Novák Imre: Neveléstörténetünk arcképcsarnokából

Neveléstörténet 15. témakör:

A magyar pedagógia teoretikusai

Háttéranyag

Novák Imre: Neveléstörténetünk arcképcsarnokából „Annak, hogy tud-e valaki, a tanítani tudás a jele” (Arisztotelész) Tanári életutak az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár, valamint a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ közös kiadásában megjelent tudós tanárok, tanár tudósok sorozat kiadványai alapján.

Bevezető

A következő oldalakon kilenc tanár-tudós életét, gondolatait szeretném felidézni, hogy napjaink pedagógiai világához kapcsolhassunk. Munkásságuk, tanári, iskolaszervezői és közéleti tevékenységük stratégiai gondolkodást mutat, amely arra irányult, hogy kialakítsák a jövő terveit. Ez a jövő a mi jelenünk. Gondolataik beépültek a mi értékvilágunkba. Bölcsészek, társadalomtudósok, természetbúvárok pályáját, sikereit mutatják be a könyvecskék. Mindegyikre jellemző, hogy a tanítás életük legfontosabb tevékenysége volt. A kötetekről szólva kiemeltük azokat az elemeket, jellemzőket, amelyek az egyéni életutat, sorsot mutatják be. Igyekeztünk mindenkinél leírni, honnan származott az illető, milyen hatások érték ifjúkorában, hol és hogyan végezte tanulmányait. Végighaladtunk tanári tevékenységükön, és ezek során kísérletet tettünk megtalálni, melyek azok a pontok, amik kapcsolhatók napjaink pedagógiájához, a mindennapok gyakorlatához, a szakmai kérdésekhez. Ezek után tekintettük át tudományos tevékenységüket, illetve közéleti, esetleg miniszteri ténykedésüket. Azzal a nem titkolt szándékkal írtunk a tudós tanárokról, hogy kedvet ébresszünk egyéniségük újrafelfedezéséhez, vagy az irántuk megnyilvánuló tisztelet ébrentartását segítsük. Természetesen külön köszönetet és elismerést érdemelnek a kötetek írói és szerkesztői. Nézzük a könyveket! A dolgozat a következő kiadványok alapján készült: Tudós tanárok-tanár tudósok sorozat. Kiadja az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, illetve a XII. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ. 2000 és 2001. Sorozatszerkeszt ő: Jáki László 1. Bocsor István – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt írta Fehér Katalin 2. Fináczy Ernő (feljegyzései) 3. Kuncz Adolf – Horváth József és Molnár László előszavával, válogatásával 4. Jedlik Ányos – a szövegeket és a kísérő tanulmányt Kovács László írta. 5. Fülep Lajos – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt Vajda Kornél írta 6. Kerekes Ferenc – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt Fehér Katalin írta 7. Kövendi Dénes – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt ifj. Kövendi Dénes írta 8. Szőnyi Pál – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt Nagy Mihály írta 9. Teleki Pál – a szövegeket válogatta és a kísérő tanulmányt Török Zsolt írta.

1



Háttéranyag

Aki az osztálynaplót bevezette Bocsor Istvánról

Vannak olyan személyiségek, akik egyéniségét, munkásságát saját korában is csak egy szűk kör ismerheti igazán. Ilyen ember volt Bocsor István, a XIX. század közepének tudós oktatója, aki a Pápai Református Kollégium jelentős tanára volt. Az ő életéről és munkásságáról olvashatunk a könyvecskében, amelynek szövegeit Fehér Katalin válogatta és egészítette ki kísérő tanulmányával. A XIX. század egyik jelentős magyar történésze, Bocsor István nem vált országosan ismert tudóssá, mert őt jobban vonzotta a katedra, a mindennapok munkája, a személyes találkozás az érdeklődő diákokkal, mint munkáinak könyvbe rendezése. Többre tartotta tanítványaival való együttlétét a publikációk készítésének magányánál. Magáról így vall:” Én a múltnak tanára vagyok, de éppen a múltak által a jövőnek akarom önöket nevelni.” És ebből a múltból a szabadság iránti tántoríthatatlan elkötelezettséget állította példának tanítványai elé. Harcra biztatott a sötétség és a „szabadtalanság” ellen, hogy megmenthessük hazánkat az ellenséges hatalmak uralmától. A szunnyadó néplelkeket bátorította a politikai skandallum idején. Bocsor István ötven évet töltött a Pápai Református Kollégiumban. A jómódú földművelő családból származó gyermek l2 évesen került Pápára. Gimnáziumi tanulmányait befejezve, l925-ben jutott az akadémiai tagozatra, ahol sokrétű képzésben részesültek a bölcsészetet és teológiát tanuló diákok. A művészetek kapcsolódtak a természettudománnyal és az egyháztörténethez. Tanári pályáját l83l júniusában, mint a poéták segédtanára kezdte. Tanítványait a zene, az irodalom és a reformkor szellemének megismerésére oktatta. Komolyan vette, hogy minden emberi tett hasznos cselekedet a természetes történések sorozatában. Fehér Katalin, a kötet összeállítója kitér Bocsor iskolaszervezői és tanterv-készítői, illetve tankönyvírói tevékenységére is. Miután l837-től igazgató lett feladatának érezte, hogy segítse minél felkészültebb tanárok katedrára kerülését. Hangsúlyt helyezett a megtervezett, ellenőrizhető munkára is. Ő rendelte el az osztálynapló-vezetésének kötelezettségét iskolájában. A szabadságharc bukása után a pápai kollégium is nehéz éveket élt át, fennmaradásában Bocsor tanár úr elhivatottságának is szerepe volt. Kedvezőbb helyzetbe a kiegyezés után került. Ekkor már a városért is tehetett valamit. A jogügyi bizottság elnökeként jelentős szerepet vállalt a város új közigazgatási rendszerének kidolgozásában. Emellett majdnem élete végéig tanított, és így történettudósi munkásságát is ennek szolgálatába állította. Életét így foglalta össze: „Engem soha semmi kitüntetés nem ért. Egyedüli jutalmam tanítványaimnak folyamatosan jó emlékezete ...” Ez is bizonyítja, hogy milyen jelentőséggel bír a tanár intenzív tanórai jelenléte, és hogy jelenünk vezérlői, útmutatói elődeink kéznyomai, tetteik lenyomatai. A kötetben szemelvények olvashatók Bocsor István műveiből is. Így megismerhetjük gondolatait Amerikáról, alkotmányának „bölts elveiről”, valamint a francia forradalomról. Részleteket találunk a Neveléstan című munkájából, amely világtörténeti összefüggésben vizsgálja a „lélek kifejlődésének” tudományát. Kibontakozik előttünk, hogy minden mindennel összefügg. A könyvecske egyik legizgalmasabb fejezete Bocsor István l86l-69 között íródott Magyarország történelmét leíró művéből vett részlet. Itt különösen hazánk történelmének „jogfejlésére” tér ki. Stílusa élvezetes, amely azt sejteti feltételezni, hogy a katedrán is érdemes volt őt hallgatni.

2



Háttéranyag

Egy tudós-tanár vallomásai (Elmúlt tanítási órák nyomában)

Fináczy Ernő „Az emberben ősidőktől fogva megvan az a hajlandóság és vágy, hogy amit ő tud, arra másokat is megtanítson.” Ezzel a gondolattal kezdi Fináczy Ernő a Didaktika című művét, és ennek szellemében fogant önéletrajzi jegyzeteinek alapgondolata is. Jáki László Fináczy eddig lappangó visszaemlékezéseit gyűjtötte össze a kötetbe. Húszesztendei gimnáziumi, és harminc éves egyetemi oktatás során szerzett tapasztalatai olvashatók a könyvecskében. Fináczy Ernő példája is mutatja, hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni, de még elhallgatni sem. A múlt század második felében többnyire nem esett szó neveléstörténeti, didaktikai munkásságáról. Ezért is hasznos, hogy minél több helyen olvashassunk művéről és róla. Ki volt Fináczy Ernő? A XIX. század közepén született tanár, hivatalnok a tanítás és a közoktatás-irányítás gyakorlatában is otthonosan mozgott. A pedagógiát egyetemi szinten is művelő professzor volt, ahogy azt Kardos József a könyv ajánlásában írja. Gimnáziumi és egyetemi katedrája mellett tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, majd egyik vezetője. Gazdag életút az övé, amit a pedagógia iránti elkötelezettség (a tudományt gyarapító, rendkívül termékeny szakírói teljesítmény fémjelez.) A feljegyzések azokkal az 1860-as évekkel kezdődnek, amelyek a „lelkében gyökeret vertek szülei példájából” és egy életen át meghatározták jellemét, gondolkodását. A vallásosság és az emberség volt élete vezérfonala. Annak az életnek, amiről úgy vélekedett, hogy „olyan, mint mikor valaki egy kövecskét dob egy folyóba”, és pár hullámrezdülés után a víz siet tovább nyomot sem hagyva. A visszavonultságban töltött gyermekévek után a pécsi ifjúkori esztendők következtek, ahol a cisztercitáknál eltöltött három tanulói évet. Ezt tartotta három legboldogabb iskolai idejének. A szeretettel párosult következetesség okozta ezt a boldog érzést. Az ezt követő pesti diákévek már zaklatottabb iskolai világról szólnak. Móricz debreceni iskolája, illetve Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes iskoláiról szóló könyvei juthatnak eszünkbe, mikor a groteszk jelenetekről olvashatunk a visszaemlékezésekben. Az egyetemi évek a görög és római kultúra bűvkörében teltek Fináczy számára, mellette a filozófia és a pedagógia vonzotta. A tudományok önzetlen művelését lelki szükségletnek érezte ugyanúgy, mint azt, hogy írjon a közoktatásról, a közműveltségről és a nemzeti feladatokról. A kor oktatáspolitikáját jól ismerte, hiszen az Országos Közoktatási Tanács elnöke is volt, illetve a minisztériumban is dolgozott. A feljegyzésekből megismerhetjük, hogy milyen személyes tapasztalatok, életrajzok szolgáltak hátteréül munkásságának. Láthatjuk, melyek voltak azok az irányzatok, gondolatok, amely meghatározták nézeteit a didaktikai elmélet történetéről és irodalmáról, az oktatás fogalmáról, a tananyag kiválasztásáról, elrendezéséről, illetve az oktatás technikájáról, módszereiről. Szakmai tapasztalata alapján a tanítás lélektani elemeiről, az érdeklődés felkeltésének fontosságát kiemelő egyetemi előadásai során keletkezett jegyzeteit is megismerhetjük, így az oktatás egész menetét átlátó tanár véleményét olvashatjuk. A személyes hangú visszaemlékezések során a kor politikusairól is olvashatunk. Érdekes megjegyzést találunk Klebelsberg Kunóról, akiről így ír: „Nem találkoztam életemben olyan emberrel, akiben erények és hibák oly közel estek egymáshoz, s oly sokféle keveredésben váltakoztak egymással: éles elméjű, lángeszű ... humán politikus, ... de mint jellem, csak Macchiavelli-hez fogható ... kétszínű, hazug ...”. Tudjuk, hogy a tanár egész egyéniségét tartotta fontosnak az oktatásban, ezért is törekedett minél szélesebb ismeretekre. A klasszika-filológus, oktatáspolitikus, tanár, közéletet élő Fináczy a századelő pedáns, összeszedett, konzervatív alakja. Feljegyzései közelebb hozzák világunkhoz a múlt oktatásügyét és alakjait, és általuk felidéződnek a múlt tanítási órái.

3



Háttéranyag

Katedráról-katedrára Kunc Adolf

Megtudhattuk hasznos, ha a pedagógia világában is összefogást tapasztalunk. Legyen szó összehangolt tanítási tevékenységről, vagy a tudomány történetét kutató, bemutató műről. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik a Kunc Adolf életét bemutató könyvecske. A kötet Molnár László és Horváth József gondos könyvtári, levéltári és helyszíni kutatásait szintetizáló mű, amely bemutatja Kunc Adolf szombathelyi és csornai tanári tevékenységét a csillagászat és a fizika területén, ahogy ezt az ajánlóban írja Bardócz-Tódor András. Ki volt Kunc Adolf? A XIX. század közepén született a Dunántúlon, és élete a szombathelyi, illetve a csornai gimnáziumokhoz kötötte. Ezeknek az iskoláknak a szellemi légköre erőteljes ösztönzést adott számára. Már kora ifjúságában kiderült, hogy a természettudományokat, elsősorban a fizikát választja szakterületéül. 1868-ban szerzett doktori címet és nagy lelkesedéssel fogott a tanításhoz. Kunc kísérletező tanár volt, és magával ragadó egyénisége révén diákok sora vette őt körül. Sokfelé járt a világban, így a külföldi tapasztalatokkal felvértezve végezte itthon a telefonkísérleteket. De nemcsak a telefontechnikával foglalkozott, hanem a meteorológiával és csillagászattal is. Földünk életéről és életfolyamának főtényezőiről írt tanulmányt. Négy és fél évtizedes tanári munkásságát egy pályatársa így foglalta össze: „mélyen érző szíve egész melegével tanította az ifjúságot, és nagy tudású elméje összes erőivel nevelte őket vallásosságra és alapos tudásra.” Tanári tevékenysége mellett közéleti szereplő is volt. A Vas megyei törvényhatósági bizottságban is munkát vállalt, és ő töltötte be a városi iskolaszék alelnöki tisztét, de számos közgazdasági egyesületben is vállalt tevékenységet. Élete végén Szombathely országgyűlési képviselője lett, illetve a csornai premontrei kanonokrend főpapja. Ez az elismerés annak is szólt, hogy hosszú évek alatt a katedrán szerzett magának tiszteletet, illetve igazgatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett a szombathelyi tanintézet szellemiségének kiformálásában. Ennek az életútnak a bemutatását olvashatjuk a könyvecskében, illetve a nevezetes kísérleteinek leírását, valamint elmélkedéseit, gondolatait a tudományról és hitről.

4



Háttéranyag

A természettudomány papja Jedlik Ányos

A Vörösmartyval egy évben született Jedlik Ányost, a magyar tudomány nagyjai közt tartjuk számon. Ezen a földgolyón először Jedlik villanymotorja forgott, az ő dinamója termelt áramot, az ő kaszkádgenerátora gyorsította a töltéseket. Nem véletlenül mondta róla Eötvös Loránd, hogy „az egész világnak szellemi kincsét gazdagította”. Jedlik Ányos életét és műveiben a bemutató kötetében. A szövegeket Kovács László válogatta, és ő írta a kísérő tanulmányt is. Jedlik hosszú életében a kutatás, a kísérletezés jól megfért a tanítással. Miután lelkiismeretes ember volt és mindent leírt, így tanári tevékenységéről is sok feljegyzést, megjegyzést olvashatunk a könyvecskében. Napjainkban is követendő eljárásként ajánlhatjuk – főleg ha a természettudományos tárgyak, a fizika és a kémia alacsony „diákkedveltségi” mutatóira gondolunk, – hogy Jedlik a fogalomkialakítás sokoldalú bemutatására vállalkozott, a jelenségben szereplő fizikai mennyiségek közötti kapcsolat tudatosítását tartotta szem előtt. Tanítási módszereit olvasmányai és saját leleményessége szerint alakította ki. Vonatkozik ez bencés szerzetességétől adódó hitoktatói tevékenységére, de így járt el egyetemi tanérként is. Igazi tanárember volt. Az előadások szentek voltak számára, arra buzdított, hogy az „akarat megerősítése” fontos az oktatás, nevelés során. A reformkorban nyelvünk ápolásáért, fejlesztéséért is tett, hiszen magyarul írta könyveit megfigyeléseiről, ezzel is elősegítette, hogy minél szélesebb körben olvashassák. Miért hasznos ez a könyv? Azon túl, hogy megismerhetjük belőle Jedlik Ányos életútját, valamint gondolataiból, elméleti írásaiból korrajzot, tudománytörténetet olvashatunk ki, megerősít bennünket, hogy a tudomány és a művészet által megy elébb a világ.

5



Háttéranyag

A huszadik század tudományos írója Fülep István A modern magyar művészettörténet, a műelemzés Fülep Lajos írásaiból és előadásaiból bújt elő. Az ő tudományos írói munkássága, gondolkodása teremtett helyet a magyar műértelmezésben az európai művészeti irányzatok számára. A hagyományos magyar művészetírás helyett Fülep kora legizgalmasabb alkotói felé fordult. Adyt szinte napokkal új verseinek megjelenése után már a legnagyobbak közé sorolta, de Csontváryt is ő értelmezte először méltó módon. Számára az „örök idea időben való megvalósulása „volt az igazi probléma, ez izgatta fantáziáját, tudományos érdeklődését. A problémák észrevevőjének, felvetőjének fáradhatatlan boncolójának jellemzi be a kötet előszavában Vajda Kornél, aki vállalta, hogy Fülep életművét bemutatja, és azt néhány írásával kiegészíti, hogy képet kaphassunk a tanár Fülep Lajos gondolatairól, eszményeiről, arról, mi vezette őt pályáján. Fülep valóban megjárta a tanárság legkülönbözőbb fokozatait, műhelyeit. Dolgozott a legalsó szinttől a legfelsőig, sok évtizedes tapasztalatot szerzett minden fokú iskolában. Tanított nem tanárként is. Tanított-református papként - a gyülekezetben és a szószékről, tanított írásaival, gesztusaival, élőszóval és példájával, tanított hírnevével. Szenvedélyes tanár és nevelő volt. Hosszú a sora a híres-neves magyaroknak, akik a tanítványai voltak. Elég, ha csak Weöres Sándort, Németh Lászlót, vagy Bajcsy-Zsilinszkyt említjük. Egyetemi tanárként szuverén módon tartotta meg előadásait. Egyénileg foglalkozott azokkal, akiket kiszemelt magának, de mindenkinek az alapművekkel, a kézikönyvekkel kellett kezdenie. Először meg kellett ismernie diákjainak a világot, a filozófiatörténetet, majd utána tehették fel a kérdéseiket, merülhettek el egy-egy probléma megoldásában. A kötet ízelítőt ad néhány írásából is. Olvashatunk Tihanyi Lajosról, aki Cezanne-i örökség egyik részese. Erénye a könyvnek, hogy csak a rajztanárok forgathatják haszonnal a művészi nevelésről írtakat, amelyben kiemeli, hogy a tanárnak nagy a felelőssége, mikor a „friss agyvelőkre” a „fogékony lelkekre” hat. Fülep írásainak olvasásakor is érezhetjük, hogy a pedagógia, a nevelés, a tanár, életünk, társadalmunk meghatározó eleme, gondolkodásunk, élményvilágunk forrása, megalapozója. Micsoda felelősség rejlik ebben!

6



Háttéranyag

Órákról órákra Kerekes Ferenc

Tanórai felkészültségünk, eszköztárunk a neveléstörténeti időkből is származik. Generációkról generációkra száll a tudás átadásának fortélyos tudománya, illetve az állhatatos munkát igénylő gyakoroltatás, hogy a ráció érvényesüljön életünkben. A tanítás, oktatás múltfolyamának sok nevezetes alakja van, és nekünk, utódaiknak gyakran szolgál okulásul vagy megerősítésül, ha olvasgathatjuk feljegyzéseiket, tapasztalataikról szóló elmélkedéseiket. A múlt ébrentartására, a hasznosítható tapasztalatok őrzésére is vállalkozik az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, amikor neves pedagógusok munkásságából ad válogatást a tudós tanárok, tanár tudósok sorozatában. A magyar tanáregyéniségeknek emléket állító könyvecskék egyik darabja a reformkori nevelésügyünk egyik sokoldalú alakjáról, Kerekes Ferencről szól, aki a debreceni református kollégium utolsó nagy polihisztor tanára volt. Matematikus, kémikus, irodalomszervező, fordító volt egy személyben, sőt az ő nevéhez fűződik a debreceni Füvészkert alapítása is. A szegényparaszti családból származó Kerekes Ferenc „szolgadiákként” végzete a kollégiumot. Megismerhette az élet igazságtalanságát, amikor a tandíj fejében mezei munkát is végeztettek velük, és sorsuk még a barmok sorsánál is alábbvaló volt”. Ebből a nehéz sorsból emelkedett ki az éles elméjű diák szorgalmával. Állandó munkával és tanulással jutott el a különféle iskolákba, és szerezhetett európai értékű tudást a különféle tudományokban. Naplójából részletesen megismerkedhetünk, hogy kikkel találkozott, mit tapasztalt a világból. Élt benne a vágy, hogy megtalálja a „szokásban lévő nevelés legjobb módját”. Őt is megérintette annak lehetősége, hogy külföldön kapjon katedrát, de ő hazajött és a magyar oktatás fejlesztését kívánta szolgálni. Élete Debrecenhez kötötte, és sokat tett az iskola diákjaiért, és az egyetem jobbításáért. Ennek a gazdag életútnak a feljegyzéseit, tudományos fejtegetéseit gyűjtötte össze a kötetbe Fehér Katalin, mi is megismerhessük Kerekes Ferenc gondolatait.

7



Háttéranyag

Elmélkedések Platonról Kövendi Dénes

„Az emberi életet is a lélek, psyché mozgatja. A psyché a görögben nemcsak az öntudatos, hanem az ösztönösen intelligens lélek is, ezért általában az élet forrása, elve - hiszen lélegzés, táplálkozás, növés ritmikusan, arányosan, tervszerűen megy végbe, s a szervezet intelligens önszabályozása lélek nélkül lehetetlen. Mint az alsóbb organizmusokat, úgy az embert is a lélek tartja harmóniában önmagával s a környezettel, a Mindenséggel; csakhogy az embernél ez - részben öntudatossá lesz. S erre való a Nevelés” - írja Kövendi Dénes, a XIX. század egyik tudós tanára, akinek életművéből vett részletek és maga az életút is olvasható a kötetben. A klasszikafilológus Kövendi Dénesről fia írt bevezetőt a könyvecskéhez, így hiteles képet kaphatunk sorsáról, tevékenységéről. A felvezető szövegben erről a következőképpen ír: „Illetékesség híján természetesen le kell mondanom munkásságának értékeléséről: mennyiben volt jelentős és eredeti a mondanivalója a maga idejében, mi bizonyult belőle maradandónak. Plasztikusabban mutathatom be viszont a műveiben is megnyilatkozó embert, akinek a sorsában azoknak az évtizedeknek a magyar történelme is tükröződik.” Kunmadarason született. Ott volt református lelkész az édesapja, Kövendi Dénes, aki még unitáriánusnak született Tordán. Debrecenben végezte el a református teológiát. Debrecenben tanult a három Kövendi gyerek; anyai nagyapjuk, Szilágyi Bálint házában éltek ott, aki mezítlábas hajdúszoboszlói parasztgyererekként került a Kollégiumban, s debreceni ügyvéd lett belőle. Már gyermekkorában megismerkedett a német szóval, sőt zenei tanulmányaiban is kitűnt, 7.-8.-os korában az ő zongorajátéka színesítette a Kollégium gimnáziumának ünnepélyeit. Igazi nevelője és példaképe nagybátyja a Pesten tanárkodó Szilágyi Sándor volt. Ő is görög-latin szakos volt, és nagy muzsikus. Az egyetem elvégzése után egy évig a debreceni Egyetemi Könyvtárban dolgozik, majd 1917 szeptemberében a karcagi református gimnázium választja meg tanárának. 1918 májusában a doktorátust is megszerzi disszertációja, az Ephesosi Herakleitos, az Egyetemes Philologiai Közlönyben jelenik meg. Az oktatás lényegének ő is a szabad emberi párbeszédet tekintette, amely követi az elme-mozgékonyságát. Az őszirózsás forradalmat nagy örömmel fogadta az ifjú karcagi tanár. Polgári radikalizmusa egyszerre publicistává avatta, lelkes cikkeket írt a helyi hírharsonába az előítéletek, előjogok összeomlásáról, az emberek egyenlőségének, a gondolat szabadságának eljövendő világáról. Be is lépett a szociáldemokrata pártban, így került át március 21-e után az egyesült munkáspártba. A diktatúrában már rosszul érezte magát, az erőszak „elkövetésétől és elszenvedésétől” (amint Socrates mondotta) egyaránt irtózott. Nem vétett a légynek sem, de a román hadsereg közeledtekor jóakarói figyelmeztették, hogy már „jegyes embernek” számít, ne várja be az ellenséget. Tanári munkája nemcsak örömet jelentett számára. Egyrészt nemigen értett a fegyelmezéshez, kissé magas is volt a mondanivalója tanítványai átlaga számára, úgyhogy főleg az ötödikes, pubertáló osztályok sokszor kihozták a sodrából, kimerülten és ingerülten ért haza az iskolából. Másrészt viszont megrögzött, kiábrándíthatatlan nevelő volt, a latin és görög szövegekben mindig bőven talált alkalmat arra, hogy az antik eszményekről, a humanitásról, annak időszerűségéről beszéljen. Kissé idealizálta is az antikvitást: az auktorokat és pozitív hőseiket csak hódolat illette, nem bírálat. Ha Livius vagy Vergilius műveiben a szereplők egy-egy gesztusára valami pejoratív megjegyzést tettek a diákjai, ő mindig bizonygatta, hogy ezúttal is példamutató cselekedettel van dolgunk. (Tudományos munkáiban is megmutatkozott ez az idealizáló hajlama, a 60-as évek németországi Platón-vitájában ragaszkodott ahhoz, hogy Platón megnyilatkozásai társadalomtörténeti szempontból is kivétel nélkül pozitívak, a haladást szolgálták). Ha pl. az istenek jóindulatának megnyeréséért bemutatott áldozatokat valamelyikünk „hoci-nesze” viszonynak minősítette, ő védelmébe vette a rómaiak vallásos felfogásának emelkedett voltát, s kimutatta, hogyan nyilatkozott meg a „pietas” a vitatott akutosokban is. Az óráin ugyanis mindehhez szabad volt hozzászólni, lehetett ellentmondani, vitatkozni; örült, hogy érdekli tanítványait a szöveg. S ami a lényeg: amit viták során Livius vagy más szerző egy-egy epizódjából kibontott, az mindig érdekes és tanulságos volt, a szöveg mélyebb értelmét tárta fel. Kövendi gondolatatit a lét alapkérdései izgatták, ezekről szóló elmélkedéseket olvashatunk róla: 8



Háttéranyag

„Az élőlények ismét nem molekulák végtelen találkozásából, hanem a nemek és fajok célszerű, tökéletes ideáinak mintájára formálódtak.” A világ rendjéről, harmóniájáról a következőképpen ír: „A csillagvilágban zenei arányok uralkodnak, az emberi test pedig, e kis kozmosz, az aranymetszet szerint van tagolva, miként az ő mintájára a görög templom.” Igazi kedvence Platón volt, a világ értelmezése Kövendinél nála indul, és vele végződik. Egyik tanulmányában azt olvashatjuk: „Platón úgy él a köztudatba, mint valami fellegekben járó idealizmus tiszteletreméltó, de rég túlhaladott képviselője. Az ideákat többnyire gondolati képződményeknek értelmezik, és a német nyelvben az „Idee” valóban gondolatot jelent. Platón ideái a közfelfogás szerint a világtól távol trónolnak az egek fölötti térben.” A görög eidos, idea jelentése: forma, alak - Platónnál tipikus forma, tipikus jelleg -, továbbá struktúra, szerkezet. És épp ez a struktúra az idea! Platón hangsúlyozza, hogy az idea nem gondolati képződmény, hiszen jelen van a dolgokban mint forma, struktúra, kvalitás, márpedig abszurdum volna azt állítani, hogy a dolgok gondolatokból állnak. Lehetetlen viszont, hogy egyszerre létezzenek változhatatlanul egy idea világban, mint külön, önálló ősképek, objektumok, és jelen legyenek a változékony, érzékelhető dolgokban is, hogy formát, struktúrát, határozott minőséget adjanak nekik; épp ennek a lehetetlen volta vezetett oda, hogy később Platón maga is feladta az ideák elkülönült, önállón létének gondolatát. Kik vagyunk, mit gondolunk? - erről szól a könyv. Akár a tanórákon, itt is a világ megismerése történik. Ez nem véletlen, hiszen egy pedagógus élettapasztalata, szelleme került elénk. Ő a gondolatbéli értelem egyik jeles képviselője.

9



Háttéranyag

A XIX század tanügyigazgatás tudós tanára Szőnyi Pál

Mindannyiunk számára érdekes lehet, hogy ki volt az a debreceni tanár, aki több mint harmincháromezer darab ásványt gyűjtött össze, és ki volt az az oktatásszervező, akit az 1848-as forradalom idején Eötvös meghívott a Nevelésügyi Minisztériumba osztálytanácsosnak. A könyvecske felidézi a debreceni kollégium életét a XIX. század első harmadából, illetve korrajzzal szolgál a köztanítói világról, és néhány iskolafilozófiai elgondolásról. Nézzünk néhány részletet a könyvecskéből, amely bemutatja a korabeli nevelést is. A Szőnyi család Debrecenben nem tartozott a legtehetősebbek közé. Apja szűcsmester volt. Tanulmányait az elemitől a főiskolával bezárólag a Kollégiumban végezte, amelynek ebben az időben a teljes tanulói létszáma 1800 körül volt. Ebben az időben a diákokat előmenetel szerint három csoportba sorolták. Az egyes csoportokon belül a sorrendet ugyancsak a diákok elért eredménye szabta meg. Az első helyen, a csoporton belül legjobb eredményt elért diák neve állt. Szőnyi nevét mindig az első csoportban találjuk. Ez mutatja, hogy az eminens tanulók közé tartozott. Az 1824/25-ös tanévben lép a főiskolai tagozatra. Ahol mineralógiát, algebrát, görög nyelvet, történelemből az ókort tanulták. Az első két főiskolai év anyagát úgy állították össze, hogy átmenetet jelentsen a középiskolából. Azt követte a specializálódás a teológiai, vagy a jogi képzés irányába. Szőnyi mind a kétirányú végzettséget megszerezte. Harmadéves korában többek között politikatudományt, magyar államjogot és francia nyelvet hallgatott. Latin nyelvet a főiskolán már nem tanultak, hiszen előzőleg a középiskola hét évfolyamában elsajátíthatták. A főiskolán a gyakorlást a latin nyelvű előadások biztosították. 1825-30 között rendszeresen olvashatjuk Szőnyi nevét a magántanítók között. Tíznél kevesebb tanítványa egyik évben sem volt. Az 1827/28-as tanévben 17 tanítványa volt, ami ritka kivételnek számított. Szőnyi szerény anyagi körülmények közt élhetett, szüksége volt a tanítványok szüleitől kapott fizetségre. A magántanítók a másnapra való felkészülésben segítettek a fiatalabb diákoknak, vagy kikérdezték tőlük a megtanult anyagot. Olyan volt az órarend, hogy az iskolai órák között délelőtt és délután is volt egy órás szünet, amikor a magántanítóval gyakorolhatták az anyagot. Az utóbbiak közül kiemelhetjük a tanítva tanulást, ami mindig jellegzetessége volt a debreceni iskolának, amit nem utolsó sorban az iskola szegénysége indokolt. A néhány professzor csak a „felsőbb tudományokat” tanította. A főiskolára kerülést egy vizsga előzte meg, aminek sikeres letételét követte a Kollégium törvényeinek aláírása, amit a professzorokkal való kézfogás erősített meg. A Kollégiumban Szőnyi 1836-ra végigjárta az eminens diákok számára kínálkozó lehetőségeket. Bizonyára volt némi pénze is, amit sikerült megtakarítania. Azok közé tartozott, akik a Kollégium segítségére számíthattak. Ez az év nevezetes számára, ekkor hívja Tisza Lajos Gesztre, fiai magántanítójának. A meghívás úgy szólt, hogy az állás elfoglalása előtt a berlini egyetemen bővítse tanulmányait, szélesítse látókörét. A tanulmányút költségeit a Tisza család fedezte. Szőnyi elfogadta a meghívást. Az egyetemi félév kezdetéig a nyári szünetet nyugat-európai utazásra használta fel. Gondosan vezetett útinaplójából, kiderül, mi ragadta meg figyelmét vándorlásai közben. Szőnyi Geszten, a Tisza családnál 1838 ősztől mintegy tíz évig töltötte be a nevelői állást. A konzervatív földbirtokos Tisza Lajos középnemesi családból származott és konok szívóssággal küzdötte fel magát a legelőkelőbbek közé. Fiainak a legjobb nevelést kívánta biztosítani. Mikor Szőnyi Gesztre került, a Tisza fiúk közül László, Kálmán és Lajos már iskoláskorúak voltak. Szőnyi a természettudományokat és a matematikát tanította nekik. Szőnyi nevelői gyakorlatához közelebb juthatunk, ha betekintünk a Rövid természettudomány című kéziratába, amelyet kérdés-felelet formában írt. Idézzünk egy rövid részletet belőle: „Kérdés: Hányféle testek vannak hát ezen a világon, vagy a természetben? Felelet: Kétfélék, u.m. természeti testek és kézmívek. Kérdés: Hogy nevezzük az olyan természeti testeket, minéműek a nap, hold és a csillagok? Felelet: Égi testeknek, azért, mivel azok a levegő égben külön vannak, a földtől.” 10



Háttéranyag

Milyen volt Szőnyi pedagógia hitvallása? Szőnyi a hatékony nevelési módszereket egyrészt a főiskolán a legjobb nevelők alkalmazásával, másrészt minden fontos részletre kiterjedő szakkönyveknek a főiskolai hallgatók kezébe adásával vélte elérhetőnek. Úgy gondolta, hogy csak néhány évre tanítóságot vállaló fiatalemberek valószínűleg nem keserednek bele az Ínséges tanítói fizetés következményeibe, különösen, ha még nem családosak. Összegyűjtött csekélyke keresményükből pedig nyugdíjas foglalkozás elsajátításához (mint pl. lelkész, orvos, mérnök, gazdatiszt, jegyző stb.) segíthetik magukat. Tanulmányaik folytatásakor pedig más fiatalemberek tölthetik be – ismét csak ideiglenesen – tanítói állásukat. Ehhez példákat említ más európai országokból is a tanítók alacsony fizetéséről. A tanítóképzést öt évre tervezte, hogy közben az ifjak egy másik állandó foglalkozást is elsajátítanak. Egy év alatt csak elemi iskolai tanító lehetne a főiskolai ifjúból, két év tanulással népiskolai tanító, három év után polgári iskolában is taníthatna, míg öt év után a gimnáziumi tanárság vállalásához is jogot szerezne. Szőnyi miközben a pedagógusképzés megreformálásán törte a fejét, egyrészt a korabeli külföldi példákat figyelte, de nem veszítette azt sem szem elől, hogy a hazai közgondolkodás a pedagóguspályát semmivel sem becsüli jobban, mint a tőlünk nyugatabbra levő országokban teszik. „A nem holtig szolgáló pedagógusok képzése” éppen a csekély anyagi megbecsülés mellett kínált megoldást. Az 1848-as év Szőnyi életében is nagy változásokat hozott. A reformeszmék a Tisza fiúk lelkében termékeny talajra hullottak. Kálmán ekkor már Eötvös József vallás- és nevelésügyi minisztériumában fogalmazó, követte a kormányt Debrecenbe is. László jurátusi tanulmányait hagyta félbe és huszárként vett részt a szabadságharcban. Szőnyi Eötvös minisztériumában titkár, ahol aztán rövidesen osztálytanácsosi kinevezést kap. A szabadságharc bukása után Szőnyi kivonul a közéletből, és 1950-ben megnyitotta magániskoláját. Az elemit követően a középiskolai tanulmányokat reál- vagy gimnáziumi irányba lehetett itt folytatni. Az idegen nyelvek közül a német a rendes tárgyak közé tartozott, míg az angolt, a franciát és az olaszt rendkívüli tárgyként lehetett tanulni. Arra is lehetőség volt, hogy a diákok csak egy-egy tantárgyat tanuljanak az iskolában, a többit pedig otthon, például a házitanítótól. A tanév október elejétől június végéig tartott. A tanítás naponta 4-6 órán át történt, ezen felül voltak a rendkívüli tárgyak órái. Hetenként két, teljesen szabad délután volt, de tavasztól kezdve ez egy szabadnappá olvadt össze, hogy ezeken a napokon botanikai, füvészkerti kirándulásokat szervezhessenek tanári vezetéssel. A tananyagbeosztás egyes tantárgyakban figyelembe vette az évszakokat. Biológiából tavasszal és nyáron tanulták a növényrendszertant, a természetben is megismerve, kézbe véve a növényeket, télen pedig az ásványtant, amihez bőséges anyag állt rendelkezésre az iskola gyűjteményében, amit Szőnyi ebben az időben is rendszeresen gyarapított még, hiszen egész életében érdeklődött az ásványok iránt. Harmincnál nagyobb osztálylétszámok nem voltak, az élő idegen nyelveket és a rajzot csoportbontásban oktatták. A magasabb évfolyamokon, ahol a nyelvtudás azt már megengedte, bizonyos tárgyakat idegen nyelven tanítottak. Egyébként az iskola minden szintjén szakrendszerben történt az oktatás. Az iskolában nagy gondot fordítottak a tan- és szemléltetőeszközök, gyűjtemények beszerzésére és folyamatos bővítésére, pótlására. Az oktatásért tandíjat kellett fizetni. Szőnyi nevéhez még egy tanítási módszer is kapcsolódik. Ez az alaktan, azaz a szemléltető oktatás. Ez a figyelemfelkeltésre, az ismeretközlésre, a logikai készségek fejlesztésére alapoz. Arra a szemléletre épül, amely a tanítás középpontjába a gyereket helyezi. Szőnyi pedagógiai munkásságával méltán jeles alakja oktatásügyünk történetének.

11



Háttéranyag

Akinek mégsem maradt üres a széke Teleki Pál

A múlt századi magyar történelem jelentős személyiségéről, a geográfus és államférfi Teleki Pálról szól a könyv. A kötet szövegeit és a kísérő tanulmányt Török Zsolt írta. Teleki Pál kevésbé közismert tevékenységét mutatja be a könyvecske, hiszen csak néhányan tudják, hogy a népneveléstől a tudományos iskoláig terjedően foglalkozott a magyar iskolarendszer fejlesztésével; természetesen a földrajzi neveléssel elsődlegesen. A földrajzi gondolkodás volt az, ami egész életét áthatotta, ez volt politikusi pályájának is a vezérlő gondolata. Erdélyi katolikus családban született, Budapesten jogot és államtudományt tanult. Doktori értekezését 1903-ban az államkeletkezés kérdéseiről írta. Ezek mellett mezőgazdasági ismereteket is tanult. Az egyetemi tanulmányok befejezése után a geográfia felé fordult. Térképtörténeti kutatásokba kezdett, és ösztöndíjhoz jutva Európa nagyvárosaiban a Japánt ábrázoló régi térképeket tanulmányozta. A japán szigetek kartográfiai történetéről írt albuma szakmai elismerést hozott számára, elismert tudóssá tette. Tanulmányok, valamint szokatlan műfajú publikációk váltogatják egymást életében. Az utóbbiak jellemzője, hogy miközben a földrajzi gondolkodás történetén vezeti végig olvasóit, filozófiai, történelmi magyarázatokkal fűszerezi mondanivalóját. Gondolkodásának központi fogalma a táj, amely magába foglalja az embert is. A politikába az első világháború után kapcsolódott be. Külügy- és kultuszminiszter rövid ideig, majd miniszterelnök. A sikertelen béketárgyalások megerősítették benne azt, hogy a határokat tudományosan megalapozott érvek alapján lehet megvonni. A nemzetközi béketárgyalások ha-tármegállapítási kérdéseiben is szerepet vállalt, míg itthon a cserkészmozgalomban is komoly feladatokat látott el. Ezt tartotta az ifjúság nevelésének egyik legfontosabb eszközének. Mellette egyik alapítója a budapesti Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának. 18 évig oktatott is ott. Korszerű földrajzi személetet közvetített hallgatói felé. A geológiai adottságokat is részletesen tárgyalta, de nagy hangsúlyt fektetett a hétköznapi eseményekre, a személyes tapasztalatokon nyugvó ismeretekre is. Előadásai nem szónoklatok voltak, hanem hangos gondolkodások. A szóban elmondottakat képekkel illusztrálta. A magyar út szószólója volt. Ismert az a felszólítása, hogy „Merjünk magyarok lenni!” Politikai pályafutása során másodízben, 1939-ben újra miniszterelnök lett. Egyetlen célját, hogy Magyarországot megóvja a háborúba lépéstől nem tudta elérni, valamint fájdalmasan be kellett látnia, hogy a történelmi Magyarország határainak visszaállítása csak ábránd. Tisztában volt, hogy a német győzelmek csak időlegesek, a Szovjetunió hatalmas tartalékokat rejt, és amikor a német csapatok elindultak Budapest felé és megállíthatatlanná vált hazánk hadba lépése, öngyilkos lett. Winston Churcill mondta róla a háborút lezáró béketárgyalásokon, hogy egy széket üresen kell hagyni Teleki számára. Ám a székeket elfoglalták, a gondolatai is homályba vesztek. Szellemének újjáélesztését segíti ez a szemelvénygyűjtemény, amely részleteket tartalmaz Teleki földrajzi gondolatairól, a földrajztanárok továbbképzésér ől, a cserkészmozgalomról, a nemzeti földrajzról, a nevelésről, a kultúráról. A szemelvényekben a földi egység gondolatáról olvashatunk, a korok szelleméről, és arról, hogy a tanár legfőbb kötelessége a továbbtanulás, mert csak így lesz képes a földfelszín összes jelenségének együttes értelmezésére. Ő ezt állami támogatással képzelte. Teleki tanári hitvallását az alábbiak is jellemzik: „Meg kell tanulnia a tanárnak és meg kell tanítania a tanítványnak, hogy az Andrássy úti fákat, a két oldalt emelt házakat, az alatta járó földalattit és az embereket, akik mindezt alkotják, használják – úgy lássák és érezzék, mint a Világegyetem elemét, sejtjeit, melyek abban keletkeznek, vannak, elmúlnak és mind összefüggnek és pedig nemcsak akkor, amikor az iskola padján és a katedrán ülnek, magyaráznak vagy felelnek, hanem akkor is, amikor ott a helyszínen járnak, egymástól függetlenül, nem mint tanár vagy tanuló, de mint értelmes, nyíltszemű emberek.” A tudós Teleki munkássága példa arra, hogy ismerni kell minden tudományág autonómiáját és a pluralista tudományfilozófia elengedhetetlen követelmény, és az emberi tett láncszem a természetes történések végtelen sorozatában. Politikusi hagyatéka korunkra, hogy a társadalom életének belső logikája szerinti átfogó megközelítésre van szükség, és ha ez nem valósítható meg, akkor az élet sem ér semmit.

12



Háttéranyag

Zárszó

A könyvekről készült ismertetők során kerestük, hogy melyek azok a személyiségvonások, amik meghatározóak életútjukban, és melyek azok a területek, társadalmi tevékenységek, amiket a tanításért elkötelezett pedagógusok tanári munkájuk mellett elvégezhettek, illetve egyéni karrierjük során milyen közéleti szerepléshez juthattak el. Tegyünk néhány összegező megállapítást a tudós tanárok életútjának rövid áttekintése után. Tekintettel arra, hogy csak a sorozatban megjelent személyiségekről írtunk, nem vállaljuk, hogy széleskörű vizsgálódások támasztják alá állításainkat, de úgy véljük, a jellemző tulajdonságok, életvitelek, sorsok és világlátások bontakoztak ki előttük e rövid áttekintések keretében. Mindegyik esetében igaz az a megállapítás, ha a tényeket eloldjuk a nyers valóságtól, akkor egy általánosabb, az összefüggéseket hangsúlyozóbb szintre emelkedünk. Ez segítette hozzá őket, hogy kilépve a tantermekből, az előadókból, a kutatás vagy a közélet területein is alkossanak. Egy szélesebb nyilvánosság is figyeljen szavukra. Mindannyian a rejtett elvek magyarázatát is fontosnak tartották, hiszen ez segíthet hozzá bennünket, hogy az intellektuális feladatra összpontosító életvitelre törekedhessünk. A könyvek a közösségi létezésük harmóniáját segíthetik, hiszen a társadalmi megértés hiánya ellen hatnak azzal, hogy a tanárok a tudásuk átadását nem csak iskolás fokon tették. A tudós tanárok sorozatban eddig megjelent könyvek pedagógusai több közös tulajdonságot mutatnak. Egyházi iskolát végeztek, ott tanítottak, a módszer megújításán dolgoztak, gyakorlati és elméleti újításokat fogalmaztak meg. Egy szakterület kiváló ismerősei lettek. Kutatták, könyvet írtak róla. Jellemző még, hogy külföldi tanulmányutakon vettek részt, illetve közéleti megbízásokat vállaltak. Bizonyítva, hogy a tanítás világa az életben való eligazodás alapja. Szellemi kalandozásunk elmúlt korok tanáregyéniségei gondolatvilágában segítségül szolgálhat napjainkban is, amikor az oktatásügy a könyvnyomtatás idejéhez fogható változás állapotában van. Az elveket, az irányokat képesek vagyunk meghatározni, de a módszerek kiválasztása, a mindennapi gyakorlat még homályban van. Egy biztos: jövőképes generációt kell nevelni, oktatni. Nem a tételes tudás a fontos, hanem az önálló problémamegoldó gondolkodás. Ebben is példát adtak tudós tanáraink, hiszen alkotó elmék is voltak, feltalálók, társadalomszervezők, kutatók. A felfedezett világot ismertették meg dákjaikkal, és őket is arra serkentették, hogy gondolkozva tanuljanak. Munkásságuk példa arra, hogy a nevelés a pozitív emberi értékek, viselkedések megismertetésének és gyakorlásának a folyamata is. Ha elfogadjuk, hogy az ember mindig magában hordja teljes históriáját, akkor beláthatjuk, mennyire fontos a külvilágból érkező hiteles, elfogadott információ. Ezek pedig a közelmúlt, illetve a múlt mélységes kútjából kerülhetnek hozzánk. A neveléstörténet tanulmányozásakor is ebből merítünk, ebből nyerünk szellemi táplálékot, hogy továbbadhassuk az emberi kultúrát. A szövegben – Esterházy Péterről szólva – szó szerinti, vagy torzított formában Arisztotelész Chomsky, Winston Churcill, Eörsi István, Eötvös Loránd, György Péter, C. G. Jürgen Habermas, Jung, Konrád György, Thomas Mann, H. Marcuse, Platon, Szelényi Iván, Vörösmarty Mihály idézetek találhatók a sorozat könyveiből vett részletek mellett.

13

Novák Imre: Neveléstörténetünk arcképcsarnokából

Recommend Documents