PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 11.; Cg.: 01-09-930232; adószáma: 11688769-2-41; képviseli: Iszály Balázs ügyvezető; a továbbiakban: Bérbeadó vagy Kiíró) mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem kizárólagos tulajdonában álló intézményi társasága gyorsított, nyilvános, egyfordulós versenyeztetési pályázatot hirdet az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vtv.), az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet (Rendelet), az ELTE Vagyonkezelési szabályzata (VSz), a versenyeztetési eljárás szabályairól szóló 19/2009. (XI.10.) sz. rektori utasítás (RU) alapján, a következő tartalommal:
1.) A PÁLYÁZAT CÉLJA Az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság bérleményében álló budapesti XIV. kerületi tulajdoni lapon 32705 helyrajzi szám alatt felvett, természetben az 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23. alatti ingatlan földszintjén található, nem lakás céljára szolgáló, 30,2 nm alapterületű, étterem rendeltetésű helyiségcsoport (a továbbiakban: Bérlemény) Pályázó általi bérlésére határozott idejű, 2014. december 31. napjáig szóló bérleti szerződés útján. Az étterem működtetésének alapvető célja, hogy az ELTE hallgatói és dolgozói megfelelő színvonalú és árszintű éttermi szolgáltatást vehessenek igénybe az épületen belül, valamint a hallgatók és a dolgozók kulturált szórakozásához is helyet biztosítson. A Pályázó kötelessége a bérleti szerződésben foglaltak, és ezek között az étterem működtetésére vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartása.
2.) A BÉRLEMÉNY ADATAI Tulajdonos: Magyar Állam Vagyonkezelő: Eötvös Loránd Tudományegyetem (székhelye: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. nyilvántartási száma: FI80798 (intézményi azonosító); adószáma: 15308744-2-41; képviseli: Dr. Mezey Barna rektor) Ingatlangazda: Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kollégium (székhely: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23.; nyilvántartási szám: FI80798 (intézményi azonosító); adószám: 15308744-2-41; képviseli: Dr. Seifert Tibor kollégiumi főigazgató). Bérbeadó: ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság. A Bérbeadó az általa az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől bérbe vett Helyiség bérbe vagy használatba adására jogosult. A Bérbeadó az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel kötött bérleti szerződés alapján köteles versenyeztetési eljárást lefolytatnia a Bérlemény további bérbeadása (albérlet), használatba adása vagy egyéb módon történő hasznosítása tárgyában. 1
A Bérlemény címe: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23. A Bérlemény helyrajzi száma: 32705 A Bérlemény alapterülete: 30,2 négyzetméter A Bérlemény elhelyezkedése: épület földszintjén található konyha, kiszolgáló helyiség, raktár és személyzeti mosdó helyiségekből álló helyiségcsoport Funkciók: a Bérleményben található étterem jelenleg melegkonyhás egységként alkalmas módon funkcionál, a pályázat célja a fent megjelölt helyiségcsoport étteremként történő működtetésének fenntartása. Gépek és felszereltség: az étterem működéséhez szükséges felszereltséget a nyertes pályázónak szükséges biztosítania. Célcsoport: a hallgatók és az épületben dolgozók létszáma nagyságrendileg 300 fő. A Bérlemény az ELTE Egyetemi Kollégium Tagkollégiuma. A célcsoport az itt életvitelszerűen élő ELTE hallgatókból, ill. az intézmény munkatársaiból tevődik össze. A létesítmény egyetemi jellegét figyelembe véve szeszes italt és dohányterméket forgalmazhat, a nemdohányzók védelmére vonatkozó törvény előírásainak betartása mellett. Bérleti díj: a pályázók által fizetendő havi nettó bérleti díj a pályázat tárgyát képezi, ajánlattétel formájában. A minimum havi bérleti díj 60.000 Ft (hatvanezer forint).
3.) A PÁLYÁZÓKRA VONATKOZÓ FELTÉTELEK A pályázási jogosultság Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság. Az alkalmas pályázó formailag és tartalmilag hiánytalan pályázati dokumentációt nyújt be és igazolja a pályázati biztosíték maradéktalan megfizetését. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság A Bérbeadó rögzített határidejű ellátási kötelezettségére, valamint a projekt szoros ütemezésére tekintettel állapította meg a pénzügyi alkalmasság egyes szempontjait, a teljesítés pénzügyi alapjai stabilitásának biztosítása érdekében.
2
Pénzintézeti alkalmasság
A Pályázónak igazolnia szükséges, hogy bármely számlavezető pénzintézeténél vezetett valamennyi bankszámláján (1) pályázatának beadását megelőző 1 (egy) éven belül háromnál több alkalommal fedezethiány miatti sorban állás nem volt, (2) a bank felé fizetési kötelezettségeinek eleget tett. Megkövetelt igazolási mód: A Pályázó nyilatkozata az alábbiakról:
számlavezető pénzintézet(ek) feltüntetése (név, cím) bankszámlaszám(ok) megjelölése számlanyitás(ok) időpontja (év/hónap/nap), nyilatkozat arról, hogy volt-e számláján a pályázat benyújtásától visszaszámított egy évben fedezethiány miatt sorban állás, nyilatkozat arról, hogy a bank felé fizetési kötelezettségeinek rendben eleget tesz-e, A pályázónak a továbbiakban nyilatkoznia kell arról, hogy a nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak megfelelnek, és a nyilatkozat az adatokat valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, valamennyi bankszámlájára vonatkozóan tartalmazza, más pénzügyi intézménynél egyéb bankszámlát nem vezet, illetve a pályázat benyújtását megelőző 1 éven belül nem vezetett.
Mérleg szerinti eredmény
A Pályázó felé megfogalmazott feltétel, a tárgyévet megelőző 1 (egy) teljes (lezárt) üzleti évének (2010) mérleg szerinti eredményének pozitív volta. Megkövetelt igazolási mód: a Pályázó nyilatkozatának benyújtása arról, hogy a Pályázó tárgyévet megelőző 1 (egy) teljes (lezárt) üzleti évének (2010) számviteli jogszabályok szerint elkészített beszámolójának eredménye pozitív (ha a Pályázó letelepedési ország szerinti joga előírja a beszámoló közzétételét).
Teljes együttes árbevétel
A Pályázó felől elvárás, hogy a pályázati határidő lejártának napját megelőző utolsó üzleti év (2010) árbevétele meghaladja a nettó 6.000.000,- Ft (hatmillió forint) összeget. Megkövetelt igazolási mód: a Pályázó nyilatkozata az általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről.
Pályázati biztosíték
A Bérbeadó az eljárásban való részvételt 200.000- Ft, azaz kétszázezer forint pályázati biztosíték nyújtásához köti. A pályázaton való részvétel feltétele a pályázati biztosíték Bérbeadó részére 3
történő megfizetése a pályázat benyújtására nyitva álló határidőig, melyet a pályázó a Bérbeadó Kereskedelmi és Hitelbank NyRt. banknál vezetett 10400126-50515755-89751012 számú bankszámlájára történő átutalással vagy készpénz befizetéssel teljesíthet. A pályázati biztosíték nyújtását igazoló eredeti okiratot (befizetési, átutalási bizonylatot) a pályázathoz mellékletként csatolni szükséges. Ennek elmaradása esetén a pályázat érvénytelen. A pályázati biztosítékot a Bérbeadó a pályázati felhívás visszavonása, az eljárás eredménytelenségének megállapítása esetén, továbbá – az ajánlatok elbírálását követően – a nem nyertes pályázók részére köteles nyolc napon belül visszafizetni. A pályázati biztosítékot a Bérbeadó a nyertes pályázónak nem fizeti vissza, a befizetett pályázati biztosíték – a bérleti szerződés megkötése esetén - kauciónak minősül. A határidőt a visszavonásról szóló hirdetmény közzétételének, illetve az eredmény vagy eredménytelenség kihirdetésének napjától kell számítani. A Bérbeadó kijelenti, hogy a pályázati biztosíték után kamatot nem fizet. A Pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázattól való elállása eseten a pályázati biztosítékra nem formálhat jogot, amennyiben ajánlatát az ajánlati kötöttség időtartama alatt vonta vissza. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Referencia
A pályázat érvényességéhez vendéglátó-ipari tapasztalat szükséges, az alábbi feltételeknek való együttes megfelelés mentén: felsőoktatási intézmény vonatkozásában kis (kb. 150-200 látogatós) hallgatói rendezvényen vendéglátó-ipari egység működtetése Jelenleg, Magyarország területén, 5 éve folyamatosan működtetett felsőoktatási vendéglátó egységként működik Megkövetelt igazolási mód: A referenciák bemutatása, legfeljebb 1 gépelt A4 oldal terjedelemben (Times New Roman 12 pt, 1,5 sorköz, 2,5 margó). A beszámolónak minimálisan az alábbi információkat szükséges tartalmaznia: vendéglátó ipari egység/szolgáltatás megnevezése, rövid bemutatása (pl. mely rendezvényen, helyszínen volt jelen) célcsoport, vendégkör bemutatása a nyújtott szolgáltatások (pl. terméktípusok, egyéb szolgáltatások) (rövid) bemutatása a referencia igazolására jogosult személy vagy kapcsolattartó neve, telefonos és elektronikus elérhetősége, cégszerű, eredeti aláírása a referencia igazoláson. A Bérbeadó felhívja a figyelmet arra, hogy a referencianyilatkozatot, illetőleg igazolást oly módon kell elkészíteni, hogy abból valamennyi, az alkalmasság megítéléséhez szükséges körülmény megállapítható legyen.
4
Humán erőforrás
A Pályázónak szakirányú végzettséget szükséges igazolnia az alábbiak szerint: vezetői szinten legalább egy fő vendéglátói vagy idegenforgalmi szakmai végzettség (felsőfokú oklevél, középfokú vagy felsőfokú szakképesítés, szakirányú továbbképzés) Megkövetelt igazolási mód: a szükséges végzettséggel rendelkező személy saját kezű aláírásával ellátott szakmai önéletrajza, és végzettséget igazoló oklevelek egyszerű fénymásolata. A Pályázó személyére vonatkozó speciális kizáró okok Nem köthető szerződés azzal a Pályázóval, aki az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 25.§ (1) bekezdésében foglaltaknak nem felel meg, azaz: Csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt áll, jogutód nélküli megszűntetése folyamatban van. Tevékenységét saját döntése alapján felfüggesztette, vagy akinek tevékenységét felfüggesztették. Az adózás rendjéről szóló 2003. CXII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik. Gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; illetőleg akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta és az eltiltás ideje még nem járt le. Állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel vagy a Bérbeadóval szemben lejárt tartozása van.
4.) A PÁLYÁZAT TARTALMA A pályázat célja Az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság bérleményében álló budapesti XIV. kerületi tulajdoni lapon 32705 helyrajzi szám alatt felvett, természetben az 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23. alatti ingatlan földszintjén található, nem lakás céljára szolgáló, 30,2 nm alapterületű étterem rendeltetésű helyiségcsoport (a továbbiakban: Bérlemény) Pályázó általi bérbevétele határozott idejű, 2014. december 31. napjáig szóló bérleti szerződés útján. Az étterem működtetésének alapvető célja, hogy az ELTE hallgatói és dolgozói megfelelő színvonalú és árszintű éttermi szolgáltatást vehessenek igénybe az épületen belül, valamint a hallgatók és a dolgozók kulturált szórakozásához is helyet biztosítson. A Pályázó kötelessége a bérleti szerződésben foglaltak, és ezek között az étterem működtetésére vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartása.
5
A nyertes pályázó a bérleményt kizárólag rendeltetésének megfelelően étteremként működtetheti, ettől eltérő célú működtetésre nem jogosult, e célnak megfelelő működtetésre pedig köteles. A működtetésnek 2014. december 31. napjáig folyamatosan fenn kell állnia. A nyertes pályázó ezen felül köteles havi rendszerességgel bérleti díjat és rezsiköltséget fizetni. A nyertes pályázó kötelessége az összes szükséges hatósági engedély és hozzájárulás beszerzése és az abból adódó feladatok elvégzése
Az étteremmel szemben támasztott pályázati feltételek
Átalakítás
A nyertes Pályázó a későbbiekben a Bérleményen bármilyen módú és mértékű átalakítási munka végzésére csak a Vagyonkezelő (Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága) előzetes írásbeli engedélyével jogosult, és csak az étteremként való működéshez szükséges megfelelő hatósági engedélyek beszerzésének érdekében A nyertes Pályázó az átalakítás következtében létrejövő értéknövekedés miatt a szerződés megszűnésekor a Bérbeadóval szemben semmilyen vagyoni igényt nem jogosult támasztani.
Eszközök, gépek, berendezések
A nyertes Pályázó vállalja, hogy a részére biztosított eszközöket, tárgyakat rendeltetésszerűen használja, és a tőle elvárható gondossággal őrzi. A nyertes Pályázó az általa a Bérlemény felszereléseként, tartozékaként használatra átvett eszközöket, tárgyakat köteles nyilvántartani, és azokért teljes körű anyagi felelősséget vállalni, illetve azok meghibásodása, teljes vagy részleges megsemmisülése, eltűnése vagy ellopása esetén a nyertes Pályázó köteles haladéktalanul, szóban és írásban is értesíteni a Bérbeadót. A nyertes Pályázónak meg kell neveznie és engedélyeztetnie kell az ELTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatóságon keresztül, az étteremben beépítésre kerülő műszaki eszközöket, gépeket. A nyertes Pályázó tudomásul veszi, hogy a beépítésre került tárgyak a szerződés lejártát követően vagy amennyiben a szerződés a pályázó hibájából kerül megszűntetésre, az ELTE Egyetemi Kollégium tulajdonába kerülnek. A Bérbeadó a nyertes Pályázó által az Ingatlanban, beleértve a Bérleményben elhelyezett anyagokért és eszközökért semminemű felelősséget nem vállal. A nyertes Pályázó tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó nem felel a harmadik személy által a Bérlemény használatával összefüggésben az Ingatlanban, a Bérleményben, illetőleg az Ingatlanban és a Bérleményben elhelyezett anyagokban és eszközökben a nyertes Pályázónak okozott károkért, illetve a Bérbeadó által harmadik személynek okozott károkért.
6
A nyertes Pályázó teljes körű anyagi felelősséggel tartozik a Bérbeadónak az általa vagy alkalmazottja, tagja, az általa a Bérleménybe beengedett, illetve az érdekében eljáró harmadik személyek által az Ingatlanban, beleértve a Bérleményben és az azokban elhelyezett anyagokban, eszközökben, tárgyakban okozott károkért.
Biztonsági előírásoknak való megfelelés
A nyertes Pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a Bérleményre vonatkozó tűzvédelmi, munkavédelmi, rendészeti, balesetvédelmi, vagyonvédelmi előírásokat és egyéb vonatkozó szabályozásokat elkészíti, betartja, és minden, a Bérlemény használata, illetve étteremkénti működtetése céljából általa alkalmazásban álló személlyel továbbá a Bérlemény területére belépő egyéb személlyel betartatja, illetve az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit ellátja. A fenti előírások betartása céljából az étterem alkalmazottainak az oktatásáról és az előírások betartásáról a Bérlőnek kell gondoskodni. A nyertes Pályázó köteles figyelemmel lenni a nem dohányosok védelmében tett utasításokra, az Ingatlanon, az épületben folyó egyéb tevékenység zavarásától való tartózkodásra. A nyertes Pályázó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, magatartástól, amely a Bérbeadó rendeltetésével ellentétes, illetőleg az Bérbeadó vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetem jó hírnevét sérti vagy veszélyezteti.
Szerződésben rögzített feltételek betartása
A bérleti jog másra át nem ruházható. A nyertes pályázó nem jogosult a Bérleményt harmadik személy használatába adni vagy egyéb módon hasznosítani A nyertes Pályázó kötelessége a bérleti díj havonta előre történő megfizetése. A nyertes Pályázó kötelessége minden hónap ötödik (5.) napjáig a teljesítésről igazolást kiállítani, és a Bérbeadó részére megküldeni. A nyertes Pályázó kötelessége 200.000 Ft (kétszázezer forint) kaució megfizetése, az előzetesen megfizetett pályázati biztosíték kaucióvá minősül a szerződéskötéssel egyidejűleg. A Pályázó tudomásul veszi, hogy a bérleti szerződés megkötését követően a nyertes Pályázó viseli az elektromos áram költségeit, külön almérők alapján.
Nyitva tartás
A Bérlemény közösség részére történő megnyitásának legkésőbbi időpontja 2012. március 1. A bérleti díjat a teljes évre, 12 hónapra kell fizetni.
7
A Bérbeadó elvárása, hogy az étterem nyitva tartása az épületben tanulók, dolgozók igényeihez igazodjon (naponta minimum nyolc órás nyitva tartás, előnyt jelent a dolgozók munkaidejének figyelembe vétele.. A nyertes Pályázó tudomásul veszi, hogy a Bérbeadónak joga van meghatározott körülmények esetén – az egyébként nyitva tartási időnek számító időtartam alatt is – bezárni az Ingatlant. A nyertes Pályázó ezt, mint általa vállalt kockázatot kifejezetten tudomásul veszi, és az Ingatlan esetleges bezárása kapcsán kártérítésre, vagy díj visszatartására nem jogosult.. A nyertes Pályázó kötelessége a Bérleménynek és közvetlen környezetének rendben és tisztán tartása.
5.) A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE
A pályázatok benyújtásának határideje
2012. február 15. szerda 11. óra A Pályázó pályázatát az eredményhirdetésig visszavonhatja. A Pályázó ajánlati kötöttsége akkor kezdődik, amikor az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejárt. A Pályázó ajánlatához a benyújtási határidő lejártától számított 60 napig kötve van, kivéve, ha a Bérbeadó ezen időponton belül a pályázatot megnyert ajánlattevővel szerződést köt, a pályázati felhívást visszavonja, a pályázatot eredménytelennek minősíti. Apályázó köteles nyilatkozni az ajánlati kötöttség elfogadásáról.
A Pályázatok benyújtásának helye és módja
A pályázatokat az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság irodájában személyesen vagy meghatalmazott útján (postai úton történő benyújtás kizárt), feladó megjelölése nélküli zárt borítékban, magyar nyelven, két eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani (Cím: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 11., 2. emelet). A borítékra kérjük ráírni: „ELTE Ajtósi Dürer Kollégium étterem pályázat”. A titkárság nyitva tartása: munkanapokon és munkaidőben (hétfő - péntek: 9:00-17:00 óra között). Egy Pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
Hiánypótlás
Hiánypótlásra lehetőség nincs. 8
A Pályázat benyújtásának formai követelményei
Az iratokat csatolandó mellékleteknél feltüntetett sorrendben kérjük csatolni. A pályázati felhívásban kiadott iratmintákat változtatás nélkül és cégszerűen aláírva kérjük beadni. A pályázati ajánlatokat magyar nyelven, minden tartalommal rendelkező oldalon beszámozva és szignálva, összefűzve két eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani. A másolati példányoknak az eredetivel mindenben meg kell egyezniük. A példányokon fel kell tüntetni az ,,Eredeti", illetve a ,,Másolat" megjelölést. A példányok közötti eltérés esetén az Egyetem az ,,Eredeti" megjelöléssel ellátott példányt tekinti irányadónak. Amennyiben az eredeti példány nem kerül megjelölésre, az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság választja ki, hogy a részére megküldött példányok közül melyiket tekinti eredetinek. Csatolandó mellékletek
Pályázó és pályázat alapadatai
01. Felolvasólap, amely tartalmazza a havi bérleti díj összegét, és az áruválaszték egységárakból képzett átlagárát. 02. Pályázati adatlap, amely a Pályázóra és annak pénzintézet(ek)nél vezetett bankszámlá(i)ra vonatkozó információkat tartalmazza. 03. Cégkivonat vagy bírósági nyilvántartási kivonat vagy ezzel egyenértékű okirat (melyben a cég főtevékenysége megfelel a pályázatban kiírt profilnak), mely 30 naptári napnál nem régebbi, eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati formájú, valamint 30 napnál nem régebbi eredeti adóhatósági igazolás (APEH, VPOP és helyi önkormányzat). Magánszemély pályázó esetén 30 napnál nem régebbi adóhatósági igazolások (APEH és helyi önkormányzat) eredetiben. 04. Aláírási címpéldány a Pályázó képviseleti jogára vonatkozóan, eredeti, vagy hitelesített másolat formájában, vagy ezzel egyenértékű okirat (pl. banki aláíró karton). Magánszemély esetében banki aláíró karton vagy önkormányzati igazolás benyújtása szükséges. 05. Referencia – a pályázati felhívásban rögzített formátumnak megfelelően 06. Alkalmazni kívánt szakemberek önéletrajza, végzettséget igazoló okleveleinek egyszerű fénymásolata – a pályázati felhívásban rögzített formátumnak megfelelően 07. A fogyasztásra kínált termékek listája és maximális fogyasztói átlagára. 08. Az étterem működtetésével kapcsolatos elképzelések bemutatása (maximális terjedelem öt db A4 oldal, Times New Roman, 12 pont, 1,5 sorköz, 2,5 margó).
Nyilatkozatok
09. Nyilatkozatot a pályázati feltételek valamint az ajánlati kötöttség elfogadásáról. 9
10. Nyilatkozatot a Bérbeadó szerződéstervezetének elfogadásáról. 11. Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázat elnyerése esetén megkötendő szerződéshez szükséges-e társasági cselekmény és/vagy harmadik személy hozzájárulása. 12. Nyilatkozat a szerződéskötési jogosultság átruházásának kizárásáról. 13. Nyilatkozat arról, hogy a Pályázónak a Bérbeadóval, illetőleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel szembeni tartozása nem áll fenn. 14. Nyilatkozat arról, hogy tevékenységét saját döntése alapján nem függesztette fel, illetőleg tevékenységét az arra jogosult szerv nem függesztette fel 15. Nyilatkozat arról, hogy a Pályázó csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt nem áll. 16. Nyilatkozat arról, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. CXII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással nem rendelkezik. 17. Nyilatkozat arról, hogy gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt nem követett el, vagy a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesült; illetőleg tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében nem korlátozta, illetőleg a korlátozás lejárt. 18. Nyilatkozat arról, hogy az állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adatot nem szolgáltatott, és ezért az eljárásból nem zárták ki. 19. Titoktartási nyilatkozat.
Pénzügyi háttérre vonatkozó tartalmak
20. A pályázati biztosíték nyújtását igazoló eredeti okirat (befizetési, átutalási bizonylat). 21. Nyilatkozat arról, hogy a tárgyévet megelőző teljes (lezárt) üzleti év (2010) számviteli jogszabályok szerint elkészített beszámolójának mérlege pozitív volt, továbbá a pályázat leadását megelőző 1 (egy) lezárt üzleti év (2010) árbevétele meghaladja a nettó 6.000.000 Ft (hatmillió forint) összeget.
6.) A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE
Pályázatok bontása
A pályázatok bontása zártkörű. A bontás ideje és helye: 1052 Budapest Gerlóczy utca 11. 2. emelet, határidő: 2012. február 15. szerda 12 óra
10
A pályázatok elbírálása
A pályázatok elbírálásáról a pályázati útmutatóban ismertetett formai és tartalmi szempontjainak figyelembevételével az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kollégium és az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság által kijelölt háromtagú Bíráló Bizottság dönt, és a pályázókat írásban, a pályázat Felolvasólapján megadott elérhetőségen értesíti az eredményről legkésőbb 2012. február 20. napjáig postai úton. A Bíráló Bizottság tagjai: Hartyándi Mátyás KolHÖK elnök Dr. Seifert Tibor kollégiumi főigazgató Iszály Balázs ELTE ESZ Kft. ügyvezető A Bíráló Bizottság elnöke: Dr. Seifert Tibor kollégiumi főigazgató A pályázatokat elbíráló bizottság a határidőre beérkezett pályázatokról megállapítja, hogy a pályázók a pályázati dokumentációban meghatározott formai és tartalmai követelményeknek megfelelnek-e Azon pályázó, amely a kiírt feltételek bármelyikének nem felel meg, a pályázati eljárásból – az arra való indokolás jegyzőkönyvbe vétele mellett – kizárásra kerül. Az elbírálás határideje: 2012. február 15 szerda. 18 óra. A pályázat eredménye megtekinthető a www.elte.hu oldalon is. A Bérbeadó fenntartja a jogot, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépése, vagy a Bérbeadónak a szerződéstől történő későbbi elállása esetén a pályázat soron következő helyezettjével szerződést kössön. A pályázat érvényessége A Bérbeadó fenntartja a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélküli eredménytelennek nyilvánítására. A pályázatra jelentkezők a pályázatuk benyújtásának tényével tudomásul veszik, hogy ilyen esetben semmiféle igénnyel nem léphetnek fel az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, és a jelen pályázati kiírás feltételeit magukra nézve kötelező jelleggel elfogadják. A pályázó tudomásul veszi, hogy beadott pályázata érvénytelen, amennyiben a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és a jogszabályokban meghatározott pályázási formai és tartalmi feltételeknek.
11
Érvénytelen a pályázat:
ha a pályázatot nem a kiírásban meghatározott határidőben vagy nem az ott megjelölt helyen és módon nyújtották be. a pályázatban közölt tények, adatok, információk részben vagy egészben nem felelnek meg a valóságnak, a döntéshozó tudomására jut, hogy a pályázó vagy az érdekkörébe tartozó más személy a pályázat titkosságát megsértette. a pályázó a pályázati biztosítékot nem fizeti meg.
Szerződéskötés tervezett dátuma a nyertes pályázóval
2012. február 21. hétfő. A Felek a bérleti szerződést határozott időtartamra kötik, 2012. március 1. és 2014. december 31. közötti időtartamra.
A bérlemény működésének kezdete
2012. március 1. A nyertes pályázó köteles a bérbe vett Helyiséget 2012. március 1. napjától a szerződés hatálya alatt étteremként működtetni.
7.) TARTALMI BÍRÁLATI SZEMPONTRENDSZER A bírálati döntés előkészítése pontrendszer alapján történik. A szempontokban megfogalmazott követelményeknek megfelelő pályázók közül az kerül ki győztesen, aki összességében a legkedvezőbb ajánlatot tette. Az alább felsorolt tartalmi szempontok a mellettük feltüntetett súlyszámokkal képviseltetnek a pontrendszerben. A Pályázati dokumentumok az alábbi valamennyi szempont mentén 0-100 pont közötti pontszámot szerez, mely a súlyszám mértéke alapján súlyozódik. A nyertes pályázó kiválasztása a szempontokra kapott súlyozott pontokból képzett összpontszám alapján történik. A nyertes a legmagasabb összpontszámot elért pályázó. SÚLYSZÁM
SZEMPONT
12
SÚLYSZÁM
SZEMPONT Szolgáltatások színvonala: Az étteremben a Pályázó által nyújtott szolgáltatások, termékek mennyiségi és minőségi színvonala (pl. áruválaszték, étkezési utalványok elfogadása, kártyás fizetés, stb.), ár-érték aránya; a forgalmazni kívánt termékek átlagára, illetőleg az étterem működtetésével kapcsolatos elképzelések jellege, minősége.
35
Ajánlati ár: Megajánlott havi bérleti díj nettó összegben és forintban megadva.
30
Működési tapasztalat: A Pályázó a pályázat benyújtását megelőzően szerzett korábbi, legalább öt éven keresztüli folytonosan fennálló működési tapasztalatai, referenciái, továbbá a vonatkozó jogszabályoknak és előírásoknak való maradéktalan megfelelés.
20
ELTE kedvezmények biztosítása: Az ELTE hallgatóit és dolgozóit érintő egyéb kedvezmények biztosítása és annak mértéke. A Bérbeadó által működtetett ELTE PLUSZ Program keretében az ELTE PLUSZ résztvevők által igénybe vehető, a Programban meghirdetett Kedvezmények biztosítása; ELTE PLUSZ Kártya elfogadóhelyként történő működés.
15
További információk
A kiírás alapját képező jogszabályok és egyéb szabályozók az alábbi linkeken érhetőek el: Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vtv.) http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700106.TV Az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet (Rendelet) http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700254.KOR Az ELTE Vagyonkezelési szabályzata (VSz) http://www.elte.hu/file/ELTE_SZMSZ_6mell_vagyon.pdf A versenyeztetési eljárás szabályairól szóló 19/2009. (XI.10.) sz. rektori utasítás (RU) http://www.elte.hu/file/ru_2009_19.pdf A pályázattal kapcsolatos kérdések vagy észrevételek kizárólag írásban tehetők fel a pályázati ügyintézőnek a következő elérhetőségeken: Márton Anna irodavezető ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság Cím: 1052 Budapest Gerlóczy utca 11. 2. emelet 13
E-mail:
[email protected]
14
8.) MELLÉKLETEK Bérleti szerződéstervezet A pályázati dokumentáció elkészítéséhez szükséges dokumentumok o A Bérbeadó képviselőinek aláírási jogosultságát igazoló irat Iratminták a kötelezően benyújtandó pályázati dokumentum mellékletekre:
Pályázó és pályázat alapadatai
01. Felolvasólap, amely tartalmazza a havi bérleti díj összegét, a tervezett átalakítási/felújítási munkálatok kalkulált beruházási értékét és az áruválaszték egységárakból képzett átlagárát. 02. Pályázati adatlap, amely a Pályázóra és annak pénzintézet(ek)nél vezetett bankszámlá(i)ra vonatkozó információkat tartalmazza. 07. A fogyasztásra kínált termékek listája és maximális fogyasztói átlagára.
Nyilatkozatok
09. Nyilatkozatot a pályázati feltételek valamint az ajánlati kötöttség elfogadásáról. 10. Nyilatkozatot a Bérbeadó szerződéstervezetének elfogadásáról. 11. Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázat elnyerése esetén megkötendő szerződéshez szükséges-e társasági cselekmény és/vagy harmadik személy hozzájárulása. 12. Nyilatkozat a szerződéskötési jogosultság átruházásának kizárásáról. 13. Nyilatkozat arról, hogy a Pályázónak a Bérbeadóval, illetőleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel szembeni tartozása nem áll fenn. 14. Nyilatkozat arról, hogy tevékenységét saját döntése alapján nem függesztette fel, illetőleg tevékenységét az arra jogosult szerv nem függesztette fel 15. Nyilatkozat arról, hogy a Pályázó csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt nem áll. 16. Nyilatkozat arról, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. CXII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással nem rendelkezik. 17. Nyilatkozat arról, hogy gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt nem követett el, vagy a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesült; illetőleg tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a bíróság jogerős ítéletében nem korlátozta, illetőleg a korlátozás lejárt.
15
18. Nyilatkozat arról, hogy az állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adatot nem szolgáltatott, és ezért az eljárásból nem zárták ki. 19. Titoktartási nyilatkozat.
Pénzügyi háttérre vonatkozó tartalmak
21. Nyilatkozat arról, hogy a tárgyévet megelőző teljes (lezárt) üzleti év (2010) számviteli jogszabályok szerint elkészített beszámolójának mérlege pozitív volt, továbbá a pályázat leadását megelőző 1 (egy) lezárt üzleti évének (2010) árbevétele meghaladja a nettó 6.000.000 Ft (hatmillió forint) összeget.
16
BÉRLETI SZERZŐDÉS Szerződés száma: .....................
I.
A SZERZŐDÉST KÖTŐ FELEK
ADATOK
Bérbeadó
Bérlő
Név
ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely
1052 Budapest, Gerlóczy utca 11.
Törvényes képviselő
Iszály Balázs ügyvezető
Nyilvántartási szám
Cg. 01-09-930232
Adószám
11688769-2-41
Számlaszám
Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10400126-50515755-89751012
Kapcsolattartó neve:
Iszály Balázs
Címe:
1052 Budapest, Gerlóczy utca 11.
Tel.:
411-6500/8261
Fax:
381-2363
E-mail:
[email protected]
II.
Előzmények, A Szerződés tárgya
Előzmények:
17
A Felek rögzítik, hogy a Bérbeadó és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (székhelye: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. nyilvántartási száma: FI80798 (intézményi azonosító); adószáma: 15308744-2-41; képviseli: Dr. Mezey Barna rektor; a jogok érvényesítésért és a kötelezettségek teljesítéséért felelős szervezeti egység: ELTE Egyetemi Kollégium; székhelye: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23.; képviseli: Dr. Seifert Tibor főigazgató; a továbbiakban: „ELTE”) között 2010. május 25. napján bérleti keretszerződés jött létre az alábbiakban rögzített ingatlanban (a továbbiakban: Ingatlan) található helyiség (a továbbiakban: Helyiség) bérlete vonatkozásában. A hivatkozott ingatlan a Magyar Állam tulajdonát képezi, melyet az ELTE az ingatlan vagyonkezelőjeként jogosult hasznosítani, bérbe adni, illetőleg egyéb módon használatba adni.
A Bérbeadó kijelenti, hogy az ELTE kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság (a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 121. § (1) bekezdése alapján létrehozott intézményi társaság), amely az ELTE kezelésében lévő, állami tulajdonban álló ingatlanok vonatkozásában versenyeztetési eljárás lefolytatása nélkül jogosult bérleti szerződést kötni a vagyonkezelővel.
Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 24. § (2) bekezdés a) pontja szerint mellőzhető a versenyeztetés egyebek mellett, ha a szerződőpartner legalább többségi állami részesedéssel működő gazdálkodó szervezet. Ezzel összhangban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Vagyonkezelési Szabályzata 6. § rendelkezései alapján nincs szükség versenyeztetési eljárás lefolytatására abban az esetben, ha a bérlő „legalább többségi állami részesedéssel működő gazdálkodó szervezet”.
Az ELTE és a Bérbeadó között létre jövő egyedi bérleti szerződés alapján a Bérbeadó 2012. március 1. napjától jogosult a Helyiség használatára. A Bérbeadó a bérleti szerződés rendelkezései szerint a használat jogának gyakorlását bérleti vagy más visszterhes szerződés alapján harmadik személynek átengedheti, köteles azonban versenyeztetési eljárás lefolytatására.
A Bérbeadó – a versenyeztetési eljárás eredményének megfelelően – a nyertes ajánlattevővel köt bérleti szerződést. A Magyar Állam tulajdonát képezi az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendelkezésére bocsátott, vagyonkezelésében álló az ingatlan-nyilvántartásban Budapest XIV. kerület, 32705 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23. szám alatt található nem lakás céljára szolgáló helyiség (a továbbiakban: Bérlemény), amelynek rendeltetése étterem. A Bérbeadó a Bérleményt bérbe adja, a Bérlő pedig bérbe veszi azt, tudomásul véve, hogy a Bérleményt 18
kizárólag rendeltetésének megfelelően étteremként használhatja, illetve, hogy abban étterem működtetésére köteles. Szerződés mellékletei (a vegyes rendelkezésekben írtakon kívül):
Elhelyezkedés: épület földszintjén található konyha, kiszolgáló helyiség, raktár és személyzeti Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 23. mosdó helyiségekből álló helyiségcsoport Helyrajzi szám: 32705 Bérlemény mérete: 30,2 négyzetméter Bérlemény adatai:
Bérlet célja1: A Bérlő a Bérleményt étterem működtetése céljából veszi használatba. A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Bérleményben a bérleti jogviszony fennállása alatt éttermet működtet. Bérleti Szerződés időbeli hatálya: A bérleti szerződést a Felek 2012. március 1. napjától a Bérbeadó Bérleményre vonatkozó bérleti jogának a megszűnéséig, de legfeljebb 2014. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra kötik. A Bérlemény birtokba adásának időpontja: 2012. március 1. A Bérlő 2012. március 1. napjától köteles a Bérleményben éttermet működtetni. A Bérlő köteles havi bruttó ………………… Ft, azaz …………………….. forint bérleti díjnak a jelen Szerződésben írtak szerinti, előre történő megfizetésére. A bérleti díjon felül a Bérlő semmilyen további díj fizetésére nem köteles. Egyéb rendelkezések:
A Bérlő kijelenti, hogy a jelen Szerződés megkötésével egyidejűleg a Bérbeadóval ELTE PLUSZ partner szerződést köt, melyben vállalja, hogy jelen bérleti szerződés hatálya alatt az ELTE PLUSZ Program keretében az ELTE PLUSZ Résztvevők által igénybe vehető, a Programban meghirdetett kedvezményeket nyújt. A Bérlő az ELTE PLUSZ partner szerződés aláírásával ELTE PLUSZ Kártya elfogadó hellyé válik. A Bérlő tudomásul veszi, hogy harmadik személlyel szponzorációs szerződést kizárólag a Bérbeadó engedélyével köthet.
1
Ha oktatási terület, oktatási célú bérbeadása: az SZJ száma: 70.20.12.4. Egyéb terület egyéb célra történő bérbeadása (pl. kávéautomata elhelyezése): az SZJ száma: SZJ 70.20.12.9. Mindkét esetben ÁFA-mentes a szolgáltatás.
19
III.
BIRTOKBAADÁS
III.1.
A Bérleményt a Bérlő a jelen Szerződés II. pontjában írt időpontban veheti birtokba.
III.2.
A birtokbaadásról a Felek közösen jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítik a mérőórák állását, az átadott Bérlemény állapotát és felszerelési tárgyait. III.3. A Bérlő a Bérleményt megtekintett állapotban, a Szerződéshez mellékelt leltárban (2. számú melléklet) felvett felszerelési tárgyakkal és tartozékokkal együtt veszi át azzal a kötelezettséggel, hogy azokat a bérleti jogviszony megszűnésekor leltár szerint köteles visszaadni. A Bérlő köteles a Bérleményt az eltelt bérleti időhöz igazodó, rendeltetésszerű használatnak megfelelő, tiszta állapotban visszaadni. III.4.
A Bérlő a Bérlemény birtokba vételének napjától jogosult és köteles a Bérleményt
használni, valamint a jelen Szerződésben meghatározottak szerint bérleti díjat, rezsi költséget a Bérbeadó részére megfizetni. IV.
BÉRLETI DÍJ, FIZETÉSI FELTÉTELEK, ÓVADÉK (KAUCIÓ) FIZETÉSE
IV.1.
A Bérlő a II. pontban meghatározott bérleti díjat köteles havonta egy összegben előre megfizetni a Bérbeadónak. A Bérbeadó jogosult arra, hogy a hivatalosan megállapított inflációs rátának megfelelően évenként módosítsa a fizetendő havi bérleti díj összegét. Az első módosításra a jelen Szerződés aláírását követő év január 1. napján kerül sor. A Bérlő tudomásul veszi emellett azt is, hogy a Bérbeadó jogosult a bérlet díjat az MNV Zrt. nyilvános szabályzatában ingatlanfajtánként megállapított aktuális települési átlag-érték figyelembe vételével emelni.
IV.2.
A Bérbeadó a bérleti díjról a hatályos jogszabályoknak megfelelő számlát állít ki és küld meg a Bérlő részére minden tárgyhónap ötödik (5.) napjáig, a II. pontban írtak szerint. A Bérlő köteles az esedékes díjat, valamint költségeket a számla kézhezvételétől számított tizenöt (15) napon belül átutalni a Bérbeadó Kereskedelmi és Hitelbank Rt-nél vezetett 10400126-50515755-89751012 számú számlájára.
IV.3.
Ha a Bérlő a IV.2. pont szerinti fizetési kötelezettségével késedelembe esik, a késedelem idejére 20% késedelmi kamatot köteles megfizetni a Bérbeadónak. A Bérbeadó jogosult a késedelmi kamat összegét külön számla kiállítása útján érvényesíteni.
IV.4.
A Bérlő által, a Bérbeadó Kereskedelmi és Hitelbank Rt-nél vezetett 10400126-5051575589751012 számlájára befizetett 200.000 Ft összegű pályázati biztosítéka kauciónak minősül. Az óvadék (kaució) a Bérlő által meg nem fizetett bérleti díjra, közüzemi szolgáltatások díjára, egyéb Bérlő által meg nem fizetett költségekre, illetve a Bérlemény fenntartásával kapcsolatban felmerülő, a Bérlőt terhelő költségekre, továbbá a Bérleményben okozott kár megtérítésére nyújt fedezetet. Amennyiben az óvadék (kaució) összege nem kerül felhasználásra, akkor a bérleti jogviszony megszűnése esetén a Bérlőnek visszajár. Ebben az esetben a Bérbeadó az 20
óvadék (kaució) összegét vagy annak fel nem használt részét köteles a jelen Szerződés megszűnését követő tizenöt (15) napon belül – kamat felszámítása nélkül – a Bérlő részére visszafizetni. V.
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE, A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
V.1.
A Felek a jelen Szerződés teljesítése során kölcsönösen és fokozottan együttműködve, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni. A Felek kötelesek egymást minden olyan körülményről tájékoztatni és értesíteni, amely a jelen Szerződés teljesítését befolyásolja, veszélyezteti, illetve gátolja.
V.2.
A Bérlő köteles a Bérbeadó valamint az ELTE képviselője (vagy meghatalmazottja) számára a Bérleménybe történő belépést szükség szerint lehetővé tenni. A használat joga nem jogosítja fel a Bérlőt a jelen Szerződés tárgyát képező Bérlemény, illetve a nem saját tulajdonú berendezések átalakítására, eltávolítására.
V.3.
A Bérlő a Bérleményen bármilyen módú és mértékű átalakítási munka végzésére csak a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélyével jogosult. A hatósági építési engedélyhez kötött, a helyiség elszámolt értékcsökkenését meghaladó, annak értékét növelő beruházási, felújítási munkáknál az MNV Zrt. előzetes engedélyét is ki kell kérni, amelyet Bérbeadó jóváhagyása esetén a Bérlőnek a Bérbeadón keresztül az ELTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság műszaki és üzemeltetés főigazgató-helyettesénél kell kezdeményeznie. A Bérlő az átalakítás következtében létrejövő értéknövekedés miatt a szerződés megszűnésekor a Bérbeadóval, valamint az ELTE-vel szemben semmilyen vagyoni igényt nem jogosult támasztani.
V.4.
A Bérlő köteles megjelölni, hogy mely személyek jogosultak a Bérlemény használatára (1. számú melléklet). E személyek részére a Bérbeadó lehetővé teszi az Ingatlanba annak nyitva tartása alatt történő bejutást és a Bérleményhez kapcsolódó infrastruktúra teljes körű használatát.
V.5.
A Bérlő a II. pontban meghatározott Bérleményt csak a jelen Szerződésben megjelölt célra veheti igénybe, azt a megjelölttől eltérő célra használni, azt harmadik személy (pl. magánszemély, jogi személyiségű gazdasági társaság, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb gazdálkodó szervezet, egyéb jogi személy) részére használatba, bérbe vagy albérletbe adni nem jogosult. A Bérlő a Bérlemény vonatkozásában nem jogosult harmadik személlyel helységhasználati szolgáltatási szerződést kötni.
V.6.
A Bérlő gondoskodik a Bérlemény rendeltetésszerű használatáról. A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Bérleményre vonatkozó tűzvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi előírásokat megismeri, betartja, és minden, az V.4. pontban meghatározott személlyel betartatja, illetve az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit ellátja. A Bérlő köteles az V.4. pontban meghatározott személyekkel betartatni a Bérlemény használatára vonatkozó előírásokat, így többek között figyelemmel lenni a nem dohányosok védelmében tett utasításokra, az Ingatlanon, az épületben folyó egyéb tevékenység zavarásától való tartózkodásra. A Bérlő vállalja, hogy a Bérlő és a vele jogviszonyba kerülő személyek a Bérbeadó, valamint az ELTE szabályzatait és utasításait betartják, és tartózkodnak minden olyan tevékenységtől, magatartástól, amely a Bérbeadó
21
valamint az ELTE rendeltetésével ellentétes, illetőleg a Bérbeadó vagy az ELTE jó hírnevét sérti vagy veszélyezteti. V.7.
A Bérlő tudomásul veszi, hogy a II. pont szerinti Bérleményt csak az Ingatlan nyitva tartási idejében használhatja. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadónak illetőleg az ELTE-nek joga van meghatározott körülmények esetén az egyébként nyitva tartási időnek számító időtartam alatt is bezárni az Ingatlant. A Bérlő ezt, mint általa vállalt kockázatot kifejezetten tudomásul veszi, és az Ingatlan esetleges bezárása kapcsán kártérítésre, vagy díj visszatartására nem jogosult.
V.8.
A Bérlő az általa a Bérlemény felszereléseként, tartozékaként használatra átvett eszközöket, tárgyakat (2. számú melléklet) köteles nyilvántartani, és azokért teljes körű anyagi felelősséget vállal, illetve azok meghibásodása, teljes vagy részleges megsemmisülése, eltűnése vagy ellopása esetén a Bérlő köteles haladéktalanul, szóban és írásban is értesíteni a Bérbeadót.
V.9.
A Bérbeadó köteles megadni a Bérlőnek a Bérlő felhívására a II. pontban írt Bérlemény és az abban található eszközök szabályszerű használatához, tárolásához, őrzéséhez, karbantartásához szükséges minden információt.
V.10.
A Bérlő a jelen Szerződés aláírásával vállalja, hogy a részére biztosított eszközöket, tárgyakat rendeltetésszerűen használja, és a tőle elvárható gondossággal őrzi. A Bérlő vállalja továbbá, hogy az igénybevétel ideje alatt gondoskodik a Bérlemény és környezete tisztán tartásáról.
V.11.
A Bérlő kötelezettséget vállal a Bérlemény használatával kapcsolatos valamennyi hatósági előírás és a Bérbeadó, valamint az ELTE valamennyi szabályzatának, előírásának betartására.
V.12.
A Bérlő kijelenti, hogy az általa végzett tevékenység profilja nem ellentétes az Ingatlan üzemeltethetőségével.
V.13.
A Bérbeadó a Bérlő által az Ingatlanban, beleértve a Bérleményben elhelyezett anyagokért és eszközökért semminemű felelősséget nem vállal.
V.14.
A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó nem felel a harmadik személy által a Bérlemény használatával összefüggésben a Bérlőnek okozott károkért, illetve a Bérbeadó által harmadik személynek okozott károkért. A Bérlő teljes körű anyagi felelősséggel tartozik a Bérbeadónak az általa vagy alkalmazottja, tagja, az általa a Bérleménybe beengedett, illetve az érdekében eljáró harmadik személyek által az Ingatlanban, beleértve a Bérleményben és az azokban elhelyezett eszközökben, tárgyakban okozott károkért.
V.15.
A Bérlő köteles a Bérleményben a jelen Szerződés hatálya alatt éttermet működtetni. A Bérlő a működtetés jogát harmadik személynek nem adhatja át.
V.16.
A Bérlő köteles biztosítani az étterem megfelelő és biztonságos működtetéséhez szükséges készülékeket, eszközöket, berendezéseket és bútorzatot. A Felek jelen Szerződés mellékletében rögzítik azokat a felszerelési és berendezési tárgyakat, melyek a Bérlő tulajdonát képezik és melyek elvitelére a Bérlő a bérleti szerződés megszűnését követően jogosult.
22
V.17.
A Bérlő kijelenti, hogy az étterem a HACCP szabványnak/ ÁNTSZ előírásának megfelelően működteti. A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy jelen Szerződés megkötésétől számított 30 napon belül beszerzi az étterem működéséhez szükséges engedélyeket.
V.18.
Az étterem működéséhez szükséges (szak)hatósági engedélyek beszerzése a Bérlő feladata. Az engedélyek beszerzésével kapcsolatos összes költség a Bérlőt terheli. Az engedélyek hiányából adódó mindennemű felelősség, különösen az ezzel kapcsolatban kiszabott bírság és okozott kár teljes mértékben a Bérlőt terheli. A Bérlő köteles a hatósági engedélyek másolati példányát a Bérbeadó kérelmére rendelkezésre bocsátani. A Bérlő haladéktalanul köteles tájékoztatni a Bérbeadót arról, ha a működéshez szükséges engedélyek visszavonásra vagy módosításra kerültek.
V.19.
Az étterem működtetése során keletkező hulladék és szemét kezelése és elszállíttatása a Bérlő kötelezettsége.
V.20.
A Bérlő köteles külön szerződést kötni az ételmaradék és zsiradék elszállítása tárgyában arra jogosult szolgáltatóval.
V.21.
A Bérlő köteles szükség szerint évente 4 alkalommal elvégezni a rovar- és rágcsáló irtást a Bérleményben.
V.22.
A Bérlő köteles a Bérlemény, valamint a vendégek vonatkozásában általános kár és felelősség biztosítást kötni.
V.23.
A Bérlő köteles gondoskodni a Bérlemény megfelelő őrzéséről és védelméről.
V.23.
A Bérlő és a Bérbeadó az étterem nyitvatartási idejét jelen szerződés mellékletében rögzítik.
V.24.
A Bérlő tevékenységével összefüggésben jogosult a Bérlemény külső falán, az épület közös használatú részén cégtáblát és egyéb hirdető táblát a Bérbeadó előzetes engedélyével kihelyezni.
V.25.
A Bérlő nyilatkozik arról, hogy az étterem működtetésében részt vevő alkalmazottai, egyéb segítői a szükséges szakképzettséggel, szakirányú végzettséggel rendelkeznek.
VI.
A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA ÉS A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE
VI.1.
A Felek jelen Szerződést közös megegyezéssel írásban bármikor módosíthatják, illetőleg kiegészíthetik.
VI.2.
A Szerződés megszűnik, ha a) a határozott időtartam lejár, illetve a feltétel bekövetkezik; b) a Felek a Szerződést közös megegyezéssel megszüntetik; c) az Ingatlan vagy a Bérlemény megsemmisül; d) az arra jogosult felmond;
23
e) ha a Bérlő ellen csődeljárás vagy felszámolási eljárás indul, vagy ha a Bérlő jogutód nélkül megszűnik; f) ha a gazdasági társaság, illetőleg a nem gazdasági társaság formában működő jogi személy Bérlő jogutód nélkül megszűnik; egyéni vállalkozó Bérlő esetén a Bérlőnek a Bérleményben végzett tevékenységéhez szükséges egyéni vállalkozói igazolványát visszavonták vagy a Bérlő visszaadta; g) a Bérlő bérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti. VI.3.
A Felek a jelen Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik.
VI.3.1. A Bérbeadó legalább három (3) hónapos felmondási idővel jogkövetkezmény nélkül felmondhatja a jelen Szerződést, amennyiben a Bérlemény saját célú hasznosítása válik szükségessé. VI.3.2. A Felek a másik fél súlyos szerződésszegése esetén a jelen Szerződést a másik félhez intézett egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondhatják. Így különösen a Bérbeadó a Szerződést írásban felmondhatja, ha a) a Bérlő a bérleti díjat vagy a rezsi költségeket a fizetésre megállapított időpontig nem fizeti meg; b) a Bérlő a Szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti; c) a Bérlő vagy a képviseletében vagy érdekében eljáró személyek a Bérbeadóval vagy alkalmazottaival szemben botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak, vagy akadályozzák vagy lehetetlenné teszik az Ingatlan rendeltetésszerű használatát; d) a Bérlő vagy a képviseletében vagy érdekében eljáró személyek az Ingatlant, a Bérleményt, illetve az azokban található tárgyakat vagy eszközöket rongálják vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használják; e) a Bérlő az étterem működtetési kötelezettségének nem tesz eleget, tevékenységét felfüggesztik / működési engedélyét visszavonják. VI.4.
A Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a Felek haladéktalanul kötelesek egymással elszámolni, a Bérlő pedig köteles a megszűnés napját követő 8 napon belül felhagyni a használattal, és a saját tulajdonában lévő tárgyakat, eszközöket köteles ugyaneddig elszállítani. E kötelezettség nem teljesítése esetére a Bérlő hozzájárul ahhoz, hogy a Bérbeadó az ingóságait a Bérlő költségén elszállíttassa és leraktároztassa.
VI.5.
Amennyiben a Bérlő nem tesz eleget kiürítési kötelezettségének a VI.4. pontban írt időpontig, e kötelezettsége tényleges teljesítéséig a II. pontban írt, egy hónapra számított havi bérleti díj egy tized (1/10) részének megfelelő napi használati díjat köteles fizetni a Bérbeadónak.
24
VI.6.
A Szerződés megszűnése esetén a Bérlő más bérlemény, helyiség, ingatlan biztosítására, illetve elhelyezésre igényt nem tarthat.
VI.7.
A Felek titoktartással, jogvitákkal és közlésekkel kapcsolatos jogai és kötelezettségei a jelen Szerződés bármilyen okból történő megszűnését követően is fennmaradnak, és kötelező érvényűek a Felekre.
VII.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
VII.1.
A jelen Szerződés szerint szükséges valamennyi nyilatkozatot a Felek írásban (postai vagy elektronikus úton közölve) kötelesek megtenni. A szerződésszegéssel, illetve a Szerződés megszűnésével kapcsolatos nyilatkozatok kizárólag postai úton kézbesíthetők. A jelen Szerződéssel kapcsolatos írásbeli nyilatkozatok akkor is szabályszerűen közöltnek tekintendők, ha a címzett az átvételt megtagadta, vagy a küldeményt nem vette át. Ilyen esetben a kézbesítés időpontja az átvétel megtagadásának napja, illetve a kézbesítés eredménytelen megkísérléséről szóló postai jelentés napja.
VII.2.
A Felek a jelen Szerződés létrehozása és teljesítése kapcsán tudomásukra jutott adatokat üzleti titokként kötelesek kezelni.
VII.3. A Felek felelősséggel tartoznak minden olyan kárért, amely adatkezelési, titoktartási kötelezettségük megszegéséből származik. VII.4.
A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérleményt székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként nem jegyeztetheti be.
VII.5.
A Bérlő nyilatkozik arról, hogy csőd-, felszámolási eljárás ellene nem indult, továbbá végelszámolását nem kezdeményezték, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt nem áll, jogutód nélküli megszüntetése nincs folyamatban, tevékenységét saját döntése alapján nem függesztette fel, tevékenységét az arra jogosult szerv nem függesztette fel, nem áll jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdése alapján a tevékenységet korlátozó jogerős ítélet hatálya alatt, és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, hatvan napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása nincsen.
VII.6.
A Bérlő nyilatkozik arról, hogy állami vagyon hasznosítására irányuló – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adat szolgáltatása miatt az eljárásból nem zárták ki.
VII.7.
A Bérlő nyilatkozik arról, hogy nincs a Bérbeadó illetőleg az ELTE felé fennálló tartozása.
VII.8.
A szerződő Felek a jelen Szerződésből eredő vitáikat mindenekelőtt békés úton kísérlik meg rendezni.
VII.9.
A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet: A Bérlőnek a Bérlemény használatára jogosult tagjai, alkalmazottai stb.
25
2. számú melléklet: A Bérleményben található, a Bérlő használatába adandó eszközök és felszerelés 3. számú melléklet: A Bérbeadó tulajdonát képező Bérleményben található eszközök és felszerelések 4. számú melléklet: A Bérlő képviselőjének aláírási címpéldánya 5. számú melléklet: A Bérbeadó képviselőinek aláírási címpéldánya A Bérlő Cégjegyzékbe bejegyzett, hatályos adatairól a Bérbeadó a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon található adatok megtekintésével győződött meg. A jelen Szerződés mellékletei a szerződés elválaszthatatlan részeit képezik, a jelen Szerződés csak annak mellékleteivel együtt érvényes és értelmezhető. Abban az esetben, ha a Szerződés tárgyának részletes leírását tartalmazó melléklet a jelen Szerződésben szabályozott kérdésben a Szerződéssel ellentétes rendelkezést tartalmaz, az értelmezés során a Szerződésben írtak a melléklet tartalmát megelőzik. VII.10. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény bérletre vonatkozó rendelkezései, valamint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény előírásai irányadóak. A Felek a jelen Szerződést átolvasták, értelmezték, és azt mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.
Kelt:
Kelt:
Iszály Balázs ügyvezető ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Kft. Bérbeadó részéről
Bérlő részéről
26