AZ V. ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA
HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAM
S Á T O R A L J A Ú J H E L Y , 2004.
Angol nyelv előkészítő évfolyam „Az élő idegen nyelv tanításának és tanulásának alapvető célja a kommunikatív nyelvi kompetenciák kialakítása. A kommunikatív kompetencia fogalma azonos a használható nyelvtudással. Az adott szituációnak megfelelő nyelvhasználati képességet jelentik, mérése és értékelése a négy nyelvi alapkészségen (hallás, beszéd, olvasás és írás) keresztül lehetséges. A kommunikatív kompetenciák fejlesztése a következőket jelenti: 1. A kötelező oktatás végére a tanulók legyenek képesek egy, vagy két idegen nyelvet személyes, oktatási, közéleti és személyes kontextusban megfelelően használni. 2. A nyelvtanulás során a tanulókban alakuljon ki és maradjon ébren a kedvező attitűd és motiváció a nyelvtanulás, a tanult nyelv, a tanult nyelven beszélő emberek és kultúrájuk, valamint általában más nyelvek és kultúrák megismerésére. 3. A tanulók legyenek képesek nyelvtudásukat egész életükön át önállóan fenntartani, fejleszteni, emellett új idegen nyelveket hatékonyan és sikeresen tanulni." (1993. évi LXXIX. Törvény 2003 június 23. módosítása) A nyelvi előkészítő évfolyamon folyó idegen-nyelv oktatásának általános céljai: 1. A középiskolát elvégző fiatalok közül minél többen magas szintű nyelvtudással hagyják el a középiskolát 2. A nyelvtanulásra és informatikára szántható év lehetőséget ad a különböző háttérrel érkezők tudásának összehangolására, intenzív fejlesztésére, így esélyteremtő, hátránykompenzáló hatással bír. 3. Megfelelő alapot adhat ahhoz, hogy a jövőben a felsőoktatás a szaknyelvi képzés terévé váljon és mindenki egyenlő eséllyel indulhasson a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon. 4. A 9. évfolyamon tanulók intenzív nyelvtanulási keretek között idegen nyelvekből olyan használható tudáshoz jussanak, amelynek birtokában tanulmányaik végén sikerrel tehetnek emelt szintű nyelvi érettségi vizsgát 5. A tanulókban kedvező attitűdöt és motivációt alakítson ki a nyelvek, a hozzájuk tartozó kultúrák és általában a nyelvtanulás iránt. 6. A megfelelő tanítási és tanulási stratégiák alkalmazásával és átadásával a tanulók váljanak képessé nyelvtudásuk fenntartására és továbbfejlesztésére.
9. évfolyam Évi óraszám: 444 óra Heti óraszám: 12 óra Kimeneti szint: A2 Európai alapszint Feldolgozandó fejezetek, témakörök Szintfelmérés, ismerkedés 1. E M B E R ES TÁRSADALOM Emberi kapcsolatok, bemutatkozás, család, ismerkedés Szókincs: családtagok, rokonsági kifejezések, tanulás, szabadidő Nyelvtani fogalomkörök: egyszerű jelen - szokásszerű cselekvés kifejezése, birtoklás kifejezése, melléknevek Készségfejlesztés: beszédkészség, kérdésalkotás, egyszerű magánlevél
Feldolgozásra szánt óra 90
-
-
2.
írása Mindennapi élethelyzetek, aktuális, folyamatban lévő események Szókincs: öltözködés, napi feladatok, tevékenységek, ruhanemű vásárlás Nyelvtani fogalomkörök: folyamatos jelen idő, leírás, kérdő mondatok Készségfejlesztés: szóbeli leírás, pillanatkép megfogalmazása, vásárlás szituáció interakciói Életcél, Jövőkép, utazás Szókincs: jövő elképzelések, célok, ambíciók, időjárás, programajánlat Nyelvtani fogalomkörök: jövőidejűség igealakjai Készségfejlesztés: olvasott szövegértés, hallás utáni szövegértés, társalgás Társasági érintkezés szóbeli és írásbeli formái, találkozás, üdvözlés, társalgás Szókincs: kapcsolatteremtés, társalgás, mindennapi beszédhelyzetek Nyelvtani fogalomkörök: multi-word verbs Készségfejlesztés: olvasott szövegértés, magánlevél írása A célországok életmódja, egyéni ambíciók, életcélok, tervek Szókincs: pályaválasztás, lehetőségek, tervek, ambíciók Nyelvtani fogalomkörök: to infinitív, -ing participle, going to és will, szóképzés, szócsaládok. Készségfejlesztés: kérdőív kitöltése, olvasott szöveg értése, vita, véleménynyilvánítás. Kapcsolatteremtés, társalgás, baráti viszony ápolása Szókincs: mindennapi élet, személyes információk, hírek, események Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect Simple és Continuous Készségfejlesztés: telefonálás, levélírás
MUNKA - Szakmák, munkakörülmények bel- és külföldön, pályaválasztás Szókincs: foglalkozások, munkavégzés, képzettségek, kötelezettségek Nyelvtani fogalomkörök: egyszerű jelen, kérdő szórend, időkifejezések Készségfejlesztés: hallás utáni szövegértés, jegyzetelés, szövegalkotás információból - Munkakörülmények itthon és külföldön, karrier, pályaválasztás Szókincs: foglalkozások, életutak, képességek Nyelvtani fogalomkörök: összetett főnevek, make és do Készségfejlesztés: meghívás, tanácsadás, hivatalos levél írása
3. SZABADIDŐ ELTÖLTÉSE Kedvtelések, sport, hobby Szókincs: szabadidős tevékenységek, sport, pihenés, utazás Nyelvtani fogalomkörök: Gerund, kérdésszerkesztés, hely- és időhatározók, Készségfejlesztés: beszédkészség, érdeklődés, összefüggő szöveg alkotása, hallás utáni szövegértés. 4. LAKÁS, LAKÓHELY Lakásbelső, a környék leírása, tájékozódás térképen
24
20
20
Szókincs: lakás és részei, egyéb épületek, útbaigazítás Nyelvtani fogalomkörök: helyhatározók, térbeliség kifejezése Készségfejlesztés: leírás készítése, szóban és írásban, információ kiemelése hallás után, társalgás, útbaigazítás, statikus helyhatározó elöljárók 5 TÁGABB KÖRNYEZETÜNK Város - vidék összevetése Szókincs: városi élet jellemzői, kulturális, sport, munka, stb. lehetőségek, lakáskörülmények Nyelvtani fogalomkörök: melléknév-fokozás, jelzőhasználat, elöljárók a mozgást jelentő igékkel Készségfejlesztés: olvasott szöveg feldolgozása, tömörítés, leírás érzelemkifejező eszközökkel. - Nagyvárosi élet, vásárlás, élelmiszer, ruházat Szókincs: élelmiszerek, ruhaneműk, boltok fajtái Nyelvtani fogalomkörök: mennyiség kifejezése, megszámlálható, nem megszámlálható főnevek, névelő Készségfejlesztés: hallott szövegértés, jegyzetelés, nyomtatvány kitöltése. - Nagyvárosi élet jellemzői Szókincs: nevezetességek, látnivalók, adatok Nyelvtani fogalomkörök: minőségre kérdezés, jelzők, melléknévfokozás Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, útbaigazítás 6. ORSZAGISMERET Híres emberek régen és ma, művészet Szókincs: fizikai és szellemi képességek, hírnév Nyelvtani fogalomkörök: képesség kifejezése, segédigék, múlt idő használata Készségfejlesztés: olvasott szövegértés, véleményalkotás Tradíciók, jókívánság, üdvözlet Szókincs: életrajzi események, történelmi események, ünnepek, hagyományok, szokások Nyelvtani fogalomkörök: múlt idő, rendhagyó igék, időhatározók Készségfejlesztés: olvasott szöveg értelmezése, üdvözlőkártya írása Célországok életmódja, iskoláztatás Szókincs: mindennapi élet tárgyai, fogalmai, életmód jellemzői Nyelvtani fogalomkörök: birtoklás, egyszerű jelen idő Készségfejlesztés: olvasott és hallás utáni szöveg értése, személyleírás Célországok irodalmi, film, zene, sportélete Szókincs: irodalom, film, zene, jelzők, határozók, irodalmi műfajok, utazás vonaton Nyelvtani fogalomkörök: módhatározók, kérdőszavak, elöljárószók, egyszerű és folyamatos múlt idő, rendhagyó igék Készségfejlesztés: olvasott és hallás utáni szövegértés, tömörítés, elbeszélés, társalgás Célországok földrajza, társadalmi, művészeti élete, életmódok összehasonlítása Szókincs: műfajok, stílusok, zene, film, életrajzi adatok,utazás, országok, nemzetek, nyelvek, nevezetességek
40
100
Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect, elöljárószók, határozószók, rendhagyó igék, rövid válasz. Készségfejlesztés: telefonbeszélgetés, hallás utáni megértés, jegyzetelés, életrajz írása, interjú készítés. Közelmúltbeli események a célországok életéből Szókincs: politika, történelmi események, mindennapi élet küzdelmei Nyelvtani fogalomkörök: kérdő mondatok, utókérdés, used to Készségfejlesztés: hallás utáni szövegértés, jegyzetelés, interjú Célországok történelmi hősei, híres események Szókincs: kaland, veszély, hősiesség, harc Nyelvtani fogalomkörök: igealakok, infinitive és -ing participle, határozószók Készségfejlesztés: elbeszélés írása, stíluseszközök, határozók használata 7. ÉTKEZÉS Helyes és helytelen táplálkozás Szókincs: élelmiszerek, italok, gyümölcsök, édességek Nyelvtani fogalomkörök: mennyiség, minőség, összehasonlítás kifejezése Készségfejlesztés: szóbeli szövegalkotás, hallás utáni szövegértés, vásárlás szituáció interakciói 8. TUDOMÁNYOS ES TECHNIKAI MŰVELTSÉG Ma is használt eszközök, újítások, találmányok Szókincs: tárgyak, találmányok megnevezése, jelzők Nyelvtani fogalomkörök: múlt idejűség, felszólító mód, módbeli segédigék Készségfejlesztés: olvasott szöveg értelmezése, hallás utáni szövegértés 9. TERMÉSZETI KÖRNYEZETÜNK A modern élet és a környezet kapcsolata, környezetvédelem Szókincs: utazás, modern eszközök, épületek, környezetszennyezés Nyelvtani fogalomkörök: will, feltételes mondatok, időhatározói Mellékmondatok Készségfejlesztés: esszé írása, társalgás, vita, véleménynyilvánítás szóban és írásban 10. Ismétlés, gyakorlás, számonkérések, témazárók
20
10
20
100
Kimeneti követelmény: A2 E u r ó p a i alapszint Ezen a szinten a diák megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak, pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, állás. Az egyszerű és begyakorolt nyelvi helyzetekben tud kommunikálni úgy, hogy egyszerű és direkt módon információt cserél családi, vagy mindennapi dolgokról. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.
Beszédértés
Beszédkészség
Olvasásértés w
írás
Megérti a leggyakoribb fordulatokat és szókincset, ha számára ismert, közvetlen dolgokról van szó. Megérti a rövid, világos és egyszerű üzeneteket, bejelentéseket és egyéb gyakori szövegek lényegét Részt tud venni egyszerű, begyakorolt, mindennapi témáról szóló beszélgetésben, mely közvetlenül információcserét igényel ismert tevékenységgel kapcsolatban. Képes magát megértetni társasági beszélgetésben. Röviden le tudja írni például családját, lakóhelyét, tanulmányait. Megérti rövid, egyszerű szövegek, köztük történetek lényegét. A kért információt ki tudja keresni. Rövid feljegyzéseket, üzeneteket, magánlevelet tud írni.
10. évfolyam Évi óraszám: 148 óra Heti óraszám: 4 óra Kimeneti szint: A2+ Feldolgozandó fejezetek, témakörök ISMÉTLÉS - A korábban tanult ismeretek felelevenítése, gyakorlása 1. E M B E R E S TÁRSADALOM Célországbeli társadalmi érintkezés szabályai Szókincs: viselkedéskultúra, utazás, kapcsolatteremtés kifejezései Nyelvtani fogalomkörök: módbeli segédigék, melléknevek, szóképzés Készségfejlesztés: társalgás, érdeklődés, nyomtatványkitöltés. Emberi kapcsolatok, családi viszonyok Szókincs: jellemzés melléknevei, családi, rokonsági kifejezések, az élet eseményei. Nyelvtani fogalomkörök: módbeli segédigék, valószínűség kifejezése, Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, hallás utáni szövegértés, kérdőív, személy- és helyszín leírás. Valóság és álom, vágyak, életmód, életcél Szókincs: mindennapi élet, rendkívüli események, álomvilág Nyelvtani fogalomkörök: feltételes mondatok, vágy, kívánság kifejezése, mult-word verbs Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, hallás utáni szövegértés, jegyzetelés, magán- és hivatalos levél írása Érzelmi élet megnyilvánulásai Szókincs: rokonszenv, ellenszenv, barátság, szerelem Nyelvtani fogalomkörök: Past Perfect, Reported speech Készségfejlesztés: szóbeli és írásbeli kapcsolattartás, elbeszélés Hátrányos helyzetű csoportok, életmódbeli különbségek Szókincs: házasság, születés, temetés, életünk eseményei, ünnepi alkalmak, gratuláció Nyelvtani fogalomkörök: függő beszéd Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, hallás utáni szövegértés,
Feldolgozásra szánt óra 10 34
2. -
versolvasás és mondás, magánlevél. MUNKA Munkakörülmények bel- és külföldön, foglalkozások, munkahelyek Szókincs: foglalkozások, munkavégzés fogalmai, munkahelyek Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect, multi-word verbs Készségfejlesztés: telefonálás, hivatalos levél, állás-hirdetés és pályázat, önéletrajz
3. SZABADIDŐ, SZÓRAKOZÁS Munka, kikapcsolódás, hétköznapok és hétvége Szókincs: hobby, sport, szórakozás, kikapcsolódás, életmód Nyelvtani fogalomkörök: jelen idejű igealakok, aktív, passzív Készségfejlesztés: személyleírás, helyszín bemutatása 4. UTAZÁS Nyaralás, bel- és külföldön Szókincs: nemzetközi utazás, tervezés, előkészületek, időjárás, szállás Nyelvtani fogalomkörök: jövő idejű formák, folyamatos jelen idő Készségfejlesztés: üzenet, fax, email írása, hivatalos, udvarias stílus 5. ORSZAGISMERET Célországok mindennapi élete, sajtó, rádió ismeret Szókincs: technikai eszközök, mindennapi események Nyelvtani fogalomkörök: passzív szerkezet Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, tömörítés, esszé írása, egy könyvről, vagy filmről Célországok társadalmi, kulturális élete Szókincs: ételek, helyek, nagyvárosok, életmód, feliratok Nyelvtani fogalomkörök: like-kérdések, igealakok, vonatkozó névmások Készségfejlesztés: olvasott szöveg értése, társalgás, véleménycsere, leírás szóban és írásban Irodalmi, társadalmi és művészeti élet Szókincs: műfajok, olvasás, képzőművészetek, zene, utazás, művelődés, társasági érintkezés, tudományos érdekességek, tradíciók Nyelvtani fogalomkörök: múlt idejű igealakok, aktív, passzív, határozószók, indirect questions, utókérdés Készségfejlesztés: elbeszélés írása, idiómák, informális nyelvi stílus, sajtónyelv. Célországok mindennapi élete, társadalmi szokások, gazdaság Szókincs: gazdaság, pénz, nyeremény, szerencsejáték, óhajok, kívánságok, jótékonyság Nyelvtani fogalomkörök: feltételes mondatok, időhatározói mellékmondatok Készségfejlesztés: társalgás, információcsere, szövegösszekötő elemek írásban 6. EGÉSZSÉG, BETEGSÉG Káros szenvedélyek, gyógykezelés, életmód Szókincs: szenvedélyek, életmód, egészség, gyógykezelés, napirend Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect Continuous, időhatározói mellékmondatok, összetett főnevek Készségfejlesztés: információcsere, olvasott szöveg értése, hallás utáni szövegértés
8
8
10
36
10
7. TUDOMÁNYOS ES TECHNIKAI MŰVELTSÉG Technikai eszközök, vívmányok, találmányok Szókincs: a világ csodái, technikai eszközök, tárgyak, események Nyelvtani fogalomkörök: segédigék, igeidők, kérdés, tagadás, rövid válasz. Készségfejlesztés: társalgás, információ és véleménycsere 8. TERMÉSZETI KÖRNYEZETÜNK Környezetvédelem, környezetszennyezés, a jövő technológiái, világűr Szókincs: környezet, szennyezés, világűr, ellentétek Nyelvtani fogalomkörök: előrejelzés, ajánlat, elvárás kifejezése, will, időhatározói mellékmondatok. Készségfejlesztés: információadás, -kérés, lényeg megértése olvasott és hallott szövegből 9. Ismétlés, gyakorlás, számonkérések, témazárók.
8
8
28
Kimeneti szint: A2+
11. évfolyam
Éves óraszám: 148 óra Heti óraszám: 4 óra Kimeneti szint: B1 Európai küszöbszint Feldolgozandó fejezetek, témakörök ISMÉTLÉS - A korábban tanult ismeretek felelevenítése, gyakorlása 1 .EMBER ES TÁRSADALOM Baráti kapcsolatok ápolása Szókincs: társadalmi érintkezés, barátság, párválasztás, szerelem Nyelvtani fogalomkörök: jövő idejű formák, igeidők használata a mellékmondatokban. Készségfejlesztés: társalgás, telefonálás, levélírás, híradás. Embertípusok, életmódok különbözősége, tolerancia Szókincs: életmód, mindennapi gondok, megélhetés, hátrányos helyzet Nyelvtani fogalomkörök: szokásszerűség kifejezése, időkifejezések Készségfejlesztés: elbeszélés, történelmi kor ábrázolása, emberábrázolás 2. MUNKA Munkakörülmények bel- és külföldön Szókincs: foglalkozások, a munka világa, pályaválasztás Nyelvtani fogalomkörök: mennyiség kifejezése, megszámlálható és nem megszámlálható főnevek Készségfejlesztés: jegyzetelés, anyaggyűjtés, riport 3. UTAZÁS, NYARALÁS Bel- és külföld, nemzetközi utazás előkészítése Szókincs: nemzetközi utazás, tervezés, előkészületek, időjárás,
Feldolgozásra szánt óra 10 34
10
10
közlekedési eszközök, szállás Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect, folyamatos igealakok Készségfejlesztés: társalgás, élménybeszámoló, interjú, jegyzetelés, hallás utáni szövegértés 4. ORSZAGISMERET Célországok gazdasági, társadalmi, művészeti élete Szókincs: életmód, mindennapi és különleges életutak, hírnév, földrajz Nyelvtani fogalomkörök: jelzői mellékmondatok, participle, infinitive Készségfejlesztés: hely leírás, rádió hírek, reklámok értelmezése - Célországok társadalmi, kulturális és művészeti élete Szókincs: olvasás, könyv, irodalmi műfajok, művelődés, jellemzés melléknevei Nyelvtani fogalomkörök: elbeszélő igeidők, aktív, passzív, szóképzés Készségfejlesztés: elbeszélés, könyv- vagy film ajánlás írása, társalgás olvasmányélményről - Célországok híres művészeivel való találkozás Szókincs: hírnév, olvasás, irodalom, művészet Nyelvtani fogalomkörök: módbeli segédigék, valószínűség, határozók és erős melléknevek Készségfejlesztés: rajongói levél írása, anyaggyűjtés, Élményszerű ség Célországok életmódjainak különbözősége, embertípusok, tolerancia Szókincs: emberi kapcsolatok, viszonyok, mindennapi beszédhelyzetek Nyelvtani fogalomkörök: feltételezés, idiómák Készségfejlesztés: rádiójáték megértése, társalgás, szituációk 5. TÁGABB KÖRNYEZETÜNK Lakóhely, a világ nagyvárosai Szókincs: lakóhely, közintézmények, városok, látnivalók, családok, életmód Nyelvtani fogalomkörök: igeidők rendszere, segédigék, összetett főnevek Készségfejlesztés: információcsere, véleménynyilvánítás, magánlevél írása 6. TUDOMÁNYOS ES TECHNIKAI MŰVELTSÉG Technikai eszközök életünk modern eszközei Szókincs találmányok, technikai eszközök, tárgyak, események Nyelvtani fogalomkörök: segédigék, igeidők, kérdés, tagadás, rövid válasz. Készségfejlesztés: társalgás, információ és véleménycsere 7. TERMÉSZETI KÖRNYEZETÜNK Környezetvédelem, környezetszennyezés, a jövő technológiái Szókincs: környezet, szennyezés, ellentétek Nyelvtani fogalomkörök: előrejelzés, ajánlat, elvárás kifejezése, időhatározói mellékmondatok. Készségfejlesztés: információadás, -kérés, lényeg megértése
36
24
8
olvasott és hallott szövegből 8. Ismétlés, gyakorlás, számonkérések, témazárók.
16
12. évfolyam Évi óraszám: 185 óra Heti óraszám: 5 óra
Feldolgozandó fejezetek, témakörök ISMÉTLÉS Korábban tanult ismeretek gyakorlása, számonkérés TÁGABB KÖRNYEZETÜNK (lakóhely, a világ nagyvárosai) Szókincs: lakóhely, közintézmények, városok, látnivalók, családok, életmód Nyelvtani fogalomkörök: igeidők rendszere, segédigék, összetett főnevek Készségfejlesztés: információcsere, véleménynyilvánítás, magánlevél írása UTAZÁS, NYARALÁS (bel- és külföld, nemzetközi utazás előkészítése) Szókincs: utazás, közlekedési eszközök, tervezés, előkészületek Nyelvtani fogalomkörök: Present Perfect, folyamatos igealakok Készségfejlesztés: társalgás, élménybeszámoló, interjú, jegyzetelés, hallás utáni szövegértés ORSZAGISMERET (célország(ok) társadalmi, kulturális és művészeti élete) Szókincs: olvasás, könyv, irodalmi műfajok, művelődés, jellemzés melléknevei Nyelvtani fogalomkörök: elbeszélő igeidők (múlt), aktív, passzív, szóképzés Készségfejlesztés: elbeszélés, könyv- vagy film ajánlás írása, társalgás olvasmányélményről MUNKA (munkakörülmények bel- és külföldön) Szókincs: pályaválasztás, foglalkozások, munka világa Nyelvtani fogalomkörök: mennyiség kifejezése, megszámlálható és nem megszámlálható főnevek Készségfejlesztés: jegyzetelés, anyaggyűjtés és riport készítése E M B E R ES TÁRSADALOM (baráti kapcsolatok ápolása) Szókincs: társadalmi érintkezés, barátság, párválasztás, szerelem Nyelvtani fogalomkörök: jövő idejű formák, igeidők használata a mellékmondatokban Készségfejlesztés: telefonálás, levélírás, társalgás, híradás ORSZAGISMERET (célország(ok) gazdasági, társadalmi, művészeti élete) Szókincs: életmód, mindennapi és különleges életutak, hírnév, földrajz Nyelvtani fogalomkörök: jelzői mellékmondatok, participle,
Feldolgozásra szánt óra 22 12
10
12
12
10
10
infinitive Készségfejlesztés: hely leírás, rádió hírek, reklámok értelmezése TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI MŰVELTSÉG (technikai eszközök, életünk modern eszközei) Szókincs: technikai vívmányok, találmányok, mindennapi élet Nyelvtani fogalomkörök: igealakok, redukált infinitive Készségfejlesztés: vita, információcsere, esszé írása egy találmányról ORSZAGISMERET (célország(ok) híres művészeivel való találkozás) Szókincs: hírnév, irodalom, olvasás, művészet Nyelvtani fogalomkörök: módbeli segédigék, valószínűség, határozók és erős melléknevek Készségfejlesztés: rajongói levél írása, anyaggyűjtés, élményszerűség TERMÉSZETI KÖRNYEZET (ember és természet kapcsolata) Szókincs: környezet, -szennyezés, -védelem Nyelvtani fogalomkörök: kérdés, tagadás, melléknevek Készségfejlesztés: szövegalkotás logikai kapcsolóelemekkel szóban és írásban, hallás utáni szövegértés EMBER ES TÁRSADALOM (embertípusok, életmódok különbözősége, tolerancia) Szókincs: életmód, mindennapi gondok, megélhetés, hátrányos helyzet Nyelvtani fogalomkörök: szokásszerűség kifejezése, időkifejezések Készségfejlesztés: elbeszélés, történelmi kor ábrázolása, emberábrázolás ORSZAGISMERET (célország(ok) életmódok különbözősége, irodalmi és művészeti élete) Szókincs: emberi kapcsolatok, viszonyok, mindennapi beszédhelyzetek Nyelvtani fogalomkörök: feltételezés, idiómák használata Készségfejlesztés: rádiójáték megértése, társalgás, szituációk TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI MŰVELTSÉG (20. század nagy találmányai és eseményei) Szókincs: találmányok, életmód, emberi kapcsolatok Nyelvtani fogalomkörök: főneves szerkezetek, névelők és determinánsok, nyomaték kifejezése Készségfejlesztés: életút bemutatása, szórend és figyelemfelhívás, olvasott szöveg értése, hallás utáni szövegértés, társalgás ÉV VÉGI ISMÉTLÉS tanult anyag rendszerezése, gyakorlása, számonkérés, értékelés Összes óraszám:
10
10
12
10
10
10
35 185
Kimeneti szint: B1+ Európai küszöbszint - a kimeneti vizsgát sikeresen teljesítő tanulók rendelkeznek a középszintű érettségire való jelentkezés feltételével
13. évfolyam Eves óraszám: 160 óra Heti óraszám: 5 óra Kimeneti szint B2 Európai középszint - Emelt érettségi szint Fejlesztendő készségek Hallott szöveg értése
Feldolgozásra szánt óra 30
A tanuló képessé válik megérteni a szöveg lényegét, átfogó üzenetét, követni a szöveg gondolatmenetét, megérteni a kulcsinformációkat, alkalmazni különböző értési stratégiákat, megérteni az adott álláspont mellett és ellene szóló érveket, felismerni a szöveg hangnemét, következtetni a beszélők egymáshoz való viszonyára. 1. Közérdekű bejelentések, közlemények (pl. pályaudvaron, repülőtéren, áruházban) 2. Rögzített telefonos szövegek (pl. üzenetrögzítő, információs szolgálatok, útinformáció, menetrend) 3. Médiaközlemények (pl. időjárás-jelentés, reklám, programismertetés, hírek) 4. Beszélgetések, telefonbeszélgetések 5. Riportok, interjúk 6. Beszámolók 7. Közérdekű témáról szóló ismeretterjesztő szövegek Olvasott szöveg értése A tanuló képessé válik megérteni a szöveg lényegét, átfogó üzenetét, a kulcsinformációkat, követni a szöveg gondolatmenetét, különválasztani a lényeges és lényegtelen információkat, megérteni egy adott álláspont mellett és ellene szóló érveket, megkeresni egy adott értési célhoz szükséges adatszerű információkat, megkülönböztetni a tényszerűen közölt információt a véleménytől. 1. Újság-, magazin-, és folyóiratcikkek, beszámolók, riportok. (6 óra) 2. Menetrendek, étlapok 3. Feliratok, figyelmeztető szövegek, közlekedés-, és egyéb biztonsági előírások, útmutatók 4. Használati utasítások, ételreceptek 5. Hirdetések, termékismertetők, utazási/üdülési ajánlatok, film- és könyvajánlások 6. Rádió, TV, színház és egyéb műsorismertetők 7. Levelek - hivatalos, magán Személyes feljegyzések, email- és egyéb üzenetek 8. Ismeretterjesztő szövegek
30
—f
íráskészség A tanuló képessé válik megadott kommunikációs szándékot írásban megvalósítani, különböző témájú szövegeket írni, koherens szöveget létrehozni, mondanivalóját logikusan, az adott szövegfajta követelményeinek megfelelően elrendezni, felépíteni, tagolni, a szövegfajtáknak, a közlési szándéknak és a címzetthez való viszonynak megfelelő stílust és hangnemet választani, gondolatait igényes mondatszerkezetekkel, nyelvhelyességi szempontból is gondosan, pontosan kifejezni. 1. Magánlevél 2. Hivatalos levél 3. Olvasói levél 4. Önéletrajz 5. Pályázat 6. Újságcikk Kommunikáció A tanulók beszéd- és kommunikatív készségének fejlesztését szolgálja. Feladata az adott témákhoz tartozó szókincskészlet kialakítása. Feladata továbbá, hogy képessé tegye a résztvevőket arra, hogy a megadott helyzetekben, ill. szerepekben megnyilatkozzanak, megadott témákról szóló beszélgetésben részt vegyenek, gondolataikat jól érthetően, nyelvhelyességi szempontból is pontosan legyenek képesek kifejezni. Témakörök: A. Személyes vonatkozások, család (életrajz, családi kapcsolatok, személyes tervek) B. Ember és társadalom ( a másik ember külső és belső jellemzése, a baráti kör, kapcsolat a kortársakkal és másokkal, nők és férfiak, szerepek, előítéletek, hátrányos helyzetű emberek segítése, diszkrimináció a társadalomban, ünnepek, családi ünnepek, öltözködés, divat, öltözködés, mint a társadalmi hovatartozás kifejezése, vásárlások, szolgáltatások, reklámok hasonlóság és különbözőség az emberek között, társadalmi viselkedésformák) C. Környezetünk ( az otthon, a lakóhely és környéke, a lakószoba, a lakás, ház bemutatása, a lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek, a városi és vidéki élet összehasonlítása, növények és állatok a környezetünkben, a természet és az ember harmóniája, veszélyeztetett növények és állatok a környezetünkben, környezetvédelem, időjárás) D. Az iskola (élethosszig tartó tanulás, szakmai képzés, érdeklődési kör, nyelvtanulás szerepe és fontossága) E. A munka világa ( a munkavállalás körülményei, lehetőségei itthon és más országokban, divatszakmák EU) F. Életmód ( napirend, időbeosztás, egészséges életmód, környezeti higiénia, étkezési szokásaink, helyes táplálkozás, kedvenc ételek, gyakori betegségek, sérülések, baleset, szenvedélybetegségek, gyógykezelés, hagyományos és alternatív gyógyítás) G. Szabadidő', művelődés, szórakozás ( szabadidős elfoglaltságok,
35
50
hobbik, a szabadidő jelentősége az ember életében, színház, mozi, koncert, kiállítás, stb., a művészet szerepe a mindennapokban, sportolás, kedvenc sport, élsport, veszélyes sportok, olvasás, rádió, TV, videó, számítógép, Internet és hatásaik, kulturális események) H. Utazás turizmus ( a közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés, a motorizáció hatása a környezetre és a társadalomra, nyaralás itthon, külföldön, az idegenforgalom jelentősége, utazási előkészületek, az egyéni és társas utazás előnyei és hátrányai) I. Tudomány és technika (népszerű tudományok, ismeretterjesztés, a technikai eszközök szerepe a mindennapi életben, a tudományos és technikai fejlődés pozitív és negatív hatása a társadalomra, az emberiségre) Kommunikációs helyzetek 1. Áruházban, üzletben, piacon vevő 2. Családban, családnál, baráti körben vendéglátó, vendég 3. Étteremben, kávéházban, vendéglőben vendég, egy társaság tagja 2. Szállodában, campingben, panzióban vendég 3. Tanfolyamon tanuló, tanulótárs 4. Kulturális intézményben, sportlétesítményben, klubban vendég 5. Országhatáron 6. Orvosnál beteg, kísérő 7. Rendőrségen, hivatalokban ügyfél, állampolgár 8. Szolgáltató egységekben (fodrász, bank, posta, stb) ügyfél 9. Munkahelyen munkavállaló 10. Tájékozódás az utcán, útközben helyi lakos, turista 11. Telefonbeszélgetés hívó, hívott 12. Tömegközlekedési eszközön utazó, útitárs Ismétlés, gyakorlás, számonkérés, témazárók
15
ANGOL NYELV BEVEZETÉS Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó képes-e valós kommunikációs céljait a négy nyelvi alapkészség terén (olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség és íráskészség) megvalósítani. A vizsga mindkét szinten írásbeli és szóbeli részből áll, gerincét a négy nyelvi alapkészség mérése alkotja, és az összpontszámon keresztül ad képet a vizsgázó idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájáról. A kommunikatív készségek alkalmazásához a nyelvhasználónak rendelkeznie kell megfelelő mennyiségű szókinccsel, és ismernie kell a nyelv struktúráját. A nyelvi elemek értését az olvasott és hallott szövegértési feladatokban közvetett módon, a beszéd- és íráskészséget mérő feladatokban pedig közvetlenül mérjük. A nyelvtani és lexikai kompetenciát egy külön vizsgarész keretében célzottan is mérjük. A vizsga egynyelvű, azaz közvetítési készséget nem mér. Az idegen nyelvi érettségi vizsga szintmeghatározásai igazodnak az Európa Tanács skálájához. A vizsgaszintek az Európa Tanács skálájának két-két nyelvi szintjét fogják át: középszinten az A2-B1 szinteket, emelt szinten a B2-C1 szinteket. Érettségi vizsga
Eurôpa Tanâcs C2 C1 B2 Bl A2 Al
Mastery Effective Operational Proficiency Vantage Threshold Waystage Breakthrough
Emelt szint Középszint
A követelmények a Nemzeti alaptanterv, a Kerettanterv, az Idegen nyelvi érettségi vizsga általános követelményei, valamint az Európa Tanács idegennyelv-oktatással kapcsolatos ajánlásai alapján készültek. /.
RÉSZLETES A)
ÉRETTSÉGI
KÉSZSÉGEKÉS
VIZSGAKÖVETELMÉNY SZÖVEGFAJTÁK VIZSGASZINTEK
Középszint
Emelt szint
1. Olvasott szöveg értése 1.1. Készségek
A vizsgázó képes - megérteni a szöveg lényegét, - megérteni és követni a szöveg gondolatmenetét, - megérteni a kulcsinformációkat (pl. személyek, idő, hely, irány, mennyiség), - különválasztani a lényeges és a
A vizsgázó képes
lényegtelen információkat, - megérteni egy adott álláspont mellett és ellen szóló érveket, - megkeresni egy adott értési célhoz szükséges adatszerű információt, - megérteni a szöveget kommunikációs funkciójának megfelelő részletességgel, - alkalmazni a különböző olvasási stratégiákat (pl. következtetni az ismeretlen szavak jelentésére), - megkülönböztetni a tényszerűen közölt információt a véleménytől. - megérteni a szöveg mélyebb, másodlagos értelmét. 1.2. Szövegfajták
- funkcionális szövegek (pl. menetrendek, étlapok, használati utasítások, ételreceptek, rádió-, TV, színház és egyéb műsorismertetők), - informativ-instruktiv szövegek (pl. feliratok, figyelmeztető szövegek, közlekedési és egyéb biztonsági előírások/útmutatók, hirdetések, termékismertetők, utazási/üdülési ajánlatok, film- és könyvajánlások), - levelek (hivatalos és magán, szerkesztői és olvasói), személyes feljegyzések, e-mail- és egyéb üzenetek, - újságcikkek (napilap-, magazin- és folyóirat cikkek, beszámolók, riportok), - ismeretterjesztő szövegek általánosan ismert témakörökből. - irodalmi szövegek, - kritikai írások. 2.
Nyelvhelyesség
A vizsgázó képes - az alapvető nyelvtani szerkezetek és lexikai elemek mondatokba illesztésére (felismerés, kiegészítés, létrehozás),
A vizsgázó képes - változatos nyelvtani szerkezetek és lexikai elemek mondatokba illesztésére (felismerés, kiegészítés, létrehozás),
- alapvető nyelvtani és lexikai szerkezetek nyelvileg pontos használatára egszerű szövegben.
- a nyelvtani és lexikai szerkezetek nyelvileg pontos használatára komplex szövegekben is.
3. Hallott szöveg értése 3.1. Készségek
A vizsgázó képes - megérteni a szöveg lényegét, - megérteni és követni a szöveg gondolatmenetét, - megérteni a kulcsinformációkat (pl. személyek, idő, hely, irány, mennyiség, ok), - megérteni egy adott értési célhoz szükséges adatszerű információkat, - alkalmazni a különböző értési stratégiákat (pl. következtetni az ismeretlen szavak jelentésére a szövegkörnyezetből).
A vizsgázó képes
- megérteni az adott álláspont mellett és ellen szóló érveket, - felismerni a szöveg hangnemét, következtetni a beszélők egymáshoz való viszonyára. 3.2. Szövegfajták
- közérdekű bejelentések, közlemények (pl. pályaudvaron, repülőtéren, áruházban), - rögzített telefonos szövegek (pl. üzenetrögzítő, információs szolgálatok: útinformáció, nyitva tartás, menetrend), - utasítások (pl. utcán, repülőtéren, pályaudvaron), - médiaközlemények (pl. időjárásjelentés, reklám, programismertetés, rövid hír), - beszélgetések, telefonb eszélgetések, - riportok, interjúk, - beszámolók, - közérdekű témáról szóló ismeretterjesztő szövegek. 4. íráskészség
4.1. Készségek
A vizsgázó képes - a megadott helyzetekben és szerepekben megnyilatkozni,
A vizsgázó képes
illetve a megadott kommunikációs szándékokat megvalósítani (lásd Kommunikációs helyzetek és szándékok című rész), - különböző fajtájú szövegeket írni a Témakörök című részben megadott témákhoz kapcsolódóan, - koherens szöveget létrehozni (előre- és visszautalással, alapvető szinonimákkal és kötőszavakkal), - mondanivalóját logikusan és az adott szövegfajta követelményeinek megfelelően elrendezni, valamint írásművét megfelelően felépíteni és tagolni, - a szövegfajtának, a közlési szándéknak, a címzetthez való viszonyának megfelelő stílust és hangnemet választani, - az adott szövegfajták formai sajátosságainak megfelelő írásművet létrehozni, - úgy kifejezni magát, hogy esetleges nyelvtani pontatlansága, szóhasználata ne akadályozza a megértést.
- az összetettebb gondolatmenetnek megfelelő igényes mondatszerkezstéssel szöveget alkotni, - a szöveget az összetettebb gondolatmenetnek megfelelően igényesen megszerkeszteni,
- gondolatait nyelvhelyességi szempontból pontosan kifejezni,
- álláspontját, érvrendszerét következetesen, összetetten, árnyaltan kifejteni. 4.2. Szövegfajták
-
magánlevél hivatalos levél, olvasói levél, önéletrajz, pályázat, cikk diákújság számára.
5. 5.1. Készségek
Beszédkészség
A vizsgázó képes - a megadott helyzetekben és szerepekben megnyilatkozni, illetve a megadott kommunikációs szándékokat megvalósítani (lásd Kommunikációs helyzetek és szándékok című rész), - megadott témákról szóló
A vizsgázó képes
beszélgetésekben részt venni (lásd a Témakörök című rész), - mondanivalóját érthetően és összefüggően kifejezni,
- úgy beszélni, hogy kiejtése, hanglejtése, beszédtempója ne akadályozza a megértést, - egyszerű kommunikációs stratégiákat alkalmazni (pl. beszéd kezdeményezése/fenntartása, információ kérése/adása, egyszerű kompenzációs stratégiák), - beszédében a célnyelvi udvariasság és a megfelelő stílus (formális/informális) alapszabályait alkalmazni, - úgy kifejezni magát, hogy esetleges nyelvtani és lexikai pontatlansága ne akadályozza a megértést.
- gondolatait árnyaltan kifejezni, álláspontját, érvrendszerét következetesen, folyamatosan, összetetten kifejteni, - olyan kiejtéssel, hanglejtéssel és tempóban beszélni, hogy beszéde jól érthető legyen, - változatos kommunikációs stratégiákat alkalmazni (pl. a kompenzációs stratégiák hatékony alkalmazása),
- gondolatait nyelvhelyességi szempontból pontosan kifejezni,
- az összetettebb gondolatmenetnek megfelelő igényes mondatszerkesztéssel beszélni. B)
TÉMAKÖRÖK
Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusán ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi vizsga általános követelményeiben felsorolt témakörök részletes kifejtése közép- és emelt szintre, a Kerettanterv ajánlásainak figyelembevételével. A lista nem tartalmaz külön országismereti témakört, mert ennek elemei a többi témakörben előfordulnak. A középszinten felsorolt témakörök természetesen az emelt szintre is érvényesek. TEMAK
VIZSGASZINTEK Középszint
1. Személyes vonatkozások, család
- A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet, családi kapcsolatok - A családi élet mindennapjai, otthoni teendők - Személyes tervek
Emelt szint
- A család szerepe az egyén és a társadalom életében - Családi munkamegosztás, szerepek a családban, generációk együttélése
2. Ember és társadalom
3. Környezetünk
4. Az iskola
5. A munka világa
6. Életmód
- A másik ember külső és belső jellemzése - Baráti kör
- Az emberi kapcsolatok minősége, fontossága (barátság, szerelem, házasság) - A tizenévesek világa: kapcsolat - Lázadás vagy alkalmazkodás; a kortársakkal, felnőttekkel tizenévesek útkeresése - Női és férfi szerepek - Előítéletek, társadalmi problémák és azok kezelése - Ünnepek, családi ünnepek - Az ünnepek fontossága az egyén és a társadalom életében - Öltözködés, divat - Az öltözködés mint a társadalmi hovatartozás kifejezése - Vásárlás, szolgáltatások - A fogyasztói társadalom, a reklámok - Hasonlóságok és különbségek - Társadalmi viselkedésformák az emberek között - Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, ház bemutatása) - A lakóhely nevezetességei, - A lakóhely és környéke szolgáltatások, szórakozási fejlődésének problémái lehetőségek - A városi és a vidéki élet összehasonlítása - Növények és állatok a - A természet és az ember környezetünkben harmóniája - Környezetvédelem a szűkebb - A környezetvédelem környezetünkben: Mit tehetünk lehetőségei és problémái környezetünkért vagy a természet megóvásáért? - Időjárás - Saját iskolájának bemutatása - Iskolatípusok és iskolarendszer (sajátosságok, pl. szakmai Magyarországon és más képzés, tagozat) országokban - Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka - A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága - Az iskolai élet tanuláson kívüli - Hasonló események és eseményei, iskolai hagyományok hagyományok külföldi iskolákban - Diákmunka, nyári munkavállalás - Pályaválasztás, továbbtanulás - A munkavállalás körülményei, vagy munkába állás lehetőségei itthon és más országokban, divatszakmák - Napirend, időbeosztás
- Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás) - Étkezési szokások a családban - Ételek, kedvenc ételek
7. Szabadidő, művelődés, szórakozás
8. Utazás, turizmus
9. Tudomány és technika
C)
- Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben - Gyakori betegségek, sérülések, baleset - Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak) - Szabadidős elfoglaltságok, hobbik - Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. - Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport - Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet - Kulturális események - A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés - Nyaralás itthon, illetve külföldön - Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése - Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai - Népszerű tudományok, ismeretterjesztés - A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben
- Az étkezési szokások hazánkban és más országokban - Ételspecialitások hazánkban és más országokban - A kulturált étkezés feltételei, fontossága - A szenvedélybetegségek - A gyógyítás egyéb módjai - A szabadidő jelentősége az ember életében - A művészet szerepe a mindennapokban - Szabadidősport, élsport, veszélyes sportok - A könyvek, a média és az internet szerepe, hatásai - A motorizáció hatása a környezetre és a társadalomra - Az idegenforgalom jelentősége
- A tudományos és technikai fejlődés pozitív és negatív hatása a társadalomra, az emberiségre
KOMMUNIKÁCIÓS HELYZETEK ÉS SZÁNDÉKOK
1. Kommunikációs helyzetek A vizsgázó az alábbi kommunikációs helyzetekben, illetve szerepekben nyilatkozhat meg szóban és/vagy írásban mindkét szinten: Helyzet Áruházban, üzletben, piacon Családban, családnál, baráti körben Étteremben, kávéházban, vendéglőben Hivatalokban, rendőrségen Ifjúsági szálláson, campingben, panzióban, szállodában
Szerep vevő vendéglátó, vendég vendég, egy társaság tagja ügyfél, állampolgár vendég
Iskolában Kulturális intézményben, sportlétesítményben, klubban Országhatáron Orvosnál Szolgáltató egységekben (fodrász, utazási iroda, jegyiroda, benzinkút, bank, posta, cipész, gyógyszertár stb.) Szünidei munkahelyen Tájékozódás az utcán, útközben Telefonbeszélgetésben Tömegközlekedési eszközökön (vasúton, buszon, villamoson, taxiban, repülőn, hajón)
tanuló, iskolatárs vendég, látogató, egy társaság tagja turista beteg, kísérő ügyfél munkavállaló helyi lakos, turista hívó és hívott fél utas, útitárs
2. A kommunikációs szándékok listája A táblázat azon kommunikációs szándékokat tartalmazza, amelyek nyelvi megvalósítása a középszintű vizsgán elvárható. A lista a Kerettantervben felsorolt kommunikációs szándékokra épül. Az egyes kommunikációs szándékokhoz a teljesség igénye nélkül gyűjtöttük a példákat. A két szint között mennyiségi és minőségi különbség van. Emelt szinten a vizsgázónak a középszint követelményeihez képest több kommunikációs szándékot kell nyelvileg megvalósítania, valamint árnyaltabban és igényesebben kell kifejeznie magát. Például a hála lehetséges kifejezése középszinten: Thank you very much/Thanks; emelt szinten: Thank you ever so much. It was so nice of you to do that stb. Az utolsó csoportban található kommunikációs stratégiák felsorolása nem teljes, csak ajánlásnak tekinthető. 1. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Kommunikációs szándékok Megszólítás és arra reagálás Köszönés, elköszönés és arra reagálás
Bemutatkozás, bemutatás és ezekre reagálás
Telefonbeszélgetésnél megszólítás, bemutatkozás, más személy kérése, elköszönés és ezekre reagálás
Magán- és hivatalos levélben megszólítás, elbúcsúzás
Szóbeli üdvözletküldés
Pelda Excuse me. Pardon? etc. Good morning. Hello, Tom. Hi. Hello, how are you? Fine, thank you. And you? Goodbye. See you later, etc. My name's ... Have you met Tom? Nice to meet you, etc. XYZ, five two double one six eight. Hello, this is Tom Smith speaking. Can I speak to Mr Jones? Speaking. Thanks for calling. Bye, etc. Dear Tom, Dear Sir/Madam Best wishes Love Looking forward to hearing from you. Yours sincerely, etc. Give my regards to etc.
r
Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Köszönet és arra reagálás
Bocsánatkérés és arra reagálás
Gratuláció, jókívánságok és azokra reagálás
How are you? How are you doing? Fine./OK.) Not very well, I'm afraid. What's the matter? Actually, I'm suffering from..., etc. Thank you. Thanks. It's very kind of you. You're welcome. It's all right. My pleasure, etc. I'm sorry. I do apologize. That's all right. Never mind, etc. Merry Christmas. Happy Birthday. Congratulations. Thank you. Have a nice holiday. Thanks, the same to you, etc.
2. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Kommunikációs szándékok Hála Sajnálkozás, csalódottság Öröm Elégedettség, elégedettlenség
Csodálkozás Remény
Félelem, aggodalom Bánat, elkeseredés Bosszúság Együttérzés
Pelda It was most kind of you, etc. Sorry to hear that. I regret it, etc. Great! I'm so glad, etc. That's fine. I'm quite happy with that. That wasn't very good. I'm tired of it, etc. I can hardly believe it. Amazing, isn't it? etc. I'm looking forward to... I hope... I can hardly wait for..., etc. I'm worried about him. It was really frightening, etc. I'm sorry to hear that. I'm disappointed, etc. Oh, no! I'm fed up with it, etc. I am sorry. Oh, dear. I'm sorry to hear that, etc.
3. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok
Kommunikációs szándékok Véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás Érdeklődés, érdektelenség
Tetszés, nem tetszés Valaki igazának elismerése, el nem ismerése Egyetértés, egyet nem értés
Helyeslés, rosszallás Ellenvetés, ellenvetés visszautasítása Elismerés kifejezése, dicséret, és arra reagálás
Közömbösség ígéret Akarat, szándék, terv Kívánság, óhaj Képesség, lehetőség, szükségesség, kötelezettség
Bizonyosság, bizonytalanság Preferencia, érdeklődési kör kifejezése, illetve érdeklődés ezek iránt Kritika, szemrehányás
Pelda What do you think? I think it's unfair, etc. Are you interested in sports? I'm interested in... I'm not keen on it, etc. I think it's great. I don't like it, etc. You're right. You're wrong, etc. I agree. I doubt it. I don't agree with it, etc. That was fine. It wasn't very nice of you, etc. I don't think so. I'm afraid you are wrong, etc. That was really nice. Well done. Thank you, etc. I don't mind, etc. I promise. I'll do it, etc. I'd like an ice-cream. I'm going to buy a house, etc. I'd like to travel to... I want to pay, etc. I can understand French. He may be at home. People must sleep sometimes. I have to leave now. It's time to go, etc. She must be tired. I'm not sure, etc. I prefer tea to coffee. I'd rather have a rest. What would you prefer? etc. You had better stay at home. You shouldn't have done it.
4. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok Kommunikációs szándékok Dolgok, személyek megnevezése Dolgok, események leírása
Információkérés
Pelda It's a pen. The boy talking to Jane is my brother, etc. First he talked to his parents, then he phoned his friend. While waiting for the bus he saw an accident, etc. When will the plane land? At 6.40. How do you spell your name? J-O-N-E-S.
Igenlő vagy nemleges válasz Tudás, nem tudás Válaszadás elutasítása Bizonyosság, bizonytalanság
Ismerés, nem ismerés Feltételezés Emlékezés, nem emlékezés Indoklás (ok, cél)
Can you tell me the way to the station, please? etc. Did you see him? Yes, I did./No, I didn't, etc. Do you know his name? I have no idea, ete. Can you tell me the way to ...? I'm afraid, I can't, etc. He must be at home. He can't be there. Maybe he is right, etc. Do you know Peter? Yes, I've already met him, etc. I suppose I can come, etc. I remember saying that. I don't remember where I put it, etc. I didn't go walking because it was raining. We left early in order to avoid the traffic jam.
5. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok Kommunikációs szándékok Kérés, kívánság
Felszólítás, tiltás, parancs Javaslat és arra reagálás
Rendelés Meghívás és arra reagálás
Kínálás és arra reagálás
Reklamálás Tanácskérés, tanácsadás Figyelmeztetés Engedély kérése, megadása, megtagadása Segítségkérés és arra reagálás Segítség felajánlása és arra reagálás
Pelda Could you give me a pen? Would you pass me the sugar, please? I'd like you to etc. Keep off the grass. You must not smoke here, etc. Let's go out tonight. Good idea. Why don't we go to the cinema? I'd prefer to stay at home. I suggest going to Prague. I'd rather not, etc. I'll have a Coke, please, etc. Would you like to come to a party? Yes, I'd love to. Let's meet on Sunday. Sorry, I can't make it etc. Have some cheese. Thank you. Would you like another drink? No, thank you, etc. This doesn't work. I have a complaint, etc. What shall I do? Why don't you ? I think you should etc. I think you s h o u l d n ' t e t c . May I go out? Yes, of course/I'm afraid, not, etc. Will you do this for me? Certainly/Yes, of course, etc. Shall I carry it for you? That's very kind of you, etc.
6. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok (kommunikációs stratégiák) Kommunikációs szándékok Visszakérdezés, ismétléskérés Nem értés Betűzés kérése, betűzés Felkérés lassabb, hangosabb beszédre Beszélési szándék jelzése Téma bevezetése
Témaváltás Félbeszakítás
Megerősítés, igazolás Körülírás Példa megnevezése
Beszélgetés lezárása
D)
Pelda Sorry, what did you say his name was? Could you repeat it, please? etc. Sorry, I don't understand, etc. Can you spell it for me? etc. Could you speak a little more slowly, please? etc. I'd like to say/tell you ... I say..., etc. I'll tell you what... The question is... The trouble is etc. That reminds me... Talking of holidays etc. Sorry to interrupt you. Can I say something? Could I come in here? etc. Yes, sure... It is, isn't it? etc. To put it in another way, etc. A vehicle, for example a bus. A vehicle, like a bus. If I had, say, an hour to wait, etc. Right... OK. Well, it's been nice talking to you, etc.
NYELVTANI SZERKEZETEKÉS SZÓKINCS
1. Nyelvtani szerkezetek A mellékelt struktúrák listája tájékoztató jellegű, csak kategóriákat jelöl. A felsorolás természetéből adódóan nem lehet teljes. A középszintre vonatkozó lista a Kerettantervre épül, de a leírás nem fogalomköröket, hanem a leíró nyelvtan kategóriáit használja. Ezeknek a szerkezeteknek az aktív használata várható el a vizsgázótól. A receptív készséget mérő vizsgarészekben használt szövegekben előfordulhatnak a listán nem szereplő szerkezetek is, ezek azonban nem képezik a mérés részét. Emelt szinten a mai angol köznyelvben előforduló valamennyi nyelvi szerkezet ismerete a felismerés szintjén elvárható. A listán szereplő szerkezetek aktív ismeretét célzottan a nyelvhasználati vizsgarészben mérjük. KÖZÉPSZINT Pelda
Nyevtani szerkezet Articles a, an the omission of articles Nouns
Iron is a metal. I love the seaside. He is at school.
singular and plural countable uncountable some + plural noun any + plural noun some + singular noun any + singular noun Adjectives irregular adjectives comparative sentences too/enough
Possessive adjectives Adverbs manner place time Prepositions, prepositional phrases
Conjunctions, linking words
Verbs the infinitive -ing form Auxiliaries be have do Modal verbs should/shouldn't can (ability) can/could/may (permission) could - was able to manage to must/needn't (obligation) have to mustn't must/may/might/can't (certainty) used to Possessives have
child, children, people, etc. How many disks have you got? a cup of tea, a piece of cake, etc. There are some pencils in the bag. Have you got any brothers? There's some water in the vase. There isn't any milk left. good, better, best, etc. Tom is younger than Sue. She is the most intelligent of all. The town is less polluted now. I'm as tall as you. It's too difficult. He isn't old enough to drive. my, your, his, etc. He drives fast. Good people are everywhere. I always make my bed. She has just arrived. here, there, on the left, at the top, at the bottom, in the background, through the forest, along the river, etc. and/or/but/because on the one hand, on the other hand so, therefore, that's why either - or, neither - nor otherwise although, etc. I don't know ho to get there. Seeing is believing. I like reading. I am singing. He has left. Where do you live? You should ask her. I can swim. Can/could/may I open the window? He could swim at the age of two. Last summer I was able to visit the Tower. Did you manage to pass the exam? I must read it. You needn't come. Do we have to be there? Children mustn't smoke. He can't be at school. I used to lay with dolls. I didn't have many friends in the kindergarten
genitive's of Present Simple Present Simple Passive Present Continuous Present Perfect Simple Present Perfect Passive Present Perfect Continuous Past Simple Past Simple Passive Past Continuous Past Perfect Future with will certainty sudden decision prediction Passive Future Going to plans events likely to happen Reported/Indirect Speech with present reporting verb with past reporting verb
Conditionals 1st 2nd 3rd Relative clauses defining non-defining Time clauses with future meaning Clauses of purpose Wish state Question-tags
He's Kate's brother. the corner of the room When do you get up? I don't drink milk. English is spoken everywhere. Why is she crying? I am leaving. Have you done your room? I've lived here for 10 years His leg has been broken. I have been learning French for 10 years. Where did you go yesterday? And then she kissed me. When was this photo taken? What were you doing yesterday at five? He realised what he had done. When will you be 18? OK. I'll take the dog for a walk. I don't think I'll ass the exam. When will it be finished? What are you going to do on Sunday? Look at the sky, it is going to rain. I don't know where he lives. Tell him to stop it. She said she was tired. I asked him if we had met before. He told me to sit down. We'll stay at home if it rains. If I had time, I would go to the Zoo. If ou had come, we would have had a good time. The woman who is standing there is my mother. I gave him a sandwich, which he ate quickly. When Dad comes home, he'll be angry with you. I helped him so that he could pass his exam. I wish I had a dog. He is a teacher, isn't he? I'm a good girl, aren't I? They went to the cinema, didn't they? EMELT SZINT
A középszinten felsorolt szerkezetek természetesen az emelt szinten is érvényesek.
Nyelvtani szerkezet Modal verbs with perfect infinitive
Future Continuous Future Perfect Past Perfect Continuous Present Continuous Passive Past Continuous Passive Participle clauses Would - used for ast habits Wish - used for actions - to refer to unfulfilled events Gerund after idiomatic expression Conditionals - mixed type Inversion - to express emphasis
Hypotheses about the past Subjunctive
had better would rather it's time
Pelda You should have told her. They may have come home. It must have been a very good holiday. This time tomorrow I'll be flying over the ocean. By the end of this year they will have been married for 20 years. I was tired. I had been working all day. Our flat is being redecorated. He was bein questioned for hours. Going home I met Mary. Having finished lunch, we went back to work. I would go to the river every day when I was a young girl. I wish you would help me. I wish I hadn't said that. It's no use talking to him. There's no point in waiting here. If we had bought a map, we would know where we are. Never have we had such a good time. Hardly had he arrived when he had to leave again. Not only did he arrive late, but he forgot to bring a present. If only he hadn't said that. She insisted that she help her. It's funny that you should say that. I suggest he go home. We had better go home now. I would rather have a coffee. I would rather you didn't do that. It's time we went.
2. Szókincs A szókincs mennyisége és minősége meghatározó eleme a nyelvtudásnak. A vizsgázó szókincse minőségében és mennyiségében legyen elég ahhoz, hogy az adott szinten elvárt módon és minőségben - meg tudja valósítani a kommunikációs szándékait szóbeli és írásbeli közlésekben, mindennapi és elvontabb témákban; - meg tudja érteni a mások által alkotott írásbeli vagy szóbeli közléseket; - tudja alkalmazni a közléshez szükséges szavak ismeretének hiányában a kompenzációs stratégiákat. A vizsga szókincsének alapjául a mai angol köznyelv szolgál. Speciális tájnyelvi szavak, csoportnyelvi szavak és szakszavak produktív ismerete nem követelménye a vizsgának. Ilyen típusú szavak kizárólag olyan szövegekben fordulhatnak elő, amelyekben az ismeretük nem előfeltétele az adott szöveg megértésének.
Német nyelv Tervezett tanítási módszerek: Kommunikatív nyelvoktatás, melynek célja, hogy a tanuló legyen képes az idegen nyelv önálló használatára recptív és produktív szinten. Ennek elérése kommunikatív helyzetek megteremtésével, illetve kommunikatív feladatsorok segítségével történik. A receptív feladatoktól a produktív feladatokon keresztül a nyelv önálló elsajátításáig juttatjuk el a tanulókat. Interkultúrális szemlélet kialakítása, mely segít közelebb kerülni a német nyelvterület sokrétű kultúrájához. Ez segíti a nyelvi érzékenységfejlesztését, a toleráns és kooperatív munkamódszerek kialakítását. Óraterv: Évfolyam: Nyelvi előkészítő osztály Heti óraszám: 12 Évi óraszám: 444 Nyelvtanárok száma: 3 Tervezett tudásszint (a tanév végéig): A2 (az Európai Tanács nyelvi szintleírásának megfelelően)
Fejezetek, témakörök:
Tervezett óraszám:
Nyelvtani ismeretek:
Ismétlés Szintfelmérés, gyakorlás, általános iskolai ismeretek felelevenítése Alapvető nyelvi ismeretek kialakítása Ember és világ (Ismerkedés, bemutatkozás, köszönési formák, emberi kapcsolatok, család, rokonok, barátok) Szókincs: családtagok, családfa, rokonsággal kapcsolatos kifejezések, köszönési formák Készségfejlesztés: beszédkészség, kérdések megfogalmazása, bemutatkozó levél
Mondatszerkesztés: kijelentés, kérdés; a l a n y állítmány A nyelvtani nemek Határozott és határozatlan névelők Esetek: nominatív, akkusatív Igeragozás: a sein és a haben ige Számnevek: 1 - 20 21 - 100
30
Lakás és élet (Lakástípusok, lakásbelső, a ház környékének bemutatása, tájékozódás a térképen) Szókincs: a lakás részei, szobák, lakóterek, növények
Viszonyszók hová és hol kérdésre Jellegzetes igék: legen - liegen stehen - stellen hängen - hängen
30
25
(fák, virágok) Készségfejlesztés: leírás, társalgás, útbaigazítás Utazás - üdülés - közlekedés (Utazás vonattal, busszal, repülővel; üdülési lehetőségek itthon és külföldön; szállodai helyfoglalás - camping) Szókincs: utazással, üdüléssel kapcsolatos kifejezések, országnevek Készségfejlesztés: párbeszéd, hallás utáni értés, élménybeszámoló Hétköznapok: munka és szabadidő (Tevékenységi formák munka közben: szakmák, munkakörülmények, pályaválasztás, divatos foglalkozások) Szabadidős tevékenységek Otthon és a szabadban (Tv-nézés, zenehallgatás, séták, kerti munkák, sportolási lehetőségek) Szókincs: foglalkozásnevek, divatos szakmák; szabadidős tevékenységek megnevezése Készségfejlesztés: jegyzetelés, hallott szöveg értése, leírás
sitzen - setzen
Országnevek Hol? Honnan? Hová? Módbeli segédigék: Können dürfen
25
Időhatározók: Mikor? Mióta? Meddig? Időpont egyeztetése Esetek: Datív Tagadás
30
Étkezés, étkezési szokások (Reggeli - ebéd - vacsora; a magyar és a német konyha jellegzetességei; helyes táplálkozás, kedvenc ételek; étkezés otthon és étteremben) Szókincs: élelmiszerek, ételek, italok, édességek, gyümölcs - zöldség Készségfejlesztés: rendelés, vásárlás, szóbeli szövegalkotás, szituációs feladatok
A felszólító mód
30
Ünnepek és szokások (Ajándékozás, meghívás, jókívánságok kifejezése) Szókincs: az ünnepek nevei, üdvözlési kifejezések
A birtokos eset A sich - es igék
25
Készségfejlesztés: levél, képeslap, szituációk Hazánk és a nagyvilág (Országismeret; Magyarország, Budapest, városunk) Német nyelvű országok: Németország, Ausztria, Svájc (Ismerkedés hazánkkal és a német nyelvű országokkal) Szókincs: nevezetességek neve, földrajzi, kulturális, művészeti szavak, kifejezések Készségfejlesztés: élménybeszámoló, hallás utáni szövegértés, olvasott szöveg értése
Az általános alany (man) A módbeli segédigék: wollen mögen
30
Divat és ízlés (Divatbemutató: ruhadarabok, színek) Szókincs: ruhadarabok, színek, formák Készségfejlesztés: képleírás, személyleírás, levélírás, szituációs feladatok Vidék és város (falu - kisváros - nagyváros) Szókincs: települések, nevezetességek neve Készségfejlesztés: lakóhelyem bemutatása (leírás), hallott szöveg értése, olvasott szöveg értése
A melléknév fokozása és ragozása Hasonlítás
20
A jövő idő
20
Egészséges életmód betegségek (Betegségek fajtái; az egészség, az egészséges életmód főbb követelményei) Szókincs: betegségek, gyógyszerek neve, kórházi osztályok, szakorvosok; egészséges életmódhoz tartozó kifejezések, szavak Készségfejlesztés: szituációs feladatok; betegségek tüneteinek leírása, jegyzetelés, hallott és olvasott szöveg értése Évszakok, időjárás (Évszakok, időjárás,
A módbeli segédigék: müssen sollen
30
Das Perfekt
25
mezőgazdasági munkák; öltözködési és sportolási lehetőségek a különböző évszakokban) Szókincs: az évszakok és az időjárási jelenségek neve, sportágak a különböző évszakokban Készségfejlesztés: időjárásjelentés készítése; hallott szöveg értése Költözködés - házi munka (Tevékenységek a ház körül, házi munka, háztartás) Szókincs: háztartási gépek, a házi munkával kapcsolatos kifejezések, kerti munkák elnevezése Készségfejlesztés: egy munkafolyamat leírása; levélírás Szabadidő, szórakozás (Hobbi, szabadidő, hétvége; szórakozási lehetőségek: otthon, városi rendezvényeken) Szókincs: szabadidős tevékenységek szavai Természeti környezetünk (A modern élet és a környezet kapcsolata; környezetvédelem) Szókincs: utazással kapcsolatos kifejezések, a modern élet szavai, környezetszennyezés Készségfejlesztés: vita, véleménynyilvánítás szóban, és Írásban, gyűjtőmunka a környezetszennyezés cimű témához, a szelektiv szemétgyűjtéshez Ev végi összefoglalás, ismétlés
Das Práterium
30
Összetett mondatok (dass, weil kötőszók)
30
Passzív mondatok
34
Nyelvtani rendszerezés
30
9 . - 1 0 . évfolyam Heti óraszám: 4 Évi óraszám: 148 (összesen: 296 óra)
Feldolgozandó fejezetek, témakörök Ismétlés A korábban tanult ismeretek gyakorlása, számonkérése Iskola - oktatás (Schultypen, Fächer, Leistungen, Weitervildung) Szókincs: iskolatípusok, tantárgyak, osztályzatok, iskolai programok megnevezése Készségfejlesztés: leírás, önéletrajz, önjellemzés; szövegértés (híres emberek életrajza, önéletrajza) Technik und technologie (Computer, Internet, E-mai ls) Szókincs: a számítógép részei, müveletek a számítógépen és az Internet használatában Készségfejlesztés: levélírás, leírás, írott szöveg értése Utazás - üdülés (Reisvorbe-reitungen, Unterkunft, Zug- und Flugreise) Szókincs: utazási előkészületek, utazás vonattal, repülőgéppel, szállás, programok Készségfejlesztés: szállásrendelés, szituációs feladatok Időjárás - klíma (Időjárás, évszakok, természeti katasztrófák, időjárási érzékenység) Szókincs: évszakok, természeti jelenség neve, katasztrófa sújtotta területek,
Tervezett óraszám
Nyelvtan Ismétlés: igeragozás, igeidők, 30 főnévragozás, többes szám, esetek használata Fő- és mellékmondati szórend 20 A passzív igeragozás (Vorgang und Zustandspasszív)
A vonatkozói mellékmondatok, a vonatkozó névmás
15
Páros kötőszók: weder-noch, entweder-oder sowohl .... als .... auch, je dest
15
Zu + Infinitiv
15
érzékenység Készségfejlesztés: időjárásjelentés; az évszakok jellemzése; hallott szöveg értése Közlekedés - utazás (Közlekedés a városban, közlekedési balesetek, utazás autóval, taxival) Szókincs: jegyváltás, az autó részei, balesetek körülményei és következményei Készségfejlesztés: szituációs feladatok, egy baleset leírása
Igevonzatok
20
Országismeret (Tartományok és jelentős városok Ausztriában és Németországban; művészeti és irodalmi élet a német nyelvű országokban) Szókincs: a tartományok főbb jellegzetességei; a művészi alkotások nevei; irodalmi műfajok
Haben és sein Zu + Infinitiv
20
Időhatározói mellékmondatok (elő-, egy- és utóidejűség) Melléknévvonzatok
20
Készségfejlesztés: épületek, képzőművészeti alkotások bemutatása, irodalmi alkotók és alkotások megismerése (írói portrék, szövegértés) Életmód - életstílus (Életmód a német nyelvű országokban; egyéni ambíciók; életcél) Szókincs: az életmódhoz kapcsolódó kifejezések és szavak; pályaválasztás, tervek Készségfejlesztés: pályázat (egy állás elnyeréséhez), önéletrajz Hagyományok, népszokások tanulmányozása a német nyelvű országokban; önálló munka (fogalmazás), csoportmunka (tablókészítés formájában) Egészség - sport (Egészséges életmód; sportolási lehetőségek; sportágak)
Célhatározói mellékmondatok 20
Szókincs: az életmóddal és a sporttal kapcsolatos szavak, kifejezések Készségfejlesztés: interjú készítése, szituációs feladatok, olvasott szöveg értése Szolgáltatások - házi munka (postán, bankban, fodrásznál, otthoni munkavégzés) Szókincs: a szolgáltatási ágak legfontosabb kifejezései, a házi munkák megnevezései Készségfejlesztés: egy munkafolyamat leírása; szituációs feladatok Vásárlás (Áruházban, élelmiszerboltban, piacon) Szókincs: a vásárlással és a termékekkel kapcsolatos kifejezések Készségfejlesztés: szituációs feladatok, termékek bemutatása Tömegtájékoztatás (sajtó, rádió, tv) Szókincs: az újságolvasáshoz kapcsolódó kifejezések, rádióés tv-müsorok neve Készségfejlesztés: újságcikkek olvasása, írása, műsorajánlat Szenvedélyek - drogok (Dohányzás, alkoholfogyasztás, drogok, aids) Szókincs: a dohányzás és az alkoholfogyasztás szavai, kifejezései; a kábítószerrel kapcsolatos kifejezések Készségfejlesztés: érvelés a káros szenvedélyek ellen, cikkek, tájékoztatók megismerése Környezet környezetvédelem (Környezeti problémák, környezetvédő mozgalmak, a növény- és állatvilág)
Függő beszéd, kötőmód
15
Als, ob, als wenn, als kötőszók használata
15
Óhajtó mondatok
15
Főnévvonzatok
20
A módbeli segédigék szubjektív használata
15
Szókincs: a környezetünk, a növény- és állatvilág megismerése, környezetvédelmi szakkifejezések Készségfejlesztés: szakirodalom tanulmányozása, önálló témakifejtés Az Európai Unió (az EU története, szervei, fontosabb tevékenységei, a régi és az új tagországok) Ismétlés, összefoglalás
Kötőszók: Während, obwohl, da, weil
11
Ismétlés - összefoglalás
30
11-12. évfolyam Heti óraszám: 4 Évi óraszám: 148 128 összeses: 276 Tervezett tudásszint (a 12. évfolyam végéig): B2 (az Európai Tanács nyelvi szintleírásának megfelelően) Feldolgozandó fejezetek, témakörök ISMÉTLÉS (A korábban tanult ismeretek gyakorlása, számonkérése) LAKÓHELY (Lakástípusok; Otthoni; Városon és Vidéken) Szókincs: a lakás és részei, városi és vidéki élet szavai Készségfejlesztés: képleírás, összehasonlítás: város és vidék (érvek és ellenérvek) VÁSÁRLÁS AZ INTERNETEN (Bevásárlóközpontok, katalógus áruházak, internetes vásárlás) Szókincs: vásárlás, ruhadarabok Készségfejlesztés: vásárlótípusok; hagyományos és új lehetőségek (olvasott szöveg értése) DIVAT - ÖLTÖZKÖDÉS (Fiatalok divatja, iskolai öltözködés, márkás termékek) Szókincs: a divattal, öltözködéssel kapcsolatos kifejezések Készségfejlesztés: jellemzés, alakleírás, érvelés, vita PÁLYAVÁLASZTÁS FOGLALKOZÁSOK (Karrier - család munkahely; Az otthonvégezhető munka; távmunka) Szókincs: Foglalkozások, munka, munkahely Készségfejlesztés: interjú, jellemzés, az ideális
Óraszám
Nyelvtan Ismétlés, gyakorlás (Szenvedő szerkezet)
30
Brauchen + zu + Infinitive
20
Feltételes mondatok
18
Időhatározói mellékmondatok: wenn, als, bis, seitdem
18
A jelen éa múlt idejű melléknévi igenév
20
munkahely bemutatása, egy modern iroda bemutatása CSALADOK GENERÁCIÓK (A család régen és most; Családi szerepek; Generációk együtt és külön) Szókincs: a családi élet, rokonok és ismerősök Készségfejlesztés: Családi történetek az irodalomban és a hétköznapokban (elbeszélés); Családfa; Családtagok jellemzése SZERELEM - BARÁTSÁG (Valentin-nap, Szerelem a költészetben, Baráti kapcsolatok) Szókincs: szerelem, barátság szavai, kifejezései Készségfejlesztés: Hallott és olvasott szöveg értése; Levélírás; Jellemzés ORSZAGISMERET (Hagyományok, népszokások a német nyelvű országokban: Esküvői szokások, legénybúcsú, húsvéti tojáskeresés, farsangi szokások) Szókincs: a hagyományokhoz és szokásokhoz kapcsolódó kifejezések Készségfejlesztés: Kutatómunka az Interneten, Tájékozódás újságokból, folyóiratok EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS (A reformkonyha, a vegetáriánus étkezés, a modern fogyókúra) Szókincs: a táplálkozással kapcsolatos kifejezések Készségfejlesztés: Receptek gyűjtése és írása, Táplálkozási tanácsok SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK
A főnévi igeneves szerkezetek 18
A mellékmondatok
18
Összetett mondatok
20
Igemódok
22
Igeidők
20
(Sport, mozgás, torna, fitness stúdió) Szókincs: sporttal kapcsolatos szavak, kifejezések Készségfejlesztés: szituációs feladatok, hallott szöveg értése IRODALOM, MŰVÉSZET (Német alkotók, művészek. Irodalmi és képzőművészeti alkotások) Szókincs: irodalmi műfajok, képzőművészettel kapcsolatos kifejezések Készségfejlesztés: ÖSSZEFOGLALÁS, ISMÉTLÉS, RENDSZEREZÉS
A névmások rendszere
22
A NYELVTANI ANYAG ISMÉTLÉSE, GYAKORLÁSA, RENDSZEREZÉSE
50
MATEMETIKA
1. Gondolkozz és számolj! (44 óra) Természetes számok, Egész számok. Műveletek törtekkel. Hatvány. Tizedes törtek. Százalékszámításos feladatok. Halmazelméleti alapok. 2. Geometriai alakzatok, síkidomok (30 óra) Ponthalmazok. Szakaszok, szögek, szögfajták, szögmértékek. Háromszögek. Négyszögek, trapéz, paralelogramma, deltoid. Pitagorász tétele. Kör és részei, kerülete, területe. 3. Függvények (16 óra) Hozzárendelés, rendezett elempárok. Arányosságok, lineáris függvények. Másodfokú függvények. Tört és abszolút érték függvények. 4. Egyenletek, egyenlőtlenségek (21 óra) Algebrai kifejezések, műveletek algebrai kifejezésekkel. Egytagú és többtagú kifejezések. Lineáris egyismeretlenes egyenletek. Egyenlőtlenségek, egyenőtlenségrendszerek.
FIZIKA 1. Kísérletek, kísérleti tapasztalatok. Elemzések (15 óra) 2. Mértékegységek, mértékegységekkel történő számítások (10 óra) 3. Fizikai képletek rendezése (15 óra) pl. út, idő, sebesség. 4. Új fizikai mennyiségek megismerése (15 óra)
INFORMATIKA A tárgy oktatásánál a 9. évfolyamos közgazdasági szakmacsoportú heti 2 órás informatika tárgy, és az információkezelés 9. évfolyamos közgazdasági szakmacsoportú heti 2 órás tárgy tantervei kerülnek alkalmazásra. A tárgyak részletezése megtalálható a HPP szakmai alapozás c. kötetében.
TESTNEVELÉS 1. Rendgyakorlatok (5 óra) 2. Labdajátékok alapjai ( kosár-, kézi- és röplabda) (15 óra) 3. Játékos tornagyakorlatok ( 15 óra) 4. Szertorna (10 óra) 5. Ügyességi játékok (5 óra) 6. Atlétikai alapok, atlétikai játékok ( 15 óra) 7. Szabadtéri játékok (16 óra)
TÖRTÉNELEM Altalános iskolai anyag ismétlése (15 óra) ókor középkor újkor Helytörténeti vonatkozások (5 óra) Látogatás a helyi múzeumban (2 óra) Látogatás a levéltárban ( 2 óra) Forráskutatás ( 4 óra) Forrásfeldolgozás (9 óra) OSZTÁLYFŐNÖKI Szűkebb környezetünkről ( 4 óra) Iskolánkról (2 óra) Önismeret, önismeretet elősegítő módszerek ( 6 óra) Tanulás, tanulási motivációk és módszerek ( 10 óra) Osztályközösséggel kapcsolatos feladatok ( 9 óra) Városi és városkörnyéki kirándulások ( 6 óra)
ANYANYELVI BESZÉDKULTÚRA I.
-
témakör beszédképzés kommunikációs ismeretek viselkedéskultúra (20 óra)
II.
témakör bevezetés a szövegértés és szövegalkotás folyamatába (18 óra)
III.
témakör stilisztikai gyakorlatok (6 óra)
IV.
témakör disputa (16 óra)
V.
témakör a tanulói teljesítmények értékelése ellenőrzés