Paks Város Környezeti állapotértékelése 2014. Jogszabályi környezet, előzmények Paks város a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés e.) pontja előírásnak megfelelően évente értékeli a település környezeti állapotát, a környezeti minőség változásait és azt közzéteszi. A város környezeti állapotáról 2014. évben a környezetvédelmi program felülvizsgálata során részletes értékelés készült. A 2014. évi értékelést az előző évi értékelés struktúrájának megfelelően készítettük el. Az értékelés elkészítéséhez a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságokat, illetve közszolgáltatókat kerestük meg. Az értékelés ezen megadott értékek és a KSH által közzétett 2009. évi adatok alapján történt meg. A környezeti elemek állapota Egy település környezeti állapotát nagyon sok tényező befolyásolja, határozza
meg.
Befolyással
van
rá
például
az
egészségügyi-
és
szociális
helyzet,
korösszetétele,
az
szerkezete,
gazdasági
a
szereplők
környezethez
adott való
társadalom a
gazdaság
viszonya,
a
környezettudatos nevelés szerepe és helye az adott közösségben. A környezeti állapot értékeléséhez a környezeti elemek adatainak megismerésén túl, vizsgáltuk a környezeti állapotra közvetett módon ható társadalmi-gazdasági, folyamatokat, ezen belül a társadalmi környezetet, a területi és települési adottságokat, valamint a gazdasági környezetet is. A
társadalmi
környezet
értékelése
kiterjedt
a
népesség
jellemzői,
foglalkoztatottság, áttekintésére,
munkanélküliség,
valamint
a
turizmus,
lakosság
környezeti
idegenforgalom problémák
iránti
érzékenységét (civil szervezetek). A környezeti állapotra közvetett módon ható tényezők: A népesség korösszetétele a paksi kistérségben kedvező, tekintettel a 14 éven aluliak, illetve a 65 éven felüli időskorúak alacsony arányára. A
foglalkoztatás,
nyilvántartott
munkanélküliség
álláskeresőkre
tekintetében
vonatkozóan
Paks
kedvezőbbek,
mutatói
a
viszont
az
álláskeresők összetételét vizsgálva látható, hogy Pakson lényegesen magasabb a pályakezdők és a diplomások aránya, a paksi kistérségre vonatkozó adatnál (1. sz. táblázat). Munkanélküliséggel kapcsolatos adatok alakulása, 2009. Munkanélküliségi adatok
Paks város
Paksi
6,2
kistérség 8,9
2,6
4,0
42,7
44,5
12,0
9,3
7,1
3,7
A nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú állandó népességből, % A 180 napon túl nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú állandó népességből, % A 180 napon túl nyilvántartott álláskeresők aránya a nyilvántartott álláskeresőkből, % A pályakezdők aránya a nyilvántartott álláskeresőkből, % A diplomások aránya a nyilvántartott álláskeresőkből, %
1. sz. táblázat A turizmussal, idegenforgalommal kapcsolatosan a továbbra is a fejlesztési lehetőségek fogalmazhatók meg. Az idegenforgalom mértékének egyik mérőszáma a kereskedelmi szálláshelyek száma és az ott eltöltött vendégéjszakák száma. A kereskedelmi szálláshelyek férőhelyeit tekintve Paks a megyei városok középmezőnyében helyezkedik el. A
lakosság
környezeti
problémák
iránti
érzékenysége
pozitívan
értékelhető, a városban igen aktív és eredményes munkát végző civil szervezetek
tevékenykednek.
Fontos
ezen
civil
szervezetek
tevékenységének további támogatása és az önkormányzat munkájába történő nagyobb mértékű bevonása.
2
A gazdasági környezetet jelentősen befolyásolja az MVM Paksi Atomerőmű ZRt. és a kiszolgálásával összefüggő tevékenység. 2014-ben Pakson 1008 társas, és 1030 egyéni vállalkozás volt nyilvántartva. A Paksi Ipari Park mára a Dél-dunántúli régió egyik legsikeresebb, legdinamikusabban fejlődő ipari parkja lett. 1997-es indulás óta területe 22-ről 36 hektárra bővült. A Paksi Ipari Park Kft. elsődlegesen abban érdekelt, hogy a betelepülő cégekkel partneri viszonyt alakítson ki. Az elmúlt időszakban mintegy 8 új, zöldmezős beruházásban épített telephely létesült, mintegy 3 nagy bővítési beruházás valósult meg a már betelepült cégeknél. A Paksi Ipari Parkba 2013. év végére - az átlagos statisztikai létszám szerint - együttesen 610 fő munkavállalót foglalkoztattak az ipari parki telephelyeken, ami mintegy 200 fővel több, mint a 2007. év adata. Sikerült a töretlen fejlődést fenntartani, a betelepült cégek száma 17-ről 28-ra növekedett.
Munkavállalók, és vállalkozások számának alakulása 2004-2013. Gyógyászati Központban megvalósuló gyógyfürdő alapköve 2012. április 5én került helyére. Régi
igény
volt
Pakson,
hogy
a
gyógyvízben
rejlő
lehetőségeket
hasznosítsa a város. A létesítmény előkészítő munkái már 2008-ban elkezdődtek. A kút vize minden reményt felülmúlt, hiszen mind a hőmérséklete, mind az ásványi anyag tartalma magasabb a réginél, gyógyhatása
kiváló.
A
mintegy
3250
m2-es
akadálymentes
létesítményben nem csak a gyógyfürdő kapott helyet. A kialakult új Paksi
3
Gyógyászati Központ megoldásokat szállít a város, és az intézet számára: itt működhet a reumatológiai és ortopédiai szakrendelés, ide költöztek a gyógytorna kezelések, a bőrgyógyászat. Az új épületben kaptak helyet a fizioterápiás kezelők, veszélyes anyag tároló, személyzeti öltözők is. A fő "profil" azonban természetesen a gyógyvizes kezelés és a hozzá kapcsolódó fürdőgyógyászati ellátás. (Forrás: Beszámoló Paks Város 7 éves, 2007-2013. évekre szóló gazdasági Programja teljesítéséről)
A környezeti elemek állapota, illetve a jelentős hatótényezők Levegőminőség A levegőminőség állapotával kapcsolatban összességében megállapítható, hogy a légszennyezettségi eredmények a kén-dioxid esetében alacsony, az
ülepedő
por
vonatkozásában
megfelelő,
a
nitrogén-dioxid
vonatkozásában pedig elfogadható mértékű terhelést mutatnak. Paks környezeti levegője olyan állapotú, mely a kén-dioxid esetében jelentős, a nitrogén-dioxid és az ülepedő por vonatkozásában némileg mérsékeltebb terhelést bír el. Paks kedvező fekvésének, a 6-os főút város melletti – és nem várost átszelő – elhelyezkedésének, a Duna felé fújó tisztító szeleknek köszönhetően Paks környezeti levegőminősége megfelelő. A légszennyezésen belül külön vizsgáltuk a Biológiai levegőszennyezés, ezen belül a parlagfű helyzetet. A levegő pollentartalmának mérése Szekszárdon történik, amelynek adatai adaptálhatóak Paks területére is, a kis földrajzi távolság miatt. 2014-ben január 20. (4. hét) – november 02. (44. hét) közötti időszakban történtek pollenvizsgálatok folyamatosan. Az egész évben monitorozott napok száma
287.
32
növény
spórakoncentrációjának polleninformációkat
és
3
gomba
monitorozását a
2014.
évi
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna megjelenteti
a
Tolna
Megyei
légköri
végezték szezon
pollen-, el.
illetve A
alatt
is
heti a
honlapon
folyamatosan
Kormányhivatal
Népegészségügyi
Szakigazgatási Szerve. 2014-ben az egyes fajok (mogyoró, tiszafafélék, éger) virágzása kicsit előbb kezdődött meg, mint az előző években. Pollenszórásuk viszont jóval
4
intenzívebb volt, és viszonylag gyorsan le is csengett. Míg 2012-ben február végén és március elején (02. 27. – 03. 07. között) az összes mért pollenszám 348 db/m3 volt, addig ugyanebben az időszakban 2013-ban 1193 db/m3, de 2014-ben 2067 db/m3 volt. A 2014. évi enyhe március időjárás alaposan meggyorsította a fák-cserjék virágzását. 2014 nyarán (június elejétől augusztus végéig) a fűfélék, lágyszárúak virágzása során kibocsátott, és a levegőben lévő mért pollenek száma (21534 db/m3) jelentősen meghaladta a 2013. (19281 db/m3) és a 2012. évit (17414 db/m3). 2014 nyara nagyon csapadékos, hűvösebb volt, jellemzően csupán egy alkalommal került sor hőségriadó elrendelésére – a 2013. évi 7 hőségriasztással szemben. Megállapítható, hogy az összes pollen kibocsátást – ahogy értelemszerűen az egyes növények virágzását is - alapvetően meghatározzák az időjárási jellemzők (hőmérséklet, csapadék, napsütés), és azon belül is egyes mikroklimatikus tényezők. Az első parlagfű pollen 2014-ben a 27. héten jelent meg, de gyakorlatilag ez heteken keresztül néhány napon egy-egy parlagfű pollent jelentett. Valódi parlagfű virágzást július végétől lehetett regisztrálni. 2014-ben a parlagfű szezonban az összes mért pollenszám fajlagosan 5727 db/m3 (!) parlagfű (Ambrosia) pollen volt, ami 60 db/m3*d átlagkoncentrációt jelentett a szezonban. Míg parlagfű pollen szám 2013. évben 3874 db/m3 és napi átlag koncentráció: 40 db/m3*d. A parlagfű gyérítését, pollenje koncentrációjának levegőben való jelentős csökkenését a fizikai vagy növényvédelmi eszközökkel végzett irtás, és az egyre több hatósági intézkedés mellett jelentősen befolyásolja az időjárás. Ezen belül is a csapadék mennyisége, és a napi átlag hőmérséklet alakulása a két fő meghatározó kapcsolatban
a
tényező. A parlagfű gyérítésével
népegészségügynek
a
szerepe
az
elmúlt
években
jelentősen csökkent. Fő feladatunk az aerobiológiai monitor működtetése. Ezen felül kérésre, megkeresésre tájékoztatást adunk civil szervezeteknek, a helyi médiának. A kültéri allergén gombák koncentrációja a tavaszi időszakban igen alacsony volt, nem, vagy alig volt mérhető. Még május elején, a 19. héten
5
is végig alacsony szinten volt, de aztán hamar elérte a közepes szint felső határát, és megközelítette, illetve a Cladosporium esetében május végére egy-egy napon meg is haladta a magas koncentrációt. A hűvös, csapadékos májusi, nyár eleji időjárásban a legtöbbször még alacsony, vagy közepes mennyiségben voltak jelen a levegőben a penészgombák. A kültéri allergén gombák koncentrációját is erőteljesen befolyásolta az időjárás – 2014-ben több alkalommal – hosszabb időn keresztül csupán közepes, vagy az alatti koncentrációt értek el. A 2013 száraz, meleg nyárral összehasonlítva az állapítható meg, hogy a napi átlag koncentráció a penészgombák esetében 2014-ben jelentősen csökkent. Az átlagnál csapadékosabb augusztust követően maximum koncentrációja nem érte el azokat az extrém magas értékeket, mint a 2013. évi légköri aszályos augusztus után. (Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv)
Talajok és vizek A talajok és vizek védelmével kapcsolatban megállapítható, hogy a földtani, vízföldtani sajátosságokra tekintettel a település ivóvízellátó vízbázisai nem sérülékenyek, a felszín alatti víz állapota szempontjából „fokozottan érzékeny” terület nem jellemző a településen, a jogszabályok szerint a település „érzékeny” besorolású. A város vízellátása, szennyvízelvezetése, - kezelése kedvező, a magyarországi és regionális viszonyoknál lényegesen jobb. A Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. alaptevékenysége a víziközmű szolgáltatás: az ivóvíztermelés és vízellátás, a szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás. Paks és Dunakömlőd 2014-as évre vonatkozó víztermelési, vízminőségi, vízellátó hálózati, szennyvízelvezetési és tisztítási és szennyvíz minőségi adatokat az 1. számú melléklet tartalmazza. Paks város külterületeinek (Cseresznyés, Csámpa, Dunakömlőd) ivóvíz minősége megfelelő, nagyobb ivóvíz minőségromlást okozó esemény nem történt. A hatósági és önellenőrző vizsgálatok előre tervezett ütemben megtörténtek. Az ivóvíz szolgáltatók ellenőrzése folyamatosan megtörténik, Paks Város ivóvízellátásának ellenőrzését a Tolna Megyei Kormányhivatal
6
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve végzi. A városi szennyvíztelepen történő biológiai szennyvíztisztítás után a tisztított szennyvíz a Dunába, mint befogadóba kerül, a tisztított szennyvíz paraméterei a jogszabályoknak megfelelő értékűek. A kifolyó tisztított szennyvíz hatósági felügyeletét az illetékes Környezetvédelmi hatóság végzi. A település nitrát érzékeny területen helyezkedik el, mely alapján fokozott figyelmet kell fordítani az állattartással összefüggésben a talajerőutánpótlásra, melynek módját jogszabály szabályozza. Zaj- és rezgésterhelés Paks város zaj- és rezgéshelyzetét meghatározó domináns forrás a közúti közlekedés. A közúti közlekedésből eredő zajszint és rezgés mértéke, nemcsak a városon áthaladó országos közutak nyomvonalai mentén magas szintű, hanem a város összegyűjtő-összekötő útjai mentén is. A megépült M6-os autópálya csak részben javított a város zajhelyzetén, egyes területeken a forgalom növekedése a zajterhelés növekedését eredményezte. Hiányoznak a várost elkerülő gyorsforgalmi utak, valamint a várost elkerülő utak, melyek elvezetnék az átmenő forgalmat a város területéről,
továbbá
melyek
által
a
legnagyobb
terhelést
jelentő
nehézgépjármű forgalom kitiltásra kerülhet. Kedvezően befolyásolja a zajhelyzetet, hogy az üzemek többsége jelentős anyagi ráfordítással, ütemezetten végzi a szükséges zajcsökkentési intézkedéseket. Kedvező továbbá, hogy az újonnan létesült üzemi létesítmények, illetve vállalkozások úgy kezdik meg működésüket, illetve akkor kapnak telepengedélyt, ha igazolják a megengedett határértékek teljesülését. Hulladékgazdálkodás 2014-ben a Paks és Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. látta el a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat Pakson. A Kft. közszolgáltatóként házhoz menő rendszerben végzi a háztartási és háztartásihoz hasonló vegyes, valamint elkülönítetten gyűjtött (papír,
7
műanyag, fém, kompozit) csomagolási hulladékok gyűjtését és szállítását, valamint a Paksi Hulladékkezelő Központ üzemeltetését. Ezen felül márciustól
novemberig
négyhetenkénti
gyakorisággal
szintén
az
ingatlanoktól történik a zöldhulladékok gyűjtése is. A csomagolási üveghulladékok gyűjtése hulladékgyűjtő-szigeteken zajlik. A hulladékkezelő központban a kommunális hulladékok előkezelést – aprítás, fémleválasztás – követően kerülnek lerakásra. A szelektíven gyűjtött papír, műanyag, kompozit és fém hulladékok előkezelését végzi a Kft., ez a hulladékok kézi erővel, szalag mellett történő válogatását majd bálázását jelenti. A válogatott, bálázott hulladék értékesítésre kerül. A hulladékkezelő központban működik komposztálótelep is, ahol az elkülönítetten
begyűjtött
zöldhulladékok
kezelése
zajlik.
A
komposztálótelep gépeinek beszerzése 2014. év során zárult le. Szintén a hulladékkezelő központban működő hulladékgyűjtő udvarban a lakosság térítésmentesen adhatja át szintén minden olyan háztartásban keletkező hulladékát, melyektől a házhoz menő begyűjtések keretében nem lehet megválni. Ide értve veszélyes és nem veszélyes hulladékokat is. A lomtalanítási akcióra, a korábbiakban megszokottaknak megfelelően 2014-ben is egy alkalommal, tavasszal került sor. 2014-ben
Paksról
hulladékkezelő
mintegy
központba.
9.360
tonna
hulladék
Ebből
6.600
tonna
érkezett került
be
a
lerakással
ártalmatlanításra, azaz az előző évhez képest a beérkező hulladékok mennyisége közel 20%-kal, a lerakott mennyisége közel 30%-kal csökkent. A
Paksról
szelektíven
gyűjtött
hulladékok
mennyisége
ugyanakkor
jelentősen növekedett 2014-ben: 2020 tonna (40%-os növekedés 2013hoz képest) zöldhulladék a kezelőközpontban komposztálással, míg 700 tonna (55%-os növekedés) csomagolási hulladék kezelőknek történő értékesítés útján került hasznosításra. Ezen felül szintén elkülönítve érkezett a hulladékgyűjtő udvarba mintegy 9 tonna veszélyes hulladék és 25 tonna elektronikai hulladék Paks városból az év során. A
közszolgáltató
a
működéshez
szükséges
minden
engedéllyel
rendelkezik, ide értve az egységes környezethasználati engedélyt, a
8
közszolgáltatói engedély és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség közszolgáltatói minősítését is. Az építési bontási hulladék kezelését a 2014-ben, valamint a 2012. december 31-én lezárt hulladéklerakó rekultivációs munkálatait a DC Dunakom Plusz Kft. végezte. Természeti környezet A táj- és természetvédelem területén kiemelt figyelmet érdemel a DélMezőföldi
Tájvédelmi
Körzet
részeként
védett
területek
(Paksi
tarkasáfrányos, Paksi ürgemező, Tengelici homokvidék), az országos védelemre javasolt területek (Imsósi erdő Természetvédelmi Terület, Paks löszfalfeltárás
Természetvédelmi
Terület,
Dunaszentgyörgyi
láperdő
Természeti Terület) és a helyi védettségű területek, valamint az egyedi tájértékek. Külön figyelmet érdemel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által közzétett NATURA 2000 területek megismerése. Épített környezet Az épített környezet vonatkozásában megállapítható, hogy a város területén található műszaki alkotások (épületek, utak, közművezetékek) állapota ez évben javult. Az önkormányzat közút- és közműhálózat felújítási programja, a magán tulajdonban lévő lakóházak (iparosított-, illetve hagyományos technológiával épült) korszerűsítési célú támogatása jelentős
előrelépést
eredményezett
az
épített
környezet
minősége
vonatkozásában. Az épített és természeti környezet egyensúlya biztosított, az épített környezetben eszközölt beavatkozások nem hatottak ki a természeti környezetre. Környezetbiztonság Környezetbiztonsági szempontból megállapítható, hogy az erőmű valamint az Ipari Parkban lévő poliuretán habot előállító üzem tevékenysége mellett a veszélyes anyagok közúti szállítása jelent potenciális veszélyt. A veszélyes anyagok közúti szállításából eredő jelenleg meglévő potenciális kockázat a várost érintő közútfejlesztésekkel a közlekedési struktúra
9
javításával jelentősen csökkenthető. Továbbra is hangsúlyozni az M6-os autópálya megépítésével összefüggő várost elkerülő gyűrű (elkerülő út) megépítésének szükségességét. SWOT - analízis A környezet minőségét és állapotát, az úgynevezett SWOT - analízis módszerével is értékeltük: ERŐSSÉGEK -
Az
önkormányzat
igényli
a
környezetvédelemmel
kapcsolatos
problémák feltárását, környezetvédelmi program készítését, -
Kedvező táji és természeti adottságok,
-
Környezeti minősége, állapota összességében jó,
-
A településrendezési tervezés szabályozottsága,
-
A települési hulladékgazdálkodási terv megléte,
-
Az elhullott állati tetemek begyűjtése,
-
A szennyvízcsatornázás megléte,
-
Műszaki
védelemmel
és
engedéllyel
rendelkező,
megfelelő
technológiával üzemeltetett, bővíthető szilárd hulladéklerakó, -
Megújuló energiaforrások alkalmazásának lehetősége (napenergia, szélenergia, bioenergia, földhő stb.),
-
Ipari
eredetű
környezeti
károsodások
nincsenek,
illetve
a
kárelhárítások megtörténtek, -
A korszerű agrártermeléssel a mezőgazdaság környezetkárosító hatásának (erózió, műtrágya, növényvédőszer) csökkenése,
-
A település teljeskörű egészséges ivóvízellátása,
-
Megvalósult az M6-os autópálya,
-
Alacsony a zajterhelés,
-
A földgázellátás,
-
A szervezett szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása,
-
A környezetvédelmi civil szervezetek megerősödése.
10
GYENGESÉGEK, VESZÉLYEK -
A közüzemi hálózatok elöregedése,
-
Mélyfekvésű, belvízveszélyes területek,
-
A talajvíz készletek elszennyeződése,
-
A településen átmenő főutak (pl. Dózsa György út) mentén kialakuló zajszint és légszennyezettség,
LEHETŐSÉGEK -
Helyi környezetvédelmi szabályozás, az önkormányzati rendeletek felülvizsgálataival,
-
A kedvező környezeti állapot (levegő, felszíni és felszín alatti vizek, természeti területek, épített környezet) megőrzése,
-
Az értéket képviselő természeti területek megőrzése,
-
A felszíni vizek medrének, töltéseinek folyamatos rendezése,
-
Gazdaságfejlesztés,
-
A turizmus fejlesztése,
-
A mezőgazdasági, közlekedési és kommunális eredetű terhelések
mérséklése, -
A pollenallergia veszély további csökkentése,
-
Az erdőgazdálkodás ökológiailag fenntartható fejlesztése,
-
A mezőgazdaság környezeti adottságainak ökológiailag fenntartható
fejlesztése, -
A
talajok
termőképességének
megőrzése
(erózió
mérséklése,
környezeti
terhelések
tápanyagpótlás biztosítása,) -
A biogazdálkodás megvalósítása,
-
A
növénytermesztésből
származó
csökkentése, -
Az állattartásból származó szerves trágya hasznosítás szabályozása,
-
A település közlekedési struktúrájának a továbbfejlesztése,
-
A
kistérségi
hulladékgazdálkodási
rendszer
fejlesztésének
a
végrehajtása,
11
-
A szelektív hulladékgyűjtés fenntartása,
-
Pályázati lehetőségek kihasználása.
1. sz. melléklet
Paks Víztermelés Egység
1. számú vízmű
2. számú vízmű
Vízbázis kapacitása Kutak mélysége
m3 /d m
2126 85-223
1483 100-218
8376 60-289
Termelt víz mennyisége (átlag)
m3 /d
0
0
3470
0 fertőtlenítés
0 nincs
tartalék 3 1
3577 gáztalanítás vas- mangántalanítás fertőtlenítés üzemel 11 10 4000
Megnevezés
Fogyasztott víz mennyisége (átlag) Alkalmazott technológia
3
m /d
Jelenlegi üzemállapot Kutak száma Üzemelő kutak száma
db db
tartalék 3 0
Tárolókapacitás
m3
50
150
Határérték 2500 200 50 6,5-9,5 50-350 200 0,5 50 1,5 250 50 0,5 1 250 5 200 5 10 1
Mért adat 530 <20 <10 7,9 140 27,5 0,04 <5 0,3 13 2,1 <0,01 0,045 <10 0,4 <50 0,845 4,35 <0,1
3. számú vízmű
Vízminőségi adatok Vizsgálati parapéterek vezetőképesség vas mangán pH összes keménység nátrium ammónium cianid fluorid klorid nitrát nitrit nitrát és nitrit együtt szulfát KOIps alumínium antimon arzén bór
Egység µS/cm µg/l µg/l mgCaO/l mg/l mg/l µg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l µg/l µg/l µg/l mg/l
12
higany kadmium króm nikkel ólom szelén réz 1,2-diklór-etán
µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l mg/l µg/l
1 5 50 20 10 10 2 3
0,32 <1 <4,4 <4,6 0,832 <3 0,017 <0,1
Vízellátó hálózat Megnevezés hálózat hossza nyomászónák száma alkalmazott csővezetékek KPE KMPVC AC acél beton bekötések száma
Egység m db m m m m m db
Adat 85500 5 20456 25134 29438 5272 5200 4802
Szennyvízelvezetés és tisztítás Megnevezés csatornahálózat hossza alklamazott csőfajták Acél cső AC KGPVC KMPVC KPE átemelők száma szennyvíztisztítótelep kapacitása
Egység m m m m m m db
1900 37952 26737 40 327 7
hidraulikai terhelés
m3 /d
3600
óracsúcs hozam
m3 /h
450
3
225
3
4893
3
258
órai átlagos hozam napi csúcshozam napi átlagos hozam csatornával bevezetett szennyvíz kommunális szennyvíz ipari szennyvíz
m /h m /d m /d m3 /év
Adat 66955
812155
m3 /év
706575
m3 /év
105580
szippantott szennyvíz
m /év
5500
beérkező csapadékvíz
m3 /év
110000
3
13
tisztított szennyvíz
m3 /év
817655
komposztált szennyvíziszap
m3 /év t sza/év
398 35,1
Szennyvíz minőségi adatai Nyers szennyvíz minőségi adatok összes lebegőanyag pH ammónium-N(deszt) nitrát KOIcr összes foszfor BOI5 összes nitrogén nitrit összes szervetlen nitrogén Tisztított szennyvíz minőségi adatai összes lebegőanyag pH ammónium-N(deszt) nitrát KOIcr összes foszfor BOI5 összes nitrogén nitrit összes szervetlen nitrogén
Egység mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l
Határérték 35 6,5-9,5 10 125 10 35 50 -
Mért adat 150-450 7,2 75 <0,8 937 12,7 650 100,2 0,35 82 15 7,7 9,4 28,2 50 3 10 20,6 1,06 15,7
Csapadékelvezető rendszer adatai Megnevezés Nyílt csapadékcsatorna burkolt föld Árkok mélysége Zárt csapadékcsatorna átmérő Csapadékvízátemelő szivattyúk száma elektromos üzemű
Egység m m m cm m mm db db
Adat 29420 14774 14646 30-500 37980 200-1600 8 4
14
db
dízel üzemű
4
Dunakömlőd
Víztermelés Megnevezés Vízbázis kapacitása Kutak mélysége Termelt víz mennyisége (átlag) Fogyasztott víz mennyisége (átlag) Alkalmazott technológia Kutak száma Üzemelő kutak száma Tárolókapacitás
Egység m3 /d m m3 /d m3 /d db db m3
Adat 936 120-178 115 98 UV fertőtlenítés 2 1 100
Vízminőségi adatok Vizsgálati parapéterek vezetőképesség vas mangán pH összes keménység nátrium ammónium cianid fluorid klorid nitrát nitrit nitrát és nitrit együtt szulfát KOIps alumínium antimon arzén bór higany kadmium króm nikkel ólom
Egység µS/cm µg/l µg/l mgCaO/l mg/l mg/l µg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l mg/l µg/l µg/l µg/l mg/l µg/l µg/l µg/l µg/l µg/l
Határérték 2500 200 50 6,5-9,5 50-350 200 0,5 50 1,5 250 50 0,5 1 250 5 200 5 10 1 1 5 50 20 10
Mért adat 560 <20 18 7,94 168 18,7 0,26 <5 0,2 <6 <0,8 <0,01 0,019 <10 <0,4 <50 0,062 4,21 <0,1 0,26 <2 <4,4 <4,6 0,679
15
szelén réz 1,2-diklór-etán
µg/l mg/l µg/l
10 2 3
<2 0,017 <0,1
Vízellátó hálózat Megnevezés hálózat hossza nyomászónák száma alkalmazott csővezetékek KPE KMPVC AC acél beton bekötések száma
Egység m db
Adat 9424 2
m m m m m db
1566 4249 1254 2355 0 487
Szennyvízelvezetés Megnevezés csatornahálózat hossza alkalmazott csőfajták KPE KMPVC uponor átemelők száma csatornával elvezetett szennyvíz
Egység m
Adat 15385
m m m db m3 /év
1307 6813 7265 5 38500
Csapadékelvezető rendszer adatai Megnevezés Nyílt csapadékcsatorna burkolt föld Árkok mélysége Zárt csapadékcsatorna átmérő
Egység m m m cm m mm
Adat 3455 2515 940 20-150 380 300-400
16