NÕK VILÁGA. Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége Szeptember

NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége

2008. Szeptember

2

Nõk Világa – 2005. Karácsony

Tartalomjegyzék ISTEN FELÉ Szabó Adél: A hálaadás labirintusában… • 1 • Adorjáni Gyöngyvér: Ima őszi hálaadás ünnepén • 2 • OLVASNIVALÓ Sigmond Júlia: Kéregetők • 3 • Zs. E.: Olvasni jó! • 6 • BENŐ: Te is? • 7 • SZÜLŐK ISKOLÁJA Péterffy Enikő: Életem legújabb ajándéka • 8 • Baka Judit: Unitárius értékeink • 9 • NAGYJAINK Zsakó Erzsébet: Egy régi magvetés nyomában • 10 • Sigmond júlia: Aki egész életét az Egyháznak szentelte… – Kolumbán Józsefné Hidi Ilona • 17 • VERSAJÁNDÉK Csáki júlia: Október 1. – Öregek vasárnapja • 20 • HAGYOMÁNYŐRZÉS Székely Ildikó: Hagyományőrző lakodalom Homoródkarácsonyfalván • 21 • Farkas Dénes: Kolozsi emlék • 25 • TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÜNK dr.Andorkó Orsolya M.: Az élet vize • 25 • FŐZŐCSKE Gyömbéres csirke kakukkfüves újkrumplival • 28 •

Nõk Világa – 2008 Szeptember

1

A hálaadás labirintusában... Adok Neked, mert Te kinyújtottad felém tenyered, és kaptam. Megajándékozott lettem. Kaptam szót, melyet általad formál a szám, és most mikor megpendíted lelkem húrjait, bár egyszerű és néha gyermekes szavakkal adok magamból, hálát adok Neked. Te tanítottál adni is, mikor adásra simogattad görcsbeszorult öklömet. Megtanítottál az elfelejtett nevetésre. Te nyitottad szempillámat az örömre. Ezért érzem ma, hogy hozzádtartozó vagyok immár, mint madárhoz verdeső, de repülésre teremtett szárnya. Általad és Veled tudok vergődni, szárnyat bontani, és repülni a magasba is. Csak Veled. Segítségeddel tudok reggel szembenézni az új nappal, az emberrel és önmagammal. Veled, csakis Veled tudok emberül élni. Veled menni úttalan-utakon, fától fáig néha mézédesen, sokszor megecetesedve, napfényes és zimankós utakon. Csak ha Te fogod kezem, tudok megállni bölcsők és koporsók mellett. Veled tudok félelem nélkül betérni templomodba, mert Te ott vagy, úgy vagy jelen itt és most, mint még soha. Ismeretlen, de jelenvaló Istenem, halld meg hálaadó gyermeki dadogásom.

2


Halld Te, akinek ma adni szeretnék, azért a sok mindenért, amit kaptam Tőled. Adni, visszaadni neked mindent, mint tükör fénye, igazi tükröm arcát. Fogadd hát, halld félszeg, tétova hálámat. Olvass, kukkants be szavaim mögé, eleven érzéseim labirintusába, és szeress! Kérlek, ne hagyj Tőled, magamtól eltávolodni... Ámen. Szabó Adél

Ima őszi hálaadás ünnepén „Higgyétek el nekem, hogy nincs az a szív, akinek ne fájna, mikor az őszi szélre szertehull valamelyik csodavirágos álma.” A hideg őszi esőben fáradt, reszkető virágok hullnak. Valamivel mindannyiunknak számolni kell. „Én Istenem, az idő hogy szalad! Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk, múlt és emlék: minden elmarad.” Elkeseredésünkben, Istenünk, próbálod megérteni az idő múlásának valóságát. Eszünkbe juttatod a friss, lágy kenyér illatát, amely a megérett, új búzából készült. Kezünket imára kulcsolva megköszönjük a finom házi kenyeret, hisz a Miatyánkban is a mindennapi kenyérért imádkozunk. Köszönjük, hogy eszünkbe juttatod: az ősznek is megvan a maga szépsége, értéke: gabonát érlel, gyümölcsöt varázsol asztalunkra, szőlőgerezdek illatával kábít el bennünket. Istenem! Bocsáss meg, hogy néha elégedetlenek vagyunk, és nem gondolunk arra, hogy az őszi borongós, esős idő után jön a meleg, simogató napsugár, amikor a kertben számba vehetjük az ősz érlelő munkáját. „Ma láttam a legelső őszi fát. Mennyit láttam már... Isten, Te tudod: A sárga fából és sárga lombból, nekem mennyi jutott.”


3

Lassan-lassan minket is megérlelsz az idő múlásával és mi érett búzakalászokká leszünk. Öreg fáradt kezek kulcsolják imára kezüket az ősz ünnepén, a hálaadás ünnepén megérett , úrvacsorára szomjazó búzakalászok veszik körül az úrasztalát. Ilyenkor nem csak a gazdag termést köszönjük meg, hanem azt is, hogy még itt lehetünk, még imádkozhatunk templomunkban. Kérlek Atyám, ne hagyd kalász nélkül a határt, érleld meg a gyümölcsöket, az emberi arcokra varázsolj mosolyt, a szeretet apró virágait szórd szét az emberek között. Add Istenünk, hogy imádkozó – ha öreg kezek is –, még sokszor hálát tudjanak adni kis templomunkban. Hálaadás ünnepén adj nekünk erőt, kitartást, megmaradást, békességet. Ámen. Adorjáni Gyöngyvér

Kéregetők Legrégebbi emlékeim egyike egy öreg koldushoz fűződik, aki hetente meglátogatott minket. Eleinte csak pénzt kapott, később egy karéj kenyeret, végül minden pénteken egy tányér levest evett meg nálunk. Szüleim jószívű, adakozó emberek voltak. Bár sohasem voltunk gazdagok, de ha az utcán koldussal találkoztunk, biztos adtunk neki egy kis aprópénzt. Amikor mi, gyermekek, nagyobbacskák lettünk, Édesanyám markunkba tette a pénzt, hogy mi tegyük azt a kinyújtott kolduskézbe. Így szoktatott rá bennünket az adakozásra.

4


Egyszer nagyon megijedtem egy koldustól. Az udvaron játszottam, amikor hirtelen megjelent egy öreg, rongyos, szakállas kéregető. Félelmemben mozdulni sem tudtam, földbe gyökerezett a lábam, kiáltani sem volt bátorságom. Csak néztem őt arra várva, hogy most biztos elrabol. De ő sem mozdult, csak állt és várt. Nem tudom, mennyi idő telt el, amíg Édesanyám végre észrevette őt és adott neki valamit. Sok évtized után is érzem a szívemben azt a jeges rémületet, amit félelmemben akkor éreztem. Barátaimmal, ismerőseimmel beszélgetve megtudtam, hogy közülük egyesek nem adnak semmit a kéregetőknek. Egyikük azzal indokolta, hogy ő rendszeresen támogat egy hat gyermekes családot. Egy másik kijelentette, hogy egyáltalán nem biztos abban, hogy a koldus nem gazdagabb, mint ő. Aztán egy furcsa históriát mesélt el egy koldusról, aki a város leggazdagabb embere volt, mégis koldult. Halála után ágyában milliókat találtak. Egy barátom mesélte, hogy egyik zsebében csak aprópénzt tart, hogy minden koldusnak tudjon adakozni. Otthon meg az ajtó melletti fogason lóg a „koldustarisznya”. Hozzá sohasem csönget be koldus hiába. Hogy miért? Álmában egyszer ő is koldus volt. De hiába kéregetett, soha senki sem adott semmit. A mellette elhaladók rá sem hederítettek. Aztán egyszer csak megállt előtte egy férfi. Nagyon szigorú tekintettel nézett rá. Megdöbbenve vette észre, hogy a férfi tulajdonképpen ő maga. Mintha tükörbe nézett volna. Csak néhány másodpercet néztek farkasszemet, de ő úgy érezte, egy örökkévalóság telt el. Annak a másik férfinak a szemében kérdések voltak. Tekintetében nem vád volt, de mintha valamiféle magyarázatra várt volna. Leizzadva ébredt. Lelkében maradtak azok az érzések és gondolatok, amelyeket álmában érzett és nagyon hamar megfejtette az álmát. Megértette a neki szóló üzenetet. Azóta létezik a koldustarisznya! Különfélék a kéregetők. Havonta járok a nyugdíjasok Önsegélyezőjébe tagdíjat fizetni. Abban az utcában, a Városi Törvényszékkel szemben guggol mindig egy fiatal lány. Kezét nem nyújtja koldulásra, nem zavarja a járókelőket hangos szóval, csak csendesen, mosolyogva guggol. Sokdioptriás szemüvege juttatja eszembe, biztos gyenge szeme miatt nem tudott valami munkát


5

találni. A közeli boltból veszek neki friss kenyeret, amit mindig hálásan megköszön. A központi posta épülete előtt szokott állni egy középkorú nő. Hátát meggörbíti, hol a jobb kezét, hol a bal kezét nyújtja ki és hol a jobb kezét, hol a bal kezét reszketteti. Nagyon agresszíven szólítja meg a postára belépőket. Ha elfárad, a szomszéd utcában lévő templom elé megy, és annak ajtaja előtt a földre ül, hogy zavarja az arra járókat, akik kénytelenek őt kikerülni. Hangosan ordibálva áldja az adakozókat. Szégyenkezve vallom be, hogy nem sajnálatot, hanem ellenszenvet érzek iránta. Csak hétvégeken koldul egy nagyon sovány férfi. Egy kis templom mellett áll. Kezében rózsafüzér, azt morzsolgatja, s közben mormolja imáit. Nyakába akasztott kis asztalkán van áruja: különféle színű cipőfűzők. Senkit sem láttam még vásárolni tőle, de sokan adakoznak neki. 1989 után országunkban sok templom épült. Mivel a templomépítés nagyon sokba kerül, megszaporodott a kolduló papok és apácák száma az utcán. Ők hivatalos engedéllyel kéregetnek! Az adományokat egy gyűrött füzetbe írják. Ezek a kéregetők egyáltalán nem hasonlítanak a középkori kolduló papokra, akik egész életükre teljes szegénységet fogadtak és csak annyi élelmet fogadtak el a jószívű adakozóktól, ami életben maradásukhoz volt szükséges zarándok útjaikon. A televízióban késő éjjel volt egy műsor, amelyet a nagyon rokonszenves László atya vezetett. Bárki telefonálhatott neki, mert mindenkit türelmesen és figyelmesen meghallgatott, majd a kérdésekre válaszolt és tanácsot adott. Egyedülálló bölcsességgel és nem mindennapi humorral tudott megvigasztalni kétségbeesett gyászolókat, vagy magánytól szenvedő öregeket, akik már-már az öngyilkosságra gondoltak bánatukban. Egyszer én is telefonáltam László atyának. Elmondtam, hogy nyugdíjasként nincs mindig elég pénzem, hogy minden koldusnak adjak, s bár rendszeresen támogatok idős embereket és sokgyermekes családokat, mégis lelkiismeret-furdalásom van, ha úgy megyek el egy koldus mellett, hogy egy kis aprópénzt sem tudok neki adni. Válasza egyszerű volt, mégis rendkívüli. Ha koldus mellett megy el az utcán, és nem tud neki aprópénzt sem adni, másképpen is tudja segíteni őt. Elmondhat érte egy rövid imát.

6


A kéregetőknek nemcsak pénzre van szükségük, de szeretetre is, mint minden embernek. Lehet, hogy imádságos gondolatai jobban megsegítik őt, mintha pénzt adna neki. Én sem adok minden koldusnak – folytatta László atya – amióta megláttam, hogy esténként, egy Mercedes autóval az elegáns sofőr hogy gyűjti össze a rongyos, mocskos gyermekeket az utcáról, akik koldusként dolgoznak egy gazdag embernek. Ne legyen hát lelkiismeret-furdalása! Helyette imádkozzék! Megköszöntem tanácsát és azóta nincs lelkiismeret-furdalásom. Csak azon csodálkozom, magamtól hogy nem jöttem rá erre a megoldásra! Rendkívül sajnálom, hogy megszüntették ezt a műsort. Szombatonként jár hozzám Laura, egy 4 gyermekes cigányasszony. Sok ruhát gyűjtöttem neki és gyermekeinek. Tavaly tavasszal Laura egy nagy csokor gyöngyvirággal csöngetett be hozzám. Némán nyújtotta felém a virágcsokrot. Szemében hála ragyogott, de tekintetében kis félelem bujkált, vajon elfogadom-e? Természetesen elfogadtam, és meghatódva köszöntem meg kedvenc virágomat. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer, egy koldusasszonytól fogok ajándékot kapni. ’Sigmond Júlia

Olvasni jó! A kolozsvári Nőszövetség februári összejövetelén könyvbemutatón vehettünk részt. Hancz Lám Irén legújabb könyvét, a Reményik Sándorról szóló Lámpagyujtogatót mutatta be. Örömmel mentem el meghallgatni, de elhatároztam, hogy ezt a könyvet nem fogom megvenni, bármennyire is szeretem Reményik költészetét, mert már van jó néhány Reményik-kötetem, az összes versektől a válogatásokig... Aztán csak engedtem a csábításnak, amikor megláttam a szép kivitelezésű könyvet szebbnél szebb dokumentum-felvételeivel. Megvettem, de nem bántam meg. Nagy élmény volt elolvasni a költő életéről, barátairól szóló emlékezéseket, a velük váltott leveleket, megismerni sok szép verse megszületésének körülményeit. Bepillanthattam a költő műhe-


7

lyébe, emberközelbe hozta személyiségét, s azóta még inkább magaménak érzem a Vadvizek zúgása és a Végvári-versek költőjét... Melegen ajánlom mindenkinek, aki szereti Reményik verseit. Zs.E.

Te is? Lehet, emlékszel még kedves Olvasó, A „Csak én?” címet viselő cikkemre, amely az „Olvasóink írják” rovatban jelent meg 2008 húsvétján, és amelynek záró mondatát most idézem: „És akkor jöhetnek azzal a fránya uniós kérdőívvel.” És láss csodát! Tényleg jöttek azzal a fránya kérdőívvel, 2008. május első vasárnapját követő hétfőn. Feltették a nagy kérdést: én, mint férjezett asszony, egy fiúgyermek édesanyja, magyar nemzetiségű, román állampolgár, az egyházat szerető és benne bízó unitárius vallású, nem politizáló, meglehetősen civilizált körülmények között élő, szerény jövedelemmel rendelkező, a szabadságért és egyenlőségért harcolgató, aki 14 éves koromig Hargita megyében éltem, ahol ma is él hála Istennek édesapám és édesanyám, majd onnan átköltözve Maros megyébe, már majdnem öt évtizedet megélt nőszemély, boldog vagyok-e, vagy boldogtalan? És amikor azt mondtam, hogy boldog vagyok, a felmérést végző hölgy, akit előzőleg amúgy gyanúsan nézegetve, már-már :”Ismét valamit rám akarnak sózni!” felkiáltással, el akartam küldeni, meghallotta, szemlátomást meglepődött. Amikor távozott, bocsánatot kért. Láttam, éreztem, hogy nem udvariasságból teszi. Tudtam, látja, érzi, hogy én boldog vagyok, hogy igazat mondok. Azon a napon az édesanyákat köszöntöttük, rájuk emlékeztünk. A rádióban, a televízióban, a nőszövetségben, a templomban szavaló gyermekeinkkel, a gyülekezetben, az énekeinkkel, illatozó orgonákkal, tulipánokkal, gyöngyvirágokkal, nárciszokkal őket ünnepeltük. Én boldog vagyok, hisz van egy drága jó Édesanyám, aki szigorúsága ellenére is, tudom, hogy szeret, aki annyi minden szépre, jóra megtanított engem. Kevés szóval, de annál több példamutatással, cselekvő szeretettel.

8


És miközben lélekvirágaimat most csokorba rendezgetem, arra gondolok, milyen jó is lenne, ha az erdélyi magyarok körében még ma eljönnének mindenkihez azzal a fránya uniós kérdőívvel. BENŐ

Életem legújabb, nagy ajándéka Ha nyugdíjba mész, felkészülsz lelkileg: felkutatod mindazt magadban, ami továbbra is fontos és kitölti majd ezután is az életed. Valami lezárul. Hiányozni fog a sok gyerek, akiktől fiatalnak érezhetted magad, mert vidámságuk téged is azzá tett, a sok szakmai kihívás, amely az agyadat karbantartotta és nem engedett egy perc lazítást sem. Hiányozni fog a tanári közösség, a sok barátod és még az a sok-sok minden, ami egy iskolában történik. Miután megtaláltam életem további értelmét, és fájdalommentesen tettem pár lépést a nyugdíjasok közé – nagy ajándékot kaptam: „Gyere az Unitárius Kollégiumba, pár évig szükség van a munkádra, tapasztalatodra.” Azóta egyre több ajándékot kapok. Két, nagyon jó, elismert iskola után új szellem fogadott: a megértés, az egymásra figyelés, a családias légkör, a gyerekek udvariassága eleinte meglepett. Ma már természetes. Mindenki köszönt a folyosón, akkor is, ha nem tanítom, a lépcsőn meg nem előzne egyik sem, csak ha erre felbátorítom („Köszönöm, ta-


9

nárnő” – hangzik ilyenkor.) A tantermek mindig tiszták, fegyelmezni órán csak ritkán kell, diákjaink szorgalmasan gyűjtik a tevékenységekért járó pontokat, tehát szívesen vesznek részt az iskola életében. Ez pedig nagyon gazdag: tanulóink énekelnek, szavalnak, táncolnak, színjátszanak, sportolnak, kirándulnak, tudományos dolgozatokat mutatnak be, tantárgyversenyeken vesznek részt, szerveznek, rendeznek, cipekednek, plakátokat készítenek, és mindenek előtt jól tanulnak. Öröm közöttük lenni és tovább fürdetni arcukat ebben az ajándékul kapott napsugárban. Egy tanárnéni

Unitárius értékeink A fenti témával kapcsolatos az a felmérés is, amelyet az idei tanév egyik tantestületi megbeszélésén közreadtunk, majd a kérdésekre adott válaszokat csokorba gyűjtöttük, ezeket szeretném Olvasóink tudomására hozni. A kérdés a következőképpen hangzott: Melyek azok az értékek, amelyeket Ön képvisel a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban? Íme a válaszok a prioritások sorrendjében: szakmai alaposság; tehetséggondozás; a gyermekek feltételek nélküli tisztelete és szeretete; unitárius szellemben (tolerancia) való nevelés; szeretetben, szeretetre nevelés; erkölcsi nevelés; pontosság; őszinteség; hagyományok őrzése és ápolása; egymásra való odafigyelés; kreativitás; lelkiismeretes munka; bizalom; ügyszeretet; munkaszeretet; következetesség; emberség, megértő szigor; szorgalom és türelem; kitartás; tehetséggondozás; tartalmi és metodikai szabadság; a tehetséges vidéki unitárius diákok beiskolázása. Mit lehetne még hozzátenni mindehhez? Adjon a Gondviselő minden tanítónak, tanárnak erőt, egészséget, hogy a fent közölt célokat és kívánságokat maradéktalanul teljesíthessék. Baka Judit, a Balázs Ferenc Oktatási Központ munkatársa

10


Egy régi magvetés nyomában Egy régi fénykép került elő dr. Erdő János püspök hagyatékából, amelyről 32 székelyruhás lány néz reánk, nehány idősebb vezető társaságában. Vajon kik lehetnek ők? Izgalmas nyomozás kezdődött. Ennek eredményeiről számolok be a következőkben. …egyszer volt, hol nem volt...1942 tavaszán az Unitárius Nőszövetség népfőiskolai tanfolyamot szervezett... Ezen a kéthetes tanfolyamon 30 faluból 32 leány vett részt, névsorukat megőrizte az akkori Unitárius Közlöny. Mi is volt a Népfőiskola? A századelőn Európa-szerte divatba jött ez a népművelést szolgáló tanfolyamforma, ahol az általános műveltség elemeit próbálták népszerűsíteni elsősorban a falusi fiatalság körében, hasznos ismeretekkel fegyverezve fel őket, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni a változó körülményekhez. Elsősorban a skandináv államokban terjedt el ez az oktatási forma, nálunk már Balázs Ferenc is kísérletezett szervezésével. 1942-ben finn tapasztalatok alapján szervezte meg a Nőszövetség Nyiredi Gézáné kezdeményezésére, Veres Jolán budapesti hittestvérünk tapasztalatait felhasználva. Ennek résztvevői néznek ránk a képről és visszaemlékezéseik alapján próbálom megrajzolni nőszövetségi életünknek ezt az egyedülálló színfoltját. Nyomozásomat azzal kezdtem, hogy felkértem az illető egyházközségek vezetőit, próbálják megtalálni az egykori tanfolyam résztvevőit, akik most 80 éven felüli öregek. Amint ez lenni szokott, voltak, akik azonnal válaszoltak, és vannak olyanok, akiktől harmadszori felkérésre sem kaptunk választ. Leg-


11

nagyobb örömömre az énlaki Patakfalvi Márta személyesen válaszolt kérdéseimre, 8 személy részletesen beszámolt emlékeiről, hárman élnek ugyan, de nem tudunk sokat emlékeikről, mert emlékezetük meggyengült vagy a „kutatók” megelégedtek azzal, hogy csak számbavették, hogy élnek. Két elhunyt testvérünk emlékeiről ismerőseik, rokonaik, szomszédaik számoltak be, akiknek sokat meséltek akkori élményeikről. 13 hallgatóról csak azt tudjuk, hogy meghalt, további 6 leány sorsáról semmi visszajelzést nem kaptam. A beszámolók alapján próbálom megállapítani, hogy kik juthattak el a tanfolyamra? Nincs konkrét adatunk arról, milyen kritériumok alapján választották ki az akkori egyházközségi vezetők a lányokat, de valószínűleg elsősorban az értelmesebb, tanultabb lányok közül kerülhettek ki, hiszen egyik falu sem akart szégyenben maradni. Néhány elejtett megjegyzésből kiderül, hogy többen az egyházközség belső embereinek családtagjai voltak, például az árkosi Sebestyén Veronika elmesélte, hogy Darkó Béla lelkész az édesanyja unokatestvére volt, Kiss Klára elbeszélése szerint a nagyajtai Darkó Ida, Darkó lelkész unokahúga, ő maga Kiss Gyula falubíró, egyházi jegyző és pénztárnok leánya. A nyárádgálfalvi Márkodi Irén apja az egyházközség gondnoka volt. A szabédi Nagy Zsuzsikáról megtudtam, hogy ötgyermekes család negyedik gyermeke volt, édesapja hosszú ideig az egyházközség hűséges gondnoka, ő maga már kicsi kora óta megismerkedett az egyházi élettel, melybe nagyon szeretett aktívan bekapcsolódni. Minden érdekelte, amiből tanulni tudott valamit, ami magának meg a közösségnek javára szolgálhatott. A kénosi Fórizs Erzsébetről testvére elmesélte, hogy Kőváry Jakab lelkész küldte a tanfolyamra, mert „kitűnt értelmével, s nem utolsó sorban szeretetével”.Öt leánytestvér között ő volt a negyedik, testvére szerint ő volt a legokosabb és jobban tudott szeretni, mint bármelyik a testvérek közül. Valószínűnek tartom, hogy a lányok a falusi értelmiség és a módosabb gazdák gyermekei közül kerültek ki, akikre a tanfolyam utáni időszak politikai változásai folytán nehéz idők jöttek. Ez olvasható ki olyan megjegyzésekből, mint Török Teréz vallomása, hogy a képet s a lányok névsorát elégette egy házkutatás előtt, vagy Nagy Zsuzsika esete, aki a kollektív gazdaságok szervezése idején inkább kisegítő tanítói állást vállalt s korán elhagyta szülőfaluját.

12


Akikről hírt kaptunk, általában a kollektív gazdaságokban dolgoztak, férjhez mentek, gyermekeket, unokákat neveltek, egyesek dédunokáiknak is örvendhetnek. A korral járó természetes emlékezés-kiesések miatt a begyűjtött anyag hiányos, vannak, akikkel emiatt nem is sikerült interjút készíteni, de akik emlékeznek, azok nagy örömmel idézték fel a múlt képeit s elbeszélésükből kirajzolódik, mennyire fontos helyet foglalt el emlékeik között a tanfolyam. Ez abból is lemérhető, hogy például az elhunyt csekefalvi Major Ráchel emlékeit a szomszédasszonya mondta el, akinek sokat mesélt életének erről az eseményéről. Azt is nyomon lehet követni, hogy életre szóló barátságok kötődtek, tudtak egymásról, egyesek leveleztek is. A tanfolyam hangulatának jellemzésére álljon itt néhány vallomás. A karácsonyfalvi Benke Eszter – ma szentpáli lakos – elmondta, hogy neki több ilyen élményben nem volt része. Hányatott volt a gyermekkora, felnőttként is sok nyomorúságban volt része. Nagy öröm sugárzott róla, hogy erről beszélhet és elérzékenyült a csoportkép láttán. A homoródszentpáli Török Teréz – ma 82 éves, testének jobboldala lebénult - de a Kolozsváron töltött két hétre nagy szeretettel emlékezett vissza. Tetszett neki a leánytársaság, emlékezete szerint leginkább a jókedv, a derű jellemezte a csapatot, jó volt a hangulat. Énekekre emlékezik amelyeket a lányoktól tanult. Mindig szerette a szépet és dalos kedvű volt. Érezhető, hogy már fiatalon kialakult benne az igény a kultúrára és a közösségi életre. A siménfalvi Vári Bori is örömmel emlékezett vissza a tanfolyamra. Nagyon hasznosnak vélte. A szabédi Nagy Zsuzsika örömmel vállalta a tanfolyamon való részvételt, életében ez volt az első alkalom, hogy képezhette tudását, ismereteit: „A két hét olyan volt számomra, mintha több ideig iskolába jártam volna. Nagyon sok információt kaptam, ami nagy hasznomra volt. Miután hazajöttem, egyedüli vágyam volt tanulni. Tudja, tiszteletes úr, nekünk nagyon nehéz sorsunk volt, kulákoknak bélyegeztek, ezzel megfosztottak a továbbtanulás lehetőségétől.” (Tanulmányait magánúton fejezte be, volt nevelőnő, segédtanár, könyvelő, gobelin-festő a bútorgyárban.)


13

A kolozsi Kun Máriáról írja lelkésze, hogy a 86. életévét töltő, kiváló templomjáró és nem könnyű sorsát tisztességgel hordozó, gyermekeiért élő asszony egész életvitelén, egyházhoz való kötődésén látszik a régi élmény, a tanfolyam jó hatása. A 2003-ban elhunyt Major Ráchel is sokszor emlegette az adatközlő szomszédasszonyának a kolozsvári tanfolyamot: milyen jól érezte magát és milyen sokat tanult ott. Ügyes kezű, dolgos asszony volt. A kollektívben dolgozott, de emellett ő volt a falu varrónője, ruhákat, blúzokat, kosztümöket varrt. A szentábrahámi Fekete Ilona szerint a tanfolyam egy falusi lánynak nagy élmény volt, melyre egész életében szívesen emlékszik vissza. Patakfalvi Márta írja: „Nagyon sokat tanultam és láttam, megtanultuk egymást és mindenkit szeretni. Gál Margit tanítónő mondta, hogy soha nem kell haragudni, inkább énekeljünk akkor is, amikor ablakot pucolunk.” Kiss Klára beszámolójából megismerkedhetünk a tanfolyam szervezésével is. Az állomáson Gál Margit tanárnő fogadta őket és fiákeren vitte be a leánybentlakásban lévő szálláshelyükre, elutazáskor is kikísérte

14


őket. A gimnáziumban étkeztek, a szállásért, a kosztért nem kellett fizetniük. Az előadások a leányotthonban voltak. A városi sétákra saját székelyruhájukban vonultak sorban. Úgy mentek a templomba, valamint Boros püspök temetésére is. Délelőtt előadásokat hallgattak, délután városi sétákra mentek, egyházi és világi énekeket tanultak, este színházba is elvitték őket. A tanárok nem tegezték, hanem magázták őket. A tanfolyam végén kikérdezték őket, de jegyet és diplomát nem adtak, majd szeretetvendégséggel összekötött záróünnepély volt, ahol ő egy humoros monológot adott elő, mások szavaltak, népdalokat énekeltek. Otthon a lelkész írott beszámolót kért tőle. A kénosi Fórizs Erzsébetről szomszédai mesélik, hogy rengeteg virágja volt, különösen a rózsákat kedvelte, mindig szerette a rendet a házában, házatáján, soha nem találták felkészületlenül, mindig tisztaság vette körül. Ő volt a család lelke, rokonszerető volt, a mezei munkából is kivette a részét, férjét segítve. Gyermekét szigorúan nevelte, soha nem hagyta, hogy bármi megbontsa az élet rendjét. Amit eltervezett, azt többnyire meg is valósította. Fontos dolgokban ő volt a döntő személy, „kapitányasszonynak” is nevezték. A fennmaradt leírások szerint a tanfolyam anyaga nagyon zsúfolt volt, természetesen mindenki arra emlékezik, ami leginkább érdekelte, s amit hasznosítani tudott. A szervezőknek dicséretére legyen mondva, hogy a sűrű programot oldották kolozsvári sétákkal – Kelemen Lajos vezetésével – és más kikapcsolódási lehetőségekkel. Érdemes áttekinteni, hogy az előadások témakörei közül melyik hagyott nagyobb nyomot a résztvevőkben, ki mit idéz fel belőlük. Az emlékek közt szerepel irodalom (a szabédi Nagy Zsuzsika), pénztárkönyvelés, történelem, földrajz (a sepsikőröspataki Kiss Klára), vallás (Nagy Zsuzsika, Kiss Klára), istentiszteleti részvétel (az andrásfalvi Fekete Ilona). A háztartástani ismereteket említi Nagy Zsuzsika, az árkosi Sebestyén Veronika, a homoródszentpáli Török Teréz (sok jó receptet tanult, amit otthon felhasznált). Viselkedési etikettet tanult Nagy Zsuzsika (valószínűleg az ebédmeghívások kapcsán). Török Teréz arra emlékszik, hogy a résztvevőket a helyi hagyományokról, szokásokról, népviseletről kérdezték a szervezők. A csecsemő-


15

védelem terén a fürösztés csínját-bínját tanulta a kolozsi Kun Mária. Kézimunkát említ Sebestyén Veronika, kötést, hímzést, kukoricaháncs feldolgozását tanult a siménfalvi Vári Borbála. Fontos helyet kapott a szövés is, így szövőszéken szőni tanult Fekete Ilona, Török Teréz, Vári Borbála, mintás asztalkendő készítésére emlékszik Kun Mária, körben szőtt (varrás nélküli) zsák szövését tanulta Fekete Ilona, Kun Mária, ez utóbbi lerajzolta a nyüstbefogdosást is, emellett még ötleteket is gyűjtött: a szűkös időben az ablakot papírral is meg lehet tisztítani! Nagy élményt jelentettek a városnéző séták, a leggazdagabb „leltárt” az énlaki Patakfalvi Márta szolgáltatta, akinek emlékezetében megmaradt a Mátyás-szobor és a Szent Mihály templom (Dávid Ferenc szószéke) mellett az Egyetemi Könyvtár, a Házsongárdi temető (Berde és Brassai sírja), a Botanikus kert, az Irisz-telepi unitárius létesítmények. Mátyás király szülőháza 3, a Botanikus kert 4 a Házsongárd 2 lány emlékezetében maradt meg 65 év távlatában is. A kadácsi Inczefi Borbála nagy élménye volt, hogy az Egyetemi Könyvtár akkori címerkiállításán meglátta nagyapja, Sántha János címerét, Nagy Zsuzsika pedig arra emlékezett, hogy színházban volt és látta az Othello-t. Vasárnapi ebédre is meghívták egyházi vezetőink, Major Ráchel és Nagy Zsuzsika Józan Miklós püspöknél, Kun Mária Simén Dánieléknél ebédelt, Sebestyén Veronika pedig rokonként Gyulai Zoltán egyetemi tanáréknál lakott. Az évzárón szerepelt Fekete Ilona (egy hosszú dalt énekelt, melyet ma is tud), valamint Kiss Klára egy humoros jelenettel. Az egykori résztvevők további tevékenysége: Az évzárón elhangzott a felhívás: adják tovább a tanultakat. Erre vonatkozóan a következő visszajelzéseket kaptam: Fámné Sebestyén Veronika Kökösből: a Kolozsváron hallottakról – hazatérve – mesélt a jó ismerőseinek, de nem sikerült semmi konkrét dolgot szervezni, mert jött a háború és a nehézségek, ez idő alatt megszakadt az összeköttetése azokkal, akikkel együtt volt a tanfolyamon. Vári Borbála Siménfalván a hazamenetele utáni évben a kolozsvári mintára megszervezte a helyi leányok és fiatalasszonyok számára a kukoricaháncsból dísztárgyak és háztartási cikkek készítésének tanítását. Ehhez Nagykendről hívott tanfolyamvezető oktatót. Ez nagyon hasznos-

16


nak bizonyult, mert éveken keresztül több családnak tekintélyes pénzjövedelmet biztosított. Szén Sándor szerint, Vári Borbála évek hosszú során át a siménfalvi Nőszövetség tagja volt, ennek keretében az általuk főleg kukoricaháncsból készített tárgyak jövedelméből vásárolták meg a 100 személyes edénykészletet. Hálásan emlékezett a tanfolyamra és örömmel idézte fel az Erdő János vezette homoródalmási leánytábort is. Most pedig néhány tanulság: A tanfolyam legnagyobb eredménye a közösségteremtés, az életre szóló élmények nyújtása, a lelki életre tett hatása. Ezt a közös szállás, étkezés, szabadidő együttes eltöltése tette lehetővé. Az elméleti ismeretek is fontosak, de ezeket mindenki szelektíven, saját érdeklődési körének megfelelően jegyezte meg és hasznosította élete során. Minden tanfolyam „magvetés”, mindig van olyan mag, amely az út szélére hull s a madarak felkapdossák, más a tövisek közé hull, a mostoha körülmények nem engedik kicsírázni, megerősödni. De van olyan is, amelyik megfogan, szárba szökken, de a gondok, nehézségek között csak kevés magot terem, amely csupán az egyén és családja életét teszi szebbé, tartalmasabbá. Akad olyan mag is, amely termékeny talajba hullva szélesebb közösségben hoz termést.... Függetlenül attól, hogy a körülmények miatt hogyan alakul ezek aránya, ha csak egy kicsírázott mag is bő termést adott, a magvetők munkája nem volt hiábavaló. Végül szeretném megköszönni mindazok fáradságát, akik a nyomozásban segítségemre voltak: Barabás Zsolt nyárádgálfalvi, Csáki Levente kénosi, Farkas Dénes kolozsi, Jakab Dénes szentábrahámi, Jakabházi Béla Botond nyomáti, Jenei Sándor szabédi, Szén Sándor siménfalvi, Szeredai Noémi csekeflavi lelkész, Adorjáni Gyöngyvér sepsiszentkirályi, Kelemen Éva oklándi és Tódor Éva homoródszentpáli tiszteletes aszszony, valamint a Nők Világa kedves vidéki munkatársai, Bokor Ágnes Kökösről, Ferenczi Mária Magdolna és Váncsa Csilla nőszövetségi elnök Sepsiszentgyörgyről. Csak azt sajnálom, hogy ezt a tanulmányt nem készítettük el 10-15 évvel korábban, akkor biztosan komolyabb következtetéseket lehetett volna levonni.... Zsakó Erzsébet


17

Aki egész életét az Egyháznak szentelte... Kolumbán Józsefné Hidi Ilonával, a kolozsvári Nőszövetség lelkes tagjával beszélgettem, hogy példaadó életútját megismertethessem olvasóinkkal. Sigmond Júlia: Kedves Ilu! Sokan ismernek Téged, de nem ismer mindenki. Kérlek, mesélj magadról, életedről! Kolumbán Ilona: Kolozsváron születtem, 1921 szeptember 17-én. Három lány közül én voltam a középső. Kolozsváron jártam elemibe, Máramarosszigeten polgári iskolába. Itt 3 évet tanultam. Simó Dezső unokatestvéremnél laktam 1944-ig, akkor visszajöttem Kolozsvárra. Édesapám 1942-ben meghalt, Édesanyám egyedül nevelt minket. Varrógépeket vásárolt nekünk, megtanultam a gépi hímzést, s azzal kerestem a kenyeremet. S.J.: Mikor mentél férjhez? K.I.: 1954-ben mentem férjhez Kolumbán József, gépész-technikushoz. 1959-ben született Melinda lányom, két unokám van, Róbert és Norbert. Dédunokám is van, Botond, és nemsokára testvérkéje is születik. S.J.: Mi szerettél volna lenni kicsi korodban? K.I.: Hegedűművész. Mindig nagyon szerettem a zenét. Adorján Dezsőtől tanultam hegedülni. Aztán a harmónium következett, Gálfalvi Péter, unitárius lelkész, szamaras szekérrel küldte haza a harmóniumot s én hétfőtől péntekig gyakorolhattam rajta. Egyedül tanultam játszani, de Péterffy Gyula tanár úr is foglalkozott velem egy kicsit. Neki 25 évig voltam a kotta-forgatója, amikor a Passiót adtuk elő, amiben én énekeltem az Ajtónállót. Nagyon szerettem a dalárdában énekelni, 40 éven át voltam tagja az unitárius dalárdának. S.J.: Hogy kerültél az Irisztelepre kántornak? K.I.: Az Írisz-telep Kolozsvár egyik nagy munkásnegyede, ahová sok unitárius költözött be. A 30-as években a fiatal lelkészek: Erdő János, Csifó László, Sebe Ferenc és mások is felkeresték az iriszi unitáriusokat, hogy a híveket gondozzák. Kb. 3 éven keresztül a mi lakásunkban tartották az istentiszteletet! Boros György püspök úr két alkalommal is prédikált nálunk. Havonta egyszer volt istentisztelet, ahol a már említetteken kívül prédikáltak még Vári Albert, Ürmösi Károly és Ürmösi

18


József is. Amikor Nagy Ferenc végzett, az Írisz-telepre került. Amíg az unitárius templom felépült, a Nádas melletti római katolikus imaházat bérelte az egyház. Akkor, Nagy Ferenc tiszteletes úr mellett, harmónium hiányában, hegedűn kísértem az énekeket, de nemcsak az Íriszen, hanem a Bulgária-telepen is. S.J.: Ha jól tudom, nemcsak Te, de Melinda lányod is megtanult harmóniumon játszani. K.I.: Melinda 1973-ban, 14 éves korában tette le a kántori vizsgát és 10 éven keresztül volt az Írisz-telepen kántor. Azután újra én lettem a kántornő. Mindketten a monostori egyházközségben is dolgoztunk, Benedek Sándor és Benedek Ágoston mellett. Sok szép évet dolgoztunk együtt Rostás Dénes, Ürmösi Gyula és Zsigmond József tiszteletes úrral is. Én egész életemet az egyháznak szenteltem... 1936-ban konfirmáltam, Szentiványi Sándor készített fel, akkor 63an konfirmáltunk, mint a tiszteletes úr utolsó kolozsvári csoportja, ő azután Budapestre költözött. Kedves emlékeim között őrzöm, hogy amikor életemben először vettem úrvacsorát a gyülekezettel, azt Erdő János osztotta az Irisz-telepen. Szeretett püspökünk halála előtt utoljára szintén ott osztott úrvacsorát s én akkor is részese lehettem... S.J.: Mik voltak életedben a legnagyobb örömök? KI.: Nagyon sok örömöm volt az életemben, elsősorban szép családi életünk szerzett sok boldogságot! Sajnos, öreg koromra egyedül maradtam. Meghaltak testvéreim, sógoraim, férjem. Egyetlen gyermekem családjával Magyarországon él, így a jó szomszédok s a régi ismerősök társasága oldja csak magányomat. S.J.: Mikor hagytad abba a kántorságot? K.I.: Amikor 2002-ben betöltöttem a 80-ik életévemet, a szemem is meggyengült, többet nem kántorizáltam. S.J.: Idős korod ellenére most is dolgozol, hiszen a kolozsvári nőszövetség szövőkörét el se lehetne képzelni nélküled. Az időseket, a fiatalabb betegeket is meglátogatod. Kikhez jársz legtöbbször? K.I.: A 90 éves Incze Gizikét rendszeresen látogatom, mivel ő már nem tudja lakását elhagyni. Rajta kívül a régi iriszieket szoktam meglátogatni, amikor egészségem engedi.


19

S.J.: Szabad idődben mivel szerettél foglalkozni fiatal korodban és most idős korodban mivel szórakozol? K.I.: A közösségi életet szerettem legjobban. Bibliaórákra nagyon szerettem járni, különösen amelyeket Sebe Ferenc vezetett. Nagyon szerettem dalárdába járni. Sokat kirándultunk, a családdal és az irisztelepi hívekkel, Benedek Sándor tiszteletes úr vezetésével. Nagyon szerettem mindig olvasni. Legutóbb Szabó Magda „Az ajtó” című regénye nagyon lekötött. A Bibliának nagyon aprók a betűi, ezért csak dupla szemüveggel tudom olvasni. S.J.: Jártál-e külföldön? K.I.: Amikor gyermekeimet meglátogattam Magyarországon, gyakran átmentünk Szlovákiába és megcsodáltuk Komárom városát, Párkányfürdőn pedig a gyógyvizes fürdőt élvezhettük. Sajnos más országban nem jártam. Nagy örömömre még meg tudtam látogatni Magyarországon a nemrég elhunyt Fülöpné Göncz Jolit (Göncz Mihály lelkész testvérét), aki legjobb barátnőm volt, testvérként szerettük egymást egész életünkben. S.J.: Hová szerettél volna eljutni, ami csak vágyálom maradt? K.I.: Nagyon szerettem volna eljutni Finnországba, magam sem tudom mi, de valami vonz ahhoz az országhoz. S.J.: Hány unitárius püspököt ismertél? K.I.: Hosszú életem folyamán nyolc püspököt értem meg, de csak hetet ismertem, Ferencz József püspök halálakor 7 éves voltam, így rá nem emlékszem, de emlékeimben élnek Boros György, Varga Béla, Józan Miklós, Kiss Elek, Kovács Lajos, Erdő János, Szabó Árpád püspök úr, és most kíváncsian várom, ki lesz életem 9-ik püspöke?! S.J.: Kedves Ilu! Nagyon szépen köszönöm az olvasók nevében is, hogy hajlandó voltál életedről mesélni, kérdéseimre válaszolni! Még van egy utolsó kérdésem! Idős korban már nem igen vannak az embernek tervei, álmai, de én mégis megkérdem: mire vágysz még ebben az életben? K.I.: Egyetlen vágyam van még ebben az életben, hogy amíg élek, egészségben éljek! A beszélgetést lejegyezte: ‘Sigmond Júlia

20


Versajándék Október 1. – Öregek vasárnapja Az alábbi verssorokkal kívánok áldást, erőt a már szépkort megért embertársaimnak. Kívánom, hogy ez az „áldás” a még hátralevő életútjukat kísérje. A szép vers olvasása mindig erősítse hitében és abban a tudatban, hogy nem hiába élte életét, minden időben szükség van szülőre, nagyszülőre!

Áldás Áldott legyen a szív, mely hordozott, És áldott legyen a kéz, mely felnevelt. Legyen áldott eddigi utad, És áldott legyen egész életed. Legyen áldott benned a fény, Hogy másoknak is fénye lehess, Legyen áldott a nap sugara És melegítse szívedet, Hogy lehess meleget osztó forrás A szeretetre szomjazónak És legyen áldott támasz karod A segítségre szorulóknak. Legyen áldott gyógyír szavad Minden hozzád fordulónak, Legyen áldást hozó kezed Azoknak, akik érte nyúlnak. Áldott legyen a mosolyod, Légy vigasz a szenvedőknek, Légy te áldott találkozás Minden téged keresőnek. Végül legyen áldott immár Minden hibád, bűnöd, vétked, Hiszen aki megbocsátja, Végtelenül szeret téged.


21

Őrizzen hát ez az áldás Fájdalomban, szenvedésben, Örömödben, bánatodban, Bűnök közti kísértésben. Őrizze meg tisztaságod, Őrizze meg kedvességed, Őrizzen meg önmagadnak És a téged szeretőknek. Csáki Júlia

Hagyományőrző lakodalom Karácsonyfalván Az idei farsangon különleges rendezvényre került sor Homoródkarácsonyfalván: gyermeklakodalom volt, Benedek Enikő tiszteletes aszszony szorgalmazására, a Dungó Kulturális Egyesület szervezésében. A falu apraja-nagyja ünneplőben szorgoskodott, mindenki kivette részét a munkából. A rendezvény fő célja a családi eseményhez kapcsolódó népszokások felelevenítése és újjáélesztése volt, a hagyományok átadása a mai gyerekeknek úgy, hogy azt egyben élvezetes farsangi mulatságként éljék meg. Az ötletet egy 1904-es fénykép adta és megvalósításához felhasználták a Lakatos Gyula lelkész által 1975-ben papírra vetett szövegeket. A Kis-Homoród mente külön kis tájegységet alkot, amely a maga sajátosságaival külön kis világot jelent. Azt hinné az ember, hogy távol a nagyvárosoktól hamisítatlanul, tisztán őrizte meg viseletét, szokásait, hagyományait. De ez nem igaz. A faluból különböző okok miatt elkerült

22


fiatalok hazahozták más vidékek szokásait és sokszor egy-egy tetszetősebbért feladták a régit, a sajátjukat. Ma már nagyon nehezen találunk a régi szokások, hagyományok nyomára. Sietnünk kell, ha valamit ebből a múltból meg akarunk menteni, mert már az idősebbek is csak halványan emlékeznek. Az elfeledett múlt felélesztése volt a gyermeklakodalmas célja. A hagyományos lakodalom nagyon sok kultikus elemet magába foglaló népi szokás volt. A lakodalmi szokások minden mozzanatának megvan a maga eredete és értelme. Egyesek a régi pogány szokásokból, mások talán a Bibliából származnak. Sajnos, ma már nem tudjuk ezeket pontosan nyomon követni, az adatközlők sem tudnak magyarázatot adni a különböző szokások jelentésére. A „felfedezetteket” szeretnénk gyermekeinkkel megismertetni, hogy feledésbe ne menjenek. A lakodalom ideje nem volt egy bizonyos időponthoz kötve, csak adventben és a böjt idején nem tartották. De leggyakrabban farsangkor rendezték, ami a vigasság, az öröm időszaka. Ehhez hozzátartozott az is, hogy a menyasszony az új házhoz gabonát, disznót és egyéb élelmet kellett hogy vigyen, hogy amíg elkezdődik a munka, a maga kenyerét egye. Innen jött az ötlet, hogy a gyermeklakodalmat farsangkor rendezzük, de ez nem tévesztendő össze az egyes vidékeken szokásos farsangtemetéssel, amelynek a hangneme általában csúfolódó. A lakodalmi szokások behívóval kezdődtek. A koszorús lányok készítették el a vőfénypálcát (behívópálcát), ami kb. 50 cm hosszú pálca, amelyre különböző színű csokorba kötött szalagokat kötnek, a végére pedig virág kerül. Ezzel a pálcával mentek az előre meghatározott családokhoz és verssel hívták meg őket a lakodalomba. Ezután megkezdődött a komoly készülődés a nagy napra. A férfiak dolga a bor beszerzése és a pálinka ízesítése, az asszonyoké a sütés-főzés volt. A készülődés lázában gyorsan teltek a napok és hamar elérkezett a várva-várt nap. A lakodalmas házak kapuit már hajnalban feldíszítették zöld ággal. A vendégek a déli órákban kezdtek gyülekezni, népviseletben: ez a férfiaknál fekete mellény, fehér ing, szürke vagy fekete posztóból készült rövid zakó, fehér harisnya és fekete csizma volt. Az


23

asszonyok – kortól függően – piros vagy fekete, esetleg kék mellényt, szoknyát, fekete csizmát, fekete-fehér hárászkendőt viseltek. Egy szónokember beköszöntő rövid mondókát mondott a vőlegény házánál, majd a vendégeket asztal mellé ültették és kaláccsal, pálinkával kínálták. Amikor elérkezett az indulás ideje, a szószóló néhány szóban elmondta az összejövetel célját, felkérte a vendégeket, hogy tartsanak vele. Minden férfi vendégnek adtak egy fél liter pálinkát, az asszonyok kosarába kalácsot, amit egész úton fogyasztottak és kínálgattak. A menyasszonyi házhoz be kellett kérezkedni az előre elkészített ajándékkal: egy liter pálinka, amire perec és virág volt téve. Az érkezőket gyanúsnak nézték s hogy megbizonyosodjanak jó keresztény voltuk felől, találós kérdést tettek fel. Ha helyesen válaszoltak ezekre, beengedték őket. A vőfény elmondta jövetelük okát. A menyasszony kiadása nagy ceremóniával járt. Először úgy tettek, mintha nem tudtak volna semmiről semmit, majd megígérték, hogy utána néznek a dolognak, ha először válaszolnak három kérdésre. Néhány ez alkalommal elmondott találós kérdést idézek: Hol kukorékolt akkorát a kakas, hogy az egész világ hallotta? (Noé bárkájában.) Miért tettek kakast a torony tetejére? (Mert ha tyúkot tettek volna, a harangozó minden reggel föl kellene hogy menjen megnézni: tojós-e?) A kovács nem tud meglenni nélküle, a cipész nem tud dolgozni nélküle és mi sem lehetünk meg nélküle. A három kellék egyben egy szó. Mi az? (vas – ár – nap) Mikor habos a menyasszony lába köze? (Mikor feji a tehenet s a fazékban habzik a tej.) Miért építettek tornyot? (pénzért) Ha ez sikerült, elővezettek egy személyt, legtöbbször egy menyasszonynak öltöztetett öregasszonyt, majd egy kislányt és csak ezután vezették elő az igazi menyasszonyt. A menyasszony fején koszorút viselt, barna vagy fekete szoknyát, rövid fátyolt (a hosszú fátyol és a fehér ruha csak később jött divatba). A vőlegény mellé vezették, aztán a menyasszony vőfénye elbúcsúztatta a menyasszonyt a rokonaitól. Sorba álltak, majd a vendégsereg elindult az anyakönyvvezetőhöz, majd a templomba.

24


Az esküvői szertartás után elindultak a vőlegény házához. A lakodalom egyik leghangulatosabb része az egyházi megáldás után következett. Egymást érték a csuhajgatások, rikkantgatások. Sajnos, nem sok ilyen szöveg maradt ránk. Pl.: „Ijjujujujujú, megdöglött a suta juh, nem kell neki több sarjú!”; „Gyí fel sárga a tetőre, Most megyünk a menyegzőre!” Ha a menyasszonyt más faluba vitték, az utat elkötötték, hogy ingyen ne engedjék el a településről. Találós kérdéseket tettek fel, ha nem tudtak válaszolni, ki kellett váltsák magukat. Ilyenkor a játék kedvéért alkudozni is szoktak. A vőlegényt és a menyasszonyt is különböző próbák elé állították: az út fölé kötelet rögzítettek és arra kendőt kötöttek, amit a vőlegénynek le kellett szakítania. Ha sikerült, megdicsérték, ha nem, ügyetlennek mondták. Amikor a fiatalokat bekísérték a házba, a küszöbre seprűt tettek, amit ha felvett a menyasszony és azt mondta: „ennek nem itt a helye” rendesnek, ügyesnek, de ha átlépett rajta, rendetlennek tekintették. Régen a vőlegény házánál az ő vendégeinek, a menyasszony házánál pedig a menyasszony vendégeinek külön terítettek asztalt. A menyasszonyi tánc a sült elfogyasztása után kezdődik. A táncot a násznagy kezdi. A szószóló egész tánc alatt egy tállal a kezében áll, aki táncolni szeretne, tetszés szerint pénzt kell hogy tegyen a tálba. Ha nem folyamatos a menyasszony felkérése, a vőfény így biztatja a násznépet: „Szabad a menyasszony! Eladó a menyasszony!” A menyasszonyra nagyon kell vigyázni, mert ha ellopják, ki kell váltani. A lakodalmat követő reggelen volt a kontyoló, ahol a menyasszonynak kontyot raktak, a vőlegény szülei a menyasszonynak főkötőt vagy selyemkendőt ajándékoztak, amit az ifjú asszony csak ünnepnapkor viselt. A kontyolás a templomba menetelig tartott. A fiatal párt bevezették a családi padba, ahová ezután kellett ülniük. A homoródkarácsonyfalvi gyereklakodalom hatalmas sikert aratott. A gyerekek beleélték magukat szerepükbe és felnőttes komolysággal tették dolgukat. A vártnál jóval nagyobb lakodalmas sereg gyűlt össze és mindenki jól érezte magát. Szeretnénk, ha a jövőben is ennyi embert érdekelne, és ugyanúgy eljönnének majd. Székely Ildikó


25

Kolozsi emlék A sósfürdőjéről híres Kolozs község a Mezőség szélén fekszik. A közmondásos mezőségi sár innen sem hiányzott, régen ezért a fiatalok sokszor közlekedtek „falábon”. Így mentek a bálba is. A falábakat letették az épületen kívül s úgy mentek be tiszta cipőkkel a táncba. Mindenki ismerte a saját falábát, a mulatság után felvették, térd alatt kötővel rögzítették és hazabaktattak a sártengeren át. A mellékelt kép 1938-ban készült a „kolozsi aszfalton” gyülekező fiatalokról, az adatközlő Kún Marcsa néni balról az első leány. Az újsághírek szerint Kolozs ma a legjobb úton halad. Nemsokára fürdővárossá alakul, s így a falábak végleg nyugalomba vonulnak, csak emlék marad ez a régi közlekedési eszköz. Farkas Dénes esperes és Gergelyné Pilbák Ilona közlése alapján

Az élet vize Manapság nagyon sok információhoz juthatunk mindarról, ami ezt a viszonylag egyszerű felépítésű vegyületet jellemzi. Még talán emlékszünk is a képletére: H2O.

26


Fizikai tulajdonságait illetően halmazállapota változó, lehet: folyadék, gáz, illetve szilárd. Más folyadéktól eltérően, ha megfagy, nagyobb lesz a térfogata. Jellegzetesen színtelen, szagtalan folyadék (0-100 ˚C között). Kémiailag inert, azaz közömbös vegyület, viszonylag jó oldószer. Minden anyagcsere-folyamat katalizátora a víz, a sejtközti kommunikáció „eszköze”. Bármilyen élő szervezet felépítésében a víz részaránya igen magas, legyen az növény, állat, vagy az emberi test. Példaként említhetem a dinnyét, a paradicsomot és az uborkát, amelynek víztartalma kb. 85 %. Az emberi test esetén ez változik kor, nem és a zsírszövet mennyiségétől függően: csecsemőnél ez 80 %, kisgyereknél és kamasznál 70 %, felnőttnél, ha normál testsúlyú vagy sportoló 65-70 %, nőknél 60-65 %, elhízottaknál és időseknél csak 50 % vagy kevesebb. A test víztartalma állandó (homeosztázis), ezt bonyolult idegi és hormonális mechanizmusok biztosítják. Ugyanakkor a vízháztartás szabályozása labilisabb csecsemők, kisgyerekek és az idősek esetében. Egészséges embernél egyensúlyban van a vízfelvétel és leadás. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú szerepe van a veséknek (a veseosztóér – arteriola afferens speciális sejtjei), az antidiuretikus hormonnak (ADH) és egy, a szívben termelődő diuretikus (vizelethajtó) vegyületnek (ANP). Az ember víz- és folyadékszükséglete kortól, testsúlytól, bizonyos élettani és patológiás körülményektől függ: megnő izzadás, hányás, hasmenés, láz, bizonyos műtétek, mesterséges lélegeztetés és pl. légkondicionált helyiségekben tartózkodás esetén is. Élettani feltételek közt egy átlagos súlyú (kb.70 kg) felnőtt napi vízforgalma 1500-3000 ml, amely a következőképpen oszlik meg: Felvétel: * Ivott mennyiség = 500-3000 ml (víz, tea, kávé, gyümölcslé stb.) * Táplálékból = 500-1500 ml (levesek+más „kemény étel”) * Biológiai oxidációból = 50-200 ml Összesen 1050-4700, átlagosan csaknem 3 liter (2875 ml) Leadás: * Vizelet = 600-3000 ml A bőrön (perspiratio insensibilis) + légutakon történő párolgás = 600-1500 ml


27

* Széklet = 200 ml Összesen 1400-4300, átlagosan 2850 ml A vízszükséglet számokban: * gyereknél: 10 kg súlyig 100 ml/kg, tehát ez pl. egy 5 kilós csecsemőnél 5 x 100 = 500 ml (1/2 liter) * 10-20 kg között 50ml/kg, * 20 kg fölött 20 ml/kg és kb. ugyanennyi felnőttnél is. Pl. 50 kg esetén 50 x 20 = 1000 ml, azaz pontosan 1 liter. Természetesen ez több is lehet. Például láz (38 ˚C felett) és izzadás esetén az alapszükséglethez hozzá kell adnunk 1000-2000 ml-t; légkondicionált irodában való tartózkodás (8-10 óra) idején még 500-1000 mlrel több folyadékot kell fogyasztanunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a víz /folyadékfelvételünk legmegbízhatóbb szabályozója a szomjúságérzet. Időseknél, bizonyos gyógyszeres kezelés alatt állóknak, intenzív terápiás osztályon fekvő és a pszichiátriai betegeknek biztosítani kell a folyadékbevitelt (pl. infúzióval), mert egyáltalán nem, vagy nem kielégítően jelentkezik a szomjúságérzet. Az egészséges életmód leple alatt sokan figyelmen kívül hagyják testük jelzéseit, túl sok folyadékot fogyasztanak, annak reményében, hogy ezáltal méregtelenítik szervezetüket. Semmi szükség több folyadékot inni, mint amennyit szomjúságérzetünk diktál, sőt káros lehet: rontja a vese koncentráló- és szűrőképességét, tehát a toxinok kiválasztása is csökken. Másrészt drasztikusan csökken a vér nátriumszintje (hiponatrémia), amelynek figyelmeztető tünetei: az émelygés, kifejezett gyengeség, zavart elmeállapot, ezt követhetik a görcsrohamok, a kóma, és ha nem részesül megfelelő kezelésben a beteg: a halál. Ezek a tünetek más betegség tünetei is lehetnek, az erre vonatkozó diagnózist csak a laboreredmények mutatják ki. Ugyanennyire káros a folyadékmegvonás vagy fokozott veszteség esetén, ha elmarad a pótlás: ezt az állapotot nevezik dehidratációnak (= kiszáradás). Tünetek: kínzó szomjúságérzet (ép tudatállapot esetén), petyhüdt, száraz, meleg bőr, erős szívdobogás, vérnyomáscsökkenés, sokk és halál. Ne feledjék: a víz életfontosságú. A víz élet! Dr. Andorkó Orsolya M.

28


Gyömbéres csirke kakukkfüves újkrumplival Hozzávalók (4 személyre): 1 nagyobb kicsontozott, bőr nélküli csirkemell, 25 dkg barack (lehet őszi vagy sárgabarack, friss vagy kompót – ízlés és lehetőségek szerint), 25 dkg sajt (bármilyen lehet, mozzarellától füstölt sajtig), friss gyömbér, 1/2 kg újkrumpli, petrezselyemzöld, kakukkfű. A kicsontozott csirkemellet középen kettévágjuk, és éles késsel hosszában szeleteljük (4 nagyobb szeletet kapunk és néhány kisebb darabkát), a szeleteket enyhén kipotyoljuk, sózzuk-borsozzuk, majd friss gyömbért reszelünk rá. A szeleteket teflonserpenyőben egy icipici olajon elősütjük-megsütjük. Az így kapott szeleteket egy jénai vagy teflontálba lefektetjük, a barackból szeleteket vágunk, beterítjük a szeleteket, majd sajtot reszelünk rá úgy, hogy eltakarja a barackot. Sütőbe toljuk, közepes lángon pirosra sütjük 15-20 perc alatt. Az újkrumplit megtakarítjuk, kis kockákra vágjuk, majd teflonserpenyőben megsózzuk és egy pici olajon időnként meg-megrázogatva megpároljuk-pirítjuk. Akkor igazán ízletes, ha a kockák belseje puha, omlós, a külsejükön pedig vékony, ropogós kéreg képződik. Ha a krumpli elkészült, megszórjuk petrezselyemzölddel és egy csipet kakukkfűvel, kavarjuk, rázzuk össze, és azonnal vegyük le a tűzről – a zöldfűszereket csak a végén adjuk hozzá, és ne süssük többet fél-egy percnél, különben a hő hatására elvesztik az ízüket. Jó étvágyat!

NÕK VILÁGA. Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége Szeptember

Recommend Documents