4
A figyelem középpontjában Nyíregyháza lesz a díszvendége az idei budapesti Utazás Kiállításnak, de a „Nyugat Itthon” rendezvénysorozat elsô eseményén is központi helyen szerepeltek Nyíregyháza értékei.
8
Pásztor Pál(nak) rosszul esett A kicsi színpadi esésbôl egy óvatlan pillanatban baleset lett a Fekete Péter címû zenés darab egyik elôadásán. Tehát van, akinek szerencsétlenséget hozott Fekete Péter.
XX. évfolyam, 5. szám 2013. február 15.
Dámák diadalma a fársángon
Fotó: Máté János
Csokonai után szabadon: bolond lakodalmas bolondozással búcsúztatták a farsangi idôszakot a sóstóhegyi Aranykor Nyugdíjas Klub tagjai
Az építkezés költségvetése lesz az idei Segített a „segít-süti” Nyíregyháza képviselôtestületének februári ülése azzal a tájékoztatóval kezdôdött, mely szerint a megyeszékhely lesz a díszvendége a 36., Budapesten megrendezendô utazási kiállításnak, majd a közel harminc napirend között a város ez évi költségvetésérôl is döntöttek a képviselôk. Az idei büdzsé az egyensúly költségvetése lesz, melyet mûködési hiány és hitelfelvétel nélkül terveztek. SZERZÔ: SIPOS MARIANNA
A napirendek tárgyalása elôtt dr. Kovács Ferenc polgármester tájékoztatta a közgyûlést arról, hogy Nyíregyháza sikeresen pályázott a budapesti Utazás Kiállítás díszvendége kitüntetô helyre, ezzel jó néhány nagyvárost megelôzve, 110 négyzetméteren mutatkozhatunk be a rangos eseményen és ajánlhatjuk városunk értékeit. Elmondta: nemcsak az ismert turisztikai célpontokat fogják bemutatni, hanem
a Sóstó-fejlesztési elképzelések is megjelennek, mely további befektetôk ösztönzését is szolgálhatja. A polgármester invitálta a kiállításra a képviselôket és a városlakókat is. Arról is tájékoztatott, hogy az Utazás Kiállításra vonattal érkezôk igénybe vehetik a MÁV 50 százalékos kedvezményét is. Az elsô napirendek között dr. Kovács Ferenc tájékoztatta a képviselô-testületet a két közgyûlés között történt eseményekrôl, tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban számos kérdés merült fel. Moskovits Károly (MSZP) a korábban már felvetett probléma megoldására tért vissza, ez pedig a sétálóutcára való behajtásokat érintette. Kósa Tímea alpolgármester válaszában jelezte, hogy több megkeresés is érkezett ezzel kapcsolatban a városvezetéshez, a közgyûlés márciusi ülésére elôkészítik ennek megnyugtató szabályozását. Jeszenszki András (MSZP) arra várt választ, hogy mi lesz
a sorsa a használaton kívüli korábbi oktatási intézményeknek, és hová kerültek ezek ingóságai? Kósa Tímea alpolgármester válaszában az ingatlanok hasznosításával kapcsolatban elmondta: folynak tárgyalások az épületek jellegének megfelelô hasznosítására. Hozzátette: errôl még korai lenne beszélni, a tervek szerint márciusban már konkrétumokkal is tudnak szolgálni. Az eszközök sorsával kapcsolatban azt az információt kapta a képviselô, hogy átadásra kerültek a Középfokú Köznevelési Intézményeket Mûködtetô Központ számára. A napirend tárgyalása során az is felmerült, hogy törvény írja elô, hogy 2013. január 1jétôl meg kell változtatni azon közterületek elnevezéseit, amelyek a 20. századi önkényuralmi rendszerhez köthetôek, vitatott esetben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is kérhetô. Dr. Szemán Sándor címzetes fôjegyzô a felvetéshez kap-
csolódva elmondta: közel 10 utcát érint ez a törvény Nyíregyházán. Az önkormányzat – a lehetôségeihez képest – a legtöbbet fogja átvállalni az utcanév-változással járó esetleges kiadásokból a városlakók és a gazdasági társaságok esetében is. Ennek részleteit a hónap végéig kidolgozzák. A közel harminc napirend között tárgyalta a testület a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata adósságának a Magyar Állam által részben történô átvállalását tartalmazó napirendet, és megalkották a megyeszékhely 2013. évi közgyûlését is. Ez utóbbi nagy vitát váltott ki a testület ülésén. (A rendeletek részletei a 3. oldalon olvashatók.) Egyetértett a képviselô-testület azzal is, hogy a jelenleg mûködô központi éjszakai orvosi ügyeleti ellátás mellett, nappali orvosi ügyelet is legyen Nyíregyházán, mely hétfôtôl péntekig 8.00 órától 18.00 óráig fogadja majd a betegeket.
Beteg és fogyatékkal élô gyermekeket támogathattak azok, akik süteményt vagy bögrét vásároltak a Karácsonyi Forgatagban. A gyûjtôakció során több mint 650 ezer forint gyûlt össze, melyet Nyíregyháza polgármestere ünnepélyes keretek között adott át a kedvezményezetteknek. Az önkormányzat kezdeményezésére az advent idôszakában a „Kérlek, Segíts...”, valamint az „Együtt a Fogyatékosokért” Kiemelten Közhasznú Alapítvány számára jótékonysági gyûjtést szer-
veztek. A város vezetôi és ismert személyiségei is árulták a „segít-sütiket”, és az „Egy korty segítség” kampány bögréit is. Dr. Kovács Ferenc polgármester azt mondta: sikeres volt a gyûjtôakció, amelyet egyrészt azért szerveztek meg, mert Nyíregyházát a „Hozzáférhetô város” cím kötelezi arra, hogy támogassa a fogyatékkal élôket, másrészt a karácsony elôtti idôszak alkalmas arra, hogy figyeljünk egymásra, és lehetôségeinkhez mérten támogassuk a rászorulókat.
Fejleszt a Sematic A Sematic központi menedzsmentje az év elején döntött arról, hogy fejleszteni kívánják a nyíregyházi üzemüket. A beruházás elôkészítését úgy felgyorsították, hogy már csak a hatósági engedélyekre várnak és
ha megérkeznek a határozatok, hozzá is kezd a kivitelezô a bôvítéshez. A két és fél milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel 50 új munkahelyet teremt a felvonóiparban érdekelt olasz cég. (Részletek a 3. oldalon.)
Napról napra A HÉT
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Ez is történt az elmúlt napokban 2013. február 7. csütörtök
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere helyszíni szemlét tartott a Szent István utcán a NYÍRVV Kft. által végzett, úgynevezett hideg aszfaltos technológiával történô útjavítási munkálatoknál.
Virágot bontott az állatpark Zöld Piramisában a teafélék családjába tartozó telt virágú kamélia (Camellia sinensis). A színpompás virág „a világ legdrágább virága” megtisztelô cím tulajdonosa. Ez az örökzöld, mélyzöld lombú cserje Kelet-Ázsiában ôshonos.
2013. február 9. szombat Czire Alpár székelykeresztúri fotómûvész munkáiból nyílt kiállítás a mûvelôdési központ Alkotógalériájában. A tárlatot Balázs Attila, Escher Károly-díjas fotóriporter nyitotta meg. („Kultúrházak éjjel-nappal” program)
2013. február 9. szombat Ismét kóstolóval várta a látogatókat a kertvárosi termelôi piac. Ezúttal több mint 50 kilogramm burgonyából készült lapcsánka, amelyet a piacon árusító termelôk ajánlottak fel, és az Ózon Panzió készített el. Az akciók nem titkolt célja a piac népszerûsítése.
2013. február 9. szombat Nyíregyházán tartott elôadást Grandpierre Attila csillagász, zenész. Az ember és a világegyetem viszonyát, a lét kérdéseit boncolgató elôadást a „Kultúrházak éjjel-nappal” rendezvénysorozat részeként rendezték meg a Városmajori Mûvelôdési Házban.
2013. február 10. vasárnap Magyarországról és a környezô országokból érkezett fodrászok, mûkörmösök és kozmetikusok mérték össze tudásukat a szépségipar szakmáinak nemzetközi versenyén, a Szabolcs Kupán vasárnap Nyíregyházán.
2013. február 12. kedd Átadta az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés az egy tonnányi tejes- és gyümölcsleves-dobozokért járó különdíjakat a Jókai Mór Református és a Móricz Zsigmond Általános Iskolának. Az országos akcióban elsôként a nyíregyházi iskolák kaptak jutalomból 100 ezer forintot.
2013. február 13. szerda Elkezdôdött a Bujtosi tó kotrása. A munkálatok során a víz városközpont felôli két kisebb tórészletét tisztítja meg a NYÍRVV Nonprofit Kft. A kotrás során a part mentén mintegy 200 m hosszú és 4–6 m széles sávban felgyülemlett bomló szerves anyagot takarítja a társaság. 2
2013. február 15.
Kiemelt helyen az útfelújítások
A téli idôjárás az utóbbi években idén okozta a legnagyobb kárt a nyíregyházi utakban. Elsôsorban az elöregedett útszakaszok mennek tönkre az erôs hômérséklet-ingadozás miatt. A NYÍRVV Nonprofit Kft. az úgynevezett hideg aszfaltos eljárással folyamatosan végzi a város útjainak javítását. Eddig 50 tonna hideg aszfaltot használt fel a társaság, és elôreláthatóan még további 50 tonna szükséges. A Szent István utcán 15 éves a burkolat, már itt is láthatóak az elöregedés jelei, ez teszi szükségessé a helyreállítást. A Szent István utcát követôen a Hatzel tér térsége, a Nádor, Honvéd, Róka és Rózsa utcák következnek, mert az utak karbantartását jellemzôen városrészenként végzi a társaság.
Kérjük a lakosságot S bár a városüzemeltetés gôzerôvel és igen eredményesen dolgozik, az idén már 132 utcában jártak az útjavító munkások, a kátyúkból nagyon
sok van. Az elöregedett utak állapotát a hideg idôjárás nagymértékben rontja. S mivel az utak állapotáról a legvalósabb képet a közlekedôk ismerik, ezért kérjük a lakosságot, hogy továbbra is hívják folyamatosan a NYÍRVV-t, és jelentsék be a kátyúkat, úthibákat. – A képviselô-testület csütörtökön tárgyalta a város költségvetését, amiben már kiemelten foglalkozunk az utak (földutak) állapotának javításával, biztosítva erre a megfelelô összeget. A város gazdasági helyzete stabilizálódott, most érkeztünk el oda, hogy már az építkezésre fordíthatjuk energiáinkat és forrásainkat. Ez közös eredmény, minden városlakónak van szerepe benne, méltán lehetnek büszkék rá – mondta dr. Kovács Ferenc. A szennyvízcsatornázási munkálatokban érintett utakra vonatkozóan
kiemelte: a Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási program támogatási rendszere a csatornázással érintett utcák vonatkozásában csak a sávos úthelyreállítást támogatja, azonban a város 2013. évi költségvetésében külön forrást tervez biztosítani ezen utcák esetében a teljes helyreállításhoz.
Áprilisban kezdôdhet a meleg aszfaltozás A hideg kátyúzást követôen a meleg aszfaltos technológiával folytatódik az utak helyreállítása, melyhez a NYÍRVV Nonprofit Kft. a tavalyihoz képest kétszer annyi – 1000 tonna –, csaknem 55 millió forint értékû meleg aszfaltot tervez felhasználni. Ezeket a munkálatokat a technológia miatt azonban legkorábban csak áprilisban lehet majd elkezdeni.
Nôtt az influenzások száma a megyében Harminckét százalékkal emelkedett az influenzaszerû megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma SzabolcsSzatmár-Bereg megyében az elôzô héthez képest. Százezer lakosból 324-en keresték fel háziorvosukat panaszaikkal. A páciensek 56 százaléka 15 éven aluli, közülük is az óvodáskorú gyermekek, a 3–5 évesek körében a legmagasabb a betegek száma. Sok fiatal felnôtt is orvoshoz fordult
az elmúlt napokban a megyében, a 60 év felettiek között viszont kevés azok száma, akik influenzaszerû tüneteket észleltek magukon. Láz, köhögés, izomfájás, rossz közérzet – ezek az influenza legjellemzôbb tünetei. Mivel ez egy vírusos betegség, elsôsorban a tüneteket lehet kezelni láz- és fájdalomcsillapítással. Emellett fontos, hogy kipihenjük a betegséget, valamint fogyasszunk renge-
teg folyadékot és C-vitamint. Dr. Magyar Veronika, megyei tisztifôorvos elmondta: – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az eddigi adatok alapján további megbetegedésekre lehet számítani, várhatóan még egy hónapig nôni fog az influenzás betegek száma. Az országban Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és SzabolcsSzatmár-Bereg megyében van a legtöbb influenza vírussal fertôzött.
Sajtóközlemény Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere 2013. február 4-én döntött egy tényfeltáró munkacsoport létrehozásáról, annak érdekében, hogy a Nyíregyházán található Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által használatba vett eszközök körül kialakult helyzetet megvizsgálja. A munkacsoport azzal a céllal jött létre, hogy az elmúlt napokban a sajtóban egymásnak ellentmondó, sok esetben megalapozatlannak, a valós tényekkel ellentétesnek tûnô információk nyomán kialakult helyzetet objektív és elfogulatlan módon feltárja. A vizsgálat megnyugtató módon zárult. A munkacsoport az átadás-átvétel körülménye-
inek feltárását követôen az alábbi megállapításokat tette: Nyíregyháza MJV tulajdona semmilyen módon nem sérült, az eszközök átadás-átvétele szabályszerûen, megfelelô dokumentáltsággal történt. Az eszközök az intézmények elôzetes felajánlása alapján kerültek átadásra. Az intézményi eszközök nyilvántartásában lévô hiányosságokból fakadóan 6 intézmény esetében tárt fel adminisztratív jellegû hibákat a munkacsoport. Ezek kijavítására dr. Kovács Ferenc polgármester azonnali intézkedést kért az intézményektôl. Nyíregyháza, 2013. február 8. Rendes Sándor sajtószóvivô
A hét témája AKTUÁLIS
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Több mint kétmilliárdból bôvít a Sematic Két és fél milliárd forintból bôvíti nyíregyházi gyárát a Sematic csoport. A felvonóiparban érdekelt olasz multi 2008-ban telepedett le az ipari parkban. A cég a jelenlegi üzemcsarnokát fejleszti és új technológiákat telepít a szabolcsi megyeszékhelyre. A beruházással 50 új munkahelyet is teremtenek.
várnak és ha megérkeznek a határozatok, hozzá is kezd a kivitelezô a bôvítéshez. A meglévô csarnokhoz építik hozzá az új egységet. A cég profilja ettôl nem fog változni, ahogy most is, felvonóal-
katrészek, liftkabinok gördülnek majd le a szalagokról. A változás annyi, hogy olyan új technológiát hoznak a nyíregyházi ipari parkba az olaszok, ami idáig nem volt itt. A teljesen automatizált, 60 méter
SZERZÔ: Z. PINTYE ZSOLT
A Sematic központi menedzsmentje az év elején döntött arról, hogy fejleszteni kívánják a nyíregyházi üzemüket. A beruházás elôkészítését úgy felgyorsították, hogy már csak a hatósági engedélyekre
hosszú, darabonként 3 millió eurós gépek segítségével elôre fóliázott lemezdarabokból kész liftajtók jönnek majd létre. Ugyan az automata gépek mûködtetése nem sok ember közremûködését igényli, a 2,5 milliárdos beruházás során a jelenlegi 130 fôs állományt további 50 fô felvételével tervezik bôvíteni. Kováts Attila ügyvezetô elmondta, fôként CNC kezelôkre lesz szükségük, akiket rövid tanfolyamon képeznek majd tovább, ezen kívül pedig mérnökállásokat is hirdetnek. A nyíregyházi önkormányzat üdvözölte a beruházást, amit a multi tulajdonosa személyesen jelentett be a polgármesternek. Dr. Kovács
Ferenc azt ígérte a tulajdonosnak, ahogy a LEGO fejlesztése esetében, minden segítséget megadnak a Sematicnak is és igyekeznek felgyorsítani az engedélyek beszerzését. Dr. Kovács Ferenc hozzáfûzte, a szabolcsi megyeszékhely az elmúlt egy évben fejlesztési központ lett. A Sematic és az áprilisban alapkôletételre készülô LEGO elôtt többek között az Eissmann, a Hübner, a Continental csoport, a Michelin és Raiffeisen is Nyíregyházán fektetett be. Az ide érkezô
tôke értéke pedig több milliárd forintra rúg. Több száz új munkahelyet is teremtettek, családok százainak biztosítva megélhetést és biztos állást. A Sematic Hungária tervei szerint a bôvítés nyárra elkészül és augusztusban már termelés is folyik majd az új csarnokban. A létszámbôvítést pedig egy év alatt hajtják majd végre. A multinál szó van további bôvítésekrôl és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy az új ipari parkban is csarnokot építenek.
Új technológiát hoznak a nyíregyházi ipari parkba az olaszok
A költségvetés biztosítja a biztonságos mûködést Nyíregyháza képviselô-testülete februári ülésén megalkotta az önkormányzat 2013. évi költségvetésrôl és a költségvetés vitelének szabályairól szóló rendeletét, és a testület elé került Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata adósságának a Magyar Állam által részben történô átvállalásáról szóló napirend is. A költségvetési rendelet tervezetbôl kitûnik, hogy 2013. év-
ben a legjelentôsebb változás, hogy az önkormányzat által korábban ellátott feladatok jelentôs részét az állam közvetlenül biztosítja, a helyi önkormányzatok inkább a sajátosan helyi feladatok szervezését végzik majd. Ez évtôl az államigazgatási feladat- és hatáskörök döntô többsége az államigazgatási szervekhez, a járási hivatalokhoz kerültek. Az oktató-nevelô tevékenységet ellátó intézmények fenntartását a Klebelsberg Kunó Intéz-
ményfenntartó Központ vette át. A helyi önkormányzatok számára kötelezô feladatot továbbra is törvény írhat elô az önkormányzatok eltérô adottságait (gazdasági teljesítôképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve. A közgyûlés novemberi ülésén hagyta jóvá Nyíregyháza város 2013. évi költségvetési koncepcióját, melynek alapelveit szem elôtt tartották a költségvetés elôkészítése során.
Felhatalmazta a testület a polgármestert A Magyarország 2013. évi központi költségvetésérôl szóló törvényben foglaltak alapján a központi költségvetés az 5000 fô feletti lélekszámú önkormányzatok 2012. december 31. napján fennálló adósságát részben átvállalja. Az adósság-átvállalás mértékérôl szóló megállapodás aláírásának feltétele, hogy a közgyûlés határozatban nyilvá-
nítsa ki az önkormányzat részvételi szándékát az állami adósság átvállalásában, valamint felhatalmazást adjon a polgármesternek az adósságátvállalással kapcsolatos feladatok lebonyolítására az adósság-átvállalási folyamatban az önkormányzat képviseletére – ezért tárgyalta a napirendet a februári közgyûlés. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata – a BM honlapon közzétett adatszolgáltatás alapján legalább
– 50 százalékos mértékû adósság-átvállalásra jogosult. Az átvállalás pontos mértéke 2013. február 28-áig konkretizálódik majd, mivel ettôl a mértéktôl az államháztartásért felelôs miniszter és a helyi önkormányzatokért felelôs miniszter az önkormányzattal megkötendô megállapodásban – különösen indokolt esetben – felfelé eltérhet. (A közgyûlésrôl további részleteket következô lapszámunkban olvashatnak.)
2013. február 15.
3
A hét témája AKTUÁLIS
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
A figyelem középpontjában turisztikai értékeink Nyíregyháza lesz a díszvendége az idei budapesti Utazás Kiállításnak, mely az év legnagyobb turisztikai vására, és a fôvárosban nemrégiben indult, „Nyugat Itthon” rendezvénysorozat elsô eseményén is központi helyen szerepelt az Észak-Alföldi régió turisztikai kínálata – különös tekintettel Nyíregyháza értékeire. SZERZÔ: SIPOS MARIANNA
Turizmus kortárs irodalmi szemmel. Pálinka- és borkóstolás közben, az elsô rendezvény Újnyugatos Irodalmi Kör alkotóinak az Alföldrôl – kifejezetten erre az alkalomra – írt mûvei hangoztak el. Az irodalmi bemutatkozás mellett Peszeki Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának marketingmenedzsere az Észak-Alföldi régió turisztikai kínálatát mutatta be. A turisztikai szakember Móricz Zsigmond tollából származó idézettel kezdte a virtuális barangolást. „Az országnak ez a legtávolabbi része. Az ország legcsodálatosabb darabja, a történelmi Magyarországnak utolsó tündéri mezeje” – Móricz Zsigmond sza-
4
2013. február 15.
vai ma is helytállóak, valóban az ország legcsodálatosabb térsége – kezdte Peszeki Gergely. Az idô rövidsége miatt csak a teljesség igénye nélkül tudott szólni a régió turisztikai kínálatáról, Nyíregyháza bemutatását egy „legendával” kezdte. 200 esztendeje történt, hogy az idejét és a pénzét Bécsben mulató földesúr megneszelte, hogy Nyíregyházán magasra szökött a mák ára. Meg is írta gyorsan az ispánjának, hogy vessen be azonnal ezer holdat mákkal.
lós hajója a Nyíregyházi Állatpark. A földrészeken átívelô bemutató a kezdetektôl fogva az alapkoncepciója volt a park megálmodóinak. De nem mehetünk el szó nélkül a város fürdôkomplexumai mellett sem, melyek a szórakozáson túl a gyógyulni vágyókat is várják, hiszen gyógyvizeinek köszönhetôen mára a Gyógyfürdô nevet is bátran viselhetik – vázolta fel dióhéjban Nyíregyháza turisztikai értékeit a „Nyugat Itthon” rendezvényén Peszeki Gergely.
Egy év múlva derült csak ki, hogy a levélben ékezet nélkül szerepelt az elvetendô mag, így a derék ispán makkal ültette be a területet mák helyett. Így keletkezett a Nyírség egyik legszebb erdeje, a Sóstói erdô, amely napjainkban egy különleges mikroklímájú üdülôhely, számos fürdôvel, selymes vizû tóval, az állatparkkal és múzeumfaluval. Másfél évtized tudatosan tervezett szakmai munkásságának jóvoltából lett Nyíregyháza vendégforgalmának a zász-
Az Utazás Kiállítások állandó szenzációi A megyeszékhely két legismertebb turisztikai látnivalója – a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstó-Gyógyfürdôk – nélkül elképzelhetetlenek a turisztikai vásárok is. Az idei budapesti Utazás Kiállításon még inkább a középpontba kerülnek, hiszen a rendezvény díszvendége Nyíregyháza lesz.
Állati képviselôt küldenek A Nyíregyházi Állatpark az elmúlt években is nagyon népszerû volt az ország legnagyobb turisztikai vásárainak résztvevôi körében, de most,
hogy Nyíregyháza a budapesti Utazás Kiállítás díszvendége lesz, kiemelt figyelmet kapunk majd – nyilatkozta lapunknak a Nyíregyházi Állatpark igazgatója. Gajdos László arról is beszámolt, hogy a létesítmény nevét sokan ismerik már a megyehatáron túl is, hiszen a Nyíregyházi Állatpark nem egy átlagos, szokványos állatkert. Megpróbálja eltüntetni a határokat ember és állat között, hogy aki nálunk jár, azt érezhesse, valóban vadregényes tájakon kalandozik. Az idei kiállításon is jelen lesz egy „állati” képviselô is, aki idôrôl idôre szórakoztatja
majd a vásárlátogatókat. Ô egy arapapagáj, aki biztosan rövid idô alatt válik majd a látogatók kedvencévé. De a nyíregyházi standhoz érkezôk, folyamatosan vehetnek részt ismeretterjesztô játékokban, az állatparkkal kapcsolatban.
Széles palettát kínálnak Az utazási kiállítás remek lehetôséget kínál a Sóstó-Gyógyfürdôk Zrt. számára is, hogy bemutassa az utazás iránt érdeklôdô nagyközönség számára azt a széles szolgáltatási
palettát, mely az elmúlt két esztendôben került kialakításra. A megújult Parkfürdô, mely már csak környezeti adottságai révén is párját ritkítja, roppant vonzó célpont a kikapcsolódni vágyók számára. A kiállításon még szélesebb körben mutathatják be az ország egyik legújabb és legmozgalmasabb strandját, a családok számára kínált állandó programokat, az egyre nagyobb érdeklôdésre számot tartó rendezvényeket, az ország legnagyobb vízi koktélbárját és a hozzá kapcsolódó éjszakai fürdôzést, illetve azt a lehetôséget, miszerint a nyári szezonban egy belépô-
jeggyel látogatható a Park- és az Aquarius Élményfürdô. Itt lesz igazán nagy jelentôsége annak a munkának, melynek eredményeképp országos minôsítésû gyógyfürdôintézmény lett az Élményfürdô és a Fürdôház. A csomagajánlatok elkészültek. Olyan vonzó és egyedülálló ajánlatokat alakítottak ki, melyek a családok és a gyógyulni vágyók igényeire koncentrálnak. Prospektusaik hat nyelven szólnak a távolról érkezôkhöz – mondta el megkeresésünkre dr. Podlovics Roland, a SóstóGyógyfürdôk Zrt. vezérigazgatója.
A hét témája INFORMÁCIÓK
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Júliusban tovább csökken a rezsi Tíz százalékkal csökken a víz, a szemétszállítás, a csatorna, a palackos gáz és a kéményseprés díja július elsejétôl Nyíregyházán is. Ezt jelentette be dr. Kovács Ferenc a gyulai frakcióülés után. A polgármester elmondta, a csökkentés technikai megvalósítása bonyolultabb mint a gáz és a villanyár mérséklése, mert az önkormányzatnak több uniós kötelezettségvállalása van, amely érinti a közszolgáltatásokat. SZERZÔ: Z. PINTYE ZSOLT
Dr. Kovács Ferenc elmondta, a következô hónapokban azt kell alaposan megvizsgálni, hogyan fogják a csökkentés feltételrendszereit kidolgozni. A pénztárcakímélô lépést
ladékszállítás díjának csökkentése bonyolultabb kérdés, mint a villamosenergia- és a gázár mérséklése. Az önkormányzatok egy része ugyanis uniós források felhasználásá-
val modernizálta a víz- és szennyvízhálózatát, vagy éppen a hulladékkezelést. Az EU-s projektekben pedig meghatározták, hogy a közmûcégeknek mekkora bevé-
telt kell elérniük, hogy a beruházások fenntarthatóak legyenek. A csökkentéssel azonban veszélybe kerülhetnek a szerzôdésben vállalt kötelezettségek. A Megyei Jogú
Városok Szövetsége ezért úgy határozott, megvizsgálják ezeket a szerzôdéseket, hogy a rezsicsökkentéssel az uniós finanszírozás is megmaradjon.
Jól jön mindenkinek a megtakarítás
ugyanakkor páratlannak nevezte, amelyre még nem volt példa Magyarországon, de még Európa más országaiban sem. A Megyei Jogú Városok Szövetsége, melynek Nyíregyháza is a tagja, ugyanakkor úgy véli, a víz, szennyvíz és a hul-
Nyíregyházán is örömmel fogadták a fogyasztók a kormány intézkedéseit
Tíz százalékkal olcsóbb január elseje óta a gáz, a villany és a távhô. A napokban kipostázott számlák már az olcsóbb szolgáltatási díjakat tartalmazzák. Nyíregyházán is örömmel fogadták a fogyasztók a kormány intézkedéseit. SZERZÔ: SIPOS MARIANNA
Mogyorósiné Makár Zsóka nagy örömmel fogadta a februárban érkezô közüzemi díjakat. Azt mondja, már az is öröm, ha nem emelkednek a szolgáltatási díjai, de üdvözölte a kormány rezsicsökkentô intézkedéseit, és dicsé-
Tisztelt Fogyasztóink! Nyíregyházi Távhôszolgáltató Kft. Nyíregyháza, Népkert u. 12.
Gondjai vannak a fûtési és a melegvíz-számlák fizetésével? A Nyírtávhô Kft., Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Humán-Net Alapítvány segítségével a következô lehetôségeket ajánlja fel adóssága rendezéséhez: 1. Nyírtávhô Kft. segítségével Részletfizetési megállapodást köthet a Nyírtávhô Kft. Ügyfélszolgálati Irodájában (Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 4-6. I. emelet 106.), munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére. Ügyfélfogadási idôpontok: Hétfô, kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:
08.00–15.00 08.00–20.00 10.00–15.00 08.00–13.00
2. Humán-Net Alapítvány segítségével Támogatással segíti adósságának rendezésében Nyíregyháza MJV Önkormányzata azokat a rászoruló családokat és személyeket, akik lakhatással kapcsolatos, felhalmozott adóssággal rendelkeznek (banki hitel kivételével). Az adósságkezelés során a Humán-Net Alapítvány szakemberei a jogszabályokat figyelembe véve megvizsgálja a család jövedelmi helyzetét, majd kezdetét veszi az ügyfél, a tanácsadó és az önkormányzat aktív együttmûködésén alapuló adósságkezelési folyamat. Ügyintézés: Humán-Net Alapítvány – Nyíregyháza, Körte u. 41/A. Telefon: 42/401-652 3. Nyíregyháza MJV Önkormányzata segítségével Az önkormányzat a következô támogatásokat nyújthatja, ha a fogyasztó a törvény által elôírt feltételeknek megfelel: – Adósságcsökkentési támogatáshoz kapcsolódó lakásfenntartási támogatás – Normatív lakásfenntartási támogatás – Lakhatást segítô támogatás Ügyintézés: Polgármesteri Hivatal Ügyfélcentruma – Nyíregyháza, Rákóczi utca 4.
Ne halmozza tovább kifizetetlen számláit, kérjen segítséget! Tisztelettel: NYÍRTÁVHÔ KFT.
retesnek nevezte a szolgáltatók gyors reagálását is.
Zsóka elmondta, hogy nyugdíjasként igen takarékosan él,
így sokat jelent neki az a kettôezer forint is havonta, ami megmarad. Úgy fogalmazott: ha még az összeg havonta látszólag nem is jelent sokat, de mindenképpen könnyebbé teszi a mindennapi megélhetést. Zsóka úgy véli, a rezsicsökkentésnek köszönhetôen, az egyéb emelések nem viselik meg annyira a pénztárcát és megtartható a korábbi életszínvonal. De ha éves szinten nézzük a megtakarítást, az 24 ezer forintot jelent – még ilyen kis összegnél is –, amibôl akár egy hajdúszoboszlói nyaralás is kitelik – mesélte örömmel Mogyorósiné Makár Erzsébet.
Akár 6,7 millió forint állami támogatás is elérhetô az OTP Banknál A lakásvásárláskor érdemes körültekintôen mérlegelni a finanszírozási lehetôségeket, hiszen jelentôs összeget lehet megtakarítani az elérhetô állami támogatások igénybevételével, illetve a megfelelô banki konstrukciók kiválasztásával. Hitelfelvétel esetén az állami kamattámogatás, a vissza nem térítendô lakásépítési támogatás, vagyis a szocpol, és a Lakástakarék együttesen is igénybe vehetô. Ha ezeket az állami támogatásokat optimális mértékben mind igénybe vesszük, akár 6,7 millió forint elôny is elérhetô – tudtuk meg Barkó Józseftôl, az OTP Bank Északkelet-magyarországi Régiójának ügyvezetô igazgatójától. A legmagasabb támogatási összegben egy legalább 4 gyermekes, minimum 110 négyzetméteres, új építésû, alacsony energiafogyasztású lakásba költözô család részesülhet. Számukra egy 15 millió forintos Otthonteremtési lakáshitel felvételével az állam
közel 2,93 millió forint kamattámogatást biztosít, míg szocpollal további 3 250 000 forintot lehet igénybe venni. Mindezeken felül megéri Lakástakarékot is kötni, mivel ennek a konstrukciónak köszönhetôen szerzôdésenként további évi 72 000 forint, 4 év alatt 270 000 forint, két Lakástakarék szerzôdés esetén összesen 540 000 forint állami támogatáshoz juthatnak a hitelfelvevôk. A fenti állami támogatásokkal öszszesen optimális esetben 6,7 millió forint elôny is elérhetô új lakás vásárlása vagy építése esetén. „Ha az elôbbi példát egy átlagos, 2 gyermekes családra nézzük meg, akik egy 80 négyzetméteres, „A” energiaosztályú új ingatlanba költöznének, melyhez 10 millió forint Otthonteremtési hitelt vesznek igénybe és további két Lakástakarék szerzôdést kötnek, a támogatás mértéke a következôképpen alakulna: 1,68 millió forint kamattámogatásra, 1,1 millió forint szocpolra és az LTP után járó 540 ezer forint támogatásra lennének jogosultak, ami közel 3,3 millió forint állami támo-
gatást jelentene” – tájékoztatott Barkó József. „Az OTP Banknál mindhárom támogatás egy helyen elérhetô.” A hitelhez kapcsolódóan azonban vannak egyszeri (induló) és rendszeres kiadások. Ezeket is érdemes alaposan megismerni. Az induló, vagy egyszeri költségek – például a hitelbiztosítéki érték megállapítási díj, hitelkeret-beállítási jutalék, vagy a közjegyzôi díj – elengedése komoly megtakarítást jelenthet. Az ügyvezetô igazgató a megfelelô konstrukció kiválasztásával kapcsolatban elmondta: „Az új állami otthonteremtési támogatások kedvezô lehetôségeket kínálnak a családoknak a lakáscélú kiadásaik finanszírozásához. A hitelfelvételt most meghosszabbított díjelengedési akcióval is támogatjuk, amellyel mintegy 80 ezer forint spórolható meg a kezdô költségekbôl (egy átlagos 5 millió forint összegû lakáskölcsön igénylése esetén).” (x) 2013. február 15.
5
Napról napra HÍREK
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Fiatalítják az Északi temetô fasorait Kiváló minôsítés A nyíregyházi Északi temetôt sokan tartják a nyugalom szigetének. Nem csak azok mennek a sírkertbe, akik elhunyt hozzátartozóikra kívánnak emlékezni, hanem azok is, akik csak sétálni szeretnének az árnyas fák alatt. Csak kevesen tudják, hogy a „morgóban” 530 fa ad árnyékot nyaranta. A növények egy része viszont már vágásérett, így hamarosan fiatal csemeték veszik át a helyüket. SZERZÔ: SIPOS MARIANNA
A nyíregyházi Északi temetô egyik jellegzetessége, hogy a sétányokat két oldalt fasorok szegélyezik. Minden tavasszal láthattuk, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében a szakemberek egészségügyi favágásokat végeznek. Az elhalt ágakat, gallyakat eltávolították a sírkert fáiról. Az idén azonban elkezdôdik egy nagyobb lélegzetvételû munka a temetôben február 18-án,
mely a faállomány fiatalítását célozza meg – kezdte a tájékoztatást Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója, a hétfôn induló munkákkal kapcsolatban. A cégvezetô elmondta: a napokban kezdik eltávolítani a Korányi Frigyes utcával párhuzamosan álló jegenyenyár fasort, mely megérett a vágásra. A munkálatok 40 növényt érintenek. Mindenkit szeretne megnyugtatni, hogy a fasort pótolni fogják ôsszel. Azért nem a tavaszi idôszakban történik a csemeték ültetése,
mert egy új „rothasztásos” eljárásnak köszönhetôen a hatalmas fák gyökérzetét nem kell eltávolítani, hanem elbomlik a nyár folyamán. Így ôsszel már nincs akadálya, hogy földlabdás, termetes, többéves fiatal növények kerüljenek a helyükre. Szekrényes András azt is elmondta: természetesen az idén
tavasszal is megtörténik a többi fa gondozása is, ahogy azt már megszokhatták a városlakók. A faállomány teljes fiatalítását 5–10 év alatt szeretnék elvégezni úgy, hogy tavaszonként az utakat szegélyezô fasorok egyikét kivágják, majd ôsszel pótolják. Ezzel az ütemezéssel a munkák ideje alatt is megmarad a temetô árnyas jellege. Az igazgató arra is kitért, hogy a munkálatok során nagy gondot fordítanak majd arra, hogy ne zavarják a szertartásokat, folyamatosan szállítják majd el a keletkezett hulladékot, hogy ne zavarja a temetôbe érkezôket. A cégvezetô arra is kitért, hogy a most kivágott fát tüzelôként használják majd, így a fûtési költségbôl származó megtakarítást fordítják a növények pótlására.
Ôsszel földlabdás, termetes, többéves fiatal növények kerüljenek a kivágott jegenyenyárfák helyére
Nem sérül a betegellátás Megújul a sóstói Fürdôház. A 140 millió forintos beruházásból 61 millió forint vissza nem térítendô támogatást nyert a SóstóGyógyfürdôk Zrt., melyet a Fürdôház Panzió felújítására költenek: egy háromcsillagos hotel lesz az egykori szállóból. A beruházás többi részét önerôbôl finanszírozzák. Az átalakítás a Fürdôház gyógyászati részlegét is érinti, de a betegellátás zavartalan marad. SZERZÔ: PATAKI GABRIELLA
Létrák, állványok, fémlemezek, gipszkartonok, üveggyapot, levert vakolat és sok por. A Fürdôház Panzióban február elején felújítási munkálatok kezdôdtek, az épület hamarosan teljesen átalakul. A komplex beruházás során az emeleten található panzió helyett egy nívós szállót, a földszinten pedig egy szebb és komfortosabb gyógyászati és wellness részt alakítanak ki. – Az elmúlt években 25 százalékkal csökkent a magyarországi panziók forgalma. A Parkfürdônek és az Aquarius Élményfürdônek köszönhetôen azonban Sóstón nô a vendégek száma, ezért fontosnak éreztük, hogy ha már ilyen 6
2013. február 15.
szép fürdôhelyeink vannak, legyen egy hozzájuk méltó szállónk is. Akik ellátogatnak Sóstóra, megérdemlik a háromcsillagos pihenést – mondta a felújításról Podlovics Lajos, a Sóstó-Gyógyfürdôk Zrt. marketingigazgatója. A panzió hotellé alakítása során önerôbôl az épület földszintjén található gyógyászati és wellness részleget is megszépítik a kor igényeinek megfelelôen. A vendégek már tudják, hogy hamarosan átalakul kedvenc fürdôhelyük. A munkálatok egyelôre nem zavarják sem a gyógyászati ellátást, sem a wellness részen pihenni vágyókat, késôbb viszont már hangos zajjal és komolyabb terheléssel járó munka kezdôdik a Fürdôházban. – A gyógyászati eszközök át-
telepítésére február 20-21-én kerül sor, ezért ezeken a napokon gyógyulni nem, de wellnessezni még lehet a Fürdôházban. Február 22-én vi-
szont bezárja kapuit az épület, a gyógyellátást ekkor az Aquarius Élményfürdôbe helyezzük át, ahol zavartalanul folytatódnak a kezelések – mondta Podlovics Lajos. A gyógyellátásra bárki jogosult, aki mozgásszervi vagy reumatológiai problémákkal küzd, és szakorvosi beutalója van. A betegek mellett a pihenni vágyók is látogathatják az Élményfürdôt, így a beruházás egyetlen napjára sem kell nélkülöznie a fürdôzés szerelmeseinek a sóstói kikapcsolódást. A megszépült háromcsillagos Fürdôház Hotel a tervek szerint június 15én nyitja meg kapuit a látogatók elôtt.
az Egészségügyi Karnak
Kiváló minôsítéssel újabb 6 évre akkreditálta a Debreceni Egyetemet és karait, így a Nyíregyházán mûködô Egészségügyi Kart is a Magyar Felsôoktatási Akkreditációs Bizottság. Az intézményben több újdonság is várja a hallgatókat. Bôvül a védônô szak tanterve, mostantól kötelezô tantárgyként oktatják a méhnyakszûrés ismereteit, és a karon új felsôoktatási szakképzést is indítanak. SZERZÔ: FERENCZIK ADRIENNE
Az Egészségügyi Kar 2013 elején sikeresen akkreditáltatta és indítja a 2013/14-es tanévben a Szociális és ifjúsági munka felsôoktatási szakképzést, szociális munka és ifjúságsegítô szakirányon. Az új 2 éves képzési forma elônye, hogy a bekerüléshez nem szükséges emelt szintû érettségi, a minimálisan elérendô ponthatár 200 pont, és a végzés után a hallgatók folytathatják tanulmányaikat az alapképzésben is, azt rövidebb idô alatt végezhetik el, hiszen a vonatkozó jogszabály szerint tanulmányaik 75 százalékát kötelezô az alapképzésben elfogadni. 2012 végén jelentette meg az intézmény az „Egészségügyi Kari Jegyzetek” sorozat 16. kötetét, Sipos László fôiskolai docens „A gyermek és a bûn” címû tankönyvét, amely egyedülálló Magyarországon. Az Egészségügyi Kar munkatársai a nemzetközi kutatásban is jelentôs eredményeket mutathatnak fel.
Közlemények – ajánlók HIRDETÉS
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Ukrán fiatalok érkeztek A Robert Schuman Intézet szervezésében február 11-én tanulmányút keretében érkezett Nyíregyházára egy önkormányzati dolgozókból és civil szférában aktív fiatalokból álló ukrán csoport. A látogatás célja a tapasztalatcsere két, velük határos EU tagország csatlakozási tapasztalatairól és kapcsolatépítés a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel. Kósa Tímea, Nyíregyháza alpolgármestere fogadta a 40 fôs csoportot a városházán. Jelképes értékû ez a magyarországi találkozó, mivel a város híd szerepet tölt be a magyar-ukrán kapcsolatok fejlesztésében. Alpolgármester asszony elôadást tartott a vendégeknek Nyíregyházáról, az ukrán és az ungvári testvérvárosi kapcsolatokról. Ezután dr. Teschmayer Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal fôigazgatója mutatta be a magyar közigazgatási rendszert.
Kamarai hozzájárulás A kamarai regisztráció elsôdleges célja, olyan világos, átlátható, a gazdasági viszonyokat reálisan tükrözô országos nyilvántartás elkészítése, mely nyilvános és bárki számára térítésmentesen hozzáférhetô a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján. A nyilvántartás alapján nemcsak új üzleti partnereket kereshetnek a vállalkozások és egyéb szervezetek, hanem segítséget nyújt a nagyközönség részére is egy-egy megbízott vállalkozó kiválasztásához. A 2011. évi CLVI. törvény értelmében az ötezer forintos kamarai hozzájárulás megfizetése kötelezô minden vállalkozás számára, tárgyév március 31. napjáig. Minden vállalkozásnak, kivéve a kizárólag mezôgazdasági tevékenységet, vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó feldolgozóipari tevékenységet végzô szervezeteket, melyek az elôzô évben eleget tettek regisztrációs kötelezettségüknek, idén a
kamarai hozzájárulás megfizetését kell teljesíteniük a székhely szerinti, területi kereskedelmi és iparkamarának (tehát több megyében mûködô telephelyek esetében is csak egyszer kell megfizetni). Amennyiben a vállalkozás nem kérte felvételét a nyilvántartásba, vagy újonnan alakult, abban az esetben regisztrációra is kötelezett a hozzájárulás megfizetése mellett, melyet elektronikusan is megtehet a kamara honlapján hozzáférhetô adatlapon. A kamarai hozzájárulás megfizetésével a gazdálkodás nem lesz automatikusan a kereskedelmi és iparkamara tagja, ez továbbra is a cégvezetô döntése, de a díj fejében jogosult térítésmentes szolgáltatások igénybevételére, melyek a napi munkájában jelentôs segítséget jelentenek. Ilyen szolgáltatások a gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási tanácsadás, az üzleti partnerkeresés, a pályázat- és rendezvényfigyelés. Az üzleti partnerkeresés megkönnyítésére hozta létre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az „üzlet@hálón” szolgáltatást, mely minden regisztrált vállalkozás adatait tartalmazza, és a hasonló jelentôs éves díjjal járó adatbázisok minden
elônyét biztosítja ingyenesen. Fontos tudnivaló, hogy a kötelezô regisztráció nem azonos az építôiparban már két éve létezô építôipari regisztrációval, tehát az építôipari vállalkozásoknak ebben a rendszerben is kérniük kell nyilvántartásba vételüket és meg kell fizetniük a kamarai hozzájárulást. További információk: Sz.-Sz.-B. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Nyíregyháza, Széchenyi utca 2., telefon: 42/311-544 www.szabkam.hu (x)
2013. február 15.
7
Érdekességek KULTÚRA
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Az „öreg hölgy” látogatottsága (Avagy a Sóstói úti Bencs Villa vallomása) Kedves druszám, a párizsi Eiffel-torony valószínûleg hosszasan tudna regélni arról, amirôl most én próbálok meg mesélni. Igen, valóban „leöreghölgyeznek” mostanában, de oly áhítattal ejtve e szavakat, amilyen tisztelet megillet egy korombeli lényt. Hisz annyi esztendô telt el 1927, a világra jöttöm óta. Vajon rám ismerne egykori Gazdám? Annak idején nem sok öröme telhetett bennem… Hányféle életet éltem az évtizedek folyamán! Mily sok szerepbe bújtam! De most végre élvezem a szépkoromat! Talán a sokszínûségem tölt el a legnagyobb örömmel. Hasznos voltam én szanatóriumnak is, óvodaként is szívesen adtam otthont a gyerekzsivajnak, és még hosszasan sorolhatnám, hány változatban kezdtem újabb és újabb életet. Ma már passzióból szolgálok. Egyesek szerint eljárt fölöttem az idô, rám férne egy ala-
pos „arcpakolás”-tatarozás. Tény, hogy rég volt részem utoljára egy komplex regeneráló kúrában, de „nem panaszlok”. Tudom, hogy így is szeretnek, szerettek az évek során. Ki halkabban, ki harsányabban. Egy éve, a Magyar Kultúra Napján történt… Hirtelen sokan látogattak meg. Gyerekek, kiváló mûvészek, külföldi és helyi vendégek, még városatyák is! Aztán egyre
többen jöttek: kiállító alkotók (ismertek és szárnypróbálgatók), fellépô mûvészek (profik és amatôrök, 4 és 84 évesek), csoportok (az állandó és az idôszakos tárlataimra), no meg a különbözô kulturális rendezvények érdeklôdô és hûséges nézôi. Néha barokk vagy rock gitárzenétôl hangosak a termeim, olykor a bécsi klasszikusok zenéje szûrôdik ki a falaim közül. Elôfordul, hogy ma-
gyaros citeramuzsika csendül fel nálam, de a könnyûzenei elôadók éppoly jól megférnek a programjaimban, mint az operaénekesek. A történelmi és irodalmi elôadásokat mindig nagyon kedvelem. Picit visszaröpítenek az idôben, elkalandozhatok általuk a térben. Fôleg az tölt el elégedettséggel, amikor a diákok szállják meg a termeimet. Szinte felpezsdül a vérkeringésem általuk! Hát még a határokon túlról érkezett gyermekek magyar szavát hogy élvezem! De ugyanolyan szeretettel nyitom meg kapuimat a nagytapasztalatú generáció elôtt. Kevés város büszkélkedhet ennyi aktív életet élô, tehetséges nyugdíjas „kollégával”… Olyankor vagyok a legboldogabb, ha együtt látom ôket az iskolásokkal és a középkorúakkal. Itt mindannyian jól és otthon érzik magukat. Bár a privát rendezvények is gyakorta megtöltik a konferenciatermeimet, én iga-
Nagy siker volt a „Kultúrházak éjjel-nappal” Idén elsô alkalommal csatlakozott a „Kultúrházak éjjel-nappal” elnevezésû országos programsorozathoz a Váci Mihály Kulturális Központ. A három napon a nyíregyházi egyesületek, csoportok és alkotók bemutatták a város kulturális életének sokszínûségét. Az országos rendezvénysorozat célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a mûvelôdési házakra, amelyek a helyi közösségeket szolgálják.
M e g y e i J o g ú V á r o s Po l g á r m e s t e r i H i v a t a l a
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztálya (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében BÉRBEADÁS ÚTJÁN TÖRTÉNÔ HASZNOSÍTÁSRA MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbi ingatlant:
Az elsô fordulóban a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázat 2013. március 1. napján (péntek) 12.00 óráig nyújtható be. A második fordulóban, a versenytárgyalásra 2013. március 4. napján (hétfô) kerül sor a részletes pályázati kiírásban meghatározott idôpontban. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A részletes pályázati kiírás – melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele – átvehetô a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztály Nyíregyháza, Kossuth tér 1. „D” épület I./151. sz. irodahelyiségében vagy letölthetô a www.nyirhalo.hu honlapról. További információ kérhetô személyesen, vagy telefonon (42/524540; 42/524-543) ügyfélfogadási idôben. 8
2013. február 15.
Péntektôl vasárnap estig benépesült a Váci Mihály Kulturális Központ, de sok programot rendeztek a tagintézményekben is. A nyíregyháziak elsô alkalommal csatlakoztak a „Kultúrházak éjjel-nappal” elnevezésû országos rendezvénysorozathoz. A szombati KultúrParty-n részt vett Sajó Attila, a Magyar Népmûvelôk Egyesületének elnöke. Köszöntôjében elmondta, szeretnék ráirányítani a figyelmet a mûvelôdési házakra, amelyek a leglátogatottabb kulturális terek, és munkájukkal a helyi közösségeket szolgálják. A Váci Mihály Kulturális Központ azért tartotta fontosnak a programsorozatot, hogy felhívják a figyelmet Nyíregyháza kulturális életének sokszínûségére. Cservenák László igazgató kiemelte: nemsokára indul az Agóra programban a ház felújítása, így a nézôk azzal az élménnyel búcsúzhatnak a megújuló színtértôl, hogy lesz miért, kikért ide visszatérni. A KultúrParty-n bemutatkozott mások mellett a Primavera Balettegyüttes, a Street Dance School, a Re-Flex Moderntánc Stúdió, az Igrice Néptáncegyüttes, de több mûvészeti csoport tartott nyílt órákat a különbözô szabadidôs terekben. A szombat este egyik látványos programja volt a Step Aerobic Night Party.
zán a zenés-verses mûsorokat kedvelem. S hogy ki lépett már föl nálam csak az utóbbi egy évben? Ez egy következô mesém része lesz, mert fárasztó lenne fölsorolni, ki mindenkinek vagyok hálás, de nagyon! Te azonban, kedves Olvasó, amennyiben ráérsz, végigböngészheted a nevek lajstromát e levelem internetes változatában s kérlek, tolmácsold
köszönetemet a Címzetteknek meg a szponzoraimnak (cukrászdáknak, éttermeknek, utazási irodáknak, színháznak és mûvelôdési házaknak, sportcentrumoknak stb.)! Az „Öreg Hölgy” megbízásából Orémusz Maja, a villa programszervezôje A teljes cikk elolvasható a www.nyiregyhaza.hu oldalon.
Pásztor Pál(nak) rosszul esett A kicsi színpadi esésbôl egy óvatlan pillanatban baleset lett a Fekete Péter címû zenés darab egyik elôadásán. Az elôadás nagy sikerrel fut, de van, akinek mégis szerencsétlenséget hozott Fekete Péter, ami a darab egyik lényegi eleme is... SZERZÔ: SZ. KÁNTOR ÉVA
Néhány napja javában játszották a Móricz Zsigmond Színház mûvészei Eisemann Mihály Fekete Péter címû zenés vígjátékát, amikor az Angyal Gusztáv építési vállalkozót alakító Pásztor Pálnak a darab szerint a lépcsôrôl kellett leesnie. „Elmérte azonban a dolgot”, túl „jól” sikerült az esés, így az érkezésnél aláfordult a bokája, aminek ínszalagszakadás lett a vége. Abban a pillanatban még csak azt érezte, hogy nem nagyon tud ráállni, azonban mint lapunknak elmondta, az adrenalin annyira dolgozott benne, hogy képes volt végigjátszani a jelenetet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez volt az utolsó jelenése a hangulatos darabban, aminek záró percei számára már közel se voltak mókásak. Aztán jött a kórház sürgôsségi osztálya, ahol fekvôgipszet kapott, amit egy héten át kellett viselnie. Ez a néhány nap nemcsak az ô számára volt keserves, de kisebb bonyodalmat okozott a színháznak és a nézôknek is, akik akkorra váltottak jegyet. A Fekete Péter mellett játssza még Az eltört korsó címû Kleist darabban az egyik fontos szerepet, Waltert, a Kulcskeresôk címû Örkény-mûben az egyik fôszerepet, Fórist, s közben zajlanak A kôszívû ember fiai címû regény színpadi adaptációjának próbái, amelyben a Hadbírót alakítja. A premier nemzeti ünnepünkön, március 15-én lesz. Most egy rögzítôkötés van a lábán még öt hétig. Járhat vele, de terhelni igazán nem szabad és nem is érdemes, ugyanis fáj. A lépcsôzést se neki találták ki mostanság, ahogyan az egyhelyben álldogálás is komoly próbatétel elé állítja. Ha letelik az öt hét, akkor lehet elkezdeni erôsíteni. Mindezek ellenére ezen a héten már játszik Az eltört korsóban, de a Fekete Péterrôl egyelôre le kellett mondania. A szerepét Varga Norbert vette át, s az így is marad a szerep nagy fizikai igénybevétele miatt.
Közlemények – ajánlók
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Nyíregyházi Távhôszolgáltató Kft. Nyíregyháza, Népkert u. 12.
HIRDETÉS
Sikeres az új számlázási mód
Már 2013 január hónaptól újabb, a fogyasztók által választható díjfizetési módot vezetett be a Nyírtávhô Kft., az éves szinten kiegyenlített mértékû fûtési hôdíj részszámlázást. Fogyasztóink, illetve díjfizetôink személyesen az Ügyfélszolgálati Irodánkban, írásban postai úton, vagy elektronikusan emailen (
[email protected]) nyilatkozhatnak, ha ezt a díjfizetési módot választják 2013-ban. A nyilatkozathoz változás-bejelentô nyomtatvány kitöltése szükséges, amely letölthetô honlapunkról a www.nyirtavho.hu/ szamlazas címen. Eddig több mint 800 fogyasztónk választotta, hiszen így a havi számla befizetése tervezhetôbb, könnyebben beállítható a családi kasszában, a téli hónapokban nem borítja fel a háztartás költségvetését. További felvilágosításért fáradjanak be ügyfélszolgálatunkra, vagy keressék fel honlapunkat (www.nyirtavho.hu/szamlazas), ahonnan a szükséges nyomtatvány is letölthetô. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 4–6. I. emelet 106. sz. (Univerzum Üzletközpont) Ügyfélfogadási idôpontok: Hétfô, kedd Szerda Csütörtök Péntek
08.00–15.00 08.00–20.00 10.00–15.00 08.00–13.00
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztálya (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében BÉRBEADÁS ÚTJÁN TÖRTÉNÔ HASZNOSÍTÁSRA MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbi ingatlanokat:
Az elsô fordulóban a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázat 2013. február 22. napján (péntek) 12.00 óráig nyújtható be. A második fordulóban, a versenytárgyalásra 2013. február 25. napján (hétfô) kerül sor a részletes pályázati kiírásban meghatározott idôpontban. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A részletes pályázati kiírás – melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele – átvehetô a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztály Nyíregyháza, Kossuth tér 1. „D” épület I/151. sz. irodahelyiségében, vagy letölthetô a www.nyirhalo.hu honlapról. További információ kérhetô személyesen, vagy telefonon (42/524-540; 42/524-543) ügyfélfogadási idôben.
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztálya (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretében történô ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbi ingatlanokat:
A licit induló ár az áfát tartalmazza. Az elsô fordulóban a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázat 2013. március 1. napján (péntek) 12.00 óráig nyújtható be. A második fordulóban, a versenytárgyalásra a részletes pályázati kiírásban meghatározott idôpontban kerül sor. A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhívást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A részletes pályázati kiírás – melyben foglaltak ismerete és betartása az érvényes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele – átvehetô a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztály Nyíregyháza, Kossuth tér 1. „D” épület I/151. sz. irodahelyiségében vagy letölthetô a www.nyirhalo.hu honlapról. További információ kérhetô személyesen, vagy telefonon (42/524-540; 42/524-543) ügyfélfogadási idôben. 2013. február 15.
9
Hírek – eredmények
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
SPORT
Már majdnem végleges a Szpari kerete Bakosi Péter
Túl van a felkészülés újabb hetén a Nyíregyháza Spartacus. Az együtteshez Korolovszky Gábor és Bodnár László személyében két korábbi válogatott labdarúgó is érkezett, így tovább erôsödött a keret. Brekk János értékelte az elvégzett munkát.
– Hat gól az utolsó edzômeccsen a Tiszakanyár ellen. Gondolom, elégedett. – Lehet, hogy furcsa egy ilyen meccs után, amit mondok, de nem teljesen. Alakulunk, jó úton haladunk, de vannak még hibák. Most azoknak szerettem volna több lehetôséget adni, akik hét közben kevesebbet játszottak, vagy akik eddig sérültek voltak. – És milyenek voltak a benyomások? – Jobbak, mint egy hete, öszszességében ez már jó volt,
láttam ügyes megoldásokat, de vannak dolgok, amin változtatni kell. Frissebbek voltunk, többet volt nálunk a labda és megfelelô sebességgel járattuk. Még a befejezéseknél kicsit körülményes a helyzetkihasználásunk. Kíváncsi voltam Milan Nikolics teljesít-
ményére, aki rúgott ugyan két gólt, de kicsit harcosabb játékot várok tôle, ezért a találkozó után leültünk beszélgetni vele és a menedzserével. – A múlt héten két válogatott játékossal is szerzôdést kötöttek. Végleges a keret? – Az átigazolási idôszak feb-
Sportprogram
ruár 20-áig tart, tehát lehet még változás. De nagy mozgás már nem lesz, távozó még lehet, ne dôljön senki hátra. Azért ha kívánhatnék egyet, akkor egy megfelelô baloldali védôt még szívesen látnék. De ha nem találunk ilyet, akkor is megvagyunk, és várjuk a bajnoki rajtot. Az alap adott, megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy kiharcoljuk a feljutást. – Ami nem ígérkezik könnyûnek. – Valóban nem. Fôleg, hogy nem a mi kezünkben van a sorsunk, de mindent megteszünk a feljutásért. A játékosok nagyon elszántak, mindenki szeretne feljutni, ezért is igazoltunk minôségi labdarúgókat, és az elmúlt évek igazolták, ledolgozható a hátrány.
AZ OLDALT SZERKESZTETTE: DANKÓ LÁSZLÓ
02. 15., péntek 18.00 Bujtosi Szabadidô Csarnok, MarsoVagép NYKK–Falco kosárlabda-mérkôzés
Vasárnap 18.00 Marso-Vagép NYKK–Falco kosárlabdamérkôzés közvetítése
02. 16-17., szombat-vasárnap Bujtosi Szabadidô Csarnok, Kelet-Eissmann Kupa teremlabdarúgó torna
Hétfô 19.20 Nyíregyháza-Nyír-Komplett–Hajdúnánás kézilabda-mérkôzés közvetítése, a szünetben Híradó
újabb gyôzelme Folytatta eddigi jó szereplését Bakosi Péter. A nyíregyházi atléta ezúttal a Magyar Atlétikai Szövetség nemzetközi versenyén vett részt, és 215 centiméteres eredményével megnyerte a férfi magasugrást. A fiatal tehetség két hete Nyír-
egyházán is hasonló teljesítményt nyújtott, akkor is ugyanilyen magassággal nyerte a fedett pályás viadalt. A Nyírsulit összesen négy versenyzô képviselte a nemzetközi tornán. A hétvégén az atléták hazai környezetben állnak rajthoz, mivel a Nyíregyházi Fôiskola atlétikai csarnokában felnôttversenyt rendeznek. A Nyírsuli versenyzôinek eredményei: Bakosi Péter magasugrás 215 cm – 1. helyezés Palásti Luca 400 m síkfutás 57,55 – 4. helyezés Balogh Dávid 400 m síkfutás 50,84 – 12. helyezés Vígvári Szabolcs 400 m síkfutás 51,17 – 13. helyezés
Nyertek a juniorok
Újabb Ovi-Foci Pályák épülnek
Megnyerte elsô felsôházi mérkôzését a Nyírsuli Kosárakadémia fiú junior csapata. A csapat a második helyen zárta a Keleti csoportot, így jutott a legjobb nyolc közé, ahol az elsô mérkôzésen legyôzték a Kaposvárt.
Újabb Ovi-Foci Pályák épülnek Nyíregyházán. Az errôl szóló szerzôdéseket a napokban írták alá, és a munkálatok tavasszal el is kezdôdnek. Nyártól Nyíregyházán már hét mûfüves pályán sportolhatnak a gyerekek.
Nehezen indult az elsô felsôházi meccs. Nem csak azért, mert a jó erôkbôl álló Kaposvár volt a nyíregyháziak ellenfele, hanem az egyik megha-
tározó játékos, Czura Attila játéka is kérdéses volt. – Talán elsô alkalommal fordul elô, hogy mindenki rendelkezésre áll, bár Czura Attila a diákolimpiai döntôben érdekelt, röplabda sportágban, és kérdéses, megérkezik-e idôben. Ha igen, bemelegíteni így sem tud, és biztosan idôbe telik, amíg felveszi a ritmust – mondta még a meccs elôtt Sitku Ernô, a csapat edzôje. Czura Attila végül megérke-
zett, és pályára is lépett. A vendég Kaposvár viszont jól dobott távolról, így a találkozó elején vezetett is. Késôbb viszont átvette a találkozó irányítását a Nyírsuli Kosárakadémia, és Molnár Marcell, valamint Varga Márton ponterôs játékának köszönhetôen 80–72-re gyôzött. Amennyiben a Nyírsuli az elsô nyolcban végez, Nyíregyháza szeretné megpályázni a döntô rendezésének jogát.
A döntô következik a terembajnokságban Az elmúlt hét végén befejezôdött a küzdelem a Szi-Zo Sport Nyíregyháza Városi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokságban, melyet a NYÍRSULI Kft. szervezett. A mintegy négy hónapja tartó sorozatban 190 mérkôzésre került sor négy csoportban, 41 csapat részvételével. A csoportok gyôztesei: „A” csoport: T-FORG TRANS Kft. „B” csoport: NYÍR-CHEM Kft. „C” csoport: NYÍRSÉG SZERVIZ Kft. „D” csoport: MARSO Kft. A csoportgyôztesek március 10
2013. február 15.
2-án, szombaton 8.00 órától körmérkôzéses formában döntik el, hogy melyik csapat a
2012-2013. évi Terem Bajnok Nyíregyházán.
Egy évvel ezelôtt avatták Nyíregyházán, a Krúdy Gyula utcai óvodában a mûfüves pályát. Akkor Buzánszky Jenô, az Aranycsapat legendás tagja végezte el a kezdôrúgást. Összesen négy óvodában készült el a multifunkciós mûfüves pálya, a beruházást pedig az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány programjának keretében valósították meg. Akkor Nyíregyháza is pályázott a létesítményekre, melyek 27 millió forintba kerültek, a városnak pedig 8,5 millió forintos önerôre volt szüksége. Most újabb 3 pályára nyújtott be pályázatot a megyeszékhely, és nyert. – Ezzel a három új pályával és a korábbi néggyel az egész várost lefedjük, és valamennyi óvodás talál majd a közelében mûfüves pályát, melyet használhat. A tavaly épített pályákról jók a
visszajelzések, ezért pályáztunk újra – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester. A beruházásokról szóló szerzôdést múlt pénteken írták alá a felek. A munkálatok tavasszal elkezdôdnek, és június 30-áig át is adják a 3 új mûfüves pályát. Az elmúlt évhez hasonlóan az érintett intézmények óvónôi szakmai tanácsokat is kapnak. Az alapítvány TAO-s támogatásból mûködik, és Nyíregyházáról is érkezett vállalkozásoktól ígéret a támogatásra. – Összesen 240 millió forint TAO-s pénzre lenne szükségünk, és érkeztek felajánlások nyíregyházi székhelyû vállalkozásoktól is. A
Bige Holding például ígéretet tett arra, hogy segíti a gyerekek sportolását – mondta dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke. A mostani beruházás közel 30 millió forintba kerül, melyhez a város 8,4 millió forint önerôvel járul hozzá. Az országból 86 pályaigény érkezett, és 35 településen összesen 41 valósul meg idén. Nyíregyháza Hajdúböszörmény mellett a másik város, ahol 3 pálya készül, a többi helyen általában csak egy. A mûfüves pályák a nyírszôlôsi, a Kállói úti és a Búza utcai óvodában épülnek meg.
Események – érdekességek
NYÍREGYHÁZI NAPLÓ
Programok Az Alkotó tagtársak 6. rendezvényére várja az érdeklôdôket a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület. Bemutatkozik: Márton Norbert; A fény útján címû kötetét Barcsik Magdolna mutatja be. Ideje: február 15-én 16.30 óra. Helye: Móricz Zsigmond könyvtár kamaraterme (Szabadság tér 2. III. emelet). Belépôként mindenki hozzon magával egy Norbertnek szánt saját kézírású idézetet.
Jótékonysági koncert (Spider, Diamond, Own Project) február 16-án 20.00 órától a Hellmusic X-Caféban, Dózsa Gy. u. 1.
„Gazdaság és erkölcs – a tisztességtelen haszon a különbözô kultúrákban” címmel dr. Szabó Géza történész tart elôadást február 19-én 17.00 órától a Jósa András Múzeum dísztermében. Minden érdek-
lôdôt szeretettel vár a szervezô Tégy a Jövôért Egyesület.
Kar, Nyíregyháza, Sóstói út 2– 4. „A” épület fszt. 8.
Nagy utazás – Jámbor István és egy utazási iroda filmvetítéssel, zenés-irodalmi mûsorral és gasztronómiai élményekkel „megbolondított” estje 6 nemzet kultúrájából február 19-én a Bencs Villában.
A Vikár Sándor Zeneiskola AMI vezetôsége várja az érdeklôdôket február 22-én 17.00 órától a zeneiskola hangversenytermébe „volt növendékeink hangversenyére”.
Az Életmód és Reiki klubban: „Mindennapi fölényeskedéseink – és hogyan szabaduljunk meg tôlük? február 19-én 17.00 órától. Elôadó: dr. Madácsi Mária pszichológus, fôiskolai tanár. Helyszín: Napfény Életmód Egyesület, Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi
„A dunyha alatt…” – a múzeumfalu ingyenes sorozatának második elôadása február 23-án 17.00 órától az Újlétai magtár konferenciatermében. Dr. Vajda Mária néprajzkutató kendôzetlenül, kokett módon szól majd a paraszti erotika rejtelmeirôl.
PROGRAMOK
Tündérmezô arcai – fotókon Szeretnénk hazahozatni Móricz Zsigmond ismert idézete ihlette annak a fotópályázatnak a címét, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., a Kassai Kulturális Centrum és a Legend Fotó egy Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló együttmûködés részeként hirdetett meg. A Tündérmezô arcai fotópályázat célja, hogy elérje az amatôr és hivatásos fotográfusokat és a fényképezére nyitott gyerekeket. A verseny további küldetése, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális és turisztikai
imázsának formálása, a térség népszerûsítése és megismertetése Magyarországon és Szlovákiában. Beküldési határidô: 2013. április 15. Korhatárok: I. kategória 8–15; II. kategória 16– 25; III. kategória 25 év felettiek. A beérkezett pályamûvekbôl 2013. 05. 03-án 12.00 órakor nyílik kiállítás a Korzó Bevásárlóközpontban. A legjobb pályamûveket értékes díjakkal jutalmazzák, összesen 450 ezer forint értékben. Részletes pályázati kiírás elérhetô: a www.szszbmfu.hu/ fotoverseny weboldalon.
a tanítónô hamvait
Keressük azokat a régi nyírtelki, ferenctanyai lakosokat, volt általános iskolai tanulókat, akik segíteni tudnak. Az 1950–60as években a településen Hanuszik Dóra volt a tanítónônk (korábban Sulyánbokorban is dolgozott), aki nagyon sok gyereknek tanította meg a betûket és a számokat. Ô volt a tanya népmûvelôje, a közösség „lelke”. Édesapja, Hanuszik László a ferenctanyai temetôben nyugszik. Tanítónônk, özv. Leib Ferencnéként Gyeneshidán (Dunántúlon), a Kapernaum otthonban töltötte utolsó éveit. Mivel egyetlen hozzátartozója sem él, néhányan úgy gondoltuk, jó lenne hazahozatni hamvait, és édesapja mellé temetni. Ez nem kevés anyagi kiadással járna, ennek elôteremtéséhez kérnénk az érintettek segítségét. Orosz Ferenc, 30/416-6098
Nyugdíjas ki mit tud
Kósa János, a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselôje fogadóórát tart. Idôpont: 2013. február 18., 17.00 óra Helyszín: Rozsrétszôlô, Részönkormányzati Iroda
II. Nyugdíjas Városi KI MIT TUD? vetélkedô március 20án 11.00 órától a Váci Mihály Kulturális Központban. Versenykategóriák: vers, próza; szólóének, kórus, hangszer, tánc. Jelentkezni a
[email protected] e-mail címen vagy személyesen az Elsô Nyírségi Fejlesztési Társaság-Család Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodájában (Nyírségi Civilház épülete, Nyíregyháza, Damjanich u. 4–6. I. emelet 4. iroda), a www.nyiregyhaza.hu oldalon található nyomtatvány kitöltésével lehet. Jelentkezési határidô: március 1.
A Móricz Zsigmond Színház mûsora
A Bem József Általános Iskolában (Epreskert utca
Képviselôi fogadóóra
Február 16., szombat 19.00 Február 18., hétfõ 19.00 Február 19., kedd 18.00 19.00
FEKETE PÉTER AZ ÜGYNÖK HALÁLA FEKETE PÉTER AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ…
Kiss Manyi bérlet Bérletszünet Vasvári bérlet Krúdy Kamara – Bérletszünet Február 20., szerda 18.00 FEKETE PÉTER Krúdy bérlet 19.00 AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ… Krúdy Kamara – Bérletszünet Február 21., csütörtök18.00 FEKETE PÉTER Arany bérlet 19.00 NAPLÓK Krúdy Kamara – Zrínyi D bérlet Február 22., péntek 19.00 FEKETE PÉTER Kelet bérlet 19.00 NAPLÓK Krúdy Kamara – Latinovits bérlet
A Móricz Zsigmond Színház társulata tájékoztatja a színházba járó közönséget, hogy a Fekete Péter címû darab elôadásának kezdete megváltozott február 1920-21-én. Az elôadások kezdési idôpontja 19 óra helyett 18 óra. A jegyek visszaválthatók a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodájában (Országzászló tér 6.).
10.) a leendô 1. osztályosok szüleinek 2013. február 18-án 17.00 órakor szülôi fórumot tartanak a 2013-14-es tanév beiskolázásával kapcsolatban. Február 19-én 8.00–11.00 óráig nyílt tanítási órákon vehetnek részt a leendô elsôsök és szüleik, ahol a leendô 1. osztályos tanító nénik tanítanak.
Megjelent a Szemle Megjelent a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, a negyedéves folyóirat új száma. Öt tanulmány a Rákóczi-szabadságharccal foglalkozik, többek között Esze Tamás életútjával. Károlyi Sándor lovasezrede néhány katonájáról is olvashatunk, köztük több ma is használatos családnévvel találkozunk. Ilyés Gábor Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa Rákóczi emlékjelei (szobrai, emléktáblái) gyûjteményét adja közre. Kujbusné Mecsei Éva a 18-19. századi Nyíregyházát elemzi. Több írás állít emléket a nem régen elhunyt János István irodalomtörténész fôiskolai tanárnak. Marik Sándor interjúja az 50 éves jubileumát ünneplô MTESZ-rôl szól. 2013. február 15.
11
N Y Í R E GY H Á Z I N A P L Ó
Közlemények – információk SZABADIDÔ
Rejtvény
– A telek értékét növeli, hogy...
A rejtvény megfejtését február 20., szerda délig juttathatják el szerkesztôségünk címére postán, vagy személyesen: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. (személyesen a Váci Mihály Kulturális Központ információjánál elhelyezett postaládába dobhatják be). E-mailen, a
[email protected] címen várjuk a megoldást. A helyes megfejtést beküldôk közül a szerencsés nyertes Carmo mosást + ajándékcsomagot kap. A nyereményt igazoló szelvényt szerkesztôségünkben veheti át. Múlt heti nyertesünk: Jármy László (Nyh., Kossuth L. u. 2.). Elôzô rejtvényünk megfejtése: Osszátok harminc felé ezt a csokor hóvirágot.
4400 Nyíregyháza, Orosi út 29/A. Tel.: 42/ 508-150 ! 4700 Mátészalka, Jármi út 55. Tel.: 44/500-203 ! 4900 Fehérgyarmat, Matolcsi út 2. Tel.: 44/510-090
Gazdikeresô Bögi: Körülbelül 2 éves, keverék, ivartalanított kan kutyus. Rendkívül kíváncsi természetû, játékos kutya, az emberekkel és társaival egyaránt jól kijön. Családi kedvencnek, jelzô kutyának és idôsek mellé is ajánljuk. Állatbarát Alapítvány, Nyíregyháza, Csatorna u. 2. Telefon: 42/727-736, 20/9605-402.
12
2013. február 15.
Névnapok Február 15. – Kolos, Georgina Február 16. – Julianna, Lilla Február 17. – Donát Február 18. – Bernadett Február 19. – Zsuzsanna Február 20. – Aladár, Álmos Február 21. – Eleonóra, Norina
Két szôke nô megy az utcán és találnak egy tükröt. Az egyik felveszi, és belenéz: – Te, ez a csaj nagyon ismerôs nekem! A másik is belenéz: – Te hülye, ez én vagyok!
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS LAPJA Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásában Felelôs kiadó: Ügyvezetô: Fôszerkesztô: Felelôs szerkesztô: Fotók: A szerkesztôség címe:
Város-Kép Nonprofit Kft. Zagyva Gyula Tarczy Gyula Sipos Marianna 70/866-9402 Máté János 70/933-9840 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826 E-mail:
[email protected] Hirdetés: 70/933-9822, 70/933-9823 E-mail:
[email protected] Nyomdai munkálatok: Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda Üzeme Felelôs vezetô: Balogh Zoltán vezérigazgató ISSN: 1218-1080 Példányszám: 54 000 Terjeszti: Profilap Kiadó és Terjesztô Kft. Terjesztési reklamáció:
[email protected] Lapunk online változata: www.nyiregyhaza.hu Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli.