OSAN. Balti ( W o l f s ) # # # gyógyfürdője. MEGHÍVÓ. n e g y e d i k rendes közgyűlésére. KERJEN. Dr. WOSINSKI. Linoleum

GRÓF A N D R Á S S Y

TIVADARNÉ.

(A p a r k k l u b b á l t a l r e n d e z e t t é l ő k é p e k b ő l )

MEGHÍVÓ II Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak szavazatra jogosult részvényeseit tisztelettel meghívjuk a társaságnak 1899. junius 14-én délután 4 órakor Budapesten, a társaság helyiségeiben (V., Mária-Valéria-ntcza 14. sz.) tartandó]

n e g y e d i k rendes közgyűlésére.

Dr. EGGER-FÉLE

T R I I f B Y - G R É M E Souverän szer az arezbőr tisztítására és az üde szépség megóvására. — Teljesen ártalmatlan, sok évi használat után sem káros. — 1 tuba ára 50 kr. 3 tuba vidékre bérmentve, a pénz előleges beküldése mellett

A tanácskozás tárgyai :

1. 2. nyereség 3. 4. 5. 6.

Az igazgatóság jelentése az 1898. üzletévről és az évi mérleg előterjesztése. A felügyelő-bizottság jelentése a mérleg megvizsgálásának eredményéről és a tiszta hovaforditésára vonatkozó igazgatósági inditvány felől. A mérleg megállapítása és a tiszta nyereség hováforditása iránti határozathozatal. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjai részére adandó felmentvény iránti határozat. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság évi tiszteletdijának megállapítása. A felügyelő-bizottság tagjainak választása.

A közgyűlésen való résztvevésre azon részvényeseknek van joguk, a kik a t á r s a s á g n a k legalább 50 (ötven, darab részvényét a még le nem járt szelvényekkel cgyüit, nyolez nappal a közgyűlés előtt a t á r s a s á g pénztáránál, (V., Mnri'a-Valéria-ulcza 14. sz.) vagy a Magy. általános hitelbanknál, vagy a Magy. Leszámítoló és Pénzváltó Banknál letették. Tisztelettel kérjük tehát részvényeseinket, hogy részvényeik letételéről gondoskodjanak. A részvények számrendben összeállítva, a benyújtó által sajatkezüleg aláirt s ket példányban kiállított jegyzék kíséretében nyújtandók be. E jegyzéknek egy példányát az. átvevő pénztár az átvétel elismerésével visszaadja s a részvényeket csak ezen elismervény v i s s z a s z á r m a z t a t á s a mellett lógja a közgyűlés után a letevőnek kiadni. A közgyűlésre belépti jegyül szolgáló Igazolványokat a részvényeket átvevő pénztár azonnal kiszolgáltatja. 11a valamely részvényes szavazati jogát m á s szavazatképes részvényesre a k a r j a átruházni, a megbizott nevére szóló meghatamazást az igazolvány hátán kitölteni és aláírni tartozik. A mérleg a felügyelő bizottság jelentésével együtt nyolez nappal a közgyűlés elölt a t á r s a s á g helyiségeiben a részvényesek rendelkezésére all. AB igazgatóság. Budapesten, 1800. május hó 12-én.

1 frt 50 k r .

Gyógyszertár a „Nádorhoz" BUDAPEST, Váczi-körut 17. szám.

Elsőrangú

hfizai

gyártmány. • Pontos czlm:

S l s ő PQagyar

Gazdasági Gépgyár Rószvcnyíársulal D A P E S T.

1

Magyarorszag legnagyobb és egyedüli

sági

gépgyára,

t gazdálkodáshoz s z ü k s e g e s

ö s s z e s gazdasági

gépeket

%

gyártja.

Rendelések megtétele előtt kérjük minden szakbavágó k é r déssel bizalommal hozzánk fordulni. és s z a k s z e r ű

Részletes árjegyzékkel felvilágosítással

díjmentesen

szolgálunk.

KERJEN minden gyógyszertárban, drogueriában, lllatszerkereskedésben fodrászüzletben csak

OSAN

készítményt, ha fogni tisztántartására te konzerválására tart valamit. Ha szállítója ezen czikket m é g nem t a r t a n á r a k táron, u g y azonnal rendeltesse meg vele, mert általam abban a helyzetben van, hogy Önnek Osant kötlégmentesen szállíthat. Tessék minden más fogtisztitószert a leghatározottabban visszautasítani h a valaki Osan helyett ilyesmit ajánlana. A védjegyre és a czimre pontosan ügyelni szíveskedjék.

A N T O N J. C Z E R N Y W I E N , X V l l f . , Carl L u g w i g s t r a s s e 6. (saját házában.)

Főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertára Budapest, Király-utcza 12. szám és a NÁDOR-gyógyszertárban, Váczi-körut 17. Á r a k : Osan szájeszenczia 88 kr., Osan-fogpor 44 k r . Osan-fogkefe 30 k r . Orvosilag ajánltatott.

Dr. WOSINSKI LÍllOl©UIIl

___________—

e g é s z hel

Balti ( W o l f s ) # # # gyógyfürdője.

sé ek

y' S P a l l ó Jának beborítására. "

Linoleum-lapok. Linoleumfutók.

e<3X*

Télen

Linoleum egészségügyileg legolcsóbb

elismert

legjobb,

é s legtartósabb pallóborltó, por-

mentes, a hangot felfogja, ruganyos, s tartósabb minden más pallónál.

hézagmentes

és nyáron

nyitva.

Soprontól 10, Nagyczenktől 25 pereznyire. Enyhe égalj kiterjedett s erdővel borított hegyek által szelektől védett, gyönyörű vidék. Kitűnő vastartalmú savanyúvíz, kénes és vasas ásványfürdők, vasas lápfürdők, villamos kénfürdők (dr. Gärtner módszere szerint) villamos fényfürdők, hidegviz-gyógyintézet. — A legnagyobb kényelemmel ellátva. Reumás bajok, köszvény, vérszegénység, női bajok, elhizottság stb. ellen. — Fürdő-gyógytár, vasúti- és posta-állomás.

X. évfolyam.

18,99.

21/490. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal:

NEBJELEN UINOEH VASÁRNAP.

BUDAPEST, Előfizetési Egész évre

feltételek;

'

VII. ker., Alsó-Erdósor 3. sz.'

." .. Irt 10 —

Félévre

»

o —

Negyedévre

»

2.50

H irdetések

POLITIKÁI

ÉS I R O D A L M I

SZERKESZTI

Egyes szám ára 20 kr.

KISS

SZEMLE.

JÓZSEF.

felvétele

.

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak vissza.

— B u d a p e s t , május hő. 21.- {©Mr— • Krónikái À finom mosoly. •

•

— május

19.

Most nyolczvari-nyolczvanöt esztendeje a czárok trónján egy hatalmas,' szép férfi ült, akit, mint a hatalmas szép férfiakat általában, az asszonyok mód felett szerettek, amire ő, született ur létére, azzal felelt, hogy ő is mód felett szerette az asszonyokat. Amaz idők pedig szép idők valának — voltaképp még a csudás és misztikus tizennyolczadik századnak a tizenkilenczedíkbe való benyulása, az ő szoknyásuhógásával s a Voltaire, a Diderot s a Napoleon realizmusát letorkoló- játékos romantikájával. Mint Goethe, . aki még. egy emberöltőt élt le ebből-a századból: első Sándor" czár. is, aki ugyanez időből huszonötöt a trónon töltött, • egészen;a•. múlt' .század nevelése. Mint a csélcsap Goethének az ő Fräulein Klettenbergje, a szoknyavadász czárnak is megvolt a maga schöne Seeleje, Krüdener asszonyság, aki egyebek közt a lelkét sem hagyta szomjazni, s" megitatta pietista és spiritista-bájitalokkal. Ez . a nemzedék még látta Cagliostrót és. SaintGermain grófot s álmélkodott a Swedenborg álomlátásain. Mig Oroszországban a balti németség vezette a társadalmat s a hadsereget, az orosz határtól- egy ugrásnyira, Königsbergben tanitott volt a nagy Kant, aki megcsinálta a modern astronómiát, de egyben swedenborgiánus is volt és könyvet irt az örök békéről, s mig jobbkezével lerombolta a metafizikát, balkezével fölépitett valami metafizikus erkölcsi törvényt, melyből az isten s a halhatatság szükségszerűen következik.. Ennek a hibrid világnak volt szülöttje, ennek a hibrid filozófiának volt neveltje az élénk eszű császár,, aki, mint az ő egész kora, cselekedeteiben s világpolitikájában állandóan elvegyítette, a valót az ábránddal, a realizmust a romantikával. Mint ahogy ma a kis Büchner sirján "tombolva ujjonganak a koczaspiritisták: nyolczvan esztendővel ezelőtt ugyanígy tombolt és ujjongott a romantika, mikor a legnagyobb realistát elküldhette Szent-Ilonára; Mialatt, tiz esztendeig, az Atlantirtengertől. a Keleti-tengerig egész Európa párolgott az ember vértől, a czár örök békességről ábrándozott, s a bécsi kongresszustól fogva a szent ^ szövetségig az éurópai diplomáczia a fehér czár ábrándjait igyekezett megvalósítani. Egy historikus barátom figyelmeztetett a 'minap, hogy a szent szövetség eszméje voltaképp Krüdener aszszonyságtól származik. így kerülnek bele az ábrándok a

világtörténetbe, s igy igazolódik be a nagy Pascal mondásahogy a világ képe néha egy asszonyszemély orra formája szerint alakul, mert ha a Kleopatra orra pisze lett volna, Antonius nem szeret bele, a triumvirek meg nem hasonlanak, Actium elmarad és igy tovább. Ámbár, ki tudja... én például szeretem a piszéket, s Antonius helyében akkor is beleszerettem volna Kleopatrába, ha Kleopatra pisze lett volna. . . . Akik hisznek a kabbalában, s a mi emberi véges kategóriáinkat, mint amilyen az időnek századokra való beosztása, kedvüktelve erőltetik rá a históriára, most ugyancsak hánytorgáthatják a századvégek s a századkezdetek pszichológiáját. A mult valósággal démonán ismétlődik meg előttünk. Hogy a szegény kis Büchnert emiitettem: érdekes volt látnom, a nekrológ-irói mint ítélték szinte kivétel nélkül .kötelességüknek, hogy lebecsüljék a sárga temetőföldig, anélkül, hogy, legalább az én érzésem szerint, teljesen meg tudták volna okolni, mért haragszanak rá oly rettenetes módon ? Mondom: a romantika szakasztott igy tombolt az encziklopedisták sirján. Lombroso, akinek természettudományi érzékét elvitatni nem lehet, egyúttal nyakig ül a spiritizmusban. Asztalok tánczolnak, forintok repülnek, s a katholikus restauráczió megindult a Nagy Oczeán keleti partjától végig az egész földtekén a nyugati partjáig. Mióta a mi korunk nagy realistája, Bismarck, visszavonult a szász erdőbeli SzentHelénára, mintha csak a Metternichek ideje ujult volna meg. Az a kiczirkalmazott kellemeteskedés, melylyel a vén Staal báró a hágai kongresszust megnyitotta, a diplomáczia hangját hetven évvel löki vissza Bismarck mögé. Azok az Európai Egyesült Államok, békebizottságok és választott bíróságok, melyeknek eszméje betölti a levegőt, alapjában ugyanolyan ábrándok, mint a Metternichék szent szövetségei voltak. S a vége is az lesz, ami ezeké az ábrándoké volt: az örök béke meg nem születik, a szövetségek abban a perczben bomlanak föl, amint aktuálisakká kéne válniok — csak a reakczió szervezkedik nemzetközien.1 Minden jel arra vall, hogy Hágában egy uj bécsi kongresszus készül. A hollandi alkonyat, tehenekkel, már előre kipirul az eljövendők előérzetében. Gondolom, hogy a Riviérától Osztendeig egy éven át néptelen lesz minden tengerpart, ánnyi szép asszonyi állat tódul a kies Hágába. Jean" Lassale, Sigrid Árnoldson, Van Dyck és Bellincioni Gemma bizonyára odaszerződött már egy pár estére. Mint ahogy a bécsi kongresszusnak az volt a legkomolyabb eredménye, hogy áz összegyűlt szakértők megálla1

326 pitották: melyik a legjobb sajt — a hágai konferenczia legkomolyabban bizonyára azzal a , kérdéssel fog foglalkozni : igaza volt-e a hires Vondel költőnek, aki a hollandus asszonyok kebelét a hollandi sajthoz hasonlította? Egy uj Isabey megfestheti majd a . karusszelokat s a tűzijátékokat, melyek mind az örök béke tiszteletére, a népek jóvoltára zajlanak, repülnek, ragyognak és hamvadnak el a semmiségben. Azok a nemzetközi jogprofesszorok, akiket a kormányok a diplomatáik mellé adtak, a Hugó Grotius hazájában érdekes gyakorlattal egészíthetik ki az ő elméleti ismereteiket. Hogy a feleségük mit szól majd hozzá, az más kérdés. Hej, ha Bismarck élne, hogy szétverne ebben az illusztris társaságban! Vagy tán szét se verhetne — a Gulliverek tragédiája is megismétlődik lépten-nyomon. Hiszen magának á nagy embernek is meg kellett érnie — az is volt az első hópelyhe az ő lavinás lezuhanásának, hogy kormányának utolsó napjaiban szocziális konferenczia ült össze Berlinben, az ő császári urának elnök1 ése alatt, s • a praktikus szóczializmus vasembere előtt szótöbbséges határozatokkal s igen szép értekezésekkel akarta megoldani a szocziális kérdést. A nagy Bismarck humoros végén fogta meg a dolgot; pipaszó mellett sörös uzsonnán fogadta a bölcs delegátusokat; elmókázott a vén szószátyár Jules Simonnal, de az ülésekre el nem járt s lelkében már megért az elhatározás, hogy elrúgja 'magától ezt az egész meggyerekesedett világot. Ha tehát ma Vilmos császár fogja fel humorosan a hágai konferencziát, ez csak ujabb bizonyság arra, ami egyebütt is mutatkozik: hogy a császár mentül inkább beletanul a mesterségébe, annál inkább a Bismarck tanítványa. Hiszen az ő tüntető orosz-barátsága is, mely a tegnapi tósztjában nyilvánul — mikor azzal a hittel' szemben, hogy a hármas szövetség követei mentek közös instrukczióval Hágába, azt emeli ki, hogy az orosz és a német követek kaptak közös instrukcziót: ez egészen a Bismarck Zwei Eisen im Fener taktikája. De annyi lelki erő őbenne sincsen, hogy megakaszsza ezt a hipokrita komédiát. A diplomaták fontoskodjanak kívülről • s • mosolyogjanak belülről — a világtörténelem halad a maga utján. Ennek mindegy, pisze volt-e lvleopatra vagy görög orrú, naiv ember-e Miklós czár vagy csak tetteti a- naivságot. Nem, nem tetteti — a czár valóban naiv, s ez az egész hágai konferenczia nem egyéb finom mosolynál, amilyennel a naivságot szoktuk honorálni. Persze: nagy úrról lévén szó, ennek a mosolynak is megadják a módj á t ; ha te vagy naiv, ó nyájas olvasó, az legföljebb neked .kerül pénzedbe, de ha egy császár naiv, az minden országnak belekerül egy pár milliójába. S mikor megperdül a dob-, s a szegény emberek bútorát elviszik adóba: ez lesz az egyetlen kézzel fogható eredménye a hágai kon.ferencziának. Kádár.

Kelet népe. Rád

ismerek

fajom.

Hamisítatlan ' Czafrangos

gúnyád

A legrosszabb emberismerők a jó emberek.

rólad

A jellemed

még vadon

Korholjanak

gorombán

Szivem

e gáncsot

A gúny

tüzét

Annál

Kit nyakon Történik,

az

tartott

akkor

hajcziliő. a forró

kérdjük,

puska

a foltot

Minket

nem • izgat

Feredzséjét

vissza

lő;

búsul,

a magunk

jövendő, nincs:

csak ingva

ásit, bárhová (távolba

nem

A szédüléstől

mentes:

drága

mocsárba

sose

Lidércztüzek

Ily

kincs. csalnak, a

támad

Ám

ficzkándozzék

abból nagy

malacz

meglódul, veszedelem.

más

veszett-bolondul,

garasos

köteten.

Mi azt hisszük,

a méltóságunk

Ha

a kékfolt

vakarózunk

Sebeinkről Ennen

bár volna

zsebünkbe

Hassisfaló, Tart Lázas

satnya,

cselekvés

Mi lesz, mig Bálványait Hová

minden

szólva,

önnön

csapongva

S meg nem Evoe!

mily

bölcseség Evan!

Megnyaldosván

legott? Nirvána?

az ördög

szemléli

elfogott.

majd

Mélán

tagot,

elmehábor,

ebből kilábol ?

ki e kéjes

a szent

Mily

egy

közt mely

Az agyagisten, Melyről

mámor

zsibbadt

szétzúzza

Őszintén

leltár. hogy nem f á j .

mély

a nemzet

lyukad

helyen.

hazudunk,

kötve rajtunk

csorbul,

rőfös

feledtető,

Valamely

falnak.

ha agyunk

Nem Pótrás

merengő),

csak nekimegyünk

»ütközetben«,

lengő,

tekints.

A mi fejünk

Legfőlebb

dőre,

bőre.

a kétes

mindig

örvény

ki s mi ő ? csattan,

ki föllebbentse,

Aranyhidunk

katlan;

végin

is, ki értünk

Kiadja

szittyák.

tagadhatatlan,

mint

önt, nem

szítják,

s maradunk

hisz az ostor

A sután

Rád

mások,

izzóbbra

vagynnk

kiduzzad,

levásott,

neveti.

egy kis lármás

Kedvünk

Hát

érte

véled

esik, már

Koronkint

bár

keleti.

mennél

inkább

Hej jól

vonásod

őseredeti.

Lendülettel, • Az önérzet arra tesz büszkévé, ami vagyok, a hiúság arra, aminek látszom. Hugó Vidor.

Minden

se

bánja.

Vitzliputzli köldökét,

zeng a dal, bájoló,

simán

moczczanni kit igy

mi

himmtsznyi

szép!

az árral soha,

úszni, semmikép.

ünnepelnek,

a legtüzesebb

nyelvek.

I

327 Tunya veszteglés párnáin elernyed A feszülést sóvárgó tetterő. Meddőn lobog az ész, a nagyratermett S érzi, a feje gyepüje benő. Vihart nekünk, mely eget, földet renget, Mert megöl ez a békés rekkenő. Ki játszva győztél minden vész-bajon, E nagy pangástól féltelek, fajom. Lipcsey Ádám.

Deve-Baghyrdan. Irta : T Ó T H

BÉLA.

Csodálatos egy történetet mondok el ma önöknek. Egyébiránt meglehet, hogy csak nekem csodálatos ez a történet. Mindegy. ' Bolgárországból török földre utaztam. Az a bohó gondolat ötlött ugyanis az agyamba^ hogy Szófiából ten-. geren megyek haza, Európába. Üszküb, Szaloniki — Görögország körül periplous — Trieszt. Az igazi utazás csak Szófiától Uszkübig volt. Mert Üszkübnél már kezdődik a gőz. Potom harmadfélszáz kilométer. Akkora ut, mint Budapesttől Újvidékig. De nagy, zordon, járatlan hegységben. Ahol időtlen idők. óta nem fordult meg európai ember. Bolgárhegyi falvakban a parasztasszonyok elém hozták világtalan kisdedeiket: csináljak nekik szemet. Mert az idegen mind orvos és csodatévő. Csak Afrikában tapasztal ilyet a vándor. Adtam nekik egy csipetet a bicarbonica sodámból a vakság ellen ; az Isten is megvert volna, ha nem adtam volna. • A török határig, Kösztendilig, szekeren mentem. Onnan lovon vágtam neki a nagy hágónak, melyet ugy .hívnak, hogy Deve-Baghyrdan. Teve-orditás. Mert a régi, nagy háborúk idejeben a török vezér tevéje tiz perez alatt nyargalt föl erre a hegy nyeregre, mely a legjobb lónak iskét óra; s minekutána föínyargalt rá, egyet ordított és megdöglött; de még látta, hogy a vezér megnyerte a csatát. Kis hegymászó lovamat egy lusta, piszkos bolgár legény kisérte, ugyancsak lóháton, a málhával. Olyan lomha volt az ördögadta, hogy még azt se tűrhette, ha sikabb uton poröszkálásnak indultak a lovak. Jajgatott, hogy ne olyan hamar, mert ő mindjárt meghal. így lett, hogy az nap nem jutottam át a Deve-Baghyrdanon. Már pirosodni kezdtek áz alkonyat vérétől a kopár hegyek, és mink még mindig innen jártunk. És sötétedett már, mikor felértünk a tetőre, az első török őrházhoz. Háborús világ volt akkor. Köröskörül csupa katonaság. Többnyire szerecseny. És hah, milyen rongyosak! Elém toppant egy kapitány, nemkülönben rongyos: — Hová, uram? — Egri-Palankára, a basához, uram! — 1 És mikor ? — Most, uram. — Azt nem engedem meg. A hegy tele van őrszemmel. Este lelőnek mindenkit. Szállj le. . — De uram . . . • — A te neved hallgass. Itt én vagyok az ur. S tudok lövetni én is. És mikor leszálltam a nyeregből, a rongyos kapitány a lovam zabláját fogta; ami a Keleten az alázatos tisztességadás jele. S mikor lent voltam a földön, a rongyos kapitány, Mehemed efendi, mélyen, meghajolva, szálemmel • üdvözölt. Holott nem tudhatta :• nem vagyok-e hitetlen.' • • •

És eléjött egy ugyancsak rongyos főhadnagy, Tahir efendi; meg egy szintén rongyos vámtisztviselő, Daud efendi. Ne tessenek csodálkozni, hogy én ezeket a neveket igy tudom. Némely nevet soha sem felejt el az ember. Es ők is a békesség szent nevében köszöntöttek engemet. Aztán bevezettek a fenyőszálakból összerótt őrházba: — Ez a te házad, uram. Sötétkék ködök ereszkedtek a hegységre. Az ormok csipkéje még aranyos volt. Aztán elhomályosodott minden. Egy szerecseny káplár kopott szőnyeget teritett a ház elé. Vacsorálunk. Mosakodni kellett elébb. Daud efendi tartotta a medenczét, Mehemed efendi a kezemre öntött az ibrikből, Tahir efendi törülközővel szolgált. Egy nagy tál ürü-tokányos volt a vacsora. A szőnyeg közepén. Az efendik arra kértek, hogy kínáljam meg őket is. Mert ezt elmulasztottam. Addig nem nyúltak volna a tálba. S az a mozdulatjok, mikor jobbkezök három ujjával kivettek egy-egy darab hust, félénk és tétovázó vala. Mert hátha épp az a falat tetszett volna nekem? Eléjöve aztán a szerecseny káplár egy hosszunyaku cserépkorsóval. Bor, nehéz fekete bor volt benne, — hunyd be a te áldott szemedet, Mohammed!' Evésközben a török hallgat, mint a magyar. Az itallal eredt meg a beszéd. Én csak igen rosszul tudok törökül. Mint minden szamár, aki könyvből tanul nyelvet. De nem is igen kellett szólanom. Nem volt egyéb dolgom, mint hogy érezzem a legszentebbet, ami ezen a világon van: az,emberek testvériségét. És soha, soha nem éreztem olyan teljés nagyságában, olyan törvényszerű hatalmában,' mint ott, akkor, a között a három idegen, egyszerű, szegény keleti ember között, akiket a szultán és a sors akarata oda sodrott arra a kopár hágóra, kit Kisázsiából, kit Szíriából. Hogy ki vagyok, nem kérdezték. Ember vagyok. Ez nekik elég volt. És emberi méltóságomnak ez a hódoló magasztalása, ez a személytelen szeretet, mely a világnak igaz rendje, énnekem örök emlékezet, örök vigasztalás. Ha bántalom ér embervoltomban, vagy ha reámszakad ez a fényes és sötét mindenség, azzal a kérdéssel: minek volt születni? lelkem visszaszáll arra a kopár hegytetőre, a Deve-Baghyrdanra; és érzem méltóságomat, czélomat. Máskor meg agyam velejébe vájódik egy őrületes gondolat. A szomorúság, a tépelődés, a betegség éjszakáin. Olyan őrületes gondolat, hogy szinte fel akarnék kelni és kocsiba ülni, hogy elmeorvoshoz hajtassak: zárasson el, ha nem súgná nekem valami, hogy ez a félelmes, tébolyodott gondolat megfordul minden emberfejben legalább egyszer, mert meg kell ottan fordulnia. Éz a gondolat az, hogy. ez a világ értem van. Én vagyok az egyetlen ember a teremtésben'. A többi az én szolgálatomra rendelt kisértet, a csillagoktól a százlábú bogárig. Nem valóság semmi. Csak én. A nagyváros utczáin hömpölygő emberáradat csupa árnyék, szeretteim, barátim megannyi phantom, ki szerepét játsza előttem; és vigyáznom kell, hogy rajta ne kapjam őket, mert borzalom és halál lenne, ha meg találnám látni, hogy az embernek, ki velem beszél, nincsen hátul koponyája és háta. Mert mire való- a koponya és a hát, mikor én nem látom? Hogy világtörténet van, csak az én.kedvemért hazudják a könyvek, melyek eltűnnek a polczról, a polczczal együtt, mikor megfordulok. Mert mire való a könyv és.a polcz, mikor én nem motozok ottan? Lokomotív füttye hat hozzám az éjszakán át. Ismerlek, kópé! Te nem lokomotív vágy,:hanem hazugság, semmi. Az a . fütty az ürességből való; megcsal engemet, mint minden. S a gyorsvonat, ő minden szép hálókocsiaival, köddé válik, mihelyt eltűnt az alagútban; mert minek fáradna a léttel, mikor én nem -látom ? Árnyékok a királyok és puszta rémlés a nő, kinek az a nagy tisztesség jutott, hogy én szeressem. De nem szabad elárulniok. Láttam l*

328 már királyt, aki loppal reám pillantott; érted kell kisérteteskednem, óh uram! A nők szemében meg a szilaj mámor perczében villant meg a fekete fény: »Ha tudnád, hogy én phantom vagyok!« De csak egy pillanatig. Mert a titkot nem szabad felfedezni. Egyszer, egyszer tudtam őket meglepni, az engemet szolgáló rablelkeket, akkor régen, abban a keleti vadonban, a Deve-Baghyrdanon. Alkalmasint azért, mert ügyetlen rablelkek voltak. Elárulták előttem, hogy értem van az egész hazug világ, értem ők, és azért hódoltak meg nékem azzal a csodálatos, érthetetlen, képtelen nagy emberbecsüléssel. *

Másnap reggel, fekete kávé után, a kapitány azt mondta keményen, röviden: — Hogy hivnak? Mi vagy? Hova mégy? Mi járatban vagy? Hol az útleveled? A vámtiszt a táskáim kulcsát kérte: — Dohány? Selyem? Puskapor? A főhadnagy meg a legényemet vette elő. Aztán mellém adtak két albán lovas katonát, és — hos geldiniz, széf a geldiniz — ügetve vágtunk neki a maczedóniai határhegyeknek.

Krónika II. Borban

az

igazság. — május 19. -

A rendőrségről rosszat mondani nem merek, mert félek, hogy becsuknak. Hadd beszéljek tehát a törvény, jog, igazság igéjéről, ezért talán nem csuknak be. Törvény, jog és igazság most van, egy félesztendővel ezelőtt azonban nem volt'. Innen való, hogy akkor Splényi Ödön rendőrtanácsos ur mintarendőrtanácsos volt, most pedig egy ország tapsai mellett az igazságügyminiszter elrendeli ellene a bűnfenyitő vizsgálatot. Ez még nem teszi, hogy Splényi Ödön csakugyan nem mintarendőrtanácsos, csak azt, hogy törvény, jog és igazság uralkodik. Nagyon valószínűnek tartom, mert ebben az igében kételkedni nem szabad, hogy ezzel kapcsolatban bűnfenyitő vizsgálatot fogunk indítani: az ügyészség ellen, mert törvény, jog és igazság megköveteli, hogy igazságügyminiszteri utasitás nélkül is tegye meg kötelességét, amit pedig eddigelé, amig Splényi Ödön mintarendőrtanácsos volt, nem tett meg; az ¡gazságügyminiszter ellen, akinek van ugyan joga az ügyészségnek utasítást adni, de törvénynek, jognak és igazságnak ellenére figyelemmel kiséri majd a bíróságot, hogyan viseli magát ebben a pörben. Ehhez ugyanis nincs joga, merfijudikaturájában a biróság szabad, Ítélete formálásában független s ha az igazságügyminiszter mégis befolyásolni akarja állandó figyelemmel kisérésével a bíróságot, visszaél a hatalmával és megszegi a törvényt. Ezenkívül pedig el fogják csapni, fegyelmi uton-e, vagy direkt törvénynyel: azt nem tudom, a birákat, akiknek a nevezetes Splényi-ügyben szerepe lehet, mert amely birálc belenyugosznak abba, hogy őket felettes fórumuk befolyásolja s akiket az igazságügyminiszter olyanoknak ismer, hogy a körmükre vigyázni kell, azok magyar birói székre nem valók.

Hogy ez mind bekövetkezik, ezt én tudom, mert hitet teszek a logika csalhatatlanságára az ilyen egyszerű és világos okfejtés esetén, melynél a komplikáczió s a tévedés eshetősége ki van zárva. Aztán meg- hitet teszek a törvény, jog és igazság igéjére, melyet. oly örömrivalgással üdvözöltünk valamennyien, mi magyar kancsuka-lovagok. Hogy csak üres frázis volna, ne merje senkise mondani, mert a nyomorultnak menten betörik a fejét. Amig azonban ez a nagy tisztálkodás bekövetkezik, hadd maradjak meg a hármas ige első áldozatánál. Egyedül ül még a közvéleménybeli vádlottak padján, kard és diszmundér nélkül, a hatalmas rendőrtanácsos,- aki nemrégiben még irgalmatlanul sújtott birsággal mindenkit, aki rettegett szine elé került. Csakugyan ludas-e ebben az Engel-dologban? Ki tudhassa és ha igen, ki merné megmondani ? Az uj rendszer lángoló hivei, (mind a béketáborból kerültek ki) határtalan örömmel látják, hogy benne van a szószban. Hiszen ha ártatlannak tartanák, csak nem látnának derék cselekedetet az üldöztetésében! Én azonban nem merek erről véleményt mondani, egyrészt nem akarom, hogy becsukjanak, másrészt mert igazán illetlen és csúnya dolognak tartom, egy emberre rárontani, aki bajban s ami csak gyanú és hivatalos vád, azt már beigazolt bűntettképp pertraktálni. Sőt — hiszen voltaképpen ezért a mondanivalómért fogtam bele e czikkely Írásába — akár bűnös, akár ártatlan : én sajnálom ezt az embert. Ha bűnös, duplán sajnálom. Ártatlan embert eddig is vádoltak már meg, de eddig nem volt törvény, jog és igazság és igy az ártatlanokat föl lehetett menteni. Mert a rendszer korrupt volt és senki se csodálkozott rajta, ha egy-egy nagy ur épkézláb kikerült a csávából. Egyszerűen azt mondták: a rendszer korrupt, az intézői pedig édes keveset törődtek vele, mit mondanak a rendszerről. Most azonban ne adj isten, hogy egy bitó ártatlannak valljon valakit, akit a törvény, jog és igazság neki bevádolt. A derék rendszer menten kidüllesztené a mellét: mit mondanának rólam, ha ezt a népszerűtlen embert, kit mindenki elitéltetni kiván, fölmentik ? Azt mondanák, hogy én se vagyok különb a Deákné vásznánál. Ezt nem lehet megkoczkáztatni, törvény, jog és igazság szent háromságos nevében: pusztulnia kell! Mondom, ezért sajnálnám, ha ártatlan volna. , Ha pedig bűnös — nos az ártatlan Dreyfus minden kínszenvedése maga a mennybéli üdvösség ahhoz az érzéshez képest, melylyel a bűnös • nagy urat az a tudat zaklatja, hogy nem a bűnéért lakol, hanem a rendszer miatt. Hiszen értsük csak meg a dolgot; aki tilosban jár, az többé"kevésbbé számba veszi az eshetőséget, hogy rajtaveszt. Legalább nem csodálkozik, ha egy szép napon más ágyba feküdt és más ágyban ébred. Ez áz ő tétje, amelyen nyerni akar s amelyet elveszíthet. De megbűnhődni nem azért, amit elkövetett, hanem azért, hogy egy nap a föld kettőt fordult, elveszni azért, mivelhogy egy hatalmasabb érdekszféra a maga érdekében valónak látja, megsemmisülni azért, mivel Dantont lefőzte Robespierre: ez már igazán tűrhetetlen.

329 S ha tudnék bele látni ennek a sajnálni való, elkeseredett embernek a lelkébe, körülbelül ilyesfajta háborgást találnék benne: — A hetvenhétezer mázsás mennyköve annak a törvény, jog és igazságnak! Hát velem akarják elhitetni, hogy ahol valami bűzlik, ott csap le a kánya? Mi köze az Engel-ügynek, meg az én dolgomnak ahhoz a törvény, jog és igazsághoz? Jön egy kormány, mely mindenféle politikai üzleteket köt mindenféle ellenzéki emberekkel. Ezek között az üzletes urak között ott van Polónyi Géza ur, aki nekem halálos ellenségem. Sok jó szolgálatot tett a kormánynak, az pedig revanchirozná magát. A revanche pedig az én fejem. Én ezt az urat csúnyán lenyilatkoztam, az az ur pedig bosszúért liheg. Értem, hogy az ő kivánságát bajos visszautasítani, de mi közöm ehhez nekem? Azért, amit tettem, a hajam szála sem görbül meg, de hogy Polónyi úrral a kormány ápolja a barátságot, azért nekem a fűbe kell harapnom ! Hogy ebben a kifakadásban egy csöpp igazság sincs, azt megint ki kell jelentenem. De hogy a Splényi ellen való dologban egy csöpp törvény, jog és igazság nincs, azt is el kell ismernem. A kérdés most már az: mi van tehát a dologban? Az uj seprő buzgalma? Vagy az uj gazda türelmetlensége, aki ki akarja irtani elődje emlékét is? Avagy tapsra szomjas hiúság? Én bizony nem tudom. Csak látom, hogy az uj politika és a régi emberek nem igen férnek meg egymás mellett. Sok-sok uj barát találkozott, ezeknek sok-sok koncz kell s ennélfogva törvény, jog és igazság szerint sok-sok képviselőjét a régi rendszernek ki kell verni állásából, hogy az uj embereket kielégítsék. Kezdik azokon, akikre valami gyanú tapadt, folytatják azokon, akikre gyanút tapasztanak. A korrupczió ürügye a törvény, jog és igazság rendszerének, hogy a maga kis korrupt köreit intézze. És azt el kell ismerni, hogy méltóságosabban még sohasem követtek el disznóságokat és korrupczió még soha nem tetszett ugy az országnak. Hamisított bor miatt hamisított igazság! Simplex.

Hogy a »közönség« szóból lett a »közönséges«, ez jellemzi legjobban a közönség ízlését. Strius. "

.

*

Csodálatos ! Mennyi kötelességérzet van az emberekben, amikor — a mások kötelességéről van szó ! Daudet. *

Mialatt az igazság előszobázik, tiz hazugság jut addig szóhoz.

Sirius.

* \

A magányos nagyság gyalogösvényén nehezebb port felkavarni, mint a hétköznapiság gyalogutjá'n. Balzac. *

Abban mutatkozik a műveltségünk, • bánunk.

ahogy a műveletlenekkel

D-r.

Az érczszobor. Ott áll büszkén

a fényes

Feje az ég boltjával Átöleli Mint

a forró szerető

S magába »Nem Nem

összeforr,. napmeleg,

anya

a

gyermeket.

dúl a rozsda,

tűrhetem állom,

tündöklő

mért

dér, fagy

Hadd

törpévé,

sorsuk

őket

S az érczszobor

térit!«

s minden

A karcz,

mocsok,

mind

drága,

védő

még jobban

salak

ráragad, nyomorúvá, alkotá.

csak rendületlen

S reávon Hogy

ö?

nem

körmeit.

rátámad,

légyen

idő:

éppen

porba

Kárörvendőn Milyenné

az

daczolna

veréb,

legyen!«

irigyen.

Szól és beléje vágja S hernyó,

•

külsejét.

dühöng

kit hatalmam

szemét:

külömb

tapad

S bőszen magába »Erőmmel

szeny,

hogy nálam

Szól s tagjaira

Nincs,

érczszobor,

áll:

egy rétegre

vál

patinát,

csudálja

a

világ. Lenkei

Henrik.

Dobosok. Szieszta. Irta : P A P P

DÁNIEL.

Most itt vagyok falun, s mikor idejöttem, azt hittem, itt meglelem a csöndet. A kocsim félig fölszáradt agyaguton járt s. a gödrök körül mozdulatlanul álltak a fák. Itt megleltem a csöndet. A baraczkvirág alatt kis parasztgyerekek. kaparták a fakérget, s ahol nyáron is laktam, üres volt az utcza. A ház és a kert is vizes, üres volt, a paraszt nem volt otthon, a tavalyi szobámat egy gyerek zárta föl; a kanapén repedt a bőr s az üvegfödél alatt kissé megszürkült egy viaszból való szent. Itt megleltem a csöndet. De most délután két óra van s az ember végigdől a bőrkanapén és behunyja. a szemét a csöndben. Az ablak alatt a diófa susog. Azután elhallgat. Azután valahol paritytyáznak és egy kődarab ütődik a falhoz. Megint csönd és megint a diófa. Azután messziről gyorsan pergő hangok hallatszanak, tompa, gyorsan pergő hangok. .A faluban dobolnak, itt megleltem a csöndet. Tram-tram, tram-tram . . . Már a rézkorszakban is igy doboltak. Egy darab bőrt kifeszítenek s azt üti egy egészséges ember. Már félig alszom s a pergő, közeledő hang távoli gondolatokat ébreszt, mint egy aeolhárfa. Emlékszem mindenféle dobosokra. Nálunk otthon volt egy városi hajdú, sárgazsinóros kék ruhában, azt mi pisze dobosnak hivtuk, az egy keskeny hosszú szerszámot pörgetett és minden hirdetést ugy vezetett be: »Tudtára adatik a helybéli közlakótoknak«. Mikor kis fiu voltam, a városháza kapujábó sokszor láttam a pisze dobost, amint az őrszobában ült a padon és sarkantyús csizmáját lóbálta. Néha napokig is

330 igy üldögélt és himlőhelyes sovány arczán a legmélyebb emberi fájdalom tükröződött: nem volt mit dobolnia. De azután jött egy paraszt és elpanaszolta, hogy eltévedt a kecske vagy valami más háziállat. Ó, a derék pisze dobos! . . . Ilyenkor fürgén összeverte a sarkantyúját, gyorsan leakasztotta a falról a dobot és kiugrott az utczára dobolni: »Tudtára adatik a helybéli közlakósoknak«. Mert ő szenvedélylyel dobolt. Ha él még, akkor már hetven esztendős, de azért hozzászámítandó az ifjabb generáczióhoz , . . Tram-tram . . . a faluból közeledik a pörgés. Most meg már a düszszeldorfi dobosra emlékezem, a vén napóleoni alakra, aki a Heine gyermekkorában pörgette rojtos, aranyzsinóros szerszámát s a pajkos gyerekeket zavargatta a piaczról. Egyszer aztán hirtelen megbolondult a düszszeldorfi dobos, félrecsaptá háromszögletű süvegét és maga is beállt a gyerekek közé paritytyázni. Ez ott mind csillogó aranysorokban volt megírva, de most, hogy be van hunyva a szemem, csak egy szögletes gót betűkkel beirt lapot látok. A düszszeldorfi dob egy kopott réz s ha sok fájdalmunk volt, Heine sem dobol szépen. Tram-tram . . . a dobos itt van már az utczasarkon. Kinyitom a zsalut. A sarkon egy parasztlegény dobol, ingujjban van, kék kötényben és papucsban. Csak a kalapja van félrecsapva. Evvel jelzi, hogy hajdú. A hátával odatámaszkodik a kerítéshez, ahonnan néhány száraz napraforgó nyele bólintgat. A soron kezdik az utczaajtókat nyitogatni, jön egy pár asszony, piszkos tenyerét a kötényébe törülgetve, herr Jaki is siet, az utczában a legvénebb sváb. Az ő szellemi tápláléka a káplán meg a dobos, de emezt jobban szereti, mert pipálhat előtte és köpködhet és dobolás után azt mondhatja neki: »szervusz«. A gyerekek is előkerülnek a baraczkfa alól, egy pár legény is szalad árvalányh'ajjal a kalapján, mért-ők benn maradtak a fősorozáson. A csoport megalakul, a dobos utoljára egy nagyot koppant, azután elkiabálja a hirdetést: — A ministériumból lejön majd egy ur. — És az összeírja majd, hogy kinek kell szőlővessző. — És akinek szőlővessző kell, az jöjjön el a községházára. — És az kap majd szőlővesszőt. Tram tram. Ezt igy mondja el pongyolán és minden bevezetés nélkül. Mig beszél, a fejét fölveti, mereven a felhőkre néz és ott, ahová gondolatjelet tettem, összeránczolja a szemöldökét. Persze igy is nehezen megy a dolog és a jegyző sokat vesződhetett a legénynyel, mig betanította. Bizonyosan harminczszor mondta el neki a textust. Azért olyan hanyagok a formák. A legény most megtörli a homlokát, hátára veti a dobot és tovasiet. Amint elhalad, az ablak alatt és kalapot emel, azt mondom neki: »Jó napot Strebinszky ur.« Mert Strebinszky ur, az én otthoni ismerősöm, éppen igy dobol. Mindig tud valami jót a kormányról. A kormány egyszer szőlővesszőt osztogat, máskor telepit, azután kiállítást rendez, majd Theseus-templomoJcat épit és Strebinszky ur ezt pontosan hirdeti. Eszembe jut, hogy az ő formái is ilyen kimértek és művészietlenek és neki sem volt soha egy gondolata sem, mert őt is csak ugy tanítják be a jegyzők vagy tudom is milyen felsőbbségek: »Az emberek kapnak majd szőlővesszőt. És punktum, egy szót se többet, Strebinszky ur. . . . »Tram. Tram . . . a dobos már ott dobol a másik utczasarkon. Beteszem a zsalut. Ez a dobszó a fülemben jár és hijába hunyom be a szememet, látom, hogy a föld az Ur szőleje és a kormányok ültetik benne a szőlővesszőt. A dobos egészen elvitte az álmom. Szivarra gyújtok és nem tudok fölkelni a kanapéról. Elmúlik egy óra, két óra, dicsérem a kormányt, tisztelem a szőlővesszőt. Egyszerre nagy lármával nyitják a kaput, jön haza a paraszt. A kis fia elébe szalad és azt kiabálja: — Pestről egy ur jön, édesapám, attól kapunk majd •szőlővesszőt.

A sikoltásra felülök és megdörzsölöm a szemem. Bámulatos, hogy mire nem képes egy dobos. Tegnap Dantét olvastam, »De monarchia« és ő nem hagyott bennem annyi nyomot, .mint ez a parasztdobos. Ez az élő hang törvénye, a viva. vox. Egy vezérürü kolompja sokszor több hangulatot ébreszt, mint egy lirai ciklus. De most már alkonyodik, ki kell menni a tornáczra. Távolról, ahol rétben végződik a falu, még idehallatszik a dobpörgés. Az utcza poros. Az emberek, akik most jöttek haza a napszámból, átmennek egymáshoz a kis kapuba. Mindenki a szőlővesszőről beszél. A szomszéd kis kapuban két öreg asszony suttog a szőlővesszőről; szemközt egy szeplős paraszt a kerítésen mutatja a komájának, hogy fogja majd az uj vesszőt felkarózni; egy kis fiu csúfolódik a pajtásával, szamárfület mutat neki és azt kiabálja: »ti nem kaptok szőlővesszőt«, — s végül a mester megy el a kerítés előtt, a kormány e derék oszlopa (vitorlavászon áthuzatban) s átszól Jakiinak, az örökösen elégedetlen öregnek: »No Jakli, Jakli, mit mond hát a szőlővesszőhöz?!« . . . Ebben a pillanatban körülnézek. A dob diadalma tökéletes. Ugy érzem, hogy most okvetetlenül örülnöm kell. Ha az utczáról be nem látnának az emberek, most én is háromszor összeverném a bokámat s ha az utczáról meg nem hallanák az emberek, most háromszor azt kiáltanám: »Éljen a kormány, éljen a szőlővessző!« . . . *

Ó ez a dobszó. Nézem a szivarparazsat és mellényomtatva egy vas.tag fekete szót is látok: szőlővessző. Most már emlékszem világosan. A városban egy hirdető-oszlopon láttam ezt a nyomtatott kövér szót. Egy plakát közepén láttam, ép az oszlop élén volt megtörve. Mindennap négyszer is láttam; kávéházba, irodába menet, hazajövet mindennap négyszer láttam a plakátot és a kövéren nyomott szőlővesszőt. Kétségkívül itt is ugyanarról a szőlővesszőről volt szó, amelyről a dobos dobolt, de én a plakátot soha el nem olvastam. Valami négyszázezer ember velem együtt követte el ezt a hanyagságot. Elsétáltunk a hirdető-oszlop előtt, átnéztünk a túlsó sorra, megálltunk a villamost várni és megfordultunk valamely madame Multibusz . szürke selyemruhája után: a szegény alázatos plakátot senki sem vette észre. Legfölebb az az egy kövér szó vésődött be a szivárványhártyánkba. Pedig micsoda nagy munkával készült ez a plakát! Először is két nagy palotát kellett épiteni vörös és sárga téglaburkolattal, azután az egyikbe a minisztériumot kellett elhelyezni, a másikba a városi hatóságot; azután ott fogalmaztak, itt fogalmaztak, javítottak, fejet törtek, nyomdakorrekturát csináltak, kihordták, ragasztottak s most senki se törődik vele, hogy mit mond a plakát. Emlékszem, egy kis félrenyomott vállú fogalmazócskát láttam csak, amint minden délután megállt a hlrdetőoszlop előtt olvasni. Ez a vékonynyaku, sápadt emberke tizenhat esztendeig járt iskolába és ismerem az egyetemről, a gondolkodása mindig mintája volt a szabatosságnak. Most ugy rémlik, bizonyosan ő irta a hirdetést, azért állt meg előtte mindennap, hogy az állitmányok elhelyezésében, a mondatok fonetikájában s a gondolatok tömörségében gyönyörködjék. De nekem nem kellett a plakát. Ugyebár önöknek sem kellett? A szőlővesszőről csak azóta van tudomásom, hogy egy dobos kiabált róla a fülkagylómbá. Ellenben mikor egy finomabb emberi elme suttogott róla, akkor szórakozottan sétáltám el az oszlop előtt és utána néztem, madame Multibusznak. A kormányoknak valóban nem elmékre van szükségük, hanem dobosokra. A falu végéről ide hallatszik az utolsó dobpörgés.

331

Viktória. Irta : K N U T H A M S U N .

4

(Folytatás.)

Amint Viktória visszatért, ő mélyen meghajolt előtte — Bocsánat, nagyságos kisasszony — ' — Ez János, — mutatta őt be Viktória, — ráismersz-e ? Ottó felelt valamit s szemével hunyorítva ugy nézett reá. — Bizonyára szeretné megtudni, hogy mi újság otthon, — folytatta a leány és arcza oly szép' és oly nyugodt volt. — Tulajdonképen igazán nem tudom, de bizonyára mindnyájan jól vannak. Nos át fogom adni az üdvözletét a hozzátartozóinak. — Köszönöm. Nem sokára utazik nagyságod ? — Legközelebb. Nos igen, át fogom adni üdvözletét. Bólintott fejével s ment. János megint csak ugy nézett utána, amig el nem tünt s aztán ismét az utczára sietett. Utczáról utczára barangolva, fáradtán, bánatosan ácsorogva ugy leste az idő múlását. Tiz óra tájban a kamarásék háza közelében állt s várakozott. Most már vége az előadásnak, most már jönni fog. Talán fölnyithatná a kocsija ajtaját s kalaplevéve ugy hajolhatna földig a leány előtt. Végre, jó félóra multán, megérkezett Viktória. Vájjon odasiethet-e ő most a kapuhoz s ajánlhatja-e magát újra az emlékezetébe? Hallotta, mint nyilik a kapu, mint gördül be a kocsi s aztán mint csikorog megint a zár. : Ekkor megfordult. Csaknem egy óráig járt föl s alá a ház előtt. Nem várakozott és semmi terve sem volt. De egyszerre csak nyilik a kapu-ajtó és kilép az utczára Viktória. Kalap sincs a fején, csak valami fátyolkendő simul a vállára. Félig ijedten, félig zavartan ugy mosolyog s csak hogy belekezdjen, ugy kérdi halkan: — Itt jár és gondolkodik? — Nem, — felel János. — Hogy gondolkodom-e? Csak ugy járok itt. — , Láttam, hogy itt jár föl s alá és szerettem volna . . . Az ablakomból láttam. Rögtön vissza kell mennem. — Köszönöm, hogy lejött, Viktória. Oly elkeseredett voltam, még imént és annak most vége. Bocsássa meg, hogy a színházban köszöntöttém önt; sajnos, itt a házban is kérdezősködtem önről. Látni akartam s megtudni, mi a szándéka, mire szánta el magát. . — Nos, — felelt a leány — hiszen tudja:. Oly :sokait mondtam önnek tegnapelőtt, hogy azt félre nem értheti. — Mégis ugy gyötör a bizonytalanság. •—• Ne beszéljünk erről többé. Eleget mondtam; kelleténél többet is mondtam volt s ime fájdalmat okozok. Szeretem önt, nem hazudtam tegnapelőtt s most sem hazudom; de oly sok minden van, ami elválaszt bennünket. Nagyon kedvelem önt, örömest beszélek önnel, inkább mint mással bárkivel, de . . . Nos, nem' állhatok itt tovább, megláthatnának föntről. Ah János, oly sok • mindenféle játszik itt közbe, amit ön nem is sejt; azért hát ne kívánja többé, hogy megmondjam, mire szánom rá magamat. .Éjjel-nappal gondolkodtam erről, csak azt mondhatom, amit mondtam. De az lehetetlen lesz. . • — Mi lesz lehetetlen ? — Minden. Az egész. Lássa, János, vegye ugy, . hogy mindkettőnk érdekében büszkélkedem. — Nos jó. Ugy veszem. De akkor ön tegnapelőtt csak ámitott engem. Történetesen összetalálkozott velem az utczán, jó kedve volt, h á t . . .

Viktória megfordult és be akart menni. — Vétettem ön ellen? — folytatta a férfi. Arcza sápadt volt; és egészen elváltozott. — Ugy értem, mivel játszottam el az ön . . .? Valami bűnt követtem el tán e két nap és két éj alatt? — Nem, nem ilyesmiről van szó. Csak meggondoltam mindent. Ön nem ? Lehetetlen volt, lehetetlen. Szeretem önt, nagyon, becsülöm . . . — És tisztelem . . . . . Viktória nagyot néz, a férfi mosolygása sérti és ő most már nem bir magával. — Istenem, hát nem érti meg magától is, hogy atyám visszautasítaná önt? Mért' kényszerit, hógy megmondjam ezt. Hiszen úgyis tudja jól. Mit érhettünk volna el ? Nincs igazam! • Szünet. — Igaza van, — mondja aztán a férfi. — Azonkívül, — folytatja a leány, — még annyi mindenféle akadály van itt . . . Nem, igazán nem szabad többé a színházba utánam jönnie. Ugy féltem ön miatt. Azt sohasem szabad többé megtennie. — Nem, — mondja a férfi. A leány megragadja a kezét. —' Néhány napra legalább nem jöhetne-e haza ? Nagyon örülnék annak. Mily meleg a keze. Én fázom. Igen, most már mennem kell. Jó éjszakát! — Jó éjszakát. *

Csupa rideg szürkeség volt az utcza, végig a városon. Akárcsak valami .végtelen homok-őv, örökkévalóságnyi járás utja.' János egy suhanczra akadt, aki vén, hervadt rózsát árult. Szólította, vett egy rózsát tőle, valami aranypénzt adott neki és ugy ballagott tovább. Majd nemsokára vig gyerekcsoportot látott, egy kapu közelében játszottak. Nyugodtan ül a kapu kövén egy körülbelül tiz éves fiu és nézi őket. Kék szeme oly öreges, ugy csügg a játékon; orczája ványadt, beesett, álla szögletes és vászon-sapka van fején. Csak bélése valami sapkának. Parókát viselt ez a gyerek, fejét valami hajbetegség örök időkre eléktelenítette. És a lelke is talán hervadt volt egészen. Mindezt észrevette János, bár arról, hogy a város melyik részében barangol, vagy merre tart, fogalma sem volt. Esni is kezdett; nem vette észre s ernyőjét sem feszitette ki, bár egész nap magával' czipelgette. Végre oly helyre ért, ahol padok voltak s ott leült. Egyre sűrűbbé vált az eső. Anélkül, hogy tudta volna, kifeszítette most az ernyőjét s ült tovább. Aztán egyszerre legyőzhetetlen fáradtság lepte meg; az- agya mintha csupa köd lett dolna; lehunyta szemét szunditanai kezdett és elaludt. Kis idő multán arra ébredt föl, hogy néhány arra járó nagy hangosan vitatkozott. Fölkelt és odább csatangolt. Feje kitisztult már kissé, visszaemlékezett mindenre, összes élményeire, még a suhanczra is, akinek egy szál rózsáért aranypénzt adott. Elképzelte, mekkora lehetett a kis ember elragadtatása, mikor a sok. silling között felfedezte azt a csodálatos érmet s látta, hogy az nem is "huszonöt oere-s, hanem öt koronás pénzdarab, még pedig arany. Isten vele! „ S azt a gyerekcsapatot bizonyára a kapu-gádor alá riasztotta be az eső, ott játszhattak tovább, szűkebb körben hanczurozva, vagy pedig összebújván talán meséket suttogtak. S az a torz, kicsi ember, a tiz éves agg bizonyára ott ült a helyén s csak nézte, nézte őket. Ki tudja, talán ugy ült ott örömmel gondolva egyre-másra, talán .otthon, a ház legsötétebb zugában, valami bábuja is volt neki, valami törpéje, erdei manója. Talán mégsem vesztette el mindenét ebben az életben; s hervadt lelkében mégis csak zsendülhetett valami remény.

Előkelő, nyúlánk hölgy tünt föl most János előtt. János összerezzent s megállt. Nem, nem ösmerte. A hölgy valamelyik mellékutczából jöhetett s nagyon sietett és nem volt esernyője, pedig az eső csak ugy szakadt. János utóiérte, arczába nézett s elhaladt mellette. Mily előkelő volt és mily fiatal! Egészen megázik, meghűl s János mégsem mert közeledni hozzá. Összecsukta hát az esernyőjét, hogy ő is ázzék, ne csak a hölgy . . . Éjfél volt, mire hazakerült. • Levél várta az asztalon, csak egy lap, meghívó. Szerejék igen örvendenének, ha holnap estére meglátogatná őket. Ismerősökre akadna nálok, többek között — kitalálja-e ? — ott lesz Viktória is, a várkisasszony! Üdv! így aludt el ültében a széken. Néhány óra multán fölébredt; fázott. Félig imetten, félig alva, hidegtől borzongva és az elmúlt nap visszásságaitól fáradtan ugy ült asztalához, hogy választ irjon a meghívásra, amelyet elfogadni nem akar. Megírta válaszát s már nekikészült, hogy levigye a levelet a postaszekrénybe. Hirtelen eszébe villan, hogy Viktória is hivatalos. De Viktória nem szólt neki erről, bizonyára félt, hogy találkozni fognak, nem akar tudni róla, amaz idegen emberek között. Darabokra tépi levelét, másikat ir, köszöni a meghívást, — ott lesz. Valami benső hevesség ugy remegteti kezét; különösen jóleső elkeseredés vesz rajta erőt. Mért ne menne el? Mért bújnék az emberek elől? No hát! Kedélyének heves háborgása egészen elragadja. Fölugrik s egész marék lapot tép le a fali naptárból s az idő rendjébe egy héttel előbbre helyezkedik bele. Elképzeli, hogy nagyon örül valaminek, hogy végtelen gyönyörrel tölti el valami; élvezni akarja ezt az órát, pipára gyújt, majd beleül a karosszékbe s üdvösségének ugy fogja átengedni magát. A pipa oly gondozatlan; kést, piszkálót keres, de nem talál és hirtelen letöri a fali óra egyik mutatóját, hogy pipáját kitisztíthassa vele. Ez a rontás-bontás jól esik neki, szinte megkaczagtatja a lelkét s fürkészőn néz körül, hogy minek hághatna a nyakára még? Telik az idő. Egészen felöltözötten, átázott ruhájában ugy hever az ágyba s ugy alszik el. Másnap jó későn volt már, amikor fölébredt. Odakünn még mindig esett, csupa nedvesség volt az utcza. Oly zavaros volt a feje; imént álmodott álmok foszlányai ugy bogozódtak össze lelkében a mult nap élményeivel. Láza nem volt, sőt forrósága is csökkent, kellemes hűvösség csapta meg, mintha egész éjjel tikkadt rengetegben barangolt volna és most patak partján feküdnék. Kopogtatnak. A postás levelet hoz neki. Föltépi a borítékot,; elolvassa az irást s oly nehezen esik azt megértenie. Viktóriától való volt a levél, csak egy szelet papir, egy levélpapír fele: elfeledte volt megmondani, hogy ma este Szejeréknél lesz; szeretne ott találkozni vele, részletesebben akar ott mindent megmagyarázni, kérné, hogy feledje el őt s viselje el a dolgot férfiasan. Bocsánatot kér a rossz papir miatt s üdvözli szívélyesen. Kiment a városba,, megebédelt, visszatért lakására és végre lemondó levelet irt Szejeréknek, hogy nem mehet el, de szeretné javára fordítani meghívásukat, esetleg holnap este. Ezt a levelet szolgával küldte Szejerékhez. V. És jött az ősz. Viktória hazautazott és a kicsi félreeső utcza a maga házsorával, csöndjével csak olyan volt, mint azelőtt. János szobájában éjről-éjre világosság égett. Esténkint csillaggyuláskor gyúlt ki s mindig a hajnal derengésébe hunyt bele. Folyton dolgozva; vivódva ugy irta nagy könyvét János.

Hetek, hónapok multak; magányban élt, senkivel sem érintkezett. Szejerékhez sem járt immár. Fantáziája gyakran eszelős játékot űzött vele. Könyvébe oly ötleteket kevert, amik sehogy sem függtek össze azzal s amiket utóbb ugy kellett törölnie, elvetnie. Módfelett hátráltatta ez. Valami hirtelen nesz az éj csöndjében, kocsinak zöreje az utczán, már ennyi is elég volt, hogy képzelnie nekilendüljön és elkalandozzék: Félre innen, e kocsi útjából — félre! •• Mért? Mért féljen e kocsitól az ember? Tovarobog, most ért talán az utcza szögletére. Talán egy férfi áll ott; se felöltője, se kalapja; azt akarja, hogy elgázolják, összetiporják, menthetetlenül, halálosan. Meg akar halni; senkinek semmi köze hozzá. Nem fogja többé ingét gombolgatni, czipőjét fűzögetni reggelenkint; ruhája föl ván tépve, kilátszik a melle s ah oly sovány; hát meghal . . . Halálos ágyán feküdt egy férfi, levelet irt egyik barátjának, kicsike papirra kicsike kérelmet. Aztán meghalt, levele pedig megmaradt. Keltezés, aláirás is volt e levélen, kis betűk, nagy betűk ugy váltakoztak benne, ugy irta irója egy órával halála előtt. Különös. Még a megszokott czifrázást is odakanyarította a neve alá. S egy óra multán halva feküdt. S ime egy másik férfi. Kis szobában fekszik egyedül; a szobácska kékre van festve s alul a fal mentén fabélés vonul. Nos? Ah, semmi. Ki ő? Nos, már csak az, akinek meg kell halnia. S neki ugy' rémlik,, hogy.kerek e világon ő az egyetlen, akinek meg kell halnia. Erré á fölfedezésre jutott; erre gondol, mig egészen ki nem merül. Látja, hogy este van, hogy nyolczat mutat az óra a falon, — s nem érti, mért nem üt. Az óra nem üt. Mutatója néhány perczczel már a nyolczon is tul van, ketyegése meg nem szűnik, de az óra csak nem üt. Szégény ember! .— agyveleje már szunnyadásba kábult, az óra ütött, de ő nem vette észre.. Aztán keresztüllyukasztja anyjának arczképét a falon; minek már neki ez a kép s mért legyen egész, ha ő már nem él? Fáradt szemével megpillantja a virágos cserepet az asztalon, kinyújtja kezét, lassan és megfontoltan ugy ránczigálja le a nagy virágos, cserepet s az eltörik. Aztán a borostyánból való szivarszopokóját dobja' ki áz ablakon. Igen természetesnek tartja; hogy annak teljesen fölösleges itt hevernie, ha ő már nem él. S egy hét multán ez az ember is halva feküdt. . -. János fölkel s föl s alá járkál szobájában. .A szomszéd a másik szobában fölébredt, nem hortyog már, néhány hatalmas sóhaj és kétségbeesett nyögés hallik' át. János lábujjhegyen oson vissza az asztalhoz s megint leül. Odakünn zug a szél a fák_ között. János fázik. A vén fák immár lombtalanok, csupa elkényszeredett torzalák ; egy-egy redves ág hozzáverődik, horzsolódik a ház falához, s nyikorog hosszan, siralmasan, mint valami rossz fürészelő gép vagy kenetlen kerék, amely egyre- forog, forog. Tekintete ott révedez a papirokon, elolvassa, amit irt. Ah, á képzelete megint elragadta. Halállal, tovarobogó •kocsival semmi dolga. Valami kertről ir, amely üdén, buján zöldéi az ő otthona közelében: a várkertről. Arról ir. Az a kert holtan, behavazottan terül el ott most s ő mégis róla ir s ázt irja, hogy -ott soha sincs tél, soha sincs hó, csak tavasz van mindig és illat és langyos ott minden fuvalom. És este van. Mozdulatlan és mély ott • alant a viz, mint valami olvasztott ólomból való tó; illatozik az orgonavirág, bokor bokor mellett, csupa bimbó és zöld levél s a levegő oly csöndes, hogy még a fajdkakas berzenkedése is áthallik a tó túlsó partjáról. S a kert egyik ösvényén ott áll Viktória, egyedül, fehér ruhában, húszévesen. Ott áll. Alakja a legmagasabb rózsatöveknél is magasabb, kinéz a vizre, át az . erdők felé, el egészen a távolban szunnyadó hegyekig, mint valami

333 fehér lélek, ugy áll ott a kert közepén. Lenn az ut felől léptek zaja kél; ő odább sétál, a rejtett kerti házig megy, rákönyököl annak falára és lenéz az útra. A férfi ott alant megemeli kalapját s csaknem földig hajtja, ugy köszön. Ő visszabólint a fejével. A férfi körülnéz: senki sincs az uton, aki megláthatná, néhány lépéssel közeledik hát a fal felé. Ő ekkor visszahúzódik és suttogva mondja: Nem, nem! — És kezével is int neki. — Viktória, — szól a férfi, — örök igazság volt az, amit egykor mondott, hogy kár képzelődnöm, mert mindaz lehetetlen. — Igen, — felel ő, — de hát mit akar ön? — A férfi egészen a közelébe jött, csak a fal választja el őket. — Hogy mit akarok? Lássa, csak itt akarok állni egy pillanatig. Most utószor. Amennyire csak lehet, oly közel akarok állni önhöz, oly közel, amennyire csak lehet. Most nem vagyok messze öntől! — Ő hallgat. Ugy múlik el egy perez. — Jó éjt! — mondja a férfi s kalapját ismét csaknem földig emelinti le. — Jó éjt! felel ő. És a férfi elmegy és vissza sem tekint. *

Mi köze a halálhoz? Összegyűri a teleirt papírdarabot s a kályhába dobja. Sok más teleirt papir is van már ott, amit el kellene égetnie. Csupa veszendő tajtékja a fantáziának, amely medréből kicsapott. S tovább ir ama férfiúról, aki ott állt az uton, ama vándorló úrról, aki köszönt és istenhozzádot mondott, amidőn letelt az ő pillanata. És a kertben magára maradt az ifjú leány; fehér volt a ruhája s a kora husz tavasz. A leány nem akarta a férfit, ah nem akarta. De az. ott állt vala a falnál, amelynek mögötte a leány élt. Oly közel volt egykor e leányhoz. *

Hetek multak és hónapok és megjött a tavasz. A hó már elolvadt s a világ végtelenében mintha fölszabadult vizek zúgása hullámzott volna a naptól a holdig. Megérkeztek a fecskék s tul a városon, odakünn az erdőn vig élet kerekedett, flezkándozó állatkák, ide-oda röpködő madarak ezerféle nyelven zengő vigadalma. Üde, édes illat áradt szét a földből. Munkája eltartott egész télen át. S a nehéz munkának mintegy kíséreteképpen ugy nyikorogtak éjjel-nappal a fák aszú ágai a ház falán; most végre itt a tavasz, elmultak a viharok és a kerék megállt. Föltárja az ablakot s kinéz; az utcza már csöndes, bár éjfél sincs még; a felhőtlen ég csupa csillag, ugy látszik, holnap meleg s derült náp lesz. Hallgatja a tompa zúgást, amely a város belseje felől szétáradva ugy egyesül valami örökös zúgással. Hirtelen egy vonat füttye sivit bele az éjbe, az' éjféli vonaté; ugy hangzik, mint valami hosszan elnyújtott, egyetlen kakaskukoritás. Itt a munka ideje, ennek a vonatnak a füttye szolgált neki intésül egész télen át. És bezárja az ablakot és újra az asztalhoz ül. A könyveket, amikből olvasgatott, félreteszi s papirjait keresi elő. S tollat fog. Nagy munkája majdnem kész már. Csak az utolsó fejezet hiányzik még, valami köszöntésféle, ami mintha messze suhanó hajóról kelne s már ez is megvan a fejében : Egy ur ül valami útszéli vendégfogadóban. Átutazó vendég s messze, messze készül el, ki a világba. Deres a haja és a szakálla és sok esztendő suhant el fölötte; de ő magas és erős még és alig oly idős, amilyennek látszik. Kocsija odakünn áll, a lovak pihennek, a kocsis csupa vidámság és öröm, mert az idegen jó bort és jó ételt adatott neki. Amint az ur a vendégkönyvbe beiratkozott, a vendéglős ráismer, hajlongni kezd előtte s igen nagy tiszteletben részesiti. — Ki lakik most a várban? —

kérdi az ur. — A kapitány, — felel a vendéglős, — a kapitány ur nagyon gazdag és a méltóságos asszony oly jóságos mindenki iránt. — Mindenki iránt? — kérdi az ur önmagától s ugy mosolyog, oly különösen, — irántam is? — És az ur leül, teleir egy papírdarabot és mikor elkészült vele, még egyszer elolvassa; valami vers az, komor és nyugodt, de sok keserűséggel teli. De aztán széttépi a papirt és ülve marad és a papirt mindkisebb darabokra tépegeti. Ekkor kopogtatnak az ajtaján s egy sárga ruhás asszony lép be hozzá. Föllebbenti fátyolát, ő az, a vár úrnője, Viktória asszony. Oly szép, akár valami királynő. Az ur nagysebten fölkel és sötét lelkét egy pillanatra olyasvalami fény ragyogja be, amilyet a halászok gyújtanak csalogatóul éjnek idején. — Oly jóságos ön mindenki iránt, — mondja kesernyésen, — hozzám is eljön im. — Viktória nem felel, csak ott áll és nézi-nézi őt s az ar'cza sötét biborszinbe borul. — Mit akar ? — kérdi a férfi épp oly keserűen, mint előbb, — azért jött, hogy a- multakra emlékeztessen? Ugy hát ez utószor történt, méltóságos asszonyom, most már örökre elmegyek. — S a vár ifjú úrnője még most sem felel, de ajka megremeg. S a férfi folytatja: — Nem elég önnek, hogy egyszer már beláttam dőreségemet, ime hát, újra megte-' szem, önre gondoltam mindig, ön nem talált magához méltónak engem, nos meg van elégedve? — S mind hevesebben beszél tovább: — Ön nem-et mondott nekem; máshoz ment íeleségül, én paraszt voltam, medve, barbár, aki ifjúságában királyi vadaskertbe tévedt . . . Itt azonban egy székbe veti magát az ur és ugy zokog és ugy esdekel: — Ah, menjen, el, menjen; bocsásson meg nekem; haladjon a maga utjain . . . A vár úrnőjének arczárói most minden pir tovatűnt. Megszólal és minden szavát oly lassan ejti és oly érthetőn: — Szeretem önt; ne értsen félre többé, egyedül önt szeretem; isten önnel! . . . És a vár ifjú úrnője tenyerébe rejtette atezát és ment ki az ajtón. — Letette a tollat s hátra dőlt. Ugy van, pont, vége. íme itt a könyv, csupa teleirt lap, kilencz hónapja telt bele. Jóleső elégedettség hatja át, mert műve immár kész. S amint ott ül és néz a messzeségbe az ablakon keresztül, amelyen már bedereng a hajnal, még egyre ugy zsong, ugy lüktet a fejében velami, szelleme tovább dolgozik. Csupa hangulat. Agya olyan, mint valami vadon kert, amelynek földjéből buja párázat gomolyog. Különös, titokzatos módon valami mély, puszta völgybe jutott; az a völgy oly kihalt, sehol semmi élet. És messze-messze, magányosan, elfeledten ugy áll ott s ugy zeng egy orgona. Ő odamegy hozzá, megnézi, megvizsgálja, az orgona vérzik, zengése közben az oldalából vér pereg . . . Aztán valami piaezra ér. Oly sivár ott minden, egyetlen fa sincs és egyetlen árva hang se csendül, az egész térség csak piacz, sivár piacz. De a homokban emberek sarujának nyoma látszik s a levegőben ugy csüngenek még az utolsó szavak, amik ott elhangzottak, oly kis ideje még csak, hogy a piacz elnéptelenedett. Különös érzés tölti el;- e szavak, amik a piacz fölött a levegőben csüngenek, ugy megrémitik őt. Félrelenditi őket magától, de azok visszahederülnek hozzá; nem is szavak már, de agg emberek, temérdek agg ember, aki mind ugy tánezol körülötte, csak most veszi észre. Mért tánczolnak s mérthogy csöppet sem vidámak, amint ugy tánczolnak? Hüs fuvalom suhan szerte az aggok e társaságáról! nem látják őt, világtalanok, s amint megszólítja őket, nem hallják szavát, mert süketek . . . Keletnek vándorol, a nap felé s valami hegyhez ér. És szózat csendül fülébe: — Hegynek közelébe értél? —• Igen, — mondja ő, — hegynek tövében állok . . . És szól a szózat: — E hegy, amelynek tövében állsz: a 2

334 lábam. Megkötözötten kell feküdnöm messze országokon végig; jer és szabadíts meg! — S ő' felkészül s megy, megy messze országokba... Egy ember áll a hídnál s lesi őt. Árnyékot fogdos. Az az ember mósuszból való. Fagyasztó rémület borzongtatja meg az ember láttára, aki az árnyékától akarja megfosztani őt. Feléje köp s öklével fenyegeti, de az az ember csak áll, áll mozdulatlanul s ugy várakozik reá. — Fordulj vissza! — hivja őt most valami hang. Megfordul s egy fejet lát, amely ugy gurul előtte, mutatván az utat. Embernek feje ez a fej s minduntalan ugy nevetgél, halkan, csöndesen. Követi. Napok, éjek hosszán át gurul előtte a fej s ő követi; a tenger partján belebuvik a homokba s nyoma sincs. Ő pedig belelábol a tengerbe s alámerül. Hatalmas kapu előtt áll s valami nagy, ugató ballal akad össze. Annak sörényes a nyaka s ugy ugat rá mint valami kutya. A hal mögött ott áll Viktória. S ő kinyújtja a kezét feléje; Viktorián semmi ruha sincs, ugy mosolyog elébe a hal mögül és szélvész suhög a haján keresztül. Ö most feléje kiált s a saját kiáltására im fölébred . . . Fölkel és az ablakhoz lép János. Majdnem kivilágosodott már s ő jól láthatja az ablak félfáján függő kis tükörben, hogy halántéka egészen vörös. Eloltja a lámpát s a sápadt hajnali derengésben elolvassa könyvének utolsó oldalát. Aztán aludni fekszik. *

Félemletes

szabóját,

Mint zöldbéka a gólyát. De j ó fiu volt és szerény, H á t nyomta őt a bűne S mert az adósság fájt neki, S- a könnye hullt sürün, de . . .' De pénze nem volt, mit tegyen ? Kölcsönt szegényke hol vegyen, Hogy frakkját kifizesse ? S szabója egyre leste.

Amerre járt, amerre kelt, A fürge kis szabó-faj Mindig nyomába volt neki, Mindig hajszolta, óh j a j ! Mint kis czicza az egeret Ót ugy a lelkiismeret Kergette, űzte egyre, Hol síkságra, hol hegyre. M á r nyugodalmat, pihenést Nem ád neki az ágya. Végre vasútra ü l szegény, Mert menekülni

Ugyanaz- nap délután János megfizette a szobája bérét, beszállította kéziratát s odahagyta a várost. Külföldre utazott, senki sem tudta, hova. (Folytatjuk.)

vágyna.

Fülébe egyre zug a szó, Menydörgi, búgja a szabó: »Meddig' kergessem, lessem ? A k i adós, fizessen!«"

Krónika III. Rémes b a l l a d a a félelmetes

Adós maradt soká neki S az utczán ugy kerülte ki

szabóról.

— május 20. Volt egyszer Bécsben egy szabó Egy fürge, kis szabócska,

S hogy a kupéba beleül A z ajtót j ó l bezárja . . . De . . . égnek mered haja most S tátva marad a szája. Ott vele szemben, a padon Félelmesen, hallgatagon Ü l szigorú szabója . . . No, most az isten ó j a !

Szakdia persze kecske volt És a ruhája ócska. Amerre járt, amerre kelt Büszkén lenézte a hitelt, Mert az volt hajh ! az elve, Hogy nem csinál hitelbe. Napestig fürgén dolgozott És sohasem pihent ő, Még akkor is mértéket vett. Mikor aludni ment ő. S mikor szabott, mikor vasait, Vigan dúdolta ezt a d a l t : »Jobb ma a pénz, mint holnap . . .« Mások is igy dalolnak. És egyszer felkereste őt Egy szende, ifjú ember, Nagyon szelid volt, sőt szerény, Még lélegzeni sem mer. E férfiú m a g á n a k ott Egy uj ruhát csináltatott Egy finom, uri frakkot, Mert az övé elaggott. • S 'Hogy elkészült az uri frakk, Hazahozatta menten, De sajna nem fizette ki Ugy melegébe', nem, n e m !

A z ajtót felszakítja és Kifut a folyosóra A szomszédos toronyban épp Éjfelet üt az óra. A szive lázasan dobog S a gyorsvonat robog . . . robog . S hogy meneküljön atlól — Leugrik a vonatról . . . Szegényt kórházba viszi most A rendnek éber őre, Ott kiderül, hogy nincs szabó S hogy aggodalma dőre, Hogy a szabója otthon ü l S csak varr, vasal szünetlenül És komoran dúdolgat: »Jobb m a a pénz, mint h o l n a p ! » S mi mindezekből a morál ? Hogy ne csináltass frakkot, A régit azt viseld tovább, Akármilyen

elaggott.

És ha szabódtul menekülsz, Mikor a gyorsvonatra ülsz, Le- és föl ne ugrálj ott Csak ha a czug megállott.

335

Élőképek. Az élőképeket annak idején egy művészi és egy lélektani szükséglet hozta létre. Nem puszta véletlen volt az, hogy a versaillesi vagy sanssouci-i kastélyokban a főrangú társaság az élőképek rendezésében találta legfőbb gyönyörét. Ez a mulatság egyrészt ugy jelentkezett, mint a művészet kultusza: mint maradványa egy előző korszaknak, amelyben Medici Francesco soha Michel Angeloval nem beszélt másként, mint levett kalappal, amelyben V. Károly lehajolt Titian ecsetje után és X. Leó befogta fülét, amikor biborosai elmondták neki Benvenuto Cellini gazságait, mert a szentatya azt tartotta, hogy a lángész nem esik közönséges törvények alá. Mikor a művészetet annyi forró lelkesedés vette körül, nem csoda, hogy a marquesak és vicomtesse-ek egy-egy estélyen élőképek alakjában fölelevenítettek egyet-mást abból, amit a nagy mesterek ecsetje és vésője alkotott. De volt a tableaux vivants szeretetének, mint mondtuk, még egy másik oka is. Ez az utóbbi ok az arisztokratikus társadalmaknak az a hajlandósága, hogy származásukat visszavezessék messze évszázadokra, hogy magukat egy mithikusan eszményi fénynyel vegyék körül. Ennek az illúziónak a fölkeltésére az élőképek igen alkalmasak voltak. A férfiak mint Mucius Scaevolak, a. nők mint Donatello Madonnái jelentkeztek és mindannyian egy estén át a szokottnál is tulvilágibb fényben ragyogtak. Ma, midőn az egyéniség lassanként

divatjukat

múlják.

korszakát éljük, az élőképek Ma

a

Caesarok

nem

az

ősök arczképeiről lesik el többé a haragos redőket és a nyájas mosolyokat. Ma a német császár vagy az orosz czár nem tableau vivant többé: nem fölelevenitése valamelyik isten kegyelméből való ősének, aki a családi képtárban vászonná változott. Ma a szinész sem élőképe többé egy valamikor létezett Julius Caesarnak vagy Volumniának, hanem mása önmagának. Ma az élőképek ellentétben állanak a kor szellemével. A Műbarátok köre a Parkklubban mégis felujitotta ezt a főúri kedvtelést. A képek nagyon szépek voltak. Már most az a kérdés merül fel, vájjon az élőkép ábrázolása művészet-e, vájjon az, aki Titiant vagy Rembrandtot tolmácsolja, ép oly értékes reprodukáló-e, mint az a szinész, aki Shakespearet vagy Moliéret szavalja? Nézetem az, hogy ha az élőkép ábrázolója, aki látszólag merev és egyénietlen, a testének — tartásban, poseban — oly gyöngéd vonalakat tud adni, mint tudott Palma Vecchio az ő alakjainak; ha a szem ki tudja fejezni egy Botticelli mámorosságát, ha a világitómester a reflektorai segítségével elő tudja idézni a Velasquez rendkivül finom átmenetű fényhatásait, — ugy az élőkép maga is művészi alkotás. Egy érdekes olasz eszthetikus, Mario Pilo még ennél is messzebb megy. Ő a művészi érzésben, nem a művészi termékben keresi a művészet kritériumát. Ő azt tartja, hogy az a vad indiánus, akit megkapnak a lótuszvirág vagy a gazella formái és aki ezeknek körvonalait egy csontdarabra vagy cserépre rákarczolja, ép oly művész,

mint az a naturalista iró vagy impresszionista festő, aki az őt környező emberekről és tárgyakról vázlatokkal készit, és mint azok a félig plagizáló, félig majmoló »tanítványok«, akik más művészeket utánoznak és akiket Íróknak és festőknek mondunk. Mario Pilo azt a fotográfust, aki kizárólag mesterségből fényképez, nem tartja művésznek, de annak tartja a műkedvelő fényképészt, aki egy művészi ösztönt követve a maga »moment«-jávai ezer olyan szép benyomást örökit meg a maga számára, amik különben elmosódtak volna emlékezetében. És ugyanilyen művészi inger és művészi folyamat az, amely életre kelt egy Titiant. m. g.

INNEN-ONNAN. =a= P ü n k ö s d i k i r á l y s á g . Nem hiába beszélnek az öregek a régi jó időkről. Jó is volt, szép is volt. A mai turflátogató generáczió nem is tudja már talán, mi volt az a pünkösdi királyság. Piros pünkösd napján lófuttatást rendezett a környék fiatalsága. Nemcsak azt kell megmutatni, ki a legény a csárdában, hanem azt is, ki a legény a gyöpön. Aki elsőnek hozta be a lovát, az lett a pünkösdi király. Ott nyomban meg is koronázták pünkösdi király ő felségét, virágkoszorut tettek a fejére, pántlikát tűztek a mellére. Föl is kenték, nem egy pár csepp olajjal, hanem jóféle bornak számos akóival. És az ő uralma tartott egy álló esztendeig. Ez idő szerint szuverénül megvetett minden munkát. Állandó rezidencziát nem tartott, hol egyik, hol másik korcsmába tette át főhadiszállását.' Pünkösdi király ő felségének tartozott minden korcsmáros alattvalói hűséggel engedelmeskedni, minden rendeletét azonnal teljesíteni. Amit egy esztendő alatt elköltött, a bort, a pálinkát, a földhöz vert üvegek, a betörött ablakok és a tükrök árát fizette a község. Egy esztendő múlva letelt a pünkösdi királyság. Akkor, bár nem volt még Olay Lajos, mégis tudták már azt az eltávolitó szócskát: czoki. Ezzel búcsúztatták el a pünkösdi uralkodót. És ültettek a helyébe mást, aki még jobban meg tudja ülni a lovát. — Elkorcsosodott kor,- ne hagyjuk elpusztulni ezt a romantikus szép intézményt. Restauráljuk a pünkösdi királyságot, ha nem halt még ki egészen a szép iránt való érzék. Itt van pünkösd. Lóverseny is van. Elsőnek is bejön valaki. Mondjuk, hogy Hyams jockey lesz a győztes. Hogy idegen nemzet szülötte, ne szolgáljon akadályul a királyságban. Legyen ő a mi pünkösdi királyunk. Éljen a nagy Hyams, a dicső Hyams, a derby-győztes. Diadalmenetet rendezzünk számára. A virágkorzón vezessük végig és virággal szórjuk be az útját. Egy esztendeig hódoljunk neki. Amit egy esztendő alatt elkölt, ami tükör üveget, ablakot eltör akár a Nemzeti, akár a Gentry-kaszinóban, azt fizeti az ország. Üdv a dicső Hyamsnak, a turf gyöngyének. Egy esztendő múlva, ha majd letelik a pünkösdi királyság, követi a pünkösdi trónon Adams vagy Smith, vagy más kiváló jockey. Ok a dicsők, úgyis minden nap életüket koczkáztatják a magyar turfért, illendő hát, hogy gondoskodjunk is róluk. A magyar nemzet nem olyan szegény még talán, hogy legkiválóbb jockeyeit ne tudná méltó módon eltartani. Éljen a modernizált pünkösdi királyság 1 — Még egyet. A pünkösdi király mindig nőül kapja a solymári rózsalányt. * *

*

A J o g és érdek. Minden rosszat ráolvasnak most az osztrákra, csak azt az egyet nem, hogy ostoba -volna. Minden jót ráolvasnak a magyar kormányra, csak azt az egyet nem, hogy élelmes volna. Ebben a bizantinus világban csak ettől az egytől riasztja vissza a hizelgőket a szemérem. Különben

336 legyünk

igazságosak:

mány

defektusa,

ságos

axióma

ez

hanem

minden

a

defektus nemcsak a mostani kor-

általában

a

magyar politikáé. Való-

kormányoknak:

légy

élhetetlen,

hogy

soká uralkodjál Árpád földjén. Miért ? Mert a par excellence jogász magyar nemzet jogokért küzd és nem nem mindig érdek, sőt

ellenkezőleg.

érdekekért. A jog pedig

íme az önálló rendelkezés

joga megvan,

de bár csak ne volna m e g ! Mert nem tudnak vele

mit

Élni . nem akarnak vele, mert ez önálló vámterü-

csinálni.

letet

jelentene,

ami

pedig , a

közgazdászok

szerint nekünk ez

idő szerint még romlásunk volna. Lemondani róla szintén lehet, mert amely nemzet lemond jogáról, lemondott a ról. Tehát aztán

körül

az

egész

kell

hajózni.

Előbb

nem

létjogá-

Apponyi, aztán Bánffy,

parlament, végül Széli K á l m á n . Bánffy külön-

ben nem. Ez az ember élelmes akart lenni és megcsinálta a j ó kiegyezést, buknia.

de

Az

mivel

ország

föladta

tapsolt,

a jogot,

csúfosan

meg

kellett

mert megóvta jogát. Most jönnek

az osztrákok s a jogok ellenében az érdekeinket kivánják. Szörnyen respektálják a mi jogainkat, de tőkét kovácsolnak Ez

kétségtelenül

belőlük.

nem gavallérság, de nem is ostobaság. Végre

is a bolond osztrákok azt hiszik, hogy a jog is csak addig ér valamit, amig érdeket szolgál, de nem ér semmit, mihelyt érdeket veszélyeztet. Ő k most több pénzt akarnak, mi pedig egyre az

önálló

rendelkezés jogát

nézzük.

A z ' ischli klauzula egy

klauzula volt, amit egy kormány elfogadott, hogy nyét a kész kiegyezésnek a jogvédő magyarok nyöket.

Pedig

tárgyi,

érdekbeli

a

sok elő-

az ország számára biztosítsa. Ekkor

csak

a klauzulát nézték és nem az elő-

a klauzula sem erősebb anyagból való, mint a megegyezés.

Ha

az

oszliákok nem riadnak

vissza, hogy ezt a kész megegyezést megbolygassák, a magyaroknak óva, de

sincs

okuk

annak

megbolygatni nem

dogulni továbbra

a

idején,

klauzulát.

is ostobaság. Egyszerűen nem is

lehet

s

gavallérok

ha

ha már az érdek meg van Ez sem volna gavallérdolog, élelmesség, mely nélkül bol-

ebben a bolond veszekedésben még

és élhetetlenek

leszünk,

megmarad

a

6 A r ó z s a . Tiszta sor, hogy az ördögöt hibásan festik, olyan ocsmány figurának, szőrös testtel, hosszú farokkal, lólábakkal, kecskeszakállal, amilyennek' ábrázolják. Ha ilyen volna, meghalna éhen és az ángyaioknak kevés veszendő lelket kellene megsiratniuk. Mindenki ártatlannak születik és az ördögnek hogy lelkeket nóditson, konkurrálnia kell az angyalokkal. A z ördögnek szebbnek kell lennie az angyaloknál, csábitónak, kívánatosnak, elmésnek és élvezetesnek. A z aesthetikai szép köntösét csak a mi harmóniára való vágyódásunk foglalta le a morális jónak, ez csak poézis: de a valóság más. Olvassák csak Domingos . Ereire felfedezését, aki tudományos buvárlatai alapj á n bebizonyítja, hogy a virágok királynéja, a rózsa leggazdagabb tenyészőhelye a baktériumoknak. A z édes illat, melyet kéjjel szedünk be, gonosz baczillusok százait orozza a tüdőnkbe és a bokréta, melyet kedvesünknek átnyujtunk, tele van láthatatlan, óhatatlan, légies méreggel. Én elhiszem Domingos Freirenek, hogy igy van, még ha nem bizonyltja is be nagyító lencsével: mert az ördög ravasz és ha nem értené a dolgát, nem volna olyan romlandó az ember. Nem bolond az ördög, hogy megelégedjék az undok szemét fertőzetével, a n y a v a l y á k r a g a d v á n y á v a l : láthatatlan katonáit ott helyezi el, ahol a gyönyörűség mámorát keresi az ember, zamatos gyümölcsben, a nyiló virág kelyhében. Ahol, ha leleplezik is, mellette marad hatalmas szövetsége, a kísértés. Mert Domingos Ereire felfedezése csak egy uj tudományos igazsággal ajándékozta meg az emberiséget, de nem ölte meg a rózsát. Egy pillanatra megrendülünk, de azután csak odahajlunk a virág felé és kéjelgünk az illatában. Mert ha már ebben is az ördög lakik, miben nem lakik akkor ? Hol a gyönyör, melynek nincs veszedelme és vájjon lemondjunk minden örömről, hogy mentek maradjunk minden veszedelemtől ? A z ember mulandó, az élet rövid, a gyönyör soha se sok és nem volna-e botorság lemondani e kevésről, mert a szép nem olyan jó, mint amilyennek látszik és az ördög nem olyan csúnya, mint amilyennek festik.

tömérdek jogunk és kilyukad a zsebünk.

K e r e s k e d ő h ö l g y e k . A z önkénytes és az önkénytelen cselekvés • között tudvalevőleg jelentékeny a külömbség. Két tett lehet teljesen egyforma, de az elhatározás szabadsága vagy lekötöttsége más-más jelentőséget és értéket ád a tettnek. Rövidebben : ha jókedvemben egy forintot dobok a vizbe, nem fogom sajnálni, de ha a forint kicsúszik a lyukas zsebemen, a : fölött bosszankodni fogok és joggal. Mert az a tudat, hogy ha esztelenséget is, de önakaratomból cselekedtem, megnyugtat, mig

az

a

tény,

hogy

ostoba

véletlen

folytán

egy

forintot

elvesztettem, bosszantani és megharagitani fog. í g y van ez, ha az ember kereskedésbe megy s ott néhány forinttal becsapják. Ez bosszantó és kellemetlen dolog, mert a becsapott ember érzése nem megnyugtató. M i g viszont, ha elmegyek egy hölgy-bazárba,

=2= A k a d é m i a i p á l y á z a t . Stefánia, özvegy trónörökösné május havában meglátogatja a budapesti Fehérkereszt-egylet lelenczházát. Ez alkalommal egy hét éves kis áponczlány verssel üdvözli a fenséges asszonyt. A magyar tudományos akadémia pályázatot hirdet erre a hazafias költeményre. Pályadij 50 korona. Feltétel, hogy a vers 100 strófánál hosszabb ne legyen. Határidő február 1. A pályadij az aránylag legkevésbé rossz versnek is kiadatik. A z idegen kézzel irt p á l y a m u n k á k stb. A beérkezett 7 5 8 hazafias vers közül az aránytalanul legjobb a »Tandal« jeligéjű, 5 3 9 . számú és ezért a birálók egyhangú kritikája szerint a 'pályadij kiadandó, A gyönyörű vers. első strófája: . »Ki megóvtál pusztulástól Minket kicsinyeket, Ki mint Angyal jöttél hozzánk, Hála, Fenség, neked !

ahol tudom, hogy a jótékonyt a haszontalannal kötik össze, nyugodt lélekkel fizetek öt forintot egy darab mandula-szappanért. Ilyen önkénytes cselekvés folyt ezen a héten az iparcsarnokban, ahol az acetylen-kiállitással kapcsolatosan hölgyekrendezte iparbazár is volt. A férfiak nagy lelki nyugalommal

Ki lágy kézzel felszáritád Hulló könyeinket, Kérve kérünk, kegyedben Tarts meg tovább minket.

vásároltak tízforintos pitykegombokat, czérnagombolyagokat és papirosszipkákat s a jókedv az elfogyott pénz mennyiségével együtt fokozódott. Hozzá ennek a bazárnak magyar hazai jótékony czélja volt s igy az eredmény minden irányban örvendetes volt. Kedves kötelességünk megemlíteni, hogy a nemes

Jó angyalként visszaadtad Nekünk a világot, Fogadd azért nagy hálánkat S e kicsiny virágot.«

pumpban kiváló részük volt Hegedűs Sándornénak, Gellért Mórnénak, Bessenyei Ferencznének, Schwarz Gusztávnénak,

Szuhányi Ferencznének, Elek Pálnénak, Csiky Erzsikének, Bálint Sándornénak, Neumann Árminnénak, Pollacsekné Alicenek, Pap Dávldnénak, Heltai Ferencznének stb., akiknek bátran ki lehetne utalványozni az összes állatkerti oroszlánokat, mert az ő részük az a bizonyos oroszlánrész erősen túlhaladta a hölgyek által megalkotta összes hazafias rekordokat.

hét

Ebből csak az az igaz, hogy ezt á verset szavalta el e g y éves áponcz. A z • akadémia nem jutalmazta, pedig éppen

olyan, mintha akadémiai pályadijat nyert volna. A fenséges látogató nem a verset, hanem a j ó szándékot tekintette és nyájasan megsimogatta ünnepnek, vége volt,

a

kis

árva

fejét.

És

ezzel

a

szép

337 A A mi Lukácsunk. Tetszik tudni, ki az? Hát a mi Lukácsunk, a László, az egri mandátum viselője, az ischli klauzula hírhedt szerzője, Bánffy czinkostársa, akit nincs egészen három hete, Olaszországba utaztattak ugy, hogy a budai hivatalába ne is térjen többé vissza, az ő kiakolbolitása tette volna teljessé az uj rendszer betetőzését s ahány hithű szabadelvű újság csak van, mind kacsintó szemmel udvarolt az áruló financier jogvédő utódjának, a kitűnő Horánszkynak. S ime, mi történt ? Egy hétig sem volt oda Lukáes László s már haza telegrafálták. Jött és a mi Lukácsunk lett belőle. A finánczgenie, a szeplőtlen államférfi. Majdnem annyi hízelgő jelzőt kapott a hithű szabadelvű újságoktól, mint nagy buktatója Széli Kálmán. S még ma is a mi Lukácsunk és sokáig az is fog maradni. Mert azóta kutya van a kertben, a munka, melyről azt hitték, hogy rendben van, nincs rendben és szükség van a mi Lukácsunkra. Körülbelül ugy, mint a Maupassant novellájában arra a megvetett leányzóra, akit aztán a tisztességes asszonyok körülrajonganak, hogy áldozza ő fel magát a garnizonnak. A kiegyezésben a rendületlen kormány engedni akar, engedni pedig odiózus. Hát vegye magára Lukács az odiumot. Neki már úgyis mindegy. Aztán meg Horánszky nagyon akarna miniszter lenni, de nem most. Majd ha meglesz az odió'zus-ügy és fól lesz emelve a kvóta. Addig tartogatni kell a mi Lukácsunkat, aki beleundorodott ebbe a komédiába, meg kell aranyozni a napjait, körül kell hízelegni, hogy idő előtt meg ne szökjék. Mire szánja magát ez a száraz, becsületes ember, bizony nem tudom. Most marad és megvető mosolylyal fogadja az udvarlásokat, de nem udvarlások kedvéért. Végre ezt a kiegyezést ő csinálta meg, s drága gyérmeke neki. Marad, hogy megvédelmezze Ausztria ellen, Magyarország ellen s ha megtette kötelességét, menni fog, azt se bánja, ha dobják is.

IRODALOM. Sarcey.

— május 19.

Tegnap délután, mikor Sarcey tetemét a római egyház ritusa szerint beszentelték, hogy aztán átszállítsák a Père Lachaise holttestégető kamarájába, a Temps hétfői számának hű olvasói közül bizonyára sokan gondoltak a párisi gyász-szertartásra ; és alkalmasint találkoztak e kegyeletesek között, akik ugyanabban az órában, mikor ott az »Et cum Lazaro« elhangzott, messze a párisi színházaktól, s messze a Père Lachaise-től, ilyenforma búcsúztatót mondogattak magukban : — Isten veled, öreg Franciscus Sarcey! Isten veled, te jó, öreg barát, kit szinről-szinre nem láttalak soha, s aki mégis több örömet szereztél nekem, mint a legtöbben azok közül, akiket napról-napra látok. Nem olvasom többé hétfői beszélgetésedet, s megint szegényebb vagyok egy gyönyörűséggel. Egy régóta megszokott, minden teakczió nélkül való, tiszta gyönyörűséggel, amelyet már nem fogok hasonlóval pótolni. Isten veled ! Hálásan gondolok Rád, és mély sajnálkozással. Hálásan, mert utolérhetetlen kedvességgel beszéltél nekem kicsinyes, hiábavaló s a nagy természettől távol eső dolgokról, melyek azonban Neked is, nekem is kedvesek valának. És mély sajnálkozással, mert talán jobban érzem, mint más, hogy szegény, perverzus ember voltál, hogy Istennek nem tetsző dolog foglalta el gondolkozásodat, hogy a hiúságok hiúságának adtad oda egész életedet. Ez a szép világ tele van csodával. Fák zöl-

delnek benne, levegő járja át, s ilyenkor, szép tavaszi éjszakákon, egy roppant mennybolt néz ránk csillagszemekkel. Az egész élet csupa érdekes rejtelem; csak ki kell nyitnunk a szemünket, s amit magunk körül látunk, mindaz magasztos misztérium. De te nem láttad a fákat, a virágokat ; az erdő varázslatos világa bezárt könyv maradt

Sarcey.

előtted. Nem hallottad se a pataK csorgeaezeset, se az óczeán harsogását ; nem hallottad a vadak bőgését, s nem a madarak énekét. A csillagok elől fedett butikokba rejtőztél, ahol gáz-szagot szivtál magadba. Az állatok és a növények életének felséges titokzatosságai nem érdekeltek, a világot mozgató erők törvényei ismeretlenek maradtak előtted, hetven esztendeig éltél s meghaltál, mielőtt megtudtad, amit tudni érdemes. Egy festett világnak éltél, mely majom módra csúfolja az isteni Természetet, melyben minden ál, hamis, hazug, a durván mázolt bokortól le az asszonyok mosolyáig, s Te e temérdek álság közepette pápaszemeddel hitványságok törvényeit kerested. És ugy haltál meg, ahogy éltél; szemben a misztériumok misztériumával, sejtelme nélkül annak, mi történik veled, gyermekes gondolatok közt forgolódtál halálos ágyadban, s ezek voltak utolsó szavaid: »Még egyszer meg kell néznem a Torrent-1; azt hiszem, félreértették ezt a színdarabot, s helytelenül itélte meg a sajtó is, meg a közönség is . . .« Isten veled, szegény, perverzus, öreg gyermek, aki egy kimérának éltél, s aki annyi szeretettel, oly kedvesen tudtál beszélni ezekről a kicsinyességekről, mint soha senki más ! *

Hetven évig élni annak, hogy az ember folyton azzal foglalkozzék : vájjon az ünneprendező jól csinálta-e meg a scène à fair e-t, kellően preparálta-e helyzeteit, elfogadhatóvá tudta-e tenni, amit mondani akart s amit már százan meg százan elmondtak előtte! Hetven évig vitatkozni arról : helyesen fintorgatták-e az arczukat nevetségesen hiu, szenátor modorú bajazzók és hamis zuzáju, rossz májú, lábujjaik hegyéig romlott, tarka rongyokban páváskodó »petite femme «-ok, akik egy pár sornyi reklámért czigánykereket vetettek előtte! Hetven évig polemizálni Ízlésről, dikczióról s nem tudom még miről, »divette«-ekkel, akik mintha arra születtek volna, hogy az eredendő vétket testesítsék meg, s akiket már a tudós asszony ugy mártott bele a bűnbe, hogy csak a sarkuk maradt ki belőle ! És soha, egy pillanatig se jutott eszébe : érdemes-e, hozzá illő-e ennek a mesterségnek élni, átadni egész lelkét ennek a kis besogne-nak? A színház boldoggá tette; a Français-t jobban szerette, mint ahogy mások az asszonyukat szeretik, de a Français hiján Cluny, Batignolles, még a neuilly-i vásár is jó volt neki, csak komédia legyen.

338 Bizonyára az Elysium is szomorú volna neki komédia nélkül. De nem hitt az Elysiumban; jó nyárspolgár volt, raczionalista, ük-unokaöcscse az encziklopedistáknak, messziről rokona egy kissé Prudhomme urnák is. Következésképpen hive a kremácziónak, mert, mint Prudhomme ur mondaná, ez egészségesebb, mint a temetés. Meghagyta, már jó eleve, hogy holttestét annak idején, — egykor, sokára — égessék el; s teljesíteni fogják a kívánságát. Így még halála után is távol marad az anyaföldtől; hamvai is csarnokban fognak pihenni. Sir nem domborul fölötte; zöld hant gyepágy nem fogja fedni; fejfa nem jelöli meg pihenőjét; s a petite femme-ok nem mehetnek el nyugvóhelyéhez, leróni a hála adóját; a lelkek órájában nem tánczolnak körülötte viliik, vérpirossal bélelt gyászruhában. Pont. Versekről.

E jegyzetek ma versekről szólanak. Ugyan miről szólottak a versek ? Alighanem erős kritikájuk, ha általánosságban meg lehet mondani. Minden jó vers egy külön egyéniség, mely külön fejezetet érdemel. Akinek nincs ilyen verse — az minden dcréksége mellett is középszerűség. Egy szigorú ember azt mondhatná, hogy a középszerű költők — nem költők. A szigorú embereknek igazuk szokott lenni. De a szigorúság mindég ellenére talál a méltányosságban, amely szintén szempont, ha nem is igen tudományos. Rizonyos és ez igen sympathikus bizonyosság, hogy a vers a legérzékenyebb művészi forma; végtelenül hálás és végtelenül hálátlan tud lenni. Megcsúfolja, — aki megcsúfolja. Három verskötetet olvastam és három poeta-arczot ismerhettem meg. Az arczok elég barátságosak; némelyiken a szem csillogva igér többet. Legkedvesebb a szememben a Mezartliim kötete: Uxor mea. Nejének ajánlja, nejéről és nejének irta mindazt a sok-sok szelidszavu verset, melyek közül mindegyik egy nagy és szép regény meg nem irt fejezetének a megirt hangulata. Mikor a kesergő szerelem kifáradt — a sors a boldogat küldte a régi húron játszani. S tényleg van valami megujulás az uj dalokban, frissebb a technikájuk és bátrabb a hangjuk. Az egész könyv ugy hat, mint egyetlen, szépen tagolt költemény — egyetlen érzelem változó sorsáról. Ez az egyöntetűség a thémában és a hangban még erősebben emeli ki a költő egyéniségét és az olvasóval is érezteti, hogy költővé kellett lennie. Költői fragmentumokat mindenki hordoz magában, — de ez az állandó, ez az egységes, ez az őszinte és nemes kultusza egy női képnek nem maradhatott virágtalan. Az egszerü érzés — egyszerű kifejezéseket jegyzett el magának, ezért oly Ízlésesek, diszkrétek és szerénységükkel hóditók e dalok. Intimek és keresetlenek; kifejezésbe vágyódnak — de nem szakadtak el, csak mintegy kihajoltak a költő lelkéből. Ezért nem vesztik el bensőségüket. *

Palotai Hugó Versek czimü kötete nagyon sokat igér, de ennél is több az, hogy máris sokat ad. Van gondolata, gyöngéd érzése, egészséges rime. Sok gyöngébb kísérlet mellett van egy két nem közönségesen szép verse. (Lemondás, Emlékek, Küzdelem.) Soha nem banalis, s eredetisége könnyedén találja meg kifejező szavát. Az érzése mély, de gúnyba rejti szomorúságát, valami férfias van mindabban amit mond, az ötlete fürge, a gondolata súlyos. *

Balla Miklós is Verseknek nevezi a verseit. Valami érdekes és ma ritka plein-air poesis van bennük. Csak ugy érzi magát jól, ha maga köré fest egy tájat. A színezésében sok a

L

magyaros, a népies. Ha ez eltanult, jól tanulta el. Bátor, teli hangja felrázza az olvasóját — és szívesen hallgatjuk dalait. No, nem mindet. Néha nagyon kevés a mondanivalója (Csalódás, Epistola) s azt is rosszul mondja. Czirádákból nem lehet szűrt csinálni. Néha meg kissé léha (Uniformisban). Hanem, aki olyan verseket ir, mint »Hortobágyon«, »Nem forog a dorozsmai szélmalom« — az, ha néha lazább és hanyagabb is, mégis költő ember és legfőlebb nem becsüli meg talentumát, mely pedig méltó a becsülésre. (G —S.) Luby Sándor, akitől már több figyelemre méltó kötet jelent meg, most legújabb költeményeire hirdet előfizetést. A könyv ára 1 frt, díszpéldánya 2 frt s a Pesti Hirlap szerkesztőségébe küldendő.

SZÍNHÁZ. Válság

előtt.

(Vígjáték 3 felvonásban. Irta Berr de Turique. Ford. Adorján Sándor. A Nemzeti Szinház péntek esti bemutatója.)

Szégyenkezve vallom meg: sejtelmem sincs róla, ki fia légyen az a Berr de Turique ur, kinek e darabja révén tudtommal először látom a nevét magyar szinlapon — de a franczia volta felől erős kétségeim vannak. A franczia ember kátéjában egyik első szabály az, hogy vannak dolgok, amiket megcselekszünk, de nem beszélünk róluk. A Berr de Turique ur darabja pedig elmondása ilyen dolgoknak, melyekben az érdekes az volna, ha a szemünk láttára történnének, a színpadon — de hogy az egész cselekmény a színfalak mögött megy vagy nem megy végbe, s a színfalak előtt mindig csak elmondják, hogy igy történt meg ugy történt: ez a franczia drámában a klasszikusok óta szokatlan technikabeli fogyatékosság ebben az esetben duplán agyonveri a darabot, mert, mondom, kellemetlen, bántó és alantas tárgyát még kellemetlenebbé és durvábbá teszi azzal, hogy folyton beszél róla. Ez a tárgy még ocsmányabbá válik azzal, hogy a Marcel Prévost-k buja czinikusságával van kieszelve és, engedjük meg, az életből kiragadva, jobban mondva az elevenéből összefüggés nélkül kitépve, s ez által, mint egy találomra kikapott idézet, értelmében meghamisítva — de a Marcel Prévost-k belletrista ügyeskedései, a Catulle Mendések szépszavu dekorácziói nélkül, ridegen, szürkén, terjengősen és meztelenül, mint egy rossz orvosi könyv. A Francillont s a Nők barátját keverd össze, verj hozzá egypár záptojást, az egészet szervírozd szurtos kézzel, piszkos edényben, teritetlen asztalon: ez a Berr de Turique ur reczeptje. Egy fiatal asszony, akit mint a De Simrosenét, az ura már a házasságuk második hónapjában megcsal, s aki, mint Francillon, ezért boszut akar állani. Egyelőre csak azzal áll boszut, hogy esténkint a szobáját tolózárral elzárja az ura elől — s e tolózárról e darabban annyit beszélnek s olyan ocsmányul, hogy az ember elkeseredik a rézöntők s a lakatosok ellen. A nők barátja helyett közbelép a férfiak barátja: egy amerikajárt roué, Vautier, aki azt a finom tanácsot adja a férjnek, hogy hevítesse föl a menyecskét valami csinos udvarlóval, aztán ő legelje le a szerelem virágait. A finom férj belemegy ebbe a finom játékba, s a darab azon fordul meg, hogy ez a finom játék sikerül is. Ezt persze csak mi mondjuk, akik a darabot látjuk és halljuk — -Berr de Turique ur ugy tesz, s ez az ő hipokritasága, mintha az ő darabjában amaz erkölcstelen fogás csütörtököt mondana, s a férj szenvedéseivel s

r 339 erkölcsi fönségével hódítaná vissza az asszonyt. Valójában azonban nem ez történik; valójában igazán az történik, - hogy az asszonyt elszédíti egy báli est izgalma, igent mond az udvarlójának s másnap el is akar hozzá menni, de az ura, aki mindent tud — hiszen maga ütötte nyélbe a dolgot — az ura útját állja, s a menyecske az ő kis fölhevülésével a kialvóban levő házi tűzhely parazsát élesztgeti. Hogy Berr de Turique ur ezt a megtérést afféle nagy jelenet végére teszi; hogy a férjet s a feleséget egy negyedóra hosszat kiabáltatja és leszámoltatja egymással; hogy a jelenet során a férjjel kinyittatja az ajtót: hát jó, menj, ha tetszik, a szeretődhöz! — s az asszony ugy tesz, mintha indulna, de az ajtóban sírva fakad s visszarohan az ura karjába: ez nem változtat azon, hogy Berr de Turique ur ebben a nagy jelenetben egy valamire való szót, okot vagy argumentumot nem tud mondatni sem a férjjel, sem a feleséggel; hogy a férj ajtónyitását maga az ajtó sem veszi komolyba, s egészen biztos, hogy, ha az asszony kilépne az ajtón, az ura már az előszobából visszarángatná, — s alapjában mégis a férfiak barátjának czinikus reczeptje győzött. S a darabot, harmadszor mondom, ocsmánynyá és hamissá az teszi, hogy folyton beszélnek benne erről a dologról. Mert az kétségtelenül megesik az életben, hogy a férj legeli le azokat a virágokat, amiket nem az ő melege fakasztott; az is megeshet, hogy tudatosan teszi, noha akkor sem irigylem a gyomrát — s megesik végre az is, hogy a lyányfő csökevény világnézetét a fiatal asszonyból egy éjczaka vagy akár öt heves perez alatt kiveri a szeme elé tóduló asszonyvér médiumán át való reálisabb világlátás. De hogy ez ha tudatosan, nem maguk előtt is elleplezett és szépitett tudatossággal történjék, s ne is véletlenül, hanem tervszerűen, s nem is titkolva, hanem pertraktálva: hogy ilyesmit elhisznek vagy el akarnak hitetni, s éppen franczia darabban: ez hozzátartozik azokhoz a rébuszokhoz, amikkel az uj Francziaország nagyon is bőven kezdi ellátni a világot. Az igazság gyakran disznóság, de azért nem minden disznóság igazság. A darab különben vígjáték, s a Nemzeti Szinház művészei is oly vidámak benne, hogy csuda. Nagyobb női szerep csak egy van benne, a fiatal asszonyé, akit Alszegi Irma ad, kinek bájossága, finomsága, s tartózkodó, de pompás szépsége még lehetetlenebbé, ügyetlenebbé s ocsmányabbá teszi a darabbeli férj szánalmas figuráját. A másik — ugyancsak vastagon aláfestett női szerepet Gerő Lina adta — a szerepénél sokkal kedvesebben. Náday azonban nagyon is hű volt a darabhoz ; a czinikus tanácsadót adta, s ha ez a Vautier csakugyan járt Amerikában, nyilván Chicago körül járt, ahol virágzik a hentes-ipar. Pp. Levél

Porzsolt

Tisztelt barátom!

Kálmánhoz.

— május IS.

Esztendeje igazgatod a Népszínházát. Programmot adtál te is, mint én, aki alig néhány hete vagyok igazgatója a csepelszigeti takarékpénztárnak. A te írott székfoglalód a népszinműirás, az enyém a közgazdasági munkásság fejlesztése volt. Es ma, amikor átfutom esztendős pályádnak útját, sajnállak. Átkozom a csepelszigeti részvényesek bizalmát, amely nékem adott helyet a vállalat igazgatóságában, holott erre a bizalomra néked volna jussod a népszinműirás érdekében. Tudod-e merre esik Csepelsziget ? Egyik karjával rákönyököl a fővárosra és egy óra alatt, az osztrák hadvezérek gyorsaságával, oda szállít téged a Jelűnek Henrik vasútja. Ha meg úszni tudsz, ötszáz lélekzet vételedbe kerül s ingyen a partjához jutsz félóra alatt. Hajót nem ajánlok neked, mert még nincs megállapítva

se a Vaskapunál se Csepelszigeten, hogy mennyi vámot szedje nek egy népszínházi igazgató után. Nem titkolom, hogy uj tisztségemmel egy csipetnyi boldogságot is vittem Csepelszigetre. Nagy idő óta nem láttam a te népszínmű repertoirodnak alakjait. Se idősb se legifjabb Göndör Sándort, se idősb, se legifjabb Feledi Boriskát, se részeg kántort vagy jargonos zsidót, se Géczy és Bokor uraknak keleti szőnyegházban készült chinai hímzésekkel ékes bekecses parasztjait, akiket Hugó Viktor »Notre Dame-i toronyőr«-jéből plántáltak magyar földre, hogy a te hajlékod szinpadján esténkint három felvonáson át költészettel és dalolással vegyest szolgálják a hazai népszínmű-irodalmat. 0, ez a nyomorult Hugó Viktor, mért nem élt Csepelszigeten egy hétig, hogy igazabb alakokat kölcsönözzön a magyar népszínműíróknak! Mert, hidd el nékem, a te népszínműveid alakjait sorvasztják az indulat hullámok, a szájukba adott bölcs mondások és minden előleges értesités hijján rögtönzött tánczmulatságok; s népszínműveidnek valamennyi hőse, akik nagyzási hóbortjukban vasat gyártó Derbleynek képzelik magukat: kijózanodnának, ha átszállítanád őket Csepelszigetre, legalább annyi időre, amennyiből egy főpróba kitelik. Legifjabb Göndör Sándor ur és a túlságosan józan kántor ur, akik mellesleg érdeklődnek Marconi találmánya iránt is, vélem együtt ülnek igazgatóságot Csepelszigeten. Ide figyelj, ifj. Göndör Sándor, akinek lábain magyar nadrág feszül és a csizmája is olyan, mint a te Göndör Sándorodé, beszédre áll. Megborzolja a haját, végig simitja a homlokát és a pénztárosra szegezvén szúró tekintetét, kérdi: — Mennyi a reskompt ? A te Göndör Sándorod nem ezt mondta. A te Sándorod (nevezzük őt igy bizalmasan) Beniczkyné Bajza Lenke egyik főrangú hősének szavait; »Grófnő, grófnő verje meg a gondviselés!« átfordította népszínműre ígyen: »Bátki Tercsi, Bátki Tercsi verjen meg az Isten!« Az én kántorom a reskompt kérdésre azt válaszolta, hogy ennél meg amannál a fővárosi pénzintézetnél ennyi meg annyi reskomptunk van 5°/0-os kamatláb mellett. Nagyon józan válasz volt. A te kántorod, az a tudatlan, pityókossan állt volna eléd és bizonyosan igy szól : Re . . . e . . . es . . . kompt ? Hát ez miféle fity-firity. Azt a módos gazdát, akinek a te népszínműveidben eladó lánya van s három felvonáson át szidja a szegény legényt, szintén megtalálod Csepelszigeten. Rléhtábla van a háza homlokán, amely hirdeti egy biztositó-társaság főügynökségét s jó barátságot tart a szegény legénynyel, mert ez szerzi néki az üzleteket jó provízióért. És mit szólsz te ahhoz, hogy néhai Bátki Tercsinek a leánya Írógépen kopogtat és soha, bár gondosan figyeltem, a sóhajtását nem hallottam. Az Írógéptől se ugrik fel, hogy sebtiben bokázzék. De czigányt se láttam, muzsikus czigányt olyat, aminőt a te népszínműveidben, akinek ruházata emlékeztetett volna a tatárjárás és a mohácsi vész szörnyű pusztításaira. A czlgány, hivják bár Rácz Pali 32-ik fiának, urasan öltözködik és nagy a hajlandósága a Ward Klárák szerelmére. Fél nap alatt szerzett észlelésemet közöltem véled. Ráadásul adok egy jó tanácsot. A te népszínműveidet küldd birálatra a csepelszigeti takarékpénztárhoz, mi meg a váltóinkat helyezzük el nálad. Te jó népszínművekhez jutsz, mi meg nagyobb dividendához. Hived Aezél Endre.

Vendetta. Történt pedig 1899. április hónapjában, hogy Porzsolt Kálmán a népszinház igazgatósági szobájából egy fehér csirkét röpitett át a Kiiry Klára Erzsébet-köruti ablakaiba. Küry Klára megfogta a fehér csirkét és visszaröpítette a népszínházba. Porzsolt Kálmán erre megsimogatta a fekete sza[ kálát és kísérteties hangon igy szólt: »Vendetta! Vendetta!

340 Vendetta!« és a színházi törvényszék elé czitálta Küry Klárát, mert a Fehér csirke czimszerepét nem akarta eljátszani. Küry Klára erre kijelentette, hogy ő csak komoly és értékes madarakat játszik el, például a Búbos pacsirtát, de az olyan hitvány kis fogásból, mint a Fehér csirke, nem kér. Porzsolt Kálmán erre még egyszer rámondta: »Vendetta!« és megnyitotta a törvényszéki tárgyalást. A tárgyalás, szavahihető tanuk szerint igy folyt l e : Jelen v a n n a k : Porzsolt Kálmán törvényszéki elnök, Porzsolt Kálmán panaszos, Porzsolt Kálmán közvádló, Porzsolt Kálmán biró, Porzsolt Kálmán tanú és Porzsolt Kálmán, mint Küry Klára védője. Porzsolt Kálmán (elnök) megnyitván a tárgyalást, átadta a szót Porzsolt Kálmán panaszosnak, mire Porzsolt Kálmán tanú kihallgatása következett. A tanúkihallgatás után Porzsolt Kálmán közvádló nagyszabású beszédében hangoztatván azt a nagy anyagi kárt, amelyet Küry Klára a népszínháznak már évek óta okoz azzal, hogy fizetést kap, azt indítványozza, hogy Küry Klára a legközelebbi huszonöt évben ingyen tartozzék a népszínháznak játszani, eddig megtakarított vagyona pedig elkoboztassák és a népszínház igazgatójának czivillistájához csatoltassék. Ha Küry Klára ebbe nem volna hajlandó belemenni, politikai jogainak elvesztésével 15 évi várfogságra Ítéltessék. Porzsolt Kálmán (mint Küry Klára védője), utal védenczének fiatalságára és az enyhítő körülmények számbavételét kén. Porzsolt Kálmán (biró) erre összeül és rövid tanácskozás után Porzsolt Kálmán(elnök) kihirdeti az Ítéletet, hogy Küry Klárát csak ezer forint pénzbirságra Ítélik. A tárgyalás után pedig Porzsolt Kálmán (a népszinház igazgatója) a kezét dörzsölve jelenti k i : — Mindig mondtam, hogy j ó darab ez a Fehér Mióta nem adjuk, ezer forintot hozott . . .

Haupt-Stummer bárónő ruhája fehér himzett voileból, kivágott derékkal, a derekán violette de parme disz. Báró Höller fosefme ruhája fehér glacé taffetásból, csipke incrustatióval, mousseline de soie és csipke dftszel. Bicskey Kálmánné fekete taffetas diamanté, a derék fekete hímzéssel disszitve, a szoknyán két serpentine volanttal. Berzeviczy Albertné ruhája fekete duchesseből, jais-himzéssel és csipke disszel. Bezerédy Viktorné ruhája rózsaszinü ottomanból, rózsaszinü mousseline de sóiéval diszitve és apró ezüst paillettel kivarrva. Oláh Józsefné ruhája lila duchesseből, paillettel és gyöngygyei himezve, lila mousseline de soie tunique-kel, a derék kevés kivágással, csipke disszel, könyökig érő mousseline de soie ujakkal. Röser Miklósné ruhája fehér duchesseből, fekete csipke áthuzattal, kivágott derék, geránium disszel. Bukovinszky Arthurné fehér duchesse ruha, fekete csipke applicatióval, empire ki vágású derékkal, szegfű csokorral; hosszú ajour ujakkal. Gróf Csáky Györgyné világos kék duchesse ruha, kristály gyöngyökkel és ezüsttel himezve, a derék mousseline de sóiéval és valódi csipkével diszitve. Lipthay Béláné, született Steiger Melanie fekete duchesse ruha jais-vel gazdagon diszitve, a derék négyszegletű kivágással és hosszú ujakkal; remek smaragd ékszer. Blaskovich Elemérné, született Waldeck, fehér moiré ruha, a derék elől szivalakban kivágva, fekete bársony reverssel, melyekre fehér hímzés volt applikálva, könyökig érő ujakkal, valódi csipkével gazdagon diszitve. Gróf Teleky Józsefné fehér duchesse ruha, fekete paillettel kivarott tüll tunique, kerek kivágásu derék, hosszú ajour ujakkal. Pertik Mariska rózsaszinü crepe de chine ruha, dentelle de Flandre incrustatióval.

ABBAZIA.

r

csirke,

r

D

R>

,

A

SZEGŐ

K Á L M Á N

Gyermek-szanatóriuma és Vizgyógyintézete

Divat. — május 19. A Park-Club szerdai estélyinek egyik szenzácziója volt az a toilette pompa, amelyben az előkelő világ hölgyei ragyogtak. Mi itt a jelenvolt előkelő hölgyek fényes öltözékeit próbáljuk leírni, amelyeknek túlnyomó része Monaszlérlv és Kuzmik utódai csász. és kir. udvari divatáru szállítóknál készült, mint a legtöbb fényes estély toilettejei. Itt közöljük azoknak az öltözékeknek leirását, amelyek különösen kitűntek a Monaszterly-czéget jellemző páratlan izlésökkel és gyönyörű kidolgozásukkal. Ö csász. és kir. fensége Stefánia főherczegnö toiletteje fekete duchesseből készült, átvonva fekete jais-vel és paillettel gazdagon kivarrt tüllel, szivalaku kivágással. Fején jais koronát viselt és ugyancsak jais ékszereket. Gróf Korniss Miklósné, Vécsey palotahölgy ruhája fekete nehéz moiréból készült, átvonva fekete csipke- szövettel, melyre elszórtan fekete gyöngyök voltak varrva, a derék kis kivágással. Fekete jais fejék és ékszer. Gróf Károlyi Istvánné toiletteje fekete moiréból készült, jais-vel és pailette-tel kivarrva. Gyönyörű brillians ékszer és fejék. Gróf Apponyi Lajosné ruhája : fekete duchesse, csipkével gazdagon diszitve és jais-vel hímezve. Gróf Károlyi SánJortté ruhája nehéz, nagy virágos, fekete brocatból készült, valódi csipkével gazdagon diszitve. Báró Révay Gyiiláné ruhája heliotrop duchesseből, fekete csipkével bevonva, a derék gazdagon fekete jais-vel diszitve. Gróf Károlyi Viktorné ruhája fekete moiréból, valódi csipkével diszitve. Báró Szentkei eszthy Imréni ruhája fekete moiréból, gazdag csipke diszszel. Feltűnő szépségű smaragd ékszer és fejék; leánya könnyű rózsaszínű bengaline ruhában volt, mousseline de sóiéval diszitve, kivágott derékkel. Gróf Teleky Tiborné, Széchényi Alice ruhája világos kék duchesseből készült, kivágott derék rózsaszínű virág disszel, Brillians ékszerek és fejék. Báró Gtrliczy Ferenczné, Fehérváry bárónő ruhája nilzöld duchesseből, point de Venise csipkével gazdagon diszitve, kivágott derék. Kernek brillians ékszerek és fejék. Gróf Károlyi Lászlóné ruhája rózsaszinü moiréból, valódi point d'esprit csipkével gazdagon diszitve, fejedelmi brillians ékszerekkel. Báró Dániel Ernöné ruhája zöld nagy virágos brocatból. kivágott derékkal, a kivágás körül drága kövekkel diszitve. Az alj valódi csipkével diszitve.

-se

ABBAZIABAN. s e -

Közvetlen a tengerparton 6000 méter kiterjedésű saját p a r k közepén. Fölvétel egész éven át, kísérettel vagy a nélkül.

<4 JRoyaí-száííoda. J3udapesf. • A főváros leglátogatottabb étterme. Esténként

az elite-közönség és a művészvilág U^- találkozó helye. Minden este czigány-zenekar. Smidt Károly, igazgató.

A

Hódoló

disnfelvonulás

rkép látogatogatóinak díjmentesen mutattatik

be-

A világ leghíresebb nöszobrai és a = S Z I N - F É N Y K É P E Z É S .

=

(Natural Colour Photographle.) B e m u t a t á s o k m i n d e n h é t k ö z n a p d. u . 5, é s 6 ó . V a s á r - é s ü n n e p n a p d . e. 11, d. u . 5 é s 6 6 .

Kiss József összes költeményei Első olcsó kiadás. Á r a b é r m e n t v e k ü l d v e 1 f r t 6 0 k r . Megrendelhető A H É T kiadóhivatalában.

Cít I lllfQPofnTvtíí r ^ e u m a >

köszvény, neuralgiák, isc iás stb. ellen. OZl.LUMOblllIUU Nagy kénes iszapfürdő. Iszapbegöngyölések és kütéli é n ári és gőzfürdők és uszodák. * Kitűnő szállodák. Vendéglő saját üzemben. Olcsó gyógyhely árak. Prospektust küld ingyen az igazgatóság.

\mmh Acetylen.

— május 18.

A városligeti iparcsarnok ódon falain u j fény siklik végig, a régi czimert, az ipar czégérét, uj világosság aranyozza meg. Az acetylenkiállitás bebocsáttatást kért a csarnokba s cserébe nagy jelentőséget adott ennek a monstruózus romnak, melyet a legtöbb halandó csak minden tiz esztendőben néz meg. Kisebb helyről aligha áradt még nagyobb világosság, mint arról a száz négyszögméterről, amely az acetylen területe. Ezt a szóvirágot tessék egész bátran mindkét, az átvitt és a szószerinti értelemben felfogni: az acetylen a haladás fáklyája alá sorakozik, de másrészt maga is fáklya, amely ugyancsak hatalmasan szórja a fehér fényt. Az acetylen a világitás szeczessziója. Erős, fiatal, eredeti és mintha minden konkurrensét le akarna birni. Anteuszl tehetség van benne; eleinte sok kísérleten és bukdácsoláson esett által, de midannyiszor oly jól kelt föl, hogy ma már körülbelül teljesen tökéletes. A szine volt az, ami legelőször magához csábitotta a teknikusokat. Gyönyörű, enyhe fehér fény, amely a villany erejét és biztonságát, annak realitása nélkül, egyesiti magában. Azután kifejlődött a többi előny: az olcsóság, a könnyű kezelés, a szagtalanság. Ma már magas fokra emelte a tudomány s az egész kontinens szabadalmi hivatalain jelszóként repül át ez a szó: acetylen. A bádogostól Edisonig minden feltaláló az acetylent választja kísérleti területül. Noha a találmány a maga egészében körülbelül befejezett, a teknikusok még mindig sokat és rendkívüli dolgokat várnak az uj fénytől. Tiz év múlva az elektrotechnika mintájára bizonynyal meglesz az acetylentechnika. Az ipar csarnokban sétálva, az ember szinte belekáprázik a hatalmas fényözönbe. Bicziklilámpák ugy világitanak, mint a villamos Ívlámpa, egy-egy acetylen-

A HÉT melléklete.

luszter pedig elég a Vigadó dísztermének illuminálására. A fény maga a legkedvesebb interieurt adja. Ha már az ipar csarnok laza falai közt hatást tudott elérni, mit produkálhatna egy finom, fehér szalonban vagy fogadóteremben! A gáz hozzá képest halvány, a villamosság, minden el nem tagadható előnyei mellett, parvenü. A fehérfény, amely a hold méla világosságát és a nap erejét próbálja egyesíteni, az igazi századvégi fáklya, amely alkalmazkodik a művészethez és a korhoz. A fényhatás titka benne rejlik. A városligeti kiállítás minden izében érdekes. Egy kis nemzetközi verseny, amelyben részt vesz a kontinens minden nagy gyára. A készlet nevetségesen egyszerű, a legtöbb kiállító akár a kézitáskájában elhozhatta volna. Egy czilinderskatulya nagyságú gazométer elégséges huszonöt lánghoz. Ha valakinek kedve van hozzá, utazásainál magával viheti a Tátrába vagy a hindosztáni őserdőkbe. Egy pár csomag kalciumkarbid elég a táplálásra. A kezelést pedig a gyermek is el tudja végezni. Egy szénakazal nagyságú gazométer elégséges volna Budapest világítására. Szerte az országban már mindenütt kísérleteznek az acetylennel. Az államvasút már 6 állomásán végleg berendezte, a gyárak pedig egymásután szerzik be a felszereléseket. Ritka érdeklődés egy uj találmány iránt, kétszeresen ritka azért, mert első sorban szakemberek érdeklődnek iránta. A kiállítás első napjaiban künn volt mindenki, aki a tudomány vívmányai iránt érdeklődik, körültekintett mindenki, akinek érzéke van a jövő iránt. Ha valahol talál a mondás, hogy ezé a találmányé a jövő, akkor az acetylenre illik rá első sorban. Nagyobb lelkiismereti furdalás nélkül mondhatom, hogy pár év múlva az acetylen olyan elterjedt lesz, mint a biczikli és olyan népszerű, mint a stearingyertya. A tudományok közül azok a legpopulárisabbak, amelyek nem titokzatosak és könnyen megérthetők. íme ez az uj találmány tulajdonkép pátens nélkül szűkölködik, mert mindenki, akinek van két huszfillérese kalcium-karbidra és van egy bödön vize, maga előállíthatja. A parasztember egyszeri látásra megérti s maga csinálhatja meg a világítását.

Ennél nagyobb előnyt nem tudok elmondani. Mig a szörnyű motoroktól, csavaroktól, küllőktől és gépektől még a kevéssé laikus is ösztönszerűleg idegenkedik, ez az egyszerű apparátus keresetlenségével szinte vonz. Ahogy ma is mindenki gyújtóval gyújtja meg a szivarját, noha a villamos gyújtók jóval olcsóbbak és szebbek, ugy az acetylennek is mindig meglesz az az előnye, hogy egyszerű, raffinálatlan és a házi állat türelméhez hasonló. Mikor a tudomány az emberiség kontingenséhez alkalmazkodik és nem csupán a mérnökökkel és tudósokkal áll szóba, akkor a tudományok népszerűsítésének nagy kérdése megérett.

Az acetylen története. A villamos kemenczék sok uj testtel ajándékozták meg a tudományt, de egy sincs közötte olyan, amelyik oly érdekes volna, mint a kalciinnkarbid. Igazi századvégi matéria. Tűzben nem változik, de vizzel haragosan felfortyan és egy éghető gázt fejleszt: az acetylent. A kalciumkarbid a természeti energiának valóságos akumulátora; benne a természeti erő a legkényelmesebb formában van felhalmozva, mert hogy a benne rejlő energiát megkapjuk: fény vagy hő alakjában, ahoz csak viz kell. Ez a sajátságos anyag 4 év óta meghódította a világot, pedig sem a karbid, sem pedig az acetylen nem uj. Wöhler már 1861ben készitett karbidot, acetylent pedig Davy már 1836-ban tudott előállítani, de világítási czélokra nem tudták felhasználni, mert a karbid előállítása körülményes és drága volt. S mintha vissza jött volna az alkimisták kora! Csakhogy a modern alkimisták mesterséges gyémántot akartak készíteni. S e modern alkimisták legnagyobbja: Moissati. A villamos kemencze az ő kezében valóságos boszorkány konyha lett, annyi uj vegyületet állit benne elő és tényleg sikerült már neki mesterséges gyémántot is készíteni. S valamint Böttger aranykeresés közben a porczellán gyártást találta fel, ugy Moissau kisérletei közepette feltalálta a kalciumkarbidnak nagyban való előállítási módját. S milyen egyszerű az egész! A villamos kemencze 3000 fokos melegében meszet és szenet kell összeolvasztani s kész a karbid. S mégis mily nagy munka ez! Roppant erős villamos áramot kell fejleszteni és ezt az erőt az

343 erőhöz megadja a magáéból a legerősebb elem — a viz. Érdekes, hogy ugyanabban az időben Wilson Tamás, spray-i (Amerika) igazgató is feltalálta a karbid gyártását. Wilson aluminiumgyári igazgató. Az alumíniumot is villamos kemenczékben készitik, igy jöhetett reá az uj eszmére. Valószinü, hogy Wilson korábban készitett karbidot, de Moissau hamarabb mutatta be a franczia akadémia utján a nyilvánosságnak. S mikor ez az ördöngös anyag ismeretessé vált, valóságos acetylen-láz ütött ki, a »jövő világosságában« kereste mindenki az állandósított napot. Az uj világitás rohamosan terjedt, de csakhamar beállt a láz után a reakczió: jöttek a panaszok, hogy robbanékony, az egészségre veszedelmes, hogy füstöl, hogy bűzös gőzöket áraszt. S a hires gáz hirhedtté vált; korán engedték ki a laboratóriumokból a közéletbe, de az első fény legalább megmutatta az utakat, amelyen haladni kell, a tapasztalat pedig a hibákat, amelyeket orvosolni kell. S az acetylen e gyermekbetegségeinek gyógyítására a mult évben egy konzílium gyűlt össze: az első nemzetközi kongresszus Berlinben, amelyik azután e sorok iróját s Klemp Gusztáv tanárt bizta meg a második kongresszusnak Budapesten eszközlendő előmunkálataival. Már a berlini kongresszus megállapította a diagnózist s azóta nagyhírű emberek foglalkoztak vele. Berthelot a francziák e szellemes tudósa, már a hatvanas években is foglalkozott az acetylennel s most visszatért régi szerelméhez; bámulatos kísérletei után megállapította, hogy a tiszta acetylen, ha 2 atmoszféránál alacsonyabb nyomás alatt áll, egyáltalában nem robbanékony, még ha égő fáklyát teszünk bele, akkor sem. E világhirü ember értekezésével nyitják meg a kongresszust. Grehaut a franczia akadémián tartott előadásán kísérletei alapján kijelentette, hogy ha a levegő 25 százalék acetylent tartalmaz, még mindig nem veszedelmes az emberre nézve, azaz a belélegzése nem öli meg. Le Chatellier a levegővel való keverék arányát állapította meg, t. i. mikor robbanékony. A füstölés megszüntetésére főleg a németek igen elmés szerkezetű lángzókat hoztak forgalomba, a bűzös gőzök eltávolítására pedig az acetylent tisztitják. Az acetylen történetében hazánk is fontos szerepet játszott. Veszprém volt az első város, ahol Berdenich mérnök tervei szerint központi telepet létesítettek. A füstölés és mérges fejlesztés tüneteit itt észlelték legelőször és én Berdenich mérnökkel itt alkalmaztuk előszőr a tisztítási eljárást, mely Németországban is felkeltette a figyelmet. így ma ismerik a sajátságos gáz minden csinjátbinját s a kongresszus egy év kísérletezéseinek s tanulmányainak eredményéről fog beszámolni. Nagyhirü férfiak jöttek e czélra hozzánk. Itt van Lewes oxfordi hires tanár, aki az acetylent igen elmés módon vizgázzal keveri és az acetylennek igazi lelkes hivője. Előadást tart Dr. Rossel neves schvvájczi tanár, jelenleg karbidgyári igazgató. Itt lesz Guilbert a franczia vasutak vegyésze, valamint Staedel tanár, udvari tanácsos, a kitűnő kémikus is. Eljöttek Ullmanu genfi és Alirens boroszlói egyetemi tanárok, valamint Cedercreutz lovag finországi vegyész, Daix párisi főiskolai tanár és Seeger moszkvai vegyész, szóval illusztris társaság jött össze egész Európából meghányni vetni az acetylen minden kérdését s megdönteni a hozzá fűzött előítéleteket. Érdekes képet nyújt maga a kiállítás is. Mikor az esti szürkület homálya üli meg a városliget virányait, akkor az Iparcsarnokban nappali fény árad széjjel, mintha igazán lelopták volna a napot. Német, angol, franczia, orosz, svéd, olasz, schweiczi kiállítók művei láthatók: lámpák, fejlesztők, motorok, lámpások, tisztitók és egész városi telepek. Tehát az acetylen már nem a jövő világossága, hanem a jelené. Vértess József.

Berdenich Győző. Vilhelmus Rex imperatorral vonult be az ú j fény Magyarországra. Első ragyogása az ő tiszteletére gyúlt ki Tata-Tóvároson és az a tömérdek ékesség, amely akkor ott elborította a várost, ennek az új fénynek sugaraiban tündökölt. Ez az acetylen diadalmasan ragyogott túl minden fényességet: mint a nap maga. Legelső nagy diadalának dicsősége itt érte magyar földön. Annak az acetylenlángzókból összefűzött magyar koronának a ragyogásában, a mely a kiállítás góczpontjában a Schilling és Gutzeit czég pavillonjában tündöklik egy darab hazai dicsőség fénye is sugárzik. A fény gyorsan terjed és az acetylen világitásnak a maga hóditó útjában nincs szüksége nehéz társzekerekre, bonyodalmas szerkezetű masinákra, komplikált és könnyen gabalyodó készülékekre. A milyen pompás, olyan egyszerű. A mire szüksége van, hogy hódithasson, jóformán csak egy genialis generális, a ki érti a dolgát és el tudja végezni a feladatait. Egy olyan emberre, amilyen Berdenich Győző, akinek ez az új fény a genialitása és az ambicziója. Ezt az új napot Berdenich Győző dirigálja, a fényét ilyen ragyogóra ő csiszolta, első nagy diadalára ő vitte, hóditó útra ő vezérelte, valósággal apostola az új fénynek — a hazájában is, de a hazáján kivül is. Magyarországon az első város, amelynek világosságát este az acetylen fény adja: Veszprém városa; Németországban vagy husz nagy város utczái ragyognak ebben a csodásan kellemes, tiszta világosságban. A jónak a jobb méltó ellensége és Berdenich Győző előtt nincs akadály, amelyen át a maga jobbját diadalra ne vigye. Megvan benne az intuiczió alkotó adománya, az energia, amelyet a hasznosan jó tudata és terjesztési vágya táplál: az első adja a sikert, a második biztosítja a siker eredményét. Annyit dolgozni, amennyit ő tud, csak a jóért lehet és ekkora munkára csak az képes, akinek e jó megteremtésében is annyi része van, mint neki. A világosság nagy ambiczió : és ha ez ambiczió szolgálatába egy ilyen gazdag elme és hatalmas energia szegődik, nincs megfejthetetlen titka a sikernek. Az acetylen fény első diadalainak sugarai az ő munkásságára verődnek és javarészben ebben a ragyogásban gyúlt ki az eszméje annak a tiz részvénytársaságnak és közel kétszáz magánvállalatnak, amelyek most Németországban az acetylen világitást szolgálják. Másfél évtized óta szolgálja Berdenich a tudományt, három esztendeje minden munkássága az acetylen világításé. E három esztendő alatt megalapította és virágzásra vezette a legnagyobb acetylengáz-telepet a kontinensen. Az új fény terjedése az ő munkájának hódítása és a terjesztés nagy munkája alatt nem pihent alkotó kedve sem. Ő találta fel az úgynevezett túltermelés elhárítására szolgáló acetylen biztonsági szelepet, amelyet most már világszerte használnak. Tündérmesébe valóan szép az Iparcsarnokban a fénynek ez a kiállítása. Éz a tündéri ragyogás, amely nem kápráztatja a szemet, de nappallá deríti az éjszakát, saját világossága egy gyönyörű munkának. Egyéb dicséret fényére nem szorulnak azok, akik megteremtették és elsősorban az a fényes talentumu gépészmérnök, akinek ez a kiállítás a legújabb sikere. A Berdenich Győző sikerének fénye a legszebben ragyog a Schilling és Gutzeit czég pavillonjának másfélezer lángjában, amelyek világosságánál Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter az acetylenkiállitást megnyitotta.

2*

344

A Schilling és Gutzeit-czég. Magában véve is egyik látványossága az acetylen-kiállitásnak az az éjszakánként mesés fényben lángoló pavillon, amely a különben is világhírű Schilling és Gutzeit-czég látnivalóit gyűjti együvé. Már a teteje a pavillonnak 1500 acetylenlángból van megkomponálva, ami tündéri fényességűvé teszi a leg-

Látni továbbá fénykép-felvételeket a czégnek Kalksteinban most épülő calcium-carbid-gyáráról. Más helyütt egy néhány száz aczetylen-czégből kombinált magyar korona alatt, kisebb üzemre szolgáló gázfejlesztőket állított ki a czég, továbbá lusztereket és biczikli-lámpákat, — természetesen aczetylen-világitásra berendezve. A nagyobb üzemekre szolgáló gázfejlesztők között a Schilling és Gutzeit-czég kiállított egy városi telepet 2000

A kiállítás megnyitása a Schilling cs Gutzeit-czég pavíllonjában. modernebb iparágunk ezt az ideiglenes csarnokát. A kiállítás megnyitásának ünnepélyes aktusa is ez alatt a fényszóró baldachin alatt történt meg, hogy annál őszintébben gratulálhasson Hegedűs miniszter a czég fejének, Schilling Jánosnak és a königsbcrgi gyár igazgatójának, dr. Goetjesnek, akiket Berclenich Győző mutatott be néki. Ami először szembeötlik e pavillonban: azoknak a városoknak a névsora, amelyeket már a Schilling és Gutzeit-czég világit ez uj fénynyel. Nyolcz ilyen város van már s a nyolcz együttvéve körülbelül 20.000 aczetylen-lángot fogyaszt.

acetylen-lángra. E telep, amely most működik először a kiállításon Rempel G. és dr. Goetjes mérnökök tervei szerint készült s még egy világkiállításon is csodaszámba menne. Minden egyes alkatrésze a szerint az elv szerint készült, hogy a hőváltozás és az utólagos gázfejlesztés hátrányait már eleve elhárítsa. A telep el van látva mindennemű biztonsági készülékkel, ugy, hogy az esetleg beállható zavarokat azonnal konstatálni lehet, a gázveszteséget pedig azonnal pótolni. A telep egyes alkatrészei, mint: a gáztartó, a gáztisztitó, a regulator stb. akként vannak újólag konstruálva, amint ezt a Schilling és Gutzeit-

345 czég a következő városokban: Arys, Bischofswerder, Frauenburg, Gutstadt, Johannisburg, Passenheim, Ratzebuhr és Sensburg — már kipróbálta. Végignézve a Schilling és Gutzeit-czég kiállítását, az ember nem távozik azzal a benyomással, hogy az acetylen a századvégi lángok versenyében alul marad.

A Pharogén.

A Societate Romana. A kiállítás minden látogatójának feltűnt a Dr. Steiner Leo vezetése alatt álló első romaniai acetylen-társaság (Prima Societate Romana de Gaz Acetylen Dr. Steiner. Bukarest) telepe. Az első benyomás róla: hogy a társaság nem csak azt kultiválja az uj fényben, ami praktikus, hanem sokat ád a jó Ízlésre is. Kellemesen lepi meg az embert az a pazar fény, mely a kiállítást bevilágítja s a mely természetesen ugyancsak a Societate Román acetylenfejlesztőiből árad szerte. Kétféle berendezésű készülékeket állított ki e társaság. Nagyobb telepekre szolgáló gépeket, mint vasúti állomások, paloták világítására s megint külön módszer szerint készült gázfejlesztőket kisebb telepekre, igy: asztali lámpákra, kocsik, kisebb hajók világítására stb. A Societate Romana valamennyi készüléke főképp a szerkezetek egyszerűségével tér el a kiállítás többi acetylen fejlesztő apparatusától. Legalább a kiállított készülékek minden látogatót hamarosan meggyőznek erről. Szerkezetük mát eleve számol az utólagos gázömléssel, ami óriási haladást jelent az acetylen-világitás körül. Szakértők a legnagyobb elragadtatással gratuláltak ehhez a Societate Romanenek, amely egyszerű methodusával elejét veszi azoknak a veszedelmeknek, amelyek az acetylen-fény elterjedését eddig annyira gátolták. Minden laikus könnyen kezelheti az ő gázfejlesztőiket s nincs kitéve semmi robbanásnak, a kezelés szabályai oly egyszerűek. Ez a kiválósága a Societate Romana acetylen-fényének megvan azokban a kisebb telepekben is, amelyek — mint emiitettük — kisebb világítási czélokra, főleg kocsilámpákra, s katonai czélokra készülnek. Nem csak az egyszerűségükben rejlik a kiválóság, hanem olcsóságukban is, — ami annyira összefügg azzal az általános óhajjal, hogy ez a századvégi fény (a századvég ezúttal a »praktikust«, az »olcsót«, a »veszélytelent« jelenti) a gyakorlati életben megtalálja helyét és a szó szoros értelmében fényes hivatását teljesitse. Már pedig ezen a kiállításon kevés olyan acetylen-fejlesztő gép van, amely egyszerűség vagy olcsóság dolgában vele versenyeznék. Az ő acetylen-lámpáikat a házi használatban bárki meggyújthatja és elolthatja — veszedelem nincs, és bárki kísérletezhet velük hosszabb vagy rövidebb ideig; állandóan egyforma, szemnek jóleső fényük van. Meg merjük épp ezért jósolni, hogy a Societate Romana készülékei mind e jeles kvalitások miatt (jeligéje lehetne e lámpáknak: egyszerűség és olcsóság) mind között talán leghamarabb válnak népszerükké. Abban a ' hóditó hadjáratban, amelyet ez az uj fény a régi világítási tárgyak ellen indit, mindenesetre elől jár a Societate Romana. Ugy a miniszter, mint Schmidt államtitkár mindjárt a kiállítás megnyitásakor személyes meggyőződést szerezvén a társulat készülékeinek elsőrangú kvalitásairól, örömüket fejezték ki afölött, hogy ilyen módon az acetylenfény elterjedésének többé mi sem áll az útjában. De meggratulálták Dr. Steiner Leót is, ki a Societate Romanát a kiállításon képviseli s akinek különben is nagyrésze van benne, hogy Románia, mely iparában s culturájában a Balkánon Európát képviseli: a budapesti kiállítók nemes versenyében, magyar kiállításon ily bizalommal s ily fényes eredménynyel vesz részt.

A franczia acetylen-gyárosok hivatalos kiküldötte, Mr. Kieffer állította ki ezt az érdekes gázfejlesztő készüléket, melyről a technológiai iparmuzeum a következő hivatalos igazolványt állította ki: Kieffer ur ezt a készüléket ugy szerkesztette, hogy az acetylen fejlődését a carbidnak nagy mennyiségű vizbe való esése okozza. Ezt az elvet a szakemberek általánosan mint leghelyesebbet ismerik el, mivel ezen elvnek alkalmazásánál sikerül csak teljesen veszélytelen oly készülékeket szerkeszteni,

Mr. Kieffer.

346 amelyekben a carbid utófejlődés nélkül bomlik, a hő emelkedése kellő vízmennyiség mellett csekély és a fejlődő gáz tisztább is, mint az a gáz, melyet bármely más rendszerű készülékben nyernek. A készüléket részletes megvizsgálása végett napokig üzemben tartottam, anélkül, hogy működésében csak a legkisebb akadály fordult volna elő. A készülék önműködő, igen egyformán dolgozik, semmi felügyeletet nem igényel, teljesen szagtalan, soha észrevehetően fel nem melegszik. Többször meggyőződtem arról a fontos és érdekes tényről, hogy a carbid a carbidtartóban teljesen száraz marad. Azok a főelőnyök, amelyek miatt Kieffer A. mérnök ur »Pharogén« nevü készülékét az eddig szerkesztett legjobb acetylenjejlesztö készülékek sorába álli/om, a következők: teljes veszélytelensége, egyenletes, automatikus működése, egyszerűsége, szaglalansága, az utófejtŐdés hiánya és a fejlődő gáz tisztasága. Amilyen érdekes a Kieffer ur készüléke, épp oly érdekes, vagy még érdekesebb az ő személye is. A délczeg hetven éves öreg ur hihetetlenül elasztikusan jár-kél, mozog és magyaráz, és egyáltalán nem látszik rajta annak a mozgalmas pályának a nyoma, melyet megfutott. Ő a megboldogult Miksa császárnak fogolytársa volt Queretaróban, miután mint közlekedési főigazgató szolgálta a mexikói császárságot. Mikor az őtet is fenyegető halálveszedelemtől megszabadult, Braziliába költözött, ott távirdai főigazgató lett és később, 1861-ben Párisban berendezte a pneumatikus csőpostát, melyet a kormány 250,000 frankkal szubvenczionált. Mint elekrotechnikus, mérnök és vegyész természetesen élénken foglalkozott az uj világitási matériával és a Pharogéneben oly készüléket sikerült megalkotnia, mely nevét közbecsültté tette hazájában. Ugy tudjuk, hogy a kongresszus egyik alelnökének őtet szemelték ki. Érdekes fejét fénykép-lenyomatban közöljük.

Örömmel konstatálhatjuk, hogy a kiállított készülékek még a külföld elsőrangú telepeivel is teljesen egyenrangúak, s velük minden tekintetben kiállják a versenyt. Remény van tehát arra, hogy amikor az acetylen-gázzal való világitás hazánkban mindenfelé elterjed: akkor se kell majd idegenbe menni — világosságért.

Boross Testvérek. A jobboldali csarnok bejáratánál feltűnik a Boross Testvérek budapesti szab. fémáru gyár czég kiállítása. A czég főnöke, Boross Soma egyik legbuzgóbb tagja volt a kiállítás végrehajtó bizottságának; mint előkelő és nagy tekintélyű fővárosi bizottsági tag kiváló szolgálatokat tett a kiállításnak és különben is egyik úttörője a magyar acetyleniparnak. Ő vezette be a magyar kir. államvasutak és a Kassaoderbergl vasút állomásainak egész sorozatában és teljes elismerést aratott. Kisebb és nagyobb készülékeket állit elő, melyek 1-től 100-ig menő lángot látnak el, továbbá ezekhez való tisztitókat és mosó készülékeket. Egy ilyen készülék önműködőlég szabályozza a viz hozzáfolyását, ennélfogva csakis akkor és annyi légszeszt fej-

Magyar Acetylen-gáz r. t. A külföldi kiállítók sokaságában is kellemes feltűnést keltett az a telep, amelyen magyar ember vetette meg lábát. A mi fényünk, még abban az intenziv fényességben is, amelylyel világhirü czégek ragyogják be a kiállítás területét, nemcsak hogy észrevehető, de versenyképes is. A Magyar Acetylen-gáz r. t. (Budapest, VI. Felső-Erdősor 3.> mindössze másfél esztendős, de amit időben a külföld mellett veszít, azt a szorgalom és a nemes igyekezet már rég behozta. E részvénytársaságot 1898-ban alapították s most Schröder Ferencz mérnök az igazgatója. A Magyar Acetylen-gáz r. t. eddig a következő városokban rendezett be nagyobb telepet: Budapesten, Kőbányán, Uj-Pesten, Török-Bálinton, Váczott, Komáromban, Nagy-Becsfiereken, Krompachon, Kanakon (Torontálmegye) stb. Feltűnt e részvénytársaság kiállított apparátusai közül két szabadalmazott acetylen-gáz fejlesztő készülék. 1. Magyar szabadalom 14092. sz. Osztrák » 49/902. » 2. Magyar » 12478. » Osztrák » 48/2045. » minden hozzátartozó szerkezettel. Bemutat továbbá a r. t. egy csoport művészi kivitelű világitó szoba-lámpát. Dicsőségünkre válik, hogy az összes kiállított tárgy hazai gyártmány. Bemutat továbbá a r. t. működésben egy acetylen-gázmotort, »Dresdener Gasmotoren-Fabrik, vormals Moritz Hille« czégtől. Végre az udvarban egy teljesen berendezett acetylefigázfejlesztő telepet 120 lánggal, mely a kiállítás főcsarnokában felállított pavillon lámpái táplálására szolgál. A készülékek szolid és szakszerű kivitelüknél fogva teljesen versenyképesek, kezelésük egyszerű, minden laikus gyorsan megtanulhatja.

Boross testvérek acetylen-fejlesztője.

leszt, mint amennyi a mindenkori szükséglethez kívántatik, minélfogva a nagyobb gázgyülemlés veszélye ki van zárva. Középnagyságú készülékeknél 2 — 3 köblábnál nagyobb légszeszkészlet nem képződik. Az acetylen a calciumcarbidnak a vizzel való érintkezése folytán nyomban fejlődik, amint a készülék működésbe jön, a világításra alkalmas acetylen azonnal kész és az égők meggyújthatok. De viszont az acetylen fejlődése abban a pillanatban megszűnik, amikor a viz hozzáfolyása elzáródik. Minden egyszerű szolga képes a kezelést megérteni és nehézség nélkül elvégezni. A Boross Testvérek rendszere szerint számos nyilvános- és magán-telep van már üzemben, többek között a M. á. v. Érsekújvári és Palota-Újpesti állomása, a Kassa-Oderbergi vasút Csaczai állomása stb. A gyár már 1897. márczius hónapja óta foglalkozik az acetylen-iparral.

347

Schwarcz J.

melylyel az Urbaine bemutatkozott, a kiállítás egyik legérdekesebb látnivalója, amely iránt Hegedűs Sándor miniszter is nagy figyelmet tanúsított. *

Schwarcz J. nürnbergi gyáros uj rendszerű acetylenégőket mutat be, melyek steatilból (u. n. zsirkő) vannak előállítva, ami a lehető legnagyobb pontosságot biztosítja. Az uj rendszerű kettős égőket a berlini első acetylenkiállitáson arany

Acetylen-gáz égők. éremmel tüntették ki. Az égők, melyek a középcsarnokban a bejárattól balra vannak kiállítva, hétféle nagyságnak. Legolcsóbb használatnak a 3. sz. égők, melyek óránkint 22 liter acetylengázt fogyasztanak és 42 gyertyafényerejü világosságot árasztanak szét. Legnagyoab a 6. sz. égő, mely 33 liter fogyasztás mellett 75 gyertyaerejü fényt ad, aminél erősebb fényt acetylen-égő még eddig nem szolgáltatott.

Dellaitti János halász-lámpája. Az isztriai halásznép esténkint bárkán nagy hálóval szokott kijárni az öbölbe, hogy reggelre teliszedje ketreczét vásárra való hallal. Csakhogy éjjel a fenéken pihennek a halak, olyan mélyen lenn a tengerszin alatt, hogy oda le nem ér a háló. Bárkáikon rőzsét és fát vittek magukkal a halászok és lobogó láng világával fölcsalógatták a fényre ébredő halakat bárkájuk köré, s csak reájuk kellett dobniok a hálót, hogy a nehéz ólomgolyós háló gazdag martalékot zárjon össze a számára. Dellaitti is kijárt a tengerre s ő is ott leselkedett a tenger szentjános bogarai között a zsákmányra. Mikor megismerte az acetylengáz könnyű fejlesztését, lobogó rőzséje mellett jutott az a gondolata, hogy a drága fa helyett kis gázfejlesztőt visz el a bárkáján és saját találmányú reflektor lámpájával csalogatja majd föl a tenger feneketlen mélyéből a nyugvó halakat, Találmányának ez eszméje zsenialis és ezzel emelkedik ki a budapesti acetylen-kiállitás többi tárgyai közül. Az acetylengáznak egyik hasznos czélját fundálta ki. Lámpájával több sugarat szór a tenger mélyébe, mint a rőzselángjával s az ő világítása azonfelül csak tizedrész annyiba kerül, mint a régi világítás. Az isztriai öböl vizén vagy harmincz Dellaitti-féle lámpával fölszerelt bárka lebeg éjjelenkint már is.

Az Urbaine párisi vállalat e kiállításon is bebizonyította, hogy az a jó hir, mely e gyárat megelőzte, mindenképen alapos. Az Urbaine is arra törekszik, hogy a szemnek tetszetős portékákat állítson ki, de a mellett ugy a fény erejében és az acetylen-készülék biztonságában exczellál. Az Urbaine egyik szervezője, Tiirr Raoul, Tiirr tábornok öcscse, aki saját rendszere szerint állítja elő az acetylent. Akár a gépeket, akár a legapróbb lámpácskát nézzük a gyár minden portékáján, jóleső pontosság és tökéletesség látszik. Egész csomó szebbnél-szebb égőket állítottak ki s csak jelszavakat adtunk, ha azt mondjuk, hogy gazométerjeik biztosak, Olvasztó-kemenczéik impozánsak és reflektoraik szemkápráztatók. Az a nagy gyűjtemény.

A Prometheus egyike a legelőkelőbb németországi czégeknek. Régi acetylengyár, amelynek Neheimban saját karbidgyára is van. A budapesti acetylen-kiállitást szinte elárasztotta portékáival, amelyek külsőleg egész tetszetősek, felszerelésüket tekintve pedig teljesen tökéletesek. Igen érdekesek főző-apparátusaik (a kiállítási buffet-t is ők látják el tüzelővel), mozdonylámpáik pedig szinte páratlan reflektorokat mutatnak be. A kiállító gyár iránt Hegedűs miniszter is élénken érdeklődött, különösen a vasúti lámpákat méltatta beható figyelemre. A gyár Lipcsében van s évről-évre nagyobb dimmenziókban látja el Németország acetylentkeresletének javarészét. Lámpáik kitűnő fényét még legerősebb konkurrenseik is elismerik. *

A Schünemann és Rieder czég értékes és érdekes tárgyat mutat be az acetylen-kiállitás keretében. Ez a készülék, amelyet nagy sikerrel alkalmaztak mindenfelé, a gaztávgyujtó. A távgyujtó villamos drót segitségével egy nyomásra gyújtja meg luszter vagy transzparens, vagy akár csak egy lámpa összes égőit. Ez a találmány, különösen megbecsülhetetlen olyan világitó-testeknél, melyek nehezen közelithetők meg, igy színházakban, kávéházakban, termeknél stb. Az a körülmény, hogy a lámpák akár minden pillanatban elolthatok és újra meggyújthatok, sok acetylent takarítunk meg, miután pedig a gyújtás és az eljárás egyidejűleg történik, — s ez nagy előny —. a gázkiömlés meg van szüntetve. A távgyujtó még a tisztaság szempontjából is tökéletes. *

Az Imperlal S. C. acetylenje impozánsan vett részt a kiállításban. A czég egész csomó tökéletesnél tökéletesebb szerkezettel vonult ki és osztatlan tetszést aratott. Az Imperial S. C.-nak ma már az egész világon megvan a hírneve. Fejlesztőik ereje, biztonsága és könnyen kezelhetősége az acetylenteknika magas fokáról tanúskodik, de amellett a czég reputácziójának is legjobb bizonysága. Az Imperial S. C. tavaly részt vett az Imperial Institute kiállításán, ahol kivüle még 28 gyár állított ki fejlesztőket. A bíráló bizottság, amely a világ első szakembereiből állott, az Imperial S. C.-nek rendkívül hizelgő bizonylatot adott, amely szerint fejlesztőik teljesen megfelelnek a legkényesebb igényeknek, könnyen kezelhetők és teljesen biztosak. Miután a jury főként a biztonságra tekintett s ezt a legnagyobb lelkiismerettel ellenőrizte, a bizonyítvány a gyár legjobb ajánlólevele. A biráló bizottság elnöke Vivian Lewes (Greenwich) volt, akinek nevét Európa minden tudósa jól ösmeri és nagyrabecsüli. Ennek alapján az Imperial S. C. fejlesztői rendkivül népszerűek és keresettek lettek. A részvénytársaság gyára Liverpoolban van. *

Végül felemiitjük, hogy a terjedelmes kiállítás összes külföldi eredetű szállításait és a vámkezelést a kiállítók legnagyobb megelégedésére, az itteni Adler és Hirsch nemzetközi szállítmányozó czég bonyolította le, oly szakértelemmel és pontossággal, mely ezen előretörekvő czég fiatal főnökét: Hirsch Ernő urat a legelőkelőbb szállítmányozók közé avatja. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁS. Helyettes szerkesztő: MAKAI EMIL,

348

KÖZGAZDASÁG.

NEW-YORK

Uj igazgató. A Ganz és Társa vasöntő- és gépgyár részvénytársulat igazgatósága Asbóth Emil ministeri tanácsos, műegyetemi tanárt a czég igazgatójává nevezte ki, hatásköre gyanánt a vezérigazgató állandó helyettesítését tűzvén ki. Asbóth, julius 1-én foglalja el u j állását. Magyar

folyam- c s tengerhajózási

ÉLETBIZTOSÍTÓ

A l a k u l t 1845-ben.

Az összes nyeremények a biztosítottak tulajdonát képezik.

részvénytársaságnak a

kereskedelemügyi m. kir. minister által felülvizsgált és jóváhagyott 1898. évi mérlege a f. é. május hó 12-én tartott igazgatósági ülésben állapíttatott meg véglegesen, — hogy immár a közgyűlés elé terjesztessék. A közgyűlés f. é. junius hó 14-én fog megtartatni, melyen — a különböző tartalékalapok ellátása után, úgymint leírásokra 396,446 frt 54 kr., a biztosítási alapra 23,518 frt 29 kr., a nyugdijalapra 10,000 frt — az elmúlt üzleti évre 5"/o-os osztalék fog javaslatba hozatni. A társaság hajóparkja ez idő szerint szállítmányok által teljesen igénybe van véve. Kirándulási hajójáratok. A Magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság igazgatósága f. é. május 21-étől kezdve további intézkedésig minden vasár- és ünnepnapon kü ön kirándulási hajót indit Budapestről Visegrád-Nagymarosra s onnan vissza Budapestre és pedig a szentendrei Dunaágban levő összes állomások érintésével. A külön gőzös Budapestről reggel 7 órakor indul s Nagymarosról esti 6 óra 45 perczkor, Visegrádról pedig esti 7 órakor indul vissza és körülbelül •/• 10 órakor este érkezik Budapestre. Első menet pünkösd első napján, második menet pünkösd másodnapján. A menettérti jegyek igen olcsók, amennyiben Budapest-Visegrád-Nagymaros között egy I-ső osztályú menettérti jegy ára 1 frt, egy II od osztályú menettérti jegy ára pedig 60 kr., Ill-ad osztályú jegyek ezen hajóra nem adatnak ki. Közelebbi értesítéssel az erre vonatkozólag kifüggesztett hirdetmények szolgálnak.

„A HÉT"

Kivonat

14 millió koronára rúgott. A New-York a művelt világ összes országaiban bir fiókokkal. R e f e r e n c i á k

k ö t e t e n k i n t 1 f r t 30 kr. portómentesen

kaphatók.

Magyar Általános Hitelbank.

Budapest, Erzsébet-körut 9—11. szám (New-York

VASÖNTÖDE E S GÉPGYÁR

I

U

R

palota).

RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Ajánlanak mindennemű v a s - , aczél- é s f é m ö n t v é n y e k e t építkezési és gépészeti czélokra, v l z v e z e t ö csöveket, szivattyúkat, lecsapoló- é s öntözö-zsillpet, készülékeket a belvizek leeresztésére. A helyi viszonvok szerint szerkesztett turbinákat, órlőhengcrcket, kéregöntetii hengerekkel és malomberendezési czlkkeket. Z s i l i p e k e t bármily nagysagban és bármily rendszer szerint. A l a p e s ő v e k e t , z á r k é s z i i l é k e k e t , c s ö - é s kapuzsilipckhez, czölöpverö gépeket, anyagszállltó kocsikat. Álló vagy fekvő g á z - é s p e t r o l e u m - m o t o r o k a t , egy vagy két hangerrel és mindennemű z ú z ó g é p e k e t . Mcchwart-féle f o r g ó g ö z - é s p e t r o l e u m e k é k e t . V i l á g í t á s h o z vagy gépek h a j t á s á h o z s z ü k s é g e s v i l l a m o s s á g o t bármely távolságra elvezető d y n a m o g é p e k e t .

T u r MTTTTTAT 4 HEW-YORKI 1VJL U

Pesti Magyar Kereskedelmi Bank

Magyarországi vezérigazgató-ág:

Városi irodánk: IV. ker., Kossuth Lajos-utcza 18. szám.

••••••••••••••••••••••••

1 1 J_I

M a g y a r o r s z á g o n :

BUDAPESTEN.

(egy évfolyam 2 kötet)

9 A

jelenlésből:

Aktivák összege 1.099 millió korona Évi bevétel 227 » » 1898-ban a bizt. kifizettetett 107 » 1898-ban kötött uj üzletek összege 760 » » Tiszta fölösleg 1898 végén 132 Az 1898-ban a biztosítottaknak kifizetett nyereményosztalékok összege

eddig megjelent összes köteteihez előleges beküldése után

az 1898. évi üzleti

GANZ ÉS T Á R S A

••••••••••••••••••••••••

Bekötési táblák

TÁRSASÁG,

L

ÉLETBIZTOSÍTÓ-TÁRSASÁG.

ALAPÍTTATOTT

1842.

— —

Tisztán

kölcsönös. Részvényesei nincsenek. Változatlan díjtételek utánfizetési kötelezettség nélkül. Kivonat az 1898. évi deczember hó 31-én lezárt mérlegből; Biztosítéki alap 1898. deczember hó 31-én 1,437.913,602 90 frank. Tehermentes nyereménytartalék (felesleg) 218.853,288'50 » Készpénzosztalék kötvénytulajdonos részére 11.502,590 67 » Összes bevétel 285.008,442.64 » Összes kifizetések kötvénytulajdonosoknak 128.246,939 64 » Érvényben levő biztositások 5,034.777,190 62 » Három évi fennállás után a társaság uj kötvényei semmi esetre sem válhatnak érvénytelenné, rendkívüli magas összegű kölcsönre jogosítanak és egyéb kiválóan előnyös kedvezményeket nyújtanak. Díjtáblázatokkal és felvilágosításokkal szolgál a Vezérigazgatóság Magyarország é s a Keleti T a r t o m á n y o k

Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban VII. ker., Alsó-Erdősor

részére

Budapest, IV., Károly-körut 26. szám. Tekintélyes

képviselők

alkalmazást

nyernek.

Budapest, 18f9. Az » A t h e n a e u m « irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

j . ss.