Paks Város 2008. évi zárszámadása Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
I IA IB II II.Aa II.Aa-1 II.Ba II.b II.c II.d II.e III B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 C2 C3 C4 C5 C7 C8 C10 C11-1 C11-2 C11-3 C12-1 C12-2 C12-3 C12-4 C12-5
Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi mérleg - Kiadások Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal bevételei Normatív támogatások (forintban) Polgármesteri Hivatal kiadásai Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek bevételei és kiadásai Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése Német Kisebbségi Önkormányzat költségvetése Kisebbségi önkormányzatok működési bevételeinek és kiadásainak, valamint felhalmozási bevételeinek és kiadásainak mérlege A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként ( kiadási jogcímenként), kiemelve a tartalékot, céltartalékot összesítő táblázat igazgatási és hivatalhoz tartozó feladatok szociális gondoskodás városüzemeltetési feladatok támogatások beruházások, felújítások, egyéb felhalmozási kiadások tartalékok tartalékokból megvalósult munkák felhalmozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban Az önkormányzat által felvett hitel és kölcsönállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsönállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) A működési és felhalmozási bevételek mérlege (önkormányzati szinten) Fejlesztések, felújítások, felhalmozási célú pénzeszköz átadás célonként, feladatonként Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai hozzájárulások Pénzmaradvány kimutatás Pénzmaradvány felhasználási javaslat 2008.évi hivatali pénzmaradvány felhasználás Vagyonkimutatás a 2008. december 31-én a mérlegben értékben kimutatott eszközökről és forrásokról Vagyonkimutatás a 2008. december 31-én a 0-ra leírt befektetett eszközökről Vagyonkimutatás a 2008. december 31-én az érték nélkül nyilvántartott eszközökről Vagyonkimutatás a 2008. december 31-én a mérlegben nem szereplő kötelezettségekről Bizottsági és egyes keretek felhasználása
1/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása D1 D2 D3
Paks Város címrendje 2008. évi belső ellenőrzésekről szóló beszámoló Beszámoló a kötelezettségvállalásról és utalványozásról
2/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása I. Pénzügyi mérleg - Bevételek Megnevezés I.
Működési bevételek 1.
I.A 2008.
2008.
2008.
teljesítés a
eredeti ei.
módosított ei.
tény
mód. %-ban
4 205 413
4 360 861
4 684 878
639 809
795 257
765 806
96,3
4 580
4 580
6 746
147,3
449 382
496 559
416 096
83,8
78 147
186 376
186 376
100,0
Intézményi műk.bevételek 1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel 1.2. Egyéb saját bevételek 1.3. ÁFA bevétel és viszatérülés 1.4. Hozam és kamat bevételek
2.
Önkorm.sajátos működési bevételei 1.1. Helyi adók
107 700
107 742
156 588
145,3
3 565 604
3 565 604
3 919 072
109,9
3 649 000
3 649 000
3 991 574
109,4
-98 754
-98 754
-93 508
94,7
15 358
15 358
21 006
136,8
1.2. Átengedett központi adók 1.3. Egyéb sajátos bev., bírságok II.
Támogatások 1.
Normatív támogatások
2.
Központosított előirányzatok
3.
Normatív kötött felhaszn. támogatások
1 618 453
2 173 527
2 166 337
99,7
1 566 529
1 283 094
1 283 094
100,0
ebből:Kieg.tám. közokt.feladatokhoz Jöv.pótló és közcélú fogl.tám. Tűzoltóságok támogatása 4.
107,4
Fejlesztési célú támogatások ebből: Cél- és címzett támogatás Fejlesztési támogatások
479 342
479 342
100,0
400 820
400 820
100,0
24 624
23 959
23 959
100,0
14 157
110 147
110 147
100,0
0
266 714
266 714
100,0
12 033
10 271
3 081
30,0
0
0
0
12 033
3 145
0
0,0
0
7 126
3 081
43,2
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
38 812
70 912
87 032
122,7
1.
Tárgyi eszk. és immateriális javak ért.
37 427
69 527
85 732
123,3
2.
Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev.
1 385
1 385
1 291
93,2
3.
Pénzügyi befektetések bevételei
0
0
9
5. III
IV
Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior
1 110 38 781
Támogatásértékű bevétel 1.
924 947
689 113
637 826
92,6
Támogatásértékű működési bevétel
615 997
541 696
467 406
86,3
ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz
275 000
309 233
309 233
100,0
340 997
232 463
158 173
68,0
0
0
28 189
308 950
147 417
142 231
308 950
147 417
142 231
96,5
131 965
151 594
156 172
103,0
EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett 2.
Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés
3.
Támogatásértékékű felhalmozási bevétel ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz elk.állami pénzalaptól átvett
0
egyéb költségvetési szervtől átvett V
Véglegesen átvett pénzeszközök 1.
Működési célú pe.átvétel államházt.kívülről
2.
Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről
VI
Támogatási célú kölcsön, értékpapír bevétele
0
19 817
22 488
113,5
131 965
131 777
133 684
101,4
36 806
36 806
117 978
321
1.
Müködési, támogatási kölcsön visszatérülése
0
0
5
2.
Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérül.
36 806
36 806
117 973
320,5
3.
Forgatási célú értékpapír bevétele 6 956 396 26 352
7 482 813 26 352
7 878 412 26 352
105,3 100,0
Bevételek összesen - finanszírozási és pénzforgalom nélküli bevételek kivételével Finanszírozási bevételek
VII
VIII
96,5
0
1.
Működési célú hitel felvétel
2.
Felhalmozási célú hitel felvétel Pénzforgalom nélküli bevételek
1.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétel ebből: működési célú
3/225
0
0
0
26 352 679 500
26 352 2 132 725
26 352 2 132 725
100,0 100,0
679 500 3 485
2 132 725 94 008
2 132 725 94 008
100,0 100,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása felhalmozási célú Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen
676 015
2 038 717
2 038 717 9 447
100,0
7 662 248
9 641 890
10 018 747
103,9
4/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
5/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
6/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása I.
Pénzügyi mérleg - Kiadások
I.B
Megnevezés I
2008.
2008.
eredeti ei.
módosított ei.
2008.
teljesítés a
tény
mód. %-ban
Működési kiadások
5 708 169
6 114 443
5 880 113
96,2
1 Személyi juttatás
2 475 178
2 528 898
2 470 364
97,7
2 Munkaadót terhelő járulék
718 398
731 955
711 209
97,2
1 857 232
2 126 033
1 986 912
93,5
4 Egyéb folyó kiadások
24 080
54 868
53 618
97,7
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
13 960
14 721
12 969
88,1
241 530
247 930
247 746
99,9
3 Dologi kiadások
6 Társadalom és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átadás államh.kívülre
36 211
2 331
2 303
98,8
339 980
406 107
394 978
97,3
1 600
1 600
14
0,9
9 Kamatkiadás 10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás II
1 357 314
1 727 295
1 410 459
81,7
1 Felújítás
Felhalmozási és tőkejellegű kiadások
595 523
525 768
498 942
94,9
2 Beruházás
339 019
712 953
466 021
65,4
3 Pénzügyi befektetések
100 000
100 250
100 250
100,0
4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kív.
0
14 000
13 408
322 772
374 324
331 838
88,6
6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása III
284 623
430 439
0
0,0
1 Általános tartalék (működési)
Tartalékok
125 448
177 844
0
0,0
2 Felhalmozási céltartalék
159 175
252 595
0
0,0 74,4 99,9 100,0 99,2 100,0 100,0
3 Államháztartási tartalék IV V
VI
0
0
122 980 109 100
122 980 1 166 671
91 436 1 165 771
100 109 000
251 110 000 1 056 420 80 062
251 109 100 1 056 420 80 062
Hitel kamatai Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vásárl. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön 3 Forgatási célú értékpapír vásárlás Finanszírozási célú kiadások
80 062
1 Működési hitel
0
0
0
80 062
80 062
80 062
7 662 248
9 641 890
8 716 753
2 Felhalmozási hitel Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Kiadások összesen
100,0
88 912
7/225
90,4
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal bevételei
II.Aa
Megnevezés I. 1.
2.
II. 1. 2. 3. 4.
5.
III 1. 2. 3. IV 1.
2. 3.
V. VI.
1. 2.
Működési bevételek Intézményi műk.bevételek 1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel 1.2. Egyéb saját bevételek 1.3. ÁFA bevétel és viszatérülés 1.4. Hozam és kamat bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei ebből: Helyi adók - Építményadó - Magánszem. kommun.adó - Vállalkozók kommun. adó - Helyi iparűzési adó - Egyéb bevételek,bírság(pótlékok,bírság önell.) Átengedett központi adók - SZJA helyben maradó rész - SZJA jöv.kül. mérséklés - SZJA norm.módon elosztott rész - Gépjárműadó - Termőföld bérbead.sz.adó - Egyéb sajátos bevételek, bírságok Támogatások Normatív támogatások Egyéb központi támogatás Központosított előirányzatok Normatív kötött felhaszn. támogatások a ebből:Kieg.tám. közokt.feladatokhoz Jöv.pótló és közcélú fogl.tám. b Tűzoltóságok támogatása c Fejlesztési célú támogatások a ebből: Cél- és címzett támogatás Fejlesztési támogatások b Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior c Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszk. és immateriális javak ért. Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev. Pénzügyi befektetések bevételei
Működési, támogatási kölcsön visszatérülése
2.
Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérülése
3.
Forgatási célú értékpapír bevétele Bevételek összesen -finanszírozási és pénzforgalom nélküli bevételek kivételével Finanszírozási bevételek Működési célú hitel felvétel Felhalmozási célú hitel felvétel Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétel
1. 2. VIII. 1.
2008.
2008.
teljesítés a
tény 4 342 270 423 285 6 575 121 933 138 264 156 513 3 918 985 3 991 574 445 852 29 279 19 338 3 497 105
mód. %-ban 108,0 93,2 143,6 62,5 94,2 145,3 109,9 109,4 63,7 94,4 107,4 120,6
-98 754 454 320 -693 074
-93 508 454 320 -693 074
94,7 100,0 100,0
140 000 0 15 358 2 173 527 1 283 094 141 729 337 613 400 820 23 959 110 147 266 714 10 271
145 246 87 20 919 2 166 337 1 283 094 141 729 337 613 400 820 23 959 110 147 266 714 3 081
103,7
38 812 37 427 1 385 0
3 145 7 126 70 912 69 527 1 385 0
3 081 87 032 85 732 1 291 9
643 259 222 344
356 657 103 166
332 390 51 641
93,2 50,1
222 344
103 166
50,1
308 950
135 776
51 641 28 189 124 397
308 950 0 111 965 36 806
135 776 5 750 111 965 36 806
124 397 8 098 120 065 117 978
91,6 140,8 107,2 321
eredeti ei. módosított ei. 3 891 742 4 019 802 326 138 454 198 4 580 4 580 171 413 195 183 42 445 146 735 107 700 107 700 3 565 604 3 565 604 3 649 000 3 649 000 700 000 700 000 31 000 31 000 18 000 18 000 2 900 000 2 900 000 -98 754 454 320 -693 074 0 140 000 0 15 358 1 618 453 1 566 529 0 1 110 38 781 24 624 14 157 0 12 033 12 033
Véglegesen átvett pénzeszközök Támogatásértékékű műkűködési bevétel ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés Támogatatásértékű felhalmozási bevétel ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett Működési célú pe.átvétel államházt. kívülről Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről Támogatási célú kölcsön, értékpapír bevétele
1.
VII.
2008.
136,2 99,7 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 30,0 0,0 43,2 122,7 123,3 93,2
91,6
0
0
5
36 806
36 806
117 973
320,5
6 229 072 26 352 0 26 352 679 500 679 500
6 657 704 26 352
7 046 007 26 352
105,8 100,0
26 352 2 062 610 2 062 610
26 352 2 062 610 2 062 610
100,0 100,0 100,0
8/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása ebből: működési célú felhalmozási célú Bevételek összesen
3 485 676 015
86 595 1 976 015
86 595 1 976 015
100,0 100,0
6 934 924
8 746 666
9 134 969
104,4
9/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása A költségvetési törvény alapján számított normatív hozzájárulások, normatív, kötött felhasználású támogatások 2008. elszámolásának számítása
"KÖZOKTATÁS" Helyi önkormányzat:
Törzsszám:
Paks Város
414951
Lakos 2007. jan. 1.
20 188
II-Aa1
vagy Többcélú kistérségi társulás:
Törzsszám:
2007/2008. 2008/2009. No.
Feldolgozási kód
Jogcím száma a 2007. száma a 2008. évi költségvetési évi költségvetési tv. alapján tv. alapján
Hó
M.e.
megnevezése
tanévnyitó alapadatok 1
2
2008. éves Fajlagos összeg
Összeg
teljesítménymutató
(Ft)
(Ft)
3
4
5
A helyi önkormányzatok közoktatási célú normatív hozzájárulásai (a 2007. és a 2008. évi költségvetési törvények 3. számú mellékletei szerint) 1
00 09 01 15 11 01
15.2. (a1)
2
00 09 01 15 11 02
15.2. (a2)
3
00 09 01 15 11 03
15.2. (a3)
4
00 09 01 15 11 04
15.2. (a4)
5
00 09 01 15 12 01
15. a (1)
6
00 09 01 15 12 02
15. a (2)
7
00 09 01 15 12 03
15. a (3)
8
00 09 01 15 12 04
15. a (4)
9
00 09 01 15 21 01
15.2. (b1)
2007. december 31-ig a harmadik A életévüket betöltők, akik a 2007/2008. nevelési évben december 31-éig az óvodai gyógypedagógai 8 óra nyitvatartás 2-3. nevelési évnevelést igénybe veszik. (Nem igényelhető ellátásban Ha a nevelést összevont, a h.jár. a 7. életévüket 2007. szeptember részesülőket is napi 8 órát megha- 1. nevelési év vegyes életkorú óvodai A sajátos 1-jéig betöltők után, kivéve, ha a figyelembe kell csoportban szervezik meg, igényű ladó nyitvatartás 2-3. nevelési év Közokt.tv. 24. § (5) bek. alapján az óvodai nevelési venni. 2008. december 31-ig a harmadik akkor a gyermeket, a gyermekek, nevelés meghosszabbítható.) legfeljebb napi 1-2. nevelési év életévüket betöltők, akik a 2008/2009. legmagasabb összevont tanulók nevelési évben legalább december 31-éig nevelési év létszámába kell támogatása 8 óra nyitvatartás 3. nevelési év az óvodai nevelést igénybe veszik. (Nem számítani. kiegészítő napi 8 órát megha- 1-2. nevelési év igényelhető a h.jár. a 7. életévüket 2008. hozzájárulás, az szeptember 1-jéig betöltők után, kivéve, ladó nyitvatartás 3. nevelési év figyelembe venni: azoknak ha a Közokt.tv. 24.Nem § (5) lehet bek. alapján az alaphozzájárulás on akik felülsaját illeti óvodai nevelés meghosszabbítható.) a tanulóknak a létszámát, 1. évfolyam
10
00 09 01 15 21 02
15.2. (b2)
2-3. évfolyam
11
00 09 01 15 21 03
15.2. (b3)
4. évfolyam
12
00 09 01 15 21 04
15.2. (b4)
5. évfolyam
13
00 09 01 15 21 05
15.2. (b5)
6. évfolyam
14
00 09 01 15 21 06
15.2. (b6)
15
00 09 01 15 22 01
15. b (1)
16
00 09 01 15 22 02
15. b (2)
17
00 09 01 15 22 03
15. b (3)
18
00 09 01 15 22 04
15. b (4)
19
00 09 01 15 22 05
15. b (5)
20
00 09 01 15 31 01
15.2. (c1)
9. évfolyam
21
00 09 01 15 31 02
15.2. (c2)
10. évfolyam
22
00 09 01 15 31 03
15.2. (c3)
23
00 09 01 15 32 01
15. c (1)
24
00 09 01 15 32 02
15. c (2)
25
00 09 01 15 41 01
15.2. (d1)
26
00 09 01 15 41 02
15.2. (d2)
legfeljebb napi
Óvoda
Általános
7-8. évfolyam
iskola
1-2. évfolyam
1. nevelési év
3. évfolyam Lásd: Kv.tv. 3.sz. mell. Kiegészítő szabályok 10. pont!!!
Középfokú iskola
4. évfolyam 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam
11-13. évfolyam (Szakmai elméleti nélkül!) 9-10. évfolyam 11-13. évfolyam
meg a vagy döntésük alapján magántanulók, fenntartót. saját döntésük alapján vendégtanulók kivéve, ha a Közokt. tv. alapján közösen szervezik meg több iskola Ha az oktatást összevont részére a nyelvi előkészítő osztályt; osztályban szervezik meg, a nem magyar állampolgár tanulókat, akkor a tanulót a akik nem a magyar állampolgár legmagasabb összevont tanulókkal azonos feltételek mellett iskolai évfolyam létszámába oktatásban; vesznek részt iskolai kell számítani. Felnőtt oktatásban, a Közokt. tv. 78. § (6) bekezdése alapján, a nappali oktatás munkarendje szerint oktatott tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kettővel, a levelező oktatás munkarendje szerint öttel elosztva kell figyelembe venni; a más munkarend szerint oktatott tanulók létszámát a normatív állami hozzájárulás meghatározásakor nem lehet figyelembe venni.
felzárkóztató 9. évfolyam, szakiskola, szakközépiskola első szakképzési évfolyama Szakképzés
27
00 09 01 15 42 01
15. d (1)
28
00 09 01 15 42 02
15. d (2)
elméleti képzés
szakiskola, szakközépiskola második és további évfolyama felzárkóztató 9. évfolyam, szakiskola, szakközépiskola első-második szakképzési évfolyama szakiskola, szakközépiskola harmadik és további évfolyama
10/225
Azoknak a tanulóknak a létszámát, akik a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében a középiskolában, a szakiskolában, az alapszolgáltatásért térítési díjat fizetnek, kettővel elosztva kell figyelembe venni; azt a tanulót, aki - függetlenül az oktatás munkarendjétől - tandíjat fizet, a létszámmeghatározásnál figyelmen kívül kell hagyni;
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása 29
00 09 01 15 41 03
Info
30
00 09 01 15 41 04
Info
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
31
00 09 01 15 42 03
Info
#HIÁNYZIK
4
fő
32
00 09 01 15 42 04
Info
4
fő
33
00 09 01 15 51 01
16.2.1. (1)
minősített intézményben
8
fő
#HIÁNYZIK
34
00 09 01 15 51 02
16.2.1. (2)
105 000
#HIÁNYZIK
nem minősített intézményben
8
fő
#HIÁNYZIK
52 500
35
00 09 01 15 51 03
16.2.2. (1)
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
40 000
36
00 09 01 15 51 04
16.2.2. (2)
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
20 000
37
00 09 01 15 52 03
15. e (1)
Alapfokú
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
38
00 09 01 15 52 01
15. e (2)
művészetoktatás
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
39
00 09 01 15 52 02
15. e (3)
40
00 09 01 15 52 06
15. e (4)
csoportos főtanszakos zeneokt,
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
41
00 09 01 15 52 04
15. e (5)
képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ág minősített intézményben
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
42
00 09 01 15 52 05
43
00 09 01 15 61 04
16.3.1. (1)
4
fő
8
fő
#HIÁNYZIK
44
00 09 01 15 61 01
16.3.1. (2)
318 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
45
00 09 01 15 61 02
16.3.1. (3)
46
00 09 01 15 61 03
16.3.1. (4)
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
47
00 09 01 15 61 05
16.3.2.
#HIÁNYZIK
8
fő
48
00 09 01 15 61 06
16.3.3.
Kollé-
#HIÁNYZIK
730 000
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
987 000
49
00 09 01 15 61 10
16.3.4. (1)
giumok
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
645 000
50
00 09 01 15 61 07
16.3.4. (2)
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
51
00 09 01 15 61 08
16.3.4. (3)
52
00 09 01 15 61 09
16.3.4. (4)
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
53
00 09 01 15 62 04
15. f (1)
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
2 550 000
54
00 09 01 15 62 01
15. f (2)
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
55
00 09 01 15 62 02
15. f (3)
4
fő
56
00 09 01 15 62 03
15. f (4)
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
57
00 09 01 15 71 01
16.5. a
8
fő
#HIÁNYZIK
23 000
#HIÁNYZIK
58
00 09 01 15 71 02
16.5. b
8
fő
#HIÁNYZIK
32 200
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 550 000
#HIÁNYZIK
iskolai gyakorlati oktatás a szakiskola
8
fő
40 000
#HIÁNYZIK
és a szakközépiskola 9-10. évfolyamán
4
fő
40 000
#HIÁNYZIK
8
fő
112 000
#HIÁNYZIK
4
fő
112 000
#HIÁNYZIK
Összes fő a 15.2. jogcímen megadott adatok alapján Ebből a nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók száma Összes fő a 15.a) - 15. d) jogcímeken megadott adatok alapján Ebből a nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók száma zeneművészeti ágon, egyéni foglalkozás keretében
képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészetiminősített ág, intézményben zeneművészeti ágon csoportos főtanszakos zeneoktatás nem minősített intézményben összesen zeneművészeti ág előképző, alapképző és továbbképző évfolyama minősített intézményben (egyéni foglalk.)
15. e (6)
előképző, alapképző és továbbképző évfolyama
nem minősített intézményben összesen
nem minősített intézményben összesen óvoda
kollégiumi, externátusi nevelés, ellátás
általános iskola középiskola, szakiskola
Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő kollégiumi tanulók nevelése, ellátása Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő kollégiumi tanulók nevelése, ellátása összesen
közoktatási
sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi nevelése, oktatása
feladatai
óvoda általános iskola középiskola, szakiskola
kollégiumi, externátusi nevelés, oktatás
Napközis/tanuló-
59
00 09 01 15 72 01
15. g (1)
szobai,
60
00 09 01 15 72 02
15. g (2)
iskolaotthonos
61
00 09 01 15 72 03
15. g (3)
foglalkoztatás
62
00 09 01 15 72 04
15. g (4)
63
00 09 01 15 72 05
15. g (5)
64
00 09 01 16 11 01
65
00 09 01 16 11 02
66
00 09 01 16 11 03
67
00 09 01 16 11 04
*
iskolaotthonos oktatás az ált. iskola 1-4. évfolyamán
1-4. évfolyamos napközis foglalkoztatás
5-8. évfolyamos napközis/tanulószobai foglalkoztatás
1-2. évfolyamos iskolaotthonos oktatás 3. évfolyamos iskolaotthonos oktatás
4. évfolyamos iskolaotthonos oktatás
16.1.1. 16.1.1.
gyakorlati
résztvevők létszámát nem lehet figyelembe venni.
(Az 1-4. évfolyamon egésznapos iskolaotthonos oktatásban résztvevők létszámát a napközis ellátásnál nem lehet figyelembe venni!) A napközisek és tanulószobások létszámának megállapítása a tényleges foglalkozásokon résztvevők átlaglétszáma (nem statisztikai létszám és nem a beiratottak száma!) Összevont csoportok létszámát a magasabb foglalkoztatási időkeretű, azaz az 1-4. évfolyamosok létszámánál kell szerepeltetni, iskolaotthonos oktatásnál a legmagasabb összevont évfolyam létszámánál.
egyévfolyamos képzés, valamint a többévfolyamos képzés második szak-
Iskolai 16.1.2. a
A gyógypedagógai ellátásban részesülőket is figyelembe kell venni. A sajátos nevelési óvoda igényű gyermekek, tanulók támogatása általános iskola kiegészítő hozzájárulás, az alaphozzájáruláson középiskola, szakiskola felül illeti meg a fenntartót. Foglalkozási naplók szerint szabályok Ha a tanévek átlagában a Közokt.tv. (jelzett alapján 53.§ (4) bek. szerinti időkeret legalább figyelembe vett) naponta 75%-át nem érte el a tényleges foglalkoztatási órák szervezett száma, a napközi összesített A nyári szünidőben létszám résztvevők átlaglétszámát osztani kell 2008.01.01ellátásban (üdültetés, táboroztatás, 2008.08.31. 2-vel! szabadidős program) egyéb között: összesen
napközis vagy tanulószobai foglalkozás
16.1.2. a
A 16.3. pont alatti hozzájárulások egy gyermek/tanuló után c sak egy jogcímen vehetők igénybe. Ezek mellett nem vehetők igénybe a 16.5.-16.8. pont alatti hozzájárulások.
szakmai
képzési és a (készségfejlesztő) speciális szakiskola szakképzési évfolyamaira
11/225
Foglalkozási naplók szerint (jelzett szabályok alapján figyelembe vett) naponta összesített létszám 2008.09.012008.12..31. között:
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása 68
00 09 01 16 11 05
69
00 09 01 16 11 06
70
00 09 01 16 11 07
71
00 09 01 16 11 08
72
00 09 01 16 11 09
73
00 09 01 16 11 10
16.1.2. b
oktatás, 16.1.2. b
szakképzés (szakmai
16.1.2. c 16.1.2. c 16.1.2. d 16.1.2. d
gyakorlati képzés a szak-
gyakorlati
képzési
képzés)
évfolyamokon
az első évfolyamos képzéshez, ha a képzési
8
fő
idő meghaladja az egy évet
4
fő
az utolsó évfolyamos képzéshez, ha a képzési
8
fő
idő meghaladja az egy évet
4
fő
a tanulószerződéssel nem önkormányzati
8
fő
4
fő
tanműhelyben történő képzéshez
12/225
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
156 800
#HIÁNYZIK
156 800
#HIÁNYZIK
67 200
#HIÁNYZIK
67 200
#HIÁNYZIK
22 400
#HIÁNYZIK
22 400
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása 74
00 09 01 16 11 11
75
00 09 01 16 11 12
76
00 09 01 16 11 13
77
00 09 01 16 11 14
78
00 09 01 16 21 03
16.4.1. a (1)
80
00 09 01 16 21 01
16.4.1. a (2)
81
00 09 01 16 21 02
16.4.1. a (3)
82
00 09 01 16 21 06
16.2.1. a (1)
gyermekek
84
00 09 01 16 21 04
16.2.1. a (2)
tanulók
85
00 09 01 16 21 05
16.2.1. a (3)
nevelése,
86
00 09 01 16 22 01
87
00 09 01 16 22 02
88
00 09 01 16 23 04
16.4.1. c (1)
89
00 09 01 16 23 01
16.4.1. c (2)
90
00 09 01 16 23 02
16.4.1. c (3)
91
00 09 01 16 23 03
16.4.1. c (4)
92
00 09 01 16 23 08
16.2.1. c (1)
93
00 09 01 16 23 05
16.2.1. c (2)
94
00 09 01 16 23 06
95
00 09 01 16 23 07
96
00 09 01 16 24 05 16.4.1 d és e (1)
97
00 09 01 16 24 01 16.4.1 d és e (2)
Sajátos
98
00 09 01 16 24 02 16.4.1 d és e (3)
nevelési
99
00 09 01 16 24 03 16.4.1 d és e (4)
igényű
önkormányzati fenntartású központi műhelyben
#HIÁNYZIK
8
fő
4
fő
8
fő
4
fő
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
középiskola, szakiskola
4
fő
8
fő
4
fő
összesen
8
fő
#HIÁNYZIK
óvoda
8
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola
8
fő
#HIÁNYZIK
középiskola, szakiskola
8
fő
#HIÁNYZIK
autista, halmozottan fogyatékos gyermekek, tanulók összesen
4
fő
#HIÁNYZIK
óvoda
4
fő
#HIÁNYZIK
16.2.1. c (3)
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
16.2.1. c (4)
középiskola, szakiskola
4
fő
összesen
8
fő
#HIÁNYZIK
viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető,óvoda
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
#HIÁNYZIK
összesen
4
fő
#HIÁNYZIK
viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően óvoda
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
összesen
4
fő
#HIÁNYZIK
óvoda
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
középiskola, szakiskola
4
fő
8
fő
4
fő
8
fő
4
fő
Info Info
szervezett gyakorlati képzés
Info
önkormányzati megállapodás alapján nem önkormányzati fenntartású központi műhelyben szervezett gyakorlati képzés
Info
összesen
Sajátos nevelési igényű
16.4.1. b
oktatása 16.2.1. b
tanulmányaikat magántanulóként folytató
általános iskola
sajátos nevelési igényű tanulók a rehabilitációs bizottság középiskola, szakiskola szakvéleménye alapján, valamint nem sajátos nevelési igényű összesen tanulók orvosi igazolás alapján Ha legalább heti 8 óra egyéni felkészülést biztosítanak! gyógypedagógiai nevelésből visszahelyezettek
Az elszámolásnál 1 fő csak 1 főként vehető figyelembe!!
testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos,
beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyetékos,
és nem visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége miatt általános iskola sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók
középiskola, szakiskola
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
16.2.1. d (1)
101
00 09 01 16 25 01
16.2.1. d (2)
tanulók
102
00 09 01 16 25 02
16.2.1. d (3)
nevelése,
103
00 09 01 16 25 03
16.2.1. d (4)
oktatása
104
00 09 01 16 26 05
16.2.1. e (1)
viselkedés fejlődésének organikus okokra
105
00 09 01 16 26 01
16.2.1. e (2)
vissza nem vezethető tartós és súlyos
106
00 09 01 16 26 02
16.2.1. e (3)
rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű
107
00 09 01 16 26 03
16.2.1. e (4)
gyermekek, tanulók
108
00 09 01 16 27 01
109
00 09 01 16 27 02
110
00 09 01 16 28 01
111
00 09 01 16 28 02
112
00 09 01 16 31 04
16.7. a (1)
összesen
8
fő
#HIÁNYZIK
113
00 09 01 16 31 01
16.7. a (2)
óvoda
8
fő
#HIÁNYZIK
114
00 09 01 16 31 02
16.7. a (3)
8
fő
#HIÁNYZIK
115
00 09 01 16 31 03
16.7. a (4)
8
fő
#HIÁNYZIK
116
00 09 01 16 31 08
16.3. (1)
4
fő
#HIÁNYZIK
117
00 09 01 16 31 05
16.3. (2)
4
fő
#HIÁNYZIK
118
00 09 01 16 31 06
16.3. (3)
4
fő
#HIÁNYZIK
119
00 09 01 16 31 07
16.3. (4)
4
fő
120
00 09 01 16 32 04
16.7. a (5)
8
fő
#HIÁNYZIK
121
00 09 01 16 32 01
16.7. a (6)
kisebbségi
8
fő
#HIÁNYZIK
122
00 09 01 16 32 02
16.7. a (7)
oktatás
8
fő
#HIÁNYZIK
123
00 09 01 16 32 03
16.7. a (8)
8
fő
#HIÁNYZIK
124
00 09 01 16 32 08
16.3. (5)
4
fő
#HIÁNYZIK
125
00 09 01 16 32 05
16.3. (6)
óvoda
4
fő
#HIÁNYZIK
126
00 09 01 16 32 06
16.3. (7)
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
127
00 09 01 16 32 07
16.3. (8)
középiskola, szakiskola
4
fő
128
00 09 01 16 41 03
16.8. (1)
8
fő
#HIÁNYZIK
129
00 09 01 16 41 01
16.8. (2)
8
fő
#HIÁNYZIK
16.4.2.
tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű általános iskola gyermekek, tanulók
középiskola, szakiskola
korai fejlesztés, 16.2.2.
Éves átlaglétszám: (ellátottak havi együttes átlaglétszáma osztva 10-zel)
gondozás
16.4.3.
fejlesztő 16.2.3.
felkészítés
nemzeti, etnikai kisebbségi óvodai nevelés, iskolai oktatás, általános iskola nyelvoktatás, roma kisebbségi oktatás, kiegészítő kisebbségi oktatás
középiskola, szakiskola
Az e pont alatti hozzájárulások gyermekentként, tanulónként csak egy jogcímen vehetők igénybe, és a 16.7.a) pont
összesen óvoda
Nem magyar nyelven folyó
általános iskola
nevalés és oktatás,
középiskola, szakiskola összesen
valamint a roma
óvoda
szerinti hozzájárulás mellett a 16.8., a 16.3. pont szerinti hozzájárulás mellett a 16.4. pont szerinti hozzájárulás nem vehető igénybe.
általános iskola kizárólag magyar nyelven folyó roma kisebbségi nevelés-oktatás
középiskola, szakiskola összesen
összesen általános iskola
13/225
Az e pont alatti hozzájárulások gyermekentként, tanulónként csak egy jogcímen vehetők igénybe, és a 16.8. pont szerinti hozzájárulás mellett a 16.7., a 16.4. pont szerinti hozzájárulás mellett a 16.3. pont szerinti hozzájárulás nem vehető igénybe.
240 000
#HIÁNYZIK
144 000
#HIÁNYZIK
144 000
#HIÁNYZIK
384 000
#HIÁNYZIK
384 000
#HIÁNYZIK
192 000
#HIÁNYZIK
192 000
#HIÁNYZIK
144 000
#HIÁNYZIK
240 000
#HIÁNYZIK
240 000
#HIÁNYZIK
325 000
#HIÁNYZIK
325 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
71 500
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
00 09 01 16 25 05
beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyetékos,
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
100
gyermekek,
240 000
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
130
00 09 01 16 41 02
131
00 09 01 16 41 06
16.4. (1)
132
00 09 01 16 41 04
16.4. (2)
133
00 09 01 16 41 05
134
00 09 01 16 42 01
135
00 09 01 16 42 02
16.8. (3)
Nemzetiségi nyelvű,
16.4. (3) 16.8. (4) 16.4. (4)
két tanítási nyelvű oktatás, nyelvi előkészítő oktatás
Paks Város 2008. évi zárszámadása Az e pont alatti hozzájárulások gyermekentként, tanulónként nappali rendszerű iskolai oktatásban nemzetiségi nyelven, középiskola, szakiskola csak egy jogcímen vehetők igénybe, és a 16.8. pont szerinti valamint két tanítási nyelven folyó oktatás összesen hozzájárulás mellett a 16.7., a általános iskola 16.4. pont szerinti hozzájárulás középiskola, szakiskola mellett a 16.3. pont szerinti hozzájárulás nem vehető nyelvi előkészítő igénybe. évfolyamok
14/225
#HIÁNYZIK
8
fő
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
8
fő
4
fő
71 500
#HIÁNYZIK
71 500
#HIÁNYZIK
71 500
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása 240 000
#HIÁNYZIK
240 000
#HIÁNYZIK
240 000
#HIÁNYZIK
360 000
#HIÁNYZIK
240 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
360 000
#HIÁNYZIK
fő
#HIÁNYZIK
480 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
720 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
51 000
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
20 000
#HIÁNYZIK
középiskolába, szakiskolába
8
fő
15 000
#HIÁNYZIK
bejáró tanulók ellátása
4
fő
18 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
45 000
#HIÁNYZIK
55 000
#HIÁNYZIK
55 000
#HIÁNYZIK
16 000
#HIÁNYZIK
10 000
#HIÁNYZIK
136
00 09 01 16 51 03
16.10. a (1)
137
00 09 01 16 51 01
16.10. a (2)
138
00 09 01 16 51 02
16.10. a (3)
139
00 09 01 16 51 06
16.5.1. a (1)
140
00 09 01 16 51 04
16.5.1. a (2)
pedagógiai
141
00 09 01 16 51 05
16.5.1. a (3)
programok
142
00 09 01 16 52 01
143
00 09 01 16 52 02
144
00 09 01 16 52 03
145
00 09 01 16 52 04
16.5.1. b (2)
146
00 09 01 16 52 05
16.5.1. c
147
00 09 01 16 52 06
16.5.1. d
147_2 00 09 01 16 52 07
16.5.2. a
147_3 00 09 01 16 52 08
16.5.2. b
párhuzamos művészeti oktatás
16.10. b (1)
támogatása 16.5.1. b (1)
Hátrányos Helyzetű
Egyes pedagógiai programok
16.10. b (2)
való képzése
középiskola, szakiskola
8
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
középiskola, szakiskola
4
fő
8
fő
4
fő
8
fő
4
fő
4
kollégiumi nevelése az pedagógiai módszerek
Arany János Tehetséggondozó Programja keretében
Arany János Kollégiumi Programja keretében
150
00 09 01 16 62 01
151
00 09 01 16 62 05
16.6.2. a (1)
egyes közoktatási
intézményi társulás
152
00 09 01 16 62 02
16.6.2. a (2)
intézményeket
óvodájába, iskolájába
153
00 09 01 16 62 03
16.6.2. a (3)
154
00 09 01 16 62 04
16.6.2. a (4)
önkormányzatok
155
00 09 01 16 63 05
16.6.2. b (1)
feladatellátásához
156
00 09 01 16 63 01
16.6.2. b (2)
157
00 09 01 16 63 02
16.6.2. b (3)
158
00 09 01 16 63 03
16.6.2. b (4)
159
00 09 01 16 63 04
16.6.2. b (5)
160
00 09 01 17 01 05
17.1. (1)
161
00 09 01 17 01 01
17.1. (2)
óvodában
162
00 09 01 17 01 02
17.1. (3)
általános iskolában
163
00 09 01 17 01 03
17.1. (4)
Szociális
164
00 09 01 17 01 04
17.1. (5)
juttatások,
165
00 09 01 17 01 10
17.1. a (1)
166
00 09 01 17 01 06
17.1. a (2)
167
00 09 01 17 01 07
17.1. a (3)
168
00 09 01 17 01 08
17.1. a (4)
169
00 09 01 17 01 09
17.1. a (5)
16.6.1.
egyéb
*
járó gyermekek,
a 2008. évben alakuló társulások esetén
tanulók támogatása
Csak azonokon az iskolafokozatokon szervezett oktatás és/vagy óvodai nevelés amelyre a települések a közös feladat-ellátást megszervezték.
kedvezményes
óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
fő
#HIÁNYZIK
óvodában
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola 1-4. évfolyam
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola 5-8. évfolyam
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
óvodában
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola 1-4. évfolyam
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola 5. évfolyam
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola 6-8. évfolyam
4
fő
8
fő
#HIÁNYZIK
összesen a már működő társulások esetén
Élelmezési nyilvántartás alapján naponta összesített létszám 2008.01.012008.12.31. között. (2008. évi Kvtv. 3. sz. melléklet Kiegészítő szabályok k) pontja szerint):
középiskolában, szakiskolában
kollégiumban összesen óvodában
#HIÁNYZIK
osztószám: 220
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
osztószám: 185
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
osztószám: 185
8
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
osztószám: 200
8
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
4
fő
#HIÁNYZIK
kollégiumban
4
fö
#HIÁNYZIK
12
fő
12
fő
kiegészítő hozzájárulás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 5. évfolyamos általános iskolai tanulók ingyenes étkeztetéséhez
nappali tanulók tankönyv-
#HIÁNYZIK
középiskolában, szakiskolában
általános iskolában
17.1. b
17.2. a
#HIÁNYZIK
4
összesen
összesen
szolgáltatások
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
Társulásban résztvevő községek óvodai nevelésben, általános iskolai 1-8. évfolyamos oktatásban részt vevő gyermekek, tanulók 8 létszáma fő #HIÁNYZIK
Hozzájárulások
fenntartó
Arany János Kollégiumi Programja keretében 9. előkészítő osztályban
minősített alapfokú művészeti oktatás zeneművészeti ágon minősített alapfokú művészeti oktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágon, valamint a zeneművészeti ágon csoportos főtanszakos zeneoktatásban
támogatása
16.11.1.
16.11.2.
összesen
Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja keretében
00 09 01 16 61 02
00 09 01 17 02 01
#HIÁNYZIK
9. előkészítő osztályban
149
171
#HIÁNYZIK
fő
támogatása
00 09 01 16 61 01
00 09 01 17 01 11
fő
8
Tanulók iskolai programban
148
170
8
általános iskola
összesen
tanulók ingyenes tankönyvellátása
2008.01.01.2008.12.31. között az élelmezési nyilvántartás alapján számított átlaglétszám alapul vételével :
Elszámolás: (rendsz. gyerm.védelmi Átlaglétszám a kedv.-ben részesülő 5. Kvtv. 3.sz. mell. évolyamos tanulók Kiegészítő után, akik az szabályok k) pontja étkeztetéshez 100%-os szerint számítva. (Összesített normatív kedv.-ben élelmezési napok részesülnek a Gyvt. száma osztva 185szerint) tel.)
Az igényjogosultságot megalapozó iratokat a A hozzájárulás egy tanuló Tankönyvpiac rendjéről után egy jogcímen vehető szóló 2001. évi XXXVII. 2008/2009. tanévi igénybe. törvény előírásai alapján kell nyitó (október 1-jei) dokumentálni! tényleges közokt.
stat. létszám
15/225
Összesített élelmezési napok száma:
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2008/2009. tanévi Paks Város 2008. évi zárszámadása nyitó (október 1-jei) tényleges közokt. stat. létszám 172
00 09 01 17 02 02
17.2. b
173
00 09 01 17 03 04
17.3. (1)
juttatások,
174
00 09 01 17 03 01
17.3. (2)
egyéb
175
00 09 01 17 03 02
17.3. (3)
176
00 09 01 17 03 03
17.3. (4)
177
00 09 05 01 01 01
I.1.
Kiegészítő
178
00 09 05 01 01 02
I.1.
támogatás
179
00 09 05 01 02 01
I.2.
egyes közoktatási
180
00 09 05 01 03 01
I.3.
181
00 09 05 01 03 02
I.3.
Szociális
szolgáltatások
*
A 17.2.a) jogcím mellett igénybevehető.
12
fő
#HIÁNYZIK
1 000
#HIÁNYZIK
összesen
4
fő
#HIÁNYZIK
186 000
#HIÁNYZIK
óvoda
4
fő
#HIÁNYZIK
általános iskola
4
fő
#HIÁNYZIK
középiskola, szakiskola
4
fő
#HIÁNYZIK
8
fő
11 700
#HIÁNYZIK
4
fő
11 700
#HIÁNYZIK
pedagógiai
8
fő
1 020 000
#HIÁNYZIK
szakszolgálat
4
fő
1 020 000
#HIÁNYZIK
ellátásának támogatása
általános hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához
kollégiumi, diákotthoni lakhatási feltételek megteremtése
A helyi önkormányzatok közoktatási célú normatív, kötött felhasználású támogatásai (a 2008. évi költségvetési törvény 8. számú melléklete szerint) pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
a fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége
feladatokhoz
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
Intézményi adatok alapján
2008. XII. 312008. XII. 31ig ténylegesen összes én a feladatra támogatás kötelezettségfordított elszámolás vállalással (támogtás szerint 51. terhelt terhére űrlap 11. sor maradvány elszámolható) (Ft) (Ft) összeg (Ft)
A helyi önkormányzatok közoktatási célú normatív, kötött felhasználású támogatásai (a 2008. évi költségvetési törvény 8. számú melléklete szerint) - FELHASZNÁLÁS
1 I.1.
Kiegészítő
I.1.
támogatás
I.2.
egyes közoktatási
I.3. I.3.
feladatokhoz
pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása
Önkormányzati szintű elszámolás (51. űrlap)
2
3
önkormány-zati önkormányzati szintű szintű elszámolható elszámolható felhasználás kötelezettségválfelhasználás lalással terhelt XII.31-ig 51. maradvány - 51. űrlap 14. sor űrlap 15. sor (Ft) (Ft) 4
5
8
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
4
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
a fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége pedagógiai
8
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
szakszolgálat
4
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
16/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
A költségvetési törvény alapján számított normatív hozzájárulások, normatív, kötött felhasználású támogatások 2008. évi elszámolásának számítása Helyi önkormányzat:
Paks Város
Törzsszám:
414951
Lakosságszám 2007. január 1.
20 188
"SZOCIÁLIS"
fő
vagy Törzsszám:
Többcélú kistérségi társulás:
No.
Jogcím
Feldolgozási kód száma
Mennyiségi egység
megnevezése
11.aa-ad) pontok működési hónap
11.aa-ad) pontok lakosságszám
Mutató
Fajlagos összeg (Ft)
Összeg (Ft)
1
2
3
4
5
A helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásai (a költségvetési törvény 3. számú melléklete szerint): 2 000 fő alatti településen,
családsegítés
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
250
#HIÁNYZIK
működési engedély nélkül
gyermekjóléti szolgálat
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
250
#HIÁNYZIK
családsegítés
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
gyermekjóléti szolgálat
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
családsegítés
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
gyermekjóléti szolgálat
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
családsegítés
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
gyermekjóléti szolgálat
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
1 975 000
#HIÁNYZIK
1
00 09 01 11 01 01
11. aa (1)
2
00 09 01 11 01 02
11. aa (2)
3
00 09 01 11 01 03
11. ab (1)
Szociális
4
00 09 01 11 01 04
11. ab (2)
és gyermekjóléti
alatti településen
5
00 09 01 11 01 05
11. ac (1)
alapszolgáltatás
70 001-110 000 fő
működési
6
00 09 01 11 01 06
11. ac (2)
feladatai
közötti településen
engedéllyel
7
00 09 01 11 01 07
11. ad (1)
8
00 09 01 11 01 08
11. ad (2)
általános
110 000 fő fölötti településen
CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K #HIÁNYZI működési hó ### lakos K maximum 12 hó/intézmény ### hónap összesen
No.
70 001 fő
feladatok
GYEREKJÓLÉTI SZOLGÁLAT lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint számított lakosság
működési hó működési hó működési hó működési hó működési hó működési hó működési hó működési hó
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
összesen
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZI #HIÁNYZIK lakos K #HIÁNYZIK maximum 12 hó/intézmény
#HIÁNYZIK
Jogcím
Feldolgozási kód száma
11. b
9
00 09 01 11 02 01
10
00 09 01 11 03 01
11. ca
11
00 09 01 11 03 02
11. cb
12
00 09 01 11 03 03
11. cc
13
00 09 01 11 03 04
11. cd
gyermekjóléti központ
és gyermekjóléti
szociális étkeztetés
alapszolgáltatás
1
LEGALÁBB 40.000 LAKOSSÁGSZÁMÚ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT, MEGYEI JOGÚ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT, MŰKÖDÉS MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ NAPJÁIG, ha az önkormányzat rendelkezik működési engedéllyel. (Szolgálatok együttes működési hónapszáma) /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat/társulás nem igényelheti a hozzájárulást./ Azon étkeztetésben részesültők után, akikre tekintettel 2007. december hónapban hozzájárulásban részesült a fenntartó, illetve azon ellátottak után, akik ellátását 2007. év folyamán megkezdték, de akik után nem részesült hozzájárulásban a fenntartó.
a nyugdíjminimum 150 %-át meg nem haladó jövedelem esetén
2008-ban új ellátás
a nyugdíjminimum 150 %-a és 300 %-a közötti jövedelem esetén a nyugdíjminimum 300 %-át meghaladó jövedelem esetén
lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint lakosság műk.hó szerint számított lakosság
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
Mennyiségi egység
megnevezése
Szociális
Számítási segédlet szerint
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, szociális étkeztetést a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően nyújtanak. Elszámolás: az étkeztetésben részesülők nyilvántartása (igénybevételi napló) alapján naponta összesített ellátottak számának alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 252vel. Egy fő egy napon csak egyszer vehető figyelembe, az étkezések számától függetlenül. TÖBBLETIGÉNY NEM ÉRVÉNYESÍTHETŐ!
2
fő fő fő
Fajlagos összeg (Ft)
Összeg (Ft)
3
4
5
#HIÁNYZIK
működési hó
fő
Mutató
Éves ellátotti létszám: Naponta összesített ellátotti létszám. Eredeti létszám önk. összesen: ↓
2 340 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
82 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
92 500
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
82 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
65 000
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása
14
00 09 01 11 03 05
11. da
15
00 09 01 11 03 06
11. db
Azon házi segítségnyújtásban részesülők után, akikre tekintettel 2007. december hónapban hozzájárulásban részesült a fenntartó, illetve azon ellátottak után, akik ellátását 2007. év folyamán megkezdték, de akik után nem részesült hozzájárulásban a fenntartó, továbbá azok után, akik ellátását 2008-ban a Szoc.tv. 63.§ (8) bekezdése alapján átmeneti jelleggel végzi.
feladatai
házi segítségnyújtás
a nyugdíjminimum 150 %-át meg nem haladó jövedelem esetén
2008-ban új ellátás 16
00 09 01 11 03 07
11. dc
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, házi segítségnyújtást a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően nyújtanak. Elszámolás: a házi segítségnyújtásban részesülők gondozási naplója alapján naponta összesített ellátottak számának alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 252-vel. Egy ellátott egy napon csak egyszer vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a gondozó egy napon egyszer, vagy többször kereste fel. TÖBBLETIGÉNY NEM ÉRVÉNYESÍTHETŐ!
a nyugdíjminimum 150 %-át meghaladó jövedelem esetén
17
00 09 01 11 03 08
11. ea
jelzőrendszeres
18
00 09 01 11 03 09
11. eb
házi segítségnyújtás
19
00 09 01 11 02 02
11. f
Azon ellátottakra, akik után 2006. december hónapban hozzájárulásban részesült a fenntartó (100 %)
Igénybevétel feltétele: 10 000-nél nagyobb lakosságszám, legalább 40 készülék kihelyezése, az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően nyújtanak. Megyei önk., ha bentlakásos intézmény keretében tart fenn jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, és e hozzájárulásban 2006. december hónapban részesült.
(Azon ellátottakra akikre tekintettel A hozzájárulás 50%-a vehető igénybe: Kieg. szabályok 2006. december hónapban nem szerinti új belépők után, szociális rászorultság megléte esetén,
20
00 09 01 11 02 03
11. ga
Új ellátás a 3. sz. melléklet Kiegészítő részesült hozzájárulásban a szabályok 5. B) b) pontja szerint (50 fenntartó, illetve akikre tekintettel 2007. évben a 2007. évi Kvtv. 3. sz. %)
feltételek: 10 000-nél nagyobb lakosságszám, legalább 40 készülék kihelyezése, az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, jelzőrendszeres mell. 11.eb) pontja alapján részesült házi segítségnyújtást a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően nyújtanak. h.járulásban a fenntartó.)
falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás
Szociális
támogató
00 09 01 11 02 04
11. gb
és gyermekjóléti
22
00 09 01 11 02 05
11. ha
alapszolgáltatás
közösségi
00 09 01 11 02 06
11. hb
24
00 09 01 11 02 07
11. ia
feladatai
utcai
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
190 000
#HIÁNYZIK
fő
Eredeti létszám önk. összesen: ↓
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
275 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
173 700
#HIÁNYZIK
Elszámolás: jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban részesítettek számának alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 366-tal. Ha egy jelzőkészülék több ellátottat szolgál, az elszámolásnál egy fő vehető figyelembe.
fő
Éves ellátotti létszám: jelzőrendszeres házi s.nyújtásban részesítettek naponta összessített létszáma.
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
30 000
#HIÁNYZIK
fő
Éves ellátotti létszám: jelzőrendszeres házi s.nyújtásban részesítettek naponta összessített létszáma.
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
15 000
#HIÁNYZIK
működési hó
#HIÁNYZIK
2 237 300
#HIÁNYZIK
Feltételek: települési önk., ha norm. hozzájárulásban 2007. MŰKÖDÉS december hónapban részesült, megyei önk., amely a kötelező feladata ell. érdekében műk. fogyatékosokat ell. intézm. keretében MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS működési hó tart fenn támogató szolg.-t és 2007. évben is részesült e HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ hozzájárulásban, illetve a települési/megyei önkormányzat, ha 2007. NAPJÁIG, ha az év folyamán rendelkezett jogerős működési engedéllyel, de nem önkormányzat/társulás részesült normatív hozzájárulásban. rendelkezik működési
#HIÁNYZIK
8 000 000
#HIÁNYZIK
2008-ban új ellátás a 3. számú melléklet Kiegészítő szabályok 5. B) a) pontja szerint (50%)
Hozzájár. 50%-a vehető igénybe - feltételek: 10 000-nél nagyobb lakosságszám, új belépő (2007.XII.31-én nem rend. jogerős műk. eng.-el) 2008. év folyamán jogerős műk. eng. alapján biztosítja a támogató szolgálatot.
#HIÁNYZIK
4 000 000
#HIÁNYZIK
2007. december hónapban részesült hozzájárulásban
Feltételek: 10 000-nél nagyobb lakosságszámú települési önk., ha norm. hozzájárulásban 2007. december hónapban részesült, megyei önk., amely a kötelező feladata ell. érdekében műk. pszich.-, szenvedélybetegeket ell. intézm. keretében nyújt közösségi ellátást.
#HIÁNYZIK
6 000 000
#HIÁNYZIK
2008-ban új ellátás a 3. számú melléklet Kiegészítő szabályok 5. B) a) pontja szerint (50%)
Hozzájár. 50%-a vehető igénybe - feltételek: 10 000-nél nagyobb lakosságszám, új belépő (2007.XII.31-én nem rend. jogerős műk. eng.-el) 2008. év folyamán jogerős műk. eng. alapján biztosítja a közösségi ellátásokat.
#HIÁNYZIK
3 000 000
#HIÁNYZIK
2007. december hónapban részesült hozzájárulásban
Feltételek: 50 000-nél nagyobb lakosságszámú települési önk., ha norm. hozzájárulásban 2007. december hónapban részesült.
#HIÁNYZIK
5 000 000
#HIÁNYZIK
2007. december hónapban részesült hozzájárulásban, illetve 2007-ben rendelkezett működési engedéllyel, de nem részesült hozzájárulásban (100%)
ellátások
23
Éves ellátotti létszám: Naponta összesített ellátotti létszám.
fő
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉS MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ NAPJÁIG, ha az önkormányzat/társulás rendelkezik működési engedéllyel, a falugondnoki/tanyagondnoki szolgáltatást a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelpően biztosítja. (Szolgálatok együttes működési hónapszáma) /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat/társulás nem veheti igénybe a hozzájárulást./
szolgálat
21
fő
engedéllyel, támogató szolgálatot a külön jogszabályban foglalt szakmai követelményeknek szerint tart fenn. (Szolgálatok együttes működési hónapszáma) /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat/társulás nem veheti igénybe a hozzájárulást./
működési hó
MŰKÖDÉS MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ működési hó HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ NAPJÁIG, ha rendelkezik működési engedéllyel, a közösségi ellátásokat a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfeleleően biztosítja. /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat nem veheti igénybe a hozzájárulást./ (Szolgálatok működési hó együttes működési hónapszáma)
MŰKÖDÉS MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ működési hó HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ NAPJÁIG, ha az önkormányzat rendelkezik működési engedéllyel, az utcai szociális munkát a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően működteti. /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat nem igényelheti a hozzájárulást./ (Szolgálatok együttes működési hónapszáma)
Paks Város 2008. évi zárszámadása
25
26
27
28
29
00 09 01 11 02 08
00 09 01 11 03 10
00 09 01 11 03 11
00 09 01 11 03 12
00 09 01 11 03 13
szociális munka
11. ib
11. j
11. k (1)
11. k (2)
11.l
Szociális
és gyermekjóléti
2008-ban új ellátás a 3. számú melléklet Kiegészítő szabályok 5. B) a) pontja szerint (50%)
Hozzájár. 50%-a vehető igénybe - feltételek: 50 000-nél nagyobb lakosságszám, új belépő(2007.XII.31-én nem rend. jogerős műk. eng.-el) 2008. év folyamán jogerős műk. eng. alapján működtet utcai szolciális munkát.
időskorúak nappali intézményi ellátása
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, Szoc.tv.-ben szabályozott módon tart fenn időskorúak nappali ellátását bitosító intézményt. A hozzájárulás az éves átlaglétszámra a működési engedélyben szereplő létszám erejéig vehető figyelembe. Egy fő egy napon csak egyszer Működési vehető figyelembe. A FELTÉTEK MEGLÉTÉT INTÉZMÉNYENKÉNT SZÜKSÉGES engedély)ben VIZSGÁLNI!!! (Az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyszám 100%-át! *Nem teljes költségvetési évben történő szereplő működtetés, illetve férőhelyszám változás esetén időarányosan számított férőhelyszám. férőhelyszám*: Pl.: 60 férőhely 6 hónapig történő működtetése esetén 30, mely a maximális mutatószámnak felel meg.) Elszámolás: A látogatási és eseménynapló alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel.
pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, Szoc.tv.-ben szabályozott módon tart fenn pszichiátr. és szenvedélybeteg részére nappali ellátását bitosító intézményt. A hozzájárulás az éves átlaglétszámra a működési engedélyben szereplő létszám erejéig vehető figyelembe. Egy fő egy napon csak egyszer vehető figyelembe. A FELTÉTEK MEGLÉTÉT INTÉZMÉNYENKÉNT SZÜKSÉGES VIZSGÁLNI!!! (Az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyszám 100%-át! *Nem teljes költségvetési évben történő működtetés, illetve férőhelyszám változás esetén időarányosan számított férőhelyszám. Pl.: 60 férőhely 6 hónapig történő működtetése esetén 30,mely a maximális mutatószámnak felel meg.) Elszámolás: A látogatási és eseménynapló alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel.
alapszolgáltatás hajléktalanok nappali intézményi ellátása
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, Szoc.tv.-ben szabályozott módon tart fenn hajléktalanok nappali ellátását bitosító intézményt. Egy fő egy napon csak egyszer vehető figyelembe. Az éves létszám számításánál, az eseménynapló alapján a napi létszámot kell összesíteni, a működési engedélyben szereplő férőhelyszám háromszorosát meghaladó létszámot figyelmen kívül kell hagyni. (**Nem teljes évben történő működtetés, évközi férőhelyszám változás, illetve időszakos férőhelyszám emelés esetén az engedélyezett férőhelyeket naponta kell összesíteni és ennek háromszorosát elosztani 252-vel ez adja a maximális mutatószámot.) Elszámolás: A látogatási és eseménynapló alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel.
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel, Szoc.tv.-ben szabályozott módon tart fenn fogyatékosok nappali ellátását, illetve demens ellátást bitosító intézményt. A hozzájárulás az éves átlaglétszámra a működési engedélyben szereplő létszám erejéig vehető figyelembe. Demens személyek nappali intézményében az igénybevétel feltétele: az ellátásban részesülő rendelkezzen a demencia fogyatékos és demens személyek nappali centrum/Szociális Szakértői Intézet szakvéleményével. Egy fő egy napon csak egyszer vehető intézményi ellátása figyelembe. A FELTÉTEK MEGLÉTÉT INTÉZMÉNYENKÉNT SZÜKSÉGES VIZSGÁLNI!!! (Az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyszám 100%-át! *Nem teljes költségvetési évben történő működtetés, illetve férőhelyszám változás esetén időarányosan számított férőhelyszám. Pl.: 60 férőhely 6 hónapig történő működtetése esetén 30,mely a maximális mutatószámnak felel meg.) Elszámolás: A látogatási és eseménynapló alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel.
Működési engedélyben szereplő férőhelyszám*
Működési engedély(ek)ben szereplő férőhelyszám háromszorosa**:
Működési engedély)ben szereplő férőhelyszám*:
MŰKÖDÉS MEGKEZDÉSÉT KÖVETŐ HÓ 1-TŐL, MEGSZŰNÉS HÓNAPJÁNAK UTOLSÓ NAPJÁIG, ha az önkormányzat rendelkezik működési engedéllyel, az utcai szociális munkát a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően működteti. /Ellátási szerződés esetén az önkormányzat nem igényelheti a hozzájárulást./ működési hó (Szolgálatok együttes működési hónapszáma)
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
2 500 000
#HIÁNYZIK
fő
Éves ellátotti létszám: ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ELLÁTOTTAK száma, a kizárólag étkezésben részesülők NÉLKÜL:
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
150 000
#HIÁNYZIK
fő
Éves ellátotti létszám: ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ELLÁTOTTAK száma, a kizárólag étkezésben részesülők NÉLKÜL:
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
220 000
#HIÁNYZIK
fő
Éves ellátotti létszám: a jogszabályban meghatározott eseménynapló alapján számított létszám, amely naponként nem lehet több a működési engedélyben szereplő férőhelyszám háromszorosá-nál (az ezt meghaladó napi létszámot nem szabad figyelembe venni és feltüntetni a táblázat adataiban)
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
220 000
#HIÁNYZIK
fő
Éves ellátotti létszám: a nappali ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ELLÁTOTTAK száma, kizárólag étkezésben részesülők NÉLKÜL:
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
465 100
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása
30
00 09 01 11 03 14
11. m
31
00 09 01 12 01 01
12. aa (1)
32
00 09 01 12 01 02
12. aa (2)
33
00 09 01 12 01 03
12. ab (1)
34
00 09 01 12 01 04
12. ab (2)
fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek kedvezményes étkeztetése
Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés
12. ac
35
00 09 01 12 01 05
36
00 09 01 12 02 01
12. ba
37
00 09 01 12 02 02
12. bb
38
00 09 01 12 02 03
12. bcaa
Bentlakásos int. ellátást nyújtó intézményekben az ellátottak száma éves átlagban nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyszám 100%-át (intézményenként, illetve telephelyenként kell vizsgálni)
fokozott ápolást,
gyermekvédelmi
00 09 01 12 02 04
40
00 09 01 12 02 05
12. bcac
41
00 09 01 12 02 06
12. bcb
00 09 01 12 03 01
#HIÁNYZIK
950 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
950 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
800 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
800 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
800 000
#HIÁNYZIK
pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos intézményi ellátása (lakóotthoni ellátás is)
Elszámolás: éves gondozási napok demens betegek bentlakásos intézményi ellátása száma osztva 366-tal
ápoló-gondozó otthon és rehabilitációs intézmény működési eng.-ben szereplő férőhelyszám (legalább 10 engedélyezett férőhely, évközi változás esetén időarányosan), illetve lakóotthoni férőhelyszám (azon férőhelyek nélkül, melyeken demenseket látnak el)
(A fokozott és átlagos ellátása, illetve a demens beteg ellátása jogcímeken együttesen elszámolt mutató nem haladhatja meg a működési engedélyben szereplő férőhelyszámot.)
A demencia centrum szakvéleményével (dem. kórk. súlyos fokozatát igazoló) rendelkezők után.
fő
Ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma.
otthont nyújtó ellátás
Az elszámolt mutató nem haladhatja meg a működési engedélyekben szereplő férőhelyszámot!!!
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
820 000
#HIÁNYZIK
utógondozó ellátás
Az elszámolt mutató nem haladhatja meg a működési engedélyekben szereplő férőhelyszámot!!!
fő
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
680 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
700 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
785 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
700 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
700 000
#HIÁNYZIK
azon ellátottak után, akikre tekintettel 2007. december időskorúak ápolóhónapban hozzájárulásban részesült a fenntartó
átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó ellátás bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó szociális Elszámolás: éves gondozási intézményekben napok száma osztva 366-tal
gondozó otthoni ellátása
2008-ban új ellátás
a nyugdíjmini-
meg nem haladó jövedelem esetén
mum 150 %-át
meghaladó jövedelem esetén
fő
(idősek bentlakásos intézm.-ben demens betegnek - 12.ac) pont minősülő ellátottak NÉLKÜL!)
fő
Éves szintre számított Ellátottak gondozási személyi térítési napokra vonatkozó díjak nyilvántartása szerint összegének összesített éves gondozási intézményi átlaga napok száma. (Ft)
Szociális és gyermekvédelmi
1
emelt színvonalú
az éves szintre számított
fő
fő
átmeneti elhelyezést nyújtó ellátás és hajléktalanok ápoló-gondozó otthoni ellátása
Ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma.
Mennyiségi egység
Mutatószám
Fajlagos összeg (Ft/fő/év)
hozzájárulás összege (Ft)
4
5
6
2
3
521 000 - 600 000 forint között van
#HIÁNYZIK
fő
megnevezése
12. ca
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
Jogcím
42
55 000
fő
ellátás
száma
#HIÁNYZIK
fő
gondozást igénylő ellátás
átmeneti elhelyezés
#HIÁNYZIK
Az elszámolt mutató nem haladhatja meg a működési engedélyekben szereplő férőhelyszámot!!!
átlagos ápolást,
12. bcab
fő
Az elszámolt mutató nem haladhatja meg a működési engedélyekben szereplő férőhelyszámot!!!
bentlakásos és 39
#HIÁNYZIK
Éves ellátotti létszám: a nappali ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ELLÁTOTTAK száma:
gyermekvédelmi speciális ellátás
fogyatékos személyek bentlakásos intézményi ellátása (lakóotthoni ellátás is)
átlagos
Fogyatékos személyek nappali intézményére vonatkozó működési engedély)ben szereplő férőhelyszám*:
gyermekvédelmi különleges ellátás
gondozást, igénylő
Szociális és
A fogyatékos személyek nappali intézméményében elhelyezett gyermekek után, akik számára a fenntartó a Gyvt. 148. § (5) bekezdése alapján 50%-os normatív étkezési térítési díj kedvezményt, vagy ingyenes étkezést biztosít. *Nem teljes költségvetési évben történő működtetés, illetve férőhelyszám változás esetén időarányosan számított férőhelyszám. Elszámolás: a naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel.
43
00 09 01 12 03 02
12. cb
bentlakásos és
bentlakásos ellátás
személyi térítési díjak
nem éri el az 520 000 forintot
#HIÁNYZIK
fő
44
00 09 01 12 03 03
12. cc
átmeneti elhelyezés
Egy intézménynél csak egy kitöltött sor lehet! (demens betegnek - 12.ac) pont minősülő ellátottak NÉLKÜL!)
összegének intézményi átlaga
600 000 forint felett van
#HIÁNYZIK
fő
Mutatószám: a naponta összesített gondozási napok száma osztva 366-tal.
#HIÁNYZIK
0
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
0
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
0
#HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Gondozási napokon rendelkezésre álló férőhelyek éves összege
00 09 01 13 01 01
13.a
hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely
férőhely
00 09 01 13 01 02
13.b
Bázis-szállás
férőhely
46
00 09 01 14 01 01
14. a
Gyermekek
bölcsődei ellátás
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel. A Gyvt. alapján szervezett, a helyi önkormányzat által fenntartott (napos és/vagy hetes) bölcsődében ellátott beíratott gyermekek után vehető igénybe. Ha egy szervezeti egység keretében napos és hetes bölcsőde is üzemel, akkor az ellátásban részesülő gyermeket, csak egy intézménytípusnál lehet számításba venni. Elszámolás: Havi jelentőlapok alapján ténylegesen ellátásban részesülő k naponta összesített száma osztva 252-vel.
fő
47
00 09 01 14 01 02
14. b
napközbeni
családi napközi ellátás
Igénybevétel feltétele: az önkormányzat/önkorm. intézménye rendelkezik érvényes működési engedéllyel. A Gyvt. alapján szervezett, a helyi önkormányzat által fenntartott családi napköziben ellátott beíratott gyermekek után vehető igénybe, legfeljebb 14 éves korig. Elszámolás: Havi jelentőlapok alapján ténylegesen ellátásban részesülő k naponta összesített száma osztva 252-vel.
fő
ingyenes intézményi étkeztetés
Gyvt. 148.§ (5) bekezdése a) alapján ingyenes bölcsődei étkeztetésben részesülők tényleges létszáma alapján. (Családi napköziben ellátott bölcsődéskorúak nem vehetők itt figyelembe!)
fő
havi jelentőlapok szerinti, ténylegesen étkezésben részesülő gyermekek száma alapján összesített éves gondozási napok száma:
fő
2007. Szept. 1-jei állapotnak megfelelő statisztikai állományi létszám
45
30 ezernél nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatot a dokumentáltan igénybevett bázis-szállás férőhelyek alapján illeti meg.
ellátása
48
14. c
00 09 01 14 01 03
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
525 000
#HIÁNYZIK
A havi jelentőlapok szerinti, ténylegesen ellátásban részesülő gyermekek száma alapján összesített éves gondozási napok száma:
500
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
547 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
250 000
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
50 000
#HIÁNYZIK
A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatásai (a 2008. évi költségvetési törvény 8. számú melléklete szerint):
49
00 09 05 02 03 01
II. 3.
szociális feladatokhoz
Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása
#HIÁNYZIK
Intézményi adatok alapján
A helyi önkormányzatok közoktatási célú normatív, kötött felhasználású támogatásai (a 2008. évi költségvetési törvény 8. számú melléklete szerint) - FELHASZNÁLÁS
szociális feladatokhoz
Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása
#HIÁNYZIK
2 #HIÁNYZIK
#HIÁNYZIK
Önkormányzati szintű elszámolás (51. űrlap)
2008. XII. 31-ig 2008. XII. 31-én ténylegesen a összes támogatás kötelezettségfeladatra fordított elszámolás szerint vállalással (támogtás terhére 51. űrlap 11. sor terhelt elszámolható) összeg (Ft) maradvány (Ft) (Ft)
1 II. 3.
9 400
3
önkormányzati szintű önkormányzati elszámolható szintű elszámolható felhasználás - kötelezettségválfelhasználás lalással terhelt XII.31-ig 51. maradvány - 51. űrlap 14. sor űrlap 15. sor (Ft) (Ft)
4
#HIÁNYZIK #HIÁNYZIK
5 #HIÁNYZIK
Paks Város 2008. évi zárszámadása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal kiadásai II.Ba Megnevezés
I
2008.
2008.
2008.
teljesítés a
eredeti ei.
módosított ei.
tény
mód. %-ban
Működési kiadások
2 157 911
2 421 393
2 343 636
96,8
1 Személyi juttatás
437 503
442 648
435 218
98,3
2 Munkaadót terhelő járulék
130 529
132 126
125 521
95,0
3 Dologi kiadások
992 575
1 194 791
1 143 798
95,7
11 863
41 443
41 655
100,5
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
241 530
247 930
247 746
99,9
2 331
2 331
2 303
98,8
339 980
358 524
347 395
96,9
1 600
1 600
1 342 314
1 642 166
1 337 702
81,5
1 Felújítás
595 523
525 630
487 846
92,8
2 Beruházás
324 019
628 012
404 410
64,4
3 Pénzügyi befektetések
100 000
100 200
100 200
100,0
6 Társadalom és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 9 Kamatkiadás
0,0
10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás II
Felhalmozási kiadások
4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül.
0
14 000
13 408
95,8
322 772
374 324
331 838
88,6
0
6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása III
IV V
VI
284 121
430 239
1 Általános, és működési céltartalék
Tartalékok
124 946
177 644
0,0
2 Felhalmozási céltartalék
159 175
252 595
0,0
3 Államháztartási tartalék Hitel kamatai Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vásárl. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön 3 Forgatási célú értékpapír vásárlás
0 122 980 109 100 100 109 000
0 122 980 1 166 671 251 110 000 1 056 420
91 436 1 165 771 251 109 100 1 056 420
74,4 99,9 100,0 99,2 100,0
80 062
80 062
80 062
100,0
Finanszírozási célú kiadások
0,0
1 Működési hitel 2 Felhalmozási hitel Kiadások összesen
80 062
80 062
80 062
100,0
4 096 488
5 863 511
5 018 607
85,6
22/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
23/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
előir. cím, előirányzat neve Egészségügyi ágazat Városi Rendelőintézet 101 Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev.(OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív. Bevételek összesen. Működési kiadások 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
24/225
2008. eredetei előirányzat
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
100,1
457 978 0 32 460 1 460 0 0 0 275 000 0 149 058 0 0 0 457 978 457 978 199 450 57 230 166 768 650 0 0 33 880 0 0 0 0 0 0 0 0 0
469 527 0 19 549 1 900 0 2 814 18 394 309 233 0 117 637 0 0 6 193 475 720 464 719 199 450 57 230 158 907 1 884 0 0 0 47 248 0 0 11 001
469 958 0 19 517 2 332 31 2 814 18 394 309 233 0 117 637 0 0 0 469 958 446 009 196 163 55 978 144 736 1 884 0 0 0 47 248 0 0 11 001
10 951 50
10 951 50
100,0 100,0
457 978
475 720
457 010
96,1
99,8 122,7
100,0 100,0 100,0
98,8 96,0 98,4 97,8 91,1 100,0
100,0
100,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
változás %
Egészségügyi ágazat 102
Háziorvosi Szolgálat Működési bevételek
0
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
0
2 Egyéb saját bevételek
0
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
4 Hozam és kamat bevételek
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
6 Pénzmaradvány
0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
8 Állami támogatás
0
9 Önkormányzati támogatás
0
10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről
### ###
### ###
0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív.
0
Bevételek összesen.
0
Működési kiadások
0
###
1 Személyi juttatás
0
###
2 Munkaadót terhelő járulék
0
###
3 Dologi kiadások
0
###
4 Egyéb folyó kiadások
0
###
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
9 Általános tartalék
0
10 Céltartalékok
###
0
Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás
0
2 Beruházás
0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
0
25/225
###
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Szociális ágazat 103
Szociális Intézmények Igazgatósága Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel
347 278
349 263
346 992
0
0
0
99,3
105 583
105 583
101 337
96,0
5 036
5 036
4 504
89,4
0
0
0
27 540
28 240
28 192
99,8
6 Pénzmaradvány
0
1 285
1 285
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
209 119
209 119
211 626
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
0
48
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
9 Önkormányzati támogatás
Bevételek összesen.
101,2
347 278
349 263
346 992
Működési kiadások
347 278
346 874
343 022
99,3 98,9
1 Személyi juttatás
188 925
190 620
190 620
100,0
52 668
53 325
53 325
100,0
103 983
100 617
96 771
96,2
1 702
2 312
2 306
99,7
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok
0
0
0
0
2 389
2 389
100,0
1 Felújítás
0
0
2 Beruházás
0
2 389
2 389
100,0
347 278
349 263
345 411
98,9
Felhalmozási kiadások
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
26/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Szociális ágazat 104
Bóbita Bölcsőde Működési bevételek
128 528
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
128 628
129 417
0
0
0
22 159
22 159
21 691
97,9 96,8
4 127
4 127
3 994
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
0
0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
9 Önkormányzati támogatás
102 242
102 342
103 732
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
0
0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 128 628
129 417
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
100,6
101,4
0
Bevételek összesen.
128 528
100,6
Működési kiadások
128 528
128 628
127 824
99,4
1 Személyi juttatás
69 391
71 540
71 540
100,0
2 Munkaadót terhelő járulék
19 419
19 928
19 929
100,0
3 Dologi kiadások
39 179
36 621
35 872
98,0
539
539
483
89,6
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok
0
0
0
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
0
2 Beruházás
0
0
0
128 528
128 628
127 824
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
27/225
99,4
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Óvodai ágazat 105
Napsugár Óvoda Működési bevételek
190 085
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
205 131
202 958
98,9
0
0
0
9 305
9 619
10 407
108,2
937
1 000
2 123
212,3
0
0
0
4 723
4 712
4 098
87,0
6 Pénzmaradvány
0
800
800
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel
175 120
188 731
185 261
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
9 Önkormányzati támogatás
0
269
269
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 205 131
202 958
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
98,2
0
Bevételek összesen.
190 085
98,9
Működési kiadások
190 085
202 606
199 460
98,4
1 Személyi juttatás
111 649
117 881
117 881
100,0
2 Munkaadót terhelő járulék
32 319
33 828
33 708
99,6
3 Dologi kiadások
45 714
50 487
47 466
94,0
403
403
398
98,8
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
7
7
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0 2 525
100,0
4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok
0
2 525
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
2 Beruházás
0
2 525
2 525
100,0
190 085
205 131
201 985
98,5
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
28/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Óvodai ágazat 106
Benedek Elek Óvoda Működési bevételek
270 477
279 088
275 653
0
0
0
20 208
20 208
17 834
88,3
1 196
1 196
3 210
268,4
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
490
490
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
249 073
254 791
251 716
98,8
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
2 403
2 403
100,0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0 98,8
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
9 Önkormányzati támogatás
Bevételek összesen.
98,8
100,0
270 477
279 088
275 653
Működési kiadások
270 477
278 338
275 975
99,2
1 Személyi juttatás
158 179
162 679
162 329
99,8
2 Munkaadót terhelő járulék
45 530
46 297
46 297
100,0
3 Dologi kiadások
66 250
68 844
66 858
97,1 94,8
4 Egyéb folyó kiadások
518
518
491
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
0
0
0
750
743
99,1
1 Felújítás
0
0
0
2 Beruházás
0
750
743
99,1
270 477
279 088
276 718
99,2
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
29/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Óvodai ágazat 107
Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgálat 83 586
86 208
81 545
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
Működési bevételek
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek
0
0
77
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
0
0
4 Hozam és kamat bevételek
94,6
0
0
0
38 166
38 166
26 044
68,2
6 Pénzmaradvány
0
964
964
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
45 420
46 978
54 360
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
100
100
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
9 Önkormányzati támogatás
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
115,7
0
Bevételek összesen.
83 586
86 208
81 545
94,6
Működési kiadások
83 586
85 404
79 690
93,3
1 Személyi juttatás
59 510
59 710
57 342
96,0
2 Munkaadót terhelő járulék
16 758
16 830
16 479
97,9
3 Dologi kiadások
6 195
7 741
5 764
74,5
4 Egyéb folyó kiadások
9,3
1 123
1 123
105
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
804
805
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
100,1
1 Felújítás
0
0
0
2 Beruházás
0
804
805
100,1
83 586
86 208
80 495
93,4
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
30/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Általános iskolai ágazat 108
Bezerédj Általános Iskola Működési bevételek
270 307
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
272 539
262 426
96,3
0
0
0
15 460
15 460
15 512
100,3
4 978
4 978
7 169
144,0
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
900
900
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
9 Önkormányzati támogatás
100,0
95,1
249 869
250 853
238 497
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
348
348
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 270 307
272 539
262 426
96,3
Működési kiadások
270 307
271 955
261 047
96,0
1 Személyi juttatás
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
Bevételek összesen.
156 214
156 214
151 911
97,2
2 Munkaadót terhelő járulék
45 704
45 704
43 499
95,2
3 Dologi kiadások
65 740
67 388
63 155
93,7
444
444
418
94,1
2 205
2 205
2 064
93,6
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0 584
100,0
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok
0
584
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
2 Beruházás
0
584
584
100,0
270 307
272 539
261 631
96,0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
31/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Általános iskolai ágazat 109
Deák Ferenc Általános Iskola Működési bevételek
212 038
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
214 667
202 962
94,5
0
0
0
10 537
10 537
10 692
101,5
4 029
4 029
5 054
125,4
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
1 200
1 200
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
9 Önkormányzati támogatás
100,0
93,5
197 472
198 312
185 427
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
589
589
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 212 038
214 667
202 962
94,5
Működési kiadások
212 038
214 157
201 679
94,2
1 Személyi juttatás
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
Bevételek összesen.
115 824
115 824
112 415
97,1
2 Munkaadót terhelő járulék
33 808
33 808
32 372
95,8
3 Dologi kiadások
59 912
62 031
55 037
88,7
449
449
332
73,9
2 045
2 045
1 523
74,5
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0 410
80,4
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok
0
510
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
2 Beruházás
0
510
410
80,4
212 038
214 667
202 089
94,1
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
32/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Általános iskolai ágazat 110
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Működési bevételek
509 464
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek
532 416
514 470
96,6
0
0
0
21 846
21 846
21 167
96,9
6 659
6 659
10 041
150,8
0
0
0
45 458
45 458
35 752
78,6
6 Pénzmaradvány
0
8 471
8 471
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
435 501
445 709
434 766
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
4 273
4 273
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 509 464
532 416
514 470
96,6
Működési kiadások
509 464
530 287
503 896
95,0
1 Személyi juttatás
296 328
304 883
296 358
97,2
85 654
88 393
86 838
98,2
121 186
130 640
114 471
87,6
5 Támogatásértékű működési bevétel
9 Önkormányzati támogatás
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
97,5
0
Bevételek összesen.
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
930
930
885
95,2
5 366
5 441
5 344
98,2
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
2 129
2 129
100,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás
0
2 Beruházás
0
2 129
2 129
100,0
509 464
532 416
506 025
95,0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
33/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Általános iskolai ágazat 111
Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon Működési bevételek
122 346
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
122 781
117 424
0
0
0
2 407
2 407
2 372
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
0
0
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
200
200
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek
119 939
120 174
114 852
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
9 Önkormányzati támogatás
0
0
0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 122 781
117 424
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
95,6 98,5
100,0
95,6
0
Bevételek összesen.
122 346
95,6
Működési kiadások
122 346
122 431
117 064
95,6
1 Személyi juttatás
79 913
79 913
77 909
97,5
2 Munkaadót terhelő járulék
22 903
22 942
22 942
100,0
3 Dologi kiadások
17 948
17 926
15 078
84,1
197
265
265
100,0
1 385
1 385
870
62,8
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
350
136
38,9
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás
0
2 Beruházás
0
350
136
38,9
122 346
122 781
117 200
95,5
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
34/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Általános iskolai ágazat 112
Pro Artis Alapfokú Művészeti O.I. Működési bevételek
136 808
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
142 701
139 553
0
0
0
6 594
6 594
6 955
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
0
0
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
0
0
6 Pénzmaradvány
0
1 082
1 082
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek
9 Önkormányzati támogatás
97,8 105,5
100,0
130 214
134 575
131 066
97,4
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
450
450
100,0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 136 808
142 701
139 553
97,8
Működési kiadások
136 808
139 190
134 885
96,9
1 Személyi juttatás
93 285
93 285
90 851
97,4
2 Munkaadót terhelő járulék
26 550
26 550
25 364
95,5
3 Dologi kiadások
16 641
18 855
18 196
96,5
332
500
474
94,8
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
3 511
3 511
100,0
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
Bevételek összesen.
4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás
0
2 Beruházás
0
3 511
3 511
100,0
136 808
142 701
138 396
97,0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
35/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Középiskolai ágazat 113
Vak Bottyán Gimnázium Működési bevételek
262 704
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
271 666
260 123
95,8
0
0
13 885
13 885
13 245
95,4
5 238
5 238
4 207
80,3
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
1
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
227
227
6 Pénzmaradvány
0
4 260
4 260
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
243 581
243 696
233 823
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
9 Önkormányzati támogatás
0
4 360
4 360
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 271 666
260 123
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
100,0
95,9
0
Bevételek összesen.
262 704
95,8
Működési kiadások
262 704
270 061
254 231
94,1
1 Személyi juttatás
157 403
160 032
157 471
98,4
2 Munkaadót terhelő járulék
46 523
47 364
45 350
95,7
3 Dologi kiadások
56 918
60 805
50 070
82,3
447
447
404
90,4
1 413
1 413
936
66,2
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok
0
1 605
1 605
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
0
2 Beruházás
0
1 605
1 605
100,0
262 704
271 666
255 836
94,2
100,0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
36/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Középiskolai ágazat 114
I. István Szakképző Iskola Működési bevételek 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek
141 584
170 520
170 118
0
0
0
2 322
3 837
3 837
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
0
0
4 Hozam és kamat bevételek
0
5
6
5 Támogatásértékű működési bevétel
99,8 100,0
1 800
6 727
6 727
100,0
6 Pénzmaradvány
0
21 978
21 978
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás
0
0
0
137 462
137 673
137 270
99,7
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
300
300
100,0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
5 751
5 751
100,0
20 000
13 619
13 619
100,0 99,8
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
161 584
189 890
189 488
Működési kiadások
146 584
153 528
145 319
94,7
1 Személyi juttatás
95 542
95 542
89 696
93,9
2 Munkaadót terhelő járulék
27 814
27 814
25 511
91,7
3 Dologi kiadások
21 166
27 431
27 431
100,0
4 Egyéb folyó kiadások
516
516
456
88,4
1 546
2 225
2 225
100,0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás
0
0
0
15 000
36 362
27 896
76,7
0
138
138
100,0
15 000
36 224
27 758
76,6
161 584
189 890
173 215
91,2
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
37/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Kulturális ágazat 115
Pákolitz István Városi Könyvtár Működési bevételek
48 247
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
55 126
57 054
103,5
0
0
0
1 400
1 512
1 512
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
0
0
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
1 801
1 801
100,0
6 Pénzmaradvány
0
2 467
2 467
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek
9 Önkormányzati támogatás
100,0
46 847
48 856
50 784
103,9
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
490
490
100,0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0 55 126
57 054
103,5
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
Bevételek összesen.
48 247
Működési kiadások
48 247
54 326
54 203
99,8
1 Személyi juttatás
28 842
29 204
29 102
99,7
6 297
8 134
8 134
100,0
13 058
16 938
16 938
100,0
50
50
29
58,0
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok
0
800
413
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
0
2 Beruházás
0
800
413
51,6
54 616
99,1
3 Pénzügyi befektetések
51,6
0
4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
48 247
38/225
55 126
Paks Város 2008. évi zárszámadása II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Kulturális ágazat 116
Városi Múzeum Működési bevételek
75 397
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
90 532
84 531
93,4
0
0
0
2 Egyéb saját bevételek
800
13 931
13 931
100,0
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
100,0
160
2 946
2 946
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
44
44
100,0
6 Pénzmaradvány
0
3 780
3 780
100,0
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
74 437
69 446
63 445
91,4
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
9 Önkormányzati támogatás
0
385
385
100,0
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
5 890
5 890
100,0
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
0
0
75 397
96 422
90 421
Bevételek összesen.
93,8
Működési kiadások
75 397
86 162
79 747
92,6
1 Személyi juttatás
35 611
37 211
36 455
98,0
9 903
10 377
10 186
98,2
29 801
38 436
32 967
85,8
82
138
139
100,7
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 Céltartalékok
0
10 260
7 061
1 Felújítás
Felhalmozási kiadások
0
0
0
2 Beruházás
0
10 260
7 061
68,8
75 397
96 422
86 808
90,0
68,8
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
39/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Tűzoltóság ágazat 117
Tűzoltóság Működési bevételek
281 399
347 263
317 726
0
0
171
12 803
34 146
33 975
99,5
1 882
2 532
2 532
100,0
4 Hozam és kamat bevételek
0
0
0
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
275
0
6 Pénzmaradvány
0
3 804
3 804
7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
0
0
0
8 Állami támogatás
0
0
0
266 714
306 506
277 244
10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről
0
0
275
1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
0
0
2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
0
0
0
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
9 Önkormányzati támogatás
Bevételek összesen.
91,5
100,0
90,5
281 399
347 263
317 726
91,5
Működési kiadások
281 399
335 714
304 084
90,6
1 Személyi juttatás
188 485
208 828
193 682
92,7
2 Munkaadót terhelő járulék
57 922
60 392
58 867
97,5
3 Dologi kiadások
31 222
63 635
48 676
76,5 100,0
4 Egyéb folyó kiadások
3 770
2 859
2 859
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
6 Társad.és szoc.pol.juttatások
0
0
0
7 Támogatásértékű működési kiadás
0
0
0
8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre
0
0
0
9 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
11 549
11 549
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
100,0
1 Felújítás
0
2 Beruházás
0
11 549
10 958 591
5,1
281 399
347 263
315 633
90,9
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
40/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat)
cím
II.b 2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
teljesítés %
Általános iskolai ágazat II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Működési bevételek
26 926
###
21 158
###
3 968
###
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés
0
4 Hozam és kamat bevételek
1 800
5 Támogatásértékű működési bevétel
0
6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
26 926
###
Működési kiadások
432 324
###
1 Személyi juttatás
255 306
###
2 Munkaadót terhelő járulék
75 180
###
3 Dologi kiadások
97 056
###
822
###
3 960
###
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás 2 Beruházás
0
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv.
41/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 6 Céltartalékok Kiadások összesen
II.
432 324
###
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
teljesítés %
Általános iskolai ágazat Pusztahencsei tagiskola Működési bevételek
33 006
###
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás)
18 832
8 Állami támogatás
14 174
9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
33 006
###
Működési kiadások
29 647
###
1 Személyi juttatás
18 466
###
2 Munkaadót terhelő járulék
5 525
###
3 Dologi kiadások
4 885
###
58
###
713
###
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
42/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
29 647
###
Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva:
3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (alsó tagozat) kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: Paks város kieső normatívája Pusztahencse által térítendő II.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
teljesítés %
Általános iskolai ágazat Németkéri tagiskola Működési bevételek
709
###
2 Egyéb saját bevételek
591
###
3 ÁFA bevétel és visszatérülés
118
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét.
4 Hozam és kamat bevételek ###
5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás
43/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
709
###
Működési kiadások
40 682
###
1 Személyi juttatás
23 154
###
6 154
###
10 631
###
50
###
693
###
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
40 682
Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt nemzetiségi nyelvet tanulók támogatása várható napközis tanulók támogatása bejáró tanulók támogatása tankönyv támogatás (általános) tankönyv támogatás (ingyenes) kedvezményes étkezés 3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (alsó tagozat) kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) Paks város kieső normatívája II.
Németkér bevételeinek által térítendő Az önkormányzat és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények (tájékoztató táblázat)
II.b
44/225
###
Paks Város 2008. évi zárszámadása
cím
2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
teljesítés %
Óvodai ágazat Napsugár Óvoda Működési bevételek
169 241
###
9 305
###
937
###
158 999
###
169 241
###
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen. Működési kiadások
169 241
###
1 Személyi juttatás
97 011
###
2 Munkaadót terhelő járulék
28 045
###
3 Dologi kiadások
43 782
###
403
###
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
169 241
45/225
###
Paks Város 2008. évi zárszámadása
II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények (tájékoztató táblázat)
cím
II.b 2008. eredetei előirányzat
előir. cím, előirányzat neve
2008. módosított előirányzat
teljesítés %
Óvodai ágazat Pusztahencsei tagóvoda Működési bevételek
20 844
###
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek 5 Támogatásértékű működési bevétel
4 723
6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 16 121
8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
20 844
###
Működési kiadások
20 844
###
1 Személyi juttatás
14 638
###
2 Munkaadót terhelő járulék
4 274
###
3 Dologi kiadások
1 932
###
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen
20 844
46/225
###
Paks Város 2008. évi zárszámadása Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt várható napközis tanulók támogatása bejáró tanulók támogatása tankönyv támogatás (általános) tankönyv támogatás (ingyenes) kedvezményes étkezés 3.sz. melléklet összesen: 8.sz. melléklet ped.továbbképzés tagintézményi támogatás (óvoda) kistelepülési tagintézményi támogatás bejáró gyermekek támogatása bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) Paks város kieső normatívája Pusztahencse által térítendő
47/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.c Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése
cím
előir. 150
2008. módosított előirányzat
2008. eredeti ei.
cím, előirányzat neve
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Cigány Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek
3 305
4 325
4 316
99,8
42
41
97,6
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamatbevétel
14
14
100,0
766
783
783
100,0
555
689
689
100,0
1 984
2 797
2 789
99,7
Bevételek összesen.
3 305
4 325
4 316
99,8
Működési kiadások
3 305
4 325
4 065
94,0
1 Személyi juttatás
1 645
1 920
1 907
99,3
433
467
463
99,1
1 162
1 923
1 685
87,6
65
15
10
66,7
0
0
0
3 305
4 325
4 065
5 Támogatásértékű működési bevétel 6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalm.kiadás 5 Felhalm.célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 7 Céltartalékok Kiadások összesen
48/225
94,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.d Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat költségvetése
cím
előir. 151
2008. módosított előirányzat
2008. eredeti ei.
cím, előirányzat neve
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
Német Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek
4 229
4 545
4 556
100,2
200
61
61
100,0
23
23
100,0
50
50
100,0
40
40
100,0
555
997
997
100,0
3 274
3 274
3 285
100,3
100
100
100,0
4 545
4 556
100,2
1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamatbevétel 5 Támogatásértékű működési bevétel
200
6 Pénzmaradvány 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen.
4 229
Működési kiadások
4 229
4 545
4 277
94,1
1 Személyi juttatás
1 479
1 514
1 514
100,0
434
446
446
100,0
1 814
2 017
1 957
97,0
33
25
75,8
335 200
335
502
100,0 0,0
0
0
0
4 229
4 545
4 277
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalm.kiadás 5 Felhalmozási célú kölcsön 6 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 7 Céltartalékok Kiadások összesen
49/225
94,1
Paks Város 2008. évi zárszámadása Kisebbségi önkormányatok működési bevételeinek és kiadásainak, valamint felhalmozási bevételeinek és kiadásainak mérlege II.e. Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Megnevezés
2008
2008
2008
eredeti
módosított
tény
Működési bevételek
3 305
Int.műk.bevétel
4 325 56
Támogatások, kiegészítések Helyi önkormányzati támogatás
Megnevezés
2008
2008
2008
eredeti
módosított
tény
4 316 Működési kiadások
3 305
4 325
4 065
55 Személyi juttatás
1 645
1 920
1 907
Madót terhelő járulékok 1 984
2 797
2 789 Dologi kiadások,és egyéb folyó
Állami támogatás, hozzájárulás
555
689
689 Támogatás értékű műk.kiadás
Támogatásértékű bevétel
766
783
783 Továbbadási célú műk.kiad.
Véglegesen átvett pénzeszköz
Műk.c.pe átadás államházt.kívülre
Előző évi pénzmaradvány
Kamatkiadás
433
467
463
1 227
1 938
1 695
0
0
0
3 305
4 325
4 065
Tartalékok
Felhalmozási bevételek
0
0
0 Felhalmozási kiadások
T.eszk,immat.javak értékesítése
Felújítás
Önkormányzati támogatás
Beruházás
Állami támogatás
Támogatás értékű felh.kiadás
Felhalm.célú pe.átvét.áh-n kív.
Felh.célú pe.átadás áht-n kívülre
Támog.ért.felhalm.bevétel
Tartalékok
Előző évi pénzmaradvány
Kamatkiadás
Bevételek összesen
3 305
4 325
4 316 Kiadások összesen
50/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Kisebbségi önkormányatok működési bevételeinek és kiadásainak, valamint felhalmozási bevételeinek és kiadásainak mérlege II.e Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat
Megnevezés
2008
2008
2008
eredeti
módosított
tény
Működési bevételek Int.műk.bevétel
4 229
4 545
200
84
Támogatások, kiegészítések Helyi önkormányzati támogatás
Megnevezés
3 274
3 274
555
997
Támogatásértékű bevétel
200
50
Véglegesen átvett pénzeszköz
100
Előző évi pénzmaradvány
2008 tény
4 556 Működési kiadások
4 229
4 545
4 277
84 Személyi juttatás
1 479
1 514
1 514
434
446
446
1 814
2 050
1 982
40
335
335
3 285 Dologi kiadások,és egyéb folyó 997 Támogatás értékű műk.kiadás 50 Továbbadási célú műk.kiad. 100 Műk.c.pe átadás államházt.kívülre 40 Kamatkiadás Tartalékok
0
0
0 Felhalmozási kiadások
T.eszk,immat.javak értékesítése
Felújítás
Önkormányzati támogatás
Beruházás
Állami támogatás
Támogatás értékű felh.kiadás
Felhalm.célú pe.átvét.áh-n kív.
Felh.célú pe.átadás áht-n kívülre
Támog.ért.felhalm.bevétel
Tartalékok
Előző évi pénzmaradvány
Kamatkiadás
Bevételek összesen
2008 módosított
Madót terhelő járulékok
Állami támogatás, hozzájárulás
Felhalmozási bevételek
2008 eredeti
4 229
4 545
4 556 Kiadások összesen
51/225
502
200
0
0
0
4 229
4 545
4 277
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
III.B1
cím
Kiadások Részben önállóan gazdálkodó int.
2008.
2008.
2008.
teljesítés a
eredeti ei.
módosított ei.
tény
mód. %-ban
3 558 226
3 769 509
3 600 892
95,5
101-102 egészségügyi ágazat
457 978
475 720
457 010
96,1
103-104 szociális ágazat
475 806
477 891
473 235
99,0
105-107 óvodai ágazat
544 148
570 427
559 198
98,0
1 250 963
1 285 104
1 225 341
95,3
113-114 középfokú oktatás ágazat
424 288
461 556
429 051
93,0
115-116 kultúra ágazat
123 644
151 548
141 424
93,3
281 399
347 263
315 633
90,9
108-112 alapfokú oktatás ágazat
117 tűzoltóság ágazat Kisebbségi önkormányzatok 150 CKÖ 151 NKÖ
7 534
8 870
8 342
94,0
3 305
4 325
4 065
94,0 94,1
4 229
4 545
4 277
4 016 426
4 727 029
3 882 125
82,1
1 143 223
1 301 889
1 211 913
93,1
302 szociális gondoskodás
277 732
283 013
277 553
98,1
303 városüzemeltetés
771 208
823 043
826 961
100,5 100,2
Polgármesteri Hivatal kiadásai 301 igazgatási és hivatalhoz tartozó felad.
304 támogatások Beruházások, felújítások 310 fejlesztések,beruházások,felújítások (áthúzódó is)
334 885
335 018
335 734
1 205 257
1 553 827
1 229 964
79,2
1 187 546
1 281 276
1 006 835
78,6 81,9
tartalékból megvalósult munkák Tartalékok
17 711
272 551
223 129
284 121
430 239
0
22 656
172 768
0,0
261 465
257 471
0,0
389 általános tartalék 390 céltartalékok Kiadások összesen - finanszírozási kiadások kivételével
7 582 186
8 505 408
7 491 359
88,1
80 062
1 136 482
1 225 394
107,8
1 056 420
1 056 420
100,0
80 062
80 062
100,0
Finanszírozási műveletek tőke kiadásai 401 Forgatási célú értékpapír vásárlás 502 hitel
80 062
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Kiadások összesen
0,0
88 912 7 662 248
52/225
9 641 890
8 716 753
90,4
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
cím: 301
cím
előir.
1,2
III.B2 /1 2008. módosított előirányzat
2008. eredeti ei.
cím, előirányzat neve
2008.
teljesítés a mód. %tény ban
1 068 572
1 076 646
998 520
92,7
1 Személyi juttatás
401 977
402 984
395 971
98,3
2 Munkaadót terhelő járulék
114 227
114 561
109 824
95,9
3 Dologi kiadások
195 094
172 332
157 693
91,5
4 Egyéb folyó kiadások
136 443
165 738
132 594
80,0
2 331
2 331
2 303
98,8
0
0
önkormányzati igazgatás
5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás
3
4
5
2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön Kistérségi munkaszervezet 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön Rendezvények (hivatali szervezés) 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön Prelátus üzemeltetése 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
53/225
4 000
4 000
0
0,0
24 500 100 000
24 500 100 200
9 935 100 200
40,6 100,0
90 000 28 647 21 305 6 082 1 260
90 000 28 647 21 305 6 082 1 230 30
90 000 23 576 18 105 5 164 277 30
100,0 82,3 85,0 84,9 22,5 100,0
6 998
6 998
103,4
6 998
6 998
7 236 187 42 7 007
100,1
4 894 828 266 3 800
4 894 828 266 3 800
4 659 870 207 3 582
95,2 105,1 77,8 94,3
Paks Város 2008. évi zárszámadása 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
cím: 301 6
III.B2 /2 Tourinform iroda
8 250
8 250
7 928
96,1
1 Személyi juttatás
1 902
1 902
1 348
70,9
2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások
608
608
428
70,4
5 740
5 740
5 752
100,2
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás
400
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön 7
dolgozók üdültetése 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások
1 454
1 454
1 424
97,9
149
28
24
85,7
16
16
2
12,5
1 289
1 289
1 277
99,1
121
121
100,0
14 500
14 350
14 834
103,4
14 500
13 966 134
34 14 416 134
103,2
250
250
100,0
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás
8
2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön nemzetközi kapcsolatok 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön
54/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
55/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása III A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot cím: 301 III.B2/3 1 845 1 845 1 641 9 djak 88,9 1 662 1 469 1 275 1 Személyi juttatás 86,8 2 Munkaadót terhelő járulék 183 183 173 94,5 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 193 193 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön 10
kiváló sportolók jutalmazása 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék
4 000
4 000
6 874
171,9
3 030
3 030
6 193
204,4
970
970
681
70,2
3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 2 Felhalmozási célú kölcsön 11
4 007
4 007
100,0
2 847
2 847
100,0
2 Munkaadót terhelő járulék
780
780
100,0
3 Dologi kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön intézmények számítástechnikai,rendszerg.tev. 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
380
380
100,0
4 063
4 063
5 485
135,0
4 063
4 063
5 485
135,0
szavazás, népszavazás
0
1 Személyi juttatás
12
56/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
57/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot III.B2/4
12
ÁFA befizetés 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
146 735
135 729
92,5
146 735
135 729
92,5
93,1
Összesen
1 143 223
1 301 889
1 211 913
összesen
1 143 223
1 301 889
1 211 913
93,1
1 Személyi juttatás
430 853
434 393
426 820
98,3
2 Munkaadót terhelő járulék
122 352
123 466
117 335
95,0
3 Dologi kiadások
232 744
356 533
331 598
93,0
4 Egyéb folyó kiadások
136 443
166 023
132 879
80,0
0
0
0
5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
58/225
0
0
0
2 331
2 331
2 303
98,8
0
443
443
100,0
4 000
4 000
0
0,0
24 500
24 500
10 335
42,2
100 000 0 0 0
100 200 0 0 0
100 200 0 0 0
100,0
90 000
90 000
90 000
100,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
Polgármesteri hivatal kiadásai cím: 302
cím
előir.
302
III.B3 2008. módosított előirányzat
2008. eredeti ei.
cím, előirányzatneve szociális gondoskodás 1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
2008.
temjesítés a nód. %ban tény
277 732
283 013
277 553
98,1
6 120 3 482
5 382 2 910 0 0 241 345
87,9 83,6
4 162
95,1
3 000 100 19 000
6 120 3 482 0 0 241 530 0 4 377 0 0 0 0 7 253 251 20 000
5 053 251 18 450
69,7 100,0 92,3
241 530 4 500
99,9
277 732
283 013
277 553
98,1
1a
Rendsz. nevelési segély pénzben
10 000
10 000
13 721
137,2
1b
Rendsz. nevelési segély természetben
10 000
10 000
6 449
64,5
13 000
13 000
11 667
89,7
12 500
12 500
10 996
88,0
6 120
6 120
5 382
87,9
54 000
54 000
63 372
117,4
302
2a
Szociális gondoskodás
Ápolási díj alanyi jogon
2b
Ápolási díj méltányos
2c
Ápolási díj TB
3a 3b
Rendszeres szoc. segély tartós munkanélküli
1 500
1 500
1 074
71,6
4
Közlekedési támogatás
Rendszeres szoc. segély egyéb jogcímen
3 100
3 100
2 684
86,6
5
Közgyógyellátás
8 500
8 500
8 268
97,3
6
Átmeneti segély
7 000
7 000
6 026
86,1
23 000
23 000
19 834
86,2
7a
Lakásfenntartási támogatás normatív
7b
Lakásfenntartási támogatás alanyi jogon
7c
Lakásfenntartási támogatás helyi
1 000
1 000
1 901
190,1
21 000
21 000
19 703
93,8
8
Fűtési támogatás
5 000
5 000
3 117
62,3
9
Első lakáshoz jutók támogatása
3 000
3 000
800
26,7 91,3
10
Helyi támogatás
12 000
12 000
10 950
11
Lakhatást veszélyeztető támogatás
1 000
1 000
0
0,0
12
Munkáltatói kölcsön
6 000
7 000
7 500
107,1
13
Temetési segély
3 000
3 000
2 039
68,0
14
Köztemetés kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
300 0
300 0
347 0
115,7
16
Otthonteremtési támogatás
17 18 19 20
Kiegészítő gyerm.véd.tám. és egyszeri támogatás Rendkívüli gyermekvéd.tám. Időskorúak járadéka Szociális kölcsön egyszeri pénzbeni támogatás Pénzbeni kárpótlás gyógyszertámogatás kábeltelevízió tám. esélyegyenlőségi támogatás adósságkezelési támogatás
21 22 23 24 25 26a
diákbérlet
59/225
0
4 253
4 253
8 500 25 000 1 500 100 0 130 1 000 5 000 1 000 2 000
8 500 25 000 1 500 251 0 130 1 000 5 000 1 000 2 000
9 584 22 722 1 344 251 0 110 0 4 844 1 144 2 973
112,8 90,9 89,6 100,0
14 000
14 000
11 937
85,3
84,6 0,0 96,9 114,4 148,7
Paks Város 2008. évi zárszámadása 26b 27 28 29 30 31
óvodások, iskolások szállítása iskolatej Bursa Hungarica karácsonyi ajándékcsomag szoc.gyermekétkeztetés (nyári) vizitdíj visszafizetés
3 482 5 900 4 500 2 500 2 100 0
60/225
3 482 5 900 4 349 2 500 2 100 28
2 910 9 532 4 140 3 857 2 100 22
83,6 161,6 95,2 154,3 100,0 78,6
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
Polgármesteri hivatal kiadásai cím: 303
cím
előir.
303
III.B4 2008. eredeti ei.
cím, előirányzat neve városüzemeltetés
2008. módosított előirányzat
2008.
teljesítés a mód. %ban tény
771 208
823 043
826 961
100,5
1 Személyi juttatás
6 650
6 650
6 713
100,9
2 Munkaadót terhelő járulék
2 057
2 057
2 131
103,6
754 755
769 559
750 236
97,5
3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
212
5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások
4 696
4 696
100,0
7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás
7 746
2 Beruházás
7 746
5 563
71,8
32 335
57 410
177,5
3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön 303
771 208
823 043
826 961
100,5
1
városüzemeltetési feladatok Köztisztaság
146 681
146 681
153 128
104,4
2
Parkfenntartás
110 389
110 389
107 976
97,8
3
Belvízmentesítés,viziközmű üzemeltetés
15 000
15 000
15 000
100,0
4
Strand szolgáltatás
88 149
88 149
92 673
105,1
5
Települési vízellátás
2 533
2 533
2 566
101,3
6 7 8
Helyi utak fenntartása Földutak karbantartása Telepaks Kht tám.(TV+újság)
29 170 5 000 30 955
30 170 5 000 30 955
33 242 5 710 30 955
110,2 114,2 100,0
9
Városgazdálkodás egyéb feladatok
19 346
23 792
17 800
74,8
10
Állategészségügy
8 601
8 601
8 171
95,0
11
Közhasznú és közcélú foglalkoztatás
63 573
63 573
63 387
99,7
12
Szúnyogirtás
10 052
10 052
5 026
50,0
13
Bérlakás üzemeltetés
26 078
26 078
26 657
102,2
14
Irodaház
51 033
51 033
49 979
97,9
15 16
Nem lakáscélú bérlemények üzem. TelePaks Kht fejlesztési támogatás
17 579 0
17 579 0
18 186 0
103,5
17
Ingatlan ért-s és vásárlás kiadásai
8 620
40 720
45 843
112,6
18
Temetőfenntartás
82
82
0
0,0
19
Karácsonyi díszítés
3 483
3 996
3 609
90,3
20 21
Közvilágítás Pince, partfal
81 686 5 054
81 686 5 054
79 251 4 842
97,0 95,8
22
Mezőőri szolgálat
7 713
7 713
7 990
103,6
24
Veszélyelhárítási keret
247
247
0
0,0
26
Fortuna rádió műsorszolgáltatása
3 500
3 500
3 499
100,0
27
térinformatika
6 500
6 500
6 420
98,8
28
vizitársulati hozzájárulás
88
88
1 531
1 739,8
29
Egészséges Városért Alap
600
600
581
96,8
30 32
Parlagfű elleni.védekezés közbiztonság javítása
2 120 0
2 120 1 080
2 120 5 255
100,0 486,6
33
Intézmények 2008.évi festése és mázolása
12 000
12 000
9 348
77,9
61/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 34
Gyermekorvosi körzet(dr Tajdina)
480
480
448
93,3
35
Nem csatornázott tel.r.szennyvízelsz.d.
1 000
1 000
2 635
263,5
36
HÉSZ+SzT módosítása
2 840
2 840
2 840
100,0
37
Körny.véd. program és hull.gazd.t.felülv.
1 000
1 000
960
96,0
38
Térkép másolatok,közbesz.ajánlati felhívások,stb.
8 760
8 760
5 572
63,6
39
Kábítószer Egyeztető Fórum
1 296
1 296
1 425
110,0
40
Váci tömb felmérése, tervezése
0
696
696
100,0
0 0
3 000 9 000
2 640 9 000
88,0 100,0
41 42
Szakértői vélemény kész. paneles és hagyom.ép.energ.tak. felúj.
Gasztroblues Fesztivál támogatása
62/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
Polgármesteri hivatal kiadásai
cím
előir.
304
III.B5 2008. módosított előirányzat
2008. eredeti ei.
cím, előirányzat neve támogatások
2008.
teljesítés a mód. %tény ban
334 885
335 018
335 734
100,2
334 885
327 418
326 534
99,7
7 600
8 550
112,5
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol. juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül. 1 Működési célú kölcsön 5 Felhalmozási célú kölcsön
304 9
650
támogatások
334 885
335 018
335 734
100,2
PSE támogatás
56 184
56 184
56 184
100,0
10
PSE létesítmény fenntartás
28 903
28 903
28 903
100,0
11
Paksi Közműv. Kht támogatás
76 190
77 653
78 181
100,7
12 13 15
Közműv. Kht (fejlesztési támogatás) Dunakömlőd SE támogatás Telepaks Kht (fejlesztési támogatás)
0 3 292 2 000
0 3 292 2 000
0 3 292 2 000
100,0 100,0
17
Egyházak támogatása
11 255
11 255
11 255
100,0
18
Városi Nyugdíjas Klub
1 868
1 868
1 868
100,0
19
Dunakömlődi Nyugdíjas Klub
522
522
522
100,0
20
Tűzvirág táncegyüttes
12 757
12 757
12 757
100,0
21
Parlagfű Alapítvány
1 500
1 500
1 500
100,0
22 23 24 25 26 27
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Gyapai Derbi Sportegyesület Közbiztonság javítás Egészségesebb Városért Alap Atomerőmű SE (PA Rt építményadó) Rendezvények
0 1 300 3 814 0 111 700 12 000
0 1 300 2 734 0 111 700 12 000
0 1 300 1 695 0 111 700 11 887
28
Gasztroblues Fesztivál támogatása
4 500
0
0
29 30 31 32
Kutyamenhely támogatása Közműfejlesztési támogatás védett épületek támogatása Kábítószer Egyeztető Fórum
0 0 1 000 0
0 0 1 000 0
0 0 1 000 0
33
Írott és elektronikus sajtó
34
Letelepedési támogatás szökőár okozta katasztrófa következményeinek enyhítése helyi közl.támogatása gyermekorvosi körzet (Tajdina dr) tám. kommandós verseny GFC Nem csatornázott tel.r.szennyvízellsz.d. Fiatalok életkezdési támogatása Emelt szintű szoc.ellátás visszafizetése
35 36 37 38 39 40 41 42
63/225
0
0
0
4 600
4 600
4 300
0 0 0 0 0 0 1 500 0
0 0 0 4 250 0 0 1 500 0
0 0 0 4 500 0 0 990 1 900
100,0 62,0 100,0 99,1
100,0
93,5
105,9
66,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása
III Polgármesteri Hivatal kiadásai Beuházások, felújítások, egyéb felhalmozási kiadások
III.B6
2008. 2008. módosított eredeti ei. előirányzat Beruházások Öreghegy u. út és csap.víz.elvez.közmű átépítés b-1 jóteljesítés Béke u.41-95. útfejújítás,ivóvíz ,csapadékvíz b-2 elvez.jóteljesítés
291 550
510 994
0
0
0
0
b-3 Barátság u. rendelő akadálymentesítése jóteljesítés
0
0
b-4 teniszsátor építése jóteljesítése
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
283 178
55,4
0
0
2005. évi szilárd burkolatú belterületi utak felújításának b-5 jóteljesítése
3 247
3 247
0
b-6 Hulladékudvar kivitelezési munkái jóteljesítés
2 086
2 086
2 086
100,0
b-7 Kurcz Gy. u. útfelújítás, közmű építés és átépítés jóteljes. Akác u. u. útfelújítás és útszélesítés, közmű építés és b-8 átépítés jóteljesítés
3 240
3 240
3 240
100,0
0
0
0
0
b-10 Családsegítő kialakítása az Ifjúság úti bölcsődében
b-9 Sárgödör téri út és közmű rekonstrukció jóteljesítés
0
0
b-11 Síksor út és közmű kivitelezés
0
0
b-12 PSE klubház kivitelezése I. ütem
0
0
b-13 PSE klubház tervezői művezetés
0
0
b-14 PSE kerítés építése hazai parkoló köré
0
0
b-15 PSE kerítés építés vendég parkoló köré
0
0
b-16 PSE mobil lelátó építés
0
0
b-17 Képtár kialakítás I. ütem
0
0
b-18 Képtár állandó kiállítás előkészítése és létrehozása
0
0
b-19 Képtár raktáraiba tároló rendszer
0
0
b-20 Képtár tervezői művezetés
0
0
0
0
0
0
b-23 Gyár,Vak B.,Zápor,Hősök tere burk felújítása
0
0
Bástya,Nyár,Jámbor,Kalap,Domb,Szérűs,Csendes u.burk. b-24 felújítása
0
0
b-25 Lussónium II. ütem
7 353
7 353
8 133
110,6
b-26 Kutyamenhely elhelyezése
2 000
2 000
0
0,0
0
0
0
b-28 Történelmi városközpont rekonstrukciós terv II.ütem
3 340
3 340
1 680
50,3
b-29 Deák-ház teljes kivit.terve Deák F. Á.I., Dunakömlődi faluház akadálymentesítés b-30 terv
7 157
7 157
0
0,0
0
0
0
0
0
0
1 200
1 200
0
0
0
0
2 000
2 000
0
b-21 Képtár telekhatár kitűzése Képtár,PSE klub,Dk.öltöző,Családsegítő b-22 ellenőrzése
műszaki
b-27 Játszótér átépítése (Kresz park II, III.rész)
b-31 Páli árok, Árok u. átemelő szivattyúk tervezése Anna utcában, és a Bezerédj b-32 parkolók,gyalogátk.terve
Általános
Iskolában
b-33 Vácika 3.tömb telekalakítás tervezése b-34 Vácika III.tömb közművek tervezése (5.és 7. tömb)
64/225
0,0
0,0
Paks Város 2008. évi zárszámadása 2008. 2008. módosított 2008. teljesítés a tény mód. %-ban olajtartályok megszüntetés tervezése (Váci, Bezerédj eredeti ei. előirányzat b-35 Ált.I.) 456 456 456 100,0 "NA 500 SENTAB" ivóvíz tölt.vez.tárgyában pályázat b-36 kész. 0 0 b-37 Hévízkút állapotfelmérés b-38 Pmh előtt mozgássegítő korlát építése b-39 Egynapos sebészet b-40 Lidl áruház építése kapcsán csap.csatorna és közmű kiv. b-41 kerékpárút építés és tervezés a 6-os út mellett b-42 kisbuszok
0
0
0 0 0 10 000 0
0 0 0 10 000 0
b-43 digitális város-turisztikai térkép készítése
3 000
30,0
0
0
Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti tagóvoda fényforrások b-44 cseréje, villamos kiviteli munkái
744
744
743
99,9
I. István Szakképző Iskola új központi mérő kiépítése, és b-45 a hozzátartozó járulékos munkák elvégzése
1 614
1 614
1 614
100,0
101
101
0
0,0
Napsugár Óvoda Gyermeksziget tagovóda fűtésautomatikus szabályozás beépítése és radiátor b-47 termosztatikus szelepek beépítése
0
0
Rendelőintézet II., Háziorvosi rendelők Barátság u.2. b-48 automatikus ajtózáró berendezések felszerelése b-49 Fizio és balneoterápia tervezése
0 50 000
0 50 000
3 720
7,4
b-50 Hévízkút tervezés és kivitelezés
46 000
46 000
6 179
13,4
b-51 Térfigyelő rendszer kiépítése
15 000
15 000
0
0,0
b-52 Május 1. utca előkészítő munkái, út és közmű építés
11 200
11 200
72
0,6
b-53 II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolában játszótér építése
13 000
13 000
12 236
94,1
4 000
4 000
4 000
100,0
b-55 Elkerülő út melletti kerékpár út miatti kivitelezés
48 640
48 640
37 869
77,9
b-56 PSE lelátó és öltöző felújítása
37 000
96 444
101 936
105,7
210
210
195
92,9
6 000
6 000
6 443
107,4
b-59 Paks, Dunaföldvári u.1. ingatlan mögötti leomlott partfal Paks,Árok u. és Páli zsilip belvízmentesítő szivattyúállás b-60 kialakítása
3 652
3 652
6 260
171,4
8 310
8 310
0
0,0
b-61 Vácikai telekalakítások (13. és a 16. tömb)
2 000
2 000
748
37,4
b-62 Vácika 13, 16. tömbbelső közmű tervezése b-63 Rókus u. út és közmű felújítás
2 000
2 000 160 000
82 568
0,0 51,6
b-46 Városi Múzeum villamos csatlakozó átépítésének munkái
b-54 Elkerülő út melletti kerékpár út miatti ingatlan-vétel
b-57 Lussonium tervezői művezetés Városi Rendelőintézet Táncsics b-58 árnyékolása
Mihály
u.épületének
65/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 2008. 2008. módosított eredeti ei. előirányzat Felújítások f-1 művészeti iskola főépület felújítás jóteljesítés
576 224 19 968 2 384 f-2 orvosi ügyelet kivitelezésének jóteljesítése f-3 régi rendelő felújítás, átalakítás tervezése 0 f-4 régi rendelő terv felülvizsgálata 0 f-5 közvilágítás korszerűsítésének tervezése 0 f-6 Művészeti iskola I. ütem kiegészítő építési beruházás jóteljesítés 750 f-7 Panelépületek energiatakarékos felújítása 0 f-8 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési terv 0 f-9 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési statika 0 f-10 Pollack útburkolati jelek festés tervezése 0 f-11 Zápor u. járda, kapubejáró csap.víz elvezetés tervezése 720 Belter.utak felúj.terv (Tavasz,Báthory,Kossuth, Május 1.) 1 072 f-12 tervezése Belter.utakfelúj.terv (Tolnai,Csárda,Jókai,Dk.Présházsor) f-13 tervezése 788 1 365 f-14 Belter.u.f.terv(Váci,Zsíros-Kápolna,Kurcz,Kishegyi,Újt.) f-15 Váci tömb felmérése, tervezése f-16 Kölesdi-Tolnai-Dankó vízrendezés tervezése f-17 digitális város-turisztikai térkép készítése f-18 Prelátus emelet felújítás tervezési munkái f-19 Április 4. utcai panelépületek diagnosztikája f-20 Temető u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata f-21 Árok u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata f-22 Gagarin-Kishegyi-Barátság tervezésiivóvízvezeték térkép Gyapai telekalakításhoz u. tömb szükséges
412 017 19 968 2 384 0 0 0 750 0 0 0 0 720
2008. tény
teljesítés a mód. %-ban
407 072 19 968 2 384
98,8 100,0
750
100,0
0,0
1 072 788 1 365
100,0
0,0 788 1 364
100,0 99,9
390
100,0
696 390 0 0 0 0 0 0
0 390 0 0 0 0 0 0
f-23 tervezése f-24 Kálvária temető K-i oldal vízrendezés tervezése
0 0
0 0
Bőrgyógyászat kialakítása a Barátság u. 2. rendelő f-25 átalakításával f-26 Szabadság u.-Forst Kft közötti út aszfaltozása f-27 Lakótelepre vezető kerékpárút tervfelülvizsgálata
0 0 0
0 0 0
5 000
0
0 0
0 0
500
500
837
167,4
500 500 500
500 500 500
837
167,4 0,0 0,0
3 180
3 180
3 180
100,0
1 000 8 000
1 000 8 000
30 327
0,0 379,1
0 300 000 0 20 500 21 500
0 300 432 0 20 500 21 500
307 433
102,3
537 8 044
2,6 37,4
8 000
8 000
5 766
72,1
f-44 Dankó Pista utca 10.(volt közösségi ház) felújítása
3 195
3 195
3 368
105,4
f-45 Ceeresznyési tábor felújítás, bővítés engedélyezési terve Dunakömlődi Faluház melletti árok rendezésének f-46 tervezése és kivitelezése (Faluház északi oldala melletti) Régi rendelő teljeskörű akadálymentesítésének f-47 szakértése, tervezése
2 000
2 000
396
19,8
3 000
3 000
40
1,3
716
716
216
30,2
170 000
0
0
4 176
10 467
250,6
3 787
5 300
140,0
Szakértői vélemény készítés paneles és hagyományos f-28 lakóépületek en.tak. Temető utcai gáz-házibekötések meghosszabbításának f-29 tervezése f-30 Dunakömlődi sportpályán lévő öltöző felújítása Gesztenyés u.13.sz.társasház energiatakarékos f-31 felújításának tervezése Fenyves u.15.sz. alatti társasház energiatakarékos f-32 felújításának Deák Ferenctervezése u. 18.szociális bérlakás felújításának f-33 tervezése f-34 Bazársor alatti nyílvános WC felújításának tervezése Lakótelep központi tér és park megújításának f-35 tervpályázata, engedélyezési terveinek elkészítése Öreghegy u. és Wiedemann u. gyalogos összekötésének f-36 tervezése f-37 Csapadékvíz elvezető rendszer javítása, felújítása f-38 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj. f-39 utak felújítása (Tavasz és Árok utca) f-40 történelmi városközpont rehabilitáció f-41 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola felújításának tervezése f-42 Városi Műv.Központ felújításának tervezése Fő utca felújításának tervezése(körforgó és Kereszt u. f-43 közötti szakasz)
f-48 Rókus u. út és közmű felújítás Dankó Pista utca f-49 önkorm.tulajd.ingatl.felújítása Dankó Pista utca f-50 önkorm.tulajd.ingatl.felújítása
4.sz.alatti 14.sz.alatti
66/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása f-51 Síp u.8. sz.alatti önkorm.tulajdonú ingatlan felújítása
3 094
f-52 Dunaföldvár-Bölcske nyomóvezeték levegőztetése
4 249 431
67/225
137,3
Paks Város 2008. évi zárszámadása 2008. 2008. módosított eredeti ei. előirányzat 319 772
358 265
e-1 Táncsics-Dózsa körforgalmi csomópont kialakítása
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kvülre
0
0
e-2 Viziközmű felújítások
0
e-3 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj.
teljesítés a mód. %-ban
316 585
88,4
29 493
29 493
100,0
26 879
86,6
10 682
100,0
15 021
31 021
e-4 Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.10-13.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.14-17.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.2-3.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.22-24.
2008. tény
0
0
10 682
10 682
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.12-14.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Rajk L. 1-2.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Szabó E.u. 9-11.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.18-20.
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Árnyas u.2-4.
17 282
17 282
17 282
100,0
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u. 1-3.
11 868
11 868
11 868
100,0
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u.5-7.
20 346
20 346
20 346
100,0
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.22-23.
19 808
19 808
19 808
100,0
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 34-40.
6 578
6 578
8 037
122,2
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 50-56.
6 578
6 578
7 946
120,8
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 58-64.
6 579
6 579
7 915
120,3
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 85-91.
6 516
6 516
7 862
120,7
40 073
40 073
39 731
99,1
57 694 60 747
57 694 60 747
50 484 57 722
87,5 95,0
40 000
1 000
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.8-10.
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u. 17-19. Panelép.energiatak.felújítása - Babits M.u.3. Panelép.energiatak.felújítása - Babits M.u.12. 2008. évi panelprogramhoz kapcsolódó energiatakarékos e-5 felúj. Panelép.energiatak.felújítása - Szabó E.u. 2-4.
15 000
Panelép.energiatak.felújítása - Árnyas u. 16-18.
15 000
Panelép.energiatak.felújítása - Babits M. u. 6-8..
0,0 530
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4.u. 117 - 123. Áthúzodó beruházások és felújítások összesen:
0,0
2 000 1 187 546
68/225
1 281 276
1 006 835
78,6
Paks Város 2008. évi zárszámadása A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
III
Tartalékok cím: 389-390 B7
cím
2008. 2008. módosított eredeti ei. előirányzat
cím, előirányzat neve Tartalékok
389-390 389
Általános tartalék
390
Céltartalékok 1 1a
működési céltartalékok ebből: nagyadózói céltartalék
284 121
430 239
22 656
172 768
261 465
257 471
102 290
4 876
47 000
0
1b
bizottsági támogatási keret tartaléka
12 000
3 169
1c
választókerületi tartalék
10 000
1 000
1d
környezetvédelmi alap céltartaléka
1 000
0
1e
környezetvéd.biz.pály. tartalék
2 000
230
20 000
0
1f 1g 1h 2 2a 2b 2c
részönkormányzatok tartaléka polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka CKÖ támogatási tartaléka felhalmozási céltartalékok ebből: gazdaságfejlesztési céltartalék pályázati tartalék intézményi céltartalék oktatásieszközfejlesztési intézmények kötelező eszközfejl.tart. eü.intézmények eszköz beszerzési tartaléka tűzoltóság pályázati saját forrásai
2d 2e
felhalmozási céltartalék pályázati forrásból megvalósuló beruházások céltartaléka Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele
69/225
9 000
0
1 290
477
159 175
252 595
0
0
20 000
0
8 474
8 474
0
0
14 000
0
116 701
541
243 580
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok
működ. működ. célú célú személyi egyéb tám.ért.ki pénzeszk 2008. felújítás eredeti ei. juttatás járulék dologi folyó adás átadás 17 711 0 0 1 594 0 0 595 7 553
Összesen 1a
nagyadózói céltartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
beruh. 7 969
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
0
0
0
0
0
595
0
0
0
0
0
2 000
0
0
2006.évről áthúzódó támogatások utalásai 1b
1c
bizottsági támogatási keret tartaléka
595
Egészségügyi és Szociális Bizottság
595
Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
0 0
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
3 169
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
0 40 1 000 200 0 600 0 179
számú számú számú számú számú számú számú számú
választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület
9. számú választókerület 10. számú választókerület 1d
1f
595
0
0
0
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
0
részönkormányzatok tartaléka
0
Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó
0 0 0 0
0
0
0
40 1 000 200 600 179
1 000 150
környezetvédelmi céltartalék
1 169
1 000 150 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
70/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés
0
71/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1g
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
működ. működ. célú célú személyi tám.ért.ki pénzeszk 2008. eredeti ei. juttat. járulék dologi e.folyó adás átadás felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 2a
2b
2d
0
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
beruh.
0
gazdaságfejlesztési céltartalék
0
2006.évről áthúzódó támogatás utalása
0
pályázati tartalék
0
pályázati tartalék felhasználása
0
felhalmozási céltartalék
10 955
Gazdasági Bizottság döntései alapján
10 955
általános tartalék
2 992
Gazdasági Bizottság döntései alapján
2 992
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
425 425
72/225
0
0
0
4 986
5 969
4 986
5 969
2 567
0
2 567
Paks Város 2008. évi zárszámadása
73/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok
működ. működ. célú célú 2008. egyéb tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi felújítás ei. juttatás járulék dologi folyó adás átadás 93 331 1 305 6 825 42 131 405 27 406 0 0
Összesen 1a
nagyadózói céltartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
beruh. 15 259
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
0
0
0
0
0
595
0
0
0
0
3 780
0
0
támogatások utalásai 1b
1c
bizottsági támogatási keret tartaléka
595
Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
595 0 0
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
5 000
1. 2. 3. 4. 5. 6.
1 000 91 1 000 200 0 600
számú számú számú számú számú számú
választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület
7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület 1d
1e
1f
1 000
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 000
környezetvédelmi bizottság pályázati tartalék
1 680
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 680
Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat
0
0
16 196 5 796
1 220
0
0
0
0
1 000 91 1 000 200 600
0 179 1 780 150
környezetvédelmi alap céltartaléka
részönkormányzatok tartaléka
595
179 1 780 150 0
0
1 000
0
0
0
0
0
0
0
1 680
0
0
0
1 000 0
0
0
0
0
1 680 1 305
405
7 814 2 414
74/225
0
0
670
3 800
2 202
250
2 000
1 132
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa
2 600
435
135
1 360
300
370
Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa 2 600 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 2 600 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés2 600
435 435
135 135
1 210 2 030 800
120
700
75/225
1 800
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1g
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
működ. működ. célú célú 2008. tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi ei. juttat. járulék dologi e.folyó adás átadás felújítás 3 500 0 0 620 0 0 2 880 0
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 3 500 2a
gazdaságfejlesztési céltartalék
0
620
0
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
beruh.
2 880
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
7 927
0
0
0
0
0
0
0
0 2b
2d
pályázati tartalék
0
pályázati tartalék felhasználása
0
felhalmozási céltartalék
52 968
Gazdasági Bizottság döntései alapján
52 968
általános tartalék
12 392
Gazdasági Bizottság döntései alapján
11 392 1 000
Képvielő-testületi döntés alapján
7 927 0
0
8 825
0
0
1 000
8 825
9 277 9 277
2 567
0
2 567 1 000
76/225
35 764 35 764
Paks Város 2008. évi zárszámadása
77/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok
Összesen 1a
nagyadózói céltartalék rendelkezés
1b
1c
1d
1e
1f
működ. működ. célú célú 2008. egyéb tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi ei. juttatás járulék dologi folyó adás átadás felújítás 238 564 1 605 483 59 829 0 1 000 15 156 90 186
9 426
Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
1 446 4 240 3 740
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
8 915
1. számú választókerület 2. számú választókerület
1 000 736
3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület
1 970 1 500 0 600 0 1 179 1 780 150
környezetvédelmi alap céltartaléka
1 000
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 000
környezetvédelmi bizottság pályázati tartalék
1 680
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 680
Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9 426
0
0
0
0
4 780
0
0
0
bizottsági támogatási keret tartaléka
részönkormányzatok tartaléka
0
beruh. 56 305
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 14 000
20 075 8 796 2 904
1 446 4 240 3 740 0
0
4 065
0
0
70
0
1 000 736 400 1 000
70
1 500 500
600 1 179 1 780 150 0
0
1 000
0
0
0
0
0
0
0
1 680
0
0
0
1 000 0
0
0
0
0
1 680 1 305 435
405
8 793
135
2 414 1 764
78/225
0
0
570
3 800
5 202
250 200
2 000
4 132 370
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa
2 600
435
135
1 210
Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 3 175 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés2 600
435
135
2 605 800
79/225
120
700 1 800
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1g
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
működ. működ. célú célú 2008. tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi ei. juttat. járulék dologi e.folyó adás átadás felújítás 4 291 3 410 0 0 821 0 0 0
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 4 291 2a
gazdaságfejlesztési céltartalék
0
821 0
0
3 410
beruh. 60
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
60
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
11 568
0
0
0
14 000
0 2b
2c
2d
pályázati tartalék
30 000
300
78
18 054
pályázati tartalék felhasználása
30 000
300
78
18 054
intézményi eszközfejlesztési céltartalék
28 000
0
0
0
eü. intézmények eszközbeszerzési céltartaléka tűzoltóság pályázati saját forrás
14 000 14 000
felhalmozási céltartalék
117 894
Gazdasági Bizottság döntései alapján
117 894
általános tartalék
17 283
Gazdasági Bizottság döntései alapján Képviselő-testületi döntés alapján
16 283
11 568 0
0
0
0
14 000 14 000
14 000 0
0
16 501
0
0
0
16 501 0
0
10 595
0
1 000
10 595
1 000
1 000
80/225
0
83 819
17 574
83 819
17 574
2 567
3 121
2 567
3 121
0
0
0
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok
Összesen 1a
1b
1c
nagyadózói céltartalék
8 115
rendelkezés
8 115
bizottsági támogatási keret tartaléka
9 426
Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
1 446 4 240 3 740
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
9 674
1. számú választókerület
1 000 995 2 000 970 1 000 600 0 1 179 1 780 150
2. számú választókerület 3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület 1d
1e
1f
működ. működ. célú célú 2008. egyéb tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi ei. juttatás járulék dologi folyó adás átadás felújítás 261 808 1 605 483 63 932 0 1 000 25 186 97 093
környezetvédelmi alap céltartaléka
1 000
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 000
környezetvédelmi bizottság pályázati tartalék
1 770
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 770
részönkormányzatok tartaléka Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa
20 779 9 500 2 904
0
0
0
0
0
8 115
beruh. 58 509
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 14 000
0
0
0
0
0
0
0
0
4 280
0
0
8 115 0
0
0
0
0
9 426 1 446 4 240 3 740
0
0
4 089
0
0
70
1 235
1 000 760 400 1 000 600
70
235 500 500
1 500
1 179 1 780 150 0
0
1 000
0
0
0
0
0
0
0
1 770
0
0
0
1 000 0
0
0
0
0
1 770 1 305 435
405
8 793
135
2 414 1 764
81/225
0
0
570
3 800
5 906
250 200
2 000
4 836 370
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa
1g
2 600
435
135
1 210
Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 3 175 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés2 600
435
135
2 605 800
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
gazdaságfejlesztési céltartalék
700 1 800
működ. működ. célú célú 2008. tám.ért.ki pénzeszk érvényes személyi járulék dologi e.folyó felújítás ei. juttat. adás átadás 7 195 1 900 5 235 0 0 0 0 0
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 7 195 2a
120
0
1 900 0
0
5 235
beruh. 60
felhalmozási célú pénzeszk. át-adás 0 0
60
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
13 568
0
0
0
14 000
0 2b
2c
2d
pályázati tartalék
35 000
300
78
21 054
pályázati tartalék felhasználása
35 000
300
78
21 054
intézményi eszközfejlesztési céltartalék
28 000
0
0
0
eü. intézmények eszközbeszerzési céltartaléka tűzoltóság pályázati saját forrás
14 000 14 000
felhalmozási céltartalék
117 894
Gazdasági Bizottság döntései alapján
117 894
általános tartalék
22 955
Gazdasági Bizottság döntései alapján Képviselő-testületi döntés alapján
21 955 1 000
13 568 0
0
0
0
14 000 14 000
14 000 0
0
16 501
0
0
0
16 501 0
0
10 595
0
1 000
10 595 1 000
82/225
0
83 819
17 574
83 819
17 574
8 239
3 121
8 239
3 121
0
0
0
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása
III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok
Összesen 1a
1b
1c
nagyadózói céltartalék
8 115
rendelkezés
8 115
bizottsági támogatási keret tartaléka
9 426
Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
1 446 4 240 3 740
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
11 169
1. számú választókerület 2. számú választókerület 3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület 1d
működ. működ. célú célú 2008. egyéb tám.ért.ki pénzeszk módosított személyi ei. juttatás járulék dologi folyó adás átadás felújítás 272 551 1 605 483 65 217 0 0 26 286 101 867 0
0
1 000
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 000
0
0
8 115
0
0
0
0
0
0
0
0
4 994
0
1 050
8 115 0
0
0
0
0
9 426 1 446 4 240 3 740
0
0
1 000 1 016 2 000 1 220 1 000 1 650 0 1 179 1 954 150
környezetvédelmi alap céltartaléka
0
felhalmozási társ. és célú szoc.pol. pénzeszk. beruh. juttatások át-adás 60 183 1 704 15 206
3 470
0
0
170
1 485
1 000 781
235
400 186 600
70 100
500 750
714 1 050
1 179 174 150 0
0
1 000 1 000
83/225
1 500
1 780
0
0
0
0
0
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása 1e
1f
környezetvédelmi bizottság pályázati tartalék
1 770
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 770
részönkormányzatok tartaléka
21 079
Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat 9 500 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa 2 954 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa 2 600 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 3 425 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés2 600
1g
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
0
0
gazdaságfejlesztési céltartalék
0
0
1 770
0
1 305 435 435 435
405
9 093
135 135 135
2 414 1 814 1 210 2 855 800
0
0
570
3 800
5 906
250 200 120
2 000
4 836 370 700
0
0
1 900 0
0
0
1 800
működ. működ. célú célú 2008. tám.ért.ki pénzeszk módosított személyi ei. juttat. járulék dologi e.folyó adás átadás felújítás 7 351 0 0 1 900 0 0 5 235 0
0
0
1 770
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 7 351 2a
0
felhalmozási társ. és célú szoc.pol. pénzeszk. beruh. juttatások át-adás 60 0 156 60
5 235
0
0
0
0
0
0
0
0
0
156
0
0
0
13 568
0
0
0
14 000
0 2b
2c
2d
pályázati tartalék
35 000
300
78
21 054
pályázati tartalék felhasználása
35 000
300
78
21 054
intézményi eszközfejlesztési céltartalék
28 000
0
0
0
eü. intézmények eszközbeszerzési céltartaléka tűzoltóság pályázati saját forrás
14 000 14 000
felhalmozási céltartalék
117 894
Gazdasági Bizottság döntései alapján
117 894
általános tartalék
31 747
Gazdasági Bizottság döntései alapján Képviselő-testületi döntés alapján
30 747 1 000
13 568 0
0
0
0
14 000 14 000
14 000 0
0
16 501
0
0
0
16 501 0
0
12 199
0
0
1 000
12 199 1 000
84/225
83 819
17 574
83 819
17 574
0
0
0
12 763
4 081
1 704
12 763
4 081
1 704
Paks Város 2008. évi zárszámadása III
Polgármesteri Hivatal kiadásai 1.sz. táblázat
III-B7-8
Tartalékok működ. felh. célú célú személyi egyéb tám.érték pénzeszk 2008. felújítás tény juttatás járulék dologi folyó ű kiadás átadás 223 129 1 685 673 59 054 0 13 408 16 256 75 211
Összesen 1a
1b
1c
nagyadózói céltartalék
100
rendelkezés alapján
100
bizottsági támogatási keret tartaléka Egészségügyi és Szociális Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság
2 716 3 889 3 613
választókerülti tartalékból megvalósuló munkák
9 679
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
988 695 1 374 1 127 905
számú számú számú számú számú számú számú
választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület választókerület
8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület 1d
1e
1f
10 218
1 000 1 000
környezetvédelmi bizottság pályázati tartalék
1 770
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
1 770 17 302 5 685 2 765
0
0
0
100
0
0
0
0
0
680
0
0
0
1 050
100 0
0
609
0
0
609
0
0
3 144
8 929 1 427 3 889 3 613
0
0
0
680
1 738
3 747 988
695 990 748
379 226 600
1 160 1 780 0
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság
Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Gyapa
0
1 650 0
környezetvédelmi alap céltartaléka
részönkormányzatok tartaléka
0
felhalmozási társ. és célú szoc.pol. pénzeszk. beruh. juttatások át-adás 53 487 1 705 1 650
679 1 050
1 160 84
0
0
1 000
384
1 696
0
0
0
0
0
0
0
1 770
0
0
0
1 000 0
0
0
0
0
1 770 1 385
440
9 341
465
2 147
2 589 1 471
85/225
0
0
220
3 662
2 254
100
1 862
1 132 682
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Csámpa
2 724
465
147
1 552
Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Biritó 3 527 Külső Városrészek Településrészi Önkorm. Cseresznyés2 601
455
144
2 928 801
86/225
120
440 1 800
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1g
polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka
működ. működ. célú célú személyi tám.ért.ki pénzeszk 2008. tény juttat. járulék dologi e.folyó adás átadás felújítás 7 347 2 450 4 237 0 0 0 0 0
polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználása 7 347 2a
gazdaságfejlesztési céltartalék
0
2 450 0
0
4 237
felhalmozási társ. és célú szoc.pol. pénzeszk. beruh. juttatások át-adás 60 0 600 60
0
0
0
0
0
0
0
0
0
600
0
0
0
16 131
0
0
0
0
0
0
0
0 2b
2c
2d
pályázati tartalék
30 642
300
78
14 133
pályázati tartalék felhasználása
30 642
300
78
14 133
intézményi eszközfejlesztési céltartalék
26 068
0
0
0
eü. intézmények eszközbeszerzési céltartaléka tűzoltóság pályázati saját forrás
12 660 13 408
felhalmozási céltartalék
90 883
Gazdasági Bizottság döntései alapján
90 883
általános tartalék
28 120
Gazdasági Bizottság döntései alapján Képviselő-testületi döntés alapján
27 120
16 131 0
13 408
0
0
12 660 12 660
13 408 0
0
22
17 016
22
17 016
133
11 361
133
11 361
1 000
0
0
0
0
0
1 000 1 000
87/225
59 893
13 952
59 893
13 952
9 918
4 003
1 705
9 918
4 003
1 705
Paks Város 2008. évi zárszámadása III A Polgármesteri Hivatal kiadási előirányzatainak részletezése feladatonként (kiadási
jogcímenként) kiemelve a tartalékot, céltartalékot
cím 310
a)
III.B8
Felhalmozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák Gazdasági Bizottság döntése esetén elindítható felújítások, beruházások ! cím, előirányzat neve Felhalmozási céltartalék A költségvetés készítésekor nem ismert, azonnali beavatkozási igénylő munkák
b)
Hivatali felújítási, beruházási munkák Közvilágítás felújítási és fejlesztési feladatok Sakk szobor helyreállítási munkái Dunakömlődi orvoslakás felújítása Közműcsatornák kamerás vizsgálata Duna-parti WC és kajak-kenu raktár tetőszigetelés felújítása Ürgemezei WC, mosdó tervezése és kialakítása Béke u. 15-ből 13-ba gázkazán áthelyezése és gázbekötés kiépítése Prelátus tetőtér átalakítása járulékos munkákkal Béke u. 4. szám alatti épület bontása Béke u. 40. szám alatti épület bontása Béke u. 6. szám alatti épület bontása (volt TSZ ház) Deák F. u. 20. szám alatti ingatlanon közművek szétválasztása és vizes blokk kialakítása Villany u. 24. szám alatti épület tetőfedés javítása Okmányiroda szőnyegpadló csere Árok u. 29. szám alatti épület tetőfedés és kémény javítás Közművek geodéziai bemérései (tervezéshez, kivitelezéshez) Dankó Pista u.14.sz.alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítása Síp u.8.sz. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítása Csonka köz 1. szám alatti épület bontása Utca bútorok javítása, felújítása, kihelyezése Kereszt utcai volt óvodaépület felújításának, átalakításának tervezése Intézményi felújítások
c)
Rendelőintézet III.sz.RendelőintézetAutomata kapu kialakítása (Deák Ferenc u.7.) Külső korlát készítése Utcai párkányzat javítása II.sz. RendelőintézetPadlóburkolatok javítása, felújítása (Barátság u.2.) Központi rendelőintézet Kültéri padok és szemetesek felújítása
Gondozóház (Rákóczi u. 1)
Gázhálózat bekötés átépítése
Tüdőgondozó (Deák F. u.)
Villamos teljesítmény növelése
Szociális Intézmények Igazgatósága Idősek Otthona Belső udvar árnyékolásának megoldása (Kishegyi út 46-48. Garázs épület faszerkezeteinek kezelése, mázolása Nyílászáró csere (24 db külső ajtó) Konyhához tartozó zsírfogó felújítása, átépítése Átmeneti Szálló
Bóbita Bölcsőde
Női fürdő felújítása Utólagos talajnedvesség elleni szigetelés kialakítása Ajtók biztonsági védőfóliázása Mosoda kialakítása Mozgásfejlesztő eszközök cseréje Az épület teljes körű felújítására vonatkozó engedélyezési tervek elkészítése
88/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
89/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Napsugár Óvoda Dunakömlődi tagóvoda Tetőfelújítás, beázás megszüntetése és széldeszkák cseréje
Munkácsy utcai tagóvoda Folyosók PVC burkolatának lokális javítása Az óvoda épületének és udvarterének teljes körű felújítására vonatkozó engedélyezési tervek elkészítése
Vörösmarty u. tagóvoda Nedvesedésből adódó problémák megszűntetésére vonatkozó tervek elkészítése és azok kivitelezése
Csempeburkolat javítás Eötvös utcai tagóvoda Csapadékvíz elvezetés rendezése Szertár kialakítása Homokozó feletti nádtetők cseréje Csoportszobák padlóburkolatának (parketta, szőnyegpadló) felújítása, cseréje Valamennyi tagóvoda játszótéri eszközei alá ütéscsillapító talaj kialakítása, burkolat elkészítése Benedek Elek óvoda Mesevár tagóvoda
Az óvoda épületének és udvarterének teljes körű felújítására vonatkozó engedélyezési tervek elkészítése
Balesetveszélyes térburkolati felületek cseréje, felújítása Balesetveszélyes udvari játékok és padok felújítása Kerítés felújítása teljes hosszaban Kishegyi úti tagóvoda Világítási rendszer felülvizsgálata és javítása Udvari padok felújítása Pancsoló medence megszüntetése Hétszínvirág tagóvoda Utcai épület tetőhéjjalásának cseréje járulékos munkákkal Ereszcsatorna javítása, cseréje Bezerédj Általános Iskola Szentháromság téri épületben linóleum bevonatolása Főépületben lévő vizes blokkok felújítása Tantermi ajtólapok cseréje (7 db) Anna utcai épület férfi WC padlóösszefolyóinak megszüntetése Balesetveszélyes térburkolatok felújítása, cseréje Deák F. utca felőli épület tetőhéjjalás javítása Deák Ferenc Általános Iskola Tolnai utca Balesetveszélyes érintésvédelmi hibák javítása Fiú mosdóban részleges felújítás II Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tetőszigetelés javítása Bejárati lépcsők burkolatának cseréje, javítása Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon Ereszcsatorna javítása, cseréje Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pongrácz ház ereszcsatorna cseréje, javítása és hófogók felszerelése Vak Bottyán Gimnázium Elektromos teljesítmény növelése (I. emelet) Az elektromos hálózat felújításának befejezése a II. emeleten Belső udvaron ereszcsatorna cseréje
90/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása I. István Szakképző Iskola Buszok megállóhelyének megválatoztatása Városi Tűzoltóság
Féltetős raktárak tetőfedés cseréje Udvari térburkolat felújítása (aszfaltozással) Lapostetős raktárak parapet fal lefedése
Közművelődési Kht Cseresznyési tábor Konyhai mosogató cseréje (3 medencés ipari mosogatóra) Vizes blokk betonaljzatának burkolása Ebédlői világítótestek cseréje Német Kisebbségi Önkormányzat (Dózsa Gy. út 2.) Klíma kiépítése Villamos rendszer felülvizsgálata és szükség szerinti javítása Álmennyezeti rendszer kiépítésének befejezése Bejárati ajtó csere Városi Tv
Zászlótartó rudak elbontása Bejárati szélfogó feletti lemezfedés cseréje és acélszerkezet mázolás WC és étkező közös előterének leválasztása
Külső településrészi önkorm. közösségi ház vásárlása és felújítása Gyapai közösségi ház gázbekötés és gázfűtés kialakítása
91/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként eredeti Intézmény neve
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
Polgármesteri Hivatal
111
0,00
4,00
115,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
115,00
- igazgatás
106
0,00
4,00
110,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
110,00
5
0,00
0,00
5,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
5,00
72
2,80
0,80
75,60
0
0,00
0,00
0,00
6
0,00
0,00
6,00
81,60
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
103 Szoc.Int.Igazgatósága
68
0,00
3,20
71,20
0
0,00
0,00
0,00
23
1,00
0,00
24,00
95,20
104 Bóbita Bölcsőde
25
0,00
0,10
25,10
0
0,00
0,00
0,00
13
3,00
0,00
16,00
41,10
105 Napsugár Óvoda székhely intézmény
29
0,00
0,00
29,00
14
0,00
0,00
14,00
2
2,50
0,00
4,50
47,50
106 Benedek Elek Óvoda
37
0,00
0,00
37,00
18
0,00
0,00
18,00
4
1,25
0,00
5,25
60,25
107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat
18
0,00
0,00
18,00
2
0,00
0,00
2,00
1
0,00
0,00
1,00
21,00
108 Bezerédj Általános Iskola
43
0,75
0,00
43,75
2
0,00
0,00
2,00
9
0,75
0,00
9,75
55,50
109 Deák F. Általános Iskola
34
0,50
0,00
34,50
1
0,00
0,00
1,00
5
0,50
0,00
5,50
41,00
110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola (székhely)
82
0,50
0,00
82,50
2
0,00
0,00
2,00
13
0,50
0,00
13,50
98,00
111 Gazdag E. Általános Iskola
25
0,00
0,00
25,00
2
1,50
0,00
3,50
2
0,00
0,00
2,00
30,50
112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I.
27
3,75
1,08
31,83
2
0,00
0,00
2,00
2
1,00
0,00
3,00
36,83
113 Vak B. Gimnázium
42
1,60
0,00
43,60
0
0,00
0,20
0,20
9
0,00
0,00
9,00
52,80
114 I.István Szakképző Isk.
27
0,80
0,30
28,10
1
0,00
0,00
1,00
5
1,25
0,00
6,25
35,35
115 Pákolitz István Könyvtár
9
0,00
0,00
9,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,50
0,00
1,50
10,50
116 Városi Múzeum
7
1,00
0,00
8,00
0
0,00
0,00
0,00
4
1,75
0,00
5,75
13,75
62
0,00
0,00
62,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
64,00
Német Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
Cigány Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
718
11,70
9,48
739,18
46
1,50
0,20
99
14,00
0,00
113,00
- kistérségi munkaszervezet
101 Városi Rendelőintézet 102 Háziorvosi Szolgálat (megszűnt)
117 Városi Tűzoltóság
Összesen * létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
92/225
47,70
899,88
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként (tájékoztató táblázat) Intézmény neve Napsugár Óvoda
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
26
0,00
0,00
26,00
12
0,00
0,00
12,00
2
1,75
0,00
3,75
41,75
3
0,00
0,00
3,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,75
0,00
0,75
5,75
70
0,50
0,00
70,50
2
0,00
0,00
2,00
13
0,50
0,00
13,50
86,00
Pusztahencsei tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
Németkéri tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
111
0,50
0,00
111,50
16,00
0,00
0,00
17,00
3,00
0,00
20,00
Pusztahencsei tagóvoda II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
Összesen
93/225
16,00
147,50
Paks Város 2008. évi zárszámadása * létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként érvényes Intézmény neve
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
Polgármesteri Hivatal
112
0,00
4,00
116,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
116,00
- igazgatás
107
0,00
4,00
111,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
111,00
- kistérségi munkaszervezet
101 Városi Rendelőintézet 102 Háziorvosi Szolgálat (megszűnt) 103 Szoc.Int.Igazgatósága 104 Bóbita Bölcsőde 105 Napsugár Óvoda székhely intézmény 106 Benedek Elek Óvoda 107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat 108 Bezerédj Általános Iskola 109 Deák F. Általános Iskola 110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola (székhely) 111 Gazdag E. Általános Iskola 112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I. 113 Vak B. Gimnázium 114 I.István Szakképző Isk. 115 Pákolitz István Könyvtár 116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság Német Kisebbségi Önkorm. Cigány Kisebbségi Önkorm. Összesen
5
0,00
0,00
5,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
5,00
72
2,80
0,80
75,60
0
0,00
0,00
0,00
6
0,00
0,00
6,00
81,60
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
68
0,00
3,20
71,20
0
0,00
0,00
0,00
23
1,00
0,00
24,00
95,20
25
0,00
0,10
25,10
0
0,00
0,00
0,00
13
3,00
0,00
16,00
41,10
29
0,00
0,00
29,00
14
0,00
0,00
14,00
2
2,50
0,00
4,50
47,50
37
0,00
0,00
37,00
18
0,00
0,00
18,00
4
1,25
0,00
5,25
60,25
18
0,00
0,00
18,00
2
0,00
0,00
2,00
1
0,00
0,00
1,00
21,00
43
0,75
0,00
43,75
2
0,00
0,00
2,00
9
0,75
0,00
9,75
55,50
34
0,50
0,00
34,50
1
0,00
0,00
1,00
5
0,50
0,00
5,50
41,00
82
0,50
0,00
82,50
2
0,00
0,00
2,00
13
0,50
0,00
13,50
98,00
25
0,00
0,00
25,00
2
1,50
0,00
3,50
2
0,00
0,00
2,00
30,50
27
3,75
1,08
31,83
2
0,00
0,00
2,00
2
1,00
0,00
3,00
36,83
42
1,60
0,00
43,60
0
0,00
0,20
0,20
9
0,00
0,00
9,00
52,80
27
0,80
0,30
28,10
1
0,00
0,00
1,00
5
1,25
0,00
6,25
35,35
9
0,00
0,00
9,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,50
0,00
1,50
10,50
7
1,00
0,00
8,00
0
0,00
0,00
0,00
4
1,75
0,00
5,75
13,75
62
0,00
0,00
62,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
64,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
719
11,70
9,48
740,18
46
1,50
0,20
99
14,00
0,00
113,00
* létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
94/225
47,70
0,00 900,88
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként (tájékoztató táblázat) Intézmény neve Napsugár Óvoda Pusztahencsei tagóvoda
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
26
0,00
0,00
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
26,00
12
0,00
0,00
12,00
főállású
részm.*
megbíz.*
2
1,75
0,00
intézm. átlag 3,75
összesen 41,75
3
0,00
0,00
3,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,75
0,00
0,75
5,75
70
0,50
0,00
70,50
2
0,00
0,00
2,00
13
0,50
0,00
13,50
86,00
Pusztahencsei tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
Németkéri tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
111
0,50
0,00
111,50
16,00
0,00
0,00
17,00
3,00
0,00
20,00
II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
Összesen
95/225
16,00
147,50
Paks Város 2008. évi zárszámadása * létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként érvényes Intézmény neve
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
Polgármesteri Hivatal
113
0,00
4,00
117,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
117,00
- igazgatás
108
0,00
4,00
112,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
112,00
5
0,00
0,00
5,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
5,00
72
2,80
0,80
75,60
0
0,00
0,00
0,00
6
0,00
0,00
6,00
81,60
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
68
0,00
3,20
71,20
0
0,00
0,00
0,00
23
1,00
0,00
24,00
95,20
25
0,00
0,10
25,10
0
0,00
0,00
0,00
13
3,00
0,00
16,00
41,10
30
0,00
0,00
30,00
14
0,00
0,00
14,00
2
2,50
0,00
4,50
48,50
37
0,00
0,00
37,00
18
0,00
0,00
18,00
4
1,25
0,00
5,25
60,25
18
0,00
0,00
18,00
2
0,00
0,00
2,00
1
0,00
0,00
1,00
21,00
38
0,50
0,00
38,50
1
0,00
0,00
1,00
9
0,75
0,00
9,75
49,25
32
0,00
0,00
32,00
1
0,00
0,00
1,00
5
0,50
0,00
5,50
38,50
75
0,00
0,00
75,00
0
0,00
0,00
0,00
15
0,50
0,00
15,50
90,50
21
0,00
0,00
21,00
2
1,50
0,00
3,50
2
0,00
0,00
2,00
26,50
29
4,25
1,08
34,33
2
0,00
0,00
2,00
2
1,00
0,00
3,00
39,33
42
1,60
0,00
43,60
0
0,00
0,20
0,20
9
0,00
0,00
9,00
52,80
27
0,80
0,30
28,10
1
0,00
0,00
1,00
5
1,25
0,00
6,25
35,35
9
0,00
0,00
9,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,50
0,00
1,50
10,50
7
1,00
0,00
8,00
0
0,00
0,00
0,00
4
1,75
0,00
5,75
13,75
- kistérségi munkaszervezet
101 Városi Rendelőintézet 102 Háziorvosi Szolgálat (megszűnt) 103 Szoc.Int.Igazgatósága 104 Bóbita Bölcsőde 105 Napsugár Óvoda székhely intézmény 106 Benedek Elek Óvoda 107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat 108 Bezerédj Általános Iskola 109 Deák F. Általános Iskola 110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola (székhely) 111 Gazdag E. Általános Iskola 112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I. 113 Vak B. Gimnázium 114 I.István Szakképző Isk. 115 Pákolitz István Könyvtár 116 Városi Múzeum
96/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 117 Városi Tűzoltóság
62
0,00
0,00
62,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
64,00
Német Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
Cigány Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
705
10,95
9,48
725,43
43
1,50
0,20
101
14,00
0,00
115,00
Összesen
44,70
885,13
* létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként (tájékoztató táblázat) Intézmény neve Napsugár Óvoda Pusztahencsei tagóvoda
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
26
0,00
0,00
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
26,00
12
0,00
0,00
12,00
főállású
részm.*
megbíz.*
2
1,75
0,00
intézm. átlag 3,75
összesen 41,75
4
0,00
0,00
4,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,75
0,00
0,75
6,75
63
0,00
0,00
63,00
0
0,00
0,00
0,00
13
0,50
0,00
13,50
76,50
Pusztahencsei tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
Németkéri tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
97/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Összesen
105
0,00
0,00
105,00
14,00
0,00
0,00
14,00
17,00
3,00
0,00
20,00
139,00
* létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként módosított Intézmény neve
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
Polgármesteri Hivatal
112
0,00
4,00
116,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
116,00
- igazgatás
107
0,00
4,00
111,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
111,00
- kistérségi munkaszervezet
101 Városi Rendelőintézet 102 Háziorvosi Szolgálat (megszűnt) 103 Szoc.Int.Igazgatósága 104 Bóbita Bölcsőde 105 Napsugár Óvoda székhely intézmény 106 Benedek Elek Óvoda 107 Paks Térségi Ped.Szakszolgálat 108 Bezerédj Általános Iskola 109 Deák F. Általános Iskola 110 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola (székhely)
5
0,00
0,00
5,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
5,00
72
2,80
0,80
75,60
0
0,00
0,00
0,00
6
0,00
0,00
6,00
81,60
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
68
0,00
3,20
71,20
0
0,00
0,00
0,00
23
1,00
0,00
24,00
95,20
25
0,00
0,10
25,10
0
0,00
0,00
0,00
13
3,00
0,00
16,00
41,10
34
0,00
0,00
34,00
16
0,00
0,00
16,00
2
1,75
0,00
3,75
53,75
37
0,00
0,00
37,00
18
0,00
0,00
18,00
4
1,25
0,00
5,25
60,25
18
0,00
0,00
18,00
2
0,00
0,00
2,00
1
0,00
0,00
1,00
21,00
37
1,50
0,00
38,50
1
0,00
0,00
1,00
9
0,75
0,00
9,75
49,25
31
0,00
0,00
31,00
2
0,00
0,00
2,00
5
0,50
0,00
5,50
38,50
75
0,00
0,00
75,00
1
0,00
0,00
1,00
15
0,50
0,00
15,50
91,50
98/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 111 Gazdag E. Általános Iskola 112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.I. 113 Vak B. Gimnázium 114 I.István Szakképző Isk. 115 Pákolitz István Könyvtár 116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság
19
0,00
0,00
19,00
2
1,50
0,00
3,50
2
0,00
0,00
2,00
24,50
29
4,25
1,08
34,33
2
0,00
0,00
2,00
2
1,00
0,00
3,00
39,33
40
1,50
0,00
41,50
0
0,00
0,20
0,20
9
0,00
0,00
9,00
50,70
27
0,80
0,30
28,10
1
0,00
0,00
1,00
5
1,25
0,00
6,25
35,35
9
0,00
0,00
9,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,50
0,00
1,50
10,50
7
1,00
0,00
8,00
0
0,00
0,00
0,00
4
1,75
0,00
5,75
13,75
62
0,00
0,00
62,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
64,00
Német Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
Cigány Kisebbségi Önkorm.
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0,00
0,00
702
11,85
9,48
723,33
47
1,50
0,20
101
13,25
0,00
114,25
Összesen
48,70
886,28
* létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
Paks Város polgármesteri hivatalának és intézményeinek 2008. évi létszáma Éves engedélyezett létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként (tájékoztató táblázat) Intézmény neve Napsugár Óvoda
szakmai létszám főállású
részm.*
megbíz.*
C1.
szakmai munkát segítő létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
kisegítő (technikai) létszám átlag
főállású
részm.*
megbíz.*
intézm. átlag
összesen
26
0,00
0,00
26,00
12
0,00
0,00
12,00
2
1,75
0,00
3,75
4
0,00
0,00
4,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
6,00
63
0,00
0,00
63,00
1
0,00
0,00
1,00
13
0,50
0,00
13,50
77,50
Pusztahencsei tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
Németkéri tagiskola
6
0,00
0,00
6,00
0
0,00
0,00
0,00
1
0,00
0,00
1,00
7,00
Németkéri tagóvoda
4
0,00
0,00
4,00
2
0,00
0,00
2,00
0
0,00
0,00
0,00
6,00
Pusztahencsei tagóvoda II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola
99/225
41,75
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Összesen
109
0,00
0,00
109,00
17,00
* létszám átszámítva teljes munkaidős jogviszonynak
100/225
0,00
0,00
17,00
17,00
2,25
0,00
19,25
145,25
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban C2 Kötelezettség jogcíme
Köt.váll.
2008
éve
előtti kifiz.
(eFt-ban)
Kiadásvonzata évenként 2008
2009
2010
2010 után
Összesen 0
Működési célú hiteltörl. Felhalmozási célú hiteltörl
2003
315 000
45 000
0
0
0
360 000
Felhalmozási célú hiteltörl
2006
20 000
35 062
35 062
35 062
210 371
335 557
Fejlesztési célú kötvény kibocs.
2007
0
0
0
0 2 425 275 2 425 275
Beruházás, felújítás célonként 4 260
Öreghegy u. jóteljesítés
2005
4 260
Béke u. 41-95.csapvíz-elvezetés
2005
3 661
Akác u.útszélesítés,közműép.jót.
2006
4 240
Sárgödör téri út és közmű rek.
2006
2 075
Lussonium II. ütem
2006
21 965
8 133
1 004
Történelmi városközpont rek.terv
2005
11 024
1 680
1 660
14 364
Deák-ház teljes kiviteli terve
2006
1 860
0
7 157
9 017
Anna utcában és a B.Á.I-ban parkoló
2006
1 339
0
1 200
2 539
Kerékpárút építés és terv. a 6-os út mellett 2007
67
3 000
1 320
4 387
3 720
49 200
52 920
6 179
42 338
48 517
72
17 000
17 072
748
63
811
Fizio és balneoterápia tervezése
2008
Hévízkút tervezés és kivitelezés Térfigyelő rendszer kiépítése Vácikai telaekalakítások (13 és a 16 tömb)
368
3 661 4 240 2 075 31 470
Kölesdi-Tolnai-Dankó u.vízrend.tervezése és kivitelezése
1 170
390
50 000
51 560
Csapadékvíz elvezető rendszer jav., felújít.
8 194
30 327
10 000
48 521
II. Rákóczi Ferenc Ált.Isk. felújít. tervez.
392
537
Városi Műv.Központ felújításának tervez.
372
8 044
16 950
25 366
929
Fő utca felújítása (tervezés, tervellenőrzés, kivitelezés) Rókus utca út-és közmű felújítás Összesen
381 383
13 616 41 668
124 236
231 226
288 238
538 455 2 641 961 4 081 263
101/225
495 104
514 486
5 766 82 568
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban
C3
ezer Forintban sorszám
Hitel jellege
1 1.
2
felvétel éve
lejárat éve
2008
3
4
5
Rövid lejáratú
-
Hitelállomány dec. 31-én 2009 2010 2010 után 6
7
-
-
8 -
Felhalmozási célú rövid lejáratú hitel Működési célú rövid lejáratú hitel
2.
Hosszú lejáratú
2 707 680
### 2 636 563
2 635 998
Felh.c.hosszú lejáratú hitel (Raiffeisen-Rendelő ép.) 2003.
2008.
0
0
0
0
Felh.c.hosszú lejáratú hitel (CIB-helyi utak)
2007.
2016.
160 000
140 000
120 000
120 000
Felh.c.hosszú lejáratú hitel (CIB-panel)
2007.
2016.
120 495
105 433
90 371
90 371
Fejlesztési célú kötvény (Erste Bank)
2007.
2025.
2 425 275
2 425 275
2 425 275
2 425 275
SUZUKI SX4 GS.Szgk.lízing (Városi Tűzoltóság)
2006.
2012.
1 910
1 435
917
352
Összesen (1+2)
2 707 680
102/225
### 2 636 563
2 635 998
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Az önkormányzat által felvett kölcsönállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban
C3
ezer Forintban sorszám
Kölcsön jellege
1 1.
Rövid lejáratú
Kölcsönállomány dec. 31-én 2009 2010 6 7 -
2.
Hosszú lejáratú
-
-
-
-
Összesen (1+2)
-
-
-
-
2
felvétel éve 3
lejárat éve 4
103/225
2008 5
2010 után 8 -
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Az önkormányzat által nyújtott hitel alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban C4
ezer forintban sorszám
Hitel
1
2
hitel nyújt.éve
lejárat éve
2008
3
4
5
Hitelállomány dec. 31-én 2009 2010 2010 után 6
7
8
1.
Rövid lejáratú
-
-
-
-
2.
Hosszú lejáratú
-
-
-
-
Összesen (1+2)
-
-
-
-
104/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Az önkormányzat által nyújtott kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban C4
ezer forintban sorszám 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 7. 8. 9 10. 11.
Kölcsön 2 Rövid lejáratú Adósságkezelés Munkáltatói kölcsön Helyi támogatás Védett épület támogatása GFC Hosszú lejáratú Lakástörlesztés Telektörlesztés
kölcsön nyújt.éve 3
lejárat éve 4
Összesen (1+6)
105/225
2008 5 134 907 916 34 964 84 280 2 709 12 038 13 833 12 243 1 590
Kölcsönállomány dec. 31-én 2009 2010 2010 után 6 7 8 116 272 99 732 91 053 695 474 253 27 620 20 340 15 700 81 011 78 309 75 100 1 659 609 5 287 11 753 9 960 8 620 11 030 9 815 8 620 723 145 -
148 740
128 025
109 692
99 673
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) eFt-ban C5 Bevételi jogcím
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel Lakásvételár és építési telek törlesztés 3 616 Helyi adókedvezmény 4 010 574 Védett épület 1 266 Helyi támogatás 20 460 Munkáltatói kölcsön 10 041 Gazdaságfejlesztési céltartalék 8 592 Adósságkezelési támogatás 78 Folyékony hulladék szállítása 2 635 Összesen: 4 057 262
106/225
Kedvezmények összege 1 335 19 000 261 7 356 2 931 1 840 78 2 635 35 436
Paks Város 2008. évi zárszámadása
A működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege C7
(Önkormányzati szinten) Önkormányzatok
2008
2008
2008
Önkormányzatok
2008
2008
2008 évi
bevétele
eredeti ei
mód ei
teljesítés
kiadása
eredeti ei
mód ei
teljesítés
Működési bevételek Hatósági jogkörhöz köt.m.b. Egyéb saját bevételek ÁFA bevétel ésvisszatérülés Hozam és kamat bevételek Helyi adók Átengedett központi adók Egyéb saj.bevételek,bírságok
6 431 315
7 179 638
7 460 225 Működési kiadások
5 956 697
6 415 518
5 971 800
2 475 178
2 528 898
2 470 364
718 398
731 955
711 209
1 857 232
2 126 033
1 986 912
156 588 Egyéb folyó kiadások
24 080
54 868
53 618
3 991 574 Ellátottak pénzbeli jutt.
13 960
14 721
12 969
241 530
247 930
247 746
4 580
4 580
449 382
496 559
416 096 Munk.terhelő járulék
78 147
186 376
186 376 Dologi kiadások
107 700
107 742
3 649 000
3 649 000
-98 754
-98 754
6 746 Személyi juttatások
-93 508 Társ.és szoc.pol.juttatások
15 358
15 358
21 006 Tám-ért.működési kiadás
36 211
2 331
2 303
1 566 529
1 283 094
1 283 094 M.c.pénze.átadás áh-n k.
339 980
406 107
394 978
1 110
479 342
479 342 Kamatkiadás
124 580
124 580
91 450
Norm.kötött felhaszn. tám
38 781
400 820
400 820 Általános tartalék
125 448
177 844
0
Tám.ért.működési bevétel
615 997
541 696
467 406 Államháztartási tartalék
0
0
0
0
19 817
22 488 Működési célú kölcsön
100
251
251
0
0
0
1 705 551
3 226 372
2 656 041
Normatív támogatások Központosított előir.
M.c.pénze.átvétel áh-n kív. Műk.c.kölcsön visszatér.
0
0
3 485
94 008
94 008
0
0
28 189
Felhalmozási bevételek
554 918
423 535
510 358 Felhalmozási kiadások
Tám.ért.felhalm.bevétel
308 950
147 417
142 231 Felújítás
595 523
525 768
498 942
Felh.bevétel áh-n kívülről
131 965
131 777
133 684 Beruházás
339 019
712 953
466 021
Felhalm.és tőke jellegű bev.
38 812
70 912
87 032 Pénzügyi befektetések
100 000
100 250
100 250
Felhalm.tám.kölcs.visszatér. Felhalm.c. hitel felvétel
36 806 26 352
36 806 26 352
117 978 Tám.ért.felh.c.pe.átadás 26 352 Felhalm.c.pe átadás
0 322 772
14 000 374 324
13 408 331 838
Fejlesztési célú tám.
12 033
10 271
159 175
252 595
0
0
0
109 000
110 000
109 100
676 015
2 038 717
0
1 056 420
1 056 420
80062
80 062
80 062
Pénzmaradvány Előző évi kiegészítések
Feejl.c.kötvény kibocs.bev. Pénzmaradvány
0 Működési hitel
3 081 Felhalm.c.tartalék 0 Felhalm.célú kölcsön 2 038 717 Forgatási célú értékpapír v. Felhalmozási hitel
Függő,átfutó,kiegy.bevételek Bevételek összesen
9 447 Függő,átfutó,kiegy.kiad. 7 662 248
9 641 890
10 018 747 Kiadások összesen
107/225
88 912 7 662 248
9 641 890
8 716 753
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Fejlesztések, felújítások, felhalmozási célú pénzeszköz átadás célonként, feladatonként
C-8 beruházás kivitelezés kezd. és várható várh. teljes költsége befej.éve
Beruházások Öreghegy u. út és csap.víz.elvez.közmű átépítés b-1 jóteljesítés Béke u.41-95. útfejújítás,ivóvíz ,csapadékvíz
4 260
b-2 elvez.jóteljesítés
3 661
b-3 Barátság u. rendelő akadálymentesítése jóteljesítés
7 234
b-4 teniszsátor építése jóteljesítése
3 500
2005. évi szilárd burkolatú belterületi utak felújításának b-5 jóteljesítése
3 247
b-6 Hulladékudvar kivitelezési munkái jóteljesítés
9 668
20052005. 20052005. 20052005. 20052005.
2007.évi tény
2008. eredeti ei.
787 969
2008. módosított előirányzat
331 050
652 770
0
0 0
3 500
0
0
3 247
3 247
0
2 086
2 086
2 086
3 240
3 240
3 240
0
0
157 462 1 980 539
2007.
539
0
0
1 389
2007. 20062007. 20062007.
1 389
0
0
15 504
0
0
250 168
0
0
b-18 Képtár állandó kiállítás előkészítése és létrehozása
2007.
5 371
0
0
b-19 Képtár raktáraiba tároló rendszer
2007.
6 495
0
0
b-20 Képtár tervezői művezetés
2007.
1 800
0
0
2007. 20062007. 20062006.
60
0
0
5 724
0
0
41 660
0
0
61 041
b-11 Síksor út és közmű kivitelezés
40 781
b-14 PSE kerítés építése hazai parkoló köré b-15 PSE kerítés építés vendég parkoló köré b-16 PSE mobil lelátó építés
28 704
b-17 Képtár kialakítás I. ütem
249 600
b-21 Képtár telekhatár kitűzése Képtár,PSE klub,Dk.öltöző,Családsegítő b-22 ellenőrzése
műszaki 5 220
b-23 Gyár,Vak B.,Zápor,Hősök tere burk felújítása
77 160
Bástya,Nyár,Jámbor,Kalap,Domb,Szérűs,Csendes u.burk. b-24 felújítása
20062006. 20072008.
3 247
0
0
b-13 PSE klubház tervezői művezetés
62 254
b-10 Családsegítő kialakítása az Ifjúság úti bölcsődében
288 781
0
b-12 PSE klubház kivitelezése I. ütem
b-9 Sárgödör téri út és közmű rekonstrukció jóteljesítés
97 200 127 200
2008. utáni szükséglet
412 534
1 461
20052005. 20052005. 20062006. 20062006. 20062006. 20062006. 20062006. 20062007. 20062007.
b-7 Kurcz Gy. u. útfelújítás, közmű építés és átépítés jóteljes. Akác u. u. útfelújítás és útszélesítés, közmű építés és b-8 átépítés jóteljesítés
2008. tény
0
0
53 339
0
0
23 781
0
0
147 491
0
0
1 980
0
0
6 104
42 210
0
0
20 777
7 353
7 353
8 133
1 004
0
2 000
2 000
0
6 000
10 994
0
0
0
1 537
3 340
3 340
1 680
1 660
0
7 157
7 157
0
7 157
196
96
0
0
0
1 440
432
0
0
0
2 520
859
1 200
1 200
0
1 480
1 480
0
0
0
0 65 0 816 95 62 906 0 67 0 1 080
2 000 456 0 0 0 0 0 10 000 0 0
2 000 456 0 0 0 0 0 10 000 0 0
0 456
Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti tagóvoda fényforrások b-44 cseréje, villamos kiviteli munkái
0
744
744
743
I. István Szakképző Iskola új központi mérő kiépítése, és b-45 a hozzátartozó járulékos munkák elvégzése b-46 Városi Múzeum villamos csatlakozó átépítésének munkái
0 0
1 614 101
1 614 101
1 614 0
101
Napsugár Óvoda Gyermeksziget tagovóda fűtésautomatikus szabályozás beépítése és radiátor b-47 termosztatikus szelepek beépítése
188
0
0
Rendelőintézet II., Háziorvosi rendelők Barátság u.2. b-48 automatikus ajtózáró berendezések felszerelése b-49 Fizio és balneoterápia tervezése
77 255
b-25 Lussónium II. ütem b-26 Kutyamenhely elhelyezése b-27 Játszótér átépítése (Kresz park II, III.rész)
2007. 20052006. 20062007.
b-28 Történelmi városközpont rekonstrukciós terv II.ütem b-29 Deák-ház teljes kivit.terve Deák F. Á.I., Dunakömlődi faluház akadálymentesítés b-30 terv b-31 Páli árok, Árok u. átemelő szivattyúk tervezése Anna utcában, és a Bezerédj b-32 parkolók,gyalogátk.terve
Általános
Iskolában
b-33 Vácika 3.tömb telekalakítás tervezése b-34 olajtartályok Vácika III.tömbmegszüntetés közművek tervezése (5.és(Váci, 7. tömb) tervezése Bezerédj b-35 Ált.I.) "NA 500 SENTAB" ivóvíz tölt.vez.tárgyában pályázat b-36 kész. b-37 Hévízkút állapotfelmérés b-38 Pmh előtt mozgássegítő korlát építése b-39 Egynapos sebészet b-40 Lidl áruház építése kapcsán csap.csatorna és közmű kiv. b-41 kerékpárút építés és tervezés a 6-os út mellett b-42 kisbuszok b-43 digitális város-turisztikai térkép készítése
62 889
2007. 2008
1 200
2 000
2 697 3 000
1 320
41 0
0 50 000
0 50 000
3 720
49 200
b-50 Hévízkút tervezés és kivitelezés
0
46 000
46 000
6 179
42 338
b-51 Térfigyelő rendszer kiépítése
0
15 000
15 000
0
17 000
b-52 Május 1. utca előkészítő munkái, út és közmű építés
0
11 200
11 200
72
b-53 II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolában játszótér építése
0
13 000
13 000
12 236
b-54 Elkerülő út melletti kerékpár út miatti ingatlan-vétel
0
4 000
4 000
4 000
b-55 Elkerülő út melletti kerékpár út miatti kivitelezés
0
48 640
48 640
37 869
b-56 PSE lelátó és öltöző felújítása
0
37 000
96 444
101 936
b-57 Lussonium tervezői művezetés Városi Rendelőintézet Táncsics b-58 árnyékolása
0
210
210
195
Mihály
u.épületének
0
6 000
6 000
6 443
b-59 Paks, Dunaföldvári u.1. ingatlan mögötti leomlott partfal Paks,Árok u. és Páli zsilip belvízmentesítő szivattyúállás b-60 kialakítása
0
3 652
3 652
6 260
0
8 310
8 310
0
b-61 Vácikai telekalakítások (13. és a 16. tömb)
0
2 000
2 000
748
63
b-62 Vácika 13, 16. tömbbelső közmű tervezése b-63 Rókus u. út és közmű felújítás Intézmények beruházásai (101-117) III-B2 Igazgatás III-B4 Városüzemeltetés
0 0 53 934 9 024 21 106
2 000 0 15 000 24 500 0
2 000 160 000 84 941 24 500 32 335
82 568 61 611 10 335 57 410
2 000 41 668 15 000 23 000 66 022
108/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
109/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása beruházás kivitelezés kezd. és várható várh. teljes költsége befej.éve Felújítások 0 f-1 művészeti iskola főépület felújítás jóteljesítés 362 093 f-2 orvosi ügyelet kivitelezésének jóteljesítése f-3 régi rendelő felújítás, átalakítás tervezése 14 280 f-4 régi rendelő terv felülvizsgálata 1 440 f-5 közvilágítás korszerűsítésének tervezése 3 294 f-6 Művészeti iskola I. ütem kiegészítő építési beruházás jóteljesítés 15 000 f-7 Panelépületek energiatakarékos felújítása f-8 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési terv 2 532 f-9 I. István Szakképző Iskola födém- és tetőátépítési statika 540 f-10 Pollack útburkolati jelek festés tervezése 216 f-11 Zápor u. járda, kapubejáró csap.víz elvezetés tervezése Belter.utak felúj.terv (Tavasz,Báthory,Kossuth, Május 1.) f-12 tervezése Belter.utakfelúj.terv (Tolnai,Csárda,Jókai,Dk.Présházsor) f-13 tervezése f-14 Belter.u.f.terv(Váci,Zsíros-Kápolna,Kurcz,Kishegyi,Újt.) f-15 Váci tömb felmérése, tervezése f-16 Kölesdi-Tolnai-Dankó vízrendezés tervezése, kivitelezése f-17 digitális város-turisztikai térkép készítése 1 080 f-18 Prelátus emelet felújítás tervezési munkái 240 f-19 Április 4. utcai panelépületek diagnosztikája 1 056 f-20 Temető u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata 252 f-21 Árok u. út-és közmű rekonstrukció terv felülvizsgálata 4 080 f-22 Gyapai Gagarin-Kishegyi-Barátság tervezési térkép 520 telekalakításhoz u. tömb szükséges ivóvízvezeték
20052006.
2007.évi tény
2008. eredeti ei.
2008. módosított előirányzat
198 308 0 0 9 071 960 0 0 0 2 532 540 225 0
587 970 19 968 2 384 0 0 0 750 0 0 0 0 720
423 901 19 968 2 384 0 0 0 750 0 0 0 0 720
3 246
1 072
1 072
2 373 3 577 0 1 170 0 240 1 056 487 4 534 520
788 1 365 696 390 0 0 0 0 0 0
788 1 365 0 390 0 0 0 0 0 0
300 516
300 516
0 0
0 0
Bőrgyógyászat kialakítása a Barátság u. 2. rendelő f-25 átalakításával f-26 Szabadság u.-Forst Kft közötti út aszfaltozása f-27 Lakótelepre vezető kerékpárút tervfelülvizsgálata
3 866 482 3 840
3 866 482 3 840
0 0 0
0 0 0
Szakértői vélemény készítés paneles és hagyományos f-28 lakóépületek en.tak. Temető utcai gáz-házibekötések meghosszabbításának f-29 tervezése f-30 Dunakömlődi sportpályán lévő öltöző felújítása
270 40 742
f-23 tervezése f-24 Kálvária temető K-i oldal vízrendezés tervezése
2006. 2007.
2008. tény
2008. utáni szükséglet
423 731 19 968 2 384
130 697
750
720 1 071 788 1 364 390
50 000
0
5 000
0
270 13 665
0 0
0 0
0
500
500
837
0 0 0
500 500 500
500 500 500
837
16 736
3 180
3 180
3 180
0 8 194 0 113 033 0 392 372
1 000 8 000 0 300 000 0 20 500 21 500
1 000 8 000 0 300 432 0 20 500 21 500
307 433 537 8 044
16 950
0
8 000
8 000
5 766
13 616
f-44 Dankó Pista utca 10.(volt közösségi ház) felújítása
3 195
3 195
3 368
f-45 Ceeresznyési tábor felújítás, bővítés engedélyezési terve Dunakömlődi Faluház melletti árok rendezésének f-46 tervezése és kivitelezése (Faluház északi oldala melletti) Régi rendelő teljeskörű akadálymentesítésének f-47 szakértése, tervezése
2 000
2 000
396
3 000
3 000
40
716
716
216
20062007.
Gesztenyés u.13.sz.társasház energiatakarékos f-31 felújításának tervezése Fenyves u.15.sz. alatti társasház energiatakarékos f-32 felújításának Deák Ferenctervezése u. 18.szociális bérlakás felújításának f-33 tervezése f-34 Bazársor alatti nyílvános WC felújításának tervezése Lakótelep központi tér és park megújításának f-35 tervpályázata, engedélyezési terveinek elkészítése Öreghegy u. és Wiedemann u. gyalogos összekötésének f-36 tervezése f-37 Csapadékvíz elvezető rendszer javítása, felújítása f-38 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj. f-39 utak felújítása (Tavasz és Árok utca) f-40 történelmi városközpont rehabilitáció f-41 II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola felújításának tervezése f-42 Városi Műv.Központ felújításának tervezése Fő utca felújításának tervezése(körforgó és Kereszt u. f-43 közötti szakasz)
f-48 Rókus u. út és közmű felújítás Dankó Pista utca f-49 önkorm.tulajd.ingatl.felújítása Dankó Pista utca f-50 önkorm.tulajd.ingatl.felújítása
15 000
2007. 20072008.
170 000
0
0
4 176
10 467
3 787
5 300
3 094
4 249 11 096
III-B4 Városüzemeltetés
1 500 10 000
3 360
14.sz.alatti
f-52 Dunaföldvár-Bölcske nyomóvezeték levegőztetése III-B2 Igazgatás
30 327
4.sz.alatti
f-51 Síp u.8. sz.alatti önkorm.tulajdonú ingatlan felújítása Intézmények felújításai (101-117)
5 500 6 700
431 614
0
138
0
4 000
4 000
0
4 000
5 497
7 746
7 746
5 563
17 280
110/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása beruházás kivitelezés kezd. és várható várh. teljes költsége befej.éve Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kvülre e-1 Táncsics-Dózsa körforgalmi csomópont kialakítása
7 680
0
0
29 522
0
29 493
29 493
32 827
22 535
15 021
31 021
26 879
7 779
7 779
0
0
84 480
e-2 Viziközmű felújítások e-3 Hagyományos lakóépületek energiatakarékos felúj. e-4 Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.10-13.
20052006.
2008. 2007.évi 2008. módosított 2008. 2008. utáni tény eredeti ei. előirányzat tény szükséglet 422 541 322 772 373 118 330 188 48 034
Panelép.energiatak.felújítása - Alkotók u.14-17.
5 432
5 432
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.2-3.
39 109
38 637
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.22-24.
38 763
38 360
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.8-10.
37 076
26 394
10 682
10 682
Panelép.energiatak.felújítása - Ifjúság u.12-14.
37 160
37 160
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Rajk L. 1-2.
35 953
35 953
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Szabó E.u. 9-11.
32 994
32 994
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u.18-20.
38 078
38 078
0
0
Panelép.energiatak.felújítása - Árnyas u.2-4.
33 930
16 648
17 282
17 282
17 282
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u. 1-3.
38 063
26 195
11 868
11 868
11 868
Panelép.energiatak.felújítása - Gesztenyés u.5-7.
38 574
18 228
20 346
20 346
20 346
Panelép.energiatak.felújítása - Kurcsatov u.22-23.
38 440
18 632
19 808
19 808
19 808
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 34-40.
6 578
0
6 578
6 578
8 037
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 50-56.
6 578
0
6 578
6 578
7 946
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 58-64.
6 579
0
6 579
6 579
7 915
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4. u. 85-91.
6 516
0
6 516
6 516
7 862
40 073
0
40 073
40 073
39 731
57 694 60 747
0 0
57 694 60 747
57 694 60 747
50 484 57 722
Panelép.energiatak.felújítása - Újtemplom u. 17-19. Panelép.energiatak.felújítása - Babits M.u.3. Panelép.energiatak.felújítása - Babits M.u.12. 2008. évi panelprogramhoz kapcsolódó energiatakarékos e-5 felúj.
40 000
15 000
Panelép.energiatak.felújítása - Árnyas u. 16-18.
15 000
Panelép.energiatak.felújítása - Babits M. u. 6-8..
Áthúzodó beruházások és felújítások összesen:
15 000 15 000 530
Panelép.energiatak.felújítása - Április 4.u. 117 - 123. III-B5 Támogatások
10 682
1 000
Panelép.energiatak.felújítása - Szabó E.u. 2-4.
III-B3 Szociális gondoskodás
4 334
2 000
2 000
1 400
3 000
7 253
5 053
2 100
20 914
0
7 600
8 550
9 600
1 408 818
1 241 792
1 449 789
1 166 453
467 512
111/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása C10 Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások
EU-s projekt neve:
Paks biztonsági út mentén (Jedlik Ányos utca - 6-os számú út közötti szakasz) haladó kerékpárút kialakítása EU-s projekt azonosítója: DDOP-2007-5.1.1.-0012 ezer Ft-ban Források 2007 év 2008 év 2008 év után Összesen Saját erő 3 275 17 531 20 806 saját erőből központi támogatás EU-s forrás 1 320 25 859 27 179 Társfinanszírozás Hitel Egyéb forrás Források összesen
Kiadások, költségek Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Felújítás Beruházás Összesen
4 595
43 390
2007 év
2008 év
4 595 4 595
43 390 43 390
0
47 985
2008 év után Összesen
0
47 985 47 985
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulás ………évi előirányzata
Támogatott neve
Hozzájárulás (eFt)
Összesen
112/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
113/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Pénzmaradvány - kimutatás C11-1 ezer ft Megnevezés
előző év
tárgyév
1.
Költségvetési bankszámlák záróegyenlegei
2 172 777
1 342 046
2.
Pénztárak és betétkönyvek záróegyenlegei
-
-
2 172 777
1 342 046
3.
Záró pénzkészlet (01+02)
4.
Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások záróegy.
114
-
5.
Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások z.e.(-)
-
-
6.
Költségvetési aktív átfutó elszámolások záróegyenlege25 003
21 564
7.
Költségvetési passzív átfutó elszámolások záróegy.(-)
182
18
8.
Költségvetési aktív függő elszámolások záróegyenlege
815
93 280
9.
Passzív függő elszámolások záróegyenlege (-)
84 790
94 401
10.
Egyéb aktív,passzív pü.elsz.össz.(04-09)
-59 040
20 425
11.
Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa (-)
9 200
9 200
12.
Vállalkozási tevéeknység pénzforgalmi eredménye (-)
-
-
2 104 537
1 353 271
13.
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
14.
Intézményi költségvetési befiz.többlettámogatás miatt
15.
Költségvetési befizetés többlettámogatás miatt
16.
Költségvetési kiutalás kiutalatlan intézm.támog.miatt
17.
Költségvetési kiutalás kiutalatlan támogatás miatt
18.
Pénzmaradványt terhelő elvonások
19.
Költségvetési pénzmaradvány
-
-
-1 092
-254
-
-
27 815
9 701
-26 297
-
2 104 963
1 362 718
20.
Vállalk.tev.eredményéből alaptev.ellát-ra felhaszn.ö.
-
-
21.
Ktgv-i pénzmaradv.külön jogszab.alapján mód.tétel
-
-
2 104 963
1 362 718
22.
Módosított pénzmaradvány
23.
A 19.sorból-Eg.bizt.alapból foly.pénzeszk.maradványa
-
5 200
24.
A 19.sorból-Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 425 463
163 938
25.
A 19.sorból-Szabad pénzmaradvány
679 500
114/225
1 193 580
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 2008. évi pénzmaradvány felhasználási javaslata Módosított pénzmaradvány:
Sorszám
Költségvetési szerv neve
101-117 részben önállóan gazdálkodó
1 362 718
2008. évi pénz (előirányzat-) maradvány
Feladatelmaradás és Felhasználható lemondás pénzmaradvány miatti elvonások
Kötelezettséggel terhelt
147 633
79 588
68 045
42 693
intézmények összesen:
150
Cigány Kisebbségi Önkorm.
259
0
259
259
151
Német Kisebbségi Önkorm.
269
0
269
269
kisebbségi önkormányzatok összesen:
528
0
528
528
Polgármesteri Hivatal
1 214 557
0
100 565
100 565
ebből:2009.évi költségvetésben figyelembe vett pénzmaradv.
1 193 580 79 588
169 138
143 786
000
Összesen:
Sorszám
1 362 718
Költségvetési szerv neve
101 103 104 105
Városi Rendelőintézet
106 107 108 109 110
Benedek Elek Óvoda
111 112 113 114
Gazdag E. Általános Iskola
115 116 117
Pákolitz István Városi Könyvtár
150 151
000
Felhasználható pénzmaradvány
Kötelezettséggel Szabadon terhelt felhasználható
5 200 0 0 0
0 0 0 0
5 200 0 0 0
1 751 0 350 500 7 090
1 751 0 350 500 7 090
0 0 0 0 0
0 268 3 900 12 366
0 268 3 900 12 366
0 0 0 0
Hivatásos Önk-i Tűzoltóság
0 7 900 28 720
0 7 900 8 568
0 0 20 152
részben önállóan gazdálkodó intézmények összesen:
68 045
42 693
25 352
259 269
259 269
0 0
528
528
0
100 565
100 565
1 193 580
1 193 580
1 362 718
1 337 366
Szoc.Intézmények Igazgatósága Bóbita Bölcsőde Napsugár Óvoda Paks Térségi Pedagógiai Szolg. Bezerédj Általános Iskola Deák F. Általános Iskola II.Rákóczi Ferenc Ált.Iskola Pro Artis Alapfoku Műv.Okt.Int. Vak Bottyán Gimnázium I.István Szakmunkásképző Isk. Városi Múzeum
Cigány Kisebbségi Önkorm. Német Kisebbségi Önkorm. kisebbségi önkormányzatok összesen:
Polgármesteri Hivatal ebből: 2009.évi költségvetésben figyelembe vett pénzmaradv.
Összesen:
116/225
25 352
Paks Város 2008. évi zárszámadása
javaslata
C11-2 Szabadon felhasználható
25 352 0 0 0 0
25 352
117/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 2008. évi pénzmaradvány felhasználás Javaslat a polgármesteri hivatal pénzmaradvány felhasználására Megnevezés igazgatás (III-B2) prelátus városüzemeltetés (III-B4) köztisztaság parkfenntartás helyi utak fenntartása városgazdálkodás egyéb feladatok állategészségügy bérlakás üzemeltetés irodaház nem lakáscélú bérlemények üzemeltetése pince, partfal nem csatornázott településrészek szennyvízelsz. kábítószer egyeztető fórum szociális gondoskodás (III-B3) óvodások, iskolások szállítása támogatások (III-B5) letelepedési támogatás közbiztonság javítása tartalékok (III-B7) általános tartalék nagyadózói céltartalék Eü.bizottság tartaléka ISEB tartaléka OKB tartaléka pályázati céltartalék felhalmozási céltartalék választókerületi tartalék 2009. évi költségvetésben tervezett pénzmaradvány Összesen
118/225
C11-3
szerződéssel szabadon lekötött felhasználható 350 0 350 0 14 903 53 2 814 2 771 632 687 2 173 363 2 953 212 587 1 658 160 0 160 900 0 300 600 84 252 0 46 119 8 015 228 892 876 6 945 18 684 2 493 1 193 580 1 294 145
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása
2008. december 31.
ESZKÖZÖK 1. 2. 3. 4. 5. 6.
1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Vagyoni értékű jogok Szellemi termékek Immateriális javakra adott előlegek Immateriális javak értékhelyesbítése
I. Immateriális javak összesen (01+02+03+04+05+06) 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok forgalomképtelen földterület telek épület építmény korlátozottan forgalomképes földterület telek épület építmény forgalomképes földterület telek épület építmény 2. Gépek, berendezések és felszerelések 3. Járművek 4. Tenyészállatok 5. Beruházások, felújítások 6. Beruházásra adott előlegek 7. Állami készletek, tartalékok 8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése II. Tárgyi eszközök összesen (08+..+15) 1. Egyéb tartós részesedés 2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 3. Tartósan adott kölcsön 4. Hosszú lejáratú bankbetétek 5. Egyéb hosszú lejáratú követelések 6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen (17+.. +22) 1. Üzemeltetésre kezelésre átadott eszközök 2. Koncesszióba adott eszközök 3. Vagyonkezelésbe adott eszközök 5. Vagyonkezelésbe Üzemeltetésre, kezelésre átadott 4. vett eszközök koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba értékhelyesbítése adott vagyonkezelésbe vett eszközök (24+…+28) A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (07+16+23+29) 1. Anyagok 2. Befejezetlen termelés és félkész termékek 3. Növendék-, hízó és egyéb állatok 4. Késztermékek 5. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatásokés követelés fejében átvett eszközök, készletek 6. Követelés fejében átvett eszközök, készletek
Sorszám
a mérlegben értékben kimutatott eszközökről és forrásokról
2 01 02 03 04 05 06
ezer forintban! Előző év Tárgyév (nyitó) állományi érték 3 4
Változás %-a 5
18 006 5 149
20 418 7 862
113,40 152,69 -
07
23 155
28 280
122,13
08
11 709 053
12 395 748
105,86
6 574 085 2 318 713 22 738 182 448 4 050 186 4 424 645 441 422 147 735 2 866 199 969 289 710 323 220 004 10 759 308 682 170 878 392 833 74 037
5 699 747 2 050 885 24 266 151 166 3 473 430 5 512 417 414 553 148 783 3 867 415 1 081 666 1 183 584 210 343 12 501 802 527 158 213 354 310 109 941
708 572
320 545
12 884 495 265 000
13 180 544 365 300
86,70 88,45 106,72 82,85 85,76 124,58 93,91 100,71 134,93 111,59 166,63 95,61 116,19 259,99 92,59 90,19 148,49 45,24 102,30 137,85
09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21
96 556
91 301
14 083
12 113
22
94,56 86,01 -
23 24 25 26 27 28
375 639 1 538 919
468 714 1 670 688
124,78 108,56 -
29
1 538 919
1 670 688
108,56
30
14 822 208
15 348 226
103,55
31 32 33 34
1 503
1 339
89,09 -
35
-
36
-
119/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása I. Készletek összesen (31+..+36)
37
120/225
1 503
1 339
89,09
Paks Város 2008. évi zárszámadása 1. Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevők) 2. Adósok 3. Rövid lejáratú kölcsönök 4. Egyéb követelések Ebből: - kölcs-ből mérlegford.-napot követő évbeni részlet - h.lej.köv-ből mérlegfn köv.egy éven belül esedékes részletek - támogatási program előlege - támogatási programok szabálytalan kifizetése miatti követelés - garancia és kezességvállalásból származó követelések II. Követelések összesen (38+..+41) 1. Egyéb részesedés 2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok III. Értékpapírok összesen (48+49) 1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 2. Költségvetési bankszámlák 3. Elszámolási számlák 4. Idegen pénzeszközök számlái IV. Pénzeszközök összesen (48+49+50+51) 1. Költségvetési aktív függő elszámolások 2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások 3. Költségvetési aktív kiegyenlítő 3. Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások elszámolások V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen (56+...+59) B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN (36+44+47+52+57) ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (30+58)
38
9 077
7 826
86,22
39 40 41
166 127 204 61 667
156 893 395 86 827
94,44 193,63 140,80
42
50 094
43 606
87,05
43
1 630
1 720
105,52
44
-
45
-
46
-
47 48
251 941
106,27 -
49
1 056 420
-
50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60
1 056 420
237 075
2 172 777
1 342 046
20 371 2 193 148 815 25 003 114
20 646 1 362 692 93 280 21 564
25 932
114 844
61,77 101,35 62,13 11 445,40 86,25 0,00 442,87
61
2 457 658
2 787 236
113,41
62
17 279 866
18 135 462
104,95
121/225
FORRÁSOK 1 1. Induló tőke (411.) 2. Tőkeváltozások (412.) 3. Értékelési tartalék (417.) D) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN (60+61+62) 1. Költségvetési tartalék elszámolása - tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása - előző év(ek) költségvetési tartalékának elszámolása 2. Költségvetési pénzmaradvány 3. Kiadási megtakarítás 4. Bevételi lemaradás 5. Előirányzat-maradvány I. Költségvetési tartalékok összesen (64+…+68) 1. Vállalkozási tartalék elszámolása - tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása - előző év(ek) vállalkozási tartalékának elszámolása 2. Vállalkozási tevékenység eredménye 3. Vállalkozási tevékenység kiadási megtakarítása 4. Vállalkozási tevékenység bevételi lemaradása II. Vállalkozási tartalékok összesen (70+…+73) E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN (69+74) 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 2. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból 3. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból 4. Beruházási és fejlesztési célú hitelek 5. Működési célú hosszú lejáratú hitelek 6. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen (76+.. +80) 1. Rövid lejáratú kölcsönök 2. Rövid lejáratú hitelek 3. Kötelezettségek áruszállításból és Ebből: -(szállítók) tárgyévi költségvetést terhelő szolgáltatásból - tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek szállítói kötelezettségek 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Ebből: - váltótartozások - munkaválalókkal szembeni - költségvetéssel szembeni kötelezettségek - iparűzési adó feltöltés miatti kötelezettségek kötelezettség -- helyi adó túlfizetés támogatási program előlege miatti - szabálytalan kifizetések miatti kötelezettség - garancia és kezességvállalásból kötelezettségek - hosszú lejáratra kapott kölcsön származó kötelezettségek - felhalm.célú kötv.kibocs-ból köv.évi törlesztése - működési célú szárm.tart.köv.évi törlesztése - beruházási, fejlesztési hitelek kötv.kib.szárm.tart.köv.évi törlesztése - működési célú hosszú lejáratú következő évet terhelő törlesztő részletei hitelek köv.évi törlesztése - egyéb hosszú lejáratú kötelezettség köv.évi törlesztése - tárgyévi költségvetést terhelő rövid lejáratú kötelezettségek - tárgyévet követő évet terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettségek - egyéb különféle kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen (82+83+84+87) 1. Költségvetési passzív függő elszámolások 2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások 3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások 4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások Ebből: - Költségvetésen kívüli letéti - Nemzetközi támogatási programok elszámolások III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen deviza elszámolása (101+…+104)
Sorszám
Paks Város 2008. évi zárszámadása
2 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78
Ezer forintban! Előző év Tárgyév (nyitó) állományi érték 3 4 1 852 833 1 852 833 10 319 162 11 529 244 12 171 995 2 113 737 2 104 537 9 200
13 382 077 1 353 271 1 353 271 9 200
2 113 737
1 362 471
Változás %-a 5 100,00 111,73 109,94 64,02 64,30 0,00 64,46 -
79
-
80
-
81 82 83
2 113 737
1 362 471
64,46 -
84
2 057 130
2 425 275
117,90
254 143
245 433
1 910 2 313 183
1 436 2 672 144
112 668 14 709 97 959 462 940
102 649 48 254 54 395 501 056
2 366 779 10 665
12 435 272 26 668
80 062
35 062
96,57 75,18 115,52 91,11 328,06 55,53 108,23 600,00 118,67 250,05 43,79 -
109
435
475
109,20
110
4 997
3 567
71,38
85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108
111
-
112
-
113
575 608
603 705
104,88
114 115 116
84 790 182
94 401 18
111,34 9,89 -
117
20 371
20 646
101,35
118 119 120
1 520
1 331
105 343
115 065
87,57 109,23
122/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (81+100+107)
121
2 994 134
3 390 914
113,25
FORRÁSOK ÖSSZESEN (63+75+108)
122
17 279 866
18 135 462
104,95
123/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
C12-1
l
124/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
125/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
126/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
127/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
128/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
VAGYONKIMUTATÁS a 0-ra leírt befektetett eszközökről 2008. december 31. Ezer forintban! C12-2 Megnevezés
sorsz. mennyiség(db)
bruttó érték
O-ig leírt forgalomképtelen immateriális javak 1. 0-ig leírt korlátozottan forg.képes immat.javak2. 0-ig leírt forg.képes immat.javak
189
40 549
189
40 549
3.
0-ig leírt immateriális javak összesen
4.
0-ig leírt forgalomképtelen épületek
5.
0-ig leírt forgalomképtelen építmények
6.
8
1 449
0-ig leírt korlátozottan forg.képes épületek
7.
2
4 750
0-ig leírt korlátozottan forg.képes építmények8.
1
512
11.
11
6 711
0-ig leírt gépek, berendezések
12.
2234
0-ig leírt járművek
13.
15
78 578
0-ig leírt tenyészállatok
14. 15.
2249
446 477
16.
5
2 402
0-ig leírt üzemeltetésre átadott építmények 17.
1
1 125
0-ig leírt üzemeltetésre átadott gépek, berend. 18.
298
49 395
19.
1
198
20.
305
53 120
21.
2754
546 857
0-ig leírt forgalomképes épületek 0-ig leírt forgalomképes építmények 0-ig leírt ingatlanok összesen
0-ig leírt egyéb tárgyi eszközök össz. 0-ig leírt üzemeltetésre átadott imm.javak
0-ig leírt üzemeltetésre átadott járművek 0-ig leírt üzemeltetésre átad. eszk.össz. 0-ig leírt befektetett eszközök össz.
9. 10. ###
22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. Összesen:
546 857
129/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
VAGYONKIMUTATÁS az érték nélkül nyilvántartott eszközökről 2008. december 31. Megnevezés
sorsz.
Képzőművészeti alkotások
1.
Régészeti leletek
2.
Képek
3.
Szobrok
4.
Egyéb képzőművészeti alkotások
5.
Gyűjtemények
6.
Kulturális javak
7.
Egyéb eszközök (könyvtári köt., hangdokument.) 8.
mennyiség (db)
értéke (E Ft) 300
15 93 714
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. Összesen:
49 646
130/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
C12-3
értéke (E Ft) -
49 646
49 646
131/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
VAGYONKIMUTATÁS a mérlegben nem szereplő kötelezettségekről 2008. december 31. Megnevezés
sorsz.
mennyiség (db)
értéke (E Ft)
Kezességvállalás
1.
0
Garanciavállalás
2.
0
Szerződésből eredő kötelezettségek
3.
284
Függő kötelezettségek
4.
0
Kezességvállalás miatti függő kötelezettség:
5.
0
6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. Összesen:
132/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
C12-4
értéke (E Ft) ### -
133/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
s.sz. 1 2 3 4 5 6
s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
C12-5 III.B2 Támogatásértékű működési és felhalmozási kiadások, pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre név tárgy kapott összeg 2 018 800 PAKSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS tagdíj PAKSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS Nefela hozzájárulás 284 392 PAKSI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG testvérvárosi kapcsolatok ápolása 50 000 PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES. világkupa részvételi költségei 150 000 50 000 PAKS VÁROSI VEGYESKAR EGYESÜLET adventi kórustalálkozó 193 250 ROGER SCHILLING FÚVÓSZENEKAR pro urbe díj 2 746 442 ÖSSZESEN:
III.B3 Támogatásértékű működési és felhalmozási kiadások, pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre név tárgy kapott összeg -200 000 TÁMOGATÁS VISSZAUTALÁSA első lakáshoz jutók támogatása 200 000 F N PAKSI LAKOS első lakáshoz jutók támogatása 200 000 T L PAKSI LAKOS első lakáshoz jutók támogatása CS M PAKSI LAKOS első lakáshoz jutók támogatása 300 000 P M PAKSI LAKOS első lakáshoz jutók támogatása 300 000 N A PAKSI LAKOS otthonteremtési támogatás 473 688 900 000 N A PAKSI LAKOS otthonteremtési támogatás 1 206 010 P G PAKSI LAKOS otthonteremtési támogatás 1 673 680 K G PAKSI LAKOS otthonteremtési támogatás EÜ ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATA Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 4 140 000 vizitdíjat fizetők vizitdíj visszatérítés 21 600 9 214 978 ÖSSZESEN:
III.B5 Támogatásértékű működési és felhalmozási kiadások, pénzeszköz átadások államháztartáson kívülre (külön soron) s.sz. 1 2 3 4 5
név PAKSI SPORTEGYESÜLET PAKSI SPORTEGYESÜLET PAKSI KÖZMŰVELŐDÉSI KHT. DUNAKÖMLŐDI SPORTEGYESÜLET TELEPAKS KHT
tárgy sportfeladatok ellátása létesítmény fenntartás éves támogatás működési költségek fejlesztési támogatás
kapott összeg 56 184 000 28 903 000 78 181 000 3 292 000 2 000 000
6
PAKSI REFORMÁTUS EGYHÁZ
működési költségek
6 320 000
7
PAKSI KATOLIKUS EGYHÁZ
működési költségek
1 410 000
8
PAKSI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
működési költségek
1 410 000
9
DUNAKÖMLŐDI KATOLIKUS EGYHÁZ
működési költségek
1 410 000
10
BAPTISTA EGYHÁZ
működési költségek
705 000
11
VÁROSI NYUGDÍJAS KLUB
programokat segítő, és műk.költségek 1 868 000
12
DUNAKÖMLŐDI NYUGDÍJAS KLUB
programokat segítő, és műk.költségek522 000
13
TŰZVIRÁG TANCEGYÜTTES
12 757 000 programokat segítő, és műk.költségek
14
PARLAGFŰ ALAPÍTVÁNY
1 500 000 programokat segítő, és műk.költségek
15
GYAPA DERBY SPORTEGYESÜLET
működési költségek
16
TM.RENDŐRKAPITÁNYSÁG
közbiztonság javítása értekében támog. 695 000
17
PAKSI POLGÁRŐR EGYESÜLET
1 000 000 közbiztonság javítása értekében támog.
18
ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET
sportfeladatok ellátása
19
KÖZMŰVELŐDÉSI KHT
városi szintű rendezvények megszervez. 9 317 000
20
P.A.K.S.I. EGYESÜLET
2 570 000 városi szintű rendezvények megszervez.
21
KATOLIKUS INGATLANOK PAKSON ALAPÍTV
védett épületek támogatása
350 000
22
D.CS PAKSI LAKOS
letelepedési támogatás
300 000
23
P.G. PAKSI LAKOS
letelepedési támogatás
300 000
24
V.E. PAKSI LAKOS
letelepedési támogatás
330 000
25
F.J. PAKSI LAKOS
letelepedési támogatás
300 000
26 27 28 29
K.E. PAKSI LAKOS D.O. PAKSI LAKOS B.É. PAKSI LAKOS B.F. PAKSI LAKOS
letelepedési letelepedési letelepedési letelepedési
300 000 300 000 300 000 300 000
támogatás támogatás támogatás támogatás
134/225
1 300 000
###
Paks Város 2008. évi zárszámadása 30 31 32 33 34 35 36 37 38
Á.ZS. PAKSI LAKOS A-NÉ K. PAKSI LAKOS K.L. PAKSI LAKOS K.K. PAKSI LAKOS K.L. PAKSI LAKOS M-NÉ V. PAKSI LAKOS NEUTRON BEVETÉSI CSOPORT 33 SZÜLETETT GYERMEK 2 FŐ SZOC.OTTHON
letelepedési támogatás letelepedési támogatás letelepedési támogatás letelepedési támogatás letelepedési támogatás letelepedési támogatás kommandós verseny támogatása életkezdési támogatás férőhely visszafizetés
39
9 FŐ SZOC.OTTHON ÖSSZESEN:
1 580 160 egyszeri hozzájárulás időarányos visszaf. ###
135/225
340 000 330 000 300 000 300 000 300 000 300 000 4 500 000 990 000 320 000
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1a s.sz. 1
1b s.sz.
III-B7-8 TARTALÉKOK FELHASZNÁLÁSA Nagyadózói támogatás név PAKSI RÖPLABDA KLUB ÖSSZESEN:
tárgy kapott összeg egyesület céljának megf. költég.fedezet.100 000 100 000
III-B7-8 TARTALÉKOK FELHASZNÁLÁSA Egészségügyi és Szociális Bizottság név
tárgy
kapott összeg
1
PAKSI CHEN STÍLUSÚ TAJ JI QUAN SPORTEGY
egészségmegőrz.progr.ingyenes ismertet.50 000
2
GYERMEKEINKÉRT, JÖVŐNKÉRT ALAPÍTV.
"Fő az egészség" vetélkedő szervezése
3
2007. ÉVI DÖNTÉSEK 2008. ÉVI UTALÁSAI
biz.által támogatott célok
4
GYERMEKMOSOLY ALAPÍTVÁNY
továbbképzésre
80 000
5
GYERMEKMOSOLY ALAPÍTVÁNY
elsősegélynyújtó tanf. szülők részére
64 000
6
PAKS ÉS KÖRNYÉKE MENTÉSÉÉRT
mentésben dolgozók továbbképz., 2 db tv 169 000
7
PAKS ÉS KÖRNYÉKE MENTÉSÉÉRT
1 db KED mellény beszerzés
37 000
8
VELED IS TÖRŐDÜNK EGYESÜLET
székesfehérvári kirándulás támogatása
88 000
9
EGÉSZSÉGESEBB VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY
hátrányos helyzetűek egészségnapja
80 000
10
EGÉSZSÉGESEBB VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY
anyatejes táplálás propagálása szóróany.25 000
11
PAKSI MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET ÖSSZESEN:
lelki segély szolgálat iroda létreh.
136/225
44 677 709 659
80 000 1 427 336
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1b s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32
1b s.sz.
III-B7-8 TARTALÉKOK FELHASZNÁLÁSA Oktatási és Kulturális Bizottság név 2007. ÉVI DÖNTÉSEK 2008. ÉVI UTALÁSAI PAKSI KÉPTÁR EGYESÜLET MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE TÁRSASTÁNCCAL A PAKSI DIÁKÉLETÉRT TÁRSASTÁNCCAL A PAKSI DIÁKÉLETÉRT P.A.K.S.I. EGYESÜLET ÉLETFA KULTURÁLIS EGYESÜLET VAK BOTTYÁN TEHETSÉGGONDOZÓ KÖZA. PAKSI TURIZMUSÉRT EGYESÜLET PAKSI TURIZMUSÉRT EGYESÜLET MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE CSILLAG SHOW TÁNCEGYÜTTES PAKSI TWIRLING ÉS BOTFORGATÓ KULT. PAKSI SÁRGÖDÖRTÉRI PRÉSHÁZTULAJDON. GYERMEKEINKÉRT, JÖVŐNKÉRT ALPÍTV. GYERMEKEINKÉRT, JÖVŐNKÉRT ALPÍTV. SZILÁRD LEÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍT. DUNAKÖMLŐDI IFJÚSÁGI KLUB KALINKÓ EGYÜTTES PAKS VÁROSI VEGYESKAR EGYESÜLET LÉPJÜNK EGYÜTT ALAPÍTVÁNY NAPSUGÁR ALAPÍTVÁNY II. RÁKÓCZI FERENC ÁLT.ISKOLA ALAPÍTV. PAKSI KÉPTÁR EGYESÜLET PAKSI VAK BOTTYÁN GiMNÁZIUM ÖREGD. SZERETETBEN - EGYMÁSÉRT ALAPÍTVÁNY CSILLAG SHOW TÁNCEGYÜTTES PAKSI SÁRGÖDÖRTÉRI PRÉSHÁZTULAJDON. ÖSSZESEN:
tárgy kapott összeg 525 265 BIZ.ÁLTAL TÁMOGATOTT CÉLOK 120 000 képzőműv. Iskola anyag, eszköz ének verseny szervezése 40 000 64 000 jelmeztár bővítése, felújítása nyári tánctábor szervezése 80 000 56 000 közlekedésbiztonsági kiállítás 500 000 II. hagyományőrző magyarok napja képzőművészeti csoport működéséhez 120 000 ifjúsági játék szervezése 32 000 családoknak szóló rendezvény 80 000 ki mit tud? Szervezése 120 000 60 000 kisokos kisdobos vetélkedő 16 000 mesélj angolul vetélkedő 24 000 mondd németül vetélkedő 72 000 regélő mesemondó verseny 4.országos show tánc megszervezése 80 000 50 000 tanévzáró önálló est 120 000 nyílvános Márton napi boráldás 300 000 a magyar népi kézművesség életbentart. 176 000 hagyományőrző program megszervezése 190 000 11. Szilárd Leó verseny szervezése nézőpont 3. dunakömlődi rajztábor 60 000 2 hagyományörző táborban való részv. 250 000 önálló kocert szervezése 64 000 120 000 25. éves óvoda ünnepi program gyermek táncház a kolompos együttessel20 000 30 000 horgásztábor filmkészítés, fotokiállítás 120 000 emléktárgyak gyűjtése, rendszerezése 120 000 80 000 adventi kórustalálkozó 40 000 csillogó ünnep negszervezése 160 000 siller verseny szervezése 3 889 265
Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság név
tárgy
kapott összeg 765 480
1
2007. ÉVI DÖNTÉSEK 2008. ÉVI UTALÁSAI
BIZ.ÁLTAL TÁMOGATOTT CÉLOK
2
PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES.
utánpótlás nevelés edzőtáborban
3
PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES.
európa bajnokságon való részévetel
100 000
4
PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES.
nemzetközi kupán való részvétel
100 000
5
PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES.
nemzetközi kupán való részvétel
80 000
6
PAKSI RÖPLABDA KLUB
florball versenyen való részvétel
48 000
7
PAKSI RÖPLABDA KLUB
diákolimpia országos döntője
40 000
8
PAKSI RÖPLABDA KLUB
hagyományos rendezvény lebonyolítása 56 000
9
VIÁG VILÁGOSSÁGA REFORMÁTUS ALAPÍTV.
református családi és gyerek tábor
10
VIÁG VILÁGOSSÁGA REFORMÁTUS ALAPÍTV.
református családi sítábor
64 000
11
MESEVÁR ALAPÍTVÁNY
úszásoktatás-uszibuli megszervezése
32 000
12
PAKSI TWIRLING ÉS BOTFORGATÓ
edzőtábor megrendezése
80 000
13
GYERMEKEINKÉRT, JÖVŐNKÉRT ALAPÍTV.
sporttábor szervezése
60 000
14
SZERESD A LABDÁT ÉS SPORTOLJ VELÜNK
labdavarázs sportprogram mgszervezése 88 000
15
PAKSI CHEN STÍLUSÚ TAJ JI QUAN SPORTEGY
nyári edzőtábor
16
MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE
mi van a puttonyban? Kirándulás szerv. 80 000
17
MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE
siófoki tábor, galántai diákcsere
18
MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE
túra szervezése
19
IPA MAGYAR SZEKCIÓ PAKSI SZERVEZETE
atom zsaru strand foci bajnokság
20
CELŐKE MEZŐFÖLDI ÍJÁSZ EGYESÜLET
lussonimban megrendezett verseny
21
VELED IS TÖRŐDÜNK EGYESÜLET
160 000 fogyatékossággal élők lehetőség.biztosít.
22
JÖVŐ DROGOK NÉLKÜL ALAPÍTVÁNY
légy az egészség rabja!
48 000
23
DUNAKÖMLŐDI IFJÚSÁGI KÖZHASZNÚ T.
program megvalósítása
48 000
24
CSILLAG SHOW TÁNCEGYESÜLET
magyar bajnokságon való részvétel
40 000
25
CSILLAG SHOW TÁNCEGYESÜLET
tánc tábor szervezése
40 000
80 000
100 000
50 000
160 000 72 000
137/225
100 000 50 000
Paks Város 2008. évi zárszámadása
26
PAKS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB
sárkányhajó verseny rendezése
27
ENERGETIKAI SZAKKÉPZÉSI INTÉZET
Tisza vizi túra szervezése
80 000
28
PAKSI ÚSZÓ KLUB
úszóedzés diákoknak
80 000
29
JÖVŐ DROGOK NÉLKÜL ALAPÍTVÁNY
kortárssegítő tréning megszervezése
60 000
30
HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY
kreatív tábor
48 000
31
HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY
gyermekek szüleikkel való együttmozg. 40 000
32
II. RÁKÓCZI FERENC ÁLT.ISKOLA ALAPÍTV.
hátrányos helyz.alsó tag.sport tábor
96 000
33
ÜRGEMEZEI SPORT SZABADIDŐ ÉS TURISZT.
országos városi rendezvények lebony.
72 000
34
ÜRGEMEZEI SPORT SZABADIDŐ ÉS TURISZT.
strandfoci, kézilabda, röplabda bajn.
72 000
35
DEMETER EGYESÜLET
sátras ovis tábor szervezése
36 000
36
DEMETER EGYESÜLET
őszi gyaloglónap
16 000
37
DEMETER EGYESÜLET
mikulástúra megrendezése
24 000
38
NASPSUGÁR ALAPÍTVÁNY
h.h. gyermekek lovaglása
68 000
39
NASPSUGÁR ALAPÍTVÁNY
együtt mozog a család
40 000
40
NASPSUGÁR ALAPÍTVÁNY
kirándulás Dunaföldvárra
40 000
41
PAKSI AUTO ÉS MOTORSPORT EGYESÜLET
motocross kupa lebonyolítása
42
PAKSI ELEVENEK TWIRLING SPORTEGYES. ÖSSZESEN:
nemzetközi kupán való részvétel
138/225
100 000
100 000 100 000 3 613 480
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1d s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9
1g
Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság név DUNAKÖMLŐDI IFJÚSÁGI KLUB PAKSI KERTBARÁTOK EGYESÜLETE PAKSI SPORTHORGÁSZOK EGYESÜLETE GYERMEKEINKÉRT, JÖVŐNKÉRT ALAPÍTV. ÖKO MUNKCSOPORT ALAPÍTVÁNY HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY LÉPJÜNK EGYÜTT ALAPÍTVÁNY LÉPJÜNK EGYÜTT ALAPÍTVÁNY ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLL. ÖSSZESEN:
környezet környezet környezet környezet környezet környezet környezet környezet környezet
és és és és és és és és és
tárgy természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi természetvédelmi
kapott összeg feladatok 100 000 feladatok 560 000 feladatok 122 000 350 000 feladatok 350 000 feladatok 140 000 feladatok feladatok58 000 feladatok40 000 feladatok50 000 1 770 000
Polgármesteri és alpolgármesteri keret
S.sz. 1 2 3 4 6 7 8 9 10 12 13 14 15 16 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 71
Név FŐZŐKLUB OROSZ KLUB HARMONIKÁSOKÉRT EGYESÜLET CSILLAG SHOW-TÁNC EGYESÜLET ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ SPORT-ÉS HAGYOM. BALOGH ANTAL KATOLIKUS ÁLT.ISK.ÉS GIM ANÁRBÓ SZÖVETKEZET
Tárgy Összeg 50 000 szállítás 250 000 konferencián való részvétel szállásdíj 51 840 300 000 szépségverseny 50 000 tűzkakas strandfoci országos úszóbajnokságon való részvétel40 000 120 000 nyomdai költségek
PAKSI AUTÓ ÉS MOTORSPORT EGYESÜLET ASE JUDO SZAKOSZTÁLY ZSÚNYI ILLÉS IFJÚ HARMONIKÁSOKÉRT ALAPÍTVÁNY NAGY TAMÁS TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉD.IGAZG. PAKS VÁROS HEGYKÖZSÉGE PÁKOLITZ ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR PAKSI CHEN STÍLUSÚ TAI JI QUAN SPORTEGY PAKSI AUTÓ ÉS MOTORSPORT EGYESÜLET PAKSI KÖZMŰVELŐDÉSI KHT PAKSI ELEVENEK TWIRLING EGYESÜLET PAKSI KÖZMŰVELŐDÉSI KHT PAKSI TURIZMUSÉRT EGYESÜLET TWIRLING BOTFORGATÓ EGYESÜLET KOKOSZ KÖRNYEZET ÉS TERM.VÉD.OKT.KP. VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÖVETSÉGE TOLNA MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZ.SZÖV. ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET SAKK SZAK SOMOGY M. DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PAKSI VÍZMŰ KFT PAKS PLAST SPAR KFT LIDL ÉLELMISZER BAUER KFT PAPÍRFORMA TEREÁNSZKI ANDRÁS KUCKÓ ZSANETTI 2007. KFT WOLF JÓZSEF KOLICS JÁNOSNÉ GÖRLAND SPORT KFT DELI JÓZSEF VÍZVONAL BT ÚJ FAVÁZ KFT CELÖKE MEZŐFÖLD ÍJÁSZ EGYESÜLET GYAPA DERBY SPORTEGYESÜLET KÖZMŰVELŐDÉSI KHT PAKSI FORRÁS ALAPÍTVÁNY MŰVÉSZETEKÉRT EGYESÜLET VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÖVETSÉGE TEHETSÉGES PAKSI FIATALOKÉRT ALAP. KOCH JÓZSEFNÉ KUTI HORVÁTH GYÖRGY II.RÁKÓCZI FERENC KÁRPÁTALJAI MAGYAR VÁROSI VEGYESKAR KURCSATOV U.5-7. PAKSI KÉPTÁR II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA PATUR EGYESÜLET PATUR EGYESÜLET PAKSI AUTO ÉS MOTORSPORT EGYESÜLET ASE JUDO SZAKOSZTÁLY CSILLAG SHOW-TÁNC EGYESÜLET PATUR EGYESÜLET KOMMANDÓS VILGÁBAJNOKSÁG KALHAN-A POLGÁRI EGYESÜLET KOMMANDÓS VILGÁBAJNOKSÁG KOMMANDÓS VILGÁBAJNOKSÁG
motoros kupa megszervezése 200 000 170 000 Mészáros Anett olimpiai felkészülése 50 000 nyomdai költségek 200 000 harmonika fesztivál megszervezése paksi nyürge innovációs projekt tervez. 100 000 amatőr középisk.kosárlabda diákolimpia 50 000 megyei flóriánnap 12 890 184 800 hegyközségi borversemy NAPÚT c. kiadvány nyomdai költsége 120 000 100 000 világbajnokságon való részvétel Paks-Peking Pannónia Expedició 2008. 300 000 extrém sportnap szervezése 100 000 versenyen való részvétel 150 000 50 000 Daróczy virtus úszás 50 000 atomtusa szervezési költsége 100 000 versenyen való részvétel 74 000 erdei iskola 50 000 rendezvény szervezési költsége polgárőr találkozó 30 000 50 000 Paksi Open szervezési költsége 81 300 kosárlabda diákolimpia 60 667 strand kézilabda cseresznyési szent-Iván éji ünnepségre 12 960 cseresznyési szent-Iván éji ünnepségre 17 944 cseresznyési szent-Iván éji ünnepségre 10 998 cseresznyési szent-Iván éji ünnepségre 4 375 2 849 cseresznyési szent-Iván éji ünnepségre 30 000 plakett feliratozás (tűzoltók) 49 920 gravírozás virágos város zsűrijének étkeztetése 27 664 tűzvirág tánegyüttes protugál vend.étk. 161 663 görkorcs.pálya üzembehelyezése 60 000 135 000 siller ünnepre vendégek étkeztetése hajó kirándulás a tűzvirág vend.részére 168 000 csillagászati egyesület nyomdai munkák 15 000 100 000 támogatás támogatás 100 000 egészség-és szépség napja 75 000 200 000 Alpok Adria szépségverseny 150 000 amatőr pop-rock-jazz fesztivál 50 000 október 20,21. szakmai tanulmányút 200 000 díjátadó ünnepség megszervezése kiadvány nyomdaköltsége 300 000 50 000 verseskötet nyomdaköltsége iskola felújításra 100 000 50 000 adventi kórustalálkozó 1 178 196 cserje ültetés 598 800 fiókos lemezszekrény vásárlás pünkösdi ének 150 000 támogatás 150 000 atomtusa 50 000 150 000 országos motocross bajnokság 100 000 nemzetközi diák atomkupa 100 000 csillagfény parádé 100 000 támogatás részvételi ktg. 43 866 500 000 vár felújítása 156 134 részvételi ktg. 556 134 részvételi ktg. 9 050 000
ÖSSZESEN:
139/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
140/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
D1
Paks Város Önkormányzatának CÍMRENDJE
101-199Részben önálló intézmények 101 Városi Rendelőintézet Szociális Intézmények 103 Igazgatósága 104 Bóbita Bölcsőde 105 Napsugár Óvoda 106 Benedek Elek Óvoda Paks Térségi Pedagógiai 107 Szakszolgálat 108 Bezerédj Általános Iskola 109 Deák Ferenc Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Álalános 110 Iskola Gazdag Erzsi Általános Iskola és 111 Diákotthon Pro Artis Alapfokú Művészet 112 Oktatási I. 113 Vak Bottyán Gimnázium 114 I. István Szakképző Iskola 115 Pákolitz István Városi Könyvtár 116 Városi Múzeum 117 Városi Tűzoltóság
Roma Kisebbségi 150 Önkormányzat Német Nemzetiségi Kisebbségi 151 Önkormányzat
Előirányzat csoport: - Intézményi bevételek csoportjai: Hatósági jogkörhöz köthető 1 működési bevétel 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamat bevételek Támogatásértékű működési 5 bevétel 6 Pénzmaradvány Támog.ért.műk.bev.(OEP 7 finanszírozás) 8 Állami támogatás 9 Önkormányzati támogatás
141/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Működési célú pénzeszköz 10 átvét.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási 1 bevétel Felhalm.célú pénzeszköz 2 átvétel áh-n kívülről - Intézményi kiadások csoportjai: 1. Működési költségvetés részletezése 2. Felújítások 3. Beruházások 4. Célelőirányzatok Kiemelt előirányzatok: - Intézményi kiadásokon belül: Működési költségvetés részletezése 1 Személyi juttatások 2 Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások, egyéb folyó 3 kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeni juttatásai 6 Társad. és szoc.pol.juttatások Támogatásértékű működési 7 kiadás Működési célú pénzeszk.átad. 8 áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalék Felújítások részletezése 1. Intézményi forrásból megvalósuló feladatok 2. –től folyamatos sorszámmal a kiemelt felújítási feladatok 2. Beruházási kiadások részletezése Intézményi forrásból megvalósuló beruházási 2. –től folyamatos sorszámmal feladatok a kiemelt beruházási feladatok 4. Támogatásértékű 3. Pénzügyi befektetések 5. Felhalmozási célú felhalmozási kiadások pénzeszköz átadás áh-n kívülre 6. Céltartalékok Célelőirányzatok részletezése 1-től folyamatos sorszámozással a konkrét célfeladatok
142/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
201-299Önkormányzati bevételek 201 Intézményi működési bevételek Alcímek 1. Hatósági jogkörhöz köt.műk. bevétel Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással 2. Egyéb saját bevételek Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással 3. Általános forgalmi adó bevételek, visszatérülések Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással 4. Hozam és kamat bevételek Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással
Önkormányzat sajátos 202 működési bevételei Alcímek 1. Helyi adók Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással 2. átengedett központi adók Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással 3. egyéb sajátos bevételek, bírságok
143/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással Felhalmozási és tőke jellegű 203-209bevételek Tárgyi eszközök és immateriális 203 javak értékesítése Előirányzat csoport főbb bevételei forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással Önkormányzatok egyéb sajátos 204 felhalmozási és tőke bevételei Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással Pénzügyi befektetések 205 bevételei Előirányzat csoport főbb bevételi forrásonként 1-től kezdődő sorszámozással Önkormányzatok költségvetési 210-225támogatása 210 Normatív állami hozzájárulás 1. előirányzat csoport: Lakosság számhoz kötött 2. előirányzat csoport: feladatmutatókhoz kötött Normatív módon elosztott kötött felhasználású központi 211 támogatás Alcím: A támogatott célok (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) 212 Központosított előirányzatok Alcím. A támogatott célok (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) 213 Egyéb állami támogatás Alcím: A támogatott célok (címen belül 1-től folyamatos számozással) 214 Céltámogatás
144/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Alcím: A támogatott célok (címen belül 1-től folyamatos számozással) Előirányzat csoport: a támogatott konkrét feladat szolgáló, fejlesztési célú 215 támogatás Alcím: A támogatott célok (címen belül 1-től folyamatos számozással) Előirányzat csoport: a támogatott konkrét feladat 216 Egyéb központi támogatás Előirányzat csoport: a támogatott konkrét feladat Támogatási célú kölcsön, 250-259értékpapír értékesítése Működési, támogatási kölcsön 250 visszatérülése Alcím: 1. Államháztartáson belülről 2. Államháztartáson kívülről Felhalmozási támogatási 251 kölcsönök visszatérülése Alcím: 1. Államháztartáson belülről 2. Államháztartáson kívülről 252 Értékpapír értékesítés
Véglegesen átvett 260-280pénzeszközök Támogatásértékű működési 260 bevétel Támogatásértékű felhalmozási 265 bevétel Működési cél pe.átvétel 270 államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz 275 átvétel államházt.kívülről 261-280A 261-280. Címeken belül Alcím: az átvétel célja szerinti bontás
145/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Előirányzat csoport: a konkrét átadó (alcímen, előirányzat csoporton belül 1-től Folyamatos sorszámozással) 281-299. cím: Egyéb 281-299önkormányzati bevételek 290. cím: Előző évi 290 pénzmaradvány igénybevétele 1. Működési célú igénybevétel 2. Felhalmozási célú igénybevétel 301-399. cím: Önkormányzati 301-399kiadások 301-309. cím: Működési 301-309kiadások feladatonként 301. cím: Önkormányzat 301 igazgatási feladatai 1. Önkormányzati igazgatás 2. Önkorm. területi igazgatás 3. Kistérségi munkaszervezet 4. Rendezvények 5. Prelátus üzemeltetése 6. Turinform iroda 7. Dolgozók üdültetése 8. Nemzetközi kapcsolatok 9. Díjak 10. Kiváló sportolók jutalmazása 11. Népszavazás, választás Önkormányzati szociális 302 feladatok Alcím: Főbb támogatás csoportonként, 1-től folyamatos sorszámmal ellátva. Önkormányzat 303 városüzemeltetési feladatai Alcím: Főbb ellátandó feladatonként 1től folyamatos sorszámmal ellátva. 304 Támogatások 310-352Felhalmozási kiadások
146/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Címzett támogatással megvalósuló beruházások, 310 rekonstrukciók Előirányzat csoport: a konkrét beruházási, rekonstrukciós feladat (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással). Céltámogatással megvalósuló 311 felújítások, beruházások Alcím: a támogatott cél (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) Előirányzat csoport: a konkrét céltámogatással megvalósuló beruházás, Egyéb önkormányzati 320 beruházások Alcím: önkormányzati beruházások célonként (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) Előirányzat csoport több azonos célú beruházás esetén, a célon belüli konkrét beruházás (alcímen belül 1-től folyamatos sorszámozással) Egyéb önkormányzati 330 felújítások Alcím: egyéb önkormányzati felújítások, célonként, (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) Előirányzat csoport: több azonos célú felújítás esetén, a célon belüli konkrét felújítás (alcímen belül 1-től folyamatos) 340 Pénzügyi befektetések Támogatásértékű felhalmozási 351 kiadás Alcímen belül 1-től folyamatos sorszámozással. Felhalmozási célú pénzeszköz 352 átadás államh.kívülre Támogatási kölcsönök nyújtása, 360-380törl, értékpapír vás. 360 Működési célú kölcsön 370 Felhalmozási célú kölcsön
147/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 380 Értékpapír vásárlás Felhalmozási célú pénzeszköz átadása államháztartáson 370 belülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadása államháztartáson 375 kívülre 360-380Címeken belül: Alcím: az átadás célja szerinti bontás (címen belül 1-től folyamatos sorszámozással) Előirányzat csoport: a pénzeszköz átadás konkrét címzettje (alcímen belül 1-től folyamatos sorszámozással) 381-390Egyéb önkormányzati kiadások 389 Általános tartalék 390 Céltartalék Alcím: a tartalék képzés célja szerinti bontás (címen belül 1től folyamatos sorszámozással) Támogatási célú 400-410kölcsön,értékpapír értékes. Működési,támogatási kölcsön 401 visszatérülése Felhalmozási támogatási 402 kölcsön visszatérülése 402 Hitelfelvételek 1. Államháztartáson kívülről 2. Államháztartáson belülről Előirányzat csoport: 1. Hosszú lejáratú hitelfelvétel 2. Rövid lejáratú hitelfelvétel Kiegyenlítő, függő átfutó 409 bevétel 501-510Finanszírozási kiadások
Hitelek visszafizetése (alcím: hiteltörlesztés jellege – rövid lejáratú, hosszú lejáratú szerinti 502 bontás) Kiegyenlító, függő, átfutó 509 kiadás.
148/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
346 992
129 417
202 958
275 653
81 545
202 962
514 470
117 424
139 553
260 123
170 118
116
57 054
117
84 531
összesen
115
Tűzoltós.
114
Városi Múzeum
113
Pákolitz I.Városi Könyvtár
112
I. István Szakk. I.
111
Vak Bottyán Gimn.
Deák F. Ált. Isk. 262 426
110
Pro Artis A.O.I.
109
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
108
II.Rákóczi Á.I.
107 Paks Térs. Ped. Szolg.
Benedek Elek Óvoda
Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Szoc. Int. Ig. 469 958
106
Bezerédj Á.I.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 103 104 105 Városi Rend. int.
2008. tény
318 001
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
19 517
101 337
21 691
10 407
17 834
3 ÁFA bevét és vissza
2 332
4 504
3 994
2 123
3 210
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
77
15 512
10 692
21 167
7 169
5 054
10 041
2 372
6 955
28 192
4 098
18 394
1 285
800
26 044 490
964
35 752 900
1 200
8 471
3 837
1 512
4 207
31 2 814
13 245
200
1 082
171
13 931
33 975
294 061
2 946
2 532
48 112
1
6
227
6 727
1 801
44
38
4 260
21 978
2 467
3 780
105 699 3 804
309 233
0 117 637
211 626
103 732
48
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev.
70 075 309 233
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
3 633 185
171
185 261
251 716
54 360
238 497
185 427
434 766
269
2 403
100
348
589
4 273
114 852
131 066
233 823
450
4 360
6 193
137 270
50 784
300
490
5 751
2 felh.célú pe.átvét
63 445
277 244
2 791 506
385
275
14 290
5 890
17 834
13 619
13 619
Bevételek összesen.
476 151
346 992
129 417
202 958
275 653
81 545
262 426
202 962
514 470
117 424
139 553
260 123
189 488
57 054
90 421
318 001
3 664 638
Működési kiadások
446 009
343 022
127 824
199 460
275 975
79 690
261 047
201 679
503 896
117 064
134 885
254 231
145 319
54 203
79 747
304 084
3 528 135
196 163
190 620
71 540
117 881
162 329
57 342
151 911
112 415
296 358
77 909
90 851
157 471
89 696
29 102
36 455
193 682
2 031 725
55 978
53 325
19 929
33 708
46 297
16 479
43 499
32 372
86 838
22 942
25 364
45 350
25 511
8 134
10 186
58 867
584 779
144 736
96 771
35 872
47 466
66 858
5 764
63 155
55 037
114 471
15 078
18 196
50 070
27 431
16 938
32 967
48 676
839 486
1 884
2 306
483
398
491
105
418
332
885
265
474
404
456
29
139
2 859
11 928
2 064
1 523
5 344
870
936
2 225
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
7
12 969
6 társad.és szoc.pol.
0
7 tám.ért.műk.kiadás 8 mc.pe.átadás áh-n kív
0 47 248
47 248
9 általános tartalék
0
10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
0 11 001
2 389
10 951
2 389
0
2 525
743
805
584
410
2 129
136
3 511
1 605
27 896
2 525
743
805
584
410
2 129
136
3 511
1 605
27 758
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
413
7 061
413
7 061
138
11 549
72 757
10 958
11 096
591
61 611
50
50
4 tám.ért.felh.kiadás
0
5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
457 010
345 411
127 824
201 985
276 718
80 495
261 631
202 089
506 025
117 200
138 396
255 836
173 215
54 616
86 808
315 633
3 600 892
563 728
49 281
135 366
25 685
17 697
23 937
27 185
23 929
17 535
79 704
2 572
8 487
26 300
52 218
6 270
26 976
40 586
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
309 233
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
309 233
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
277 244
1 385 579
117 637
88 381
67 748
105 818
149 518
29 089
135 773
101 764
231 155
68 059
90 066
78 820
27 870
50 784
63 445
171
1 406 098
bevételek összesen
476 151
346 992
129 417
202 958
275 653
81 545
262 426
202 962
514 470
117 424
139 553
260 123
189 488
57 054
90 421
318 001
3 664 638
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
0,0
35,7
28,2
39,3
36,9
31,4
39,3
41,4
40,2
39,9
29,6
60,6
63,2
0,0
0,0
87,8
38,5
kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
78,4
39,2
20,1
8,8
8,7
33,8
9,1
8,7
15,8
2,2
6,1
10,3
30,1
11,5
31,1
12,9
24,2
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
21,6
25,1
51,8
51,9
54,4
34,8
51,6
49,9
44,0
57,9
64,2
29,1
6,7
88,5
68,9
-0,7
37,3
149/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla 107
Nevelési Tanácsadó
106
II. számú Óvoda
105
I. számú Óvoda
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet
104
110 312
248 727
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
47 945
4 300
6 608
12 494
0
3 Alaptev-gel összefüggő egyéb4 300 bev.
1 200
9 019
9 587
531
539
0
4 Intézmény egyéb sajátos bevételei 2 100
2 802
1 765
27
0
0
0
200
0
3 423
1 880
991
1 873
0
1 Működési bevételek
329 775
103
Bóbita Bölcsőde
102
Háziorvosi Szolgálat
101
2 Alaptevékenység bevételei
5 Ált.forgalmi adó bev. 6 Kamatbevételek
0
0
0
0
0
0
0
4 400
0
22 485
0
0
0
37 059
21 349
3 186
8 321
6 216
1 065
2 453
1 233
190 000
63 860
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Önkormányzati támogatás107 426
39 264
155 769
98 601
195 989
211 865
17 330
0
0
320
0
0
0
0
Bevételek összesen.
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
1 Működési kiadások
314 250
109 072
241 383
120 611
204 624
228 614
54 722
2 Személyi juttatás
143 652
61 888
127 587
65 626
123 728
134 466
37 205
3 Munkaadót terhelő járulék 43 512
19 282
39 678
20 922
37 876
40 861
10 841
4 Dologi kiadások
125 917
27 762
72 510
33 611
42 666
52 909
6 676
1 169
140
1 416
452
354
378
0
7 Átvett pénzek 8 Pénzmaradvány 9 OEP finanszírozás 10 Állami támogatás Felhalmozási bevételek
5 Egyéb folyó kiadások 6 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
7 Működési célú pénzeszköz átadás0
0
72
0
0
0
0
8 Működési célú támogatási kölcsön0
0
0
0
0
0
0
9 Működési célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
10 Rövid lejáratú értékpapírok vásárlása 0
0
0
0
0
0
0
11 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
Céltartalékok
1 Felhalmozási kiadások 2 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
15 525
1 240
7 664
0
560
610
900
0
0
0
0
0
0
0
15 525
1 240
7 664
0
560
610
900
0
0
0
0
0
0
0
5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0
0
0
0
0
0
0
6 Felhalmozási célú kölcsön
0
0
0
0
0
0
0
7 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
3 Beruházás 4 Pénzügyi befektetések
Céltartalékok Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások
0
0
0
0
0
0
0
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860
98 376
39 504
73 187
97 360
0
150/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás bevételek összesen
851
598
510
585
9 300
190 000
63 860
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
151/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112
Művészeti Iskola
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II. számú Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
13 902
11 855
19 160
1 766
5 357
10 809
4 506
0
0
0
80
1 722
651
0
100
150
1 000
700
158
280
240
433
287
100
200
634
0
2 124
1 868
3 004
423
0
1 562
0
0
0
0
0
0
0
0
0
600
0
0
0
330
92
0
0
2 646
15 000
1 000
4 040
480
1 000
6 261
880
0
2 732
8 193
470
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
242 061
175 939
393 030
78 423
121 452
234 973
118 723
40 246
45 281
0
0
0
0
0
0
0
0
0
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
257 284
188 568
421 761
82 372
125 886
250 425
123 315
42 950
46 881
150 766
107 215
248 412
50 880
87 400
151 372
78 249
23 011
27 590
45 685
33 014
75 906
15 433
26 518
46 141
24 070
7 278
8 739
56 563
45 334
91 324
14 917
11 675
50 516
17 988
12 636
10 480
403
350
600
142
293
315
344
25
72
3 867
2 655
5 519
1 000
0
2 081
2 664
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 441
2 784
1 748
204
1 210
2 497
24 057
400
3 140
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 441
2 784
1 748
204
1 210
2 497
24 057
400
3 140
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
152/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
153/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
összesen
Tűzoltóság
117
263 544
3 139 922
0
138 702
0
29 579
9 066
18 092
1 800
19 148
0
600
0
87 052
deák
7 814
71 653
ii
0
253 860
0
0
244 864
2 521 236
0
320
263 544
3 140 242
255 730
3 068 448
178 267
1 797 314
54 003
549 759
23 440
696 924
7578
20
6 473
672
0
17 906
6906
0
72
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
7 814
71 794
0
0
7 814
71 794
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
263 544
3 140 242
18 680
365 146
m
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000 1390 mú
szoci
250 672
24436 25108
253 860
1 115 904
154/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
155/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla
333 754
76 607
315 287
130 559
106
201 041
107 Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óvoda
105 Napsugár Óvoda
104 Bóbita Bölcsőde
103
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet Működési bevételek
102 Háziorvosi Szolgálat
101
257 847
77 333
1 hatósági jogkörhöz
0
0
0
0
0
0
0
2 egyéb saját bevétel
18 950
4 930
86 686
20 275
9 282
16 665
0
3 ÁFA bevét és vissza
1 140
0
4 444
3 633
1 749
3 333
0
4 hozam és kamat bevét
0
0
0
0
0
0
0
5 támért.műk.bevétel
0
0
41 020
0
0
0
31 988
6 Pénzmaradvány
0
0
0
0
0
0
0
185 000
49 650
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9 önkormányzati tám.
128 664
22 027
183 137
106 651
190 010
237 849
45 345
10 műk.c.átvét áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért(OEP) 8 állami támogatás
1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
Működési kiadások
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
147 478
48 390
172 337
68 728
120 431
158 582
54 587
42 418
14 218
48 274
19 557
34 205
46 245
15 399
143 364
13 847
92 999
41 753
46 002
52 541
7 165
494
152
1 557
521
403
479
182
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
6 társad.és szoc.pol.
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átadás áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
10 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
1 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
2 Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiadás
0
0
0
0
0
0
0
5 felhalm.c.pe.átad.áh-n
0
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
333 754
76 607
315 287
130 559
201 041
257 847
77 333
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860 98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
Felhalmozási kiadások
Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
190 000
63 860
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
156/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
bevételek összesen
ellenőrző szám:
157/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
199 904
415 558
89 237
142 926
114
257 585
115
133 784
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112 Művészeti Iskola
111 Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI 247 077
110 II.Rákóczi Iskola
109 Deák F. Ált. Isk.
108
51 243
46 671
0
0
0
0
0
0
0
0
0
14 885
11 007
21 293
1 918
6 994
12 503
2 257
1 400
420
2 978
2 123
3 877
0
0
4 321
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
229 214
186 774
390 388
87 319
135 932
240 761
131 527
49 843
46 251
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
148 784
51 243
46 671
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
133 784
51 243
46 671
143 717
111 858
238 168
55 585
99 577
158 141
87 174
29 739
28 352
42 664
32 705
69 145
16 042
27 249
46 260
25 710
8 946
8 471
58 856
53 351
103 908
16 065
15 768
51 373
19 009
12 528
9 766
422
449
650
182
332
414
424
30
82
1 418
1 541
3 687
1 363
0
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 077
199 904
415 558
89 237
142 926
257 585
148 784
51 243
46 671
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
158/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
159/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
összesen
Tűzoltóság
117
270 761
3 247 174
0
0
13 151
242 616
1 909
29 507
0
0
0
73 008
0
0
0
234 650
0
0
255 701
2 667 393
0
0
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000
0 0
15 000
270 761
3 262 174
270 761
3 247 174
185 753
1 908 597
53 036
550 544
28 502
766 797
7578
3 470
10 243
672
0
10 993
6906
0
0
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
270 761
3 262 174
18 680
365 146
1390 mú szoci
250 672
25108
253 860 1 115 904 236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
24436
160/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
161/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla 105
106
107
Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óv oda
104
Napsugár óvoda
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet
103
Bóbita Bölcsőde
102
Háziorvosi Szolgálat
101
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
0
0
0
0
0
0
0
18 950
4 930
86 686
20 275
9 247
16 665
0
1 140
0
4 444
3 633
1 742
3 333
0
4 hozam és kamat
0
0
0
0
0
0
0
5 tám.ért.műk.bev
0
0
41 020
0
7 855
0
31 988
6 pénzmaradvány
0
0
500
0
0
500
0
185 000
49 650
0
0
0
0
0
Működési bevételek
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bev 3 ÁFA bevétel
7 tám.ért (OEP) 8 Állami támogatás
0
0
0
0
0
0
0
144 449
22 027
183 237
106 651
182 983
237 849
45 345
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
Működési kiadások
333 754
76 607
315 887
130 559
201 827
257 847
77 333
147 478
48 390
172 654
68 728
121 251
158 582
54 587
9 Önkormányzati támogatás 10 mc.áh-n kív. 1 támért felh.bev. 2 felh.c.pe.átvét.
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások
42 418
14 218
48 353
19 557
33 437
46 245
15 399
143 364
13 847
93 203
41 753
46 732
52 541
7 165
494
152
1 557
521
407
479
182
5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
6 társ.és szoc.pol
0
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiad
0
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átad.áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások
1 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
0
500
0
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
0
500
0
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiad
0
0
0
0
0
0
0
5 felh.c.oe.átad.áh-n kív
0
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
349 539
76 607
315 887
130 559
201 827
258 347
77 333
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860 98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
2 Beruházás
Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen
190 000
63 860
162/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása tényleges önkormányzati finanszírozás
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
bevételek összesen
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
163/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Városi Könyvtár
112
Művészeti Iskola
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II. számú Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
148 261
51 400
54 063
0
0
0
0
0
0
0
0
0
14 885
11 007
21 749
1 960
6 994
12 503
2 257
1 400
420
2 978
2 123
3 968
0
0
4 321
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
18 734
0
0
0
0
0
0
0
1 050
3 240
0
0
3 907
14 477
157
7 392
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
229 214
186 774
390 388
94 346
136 032
240 761
131 527
49 843
46 251
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000 247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
163 261
51 400
54 063
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
134 223
51 400
49 863
143 717
111 858
247 412
59 924
99 577
158 141
87 174
29 739
28 352
42 664
32 705
71 735
18 352
27 249
46 260
25 710
8 946
8 471
58 856
54 401
113 316
16 485
15 868
55 280
19 448
12 685
12 958
422
449
769
182
332
414
424
30
82
1 418
1 541
4 847
1 363
0
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
29 038
0
4 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
29 038
0
4 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 077
200 954
438 079
96 306
143 026
261 492
163 261
51 400
54 063
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
164/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
165/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
összesen
Tűzoltóság
117
270 761
3 321 518
0
0
13 151
243 079
1 909
29 591
0
0
0
99 597
0
31 223
0
234 650
0
0
255 701
2 683 378
0
0
0
72,24
0 15 000
270 761
3 336 518
270 761
3 286 995
185 753
1 923 317
53 036
554 755
28 502
786 404
3 470
10 366
0
12 153
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
49 523
0
0
0
49 523
0
0
0
0
0
0
0
0
270 761
3 336 518
18 680
365 146 253 860 1 115 904
236 164
259 221
236 164
1 628 985
166/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
167/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla
349 539
76 607
316 187
131 367
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsugár Óvoda
104 Bóbita Bölcsőde
103
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet Működési bevételek
102 Háziorvosi Szolgálat
101
202 879
263 825
1 hatósági jogkörhöz
0
0
0
0
0
0
2 egyéb saját bevétel
18 950
4 930
86 748
20 275
9 247
16 665
3 ÁFA bevét és vissza
1 140
4 444
3 633
2 497
5 520
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel
41 020
6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
7 855
500
500
185 000
49 650
9 önkormányzati tám.
144 449
22 027
183 151
107 459
183 280
241 140
10 műk.c.átvét áh-n kív
0
0
324
0
0
0
8 állami támogatás
1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét
0
0
0
0
0
0
Bevételek összesen.
349 539
76 607
316 187
131 367
202 879
263 825
Működési kiadások
333 754
76 607
316 187
131 367
202 546
262 738
147 478
48 390
172 678
69 340
121 251
160 527
42 418
14 218
48 353
19 753
33 437
47 039
143 364
13 847
93 479
41 753
47 451
54 693
494
152
1 557
521
407
479
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
6 társad.és szoc.pol.
0
0
0
0
0
0
7 tám.ért.műk.kiadás
0
0
0
0
0
0
8 mc.pe.átadás áh-n kív
0
0
0
0
0
0
9 általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
333
1 087
0
0
0
0
0
0
15 785
0
0
0
333
1 087
3 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
4 tám.ért.felh.kiadás
0
0
0
0
0
0
5 felhalm.c.pe.átad.áh-n
0
0
0
0
0
0
6 céltartalékok
0
0
0
0
0
0
349 539
76 607
316 187
131 367
202 879
263 825
1
1
1
1
1
1
10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
1 Felújítás 2 Beruházás
Kiadások összesen
120
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
168/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása bevételek összesen
ellenőrző szám:
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
169/225
0
0
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása
81 223 0
248 970
202 749
96 592
146 356
114
268 571
115 Városi Könyvtár
113
Vak Bottyán G.
Gazdag Erzsi ÁI 441 143
112
I. István SzI
111 Művészeti Iskola
110 II.Rákóczi Iskola
109 Deák F. Ált. Isk.
108
Bezereédj ÁI
Nevelési Tanácsadó
107
155 951
54 706
0
0
0
0
0
0
0
0
14 885
11 007
21 749
1 960
6 994
12 503
2 257
1 400
3 548
2 473
4 348
4 321
18 734
75
6 776
950
1 050
3 240
3 907
14 477
157
31 988
49 235
230 065
187 568
391 791
94 532
139 362
247 115
132 241
51 089
0
472
651
1 281
100
0
650
200
1 110
7 489 0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
81 223
248 970
202 749
441 143
96 592
146 356
268 571
178 440
54 706
79 223
248 109
202 129
440 331
96 536
144 435
268 190
140 037
54 608
54 587
143 717
111 858
247 412
60 024
99 577
161 561
88 624
30 306
15 399
42 664
32 705
71 735
18 352
27 249
47 635
25 930
9 179
9 055
59 888
55 576
115 568
16 615
17 277
57 183
23 592
15 093
182
422
449
769
182
332
414
424
30
1 418
1 541
4 847
1 363
1 397
1 467
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 000
861
620
812
56
1 921
381
38 403
98
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2 000
861
620
812
56
1 921
381
38 403
98
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
81 223
248 970
202 749
441 143
96 592
146 356
268 571
178 440
54 706
1
1
1
1
1
1
1
1
1
170/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
0
0
0
0
0
171/225
0
0
0
0
Paks Város 2008. évi zárszámadása 780 járműért 117
58 143
összesen
Tűzoltóság
Városi Múzeum
116
272 797
3 367 605
0
0
0
520
13 379
243 469
0
1 909
33 833 0 107 398
7 392
31 223 234 650 0
49 981
257 509
2 711 994
250
0
5 038
2 000
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
mú
1000 kö
szaki
15000
9 489
0
0
15 000
60 143
272 797
3 392 094
54 443
272 196
3 323 436
29 380
182 180
1 928 890
8 711
54 232
559 009
16 270
32 684
813 388
7578
82
3 100
9 996
672
12 153
6906 7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
5 700
601
68 658
0
0
0
5 700
601
68 658
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
60 143
272 797
3 392 094
1
1
1390 mú szoci
250 672
24436 25108
365 146 253 860 1 115 904 259 221 1 628 985 1 146 111
172/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása 3 140 242 3 140 242 0
0
0
69,4
51,9
173/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Bevételek II-Aa Polgármesteri hivatal 1.2.egyéb saját bevétel V.1.M.c.pénze.átvét. II.3.
központosított pro artis telj.mot. szakm.inf. támért. mc.átvét.
32 100 3 650
Változások az októberi módosításhoz képest Kiadások III-B4 32 100 17.Ingatlan értékesítés és vás. 3 650 III.B5 38.Kommandós verseny támog. 23 543 II-b Intézmények
4 039 11 284 8 220 48 7 882 59 293
174/225
összesen ebből központosított finansz. benedek elek pm keret bölcsőde múzeum könyvtár könyvtár tartalékból
Paks Város 2008. évi zárszámadása
shoz képest
32 100 3 650 -440 440 48 27 259 7 882 35 189 23 543 1 950 1049 100 599 350 717 7 930
48
175/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása Intézmények bevételei és kiadásai összefoglaló segédtábla
327 887
2 Alaptevékenység bevételei
75 958
266 634
106
107
Nevelési Tanácsadó
Benedek Elek Óvoda
105
Napsugár Óvoda
104
Bóbita Bölcsőde
103
Szoc.Int. Ig.
Városi Rendelőintézet 1 Működési bevételek
102
Háziorvosi Szolgálat
101
119 897
197 505
240 479
68 393
0
0
50 385
4 761
6 155
12 954
0
3 Alaptev-gel összefüggő egyéb4 700 bev.
2 990
9 099
11 797
550
356
0
4 Intézmény egyéb sajátos bevételei 3 300
230
2 427
0
0
0
0
5 Ált.forgalmi adó bev.
750
0
3 075
2 352
1 006
1 996
0
6 Kamatbevételek
0
0
0
0
0
0
0
7 Átvett pénzek
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
193 500
50 300
0
0
0
0
0
8 Pénzmaradvány 9 OEP finanszírozás 10 Állami támogatás
0
0
0
0
0
0
0
Önkormányzati támogatás125 637
22 438
201 648
100 987
189 794
225 173
68 393
0
0
0
0
0
0
0
Felhalmozási bevételek Bevételek összesen.
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
1 Működési kiadások
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
2 Személyi juttatás
145 120
48 701
146 615
65 427
121 996
142 116
47 070
3 Munkaadót terhelő járulék 41 027
14 258
44 576
19 218
35 507
40 933
13 377
4 Dologi kiadások
141 320
12 859
74 028
34 757
40 002
57 430
7 946
420
140
1 295
495
0
0
0
5 Egyéb folyó kiadások 6 Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
120
0
0
0
0
7 Működési célú pénzeszköz átadás 0
0
0
0
0
0
0
8 Működési célú támogatási kölcsön0
0
0
0
0
0
0
9 Működési célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
10 Rövid lejáratú értékpapírok vásárlása 0
0
0
0
0
0
0
11 Általános tartalék
0
0
0
0
0
0
0
Céltartalékok
0
0
0
0
0
0
0
1 Felhalmozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
2 Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
3 Beruházás
0
0
0
0
0
0
0
4 Pénzügyi befektetések
0
0
0
0
0
0
0
5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0
0
0
0
0
0
0
6 Felhalmozási célú kölcsön
0
0
0
0
0
0
0
7 Felhalmozási célú hitel visszafizetés 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
327 887
75 958
266 634
119 897
197 505
240 479
68 393
32 349
7 188
93 278
22 010
9 195
17 359
38 292
190 000
63 860
Céltartalékok Kiadások összesen
intézményi saját bevételek OEP finanszírozás
176/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása szabad felhasználású állami támogatások kötött felhasználású állami támogatások állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás bevételek összesen
98 376
39 504
73 187
97 360
0
851
598
510
585
9 300
190 000
63 860
99 227
40 102
73 697
97 945
9 300
107 426
39 264
56 542
58 499
122 292
113 920
8 030
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
329 775
110 312
249 047
120 611
205 184
229 224
55 622
0
0
0
0
0
0
0
személyi kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
101,5
78,7
59,3
46,3
45,6
55,9
19,4
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%)
57,6
57,9
39,8
33,2
35,9
42,7
16,7
ellenőrző szám:
177/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
114
115
116
Városi Múzeum
I. István SzI
Vak Bottyán G.
113
Pákolitz István Könyvtár
112 Pro Artis Alapfokú Műv.Okt.Int.
111
Gazdag Erzsi ÁI
Bezereédj ÁI
110 II.Rákóczi F. Általános Iskola
109
Deák F. Ált. Isk.
108
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
41 740
11 381
11 029
18 263
1 882
5 796
10 446
2 438
0
0
0
0
1 750
655
0
100
150
860
700
158
300
240
435
289
360
250
290
0
1 746
1 714
3 004
0
0
1 579
0
0
0
0
0
0
0
0
0
600
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
233 941
175 475
385 417
83 535
126 281
241 899
125 526
42 402
41 040
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
41 740
247 226
188 518
408 674
86 507
130 491
254 384
127 914
43 552
41 740
147 830
109 699
247 396
55 461
92 819
161 239
85 643
24 796
24 399
43 157
32 235
72 131
15 766
26 699
47 249
25 098
7 186
7 157
54 154
44 093
83 871
14 311
10 641
43 708
14 804
11 540
10 112
0
351
826
0
332
453
469
30
72
2 085
2 140
4 450
969
0
1 735
1 900
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 875
0
16 050
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 875
0
16 050
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
247 226
188 518
408 674
86 507
132 366
254 384
143 964
43 552
41 740
16 664
15 413
30 479
4 153
5 644
17 949
28 649
3 104
4 740
178/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
122 437
93 566
195 420
54 794
54 877
182 608
103 775
1 761
1 228
2 903
384
570
3 053
1 314
124 198
94 794
198 323
55 178
55 447
185 661
105 089
0
0
117 863
81 145
194 707
23 245
66 005
49 312
13 634
40 246
45 281
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
258 725
191 352
423 509
82 576
127 096
252 922
147 372
43 350
50 021
0
0
0
0
0
0
0
0
0
63,2
67,6
61,2
83,2
48,7
94,0
102,7
0,0
0,0
48,0
49,5
46,8
66,8
43,6
73,4
71,3
0,0
0,0
179/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
összesen
Tűzoltóság
117
271 592
3 115 276
0
135 490
0
33 707
10 645
18 924
2 049
19 271
0
600
0
15 000
0
0
0
243 800
m deák ii
f 330
4400 rend
92
szaki
2646 vbg
0
0
258 898
2 648 484
0
0
271 592
3 115 276
271 592
3 097 351
179 665
1 845 992
54 477
540 051
34 158
689 734
3 292
8 175
672
0
13 399
6906
0
0
7578
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
17 925
0
0
0
17 925
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
271 592
3 115 276
mú
1000 kö
szaki
15000 1390 mú
szoci
250 672
25108 7578
2 497
18 680
24436
365 146 253 860
180/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1 115 904
236 164
259 221
236 164
1 628 985
8 700
1 146 111
263 544
3 140 242
263 544
3 140 242
0
0
101,7
69,4
89,6
51,9
181/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
457 978
0
107
347 278
128 528
190 085
270 477
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Szoc. Int. Ig.
Horv. Szolg.
Városi Rend. int.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104
83 586
270 307
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
32 460
105 583
22 159
9 305
20 208
15 460
3 ÁFA bevét és vissza
1 460
5 036
4 127
937
1 196
4 978
4 hozam és kamat bevét 27 540
5 támért.műk.bevétel
4 723
38 166
6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
275 000
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
149 058
209 119
102 242
175 120
249 073
45 420
249 869
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
457 978
0
347 278
128 528
190 085
270 477
83 586
270 307
Működési kiadások
457 978
0
347 278
128 528
190 085
270 477
83 586
270 307
199 450
188 925
69 391
111 649
158 179
59 510
156 214
57 230
52 668
19 419
32 319
45 530
16 758
45 704
166 768
103 983
39 179
45 714
66 250
6 195
65 740
650
1 702
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
444 2 205
0
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás
33 880
8 mc.pe.átadás áh-n kív 9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
457 978
0
347 278
128 528
190 085
270 477
83 586
270 307
33 920
0
138 159
26 286
14 965
21 404
38 166
20 438
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
275 000
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
149 058
0
85 874
66 258
95 677
146 875
20 149
147 145
bevételek összesen
457 978
0
347 278
128 528
190 085
270 477
83 586
270 307
0,0
###
35,5
28,0
41,8
37,8
30,2
38,0
67,5
###
39,8
20,5
7,9
7,9
45,7
7,6
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
182/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
32,5
###
24,7
51,6
50,3
54,3
24,1
54,4
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
183/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
212 038
509 464
122 346
136 808
262 704
141 584
48 247
75 397
281 399
10 537
21 846
2 407
6 594
13 885
2 322
1 400
800
12 803
4 029
6 659
160
1 882
46 847
74 437
266 714
5 238
45 458
1 800
197 472
435 501
119 939
130 214
243 581
137 462
212 038
509 464
122 346
136 808
262 704
161 584
48 247
75 397
281 399
212 038
509 464
122 346
136 808
262 704
146 584
48 247
75 397
281 399
115 824
296 328
79 913
93 285
157 403
95 542
28 842
35 611
188 485
33 808
85 654
22 903
26 550
46 523
27 814
6 297
9 903
57 922
59 912
121 186
17 948
16 641
56 918
21 166
13 058
29 801
31 222
332
50
82
3 770
0
0
0
20 000
449
930
197
2 045
5 366
1 385
0
0
0
0
447
516
1 413
1 546
0
15 000 15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
212 038
509 464
122 346
136 808
262 704
161 584
48 247
75 397
281 399
14 566
73 963
2 407
6 594
19 123
24 122
1 400
960
14 685
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
113 809
231 890
73 146
89 214
88 578
28 062
46 847
74 437
0
212 038
509 464
122 346
136 808
262 704
161 584
48 247
75 397
281 399
39,5
40,0
38,2
30,0
59,0
67,7
0,0
0,0
94,8
6,9
14,5
2,0
4,8
7,3
14,9
2,9
1,3
5,2
184/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
53,7
45,5
59,8
65,2
33,7
185/225
17,4
97,1
98,7
0,0
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
3 538 226 0 277 769 35 702 0 117 687 0 275 000 0 2 832 068 0 0 20 000 3 558 226 3 543 226 2 034 551 587 002 861 681 12 152 13 960 0 33 880 0 0 0 15 000 0 15 000 0 0 0 0 3 558 226
451 158 275 000 1 375 049 1 457 019 3 558 226
38,6 20,4
186/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
40,9
187/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
469 527
349 263
128 628
205 131
279 088
2 egyéb saját bevétel
19 549
105 583
22 159
9 619
3 ÁFA bevét és vissza
1 900
5 036
4 127
1 000
2 814
28 240
4 712
18 394
1 285
800
490
188 731
Működési bevételek
107 Paks Térs. Ped. Szolg.
108
86 208
109 Deák F. Ált. Isk.
Benedek Elek Óvoda
Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Szoc. Int. Ig.
106
Bezerédj Á.I.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 103 104 105 Városi Rend. int.
2008.december
272 539
214 667
20 208
15 460
10 537
1 196
4 978
4 029
964
900
1 200
254 791
46 978
250 853
198 312
269
2 403
100
348
589
1 hatósági jogkörhöz
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
38 166
309 233
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
117 637
209 119
102 342
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét
6 193
Bevételek összesen.
475 720
349 263
128 628
205 131
279 088
86 208
272 539
214 667
Működési kiadások
464 719
346 874
128 628
202 606
278 338
85 404
271 955
214 157
199 450
190 620
71 540
117 881
162 679
59 710
156 214
115 824
57 230
53 325
19 928
33 828
46 297
16 830
45 704
33 808
158 907
100 617
36 621
50 487
68 844
7 741
67 388
62 031
1 884
2 312
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
7
444
449
2 205
2 045
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás 8 mc.pe.átadás áh-n kív
47 248
9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
11 001
2 389
10 951
2 389
0
2 525
750
804
584
510
2 525
750
804
584
510
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
50
4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
475 720
349 263
128 628
205 131
279 088
86 208
272 539
214 667
48 850
140 144
26 286
16 400
24 297
39 230
21 686
16 355
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
309 233
0
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
83 663
117 637
85 874
66 358
109 288
152 593
21 707
148 129
114 649
bevételek összesen
475 720
349 263
128 628
205 131
279 088
86 208
272 539
214 667
0,0
35,3
28,0
38,7
36,6
29,3
37,7
39,0
75,3
40,1
20,4
8,0
8,7
45,5
8,0
7,6
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
188/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
24,7
24,6
51,6
53,3
54,7
25,2
54,4
Helyi közműv. és közgyűjteményi22913 feladatok e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
189/225
53,4
Paks Város 2008. évi zárszámadása
532 416
122 781
142 701
271 666
170 520
116 Városi Múzeum
55 126
117
90 532
összesen
115
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 Vak Bottyán Gimn.
Pro Artis A.O.I.
112
I. István Szakk. I.
111 Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
II.Rákóczi Á.I.
110
347 263
3 738 056 0
21 846
2 407
6 594
13 885
3 837
6 659
5 238
45 458
227
6 727
4 260
21 978
1 512
13 931
34 146
301 273
2 946
2 532
39 641
1 801
44
275
128 464
2 467
3 780
3 804
70 075
5 8 471
200
1 082
5
309 233 0 445 709
120 174
4 273
134 575
243 696
450
4 360
137 673
48 856
300
490
5 751
69 446
306 506
2 875 398
385
13 967
5 890
11 641
13 619
19 812
532 416
122 781
142 701
271 666
189 890
55 126
96 422
347 263
3 769 509
530 287
122 431
139 190
270 061
153 528
54 326
86 162
335 714
3 684 380
304 883
79 913
93 285
160 032
95 542
29 204
37 211
208 828
2 082 816
88 393
22 942
26 550
47 364
27 814
8 134
10 377
60 392
598 916
130 640
17 926
18 855
60 805
27 431
16 938
38 436
63 635
927 302
930
265
500
447
516
50
138
2 859
13 377
5 441
1 385
1 413
2 225
14 721 0 0 47 248 0 0
2 129
350
3 511
1 605
36 362
2 129
350
3 511
1 605
36 224
800
10 260
11 549
85 129
800
10 260
11 549
84 941
138
138 50 0 0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
532 416
122 781
142 701
271 666
189 890
55 126
96 422
347 263
3 769 509
86 707
2 607
8 126
27 970
52 217
6 270
26 976
40 757
584 878
0
0
0
0
0
0
0
0
309 233
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
1 375 049
242 098
73 381
93 575
88 693
28 273
48 856
69 446
39 792
1 500 349
532 416
122 781
142 701
271 666
189 890
55 126
96 422
347 263
3 769 509
38,2
38,1
28,7
57,1
57,6
0,0
0,0
76,8
36,5
16,3
2,1
5,7
10,3
27,5
11,4
28,0
11,7
23,7
190/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
45,5
59,8
65,6
32,6
14,9
191/225
88,6
72,0
11,5
39,8
Paks Város 2008. évi zárszámadása
192/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
193/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
462 372
0
107
348 611
128 628
203 204
275 692
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Horv. Szolg.
Szoc. Int. Ig.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104 Városi Rend. int.
2008.december
86 208
272 539
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
32 020
105 583
22 159
9 619
20 208
15 460
3 ÁFA bevét és vissza
1 900
5 036
4 127
1 000
1 196
4 978
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
18 394
27 540
13 734
1 285
800
490
38 166 964
900
177 782
251 495
46 978
250 853
269
2 303
100
348
275 000
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
135 058
209 119
102 342
48
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
462 372
0
348 611
128 628
203 204
275 692
86 208
272 539
Működési kiadások
457 928
0
348 011
128 628
201 624
274 942
85 408
272 029
199 450
189 444
69 391
116 834
159 679
59 710
156 214
57 230
52 834
19 419
33 828
45 980
16 830
45 704
165 568
103 733
39 279
50 559
68 765
7 745
67 462
1 800
2 000
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
444 2 205
0
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás 8 mc.pe.átadás áh-n kív
0 33 880
9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
4 444
0
600
0
1 580
750
800
510
1 580
750
800
510
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
4 394
600
50
4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
462 372
0
348 611
128 628
203 204
275 692
86 208
272 539
52 314
0
139 492
26 286
25 422
24 197
39 230
21 686
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
275 000
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
135 058
0
85 874
66 358
98 339
149 297
21 707
148 129
bevételek összesen
462 372
0
348 611
128 628
203 204
275 692
86 208
272 539
0,0
###
35,4
28,0
39,1
37,1
29,3
37,7
70,8
###
40,0
20,4
12,5
8,8
45,5
8,0
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
194/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
29,2
###
24,6
51,6
48,4
54,2
25,2
54,4
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
195/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
214 667
530 429
122 781
142 701
271 666
167 223
51 781
94 622
324 697
10 537
21 846
2 407
6 594
13 885
2 322
1 400
13 172
31 514
4 029
6 659
2 634
1 882
5 238
45 458
4 703
1 200
8 471
200
1 082
4 260
21 978
2 467
3 780
3 804
198 312
443 722
120 174
134 575
248 283
137 920
47 914
75 036
287 497
589
4 273
450
300 1 161
1 800
20 000 214 667
530 429
122 781
142 701
271 666
188 384
51 781
96 422
324 697
214 157
528 944
122 431
139 561
271 295
151 737
50 981
87 743
324 363
115 824
304 883
79 913
93 285
160 032
95 542
29 204
37 211
192 289
33 808
88 393
22 903
26 550
47 364
27 814
6 402
10 377
57 922
62 031
129 297
18 033
19 226
62 039
26 319
15 325
40 073
70 382
500
50
82
3 770
800
8 679
334
800
8 679
334
449
930
197
2 045
5 441
1 385
510
1 485
350
510
1 485
350
447
516
1 413
1 546
3 140
371
36 647
3 140
371
36 509
138
0
0
0
0
0
0
0
0
0
214 667
530 429
122 781
142 701
271 666
188 384
51 781
96 422
324 697
16 355
86 707
2 607
8 126
23 383
50 464
3 867
21 386
37 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
114 649
240 111
73 381
93 575
93 280
28 520
47 914
75 036
20 783
214 667
530 429
122 781
142 701
271 666
188 384
51 781
96 422
324 697
39,0
38,4
38,1
28,7
57,1
58,1
0,0
0,0
82,1
7,6
16,3
2,1
5,7
8,6
26,8
7,5
22,2
11,5
196/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
53,4
45,3
59,8
65,6
34,3
197/225
15,1
92,5
77,8
6,4
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
3 697 821 0 308 726 38 679 0 129 601 70 075 275 000 0 2 867 060 8 680 2 961 20 000 3 720 782 3 659 782 2 058 905 593 358 945 836 13 768 14 035 0 0 33 880 0 0 61 000 138 60 812 50 0 0 0 3 720 782
578 722 275 000 1 375 049 1 492 011 3 720 782
37,0 22,9
198/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
40,1
199/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
462 372
0
107
348 563
128 528
201 073
270 967
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Horv. Szolg.
Szoc. Int. Ig.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104 Városi Rend. int.
2008.
84 550
271 207
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
32 460
105 583
22 159
9 619
20 208
15 460
3 ÁFA bevét és vissza
1 460
5 036
4 127
1 000
1 196
4 978
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
18 394
27 492
13 734
1 285
800
490
38 166 964
900
102 242
175 920
249 073
45 420
249 869
275 000
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
135 058
209 119 48
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
462 372
0
348 563
128 528
201 073
270 967
84 550
271 207
Működési kiadások
457 928
0
347 963
128 528
199 973
270 667
84 050
271 057
199 450
189 444
69 391
115 660
158 179
59 710
156 214
57 230
52 834
19 419
33 463
45 530
16 830
45 704
165 868
103 983
39 179
50 447
66 440
6 387
66 490
1 500
1 702
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
444 2 205
0
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás
33 880
8 mc.pe.átadás áh-n kív 9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
4 444
0
600
0
1 100
300
500
150
1 100
300
500
150
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
4 394
600
50
4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
462 372
0
348 563
128 528
201 073
270 967
84 550
271 207
52 314
0
139 444
26 286
25 153
21 894
39 130
21 338
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
275 000
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
135 058
0
85 874
66 258
96 477
146 875
20 149
147 145
bevételek összesen
462 372
0
348 563
128 528
201 073
270 967
84 550
271 207
0,0
###
35,4
28,0
39,5
37,7
29,9
37,9
70,8
###
40,0
20,5
12,5
8,1
46,3
7,9
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
200/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
29,2
###
24,6
51,6
48,0
54,2
23,8
54,3
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
201/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
213 238
517 935
122 546
138 340
267 114
166 765
50 714
94 023
324 697
10 537
21 846
2 407
6 594
13 885
2 322
1 400
13 172
31 514
4 029
6 659
2 634
1 882
5 238
45 458
4 703
1 200
8 471
200
1 082
4 260
21 978
2 467
3 780
3 804
197 472
435 501
119 939
130 214
243 731
137 462
46 847
74 437
287 497
450
300 1 161
1 800
20 000 213 238
517 935
122 546
138 340
267 114
187 926
50 714
95 823
324 697
213 238
517 235
122 346
138 340
267 114
151 279
49 914
87 743
324 363
115 824
300 093
79 913
93 285
157 403
95 542
29 204
37 211
192 289
33 808
86 860
22 903
26 550
46 523
27 814
6 402
10 377
57 922
61 112
123 986
17 948
18 163
61 328
25 861
14 258
40 073
70 382
342
50
82
3 770
800
8 080
334
800
8 080
334
449
930
197
2 045
5 366
1 385
0
700
200
700
200
0
447
516
1 413
1 546
0
36 647 138 36 509
0
0
0
0
0
0
0
0
0
213 238
517 935
122 546
138 340
267 114
187 926
50 714
95 823
324 697
15 766
82 434
2 607
8 126
23 383
50 464
3 867
21 386
37 200
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
113 809
231 890
73 146
89 214
88 728
28 062
46 847
74 437
20 783
213 238
517 935
122 546
138 340
267 114
187 926
50 714
95 823
324 697
39,2
39,3
38,2
29,6
58,0
58,2
0,0
0,0
82,1
7,4
15,9
2,1
5,9
8,8
26,9
7,6
22,3
11,5
202/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
53,4
44,8
59,7
64,5
33,2
203/225
14,9
92,4
77,7
6,4
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
3 662 632 0 309 166 38 239 0 129 553 70 075 275 000 0 2 839 801 798 2 961 20 000 3 685 593 3 631 738 2 048 812 590 169 931 905 13 012 13 960 0 33 880 0 0 0 53 855 138 53 667 50 0 0 0 3 685 593
570 792 275 000 1 375 049 1 464 752 3 685 593
37,3 22,9
204/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
39,7
205/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
206 968
0
107
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Horv. Szolg.
Szoc. Int. Ig.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104 Városi Rend. int.
október
165 622
67 222
100 674
143 731
41 219
137 556
77
9 434
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
12 844
48 062
12 113
4 797
9 654
3 ÁFA bevét és vissza
1 577
1 477
2 072
1 186
1 714
4 326
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
4 394
11 160
1 831
1 285
800
490
14 142 964
900
91 839
131 873
25 936
122 580
100
316
145 209
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
42 944
103 590 48
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev.
53 037
221
6 194
2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
213 162
0
165 622
67 222
100 674
143 731
41 219
137 556
Működési kiadások
193 331
0
160 644
65 397
97 055
142 749
38 973
134 035
1 Személyi juttatás
94 172
90 237
34 560
55 070
82 051
28 042
73 303
2 Munkaadót terhelő járulék
27 664
26 463
10 165
16 591
24 430
8 334
21 838
3 Dologi kiadások
70 040
42 767
20 478
25 217
36 029
2 532
37 011
1 455
1 177
194
174
239
65
4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
208 1 675
3
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás 8 mc.pe.átadás áh-n kív 9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
6 243
0
598
0
883
0
0
0
1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések
6 193
598
883
50
4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
199 574
0
161 242
65 397
97 938
142 749
38 973
134 035
25 009
0
62 032
14 185
8 835
11 858
15 283
14 976
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
145 209
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
42 944
0
-19 655
17 053
12 396
29 675
665
19 856
bevételek összesen
213 162
0
165 622
67 222
100 674
143 731
41 219
137 556
0,0
###
76,4
55,0
81,1
71,6
64,8
76,6
85,3
###
38,5
21,7
9,0
8,3
39,2
11,2
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
206/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
21,5
###
-12,2
26,1
12,7
20,8
1,7
14,8
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
207/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
107 319
260 292
60 530
69 346
134 623
98 198
29 614
36 623
162 013
6 803
11 768
1 390
3 775
8 922
1 783
811
11 635
25 054
3 251
6 215
2 487
1 432
2 946 5
12 738
4 006
378
1 200
8 471
200
1 082
4 260
21 978
2 467
3 780
3 804
95 508
220 358
58 940
64 039
117 965
70 126
25 918
18 695
131 723
557
742
450
530
300
40
1 161
26 1 800
4 683 107 319
260 292
60 530
69 346
134 623
104 042
29 614
38 423
162 013
104 814
247 159
58 883
66 396
128 343
74 334
26 723
30 394
158 263
56 488
143 741
38 899
44 688
76 941
43 987
14 476
15 297
99 020
16 645
43 385
11 600
12 538
22 795
12 884
4 153
4 396
28 972
30 116
59 393
8 220
8 828
28 409
17 239
8 080
10 596
28 977
342
198
162
14
105
1 294
0
3 202
334
3 202
334
168
487
149
1 397
153
15
240
0
0
62
0
0
7 440 138
240
7 302
0
0
0
0
0
0
0
0
0
105 054
247 159
58 883
66 396
128 343
81 774
26 723
33 596
158 597
11 811
39 934
1 590
5 307
16 658
33 916
3 696
19 728
30 290
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
11 845
16 747
12 147
23 039
-37 038
-39 274
25 918
18 695
-134 991
107 319
260 292
60 530
69 346
134 623
104 042
29 614
38 423
162 013
79,6
82,4
79,5
61,8
120,8
133,8
0,0
0,0
168,2
11,2
16,2
2,7
8,0
13,0
41,5
13,8
58,7
19,1
208/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
11,3
6,8
20,6
34,7
-28,9
209/225
-48,0
97,0
55,6
-85,1
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
1 821 550 0 168 922 28 683 5 44 255 56 075 145 209 0 1 375 071 3 330 9 155 4 683 1 835 388 1 727 493 990 972 292 853 433 932 6 431 3 305 0 0 0 0 0 18 940 138 18 752 50 0 0 0 1 746 433
315 108 145 209 1 375 049 22 1 835 388
78,7 26,4
210/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
0,0
211/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
462 372
0
107
348 563
128 528
191 685
270 967
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Szoc. Int. Ig.
Horv. Szolg.
Városi Rend. int.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104
84 550
271 207
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
32 460
105 583
22 159
9 305
20 208
15 460
3 ÁFA bevét és vissza
1 460
5 036
4 127
937
1 196
4 978
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
18 394
27 540
4 723
1 285
800
490
38 166 964
900
275 000
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
135 058
209 119
102 242
175 920
249 073
45 420
249 869
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
462 372
0
348 563
128 528
191 685
270 967
84 550
271 207
Működési kiadások
457 978
0
347 963
128 528
190 585
270 667
84 050
271 057
199 450
189 444
69 391
111 649
158 179
59 710
156 214
57 230
52 834
19 419
32 319
45 530
16 830
45 704
166 768
103 983
39 179
46 214
66 440
6 387
66 490
650
1 702
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
444 2 205
0
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás
33 880
8 mc.pe.átadás áh-n kív 9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
4 394
0
600
0
1 100
300
500
150
1 100
300
500
150
1 Felújítás 2 Beruházás
4 394
600
3 Pénzügyi befektetések 4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
462 372
0
348 563
128 528
191 685
270 967
84 550
271 207
52 314
0
139 444
26 286
15 765
21 894
39 130
21 338
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
275 000
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
135 058
0
85 874
66 258
96 477
146 875
20 149
147 145
bevételek összesen
462 372
0
348 563
128 528
191 685
270 967
84 550
271 207
0,0
###
35,4
28,0
41,4
37,7
29,9
37,9
70,8
###
40,0
20,5
8,2
8,1
46,3
7,9
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
212/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
29,2
###
24,6
51,6
50,3
54,2
23,8
54,3
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
213/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
163 562
50 714
79 177
285 203
10 537
21 846
2 407
6 594
13 885
2 322
1 400
800
12 803
4 029
6 659
160
1 882
5 238
45 458
1 800
1 200
8 471
200
1 082
4 260
21 978
2 467
3 780
3 804
197 472
435 501
119 939
130 214
243 731
137 462
46 847
74 437
266 714
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
213 238
517 235
122 346
137 890
267 114
146 584
49 914
75 397
285 203
115 824
300 093
79 913
93 285
157 403
95 542
29 204
35 611
192 289
33 808
86 860
22 903
26 550
46 523
27 814
6 402
9 903
57 922
61 112
123 986
17 948
17 723
61 328
21 166
14 258
29 801
31 222
332
50
82
3 770
0
20 000
449
930
197
2 045
5 366
1 385
0
700
200
700
200
0
447
516
1 413
1 546
0
36 978
800
3 780
36 978
800
3 780
0
0
0
0
0
0
0
0
0
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
15 766
82 434
2 607
7 676
23 383
46 100
3 867
4 740
18 489
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
113 809
231 890
73 146
89 214
88 728
28 062
46 847
74 437
0
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
39,2
39,3
38,2
29,7
58,0
59,6
0,0
0,0
93,5
7,4
15,9
2,1
5,6
8,8
25,1
7,6
6,0
6,5
214/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
53,4
44,8
59,7
64,7
33,2
215/225
15,3
92,4
94,0
0,0
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
3 595 251 0 277 769 35 702 0 117 687 70 075 275 000 0 2 819 018 0 0 20 000 3 615 251 3 565 749 2 043 201 588 551 874 005 12 152 13 960 0 33 880 0 0 0 49 502 0 49 502 0 0 0 0 3 615 251
521 233 275 000 1 375 049 1 443 969 3 615 251
38,0 22,0
216/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
39,9
217/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
Működési bevételek
476 372
0
107
348 563
128 528
190 885
270 967
108 Bezerédj Á.I.
Paks Térs. Ped. Szolg.
106 Benedek Elek Óvoda
105 Napsug. Óvoda
Bóbita Bölcs.
Szoc. Int. Ig.
Horv. Szolg.
Városi Rend. int.
Intézmények bevételei és kiadásai (összefoglaló segédtábla) 101 102 103 104
84 550
271 207
1 hatósági jogkörhöz 2 egyéb saját bevétel
32 460
105 583
22 159
9 305
20 208
15 460
3 ÁFA bevét és vissza
1 460
5 036
4 127
937
1 196
4 978
4 hozam és kamat bevét 5 támért.műk.bevétel 6 Pénzmaradvány 7 tám.ért(OEP)
18 394
27 540
4 723
1 285
800
490
38 166 964
900
275 000
8 állami támogatás 9 önkormányzati tám.
149 058
209 119
102 242
175 120
249 073
45 420
249 869
10 műk.c.átvét áh-n kív 1 támért.felh.bev. 2 felh.célú pe.átvét Bevételek összesen.
476 372
0
348 563
128 528
190 885
270 967
84 550
271 207
Működési kiadások
457 978
0
347 963
128 528
190 585
270 667
84 050
271 057
199 450
189 444
69 391
111 649
158 179
59 710
156 214
57 230
52 834
19 419
32 319
45 530
16 830
45 704
166 768
103 983
39 179
46 214
66 440
6 387
66 490
650
1 702
539
403
518
1 123
1 Személyi juttatás 2 Munkaadót terhelő járulék 3 Dologi kiadások 4 Egyéb folyó kiadások 5 Ellátottak pénzbeli juttatása
444 2 205
0
6 társad.és szoc.pol. 7 tám.ért.műk.kiadás
33 880
8 mc.pe.átadás áh-n kív 9 általános tartalék 10 céltartalékok Felhalmozási kiadások
18 394
0
600
0
300
300
500
150
300
300
500
150
1 Felújítás 2 Beruházás
18 394
600
3 Pénzügyi befektetések 4 tám.ért.felh.kiadás 5 felhalm.c.pe.átad.áh-n 6 céltartalékok Kiadások összesen intézményi saját bevételek
0
0
0
0
0
0
0
0
476 372
0
348 563
128 528
190 885
270 967
84 550
271 207
52 314
0
139 444
26 286
15 765
21 894
39 130
21 338
OEP finanszírozás állami támogatások összesen tényleges önkormányzati finanszírozás
275 000
0
0
0
0
0
0
0
123 245
35 984
79 443
102 198
25 271
102 724
149 058
0
85 874
66 258
95 677
146 875
20 149
147 145
bevételek összesen
476 372
0
348 563
128 528
190 885
270 967
84 550
271 207
0,0
###
35,4
28,0
41,6
37,7
29,9
37,9
68,7
###
40,0
20,5
8,3
8,1
46,3
7,9
kiadások állami támogatásokkal történő finanszírozása (%) kiadások saját bevétellel történő finanszírozása (%)
0
218/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
kiadások önkormányzati kiegészítéssel történő finanszírozása (%)
31,3
###
24,6
51,6
50,1
54,2
23,8
54,3
Helyi közműv. és közgyűjteményi feladatok22913 e Ft (Könyvtár, Múzeum, Közmúv.Kht)
219/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
115
116
117
Városi Múzeum
Tűzoltós.
114 Pákolitz I.Városi Könyvtár
113 I. István Szakk. I.
112 Pro Artis A.O.I.
Gazdag Erzsi Á.I.és Do.
Deák F. Ált. Isk.
111
Vak Bottyán Gimn.
110 II.Rákóczi Á.I.
109
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
163 562
50 714
79 177
285 203
10 537
21 846
2 407
6 594
13 885
2 322
1 400
800
12 803
4 029
6 659
160
1 882
5 238
45 458
1 800
1 200
8 471
200
1 082
4 260
21 978
2 467
3 780
3 804
197 472
435 501
119 939
130 214
243 731
137 462
46 847
74 437
266 714
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
213 238
517 235
122 346
137 890
267 114
146 584
49 914
75 397
285 203
115 824
300 093
79 913
93 285
157 403
95 542
29 204
35 611
192 289
33 808
86 860
22 903
26 550
46 523
27 814
6 402
9 903
57 922
61 112
123 986
17 948
17 723
61 328
21 166
14 258
29 801
31 222
332
50
82
3 770
0
20 000
449
930
197
2 045
5 366
1 385
0
700
200
700
200
0
447
516
1 413
1 546
0
36 978
800
3 780
36 978
800
3 780
0
0
0
0
0
0
0
0
0
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
15 766
82 434
2 607
7 676
23 383
46 100
3 867
4 740
18 489
0
0
0
0
0
0
0
0
0
83 663
203 611
46 793
41 000
155 003
109 400
0
0
266 714
113 809
231 890
73 146
89 214
88 728
28 062
46 847
74 437
0
213 238
517 935
122 546
137 890
267 114
183 562
50 714
79 177
285 203
39,2
39,3
38,2
29,7
58,0
59,6
0,0
0,0
93,5
7,4
15,9
2,1
5,6
8,8
25,1
7,6
6,0
6,5
220/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
53,4
44,8
59,7
64,7
33,2
221/225
15,3
92,4
94,0
0,0
összesen
Paks Város 2008. évi zárszámadása
3 608 451 0 277 769 35 702 0 117 687 70 075 275 000 0 2 832 218 0 0 20 000 3 628 451 3 565 749 2 043 201 588 551 874 005 12 152 13 960 0 33 880 0 0 0 62 702 0 62 702 0 0 0 0 3 628 451
521 233 275 000 1 375 049 1 457 169 3 628 451
37,9 21,9
222/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
40,2
223/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
224/225
Paks Város 2008. évi zárszámadása
225/225