PÁLYÁZAT
A PERESZTEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖRÉRE
Koloszárné Varga Elvira pályázó
AZ INTÉZMÉNY VEZETÉSÉNEK PROGRAMJA 1.BEVEZETŐ
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtanulja azt a munkát, amit szeretni fog.” Szent-Györgyi Albert Szent- Györgyi Albert szavai a mai változó, rohanó világunkban is aktuálisak, hiszen az ismeretszerzés utáni vágy, annak módja és érvényesítése sokkal fontosabb és meghatározóbb, mint a lexikai tudás. Napjaink iskolájának egyik fő feladata, hogy a diákokkal elsajátítassa „hogyan kell tanulni”, mert ettől függ, képesek lesznek-e a gyakorlatban felhasználni tudásukat. Ebből következik, hogy az általános iskolának olyan szilárd, sokoldalú tudást kell megalapoznia, amely birtokában az ember felnőtt korában is képessé válik tanulni, a változó társadalmi, gazdasági környezethez alkalmazkodni. Alapelveim a következők:
minden gyermek fejleszthető
minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy az emberi kultúra egyetemes értékeivel megismerkedjen
a ránk bízott gyerekeket úgy kell nevelni, hogy 3
- felnőtt korukra olyan személyiséggé váljanak, akik bizakodóak, örülni tudóak - legyenek képesek konfliktusokat kezelni - akik saját és társaik munkáját, eredményeit megbecsülik - akik együttműködésre, felelős és önálló feladatvégzésre készek - akik szeretik családjukat, barátaikat - akik tevékeny alkotó emberként kívánják élni életüket
4
2. HELYZETELEMZÉS 2.1 Az iskola működése, alapfeladata, célkitűzései A Peresztegi Általános Iskola több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az évtizedek során az iskola fenntartója többször változott. 1990-től a helyi önkormányzaté lett. Jelenlegi fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A feladatellátás két épületben történik a Sport utca 15., és a Fő utca 76. szám alatt. A Sport utcai „kisiskolában” az 1. és 2. osztály, míg a Fő utcai „nagyiskolában” a 3 – 8. osztály tanul. Az épületek karbantartását, felújítását folyamatosan végezte a helyi önkormányzat. Az elmúlt 10 évben elvégezték a tető és a nyílászárók cseréjét, valamint a külső szigetelést mindkét épületben. A tantermek felszereltsége kiváló, 4 tanteremben interaktív tábla segíti az oktatást. Intézményünk 8 önálló évfolyammal és egy napközis csoporttal működő általános iskola, mely a peresztegi tanulókon kívül Pinnye község iskoláskorú tanulóinak alapfokú oktatását biztosítja. Saját iskolai könyvtárral rendelkezik az intézmény és biztosítja a diákjai és a dolgozói részére az intézményi étkezést. Legfontosabb célkitűzése az intézménynek, mely minden általános iskolára igaz, hogy a gyerekeknek olyan hasznos tudást adjon, amely birtokában eredményes lesz a továbbtanulásuk, így biztosított, hogy megfeleljenek a társadalom elvárásainak, igényeinek.
Pedagógiai munkánk alapelve, hogy tanulóink az alábbi értékeket sajátítsák el: Az élet tisztelete, védelme. A természeti környezet megóvása. Az állatok és növények védelme, szeretete. Fogékonyság az élő és az élettelen természet szépsége iránt. Az ember testi és lelki egészsége. Az egészség megőrzésének fontossága. Az egészséges és kulturált életmód iránti igény. A testmozgás iránti igény. Az önellátás képességeinek kialakítása (tisztálkodás, öltözködés, étkezés, környezet rendben tartása). Az egészségvédelem (az egészségre káros szokások ismerete, elutasítása; a balesetek megelőzése).
5
Az önismeret, a saját személyiség kibontakoztatásának igénye (önbecsülés, önbizalom). Felelősségvállalás saját sorsának alakításáért (önállóság, kitartás, szorgalom, kreativitás). Nyitottság az élményekre, a tevékenységekre, az esztétikum befogadására és létrehozására. Fogékonyság az emberi kapcsolatokra, a barátságra. Hűség, önzetlenség, megértés, tapintat, őszinteség, egymás elfogadása, udvariasság, figyelmesség. A család tisztelete, a szülők, nagyszülők megbecsülése, szeretete. Kulturált magatartás és kommunikáció a közösségben. Udvariasság, figyelmesség, mások szokásainak és tulajdonának tiszteletben tartása. Fegyelem és önfegyelem. Közösségi érzés, áldozatvállalás. Törekvés az előítélet-mentességre, a konfliktusok kezelésére, készség a megegyezésre. A világ megismerésének igénye. Igény a folyamatos önművelésre, az értékelés és önértékelés, valamint az önálló tanulás képességeinek kialakítására. A szülőföld és Magyarország megismerése, szeretete, megóvása. A nemzeti kultúra ápolása: a nemzeti múlt megismerése, megértése, emlékeinek, hagyományainak, jelképeinek tisztelete, ápolása, megbecsülése. Egészséges nemzeti önbecsülés és hazaszeretet. A kisebbségben élő magyarságért érzett felelősség - és közösségvállalás. A hazánkban élő kisebbségek és más népek, nemzetek jogainak tisztelete, kultúrájuk, hagyományaik tiszteletben tartása. Az alkotmányosság, a törvényesség, az állampolgári jogok tisztelete. Az emberek egyenlőségének elismerése. Az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása. Érdeklődés a társadalmi jelenségek és problémák iránt. Igény a közéletiségre, a közösségi tevékenységekre. Törekvés a demokrácia érvényesítésére.
2.2 Kapcsolatok, külső környezeti hatások A Peresztegi Általános Iskolának igen szerteágazó a kapcsolatrendszere. Ezek közül a legfontosabb és az első helyen áll a szülőkkel való kapcsolattartás, hiszen a nevelésben ők az elsődleges partnerek. Diákjaink érdekében együtt kell működnünk, sikereket csak közösen érhetünk el. 6
A szülői munkaközösség valamennyi lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a szülőiskola viszonya sokoldalú és eredményes legyen. Rendezvényeink lebonyolításához sok segítséget nyújtanak. Szándékukat motiválja a gyerekek iránti felelősségérzet. A kapcsolattartás érdekében rendszeresen szülői értekezletet illetve fogadóórát tartunk. Iskolánk széleskörű kapcsolatot tart fenn az alábbi szervezetekkel:
fenntartó
helyi önkormányzat
Megyei Pedagógiai Intézet
gyermekjólléti szolgálat
iskolaorvos, védőnő
környező általános iskolák
helyi vállalkozók
helyi óvoda
egyházak
helyi sportkör
középiskolákkal
szülői munkaközösséggel
helyi alapítványokkal, egyesületekkel
T-DANCE Alapfokú Művészetoktatási Iskola
Peresztegen egy iskola működik, ezért a község kulturális életének alapvető elemei az iskolai rendezvények. Tanulóink biztosítják a nemzeti ünnepekhez, a megemlékezésekhez a műsort, de diákjaink lelkesen részt vesznek a faluban szervezett eseményeken is. A helybeli intézményekkel, vállalkozókkal folyamatos kontaktust tart fenn iskolánk, segítségükre mindenkor számíthatunk. Rendszeres a kapcsolatunk a T-DANCE Alapfokú Művészetoktatási Iskolával, immár több éve. Táncpedagógusuk segítségével intézményünk tanulóinak közel 1/3-a részesül társastánc
7
oktatásban. Sikerek jellemzik az elmúlt éveket.
A környező általános iskolákkal együttműködünk, minden évben megszervezzük az alsó tagozatosok számára az „Aranytoll helyesírási verseny” –t. Diákjaink is rendszeresen részt vesznek a szomszédos iskolák által szervezett versenyeken.
A helyi tűzoltó és sportegyesületek ifi csapatában számos sikert értek el tanulóink.
2.3 Tanulói létszám, családi háttér
Az ábráról leolvasható, hogy a demográfiai hullám mélypontja iskolánkat is elérte. 2011-ben tanulólétszámunk 100 fő alá csökkent. A következő tanévekben emelkedés várható. Az elmúlt években nem emelkedett jelentősen azon gyerekek száma, akiket iskolánk helyett soproni intézménybe írattak. Tanulóinak összetétele kedvezőbb helyzetet mutat, mint az országos átlag. A hátrányos helyzetű diákok száma kevesebb, mint 10%, és halmozottan hátrányos helyzetű nincs. Ebben nagy szerepet játszik, hogy elenyésző a munkanélküli szülők aránya. Természetesen, mint minden iskolában így nálunk is tanulnak olyan gyerekek, akik BTM-es gondokkal küzdenek, illetve jelenleg 3 SNI-s tanulót oktatunk integrált formában. 8
2.4 Humán erőforrás
A tantestület közel 80 %-a több mint tíz éve a Peresztegi Általános Iskolában dolgozik. Jelenleg 13 pedagógusunk van. Ebből 4 tanítói, 5 szaktanári, és 3 tanítói és tanári, 1tanítói és gyógypedagógusi végzettséggel rendelkezik. Szakvizsgája 2 tanárnak és 1 tanítónak van. A pedagógusok végzettsége megfelel a feladatoknak. Szakos ellátottságunk 95 %. Technikai személyzetként 1 takarítónő dolgozik.
A pedagógusok életkor szerinti megosztása:
A pedagógusok átlag életkora 46 év. A tantestület egyik erőssége ez, hiszen a kollégák nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, rutinosabbak, régóta ebben az intézményben dolgoznak, képesek a problémákat higgadtan kezelni. A fiatalabb pedagógusok pedig lendületet, az új iránti fogékonyságot hozzák az iskola életébe. Célunk, hogy a szakmaiság, szakszerűség színvonalának emelkedése alapvető jellemzője maradjon intézményünknek.
9
2.5 Nevelés – oktatás Nevelő – oktató munkánkat a törvényi előírások, illetve az iskola pedagógiai programja alapján végezzük. Munkánk hatékonyságát nagyban befolyásolja a gyerek – szülő – pedagógus hármas kapcsolata. Fontos, hogy a szülő partnere legyen a pedagógusnak a nevelés terén, mert csak így érhető el a gyermek helyes személyiségformálása. A szülők többségével rendszeres kapcsolatot tartunk, segítik nevelő munkánkat. A tanulók néhány kivételtől eltekintve betartják a házirendet, aktív módon részt vesznek az iskola életében és szeretnek iskolába járni. Az osztályfőnökök és az ifjúságvédelmi felelős különös figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű tanulókra. A gyermekvédelmi felelős rendszeres kapcsolatban áll a gyermekjóléti szolgálattal, hogy velük karöltve segítsük a hátrányok enyhítését. Iskolánk diákjai rendszeres résztvevői a környékbeli iskolák sport és tanulmányi versenyeinek, ahonnan legtöbbször helyezésekkel térnek haza. A sport és a matematika terén a megyei szintű versenyeken is megállta helyét néhány tanulónk. Az iskolai oktatás eredményességének egyik mutatója az áltanos iskolát befejező tanulók továbbtanulásának alakulása. A táblázat iskolánk beiskolázási adatait mutatja:
Gimnáziumban továbbtanulók Szakközépiskolában továbbtanulók Szakiskolában továbbtanulók 1. helyre nyert felvételt 2. helyre nyert felvételt 3. helyre nyert felvételt
2010
2011
2012
2013
9
3
1
4
5
9
3
2
6
3
6
3
19
11
6
8
0
3
3
1
1
1
1
0
10
A beiskolázási arány évek óta 100%-os. A diákok többsége gimnáziumba vagy szakközépiskolába nyer felvételt. A visszajelzések alapján megállapítható, hogy tanulóink nagy része megállja a helyét a választott középiskolában. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy intézményünkben megfelelően történik a pályaválasztás előkészítése. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a felvételikor első helyen megjelölt középiskolába vették fel a tanulók többségét.
A szülők igénye és a helyi tantervünk szerint már első osztálytól oktatjuk a német nyelvet. Kiemelt feladatnak tekintjük, a szövegértés és a logikus gondolkodás folyamatos fejlesztését. Ennek szellemében az új pedagógiai programunkban a szabadon felhasználható órakeretből a német, matematika, informatika és magyar tantárgyak óraszámait növeltük meg. A szerényebb képességű tanulók számára felzárkóztató foglakozásokat biztosítunk, hogy elérjék osztálytársaik szintjét. Sajnos néha a szülők segítségét kell kérnünk, hogy diákjaink éljenek ezzel a lehetőséggel. Tehetséges tanulóinkat rendszeresen benevezzük különböző versenyekre, felkészülésüket tehetséggondozó foglakozáson segítjük. Bár egy részük sikereket ér el ezeken a vetélkedőkön, ennek ellenére javítanunk kell a tehetségek kibontakoztatásának lehetőségén.
11
3. VEZETŐI PROGRAM, FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK 3.1 Célkitűzés Intézményünkben a legnagyobb problémát az alacsony gyermeklétszám jelenti. Első és legfontosabb feladat a tanulólétszám növelése, legalább a minimális osztálylétszámok elérése minden évfolyamon, biztosítjuk ez által a továbbműködés alapvető feltételét.
3.2 Fejlesztési tervek Említettem már, hogy kapcsolatrendszerünk legfontosabb eleme a szülő. A szülő, aki iskolát választ gyermeke számára. A diáklétszám növelése érdekében ezért lényeges teendő azon peresztegi és pinnyei szülők meggyőzése, akik élnek a szabad iskolaválasztás lehetőségével már első osztályban nem intézményünkbe íratják be, illetve 4. vagy 6. osztály után kisgimnáziumba viszik át gyermeküket. Be kell bizonyítanunk, hogy érdemes ezt az iskolát választani, mert itt gyermekük mindent megkap, amire a továbbtanuláshoz szüksége van. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha megismerik iskolánkat, eljutnak hozzájuk azok a hiteles információk, amelyek az iskolaválasztást megkönnyítik, valamint olyan intézményt mutatunk be számukra, amely kielégíti minden elvárásukat és legjobbnak tartanak gyermekük számára. A szülők tájékoztatásának érdekében a hagyományos módokon túl az alábbiakat tartom szükségesnek: A honlapunk adta lehetőségeket teljes mértékben ki kell használni. A rajta lévő információknak mindig naprakésznek kell lennie. A leendő elsőosztályosok szüleinek olyan kiadvány kell készíteni, amely hasznos információkat tartalmaz iskolánkról és felkelti érdeklődésüket intézményünk iránt. Az eddigi iskola előkészítő foglalkozásokat kibővíthetjük törpsulivá, ahol havonta a leendő tanító néni játékos órákat tartana a leendő elsősöknek. A tanító néni így megismerné gyerekeket, a gyerekek pedig ízelítőt kapnának az iskolai életből. Közben a szülőknek is lehetősége nyílna az iskolában folyó munkába bepillantani. Magas a Pinnyéről nem hozzánk járó tanulók száma. Ennek érdekében szorosabbá kell tenni a község és az iskola kapcsolatát. Lehetőséget kell nyújtani, hogy a pinnyei
12
polgárok jobban megismerjék az itt végzett munkát. Amennyiben szükség van rá, akkor az ünnepi műsorokat, gyermekek munkáiból készült kiállítást Pinnyén is be lehet mutatni. Nyílt napokat nemcsak az alsóban, hanem a felső tagozatban is tartani kell, ahol a szülők közvetlenül láthatják gyermekük felkészültségét, aktivitását, megismerkedhetnek a pedagógusok módszereivel.
Iskolánk hírnevének öregbítéséhez az elért eredményeket minél szélesebb körben kell publikálni. Ennek érdekében egy diákújság indítható, ahol az írói vénával rendelkező tanulók megmutathatják tehetségüket és az elért eredményekről is be lehet számolni.
Az iskolát választó szülők döntését nagyban befolyásolja, hogy milyen véleménnyel vannak róla a már iskolahasználók. Ahhoz, hogy az idejáró diákok szüleinek jó tapasztalata legyen intézményünkről aktív, a gyermekek érdekeit szolgáló együttműködésre, a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatot kell fenntartani velük. Az eddigi formákon kívül – szülői értekezlet, fogadóóra- tovább kell bővíteni a lehetőségeket a kapcsolattartásra. Feladatunk, hogy a szülői munkaközösség tagjain kívül, - akik tényleg szívvel – lélekkel iskolánk tanulói illetve a tanárok segítségére vannak, bármilyen kéréssel fordulunk feléjük – más szülőket is aktivizáljunk. Ennek érdekében több, a családokkal közös osztályprogramot, kirándulást kell szervezni. Sok olyan előadást, fórumot kell tartani, amelyek segítséget nyújtanak a gyermeknevelésben. Talán így azok is keresik az iskolával az együttműködést, akik korábban elkerülték a kapcsolatfelvételt. Ezek a programok a szülői közösséget jobban összekovácsolnák, összefogásukat, elégedettségüket növelnék.
A szülők iskolaválasztási szempontjai közt vezető helyen szerepel az ott folyó nevelés, oktatás színvonala. Ez pedig jelentősen függ a pedagógusok munkájától. Ennek érdekében a tanároknak alkalmazkodni kell a megváltozott pedagógus szerephez, hogy képesek legyenek szakmai tudásukat fejleszteni, különböző módszereket elsajátítani. Legfontosabb feladtuk a nevelés terén a sokoldalú személyiségfejlesztés, 13
használható ismeretek korszerű módszerekkel történő átadása, az egyénre szabott képesség és készségfejlesztés, a gyermekekben a tudás iránti vágy felkeltése, a motiváció. Mivel az oktatás - nevelés sikerességének leginkább meghatározó tényezője a pedagógus és annak személyisége, ez a siker akkor érhető el, ha a pedagógus
biztos szakmai tudással rendelkezik
önállóan, kreatívan képes fejleszteni önmagát
aktivitásra törekszik
pontosan körülhatárolt követelményrendszere van
életvitele példamutató
megtanít elfogadni értékeket
A mai felgyorsult világban, ahol a diákokat minden nap az információk áradata éri, az oktatási módszereknek is követnie kell a kor változásait. A tanórákon a hagyományos frontális osztálymunka mellett még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kooperatív technikák alkalmazására, ahol a diákok nem passzív befogadók, hanem aktív részesei a tanulási folyamatnak. Valamint teljes mértékben ki kell használni az iskola felszereltségét, az informatikai eszközök adta lehetőségeket, amelyek nagyban hozzájárulnak a tanulók motiválásához. Mivel az osztályokban különböző képességű gyerekek járnak, elengedhetetlen a differenciált oktatás. A differenciálásnak helyet kell kapnia valamennyi tanórán. Ki kell emelni a felzárkóztató foglalkozások mellett a tehetséggondozást, hogy a jó képességű tanulóinkat ne vigyék el kisgimnáziumokba.
„Annyi ember vagy ahány nyelvet beszélsz”- mondja a szólás. Ez térségünkben fokozottabban igaz. Községünk földrajzi elhelyezkedése, a határhoz való közelsége következtében a szülőknek még nagyobb igénye van arra, hogy gyermekeik használható német nyelvtudást szerezzenek az iskolában. Ennek érdekében fejleszteni kell a nyelvoktatást, hogy a tehetségesebb tanulóink 8. osztály végére alapfokú nyelvvizsgát tudjanak tenni. Mivel nyelvi környezetben sokkal könnyebb elsajátítani a nyelvet, ezért megfontolandó egy külföldi partneriskola keresése. Ezután is lehetőséget kell teremteni 6. osztálytól, második idegen nyelvként, fakultatív 14
módon az angol nyelv tanulására.
A mai világot jellemző gyors változások az internethasználat széles körű elterjedése a gyerekekre is nagy hatással van. Rengeteg időt töltenek főként játékkal a számítógép előtt. Azt használjuk ki, hogy szívesen foglalkoznak a computerrel, jelenleg is működő számítástechnika szakkörünket ki kell bővíteni és széles körben megismertetni őket az internet egy hasznosabb felhasználási módjával. Tudjanak különbséget tenni a rengeteg információ közt és szűrjék ki a hasznosakat. Ezt a tevékenységet már alsó tagozatban el lehet kezdeni. Lehetőséget kell teremteni, hogy délutánonként felnőtt felügyelete mellett a tanuláshoz használhassák az iskola gépeit. Ehhez a korszerű számítástechnika termünkben minden feltétel adott.
Sajnos iskolánkban is előfordul magatartási zavarokkal küzdő, nehezen fegyelmezhető gyerek. Az ő segítésükre és a konfliktushelyzetek megoldása érdekében a pedagógusok a kötelező továbbképzések keretében vegyenek részt olyan foglalkozásokon, ahol tanácsokat, segítséget kaphatnak ezen diákok oktatásához, neveléséhez. Így lehetőség nyílna arra, hogy ezek a gyerekek is az iskolában maradjanak, beilleszkedjenek az oktatás folyamatába, ne zavarják társaikat a tanulásban.
Az iskolának védelmet kell nyújtania a gyerekek számára káros külső hatásoktól. Ezt azonban csak akkor tudjuk maradéktalanul végrehajtani, ha erős meggyőződés alapján ők döntenek a dohányzás, a játékszenvedély ellen. Ehhez felvilágosítással, előadások, egészségmegőrző programok tartásával tudunk hozzájárulni.
Nem elhanyagolható szempont, hogy olyan legyen iskolánk, ahová a gyerekek szeretnek járni. A tanuló abba az iskolába jár szívesen, ahol barátokra lel, szereti tanárait, érdekesen tanítanak, izgalmas programokat biztosítanak számára. Ennek érdekében a délutáni foglalkozások keretében biztosítani kell a felzárkóztatókon és a tehetséggondozókon kívül olyan szakköröket, foglalkozásokat, ahol a gyerekek szívesen tevékenykednek és fejlődésüket is szolgálják. A kínálat színesítésében a 15
Diákönkormányzat által szervezett programok is szerepelhetnek. Erősíteni kell az osztályközösségeket további közös programok, kirándulások, színház vagy múzeumlátogatások, közös játékok, beszélgetések sportfoglalkozások szervezésével. Ebben nagy szerep hárul az osztályfőnökökre.
A diák akkor szeret iskolába járni, ha sikerélményhez jut. Sikerhez csak akkor tudjuk tanulóinkat juttatni, ha alaposan ismerjük képességeiket. Akik nem jeleskednek a reál vagy humán tárgyakból, ők általában kitűnnek a sportban vagy a művészetek terén. Számukra itt kell biztosítani a kiemelkedés lehetőségét. Ugyancsak sikerélményt adhatunk diákjainknak, ha megtanítjuk őket tanulni. Valamennyi pedagógusnak fokozottabban oda kell figyelni a jövőben arra, hogy tanítványaival elsajátíttassa a helyes tanulási technikákat. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a tanulás terén eredményeket érjenek el és lássák, hogy munkájuknak, erőfeszítésüknek van eredménye.
Fontos feladat az iskolai hagyományok továbbápolása, ami jelentős összefogó erőt jelent a gyerekek között. Ilyen hagyományaink az őszi egészségnap, Márton napi felvonulás, ünnepi műsorok, diákbál, szülői bál, ballagás, sport-, kulturális és szaktárgyi versenyek, gyereknap, kirándulások. Ki kell egészíteni ezeket a falu múltjának kutatásával, alaposabb megismerésével.
Tárgyi feltételek terén jelenleg viszonylag jól felszereltnek mondható iskolánk. Természetesen szükséges számítógépparkunk folyamatos szinten tartása, modernizálása. Jelentős költségmegtakarítás érhető el, ha a Sport utcai kisiskola két tantermét beköltöztetnénk a Fő utcai épületbe. Ez három szertár átalakításával, viszonylag kis költséggel megoldható lenne. A fenntartási költségeken lényeges összeget spórolhatna meg a fenntartónk.
16
4.ÖSSZEGZÉS
A gyerekek életük egyik meghatározó szakaszában járnak iskolánkba, amikor kialakul a tanuláshoz való viszonyuk, a tanulási technikáik. Ezért nagyon fontos, hogy megkapják tőlünk mindazt a segítséget, ami fejlődésükhöz elengedhetetlen. Ha ebben az időszakban megszeretik a tanulást, elsajátítanak alapvető készségeket, ezek a későbbiekben is meghatározóak maradnak számukra. Ennek érdekében kell diáknak, szülőnek, pedagógusnak együttműködnie.
Pályázatomban igyekeztem elképzeléseimről képet adni, az általam kulcsfontosságúnak tartott feladatokat vázolni. Támaszkodva a 15 éves iskolavezetői tapasztalatomra, tanultam a hibákból, építek az eddigi eredményekre, úgy érzem vezetésem alatt az iskola eredményesen, a kor elvárásainak megfelelően működne.
Célom az, hogy iskolánkba a diák szeressen járni, a pedagógusok pedig szívesen és színvonalasan dolgozzanak.
17