Gödöllői Szolgálat XV. évf. 11. szám • 2006. március 23. Terjesztői ára: 75 Ft
Lokálpatrióta hetilap
Gödöllőiek, Gödöllőről, gödöllőieknek
Ünnepeltünk, emlékeztünk Kettős megemlékezésre nyílt alkalmunk az idei tavaszon. Március 15én az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének 158. évfordulójával együtt városunkat is ünnepeltük. Délelõtt a Városháza elõtt és a Petõfi szobornál, este pedig a Szent István Egyetem aulájában több ezren vettek részt a rendezvényeken. Az idõjárás is kegyeibe fogadta a gödöllõieket, akik az ünnepi mûsor, majd az emlékezés és tisztelet virágainak elhelyezését követõen a Gödöllõi Lovas Sport és Hagyományõrzõ Egyesület lovas felvonulását megtekintve emlékeztek meg a több mint másfél évszázaddal ezelõtti eseményekrõl. A hagyományoknak megfelelõen ezen a napon vehették át az elismerést városunk azon személyiségei, akinek tevékenységét az önkormányzat Gödöllõ Városért Díjjal ismerte el. Az idei esztendõben a képviselõtestület Pécsi Ildikó színmûvészt, dr. Fábri Mihály tanárt és a Gödöllõi Lovas Sport és Hagyományõrzõ Egyesületet részesítette a kitüntetésben. A Szent István Egyetem aulájában megtartott ünnepi gálamûsoron városunk mûvészeti intézményeinek és egyesületeinek produkcióit élvezhette az ünneplõ közönség, amelynek soraiban helyet foglal-
Alapítva 1992
SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Megkezdõdtek az útfelújítási munkák. Az önkormányzat és a kivitelezõk lakossági fórumokon tájékoztatják az érintett területek lakóit a munka menetérõl. (2. oldal) Megtartotta elsõ ülését az elmúlt héten megalakult Építészeti Tervtanács. Az építészekbõl álló testület feladata lesz a jövõben elbírálni a városunk kiemelt területeinek építményeit. (2. oldal) Eredményesen szerepeltek vívóink a VI. Huniber-kupa, XVII. Benkõ Tibor-emlékversenyen. A GEAC-os vívók két arany- és három ezüstéremmel gyarapították sportegyesületük medáljainak számát. (19. oldal)
tak Gödöllõ városának egykori vezetõi, valamint azok akik negyven évvel ezelõtt kezdték meg munkájukat a köz szolgálatában. A jubileumi rendezvénysorozat elsõ része március 19-én zárult azzal a koncerttel,
amelyet a Gödöllõi Szimfonikus Zenekar adott Bartók Béla születésének 125. évfordulója emlékére. Az ünnepi rendezvényekrõl készült összeállításunkat a 3-6. oldalon olvashatják.
2 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
Folyamatos a kátyúzás és az útépítés
Már több utcában dolgoznak Megkezdődtek az útprogramban az idei esztendőre meghatározott utcák emelt szintű javításai. Mivel az időjárás kedvez az útépítési munkálatoknak, így már több utcában is felvonultak a VÜSZI dolgozói, és megkezdték a terület előkészítését. Az Őz, a Liszt Ferenc és a Berente utcában már folynak a munkák, az első szakaszban a vízelvezető árkok kialakítására, az átereszek beépítésére és a gépkocsi-behajtók kialakítására kerül sor.
Az útprogram keretében folyó munkákat a héten kezdik meg a Peres, az Ripka, a Kikerics, a Puskás és a Sztelek , valamint az Odray utcában. Itt elõször a felméréseket végzik el, majd elõkészítik az utakat a májusi aszfaltozáshoz.
Az útprogram megkezdése nem befolyásolja az útjavítások menetét, amelyekbe rövidesen bevonják a martaszfalttal borított utcákat is. Sok helyen, ahol indokolt volt, a napokban gréderezéssel tették járhatóvá az utakat. Ilyen munkát a Knézich, a Lázár, a Sõtér, a Ligeti a Nyárfa, a Diófa, a Buzogány, az Úrréti és a Röges utcában végeztek. Második alkalommal szólította fel Gémesi György polgármester a Magyar Közút Kht-t, hogy tegye rendbe az õ kezelésében lévõ gödöllõi utakat. Mivel a városban a legtöbb kátyú a Magyar Közút Kht. kezelésében lévõ utakon van, megkerestük Huszák János üzemmérnökség vezetõt, hogy megtudjuk, mire is számíthatunk. – A Váci üzemmérnökséghez közel ötszáz kilométer út tartozik, amelyeken az ilyen jellegû munkákat eddig mindössze egy brigád végezte, most állítunk rá újabb két-három brigádot a kátyúzásra. Nem tudok konkrét idõpontot mondani arra, hogy mikor végzünk a gödöllõi utakkal, mivel több ezer kátyút kell rendbe tennünk, de egy központi szabályozás szerint május 31-ig el kell végezünk ezeket a munkákat. – A miniszter úr tett egy olyan kijelentést, hogy a kátyúkat a bejelentéstõl számított 24
órán belül kijavítják… – Azt hiszem, ez a nem igazán volt megalapozott, nem gondolták végig, hogy mennyi kátyú van az utakon. Amikor ez a program beindult, ha nem is huszonnégy óra, hanem egy hét alatt el tudtuk végezni a szükséges javításokat, de ez mára már nem tartható. A huszonnégy órás javításnak sem a technikai, sem a személyi feltételei nincsenek meg. Ez egyébként országos
probléma, nem vették figyelembe az utak burkolatának életkorát. Most arra törekszünk, hogy átszervezésekkel javítani tudjuk a teljesítményünket. – Gödöllõn milyen munkákat terveznek? – Még csak most dolgozzuk ki a nagyobb feladatokat, de az idén ezek Gödöllõt nem érintik. Nem zárkózik el a felújítástól a MÁV. Gémesi György a MÁV vezetését is felszólította területük rendbetételére, s a napokban meg is érkezett az a levél, amelyben arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy a jövõ hét folyamán szeretnének sort keríteni a terület bejárására, hogy felmérjék, pontosan milyen munkálatokat kell elvégezni.
Lakossági fórumok Lakossági fórumokon tájékoztatja a lakosságot dr. Gémesi György polgármester, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai és a kivitelező képviselője a március közepén kezdődő útprogram menetéről. A lakossági fórumok időpontját és helyszínét lapunkban folyamatosan közöljük. 2006. MÁRCIUS 23 (CSÜTÖRTÖK), 17 ÓRA Helyszín: az IPOSZ épülete (Dózsa Gy. út 25.) Téma: a Kandó K., Móricz Zs., Balassi B., Erkel F,. Kotlán S., Mikszáth K., és a Virág utca emelt szintû útjavítása 2006. MÁRCIUS 23. (CSÜTÖRTÖK), 18.30 Helyszín: a Petõfi Sándor Általános Iskola, Mátyás király úti épülete Téma: a Bocskai I. u., Báthory I. u. József A. u., Knézich u., Présház u., Remény u., Szilágyi E. u., Szív u., és a Tompa utca emelt szintû útjavítása 2006. MÁRCIUS 30. (CSÜTÖRTÖK), 17 ÓRA Helyszín: Idõsek Klubja (Baháné út. 63) Téma: az Akácfa u., Buzogány u., Galagonya u., Sõtér K. u. és az Úrréti utca emelt szintû útjavítása.
Megalakult az építészeti tervtanács
Meg kell felelni a törvényi szabályozásoknak
Városi arculatfelelősök
Felkészülés az idei pályázatokra
Megtartotta alakuló ülését a városi tervtanács. A március 16-i ülés során elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, és kialakították működési rendjüket. A tervtanács tagjai olyan építészek, akik nem gödöllőiek, de jól ismerik a várost, nagyobb beruházások, tervezések kapcsán valamennyiükkel együtt dolgozott már az önkormányzat.
A változó és egyre szigorodó jogi szabályozások minden évben új kihívások elé állítják a többlakásos házak közös képviselőit és lakóit. Az előbbiek feladata évről évre változik, s nincsenek egyszerű helyzetben, mivel a törvény előírásainak úgy kell megfelelniük, hogy azt házanként különböző anyagi helyzetű és a jogi szabályozást eltérő mélységig ismerő tulajdonossal közösen kell végrehajtaniuk.
– Miért nem gödöllõi építészek vesznek részt a tervtanács munkájában? – kérdeztük J. Berencz Ibolya fõépítészt, aki egyben a tervtanács elnöke. – Gödöllõi érdekeltségû építészeket a tervtanácsi tagsággal ellehetetlenítenénk, gyakran elõfordulhatna ugyanis, hogy saját terveiket kellene véleményezni, ami természetesen összeférhetetlen. Így a tervtanács nem tudna határozatképes létszámmal ülésezni, ha többen a tervezési munkájuk miatt kiesnek. Olyan szakembereket kértünk fel erre a munkára, akik bár nem gödöllõiek, de már együtt dolgoztunk velünk, és jól ismerik a várost. – Kik a tagjai a grémiumnak? – Csak néhány mondatban szeretném bemutatni õket. Fejes Mária Anna évekig volt a Magyar Építõmûvészek Szövetségének titkára. Tagja volt a városi könyvtár terveit elbíráló zsûrinek, és a városhoz kötötte már az 1996-os kastélyprogram kapcsán végzett munkája is. Sebes Péter neve sem cseng ismeretlenül városunkban, ugyanis az õ tervei szerint készültek el a Deák téri bérlakások. Dulácska Zsolt építész szakértõ és vezetõ tervezõ egy gödöllõi építészeti cégnek dolgozott éveken át, László Tamás vezetõ településtervezõ és településrendezési szakértõvel pedig az ipari park elsõ rendezési tervének elkészítésekor dolgozott együtt az önkormányzat. Településrendezõként dolgozott már több ízben is Gödöllõn Sasi-Nagy Ildikó, aki szintén vezetõ minõsítésû településrendezõ. – Melyek azok a tervek, amelyek terv-
tanács kötelezettek lesznek? – Elsõsorban a rendezési tervek, önkormányzati beruházások, közintézmények tervei, de mivel az, hogy egy építmény tervtanács köteles-e az nem funkciótól, hanem övezeti besorolástól függ, ezért elmondhatjuk, hogy valamennyi építmény, amely a városközpontban és a fõutak mentén épül, függetlenül attól, hogy önkormányzati, magán, vagy egyéb beruházás a tervtanács elé kell kerüljön. A hivatalos megnevezés szerint a nagyvárosias, a központi vegyes, a településközponti vegyes, valamint a különleges övezetben létesülõ építmények, és minden olyan építmény terve, amely helyi vagy országos védettséget élvez. (részletesen: www.godollo.hu/hirdetõtábla/helyi önkormányzati rendeletek, 37/2005. (XI. 28.) sz. önk. rend. – a szerk.) – Pontosan mit és mikor kell benyújtani az építészeti tervtanácshoz? – Fontos tudni, hogy ide még az építési engedélyezési eljárás elõtt kell eljuttatni az anyagot, amely nem a pontos terv, hanem „csak“ egy tervkivonat kell, hogy legyen. Így lehetõség van arra, hogy még az engedélyezési eljárás elõtt a tervtanács javaslatokat tegyen az esetleges módosításokra. Ennek fõleg a látványterv, a beépítési mód, az anyaghasználat esetében van jelentõsége. Részletes tájékoztatást a tervtanács munkáját koordináló fõépítészi irodán tudnak adni kollégáim. Emellett bármely építészeti ügyben lehetõség van konzultációt kérni a tervtanácstól. – Engedjen meg egy érzékeny kérdést: mibe kerül mindez az ügyfélnek? – Semmibe. Az eljárás díj és illetékmentes. Az elsõ ülésünket, ahol már konkrét tervek is tárgyalásra kerülnek 2006. március 30-án tartjuk, az üléseken természetesen a tervvel érintett ügyfelek (építtetõ, beruházó, tervezõ) valamint az esetlegesen érintett társadalmi szervezõdések képviselõi is részt vehetnek, meghívásukról külön gondoskodunk. -fi-
A problémák nagy része természetesen pénzügyi jellegû. A néhány éve még bérlõkbõl lett tulajdonosoknál sok esetben még nem alakult ki a tulajdonosi szemlélet, s fõleg az idõsebbek nehezen birkóznak meg a rájuk háruló teherrel. A biztosítási kötelezettségek, a felújítási alap képzése sokuk számára csak többlet kiadást jelent mindaddig, amíg szükség nincs a felhasználásukra. Mint azt Dolányi Sándor, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllõi Egyesületének elnöke elmondta, az idén is folyamatosan dolgoznak azon, hogy megkönnyítsék a tisztségviselõk munkáját, és segítsék azt a törvényben elõírt módon ellátni. Ennek érdekében folyamatosan szerveznek képzéseket, hogy mind a jogi háttér ismeretét, mind a lehetséges pályázatok megismerését biztosítsák. Az egyesület idei két kiemelten kezelt feladata, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján összegyûjtsék javaslataikat a 2003-ban elfogadott társasházi és a 2004-ben jóváhagyott lakásszövetkezeti törvény módosításához, valamint hogy segítsék a választott tisztségviselõk felkészítését, valamint a tulajdonosok megismertetését a felújításokhoz kiírt pályázati lehetõségekkel, azok elõnyeivel és pályázási módjaival. A feladatokhoz kapcsolódó programokra valamennyi érintett fél meghívást kapott, és kap a jövõben is, s akik igénylik, azoknak rendszeres segítséget is nyújtanak. – Melyek most a legsürgetõbb feladatok? – kérdeztük Dolányi Sándort. – Elõször is az, hogy megnézzük, valameny-
nyi társasháznál és lakásszövetkezetnél sikerült-e elvégezni azokat a feladatokat, amelyeket a törvény elõír. Mivel a feladatok száma egyre több, így sokszor, csak késõn derül ki, hogy a háznak nincs biztosítása, vagy nem készült el az alapító okirat, vagy alapszabály, vagy nincs szervezeti és mûködési szabályzat, vagy házirend. Arra törekszünk, hogy még idõben kiderüljön, hogy van-e minden háznak adószáma, hogy képeztek-e felújítási alapot stb. Ezeknek a létrejöttét sok esetben maguk a tulajdonosok akadályozzák meg, amikor egy-egy döntést át nem gondolva, csak annak kiadási oldaláról közelítenek meg. És vannak olyan döntések, beruházások, amelyek elfogadásához, megvalósításához a tulajdonosok 90-100 százalékának egyetértésére van szükség. Szeretnénk elkerülni, hogy a késõbbiekben az elmaradások miatt a tulajdonosok és a közös képviselõk elkezdjenek egymásra, majd az önkormányzatra mutogatni. Azzal ugyanis még mindig sokan nincsenek tisztába, hogy azzal, hogy az ingatlan az õ tulajdonukba került, az ezzel járó kötelezettségek is õket terhelik! Mindenkinek megvan a saját kompetenciája. A választott tisztségviselõk és a tulajdonosok feladata a lehetõségek megismerése a felkészülés, a helyi támogatás módjáról a képviselõ-testületi dönt igazodva az országosan kiírt pályázatokhoz, amelyekrõl viszont a kormány hoz döntést. Ezeknek a konfliktusoknak az elkerülésére törekszünk, ezért is szervezünk az idén felkészítéseket. Bár választási évben vagyunk, nem szabad elfelejteni, hogy például a felújítási programok parlamenti és önkormányzati ciklusokon átívelõ támogatási formák. Ezek több évre meghatározhatják a lehetõségeket, ezért kiemelten fontosak a pontos ismeretek. Még ebben a hónapban várható, hogy a többlakásos házak felújítására kiírt országos pályázatok megjelennek. Az ehhez kapcsolódó konkrét tennivalókról a Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllõi Egyesülete folyamatosan tájékoztatja az érdekelteket. -kj-
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP. Kiadó: Magyar Önkormányzatiság Fejlesztéséért Alapítvány. A kiadásért felel: Vella Nándor. Felelõs szerkesztõ: Fehér Zsolt. Cím: 2100
Gödöllői Szolgálat
Gödöllõ, Kossuth Lajos u. 1. Postacím: 2101 Gödöllõ, Pf. 385. Telefon: 20/525-5366. Fax: 28/410-199. Internet: http://ujsagok.vella.hu, www.helyilapok.hu. Nyomdai elõállítás: Szikra Lapnyomda Rt., 1108 Budapest Kozma u. 2. Felelõs vezetõ: Máthé Sándor vezérigazgató. Internet: www.szikralapnyomda.hu. e-mail:
[email protected]. A nyomdai elõállítás ideje: a megjelenés elõtti nap. Megrendelési szám: 11/2006. Terjesztés: Magyar Posta Rt., 28/420-899. ISSN 1218-2087
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
3
Jubileumi rendezvények Gödöllőn
1848. március 15-ének emlékére Városi ünnepséggel és megemlékezéssel, koszorúzással , valamint a hagyományosan minden évben megrendezett lovas felvonulással folytatódtak az ünnepi rendezvények március 15-én Gödöllőn. A Városháza elõtti téren rendezett ünnepi mûsorban a Himnuszt követõen Kaszás Attila szavalta wl a Nemzeti Dalt. Ezután Huszárik Kata énekét hallhathatták az egybegyûltek, majd Gémesi György, Gödöllõ város polgármestere, országgyûlési képviselõ osztotta meg az ünneppel kapcsolatos gondolatait:
dr. Nánási Éva címzetes főjegyző és dr. Gémesi György polgármester koszorúz
„…A magyar történelem bõvelkedik olyan helyzetekben, amikor hõssé váltak, akik a szabadságért küzdöttek, szembenéztek szuronyokkal, kardokkal, ágyúkkal. Felmerül a kérdés, ma, 2006-ban vannak-e, kellenek-e hõsök? Láthatunk az ismeretlenség homályából elénk került sztárokat, mûsorokban szerepelnek, aztán eltûnnek, majd jönnek újak és újak. Mivel a sztár kifejezést nem tudjuk ragozással fokozni, elõkerült a megasztár kifejezés. Kérdéses, hogy õk-e azok, akiket keresünk? Õk lesznek-e a példaképek? Én úgy gondolom, hogy ma is vannak hõsök, de nem a sztárok és megasztárok világában, hanem jobbára a hétköznapok és ünnepnapok sorában, névtelenül. Õk azok,
Huszárik Kata
Budapest Balett
akik nehézségekkel küzdve igyekeznek átmenteni értékeinket a morális válságba került világból a jövõ számára, hogy majd az utódaink is emlékezni tudjanak ismert hõseinkre. Nem vetül rájuk a televízió fénye, csak teszik a dolgukat. Õk lehetnek azokak, akikre rábízhatjuk az ország, a nemzet jövõjét. Legyen ez a nap az õ ünnepük is. A másik oly sokszor elhangzó szó a szabadság. 1990 júniusában, amikor az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét, szabaddá váltunk. Nem volt, s azóta sincs idegen, megszálló
A Vitézi Rend koszorúzása
katona Magyarország területén. Vér nélkül hullott ölünkbe ez a szabadság, és ha visszatekintünk az elmúlt 15-16 évre, felmerülhet a kérdés: tudtunk-e ezzel a szabadsággal valamit kezdeni? Méltók vagyunk-e azok példájára, akik évszázadokon át életüket nem kímélve áldozták fel magukat azért, hogy ne idegen hatalom, zsarnokság mondja meg, mit kell tennünk a mindennapokban. Mit jelent a szabadság? A korlátlan lehetõségeket, a döntés féktelen lehetõségeit vagy pedig az önállóságból fakadó felelõsséget, és ezzel a felelõsséggel meghozott döntéseket a mindennapi életünkben? A politikában és minden területen egyaránt. Hihetetlen nagy súly a vállunkon, ha komolyan gondoljuk március 15-e ünneplését,
Budapest Balett
ha méltón akarunk emlékezni azokra, akik nem kímélték magukat ezért a szabadságért. Ez a felelõsség az önállóság tudatában a mi kezünkben van. Ez a szabadság üzenete számomra 2006. március 15-én.“ Az ünnepi mûsor zárásaként a Budapest Balett elõadása színesítette tovább a programot. A délelõtt további részeként a Gödöllõi Városi Fúvószenekar vezényletével az ünneplõ tömeg átvonult a Petõfi-szobor elé, ahol az önkormányzat, az intézmények, a pártok és a civil szervezetek koszorúzása után a Gödöllõi Lovas Sport és Hagyományõrzõ Közhasznú Egyesület lovas felvonulásának örvendhettek a jelenlévõk. K.J.-T.A.
Kaszás Attila
4 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
Jubileumi rendezvények
Ünnepi gála gödöllőiektől gödöllőieknek A városok évszázadok alatt formálódnak. Nemcsak kövekből, hanem lelkekből is épülnek. Ahogyan múlik az idő, sajátos, egyedi arcuk alakul ki, épületeik, tereik, utcáik semmi máshoz nem hasonlítható hangulatot árasztanak. Lassan érezhetővé válik, és hatni kezd a genius loci, a hely szelleme. A település várossá érik. Lakóit büszkeség tölti el, a városhoz való ragaszkodás és szeretet tettekre sarkalja őket. Gödöllõ is évszázadok alatt fejlõdött várossá a dombok szelíd ölelésében. Nagy történelmi pillanatok, sorsformáló idõk, kivételes személyiségek, szabtak irányt a város fejlõdésének. Legelõbb 1763-ban lett Gödöllõ, Grassalkovich Antal közbenjárására mezõvárossá. Azután hosszabb ideig nagyközség volt, majd 1966. január 3-án – történetében immár másodszor – ismét városi rangra emelték. Azóta 40 év telt el – egy város életében nem nagy idõ. Emberi léptékkel mérve nem csekélység. És mi, akkor és most Gödöllõn élõk, lakjuk, formáljuk a várost. Közünk van
mindahhoz, ami az elmúlt negyven évben rögzült és hagyományozódott. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a Szent István Egyetemen megrendezett ünnepi gálát Benedek Krisztina és Radnóti László mûsorvezetõ. Gödöllõiek vallottak Gödöllõrõl: azokat az értékeket mutatták meg, amelyek itt születtek az elmúlt évtizedekben. Gémesi György polgármester ünnepi köszöntõjében így fogalmazott: „A település közösség, amely lehet elhanyagolt és ápolt. Egy közösség, ahová tartozunk, ahová szíveGarai Ferencné
Kedves Olvasóink!
sen jövünk haza, ahol szeretünk lakni, s nekünk, akiket ezzel feladattal megbíztak, ezt a lakhatást kell komfortosabbá tennünk. Nemcsak az utcák, az utak tekintetében, az építmények és a mûszaki fejlesztés területén, hanem a lelkekben is a következõ generációkra gondolva, hiszen kiemelt feladat volt az elmúlt idõszakban is az oktatás, a kultúra a hagyományõrzés és a hagyományteremtés. Ez erõsíti a köPécsi Ildikó zösséget sok-sok civilszervezet együttmûködésével. Sorolhatnám azokat a fantasztikus élményeket amelyeket Önök is átéltek, amiért sokan ide költöztek és költöznek ma is. Mert ha nem építkezünk a lelkekben, akkor lehetnek csodálatos mûszaki megoldások, autópálya-minõségû utak gyönyörû építmények, a befogadókészség, a nyitottság sokkal nehezebb lesz. A születésnap mindig alkalmat ad arra, hogy a közösség értékeibõl erõt merítsünk a következõ években. Vannak nagy terveink. Ki gondolt arra, hogy 2006-ban a Grassalkovich kastély már a kétmilliomodik látogatót várja. Ki gondolt arra, hogy Gödöllõn újra megkezdõdik a termál-vízprogram, és elképezhetõ, hogy hamarosan évtizedes tervek valósulhatnak meg. A legfontosabb, ami a színpadon van. Azok a zenekarok, énekkarok, közösségek, a színes mûsorokban bemutatkozó mûhelyek amelyek lehetõséget adnak az együttlétre, a töltekezésre. Büszke vagyok arra, hogy Gödöllõi vagyok.“ A 40. évforduló alkalmából köszöntötték az ünnepi esten a város valamennyi egykori vezetõjét, illetve képviselõiket. Dr. Gyetvai Buda Lászlóné
József elhunyt tanácselnök képviseletében lánya, Gyetvai Ágnes, dr. Galicz Tibor elhunyt tanácselnök képviseletében pedig özvegye, dr. Galicz Tiborné vette át az ajándékot. Õket követte Benedek János, Ritecz György és Vass István egykori tanácselnök. Papp István külföldi útja miatt nem tudott részt venni az eseményen. A est keretében köszöntötték azokat, akik 40 éve folyamatosan dolgoznak a közszolgálatban: dr. Kendy Erika és dr. Vámos János szakorvost, Buda Lászlóné asszisztenst, Garai Ferencné gazdasági ügyintézõt, Pethõ Istvánné takarítónõt, Gloserné Szabó Györgyi könyvtárigazgatót, Jóvér Józsefné konyhai dolgozót, Tóth Mihályné volt ÁFÉSZelnököt, Gyetván Jánosné, Schwetz Péterné és dr. Zsembery Sándorné köztisztviselõt köszöntötték különbözõ munkaterületeken. Immár hagyomány, hogy a városi képviselõ-testület által alapított Gödöllõ városá-
ért Díjat március 15-én, nemzeti ünnepünkön adják át azoknak, akik munkájukkal kiérdemelték a közmegbecsülést; példás, magas színvonalú tevékenységükkel hozzájárultak Gödöllõ jó hírének növeléséhez. Most, a kilencedik alkalommal Pécsi Ildikó színmûvésznõ, rendezõ, dr. Fábri Mihály tanár valamint a Gödöllõi Lovas Sport és HagyományTóth Mihályné
õrzõ Közhasznú Egyesület nyerte el a kitüntetést. A civil szervezet nevében Hrustinszki Ferenc elnök vette át a díjat. Pécsi Ildikó színmûvész, több évtizednyi ideiglenes után, tíz esztendeje lett állandó gödöllõi lakos. A kezdetektõl aktívan részt vesz városunk kulturális életében: színdarabokat rendezett, és rendez, s a közönség örömére ezekben rendre színpadra is áll. Nagyban hozzájárul a város programjainak színesítéséhez, gazdagításához. Könyveivel, írásaival gyarapította a gödöllõi írók, szerzõk táborát. Évek óta rendszeresen részt vesz az Erzsébet szavalóverseny zsûrijének a munkájában. Hrustinszki Ferenc
Több éven át aktív résztvevõje a március 8án megrendezett nõnapi Ajándékkosár címû mûsornak. A kastély anyagi gondjainak enyhítésére, másokkal együtt, alapítványt hozott létre és személyesen dr. Fábri Mihály is hozzájárult a mûemlék épületegyüttes további mûködéséhez. Képzõmûvész kiállítást rendezett a vak gyerekek tiszteletére és a tárlaton õ volt a legelsõ látogató és vásárló. 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulóján magas színvonalú mûsort állított össze és adott elõ a költõ emlékére. Rendelkezésre áll, ha a kulturális intézmények, iskolák hívják. Dr. Fábri Mihály 53 éve pedagógus, és a mai nap is tanít. Gödöllõn 40 éve áll a katedrán. Tanított Kállón, Hévízgyörkön és a gödöllõi Imre utcai általános iskolában (a mai Erkel Ferenc Általános Iskola elõdjében). (folytatás a következő oldalon) Jóvér Józsefné
Kérjük, támogassák lapunkat, hogy minden héten eljuttathassuk Önökhöz a legfontosabb híreket! Támogatói telefonszámunk: 81/400-040 A hívás díja 99 Ft + 25 % áfa + kapcsolási díj. Támogatásukat köszönjük: a Gödöllői Szolgálat munkatársai
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
(folytatás az előző oldalról)
A tanítás mellett az aszódi és a gödöllõi járás közmûvelõdési felügyelõje is volt, majd Gödöllõ közmûvelõdési felügyelõje, 1970 és 1976 között pedig a mûvelõdési osztály ve-
1975-tõl ma is tanít a Török Ignác Gimnáziumban és 1993-tól a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban. 1976-92 között szervezte és irányította Pest megyében a felnõttképzést. Vass Istvánt, Ritecz Györgyöt és Benedek Jánost köszönti dr. Gémesi György
zetõje volt. Munkaköreiben eredményes erõfeszítéseket tett a városi oktatási intézményhálózat kifejlesztéséért. Ekkor alakult meg a zeneiskola, a Légszesz úti, mai Hajós Alfréd Általános Iskola. Tantermekkel bõvült az Imre utcai iskola, és megalakult a mai Montágh Imre Általános Iskola elõdje. Az óvodák hálózata is bõvült, valamint létrehozták a
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekre 1978-tól folyamatosan készített fel tanulókat. Az országos döntõbe jutott tanítványai közül többen maguk is megbecsült pedagógusok. 1979-ben vezetésével alakult meg és azóta is mûködik a történelem-földrajz szakkör, melynek célja a Kárpát-medence történelmi
A Cavaletta Leánykar
Helytörténeti Gyûjteményt. Dr. Fábri Mihály sokat tett Gödöllõ szellemi arculatának formálásáért, a városi oktatás fejlesztéséért. Elismerésre méltó pedagógusi és vezetõi tevékenysége.
nevezetességeinek, földrajzi szépségeinek megismerése, az emlékek ápolása, gondozása. 1999-tõl elnöke a Teleki Pál Egyesületnek. Az 1999 tavaszán megalakult a Gödöllõi Lovas Sport és HagyományA Gödöllő Táncegyüttes õrzõ Egyesület (GLSE) egy kis, 4-5 magánszemély öszszefogásából létrehozott baráti társaságból alakult, amely a 70-es évektõl, néhány év után már 40-60 magánlovas részvételével szervezett színvonalas lovas rendezvényeket, lovas napokat, hivatalos díjugrató versenyeket, falkavadászatokat és számos hagyományõrzõ lovas rendezvényt szervezett. Megalakulásakor az egyesület díjugrató szakosztályból, valamint túralovasés hagyományõrzõ szakosztályból állt. Idõközben a sportlovaglás kibõvült távlovasokkal és díjlovasokkal. Késõbb – a western lovasok megjelenésével – további új szakosztály alakult, így az egyesület ma más 90 fõs tagsággal rendelkezik, s a megalakulását követõ évben közhasznú egyesületté nyilvánították. Az egyesület lovasai rendszeresen szerveznek lovas túrákat, terep- és ügyességi versenyeket. Az igazolt
5
A Városi Vegyeskar versenyzõk, így a díjugratók, díjlovasok, western lovasok az ország különbözõ helyein – sõt az utóbbi idõben már külföldön is – rendezett versenyeken sikeresen vesznek részt, eredményeikkel öregbítik Gödöllõ jóhírét. Kiemelt programjuk az önkormányzat támogatásával az immár újból Az Estena Zenekar rendszeressé vált május elsejei alsóparki országosan meghirdetett díjugrató verseny megszervezése, lebonyolítása. A GLSE lovasai segítik Gödöllõ rendezvényeit, a rendezvények sikerességét, népszerûségét. Így pl. részt vesznek az 1849-es tavaszi hadjárat emlékére rendezett történelmi lovasprogram gödöllõi rendezvényein, valamit a március 15-ei lovas felvonuláson történelmi zászlókkal, hagyományõrzõ öltözékekben. Elismerésre méltó az a törekvésük, amit a természeti környezetünk Az Ifjúsági Vonószenekar megóvása, a nemzeti lovas hagyományok fenntartása érdekében tesznek. Ennek szellemében az egyesü1966-ban 174-en születtek Gödöllõn, az akkori még mûködõ let lovasai – a millennium évészülõotthonban, õk idén 40 évesek. ben – alapították meg a Magyar – Gödöllõ lakosainak száma 1966-ban 19 714 fõ volt, jeNemzeti Lobogó Társaságát is, lenleg 31 209, vagyis másfélszer annyi ember él városunkamely számos történelmi eseban, ményrõl szervezett megemlé– a várossá nyilvánított Gödöllõn Kovács Kálmán és Nagy kezéseket. (t.m.) Ilona kötött elõször házasságot; Fotók: – 40 éve, 1966 nyarán üdültek elõször gödöllõi gyerekek Balázs Gusztáv, Balatonlellén, akkor még sátortáborban!
40 éve történt...
Tatár Attila Az Arpeggio gitárzenekar
6 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
Multimédiás vetélkedő a Városi Könyvtárban
Digitális Gödöllő 40
Nemzeti ünnepünk a nevében, mi ünneplésünk módjában fejeztük ki a nemzet egységét az idei március 15én. Bizonyára nem egyedül Gödöllőn történt így, de hogy városunkban így adódott, azt meg kell említenünk. Annál is inkább, mert szokatlan „közjátékokról“, elmaradt kézfogásokról is érkeztek hírek Budapestről.
2006. március 14-én, Gödöllő várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából a Városi Könyvtár szervezésében multimédiás vetélkedő zajlott a városban. A vetélkedő célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg városunk kulturális értékeivel. A vetélkedőre 10 gödöllői iskola 70 diákja jelentkezett. A gyerekek feldata az volt, hogy városunk kiemelt kulturális és turisztikai helyszíneit kalandos utakon, feladatok és fejtörõk útvesztõjén keresztül felkeressék, fényképeken megörökítsék, valamint készítsenek videoriportot a helyszínen rájuk váró, és az adott helyszín történetét, jelentõségét alaposan ismerõ személlyel, majd az elkészült digitális tartalmakat feltöltsék külön, a vetélkedõ számára készített honlapra. A játék reggel 9 órakor kezdõdött, és az utolsó csapat délután három órakor ért vissza a könyvtárba. A video felvételek digitalizálására idõ hiányában aznap nem kerülhetett sor, így a zsûri (tagjai: Balázs Gusztáv újságíró, dr. Zsembery Sándorné, a Közoktatási Iroda munkatársa, Fülöp Attiláné, a könyvtár igazgatóhelyettese) a vágatlan riportokat bírálta el a kamerabeállítás és a tartalom alapján. A zsûri figyelembe vette azt is, hogy a videoriportokhoz a csapat készítette-e elegendõ vágóképet amit a szerkesztése során fel tudnak használni. A megszerkesztett videoriportokat március 24-ig várjuk, ez után kerülnek feltöltésre. Az eredményhirdetésre másnap, március 15én, 13.30 órakor került sor a könyvtár rendezvénytermében. A terem színültig megtelt a végeredmény kihirdetését váró diákokkal. Az eredményhirdetés elõtt dr. Nánási Éva címzetes fõjegyzõ, a Digitális Gödöllõ vetélkedõ fõvédnöke hangsúlyozta a digitális kultúra szerepét és jövõjét, mely Gödöllõ életében is egyre inkább szerepet kell hogy kapjon, és amely út, most ezzel a vetélkedõvel megnyílt a város elõtt. A versenyt Balázs Gusztáv értékelte: „Alaposabban szemügyre véve a termést, megállapítottuk: mindenkit dicséret illet, mindenki ügyes volt, mert volt egy ügye: megörökíteni Gödöllõt mostani állapotában, többet megtudni róla másoknál, hírt adni Gödöllõrõl embertársainknak a városban és az internet révén a világ bármely pontján. Az utóbit azért állíthatom bátran, mert a vetélkedõ honlapja az önkormányzat honlapjáról is elérhetõ. A városi honlapot pedig az elmúlt két és fél évben még sosem nézték meg olyan sokan, mint tegnap, a verseny napján… Ez a zsûri tagjaiban megfogalmazódott hiányérzet is indokolja azt a javaslatunkat, hogy legyen folytatása a vetélkedõnek a következõ években. És az a benyomás is, amit viszont éppen a filmek közvetítettek számunkra, hogy a riportalanyok komolyan vették a fiatalok érdek-
lõdését, maguk is szívügyüknek tekintették a válaszadást, a tájékoztatást. Fontos, hogy a diákok megtapasztalják, a hivatalokban, intézményekben is emberek ülnek, akikhez bátran fordulhatnak, ha több tudásra van szükségük. S éppen ezen a ponton találkozik a vetélkedõ és az újságírói munka egyfajta hitvallása: az élethosszig tartó tanulás segítségével történõ tisztességes tájékoztatás. Köszönjük, hogy ez a találkozás létrejött közöttünk." A vetélkedõ eredménye: I. helyen végzett a Damjanich János Iskola csapata (Varga Tamás, Fehér György, Lakatos Norbert, Marty Patrik, Kovács Zsófia, Czeglédi Dávid, Lochte Vanessa, segítõ pedagógus: Halmai László). Az iskola digitális videokamerát, minden csapattag pedig mp3 lejátszót nyert II. helyezett a Premontrei Gimnázium csapata lett (Szekeres Mónika, Csík Csenge, Sára Cintia, Ö. Kovács Márton , Horváth Zsanett, Tóth- Máté Ákos, Pál Bendegúz, segítõ pedagógus: Dunai Zsolt). Az iskola digitális fényképezõgépet, a diákok pedig mp3 lejátszót nyertek. III. helyezett lett a Református Líceum csapata (Benei Bea Emõke, Tamási Zsuzsa, Bokor Péter Tatai Eszter, Lakatos Barbara, Galambos Balázs, Chován Réka, segítõ pedagógus: Pertis Szabolcs). Ezzel az eredménnyel az iskola di-gitális fényképezõgépet, a csapat minden tagja pedig mp3 lejátszót kapott. Különdíjban részesült a Szent Imre Katolikus Általános Iskola csapata (Monori Ágnes, Dohanics Anna, Magyar Katica, Kocsis Ádám, Farkas Bence, Partos Arnold, Verseczki András Manó, segítõ pedagógus: Varga András) valamint egyéni különdíjban Ternyik Máté, az Erkel Ferenc Iskola diákja. Reméljük, hogy a diákok örömmel vettek részt ebben az újszerû játékban, és legközelebb ismét találkozhatunk velük. Az elkészült munkák megtekinthetõk a vetélkedõ honlapján: www.dg40.gvkik.hu
Bartók születése 125. évfordulóján
zõ befejezett. S tõle szokatlan módon odaírta a befejezõ kottalap aljára: vé-ge. A New York-i magány, az emigránssors keserve, a kö-zelgõ halál tudata, s mégis, mindennek ellenére az élet igenlése, az élet nagyszerû, változatos, égig emelõ és porig sújtó volta elõtti tisztelgés a zongoraverseny témája. Méltán aratott óriási sikert, váltott ki szûnni nem akaró tapsot Réti Balázs
Este a székelyeknél Bartók Béla születésének 125. évfordulója tiszteletére adott hangversenyt Ménesi Gergely vezényletével a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vasárnap este a művelődési központ színháztermében. Népdalgyûjtõ körútjainak ragyogó eredményeként létrejött alkotásai közül hallgathattunk meg többet is. Bevezetõként a Márton Danku István által vezényelt Gödöllõi Cavaletta Leánykar közremûködésével bemutatott Hét egynemûkart. Majd késõbb az Erdélyi táncokat, a Magyar képeket, a Román népi táncokat. Mivel Bartók is, szintén „hírhedett zenészként“ megihletett költõket, kortársakat és utódokat egyaránt, Török Sophie, Illyés Gyula, Györe Imre hozzá, róla írt versei hangzottak el a zenemûvek között Németh Kristóf színmûvész tolmácsolásában. Végül, s talán nem tévedek, az est fénypontjaként a III. zongoraversenyre került sor. Mint a mûsort vezetõ Bartha Katalin elmondta, ez volt az utolsó mû, melyet a már nagybeteg zeneszer-
Kézfogások
TELEKI PÁL HALÁLÁNAK 65. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL, SÍRJÁNÁL, A MÁRIABESNYÕI TEMETÕBEN 2006. április 2-án, vasárnap, 12 órai kezdettel, koszorúzással egybekötött megemlékezést tartunk. A megemlékezésre 1130-kor a Mûvelõdési Központ parkolójából térítésmentes autóbusz indul a temetõbe, majd vissza. Az autóbusz minden közbeesõ megállóban megáll. A megemlékezésre szeretettel meghívjuk és várjuk! az Egyesület elnöksége
Gödöllõ délelõtti hagyományos megemlékezésén majd az esti, a várossá nyilvánítás 40. évfordulóját köszöntõ gálaesten egymás iránti megbecsüléssel vettek részt településünk lakói. Nem felejtettük el, nem tagadtuk el, hogy nem ugyanazok vagyok, hogy sok tekintetben másképp gondolkodunk. De alapismérveinkben ugyanazok vagyunk. Magyarok, gödöllõiek és nem az ellenséget keressük egymásban. A Városháza elõtti téren, a Petõfi téri koszorúzásnál és az egyetemi aulában kézfogások tükrözték a helyi társadalom önállóságát, bölcsességét, gondolkodásának értékét. Ahogyan megszoktuk. Mert nem tegnap kezdtük el tanulni és gyakorolni. Mindenképp érdemes visszamenni az idõben a magyarországi rendszerváltozásig, amelynek Gödöllõ kezdeményezõje volt. A közélet szereplõi megtalálták az egypártrendszer le-
bontásának helyben is alkalmazható törvényes lehetõségét. Felkészültek arra is, hogy a rendszerváltozás folyamatát végigvigyék, aminek jelzõkarói a szabadság napi megemlékezések, a polgármesteri világtalálkozók, a magyar diákok világtalálkozója, és a legutóbbi ígéretes összefogás, a nemzeti együvé tartozás napjának kezdeményezése. Ha szétágaztak is az erõk, közös tanulási folyamat kezdõdött, amelyben a város vezetése sem arra játszott, hogy õk majd megmutatják, mit kell csinálni, hanem bevallották, õk is most tanulják az önkormányzatiságot. Ekképp Gödöllõ nem süllyedt bele egy szokványos kisvárosi lét megelégedettségébe, hanem tudatosan vállalt cselekvéssel fejlesztette gazdaságát és társadalmát, támogatott közösségeket, mûvészi törekvéseket. Ez a közös tanulási és építkezési folyamat adott esélyt arra, hogy városunk kezdeményezõje legyen egy jó értelemben vett polgári attitûd, polgári magatartás kialakításának, az igényes gondolkodásnak és gyakorlatnak. Ennek nemzeti ünnepünkön tapasztalt megnyilvánulása napjaink kiélezett választási küzdelmében is figyelemre méltó. Most vizsgázunk abból, hogy tanulunk-e a múlt erényeibõl és hibáiból, amikor azt megtehetjük. Erre a vizsgára „jelentkezett be“ Gödöllõ. Úgy tûnik, túl akarjuk élni a mai nehéz idõket, és együtt akarjuk túlélni. Aki ezt nem érti, aki mindenáron szembehelyezkedni akar másokkal, azt úgyis kirostálja az idõ.
Népszerű az ingyenes kastélylátogatás
Rekordszámú érdeklődő Mint lapunkban is beszámoltunk róla, a gödöllőieket a várossá válás négy évtizedes jubileumán ingyenes látogatási lehetőséggel köszöntötte a királyi kastély. A két nap alatt mintegy 1200 helyi polgár élt a lehetőséggel, és nézte meg az állandó kiállításokat. A gödöllőiek közül többen megjegyezték: örülnek a rendkívüli ingyenes lehetőségnek és az 50%-os kedvezménynek is, a belépőjegyek árából megmaradó pénzt a kávézóban és az ajándékboltban költhetik el.
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
7
HEROSZ, VÜSZI
Gazdaszemmel
Vigyél haza!
Az őszibarack tafrinás levélfodrosodása
Telefon: Pintér Zoltán 20/ 350-8592 Karaszi Pál 30/318-7255 Adósz.: 19816016-1-41 Ajándék kiscicák: 20/33-666-79
A betegség kórokozója (Taphrina deformans) a leveleket és a fiatal hajtásokat támadja meg. A levélszövet megvastagszik, a levelek deformálódnak (besodródnak) és a fajtától függően fehéres zöldre, vagy pirosan elszíneződnek. A levelek később nagyrészt lehullnak. A hajtások is megvastagszanak, torzulnak, nem érnek be és a következő télen elfagynak.
1 éves keverék kan
A betegséget okozó gomba a kéregrepedések és a rügypikkelyek védelme alatt telel. Tavasszal, a rügyfakadás idején a gomba a fiatal leveleket támadja meg. A csapadékos, hûvös idõjárás kedvez a gomba fejlõdésének. A levelek csak fiatal korban fogékonyak a fertõzésre, ezért fontos, hogy megfelelõ permetezéssel védjük a fiatal leveleket. A Dixired, Redhaven, Marygold, Elberta fajták érzékenyek, az Alexander, Mayflower, Amsden fajták ellenállóak a gombával szemben. Védekezési lehetõségek 8 hónapos keverék kan
– A fatisztogatás, fertõzött hajtások eltávolítá-sa és megsemmisí-tése segíti a véde-kezés sikerét. – Rügypattanás elõtt lemosó permetezést kell végezni (pl. Bordói lé, Bordói lé + Kén FW) – Rügyfakadás-egérfüles állapotban permetezzünk a következõ termékek valamelyikével Delan 700 WG, Bravo 500, Orthocid 50 WP, Score 250 EC Lemosó permetezéskor a permetlevet nagy mennyiségben, lemosásszerûen kell kijuttatni úgy hogy az bejusson a kéregrepedések, rügypikkelyek alá is. Egérfüles állapotban való permetezéskor törekedni kell arra, hogy apró cseppeket alkalmazva minél nagyobb fedettséget biztosítsunk a növény
Kb. 2 éves keverék kan
Zöld Sarok: RECORA
Miniszteri látogatás Nógrádban Talált kutya! Kb. 5 éves malamut kan
Állati dolgok
A Tervueren Az 1800-as években a vasút megjelenésével, és a vasútközlekedések kiépítésével egyre kevésbé volt szükség a juhokat terelõ kutyákra Belgium egyes tartományaiban. Munkájuk elvesztése után eleinte saját portájukon õrködtek, majd kis idõ elteltével a kutyabemutatók és versenyek váltak népszerûvé. A XIX. század végén, 1891. november 15-én egy professzor, Adolphe Raul kezdeményezésére összehívták a közeli tartományokból a kutyákhoz értõ juhászokat, és gazdáikat, hogy az elképzelésük szerinti kutyát „alkossanak“. Az elsõ világháború alatt belga juhászkutyák ezreit képezték ki üzenettovábbításra, melyek közülük elpusztultak. Napjainkban Európában rendõrkutyaként használják. Nagyon jól nevelhetõ fajta, felülmúlhatatlanul engedelmes, és hûséges családi kutya. Ma már Európa minden táján ismerik, bár színükben és szõrzetük hoszszában eltértek, a fajtának fokozatosan négy fõ változata alakult ki, melyeket szülõhelyük alapján neveztek el. Arisztrokratikus megjelenésû. Teste enyhén megnyúlt, izmos. Szeme sötétbarna. Füle lelógó. Háta egyenes, mellkasa mély, hasa felhúzott. Végtagjai erõteljesek, párhuzamosak. Lelógó farka csánkig érõ, melyet figyelõ helyzetben felemel. A tervueren és a groenendael közötti legfõbb különbség a szín. A tervueren színe a telt õzbarnától a rozsdabarna mahagóniig terjed, fekete rátéttel, azaz a szõrszálak vége fekete. A fejen a maszk és a fül többnyire fekete. A kutya végleges színe
11 hónapos keverék kan. Tel.: 30/952-1305
többnyire tizennyolc hónapos korára alakul ki. A szemekig terjedõ fekete szõrzet és a fekete fülek teszik igazán feltûnõ jelenséggé. Marmagasság: 62-66 cm (kanok), 56-62 cm (szukák). Testsúly: 25-30 kg (kanok), 22-26 kg (szukák). Az intelligens, éber és figyelmes belga juhászkutyát állatok õrzésére tenyésztették ki. Valamikor minden juhászkutyafajta hasonló feladatokat látott el, így természetük, temperamentumuk bizonyos mértékig ma is hasonló, mégsem lehet õket egy kalap alá venni. A groenendael és a tervueren például kicsit olyan, mint a vidám és eleven kisgyerek. Kedves, bolondos kutyák, ezért különösen érzékenyek a túl korai, egysíkú, katonás kiképzésre. Ennek oka az, hogy csak viszonylag késõn, kétéves korukra válnak felnõtté, addigra érik el a szükséges belsõ egyensúlyt, érettséget és magabiztosságot. Ezen kívül a felnövekvõ kölykök gyakran mennek keresztül egy második érzékeny szakaszon. Érzékeny: nem bírja a durvaságot, és nehezen viseli el a gazdaváltást. Dr. Vagra Ferenc (KoVaVet Bt.)
Nógrád megyei programjának állomásaként a nógrádmarcali körzeti hulladéklerakó telepen tett látogatást dr. Persányi Miklós környezetvédelmi- és vízügyi miniszter. A nógrádmarcali létesítményt Balassagyarmat Város Önkormányzatának koordinálása mellett 16 települési önkormányzat építette több állami alap támogatásával. Beüzemelésére 2001-ben került sor. A körzeti hulladéklerakó része lesz a mintegy 27 millió euró beruházással megvalósuló Észak-Kelet Pest és Nógrád megyei Regionális Hulladékgazdálkodási rendszernek. A látogatás alkalmával a miniszter megtekintette a létesítményben folyó munkát, majd Gyenes Szilárd ügyvezetõ, a projektet megvalósító egység tagja ismertette a program szakmai felépítését, valamint bemutatta a tárcavezetõnek a nógrádmarcali telepen tervezett mûszaki létesítmények elkészült terveit. A mûszaki létesítményekkel történõ ismerkedést követõen a 106 települést tömörítõ és a fejlesztésért felelõs önkormányzati társulás elnöke, valamint dr. Persányi Miklós miniszter
áttekintették a regionális programmal kapcsolatos korábbi társadalmi konfliktusokat, egyeztettek a program további menetérõl, a szükséges intézkedésekrõl. A környezetvédelmi miniszter megköszönte a társulás elnökének, hogy a sorozatos kudarcokat követõen mind társulási, mind szakmai vonatkozásban sikerült életre kelteni az ország és a régió számára is fontos programot. – Látom, nem csak szakértelem, hanem szív is kellett a sikerhez – mondta a tárgyalásokat követõen a miniszter. A társulás elnöke kifejtette, hogy valóban bízik a sikerben és abban, hogy 2006-ban megkezdõdnek a kivitelezési munkák, az építési engedélyezési eljárás már a teljes projekt területen folyamatban van. Az elnök kiemelte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízü-
8 Gödöllői Szolgálat
Fórum Hogy mik vannak?! „Nyugodtan el lehet mondani: profi színészek sem arathattak volna nagyobb sikert, mint a Lokálpatrióta Klub szervezésében a Gödöllõn lévõ Petõfi Sándor Mûvelõdési Központ színháztermében megrendezett nõnapi mûsorban fellépõk, akik másfél órás felhõtlen szórakozást nyújtottak! Remek konferanszié készítette elõ a következõ mûsorszámokat. Szavaltak, utánoztak, jeleneteket adtak elõ, és ezt még csak tetézte a balettkar elõadása. Csajkovszkij Hattyúk tava címû balettbõl adtak elõ részleteket. El lehetett képzelni, a férfiak tüllruhában „pompáztak“, s mit produkáltak! Fantasztikus volt! Mindezt négy elõadásban 14 órától 22 óráig folyamatosan adták elõ. Ha ezt az egész elõadást, és a tavaly elõadottakat valaki felvette volna videóra, bizony megérdemelnék, hogy az egész ország lássa és tapasztalja, mit tesz az akarás, az összetartás és adni, adni önzetlenül, s ezáltal remek szórakozást nyújtani. Mindezt a nõkért tették, de volt is sikerük! Sokan említették, kár, hogy nem kértek 100200 forint belépõnket, amit szívesen felajánlanának a Gödöllõn lévõ hajléktalanok számára, így a nõtársadalom is segíthetett volna. A résztvevõk minden egyes tagja õszinte megbecsülést vívott ki magának, és szívbõl gratulál“ Falvai Edit Tisztelt Szerkesztõség! „Kérem, ha lehet, közöljék versemet. Nem feltünõsködni akarok, csupán õszinte köszönetemet és tiszteletemet szeretném kifejezni a kedves nõnapi ajándékkosár mûsort adóinak.“
A hét kérdése A múlt héten arra voltunk kíváncsiak: 1. ÖN, FONTOSNAK TARTJA-E, HOGY MEGÜNNEPELJÜK GÖDÖLLÕ VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK ÉVFORDULÓJÁT? 2. ÖN MIVEL EGÉSZÍTENÉ KI A JUBILEUMI ESEMÉNYSOROZATOT? A kérdéseinkre adott válaszokból kiderül, hogy a gödöllõiek számára fontosak a városhoz kapcsolódó események, így a jubileum megünneplése is. Számtalan ötlet, komolyabb és bohókásabb egyaránt érkezett szerkesztõségünkbe. Most ezekbõl teszünk közzé néhányat. „…Ritka, és számomra nagyon szép pillanat volt, amikor a 40.évforduló gáláján átadták az elismeréseket. Nem csak az tiszteletre méltó és példamutató, hogy elismerték azoknak a városvezetõknek a tevékenységét is, akik még az elmúlt rendszerben tevékenykedtek, hanem az is, hogy nem csak vezetõket tüntettek ki, hanem azokat a dolgozókat is, akik valóban a háttérben, konyhásként, takarítóként dolgoznak...“ (név és cím a szerkesztõségben) „…Fenntartásokkal fogadtam ezt a rendezvénysorozatot, mivel úgy gondoltam, biztos egy vagyont elköltenek rá. Örömmel láttam azonban, hogy a programok nem a pénzszórásról szólnak, hanem arról, hogy a gödöllõiek bemutathassák tudásukat, kulturális, mûvészeti gyarapodásunkat. Nagyon tetszik
2006. március 23.
Köszönet a köszöntõnek ( részlet) Valamit tennem kell, - egyre jár az agyam Hogy én eddig mitõl fosztottam meg magam! Engedjék meg, hogy dicséretet mondjak, Nõtársaim nevében is kifejezzem magam. Elõbb megijesztett a lépcsõzõ sokaság, De mások már tudták, miért a sorállás. Nekem elõször tárult ki az Ajándékkosár. Elvarázsolt ma ez a két óra, Önfeledten tapsoltunk mûsorról-mûsorra. Nagyon igaza volt Németh Kristófnak, Nem csak õ, én is barátok közt voltam. … (név és cím a szerkesztõségben) Kedves olvasónk! Köszönetét imígyen tolmácsoltuk az est szervezõinek és közremûködõinek. Bár a verset teljes terjedelmében nem tudjuk közölni, örömmel adtunk helyet e néhány sornak. Öröm számunkra az is, hogy sikerült önnek, és a mûsort megtekintõ hölgyeknek kellemes perceket szerezni. Tisztelt Szerkesztõség! „Furcsa érzés kerített hatalmába a városi múzeum új kiállításán. Az idõ mindent megszépít, azt mondják. Így van ez azokkal az évekkel is, amelyek emlékeit most a múzeum vitrinjeiben nézhetjük. Bizony, sok minden, amit itt látunk, ma már csak emlék. Bár mindig örömmel tölt el, amikor a szépen felújított múzeumot, a kastélyt a piacot látom, (Bár látnám már a volt községházát is!) sokszor fáj a szívem a régi hangulatos kis utcák házak után, amelyek örökre eltûntek, amikor a lakótelepeket megépítették. Jó, hogy ezeket már nem csak az emlékezet, hanem a fotók és a város múzeum is õrzi.“ Tisztelettel: Kiss Károlyné
„Tisztelt t.a. Újságíró! (A Gödöllõi Szolgálat 2006. 03. 06-ai írása alapján.) Az Ön cikke „árok“ ásó és azt nem betemetõ írás“! AZ Ön IQ-ja nagyon hiányos. (t.i. a rendezvény nyíltan bejelentett kampányrendezvény volt, ergo nem hivatalos kormányfõi látogatás. Biztos vagyok abban, hogy ha az lett volna, akkor Gyurcsány Ferenc kormányfõ protokollárisan eleget tett volna dr. Gémesi György meghívásának, de akkor nem kampánycélú lett volna a gödöllõi látogatás! Ami pedig a rendkívüli biztosítást illeti: Gyurcsány Ferenc az ország miniszterelnökét (minden országban) megilleti a védelem. Hozzáteszem, hogy Gödöllõn – manipulált ellenzéki városban, bizonyítja ezt az ordenáré viselkedése jónéhány gödöllõi polgárnak – kívánatos volt a fokozott védelem a biztonság érdekében. Az Ön megállapítása: „akadályozta a gödöllõiek nyugalmát, vásárlását...“ nemhogy túlzás, hanem egyenest valótlanság. Nem motoztak és nem gátolták a piaci vásárlást. Az Ön irománya nem csak nevetséges, hanem egyenest békétlenséget, veszekedést szító, a gödöllõieket is kettéválasztó politikai heccelõdés, nem a nyugodt megbeszélés, a nyugodt polgári élet megteremtésén fáradozó megnyilatkozás. Ez a Gödöllõi Szolgálat már régen nem a gödöllõiek szolgálata, nem a város szolgálatáról szól, hanem egyoldalú pártpolitikai, mi több, személyi politikai fórum! Kívánatos lenne, ha az újság szerkesztõsége, grémiuma, nem kevésbé Ön is elgondolkodhatna az újság valóságáról, még akkor is, ha lokálpatrióta lapnak véleményezik önmagukat. Esetleg változtatni kellene az újság címén is Így: Lokálpatrióta Politikai Gödöllõi Szolgálat.“
ez az „Gödöllõiek, Gödöllõrõl, gödöllõieknek“ szlogen, amit hûen tükrözött a 15-ei gálamûsor, amely az évfordulóhoz méltó, rendkívül emelkedett volt.“ ( Z. K.)
Rendőrségi hírek
„…Bár nem vagyok tagja a Lobogó Társaságnak, mégis engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket egy apróságra. Szép lenne, ha az évforduló tiszteletére több helyen látnánk a gödöllõi zászlót…“ Tisztelettel: Nagy Sándor
Hármas drogfogás
" Nagyon tetszett a múzeum kiállítása, és épp ennek kapcsán jutott eszembe, hogy jó lenne egy az akkori kornak megfelelõ hangulatú utcabált rendezni." Takács Miklósné „…Nem hittem volna, hogy megvalósítható úgy egy ilyen rendezvény, hogy ne csapjon át politizálásba. Ami Gödöllõn megvalósult az elmúlt héten, az példamutató lehet az egész országnak. Mind a március 15-ei megemlékezésen, mind az esti mûsor alatt egyetlen szó nem esett a nagypolitikáról. Én bizony félve mentem el a délelõtti rendezvényre, mert az egész országban forrongtak az indulatok. Itt Gödöllõn nyugalom volt. Az ünnepség március 15-rõl szólt, és nem lett Gémesi György választási kampányának része, ugyanúgy, mint az esti program sem...“ (név és cím a szerkesztõségben) Továbbra is várjuk válaszaikat a hét kérdésére, amely ezen a héten: 1. ÖN SZERINT KELL-E TERMÁLFÜRDÕ GÖDÖLLÕNEK? 2. ÖN SZERINT FELLENDÍTENÉ A TURIZMUST A TERMÁLFÜRDÕ?
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy DR. GÉMESI GYÖRGY polgármester fogadóórája április 5. helyett április 12-én lesz megtarva.
Drogos düh... 2006. február 22-én az esti-éjszakai órákban a Gödöllõi Rendõrkapitányságra három fiatal került elõállításra, akiknél kábítószer gyanús anyagokat találtak az intézkedõ rendõrök. A három eset egymástól teljesen független volt, viszont mindhárom személy más jogsértõ cselekmény során került elõször intézkedés alá vonásra. Az elsõ esetben egy gödöllõi édesanya kért rendõri segítséget, mivel 16 éves fia a lakásukban összetörte a bútorokat, ablakokat, õ maga pedig agresszív fiát nem tudta megfékezni. A rendõröknek a fiatal fiú elmondta, hogy kábítószer fogyasztó, amit az õt megvizsgáló orvos is alátámasztott és intézkedett az azonnali kórházi kezelése felõl. Ezt követõen nem sokkal már az egyik csömöri bevásárlóközpontból kérték a rendõrök segítségét, mivel ott áruházi lopáson értek tetten szintén egy kamasz fiút, akinél kábítószer gyanús anyagot is találtak. A 15 éves kerepesi fiú gyanúsítottként hallgaták ki, mivel beis-
Kedves olvasóink! Bár nem szoktunk közölni olyan levelet, amely név nélkül érkezik szerkesztõségünkbe, ezzel a Dr. Minden Áron álnévvel ellátott irománnyal, – melynek szerzõje olyannyira nem vállalta magát, hogy még a borítékra is az újságból kivágott betûkbõl ragasztotta fel a címzést – csupán azért teszünk kivételt, mert remek példája annak, amikor valaki hiányos információkkal bírva – a levél írójának IQ-szintjérõl nem kívánunk nyilatkozni – vagdalkozik. Mindenesetre hadd adjuk levélírónknak tudtára a következõket. 1. Gémesi György meghívásának elfogadására valóban nem kötelezte a protokoll Gyurcsány Ferencet. Azonban egy város polgármesterének meghívása erkölcsileg kötelezi a miniszterelnököt, függetlenül attól, hogy a látogatás kampánycélú vagy más. Az elmúlt évek alatt több magas rangú vendég is megfordult Gödöllõn, akik éltek a lehetõséggel, hogy elsõ kézbõl tájékozódjanak a városról, sajnálatos, hogy Gyurcsány Ferenc ezt nem tartotta fontosnak. Azt a gondolatot már meg sem merjük kockáztatni, hogy nem is igazán érdekelte… 2. A kampányrendezvényen megjelent valamennyi újságírót (köztük kollégáinkat is), s azokat, akik a miniszterelnök közelébe kerülhettek egytõl-egyig megmotozták. A fotósoknak a gépét ellenõrizék, hogy kiderüljön, nem egy bombát, vagy egy jól álcázott fegyvert tartanak a kezükben. 3. Azt a területet, ahol Gyurcsány mozgott, teljes egészében lezárták a biztonsági õrök, „civil vásárló“ ezen a körön belül nem tartózkodhatott. Amíg bent volt, a rétesboltba sem tehette be senki a lábát, ugyanúgy, ahogyan a királyi kastélyba sem. Tisztelt levélírónk sorait olvasva feltételeznünk kell, hogy nem volt jelen a helyszínek egyikén sem.
merte, hogy a nála lévõ anyag marihuána, illetve már több alaklommal is fogyasztott kábítószert. Az utolsó elõállítás már a késõ éjszakai órákban történt. Egy gödöllõi szórakozóhelyen tûnt fel az ott dolgozó biztonsági õröknek, hogy az egyik vendég gyanúsan viselkedik, ezért értesítették a rendõrséget. A 20 éves budapesti férfinél ruházatátvizsgálás során kábítószer gyanús anyagot és digitális mérleget találtak. Velük szemben visszaélés kábítószerrel vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetõeljárás.
Traffipax előrejelzés Március 25-én, 26-án: Pécel Rendõrõrs területe 27-én, 28-án, 29-én: Aszód Rendõrõrs területe 30-án, 31-én: Dány KMB területe Április 1-jén, 2-án: Aszód Rendõrõrs területe 3-án, 04-én: Veresegyház Rendõrõrs területe 5-én, 06-án: Gödöllõ területe 7-én: Veresegyház Rendõrõrs területe 8-án: Gödöllõ város területe 9-én: Veresegyház Rendõrõrs és Gödöllõ város területe
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
V. Gödöllői Agility Kupa
Akrobata négylábúak harca Végre, visszavonhatatlanul itt a tavasz! Ennek legbiztosabb jele, hogy a hétvégén ismét Gödöllőn köszönthettük az agility sport megszállottjait. Bár az agility már Magyarországon is igen népszerû, a médiumok által is többször bemutatott sportág, nem árt néhány szót ejteni a sportról azoknak, akik még nem ismerik Az agility a kutyás sportok azon csoportjába tartozik, amelyekben a legfontosabb az állat és az ember öszszhangja. Talán mondani sem kell, hogy ennek a sportágnak is Anglia a szülõhazája. Az agility szó szerinti fordításban ügyességet, gyorsaságot jelent, s legfontosabb alapelve, hogy a kutyát mindenféle erõszakos ráhatás nélkül neveljük és tanítjuk meg a sportra, és ezzel együtt a fegyelmezett viselkedésre. Az agility versenyeken bármilyen fajtájú (keverékek is) ebek részt vehetnek. Ez a sport leginkább a lovassportból ismert díjugratásra hasonlít a legjobban. Az alapszabály nagyon egyszerû: adott mindenféle akadály, amelyeket a pályát állító bíró által meghatározott sorrendben kell leküzdeni a kutyával, minél gyorsabban és minél kevesebb hibával. Közben nem szabad a kutyához érni, hang- és kézjeleken kívül nem használható semmi az irányításhoz. Így elengedhetetlen a folyamatos kontaktus a kutya és gazdi között. Az eredmény kiszámítása a gyor-
Forrás életkép
saság és az akadályok leküzdésének pontossága alapján történik. Az V. Gödöllõ Kupa egyben a sport világbajnokságára, az augusztus 31. és szeptember 3. között Hollandiában megrendezésre kerülõ VII. IMCA-n hazánkat képviselõ párosok egyik válogatóversenye, valamint a Székesfehérváron
május elején megrendezésre kerülõ belga kutyás világbajnokságra való válogató is volt. A versenyt kezdõ, A1, A2-3, veterán, extra veterán és hobbi szinten rendezték két pályán párhuzamosan 20 kutyaiskola mintegy 150 párosának részvételével. Az egyéni versenyek után került sor az izgalmas csapatversenyekre. A versenyeken kívül számos különdíj került kinek az embernek a szenvedését, és megfogalmazódott bennem a gondolat, nem nézhetem tovább, hogyan válik Béla emberi ronccsá! Elkezdtem felépíteni a tervemet, lépésrõl lépésre haladtam elõre. Elõször az okmányait tettem rendbe, személyi igazolvánnyal majd késõbb TAJ kártyával láttam el. Pénzügyi dolgait is rendbe kellett tennem, mivel nyugdíja „hála a többi sorstársa aktív közremûködésének“, két nap alatt kifolyt a kezei közül. Bankszámlát nyitottam Béla részére és félhivatalosan a gyámja lettem. Ezután felgyorsultak az események, mivel krízishelyzet állt elõ, Bélát ideiglenes jelleggel a hajléktalanszállón helyeztem el. Késõbb megkezdtem gyámság alá helyezésének elindítását. Az egyik nap váratlan fordulatot hozott az életünkben. Béla visszaemlékezett, hogy van egy öccse egy vidéki városban, de arra már nem tudott választ adni, hogy él-e az édesanyja.
Egy sikertörténet „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.“ (Goethe) Bélával, a hajléktalannal nyolc hónapja ismerkedtem meg. Nyár végén egy nagyhajú és nagyszakállú ember jelent meg Emma néni oldalán a szeretetkonyhán. Vállalkoztam arra, hogy levágom a haját és a szakállát, mivel láttam rajta, hogy szegény nagyon szenved a torzomborz külsõtõl. Béla késõbb eltûnt a látókörömbõl, legközelebb tél elején bukkant fel ismét. Rendesen járt a szeretetkonyhára, a vasútállomáson élt és ott koldult. Pár napig néztem en-
Hagyomány ápolás és kapcsolatteremtés
Hajnalig tartó mulatozás A cigány kultúra ápolásának és megismertetésé része a Gödöllőn immár kilencedik éve megrendezett Cigánybál. A rendezvényt az est fővédnöke, dr. Gémesi György polgármester nyitotta meg. Beszédében kiemelte, rendkívül fontosnak tartja ezt az eseményt, mivel ez nem csak a különböző kultúrák képviselőinek közös szórakozására ad módot, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a cigány kultúra értékeit bemutassák. Kiemelten szólt Balogh Gyulának, a Gödöllői Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének példaértékű munkájáról. Mint mondotta: Jó lenne, ha minden cigány kisebbségi önkormányzat elnöke ilyen lelkiismeretesen küzdene a nyelvükért, a hagyományuk ápolásáért és az oktatásért. A táncbemutatókkal színesített est hazánk legnépszerûbb, és legkiemelkedõbb a Magyar Köztársaság Ezüst-, illetve Aranykereszttel ki-
tüntettet cigány mûvészei szórakoztatták a bál résztvevõit, de fellépett az ország legfiatalabb popzenésze, a 9 éves Berki Martinka is.
osztásra: a legfiatalabb felvezetõnek, a legidõsebb felvezetõnek, a legjobb eredményt elérõ magyar fajtájú kutyának, a legjobb eredményt elérõ keverék kutyának, a legjobb szemüveges versenyzõnek (napszemüveg is számít) és a legtöbb kutyával nevezõ iskolának. Külön dicséret illet valamennyi hazai versenyzõt, aki a rendezés terhe mellett vállalta az indulást is és az alábbi összesített eredményeket érte el: Szekeres Júlia – Som A1 Maxi 5. hely, Both Eszter – Mickey A1 Midi 2. hely, Both Eszter – Muki A2-A3 Maxi 6. hely, továbbá midi csapatban 1. és 2. helyezés. Bár az idõjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, a magas szintû verseny, az értékes tombola nyeremények, s nem utolsósorban a kitûnõ szervezés feledtetni tudta a csípõs, szürke idõt is. Külön öröm, hogy szép számú nézõ számára sikerült népszerûsíteni ezt a kutyás sportot. Kívülrõl nézve a laikus számára megbabonázó, ahogyan egy haladó kutya mozog a pályán, mert nem tudja, hogy ez a kutya és a felvezetõ szoros kapcsolatának és kitartó közös munkájának gyümölcse. A verseny nem jöhetett volna létre támogatók nélkül, akiknek ezúton mondanak köszönetet a rendezõk: dr. Gémesi György polgármester, HM Currus Rt., Gödöllõi Szolgálat, IDC Hungária Zrt., Szekszám Kft., Navconsult Kft., Tulipa Kft., Letícuia 2001 Bt., KoVaVet Kisállatrendelõ és Patika, Trafo Club, Napsugár Étterem, Zsemle Vilmos pék, Gergely Gáborné zöldség-gyümölcs, Reál Élelmiszer, MEOE Hatvani Kutyaiskola, Kovács László, Gö[fussama] döllõi KKI tagjai Néhány telefon után kiderült, hogy Bélának valóban él vidéken a testvére, és az édesanyjuk is él. Nehéz volt közöttük elindítanom a beszélgetést. Nem akartam tolakodó lenni, így négy nap gondolkodási idõt adtam a családnak, hogy befogadják-e Bélát. Négy nap elteltével kedvezõ választ kaptam: az édesanya visszafogadja a több éve nem látott, elveszettnek hitt fiát. Óvatosan, csak az utazás elõtti napon közöltem a jó hírt Bélával, aki egész éjjel nem tudott aludni. Másnap egy hajléktalantárs segítségével elindultunk a Déli pályaudvarra, ahonnan Béla barátjával utazott a vidéki városba. Az öccse már várta õket a vasútállomáson. Amint megérkeztek, rögtön felhívott, és sírva köszönte meg, hogy Béla ismét megtalálta a családját. Ennél nagyon elégtételt nem kaphattam volna a munkám során, mint ahogy egy hajléktalan embert kigondozhattam, és visszajuttathattam szeretõ családja körébe. Tátrai Lajos szociális munkás
– Mi ezt a cigányokért csináljuk, és azért, hogy megismerjük egymás kultúráját. – mondta Balogh Gyula. – Ez a bál már nemcsak egy helyi esemény, hanem nemzetközi is. Jártak már itt Belgiumból, Franciaországból, Dániából és az Egyesült Államokból is, idén szintén jöttek határon túli cigányok. Nagy öröm számomra, hogy megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket testvérvárosaink vezetõi is, akik a mai napon itt tanácskoztak Gödöllõn. Az este izgalmait tombola és szépségkirálynõ-választás tetézte, s tette emlékezetessé a hajnalig tartó fergeteges mulatságot. Sz.B.
9
Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET 18-08 óra között, valamint hétvégén. Tel.: 430-655. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Márc. 20-27-ig: Egyetemi, Egyetem tér 1. Tel.: 420-243. Márc. 27-ápr. 3-ig: Kígyó, Gábor Á. u. 3. Tel.: 430-069. TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK M. Szabó és Társai Kegyeleti Bt., Gödöllõ, Dózsa György út 38. Tel.: 410-302, 20/9376375.PAX Temetkezési Iroda, Gödöllõ, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856, 30/634-3723. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Március 25-26.: dr. Kovács Ilona, Gödöllõ, Úrréti u. 14. Tel.: 20/9455-495.
A MAGYAR VÖRÖSKERESZT VÉRADÁST SZERVEZ
MÁRCIUS 27-ÉN 8-TÓL 16 ÓRÁIG A PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. A VÉRADÓK TISZTELETÉRE 13-15 ÓRÁIG A HELYSZÍNEN A MÁSIK RÁDIÓ ÉLŐ KÍVÁNSÁGMŰSORT SZERVEZ.
Recept Reform almássüti Hozzávalók: a tésztához 60 dkg teljes kiõrlésû tönkölybúza liszt, 12 dkg margarin, 10 dkg bio nádcukor (darálva), 1 tk szódabikarbóna, 1-2 dl forrásvíz; a töltelékhez 15 szem édes alma, 3-4 tk fahéj, ízlés szerint bio nádcukor Elkészítés: Az almákat meghámozzuk és nagylyukú reszelõn lereszeljük. Hozzáadjuk a fahéjat, és a aki szükségesnek tartja a nádcukrot. A tészta alkotóit összegyúrjuk, kettévesszük, kinyújtjuk és olajozott tepsibe tesszük az egyik felét, erre rátesszük a lazán kinyomkodott nyers almát és befedjük a tészta másik felével. Elõmelegített sütõben, mérsékelt lángon kb. 40-50 percig sütjük. Kihûlés után tetszés szerint felszeleteljük. Szlifkáné Király Magdolna receptje
A Gödöllõi Városi Televízió mûsora kedden és pénteken 18 órától – KÖZVETÍTÉS DR. GÉMESI GYÖRGY ÉS FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA VITAFÓRUMÁRÓL
– ÖSSZEFOGLALÓ A MÁRCIUS 15-EI ÜNNEPI RENDEZVÉNYEKRÕL
10 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
A márciusi ifjak nyomában
Euritmia – mozgásművészet az iskolában
A gödöllői zene hősei
Új érettségi tantárgy a színen
150 év elteltével is csodálattal adózunk a szabadságért életüket adó '48-as ifjak tetteiért. A március hónap elgondolkodtatott; vajon észrevesszük, és kellőképpen értékeljük azokat a fiatalokat, akik értékvesztés felé rohanó világunkban az „árral“ szemben haladva, átmentik, továbbviszik az emberi és művészi értékeket! Ilyen fiatalokról – gyermekekről, ifjakról és felnőtt, de fiatal lelkű tanárokról – szólnak dicsérő szavaim.
A Gödöllői Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 15 éves múltra tekinthet vissza. Szinte elképzelhetetlennek tűnik – így utólag –, hogy azok a fiatalok, akik ma különböző hazai és külföldi főiskolák, egyetemek hallgatói, valamikor egy lakótelepi lakásból átalakított osztályban ülve kezdték el iskolás éveiket.
Március 2-án, minden idõk egyik legnagyszerûbb muzsikusa, Wolfgang Amadeus Mozart elõtt tisztelgett a zeneiskola fiataljainak lelkes csoportja, a zeneszerzõ születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett zenei vetélkedõn. 6 csoportban 36 diák készült fel a nemes vetélkedésre. Az Öszszahang címû zeneiskolai újság, és a hirdetõtáblák a muzsikusgéniusz életének eseményeit hirdették, az életmûbõl CD-re szerkesztett hangzóanyagot hallgathattak tanítványaink, Barta Katalin és Lázárné Nagy Andrea elõkészítõ munkája nyomán. Alig egy hét elteltével már megyei és országos hangszeres versenyekrõl hozták a díjakat növendékeink. A Pest Megyei Fuvolaversenyrõl 3 korcsoportból gödöllõi növendék hozta el az I. díjat; Gémesi Boglárka, Kemény Judit és Neubrandt Eszter. II. díjat nyert Czindrity Réka, III. díjat Czirle Fanny, és különdíjat Nádas Kinga, valamint Pálhegyi Virág. Mindhárom felkészítõ tanár – Vargáné Korchma Fruzsina, Gordos Éva és Ella Beatrix – tanári díjat kapott. Ugyanezen a napon a Mûvészetek Palotája által meghirdetett Bartók duóversenyen induló tanítványaink – Lázár Bíborka, Albert Júlia, Langer Ágnes és Ella Orsolya – az adható legmagasabb pontszámot érték el. Eredményük Gálné Bagi Márta és Béres Ágota munkáját dicséri. Az Országos Mélyrézfúvó verseny három megyés vá-
logatójáról Baglyas Gellért és Nagy Dömötör – Ella Attila növendékei – jutottak tovább. Március elsõ napjaiban kaptuk a hírt, hogy zenemûvészeti szakközépiskolába jelentkezõ tíz növendékünk mindegyikét felvették, akik két helyre jelentkeztek, õk mindkét iskolába felvételt nyertek. Zeneiskolánk együttesei és szólistái a város 40 éves évfordulóján is komoly szerepet kaptak. A Városi Múzeum kiállítás-megnyitóján a Sivadó testvérek – Balázs, Mónika, Brigitta, Dávid és Zsófia – együttese örvendeztette mag a hallgatókat. Novák Gyuláné tanítványai. A „Nyugdíjasok Napján“ a Colla Parte Consort játszott Z. Molnár Ildikó vezetésével. A Szent István Egyetem aulájában megrendezett ünnepi mûsorban az összevont Ifjúsági Vonószenekar – karmesterük Lázárné Nagy Andrea –, az Arpeggio Gitárzenekar – vezetõjük Kósáné Szabó Beáta -, a Szabó Károly vezette Esztena Népzenei Együttes, valamint az Ella Attila által irányított fanfár, és a szólisták; Langer Ágnes és Szalay Borbála igényes zenélését hallhattuk. A sornak még nincs vége. Március 17-én a Királyi Kastély Dísztermében nagyszerû hangversenyen lépett fel Láng Gabriella és hat növendéke; Nagy Kinga, Nagy Polina, Orova Katalin, Rácz Orsolya, Szalai Gergõ és Tóth Ingrid. Március 19-én az Országos Gitárversenyen Simon Bence és Sándor Krisztina szerepelt, akik Gábor Erzsébet és Kósáné Szabó Beáta növendékei és természetesen készülünk a Gödöllõi Szimfonikus Zenekar esti Bartók hangversenyére. Örömmel gratulálok tanítványainknak a sok szép eredményhez bízva abban, hogy városunkban és országunkban egyre növekszik az igaz értékeket keresõ fiatalok száma. Ferenczi Anna
Nagysikerű jótékonysági hangverseny Hódolat Mozart, Schumann és kortársaik elõtt címmel a kastély zsúfolásig megtelt dísztermében jótékonysági koncert volt március 17-én. Láng Gabriella (zongora), Simonova Jaroszlova (gordonka) és Balogh Ferenc (fuvola) Frédéric Chopin Zeneiskola tanárai továbbá tanítványaik adtak hangversenyt.
A MIÉP-Jobbik a Harmadik Út
A programon részt vettek kirá-
lyi kastély Utazás kiállításra érkezett külföldi partnerei is. A bajor, osztrák, olasz vendégek között volt Markus Habsburg-Lothringen, Erzsébet királyné dédunokája is. A Sisi-út programján résztvevõk a koncert után tartott fogadáson egyeztették a tapaszta-
Kedves Szülők! Az emelt szintű ének-zenei első osztályunkba jelentkező gödöllői gyermekek számára meghallgatást tartunk.
Időpontok: 2006. április 6-án és 7-én 14 – 17 óra között
2006. április 2-án vasárnap 18 órakor tartja gödöllői kampányrendezvényét a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében. Beszédet mond: Csurka István, a MIÉP elnöke és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért elnöke. Bemutatkozik: dr. Bükkfalvy Beatrix, a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út országgyûlési képviselõjelöltje.
Az énekhangról, a zenei hallásról és a ritmuskészségrõl, egy-két óvodában tanult dal eléneklése és ritmus visszatapsolása alapján gyõzõdnek meg nevelõink. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A waldorf pedagógia egyik jellemzõje, hogy az óvoda és iskola munkáját végigkíséri egy mozgásmûvészeti tantárgy: az euritmia. Ez a tér- és mozgásmûvészet melyet „látható beszédnek, látható éneknek“ is nevezünk, nemcsak a személyes érzelmeket juttatja kifejezésre, hanem inkább azokat a törvényeket teszi láthatóvá, amelyeket a zeneszerzõ vagy költõ mûve létrehozása közben használt. A gödöllõi waldorfiskola tanárainak és diákjainak közremûködésével az utóbbi években – az országos és nemzetközi fesztiválok mellett –
számos alkalommal jelent meg Gödöllõ kulturális életében is az euritmia, aminek egyébként gyökerei és megjelenési formája is abból a szellemiségbõl fakad, melybõl a Gödöllõi Mûvésztelep is született. Magyarországon ez a mozgásmûvészeti forma jelenleg különleges helyzetben van. Egyrészrõl most építkezik, hisz csak 1989-óta van jelen az oktatásban, másrészrõl viszont már 2006-tól (az idei tanévtõl) hivatalosan elfogadott, választható érettségi tantárgy. Ez adta az ötletet egy olyan bemutatkozáshoz, ahol a gödöllõi diákok – az érettségizõk programján kívül – egy euritmia órába is „belekóstolhatnak“. Õket fogadták március 14-én az „Ifjúság Napján“ a Petõfi Sándor Mûvelõdési Központ Galga-termében a Gödöllõi Waldorf Gimnázium diákjai és Horváth Györgyi, a gimnázium euritmia tanára. Reméljük kellemes emlékekkel gazdagítottuk azoknak a diákoknak, érdeklõdõknek a napját, akik megtiszteltek bennün-wiket jelenlétükkel.
A Gödöllői Alternatív Színház bemutatója
Hadnagy és szekrényjárás Az alternatív társulat szájhagyomány útján egyre nagyobb és nagyobb rajongótábort tud maga mögött. Bravó gyerekek, így kell ezt csinálni! Ha nincs médiafelhajtás, akkor csináljuk önerőből; előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy van-e létjogosultsága a dolognak vagy sem. Nos, Halász Tibor és társai esetében úgy tűnik, hogy van. A társulat úgy látszik vérszemet kapott, mert szombat este nem is egy, hanem rögtön két darabbal, plusz egy interaktív fotókiállítással bombázta meg az érdeklődőket. Úgy tűnik, hogy a csatát megnyerték a fiúk/lányok... Elsõként a Megvagyhadnagy, avagy embertelen állatságok címû mûvüket mutatták be, immár harmadszor. A cím alapján mindenre gondolna az ember, csak pont arra nem, ami jött. A darab egy olyan valóságshow-t mutat be, melynek szereplõi nem „átlagemberek“, hanem terroristák. Az a zöld katonagatya, illetve sapka engem valahogy a dél-amerikai banánköztársaságok kemény gyerekeire emlékeztetett. Az elõadás kissé elütött a szokványos színházi bemutatóktól, de ez egyáltalán nem baj. Volt ka-
Meghívó Uzsora! – Civilizáció? Modern (pénz)rabszolgaság Magyar nép ismételt kirablása, amit a politikusok agyonhallgatnak Van kiút? CÍMMEL ELŐADÁST ÉS SZERZŐI ESTET SZERVEZ 2006. ÁPRILIS 6-ÁN 18 ÓRAKOR a Magyar Erdõgazda Szövetség (MERSZ) és a Magyar Nemzeti Lobogó Társasága a Gödöllõi Városi Könyvtár (Gödöllõ Dózsa György út 8.) nagytermében: Dr. Drábik Jánossal, az: – Uzsoracivilizáció I-I-III kötet – Új világrend? Világzsákutca, Tudatmódosítás, – A pénz diktatúrája és a Magyarok harmadik útja mûvek szerzõjével könyvvásárlási és dedikálási lehetõséggel. Az elõadást követõen lehetõség nyílik kérdések feltételére, valamint az elõadóval együtt választ keresünk arra, hogy mit tehetünk mi – egyszerû emberek (MAGYAR polgárok) – az ország-adósság, és az egyéni eladósodás megállítására, illetve gazdasági környezetünk, helyzetünk megjavítására.
A BELÉPÉS DÍJTALAN!
rabély, pisztoly, vér, és még sok minden más. A szereplõk közül a pálmát az idõnként téli álmot alvó mûsorvezetõ vitte el. A másik darabot, a Szekrényjáró címû monológot már nem láttam, elnézést kérek ezért a társulattól. (Az írás vágatlan változata a www.trafoclub.hu oldalon elolvasható). cf
ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉG BALATONLELLÉN 2006. JÚNIUS 24-TŐL AUGUSZTUS 26-IG az önkormányzat Balatonlellei Gyermeküdülõjében korlátozott számban üdülési lehetõséget ajánlunk fel gödöllõi családok részére 2, 4, 5 ágyas fürdõszobás szobákban. Üdülési díjak 8 napos turnusokra (szombattól-szombatig) (7 nap teljes ellátással): Óvodás korú gyermek: 9.730 Ft/fõ Általános- és középiskolás tanuló: 21.217 Ft/fõ Felnõtt: 33.446 Ft/fõ Nagycsaládos felnõtt és nyugdíjas: 28.266 Ft/fõ 51.600 Ft/fõ nettó átlagjövedelem alatt üdülési támogatást lehet igényelni a Népjóléti Irodán.
ÜDÜLÉSI CSEKKET IS ELFOGADUNK! Részletes tájékoztatást kérni és idõpontot egyeztetni személyesen a Polgármesteri Hivatal Közoktatási Irodáján (222-es szoba), vagy a 529-139-es telefonszámon lehet.
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
11
A Bagoly könyvesbolt ajánlata
Aki az állatokat szereti... A gyerekek ösztönösen szeretik az állatokat. A közülük esetleg állatkínzásra vetemedők a felnőttektől kapnak rá indíttatást. Olyan felnőttektől, akik szerint nem bűn bántani a kisebbet, a gyöngébbet, a kiszolgáltatottat. A saját gyerekét. Vagy a másét. A gyerek pedig visszaadja a bántást, akinek tudja: a nála is gyöngébbnek. Az állatnak. Pennyt, ezt a tizennégy éves kislányt, szerencsére nem fenyegeti az a veszély, hogy állatkínzóvá váljék. Ellenkezõleg. Állatorvos apukája mellett megtanulja a szeretetüket, tiszteletüket. Jó néhányukon maga is segít. A kalandjait megörökítõ elsõ kötetben, mely a Mennyit ér egy kutyaélet? címet viselte, egy autóból kidobott kölyökkutyát ment meg a biztos pusztulástól. A kölyök azóta felnõtt, Robinnak hívják, és Penny egyik legjobb barátja. A másik Milli, egy kisebb termetû kutyus, aki arról ismerhetõ fel, hogy csak három látható mancsa van. Nem, szó sincs róla, hogy rokkant lenne, csak a negyedik mancsa fekete. Alig venni észre. Robinnak bezzeg mind a négy mancsa fehéren virít. Így a sorozatnak, melynek Penny a hõse, a következõ a címe: Hét tappancs gazdája, Penny. A második kötet, mely legutóbb megjelent: Szélvész nem halhat meg. Szél-
vész persze ló. Versenyló. Pennyék házától nem messzire van a ménesbirtok, ahol él, s a kislány sûrûn felkeresi, lovagol rajta. Mi sem egyszerûbb, mint lovakra rágyújtani az istállót. Az istállóban rengeteg az éghetõ anyag. Széna… Pennyvel megmegesik, hogy ott alszik egy éppen üres boxban a friss szénán. Így van ez akkor is, mikor egyszer csak láng csap fel a közelében. Sikerül idõben eloltania a tüzet, s aztán „hálából” a ménesgazda õt gyanúsítja a gyújtogatással. El is tiltja a lovaitól. Mégsem akadályozhatja meg, hogy még egyszer megmentse Szélvész életét. A harmadik Penny kötet is elõkészületben. Az pedig: Delfinkaland és nyelvtanulás. Biztosan érdekes lesz, mert képzeljék el: a delfin nemcsak fogságban barátkozik. Nemcsak mintegy kényszerûségbõl. Van egy hely – nyilván több hely is van, de én egyen voltam –, ahol ha belelábolunk az óceánba, megállunk a parttól nem messze a hullámverésben, egyszer csak odajönnek a delfinek. Teljesen önszántukból, nem is ennivalóért, csak úgy, biztosan szeretetbõl, odaúsznak, be az embercsoportba a végtelen vízbõl. Meg lehet simogatni õket, egyre vigyázva: a hátukon levõ lukhoz ne érjünk, mert azon lélegeznek. (Thomas Brezina: Hét tappancs gazdája, Penny – Szélvész nem halhat meg) -nád-
Új kiállítás nyílt a GIM-házban
dagságát, lehet sajátos mûvészi utat teremteni. Ez az út nehéz és küzdelmes, azonban csak így teremthetõ érték a mûvészetben” A kiállítás létrejöttében Katona Szabó Erzsébet textilmûvész segített, aki a kiállítás kurátoraként elérte, hogy a bemutatandó mûvek most a gödöllõi közönség számára is hozzáférhetõvé váljanak, ugyanis ezek egy része különbözõ erdélyi múzeumok anyagát képezi. Bódis Erzsébet elsõ önálló magyarországi bemutatkozása Medgyaszay
Virágok tanítottak Március 18-án a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány és a Gödöllői Iparművészeti Műhely szervezésében nyílt meg Bódis Erzsébet textilművész kiállítása. A kalotaszegi származású kárpitmûvésznõ 1957ben diplomázott a kolozsvári Képzõ- és Iparmûvészeti Fõiskola textiltervezõi szakán. Késõbb önálló szõnyegtervezõ mûvészként dolgozott Erdélyben 1986-ig, amikor áttelepedett Magyarországra, Gödöllõre. Az Erdélyben töltött évek alatt alakult ki életpályájának fõ iránya: a székely szõnyeg motívumkincsére, szerkezetére épülõ szakmai munkája, melyet számtalan csoportos kiállításon mutatott be Magyarországon és külföldön is a Gödöllõi Iparmûvészeti Mûhely alapító tagjaként. A mûvésznõ így vall önmagáról: “Virágok között születtem májusban és nõttem fel egy faluvégi kis házban, a rétek és kert közepén...Késõbb elõszeretettel festettem virágokat, terveztem virágokból nyomott textilt...A székelyszõnyegek tanulmányozása után rájöttem, hogy a vonalak és foltok világa végtelenül gazdag...Ezzel a látásmóddal alakítottam ki stílusomat, mely akvarelljeimet, szõnyegeimet áthatja. Mert nem a kész népi motívumok utánzása, felhasználása, rakosgatása a mûvészi feladat, hanem megismerve, átérezve a magyar nép lelkületének, szemléletének mélységét és gaz-
Zeneiskola programjai Folytatódik a kastélyban a tavaszi fesztivál
István építészeti és Zsolnay Vilmos épületkerámiáit bemutató kiállításával párhuzamosan kapott helyet ez év elején az Ernst Múzeumban. A kiállítás (melynek anyagát szõnyegek, szõnyegtervek, akvarellek, valamint a kölcsönkapott régebbi alkotások adják) május 14-ig tekinthetõ meg. -rk-
Ismét Gödöllőn a Talamba együttes
fellépéssel kapcsolatban beszélgettünk Zombor Leventével. – Nagyon nagy népszerûségnek örvendenek Gödöllõn. – Ez többek között annak is köszönhetõ, hogy az együttes a koncepciót, a teátrális ütõhangszeres játékot tekintve ritkaságszámba megy az országban. Nem sokan vannak, akik hasonló módon közelítik meg a zenét, mint mi. Ennek ellenére még mi is meglepõdtünk, amikor elsõ alkalommal léptünk fel itt. Nem is számítottunk arra, hogy teltházas koncertet fogunk adni. A közönség kiváló volt. Azóta minden évben visszatérünk egy nagyszabású fellépés erejéig. Szerencsére az érdeklõdés egy cseppet sem lankadt. Szeretünk itt játszani és úgy látszik, hogy a közönség is szeret minket, szereti azt, amit csinálunk. – Hangszerbemutatókat is tartanak? – Igen. A napokban is, amikor itt próbáltunk, négy bemutatót tartottunk diákoknak, telt ház elõtt. A fi-
Vadonatúj program Március 31-én ismét fellép Gödöllőn, a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében a Talamba ütőegyüttes. A társulat szereti Gödöllőt, Gödöllő szereti a társulatot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a telt házas koncertek sokasága. Az ütõegyüttes 1999-ben alakult, öt állandó tagja a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán végezte tanulmányait. Az együttes célja, hogy az ütõhangszereken keresztül megismertesse az igényes komoly-, és könnyûzenét az emberekkel. A koncerteken elsõsorban saját szerzeményeiket és komolyzenei, illetve könnyûzenei átirataikat adják elõ, de nagyon fontosnak tartják a kortárs zeneszerzõk mûveinek népszerûsítését is. Az aktuális
A Frédéric Chopin
Márc. 24.: „Táncos kedvtelések“ WeinerSzász Kamaraszimfonikusok (Budapest Chamber Symphony) koncertje. Hangversenymester: Juniki Spartakus Márc. 29.: Hiroko Sasaki zongora- és Ittzés Gergely fuvolaestje A hangversenyek 19 órakor kezdõdnek a díszteremben. Ápr. 1.,2.: Egri Mónika - Pertis Attila koncertje, Pleyel duplazongorán (A nyilvános DVD felvétel 20 órakor kezdõdik) Jegyek válthatók: Gödöllõn a királyi kastély pénztárában 06/28-410-12,
[email protected]
atalokat nagyon érdekli, hogy milyen hangszereket használunk, hogyan szólaltatjuk meg azokat. – Milyen mûsorral készülnek most? – Újítottunk, egy régi szám sem hangzik majd el. Az elõadás címe a Páratlan utakon névre hallgat, ugyanis most a délszláv, szerb terület muzsikáit formáltuk a saját képünkre, mondhatni talambásítottuk. De ugyanígy újdonságot jelent majd az afrikai, latin-amerikai és afrokubai ritmusok szintén talambásított bemutatása is. – Ismét két különbözõ részre bontható az elõadott program? – Tulajdonképpen igen. Az elsõ részben a komolyabb hangvételû darabok szólalnak majd meg. Bemutatjuk például Paul Ducas: A bûvészinas címû mûvét, mely alatt a hátunk mögötti kivetítõn különbözõ hangulati elemek jelennek majd meg, alátámasztva a zene mondanivalóját. A második részt a könnyedebb, vidámabb, táncosabb, humorosabb, jelmezfelvonultatós tételek uralják majd. rk
Március 23. csütörtök, 17.30 Kicsinyek hangversenye – vonós tanszak Március 24., péntek, 17 óra Csányi István és Fodor László növendékeinek hangversenye (klarinét, szaxofon) Március 28., kedd, 18 óra Oboa tanszaki hangverseny (Buka Enikõ és Zagyváné Molnár Ildikó növendékei) Március 29., szerda, 17 óra A F. Chopin Zeneiskola ifjúsági együtteseinek hangversenye helyszín: Premontrei Gimnázium, aula Március 30., csütörtök, 18 óra Somodi Károly és Tóth Tamás növendékeinek hangversenye (trombita) Március 31., péntek, 17 óra Bartek Zsolt és Oláh Márton növendékeinek hangversenye (furulya, klarinét) Április 6., csütörtök, 17.30 Juniki Spartakus növendékeinek hangversenye (hegedû) Április 7., péntek, 17 óra A 75 éves Szokolay Sándor köszöntése Ünnepi hangverseny a zeneszerzõ mûveibõl a Frédéric Chopin Zeneiskola növendékei és tanárai elõadásában. Helyszín: Gödöllõi Királyi Kastély, Díszterem
RÉGISÉGBOLT (Gödöllõ, Városmajor u. 10.)
Régiségek vétele és eladása! Nyitva: H-P.: 10-17 óráig, Sz.: 10-12 óráig
Tel.: 06/30-5099-170
12 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
2006. március 23.
Árverési hírdetmény Gödöllõ Város Önkormányzata árverést hirdet közvetlen élet- és balesetveszélyes állapotú, lakhatásra, emberi tartózkodásra alkalmatlan lakás tulajdonjoga megszerzésére AZ INGATLAN ISMERTETÉSE: Az 5310/5/A/6 hrsz-ú, 45,03 m2 alapterületû lakás Gödöllõn, az Isaszegi út 41. számú, nyolc lakásos társasház két épületének egyikében található. A lakás statikus szakértõi vélemény szerint közvetlen élet- és balesetveszélyes állapotban van. Lakhatásra, emberi tartózkodásra alkalmatlan. A lakás vízzel, elektromos árammal ellátott, csatornahálózatra kötött. A lakás további közmûvesítésével, illetve a – lakásba be nem kötött – közmûvekre történõ csatlakozással járó költségek a vevõt terhelik, és az ahhoz szükséges engedélyek beszerzésérõl is neki kell gondoskodnia. Kikiáltási ár: 900 000 Ft, mely tárgyi adómentes és az árverésen a licitálás kiinduló összege. Az árverés helye: Gödöllõ, Városháza (Szabadság tér 7., II. emelet 229. sz. helyiség)
Gödöllői Szolgálat
Az árverés ideje: 2006. április 11., du. 14 óra Az árverésre jelentkezés feltétele: Bánatpénz címén a lakás kikiáltási ára 20 százalékának megfelelõ összeg, azaz 180.000 Ft befizetése a Vagyongazdálkodási Iroda által biztosított csekken és a befizetés megtörténtének igazolása a jelentkezési határidõben. Az árverésen történõ részvételre 2006. április 10-én du. 16 óráig lehet jelentkezni a Gödöllõ Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Városháza II. emelet) a 232. sz. helyiségben. Az érdeklõdõk részére részletes tájékoztatást Tóthné Pervai Katalin ad. A lakás keddi, csütörtöki és pénteki napokon, munkaidõben történõ megtekintésére a megjelölt személlyel idõpont egyeztethetõ. Telefon: 28/529-148. Telefax: 28/529-251 E-mail:
[email protected]
HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY
Pest Megye 04. számú Országgyûlési Egyéni Választókerület Választási Iroda vezetõje tájékoztatja a választópolgárokat, hogy a Választási Bizottság az 1997. évi C. tv. 55.§. (2) bekezdése alapján az alábbi egyéni képviselõjelöltek bejelentését fogadta el és vette nyilvántartásba õket:
Pest Megye 04. számú Országgyûlési Egyéni Választókerület Választási Iroda vezetõje tájékoztatja a választópolgárokat, hogy a Választási Bizottság 2006. március 16-án megtartott ülésén az alábbi határozatot hozta:
DR. BÜKKFALVY BEATRIX MIÉP- Jobbik a Harmadik Út FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA Magyar Szocialista Párt DR. GÉMESI GYÖRGY MDF- FIDESZ- KDNP KERESZTÚRI SÁNDOR független jelölt DR. NAGY KÁROLY független jelölt DR. SZAKÁCS GYULA SZDSZ- a Magyar Liberális Párt Gödöllő, 2006. március 20. Dr. Nánási Éva sk. Pest Megye 4.sz.OEVI vezetője
DR. BAKAY KORNÉL ŐSTÖRTÉNÉSZ, régészprofesszor előadássorozata a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében Elõadások: – „Kárpát haza“ (március 30., 18 óra) – „A magyar õstörténet krónikáinak tükrében“ (április 13., 18 óra) – „A magyarság és Európa“ (május 11. , 18 óra) Belépõdíj bérletenként a három elõadásra 3000.- Ft. Elõadásonként 200 felnõtt résztvevõ számára tudunk bérletet biztosítani. A felnõttek minden megvásárolt támogatói jeggyel a hiteles magyar történelem oktatást segítik, és egy-egy tizenéves magyar diák ingyenes részvételét is lehetõvé teszik. A diákokat szüleik, illetve a gödöllõi és Gödöllõ környéki iskolákból szervezett formában történelem tanáraik kísérik az elõadásokra. Bérletek igényelhetõk dr. Bucsy Lászlónál a 0630-234-6116-os telefonszámon. Az elõadások támogatói és szervezõi: a Magyar Nemzeti Lobogó Társasága Gödöllõi Futura Szabadegyetem Alapítvány Teleki Pál Egyesület
A Választási Bizottság a külképviseleten leadott szavazatok összeszámlálására a 04. számú OEVK-ban a gödöllõi 022. számú szavazókörben mûködõ Szavazatszámláló Bizottságot (Nevelési Tanácsadó, 2100 Gödöllõ Petõfi tér 8. ) jelöli ki. Gödöllő, 2006. március 16. Dr. Nánási Éva sk. 04. számú OEVI vezetője
Pályázat Önkormányzati oktatási intézmények sportcsoportjai részére Gödöllõ Város Önkormányzata pályázatot hirdet a város minden önkormányzati fenntartású alap- és középfokú oktatási intézménye részére az atlétika, a sakk, a vívás és a diákolimpia felmenõ rendszerû labdajátékainak sportágában, a mûködésüket elõsegítõ egyszeri pénztámogatásra. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó sportszervezet: – pontos nevét, címét, telefonszámát, adószámát, bankszámlaszámát, – csoport eredményességét és létszámát korosztályonként, – tervezett költségvetését az aktuális évre, – sportcsoporthoz kötõdõ felnõtt szakosztály javaslatát, véleményét, – saját rendezésû versenyeit, – a pályázó sportszervezet által megpályázott összeg felhasználásának célját, módját, a kért támogatás összegét.
2006. évi eboltási felhívás Gödöllő Város Polgármesteri Hivatalának Lakosságszolgálati Irodája értesíti a város lakosságát, hogy Gödöllő városban az ebek 2006. évi veszettség elleni védőoltásra az alábbi időpontokban kerül sor: EBOLTÁSI IDŐPONTOK: 2006. MÁRCIUS 25. (szombat) gróf Teleki Pál tér, 8 - 10 óráig 2006. ÁPRILIS 1. (szombat) Blahai strand, 8 - 10 óráig 2006. ÁPRILIS 29. (szombat) Szabadság u.-Besnyõ u. sarok, 8 - 10 óráig 2006. MÁJUS 6. (szombat) Köztársaság út (sorompó), 8 - 10 óráig 2006. MÁJUS 13. (szombat) Kazinczy krt-i rendelõ, 8 - 10 óráig A szervezett eboltásra gödöllõi lakosok tulajdonát képezõ ebet lehet elhozni. AZ EBOLTÁS KEDVEZMÉNYES DÍJA: 1.800 FT + FÉREGHAJTÓ (A KUTYA SÚLYÁTÓL FÜGGÕEN 10 KG-KÉNT 1 DB TABLETTA JAVASOLT. A TABLETTÁK ÁRA: 150 FT/DB) Felhívjuk az ebtulajdonosok figyelmét, hogy az ebeket – tudományos kutatási és laboratóriumi vizsgálati célból tartott állatok kivételével – a tulajdonos vagy tartója köteles évenként – a három hónapos kort elérteket harminc napon belül, majd hat hónapon belül ismételten – a saját költségére állatorvossal veszettség ellen beoltatni. – A nagytestû ebeket pórázon és szájkosárral kell az összevont eboltásokra elõvezetni, ennek hiányában az állatorvos az oltást megtagadhatja. – Az eboltás – az állattulajdonos külön személyes megrendelésére – az állat tartási
A SEGÍTSÉG KÖZALAPÍTVÁNY köszöni minden támogatójának adományát. Évente rendszeresen pályázat útján támogatja a rezsihátralékos családokat. Kérjük továbbra is segítsék a Gödöllõn élõ nehéz sorsú embereket! Segítség Közalapítvány Kuratóriuma SZÁMLASZÁM: BBRT 10103836-13223239-00000003. ADÓSZÁM: 19176860-1-13
A TORMAY KÁROLY EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT felvételt hirdet 1 fõ szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkezõ röntgenasszisztens részére. Bérezés a Kjt. szerint. Elsõsorban gödöllõi, vagy közvetlen környéki lakó jelentkezését várjuk. Jelentkezés: szakmai önéletrajz és bizonyítvány másolat beadásával Havay Ildikó intézeti vezetõ aszszisztensnél lehet a következõ címen: 2100 Gödöllõ, Petõfi Sándor u. 1.
Csak azok az intézmények kaphatnak támogatást, amelyek az elõzõ évi támogatás felhasználásáról a megadott határidõig elszámoltak. Keretösszeg : 1,5 millió Ft A pályázatokat írásban minden év április 15-ig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Közoktatási, Mûvelõdési és Sportirodájára. A pályázatok elbírálásáról május 15-ig minden pályázó értesítést kap.
PIACVEZETÕ NEMZETKÖZI CÉG KERES MUNKATÁRSAKAT, AKIK – éreznek affinitást a pénzügyi pálya iránt – képesek megtanulni egy új szakmát – ténykednének önálló vállalkozóként – a magyar átlag többszörösét akarják keresni Érd.: 06-20/463-3641 (hétfõtõl péntekig, 10-18 óra között), Ignácz Beatrix
13
Eladó Gödöllõn 986 nm-es telken, 120 nm-es családi ház, 3 szoba összkomfortos, saroktelken, összközmûvel. Iá.: 25 mFt. Tel.: 30/488-7674; 30/650-2194.
helyén, valamint állatorvosi rendelõben is elvégezhetõ, ebben az esetben az oltás (és kiszállás teljes költségét az ebtulajdonosnak az állatorvos részére meg kell fizetni. Az állattulajdonos köteles fizetni az eboltás teljes költségeit, amennyiben az eb veszettség elleni kötelezõ védõoltása a fentiekben megjelölt idõpontokban és helyen nem történt meg, illetve ha az eb a három hónapos kort évközben töltötte be. – A városi gyepmester a védõoltás alól elvont ebet – mint emberre egészségügyi szempontból veszélyes, valamint az állatállomány egészségét veszélyeztetõ beteg, vagy betegségre gyanús állatot – kártalanítás nélkül öszsze fogja gyûjteni. – Az eboltás alkalmával az állattartó részére sorszámmal és Gödöllõ felirattal ellátott bilétát adunk át, amely igazolja a veszettség elleni oltás megtörténtét. A biléta színe jelöli, hogy az eb a veszettség elleni oltásban részesült ebben az évben. Ezt a bilétát kell elhelyezni az eb nyakörvén. Az ebek nyilvántartása a Polgármesteri Hivatalban a biléta sorszáma alapján történik. Biléta nélkül közterületre jutott ebet a gyepmester begyûjti és a gyepmesteri telepre szállítja. – Ha az eb elveszett, elpusztult, vagy más tulajdonoshoz került, kérjük, hogy ezt az állattartó jelezze a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodáján. – A sorszámmal ellátott biléta elvesztése esetén is az elvesztés tényét kérjük jelezze az állattartó, hogy új bilétával lássuk el az ebet. – Akik már 2006. év elején beoltatták veszettség ellen a tulajdonukat képezõ ebet, azok szintén a Lakosságszolgálati Irodán vehetik át a bilétát az oltási igazolás bemutatását követõen. Kérjük, hogy a veszettség elleni védõoltásra az ebtulajdonosok hozzák magukkal az eboltási igazolást, vagy a 2005. évi eboltásnál kapott bilétát. Homa Ibolya, a Lakosságszolgálati Iroda vezetője
14 Gödöllői Szolgálat H IRDETÉSFELVÉTEL ! Hirdetési információs szám: 70/381-76-94, 20/525-53-66 Az apróhirdetés ára 20 szóig bruttó 900 Ft
Hétfõ: 8.30-12 óráig
K E D D EN N I N C S ÜGYFÉLFOGADÁS Szerda-csütörtök: 8.30-15.30 óráig Péntek: 8.30-13.30 óráig Lapzártánk minden héten hétfõ 12 óra. Címünk: 2100 Gödöllõ, Kossuth Lajos u. 1. (a Petõfi térnél) Telefonon, faxon, levélben, e-mailen apróhirdetést nem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk.
2006. március 23. ÁLLÁS * Gödöllőn üzemelő étterembe felszolgáló, szakács és konyhai kisegítő nő jelentkezését várjuk.Tel.: 30/913-8769. * Nissan Márkaszervíz keres gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt. Tel.: 20/570-9648 * Személy- és vagyonőr tanfolyam indul Vácon és Gödöllőn ápr. 8án. Most még érettségi nélkül, OKJ-s szakmunkás bizonyítványt ad! 56.000 Ft. Részletfizetési kedvezmény! Személyi jövedelemadóból 30% visszaigényelhető! Kereseti lehetőség 15 nap alatt 100-130 eFt/hó. További képzések: középfokú és felsőfokú biztonságszervezői, magánnyomozói tanfolyamok. Fegyvervizsga: 18 eFt. Jelentkezés: 06-20-220-9114. Kulcsár Imre biztonságszervező. Akkreditációs szám: 01-0059-98. OKÉV ny. sz.: 01-0735-98. * Gödöllői irodába multinacionális cég hiteltanácsadói és ügyfélkapcsolattartó munkakörbe magas kereseti lehetőséggel (alapfizetés + jutalék) munkatársat keres. Tel.: 20/4666-504. * A Palotakerti Óvoda felsőfokú szakmai képesítéssel, minimum 10 éves szakmai gyakorlattal, kinevezett óvodapedagógusi állást hirdet 2006. augusztus 15-i kezdéssel. Pályázat beadásának határideje: 2006. április 15. Pásztor Ferencné óvodavezető, 2100 Gödöllő, Palotakert 17-18 * Pótmamát keresek 2,5 éves kisfiam mellé, alkalomszerű gyermekfelügyeletre. Várom annak a nyugdíjas hölgynek a jelentkezését is, aki vegyész végzettségű és már járt nálunk. Autó előny. Tel.: 414-705, 17 óra után * Domonyvölgyi étterembe gyakorlott szakácsot, felszolgálót felveszünk. Tel.: 20/965-9771 * A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara pályázatot hirdet tanulmányi előadói állás betöltésére. Az álláshelyre felsőfokú végzettséggel és tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezők jelentkezését várjuk. A magyar és angol nyelvű önéletrajzokat a következő címre kérjük megküldeni: Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Dékáni Hivatal, személyügyi referens, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. A jelentkezés beadási határideje: 2006. március 31. * Gödöllői szépségstúdióba fodrászt és kozmetikust vagy masszőrt keresek. Tel.: 30/372-4056 * B kategóriás, nagy munkabírású gépkocsivezetőt keresek vidéki utakra, személygépkocsis személyszállítói szakvizsga megléte szükséges. Tel.: 20/347-9257 * Több éves magánóvodai gyakorlattal gyermekfelügyeletet vállalok ( a nap bármely szakaszában, iskolás korú gyermekre is szivesen vigyázok). Tel.: 70/2415-414 * Gödöllőn a Tesco melletti HS Szépségszalonba kozmetikust keresünk. Érd.: 70/2995-006 * Pál Futár munkát keres! Számlaképes vagyok, futár, anyagbeszerző, beugróként is! Podlaviczky Pál! Tel.: 30/9528-228 * Bejárónői munkát vagy gyermekfelügyeletet vállalok (takarítás, vasalás, főzés). Megbízható, leinformálható nő. Érd. bármikor: 20/465-0092 * Multinacionális pénzintézet munkatársat keres gödöllői irodájába. Minimum érettségivel rendelkezők jelentkezését várjuk. (Diploma előnyt jelent.) Tel.: 20/472-3919. * Az AeroKid Sport Dance Klub tanárok, óvónők, edzők jelentkezését várja sport-tánc foglalkozások vezetéséhez, gyermekek számára. A jelentkezők képzésen vehetnek részt, mely után munkalehetőséget, csoportot biztosítunk. Táncklubok, egyesületek jelentkezését is várjuk! 06-20-447-93-42
[email protected] * Vállalom alsótagozatos illetve 5-6.osztályos gyermekematematika korrepetálását! Tel.: 06 30 914-6182 * Leinformálható babysittert keresünk Gödöllőre, csütörtöktől hétfőig hosszú távra. Tel.: (70) 577-6139 (munkaidőben) * Veresegyházi étterembe szakácsot vagy szakácsnőt, pultoslányt, kiszállításra futárt sürgősen felveszünk! Tel.: 70/3358229, 20/918-0806
GÖDÖLLÕ, REMSEY KRT 6. www.lipcsey-ingatlan.hu Tel: 28-514-990 INGATLAN * Gödöllő Nagyfenyvesben 116 nm lakterületű, 2002-es építésű sorháziház (legjobb fekvéssel), 90 nm külön leválasztott garázzsal +háztartási helyiséggel +32nm terasszal, igényes burkolatokkal és belső kialakítással, radiátor és padlófűtéssel, saját kertrésszel, teljesen klimatizálva eladó. Irányár: 29,5MFt tel.: 20/9-808-428. * Gödöllőn, az Egyetem téren eladó 1. emeleti, 2 szobás, 59nmes, konvektoros fűtésű, felújított lakás, 6nm-es pincével. Irányár: 13,9MFt., garázzsal 15,1MFt. Tel.: 70/315-8819, 20/350-9162. * Gödöllőn - a tévétoronynál - a Perczel Mór u. 103-ban 748nmes közműves építési telek örök panorámával eladó. Irányár: 13,5MFt. Tel.: 30/9328-578. * Gödöllőn, 2 lakásos, 2 külön bejáratú, 2 utcára nyíló családi ház: 75 nm, 2 szoba összkomfort és 150 nm, 3 szoba+ nappali, duplakomforttal 120 nöl-es rendezett telken, Blahán eladó. Külön mért közművel, összeköltözésre, üzletnek, irodának alkalmas. Gödöllői lakótelepi lakást első emeletig beszámítunk. Iár: 26,5 M Ft Érd: 30/392-3635. * Gödöllőn, az Agrár Presszó mögött garázs eladó. Ár: 1,2MFt. Tel.: 70/315-8819, 20/350-9162. * Gödöllő, Kossuth Lajos utcában I. Emeleti, 3 hálószobás, 60 m2es téglalakás eladó! Irányár: 15.500.000 Ft Szűcs László 0630919-5960 TELEKVADÁSZ KFT. 5202352 * Gödöllő, Kazinczy körúton egyedi fűtéses, 2 szobás, 61 m2-es tégla közfalas lakás eladó! Irányár: 11.500.000 Ft. Telefon: 0630919-5960 Szűcs László TELEKVADÁSZ KFT. 5202958 * Gödöllő, Kazinczy körúton első emeleti, egyedi fűtéses, 2 szobás, 61 m2-es jó állapotú, tégla közfalas lakás eladó! Irányár: 12.500.000 Ft. Telefon: 0630-919-5960 Szűcs László TELEKVADÁSZ KFT. 5202203 * Gödöllő, Városmajor utcában 57 m2-es, 2 szobás, egyedi fűtéses téglalakás eladó! Telefon: Szűcs László 0630-919-5960 TELEKVADÁSZ KFT. 5202955 * GÖDÖLLŐ, KÖZPONT! Paál László közben, téglaházban, 51 m2es, 3 hálós, egyedi fűtéses téglalakás 11.200.000 Ft-ért eladó! Telefon: 0630-919-5960 Sápi Tamás TELEKVADÁSZ 5202900 * Szőlő utcában, 69 m2-es, 3 hálós, egyedi fűtéses, erkélyes, korrekten karbantartott, parkra néző lakás 13.700.000 Ft-ért eladó! Telefon: 0630-919-5960 Szűcs László TELEKVADÁSZ KFT. 5202500 * GÖDÖLLŐ, CSALÁDIHÁZ! Kertvárosban felújítandó, 70 m2-es, 2 szobás családiház 690 m2-es telken eladó! Irányár: 18.800.000 Ft. HÍVJON: 0630-919-5960 Szűcs László TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA 5201997 * GÖDÖLLŐ, Kertvárosban 2003-ban felújított, 100 m2-es, 3 szobás családiház, 49 m2 üzlethelyiség, mélygarázzsal, 719m2-es telken eladó! Irányár: 30.000.000 Ft. HÍVJON: 0630-445-8740 Sápi Tamás TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA - 5202018 * Gödöllő, CSALÁDI HÁZ! Fenyves, Kert utcánál 190 m2-es, 3 háló + 2 Nappalis, két fürdőszobás, alápincézatt téglaház, 936 m2-es telken eladó! Telefon: 0630-919-5960 Szűcs László TELEKVADASZ KFT. 5202662 * GÖDÖLLŐN 2004-ben felújított, 150 m2-es, 3 szoba + Nappalis örökpanorámás téglaház, parkosított kerttel, szaunával, extrákkal. 35.600.000 Ft-ért eladó! Hívjon: 0630-445-8740 Sápi Tamás TELEKVADÁSZ - 5201992 * GÖDÖLLŐ NAGYFENYVES! 110m2-es, 4 háló + Nappalis, felújított családiház eladó! Irányár: 29.200.000 Ft. HÍVJON: 0630445-8740 Sápi Tamás TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA NAGYPOSTÁVAL SZEMBEN! 5201732
-Harasztban 111 nöl telken 90 m2-es, 2 szobás családi ház 17 MFt. -Harasztban 279 nöl telken 100 m2-es, 2 és fél szobás családi ház 29,5 MFt. -Erzsébet krt-on 1. emeleti, 55 m2-es, 2 szobás, felújított lakás 12,5 MFt. -Kazinczy krt-on 56 m2-es, 2 szobás, erkélyes, parkettás lakás 12,5 MFt. -Palotakerten 62 m2-es, 2 és fél szobás, parkra nézõ lakás 10,9 MFt. -Alvégben 38 m2-es társasházi lakás (tégla, parketta, konvektor) 10 MFt. -Repülõtéri úton 817 m2 külterületi telek 500 eFt. -Mogyoródon 1061 m2 legelõ 500 ezerFt. -Veresegyházon 1005 m2 telken 2004-ben épült, 165 m2-es, nappali + 3 szobás családi ház garázzsal 29 MFt. -Aszódon 2. emeleti, 76 m2-es, 3 szobás, tégla, gázcirkós, parkettás lakás 15 MFt. -Bp. HÉV vonalon 2. emeleti, 52 m2-es, 2 szobás, erkélyes lakás 11,4 MFt. -Galgagyörkön 1300 m2 telken 60 m2-es, összkomfortos, bõvíthetõ családi ház 5,8 MFt.
Köszönjük, hogy a LIPCSEY Ingatlanirodát választotta! Nyitva: H-P: 9-16.30, Szo: 10-12 óráig
* GÖDÖLLŐ BLAHÁN 80m2-es, 3 hálószobás, felújított, téglaház extrákkal eladó. Irányár: 25.800.000 Ft. HÍVJON: 0630-4458740 Sápi Tamás INGATLANVADÁSZ A POSTÁVAL SZEMBEN! 5201941 * DÁNYBAN EGYEDI BIOHÁZ! 2002-ben épült, extra minőségű 180m2-es, 3 háló + Nappalis, családiház eladó. Volánbusszal 30 perc Pest! Irányár: 32.000.000 Ft. Megtekintés: 0630-445-8740 Tomi INGATLANVADÁSZ - 5202051 * TELEK Gödöllőn, Fácánosban Családiház, vagy kétlakásos ház építésére alkalmas, 1000 m2-es, víz, gáz, villany, csatornabekötéssel, 14.200.000 Ft-ért eladó! HÍVJON: 0630-919-5960 Szűcs László www.telekvadasz.hu - 5200044 * TELEK BLAHÁN! 1100 m2-es, Családiháznak, 22.0 méter széles, víz, gáz, villanybekötéssel 16.900.000 Ft irányáron eladó! HÍVJON: 0630-445-8740 Sápi Tamás TELEKVADÁSZ NAGYPOSTÁVAL SZEMBEN! 5202059 * GÖDÖLLŐKÖZPONTI 2001-es TÉGLALAKÁS! 45 m2-es, új építésű, 2 szobás, összkomfortos, cirkófűtéses eladó 15.700.000 Ft irányáron. Hívja: Sápi Tamás 0630-445-8740 INGATLANVADÁSZ - A NAGYPOSTÁVAL SZEMBEN - 5201421 * Családi házak széles választéka Gödöllőn már 70 m2-es, 1600m2 telken 13.500.000 Ft-tól egészen a 40.000.000 Ft fölötti luxus házakig. Hívja: 0630-445-8740 Sápi Tamást TELEKVADÁSZ - INGATLANVADÁSZ * Eladó Gödöllőn a városközponthoz közel, az Ambrus közben csendes, nyugodt környéken 55 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti lakás. I.ár: 14 mFt. Tel.: 30/562-3475 * Eladó Gödöllőn téglaépítésű, 70 nm-es tornácos parasztház melléképülettel, kis pincével, ásott kúttal, 200 nöl-es telekkel. Gáz, csatorna + ipari árammal. Csendes, nyugodt környéken, a központhoz közel. I.ár: 20 mFt. Tel.: 30/562-3475. * Gödöllőn, a Királytelep legszebb részén 2004-es építésű, 410 nm-es telken 140 nm alapterületű (nappali, konyha - étkező, kamra, 3 szoba, előszoba, folyosó, 2 fürdőszoba, terasz, garázs) családi ház eladó. Iár: 35 mFt. Érd.: 30/343-1532
2006. március 23. * Befektetők figyelem! Gödöllőn a belvárosban egymás mellett lévő beépíthető telkek érvényes építési engedéllyel eladók. Terület: 6000 nm. Tel.: 70/2829-115 * Gödöllőn, Antalhegyi-Babati utca sarkán, több generációs család együttélésre alkalmas, részben lakható családi ház (két szint és tetőtér) 1231 négyzetméter nagyságú telekkel eladó. A szintek alapterülete 100 nm-es felett, igény szerint két lakás is kialakítható, a pinceszint vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 20/9390824 vagy 20/3191-581. * Hort központjában kétszintes családi ház eladó. Több generációs család együttélésére, esetleg két lakás kialakítására is alkalmas. Irányár: 14 mFt. Tel.: 20/9390-824 vagy 20/3191-581. * Hatvanban, a Jászberényi úti "nagybani" piacon büfé eladó. Tel.: 20/9390-824. * Kerepesen eladó vagy elcserélhető: 200 nm-es, kétgenerációs, 2x3 szoba, összkomfortos, kertes családi ház 28 millió forint értéken. Az ingatlanon szerelő-aknás műhely. Kérek: Pest vagy Heves megyei családi házat, vagy pesti panellakást. Tel.: 36/484369, 30/525-8364 * Kistarcsán, HÉV-től 2 percre 3,5 szobás, teraszos családi ház eladó, udvarán faházzal. Iár: 27 mFt. Tel.: 30/416-1253 * Eladó a Szent János utcában 3. emeleti, átalakított, felújított lakás. Iár: 11,8 mFt. Tel.: 20/3289-666. * Gödöllőn 820 nm-es telken háromszobás, nagy konyhás, összközműves, komfortos, garázsos családi ház eladó. Iá.: 26,9 mFt. Tel.: 30/464-7080. * Panorámás, 1200 nm-es telek Gödöllő Erdőszél utcában, 23 mes utcafronttal, víz, gáz, villany bekötve, eladó. Ár: 10 mFt. Tel.: 20/9641-386. * Szadán a Fenyvesligetben 1547 nm-es, összközműves telken épült 2x106 nm hasznos alapterületű, 70%-os készültségi fokú iker családi ház, külső nyílászárókkal, garázzsal eladó, egyben vagy külön-külön. Lakást beszámítok. Szoc.pol. kedvezmény, illetékmentesség igénybevehető. I.ár: akciósan 13 mFt/lakás. Lakást beszámítok. Tel.: 30/9455-509. * Gödöllő Blaháné úton eladó 10 éves, 5 szobás, 122 nm alapterületű, tetőtér beépítésű családi ház 770 nm telken (melléképület, kút, termőfák). Helyben 2 szobás, erkélyes lakás beszámítása 1. emeletig lehetséges. Iár: 34 mFt. Tel.: 70/7725489. * Gödöllő kertvárosában (Aulich u. 16.) 400 nölös telken 116 nmes (lakóterület, garázs, tároló) masszív, továbbépíthető családi ház eladó. Iá.: 28 mFt. Tel.: 70/314-6773. * Gödöllő kertvárosában új építésű kész ház eladó 360 nm telken: 23,9 mFt. Ugyanitt nyeles telek eladó: 6,9 mFt. Tel.: 20/8860165, 20/8860-164. * FIGYELEM! Teljesen felújított kétlakásos családi ház Kartalon, rendezett udvarral, kerttel, két garázzsal ELCSERÉLNÉM két gödöllői panellakásra vagy egyre értékegyeztetéssel. Tel.: 30/369-2615. * Lakás eladó! Gödöllőn 6 lakásos társasházban 38 nm-es lakás eladó. Földszint, egyszoba (fekvőgalériázott), nagy konyha, udvar, kocsi beálló. HÉV, MÁV, 5 perc. Iár: 9,3 mFt. Tel.: 20/375-6612. * Gödöllőn, az Erzsébet királyné körúton 1. emeleti, 2 szobás (57 nm), teljesen felújított lakás eladó. Iá.: 12,5 mFt. Tel.: 30/7478169. * Irtványos legszebb részén telek eladó. Tel.: 20/423-3086. * Máriabesnyő városrészben nagyon jó fekvésű, sorházi családi ház eladó, 3 hálószoba, nagy nappali, 2 fürdőszoba, 30 nm-es pince és parkosított kert. Tel.: 20/423-3086 * Gödöllőn 400 nm-es vállakozásra alkalmas épület 2000 nm telekkel ELADÓ vagy BÉRBEADÓ. Tel.: 28/420-285, 20/9390841 * Gödöllő központjában 96 nm-es földszinti, 3 szoba összkomfortos, egyedi fűtésű lakás, vállalkozásra is alkalmas! ELADÓ! Érd.: 420-285, 20/939-0841
Gödöllői Szolgálat * Eladó Gödöllőn egy 2 szobás, igényesen felújított, 4. emeleti lakás a Szent István téren (beépített konyha és előszobabútor, műanyag nyílászárók, új párkányok kívül-belül). Iár: 12,8 mFt. Tel.: 410-228, 20/214-0713 * Veresegyház legszebb részén a termál faluban, 4 lakásos társasházban, 63 nm-es, nagyon szép, igényes lakás erkéllyel, saját garázzsal, kerttel, gyönyörű környezetben eladó. Iár: 17,5 mFt. Érd.: 30/972-9073 * Eladó Gödöllőn Erdőszél u. 27. alatt 774 nm összközműves belterületi üdülőtelek alápincézett faházzal, termő gyümölcsössel. Iár: 10,5 mFt. Érd.: 70/509-9369. * Gödöllőn, Palotakerti lakótelepen 2. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, parkettás, telefonos, kábeltévés, vízórás, felújított, parkra néző öröklakás eladó. Iár: 11,5 mFt. Érd.: 30/250-6805 * Áron alul eladó 2 liftes házban, 2 és fél szobás panorámás lakás. Megegyezés szerint bútorozottan vagy anélkül. 76 nm-es, kőburkolat, parketta, vízóra, 2 nagyméretű loggia, redőnyök, külön tároló, kábel és műhold TV stb. Iá.: 12,5 mFt. Tel.: 415-322 (16 és 20 óra között). * Eladó magánszemélytől a Fenyvesben 2003-ban épült szélső sorházi lakás, 150 nm lakóterület, szuterénszint és 2 állásos teremgarázs 28,5 mFt-ért. Tel.: 30/410-3767 * Gödöllő központjában 1,5 szobás, 4. emeleti, egyedi fűtésű lakás tárolóval eladó vagy cserélhető. Iár: 10,5 mFt. Érd.: 30/633-8571 * Gödöllőn, Szabadság úton kertvárosi részen eladó egy 120 nmes, 3+1 félszobás, parkettás, pincézett családi ház 1260 nm megosztható saroktelken. Iár: 31 mFt. Érd.: 410-997, 20/9412516 * Eladó vagy társasházi lakásra cserélhető 2 szobás, felújított 1071 nm-es parkosított telken lévő máriabesnyői családi ház. A ház alatt 20nm-es pince található, 36nm-es dupla garázs van hozzá építve. Tömegközlekedés, bolt a közelben. Irányár: 17,5 millió Ft. Érdeklődni: 70-335-48-35. * Gödöllő, Kossuth L. utcában 2 és fél szobás, 65 nm-es, erkélyes, felújított lakás azonnali költözéssel eladó (redőny, beépített konyhabútor, kábeltelevízió, telefon, központi fűtés, egyéni vízóra). Irányár: 12,8 M Ft. Ugyanitt 9 részes, variálható fehér színű szekrénysor eladó. Tel.: (70) 568-5120 * Gödöllőn a városközpontban, kulturált téglaházban, II. emeleti, jó beosztású, 4 szoba + konyha, dupla összkomfortos, igényesen, frissen felújított, kombicirkó gázfűtésű 85 nm-es, erkélyes lakás eladó. Zárt udvar, kaputelefon, elektromos redőny, alacsony rezsi. Tel.: 30/9504-779. * Eladó Gödöllőn a Kossuth L. utcában 54 nm-es, 2 szobás, magasföldszinti lakás. Egyedi vízórás, kábeltévés, felújított. Két parkhoz közel. 12 mFt. Tel.: 30/254-3732 * Gödöllőn, a Kazinzcy krt-on 2 szobás, felújított, egyedi fűtésű lakás külön tárolóval eladó. Iá.: 11,3 mFt. Ugyanitt garázs is eladó. Iá.: 730.000 Ft. Tel.: 30/689-5803. * Gödöllőn összközműves családi ház, 3 szoba + nappali, garázs eladó. Másfél vagy kétszobás lakást beszámítok. Ár: 28 mFt. Tel.: 20/587-4678 * Eladó Gödöllőn, Szent János utcában, tégla építésű házban 61 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti konvektoros lakás, valamint ugyanitt 25 nm-es garázs a lakások alatt. Lakás iár: 13,5 mFt, garázs iár: 3,2 mFt. Tel.: 20/5917-820 * Eladó Gödöllőn, Kossuth utcában 1 szobás, 40 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, felújított lakás. Tel.: 30/346-5408 * Eladó! Kistarcsán a kórház mögött 3 db 700 nm-es közműves építési telek. Tel.: 420-919, 20 óra után * Összeköltözők figyelem! 1+2 félszobás lakás ráfizetéssel elcserélendő 1+félszobásra, illetve egyszobásra Gödöllő belterületén. Tel.: 20/9930-292. Cím: Gödöllő, Kör u. 2., 4. em. 15. * Gödöllőn összközműves, társasház építésére alkalmas 3 generációs családi ház eladó. Iár: 32 mFt. Tel.: 70/262-2274
* Gödöllői János utcában lévő 3 szobás, 72 nm-es, 3. emeleti lakásomat 2-3 szobás kertesházra cserélném, értékegyeztetéssel. Tel.: 70/211-8408 * Palotakerten 4 emeletes ház 2. emeletén 64 nm-es, 2 szobás, gardrobszobás, nagy erkélyes, parkra néző lakás eladó. Iár: 12,8 mFt. Tel.: 20/415-5383 * Gödöllő, Csokonai u. 5. kétgenerációs, 120 nm-es családi ház 540 nm-es telken eladó. A lakás nappali + 4 szobás, 2 fürdőszobás, konyha-étkezős. Melléképületek: pince, garázs + szerelőakna. Ipari áram. Kisebb családi házat beszámítok. Tel.: 20/4739388. * Gödöllő központjában 3. emeleti, gázkonvektoros, másfél szobás lakás nagy terasszal eladó. Iár: 12 mFt. Tel.: 30/6270-800 * Domonyvölgyben belterületi déli fekvésű, panorámás, 2300 nmes, megosztható építési telek 80 nm-es felújítandó épülettel, pincével eladó. Tel.: 421-619 * Garázst vennék Gödöllőn, János utca környékén, saját részemre. Üzenetrögzítő: 20/4437-110. Visszahívom. * Eladó Bp. XVI. kerületében, Cinkotán csendes helyen, jó közlekedéssel, szép környezetben ikerház fél 140 nm, szuterén, földszint, emelet, padlástér beépítve. Iár: 39,8 mFt. Tel.: 30/9720-352 * Gödöllőn a Palotakerten 2 szobás, 57 nm-es, felújított lakás beépített bútorokkal eladó. Iár: 12 mFt. Tel.: 70/385-3933 * Gödöllőn, Szent János utcában 2. emeleti, erkélyes, 2 szobás, 59 nm-es, gázkonvektoros, vízórás, jó állapotú lakás eladó. Iár: 12,2 mFt. Tel.: 30/4469-799 * Gödöllőn, a Palotakerten, VII. emeleti, 63 nm-es, jó elosztású, felújított lakás eladó. Iá.: 12,4 mFt. Tel.: 30/221-3875. * Kistarcsán 54 nm-es, 2 szobás lakás 10,8 mFt - Kerepesen 66 nm-es lakás garázzsal, zárt kertben 12,5 mFt. Ház és Vár Ingatlaniroda. Tel.: 28/513-435, 20/435-7387 * Gödöllőn 100 nm-es ház 2300 nm összközműves telken 22 mFt - Hévízgyörkön 2700 nm-es közművesíthető üdülőtelek 2,5 mFtért eladó. Ház és Vár Ingatlaniroda. Tel.: 28/513-435, 20/4357387 * Gödöllőn a blahai részen, csendes helyen, az autópályához közel, 2002-ben épült, 700 nm-es összközműves telken, 150 nm-es, igényesen kialakított szigetelt családi ház, 120 nm-es lakóterülettel: nappali, három szoba, amerikai konyha, mosókonyha, kamra, fürdőszoba, hozzá 30 nm-es terasszal azonnal beköltözhető állapotban eladó. A telken 41 nm-es, két beállásos garázs található. A kert parkosított. Iá.: 34,5 mFt. Tel.: 411-914; 30/326-4443.
15
* GÖDÖLLÕN, a Perczel Mór utcában 720 nm-es, panorámás, közmûvesített telken 36 nm-es, 2 szobás faház eladó. Irányár: 9,6 mFt * GÖDÖLLÕN 790 nm-es, panorámás építési telek eladó. Irányár: 10,5 mFt. Csere is lehetséges: lakás, szántó, erdõ, autó beszámítható. * GÖDÖLLÕN, a Tábornok utcában kétszintes, 120 nm-es, amerikai konyhás, 3 szobás, klimatizált (két fürdõszoba, dupla garázs, rendezett udvar) családi ház hosszútávra bérbeadó. Irányár: 180 e. Ft/hó + rezsi, kéthavi kaució szükséges. * GÖDÖLLÕN, panorámás domboldalban 1260 nm-es közmûvesített telken 700 m2 lakóterületû, 15 lakásos, vállalkozásra alkalmas (panzióvá alakítható) nyugdíjasház eladó. Irányár: 70 mFt * GÖDÖLLÕN, a Remsey körúton 2004-ben épült, 68 nm-es, 3. emeleti, (liftes házban) 2 szoba+ nappalis, erkélyes, igényes lakás extrákkal eladó. Irányár: 23,9 mFt * GÖDÖLLÕN, a Fácánosban 4 lakásos társasházban 70 nm-es tetõtéri, 2 szoba +nappalis, 2000-ben épült lakás (fedett kocsibeálló, terasz, pince) eladó. Irányár: 18,0 mFt.
* GÖDÖLLÕN, a Kossuth L. utcában 54 nmes, földszinti, 2 szobás, felújított, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 12 mFt * GÖDÖLLÕN a Kossuth L. utcában 55 nmes, felújított, két szobás, magasföldszinti lakás extrákkal eladó. Irányár: 12,7 mFt. * GÖDÖLLÕN a Palotakertben 8. emeleti 44 nm-es lakás parkra nézõ panorámával áron alul, sürgõsen eladó. Irányár: 8,9 mFt. * GÖDÖLLÕN, a Dózsa Gy. úton 44 nm-es, 8. emeleti, 1+fél szobás, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 9,9 mFt. * GÖDÖLLÕN, a Kossuth L. utcában 63 nmes, elsõ emeleti, 1 szoba+ nappalis, erkélyes, felújított, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 13,9 mFt * MOGYORÓDON a HÉV megálló közelében 6640 nm-es szántó, (2007-tõl belterület) eladó. Irányár: 5500Ft/nm * MOGYORÓD történelmi részén 1072 nmes telken, 180 nm lakóterületû 5 szobás, kétszintes családi ház (elvehetetlen panorámával) eladó. Irányár: 30 mFt * SZILASLIGETEN, a Rózsakert Lakóparkban 140-150 nm lakóterületû, új építésû, igényes sorházi lakások, garázzsal 32 m FT áron eladók. * DÁNYBAN csendes, tiszta levegõjû környezetben, építési telkek eladók (860 nm és 1070 nm között) teljes közmûvel. Irányár: 4000Ft/nm. * ISASZEGEN 720 nm-es közmûvesített telken 130 nm-es, 3 szobás, konvektoros családi ház (55 nm szuterén, 36 nm garázs) rendezett környezetben eladó. Irányár: 14,7 mFt.
* ISASZEGEN 990 nm-es közmûvesített telken 200 nm-es, kétszintes, 5 szobás, (öt éve épült) családi ház eladó. Irányár: 29 mFt. * ISASZEGEN 100 nm lakóterületû családi ház jól mûködõ 98 nm-es kocsmával (berendezéssel együtt), 866 nm-es közmûvesített telken eladó Irányár: 21,5 mFt * PÉCELEN 1980-ban épült 98 nm-es, felújított családi ház garázzsal, 410 nm-es közmûvesített telken, csendes környéken, sürgõsen eladó. Irányár: 17 mFt * ASZÓDON panorámás domboldalban közmûvesített építési telkek eladók 7501100 nm-ig, 5,4-7,0 mFt-ig. * ASZÓDON a központban, kétszintes, téglaépítésû társasházban 56 nm-es, kétszobás, teljesen felújított, elsõ emeleti, konvektoros lakás eladó. Irányár: 9,5 mFt * IKLADON 720 nm-es gondozott telken 216 nm lakóterületû, 4 szobás, kétszintes, családi ház (dupla garázs) eladó. Irányár: 20 mFt * VÁCSZENTLÁSZLÓN a Fõ utcán 1194 nmes telken, 90 nm-es, 3 szobás, régi építésû családi ház, garázzsal, melléképületekkel eladó. . Irányár: 12,8 mFt * VÁCSZENTLÁSZLÓN csendes aszfaltos utcában 637 nm-es telken, 150 nm-es, lakóterû, 5 szobás, kétszintes ikerházi lakás (garázs, pince) eladó. Irányár: 20,5 mFt
16 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23. * Aszódon földszinti, felújított, egyszobás, összkomfortos lakás téglaépületben 7,9 mFt-ért eladó. Riasztó, kábeltévé, kaputelefon, telefon. Érd.: 30/478-5532 * Palotakerti, jól karbantartott, azonnal beköltözhető, kétszobás, erkélyes, 2. emeleti, 57 nm-es lakás 190 eFt/nm áron eladó. Tel.: 20/254-5654 * Kazinczy krt-on központhoz közel, csendes, alacsony költségű, 1. emeleti 60 nm-es, 2 szobás, erkélyes, konvektoros lakás igényesen felújítva, saját tárolóval + közös pincerésszel, garázzsal eladó. Iár: 13,5 mFt. Tel.: 30/371-8279, 20/827-3702 * Eladó a Kazinczy krt-on egy kétszobás, 64 nm-es, jó állapotban lévő lakás egyedi fűtéssel, erkéllyel, parkettás szobákkal, külön tárolóhelyiséggel. Iár: 12,4 mFt. Tel.: 20/226-4045 * Gödöllőn a Kazinczy körúton 57 nm-es, 2 szobás, konvektoros, 4. emeleti, felújított lakás zárható pincerésszel eladó. Iár: 12,5 mFt. Tel.: 20/389-4526 * Eladó Gödöllő központjában nappali + 4 szobás, 102 nm-es, igényesen kivitelezett, első emeleti lakás. Iár: 27 mFt. Tel.: 70/272-3366 * Gödöllőn, Kossuth Lajos utcában eladó 56 nm-es, 2 szobás lakás. Iár: 11,2 mFt. Tel.: 30/238-4114 * Gödöllő központjában 96 nm-es, 3 szobás földszinti lakás eladó. Tel.: 420-285, 20/9390-841 * Családi ház eladó! Aszódon kertvárosi övezetben 1982-ben épült, részben alápincézett, tetőtér beépítéses, 125 nm nagyságú, tetőtérben bővíthető családi ház 324 nm telekrésszel 27,5 mFtért eladó. Ugyanitt földszintes 40, 85 nm nagyságú ház 216 nm nagyságú telekrésszel 9,0 mFt-ért eladó. Érd.: 20/9506-012 * Aszódon a Falujárók útján lakás eladó. 50 nm felújítva, gázcirkós, külön vízóra. Iár: 8,9 mFt. Érd.: 20/393-6668 * Gödöllőn, Öreghegyen egyszoba összkomfortos, bővízhető, búboskemencés, 2000-ben épült kis kertesház sürgősen eladó. Iár: 17 mFt. Tel.: 30/4928-093 * Gödöllőn, a Szőlő utcában 37 nm, 1 szobás, nagy erkélyes, teljesen felújított lakás eladó. Ár: 9,9 mFt. Tel.: 20/9352-138. * Gödöllő központjában 5 szobás családi ház eladó. Tel.: 30/3370976 * Turán családi ház eladó. 150 nm alapterületű, cirkós és vegyes tüzelésű, zárt teraszos, erkélyes, szuterénes, padlásteres, 4 szobás + 2 előteres. Iá.: 13 mFt. Tel.: 20/3177-972. * Gödöllőn egyszobás (46 nm-es) földszinti lakás a Kazinczyn eladó. Iár: 9,4 mFt. Érd.: 20/3466-937 * János utcában 4. emeleten, kétszobás, nagy konyhás, egyedi fűtésű lakás eladó. Iár: 11,7 mFt. Érd.: 30/639-5774 * Gödöllőn, a kertvárosban 60 nm-es, 2 szobás, étkezős, gázfűtéses családi ház (téglából) garázzsal, ipari árammal, gyümölcsfás kis telken eladó. Ár: 15,2 mFt, csak készpénzben. Tel.: 30/948-6151. * Gödöllőn, Munkácsy M. utcában téglaházban 54 nm-es, 2 szobás (parketta, konvektor, kábeltévé, redőny) lakás eladó nagy pincével. Iár: 11,2 mFt. Tel.: 30/413-8027
Apróhirdetés felvétele cs@k személyesen! Gödöllő, Kossuth L. u. 1.
* Valkón eladó nagy kerttel bíró családi ház melléképülettel: gáz + vegyes tüzelés, jutányos áron, irányár: 9 mFt. Tel.: 30/8124996 * Eladó lakás, családi ház, telek. Gödöllőn a központban másfél szoba + étkezős, 51 nm-es, konvektoros lakás + garázs, iá.: 12,3 mFt; Belvároshoz közeli 5 szobás családi ház 657 nm-es telekkel, iá.: 26,9 mFt; 5 szobás családi ház + műhely, garázs, 878 nm-es nyeles telekkel, iá.: 34 mFt; 5 szobás családi ház 460 nm-es telekkel, iá.: 21,9 mFt; 2 szobás családi ház 913 nm-es telekkel, iá.: 16,9 mFt; 3 szobás üzleti célra is alkalmas családi ház 1200 nm-es telekkel, iá.: 31,5 mFt; Kétlakásos ház építésére alkalmas 833 nm-es saroktelek, iá.: 13,8 mFt. Tel.: 30/224-1627. * Eladó Palotakerten egy 57 nm-es, 2 szobás, nagy erkélyes, 3. emeleti felújított lakás. Vízóra, telefon, kábeltévé, kábelnet van. Iár: 12,5 mFt. Tel.: 70/518-7369 * Gödöllőn, a Szőlő utcában 69 nm-es, felújított, magasföldszinti 1 + 2 félszobás, ebédlős, konvektoros, egyedi vízórás, amerikai konyhás, nagy erkélyes, kábeltévés lakás szeptemberi kiköltözéssel eladó! Tel.: 420-305. * Gödöllő csendes részén szerkezetkész parasztjellegű családi ház 90 nm hasznos laktérrel, 1600 nm megosztható telken eladó. 21,8 mFt. Tel.: 30/210-5283 * 5 hektár camping teljes felszereléssel Mogyoród legjobb részén, a Forma 1-es pálya mellett, a Forma 1 idejére kiadó vagy eladó! Tel.: 28/440-080 * Gödöllőn, Szent János utcában 40 nm konvektoros, felújított földszinti lakás eladó. Érd.: 20/495-3097 * Gödöllő rózsadombján, Máriabesnyőn 15x80 m-es építési telek kb 1200 nm, Panoráma út mellett eladó. Tel.: 30/9461-807 * Gödöllőn eladó-kiadó kastélypark mellett sorházban, déli szélső körbe napozott kertesház. Jó adottságok, 120 nm-es, 90 nm szuterén benne garázs, raktár, konditerem. 2 lakószint, 2 fürdőszoba, konyha, nagy étkező, nagy nappali, fedett erkély, fedett terasz, kocsibeálló, 3 parkoló, 20 éves, jó műszaki adottságok, sok extra. Tel.: 30/9461-807 * Gödöllőn 64 nm alapterületű, teljesen felújított 3 szobás házrész, beépített tetőtérrel, kis telekrésszel. Iá: 15 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Blahai részen 55 nm alapterületű, 2 szoba összkomfortos családi ház 205 nöl-es telekkel. Iá: 15,9 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllő központjában 2002-ben épült 74 nm-es, 2 szobás, nappali - étkezős D-Ny-i fekvésű kétszintes öröklakás (beépített bútorokkal, konyhabútorral, klímával), külön tárolóval. Iá: 20,9 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Kastély-park közelében 120 nm alapterületű 3 szobás családi ház, 2 beállásos garázzsal, 900 nm-es parkosított telekkel. Iá: 24,5 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870
* Gödöllőn 100 nm alapterületű, teljesen felújított 3 szobás családi ház, 2 vizesblokkal, 2 beállásos gépkocsitárolóval, pincével, nagy terasszal, 150 nöl-es, részben gyümölcsfás, részben térbetonnal burkolt telekkel. Iá: 24,9 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194870 * Gödöllőn a Blahai részen 2 generáció részére is alkalmas, 100 nm alapterületű, 4 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, külön bejáratú kétszintes családi ház beépíthető tetőtérrel, garázzsal, 220 nöl-es telekkel (fúrt kúttal, szaletlivel). Iá: 26,4 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Nagyfenyvesben 135 nm lakóterű, nappali + 4 szobás, 2 fürdőszobás, teljesen felújított társasházi öröklakás 60 nm-es szuterénnel (garázzsal), 310 nm-es telekrésszel. Iá: 25,5 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Királytelepi részen 160 nm lakóterű, nappali + 5 szobás, 2 fürdőszobás, színvonalas kialakítású családi ház pincével, garázzsal (elektromos kapukkal), kültéri medencével, 1427 nmes parkosított, két utcára nyíló telekkel. Iá: 37 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn téglaépítésű, II. emeleti, 53 nm-es 2 szobás, erkélyes lakás saját pincével KEDVEZŐ ÁRON eladó. Iá: 10,9 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Szent János utcában 57 nm-es, 2 szobás teljesen felújított (nyílászárók is cserélve) , egyedi fűtésű lakás. Iá: 12,5 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllő központjában téglaépítésű, magasföldszinti 57 nm-es, 2 + fél szobás lakás. Iá: 13,5 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194870 * Gödöllőn az Egyetem téren 59 nm-es, földszinti 2 szobás, részben felújított téglaépítésű egyedi vízórás konvektoros lakás. Iá: 13,5 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 * Gödöllőn a Szent János utcában magasföldszinti 60 nm-es, 2 szobás, felújított téglaépítésű lakás (egyedi fűtés, vízóra, loggia, beépített bútorok, redőny, klíma, kábel TV) saját pincerésszel, lakás alatti saját garázzsal. Iá: 17 mFt. Garázs nélkül: 13,8 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411086 vagy 0620/9194-870 * Kistarcsán 2084 nm-es telken egy elkezdett 302 nm alapterületű (934 nm összter.), 3 szintes 2 lakásos (4 ill. 6 lakásossá is áttervezhető) társasház befejezett pinceszinttel, tervrajzokkal, építési engedéllyel. Iá: 35 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194870
2006. március 23. * Gödöllői dombságban 770 nm-es panorámás telek, rajta egy 40 nm-es alápincézett faházzal (víz, villany, gáz bevezetve). Iá: 10,3 mFt. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870 ALBÉRLET * KIADÓ LAKÁS Gödöllő -Központ - Remsey krt-on, új építésű, 97m2-es, +19m2 erkély, 1 nappali +3szobás +galéria, dél-nyugati fekvésű sorházi lakás irodának vagy lakásnak kiadó. PERFEKT OTTHON KFT / INGATLANBANK Major Zoltán 70/4562100, Időpont egyeztetés: 28/411-322 Információ: www.ingatlanbank.hu * Egyszobás lakás hosszú távra kiadó. Érd.: 410-641, este. * Szoba fürdőszobával kiadó. Tel.: 20/945-5583. * Gödöllőn, a Blahán családi ház padlásterében 80 nm-es, teljesen berendezett, kandallós, panorámás, teraszos lakrész hosszú távra kiadó. 2 zárt gépkocsibeálló. Tel.: 20/462-2854. * Gödöllőn a városközpontban, kulturált téglaházban, II. emeleti, jó beosztású, 4 szoba + konyha, dupla összkomfortos, igényesen, frissen felújított, kombicirkó gázfűtésű 85 nm-es, erkélyes lakás hosszú távra kiadó. Zárt udvar, kaputelefon, elektromos redőny, alacsony rezsi. Tel.: 30/9504-779. * Gödöllő központjában a Kazinczy körúton 2 szoba összkomfortos, bútorozott, egyedi vízórás, gázkonvektoros, gépekkel felszerelt, erkélyes, 3. emeleti lakás kiadó. Albérleti díj + rezsi + 2 havi kuació. Tel.: 20/578-6848 * Remsey krt-on másfél szobás, erkélyes, fsz-i, bútorozott lakás kiadó. 60 eFt + rezsi. Tel.: 30/229-8972 * Klapkán albérletbe kiadó szoba + konyha + wc, melegvíz nincs. Tel.: 30/273-5206 * Gödöllőn 70 nm-es, 3 szobás, bútorozatlan kertes családi ház garázzsal, hosszú távra kiadó 2006. május 1-től. 2 havi kaució szükséges. Érd.: 417-344 * Gödöllőn Erzsébet királyné krt-on 64 nm-es, nappali + szoba + félszobás lakás kiadó. 53 eFt + rezsi. Tel.: 30/3834-910 * Mogyoródon a HÉV-megállóban 90 nm 2 szoba összkomfortos házrész kocsibeállóval, kábeltévével, 2-3 főnek, 47.000 Ft + rezsiért kiadó. Csak hosszú távra! 2 havi kauciót kérünk. Érd.: 20/430-0348, 28/441-038 20 órától * Gödöllőn a Szent János utcában április 1-től szoba kiadó. Tel.: 30/978-1087 * Bútorozatlan új lakás garázzsal Gödöllőn kiadó, 60 eFt + rezsi. Tel.: 30/743-5265, 32/477-165, 28/414-083 * Dózsa Gy. úton 3 szobás, berendezett lakás kiadó 04. 01-től. Egyedi fűtésű, kábeltévés, internetes hozzáféréssel. 2 hónap kaució szükséges. Tel.: 70/283-1187, 70/520-6562 * Szép, csendes, 2 szobás, konvektoros lakás a belvárosban nemdohányzónak kiadó. Tel.: 30/350-4346 * Családi háznál - bútorozott szoba - fürdőszoba használattal megbízható egyetemista lánynak kiadó. Érd.: 419-927, 70/266-5851 * Kulturáltan felújított egyszobás, konvektoros lakás nemdohányzó részére kiadó. Tel.: 30/350-4346 * Megbízható albérlőtársat keresek. Bérleti díj: 25 ezer Ft + a rezsi fele. Tel.: 30/388-4706 * Gödöllőhöz közel felújított, 3 szobás családi ház rendezett telken, kocsibeállási lehetőséggel, kedvező feltételek mellett megbízható családnak, egyetemista párnak hosszú távra kiadó. Érd.: 419-927, 70/266-5851 * Kossuth Lajos utcában 2 szobás, 2. emeleti, fűtésmérhető, vízórás, kábeltv-s lakás áprilistól hosszú távra kiadó, bútorozatlanul. 60 eFt/hó + 2 havi kaució. Tel.: 30/2100-125, 70/2193838 Gödöllőn a Kossuth L. utcában magasföldszinti, 1 + 2 x fél szobás lakás hosszú távra kiadó, 55.000,-Ft + rezsi / hó. Tel.: 20/9194-870 * Gödöllőn kiadó bútorozatlan, kétszobás, erkélyes, kábeltévés, felújított földszinti lakás. Konvektoros, egyedi mérőórákkal felszerelt. Tel.: 70/375-7506 * Szent János utcában 4. emeleti kétszobás, gázkonvektoros, erkélyes, redőnyös, otthonosan berendezett, kábeltévés lakás hosszú távra kiadó azonnal beköltözhetően. Tel.: 30/364-7114 * Gödöllő belvárosában 100m2-es új építésű, üzleti célra is alkalmas, jó parkolási lehetőséggel rendelkező igényes lakás hosszútávra kiadó. Érd.: 20-9344135 * Albérlet kiadó, Palotakert 4. emeleti 1,5 szobás gyönyörűen felújított lakás. 55.000Ft/ hó + rezsi. Tel: 06 30/9 076 540 * Gödöllő környékén egyszobás felújított lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 412-614, 17 óra után KIADÓ * KIADÓ ÜZLET Gödöllő -Központ - Kossuth L.u.-ban 100m2-es, üzlet vagy irodának kiadó.150.000 Ft/Hó PERFEKT OTTHON KFT / INGATLANBANK Major Zoltán 70/456-2100, Időpont egyeztetés: 28/411-322 Információ: www.ingatlanbank.hu * Gödöllő belvárosában 47m2-es üzlethelyiség kiadó, érd.: 06 30/950-9396 * Üzlethelyiség, garázs kiadó egyéb tevékenység céljára is. Tel: (20) 9455-583. * Irodahelyiségek, raktárak szabadterületek kiadók Gödöllőn autópálya közvetlen lejáratánál. Tel.: 410-206, 30/940-47-65 * Gödöllő központi részén 100 nm lakrész lakásnak, irodának kiadó. Tel.: 30/9585-018 * Gödöllőn, Kossuth L. utcában garázs kiadó. Tel.: 30/9585018 * Cipőbolt bérleti joga árukészlettel együtt átadó. Tel.: 20/4105443
Gödöllői Szolgálat * Gödöllő Kossuth L. utcai üzletsoron 100 nm földszint + 50 nm tetőtérből álló, első-hátsó bejáratú üzlethelyiség jó parkolási lehetőséggel (előtte-mögötte) hosszú távra kiadó. Ugyanitt 50 nm-es helyiség bérbeadó. Tel.: 30/9617-621. * Remsey krt-on 50 nm-es, zárt garázs kiadó. Tel.: 410-949, 18 óra után * Gödöllő Szabadság téren a Cib Bank mellett 50 nm-es, tetőtéri üzlethelyiség kiadó. 100 eFt/hó. Tel.: 30/240-4075 * Kossuth Lajos utcában dupla garázs fele március 20-tól hosszú távra kiadó. 15 eFt/hó. Tel.: 30/2100-125, 70/219-3838 SZOLGÁLTATÁS
* GYORSHITEL: jelzálog, ingatlanfinanszírozás, szabadfelhasználású hitelek, végrehajtáskezelés, BAR-osoknak is jövedelemigazolás nélkül. Érd.: 06-30/3214-112 * ELKÖLTÖZTÜNK!!! SZIGETELŐANYAGOK, DRYVIT rendszer, GIPSZKARTON. 20-30% kedvezmény. NAP 19 Kft. Kerepes, Szabadság u. 105. Tel.: (28) 490-613, (30) 991-3027. * Gyorsszolgálat! Hűtőgép, klímagép, villanybojler, villanyszerelés 0-24-ig, 2 órán belül. Tel.: 30/302-4622. * Gyorszolgálat! 0-24-ig duguláselhárítás vomával, korszerű gépparkkal. Víz-gáz-fűtésszerelés. Tel.: 70/241-8999 * Bútorlapszabászat, FALCO-KRONOSPÁN lapok eladása, szabása, elzárása, bútorgyártás. Tel.: 28/552-145. H-P: 8-17, Szo.: 8-12. Kistarcsa, Szabadság út 8. * REDŐNYJAVÍTÁS ÉS SZERVIZ. Redőny, reluxa, szalafüggöny, harmónikaajtó, napellenző, szúnyogháló, roletta készítés, javítás. Gödöllőn ingyenes kiszállás. Gurtnicserét is vállalunk! Károlyi Péter. Tel/üz.rögz.: 28/452-542, mobil: 20/368-5888. * UTÁNFUTÓKÖLCSÖNZÉS. TEL.: 20/340-4861. * Megbízható brigád vállalja családi házak teljes körű kivitelezését, lakások felújítását (kőműves munkák, burkolás, gipszkarton szerelés, dryvitolás, festés). Gondoljon már most a tavaszi munkák megszervezésére is! Hívjon bizalommal! Tel:20/560-4643 * Gödöllői Hibaelhárító Szolgálat! Csapok, wc-tartályok javításacseréje, csőtörés javítása, víz-fűtésszerelés. Tóth László. Tel.: 30/9229-553. * VÍZSZERELÉS GYORSSZERVÍZ! VÍZSZERELÉS: mosó-, és mosogatógép bekötés, kerticsap-javítás, fagytalanítócsap csere, csaptelepek cseréje, szifoncsere, wc-tartály csere- és javítás. LAKATOS MUNKÁK: lakatosmunkák (előtetők, korlátok, kerítések, biztonsági rácsok, vasszerkezet gyártás). KÁROLYI ÉS TÁRSA. Tel.: 28/452-542, 20/997-4004. * VILLANYSZERELÉS! Villanybojler vízkőtelenítés, konnektor létesítés, elektromos javítások, lámpacsere, hibaelhárítás, villamos hálózat felújítása, vezetékcsere, nyaralók komplett villanyszerelése. KACSÁNDI ÉS TÁRSA. Tel.: 28/452-542, 20/450--6198 vagy 20/208-2925. * PARKETTÁS! Mindennemű parkettamunkák. Kitűnő anyagok, szép munka! Tel.: 70/505-1177
17
18 Gödöllői Szolgálat * TAVASZI KERTTAKARÍTÁS, sövénynyírás, bozótírtás, fűnyírás, gyepszellőztetés és egyéb kerti munkák. Lelkiismeretes, alapos, megbízható munka rendszeresen és alkalmanként is. Tel.: 30/20-200-45, 30/528-7777 * Adótanácsadást, könyvelést vállalunk kis és középvállalkozásoknak. Internetes adóbevallások készítése. Tel.: 30/4020863, 28/407-122 * KÖLTÖZTETÉS, fuvarozás 1-8 tonnáig az ország egész területén, ingyen dobozok, csomagolás, zongora, pianínó, páncélszekrény. Mindent és mindenkor! Molnár József Tel: 421-134; (30) 9593-804 * Megbízható két férfi vállal padlás-pincelomtalanítást, betonozást, kerítésépítést, udvari munkát, stb. Tel.: 20/4121987 * Bőrkabát, bunda, bőrbútorok javítása és tisztítása, festése, bélés - zipzár csere, méretreszabás, szakadások javítása, bővítés is. Időpontegyeztetés. Tel: (20) 924-6466; (20) 3719862; 411-293. * Kárpitozás! Bútorok, autókárpitok javítása, felújítása, áthúzása. Egyedi - kárpitozott - bútorok készítése, megrendelésre! Tel.: 486-029, 70/384-8711. * Pedikűrös házhoz megy Gödöllőn. Tel.: 20/410-1012 * Kőművesmunkát olcsón, garanciával vállalunk. Tel.: 20/5386-187 * Vízmérő hitelesítés, javítás, forgalmazás. Cserekészletet biztosítok. Tel.: 30/9353-230, 37/343-277 * Kerttervezés, építés, kert átalakítás, tavaszi, időszakos vagy állandó fenntartási munkák szakemberekkel! Tel.: 70/2734060 * Redőny - reluxa készítése - javítása. Mintaterem: Kerepes, Szabadság út 187. Tel.: 28/490-045, 20/9794-811 * Kőműves munkák, térburkolás, családi házak építése, felújítása, dryvitolás, ács munkák. Tel.: 20/375-5034 * Villanyszerelés! Családi és vikendházak szerelése, felújítása. Hibaelhárítás 0-24-ig. ELMÜ ügyintézéssel. Tel.: 20/9352138. * Szolgáltatásaink: metszés, télvégi permetezés gyümölcsfákra és örökzöldekre. Gyepszellőztetés és mohaírtás. automata öntözőrendszerek tavaszi megnyitása. Goldoni 8 le-s traktorral talajmarózás. Kérjen árajánlatot. Kószó János Mezőgazdasági Boltja, Gödöllő, Szabadság út 28/b. Tel.: 514455, 20/933-7629 * Kisgépszervíz! Kerti kisgépek, elektromos és benzinmotoros (fűnyírók, kapálógépek, bozótírtók, láncfűrészek, stb). Garanciális és azon túli javítások, szakmai tudással és gyakorlattal. Kószó János Mezőgazdasági Boltja, Gödöllő, Szabadság út 28/b. Tel.: 419-051, 20/579-5729 * ASZTALOS javítást vállal! Elvetemedett ajtók, ablakok, zsanérok, zárak, bútorok javítása, mázolás elötti asztalos munkák, polcok készítése, ablakok és ajtók szigetelése. Tel.: 20/2038-718 * Vállaljuk udvarok rendbetételét, kiszáradt fák kivágását, telektisztítást, teljes körű takarítást, egyben a szemét elszállítását. Házak bontása, teljes körű takarítása. Tel.: 30/4814005 ADÁS~VÉTEL * Jó állapotban lévő mosógép olcsón eladó. Tel.: (20) 9455583. * Eladó 1db Bonanza íróasztal és 1db gyermek íróasztal. Tel.: 30/634-2172. * Phillips faxos telefon (filmpapíros) iár: 20 eFt, szállodai Daewoo hűtőgép eladó, iár: 30 eFt. Tel.: 70/701-4400 * Végkiárusítás! Március 20-tól a Papucsboltban. Gödöllő, Szabadság út 13. (Buszpályaudvarral szemben.) A talpbetét készítés továbbra is működik. Tel.: 20/380-7404 * 6 db Bonanza faragott szék Bonanza konyhaszekrénnyel eladó. Érd.: 411-245, 414-149 * Fehér gyerekszobabútor eladó: 3 db-os polcos-ajtós szekrénysor 15.000 Ft, ifjúsági ágy 5000 Ft, kiságy 1000 Ft, 4 fiókos, kerekes pelenkázó és fürdető szekrény 10.000 Ft, elektromos orrszívó 2000 Ft, összecsukható hálós járóka 4000 Ft, kb 300 db bontott cserép 7 Ft/db. Tel.: 20/568-9214 * Bontott cserép és tetősíkba építhető ablakok eladók. Tel.: 20/924-1257
2006. március 23. * Színes takaros zöldség és virágmagvak, hagymás és gumós virágok: begónia, dália, írisz, liliom, kardvirág! Fasebkezelőj, talajfertőtlenítők, lemosók! Szerszámok, eszközök, gépek. Hétköznap 18-ig, szombaton 16-ig, vasárnap 13-ig várjuk önöket! Kószó János Mezőgazdasági Boltja, Gödöllő, Szabadság út 28/b. Tel.: 514-455 * Bio mustármag csíráztatásra! Kiválóan fogyasztható vajas kenyérrel, levesekben, műzliben. Erős ízű csíranövény, antibiotikus hatású. Tisztítja a nyálkahártyát. Az epére és májra kedvezően hat, csökkenti az emésztési zavarokat. Élénkítő, izomfájdalom enyhítő, vértisztító. 50 gr - 150 Ft. Kószó János Mezőgazdasági Boltja, Gödöllő, Szabadság út 28/b. Tel.: 514455 * 20x40x6000 mm alumínium zártszelvény áron alul - megegyezés szerint eladó. Használt ajtók, nagyméretű ablakok olcsón, használt rekamié, fotelok eladók. Érd.: Gödöllő, Bartók B. u. 8., 418-360 * Pianino eladó. Érd.: 20/236-0775 * Eladó egy jó állapotban lévő PB-gázpalackos tűzhely 1 db palackkal. Tel.: (28) 420-534 * Eladók: jó állapotban lévő, ágyneműtartós ülő-fekvő rekamié (5 ezer Ft), mechanikus futópad (10 ezer Ft), új, bőr diplomatatáskák (8 és 10 ezer Ft), új rokkantjáróka (3 ezer Ft), 8 x 30-as katonai látcső tokkal (12 ezer Ft), kétgurnis fém függönykarnis (1 ezer Ft), 5 db 8 x 9,5 cm-es Elzett ajtózár (1500 Ft), 1 db 7 x 16 cm-es Elzett ajtózár (500 Ft), 2 db, 2,5 x 40 x 40 cm-es, új, tölgy hokedlitető (1 ezer Ft), bőr védősisak (1 ezer Ft). Tel.: (20) 358-5309 TÁRSKERESÉS * Kedves társkeresők! Elfoglaltságuk vagy esetleg önbizalomhiányban nem tudnak ismerkedni, barátot, társat találni, én segítek. Minden korosztály megkereshet! Tel.: 70/546-2484 OKTATÁS * Felnőtt és gyermek ÚSZÁSOKTATÁS Valkón, az általános iskola tanuszodájában. Jelentkezni a 20/582-8397-es számon, Hamar Judit úszásoktatónál. * ABC eladó, kereskedő, boltvezető, vendéglátó üzletvezető (vállalkozó), pénztárgépkezelő, OKJ-s intenzív képzések Veresegyházon. Tel.: 30/857-7300, 30/250-5820 * Pszichotronika - léleksebészet előadást tart Tóth Tibor 2006. 03. 29-én, 18 órakor. Meridián, Gödöllő, Dózsa gy. u. 32. Tel.: 20/312-8305, 20/494-2029
* TOP-TAN:Angol és német nyelvvizsgára és érettségire felkészítő tanfolyamok februártól. Angol tanfolyamok minden szinten, maximum 5 fős csoportokban, bekapcsolódási lehetőség már működö csoportokba. Gödöllő, Szőlő u.16. Mobil: 30-224-75-63, tel: 28-423-744. * Diplomás nyelvtanár vállal angol tanítást, korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést. Tel.: 30/595-8351 * Számítástechnikai tanfolyamok, egyéni foglalkozások, korrepetálás, vizsgára való felkészítés folyamatos kezdéssel. Időpont egyeztetés: 70/248-2841, 423-184 ÁLLAT * 3 éves, nagyon barátságos, játékos, fajtatiszta magyar vizsla szerető gazdit keres. (Mozgásigénye miatt előny a kertesház.) Tel.: 423-461 * Fox terrier lány kiskutyák eladók. Fekete-fehér színűek, oltva, féregtelenítve 13 eFt. Érd.: 20/430-0348, 28/441-038, 20 órától * Labrador kiskutyát keresek. Tel.: 30/224-1627 JÁRMŰ, ALKATRÉSZ * Eladó! Ford Fiesta 1.6 D, jó motorokkal, új akkumulátorral, alacsony fogyasztással, kisebb hibákkal. Érd.: 20/5268-990 * Eladó 36 km-t futott 5 éves Toyota Haice haszongépjármű, 2,5 D, fehér színű, garázsban tatott, első tulajdonostól, vonóhoroggal, csomagtatóval, riasztóval, központi zárral, stb. Iár: 2,6 mFt. Érd.: 30/346-6064
* KUPLUNG, FÉKPOFA, FÉKBETÉT FELÚJÍTÁS GARANCIÁVAL, KPM-H ENGEDÉLLYEL MINŐSÍTVE. Teherautók, személyautók, munkagépek, motorkerékpárok típustól függetlenül. Fékdob, féktárcsa és túlméretes fékpofa szabályozás, Galfer motorfékbetékek forgalmazása. Szerelés igény szerint. www. fekdoktor.hu. GRAND 2100 BT. Gödöllő, Mátyás K. út 103. Tel.: 415966, 20/3303-396. * Zastava GTL 1100, 1998-as évjáratú eladó. Iár: 80 eFt. Tel.: 20/828-9407 * Eladó egy jó állapotban lévő, 1988-as évjáratú, 125 cm3-es Honda MTX Enduro Cross motor. Tel.: (30) 292-3580 * Lada Samarához új gyújtótrafó (2 ezer Ft), gépkocsipumpa (1 ezer Ft), Trabant gk.emelő (1 ezer Ft), 145/155 R-13-as Braun belsőgumi (500 Ft). Tel.: (20/358-5309). * Eladó egy új, 40 kW-os, vegyes tüzelésű kazán oldalsó granulátum adagoló kivezetéssel. Csere lehetőség is érdekel. Tel.: (30) 292-3580 EGYÉB * Mézakció Gödöllőn! Export minőségű akácméz 700 Ft/kg, vegyes, hárs, selyemfű méz 600 Ft/kg áron. 3, 7, 15 kg-os kiszerelésben eladó. Tel.: 28/511-736. * Hastáncosnő fellépést vállal. Tel: (20) 9455-583. * Kiváló minőségű, télálló idared alma kapható, 80 Ft/kg, takarmányalma 30 Ft/kg. Cím: Gödöllő, Erkel F. u. 1., tel.: 411298, 20/4359-650
2006. március 23.
Gödöllői Szolgálat
Vívás – junior országos bajnokság
Két arany- és három ezüst temen sürgölõdõ diákokból tevõdtek össze, de így is naponta több száz ember fordult meg a sporteseményen. A viadal egyben Benkõ Tibor Emlékverseny is volt.
Férfi Kard Március 10-12-én rendezte meg a gödöllői vívóklub a junior országos bajnokságot, azaz a VI. Huniber Kupát és XVII. Benkő Tibor Emlékversenyt. A junior viadalnak immár harmadik alkalommal adott otthont városunk; az idei volt a legsikeresebb. 2006-ban Gémesi Csanád lett a korosztályos magyar bajnok kard egyéniben. Férfi kardcsapatunk szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel (tagjai: Gémesi Csanád, Gáll Csaba, Nagy Ákos, Gémesi Bence, Kovács Bendegúz). Nõi kardban Benkó Réka egyéniben szerzett ezüstérmet, ezen kívül a GEAC nõi kardcsapata is a második helyet szerezte meg (tagjai: Benkó Réka, Nagy Petra, Berczel Nóra, Valkai Zsuzsanna és Kelemen Csiki Tünde). Férfi tõrben nagyon kellemes meglepetésnek voltak szemtanúi a gödöllõi szurkolók, hiszen a még csak 14 éves Kovács Márk a 18-19 évesek között ezüstérmet szerzett. Az egyetemi sportcsarnokban rendezték meg a 2006-os junior országos bajnokságot. A döntõket az egyetem aulájában tartották. A nézõk leginkább a vívók hozzátartozóiból és az egye-
Március 11-én férfi kard számban 44 induló nevezett, köztük 5-en a GEAC-ból. A csoportból minden gödöllõi továbbjutott a 32-es táblára, onnan pedig 4-en a 16-osra. A nyolcas döntõbe már csak Gémesi Csanád (edzõje: Subert László) verekedte be magát. A 8 között a vasasos Hollósi Bencét verte 15-13-ra, így készülhetett az esti négyes döntõre, ahol a szigetszentmiklósi Noseda Tamás várt rá. Csanád õt is meggyõzõ vívással gyõzte le. A döntõben az UTE-s Hamar Balázzsal vívott, aki a korosztályában az egyik legerõsebb ellenfél. A döntõ igen izgalmasan alakult, hiszen 10-7-re Hamar vezetett és Csanádot még piros lappal is büntették. Ezek után remek vívással kiegyenlített 1212-re, majd 15-13-ra nyert vetélytársa ellen. Az 1986-os születésû Gémesi Csanád magyar bajnokként búcsúzott a junior korosztálytól, és ezzel a sikerrel, valamint az idei szezonban elért eredményeivel ranglista elsõként jutott ki a 2006 áprilisában megrendezésre kerülõ dél-koreai junior világbajnokságra. A március 12-én megrendezett junior férfi kardcsapat bajnokságra 8 csapat nevezett. A GEAC a negyeddöntõben a Sopronnal vívott, és 45-28 arányban diadalmaskodott. Az elõdöntõben a Csata csapata következett, és magabiz-
tos 45-32-es eredménnyel ismét a mieink gyõztek. A döntõben a Vasas csapata várt a gödöllõiekre. Igazi döntõ alakult ki, hiszen a két csapat felváltva vezetett és egyik se tudott magabiztos elõnyre szert tenni. A végét azonban a gödöllõiek bírták jobban és az újdonsült magyar bajnok, Gémesi Csanád gyõzelemre vezette a csapatot. A végeredmény 45-43 lett, amellyel a Gémesi Csanád, Nagy Ákos (edzõ: Subert László), Gáll Csaba, Gémesi Bence, és Kovács Bendegúz (edzõjük: Navarrete József) összeállítású csapat kivívta magának a magyar bajnoki címet.
píron erõsebb ellenfelüket a lányok nagy csatában, Benkó Réka vezetésével gyõzték le 4538-ra. A döntõben a Csatával mérhették össze erejüket a lányok. Sajnos ez a csapat nagy falatnak bizonyult a gödöllõieknek, és még Nagy Petra utolsó 15-5-re nyert asszójával is csak kozmetikázni tudták a lányok a 45-29-es végeredményt. Így a GEAC nõi kardcsapata ezüstérmet szerzett a junior országos bajnokságon. A csapat tagjai: Benkó Réka, Nagy Petra, Berczel Nóra, Valkai Zsuzsanna (edzõ: Kurucz Balázs) és Kelemen-Csiki Tünde (edzõ: Kurucz Balázs).
Férfi tőr Női kard A lányok ugyancsak 44-en léptek pástra, amelybõl heten GEAC-osok voltak. Mindenki túlélte a csoportküzdelmeket, viszont a 16 közé már csak Benkó Réka (edzõ: Subert László), Berczel Nóra és Nagy Petra (edzõjük: Kurucz Balázs) tudott bekerülni. A legjobb 8 közé azonban csak az egész nap jó formában vívó Benkó Réka jutott be. Itt megverte a ranglistát vezetõ BSE-s Gergácz Veronikát 15-7-re, aminek nagyon örülhetett Réka, hiszen a korosztály egyik favoritját gyõzte le nagy fölénnyel. Az esti elõdöntõben a még kadet korcsoportú Réka az UTE-s Minda Szilviát verte úgy, hogy egy pillanatra sem engedte ki a kezébõl a vezetést. A döntõben azonban nagy küzdelemben kikapott a vasasos Petõ Rékától, de természetesen így sem kell szégyenkeznie az eredmény miatt. Benkó Réka ezáltal a junior korosztályban is kijutott a dél-koreai világbajnokságra. A vasárnap lebonyolított csapatversenyeken a lányoknál 7 csapat gyûlt össze. A 4-be jutásért a Nagykanizsát verték 45-31-re, a döntõbe jutásért az UTE csapata várt a mieinkre. A pa-
A háromnapos verseny elsõ napján, március 10-én nagyon kellemes meglepetést szerzett Kovács Márk (edzõje: Fekete Gábor), aki 14 évesen, a nálánál több évvel idõsebbeket sorra verte, és a verseny végén kivívta magának a második helyet. A 42 fõs mezõnyben nevezett 8 gödöllõi vívó közül csak Márk jutott be a negyeddöntõbe, ahol sorra MTK-s ellenfeleket kapott. A legjobb nyolc között a nemrég junior világkupát nyert Székit verte 15-12-re, majd az elõdöntõben Kulcsárt gyõzte le 15-12 arányban. Csak a döntõben akadt legyõzõje, Bíró személyében, akitõl szoros mérkõzésen kapott ki 15-12-re. A csapat ezzel végül a negyedik helyet szerezte meg (tagjai: Kovács Márk, Steiner Dániel, Zorkóczy Zoltán és Galambos Gábor). A 2006-os junior-kadet dél-koreai világbajnokságra a gödöllõi juniorok közül Benkó Réka és Gémesi Csanád, míg a kadetek közül Steiner Dániel, Benkó Réka és Nagy Petra jutott ki, négyen öt különbözõ számban. -cs-
Futsal – alagútban a gödöllőiek
Villámtorna a Török Ignác Gimnáziumban
Megtorpantak a Bikák
Győztek a legfiatalabbak
Az elmúlt héten elvesztette idei veretlenségét a Gödöllői Futsal Klub a CsőMontage csapatával szemben. Március 20-án ismét egy teltházas mérkőzésen megvolt a lehetőség, hogy kiköszörűlje a csorbát a csapat, de a listavezető Szentes gárdája kifogott Tóth Gyuláékon. Az elsõ félidei játék alapján azt hihette a szépszámú közönség, hogy sima gödöllõi siker születik, de a szentesi csapat ezt másképpen gondolta, és sikerült döntetlenre hoznia a mérkõzést. A mérkõzés végén a hazai szurkolók érthetõen voltak csalódottak, míg a vendégek nagy fegyvertényt hajtottak végre ezzel a döntetlennel. A helyzet változatlan, élen maradt a Szentes, de egy pontal követik õket a Bikák. A jó hír, hogy a GFK-nak már nincsen rangadója, így nagy esélye van arra, hogy megszerezze az elsõ helyet az alapszakaszban. -TL-
19
17. forduló: Gödöllõi Futsal Klub – Legránd Szentes 4-4 (2-0) Gödöllõi gólszerzõk: Baranyai (2), Lódi, Madarász Elõzõm fordulók eredményei:
16. forduló: Csõ-Montage BFC – Gödöllõi Futsal Klub 7-4 (5-1) Gödöllõi gólszerzõk: Simonyi(2), Lódi, Baranyai
15. forduló: Gödöllõi Futsal Klub – Kanárik 6-4 (3-2) Gödöllõi gólszerzõk: Tóth Sz., Madarász (2), Takó (2)
14. forduló: Gödöllõi Futsal Klub – Berek-Rolád Miskolc 10-1 (7-1) Gödöllõi gólszerzõk: Lódi(2), Simonyi(2), Berkes, Gyurcsányi, Szente, Danczák, Jackes, Baranyai.
2006. március 17-én, pénteken újra összemérte erejét a Polgármesteri Hivatal és a Műszaki Intézet kispályás labdarúgó csapata. A Török Ignác Gimnázium tornatermében megrendezett villámtornán – melyen a gimnázium is képviseltette magát – a hivatal színeiben pályára lépett dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere is. A tornát végül a hazai pályán játszó gimnáziumi csapat nyerte, megelőzve a Polgármesteri Hivatal és a Műszaki Intézet gárdáját.
„MARGITA KUPA“ 2006. A „Margita 344,2“ Turisztikai és Sport Egyesület 3 gyalogos és 3 országúti kerékpáros teljesítménytúrát rendez. Aki legalább 4 rendezvényen részt vesz, az elnyeri a „Margita Kupát“. Aki 5 versenyen indul, az már egy mérettel nagyobb kupát kap. Akik mind a hat rendezvényen részt vesznek és a hosszabb távokat teljesítik, azoké lesz a legnagyobb kupa. Április 2.: Gödöllõ K-30 országúti kerékpáros teljesítménytúra. Május 14.: Gödöllõ K-10080-50 országúti kerékpáros teljesítménytúra. Június 10.: Gödöllõ 30-20 éjszakai gyalogos teljesítménytúra. Szeptember 10.: Gödöllõ K50 or-szágúti kerék-páros teljesítménytúra. Október 8.: Gödöllõ 60-35-20 gyalogos teljesítménytúra A kupáért folyó versenyben az vehet részt, aki rendelkezik igazoló füzettel (ára 900 Ft, mely kapható lesz a rendezvényeinken illetve klubgyûléseinken. A kupák átadása november 7-én, 18 órai kezdettel a gödöllõi Városházán történik. A versenyekrõl felvilágosítás: 28-421-737; 06302-953-666
[email protected] www.margita.fw.hu
20 Gödöllői Szolgálat
2006. március 23.
József Attila: Március NÉMET
1
FOLYÓ
APÓS
FELFOG
IPSZILON
KÉRDÕSZÓ
FÉRFINÉV
NÉVELÕ
MÉTER
MEGTÖRTÉ-
KUTYÁJA
NIK VELE
L FEKETE
E TILTÓSZÓ
AMPER
TONNA
3
4
TÖRÖK FÕTISZT
ISTVÁN BAGLYA
2 RÓMAI
5 AZONO-
KATOLIKUS
SVÉD
HANGOS
AUTÓJEL
SÍTÓJA RÁDIUSZ
ÉNEK! ANGOL
SZINTÉN
LÉTIGE
KIEJTETT BETÛ
EME
PARÁZSLIK
BERAK BÁNAT
FOLYADÉK
ZAMBIA
KETTÕSBE-
AUTÓJELE
TÛ FORDÍTVA
VÍZI ÁLLAT
RÓMAI 50
FORRALT
SZEMÉLYES
VAJ
NÉVMÁS
… VIDI, VICI
ÉSZAK
VÍZI SPORT
ZORRO VÁSÁROL NAGY EDÉNY ITTRIUM
BECÉZETT ENIKÕ
FÖLDET FORGATNA PARKOLÓ
ELLENÉRTÉK
TEHENEM
AZONOS
LEPOTTYANT
SZEM. NÉVM.
BETÛK
ELLENBEN URÁN KETTÕS BETÛ ZÁSZLÓT
KETTÕS-
MOZGAT
BETÛ
NYUGAT
SUGÁR
RÓMAI 5 PÁRATLAN
„A" FAJTÁJA
IDÕJÁRÁSI
ADÓ!
IDÕSZAK
ÉRZÉK-
HÛSÉGES
SZERVE TÉLI
AZONOS
CSAPADÉK
BETÛK
KÁRTEVÕ
NITR. HIDR.
SZEMÉLYES
ÁLLAT
SZAMÁRIUM
NÉVMÁS
OXIGÉN
ASSZONYNÉV TOLDALÉKA SZOMORÚ
FELLÖK LEDÕL ÛRJÁRMÛ
ANGOL EGYÜTTES
UTAZÓ BIZONY … MUTATÓSZÓ
LATIN KÖSZÖNTÉS ÉSZAK
MELLÉK-
KELVIN
ÁLLOMÁSA
KELET
SZÖGBEN
TÉLI SPORT
VAN!
KÁLIUM
VITÉZ
Z
RÓMAI 2
52
Z
SAJÁT KEZÛLEG
BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: 2006. MÁRCIUS 30.
A PETÕFI SÁNDOR MÛVELÕDÉSI KÖZPONT 2 FÕ RÉSZÉRE BELÉPÕT NYERT: Kapcsándi Lajos, Kossuth L. u. 19., Szujó Márta, Szt. János u. 17., Kovács Noémi, Mátyás kir. u. 28. ELÕADÁSÁRA,
Az 9. szám rejtvényének helyes megfejtése: „Vérszopó vad zsarnok a tél / nem enged szóhoz jutni / ám de uralma tûnik / s a tavasz kegyes keze / nyújt nekem most írt sebeimre“ A BAGOLY
1000 FT VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYÁT NYERTE: Ágó Boróka, Dózsa Gy. u. 60. KÖNYVESBOLT
ÉRTÉKÛ
A BESNYÕI GAZDABOLT 1000 FT-OS VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYÁT NYERTÉK: Fürjes Sarolta, Kaffka Margit u. 3., Kreisz Erzsébet, Balháné u. 59.