A TARTALOMBÓL: Legjobb védekezés a támadás. . . . . . . . . . 3 Folytassa, Hiller! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Kicsi cicik kontra nagy mellek. . . . . . . . . 6 Polgárpukkasztó lufi-pukkasztók . . . . . . . 8 Levél Orbán Viktornak . . . . . . . . . . . . . 10 Levél Orbán Viktornak – TGM . . . . . . 11 Orbán Viktor levelet kapott . . . . . . . . . 13 Gazsi plagizál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 A vadászatról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Gyurcsány azonnal letartóztatható, ha . 17 Húzd meg, ereszd meg! . . . . . . . . . . . . . 18 Újítások a Fidesz politizálásában . . . . . . 20 Áder János válasza Lendvai Ildikónak. . 23
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
Apró mûsorváltozás volt tegnap a királyi televízióban. A mûsorújságokban és a napilapokban megjelent esti mûsorrenden csupán annyit változtattak, hogy Hofi 1980-as „örökbecsû“ darabját közvetlenül Gyurcsány (barátainak csak Fletó) fellépése elé helyezték. Gondolom abból a megfontolásból, hogy a nevetni és nosztalgiázni akarók Hofi meghajlása után nem nyúlnak a távkapcsolóhoz, és végignézik azt is, hogy a miniszterelnök hogy dicséri magát. Itt most médiakormányzás zajlik, mondja egyre több elemzõ és ellenzéki politikus. Emlegetik sokat azt a több mint két milliárdot is, amit a kormányzati kommunikáció fog idén az adófizetõk pénzébõl elkölteni. (Az idei költségvetésben egyedül ez a tétel emelkedett jelentõsen, a tavalyihoz képest a duplájára.) Nos, tényleg sok pénz kell ahhoz, hogy elhitessék a jónéppel, hogy nagy itt a jólét és a kormány meg a javukat akarja. Sok pénz és jó médiakapcsolatok. Arra még nem volt ugye példa szomorú hazánkban, hogy a regnáló miniszterelnök ott mórikáljon egy bulvársóban. Szulák Szingli persze nem tehet a dologról, neki fentrõl szóltak. Kértek a csevelybe egy kis szerelmest, egy kis családit, egy kis gyógyíthatatlan betegségest, egy kis állatost, egy kis sportost, szóval mindent, „amirõl beszélnek.” Flottul is ment minden, bár azért az kiderült a figyelmesebb nézõk számára, hogy Karácsony elõtt készült a felvétel. (Gyurcsány jövõ idõben beszélt az ausztriai családi síelésrõl, amit aztán remélhetõleg már nem 2
olyan tartással abszolvált „mintha dolgát végezné”.) Balogh Szilárd „sztárriporter” penderedett a mûsor szerint utána a fotelbe, a kimondhatatlan mûvésznevû, aki végigizgulta a jugoszláv háborút – a rossz nyelvek szerint itthon. El is mesélte rögtön, hogy hogyan fuvarozta be õt Gyurcsány még sportminiszterként a reptérrõl a hétfõ reggeli értekezletre. Levezetésnek tehát megvolt az emberséges vezetõ is. Teljes a leltár. Azt is olvastam valahol, hogy a miniszterelnök emberei bejelentkeztek a Sláger Rádióba is, hogy a fõnök szívesen beszállna a reggeli majomkodásba, de aztán valahogy mégsem jött össze a dolog. Hát a Szulák sóban történtek után talán még ezt sem tarthatjuk elképzelhetetlennek. Jól illeszkedik ebbe a sorba a Narancs egykori fotósa, aki udvari fotográfussá lépett elõ Gyurcsányéknál. Készülnek és terjednek is az elõnyös felvételek és nem is olyan sok ezért a nehéz munkáért az a havi hétszázakárhányezer. Mert gondoljunk csak bele, hogy mi lenne abból, ha a Koszticsák Szilárd (MTI) által a miniszterelnökrõl Irakban készített képsorozathoz hasonló, a valóságot tükrözõ képek kerülnének a nagyérdemû elé. (Azon meg aztán jót derültünk, amikor a Népszava a farkát csóválva a címlapon hozta az egyik képet, amelyen tökéletes katonának öltözve, sisakban és golyóálló mellényben fegyverrel mind a két kezében pózolt Fletó, a hõs. Mögötte Juhász, az antikatona hátratolt sisakban ajkán azzal a furcsa vigyorral. Jó nagy bakot lõtt nagy igyekezetében ez a szebb napokat is látott Népszava.)
Ha csak a fentebb emlegetettek jellemeznék az „önbizalommal teli, erõs, új baloldali politikát”, az nem is lenne olyan nagy baj. Vannak itt azonban olyan súlyos mondatok, megkérdõjelezhetõ ügyletek is, amelyek mellet nem mehetünk szó nélkül. A mostanra már teljesen szoci tulajdonlású Népszava (HVG) karácsonyi számában, a béke ünnepének reggelén olvashattuk Gyurcsánytól azt, hogy a Fidesz az a megosztó, gyûlöletet keltõ jobboldali kultúra képviselõje. A napokban a miniszterelnök Hajdúnánáson értékelte száz napját. Elhangzott ebben a beszédben a „nemzetietlen bitang” kifejezés is. A Távirati Irodától elsõ olvasatban az ellenzékre vonatkoztatva, késõbb hibaigazítva, egészen más kontextusban. Vigyázni kéne miniszterelnök úr ezekkel a szórendekkel, mondatokkal. Ja, és viselkedni is illene tudni, különösen a Vatikánban. A „száz napos csoda” fényét (tudják, lendületben az ország) némileg tompítják azok az ügyletek is, amik eme rövid idõtartam alatt láttak napvilágot. Például az, ahogy elpasszolták a Nemzeti Tankönyvkiadót egy havernak. Vagy elõkerült egy másik furcsa adás-vétel is, a Kõér utcai sporttelep áron alul történõ kótyavetyéje . És most itt van a Wekler érdekes kinevezése, amit még a Népszabadság hozott kapcsolatba a Mecsekérc Rt. valakiknak nagy hasznnot hozó eladásával. Hogy ezek után szerencsés volt-e a szocializmus bûneit, ostobaságát ostorozó Hofit a miniszterelnöki beszélgetés elé beszerkeszteni, azt meg megint csak döntse el a Kedves Olvasó maga. Forrás: pálffy – gondola.hu
jó ha figyelünk
– avagy Egész estés matinén a kiskorú nép – Változnak az idõk. A történelemben csak a szempillantás töredékének számító két-három esztendõ is elegendõ volt arra, hogy kis hazánk 180°-os fordulatot véve, éllovasból sereghajtóvá lépjen – majdnem azt írtam elõre, szóval – hátra. A taktika bevált, az ámerikai PR-team megosztáson alapuló médiastratégiája mûködik. Az új seprû jól – és ami még talán ennél is fontosabb és lényegesebb – látványosan seper. Kisepert már szinte mindent. Az értékelvû politizálásból mára már semmi sem maradt. De aggodalomra semmi ok, hiszen itt van nekünk a szimpatikus kommunikáció. A magasabb eszmék és értékek helyét átvette a gyarló, biológiai létezés, immáron a pénzt, a megélhetést és a létbizonytalanságot középpontba állítva. Mindeközben a bulvármédiában feltartóztathatatlanul – szinte napi rendszerességgel – nyomul elõre Miazhogy Ferkó, a mûminiszterelnök. Õ az új, szocialista embertípus. A Janus-arcú gengszterváltás, a kétarcúság
jó ha figyelünk
megtestesítõje. Ifjúkommunista gyökereit meghazudtolva (vagy megtagadva?) milliárdos kapitalistaként üzemelteti a pártállam privatizált formájában, a magánszocializmusban elkótyavetyélt országot. A kormányfõ, tevékenységének elsõ száz napját értékelve, nagy eredményként könyvelte el, hogy Magyarország Részvénytársaság holdinggá alakítását egy tizenhét lépéses algoritmuson keresztül sikeresen végrehajtotta. (Csak közben a kisbefektetõk kicsikét beledöglöttek ebbe a folyamatba.) Szóval õ az új szocialista embertípus, karizmatikusan lendületes és lendületesen karizmatikus. Nem baj, hogy nincs mögötte valós teljesítmény, sõt, a nemzetközi adatokból ennek éppen ellenkezõje derül ki. Megyünk lefelé megalázóba. Egy a lényeg, a médiában zajló folyamatos akciókkal elterelni az emberek figyelmét a valós problémákról. Miközben mindenki megbékélésrõl és árokbetemetésrõl beszél, mintha maga a közönség is a „véres” akciókra, a politikai
csatározásokra lenne berendezkedve, azt élvezné igazán, álszent módon a békérõl papolva, miközben elégedetten dörzsöli tenyerét a kéjenc publikum, egy-egy politikai gladiátor kikészítése láttán. A média persze kapva kap ezen a lehetõségen, rátesz még egy lapáttal, s a modern kori arénába beküldött politikai küzdõ felek élet-halál harcát hihetetlenül nagy élvezettel prezentálja a tisztelt publikumnak. Az, hogy a különbözõ vitákban, összecsapásokban az érdemi polémiának nagyon sokszor már nem jut hely, hogy az érvek és ellenérvek legtöbbször nem hangoznak el – így a szerencsétlen nézõ az igazságnak még csak a közelébe sem kerülhet – senkit nem érdekel. Pedig – és ezt most már nem ússza meg a mûanyagellenzék, sem annak vezetõ ereje, a Fidesz sem – konfrontálódni kell! És ha már összefutottunk az ellennel, nem szabad hagyni, hogy õ üssön elõször! Mármint itt most az ideológiai harcra gondolok! (De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy láttuk már, mire képesek, ha baseballütõ van a kezükben!) Ha pedig sikerült ellenfeledet egy jól irányzott ütéssel (érvrendszer, napvilágra került megcáfolhatatlan dokumentumok stb.) a padlóra küldened, azonmód rúgjál is bele még egyet-kettõt, nehogy még véletlenül is fel tudjon állni! Ja, barátaim, az élet az bizony nem lányregény! Egy olyan ellenféllel szemben, aki nem úriember módjára küzd, minden eszköz és módszer megengedett, legfeljebb – ahogyan azt a szocialisták egyik prominensétõl tudhassuk – majd utólag kifizetjük a bírságot. Miért? Ha nekik lehet, ha nekik szabad, akkor nekünk is lehet, akkor nekünk is szabad. Ha nekik elnézi a társadalom ezt a viselkedést, akkor majd elnézi nekünk is. Legalábbis akkor egészen biztosan, ha ez a hatalom megszerzésével párosul. Ahogyan azt annak idején Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke is mondta: „Kommunistákkal csak erõbõl!” Nála ez bejött. No, mármost a kommunisták, ahogyan Kádár népe is, csak az erõ szavából értenek. Tudják, olyan ez, mint amikor a kocsmában hõbölög egy részeg, beleköt mindenkibe, senki nem mer neki szólni. Csak akkor néz egy nagyot, amikor az egyik vendég, aki nem tolerálja a személye iránt mutatkozó illuminált érdeklõdést, a részeges hõsködõt lecsapja, mint Foxi a taxiórát. No, hát ilyenek ezek a mi szeretve tisztelt posztkommunistáink is. Ennek egyik gyöngyszemét láthattuk a jelenlegi mûminiszterelnök „Mi az, hogy? Nagyon is!” címû parla3
menti kifakadásán. De ilyen Kádár népe is. Ha rájuk ripakodik a hatalom, visszahúzódnak házgyári technológiával készült panelvackaikba és újabb négy esztendeig meg sem mernek nyikkanni, csak igyekeznek jó képet vágni mindenhez még akkor is, amikor kiveszik a brifkót a zsebükbõl és a fürge ujjak mozgalom keretén belül gondos kezek az utolsó forintot is eltávolítják onnan szociális jólét címén. A társadalom anyagi helyzetének kezelése, ahogyan azt annak idején az „Ez a divat” szabás-varrás rovatában szokták mondai, saját anyagából meg van oldva. (Egy apró zárójeles megjegyzés, mielõtt a kedves Olvasó kitér a hitébõl. Ezen cikk írója is panellakásban tengeti nyomorúságos életét, és nem azért, mintha nem kívánkozna el a lakótelepek szürke világából, hanem azért, mert a reálbérek színvonalának nem kívánatos alakulása sajnos õt sem kerülte el, még mindig az 1979-es színvonalú keresetébõl kell megélnie 2004-ben. A nemzeti oldal pedig hiába töri magát, proletárból soha a büdös életben nem lesz polgár. Ez zicher. Ezen kijelentésemet fenntartom, felvállalva az általánosítás összes ódiumát. Mindazonáltal ha a széles néprétegek továbbra sem fognak tudni felül emelkedni a puszta biológiai létezés alapjárati fordulatszámán, a magyar nép katasztrofális véget fog érni. Hát ezért nem éri meg idõt és energiát pazarolni a posztkommunista proletariátusra.) De térjünk vissza még egy mondat erejéig Kádár népéhez. Ebben az egészben az a legszörnyûbb, hogy errõl az egészrõl nem õk tehetnek, hanem kedvenc elvtársaik és az õket követõ ifjúkommunisták. Azok, akik maguk esetleg külföldön okosodtak, miközben itthon, egykori szalonellenzéki haverjaikkal szétveretik a magyar közoktatást. Azok, akiknek nincsenek napi megélhetési gondjaik, miközben az egykori párttársaik által felvett hitelek következtében eladósodott országban a lakosságnak mintegy harmada már nyomorog. Egy a lényeg, jól mutassanak a képernyõn, karizmatikusak és lendületesek legyenek, erõt sugározzanak. A többit majd meglátjuk. A többit majd megveszik. Ahogyan az 1956 után betiltott dalban is felcsendül: „Ahogy lesz, úgy lesz!” A teljesítmény nélküli lébecolás, az igénytelen gagyi, a talmi csillogás ideig-óráig elkápráztathat, elszórakoztathat, de mi történik majd akkor, ha már a szomszédaink is észreveszik, hogy a király meztelen? Ha (minden tekintetben) védtelenek és kiszolgáltatottak leszünk, elõbb vagy utóbb, de el fognak taposni bennünket. Ma még csak egy ostoba fellengzõsségnek tûnõ kijelentés Szlovákia magyar lakta területeinek katonai megszállása, de ki tudja, mi jöhet még ezután? Egyszer már átéltünk hasonlót, amikor idegen megszállók csizmái tapodták hazánk földjét, Akkor is felelõtlen és meg4
gondolatlan „magyar” vezetõk voltak azok, akik soha többé nem akartak katonát látni. Ugye, milyen kísérteties a hasonlóság? Ma is csak látszat vezetõje van az országnak, látszatra ugyan (jogilag) õ a kormányfõ, azonban az országos választásokon nem méretõdött meg, a programját sem ismerte senki, a zártkörû klub, a slepp választotta meg, és hát az általános hadkötelezettségnek is már csak a hûlt helyét találjuk. A XXI. század elejére a kommunizmus ötven éves uralmának, majd az elõre lezsírozott gengszterváltásnak köszönhetõen, az egykori elvtársakból és utódaikból, az ifjúkommunistákból, szabadrablásból élõ új-kapitalistákból verbuválódott szabadcsapat tevékenysége folytán, a hajdan volt szép reményû, potenciális Közép-Európai nagyhatalom mára egy „megtanultunk kicsik lenni”, a végletekig eladósított, pesszimista, önbizalomhiányban
szenvedõ, a változásokban csak a rosszat, a félelmet, nem pedig a lehetõséget meglátó pici gyarmatállammá degradálódott. (Szabadrablás: az urbánus frazeológia szóhasználata a kapitalizmus eredeti tõkefelhalmozás néven ismert korszakának bemutatására.) A film kockái pedig tovább peregnek. A kiskorú nép, Kádár népe tölti meg a széksorokat, imádják ezt a fordulatokkal és izgalmakkal teli országos méretû valóság showt, a matiné a mindenük. Ilyenkor tovább tart a vetítés és (látszatra) a jegy is olcsóbb. A történet végét még nem ismeri senki, legfeljebb csak sejtik. Legalábbis azok, akik már nem elõször látnak ilyen elõadást. Persze a filmekben bármi megtörténhet. (A filmekben igen.) Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
jó ha figyelünk
Hiller István meghozta elsõ olyan miniszteri döntését, amellyel teljes mértékben egyetértünk. A politikus – aki polihisztori alkatából fakadóan egyszerre történész, tanár, szocialista pártelnök és kulturális miniszter, ráadásul az sem okozott gondot neki, hogy az Oktatási Minisztérium államtitkári posztjáról üljön át a miniszteri bársonyszékbe – tegnap bejelentette: február 14-én lemond a tárca vezetésérõl, és „kizárólag pártelnökként folytatja munkáját”. (Mi meg szurkolhatunk, hogy a megható Valentin-napi ajándéktól Hiller szíve pártja nehogy tovább vörösödjék.) „Annak a lehetõsége áll elõttünk, hogy 2006-ban gyõzzünk. Látom az esélyt, a közös munka és a közös siker esélyét, ezért bejelentem, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetétõl minden erõmmel és energiámmal ezt a közös sikert kívánom szolgálni” – fogalmazott döntését közhírré téve a miniszter, aki a fenti mondat szerint újabban már nemcsak bejelent, hanem azt is bejelenti, ha bejelent valamit. S ha már ott volt az a rengeteg újságíró meg kamera, Hiller rögvest ama vélekedésének is hangot adott, miszerint õ és párttársai „tiszták és õszinték: szociáldemokraták”, majd közölte: ütõképes pártot akar. (Csak zárójelben:
jó ha figyelünk
a szocialista párt ütõképességérõl és potens voltáról azért a szombathelyi Fibisznél is tudnának mesélni…) Tehát Hiller megint beszélt. Uff. E tekintetben a lemondásról szóló döntés nem hozott változást, elvégre Hiller miniszterként is ezt csinálta. Még ha a miniszteri feladatkör többi területén nem is tanúsított túltengõ buzgalmat, el kell ismernünk: ha valahol meglátott egy kamerát vagy mikrofont, rögvest belemondott valami bombasztikusat. Például Cannes-ban – ha már ott volt – bejelentette, hogy Székesfehérváron épül meg a világ legnagyobb filmes mûhelye, aztán amikor megkérdezték tõle, mivel támogatja a tervet, azt felelte: „erkölcsileg”. (Szocialista erkölcsileg. Biztos így értette.) Ha pedig azt tudakolták tõle, milyen kulturális hozadéka volt katari és jemeni útjainak, azt a roppant szellemes és cseppet sem arcátlan választ adta, hogy „komoly kulturális hozadéka”. A mi mindennapi bombasztikus bejelentésünket add meg nékünk ma – mintha ez lett volna a hilleri politika egyetlen vezérelve. Közben évrõl évre kevesebb pénz jut a kultúrára, de ismét kiírják a százmilliós Édes Anyanyelvünk pályázatot (ráadásul vers és próza kategóriák nélkül), megvon-
ják az áfa-visszaigénylés lehetõségét a mûvészeti élet szereplõitõl (úgy, hogy az ezen változtatni próbáló fideszes indítványt maga Hiller is leszavazta, miközben bizonyára élethalálharcot vívott a lelkében pártelnöki és kulturális miniszteri énje), de a miniszter diadalmasan bejelenti, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogramot ezentúl Nemzeti Kulturális Alapnak nevezik (még ha senkinek sincs fogalma arról, mit takar a gyakorlatban a névváltozás), és még sorolhatnánk a permanens Hiller-show különféle epizódjait. Úgyhogy idén ezért is nézzünk nagy várakozásokkal a Valentin-nap elé: attól kezdve talán az országnak is lesz kulturális minisztere, nem csak a szocialista pártnak elnöke… Hiller mellesleg tegnap azt is elmondta, hogy a kettõs állampolgárságról szóló népszavazás „túl sok sebet ejtett”, majd hozzátette: „soha többé nem tûrjük, hogy bárki ezt tegye az országgal, a magyarsággal”. Elnök úr, mi sem. Úgyhogy amikor jövõre a választási kudarc okán a pártelnöki poszt is odalesz, nehogy valamelyik székelyföldi korcsmában próbálja meg elmulasztani bánatát! Kár lenne azért az ígéretes történészi pályáért. Forrás: Haklik Norbert
5
– avagy hogyan alázták be magukat a nõk a TV2-n – Szombat este újfent egymásnak estek a gyengébbik nem képviselõi Bochkor Gábor Csáó Darwin! címû mûsorában. Korábban a szõkék már megmérkõztek a barnákkal, sõt, az alacsonyak a magasakkal is. A hétvégén azonban a kis- és a nagymellûek versengtek, hogy végül mellbedobással gyõzhessenek. Vajon megérte...? Mindig elcsodálkoztat egy-egy ilyen show létezése. Nehéz felfogni, hogy emberek, önként, miért vállalnak el ilyen megalázó szerepet színpadon, kamerák elõtt. Mindenestre mûsorról-mûsorra mégis megtelik a stúdió, hogy hatvan perc alatt bebizonyítsák magukról: baromi hülyék. Az Anettka és Bódi Sylvi vezetésével felálló csapatok szombat este nagy lendülettel estek egymásnak, náluk siralmasabb produkciót egyedül a mûsorvezetõ nyújtott. Bochkor Gábor a pártatlanság szellemében kiesõ szemgolyókkal bámulta egyes lányok dekoltázsát, míg a kismellûekkel folyamatosan azt éreztette: nem vagytok egy súlycsoportban. Az ATV mûsorvezetõnõje hozta a kötelezõt: buta ízlésvilágát a Csáó Dárwinban is megcsodálhattuk, sõt azt a néhány kiló pluszt is, amit az utóbbi idõkben sikerült felszednie. A tavalyi év playmate-je, Sylvi, társával ellentétben inkább leadott, igaz, azt is a melleibõl, amelynek okát Bochkor percekig tudakolta nagy lelkesen. 6
jó ha figyelünk
A kismellûek csapatának kapitánya: Anettka
és az elmaradhatatlan revükar
Ûrbe utazni készülõ tévésztár ide, tavalyi playmate oda, az est központi szereplõje mégis egy addig ismeretlen leányzó lett. A könyvtár szakos külsõvel megáldott teremtés Dundikának nevezte magát, és hogy, hogy nem a sorsolásnál éppen õt választotta a gép, hogy erotikus táncot lejthessen. A lány élt is a lehetõséggel, a levéltárban eltöltött esztendõk pedig meghozták az eredményt: Dundika mesterien pörgött folyamatosan vetkõzve a szék körül, már csak az oszlop hiányzott mellõle, hogy lendületbõl felcsavarodjon rá. Dundika édes egyébként szüntelen mosollyal fogadta a férfiak reakcióit (a skála igazán széles volt: egyesek fütyültek, mások ugrándoztak és tapsoltak, de akadtak olyanok is, akik leesett állal bambultak), mindössze egyszer fagyott le arcáról a vigyor, mikor az ellentábor tagjai azt firtatták, árulja már el, hogy mekkora szilikonbetéttel lett felvértezve. A szõke tejcsárda végül nem nyilatkozott mellei valódiságáról, ám szerintem egy nõ a természetes kebleire van olyan büszke, hogyha rákérdeznek, akkor odavágja: igen, igaziak! Körülbelül két hetet adok, és a bulvársajtó címlapon fogja hozni, hogy Dundika nehéz anyagi helyzetébõl adódóan évekig pornózott, pedig õ nem akarta, de tényleg! A méreteket tekintve egyébként néha nehéz volt eldönteni, hogy melyik tábort is pásztázza a kamera, ugyanis a kismellûeknél voltak egészen „formás darabok” is, a másik csapat pedig láthatólag számos plasztikával felerõsített darabbal díszelgett. Felvetõdik ilyenkor a kérdés, hogy a szilikonbetétes, egyébként születésüktõl fogva kismellûek mi a fenét keresnek odaát, és milyen jogon szidják kisméretû – de legalább természetes – társaikat? A zsûrit az Irigy Hónaljmirigy három tagja mellett Verebes István és Kozsó alkotta. Rátermettségüket mi sem bizonyította jobban, mint hogy az elsõ párbajnál úgy döntötték el, ki lesz a gyõztes, hogy kisorsolták… Habár ezt a mûsort komolyan venni képtelenség, abban azonban mégis van felelõssége, hogy ilyen buta összehasonlítások révén komoly gátlásokat ébresszen vagy fokozzon azokban, akik (még) nem döntöttek úgy, hogy lecserélik természetes idomaikat és átülnek a népszerûbbek táborába. Nem mintha az eredmények bármilyen objektív képet mutattak volna, de a csatát a kismellûek nyerték, azonban – látva a stúdióban hörgõ férfiakat – a harcot egyértelmûen a nagymellûek. Nem baj, legalább a férfiaknak volt egy jó estéjük, a TV2-nek is biztosan, már ami a nézettséget illet, a többi meg úgysem számít…
A dúskeblû csapat dirigálója: Bódi Sylvi
Dundika, az est fénypontja
Forrás: Bencze Áron – gondola
A ringben
jó ha figyelünk
Szépek és okosak
7
– avagy A bulvárkormányzás diszkrét médiabája – "A déli országban volt egy város, melyet úgy hívtak: Szüzek Öröme. Élt benne egy király, kinek neve Halhatatlan Hatalom volt. Jól ismerte mindazon könyveket, amelyek az élet bölcsességeivel foglalkoztak. A lábát sugárzó fénybe vonta az elõtte térdeplõ hatalmas királyok fejékének gyémántjaiból áradó raygogás. Mindent tudott az ember életét édesebbé tevõ mûvészetekrõl. Ennek a királynak volt három fia. Úgy hívták õket, hogy Gazdag Hatalom, Harcias Hatalom, Végtelen Hatalom, és mindhárman szörnyen ostobák voltak." (Pancsatantra – Az Öt Könyv)
Egyik gyengébb pillanatomban a hétvégén megnéztem a TV2-n, a Bochkor Gábor nevével fémjelzett „Csao Darwin” címû produkciót. Ebben az adásban éppen a kis mellû hölgyek küzdöttek ádázul a nagy mellû amazonok ellen. Most értettem csak meg igazán, miért is örvend oly nagy népszerûségnek a nõi pankráció és az iszapbirkózás. A felhõtlen szórakozásra csak egyetlen árnyékfoszlány vetült, nem igazán értettem, mi a fenét keres már itt is, egy ilyen mûsorban, ezen a csatornán is a zsûri elnökeként a mára már szinte nélkülözhetetlenné vált, állandóan polihisztori szerepben tetszelgõ, Verebes István? Na mindegy, a televíziónézõ férfiember végül is inkább a hölgyek dús bájain legeltette kocsányon lógó szemeit, nem pedig a bazidai Darth Vader epiteton ornans-szal felruházott szuszogó megmondó-ember szõrös ábrázatján. A nemes vetélkedés érdekes eredménnyel zárult. Annak ellenére, hogy végig a nagy mellûek vezettek, a fináléban, a „kikerül hamarabb fulladás közeli állapotba” címû, merüléssel egybekötött akvárium jellegû számot, s ezzel fordítva az álláson, magát a játékot is a kismellûek nyerték, újra bebizonyítva ezzel a régi mondás igazságát: „Nem a mennyiség, a minõség a fontos”. (A szerkesztõ megjegyzése: Nõi mellek esetében talán a legjobb kombináció, ha nagy mennyiségben van jelen a jó minõség!) Szóval, tökéletesen megértem a tisztelt Olvasót, ha most nem érti, hogy kerül a csizma az asztalra? És persze arról is polemizálhatnánk egy keveset, hogy mennyire volt megalázó ez az egész magamutogató showmûsor a hölgyek számára, de én most mégsem ezt teszem. Akik szerepeltek a mûsorban – Dundika, a szilikon kebelcsoda, Bódi Sylvi (nem Szilvi, mer’ az ugye derogál, az olyan szimpla magyaros) és Anettka, mint csapatkapitányok, szóval, hát lehet, hogy õk talán nem is hölgyek, csak úgy szimplán nõk, vagy esetleg, mint a „jó bõr” kategória reprezentánsai járultak hozzá a férfinép kora esti hormonszintjének felkorbácsolásához. Mindegy. Szóval. Megyünk tovább. Tulajdonképpen én itt most egy párhuzamos analógiát szerettem volna szemléletesen érzékeltetni. Mert hát, lám-lám, a magát értelmiséginek 8
valló cikkíró is meginog egy-egy gyengébb pillanatában (a lónak is négy lába van, mégis megbotlik), csak ott ragad két óra hosszára a kereskedelmi média képernyõje elõtt, amikor hiányos öltözetû hölgyek dús bájaiban gyönyörködhet a gyanútlan televíziónézõ férfiember. (A következõ adásban egyébiránt a sovány emberek vs. kövér emberek csapnak majd össze. Nagy valószínûséggel ezt én már inkább kihagynám, kezit csókolom.) De vissza a párhuzamos analógiához! A bájaikat felvonultató hölgyek csatározása elõtti nap estéjén, a Hír Tv „Péntek 8” címû mûsorában Csintalan Sándor volt a vendég. Egy nagyon érdekes beszélgetés zajlott a stúdióban, többek között a kormány és a mûminiszterelnök bulvárkormányzását, s annak kommunikációját vették górcsõ alá. A polgári körökben magának újabban csak „a mi kommunistánk” (copyright by Nemzetesasszony) büszke címet kivívó Csintalan Sándor mondta ki a lényeget, vagyis hogy ez az egész állami „valóságsó” ami itt folyik a szemünk elõtt, valójában kormányzás helyett folyik. Persze ezt mindannyian tudjuk. Legalábbis itt a nemzeti oldalon. Egy olyan országban pedig, ahol Majka (az RTL Klub elsõ Való Világ játékának azóta már sztárrá vált második helyezettje) nagyobb érdeklõdésre tarthat számot, mint
a költségvetés, vagy az ország gazdasági helyzete, ott ez a technika mûködik, ott ez a stratégia beválik. Félreértés ne essék, magam is jobban örülnék annak, ha egy olyan országban élhetnénk, ahol nem is tudjuk a politikusaink nevét, mert hogy oly jól élünk, és gyakorlatilag tök mindegy, hogy ki van a kormányrúdnál, de ettõl úgy tûnik, még fényévnyi távolság választ el minket. Természetesen nem is arra gondoltam, hogy mindenki azzal kezdje a napját, hogy a költségvetés sarokszámait bújja a Magyar Közlönyben órákon keresztül. Nem. De, hogy ez a fajta kolosszális méretû közöny az ország, a nemzet sorsa iránt tartósan nem maradhat fenn, az biztos. Persze, ha legalább ekkora méretû a kolosszális elhallgatás a közszolgálati és a kereskedelmi öleb televíziók híradóiban, akkor ne csodálkozzunk azon, ha minden változatlan marad. Pedig a közöny úgy tûnik tartósan megmarad. Az általam csak „médialétezésként” aposztrofált világnézet és látásmód a konzumerizmus fogyasztói létezése felé vezetve az átlagembert, – az ifjúkommunistákból ifjú kapitalistákká vedlett fináncoligarcha elit hathatós segítségével – lassan, de biztosan felváltja a gulyáskommunizmust, helyet csinálva a magánszocializmusban sokkal szalonképesebbnek és eurokonfortabbnak tûnõ globálkolonialista
jó ha figyelünk
(újgyarmati) létezésnek. Ezt röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az egyén eljutott a társadalmi létezésnek egy olyan fokára, amikor már jobban hisz a médiának, mint a saját szemének. Látja – és végül valamilyen szinten talán még fel is fogja –, hogy a pénztárnál többet kell fizetnie, drágult minden, mégis mosolyog, jó képet vág mindehhez, hiszen neki azt mondták, ez a helyes, ez így a jó! Nekünk a gyenge forint kell, mer’ az erõsbe egyszerûen beledöglünk! És még mindig a párhuzamos analógiánál maradva. Ahogyan azt a „hölgyeknél” már tanulságként levontuk, az esetek többségében bebizonyosodik, hogy a minõség a fontos, nem pedig a mennyiség. És ahogyan azt az Írás is mondja, „Elsõkbõl lesznek az utolsók”. A kormányzati valóságsó lényege tehát, hogy a kommunikáció eszközbõl céllá lépett elõ Gyurcsány színrelépésével. Itt a kommunikációnak már nem az a szerepe, hogy megmagyarázza a kormányzat tevékenységét, vagy tájékoztasson annak intézkedéseirõl, vagy – rosszabb esetben – „eladja” azokat a társadalomnak. A Gyurcsány érában a kommunikáció a kormányzás helyett van. Mintha felcserélõdtek volna a jó ha figyelünk
szerepek. Mintha a kormányzás szolgálná a kommunikációt, s nem pedig fordítva, ahogyan az normális lenne. Pedig a kommunikáció mindenek felettiségébe vetett vak hitre hagyatkozni olykor végzetes hibákat produkálhat, jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan cselekedetek elkövetését generálhatja. (Itt elegendõ megemlíteni a mûminiszterelnök és december 5-e viszonyát – a teljesség nélkül.) Álljon itt egy rövid részlete a „Gyûrûk Ura” filmtrilógia harmadik részéhez „A Király visszatér” címû filmhez készített szakértõi elemzõ beszélgetésnek, mely éppen a kommunikációt teszi vizsgálat tárgyává: „A Gyûrûk Urához hasonló több szálon futó történetek egyik hatása az, hogy az egyik szál szereplõinek fogalma sincs arról, mi zajlik a másik szálon. Így a kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze a palantír. Hét palantírt, vagyis látókövet hozott el Elandil Númenorról Középföldére és kommunikációs eszköz gyanánt szétszórta azokat a birodalomban. A palantír mindig az igazat mutatja nekünk, azonban könnyen hamis következtetésekre vezethet. Azt hiszem a regényben négy alkalommal használják õket.
Legelõször Szarumán, aki úgy látja, mintha Szauron épülõ hatalmát mutatná neki. Így Szarumánban pillanatok alatt feléled a rossz, mert saját vágyai teljesülésének lehetõségét látja meg benne. Legközelebb Pippin néz bele, amibõl Szauron von le hibás következtetéseket. Egy hobbitot lát Orthancban, amibõl azt feltételezi, hogy a hobbit Szarumánnál van, a Gyûrû pedig a hobbitnál, vagyis hogy a Gyûrû Szarumáné. Ez az oka annak, hogy Pippint biztonságos helyre viszik, vagyis Minas Tirithbe. Szauron a következõ, aki belenéz, és Aragornt látja. Aragorn fogja a látókövet és direkt belenéz, hogy elterelje Szauron figyelmét. Ez elképesztõen bátor tett. Ebbõl Szauron ismét hibás következtetést von le, azt hiszi a gyûrû Aragornnál van. És ez azért kiemelkedõen fontos, mert sikerül elérni vele, hogy Szauron túl gyorsan támadjon. Ahogy a könyv írja: „Az elsietett csapás gyakran félrecsúszik”. Még egy alkalommal használnak palantírt. A Minas Tirithben elhelyezett látókõbe maga Denethor, a helytartó néz bele. Denethornak a Fehér Toronyban van egy palantírja. 9
És ha megnézzük a dátumokat, és én megnéztem, Denethor Frodót Szauron kezei között látta, hiszen ekkor Frodó Szauron fogságában volt. És miután Denethor belenézett, akárcsak a többiek, õ is hibás következtetésre jut. Szauron azt hiszi, a Gyûrû Aragornnál van, Denethor meg azt, hogy Szauronnál. Miközben abban a pillanatban a Gyûrû Samunál van, amit persze senki sem tud, az egy szem Samut kivéve. Ez egy nagyon modern megoldás, aminek a félretájékoztatás a kulcsa. És ez jól mutatja, hogy a modern kommunikáció, ami a dolgoknak csak egy szeletérõl számol be nekünk, hogy tudja befolyásolni a reakcióinkat és a tetteinket. Így aztán a palantír, akárcsak Galadriel tükre, nagyon rossz tanácsadó lehet. Nem szabad rájuk támaszkodni a döntéshozatalnál. Csak az alapján szabad dönteni, ha meg is bizonyosodunk a dolgokról. Ebbõl persze szerintem az következik, hogy próbálkozni, tippelni sem szabad. (…) És azt hiszem, hogy Tolkien fejében ez egyfajta bakaszlogenként élt. Mert a bakaszlogen szerint „Mindig elõre nézz!” Ha elkezdünk körbenézni, hogy a többiek vajon mit csinálnak, õk pedig közben azt nézik, hogy mi mit csinálunk, akkor senki sem arra figyel, ami a feladatunk lenne. És akkor lesz mit behozni. Ezzel az a gond, hogy így az ember könnyen elhiteti magával, hogy valahol valami balul sült el, már nincs semmi esély, és jobb is, ha feladja. És ha feladja, az egyfajta önbeteljesítõ jóslat.” Íme a kommunikációs hadviselés – ha tetszik a médiaháború – egy korai változata. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy Tolkien professzor regénytrilógiáját legjobb tudomásom szerint 1954 és 1959 között adták ki. Azt hiszem ennyi kommentár bõségesen elegendõ ahhoz, hogy megértsük, milyen
jelentõsséggel bír egy társadalom életében a kommunikáció, és hol van annak a helyesen értelmezett helye és szerepe egy közösség életében. Azoknak pedig, akit a téma bõvebben érdekel, s még nem volt szerencséjük Tolkien professzor varázslatos világához, ajánlom, ruccanjanak ki Középföldére (az utazási irodák helyett inkább a könyvesboltokat keressék fel!), azoknak pedig, akik nem mozognak otthonosan a Gutenberg galaxisban, idegen számukra a betûk világa, azoknak jó szívvel ajánlom a Peter Jackson-féle filmes változatot, abból is a bõvített extrákat. DVD-n már beszerezhetõ. De térjünk még vissza kis idõre a mába, a 2005-ös esztendõ Magyarországára. Lufiország légbõl kapott miniszterelnöke körül sorra pukkannak ki a felfújt léggömbök, immáron szinte napi rendszerességgel. Békafóbia, szembe nevetve a halált a rák legyõzése (csak nehogy kiderüljön, hogy érzéstelenítés mellett végrehajtott tízperces melanóma eltávolító rutinmûtétrõl volt szó), rendmániás ellenforradalmár apuka és fotósok hadától kísért spontán fagyizás a körúton, mindez megspékelve az év végi – szinte már kötelezõnek mondható közszolgálati – „nap-keltés” pofavizittel, ahol a mûminiszterelnök ezúttal b. nejével együtt mutatkozott a Ki tud többet – no nem a Szovjetunióról, hanem – a másikról, „a politikus is ember” kategóriába tartozó, kötelezõen kipipálandó PR-feladat végrehajtása közben. A szocialista médialufik hangos durranások közepette impozáns sorrendben –az ámerikai PR-team szakember párosa által már jó elõre kitervelt és leírt forgatókönyv szerint – pukkannak szét. Mindeközben a
Tisztelt Elnök Úr! Rövid leszek, Önnek amúgy is ezrek adnak tanácsot nap mint nap. A legújabb MSZP-projekt az Ön „kihívása”. Most Tamás Gáspár Miklóst, a régi levelezõt is csatába küldték, ezért választom magam is ehhez a formát. Ezt a kihívást én nem fogadnám el. Miért akarják Önt „kivinni a hóra“? Mert a polgári körök mozgalma, de maga a Fidesz is, nyitott, demokratikus, és a belsõ viták, gondolatok azonnal az utcára kerülnek. December 5-e óta pedig a nemzeti tábor csalódott. Az MSZP tudja ezt, és most remélik Önt leteríteni, amikor a bázisa is morog. Mint Ön is tudja, Gyurcsány Ferenc a hétvégén ezt mondta: „Magyarország jövõre vonatkozó céljai három egyszerû szóban írhatók le: munka, otthon, biztonság. Ha pedig valakinek nem tetszik, hogy ezeket használjuk, akkor ne használja“. A Fidesz 2004. júniusi gyõzelme után az MSZP rakétasebességgel indult meg egy úton. A párt, amelynek egész története lopások láncolata, most a Fidesz társadalmi üzenetét készül ellopni. Az egyenlõség gyurcsányi értelmezése: én hívok minden pártelnököt, tehát mi ketten leszünk a Hiller Pistivel, mindenki más egyedül. 10
szerény méretûre zsugorodott (zsugorított) polgárság – ha tetszik a középosztály – is megpukkad a méregtõl és a tehetetlenség érzésébõl fakadó dühtõl, hogy meddig kénytelen még eltûrni és elszenvedni a bulvárkormányzás látszatintézkedései által okozott károkat. Mindeközben a mûanyagellenzék, annak ellenére, hogy már az összes létezõ polgári fórumon riadót fújnak a fülükbe, tovább alussza csipkerózsika álmát, s egy olyan aranyifjút nevez ki a 2006-os kampány élére, aki hangos „mea culpázások” közepette borult térdre bocsánatkérõen az MSZP nagyasszonya, az egykori kultúrcenzor Lendvai Ildikó elõtt. (Mit mondjak, nem jó elõjelek.) Van itt minden, mint a moziban. Az ember csak kapkodja a fejét, azt sem tudja, hova nézzen, mindenünnen Csipolla fényképe néz vissza rá. Õ most a nagy szám. A nagy nulla. Legalábbis azok számára, akik valami igényesebbre vágynának. Csintalan Sándorhoz hasonlóan magam is azon töprengek, hogy vajon meddig tartható még képernyõn ez a már kissé idejét múlt parasztvakítás, mikor nõ már fel végre a nézõ is egy igényesebb színvonalhoz és mûfajhoz? Mikor un már rá a nézõközönség, és ahogyan azt Hankiss Ágnes is megfogalmazta kérdésében, mikor kiált fel végre egy emberként a nép, hogy a király mezítelen? Ki tudja? Tán épp akkor, amikor majd kikapcsolják a villanyt, mert arra már nem jutott a központilag legyengített, elinflált forintból? Lehet. De az is lehet, hogy még akkor sem. Közeleg a vég. De vajon kinek a vége? 2006-ban ez is kiderül. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
A párt, amely 2002 óta lopja a fiatalok jövõjét – cirka négyezermilliárd forint államkölcsön és privatizációs bevétel holléte ismeretlen – a szajré törtrészéért megpróbál voksokat venni a szerencsétlen, korábban ugyanezen párt által ronccsá tett nyugdíjasoktól. A mai kormányzás ennyi és nem több. Egy Orbán Viktornak nincs és nem is lehet dolga a mostani miniszterelnökkel, aki semmilyen aspektusból sem tekinthetõ vitaképes személyiségnek. Gyurcsány Ferenc pontosan úgy felelõs a kettõs állampolgársági népszavazás eredményéért, mint Adolf Hitler a második világháborúért. Gyurcsány a magyar történelemben persona non grata. Rövid országlása alatt ez az ember már mondott mindent és mindennek az ellenkezõjét is. Annyi értelme tárgyalni vele, mint Adolf Hitlerrel volt 1938-ban. Ha az országnak Gyurcsány kell, akkor Orbán nem kell. Ha Orbán kell, akkor Gyurcsány nem kell. Ezen a dilemmán tárgyalás nem segít. Meg kell várni, amíg a többség kijózanodik. A média kábítja ugyan nap nap után, de ezen sem segít semmiféle tárgyalás, sõt éppen azért nincs értelme beszélni vele, mert a nép úgysem az igazságot ismerhetné meg egy ilyen diskurzusról. Tisztelettel üdvözli: Reichert János-gondola
jó ha figyelünk
Kedves Viktor! Szomorúan olvasom, hogy úgy véled, hanyatlik politikai pályád, azelõtt meg azt mondtad, ha kudarcot vallasz valamelyik népszavazáson, akkor meg kell fontolnod, hogy visszavonulj a közéletbõl. Mint tudod, nem tartozom politikai híveid közé, ennek ellenére ezek a mondataid aggasztanak. Azt se szeretném, ha megnyernétek a 2006-ban esedékes országgyûlési és önkormányzati választásokat. Az se titok, hogy igen rossz véleménnyel voltam 1998 és 2002 közötti kormányzásodról. Ugyanakkor azt hiszem, mégis felelõsséggel tartozol mint az ellenzék vezetõje. Nemcsak a választásokon fölmerülõ nyers hatalmi kérdés számít, hanem a parlamenti ciklusok története is. Annak ellenére, hogy a polgári demokrácia sok tekintetben illuzórikus – hiszen a hivatalos alkotmányos doktrína szép frázisaival szemben nyilvánvaló, hogy a nép többségét a parlamenti rendszer nem képviseli -, mégse lényegtelen, hogy ez a korlátozottan reprezentatív rendszer milyen minõségû. Ezért a minõségért persze a mindenkori országházi többség felel elsõsorban – meg felelõsek a médianyilvánosság befolyásos szereplõi is -, de az ellenzék hivatása se kevésbé fontos. Mivel sikerült elérned (hosszú és bonyolult harcok után), hogy magad vagy az ellenzék, a személyeden sok múlik. Az általad szívós munkával létrehozott, (majdnem teljesen) egységes ellenzéki pártszövetségben Orbán Viktornak nincs alternatívája. A jobboldalon számos tehetséges politikus található, de vezéregyéniség egy se. A magyarországi jobboldal veled azonos – amit én ugyan nem helyeslek, de ebbe nekem nincs beleszólásom, és már nem is fontos. Ez a néhány mondatod máris komoly zavart váltott ki, és elkezdõdött táborodban az a kicsinyes veszekedés, amely Magyarországon eddig minden esetben megelõzte politikai mozgalmak fölbomlását. Ennek az a következménye, hogy a jobboldali ellenzék észlelhetõ politikája mostanában tisztára negatív, sõt: többnyire a hivatalban lévõ szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kétségbeesett szidalmazásában merül ki. Ez ma a jobboldali publicisztika legfõbb mondanivalója is. (Ugyanilyen válságtünet volt korábban a balközép politika és sajtó gyûlölködõ Orbán-mániája. A dolog ellenszenvességén és ürességén túl ez mindig jól jelzi, hogy a közvélemény kit tart fontosnak. Gyurcsány hivatalba lépéséig ez te voltál. Ez most megváltozott, és ebben te is hibás vagy.) Gondjaid egyik fõ oka az, hogy nem lehet összeegyeztetni „a nemzet atyjának“ pojó ha figyelünk
litika fölötti szerepét a polgári demokrácia versengõ jellegével. Nem nyerheti meg a parlamenti küzdelmet az, aki megvetõen hátat fordít az országházi vitáknak. Nem lehet gyõztes pártvezér az, aki a „polgári körök“ parlamenten kívüli, diffúz, körvonaltalan mozgalmára és az utcai mozgósításra támaszkodik. Ugyanakkor az ilyen mozgalomnak se lehet sikeres vezetõje az, aki – amikor más természetû érdekei úgy kívánják – elaltatja, majd cserbenhagyja ezt a mozgalmat, amely ma már megkülönböztethetetlen a marginális szélsõjobboldal szubkultúrájától. Végül nem tudtad eldönteni, hogy a polgári demokrácia keretein belül vagy kívül óhajtasz-e politizálni. Ugyanilyen következetlenség mutatkozott meg tartalmi kérdésekben is. A kilencszázkilencvenes évek közepén a hagyományos jobboldal idõsebb, vezetõ értelmisége és az új magyar burzsoázia jelentõs része azért tekintett rád mint megmentõjére, mert remélte, hogy meg tudod újítani a keresztyén-nemzeti konzervativizmust. A végtermék eklektikusra sikerült. Egyrészt változatlanul átvetted a „Trianon“ szóval jellemezhetõ hagyományos nacionalizmus frázisanyagát – holott valamikor tudtad, hogy ez reménytelenül elavult -, másrészt pedig a hagyományos klerikalizmus gesztuskincsét (protestáns létedre a katolikus változatát ráadásul), amely a mai Magyarországon igen népszerûtlen, s ami számodra igen fontos: a jobboldali szavazók között se népszerû. (Ez többszörösen beigazolódott, vitatni sem érdemes.) Ami újat behoztál a jobboldali stratégiába – a korporatizmus és populizmus önmagukban nem kifogásolható elemeit -, az viszont a hagyományos keresztyén-nemzeti konzervativizmus hagyományával nem hozható össze. Ez utóbbi határozottan a magántulajdon szentségének alapján áll. Az idõsebb és még mindig igen nagyhatású jobboldali értelmi-
ség – a szovjet megszállás idején kialakított sztereotípiáinak megfelelõen – még mindig Amerika-barát és Nyugat-barát. Ez ellentétben áll a fiatalabb menedzseri középosztály (ez a te föltétlen híved) „romantikus antikapitalizmusával“, amelyre a félreértett antiglobalizmus is hatással van. Ez a fiatal középosztály nem magyar nacionalista, hanem etnicista, modern nyugati értelemben idegengyûlölõ. Ezért maradt otthon a legutóbbi népszavazáskor. Mindössze 18 százalék szavazott instrukcióid szerint, pedig ennél jóval több híved van. Az „etnicizmus“ és a „jóléti sovinizmus“ keveréke – s ez a régi nacionalizmus mai (hosszú távon még sokkal veszélyesebb) utóda – közömbös a trianoni gyász- és fájdalomszindrómával szemben. A hagyományos magyar nacionalizmus (amelyet még vissza fogunk kívánni) halott. Azok a kisebbségi magyar szervezetek a határokon túl, amelyek tájékozatlanságukban a hagyományos nacionalizmust kérik számon a mai (xenofób, etnicista, jóléti soviniszta) Magyarországon, nem jó szövetségeseid, amikor elátkozzák – szerintem nem teljesen indokolatlanul – ezt a nemzetet, beleértve híveid jó felét. Minden „szabadkai nyilatkozat“ jobboldali szavazatokba kerül. Te, aki „a modern politikát“ (akármi is az) testesítetted meg hosszú ideig Kelet-Közép-Európában, a múlt oldalára kerültél. Ez önmagában nem baj, de a te fáradságosan kialakított politikai személyiségeddel nem fér össze. Ez csakugyan a vereség útja, aminek nem örülök, mert nem azért húzod a rövidebbet, amiért – szerintem – megérdemelnéd. Akármi is az álláspontod a népképviseleti kormányzással szemben, a mai szereped benne majdnem olyan fontos, mint a kormányfõé. Úgy vélem, kedves Viktor, hogy nem látod el a munkádat, amellyel a választóid megbíztak. Teljesen tûrhetetlen állapot az, hogy bojkottálod a parlament üléseit. A populista politikába beilleszthetõ, de a keresztyén-nemzeti, konzervatív politikába nem illeszthetõ be az sem, hogy föladva szilárdnak tetszõ antikommunizmusodat, Thürmer Gyulával és Szûrös Mátyással szövetkezel. Nagyon sokan – így például liberális hajlamú választók – azért szavaztak rád 1998-ban és 2002-ben, mert õk nemcsak a „kommunista“ eszméket mint olyanokat ellenezték, hanem a bukott diktatúra állampártjának személyzetével sem óhajtottak közösködni. Azt kevesen tudták, hogy kormányodnak milyen sok vezetõ tagja volt az állampárt másodosztályú funkcionáriusa (ezek a nagyközönség számára ismeretlen emberek voltak korábban), úgyhogy ezt megúsztad. De ami a fiataloknak közömbös (nekik az, ami 1989 elõtt történt, csak rossz vicc), az idõsebbeknek – és Magyarorszá11
gon õk vannak többségben – komoly tragédia, illetve az idõsebbek másik, nem kisebb részének (amint erre te is rájöttél) a félfeudális nyomorból való kitörés, a biztonság, a mûvelõdés korszaka volt. Nem kell hozzá nagy intelligencia, hogy rájöjj: antikommunistának lenni és Thürmerrel, Szûrössel együtt menetelni – ez nem megy. Meg hát ne is haragudj: nevetséges egy kissé. „Antikapitalista“ fordulatodat akár üdvözölhetném is, de sajnos nem tehetem. Ahhoz ez a fordulat túlságosan kétértelmû. Mivel ezúttal nem szemrehányásokat szeretnék tenni, csak szemügyre venni problémáidat, nem részletezem kormányod alapvetõen neoliberális és hiperglobalista politikáját. De amióta ellenzékben vagytok, lett volna alkalmad megmutatni, hogy ez a politikai pálfordulásod õszinte. Ám a Fidesz-frakció – az SZDSZ és az MDF társaságában – csont nélkül leszavazta az árfolyamnyereség-adót, bár ezt állítólag te ellenezted. Ez pedig éppen az általad nem ügyetlenül bûnbaknak kinevezett spekulatív „pénztõke“ érdekében történt. Bár az antikapitalizmus nem lehet szelektív. A tõkének az a része, amelyet szidalmazol – a banktõke és a külföldi tõke – nem választható el az ipari-kereskedelmi tõkétõl (a biztosítási üzletrõl nem is szólva) és a hazai tõkétõl, különösen a huszonegyedik század elején. A „karvalytõke“ kipécézése végsõ soron azt jelenti, hogy a saját kapitalista szövetségeseidet biztonságba helyezed a bírálat elõl. Másrészt meg nem te vagy az elsõ, aki õszintétlen polgárellenességgel szerez szavazatokat és hatalmat. Ebbe a polgárság belenyugodnék, ha nem lennének egyéb potenciális szövetségesei. De vannak. S ehhöz még az a balszerencse is járul, hogy elõzõ – konzervatív – fordulatod idején a „polgári“ szót választottad irányzatod megnevezésére. Azért természetesen nem veszítetted el a tehetségedet. A népszavazás eredményhirdetésének éjszakáján bejelentetted, hogy „sorvezetõd“ ezentúl a „létbizonytalanság“ lesz. Ez remekül kiválasztott jelszó. Hiszen ha „létbizonytalanság“ helyett „szegénységet“ mondtál volna, ez a fiatal polgárságnak nem lett volna szimpatikus, hiszen a szegénység enyhítése emennek nem érdeke, mégis homályosan „szociális“-nak tetszhetett, amit meghirdettél. A középosztálynak rengeteg gondja, félelme van, a „létbizonytalanság“ nem osztályfüggõ. Lehet folytatni a polgári politikát szociális árnyalattal, enyhíteni lehet a pályakezdõk (értsd: a kezdõ vállalkozók, menedzserek, értelmiségiek, tisztviselõk) gondjait „szociálisan“, ám tekintet nélkül az underclass „mélyszegénységére“, a „roncstársadalomra“ (Bogár László), amely a jobboldal „baloldala“ szerint úgyis reménytelen, menthetetlen. Ám a „létbizonytalanság“ a polgári önzésre és a proletár keserûségre egyformán rezonál – a szavazófülkében. Nem a fordulataidat kifogásolom – mindannyian változtunk az elmúlt tizenhét esztendõ12
ben, te jobbra mentél, én balra -, csak azt akarom megérteni, hogy miért gondolod: föl kell adnod, hogy faképnél kell hagynod azt a potenciálisan hatalmas politikai tábort, amelyet annyi veszõdséggel létrehoztál. De ez a jobboldal belsõ ügye, amibe nem illik beleártakoznom az elkerülhetetlen mértéken túl. Azokat a bírálatokat sem óhajtom megismételni, amelyekben bõven volt részed tõlem és másoktól. Megállapíthatom, hogy eddig végül is visszariadtál a magyarországi polgári demokrácia megdöntésétõl. 2002 tavaszán a kezedben volt a forradalmi (ellenforradalmi?) eszköz, és nem használtad. Köszönjük. Akármilyen ócska vacak ez a rendszer, a tekintélyelvû alternatíva pokoli lett volna, és ma már nyilván nem volna lap, amelyben levelezhetnék veled. (Tájékozatlan olvasók kedvéért leszögezem, hogy a nyilvános levél csak irodalmi konvenció, nem kell rá válaszolni.) Akármi is az álláspontod a népképviseleti kormányzással szemben, a mai szereped benne majdnem olyan fontos, mint a kormányfõé. Úgy vélem, kedves Viktor, hogy nem látod el a munkádat, amellyel a választóid megbíztak. Teljesen tûrhetetlen állapot az, hogy bojkottálod a parlament üléseit. Nincs olyan parlamenti szisztéma a kontinensen, amelyben ez elõfordulhat, és nem véletlenül. Nem illik megvetni azt a politikai módszert, amelynek jóvoltából te (ma is) hazánk egyik vezetõje vagy. Ha azt akarod sugallni, hogy az Országgyûlés nem számít, akkor indíts (ellen)forradalmi mozgalmat a parlamentarizmus fölváltására valami szebbel, jobbal. Kitérni se szabad a viták elõl. Nem állsz a kormány és az ellenzék fölött. Csak egy irányzatnak vagy most vezetõje, hangot adsz a kormánnyal szembenálló, egyébként még mindig többségi közvélemény álláspontjának, de ehhöz azért van jogod, mert ellenzéki (parlamenti) párt vezetõje vagy. Ezért a helyed a parlamentben van, máskülönben még mint ellenzéki vezetõ is eljátszod a jogodat arra, hogy legitim, alkotmányos tényezõ lehessél a nemzet életében. Pártszövetséged jelenleg majdnem kizárólag személyes támadásokban éli ki energiáit. Ez nem baj önmagában – a kormányt (a mindenkori kormányt, a tiédet is) mindig, újra és újra meg kell tanítani kesztyûbe dudálni. Az is helyes, hogy a végrehajtó hatalomtól független szervezetek közül legalább azokat véditek, amelyeket a barátaitok vezetnek. De ez édeskevés. Ami a lényeget illeti, képviselõtársaid a költségvetést szûken egyensúlyi, neoliberális szempontból bírálták, ami állítólag ma már ellentmond elveidnek. Úgy látom, a komoly (azaz parlamenti) politizálás gyeplõit kiengedted a kezedbõl. Ez nyilván azért is van, mert bár érted, de nem pontosan érted a parlamentarizmus népszerûtlenségének a mélyebb okait. Többek kö-
zött a politikai viták kiüresedése miatt ilyen népszerûtlen az Országgyûlés. Ha pedig vezetõtársaidnak a távollétedben nincs joguk a kezdeményezésre, akkor marad a primitív személyeskedés, amely a kelleténél is rosszabb fényt vet a jobboldalra. Nélküled – az ellenzék vezére nélkül – nem mûködõképes a szisztéma, amelyet utálhatsz, de amelynek szolgálatára (mint országgyûlési képviselõ) fölesküdtél. Ehhöz képest a személyes véleményed másodlagos. Ellenfeled, Gyurcsány Ferenc – akivel sok baj van, de ez most nem a témám, majd legközelebb – a parlamenti emelvényen állva a hazai demokratikus politika korlátlan ura. Ez nincs jól így. Az, hogy az Országházon kívül sem állsz vele szóba, különös (nem is nagyon rokonszenves), de végsõ soron nem alkotmányellenes. De a saját alkotmányos kötelességed – amely persze nem szó szerinti, de hát (gondolom) értjük egymást – nem teljesítése viszont igen súlyos mulasztás. Ellenzékre szükség van. Úgy látszik, te nemcsak kormányon, hanem ellenzékben sem gondolod ezt így. De nem gondolhatod. Ezt neked tilos gondolnod, még tilosabb gondolatodat megvalósítanod. Neked se jó, Viktor. Senki se tagadja tehetségedet, intelligenciádat, képzelõerõdet, bátorságodat. De ezek a tulajdonságok elkopnak a hosszú, apolitikus pihenõ alatt. Ha volna kinek átadnod a jobboldalon a hatalmat – bár az illetõ így mindenképp elvesztené a következõ választásokat -, akkor azt tanácsolnám, tedd meg azonnal. De gondoskodtál róla, hogy ne legyen. A dolgod az, hogy a rád szavazók bizalmából rád háruló munkát buzgón végezd. Eddig nem csináltál semmit – tudom, nem lustaságból, hanem meggyõzõdésbõl és taktikából, de ez mindegy. Nincs olyan jó kormány, amely meglehetne ellenzék nélkül. S ha az ellenzék (a te hibádból) egyszemélyes, akkor tessék értelmesen és energikusan ellenezni. Munkádat jelenleg a jobboldali sajtó végzi el helyetted. De ez nem lehet tartós állapot. Neked kell megmutatnod, szerinted mi a jó ha figyelünk
hiba a kormányzásban, s azt is, hogyan lehet ezeket a hibákat kijavítani. Ha mindezt megteszed, az ország helyzete akkor is súlyosan problematikus marad. Csak nem lenne a nyilvános beszéd róla ennyire szétfolyó, bizonytalan és antipolitikus. A személyed nyil-
ván nem pótolhatatlan, kedves Viktor. De temiattad az ellenzék vezérének posztja jelenleg betöltetlen. Ez engem, aki ennek a rendszernek csak kétkedõ, szkeptikus alig-híve vagyok, de a demokráciához – még ehhöz is – jobb híján ragaszkodom, elkeserít.
Szükség van rád, öregem, szedd össze magad. Jó egészséget, sok szerencsét kívánok. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS Forrás: NOL
– gondola kommentár – Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságnak küldte el Orbán Viktornak címzett nyílt levelét. Az írás a lap január 15-én hétvégi mellékletében vált egészen nyílttá, azaz olvashatóvá. TGM kéretlenül arra biztatja OV-t, hogy a korábbi választásokon gyõztes miniszterelnök álljon végre szóba a hivatalát pártpuccsal elfoglaló jelenlegi miniszterelnökkel. Tamás Gáspár Miklós, aki meglehetõs önszeretettel festi saját portréját, ezúttal arra vállalkozott, hogy a nagy békítõ és a kiváló ütköztetõ kettõs szerepében lépjen fel. A korábbi táncoskomikus most primadonnához illõ nagyáriával állt elõ, egyszerre óvná a magyar demokráciát és Orbán politikai, erkölcsi, érzelmi tisztaságát. Megállapítja: „Ellenzékre szükség van.” Hatásszünet. “Úgy látszik, te nemcsak kormányon, de ellenzékben sem gondolod ezt így. Ezt neked tilos gondolnod, még tilosabb gondolatodat megvalósítanod. Neked se jó, Viktor. Senki se tagadja tehetségedet, intelligenciádat, képzelõerõdet, bátorságodat. De ezek a tulajdonságok elkopnak a hosszú, apolitikus pihenõ alatt.” Erre lehet ugyan legyinteni, Arany János írásba is adta: „gondolta a fene” – ám azt elõször és TGM-tõl lehet megtudni, hogy az apolitikus pihenõ alatt megkopna például a képzelõerõ, az intelligencia, a bátorság, a tehetség. S ez még csak a belépõ a gondolatsorba. „Ha volna kinek átadnod a jobboldalon a hatalmat – bár az illetõ így mindenképpen elvesztené a következõ választásokat -, akkor azt tanácsolnám, tedd meg azonnal. De gondoskodtál arról, hogy ne legyen.” Amilyen leleplezõnek szánja TGM a “gondoskodtál arról, hogy” szövegû magas cét, annyira átmenet nélkül tárja fel saját gondolkodásának sablonjait. Mert miközben a demokrácia (népuralom) szkeptikus hívének vallja magát, kiderül, hogy a hatalom átadásának-átvételének monarchisztikus modelljétõl képtelen szabadulni. Az elmúlt évezred utolsó századában a szovjet pártvezetõk szokták átadni egymásnak a hatalmat, többnyire haláluk után, a szocialisták újabban vívmányként értékelik és tálalják, hogy politikai utódjukat, lehetséges utódjelöltjüket nem csukják börtönbe, nem kötik föl, nem röpítenek golyót a fejébe. Hanem átadják. Egymásnak. Mit is? A hatalmat. jó ha figyelünk
Sajátos lelemény, árulkodó kifejezés itt a hatalom szó használata. Mintha sose létezett volna TGM számára a demokratikus ellenzék fogalma, a másként gondolkodók fékezhetetlen agyvelejû társasága, mintha sose törekedett volna közéjük keveredni, a maga dacos-durcás módján eme önszabályozó közösségekbe beilleszkedni. Mintha újra hinne a hatalom mágikus erejében. Mentsége persze (mindig) van, azt mondja: „ mindannyian változtunk az elmúlt tizenhét esztendõben, te jobbra mentél, én balra”. Feltûnõ az igyekezet, ahogy TGM egyszerre bizonygatja függetlenségét és politikai irányultságát, de legalább ilyen visszatetszõ, ahogy Orbán – meglehetõsen sikeres – politikai pályafutását a saját kudarcélményeinek következményeivel emlegeti egy lapon. Az önismeret hiányára vall, ha valaki képes folyamatos, fékezhetetlen, már-már patologikus agypattogását egy letisztult személyiség derûs nyugalma fölé helyezni, s ebbõl az ingatag magaslesbõl osztani az észt. Imígyen: „Neked kell megmutatnod, szerinted mi a hiba a kormányzásban, s azt is, hogyan lehet ezeket a hibákat kijavítani. Ha mindezt megteszed, az ország helyzete akkor is súlyosan problematikus marad. Csak nem lenne a nyilvános beszéd róla ennyire szétfolyó, bizonytalan és apolitikus. A személyed nyilván nem pótolhatatlan, kedves Viktor. De temiattad az ellenzék vezérének posztja jelenleg betöltetlen” Szükség van rád, öregem, szedd össze magad.” A vezér utáni kóros sóvárgást a József Attila évben talán segíthetnének legyûrni a költõ sorai: „Az én vezérem bensõmbõl vezérel.” Ám TGM bensõjében mostanában nincs helye holmi verssoroknak. Õ (is) beállt ama marketing-munkások önduzzasztó csapatába, mely a jelenlegi kormányfõ legitimációjának elismertetésén akár kéretlenül is fáradozni óhajt. Szeretné, ha minél elõbb találkozna egymással Medgyessy Péter utódja a korábbi kormányfõvel. Megértem, szeretné a totalizatõrök esélyszámait látni. De immár másfél év sincs hátra az új választásokig, a valódi kampány is csak egy év múlva kezdõdik. TGM zavart nyugtalansága értelmezhetõ, izgatottsága, türelmetlensége viszont azt a demokráciát támadja, amelynek õ – szemfényvesztõ módon – a hívének vallja magát. Forrás:gondola.hu 13
Diktátori vonásokkal jellemezte a filozófus a Fidesz elnökét Orbán brutálisan és ravaszul felszámolta a jobboldali pártokat, a Fideszben nincsenek vetélytársai, antidemokratikus szokott lenni, és csak olyan közegekben szólal meg, ahol „korlátlan imádat” veszi körül – fejtegette a Nap-keltében Tamás Gáspár Miklós, aki a Fidesz elnökéhez címzett nyílt levele kapcsán szólalt meg a közszolgálati mûsorban. Orbán Viktor volt a témája a Nap-kelte mai mûsorának, ahol Tamás Gáspár Miklóst faggatták a Fidesz elnökének címzett nyílt levelérõl, mely a hétvégén jelent meg egy baloldali napilaban. A filozófus a mûsorban hosszasan fejtegette véleményét a volt miniszterelnökrõl, akit voltaképp diktátornak állított be a közszolgálati Magyar Televízióban. – Én rendkívül barátságosan és kedvesen írtam Orbán Viktornak, soha életében tõlem ilyen kedves szavakat nem kapott. Különben sem szemtelenkedhetem vele, sokkal fiatalabb nálam – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós, akinek a volt miniszterelnökhöz címzett nyílt levele ezzel a mondattal zárul: „Szükség van rád, öregem, szedd össze magad”. A volt SZDSZ-es politikus hangsúlyozta: „csak arra szólítom föl, hogy teljesítse a kötelességét, és végezze el azt, amivel a választók megbízták, és mivel a demokratikus rendszer jóvoltából az, aki, lesz szíves ezért megfizetni az adósságát, amivel a magyar népnek tartozik”. Tamás Gáspár Miklós a mûsorban – mint ahogy nyílt levelében is – azt hangoztatta: a volt miniszterelnök „negligálja a parlamentet”. Míg Medgyessy Péter volt a miniszterelnök, nem volt érdekes, hogy az ellenzék vezetõje nem vesz részt az amúgy sem különösebben létezõ parlamenti vitákban egy erõtlen miniszterelnökkel és egy erõtlen kormánytöbbséggel szemben – folytatta a filozófus, hozzátéve: most más a helyzet, mivel „a kezdeményezés teljes egészében a kormánypártok oldalán van”. Tamás Gáspár Miklós úgy látja: „az ellenzéknek nincs vezetõje, nincs programja, az ellenzék semmi másból nem áll, mint Orbán Viktorból”, aki megsemmisítette, „brutálisan és ravaszul felszámolta” a jobboldali pártokat, a Fideszben pedig nincsenek vetélytársai – „a Fidesznek egyetlen egy számottevõ politikusa sincs Orbán Viktoron kívül” – fogalmazott, hozzátéve: a Szövetség nem mûködik demokratikusan. – A magyar demokráciáért aggódom. Ha nincs ellenzék, akkor nincs demokrácia, Orbán Viktornak pedig az a kötelessége, hogy a parlamentben vezesse az ellenzéket. Minden egyéb funkciója alkotmányon kívüli (…), fölléphet tüntetéseken, fölléphet templomokban, székesegyházakban, mecsetekben, zsina14
gógákban, akárhol fölléphet (...), ez mind szép és érdekes (...), de alkotmányos és politikai szempontból irreleváns – jelentette ki a volt SZDSZ-es politikus, aki arra a kérdésre, hogy mit remél a polgári miniszterelnöknek címzett nyílt levéltõl, azt válaszolta: a levél az olvasóknak szól, másrészt pedig úgy érzi, „elérkezett annak az ideje, hogy barátságosan beszéljünk”. – Én változtattam azon a hangon, amivel a jobboldallal beszéltem eddig – hangoztatta. Levele stílusát pedig „atyai, barátságos” szavakkal minõsítette. – Ami ebbõl [a levélbõl] valóban Orbán Viktornak szól, az figyelmeztetés, barátságos figyelmeztetés az alkotmányos kötelességére – mondta. A filozófus nyilt levelében azt írta: Orbán Viktor „eddig végül is visszariadt a magyarországi polgári demokrácia megdöntésétõl”, bár „2002 tavaszán a kezében volt a forradalmi (ellenforradalmi?) eszköz, és nem használta”. A fenti kitételt boncolgató kérédésekre Tamás Gáspár Miklós azt válaszolta: a két választási forduló között és után „fenyegetõ, jobboldali tömegek vonultak Budapest utcáin”. – Ez egy veszedelmes
helyzet volt, és ezt a veszedelmes helyzetet Orbán Viktor nem használta ki, éppen ezért mint (…) többé-kevésbé demokratikus politikushoz érdemes hozzá levelet írni, érdemes vele beszélni – jelentette ki, majd azt boncolgatta: a volt miniszterelnök antidemokrata „szokott lenni”. – Az egész viselkedése arra utal, hogy komoly antidemokratikus komponensek vannak a szervezetében – mondta, véleményét azzal indokolva: van rá oka, hogy Orbánt megkülönböztesse e tekintetben más politikusoktól. – Nekem kétségkívül nem az a szándékom most, és ebben a levélben sem volt az a szándékom, hogy ezeket a régi, egyébként teljes igaz vádakat fölmelegítsem és megismételjem. Tamás Gáspár Miklós kerülte ki a miértre való választ, majd hosszas unszolásra kijelentette: Orbán minden gesztusa a parlamenti demokrácia megvetését mutatja, lenézi a demokratikus intézményrendszert, csak olyan közegekben szólal meg, ahol „korlátlan imádat” veszi körül. – Az a véleményényem, hogy ennek véget lehet vetni. Demokratikus fordultatot sürgetek – tette hozzá, majd arra a kérdésre, hogy a Fideszen belül sürgeti-e, azt válaszolta: „Orbán Viktor fején belül, mert Orbán Viktor a Fidesz”. A mûsorban azt is fejtegette, hogy a parlamenti demokráciával szemben is fönntartásokkal viseltetik, mivel „ez egy nagyon tökéletlen rendszer, ami ráadásul a jelenlegi formájában nagyon kevés embert képvisel, mégis jobb a jelenleg elképzelhetõ alternatíváknál”, és fontos volna, hogy funkcionálisan mûködjék, mivel nem helyesli, hogy Gyurcsány Ferenc legyen „a mai magyar politika”, noha neki nem ellenszenves a miniszterelnök. – Én jóindulattal vagyok Orbán Viktor iránt, én szeretném, ha jól menne sora – mondta a filozófus, aki úgy véli: Orbán nem fog válaszolni a nyílt levélre, mivel „õ nem válaszol egyszerû magyar állampolgároknak”. Késõbb hozzátette: mondjuk nem vagyok egyszerû magyar állampolgár, mert komplikált magyar állampolgár vagyok, de nekem se fog válaszolni. – Ha mégis, az kellemes meglepetés lenne – tette hozzá. „Kiváncsi volnék az õ véleményére is. Õ is egy magyar állampolgár” – zárta. Forrás: MNO
jó ha figyelünk
Egy szó, mint száz: Gazsi plagizált. Mégpedig többnyire a gondolát plagizálta.
Mégpedig többnyire a gondolát plagizálja. Nem futunk bíróság elé vele. A szó szerinti egyezés nem is mindig érhetõ tetten. A kritikai annál inkább.
No nem azt az írásunkat, amely tegnap elõtt látott napvilágot a www.gondola.hu-ra kattintók számára, s melynek címe Egy másik levél Orbán Viktornak. Lévén ez a levél a Gazsi-félét követõ, a plagizálás vádja ez esetben abszurd lenne, hiszen a korábbi reagálna az õt követõre.
Gazsi plagizálásának forrása az Orbán Viktor közszereplésével foglalkozó, s azokra az elmúlt két és fél évben rendszeresen vissza-visszatérõ gondola-publicisztikák. Az inkriminált TGM szövegek pedig a Népszabadság január 17-i számában jelentek meg Levél Orbán Viktornak címmel.
Ám e „másik levél” plagizálása TGM által már csak azért is elképzelhetetlen, mert annak megfogalmazója továbbra is arra biztatja Viktort, hogy ellenfele – a miniszterelnök – „nem tekinthetõ vitaképes személyiségnek … Gyurcsány a magyar történelemben persona non grata.” Tanácsa: ”meg kell várni, míg a többség kijózanodik. A média kábítja ugyan nap nap után (ti: a népet), de ezen nem segít semmiféle tárgyalás, sõt éppen azért nincs értelme beszélni vele, mert a nép úgysem az igazságot ismerhetné meg egy ilyen diskurzusból.”
Gazsi mindjárt az elején megállapítja, hogy „nyilvánvaló, hogy a nép többségét a parlamenti rendszer nem képviseli”. E gondola(t) öt nappal korábban jelent meg publicisztikánkban (jan. 12.) az õsforrást idézve, aki nem más, mint Tocqueville: „… egyetlen párt sem állíthatja komolyan, hogy azokat is képviseli, akik nem szavaztak. Az egyesületek tehát tudják… hogy nem a többséget képviselik.” A következõ bekezdésben Gazsi megvádolja Orbánt: „sikerült elérned, hogy magad vagy az ellenzék, a személyeden sok múlik. Az általad szívós munkával létrehozott (majdnem teljesen) egységes ellenzéki pártszövetségben Orbán Viktornak nincs alternatívája.”
„Nem lehet összeegyeztetni – írja TGM – a nemzet atyjának politika fölötti szerepét a polgári demokrácia versengõ jellegével. Nem nyerheti meg a parlamenti választásokat az, aki megvetõen hátat fordít az országházi vitáknak.”
Az elõzõ év november 4-i publicisztikánkban a „gyenge és esendõ az egynyelvû és egyszokású ország” Szent Istváni Intése után éppen a következõ modern gondolatot citáltuk: „Fontos…., hogy a pártok különbözõ társadalmi hátterû vezetõket tudjanak felmutatni, hogy jelképesen ezzel is kifejezzék: sokféle társadalmi csoport gondját viselik magukon, még ha egyiktõl-másiktól csekély támogatásra számíthatnak is.” A gondolat-gazda az amerikai Seymour Martin Lipset, a „Homo politicus” írója. A jobboldalon tapasztalható elbizonytalanodás egyik következménye – veszi éles szemmel észre Gazsi – hogy „az ellenzék észlelhetõ politikája mostanában tisztára negatív.”
Mi már korábban, még a 2002-es választások idején, az ominózus Orbán – Medgyessy vita során fölfigyeltünk arra, hogyan került ki az elsõ negyedórát követõen a szavazópolgárok úgynevezett aktív bizonytalan (16-20 százalék) rétege megítélése szerint gyõztesen a vitából Medgyessy Péter. (A bûnbak bégetése, 2002. szeptember 4.) A Fidesz vezetõje akkor és ott olyan alattomosan kiszámított, ám elõre prognosztizálható – személyeskedéssel találta magát szembe, amelynek elhárításához nem volt a nyilvános közszereplések során kidolgozott eszköze. Szemmel láthatóan sem Õ, sem pedig a PR csapata nem a vitákra, a diskurzusokra specializálódott. Így aztán a nagy, homogén tömegdemonstráció vált Viktor és csapata biztos terepévé.
Mi már ennek veszélyeire 2004. szeptember 22-én a Míg Orbán rémisztget, Gyurcsány az igazságos címû írásunkban, illetve a december 8-i Egy moralizáló közszereplés anatómiájá-ban hívtuk fel a figyelmet. Az elõbbi publicisztika szembeállítja a „zsákutca”, az „ország lejtõn van”, a „széthulló oktatási rend” stb. Orbán használta kifejezéseket Gyucsány-féle pozitív demagógiával. Rátapintunk arra is, hogy míg ez utóbbi a saját ország-gyámolító imázsát építi, addig az egyébként is vezér-imázsú Viktor megnyert szópárbajok, nyilvános viták helyett így jobbár csak rémisztget.
Hasonló helyzetidegen közszereplésére világítottunk rá 2004 május 5-i írásunkban a Medgyessy – Orbán parlamenti találkozó tömegkommunikációs megjelenítését elemezve, amelynek tanulságát e publicisztika címe foglalta össze a legfrappánsabban: Orbán nem tud diskurálni. Nem mintha képtelen lenne rá, hiszen még TGM szerint is „senki sem tagadja tehetségedet, intelligenciádat, képzelõerõdet, bátorságodat. De – veti közbe – ezek a tulajdonságok elkopnak a hosszú, apolitikus (értsd: vitakerülõ – szil) pihenõk alatt.”
jó ha figyelünk
Hát… minthogy a demokráciában a korábbi erõszakkal szemben a beszéd vált a az erõszak alternatívájává, a politikai cselekvés kiváltságos, sõt, szinte kizárólagos eszközévé (gondola: Közszereplés és demokrácia, 2002. jan. 23.), úgy elképzelni is nehéz, mire biztatja e tegnapelõtti írás Orbán Viktort. A legutóbbi népszavazás egyik tanulsága, hogy – miként azt az eseményt követõ publicisztikánkban írtuk (dec . 8.) „a nem a megértésre, de a morális leckéztetésre építõ közszereplés- stratégia csõdöt mondott. Nem elõször… Célszerûnek látszik elõzetes közvéleményt felmérõ és kutató munkával egy kissé elbíbelõdni. Megismerkedni az érzéseiben megzavart, ítéleteikben bizonytalan kortárs-rétegek félelmeivel, elvárásaival. Ha ez összejött, akkor érdemes meghatározni, hogy az õ bizalmuk elnyerésének mi az útja-módja.” Egy dolog még fúrja az oldalam. A fent idézett írásban szólítottunk fel minden jóérzésû embert, hogy fejezzék ki tiltakozásukat a népszavazást követõ Patrubány-féle – „Megszámláltattunk. A mai Magyarországon már kevesebb, mint 2 millió magyar él” – nemzetgyalázó közleménnyel szemben. Erre pedig TGM-nek rá kellett volna startolnia. Kelj fel Gazsi, ne aludj már! Forrás: szil – gondola
15
Rövid összefoglaló a politikai palettán zajló, ügynöki köntösbe öltöztetett embervadászatról, amit a köznyelv csak, úgy ismer, ahogyan azt annak idején az egykori magyar ATV-n vele készített beszélgetés során az ismert vállalkozó Tasnádi Péter mondotta volt: levadászás. Megmondom az õszintét, nem is értem ezt az egész mûfelháborodást. Legújabban Szita Károlyt, Kaposvár elsõ emberét vették elõ. Ha már Kósa Lajoson nem találtak fogást, mint kiderült, a kurvázásból egy szó nem sok, de annyi sem volt igaz, lássuk mire mennek a Fidesz másik sikeremberével, aki kormányzati ellenszéllel szemben is sikeresen vezeti települését.
galmazás kedvéért – pofa alapállásba és mindenki kussoljon, de ezerrel! Az sz.t. tiszt kormányfõként befutott karrierje számomra egyvalamit jelez, ám azt viszont kristálytisztán. Ma Magyarországon – legalábbis eddig, de kit tudja, mit hoz a jövõ? – a köztársasági elnöki poszt kivételével gyakorlatilag bármilyen posztot betölthet egy volt három per akárhányas. A történeti hûség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ezen a ponton egy kissé elbizonytalanodtam. Bizonyos infók szerint ugyanis Árpi bácsi annak idején – állítólag – szintén suttogott (vagy susogott) néhányszor a börtönben és kizárólag ennek köszönheti, hogy
élve megmenekült a bitófától. Szintén állítólag – a kóterben társai csak a „Patkány” epiteton ornans-szal ruházták fel. (Vajon miért?) Hát, ez az a bizonyos csiripelik a verebek kategória. A gond csak az, hogy egyre több veréb csiripeli és egyre hangosabban. Szóval dióhéjban ennyit a vadászatról. Az embervadászatról. Akiket pedig tényleg érdekel az, hogyan csinálják ezt a profik, azoknak a figyelmébe ajánlom a hálivúdi eksönmúvik vadhajtásának egyik legújabb gyöngyszemét, az Alien vs. Predator címû filmet. Garantálom, hogy jobban szórakoznak rajta, mint politikusainkon. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
Már elsõ ránézésre is látszik, hogy mûbalhé az egész. Pedig higgyék el nekem, nem éri meg az egész! Kit érdekel ma már az ügynök múlt? Végül is a posztkommunisták Megyó szerepeltetésével elérték azt, hogy ez a kérdés végképp lekerüljön a napirendrõl, és hát az i-re is õk fogják majd feltenni a pontot azzal, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökök aktáit, learatva ezzel a múlttal való szembenézés babérjait. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra. Õk lesznek a jó fiúk, s ezzel mindjárt a pártbeli öreg bútordaraboktól is megszabadulnak. Valószínûleg a gengszterváltás elõre megírt forgatókönyvében most érkeztünk el ehhez a szakaszhoz. Mirõl is van szó? Ha én jól emlékszem, a miniszterelnöki poszt a második számú közjogi méltóság hazánkban, az elsõ számú, a köztársasági elnök. No, mármost, ha egy ilyen fontos tisztséget betölthetett egy sz.t. tiszt, akkor kit érdekel, hogy egy polgármester esetleg az volt? Van ennek még ezek után bármilyen jelentõsége? Ha egy olyan országban élünk – és itt idézném Fricz Tamás terminus technikusát: „következmények nélküli ország” – amelyben minden és annak ellenkezõje is (a csókosoknak, a klán tagjainak) megtehetõ bármiféle következmények nélkül, akkor van még valamiféle jelentõsége annak, hogy ki volt besúgó és ki nem? Ha egy olyan országban élünk, ahol az eltunyult, elkényelmesedett nép nem horkan föl egy emberként, amikor az sz.t. tisztet beültették a miniszterelnöki bársonyszékbe, hogy „na ezt azért már mégse!”, akkor – és itt ismételten csak az urbánus frazeológiát hívom segítségül a cizellált irodalmi megfo16
Az Alien vs. Predator címû film egyik egyik fõhõse, a csillagokból a földre érkezett Predator (Ragadozó), vagy ahogyan az emberek nevezik: a Vadász jó ha figyelünk
– Czakó Gábor interjú a Magyar Szóban – Gyurcsány, nem lévén mentelmi joga, azonnal letartóztatható, ha bebizonyosodik, hogy hazugságaival félrevezette, és uszításával megsértette a magyar nemzetet. A Btk. alapján utóbbi cselekmény (156. § „Aki valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport tagjának a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz, büntettet követ el, és két évtöl nyolc évig terjedö szabadságvesztéssel büntetendö“) több év börtönnel büntethetö. Mint olvasóink emlékezhetnek rá, lapunk tavaly december 18-19-i számában közöltük Czakó Gábor budapesti író ismeretlen tettes elleni bünvádi feljelentésének szövegét, amelyet a Legföbb Ügyészségnek címzett. A cselekmény arra vonatkozott, hogy ismeretlen tettes megsértette a magyar nép lelkét a tavaly december ötödikén tartott népszavazást megelözö kampányban, amikor a határon túli magyarok kettös állampolgárságának megadása elleni szavazásra buzdította a magyar választópolgárokat. Az ügynek azóta van folytatása is, egyre nagyobb a visszhangja. Alább interjút közlünk Czakó Gáborral. - Nem szokványos cselekményröl van szó, alapos jogi indoklásra lesz szükség az esetleges eljárás során. Van-e hozzá jogi támogató? - Igen. Néhány ügyvéd jelezte, hogy szívesen foglalkozna az üggyel, söt olyan ügyvéd is akadt, aki csatlakozott a sértettek csapatához. Ami azt illeti, szükség is van rájuk. Jómagam ugyan végzettségemet illetöen valóban jogász vagyok, de 1973 óta nem folytatom tanult mesterségemet. Ha semmit sem felejtettem volna, akkor sem tudnék sokat, söt keveset sem, mert a törvények azóta rengeteget változtak. - Kérek hétköznapi nyelven megfogalmazott magyarázatot a cselekmény általános és konkrét lényegéröl. - Miután két jogsértés miatt tettem följelentést, elöször két fogalmat idézek az emberi együttélés östörvényéböl: nem szabad hazudni, és nem szabad aljasnak lenni. Esetünkben ez a jog mai nyelvén azt jelenti, hogy tilos „közérdekü adatokat“ meghamisítani. A kampányban az történt, hogy Ismeretlen tettes és társai – mind a kormányoldalon – valótlan adatokkal megtévesztették a szavazókat. Elöször azt hazudták, hogy a népszavazás eredményessége a kettös állampolgárság azonnali megadásával jár. Holott csak arra kötelezte volna az országgyülést, hogy alkosson ilyen törvényt. Tehát a nép IGEN-je csupán elvileg fogadta volna vissza a magyarság egységébe a Trianonnal elszakítottakat. Ha ezt tudják az emberek, akkor nem hiszik el, hogy az IGEN nyugdíjuk automatikus elvesztését vonja maga után, és azt sem, hogy a nemzettestvérek visszafogadása kizárólag terhet jelent nekik. Egyetlen példa: ha a 800 000 magyarigazolványos kiváltaná a magyar útlevelet, az 5000 forint illetékkel szorozva önmagában 4 milliárdos bevételt jelentene a budapesti kincstárnak. – Ezzel értünk a másik vádponthoz, az aljassághoz. A népirtás elleni,1948. december 9. napján kelt nemzetközi egyezmény, amit minden civilizált ország aláírt, tiltja, hogy bárkit bántsanak azért, mert valamilyen nemzeti, vallási stb. csoporthoz tartozik. Ismeretlen Tettes(ek) legalább másfél millió igennel szavazó anyaországit és 800 000 magyarigazolványost súlyosan megsértett azzal, hogy utóbbiakat haszonlesö, hitvány csavargóknak állította be, akik otthagynak csapot-papot, anyjuk sírját, s elözönlik az országot ingben-gatyában, hogy pár forint segélyt, nyugdíjat, miegyebet kaphassanak. - Van-e már példa az országban hasonló cselekmény miatti eljárásra? S az országon kívül? jó ha figyelünk
- Egyikre sem tudok példát. Mi tagadás, az is példátlan, hogy úgynevezett szabad országban egy kormány és annak pártjai saját népük ellen kampányoltak volna. A magyarellenesség a Rákosi- és Kádár-rezsimek alapállása volt. - Milyen a visszhangja a feljelentésnek? Az ügyészség reagált-e valami módon? Hány személy és intézmény társult a följelentéshez? Az országon belül és kívül. Kik és mik? - Az ügyészségek közt az irat eljutott a végállomásra, a Bp. II-III. kerületi Ügyészségre – címe: 1024. Bp. Rómer Flóris u. 6. „, most várom az érdemi döntést, hogy megkezdik-e a vizsgálatot. Nem tudom, hogy hányan és kik csatlakoztak, de mondhatom, az egész országból, a Kárpát-medencéböl, Európából kapom az ilyen híreket. Valószínüleg már többen vagyunk száznál. Az elsö csatlakozó egy svédországi nyugdíjas, aki régebben pár évig Jugoszláviában dolgozott, s az interneten rendszeresen olvassa a Magyar Szót. - A Btk. mivel szankcionálja az ilyen cselekményt? - Többéves börtönnel. - A följelentéshez magam is társultam. Saját véleményemet mondom, amikor arról beszélek, hogy a jelenlegi magyar kormány több tagja és az uralkodó pártok több vezetöje érintett a cselekmény elkövetésében. Ebben egyetérthetünk? - Igen. A mai kormánynak elemi érdeke, hogy a nemzeti tudatot, az erkölcsi érzéket, a szolidaritást rombolja, hiszen egy ép lelkü nemzet soha nem engedne országgyülésébe hozzájuk hasonló csoportosulásokat. – Amennyiben igen, milyen jogi következményekkel jár ez rájuk nézve? - Ha a mostani miniszterelnökre is rábizonyul, hogy az Ismeretlen Tettesek közé tartozik, akkor ö – a bünismétlés veszélye miatt – azonnal letartóztatható, mert nem képviselö, nincs mentelmi joga. A kormánypártok hangosai általában képviselök, öket az eljárás lefolytatásához ki kell kérni az országgyüléstöl. - Az esetleges jogi elmarasztalás után milyen erkölcsi következhet a tettesre, tettesekre? - Semmilyen. A mai kormányerök – elödeik nyomdokain járva – még soha semmilyen tettük erkölcsi következményeit nem vállalták. Nem is viselték, mert Fritz Tamás politológust idézve: hazánk – sajnos – „egy következmények nélküli ország“. Hadd kérjem meg költöileg a Magyar Szó Európában jártas, müvelt olvasóit, hogy képzeljenek el egy német üzletembert, akiröl kiderül, s ö maga sem tagadja, hogy hazájával olyan „boltot“ kötött két alkalommal is, melyek eredményeképpen egyenként százmilliós ingatlanokhoz jutott egyetlen fillér kiadás nélkül. Nos, Németországban ezt az embert 1. lecsuknák? 2. kiutálnák a közéletböl? 3. megtennék kancellárnak? Magyarországon mi lesz az ilyenböl? (A helyes megfejtök között Czakó-könyveket sorsol ki az interjú szerzöje.) MATUSKA Márton Forrás: Magyar Szó
17
– avagy 2006: A hatalom kulcsa Budapest! – Megindult a harc a fõvárosért. A Gyurcsány-féle PR-hadosztály a médiakommandók élén a kisebb ellenállás, az urbánus szubkultúra mélységes bugyrai felé vetet az irányt. Rájöttek arra, hogy felesleges bajlódniuk az egész ország szimpátiájának megnyerésével, hiszen ez eleve lehetetlen vállalkozás lenne, ehelyett, elegendõ, ha (csak) lerohanják a fõvárost. A cél immáron Budapest elfoglalása. Csapataik harcban állnak. Ahogyan azt az elõzõ országgyûlési választások alkalmával is láthattuk, a fõváros – és ezt 2002-ben meg is tette – egymaga eldöntheti egy választás végkimenetelét. Afelõl természetesen egy pillanatig se legyenek kétségeink, hogy a fõvárosi szalonértelmiség – karöltve a mûvészvilág és az ölebmédia prominens képviselõivel –, valamint az Izraelbõl érkezõ charter járatok utasaival, 2006-ban is betapsolják majd a parlamentbe a mára már jócskán megcsappant, egykori szalon-ellenzékieket tömörítõ törpeminoritást, az SZDSZ-t. Mégis, könnyen elõfordulhat, hogy 2006-ban nem egészen úgy alakulnak majd a dolgok, ahogyan azt a hitgyülis fõmufti által csak szerényen „száz kiló marhahúsnak” aposztrofált pártelnök, Kuncze „Miska Kancsó” Gábor eltervezte. Úgy tûnik a szocialisták, élükön az ifjúkommunista KISZ-führerrel, ezúttal nagyon elrúgták a pöttyöst. (Urbánus frazeológia: elvetették a sulykot.) Már most lehet hallani olyan politológusi vélekedéseket, miszerint az SZDSZ egyszerûen nem jut szóhoz a hatalmas (és újabban rendkívül hangos) MSZP Gólem mellett. Arról nem is beszélve, hogy a nagy testvér pofátlanul ellopja a kisöcsi jobbnál jobban hangzó ötleteit, s most már a szegfûmintás utódpárt tetszeleg az adócsökkentõ szerepkörében. És milyen érdekes is az élet. Most hirtelen lesz majd pénz, ömlik majd a lóvé a fõvárosba, indulnak majd azok a presztízsberuházások, melyek Demszkygrad rettegett ura, az újabban csak „Degesz Demszky” elnevezéssel illetett szabad demokrata uralkodó (Demszky cáratyuska) alatt az elmúlt majd’ másfél évtized alatt képtelenek voltak beindulni. Demszkyt a szocialisták új (v)erõembere gyakorlatilag letaszajtotta trónjáról, kinevezte új helytartóját, s mindezt egyetlen cél érdekében, hogy a média összes létezõ és nem létezõ csatornáján keresztül – talán Kádár apánk egyfajta „A nép atyja” fiatalkori reinkarnációjaként – elmondhassák, ó pardon, kommunikálhassák, hogy aszongya: 18
„Mink vagyunk a fasza gyerekek! Pillanatok alatt felvirágoztassuk a fõvárost! Mi nem csak ígérgetünk, mer’, hogy tuggyuk, merjük, oszt tesszük, hanem mi tényleg meg is csináljuk! Mi nem csak ígérgetjük a metrót, mint Demszky, mi meg is csináljuk, és oda is fogjuk adni a népnek! Metró, mert megérdemled! Szavazz ránk, mert a fõvárosnak Demszky nem kell! Szavazz ránk, mert a fõváros mindenkié!” És mielõtt még valaki hangosan felnyerít kínjában a röhögéstõl, próbálja beleképzelni magát egy gyenge pillanatra annak a Homo Kádárikusz beton(agyú) prolinak a helyébe, akinek már az ingyen hideg sör és a meleg virsli elegendõ ahhoz, hogy választási csalások alkalmával tevékeny részesévé váljon egy éppen frissen szervezõdött kocsmaláncnak. (Kocsmalánc: urbánus frazeológia = a kitöltetlen szavazó cédulát az illetõ a szavazókörbõl a legközelebbi vendéglátó-ipari helységbe vitte, majd miután a megfelelõ helyre – MSZP, SZDSZ – behúzta az x-et, megkapta a baksist és távozott, a következõ delikvens visszavitte az ily módon kitöltött szavazócédulát, bedobta az urnába és az újabb üres szavazólappal visszatért a kocsmába, majd a folyamat ugyanígy folytatódott tovább.) Ha pedig ne adj’ isten a közelben még felújítanak egy utat is, ami ugye az elmúlt tizenöt esztendõre visszatekintve a lakótele-
pek árnyékában meglehetõsen szokatlan jelenségnek tûnik a fõvárosban, nos ilyenkor könnyen megfogalmazódik a gondolat, hogy hát „nem is olyan rossz ez a Feri gyerek, mégiscsak elintézte, mégiscsak megcsinálták, amit Demszky ideje alatt nem lehetett elintézni, a Fideszrõl pedig jobb ha nem is beszélünk, hiszen a jobboldali csõcselék egyenesen rühelli a budapestieket.” A „Budapest Offenzíva” – ahogyan magamban elneveztem – a „ha lúd, legyen kövér”, illetve más megfogalmazásban a „kicsire nem adunk, nagy nem számít” elven alapul. Már úgy is tökig el vagyunk adósodva, hát most nem mindegy, hogy néhány száz millió még elmegy arra, néhány tíz milliárd meg elmegy erre? Fussa a hitelbõl, nem igaz? Egy a lényeg, innentõl kezdve Budapestre lesz lóvé. Természetesen hitelbõl. Ahogyan azt már az autópálya építéseknél is megtapasztalhattuk, a nagy hagyományokkal bíró dzsentri urizálás metodikáját követve, évtizedekre eladósítják az államot a magánszektor felé, ha pedig véletlenül megbuknának, nos az sem számít sokat, majd a következõ kormányok kifizetik a kálót. Mindösszesen abban van különbség a régi világ ihaj-csuhaj, dinom-dánom mulatozásai és a modernkori vircsaft rongyrázás között, hogy Mikszáth idején kártyaadósságokból kifolyólag úsztak el a nemesi birtokok, ma pejó ha figyelünk
dig titokzatosan eltûnõ, elszivárgó állami hitelfelvételeknek köszönhetõen semmizik ki az országot központilag kinevezett, ám a bankszektorban már többször is megbukott pénzügyi „szakemberek”. De mi történik akkor, ha bejön a 2006-ra elõre megírt forgatókönyv, és az MSZP egyedül is olyan erõs lesz, hogy kormányképessé válik? Nem lesz majd szükség az állandóan akadékoskodó és a magyar politikai életben a zsarolási potenciált tekintve felülmúlhatatlan SZDSZ-re. Ha ez bekövetkezik, az állandóan baksisért ácsingózó és kielégíthetetlen étvágyú, a politikai zsarolást napi gyakorlattá tévõ szélsõséges mikropárt kénytelen lesz beérni az asztalról lehulló morzsákkal, vagy haptákba vághatja magát, hogy a 2006-os MSZP is felvegye õket oldalnehezéknek. De talán még az is elõfordulhat, hogy eltûnnek a történelem süllyesztõjében. Ez a gigantikus méretû eladósodás az igazi Antall-i örökség, Dávid Ibolya elnök-asszony talán errõl is ejthetne néhány keresetlen szót. És függetlenül attól, hogy annak idején az „elsõ szabadon választott miniszterelnök” mennyire volt ún. „fogott ember” vagy mennyire volt zsarolható, talán jobb lett volna, ha mi is élünk az adósság-elengedés, de legalábbis az átütemezés felkínált lehetõségével. (De hát Antall József szerint a magyar az igazi úriember, ha tartozása van, akkor fizet, mint az a bizonyos sokat emlegetett katonatiszt.) Persze utólag könnyû okosnak lenni. És hát, végül az is igaz, ahogy a Medgyessy és
Gyurcsány kabinetek rohamtempóban történõ adósságfelhalmozását nézi az ember, könnyen arra a megállapításra juthat, hogy ha el is engedték volna hazánk összes adósságát, a szegfûmintás utódpárt – talán éppen a kádári gulyás- és fridzsider kommunizmus utáni nosztalgiára gondolva – ha kell, a tervet túlteljesítve is, de biztosan behozták volna a lemaradást, nagy valószínûség szerint ma valahol ugyanitt tartanánk. Összefoglalva tehát, a kommunikációs hadviselés médiacsataterein új frontot nyitott, s tovább nyomul elõre feltartóztathatatlanul a Vörös Hadsereg. Az új helytartó segítségével – csak a hivatalos változat szól arról, hogy egyeztetések céljából nevezték ki – el is fogja foglalni a fõvárost. Ha pedig a hónapokon keresztül tartó „Budapest Offenzíva” kellõen hatékony lesz, pokoli méretekben fog állandósulni a fõváros és Vidék-Magyarország közötti ellentét. Jól bevált taktika, az egyik csak a másik kárára tud fejlõdni. Ja kérem, ha ide teszünk egy kis pénzt, azt valahonnan máshonnan el kell venni. Tizenkilenc megyét pedig nehezebb talpra állítani, mint egy várost. Még akkor is, ha ez a város egy 1,7 milliós kutyaszaros világváros. A mûanyagellenzéknek meg szóljon már valaki, hogy ébredjenek fel végre a csipkerózsika álmukból, mert ha így folytatják tovább, lekésik a 2006-os csatlakozást a hatalom felé, és ha nem vigyáznak, könnyen megint a két szék között a pad alatt találhatják magukat.
Zsurnaliszták közül némelyek csak „nagy magyar valóságsóként” aposztrofálják azt az abszurd kort, melyben ma élünk. És valóban, úgy tûnik ez a megállapítás nem minden valóságalapot nélkülözõ. Annak idején a trilógiává terebélyesedett kukkoló széria, a Való Világ játékosai követték el azt a hibát, hogy nem nagyon törõdtek a nézõk, a közönség által beküldött SMS-ekkel, mondván, a nézõk nem ismerik a teljes igazságot, nem látják, mik történnek a színfalak mögött. Csakhogy ez a kutyát nem érdekelte, hiszen a nézõk mondták ki a döntõ szót, õk szavaztak, õk voltak „élet és halál urai”, õk döntöttek arról, ki marad a villában, s ki az, aki nem. Márpedig a nézõ csak az esti ötvenperces összefoglaló alapján tudott dönteni, csak abból „informálódhatott”, abba pedig az került bele, amit a szerkesztõk jónak láttak, hogy bekerüljön. Ugye, milyen kísérteties a hasonlóság? A Való Világgal ellentétben a valóvilágban az egyik játékos már rájött arra, hogy Média-Magyarországban nem az õszinteség, a lelkiismeretesség vagy ne adj’ isten a másik iránti szolidaritás a legfontosabb, hanem a nézõ és az õ kegyeinek az elnyerése. Ezalatt a másik játékos (állítólag a nagy ellenfél) – egyelõre még – csak áll, mint Bálám szamara és néz, mint borjú az új kapura, mert nem tud mit kezdeni ezzel a meglepõ és mulatságos showman-nel. Isten áldja Magyarországot! A szocialista Magyarország öntudatos polgára
Sydney – Rákban elhunyt Charlie Bell (†44), a McDonald’s gyorséttermi hálozat elnök-vezérigazgatója, aki egyes források szerint mindennap cége termékeit fogyasztotta. Az ausztráliai születésû Bell volt az elsõ külföldi, aki a vállalatbirodalom élére került. A pályafutását a McDonald’s egyik ausztráliai gyorséttermében egyszerû dolgozóként kezdõ cégvezér halálát daganat okozta. A 19 évesen már étteremvezetõnek kinevezett, majd 29 évesen a vállalat ausztráliai igazgatótanácsába bekerülõ Bell 2003-ban vette át a McDonald’s vezetését. Bell büszke volt arra, hogy minden étkezésnél hamburgert evett, bár az õ nevéhez fûzõdik a hálózat egészségesebb menûinek bevezetése. Egyébként Bell elõdje szívinfarktusban hunyt el. Forrás: Végh Edward – Blikk
jó ha figyelünk
19
Az õszi miniszterelnök-csere óta megbolydultak a politikai erõvonalak a hazai közéletben: a kormánypárti látványpolitizálás, a minden fronton megindított médianyomulás a valós kormányzati változások képzetét igyekszik kelteni. Az új, rögtönzõ stílus a korábbihoz képest más megvilágításba helyezte az ellenzéket, s benne a vezetõ jobbközép pártot is. A Fidesszel szemben nem csupán a baloldalról, hanem a jobboldalról is éles kritikákat fogalmaztak meg: a politikai indíttatásoktól függõen bátortalansággal, koncepciótlansággal, opportunizmussal vagy konfliktuskerüléssel vádolták. A bírálók kiemelten foglalkoztak a párt kommunikációjával, illetve annak vélt vagy valós anomáliáival. Most mi is ezt tesszük. A Fidesz kampányfõnöki megbízatását a 2006-os parlamenti választásokra Rogán Antal frakcióvezetõ-helyettes kapta meg. E szerepkört a korábbi országgyûlési választásokon Tirts Tamás, Deutsch Tamás és Áder János – mindhárman régi pártemberek – töltötték be. A Fidesz az európai parlamenti választásra készülve szakított ezzel a hagyománnyal, akkor Gyürk András irányította a kampányt, a helyettese Nyitrai Zsolt volt, s mögöttük harmadikként, a kampánykommunikáció felelõseként segédkezett Rogán Antal. Úgy látszik, ha kampány, akkor Fidelitas. Legalábbis ez a tendencia erõsödött meg Rogán mostani kinevezésével. A NÉPSZAVAZÁS TAPASZTALATAI Miután Gyürk András Brüsszelbe távozott, Rogán Antal és helyettese, Nyitrai Zsolt a népszavazási kampányt már együtt dolgozták végig. A pártvezetés mindhárom tavalyi választási kampányát sikeresnek ítélte meg: az európai választási siker egyértelmû, sikerült nyerni Szécsényben és Sopronban, és a népszavazási eredmény is visszaigazolta a Fidesz elõzetes számításait. A párt elõzetes felmérései szerint a kettõs állampolgárság melletti voksolás csupán abban az esetben lehetett volna eredményes, ha az MSZP is az igenre buzdít. Ez nem történt meg, ám a Fidesz nagy sikerként értékeli, hogy másfél millió embert tudtak a kettõs állampolgárság ügye mellé állítani. A népszavazást és annak tapasztalatait a párt egyébként a 2006-ig vezetõ úton lényegében kiindulópontnak tekinti. Megtudtuk, hogy a Fidesz 2006-ra a legélesebb forgatókönyvvel 70 százalékot meghaladó részvétellel számol. Bár a választási statisztika azt mutatja, hogy baloldali vezetésû ciklusok végén (1990-ben és 1998-ban is ez történt) markánsan csökken a részvételi hajlandóság, stratégáik ezúttal úgy vélik: új politikai konstelláció állt elõ, miután új mozgósítási technikák honosodtak meg Magyarországon. A Fideszen belül is voltak és vannak olyan vélemények, hogy voltaképpen semmit nem kell csinálniuk, mert a rossz kormányzás miatt ölükbe hull a 2006-os gyõzelem. Ez a gondolatmenet alacsonyabb részvétellel tervez, ami a Fidesznek kedvez, s nem számol azzal, hogy Ron Werber 2002-es megjelenésével a politikusi szakma is megváltozott. Heves belsõ viták után az aktív szárny kerekedett felül, amelynek képviselõi szerint a konfrontáció, a drámai feszültség elkerülhetetlen velejárója a kampánynak. A Fidesz vezetése a népszavazás tapasztalatait leszûrve arra a következtetésre jutott, hogy másfél millió olyan szavazót képes mozgósítani, aki a párt által hirdetett értékeket anyagi megfontolásoktól függetlenül a magáénak érzi. További öt-hatszázezer azoknak a száma, akiknek a Fidesz iránt érzett szimpátiáját egzisztenciális félelmek gyengítik vagy bizonytalanítják el. A fõhatalomról tartott voksolásban õk határozott kampánnyal megnyerhetõk. Mivel a 70 százalékot meghaladó részvétel mellett a Fidesz célja hárommillió támogató szavazat megszerzése, a felmérések szerint körülbelül egymillió olyan szavazóért folyik a kampányküzdelem, akinek nincsenek ideológiai preferenciái. Õket a választási ígéretek, a kampánystílus, a vezetõ személyisége és hasonló meggondolások befolyásolják. A Fidesz által követendõ stratégia tehát meg kívánja tar20
tani a másfél milliós törzstábort, érvekkel kívánja ellátni a félmillió ingadozót, s egzisztenciális szempontok alapján akar maga mellé állítani egymilliónyi bizonytalan szavazót. A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY ELÕKÉSZÜLETEI Egybehangzó vélemények szerint Gyurcsány Ferenc agresszív feltörése nem váltott ki megrázó hatást a Fideszben. Az MSZP-t nem becsülik le, de nem is értékelik túl. A szocialisták elõtt álló feladatot, kissé ironikusan, „komoly szakmai kihívásnak” tartják. A tényekbõl – a nagyon gyenge kormányzati teljesítménybõl, a korábbi kormányzaténál lényegesen magasabb korrupciós indexbõl – kiindulva a Fidesz elemzõi azt is vizsgálják: van-e valahol precedens arra, hogy ilyen pozícióból nyerni tudjon egy párt. Szerintük az MSZP egyetlen esélye, ha sikerül átirányítaniuk a protest indulatokat az ellenzékre, ám ez lényegesen nehezebb feladat, mint 2002ben az Orbán-kormány elleni gyûlöletkampány kivitelezése. A Fidesz információi szerint az MSZP nem szándékozik szakítani a werberi kampánystratégiával, hiszen annak know-how-ját már nagyrészt elsajátították: több fideszes úgy tudja, 2002-ben az izraeli Munkapárt egy vezetõje rendszeresen részt vett a szocialisták belsõ kampányegyeztetésein. Az MSZP mostani stratégiája az ellenzéki párt szerint egyértelmûen a bulvárfogyasztókat célozza meg, a gyûlöletkeltést és a megosztást állítva középpontba. A Fidesz ebben nem kívánja másolni vetélytársát, azzal azonban Orbán Viktor is tisztában van: a 2002-es választás cezúra volt az új magyar demokrácia történetében. Addig igazolódott az a vélekedés, hogy hazánkban nem használhatók a kiforrott demokráciákban használatos kampánytechnikák, mert az emberek inkább a politikai tartalomra, a politikai ajánlatra figyelnek – ezt a képet éppen Ron Werber tevékenysége oszlatta szét. Bár a politika tartalmát illetõen nem kíván engedményeket tenni, a Fidesz mára belátta, hogy a csomagolást illetõen használnia kell a sokat megért demokráciák honosítható kampányfogásait. (A tartalmat illetõen: a pártban kifejezetten nevetségesnek tartják a Medgyessy- és Gyurcsány-féle „mirelit kommunikációt”, amikor egy az egyben próbálnak használni például Tony Blairnél bevált, ám magyarul nem túl életszerû szófordulatokat.) Megtudtuk azt is, hogy honosítható kampányfogások összegyûjtése céljából a Fidesz már korábban felvette a kapcsolatot Jacques Chirac, George W. Bush, Bill Clinton és az Osztrák Néppárt kampánycsapataival. Az utóbbi esetében azt tanulmányozzák, hogy a mezõgazdasági politika ismeretében (a brüsszeli biztost e téren az osztrák baloldal adja) miért szavaz az osztrák gazdák túlnyomó többsége mégis jobbra. Bush kampányából a szembetûnõ párhuzamok miatt a vidéki mozgósítási tapasztalatokat vélik hasznosíthatónak. (Az amerikai elnök mindhárom tévévitáját elvesztette, de szétszórt vidéki bázisát sikerült voksolásra bírnia, és nyert.) A Fidesz a Bush-kampányból emelte át az úgynevezett kilincsfülmódszert, ami Szécsényben és Sopronban is bevált. Clinton korábbi tanácsadói pedig az internetkampány tapasztalatait adták át. 2006 elõtt a Fidesz a nemzetközi politikai porondon is kampányolni kíván. Január 1-jétõl Orbán Viktor pártelnök Gyürk Andrást úgynevezett nemzetközi kampányfõnöknek kérte fel. Gyürk brüsszeli képviselõi munkája mellett felügyelné, hogy a Fidesz elgondolásai külföldön torzítatlan formában jussanak el minden fórumhoz, ahol Magyarországgal érdemben foglalkoznak. Habony Árpád feladata, mint eddig is volt, Orbán Viktor tanácsadójaként a stratégiai elemzések és kutatások koordinációja, az ez irányú nemzetközi kapcsolatok kiépítése és a tapasztalatok honosítása lesz. Az európai parlamenti választási kampány kezdetétõl új rend alakult ki a Fideszben a sajtómunka területén is. Az Áder János frakcióvezetõ mellett dolgozó sajtóosztály feladata a parlamenti jó ha figyelünk
munkával – azon belül is a plenáris ülésekkel – kapcsolatos kommunikációra szorítkozik; a súlypont átkerült a Szentkirályi utcába, a frakciótól a párthoz. A péntek reggeli sajtóstratégiai megbeszéléseken egy szûkebb kommunikációs csapat dönt a következõ hét politikai tematizációjáról. (Ezen a héten a Gyurcsány-kormány száz napjának az értékelése a téma.) Ezt követõen parlamenti idõszakban az országgyûlési kabinetvezetõk tartanak értekezletet a frakcióvezetõ irányításával, kora délután pedig a pártelnökségi ülésre kerül sor. Rogán Antal mint kampányfõnök már részt vesz az ügyvezetõ elnökségi üléseken. A Fidesz kommunikációs tapasztalatai azt mutatják: nem kerül elég hang és arc a nyilvánosság elé. Terveik szerint Révész Máriusz mellé többen is elõlépnek majd, a szövetség áttér a több szóvivõs szisztémára. A DÖNTÉSEK HÁTTERE A döntés-elõkészítést megalapozó szakmai-tudományos háttér kialakítására 2003 májusában került sor. Azelõtt külsõ cégeknek adtak megbízásokat, állandó belsõ csapat nem volt. Fideszes politikusok úgy tartják: az a tény, hogy az óriási médiaellenszél dacára megalapozott döntéseket tud hozni a pártvezetés, többek között annak köszönhetõ, hogy sikerült újfajta kutatási módszereket meghonosítani a döntések várható hatásainak elemzésére. Információink szerint a párt nagy reprezentatív közvélemény-kutatást végez minden hónapban. A pártszimpátia-változások mellett konkrét, eseti ügyekben kialakított álláspontokat is tesztelnek. Nemcsak arra kíváncsiak, hányan szavaznának jövõ vasárnap erre vagy arra a pártra, hanem azt is követni tudják, a fluktuáció milyen választói rétegeket érint, mi a vándorlás oka, és miért változtatja meg valaki a véleményét konkrét politikai kérdésekben. A kutatások eredménye már eddig is döntõen befolyásolt egyes kampányelemeket. Mint megtudtuk, az európai parlamenti választás „Csak együtt sikerülhet” szlogenje eredetileg csupán a rangsor negyedik helyén szerepelt, ám a felmérés ezt a verbális üzenetet igazolta vissza. (Orbán Viktor egyébként eredetileg az „Európa magyarul” jelmondat mellett kardoskodott.) A háttérbeszélgetések során arra a következtetésre jutottunk, hogy a Fidesz nem kíván feleslegesen erõt pazarolni a szerintük a kormányhoz lojális, illetve „megvásárolt” sajtóval folytatott küzdelemre. (Úgy tudják például, hogy a Gyurcsány-párti sajtómegnyilvánulásokért darabonként 80 ezer forinttal jutalmazzák a készséges sajtómunkásokat.) Az ismert média-erõviszonyok miatt a kormányzatilag kézi vezérelt médiumok súlyát csökkenteni kívánják a kampányban, ehelyett a választókkal való közvetlen kommunikációra összpontosítanak majd. A pártelnök máris 1,3 millió emberrel áll levelezésben, s nemcsak a nemzeti petíció aláíróihoz, hanem az új szavazókhoz is eljuttatta személyes üzenetét tavaly körülbelül hárommillió példányban. Több forrásból úgy tudjuk: az idén két ilyen levél is várható. Az új direktmarketing-rendszert a Fidesz az európai parlamenti kampányban próbálta ki, s az értékelések szerint az sikerrel vizsgázott. A népszavazási kampányt ilyen szempontból nem tartják tipikusnak, hiszen egy hónapon keresztül elsõsorban a mozgósítást tekintették a fõ feladatnak. A direktmarketing-stratégiával szorosan összefügg a választókerületi rendszer kialakítása, hiszen így egy-egy helyi központból tudják levezényelni a területi kampányokat. Néhány korábbi pozíció – például a megyei elnökségek – emiatt hatalomtechnikailag kiürültek, az ország számos pontján elégedetlenséget okozva a feladat nélkül maradó vagy csökkentett hatókörrel dolgozó aktivisták körében. Emiatt delegációk is indultak a pártvezetés különbözõ helyeire, a vállalható kompromisszumok azonban nem érintik a választókerületi rendszer lényegét: hogy mindenütt az a személy álljon a helyi politika fókuszában, aki a parlamenti szék várományosa lesz. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz következõ kongresszusán az alapszabályban fogják megerõsíteni a választóköri elnököket. A 176 választókerületi elnök személye még nem végleges: jó ha figyelünk
bár az információk e tekintetben némiképp ellentmondásosak, 13-14 helyen van folyamatban vagy várható személyi változás: ezek egy része elmaradt kinevezés, más része csere. Január végéig azonban mindenképp kialakítják a véglegesnek tekintett, stabil keretet. (Úgy tudjuk, a jelöltek között olyan politikus is van, aki korábban kényszerûen távozott az MDF-bõl.) Lesznek személyi változások a tagozatvezetõk között is, miután az eddigi tapasztalatok alapján kiderült: ez a munka nem fér össze egy választókerület vezetésével. A Fidesz mind a politikában, mind a kampányban továbbra is támaszkodni kíván a polgári körökre. (A körök tagsága átfedésben van a nemzeti petíció aláíróival.) A Polgárok Házára alapuló intézményrendszert építenének ki, és egy országos népfõiskolai modell meghonosításának a lehetõségeit vizsgálják. A polgári körökre támaszkodó, az oktatást a középpontba helyezõ országos népfõiskolai mozgalom a Fidesz 15–20 éves távlatú nemzetépítési stratégiájának egyik bástyája lenne. Ezt a programot nemrégiben egy nem nyilvános konferencián kezdték el kidolgozni. A kisközösségek építését, bátorítását és megerõsítését a Fidesz politikai szempontból is kiemelt fontosságúnak tartja. Belsõ elemzéseik kimutatták, hogy a Fidesz támogatottsága annál nagyobb egy adott régióban, minél több ott a létezõ közösség. A polgári köröknek továbbra is kulcsszerep jutna a politikai mozgósításban. Ez létkérdés lehet a Fidesz számára, mert a párton belül éppen a mozgósítást tartják a Fidesz Achilles-sarkának. Többen úgy látják: hiába vannak jelen az országban ezer településen saját szervezettel (ezzel csúcstartók a pártok között), ha 3200 település van… AKTUÁLIS ÁLLÁSPONTOK Ami a következõ fontos belpolitikai állomást illeti: a köztársasági elnök jelölése tekintetében a Fidesz még nem alakította ki a véleményét. A pártban mindenesetre furcsállják, hogy a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett, a következõ uniós ciklus pénzügyi vonatkozásairól szóló négypárti egyeztetés meghívójában a szocialisták tárgyaló delegációjának tagjaként tüntették fel Göncz Kingát, holott ezt semmilyen szakmai szempont nem indokolja. A Fidesz megkérdezett vezetõi ezt egyértelmûen annak tulajdonítják, hogy Gyurcsány titkos államfõi favoritját igyekszik ilyen módon helyzetbe hozni, reflektorfénybe állítani. Egyik informátorunk szerint a legnagyobb kormánypártban úgy vélekednek, hogy – mint azt Wekler Ferenc biztosi kinevezése vagy Eörsi Mátyás erdélyi missziója is alátámasztja – a miniszterelnök csapdahelyzetbe került, az MSZP „az SZDSZ alá tolódik”. Orbán Viktor kérdésünkre úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a parlamenti matematika értelmében sikerül „rendes szocialista jelöltet” találni a legfõbb közjogi méltóság betöltésére. A Fideszhez közel álló körökbõl úgy értesültünk, hogy e tekintetben eddig komolyan csak egy személy neve került szóba: Bihari Mihály volt alkotmánybíróé; de elképzelhetõ, hogy más mérsékelt, a nemzeti egységet jelképezni tudó szocialista jelöltet is támogatni tudnának. Több szinten tájékozódtunk a Fidesz prognózisairól a vetélytárs pártokat, pártvezetõket illetõen is. Általános vélemény, hogy az MSZP – összhangban a prognosztizálható gazdasági krízissel – valamikor az év közepén Hiller Istvánt „leveszi” a pártelnökségrõl, s a párt és a kormány vezetését Gyurcsány Ferenc egy kézben összpontosítja. Jobboldali politikusok és elemzõk szerint ezt a tendenciát látszanak erõsíteni az MSZP holdudvarának pénzügyi-gazdasági mozgásai is: a felügyelõbizottságokból sorra távoznak a párt régi generációs káderei, helyükre pedig mind gyakrabban Leisztinger Tamás „barátai és üzletfelei” kerülnek. A Fideszben egyértelmûnek tekintik, hogy a szocialista párton belüli totális hatalomátvételnek Gyurcsány ilyesfajta „perszonáluniós” hatalomkoncentrációja a feltétele. Ami az MDF-et illeti: fideszes politikusok körében túlsúlyos vélemény, hogy az MDF-esek még 2005 folyamán elmozdítják Dávid Ibolyát az elnöki székbõl a fokozódó belsõ elégedetlenség következtében. Erre az MDF szervezeteinek „országos leolvadásából” következtetnek. Nem tartják kizártnak azt sem, hogy Lezsák Sándor – kézenfekvõ módon – „visszavegye” a pártot. 21
Budapest vezetésére a Fidesznek van fõpolgármester-jelöltje, de az illetõ nevét egyelõre hétpecsétes titokként õrzik. A pártban Molnár Gyula fõvárosi kormánybiztosi kijelölését egyértelmûen a fõpolgármesterségért folytatott harc kezdõpontjaként értékelik. Háttér-információik szerint a nyögvenyelõs média-hûségnyilatkozatok ellenére az SZDSZ-es többség is Demszky Gábor „ejtése” mellett van, a tagság túlnyomó része elpártolt tõle.
Döntést hoztak arról is, hogy 2006-ra – tanulva a 2002-es tapasztalatokból – alternatív szavazatösszesítõ rendszert hoznak létre. Az új stratégiát, a társadalmi bázist és az intézményrendszert úgy kívánják kialakítani, hogy azzal ne csak a 2006-os, hanem a 2010- es választásokat is megnyerjék. Orbán Viktor pedig kérdésünkre kategorikusan cáfolta, hogy a visszavonulás gondolata egy pillanatig is felmerült volna benne. „Megható azonban, mennyien aggódnak értem” – tette hozzá.
GYURCSÁNY FERENC ÉS A FIDESZ A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett négypárti egyeztetésre szóló invitálást Orbán Viktor elfogadta, s ennek idõpontjaként a felkínált intervallumon belül február 3-át javasolja. Határozottan cáfolta viszont, hogy a miniszterelnök korábban hivatalos találkozóra hívta volna: ez az elsõ meghívólevél, amit kapott. Az Orbán–Horn-találkozókról elmondta: ezek az informális eszmecserék korábban is havi rendszerességgel folytak. Orbán a volt szocialista kormányfõt olyan pártvezetõként jellemezte, akivel befolyásánál fogva olykor hatékonyabb érdemi párbeszédet lehet folytatni, mint a hivatalban lévõ vezetõ szocialistákkal. A párt elemzõi egyébként sajátos véleményt alakítottak ki Gyurcsány Ferenc látványos tárgyalási kezdeményezéseirõl. Szerintük ezek, akárcsak a miniszterelnök bulvármédiában való „túlszereplései”, nem egyértelmûen kedvezõk a kormányfõnek, hiszen hamarosan kiderül majd, hogy a színpadias jelenetek mögött nincs valóságos kormányzás. A Fidesz a „kijózanodást” a 2005. év közepéig prognosztizálja: a választások idejére pedig egyenesen drámai hangulatromlással számolnak. Gyurcsány Ferenc megítélése a Fideszen belül egyetlen szóval jellemezhetõ: balett-táncos, akinek a lába alig érinti a földet, azaz szereplései csak súrolják a valóságot. Törékeny a helyzete, vélik, s szerintük az új kormányfõ összehasonlíthatatlanul nehezebb szituációból indulva kénytelen kormányozni, mint Medgyessy Péter 2002-ben.
CÁFOLJÁK AZ ÖSSZEVESZÉST Munkatársunktól Összekülönbözött Orbán és Áder – ezzel a címmel közölt cikket az Index, amely úgy tudja, hogy a párt legutóbbi elnökségi ülésén Orbán Viktor pártelnök és Áder János frakcióvezetõ között vita robbant ki a Fidesz kommunikációs igazgatója, Meszleny László teljesítményének értékelése kapcsán. Az internetes portál szerint az ügy miatt szabadságolták a Fidesz-frakció sajtóosztályának nagy részét, s tegnap már nem is lehetett elérni egyetlen munkatársat sem, sõt az egyik rögzítõre mondott üzenet szerint február 1-jéig tart a szabadság. A cikkben az olvasható még, hogy a kényszerpihenõt Áder rendelte el, aki elõzõleg kifogásolta, hogy a párt és a képviselõcsoport párhuzamosan kiépített kommunikációs osztályai az utóbbi idõben többször is keresztbe dolgoztak. A frakcióvezetõ a kommunikációs bakikért „Orbán emberét”, Meszleny Lászlót tette felelõssé. Nyitrai Zsolt (Fidesz) cáfolta, hogy Orbán és Áder összekülönbözött volna az elnökségi ülésen. Elmondása szerint a tanácskozáson arról volt szó, hogy milyen formában értékeljék a Gyurcsány-kabinet elsõ száz napos tevékenységét. A formán – jegyezte meg Nyitrai – valóban volt vita, ám az elnökségi üléseken ez megszokott dolog, s a megbeszélés végére egy teljesen letisztult álláspont alakult ki. Ezt az is jól bizonyítja, hogy a száznapos értékeléssorozatot a „dumakormányról” szóló sajtótájékoztatójával Rogán Antal képviselõ a frakció által szervezett keretek között kezdte meg hétfõn, majd azt kedden a párt székházában Navracsics Tibor elnöki kabinetfõnök és Dobó László képviselõ folytatta. Valótlan az Index azon állítása is – folytatta Nyitrai Zsolt –, amely szerint szabadságolták volna a frakció sajtóosztályát, és csak telefonüzeneteket fogadnának. Mint mondta, a munkatársak egy része valóban szabadságra ment, aminek egyetlen oka, hogy szünetel a parlamenti ülésezés, s ez értelemszerûen a legjobb alkalom a képviselõk mellett dolgozó sajtósok téli pihenõjére.
MÛFAJI ÚJÍTÁSOK A begyûjtött információk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Fidesz 2005-öt nem tekinti teljes kampányévnek, ugyanakkor a kormányzati ciklus kulcsévének tartja. Az ellenzéki párt az idén a politikai technikákat kívánja megújítani. Például formabontó kongresszust terveznek, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem sikerült megtudnunk. Országos offenzívát készítenek elõ a politika szimbolikus terepein is: új ünnepekkel, régi ünnepek újraértékelésével állnak elõ. Mûfajilag megújítják az országértékelés aktusát – hogy miként, azt nem tudtuk kideríteni.
22
Forrás: Csermely Péter, Csontos János – MNO
jó ha figyelünk
Lendvai Ildikó frakcióvezetõ asszony részére Magyar Szocialista Párt Tisztelt Frakcióvezetõ Asszony! Amikor a sajtó, többek között a Népszabadság, arról cikkezik, hogy a szocialista kormányzás eredményeképpen 2004-re már-már ismét hárommillió koldus országa lettünk, amikor arról olvashatunk, hogy jelenleg hárommillió ember él Magyarországon kevesebb mint 26000 forintnyi havi jövedelembõl, és amikor egymillió embernek a rezsiszámlák kifizetése után mindössze havi 3-4000 forintja marad a megélhetésre, amikor arról cikkezik a sajtó, többek között a Népszabadság, hogy mélyponton a gyermekszületések száma, hogy 9 év óta elõször csökkent a reálkereset Magyarországon, amikor arról cikkezik a sajtó, hogy mára cégek és vállalkozások sora került a tönk szélére a növekvõ terhek, a kilencvenes évek eleje óta nem tapasztalt körbetartozások és a Gyurcsány-kormány törvénytelen ÁFA-visszatartása miatt, amikor nincs hét, hogy ne kényszerülne arról cikkezni a sajtó, hogy hol, milyen gyárat, üzemet, szerelõcsarnokot zártak be, és hogy ennek következtében hányan kerültek az utcára ismét, amikor arról cikkezik a sajtó, hogy most épp hanyadjára és mennyivel drágult a gáz, a villany, a gyógyszer vagy épp a közlekedés ára, és mennyivel lett nehezebb az emberek mindennapi megélhetése, amikor szomorú tényként kell megállapítanunk, hogy a kormányzati felelõtlenség következtében az uniós piacon a magyar gazdák már a szlovák vagy a lengyel gazdákhoz képest is jelentõs versenyhátrányba kerültek, amikor a polgári kormány állampolgárnak és államnak egyaránt hasznot jelentõ otthonteremtési programjának gondos szétverése után Önök úgymond a szegényebbek gyámolítása érdekében olyan Fészekrakónak nevezett programot tesznek az asztalra, amelynek 80-100 ezer forintos havi törlesztõ részletét egyetlen szegény ember sem lesz képes kifizetni, amikor a köztársaság döbbenetes eladósítása miatt ma már az Európai Uniótól a világ szinte valamennyi vezetõ pénzügyi intézményéig egyre veszélyesebbnek és kockázatosabbnak látják hazánk pénzügyi-gazdasági állapotát, amikor minden nap azt látja, hallja, tapasztalja az ember, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és Önök ehhez képest még padlógázt is akarnak adni, akkor megértheti, hogy rossz kedvvel láttam az Ön kedélyes levele olvasásához. Igen, az Ön levele kedélyeskedõ volt, mondhatni vicces, különösen, amikor arról értekezett, hogy „egyetlen politikai erõ sem választhatja a konkrét megoldási irányok kidolgozása helyett a minél rosszabb, annál jobb elve alapján történõ politizálást“. Tisztelt Frakcióvezetõ Asszony! Ön pontosan tudja, hogy a Fidesz 2002 óta ellenzéki szerepet tölt be parlamentáris demokráciánkban. Remélem, az sem kerülte el figyelmét, hogy a kormányrúd az Önök kezében van. Azért, hogy 2002 óta sokat romlott a magyar polgárok helyzete, vitán felül a szocialista-szabaddemokrata kormányt terheli felelõsség. Amit Önök csinálnak, az rossz a szegényeknek, rossz a középosztálynak, rossz a munkavállalóknak és rossz a vállalkozásoknak. Miért folytatják a „minél rosszabb“ politikáját? Tisztelt Frakcióvezetõ Asszony! Az Ön levelében mégis van valami mélyen megható. Megható például az a levele minden sorát átható gondoskodás és õszinte segítõ szándék, amellyel a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség politikájának kívánna irányt szabni. Megható, mert azt mutatja, hogy a lendületes és bátor padlógáz-kormányzás új, minden eddigi fényes távlatnál is tündöklõbb szakaszába lépett. Igen, az Ön levele megható, mert azt jelzi, a szocialista kormány immár készen áll arra, hogy gondoskodjon az ellenzéki politika alakításáról, ami azt jelzi, hogy titokban immár az Ön megbízója, Gyurcsány Ferenc is ellenzéki szerepre vágyik. Higgye el, nemhogy meg tudom érteni, de a magam szerény eszközeivel magam is szívesen segítem elõ e titkos vágy mielõbbi beteljesülését. Látja, ilyen könnyû egyetértésre jutnunk. Tisztelt Frakcióvezetõ Asszony! Köszönöm levelét, és ha legközelebb a Fidesz törekvéseit illetõen tájékozódni szeretne, kérem, ne csak a sajtóból tájékozódjon. Ha bármikor, bármiben kétségei támadnának, hívjon bármikor nyugodtan, szívesen állok majd rendelkezésére. Négy év kormányzati tapasztalata ugyanis világosan bizonyítja, hogy a polgári kormány, ha hibátlanul mûködni nem is, de jó irányba fordítani az ország szekerét viszont mégiscsak képes. És tudja mi ennek a titka? Az, hogy számunkra ma is Széchenyi István egyik gondolata a zsinórmérték. Eszerint pedig „a tett elsõ, a szó második“. Budapest, 2005. január 19. Tisztelettel: Áder János Forrás: MNO
jó ha figyelünk
23
osszunk és szorozzunk: tizenhatszoros sávszélességet kapunk harmad áron, egy megabit tehát ötvenszer annyiba kerül itthon, mint Franciaországban. (Még egy kis demagógia: odaát 287 000 forint a minimálbér, azaz itthon átlagosan kétszázötvenszeres terhet jelent a havidíj).
Magyarországon drága a szélessávú internetelérés, hiányoznak a piacról a valódi versenyt generáló alternatív szolgáltatók, és a felmérések szerint az embereket sem igazán érdekli sem az internet, sem a számítógép. Az elõfizetési díjak legnagyobb részét a távközlési cégek nyelik el, de az állam is jócskán keres a bolton, noha elméletileg támogatja az olcsó és gyors internetelérést. Ha mindent összeadunk, közel tizennégyezer forint – minimálbér negyede – az átlagosnak mondható 512/128-as adsl számlája. Ennek az összegnek az ötöde az állam zsebébe kerül – miközben építjük az információs társadalmat. A kormányzat egyfelõl bonyolult támogatási rendszerekkel próbálja elõsegíteni az informatika terjedését – vagyis milliárdokat tömköd a legnagyobb szolgáltatók zsebébe -, másfelõl jól beszedi az áfát a végfelhasználótól. Bár a tarifák az áfa nélkül is magasabbak a nyugati szintnél. TÉTELESEN Az adsl nettó havidíja több tételbõl áll, kezdjük a legérthetetlenebbel: a telefonvonal fenntartási díjával. A Gazdasági Versenyhivatal szerint nincs abban semmi kivetnivaló, hogy a telefonszolgáltatók (Invitel, Matáv, Monortel) a havi két-háromezer forintos telefonos alapcsomag elõfizetésére kötelezik internetelõfizetõt. A GVH szerint azért nem, mert a vonalak fenntartása komoly összegeket emészt fel. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a kábeles internet havidíjára egy fillért sem kell ráfizetnünk vonalfenntartás címén, ha mégis, nézhetõ csatornákat kapunk cserébe. Persze a Matáv a befizetett összegért használható vonalat ad, telefonálhatunk és minket is felhívhatnak, de ez a legkevésbé sem vigasztalja azt a felhasználót, aki csak internetezni akar. FAPADOS A világ hazánknál fejlettebb részein már megjelentek az olcsóbb fapados internetelérések, ezért óhatatlanul felmerül az emberben, hogy néhány extra szolgáltatás mellõzésével talán lehetne spórolni. Sajnos hiába álmodozunk ilyesmirõl, a kiegészítõ szolgáltatások – például a webtárhely és az emailcím – mûszaki költsége a teljes adsl-díjnak csak néhány százalékáért felelõs. Az viszont tény, mondta el az Indexnek Porffy András, az Externet ügyvezetõ igazgatója, hogy a lakossági piacon a díj hatvan-hetven százaléka a vonalat adó távközlési céghez kerül. 24
A szélessávú elérések magyar árszintjének minõsítésekor azt sem hagyhatjuk figyelmen, hogy – mint azt az internetes piacon vezetõ Axelero stratégiai igazgatója, Császár Zoltán lapunknak elmondta – az adsl technológia többmilliárdos beruházást igényel, és a szükséges eszközök ára európai szinten van – a magyar keresetek meg jóval alatta. Itt persze megemlíthetnénk, hogy ugyanezt a beruházást (vagy ennek többszörösét) azokban az országokban is végrehajtották, amelyekben most a hazai ár töredékéért lehet szélessávhoz jutni. A magas hazai árszint és az alacsony jövedelmek összefüggése abban rejlik, hogy a szegényebb lakosságnak kisebb része képes ilyen szolgáltatásokat igénybe venni, következésképpen lassabban térül meg a beruházás is. Ezért aztán a hazai szolgáltatók csak késõbb tudják csökkenteni díjaikat, mint nyugati társaik; ugyanakkor a magyar lakosság egy részét éppen a magas havidíjak tartják távol a szélessávú szolgáltatástól. Ördögi kör. Császár Zoltán szerint az eltérõ konstrukciók miatt nehéz összehasonlítani a magyar árakat a külföldiekkel, szerinte azokban az országokban, ahol hasonló árképzést alkalmaznak, az adsl ugyanannyiba kerül vagy drágább, mint itthon. REMÉNYTELEN HELYZET? Ha mégis megpróbálkozunk az összehasonlítással, és a hazai helyzetet nemzetközi környezetbe helyezzük, kiderül, hogy Magyarországon nemcsak drága a szélessáv, hanem meglehetõsen szûkös is. Amíg a világ civilizáltabb részein már megabitekben határozzák meg a használható sebesség alsóbb régióit, itthon egy 512 kilobites hálózatnak is örülhetünk. Franciaországban nyolc megabites adsl szolgáltatást kapunk havi 15 euróért, azaz nem egészen háromezer forintért. Élvezzük ki az önsanyargatás keserédes pillanatait,
EXTRÁK 24 euróért (hatezer forintért) a nyolc megabites adsl mellé korlátlan telefonhasználatot is adnak az említett szolgáltatók (Neuf, Cegetel), és a francia ügyfeleknek hûségnyilatkozatot sem kell tenniük, gyakorlatilag bármikor otthagyhatják az a társaságot. Itthon a szolgáltatóváltás még a szerzõdés lejárta után is egy hónapot vesz igénybe, hála a Matáv lassú ügyintézésének. A francia példa nem egyedülálló, Kanadában például a négy megabites letöltési sebesség havidíja átlagosan ötvenöt kanadai dollár, azaz nyolcezerötszáz forint. Az árukapcsolás a tengerentúlon is mûködik, de sokkal elfogadhatóbb formában: az említett összegben benn van tizennyolc tévécsatorna is, ugyanakkor a diákok havi háromezer forintért megkaphatják az internetet, kábelcsatornák nélkül. KOLLEKTÍV BÛNÖSSÉG? Magyarország internetes lemaradását az is fokozza, hogy az internetet és a számítógépet népszerûsítõ kampányok sikertelenek, legalábbis a World Internet Project 2004-es felmérése szerint az utóbbi években radikálisan nõtt azoknak a száma, akik szerint világháló semmit sem nyújt. A magyar szakértõk most abban bíznak, hogy otthoni internetezõk száma mindezek ellenére idén meghaladhatja a lakosság húsz százalékát – ez alig másfél-két százalékos növekedést jelent. A valódi probléma azonban kétségkívül az, hogy országos szinten nincsenek választási lehetõségek. Bár úgy tûnhet, hogy rengeteg adsl-szolgáltató áll rendelkezésünkre, valójában elõfizetésünk jelentõs része mindig az adott távközlési szolgáltatóhoz megy, és bár a liberalizáció megtörtént, nem alakult ki valódi verseny. Még rosszabb a helyzet a kábellel: jelentkezzen, aki választhat magának kábelszolgáltatót, és lakásából nem csak egyetlen társaság szélessávú szolgáltatását érheti el! Ilyen körülmények között nem is számíthatunk kedvezõbb árakra: a társaságoknak nem érdekük a díjak mérséklése, és nem is kényszeírti rá õket semmi. Forrás: Magyarósi Csaba, Tóth Balázs
jó ha figyelünk
