NÕK VILÁGA. Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége Húsvét

NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége

2007. Húsvét

Nõk Világa – 2007. Húsvét

1

Húsvét felé... „Egyszer egy nő azt álmodta, hogy új üzlet nyílt a piacon. Benyitott, s legnagyobb meglepetésére Isten állt a pult mögött. – Mit árulsz itt, Uram? – Mindent, amit a szíved kíván – válaszolta Isten. Az asszony magába szállt. – Lelki békét, szeretetet, boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot szeretnék... De nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön. Isten mosolygott. – Azt hiszem, félreértettél. Én nem árulok gyümölcsöt. Csak magokat.” (Anthony de Mello)

Így, tavasz felé közeledve, lassan téli pihenésük múltán, élet után vágyakoznak az álmodozó rügyek. Szárba szökkennek a virágok, hogy szépségükkel gyönyörködtessék a világot. Mi, emberek is megérezve, megálmodva húsvét örök üzenetének titkát, elindulunk, vagy csak továbbhaladunk a béke, a szeretet, a boldogság, a félelemtől megszabadulni akaró ember útján... Elindulunk, hogy feltámasszuk újra magunkban a becsületet, és megpróbáljuk jézusi lelkülettel szolgálni a világot. Elindulunk, hogy ne csak önmagunk feltámasztói, hanem egymás feltámasztói is legyünk. Mert érezzük, hogy felelősek vagyunk egymás jókedvéért, lelki békéjéért, egymás boldogságáért. Igaz, sokszor szeretnénk ezt is megvásárolni, egyszerűen csak bemenni egy boltba és úgy, ahogy egyebet is,

2


kérni egy kiló segíteni akarást, egy tonna hitet, egy méter lelki növekedést. Hála Istennek, nem tehetjük. És ez így van jól! Húsvét felé közeledve, vajon milyen érzések támadnak, erősödnek fel bennünk? Kedves Nőtestvéreim! Ugye ti is úgy érzitek, hogy egészen más törvények szerint gondolkodunk, és egészen másként, mint a másik nem képviselői. És ez is így van jól! A mi elgondolásunk sokszor mélyebbről indul ki, s igen sok köze van a tudatalatti érzelmekhez. Sokszor, ha megkérdeznének bármelyikünket, honnan tudjuk ezt, vagy amazt, csak azt felelnénk rá, hogy: mert így érzem. Szívünk némán ismeri fel a nappalok és éjszakák titkait. Valahonnan belülről ismerjük meg az igazságot, amit szavakkal nem is kell sokszor elmondanunk. Ilyenkor lelkünk kibontakozik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág, és a tenni akarás, a segíteni akarás vágya uralja életünket. Így van jól, ez is, mert csak ennek tudatában, ezek elvégzésének bizonyosságában lehet teljes, Istentől oltalmazott életünk. Húsvét áldott ünnepe felé közeledve, szeretnénk elűzni életünkből a félelmet, mert tudjuk, hogy a félelemtől szorongó embert a veszélyeztetettségi érzés hálózza be, annak az embernek rettegés minden napja. A félelem, a rettegés helyett az életet kell választanunk. Érezzük, hogy hitünkben kell újra és újra feltámadnunk, mert így lehetünk boldogok, és ezáltal tehetünk másokat is boldoggá. Az apró örömöket kell megkeresnünk, mert az „apró örömök harmatában szívünk megtalálja hajnalát, és felfrissül.” Egy-egy felvillanó gondolatért, egy-egy átsuhanó érzelemért nem lehetünk felelősek. „Mindez csak annyi, mint amikor egy madárraj átrepül a házunk felett. De ha beköltöznek az eresz alá, ott tojásokat raknak, szaporodnak...ez már rajtunk is múlik.” S ha az ilyenkor tavasszal visszatérő fecskékre, gólyákra gondot viselünk, visszavárjuk, akik házunk eresze alá, vagy házunk tetejére raknak fészket, akkor mennyivel inkább gondot kell viselnünk a körülöttünk élő embertársainkra, mennyivel inkább felelőseknek kell lennünk tetteinkért. A csíra, a mag mindannyiunkban ott van, amely arra vár, hogy kibontakozzon, és gyümölccsé érlelődjön. Tudom, hogy ezt sokan megérzitek, és tudom azt is, hogy nem csak ilyenkor húsvét felé közeledve, hanem mindenkor, amikor ennek szükségét látjátok. Lassan válik a mag terméssé, hosszú időre van szüksége megmunkálásra, fényre, öntözésre. De, kedves asszonyok, a ti kezetek nyomán érlelődik, akkor is, amikor lehajoltok és


3

meglátjátok az elesetteket, amikor csak úgy megérzitek azt, hogy kinek van szüksége segítségre, amikor gyermekeitekért, szeretteitekért aggódtok, vagy egymásnak, egymásért egy jó szót szóltok. A jó Isten legyen velünk további munkánkban, adjon kitartást, adjon békességet, és mindannyiunknak boldog húsvéti ünnepet! Székely Mónika Rebeka

Új életre! Milyen gyorsan telik az idő! Naptárunkra, óránkra, a szemünk sarkában megjelenő szarkalábakra pillantunk. Nagyokat sóhajtunk. Én is ezt teszem. Ilyenkor énekeskönyvünk 93-as számú éneke jut eszembe és annak két szava: új életre! Mennyi titokzatosság, mennyi rejtelem, mennyi vágyakozás, mennyi fogadkozás? És ugyanakkor mennyi csalódás vagy akár búcsúzás is lehet e két szóban? Nekünk nőknek, szükségünk van az új életre. Müller Péter írja: „Nekünk, férfiaknak egy életünk van. A nőknek kettő. Egy nő lehet csupán nő – de lehet anya is…” Beleborzongok, annyira boldog vagyok. Ha ez így van, márpedig szerintem is így van. Akkor ez a második élet nekünk, az új élet. „Nőnek lenni önmagában is nagy misztérium, – folytatja az író – és persze nehéz sorsfeladat is manapság. Ám abban a pillanatban, amikor egy nőből anya lesz, nemcsak gyermeke lesz, de ő maga is újjászületik...” Igaza van Müller Péternek, mert ebben tényleg benne van minden. És ettől a pillanattól fogva nevelünk, tanítunk, de ugyanakkor elengedünk is. Új életre! – ismételgetem magamban, és Máriára gondolok, Jézus anyjára. Neki is, mint nőnek megadatott egy új élet, amikor megszülte gyerme-

4


két és anyává lett. Ő is nevelte, tanította Jézust. Neki nem volt elég az elengedés bölcsessége. Neki az anyai szívét kellett darabokra törnie. Új életre! – és a hétköznapok rohanásában ez a két szó gondolatra késztet. A Mária nevelési módszereire gondolok. Gyermekét csak a szépre, a jóra, a tiszteletre, a becsületre, a reményre, Isten és felebarát iránti szeretetre és nem utolsó sorban a hitre nevelte, tanította. Mai világunkban, amikor az anyák többsége gyermekét az önmegvalósításra, a sikerélményre, az ambícióra, a karrierizmusra, a csúcsratörésre neveli. Eszünkbe jut-e Jézus anyja? Új életre! – hideg, rideg arcvonások, bürokratikus „átnézések”, „robotos” mozdulatok, lesújtó pillantások, cinikus mosolyok jutnak az eszembe. Ezek tulajdonosai a Mária-féle nevelésből vajmi keveset kaptak! Nem hiszem, nem tudom elképzelni, nem tudom elfogadni, hogy a pénz, a gazdagság, a vagyon vagy netalán a ranglétra legfelsőbb foka feledtette volna el velük az otthonról kapottakat. Máriának minden sikerült igazi, igaz embert nevelni. Hozzá hasonló nem volt, nincs és nem is lesz. De vajon nekünk sikerül-e olyan embereket nevelni, akik legalább hasonlítanak rá? Benedek Enikő

„A szép élet titka az olvasás” „A szép élet titka az olvasás” – írtam a címben. Ezzel szeretném felhívni a szülők és nagyszülők figyelmet az olvasnitanulás fontosságára, ugyanis mind az iskolának, mind az otthonnak egyik legfontosabb feladata, hogy a címben szereplő „titkot” felfedje a gyermek vagy unoka előtt. Mostanában egyre gyakrabban hallom a panaszt: „Nem olvas, nem szeret olvasni a gyermekem (unokám)”. Vajon mi ennek az oka? És mi a család feladata


5

ezzel kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és most szeretném közhírré tétetni a tapasztalataimat. A feladat megoldása egyszerűnek tűnik ugyan, de egyáltalán nem az: sok tapintatra, emberismeretre van szüksége nem csak a pedagógusnak, hanem a szülőnek is! Nem az a fontos, hogy a gyermeknek nagy könyvtára legyen, hanem elsősorban az, hogy ő maga igényelje a könyvet. A művelődés, a könyv szeretete iránti fogékonyságot nagyon kicsi korban kell megkezdeni. Már a gügyögő gyermeknek egyszerű mondókákat mondunk-tanítunk, ezzel nyitogatjuk a fülét, ébresztgetjük ízlését. Később (óvodáskorban) klasszikus és kortárs költők kisgyermekeknek írt alkotásaiból tanítunk, de már mesélhetünk állatmeséket és rövidebb népmeséket is. Ha megvan az előkészített alap, az iskolában már érdeklődéssel sajátítja el a betűt és az olvasás technikáját. Tény, hogy az elemi osztályokban a gyermeknek meg kell tanulnia helyesen, értelmesen, folyékonyan és kifejezően olvasni. Mikor szokott megromlani a gyermek és a könyv közötti jó viszony? Rendszerint akkor kezdődik a folyamat, amikor sorozatos sikertelenségek érik a gyereket. A szülő feladata ilyenkor a bíztatás és elismerés. Vegye észre a gyermek sikereit, tűzzön ki számára elérhető célokat és jutalmakat: közös játék, séta, kirándulás stb. Ha több ideje van a szülőnek, akkor segítsen: – játékos olvasási gyakorlatokat végezzenek közösen; – betűkártyákra írt szavakat, rövid mondatokat olvassanak ki minél gyorsabban; versenyezni is lehet; olvassanak párbeszédeket; együtt olvassák el egy-egy mese kezdetét, majd a gyermek találjon befejezést; gyakran emlékeztessük őket a mese szépségeire, érdekességeire; gyermekfolyóiratokból fejtsenek együtt rejtvényeket; – hívják fel a figyelmet a mesékben rejlő tanulságokra és bölcsességekre, amelyek napjainkban is érvényesek; – a mesehős csodálatos tettei az ember korlátlan lehetőségeit jelzik, míg az általuk elért sikerek bizonyítják, hogy bármilyen akadály legyőzhető; a szülő egyik feladata lehet, hogy lefekvés után a tévézés helyett mesével altassa el gyermekét: „aludjanak el ezekkel a mesékkel”. (Mikszáth Kálmán) Az együtt olvasásnál még hatékonyabb, ha a gyermek kezébe adjuk a könyvet. Így járulhatunk hozzá a mesék élvezetes olvasásához és később az elmondásához.

6


A könyv, az olvasás megszerettetésének egyik feltétele a helyes válogatás. Ismerek nagyszerűen képzett mérnök édesapát, aki technikai olvasmányokat erőltetett (idő előtt) gyermekére. Sikerült – elriasztania. Van szülő, aki az Egri csillagok vagy a Pál utcai fiúk olvastatásával tette egész életre szólóan a betű, a könyv ellenségévé azt a személyt, akinek ő csak a legjobbat akarta. De olyan apát is ismerek, aki egyik napilapunk sportrovatának olvastatásával keltette fel gyermeke olvasás iránti érdeklődését. Tanácsom: figyeljük meg a gyermek érdeklődési körét, és kérjük ki a pedagógus véleményét is az ajánlatokkal kapcsolatban. Az olvasással kapcsolatosan kétféle szélsőséges helyzetet is ismerünk: az egyik: a gyermek „falja a könyvet”, a másik pedig: „könyviszonyban szenved”. Miért szerencsésebb az első eset? A hihetetlen mértékben felhalmozódó ismeretanyagot könyvekben, folyóiratokban, különböző kiadványokban és legújabban a világhálón rögzítik. Ezt valaki(k)nek el kell olvasnia. A jó könyvnek óriási szerepe van a jellemfejlesztésben, az erkölcsi meggyőződések kialakításában. Az iskolai pszichológus szerint a könyvek varázsa beindítja a fantáziát, amiből következik az olvasásra való késztetés, ezért látogassunk el gyermekünkkel a legközelebbi könyvtárba is, a gyermek kölcsönözze innen az olvasásra szánt könyvet, illetve saját maga keresse, kutassa a megadott polcon az érdekelt olvasnivalót. A könyvek világát izgalmassá lehet tenni antikvárium látogatásával is. A szülőnek legyen türelme kivárni azt az időt, amikor gyermeke érdeklődéssel, felszólítás, nógatás nélkül fordul az olvasás, a könyvek felé. Szükség van sokszor még évekre is, amíg a tanuló ráérez az olvasás ízére. A szülői feladatok közé tartozik az is, hogy a házi olvasmányokat ne kazettáról nézesse meg, és a nagyáruházakban se vásárolja meg valamelyik irodalmi mű rövidített formában található mását. Még egy tanács: soha ne legyen büntetés az olvasás! Mert ezzel az eljárással semmit és senkit nem lehet megszerettetni: sem a spenótot, sem a szomszéd bácsit, de még az olvasást sem. Befejezésül Csák Annamária könyvtáros szavait idézném: „Csak az olvas sokat, akinek könnyen megy, és annak megy könnyen, aki sokat olvas.” u. i. A címet a Dante Kiadótól kölcsönöztem.

Baka Judit


7

Locsolóversek szülőknek és gyerekeknek Tündérországból jöttem én, Tündérországból gyöngyharmatot hoztam én. Tündérország gyöngyharmatja szálljon a fejedre, piros tojás, hímes tojás, ugorj a zsebembe! Húsvét másnapján, régi szokás szerint, fogadják szívesen az öntöző legényt. Én még a legénységhez igaz, kicsi vagyok, de azért öntöző legénynek mégis csak felcsapok. Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok, ha e locsolásért piros tojást kapok! Húsvét hétfőjén kinyílott egy rózsa, Hajnalhasadáskor, Harmat hullt le róla. Ezüst harmat cseppent, Kis üvegbe szedtem, Egy szép barna kislányt Vele megöntöztem. Húsvét napján korán keltem, Ünneplőbe felöltöztem. Rózsvízzel elindultam, E kis házba bekopogtam.

8


Üdvözlöm a ház lakóit, Keresek egy kis leányt itt. Rózsvízzel locsolkodom, Piros tojást elfogadom! Ma van húsvét hajnala, A locsolás nagy napja. Jó reggelt, jó reggelt, Te szép virágszál, Megszabad locsolni, Hogy el ne hervadjál?

Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág. Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ. Megöntözlek szépen, az ég harmatával, teljék a tarisznya szép piros tojással.

Válaszvers lányoknak Köszönöm, hogy köszöntöttél, Rózsavízzel megöntöztél. Én is köszöntelek Téged, Tojás lesz a fizetséged. Aki adta, ne feledd, És a tojást el ne ejtsd!


9

Barabás Béláné Major Erzsébet (1903 – 1978) Kolozsváron született, 1903-ban, Major Sándor matematikatanár és Simén Erzsébet első gyermekeként. Édesapja rövidesen Tordára került az ottani Unitárius Gimnáziumban tanított, testvérei már ott születtek, iskoláit is Tordán végezte, ott is érettségizett és ott ismerkedett meg későbbi férjével, Barabás Bélával, aki tanár volt a tordai gimnáziumban. Amikor 1922-ben megszüntették a magyar iskolát, férje a tordai cementgyárban helyezkedett el vegyészmérnökként. Tordán született első három gyermekük, Erzsébet (1925), Béla (1926) és Matild (1927). Férje közben elvégezte a teológiát is és Bordoson, majd Szentivánlaborfalván volt lelkész. Itt született meg 1936-ban Csaba fia. Barabás Béláné 1942-ben özvegyen maradt. Kénytelen volt megélhetés után nézni, hogy gyermekeit fenntarthassa. A Kolozs megyei Alsózsukra került tanítónőnek, majd 1944-ben a front közeledtével beköltözött gyermekeivel Kolozsvárra, ahol az elhagyott Unitárius Leányotthonban kapott menedéket, majd az Egyház vezetősége az Otthon újraszervezésével és vezetésével bízta meg. Ugyanakkor az Unitárius Nők Országos Szövetségének titkári tisztségét is betöltötte. Az Otthont 1948-ban államosították, majd átköltöztették a Farkas utcába. Ezt az intézményt vezette nyugdíjazásáig. 1978-ban hunyt el. Kolozsváron, agyvérzés következtében. Amikor rá emlékezünk, életrajzi adatok és általános méltatás helyett az általa vezetett intézmény, a kolozsvári Unitárius Leányotthon működését és főleg annak szellemét szeretnénk megidézni. Ez alatt a pár év alatt a rajtunk átzúduló világháború utáni nagyon nehéz körülmények között próbálta Erzsike néni a rábízott leányoknak biztosítani a tanuláshoz szükséges minimális életkörülményeket. Az Otthon mellett ő kezelte az Egyház tulajdonában lévő, a Nőszövetség használatába adott bányabükki gazdaságot, amelynek terményei az Otthon ellátásához járultak hozzá.

10


Az akkori diáklányok megöregedtek és szétszóródtak. Találkozójukat anyagi és fizikai okok miatt nem tudtuk megszervezni, így egy „rendkívüli beszélgetésre” hívtuk meg őket: kérdőíveinkre beküldött visszaemlékezéseikből ollóztam össze a következő „beszélgetést”. Ahhoz, hogy érzékeljük, megismerjük, milyen volt a régebbi Leányotthon, amelyet a nagy világégés után vett át Erzsike néni, megidézzük három régebbi lakójának emlékeit is, bevezetőként. Az otthont 1921-ben hozták létre és 1925-től 1944-ig Kovács Margit tanárnő volt a vezetője. A Kolozsváron élő Ajtay Józsefné Balázs Rózsika Oklándról 1926–27ben volt az Otthon lakója. Akkor a Leányotthon az új kollégiumban kapott helyet, a Teológiai Intézet szomszédságában, igazgatónője Kovács Margit, nevelőnője ’Sigmond Ilona volt. Margit néni nagyon kedves, jóságos nő volt, de nem tudott fegyelmezni. Sokszor kiabált, veszekedett, de érdekes módon ezt a növendékek nem vették komolyan. Viszont Ilonka néni pontosságát és igazságos szigorát elfogadták, ő volt a fegyelem őre. Az otthonban több iskola tanulói laktak, felekezeti különbség nélkül. Rózsika néni az ipari leányiskola tanulója volt. Sok szeretettel emlékezik az Otthonra, ahol jó körülmények között éltek. A tanulás mellett minden esti programjukban szerepelt egy fél óra táncolás, amelyhez Antonya Anna zongorajátéka szolgáltatta a zenét. A Sepsiszentgyörgyön élő dr.Albert Zsigmondné dr.Pázsint Éva a 30as évek elején lakott az Otthonban, amely akkor a régi kollégium néhány termében és a mellette lévő egyemeletes épületben volt. Ezt a jelenlegi Sora építésekor bontották le. 40-50 gyermek kapott itt szállást, ellátást. 16-an voltak egy hálóban. Ehhez az otthonhoz udvar is tartozott, ahol szívesen játszottak a leánykák. Szigorú rend uralkodott. Megkapták a kijelölt szekrényt és ágyat, ágyneműjükbe, fehérneműjükbe be kellett varrni a kapott sorszámot. Be kellett tartani a napirendet. Ő is a ’Sigmond Ilona néni szigorú, de szeretetteljes nevelői munkájára emlékezik legszívesebben, akinek köszönhetően vallásos és hazafias szellemben nevelődtek. Kedves emléke a „történeti-lottó”, amellyel játékos formában szereztek ismereteket. A tanulás mellett rendszeresen látogatták a magyar színház ifjúsági előadásait, ahová kettes sorban, sötétkék szoknyában, fehér blúzban mentek. Csekme Károlyné, Fekete Kamilla Brassóból írja: „8 évig voltam a leányotthon lakója, 1936 és 1943 közöttt, amikor Kovács Margit néni volt az


11

igazgató és ‘Sigmond Ilona a felügyelő. Hibát az ottani viszonyokban nem látok. A nevelésről csak jót mondhatok. Szerető szigorral neveltek… Sok kedves emlékem van az ottani éveimről. Még most is levelezek akkori társaim közül néhánnyal. (Ekkor az Otthon már a régi kollégium termeiben volt). Most következzenek a második világháború után átvett, a Péterffy Dénesné, Péchy Kata nevét felvevő intézményről szóló emlékek! A beszélgetés résztvevői: Aranka – Székely Aranka Lazsádi Istvánné, Torockó – Kolozsvár Cili – Kerekes Cecilia Májay Endréné, Torockó – Brassó – Bad Hanuef (Németorsz.) Edit – Major Edit Veres Károlyné, Harangláb – Székelyudvarhely Emese – Fülöp Emese Kolumbán Gyuláné, Kide – Kolozsvár Gizi – Költő Gizella Berekméri Antalné, Sepsikőröspatak – Sepsiszentgyörgy Gyöngyi – Szente Gyöngyi Budiuné, Szászváros – Kolozsvár Ibi – Kőrössy Ibolya Balázs Péterné, Piski – Kolozsvár Icu – Király Ilona, Torockó – Kolozsvár – Torockó Ildikó – Major Ildikó Uray Zoltánné, Harangláb – Kolozsvár Ili – Szentgyörgyi Ilona Nagy Balázsné, Alsófelsőszentmihály – Aranyosgyéres Júlia – Sigmond Júlia, Torda – Kolozsvár Margit – Koronki Margit Haratek Ferencné, Torockó – Kolozsvár – Budapest Tünde – Fülöp Tünde Hajdú Józsefné, Kide – Kolozsvár Vilmi – Para Vilma Both Béláné, Sepsikőröspatak – Brassó Meséljetek életeteknek arról a szakaszáról, amikor a kolozsvári Unitárius Leányotthonban éltetek! Gyöngyi: Az 1944–45-ös tanév rendhagyó volt, hiszen a front átvonult felettünk. Mi Glatz Irénkével Délerdélyből érkeztünk, 1945 márciusában, hogy beiratkozzunk a Református Leánygimnázium V. osztályába. A református Szeretetházban már minden hely betelt s így küldtek át minket az Unitárius Leányotthonba, amit akkor igyekeztek beindítani. Az ágyakat is nekünk kellett összeállítanunk, a szalmazsákokat kukoricacsuhéval tömtük meg. Addig ilyet nem láttunk. Mi takarítottuk ki a termeket. A nagy teremben felosztottuk a felületet s mindenki felsúrolta a neki jutó részt. Mi főztünk, minden nap más két leány volt a szolgálatos.

12


Ili: 1945-ben kerültem az otthonba, de csak rövid ideig voltam ott, mert a tanítóképző is kapott bentlakást és akkor átköltöztem oda. Örömmel mentem be az Unitárius Leányotthonba, mert az addig ott dolgozó ’Sigmond Ilona néni a család régi ismerőse volt. Csalódás ért, mert Ilona nénit nyugdíjazták és az otthon vezetését Barabás Béláné Major Erzsébet vette át. Lányai Ábú (Erzsébet) és Kedves (Matild) segítették munkájában. Ibi: Általában a „nevelőnői” munkában szívesen használták fel a végzős nagylányokat, akiknek ez egy kis keresetet is jelentett. Júlia: Én is 1945-ben lettem az otthon lakója Éva húgommal együtt, habár engem már 1940-ben beírattak ide, de édesanyám a beállott változás után nem akart elengedni a „határon túlra”, mindamellett, hogy nagynéném, ’Sigmond Ilona az otthon nevelőnője volt. Amikor szüleim beírattak, Erzsike néni nagyon kedvesen, mosolyogva fogadott. Nem felejtem el bársonyos hangját, meleg tekintetét. Sohasem hallottam őt kiabálni vagy mérgesen beszélni. Mindig nagyon megértőnek mutatkozott. Özvegyasszonyként négy gyermekét egyedül nevelte, két lányával össze is barátkoztam. Edit: Erzsike néni hozzáértéssel, a körülményeknek megfelelően vezette az otthont. Többet ült az irodában, mint közöttünk, de ennek ellenére minden ment a maga rendje és módja szerint. Értelmes, gyakorlott társalgó volt, talán ezért is keresték fel az egyház vezetőségéből oly sokan. Mindig ült valaki a „vendég-karosszékben”. Icu: Erzsike néni lelkes és kitűnő vezető volt, akinek a szigorú tekintete elég volt ahhoz, hogy felfigyeljünk rá, és okvetlenül teljesítsük minden utasítását. Szigorú volt a szabadidőnk kihasználása tekintetében is, az otthont nem volt szabad elhagyni, csak engedéllyel, s csak bizonyos napokon. Edit: Ha valamit el akartunk érni, küldöttség ment Erzsike nénihez. Kértük engedjen városi sétákra, kisebb kirándulásokra. Minden szigorúsága mellett mindig ki tudtunk vele egyezni. Júlia: Visszaemlékszem egy jellemző esetre. Szerény anyagi helyzetünkön segítendő, harisnya-szemfelszedést vállaltam és Erzsike néni megengedte, hogy fennmaradjak a végzős lányokkal, akik az érettségire készülve 1-2 órával később fekhettek le. Hogy emiatt-e, vagy csak lustaságból egyik nap nem tudtam készülni fizikából és nagyon féltem a szigorú Vitályos tanárnőtől, azon törtem a fejem, hogyan tudnék aznap ellógni az iskolából? Soha életemben nem hiányoztam igazolatlanul. Most mit tegyek? Aztán eszembe jutott az egyetlen kézenfekvő megoldás: bekopogtattam Erzsike


13

nénihez, és őszintén elmondtam, mekkora gond nyomja a lelkemet. Ő meg azt mondta, nagyon örvend, hogy nem azt hazudtam, hogy beteg vagyok, vagy valami mást sem találtam ki, hogy otthon maradhassak. Amiért becsületes és őszinte voltam, megengedi, hogy ma ne menjek iskolába, de arra kér, hogy ez többet ne forduljon elő! Most is érzem lelkemben azt a felszabadultságot és gyermeki hálát, amit Erzsike néni megértő jóságának köszönhetek. Gizi: Nekem is volt hasonló esetem, de én románból nem készültem, ez volt a gyengém! Vilmi: Az otthon felügyelője a mi időnkben (1945-től) Kovács Margit volt, aki nagy pedagógiai tudással rendelkezett. Megtanított minket nem csak módszeresen tanulni, de nagy szeretettel és sok jóindulattal készített fel a társadalmi életre is. Tőle tanultunk tanulni-viselkedni a társadalomban. Aranka: Én Ábura emlékszem, amint állt az asztalok végénél és tanított minket enni. Nem volt szabad szürcsölni s belefeküdni a tányérba! Még Móricz Zsuzskára is emlékszem, mint nevelőre! Ibi: Ő a kereskedelmibe járt, besegített a könyvelésbe is! Edit: Kedves emlékeim közé sorolom Fekete Évát, aki bennlakótársból akkor lett nevelőnőnk, amikor leérettségizett. Édesapja, Fekete Lajos lelkész akkoriban halt meg. Nagyon szerettük. Igazi „anyapótló” volt, mindig ellenőrizte, hogy ne menjünk étlen az iskolába és dallal ébresztett, fektetett minket. Ildikó: A mi időnkben (1947-1949) Erzsike néni vezette az otthont Fekete Éva segítségével. Mindketten szigorúak voltak, de gondos szeretettel vettek körül bennünket. Icu: Rend és fegyelem volt. A hazugságnak nem volt helye. A szilenciumon szigorúan tanulni kellett. Én a háború után mentem Kolozsvárra 1945 őszén, 13 évesen, lovasszekérrel. Cili: Torockóról a szekérderékban vittük a kötelező terményeket az Otthon konyhájára. A szekér tetején voltak a szalmazsákok és az ágynemű, ezen ültünk mi, jövendő diákok. A Feleki tetőre kapaszkodva gyalog kísértük a szekeret. Estére értünk Kolozsvárra, a Kossuth Lajos utcába. Szalmazsákjainkat egyenesen a második emeletre vittük fel, ahol az alsósok aludtak, mintegy 25 leányka. Hamar összebarátkoztunk, Aranyosszékről, Magyarszovátról és a Székelyföldről érkezettek. Szobafőnökünk Borbély Lenke utolsó éves tanítóképzős hallgató volt, aki, ha jók voltunk, mesével altatott minket.

14


Emese: Én is 1945 őszén kerültem az Otthonba, alig 11 évesen és elmondhatom, hogy jellem-meghatározó szerepet töltött be életemben, egyfajta „katonaság” volt számomra. Fegyelmet, pontosságot, rendet tanultam. Riporter: Hogyan teltek napjaitok? Ildikó: Reggel nagyon kellemetlen hangú csengő hangjával ébresztettek. Mosakodás után tízes asztaloknál reggeliztünk. Rendszerint félliteres csészéből köménymaglevest ittunk, emellé kaptunk egy szelet kenyeret, néha egy kocka málét. Emese: Reggel hatkor keltünk, hét órára készen voltunk a mosakodással, ágyvetéssel, rendcsinálással és csak azután sorakoztunk a reggelihez! 1947-ben Tünde húgom is bekerült az Otthonba, ami már korlátozott „szabadságomban”, ugyanis közös ágyban aludtunk, közös volt a szekrényünk s ez mind plusz feladatot jelentett számomra. Mivel én voltam a „nagy”, nekem jutott a felelősség és a rendcsinálás is több időt vett igénybe. Cili: A szobákban rendet raktunk, az ágyakat fehér takaróval letakartuk, csomagoltunk és sorba állva mentünk az iskolába, ki ide, ki oda. Délben Erzsike néni várt, ő nyitott ajtót és számbavette az érkezőket. Kézmosás után az ebédlőbe mentünk, vittük magunkkal az evőeszközünket. Az ételt a hetesek hordták be, a tányérokat is ők vitték ki a konyhába, az Annus néni birodalmába. Ebéd után a nagy dolgozóban kezdődött a szilencium. Itt már együtt tanultunk a felsősökkel Móricz Zsuzska felügyelete alatt. A nagy dolgozóban voltak a fal mellett a kis élelmiszerszekrények. Akinek volt hideg étele (egy kis szalonna, szilvaíz vagy kenyér), itt tarthatta és a szünetben uzsonnázhatott is. Vilmi: Nálunk a hálóban 10-12 személy volt. Nagyon jól megértettük egymást, bár nem egy iskolába jártunk. A nagyteremben tanultunk délután, ahol csak néha volt tűz. Pokrócba takarva ültünk. Cili: Szilencium után olvastunk vagy a folyosón sétáltunk, beszélgettünk. Este, vacsora után szabad program volt. Ibi: Ruházatunk egyszerű, de mindig tiszta volt. Az egyenkötény kötelező volt minden iskolában, ami diákos tartást és egyenlőséget sugárzott. Eltakarta a jobbmódúak s az egyszerűbb diákok ruházatának különbségét. Nem tartottuk tehernek, sőt elfogadott szokás volt minden iskola részéről. Mi, ipari iskolások, a gyakorlati órákra fehér köpenyt is használtunk. (A „beszélgetés” második részét őszi számunkban közöljük.) Összeállította: Zs. E.


15

Emlékezzünk régiekről… Mindig örömmel keresem fel Ajtay Rózsika kedves munkatársamat, mert szívesen elbeszélgetek 97. évét taposó édesanyjával, özv. Ajtay Józsefné, Balázs Rózsika nénivel, aki megrokkant egészséggel, de fiatalos elmével szívesen mesél életéről, emlékeiről. Most úgy ültem le mellé, hogy „interjút” készítek, hadd ismerjék meg a Nők Világa olvasói is életét, munkásságát és véleményét mai munkánkról. A. R.: 1910. július 14-én születtem Recsenyéden, Balázs János kántor-tanító és Imecs Katalin házasságából, első gyermekként. Rövidesen következett Albert, majd János öcsém. Kis családunk boldog életét megszakította az első világháború. Édesapámat behívták katonának, a galiciai frontra került, ahol gerinclövést kapott, a máramarosi kórházban kezelték, ott halt meg 1915-ben. Édesanyám három kicsi gyermekkel maradt özvegyen. Hogy nehéz helyzetében segítsék, áldott emlékezetű keresztapám, a gyermektelen Pál Ferenc oklándi esperes és felesége, Imets Róza vett magához és nevelt fel sok-sok szeretettel. Édesanyám a két fiával hazaköltözött Vargyasra, ott nevelte fel őket. Mindketten leérettségiztek a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban. RIP.: Rózsika néni hol tanult? A.R.: Elemi iskolába Oklándon jártam, majd négy gimnáziumot végeztem Székelyudvarhelyen, azután Kolozsvárra jöttem, ahol két évet végeztem az itteni Ipari iskolában. Itt fehérnemű-szabászatot, ágynemű-készítést tanultunk, megismerkedtünk a varrógéppel, szabásminták szerkesztésével. Emellett a román nyelvet is tanultuk, ami nekem nagyon nehezen ment. Ezalatt az idő alatt az Unitárius Leányotthonban laktam, két szép évet töltöttem itt 1925–27-ben. Az otthon igazgatónője akkor Kovács Margit, a nevelőnő pedig Sigmond Ilona volt. RIP: Mikor és hogyan ismerkedett meg férjével? A.R.: A papi családok általában ismerték egymást, így a homoródalmási lelkészt s annak népes családját is jól ismerte nevelőapám. Sokszor találkoztunk gyerekkorunk óta. Nevelőapám nagyon vágyott unokákra, így én nagyon korán – 20 évesen – férjhez mentem Ajtay József ravai kántortanítóhoz, aki a fiatalon elhunyt Ajtay János homoródalmási lelkész és Kisgyörgy Anna ötödik gyermeke volt. A nyolc gyermeket nehéz körülmények között nevelő papi család nem tudta minden gyermekének előteremteni az

16


egyetemi tanulmányokra szükséges anyagi alapot, így férjem kántortanítói képesítést szerzett. RIP: Anyósa a hajdani Unitárius Nőszövetségnek buzgó munkása volt Homoródalmáson, tevékenységéről lapunk is megemlékezett a 2003-ban kiadott karácsonyi számban. Rózsika néni hogyan emlékezik rá? A.R.: Oh, anyósom nagyon kedves, szerény, jámbor asszony volt. Csak jót mondhatok róla. Mindenkinek igyekezett segíteni, gyermekeit meleg szeretettel, de megfelelő szigorral nevelte. Fiai „tyúkanyónak” becézték, mert olyan jól összetartotta a családot. RIP: Hogyan alakult életük házasságkötésük után? A.R.: Eleinte bizony vándoréletet éltünk: Szentgericéről Ravába kerültünk, ott született Feri fiam 1932-ben. Majd férjem Székelyszentmihályon tanított, ott született Rózsa leányom, 1934-ben. Nagyon szerettem az ottani népet. Egyházszerető, áldozatkész embereket ismertem meg, akik a hozzájuk jó szóval közeledőket szívükbe zárták és mindenben segítették. 1939ben Kolozsvárra költöztünk, ahol férjemet kinevezték az akkori Unitárius Elemi Leányiskola igazgatójának. Az iskola 1940-ben egyesült a fiúiskolával, akkor vezették be a koedukációs rendszert. Kolozsváron sok nehézség várt ránk. Két kisgyermekünkkel nem tudtunk beköltözni a szolgálati lakásba, mert a nyugdíjba vonult elődünk nem akart kiköltözni. Ebben az időben az egyházközség gondnoka segített sokat, harcolt értünk, hogy megoldódjanak lakásproblémáink. 1941–ben megszületett Magdi lányunk, aki sajnos az akkor gyógyíthatatlan májcirrózisban betegedett meg és legnagyobb bánatunkra 1948-ban eltemettük. Ez életem nagy tragédiája, mely mind a mai napig gyógyíthatatlan seb a szívemen. RIP: Hogyan érintette a háború a családot? A.R.: 1944. tavaszán – húsvét után – az iskolával együtt kiköltöztettek Kidébe. Ott éltük át a kolozsvári nagy bombázást és a front átvonulását


17

is. Az iskolában voltunk elszállásolva, a falu lelkésze, Fülöp Elemér nagyon kedves volt, sokat segített nekünk. Férjemet behívták katonának, hadifogságba került s én a három gyermekkel Kolozsváron tengődtem. Sajnos, ebben az időben nem sok segítséget kaptam egyházunktól. Férjem 1947-ben került haza, 40 kg-ra fogyva. Nagyon nehéz időket éltünk át. RIP: Milyen nőszövetségi életet talált Kolozsváron? A.R.: Nagyon mozgalmas, érdekes és szép munka folyt akkor itt. Érdekes előadásokat hallhattunk az összejöveteleken, de ami leginkább megmaradt emlékezetemben, azok a közösen szervezett munkák voltak. Nagyon szép karácsonyfa-ünnepélyeket szerveztünk. A szegényebb gyermekeknek komoly ajándékokat készítettünk. Csífó Salamonné, az áldott emlékű Ilonka néni és Ehrenwert Sárika, a Nőszövetség titkárnője jóvoltából ismertük a szegény családok helyzetét, végszámra vásároltak meg anyagokat s abból szabtuk-varrtuk az arra rászoruló gyermekeknek a legszükségesebb ruhaneműt. Mikóné, Aranka néni és Kauntzné Ella néni előteremtették az anyagiakat, például az akkori Dermata cipőgyár tulajdonosai új gyermekcipőket adtak, a szükséges méretekben. Azokban a nehéz, háborús években legfontosabb teendőnknek a gyermekek védelmét és tanulási lehetőségeik biztosítását tartottuk. RIP: Hogyan látja a mai, hosszú szünet után újjászervezett Nőszövetség munkáját, hiszen lánya aktív részt vett ebben? A.R.: Örömmel látom-hallom, hogy a Nőszövetség újraéledt és sokfelé sok érdekes dolgot rendeznek. Dolgoznak a mai nagyon megváltozott körülményeknek megfelelő munkát vállalva fel. De ugyanakkor értetlenül állok egyes jelenségek láttán, nem értem, hova lett sokaknál a belső késztetés, az elhivatottság érzése, a közösségi érdekek szolgálatának vállalása? Egyházi alkalmazottakként, vagy azok családtagjaiként, miért nem vesznek részt a munkában? Vagy ha oly nagy az elfoglaltságuk, anyagilag segíthetnék a szervezet célkitűzéseit! Ha a kisnyugdíjasok lehetőségeit tekintve a szervezet kis tagsági díjat állapít meg, mi akadályozza azt, hogy a tehetősebbek nagyobb összeggel támogassák a munkát? Szép dolog, hogy a Nőszövetség elhunyt tagjai vagy a tagok közvetlen családtagjainak temetésén a tisztelet és szeretet koszorúját helyezi el a ravatalon, de ezt szerintem nem a Nőszövetség alapjából, hanem a tagok céladományaiból kellene fedezni. RIP.: Köszönöm Rózsika néninek ezt a kritikát, valóban, a ma embere túlságosan hozzászokott ahhoz, hogy csak a maga kis köréért áldozzon erőt,

18


munkát, érzelmeket, emellett elvárja, hogy nehézségeiben valaki kívülről segítsen, legyen az egyházi vagy magánalapítvány, EU-s forrás vagy „állambácsi” segélye. Pedig tudnunk kellene, hogy mindenkinek, aki kapni akar, annak adnia is kell – lehetőségei szerint – elsősorban szeretetet, de amellett munkát vagy anyagi javakat. Mindannyiunknak el kell készítenünk életünk mérlegét: mit kaptunk, és mit adtunk. Mérlegünk akkor pozitív, ha az „adni” felé billen, hisz ismert dolog, hogy jobb adni, mint kapni… Köszönöm a beszélgetést. Kívánunk Rózsika néninek további erőt, egészséget szeretett családja körében! Zsakó Erzsébet

Kalotaszegi varrottasok A kalotaszegi népi díszítő művészet olyan művészeti alkotásokban jelenik meg, amelyet saját maguknak, vagy rokonaiknak, ismerőseiknek készítettek a falusiak. A mai hímzések megosztást mutatnak: egy részüket saját használatra, míg egyre többet megrendelőknek, alkalmi vásárlóknak varrnak. A vászonhímzéshez felhasznált anyagok: – alapanyag: a hímzéshez szükséges vásznat régen a kalotaszegiek maguk állították elő. Mivel az utóbbi időben, ezen a vidéken háttérbe szorult a kendertermesztés és a szövés, ma a vásznat a szomszédos vidékekről szerzik be, vagy a gyárban előállított vászonfajtákat használják; – hímzőfonal: szinte minden hímzéstechnika sajátos hímzőfonalat kíván, hogy a megfelelő díszítőhatást el lehessen érni. Így a kalotaszegi asszonyok sokféle hímzőcérnát ismernek. Kezdetben az általános hímzőanyag a hárász volt. Ezzel varrták például a vállfős mintákat is. A hárászt részben


19

a többszálú, jól mosható pamutcérna, a fejtő, részben pedig a fényes szálú selyem váltotta fel. Ma használatos fejtő a Volga. A pamutféleségek közül régebben általános használatú volt a D.M.C. elnevezésű fénypamut. Ezt különösen a vagdalásos hímzésnél használták. A hímzések színe: 1. A kalotaszegi népi hímzésnek két nagyon fontos sajátossága van: a varrásos hímzés eredetileg egyszínű, és a fehér vagdalásos mellett a piros, kék és fekete színű hímzés az általános. A kalotaszegiek a tiszta színeket kedvelik. 2. A vagdalásos hímzés fehér színű. Sárga vagy szürkés alapanyagra írásos hímzést is varrnak fehér színnel. 3. A hímzések közül legáltalánosabb a piros. Ezzel a színnel készül írásos és keresztszemes egyaránt. A pirosnak többféle árnyalatát is megkülönböztetik. Pl. Mérán: a rikító piros (virítós), Türén barna-piros és tűzpiros, Körösfőn vörös. 4. Az írásost és keresztszemest feketével is varrják. Ennek a színnek a díszítésen kívül kultikus szerepe is van. 5. A kék színt ritkábban,ünnepi ruhaviseletben használják.

20


A hímzés eszközei: a különböző technikákhoz megfelelő tűt (acéltűt) használnak, keményebb anyaghoz gyűszűt, vagdaláshoz kisollót. A hímzés menete: A kalotaszegi asszony sohasem hímez, hanem varr, és a kész munka sem hímzés, hanem varrottas, varrás. A varrást legtöbbször középről kezdik. Általában előbb a nagyobb mintákat varrják és a mintákat elválasztó vonalas díszeket. Minden asszony a maga és a közösség ízlése szerint alakítja a mintát, vagy a formát. A minták általában tömöttek és jól szerkesztettek, összefüggő elemeket tartalmaznak. Példaként bemutatunk egy madaras és egy makkos mintát. Varrás közben ügyelnek hogy, ne törjön a vászon. A varrottas akkor szép, ha nem ritkás (tetves), hanem tömött. AZ ÍRÁSOS HÍMZÉS Az írásos hímzésnek kétféle alapöltése van: a kis- és a nagyírásos. Technikai kivitelük azonos, de hatásuk más. Az írásos öltés valójában láncöltés, de a leöltéskor nem a kiszúrás helyébe öltünk vissza, hanem attól néhány milliméterrel jobbra. Leöltéskor az alapanyag alatt ferdén balra vezetjük a tűt, és az első öltés kezdőpontja mögött szúrjuk le, miközben a fonalat a tű hegye alatt elvezetjük (a. ábra) . A fonalat nem szabad szorosra húzni , mert a fölösleges bőséget a tű hegyével kissé jobbra elhúzzuk, amikor a következő öltéshez a fonalon belül leöltünk (b. ábra).


21

Az öltéseket tehát a láncöltéshez hasonlóan egymásból kiindulva képezzük, de rövidebb és szélesebb széthúzott láncszemek jönnek létre (c. ábra). Munka közben ügyeljünk arra, hogy a fonal feszessége egyenletes legyen, az öltések egyforma sűrűségben és szélességben sorakozzanak egymás mögött. A munka iránya balról jobbra halad. Az öltések balfelé ferdén álló öltéssort mutatnak (d. ábra). Az erősen görbülő vonalaknál a külső szélen az öltések kissé ritkábbak, a belső oldalon pedig sűrűbbek lesznek. Az írásos hímzés csak akkor szép, ha az öltések fekvő vonalai merőlegesen állnak a rajz vonalára (e. ábra). Az apróbb kör vagy egyéb formákat lapos vagy sűrű huroköltéssel varrjuk ki (f. és g. ábra). Az írásos hímzés jól mutat, nagyon szép szövetruhákon is: öv, zseb és egyéb részeken. Felhasználhatjuk nehezebb anyagú függönyök, párnák, asztalterítők, nyári ruhák, strandtáskák, könyvborítók díszítésére is. Martonossy Magda Könyvészet: 1. Péntek János: A kalotaszegi népi hímzés és szókincse. Kriterion Könyvkiadó Bukarest,1979. 2. Hegedüs Margit, dr. Klimkó Zoltán: Kézimunka. Minerva Könyvkiadó Budapest,1965.

22


A régi homoródi unitárius búcsú Minden népnek megvan a maga „Mekkája”, vagyis zarándokhelye. Minden nemzet a maga módján, szokásaihoz híven fejezi ki Istene vagy szentjei iránti hitét, bizalmát, reménységét. A búcsújáráshoz a zarándokoló embernek van hite, és azért jár el ezekre a búcsúkra, hogy hitet valljon emberként Isten előtt, imával, fohászkodva kérje további életére Isten vagy valamelyik szent segítségét. Van, aki beteg hozzátartozójáért vagy családtagjai boldogságáért imádkozik, de vannak emberek, akik csak szórakozásból vagy kíváncsiságból vesznek részt a zarándoklaton. A búcsújáró embert általában az együvétartozás megélése és a hit, reménység indítja útjára. Vannak, akik messze távolból érkeznek, talán a megismerés, élményszerzés céljával, a világ minden tájáról. De valami meghatározhatatlan erő vezérli azokat, akik igaz szívvel és bizalommal mennek. Erdélyben a legnagyobb búcsújáró zarándokhely a csíksomlyói kegytemplom. Pünkösdre esik mindig a búcsúja. Nagyon sokan zarándokolnak ide évente. Egyre nagyobb tömegeket vonz a csodatevő Szűzanya. Eljönnek az egészségesek mellett a betegek is, akik segítséggel tudnak csak résztvenni a búcsún. Csíksomlyó az évszázadok során a székelység vallási központjává vált, már az 1400-as évektől vannak feljegyzések az itteni búcsúkról. Minden egyes búcsújáróhelyhez fűződik valamilyen vallási jelleg vagy népi hiedelem. Itt nálunk, Székelyföldön például minden kis településnek megvan a maga búcsúja. Ennek alapja, hogy a keresztény közösségek mindenütt templomokat emeltek és a templomok építésének, felszentelésének, vagy védőszentjének emlékét búcsúként ünnepelték. Ezt a napot minden évben megtartották, ez még ma is élő vallásos hagyomány. Ilyenkor minden elszármazottat haza vár a falu apraja-nagyja. Általában a templomban istentisztelet keretében emlékeznek meg a jeles napról, majd a helyi szokások szerint ünnepelnek, mulatnak. Ezután itt már méltán említhetjük az UNITÁRIUSOK BÚCSÚJÁT is, amelyet a Székelyföldön régóta ünnepelnek. Mi most erre az unitárius búcsúra emlékezünk. Erről a szép és kegyes szokásról szólok, amely a 19. század első felében alakult ki. Az együvétartozás gondolata, a remény és a hit vezette elődeinket ahhoz az elhatározáshoz, hogy egy ilyen szép és nemes


23

búcsút tartsanak valahol, ahol hálát adhatnak a szabad ég alatt Istennek az „új kenyérért”, az új búzáért. Így vált valóra a homoródmenti emberek gondolata és alakult ki az unitárius búcsú Homoródfürdőn. Kelemen Imre lelkész „Kalauz” című gyűjteményes munkájában olvashatjuk a Homoródkeményfalváról szóló részben: „Ez az egyházközség, illetve ennek tagjai kezdették el azt a sokáig gyakorolt, sokat emlegetett Homoród-fürdői unitárius búcsút, amelyre messzi vidékről is eljöttek. Az úgy kezdődött, hogy az aratás után két-három család összefogott és szekérre ült, illetve felment a borvízre és ott a hazulról vitt étel és ital mellett egy kellemes napot töltöttek. Ezt mind többen kezdték gyakorolni. A végén csak az öregek maradtak otthon. S amikor a pap sérelmezte, hogy aratás után senki sincs a templomban, akkor a hívek azt mondták, hogy jöjjön a pap is velük, s ott tartson hálaadó istentiszteletet . Attól kezdve ez így ment. Aztán a dolgot az esperes vette a kezébe. Minden esztendőben augusztus harmadik vasárnapján a vidék több ezer unitáriusa ment az unitárius búcsúra, az aratási ünnepre, ahol istentiszteletet tartottak s műsoros ünnepélyt tartottak.” Jánosfalvi Sándor István „Székelyhoni utazás a két Homoród mentén” című munkájában említi először 1837-ben az unitárius búcsút Homoródfürdőn. Ezen 14 falu vett részt: Homoródfürdő, Homoródszentmárton,

24


Homoródkeményfalva, Abásfalva, Gyepes, Recsenyéd, Homoródszentpál, Városfalva, Jánosfalva, Szentpéter, Oklánd, Homoródalmás, Homoródkarácsonyfalva, Homoródújfalu. A Homoród-menti unitáriusok általában földművelő székely családok voltak. Náluk mindig megvolt és mai napig is megvan az Istenbe vetett hit és reménység. Évszázadok viharos korát ennek a hitnek segítségével tudták átvészelni. Ezért született meg a búcsújárás gondolata is, az új kenyér ünnepére istentiszteletet tartottak, mindenki imádkozva kérte Isten áldását egy újabb kenyérrevalóért s ez így ment minden évben, sorozatosan ismétlődve sok éven keresztül. A búcsúra az emberek szekéren, gyalog és lóháton érkeztek. Ez volt az első zsenge ünnepe, amikor az új kenyérből úrvacsorát vett Homoród népe. 1945 előtt minden évben eljött ide az unitárius székelység, hogy vigadjon és elbeszélje az áldott kenyér életét egyik találkozótól a másikig. Ilyenkor szép alkalmi istentisztelet, gazdag népünnepély és táncvigalom tette felejthetetlenné az együttlétet, ahol először mutatták be a székely „százszorszépeket” az istenes szülők. Sok barátság, boldog házasság szövődött a homoródfürdői búcsún. Sajnos, az unitáriusok homoródi búcsúját megzavarta a háború és 1945-ben a hatalom betiltotta ennek megtartását, aminek következtében, az idő múlásával az unitáriusok nagy és szép ünnepe lassan feledésbe merült. Még ma is szívesen emlékeznek, nosztalgiával gondolnak rá azok, akik gyermekként vagy ifjúként vettek részt ezeken a találkozókon. A jelenleg Székelyudvarhelyen élő abásfalvi születésű Szabó Elvira néni is annakidején több alkalommal ott volt a homoródi búcsún. Szívesen idézte fel a régi emlékeket, amikor a nyár egyik fontos eseményének számított ez a találkozó. A fárasztó nyári munka után kellemes pihenést és felüdülést jelentett az unitárius búcsú. Már napokkal az esemény előtt készültek rá: különböző finom ételeket főztek, amit ott fogyasztottak el, „borvizes pogácsát” sütöttek előző nap. Az augusztus 20-adikát megelőző vasárnap, mindenki ünnepi ruhát öltött, szekérre ült és így mentek Homoródfürdőre az akkori vendéglő udvarára. Itt gyülekeztek és résztvettek az istentiszteleten, amit az abásfalvi vagy a homoródkeményfalvi lelkész tartott. A hálaadó istentiszteleten megköszönték a jó Isten segítségét és áldást kértek az új kenyérre. Ezután kezdődött az estig tartó mulatozás. Ez a helyszín a jó borvíz és a szép környezet, a hűsítő fenyőfák árnyéka miatt akkor kellemes helynek bizonyult, de az erős katolikus falvak hívei


25

nagyon sokszor konfliktusba keveredtek az unitárius hívekkel, ezért ennek a találkozónak bizony rettegett híre is kelt. Egy öreg homoródkeményfalvi bácsi vetette fel Kedei Mózes esperesnek az ötletet, hogy újra meg kellene rendezni az unitárius búcsút. Ebből a kipattant szikrából született meg Szejkén az esperes javaslatára az Unitáriusok Világtalálkozója, amelyet az Egyház vezetősőge is felkarolt. Ennek köszönhető, hogy 1999-től minden év augusztusának második szombatján Szejkefürdőn, a „legnagyobb székely” Orbán Balázs sírja alatti hatalmas réten találkoznak a világ unitáriusainak küldöttei, de elsősorban és mindenek felett Erdély unitáriusai. Akik rendszeresen részt vesznek ezeken a lélekemelő találkozásokon, már régi ismerősként üdvözlik egymást. Napjainkban ismét sok találkozási lehetőségünk van: ifjúsági konferencia, nőszövetségi konferencia körönként és országosan, de ez a legátfogóbb és legnépesebb találkozó, a mi unitárius búcsúnk. Jöjjetek, nőtestvéreink minél többen erre a találkozóra, hálaadó istentiszteletre, a színes műsorra, hogy együtt énekeljünk, és együtt róhassuk le kegyeletünket Orbán Balázs emléke előtt, felmenve az egyre szaporodó székely kapuk sora alatt a kopjafás síremlékhez! Blénessy Jolán

Család és boldogság A család az a közösség, amelybe az ember öntudatlanul, tehetetlenül beleszületik, amely táplálja, védi, példát mutat, mintákat ad, felkészíti az életre, hogy majd elengedve megtalálja helyét a társadalomban, jó esetben a társadalom építő tagjává váljon, és képes legyen az eredeti család értékeit átmentve, fejlődésébe beleépítve az eredetitől különböző, új, más család létrehozására. A család az a hely, ahol az ember biztonságban érezheti magát, vagy állandó bizonytalanságok forrása, ahol örvend, vagy szenved, ahol kipihen-

26


heti magát, regenerálódik, vagy energiát veszít, ahol reális énképet szerez, önértékelése fokozódik, vagy énképe torzul, önleértékelés alakul ki. A család egészséges, tartalmas kapcsolataival az egyént alkalmassá teszi új, tartalmas kapcsolatok kialakítására, vagy elriasztja az emberi kapcsolatoktól. Attól függően, hogy milyen jellemzők vannak túlsúlyban egy családon belül a család lehet jó, boldog vagy éppen az ellenkezője. Virginia Satir humánpszichológus kétféle családról beszél: éltető, tápláló családról és problémás családról. Ahogy problémamentes élet nincs, úgy problémamentes család sincs. Az éltető család ezzel tisztában van, ezt felismeri, kezelni tudja, nem kudarcélményként, hanem a fejlődés velejárójaként éli meg. Belső erőforrásai, akkumulátora megfelelő mennyiségű energiával és ha szükséges többletenergiával rendelkezik (amit mobilizálni is tud), hogy a problémákon, a fejlődéssel együtt járó természetes, vagy akár váratlan kríziseken átjutva, tapasztalataiból tanulva egyre épüljön, fejlődjön. (A családi élet szakaszos fejlődéséről, az életciklusokról, természetes krízisekről régebbi számokban írtam.) Hézser Gábor pasztorálpszichológus könyvében olvastam a házasságról szóló megfogalmazást, miszerint a házasság szerződés olyan problémák megoldására, amelyek egyébként nem lépnek fel. Emlékezetem szerint ezt a megfogalmazást ő is átvette valahonnan. Én úgy gondolom, hogy ahogyan vélekedünk a házasságról, attól függ, hogy a fenti mondat melyik része üti meg leginkább a fülünket, melyik részére figyelünk fel. El is lehet keseredni és a házasságot valami rossz intézménynek tekinteni, amennyiben arra figyelünk, hogy a házasság problémák forrása; de figyelmünk inkább arra irányuljon, hogy a házasság szerződés ezen problémák megoldására – és itt a megoldáson van a hangsúly. Ma egyre gyakrabban hallhatunk a család válságáról, arról, hogy sok a sikertelen, üres, tartalmatlan házasság. Jogos a kérdés: léteznek-e még egyáltalán jó, boldog házasságok, tápláló, éltető családok. Tudom, hogy vannak ilyen családok, ilyennek tartom, ilyennek érzem az én saját, háromgyermekes, és mégsem elég nagy családomat is. Talán azért hallani kevesebbet ilyen családokról, mert ez nem annyira kedvelt és beszélt téma, mint a botrányos családi élet. Faludy György írja „Jegyzetek az esőerdőből” című könyvében: „…sajnálatos az , hogy a boldogság, mint téma manapság nem kelendő és nem tárgya többé a filozófiának csakúgy, mint ahogy a szerelem sem az. A világirodalom egyetlen valamire-


27

való verse vagy regénye sem szól a boldogságról. Csupán embertársaink szenvedése, balsorsa és bukása érdekes és izgalmas. Elképzelhetetlen az olyan film, amely egy házaspár boldogságát mutatná be kilencven percen át.” Ugyanezt mondja Gyökössy Endre lelkész-pszichológus is, aki a mindennapi élet tapasztalataiból, sok-sok családdal dolgozva, ezek megfigyeléséből nyerte meggyőződését, hogy boldog család létezik, és ez elérhető. Nem is kevés, csak nem látszanak. Ahogy a boldog népeknek nincs történetük, a boldog házasságoknak sincs, mert nem könyv-, újságcikk-, filmtéma az, hogy két ember vénségéig szereti egymást és egyikük halálával a másiknak még a hibái is hiányoznak. Gyökössy Endre, mint pszichológus sok boldogtalan, félresikerült házassággal találkozhatott, de mint lelkész családlátogatások és más alkalmak során valószínű ugyanannyi boldog családot is megismerhetett. Mindezt éppen így tapasztaltam én is, mint családorvos és lelkészfeleség. Ha léteznek ilyen családok, akkor beszélni kellene róluk. Tanítani, hogyan is élnek. Ahhoz hogy beszélhessünk róluk, jellemezni kellene őket, bizonyos jellemvonásokat találni, amelyek érvényesek a jól sikerült házasságokra. De lehetséges-e ez? Lehet-e receptet adni arra, hogy miképpen kell boldog házasságban élni? Ha receptet nem is lehet adni, de bizonyára lehet találni olyan aspektusokat, amelyek által megkülönböztethető a jó házasság a kevésbé jótól. Virginia Satir négy családi aspektusról beszél, amelyek meghatározzák egy család éltető, vagy problémás jellegét. Ezek a következők: – önértékelés – az ember érzései, gondolatai, képe önmagáról; – kommunikáció – az a mód, ahogyan az emberek kapcsolatot teremtenek, megértetik magukat; – szabályok, amelyek meghatározzák azt, hogyan kell érezni, viselkedni, cselekedni; – a társadalommal való kapcsolat. V. Satir szerint bárhol tanulja a sebész a gyógyítást, a világon mindenütt meg tud operálni egy embert, mert a belső szervek és végtagok csaknem minden embernél ugyanott vannak. Családokkal dolgozva azt tapasztalta, hogy szinte mindenhol a világon a problémás vagy éltető családokban az alapvető kérdések, tényezők ugyanazok. Így az éltető családokra jellemző a magas (pontosabban a megfelelő) önértékelés, nyílt, tiszta, őszinte kommunikáció, rugalmas, megbeszélhető, változtatható, emberséges szabályok, a társadalommal való nyitott, remény-

28


teli, választáson alapuló kapcsolat. Ezzel szemben a problémás családokra az alacsony önértékelés, a kommunikáció burkolt, indirekt, bizonytalan volta, merev, embertelen, örökérvényű szabályok, a társadalommal való félelemmel, hibáztatással teli kapcsolat érvényes. Azért nagyon fontos a családban uralkodó hangulat, az itt kapott útravaló, az innen lemásolt minták, mert ez az első „hamuba sült pogácsa”, az ebbe belegyúrt értékek a meghatározói elsősorban a szocializációnak, magyarán emberré válásunknak. Igen, még ebben a megváltozott, felgyorsult, felhígult értékrendszerű világban is, amikor tudjuk, hogy egyre fokozottabban érik más hatások formálódó jellemű ifjainkat, egyre inkább kiveszi a részét nevelésükben sok más intézmény, de neveli az utca, a szórakozóhelyek, a televízió… Nagyon sok lehetőség van jellemformálódásra, de sajnos nagyon gyakran deformálódásra. Még most is, ilyen körülmények között is elsősorban és legnagyobb mértékben a családnak van szerepe az útravaló átadásában, az életre való felkészítésben. Minél jobban működik a család, más hatások annál inkább kiküszöbölhetők, annál kevésbé jelentkeznek a negatív minták, mint követendő „érték”. Ezek után nézzük meg, milyen szocializációs funkciókat lát el a család! A család elégíti ki a fizikai szükségleteket, elvégzi a fizikai fejlődéshez, életben maradáshoz szükséges funkciókat: táplálja, ápolja, védi a kisgyermeket. A család biztosítja az érzelmi fejlődést. Ebben nagyon fontos szerepe van az anya-gyerek kapcsolatnak, és egyre fontosabb szerep jut az apáknak is. A jelenlevő, a gyermekgondozásban, a nevelésben már a tisztábatevős korszaktól részt vállaló apáknak. Ahhoz, hogy az egyén kapcsolatokat tudjon kialakítani, fenn tudja tartani, szükséges a kommunikációs képesség, a kommunikáció eszköze a nyelv, amelyet szintén a család tanít meg a gyereknek. A család alakítja ki az elemi szokásokat és viselkedésnormákat, mint a tisztálkodási, öltözködési, táplálkozási szokások. A család biztosít teret bizonyos viselkedések gyakorlására. Az erre kapott reakciók megfigyelésével, viselkedésbe való beépítésével alakul a személyiség, az ember képe önmagáról. Ugyanakkor a családban gyakorolható, megtanulható, lemásolható a másik emberhez való viszonyulás, kapcsolatok kialakítása.


29

Az egyén a családban sajátít el bizonyos szerepeket, különböző helyzetekben, funkciókban való viselkedésmintákat. Ennek a mechanizmusa a modellkövetés, utánzás. A gyermek látja hogyan viselkednek egymással szülei, így kialakul a házastársi szerepről való elképzelése, a hozzá való viszonyulás az alapja a szülői szerepek kialakulásának. De a családban alakul, formálódik sok más szerepünk, itt alapozzuk meg tulajdonképpen minden későbbi szerepkörünket. A család alakít ki az emberekben motivációkat, ideálokat. A család határozza meg az értékrendet. Ez szinte észrevétlenül, öntudatlanul megy végbe, szintén modellkövetés útján. Végül, de nem utolsósorban a család hozzásegíti az egyént identitásának alakulásához, döntő módon befolyásolja az önmagáról alkotott képet. Ez a folyamat, a szocializáció legutolsó mozzanata, az identitás kialakulása a serdülőkorban kerül kritikus helyzetbe. Akkor dől el, hogy a család addigi szocializációs funkcióit hogyan tudta betölteni, megvalósítani. Fontos kérdés, hogy a család mennyire érzi azt, hogy lehetőségeihez képest megfelelő mértékben hozzá tudott járulni a normális személyiség kialakulásához; megérti-e, hogy a családi háttér biztonságának tudatában most fokozatosan el kell engednie a fiatalt. Bízik-e abban, hogy amit a családban elsajátított, megtanult, azt követhető értékként be tudja építeni személyiségébe, identitásába. Megérti-e, hogy a családtól való látszólagos elfordulás természetes, átmeneti folyamat, amely szükséges az önálló élet kialakításához és az identitás többi rétegének, összetevőjének fejlődéséhez. Ekkor éri el tetőfokát a már születéskor elkezdődött leválási folyamat, amely akkor ideális, ha fokozatosan megy végbe. Nagyon gyakoriak a leválási problémák, amelyeknek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a szülő gyermeke elveszítésétől fél. Lényeges megérteni, hogy ez a feltétele annak, hogy gyermekeinket ne veszítsük el véglegesen. Később mint barátot visszakapjuk. Hézser Gábor pasztorálpszichológus írja, hogy aligha adhat nagyobb ajándékot a szülő, mint azt, hogy a lelki-szellemi köldökzsinórt átvágja. Egy kissé átfogalmazva a bibliai verset – aki meg akarja tartani gyermekét elengedi, aki megtartja elveszíti azt. /Mt. 10.39/ Egy Buddha-tanítással szeretném befejezni írásomat, amely éppen az elengedés fontosságára hívja fel a figyelmet: „Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha a tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tied marad. Ez az igazi boldogság.”

30


Igyekezzünk hát úgy élni, úgy alakítani családi életünket, hogy tartsuk meg társunkat, gyermekeinket, de ne láncoljuk magunkhoz. Hordozzuk tenyerünkön, ha erre van szükségük, de ne markoljuk, ne szorongassuk agyon, hogy megőrizhessék lényegüket és azáltal a mi lényünket is gazdagítsák. Így gazdagítva, és gazdagodva teljesedik ki családi életünk, és lehetünk boldog, boldogító, éltető család. Dr. Szén Csilla

Aranyhalacskák (mese felnőtteknek) Ajándékba kaptam egy aranyhalacskát. A világ legszebb, legcsodálatosabb, legszeretetreméltóbb aranyhalacskáját. Akvárium és társak kellenének neki. Meghallottam, hogy Sz… helységben egy jóságos halász bácsi épp aranyhalacskákat keres az ő akváriumába. Hát elvittem oda. Ott találkoztam veled és veletek, akik mindnyájan hoztátok a számotokra legszebb, legcsodálatosabb, legszeretetreméltóbb aranyhalacskáitokat. Volt, aki kettőt, sőt hármat is kapott ajándékba és mind elhozta. Érdekes módon senki sem vitatkozott azon, hogy kié a világ leg… halacskája. Kíváncsian néztük, figyeltük, lestük, amint a jóságos halász bácsi szépen, óvatosan, figyelmesen, végtelen türelemmel, szeretettel és szemüvege mögül elővillanó csillogó szemekkel a halacskákat az akváriumba helyezi. A halacskák eleinte félve, szorongva tapadtak az akvárium falának, de amikor a jóságos halász bácsi elővette a „csalit” és dobigálni kezdte feléjük… megmozdultak. És láss csodát, az aranyhalacskák úszni kezdtek… és nem akárhogyan. Őszintén! Nem lapultak az akvárium falához, nem falták fel a kicsiket a nagyok, nem zavarták a vizet a társaik orra előtt, nem álltak egymás útjába… Ami viszont a leglényegesebb, hogy úsztak, őszintén úsztak. Ahogy ott csodáltuk a világ legszebb aranyhalacskáit, valakinek két kövér könnycsepp gördült végig az arcán és halkan koppant az akvárium talapzatán…


31

Miért sírtál? Te, aki máskor oly magabiztosan jársz-kelsz e nagyvilágban, miért lettél oly bizonytalan? Te, aki máskor oly szigorú arccal próbálod kihangsúlyozni a tekintélyedet, miért lágyultak oly selymesre a vonásaid? Te, akinek általában oly halovány az arcszíne, miért gyúlt pipacs-pirosra? Te, aki máskor egészségtől kicsattanó arcodra oly büszke vagy, miért lettél oly betegesen sápadt? Te, aki emberemlékezet óta azt bizonygatod, hogy sohse izzadtál meg a munkában, miért vetetted le a mellényed? Te, aki azzal dicsekedtél, hogy semmitől és senkitől sem tudsz zavarba jönni, miért köhécseltél látható zavarodban? Te, aki mindig és mindenkor mosolyogsz, miért voltál oly komoly? Kérlek, ne… Nem kell most válaszolnod! Drága Aranyhalacskák! Ti csak ússzatok, őszintén ússzatok! Tanítsatok minket, „tulajdonosokat” is erre! S ha netalán jövőre a jóságos halász bácsi ismét aranyhalacskákat keres az akváriumába, legyetek biztosak, hogy mi elviszünk erre az úszóleckére. Egy aranyhalacska tulajdonos

Torockói baba Nagyon tetszett a Nők Világa legutóbbi számában „A bűvös gyöngyszemek” története. Elolvasása után a Kolozsvári Nőszövetség csütörtöki csoportjára gondoltam: Zsófi, Tünde, Aranka, Emese, Magdi, Piroska, Baba, Annácska, Sára törzstagok. Mi is egy gyöngysort alkotunk. Gyöngyszemeket, szalagokat, hímzéseket, rakásokat összedolgozva elkészült a díszes pártás torockói népviseletbe öltöztetett baba, amit a Kolozsvári Nőszövetségnek ajándékoztunk, hogy emlékezzen rá az utánunk jövő nemzedék is, hogy egy kis unitárius faluban őseink mennyire törekedtek a szépre. Ha mi példát adunk, értékeljük eredetünket, reméljük, ők is folytatják ezt a hagyományt.

32


Az ötlet és a munka Zilahiné Gál Zsófia érdeme, a gyönyörű fekete és piros vert csipkét Lazsádiné Székely Aranka készítette. A képen látható kisebbik, porcelánfejű baba öltözete hű másolata a torockói Néprajzi Múzeumban található daraboknak. A mellette levő nagyobbik baba öltözetét már a tanítványok készítették Zsófia irányításával, akinek kívánunk egészséget, hogy minél több érdeklődőnek adja át tudását. Szakács Ilona

„Együtt Isten sátora alatt” Ez volt a jelmondata az idei ökumenikus imanapnak, amelynek Székelyudvarhelyen ebben az évben a belvárosi unitárius nőszövetség volt a házigazdája. Ez az esemény már beépült a nőszövetségek tevékenységébe és asszonyaink minden évben lelkileg felkészülve vesznek részt ezen az imanapon. Idén a szervezők meghívására több mint 200 keresztény nő vett részt az eseményen. Unitárius, református, római katolikus, baptista asszo-


33

nyok tartották fontosnak, hogy közösen imádkozzanak messzi földrészek asszonyaiért és a magyar árva gyerekekért. Az alapos egyeztető és szervező munka eredményeként nagyon jól sikerült közös programnak voltak tanúi a jelenlevők. Az egyes felekezetek asszonyai közösségükben is ismertették az imanap tartalmát, áttekintették az írott és elektronikus anyagot. A házigazdák részéről Kedei Mózes esperes köszöntötte a jelenlevőket. Blénessy Jolán az imanap témáját ismertette és Paraguay földrajzi, gazdasági, hitéleti, kulturális értékeit mutatta be. A szép hárfamuzsika és a kivetített képek a messzi földrészek hangulatát jelenítették meg, de a jelenlévők megismerhették az ott élő nők nehéz helyzetét is. A prédikációban az esperes a keresztény egységről beszélt, ami nagyon fontos az egyetértés és közös megértés szempontjából, hiszen az egyházak törekvése, hogy tagjaikat Isten felé vezessék. Teréz anya gondolatait idézte, aki arra intett, hogy ha nagy dolgokat nem is tudunk véghez vinni, de ha nagy szeretettel végezzük, akkor annak lesz eredménye. Ezek után a református lelkész olvasmánya és a közös imák következtek a meghívott más felekezetű nőszövetségek részéről. A közös imádság után elhangzott a cselekvő részvételre való felhívás. Az összegyűlt perselypénzt a Paraguay-i asszonyok és a magyar árva gyerekek taníttatására fordítják. Az istentisztelet után a Kriza János szeretetotthonban beszélgetésre, ismerkedésre került sor. Itt hangzott el Csáki Júlia megszemélyesített riportja, Delne Ilona szavalata és a református asszonyok részéről egy nőknek szóló recept a szeretetről. Az illatos tea és foszlós kalács által, amelyeket a szíves vendéglátók kínáltak, mindenkinek bebizonyosodott Teréz anya gondolatának igaza, miszerint a kisdolgok is nagy szeretettel végezve, fontosakká válhatnak. Valóban ez az imanap is apró dolgokból állt össze. A székelyudvarhelyi nőszövetség vendégkönyvébe beírt sorok is a békesség és egyetértés, a közös cselekedet fontosságát bizonyítják. Minden nőszövetségi tag cselekvő részese volt ennek az alapos szervezőmunkának és tehetsége szerint hozzájárult az idei ökumenikus imanap sikeréhez. Illesse őket köszönet áldozatos munkájukért. Blénessy Jolán

34


Bölöni hírek A hideg, szeles idő ellenére melegség, jó hangulat áradt az unitáriusok szeretetotthonából a nőegylet által szervezett teaest alkalmával. A fehér abroszos asztalok mellett finom teával és kürtöskaláccsal kínálták a vendégeket. Mindenki élvezhette a gyereksereg tréfás hangú előadását, „A rátóti csikótojás”-t, a református egyház női kórusának, az ifjúsági- és gyermekzenekarnak a szívmelengető dalait, valamint id. Kozma Albert lelkész versfelolvasásait. A jó hangulatot fokozta a finomabbnál finomabb tortaszeletek és más tárgyak kisorsolása. Kicsiktől nagyokig mindenki jól szórakozott és vidáman töltötte a február 24.-i estét. Köszönet érte a résztvevőknek, az unitárius és református egyházközség tagjainak és nem utolsósorban a szervezőknek, a nőegylet lelkes tagjainak. A bölöni nőegylet nevében Bálint Erzsébet

Versajándék Életem folyamán sok „kedvenc” versem volt. Minden életszakaszban meg kellett találnom azt, amelyik legjobban tükrözte az akkori életszakaszomat uraló hangulatot. Most, hogy az évek elszálltak fölöttem, talán Reményik Sándor „Csendes csodák” című költeménye áll legközelebb hozzám, ezt szeretném megosztani olvasóinkkal: Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát, A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre, Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog. Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodálatosabb dolog ?


35

Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled, Nem csoda ez? – s hogy tükröződni Látod a vízben az eget? Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák, Rajtuk át Isten szól: jövök! Kívánom, kedves nőtestvéreim, hogy meg tudjátok hallani a mindennapi kis csodák üzenetét! X.Y.

Kipróbált receptek Grobiosné Istvándi Irénkétől Francia krémes Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg margarin, 3 evőkanál cukor, 1 egész tojás, 1 tasak sütőpor, 3 evőkanál tejföl. A hozzávalókat összegyúrjuk, kinyújtjuk és 3 lapot sütünk belőle. Krém: 6 evőkanál lisztből és ½ liter tejből pépet főzünk. Habosra keverünk 20 dkg cukrot és 20 dkg margarint/vajat, majd a kihűlt péppel összedolgozzuk. A kikavart krémet kétfelé osztjuk. Egyik felébe 2 ½ kanál kakaót teszünk, a másikba 2 csomag vaníliás cukorport. Összerakjuk a három lapot a krémmel, tetejére csokoládéglazúrt teszünk.

36


Málé tészta Hozzávalók: 1 csésze máléliszt, 1 csésze fehér liszt, 1 csésze tej, 1 csésze cukor, 1 csésze olaj, 1 tojás, 1 sütőpor, 1 vaníliás cukorpor, 1 citrom reszelt héja. Mindezt összekavarjuk, kikent tepsiben megsütjük. Amikor kihűlt, vaníliás cukorporral meghinthetjük.

Rétes tészta

(Jégszekrényben tarthatjuk, bármikor süthetünk belőle!)

Hozzávalók: 25 dkg margarin, 33 dkg liszt, 2 ½ evőkanál víz, ½ evőkanál ecet, csipet só. Ezeket összegyúrjuk, felvágjuk, mint a hájast. Bármivel tölthetjük.

Köszönet… azoknak a nőszövetségeknek, amelyek a 2006. évben tagdíjbefizetésükkel támogatták az UNOSZ tevékenységét. Köszönjük a Kolozs-Tordai Egyházkörből: a Kolozsvár, a Torda, a Várfalva, a Kolozs, a Sinfalva, az Aranyosrákos Unitárius Nőszövetségének hozzájárulását. Köszönet a Marosi Egyházkörből: a jobbágyfalvai, a nagyernyei, a bözödi, a szabédi és a szentháromsági nőszövetségnek. A Küküllői Egyházkörből tavalyra kifizette a tagdíjat a Dicsőszentmártonban, a Küküllődombón, a Medgyesen, a Bethenszentmiklóson, a Küküllősárdon működő nőszövetség. Köszönjük továbbá a Székelykeresztúri Egyházkörből a székelykeresztúri nőszövetségnek, a Székelyudvarhelyi Egyházkörből a székelyudvarhelyi, a csíkszeredai, a homoródszentpáli, a homoródkarácsonyfalvai, a homoródújfalusi, a városfalvai, a homoródjánosfalvai, a szentegyházai, a homoródalmási, a kénosi, a homoródszentpéteri, a recsenyédi, a homoródszentmártoni, a gyepesi nőszövetségnek, hogy kifizette tagdíját. A Háromszék-Felsőfehéri Egyházkörből kifizette 2006-os évi hozzájárulását az Ürmösön, a Vargyason, a Sepsiszentgyörgyön, a Kökösben, a Szentivánlaborfalván, a Nagyajtán működő nőszövetség. Köszönet érte! Az UNOSZ elnöksége

NÕK VILÁGA. Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége Húsvét

Recommend Documents