NYILATKOZAT 6. Tudomány Világfóruma rendezvény, Rio de Janeiro, 2013 PREAMBULUM A Tudomány Világfóruma (WSF), az 1999. évi Tudomány Világkonferencia hozadéka 2003. óta kétévenként megújuló olyan rendezvény, amely sikeresen hívja össze a tudósokat, a politika világa és az ipar döntéshozóit, a civil társadalom és a média képviselőit, hogy megvitassák a kényes globális témákat, valamint a tudomány lehetséges válaszait e kihívásokra. A Tudomány Világfóruma történetében először került sor a rendezvényre Magyarországon kívül, annak a stratégiának részeként, hogy a tudománynak tükröznie kell a tudomány változó világát, lehetővé téve ezáltal, hogy a fórum hasznosítsa a formálódó tudományos központoknak az össztudományos tevékenységhez adott eredményeit és értékeit, és a fórum érezhető hatását más régiókra is átterjessze. A Magyar Tudományos Akadémiának, a Brazil Tudományos Akadémiának, az Egyesült Nemzetek Oktatási Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), a Tudomány Nemzetközi Tanácsának (International Council for Science (ICSU), valamint az összes meghívott szervezetnek és tudós kollégának a bátorításával és támogatásával mi, a 2013. november 24-26 között Rio de Janeiro-ban megrendezett fórum résztvevői, felismerve az 1999. Tudomány Világkonferencia (World Conference on Science WCS) eredményeinek érvényességét és figyelembe véve a budapesti, 2011. évi nyilatkozatot a globális tudomány új korszakáról (Budapest Declaration on the New Era of Global Science), valamint a 2013. évi Rio de Janeiro-i World Science Forum „Tudomány a globálisan fenntartható fejlődésért” (“Science for Global Sustainable Development”) témában megrendezett vitáit és annak eredményeit, a jelen nyilatkozatot fogadjuk el. A 2012 júniusában Brazíliában megtartott Rio+20 ENSZ csúcstalálkozón elfogadott és az államfők, valamint a brazil kormány által aláírt, „A jövő, amelyet akarunk” (‘The Future We Want’) című nyilatkozatban kinyilvánított ajánlásokkal egybehangzóan; „a szegénység eltörlése a legnagyobb globális kihívás ma a világon, valamint a fenntartható fejlődés elengedhetetlen követelménye”. E tekintetben elköteleztük magunkat amellett, hogy az emberiséget sürgősen megszabadítjuk a szegénységtől és az éhségtől, megújítjuk elkötelezettségünket a globálisan fenntartható fejlődés, valamint a Fenntartható Fejlődés Céljai, és a 2015. utáni Fejlesztési Teendők ügyei mellett. A 6. Tudomány Világfóruma által 2013. november 27-én elfogadott szöveg 1.
A világméretekben fenntartható fejlődés, amely a fenntarthatóságnak a környezeti, gazdasági és társadalmi dimenzióira terjed ki, valamint arra az igényre, hogy a növekvő bonyolultság által keltett kihívások leküzdésére komoly kutatási munka interdiszciplináris és transzdiszciplináris megközelítést igényel. A népességnövekedés, az éghajlatváltozás, az élelmiszer- és vízhiány, a városokba tömörülő lakosság növekedése, a természeti és műszaki katasztrófák, járványok, a társadalmi egyenlőtlenség és szegénység mind azt igénylik, hogy a világ tudományos létesítményei új szerepeket vállaljanak el, ami szükségessé teszi az összes tudás-reprezentációs rendszer integrálását.
2.
A tudományos eredmények együtt élnek a tudáshoz, természeti forrásokhoz, víz- és élelmiszerkészletekhez, a gazdasági és emberi tőkéhez, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, a kutatói infrastruktúrához, vagyis általában a tudomány jótéteményeihez való 1
hozzáférés hatalmas egyenlőtlenségeivel. Ezek az egyenlőtlenségek megkívánják, hogy a tudományos tevékenységet és együttműködést újragondoljuk. Következésképpen annak a jövőnek a kigondolása és megalkotása, amelyre szükségünk van, nagyban rá van utalva a tudománypolitikából származó ismeretekre és a döntéshozó folyamatokat a tudomány lehető legjobb tudása szerint kell támogatni. Ez a fejlődés új paradigmáját követeli, olyant, amely kombinálja a regionális szociális és gazdasági fejlesztési lehetőségeket a természetvédelemmel és a helyi őslakosság kultúrájával. 3.
A 2008–ban bekövetgkezett világgazdasági válság olyan helyzetet teremtett, amelyben a nemzeti tudománypolitikákat alapvetően át kell gondolni.Sok ország csökkentette tudományos célú előirányzatait, mások fokozták a természettudományok és a műszaki tudományok támogatását azért, hogy ösztönözzék a felfedező kutatást, amely a történelmi tapasztalatok szerint műszaki forradalmakhoz valamint új fejlődési ciklusokhoz vezetett, és ezzel mind nemzeti, mind regionális szinten hozzájárult a tudomány és technika, továbbá az innovációs rendszerek fejlődéséhez.
4.
A „tudásgazdaságok” felpörgetése a tudósok körében új migrációs viselkedést és a mobilitás élénkülését eredményezte. Az egyetemek, állami kutatóintézetek és az ipar közötti fokozottabb együttműködés olyan igényekkel lépett fel az oktatással szemben, mind az egyetemi, mind az első diploma utáni képzésben, továbbá a tudósképzésben, hogy a fiatal kutatók előtt új lehetőségék nyíljanak meg.
5.
A tudósok személyesen és kollektívan is felelősek erkölcsileg a tudomány előremozdításáért és gyümölcseinek a társadalomban való felhasználásért. Számos kutatási területen (genetika, biotechnológia, idegtudományok, magfizika, stb.) komoly erkölcsi és erkölcsösségi dilemmák merülnek fel, amelyek sürgős és világméretű dialógust követelnek a tudósok és a nagyközönség között. A kutatások megtervezése, javaslata és kifejlesztése, valamint az eredmények közlése során, továbbá más tudósokkal és kutatókkal való együttműködés és mentorálás közben elengedhetetlen, hogy kutatói tevékenységüket a becsületesség, a tárgyilagosság, az elfogulatlanság, a valósághoz való ragaszkodás, az igazságosság és a felelősség jellemezze.
6.
A természeti erőforrásokért, a magasan képzett szakemberekért, a stratégiai információs forrásokért és a kutatási infrastruktúráért folyó fokozódó versengés az egész földön politikai és gazdasági konfliktusokat gerjeszt. Új fejlesztési modellekre van szükség, amelyeknek innovatívaknak, tudományos bizonyítékokkal ellátottnak, és az adott hely szempontjából értelmesnek kell lenniük. Ilyen feltételek mellett a tudománydiplomáciának továbbra is meglesz a helye a külpolitikában, különösen a válságkezelésben és az olyan országok közötti békés együttműködés megteremtésében, amelyek a hagyományos politikai és diplomáciai kapcsolatokon keresztül képtelenek szerepeiket betölteni. A Föld roppant természeti erőforrásainak racionális felhasználását tartósan be kell építeni a fejlesztési stratégiákba, ez pedig lehetetlen a tudománytól kapott meggyőző érvek nélkül.
2
AJÁNLÁSOK A fenti nyilatkozatok fényében a következő ajánlásokat tesszük: 1. Nemzetközi tudományos együttműködés és világméretekben fenntartható fejlődés érdekében
összehangolt
nemzeti
intézkedések
a
A világ kölcsönös függésben álló, bonyolult környezeti, gazdasági és társadalmi elemekből álló rendszerében csak akkor lehet szó fenntartható fejlődésről, ha a globális és a nemzeti munkálkodás összehangolódik. Nemzetközi harmonizációra és közös elvekre van szükség a nemzeti tudománypolitikai lépések és a globális fenntarthatósággal foglalkozó kutatási projektek összehangolására. A koordinálási folyamat során figyelembe kell venni a jelen nemzeti kapacitásokban fennálló regionális különbségeket és egyenlőtlenségeket. A világméretű kihívások egyedülálló alkalmat kínálnak a kooperációban, de paritásos alapon végzendő kutatásra. A természeti erőforrások, a magasan képzett szakemberek, a tudásbeli stratégiai erőforrások, és a kutatói infrastruktúra aránytalan különbségei gátolják az értelmes együttműködést és politikai, szociális és gazdasági feszültség létrehozói. Ezért a fenntarthatóság érdekében tett politikai lépéseknek a világszerte fennálló egyenlőtlenségek csökkentésére is irányulniuk kell, és külön figyelmet kell fordítani az oktatásra, a kutatói infrastruktúrára és a tudás stratégiai erőforrásaihoz való hozzáférésre. 2. Az egyenlőtlenségek csökkentésére és a globálisan fenntartható tudomány és innováció elősegítésére szolgáló oktatás Mindenekelőtt kiváló minőségű oktatásra van szükség a természettudományokban és a műszaki tudományokban: ez már az az elemi oktatásban is létfontosságú, hiszen ettől függ a modern kultúrának, később az országnak a globális versenyképessége. Meg kell, hogy értsék a kormányok, hogy az oktatásba való jelentős befektetés és a természettudományos tárgyak oktatásának mélyreható megváltoztatása szorosan összefügg a társadalmi beilleszkedéssel, a gyarapodással, a hatékony állampolgársággal és a bolygó fenntartható jövőjének az építésével. A globális fenntarthatóság a társadalom minden egyes tagja bevonását igényli, különösen pedig az, hogy több nő kapcsolódjék be a tudományos életbe. A felsőoktatásban bátorítani kell a tantárgy- és tudományköziséget, a diszciplínák összekapcsolt szemléletén nyugvó oktatást azért, hogy a mai társadalmak és az iparágak összetett igényeivel foglalkozni lehessen. Ebben a korban, amikor egyaránt és állandóan nő a diákok és a tanárok mobilitása, rendkívül fontos a nemzetközi együttműködés, hogy a jövőbeli generációk számára szükséges magasan képzett emberi tőke igényeit ki lehessen elégíteni. 3. Felelősen és etikusan végzett kutatói és fejlesztői munka A globális tudomány világában a tudományos intézményeknek olyan folyamatos önvizsgálati és önszabályzó mechanizmust kell létrehozniuk és üzemeltetniük, amely a kutatás és felfedezés során felmerülő felelősség, a kötelezettségek és a viselkedési kódex kérdéseit meghatározza. A világ tudományos közösségének egyetemes viselkedési kódexre van szüksége, amely foglalkozik a tudományos kutatók jogaival, szabadságjogaival és kötelességeivel, illetve a tudományos kutatás egyetemes szabályaival. Ezeket a szabályokat és elveket az államoknak meg kell tartaniuk, továbbá el is kell fogadtatniuk a nemzeti törvényalkotóik körében. A tudósoknak meg kell erősíteniük személyes és intézményi felelősségüket a jelen és a jövő társadalmaival szemben, hogy elkerüljék 3
azokat a károkat, amelyek abból eredhetnek, hogy nem vagy csak tévesen ismerik az új felfedezések és az alkalmazott tudományos ismeretek következményeit. Akik a tudományt és a tudósokat támogatják, felelősek azért, hogy amikor a kormányok vagy a magángazdaság kutatási-fejlesztési és innovációs projektek kiválasztásában és megvalósításában eljárnak, akkor annak során ne kapjon elsőbbséget a rövidtávú gazdasági és politikai érdek a morális és szociális megfontolások rovására. A társadalmi, közösségi befogadás a fenntartható fejlődés kulcskérdése, ezért ez egyben a tudományos kutatás, technológia és innováció döntő etikai velejárója is. 4. Hatékonyabb párbeszéd a fenntarthatóság kérdéseiről a kormányokkal, a társadalommal, az iparral és a médiával A globális fenntarthatóság céljainak elérése érdekében rendkívül fontos, hogy a társadalmakat bevonjuk, továbbá felkészítsük arra, hogy maguk is tudáshordozókként vegyenek részt abban a vitában és elemzésben, amely környezeti, erkölcsi, és erkölcsösségi kérdéseket vet fel a globálisan nem fenntartható fogyasztási szintekről. A politikaformálók felelőssége olyan viselkedésminták, hozzáállások és tulajdonságok népszerűsítése, amelyek a Föld erőforrásainak fenntartható és felelős használatát ösztönzik. A tudományos közösséggel és a politikai döntéshozókkal együttműködve arra van szükség, hogy az ipar olyan új termelési módszereket dolgozzon ki, amelyek lehetővé teszik a gazdasági célok teljesülését és ugyanakkor az erőforrások mértéken felüli kihasználásának elkerülését is. A média bevonása elengedhetetlen a tudományos ismeretek terjesztésébe és a politikai döntéseknek az emberekre háruló következményeinek közlésébe Ezért kulcsfontosságú, hogy a tudomány és a politika kapcsolódási felületét megerősítsük, mivel az a dialógus és a bevonás helyszíne, illetve ezt kell igénybe venni a fenntartható fejlődés érdekében szükséges társadalmi átalakuláshoz. E tekintetben a természettudományok, a műszaki tudományok és a társadalomtudományok integrálása abszolút követelmény a globális fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozó hatékony politikai teendők megtervezéséhez. 5. Fenntartható mechanizmusokat a tudomány finanszírozására! A tudományos felfedezések szolgálnak az innováció és a társadalmi és gazdasági fejlődés alapjául. A tudományba való befektetés adja meg azt a kapacitást, amely nemzeti szinten a jövőbeni fejlődéshez kell, valamint annak a lehetőségét, hogy a globális kihívásoknak nemzetközi téren tehessünk eleget. A technológiai és társadalmi fejlődésnek új és előre nem látott útjait nyitja meg; csillapítja a gazdasági válságokat és kijelöli nemzeti és nemzetközi szinten a fenntarthatóság érdekében bejárandó útvonalat. A kormányok és különösképpen a parlamenti képviselők elsőrendű kötelessége, mind a fejlett, mind a fejlődő világban, hogy olyan fenntartható mechanizmusokat alakítsanak ki a tudományos kutatások anyagi támogatására és annak biztosítására, hogy azok betöltsék a társadalmak javára folytatott szolgálatukat. Ezért felhívunk mindenkit egy összehangolt együttes akcióra és mobilizáljuk a nemzetközi akadémiákat és tudományos közösségeket, hogy töltsék be szerepüket azzal például, hogy támogatják a Future Earth, ás a Research for Global Sustainability programokat. Jelenleg a nemzeti kormányok és az ENSz folytat tárgyalásokat a Post-2015 Development Agenda-ról és naprakészre hozzák a Hyogo Framework for Action on Disaster Risk Reduction tervet. Eme elképzelésnek és a fenntartható fejlődés céljainak a megvalósítása még az eddigieknél is nagyobb kihívást jelenhet. 4
Ezért a tudósoknak, döntéshozóknak és a társadalmaknak részt kell venniük ebben a folyamatban, regionális és globális szinten is, mivel ez kihagyhatatlan lesz a globálisan fenntartható fejlődés eléréséhez vezető út kikövezésében. A Rio de Janeiro-ban megtartott Tudomány Világfóruma ezért elkötelezi magát a tudománynak a fenntartható fejlődés szolgálatába állítása mellett. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Őszinte hálánkat fejezzük ki Dilma Rousseff-nek a Brazil Szövetségi Köztársaság elnökének azért a szíves vendéglátásért, amelyet a 2013. TUDOMÁNY VILÁGFÓRUMA alkalmából házigazdaként tanúsítottak, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának azért, hogy a TUDOMÁNY VILÁGFÓRUMA folyamatos megrendezését biztosította.
5
