
Kortárs Építészeti Központ 6. Budapesti Építészeti Filmnapok – Felhívás építészeti városi és design témájú filmek beküldésére Nincs megkötés A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között. 2013. október 31. http://kek.org.hu/filmnapok/felhivas-2014/
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázat célja
Pályázók köre
Beadási határidő Honlap
15
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Európai Örökség A cím az európai integrációt, eszméket és történelmet idéző és szimbolizáló helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A pályázaton az egyes helyszínek önállóan, továbbá nemzeti tematikus helyszínként, illetve transznacionális helyszínként indulhatnak. Fogalmak Helyszín: Az adott helyhez kötődő műemlékek, természeti, víz alatti, régészeti, ipari vagy városi helyszínek, kultúrtájak, emlékhelyek, kulturális javak és tárgyak, valamint a szellemi örökség, beleértve a kortárs örökséget is. Transznacionális helyszín: a) különböző tagállamokban található helyszínek, amelyek közös pályázat benyújtása érdekében valamely meghatározott témára összpontosítanak, vagy b) a legalább két tagállam területén elhelyezkedő helyszín. Nemzeti tematikus helyszín: ugyanazon tagállamban található helyszínek, amelyek közös pályázat benyújtása érdekében valamely meghatározott témára összpontosítanak. Helyszínek tulajdonosai, vagyonkezelői vagy az azokkal megállapodást kötött szervezetek, vagy ezek hiányában a helyszín szellemiségéhez kötődő szervezetek 2013. október 18. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/A4700ECF23B5E32 CC1257BD6002CBDA1
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
16
Pályázati figyelő 2013. október
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázat célja
Beadási határidő Bővebb információ
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Kollégiuma Veszélyben lévő magyar népi építészeti értékek
Alap
Kós
Károly
Kisfilm-pályázat: a pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyek veszendőben lévő, rejtett értékekre irányítják a figyelmet. A beérkezett alkotások közül a kisfilmek szakmai színvonala, egyedisége, dokumentatív hitele alapján válogatnak. Kedvező elbírálásban részesülnek az emberi sorsokat feltáró, valamint a műemlék megmentésének módjára javaslatot tevő alkotások. 2013. november 15. Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kós Károly Kollégiuma; 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
17
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázat célja Pályázók köre Díjazás
Beadási határidő Honlap
Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány Országos művészeti pályázat Makovecz Imre emlékét őrző műalkotás, emlékhely elkészítésére Makovecz Imre tiszteletére épülő műalkotás, emlékhely megtervezése és kivitelezése. Magánszemélyek: hivatásos alkotóművészek. 1. 2. 3.
díj bruttó 1.500 000.-Ft, továbbá a műalkotás elkészítésének joga díj bruttó 1.000 000.-Ft díj bruttó 500.000.-Ft
2013. október 30. http://palyazatmenedzser.hu/2013/07/21/makovecz-imre-emlekhely/
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése A pályázat célja
Pályázók köre
Falvak Kultúrájáért Alapítvány Kultúra Lovagja cím adományozása a) A magyar államalapítás millenniuma alkalmából a kulturális örökség megőrzése, felkutatása, ápolása, népszerűsítése, alkotó fejlesztése, az egyenrangú kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése érdekében huzamos időn át kifejtett önzetlen tevékenység elismerésére a Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1998-ban Kultúra Lovagja címet alapított. (b) A pályázhatnak azon szervezetek - a jelölt tudta nélkül -, amelyek tagjaik, munkatársaik, támogatóik huzamos időn át végzett, önzetlen, áldozatos munkáját az elismerés ezen formájával kívánják megköszönni. (c) Adományozott címek: Egyetemes Kultúra Lovagja, Magyar Kultúra Lovagja és a Magyar Kultúra Apródja. Az elismerés posztumusz is adományozható. (d) Jelölt lehet az alapító gondolatot hitelesen megvalósító magyar és külföldi állampolgár. Társadalmi szervezetek és önkormányzatok
Beadási határidő Honlap
2013. október 15.
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése A pályázat célja
Falvak Kultúrájáért Alapítvány
Pályázók köre Beadási határidő Honlap
18
http://www.alkotohazak.shp.hu/hpc/web.php?a=alkotohazak&o=kultura_lova ga_2013__vZsG
Örökség serleg a) A Falvak Kultúrájáért Alapítvány együttműködve a Magyarország Felfedezői Szövetséggel 2005-ben Örökség serleg elismerést alapított, melynek célja a Kárpát-medence kulturális örökségének ápolása érdekében tevékenykedő, példamutató ifjúsági közösségek színvonalas elismerése. (b) Az elismerést évente egy alkalommal, legfeljebb három arra érdemes közösség veheti át. (c) Pályázat formája kötetlen. Jelölt lehet az alapító gondolatot és a pályázat célját huzamosabb időn át hitelesen megvalósító állandó vagy ideiglenes ifjúsági közösség. Ifjúsággal foglalkozó társadalmi szervezetek, iskolák és önkormányzatok 2013. november 1. http://www.alkotohazak.shp.hu/hpc/web.php?a=alkotohazak&o=orokseg_serl eg_fR7U
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
Pályázati figyelő 2013. október
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Pályázat célja
Támogatható tevékenységek
Pályázók köre
Díjazás
Beadási határidő Honlap
19
Lindab Kft. Lindab Tervezői Díj 2013. A Lindab Kft. pályázatot hirdet a 2013-as Lindab tervezői díjak odaítélésére. A pályázaton Lindab termékekkel megtervezett vagy megtervezett és kivitelezett épületekkel és termékalkalmazásokkal lehet indulni. A következő kategóriákban lehet pályázni: - Az Év Lindab Háza 2013 (új épület): lakóház és középület; - Az Év Lindab Csarnoka 2013 (új épület): komplett Lindab csarnoképület és Lindab csarnoképület burkolatok; - Az Év Lindab Felújítása 2013: tető, tetőszerkezet, homlokzat és emeletráépítés acél könnyűszerkezettel. érvényes tervezői jogosultsággal (kamarai azonosító számmal) rendelkező építész tervező vagy statikus tervező magánszemély, aki a Magyar Mérnöki Kamaránál vagy a Magyar Építész Kamaránál be van jegyezve, és a nevezett épület tervezésében, megvalósításában tervezőként közreműködött. Minden kategóriában egy nyertes, díjazott kapja meg a „Lindab Tervezői Díj 2013” elismerést, amelyhez tartoznak a következők: Lindab Díj és Oklevél Lindab bankkártya 500 000 Ft értékben Meghívás és részvétel a Lindab VIP Tervezői Találkozó rendezvényén Lindabos és szakmai publikáció (nemzetközi Lindab Direct, Tervezői hírlevél, Tervezői Portál, Lindab weboldalak, szakmai nyomtatott és online médiumok, konferenciák) 2013. december 1. http://www.tervezoi-dij.lindab.hu/reszletek
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
20
Pályázati figyelő 2013. október Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
Pályázók köre
Honi Művészetért Alapítvány 2013 Ezüst Ácsceruza Díj Az Ezüst Ácsceruza Díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást. A díj adományozására javaslatot tehetnek:
a bizottság tagjai magyarországi főiskolák és egyetemek építészeti és építőipari karának oktatói építészeti, építőipari lapok szerkesztőségei közszolgálati és kereskedelmi televíziók kulturális műsorainak szerkesztőségei közszolgálati és kereskedelmi rádiók kulturális műsorainak szerkesztőségei Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöksége Magyar Újságírók Közössége elnöksége építészeti és építőipari profillal rendelkező internetes portálok szerkesztőségei
Jelölhetők: magánszemélyek. Díjazás
Beadási határidő E-mail
A díjjal „ezüst ácsceruza” emlékplasztika, az adományozást igazoló oklevél és 200.000 Ft pénzjutalom jár. A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az idén is két díj kerül átadásra. 2013. október 22.
[email protected]
Készítette: Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Dátum: 2013. október 11. A kivonat különböző honlapokon megtalálható információk alapján készült. Az itt foglaltak a pályázati kiírás egyéb részeivel együtt értelmezendők! A változtatás jogát a kiíró – az esetek többségében - fenntartja.
21
Pályázati figyelő 2013. október B)
Nemzetközi pályázatok
Pályázatot kiíró szervezet Pályázat megnevezése Támogatható tevékenységek
Holcim Foundation
Pályázók köre
Holcim Awards díjra (fő kategória) - Olyan építészek, tervezők, mérnökök, projektgazdák, építő- és kivitelező vállalatok pályázhatnak, akik fenntartható válaszokat adnak korunk építészetének és építőiparának technológiai, környezeti, társadalmi-gazdasági és kulturális kérdéseire.
Keretösszeg Beadási határidő Honlap
Holcim Awards 2013 Fenntartható építészeti pályázat és díj
Holcim Awards díj Next Generation kategória
Next Generation kategória – Ötlet szintjén megálmodott projekttervekkel és merész ötletekkel lehet pályázni. A munkák alkotói nem lehetnek 30 évnél idősebbek 2013. július 1-jén, és a projektek építése sem kezdődhetett el ezen időpont előtt 2 millió USD 2014. március 24. http://www.holcimfoundation.org/Awards